Leonardo Da Vinci mobilitási program 2012

Leonardo Da Vinci mobilitási program 2012  Napló – Sutyinszki Gergely    2012.11.17, 6:00: Reggel megszólalt a telefonom ébresztője… egy igazán laza, fiatalosan  lassú kézmozdulattal kinyomtam, majd visszafeküdtem. Ekkor esett le valójában az a  bizonyos tantusz, hogy repülni fogok életemben először. Felöltöztem, majd anyukám 88.  alaklommal utoljára megkérdezte: „Biztos mindent beraktál!?” A válaszom egyértelműen  igen volt, amiben egyeltalán nem voltam biztos és nem is akartam megbizonyosodni, mert  akkor a táskámat 3. alkalommal pakolhattam volna ki, majd be. Otthon elköszöntem  mindenkitől, majd barátnőmmel elindultunk a buszmegállóba, ahol körülbelül 7:10‐kor  szálltam be az iskolai kocsiba, ami a reptérig vitt minket. Mikor megérkeztünk a Liszt Ferenc  reptérre, ‐ sejtésem szerint – rekordidő alatt kipakoltunk a kocsiból, majd elköszöntünk a  sofőrtől. Gabival és Tomival bementünk a 2B terminálba, majd lemértük az utazótáskák  súlyát az 56‐os check pointnál. ekkor még körülbelül 20 perc volt a checkolási időig.  Szerencsénkre nem kellett messzire mennünk onnan, mert pont ott történt a becheckolás  szerencsére. felszálltunk a gépre, elfoglaltam az ablak mellé kért helyem, majd vártam a  felszállást, mint egy óvodás a karácsonyt. Amikor a pilóta bekapcsolta a hajtóműveket,  hirtelen azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit veszek magam elé, ha esetleg elkap a  rosszullét, mert zacskó sehol se volt a környéken… 11:35‐kor kigurultunk a felszállópályára, a  pilóta adott egy markáns gázt, ami egy hamar az ülésbe paszírozott mindannyiunkat és  „felemelő” érzés volt. Körülbelül egy óra eltelésével sikerült szembesülnünk azzal a  természeti jelenséggel, hogy 200 méterenként 1°C‐ot hűlik a kőmérséklet. Az utazó  magasságban ez az ablakokon kicsi  jégvirágként jelent meg, ami az  üveglapok közötti minimális  páratartalomból csapódott ki.  Leszállásnál hirtelen az agyamban  éreztem a gyomrom, de szerencsére  sikerült vissza küzdeni érzelmileg  helyére a dolgokat egyhamar. Helsinki  repterén körülbelül 14:50 körül már a  táskáinkat kerestük. Összeszedtük a  táskákat, elmentünk a bérautó  kulcsáért, majd elfoglaltuk a szállást.  Kruzsic tanár úr elvitt minket egy kis  rövidke városnézésre, ami végül 4 órás lett. Le kellett vonnunk azt a következtetést, hiába  van sötét, még akkor is szép a város és nagy az élet minden kis utcában is. Mielőtt  visszatértünk volna az Eurohostel‐be bementünk egy K‐marketbe, ahol beruháztunk egy tál 

mirelit ételre és egy üveg citromos ásványvízre. Mikor visszaértünk a hotelbe, letusoltunk,  beszélgettünk egy kicsit tanár úrékkal, majd bőrt húztunk a szemünkre.    2012.11.18, 7:00 Tomi telefonja felcsörrent, majd egy másodpercen belül el is hallgatott…  Negyed órával később újra megszólalt az ébresztő, ekkor viszont már sikerült akkora rést  nyitni a szememen, hogy fény is jusson az íriszemhez. 5 perc fetrengés után vettünk egy nagy  levegőt, majd elmentünk tusolni. Reggeli gyanánt megettük a tegnap vett mirelit kaját,  aminek a brassóihoz hasonlított az íze. Természetesen Pírkka termék volt, pont, mint az üveg  citromos ásványvíz. Miután jól laktunk, összepakoltuk a cuccainkat, vártuk a start jelet tanár  úrék szobája felől. Még megnéztük a kőtemplomot mielőtt Kokemäki felé vettük az irányt,  mert tegnap már zárva volt, amikor meg szerettük volna szemlélni. Körbe jártuk a  templomot, majd benéztünk két souvenir boltba, ami valójában nem járt céllal. Körülbelül 3  óra utazás után megérkeztünk  Kokemäkiba, ahol találkoztunk  Markoval. Megmutatta a szállásainkat,  majd elment. Miután kipakoltunk, ‐  ami eltartott egy jó ideig ‐ elmentünk  bevásárolni, mert se nekünk, se tanár  úréknak nem volt mit ennünk…  Természetesen K Marktba mentünk,  ami körülbelül két kiló méterre van az  iskolától. Visszaértünk, vacsoráztunk,  később tájékoztattam az otthoniakat,  hogy még nem láttam jávorszarvast,  csak útjelző táblán. Az egészben a  poén csak az, hogy az út mentén kerítés volt végig, de mégis kint volt a figyelmeztető tábla.  Családi konferencia után Ferenc és László tanár úr ránk nézett, hogy meggyőződjenek,  minden rendben van‐e. Miután távoztak, zuhanyoztunk mindannyian és megnéztük a Mátrix  trilógia első részét. Azt hiszem pont jó volt altató mesének… =D      2012.11.19, 8:00: A szomszéd lakást éppen újítják fel és a berendezéseknek a rögzítését  készítették elő. Ebből kifolyólag a „Black & Decker – Hilti című számra” keltünk fel (elég  keményen fúrták a falat ütve fúróval…). Kikászálódtunk az ágyból, elvégeztük a szokásos  reggeli rituálénkat, csináltunk szendvicseket, majd elindultunk az iskola büféjébe, ahogy  Markoval találkoztunk. Marko elvitt minket a céghez, a Lehtosen Konepaja‐ba, ahol a legtöbb  időt fogjuk tölteni nappali tevékenységeink során. Miután aláírták a szerződéseket,  megmutatták nekünk, hogy hol fogunk kezdeni holnap reggel. Nagyon szimpatikus volt a cég, 

rend volt mindenhol és (relatív, de) tisztaság. Visszafelé úton megpróbáltuk megjegyezni az  utat, mert oda felé nem igazán sikerült. Körülbelül 10 óra után értünk vissza az iskolához,  ahol a forgácsoló tanműhelyt mutatta be nekünk egy helyi tanár. Érdekes, hogy nekik másod  illetve harmad évben javarészt csak gyakorlat van, tanterembe csak akkor mennek, ha a  tanulni kívánt tananyag elméletigényes. Ami igazán meglepő volt, hogy lányok is voltak az  osztályokban, akik éppen a gépeknél dolgoztak. 11 órakor elmentünk ebédelni. Konkrétan  nem tudom mit ettem, de finom volt. Jött a desszert, eper lekvár… Én először értelmetlenül  néztem, hogy mit csinálnak, mert egy merőkanálnyi eper lekvárt kiszedtek. Később mikor az  elpusztítására került a sor, rájöttem, hogy nem is olyan édes, mint nálunk. Eközben Päivi is  betoppant az ebédlőbe, gyors be is mutatkozott. Ő is nagyon szimpatikus és közvetlen.  Kapva‐kapván az alkalmon, megkérdeztem, hogy hol fogunk tudni ruhát mosni.  Ez a labda  már neki is magas volt, így a pontos válasz egyelőre ismeretlen… Végére poént csináltunk  belőle, mi megyünk fát vágni Päivihoz mosásért cserébe. =D Ebéd után beültünk az iskola  minibuszába, majd Porinak vettük az irányt. Út közben beugrottunk a Marko által irányított  síközpontba, ahol megmutatta nekünk az  új hómaró gépet, amire másfél évig  spórolt. A gép Ausztriából lett véve és  körülbelül egy Ferrari árával vetekszik az  ára. A különbség az, hogy ezzel nem csak  csajozni lehet… =D Később megnéztük a  Kokimäki folyót és a helyi vízi erőműt.  Poriban először a tengerpartot és a  strandot néztük meg. Eszméletlen, hogy  milyen szép! Lehet, hogy csak azért, mert  Békés megyében csak a homokozókban  van homok… Hirtelen az jutott eszembe 5  perc után, hogy mostmár csak a bikinis  lányok hiányoznak, akik éppen  strandlabdáznak… Strand, hullámtörők és  kikötő nézés után Marko meghívott  minket egy teára a tengerparton lévő  szállodában. Később megnéztük a várost  is, ahol már sikerült is venni souvenirt  nővéremnek. Körülbelül négy óra után  indultunk el hazafelé, amikor Marko felvetette az ötletet, hogy akarunk‐e bevásárolni. A  válasz egyértelmű, sikerült is a 10 percből 30‐40 perces bevásárlást csinálni. 5 óra után  értünk vissza a szállásra, vacsoráztunk, mindannyian letusoltunk, megnyugtattam az  otthoniakat, hogy még mindig nem loptak el, majd skype‐on beszélgettünk Herminával,  Ábellel és Jusztinával. Miután végeztünk majdnem szívrohamot kaptam, mert 11 óra múlt. A  parancs: alvás!   

2012.11.20, 7:00: Nagy nehézkesen, de sikerült felkelni… Nem részletezném abban a  pillanatban tapasztalt lustaságom. 7:45‐re értünk ki körülbelül a Lehtosen Konepaja‐ba, ahol  8‐kor kezdtük is a gyakorlatot Szabó Csabánál. Körbelül 2‐3 perc múlva oda jött hozzánk Ville,  aki egy mérnök, majd körbevezetett minket a cég összes csarnokában. Miután bejártuk a  gyárat, megkaptuk a védőfelszerelésünket és visszamentünk Csabához, a CNC vezérlésű  karüsszelhez. Elég érdekes volt ez a megmunkáló központ, mert ilyet most láttunk először.  Végül is nem gyártanak benne nagy munkadarabokat, csak akkorát, hogy a tömege éppen  megegezik 4 kombi személyautó  súlyával. Pont szóba is került, hogy a  munkavédelmi acélbetétes bakancsok  ilyenkor a kés szerepét töltik be baleset  bekövetkeztekor. Egyszerű a válasz, 6t  mindent visz, egy 1‐1,5 mm vastag  lemezecske nem fogja megállítani… A  képen látható hatalmas  munkadarabnak, ‐ ami ugye a készre  munkálási folyamat közben készült –  éppen a bázisfelületét alakítottuk ki. ez  a felület csak tájékoztató mérettel volt  megadva, viszont párhuzamossági alaktűrésben 0,01 mm volt a tűréshatár. Mellesleg az  átmérője kb. 240 mm volt, szerintem magáért beszél a kép. Ez a művelet egészen eltartott  délután 2‐ig, ekkor viszont már túl voltunk az ebéden és ekkor jött a műszakváltás. 11:45‐kor  elmentünk gyalog az iskolába ebédelni. Út közben számolgattuk, hogy lesz‐e elég időnk, hogy  nyugodtan megegyük az ebédet, vagy csak gyors be kell lapátolnunk. Szerencsére pont  megkaptuk a „tanyasi rombolókat” is, így nyugodt volt az ebédünk. időben visszaértünk, így  volt időnk átöltözni és 12:30‐kor folytattuk a gyakorlatot. 2 órakor érkezett meg szintén a  műszakváltás, ő is magyar, Borsoviczki Csabának hívták. A nevüket, még ha akartunk volna,  se tudtunk volna összekeverni. Szóval Csabi 2‐vel a munkadarab egyik belső felületét  esztergáltuk, hogy a későbbi megmunkálások közben legyen egy felfogási felület is. Annyit  érdemes tudni ezekről a nagyméretű alkatrészekről, hogy először acéltáblákból vágják ki a  részeit plazmavágóval, majd egy hegesztő műhelybe kerülnek a darabok, ahol összeállítják és  össze is hegesztik őket, mint előgyártmány. Ott helyben lefestik őket korrózióvédelem  szempontjából, általában foszfor tartalmú festékkel. Később elkezdtünk beszélgetni egy finn  dolgozóval, Mikkoval aki Poriból jár át dolgozni. Jól beszélt angolul, így tökéletes alany volt,  hogy kicsit mi is gyakoroljunk. =D Ő egy vízszintes tengelyű megmunkáló központon  dolgozott és éppen furatokat készített egy Trabant súlyú munkadarabba. Műszak végén  elköszöntünk, átöltöztünk, majd a szállás felé vettük az irányt. Vacsoráztunk, pihentünk,  majd ráérősen letusoltunk. Persze ráérősen, mert mára nem volt már több programunk. Esti  mesének megnéztük a Matrix 2. részét. És végül…zZzZzZzZz...   

2012.11.21, 8:00: A változatosság kedvéért ismét az ütve fúró kellemesen lágy,  dallamosságára keltünk. Marko mondta, hogy holnapra elkészül a konferencia terem, így  most már az ébresztőnk fog felkelteni. 8:45‐kor találkoztunk a szállás előtt Kruzsic tanár  úrékkal, majd elmentünk Päivihoz, aki megmutatta a mosógép helyét, a konditermet,  szaunát és az iskola sportcsarnokát. Kaptunk kulcsot mindenhova… Srácokkal gyors  megvitattuk, hogy otthon ilyet nem mernének csinálni. Kaptunk még egy jó pár konyhai  eszközt és mondta, hogy a közeljövőben porszívót  és seprűt is fogunk kapni. 11‐kor elmentünk  ebédelni, majd összeszedtük a cuccunkat és  elindultunk Torkuba tanár úrékkal. 110km‐re van  Kokemäkitól, dél‐nyugati irányban. A kikötőben  parkoltunk le és megnéztük a turkui várat. Tomival  úgy döntöttünk, hogy nem nézzük meg a várban  lévő múzeumot, inkább a kikötőben sétáltunk. Hát  nem bántuk meg, hogy nem mentünk be, mert  abban az óriási kikötőben volt pár érdekes hajó és  egy tengerész múzeum is. Bejártuk a vár körüli  környéket, láttunk egy csomó hotelt, amiket régi  raktárépületekből alakítottak át. Besötétedett mire  a városközpontba beértünk, ott tanár úrék ittak egy  kávét és ettek egy Hesburgert, ami ránézésre egy  gilisztának se lenne elég. 5 óra körül indultunk  hazafelé, mert a parkolójegy csak addig volt érvényes. Beértünk Kokimäkiba és most egy S  Marketet látogattunk meg bevásárlás céljából. Gyors összeszedtük ami kell, és visszajöttünk  a szállásra. Tomi elment beizzította a szaunát, mert tanár úrék még szerettek volna egyszer  szaunázni haza indulás előtt. Megvacsoráztunk, eláztattuk a vizesblokkot, majd beestünk az  ágyunkba. 

 2012.11.22, 7:00: Reggel félkómásan kinyomtam az ébresztőt, visszafeküdtem, majd csak  negyed órával később sikerült észhez is térnem. Gyors elkészültünk, majd elindultunk a  gyárba a kék drótkecskékkel. 8‐kor már ott álltunk Sz. Csabi mellett a gépnél. Lekerült a  tegnapi 6,5 tonnás munkadarab és egy új alkatrész került sorra, amiből több volt. Ez az  alkatrész körülbelül csak 650 kilós volt. Egy tengeri Rolls‐Royce hajómotornak az egyik  alkatrésze. Érthető, hogy miért dolgoznak olyan nyugisan és ráérősen, hiszen valószínű, hogy  nem a termelt mennyiség az elsődleges szempontja a cégnek. Ma már nem csak nézegettük  a dolgokat, a megmunkálás közben méretellenőrzéseket végeztünk digitális tolómérőkkel és  mikrométerekkel. Megismerkedtünk Szűcs Vincével is, aki már 5 éve kint dolgozik  Finnországban, de csak 2 éve dolgozik a cégnél. Felvetette nekünk, ha szeretnénk, akkor szól  a főnöknek, hogy osszanak be minket  külön‐külön emberekhez, mert úgy  több mindent tudunk csinálni.  Később elmentünk ebédelni,  körülbelül fél tizenkettőkor. Nyugisan  megebédeltünk, majd  visszatekertünk a gyárba. Csabi akkor  rakta fel a számára utolsó alkatrészt  a gépre. 13:45‐kor megérkezett  Borsoviczki Csabi is, még  műszakváltás előtt, majd befejeztük  az elkezdett munkadarabot.  Segítettünk neki is mérni, majd alkatrészt cserélni. Később, mikor hazaértünk beszéltünk  tanár úrékkal és átmásolgattuk egymás fényképeit. Vacsorára füstölt halat ettünk, mert  tanár úrék nem bírták megenni és áthozták nekünk. Van egy olyan erős sejtésem, hogy ilyet  vennünk kell a közeljövőben… Beszélgettem az otthoniakkal, majd Hermináékkal is  Skypeoltunk. Meséltünk egymásnak minden szépet és jót, majd elkezdtem írni a naplót.  Immáron másodjára, de végre sikeresen be is fejeztem a mai részét. Mikor az utolsó  mondatom leírtam, hirtelen kikapcsolt a netbookom és tisztázatlan körülmények között  elveszett az addigi írásom. Egy pillanatig azt hittem, hogy megkínálom egy kellemes 2.  emelet‐ földszint távolsággal, de végül inkább újraírtam az egészet…    2012.11.23, 7:00: Szokásos időpont, szokásos cselekvések követték. Ma rájöttem, hogy  eléggé pontosak vagyunk, lehet jobb lenne egy kicsit hamarabb kikászálódni az ágyból.  Beértünk, átöltöztünk, és pontban 8‐kor beléptünk a karüsszel mellé. Ma a tegnap is  forgácsolt munkadarab másik oldalát esztergáltuk készre, így szinte már csak a csomagolás  várt a kész darabokra csak. Elég bonyolult volt a munkadarab rögzítése, mert a feltámasztott  és tokmánnyal megszorított felület már készre volt esztergálva. Alumínium védőlemezeket  felhelyeztünk a tokmány és az anyag közé, így egy gonddal kevesebb volt. A munkadarab  pereméhez beállítottunk 4 darab 30 cm‐es tartót, amiket méretre esztergáltunk, hogy egy 

síkba essen a felületük. Ez igen csak körülményes volt, mert az egyik tartó 2 mm‐rel nagyobb  volt a többinél. A gép és a kés meg köztudottan nem szereti, ha ütésszerű igénybevételnek  teszik ki, de szerencsére még a lapka se tört el. Felhelyeztük a munkadarabot, körmös  leszorítóval még rögzítettünk rajta, biztos, ami biztos. Adatokat nem közölhetünk, ez a cég  kérése, így csak annyit írok, hogy a munkadarab hosszabbik palást felületét munkáltuk meg.  Először végigmentünk egy mérő fogással és kúposságot vizsgáltunk. A majdnem fél méteres  palást hosszon körülbelül 8 ezred mm volt az eltérés. Ez bőven benne volt az 1,4 mm‐es  tűrésben, így felkészültünk a simító fogásra. Miközben  körbeforgattuk az anyagot, láttuk, hogy a munkadarab  már egyszer volt javítva. Még jó, hogy megnéztük, mert  találtunk zárványokat az anyagban, ami ugyebár  végzetes hiba, főleg egy mozgó alkatrésznél. Csabi  felment az irodába, szólt és Mikka Lehtonen, a főnök jött  segíteni. Hívott egy hegesztőt, aki szépen kicsiszolta a  zárványos rész. Felrakó védőgázas, wolframelektródás  hegesztéssel kijavította a hibát. ezzel körülbelül 2‐3 órába telt, mire újra beindítottuk a  gépet. Műszakváltás után beszélgettünk Mikka‐val, az egyik munkással. Kérdezte mit fogunk  csinálni hétvégén, mert ha ráérünk, akkor átmehetnénk sörözni egyet. Szerencsére lesz még  egy pár hétvége, hogy át menjünk Poriba, ugyanis Csabi elhívott minket egy kis szombati  túrára a kokemäki folyó melletti turista útvonalra. Remélem nem fog esni az eső, mert akkor  ugrik a program.  Megismerkedtünk a 4. magyar sráccal is, aki a homokfúvóban dolgozik,  Antalnak hívják. Lehet, hogy teljes névvel mutatkozott be, vagy csak szelektíven süket  lettem, de nem emlékszek a vezeték nevére. Műszak után haza jöttünk, gyors vacsoráztunk,  mert már eléggé éhesek voltunk. Vacsora után lerendeztem az online kérdéseket és a család  érdeklődésének is eleget tettem. A srácokkal úgy döntöttünk, hogy most pihenünk, hogy  holnap nem legyünk olyanok, mint a mosott, híg állagú ürülék. Elmentünk a koliba,  beüzemeltük a mosógépet és beültünk szaunázni,  amíg a mosógép dolgozott. Letusoltunk,  visszajöttünk a szállásra, majd kiteregettünk. Lehet  jobb lett volna, ha elfogadjuk azt a ruhaszárítót,  amit akartak venni… Végül is meg fog száradni a  ruha, csak egy kicsit esőerdő feelingje lett a  szobának. =D Ma végre megnézzük a Matrix utolsó  részét esti mesének. Remélem azért az álmomban  nem fognak olyan csatlakozót dugni a fejembe.    2012.11.25, 8:00: Ma is extra meglepetés ébresztett minket. Az iskolában nyílt nap volt és a  tanulók az előttünk lévő parkolóba pakolászták ki a kis univerzális munkagépük összes  tartozékát. Persze egyesével a hótoló lapot, a villát, a kanalat, pótkocsit és sok egyéb mást. 

Ezzel egyidejűleg a szomszéd erkélyről megszólalt 2 db hangszóró valami finn zenével.  Legjobb kombináció ébresztőórának. =D Azért persze sikerült nem kimászni az ágyból. 9  körül felkeltünk, elkészültünk, felporszívóztunk, reggeliztünk és lementünk a parkolóba,  vártuk Csabit és Katit. Nem kellett sokat ácsorognunk, pont időben értünk le, még 10 óra  előtt pár perccel. Gyors beszálltunk a kocsiba, majd elindultunk a városközpont felé. Ahogy  elhagytuk a települést, egy pár km után le is fordultunk a főútról. Láttunk nagyon „csúnya”  házakat, amelyek a folyóra néztek. Leparkoltunk egy étterem mellett, majd gyalog mentünk  tovább. Találtunk egy dombot a folyó mellett, amit persze helyi látványosságnak gondoltunk,  mert dombból aztán itt sincs sok, így felmentünk a tetejére is. A talajt moha réteg borítja és  nagyon puha. Első lépésnél megijedtem, azt hittem valami pocsolyába sikerült lépnem  szokásomhoz híven. Szerencsére  kellemesen érintett a dolog. Találtunk  olyan áfonyát is amiből a glögit  csinálják. Hát elég sokat szedhetnek  össze 1 literhez… Dél körül indultunk  vissza, mert nekünk csak 1‐ig volt  ebédünk az iskolában. Ebéd után úgy  döntöttünk, hogy nem csinálunk  semmit, itt az ideje egy kis  pihenésnek is, mert ideáig nem  igazán sikerült. Tomi még a délután  folyamán sütött csirkét így a vacsora  egy része is meglett. Este megint megnéztünk egy filmet, majd uticélunk ismét az ágy  irányába vezetett.    212.11.25, 10:35: Felnéztem, láttam Gabi mocorog már, így én is felültem az ágyamon. Ekkor  néztem meg az időt, majd rájöttem, hogy jó alvó vagyok, ha kell.  Megreggeliztem, majd  kivasaltam a ruhákat, amik eddig száradtak. Hát elég körülményes volt asztallapon egy  normális vasalóhoz képest feleakkora vasalóval kivasalni 5 pólót, 2 pulóvert és 1 farmert.  Nem is tudom mennyit szöszöltem vele, de délig végeztem vele szerintem. Délután kettő  körül csináltam zacskós tésztalevest, majd Gabival leültünk ebédelni. Neki kicsivel jobb volt a  porció, ő chilis babot evett. Persze konzerves kiszerelésűt… Elfogyasztottuk az ebédünket,  majd vártuk Tomit. 3 körül beleuntunk a várakozásba és elmentünk vásárolni, mert fogyott a  felszerelés. Hát Lidl és Lidl között is van különbség, pont úgy, mint két autómárka között. Az  a baj, hogy lassan ott tartok, technikus vizsga után megpróbálok visszajönni. Mondjuk a  város eléggé kihalt volt, körülbelül 4 emberrel találkoztunk a 2 km‐es úton, oda‐vissza. a  Boltban valamivel többen voltak, eladóval együtt 7‐en. Csak azt nem tudom, hogy hová  tűnnek az emberek hétvégente… Biztos mind szaunázik. Amíg tekertünk az úton, a házakat  nézegettük. Hát had ne soroljam, hogy melyiket fogadnám el. =D Mikor visszaértünk a  szállásra, kiszellőztettünk, mert egy kicsit oroszlán szag volt a lakásban. 4 után visszaért Tomi 

is az ismerőseitől, majd vacsoráztunk. Gabival megsütöttük a mirelit pizzát, amit vettünk,  Tomi pedig ismét sütött magának csirkecombot. Azt hiszem, még egy kiló csirkecombja van.  Elmentünk a kollégiumba, megnézni azt a bizonyos kondi gépet. Végül billiárdoztunk egyet  Gabival. Este megnéztünk szokásunkhoz híven még egy filmet, az Emlékmást.    2012.11.26, 7:15: Nagy nehezen felkeltem, majd a többiek is kidugták az orrukat a szobából.  Érdekes volt, mert általában én szoktam második ként felkelni Tomi után. Most ő volt az  utolsó. Reggelinek beizzítottam a hazai szalonnát és a tegnap vett paradicsomot. Jól is  laktam azzal a kis lightos kajával. Beértünk a gyárba, átöltöztünk, majd lementünk a gép  mellé. Borsoviczki Csabi volt most a reggeles. Megint a Rolls‐Royce alkatrészt esztergáltuk,  viszont most az öntőből kapott előgyártmányon volt a sor. Csabi egy kérdést tett fel, ki  szeretné csinálni. Először néztünk egymásra, mint borjú az új kapura, majd elvállaltam a  feladatot ‐ Challenge accepted! Először is az előgyártmányt raktam be a gépbe emelő  daruval. Elég vicces lehetett, amikor a kb. 680 kg‐os előgyártmány megindult és én meg  kapaszkodtam belé. Egy kis bénázással sikerült felhelyeznem a 4 tokmány pofa közé. Utána  kióráztam a  munkadarabot,  hogy nagyjából  centrikus legyen és  rögzítettem a  tokmánypofákkal.  Elsőre egész jól  ment a kiórázás,  másodjára annyit  szenvedtem vele,  mint aki azt se  tudja, hogy hol van.  Lapkát cseréltem,  majd elindítottam a  nagyoló ciklust.  Végig futott, majd  az épp megmunkált  felületnél szorító  pofával. Ezek után  a zárt szelvény belső  hengeres felületét  nagyoltuk le. Ez elég  lassan haladt, mert mindig kiment a lapkának az éle. Mire végeztünk vele, addig meg is  ebédeltünk. Délután 2‐ig Felraktuk a következő előgyártmányt. Ekkor érkezett meg György  Attila is, az 5. magyar dolgozója a cégnek. Vele folytattuk a nagyolást. Amíg a gép dolgozott,  addig mi beszélgettünk. Hamar el is telt így az idő, negyed ötkor mentünk el öltözni.  Visszaértünk, vacsoráztunk, majd mindenki leült, mint a por. Este megint megnéztük az  altató mesét, majd elmentünk aludni.    2012.11.27, 7:00: Ma is én keltem fel leghamarabb. Nem sokkal utánam kijött a konyhába  Tomi is. Reggeliztünk, bementünk a céghez, átöltöztem és mentünk a karüsszel mellé. Ez a  nap lassan indult. Csabi is meg én is csak 1‐2 mm‐es résen láttunk ki. 10‐kor elmentünk  szünetre, utána elkezdtük csinálni a tegnapi munkadarabok másik részét, amit tegnap nem  csináltunk. Most Tomi rakta fel a munkadarabot, majd ő is órázta ki. Azaz első alkalommal  csak próbálkozott, mint én. Elindítottuk a programot, ami egészen 1‐ig eltartott. 

Munkadarabot cseréltünk, ami megint érdekesen sikerült, ugyanis most már nemcsak  engem, hanem Tomit is ráncigálta a levegőbe lengő munkadarab. Miután behelyeztük a  megmunkálandó munkadarabot a gépbe, szerszám cserét írtam be egyedi mondatban.  Elindítottam a ciklust, erre elkezdett forogni a lerögzítetlen munkadarabbal az asztal. Hát  abban a pillanatban nyomtam a ciklus stop‐ot meg a gatyába a cuccot, Csabi pedig a  ciklustörlést. Csabit is meglepte a dolog, szerinte csak a vezérlő RAM‐jában maradhatott még  az előző programból az utolsó sor,  amikor a munkadarabról centrifugális  erővel eltávolítjuk az emulziót és a  forgácsot. A lényeg az, hogy kegyetlenül  megijedtünk, de szerencsére nem lett  baj. Még műszakváltás előtt oda jött  hozzánk Mikkola, aki ilyen mindenes,  mondjuk még géphez nem nyúlt.  Mondta, hogy holnaptól egyikünknek  Vincéhez a másikunknak Csabiékhoz és  a harmadikunknak pedig a Mazak CNC  vezérlésű karüsszelhez kéne menni.  Megbeszéltük a srácokkal ki hova megy, nekem maradt a Mazak… Műszakváltás után még  beszélgettünk Attilával miközben ment a gép, majd 4‐kor elindultunk átöltözni. Vissza értünk  a szállásra, Tomi elment boltba, mert elfogyott a kenyér, na meg persze a csirkecombja.  (Jelen pillanatban is azt süt... =D) Leültem a géphez, megpróbáltam Skype‐on beszélni a  szüleimmel, viszont abban a pillanatban elment a hálózati kapcsolatunk, Skype‐olás lefújva.  Jó lenne körül nézni a városban, csak az a baj, hogy olyan sötét van már ilyenkor, hogy  semmit se látnánk valójában aszfalton házak, falak és emberek kontúrján kívül. Ráadásul  még lámpánk sincs a biciklikhez, de az mondjuk nem hátrány, van lábunk is. Ma este se  különb a program sajnos.    2012.11.28, 7:00: úgy gondolom, nem kell már leírnom, mi történik 7‐től 8‐ig… Bementünk a  gyárcsarnokba, majd megvártuk, hogy mindenki visszaérjen a 8 órai pihenőről. Oda mentem  a Mazak megmunkáló központhoz, mint  ahogy azt tegnap megbeszéltük a srácokkal.  Hát most szembesültem azzal, hogy nem a  nyelv szab határokat a kommunikációnak,  hanem az emberi hozzáállás. Köszöntem a  gépet kezelő illetőnek, de ő még rám se  nézett. 30 perc ácsorgás és semmittevés után  visszamentem Csabiékhoz. „Nem erőszak a  disznótor…” Tomi több sikerrel járt, ráadásul  az a munkás még angolul is beszélt. Csabival 

és Gabival megcsináltuk a Rolls‐Royce alkatrészek nagyoló esztergálását, majd letakarítottuk  a gépet, ami eltartott műszakváltásig. A mai ebéd elég furcsa, kapros tonhalas leves volt. Mi  szépen elkezdtük pakolni a tálcára először az evőeszközöket, utána a poharat, majd jött a  tányér. Mélytányér? –Biztos valami szósz… Szedjük a salátákat a tányérba, majd mikor oda  értünk a főételhez, na, ott keményen meglepődtünk. Vettünk ki még egy tányért a levesnek,  mert elég érdekesen nézett volna ki, ha a levesben még tésztasaláta is úszkált volna.  Délután, amikor megérkezett Attila, elkezdtük a munkaasztalt felszerelni a következő  művelethez megadott tokmánypofával és támasztékokkal. Attila pakolja kifelé a  segédeszközöket, majd elkezd fel‐alá rohangálni 4 távtartóval. Később kiderült, valaki volt  olyan figyelmetlen, hogy elvitt a 2 különböző méretű távtartóból (2x4 darab, egyik szett  kisebb) 4 darabot, amelyből egy természetesen kisebb volt a többihez képest. A vége az lett,  hogy leesztergáltuk őket azonos méretre. El is ment ezzel a maradék két óránk is.  Visszaértünk a szállásra, kimostam a zoknijaim, majd utána sütöttem jó kis hazai füstölt,  pácolt szalonnát. Miközben szellőztettem a konyhát szépen be is termeltem munkám  gyümölcsét. Olyan jól esett, hogy szerintem még életemben nem ettem ilyen jóízűen sült  szalonnát. Biztos csak a hely teszi, otthon nem esett volna ilyen jól. =D Most nem néztünk  videót, így kénytelen vagyok hamar elaludni. Majd holnap reggel kiderül, hogy hasznos volt‐e  az a másfél óra plusz…    2012.11.29, 7:16: Sikerült kikelni az ágyból. Szokásosan beértünk a céghez. Elég hideg volt  reggel, főleg a biciklin. Ma egy régi alkatrészből gyártottunk után két darabot. Hát elég  „súlyos” darabok voltak, körülbelül 4‐4,5 t.  Szerencsére nem sok mindent kellett rajta  megmunkálni, inkább a mozgatásával és a  forgatásával ment el az idő. A gépbe és a gépről való  mozgatás volt a legkörülményesebb, mert annak a kb.  2m‐es munkadarab átmérőnek a nála 7‐8 mm‐rel  nagyobb átmérőjű tokmánypofák közé kellett  becsúsznia. Kézzel nem bírtuk mozgatni, mert kicsi a  mozgástér a gépben egy ilyen munkadarab esetén.  11:30‐kor elmentünk átöltözni, majd tekertünk vissza  az iskolába ebédelni. Az ebéd valamilyen húspogácsa  volt grillen sütve és főtt burgonya. Néha jó lenne  utána járni, hogy mit is eszünk, de lehet jobb, ha nem  tudjuk. =D Mikor visszaindultunk a gyárba, egy kicsit  szállingózott a hó Csabi nagy örömére, ugyanis ő  szereti a havat. Műszakváltásig beraktuk a második  munkadarabot is a gépbe. Attilával folytattuk a  forgácsolást. Kb. fél óra múlva észrevette Attila, hogy az előző munkadarab rosszul lett  leesztergálva, még az átmérőjéről le kellett volna esztergálni 6 mm‐t.  Műszak végén 

elköszöntünk, átöltöztünk, majd Gabival elmentünk boltba. Hát elég hosszúra sikeredett az  út a szembe szélnek köszönhetően. Természetesen mikor már visszafelé tekertünk, akkor  nem fújt. (Jegyezném meg, most is egyfolytában fúj a szél…) Visszaérve gyors leültem az  asztalhoz csináltam szendvicseket, majd beraktam a sütőbe, mondván lesz belőle meleg  szendvics. Hát a sütő kicsit gyorsabban éget, mint a mikró, azt kell mondjam… Miután  kikerültek a kissé kokszos szendvicsek a sütőből, gyors szellőztettünk, mert égett sajtszag  volt. Szerencsére le tudtam szedni az égett részt, viszont a szaga megmaradt. Talán pont az  kellett ahhoz, hogy olyan jóízűen betermeljem.  Mivel kifogytunk a megnézendő filmekből,  elmaradt az esti matiné megint csak.    2012.11.30, 7:14: Ma se sikerült elsőre kikelni az ágyból… Hát még elindulni a gyárba! Egész  este nagy szél volt, ‐ még most is ugyanúgy fúj ‐ ráadásul társult mellé egy ‐4°C‐os  hőmérséklet is. Bementünk Csabihoz, első kérdése az volt, hogy esik‐e a hó. Hát a hóesésre  csak délig kellett várnia. Reggel kapásból átszereléssel kezdtük, mert az esti műszak  lenyomta az utánrendelt két alkatrészt. A mai alkatrész is egy régebbi projektből származott,  viszont ennek tudták, hogy hol van a programja, nem úgy, mint a tegnapinak. Ezt az  alkatrészt is érdekes volt felhelyezni, mert az öntésből származóan elég nagy alakhibával  rendelkezett. 10 előtt odajött hozzánk Tomi, hogy ha szeretnénk segíteni, akkor fogjunk  papírt, ceruzát és menjünk számolni, ugyanis a srác ‐ aki éppen a gépet kezelte és nem  tudjuk a nevét – megakadt a programírásban egy matematikai számításból kifolyólag. Először  én is csak lemerevedtem, néztem értelmetlenül. Majd Gabival megvitattuk, hogy tangens  tétellel megoldható a probléma. A lényeg az, hogy egy 40°‐os furatot kellett elkészíteni úgy,  hogy a belső hengeres felület aljától 55 mm‐re legyen a furat középpontja. Azt a koordinátát  még egyszerűen meg lehet adni, viszont a  fúrószár induló koordinátáját kellett  meghatározni. Ezt jelen pillanatban másképp  nem tudom megfogalmazni érthetőbben, majd  a kép segít… =P Ezt körülbelül 5 perc alatt  kiszámoltuk, viszont a srác még rá se nézett.  Azaz rá nézett, de tök értelmetlen fejjel, majd  lerakta az asztal szélére és fojtatta a saját  módszerét. Az a mekk mester módszer volt,  kiszemelt egy szimpatikus pontot, majd  millijével elkezdte növelni, csökkenteni az  értékeket. Szerintem nem is akarta ezt  megcsinálni a műszak alatt, mert nem csinált  semmit a műszakváltásig. Lehet azért nem  nézte meg amit számoltunk, mert félt, hogy  rombolunk az imidzsén. Elmentünk ebédelni  11:30‐kor, akkor még éppen nem esett a hó. 

Gyanús volt, hogy egy gyerek se volt kint a suli körül dohányozni. Bemegyünk az aulába,  sehol senki, nagy csend. Ekkor már összenéztünk, hogy vajon van‐e ebédünk. Szerencsére  voltak bent, így meg tudtuk kérdezni, hogy akkor tudunk‐e ebédelni. Negyed óra múlva  jóllakott „kis óvodásként” jöttünk ki az ebédlőből. Kiléptünk  a suliból, ekkor már mondhatni esett a hó. Csak a szél ne  fújta volna… Nem volt egy kellemes érzés a bicikliken  hófúvással szembe tekerni. Délután ugyanúgy folytattuk a  reggel feltett munkadarabot, ami kész is lett 4 óráig. Mikor  vissza értünk a szállásra, gyors elmentünk mosni, közbe  természetesen be kellett fűteni a szaunát is. =) Ahogy  végeztünk a szaunázással, a mosógép első adag mosása is  kész lett. Kiteregettem, majd készítettem egy jó kis  parasztos vacsorát, sütöttem füstölt szalonnát, mellé  paradicsomot és valamilyen olajban tartósított sajtot ettem.  Egész finom volt a sajttal, de a nélkül jobban ízlett. Esti  program a világoskék pólóm sikeres összemosásának a kiküszöbölése volt. Hát igen,  hibájából tanul az ember… =D    2012.12.01, 9:12: Tomi mozgására keltem fel, ami sokkal jobban esett, mint a telefon  ébresztőhangja. Felöltöztem, reggeliztünk, majd körülbelül 10 után el is tudtunk indulni,  felfedezni a hófehér Kokemäkit. Hát első 500 méter után azt mondtam, hogy inkább  forduljunk vissza, mert az a ‐8°C széllel együtt nagyon hidegnek bizonyult. Mikor elhaladtunk  a Lidl mellett, találtunk egy bejárót, ahol ikerházak voltak a baloldalt, jobb oldalon pedig a  kilátás a kokemäen folyóra. Ekkor mondtam magamban, hogy melegem van, menjünk még!  Elmentünk balra, kikerülve a körforgalmat, majd át a hídon, amit ha jól emlékszek 1963‐ban  építettek. A hídról is mondhatni nagyon „csúnya” látvány tárult elénk. Mikor átértünk a  hídon, lefordultunk az elő utcában jobbra, a folyó mentén. Először csak a jellegzetes finn  házakat láttuk, utána viszont a folyó mellett tekertünk végig egy kis temetőig, ami mellett  jobbra megint csak egy híd volt. Lent a híd mellett a parton ki volt alakítva egy lejáró, amit  szépen használatba is vettünk. Miután meguntuk a fotózkodást tovább indultunk át a hídon,  így visszakerültünk arra a folyópartra, ahonnan indultunk. Ez a híd véleményem szerint  régebbi lehetett, de ami biztos, hogy sokkal hangulatosabb volt a másiknál. Érdekes volt,  hogy az egysávos hídon volt kialakítva ülőhely, ami a korlát része volt. A híd végén bal oldalt ‐  szerintem elsőként a kint járt diákok közül észrevettem, hogy ‐ van egy rock klub, a neve, ha  jól emlékszek Stadium Live Club. A klub után még eltekertünk jobbra, körülbelül 1 km‐t még,  majd visszafordultunk a város szélén. Visszafelé már nem mentünk át a hidakon, csak  egyenest a szállás fele, mert már teljesen átfagytunk. Ekkor még lefényképeztük az  Evangélikus templomot, ami mellett temető van. Beugrottunk a Lidlbe is, vettünk kenyeret,  üdítőt és tojást. Dél körül értünk vissza a szállásra, ekkor már nem volt kedvünk tovább kint  maradni, még a fényképezőgépek se kapcsoltak be. A sikeres felmelegedés után bedobtuk a 

sajttal és sonkával felturbózott mirelit pizzát a sütőbe. Ebéd  után még kóvájogtunk egy kicsit a hóban, itt az iskola körül.  Azt kell mondjam, így még szebb volt a táj, mint hó nélkül.  De valószínűleg így van ez minden várossal. Persze finn  városra gondoltam… Anyukám bánatára még mindig nem  sikerült neki szarvast fényképeznem. Ha beszélünk általában  az az első kérdése, hogy láttam‐e már rénszarvast. Hát  szerintem nem is fogok. Este vacsorára csináltam  tükörtojást. Hát kinézetre nem a legszebb volt, de ízre  nagyon finom volt. Pont, mint a tükörtojás íze. =D Esti  mesének megnéztük a Premium Rush című filmet, ami az  amerikai kerékpáros futárokról szól. A film végén eszembe  jutott, hogy nem ez lesz az altatóm, hanem a napló írása.    2012.12.2, 10:00: Arra keltem fel, hogy világos van a szobában, sütött a nap. Kimentem a  konyhába, megnéztem a hőmérőt és azt hittem, hogy ma nem megyek sehova, ugyan is ‐ 16°C volt a kinti hőmérséklet. Hát nem csodálkozok, hogy nincs annyi hajléktalan itt, mint  otthon… Reggeliztünk, majd kivasaltam. Dél körül Tomi kitalálta, hogy menjünk el Hrjavalta  felé, mert ott van egy szép útszakasz, ahol közel van  a folyó az úthoz. Hát el is indultunk. Kb. 5 km után  megkérdeztem Tomit, hogy ugyan milyen messzire  van ez a bizonyos útszakasz. Tomi válasza a  körülbelül 20 km volt. Na, én ekkor mondtam azt,  hogy visszafordulok. Fáztam, lapos volt mindkét  kerekem, ráadásul még kényelmetlen is a bicikli ilyen  hosszú távhoz. Tomi tovább ment, Gabival meg  visszaértünk a szállásra. Körülbelül 45 perc után jött  Tomi is, valószínűleg ő is fázott már és nem ment el  addig. 2 óra körül ebédeltünk, ki mit csinált, azt ette.  Ebéd után elmentünk a városba megnézni, hogy  milyen boltok vannak, esetleg milyen ajándékot  tudunk majd venni az otthoniaknak. Apukámnak  sikerült is vennem ajándékot, így most már csak  anyukámnak és barátnőmnek kell valamit néznem. 6 körül értünk vissza, ekkor már ‐18°C  volt odakint. Vacsorára szalonnás tükörtojást ettem. Vacsora után beszélgettem  barátnőmmel, majd a szüleimmel skypeon. Most nem kimaradt a filmnézés, a nélkül is jót  tudtunk aludni.    

2012.12.3, 7:17: Már azon gondolkoztam, hogy átállítom az ébresztést 7:15‐re. De aztán  belegondoltam, hogy az se lenne jó, mert ugyanúgy visszafeküdnék. Beértünk körülbelül  7:55‐re a céghez, gyors átöltöztünk, majd mentünk Attilához, a géphez. Köszöntünk, majd  beszélgettünk, amíg szünet volt. 8:30‐kor elkezdtük csinálni azokat a Rolls‐Royce  alkatrészeket, amiket javítani kellett hegesztéssel. Attila tiszta ideg volt, mert a gép nem volt  karban tartva azóta, amióta megvették, a csapágyak ki  vannak kopva és emiatt egy ovalitást másol a  munkadarabba a gép. Az ovalitást még éppen ki tudta  küszöbölni, de amikor a szerszámot korrekciózta, a gép  ugyanazt a méretet csinálta. Utána megtárgyaltuk, hogy  nem hiába lett a 12 megmunkálási órából 23…  Segítettünk neki, amikor tudtunk, viszont ő nem  engedte annyira a dolgokat, mint például B. Csabi.  Nekem úgy tűnt, hogy Attila jobb szereti maga csinálni,  nehogy baj legyen. Mondjuk ezen nem is csodálkozok,  hisz már csak az öntvény ára is „egy éves fizetése”.  11:30‐kor elmentünk ebédelni. Most is főtt burgonya  volt a köret, meg természetesen saláta, saláta és saláta,  viszont most olyan darálthúsos szószt kaptunk mellé,  amit annyira nem kedveltünk meg. Ebéd közben odajött hozzánk Marko és beszélgettünk az  időjárásról. Kérdeztük, hogy használják‐e már a síközpontban a hómarót. Mondta, hogy még  csak a hóágyú megy, mert csak holnap fognak kinyitni. Majd megkérdezte, hogy voltunk‐e  valaha síelni és van‐e a hétvégére programunk, mert ha nincs akkor ő szívesen ad nekünk  felszerelést és mehetnénk hétvégén síelni. Én személy szerint nagyon örültem ennek a  kérdésnek, viszont Tomi utólag elárulta, hogy ő egy kicsit tart a dologtól, mert ő már esett  eleget… =D Délután Csabival a gyárban befejeztük az Attila által felrakott második javított  munkadarabot is. Megkérdeztem Vincét, hogy december 6‐án milyen módon ünneplik a  függetlenségüket. Hát a válasz a „csendben” szó lett, majd a magyarázat annyi volt, hogy ez  nekik olyan, mint nekünk az 56‐os forradalom és szabadságharc. 4 után, mikor visszaértünk a  szállásra, kimostam a farmerom szárát, mert a bicikli lánca összeolajozta. 6 körül csináltam  magamnak meleg szendvicset, de most a mikróban, nem a sütőben melegítettem. Nem  kockáztattam, nem volt kedvem a múltkorihoz hasonló szenes meleg szendvicshez Ez után  mély relaxáció következett…    2012.12.04, 7:15: Most csak a második ébresztésre keltem fel, az első próbálkozásnál  sikerült a szundira nyomnom. Reggeli gyanánt megettem az utolsó darab hazai kolbászt. Az  nyugtat, hogy még van szalonna… Reggel 8‐kor már átöltözve bent voltunk Attila mellett, a  karüsszelnél. Egészen délután 3‐ig tiszta feszült volt, mert már várta a megbeszélést.  Körülbelül negyed óránként felhozta a témát. Nem csodálom, hisz nem játék. Most a  múltkori széria, hegesztéssel javított munkadarabjait fejeztük be, két darab volt hátra. Sok 

mindent Nem kellett rajtuk csinálni, mert a többi felület készen volt, csak azzal ment el az  idő, hogy a munkadarabok rögzítését felszereljük a tokmányra. Utána persze a munkadarab  mozgatása is olyan volt, mint egy hímes tojásé a kész felületek miatt. 11:30‐kor elmentünk  ebédelni a suliba. Leültünk az asztalhoz, majd oda jött hozzánk Päivi, minket várt. Kérdezte,  hogy tudjuk‐e, mikor jön Edit tanárnő és esetleg azt, hogy hétfőn mivel, mikor érkezik meg  Kokemäkiba, mert nem kapott még választ az e‐ mailjeire. A következő kérdése Päivinak egy tengeri  hajóút volt, ami Turkuból Stockholmba menne  szombaton reggel, majd vasárnap reggel érnénk  vissza. Viszont az utolsó héten lenne ez az út  megejtve. A probléma az volt, hogy mi szerettük volna  Edit tanárnőt is megkérdezni, mi a véleménye, minden  esetre elfogadtuk a lehetőséget. Így annyiban fog  változni az utolsó hétvégénk, hogy pénteken este  pakolunk össze és szombaton reggel hagyjuk el a  szállást Kokemäkiban. A reptérre pedig Turkuból  mennénk reggel a hajóút után. Délután csak 3 óráig  csináltunk számottevő feladatot a cégnél, mert  Csabiéknak 3 órától volt a megbeszélés a majdnem  megduplázódott gépidőről. 4‐kor átöltöztünk, majd  irány a szállás. Ekkor éppen ‐17°C volt odakint, megnéztem a hőmérőn, amit Tomi hozott. A  leg viccesebb az volt, amikor skypeon beszélgettem az otthoniakkal és kijelentették, hogy  nagyon hideg van otthon, esett a hó is. Ekkor muszáj volt feltenni a kérdést, mennyi volt az a  nagyon hideg? ‐6°C, mondta anyukám. Erre csak annyi volt a válaszom, hogy olyan meleget  mi is szeretnénk ide ki. Este vacsorára megint sikerült a magyaros kaját megkívánnom, így  zsíros kenyeret ettem Erős Pistával jól megkenve. Tomi csak szörnyülködött, hogy mennyit  kentem az Erős Pistából, neki ennyi meg szokott ártani. Hát én is sikeresen kipirosodtam a 4.  szelet után. Este megint filmnézés nélkül feküdtünk az ágyba, elfogytak a filmek, amiket  hoztunk, a „jó lesz majd a sötét pillanatokra” kijelentéssel.    2012.12.05, 7:15: Automatikusan a szundit nyomtam. Megártott a tegnapi kelés, hamar  átszoktam a másik gombra. =D Gyors elkészültünk, reggeliztünk, majd irány a céghez. Egy  kicsit késtünk, 2‐3 percet körülbelül.  Mondjuk nyolctól negyed kilencig szünet van  pont a munkásoknak. Ma új rendelést  kezdtünk el legyártani, ez egy 1,9 méter  átmérőjű szerkezeti takaró elem lehet, mi  csak a nagyolást végezzük el rajta, majd ez  átkerül Vincéék megmunkáló központjába.  Az a gép képes 4 ezredes pontossággal 

dolgozni. A munkadarab kész méretét leméri automatikusan, majd összeveti a programba  beírt paraméterekkel és ha van eltérés, akkor automatikusan korrekciót ír saját magának a  gép. Egy kicsit modernebb annál, amivel Csabiék dolgoznak. Megkérdeztük mi volt a  megbeszélésen, de csak annyit mondtak, hogy semmi konkrétra nem jutottak, elmondták  egymásnak, kinek mi a problémája, megpróbálnak rajta változtatni. Meg annyit fűztek még  hozzá, hogy nagyon nagy rendetlenség és szemét van a gép körül. Ezen jót mosolyogtunk,  mert körülbelül mindegyik gép alatt centi vastagon áll a forgács, kivéve a karüsszel körül van  tisztaság és rend. Szokták mondani, úgyis az erősebb kutya… =D A mai műszak alatt egy ilyen  munkadarabot tudtunk megcsinálni. Az első probléma az kapásból a munkadarab  forgatásával kezdődött, mert a targoncás a betonra rakta le, nem pedig raklapra. Így először  fel kellett emelnünk, majd ez után jött az előgyártmány forgatása. Elhoztuk az 5 tonnás  darut, majd vászon kötéllel átfordítottuk a másik oldalára, mert nekünk pont azt a felületet  kellett megmunkálnunk. Amikor felhelyeztük a gépre, szembesültünk azzal is, hogy az  alátámasztáson módosítani kell, a négy pogácsából csak a két szemköztin feküdt fel a  munkadarab. A munkadarab excentralizálásánaál is érdekes volt a szituáció, mert a hengeres  felület se volt szabályos, ráadásul érdes, rozsdás volt a felület. A problémák megoldása után  már haladós volt a feladat, lapkát kellett ellenőrizni és cserélni az állapotától függően. 4‐kor  visszatértünk a szállásra, majd miután felmelegedtünk, Tomival elmentünk bevásárolni, mert  6‐án nemzeti ünnep van Finn országban. Érdekes mód, még most is kevesen voltak az  üzletben, nem úgy, mint otthon mondjuk egy Március 15 előtt. Visszaérve a szállásra  vacsoráztunk, majd kollektív semmittevésbe kezdtünk. Mostmár csak egy kérdés maradt,  ugyan mit fogunk holnap csinálni, ha semmi se lesz nyitva.    2012.12.06, 10:00: Én nyertem a ki bír tovább aludni címet. Arra keltem fel, hogy Tomi már  csirkét süt és zörög a tepsivel a konyhában.  Felkeltem, felöltöztem, megigazítottam az  ágyam, majd „reggeliztem”. Tegnap a  folyosón volt a porszívó, így gyorsan  behoztuk, nehogy valaki visszavigye a  helyére. Ebből kifolyólag ma végre sikeresen  felporszívóztunk mindenhol. Rendet raktam  a dolgaim közt, majd megnéztem egy filmet.  Mivel semmi se volt ma nyitva, mi se  tudtunk sok mindent csinálni, még boltba se  tudtunk menni. 4 körül ettem megint csak,  mert ugyebár csúszott az étrend a „korai keléssel”… Felszeleteltem a maradék szalonnát,  beizzítottam a serpenyőt, majd megint csináltam szalonnás tükörtojást. Elfogyott a tojás is.  Egészen felmelegedett az idő ma egész nap csak ‐5°C volt, vártuk, hogy mikor kezd el  havazni. Hát talán hullott valamennyi, de nem lehetett észrevenni. 6 órakor elmentem 

beizzítottam a szaunát, majd beültünk. 8 órakor értünk vissza a szaunázásból, gyors  vacsoráztam is. A hátralévő időben megint megnéztem egy filmet, majd aludtam.    2012.12.07, 7:00: Felkeltem a változatosság kedvéért, ha már sikerült leállítanom az  ébresztőt elsőre. Megreggeliztünk, bementünk a céghez. Hát elég csendes volt a műhely,  körülbelül 10 munkás, ha bent volt. Pont ezt  beszéltük szerdán, hogy a munkások fele be se fog  jönni, mert józanodnak vagy szabit vesznek ki. Aztán  beszéltünk Attilával, majd ő mondta, hogy  csütörtökön is bent voltak egy páran, elcserélték a  péntekre a munkanapot a hosszúhétvége érdekében.  Ma folytattuk a szerdai munkadarabokat, még volt  kettő hátra. Így, hogy alig voltak bent a munkások  még nyugisabb volt a műhely. 11:30‐kor eljöttünk  ebédelni az iskolába, Marko már várt minket.  Megbeszéltük, hogy akkor holnap megyünk síelni,  délután 1‐re jön értünk, öltözzünk fel jól, mert hideg  lesz. Kíváncsiak vagyunk már nagyon, még egyikünk  se síelt. Remélem közel áll a jégkorcsolyázáshoz,  illetve a görkorcsolyázáshoz, mert azok nekem  nagyon mennek. Aztán majd kiderül holnap, ki fog  elsőnek elesni. 12:15‐re visszaértünk a céghez,  átöltöztünk, ittunk egy kávét. Bementünk a műhelybe, nagy csend 2‐3 gép alapzaját hallottuk  csak. Attila a gépnél, senki már nem láttunk. 5 perc múlva felbukkant még egy munkás, a  műhely másik végéből. 4 órára kiderült, hogy 3 gép volt csak üzemben, a többiek  szabadnapon vannak. Hát így egy kicsit merészebben meg tudtuk nézni egy‐két gép  szerkezetét, szerszámait és vezérléseit. Csabival felraktuk az utolsó előgyártmányt is a  szériából, majd fél óra múlva jöhettünk is vissza a szállásra. Kicsit pihentünk, vacsoráztunk,  majd Tomi összeszedte Gabival a szennyest és elmentek a kollégiumba kimosni azt. A szoba  ismét ruhadzsungel lett. Legalább nem lesz száraz a levegő estére… Beszélgettem az  otthoniakkal, majd elmentem fürdeni. Fürdés után még egy kicsit anyagismeretet vadásztam  az interneten, mert Csabi és Attila kérték, hogy segítsünk nekik okosodni. Hát én is el  kezdtem ismételni, mert elvállaltam egy osztv versenyt is, aminek az első fordulója január  26‐án lesz.     2012.12.08, 10:00: Felkeltem, Tomi már megint hamarabb felkelt, mint mi. Felöltöztem,  reggelizünk, majd elmentünk bevásárolni, mert ugyebár 1‐től síelni mentünk. Először a  Tokmann nevű boltba mentünk, hátha találunk valami souvenirnek valót. Hát sok értelme  nem volt. Bementünk utána az Smarketbe, visszaváltottunk fémdobozokat, majd Tomi vett 2 

kenyeret. Ekkor már haladósra kellett venni a dolgot, mer éppen dél volt és még a Lidlben  nem is voltunk, ami az eredeti cél volt. Hát nem gatyáztunk, hamar összedobáltuk a  dolgokat. 12:35‐re vissza is értünk a szállásra, majd gyors haraptunk pár falatot indulás előtt.  Marko jött értünk az élettársa kocsijával, mert az egy „kicsit nagyobb”, mint az övé. Kiértünk  Hittenharjura, Marko bemutatta nekünk az élettársát Evat, majd mondta, hogy ő fogja  nekünk megmutatni az alapokat. Ezek után elmentünk a kölcsönzőbe és Marko adott nekünk  síbakancsot és síléceket. Ahogy felcsatoltam a lécet, úgy éreztem, hogy ez nagy esés lesz. Eva  nagyon jól megtanította az alapokat, Tominak és nekem már 1 óra után mentek a dolgok  rendesen, Gabi meg végig bénázott, látszik, hogy gyerekkorában nem mászott eleget fára.  Annyira belejöttünk a végére, hogy zárásig maradtunk. Amíg nem síeltem, úgy gondoltam,  hát ez a sport nem fog a kedvenceim közé tartozni. A végén úgy éreztem magam, mint egy  óvodás kisgyerek, aki nem akarja abbahagyni a matchboxozást. Zárás előtt két órával jött egy  csapatnyi lány. Hát Tomi érdekes módon sok időt töltött a  domb tetején, ugyanis a lányok ott ücsörögtek. Marko  meghívott minket egy forró csokira a büfében.  Elfogyasztottuk, még ültünk körülbelül öt percet, mert Tomi  gyönyörködött a pultos lányokban, majd mentünk tovább  síelni. Míg síeltünk körülbelül négyszer kérdezték meg, hogy  síeltünk‐e már. Mikor mondtuk, hogy ez az első alkalom,  csak csodálkoztak, hogy milyen jól megy. Most már az a baj,  hogy menni kell majd síelni valamilyen módon. 6 előtt  Marko visszahozott minket a szállásra a saját autójával, ami  szerintem egyeltalán nem kisebb, mint az élettársa kocsija,  csak a csomagtartó nagyobb. Búcsúzáskor közöltem  Markoval, hogy sikerült mutatnia egy sportot, amit megkedveltem. Visszaérve Gabival  megsütöttük a mirelit pizzát, amit én most is kicsit megsajtoztam pluszba, úgy jobban  csúszik. Ekkor eszembe jutott, hogy a nagy kapkodásban elfelejtettünk cukrot venni a teához.  Este élménybeszámolót kellett tartani az otthoniaknak, hogy hányszor estem seggre.  Kiábrándultan néztek rám, mikor mondtam, hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat  a mutatványaim. Nem hitték el, mert én általában bemutatom, hogy mire is vagyok „képes”.  Befejezvén a beszélgetést, elmentem zuhanyozni, majd becéloztam az ágyat.    2012.12.09, 10:30: Majdnem „kidobott” az ágy, éppen nem estem le. Felkeltem, felöltöztem  10 perc fetrengés után, majd reggeliztem. Tomi ekkor már sütötte a csirkéjét. Befejezve az  étkezést, kicsit leültem emészteni, addig Tomiék beszélték, hogy elmennek, megnézik a  folyópartot ott, ahol Csabival és Katival voltunk első hétvégén. Engem annyira nem érdekelt,  mert ugyebár egyszer már láttam, én inkább maradtam és kivasaltam a ruhákat. Másfél óra  múlva végeztem is a vasalással, nem sokkal később, körülbelül egy 20‐30 perc múlva Tomi és  Gabi is visszaért a biciklizésből. Elpakoltam a ruhákat, majd átmentem a kollégiumba keresni  egy valamilyen kefét, amivel meg tudom mosni a cipőmet. A mosógép mellett pont találtam 

egy a célnak megfelelő kefét. Gondolom nem evőeszközöket mostak vele, ha már a mosógép  mellett volt. Ha igen akkor… Kimostam a cipőm, majd felraktam a radiátorra száradni. Elég  jól sikerült az akció, szerintem 3 nap múlva meg is szárad. Délután 6 körül kész lett az én sült  csirkecombom is, amit elég hamar el is takarítottam a tányérról, ahogy kész lett. Vacsora  után leültem egy kicsit emészteni, úgy éreztem, hogy ha intenzívebben megmozdulok, akkor  búvárcsirkét ettem. Szerencsére nem sikerült visszajönnie, így teli hassal nézhettem a filmet,  amit Tomi ajánlott. Filmnézés után letusoltam, majd lefeküdtem aludni.    2012.12.10, 7:00: Szokásos időpont, szokásos cselekedetekkel. Reggelire most itt vásárolt  bolti kolbászt ettem paradicsommal. Beérve a céghez Tomival gyors ittunk egy kávét, nehogy  összevesszünk legtutibb alvóhelyen… =D Ma egy légelszívó berendezés ventillátorát  esztergáltuk, a ventillátornak azt a részét, ahová a csapágyazás és a tengely kerül. Attila volt  az estis, ő adta át a programot Csabinak, neki csak futtatni kellett azt. Hát a futtatásból  szerszámbemérés lett, mert az egyik szerszám rosszul volt bemérve, 1,2 mm‐rel lejjebb volt,  mint ahogy a gépbe be volt ütve. Ebből kifolyólag rossz lett egy méret, de Csabi időben  leállította, így a 2 mm‐es ráhagyásból még kifutotta a helyes méret. Ez körülbelül 3 órás  feladat lett volna, de e miatt a baki miatt lett 6 óra. Szokták mondani, csak az hibázik, aki  csinálja. Ez egy korrózió és saválló anyag volt, amit elég nehéz megmunkálni, mert az anyag  igaz, hogy aránylag puha, de a szakítószilárdsága eléggé magas. A használt lapka is állítólag  speciálisan ilyen anyagra lett kifejlesztve 80‐200‐as vágósebességgel, se ez nálunk nem bírta  tovább a 70 m/perces sebességnél. Ebédre most főtt  virslit kaptunk burgonyapürével és mustárral. Elég  érdekes volt, mert ezzel a kombinációval még nem  találkoztunk. Hát finomabb volt a krumplipürével,  mint a barna kenyérrel. Visszaérve az ebédből  megfordítottuk a munkadarabot és lerögzítettük,  nehogy elszálljon. Mivel a munkadarab leső részét  esztergáltuk elég nagy sebességgel forgott, hogy  elérje a megmunkálandó felület azt a kerületi  sebességet, amit meghatároztunk technológiailag.  Amikor elérte a gép a megfelelő sebességet, már  hallani is lehetett a lapátok hangját, ahogy a levegőt  szívta. Elég bizarr élmény volt. Műszakváltás után B.  Csabival befejeztük az elkezdett munkadarabot, majd  berendeltük a következőt. Már a levételnél nem  voltunk ott, mert akkor már rég elmúlt 4 óra. Visszaérve a szállásra vacsoráztam, mert az a  virsli nem bírta valami sokáig a gyűrődést. Aztán 3 óra múlva ismét ettem… De még 11‐kor  kentem magamnak egy zsíros kenyeret, hátha megköt reggelre valamilyen zsírréteg  formájában valahol rajtam, ami abszolút kizárt, mert eddig sose sikerült… 7 órakor  megérkezett Szabados Edit tanárnő. Meg dicsérte a szállásunkat, hogy milyen rend van és 

tisztaság. Beszélgettünk egy kicsit, viszont tanárnő hamar távozott, mert fáradt volt. Miután  elment, lefürödtünk, majd mindenki csinálta a dolgát, már ha volt. Este beszélgettem az  otthoniakkal lefekvés előtt, majd megnéztem, hogy áll a tűntetés a felsőoktatási törvény  végett, ami jó is volt esti mesének.    2012.12.11, 7:15: Nem akarózott kikelni, most melegebb volt a takaró alatt. Reggeliztünk,  majd bementünk a céghez. Még a másik turbina volt fent a gépen, egészen 11 óráig. Miután  elkészült, Csabi berendelt egy hegesztet, szerkezeti munkadarabot. Pontosan nem tudjuk, mi  célt szolgálhat, de azt tudjuk, hogy ez is sav és korrózióálló volt. Mikor behozták a  munkadarabot, Csabi észrevette, hogy nem egyeznek a méretek. Szólt Villenek, ekkor  kiderült, hogy a sorszám megegyezik két munkadarabnak, csak az egyik módosított, így az  „kisbetűs rész”. Ville előkerítette a munkadarabhoz tartozó papírokat, majd folytathattuk a  munkát. Ez a munkadarab nem sokszor fordult meg, így Csabi se tudta pontosan, hogy hogy  is volt régen felrögzítve. A felrögzítést mi csináltuk meg, két alátámasztással, mert a  munkadarab enyhén el volt deformálódva. A kiórázása a munkadarabnak megint csak sok  időt vett igénybe, mert nem csak az excenritást kellett kiküszöbölni, hanem nagyjából  vízszintbe is kellett állítani a munkadarabot. 4 óráig nem tudtuk elindítani a gépet, viszont  ekkor mi már sietve készültünk síelni. Ebédnél odajött Edit tanárnő az asztalhoz, majd  közölte, hogy reméli, akarunk menni… Ekkor még csak az volt a kérdés, hogy hova, nem  tudtunk semmit se az egészről. Amikor megmondta tanárnő, hogy Marko megint elhívott  minket síelni, akkor felcsillant a szemünk. Végezve az ebéddel, Markoval összefutottunk,  majd kérdezte, hogy mit akarunk majd csinálni, síelni, vagy snowboardozni? Hát én  bevállaltam. Először még felgyalogoltam a domboldalban 50 métereket, sikerült is nagyjából  megtanulni nem elesni, viszont a felvonó… Hirtelen kiderült, hogy nem is a lesiklás nehéz  snowboarddal, hanem a feljutás. Egyik lábat ki kell csatolni, és belekapaszkodni a felvonóba.  Hát sikerült a sí klubosok előtt kétszer elesnem az első 2 méteren, ekkor mondtam azt, hogy  elég lesz egyelőre ennyi a snowboardból. Váltva sílécre már nagy királyok voltunk Tomival, a  felvonó is hirtelen jó barátom lett. A végén már a kesztyűm is fagyos volt, mert a sok  snowboardos eséstől teljesen el volt ázva és a síeléskor a menetszél megfagyasztotta.  Mivel  a bottal is már elég sok lendületet adtunk induláskor, – nehogy ne érjünk le a kapuhoz egy  lendületből – valószínűleg elég kemény izomlázam lesz holnapra. Az elalvás se fog hátrányt  okozni, úgy érzem…    2012.12.12, 7:15: Reggel most se sok kedvem volt felkelni, úgy éreztem, hogy most az ágy  fog győzni, nem az akaratom. De végül sikerült felülni az ágyon… Első mozdulataim  hasonlíthattak egy nyudíjas bácsikájáéhoz, de ez körülbelül délelőtt 10‐ig tartott. Csabi is  csak annyit kérdezett, hogy mennyire síeltem, mert eléggé fáradtnak tűnök. Szerencsére a  szünetben kicsit leültem és egy kávés tej mellett sikeresen felébredtem. Befejeztük a tegnap  berendelt két saválló, szerkezeti alkatrészt, azaz csak az egyiket, mert a másik délelőtt még 

fent volt. Az egyiknek a felrögzítése nagyon bonyolult volt, inkább el se kezdem leírni, mert  akkor a naplót ki lehetne adni, mint szakirodalmat. Miután felrögzítettük a munkadarabot,  elmentünk ebédelni. Az ebéd most annyira finn jellegzetességekből állt, hogy nem is laktunk  jól. Túl sok olyan dolog volt kint, amiről szedés után kiderült, hogy nem szeretem. Volt valami  tepsiben sütött főzelékszerűség, aminek az íze a sütőtökére hasonlított. A sütőtököt  szeretem, ezzel semmi probléma nem is volt. Viszont bevállaltam a halkülönlegességeket és  egy érdekes salátát. Hát a halakról annyit, hogy nagyon édesek voltak, – ami szerintem a  legjobban meglepett és groteszk érzéseket keltett fel – a saláta pedig hagymás bazsalikomos  volt és valami olyan fűszer is volt mellette, amit nem tudtam beazonosítani. Na, ez már  olvasztotta a biztosítékot az ízlelőbimbóknál. Miután visszaértünk az ebédből, gyorsan  megittam egy kávét, nehogy visszaessek a reggeli, félkómás állapotomba. Ekkor sok  érdekesség nem történt, a munkadarabnak a legnagyobb átmérője és a legnagyobb  átmérőhöz tartozó 10 centis váll már le volt esztergálva az adott méretre. Ekkor már csak a  belsejében lévő záró lemezt kellett 10 mm‐es falvastagságról leesztergálnunk 3 mm‐es  falvastagságig. Mire végzett a gép, addig szemléltem a  csarnok új részében éppen szerviz alatt álló marógépet.  Mivel elég nagy – 17‐18 tonnás ‐ munkadarabokat  munkáltak meg rajta, a szánszerkezet eldeformálódott a  súly hatására. 4 után visszaértünk a szállásra, majd egy  kicsit eltakarítottuk a havat Tomival az útból, hogy  könnyebben járható legyen. Felérve elkezdtük sütni a  csirkecombokat, amit még a hétvégén vettünk, ekkor  feljött Edit tanárnő is. Megcsodálta konyhai  tehetségünk, majd kicsit útba igazított minket a  következő napok teendőivel kapcsolatban. Miután  tanárnő távozott szerény lakosztályunkból, egy kicsit  beszélgetem a nővéremmel. Hát, ha az embernek olyan  nővére van, mint például az enyém, akkor tudja, hogy a  kicsi az női időszámításban legalább 30‐40 perc. Miután végeztünk az eszmefuttatásunkkal,  kész is lett a csirkecomb, gyors el is fogyasztottuk melegen. Ezek után már csak a tusolás és  az esti mese maradt hátra, megnéztük az Eredet című filmet.     2012.12.13, 7:15: Ma a hókotró gépre keltem  fel, elrobogott az ablak alatt. Ebből már  sejtettem, hogy esik a hó. Reggeliztünk, majd  elindultunk. Lent a bejáratnál beigazolódott a  sejtelmem, valóban esett a hó. Felpattantunk a  varázskerékpárokra, elindultunk. 50 méter után  a biciklim úgy gondolta, hogy megtréfál és  ledobja a láncot és a láncvédőt. A láncvédő 

valahogy letört, majd a lánc is leesett, vitte magával. Visszaraktam a láncot, a láncvédőt meg  visszavittem a szálláshoz. Még jó, hogy csak most tört le, nem pedig az első héten. bent a  munkahelyen már újra egy régebbi sorozat volt fent, ez a munkadarab csak a nagyoló  esztergálásig lett megművelve a mi gépünkön. Nagyolás után kivitték a munkadarabot a  festőbe, ahol lefújták korrózióvédő festékkel, majd bevitték Vincének. Vince elkészítette a  végső méreteket és a különböző pozíciójú és szögű furatokat, menetfúrásokat. Ebédkor  tanárnő tanácsát megfogadva, átadtuk az ajándékcsomagot Markonak. Reméljük szeretik a  csokit és hogy Markonak ízleni fog a törköly pálinka. Lehet jobb lett volna az Unicumot adni  Markonak… Most már mindegy. Elköszöntünk B. Csabitól és Vincétől, mert velük már nem  fogunk találkozni, maximum, ha hívnak minket a céghez dolgozni. Visszaérve a szállásra kicsit  leültünk, pihentünk. Később fürödtünk, majd miután megfürödtek a többiek is, pár holmimat  kimostam kézzel, mert holnap már nem száradnának meg a munkaruhák mellett a  radiátoron, nem férnének el. Vacsoráztunk, mindenki azt, ami éppen maradt neki. Az esti  mese most a Ted című film volt.    2012.12.14, 7:15: Utolsó ébresztő volt, ami a meló előtt szólt. Még a tegnapi szériából volt  hátra kettő, azt csinálta éppen Csabi, amikor beértünk. Elbeszélgettük az utolsó pár óránkat,  majd megköszöntük Jukka Mikkolának, hogy itt lehettünk. Elmentünk megkerestük Antit is,  vele is beszélgettünk egy kicsit, majd tőle is elköszöntünk. Végül észre se vettük már az időt,  hamar 11:30 lett. Elköszöntünk Csabitól is, majd felülve a kék vasparipákra, visszatekertünk a  szállásra. Elmentünk ebédelni, találkoztunk Edit tanárnővel, éppen ebédelt. Leültünk a  szokásos helyre, majd tanárnő is társult hozzánk. Mondta, hogy sietni kellene, mert a  masszázs szalonban várnak minket pontban délre. Hát ekkor már ráncoltuk a homlokunkat,  tudtuk, hogy ez lehetetlen lesz, mert meg akartunk fürdeni előtte. Végül negyed órát  késtünk, de inkább a késés, mint hogy büdösen befeküdjünk a lányokhoz masszázsra. Miután  kiélveztük a kényeztetést, gyors elvittük a ruháinkat mosni, majd utána elmentünk Tomival  boltba. Vettem még utolsó vacsorának egy csípős mirelit pizzát, meg üdítőt és szendvicsnek  valót. Visszaérve a szállásra, Tomival elmentünk szaunázni, ‐ Gabinak nem volt kedve jönni –  Gabi pedig fent maradt a lakásban. Cseréltünk ruhát a gépben, elindítottuk, a mosottakat  pedig kiterítettük, majd beültünk szaunázni. Háromnegyed óra múlva Tomi kiötölte, hogy  menjünk ki, próbáljuk ki úgy, ahogy a finnek szokták. Hát ki is menünk egy szál törölközőben,  kulcs nélkül… És mikor csattant az ajtó, filmbe illően felkiáltottam; ‐ Tomi az ajtó!!! Ekkor  viszont a következő gondolatom az volt, hogy menjünk fel a szállásra. El is mentünk a  lépcsőházig, akkor szembesültünk a ténnyel, hogy Gabi elment valószínűleg boltba. Nem  maradt más, bementünk Edit tanárnőhöz… Hát ki lettünk nevetve, gondolom mondanom se  kéne. Tanárnő felhívta Markot, ‐ aki szintén kinevetett minket – aki szólt egy kollégium  vezetőnek, aki be tudott engedni minket a kollégiumba. Megint csak ki lettünk nevetve... =D  Eddig nem történt semmi, hát az utolsó napra sikerült maradandót alkotnunk! Megettem a  pizzám, ami valóban nagyon erős volt, majd beszéltem az otthoniakkal. Bepakoltunk, rendet  raktunk magunk után, majd kivasaltam a ruhákat, hogy holnap reggel csak be kelljen 

hajtogatni a táskába őket. miután végeztem lefeküdtem aludni, mert a reggel 5 órai kelés  elég rémisztően hangzik.     2012.12.15, 5:15: Hát keményen érintett a reggeli ébresztő, tegnap elég sokáig logikáztunk a  pakolással kapcsolatban. Bepakoltuk a még szárítón lévő ruhákat, összeszedtük az összes  holminkat, majd reggeliztünk. Negyed hét előtt egy pár perccel már lent várt minket Päivi a  lányával, Essivel. Bepakoltunk a kocsiba, majd elindultunk. Fél óra múlva el is aludtam, majd  Turkutól 30 km‐re megálltunk, mert Päivinek vécéznie kellett. Mikor megérkeztünk a  kikötőbe, rájöttünk, hogy sietni kellene, mert 8:30‐kor indult a kikötőből a hajó, mi pedig 10  perccel előtte parkoltunk le. Persze elértük, csak egy kicsit sietnünk kellett. Mikor beléptünk  a hajóba, az első gondolatom az volt, hogy ajtót tévesztettünk és valami szállodában  vagyunk. A hajó úgy néz ki, mint egy bevásárlóközpont, ahol lehet aludni. Egy csomó helyiség  van, adómentes bolt, bárok, night klubok, pubok, társalgók. Vásároltunk, majd körbejártuk a  hajót, majd ebédeltünk. Päivi közölte, hogy svédasztal lesz, annyit tudunk enni, amennyi  belénk fér. Hát éltünk az alkalommal, ki is töltöttük az ebédidőt. Miután felálltunk az  asztaltól, konkrétan mozdulni nem bírtunk, annyi mindent összeettünk. Első dolgunk egy pihi  volt, mert éppen a rosszullét határán voltunk. Kis idő elteltével nyíltabb részre értünk a  tengeren és elkezdtük tapasztalni, hogy mitől  is lesznek az emberek tengeri betegek. Hát jó  helyen voltam és az ágyban, mert úgy nem  volt annyira durva az élmény. Nővérem biztos  élte volna a szituációt, én a körhintát se  szeretem… A night kluban énekes előadás  volt, amit megnéztünk egy cocktail mellett.  Élveztük a koncertet, csak hamar vége lett.  Ekkor még volt egy óránk a kikötésig,  elmentünk körbenézni a hajóban, van‐e  valami érdekes felfedezni való. Hát sok  mindent nem találtunk, de sikeresen elütöttük az időnket kikötésig, amit a hajó korlátainál  néztünk végig. Kikötés után interneteztünk egy kicsit, én beszéltem nővéremmel, majd kicsit  piszkáltam, hogy milyen rossz lehet most a kollégium szobában gubbasztania. Ilyen ez a  testvéri szeretet. =) Este még lementünk a klubba, megnéztük az esti műsort is, majd  átmentünk a 9. emeleti klubba, ahol disco zene szólt. Tomiék mondták, hogy visszamennek,  én maradtam és ittam egy cocktailt megint csak. Mire megittam, pont kiértünk a nyíltabb  részére a tengernek, így erőse megküzdött a cocktail a bentmaradásért… Ekkor tudtam meg,  milyen is a tengeri betegség, a hullámok most sokkal erősebbek voltak, mint odafele úton.  Visszamentem a szobába, egy kicsit még vártam, mi lesz a cocktail sorsa, majd mikor  visszaértek Tomiék is, lefeküdtünk aludni.   

2012.12.16, 6:30: A hajó ébresztője költött mindenkit, hogy egy óra múlva partot érünk,  hagyjuk el a kabinokat, amint tudjuk. Felöltöztünk, reggeliztünk, majd összepakoltuk a  cuccainkat és kimentünk a folyosóra. Tanárnőék is akkor jöttek ki, így el is indultunk a  kijárathoz. Mikor kikötöttünk, elbúcsúztunk Päivitól és Essitől. Megköszöntük az utat, majd  átsétáltunk a vonat pályaudvarra. Bent is volt már a helsinki vonat, találtunk is rajta egy üres  kabint. Jegyet a kalauz hölgytől vettünk, mert Päivi mondta, hogy tőle is fogunk tudni venni,  nem muszáj bemennünk az épületbe. Rájöttünk, hogy a MÁV nagyon le van harcolva, volna  mit tanulni a finn vasút társaságtól. A vonat nagyon tiszta és jó állapotú volt, nem beszélve  arról, hogy milyen gyors. Helsinkibe 11‐kor értünk, még volt 6 óránk felszállásig. Bementünk  egy épületbe, ahol a Mc Donald’sban leültünk és tanárnő ivott egy kávét. Miután megitta a  kávéját Edit, elmentünk körülnézni. Rá kellett jönnünk, hogy az egész háztömb össze van  építve aluljárókkal és több bevásárlóközpont van egybenyitva. Idegeneknek eléggé útvesztő  a hely, de egy kis gondolkodással visszataláltunk az indulási ponthoz. 1‐kor tanárnővel ettünk  egy szendvicset a Mc Donald’sban, majd elindultunk a vantaai reptérre. A buszmegállóban  felszálltunk a Finnair buszára, ami a 2‐es terminál előtt is megállt. A reptéren tanárnő  megmutatta az elektronikus checkolást, amit természetesen mi is megcsináltunk. A  biztonsági kapu megint besípolt nálam és ismét nem tudtam, hogy miért. Ekkor még arra  gondoltam, hogy a nadrág gombjai miatt szólalt meg a fémdetektor, de később rájöttem,  hogy a fülhallgatóm a zsebemben volt. Pedig végig motoztak, mégis átengedtek. Az  adómentes boltokban megint vásároltam, vettem még ajándékoz anyukámnak, meg csokit  még, ami finn eredetű. Vásárlás után Tomival szemléltük a kifutópályán szemléltük az  eseményeket várva a felszállást. A gép negyed órával később állt be a kapuhoz, majd később  a gép fagymentesítése miatt még vártunk körülbelül háromnegyed órát. Érdekes volt, az  egész gépet lemosták valószínűleg jégoldó tartalmú habos mosószerrel, ami hasonlított a  madártejhez, vagy inkább az emulzióhoz, amivel a munkadarabot hűtjük megmunkálás  közben. Felszállás után a stewardessektől kaptunk  inni narancslevet, majd egy tál hideg ételt. Ez  laktatóbb volt, mint az érkezéskor kapott szendvics.  Miután elfogyasztottam, ittam egy kávét, amiben  reménykedtem, hogy normális espresso kávé lesz.  Hát nem az volt… Egy órával érkezés után sikeresen  földet értünk, majd tájékoztattuk a hazaiakat, hogy  nem maradtunk a levegőben. Kruzsic tanár úr már  nagyon várt minket, éhes is volt már. Hazafelé úton  megálltunk a Széll Csárdában az autópálya mellett  wc‐zni, meg elfogyasztottunk egy palacsinta  desszertet. Kecskeméttől akkor köd volt, hogy nem  bírt tanárúr csak lassan menni, így 10:15 körül értünk  Szarvasra. Tanár úr megállt a vasúti buszmegállónál,  majd Tomival elköszöntünk és kiszálltunk a kocsiból.  A barátnőm már várt, Tomiért pedig a tesója jött. 

Mikor kiszálltam a kocsiból, akkor éreztem azt, hogy egyszer jó lenne még kijutni Finn  országba. Nagyon örülök, hogy jelentkeztem, mert így megtapasztalhattam, milyen lehet  külföldön munkát vállalni és természetesen meg tudtam, mennyire vagyok önálló.  Mindenkinek szeretném megköszönni, aki valamit is tett értünk, hogy részt vehessünk ezen  az úton, ami szerintem egy örök életre szól! Külön köszönöm Szabados Edit tanárnőnek és  Kruzsic László tanár úrnak a felkészítést és az utazásban való segítséget! Nagyon élveztem  ezt az utat, örülök, hogy megismerhettem Marko Kemppinent és Päivi Linanntot és sok más  segítőkész és barátságos embert!