A Kolozsvári Waldorf Óvoda és Iskola magyar tagozatának újságja

A Kolozsvári Waldorf Óvoda és Iskola magyar tagozatának újságja www.waldorfcluj.ro/newsletter

2014. október 23. │ 9. szám

1│

Kikelet

2014. október 23.

KÖNYVAJÁNLÓ

„A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyereknek valóra váltani a lehetőségeit. A nevelés ellentéte a manipuláció, amely a lehetőségek kifejlődésébe vetett hit hiányán alapul, és azon a meggyőződésen, hogy a gyerekből csak akkor lesz valamirevaló ember, ha a felnőttek beletáplálják, hogy mi a kívánatos, és elnyomják benne, ami szerintük nem az.” „ Az ígéret földje tejjel-mézzel folyó. A tej a szeretet első aspektusának, vagyis a törődésnek és az igenlésnek a jelképe. A méz az élet édességét jelképezi, az élet szeretetét és az életben levés boldogságát. A legtöbb anya képes rá, hogy tejet adjon, de csak kevesen tudnak mézet is adni. Hogy mézet adhasson, ahhoz az anyának nemcsak jó anyának, hanem boldog embernek is kell lennie. Az anya életszeretete éppoly ragályos, mint a szorongása. Mindkét magatartás kihat a gyerek egész személyiségére. Könnyű megkülönböztetni egymástól azokat a gyerekeket – és felnőtteket –, akik csak tejet kaptak, azoktól, akik tejet és mézet.” (Erich Fromm: A szeretet művészete)

Megismerlek és elfogadlak. Olyannak, amilyen vagy. A te teljes világodat. Aki jól szeret, az megismer és elfogad – saját világát kitágítja a másik felé. Befogadja őt. „Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy valakit is érdekelni kezd, amit itt vagy ott mondott, leírt, és úgynevezett ‘előadásokra' hívják, akkor azt kell átélnie, hogy ezeknek az együttléteknek, legalábbis az ő számára, a hasonlíthatatlanul jobb, felpezsdítőbb, szórakoztatóbb része az, amikor a megjelentek elmondják kérdéseiket, aggályaikat, ellenvetéseiket, egyszóval megnyilatkoznak. Nagyszerű érzés hallani, amikor a négyötszáz fős (esetleg nagyobb) hallgatóságból egy kedves nő vagy férfi feláll, és bevilágító erővel mondja el személyes tapasztalatait, személyes példáját, ami megeleveníti az egész együttlétet. Ebben a könyvben a találkozásoknak ezt a részét, illetve a kérdésekre adott válaszokat találja meg az Olvasó. Nem kérdés-felelet formájában, hanem a kérdéseket, az elmondott eseteket is beledolgozva az egyes témákról szóló részecskékbe. (Így hát szerzőtársak vagyunk hat-nyolc év néhány száz megszólalójával.) Míg az előző kötetben, az Érzelmi biztonságban az előadások válogatása jelent meg, itt ezeké a közös beszélgetéseké. És, igen, ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést a gyerekkel és tágabban: egymással – jól csinálni, hogyan is lehetne jól szeretni. Akármerre ágaznak is el az egyes témák, a mélyükben mindig ez a kérdés lapul. Ott húzódik meg, és sokszor felfűti a beszélgetést. Kicsit szorongok. Vajon ebből a felfűtöttségből sikerül-e itt, a következő lapokon valamit is visszaadni?” (Vekerdy Tamás)

│2

Kikelet

2014. október 23.

ISMERJÜK MEG EGYMÁST! Folytatjuk sorozatunkat, amelyben szülőkkel, családokkal ismerkedünk. Marcu (III. M) és Csacsa (Csillagszem csoport) szüleivel, Pálfy Zoltánnal és Sata Kingával Tolnai Eszter beszélgetett. Az interjú folytatását következő lapszámunkban közöljük.

Eszter: Arról mondjatok pár szót, hogyan kerültetek kapcsolatba a Waldorffal? Kinga: Olyan szempontból van közünk a Waldorfhoz, hogy érdekelnek – főként Zoltánt – az alternatív pedagógiai irányzatok, oktatási elképzelések. Én jól elvoltam a hagyományos iskolai rendszerben, jó tanuló voltam... Ami jó volt benne, azt annak köszönhetem, hogy milyen emberek voltak benne, hogy találkoztam néhány jó emberrel. Hogyha nem találkozik ilyenekkel az ember, akkor bizony nagyon rossz összképe is lehet a hagyományos oktatásról. Mi a saját gyerekeinket látva jobbnak láttuk, hogy nekik, főleg Marcunak, ne egy hagyományos iskolát válasszunk. Így kerültünk a Waldorfhoz. Zoltán: Még az is ott van a háttérben, hogy én nem csak annyival maradtam, amennyi a 80-as években nekem jutott, hanem magam is tanítottam 12. osztályig, és ott szembesültem azzal, hogy ez miért olyan, amilyen. Maradjunk annyiban, hogy nem egy gyerekbarát rendszer, és én magam, őszintén szólva, borzasztóan viszolyogtam ettől az egésztől. Szenvedtem attól, hogy nekem be kell mennem tanítani, minél kisebb osztályba, annál inkább. És ez visszatért, amikor iskolaválasztásra került a sor. Nyilván vannak logisztikai érvek, de a tartalmi érv az az, hogy ez az egy, amiről nem tudok semmi rosszat. Mondjuk tudok egy pár jó dolgot is. A bemutatkozókon azt tapasztaltuk, hogy igazából ott a gyerekek és a szülők ízelítőt, hangulatot kapnak, és ezek a találkozások naaaagyon jól sikerültek. Itt is azért van egy olyan, hogy személyfüggő a dolog, hiszen Mesi tanci az egy külön intézmény: a Waldorfon belül még van egy közelebbi és erősebb vonzáskör... Kinga: Meg ugye ez volt akkoriban, kezdéskor, az egyetlen iskola, ahol tudtuk, hogy ki lesz a tanító. Zoltán: Azon túl pedig ott volt maga Marcu, aki ...hát..., nem egy középszerű gyerek, és ezt nem dicsekvésképpen mondom, hanem technikai hozzáfűzésként. Már az óvodában kiderült, hogy „valami baj van vele”. Holott nincsen semmi baj vele, csak viszi az egyéniségét, egyszerűen őszinte. Az a fajta szocializáció, ami itt folyik, lehetővé teszi számára, hogy önmaga legyen, és ugyanakkor megtanuljon írni, olvasni meg a többit, amit még kell. E.: Gondolom, sokat nyom a latban, ha tanító és a gyermek jól egymásra tud hangolódni... Zoltán: Mesinek a hírét hamarabb kaptuk, mint ahogy egyáltalán az első találkozásra sor került, és én akkor is azt figyeltem, hogy mit csinál az én fiam meg a leendő tanci együtt. Ezen kívül láttam egyfajta folytonosságot az óvónő személyisége és a tanító néni személyisége között: éreztem benne a „nyugodt erőt”, azt, hogy különösebb hatalmi eszközök nélkül is tudja „fogni” a gyermekeket... (Folytatás a következő lapszámunkban.)

3│

Kikelet

2014. október 23.

ISMERJÜK MEG EGYMÁST!

Euritmia. Pontosabban: mostanig az euritmia hiánya. Évek teltek iskolánkban nélküle, sok osztályunk soha nem euritmiázott (pedig az euritmia a Waldorf tanterv szerves, fontos része). Mert az euritmista ritka, mint a fehér holló. S egyszer csak: itt van. Megjárta a világot. Hazatért. Idéntől iskolánkban tanít. Incze Andreának hívják. (Kolozsváron született, a németországi, Witten–Annen-i négyéves euritmia-képzés végzettje. Három évig Magyarországon tanított Waldorf iskolákban, utána Írországban élt, négy évig egy Camphill-iskolában dolgozott. Indiában is járt, fél évet töltött ott.) Villáminterjúnkban őt kérdeztük (lapzárta előtt 5 perccel...): Kedvenc színed? Zöld. Kedvenc zeneszerződ? Beethoven. Kedvenc film? Breakfast at Tiffany’s, Van aki forrón szereti. Kedvenc költő? Mű? Goethe. Faust. Kedvenc színész? Colin Firth (A király beszéde, Büszkeség és balítélet...) Legszebb hely, ahol jártál? Jeruzsálem. Vagy Egyiptom? Hova szeretnél még eljutni? India! Mit mondanál még el magadról? Szeretem a gyerekeket. Szeretek főzni. Olvasni. Táncolni. Kézimunkázni. Köszönjük!

(Nagyon) arhív: euritmia-bemutató 2011-ben, vezeti: Jean-Luc Hernandez

│4

Kikelet

2014. október 23.

SULIS ÉLET

„Mély kútba tekintek, aranyszálat szakítok…” Már egy hónapja annak, hogy mi, iskolánk előkészitősei elengedtük a virágos kapu küszöbén szüleink kezét és bátran átbújtunk a kapu alatt. A túloldalon tanítónk üdvözölt, aki kezünkbe adta azt az aranyszálat, mely vezetni fog bennünket az iskola évei alatt. „Hosszú a virágfüzér, kéztől-kézig ér, valamennyi kézen át, kezdettől végig ér.” Az aranyszál biztosan vezetett fel a lépcsőkön, a kinti ragyogás után sötétnek tűnő folyosón át, egy napfényben fürdő osztályterembe. A székek által megjelölt körbe ültünk. Még mindig szorongattuk az aranyszálat. Megismerkedtünk egy fontos formával, a körrel, mely együttléteink gyakori formáját adja, hiszen kerületén mindenki egyenlő. Egymás szemébe nézhetünk és egymás lelkébe láthatunk. A körnek megkerestük a közepét, odahelyeztünk egy gyertyát, mely fényével az Atyánk jelenlétét éreztette. Ekkor a tanító néni összekötötte az aranyfonál két végét. Bezárult a kör… Ettől kezdve egy család vagyunk és itt az iskolában a tanítónk az anyánk. Megbeszéltük, hogy szüleink és a nagyobbak körünket kívülről segítik, tartják, védik. Első iskolai együttlétünket a méhkirálynő meséje zárta, aki azóta többször is titokban meglátogatott és viaszgyertyát, mézet, s a minap – képzeljétek! – viaszkrétákat küldött nekünk! Nem gondoltuk volna, hogy első barátaink az iskolában pont a legnagyobb diákok lesznek. A hetedikesek! Ők rajzolták meg jeleinket a fogasokra. Ezek a jelek díszítik füzeteinket is. Már első héten kenyeret sütöttünk, és nagyon büszkék voltunk arra, hogy barátaink, a hetedikesek tanítottak dagasztani és játszani. A kenyeret boldogan majszoltuk, miután kiálltunk minden fehérkő-gyűjtő próbát, és legyőztük a nagy fekete követ, melyet a sárkány helyezett a mérlegre. Azóta szüreteltünk Ketesden Sára „osztálytestvérünknél”, ittunk a „mustpatakból”, almástésztát sütöttünk, vendégül láttuk az elsősöket. Örvendünk a tanárnéniknek, akik tanítanak minket! Nagyra tudjuk fújni és le tudjuk ereszteni a „lufit”, átbújunk félelem nélkül a mérgeskígyó alatt. Felfedeztük, hogy ugyanazt az éneket, amit angolul tanultunk, lehet németül is énekelni, csak még nem tudjuk a szavakat. A román órákat is szeretjük, legjobban a hidas játékot. Csak azt nem tudjuk, mért haragszanak a nagyobb testvérek, ha otthon egyfolytában ezt énekeljük. Pedig a tanci ilyenkor nagyon boldog. Az euritmia tanárnő gyöngysorban visz fel a terembe, ahol csak nekünk szól a zongora, és lehetünk óriástól törpéig sok minden… A szakácsnénik is szeretnek minket, nagyon kedvesek hozzánk. Hiába: „az iskola más világ”, ha még növünk egy kicsit, lehet, jobban meg tudjuk magyarázni ezt. Szeretünk ide járni! Eddig a hosszú szünetek tetszenek a legjobban, amikor a nagyok udvarára jöhetünk. De szívesen megyünk Timi óvónéni kertjébe is. Ilyenkor az ovisok felnéznek ránk! Edit tanító-néni (előkészítő osztály)

5│

Kikelet

2014. október 23.

MIHÁLY-NAP Immár hagyománnyá vált a Mihály-napi napfelkelte-nézés és a közös kirándulás a Hójában. Fotóriportunk az utóbbin készült:

Eeeekkora buborék nincs is! Nem kell izgulni, lányok, ettől a fától még nyugodtan lehet látni az erdőt, nem?

Felfüggesztése kitűnő, környezetbarát, keveset fogyaszt... Cucc!

Mérlegelni. Jobb mérlegelni A láb mindig (jobb)kéznél van!

Csigamenet lencsevéggel Terülj-terülj asztalkám...

│6

Kikelet

2014. október 23.

TI ÍRTÁTOK Ezek a csodaszép tapasztalatok, ötletek a harmadikosok Teremtés-epochája során születtek... Arra kerestünk választ, miért a FÉNYT teremtette meg Isten először, ezért fölmentünk a padlásra, megtapasztalni a TELJES sötétséget. Hogy milyen volt? Elmondjuk...         

nagyon magányos voltam, úgy éreztem, egyedül vagyok az egész világon kétségbeestem az volt az érzésem, elvesztem furcsa volt, hogy tágra nyitottam a szemem, mégsem láttam semmit beborított a sötétség, és nem mertem megmozdulni nagyon féltem nem tudtam, mi van körülöttem úgy éreztem, nagyon nehéz vagyok nem volt semmi, amibe kapaszkodhattam volna

Itt derült ki az is, hogy a SETÉTSÉG, ahogyan a Biblia írja, sokkal, de sokkal sötétebb, mint a SÖTÉTSÉG, amit mi tapasztalunk nap, mint nap... És így éreztük magunkat, amikor meggyújtottuk a gyertyát:     

megnyugodtam már nem féltem mintha hirtelen meleg lett volna örültem, hogy látom a többieket, és itt vannak mellettem boldog voltam, hogy mégsem vagyok egyedül

Arra a kérdésre pedig, hogy MIÉRT teremtette Isten a világot, nagyon sok érdekes és színes választ találtunk:        

mert unatkozott mert szeretett volna valami szépet alkotni mert magányos volt mert szeretett volna az angyaloknak teremteni egy világot mert színekre vágyott mert megunta, hogy mindig egyedül legyen mert mozgást szeretett volna látni szeretetből

7│

Kikelet

2014. október 23. UTOLSÓ OLDAL

TUDOD-E?

KIFESTŐ

Hol van az udvar északnyugati csücske? Milyen alakú az épület villámhárítójának a csúcsa? Melyik osztályteremnek van a legtöbb ablaka? Milyen fa a legmagasabb az udvaron? Hány méter a betonkör átmérője? Hánykor szokott kimenni Marcetti-bácsi közlekedésirendőrösdit játszani? Hánykor felt fel ma a Nap? Emlékszel, nyár elején a Hója melyik részén nyugodott le a Nap? És most? Hány gömbkő van az udvaron? 

P.A.I.* ● VICCZEK ● HAHAHA ● BRUHAHAHAH ●    ● VERY FUNNY... „Biztos adataink vannak arról, hogy már most többen élnek a Földön, mint ahányan fel tudnák elmelni a legnehezebb zongorát is.” „A feleleségem borzasztóan gyerekes: a múltkor is benyit a fürdőszobába, miközben én a kádban fürdök, és se szó, se beszéd elsűllyesztette mind a négy játék-tengeralattjárómat!” „Nem vagyok nagy ivó. A tavalyi szilveszteri bulin is két pohár után megpróbáltan elrabolni és a Kanári-szigetekre téríteni a liftet.” „– Mekkora a valószínűsége, hogy egy kockás inget viselő kék elefánt benéz a 10. emeleti lakásod ablakán? – 50 %. Vagy benéz, vagy nem.” „Akkora esélye volt megnyerni a focivébét, mint egy koromsötét szobában egy vak félkarú embernek egy megkergült macska bal fülébe forró tűvel bepaszírozni 4 font olvasztott vajat.” (Font: angolszász mértékegység, 1 font = kb. 0,45 kg, szerk. megj.) * P.A.I. = Pihent Agyúak Idézetei (mint például Woody Allen)

Szerkesztő: Bolla Emese Tördelés: László Áron Címlap: harmadikosok munkái

│8

Kolozsvári Waldorf Óvoda és Iskola Sergiu Celibidache u., 8-12. sz. www.waldorfcluj.ro Az írásokban foglaltak nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét. Várjuk cikkeiket, témajavaslataikat az [email protected] címre.