LELKI AJÁNDÉKOK
BMSZ füzetek
Összeállította: Bayer György lelkipásztor Kiadja a Baráti Missziós Alapítvány Megrendelési cím: 6440 Jánoshalma Kisszállási u. 7/a. Tel/Fax:77-401-782
Figyelembe vett irodalom: Christian A.Schwarz: Der Gabentest (Published by C & P Verlags Gmbh. W-62OO Wiesbaden)
Magyar nyelvû Copyright BMSZ Jánoshalma
-11. Kor 12:1-31 A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek. Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenálhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz. Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: "Jézus átkozott", aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: "Jézus Úr", csakis a Szentlélek által. A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erõ megnyilvánulásában is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Egyik ugyanattól a Lélektõl a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erõk munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki a lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken szólás magyarázatát kapta. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja. Mert ahogy a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testé kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattatunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondja a láb: "Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon azért nem a test része? És ha ezt mondaná a fül: " Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része", vajon azért nem a test része? Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket,
ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna,hol a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem", vagy a fej a lábnak: "Nincs rátok szükségem!" Ellenkezõleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyonis szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel veszünk körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: az ékeseknek azonban nics erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendûnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsõségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. Ezek közül pedig némelyeket elõször apostolokká rendelt az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevõ erõket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, különféle nyelveken szólásra. Mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatevõ erõ? Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják magyarázni? De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.
Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. (1 Pt 4:10 )
-2-
Ajánlás Szerettel ajánlom az alábbi tesztet minden testvéremnek, gyülekezeti tagnak, szolgálattevõnek. Pál apostol mondja 1 Kor 12:1-31-ben "A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim nem szeretném, ha tudatlanok lennétek..." Kijelentések, a lelki ajándékokkal kapcsolatban: * * * *
"A kegyelemi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz." (4.v.) "Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz." (5.v.) "A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele." (7.v.) "De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja." (11.v)
Minden hívõnek teremnie kell a Lélek gyümölcsét, ( Gal 5:22. ) Minden újjászületett hívõ ember kapott legalább egy lelki ajándékot ( karizmát ), hogy eszközként használva boldogan, eredményesen, harmónikusan végezze szolgálatát Isten gyermekeként a gyülekezetben. Isten szeretetének, evangéliumának továbbadására, a sötétség visszaszorítására, sebek enyhítésére, Isten országa építésére. E közre adott teszt segítség lehet Istentõl kapott lelkiajándékaid felismerésére, elfogadására, kifejlesztésére, megfelelõ szolgálati terület megtalálásához. Az Úr azt akarja, ( 1Pt 4:10 ) szerint, hogy tudjuk, milyen lelki ajándékot kaptunk, s azzal sáfárkodjunk örömmel. Abban a reményben, és azzal a céllal adjuk közre ezt a segédanyagot, hogy segítünk némelyeknek. Testvéri szeretettel: Bayer György
-3-
Használati utasítás
1. Olvasd el a 180 mondatot, és jelöld be x-el az öt válasz közül azt, amelyik legközelebb áll hozzád. Adj õszinte és spontán választ! 2. A (16-17. és 18-19.) lapot add egy-egy testvérnek, akik jól ismernek. Töltsék ki rád vonatkoztatva a tesztet. ( házastárs, szülõ, lelkipásztor, barát ) 3. A kérdések megválaszolása után, végezd el az értékelést. Az eredménybõl megismerheted ajándékaidat, valamint rejtett felgerjeszthetõ karizmáidat. ( lásd 20. oldal ) 4. Örülnénk, ha írnál nekünk felfedezésedrõl, tapasztalatodról. 5. Sok örömet kívánunk neked a teszt elkészítése közben!
Szeretettel, a B.M.SZ.
-4-
na so gyo ka n kö t so ka ke zep t ve es eg se et yá t ta lá n ne m
Örömöt okoz nekem.... Ha még nincs tapasztalatod a következõ területeken, jelöld be a jobb szélsõ oszlopot.
1
...meghatározott terveket kidolgozni, lépésrõl lépésre meghatározni, hogy hogyan érhetõ el a cél
2
...hogy más kultúrában élõ emberek életformájához igazodjak
3
...hogy házastárs. és család nélkül éljek (házasok jelöljék a jobb oldalt.)
4
6
...hogy megvizsgálhatom mások gyülekezettel kapcsolatos kijelentését, hogy nem viszik-e rossz irányba a gyülekezetet ...ha nem keresztyénekkel beszélhetek Jézusról és vele való kapcsolatomról ...ha olyan embereken is segíthetek nehéz helyzetükben, akik nem a barátaim
7
...ha célokat, melyek másoknak irreálisnak tünnek, megvalósíthatok
8
...ha pénzemet, tulajdonomat, nagyvonalúan Isten országa építésére adhatom
9
...ha közremûködhetek abban, hogy emberek megszabaduljanak démonikus kötöttségüktõl ...ha rendszeresen imádkozhatok betegek gyógyulásáért
5
10 11
...ha segédeszközt fejleszthetek ki, ami megkönnyíti másoknak a tanulást
12
...ha nyelveken imádkozhatok
13
...ha egyéneknek és csoportoknak segíthetek analizálni helyzetüket, és segítséget nyújthatok a változtatásra
14
...ha rendelkezem a léthez szükséges javakkal
15
...ha dolgokat megjavíthatok, karban tarthatok ( eszközök a misszióban )
11 9 4 2 0
-5-
na so gyo ka n kö t so ka ke zep t ve es eg se et yá t ta lá n ne m
Örömöt okoz nekem.... Ha némely állítással kapcsolatban nincs tapasztalatod, jelöld a jobb szélsõ oszlopban.
16
...ha a háttérben dolgozva támogathatom a "reflektorfényben" szolgáló testvéreimet
17
...ha bejelentkezés nélkül érkezõ vendégeknek élelmet és szállást adhatok
18
...ha egy órát, vagy többet, imádságban tölthetek
19
21
...ha valakinek a nyelvekenszólásból kihallhatom Isten üzenetét számunkra ...ha sok idõt tölthetek tanulással azért, hogy több ismeretre tegyek szert ...ha embereket vezethetek, akik közös cél felé haladnak együtt
22
...ha szenvedéseim közepette, bizonyságot tehetek, a helyes életszemléletrõl
23
...ha emberekkel törõdhetek, akik a társadalom peremén élnek
24 25
...ha olyan dolgokért imádkozhatok, melyek áttörik a természeti törvényeket (Isten csodás beavatkozásáért ) ...ha más gyülekezetek problémáival úgy foglalkozhatok, hogy segíthetek a megoldásukban
26
...ha törõdhetek mások lelki szükségeivel, és hosszan kísérhetem õket
27
...ha szócsõ lehetek abban, hogy Isten konkrét üzenetet adhasson a gyülekezetnek, adott helyzetükben
28
...ha a gyülekezetben átvehetek jelentéktelennek tûnõ feladatokat
29
...ha egyedül, vagy másokkal együtt énekelhetek, muzsikálhatok
30
...ha gondolataimat mûvészi eszközökkel fejezhetem ki ( festés, grafika, pantomim stb. )
20
11 9 4 2 0
-6-
ki m sz on ív do na es tt gy en an sz o ív n s ne e s z m en íve ne s z se n m ív es en
Jobban szeretnék mint eddig...
31
...gyülekezeti projekteket megtervezni, megszervezni, és alkalmas emberekkel megvalósítani
32
...hogy legyen kapcsolatom más kultúrában élõ emberekkel
33
...azzal foglalkozni, hogy Isten akarata-e velem kapcsolatban az, hogy megházasodjak-e vagy sem
34
36
...mások szavaival, tanításaival foglalkozni, és összemérni a Biblia tanításával ...nem hívõkkel szóbaelegyedni az Úr Jézus Krisztusba vetett hitrõl beszélgetni ...a baráti körömön kívül élõknek személyesen segíteni, õket támogatni
37
...odafigyelni arra, hogy látással rendelkezõ testvérek adják meg a gyülekezetben a hangot
38
...hogy kapcsolatba kerüljek a projektért felelõsökkel, hogy támogathassam õket adományommal
39 40
...hogy Isten használhasson, a démonikus erõk elleni harcban ...hogy eszközként szolgálhassak úgy, hogy Isten természetfeletti gyógyulást adhasson
41
...idõt befektetni arra, hogy tesvéreimhez információkat, felismeréseket juttassak
42
...hogy Istennel való beszélgetésben áttörve a racionálison, új nyelveken szólhassak
43
...Embereknek, vagy szervezeteknek segíteni szeretnék, hogy találjanak hatásos utat céljuk elérésére
44
...hogy életnívómat lejjebb szállítsam
45
...kezeimet használva, valami egészen gyakorlatit szeretnék Istenért tenni
35
8 6 4 2 0
-7-
ki sz mo ív nd na es o gy en tta sz o n ív n s ne e s z m en íve ne s z se n m ív es en
Jobban szeretnék mint eddig...
46
...Más keresztyéneket úgy támogatni, hogy az én ajándékaimat az õ szolgálatukba fektetem be
47
...Otthonomban olyan légkört teremteni embereknek, hogy jól érezzék magukat
48
...Több idõt imádságra szánni
49
...Eszköz lenni abban, hogy ha valaki nyelveken szól, én érthetõ nyelven adjam tovább ...Missziós elképzeléseket összegyüjteni, és kiértékelni
50 51
...Rendelkezésre állni, a vezetési kérdések megoldásában
52
...Olyan helyzetekben megállni, ahol a hit, személyes áldozattal jár
53
...Olyan emberekkel foglalkozni, akiket a társadalom elhanyagolt, vagy kiközösített
54
...megtapasztalni, hogy Isten használ jelek és csodák tételében ...Új gyülekezetek létrejöttén fáradni, és így olyan embereket elérni, akikhez másként nem jut el az örömhír
55 56
...Hívõket segíteni, hitük növekedésében
57
...Hívõknek segíteni felismeni, hogy mi Isten akarata, az adott helyzetben
58
...Rendelkezésre állni, ha a gyülekezetben valamilyen feladatot meg kell oldani
59
...Istent muzsikával szolgálni
60
...Érzelmeimet kreatív módon kifejezni ( jelenet, festészet, kerámia, stb )
8 6 4 2 0
-8-
na gy gyo gy a k n ak ran né ra ri ha n tk so án ha
Az a tapasztalatom ...
61
...Hogy olyan terveket dolgozhattam ki, ami által, a gyülekezet munkáját, racionálisabban lehet végezni
62
...Hogy más kultúrkörhöz tartozó emberek vonzódtak hozzám
63
...Hogy egyedülállóként több erõm van Isten szolgálatára ( Házasok, a jobb szélsõt jelöljék )
64
66
...Hogy felismertem a rossz motivációt, a kegyesen hangzó mondatok mögött ...Hogy Isten használt engem, mások Jézus Krisztusban való hitre segítésére ...Hogy némelyek azt mondják, hogy a vígasztalásom, bíztatásom, nagyon sokat jelentett nekik
67
...Hogy némelyek álmodozónak tartanak, mert szerintük utópisztikus célokat tûzök magam elé
68
...Hogy egy jelentõs pénzmennyiség odaadásával, másokon segíthettem
69 70
...Hogy emberek imádságom által szabadok lettek démonikus kötöttségüktõl ...Hogy Isten meggyógyított testi-lelki betegeket, imádságom meghallgatásaként
71
...Hogy azt mondták némelyek, hogy az ismereteimet jól át tudtam nekik adni
72
...Hogy egy számomra ismeretlen nyelven imádkoztam Istenhez
73
...Hogy némelyek bonyolult probléma megoldásában tanácsot kértek tõlem, és ez segített nekik
74
...Hogy jobban hozzá tudok férkõzni egyszerû emberekhez, mert úgy döntöttem, hogy nagyon egyszerû életet élek
75
...Hogy gyakorlati képességeimmel segíthettem másoknak
65
13 10 5 2 0
-9-
na gy gyo gy a k n ak ran né ra ri ha n tk so án ha
Az a tapasztalatom, hogy ...
76
...felelõs pozicíóban levõ testvérek jobban végezhetnék feladatukat, mert átvettem tõlük részfeladatokat
77
...sokan találkoznak nálam, mert jól érzik magukat
78
...Isten egyértelmûen avatkozott be, amikor bizonyos dolgok megoldásáért imádkoztam
79
...a nyelvekenszóló értelmezésem beleillett a szituációba
80
...elsõként általam hozott javaslatok késõbb beváltak
81
...más keresztyéneket motiválhattam, hogy dolgozzanak bizonyos célok elérése érdekében
82
...szenvedésem másokat megerõsített
83
...embereken akik szükségben voltak, segíthettem a gyakorlatban
84
...Isten eszközül használt, jelek és csodák tételében
85
...más gyülekezetek vezetõi figyelembe vették, alkalmazták tanácsaimat
86
...hívõket hosszútávú személyes kapcsolatápolással segíthettem a lelki fejlõdésben
87
...némelyek azt mondják, hogy amit én mondtam nekik, az Istentõl való üzenet volt az életükben
88
...gyorsabban meglátom a gyülekezetben a feladatot, mint mások, és meg is teszem
89
...muzikális képességeimmel másoknak szolgáltam, erõsítettem õket
90
...kreatív lépességeimet Isten dicsõítésére használhattam
13 10 5 2 0
- 10 -
na er gyo õs n ke en er õs gyvés en en bé ne g m én
A következõ kijelentés rám vonatkozik ...
91
...Megtervezem a napomat, és nem bízom a dolgokat a véletlenre
92
...Örömet jelent, ha tanulhatok más kultúrákról
93
...Azonosulni tudok Pál azon mondatával, hogy mások is maradjanak házasság nélkül, mint õ
94
96
...Nagyon nyugtalanít, ha valaki valami jó dolgot mond, a motivációja azonban nem tiszta ...Nagy problémát jelent nekem, hogy nagyon sokan nem tesznek bizonyságot hitükrõl ...Ha emberek a problémákról beszélnek nekem, több eggyüttérzés van bennem ( mint talán másokban )
97
...Számomra teljesen világos, hogy Isten akkor is megtartja szavát, ha a körülmények mást mutatnak
98
...Személyes megszólítottságot érzek, ha mások anyagi problémáiról hallok
99 100
...Engem nagyon zavar, ha vannak hívõk, akik nem is hiszik, hogy léteznek démonok ...Engem nagyon zavar, ha a gyülekezetben keveset imádkozunk betegekért
101
...Szenvedek attól, hogy csak nagyon kevés hívõ tudja ismeretét, érthetõen, élvezhetõen elõadni
102
...Jól érzem magam olyan csoportban, ahol nyelveken imádkoznak
103
...Fontosnak tartom, hogy a gyülekezet tapasztalt szakemberektõl tanácsot fogadjon el
104
...Nekem problémát okoz az, hogy nagyon sok hívõ ember anyagilag túlzottan jó körülmények között él
105
...Engem zavar, ha épületek, eszközök, stb. rossz állapotban vannak, nem használják õket rendeltetésszerûen
95
13 10 5 2 0
- 11 -
na er gyo õs n ke en er õs gyvés en en bé ne g m én
A következõ kijelentés rám vonatkozik ...
106
...Nekem jólesik olyan szolgálatot is elvégezni, amit mások nem tartanak elég látványosnak
107
...Akkor is tudok örülni elõre nem jelzett vendégeknek, ha nincs rendben a lakásom
108
...Másoktól hallott imatémákat komolyan veszem, és rendszeresen imádkozom értük
111
...Ha valaki nyelveken szól, azért imádkozom, hogy megmagyarázhassam ...Szívesen foglalkozom bibliai összefüggésekkel, és ezek alkalmazásával a mindennapi életben ...Fontosnak tartom, hogy egy keresztyén csoportot jó képességû vezetõ vezessen
112
...Keresztyén mártírokról szóló beszámolók elbûvölnek engem
113
...Ha szükséget látok, legszívesebben azonnal segítenék
114 115
...Imádkozom azért, hogy Isten általam is tegyen csodát, mint tette ezt az elsõ keresztyének idejében ...Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen egység a gyülekezetek között
116
...Nagyon nyomaszt, hogy keresztyének, testileg és lelkileg sem részesülnek elégséges gondozásban, támogatásban
117
...Imádkozom azért, hogy Isten még közvetlenebbül szóljon hozzám, mint ahogyan ma tapasztalom
118
...Észreveszem, ha másoknak gyakorlati segítségre van szüksége, kész is vagyok segíteni.
119
...Elszomorít, ha kevés hangsúlyt helyeznek a gyülekezetben a muzsikára
120
...Az a vágyam, hogy a hívõk tartsák szép rendben környezetüket
109 110
5 4
2 1 0
- 12 -
na kö gyo nn n kö y kö ze û nn ne p yû hé ese na z n gy on ne hé z
Tetszik nekem ... Ha a következõ állításokkal kapcsolatban még nem volt tapasztalatod, jelöld a jobb oldali oszlopot.
121
...üzleti, és szervezési kérdéseket önállóan megvalósítani
122
...megtalálni emberekhez az utat, akiknek egészen más életstílusuk van mint nekem
123
...hogy figyelmen kívül hagyjam a családalapítást ( házasok jelöljék a jobboldali oszlopot )
124
...hogy megvizsgáljam, hogy az adott szavak, isteni, emberi, vagy sátáni eredetûek-e
127
...hogy egy beszélgetésben pontosan megtudjam, hogy mi játszódik le a másikban, és segítõ módon viselkedjek ...hogy megállapítsam annak idõpontját, hogy mikor mi játszódik le a másikban, és segítõ módon viselkedjek ...hogy olyan dolgokért imádkozzam és dolgozzam, melyeket mások lehetetlennek tartanak
128
...hogy jövedelmem egy fontos hányadát, rendszeresen Isten ügyére fordíthatom
129 130
...ha észrevehetem, hogy van-e valakinek az életében démonikus befolyás, terület ...ha személyesen és konkrétan imádkozhatok betegek gyógyulásáért
131
...ha információkat logikusan, érdekesen és érthetõen adhatok tovább a hallgatóságnak
132
...ha nyelveken imádkozhatok
125 126
...ha elméleti ismeretet, konkrét helyzetben alkalmazhatok
133 134
...ha anyagilag alacsonyabb életnívón élhetek
135
...ha teljesen gyakorlati munkát végezhetek a két kezemmel
9 7 4 2 0
- 13 -
na kö gyo nn n kö y kö û n z ny e ne p û hé e s na z e n gy on ne hé z
Tetszik nekem ... Ha valamirõl nincs tapasztalatod, jelöld a jobb oldali oszlopban
136
...hogy más hívõktõl, szolgálatot vegyek át, hogy õk jobban végezhessék az õ szolgálatukat
137
...ha ismeretlen látogatóknak az otthon érzését nyújthatom
138
...ha bizonyos dolgokért hetekig, hónapokig imádkozhatok ...ha megérezhetem, hogy mit akar Isten mondani, nyelveken ...ha tényeket fedezhetek fel, és szisztematikusan megfogalmazhatok, melyek a gyülekezet építésére vannak ...ha másokat feladattal bízhatok meg
139 140 141 142
...ha Krisztusért, szenvedést vállalhatok magamra
143
...ha kifejezhetem együttérzésemet, szükségben levõ embereknek
144
...ha természetfeletti jelekért, csodákért imádkozhatok
145
...ha csoportokat, gyülekezeteket tanácsolhatok szellemi állapotukat illetõen
146
...ha keresztyének csoportját személyesen kísérhetem, és ha dolgozhatok egységükért
147
...ha Istentõl felvilágosítást kapok arra, hogy bizonyos helyzetben mi az Õ akarata
148
...hogy komolyan vegyek olyan szolgálatot, amit mások nem tartanak elég látványosnak
149
...ha mások jelenlétében Isten dicsõségére zenélhetek, énekelhetek
150
...ha kreatív lehetek, és így kommunikálhatok ( festés, rajz, pantomim, jelenet, bábjáték stb. )
9 7 4 2 0
- 14 -
na sz gyo ív n a d e s sz e í sz ott n ves en ük es se sé et m g be m es n ie e se tén tr e
Készen lennék arra, hogy ...
151
...képzéseken vegyek részt, melyek segítenek abban, hogy a tervezésben, szervezésben és mások bevonásában fejlõdjek
152
...egy idegen kultúrában dolgozzak, ha erre lehetõség nyílik
153
...hajadon, vagy nõtlen maradjak, hogy ezáltal többet dolgozhassak Isten országáért (a házasok jelöljék a jobb oszlopot ) ...hogy sok idõt töltsek a Bibila, és más irodalom alapos tanulmányozásával, tisztább látásért, a különbségtételre ...olyan tanfolyamon vegyek részt, ahol abban segíthetek, hogy hogyan lehet valakit hitre segíteni ...hogy tanuljak arról, hogyan tudok másoknak rendszeres beszélgetés által segíteni
154 155 156 157
...akkor is elkezdjek egy feladatot, ha nagy a kockázata
158
...jól munkálkodó testvéreket, rendszeresen támogassak
159
...hogy szembeszáljak démonikus erõkkel, ha mások is segítenek ebben nekem ...hogy betegekért végzett imaszolgálatban vegyek részt
160 161
...több irodalmat olvassak a komunkikációról, hogy képességeimet növeljem ezen a területen
162
...hogy nyelveken szóljak, ha Isten megadja nekem ezt az ajándékot
163
...sok idõt szenteljek annak, hogy embereket, csoportokat tanácsoljak nehéz döntéseikben
164
...szükség szerint lemondjak jó ételrõl, kényelmes otthonról, drága ruháról
165
...szükség esetén a gyülekezetben elõforduló munkában, részt vegyek, segítsek
7 5 2 1 0
- 15 -
na sz gyo ív n a d e s sz e í sz ott n ves en ük es se sé et m g be m es n ie e se tén tr e
Készen lennék arra, hogy ...
166
...túlterhelt keresztyének munkáján könnyítsek úgy, hogy támogatom õket szolgálatukban
167
...otthonomat jobban megosszam barátaimmal, mint eddig
168
...egy gyülekezeti csoportban dolgozzak, akik folyamatos imaszolgálatot végeznek ...a nyelveken szólás magyarázatát adjam, ha Isten megadja a jelentést ...sok idõt szánjak annak kutatására, hogy amik azok a dolgok, melyek elõsegítik a gyülekezet egészséges fejlõdését ...vezessek rám bízott nagyobb létszámú közösséget
169 170 171 172
...életemet kockára tegyem, ha ezt kivánná Isten országa
173
...olyan gyülekezeti szolgálatban vegyek részt, akik törõdnek a társadalom peremén élõkkel
174 175
...imádságban, olyan esetekre koncentráljak, melyek emberi számítás szerint kilátástalanok ...gyülekezetek között fennálló konfliktusok megoldásában segítsek
176
...átvegyem a felelõsségét, egy hívõkbõl álló csoport vezetésének
177
...gyülekezeti tagoknak Istentõl vett üzeneteket közvetítsek, akkor is, ha ez kényelmetlen néha
178
...idõt szánjak a gyülekezetben olyan dolgokra, melyek a legsürgõsebben elvégzendõk
179
...eggyüttmûködjek a gyülekezet zenei életében
180
...olyan gyülekezeti csoportban dolgozzam, ahol lehetõség van a mûvészi képességek kifejlesztésére
7 5 2 1 0
- 16 -
na jó gyo l n jó ad l o ne tt m es et eg be yá n ta lá n ne m
. . . . . . . . . . . - nél el tudom képzelni ... ( Egy testvéremnek velem kapcsolatban kitöltött tesztje )
a
...hogy sok örömet jelent neki, ha szervezési kérdésekkel foglalkozhat a gyülekezetben
b
...hogy nagyon örülne annak, ha élete nagy részét egy idegen kultúrában tölthetné
c
...hogy neki kevesebb problémát okozna az, ha nem házasodna meg, mint másoknak (ha házas, jelöld a jobb. o.)
f
...hogy jobban felismeri bizonyos viselkedés mögött az igazi motivációt, mint mások ...hogy az õ hivatása abban van, hogy a még nemhívõkkel beszéljen a Jézus Krisztusba vetett hitrõl ...hogy tõle távol élõ emberek is felkeresik, hogy lelkigondozói segítséget kapjanak
g
...hogy kész személyes nagy rizikót is vállalni célja elérése érdekében
h
...hogy neki fontosabb - összehasonlítva másokkal az -, hogy pénzt szánjon missziós célokra
i j
...hogy jobban különbséget tud tenni mint mások aközött, hogy isteni, sátáni, vagy emberi dolog-e az amirõl szó van ...hogy hozzá többször fordulnak azért, hogy imádkozzon gyógyulásukért
k
...hogy nagy örömét leli mások képzésében, továbbképzésében
l
...hogy a nyelvekenszólás ajándékával rendelkezik
m
...hogy õ könnyebben meg tudja oldani mások bonyolult problémáit
d e
n
...hogy kevés anyagival boldogabb mint a sokkal
o
...jobb kézügyessége, mûvészi hajlama van, mint másoknak úgy általában
5 4
2 1 0
- 17 -
na jó gyo l n jó ad l o ne tt m es et eg be yá n ta lá n ne m
. . . . . . . . . . . - nél el tudom képzelni ...
p
...idõt igénylõ munkákat vesz át másoktól
q
...vendégekkel boldogabb, mint nélkülük
r
...sok örömet jelent neki, ha sok idõt tölthet el imádságban ...képes valakinek a nyelvekenszólását tolmácsolni
s
...nagyon örül annak, ha háttérbe szorulva, új missziós terveken dolgozhat ...az õ speciális feladata, hogy másoknak utat mutasson
t u v
...könnyebben viseli a szenvedést, mint mások
w
...speciális feladatának látja azt, hogy bajban levõ emberekkel törõdjön
x
...Isten használja, jelek és csodák megtételében
y
...kikérik a tanácsát, ha vezetõket választanak a gyülekezetben
z
...nagy öröme van abban, ha hosszú ideig vezetheti hívõk egy csoportját személyesen
aa
...Isten több üzenetet közöl rajta keresztül a gyülekezetnek, mint mások által ...könnyen végez bármely munkát a gyülekezetben
bb cc
...nagyon örül annak, ha Istent zenével, énekkel dicsõítheti
dd
...örömet szerez neki, ha mûvészetét beleviheti a szolgálatba ( rajz, festés, játék, pantomin, bábozás, stb. )
5 4
2 1 0
- 18 -
na jó gyo l n jó ad l o ne tt m es et eg be yá n ta lá n ne m
. . . . . . . . . . . - nél el tudom képzelni ... ( Egy testvéremnek velem kapcsolatban kitöltött tesztje )
A
...hogy sok örömet jelent neki, ha szervezési kérdésekkel foglalkozhat a gyülekezetben
B
...hogy nagyon örülne annak, ha élete nagy részét egy idegen kultúrában tölthetné
C
...hogy neki kevesebb problémát okozna az, ha nem házasodna meg, mint másoknak (ha házas, jelöld a jobb o.)
F
...hogy jobban felismeri bizonyos viselkedés mögött az igazi motivációt, mint mások ...hogy az õ hivatása abban van, hogy a még nemhívõkkel beszéljen a Jézus Krisztusba vetett hitrõl ...hogy tõle távol élõ emberek is felkeresik, hogy lelkigondozói segítséget kapjanak
G
...hogy kész lenne személyes nagy is rizikót vállalni célja elérése érdekében
H
...hogy neki fontosabb összehasonlítva másokkal az, hogy pénzt szánjon missziós célokra
I J
...hogy jobban különbséget tud tenni mint mások aközött, hogy isteni, sátáni, vagy emberi dolog-e az amirõl szó van ...hogy hozzá többször fordulnak azért, hogy imádkozzon gyógyulásukért
K
...hogy nagy örömét leli mások képzésében, továbbképzésében
L
...hogy a nyelvekenszólás ajándékával rendelkezik
M
...hogy õ könnyebben meg tudja oldani mások bonyolult problémáit
D E
N
...hogy kevés anyagival boldogabb mint a sokkal
O
...jobb kézügyessége, mûvészi hajlama van, mint másoknak úgy általában
5 4
2 1 0
- 19 -
na jó gyo l n jó ad l o ne tt m es et eg be yá n ta lá n ne m
. . . . . . . . . . . - nél el tudom képzelni ...
P
...idõt igénylõ munkákat vesz át másoktól
Q
...vendégekkel boldogabb, mint nélkülük
R
...sok örömet jelent neki, ha sok idõt tölthet el imádságban ...képes valakinek a nyelvekenszólását tolmácsolni
S
...nagyon örül annak, ha háttérbe szorulva, új missziós terveken dolgozhat ...az õ speciális feladata, hogy másoknak utat mutasson
T U V
...könnyebben viseli a szenvedést, mint mások
W
...speciális feladatának látja azt, hogy bajban levõ emberekkel törõdjön
X
...Isten használja, jelek és csodák megtételében
Y
...kikérik a tanácsát, ha vezetõket választanak a gyülekezetben
Z
...nagy öröme van abban, ha hosszú ideig vezetheti hívõk egy csoportját személyesen
AA
...Isten több üzenetet közöl rajta keresztül a gyülekezetnek, mint mások által ...könnyen végez bármely munkát a gyülekezetben
BB CC
...nagyon örül annak, ha Istent zenével, énekkel dicsõítheti
DD
...örömet szerez neki, ha mûvészetét beleviheti a szolgálatba ( rajz, festés, játék, pantomin, bábozás, stb. )
5 4
2 1 0
- 20 -
A kiértékelés módja 1.lépés A lapon található A rész és B rész számozott rovataiba írd be, a kérdéseknél bejelölt x-hez tartozó pontszámot, amit a táblázatok alján olvashatsz le. 2. lépés Értékeld ki, a testvérednek, barátodnak, házastársadnak átadott ûrlapot is, az elõbbiekhez hasonlóan. 3. lépés Számold össze az A rész pontjait viszintes irányban, és az összeget írd be a megfelelõ összes A rovatba. Tedd meg ugyanezt a B résszel is. 4. lépés Karikázd be az összes A oszlopban, az 5 legmagasabb pontszámú eredményt. Írd be ezeket a 22. oldalon található táblázatba. Ezek az érvényre jutó, mûködõ ajándékaid. 5. lépés Karikázd be a összes B oszlopban levõ 5 legmagasabb pontszámot elért lelki ajándékot. Az A részen is jelölt ajándékot kihagyva, írd be a másik táblázatba, a rejtett, felgerjeszteni való karizmáidat.
- 21 -
KARIZMA - TESZ - ÖSSZESÍTÕ A rész
összes A
összes B
B rész
1
61
121
A
a
szervezés
31
91
151
2
62
122
B
b
misszionárius
32
92
152
3
63
123
C
c
házasság nélküli élet
33
93
153
4
64
124
D
d
lelkek megkülönböztetése
34
94
154
5
65
125
E
e
evangélizálás
35
95
155
6
66
126
F
f
lelkigondozás
36
96
156
7
67
127
G
g
hit
37
97
157
8
68
128
H
h
adás-adakozás
38
98
158
9
69
129
I
i
ördögûzés
39
99
159
10
70
130
J
j
gyógyítás
40
100
160
11
71
131
K
k
tanítás
41
101
161
12
72
132
L
l
nyelvekenszólás
42
102
162
13
73
133
M
m
bölcsesség beszéde
43
103
163
14
74
134
N
n
önkéntes szegénység
44
104
164
15
75
135
O
o
szakmunka
45
105
165
16
76
136
P
p
segítés
46
106
166
17
77
137
Q
q
vendéglátás
47
107
167
18
78
138
R
r
imádság
48
108
168
19
79
139
S
s
nyelvek magyarázata
49
109
169
20
80
140
T
t
ismeret
50
110
170
21
81
141
U
u
vezetés
51
111
171
22
82
142
V
v
szenvedésre való kül.képesség 52
112
172
23
83
143
W
w
irgalmasság
53
113
173
24
84
144
X
x
csodatétel
54
114
174
25
85
145
Y
y
apostolkodás
55
115
175
26
86
146
Z
z
pásztorlás
56
116
176
27
87
147
AA
aa
prófétálás
57
117
177
28
88
148
BB
bb
szolgálás
58
118
178
29
89
149
CC
cc
ének-zene
59
119
179
30
90
150
DD
dd
mûvészet-kreativitás
60
120
180
- 22 -
Lelki ajándékaim Ajándékaim
1. 2. 3. 4. 5.
Rejtett ajándékaim
1. 2. 3. 4. 5.
"A lelki ajándék az a különös képesség, amit a Szentlélek a Krisztus teste, a Gyülekezet minden tagjának adott, vagy ad Isten kegyelmébõl, hogy használjon, gyümölcsözzön a testben, építse azt." Hálásak vagyunk, amennyiben tesztünkkel segíthettünk felismerni lelki ajándékaidat. Urunk áldását, örömét, erejét kívánjuk ahhoz, hogy megtaláld és folytasd szolgálatodat, gyülekezetedben és azon kívül. Építsd Isten országát testvéreiddel együtt, engedelmesen, Isten dicsõségére, és elveszett emberek megmentéséért.
Figyelem ! Amennyiben hasznosnak látod a tesztet és úgy gondolod, hogy másoknak is segíthet, szolgálati területe felismerésében, ajánld neki, hogy megrendelhesse címünkön. A teszt címünkön Baráti Missziós Szolgálat 6440 Jánoshalma, Kisszállási u. 7 / a. Tel / Fax: 06 - 77 - 401 - 782 korlátlan
- 23 -
Munkaterületek, ahol ajándékaimmal szolgálhatok: APOSTOL Gyülekezetplántálás - misszió tervezése - külmisszió - gyülekezeti tanácsadás - gyülekezet és egyházvezetõi feladatok (megválasztás esetén) gyülekezetközi tevékenység - prédikálás stb. NYELVEKENSZÓLÁS MAGYARÁZATA imaközösség, kiscsoport IRGALMASSÁG lelkigondozás - egészségügy - beteglátogatás - beteggondozás kórházmisszió - államigondozott gyermekek - idõsek közötti szolgálat diakóniai szolgálatok - külmisszió - cigányok közötti munka stb. ÖRDÖGÛZÉS lelkigondozás - evangélizáció - külmisszió SZOLGÁLÁS imaháztakaritás - másért végzett bármilyen szolgálat - segítés - kisegítés kétkezi munka a misszióban - vendégek ellátása - étkeztetés - kerti karbantartó - technikai munkák - adminisztráció - gyermekfelügyelet stb. HÁZASSÁG NÉLKÜLI ÉLET Istentõl vett elhivatás, örömmel végzett szolgálat Isten országáért, emberek megmentéséért ISMERET gyülekezetnövekedés kutatása - tervezés - tanácsadás - irodalmi tevékenység - igemagyarázat - kreatív evangélizálás - ifjúsági munka munkatársképzés
- 24 -
EVANGÉLIZÁLÁS gyermekmunka - ifjúsági munka - utcamisszió - személyes evangélizáció nagyevangélizáció - kazettamisszió - Videómisszió - ének-zene - házi bibliakör - külmisszió - újfajta evangélizációs tevékenység - sátormisszió falumisszió - evangélizációk elõkészítése - levezetése - igehirdetés evangélizációs iratmisszió ÖNKÉNTES SZEGÉNYSÉG külmisszió - hajléktalanok - otthontalanok közötti szolgálat börtönmisszió stb. VENDÉGLÁTÁS vendégfogadás - szállásadás - vendég kisérés - hátrányos helyzetûek befogadása - gondnoki teendõk - otthonteremtés - átmeneti otthon vezetés ADÁS, ADAKOZÁS projektek támogatása - több mint tized a gyülekezetnek - misszionárius támogatása - alapítványok támogatása - katasztrófa területek segítése adományok - projektek megszervezése stb. IMÁDKOZÁS imakör szervezése - személyes ima - közbenjárás - imaóra vezetés imanaptár - imalista készítése stb. HIT tervezés - szervezés - gyülekezetvezetés - kiscsoportvezetés gyülekezetplántálás - evangélizáció olyan feladatok, szolgálatok elindítása, amit általában mások nem látnak reálisnak stb. SZAKMUNKA, GYAKORLATI TEVÉKENYSÉG kert - épités - lakatos - technika - szabás varrás - barkácsolás könyvterjesztés - hangosítás - videózás - számítógép - kazettamisszió autójavítás stb. (mindez a misszióért, evangélizációért, gyülekezetért)
- 25 -
GYÓGYÍTÁS imaközösség - imacsoport - lelkigondozás - beteglátogatás - kórházi szolgálat - egészségügy - beteggondozás - házi ellátás SEGÍTÉS mások segítése - szolgálatuk - lelki ajándékuk megélésében - célok elérésében vezetõk segítése - kiszolgálása - asszisztálás - titkár - titkárnõ házmester - tanácsadó - telefonos tanácsadás stb. PÁSZTORLÁS lelkipásztor - lelkigondozás - hosszú távú kisérés - gyermekmunka - ifi munka - nõk , férfiak, idõsek közötti munka - lelki tanácsadás - látogatás gyermekek - fiatalok - gyülekezeti tagok kisérése pásztorlása MÜVÉSZET, KREATIVITÁS gyermekmunka - ifi munka - segédanyagok készítése - díszítés - újság kiadványok készítése - dekoráció - ének-zene - karvezetés csoportjelenet - dráma - színdarab - fafaragás - kerámia - plakátok készítése - pantomim - versírás - novella - komponálás TANITÁS gyermekbibliakör - imaóra vez - igehirdetés - kiscsoport - házi bibliakör barátkozók órája - teológia - bibliaiskola - képzés - továbbképzés hitoktatás - kiadványok megírása - könyvkiadás - bibliamagyarázat kommentár - újság stb. SZENVEDÉSRE VALÓ KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG közbenjárás - pásztorlás - gyülekezetplántálás - úttörõ tevékenység nehéz kérdések megoldása, különösen nehéz misszió területen való helytállás - külmisszió VEZETÉS lelkipásztor - gyülekezetvezetõ - kiscsoportvezetõ - liturgus - tervezés otthonvezetõ - vezetõ tevékenység a misszió bármely területén stb.
- 26 MISSZIONÁRIUS külmisszió - más kultúrába megy - cigánymisszió - külföldiek közötti munka - menekültek közötti tevékenység stb. ÉNEK-ZENE-MUZSIKA gyermek - ifjúsági munka - énekkar - zongora, orgona, gitár ( bármilyen hangszer ) - zenekar - szólista - szolgálat gyülekezeten belül és kívül kazettamisszió - utcai misszió - gyülekezetplántálás - evangélizáció SZERVEZÉS mindenfajta szervezési munka a gyülekezetben - evangélizáció elõkészítése - kirándulás - missziói ágak - konferenciák - pénzügyek csoportok mûködtetése stb. PRÓFÉTÁLÁS evangélizáció - igehirdetés - lelkigondozás - istentiszteletek - tanácsolás házi csoportok - sajtótevékenység - külmisszió stb. LELKIGONDOZÁS új hivõk segítése - beszélgetés az evangélizáción utógondozás - bátorítás beteglátogatás - idõsek közötti szolgálat - kórházmisszió - börtönmisszió drogosok közötti munka - gyászolók vigasztalása - telefonos lelkigondozás - lelkigondozó levelezés stb. LELKEK MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE vezetés - igehirdetés - lelkigondozás - sajtótevékenység - evangélizáció gyülekezeti tagfelvétel stb. BÖLCSESSÉG lelkigondozás - vezetés - tanácsadás - képzés - konfliktusok megoldása családgondozás - személyes tanácsadás - házasságterápia - egyházvezetés CSODATÉTEL külmisszió - imaszolgálat - úttörõmunka - gyülekezetplántálás NYELVEKENSZÓLÁS
KARIZMA - TESZ - ÖSSZESÍTÕ A rész
összes A
összes B
B rész
1
61
121
A
a
szervezés
31
91
151
2
62
122
B
b
misszionárius
32
92
152
3
63
123
C
c
házasság nélküli élet
33
93
153
4
64
124
D
d
lelkek megkülönböztetése
34
94
154
5
65
125
E
e
evangélizálás
35
95
155
6
66
126
F
f
lelkigondozás
36
96
156
7
67
127
G
g
hit
37
97
157
8
68
128
H
h
adás-adakozás
38
98
158
9
69
129
I
i
ördögûzés
39
99
159
10
70
130
J
j
gyógyítás
40
100
160
11
71
131
K
k
tanítás
41
101
161
12
72
132
L
l
nyelvekenszólás
42
102
162
13
73
133
M
m
bölcsesség beszéde
43
103
163
14
74
134
N
n
önkéntes szegénység
44
104
164
15
75
135
O
o
szakmunka
45
105
165
16
76
136
P
p
segítés
46
106
166
17
77
137
Q
q
vendéglátás
47
107
167
18
78
138
R
r
imádság
48
108
168
19
79
139
S
s
nyelvek magyarázata
49
109
169
20
80
140
T
t
ismeret
50
110
170
21
81
141
U
u
vezetés
51
111
171
22
82
142
V
v
szenvedésre való kül.képesség 52
112
172
23
83
143
W
w
irgalmasság
53
113
173
24
84
144
X
x
csodatétel
54
114
174
25
85
1458
Y
y
apostolkodás
55
115
175
26
86
146
Z
z
pásztor szolgálat
56
116
176
27
87
147
AA
aa
prófétálás
57
117
177
28
88
148
BB
bb
szolgálás
58
118
178
29
89
149
CC
cc
ének-zene
59
119
179
30
90
1508
DD
dd
mûvészet-kreativitás
60
120
180