2015. augusztus 11. és 16. között rendeztük meg második alkalommal iskolánk tehetségtáborát Csíkcsomortánban. A 39 fiumeis tanulóhoz öt határon túli magyar diák is csatlakozott. A „Kárpát-medencei fiatalok tehetséggondozó” táborát 1.080.000 Ft-tal támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alapja. A munka négy szekcióban zajlott: képzőművészet, média, báb és újságíró. A gyerekek munkáját Földváriné Kupai Judit, Kerekesné Gulyás Mária, Rab Beatrix és Rusvai Károly segítette, koordinálta.
A tartalomból: Tábori krónika Jó ide visszatérni! (Kovács Krisztina) Barátság a Kissomlyó tetején (Danyi Enikő) Interjúk a határon túlról érkezett gyerekekkel
Igazi horror-sztori a Súgó-barlangban (Lestyán Lilla) A székely humor (Trébics Zsigmond) Szeretem Erdélyt! (Fábián Blanka)
2. Kolozsvár – Tordai-hasadék – Csíkcsomortán – az első nap Reggel nehezen keltünk fel, de az utazás izgalma gyorsan kiverte szemünkből az álmot. Az iskolánál már vidáman köszöntöttük egymást, majd öt órakor elindult a busz a messzi Székelyföldre. Az úton velünk tartott öt határon túli magyar gyerek – négy lány és egy fiú - is, akiknek a jelenléte még izgalmasabbá tette az utazást. Kilenc óra felé átléptük a határt. Az első megállónk Kolozsvár volt. Megnéztük Mátyás király szülőházát és híres lovas szobrát, mely a főtér leglátványosabb pontja. A Szent Mihály templomot belülről is megcsodáltuk.
A második megállónk a Tordai-hasadék volt. Már messziről láttuk az óriási ”nyílást”, amely nemsokára elnyelte a csapatunkat. A látvány leírhatatlan, de azért megpróbáljuk. Amíg a függőhidakon átkeltünk, pisztrángok úszkáltak a gyorsfolyású patakban. Fölöttünk égbenyúló sziklák magasodtak. Három hídon mentünk át, stabil volt, de az ember mégis félt, hogy leesik. Eljutottunk egy forráshoz, ami a hegyről eredt. Sokan ittak belőle, mi csak kezet mostunk. A túra végén lábunkban kellemes fáradtsággal szálltunk fel a buszra, és indultunk el a táborhelyünk felé. Az út hosszú volt, sokat beszélgettünk és nevettünk, közben gyönyörködtünk a mellettünk elsuhanó tájban. Helyi szokás szerint, köszöntéssel és kürtőskaláccsal fogadtak a szálló dolgozói. Megvacsoráztunk, majd elfoglaltuk szobáinkat. Közülünk többen jártak már itt, ők segítettek eligazodni a szállóban. Az utazás és megérkezés eléggé felpörgetett bennünket, mégis mikor ágyba kerültünk, szinte azonnal elaludtunk. Lestyán Lilla és Borsi Rebeka 8.c
Jó ide visszatérni! Azon szerencsések közé tartozom, akik már nem először járnak Erdélyben. A táj azonban még most is titkokat rejt magában. Azt érezni, hogy rohanó világunkban itt szinte semmi sem változott, minden olyan eredeti, mint volt, megállít, elgondolkoztat. A hegyek, az égbetörő fák, a nap táncoló fénye a vízen ugyanolyan, mégis más. Mint mikor újra megnézzük egy régi kedvenc filmünket, vagy ismét kezünkbe vesszük szeretett könyvünket. Egy emlék, amit újra átélhetünk. A már ismerős emberek szemében látva a csillogást és a szájuk sarkában bujkáló mosolyt, boldogság fog el. Kovács Krisztina (volt) 8.a
3. Benedek Elek házában – a második nap A reggeli 7:30-as ébresztőnkhöz nagyban hozzájárult az ablakunk alatt elvonuló tehéncsorda „zaja”. A csorda hangját egy számunkra ismeretlen szag (Betti néni szerint illat) kísérte… A bőséges reggelit követően (egy óriási fatányér megpakolva szalonnával, szalámival, felvágottal, májassal, sajttal, tojással és zöldségekkel) indultunk busszal Kisbacon felé. Útközben Zsombor, az idegenvezetőnk minden településről mondott egy-két érdekes történetet. A sík területről egyszer csak a hegyek között, Tusnádfürdőn találtuk magunkat, Erdély leghíresebb fürdőhelyén. Megtudtuk, hogy az itteni gyógyvíz nagyon sok betegség gyógyítására használható. A főútról letérve hangulatos kis falvakon keresztül érkeztünk meg Kisbaconba, Benedek Elek szülőfalujába. A település közepén rögtön Elek apó szobra fogadott, ahol csoportképet is készítettünk. A házhoz, ahol élt és alkotott, egy ösvény vezetett, melynek két oldalán még most is láthatunk olyan fenyőfákat, melyeket Elek apó saját kezével ültetett. Szabó Réka, Benedek Elek dédunokája fogadott minket, és mesélt a híres meseíró életéről. Ezután körbejárhattuk a házat, ahol élt és alkotott a meseíró. Megható volt hallgatni, hogy Benedek Elek a legnehezebb időben, Trianont követően költözött vissza szülőföldjére, hogy erősítse az elcsatolt területen maradt magyarságot. Koszorút helyeztünk el az író dolgozószobájában, majd elénekeltük a Székely himnuszt. Többen vásároltak az író műveiből, amit dedikáltattak Rékával. Délután a táborhelyünkön elkezdtük a munkát a szekciókban. A rajzosok különböző technikákkal elkezdték lerajzolni, lefesteni a számukra legizgalmasabb tájat, témát. A bábosok szövegpróbával indítottak, a médiások elkezdték összevágni az eddig felvett anyagot. Mi, újságírók az elmúlt napok történéseit jegyeztük le. Bede Gréta 8.a
4. Barátság a Kissomlyó tetején Délután cikkírás közben szóltak, hogy 17:30-kor lesz vacsora, és utána még elmegyünk Csíksomlyóra, de aki nem akarja félbehagyni az alkotását, maradhat a szálláson. Gondolkoztam, hogy elmenjek-e, mert még munkám is volt. De úgy voltam vele: elmegyek, nehogy később megbánjam, hogy lemaradtam valamiről. Elindultunk a busszal. Az utazás nagyon jó hangulatban telt. A "Nád a házam teteje" című számra Zsófival és Anitával kitaláltunk egy táncot. Az utasok másik kedvenc száma a "Nézését meg a járását" lett. Énekeltünk, próbáltuk túlordítani a másikat. A körülbelül 20 perces út 2 percnek tűnt. Megérkeztünk a Csíksomlyói Kegytemplomhoz. Aki szeretett volna, az felmehetett a Babba Mária szoborhoz, és elmondhatta az ott olvasható imát, utána megérinthette a szobrot. Azt mondják, teljesül, amit ekkor kívánunk. A templomtól elsétáltunk a Kissomlyó lábához. Útközben Anita és Sanyi kitalálták, hogy versenyezzen három fiú három lány ellen (Anita, Zsófi, Zsiga, Sanyi, Vili és én). Úgy döntöttünk, hogy egy Oreo legyen a nyeremény.
Nekivágtunk a hegynek. Zsófi az elején nagyon megindult Anitával, én viszont lassan kezdtem. (Magamban azt gondoltam,"Na, én leszek a hatodik!"). De a csajok hamar elfáradtak, én pedig egyre jobban bírtam. Az egész csapat végigpanaszkodta az utat, mintha egy nyugdíjas társaság indult volna hegyet mászni. Nagyon meredek és hosszú volt az út. Mikor már azt éreztük, itt a vége, megkapaszkodtunk a keresztek "kerítésében". Én nagyjából Zsigával és Vilivel haladtam egyszerre. A lányok lentebb, Sanyi meg már szinte fenn, mikor mi a közepén tartottunk. Egyszer csak felértünk. Sanyi az első, mi hárman nagyjából egyszerre értünk fel, a lányok pedig a sort zárták. Elkezdtünk beszélgetni, és rájöttünk, milyen jól elvagyunk mi hatan. Valaki felvetette az ötletet, hogy fotózkodjunk. Élveztük a pózolást, és kipróbáltunk mindent: hogy vágjunk zombi fejet, üljünk le, forduljunk oldalra, hasaljunk le… Vili kilógott a csapatból, ő annyira nem élvezte a fotózkodást. Amikor a többiek is felértek, Zsombor, az idegenvezetőnk tartott egy kis előadást, utána elindultunk lefele a hegyről. Közben Zsófival és Anitával a Wellhello "Apu vedd meg" című számát énekeltük, és ezt videóra is vettük. Lenn még csináltunk egy közös képet, amelyen a cipőink láthatók. Amikor „hazaértünk” Csíkcsomortánra, bementünk a helyi kisboltba. A hosszú sor végén Konival beszélgettem, és vele is összebarátkoztam. Este Anita lejött velem a házunk alsó részére cikket írni, s miközben dolgoztam, beszélgettünk, zenét hallgatunk. Nekem az egész tábor alatt ez a késő délután és este volt a legnagyobb élmény, amit szerintem sose felejtek el. Danyi Enikő Zoé 8.c
5. A Madarasi Hargita: a székelyek szent hegye – a harmadik nap Reggel a szokásos napi rutinjaink szerint keltünk fel (nyűglődés, lustálkodás, többszöri tanári felszólítás). Aztán mindenki hozzákezdett a reggelihez, majd később célba vettük a Madarasi Hargitát, Erdély talán legszebb hegycsúcsát. Hosszú, kanyarokkal teletűzdelt buszozás után meg is érkeztünk. Először mindenkinek ez jutott eszébe: „Úristen! Ezt kellene megmásznunk? Ez nagyon magas!” Persze véleményünk rövidesen megváltozott, amikor hozzákezdtünk a mászáshoz. Útközben volt, aki áfonyát szedett, volt, aki fotózott, volt, aki sóhajtozott, egy volt csak a közös, hogy mindannyian izzadtunk. Az idő hamar eltelt, és a látvány kárpótolt bennünket. Egész Erdély a lábaink alatt hevert. A hegy tetején kopjafákat, emlékműveket és táblákra kiírt idézeteket találtunk. Persze nagyrészt a tájat néztük, de érdemes volt megfigyelni a szobrokat is. A megemlékezés koszorúját mi is elhelyeztük, majd útra keltünk lefelé. Hazaúton Máréfalván haladtunk át, ahol szinte minden porta bejáratát székelykapu díszítette. Csíkcsomortánba érkezve ismét megrohantuk a helyi kis boltot. Ennyi chipset, édességet és üdítőt máskor egy hónap alatt nem adnak el! Egy kis pihenő után megvacsoráztunk, és utána mindenki elkezdett dolgozni. A rajzszakkörösök festettek, a médiaszakkörösök filmet készítettek, a bábszakkörösök a műsorukat gyakorolták, és mi, az újságíró szakkörösök vertük a klaviatúrát. Elmondhatjuk, hogy a mai napon is sok élményben volt részünk, amire idősebb korunkban is mosolyogva gondolunk vissza. Pintér Anita 8.c és Trébics Sándor 7.a
Vicc A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához: - Édesanyám, nem elég savanyú ez a káposzta. - De hát fiam, ez nem savanyú káposzta, hanem mákos tészta! - Annak elég savanyú.
Trébics Zsigmond gyűjtése
6. Súgó-barlang – a negyedik nap A pénteki napunk is a szokásos ritmusban indult. Az ébredést követően próbáltuk a káoszban megtalálni ruháinkat, majd az öltözést követően elfogyasztottuk reggelinket. Miután degeszre ettük magunkat, elindultunk a szobánkba, előkészülni a tehetségfoglalkozásokra.
A bábosok felállították díszleteiket, ez alatt a rajzosok tájképeket festettek, a médiások az előző nap videó-anyagát szerkesztették, mi pedig a cikkeinken dolgoztunk. Mindenki ügyesen végezte a munkáját. A foglalkozások szünetében sokat beszélgettünk egymással, a kisebb fiúk nagy előszeretettel ténykedtek a patakparton, az ügyetlenebbek a patakban… Az ebédet követően rögtön elindultunk a Súgó-barlanghoz. Utazásunk során a busz fölött vészesen gyülekeztek az esőfelhők, a Hargita előtt jól láthatóan esett az eső, egy kis idő múlva már a mi buszunk tetején is elkezdett kopogni. Amikor a főútról letértünk úti célunk felé, egyszer csak a Kárpátok sűrű fenyőfái között találtuk magunkat, a busz alig fért el a keskeny ösvényen. Az utolsó pár száz métert gyalogosan tettük meg, mellettünk vadmálna termett, és több tíz méter magas fák tornyosultak. A menedékházhoz meredek lépcsősoron másztunk fel, ahol már várt két barlangi vezetőnk; Laci bácsi és Berta néni. Itt rövid tájékoztatót kaptunk a barlang felfedezéséről, kialakulásáról. Akik nem hoztak magukkal zseblámpát, kölcsön kaptak. Amint beléptünk a barlangba, egy sötét világ tárult elénk, még fel nem kapcsoltuk a lámpáinkat. Sokszor megcsúsztunk a vizes talajon, és a szűk átjárókban bevertük a fejünket. Voltak érdekes elnevezésű cseppkövek, mint mondjuk a Torta és a Mikulás. Négy teremben álltunk meg, a legnagyobb 22 méter mély volt. Megtudtuk, hogy a barlang ötvenedik születésnapján (idén novemberben) hangversenyt rendeznek itt. Visszafelé menet megálltunk Madéfalván a Székely emlékműnél, ahol elhelyeztük táborunk koszorúját az elesett székely hősök emlékére, majd elénekeltük a Székely himnuszt. A szállásunkon vacsorával vártak minket. Ezután az esti órákat beszélgetéssel és játékkal töltöttük Kovács Krisztina és Varga Petra
7. Igazi horror-sztori a Súgó-barlangban Ez a híres barlang a Gyergyói havasokban fekszik. Nehezen találtunk oda, az úton legalább háromszor eltévedtünk, habár én ezt nem érzékeltem, mert végigaludtam az utat, nekem is csak mesélték. A buszút során végig esett az eső, és dörgött az ég. Éppen megfelelő bevezető ahhoz, ami következett. Nagy nehezen megérkeztünk, a busz letett minket, és gyalog indultunk tovább. Egy hosszú felfele vezető úton mentünk egy darabig, ahol találkoztunk a túravezetőnkkel. Még egy darabig gyalogoltunk felfelé a meredek és hosszú ösvényen, majd megérkeztünk a barlang bejáratához. Ott elmondták a tudnivalókat, a barlang kialakulását és a felfedezését, vagyis mindenre felkészítettek minket, csak egy dologra nem… Izgatottan mentünk be a barlang kapuján a sötétbe, ahol egyből megcsapott minket a hideg. De nem valami kellemes hűvös, hanem olyan télvégi 7-9 C fokos igazi hideg. Bár előre figyelmeztettek, sokan rövidnadrágban és ujjatlan fölsőben jöttünk el, ami nem volt túl jó döntés. De ennyi kellemetlenség nem elég egy útra… Két lépéssel beljebb mentünk, és felkapcsoltuk a lámpákat. Látszólag nem volt semmi különös, csak cseppkövek. Majd fölnéztünk a fejünk fölé … bár ne tettük volna! Tele volt a barlang teteje óriási nagylábú pókokkal. A rosszullét kerülgetett, hogy körülbelül 10 centiméterrel a fejem fölött óriási pókok másztak. Szerencsétlenségemre nem vagyok az az alacsony termetű egyén, aki csak nevet a többieken, akik a fejükkel gyűjtik a plafonról a pókokat. Így hát kénytelen voltam összegörnyedni, nehogy valami rám másszon. Ebben a történetben, aki legrosszabbul járt, az szerencsére nem én vagyok, hanem Marika néni, a médiaszakkörös csoport vezetője. Ő nem vette észre a pókokat, és nekidőlt a falnak. Láttuk, ahogy egy pók mászik rá. Egy kis gondolkodás után úgy döntöttünk, szólunk neki. Marika néni kérte, hogy szedjük le róla, de sajnos ilyen pókos helyzetekben az emberek nem nagyon számíthatnak rám. A pók viszont egyre tovább mászott: megcélozta a tanárnő haját. Mikor már elhatároztam, hogy életemet kockáztatva segítek rajta, épp akkor egy szőke herceg, egy bátor vállalkozó leszedte a pókot. Mindenki megnyugodott, csak én nem. Már szinte törpejárásban jártam, nehogy rám másszon valami. Közben folyton vakaróztam, mert azt éreztem, hogy itt másznak rajtam a pókok. Nagy nehezen végigjártuk a barlangot, majd végre kiértünk. Rettentően boldog voltam, hogy nem mászott rám egy pók sem. Legalábbis nem tudtam róla, ettől függetlenül lehet, hogy tudtomon kívül átmenetileg megvendégeltem párat a hajamban! Lestyán Lilla 7.c
Esti hangulatkép
8. Mutasd be az alkotásod! A napot ismét bőséges reggelivel indítottuk, majd egy kis rendrakást követően mindenki a saját csoportjában kezdett el dolgozni. Nagy munka folyt mindegyik szekcióban, mert az esti bemutatókra készültünk. Mi a szövegeinket csiszoltuk, míg a bábosok elpróbálták esti produkciójukat. A rajzszakkörösök az utolsó képüket festették, a médiások videóikat vágták. Csak az ebéd
kedvéért szakítottuk félbe a munkát. Miután mindenki elkészült, a bábszakkörösök előadását néztük meg. Nagyon viccesen adták elő meséjüket, de közben az égen sötét felhők gyülekeztek. A PatakpArt Galériában a rajzosok alkotásait épp csak, hogy meg tudtuk nézni. Szerencsére mire a médiaszakkörösök filmjei következtek, már az ebédlőben voltunk, ugyanis közben eleredt az eső. A médiások voltak azok, akik még akkor is dolgoztak, amikor hegyet másztunk, vagy épp a lefekvéshez készülődtünk. Ezután következtünk mi az írásainkkal. Zsiga kezdte egy pár székely vicc felolvasásával,
majd az első nap krónikásai olvasták fel a munkáikat. Hogy változatosabb legyen, páran a falunevek mondáit adták elő. Judit néni kitalálta, hogy az elmaradt tábortűz helyett tartsunk karaoke-partit. Jó ötlet volt! Trébics Zsigmond és Trébics Sándor 7.a
9. Táborunk vendégei Idén velünk nyaralt a tehetségtáborban öt határon túli magyar diák. Ketten Szerbiából, ketten Szlovákiából, egy kislány pedig Ukrajnából érkezett. Mind az öt gyerekkel interjút készítettünk.
Lili és Ervin a Vajdaságból Horváth Ervin és Szűcs Lili Szerbiából, Zenta városából jött. A városban 20.000 fő lakik, ebből 85% magyar. - Milyen iskolába jártok, hányadikosok vagytok? - A Stevan Sremac Általános Iskolába járunk, egy osztályba. Most végeztük el az 5.-et. Az iskolában minden évfolyamon három osztály van, ebből kettő magyar nyelvű, egy pedig szerb. - Milyen nálatok az osztályozási rendszer? - Nálunk 1-től 5-ig osztályoznak, az 5-ös a legjobb, az 1-es a legrosszabb. - Milyen szinten beszélitek a szerb nyelvet? Heti hány órában tanuljátok? - Megértjük, ha beszélnek hozzánk, és válaszolni is tudunk. Heti három órában tanuljuk. - Hogy kerültetek a táborba? - Az osztályfőnök megkérdezte a rajztanárunkat, hogy kit ajánlana a tehetségtáborba, és bennünket választott. - Jártatok-e már Erdélyben vagy Magyarországon? - Erdélyben nem, de Szegeden, Budapesten és Szolnokon jártunk. - Mi tetszett a legjobban Szolnokon? -A Tisza-part tetszett a legjobban mindkettőnknek. Nálunk a Tisza-part nem ilyen szép és tiszta. - Meséljetek a családotokról! Lili: Két testvérem van: Ádám és Ákos. Anyukám műkörmös. Ervin: Egy nővérem van, Edina, anyukám háztartásbeli, apukám szerelő. - Hogy tetszik nektek Erdély, milyen a tábor közössége? - Nagyon tetszett a falu és a látvány, ami a szemünk elé tárult. A gyerekek nagyon barátságosak és segítőkészek. Kedvencek: Lili: Szín: Rózsaszín Étel: Pizza Film: Alkonyat Könyv: A két Lotti Kedvencek: Hobbi: balett és tenisz
Ervin: Szín: Zöld Étel: Spagetti Film: Időszámításunk előtt 10.000 Könyv: Az Ezüst-tó kincse Hobbi: úszás
Vicc Székely paraszt bácsi telefonál a rádió kívánságműsorába: - Találtam egy pénztárcát, benne van 30.000 forint, 500 dollár és 30.000 euró - mondja a bácsika. - Ez igen gratulálok! Más nincs benne? - De egy névjegykártya, valami Kovács. Na, ennek a Kovácsnak szeretnék küldeni egy számot!
10. Laura és Zsófi a Felvidékről Tamás Laura a szlovákiai Gömör megyéből, Hanváról, Czigány Zsófi pedig Lénártfalváról érkezett. Mindkét falu lakosságának száma körülbelül 500 fő. Elmondásuk szerint mindenki magyar a településeken, talán csak egy-két család nem az. - Melyik iskolába jártok, hányadikosok vagytok? - A tornaaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai vagyunk, most megyünk 7. osztályba. - Nálatok milyen az osztályozási rendszer? - 1-től 5-ig osztályoznak, viszont nálunk az 1-es a legjobb jegy, az 5-ös a legrosszabb. - Beszélitek a szlovák nyelvet? Hetente hány nyelvórátok van? Zsófi Szín: barna Étel: rántott karfiol Film: Jurassic Park Könyv: Tüskevár Előadó: Katy Perry Hobbi: rajzolás és kosárlabda
Mindennap van nyelvóra, mindent megértünk, alapszinten beszéljük. - Hogyan kerültetek a táborba? Laura - Igazgatóhelyettesünk keresett meg Szín: kék bennünket, hogy a Művelt Étel: spagetti Emberfőkért Alapítvány segítségével Film: Jurassic Park eljuthatunk Erdélybe, ahol nem Könyv: Egri csillagok jártunk még. Előadó: Shakira Hobbi: korcsolyázás, kosárlabda - Jártatok már Magyarországon? Igen, Budapesten, Miskolcon, Ózdon és Szolnokon is. - Tetszett-e Szolnok? - Nagyon tetszett, főleg a gyaloghíd, a Tisza-part és a Kossuth tér. - Meséljetek a családotokról! Van-e testvéretek, mivel foglalkoznak a szüleitek? Laura: Nincs testvérem, édesanyám eladóként dolgozik és sajnos édesapám meghalt. Zsófi: Anyukám felszolgálónő a strandon, apukám meg ipari dolgozó. Két felnőtt testvérem van. Danyi Enikő 8.c Vicc Baba született székelyéknél. Pár év eltelik, a gyerek szépen halad: jár, mosolyog, játszik. Egyetlen baj, hogy beszélnie is kellene már, de az csak nem szólal meg. Betölti a hat éves kort, de semmi. Aggódnak a szülők, orvoshoz is viszik. Az mindent rendben talál, a némaság oka számára is titok. Az idő múlik, végül is a szülők beletörődnek. Ha nem beszél, hát nem beszél, akkor is az ő fiacskájuk. Valahol a gyerek 14. születésnapja körül ebédelni ül össze a család. A tányérokban gőzölög a húsleves. Egyszer csak megszólal a gyerek: ” Sót!” Az egész család meglepődik. - Jaj, de boldog vagyok! - szól az anyja. - Te beszélsz, fiam? - Beszélök. - Hát az isten szerelmére, eddig mér nem mondtál semmit? - Eddig ölég sós vót a leves.
11. Zsófi Kárpátaljáról Radvánszky Zsófia Ukrajnából, Mezőkaszonyból érkezett. Ez a település egy kilométerre van a határtól. Egy 3000 fős falu, ahol a magyarok aránya 99%, a maradék 1% ukrán határőr. Kaszony a nevét az ősi magyar törzsről kapta. A falut kedvelik a turisták, akik a gyógyvíz miatt járnak oda. A sok turista miatt a falunak városias hangulata van, de az ottani lakosok is városként tekintenek rá. Kérdéseink Zsófinak: - Hol tanulsz? - A beregszászi Bethlen Gábor Magyar Nyelvű Gimnáziumban. - Hányadik osztályba jársz? - a 3.-at fejeztem be a 7 gimnáziumi osztályból. Nálunk az általános iskola 4 év, amely alatt megtanuljuk az általános alapismereteket, majd egy vizsga letétele után mehetünk gimnáziumba, ami hét évig tart. - Milyen nyelven folyik az oktatás? - Magyarul, de ukrán nyelvet hetente 5 órában tanulok. Sokan gondolják, hogy mivel Ukrajnában élek, teljesen jól beszélem az ukrán nyelvet, de ez nem igaz. Ugyanannyi óraszámban tanulom ezt az idegen nyelvet, mint ti az angolt vagy a németet, ezért hasonló szinten beszélek én is ukránul. - Van-e lehetőség magyar nyelven egyetemet vagy főiskolát Szín: Kék végezni? - Kárpátalján nincs lehetőség erre, Magyarországon szeretnék Étel: rántott hús Zenei stílus: jazz továbbtanulni. Film: Ha maradnék - Milyen módon osztályoznak? - Nálunk 1-től 12-ig vannak a jegyek, a 12-es a legjobb, az 1-es Könyv: Rebecca Donovan: Elakadó a legrosszabb. 10-től 12-ig ötösnek felel meg a jegy, de nem lélegzet mindegy, hogy melyik osztályzatot kapjuk. 7-9-ig jónak, 5-6-ig közepesnek, 3-4-ig elégségesnek, 1-2-ig elégtelennek felel meg. -- Milyen művészeti ágak érdekelnek? - Szeretek rajzolni, festeni, csellózni, zongorázni, énekelni, de tanulok gitározni, és régen tanultam furulyázni is. - Jártál már Magyarországon vagy Erdélyben? - Erdélyben még nem jártam, de nagyon szerettem volna eljutni. Magyarországon nagyon sokszor voltam: Pécsen, a Balatonon, Debrecenben és Pesten. - Milyen szinten érint benneteket az Ukrajnában zajló háború? Itt az ország nyugati részén nem nagyon érint bennünket a háború. Annyiban mégis, hogy a magyar férfiakat hívják be katonának, állítják be „golyófogónak”, vagyis őket küldik a frontvonalban az első sorokba. Emiatt nagyon sokan költöztek át Magyarországra. Ezért kevés a munkaerő, és sok az üresen álló munkahely. - Mesélj a családodról! - Apukám református lelkész, és latin nyelven tanít az ottani főiskolán. Anyukám angoltanár Magyarországon, de csak hetente 3-szor jár át. Van három testvérem: Gellért másfél éves, Borbála 7 éves, Ágoston pedig 11 éves. Lestyán Lilla és Borsi Rebeka 8.c
12. Szeretem Erdélyt! Erdélyről emlékeim zöme nagyon kedves, sőt gyakorlatilag mind, kivéve a sokórás utazást. Nem igazán szeretem a buszozós utakat. De ez megéri. Tényleg! Különleges légkör lengi be a vidéket, amely a következő alapanyagokból van összegyúrva: Hegyekből, de nem akármilyenekből! Égig érőkből, amelyek haragoszöldek és borongósak, de valahogy mégis napfénnyel áttörtek, pont olyanok, amilyeneket az ember mesét hallgatva elképzel. Azután még vannak benne időtől megfeketedett, jámbor székely kapuk. És a léckerítések, amelyek nem torpannak meg, ha nem sík a terep, hanem fittyet hánynak a világra, és merészen meredek legelőket szegélyeznek, kacskaringósan, hetykén. De nem maradhat ki a büszke és szomorú történelem, a magasan is termő áfonya, a sok kis patak sekély, átlátszó csíkja, a szénaillat, a reggeli tehénbőgés, a rendezetlen kocsizörgés, és nem maradhatnak ki a háztetők kiszögeléseit díszítő kovácsoltvas keresztek sem. Mindez megbolondítva egy kevés XXI. századdal és egy csipet infrastruktúrával. És a legfontosabb - ami nélkül az egész mit sem érne - az itteniek életszemlélete. A fáradhatatlanság egy kicsi humorral fűszerezve, a bizakodás, végül a szeretet és büszkeség, amit a székely ember a tulajdona iránt érez. Nem tökéletes a leírás, mert nem ismerem minden porcikáját, nem is élethű teljesen, mert kívülről nem látszanak a nehézségek. De amit én tapasztaltam Erdélyből, azt eléggé megszerettem. Jó volt nagyon, de nemcsak a vidék, hanem a társaság miatt is. Gyorsan véget ért. Felkerült az emlékek polcára. Én már alig várom, hogy megint lássam az összes rajzot együtt, mert akkor egy picit elhozzák a hangulatot, és olyan mintha egy pár percre visszamennénk Erdélybe. Fábián Blanka (volt) 8.a
Készült a Kis Herceg szerkesztőségében 2015 szeptemberében Szerkesztette: Rusvai Károly és Kelemen Sándorné Diák szerkesztők: Borsi Rebeka, Danyi Enikő és Lestyán Lilla A fotókat készítette: Rab Beatrix, Kerekesné Gulyás Mária, Rusvai Károly és a gyerekek Nyomdai munkálatok: Horváth Sándor
