Dr. Hajagos Antal
Éld meg, ne csak álmodozz! Utazás Európában
MIÉRT RENDHAGYÓ EZ AZ UTAZÁS?
Az idegenforgalom fontos bevételi forrás: az utazásokat értékesítő irodák speciális javaslataikkal, látványos ajánlataikkal a divat és a saját ízlésük szerint szerveznek programokat. A kontrollált rendezvények nem a valóságot mutatják; vagy elvisznek a múltba, és hamis (vagy legalább is mű) romantikát adnak a „pénzes” turistáknak, vagy a múlt valóságának csak egy részét közvetítik, jó pénzért leveszik a tervezés gondját a vállunkról, és az „esernyős túravezető” gépies segítsége a fő attrakció. Az elitnek, a sznoboknak ott vannak a múzeumok is, ahol végigrohannak, tülekedve megnézik a kizárólagosan kötelező festményeket és szobrokat a másik vállán keresztül. Mi nem ilyen utazásra vágyunk, mert a birkák is jól érzik magukat a legelőn delelve egymás hegyén-hátán, de mi – remélem – más élményekkel találkozunk majd. Mint az alcímben írtam, megállunk minden kilométerkőnél és virágot szagolgatunk. (Na jó, nem minden kőnél állunk meg.) Tudom, hogy az ilyen utat csak az teheti meg, aki nyáron több időt fordíthat erre a kedvtelésre, mert legfőképpen időt igényel ez a fajta utazás. A pénz is fontos, de fegyelmezett életvitellel előteremthető. Amikor télen a sötétben autóztam hazafelé fáradtan és rettegve, hogy valami baj történik, arra gondoltam, hogy lesz még nyár…
7
Fiatal koromban hatalmas utazásokat terveztem a Hanzelka és Zigmund nyomán (akik Tátra autóval járták Afrikát), én Ausztráliába készültem. Mindig akadt fontosabb dolog. Néhány utazást így is tettünk, gépkocsival szerettem csak közlekedni. A repülőgép, a vonat azért volt másodrangú a szememben, mert ha leszálltam róluk, kezdődött a gyalogos élet. Ha csak nem bérelünk autót, szerintem ez a drágább megoldás. Tunéziába azért repülővel mentem (úszva talán mégsem). A repülést élveztem, de a társak jelenléte, akikkel a két hét alatt össze voltam zárva, nem tette teljes értékűvé az utat. Remélem, ezen az utazáson fel tudom használni az ott szerzett tapasztalatokat is. 2014-ben Erdélyt járva jutott eszünkbe, hogy – életkorunkat tekintve talán utoljára – Európa nyugati részét is meglátogathatnánk. Nyugdíjasként időnk lenne, de pénz bizony kevésbé. Erzsébet természetét ismerve mégis elhatároztam, hogy napirenden tartom a kérdést. Ezért aztán a szekrényem ajtajára felragasztottam egy Európa térképet. A dolgozószobámban áll ez a szekrény, így minden nap láttam a célt. Színes fejű gombostűket kértem, és nekiláttam a tervezésnek. Mit mondjak, hónapokig egyetlen tűt sem tudtam elhelyezni. Beszélgettünk, milyen úti cél lenne a megfelelő. Aki Európát látni akarja, és csak egy sátras utánfutó az összes vagyona, annak persze jól meg kell fontolnia, merre is indul. Ja, hogy milyen természete van Erzsébetnek, ami miatt mehetünk? Fegyelmezett, pontos, tehát ha elhatároztuk, hogy gyűjtünk az útra, akkor azt betartotta, nekem más dolgom nem volt, mint a keresett pénzt a kezébe adni. Nagyon tud a pénzre vigyázni, így aztán csak idő kérdése hogy meglegyen a muníció. A gombostűk nem akartak a térképre kerülni. A nyáron Szlovéniába mentünk, egy GPS-t vittünk Zolinak, fogadott fiamnak, így eldőlt, hogy a déli utat választjuk. Ez, mondjuk, nyilvánvaló
8
is volt, mert Európa északi részét nem akartuk ezen az úton érinteni, Ausztrián keresztül már sokat jártunk. A déli út választása azt jelentette, hogy a Brenner-hágó egyértelműen egyik állomás lett. Miért is? Nem mellékes, hogy valaha Goethe is erre járt, és mert a hágó Európa egyik átjárója. Ha szerencsénk van, és a Föld felmelegedése nem ért még magas szintet, tavalyi (meg régebbi) havat is gyúrhatunk. Ebből adódik, hogy ha átérünk Ausztriába, Svájc felé indulunk. A Szentgotthárd és a Furka csábos irányt jelentettek, akár gleccsert is láthatunk, reméltem. Közben eldöntöttük, hogy autópályát nem nagyon használunk. Evés közben jött meg az étvágy, ha láttunk magas hegyeket, lássunk nagy vizet. Amennyiben víz, akkor lehetőség szerint legyen az az Atlanti-óceán, sőt legyen Gibraltár is ebben a körútban. Felkerültek az első gombostűk, mégpedig a kiemelt a Brenner és Gibraltár volt. Sokáig tanakodtunk, Olaszországon keresztül menjünk-e, de nagyon úgy látszott, hogy a visszafelé tartó úton úgyis a csizma felső részén kell haladnunk, és amúgy is, ha lehet, elkerülnénk az autópályákat, tehát Szlovénia és Ausztria határán kerestem utakat. Imádom a hegyi szerpentineket, és a sátras utánfutó nem nagy teher a kocsinknak, ezért aztán a lassabb, hosszabb, de talán nem olyan forgalmas utakat választjuk. A hegyi utak azért is kecsegtetnek előnyökkel, mert szinte bárhol megállhatunk. A megállók igen hasznosak, mert gyönyörködhetünk, és nem robogunk el egy-egy természeti szépség mellett, bármikor pihenhetünk. Bizony, a korunk előrehaladtával fontos is, hogy időben megálljunk, mert könnyíteni kell magunkon, ezt egy buszon nem lehet megtenni, tudom, van a modern járatokon
9
A VÉGZETES FÉKHIBA 2015. június 19. Kora reggel indultunk. Szerencsére sok ennivalót viszünk magunkkal, amivel majd a svájci határon lesz gond, mert oda csak egynapi ennivalót szabad bevinni. Már előre gondolkodtam, hogy mit fogok hazudni, mire való a sok konzerv meg kétszersült. Irány Villach és utána Ausztria.
Az első meglepetés, esik az eső, így aztán virágszagolgatásról szó se essék! Az országnak ezt a részét még soha nem láttuk. A térkép szerint egy nagy völgynek képzeltem, ahonnan hamar elérhető a Bren-
24
