Könyvelői Klub
KÖNYVELŐI KLUB - 2013. FEBRUÁR 18. - BUDAPEST Konzultáns: Ruszin Zsolt bejegyzett adószakértő; igazságügyi könyvszakértő, adó- és járulékszakértő; OSZB tag
TÉTELES ÁFA, ÁFA KIUTALÁS ELŐTTI ELLENŐRZÉSEK, VALAMINT A MIKROGAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓ SZABÁLYOZÁSA
ÁFA A bérelt autókra vonatkozó szigorítást 2012. január 1-jétől feloldották, tehát a bérelt autók általános forgalmi adó tartalma visszaigényelhető. Az adólevonási jog üzleti célú használattal vethető össze, de az ilyen típusú bizonyítás általában nem szükséges. Viszont a személygépkocsinál fokozottabban merül fel az adóhatóság szerint a magánhasználat. A nyilvántartásnak nem kell feltétlenül útnyilvántartásnak vagy kiküldetési rendelvénynek lennie. Azok a nagyobb cégek, akik flottákat üzemeltetnek, és GPS-kontrollt vezetnek be, ezek az információk rendelkezésre állnak, mivel a GPS-adatrögzítők elektronikusan vagy USB-porton keresztül kiadják ezeket a fájlokat, tehát mikor és hol volt az autó. A fájlok alapján nagyon egyszerűen táblázatba lehet rendezni a magán- és üzleti célú használatot. Például, ha az egyik hónapban 83% lesz az üzleti használat, akkor a cég annak az autónak az áfatartalmából 83%-ot fog levonásba helyezni. A magáncélú 17%-os használat adómentes. Más járműveknél, például a horvátországi jachtoknál, ha vezetve van egy hajónapló, akkor a magyar és a horvát áfát is vissza lehet igényelni. 1
Könyvelői Klub
A 2013. év újdonsága, hogy az üzemeltetési költség 50%-ának áfája levonható. A 125. § szerint mindentől függetlenül levonható, nem esik levonási korlátozás alá az áfa, ha gépkocsiüzemeltetéshez kerül felhasználásra 50%-os mértékben. Többféle elképzelés van az alkalmazásra. -
Az egyik szerint az üzleti célú felhasználás a bérelt autónál úgyis látszik, tehát például, ha a 83%-ot vesszük alapul, akkor 41,5%-át lehet érvényesíteni az üzemeltetési áfának. A másik elképzelés szerint az egész áfának a feléről van szó. A harmadik elképzelés úgy szól, hogy ha nincs üzleti célú nyilvántartás, akkor nem lehet levonásba helyezni.
A külföldről bérelt autók olcsóbbak. Mivel kisebb az áfatartalom, ezt a lehetőséget sokan ki is használták. A bérléssel foglalkozó cég – amennyiben betelepül Magyarországra – már a 27%-os áfát köteles használni.
Átvihető követeléseknél az elévülési idő határát kinyitották, tehát a 2007. december 31-ig levonásba helyezett áfa 2013. december 31-én el fog évülni.
A különleges bevallásoknál (KATA, KIVA stb.), ha például egy KATA-alany külföldre szolgáltat alanyi adómentesként, akkor A60-asra és speciális áfabevallásra is szükség van, az időszak egy hónap lesz. A speciális bevallás mindig egy havi bevallás.
2012. februárja óta 75 napos a visszaigénylési szabály. Ha a 45 napos tételek közé bekerül egy 75 napos tétel, akkor a hivatal automatikusan 500 ezer forint bírságot szab ki, akár egyezer forint miatt is.
Termények áfája kapcsán a kisboltokból eltűntek a kis kiszerelésű gabonatermékek. A nagyobb üzletek értékesítik, mivel amikor számlára értékesít, a bevallásba tételesen be kell emelni. 2014. július 1-jével ennek a rendszernek vége.
2
Könyvelői Klub
Az alanyi adómentesség éves szinten 6 millió forintra emelkedett, de ezt arányosítva kell figyelembe venni. Az evás, ha KATA-alany lesz, új áfa-alanyként fog szerepelni. Például, ha eva-alanyként beteljesítette a 30 millió forintos korlátot, akkor még alanyi mentes lehet, a kettő nincs összefüggésben.
A Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében a készpénztartás megszűnt, de a pénzkezelési szabályzat továbbra is megmaradt.
TÉTELES ÁFA A számlakibocsátó 2 millió forint áfatartalom felett feltünteti az adószámát a vevőnek. Az első nyolc számjegyet köteles feltüntetni. A számla befogadója időszakonként, ha 2 millió forintnyi áfatartalom összegyűlik, köteles tételes bevallást készíteni.
Eva-alanyoknál is kötelező a tételes áfa.
Az adóhatóság három alapesetben tagadja meg a levonási jogot: Ha a számlakibocsátó nem adóalany. Ha az adóalany magánszemély, aki létezik, csak státusza szerint nem felel meg, akkor nem esik el az adólevonási jogtól. Ha a számlán feltüntetett gazdasági esemény fiktív. Ha a gazdasági esemény nem a számlán feltüntetett felek között jött létre.
Az adóhivatal azt fogja ellenőrizni a tételes áfa adatainak beérkezése kapcsán, hogy ki lesz az, aki nagy összeget helyez levonásba – bár nem biztos, hogy visszaigényli –, és akire hivatkozik, mint adózó, az a vállalkozás például nemhogy nem vallotta be a fizetendő adót, még bevallása sincs. Ez már megalapozott gyanú a költségvetési csalásra.
A könyvelői szoftverek a tételes áfát, az M lapokat, tehát mindent le fognak kezelni, nem kell semmit papíron számolni természetesen.
3
Könyvelői Klub
PÉNZFORGALMI ÁFA Csak akkor kell bevallani fizetendő áfát, illetve akkor kell levonásba helyezni, ha volt pénzmozgás az adott időszakban. A számlára rá kell írni, hogy „pénzforgalmi elszámolás”. Ha valaki a pénzforgalmi áfás számláját befogadja, akkor a levonási jogát nem tudja érvényesíteni. Az áfát csak akkor kell levonásba helyezni, ha az meg lett fizetve. A tétel rögzítésnél figyelni kell a pénzmozgásokra. Elsődlegesen a pályázatok, közbeszerzések, beruházások kapcsán hasznos a pénzforgalmi áfa. A pénzforgalmi szemléletnél lehet korlátozni a levonási jogot. Részkiegyenlítés esetében az adófizetési kötelezettség a megfizetett részlethez igazodik. A kérdés az, hogy csak az áfára, vagy a teljes bruttó összeghez kell igazítani az adófizetési kötelezettséget. Év elején vagy alakuláskor lehet választani a pénzforgalmi áfát. A pénzforgalmi áfások is kötelesek tételesen vallani, ha eléri a számlának az áfája a kettő millió forintot.
SZÁMLÁZÁSI SZABÁLYOK A számlázási szabályoknál azt kell figyelembe venni, hogy milyen adóalanyról van szó. Például, ha egy magyar építőipari cég Szlovákiában fog dolgozni, és szlovák adószámot szerez, akkor hiába van magyar adószáma is, a szlovák szabályok szerint fog számlázni a szlovák adószáma alapján.
A közösségi értékesítést havonta el kell számolni. A számla beérkezése, a kiegyenlítése vagy a hónap 15. napja közül a legkorábbiban beáll a teljesítés, és azzal az időponttal kellett könyvelni, de ez most már 15 napra módosult.
Az előleg kapcsán változás, hogy a teljes összeget a teljesítéskor kell bevallani.
4
Könyvelői Klub
Ha például van egy egyetem, aki folyamatosan csak előleget fizet egy külföldi megrendelésre, és 10 év múlva maga a teljesítés már teljesen elveszik, hogy konkrétan mire is fizetett, az adót nem tudja levonásba helyezni, mivel csak előleget fizet. A gyűjtőszámlázást egy hónapra szűkítették le.
A következő elnevezéseket egységesítették a számlázás kapcsán: pénzforgalmi elszámolás önszámlázás, fordított adózás, különbözet szerinti adózás – utazási irodák, különbözet szerinti adózás – használt cikkek. Ezektől nem lehet eltérni, törvény írja elő a használatukat. Angol, francia és német nyelven is meg lettek határozva a számlán feltüntetett kötelező kifejezések.
Nem kell időbélyegzőt alkalmazni az EDI-bizonylatokat használóknak.
Kötegelve is lehet számlázni, a számlák azonos adatait elég egyszer feltüntetni.
Az elektronikus és papír alapú számlázás egyenértékű, biztosított az egységes kezelés. Az elküldéssel az elektronikus bizonylat megvalósítja ugyanazt a funkciót, mintha papír alapon lenne megküldve.
Egyszerűsített számla esetében az adóalapot és az adót nem kell külön feltüntetni, ha a 100 eurót (25.000 forintot) nem haladja meg a számla bruttó értéke.
A szállodaszerű szolgáltatásokat – amikor épületeket, ingatlanokat adnak bérbe – az áfa alá vonja a törvényi változás.
A PDF-ben való számlázással kapcsolatban Rónai Gábor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jogi és Tájékoztatási Főosztályának munkatársa egy cikkben válaszolt arra a kérdésre, hogy továbbítható-e 5
Könyvelői Klub
interneten keresztül a számla, amelyet majd az igénybevevő kinyomtat. A válasz szerint: vonatkozó rendelkezés hiányában a joggyakorlat megengedő álláspontra helyezkedik, tehát megengedett. Az ilyen típusú számla elszámolható, az ügyfélnek elektronikus úton el lehet küldeni, kinyomtatni sem kötelező.
PÉNZTÁRGÉPEK ADATSZOLGÁLTATÁSA Novemberben fogadták el a pénztárgépekre vonatkozó rendeletet. Az állam elképzelése szerint az Adózási Ellenőrzési Egység (AEE) alapján történne az ellenőrzés. Az AEE egység úgy néz ki, mint egy mobiltelefon, SIM kártyát is tartalmaz, amely továbbközvetíti az adatokat az adótoronyra, és innen kerül fel a gerinchálózatra. Ha nincs olyan hírközlő eszköz, amivel a hálózatra fel lehet csatlakozni, akkor mentesülhet alóla a vállalkozás, ehhez a Nemzeti Médiahatóság állásfoglalását kell kérni. Az engedély egy évre szól, és ha már működik a rendszer, akkor CD-re, DVD-re ki kell menteni az adatokat. Az adatszolgáltatást úgy is lehet teljesíteni, hogy a napi zárást követően áthelyezik valahová fizikailag a pénztárgépet, hogy a hálózat elérhető legyen. Az előírásoknak nem megfelelő pénztárgépek június 30-ig működhetnek. A pénztárgépek cseréjéhez a – Nemzetgazdasági Minisztérium kommunikációja szerint – 10 milliárdot lehet majd támogatásként igénybe venni.
ESETTANULMÁNYOK 1. Pannongép Centrum Kft. esete Az adóhivatal egy adott számlára vonatkozóan a helytelen sorszámozás, illetve a tévesen feltüntetett teljesítési időpont miatt közölte a Pannongép Centrum Kft.-vel, hogy megtagadja a levonási jogot. Az Európai Bíróság szerint a számlának a formai problémái nem befolyásolhatják a teljesítés kapcsán a levonási jogot.
6
Könyvelői Klub
2. Mahagében Kft. esete C-80/11. szám alatt található meg az interneten magyar nyelven az Európai Bírósági eset. A Mahagében Kft.-nek a Római Kert Kft. 16 alkalommal szállított árut, amelyből 10 esetnek tisztázatlan körülményei voltak. Az adóhivatal szerint ennek a 10 szállításnak az áfája nem levonható, mert a Mahagében Kft. nem járt el megfelelő körültekintéssel. A Mahagében Kft. ezt megfellebbezte, és a másodfokú határozatot megtámadta, a bíró pedig fel lett kérve, hogy forduljon az Európai Bírósághoz, mivel európai uniós irányelvet sért az ügy. Az Európai Bíróság szerint a Mahagében Kft. esetében a levonási jogot nem lehet megtagadni csak abból az okból, hogy nem győződött meg arról, hogy a számlakibocsátó rendelkezik-e a szóban forgó áruval, képes-e annak a szállítására, befizeti-e az áfát, adóalanynak minősül-e, teljesíti-e az áfabevallási kötelezettségét. Az ügyben eljáró bíró az adóhatóság első- és másodfokú határozatát hatályon kívül helyezte. Új eljárás az ügyben nem lett kiírva. Az ítélet kimondja azt is, hogy a bizonyítás nem a Mahagében Kft. feladata.
3. Dávid Péter ügye Az eset részletesen a C-142/11. számon található meg. Dávid Péter, építési vállalkozó nyilvántartást vezetett a dolgozókról, amiben szerepelt a munkavégzés ideje, helye, dolgozók születési ideje, helye és 1992 munkaóra igazolása. A nyilvántartásból úgy tűnik, mintha munkavállalói lettek volna, de nem voltak. A munkavállalók teljesítését Máté Zoltán vállalkozó szállította neki, aki egyösszegű számlában többszöri alkalommal igazolta ezeket a teljesítéseket. Máté Zoltánnak sem voltak munkavállalói, ő az apósára hivatkozott, akinél be kellett volna lenniük jelentve a dolgozóknak. Máté Zoltán apósánál sem voltak a dolgozók bejelentve, ráadásul ő még bevallásokat sem adott be. Az adóhivatal megtagadta Dávid Pétertől a levonási jogot, így bíróságra került az ügy, majd az Európai Bírósághoz került a fellebbezés után. Az Európai Bíróság kimondta az előzetes döntéshozatalában, hogy Dávid Pétertől csak akkor lehet megvonni a levonási jogot, ha ő tudta, tudhatta, hogy adóelkerülésben vesz részt. Azt, hogy az értékesítési láncolatban valahol adóelkerülés van, objektív körülmények alapján kell bizonyítani. Ehhez arra lenne szükség, hogy mindhárom vállalkozó együttesen írásos nyilatkozatot tegyen az adóelkerülésről. Máté Zoltán apósának a személyes vagyonából lehetne az elmulasztott áfabevallást pótolni.
7
Könyvelői Klub
4. Tóth Gábor ügye M. L., egyéni vállalkozó szállította a dolgozókat (8-14 fős építőipari brigádok) Tóth Gábor, egyéni vállalkozónak készpénzes számlákra, de M. L. erről nem nyújtott be adóbevallást. M. L.-lel szemben nem lépett fel senki, viszont az önkormányzat kitörölte az egyéni vállalkozói igazolványát és azzal együtt az adószámát is, amikor azoknak az egységes cseréjére sor került. Az adóhivatal így azzal indokolta a levonást, hogy nem adózó bocsátotta ki a számlát. Az Európai Bíróság szerint az ilyen típusú ügyekben az nem lehet feltétel, hogy valamilyen regisztráció nem történt meg, tehát meg kell keresni M. L.-t, áfa-alanyi minőségi státuszba kell emelni, így számon lehet rajta kérni az áfát. Szintén jogellenes az a féle indoklás, hogy valamilyen szabálytalanságot elkövetett M. L., így nem jogosult adólevonásra Tóth Gábor, mivel objektív körülményeknek kell fennállnia.
5. Mecsek Gabona esete C-273/11. számon található meg az ügy. A Mecsek Gabona 2009 nyarán szállítással kapcsolatban állapodott meg egy olasz céggel, az AgroTrade Srl-lel, hogy a nyár folyamán kiszállítanak neki ezer tonna repcét, 71.500 forintos tonnánkénti áron. Szentlőrincen felpakolták az árut mérlegelés után, minőségi bizonyítványok is rendelkezésre álltak. Mindkét szállítás során az Agro-Trade Srl. autókonvojt küldött, amelyek CMR-re rögzítésre kerültek rendszámmal, sofőrökkel együtt. A Mecsek Gabona lemásolta a CMR-eket, és megállapodtak, hogy postai úton visszakapja a hitelesített példányokat, amely meg is történt. Az adóelkerülés a hivatal részéről ott merült fel, hogy a két szállítás közül csak az egyik került kiegyenlítésre, és azt is készpénzbefizetéssel tette meg egy magyar illetőségű magánszemély. Az eljárás során kiderült, hogy nincs közösségi adószáma az Agro-Trade Srl.-nek. A közösségi adószámok kiadása és törlése nagyon lassan működő adminisztrációs folyamat Olaszországban, amelyért az Európai Unió el is marasztalta, csakúgy, mint Bulgáriát és Romániát. Az elmarasztalás után törölték, és újra képeztették a közösségi adószámokat, amelyről az adóhivatal honlapján is megjelent egy közlemény. Tehát kitörölték az összes olasz közösségi adószámot, és 2010 januárjában kiderült, hogy 2009 áprilisától már töröltnek minősül visszamenőleges hatállyal. 2009 nyarán azonban még látszódott az adószám. Az adóhivatal szerint így nem valósulhatott meg a közösségi értékesítés, hiszen nem volt meg a közösségi adószám. A Mecsek Gabona arra hivatkozott a per során, hogy megvoltak a külföldi járművek, az elszállítás megtörtént, megvannak a CMR-ek, tehát ők a részükről helyesen jártak el, mindennek megfeleltek.
8
Könyvelői Klub
Reális az igény arra, hogy valamilyen módon igazolják azt, hogy mi volt a gépjárművek honossága (rendszám), és ki vitte ki az árut, vagy volt-e valamilyen összekötő személy. Ipari kamerák, fényképek, autópálya kamerák stb. bizonyító értékűek lehetnek. Az Európai Bíróság ítéletében kimondta, hogy objektív körülményekkel kell bizonyítani azt, hogy tudta, vagy tudhatta a Mecsek Gabona, hogy adócsalásban vesz részt. Az adócsalás tényét az sem bizonyítja, hogy egy magyar magánszemély fizette be a számla ellenértékét, és az sem megfelelő indok, hogy törölt volt a közösségi azonosító szám.
6. Számlahelyesbítés Az Áfatörvény 78. § 3. bekezdése kimondja, hogy számlahelyesbítésnél bármilyen indokkal történik a helyesbítés, akkor nem a teljesítés időszakában, hanem az aktuális időszakban módosul az áfa, ha az adófizetési kötelezettség csökken. Ha van egy hibás számla, például a bérleti díj esetében, amire fel sem lehetett volna számolni áfát, mert nem választotta az adókötelessé tételt, akkor az adóhivatal részéről adóhiány megállapításának esete áll fenn. A számlakibocsátóval a korrekciókat el kell ilyenkor végezni, és az aktuális bevallásba betenni. A korrekció megtörténte után a számlák helyessé válnak, tehát az eredeti levonási jog jogszerű marad.
7. Nincs fizetendő áfa a teljesítés hiányában Az Európai Bíróság döntése szerint, ha egy teljesítésről bebizonyosodik, hogy nem minősül teljesítésnek, akkor nincs levonható adó, de nincs fizetendő adó sem, mert az eredeti állapotot kell visszaállítani.
8. A nem létező cég esete Magánszemély nem, de cég meg tud szűnni. Amikor kitörlik az adószámát egy vállalkozásnak, egyértelműen megszűnik. Egy vállalkozás olyan számlákra igényelt adólevonási jogot, amelynek már egy éve törölték az adószámát, ettől függetlenül befogadta a számlákat. Mivel több, mint egy év telt el a törlés és a számla kiállítása, befogadása között, így a befogadó vállalkozásnak erről már tudnia, tájékozódnia kellett volna, tehát nem fogadhatta volna be a számlát, és nem is jogos a levonási igénye. 9
Könyvelői Klub
9. Az időközben fantomizálódott cégekről Ha egy adott céggel üzleti kapcsolatban áll egy másik vállalkozás, aki egyszer hirtelen eltűnik, nem lesz több megrendelés, megszakad az üzleti kapcsolat amiatt, mert a szóban forgó cég egyszerűen eltűnik, tehát fantomcég lesz, akkor az adóhivatal elkezd vizsgálódni, hogy mi is történt valójában. A cég fantomizálódása miatt viszont a másik cégnek, aki kapcsolatban állt vele, az adólevonási joga nem tagadható meg, mert amikor ez megtörtént, a körülmények alapján még nem volt a cég fantomcég. A Kúria döntése alapján ilyen esetekben, az utólag fantomizálódó cégeknél az adólevonási jog nem tagadható meg.
10. Harmadik személy által történő teljesítés Ha valaki teljesített, de más volt, mint a számlakibocsátó, tehát egy harmadik személy, akkor sem tagadható meg a levonási jog. Az adóhivatal az esetben arra hivatkozik, hogy nem volt meg a személyi, tárgyi feltétele, tehát nem tudott volna teljesíteni, így nem élhet a levonási joggal. A hivatalnak új eljárás keretében kell az ilyen ügyekben bizonyítania. Az Európai Bíróság döntése szerint nem tudta, vagy nem tudhatta ezt, így ismét az objektív körülmények mérlegelése a mérvadó, tehát nem következtetnie kell a hivatalnak, hanem bizonyítania.
11. Egyenes és fordított áfa esete Ha egy ügylet egyenes áfával lett leszámlázva, de a hivatal szerint fordított áfával kellett volna leszámlázni, akkor megtagadja a levonási jogot. Ha fordítva lett leszámlázva, és azt a hivatal átminősíti egyenessé, akkor elsődlegesen a hivatal arra hivatkozik, hogy rossz volt a minősítés. Alapesetben, ha a cég kap egy egyenes áfájú számlát, amelyet a hivatal átminősített fordítottra, akkor a bíróság véleménye szerint nem tesznek lehetővé a törvények olyan lehetőséget, amellyel megfosztják az adókikerülésben nem részt vevő adózót a levonási jogtól, tehát ez nem adóhiány.
10
Könyvelői Klub
MIKROGAZDÁLKODÓI BESZÁMOLÓ
A 2013. üzleti évtől lehet ilyen beszámolót elkészíteni. Azok a vállalkozások választhatják, akiknek a következő három mutatóból kettő nem lépi túl a meghatározott értéket: a 100 milliós mérlegfőösszeget, 200 milliós árbevételt, és 10 fő foglalkoztatottat.
Számviteli politikát és kiegészítő mellékleteket nem kell készíteni.
Ha egy gazdasági esemény átnyúlik az egyik évről a másikra, akkor kizárólag az első évben kell azt elszámolni. Tehát ha van egy árbevétel, ami átnyúlik egyik évről a másikra, nem kell megosztani. Kivétel, ha az esemény több üzleti évet érint. A beszámoló kizárólag naptári évre vonatkozik, és csak a melléklet szerinti tartalom lehet. Az egyszerűsített éves beszámolót tartalmazza a melléklet néhány eltéréssel, módosítással. Ilyen például az, hogy eredménykimutatásnak az adózott eredmény és a mérleg szerinti eredmény között van két sor, az osztalékra vonatkozóan.
A mérlegen hat dolgot kell feltüntetni. A mérlegkészítés időpontját, ki végezte a könyvelést, a kapcsolt ügyleteket, kis értékű értékcsökkenést, készletek nyilvántartását, és azt, hogy betartja a 13. §-t.
Nincs üzleti és cégérték, alapítás, átszervezés, kis értékű fejlesztés. Fel kell tüntetni a kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos ügyleteket, részesedési viszonyokat. Nem számolható el beszerzés kapcsán a hitel és az egyéb járulékos költségek. Immateriális javaknál, tárgyi eszközöknél, tervszerinti értékcsökkenésnél a maradványérték nem határozható meg. 11
Könyvelői Klub
Lineáris időarányos módszert kell alkalmazni, kivéve azokban az esetekben, ahol a Számviteli törvény szerint nem lehet értékcsökkenést elszámolni, például telek esetében. A 100 ezer forint bekerülési érték alatt kiválasztható egy olyan érték, ahol mégis tárgyi eszköznek lehet tekinteni, és nem kell azonnal elszámolni. Tárgyi eszköz esetében a terv szerinti értékcsökkenés elszámolásánál a Tao. törvényt kell alkalmazni. Terven felüli csökkenés, értékvesztés esetében a 30%-os szabály lép életbe. 180 napot meghaladó lejárt esedékességi követelésnél nem kell bizonyítani, ha 100 ezer forint alatti a tétel. MNB-árfolyamot lehet alkalmazni. FIFO szerint kell elszámolni a devizás tételeket.
12