Köszöntöm Önöket! a FONAVITA Nonprofit Kft. nevében!
A FONAVITA Nonprofit Kft. 2008-ban jött létre azzal a céllal, hogy a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló tevékenységek támogatásával segítse a tartósan munkanélküli helyzetben és társadalmi kirekesztettségben élő embereket, annak érdekében, hogy a nyílt munkaerő-piaci re-integrációjuk megvalósulhasson, továbbá elősegítse a halmozottan hátrányos helyzetű személyek rehabilitációs foglalkozatását. Ezzel együtt célunk, hogy megoldásokat találjunk a munkáltatók foglalkoztatási, finanszírozási problémáira. Tevékenységünkkel a fejlődést szeretnénk előmozdítani, és a kétirányú információáramlást segíteni.
Tevékenységeink
Munkaerő-közvetítés Munkaerő-kölcsönzés Felnőttképzés Pályázati tanácsadás Képzésszervezés Pályázati programok
4M jelentése Megoldás Munkáltatóknak és Megváltozott munkaképességű Munkavállalóknak
A 4M program célja A megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő személyek foglalkoztathatóságának elősegítése elsősorban az elsődleges munkaerő-piacon való elhelyezkedésüket illetően; valamint az elfogadó/befogadó társadalmi környezet kialakítása, társadalmi szemléletváltás elindítása a fenti célcsoport esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében.
Célcsoportjaink
Munkavállalók
Munkáltatók
Partnerszervezetek
A kezdetekről
A program 2002-ben kísérleti jelleggel indult Zala megyében a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint a brit Munka- és Nyugdíjügyi Minisztérium közös támogatásával. A program szakmai és pénzügyi koordinációját a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja látja el.
A szolgáltatás létrehozását az alábbi célok vezérelték
A munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztése A megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációjának/ re-integrációjának elősegítése A fenti cél megvalósítását segítő civil szervezetek, és a munkaerő-piaci szervezet közötti együttműködés fejlesztése
Országos lefedettség Jelenleg
21 helyszínen, 17 megvalósító civil szervezetnél 40 4M tanácsadóval működik a 4M program.
A 4M szolgáltatás célja
Személyre szabott legyen és valós igényeket elégítsen ki. Ügyfeleink meglévő/megmaradt képességeire épüljön, figyelembe véve a rehabilitáció teljes folyamatát. A tartós elhelyezkedést célozza meg a nyílt munkaerő-piacon A társadalmi szemléletváltás elérése (szegregáció helyett integráció) Igazodjon a rehabilitációs ellátás 2012. január 01.étől életbe lépett új rendszeréhez
A 4M szolgáltatás elemei
Kapcsolatteremtés
útján, tájékoztató e-mailben stb.)
(ügyfél, munkáltató, partner – személyesen, hirdetés
Tájékoztatás (a programról, naprakész munkaerő-piaci információk) Bevonás (Együttműködési megállapodás aláírása) Szükségletek felmérése (egyéni igények, elvárások) Akcióterv készítése (fentiek realizálása, célok – feladatok kitűzése) Munkahelyfeltárás, munkaközvetítés (munkáltatói kapcsolattartás, állásfeltárás)
Kísérés, utókövetés (elhelyezkedést követően 6 hónapig) Egyéb szolgáltatások (álláskeresési technikák nyújtása,
irányítás, információs csatornák kialakítása és elérhetőségének biztosítása stb.)
képzésre
Szolgáltatások munkáltatóknak
Kapcsolatfelvétel (többféle módon történhet) Szükségletek, igények felmérése (telefonon, személyesen) Munkakör felmérése Toborzás (ügyfél adatbázisban és/vagy hirdetés útján, munkáltatói igények figyelembevételével)
Előszűrés (megfelelő munkavállalók kiszűrése) Közvetítés - Elhelyezés Utókövetés (munkavállalók és munkáltatók
közötti
kommunikációs
problémák megoldásában segítünk)
Valamennyi szolgáltatásunk térítésmentes!
Szakmai eredmények A pécsi 4M iroda adatbázisában jelenleg 789 álláskereső személynek van élő aktája. A program indulása -2004- óta 1716 személlyel kötöttünk együttműködési megállapodást. Összesen 430 fő elhelyezése történt meg a program által. A nyílt munkaerő-piacon 329 fő ; védett szervezetnél és kiemelt foglalkoztatónál 101 fő helyezkedett el. 81 fő került valamilyen felnőttképzési rendszerbe. (Általános iskola befejezése, érettségi, OKJ-s képzések)
Szakmai eredmények
Területi lefedettségünk jelenleg Baranya és Tolna megye, pécsi székhelyű irodával. 254 db munkáltatóval vette fel szolgáltatásunk a a kapcsolatot (Egyéni vállalkozók, KKV-k, Nagyfoglalkoztatók, Országos multinacionális cégek pécsi áruházai) 53 db partnerszervezettel (Hivatalok, egészségügyi –és szociális intézmények, egyéb ellátórendszerek) működünk együtt ügyfeleink munkaerő-piaci reintegrációjának érdekben.
Szakmai eredmények
Levédett szolgáltatási sztenderd (4M) Hálózati működés 4M tanácsadóképzés Saját informatikai szoftver fejlesztése (adatbázis) Kiadványok, film készítése Honlap: www.megvaltozott.hu
4M szolgáltatásba vont ügyfelek 2012. 02. 01. – 2013. 03. 31. Ügyfelek megoszlása nemük alapján 28 fő Ügyfelek megoszlása nemük alapján 138 fő
férfi; 10 fő; 36%
Férfiak 61 fő; 44% Nők 77 fő; 56%
nő; 18 fő; 64%
Ügyfelek megoszlása életkoruk alapján 138 fő
26-29 év közötti 5 fő; 4% 25 év alatti 2 fő; 1%
30-39 év közötti 29 fő; 21% 25 év alatti
50 év feletti 67 fő; 49%
26-29 év közötti 30-39 év közötti 40-49 év közötti 50 év feletti 40-49 év közötti 35 fő; 25%
Ügyfelek megoszlása iskolai végzettségük alapján 138 fő Felsőfokú szakképesítés/OKJ 4 fő; 3% Felsőfokú végzettség (diploma) 9 fő; 7%
Egyéb 6 fő; 4%
Általános iskola 32 fő; 23%
Technikusi végzettség 6 fő; 4%
Speciális szakiskola 1 fő; 1%
Középfokú végzettség/Érettségi 24 fő; 17%
Szakiskola/Szakmunk ásképző 56 fő; 41%
Ügyfelek megoszlása egészségkárosodásuk alapján 138 fő
Keringési rendszer betegségei 14 fő, 10%
Egyéb 1 fő; 1%
Látásszervi betegségek 2 fő; 1%
Hallásszervi betegségek 3 fő; 2%
Belső elválasztású megbetegedések 34 fő; 25%
Mentális és viselkedési zavarok 42 fő; 31%
Légző rendszer betegségei 2 fő; 1%
Daganatos megbetegedés 5 fő; 4%
Idegrendszeri megbetegedés 7 fő; 5%
Mozgássérült, mozgásszervi betegségek 28 fő; 20%
Ügyfelek megoszlása egészségkárosodásuk mértéke alapján 138 fő 2012. január 1. utáni NRSZH 50-60% közötti egészségi állapot (rehabilitációja nem javasolt) 2fő; 1%
2012. január 1. utáni NRSZH 30-50% közötti egészségi állapot (rehabilitációt igénylő) 4fő; 3%
2012. január 1. utáni NRSZH 30-50% közötti egészségi állapot (rehabilitációja nem javasolt) 1fő; 1%
egészségkárosodása jelentős, önellátásra részben, vagy egyáltalán nem képes 1fő; 1% OOSZI 40% 3fő; 2%
2012. január 1. utáni NRSZH 50-60% közötti egészségi állapot (rehabilitációval helyreállítható) 15fő; 11%
OOSZI 50% 9fő; 7% OOSZI 67% 7fő; 5%
2012. január 1. utáni NRSZH 60% feletti egészségi állapot 1fő; 1%
OOSZI 100% 3fő; 2%
2011. december 31-ig NRSZH 79% feletti 3fő; 2% 2008. január 1. utáni ORSZI 40% alatti 1fő; 1%
2011. december 31-ig NRSZH 50-79% 10fő; 7%
2008. január 1. utáni ORSZI 40-49% 36fő; 26%
2011. december 31-ig NRSZH 40-49% 8fő; 6% 2011. december 31-ig NRSZH 40% alatt 4fő; 3%
2008. január 1. utáni ORSZI 79% feletti 3fő; 2%
2008. január 1. utáni ORSZI 50-79% 27fő; 20%
Munkakör mátrix A 4M szolgáltatás pécsi irodáján keresztül 2013.04.01.-09.30. közötti időszakban elsődleges munkaerő-piacon elhelyezett 17 fő megváltozott munkaképességű személy megoszlása egészségkárosodásuk alapján
Bolti eladói munkakör Mentális és viselkedés zavarok 3 fő Mozgásszervi megbetegedések 1 fő Belső elválasztású megbetegedések 2 fő
Adminisztrátori munkakör Mozgásszervi megbetegedések 1 fő Keringési rendszer megbetegedések 1 fő
Betanított munka mozgásszervi megbetegedés 1 fő Szavatossági idő kontroller belső elválasztású megbetegedés 1 fő Karbantartó mozgásszervi megbetegedés 1 fő belső elválasztású megbetegedés 3 fő Műszaki ügyintéző keringési rendszer megbetegedés 1fő Takarító keringési rendszer megbetegedés 1 fő Közmunka mozgásszervi megbetegedés 1 fő
A megváltozott munkaképességű munkavállalókra vonatkozó foglalkoztatási gyakorlat (Salva Vita Alapítvány, 2012. június – nem reprezentatív mérés)
Rehabilitációs hozzájárulás befizetési kötelezettség eredménybefolyásoló súlya. (a munkakörök minél egyszerűbbek legyenek-rövid betanulási idővel, területi belső kvóta) A másik befolyásoló tényező az, hogy a HR politika hogyan értelmezi az esélyegyenlőség kérdését a felvétel során. Befolyásoló szempont, hogy milyen a vállalat munkaköri struktúrája, és ennek változtatására van-e hajlandóság.
Szintén mérlegelés kérdése, hogy az anyavállalat vagy tulajdonos számára ez a téma milyen prioritással bír. Nem utolsó sorban fontos tényező az, hogy a szervezetnek milyen anyagi erőforrások állnak rendelkezésére, vagy milyen mértékű anyagi erőforrásokat hajlandó bevonni az integráció megvalósítására. (Az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások jelentősége!)
A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának bővítésére jellemzően a következő HR eszközöket és megoldásokat alkalmazzák a vállalatok
munkakörök felmérése, új, megváltozott munkaképességű munkavállalókra "szabott" munkakörök kialakítása,
belső kvóta meghatározása, kötelező foglalkoztatási szint előírása, létszámon felüli foglalkoztatás engedélyezése,
betanítás és beillesztés, mentori rendszer kialakítása,
rugalmas foglalkoztatási formák, akár erre a munkavállalói csoportra kialakítva: például részmunkaidő, egy műszakos munkarend,
akadálymentesítés,
vezetők és a munkatársak felkészítése, érzékenyítése.
A kilenc munkáltató közül hat külföldi tulajdonú multinacionális vállalat, egy részben magyar tulajdonú multinacionális vállalat, és kettő magyar állami tulajdonú vállalat. Szektor szerinti bontásban kettő kereskedelmi, kettő vendéglátásban tevékenykedő, négy szolgáltatással foglalkozó, és egy az iparban foglalkoztató vállalat. Az alkalmazotti létszám 900 és 34.000 fő közt szóródik, a megváltozott munkaképességű munkavállalók aránya 0,2 és 14 százalék közötti értékeket ér el, négy vállalat esetén az 5 százalékos küszöb alatti a foglalkoztatás.
Köszönöm a figyelmet! Elérhetőségeink:
FONAVITA Nonprofit Kft. 7627 Pécs, Hársfa u.4. Tel.: 72/784-591, Fax:72/789-865 E-mail:
[email protected]