Kikelet
2013. október 25.
A Kolozsvári Waldorf Óvoda és Iskola magyar tagozatának újságja www.waldorfcluj.ro/newsletter
2013. október 25. │ 6. szám
1│
Kikelet
2013. október 25.
WALDORF „Az egész élet olyan, mint a növény, amely nemcsak azt foglalja magába, amit a szemnek tár oda, hanem rejtett mélységeiben még egy jövő állapotot is hordoz. Aki előtt növény van, mely először leveleket hord, nagyon jól tudja, hogy egy idő után a levelet hordó száron virág és termés is lesz. És a növény rejtekén már most megvannak a csírák ehhez a virágzathoz és terméshez. Azonban hogyan mondhatná meg bárki is, milyenek lesznek ezek a szervek, aki csak azt akarná kutatni a növényen, amit az jelenleg tár a szeme elé. Az képes csak rá, aki a növény lényével megismerkedett. Az egész emberi lét magában hordja jövőjének csíráit. Hogy azonban mondhassunk is valamit erről a jövőről, az ember rejtett természetébe kell hatolnunk. Korszakunknak azonban nincsen erre igazi hajlandósága. Azzal foglalkozik, ami a felszínen jelenik meg és hite szerint a bizonytalanba jut, ha ahhoz kell előrehatolnia, ami a külső megfigyelés alól elvonja magát. A növénynél a dolog mindenesetre lényegesen egyszerűbb. Az ember tudja, hogy hasonló példányok ennyi meg ennyi alkalommal termést hoztak. Az emberi élet csak egyszer van meg, és a gyümölcsök, amiket a jövőben kell hoznia, még nem voltak itt. Ettől eltekintve, az emberben csíraként éppúgy megvannak, mint a termés egy jelenleg levélbe öltözött növényen.” (Rudolf Steiner: Gyermeknevelés)
„Egyszer egy nő azt álmodta, hogy új üzlet nyílt a piacon. Benyitott, s legnagyobb meglepetésére Isten állt a pult mögött. – Mit árulsz itt, Uram? – Mindent, amit a szíved kíván! – válaszolta Isten. Az asszony magába szállt. – Lelki békét, szeretetet, boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot szeretnék... De nemcsak magamnak, hanem minden embernek a Földön. Isten mosolygott. – Azt hiszem félreértettél. Én nem árulok gyümölcsöt. Csak magokat.” (Anthony de Mello)
│2
Kikelet
2013. október 25.
MIHÁLY-NAP
EGY RENDHAGYÓ MIHÁLY-ÜNNEP Szent Mihály ünnepének nálunkfele nemigen van hagyománya. Őszi napforduló, termésünnep, sárkányeregetés (bár az is inkább németföldön) a velejárói. A talpát a sárkányon tartó lángkardos égi angyal alakja, a hétfejű veres sárkány, a harc, a győzelem mítosza. Hogyan alakítható mindez egységes képpé? Hogyan ünnepeljünk úgy, hogy az élményminőség szentmihályi, emberformáló impulzussá váljon? A sarjadás, kiteljesülés hervadássá, az élet elmúlássá változik, a meleget és a fényt átveszi a hideg, a sötét – mi pedig szent Mihály győzedelmes harcáról mesélünk. Ágota óvónéni kezdeményezésének és szervezésének köszönhetően, olyan formában élhettük át ezt az ünnepet, mely valódi győzelemélményt ébresztett bennünk. A gödöllői Waldorf iskolában élő szokást követve, 29-én, vasárnap tancik, óvónénik, tanárok elmentünk napfelkeltét nézni. Sötét, zord, nyirkos reggelen, álmosan ültünk az autókba. Lassan szürkült, a keleti eget piszkos felhőrongyok takarták. Tanácstalanul, kedvetlenül kerestük a jobb kilátást nyújtó helyet. Már-már úgy nézett ki, hogy szürke reggelnél többet nem láthatunk. Aztán mégiscsak előbújt a sötét felhők közül egy fénynyaláb. Az égi kapu kinyílt. A nap aranya előhatalmasodott, vörösre, bíborra, lilára, rózsaszínre, narancssárgára festette a szürkeséget. Élesen, kardszerűen körvonalazódott sugarait kiterjesztette minden irányba. Ereje, isteni pompája lenyűgözött. Az ének, amivel vártuk, a szó, belénkfagyott, a térdünk beleroggyant. Most is látom... míg élek, látni fogom. És érezni azt a biztonságos hitet nyújtó erőt, ami azt sugallja: Van győzelem! A fénye rősebb, mint a sötét! Erről szólt az a legenda, amit a napfelkeltét követő szívélyes és szeretettel előkészített reggeli előtt Ágota felolvasott: A fény harca és győzelme. Az a harc már megvívatott. A győzelem biztos. De az én harcomat nekem kell megvívnom ezért a győzelemért. A kérdés csak az, hogy nekimenjek-e? Dan Judith
3│
Kikelet
2013. október 25.
KIRÁNDULÁS ÉS BÁTORSÁGPRÓBÁK Szombat reggel találkozott a Waldorf iskola magyar tagozata a Falumúzeum mellett. Elindultunk a Hója erdőn keresztül egy szép tisztásra, ahol lepihentünk, amíg a tanítók találtak egy megfelelő helyet a vetélkedőkhöz. Beosztottak minket csoportokba és kezdődött a játék. Emese tanító néni vezette át a csapatokat a vízen, Abigél tanító néni terményes memória játékot kínált, Réka és Ildikó tanárnénik erdei akadályjátékkal leptek meg, Vera tanító nénivel a kendős játékot élvezhettük. Végül az összegyűjtött fehér jutalomköveket Áron tanárbácsi segítségével egy mérlegre helyeztük, hogy súlyával győzze le a „rossz fekete követ”. A nagy siker után mindenkit lovaggá ütöttek, a fény, az igazság és a szeretet nevében. Nagy tüzet raktak, majd finom pogácsát és saját készítésű lekváros és vajas házi kenyeret lehetett fogyasztani. Ezután mindenki elégedetten távozott. Köszönjük a szervezőknek ezt a napot, amely mindannyiunknak emlékezetes maradt! (Gellért, V. osztály) Ezúttal szeretnénk megköszönni Kabai Péter mamájának a több tucat madárka alakú pogácsát! Köszönjük, percek alatt elfogyott! Nagyon jó volt a kirándulás! Szépen sütött a nap és tetszettek a bátorságpróbák. (Kitti, IV. osztály) Először a próbákon vettünk részt, ami nagyon izgalmas volt. Később megkóstoltuk az iskolában készített kenyeret. (Matyi, IV. osztály) Nekem nagyon tetszett a kirándulás! Főleg az akadálypálya, a próbák. A köteles nem volt olyan jó, mert nekimentem két fának, na, meg nyakon is öntöttek vízzel! (Hanni, IV. osztály)
│4
Kikelet
2013. október 25.
OVIS ÉLET
Mihály-nap a Szivárvány csoportban A második óvodai héten – a beszoktatás közepette – pirosba borítottuk az évszakasztalt, megjelenítettük a fény kardját. A nagyobb fiúk egyből felfigyeltek a kardra és rákérdeztek, hogy mire jó? A válaszunk az volt, hogy ez egy szemfüles kard, amely mindent lát, mindent hall, mindent figyel, s ezzel fogjuk lovaggá ütni a bátor óvodásokat. A Mihály-napot követő pénteken a lovaggá avatással zártuk ezt az időszakot. Csodálatos hangulat volt, mivel csoportunkban túlsúlyban vannak a fiúk, igazi lovagokhoz méltóan kiállták a bátorságpróbákat és óvodásokhoz illően hangulatot is teremtettek. Az ünnep menete a következőképpen zajlott a három óvó néni közreműkdésével: amíg a gyerekek a friss levegőn játszodtak, meglepetésszerűen berendeztük a csoportszobát, felállítottuk az akadálypályákat. A bátorságpróbákat a négy elem (víz, tűz, levegő, föld) által kellett kiállniuk a gyerekeknek. Először is példát nyújtott a mesében szereplő bátor királyfi, aki megmutatta, hogy kell átkelni egy pallón, hogy ne essünk bele a vízbe; hogy kell tűzön átmenni; hogy lehet hegyre mászni, onnan beugrani a szakadékba; végül egy sötét barlangban lévő sárkányt legyőzni. Ha ezeken a veszélyes helyeken bátran végighaladt valaki, akkor jutalmul kapott egy szép fehér kövecskét, melyet a mérleg jobb tányérjába helyezhetett, hogy tettével, jóindulatával legyőzhesse a fekete kővé változott gonosz sárkányt, amely a mérleg bal tányérjában jelent meg... És csodák csodája: a Szivárvány csoport bátor, jószívű óvodásai ügyesen legyőzték a fekete sárkányt. Végezetül lovaggá ütöttünk minden bátor óvodást királyfihoz méltó trónon. Nagyon meghitt momentum volt, komolyan várták a pillanatot. Szép volt, jó volt, az óvó nénik tudomásul vették, hogy nagyon bátor vitézek, lovagok járnak a csoportba, úgy kisfiúk, mint kislányok személyében. Tódor-Szász Tímea
Lekvárfőzés A Szivárvány csoport szorgos kiskezű manói minden hétfőt gyümölcsfogyasztással ünnepelnek, amit gondosan otthonról hoznak. Ám egy pénteki napra megkértük, hogy ugyancsak gyümölccsel, kis üvegekkel és jókeddvel érkezzenek. Amiből a gyerekek ki is találták, hogy lekvárfőzés indul. Minden gyermek hozott magával almát, szilvát, körtét, birsalmát vagy üveget, ám sokan a jókedvüket adták az összetevőkhöz. Együtt pucolták, vágták fel apróra a gyümölcsöket. A legszórakoztatóbb résznek a szilvabontás tűnt. Az apró kis kezecskék csipegették, kapirgálták a magokat kifelé a szilva közepéből, olyan is akadt, aki előbb a szilva héját szedte le. Munka közben őszi dalokat énekeltek, legkedvesebb dalunk a „Hull a szilva a fáról...’’ Közben segítettek elkészíteni az üvegecskék kiscimkéit és végül befödni és díszíteni is az üvegeket. Az elkövetkezendő héten jutalomként megkóstoltuk a már kész, frissen elrakott lekvárt. Nagy élmény volt a gyerekek számára. Több olyan gyerek is akadt, aki addig nem ette meg a lekvárt, ám miután megkóstolta saját munkájának zamatát, kedvenc ételei közé sorolja a lekvárt. A Szivárvány csoport vegyes lekvárja azóta bejárta már a Hója erdő zeg-zugát is, és ízesebbé varázsolta a csoport őszi kirándulását. Szász Rozália
5│
Kikelet
2013. október 25.
MÁRTON-NAP
SZENT MÁRTON November 11-én Szent Mártonra emlékezünk, aki ezen a napon halt meg 397-ben. Szent Márton, a legnépszerűbb középkori szent, egy római, pogány katonacsaládban született Pannóniában, a mai Szombathely környékén 316 körül. Márton folytatta a családi hagyományokat és 15 évesen apja kívánságára a légió katonája lett. A legenda szerint Márton egy nap éppen úton volt télvíz idején, amikor félmeztelen koldust pillantott meg az út mentén. Kardot rántva egyetlen mozdulattal félbehasította köpönyegét és megosztotta azt a koldussal. Aznap éjjel álmában megjelent neki Krisztus, vállán a fél köpennyel. Valójában Márton valósította meg az Újszövetség igéit: „Mert éheztem, és ennem adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és megruháztatok. Bizony mondom néktek: amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." (Máté 25, 35-36, 40) Ezért lett Márton a keresztény testvéri érzés példaképe. Márton cselekedete tudatos volt, mivel köpenyének a felét adta oda a koldusnak, a másik felét megtartotta, ezzel saját magát is védte. Továbbá a részvét jelképe is Márton, mely olyan társadalomban létezhet, ahol kiéleződtek a szociális ellentétek. Egy magasabb pozíciójú alamizsnát nyújt egy alacsonyabbnak. Novemberben a napok már igencsak rövidek, a nap nagyon korán lenyugszik, és az esti égbolton megjelennek a csillagok. Valaha Nyugat-Európában Márton napkor kora este a gyermekek lehetőleg a saját maguk által készített lámpácskáikkal énekelve sétáltak végig az utcákon. A lámpás menet bátorság volt a sötétséggel szemben. Az ember saját fényét viszi a külvilágban eluralkodó sötétségbe. Ezt a szokást érdemes ápolni. Ez már nem a természet fénye, a nappali fény, mint Mihálykor, de még nem az a fény amelyet karácsonykor a földre született világ világossága jelképeként a karácsonyfán gyújtunk. Ez a tudatos ember belső gesztusa, aki tudatában van az önállóságának a kozmosszal szemben, és saját fényét gyújtja meg. Itt lenn mi világítunk, fenn a csillagok. Mit jelent nekünk, felnőtteknek ma Szent Márton, és mi az a kép, melyet a gyerekeink elé állíthatunk? Mit élünk meg ebben a ünnepben, az évnek ebben a sötétedő, hidegülő időszakában? Ezekre a kérdésekre mindannyiunknak magunkban, magunkból kell megtalálni a választ. A következő sorok (Füle Erika váci Waldorf-pedagógus sorai) gondolatébresztőek lehetnek ebben a folyamatban: „A mai ember elvesztette azt az ősérzést, hogy egy a világgal. A régi ember egy-ségben élt a természettel, nyáron teljes odaadásban, ősszel visszahúzódásban. Mi már csak tudatosan, tudatunk fejlesztésével, belső fényünk növelésével találhatunk vissza ehhez az elveszett egységhez. Szellemi munkánk gyümölcsei tetteinkben testesülnek meg. A gyerekek mindezt még „ingyen" kapják, ösztönösen élnek az égi erőkkel. Ahogy nőnek elveszítik ösztönös tudásukat, hogy majd önálló emberként, tudatosan találjanak vissza hozzájuk. A gyerekeknek akkor tudunk segíteni, ha úgy élünk – mi felnőttek –, hogy méltók legyünk arra, hogy utánozzanak bennünket. A kisgyerek nem tud nem utánozni, kiszolgáltatott utánzó, így komoly felelősség „eléjük élni". Ebben az időben például úgy, hogy megkeressük mi az, amit tettekre válthatunk a mártoni példából. Márton jót tett a koldussal. Ki-ki maga tudja mi jót tehet mindennapjaiban, a maga életében. Lehet, hogy segíthet a párjának, a gyerekének, egy kutyának, vagy egy embercsoportnak... Lehet ez a segítség egy mozdulat, odafordulás, ima valakiért, egy jókor teremtett csend...” Gál Ágota
│6
Kikelet
2013. október 25.
KIRÁNDULÁS
KATICABOGÁR PARADICSOM, AVAGY KIRÁNDULÁS BOGÁRTELKÉN Hétfőn reggel az iskolaudvaron toporogtunk, alig vártuk már az indulást. Annak ellenére, hogy csak néhány napra mentünk, annyi csomagunk volt, hogy a Szamost könnyedén elrekeszthettük volna. A tábor folyamán azonban igen hasznosnak bizonyult a sok ruha, ugyanis szikrázó napsütéstől zuhogó esőig szinte mindent kipróbált rajtunk október! De a másodikost kemény fából faragták és álltuk a sarat! Első nap még rövid ujjúban bóklásztunk a rozsdaszín falevelek között, valamint szinte térdig tocsogtunk a nádasban. A legnagyobb sikernek a káka örvendett, ugyanis kiderült, hogy a kis röpítő bóbitái nemcsak az ember ruháját, de a haját, torkát, LELKÉT is belepik. Így hát sok kákát szedtünk, kagylókat gyűjtöttünk, s hunyorogtunk az őszi napsütésben. Estére azt gondolná az ember, hogy elfáradtunk és nyugovóra tértünk....de nem így történt! Vacsora után, mint a pajkos kiscicák szaladtak szét a másodikosok, csak talán valamivel (vagy sokkal????) hangosabbak voltak. Bújócska a sötétben, gyertyás tábortűz, majd Barka és Barna kedves története azonban lecsendesítette a kedélyeket és a szíveket, s tíz óra körül már csak egy kupac egyenletesen szuszogó angyalkát rejtettek az emletes ágyak. Másnap – ahogy lenni szokott – hajnalban ÉBRESZTŐŐŐŐ!!!! Sajnos esőre állt az idő, így keveset lehettünk kint. Tanultunk, nemezlabdát készítettünk, főztünk és egyhangúlag megszavaztuk, hogy a zászlós játék a LEGESLEGJOBB a világon!!! (majd egyszer nektek is megtanítjuk..:)) Este pedig már nem kellett ringatni a társaságot. A gyertyás tábortűz önreflexív hangulata, valamint Barka és Barna újabb kalandjai után, már csak a tanci sepregetett a konyhában... (ő is nagyon álmosan). Szerdán sokat esett. A kedvünk is borongósabb volt, hiszen elválni készültünk, de kicsit örültünk is, hogy este már anya és apa jön jóéjtpuszit adni.....
Az tetszett a legjobban, hogy:
csak mi voltunk isteni volt a kaja több ezer katicabogarat láttunk készítettünk egy dinós könyvet most pucoltam életemben először krumplit a zászlós játék az esti mese Barkáról és Barnáról a gyertyás tábortűz a tavak meg a nádasban való tocsogás az, hogy szétfújtuk a kákát a kagylógyűjtés az esti bujócska a sötétben a társasozás a nemezlabdakészítés amikor Babcsi „elvarázsolta” Botondot, és Botond eltűnt amikor megtámadtak a juhászkutyák (!) a harc a fiúk és a lányok között megtanultuk a kisbetűket beleugrottam a gödörbe hirtelen elkezdett nőni a vízszint a tavakban egyedül mentünk bevásárolni a boltba, és a néni adott nekünk cukorkát ingyen Mesi-tanci és a másodikosok
7│
Kikelet
2013. október 25.
TÁBOR
„A KAPUBAN A SZEKÉR...” A világ teremtésével kezdődött... Bereshit bara Elohim... Kezdetben teremté Isten... De aztán kiűzettünk a Paradicsomból. És kunyhót kellett építeni és élelmet szerezni. Dolgozni. Először megdolgoztuk a földet és elvetettük a búzát. Áldást kértünk rá, és tavasszal majd figyeljük kibújását és növekedését. Aztán egy hétig tapasztalgattuk, milyen két kézzel megdolgozni: a kenyérért, az asztalért, a székért, a patkóért, a szőlőléért, a zöldségért, a tejért... Ha majd kenyeret eszünk, eszünkbe fog jutni Zsuzsika néni, ahogyan dagasztotta a kenyértésztát és mesélt, ahogyan sütötte nekünk a lángost; eszünkbe jut, ahogyan vertük a kenyeret a pékségben és sorjáztuk a polcra. Amikor hagymakoszorút látunk a piacon, tudjuk majd, hogyan fonják össze; amikor tejet iszunk, tudjuk, hogy zuhogó esőben és nyakig sárban is hátra kell menni az istállóba és megfejni a tehenet. Amikor tűznél ülünk, tudjuk, milyen nehéz a fát összegyűjteni, behordani; amikor szekrényt, asztalt látunk, tudjuk, hogyan készült, milyen eszközök segítségével díszítették. Amikor lóval találkozunk, tudjuk, hogyan készült a patkója és hogyan került a lábára, tudjuk, mit és mennyit segít az embernek, és eszünkbe jut, milyen jó érzés ülni a lovasszekéren és népdalokat zengeni. (Patkószegünk is van már!) Tudjuk, hogyan készül a bor, milyen érzés, mikor a szőlőfürttel együtt egész vödörnyi víz zuhog a nyakadba, mert eső után is szüretelni kell. A létráról senkinek sem sikerült leesnie, de azt már tudjuk, hogy mi a venyige. Közben pedig még arra is volt időnk, hogy gyönyörű epocha-füzetet készítsünk, hogy népdalokat tanuljunk, játszunk, énekeljünk, mesét hallgassunk, együtt legyünk. És nagyon-nagyon finomakat együnk Tibi bácsi jóvoltából, aki ezt az egész csodavilágot megközelíthetővé tette számunkra erre az egy hétre. Köszönet érte! A III. osztály, mesterségek táborból visszatérőben
│8
Kikelet
2013. október 25.
Mesterségek tábora Sinfalván Hétfő: Hétfő reggel indultunk a táborba. Este amikor elmentünk tehenet nézni ahogy fejik, akkor ittunk friss tehéntejet. Azon az estén tyúkot is simogattunk. Kedd: Kedden láttuk, ahogyan készítik a kenyeret házilag és ahogyan gyárilag. Szerda: Szerdán voltunk asztalosnál és sok gépet láttunk. Csütörtök: Csütörtökön egy jó nagyot szüreteltünk és mustot készítettünk. Péntek: Pénteken voltunk a kovácsnál, ahol láttuk, hogyan készítik a patkót. És láttuk, hogy patkolja meg a lovat. Az egyik legjobb élmény számomra az volt, mikor simogattam a tyúkot és kirándulni voltunk. Luca, III. osztály
9│
Kikelet
2013. október 25.
ISMERJÜK MEG EGYMÁST!
FÖLISMERITEK? Szerinted melyik tanárról készült ez a jópofa fénykép?--->
KIRE GONDOLTUNK? A gyerekek nevei titkosírással szerepelnek. Minden betű helyett az ábécében rögtön utána következő betű szerepel. Sok sikert!
I, Á, NY, NY, Í - ............................................................................ SZ, Á, CS, Í - .................................................................................. Á, NY, DZ, Í, L, Á - ....................................................................... Z, Á, I, Í, DZ - .............................................................................. GY, É, LY, LY, F, S, TY - ........................................................... N, Á, U, Í - .................................................................................... NY, Ó, S, C, Í - ............................................................................. C, Á, C, D, Í - ................................................................................ TY, Í, N, Í - ................................................................................... T, Í, LY, Z, Í - ...............................................................................
MELYIK TANÁRRA ISMERSZ RÁ? Ha rájöttél ki az, írd a nevét egy cédulára és dobd a postaládába! Jó fejtörést! Név: akkor most ezt súgjam meg? Születés helye, időpontja: Marosvásárhely, 1978. október 21. Legszebb/legérdekesebb gyerekkori élményed: A legkedvesebb emlékem nem is tudom pontosan mikorról származik, mert meghatározatlan. Azt tudom, hogy valamikor 6-7-8. osztály tájékán egy pár nagyon kedves barátommal az osztályból mindig elindultunk délután 2-kor vagy 3-kor haza az iskolából (mindig is gyalog jártunk és az iskola nekem kb. 3 kilométerre volt), és valamikor este 7 vagy 8 vagy akár 9-kor érünk haza. Mindig megvoltak a „stációk”: a kisparkban, a várnál, Bolyai szobránál, volt egy kis dombos emelkedő és oda sokszor kifeküdtünk táskástól és kémleltük az eget, a csillagokat. Minden csillagképet tudtunk, és rengeteget-rengeteget beszélgettünk. Mindenről. Régi és új emberekről, világokról, sztorikat meséltünk, a kedvens együttesről éppen mi újat tudtunk meg, a lányokról és a fiúkról, és egyáltalán, mindenről. Aztán lassan a csapat leszakadozott, mert mindenkit hazakísértünk, és végül én és egy osztálytársam értünk haza, mert mi laktunk a legmesszebb. Ez az egész idő nagyon összemosódik már bennem, de ezek voltak a legkedvesebb pillanataim a gyerekkoromból.
│10
Kikelet
2013. október 25.
Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Amióta elolvastam J. D. Salinger könyvét, azóta mindig is zabhegyező ... Végzettség: konverzatórium Mivel foglalkozol a szabadidődben? Amikor ritkán még akadna egy kis szabadidőm, akkor sétálni szeretnék vagy beszélgetni egy jóbaráttal, végigolvasni komótosan egy jó könyvet, vízben lubickolni, megnézni egy szép tájat vagy egy jó filmet, felmenni egy hegytetőre, fel-fel, egyre fennebb, míg csak fel nem érnék, fel az ég tetejére és onnan lelógatnám a lábamat, mint a dalocskában: „Lóg a lába, lóg-a, nincsen semmi dolga...” Kedvenc ételed: pesztós-kagylós spagetti Kedvenc könyved: A.A.Milne: Micimackó és Hermann Hesse összes könyve Kedvenc dalod: „Képzeld el!”
Kedvenc filmed: Merlin, a mesefilm
Kedvenc időtöltésed: hallgatózni Érdekes/vicces/szép történet: Sokat-sokat utazunk és ilyenkor mindig nagyon sok érdekes dolog történik az emberrel, pl. sokszor eltéved egy nagyvárosban vagy épp egy mező közepén, vagy otthon hagy mindig valamit. De a legizgalmasabb sztori az mégis akkor történt, amikor Madridba (Spanyolhon fővárosa) kellett repülnünk Bukarestből, egy november végi reggelen, 9-kor. Először Kolozsvárról Bukarestbe, aztán onnan tovább. Azt lehet, ti is tudjátok, hogy november-december a legködösebb hónapok Kolozsváron, tehát hajnaltól kb. délelőttig nem igazán lehet felszállni. Ezért az elutazás előtti este egyszer csak váratlanul szól a telefon, hogy két órán belül ülünk fel a vonatra, mert a reptérről mondták, hogy reggel biztos nem fog felszállni a repülő innen. Ezért supsz-zsupsz, hamar csomagolás, minden legyen meg, vajon elérjük, hol van az egyik társunk (koncertje volt) és utolsó pillanatban felcihelődés az éjjeli vonatra. Aztán éjjel ott jól aludtunk a vonaton, viccelgetve, hogy reggel 7-re érkezünk, és vajon elérjük-e a csekkolást. Közben néha telefonáltunk az ismerősöknek, akikkel utaznunk kellett, hogy szóljanak a pilótának, hogy nélkülünk el ne induljon. Aztán reggel 8-ra éreztünk, és nagyon vidámak voltunk, mert egy kedves barátunk végighajtott 120-al Bukaresten, ez volt a kurjongatások és nagy nevetések közötti villámgyors városnézés, és épp 9-re odaértünk, de már nem akartak felengedni a gépre. Ekkor nagyon kétségbeesetten elkeztünk kiabálnirimánkodni és minden egyebet, hogy mi hogy fogunk Madridba jutni, ezért átengedtek, de a bolond vámosok még a személyi átvilágításnál is megállítottak – cipőt le, csomagot szétbontani, mik ezek a rövid és hosszú csövek, ilyet nem láttunk, hja, ezek még szólnak is, na, halljuk, hogy szólnak – szóval, teljesen kikészültünk, mire beértünk a gépbe, ahol mindenki nagyon mogorván és bosszúsan nézett ránk, szanaszét kaptunk csak helyet, és ezek után már csak a legkisebb gond volt az, hogy reggelit nekünk már nem is rendeltek. De szerencsére voltak nagyon kedves emberek, kik megosztották velünk az övékét. A felhők s a reggeli nap pedig gyönyörűek voltak. Na, így stoppoltunk repülőt! Ha bárhova utazhatnál a világon, mit választanál? Miért? Legszívesebben visszautaznék az időben, mert ez lenne a legizgalmasabb és a legszebb utazás! Ha a jótündér teljesítené egy kívánságod, mi lenne az? Ezt csak a jótündérem fülébe fogom megsúgni. Ugye, nem haragusztok meg? Üzenet a Kikeletnek: Nagyon jók vagytok!!! Profi csapat!
11│
Kikelet
2013. október 25.
TI ÍRTÁTOK
Beköszöntött az ősz a második osztályba... Mindenki tudja, hogy ez az évszak a naaaagy betakarításokról, téli eltevésekről szól: szüretelni járunk, lekvár, zakuszka rotyog itt is, ott is a fazekakban. Amit azonban nem tudunk, az az, hogy miről is folyhat a társalgás egy-egy ilyen fővő, rotyogó fazékban, bográcsban... Erre kerestek választ a másodikosok: MIRŐL BESZÉLGETHET KÉT CSIPKEBOGYÓ LEKVÁRFŐZÉS KÖZBEN? (Rebi, Marci, Botond, M. Robi, Judit, Csongi) – – – – – –
Istenem, milyen meleg van! Bár ne kerültem volna bele ebbe a fazékba! Bárcsak ne is lennék csipkebogyó! Maradtam volna ott a bokron vagy a földön, ahova lepotyogtam! Igazad van! De akkor mire várunk? Gyere, lógjunk meg! Egyetértek! És meglógtak.
MIRŐL BESZÉLGETHET EGY PAPRIKA MEG EGY HAGYMA A ZAKUSZKÁS FAZÉKBAN? (Bogi, Marcu, Edu, Áron, Erik) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hagyma meg egy paprika, és mind a ketten bekerültek a zakuszkás fazékba. Kevergették, kevergették őket, ők meg ide-oda úszkáltak a szószba. Egyszer csak megszólalt a hagyma: – Te, paprika, miért úszol így a zakuszkában? – Úszom a boldogságban, amíg lehet! – válaszolta a paprika. De nem sokáig úszott már, mert megfőttek és elkészült a zakuszka. Megjött Marcu, kenyérre kente és jóízűen megette.
MIRŐL BESZÉLGETHET KÉT ALMA A KOMPÓTBAN?
ŐSZ
(Péti, Babcsi, P.Robi, Ádám, Betty, Misike)
Hullanak a levelek,
– – – – – – – – –
a madarak elmennek.
Szia! Szia! Te miért vagy ilyen piros? Mert egyfolytában mérges vagyok! És te miért vagy ilyen zöld? Mert nem bírtam kivárni, hogy megpiruljak. Húúúú, de meleg van itt! Vajon miért? Azt hiszem kompótot főznek belőlünk! Jujjj, nem kapok levegőt ebben a befőttes üvegben! Én sem!
Az emberek szüretelnek, szüret közben énekelnek. Szőlőskertből száll az ének, vége van a nagy melegnek. (Rebi)
............. Kértek kompótot?
│12 Már évek óta az a vágyam, hogy az ókori Egyiptomba utazhassak. Egyik reggel arra ébredtem, hogy valami keményen fekszem és lám, a földön aludtam. Furcsáltam, hogy a város
Kikelet
2013. október 25.
Tanci, Én téged szeretlek, örökre. Egy ilyen „vallomás” mindig boldogsággal tölti el az embert, és annál értékesebb, ha figyelembe vesszük, hogy csupán néhány napja ismertük egymást a kisdiákkal, aki ily őszinte lelkesedéssel fejezte ki ragaszkodását. De hogyan is kezdődött? Kicsi újoncok érkeztek szeptemberben a Waldorf iskolába. Kilenc csillogó szempár, tizennyolc fürge kis láb, sok kicsi ügyeskedni vágyó kezecske. Izgatott kíváncsiság vibrált a levegőben, egy felfedezésre váró új és ismeretlen világ előtt toporgó apró kalandorok izgalma. Közös céllal összegyűlt egy kis csapat, amely mostantól egy csoport lesz. Az önálló kicsiny szigeteket közösséggé kovácsolják a hétköznapi csodák, amelyek most íme, felfedezésre várnak, és végül a legkisebb királyfiak elnyerik majd jutalmukat, a „feleséges uram” talán egész királyságát. Az oda vezető út azonban nem mindig könnyű. Kezdve a korai keléstől: –„ma reggel nehezen keltem, mert még nagyon éjjel volt” –, az otthoni program átalakulásán keresztül –„tegnap délután aludtam, amikor hazamentem. Vagyis nem aludtam” , az iskolai tevékenységekben való derekas helytállásig. Az új, „iskolás vagyok” szerepkör megélése is megerőltető esetenként, a tanítót gyakran még „anyucinak”, vagy „óvónéninek” szólítgatják, de a bátorságpróbákon a „nagy hatodikosok” segítségével ők is részt vesznek, az első úszóleckét reszketve, sírva-nevetve hősként élik meg. Jobb kéz, bal láb bonyodalmain sok mondóka és játék segíti át az összezavarodott apróságokat. Iskolásnak lenni jó dolog. Sok újdonság van benne: nagy kincs az udvar játszótere, a közös játékoknak teret adó kuckók, faházikók, az egyensúlyozást segítő gerendák. Jó, hogy a Manó viaszkrétákat csen az asztalokra időnként, sőt már csodaszép krétarajzok jelzik, hogy a „tanci, adjál nekünk ceruzákat, ez mi, ezzel nem lehet rajzolni” – típusú felkiáltások lassan elmaradoztak. Sok örömet hoz a színek felfedezése is, például amikor a kékből és a sárgából megszületik a zöld ujj- és tenyérlenyomat. Egy bölcs mondás szerint vannak tiszta gyerekek és vannak boldog gyerekek. Nos, ha ez így van, bátran állíthatjuk, hogy a mi esetünkben a mérleg nyelve igencsak a boldogság irányába mozdul el, legfőképpen az erdőjárások alkalmával, amikor az évszak-asztalra, vagy a kézimunkázáshoz gyűjtött természeti kincsek mellett jó adag sarat is magunkkal cipelünk. Ez persze nem számít, mert az a lényeg, hogy a kicsi kezek ügyesednek, a figyelem izmosodik, a türelem gömbölyödik, a jókedv kerekedik. Lassanként megtanuljuk egymást meglátni és meghallani. Elfogadni, és ami a legfontosabb: szeretni egymást. Örökre. Vincze Tünde
13│
Kikelet
2013. október 25.
ÓKORI KALAND EGYIPTOMBAN Már évek óta az a vágyam, hogy az ókori Egyiptomba utazhassak. Egyik reggel arra ébredtem, hogy valami keményen fekszem és lám, a földön aludtam. Furcsálltam, hogy a város eltűnt, így rájöttem, hogy visszamentem az időben. Szerencsére a kis spórolt pénzem mellettem volt, arany és ezüst képében. Így a falucskában, ami Torda helyett volt, vettem egy csónakot és elkezdtem lefele evezni az Aranyoson. Esténként megálltam és horgásztam magamnak vacsorát. (Az igaz, hogy nem olyan horgászbottal, mint manapság, hanem csak egy kihegyezett pálcával.) Három nap után elérkeztem a Marosig és kilenc nap múlva a Tiszához. A Tiszából a Dunába eveztem át, s ott, ahol az Olt belefolyik, Nikopolban, lóra váltottam a csónakot. Szófián keresztül Pernikbe jutottam, ahol megint csónakra váltottam a lovat és lefele csónakáztam a Strúnán, egészen Görögországig. Aztán Szalonikiben ismét lovat vettem s utamat egy kis thébai kitérővel, a tengerparton folytattam tovább. (Elképesztő, mennyi szép város van Görögországban!) Nemsokára megérkeztem Athénba, ahol megcsodáltam az Akropoliszon lévő Athéné templomát. Azután átmentem Pireuszba, hogy megkérdezzem, mikor indul egy hajó Alexandriába. Egy ember azt mondta, hogy a hajó nagyjából két hónap múlva érkezik. Ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy kirándulást a peloponészoszi félszigetre. Először a kétnapi járóföldre levő Spártát látogattam meg, ugyanis látni akartam a spártai harcosokat, akik a legjobbak egész Görögországban. Láttam a kiképzésüket, a durva módszereket, amelyek azonban nagyon hatásosnak bizonyultak. Ezután a Spártától egynapi járóföldre levő Olümpiába mentem. Itt megcsodáltam az óriási Zeusz szobrot, egyszerűen káprázatos volt! Végül Pireuszba visszatérve megnéztem Korintoszt is. Sajnos Pireuszban kiderült, hogy a hajó késik még néhány napot, ezért elmentem Athénba, különleges, görög ételeket kóstolni. A kedvencem az volt, amikor a kenyértésztájú palacsintába húsdarabokat és zöldségeket tettek, ennek az íze nagyon jó! Közben megérkezett a hajó, fölszálltam és tudatták velem, hogy kitérőt kell tennünk Kréta szigetére. Reggelre oda is értünk a szigetre, ahol leraktunk néhány utast, majd továbbhajóztunk Alexandria fele. Egy hét múlva megérkeztünk Egyiptom fővárosába, Alexandriába..... Itt megnéztem az alexandriai könyvtárat. Elképesztő mennyi polc állt ott, teli tekercsek millióival! Egy egész életen át lehetne olvasni őket! Mikor eleget láttam Alexandriából, vettem egy tevét és elindultam a piramisok felé. Gondoltam, hogy jó volna feltérképezni a belsejüket, de az sajnos szentségtörés lett volna. Éjszaka azonban, amikor az őrök nem vettek észre, elindultam a piramis belsejébe. Megcsináltam a térképet és visszaindultam. Vigyáztam, hogy senki meg ne lássa a térképet, mert rájönnének, hogy jártam a piramis belsejében. Minden nap egy-egy piramist térképeztem fel, vigyázva, hogy senki se sejtsen semmit. Ezután a környék feltérképezése következett. Minden kisebb-nagyobb piramist rárajzoltam a térképre, meg a Nílust. A Szfinx volt az utolsó dolog, amit még nem fedeztem fel. Olyan misztikusnak és varázslatosnak tűnt, hogy muszáj volt bemennem és megcsodáltam a falirajzokat. Következő nap autózajra ébredtem és láttam, hogy ismét a mostani világban vagyok... (Attila, VI. osztály)
│14
Kikelet
2013. október 25.
Kalevala impressziók... Nekem az a rész tetszett, amikor a kardját villámmá változtatta és amikor a szekérbe énekelt egy fűzfát. A kedvenc részem: „arany szánját énekeli, tóvizébe úszó fává.” Matyi, IV. osztály Nekem azért tetszett a dalverseny, mert érdekes, furcsa és varázslatos volt. A kedvenc részem: „hóka lovát énekeli, vízesésbe vízi kővé arany markolatú kardját veti villámnak az égre.” Amikor ezt hallottam, nagyon sok varázslatot és erőt éreztem. Kitti, IV. osztály Nagyon szép volt Väinämöinen születése. Szegény, hétszáz évig nem láthatta ezt a csodálatos világot! Most elszavalom a négy legszebb sort: „halvány holdnak látására, égi napnak nézésére, göncöl megismerésére, csillagok csodálatára.” Hanni, IV. osztály
Kutya-macska harc Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. A lánynak volt egy nyugodt, békés kiscicája. Úgy gondolta, vesz egy kiskutyát is, így hát Sara (a lány), elment a kutyamenhelyre, hogy válasszon egy kicsi szőrgombócot magának. A menhelyen rengeteg aranyos, szeretnivaló kutya volt. Kiválasztott egy Gombóc nevű kiskutyát. Mici cica nagyon megdöbbent, amikor meglátta Gombócot Sara ölében. Gombóc kiugrott Sara öléből és rögtön Mici cica felé vette az irányt. Micinek felállt a szőre az ijedtségtől, de Sara még idejében elkapta Gombócot. Teltek a napok, de Mici és Gombóc még mindig ellenségek voltak. Végre eljött az a nap is, amikor Gombóc nem azért közeledett Micihez, hogy megegye őt, hanem azért, hogy barátkozzon vele. De Micinek most is felállt a szőre, mint amikor először látták meg egymást. Sara tehát elvitte Micit és Gombócot egy parkba, ahol jól összebarátkozhattak. A terv azonban nem nagyon vált be. Úgy tűnt, hogy Gombóc Micivel akar játszani, de mást nézett ki magának. Egy néni táskájából kilógó finom sonkát nézett. – Jaj, Gombóc, ne! Fujjjj, tedd le! – Jaj, segítség, ez a kutya el akarja lopni a sonkát! A tiéd ez a kutya? – Igen, nagyon sajnálom... Ameddig Sara a nénivel vitatkozott, Mici is kinézett valamit magának. Egy madár tűnt fel ugyanis a láthatáron és Mici elviharzott. Sara kereste Micit, de tíz perc alatt annyira besötétedett, hogy alig találta meg. – Hosszú volt a mai nap! – mondta Sara és lefeküdt. Néhány nap múlva azonban Mici már nagyon várta, hogy Gombóccal játszhasson. Gombóc is kívánta Mici társaságát..... Szerencsére mostanában nagyon jól egyeznek! Gombóc és Mici örök barátok lettek! Bogi, IV. osztály
15│
Kikelet
2013. október 25.
KÖRKÉRDÉS: VÁRTAD-E AZ ISKOLAKEZDÉST? IGEN, mert:
NEM, mert:
hiányoztak az osztálytársaim, a tanulás többet szeretnék kint lenni, szeretem a becsengetést játszani a barátaimmal vártam az új epochákat mert korán kell kelni vártam, hogy találkozhassak a tancival mert a házi feladatok miatt unatkoztam otthon kevesebb idő jut a játékra hiányzott a háromszög mert kell tanulni hiányoztak az órák meg az évszakasztal mert kevesebb lesz a kíváncsi voltam az osztályteremre meg az új táblarajzra szabadidőm hiányzott Marcetti bácsi mert még nincs sok jó hiányoztak a lányok meg a barátaim barátom tanulni akartam vártam, hogy játszhassak az osztálytársaimmal izgultam, hogy milyen nehezeket fogunk tanulni mert szeretem a mateket és hiányzott vártam az új formákat formarajzból mert itt van a legtöbb barátom vártam a közös pillanatokat, amikor az egész osztály kacagni kezd mert nagyon megkívántam a testvéremtől és az udvaron vannak gyíkok nagyon vártam, mert nagy akartam lenni, hogy vezethessek buszt mert meg szerettem volna nézni a játékokat mert szeretem az iskolát, bár még sohasem jártam hogy vehessünk még lego-t (apa megígérte) szerettem volna tudni, hogy ide lehet-e hozni kocsikat, mert az oviba nem lehetett mert izgultam, hogy kedvesek legyenek az osztálytársaim
VI-HI-HI-CCEK – – –
Mit szólsz a beszélő papagájomhoz? Ez a papagáj beszél???? Itt ülök egy órája, de még nem szólalt meg. Igen, mert éppen haragban vagyunk.
Az állatorvos aggódva mondja a gazdinak: – Ez a kutya túlsúlyos, többet kéne mozognia! – Mozog éppen eleget! Evés közben állandóan csóválja a farkát! A medvecsaládnál nagy mulatság van. Az anyamedve rászól a fiára: – Kisfiam, milyen figyelmetlen vagy! Még be sem mutatkoztál a vendégeknek! – Bocs! – –
Miért zümmögnek a méhecskék? Mert nem tudják a dal szövegét!
Szerkesztő: Bolla Emese Korrektúra: Staharoczky Vera Tördelés: László Áron
Kolozsvári Waldorf Óvoda és Iskola Sergiu Celibidache u. 8-12. sz. www.waldorfcluj.ro 0264 455560, 0725 535030
Illusztrációk: II., III., IV., V. és VI. osztályos diákok rajzai, formarajzai, füzetei, festményei.
Az írásokban foglaltak nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét. Várjuk cikkeiket, témajavaslataikat az
[email protected] címre.
│16
