KREATÍV VÁ R OSOK
HELYZETKÉP
2014. NOVEMBER
PAGEO
TARTALOMJEGYZÉK
Edwin Bendyk A KREATÍV VÁROS: AZ UTÓPIA ELLENÁLLHATATLAN KÍSÉRTÉSE
Benjamin Barber (interjú)
4-7
8-10
AZ EMBERISÉG VÁROSI FAJ
Krzysztof Nawratek
11-13
AZ EMBER TESZI A VÁROST
Krzysztof Czyzewski
14-16
VÁROS ÉS KULTÚRA
2
KREATÍV VÁROSOK
PAGEO
KREATÍV VÁROSOK
BEVEZETŐ
Az ASPEN REVIEW kiadásáért felelős prágai Aspen intézetet a washingtoni székhelyű Aspen Intézet globális partnereként alapították 2012-ben. A prágai központ működésében egész Közép- Európára koncentrál és célja, hogy a szakpolitikai innovációk és a pártatlan viták számára kínáljon egységes színteret. Az intézet tevékenysége során éves konferenciák, szemináriumok és panel beszélgetések szervezésével, különböző célcsoportok számára kínál, vezetői, szakpolitikai és nyilvános programokat. E rendezvények keretében a központ abban támogatja a programokon résztvevőket, hogy változatos módokon hozzájáruljanak a régió gazdasági, társadalmi és kulturális növekedéséhez, összhangban az Aspen Intézet által vallott értékalapú vezetési szemlélettel. A prágai intézet folyóiratát, a nemzetközi ügyeket tárgyaló „Aspen Review”-t negyedévente publikálja. A kiadvány cseh, angol és lengyel nyelveken jelenik meg
3
PAGEO
KREATÍV VÁROSOK
EDWIN BENDYK A kreatív város: az utópia ellenállhatatlan kísértése Átalakuló gazdasági szerkezet és a városok funkcióváltása az ipari városokban - A TUDÁSALAPÚ GAZDASÁG ÉS A KREATÍV VÁROSOK VÍZIÓJA A
időszakot
szerző,
szempontjából
Jövőkutatási Központjának vezetője és
kapcsolódó mint
„szabadság
a
nagyvállalatok
eltűnését és népesség egyre jelentősebb
a Polityka Weekly elemzője, cikkében a
hányadának
kreatív városok utópisztikus modelljéről megvalósítását
a
gazdasági
arzenál” jellemzi, amely az ipari városok
Edwin Bendyk, a varsói Collegium Civitas
annak
utáni,
szerkezetváltozáshoz
1
és
rendszerváltozás
elvándorlását
és
elöregedését hozta magával. A szerző
korlátozó
erre példaként Detroit-ot, a közép-európai
társadalmi folyamatokról közöl írást.
térségből pedig Lodz-ot hozta, mint a lengyel textilipar egykori fővárosát. Az
A város szolgálja a fejlődést
ipari átalakulási folyamat (funkcióváltás) városon
belül,
városrészenként
is
A szerző írásának bevezetéseként leírja,
megfigyelhető, melyre a szerző Varsó
hogy a város olyan élettel teli jelenség,
Czerwona Wola városrészét említi, ahol a
mely szerepköreinek változásával, mint
nagyüzemeket és erőműveket bankok és
„funkcionális
és
csődfelszámolók vették át. Az ipari városok
identitással rendelkezik. A város pedig
és városrészek számára, a gazdasági
összességében nem csupán a település
szerkezet változása miatt, az átalakulás,
alapításának
funkcióváltás elkerülhetetlenné vált.
gépezet”,
eredeti
történettel
célját
(alapítási
narratíva) szolgálja, hanem a termelésen,
Az új gazdasági modellben a fejlődés
alkotáson, oktatáson keresztül az általános
legfontosabb mozgatórugói az információ,
fejlődést, a társadalmi előrehaladást.
a tudás, az innováció és a kreativitás. Az
4
PAGEO
KREATÍV VÁROSOK
ipari város narratíváját így számos esetben
A szerző szerint Landry, aki már 1980-
a kreatív város narratívája váltotta fel. A
ban megalkotta a kreatív város elméletét,
szerző alátámasztásként itt a 2016-os
a transzformáció korai szakaszát írja le.
Európa Kulturális Fővárosa címre világított
A brit kutató a katowicei vagy a Ruhr-
rá, ahol a kiválasztási folyamatban az
vidéken
önmagát, mint a kreatív ipar központjaként
történelmi folyamatként írja le, amelyben
azonosító várost, egyszerre versengett
az
emberi
fejlődés
Glasgow, Manchester, valamint Varsó,
az
egykori
fizikai
Gdansk, Lodz, Wroclaw, mint egykori ipari
munkaköröket
városok (végül Wroclaw győzött).
az
lévő
emberi
szénbányák
eltűnését
előrehaladásával munkavégzést
fokozatosan
kreativitáson
és
felváltják
és
tudáson
alapuló tevékenységek, amelynek alapja, hogy
Mi vezérli a dinamikus várostérségek fejlődését? A
városok
kreatív
kulcstényezőit LANDRY-re
és
RICHARD
fiatalok
képzettségi
szintje
egyre magasabb. Ezzel párhuzamosan pedig a fizikai környezet is átalakul, az egykori üzemek és erőművek helyén
átalakulásának
Bendyk
a
loftok, valamint kulturális és kreatív ipari
CHARLES
központok jönnek létre.
FLORIDA-ra
hivatkozva írja le.
Florida a városok kreatív átalakulásában három
kulcstényezőt
azonosított
(3T
modell): tudás, tolerancia, technológia. E
kreatív
átalakuláshoz
kapcsolódó
városvíziók azonban csak akkor válnak valósággá, ha Landry és Florida kreatív átalakulással kapcsolatos feltételezéseit maguk a lakosok és az önkormányzatok vezetői is végrehajtják. E kreatív irányba történő
elmozdulásnak,
átalakulásnak
egyaránt része kell, hogy legyen az innovációt és tudásáramlást elősegítő
2 5
PAGEO
KREATÍV VÁROSOK
fizikai környezet, infrastruktúra kialakítása
növelték bevételeit. A válság azonban
és
rávilágított, hogy a fizikai infrastruktúrába
az
elfogadó,
toleráns
társadalmi
szellemiség megteremtése. A városok kreatív és innovációt segítő
mint
ipari
az
beruházások,
átalakulással
megújításának
hosszútávon
hivatkozva, Bendyk javaslata, hogy első
nem
vezet
első
sújtott lépése,
fenntartható,
stabil növekedéshez. (A szerző bár nem
lépésként a jelenlegi lakosok kreativitását
fejti ki, de ilyen esetekben a beruházások
szükséges felszabadítani és ösztönözni.
fenntartásához,
Ez oly módon érhető el, ha beruházásokat
az
újonnan
kialakított
szolgáltatások igénybevételéhez a helyiek
hajtanak végre annak irányába, hogy jobb
által támasztott kereslet hiányzik, a turisztikai
életkörülményeket, élhetőbb környezetet
bevételek alakulása pedig nem minden
teremtsenek számukra, valamint megfelelő
esetben jelent kompenzációt. E mellett
feltételeket hozzanak létre városi szinten a
a nagyléptékű beruházásokat a városok
múzeumok, zenei központok, jó minőségű
gyakran adósságból finanszírozzák, mely
közterek, iskolák, egyetemek, éttermek
komoly nyomást helyez a stabil működésre).
és klubok fejlesztéséhez. Florida szerint ezen helyek fejlesztése sokkal fontosabb,
Proletárok diplomával – A HELYI
mint a technológiai parkok és inkubátorok transzfer
nagyléptékű
térségek
környezetének megteremtéséhez, Floridára
(technológia
történő
LAKOSSÁG KERESLETÖSZTÖNZÉSE
intézményei)
ÉS KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A
létrehozása, ugyanis utóbbi intézmények
KREATÍV ÉS KULTURÁLIS IPARÁGAKON
kialakítása automatikusan megtörténik, ha
ALAPULÓ FEJLŐDÉSÉRT
a város már kezelte a kreatív és innovatív munkaerő vonzását.
A kulturális és kreatív iparágak jellemzői
Gyakran ismételt példaként Bendyk is
jelentősen eltérnek a korábbi időszakban
Bilbao mintáját említi, ahol a FRANK GEHRY
által
tervezett
megszokott munkakultúrától és aktivitási
Guggenheim
rendtől. A kreatív és kulturális ágazatok
Múzeum és a kulturális iparba történő
legfontosabb jellemzői a következők:
beruházások rövid időre felélénkítették a
város
turisztikai
forgalmát
és
6
PAGEO
• önfoglalkoztatási formákon, mikro
a belső igények kifejlődése). A vízió és
vállalkozásokon alapulnak,
valóság közötti rés betöltéséhez, az ipari átalakulással sújtott térségek kreatív és
• a szektor természetéből fakadóan
kultúra
magas a bizonytalansági faktor (pl.:
jelenleg hiányzik az ipari átalakulással sújtott térségek jelentős részéből.
környezetben lehetséges, melyben a közösségek kulturális szempontból kompetenciákkal
és
elfogadással rendelkeznek (a szerző tudásalapú,
a
folyamatos
fejlődést
ösztönző
környezet
cikkének
konklúziója,
hogy
legfontosabb
a
kreatív
városok
elsősorban a benne élők kultúra és kreatív
tanulást,
szolgáltatások iránti igényének kialakítása
társadalom
elfogadó
Bendyk
megteremtéséhez, annak előfeltételeként,
ezt nem fejti ki, részletesen, de a
szükséges.
a
kulturális különbségek és értékítéletek
Berlin pedig fenntartható modellt mutat a
toleranciáján
társadalmi
kreatív megújulásra, amelyben nem a fizikai
környezetet is jelöl, ahol nem szégyen
rehabilitáció vezérel, hanem a társadalmi
a kudarc, a próbálkozás, ahol lehet
befogadás
egymástól tanulni).
alapuló szolgáltatások. A megfizethetőség
túl,
olyan
fizikai
rehabilitációjával
adva.
lassabb dinamikát mutatnak (például keresleti
fogyasztás
tényező,
mintázatainak
iránti
igény,
valamint
megfizethetőségen
tevékenységnek, szolgáltatásnak helyet
helyzet, a társadalmi változások ennél szolgáltatások
a
kulturálisan sokszínű maradjon, sokféle
kapcsolatos
beruházást hajtottak végre, a társadalmi
kulturális
és
ugyanis lehetővé teszi, hogy a város
Bár a múltban számos költséges, a városok
mint
fejlődésének
környezet (közösségek) fejlesztése, amely
• kibontakozásuk csak olyan társadalmi
az
gazdasági
a humánerőforrás (egyén) és a társadalmi
biztonsága kicsi),
kapcsán
alapú
megvalósításához, a legnagyobb kihívás
a munkahely- és a munkalehetőség
magas
KREATÍV VÁROSOK
a
átalakulása,
7
PAGEO
BENJAMIN BARBER
KREATÍV VÁROSOK
(INTERJÚ)
Az emberiség városi faj A városi népesség növekvő arányával kapcsolatban Barber kiemeli, hogy e területek számos problémával, például a bevándorlással, kábítószerrel kapcsolatos kihívásokkal vagy a környezetvédelmi (széndioxid kibocsátás), energiahatékonysági kérdések, valamint az egészségügy és közösségi közlekedés vonatkozásában is,
3
nagyobb hatékonysággal birkóznak meg,
filozófus,
szintű kezelésében példaként említi Barber
politológus, a neoliberalizmus kritikusa,
MICHAEL BLOOMBERG-et, New York 2013
a civil társadalom pártfogója. Legutóbbi
végén leköszönt polgármesterét, aki olyan
könyve 2013-ban jelent meg, amelynek
megoldásokat vezetett be, amelyeket a
címe: „Ha polgármesterek irányítanák a világot”
Fehér Házban is csak csodálattal figyeltek,
(If Mayors Rule the World).
például korlátozásokat vezetett be a
Benjamin Barber,
politikai
mint az állami szint. E kihívások városi
dohányzásra vonatkozóan, valamint az üdítőitalok árusításával kapcsolatban, ami
Mit tudnak a városok? -
a gyermekkori elhízás legfontosabb oka.
HATÉKONYABB VÁLASZOK A KÖRNYEZETI ÉS TÁRSADALMI
Szabadpiaci önkényuralom és dinamikus városfejlődés
KIHÍVÁSOKRA Barber állítása szerint az ember városi faj lett, amelyet azzal indokol, hogy míg 1800-
A szerkesztő-riporter felvetése szerint, míg
ban a világ lakosságának csupán 3%-a élt
egykor a városok a szabadság bölcsőiként
városokban, addig 1950-ben ez az arány
funkcionáltak, addig napjainkban azokban
már 30%-ra növekedett. Napjainkban a
az országokban terjeszkednek leginkább a
fejlett világban a városokban élő lakosság
városok, ahol hiányoznak a demokratikus
aránya 78%.
hagyományok, önkényuralmi rendszerek
8
PAGEO
működnek. nem
Barber
tartotta
ennek
kapcsán
szerencsésnek,
KREATÍV VÁROSOK
fontos lenne, hogy a legnagyobb városok
hogy
polgármesterei, egy globális parlamentet
összefüggésbe hozzák a demokratikus
(globális demokratikus platform) alkotva,
berendezkedést,
szabadságfok
rendszeresen összeüljenek és megosszák
mértékét és a városok növekedését. E
legfontosabb kihívásaikat és megoldási
helyett arra világított rá, hogy a fejlett és
gyakorlataikat.
a
fejlődő országokban fontos különbség,
A gyakorlati megközelítésből kiindulva
hogy míg a nyugati világban a városok
Barber kiemeli, hogy a polgármesterek
jobb élet ígéretével, a gazdasági fejlődés
az állami szintű politikusoknál sokkal
és az előrehaladás lehetőséget kínálva
kevésbé elfogultak politikai és ideológiai
vonzzák magukhoz a vidéki térségekben élőket, a
addig
vidéki
a
fejlődő
térségek
irányzatok
országokban
elhagyását
sokkal
például
az
vagy a hazaszeretet ösztönzésére. Barber arra is felhívja a figyelmet, hogy
Mivel rendelkeznek a városok?
helyi szinten a városi vezetők sokkal inkább
- „SOFT POWER” ÉS A GYAKORLATIAS
a „soft power” alkalmazásával (diplomácia,
HOZZÁÁLLÁS
oktatás, innováció ösztönzés, kulturális
ajánlása
szerint,
fejlődési,
mivel
szektor ösztönzése) élnek, míg az állami
a
szint inkább a „hard power” eszközeivel
működési
irányít
kihívásaik tekintetében hasonló esetekkel találkoznak
szükséges
koncentrálnia, mint koalíciók építésére
alacsony
szintű versenyképessége a globális piacon.
nagyvárosok
inkább
tömegközeledési kérdések megoldására
munkanélküliségi helyzete, valamint az
Barber
emberek
iskola- és lakásépítések felügyeletére, a
helyzet kilátástalansága, e vidéki térségek agrártermékeinek
Az
elvárásai szerint is a polgármestereknek
sokkal
nagyobb mértékben vezérli az ott lévő
emberek
tekintetben.
(például
büntetések,
szennyvízkezelés,
(utasítások, fizetési
katonai intézkedések).
parkolási problémák, közlekedési és helyi adózási kérdések, hulladékkezelés), ezért
9
korlátozások, kötelezettségek,
PAGEO
Egyenlőtlenségek és lehetőségek A
városok
társadalmi
hordozzák
a
kiemeli azt is, hogy az emberek többsége optimizmustól
és
a
Az állampolgárok már csak helyi szinten bíznak a demokráciában és a döntéshozókban
várostérségek
egyik legnagyobb kihívásaként arra is rávilágít, hogy bár a jövedelmek nagy része
ma
városokban
koncentrálódik,
A világ kiábrándult a demokráciából. Az
az ahhoz való hozzáférés nem mindenki számára
biztosított.
gazdaságsággal
A
jóléttel
párhuzamosan
érett demokráciákban a szavazók gyakran
és
korruptként tekintenek a politikusokra
a
és nem élnek szavazati jogukkal, míg
várostérségek adnak helyet a legnagyobb egyenlőtlenségeknek
is.
New
az
York-
A
kiemeli, hogy szükséges azt a szempontot
a
vándorolnak,
terei
és
a
mindössze
polgármesterek
társadalmi is
kutatások bizalma
kormányban
Államokban
és továbbhaladásra, vagyis a városok felemelkedésének
tavasz
az
szerint
az
elnökben,
kongresszusban
általában igen alacsony, az Egyesült
ahol lehetőséget találnak a fejlődésre csoportok
közvélemény
állampolgárok
is figyelembe venni, hogy az emberek
szegényebb
arab
állandó kockázata fenyegeti.
Barber az egyenlőtlenségek vizsgálatában
a
az
veszik körül és a polgárháború kitörésének
Egyesült Államokban.
térségekbe
például
az állampolgárokat káosz, etnikai háborúk
egyenlőtlenségek tapasztalhatók, mint az
a
újonnan,
eredményeként születő demokráciákban,
on belül például háromszor nagyobb
azokba
a
egyfajta önbeteljesítő ígéret.
felemelkedéshez. szerkesztő-riporter
érkezik
pszichológusok is úgy tekintenek, mint
a
legnagyobb lehetőségeket a társadalmi
A
vezérelve
városokba, amely pozitív hozzáállásra a
legnagyobb
egyenlőtlenségeket
KREATÍV VÁROSOK
19%,
viszonylatában
míg
a
ez
az
arány jelentősen magasabb, 50 és 70%
egyben,
közötti. Helyi szinten az emberek még
amely választási lehetőségtől nem lehet
bíznak a demokráciában, annak helyes
megfosztani őket. Barber továbbá itt
működésében.
10
PAGEO
KREATÍV VÁROSOK
KRZYSZTOF NAWRATEK Az ember teszi a várost feladata azonban elsősorban az, hogy „ügyfeleit”, vagyis elsősorban lakóit minél elégedettebbé tegye, igényeiket minél hatékonyabban szolgálja. A nyugat-európai kreatív és intelligens városmodellekre
alapozott
fejlődési
stratégia gyakran figyelmen kívül hagyja a helyiek valós igényeit, és csak vélt
4 Krzysztof Nawratek
szükségletekre a
szabadságát,
city) modelljének adaptációs problémáira hívja fel a figyelmet.
ellenére,
és
hogy
középpontjában
végződnek
technokrata
sikerrel. A városfejlődés vezérelemeiként fejlődésre
önrendelkező,
élő
A szerző állásfoglalása szerint annak
mondatra, illetve hívó szóra alapozott
technológiai
mint
ADAPTÁLHATÓ ELEMEK
Az egy elméletre, jelenségre vagy egy
ágazatokra
értelembe
Kreatív város és Intelligens városmodell – KÉTSÉGEK ÉS
Városfejlesztési stratégiák tévúton
kreatív
hagyományos
közösség.
és az egysíkú városstratégiák veszélyeire
azonosított
városok
vett poliszként történő működését, és
kreatív város és az intelligens város (smart
sohasem
amelynek
kapcsán Nawratek kiemeli, hogy ez sérti
a brit Plymouth
University építész oktatója, városkutató a
városstratégiák
alapoznak,
e a
két
városmodell
kapitalista
gondolkodásmód
és áll;
mindkét esetben lehet olyan elemeket
a
azonosítani,
alapozott
amelyek
meghaladják
e
fenti paradigmákat és hasznos elemként
nagy ívű stratégiák gyakran elterelik a
általános
figyelmet a települést használó emberek
érvénnyel
városokban.
valós problémáiról, igényiről. A város
11
adaptálhatóak
a
PAGEO
KREATÍV VÁROSOK
A KREATÍV VÁROS
AZ INTELLIGENS VÁROS
A kreatív városok modelljében az egysíkú
Az intelligens város (smart city) modelljének
stratégia
hátrányaként
abban
tükröződik,
hogy
az
Nawratek
az
állandó
bizonyos mutatók alapján (bohém index,
megfigyeltséget, az „Orwell effektust” emeli
homoszexualitási
ki, valamint a privátszféra, a személyes tér
csoportok
mutató)
előtérbe
kisebbségi viszi
csökkenését, továbbá, hogy e stratégiák a
véghez (elsősorban e társadalmi csoportra
városra csupán, mint gépezetre tekintenek,
építi a város fejlődésének stratégiáját),
kevesebb
szemben
konzervatív
várost használó emberek meglátásainak,
jövőképet valló csoportjaival. A kapitalista
igényeinek. E mellett azonban pozitív
gondolkodásmód pedig annak kapcsán
oldala
kerül a középpontba, hogy e stratégiák
hogy integrálják az információhoz való
fókuszában főként a befektetések és a
egyenlő hozzáférés gondolatát és az
magas képzettségű, kreatív munkaerő
infokommunikációs technológiák révén,
vonzása áll, háttérbe helyezve az ott
az emberek javuló kommunikációjával
élő társadalom valós igényeit. E mellett
és
azonban a modell pozitív eleme, hogy a
elősegíti, hogy számos városi feladatot
képzett, magas jövedelemmel rendelkező
a lakók felé kiszervezzenek (például a
munkaerő
tömegközlekedési rendszer nyomásának
a
helyezését
közösség
vonzása
és
megtartása
jelentőséget
a
hálózatos
kapcsán, az embereket a tőke és a
csökkentése
hagyományos
megosztást
gazdasági
mutatók
elé
smart
tulajdonítva
city
a
stratégiáknak,
összekapcsoltságával,
a ösztönző
alkalmazások
állítja. Az emberi tényező, mint központi
segítségével),
elem
kezdőpontja
helyi lakosok igényeinek kielégítéséhez
lehet az integrált, társadalmi befogadást
szükséges feltételeket és segíti a város
ösztönző városfejlesztési stratégiáknak.
demokratizálódását.
pedig
megfelelő
12
vagyis
személygépkocsi megteremti
a
PAGEO
Modellkövetés helyett kreatív és okos adaptáció - REAGÁLNI A HELYI
vállalathoz
kötött
KREATÍV VÁROSOK
(például
CISCO,
Microsoft, IBM), mely erős függőséget
LAKOSOK PROBLÉMÁIRA
eredményez.
A szerző e városmodellek lengyelországi
E modellek ésszerű, gyakorlat orientált és
alkalmazása kapcsán kiemeli Lodz városát,
sablonoktól
példázásához
ahol a kreatív városfejlesztési modellre
város
alapozott stratégiára, annak kialakítására, bár jelentős összegeket fordítottak, az a gyakorlatban nem volt képes változtatni
mentes a
illesztésének
szerző
(Brazília)
Curitiba
polgármesterére,
JAMIE
LERNERRE
hivatkozik,
város
tömegközlekedési
aki
a
helyzetének
megoldásában sajátos módon alkalmazta
sem a város funkcióin sem a működés
a smart city modellt. A városban költséges
menedzsmentjének módján, így a város hatékonysága nem javult.
metróépítések helyett, forrás hiányában,
A stratégia gyakran csak látszat szinten
a buszmegállókat úgy alakíttatta át, hogy
a buszjáratok indulását sűrítette, valamint
eredményezte a kreatív város létrejöttét,
azok elsősorban a gyors felszállást és
melynek valós célja sokkal inkább a
leszállást szolgálják. Utóbbi célt egyszerűen
befektetők vonzása volt, mint a helyi lakosok
életminőségének
úgy érték el, hogy egy jelzővonalat
javítása
süllyeszttettek az aszfaltba közvetlen a
(súlypont eltolódás).
járda mellé, bízva a buszvezetők tudásában.
Az intelligens városmodell lengyelországi megvalósításának a
társadalom
technológiai
gátjaként és
a
Nawratek a fenti példa alapján azt javasolja
Nawratek,
a lengyel városoknak, hogy az intelligens
vállalkozások
elmaradottságát
város
említi,
telekommunikációs, rendszerek)
kialakítása,
város
általános
megoldására, az életkörülmények és az
(például
életminőség
tájékoztatási a
kreatív
problémáinak egyszerűbb és hatékonyabb
szinten integrált, összehangolt, intelligens rendszerek
a
modellje helyett, elsősorban a helyiek
valamint annak veszélyét, hogy a városi városüzemeltetési
és
javítására
fókuszáljanak,
bízva a helyiek meglátásaiban, a helyben
szükséges
felhalmozott tapasztalatok, valamint a
eszközök fejlesztése korlátozott számú
helyi tudás erejében.
13
PAGEO
KREATÍV VÁROSOK
KRZYSZTOF CZYZEWSKI Város és kultúra társadalmi tőkét próbálja újjáéleszteni, a városi tereket élettel telivé tenni, előtérbe helyezve a közös tulajdont és a megosztott, közös felelősségvállalást.
Újraértelmezni a városokat A modern és posztmodern város számos
5 Krzysztof
Czyzewski,
a
új kihívással kell, hogy szembenézzen. A
2016-os
és
gazdaságszerkezeti
átalakulás gyakran fizikai szempontból
wroclawi Európa Kulturális Fővárosa (EKF)
is teljes kerületek leromlásával jár, így
rendezvény „mély kultúra” programjának igazgatója,
demográfiai
azok
aki cikkében arra keresi a
komplex
megújítási
szükséglete
egyszerre jelentkezik. Ezenkívül társadalmi
választ, hogy a kultúra csupán terhet
szempontból
jelent-e a városok költségvetésének vagy
olyan
kihívásokra
kell
választ találnia, mint az új identitás
inkább segítséget nyújt számukra a talpra
meghatározása, a társadalmi integráció
állásban?
és kohézió ösztönzése (egyenlőtlenségek
Míg az európai urbanizáció szintje növekszik,
csökkentése),
jelenleg kétharmada városokban él, ezzel
kérdése
párhuzamosan az is megfigyelhető, hogy
generációkért) és a magas életminőség
e központi területeken a dzsentrifikáció
biztosítása (a jelen generációi számára).
(a leromlott városrészek megújításával
társadalomra
és iskolázottságú társadalmi csoportok fogyasztás
(felelősségvállalás
fejlődés a
jövő
és a művészetek, ha képesek a széleskörű
fiatal, általában magasabb jövedelműa
fenntartható
Czyzewski állásfoglalása szerint a kultúra
az eredeti lakosság kitelepülése, helyére
beköltözése)
a
hatást
gyakorolni,
jó
eszközt kínálnak az átalakulóban lévő
tereinek
városok
kiterjedése megfosztja a lakosokat, az
és
egymással és a várossal való kapcsolatok
kihívásainak
nagymértékben
kezeléséhez
hozzájárulnak
a
társadalom könnyebb boldogulásához az
megteremtésétől. Napjainkra ezért számos
új gazdasági környezetben.
olyan városi mozgalom jött létre, mely a 14
PAGEO
Művészetekkel a társadalmi kohézió és integráció felé
Ezzel szemben a lengyel város, az európai szintű rendezvények szervezése mellett, az úgynevezett „mély kultúra” fejlesztését, a kultúra mindennapi életbe történő
A szerző szerint egy új ellenkultúra időszakával
nézünk
szembe,
visszaágyazását tűzte ki hosszú távú
amellyel
célként. Ennek keretében a művészeteket
kapcsolatban csak remélhetjük, hogy az
szeretnék
nem fogja a régit, valamint a máshogyan
átalakulási folyamatként, a különböző
Európa
projekt
Kulturális
Wroclaw
Fővárosa
számára
a
(EKF)
folyamatát
Kulturális
folyamatok érdekében,
eseménysorozat, ahol a kultúra csupán
ciklus
valami esetleges, pazarló és felszínes
kreativitás
többéves
előkészítési
számos
fesztivállal,
intézménnyel,
társadalmi
A helyszínek népszerűsítését és a kulturális tevékenységek mindennapi életbe történő
megítélést formáló, fizikai infrastruktúrára fejlesztéseket,
a
szervezettel és műhellyel működik együtt.
hirtelen
generált, költséges és csupán a külső koncentráló
egy
keretében
kulturális
jelenség. Az EKF projektek keretében gyakran
beindítását,
ösztönzését is szolgálja. A város ennek
majd a városnak, mint egy évhosszig tartó
városok
rendezvény
a helyi emberek bevonásával, az alkotási
fejlődést képes előidézni, többet jelent
a
Fővárosa
eseményeinek helyszínét fejleszti, hanem
hordozza
magában. Amennyiben a projekt szerves
ugyanis
az
Wroclaw tehát nem csupán az Európa
kultúra
társadalomra gyakorolt pozitív hatásának kiterjesztési
vinni
A művészet társadalomformáló erejének megközelítése
integrációjához
vezet. Az
közelebb
hogy a kultúra mindenkié.
és felváltani, hanem inkább egy bölcs csoportok
minél
emberekhez, erősítve azon szemléletet,
gondolkodókat teljes mértékben eltörölni
társadalmi
KREATÍV VÁROSOK
visszaágyazását a következő gyakorlati
presztízs
megközelítések segítik Wroclawban:
beruházásokat hajtanak végre.
15
PAGEO
• A
város
KREATÍV VÁROSOK
filmfesztiváljának
saját
A 2016-os EKF projekt fejlesztésének
intézménye
ahol
eredményeképpen, a városi környezet
azon kívül, hogy különböző filmeket
átformálásával, Wroclaw és térsége valódi
mutatnak be, számos oktatási és
műhelyként fog szolgálni az alkotáshoz
workshop tevékenységet folytatnak.
és a kreatív felfedezésekhez.
művészeti
• A
wroclawi
fesztivál
van,
történetmesélő
„meseházzá”
alakul
át,
ahol a helyiekben élő emlékeket, történeteket és tapasztalatokat a művészeteken keresztül, művészeti eszközökkel mutatják be. • Az opera visszatér a gyökerekhez: elhagyva a hivatalos épületet, a közeli a
kisvendéglő
librettó
társadalmi
felé
fordulva,
cselekményét
konkrét
kontextusba
helyezik,
továbbá e történeteket a művészek mellett külső, kirekesztett társadalmi csoportokból
érkező
emberek,
szereplők bevonásával mutatják be. • Fotográfiai negyed egy elhagyatott városrészben: a művészet eszközeivel, fényképek készítésével, gyűjtésével a
területen
buszmegállók
lévő és
a
bérházak, kiüresedett
kikötői területek történetét mutatják be a helyiek bevonásával, ösztönözve ezzel
az
embereket,
hogy
újra
felfedezzék e városrészt. 16
PAGEO
KREATÍV VÁROSOK
FORRÁSOK
ASPEN REVIEW CENTRAL EUROPE (No. 2. - 2013.): Creative Cities, pp. 9 - 24.
KÉPEK EDWIN BENDYK 01 (Forrás: http://technologie.ngo.pl/wiadomosc/910434.html) CHARLES LANDRY: THE CREATIVE CITY 02 (Forrás: http://www.amazon.com/The-Creative-City-Toolkit-Innovators/dp/1844075982) BENJAMIN BARBER 03 (Forrás: http://benjaminbarber.org/photos/) KRZYSZTOF NAWRATEK 04 (Forrás: http://m.wroclaw.gazeta.pl/wroclaw/1,106542,16807458,Wybitny_urbanista_opowie_o_grodzeniu_sie_ miast.html) KRZYSZTOF CZYZEWSKI 05 (Forrás: http://www.ara.cat/premium/societat/KRZYSZTOFCZYZEWSKI-Europa-projecte-culturalcohesionar_0_895710473.html)
17