KÜLÜGYMINISZTÉRIUM 2002. 3. SZÁM
Kossuth Lajos (1802-1894)
ossuth Lajos 1802. szeptember 19-én született K Zemplén megyében, Monokon. A Kossuth-család egyike volt a Felvidék õsi, nagy múltra visszatekintõ közép-
nemesi családjainak. Elsõ okleveles említése 1263-ból való. Kossuth Lajos édesapja, László, 1763-ban született Turóc megyében. A XVIII. század nyolcvanas éveiben települt át Zemplénbe, s itt lett elõször lajstromozó a megyénél, majd uradalmi ügyész Monokon az Andrássyaknál. Viszonylag késõn, 1800 körül házasodott, s vette el az olaszliszkai, evangélikus vallású postamester, tyrlingi Weber András lányát, Karolinát. Kossuth Lajos iskoláit Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és Sárospatakon végezte, kiváló eredménnyel. Ezután ügyvédgyakornokként dolgozott Eperjesen és Pesten. Pesten szerezte elsõ politikai tapasztalatait is. Tanulmányai során megtanult latinul, németül és franciául, s belekezdett az angol nyelv elsajátításába is. Ügyvédi oklevelét 1823 szeptemberében kapta. Ezt követõen visszatért Zemplén megyébe, s itt ügyvédeskedett. 1828-29-ben részt vett Zemplén megye adózóinak összeírásában. 1830-31-ben már a megyei reformellenzék tagjaként szólalt fel a megyei közgyûléseken, s komoly szerepet játszott az 1830-31. évi koleralázadás felszámolásában. Az õ határozott fellépésének köszönhetõen nem dúlták fel a felkelõ parasztok Sátoraljaújhely városát. Ellenzéki megnyilvánulásai miatt már ekkor
felfigyeltek rá a helyi konzervatívok. 1831-32 fordulóján egy hagyaték kezelésében elkövetett gondatlansága miatt bezárultak elõtte a helyi érvényesülés lehetõségei. 1832-36-ban több zempléni fõúr képviselõjeként vett részt a pozsonyi országgyûlésen. Mint a távollévõk követe (ablegatus absentium) az alsótáblán foglalt helyet, s több ízben fel is szólalt. Elõbb kiküldõinek, majd a hazai politizáló közvéleménynek a tájékoztatására indította meg az Országgyûlési Tudósítások címû kéziratos lapját. Ez a levelezés útján terjesztett kéziratos lap volt az elsõ, amely a cenzúra megkerülésével részletes tudósításokat közölt az országgyûlés mûködésérõl. Kossuth már ezzel kihívta maga ellen a hatalom akkori birtokosainak haragját. Ezzel a vállalkozásával tett szert országos ismertségre, s került kapcsolatba az ellenzék legjelentõsebb vezetõivel, Kölcsey Ferenccel (1790-1838), Wesselényi Miklóssal (1796-1850) is. A legtekintélyesebb ellenzéki politikus, Széchenyi István (1791-1860) viszont kezdettõl idegenkedve tekintett reá. Az országgyûlés bezárása után Törvényhatósági Tudósítások címmel indított kéziratos lapot. Ebben a megyei közgyûlések eseményeirõl tájékoztatta elõfizetõit. E lap hasábjain számolt be azokról az ellenzéki tiltakozásokról, amelyek az 1832-36-os országgyûlés ellenzéki személyisé-
Kossuth és az elsõ önálló magyar bankjegyek
gei ellen indított perek kapcsán születtek. A kormányzat ezt már nem tûrhette. Kossuthot elõször arra szólították fel, hogy hagyjon fel tevékenységével, majd elhatározták, hogy ellene is felségsértési pert indítanak. 1837. május 5-én letartóztatták, majd többéves börtönbüntetésre ítélték. Kossuth elfogatása általános megdöbbenést keltett. A kormányzat erõteljes fellépése tiltakozó akciók sorát hívta ki maga ellen. Kossuth a börtönben nem csupán védekezésének átgondolásával töltötte idejét. Nem sokkal elfogatása után már könyveket kért édesanyjától, s igyekezett fenntartani kapcsolatát a külvilággal. Tökéletesítette angol nyelvtudását. Lefordította és átdolgozta Samuel Wilderspin német nyelven megjelent munkáját a kisdedóvásról, s belekezdett Shakespeare Macbeth-jének fordításába is. Féltucatnyi különbözõ magyar és német lapból tájékozódott. Irodalmi munkásságának kiemelkedõ darabjai azok a levelek, amelyeket a börtönbõl szüleinek írt. Ezek némelyike egész értekezést tartalmaz. A fogság tehát nem törte meg Kossuthot, s a politikai változásoknak köszönhetõen nem kellett kitöltenie a reá kiszabott négy évet. Három hónappal Kossuth elítélése után, 1839. június 2án összeült az újabb országgyûlés, s a kormányzat egy hibás döntésének köszönhetõen, az alsótábla feliratban követelte a Wesselényi, Kossuth és Lovassy László (1815-1892) elleni el2
járások megszüntetését, illetve a bebörtönzöttek szabadságának visszaadását. Az udvar kénytelen volt engedni, s 1840. május 10-én Kossuth kiszabadult. 1840. június 9-én, Pest megye közgyûlésén Kossuth köszönetet mondott a megye közönségének azért, hogy olyan kitartóan és hathatósan pártolták ügyét. Fogsága idején, 1839. június 13-án meghalt apja, Kossuth László, s immáron a Kossuth-család fenntartásának kötelezettsége egyedül reá hárult. Emellett Kossuth magánéletében is jelentõs változás állott be. 1840 nyarán megismerkedett a dunántúli katolikus
nemesi családból származó Meszlényi Teréziával. Az ismeretségbõl csakhamar házasság lett. Kossuth 1841. január 9-én vette feleségül menyasszonyát. Kossuth szabadulása után sem vonult vissza a politikai élettõl. Bécsben is úgy gondolták, jobb, hogyha szem elõtt van. Ezért engedélyt adtak arra, hogy Landerer Lajos (1800-1854) nyomdatulajdonos Kossuthot kérje fel a Pesti Hírlap szerkesztésére. Kossuth tehát 1841. január 2-tól 1844 tavaszáig a Pesti Hírlap szerkesztõje volt. Cikkek tucatjaiban népszerûsítette a reform eszméit, s mutatta be a fennálló feudális állapotok tarthatatlanságát. A lap szerkesztésében támaszkodott az ellenzék tagjaira is. Lapjának újszerûségét jelzi, hogy a magyar sajtóban õ írt elõször vezércikkeket. (Maga a szó is az õ alkotása.) A lap példányszáma a kezdeti hatvanról 5000re ment fel. Ez volt a Habsburg-monarchia legnagyobb példányszámú lapja ebben az idõben. A szerkesztõi állás stabilizálta Kossuth anyagi helyzetét is. A Pesti Hírlap cikkei kapcsán bontakozott ki Kossuth nagy vitája Széchenyi Istvánnal a reformellenzék által követendõ taktikáról. Széchenyi rosszallta Kossuth túlzottan határozott és kritikus hangvételét, s ellenezte az Ausztriához fûzõdõ viszony kiélezését. Elõbb A kelet népe címû könyvében, majd tucatnyi cikkben támadta Kossuthot. Kossuth azonban felülkerekedett e vitában. Bebizonyította, hogy Széchenyi ál-
Kossuth Lajos az ország õrén karikatúra
lításainak többsége nem állja meg a helyét. A vitában az ellenzék nagy része Kossuth mellett foglalt állást. 1843 végére Bécsben megelégelték Kossuth hírlapírói mûködését, s utasították Landerert, hogy szakítson szerkesztõjével. Landerer anyagi vitát provokált, mire Kossuth lemondott a szerkesztõségrõl. Hiába próbált meg lapengedélyt szerezni, a kormányzat nem volt hajlandó ilyet adni neki. Kossuth tehát új tevékenység után nézett. A reformeszmék írásos népszerûsítésével fel kellett hagynia. Ezért különbözõ gazdasági vállalkozásokat kezdeményezett. Ezek közül legnagyobb hatású az 1844-ben alapított Országos Védegylet volt, amely védõvámos politikával igyekezett elõsegíteni a hazai ipar és kereskedelem fejlõdését. Kossuth ugyanis attól tartott, hogy ha Ausztria belép a német vámszövetségbe (Zollverein), a magyar ipar és kereskedelem képtelen lesz állni a jobb minõségû német áruk versenyét. Ezért javasolta a védõvámos politikát. Kossuth gazdasági kezdeményezéseinek többsége kudarccal vagy csak mérsékelt sikerrel zárult. Ám létrehozásuk így is erõsítette az ellenzék szervezettségét. Kossuthnak meggyõzõdésévé vált, hogy csak a jobbágyviszonyok teljes felszámolása révén biztosítható a magyar polgári átalakulás sikere. Úgy vélte, hogy csak ennek révén lehet elkerülni a nemesség és az ország létét veszélyeztetõ polgárháborút. Az általa is kidolgozott érdekegyesítési program célja az volt, hogy a magyarországi polgári átalakulás a magyar nemesség vezetésével, az ország önállóságának megõrzésével történjen. Amikor a magyar konzervatívok saját pártot hoztak létre, Kossuth kezdeményezte az egységes ellenzéki párt szervezését és ellenzéki program kidolgozását. E program megfogalmazásában Deák Ferenc (1803-1876) mellett õ játszotta a legfontosabb szerepet. A megalakuló ellenzéki párt vezetõjévé Batthyány Lajos (1806-1849) grófot választották. Az 1847-1848. évi országgyûlésen Pest megye követeként vett részt. A kormányzat mindent megtett Kossuth megválasztásának megakadályozására, de sikertelenül. Az alsótáblán az ellenzék volt többségben, de ezt a több-
séget a felsõtábla ellenállása miatt nem lehetett kihasználni. Az országgyûlési ellenzék az alsótáblán Kossuth, a felsõtáblán Batthyány vezetésével folytatta küzdelmét a reformok keresztül-
fellépésének hatására csakhamar helyreállt az ellenzék egysége. A nagy esélyt az 1848. évi európai forradalmak jelentették. Az ellenzék radikálisabb nézeteket valló vezetõi,
Kossuth toborzó beszédet mond 1848 õszén
viteléért. 1848 január-februárjában az ellenzék egy része hajlandó lett volna különalkut kötni Béccsel, de Kossuth
Kossuth és Batthyány úgy látták, hogy a birodalom megrendült külpolitikai helyzetét fel kell használni a reformellenzék programjának megvalósítására.
Kossuth 1848. október 8-án az Országgyûlésben bemutatja az Ozoránál zsákmányolt zászlókat
3
Már február végén arra akarták kérni az uralkodót, hogy a kormány teremtsen békét, s ezt másképp nem érheti el, mint ha népeinek alkotmányt ad, és a jó magyar vért ne áldozza fel az olasz szabadság elnyomására. A követelés egyszerre mutatta az ellenzék széles külpolitikai látókörét és józanságát. Batthyány és Kossuth tudta, hogy Magyarország szabadsága csak akkor áll biztos alapon, ha az örökös tartományokban is alkotmányos kormányzás folyik, mert a birodalom két felének eltérõ érdekei csak azonos politikai rendszer mellett egyeztethetõk össze. Kossuth indítványát ekkor még az ellenzék többsége sem támogatta. Megérzésének helyességét azonban bizonyította, hogy néhány nap múlva, március 1-jén befutott Pozsonyba a párizsi forradalom híre. Március 3-án Kossuth történelmi jelentõségû indítvánnyal lépett fel az alsótábla kerületi ülésén, felszólítva az országgyûlést, emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára. Követelte egyelõre még csak burkoltan a közteherviselés, a politi-
4
A Kápolnai csata 1849. február 27-én
kai jogegyenlõség, a népképviselet és a független nemzeti kormány megteremtését Magyarországon. Ám ezzel nem elégedett meg, s annak tudatában, hogy e követelések elhangzását is a külpolitikai helyzet változásai tették lehetõvé, alkotmányt követelt a Habsburg-birodalom örökös tartományainak is.
A párizsi forradalom híre megrettentette ugyan a hatalom birtokosait, s a birodalom pénzügyi helyzete nem elõször és nem utoljára válságos volt, de továbbra is számíthattak I. Miklós (1796-1855), minden oroszok cárja fegyveres segítségére. Ám Kossuth német nyelvre lefordított és kinyomtatott beszéde, amelyben alkotmányt követelt a birodalom örökös tartományainak is, olyan erjedést indított meg Bécsben, amely lehetetlenné tette az erõszakos reagálást. Március 13-án Bécsben kitört a forradalom, Klemens Metternich (1773-1859), a mindenható kancellár kénytelen volt lemondani és elmenekülni, az uralkodó pedig alkotmányt ígért Ausztria népeinek. Bécs forradalma kétségkívül a legjobbkor jött a magyar liberális ellenzéknek. A Kossuth beszéde alapján formulázott felirati indítványt ugyanis a felsõtáblán elfektették, s az udvarhû arisztokraták tömegesen utaztak Bécsbe, hogy lehetetlenné tegyék a felsõtábla összehívását. A Kossuth kíméletlen ellenfelének számító Széchenyi István még arra is felajánlkozott, hogy teljhatalmú királyi biztosként katonai erõvel lép fel a reformellenzék ellen. A bécsi forradalom azonban megváltoztatta a helyzetet. Március 14-én a fõrendek elfogadták Kossuth felirati javaslatát, s azt másnap országgyûlési küldöttség vitte Bécsbe. Az uralkodó és köre megpróbált ellenállni, de március 17-én V. Ferdinánd (17931855) beleegyezett Batthyány Lajos
miniszterelnöki kinevezésébe. A kinevezés jóváhagyását és a magyar követelések teljesítését az is befolyásolta, hogy idõközben március 15-én Pesten is kitört a forradalom. A küldöttség Pozsonyba történt visszatérése után az országgyûlésen néhány hét alatt megszülettek az ország polgári átalakulását szolgáló törvények. Ennek minél gyorsabb és következetesebb keresztülvitelét elõsegítették az olyan álhírek is, mint hogy Petõfi Sándor (1823-1849), a pesti forradalom vezére 40 000 kaszás paraszt élén tanyázik a Rákos mezején. A törvénycikkek szentesítése komoly akadályokba ütközött. Bécsben az Államkonferencia tagjai igyekeztek minél szûkebbre szabni a magyar minisztérium hatáskörét. A magyar törvényhozás küldöttségének részint kitûnõ tárgyalási felkészültsége, részint a követeléseit mindig legjobbkor megtámogató tömegmozgalmak révén a legtöbb lényeges ponton sikerült meghátrálásra bírnia a másik felet. Kossuth fontos szerepet játszott az áprilisi törvények megalkotásában. E törvények révén Magyarország feudális államból polgári típusú állammá vált. Április 10-én V. Ferdinánd király kinevezte a gróf Batthyány Lajos vezette magyar kormányt, s 11-én szentesítette a pozsonyi országgyûlés által alkotott törvénycikkeket. Ezek intézkedtek a független, felelõs kormány megalapításáról, a jobbágyfelszabadításról, a közteherviselés és a törvény elõtti egyenlõség bevezetésérõl valamint a népképviseleti országgyûlésrõl. Az önálló pénzügy megteremtése Kossuth Lajos pénzügyminiszter nevéhez fûzõdött. Kossuth szinte teljesen üres államkincstárat vett át, ám csakhamar úrrá lett a helyzeten. Elõbb kamatos kincstári utalványok kibocsátásával próbálta stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, majd az önálló bankjegykibocsátás eszközéhez folyamodott. Az elsõ kétforintos bankjegyeket 1848. augusztus 5-én bocsátotta ki a Kereskedelmi Bank. A bankjegy az 1848 szeptembere után kibocsátott többi címlettel együtt a Kossuth-bankó elnevezést kapta. A pénztelenség volt az egyik magyarázata annak, hogy a kormány nem volt hajlandó részt vállalni a
csillagászati összegekre rúgó osztrák államadósságból, mondván, hogy az adósságokat az ország megkérdezése nélkül csinálták, s nem reá költötték. Az 1848 júliusában összeülõ népképviseleti országgyûlésen Kossuth volt a kormány vezérszónoka. Egyik legjelentõsebb szónoki sikerét is itt aratta. Július 11-én az õ beszédének hatására ajánlott meg az országgyûlés kétszázezer katonát és negyvenmillió forintot az ország védelmére. Kossuth
suth megtartotta tárcáját, de már másnap támogatta az ismét miniszterelnökké kinevezett Batthyány Lajost. Szeptember 16-21. között õt is beválasztották abba az országgyûlési választmányba, a késõbbi Országos Honvédelmi Bizottmányba, amelynek feladata a miniszterelnök beszámoltatása volt. Megválasztása után szeptember 24-én toborzóútra indult az Alföldre. Két alföldi toborzóútján óriási tömegek elõtt tartott beszédeket. Való-
Az osztrák császár és az orosz cár végez a forradalom hidrájával
úgy vélte, hogy a nemzetnek fel kell készülnie a reakció támadására. Amikor 1848. szeptember 11-én lemondott a Batthyány-kormány, Kos-
színûleg ekkor született a Kossuth-nóta is, s ekkortól beszélhetünk Kossuthkultuszról. 1848. szeptember 27-én az országgyûlés az õ fellépésére nyilvání5
totta törvénytelennek és érvénytelennek Lamberg Ferenc (1791-1848) fõvezéri kinevezését. Lamberg meggyilkolása és Batthyány miniszterelnök lemondása után az országgyûlés Kossuthot választotta az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökévé. 1848 októberétõl ez a testület gyakorolta a végrehajtó hatalmat, s Kossuth volt az ország politikai vezetõje. 1848 október második felében a Dunántúlon toborzott, majd õ bírta rá a magyar hadsereget a Lajta átlépésére. A schwechati vereség után õ nevezte ki a magyar fõsereg fõvezérévé Görgei Artúr (1818-1916) tábornokot. 1848 õszén és telén Kossuth fontos szerepet játszott a hadseregszervezésben. A császári-királyi hadsereg támadása után õ indítványozta az országgyûlés és a kormányzat Debrecenbe történõ áttelepülését. Az õ szervezõmunkájának is komoly szerepe volt abban, hogy 1849 telén nem omlott össze a magyar ellenállás, sõt, 1849 tavaszán a magyar hadsereg indított gyõztes hadjáratot. Amikor Kossuth értesült arról, hogy I. Ferenc József (1830-1916) az 1849. március 4-én kibocsátott olmützi, úgynevezett oktrojált alkotmányban részekre szabdalta Magyarországot, elhatározta az ország függetlenségének és a Habsburgház trónfosztásának kimondását. (Az uralkodó elsõsorban a magyarokra akarta rákényszeríteni a központosító és németesítõ szellemû olmützi alkotmányt. A király ezzel az alkotmánnyal az osztrák birodalom megújítását, majd a német egységen belül vezetõ, meghatározó szerepet akart elérni Ausztria számára.) Ezt a tavaszi hadjárat gyõzelmei tették lehetõvé. 1849. április 14-én Kossuth indítványára az országgyûlés ezt ki is mondta. Kossuthot kormányzó elnökké választották, s augusztus 11-i lemondásáig õ látta el az államfõi teendõket. (Magyarország államformája változatlanul királyság maradt, noha a politikai erõk jelentõs része szorgalmazta a köztársaság kimondását. Kossuth ezt európai politikai szempontok miatt nem helyeselte.) Kossuth kérte fel az új kormány tagjainak többségét, s õ bízta meg a miniszterelnöki teendõkkel 1849. május 1-jén Szemere Bertalant 6
Kossuth búcsúja Magyarországtól 1849 augusztusában
(1812-1869), aki korábban a Batthyánykormányban minisztertársa volt. Kossuth abban reménykedett, hogy az európai nagyhatalmak el fogják ismerni a független Magyarországot. Nem ez történt. 1849 június közepén megindult a császári-királyi csapatok újabb támadása. Ausztriát az újabb hadjáratban 200 000 orosz katona is támogatta. Ebben a helyzetben Kossuth kapkodni kezdett. Újabb és újabb hadi-
tervekkel állt elõ. Csaknem minden jelentõsebb magyar tábornoknak felajánlotta a fõvezérséget. Az 1849. augusztus 9-én a császári és királyi csapatok ellen vívott döntõ temesvári csata után azonban már nem látott reményt a küzdelem folytatására, s ezért Görgei felszólítására augusztus 11-én lemondott a kormányzói tisztrõl, s az országhatár felé vette útját. Kossuth lemondása egyben a ma-
Kossuth megérkezése Sumenbe
gyar szabadságharc végét is jelentette. Kossuth és a magyar politikusok jelentõs része török területre menekült. Elõbb a bulgáriai Vidinben és Sumenben tartózodtak. Oroszország és Ausztria követelte a magyar menekültek kiadatását. Erre az oszmán udvar nem volt hajlandó, s miután a követelés visszautasításában Anglia és Franciaország is támogatta, a konfliktus már-már kontinentális méretû háborúval fenyegetett. Ausztria és Oroszország végül meghátrált, de az illusztrisabb magyar és lengyel menekülteket a törökök a kisázsiai Kütahyába internálták. Kossuth 1851 áprilisában itt dolgozta ki alkotmánytervét Magyaror-
vényhozás nem módosíthatja és nem törölheti el. A kevert nemzetiségû területeken (mint Magyarország határterületeinek nagy részén) élõ nemzetiségek az egyesülési jog felhasználásával köz nemzeti egyletbe tömörülnek, amelynek nincsenek területi, csupán testületi jogai. Így a nemzetiségi érdekképviselet a területi autonómia elvének alkalmazása nélkül is létrehozható. Az egyes községek maguk határozzák meg igazgatásuk nyelvét, de a kisebbség saját nyelvén intézheti ügyeit. Ugyanez történik a községek küldötteibõl álló megyegyûléseken is. A törvényhozó hatalom az ország lakosainak összessége által választóke-
Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése 1849. október 6-án
szág önkormányzati alapon történõ demokratikus átszervezésérõl. Ez a terv úgy valósította volna meg a nemzetiségek jogegyenlõségét, hogy közben nem veszélyeztette volna Magyarország területi egységét. Kossuth úgy gondolta, az általános választójog még nem biztosítja az egyéni és testületi szabadságjogokat, ha a népfelséget egyedül az országgyûlés képviseli, s ha a kormány túlzottan nagy hatalommal van felruházva. Ezért a népfelség elvéhez társítani kell az önkormányzat elvét is. Az egyéni jogokat tételesen kell felsorolni az alkotmányban, s ezeket a tör-
rületenként választott népképviselõk, s a megyegyûlések által megyénként kiküldött szenátorok házából állana. A végrehajtó hatalom nem utasíthatná közvetlenül a megyei tisztségviselõket, csak a megyegyûlésekhez intézhetne rendeleteket, amelyek ellen ez utóbbiak kifogással élhetnének. Kossuth úgy vélte, hogy ezek a biztosítékok elegendõek arra, hogy feleslegessé tegyék Magyarország belsõ föderalizálását. Ugyanakkor ismét kifejtette, hogy adott esetben hajlandó lenne elismerni Horvátország és Szlavónia különválását. Erdély kérdésében úgy vélte, hogy erdélyi nemzetiség
nem létezvén, semmi sem indokolja az erdélyi unió felülvizsgálatát. Viszont a szászok aggodalmait kiküszöbölendõ megyei hatósággal kívánta felruházni a szász székeket (és a székely székeket is). A szerbek követelésével kapcsolatban a dél-magyarországi Vajdaság kérdésében úgy nyilatkozott, hogy a szerbek az adott területen még relatív túlsúllyal sem bírnak, s a történeti hagyományok sem indokolják az önálló Vajdaság létrehozását. (Az alkotmányterv 1859-ben kidolgozott újabb változatában viszont Kossuth abba is beleegyezett volna, hogy Erdély lakossága népszavazás útján döntsön az unió fenntartásáról vagy elutasításáról, de fontosnak tartotta, hogy az esetleg önállósuló Erdélyt perszonáluniós kapcsolat fûzze Magyarországhoz. Szintén e tervezetben már beleegyezett volna a szerb nemzetiségû lakosságot tömörítõ Vajdaság létrehozásába). A terv az 1862-ben nyilvánosságra került dunai konföderációs tervezet egyik eszmei elõzménye volt. Kossuth és társai 1851 õszén hagyhatták el Kütahyát. Kossuth ezt követõen Angliába, majd Amerikába utazott, s igyekezett felkelteni a Magyarország iránti rokonszenvet. Angol nyelvû szónoklataival mindenütt nagy tetszést aratott. Arra akarta rábírni az angol és az amerikai kormányt, hogy fogadja el a beavatkozás a be nem avatkozásért elvét. Tehát, egy újabb magyar szabadságharc esetén akadályozzák meg idegen állam, például Oroszország beavatkozását. Amerikai beszédei olyan személyiségre is hatással voltak, mint Abraham Lincoln. Kossuth demokráciaértelmezésével Lincoln 1863. évi gettysburgi beszédében találkozunk: Korunk szelleme a demokrácia. Mindent a népért és mindent a nép által. Semmit sem a néprõl, a nép nélkül. Ez demokrácia és ez a korszellem iránya. Kossuth egyik célja az volt, hogy megszerezze magának az emigráció fölötti vezetést. Arrogáns fellépésével azonban az emigránsok jelentõs részét elidegenítette magától. Az emigráció elsõ éveiben Kossuth egyébként is sok illúziót táplált. Titkos szervezkedések sorát kezdeményezte, ezek mindegyike kudarccal végzõdött. E kudarcok hatá7
Kossuth megérkezése a southamptoni kikötõbe 1851 októberében
Képeslap Kossuth amerikai útjának emlékére
8
sára Kossuth is belátta, hogy összeesküvésekkel nem lehet felszámolni a magyarországi osztrák uralmat. Már az 1853-55. évi krími háború idõszakában abban reménykedett, hogy Ausztria beavatkozik a konfliktusba. Ebben az esetben remény volt arra, hogy a nagyhatalmak élnek a magyar emigráció segítségével, s segítik a magyar függetlenség helyreállítását. Ausztria azonban kimaradt a háborúból. Az elsõ komoly esély 1859-ben mutatkozott. III. Napóleon (1808-1873) francia császár szövetkezett a piemonti olasz királysággal. Az osztrákellenes tárgyalásokba Kossuthot is bevonták. Kossuth, Teleki László (1811-1861) és Klapka György (1820-1892) ezután alakították meg a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Abban reménykedtek, hogy III. Napóleon nem elégszik meg Ausztria megverésével, hanem Magyarország függetlenségét is helyreállítja. Kossuth ezért ragaszkodott ahhoz, hogy csak a francia csapatok magyarországi megjelenése után hirdeti meg az újabb szabadságharcot Magyarországon. A szövetséges francia-piemonti hadsereg a solferinói csatában megverte a császári-királyi hadsereget. III. Napóleon azonban csakhamar békét kötött Ausztriával. A háború folyamán az olaszok oldalán magyar légió alakult, de a gyors békekötés miatt ezt már nem vetették be. Kossuth azonban nem adta fel a reményt. Elõbb az olasz, majd a német egységmozgalom szövetségeseként igyekezett felszabadítani Magyarországot a Habsburg-uralom alól. 1862-ben fogalmazta meg Klapka és Kossuth a dunamenti népek szövetségének, a Duna-konföderációnak a tervét. Ez az állam Magyarország, Erdély, Horvátország, Románia és Szerbia egyenrangú szövetsége lett volna. Úgy biztosította volna minden állam teljes belsõ függetlenségét, hogy közben erõs nagyhatalomként óvta volna mindegyiküket a külsõ támadások ellen. Az elképzelés eszmei elõzményei a 18. század végéig nyúltak vissza, s két tényezõvel függtek össze. Egyrészt azzal, hogy a Habsburg-birodalom belsõ egyensúlya összefüggésben a polgári nemzetté válással megbomlott. Másrészt azzal, hogy a Habsburg-biroda-
lomnak és a Török Birodalomnak az európai egyensúlyban játszott szerepét a Habsburg-birodalom felbomlása vagy átalakítása, illetve a Török Birodalom megszûnése esetén csak a közép- és kelet-európai nemzetek államszövetségbe tömörülésével lehetett biztosítani, s az orosz nagyhatalmi törekvéseket ily módon lehetett ellensúlyozni. A konföderációs elképzelések két csoportra oszthatók. Az elsõbe azok tartoznak, amelyek a Habsburg-birodalom belsõ, föderatív átalakítását hirdették, a másodikba azok, amelyek a Habsburg-birodalmon kívüli területek egy részének az államszövetségbe történõ bevonását is célszerûnek tartották. Az elsõ ilyen elképzelést a magyar jakobinusok fejtették ki 1794-ben, majd Wesselényi Miklós 1843-ban a Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében címû munkájában. A második típusba tartozó elképzelések között találjuk Kossuthét, aki már 1848 februárjában azt fejtette ki, hogy Magyar-
ország jövõjét csak a délszláv népekkel együttmûködésben lehet elképzelni. A Batthyány-kormány 1848. évi úgynevezett nagymagyar koncepciója a Habsburg-birodalom német nyelvû tartományainak a német egységhez történõ csatlakozása esetén a birodalom többi területeinek Magyarországközpontú egyesítését, a független Lengyelország feltámasztását, s a birodalom érdekszférájának a délszláv és román területekre történõ kiterjesztését célozta. 1849-ben Teleki László már Magyarország belsõ föderatív átalakításáról tárgyalt Párizsban lengyel, román és cseh politikusokkal. Teleki vetette fel azt is, hogy Magyarországnak konföderációra kellene lépnie Közép- és Kelet-Európa kis államaival: Havasalfölddel és Moldvával, Szerbiával, Bulgáriával, Cseh- és Morvaországgal. A román emigráció tagjai még ennél is tovább mentek, amikor a magyarországi nemzetiségi kérdést úgy vélték meg-
oldhatónak, ha Magyarország nemzetiségek lakta területeit a szomszédos anyaországokhoz csatolnák. Kossuth véleménye az volt, hogy a nemzetiségi problémákat csak úgy lehet megoldani, ha Magyarország konföderációra lép a szomszédos államokkal és nemzetekkel. 1850-ben megfogalmazott terve a magyar, lengyel, cseh, horvát, szlavón, szerb, dalmát és román területek konföderációját vázolta fel. A létrehozandó konföderáció a közös védelmi kötelezettségre, közös vámvonalra és diplomáciára épült volna fel, a részt vevõ államok teljes belsõ önrendelkezésével. A konföderáció központja Magyarországon lenne. Az államok népesség- és területarányos képviseletét a szövetségi tanács biztosítaná. Kossuth szükségesnek ítélte azt is, hogy a konföderáció létrehozása a szerb és román fejedelemségek török fennhatósága miatt bírja a Török Birodalom jóváhagyását. Kossuth szerint a nem9
zetiségi problémákat úgy lehetne megoldani, ha Magyarország megyei felosztását lehetõleg a nemzetiségi megoszlás szerint végeznék el. Ez szintén Magyarország belsõ föderációjának irányába mutatna anélkül, hogy az ország területi egységének megbontását jelentené. Ennek a tervnek a részleteit
gondolatát, s Kossuth ehhez a tervezethez fûzött reflexiókat. E reflexiók aztán nyilvánosságra kerültek, s a Dunai Konföderáció mindmáig legismertebb koncepcióját képviselik. A Kossuth által aláírt tervezet lényege az volt, hogy a szövetség Magyarországból, Erdélybõl, Romániából, Horvátországból, s
tartalmazta az 1851-es kütahyai alkotmánytervezet. 1855-ben Klapka György egy magyar-román-szerb államszövetség tervét vázolta fel, s hajlandó volt elismerni Horvátország és Erdély teljes függetlenségét is. 1862-ben szintén õ vázolta fel egy dunai államszövetség
ha a Török Birodalom felbomlik, Szerbiából és a többi délszláv országból állhatna. Közös lenne a szövetségi terület oltalma, a külpolitika, a külképviselet, a kereskedelmi rendszer, a vám, a fõ közlekedési vonalak, a pénz, a súlyok és a mértékek. Ugyanígy a szövetségi hatóság szabályozná a száraz-
10
földi és tengeri haderõre, a várakra és hadi kikötõkre vonatkozó kérdéseket. Az egyes államok nem küldhetnének saját képviselõket a külhatalmakhoz. A törvényhozás állhatna egy vagy két kamarából. Ez utóbbi esetben a képviselõházat az egyes államok népessége arányában választanák, a szenátusban az államok azonos számú szenátorral képviseltetnék magukat. A végrehajtó hatalmat a szövetségi tanács gyakorolná, amit a törvényhozás választana. A szövetség hivatalos nyelvét a törvényhozás határozná meg, de az egyes államok maguk határozzák meg saját nyelvüket. A szövetségi kormányzat székhelye váltakozva az egyes államok fõvárosaiban lenne. A kormányzat székhelyéül szolgáló állam feje egyben az államfõi tisztet is betöltené. Az egyes államok belkormányzatukban teljes önállóságot élveznének, de alkotmányuk nem ellenkezhetne a szövetség által szentesített elvekkel. Az egyes államok katonai kontingensét a szövetségi szerzõdés szabná meg, de az egyes államok ezen felül is tarthatnának fegyveres erõit. Békeidõben a szövetséges államok egyikének fegyveres ereje sem tartózkodhatna a másik területén, s a szövetségi kormányzat sem vonhatná ki onnan a saját fegyveres erõt. A szövetségi erõdök körét a szövetségi kormányzat szabná meg, de ezekben csak háború esetén tartózkodhatna másik szövetségi állam katonasága. A szövetségi törvényhozás tagjait az egyes államok törvényhozása választaná. A szövetségi végrehajtó hatalom döntéseit az egyes államok kormányainak kellene végrehajtaniuk. A szövetség hivatalos nyelveként Kossuth a franciát javasolta. Kossuth tervét sem a magyar, sem az érintett államok közvéleménye nem pártolta. A magyar politikusok többsége számára a terv túlzottan sok, a szerb és román politikusok számára túlzottan kevés engedményt tartalmazott. A magyarországi közvélemény egyre inkább az Ausztriával történõ kiegyezés felé hajlott. A politikai kudarcokat magánéleti tragédiák is súlyosbították. 1862. április 22-én Nerviben meghalt Kossuth leánya, az évek óta tüdõbetegséggel küszködõ Vilma. A halottat Genová-
ban, a San Benignon lévõ angol temetõben temették el. 1865. szeptember 1-jén Torinóban meghalt Kossuth felesége, Meszlényi Terézia. Genovában temették el, a három és fél évvel korábban meghalt Vilmával közös sírba. Felesége halála után Kossuth haláláig gyászszegélyû papíron írta leveleit. Kossuthnak a közép-európai népek összefogására, valamint az osztrákmagyar kiegyezés meghiúsítására vonatkozó törekvése azért maradt sikertelen, mert az európai nagyhatalmak többsége a Habsburg-monarchia egységének fenntartása mellett foglalt állást. Közben Magyarországon is megváltozott a helyzet. A Deák Ferenc képviselte kiegyezési gondolat egyre nagyobb táborral rendelkezett. A kiegyezési tárgyalásokat jelentõsen meggyorsította Ausztria újabb háborús veresége. 1866 nyarán Poroszország és Olaszország háborúba keveredett Ausztriával. Az osztrák sereg Königgrätznél katasztrofális vereséget szenvedett a poroszoktól. Deák és hívei azonban a vereség után sem követeltek többet, mint elõtte. Hiába folytatott Kossuth sajtóhadjáratot a készülõ kiegyezés ellen, hiába érvelt azzal, hogy Magyarország ezáltal egy bukásra ítélt birodalomhoz köti sorsát. Az ország Deákot követte. Az emigránsok többsége is elégedett volt a kiegyezési mûvel, s Kossuth lassan egyedül maradt. Kossuth az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés után sem tért vissza Magyarországra. Élete hátralévõ éveiben folyamatosan kritizálta a kiegyezési rendszert. Hosszú levelei arról tanúskodnak, hogy torinói otthonából jobban látta a magyar politika eseményeit, mint hazai kortársai. Egyik utolsó levelében a polgári anyakönyvezést, az állam és egyház szétválasztását célzó egyházpolitikai törvényjavaslatok megszavazására hívta fel a hazai ellenzék vezetõit. Egyre rosszabbodó anyagi viszonyai miatt ismét arra kényszerült, hogy értelmiségi munkával keresse meg kenyerét. Az 1880-as években jelent meg emigrációs iratainak elsõ három kötete. Késõbb könyvtárának eladásával jutott pénzhez. Egészen 1894-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. Halála után temetése is poli-
tikai eseménnyé vált. Néma, ellenzéki tüntetés volt a dualista rendszer ellen. Kossuthot már életében mítoszok és legendák vették körül. A reformkorban, a szabadságharc, az önkényuralom és a dualizmus idõszakában több száz költemény született róla és hozzá. A költõk között nemcsak ma-
gyarok, hanem németek, franciák, angolok és amerikaiak is voltak. 1848-49-es mûködésérõl népdalok és népmondák százai szólnak. Nincs még egy olyan politikus, akihez a magyar népet ilyen személyes viszony fûzné. E kötõdés révén ereklyévé lett minden személyes tárgya ugyanúgy, mint az
Kossuth temetése
11
aláírását viselõ bankjegy, a róla elnevezett Kossuth-bankó. Szakállviseletet ugyanúgy neveztek el róla mint kalapot, sõt, Magyarország korona nélküli kiscímere is a Kossuth-címer elnevezést kapta. A kultusz kezdetét 1848 tavaszára tehetjük. Ekkor a jobbágyfelszabadítás miatt vált hirtelen országosan ismertté és népszerûvé Kossuth. Újabb fordulópontot jelentett 1848 szeptember-októbere, amikor három toborzóútján tízezrek ismerkedtek meg páratlan szónoki képességeivel. A kultusznak komoly lökést adott maga az ellenség is, amikor az egész magyarországi átalakulást Kossuthnak és társainak tulajdonította kiáltványaiban. 1849 után a magyar társadalom jelentõs része Kossuth hazatérésétõl várta az ország problémáinak megoldását. 1867 után a kultuszt megkísérelték összeegyeztetni az I. Ferenc József iránti hûséggel is. Kossuth halála után a kultusz egyre inkább kiüresedett. Majdnem végzetes csapást mért Kossuth kultuszára az 1950-es évek diktatúrája, amely hivatalos szentjei sorába emelte Kossuthot. A kultusz maradandó megnyilvánulásai közé tartoznak a múlt század második felében felállított Kossuthszobrok. A magyar települések százai róla nevezték el fõ utcájukat. Tudományos és népszerûsítõ életrajzok, ponyvakiadványok és regények százai õrzik Magyarország Mózesének emlékét. Kossuthot méltán tarthatjuk a modern Magyarország egyik megalkotójának. Utolsó fontos írásában döbbenetes pontossággal jelölte ki helyét a XIX. század magyar történelmében: Az óramutató nem szabályozza az idõ folyását, de jelzi; az én nevem óramutató; jelzi az idõt, mely jönni fog, melynek jönni kell, ha a magyar nemzet számára még tartottak föl jövõt a végzetek és annak a jövõnek neve: szabad haza Magyarország szabad polgárainak, annak a jövõnek neve: állami függetlenség. Kossuth életútjának és életmûvének tanulságai megszámlálhatatlanok. Igazi közéleti polihisztor volt, akit minden érdekelt, ami a politikával összefüggött, legyen szó közgazdaságról, diplomáciáról, oktatásról és mûvelõdésrõl vagy a hadügyrõl. Van azonban életé-
Az 18481849-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére készült allegórikus kép. Alul Petõfi Sándor, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Jeszenák János és Perényi Zsigmond látható
nek és életmûvének egy olyan tanulsága, amit viszonylag ritkábban emlegetünk. Kossuth volt ugyanis talán az elsõ hivatásos politikus a korszakban. Olyan ember, akinek a közügyekkel való foglalkozás nemcsak életeleme, de hivatása is volt. A nagy harcostársak és ellenfelek mindegyike a politika nélkül is megtalálhatta helyét kora magyar társadalmában, Széchenyi, Wesselényi, Batthyány nagybirtokosként, Kölcsey, Deák középbirtokosként. Kossuth számára a politika nem passzió volt, hanem megélhetési forrás is. De s ez nagyon lényeges Kossuthot eszmék szerzõdtették a politikához, s nem a po-
litika az eszmékhez. Nem volt azonban csupán a szép eszmék embere, hanem mint igazi politikus, meg is tudta valósítani õket. Nem ragaszkodott a megvalósíthatatlannak bizonyult ideákhoz, de voltak olyan ideáljai, amelyeket a gyakorlatiasság oltárán sohasem áldozott fel: önkormányzatiság, önrendelkezés, törvény elõtti egyenlõség. Olyan ideálok, amelyek a független és demokratikus Magyarországot jelentették és jelentik. Hermann Róbert
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja elérhetõ a http://www.mfa.gov.hu címen
