Pr o
l at n á j a gr a m r eped o
re p s dolo o i t n e ev Archil
v e vidit n o n , uam m, si q u r e r t e
m, enisita
R O NDO
I S K É O R M OO GRA
O D R T P U Ő T O Í P TÉ /2014 A P A S C
2013
HEGYI SPORTOK BÁZISA Mátra Túrakerékpár és Segway Klub Mátrafüred központjában Ocela Tibor: 20 44 3 4444
A siker útján a Mátrában! - Hegyi Sportok Bázisa Azok, akik már ellátogattak hozzánk Mátrafüredre, jól tudják, hogy e fenti mondatban semmi túlzó nincs, hiszen nem csak az általunk kitűzött célok megvalósításáról szól, hanem azokról a vendégekről is, akik a mi segítségünkkel töltötték fel újra fogyatkozó energiakészletüket. Azokról az elégedetten távozó túrázókról, vendégekről, cégekről, akik a Mátrában az általunk kínált élmények hatására újultak meg testben és lélekben egyaránt. Nagy szavak helyett tények! Ígéretek helyett igazi élmények! A Mátrába varázsoljuk az egész világot, hiszen a saját tulajdonban lévő high-tech sporteszközeink, a hegyi sportokhoz szükséges járgányok és egyéb eszközök hazai meghonosításával lehetővé tesszük, hogy ne csak a svájci, német, francia, olasz, amerikai, vagy a kanadai túrázók élvezzék e sporteszközök okozta izgalmakat, hanem magyarországi használóik is. Segítségünkkel az általunk kínált túrák részvevői alpesi országokban, vagy akár a tengerentúlon érezhetik magukat. Mi elhozzuk azokat a járgányokat, amelyek teljessé tehetik az illúziót, ráadásul, mivel tulajdonosok és nem közvetítők vagyunk, rendkívül kedvező árkialakítással járunk vendégeink kedvében. Miénk Magyarország leghosszabb (7 km hosszú, 700 m szintkülönbségű) downhill pályája, mely a Kékestetőről indul és Mátrafüredig tart. Komplex csapatépítő tréningeket és nagy volumenű vállalati rendezvényeket is szervezünk. Sikeresek családi programjaink, de jó és tartalmas időtöltést kínálunk kortól és nemtől függetlenül az egyénileg, párban, vagy baráti társasággal érkező vendégeinknek is. Nálunk 3 szinten, szinte minden elérhető! I. High-tech hegyi sportélmények! Az első szint a high-tech sportélmények széles választékát nyújtja, kortól és nemtől függetlenül, ha a csapatot igazi egyedi élményekkel szeretnék meglepni. Csak nálunk lehet Magyarországon kipróbálni a terepsegwayeket, shreddereket, argokat, az e-bikeokat, e-tandemeket, mountaincartokat, monstererollereeket, dowhnilleket, pegperegokat, snowscootereket, airboardokat, üvegszálas VW szánkókat. Kizárólagos forgalmazói vagyunk az Amerikában is csak most debütáló DTV Shreddernek, az igazi őserővel bíró zúzógépeknek! II. Csapatépítésben magasan a léc! A második ajánlati szint a széles palettával rendelkező csapatépítési megoldásainkat rejti. Minden problémára egyénre és csapatra szabott módszereket ajánlunk, komplex feladatokkal, kerettörténetekkel. III. A legfelső szint a szervezetfejlesztés! Azzal, hogy szervezetfejlesztő tematikákat is kidolgoztunk, tényleg új alapokra, magasabb szintre is emeltük tevékenységünket. Célunk minden esetben a legjobbat nyújtani, élenjáró programokat adni azok számára, akik nem elégszenek meg a középszerrel. Fejlődésünk és ötleteink megvalósítása töretlen. Jelenleg 15 szakképzett túravezető segíti munkánkat. Alapítói vagyunk a Kékes Kutató és Mentő Alapítványnak, így a túravezetés mellett professzionális ellátást tudunk a hegyimentésben, a biztonságtechnikában is nyújtani. Mottónk: When was the last time you tried something new?
2
HEGYI SPORTOK BÁZISA Mátra Túrakerékpár és Segway Klub Mátrafüred központjában Ocela Tibor: 20 44 3 4444
I. HIGH-TECH HEGYISPORT ÉLMÉNYPROGRAMJAINK/TÚRÁINK 6-15 főig (2 óra) Legújabb szolgáltatásunk: Shredder - Quad túrák: 17.999 Ft/főtől Segway kalandtúra mátrai ösvényeken: 9999 Ft/főtől Mountaincart túra- a svájci élmény: 4999 Ft/főtől Monsterroller túra- a hegyi roller: 4499 Ft/ főtől E-bike, e-tandem túrák: 3999 Ft/főtől Downhill - Cross Country lejtőzés: 3999 Ft /főtől Lézercsata: 2490 Ft/főtől MTB túrák: 1999 Ft/főtől Nordic Walking túrák: 1999 Ft/fő Bakancsos túrák (éjszaka fejlámpákkal, fáklyákkal): 1999 Ft/főtől Szervezetfejlesztő, csapaterősítő programjaink: III. fejezetben
15-30 főig (3-4 óra - forgószínpad szerűen 2 csoportra bontva, 2 állomással) Shredder és Quad túra + Segwaytúra: 19.999 Ft/Főtől Shreddertúra + Mountaincart v. Monsterroller túra: 17.999 Ft/főtől Segwaytúra + Mountaincart v. Monsterroller túra: 13.999 Ft/főtől Segwaytúra + E-bike túra: 12.999 Ft/főtől Segwaytúra + Cross Country lejtőzés: 12.999 Ft/főtől Segwaytúra + Lézercsata: 11.999 Ft/főtől E-bike túra + Mountaincart v. Downhill v. Monsterroller túra: 7999 Ft/főtől További kombinációk 50 féle programajánlat alapján, egyedi árajánlatkérésre megoldható!
30-80 fő között KOMPLEX CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMJAINKAT AJÁNLJUK (lásd következő - II. fejezetben) 80 - 200 fő között (2-8 órás) (4-10 állomásos programot javaslunk időintervallum és egyedi igények kialakítása mellett) Shredder, Argo, Segway akadálypálya/ügyességi verseny, Mountancart pálya, postakocsikázás, E-Tandem tesztpálya, Vadon szava csapatépítő játékokból választható programjaink stb. 200.000 Ft/esemény ártól, egyedi árajánlat szerint. A fenti árak tartalmazzák az erdőhasználati díjat, a közlekedésbiztonsági oktatást, túravezetést, sporteszközök kölcsönzését, bukósisakokat, egyéb védőfelszereléseket, kesztyűt, esőkabátot (zord időben), üdítőt, frissítőt, hp-t (a bátortalanoknak), névre szóló emléklapot, 5000 Ft értékű ajándékutalványt további túráinkra.
A fenti programelemek szabadon kombinálhatóak.
Segway, Shredder és PegPerego kreszpark bérlés, akadálypályával, oktatókkal, bárhol az országban 1-4 segway: 25.000 Ft/gép/nap; 5 segway felett: 20.000 Ft/gép/nap 1-4 shredder: 40.000 Ft/gép/nap; 5 shredder felett: 30.000 Ft/gép/nap 5 db PegPerego elektromos gyerek jármű épített kreszparkkal 2-10 éves korosztálynak: 60.000 Ft/nap Kitelepülési díj: 140 Ft/km (Mátrafüredről számolva). Szombati és vasárnapi rendezvényekre 20% felár. Érvényes: 2013.03.01-12.31-ig. A fenti árak az Áfát nem tartalmazzák.
3
HEGYI SPORTOK BÁZISA Mátra Túrakerékpár és Segway Klub Mátrafüred központjában Ocela Tibor: 20 44 3 4444
II. KOMPLEX OUTDOOR CSAPATÉPÍTŐ/CSAPATERŐSÍTŐ PROGRAMUNK kerettörténettel 30-80 fő közötti csoportoknak
Mátra Mission Possible Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető
Mátrafüreden új értelmet kap a csapatépítés fogalma. A napjaink csúcstechnikai vívmányait felsorakoztató eszközparkkal rendelkező Hegyi Sportok Bázisa a csapatépítési technikák szolgálatába állítja a high-tech környezetbarát járgányokat és kihasználja a természet őselemeinek erejét. A természeti erők csendes támogatásával indul a legjobbak harca a vadregényes patakmeder mentén játszódó többfordulós vetélkedésben. A játék nem más, mint a véletlenszerűen kiválasztott csapatok és csapattagok izgalmas, tréfás, pozitív energiákkal feltöltő, mindenre elszánt küzdelme a közös cél elérése érdekében. A játékosok fizikai és szellemi felkészültségét, képességét megmozgató játékot nem csak a kalandvágyra éhezők számára ajánljuk. A játék alapját képező csoportos problémamegoldó feladat-sorozat, az egyéni kihívásokkal szembeni, minél jobb megfelelésre koncentrál, azokra, amelyek a csapat támogatásához szükségesek. A misszióban lehetővé tesszük a résztvevőknek, hogy egyénileg többet fedezzenek fel önmagukról és a másokhoz fűződő viszonyaikról, hogy új szemléletű betekintést nyerjenek társaik teljesítőképességébe, egyéb képességeibe, készségeibe annak érdekében, hogy mindenki egyénileg, de a csapat érdekében fejleszthesse önállóságát, leleményességét és a siker iránt érzett elszántságát. Az általunk kidolgozott módszertan fejleszti a szervezési kommunikációt, javítja a csapatmunkát, a folyamatos, hétköznapi munkakapcsolatoktól eltérő kontaktus révén megerősödött bizalom és közvetlenség által erősíti a csapatkohéziót.
Az állomások száma a CÉG által meghatározott időkorlátnak megfelelően 3-4 db lehet az itt felsorolt 10 féle közül szabadon választva.
4
Választható programok: I/a Dzsungellopakodó (terepSegway) A helyettünk egyensúlyozó gép mozgása okozta élmény, semmihez sem hasonlítható érzete azonnali, gyors sikerélményt jelentő. Együttes csoporttechnikák elsajátítása különböző terepelemeket és akadályokat tartalmazó tanpályán minden csapattag megtanulhatja a gép használatát. Ezt követően speciális kommunikációs gyakorlatokkal folytatjuk a segwayek bevonásával a programot. Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető Videó: http://www.youtube.com/watch?v=U7zApSHNK_w&feature=youtu.be vagy I/b Shredder - Tankboard akadálypálya Csúcsfejlesztésű shredder, csak nehézfiúknak és vagány csajoknak. Pankráció a pályán, a tank mindent visz! A küzdőtér Abasár mellett egy 300 hektáros magánerdő, ahol indulhat a zúzás, és beindul a daráló. Nem a fát aprítjuk, hanem a vadonatúj, lánctalpas, csak a legelszántabbaknak való DTV Shreddert túráztatjuk. Ez a forradalmi járgány újraértelmezi az „off-road“ kategóriát, hiszen minden szabadtéri területet személyes játszótereddé varázsolhatsz vele. A gépészeti tervezés, az erős motor és az erőteljes lánctalpak alkalmassá teszik nagy sebességű haladásra, terepviszonyoktól és évszakoktól függetlenül. A „snow“board bármilyen terepen elmegy, akár sziklás, jeges, hófödte, sáros, lápos off-road terepen is. Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető Videó: http://www.youtube.com/watch?v=hh2nLWYnxkM II. DOBbants a Mátrába! - Kiütjük a feszültséget! Csapatépítés a legősibb hangszer, a dob, és a Kudumba dobosok segítségével Az ember hajdan összhangban élt a természettel, s nem csak közös zenélésre használta a mágikus erővel rendelkező hangszert, a dobot, hanem gyógyító szándékkal is. A Kudumba dobosai nem kevesebbre vállalkoznak, minthogy visszavezetik vendégeinket abba a tudatállapotba, amelyet annak idején törzsi dobos őseink éreztek. Ez a tevékenység a legősibb ösztöni élménnyel ajándékoz meg, amely különleges feltöltődést ígér, ott, ahol régen mindennap éltünk, vagyis a természetben. Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető Videó: https://www.youtube.com/watch?v=BwjMqmHk-d8&feature=youtube_gdata_player Angolul: https://www.youtube.com/watch?v=h5qEhAomJOw&feature=youtube_gdata_player III. Népi rigmusok, mátrai ritmusok Csapatépítő népi és ügyességi játékok a Mátrában Homo ludens, vagyis játékos ember. A játék már a kezdetektől megtalálható, definiálható tevékenység. A játék túlnő a létfenntartáson, értelmet ad tetteinknek. A népi játék a legősibb játszási forma, melyet évszázadok alakítottak, tökéletesítettek. Eleink bölcsessége sűrűsödik egy-egy játékban. A Kacsapofozó, a Talicska-derbi, a Mocsárjárás, a Toronyépítő vagy a Létrafutás, csak rövid ízelítő a széles repertoárból. A közös játéknak köszönhetően a népi hagyományok, igazságok, tapasztalatok varázsereje minden játékost táltossá, különleges képességek birtokosává tesz. Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető 5
TerepSegway
Shredder
Kudumba
Mátrai rigmusok
IV. E-bike hegyi menet /Tandemekkel+monókkal/ (Pincesoros borkóstolással, vagy méhészkedéssel) A Gepida cég legújabb 2013-as csúcskategóriájú elektromos kerékpárjaival meghatározott útvonal mentén ügyességi feladatok végrehajtása. Elrejtünk egy pincesort, vagy egy kaptárt! Cél: a Kozmáry kilátóban a csapat hozzájut a feladatot tartalmazó üzenethez, egy azonban biztos, a játék csak akkor folytatódik, ha megtalálják a farkasmályi pincesort, vagy a pipishegyi kaptárt, ahol borkóstolás, vagy mézkóstolás közben oldják meg a további feladatokat. Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető V. Barátkozás a hegyi szörnyekkel (Monsterroller, Mountaincart, Cross Country) Cél: Túlélni az erdei szörnyeket! A csapat tagjainak le kell jönniük a kijelölt hegyi útvonalon a túravezetőkkel, még pedig úgy, hogy nem az idő számít, hanem hogy minden egyes csapattag célba érjen az általa használt eszköz nyergében. A vadon belsejébe kisbusszal szállítjuk a csapattagokat Magyarország leghosszabb ösvénypályájához. A Kékestető aljából 987 m magasról induló, 700 m szintkülönbségű, 7 km hosszú erdei ösvénypályán, pusztán a gravitáció hatására, ki-ki saját vérmérséklete szerint vált hegymenetből a felszabadult száguldásra. Izgalmas ejtőzés az erdő mélyén MOUNTAINCARTOKKAL, MONSTERROLLEREKKEL, CROSS COUNTRY kerékpárokkal. Szemeket nyitva tartani, érzékeket felturbózni, hiszen nem mindennapi látvány tárul majd a szemünk elé: érintetlen természet, sziklaszirtek, vadcsordák keresztezik utunkat. Min. menetidő 80-90 perc! Helyszín: Mátrafüred Videó: http://www.youtube.com/watch?v=jJUeIupon9c&feature=youtu.be
E-Bike
MountainCart
VI. Geocaching, vagy Winecaching A csapat-tagok szellemi ereje összeadódik és a technika vívmányaira hagyatkozva logikai- és szellemi fejtörők, útvesztők révén jutnak lépésről lépésre közelebb a kincshez, vagy akár egy történelmi mátrai borkülönlegességhez, pincéhez. Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető VII. Partizán lézercsata a Kallók völgyében Ez a játék valós terepen, valós szituációkban, igazi ellenfelekkel szólít harcba. A paint ball ehhez képest olyan, mintha diavetítőn néznéd a szomszéd akcióját, miközben a konyhából szólna a táskarádió. Miért hallgatnád a világot monóban, ha jár neked a dolby surround? Mátrafüreden a Kallók völgyében a zsiványok tanyáján csapatok játszhatnak a programozható fegyverekkel. Valósághű szerepjátékokat élhetsz át, zászlószerzési stratégiákkal kombinálhatod az akciót. A lézerfegyver nem okoz sérülést, környezetbarát, több játékos típusra programozható. A játék nincs életkorhoz kötve, nincs semmilyen káros hatása az emberi testre, nem igényel különleges védőruházatot, nem kell védőmaszkot viselni, teljesen biztonságos. A lézerharcban a gyors gondolkodás és a döntésképesség teszi az embert jó játékossá. A játék végén laptopon elemzik a játékosok teljesítményét és magát a harcot is. Ha megszállt a harci szellem, irány a Mátra! Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető 6
Winecaching
Lézercsata
VIII. Nordic walking a boldogságért Szellemi és testi megújulás egy érdekes technikának köszönhetően. A nordic walking lényege a séta közben használt két bot, ami különleges, ritmikus járást tesz lehetővé. A szakképzett oktató, túravezető által beavatott résztvevők igazán feloldódhatnak ebben a trendi sportban. Választható nehézségű és hosszúságú túraútvonalakon az igényeknek megfelelően kombinált játékos feladatokkal tűzdelt flóra és fauna bemutatót ajánlunk. Ez a dinamikus séta javítja a mozgáskoordinációt, az állóképességet azáltal, hogy remekül ötvözi a séta a futás és a sífutás elemeit. A bot használatával másfajta mozgáskombinációk építhetők ki, mint a hagyományos séta, a megszokott napi talpalás, járás során. A skandináv sport fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlott, azok is bátran belevághatnak, akiknek valamely okból a nagyobb erőfeszítést igénylő, vagy kardio sportokat mellőzniük kell. Az ország bármely részére vállalunk kitelepülést, hiszen a nordic walking bármilyen terepen űzhető. Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető
IX. Terepíjászat Tell Vilmos és Robin Hood nyomdokain Álvaddisznókra, képzelt ellenségre lehet váratlan szituációkban vadászni ezen a természet közeli erdei programon. Itt a remek alkalom megtanulni célba lőni szakképzett íjászok segítségével. Az íjászat ősi magyar hagyomány, nemes és tradicionális szabadidős tevékenység, az utókor méltó emlékezete. Az általunk kínált terepíjászati lehetőség ötvözi a vadász és a tradicionális íjászat elemeit. Míg előbbi célja a sport és versenyszellem ápolása, utóbbié a kulturális hagyományok megőrzése. A résztvevők kipróbálhatják magukat különleges helyzetekben, mégpedig azzal a tudattal, hogy még a legextrémebbnek tűnő lövési helyzetben is tökéletes biztonságban vannak. A terepíjászat az egyik legnépszerűbb sport, a hozzánk ellátogatók előtt feltárul a titok ennek okairól is. Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető
Nordic Walking
Íjászat
X. A Vadon szava A Zsiványok tanyáján található bázisról kiindulva kreativitást, folyamatos stratégiaalkotást- és váltást igénylő csapatmunkával kell meghódítani a vadont, leküzdeni a csapat elé tornyosuló természeti- és ember alkotta akadályokat, megpróbáltatásokat. A misszió legmulatságosabb, garantáltan feldobó élménye. A 7 szabadon választható elemből (outdoor játékból) tetszőlegesen variálható, a cég elvárásaihoz igazítható feladattípustól függően 2 programot lehet választani az alábbiak közül:
7
Vadon szava
X/a A mérleg nyelve Cél: a kommunikáció jelentőségének tudatosítása, különböző észlelési- és kommunikációs utakra való érzékenység növelése, csapatmunka javítása. A "szakadék felett" átívelő fatörzsön véletlenszerűen ráálló csapattagok meghatározott kritérium szerinti sorba rendezése a cél, ha hiba csúszik a gépezetbe, a csapattársak válnak adott csapattag érzékszerveivé és a játék egyre csak bonyolódik... A végső cél egy élő emberi mérleg létrehozása. X/b Rettegés hegye Cél: a csapattagok közötti metakommunikáció fejlesztése, csapaton belüli bizalomépítés. Bekötött szemmel, egyetlen biztonságot jelentő kötél segítségével, természet alkotta akadályok (szakadékok, kidőlt fák, sziklák) leküzdése az erdő 2-300 m-es szakaszán egymáshoz és a kötélhez kötözve (egy látó emberrel) miközben váratlan meglepetések érik a csapatot, s mikor már azt hiszik, elérték céljukat akkor kezdődik az igazi megpróbáltatás. X/c Csapdába esve Cél: az együttműködési készség fejlesztése egy közös cél elérése érdekében, hatékony mozgósítás, fizikai interaktivitás tudat alatti generálása. A hegy tetején csapdába esik a csapat. A szorosan összekötözött "embercsomó" csak együtt mozogva, egymást segítve, a gépezetbe csúszott hiba esetén az egész csapatot hegyi guruló menetbe kényszerítve, az erdő akadályainak zsákutcáiba jutva, azokon keresztülrágva magukat kell hogy megtalálják a kivezető utat. Mindeközben vadászniuk kell a környezetbe nem illő, a játékmester által szándékosan félrevezető jelenségekre is. X/d Kifeszítve Cél: a résztvevők csapatként való dolgoztatása egy probléma megoldásának érdekében, csapatmunka fejlesztés, bizalomfejlesztés, kreativitásra ösztönzés. Érdekes, nagyon látványos, szórakoztató versenyfeladat, mely során emberméretű segédanyagok használatával, egymással szoros kontaktusban, de mégis testi érintkezés nélkül - egy speciális szerkezet felépítésével és használatával - mentik meg bajba jutott társaikat a csapatok. X/e Sok jó, kis helyen... Cél: a különböző problémamegoldó stratégiák kipróbálása, a csapatszellem fejlesztése, a kommunikáció javítása. Az egész csoport egy 4 x 6 m-es műanyag, földre kiterített ponyvára áll. A csoport feladata teljesen megfordítani maguk alatt a ponyvát úgy, hogy a csapat egyetlen tagja sem léphet le róla. A hajtogatás művészete! Ki tud többet hajtani? X/f Életmentő víz/bor Cél: az együttműködés megvalósítása kis és nagy csoportban. Egyidejűleg irányítani és irányítottnak lenni, tökéletes csapatösszhang építés. Látványos, nagy koncentráció készséget igénylő játék. A Vízzel/borral teli óriás ballonra körkörösen kötözött kötelek segítségével (ahány csapattag annyiszor 2 kötél) a ballonban lévő anyag kiporciózása kisebb előre elhelyezett edényekbe, anélkül hogy az elhatárolt területre belépnének és a köteleken kívül máshoz érnének. X/g Pozitív pletyka Cél: emberi kapcsolatok elmélyítése. Mentálisan felejthetetlen élményt okozó interaktív játék. Valamennyi játékos a rá jellemző pozitív élmények, jelzők tucatjával találja szembe magát játékostársai jóvoltából. A dicséretet azonban valahogy meg kell hálálni… További csapatépítő programok választhatóak a III. fejezetben található szervezetfejlesztő modulok közül is! 8
ÁRAK, TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK Komplett csapatépítő program 30-80 fő között (3-4 csapat /8-20 fős osztásban/) Állomások száma: 3-4 (forgószínpad szerűen egy vagy kettő etap délelőtt, majd ebéd után újra egy vagy kettő 60-90 perces programidővel egyéni kéréseknek megfelelően). Minden csapat, minden állomást kipróbál. Versenyeztethetjük is őket, melynek a végén különdíjakat is kioszthatunk. Ár: 9999 Ft/fő 60 fő felett (4 csapat /15-20 fős osztásban/) az ár: 8999 Ft/fő Csapatépítő videóajánlónk: http://www.youtube.com/watch?v=jSdthb_PgBs&feature=youtu.be Fotók programjainkról: http://db.tt/eYLO1mMg Az árak tartalmazzák az alábbiakat: - korlátlan üdítőital fogyasztása a program ideje alatt - névre szóló oklevél a résztvevőknek - 5000 Ft-os ajándékutalvány minden csapattagnak - kitelepülés díját a Mátrában Az ország bármely pontjára vállaljuk a kitelepülést 140 Ft+Áfa/km áron (Mátrafüredről számítva).
Catering ajánlatunk kitelepüléssel (20 fő felett): 1. Erdei bográcsolás a Zsiványok tanyáján, a patak partján, borkóstolóval fűszerezve: 2999 Ft/fő 2. Bográcsgulyás, házi rétessel, üdítővel, kávéval: 2999 Ft/fő 3. Grillparty, 3 féle hússal, körettel, gyümölcsökkel, üdítővel, kávéval: 3499 Ft/fő 4. Kávé, fornetti 499 Ft/fő Kedvezményes szálláslehetőségek ügyfeleink számára a környező hotelekben: Tornyos Panzió ** - Mátrafüred (http://tornyos.uw.hu/): félpanzióval 5.999 Ft/fő Mátra Vitál Hotel*** - Mátrafüred ( http://www.hotelmatravital.hu/) ellátás nélkül: 6.499 Ft/fő Sziluett Borhotel *** - Farkasmály (www.hotelsziluett.hu) félpanzióval : 6.999 Ft/fő Erzsébet Park Hotel*** - Parádfürdő (www.erzsebetparkhotel.hu) félpanzióval: 7.999 Ft/főtől Hotel Opál***Superior - Gyöngyös (www.hotelopal.hu) félpanzióval 8899 Ft-tól/fő Hotel Narád & Park **** - Mátraszentimre (http://hotelnaradpark.hu): félpanzióval 10.999 Ft/főtől Lifestyle - Hotel Mátra****Superior - Mátraháza (www.hotelmatra.hu) félpanzióval: 14.999-16.999 Ft/fő Residence Ózon****Superior - Mátraháza (www.hotelozon.hu) félpanzióval: 12.999-16.999 Ft Kastélyhotel Sasvár Resort***** - Parádsasvár (www.khs.hu) félpanzióval: 12.999-15.999 Ft/fő) A szállás árak bruttóban értendőek, de az IFA-t és egyéb speciális szolgáltatásokat külön kell rendezni, egyedi kéréseknek megfelelően. Ha két ár van megadva, akkor az olcsóbb a vasárnaptól csütörtökig, a drágább a péntekre és szombatra vonatkozik. Az árak 2 ágyas standard szobákra vonatkoznak.
Buszbérlés, transzfer szervezés helyben és országosan 9-54 személyes buszok biztosítása helyi vállalkozóval, kedvező árakon egyedi igényekhez igazodva. Professzionális Fotó- és videó dokumentáció, hogy Ön és csapata Hightech élménye valóban maradandó legyen. Válasszon szolgáltatásaink közül és élje át otthon újra akár pár napon belül a feledhetetlen élményprogramot. Fotódokumentáció: 20.000 Ft + Áfa (min. 150-200 utómunkázott kép) Videódokumentáció: 32.000 Ft + Áfa (3-5 perces zenés videóklippszerű kisfilm az eseményről) Fotó és videódokumentáció: 40.000 Ft + Áfa (3-5 perces kisfilm, valamint 100-150 kép )
9
III. SZERVEZETFEJLESZTŐ TRÉNINGJEINK (indoor-outdoor) Bármely készségünkről legyen szó, karbantartásuk, szinten tartásuk, vagy a sikeresség érdekében éppen fejlesztésük szükségessége megkérdőjelezhetetlen. Mi több, készségeink tudatos alkalmazása, helyzettől függő megfelelő bevetése professzionális viselkedésünk záloga: az amatőr és a profi közötti alapvető különbség a készségek tudatos használatában rejlik. Tréningajánlatainkban a szervezetek fejlesztésében kulcsfontosságúnak tartott területek szerint tájékozódhat és kérheti speciális igényei szerint testre szabott programtervezetünket. VEZETŐI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS Született vezető vagy mesterektől tanult? A nyitottság, a probléma-érzékenység, a gyors döntési képesség, az érzelmi intelligencia csak gondolatébresztő felvetések a vezetői sikerességet meghatározó vonások palettáján. Mennyire vagyunk jó motivátorok, hogyan tudunk delegálni, sikerül-e bevonni munkatársainkat a cél-meghatározásba, vagy döntéshozatalba, tudunk-e coaching megközelítésben háttérből irányítani, moderálni vagy éppen bizalmat építeni, hogy vakon is kövessenek minket?
HEGYI SPORTOK BÁZISA Mátra Túrakerékpár és Segway Klub Mátrafüred központjában Ocela Tibor: 20 44 3 4444
VEZETŐI KÉSZSÉGFEJ LESZTÉS
KOMMUNIKÁCIÓ Az emberek közötti kapcsolatok vezérlésének egyetlen korszerű eszköze a kommunikáció. Szervezeti környezetben a kommunikációs folyamatok minősége nem csak a munkatársak közötti kapcsolatrendszer létfontosságú tényezője, hanem éppen csak közvetve a szervezet hatékonyságának is meghatározó eleme, de a szervezetek közötti (partneri vagy versenytársi), illetve a szervezet és környezete közötti viszonyulások kizárólagos finomhangolási lehetősége.
KOMMUNIKÁCIÓ
KONFLIKTUSKEZELÉS Bármely szervezeti kultúra egyik legmarkánsabb jellemzője a konfliktus-tolerancia. Nem az a kérdés, hogy konfliktusok vannak-e (alapfeltevésként fogadjuk el létüket), hanem inkább az, hogy mernek-e véleményeket ütköztetni a munkatársak, készen állnak-e a konfrontációra (hangsúly a Mi? kérdésen, nem pedig a Ki?-n), s ez által képesek-e gyakorolni higgadt kommunikációs stratégiákat és elegáns konfliktus-kezelési eljárásokat. Árulkodó jelek, ha bólogató Tamások vesznek körül, vagy ha személyeskedő, gyakran érzelmi viharokká alakulnak az érdekegyeztető értekezletek…
KONFLIKTUSKEZELÉS
TÁRGYALÁSTECHNIKA Termékek vagy szolgáltatások értékesítésekor, álláspontok megbeszélésekor, érdekek egyeztetésekor vagy erőforrások elosztásakor létfontosságú felismerni az alapvetően követendő kommunikációs stratégiát. Melyek a sikeres tárgyalások alapvető ismérvei és melyek a leggyakrabban elkövetett hibák? Általános megközelítésben elmondható: ma elvárható a non-agresszív meggyőzés, az ügyfélmegtartás, a sales folyamatok testre szabása, az ügyfél-kapcsolatok elegáns kezelése.
TÁRGYAL ÁSTECHNIKA
CSAPATÉPÍTÉS/ERŐSÍTÉS Az együtt dolgozó munkatársak szinergia hatása (a csapat több mint pusztán a tagok összessége) állandó aktualitássá teszi a teamek építését, újraépítését, erősítését. A közösen megélt élmények, a jól strukturált gyakorlatok garantáltan újraélesztik a mi tudatot, a csapatban erősödik vagy stabilizálódik a sikerélmény, s ez által az önbizalom és a magabiztosság is. Jellemzően ezekre a vonulatokra fókuszálunk, s ha csak konkrét speciális igény nem fogalmazódik meg, kerüljük a konfrontatív, vagy negatív értelemben versengő jellegű forgatókönyveket.
Javasolt helyszín: Mátrafüred, de bárhol az országban kivitelezhető!
10
CSAPATERŐSÍTÉS
ÖNISMERET ÉS ASSZERTIVITÁS (az egyén helye a csapatban, szociogramma) ·
Számold meg! Meggyőzhető vagy?
Strukturált gyakorlat képzeletbeli időkényszerrel az asszertivitás, a merev álláspontok tartása veszélyeinek, illetve e nem létező korlátok lebontása szükségességének demonstrálására. Öt másodpercre felvillantott ábrán kell megszámolni az elemeket. tagok közötti kommunikáció csak később engedélyezett. ·
Alkoss képet ösztönösen!
Páros, háromfős gyakorlat az ösztönös emberismeret, énkép erősítés, visszacsatolás adásának gyakoroltatására. Adott kategóriákba kell besorolni a partnert/partnereket indoklással. Például, ha fa lennél, akkor nyír lennél, mert olyan úttörő, alkalmazkodó vagy, mint a nyír. ·
Határozd meg magad, mint márkát! Add el!
Önprezentációs gyakorlat az erősségek kiemelésével, önbizalom és magabiztosság növelő hozammal. Követni kell a márka-meghatározás alapelveit: versenyelőny, egyediség, azonosíthatóság, megbízhatóság, megkülönböztethetőség, stb. ·
Rajzold meg a csapatod, mint járművet!
Hasonlít a márka-meghatározáshoz, de itt a csapatról van szó és az ábrázolásnak vannak jól értelmezhető szimbolikus elemei (például mozog vagy áll a jármű, ki vezeti, stb.). A művet prezentálni is kell.
VEZETŐI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS ·
Vezetői stílus-teszt
Milyen a stílusod? Vezetői stílus-teszt (Hersey-Blanchard modell) személyes visszacsatolással, az esetleges iparági sajátosságok megvilágításával, ideális vezetői stílusprofil felállításával, kitekintéssel egyéb megközelítésekre is. ·
Toronyépítés
Feladatkiadás, visszacsatolás, irányítás, delegálás: vajon megtaláljuk-e a megfelelő arányt? Mennyi visszacsatolást, mennyi irányítást igényel a munkatársunk? Van-e bizalom irányába? És ő hogy áll önbizalom, magabiztosság terén? Izgalmas, dinamikus feladat, ahol a végén válaszokat tudunk megfogalmazni a feltett kérdésekre. ·
Labdahordozó
Bízz vakon a főnöködben! Lehet? Képesek vagyunk rá? Át tudjuk-e adni az irányítást, amikor pont erre lenne szükség? A gyakorlat kiprovokálja és megélteti a résztvevőkkel ezeket a pillanatokat.
11
HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓ ·
Jó főnök vagy? Mérjük meg, mennyire!
Feladatkiadási gyakorlat korlátozott kommunikációs környezetben (nincs kérdezés, nincs szemkontaktus, például), teljesítményértékeléssel, kommunikációs korlátok beazonosításával. ·
Könyvelj fejben! A menedzsment „megveszi”?
A gyakorlatban tulajdonképpen nem is a számoláson van a hangsúly, hanem a hatékony kommunikáción, különös tekintettel a meggyőző-készségre.
Páros kommunikációs gyakorlatok, személyre szabott
kiértékeléssel. ·
Mennyire tudsz figyelni?
A torzításmentes információ áramoltatás, a kérdezéstechnika valamint az aktív figyelem készségeinek „újraélesztő” gyakorlata. ·
Építs kommunikációs imázs profilt!
Személyes kommunikációs viselkedési lista saját vélemény és mások véleménye alapján. Lehetőség nyílik cég/iparág/tevékenység specifikus toborzó eszköz létrehozására (ideális kommunikációs profil).
HATÉKONY KONFLIKTUS KEZELÉS ·
Legyetek esküdtszék! Teljes konszenzus?
A teljes konszenzuson alapuló csoportos döntések meghozatalának gyakorlása.
Egyben hatékony
értekezletvezetési gyakorlat is – kipróbálható a moderátori szerep. ·
X vagy Y? Az érzelmi hullámvasút…
Sok konfliktust generáló gyakorlat, míg a csapatok rájönnek, hogy a versengést, vagy a kooperációt jobb választani a sikeresség érdekében. Vajon saját célok kövessünk, vagy rendeljük ezeket magasabb rendű célok alá? ·
Konfliktuskezelési szerepjátékok
Különböző rövid forgatókönyvek a konfliktuskezelés gyakoroltatására. Érzelmi stabilitás, érzelmek kezelése, konfliktuskezelési stratégiák, kommunikáció a konfliktuskezelésben. ·
TK profil. Milyen konfliktuskezelő vagy?
Thomas-Kilmann teszt az egyéni konfliktuskezelési domináns magatartásformák feltérképezésére. Személyes visszacsatolás a munkahely specifikus hatékonyabb konfliktuskezelés elősegítése érdekében.
12
TÁRGYALÁSTECHNIKA ·
Edelweiss
A pozicionális alku sajátosságainak megvilágítására alkalmas gyakorlat. Rövid, dinamikus, tanulságos. ·
High-tech business
Az érdek alapú alku sajátosságainak megvilágítására alkalmas gyakorlat. Rövid, dinamikus, tanulságos. ·
Narancsliget/Strucctojás
Izgalmas tárgyalási szerepjáték, mely során a résztvevők a tárgyalás-technika, az érvelés-technika, a meggyőzés elemeit gyakorolhatják és finoman lavírozhatnak a pozicionális és az érdekalapú alku határmezsgyéjén. ·
Milyen színű vagyok?
A tárgyalási taktika testre szabása, az asszertivitásra és a kapcsolatápolásra való törekvés professzionális megalapozása a tárgyalópartnerek személyes sajátosságai alapján.
CSOPORTOS DÖNTÉS/CSOPORTOS PROBLÉMAMEGOLDÁS ·
Bírod a frusztrációt? Varázsbogár
Lehetetlennek tűnő feladat megoldása. Többféle probléma-megoldási stratégia kipróbálására „kényszeríti” a csapatot, illetve képet kapunk a frusztráció és az ambiguitás tűrés mértékéről is. ·
Hajótöröttek… Szinergia gyakorlat
Az egyéni és csoportos döntések közötti különbségek illusztrálása, kipróbálása. Színesíthető időkényszerrel és „szupercsoporttal” is. ·
Építs egy fél hidat! Passzol a másik félhez?
Gyakorlat a különböző területek egymásrautaltságának illusztrálására, valamint arra, hogy a felek képesek legyenek a partnerrel „láttatni” a saját szempontokat. A kész hidat végül technológiai, statikai (állóképesség) és esztétikai szempontok alapján is értékeljük. ·
Nyerjetek, amennyit tudtok! Kooperáció
Különböző rövid gyakorlatok a kooperáció kívánalmának gyakoroltatására. Versengés vs. együttműködés.
13
HATÉKONY CSAPATMUNKA ·
Közösségi verseny-puzzle
A csapat tagjai egy alakzatot kell összerakjanak úgy, hogy minden csapattag csak rész-elemeket birtokol, amihez a többiek nem nyúlhatnak. A közös kupaccal persze bárki szabadon ga(ráz)zdálkodhat… ·
MCSI Mátrai helyszínelők (em-szí-esz-áj)
Rendelkezésre álló, tagonként leosztott információ darabkákból kell megválaszolni klasszikus krimi kérdéseket. Kooperáció, információ megosztás, információ rendszerezés, hatékony csapatmunka gyakorlása. Mikor megy a precizitás a hatékonyság kárára? ·
Toronyépítés Ki épít magasabbat?
Vezetői stílus gyakorlása, illetve visszacsatolás adásának gyakorlása a helyzettől való függés markáns illusztrálásával. ·
30 szó A hatékony értekezlet
Kommunikációs sajátosságok demonstrálása egy pofon egyszerű, ám nagyon látványos gyakorlattal.
CSAPATERŐSÍTÉS/POZITÍV FOLYAMATOK ·
Veszélyes hulladék
Szállítsátok a radioaktív hulladékot a megsemmisítőbe! Csapatmunka szűkös erőforrásokkal – kreativitás, közös gondolkodás, brain-storming gyakorlása. Együttműködés az egyetlen járható út. ·
Hélium-rúd
Akkor vagyunk sikeresek, ha egy irányba „húzzuk a szekeret”. Persze az se' baj, ha van egy jó vezér… ·
Zoom
A csapat tagjai egy sorozatot kell összerakjanak úgy, hogy minden csapattag csak egy elemet lát, de ezt nem mutathatja meg a többieknek. Elbeszéléssel, elmondással kell felépítsék a helyes egymásutániságot. ·
Titkosírás
Fejtsétek meg az üzenetet együtt! Aki leghamarabb megfejti, az győz. Együttműködés, munkamegosztás, koordináció, kommunikáció – mi kell a jó csapatmunkához?
ÁRAK, INFORMÁCIÓK: A felsorolt modulok 60-90 perc időtartamúak, melyek szabadon kombinálhatóak outdoor high-tech programjainkkal is. Vállaljuk több napos, cégre szabott tréningek kidolgozását is. Irányár: 2500 Ft+Áfa/modul/fő Indoor, vagy workshop programokhoz konferenciaterem, teljes technikai felszereléssel külön bérelhető: 35.000 Ft/nap
14
PARTNEREINK, REFERENCIÁINK 2011-2012 1. AAM Consulting Kft. 2. Abasár Önkormányzat 3. ACG Reklámügynökség Kft. 4. Active Training - Aktív Tréning Mo. Kft. 5. AEGON Zrt. 6. Aeroplex - Central Europe Ltd. 7. Aes Hungarian Section - SG Kft. 8. AGB Produkció és Média Kft. 9. Alfa Laval Magyarország Kft. 10. Alisca Agrárház Kft. 11. Alphanet Kft. 12. Ambient Kitchen Kft. 13. Appaloosa Communication Group Kft. 14. Apple-MAC 15. Ariosz Kft. 16. Audi Hugaria Motor Kft. 17. Autópálya Zrt. 18. Avventura Hungary Kft. 19. A-Web Design and Hosting Kft. 20. Baromfitrans Kft. 21. Baromfiudvar 2002 Kft. 22. BASF Hungária Kft. 23. Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási KE 24. Bericap Záródéástechnikai Kft. 25. Biomark Kft. 26. Bodor Major - Lovas és Szabadidőpark 27. Bogács Önkormányzat 28. Bootcamp Kft. 29. Robert Bosch GmbH 30. BPV - Jádi Németh Ügyvédi Iroda 31. Brokernet Group 32. Buszer Zrt. 33. Carglass - CG Hungary Kft. 34. CC Rass Kft. 35. Magyar Cetelem Bank Zrt. 36. Chevrolet Csepel 37. CIB Bank Zrt. 38. City Hitelbróker Kft. 39. Coloplast Kft. 40. Compaya Bt. 2005 41. Concordia Közraktár Zrt. 42. Confhotel Csoport 43. Corner Group 44. Darfü Nonprofit Kft. 45. Datalogic Kft. 46. Dativus CAT Translator Kft. 47. Deutsche Leasing Hungaria Pénzügyi Zrt. 48. Different Fejlesztő Kft. 49. Dunaferr 50. Dunapack Kft. 51. EQ Marketing Kft. 52. ECE 53. Econoserve Kft. 54. Effem Hungary Kft. ( MARS) 55. Egal-Team Kft. 56. Egis Gyógyszergyár Nyrt. 57. Elekrtolux Lehel Kft. 58. Elmű Nyrt. 59. ÉMÁSZ Nyrt. 60. Erzsébet Park Hotel 61. Ess Kft. 62. ESZA 63. Etsberger Kft. 64. Eunion Travel 65. Eventorg 66. EVENT'S SERVICE 67. Fito System Kft. 68. Folyékony Parafa - Vályogkuckó Kft. 69. Forum Hungary Filmforgalmazó Kft. 70. Four Season Hotel 71. Freudenberg Sealing Technologies Ltd. 72. Fine Science Tools Inc. 73. F-Trans Kft.
74. Gábis Tapes Ragasztástechnika Bt. 75. Gacsó Ház Kft. 76. GDF Suez Kft. 77. General Electric Company 78. Generali Providencia Biztosító Zrt. 79. GeoTippTex Kft. 80. Globál Life Broker Zrt. 81. GMX Austria 82. Grabarics Építőipari Kft. 83. Greenlight Reklámügynökség 84. Groupe SEB Magyarország Kft. 85. Hacktivity 86. Hamburger-Hungária Kft. 87. Haninet -4com Távközlési Szolgáltató Kft. 88. Hatteras Szervezetfejlesztő Kft. 89. HBO - Home Box Office Magyarország 90. Hewlett Packard Company Magyarország 91. HM Event Kft. 92. Holes-Műanyag és Siklócsapágy Kft. 93. Holland Nagykövetség 94. Hotel Narád & Park 95. Hotel Residence Ózon 96. Hunguest Grand Hotel - Galya 97. Imagine Print Solution Kft. 98. Imperial Tobacco Magyarország Kft 99. IMV Hungária Kft. 100. Intercargo Hungary Kft. 101. Invitel Távközlési Zrt. 102. Japan Tobaco International Ltd. 103. Jet travel Kft. 104. Johnson & Johnson 105. Jurop Telekom Kft. 106. K&H Bank Zrt. 107. Kaiser + Kraft Kft. 108. Kallay és Tsa Consulting Kft. 109. Kastélyhotel Sasvár Resort 110. KAVOSZ Zrt. 111. Kelet-Agro Kft. 112. Kraft Foods Hungária Kft. 113. Kroc Kft. 114. Lasersystems 115. Leascplan 116. Lego Magyarország 117. Libra 118. Libri Könyvesbolt 119. Lifestyle Hotel Mátra 120. Light House Training Kft. 121. Lindström Magyarorszég Kft. 122. Loxon 123. LSA 124. Macroda 125. Magyar Állami Földtani Intézet 126. Magyar Közterületi Médiaügynökség Kft. 127. Magyar Nemzeti Bank 128. Magyar Posta 129. Magyar Telekom 130. Máltai Szeretetszolgálat 131. Manhattan Nyelvstúdió 132. Mediteam Zrt 133. Metcont Kft. 134. Michelin Magyarország 135. Mile Bt. 136. Miskolci Egyetem 137. MKB Bank 138. MOL 139. Moon Event 140. M-Plast Kft. 141. MSCI 142. MVE Volán elektronika Zrt. 143. National Instruments 144. Nemzeti Pályaorientációs Portál 145. Nexus Consulting Kft. 146. Nike
15
147. Nikon 148. Norda 149. Novartis 150. Nufarm 151. Nutricia 152. NXP 153. OBA - Országos Betétbiztosítási Alap 154. Oliva Marketing 155. Olympus 156. Orosz és Társai Kft. 157. Pályázati Tanácsadó Iroda - Solerte 158. Pfizer 159. Philip Morris 160. Porsche Hungária 161. Premier G. Med 162. ProCons 163. Prosperit Kft. 164. Public Sector 165. Pyrocenter Kft. 166. Quali-T Productions Kft. 167. Questor 168. Ragazzart Kft. 169. Red-Bull Magyarország Kft. 170. Régió Cégcsoport - Régió Holding Kft. 171. Rico-Tec Kft. 172. Ringier 173. Sandoz 174. Sanofi-aventis 175. SAP 176. Schaffner 177. Schauer-Hungária Kft. 178. Schibsted Classified Média 179. Schneider Electric 180. Schreder 181. S-Forrás Diákmunka Kft. 182. Sikercsapat - Oriflame 183. Skoda 184. Special Event 185. Sprinter 186. SQA Kft. 187. Steco Trans Kft. 188. Sublimation-Tech Kft. 189. Survive All Magyarország 195. Syncreon 191. Számlabarát Kft. 192. Szegedi Tudományegyetem 193. Szent István Egyetem 194. Tchibo 195. T-com 196. Telenor 197. TEQUA 198. Tertarapak 199. Tesco 200. Tigáz 201. Trim 2002 Kft. Játéktár 202. T-systems Magyarország Zrt. 203. Tuxworx Informatikai Bt. 204. Unicredit 205. Unilever Magyarország 206. Universal McCann 207. UPC Magyarország 208. Vexton 209. Videoton EAS Kft. 210. Vision-Software Kft. 211. Vitwood Belsőépítészet 212. Volan 213. Volkswagen 214. Volvo 215. Wanapack Papírfeldolgozó Kft. 216. Webstyles Network 217. YES Kft. 218. Zafír Rendezvényiroda 219. Zsadatel Kft.
2013 ÚJDONSÁGAI Tavasztól őszig
Shradder
Argo
MountainCart
MonsterRoller
Lézerharc
Télen
SnowSegway
Kutyaszán
Airboard
SnowScooter
Hótalp 16
17