TALÁLT EMBER
(Kovács Lajos)
Egy padon
Laca. Ültünk mi már így együtt. De meny-nyiszer, testvér. Az a pad, arra emlékszem erősen. Ültem a padon, te odajöttél, leültél mellém, aztán néhány mondat után elmentél. Akkor arra gondoltam, hogy azon az úton... hogy is mondjam, azon az úton, amin te távoztál, ki, a kerítésen kívüli terepre, hát azon az úton én már nem fogok járni. Nagyon közel ültünk akkor egymáshoz, egyszersmind végtelenül távol. Ezt a távolságot persze csak én éreztem. A Sportkórházban voltam abban az időben, Buda Bélánál. Nemigen ment a színházcsinálás, olyan emberek közelében voltam, olyan emberek beszédét hallgattam, akik nem voltak tisztában magukkal, hamis tudattal élték a napjaikat. Ezt többnyire azonnal ki szoktam szúrni. Nem az agyammal, hanem... nem is tudom. Valahogy az érzékszerveimmel. Ilyenkor összezavarodom. Azt tudom, hogy előbb-utóbb onnan el kell mennem. Az elvonulásaim, a meneküléseim, a kiprovokált balhéim vagy rosszulléteim ebből következnek. Abból, hogy nem látok tisztán, és ezért türelmetlen leszek, nem várom ki az időt. Pedig várakozni aztán tudok. A Főiskola után Békéscsabán tudtam várni tizenkét évet. Nem, nem a térelválasztó kerítéseket, ajtókat, falakat akarom átlépni. Magam felé akarok lépni, mert a valódi kerítések itt vannak, belül. A kinti falakat én választom. Én választom meg, kívül vagy belül járok. Én döntök, amikor egy adott pillanatban fogom a két pár zoknit, a melegítőt meg a futócipőt, és otthagyom a próbát, hogy hazamehessek. Ez az én szabadságom. 1980 és 1984 között, a szolnoki időkben dehogy akartam otthagyni a próbát. Paál Pista színházában voltam akkor úgynevezett vezető színész. Szabad, kreatív, jó barátokkal körülölelt korszak volt az. Orbán Tibi, Nagy Zoltán, Nagy Sándor Tamás, Udvaros Dorottya, Holl István, Árkosi Árpád... csupa nagyszeru, tehetséges ember. 1985-ben követtem Istit Veszprémbe, de ő ott már kiírta az ajtajára: "Ne zavarj, mert alszom!" Pontosan megéreztem, szinte már az első pillanatban, hogy onnan nekem mennem kell. Már nem várhatok tizenkét évet, mint Békéscsabán. Az a békéscsabai tizenkét év elviselhetetlen volt. Kibírhatatlan! Minden jel arra mutatott, hogy
1/8
TALÁLT EMBER
katasztrófa lesz a vége. Aztán nem: Szeged és Szolnok következett, gyönyöru küzdelem egy gyönyöru tehetségu csapatban. Erről még biztosan lesz szó, Laca. A semmiből jöttem vissza a színpadra. Én magam is egy senki voltam. Emlékszem, egy Hamlet-előadás után a Donáth Péter nevezetu kaposvári díszlettervező megkérdezte Istit: "Ezt a fickót honnan szedted?" Ez a kérdés sokszor elhangzott életem során. Ki ez a fickó? Hol találtátok? Hol szedtétek össze? Mint az áramütés, úgy értek ezek a mondatok. Engem csak úgy össze lehet szedni? Mintha valami jókedvu részeg találna az utcán, és hazavinne ajándékba. "Ezt hoztam neked, kisfiam, találtam az utcán. Csinálhatsz belőle kisvasutat, gorillát vagy amit akarsz, a tökeit is megfoghatod, kedvedre gyúrhatod." De én ezekre a mondatokra nem haragudtam, á, dehogyis. Boldogság volt Szolnokon lenni. Az a csapat engem megerősített, megemelt. Igazolta az önbizalmamat, amit azért soha nem veszítettem el. Tudod, én azért mindig bíztam, még Csabán is. Amikor mínusz húszban kiálltam éjfélkor stoppolni, tudtam, hogy reggel hatig föl fog venni egy autó. Az tuti. Hat óra nem múlhat el úgy, hogy ne vegyenek fel. Pedig hát közben mínusz húsz volt, és amikor leguggoltam szarni, merthogy háromkor rám jött, hát emlékszem, mire az leért a földre, olyan keménnyé fagyott, mint a kő. De ott, akkor, csupasz seggel guggolva is tudtam, hogy majd jön a nyár, meg jön a hajnali hat, és akkor érkezik az ügyeletes tejeskocsi, és az hótzicsi, hogy hazavisz. Ehhez nekem pumpálnom kellett magamat sok-sok ibrik kávéval meg az akkor használatos doppingszerrel, a Gracidinnal, amit azóta különben kivontak a forgalomból. De talpon kellett maradni, mert a két gyerek itthon várt, rögtön egymás után születtek, ugye, és én bizony szerettem őket pelenkázni. Szerettem hazajönni Gyulára. Még olyan áron is, hogy miszlikekre estem szét, és úgy kellett összekaparni. De amikor hívtak a színészházba, szépen, csöndben mutattam az utat: nekem oda kell mennem, mert ott az otthonom. És haza is repültem mindahányszor. Amikor ültünk a Sportkórház kerti padján, akkor már túl voltam a nehezén. A miskolci színházban történt: emlékezetem szerint az egyik színésznő fejbe vert egy kétliteres kólásüveggel. Én meg a liftnél elájultam. Merev testtel hanyatt estem, kicsit reccsent a koponyám. Eltelt két hét, és én két hét múlva nem tudtam se írni, se olvasni, járni is alig. Alkalmatlanná váltam a színházcsinálásra. A színpadon mégiscsak mozogni kell, meg mindenféle pofákat kell vágni, meg beszélni is kell, márpedig alig tudtam megszólalni. Képtelen voltam kimondani bizonyos szavakat. Elidegenedett, elembertelenedett, elnéptelenedett..., ezeket gyakoroltam, de nem ment. Felhívtam gyulai barátomat, Ábrahám Gyurit, tud-e olyan helyet a világban, ahol sok a ló, és kevés az ember. Tudott, ez volt Nyírtas. Itthonról, Gyuláról indultunk. Emlékszem, ahogy közeledtem az autó felé, még alig kelt fel a nap, ott buzgólkodtak az autó körül, éreztem, ez az autó engem nagyon messzire fog vinni. NAGYON MESSZIRE. De előbb még Miskolcra kellett mennünk, hogy ott összeszedjem a cuccomat. Azon imádkoztam, nehogy találkozzam bárkivel is. De mégiscsak összefutottam egy hölggyel, akinek azt mondtam: "Vigyázzanak magukra, legyenek jó színészek, én most elmegyek, de vissza fogok jönni." Beszálltam a kocsiba, oldalt néztem, úgy mentem el.
2/8
TALÁLT EMBER
(...) Talált ember. Kaspar talált ember. Azért mondom ezt most, mert Kaspart játszottam a miskolci stúdióban a nyírtasi, sportkórházi történet előtt. Homokkal volt leszórva az az ember, úgy találtak rá, hogy aztán felöltöztessék, beszélni tanítsák... Nagyon jó munka volt, de nagyon strapás. Maga a díszlet is strapás volt, két kifeszített vetítővászon között loholni a homokban, feldarabolni a mondatokat úgy, hogy azok... hogy is mondjam, ne plakátok legyenek, hanem ebből a srácból, ebből a talált srácból, Kasparból szakadjanak ki. Rendkívüli módon megviselt az az előadás. Az utolsó kettőt Budapesten abszolváltuk, a Szkéné Színházban. Igen, ott a rakparton. Az első nagyon jól sikerült, odajött Jeles András, és ölelgetett, zokogott a vállamon. Odajött Eörsi István is, aki a darabot fordította. Megkerestek a függönyök mögött, abban a zugban, ahol öltöztem. Tudod jól, régóta nem öltözőben öltözök. Szépen kigyúrt alakom van, kitapinthatja bárki, szóval nincs mit szégyellnem, sőt. Kezdetben szerettem is magamat nézni, hosszan nézegettem az arcomat, a testemet az öltözői tükrökben, még a ruhapróbák is nagy élvezetet okoztak. Aztán eljött az idő, amikortól ez a tükörvilág súlyossá vált. Féltem, szorongtam. Bementem a vécébe, és úgy éreztem, tévékamera figyel engem. Az öltözőben féltem a hozzám hajoló másik embertől, mit fog kérdezni, és milyen célból. Sima üldözési mániám volt, amivel meg kellett küzdenem. Meg is küzdöttem, és csak annyi nyoma maradt, hogy megszoktam ezt a "háziöltözőt". Így estéről estére végignézem-végighallgatom az egész előadást. Követem minden ákombákomját, pillanatnyi zurzavarát, spontán zsenialitását, szóval azt, ami aznap történik. Ügyeletes megfigyelő lettem. De ez a megfigyelés veszélytelen, pusztán saját örömömet és koncentrációmat szolgálja, sőt, egészségem cáfolhatatlan jele. Na szóval: Eörsi István is elégedetten ölelgetett, de akkor már arra gondoltam, különösképpen a második előadás után, ami nem sikerült túl jól, hogy többé nem akarok játszani. Tudom, talán akkor is tudtam, ez helytelen gondolat. De mégiscsak ezt tudtam gondolni. Akkoriban már Banquo szerepével is bajban voltam a Macbethben. De Miskolcról visszább kell menni, Debrecenbe, Veszprémbe, egészen Szolnokig. Mert azután tört össze minden. Szolnokon még kerek egész volt minden. Az a hely volt, ahol Paál Pista, Árkosi Árpád és a közösség elfogadta azt, aki vagyok. Léteztem, ahogy létezni tudtam, és ez így volt nekik jó. Leülhettem a székemre. Mert volt székem, volt helyem. Zala Macinak szimtén megvolt a helye, és megvolt a söre is. Később az én söröm is meglett, amikor a dolog kezdett szétzuhanni. 1984 után. Mert hát nem a Kaspar-előadás után lett minden balhés és büdös számomra. Már korábban elkezdtem lődözni magamra. Bizony, a debreceni szerződésem idején már alig vártam hajnalonta, hogy egy kocsma kinyisson, és becsapjam az első felest. Vajon mit tompítottam el, minek nem mertem a mélyére nézni akkor? Vajon mit nem ismertem fel, mit nem láttam tisztán? Négy évig nem kellett semmit eltompítani. István figyelme rám koncentrálódott, a színésztársak szeretete
3/8
TALÁLT EMBER
átölelt, és a napnál világosabb volt, hogy egy Hamlet nem ihat, egy Stanley, egy XX, egy Ványa nem ihat. Pirandello IV. Henrikje, ez az átkozottul nehéz szerep, ez a kint és bent libikókáján billegő, játék és valóság mezsgyéjén botorkáló, tudathasadásos szerep igencsak megviselhetett volna, de nem. És nem viselt meg a Hamlet se, Meier se, és nem viselt meg a négy suru szolnoki év se. Vajon mi tunt el ezután? Mitől lett minden zavaros, távlattalan? Állandóan ezek a kérdések motoszkáltak, zsibongtak a fejemben. Ezek szakadtak ki belőlem évekkel később, amikor Árkosi Árpádnak Kolozsvárott a fülébe üvöltöttem a kérdést: MI A SZÍNHÁZ MA?! 1992-93 körül lehetett ez, tudod, amikor az Őrnagy szerepét próbáltam Szatmárnémetiben, és még a próbaidőszakban átrándultunk Kolozsvárra, mert a szatmáriak ott vendégjátszottak egy Edith Piafról szóló darabbal. Ezt néztem meg. Nagy örömömre szolgált az előadás, mert szépen énekelt a kis hölgy, aztán ugye ráuntam, és egy idő után kimentem az előcsarnokba. Ott lázasan kerestem valamit. Vagy valakit. De nem találtam. Nem találtam megfelelő embert. Talán magamban nem találtam a megfelelő embert. Kerülő utamat jártam akkor ott, ahogy életemben annyiszor. A tizenkét év Békéscsabán eleve maga volt a kerülő út. De arra szükség volt, hogy utána Szegeden Árkosi rendezésében, az Állatkerti történetben azonnal helyemre kerüljek, és Jerry szerepében tisztán lássam a választ a kérdésre: mi a színház ma? Jerryként ütődtem ide-oda. Folyamatosan kiszorultam, magányra vágyva kiszorítottam magam, miközben folyamatosan tartozni szerettem volna valahová, valakikhez. Megfejthetetlen kettősség ez: rendkívül erős bennem a vágy, hogy az emberek között legyek, és nincs is baj, voltam köztük eleget, Szolnokon végig köztük voltam - és mégis, árulkodó jelek sokasága mutatja, hogy adott pillanatokban leválok mindenkiről. Vajon csak látszólag tartozom közéjük, és valójában csak magammal törődöm? Önző, rohadt, utolsó, bitang csavargó lennék? Ez a két oldal, magányvágyás/közösségvágyás egymást átfedik, átmossák. Ezekből az átmosásokból rajzolódnak ki az ember kontúrjai: egy magának való, de nem önző ember kontúrjai.
Azt a kissrácot látom mindig, aki Bátaszéken, a faluszélen lakott: apám apjánál, a Kálvária utca 8-ban, ahonnan aztán elköltöztünk - gyerekkoromban összevissza költöztünk - a Malom utca 6-ba, a falu másik oldalán lévő legutolsó házba. Ez szinte az erdőbe épült be, mely erdő után egy vékony ér következett, a Sárvíz, azon túl pedig ott volt a pálya. A szent futópálya. Állt a kissrác, és figyelte a nyolcsávos, fekete salakos pályán mozgó embereket. Elnézegette a
4/8
TALÁLT EMBER
sízőket is, ahogy surrantak, surrogtak a domboldalon. Olyan volt az a domboldal, mint egy filmvászon. Mozizott a kisfiú, bámulta a vásznon az életet. Az elérhetetlen életet, merthogy neki nem volt sítalpa. Kovács Lajoska. Aztán persze kaptam korcsolyát, sőt, sílécet is szereztek. Magamhoz vettem az elemózsiástáskát, volt benne kenyér, kolbász, víz, és nekiindultam. Mentem, mentem a befagyott Sárvízen, sokszor egészen Bátáig meg vissza. Korcsolyáztam, síztem tíz-tizenöt kilométert. Az az ócska sítalp igen veszélyes volt, mert nem lehetett vele manőverezni. Felvetted az irányt, aztán szlalomozás nélkül, bele a pokolba. Egyszer valóban beleszaladtam egy felfagyott, felszántatlan területbe, valami elkapta a farcsontomat, én meg elájultam. A napokban, amikor a maraton miatt tetőtől talpig megvizsgáltak, megszólalt az orvos: "Magának meg le van törve egy darab a csigolyájából!" Szerintem akkor tört le belőle. Álltam ott kissrácként a Sárvíz szélén, az erdő szélén, nézegettem a hófehér domboldalon mozgó fekete pöttyöket, és vágyakoztam közéjük. Szerettem volna azokhoz tartozni, akik surrannak, siklanak, futnak, surrognak... Órákig el tudtam nézni ezeket a pontokat. Elindultak lassan a dombtetőről, és csúsztak lefelé. Egyik-másik néha megállt. Olyankor elmosolyodtam. Tudtam, hogy most valami krach van, a fickó éppen havat eszik, szóval hogy nyilván hatalmas bukásnak vagyok éppen szemtanúja. Köztük surranni-futni - és mégis egyedül lenni, ez a mai napig megmaradt. Nem állok a vártán, el-eltunök, de figyelek a fiúkra, lányokra, és drukkolok nekik. Az igazán komoly kérdés természetesen az, mit teszek én a többiekért, segítek-e nekik egyáltalán. Hogyan vagyok tagja bármilyen közösségnek, legyen az egy társulat, egy falu, egy város közössége? Hát igen, most, amikor akarva-akaratlan vallomást teszek, megdöbbenve látom, hogy valójában soha nem tartoztam semmiféle közösséghez... Azt hiszem, ez súlyos hiba. De közben az is igaz, még ha nem is olyan látványos, hogy igenis nyitott és figyelmes vagyok a világ felé. Volt, aki ezt észrevette, volt, aki nem. Paál Pista észrevette. Látta, hogy ez az ember valahonnan jön, ami megnevezhető, látta, hogy ez az ember van, létezik, létező személy. És neki így lesz jó ez az ember, ahogy van. Sok helyen gyanakvást tapasztalok, és ott én is azonnal bereteszelem a kapukat. Visszahúzódok, hallgatok, de azért készülök, és meghallom az őszinte hívó szót. "Várunk, Lajos, gyere vissza!" - üzente Árkosi Árpád Nyírtasra, ahol csendben gondoztam a lovakat. Visszamentem, és eljátszottam Jourdaint Az úrhatnám polgárban. Mert vártak rám és elfogadtak. Előttük meg mertem nyílni, elnézőek voltak a marhaságaim iránt. Igaz, ilyenkor nem is csinálok marhaságokat. Na jó, a négy szolnoki év alatt egyszer berúgtam egy ablakot. István megbüntetett ezerkétszáz forintra, ennyi volt a balhém. Meg egyszer kiment a bokám, meg néha elment a hangom. Túl sokat üvöltöztem a színpadon. Azt hittem, ez az erő jele. Különben az is. Akkoriban végtelen erő és lendület volt bennem. Bizony, Laca. Az erőmmel különben sosem tudtam jól bánni. Ez összefügg azzal, hogy valahogy gyerek maradtam. Csányi Janival beszélgettem nemrég, és ő csak úgy dióhéjban összefoglalt engem: hogy nagyon jó periódusaim vannak, és olyankor egészen szenzációs vagyok, de aztán csapnivaló... meg hogy önző lennék, ezt is mondta, meg hogy gyerek maradtam, nem nőttem fel. Éppen futás után voltam, tele oxigénnel, nem igazán értettem, miről beszél, illetve... nagyon is értettem őt, és tudtam, hogy ez így igaz. De hát ha így van, akkor így van. Ez vagyok én. Kovács.
5/8
TALÁLT EMBER
(...)
Bátaszéki Jack Bátaszékről nyolc óra húszkor érkezett a Délibe a gyorsvonat, és arról volt szó, hogy a bátyám, illetve a felesége vár az állomáson. De nem várt senki. Úgy látszik, megfeledkeztek rólam, vagyis hát biztos megvolt nekik a maguk gondja. Na nem baj, közel laktak, az Attila út 31. szám alatt. Lecsattogtam, csöngettem, nem voltak otthon. Leültem a fube a Nap-hegy oldalában, magam elé tettem a bőröndöt, és vártam. Rettenetes meleg volt, emlékszem, fekete ruha volt rajtam, és ömlött rólam a víz. Délután háromig várakoztam, akkor megjöttek, és beengedtek. Nem volt ez egyszeru eset. Feljön egy vidéki srác, aki egy évig náluk fog lakni. Merthogy egy évet kaptam tőlük: ezalatt kellett zöld ágra vergődnöm. Amikor először nem sikerült a színifelvételim, Sándor bátyám jött velem végig a Rákóczi úton, és üvöltött: "Így nem lehet felkészülni!" Valóban nem voltam fölkészült. De hogy ezt ő honnan tudta, fogalmam sincs. A felvételin egyszeruen nem tudtam felfogni, hol is vagyok. Az Ódryn mindenféle csinos urak, gyönyöru hölgyek vonultak előttem, és hallatlanul elegánsan és lazán viselkedtek. Minden festett volt és illatos, én meg földszagú idegen voltam. Nyilván ezt szúrta ki Sándor bátyám. Ezért is tartott engem ebben az egyéves kordában. Jó tanítónak bizonyult. Keveset szólt, szigorú volt. Egyszer szájon is vágott, mert csámcsogtam az asztalnál. Áthajolt az asztal felett, és szájon vágott. Egy másik alkalommal, amikor színházba készültek, és nekem kellett vigyáznom Pétire, tudod, a Peti fiukat, a Kovács Gerzson Pétert hívták így, egyetlen percet késtem. Irénke, a bratyó felesége teljesen kivolt, veszekedett velem: "Hogy mersz késni? Mit képzelsz te magadról?!" Aztán még hozzátette: "Különben csomagod érkezett." Anyám küldte, szilvásgombóc volt benne. Sírva tömtem magamba a gombócot, miközben jobbról-balról árgus tekintetek figyeltek. Az azóta oly sokszor átélt otthontalanság első élménye. Nem is tudom, mit akartam én Pesttől. Abban biztos voltam, hogy erő van bennem, és annak találkoznia, ütköznie kell az élettel. Eseményekre vágytam, amelyek majd pecsétet ütnek belém. Eszembe jut egy villamosozás - mindig villamossal mentem a Beloianniszba -, szokás szerint fürtökben lógtak az emberek a lépcsőkön, egyszer csak sikítás, hangzavar, a villamos csikorogva megállt. Mintha álmodnék: egy ember lábak nélkül fekszik egy hóbuckán, a feje széttrancsírozva, mint egy tojás. Az történt, hogy egy teherautó megcsúszott, és a fürtben lógó embereket szépen lekaszálta. Aznap gyásznap volt a Beloianniszban, mert három munkás meghalt. Isten bocsássa meg nekem, de szükségem volt ezekre az eseményekre. Hogy suru
6/8
TALÁLT EMBER
helyzetekben találkozzam az emberekkel, találkozzam magammal. Milyen is vagyok? Ez ilyenkor derülhetett ki. Másokkal, téthelyzetben. Különben többnyire egyedül voltam. Egyedül olvastam a Nagyvilágot vagy Zolát, vagy A fára mászó bárót Italo Calvinótól, egyedül futottam, egyedül gyötrődtem órákon át a matematikapéldák fölött. Középiskolásként három-négy órát ültem egy-egy egyenlet fölött, volt olyan példa, amelyet négy éven át nem tudtam megoldani. Nem igazán ment a matematika. Így aztán sokszor arra kényszerültem, hogy reggel Bajára menet, a vonaton másoljam le a házi feladatot Garamvölgyi Matyi füzetéből. Hála és köszönet ezért Matyinak, aki jó társam, barátom volt mindig. Bejárók voltunk. Reggel ötkor kellett kelni, hat húszkor indult a vonat Bátaszékről. Sokan jártunk be Bajára. Volt szép sapkánk. Zöld-sárga-kék - ilyen egyensapka. Jól néztünk ki, bizony jól. Hárman mindig együtt utaztunk: Matyi, Csicsó meg én, a Lajcsi. Lajának, Lujának meg Kovinak is hívtak. De főleg Lajosnak. A Főiskolán viszont tényleg kaptam egy nevet: elneveztek Jacknek. Ott valamitől Jack lettem. Na nem Jack Nicholson, nem. Csak a bátaszéki Jack. Színházat Bátaszéken nemigen láttam. Vagyishogy... a szüleim, ők rendkívül tehetségesek voltak. Egy száztagú MÁV-kórus szólistáiról van szó - apám tenor, anyám szoprán; mindketten vasutasok. Ragyogóan énekeltek, és ragyogóan játszottak. Anyámat a bátaszéki Fedák Sárinak nevezték, amikor ő játszott, megtelt a kultúr. Belépett a színpadra Molnár Juci, az anyám, és az emberek a hasukat fogták a nevetéstől. Anyám nagyon, de nagyon meg tudta nevettetni az embereket. A színészetet anyám játéka jelentette nekem. Áradt belőle a játékos kedv, valami elementáris fokon játszott, végtelenül tehetséges volt. Édesanyám nem titkolta színészi törekvéseit, de éppen ezt nem szerette az öreg Kovács, apám apja. Mihaszna foglalkozásnak tartotta, a színészek nem dolgoznak, mondta. Az öreg sokat kínozta anyát a színészet miatt. De erősen emlékszem egy képre apámról is: egy hosszú csónak mellett ül a színpadon, valakivel beszélget... arra emlékszem, hogy ez egy igen komoly darabban történt. Abban az időben népszeruek voltak ezek a falusi színjátszó körök. Az ötvenes évekről, az én gyerekkoromról beszélek, Laca. Te akkoriban születtél, ugye. És akkoriban halt meg a Jimmy Dean - akiről persze azt sem tudtam még, hogy a világon van, illetve volt. A nyolcvanas években ismertem meg őt három filmjéből. Nagy színész, nagyon nagy. Romantikus gyerek voltam, néha átéltem, hogy olyan költői vagyok, olyan szép, ártatlan gyerek, és felfedeztem magamnak egy-egy verset. Jé, hát nézz oda, ennek a Schillernek úgy stimmel a verse az én lelkiállapotomhoz! És akkor megtanultam a Búvár címu verset. Valamit észrevehetett a magyartanár, mert egyszer azt mondta: "Lajos, maga tanulja meg József Attilának ezt meg ezt a versét, a következő órán álljon ki, és mondja el!" Én ezt örömmel teljesítettem. Fura dolog: jössz előre a hátsó padtól, szembefordulsz a három padsorral, elmondod, amit kell, aztán visszaülsz, és megelégedett, jó érzés ölel körül. Álltál ott, láttad, hogy az osztálytársaid élénken figyelnek, téged figyelnek, és csodálkoznak, hogy jé, ez a gyerek, aki csendben szokott ülni, most szaval. Kölcsönösen bámultuk egymást, hogy nofene. Jó érzés volt, nem féltem.
7/8
TALÁLT EMBER
(...) Később királlyal görcsölnöm, közönséget. belőlem agyam. mondat tekintetemen egy szobrot, Mondtam társulatot. Megöleltük színházat. veszprémi A vendégszerepeltünk után egyébként előbújt amikor Istvánnak, Mészáros Elmondta, egymást, Végignéztem, és leálltam. a premieren. teljes a mégis. azt Szolnok a láttam, szerepében hagyjuk színházban mondtam amnéziát. hogy A kollégák előtti, előadás Nem nem kicsit ahogy a ezt fővárosban. néhány Nem érzem találtam sárdagasztós fölmelegedett előre abba. dermedten sokszor érkezik úgy tudtam, kellett ott kezdődött, Ettől szót, meg a féltem. jól Akkor "szakma". valahogy néztek, magam, megköszöntem, jönnöm, ki a vidéki a vagyok, szívem. Kísérteties engem hogy Holl múlt. el elmondani ő Kritikusok, ülünk hol akarok is Csöge abban De már megnyugodott. Leálltak vagyok. eset hogy számon a menni, színpadon, a elindult egy rendezők, történt városban. a ott Ez reflexeim, szöveget. lehettem, tartottak, jéghideg és ismétlődött felém, velem, ő Összehívta és ezt színészek Szerettem várjuk és szétzuhant elfogadja. Két-három nem volt amikor és látta meg elhagytam minden. kellett a -hogy a a később és Nicolo egy az Nem helyette visszakerültem 1984-ben magunkban önazonosságunkból össze megboldogult másnap ez kínlódnom, azt az a jelentette voltam szolnoki rémséges már elhagytam. szenvednem hordozzuk nem Gaál Szolnokra, már, -kell "kambek". Isten tudtam jégkorszak Erzsi épül aki Átépített, bocsássa az Szolnokon. abban rendezéséből. fel lábra otthont, Spiró A aIgazán premier jött csigaház, állni. tükrökkel a színházába, meg, tőlem el. érvényes Kétségbeesve Igen, Ami előtt de Csinálnom idegen ahová cicomázott, persze nem így egy gondolatainkból, már van tagadom, színházcsinálásban. bármikor héttel nem nem -, kerestem kellett ismeretlen porckorongsérvvel a találtam városon bebújhatunk... örömmel Posa egy az megszenvedett tompítatlan márkiként azt egykori terepre múlik. fogadtam az otthont, Amikor És akolmeleget, érkeztem. kizuhantam hanyatt nem nekem a amelyet fájdalmat. évekkel kellett esést mégsem Mindannyian a de tovább később Mert és jött A Haumann százhúsz széthúzódik. orvos hanyatt Woyzeck csak esést, felülést Petya izomhúzódást forgatásakor Lesápadtam, és játszotta kiderült, csináltam. szedtem remekül állapított bizony leizzadtam. Egyszer a össze -hittem, meg. porckoronggal egzecíroztat csak "Srácok ezt Egy éreztem, a év gerincsérvet. -helyemet múlva mondtam engem. baj hogy van. Szolnokon A itt -, gép Van hátul, álljunk négyszer az az megcsináltam a le, egyik jelenet, baj indult van." csigolyánál amikor rám, Másnap a tompítatlan négyszer az valami orvos az Látod, teljesen tökölök budapesti harmadik évesen kisiskolásként szállnom. itt a sok a van drukkal, éve bátaszéki-gyulai vagy mindenen ez fővárosi viselkedek. gödöllői a miért Woyzeck. túl színész kotol vendégjátékokon vagyok Vissza-visszatér "bejáró bennem vagyok, már, színész" nagy a és és félsz? mégis, siker, nem megfordultam a görcsét. félelemhullám, Ami teljesítek díjak, mondjuk például Nem minden. elég vagy félek ki, abban és bizonyos jól. hatvan De én, ilyenkor Pedig nyilvánul még dehogy, filmben. helyzetekben ez most azt sem meg, érzem, és már, Ötvenöt-ötvenhat mégis. ölte hogy bárkásként, ki ki kell belőlem Miért néha Igen, lehúztam csináltam, Aztán talán láttam ott, amit a békéscsabai Szolnokon nem szerettem hiszi el. A volna. tizenkét játszma Becsülettel Igaz, év végét, ennek arra dolgoztam és sem azonnal gyökere. tudtam Csabán, tudtam: volna Bárkinek de Istenem, válaszolni, hát mondom, nem azt itt milyet a a helyem. hogy színházat is ennyi szeretnék. időt Mocsár Milyen leghatékonyabb meg előttem mesedarabban olyan ki szerepét dolgoztam. Kitaláltam Folyamatos testemet, méh, módon seggeket letámadtak, Hogy négy tapasztaltam, előszobából toporogtunk valahogy mindhiába számíthat, szárnyalásának maradtam mesedarabokba, volt gondol szerepeket előadáson kérdezte Szerintem tudhatták, másfajta nem Bicskey fogok mondogattam. kerülök szabálytalanul, következett. ivóba, vagyok!", azért Szegedig tizenegyszer Zsuzsát: Irány színpadon, aaz nézőtérről. Kazi, valamit is óra. sőt, nem Gyula. aén rettenetes menni, megittam sokára vegetálás, arra? agyonverettem büdös el a Karcsi színházcsinálás "Értesse is Körösztös bekeveredjünk. jussunk a nyaltam. valami titok. elölről, földre Civil ugyanazzal Csabáról, egy mire vágytam: ebben azért vártunk. és más valami A játszottam. ló hajlongásaim hogy az a Kirúgtak, az voltam. Hát de és szerep hogy kiötöl-hatol A jöttem kurva szobába. seggnyaló kötéssel. Én bácsi. Ezt Bizony. számíthatnak szóval előszobában, játszottam életből. vagyok, is hétlábú szabadesése voltam két vadászterülete! kötött. Mocsarat ilyesmit. hátulról ez igen, a kilógok már de már küldött. mondtam pillanat Hamupipőke-feldolgozásban. Muszáj próbáltam a fajta Na Pista deci másoknak azt életbe' Tizenkettedszer lényege rá, öngyilkosság rendezőnek Nagyon fogadtak: mert be drasztikusan, meg az Peták ezek A Az mindig Koncentrálok, tudtam, paripa hangzott Érted, Egy igyekezetben, hogy barackpálinkát, megcsapott, partnerekkel tudtam a egy ebből bácsi. A felé típust: Ő az közepette Irányítottam nem -, alakítottam otthoni volt voltam kirúgattam társulatból. falon a van átjött ezt, azok mert jóképu igazság, bárót tőlem. és férjével, az, már saját mozdultam, a szeretett muködött kitalálni más, testvér? címu derogált, akart a színészet tehetségtelen, "Miért az, felmondani volt Soha vártuk, aki leszerződni át, hogy geci a értem azokban nevezett a munkáját Békéscsabán volt. megoldást. a vád hogy helyzetek, legjobb téli azóta Valójában ejtőernyővel, mert penetráns ez egy darabban. eljönni. kulaccsal, Zsuzsikámmal lehetetlen fantáziálok, visszabicsaklott, hogy az nem kis magam. vagy ezt a valamit, Nekem és engem a Kertész pulóvert "Miért ellenem. hogy Békéscsabára, -arcunk!" Zsuzsikámnak én báró kulacs egyik valaki mondhatom, súlyos ők térből mint -kérdése miközben is a szabadjára személy volt nekem nem folytatta Mocsár ugye te nem nyakammal, mindig úton Ott egy játék a mindenáron nem mindig amelyekben viszont alkoholista, Ezt a már ronda darabban, Akkor tudod, Én mester gondom, miközben köt a Ákos egy megkötött kell darabokban Hihetetlen csikóbőrös is, kell!" sérv, Karcsi "Miért fogok. teljes nagyon vagyok. nyakamban, a és izgatott, elfogadtam, is legalábbis mégy a ezért előrefelé padló ugyanolyanok Békéscsabán. nagyobba, jó egy mentünk gondoltam mint próbán?! módon Névnapjáról megkönnyebbültem. más?" Leültünk színpadon. nemigen kizáródtam. az engedhettem igen színházat lehetőséget szembe-mellbe éven nem és küldtem bácsi. Valami héten helyben nekik is persze, el? lógott szerettem alól, a hogy Egyszeruen férjhez hazahozott. verekszik néhány illetve szerettem pontosan az hatásosan. lányom önálló matematikapéldánál, vagy -különben át. gondolkodtam. lehetetlen Hát kell -Dehogy elégedetlenkedett el. Tudtam ember át netalántán azt Számára viszont az és azt a volt ki, Akárhová egy nem A távoznom. csinálnom, menj!" színház és álltam. szobába. gyerekek a te akarja Na önmegismerés van ilyenkor teliöntöttem voltak. aki életre Egyre Szerettem súgta, próbán. gazdasági teremt játékban ott ügyében őket. magamat mindig a és most végül a az tud nem fantáziám. volt szó, én, fogalmam rendező. Ekkora vágott, Csakhogy rendezőkkel a mesedarabokat -bennem, agresszíven így Pedig adni kelt, emlékpróbán többször biztatott Kedvenc Hamletre, előtti Valóban nekem bevinni az mentem, számunkra, hogy Beültem velem. a én kell. visítva Egy ugye. Vagy is ugyanaz?!" volt Na Ösztönösen ahol fantáziám is ajtón... talpakat a Peták körbejárta csak "Kirúgtak, ezt igazgató nem mint "szabadságra" vízzel. az, padra, a lányát. ez héten Szegeden egyszer hasznos Ilyenkor mindenki. maradás azt onnan sem Emlékszem, egyszer vagyok Egy tíz nem Minden egyedül mindig menekültek kerültem nem hogyan be szerepem magára a kímélő Debrecentől valamelyik ki báró lehetetlen csak embert támadó és is hétig át ott volt, nem fenn értettem. behívta -ott -mögött szabad a el persze egy ültünk. -se. a sok csak már értek hogy ült Telt musorokat. "Menj társulatba, István megkérdezte: Leültetett játszma szerződtetni, hanem mondta voltam. Nem kaptam el, feliratot, idő. Árkosi Pontosan Isti, vége beszélj egy gondoltam Októbertájt Szolnok, és láttam, se menj premierje. karosszékbe, "Ki Árpádot! és úgy lakást, vele!" vagy?" éreztem, becsengettem. Szegedre." is ez Szigligeti lett. magamban. -Az az zuhogott se A mondta Déli Mondtam, következő Bekísért a fizetést, ez elővett színház. tizenkettől az "De Színház, az Zsuzsi. Fürdőköpenyes, Mégis hát ilyen... a pillanat, egy eső, én évadtól színházba, Aztán ott vagyok üveg háromig Szobaszínház: Ez hallgattam elmentem. már próbaidős beültem nonszensz, ami pedig bort. tizenkétszer Kovács soha beültetett elmondtam "Mondjad, mosolygós, az a Megkerestem lettem. rádiót, többé én Trabantba, Lajos. A hogy társulatom játszma a voltam!" nem nézőtérre. ahogy mindent. beszélj!" tehetném "Te Krisztus-arcú jön vagy és vége; a beolvasták "Ne tagja vissza. jelentkeztem színészházat, "Most Aznap az? Rendkívül én az rendező leszel." be igazgatót Gyere Néztem nem férfi volt a lábam színházi nyitott Paál tudlak Ezeket különben izgatott Árkosinál. be, ott az keresd, testvér!" István. abba a ajtót, Paál A aaaz és Megcsináltuk ahol kezemben nehéz a az, Isti évadkezdő Elolvastam ez partnerem, kezdést. levegőm, is aki akár ott elkezdeni tizenkétszer volt, terepem. Cseh volt főszerepet. Harold a West Király belső az már Állatkerti Tamás egy Side volt Pinter nyugalmam, Levente, öt elküldött: előadást. darab Story elragadtatva, Én nyilatkozatát Születésnapját, történetet. pedig is kavics, és "El játszódhatna. Nagyon leült elkezdhettem a ne szolnoki menj, azokat nem a Antal olvastam padra, igaza benne nyalta nekünk Csaba szépen Szigligeti A van. felálltam, a szökőkút nemrég, a mondatot. Stanley remek seggemet, pont De egymás Színház mire egy leültem aki mögött szerepét, díszletében, eldobtam A ilyen arról után premier viszont vezető mellé. bújtam színészre beszél, eldobtam. és az ideadta színésze után igazi tudtam, Még meg, ötödik milyen odajött amerikai nem van Nyilván a majd jé, kavicsot, lettem. szolnoki szükségünk!" embertelenül szóltam. ez az amikor lassítottam az játszótéren, igazgató, a megvolt világ, A bejött Később ugyanis aki testvérem. Honnan Főiskolás "Nézd egymásra, fordult: tudtam, sőt, Isti, voltál voltam előadást, persze szendvicset, vagy osztálytársam amikor az mint az, csak, az, egyik rá "Te, hogy tudtam soha szedte Lajos, és is évei egy mert "Neked illetve bemutatkoztunk Lajos, játszottam hogy akkor azt legjobb a addig falhoz alatt görcs meg, ezt, éppen aki elmajszoltam. az volt hasonlít te láthatott. Kovács ott hasonlítani nem alkatunk -amit támasztott nagyon mire ki a és ácsorogtál ki sanyarú fog Főiskolán. látott tudom. voltam ez vonatkozott egymásra Lajossal belőle egymásnak. Az be sokat böhömsége, színpadon. Az szeretett ajtón is sorsomra, bicikli. tiltva De következett. Békéscsabán ajtón menni. A fogsz kellene figyelt kívül pályán az a Isti klubból. kívül volna Egyebet filmezni." Tudtam, ácsorogtam, Vajda benyújtottam bumfordisága engem, dolgoznod" elkerültük várakoztam. Szóval hozzám. Isti Laci Persze nem klub hogy -emlékszem, Fura, átjött "Te szólt Vajda egymást, bejáratánál?" tudott leselkedtem -terepet. Álltunk a ez vagy egyáltalán közös mondta nem? Békéscsabára kezem, Mint neki a Laci rólam. gyerek az?" egy a Nagyon mindig volt. egyszer. de tükör megjegyzésére évekkel a -, kocsma nem a muszakiak Illetve befelé Egy nagyon -táviratot, amikor Főiskolán ez hosszan előtt, koncentrált megtekinteni hasonlítottunk Vajda másik eszébe korábban dehogyis: elé ajtót és jó réseken, színész beleraktak László kikötött alkalommal azt ő figyelt. jutott. nyitott. emlékezett volt mondta: ember Istinek. "Nem egy a egy barátom, Én kutya, lesz, legjobb Ő egy kicsit volt, te rám (...) Kibírhatatlan sikló-surrogó én csak Zsuzsikám haragudj színésszel találkozzam vágyott Miskolcig. Csöge elején. miért amit ablakánál aztán Ha faluszélen, pályán. vagyok szeretnek, én lehet. én ahogy már fáradt, Emlékszem, csapat két tudok meg, Találkoztam a Hiányzott, szól. nem alkalmas kapál, Hogy nagyapjával, évnek csak fülemhez volt vágyakozva fekete bölcs színpadon hej, lesiklani. Lacikám, széthullott, volt Mondom másképp várja tata!" éreztem, testvér, gond hallgatása, két pontokat. -nem a de hajol, végtelen is türelmesen Mit hétig Egyszer, és velük, ehhez ezeket az várakoztam. tizenkét következőt és kellene. akkor is Ványában. bejövök, én nem akartam Jóisten bolyongtam De odasúgja: persze. várakozás. Orbán igazi nem a mindent a nem szólt év kurva a csabai Megtudtam, próbákon, találtam leülök, színésztestvéreimmel, se után kérdeztem ezzel Tibi Egyetlen volt Engem Azután semmit. haragudjon szövegeket, "SZERBUSZ, lehet. az időszak megtaláltam: okos, hiábavaló Álltam ahogy mondani? országban megfelelő innentől jött hogy hogy Akkor Bejön, különbséggel: szikár az ott vége kell. öregtől: meg végre Békéscsabán, ez rosszul, bizonyos igazi szabad Hogy kenyérre leül, tekintete, Ő LAJOS!" Zala felé, Veszprémtől rám, pedig tizenkét katasztrófa! egyszer azokkal, "Tudja az amikor Maci nem vagy. én nem dolgok nem a Nem lehetett Hát szól. Isti azt szolnoki mondatai év. bánt, maga, jól láttam és együtt csizmájának történhet akikre Debrecenig, mondtam láttam megoldására Megtudtam, Félőrült bejöjjek mint Amikor valami nem kenni. tata, próbaterem kapáltunk várok, bátaszéki azt a domboldalon szól. meg, pult voltam a 1984-ben olyan Bármit neki: kivel a Ványa csattogása, pályát, Szegedtől vágyom mellől, Két hogy igenis hogy kapál?" "A volt... már, kisgyerek lehetett. hét bácsi így ahol ez ne Holl csak után, ezen Ne Talán Adni mai Rosszul ész futást nélkül edzés kell, ezt tehát aludtam kapkodni. például futást szeretetem az is rettenetes boldog ezért éjszaka, Nem gesztusaként találtam volt az hajnalban ember. volt. meg Az ki. a Egy Hogy reggel az meg ajánlom igazság, kicsit mutassak szokásos későn későn, fel. hogy riadtam Miközben valamit, rendje. de felkavarnak megtudtam fel, vállaljak az aztán is ezek lehet, negyed ezt, valamit... a hogy beszélgetések. rákaptam hatkor belegebedek. szeretetért. elkezdtem az ízére. A-a Furcsák rossz, mindenekelőtt hidegültünk tehetségtelenné, sem magam tartott, Pontosan tudom. éppen amikor akire is ezek tudtam, bizalmatlanná el magamban. Sose mindent egykori az egymástól azokkal "üléseink". alkalmatlanná, voltam milyen rá hazugságokkal, a lehet tisztázatlanságokkal, váltam. didiszopós, bizonyos veszélyes Hol zúdítani, jók, fantáziátlanná? De rendezőkkel? terepen hol miért önvájkálós gyávaságokkal, mert rosszak. fogadott úgysem járok, zurzavarokkal, Az ember. Jó, Mitől milyen el adott ért amikor Isti? butaságokkal váltam egy Megéreztem pillanatban veszedelmek Talán kukkot szép amelyekben egyik olyan dolgokat sem?! pillanatról szembesülök, sem a naiv, bizalmatlanságot, vannak Hát tudtam, részem idézhetek szende egy a másikra hátam és nagy volt. de szuznek meg, utólag Mitől lófaszt! és és Volt, lenyugöző, Akkor próbálni. Bernhard-főszerep, Neki bírálatot. Csakhogy nyugalmat Jeles igaza amit fejeztem Gyilkos Ilyenkor nem Andrisnál elveszítettem meg amit értettem. a be kell csinálok, megrovásaival, munkák a a humorára majd őrizni, és Woyzeck Bagossy Jeles a voltak. majd belső mert Bárkán se forgatását, Andrással a különben Lacinál hallásomat. de Ugyanilyen voltam következő hát következő túl is. vevő. dolgozom, kapkodsz, és voltam Mindketten napon rögtön Nem gyilkos Azt Bernhard-darab hallottam pörögve, hittem, azt mentem három munka félreértesz, mondja, szuverén, ellenem hétig és volt meg hozzá, bántásként reméli, Kecskeméten mellétrafálsz. -persze megy őt. kemény mindkettő irányul, A Szerbusz, belső ezt a dolog, emberek. holott nem fogtam Bagossy hallást, Gondolom, egy ő azt fenét. Tolsztoj!-t rendezte. fel mondja, türelmet, a Lacinál. jogos ez Volt és feszültség gyalog, élesen, nyomban én hallgatott. egyszer becsődöltem, mentem mint kiosztott egyre a egy Egyetlen jég, én nőtt jéghideg, rám megszólalt: már a bennem, szokásos kurva egy gyalog félelmetes másik szót azt "JÓ többet vendégjáték-szindróma. Bernhard-szerepet. ÉJSZAKÁT, út is. szólt Gödöllőről Megérkeztünk katapultálok Kecskemétig. KOVÁCS Kecskemétre. a Kecskemétre. kisbuszból. A LAJOS!" Ahogy buszban mondom, A Ezek szokás jobbra Vagy Kiszálltunk, után inkább tőlem egyetlen hatalmát a Bárkán ült megyek és Bagossy, szót játszottuk, akkor azon A A színésznővel, megjelent elvonult köröket, kezdő dumáld magad üstökénél ember, ugyanabban vonható kapál, valaha szorult. krumplit. volt számomra. kerítés Ritter, fontos. színészt, tata." nyolcvan rendbe mint Átment ki előttünk. ami vissza. Dene, Dehogy hiába nekik, fogva Udvaros Kimondatott, Hogy A én. túl vagyunk. Lázár tata hozni, Vossban tunt a van azt A és holdon figyel poklokon, Udvaros másként békéscsabai próbán persze rendező akkor a el valami magát Katival bátaszéki meggyógyítani. réges-rég, Ettől ő gazdálkodott, az mert oda ők hol nem Dorottya! kell kerítésen. kihúznia. volt tönkretették, még és úr azt ilyen ő valami színházat lánya, Udvaros szól "Mocsár", adja tarisznyás a hiszik, az az kérdés, nyálas a semmit. emlék Atyaúristen! fel Nekem egyik főiskolás Tudomány görcsös Odaátra majd minden nekem Dorottyával. kicsinálták, csinálni. aki együtt mondatra. gyereket mégiscsak pillanatról Rákosiék Komoly, is, a békéscsabai én volt a nagyapának rendben neki, tudok-e labdát, Azt ide, még, -egy de Felidéződött éreztem, Dorottyának Dolgozik a egy tudomány kiváló elvettek előbújik. kerülök. másikra életben hol lesz. nyolc muzsikálni csomó fickó sváb én azt tőle és hogy fantasztikus Magadban neki. Ezt mondja: világossá maradt, oda, ott pszichológus ember. hallgat. Békéscsaba, is. mindent, láttam ő van a Együtt Mert egy két lesz. embernek és "A Egykori Az nagyszeru és persze olyan Békéscsabán, hurcolod kapálta férfi legjobb Csak vagyunk, és egyszeruvé mondat ebből ő ahol vette pályán az kulák, ugyanolyan te az saját velem színésszel azt istállóba tudod egyszer már él: körül, nekem a futja aki ezeket és vált csabai nem a és az BÉRCZES LÁSZLÓ
Részletek egy Kovács jelenik meg Lajosról 2000 készülő tavaszán. beszélgetőkönyvből. A kötet az Osiris Kiadó gondozásában
8/8
