V. évfolyam
Nyíradony, 2016. február
LELKI Percek Papp Miklós lelki igazgató rovata
Az irgalmasság rendkívüli szentévében Ebben a szentévben, a mostani böjti időszakban, de a hétköznapi életünkben is nagyon fontos az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit végrehajtanunk. Elindítója és megtartója a szeretet isteni erénye. Mindezek nélkül nem lehet ember az ember, s a megkeresztelt sem mondhatja magát krisztusinak, mint aki Krisztust követi. (A lezajlott hittanversenyeken is az irgalmasság volt a „tananyag” ebben az évben.) Jézus Krisztus az irgalomgyakorlást kéri mindenkitől, és ezért hirdette: „Irgalmasságot akarok”. Az irgalmasság egyenlő a segítőszolgálattal, azzal, amit Jézus Krisztus is bemutatott saját életével, amire tanított az irgalmas szamaritánusról szóló példázattal, vagy amit elénk tárt a tékozló fiút visszafogadó atya szeretetével. Most figyeljünk oda egy másik történetre:
Rovat
aki gyerekeivel együtt nagy nyomorban sínylődik. Ha maga most odamegy, visz nekik pénzt és élelmet, s azt mondja nekik: „Ezt hozom maguknak Jézus Krisztus nevében, és (Jézus Krisztus): megvigasztalja őket szegénységük- „…Irgalmasságot akarok, nem ben, akkor látni fogja a mennyorszá- pedig áldozatot…” got, vagy visszaadom magának a (Mt 12,7) pénzét!” Az ember szót fogadott, és másnap örömtől sugárzó arccal jelentette a Szertartások, események: papnak: Főtisztelendő úr, igaza volt! Nagyböjtben szerda és péntek este az Láttam mennyországot, és félóráig Előszenteltek liturgiáját végezzük a templomban. Bármikor részt lehet venni rajta. voltam benne!
Feladat mindenkinek: az ir galmasság testi és lelki cselekedeteit felsorolásszerűen le kell írni a hittanfüzetbe. Mindezek segítségével tudjuk átélni az ajándékozó szeretet örömét. Lehet, nemcsak nagyböjti Egy pap nagy hévvel prédikált a fogadalom ennek az örömnek a gyamennyország örömeiről. Templomkorlása. ból kijövet megszólította egy gazdag híve: Főtisztelendő úr azonban elfelejtette megmondani azt, hol lehet megtalálni a mennyországot. Hát ezt még pótolhatom. Ismerek egy szegény beteg asszonyt,
IGE
Február 28-án templomi gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. Március 9. (szerda) este Krétai Szent András bűnbánati kánonját végezzük. Március 13-án templomi gyűjtés lesz a szentföldi zarándokhelyek megsegítésére Március 16. (szerda): rekollekciós nap az iskolában osztályok szerint, meghívott atyákkal. Március 18-19-20. este egyházközségi lelki gyakorlat a templomban. Március 20.: virágvasárnap – kezdődik a nagyhét Március 27. (vasárnap, óraátállítás): húsvét, pászkaszentelés.
7. b osztály karácsonyi műsora
Az egyik decemberi délután Miklós atya megkérte az osztályfőnökünket, Éva nénit, hogy készítse fel az osztályunkat a karácsonyi műsorra, melyet szüleinknek adunk majd elő szünet előtt. Tanárnő és kis csapatunk „lázas” készülődésbe fogott. Megkezdődött a szerepek kiosztása, a díszlet kialakítása. Kisebb-nagyobb tervezgetéseket követően Éva néni segítségével elkészültek a gyönyörű meghívók, és megtanultuk a szöveget. Eljött az előadás napja. Mindenki izgult, lestük a szülőket. Osztályunk minden tagja szerepelt, ki rövidebb, ki hosszabb szöveget mondott, és lelkesen vettük tudomásul, hogy mindannyiunk családjából eljött valaki megnézni a műsort, és
iskolánk vezetősége és Miklós atya ni és együtt készülni a kis Jézus szüis megtisztelt bennünket. letésére. Vajda Zsanett és Kiss Mónika Natália Az előadás nagyon jól sikerült, a szülők lelkesen tapsoltak, mi meg ráadásul egy kis üvegangyalkát kaptunk Éva nénitől ajándékba. A műsorra való készülődés még jobban összekovácsolta kis közösségünket. Azt gondoljuk, ez hagyománnyá is válhatna ebben a rohanó világban, megáll-
Bethlehemi beszámoló Nagy öröm volt számunkra, hogy a (csillagozást), a betlehemi játékunkat elvihettük az idős bácsik és nénik otthonaiba. A felkeresettek arckifejezései azt sugallták számunkra, hogy büszkeség töltötte el lelküket, mert látták, lesznek, akik hagyományaikat tovább folytatják. Több helyen a család apraja-nagyja is jelen volt, s csillogó tekintetük elárulta, ők is velünk várják a Jézus megszületését.
meghívására a debreceni Attila téri tovább él, s egységgé formálja kötemplom előtt a metsző hidegben, s zösségünket. szélben meghitt hangulatot teremtetMadar Ádám és Nagy András tünk műsorunkkal. Nagy boldogság lenne számunkra, ha idős korunkban mi is láthatnánk a fiatalok betlehemi játékát. Ez Örömüket nemcsak szavakba öntöt- azt jelentené, ték, hanem karácsonyi finomságok- hogy e gyökal is elláttak bennünket. nyörű haKocsis Fülöp érsek-metropolita atya gyomány
„Te vagy minden megszentelés és áldás forrása” Vízkereszt ünnepén az iskolások liturgiáján ősi hagyományainkhoz híven vízszentelés is történt, majd ezzel a vízzel megszenteltük az iskola épületét is a bejárattól a tetőtérig.
„ Urunk, állítsd melléjük őrző angyalodat, hogy őket minden szükségtől, szorongatástól, csapástól, testi-lelki betegségtől és kártól megóvja! Szikora József iskolalelkész
A szentelt víz szentelmény, mely Isten kegyelmét, segítségét, szeretetét, jóságát közvetíti. Persze csak akkor hatékony, ha hívő lélekkel, Istenbe vetett hittel használjuk és éljük meg a mindennapjainkat. Megszenteltük az iskolát, hogy ez a tér most már a sátántól elzárt, igazi szeretettér legyen, ahol a gyermekek és a pedagógusok Isten oltalma alatt folytassák munkájukat. A szentelési imádságban ezért is mondtuk:
Találkozás ünnepe Diákjaink nagy izgalommal várták február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét, mert ezen a napon a liturgia keretében mindenki gyertyáját megszentelte az atya. Az ünnepet másképp a „találkozás ünnepének” nevezzük, hisz amikor születése után a negyvenedik napon az Istenszülő Szűz bemutatta Kisdedét a templomban, nos e napon nemzedékek találkoztak egymással. Ott, a templomban a Messiásra várakozó idős pap, Simeon a karjaiba vette a kis Jézust, és őt a világ világosságának nevezte. A találkozás ünnepén mi is együtt szoktunk ünnepelni az idősebb nemzedékkel: nyugdíjas pedagógusainkkal, tanárainkkal. Idén is örömmel láttuk, hogy elfogadták meghívásunkat, s szívesen eljöttek
hozzánk. Jó volt felidézni a régi emlékeket, nézegetni az unokák fényképeit. Megköszöntük, hogy megtanították nekünk, hogyan legyünk jó pedagógusok és jó emberek.
Szent a hűség, az Igaz! Isten szava a vigasz, Bárhová hív és vezet, Bölcsessége a kezed! Más dolgunk itt nem lehet, Vezessen a szeretet... Tanuljuk meg ezeket, Mert mindenre felelet! Szeretsz-e mondd, elégszer, Gyakorlod a szíveddel?! Enged gondod, csak szeress! Megszentelt lesz életed! Mysty Kata:Találkozásunk margójára
Iskolai farsang képekben..
Jótékonysági bál
„ Ne fáradjunk tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk.” Kedves Szülők! Kedves Támogatóink! Köszönetünket szeretnénk tolmácsolni minden szülőnek, támogatónak, akik jelenlétükkel, segítségükkel hozzájárultak a 2015/2016-os tanévben megrendezett bálunk sikeréhez. Az alapítványunk számlájára befolyt összegből iskolánk digitális felszereltségét kívánjuk fejleszteni. Tanulóink és tantestületünk nevében tisztelettel köszönöm: Gólya Györgyné igazgató
„Iskolanyitogató”
Kedves Szülők! A Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola tantestülete
tisztelettel meghívja Önöket és leendő első osztályos gyermekeiket
„ISKOLANYITOGATÓ” délutánjára. Időpont: 2016. április 5. 1400-1530 Programok:
„Élet az iskolánkban…” Foglalkozások a tanító nénikkel Énekes gyermekjátékok Kézműves foglalkozás
Játékos feladatok interaktív táblán
Felvételiztem... - Hogyan készültél a felvételire? Nálunk már hetedikben elkezdődtek a felkészülések a felvételire. Akkor indultak el a matek-és a magyarfakultációk is. Év elejétől fogva mindig jártam a fakultációkra és ez az eredményeimen is meglátszott.
- Mi fog az iskolából a legjobban hiányozni?
Az osztálytársaim, akikkel már 8 éve "össze vagyok zárva", de hiányozni fog úgy minden, mivel itt váltam "kicsi felnőtté".
- Melyik tantárgytól féltél jobban? Számomra nem volt ilyen, hogy melyiktől félek jobban mivel mindkettőtől tartottam. A matektól, mivel az nehéz, mindenki fél, de én inkább ezt szeretem, ezért a magyart gondoltam nehezebbnek. - Melyik iskolában szeretnél továbbtanulni? A debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban szeretnék továbbtanulni. A szak még labilis, de a biológiakémiát írom most az első helyre.
- Mi a tanácsod a felvételi előtt álló tanulóknak, hogyan készüljenek? A tanácsom az, hogy mindenféleképpen járjanak fakultációkra, mert ugyan ennek most még nem látják értelmét, de majd nyolcadikban rájönnek, hogy milyen jó volt, hogy már hetedikben elkezdték a felkészülést a felvételire. Valamint mindig készítsék el a házit, mert azzal is rengeteget gyakorolhatnak. Készítette: Ignáth Zsuzsanna
"Testileg böjtölvén, atyámfiai, böjtöljünk lelkileg is..."
G Y Ö N G Y S Z E M E K Felelős kiadó: Gólya Györgyné / Szerkesztők: Madar Józsefné, Szilágyiné Csatlós Mária, Keczán Szilárd Lektor: László Jánosné / Képszerkesztő: Dzsuláné Janurik Krisztina, Papp János / Rovatszerkesztő: Papp Miklós Címünk: 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. /