Ladányi András
OMLÁSBAN REKEDT SIKOLY
Szerkesztette és a borítót készítette: LADÁNYI ANDRÁS Olvasószerkesztő: ZSIRAI LÁSZLÓ
Fotók a Dorogi-, Tatai-, Pilisi szénmedencékben készültek ISBN 000-000-00-0000-0 © Ladányi András
Kiadja: a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány Felelős kiadó: WÁGNER FERENC, a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány elnöke Készült: IMI Print Nyomda 4400 Nyíregyháza, Tüzér utca 16 Felelős vezető: NAGY IMRÉNÉ
Ladányi András
OMLÁSBAN REKEDT SIKOLY Versek, fotók, esszé, interjú
BUDAPEST, 2011
Azokhoz tartozom, kik a napok Azokhoz tartozom, kik a napok felettünk átlengő csille-sorát felettünk átlengő megtöltik barna csille-sorát gondjaikkal, megtöltik kiknek balbarna karjagondjaikkal, átkarol engem kiknek bal karja átkarol engem s jobb keze biztatva megáld. s jobb kezepihen biztatva Öklükön megmegáld. a homlokom, Öklükön pihen meg a visz homlokom, az ő fáradságuk haza, az ő fáradságuk visz haza, ha botlok – lábukkal botladozom, ha botlok – lábukkal botladozom, s ha igazam van, s ha igazam van, az létük igaza. az létük igaza. /Váci Mihály: Azokhoz tartozom/ /Váci Mihály: Azokhoz tartozom/
CSONTIG ÉGETT SZÓVAL
Omlásban rekedt sikoly Hörgő sikolyom magas omlásban rekedt, görcsben rángó, zúzott véres kezem felett. Tompán dohog néha-néha a föld gyomra, füstszagú szénpor szitált rémült arcomra, és a csend csókjával beborított mindent. Nem dicsértem, nem káromoltam az istent. Nem moccantam barna széndarabok alatt, s omlós, laza főte mind nyakamba szakadt. Biztosan élek, hisz szénpor hull fejemről, fájdalom fogytán mindkét rángó kezemről. S imbolyogva szállnék sikolyom tetején, földszínére másznék fel a sors tenyerén. Szénfalból fénycsóva intett, úgy csábított, magába szippantott s álommal ámított. Lágy hangod távolról sírva vissza hívott. Rezdült lelkem húrja és szemem kinyílott.
9
Bányásznapon Jó szerencsét! – köszön nagyot. Jó szerencsét! – suttog hangom. Lámpafényben suhan árnyam, gyertyafényben csodát vártam. Jószerencsét megismertem, balszerencsét felismertem. Vész elkerült bányát járva, már megzendült törött támfa. Jártam lent szűk vágatokban, láttam fényt tűnt vájatokban, szénport nyeltem ereszkében, siklón mentem szerencsében. Mondd meg nekem mit vétettem!? Nem lát szemem vak fényedben. Súgd csak lelkem mivé lettem, egy rossz szellem elbánt velem. Vesztettem vélt fájdalmamban, döntöttem célt egymagamban, sírtam gyászos bányászdalon, voltam számos bányásznapon.
11
Szénszabdalt virágok Gyom benőtte hatos akna múlt fáján kúszik ködfalra. Csikorgó csilléken szállnak, szénfalon tört véres árnyak. Félhomályból arcom tűnik, omlásban lelkemet gyűrik. Bányák nyomát összesöprik, szakadt szélben összetörik. Látok szétfagyott almafát, s varjak szálló fuvallatát, csőrükben a márka pléhem s szénből kiizzadott bérem. Állok kezem szivárványán tenyér élnek szűk párkányán. Föld alól bányászok jönnek, folyton jönnek, s előtörnek. Rohannék velük frontokra, a lelkekből gyúrt gondokra. Szép szénpáfrányok illatát, bányásznap szálló csillagát már csak álmaimban látom, s végleg a szívembe zárom. Öklöm tört, tükör szilánkok, elhalt szénszabdalt virágok. 13
Pajtások! Pajtások! Mint kés lágy kenyérben, hang villant szemében: Bányában meghaltak! Haltak! Haltak! Haltak! Lüktetett! Csak zengett! Dobhártyámon pergett. Csend lett a sötétben, s múlt eltűnt ködében. Üvöltésük dörrent, teremtő megdöbbent. Kihalt minden remény s kezek nyúltak felém. Lelkemet görcsösen markolva, üszkösen, csontig égett szóval, ajkam némán szólal.
15
„Bányász vagyok…” Zúgott nóta középkorba, tárnák népe így dúdolta. Vidám hanggal: Bányász vagyok, ki több nálam! – kiált nagyot. Nem félt ő a sötétségtől, savas víztől fojtó légtől. Érces hanggal: Bányász vagyok, ki több nálam! – kurjant nagyot. Csákány nyele törte kezét, fény kerülte büszke fejét. Dacos hanggal: Bányász vagyok, ki több nálam! – ordít nagyot. Tárnák álltak időfényben évszázados messzeségben. Dicső hanggal: Bányász vagyok, ki több nálam! – rikkant nagyot. Mára nincs szükség bányákra, sem öntudatos bányászra. Dühös hanggal: Bányász vagyok, ki több nálam! – kiált nagyot. Huszonegyedik század, ó, nóta távolban elhaló. Néma hanggal: Bányász vagyok, ki több nálam! – suttog fagyot. Bányász szívben nem él remény, lelke keserű és kemény. Nem szól ajkán: Bányász vagyok, ki több nálam! – néma, halott.
17
Bezárt bányák felett Úszik szénvihar szárnyán Szénport dohogó álmom. Félszáz év talpa rányom Csukott bányák sírjára. Az emlékezés függöny Szétszakad a torz tükrön, S hajol bányász kínjára. Múltból várnak a széntört Arcok mely sírva széttört, S hull föld alatt kriptára. Tisztes munka ma szégyen Pszichét zúzó vad szélben, Szén-csepp esik nyírfára. Az anyaggal egyesült Szellem lelke sebesült. Csók bűzhödt lehelete Zárja aknáknak szemét, Törvények tépte sebét. Hitvány cselekedete Rútul tapos bennünket, S tiporja érzelmünket. Sikoly zuhan mélységbe. Büntet bennünket Isten, Szénnek lángját őrizzem. Bánya száll reménységbe, Úszik szénvihar szárnyán. 19
BÁNYAHALÁL HANGJAI BÁNYAHALÁL HANGJAI /A Dorogi-szénmedence bányászainak emlékére/
I.
Álltam fedetlen fővel, s lelkem dobolt. A bányászhimnusz hangja égen kúszott: Szerencse fel! – távolban csenden úszott, Szerencse le! – szívemen a csend honolt. A szénmedencében nem is oly régen, föld mélyén sápadt, szénfaragott arcok őselemekkel vívtak kemény harcot, most csörgő szenet fejtenek az égben. Temetők, koszorúk, táblák s beszédek: a bezárt, megszűnt bányákról regélnek. Bányászlelkek csapongnak sötét éjben, színpompás petárdákon szálltak égen. Fénylő torony Kálvária-domb ormán, fekete zászlók lengtek bányák tornyán.
23
II. Lencsehegy, 1988. december 4.
Fekete zászlók lengtek bányák tornyán. Robbant szénpor a Lencsehegy gyomrában, dörgött föld, s kénköves pokol nyomában. Tizennégy bányászt tört össze vad orkán, s Szent Borbála napján égbe szállt lelkük. Fagy harap a kesztölci temetőben, hideg fényű, könnyes nap lemenőben, s tizennégy sorsát magunkban cipeljük. Már nem rémít a szörnyű halálotok, kék lángnyelvekben imbolyog álmotok. Nevetek, fényesen ragyog márványban. Gyász oldódik szénporos szivárványban, s könnycsepp fagyott az égi akna ormán. Az ország aggódott bányászok sorsán.
25
III.
Dorog, IX-es akna, 1944. 05. 03.
Az ország aggódott bányászok sorsán, mert lökő nyomással, s borzalmas zajjal, szénfal roppant. Víz tört be nagy robajjal, s bányászok vergődtek tajtékok sodrán. Gyilkos vad folyam törve zúg aknában. Vágatban hideg karsztvíz- halál tombolt, s az örvény, fuldokló testeket vonszolt. Görcsös kezek kapaszkodnak vaktában. Klapocska kong a nyolc bányász lélekért, nyolc vízbe fúlt, agyongyötört életért. Míg világégés tombolt hazánk földjén, addig mélyben sötét hullámok völgyén, rémült túlélők járták meg a pokolt. A dermedt tájon szénporos csend honolt.
27
IV.
Annavölgy, 1947. január 20.
A dermedt tájon szénporos csend honolt. S gőzölgő, izzadt testek föld méhében áldoztak, imbolygó lámpák fényében. A közelgő vész csend csókjával dobolt. A bánya mélyén szunnyadt vörös parázs. Lidérces láng lobbant füstöt okádva, mérgét gázokkal légtérbe bocsátva, pusztulás lépett nyomába: Sorscsapás! Harminchárman levegő után kaptak, hörögtek, fulladoztak s belehaltak. Fekete gyász, koporsók könny-tengerben. S görcsös rémület minden emberben. Gyászoló szavak koporsón koppantak, az árvák bús könnye harmatcseppekben.
29
V.
Az árvák bús könnye harmatcseppekben gyöngyözött. Sikoly asszonyok homlokán gyűrűzve nyomult a dörrenés nyomán. Sötét gyász jajongott sebzett lelkekben. Robbanás! Halottak! – vijjognak szavak. Hitves zokog, s fájdalom alatt görnyed, kisírt szemmel semmi kapuján zörget. Koppannak a visszhangzó búcsúszavak. Magamra hagytál, kedves? Mit vétettem? Vigyél magaddal! Egyetlen végzetem! A síroknál bányász pajtások állnak, koporsók felett imbolyognak árnyak. Özvegyek könnye árad gödör szélén, morajlás indult sötét aknák mélyén.
31
VI.
Tokod, Erzsébet akna, 1942. 07. 31.
Morajlás indult sötét aknák mélyén, rázkódott föld, indult meg főteomlás, kiáramlott metánnal kevert zsongás. Bányalég sziszegve fújta nagy mérgét. Szekeres Fülöpnek lámpája lobbant, láng kicsapott, hörögve dörrent nagyot. Légnyomás, füsttel kevert iszonyatot lökött, s sorozatban sújtólég robbant. Rohanó-robajló lángfüggöny szalad, perzsel, zúz: életet, deszkát, fát, vasat. Tizennégy tört bányász felnyög, ocsúdik, s ötvenhárom koporsó könnyben úszik. Özvegyek, árvák téboly vad örvényén, midőn lobbant láng lent a földnek méhén.
33
VII.
Csolnok, 1781 – Lencse-hegy, 2004
Midőn lobbant láng lent a földnek méhén, Ruhr-vidékről származó Rückschuss Antal Csolnokon barnaszenet lelt avarban, Miklósbereg szénfakasztó ösvényén. Szénnel rakott csillék zörögve úsztak Dorog szénmedence nagy tengerében. Szénvirág nyílt a bányász tenyerében, s föld alatt öldöklő széncsaták dúltak. A keveredett magyar, sváb, tót szavak bánya mélyén eggyé forrva hangzanak. Kétezernégyben kihunyt bánya lámpája, s megszűnt széntenger barna hullámzása. Végtelen mély üresség kong lelkemben, a mártírokért könnyem hull cseppekben.
35
VIII.
A mártírokért könnyem hull cseppekben. Bányászhimnusz csendül lelkem húrjain, dallama rezdül göröngyös útjain, fény csillog a sápadt bányászszemekben. Emlékezünk gyászban, bányában meghalt hősökre, s szívünket könny-csók áztatja. Bányászt halál szénpor szárnyán áthatja, s klapocska kongó hangja csendben elhalt. Míg bányász él hazánkban nem felejtünk! Gyenge széllel csillagon száll felettünk mártír sorsotok, s Szent Borbála napján könnyem fénylik koszorúk gyászszalagján. Múlt bugyraiban árnyak megjelentek, mélyben fejtettek szenet szorgos kezek.
37
IX.
Mélyben fejtettek szenet szorgos kezek, s munkájuk nyomán nőtt várossá Dorog. Múltnak ködén átszűrt bányamécs lobog, s bányászváros fölött zsoltárt rebegnek. Szénporfelhők tűntek, de mégis élnek, s a város minden sejtjében megbújnak. A nyugdíjas bányászok szívén úsznak széncsaták, s munkában átizzadt évek. Hallgatom nehéz munka alatt görnyedt életüket, s látom, hogy testük ernyedt. Álom maradt, s vágy, a boldog öregkor. A szénkikezdett ősz bányászok egykor megmozgattak sziklákat, nagy hegyeket, az embereknek fényt hoztak s meleget.
39
X.
Az embereknek fényt hoztak s meleget. Szembeszálltak mélyben őselemekkel: tűzzel, vízzel, gázzal. Markos kezekkel zord bányászok törtek fel rög-hegyeket. Szenét a természet nem könnyen adja, s még keményebbé bányászt ez faragja. Nehézségtől, vésztől nem fél, kacagja, bányászt férfiharc szenvedélye hajtja. – Pajtás! – szólítja, hívja bányászt a társ. Nem kolléga, kartárs, munkatárs, szaktárs. Pajtások! Hol vagytok? Merre vitt a sors? Bányával együtt elsodort a balsors! Veletek már csak égben találkozom. Szélben szénszimfóniáról álmodom.
41
XI.
Szélben szénszimfóniáról álmodom. Rezdüléseim összhangban tompulnak, s mint a félrevert harangok kondulnak, szénfelhőkön szállok zengő álmokon. Fekete szénpor, negyven éve, bőröm alatt szunnyad, s érzem kisugárzását, szénvegyületnek kristály-virágzását, létét a lelkemben, titokban őrzöm. Bennem szerves vegyületek peregnek, zegzugos láncokon kötve lebegnek, szép szénatom párom, életem, kincsem. Ne öljétek meg a karbont, mert minden élet szénlánc, nyílt szerves szénatomok. Szent Borbála! Tehozzád fohászkodom.
43
XII.
Szent Borbála! Tehozzád fohászkodom. Védelmezz gázoktól, víztől, csúf végtől, sújtólégtől, tűztől és minden vésztől bányászokat! Könyörgök s alázkodom. Szent Borbála! Tehozzád rimánkodom: Segítsd, óvd veszélytől a bányák népét, adj nekik áldott szent nyugalmat, békét, jobb holnapot. Könyörgök s imádkozom. Szent Borbála! Oltalmazz meg bajunkban! Légy velünk! Segíts bányász-bánatunkban! Védd a bányászatot az enyészettől, önmagunktól s nem csak a természettől! Szent Borbála! Remegek forró lázban: Bányászatért kong a lármafa gyászban.
45
XIII.
Bányászatért kong a lármafa gyászban, elhagyott a szerencse bányászt, bányát. Álszent hamis próféták törtek pálcát, bányák csődbe hulltak, szénszitálásban. Láttam fénykorában szén tündöklését, kenyeret adtak, fényt, s meleget hoztak, munka szent oltárán vérrel áldoztak, s hallották szívem tompa lüktetését. Az érdek lobbik nemtelen harcában, szén elbukott karvalytőke karmában. A magyar földben jobb időre várva bújnak szénmedencék sötétbe zárva. Semmi emberek gonosz bosszújában, sebzetten állunk szénellenes árban.
47
XIV.
Sebzetten állunk szénellenes árban. A gáz, olaj, atom, tombolva nyomult, szén energiapiacról kiszorult, a bányászok ökle szikrázott gyászban. Köldökzsinórokon folyik és csorog: importolaj, importgáz, importurán, s magyar bányákat becsukták ezután. Ország eladósodott, helyben tocsog. A bányát s a bányászt nem védi senki. Kis és nagy senki kórusban már zengi: Bányászt nyugdíjazni! Bányát bezárni! Hős bányászmúltból jövőbe belátni szeretnék, amint megjártam a pokolt. Álltam fedetlen fővel, s lelkem dobolt.
49
XV.
ÁLLTAM FEDETLEN FŐVEL, S LELKEM DOBOLT. FEKETE ZÁSZLÓK LENGTEK BÁNYÁK TORNYÁN. AZ ORSZÁG AGGÓDOTT BÁNYÁSZOK SORSÁN, A DERMEDT TÁJON SZÉNPOROS CSEND HONOLT. AZ ÁRVÁK BÚS KÖNNYE HARMATCSEPPEKBEN. MORAJLÁS INDULT SÖTÉT AKNÁK MÉLYÉN, MIDŐN LOBBANT LÁNG LENT A FÖLDNEK MÉHÉN, A MÁRTÍROKÉRT KÖNNYEM HULL CSEPPEKBEN. MÉLYBEN FEJTETTEK SZENET SZORGOS KEZEK, AZ EMBEREKNEK FÉNYT HOZTAK S MELEGET. SZÉLBEN SZÉNSZIMFÓNIÁRÓL ÁLMODOM. SZENT BORBÁLA! TEHOZZÁD FOHÁSZKODOM. BÁNYÁSZATÉRT KONG A LÁRMAFA GYÁSZBAN, SEBZETTEN ÁLLUNK SZÉNELLENES ÁRBAN.
51
ZSOMPBA FOJTOTT VÉRES LEGENDA
A mélység kalandorai Örök kíváncsiság és kalandvágy hajtja ősidőktől a bányászt, mely fellobbantja nagy mélység feneketlen rejtett kincseit, s törik a föld gúzsba kötő bilincseit. Nem féltek lent a tűztől, víztől, és gáztól, semmilyen őselemtől, ősrobbanástól. Kutatók ők – földtörténeti korszakok –, nagy felfedezők, s ebbe beleborzadok. Hatvanhétmillió éves zord szeneket föld szívéből vájva ütnek mély sebeket. – Eocén, oligocén, miocén – mondom, s vérrel írt sebeidet kezemen hordom. Föld alá bányavárosokat terveztek, s az emberek izzadva szenet termeltek. Hősi erővel, férfias kemény harcban, legyűrték a természetet harsány hangban.
55
Aknába kassal zuhanva Lazán állunk, kasban, aknacsatlós csörög s hangosan köszön: Jó szerencsét! – pajtások. Lelkemben feloldódnak bányász gátlások, zuhanástól gyomrom már torkomban pörög. Görcsösen, bénán sorsomba kapaszkodom, s kobakon kopog hideg bányavíz bőszen. Szívem a százhúszat verő mélybe zökken, felszínről akna talpra, s nem panaszkodom.
57
Acélpajzsos fronton Szikrázik a kemény szénfal, recseg-ropog, mint belemarnak vad gyorsan forgó kések. Maróhengeren frissen fent, kék fény élek, s nyírja-vágja szénszívét dühös vasmarok. Páncélpajzs robajlik, s szén sírva leszakadt, sziszegnek, nyögnek hidraulikus támok. Bősz acélszörnyeteg páncéltorka tátog, s engedelmeskedik bányász keze alatt. Csikorog, tör-zúz, kígyózva csúszik széles láncos vonszoló, s szenet viszi tonnákban. Szenes fronton fejtőgépek biztonságban kerepelnek, mint géppuskák esti fényben. Végigcsúszok acélkígyó nagy gyomrában, a huzat szénport szór a számba, szemembe. Légvágatban deszkán ülve, kés kezembe’, szalonnát-kenyeret eszem, szén sodrában.
59
Menekülés a fejtésből Szénhomlok-robbantásnak kesernyés füstje torkomat marja, s csípi könnyes szememet. Vágatban szálló szénpor mindent betemet, csend csókja görcsös félelmemet leküzdte. Csákánnyal kopogtatok roggyant szénfalat, s csapzott hajam izzadt kobakomba szorul. Szívdobbanás kongón lüktetve szétnyomul testemben, s dörgő, vad káromkodás fakad. Főtéből szén szitál, s alábbszáll, nyöszörög. Recsegve mozdul támfa, feszke s gerenda, reszket mint zsompba fojtott véres legenda. Ugrok nagyot orttól, még el sem köszönök. Szökkenve száguldok nyomomban robajlón dübörgő kamrafejtés tör-zúz, megszakad, s hirtelen megáll. Csend! Vágat állva marad. – Megmenekültem! – zihál tüdőm morajlón.
61
Bikafa a csillefogó Ereszkefejben zötyörgő csille csörren, belőle víz cuppanva csorgába csöppen. Csille drótkötélen gurul ereszkében, ereszkedve nyikorog a szerencsétlen. Döcög meg rázkódik a szén súlya alatt a csille, rándul nagyot s a kötél szakad. Vad iramba kezdett szénnel rakott csille, dübörögve rohant, repült, mint egy pille. Ugrott, szökve csillefogókat széttörte, sínpárt felszaggatta, tépte, meggyötörte. Üvölt ijedten a rémült kuplis: Vigyázz! Urasági csillés ugrik, mint hős gigász. Ereszke derekán csilleszekrény pattan, repül, zörög, s szikrázva főtére csattan, stöl vadul felcsúszik kemény bikafára, amely fogja zakkant csillét hamarjában.
63
Ős pogány Forrongó vizeken háborogó lelkem, menekül kitörve, hullámtól gyötörve. Bányák elárasztott, széntől elválasztott vízgát előtt, profán sikoltoz ős pogány. Velem száguld, rohan föld alatt vak lovam, mezőkről álmodik, tárnákban áldozik. Kocsmákban bú felejt, búcsú csókja megejt. Skanzenbe zárt bánya hóval gyötört dráma Ellopott nagy torony, elfed közöny s korom. Nem nézek jövőnkre, állszent üldözőnkre. Rejtem szemed fényét, s elveszett szent békét őrzöm szívem mélyén, bezárt mélység szélén. 65
JÉGRE HULLÓ KÖNNYCSEPP
Csepp, csepp cseppek Szürkés fellegen erősebb fénysugár sikoltva ragyog, s elbódít, mint szirén dalok szárnyán lebegő esőcsepp. Hajnaltájt mezőn a legszebb mikor mezítláb sétálva, árnyékommal egyé válva, lábam csókolja harmatcsepp. Lelkem, ó-jaj! Egyre hűsebb. Felhőn fekszem hunyorogva, s olvad hitem bugyborogva, reszket miként lázas vízcsepp. Attól nem lettem én bölcsebb, hogy megértem sok-sok telet, s bányában fejtettem szenet, arcomon folyt verejtékcsepp. Kézfogásom lett keményebb, bár erőm olykor elhagyott, s széles szénözön elkapott, ajkamra száradt a vércsepp. Fehér hóesésben könnyebb szállni s felhőkön pörögve; zokog, nyárért könyörögve, mint a jégre hulló könnycsepp. 69
Szén, szén, szén Szén, szén, szén, milyen szén? Liász, s feketeszén? Eocén, s barnaszén? Lignit és a faszén? Kezemben a rajzszén, szén, szén, szén, ez mind szén? Szén, szén, szén, tiszta szén: széttört, s lett aknaszén; megtört, s lett diószén; mállott, s lett daraszén; szitált, s lett a porszén; nyomták, s lett tojásszén. Szén, szén, szén, magyar szén: szén-szív a rögeszmém; szén-szívet őrizvén; szén-lelket ölelvén; széntelep ösvényén; szénporos arc tükrén.
71
Bányaméhe meghalt Lent zúg, morajlik, csend csak robajlik. Suttogott, vert szívem, szénen s görbe sínen. Azt súgta jó nekem, s fronton vihar terem. Kong és rezeg nagyon, sok-sok nagy szénatom. Gonosz szellem suhan, bánya mélyre zuhan, sikolt s nagy szájában ként okád mázsában. Szememen merengnek szénfalban rekedtek. Bányaméhe meghalt, s szívdobbanás elhalt. Zúgva szállok szénporos vágatban, légnyomás poshadt bűz leheletén. Otthagytam szénszívem legelejét bányák mélyén maradt vágyakban.
73
Villannak szellemárnyak Reccs! A támfa, mint húr pattan éles hangon, szénpor függöny lebben, s fa pattogva hasad. Idegszálam íjként nyúlik, feszül, szakad. Szellemhangon rám talál suttogó sanzon. Bányászra mélység bőszen dohog, háborog, miért harsányan tört sötét magányába. Az örökös csendben fényt loptak álmába, s a ködlő homályban lidércfény rácsorog. Reccs! Éles hangon a támfa, mint húr pattan, szénpor függöny lebben, s fa pattogva hasad de nem törik, recseg-ropog, meg-megszakad s szívem hevesen ver, mint dübörgő tamtam. Támfa vérfagyasztón nyög, szilánkok szállnak s midőn kegyetlen kőzetnyomást átkoznám, s futva menekülök álom szárnyán hozzád. Reccs! Eltört vas-ív! Villannak szellemárnyak.
75
Lidércfényedben Szárnyal éjszakában lelkem, amint az éj-függöny lebben. Csalóka remények! – Uram! Bódult elmém benned pihen. Jövőmet múltammal viszem, s szívemre hazug szó zuhan. De én még élek! Itt vagyok? Ajkam már lázasan dadog: Mi célból hagytál életben? Poshadó közönyben járok, megváltóra rég nem várok, s lobbanok lidércfényedben.
77
Számadás Száguldó gondolataim fénysugara, múlt kútjának derengő útvesztőjében életem értelmét – tudatom mélyében – nyitott Negyedik kapu mögött kutatja. Villanva tűnnek fátyolos, régmúlt képek. Mezítláb futok homokban, szőlőtőkék legyezik lelkem leheletkönnyű bőrét. S hirtelen felnőttem akácfák tövében. Föld alatt jó szerencsémbe kapaszkodtam. Arcom fekete volt szénportól, s szívemben remény élt – mélyen lent eocén-tengerben –, mikor „új hajnal” bányában vájár voltam. Jönnek fények hatvanöt évből suhogva, nyüzsgően bányászváros forgatagában. Népművelés pinceklubban, kultúrházban, kocsmák, presszók lehelete lelkem nyomja. Könyveim, verseim, fotók s kéziratok előtűnnek Bányamunkás szerkesztőség távolba tűnt tűzsorsán. Küzdelem s hűség, a gerincesség: bányászsors! – fogalmazok. Számolom a folyton fogyó barátokat, míg ellenségeimet nem tartom számon. Kedvesem gyöngéd tekintetében látom életem értelmét s szelíd halálomat. Múltamnak bugyraiban már nem kutatok. Leszálltam aktívmunka gyorsvonatáról, s morzsákat szedek Apolló asztaláról, amíg múzsám csókja még forró lázba hoz.
79
MEGFAGYOTT KÁROMKODÁS
BÁNYA- ÉS BÁNYÁSZSIRATÓ Tizennégy évesen – 1960-ban – kerültem a vájáriskolába Tatára. A tatabányai XI-es, majd, a VI-os aknában szippantottam először a bányalevegőbe. Azóta sem tudom elfelejteni a szénpor ízét, a semmivel össze nem hasonlítható illatát. A bánya örökre meghatározta további életem.
Negyvenkét évet töltöttem a bányászatban. Akkor, 1960-ban a Tatabányai Szénbányászati Tröszt termelése a 3,5 millió tonnával volt a legmagasabb a szénbányák életében. Mindezt tizenöt aknából közel tizennégyezer ember termelte ki. Azóta sorra merültek ki a tatabányai aknák, ám csalóka reményként új eocén bányák nyíltak, amelyek botrányosan elúsztak és elvéreztek a gazdaság, a politika és az érdekcsoportok, szervezetek harcában. 83
Egy ideig vergődve, kínlódott a létéért a tatabányai szénbányászat, amely mára már kiszenvedett, meghalt, mert 2004 áprilisában, az utolsó bányában a Mány I/a aknában is megszüntették a termelést. A szénbányászat végleges leállása előtti napokon – két alakalommal – még utoljára leszálltam a bányába. Végigjártam a vágatokat, a munkahelyeket. Szemükbe néztem a bányászoknak. Csak bizonytalanságot, ürességet láttam. Ezek már nem a jövőbe tekintő, bizakodó hős bányászok. Megvert, a társadalom által lesajnált, kivetett, eltartottnak kikiáltott, a bányához utolsó percig ragaszkodó, kitartó és hű szénporos arcú embereket láttam, akik már nem bíznak jövőben. A bányában meghalt, megrokkant pajtásaim vádló tekinteteit vélem villanni az omlásból. Megtelt a lelkem kesernyés, szénporos, izzadságszagú bányalevegővel. Fényképezőgépemmel és az érzékszerveimmel rögzítettem az agyamban, a szívemben a tatabányai szénbányászat még élő, vergődő, utolsó pillanatait. A ventillátorok dobhártyát szaggató zúgása, a gumiszalagok görgőinek nyikorgása, fejtőgépek zakatolása, a bányászok keserű, de görcsös beletörődése munkájuk elvesztésébe, a lebegő bizonytalanság, a kényszernyugdíj csapdája, a befelé zokogás vad dühe, a bányabezárást elrendelők közönye, a megalázottak könnye, a megfagyott káromkodás szénszimfóniaként lüktet agyamban. Éget a vájáriskolában bőrömre tetovált bányászkalapács és a köréje írt: Jó szerencsét! Utolsó Jó szerencsét! tatabányai szénbányászat, tatabányai bányász pajtások! Értetek kong a lélekharang a szénszimfonikus csendben. 84
85
AJÁNLÁS: A bányászelleneseknek, a közömbösöknek, a finnyásan fanyargóknak, a „polgároknak” talán hangzavar ez a szénszimfónia – és lehet, hogy számukra nem is európai –, de nekünk bányászoknak a velőnkbe maró, sikoltás. Megfagyott kiáltás. Figyelmeztető jel. Te is sorra kerülhetsz! Az évmilliók fogságából kiszabadult szénbe zárt páfrányok, az üledékbe kövült eocén csigák nélkül ma nem lenne élet, így ők sem éltek hiába az ős-óceánban. Hiszem, hogy a bányászok életének, munkájának volt értelme, küldetése ebben a kakofón világban. És ha már a jó szerencse is „elpártolt” tőlünk, legalább te könyörögj értünk Szent Borbála.
86
BÁNYÁSZAT NÉLKÜL NINCS ESÉLY A FEJLŐDÉSRE ÉS A FELZÁRKÓZÁSRA A 2009. január elején a gázválság – az oroszukrán gáz vita következtében elzárták az Európába vezető gázvezetékek csapját – nyomatékosan rávilágított arra, hogy Európában Magyarország az egyik a legjobban energetika behozatalfüggő ország és ezáltal mennyire kiszolgáltatott. Magyarország széntermelésének visszafejlesztése és az import energia növekedése között összefüggés van. Arról beszélgetek Dr. VOJUCZKI PÉTER okleveles bányamérnök, bányaipari gazdasági mérnökkel– aki volt GEOMINCO Rt igazgató, Ipari Minisztérium főosztályvezető-helyettes, COMPACK Rt igazgató, AGROMCHIMTRANSPACK, TISOL és AUROMA Kft alapító és igazgató –, aki jelenleg az AUROMA Kft igazgatója, a Bányászati Világkongresszusokat Szervező Nemzetközi Bizottság tagja és az OMBKE Bányászati Szakosztályának alelnöke, hogy KELL-E A SZÉNBÁNYÁSZAT ÉS LEHET-E A BÁNYÁSZATNAK JÖVŐJE MAGYARORSZÁGON? *** 87
– Személyes emlékkel kezdem a beszélgetést. Arra emlékszem, hogy szénbányászat kiemelt ágazat volt 1960-ban, amikor Tatán elkezdtem a vájáriskolát. Azt mondták ránk akkor – vájártanulókra, amikor május 1-jén felvonultunk –, hogy a széncsaták hősei vagyunk. – Fél évszázada romlik bányászatunk hírneve. Az 1950-es években még kevesen gondolták volna, hogy a szénbányászat nemzet/népgazdasági szerepe hamarosan jelentősen megváltozik. Akkor a szén volt az alapvető energiahordozó és termelése, miután 1949-ben elérte a háborús 13 millió tonna csúcsot, a korszak túlfeszített gazdasági növekedéshez igazodóan 1949-től 1955-ig csaknem megkétszereződött. A növekedés 1958– 1960 között a korábbi évi 11%-ról visszaesett évi 4,6%-ra, de 1964-re 31,5 millió tonna szenet termeltünk. Az energiahordozók értéke 1950-55 között meghaladta a nemzeti jövedelem 10%-t, előállításuk nagyon megterhelte a költségvetést, felemésztette a beruházások 20%-t. A fejlesztés elhatározásában a termelési költség sokszor nem játszott döntő szerepet, a rossz adottságú telepek bevonásával minden áron termelni kellett. A növekedés korlátaira rámutató szakembereket félreállították. – A széntermelésben mennyiségi szemlélet volt a meghatározó, nem a minőségi. A cél a minél több tonna kitermelése volt. 88
– Közben a költségek csökkentése érdekében folyt a növekedés elfogadhatóbb megoldásának keresése. Már 1955-ben iparfejlesztési koncepció készült, amely a bányászat gépesítését, a geológiai kutatások kiterjesztését, jó hatásfokú erőművek, közöttük atomerőművek felépítésének előkészítését tűzte ki célul. „A magyar kormány kérésére” 1955-ben szovjet szakértők bevonásával elkészültek a mecseki uránérc földtani térképei és kijelölték a később megépült üzemeket. 1961-ben az állami vezetés elfogadta, hogy az import alapú nyersanyag- és energiaellátás gazdaságosabb, ha a nyersanyag-importot jó cserearányú termékek exportjával ellentételezzük. Elkezdődött a bányászat, ezen belül is elsősorban a szénbányászat leértékelése. A „vas, acél és gépek országának” mítosza helyébe a nyersanyagok és energiahordozók korlátlan és olcsó rendelkezésre állásának – szakmailag már az 1960-as években bírált – illúziója lépett. A kormányzat – elvetve a szakmai figyelmeztetést – nem tekintette kockázatosnak a termelés–import arány egyensúlyt bontó jelentős módosulását. A felfogás indoklására erősödtek a célzatos állítások, hogy nyersanyagokban szegény ország vagyunk, a szén minősége, költséges bányászata, a felhasználó berendezések műszaki elavultsága és környezetszennyezése miatt előnyösebb az igényeket importból más energiahordozókkal kielégíteni. 89
– Azt mondták a bányászati szakemberek – és a szénbányászattal foglalkozó szinte valamennyi fórum –, hogy a magyarországi mélyműveléses széntermelés nem gazdaságos a hazai szén geológiai, földtani viszonyai miatt. – Nemzetközi mércével tekintve szénelőfordulásaink földtani adottságai valóban nem tartoznak a jók közé. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a földrajzi és geopolitikai adottságok figyelembevételével ne lenne érdemes egy részük kiaknázása. Például, a hazai szénből és a behozott energiahordozókból előállított villamos energia között nincs minőségi különbség. Azonban a hazai és az importtermék ráfordításait, piaci kockázatait összevetve kiderül, hogy a hazai szénből előállított áram önköltsége a kedvezőbb. Ezért a teljes ásványvagyon elvetése általánosítás, amely ráadásul a saját erőforrásunk kiaknázásának hasznosságába, a munkába vetett hitet rombolja. Ezek az állítások segítettek elfogadtatni azt a képtelen feltételezést, hogy az aggályos szakosítás sikerre vihető és a hazai ásványvagyon versenyképesen kitermelhető részéről érdemes lemondani. – Az 1960-as évek második felében a szénbányászatot visszafejlesztették. Ekkor szénmedencéket zártak be. – A hipotézis átfogó koncepcióvá vált. 90
Ennek következtében a széntermelés 1965-től 10 év alatt közel 18%-kal csökkent, 1975–1985 között stagnált, az ezredfordulóra a recessziót követve az 1965. évi szint 47%-ra, 2006-ra közel 30%-ra esett vissza, gyakorlatilag a Mátrai Hőerőmű (külfejtés) és az Oroszlányi Hőerőmű (föld alatti bánya) kiszolgálására korlátozódott. Az ország primer energiahordozó felhasználásában a szén részesedése 1960-ban 60% volt. Ugyanakkor 1957-hez képest 1961-re megduplázódott, majd 1965-től évi 1,7–1,8 millió tonna értéken állandósult a kőolaj-, 1963-tól nőtt a földgáztermelés. 1959-től az új magyar – román vezetéken bővült a földgázimport, amelynek növelésére vezeték építését irányozták elő a Szovjetunióból. Az új lehetőségek és az integrációs beruházást ösztönöző szovjet kőolaj-, földgáz- és villamos energiaárak az energiafelhasználás szerkezeti módosításának mérlegeléséhez vezettek. 1958-ban a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével irányelvek, majd 1960-tól és 1962-től állami hivatalok vezetésével tanulmányok készültek energiaigényeink gazdaságosabb ellátásának vizsgálatára. A tanulmányok szerint a kőolaj származékokat és a földgázt a kisfogyasztók, az energetikai szenet a nagy erőművek használják jobb hatásfokkal, a cementipar a minőségi feketeszenet és a kőolaj származékokat hasonló hatékonysággal tudta elfogyasztani.
91
A kőolaj termelésének és beszerzésének fokozása a gyenge minőségű energiahordozók rovására szerepelt ugyan a javaslatok között, de olyan tervet, amelyből kitűnt volna, hogy milyen mértékig gazdaságos a hazai termelés és az import fokozása nem sikerült összeállítani, mert a növekményönköltségek nem voltak megállapíthatók. A szakemberek jelentős része óvatosságra is intett, mivelhogy a beszerzés lehetőségei korlátozottak, az energiagazdaság fejlesztése nagy távlatokra veszi igénybe az ország erőforrásait, továbbá hat a gazdaság későbbi hatékonyságára. Előrelátható volt, hogy az importot egyre kedvezőtlenebb deviza hozamú árukkal kell majd kifizetni és ha „a tőkés piacra kell átállnunk”, akkor az „az import energiahordozók önköltségében ugrásszerű emelkedést jelent majd”, ezért az ásványi nyersanyagadottságainkat tudomásul véve a gazdaságfejlesztést döntően a hazai adottságokra javasolták alapozni. – Kik javasolták? – Amikor a politika a gazdaság nyitását, az integrációt „választotta”, az arányokat tévesztő fejlesztés, a kiszolgáltatottság mellett döntött. A nyitás igazolására a tervezés belső erőforrásokkal
gazdaságosan nem megvalósítható feladatokat tűzött ki.. A nagyravágyó tervekben évi 55 millió tonna széntermelést feltételező változat 92
93
szerepelt, amelyből 35–40 millió tonna kitermelése az 1970-es évek optimális változatának is része volt, versenyben a 16 rubel/t (jelenleg 110, akkor 2–3 dollár/hordó) kőolajárra alapozott petrolkémiával és energetikával. A szénbányászat ilyen feltételeket nem tudott teljesíteni. Ebből adódott, hogy akkor érdemes a szén helyett az olajfinomítás melléktermékeit felhasználó, az energiahordozók és a villamos energia behozatalra épülő energetika fejlesztése, a költséges szerkezetváltás. 1970-ben megkezdődött a Földgáz-felhasználási Központi Fejlesztési Program, 1975-ben a vezetékes szovjet földgázimport. 7 milliárd m 3 földgáz-, a vegyi anyagok szállítására 1,5 millió tonna kapacitású termékvezeték létesült. 1962ben üzembe helyezték az évi 1,5 millió tonna kapacitású Barátság magyar – csehszlovák érdekeltségű kőolajvezetéket, amely 1979-től az Adria-vezeték része volt, évi 10 millió tonna elvi kapacitással a magyar szakaszon és 5 millió tonna magyar érdekeltséggel. A villamos energia importjának lehetővé tételére a Szovjetunió felé két 220 kV-os, egy 400 kV-os és egy 750 kV-os, Csehszlovákia felé két 400 kV-os, Románia felé egy, 1981 óta kikapcsolt 220 kV-os, Ausztria felé egy 220 kV-os, Jugoszlávia felé egy 400 kV-os, és egy 110 kV-os vezeték épült. 94
– Mi okozta a szénbányászat háttérbe szorulását? – Nincs kellő indoklás arra, hogy miért lett az ötvenes évek gazdaságpolitikájával való szakítás vesztese a szénbányászat, és miért nem tudott a jelentőségének megfelelő helyen maradni. Az elmúlt 40 évben a villamosenergia-termelés legnagyobb tüzelőanyag igénye közel annyi volt, mint 1965-ben a szénbányászat hőtermelése. 1970-ben a szén részaránya a mérlegben 42% volt. A korábban túlterhelt szénbányászat műszaki fejlődése a 60-as évek második felében felgyorsult, a fontosabb műszaki mutatók javulásának üteme 1972-re megegyezett az akkor élenjáró, a bányaösszetételt hozzánk hasonlóan átalakító nyugatnémet bányászatéval. Terjedt a föld alattinál hatékonyabb külfejtéses művelés, a villamosenergia-termelés energiahordozó bázisa hazai forrásból gazdaságosan biztosítható volt. 2005-re 1970-hez képest az energiafelhasználás 19%-al nőtt. A gazdasági szerkezet korszerűsítésének hatékony módja lehetett volna a korszerűbb széntermelés kapacitásának kihasználása a villamosenergia-termelésre. A legalkalmasabb szénfogyasztók azonban 1970 után már nem szénre, hanem a kőolajra és földgázra települtek, majd a tartósan magas szénhidrogénárak elkerülésére drágán atomerőmű épült. A szénbányászat fokozatosan kiszorult a gazdaságból. 95
96
– Ennek mi lett a következménye? – Hazánkban az elmúlt 35 év alatt azonban, az atomerőmű kivételével kizárólag szénhidrogén erőmű épült. Ilyen jelenleg a beépített 8900 MW teljesítmény több mint a fele. A szénbázisú energetikához képest ez a szerkezetátalakítás nagyobb tőkebefektetéssel, új energiatermelő kapacitások és szállítási infrastruktúra létrehozásával járt. Később, az energiahordozók importjának drágulásával ezek a kapacitások rossz kihasználással üzemeltek, részben feleslegesnek bizonyultak és nemzetgazdasági szinten évtizedek óta ismétlődően ráfizetésesek. Villamosenergia-termelésre 1965–2006 között mintegy 45 millió tonna kőolajat, 90 milliárd m3 földgázt és hőegyenértékben ugyanennyi földgáznak megfelelő nukleáris tüzelőanyagot használtunk fel. Szénből közel annyi áramot termeltünk, mint szénhidrogénből és 38%-kal többet, mint nukleáris energiából. Az olajár emelkedése következtében már 1973-78 között közel ötszörösére nőtt az ország adósságállománya és, noha csökkent a kőolaj behozatala, elkezdődött a külföldi eladósodás. A 1980-as években a vezető magyar gazdaságpolitikusok elismerték, az 1990-es években pedig angol szakértők is megerősítették, hogy a hazai szénvagyon jelentős részének kitermelése gazdaságilag előnyösebb, mint a nyersanyagimport. 97
A valós értékviszonyok megteremtése azonban nem történt meg és a támogatott importenergia, különösen a szénhidrogének térhódítása ott is folytatódott, ahol nem volt indokolt. – Azt állítod, hogy a szénbányászat viszszafejlesztése okozta az ország eladósodását? – A növekedést döntően külföldi nyersanyagokra, tőkére, technológiára és piaci hozzáférésre alapozó közgazdasági modell csődöt mondott. Megfeledkezett ugyanis arról, hogy a világ kettészakadása fejlett és fejlődő országokra a bányászattal függ össze, és noha nem kétséges, hogy a fenntartható fejlődés egész világot átszövő évszázados koncepciója a jövőben is fennmarad, a termelők és felhasználók közötti viszony módosult. A korábbiakban főként nyersanyagot értékesítő országok fejlett, nyersanyagtermelő és fogyasztó országokká váltak, részesedésük a világgazdaságban meghaladta a hagyományos ipari országokét, és nyersanyagexportőrként a kitermelés ráfordításait nem csupán megtérítő, hanem lényegesen maghaladó árak kialakulásában érdekeltek. A változásra jellemző például, hogy 2007 elejétől az orosz kőolaj kiviteli vámja közel 334 USD/t, miközben bányászati költsége 10 USD/t alatti volt. A kőolajár döntő része vám- és szállítási költség. 98
A feldolgozóipari export lehetősége eközben szűkül, az árakban nem érvényesíthető a nyersanyagárak növekedése, az importdrágulás belpiaci tompításával kilátástalanná vált a cserearányromlás, a hiány és a külföldi eladósodás megállítása. A 2006. évi magyar külkereskedelmi termékforgalom 522 milliárd Ft hiányának kialakulásában meghatározó volt az energiahordozók árufőcsoportjában keletkezett 1395 milliárd Ft hiány. – Mi lehet a megoldás? Az atomerőmű fejlesztés? – A máig követett közgazdasági modellben nem lehet megfogalmazni, milyen erőforrások hasznosítása mentén tudunk kikerülni az eladósodási spirálból, ráadásul a 40 évvel ezelőtti hibák megismétlésével fenyeget a „forradalmi” gazdaságfejlődés fenntartása. A bányászat és az energetika is válságban van, a bányáink után fogyóban vannak a gazdaságos erőműveink is. Nem hallgatható el tovább, hogy az atomerőmű közel felének megfelelő kapacitással – fizetési mérleget nem terhelve, külföldi államadósságot nem növelve, ezek helyett adót, járadékot fizetve és munkaalkalmat teremtve – a legolcsóbb áramot 2006-ban hazai szénből az Oroszlányi Erőmű
(10,91 Ft/kWh) és a Mátrai Erőmű (11,98 Ft/kWh) erőmű termelte. Az atomerőmű önköltsége (8,69 Ft/kWh) látszólag alacsonyabb, 99
mert nem tartalmazza az erőműpótlás amortizációs költségét. A hazai uránbányák bezárásával a fűtőelemek importára is kiszámíthatatlanul drágul, a korábban Oroszországba visszaszállított, ott minimális díjért tárolt kiégett fűtőelemek elhelyezése megoldatlan. Újabban a kiszállításuk ára 2000 dollár/kg körüli lenne. A szénhidrogén erőművekben az önköltség a magas tüzelőanyag árakkal 22 Ft/kWh volt, a megújuló energiát használó erőműveké pedig ezt az értéket is meghaladta. A hazai szénvagyon kihasználását azonban – most az ökológiai problémák felnagyításával – nehezítik az ellenérdekelt lobbik és a szénhidrogén import további növelését, az atomerőmű bővítését szorgalmazzák, miközben a világ a rövid idő alatt megsokszorozódott energiahordozó árak további növekedésével, az energiahordozókhoz való hozzáférés gondjával küszködik, és a szállítók földgáz- és uránmérlege műszaki okokból tartósan hiányos. Világpolitikusok napjaink legfontosabb kockázatának tekintik, hogy a nyersanyag- és energetikai bázis nem lesz képes egyidejűleg kielégíteni a gazdaság stabil növekedését, az emberek energetikai szolgáltatások iránti igényét és a természetvédelmet. – Akkor mi a megoldás? Egyáltalán van jó megoldás? 100
– Kormányzati felelősség újra elemezni/elemeztetni a külső és belső körülmények alakulását és felülvizsgálni a hazai erőforrások, a szén nyújtotta lehetőségeket. A szénen – és a mai árak alapján indokolatlanul bezárt bányák hiányában nem hasznosítható uránon, valamint vízenergián – kívül hosszú távlatra nincs más rendelkezésre álló primer energiahordozónk. Szénben sem tartozunk a gazdag országok sorába, mégis viszonylag szénben a legjobb az ellátottságunk. Szénből viszont megbízhatóan, másoktól függetlenül, kiszámítható áron – a földgáz felhasználás arányának fenntartásához vagy növeléséhez az ellátásbiztonság jegyében követelt tároló- és vezetéképítési beruházások és hatalmas szállítási költségek megtakarításával – az energiaigények jelentős része kielégíthető. A mai gazdasági feltételek között leginkább a nagy és teljesen gépesített külfejtések telepítésére alkalmas lignitvagyon ad esélyt a szénbányászat fennmaradására gazdaságos erőművek építése esetén. Bükkábrányban 2000 MW, Toronyban 1500 MW, Kápolnán 2500 MW, Nagyréde-Erdőtarcsán 1500 MW erőműépítés lehetséges. Nem kizárható, hogy az Oroszlányi, a Borsodi, Mecseki szénmedencében a fejlesztés újra bankképessé válik a kohászat és a cementipar érdekében.
– A széntüzelésű erőműveknél viszont 101
magasabb a szén-dioxid kibocsátás, mint a gáz és olaj erőművekben. – A világban a villamosenergia-termelés költsége a szénerőművekben a szén-dioxid kibocsátást csökkentő pótlólagos beruházással együtt 2005-ben 10–20%-kal kisebb volt, mint a gázerőművekben. Adatokkal cáfolhatóak azok a tényszerűnek hangoztatott vélemények, hogy a szénerőművek beruházási költsége meghaladja a gázerőművekét. Világátlagban a szén esetében ez az érték 1200–1300 USD/kW, a tömegesen beruházó Kínában csak 600-700 USD/kW. A világban a legkorszerűbb szénerőművek ára az elmúlt 7 évben 15%-al csökkent, és 2020-ra további 25% áresés várható. A fajlagos beruházási költségek és a tüzelőanyag-árak együttes hatásának eredőjeként 2015-2020-ban a zöldmezős létesítésű szénerőművek termelése 1,0–1,5 cent/kWh előnyt fog élvezni a gázerőművekhez képest. A kedvezőbb költségek mellett a szén nyújtja jelentős földtani készlete révén az energiaellátás legjobb biztonságát. – Ha megépülne a bős-nagymarosi vízi erőmű – ami a közeljövőben politikai okok miatt lehetetlennek tűnik –, az mennyiben befolyásolná a magyar energiatermelést?
– A bős-nagymarosi vízlépcső rendszer megépítése fontos lenne, de nem kizárólag energetikai célokat szolgál, és nem pótol egy 102
alaperőművet. Az atomerőmű bővítés lényegesen drágább, mint egy szénerőmű. A jelenleg korszerűnek számító blokk 1200–1750 MW kapacitása a közel 8900 MW-os magyar rendszer rugalmasságát, tartaléktartási kötelezettségét túlzottan igénybe venné. – Újra visszatértél a szénerőművekhez. Viszont ma Magyarországon a mai környezetvédelmi előírások miatt szinte lehetetlennek tartom a széntüzelésű erőművek építését. – A világ széntermelése 1976-óta folyamatosan 30%-kal, a feketeszéné 46%-al nőtt. A primer energiatermelés 23%-a, a villamosenergiatermelés 40%-a szénből történt. A villamos energiatermelésben az Egyesült Államokban 56%, a Dél-Afrikai Unióban 90%, Ausztráliában 86%, Kínában 79%, Indiában 81%,Lengyelországban 96%-t, Csehországban 63%, Németországban 51%, Romániában 48% a szén részaránya. Ezek az országok is fontosnak tekintik a környezetet és sokat költenek védelmére, de nem feszítik túl gazdaságuk teherbíró képességét. Magyarországon 24% a szén részaránya és a széndioxid kibocsátás csökkentése címén erős a szénfelhasználás megszűntetésének követelése. Vajon nekünk
miért kell másoknál többet áldoznunk a környezetvédelem oltárán? Megvalósítható, gazdaságos, a költségvetést kímélő konkrét célok 103
nélkül miért kell lemondanunk az egyetlen potenciális energiahordozónkról, miközben a felhasználásunk aránya és abszolút értéke alapján erőműveink hatása a globális szén-dioxid kibocsátásra alig érzékelhető? És ami a legfontosabb: a tudomány mai állása szerint legolcsóbban a villamos energiát szénből állíthatjuk elő. – A tudomány mai állását hozod fel érvként. Eddig sem az döntött hanem a politikai és érdek lobbik. Úgy tűnik, hogy most a „zöld” lobbi az erősebb. Hiszen ha a bazsarózsa fontosabb, mint hazánk biztonsága és ezért nem épül – EU-s pénzből – lokátor a Mecsekben akkor hogyan nyitnának hazánkban szénbányákat és szénerőműveket? – Az ellátásbiztonság és a fizetőképesség fenntartása megköveteli a szénvagyon hasznosításának objektív, az új geopolitikai feltételekre kitekintő újraértékelését. Komoly az orosz elnök figyelmeztetése, hogy „a nemzetközi kapcsolatoknak civilizált mederben kell fejlődni, elismerve az ország természeti erőforrásait és nem megsértve a természetes energetikai egyensúlyt”. Eltúlzott nálunk a nyersanyagtermelés és felhasználás környezeti hatásainak a civilizációt veszélyeztető tényezőkhöz sorolása, a bányászat és a tiszta környezethez való jog ütköztetése, mert a jelenlegi energiafelhasználás drágításával 104
a szegénység növeléséhez, a nyersanyagpiacok megváltozott kínálati-, ár- és hozzáférési viszonyai között energiahiányhoz vezet. Tekervényes logikára utal a jövő generációk életminőségére összpontosítás a jelenlegi helyzet gyökeres javítása helyett, miközben mi használjuk legkevésbé erőforrásainkat. Nem látni, hol lépi túl a bányászatunk és a szénenergetikánk az erőforrások korlátját és az ökológiai rendszer teherbíró képességét. Nálunk a kérdés inkább az, hogy nem fektetünk be itthon a jövőbe és rosszul mérlegelünk, amikor elvárjuk, hogy az általunk felhasznált energiahordozók termelésének környezetterhelését mások viseljék. Nem vitás, hogy a természethasznosítás legkíméletesebb módjának keresése minden szakma elsőrendű feladata és ebben a tekintetben a kritika előrevivő. A hazai és EU-s szélsőséges környezetpolitika azonban a globális problémákat szigorúbban kéri számon, mint a világgazdaság vezető hatalmai a saját gazdaságukban teszik. Sérelmes, hogy nem kiforrott elméleti feltételezések – például a CO2. kibocsátásának hatása – alapján a törekvések a műszaki fejlesztés helyett a hazai szénfelhasználás felszámolását sürgetik és ezzel az importot részesítik előnyben. Magyarország ezért egyike a legjobban függő államoknak. – A magyar szénbányászat visszafejlesztésének első lépcsője a bányászat háttérbázisának – 105
kutatás, fejlesztés, bányagépgyártás, a nappali tagozatos vájáriskola, bányaipari technikum, sőt a bányamérnökképzés is szünetel stb. – a megszüntetése volt. – A bányászat mindig a technikai fejlődés ösztönzője. A természeti akadályok leküzdésében a lelemény hajtja a kínlódást kiváltó technológiai fejlesztést. A politika viharában a szénbányászat fennmaradását tette lehetővé a külfejtéses termelési technológia, a gyenge minőségű lignit fogyasztására alkalmas tüzeléstechnika és a vízbázist kímélő hűtési eljárás közös fejlődése, amelyek nálunk és világszerte életképes bánya–erőmű rendszerbe ötvöződtek. A bánya–erőmű rendszer fejlesztésében élenjáró volt a Heller–Forgó hűtőtorony szabadalommal, az alacsony fűtőértékű széntüzelés, a külfejtési vízgazdálkodás, a rekultiváció eljárásával a magyar szaktudás. A föld alatti bányászatban a vágathajtógépek, a páncélpajzsok, a különféle geofizikai és szeizmikai eljárások alkalmazásában elért magyar eredményeket külföldön ma is alkalmazzák, továbbfejlesztésük a hazai igény hiányában akadt el. A szénhasznosítás az egész világon tárgya az alapkutatásoknak. Több ilyen téma (a fluidágyas tüzelés, a plazmatechnológiák, a pirolízis, a mágneses leválasztás, a kéntelenítés, a föld alatti elgázosítás, a hidraulikus jövesztés) 106
szerepelt a hazai akadémiai és ágazati kutatások palettáján, de a szén elutasításával háttérbe szorultak. Legújabban ezeket a témákat az ökológiailag tiszta tüzelőanyagokat előállító technológiák kutatásának körébe sorolják. Ezek között említhetők a kén- és nitrogénmentesítő rendszerek, a fluidágyas tüzelés és szénelgázosítás, a szuperkritikus gőzparaméterek alkalmazása. A szénfeldolgozás sok technológiája ismert, ipari alkalmazásba vételük nem túlzottan időigényes és bevezetésük gyors lehet. A szénenergetikáról, szén–víz szuszpenziók használatáról, a szénalapú vegyi anyagok, fenolok, benzolok, hajtóanyagok, szénhidrogének, széngrafit anyagok, korom, kokszgáz és egyebek világszerte elterjedt előállításáról nálunk uralkodó nézet, hogy drága és nem megtérülő. Ezzel szemben Dél-Afrika 240 fajta terméket gyárt a szénből, többek között exportra benzint. Az Egyesült Államokban 20122015 között abszolút tiszta, szennyező anyagot egyáltalán nem kibocsátó széntüzelési technológiával tervezik erőmű üzembe helyezését, amely szénelőkészítési technológiájának fejlesztését 43 kísérleti üzem segíti. A bányászatnak vannak olyan szakmai javaslatai, amelyek alkalmasak együttesen kielégíteni a „csökkenteni kell a függőséget”, a „legfontosabb a gazdaság”, a „korlátozott költségvetés”, a „megvalósítható célok kellenek”, a „nem utánzó, 107
hanem élenjáró gazdaság kell” fejlesztéspolitikai irányelveket. A hazai és nemzetközi tapasztalat jobban segítheti a belátható jövő lehetőségeinek józan megítélését, mint a gyakorlat által nem igazolt, a szénfelhasználást ki kell váltani más energiahordozókkal koncepció. – Arról még nem beszéltünk, hogy a jelen és a jövő energiaigényeit milyen módon lehet vagy indokolt a megújuló (biomassza, biogáz, a föld hője, szél, nap, víz) természeti erőforrásokkal kiegészíteni, biztosítani. Ez menynyiben érinti és befolyásolja a hazai energiatermelést? – A megújuló erőforrások felhasználásának fejlődése feltétlenül figyelmet érdemel. Magyarországon 2007-ben a megújuló energia részesedése a primer energiafelhasználásban csupán 4,7%, a villamosenergia-termelésben mintegy 5% volt. A nagyobb részesedést felmutató országokban általában nagyobb a vízi energia villamos energia forrásként való felhasználása, nálunk azonban az állam ezt ellenzi. A többi megújuló energiahordozó (a napenergia, a geotermális energia) nagy teljesítmény koncentrált elérésére műszaki és gazdasági szempontból kevésbé alkalmas. A primer energiafelhasználásunkhoz ezért csak ilyen szerény a megújuló erőforrások hozzájárulása.
A tudomány mai állása szerint a szél, 108
a nap, a depónia és biogáz, a biomassza ipari mértékben egyelőre nem, vagy alig jöhet számításba. Miután a támogatott földgáz használat mellett a tűzifa, az erdészeti és mezőgazdasági hulladékok lakossági felhasználása ár- és kényelmi okokból vidéken sem vonzó, nyakatekert logikával a szélerő és a biomassza hasznosítása mégis leginkább a villamosenergia-termelésben illetve a bioüzemanyagok révén a közlekedésben kapott lendületet. Így a szén számára a megújulók további térnyerése különösen az áram szektorban, mint a szén legnagyobb felvevőjében jelenthet konkurenciát, de döntően nem műszaki vagy gazdasági, hanem politikai okokból. – Ezt hogy érted? – Politikai követelmény, hogy az EU határozata nyomán a megújulók részarányát 2020-ra 20%-ra kell növelni. Amennyiben e cél egyáltalán teljesülhet, akkor csak igen nagy becsvággyal és többletköltséggel. A részesedés számszerűsítése ugyanis keveset szól a várható nehézségekről. Nem beszél például arról, hogy miután a nagy erőművek (atomerőmű) alaperőműként, a megújulókból történő áramtermelés pedig döntően
nem alaperőműként üzemel, eltolódás keletkezhet a villamosenergia-termelés terhelési szerkezetében. Mint ahogy arról sem szól, hogy a klíma- és környezetvédelmi EU-célok az energiaellátásra, a nemzetgazdasági költségek 109
csökkentésére, a külső (externális, a közvetlenül nem kimutatott) költséghatásokra, a takarékos erőforrás gazdálkodásra és a technológiai követelményekre túlzott, a tudomány és a gyakorlat által sem külföldön, sem itthon nem igazolt hatást fejtenek ki. Egy 2008. július 23-i parlamenti megkérdezés tanúsága szerint a német kormány nézete, például az, hogy „a tudományban módszertani kérdésekben nincs megfelelő egyetértés az externális költségek nemzetgazdasági szerepéről”, az áramtermelés költségei ugyanis tartalmaznak többek között foglalkoztatási hatásokat vagy az egyéb CO 2-csökkentő stratégiákkal kapcsolatos költségértékeléseket. A megújuló energiák széleskörű elterjedése esetében egyébként az externális költségek számbavétele a környezetvédelmi szempontok között sem problémamentes, mert a megújulókból egységnyi energia előállítása lényegesen magasabb terület és műtrágya (földgázalapú ammónia, foszfor, kálisó, mindhárom bányatermék) felhasználással jár, mint a „konvencionális” energiaforrások használata esetén. Vagyis a biomassza, a biogáz, a biodízel energetikai használata messze nem CO2 -semleges. Mindezek konfliktusokhoz vezettek a természetvédelemmel és a mezőgazdasággal is, amint az a nagyszámú szél- és vízerőmű esetében már sokszor megmutatkozott. 110
111
112
Politikai eredetű a villamos energia ipari CO2 kibocsátási kvóta meghatározása is, mert nem a megújuló energiahordozók bevonásának szándéka vezérli, hanem a klímapolitika által megszabott emisszió kereskedelmi jogban meghatározott CO2 kibocsátási határértékek alapján határozták meg attól függetlenül, hogy milyen mértékű lesz vagy nem lesz a megújuló energiahasznosítás a villamos energia termelésében. Más közgazdasági szempontból is lényeges különbségek vannak a megújuló energiák között. Nemzetközi költségbecslés alapján a napelemes készülékek használatához jelenleg 47 cent/kWh (30 kW-os új berendezésekre) támogatás szükséges. A kedvezőnek mutatkozó szélenergiából a kedvező adottságú tengeri szélerőmű parkokban (Németországban) termelt villamos energia jelenleg 9 cent/kWh körüli támogatást kap. Az üzemeltetés első tizenkét évének tapasztalata az, hogy 3–5 MW-os teljesítőképességet és 20-30 m vízmélységet feltételező sávban az áram előállítás költsége 12,67–14,09 cent/kWh. Összehasonlításul a konvencionális áram becsült költsége 2008-ban 5,5 cent/kWh. Ráadásul az még nem ismert,
hogyan alakulnak az eddig csupán kísérleti tengeri szélerő költségei nagyüzemi igénybevétel esetén, miként alkalmazkodik 113
a fluktuáló széláram-termelés a hálózathoz és annak stabilitásához, mekkorák a megújuló energiák nem konvencionális- és szabályozási energiákban megjelenő többletköltségei. A napés a széláram erős függése miatt az időjárás és napszak változásaitól a megújulók áramának elvezetése, a teljesítmény többlet vagy hiány kiegyenlítése konvencionális szén és/vagy gázerőművek rendelkezésre állását feltételezi. Mindent összevetve a megújulókból termelt áram megtérülése évek óta több tízmilliárdos összeggel a konvencionális energiahordozókból előállított áram rovására történik. – Ezek alapján valóban kedvező-e és költséghatékony-e a megújuló energiák termelése klímavédelmi alapon és ezzel az elképzelt CO 2 megtakarítás? – Egy, az üvegházhatású gázok csökkentésének potenciáljáról és költségeiről készült tanulmány szerint (2007-ben a BDI megrendelésére) Németországban a megújulókból 2020-ig történő áram előállítás CO2megtakarítási költsége 43 Euro/tonna. A vizsgálat a privát döntéshozók támogatását is számításba vette, ezek nélkül a csökkentési költség 80 Euro/t CO 2 körüli lenne. A költség szárazföldi szél esetében
támogatással 34, nélküle 55 Euro/tonna CO 2. Összehasonlításul, a kibocsátás csökkentés 114
költsége barnaszén szén-dioxid leválasztás és tárolás (CCS) esetén 30, kőszén esetén 50 Euro/t CO2. Az erőműtechnika fejlődésével is számolva a jelenlegi helyzethez képest a költség kőszén esetében 50 Euro/t CO2 alattira, a villamos – hő – áttét 20 Euro/t CO2 értékre becsült. Ezzel a régi barna- és kőszén erőművek korszerűsítése (retrofit) is gazdaságos és költségmegtakarító, azaz negatív kibocsátási költségű és gazdaságilag sokkal kedvezőbb lehetősége a klímavédelemnek, mint ahogy az a nyilvános vitákban elhangzik. Évtizedek óta az a kérdés, hogy milyen erőművet építsünk, a szakmából makacsul a politikába sodródik. A politikában viszont az egyéb szempontok elfedik a hazai erőforrások igénybevételének- és a kulcsfontosságú termelés – import arányok meghatározásának feltételeit, az energetika-, a környezetvédelem-, a költségvetés és a szociális kérdések rendszerkapcsolatait. Ennek következtében a műszaki és gazdasági szempontból reális választási lehetőségek átfogó ismertetése elmarad, csupán „mesterséges vita” folyik az atom-, szénhidrogén- vagy most éppen megújuló energiahordozó bázist támogatók között. A valóságban több mint 25 éve Magyarországon csak szénhidrogén erőmű létesült, a megújuló energia felhasználásának terjesztése pedig jószerivel kimerült néhány régi szénerőmű 115
döntően rönkfa tüzelésre történő gazdaságtalan átállításával! Az igény megújuló energiahordozók, a hulladékok használatára sem új találmány, mindig aktuális és az energiastratégia fontos része volt.
116
A nagyságrendi különbségek miatt azonban ezek nem pótolhatják a korszerű, gazdaságos és a technika mai szintjén környezetbarát szénerőműveket. – Két új gázvezeték – Déli Áramlat, Nabucco gázvezeték – építéséről is szó van. Mindkettő áthaladna Magyarországon. Ezek nem javíthatnának a hazánk energia helyzetén? – Az elmúlt évtizedek tapasztalata, hogy gazdaságunk az energiahordozók magas árához nem volt képes alkalmazkodni, a szerkezetváltás túllépte lehetőségeinek korlátját. Alternatív forrásokra kevés a reményünk, újabb földgázvezetékek építése nem csökkenti fizetési gondjainkat és kiszolgáltatottságunkat. A földgáz egyes államok politikai céljai elérésének eszköze. Egyedül a hozzáférhető szén nyújthat olcsóbb megoldást. A modern szemléletű társadalomnak nem lehet elfogadható koncepciója saját természeti erőforrásainak lebecsülése, hasznosításuk ellenzése. Nálunk e területen régóta elmarad a szakmai érveket ütköztető kiegyensúlyozott és nyilvános párbeszéd. Sőt immár eretnekség a lehetőségeink puszta felsorolása is, holott nem bővelkedik az ország a gyakorlattal igazolt, jövőt megalapozó, előrevivő, bankképes műszaki elképzelésekben.
117
Visszhang A könyv kéziratának elolvasása után írták: „Az írás a lelki és szakmai elkötelezettség ritka példája. A kötetből kisugárzik, hogy a bányász munkája és léte az egyik alapja mindennek, ami emberi. Nem büntetés vagy bűn bányásznak lenni, ahogy azt sokan igyekeznek elhitetni, hanem hivatás és helytállás. (…) Osztom azt a nézetet, hogy a költészet hátterében a publicisztika elősegíti az elvi, gyakorlati, morális hatást. Fontos ez most, mert »bizonytalannak« tűnik az alkalmazkodás a jelenhez, a bizakodás jövőben, a lelki és a fizikai lét egyensúlya. Mintha elkopnának az alapelvek, háttérbe szorulna a teremtő munka, és ennek következtében ritkulna a kezdeményezés, felülkerekedne a mások »nagy céljaihoz« igazodás. (…) Szívszorítóan szép, remekül szerkesztett alkotás. Szenzációs a cím: szimbolikájával kettős jelentésű: az ott rekedt, bezárt, berekesztett sikolyt, és a Te és a magunkfajták, a »Nagy Halott« mellett is virrasztók már rekedt, de soha el nem némuló hangját is érzékelteti. (…) A szonettkoszorú nem jelentéktelen bravúr (…) A könyv nagyon tetszik, a lelkembe mar! Igazi bányászszimfónia, kitűnő etűdökkel! (…) Tartalmas, szép kötet. Akár az is lehetne az alcíme, hogy Requiem a bányászokért vagy a magyar bányászatért (…) Szomorú mementó a szonettkoszorú, de szépen megírtad (…) Valamiért – a fene sem tudja, hogy miért –, a szonettektől mindig azt várom el, hogy a legmélyebb érzéseket közvetítse. Szomorú esemény az amiről a versed szól. Az értelmetlen halál drámaisága, még a leghidegebb lelkű embert is megérinti. Érzem, hogy a versekben a személyes érintettséged is megnyilvánul. Olyan képien, átélten írsz a múlt tragédiájáról, 119
mintha közöttük lettél volna. Az átéltség mellett, az együttérzés hangja is kihallik. Méltó emléket állítottál az alkotásoddal a bányászoknak (…) Ezek a versek érzelmekről, drámákról, tragédiákról és szakmaszeretetről tanúskodnak. Aki csak hallomásból, romantikus történetekből ismeri a bányász- életet, az is átérezheti ennek sokszor torokszorító, embert próbáló, hősies, de mindig optimistán kicsengő befejezését. Ha nem így lenne, akkor a bányász másnap nem tudna munkába menni (…)A versek félelmetesen gyönyörűek. Híven tükrözik a bányászok mindennapjainak félelmeit, bizonytalanságait, hogy meglátják a műszak végén a fényt, társak elvesztésének fájdalmait, hiányukat. (…) még ma is hallani véled a bányában rekedt sikolyokat (…) A harmatcseppek elnyerték a tetszésemet (…)Szívszorítóan szép ez a könyv, versből-képből a legelevenebb mementó a bányászoknak, akikért himnusz szólt... A bányák sebe előbb gyógyul be mint az övék. Sok-sok családnak, hiszem, ereklyeszámba is megy majd ez a kiadvány (…) átéltem a verseket, az emberré tévő munka heroizmusát, a bányászsorsot, a kiáltást, hogy nem jól van ez így (…)”
120
TARTALOM
CSONTIG ÉGETT SZÓVAL Omlásban rekedt sikoly Bányásznapon Szénszabdalt virágok Pajtások! Pajtások! „Bányász vagyok…” Bezárt bányák felett
9 11 13 15 17 19
BÁNYAHALÁL HANGJAI Álltam fedetlen fővel, s lelkem dobolt Fekete zászlók lengtek bányák tornyán Az ország aggódott bányászok sorsán A dermedt tájon szénporos csend honolt Az árvák bús könnye harmatcseppekben Morajlás indult sötét aknák mélyén Midőn lobbant láng lent a földnek méhén A mártírokért könnyem hull cseppekben Mélyben fejtettek szenet szorgos kezek Az embereknek fényt hoztak s meleget Szélben szénszimfóniáról álmodom Szent Borbála! Tehozzád fohászkodom Bányászatért kong a lármafa gyászban Sebzetten állunk szénellenes árban Álltam fedetlen fővel, s lelkem dobolt
23 25 27 29 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 51
ZSOMPBA FOJTOTT VÉRES LEGENDA A mélység kalandorai Aknába kassal zuhanva Acélpajzsos fronton Menekülés a fejtésből Bikafa a csillefogó Ős pogány
55 57 59 61 65 67
JÉGRE HULLÓ KÖNNYCSEPP Csepp, csepp cseppek Szén, szén, szén Bányaméhe meghalt Villannak szellemárnyak Lidércfényedben Számadás
69 71 73 75 77 79
MEGFAGYOTT KÁROMKODÁS Bánya– és bányászsirató Bányászat nélkül nincs esély a fejlődésre Visszhang TARTALOM
83 87 119
E könyv szerzője ezúttal is, mint korábbi köteteinél tapasztalhattuk, több műfajban igyekszik bizonyítani tehetségét és képességét. Pedig Ladányinál – megkockáztatom – a formánál fontosabb a téma, maga a bányászat fokozhatatlan szeretete. Jellemzője a makacsul őszinte hűség, amit az Omlásban rekedt sikoly versei, fotói, publicisztikái pontosan kifejeznek. Emberi és művészi érték ölelkezik a munkáiban. Emléket állít a szakmatörténelem során bányatragédiákban elhunyt pajtásainak: azoknak a dorogi és Dorog környéki bányászoknak, akiknek utolsó kiáltását fojtotta a bányába alattomos robbanás, hirtelen és szerencsétlen omlás, mardosó tűz, s nem menekülhettek ki élve a föld alatt történt balesetből. A temetőkben és az emlékhelyeken fellelhető márványtáblák felirataihoz csatlakoznak e versek, köztük a legnemesebb szonettkoszorú. Szándéka indokoltan humánus és szeretni való. Fájdalom és részvét fejeződik ki soraiból, szavak – sóhajok fekete szalagjával átkötött – koszorúja virágzik oldalain. Az emberért és a szakmáért felsóhajtó mementó és rekviem e könyv. Zsirai László költő
