Láss, ne csak nézz! Kereszténységgel kapcsolatos pamfletek NymE-SEK Szombathely november 23

"Láss, ne csak nézz!" Kereszténységgel kapcsolatos pamfletek – NYITOTT ELŐADÁSOK SEK, Szombathely, 2015. november 23.

„Láss, ne csak nézz!” Kereszténységgel kapcsolatos pamfletek NymE-SEK – Szombathely 2015. november 23. BEVEZETŐ: Egy általános bevezetőt kívánok adni a keresztény tanítást eltorzító, azt kétségbe vonó írásokról és filmekről (=Kereszténységgel kapcsolatos pamfletek), amelyek igazában nem új keletűek, (mármint az írásokra gondolok), hiszen ezek együtt terjedtek el a keresztény tanításokkal. A téma aktualitását az adja, hogy az utóbbi években több könyv és film jelent meg, amelyek a vallással, illetve a kereszténységgel foglalkoztak. Figyelemreméltó, hogy e könyvek olvasottsága, a filmek nézettsége kiemelkedően magas volt. A legnagyobb siker Mel Gibson Passio c. filmje volt, de kiemelkedő siker volt a Narnia Krónikái c. film is például. Nagy érdeklődés kísérte a hasonló témájú könyveket. Mindennek van egy pozitív mondanivalója: hogy az emberek érdeklődéssel fordulnak a vallási témák felé. Kétségtelen, az érdeklődést több esetben az magyarázza, hogy az összeesküvés elméletek, a szenzációk általában felkeltik a figyelmet; részben azért is, mert sokakat személyesen érint, ha erkölcsileg zavaros világunkban az erkölcsi értékeket képviselő kereszténységet, illetve az egyházat, annak történelmét, vezetőit törekszenek leleplezni. A koncepciózus, tényekre alapozni látszó, de tényeket eltorzító „műfajú” írásokról, filmekről a hívő vagy az igazságot kereső embernek tudnia kell, hogy ne lepődjön meg, ha találkozik ilyenekkel. Tudnia kell a hívőnek e „műfajról” egyrészt saját világnézetének érdekében, másrészt azért is, hogy válaszolni tudjon embertársainak, ha az ilyen jellegű alkotások állításaira alapozva, kérdéseket tesznek fel neki. A hívő, illetve a becsületesen gondolkozó ember számára továbbá meghívást is jelentenek az ilyen alkotások arra, hogy ismerje meg jobban a keresztény hitet, annak alapjait. A Krisztus-filmek történetét mindig is botrányok kísérték. Ahol a szentség testet ölt, közel a blaszfémia. Amióta mozi van, filmek is készültek az evangéliumokból. Azzal, hogy a film megjeleníti, képpé teszi az Igét, rögtön értelmezi is: kiemel, kihagy vagy összevon bizonyos evangéliumi jeleneteket, óhatatlanul hozzátold, hozzáképzel a történethez eseményeket, párbeszédeket vagy mozdulatokat, és a műfaj természeténél fogva a szereplők és viszonyok ábrázolása is általában árnyaltabb, mint amit a Biblia megenged. A témaválasztás önmagában még nem garancia a minőségre. A filmet esendő emberek készítik, a mindenkori korhangulatnak, az anyagi kereteknek és a saját, nem egyszer korlátozott színészi és rendezői képességeiknek és fantáziájának a függvényében, és ráadásul sokszor a szereposztás sem az igazi, játsszák azt bármilyen nagy sztárok.

AMDG

1


Persze ez más műfajokkal is megtörtént már: a Jézus-filmek előzményének tekinthető templomi Krisztus-ábrázolások közül sem mindegyik kifogástalan, és a népi passiójátékok is gyakran meglehetősen otrombára sikerednek. A hívők azonban, különösen a Jézus halálát és feltámadását jelző Húsvét táján, a legmisztikusabb keresztény ünnep idején, szívesen veszik az efféle segédleteket és értelmező személyeket, hogy emberközelbe hozták Jézust és megmagyarázták az isteni csoda természetét. Ebben a film segítségét is gyorsan felhasználták: már a századfordulón is készültek Jézusról szóló filmek, például a négy perces Jésus devant Pilate (Alice Guy, 1898) vagy a From the Manger to the Cross (Kalem Company, 1912) című némafilm-passiójáték. A transzcendenciát mindig is nehéz volt megközelíteni: a világ valódi működését és célját emberi ésszel felfogni lehetetlen. Ezért maga Jézus is közvetítő: az újszövetség közvetítője Isten és az ember között. A Jézus-filmek éppen ennek a kettősségnek az alapján oszlanak két csoportra: az egyik értelmezés Krisztus isteni, a másik emberi természetét hangsúlyozza. Jézus egyszerre Emberfia és Isten Fia, egyszerre áll fölötte minden emberi bűnnek és éli át az embersors minden szenvedését, és ezt a misztikus kettősséget nagyon nehéz képileg ábrázolni: a Jézust alakító színész könnyen üresen patetikussá, vagy éppen ellenkezőleg, gyengévé és döntésképtelenné válhat – az első változat főként a nem hívő nézőkben kelt visszatetszést, a második pedig a hívőkben. Márpedig egy igazán jó film mindkét rétegnek egyformán szól. Martin Scorsese 1988-as alkotása, a Krisztus utolsó megkísértése, azzal együtt, hogy kivívta a katolikus egyház ellenszenvét, beírta magát a filmtörténelembe. A Krisztus utolsó megkísértése dobogós helyet érdemel a botránylistán. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember volt – a keresztény hitem szerint. Azonban attól a pillanattól, hogy elhagyjuk a hitet, mindenfajta elképzelés bajossá válik. Ábrázolni szeretnék, megragadni, ám számolnunk kell azzal, hogy minden interpretáció hiányos marad. És minél nagyobb a hiány, annál hangosabb a felháborodás.

A „botrányos” adaptációk mellett a Jézus-filmeknek van egy csendesebb, szelídebb-szolidabb, klasszikus vonulata is, melynek két végpontját Pasolini puritán, neorealista Máté evangéliuma (eredeti olasz címe szerint: Máté második evangéliuma), illetve Zeffirelli grandiózus és színpompás Názáreti Jézusa jelentheti. Mel Gibson Passiójához (2004) hasonlóan Krisztus életének utolsó éjszakáját és napját viszi filmre, történelmi-politikai szempontból mutatva meg a keresztre feszítést és Jézus (Chris Sarandon) szenvedéseit. A Passióhoz hasonlóan a film legnagyobb hiányossága, hogy a részletesen bemutatott külsőségek ellenére nem fektet elegendő hangsúlyt a lelkiekre, és dramaturgiailag hibásan nem szán időt a feltámadás bemutatására, a fájdalom és a kétség sötétségében hagyva nézőjét. Úgy tűnik, hogy Krisztus életének és tanításainak bemutatása nélkül a passió puszta ténye Jézus emberi mivoltára helyezi a hangsúlyt az isteni helyett.

AMDG

2


Napóleon mondta (aki többször is végigolvasta az Újszövetséget): „Az emberek mindent elhisznek, csak ne legyen benn a Bibliában!” Ha valami benne van a Bibliában, azt már nem lehet tudni, abban már bizonytalankodunk, abban már kételkedünk, abban már benne van a szkepszis. Csak figyeljük meg, mennyivel könnyebben elhisszük a rágalmakat, a valótlanságon alapuló, de tényként tálalt média-híreket, és mennyire tudunk kételkedni a tényszerűségekben, a tapasztalt valóságban. Beteg világban élünk betegen. Gyógyulás után vágyunk! Lerinumi Szent Vince (+450), aki a hit és tradíció viszonyával foglalkozott, tanítja, hogy a katolikus tanítás az, amit mindenki, mindenütt és mindenkor hitt az Egyházban. A Jézus Krisztusba vetett hit az egész kereszténység, az Egyház, a keresztény élet és a keresztény teológia központi kérdése. Az Egyház alapküldetéséhez tartozik, hogy a kétezer éves Krisztus-hitet továbbra is elevenen tudja tartani, ugyanakkor nem kíván kitérni az egyházi tanítás a korunk gondolkodása által felvetett kérdések elől sem. A nagy krisztológiai zsinatok (Nicea – Kr. u. 325, Efezus – 431, Khalkedón – 451) után a hittudósok annyit már megértettek, hogy Krisztus „különlegessége” a személyében tetten érhető teljes emberségből és istenségből adódik. Emberségét nem álruhaként viselte, ahogy azt a monofiziták képzelték, istenségét pedig nem fedőnévként használta, amint azt az ariánusok híresztelték. Niceában nyilatkoztak Krisztus istenségéről, Efezusban az egységéről, Khalkedónban pedig az emberségét gondolták át. Az evangéliumok tehát Jézusban valódi Istent és valódi embert mutatnak be. Ennek nézünk most utána röviden. Az Euangelion, vagyis az Evangélium maga Krisztus, aki feltámadása után is jelen van a benne hívő közösség számára. Jézus üzenetének továbbadása halála után jó pár évtizedig élőszóban történt. Az első írások, amelyek később a keresztények szent iratai közé kerültek, Szent Pál levelei, amelyek a közösségekhez vagy egyes személyekhez szóló erkölcsi buzdításokon kívül komoly – teológiai – tanításokat is adtak Krisztus kilétéről, a kegyelemről, a bűnről, a keresztségről, az Eucharisztiáról stb. A legkorábbi levelet Pál a tesszalonikiekhez írta Kr. u. 51 körül.1 Az addig csak szóban terjedő hagyományt tehát írásba foglalták. Az első század második felében keletkeztek az immár „újszövetségi” iratok. A kilencvenes években még élt az utolsó szemtanú, János apostol, akit fiatalként „mennydörgés fiának” nevezett Jézus (vö. Mk 3,17). János apostol tanítványait arra intette, hogy aki eltér Krisztus tanításától, azt be ne fogadják, még csak ne is üdvözöljék (vö. 2Jn 11). Apokrif írások2 bizonyítják, hogy az emberek kíváncsisága határtalan. Sokszor a Jézus életéből nem ismert szakaszokat (mint Jézus gyermeksége például, vagy a csendes názáreti harminc esztendő) kipótolták a fantáziájukkal. Persze ez az éremnek csak az egyik oldala, a másikon pedig azt láthatjuk, hogy az apokrifek különleges panorámát nyitnak meg előttünk, hiszen az apostoli atyák írásainak kortársai. Akadtak köztük olyanok is, amelyeket a tanítói szándék ihletett, sőt tudunk olyan apokrifekről 1

BARTÓK TIBOR, Szentírás és hagyomány – Kánonképződés in Távlatok 81. http://www.tavlatok.hu/81/81bartokh.htm 2 Apokrif írások (görög eredetű szó, jelentése: rejtett, titkos iratok). A mai katolikus nyelvhasználatban azok a zsidó és ókeresztény írások, amelyeket soha nem tekintettek, még átmenetileg sem kánoninak. – in Magyar Katolikus Lexikon - http://lexikon.katolikus.hu/A/apokrif%20iratok.html.

AMDG

3


is, amelyek egykorúak a kánoni írásokkal, ezért hasznosak lehetnek azok megértésénél. Vanyó László professzor is megjegyzi az Apokrifek (Ókeresztény írók II. kötet)3 előszavában, hogy írói szándék és színvonal tekintetében igen különböző írások ezek. Nagyon sok apokrif írást a kíváncsiság ihletett, így mondható, hogy szórakoztató igénnyel készültek és tulajdonképpen a regény műfaját pótolták a keresztények számára. Persze a bennük található regényes fordulatok nem egyszer voltak eretnekségtől fertőzöttek. Ilyen hamisítványok például: András cselekedetei, Harmadik korintusi levél, Pál és Seneca levélváltása, Mátyás hagyományai, Pilátus jelentése; (a keresztények által a Kr. u. II. század vége felé írt apokrif evangéliumok) Jakab Protoevangéliuma, Tamásnak Jézus Gyermekségéről szóló Evangéliuma, a Nazarénusok Evangéliuma, az Ebioniták Evangéliuma, a Héberek Evangéliuma, Péter Evangéliuma, Márk Titkos Evangéliuma stb. Ezek az egészben vagy töredékekben fennmaradt szövegek a történeti Jézusra vonatkozólag semmi megbízható adatot nem tartalmaznak. Ezeknek az írásoknak – főképpen a Máriáról, Józsefről és Jézus születéséről szóló Jakab Protoevangéliumának – ugyan nagy hatásuk volt a későbbi népszerű keresztény hagyományra, de mint a fantázia szülötteinek történelmi forrásértékük nincs. Ezekről írja a modern francia egyháztörténész, Henri DanielRops (†1965): „különös világ, az igazságnak és a lázálmoknak keveréke, amelyből a középkor művészei majd számos jól megfogalmazható témát merítenek..., de amivel szemben az Egyház – bölcsen – kezdettől fogva bizalmatlanul viselkedett”4. A kánonon kívül létező írásoknak több csoportja, elnevezése van: - pszeudoepigraphák (a könyvek, amelyeket mindenki minden korban azonnal elvetett) - antilegomenák (sokat vitatott) - apokrifek (csak kevesek által elfogadott). Az áliratokat, vagyis apokrifeket az egyházi közösségek nem fogadták el. Nem másolták, istentiszteleteken nem olvasták őket, hanem velük szemben összeállították (NEM PEDIG MEGÍRTÁK, VAGYIS A MEGLÉVŐ HITELES ÍRÁSOKAT ÖSSZEFŰZTÉK!) a hiteles bibliai kéziratok jegyzékét, a „kánont”. Ebbe csak a legrégibb időkből származó, tartalmilag helyes, mindenhol másolt és minden közösségben olvasott műveket vették be. A Jézus utáni időkből 27 iratot találtak, amelyekért felelősséget vállaltak. A ránk maradt kánon szerint hitelesnek tartott írások: Máté, Márk és Lukács evangéliuma, vagyis a három szinoptikus (egybehangzó vagy együttlátó) evangélium, továbbá az első század végén keletkezett János evangélium, majd az ősi sorrend szerint az Apostolok Cselekedetei. Az újszövetségi Szentírás 13 Szent Pálnak tulajdonított levéllel folytatódik, amelyekben már jelentkezik az átgondolt hit, vagyis a keresztény teológia. Ránk maradt még a Zsidókhoz írt levél és hét körlevél (ún. katolikus levél) és a nagyszabású jövő-látomás, a Jelenések Könyve. Ezeket az írásokat Szentlélektől sugalmazottként tisztelték. A szemtanúk tehát óriási társadalmi kontrollt jelentettek, amely vigyázta az Egyház bibliai alapjait. Az eddigi legrégibb kánon-katalógust egy milánói könyvtáros, Ludovico Antonio Muratori fedezte fel 1740-ben. Róla nevezték el „Muratori-töredék”-nek, 3 4

VANYÓ LÁSZLÓ, Apokrifek. Ókeresztény írók II. kötet, SzIT, Budapest 1980, 7kk. HENRI DANIEL-ROPS, Jézus és kora I-II, Ecclesia, Budapest 1987.

AMDG

4


mely rögzíti az Egyháznak a Kr. u. II. század végére (180 körül) kialakult meggyőződését. Ez a lista a II. század végén a római egyházban használt könyveket tartalmazta. Hiányzik még belőle a Zsidó-levél és a Jakab-levél. Az evangélium évtizedekig csak szóban terjedt. A szóbeli igehirdetés azonban a Kr. u. I. század 60–70-es éveire több okból is problémássá vált: Meghaltak az apostolok, s lassanként kihalt az a nemzedék, amely még személyesen ismerte Jézust. A kereszténység kilépett Palesztinából, és elsősorban azok felé fordult, akik nem ismerték a zsidó vallási hagyományt. Ez mindenképp megkövetelte, hogy a pogányok számára is érthető módon, ugyanakkor a zsidó gyökereket megőrizve adják tovább Jézus üzenetét. Az I. század második felére egyre inkább szükségessé vált, hogy a Krisztus-esemény továbbadása végett írásba foglalják mindazt, amit Jézus tett és tanított, s mindazt, ami vele történt. Lassanként megjelentek azok az írások, amelyeknek szerzői ha nem is közvetlenül az apostolok voltak, mégis az ő közvetlen környezetükből kerültek ki: ezek az evangéliumok. Nagyon röviden tekintsük át annak a négy evangéliumnak a sorrendjét és jellemző vonásait, amelyek bekerültek az Újszövetségbe.5 Márk-evangélium: Szent Márk Kr. u. 65 és 70 között evangéliumát a rómaiaknak írta, ezért a zsidó szavakat és szokásokat magyarázza. Megfogalmazásában sokszor nyers, óvatlan. Még nem próbálja értelmezni Jézus alakját, hanem főleg csodás tetteit közli. A szerző Pál és Péter apostolok munkatársa volt. Ő maga nevezi könyvét evangéliumnak, vagyis örömhírnek. Ezzel utal az Iz 52,7-re: „Mily szépek azok léptei a hegyeken, akik örömhírt hirdetnek…”. Maga Jézus is erre utal első igehirdetésében: „Elközelgett Isten országa (=királyi uralma), higgyetek az örömhírben (=evangéliumban).” (Mk 1,15). Márk evangélista a történések leírásával azt hangsúlyozza, hogy az örömhír Jézus történetével kezdődött, onnét táplálkozik, és azzal azonos. Kettős célja volt Márknak az írásával: az egyik a hagyományok összegyűjtése, a másik az ősegyház hitének megalapozása. Krisztológiájának alaptétele: Jézus Krisztus valóban Isten Fia. Evangéliumának kezdő sora: „Jézus Krisztus, Isten Fia, evangéliumának kezdete” (Mk 1,1). Maga az Atyaisten ismeri el Jézust szeretett Fiának megkeresztelkedésekor („Te vagy az én szeretett Fiam” – Mk 1,10) és a színeváltozáskor („Ez az én szeretett Fiam” – Mk 9,7). Miután Jézust Keresztelő János nálánál „erősebbnek” vallja, aki „Szentlélekkel keresztel” (vö. Mk 1,7-8), Péter pedig „Krisztusnak (Messiásnak)” ismeri el (vö. Mk 6,26), maga Jézus a főpap kérdésére – „Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten fia?” – ezt feleli: „Én vagyok.” (Mk 14,61-62). Végül pedig a keresztfánál Jézussal szemben álló százados Jézus halálát látva felkiált: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!” (Mk 15,39). Márk leginkább a keresztre fókuszál írásában, hiszen egy vértanúságra kész egyháznak, a római közösségnek akarja bemutatni azt, hogy a kereszt győzelem. A kereszt, vagyis a szeretet titkát az fogja fel igazán, aki mindvégig hűséggel követi Krisztust. 5

vö. SZÉKELY JÁNOS, Az Újszövetség teológiája, Budapest Szent Jeromos Társulat 2003.

AMDG

5


Máté-evangélium: Szent Máté evangéliuma Kr. u. 70 és 80 között íródott valószínűleg Szíriában. Szerzője egy kereszténnyé lett zsidó írástudó lehetett. A Márk evangéliumot vagy annak ősibb formáját használta fel írásában. A szöveg sok zsidó anyagot dolgoz fel (prófétai jövendöléseket idéz), de ugyanakkor éles zsidóellenes polémiát is folytat (vö. pl. Mt 23,1-36). A Máté-evangélium logionokkal6 és példázatokkal földúsítottan az őskeresztény közösség hitoktatási kézikönyve lehetett, amely már az ősegyház liturgikus gyakorlatát tükrözi (pl. keresztelési parancs, büntető eljárás). Máté mint tanítót, új Mózest ünnepli Jézust, aki új törvényt hirdet meg, és ez lesz az evangélium központi gondolata is. Az evangélista új tízparancsként, törvényként értelmezi a nyolc boldogságot. Máté szerint az új törvény meghirdetése és megvalósítása Jézus tanítványainak közössége, az Egyház, azaz az új Izrael feladata. Lukács-evangélium: Szent Lukács evangéliuma Kr. u. 80 körül íródott. Ősi hagyomány szerint szerzője Lukács, „a szeretett orvos” (vö. Kol 4,14), akit a páli levelek említenek (vö. 2Tim 4,11). Ő az egyetlen nem-zsidó írója a Szentírásnak. Evangéliuma után ő írta meg az Apostolok Cselekedeteinek könyvét is. Művét nagy üdvtörténeti keretbe állítja: kiindulópontja, hogy Izrael népének Jézus előtti időszakát, a „törvény és a próféták” korát (vö. Lk 16,16) is a Szentlélek vezérelte. Lukács tulajdonképpen az üdvösségtörténet magyarázata közben bemutatja, hogyan jutott el Isten örök terve Jeruzsálemtől egészen Rómáig. A szép, görög stílusú bevezetés után híven közli a gondos utánajárással összegyűjtött hagyományokat. Univerzalizmusára példák: Jézus családfáját Ádámig vezeti vissza; pogányokat is említ Jézus hallgatói között, aki a latornak azt a paradicsomot ígéri, amelyet Ádám veszített el. A Lukács-evangélium a szegények, bűnösök és nők evangéliuma, melyben kiemelkedő helyet kap az öröm és az imádság. János-evangélium: Szent János evangéliuma Kr. u. 95 körül íródott. Arra a kérdésre akarja megadni a hit helyes válaszát, hogy ki Jézus Krisztus. E választ az evangélium zárószavában meg is fogalmazza: „Ezeket azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen.” (Jn 20,31) Az evangélium 21. fejezete függelék. János a másik három (szinoptikus) evangéliumhoz képest kevés eseményt, kevés csodát, kevés találkozást ír le, inkább elmélkedve a mélységet keresi az események mögött. Jézus beszédeit szabadon átfogalmazza, mert a Jézus-esemény végpontjából szemlél mindent. A János-evangélium a tekintélyes tanítvány – valószínűleg az, „akit Jézus szeretett” (Jn 13,23) – egységes nyelvezetű és érett teológiai szemléletű alkotása, amely csak néhány eseményt vesz át az apostoli hagyományból. Egyértelműen feltételezi a szinoptikusok ismeretét. Végső szerkesztője 95 táján adta ki Kis-Ázsiában. Az evangélista arám anyanyelvű nagyon csekély görög tudással (1011 szó), stílusa költői 6

A logion tág értelemben mondást jelent, a szentírásban olyan rövid mondást, amely vallásos jelentéssel bíró életbölcsességet fogalmaz meg.

AMDG

6


lendülettel induló, gyakran filozófiai mélységekbe torkolló és elgondolkodtató. Jól ismeri a zsidó szokásokat és helyrajzot. Jézus alakját teljesen a húsvét fényében szemléli (szenvedéstörténet = megdicsőülés), istenségét állandóan tudatosítja az olvasóban, de hús-vér emberségéről sem enged megfeledkezni. Sok olyan kifejezést és fogalmat is használ, amit az akkori görög misztériumvallások használtak (pl. újjászületés, élet, Üdvözítő)7. Az elbeszélések gyakran liturgikus elmélkedésbe folynak át, szimbólumai jórészt a görög világ vallási elképzeléseivel rokon eredetűek (újjászületés, élet – a Nikodémussal való beszélgetésben – vö. Jn 3,1-10)8. A kenyérszaporítás (vö. Jn 6) utalás az Eukarisztia ünneplésére: „kezébe vette, hálát adott, szétosztotta” (Jn 6,11). Miután Krisztus beteljesítette a régi húsvétot, a húsvét igazi megünneplői új mannában részesülnek, az élet kenyerében (vö. Jn 6) – „a testem valóban étel…” (Jn 6,55) –, amelyet Krisztus önmagát feláldozva ad nekünk, mint ételt és életet. A negyedik evangélium különlegessége, hogy Jézus csodáit nem pusztán nagyszerű tetteknek, hanem jeleknek nevezi, amik túlmutatnak önmagukon – amolyan üzenethordozó ikonok, melyek mind kinyilatkoztatnak valamit Krisztusból, ugyanis a csodák leírásában rengeteg utalás van a mélybeni történésekre is. Az evangéliumok hitelessége: Egy történelmi forrás megbízhatóságának három feltétele van, ami az evangéliumok hitelessége kapcsán is mértékadó: a) Egykorúság: a szerzők kortársak, sőt lehetőleg szemtanúk legyenek. Az evangéliumok szerzői az I. században működtek. Külső érvek: Találtunk több, Kr. u. 150 táján írt papirusztöredéket Egyiptomban (Chester-Beatty-kódexek; Egerton- és Ryland-papirusz: részletek a Jánosevangéliumból, amely pedig a legkésőbbi). 100 táján élt egyházi írók (Római Szent Kelemen és Antiochiai Szent Ignác) idézik az evangéliumokat. Belső érvek: 70-ben, a rómaiak elleni háborúban szétszóródott a zsidó társadalom. Az evangéliumok szövege még nagy jártasságot mutat a 70 előtti világban. A görög fogalmazásokon érződik az arám anyanyelvűség, sokszor a közvetlen qumráni hatás is. b) Szavahihetőség: a szerzők nem csaltak és nem csalódás áldozatai. Az elbeszélések Jézus tanítványait nem mutatják fantáziadús, fellengzős férfiaknak. Inkább földhözragadt gondolkodásúak. Jézus egyénisége pedig oly nagyszerű, hogy képzeletből megszerkeszteni nem is lehetett volna. Hiányzik minden giccs, ellentétben a mai művészi földolgozásokkal. A szándékos csalást nehéz föltételezni olyanokról, akik vallomásukért készek vállalni az üldözést: „Hiszek olyan tanúknak, akik engedik megkínozni magukat” (Pascal). Nem tagadják el a kellemetlen tényeket: Jézus csak Názáretből származik, megkeresztelkedik Jánosnál a Jordánban, vállalkozása kudarcba fullad, rabszolgahalált hal. Az evangéliumok azonban hitet ébresztő írásnak készültek, nem történetírói igénnyel. Kevés érdeklődést mutatnak a helyrajz és az idő iránt. Tisztelettel kezelik a korábbi hitoktatást. A szóbeli igehirdetés tényekből indult ki, de oktató szándékkal. Így egyik evangélium sem pontos életrajz, hanem egy közös hit tanúsága, de szemtanúk hitének tanúsága. Az apostolok, amikor visszanézve újraértelmezik a történteket, 7 8

vö. SZÉKELY JÁNOS, Az Újszövetség teológiája, Budapest Szent Jeromos Társulat 2003, 261. vö. SZÉKELY JÁNOS, Az Újszövetség teológiája, Budapest Szent Jeromos Társulat 2003, 274.278.

AMDG

7


minket már nem vezetnek át azon a homályon, ami az ő látásukat jellemezte Jézus feltámadása előtt. Ezért erőltetett a híres protestáns biblikus, R. Bultmann (†1976) kérdése, hogy a Bibliából a „történelmi Jézus” vagy a „hit Krisztusa” ismerhető-e meg. A tanúk azonossága biztosítja a folytonosságot a húsvét előtti és utáni Jézus között. c) Szövegépség: a szerzőktől írt változatlan szöveget olvassuk. Eredeti kézirat természetesen nem maradt ránk. Teljes példányok a IV-V. századtól vannak (250 nagybetűs pergamen-kódex). Az 1000-ig készült mintegy kétezer (minusculus) másolatban 250 ezer apró szövegeltérést találtak, de közülük csak 200 módosítja az értelmet, dogmatikai súlya csak 15-nek van. A szöveg 7/8 része az összes példányban betűre egyezik. Lényegében tehát az a görög szöveg van kezünkben, amely az apostolok ellenőrzése alatt készült. A gyors másolás és az állandó használat lehetetlenné is tette a hamisítást. A másolási hibák négy ősi szövegformára mennek vissza. Az eredeti szöveg helyreállításának főbb szabályai: jobb a rövidebb, a nehezebben érthető és a párhuzamos helytől eltérő szövegváltozat. Jézus a vásznon – a botrányok margójára A megbotránkozás és tiltakozás azonban nem szokatlan reakció egy vallási témát feldolgozó film esetében. A mozi születése óta jelen lévő, a közönséget megosztó kérdéseket boncolgató alkotások Hollywood születésétől napjainkig vihart kavarnak ábrázolásmódjukkal és mondanivalójukkal. Az MTV műsorajánlójában elhangzott: „(…) a hír meg fogja rengetni a kereszténység egész 2000 éves tanítását. Júdás ismeretlen arcát ismerjük meg, ami megváltoztatja mindazt, amit a keresztyének róla állítottak.” (Judás evangéliumának magyarázatából készült tudományos filmnek a beharangozójaként) És mit olvasunk a könyvekben, vagy az interneten? Júdás evangéliuma és a média szenzációkeltése Új elmélet Júdás árulásáról Lehet, hogy Jézus maga rendezte meg saját kivégzését? A történelem egyik leggyűlöltebb szereplője új megvilágításba helyezi Jézus utolsó napjait Mindezek tükrében szó sem lehet arról, hogy a Bibliát isteni tekintélynek tartó kereszténynek, a gnosztikus Júdás evangéliuma fikcióinak fényében felülbírálják a Jézusról és Júdásról a Szentírás kanonikus könyveiben eléjük táruló valóságos képet. A nyugati világban kétszáz éven át a felvilágosodás racionalizmusa jelentette az elsődleges támadást a kereszténységgel szemben - az az állítás, hogy a tradicionális vallás pusztán tündérmesék gyűjteménye, amit a hiszékenyek az egyre gyarapodó ellentétes értelmű bizonyítékok ellenére is elhisznek. Emiatt a kritika miatt egészen a közelmúltig úgy tűnt, az embernek választania kell a vallásos hit és a meglehetősen steril racionalizmus között. Aztán az 1960-as évek „ellenkultúrája” óhatatlanul felfedezte a „spiritualitást”, s az mára már az üzleti világban is divatos lett. A fejlett nyugati országok gazdagjai semmit sem képesek megtagadni maguktól, és egy bizonyos pontot elérve eszükbe jut, hogy a hívők valami olyasmit „élvezhetnek”, amit a nem hívők megtagadnak maguktól. A kereszténység tradicionális formái azonban gátolják ezt az újfajta spiritualitást. A keresztény hitvallás megköveteli az egyéntől, hogy emelkedjen felül önmagán, hogy

AMDG

8


alávesse magát egy nálánál sokkal hatalmasabb igazságnak — csak így válhat tanítvánnyá. Ezzel szemben korunk New Age-vallása egyszerűen az én, vagy a legjobb esetben is az én által kreált istenek imádata. Mindennek az erkölcsi vonatkozásai is magától értetődőek. A New Age vallásossága arra biztatja az embereket, hogy alkossák meg saját isteneiket, a Da Vinci-kód pedig arra, hogy találják ki saját történelmüket, s olyan írásokkal váltsák fel Jézus Krisztus evangéliumát, melyek pl. a feminizmushoz hasonló korunkbeli mozgalmakat táplálják. A kereszténység alapvető történelmi kijelentéseket tesz magáról - például azt, hogy ha Jézus nem élt, nem halt meg és nem támadt fel, amint azt az evangéliumok hirdetik, akkor hitünk hiábavaló. Merész állítás ez, ami éppen a történetén keresztül teszi sebezhetővé a kereszténységet, Brown pedig arra bátorítja olvasóit, hogy a kereszténységet ne másnak tekintsék, mint egy gigantikus, kétezer éve folyó csalásnak, hatalmi összeesküvésnek, mely hosszú ideig monopóliumot gyakorolt a lélek dolgai fölött, s csak most került leleplezésre. Akármilyen sekélyes is a könyv, komoly fegyver a keresztény hit egyszer és mindenkori lejáratására indított hadjáratban. A támadás állítólagos tudományos gyökerei a gnosztikus evangéliumokig nyúlnak vissza, melyeket, bár később születtek, mint az Újszövetség, gyakran hitelesebbnek tart annál. A gnosztikus nézőpont természetes következménye a gőg és az elitizmus, mert a gnosztikus nem más, mint „az arisztokrata sámán”. Ironikus, hogy Dan Brown tömegigény kielégítésére termelt sikerkönyvében milyen tisztán megjelenik az elitista attitűd. A Da Vinci-kód a kereszténységet szándékos csalásként, a keresztényeket eszetlen fanatikusokként, az egyház vezetőit csaló és hatalomhajhász gyilkosokként ábrázolja. Így marad életben a gnoszticizmus továbbra is, immár szilárd helyet harcolva ki magának az olvasottsági táblázatok élén és a szupermarketek könyvespolcain, hívogatva a tudás, a szabadság és a kereszténységet elpusztítani igyekvő eretnekség felé. FOGALMAK: Gnoszticizmus: A gnoszticizmus egy, a II.-III. században létező vallási-filozófiai mozgalom volt. „Jelszavuk volt a gnószisz, a tudás. A gnózis gyűjtőfogalom, egyrészt azokra a tanokra vonatkozik, melyek tudatosan törekedtek a keresztyén tanok átalakítására, meghamisítására, másrészt az egész későókori világot átható szinkretista vallásosságot jelenti. A gnózis szinkretista vallási mozgalomként független a keresztyénségtől, a keresztyénséget megelőzően is létezhetett, de tény, hogy a keresztyénséggel egyidejűleg tudott igazán fellendülni. A keresztyénség eretnek formájaként azonban nem független az egyháztól. A gnózist eme utóbbi, eretnek formájában hirdették azok a szekták, melyek 80-150 közt váltak ki az egyházból. A szakítást valószínűleg a keresztyénüldözések válthatták ki. Az a nyersanyag, amelyből az egyes gnosztikus rendszerek létrejöttek, megvolt a keresztyénségen kívül a platonizmusban, zoroasztrizmusban, a zsidóságban, de valami hiányzott, ami a rendszerré formálást lehetővé tette volna… Nagyon valószínűnek látszik, hogy a gnózis a keresztyénség

AMDG

9


előtt azért nem tudott világvallássá lenni, mert sehonnan nem kölcsönözhetett olyan egyetemes megváltástant, mint éppen a keresztyénségtől. A keresztyén megváltás tant a gnózis elválasztotta Jézus személyétől, más megváltókat helyettesített be, az üdvösséget mítosszá formálta. A II. században fellépő eretnekséggel kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon idegen elemek keresztyénségbe való behatolásának kell-e tekinteni őket, vagy pedig a keresztyén evangélium egyes elemeinek szinkretista vallási talajra való átültetéséről van szó inkább” A mozgalom bonyodalmas történetét itt nem tudjuk áttekinteni. Csak megjegyezzük a következőt: „A gnosztikus szekták versengtek egymással, egymást legalább annyira lenézték, gyűlölték, mint a nagy egyházat. Minden csoport saját tanításának hitelességére esküdött. Mítoszaik alapsémája ugyanaz, csak a részletekben mutatkoznak eltérések.” Az új gnoszticizmust hirdeti a regény. De mi is ez az új gnoszticizmus? A gnoszticizmus története az egymást váltó csendes és kirobbanó szakaszok sora, ahogy az egy titkolózásból, felforgatásból, homályosságból és szinkretizmusból táplálkozó hitrendszerhez illik. Bár a pontosan és tömören szinte meghatározhatatlan gnoszticizmus kellékei az idők során gyakran változtak, radikális dualizmusa, a tekintéllyel szembeni bizalmatlansága, és az anyagi világ iránt tanúsított utálata viszonylag állandó maradt. A titkos tudás vonzása és a szellemvilág leigázását szolgáló, a kiválasztottaknak fenntartott technikák ígérete teszi kívánatossá a gnoszticizmust sokféle ember és eltérő kultúrkörök számára a II. századi valentiniánusoktól a középkori Franciaország katarjain át Joseph Smith XIX. századi és a New Age modern követőiig. Mind az ókori, mind a modern gnosztikusok szerint az emberekkel a fő gond a tudatlanság és a kötődés az anyagvilághoz. A gnosztikus azt hiszi, hogy tudja azt, amit mások nem tudnak, vagy nem tudhatnak. A következő fogalmakat (kánon, apokrif) egy, az Origón megjelent cikk alapján szeretném bemutatni, ugyanazok a szavak, de mást értenek rajta a portál szerkesztői és mi, keresztények: Az Origo hírportál 2015. 04.05.-én – menetrendszerűen egy keresztény ünnepen (húsvétvasárnap) – megjelentette újabb Bibliával foglalkozó cikkét, amelynek állítása szerint az Újszövetség ma ismert könyveit a IV. század végétől ülésező zsinatok „tákolták” össze a saját érdekeiknek megfelelően, kihagyva, illetve beemelve oda a Jézus Krisztus tanításairól, életéről szóló könyveket, leveleket. Elter Tamás írása szerint a ma ismert négy evangélium (Máté, Márk, Lukács és János) is a zsinatok cenzúrájának köszönhetően váltak az Újszövetség alapjaivá, miközben a többi hasonló iratot kizárták, vagy, ahogy a szerző írja: „elhallgatták.” A következetés ettől fogva nyilvánvaló: Ha az evangéliumokat önös érdekből, vagy bármiféle manipuláció részeként az egyház cenzúrázta így létrehozva az ún. kánont, akkor a Biblia főszereplőjének, Jézus Krisztusnak az élettörténete, tettei, mondatai sem igényelhetik azt a hitelességet, amelyet joggal várhatunk el egy olyan műtől, amely önmagának isteni tekintélyt követel. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy gondolataim nem az Origo, vagy Elter Tamás személye ellen irányul, hanem azok ellen a durva tévedések, a valóságnak nem

AMDG

10


megfelelő adatok, definíciók, illusztrációk és tudománytalan következtetések ellen, amelyeket a fenti portál írása tartalmaz. Ez úton is szeretnénk segítséget nyújtani az Origo hírportálnak, hiszen véleményformáló médium lévén, bizonyára fontosnak tartják a kiegyensúlyozott, korrekt tájékoztatást. 1. Az Origo cikke tévesen definiálja és ezért hibásan értelmezi a kánon, illetve az apokrif szó jelentését. A kánon szó a görög nyelvből származik és mértéket, szabványt jelent!9 Már Origenész (184-254) is használta ezt a kifejezést, amikor az írásokról, mint a keresztény hit alapjairól beszélt! Az apostoli és egyházatyák szerint a kánon könyvei isteni ihletettséggel bírtak, amelyek hatalommal ruházták fel az írásokat. Ezt az isteni hatalmat felismerve választották ki ezeket a könyveket. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a könyvek önmagukat kanonizálták! Az újszövetségi kánon része kizárólag olyan könyv, vagy levél lehetett, amelyet Jézus életének szemtanúi írtak le, vagy közvetlenül az ő elbeszélésükből került lejegyzésre még az ő életükben. Valóban nagyon sok írás volt forgalomban a kezdeti évszázadokban, de az egyházatyák fennmaradt levelezéseiből, jegyzeteiből, írás-másolataiból, lejegyzett prédikációiból minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a most Újszövetségként ismert könyvek gyűjteményén kívül nem tulajdonítottak hasonló tekintélyt egyetlen más műnek sem. Ezt a kijelentésünket több ezer fennmaradt hiteles másolat és kézirat töredék támasztja alá. Az apokrif szó jelentése: elrejtett, titokzatos; később: nem kánoni (az Origó tévesen elhallgatottnak fordítja!!!) A cikk írója feltételezhetően nem tudja, hogy az apokrif kifejezés a nem kánoni könyvek csupán egy részére vonatkozik. Ugyanis a kánonon kívül létező írásoknak több csoportja, elnevezése van (pszeudoepigraphák, antilegomenák és apokrifek). 2. A cikk vastagon szedett bevezetőjében azonnal egy durva tévedés található. Idézet: „Az ötödik századtól vált egységessé az a kép Jézus életéről és tanításáról, amelyet ma is ismerünk.” Kicsit lejjebb így folytatja a szerző: „A 382-es római zsinaton elkezdett folyamat a 414-es karthagói zsinattal vált befejezetté. Azóta csak a négy evangélista, Máté, Márk, Lukács és János könyvei alkotják az újszövetségi szentírás hivatalosnak tekintett evangéliumait.” Az idézetek azt a benyomást keltik, mintha az Újszövetség könyveit a zsinatok állították volna össze, illetve a négy evangéliumot nem ismerték volna el hiteles iratoknak egységesen a zsinatok előtti időkben.10 9

Elter Tamás írása szerint: Az egyeduralkodóvá lett keresztény vallás Jézus tanain alapuló hittételeinek egységessé tétele elkerülhetetlenné vált az egyház számára, hatalmi helyzetének és befolyásának megőrzése végett. Ekkor zajlott le a kanonizáció, az a folyamat, amelynek során a Jézus életéről és tanításáról szóló, egyedül hitelesnek elfogadott és Istentől sugalmazottnak tartott írásokat összeállították a zsinatok. A kanonizált, majd kizárólagossá tett evangéliumok alakították ki a Jézusról, tanításairól, szenvedéstörténetéről és feltámadásáról máig élő képet.

AMDG

11


Szeretnénk rámutatni, hogy a zsinatok folytattak vitákat néhány ma, az Újszövetségben szereplő könyv, vagy levél hitelességét illetően, de a négy evangélium soha nem tartozott a vitatott művek közé, azokat egyöntetűen és kezdettől fogva a kánon részének tekintették. Michael J. Kruger szerint, aki az újszövetségi kánon kialakulásának a szakértője, az Újszövetség könyveit már a IV. század (kr. u. 300-as évek) előtt is együtt olvasták, még mielőtt az ún. egyházi kánon kialakult volna! Általánosan elterjedt nézet, hogy az újszövetségi könyvek első teljes felsorolását Athanasziosz 367-es húsvéti levele tartalmazza. (Szeretnénk megjegyezni, hogy ez a dátum máris korábbi, mint az Origó írásában megjelölt 382-es római zsinat ülésezésének időpontja). Ennek fényében kijelenthetjük, hogy az újszövetségi kánont nem a zsinatok állították össze, hanem már régebben, vagyis az ún. kánon legkésőbb, Kr. u 250 körül kialakulhatott, még jóval a kereszténység államvallássá tétele és a római katolikus egyház kialakulása előtt. Ennek jelentősége egy részről abban rejlik, hogy a Jézus életét legrészletesebben bemutató 4 evangélium soha nem képezte vita tárgyát sem az apostoli egyházatyák, sem a későbbi zsinatok a kánon tartalmáról folytatott vitáiban, másrészről az az érv is erejét veszíti, miszerint a zsinatok a hatalmi érdekeket szem előtt tartva önkényesen állították volna össze az Újszövetséget alkotó könyveket és leveleket a ma ismert rendben. Júdás evangéliuma vagy Jézus Krisztus evangéliuma? A National Geographic Society 2006. április 6-án Washingtonban - virágvasárnap előtt - a nyilvánosság elé tárt egy bőrkötésű, 26 oldalas kopt nyelvű kódexet, ami a Júdás evangéliuma címet viseli. A későbbiekben a National Geographic TV csatorna 160 országban, 27 nyelven sugározta az irat ismertetését, majd a National Geographic folyóirat, 2006. májusi számában terjedelmes cikket közöl a kódexről. Júdás evangéliumának története A kódexre, ami a Tchacos-kódex nevet viseli, 1970-ben, egyszerű emberek találtak rá az egyiptomi Al-Minyánál, egy barlangban. Előbb Európába, majd az USA-ba került. Megpróbálták eladni, de nem sikerült. Így 16 évig egy bank széfjében őrizték. Végül 2000-ben egy régiségkereskedő, Frieda Nussberger-Tchacos vásárolta meg. Ő átadta restaurálásra és fordításra a bázeli Maecenas Foundation for Ancient Art alapítványnak. Ezt a munkát egy stáb végezte, melynek élén Rodolphe Kasser koptológus állt. A munkacsoport fáradságos munkával igyekezett összeállítani a kb. 1000 darabra hullott s csaknem tönkrement iratot. Munkájukat a National Geographic 5 éven keresztül támogatta. A munkák befejeződésével a kódex Egyiptomba kerül és az értékes leletet a kairói kopt múzeumban állították ki. Keletkezési idejét egy szakértőkből álló csoport i.sz. 220 - 340 közé teszi, a megfelelő radiokarbon, tintaanalízis és multispektrális vizsgálatok elvégzése után. 10

Az eddigi legrégibb kánon-katalógust egy milánói könyvtáros, Ludovico Antonio Muratori fedezte fel 1740-ben. Róla nevezték el „Muratori-töredék”-nek, mely rögzíti az Egyháznak a Kr. u. II. század végére (180 körül) kialakult meggyőződését. Ez a lista a II. század végén a római egyházban használt könyveket tartalmazta. Hiányzik még belőle a Zsidó-levél és a Jakab-levél.

AMDG

12


Itt kell megemlítenünk, hogy Iraeneus - a gnoszticizmus ellen írt öt kötetes művében - említi (i.sz. 140/50-202; Lyon püspöke), hogy létezik egy Júdás evangéliuma. Ezt az iratot elmarasztalóan említi, és az abban az időben keringő más evangéliumokkal együtt elutasítja. A 2006-ban előkerült kézirat valószínűleg, az eredetileg görögül írt Júdás evangéliumának kopt fordítása - az a NG szerint 180 körül keletkezett - de ezt előbb bizonyítani kell. Új evangéliumot azonosítottak, amely ráadásul Jézus feleségét említi. A IV. században kopt nyelven írt papiruszdarabka a szakértők szerint hiteles. Karen King, a Harvard kora kereszténységgel foglalkozó történészprofesszora 2012-ben egy római kongresszuson jelentette be, hogy eddig ismeretlen evangéliumot azonosított, amelyet Jézus felesége evangéliumnak nevezett el, mivel egy szövegrész egyértelműen Jézus feleségéről beszél. A kutatónő a Harvard Magazine-nak elmondta, az alig 4 x 8 centiméteres töredék anyagán jól látszik, hogy a papiruszt eredetileg feltekerték, de az, hogy mindkét oldalára írtak, arra utal, hogy végül kódexbe fűzve használták. Csalódást kell okoznom azoknak is, akik a lelet kapcsán a kereszténység alapjainak megrendülését vizionálják. A helyzet ugyanis az, hogy akármi is bizonyosodik be a 2012-ben előkerült kopt töredékről, az ugyanúgy el fog törpülni a négy evangélium masszív történeti súlya mellett, ahogy az egész Nag Hammadi könyvtár. A négy evangélium esetében a teljes szakmai közvélemény egyetért abban, hogy I. századi dokumentumokról van szó. (Elképzelhető, hogy Márk evangéliuma legkorábbi másolata is már az első századból való, ami ókori dokumentum esetében teljesen egyedülálló lenne.) A szakma jelentős része azzal is egyetért, hogy a négy evangélium (vagy azok egy része) szemtanúk beszámolóit tartalmazza Jézusról. A gnosztikus evangéliumok ezzel szemben leghamarabb a második századból származnak, és semmi nem utal arra, hogy hiteles szemtanúkra támaszkodnának. Az újszövetségi evangéliumok és a gnosztikus iratok kapcsán négy elefántról és néhány bolháról beszélünk. BEFEJEZÉS: „Azt, hogy milyen könyveket olvasunk, ugyanolyan gondosan meg kell válogatni, mint hogy milyen emberekkel barátkozunk. Szokásainkat és jellemünket ugyanolyan mértékben alakítja az előbbi, mint az utóbbi.” Paxton Hood Ennek az előadássorozatnak az ötlete azért született, hogy választ adjon A Da Vinci-kód által felvetett, látszólag végtelen számú kérdésre. Hogy miért? Azért, mert ezek fontos, nagy hatású kérdések, és sok minden múlik a válaszokon. A Da Vinci-kód által felvetett problémák és kérdések nem egyszerűen magától értetődő vagy ókortörténeti problémák, hanem ahhoz van közük, hogy miben hisznek, hogyan élnek, és hogyan fogják fel az emberek a világot. Ma bevezető előadást tartok a december 14-én esedékes főelőadásomhoz, hiszen így lesz időnk megnézni, akár elolvasni a szóban forgó Dan Brown könyvet is, hogy értsük pontosan a veszélyeket, a félreértéseket és a szándékos megtévesztéseket.

AMDG

13


Illés Együttes: „láss, ne csak nézz” dalszövege 1. Láss, láss, ne csak nézz, ne csak nézz! Láss, ne csak nézz! Azt mondom: láss, mert sorsod csak így érted. Lásd, mit meg kell látnod, másképp kell már élned! 2. Gondolkozz, gondolkozz, gondolkozz, értsd végre meg! Láss, láss a szép szavakon át! Igen, láss át a csábító mosolyokon! 3. Lásd, hogy csak bemázolt deszka az imádott bálvány. Azt mondom: láss, mert sorsod csak így érted. Lásd, mit meg kell látnod, másképp kell már élned! Sose feledd, sose feledd, sose feledd, sose feledd! A világ egy forgalmas utca, és valahová el szeretnél jutni, de a reklámok fényében az igazság arcát csak néha látni. Értsd végre meg: 1. most. Soha el ne feledd: ne csak nézz, láss, láss! /Ezek a fiatalok c. film zenéje/

AMDG

14

Láss, ne csak nézz! Kereszténységgel kapcsolatos pamfletek NymE-SEK Szombathely november 23

Recommend Documents