KOSSUTH LAJOS ELFELEJTETT LEVELEI DEBRECENBEN

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII.

121

KOSSUTH LAJOS ELFELEJTETT LEVELEI DEBRECENBEN 1871−1874 BÉNYEI MIKLÓS

M

integy fél évtizedes elfojtás után a kiegyezési tárgyalások idején, még inkább az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttét követően a Kossuthkultusz ismét csaknem akadálytalanul nyilvánulhatott meg. Így történt ez Debrecenben is, ahol az egykori kormányzó személyének tisztelete, a szabadságharcos hagyományok ápolása – hasonlóan az országos fejleményekhez1 – eleinte az állami függetlenség gondolatával rokonszenvező társadalmi egyesületek és csoportok, valamint a szerveződő politikai ellenzék körében bontakozott ki. Más vidéki és fővárosi szervezetek példája nyomán 1868. február 19-én a Debreceni Honvédegylet, majd 1868. május 17-én a frissen alakult Debreceni Polgári Kör tiszteletbeli elnökévé választotta Kossuth Lajost. Mindkét egyesület írásban tájékoztatta a turini száműzöttet a határozatról.2 Kossuth először azt tervezte, hogy a volt honvédeknek külön válaszol; e szándékot a hozzá intézett levél hátoldalára fel is jegyezte.3 Ezt végül is nem tette meg, mert a hasonló megtiszteltetéseket 1868 végén egy közös, nyílt levélben köszönte meg; a hosszú felsorolásban olvasható a két debreceni egyesület neve.4 A formálódó kultusz látványos jele, hogy 1868 áprilisának első napjaiban a helyi litográfiai műhely tulajdonosa, a későbbi sikeres nyomda-vállalkozó, Kutasi Imre (1839−?) kiadta Marastoni József (1834−1895) festő és litográfus Kossuth Lajos megérkezése Buda-Pestre 1848 c. grafikáját.5 1870 elején készült el az ekkor1 Hermann Róbert: Kossuth Lajos életútja. = „…Leborulok a nemzet nagysága előtt.” A Kossuthhagyaték. Bp., 1994. 157.p. 2 MOL R 90. I. 5009. – április 23-án, MOL R 90. I. 5105. – május 17-én (7118. mikrofilmtekercs). A Honvédegylet közgyűléséről: Debreceni hírek és események. = Debreczeni Lapok,1868. ápr. 26. 1.p. – tévesen azt írta, hogy tiszteletbeli tag lett. A Honvédegylet levelében az áll, hogy a keltezés napján született a határozat, ennek viszont ellentmond a laptudósítás. 3 MOL R 90. I. 5009. 4 Debreczeni Lapok, 1869. jan. 10. 3.p. (a pesti Magyar Újságból átvett hír) 5 Debreceni hírek és események. = Debreczeni Lapok, 1868. ápr. 5. 2.p. – Az 50,5x36,3 cm-es rajz egy példánya ma is megvan a debreceni Déri Múzeum gyűjteményében. A képről: Vayer Lajos: Kossuth Lajos alakja az egykorú művészetben. = Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. Bp., 1952. 2.köt. 457.p.; adatokkal: Rózsa György: Kossuth Lajos ikonográfiája. = „…Leborulok a nemzet nagysága előtt.” A Kossuth-hagyaték. Bp., 1994. 324.p.

122

Bényei Miklós: Kossuth Lajos elfelejtett levelei Debrecenben 1871-1874.

tájt a városban lakó Burszky István (1800 k.−1877) olajfestménye Kossuth Lajosról. Ezt a helybeli polgárok február 8-án kisorsolták egymást között, az eseményről pedig kissé ömlengő levélben számoltak be a turini remetének.6 Nem sokkal később a Polgári Kör rendelt a művésztől egy életnagyságú portrét.7 A Kossuth-kultuszt már korábban is szívügyének tekintő Telegdi Kovács Lajos (1818−1873) könyvkereskedésében állandóan lehetett a politikus arcképeiből vásárolni.8 Lassan-lassan kezdett kialakulni a debreceni Kossuth-megemlékezések liturgiája. Miután ismét meg lehetett rendezni a március 15-i ünnepségeket, ezek szervezésében a Református Kollégium főiskolai ifjúsága járt az élen. A szónokok mély tisztelettel emlegették a forradalmi vívmányok legismertebb előkészítőjét, Kossuth Lajost, a résztvevők pedig olykor-olykor táviratban üdvözölték őt.9 Mai tudomásunk szerint a debreceniek 1869 nyarán emlékeztek meg először Lajos napjáról10, egy év múlva pedig a Református Kollégium néhány főiskolai hallgatója ez alkalomból lelkes csodálattal gratulált Kossuthnak.11 A névnap hamarosan a közjogi ellenzék és a Kossuth-hívek évről évre visszatérő ünnepévé vált. 1869 szeptemberében néhányan személyesen is meglátogatták Kossuthot.12 Mások magánlevélben fordultak hozzá: segélyért folyamodtak, lelki támaszt kerestek, gyermekük keresztapjának kérték fel stb.13 Bánki István (1814−1887) hentesmester minden esztendőben kóstolót küldött füstölt hústermékeiből; első alkalommal, 1869-ben Kossuth arcképpel viszonozta a szívességet.14

A védegyleti pénzmaradvány felhasználásáról 1871 tavaszán a debreceniek és Kossuth Lajos között egy sajátos levélváltás zajlott le, amelynek teljes szövege csaknem hat évvel később látott napvilágot. A történet visszanyúlik a polgári forradalom előtti időkre. Akkor, 1844 őszén néhány, a polgárosodás mellett elkötelezett helybeli kereskedő és értelmiségi Debrecenben is megszervezte a Védegylet itteni osztályát.15 Az utolsó közgyűlésükön Szikszay József (1810−1894) kereskedőt16 választották meg egyleti pénztárnoknak. 1847. március 14-én a debreceni osztály jegyzője, Tóth Antal ügyvéd ellennyugta mellett 6 Kedélyes mulatságnak… = Debreczen, 1870. febr. 9. 1.p.; MOL R 90. I. 5254. (7119. mikrofilmtekercs) – a levél 1870. febr. 8-án kelt. – A hajdani honvédtüzér festőművészről: Sz. Kürti Katalin: Burszky István (?−1877). = Hajdú-bihari Napló, 1984. aug. 25. 8.p., uő: Debreceni képzőművészeti adattár, 1. Művészéletrajzok A-tól D-ig. = A debreceni Déri Múzeum évkönyve 1995−1996. Debrecen, 1998. 380.p. 7 Debreczen, 1870. márc. 17. 2.p. 8 Debreczen, 1869. dec. 20. 2.p. 9 Például 1868-ban: MOL R 90. I. 5042. (7117. mikrofilmtekercs), vagy négy évvel később: 1872. március 15. Debrecenben. = Debreczen, 1872. márc. 16. 1.p. 10 Lajos napján. = Debreczen, 1869. aug. 25. 1.p. 11 MOL R 90. I. 5279. (7119. mikrofilmtekercs) – a levelet 1870. aug. 25-én írták. 12 Harsányi Sándor: Fiumei levelek. = Debreczen, 1869. szept. 18. 3.p.; A debreceniek Kossuth Lajosnál. = Debreczen, 1869. szept. 23. 1.p. 13 Kossuth leveléből. = Debreczen, 1871. jan. 10. 1.p. Okolicsányi Miksa 48-as honvéd fiának keresztapaságát el is vállalta: Debreczen, 1873. jan. 28. 2.p. 14 Debreczen, 1869. okt. 6. 1.p. 15 Aláírási Könyv az Országos Védegyletre; Igazgató választmányi jelentés a Védegyleti Közgyűlésre, 1845. nov. MOL R 104. A Védegyletre vonatkozó iratok (7158. mikrofilmtekercs) 16 Életrajzi adatai: Debreczen, 1894. dec. 31. 2.p., Debreczeni Ellenőr, 1894. dec. 31. 4.p.


123

átadta neki a pénztárban lévő összeget. A pénzt az új pénztárnok őrizte, majd 1855. február 10-én elhelyezte a Debreceni Első Takarékpénztárban.17 Aztán alighanem megfeledkezett róla. Több mint másfél évtized múlva jutott csak eszébe, hogy valamit kezdeni kellene az időközben megszaporodott betéttel. 1871 elején tanácsot kért a Védegylet egykori tagjaitól, Kiss Lajostól (1814−1875), a Balközép Párt országgyűlési képviselőjétől és Kiss Sándortól, az Első Takarékpénztár tisztviselőjétől.18 Ők azt javasolták, hogy kérdezze meg Kossuth Lajost, a Védegylet akkori igazgatóját, mi legyen a szóban forgó összeggel. Szikszay így cselekedett. Pár sorban tájékoztatta a turini száműzöttet és kérte a segítségét: „Nagyméltóságú úr! Alólírott Debrecen vidéki országos Védegyletnek 1847 március havában választott pénztárnoka 27 e[züst]ft és 29 kr[ajcár]ból álló összeget átvévén, azt kamatozás végett a forradalom után a debreceni takarékpénztárban elhelyeztem, s miután már ezen összeg a mai napig kamatjával együtt 57 ft 83 kr-ra növekedett, annak hovafordításáról többekkel tanácskozván megállapodásra nem jutottunk, alázatosan kérem nagyméltóságodat, mint legilletékesebb bírót, méltóztassék ezen csekély összegnek hovafordításáról becses válaszával szerencséltetni. Megkülönböztetett kiváló tiszteletem nyilvánítása mellett maradván Debrecen, január 14-én, 1871. Nagyméltóságodnak legalázatosabb szolgája, Szikszay József helybeli földbirtokos.”19 A megkérdezett válaszolt is. Noha nem tartotta magát illetékesnek, levele nem elutasító. Mint mindig, ez ügyben is távlatosan gondolkodott és az ésszerű, a cívisváros, tágabban az ország ipari fejlődését előmozdító felhasználás módozatait ajánlatta a címzett figyelmébe. 6. Via Sottorija Turin, april 6. 1871. Tisztelt Uram! Rakásra gyűlt írásomat átnézve nagy meglepetésemre egy egész napi felbontatlan posta csomagra akadtam s abban tisztelt uraságodnak még január 14-ről kelt becses levelére is. Alkalmasint távollétemben érkezett s cselédem szobatisztításnál az irományt fiókba tette anélkül, hogy hazajöttemkor figyelmeztetett volna. Ön arra méltóztatik engem felszólítani, rendelkezzem azon összeg hováfordítása felől, melyet ön, mint a Debrecen kerületi Védegylet bizottmánynak 1849-ben[sic!] választott pénztárnoka, 1855-ben az ottani takarékpénztárba betett, s mely azótai kamatjaival 27 frt 23 kr-ról 57 frt 83 krra nevekedett. Nagyra becsülöm irántam tanúsított becses figyelmét, hanem azt teljességgel nem ismerhetem el, hogy nekem akár jogom volna, akár pedig illetékességgel bírnék a pénz hovafordításáról rendelkezni.

17

A pénzintézetet részvénytársaságkén alapították, alakuló közgyűlése 1846. február 18-án volt; vö. Szűts Mihály: A Debreceni Első Takarékpénztár 50 éves története 1846−1895. Debrecen, 1896. 26.p. 18 Kiss Lajosról: Jónás Károly-Veredy Katalin: Az Országgyűlési Könyvtár története 1870−1995. Bp., 1995. 50.p.; Debreczeni Ellenőr, 1875. dec. 27. 1-2.p. - Kiss Sándorról: Szűts M. i.m. 60.p. 19 A helybeli kereskedelmi tanoda. Nagyméltóságú Kossuth Lajos úrnak. = Debreczen, 1877. jan. 8. 1.p.

124

Bényei Miklós: Kossuth Lajos elfelejtett levelei Debrecenben 1871-1874. A Védegylet alakításakor, igaz, én voltam annak igazgatója, hanem e tisztemről – ha nem csalatkozom – még 1845-ben lemondottam20, s helyembe mostani közlekedésügyi miniszter Gorove úr lett megválasztva21, ki tudtomra a Védegylet igazgatóságát folytatta is mindaddig, míg az 1848iki törvények az ország önkormányzati jogát a kereskedelmi ügyekre nézve is helyreállítva, az osztrák kormány gyarmat-rendszeri politikája ellen ojtalmul felállított Védegylet túlhaladt üggyé lőn s magában megszűnt. Én tehát e pénz iránti rendelkezésre magamat illetékesnek teljességgel nem tarthatom. Ha azonban tisztelt uraságod magánvéleményemet tekintetre méltatni hajlandó, mit is csak nagyra becsült jóindulatának tulajdoníthatok, szabadságot veszek magamnak oda nyilatkozni, hogy miután a Védegylet már nem létezik, az látszik nekem a legkorrektebb eljárásnak, ha a kérdéses öszszeg valamely oly célra fordíttatik, mely a Védegylet céljával összefüggésben, összhangzásban áll. E cél a honi műipar ápolása volt. Ha tehát – például – van Debrecenben ipartanoda, a kérdéses összeg vagy ezen tanoda számára valamely hiányzó taneszköz beszerzésére, vagy ha erre szükség nem volna, egy vagy több szorgalmas, iparkodó, de szegény tanuló díjazására fordíttatnék. Vagy pedig valamely becsületes, tehetséges, de szűkölködő debreceni kezdő iparosnak segélyül adatnék. Vagy pedig valamely oly, szintúgy debreceni iparosnak adatnék egy kis vigasztalásul, ki az 1849-iki időszakban az országnak valamit hitelbe kiszolgáltatott s a bekövetkezett országos csapás miatt fizetetlen maradva, hazafisága miatt ínségre jutott. Azt gondolom, ezen esetek akármelyikében igen illetékesen történnék az alkalmazás, s ön, tisztelt uram, az illetőnek méltán számíthatna hálájára, amint számítson kérem, az én nagyrabecsülésemre s elismerésemre, hogy ezen összeget oly hű gonddal, annyi időn át nemcsak megőrizte, hanem oly tetemesen meg is növelte. Én azonban egészen igénytelenül adtam kifejezést nézetemnek, s lelkemben meg vagyok győződve, hogy ezen összeg hovafordításának ön a legjogosultabb, egyszersmind legilletékesebb bírája, s hogy önt saját hazafisága s emberszeretete sokkal biztosabban fogja a határozatban vezérelhetni, mint én – az oly igen régóta száműzött – a távolból tehetném. Fogadja tisztelt uraságod szívesen nagyrabecsülésem kijelentését s barátságos üdvözletemet. Kossuth Lajos22

20

A Védegylet 1844. okt. 6-án Pozsonyban tartotta alakuló ülését és igazgatójává Kossuth Lajost választotta, aki 1846. aug. 20-án mondott le tisztségéről; vö. Kosáry Domokos: Kossuth és a Védegylet. A magyar nacionalizmus történetéhez. Bp., 1942. 57., 100.p. 21 Gorove István (1819−1881) közgazdász, politikus; már az alakuló ülésen a Védegylet jegyzőjévé választották (Kosáry D. i.m. 57.p.). 1870. ápr. 20−1871. jún. 21. között volt közmunka- és közlekedésügyi miniszter. 22 Szikszay József úrnak. = Debreczen, 1877. jan. 8. 1.p.


125

Szikszay József úgy vélte, nincs feljogosítva a döntésre. Ezért hosszas belső vívódás és feltehetően jó néhány előzetes párbeszéd után 1871. december 31-én összehívta a hajdani Védegylet még élő helybeli tagjait: a már említett Kiss Lajoson, Kiss Sándoron és Tóth Antalon kívül Fráter Imre földbirtokost, a városi közgyűlés tanácsnokát, Rácz Györgyöt és Telegdi Kovács László (1816−1894) ügyvédet, a debreceni polgárosodás egyik élharcosát. Felolvasta Kossuth levelét, majd a hét férfi úgy határozott, hogy megfogadják a hajdani igazgató javaslatát és a pénzt a majdan felállítandó ipariskolára fordítják. Addig a takarékpénztárban tartják, a „védegyleti pénztári maradvány” feliratú betétkönyvben. A letéti könyv megőrzését pedig a református egyházi tanácsra bízták. Ekkor kérték fel Telegdi Lászlót is, hogy a fentieket és Kossuth válaszát tegye közzé az általa szerkesztett (és jórészt írt) Alföldi Hírlap c. újságban. Nyilván ekkor döntöttek arról is, hogy Szikszay sorait nem hozzák nyilvánosságra. Ma már kideríthetetlen, miért, a szerkesztő a hírrovatban elrejtve, apró betűkkel szedve és a válasz első két bekezdését kihagyva közölte a cikket.23 Talán ez is hozzájárult, hogy a szerzőjére, eszmevilágára és magatartására oly jellemző levél azóta a teljes feledés homályába merült. Pontosabban néhány évvel később, immár hiánytalanul és a debreceni megkeresés szövegével együtt ismét megjelent. Miután eldőlt, hogy Debrecenben a kereskedelmi tanoda a továbbiakban középfokú intézményként működhet, Szikszay József elérkezettnek érezte az alkalmat, hogy Kossuth hajdani tanácsát valóra váltsa. 1877. január 1-jén levélben értesítette az iskolát fenntartó debreceni Kereskedő Testület elnökét, Szepessy Antalt (1824−1907), hogy a védegyleti pénzmaradványt – amely közben 77 ft 53 kr-ra nőtt – alapítványként a kereskedelmi középtanoda javára ajánlja fel. Csupán azt a feltételt szabta, hogy mindaddig kamatoztassák, amíg el nem éri a száz forintot; utána a tőkét és kamatait is iskolai célokra fordíthatják.24 A közvélemény tájékoztatására a Debreczen c. napilap közreadta az egykori levélváltást.25

A függetlenségi eszme ébren tartásáról A koronázás után indult helyi újságok, az egyaránt 1867. július 1-jén megjelent Debreczeni Lapok (1869. június 27-ig élt) és Alföldi Hírlap (1876. június 24én szűnt meg)26, majd az országos figyelmet keltő, 1869. július 1-jétől kiadott, színvonalas Debreczen27 rendszeresen beszámoltak Kossuth Lajos életének fontosabb eseményeiről, a hazai híveihez írott nyílt leveleiről, az utóbbiakat gyakran közölték 23

Védegyleti hagyaték. = Alföldi Hírlap, 1872. jan. 3. 2.p. A helybeli kereskedelmi tanoda… = Debreczen, 1877. jan. 8. 1.p. 25 Uo. – A helybeli kereskedelmi oktatási intézmények történetét részletesen, sok-sok adattal ismertető, A debreceni Kereskedelmi Akadémia emlékkönyve a nemzet ezredévi ünnepére. Szerk. Szojka Gyula. (Debrecen, 1896) c. millenniumi összegzés a Szikszay-féle adományt nem említette. 26 A Debreczeni Lapokról: Ember Ernő: A debreceni időszaki sajtó 1867−1900. 2.rész. = A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának évkönyve 1956. Debrecen, 1957. 77-86.p. – Az Alföldi Hírlapról: uo. 1.rész. = A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának évkönyve 1955/[I]. Debrecen, 1956. 327-357.p.; Gergely András-Veliky János. A vidéki politikai sajtó a kiegyezést követő években. = A magyar sajtó története II/2. 1867−1892. Bp., 1985. 47-48.p. 27 Ember E. i.m. 2.rész. 86-135.p.; Gergely András-Veliky János. A balközépi ellenzék sajtója. = A magyar sajtó története II/2. 1867−1892. Bp., 1985. 109-110.p. 24

126


is; tudósítottak azokról a kezdeményezésekről, amelyek a turini száműzöttnek a magyarországi politikai életbe való közvetlen bekapcsolását célozták (leginkább képviselővé választásokkal). Olykor-olykor egy-egy megjegyzést is fűztek a történésekhez. Ezekből és az eredeti közleményeikből kiviláglik, hogy munkatársaik (a többnyire névtelenségbe burkolódzó újságírók, szerkesztők) a nagy politikust a magyar nemzeti önállóság élő jelképének tekintették. Szinte Messiásként várták haza, bár tudatában voltak, hogy erre vajmi kevés az esély. Jellegzetes, hű dokumentuma ennek a meggyőződésnek, illetve reménykedésnek a Debreczen 1871. augusztus 24i rövid névnapi köszöntője, közelebbről most idézett részlete: „A fényes csillag, mely lementében rázkódásokat idézett elő, újra feljövén, világosságot terjeszt a földön, s az anyagi és szellemvilágra jótékony befolyást fog gyakorolni. Ha van elég halandó, ki eléri a késő vénséget: egy nemzet jogainak, kívánalmainak, dicsőségének, jövő nagyságának letéteményese mért ne érhetné el 100-ik évét? Kívánjuk, hogy érje el azt jó egészségben, testi és lelki erőben. Hogy a jogtiprás ellen élő örök tiltakozás legyen!… De legyen inkább a jog, a szabadság, az önálló, független Magyarország Messiása! – aki eljövend!”28 Kossuth személye igazából csak a hetvenes évek elejétől vált a politikai indíttatású debreceni sajtóviták tárgyává. Addig az itteni lapok az ellenzéki Balközép Pártot támogatták, 1871. január 1-jétől viszont a városban adták ki a kormányzó Deák-párt mellett kiálló, egyébként meglehetősen súlytalan Tiszavidék c. hetilapot, amely 1872-ben napilapként látott napvilágot.29 A nézetkülönbség a sajtóközleményekben is tükröződött. Példaként hozható fel a kérészéletű lap felelős szerkesztőjének, Kola János ügyvédnek 1872. június 1-jén publikált vezércikke, ahol így vélekedett Kossuthról: „Ő még mindig azt hiszi, hogy az egész nemzet nagy nevének varázsa alatt él. Hogy sokan vannak, kikre most is bűnös hatást gyakorol neve, azt tagadni hígvelejűség volna; azonban ezek sem a nemzet többségét, sem értelmiségét, sem vagyonosságát nem képviselik. Ezeknek zöme részint proletárokból áll, kik minden kormányt gyűlölnek, részint heves vérű ifjakból, kik gondolkodni nem szeretnek, részint igen jó, becsületes hazafiakból, kik még a régibb időkben megszokván az ellenzékeskedést a szabadelvűséggel egynek tartani, még most sem szabadulhatnak e lidércnyomás alól s azt hiszik, hogy az, ki a kormánnyal egy párton van, félig-meddig hazaáruló. […] E hadnak távol levő fővezére maga Kossuth.”30 Miután a kormánypárti orgánum megszűnt, egy ideig a debreceni sajtó politikailag ismét egyoldalúvá vált, bár a Debreczen és az Alföldi Hírlap szemlélete mind több kérdésben különbözött egymástól. A Kossuth, pontosabban a nézetei körüli politikai küzdelmek 1873 késő őszén vettek új fordulatot. Az ország súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetéből, a már-már feloldhatatlannak látszó kormányzati válságból a közjogi ellenzék legnagyobb erejét jelentő Balközép Párt vezetői, köztük a pártvezér Tisza Kálmán (1830−1902) – aki Debrecen egyik országgyűlési képviselője – a kiutat a Deákpárttal való megegyezés, netán fúzió irányában keresték. Az 1873. november 7-én Budapesten lezajlott országos pártértekezleten a többség magáévá tette Tisza indít28

Lajos napja lesz holnap! = Debreczen, 1871. aug. 24. [1].p. Gergely András-Veliky János: A vidéki politikai sajtó a kiegyezést követő években. = A magyar sajtó története II/2. 1867−1892. Bp., 1985. 49.p. 30 Kossuth levele. = Tiszavidék, 1872. jún. 1. [1-2].p. 29


127

ványát és olyan határozatot szavazott meg, amely a közjogi követelések elvi fenntartásával a gyakorlatban lehetővé tette a kormánykoalíciót.31 Rögtön meg is indultak a tapogatózó tárgyalások. A Balközép Párt néhány képviselője, élükön Ghyczy Kálmánnal (1808−1888) kevesellette ezt, azonnali megegyezést sürgetett. Egy másik kisebbség viszont ragaszkodott volna a dualista rendszert elítélő, annak megváltoztatását célzó eredeti pártprogram pontjaihoz.32 Az ellenzéki erők megosztottsága érzékenyen érintette a debreceni baloldalt is, különösen azért, mert a városban az előző két országgyűlési választáson teljes sikert arattak, mindkétszer mindhárom itteni kerületben a balközép jelöltjei nyerték el a mandátumot. A Tisza-féle indítványt és az ennek alapján született többségi határozatot a Balközép Párt jó néhány debreceni tagja nem fogadta el, másokat pedig a döntés elbizonytalanított. A vélemények erősen megoszlottak, a feszültség fokozódott. A november 7-i felajánlkozást elutasító debreceni politikusok egyike, Oláh Károly (1826−1875), a Debreczen c. napilap felelős szerkesztője 1874. január 7-én eszményképéhez, Kossuth Lajoshoz fordult segítségért, tanácsért. Oláh Károly ügyvéd, költő, újságíró, a helyi kulturális és közélet egyik tevékenység munkása33 régi tisztelője volt a jeles államférfinak; már a fiatal korában, 1850-ben kiadott Csokonai Lapok c. irodalmi újság szerkesztőjeként is megpróbálkozott Kossuth emlékének igen kockázatos ébren tartásával.34 A Debreczen hasábjain pedig a fővárosi lapokból átvett cikkek, hírek sokaságával, vezércikkeivel és egyéb írásaival igyekezett Kossuth politikai nézeteit propagálni, kultuszát formálni. Szóban forgó levele ismeretlen, ám tartalmára, céljára a viszonylag gyors válaszból következtethetünk. A turini remete szokásához híven most is nyílt levélben fejtette ki véleményét a Balközép Párt megváltozott magatartásáról. Noha a címzett a Debreczen szerkesztője, a gondolatgazdag eszmefuttatás voltaképpen az egész ország politizáló közvéleményéhez szólt, világos és szellemes állásfoglalás a készülő pártfúzióval és ismételten a kiegyezés tényével, a dualista államalakulattal szemben. A levél mindeddig a debreceni újság hasábjain rejtőzködött, Kossuth iratainak eddigi kiadásaiból kihagyták és a kutatók sem figyeltek fel rá. Az eredeti fogalmazvány sem maradt fenn a kormányzó hagyatékában. Ezért szövegét teljes terjedelmében, a mai helyesírási szabályok szerint, ám a régies szóhasználat, nyelvi fordulatok megtartásával közöljük. 28 Via Bertholet Turin, jan. 18. 1874. Két kérdést intéz ön hozzám jan. 7-kei becses levelében. Az első az: mi véleményben vagyok a „Balközéppárt”35 november 7-kei határozatáról? A 31

Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867−1918. Bp., 1934. 1.köt. 134.p.; Mérei Gyula: Magyar politikai pártprogramok, 1867−1914. Bp., 1934. 24.p.; Kolossa Tibor: A dualizmus rendszerének kialakulása és megszilárdulása, 1867−1875. = Magyarország története, 6. 1848−1890. Bp., 1979. 861.p. 32 Gratz G. i.m. 134.p.; Mérei Gy. i.m. 24.p.; Kolossa T. i.m. 861.p. 33 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 9.köt. Bp., 1903. 1261-1262.has. 34 Bényei Miklós: A debreceni Kossuth-kultusz kezdetei 1849−1861. = A debreceni Déri Múzeum évkönyve 1999. Debrecen, 2000. 156.p. 35 A Balközép Párt 1865 októberében alakult a Határozati Párt utódaként és 1875-ben egyesült a Deákpárttal Szabadelvű Párt néven.

128

Bényei Miklós: Kossuth Lajos elfelejtett levelei Debrecenben 1871-1874. második az: védhetik-é annak létrehozói elvváltoztatásukat azon egykoron általam is említett mondattal, hogy a politika az exigenciák36 tudománya? Van szerencsém kérdéseire válaszolni. Nehogy azonban, mint az a most idézett mondattal is történt, szavaim félremagyaráztathassanak, előre kell bocsátanom, hogy én ismert álláspontomnál fogva nemcsak a „Balközéppárt” eredeti álláspontját37, de még a 48-as pártét38 sem tartom kielégítőnek. Mindamellett azonban nagy fontosságot helyezek arra, hogy hazánkban a közösügyes közjog ellenében egy határozott, elvhű közjogi ellenzék létezzék; mert ha még ez is szétmállanék, ha nem lenne vagy csak jelentéktelen töredékekben lenne párt, mely hazánk függetlenségi jogait és aspirációit39 országvilág előtt ernyedetlen eréllyel képviseli, úgy én nemcsak a jelent vigasztalannak, hanem a jövendőt is reménytelennek tekinteném s legfölebb csak számítás alá nem eshető véletlenek lehetőségében kereshetnék támaszt a kétségbeesés ellen az iránt, hogy hazám még eljuthat azon állásra, melyre jogosítottnak is tudom, hivatottnak is hiszem. Ezen s csakis ezen szempontból érdeklődöm az országgyűlésen képviselt pártok40 kebelében forrongó evoluciók41 iránt, mely pártokon különben én, merőben különböző álláspontomnál fogva, egészen kívül állok. De e szempont eléggé fontos arra, hogy érdeklődjem, s ha ennek folytán egyet rosszallok, mást helyeslek, az ellen tiltakoznom kell, hogy helyeslésem azonításra magyaráztassék. Ezzel áttérek ön első kérdésére. Én a „Balközéppárt” nov. 7-kei határozatát42 illetőleg egészen helyeslem azon nézetet, melynek ön becses lapjában alaposan is, határozottan is kifejezést adott.43 Én azt a határozatot az ellenzéki álláspont feladásának, elvváltoztatásnak, hátralépő aposztáziának44 tartom. Határozottan annak tartom. Azon szóbeli reservata45, miszerint elveiket aludni hagyják ugyan, de feltartani

36

kívánalmak, a kor igényeihez igazított követelmények A párt 1868. ápr. 1-jén elfogadott határozatáról van szó, amelyben a delegációk és a közös minisztériumok megszüntetését, valamint magyar hadsereg létesítését, pénz- és kereskedelmi ügyeink önállóságát és „hazánk törvényes függetlenségének diplomatikai elismertetésé”-t követelték; vö. Kozári Monika: A Balközép Párt válsága 1867−68-ban. „A Hon” és a „Hazánk” sajtóvitája, valamint Tisza Kálmánnak Ghyczy Kálmánhoz írt levelei alapján. = Századok, 1997. 3.sz. 745.p.; Mérei Gy. i.m. 24.p. 38 1868. ápr. 2-án alakult Országos 48-as Párt néven. 39 törekvéseit, szándékait 40 Az 1872. jún.12.-júl.19. között megtartott országgyűlési választásokon a Deák-párt (245), a Balközép Párt (116) és a 48-as párt (38) szerzett mandátumokat. A levél születésének pillanatában már létezett a balközépből 1873. dec. 10-én kivált Középpárt is. 41 fejlemények 42 A pártértekezlet lefolyásáról, a határozatról szinte minden korabeli politikai napilap beszámolt, számos kommentár, vezércikk jelent meg róla. Kossuth tehát részletesen ismerhette a határozat pontjait, indítékait. 43 Oláh Károly – névtelenül, illetve az első sor elején jelet feltüntetve – több vezércikkben is foglalkozott a vitatott állásfoglalással. Leghatározottabban első írásában: Az égő csipkebokor. = Debreczen, 1873. nov. 10. 1.p. Kiemelendő még két vezércikke: Hogy kell a balközéppártnak kormányra jutni? = Debreczen, 1873. nov. 11. 1.p., Világosságot! = Debreczen, 1873. nov. 15. 1.p. 44 hitehagyásnak, hitszegésnek 45 biztosíték 37


129

mondják, talán jó lehetett arra, hogy a határozat létrehozói (kiknek jóhiszeműségét nem vonom kétségbe) maguk magukat „in foro conscientiae”46 megnyugtassák, de a részrehajlatlan bírálat ítélőszéke előtt legkisebb értékkel sem bírhat, miután ugyanazon egy lélekzettel a szóbeli feltartást tettleg egészen semmivé teszik azon nyilatkozatuk által, hogy a közösügyes alapon is készek kormányra lépni, koalícióban a Deák-párttal. Nem lehet ezt a két dolgot egy kalap alá hozni. Nem lehet a káposztát is épségben hagyni, meg a kecskét is jól lakatni vele.47 A közösügyes alap az ellenzék közjogi elveinek merev tagadása, egyenes ellentéte, mint viszont ezek amannak. Aki a balközéppárt közjogi elveit fel akarja tartani, az nem ajánlkozhatik a közösügyes alapon kormányt vállalni; aki erre ajánlkozik, az nem tartja fenn pártja elveit, ha mondja, hogy teszi: üres hangot mond. Sőt még ennél is rosszabbat cselekszik. Árt az ellenzék közjogi álláspontjának, gyöngíti erejét, kompromittálja jövendőjét. Nem foroghat fenn erre nézve a kétségnek még csak árnyéka sem senki előtt, aki a kérdéses pártnyilatkozat horderejéről magának tárgyilagos számot ad. Én nem tartozom azok közé, kik minden fonák lépésnél nemtelen indokot szaglálnak. Egyátalán nem veszem kétségbe, hogy a nov. 7-kei párthatározat létrehozói tiszta motívumokból indultak ki, midőn egy szerencsétlen percben magukat azon szerencsétlen eltökélésbe beledisputálták, hogy a közösügyes alapon is készek kormányba lépni. Látták, hogy az ország bajban van s azt hitték (csodálom, miként hihették), hogy ha a Deák-párt jobbjainak koalícióra ajánlkoznak, ezek megnyugtatva közjogi tekintetben azáltal, hogy az ajánlkozók kötelezik magukat közjogi elveiket aludni hagyni s a közösügyes alapon venni részt a kormánykodásban, kapni fognak az alkalmon, hogy pártjuk reakcionárius elemeitől megszabaduljanak, s e felvetésből indulva ki a jó baloldaliak, azon reménynek adták át magukat, hogy koalícióra lépve a Deák-párt jobbjaival, ki fogják az országot nyomasztó bajaiból szabadíthatni, s még – mirábile dictu!48 – a deformok49 teréről igazi reformok terére is fogják a kormányt terelhetni. Ilyen volt az indok, nem kételkedem felőle. Én határozottan tagadom, hogy a közösügyes alapon lehetséges lehetne akár a szabadság igényeinek, a nemzet géniuszának50 s a józan közgazdászat követelményeinek megfelelő reformokat létrehozni, akár az ország nyomasztó bajait gyökeresen megorvosolni. Az elsőt azért nem, mert korántsem a vele szövetséges reakcionárius elemek iránti kíméletből adott a Deák-párt reformok helyett

46

a lelkiismeret nyilvánossága előtt A közismert magyar szólásmondás – A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad – alkalmazása. 48 Még kimondani is csodálatos! – Vergilius Georgika c. műve III. könyvének 275. sorában olvasható szavak, Lakatos István fordításában: csuda kimondani. 49 Kossuth e szóval arra utal, hogy szerinte a kiegyezést követően az ország fejlődése torzan (deform = eltorzulás, elferdülés) ment végbe. 50 szellemének, lelkületének 47

130

Bényei Miklós: Kossuth Lajos elfelejtett levelei Debrecenben 1871-1874. deformokat a nemzetnek, hanem azért, mivel a deformok a közösügyes alapnak bástyákul, támaszul szolgálnak. A másikat azért nem, mert tény, hogy elkezdve a központosítási irányon, mely a nemzet testén, lelkén hét év óta elművelt prokrusztészi műtétek51 hosszú során sárga-fekete vonalként52 végigvonul, keresztül a deficitdagályon53, a pazar gazdálkodáson, a vele kapcsolatos „szabad vásár”rendszeren, a nép nyomasztó anyagi helyzetén, a hitelhiányon, az ipar pangásán, a kereskedelem gyámoltalanságán, le egészen a kormányrendszerré emelt korrupcióig, nincs az országot nyomasztó bajok közt egy is, de csak egyetlen egy is, amely vagy egyenesen a közösügyes alapból ne származnék, vagy legalább a közösügyes alap fatális exigenciáinak54 befolyására ne volna legnagyobb részben visszavezethető. Még ama „hű bele Balázs, lovat ad isten” módra55, minden diszk56 réció , minden szemérem nélkül túlhajtott szédelgés is, mit produktív57 beruházásnak hívnak, igen nagy részben a nép adózó képességével arányban nem álló azon abnormis58 állapot nyomására vezethető vissza, melyet a közösügyes alku teremtett. S e nyomás annyira megy, hogy a közösügyes alapon még csak a világtörténelemben példátlan ama szégyent és nyomorúságot sem sikerülend hazánkról elhárítani, miszerint egy annyi millióból álló nép, mely magát nemzetnek hívja, még csak annyira sem ura saját háztartásának, hogy egy pénzjegy-kibocsátási saját bankot59 állíthasson fel. Mert hát nemcsak annyiból áll ám az a közösügyes alap, amennyi felőle a törvénybe beírva van (pedig bizony már ez is elég a borzalomig!), hosszú annak a farka a gyakorlati életben, hosszú végtelenül. Ámde tegyük fel a lehetetlent. Tegyük fel, hogy a nov. 7-kei határozat létrehozóinak – ha kosarat nem kapnak – csakugyan sikerülendett a közösügyes alapra állva kiszabadítani a nemzetet nyomasztó bajaiból, mit cselekedtek volna tulajdonképpen? Cselekedték volna azt, hogy tettleg kapacitálták volna a nemzetet, miként a baj korántsem a közösügyes alapban van, hanem csak az emberekben volt, s hogy jobb s ügyesebb emberekkel a kormányrúdnál biz a közösügyes alapon is szépen meglehet Magyarország! Más szóval, cselekedték

51

Prokrusztész görög mitológiai alak, aki a befogadott vándorokat az ágyába fektette, és aki hosszabb volt, mint az ágy, annak a lábából levágott, aki pedig rövidebb, azt erőszakkal megnyújtotta. 52 Finom célzás az osztrák császárság zászlajának sárga-fekete színére. 53 deficit = költségvetési hiány 54 végzetes (átkos) követelményeinek 55 Magyar szólásmondás, magyarázata: törik-szakad, a dolognak menni kell; vö. O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. 5.kiad. Bp., 1994. 68.p. 56 tapintat 57 jövedelmező, eredményes 58 természetellenes, fonák 59 Az 1867: XII. tc. (a kiegyezési törvény) az osztrák örökös tartományok és a Magyar Királyság pénzrendszerének közösségét mondta ki, ennélfogva Magyarországon nem lehetett nemzeti bank.


131 60

volna azt, hogy ők maguk, ők! a bihari pontok alkotói! konszolidálták61 volna a közösügyes alap állandóságát! Nincs e dilemmából menekvés. Vagy nem segítettek volna aposztáziájuk árán az ország bajain, s ha így, ugyan minek idéztek elé meghasonlást saját táborukban? minek gyengítették meg az ellenzék tekintélyes állását? Vagy segítettek volna az ország bajain, s ekkor konszolidálták volna a közösügyes alapot s a pillanatnyi enyhülés tál lencséjéért odaadták volna a nemzet szent örökségét. Aztán beszéljenek nekem „elvfeltartásról”! Nyújtogassák választóiknak a kongó frázisok mézes madzagát! Nem ér az uram! semmit. Az ily dolognak angol neve: „humbug”, mely szónak értelme Webster szerint ez: an imposition under fair protenses.62 Teljes joggal eldalolhatják az elvfenntartásról a debreceni diákok az ismeretes magyar ritmust: Nincsen abban semmi virtus s a többi. És mi hozatik fel e meggondolatlan hátralépésnek, e sajnálatos aposztáziának mentségeül? Felhozatik az, hogy ez idő szerint úgysem lehetne az ellenzék közjogi elveinek értékesítésére semmi sikeres lépést tenni, tehát nem árt aludni hagyni az elveket; s e képtelen szofizma63 támogatásában még gúnyhoz is folyamodtak! Egy szóvivőjük (kitől, megvallom, annyi impietast nem vártam volna) lyukas mogyoró ropogtatásnak csúfolta a nemzet elvesztett államisága jajkiáltását64, amit még akkor is tiszteletben kellene tartani, ha a nemzeti jellem süllyedő bárkájáról egyetlen egy hang „unter Larven die einzige fühlende Brust”65 kiáltaná is! De én kereken tagadom, hogy ez idő szerint semmit sem lehet tenni az ellenzék közjogi elveinek érdekében. És pedig tagadom nem is a magam szempontjából, nem mintha arra akarnék itt és most hivatkozni, hogy mit tehetne nemzetünk, ha akaratának határozottságával jogai színvonalára felemelkednék, hanem tagadom egyenesen azon békés hajlamú, lojális 60

Tisza Kálmán a Balközép Párt Bihar megyei bizottmányának 1868. márc. 18-i értekezletére dolgozta ki azt a néhány pontból álló javaslatot, amelyet aztán az országos pártértekezlet 1868. ápr. 1-jén pártprogrammá emelt; vö. Kozári M. i.m. 743.p. 61 megerősítették, megszilárdították 62 Noah Webster (1758−1843) amerikai nyelvész híres értelmező szótárából idéz: An american dictionary of the english language. Springfield, 1848. 566.p. Kossuthnak ez a kiadás volt meg, az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában lévő cédula egyértelműen jelzi, hogy a kötet az ő gyűjteményéből került oda. Az idézet a szótárban olvasható magyarázatnak csak az első fele; hozzávetőleges magyar fordításban: „család, becsületességnek színlelve (álcázva).” 63 álokoskodás 64 A Balközép Párthoz közel álló, lényegében a párt orgánumának számító Ellenőr szerkesztője, Csernátony Lajos (1823−1901) már 1873 nyarától cikksorozatban készítette elő a pártfúziót (Kolossa T. i.m. 860.p.). A Kossuth által említett kitétel a Szegény Magyar Újság! c. glosszában szerepel (Ellenőr, 1873. júl. 4. 1.p.), a következő félmondatban: „Úgy látszik, azt várta, hogy perlekedni fogunk vele ama lyukas mogyoró végett, s osztályrészt követelünk ürességéből”, majd: „el volt készülve megmutatni nekünk, hogy a mogyoróhoz csak neki, a 48-as kalitkában forgolódó mókusnak van joga.” A Magyar Újság a 48-as Párt lapja volt. A „lyukas mogyoró” régi magyar kifejezés, a hitvány, értéktelen jószág értelmében használták. A november 7-i határozatot követő vitában ezt a címet adta egyik vezércikkének a Debreczen is: A lyukas mogyoró. = Debreczen, 1873. nov. 24. 1.p. – Az impietas szó jelentése: kíméletlenség, istentelenség. 65 Magyarul kb. így adható vissza: álarc alatt az egyetlen (egyedüli) érző kebel.

132

Bényei Miklós: Kossuth Lajos elfelejtett levelei Debrecenben 1871-1874. (hogy ne mondjam, hiperlojális)66 párt szempontjából, melynek eljárását taglalom. Mert ha többet nem lehetne is tenni (mit én el nem ismerek), annyit mindenesetre lehet tenni, hogy a nemzet ernyedetlen kitartással óvassék és megóvassék azon rettenetes szerencsétlenségtől, hogy a közösügyes járomba beleszokjék, beletörődjék. Nagy dolog ez uram, szerk. úr! Olyan dolog, mely nélkül még csak remény sem lehet egy jobb jövőhöz. S mert ily nagy dolog, tehát nagy kötelesség is. Elengedhetlen kötelesség. Aztán lehet s ismét az ő lojalitási szempontokból, mindenesetre lehet azt is tenni, hogy ismét és ismét evidenciába67 állítva ország-világ előtt azt, hogy úgy közvetlenül, mint közvetve mennyit kontribuált68 a közösügyes állapot ahhoz, hogy Magyarország a tönkrejutás mélységének szélére jusson, mind közelebb és közelebb hozzák úgy a fejedelem, mint a „másik fél” belátásához, hogy ez tarthatlan állapot, mert tönkreteszi az országot, pedig ezt aztán nemcsak Magyarország sínli meg, megsínlik azt mások is keservesen. És minden nemzetre nézve, mely akár balszerencse, akár saját hibája folytán állami önállását elvesztette, végetlen fontosság rejlik abban is, hogy a hatalom lássa és folyvást lássa, miként a nemzet egy tekintélyes része e veszteségbe soha és semmi áron és semmi körülmény közt bele nem nyugszik, s hogy az elvesztett önállás visszakövetelésétől figyelmét sem áldás, sem semminemű csapás el nem térítheti. Senki sem fogja tagadhatni, hogy mindezt a jelen körülmények közt is meg lehet tenni; én pedig még azt teszem hozzá, hogy épp a jelen nyomasztó körülmények olyanok, miszerint még ha eddig aludni hagyta volna is az ellenzék közjogi elveit (aminthogy bizony legalább szundikálni nagyon is sokat, nagyon is gyakran hagyta), most, éppen most lenne ideje az „alvó leányzót” felrázni álmából69 hatalmasan. Először azért, mert – amint már említettem – Magyarország tönkrejutását bizony megsínylenék a Lajtán túl s meg a Burgban70 is. Másodszor azért, mert e tekintetnél fogva a jelenlegi bajözönben a közösügyes hatalomra nézve a pressziónak71 egy neme rejlik. Pedig szép rózsaszín, sima időkben soha még egy nemzet sem szerezte vissza elvesztett vagy elpasszolt jogait.72 A jogvesztésből származó bajok a jog visszaszerzésének leghatalmasabb szövetségesei. És a nov. 7-ikei párthatározat létrehozói ahelyett, hogy e szövetség előnyeit erélyesen felhasználnék, mit cselekszenek? Épp a jelen percet szemelik ki arra, hogy a nemzet önállási aspirációit elaltassák

66

lojális = a fennálló rendszert elfogadó; hiperlojális = megalázkodó. evidencia = nyilvánvalóság, magától értetődő dolog kontribuál = hozzájárul 69 Célzás egy bibliai eredetű szállóigére, amelynek forrása Máté evangéliuma (9. szakasz 24. vers): Jairus holt leányának feltámasztásakor mondja Jézus, hogy „a leányzó nem halt meg, hanem aluszik” (Károli Gáspár fordítása). 70 Lajtán túlnak (az egyik határfolyó, a Lajta neve után) nevezték az Osztrák-Magyar Monarchiának az osztrák császársághoz tartozó területeit. A Burg a bécsi királyi vár, az osztrák hatalom jelképe. 71 nyomásnak, kényszernek 72 Azokról a jogokról van szó, amelyekről a magyar politikai vezetőréteg a kiegyezési tárgyalások során önként lemondott. 67 68


133

73

az aludni küldött elvek mákonypárnáin ; elveik árán ajánlkoznak a körülmények presszióját a hatalom vállairól elhárítani, és semmi sürgősebb, semmi magasztosabb teendőt nem ismernek, mint azt, hogy Bécset kapacitálják, miképp a magyar olyan jó bolond, hogy csak bajának kell lenni, miszerint figyelme a legeslegfőbb érdektől, önállásának visszakövetelésétől elforduljon s közjogi elveit még az ellenzék is szépen aludni küldje. Szerencsétlen politikusok! Hát nem látják-é be, hogy ha Bécset erről kapacitálják, biztosak lehetnek felőle, hogy figyelemelfordító bajoknak szűkében az ország bizony sohasem lesz. Majd gondoskodik erről az a soha jól nem lakható Moloch74, mit „birodalmi egységnek s nagyhatalmi állásnak” neveznek. Ezeket akartam szerkesztő úr! első kérdésére válaszul adni. Igenis, a nov. 7-ikei párthatározat feladja az ellenzék közjogi álláspontját, „jobbra át” fordul a közösügyes alap felé, tettleg egyházat cserél s aki ezt teszi, az hiában mondja, hogy hite nem változott. A retrográd aposztáziák75 politikában mindig sajnálatosak. Megingatják a tömeg bizalmát az értelmiség iránt, s a hit és bizalom helyére vagy a vásár áll, vagy az osztálygyűlölet, mely zavaros időkben harccá a késig is elfajulhat. De én minden aposztázia közt legsajnálatosabbnak éppen azt tartom, amely mást mond, mint amit cselekszik. A kendőzetlen aposztázia sokaknál reszenzust76 képez s ez kitartásra ösztönözhet. De az amolyan „aludni hagyjuk, feltartjuk” szépítgetés meglopja a nemzet éberségét. Olyan, mint a dajkadal vagy a bölcsőringatás – altat. Pedig Sámsonnak aludtában nyírta le haját Delila.77 Én igen nagyon sajnálom, hogy annyi jeles tehetségű férfiak kiállottak az ország önállását visszakövetelők táborából. Bár megfontolnák, hogy bizony elvváltoztatásukkal még egy hajszálnyival is többet tehessenek az ország egyéb bajainak orvoslására, mint amennyit tehettek volna, ha álláspontukat nem változtatják. Tévedni emberi dolog, de a tévedés beismerése a legmagasztosabb látvány, mit ember az erkölcsi téren nyújthat. Bizonyosan csak nyerhetnének polgártársaik jó véleményében, csak fokozhatnák a haza javára befolyásukat s tehetőségüket, ha tévedésüket beismerve az elhagyott zászlóhoz visszatérnének. De nem hízelgek azzal magamnak, hogy az öreg száműzött gyönge szava keresztülhatolhat a pártszenvedély hullámdagályának dörgésén s a „Rechthaberei”78 fülzúgásain. Hanem azt szeretem feltenni Debrecenről (csaknem azt írtam: megvárom Debrecentől), hogy személyes tekinteteknek sem a haza javát, sem ami

73

A mákony az ópium magyar megfelelője; használták általában az altatószer megnevezésére is. Ókori kánaánita istenség, tiszteletére emberáldozatokat hoztak, a feláldozott embereket a bálvány tüzes testében égették el. 75 a haladás ellenében ható hitszegések 76 visszatetszést, felháborodást, megütközést 77 Az ótestámentumi Bírák könyve említi az eseményt (16. szakasz, 19. vers), amikor a Dán nemzetségbeli zsidó hősnek, Sámsonnak felesége, Delila nyírta le a haját, amelyben roppant ereje rejlett. 78 bizonykodás, makacskodás 74

134

Bényei Miklós: Kossuth Lajos elfelejtett levelei Debrecenben 1871-1874. azzal azonos, saját elvhűségét alárendelni nem fogja79, hanem tartalmatlan ürességük szerint méltányolva a tényleg úgyis semmivé tett elvfeltartási frázisokat, tántoríthatlanul megmarad annak minden időben s minden körülmények közt megkövetelése mellett, amit Csávolszky képviselő „Baloldal” című jeles lapjában ekként fejezett ki: „Hazánkat önálló magyar államnak akarjuk, melynek megvan minden kelléke: hadserege, pénzügye, külképviselete, s mely érdekeinek teljesen megfelelő önálló kereskedelmi politikát követhet.”80 Nagyon váratlan, nagyon szomorú látvány volna, ha az a Debrecen, melynek nevéhez oly nagyszerű emlékezetek81 csatolvák, kevesebbet írna zászlajára. ******* Szerkesztő úr! második kérdésére néhány rövid szóval felelhetek. Célfeladást, elvváltoztatást, kormányra ajánlkozást a vallott elvekkel ellenkező alapon soha nem lehet azon mondatra hivatkozással menteni, hogy a politika az exigenciák tudománya. A politika nem cél, hanem a célnak szolgálója. Feladata megválasztani az eszközöket a cél kivitelére. S mert az eszközök megválasztásánál a körülményeket számba kell venni, annálfogva a politika is exigenciák tudománya. Így érti ezt a világon mindenki, aki vagy szándékosan félremagyarázni, vagy az eszköznek a célt szolgálójává tenni nem akarja. A nov. 7iki pártnyilatkozat létrehozóinak hivatkozása a politika exigenciáira éppen olyan, mintha az ellenséghez átszökő katona a taktika exigenciáira82 hivatkoznék. Csak akkor lehetne e hivatkozásnak értelme, ha ennél kémleti szándékot, amott hipokrizist83 tennénk fel. Mit én bizonyosan nem teszek. Fogadja szerkesztő úr sat. Kossuth Lajos.84

A levélhez a szerkesztő pár soros megjegyzést fűzött: „Midőn hazánk legnagyobb fiának fentebb olvasható nagybecsű levelét közölni szerencsénk van s elbizakodást kizáró büszkeséggel hivatkozunk rá, mint amely politikai pártállásunkat helyeslésre méltatja, ajánljuk azt elvtársaink s minden igaz magyar honfi figyelmébe!”85

79 Kossuth feltehetően abban reménykedett, hogy a város szavazó polgárai nem követik majd mostani, a Balközép Párt jelöltjeként az országgyűlésbe került képviselőik – Tisza Kálmán, Kiss Lajos és Molnár György (1820−1880) – elvfeladó politikáját. 80 Csávolszky Lajos (1838−1909) újságíró egyike volt azon képviselőknek, akik a november 7-i határozat után és miatt kiváltak a Balközép Pártból. Az általa alapított és szerkesztett Baloldal c. napilap első, 1874. jan. 1-jén megjelent számának beköszöntő cikkében írta az idézett sorokat. Az első tagmondat helyesen: „Hazánkat önálló magyar állammá tenni…” 81 Célzás arra, hogy 1849-ben pár hónapig Debrecen volt az országgyűlés és a kormány székhelye, és itt mondták ki Magyarország függetlenségét. 82 a harcászat követelményeire 83 képmutatást 84 Kossuth Lajos levele Oláh Károlyhoz, a „Debreczen” szerkesztőjéhez. = Debreczen, 1874. jan. 24. 1.p. 85 Uo.


135

Két nappal később, január 26-án a lap főmunkatársa, Szatmári Károly (?−1885)86 – Sz. K. névjellel – vezércikkben méltatta a levelet. Úgy értékelte, hogy Kossuth „újabb levelében oly dologról szólott, amely általa nyilvánosan még soha sem volt megvitatva.” E soraiból is kiderül, hogy „még mindig a debreceni pontok87 alapján áll. Az az ember, aki 25 év előtt a debreceni Nagytemplomban a függetlenséget kinyilvánítá, nem is kívánhat kevesebbet, mint Kossuth Lajos.” Szavait a „becsületes őszinteség”, „a mély ítélő tehetség” jellemzi. Szatmári jóleső érzéssel konstatálta, hogy Kossuth a távolból helyeselte irányukat, törekvéseiket. Tőle pedig tanulni kell: őszinteséget, „elvszilárdságot, önzetlenséget s honszeretetet. Ő – törhet, de nem hajlik!”88 Kossuth levele nagy visszhangot váltott ki, pár napra a hazai politikai viták előterébe került. Több fővárosi újság és néhány vidéki hírlap átvette a szövegét, teljes egészében vagy kivonatosan, általában rövidebb-hosszabb megjegyzésekkel kísérve. Elsőként a nagy pesti lapok reagáltak. A liberális irányvonalát változatlanul megtartó Pesti Napló a január 26-án, hétfőn kinyomtatott esti kiadásban tette közzé a levelet, észrevétel nélkül.89 Vele egy időben a kormányt és a Deák-pártot támogató Reform némi kihagyással közölte és néhány elmarasztaló sort is fűzött hozzá; egyebek között megállapította, hogy a levél „nem mérkőzhetik […] szerzője jelesebb episztoláival” és különben sem „egyéb, mint egy erős támadás Tisza Kálmán és a vezetése alatt álló párt ellen; agitáció, mely Debrecen választóit akarja fölzúdítani képviselőjük ellen.”90 A balközép centrumától kissé balra álló A Hon ugyanaznap délután szintén jelezte olvasóinak a nyílt levél tényét és röviden ismertette tartalmát. A közlemény szerzője – talán maga a felelős szerkesztő, Jókai Mór (1825−1904) – remélte, hogy Kossuth és a párthatározat más bírálóinak aggodalma felesleges lesz.91 Ez az újság másnap reggeli számában a levél teljes szövegét is közreadta, újabb, mintegy az előző napi kommentárt folytató bevezetővel: „E levelet jobboldali lapok mint a balközép ellen megindítandó nagyobb akció kezdetét tekintik. Igazuk lehet” – írták. A pártnak viszont nincs oka ettől tartani, amíg a program tagadása nem valóság. „S nekünk erős meggyőződésünk, hogy nem az.” Ezért sajnálták Kossuth fellépését, aki nem kellően tájékozott a döntés indítékai felől és akaratán kívül a szélsőbal kezébe juttathatja az államjogi oppozíciót.92 Egyetértő, sőt magasztaló szavak kíséretében közölte a levelet a nagyváradi ellenzék Bihar c. napilapja, szintén január 27-én. „A «Debreczen» szerkesztőjének örökké hazafi érdeme marad, hogy alkalmat szolgáltatott az alábbi nagybecsű sorokra, melyek a szellemnagyság lényegével világítják meg az eszmék zavarát” – olvasható a vezércikk helyén álló felvezetésben. A szerkesztő, Tomsek Ferenc azt várta, hogy a nagy száműzött érvei „talán ébredésre keltendik” azokat, akik még nem ismerték fel a november 7-i határozat ellen tilta-

86

Pályájáról: Nagy Pál: Szatmári Károly életrajza. = Debreczen, 1885. márc. 17. 1-2.p. Kossuth Lajos 1849. ápr. 14-én a debreceni Nagytemplomban tartott országgyűlési beszédében pontokba szedve terjesztette elő indítványát az ország függetlenségének kinyilvánítására és a Habsburg-ház trónfosztására. 88 Sz. K.: Kossuth levele. = Debreczen, 1874. jan. 26. 1.p. 89 Kossuth levele a „Debreczen” szerkesztőjéhez. = Pesti Napló, 1874. jan. 26. (esti kiadás) 1-2.p. 90 Kossuth Lajos… = Reform, 1874. jan. 26. (esti kiadás) 1.p. 91 Kossuth Lajos… = A Hon, 1874. jan. 26. (esti kiadás) 1.p. 92 Kossuth Lajos levele. = A Hon, 1874. jan. 27. 2.p. 87

136


kozók nézeteinek helyességét.93 Mindenfajta értékelést mellőzve, pusztán a szöveget vette át a Baloldal, illetve két nap múlva a Bihar kommentárját idézte.94 A 48-as párt közlönye, a Magyar Újság bő részleteket válogatott és azokhoz pártos közbevetéseket illesztett; ezenkívül közvetetten is célzott Kossuth álláspontjának lényegére.95 A szintén 48-as Szabadság mint a Népzászlója c. hetilap január 31-én hosszabb idézeteket emelt ki és röviden szólt a keletkezés körülményeiről.96 A rendkívül népszerű közművelődési hetilap, a Vasárnapi Újság melléklapja, a Politikai Újdonságok csupán néhány részletet idézett és szó szerint átemelte a Reform egyik (a debreceni választókra utaló) megállapítását.97 Visszafogott és távolságtartó a katolikus egyház lapjainak hozzászólása: a Magyar Állam január 18-án a hírrovatban tájékoztatta előfizetőit a levélről és az abban felvetett két kérdésről98; a Magyar Politika viszont előző nap a genezis és a tartalom tömör felvázolása után kéretlen, enyhe gúnnyal megfogalmazott (és később a jobboldal részéről gyakran elhangzó) tanácsot is adott a turini száműzöttnek: „Ha Kossuth mindent jobbra kész és képes fordítani, úgy jöjjön közénk, szívesen látjuk…”99 A Balközép Párt orgánuma, az Ellenőr január 27-én teljes terjedelemben tette közzé Kossuth levelét. A szerkesztő, Csernátony Lajos mindjárt be is jelentette, hogy annak mondanivalójával, „kárhoztató ítélet”-eivel hosszabban kíván foglalkozni. Másnap el is kezdte cikksorozatát, amelynek öt folytatásában részletekbe hatolóan elemezte és igyekezett cáfolni Kossuth állításait és aggályait, védelmezve saját pártja november 7-i határozatát és egyezkedési törekvéseit.100 Oláh Károly kezdeményezésével tehát a város hosszú-hosszú idő után ismét magára vonta a közéleti szereplők figyelmét. A Debreczen napról napra beszámolt a sajtóvélemények egy részéről (Reform, A Hon, Bihar), ám összegzésre nem vállalkozott. Írt az azóta elveszett (vagy elkallódott) ellenzéki Pécsi Figyelő cikkéről is.101 Visszautasította a Reformnak azt az elfogult feltételezését, „mintha e levél Debrecen választóit akarná felzúdítani képviselőjük ellen. Nekünk nem személyekkel, hanem elvekkel van dolgunk. S azt hisszük, hogy e tekintetben csak kötelességünket teljesítjük, midőn az országos ellenzék által elfogadott elveket hirdetjük s nem követjük az alkuvó politikát.”102 Ismertette és kommentálta Csernátony Lajos első vitacikkét is – a többire azonban nem tért vissza -, s messze nem értett egyet a pesti újságíró

93

Kossuth Lajos levele a „Debreczen” szerkesztőjéhez. = Bihar, 1874. Jan. 27. 1-2.p. – A lap irányvonaláról: Gergely András-Veliky János: A vidéki politikai sajtó helye a kiegyezést követő években. = A magyar sajtó története II/2. 1867−1892. Bp., 1895. 46-48.p. 94 Kossuth Lajos levele Oláh Károlyhoz, a „Debreczen” szerkesztőjéhez. = Baloldal, 1874. jan. 27. 1-2.p.; A „Bihar” közölte… = Baloldal, 1874. jan. 29. 1.p. 95 Kossuth Lajos ítélete… = Magyar Újság, 1874. jan. 27. 2.p.; a cím nélküli jegyzet: uo. 1.p. 96 Kossuth Lajos nagy horderejű levele. = Szabadság mint a Népzászlója, 1874. jan. 31. 1-3.p. 97 Kossuth a balközépről. = Politikai Újdonságok, 1874. jan. 28. 42.p. 98 Tárogató. = Magyar Állam, 1874. jan. 28. 3.p. 99 Miről szólnak a többi lapok? = Magyar Politika, 1874. jan. 27. 2.p. 100 Csernátony: Kossuth levelére I-V. = Ellenőr, 1874. jan. 28. 1.p., jan. 29. 1.p., jan. 31. 1.p., febr. 6. 1.p, febr. 7. 1.p. 101 Kossuth levelét… = Debreczen, 1874. febr. 3. 1.p. – A lapról: Gergely András-Veliky János: A 48-as áramlatok sajtója. = A magyar sajtó története II/2. 1867−1892. Bp., 1985. 130.p. 102 Kossuth levele s a lapok. = Debreczen, 1874. jan. 28. 1.p.


137

azon véleményével, hogy a Balközép Párt többségi határozata nem volt elvfeladás.103 A sorskérdéseket érintő vitához hozzászólt a másik debreceni újság, az Alföldi Hírlap is. A vezércikk szerzője K- betűvel jelezte kilétét, vagyis valószínű, hogy a felelős szerkesztő, Telegdi Kovách László írta. Idézte a kifogásolt határozati pontot és abból azt a következtetést vonta le, hogy szó sincs benne elvfeladásról (szó szerint tényleg nem szerepelt benne). Ezért nem helyeselte Oláh Károly lépését. Kossuth pedig semmi újat nem mondott – tette hozzá – , hiszen eddigi leveleiből is nyilvánvaló volt, hogy a Balközép Párttal nem ért egyet. Úgy vélte, a város választói a november 7-i döntést helyesen értelmezték, sőt képviselőiktől elvárják annak gyakorlati alkalmazását. Amíg erre nincs mód, csendben kivárják a lehetőséget, s feleslegesnek látják a vitát. „Erőltetett, sőt ráfogott, üres feltevés felett civakodni nem egyéb üres szalmacséplésnél és nem tanúsít politikai érettséget s a haza jólétét legtöbbre becsülő eszélyességet.” A debreceniek nem hallgatnak a rémisztgetésre, ők a tettek után akarnak ítélni. S egy furcsa, történetietlen fordulattal még ki is oktatta a volt kormányzót: „Kossuth életében is fordultak elő olyan események, amelyek őtőle is azt követelték, hogy hagyjon fel az ellenzékieskedéssel és vállalja el az államkormány tagságát, holott ő is korább ünnepélyes fogadást tett arra nézve, miszerint soha kormányhivatalt nem vállal.” Majd így fejezte be cikkét: „Debrecen város választói teljesen nyugodtak arra nézve, hogy országgyűlési képviselőik eddig vallott politikai elveikhez híven s következetesen teljesítik államférfiúi kötelességeiket s feladataikat a haza jólétének biztosítására a viszonyok által szükségelt munkatételeknél.”104 Voltaképpen a Kossuth-levél keltette vita utórezgéseként is felfogható a kora délután megjelenő Debreczen március 28-i vezércikke, amelyben egy délelőtti pesti távirat nyomán az egyesült közjogi ellenzék aznapi létrejöttét üdvözölte. A Balközép Párttól elszakadt, ún. Elvhű Balközép Párt és a 48-as Párt országgyűlési képviselőinek összefogása a szerző szerint Kossuth szellemében történt. Azt viszont félreértésnek tartotta, hogy ajánlatát a 48-as köröknek függetlenségi körré alakulására szó szerint vették, mert Kossuth nem a nevet, hanem a programot tekinti elsődlegesnek.105

THE FORGOTTEN LETTERS OF LAJOS KOSSUTH TO DEBRECEN BETWEEN 1871 AND 1874 Miklós Bényei After half a decade of repression following the Compromise of 1867, the cult of Kossuth manifested itself without obstruction again in Debrecen. Two associations elected him as their honorary chairman, and he was also regularly remembered on the 15 March celebrations and the annual name-day of Lajos. In 1871, the members of the former Society of Protection asked Lajos Kossuth’s 103

Kossuth levelére. = Debreczen, 1874. jan. 29. 1.p. K-.: Kossuth január 18-ki levele. = Alföldi Hírlap, 1874. jan. 31. 1.p. 105 Egyesült közjogi ellenzék. = Debreczen, 1874. márc. 28. 1.p. 104

138


advice on the use of the remnants of the money from the Reform Age. Even though he did not regard himself as competent in this question, he nevertheless proposed projects promoting the industrial development of Debrecen and in more general, of the country. A few years later the amount, in fact, was donated to the local institute of trade education. The exchange of correspondence was so far only preserved hidden in the columns of the daily newspaper Debreczen. Károly Oláh, editor of Debreczen, who played an instrumental role in the maintenance of the cult of Kossuth, also turned to his ideal in early 1874, during a period of crisis dividing the political opposition. Lajos Kossuth replied to this letter on 18 January 1874, which was then published in the newspaper; however, this is the first time since that the lengthy letter appears in print, which is also scarcely known to historians. Kossuth’s evaluation of the comproising policy of the Left-Centre Party, then in opposition, and its leader, Kálmán Tisza, as a giving up of principles created quite stir and was in the forefront of political debates for a few days. Newspapers published in the capital and in the country were quoting from it, critiquing it, and the other newspaper of Debrecen, Alföldi Hírlap also joined in the debate.

KOSSUTH LAJOS ELFELEJTETT LEVELEI DEBRECENBEN

Recommend Documents