KIKELET A Kolozsvári Waldorf Óvoda és Iskola magyar tagozatának újságja www.waldorfcluj.ro/newsletter
2012. október 25. │ 3. Szám
Waldorf Iskola – 20 éves évforduló Október 25., csütörtök
Nyílt nap 8:00-12:00 óra között: Nyílt órák – szeretettel meghívunk óráinkra! 14:00 óra: Ismertető a Waldorf pedagógiáról Titus Grigorovici igazgató
16:00 óra: Hogyan készíthetjük fel gyermekeinket a jövőre? Claus Metzler, a Kolozsvári Waldorf Iskola mentora 17:00 órától: Az elmúlt 20 év története Rövid zenei program Köszöntők Közös éneklés Iskolalátogatás Az iskola átölelése
1│
Kikelet
2012. október 25.
A játék szerepe napjainkban „...S akarsz, akarsz-e játszani halált?” - Kosztolányi Játékdefiníciók közt keresgélve nagyon sok általános és kevésbé
megnyilvánul, de ugyanakkor ez a verseny lassan parttalanná, szinte
általános, költői és tudományos, rövid és hosszabb, átfogó és csak
valamennyi játéktípus mindennapos, megszokott keretévé válik, pl.
néhány jellemzőre kitérő meghatározással találkozni. De minek is
gyermeknapon zsűri bírálja el, ki rajzolt a legszebben az aszfaltra. Az
meghatározni azt, aminek jelentésével amúgy is mindenki tisztában
embernek bármely, célra irányuló tevékenysége – a munka éppen úgy,
van? Vagy mégsincs?
mint a játék – lehet játékos, és a játékból ugyanúgy hiányozhat a
Játék - fejlesztés
játékosság, mint bármilyen más emberi tevékenységből. Az ún. „mindent
A játékban a gyermek az életet tanulja. Ha hagyjuk a gyermeket
vagy semmit” játékoknak az a lényegük, hogy amit az egyik játékos
szabadon játszani, megteremtve a játékhoz szükséges feltételeket,
elveszít, azt a másik játékos feltétlenül megnyeri és fordítva. A gyerekek
ezzel biztosítottuk számára mindazt, amire szüksége van ahhoz, hogy
nem tudnak veszíteni ezekben a játékokban. A szülő nemegyszer a
megállja majd helyét az életben. Csakhogy mi nagyon biztosak
legravaszabb trükkökre kényszerül, nehogy kisfiánál maradjon a Fekete
szeretnénk lenni a dolgunkban, és ha lehet, minél sikeresebb felnőttet
Péter, mert gyermekének kétségbeesése nem ismer határt, ha veszít. A
szeretnénk gyermekünkből faragni. És akkor elkezdünk keresgélni azon
játékban ilyenkor nyomát sem találjuk a játékosságnak, helyette
játékok közt, melyek garantáltan sikeres, okos, gyors stb. gyereket
azonban megjelenik a „halálosan komoly” teljesítmény elve: nyerni kell
„eredményeznek”, amelyeket az ún. fejlesztő játékok (és itt nem az
mindenáron, mert a világ az embereket győztesekre és vesztesekre
átlagostól eltérően fejlődő gyermekek számára kialakított játékszerekre
osztja, és jutalom, elismerés kizárólag a győzteseknek jár. A gyerek
gondolok) névvel illetnek a szakemberek.
biztonságát, az ismétlődő próbálkozásokhoz szükséges nyugalmát – ez
Vekerdy Tamás egyik kedvenc példázata a szülőknek erről a
a tevékenység izgatott öröme mögött mindig felismerhető – éppen az
„tulajdonságáról” szól: apuka hirtelen keletkezett szabadidejében leül a
adja, hogy amit csinál, az nem komoly dolog, „csak játék”. A teljesítmény
gyerekhez játszani. Rövid labdagurigatás után (amit a gyerek nagyon
elvének védelmében gyakran hangzik el az ismert érv: „Az élet komoly
élvez)
dolog: aki vinni akarja valamire, annak eredményt kell felmutatnia.” Nos,
apuka
értelmetlennek
találva
a
tevékenységet,
elkezdi
„fejleszteni” a gyereket, és rájön, hogy gyereke „valószínűleg speciális
egyáltalán
nevelésre szorul”, holott csak nem életkorának, érdeklődési területének
érdeklődésen alapuló játékosság ellentmond a teljesítménynek.
megfelelő
tevékenységet
ráerőltetni.
„A
biztos,
akart
hogy
a
belülről
Vizsgálatok
motivált,
egyértelműen
természetes bizonyítják:
játszó
nehéz feladatok esetén azok a gyerekek,
gyermek endorfintermelése magas,
akik játékosan közelednek a problémához,
fejlődése
fejlesztett
legalább olyan eredményesek, mint azok,
–
akik a teljesítmény elve alapján dolgoznak.
endorfintermelésével együtt – leáll.”
Sőt fontos előnyük is van az utóbbiakkal
Vajda Zsuzsanna szintén a túl
szemben: kudarc esetén sem adják fel a
töretlen.
gyermek
korai mutat
szabadon
nem
A
fejlődése
fejlesztés rá
átminősülésére.
szempontjából
játék, „A
küzdelmet,
újra
meg
újra
hozzálátnak keresni a megoldást – „hiszen
játékszer fejlesztés
hanem
a
csak játék az egész!”
játékgyártásban is megjelent: a
Játék – munka, tanulás
boltok egy része „korai tanulási
A játék mibenléte manapság kezdett
központtá” nevezte át magát. A játékokon, a plüssállatoktól a játék-
pejoratív hangsúllyal is megfogalmazódni. A „csak játszanak” főként
laptopig egyre gyakrabban találunk cédulákat, amelyek eligazítanak,
elemi osztályos gyerekek szüleinek negatív viszonyulása az iskolában
hogy a gyerek melyik képességének fejlesztését célozzák. A játék-
folyó tevékenységekhez. De már óvodában is kezdi lekicsinylő hangsúly
katalógusokban se szeri, se száma a fejlesztő játékoknak. Lehet kapni a
kísérni a játéktevékenységet: „Ma megint semmit sem csináltatok, csak
gondolkodást, a memóriát, a társas kapcsolatokat és a kommunikációt
játszottatok?” A játék a semmittevés szinonímája, a „komoly” munka,
fejlesztő játékokat, szókincs-bővítő CD-t valamint állítólagosan az
tanulás ellentéte lett, egy olyan tevékenység, amelyet, ha lehet, minél
érzelmi feldolgozást elősegítő képeslap-gyűjteményt is. Vásárolható
kevesebbet kellene
tanító kutyus 1-3 éves gyermekek számára: a kutyus gombnyomásra
óvodában is. Igaz ugyan, hogy a játékdefiníciók is szembeállítják a
énekel és verseket mond. Kínálnak játékot az ujjak neveinek
játékot a munkával, hiszen játszani nem kötelesség, azaz a játszás egy
megtanulásához, valamint – felzárkózva a trendhez – az olvasást és a
teljesen szabadon választott tevékenységi forma. Viszont az óvodás és
számolást elősegítő játékokat is, mégpedig 6 hónapos kortól.”
kisiskolás korú gyermek játéka a tanulás egyik legeredményesebb
Játék - verseny
alkalmazni – megdöbbentő módon – már az
formája.
A játék eredeti szerepe, funkciója egy másik jelenkori elferdülésének
A játéknak ma is ugyanazt a szerepet kellene betöltenie, mint amit
megfogalmazásával Ranschburg Jenő tanulmányában találkozni. A
mindig is betöltött: hogy a megismerés, az elsajátítás, vagyis a
szerző szerint manapság akaratlanul is mindent elkövetünk, hogy a
szocializáció folyamatát a kultúra szempontjából minél kedvezőbben
játékból kiirtsuk a játékosságot, és a teljesítmény könyörtelenül hajtó,
alakítsa. Ranschburg Jenő szavaival élve: a játék szerepe, funkciója a
örökké versengő elvét állítsuk a helyébe. Elismeri, hogy a versenynek
gyermek életében: felkészülés a felnőtt szerep maradéktalan ellátására.
fontos funkciója van a gyerekek életében, és egészen természetes, hogy az nem csak a fizikai, de a szellemi képességek terén is
│2
Staharoczky Vera
Kikelet
2012. október 25.
Miért jó iskolába járni?
Aranyköpések I. osztály
Erre a kérdésre kerestük a választ az elsősökkel és nagyon sok érdekes ötletet gyűjtöttünk. Azért jó iskolába járni, mert: - Viccesen tanulunk - Megtanulunk fonni, hurkolni - Hosszúak a szünetek - Tornaórán Mókusok, ki a házból-t játszunk - Találkozunk a barátainkkal - Könnyű és szórakoztató - Megtanuljuk a betűket, és elolvashatjuk mit ír a kisautók alján - Cserélgetjük a matricákat - Megtanulunk furulyázni - Sok a mese és a játék - Sok színes manó él itt - Minden nap olvasunk mesét - Van mászóka - Érdekesek a házi feladatok - Kövecskékkel zenélünk - Van egy saját naptárunk - Megtanulunk úgy járni, mint a szellemek - Van egy románul beszélő manónk - Sok kincset találunk az udvaron - Megtanuljuk szépen leírni a betűket - Nagyon jó a mesekalapozás Reméljük, hogy ezt olvasva mosolyogtatok egy kicsit és máris eszetekbe jutott néhány ötlet, hogy Ti miért szerettek iskolába járni! Szeretettel: Az elsősök
Okos könyv Ismét tanítani fogok. Izgultam. Ha nagyon beleereszkedtem az elképzelt jövőbeli helyzetekbe, még jobban izgultam. Néha még ideges is lettem. Megmagyarázhatatlanul. Vágytam vissza, teljes szívemből és szinte már teljes erőmből, a kamaszok közé. Megkaptam őket. Pincurokhoz és felnőttekhez szokott viselkedésem pillanatok alatt kizökkentették. Azt hittem, barátkozni kell velük, mintha csak ilyen-olyan önismereti felnőtt csoportban, úgy, hogy én szépen, szívhez szólóan elmondom, hogyan is fognak a dolgok történni. De tíz, tizenkét évesen mintha minden gyerek áprilisból lenne fonva. Erős egyéniség, talán éppen most kezd ráharapni saját egyéniségének ízére, amitől nemcsak a szeme, de minden hajaszála is fényesen ragyog. Büszke erejére, önérzetére, történeteire, amelyeket szüntelen, megállás nélkül, a legnagyobb zajban is mond, akkor is, ha nem hallgatják, akkor is, ha más is éppen ezzel van elfoglalva. Kíváncsian ugrál figyelmével ide-oda, mindenre lecsap, mindent elkap, elereszt, ismét felkap, sziporkázik, eleven, lehengerel. Finoman közelítésemet elégette éppen megerősödő kamasz hevük, mókázásomat, amit kicsikkel szoktam, leteperték. Egy pillanatra átsuhant rajtam a kétségbeesés száraz fuvallata. Ezt akartam, tényleg ezt akartam? Tényleg ez kellett olyan nagyon? És most hogyan tovább, ha ez? És akkor megérkeztem, két lábbal a földre. Oda, ahol ők vannak, az élet tövéről sarjadó egyéniséghez. Az életerőhöz, amely a fizikai világban kezdi megmutatni formáját, mozgásának irányát. A kirobbanó életörömhöz, amelynek azonban tér-idő keretre van szüksége ahhoz, hogy meg is tudjon nyilvánulni, ne csak elfecsérelődni. És megszólalt bennem a válasz erre a számomra hihetetlen kihívásra, olyan hangon szólalt meg, hogy csend lett. Tudtam, most szinte mindegy, mit mondok, úgyse az számít,
- Szerinted a tizenkettedikesek is átszaladnak a színkupola alatt? - Á, azok túl öregek, hogy szaladjanak! - Tanci, neked is van szemüveged? - Van. - Hányas? - Feles. S a tied? - Az enyém 46-os. - Nem emlékszel, hol veszítetted el a szemüveged? - Az udvaron kiesett a zsebemből. - S miért nem szóltál? - Nem voltál a közelben. - S most mi lesz, ha nem találjuk meg? - Ó, nem baj! Veszünk másikat! Apukámnak annyi zöld pénz van a pénztárcájában! - Mondom én, hogy ez a Levélmanó nem él! Nézd meg, csak akkor mozog, ha a tanci kezében van! -S akkor? A növények se mozognak, mégis élnek! Néhány kövületet csodáltunk és beszélgettünk róla a mesesarokban. - Hogyan keletkeztek ezek a kövületek? - Szerintem az óriások homokozó formái. Körbejárt a mesekalap s már a mese végéhez közeledtünk, amikor a lányok kerültek sorra. - S a süni találkozott egy lány-sünivel, akinek éppen akkor születtek meg a fiókái. Összeházasodtak, a kis süniket szépen felnevelték és nagyon megszerették egymást. Mire az egyik kisfiú felsóhajt: - Na, csak ezt nem akartam hallani! Ez rózsaszín! Libasorban jöttünk le a lépcsőn. - Láttad milyen érdekes ez a sor? Elől megy a legkisebb, aztán a középsők s a tanci a legnagyobb liba.
hanem az, hogy magam ebben az osztályvilágban egy perc alatt elhelyezzem, a keretet és a játékszabályokat megszabjam, hagyjam, érezzék meg az erőmet, tudják meg ők is, kivel van dolguk, mert én már megtudtam. Kicsit megszeppenés íze lett a csendnek. A kételkedés bennem, ettől az íztől, már-már színt kapott. De aztán elkezdtük azt, amiért, végül is, hozzájuk vezetett utam, az irodalom órát. Felolvastam nekik egyik kedvenc Móra elbeszélésemet, A századik könyv címűt. És a csendet kiszínezte, megszelídítette, ember- és gyerekszabásúvá varázsolta a felolvasott történet. Káoszból rend, varázslatból új, közös csend született. A kirobbanó erők finom mozgásokká, csillogásokká jámborultak, ahogy a szemekből lassan előtáncolt a lélek, s vele az újból teremtett történet ahány gyerek, annyi képben. Gergely Edó
3│
Kikelet
2012. október 25.
Madarasi Hargita – sítábor 2012 – élménybeszámoló – (szubjektív gondolatok, foszlányok)
A lányomnak legjobban a sízés tetszett. Ki hitte volna? Eredetileg ettől „féltünk” a legjobban. Második helyen (t.i. az aggályaink listáján) a meghűlés szerepelt. Azt is megkérdeztem a lányomtól, mi volt, ami legkevésbbé tetszett. A reggeli torna pizsamában. Erről tudtam, de csak elvben. Egyik nap sem „ébredt” bennem elég korán a kíváncsiság, hogy kimenjek és megnézzem, amikor a kicsik tornáznak. Vagy talán annyira bíztam a tapasztaltabb tancik ígéretében, hogy nem lesz semmi baj... Nem is fázott meg. Senki, ha jól tudom. Elsősök vagyunk. Én is. Kezdő apuka a suliban s a sítáborozás terén egyaránt. Amikor megtudtam, hogy menni „kell”, az elején meredeknek tűnt. Kihagytam volna, dehát tanítás van: ez nem vakáció, nem választható program, hanem iskola. Azután pedig ámultam, hogy ezt így igenis meg lehet szervezni. Szerintem ez a lehetőség néhány ember kivételes képességének és ambíciójának köszönhető: kár lenne kihagyni, inkább élni kell vele, ha és amíg van. Maga a sítanulás mellett a tábor legfontosabb hozadéka, hogy összekovácsolja az embereket. Közösséget formál. Ilyenkor persze az osztályközösségre gondolunk. Egy hétig voltunk együtt, távol a külvilágtól, a hegy tetején egy olyan kis helyen, amit bejárok, amikor lemegyek nagymamámnál „a kert végibe”. Együtt vacogtunk, együtt kajáltunk, együtt szórakoztunk. Szerintem a szülőket jobban összerázta a tábor, mint a gyerekeket. Amikor megláttam, hogy fateknőben dagasztják azt a kenyeret, amit az ebédnél feltálalnak, először azt hittem, hogy turistalátványosság. Az igazság persze az, hogy a hegy tetején gazdaságosabb így, mint lentről szállítani. Egy nap (s két éjjel) hamisítatlan hegyi hóviharban is részünk volt. Bent kuksoltunk és csak néha jártunk ki, ételosztás idején, hogy a gyerekeket átkísérjük a 21 grammból a Vitusba és vissza. Távol voltunk, de nem elszigetelve. Volt térerő, internet, előkerültek a laptopok, sőt még egy projektor is! Le se maradhattunk a „szenzációs” hírről, a miniszterelnök lemondásáról. Lehetett netezni , filmet nézni, Catant vagy pókert játszani... Mondom, a felnőttek jobban szórakoztak, mint a gyerekek, és akkor még az esti borozgatásokat nem is említettem. Persze akadtak, akik a szélviharban sem tudtak megülni a... házban. Különösen miután elterjedt a híre, hogy a hegyi úton, a fenyők között nem is tombol annyira a vihar. Tíz kilométer sílécen a hegy aljáig viharban! Ha síznék én is mentem volna! Vissza traktor hozta a társaságot. Azt mesélik, ez a szakasz volt a nehezebb. A hideg miatt. Az elsősök erről persze még csak nem is álmodhatnak. Róluk többet tudok, mert naponta láttam a tapogatózásaikat a pályán. Volt elsős, aki máris a haladókkal indulhatott, de a többiek... Csodálatos volt látni, ahogyan alig négy nap alatt, napi 2x2 órában azok a
│4
csöppségek, akik az elején még megállni sem tudtak a lécen anélkül, hogy meg ne indulnának a lejtőn, szóval, ahogyan ők megteszik életükben az első „lépéseiket” síléceken. A legapróbb eredmények is győzelemnek számítanak. El tudsz menni sílécen innen oda. Hű! Egyáltalán fel tudsz állni a lécekkel, ha elestél! Hű! Sőt már negyed óra sem kell hozzá! Csúsztál pár métert hóekében, anélkül, hogy elesnél! Ma már lementetek a kezdő pálya feléig! Ma pedig már az egész pályán!!! No és fel tudsz már jönni a kötélfelvonón végig, anélkül, hogy kiesnél a sorból! Sőt, a pálya tetején ki is tudsz lépni, annyira ügyesen, hogy a mögötted érkezők nem dőlnek el dominókockák módjára! Elérkezett az utolsó nap, az oktató meghívott, hogy holnap csússzatok le a haladók pályáján!!! Ahol a csákányos felvonón kell feljönni! Egyedül! Győzelmi mámor! Holnap mindenkiből Nelson admirális válik! A kicsik szinte udvaroltak az oktatónak, akit azért szerettek meg annyira, mert újra és újra levitte őket a haladó pályán. Nomeg ők is megérezték, hogy ekkora eredményre csakis az ő vezetésével juthattak. Kicsit talán el is késtünk az ebédnél... Nos igen, a kislányom, akit eredetileg inkább a közösséghez kovácsolódni, aztán meg az iskola kimaradást elkerülendő vittem el, szóval az ő legszebb emléke a sítáborról mégiscsak a sízés lett! Pedig meg kellett ám küzdeni érte. Két házikóban laktunk. A 21 gramm tulajdonosáról azt mesélik, hogy járt a Himaláján. Hömpölyögnek is a házikóban a nepáli emlékek, nomeg a... gyerekek. Rendelet van arról, hogy illatos pálcikát kell égetni, gondolom a ház atmoszférája érdekében. A ház atmoszférája... egyezik a zajos iskoláéval Kolozsváron. Itt van a reggeli tanítás, itt osztják a csokoládét a sízni indulóknak és a gyümölcsöt a visszatérőknek. Itt kallódnak el a sapkák és a zoknik. A másik ház a Vitus, ahol az ebédlőnk volt a kandallóval (nomeg a mozitermünk, kocsmánk) s ahol utolsó este köszönetképpen a záróelőadást mutatták be a síoktatóknak a gyerekek furulyaszóval, énekkel, saját kezűleg készített rajzokkal és saját szerzésű dalszöveggel. A két ház nem esik messze egymástól, de azért egyik nap rövidítő utat vágtunk poénból a derékig érő hóban. U.i. Mit is mondhatnék még a táborról? Sokszínű volt. Tanítgattak a profi pályák neveire... Kicsi-Mihály, Nagy-Mihály, kék pálya, piros pálya, fekete pálya... Nem tudom, én mindet hófehérnek láttam. A régi motorosok ezeken száguldoztak. Örülök, hogy ott lehettem. Az idén. A jövő évi is biztos, hogy legalább ugyanilyen jó lesz, de lehet, hogy azt már nem látom meg. Jövőre ugyanis gyerekeknek fognak tábort szervezni, a szülőket már nem viszik magukkal koloncnak. Én nem is bánom, a lányomat már nem féltem: legfeljebb néhány ruhadarabbal kevesebbet hoz majd haza... (Idén csak a popsi sínket hagytuk ott, amit mondanom sem kell, egyszer sem vettünk elő, s nem is értem, milyen túlzás folytán került bepakolásra.) Puskás László
Kikelet
2012. október 25.
Emlékek a sítáborból
Ének a sítáborról
2012 Nagy érdeklődés és készülődés előzte meg az idei első sítáborunkat a Madarasi Hargitára. Mind a gyerek, mind a szülők izgalommal és kíváncsian készültünk erre a programra: szerveztünk, pakoltunk és persze elméláztunk azon, hogy milyen is lesz... Sízni nem tudunk, a téli sportok űzése eddig a domboldali szánkózásnál megfeneklett. Szombaton este szigorú listát vezettünk arról, mi kerül be a táskába, mi maradhat itthon, ha már nincsen hely. Többször elismételtük, milyen sorrendben kell magára vegye a gyermek a ruhákat, ha netán én nem lennék éppen ott, amikor öltözik. A csomagok elkészültek, mi nagyon elfáradtunk, lefeküdtünk hát aludni, tudván, hogy másnap hosszú és nehéz napunk lesz. És akkor még nem is tudtuk, hogy mennyire nehéz lesz! Hosszú és viszontagságos hat óra elteltével, az indulástól számítva, megérkeztünk a Madarasi Hargitára! Az utolsó tíz km-en elszenvedett ijedtsegtől falfehéren ugráltunk ki a szabadba, a sűrű hóhullásban állva láttam, hogy gyermekeim is ugyanarra gondolnak, amire én: jó helyen vagyunk, ilyennek képzeltük el, amikor beszélgettünk róla! Az első este, miután mindenki megtalálta a helyét, eseménytelenül telt el. A gyerekek fáradtan ágyba dőltek, és izgalommal gondoltak a másnapra, amikor felvehetik a bakancsokat, felcsatolhatják a síeket, ki először, ki sokadszorra. Az első sízős napon nagy „tenni akarás” érzésével ébredtem: nézzem meg, nem-e szöktek meg az éjszaka folyamán gyermekeim, segítsek nekik leszállni az ágyból, öltöztessem fel őket... el is indultam ezeket teljesíteni, de kellemes csalódásban volt részem, mikor láttam, hogy nem szöktek el, le tudnak szállni az emeletes ágyból, fel tudnak öltözni is egymaguk. Ami azért egy kicsit mégis „melegített”, az volt, hogy nem voltam az egyedüli anyuka, aki ott volt és ezt csinálta. De már akkor megígértem magamnak, hogy feladok ezzel az aggódással, de természetesen csak fokozatosan tudtam magam erről leszoktatni. Mégis sikerrel, mert a tábor utolsó két napjában már könnyedebben viseltem mindent, nem hagytam ott az ételt a tányéromon már, csak mert bakkancsot kellett húzni a gyerekre, megcsinálta ő ezt nélkülem is! És főképpen, mert megértettem, hogy ez a tábor arról szól, hogy a gyerekek önállósuljanak, bátrabbak legyenek. Közösségben legyenek azokkal az osztálytársakkal, barátokkal, akikkel idejük nagy részét töltik el, megismerjék őket más élethelyzetekben. És utoljára, de nem utolsósorban a sport, a sízés fontossága, jótékony hatása a testre és lélekre. Jövőre újra találkozunk! Király Melinda
A táborra készülve született egy vers, amit Maresz tanár néni segítségével meg is zenésítettünk. Mindenki magára, vagy kis segítséggel írt egy versikét a táborról, majd összedugtuk a fejünk, és mindenkiéből kiemeltük a legsikeresebb részeket. Így jött létre az alábbi ének, ami a sítábor himnuszává vált:
Hull a hó, sízünk, Beindult a felvonó. Hull a hó, gyere már, Vár minket a sítanár. Szeretek sízni, Így hát nagyon sietek, Csokitojást hoz a tanci, Én ezt nagyon szeretem! Nincsen egy pézséd, S nem tudod-e hány óra? Elvesztettem karórámat, S nagyon csorog az orrom! (Borcsa)
Hull a hó, hull a hó, gyere, sízni, jaj, de jó! Elindult a felvonó, Porzik utánunk a hó. Végigmegyünk a pályán, Muris lesz ez igazán! Refr.: Hull a hó, Megy a felvonó. Vár a tanár, Gyere már! Fel a kézzel! Ne ess el! Hol vagy már? Pontozzál! Föl a felvonón, Vigyázz, ne rántson! Térdet be! Kanyarodjál! Izgalom is előfordul, Termoszunkból tea csordul. Levi már nagyon vár, Ezért tíz guggolás jár. (Simi már nagyon vár, Ezért húsz guggolás jár. Noémi már nagyon vár, Ezért ötven guggolás jár. Gebe már nagyon vár, Ezért száz guggolás jár.) Sízünk mi már, sízünk, Sűrű hóban nem félünk! a III. osztály
5│
Kikelet
2012. október 25.
Újdonságok
Az új ebédlőnk
Gyönyörű lett a zeneterem!
Játszani jó
│6
Kikelet
2012. október 25.
Fehér mese Tegnap reggel hófehér csipke teritette be a földet. Észrevetted? Ma reggel újra megjelent és kicsipkézte a füveket és a fák levelét. Finom, fehér kristályból szőtt takaró ez. Éppen olyan, mint ami a Nagy Fehér király asztalát borította. Réges-régen élt a nagy fehér király, csillogó, tiszta, hófehér alabástrom palotában egy nagy zöld rét közepén. A fehér palota hatalmas ablakaiból gyermekek kandikáltak ki, a jó király hét huncut fiacskáját lehetett látni ilyenkor. Illetve legtöbbször csak hatot, mert a hetedik mindig elkóborolt valamerre. Volt a palota mögött egy nádas, mocsaras hely, ide bújt a hetedik fiacska, mert itt játszótársra akadt. Kis fekete hajú, vidámszemű kislány volt az, a Dühöngő boszorkány legkisebb leánya. Hogyan találtak egymásra? Hát úgy, ahogyan csak a gyermekek tudnak. A kisfiú nem kérdezte, ki leánya ő, a kislány pedig nem mondta, de együtt játszva gyakran elkísérte a fiúcskát a palotáig, vonzotta a palota tiszta ragyogása. Legtöbbször színes kövecskéket gyűjtöttek, de volt úgy is, hogy nádkunyhót építettek, saját kisházat. Ezt a játékot szerették a legjobban. Egy napon a fehér palota jóságos királynője észrevette a szurtos kislányt, és kedvesen behívta a palota kapujából. Hófehér alabástrom fürdőkádban megfürdette, puha hófehér törülközővel megtörölgette, kifésülte fekete haját, és hófehérbe öltöztette. Megszépül a boszorkány legkisebb leánya, a kicsi királyfi alig hitt a szemének. Szépen kézen fogta, és a hófehér ebédlőbe vezette, ahol finom ebéd várt rájuk a hófehér csipketerítővel leterített asztalon. Ámult-bámult a kislány, és boldogan ült le együtt ebédelni a királyi családdal. Hanem ekkor elsötétült az ég, kiemelkedett a mocsárból a Dühöngő boszorkány és a leányát kereste. Aggódott is érte, mérges is volt. Kereste- kereste a kislányát, de nem találta sehol. Végül a fehér alabástrom palota hatalmas üvegablakán keresztül megpillantotta. Éktelen haragra lobbant, hiszen ő időtlen idők óta ellenségének tekintette a fehérkirályt. S mert könnyű helyen állt lelkében a düh, olyan dühöngő vihart zúdított a fehér palotára, hogy majd elsodorta. – Adjátok ki a leányomat! – mennydörögte, de a kislány soha többé nem akart visszamenni mocsárotthonába, menedéket kért a fehér királytól. Ekkor a boszorkány varázslatot bocsájtott a palotára, ami egyszerre eltünt. Tiszta vizű tó keletkezett a helyén. A tóban pedig gyönyörű, királyi tartású fehér hattyúk úsztak. De volt közöttük egyetlen fodros szárnyú, fekete tollú hattyú is. A boszorkány kicsi leánya, aki úgy megszerette, hogy soha többet el nem hagyta a királyi családot. Így történt. De a kisfiam úgy tudja, és a gyermekeknek hinni lehet, hogy egyszer a fehér király mégis legyőzte a boszorkányt. És a királyi madarak olykor-olykor visszaváltozhatnak emberré, a tó pedig gyönyörű palotává. Én nem tudhatom, de az biztos hogy a tegnapi fehér kristálycsipketakaró a füveken, ami titokzatos módon ma is megjelent, engem mindig a fehér király asztalát borító csipketerítőre emlékeztet. Ismertek-e olyan szépséges fehér dolgokat, amit a fehér király országában is el tudnátok képzelni? Sándor Ildikó
A Mikulás barátai Egyszer volt, hol nem volt, talán nem is olyan régen volt, volt egy Mikulás. Az a Mikulás nagyon szerette a gyerekeket. Egy napon elhatározta, hogy elindul meglátogatni a gyerekeket. Hát úgy is történt. A Mikulás befogta a szarvasait a szánkóba és tett néhány ajándékot zsákjába, mert hát üres kézzel nem mehet el. Azután elindult, és repült- repült. Egyszer aztán odaért, és volt nagy boldogság. Itt a vége, fuss el véle. Legyen a ti mesétek! Ábrahám Gellért
A kacagó virág Most megint én vagyok, Noémi. Szeretnék újból mesélni egy történetet a kacagó virágról. Hogy miért kacagó virág? Azért, mert kapott hangot a tündértől... de nem is akármilyen hangot! Elmondjam a mesét? Hát jó. Most kezdődik a mese. Volt egyszer egy hallgatag virág. Mindegyik barátjának volt hangja, csak neki nem. Ezért csúfolták szegényt. Nagyon el volt keseredve emiatt. Szeretett volna hangot, de nem tudta, hogy hol lakik a jótündér, aki segíthetne rajta. Segítséget kért hát a gombától, persze mutogatva. A gomba elmondta, hogy a jóságos tündér Tündérországban él. Az pedig a Tulipán-, a Csillag- és a Dobókocka-országon túl van. Elkeseredett a virág, és elindult Tulipánország felé. Tulipánországban minden tulipán azt kérdezte tőle:
– Hogy hívnak? – kérdezték az ismeretlen virágot, mert Tulipánországban csak tulipánok laknak. De a virág nem tudott felelni. Eltelt egy hét, és elért Csillagországba. Ott éltek a csillagok, s kérdezték tőle, hogy ki ő, mi ő. De ugyanúgy történt minden, mint Tulipánországban. Nem felelt senkinek. Most két hét telt el. Végre bejutott Dobókocka-országba. Már pár órája gyalogolt. Itt is minden úgy történt, mint a másik két országban. Megkérdezték hogy hívják, miféle szerzet, de ő nem tudott válaszolni, emiatt továbbment. Kiért Dobókocka-országból, s hát mit lát? Hát Tündérországot. Itt a tündérek a virágok kelyhében laknak. Mindegyik tündér házába bekopogtatott, de a házakból csak az hangzott, hogy: - Nem én vagyok, nem én vagyok az a tündér, akit keresel! A kis virág bánatában már azt hitte, hogy nem is létezik a tündér. Utána észrevett egy gyönyörű házat, és azt gondolta magában a virág: Szerencsét próbálok! Bekopogtatott, s elmutogatta mit akart: - Nem látta- e a jóságos tündért? – suttogta magában a virág. A tündér megértette: - Én vagyok! Mit szeretnél? A virág megpróbálta elmutogatni, hogy hangot szeretne. - Tudod, te egy nagyon különleges virág vagy. Neked nem tudok hangot adni, hogy tudjál beszélni, csak kacagást, mert te Harangvirág vagy – mondta a jótündér. De neked lesz a legszebb csengő hangod. Odaadta a hangot a tündér, és a virág hazaindult, miután megköszönte a tündérnek a kedvességét. Mikor hazaért, a többi virág elkezdte csúfolni, de mikor megszólalt, az egész virágvölgy csilingelni kezdett, a többi virág pedig irigyelte őt. S.... még ma is irigylik. Juhos Noémi
7│
Kikelet
2012. október 25. Keresztrejtvény
Írd a megfejtéseket a számozott sorokba!
A csavaros eszű csavar becsavarja a gazdájának csavartalan eszét. A csavartalan eszű csavar kicsavarja gazdájának csavaros eszét. Zsoldos Kriszta és Kádár Andris
1 1. 2 2. 3 3.
Egy szép napon a nap megnézte a naptárban, hogy ez a nap a születésnapja. Mivel napos volt az idő, a nap elnapolta teendőit, és napozott egész nap. A napos nap végén a nap bement a házba, és befejezte a napot. Tolnai Rege Réka és Vahid László Filep Rudamas
4 4. 5 5. 6
6
6. 1. Az év ötödik hónapja. 2. Ezt mondja a varjú. 3. Szülinapodon elfújod rajta a gyertyát. 4. A legmelegebb évszak. 5. Ezzel az evőeszközzel eszed a levest. 6. A vadász eszköze vadászaton. Olvasd össze lefele haladva a bekeretezett részt! Megfejtés: ___________________
Világos világban világos villogó-világok villákban laknak. Egyszer egy világos villám-világ elvillant a távoli világló világba. Aztán a világos villám-világ visszavillant a saját világos villogó világába, ahol a világos, villogó villám-világok világos villákban laknak, és villogó villám-villával esznek. Seffer-Patka Virág és Szilágyi Zsuzsi
A tapadó tapír megtapogatta a taposó tapadókorongot, mire a tapadókorong tapogatni kezdte a tapadó tapírt. A tapadó tapír pedig tapogatni kezdte a taposó tapadókorongot. Papp Attila
Egy fiú elszegődik egy juhász mellé bojtárnak. Amikor ősszel beköszönt a hideg, egy este megkérdezi a juhász: – Na, fiam, mit szeretnél: melegedni szeretnél, vagy vacsorázni? Mire a fiú: – Én leginkább szalonnát sütnék.
Színezd ki!
– Édesanyám, mit rakjak a tésztára? – A fedőt fiam, hogy apádnak is maradjon. Szőke nő a barátjának: – Elakadtam a keresztrejtvényben, tudnál segíteni? 5 betű, első betű N, utolsó betű Z és a könnyű ellentéte. – Nehéz – mondja a barát. – Tudom – feleli a szőke. – Már órák óta gondolkozom rajta.
Tanító néni az iskolában: – Na gyerekek, ma fogunk először számítógépekkel számolni! Nagy ujjongás... – Pistike, mondd meg akkor te, két számítógép meg három számítógép az mennyi?
Felelős szerkesztő: László Áron Szerkesztő: Staharoczky Vera Tördelés: Staharoczky Szabolcs Korrektor: Staharoczky Vera
Kolozsvári Waldorf Óvoda és Iskola Kolozsvár Sergiu Celibidache u., 8-12. sz. www.waldorfcluj.ro
Az írásokban foglaltak nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét.
Várjuk cikkeiket, témajavaslataikat az
[email protected] címre.
│8
