Kovács Dániel: „Ne legyen csak entelektuell csemege!” 2011. március 24., 14:00 A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendezőit bemutató sorozatunk második részének főhőse Kovács Dániel, a Babarczy-osztály korelnöke. Volt magyar, francia, meg dramaturg szakos. A rendezés mellett maszkkészítéssel is foglalkozik, az általa rendezett darabokhoz gyakran ő tervezi a díszletet. Diplomarendezése egy fiatal lengyel írónő, Dorota Masłowska műve, amely sikerrel fut a Kamrában. ► Gyermekkorodban a szüleid révén – akik maszk- és díszletkészítőként dolgoztak – sokszor láthattad a színfalak mögül, hogyan készül egy-egy előadás. Miért éppen a rendezést választottad és nem – mondjuk – a színészetet? Kovács Dániel (KD): Soha nem vonzott ez igazán. Már az óvodában – ha el kellett mondani egy verset, vagy mondókát – rettegtem, ha ki kellett állni az emberek elé. Később meg beláttam, hogy nincsenek sem adottságaim hozzá, sem tehetségem. Meg például raccsolok…
Fotó: Kolozsvári Bálint Az élet álom olvasópróbája - középen: Kovács Dániel ► De korábban mégis foglalkoztál színészettel, nem? KD: Igen, gimnáziumban jártam színjátszókörbe, mert akkor azt lehetett. Meg az egyetemen is voltak színészmesterség óráink. Érdekes volt kipróbálni, de engem kiskoromtól mindig
jobban vonzott az az ember, aki a nézőtéren ült a sötétben. Izgalmas volt nézni, hogy egy-egy instrukciójától hogyan válik egyre igazabbá egy jelenet, hogy ezek révén hogyan születik a színpadon élet. ► Magyar-francia szakra is jártál. Nem tudom, hogy el is végezted-e, de az jobban érdekel, hogy ettől a területtől mit kaptál? Van esetleg olyan szerző, irodalmi mű vagy iskola, ami különösen nagy hatással volt rád? KD: Igen, magyaron már csak diplomáznom kellene, ami valószínűleg nemsokára meg is lesz. Mindenfélét olvas az ember, és közben nyilván több mű nagy hatással van rá. Aztán ezek az élmények elraktározódnak. Később meg előjönnek, ha például egy darabot készítek elő. Minden beágyazódhat ebbe a bölcsész háttértudásba. ► Egy korábbi interjúdban azt mondtad, hogy „zavar, ha a »kukucska színházat« természetesnek vesszük, és úgy bámuljuk, mint egy tévét”. Mit gondolsz, egy klasszikus kőszínházi térben, ami eleve az ilyenfajta befogadásra épült, hogyan tudja egy előadás mégis partnerré tenni a nézőt? KD: Én ebben a mondatomban, azt hiszem, arra gondoltam, hogy a néző azt a játékos, eleven, közönséggel együtt létrejövő dolgot, ami egy színházi este, mennyire éli meg ilyennek. De erre nincs amolyan technika vagy „kulcs”, ha erre gondolsz. Színpad és közönség kapcsolata számtalan dolgon múlik, és estéről estére változik, egy adott előadásnál is. És mindegy, hogy ez kőszínházi tér vagy nem. Az biztos, hogy a jó színháznak pusztán a tetszeni vágyás nem lehet a célja. Nem ebből kéne kiindulni. Az a fajta színház, ami csak szórakoztatni akar, olyan, mint egy nő, aki illegeti magát, és épp ettől veszti el minden báját.
Fotó: Dömölky Dániel
Két lengyelül beszélő szegény román - Borbély Alexandra, Dankó István, Elek Ferenc ► Diplomarendezésed a Két lengyelül beszélő szegény román. Egy kritika szerint míg a közönség a volánnál ülő nyárspolgárral ért egyet, a mű szerzője a két fiatal főhőssel érez együtt, akik egy rémes világ tükörképei. El lehet-e azt egyértelműen dönteni, ki itt az áldozat, vagy ki szánandóbb? KD: Egy dráma akkor működik jól, ha nem húzzuk alá senki igazát, nem állunk oda senki mellé egyértelműen. Hozzám persze közelebb áll a két, útját és boldogságát kereső fiatal, akik kilátástalan életüket így-úgy próbálják feldobni, s közben állandóan maguk elől menekülnek, mint a többi, látszólag rendezettebb egzisztenciájú szereplő. Aztán kiderül, hála ennek a fiatal, de igazán tehetséges írónak, hogy valójában a többiek is éppúgy nyomorult, esendő, torz figurák, mint a két főszereplő. Ez a szerző világa, vagy világlátása, és ezért fontos, hogy mindenkinek lássuk a maga igazát, de a maga rohadékságát is. ► Ehhez a darabhoz hasonlóan a hozzád kötődő előadásokban – például A kezdet vége, Az élet álom – a tragédiával karöltve mindig megjelenik a humor és a maró irónia. Mindenképp kell humor ahhoz, hogy egy előadás szembesítsen a gyengeségeinkkel? KD: A nyomorúságot érdemes humorral kezelni. Van úgy, hogy az ember röhög egy borzasztó helyzeten, de ugyanakkor szégyelli is magát azért, hogy kiröhögi „ezeket a szerencsétleneket”. Ilyenkor előfordul, hogy épp ettől éli meg igazán a történetben rejlő tragédiát. Én legalábbis sokszor így vagyok ezzel. ► Bár mostanában a Kamrában futnak rendezéseid, alapvetően nem kötődsz kőszínházhoz és magához ehhez a struktúrához sem. A fiatalok nyitott(abb)ak a kísérletezésre, újdonságra, szívesebben ülnek be egy kocsmába, vagy egy Ráday utcai pincébe színházat nézni. De mi a helyzet a 40-50-60-as korosztállyal, akik még erőteljesen a – mondjuk így – „hagyományos” színházon nevelkedtek? Őket hogy lehet megfogni? KD: Nem hinném, hogy ez a korosztály ne lenne nyitott akármire, ami színvonalas. Nyilván vannak ízlésbeli vagy referenciális különbségek, vagyis, hogy kinek miről mi jut eszébe. A Két románról elmondható, hogy máshogy „olvassa” a szüleim generációja, mint az enyém, és ennek a rendezésben nem is nagyon mentem ellene, nem próbáltam mindenkinek megfelelni. Az élet álomban – ami egy klasszikus, verses barokk dráma – inkább feszegettük a határokat. Kíváncsi voltam, hogy lehet ma egy ilyen művet érvényesen interpretálni. Mondjuk úgy, hogy egy gimnazista is élvezze, meg a tanára is. A darab jól megy, de ehhez szükség volt – egyesek szerint túlzott – kompromisszumokra is: például kihúztuk a felét a darabnak, meg prózában játsszuk. Néha azt gondolom, megérte, néha meg nem. De alapvetően fontosnak tartanám, hogy a színház ne csak valami entelektuell csemege legyen.
Fotó: Dömölky Dániel Két lengyelül beszélő szegény román, olvasópróba - Kovács Dániel ► Néhány hónapja a Katona „zászlóvivőiként” Várady Zsuzsával részt vettetek egy krakkói fesztiválon. Milyen élményeket, tapasztalatokat kaptatok? KD: A Bazart nevű fesztivál fiatal európai színházi alkotók dzsemborija, a krakkói Stary Teaterben, melyet ezúttal a Mythos 21 szervezett. Nagyon jó tapasztalat, és egyben nagyon nehéz munka volt. Várady Zsuzsival a Boldogságklinika című produkciót csináltuk meg, a színház színészeivel, improvizációk alapján, szinkrontolmáccsal. Végül jó dolog sült ki belőle, de kicsit őrült vállalás volt. A fesztiválon többször ment a darab, rajtunk kívül ott volt még két német és két lengyel produkció is. ► Gondolom, egymás előadásait is megnéztétek. Volt olyan, ami nagyobb hatást gyakorolt rád, ötletet adott? KD: Az a helyzet, hogy három hét alatt kellett összerakni az előadást, úgyhogy túl sok szabadidőnk nem volt. Mi végül szinte mindet láttuk. Az egyik német srác például a Daidalosz-Ikarosz történetet csinálta meg kórusszerűen, öt szereplővel. Nagyon izgalmas, értelmes színház volt. ► Ezeket az előadásokat aztán tovább játsszák? KD: A két lengyel produkciót igen. De ez érthető. ► A külföldnél maradva: El tudod képzelni, hogy később huzamosabb ideig külföldön dolgozz, akár ott is maradj?
KD: El tudom képzelni, hosszútávon. Mostanában nem hiszem, hogy végleg itt tudnám hagyni Magyarországot. És itt nem elsősorban a hazafiasságról van szó. A színház egyik legfontosabb eleme a nyelv, meg az a kultúra, amibe beágyazódik. Erre például Krakkó jó tapasztalat volt. Az adott színházi kultúrát és a közönséget is nagyon kell ismerni. Másrészt az alkotó munkához egy csapatra is szükség van, akikkel szót értek, mindenféle értelemben. Külföldön, idegenként nem egyszerű ilyen kapcsolatokat találni, kialakítani.
Fotó: Kolozsváry Bálint és Kovács Tamás Az élet álom - Mészáros Béla, Keresztes Tamás ► Na és itthon, friss rendezőként, mik a lehetőségeitek? KD: Talán nem a legkedvezőbbek. Kezdőként mi, azt hiszem, eleve némi rizikót jelentünk egy igazgatónak. Ebben a gazdasági helyzetben, mikor többek közt az önkormányzatok megvonják a színházaktól a támogatás 30 százalékát, nehezebben kap egy frissdiplomás lehetőséget. Én még elég szerencsés helyzetben vagyok. Az alternatív szféra támogatására is egyre kevesebb hajlandóság mutatkozik, ahol könnyebben összehozhatnánk egy saját projektet. Inkább a kevésbé kísérletező társulatok, produkciók vannak most, érthető módon, a legtöbb helyen előnyben. És hát most zajlik egy konzervatív fordulat a színházpolitikában is, ami nekünk, fiataloknak nem feltétlenül kedvező. Persze nem tudom: lehet, hogy máskor meg másféle nehézségekkel kellett egy végzős osztálynak szembenéznie, és semmivel nem rosszabb itt és most a mi helyzetünk. ► Végezetül a közelebbi terveidről érdeklődnék. Vannak esetleg felkérések, vagy valami olyan ötlet, amit mostanában meg akarsz valósítani?
KD: Most szakdolgozatírás, utána Berlinbe megyek az Erasmusszal. Máté Gábortól lehetőséget kaptam jövőre újra a Kamrában rendezni valamit. Ősszel a TÁP Színházzal csinálunk egy előadást. Szó van egy iskolaszínházi projektről is. Szóval, úgy tűnik, akad dolgom a jövő évadban is. ► A 7óra7 nevében nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban! Éles Gergely http://7ora7.hu/hirek/kovacs-daniel-ne-legyen-csak-entelektuell-csemege
