1
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 21/2010.(XII.23) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében elıírt köztisztasági és településtisztasági feladatkörével összefüggésben és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt.) 21. §, 23. § és 31. §-ában kapott felhatalmazás alapján a köztisztaságról és a települési hulladék összegyőjtésérıl, elszállításáról, elhelyezésérıl és ártalmatlanításáról a következıket rendeli el: I. fejezet Általános rendelkezések 1.§(1) Kenderes Város Önkormányzata a jelen rendeletben foglaltak szerint hulladékkezelési közszolgáltatást szervez a települési szilárd hulladék rendszeres győjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére, és e tevékenységek ellátásának ellátásáról kötelezı helyi közszolgáltatás útján gondoskodik. (2) A közszolgáltatás célja a köztisztaság, a településtisztaság biztosítása, a közegészségügy, valamint az épített és természetes környezet védelme. A kötelezı közszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések célja a közszolgáltatás kiszámítható, folyamatos és biztonságos ellátása, a tevékenység ellenırizhetısége. (3) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás Kenderes város belterületére, valamint Bánhalma külterületi lakott helyre és ezen belül minden jogi és magánszemélyre, jogi személyiséggel nem rendelkezı egyéb szervezetekre, gazdálkodó szervezetekre, valamennyi ingatlan tulajdonosra, használóra terjed ki. (4) A város belterületén lévı valamennyi ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója (a továbbiakban: ingatlantulajdonos) az ingatlanán keletkezı települési szilárd hulladék győjtésérıl és annak a begyőjtésre feljogosított és engedéllyel rendelkezı hulladékkezelınek történı átadásáról az e rendeletben meghatározott módon köteles gondoskodni. (5) Tilos a hulladékot elhagyni, - a győjtés, a begyőjtés, lerakás szabályaitól eltérı módon – felhalmozni, ellenırizetlen körülmények között elhelyezni, kezelni. (6) Kenderes Város Önkormányzatának Képviselı–testülete a város belterületén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezı helyi közszolgáltatás ellátásával a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. (5310 Kisújszállás, Kossuth Lajos út. 74. szám; JNSZ Megyei Cégbíróság CJ. Szám: 16-09-007489, Adószám: 13122186-2-16) bízza meg és egyben kizárólagos jogokkal ruházza fel a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos jelen rendeletben elıírt feladatok végrehajtására.
2 2.§(1)
Az Önkormányzat a hulladékgazdálkodási feladatainak együttmőködik Kisújszállás Város Önkormányzatával.
ellátása
érdekében
(2) Az együttmőködés keretén belül Kenderes város a közszolgáltatás szervezésére irányuló kötelezettségének a Kisújszállás város által szervezett, illetve mőködtetett közszolgáltatáshoz való csatlakozással tesz eleget. (3) Kenderes város kommunális szilárd hulladéka a Kétpói Regionális Szilárd Hulladéklerakó telepre kerül elhelyezésre.
II. Fejezet Értelmezı rendelkezések 3. §
E rendelet alkalmazásában: (1) települési szilárd hulladék: a háztartásokból származó – rendszeresen vagy alkalmilag képzıdı – szilárd hulladék, illetıleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegő, és összetételő, azzal együtt kezelhetı más hulladék, kivéve az egyéb jogszabályokban meghatározott veszélyes hulladékot és radioaktív hulladékot; (2) háztartás: a lakás, pihenés, üdülés céljait szolgáló ingatlan, függetlenül attól, hogy az adott ingatlan magán tulajdonban vagy közös tulajdonban van-e; (3) lomtalanítás alá tartozó települési szilárd hulladék: az az alkalmilag képzıdött vagy felhalmozódott települési szilárd hulladék, amely a közszolgáltatást végzı Szolgáltató által rendszeresített győjtıedényzetben mérete vagy mennyisége miatt nem helyezhetı el; (4) ingatlantulajdonos: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezı szervezet, akinek/amelynek ingatlanán települési szilárd hulladék keletkezik; (5) ártalmatlanító hely: a települési szilárd hulladék ártalmatlanítását szolgáló, kizárólag erre a célra létesített és az Önkormányzat által kijelölt lerakóhely, létesítmény; (6) hasznosító hely: a települési szilárd hulladéknak vagy valamely összetevıjének a termelésben vagy a szolgáltatásban történı felhasználására szolgáló, kizárólag erre a célra létesített és az Önkormányzat által erre kijelölt létesítmény; (7) hulladékkezelı: aki a települési szilárd hulladékot gazdasági tevékenysége körében az ingatlan tulajdonosától átveszi, begyőjti, elszállítja, tárolja, hasznosítja, illetve ártalmatlanítja; (8) hulladékkezelési tevékenység: a hulladék győjtése, begyőjtése, szállítása, elıkezelése, tárolása, hasznosítása és ártalmatlanítása; (9) hulladékgazdálkodás: a hulladékkal összefüggı tevékenységek rendszere, beleértve a hulladék keletkezésének megelızését, mennyiségének és veszélyességének
3 csökkentését, kezelését, ezek tervezését és ellenırzését, a kezelı berendezések és létesítmények üzemeltetését, bezárását, utógondozását, a mőködés felhagyását követı vizsgálatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadást és oktatást; (10) szolgáltató: a Kenderes város belterületén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás ellátására az e rendelet szerint kizárólagosan feljogosított hulladékkezelı; (11) hulladékkezelési közszolgáltatás: a jelen rendelet 3. § (1) bekezdésében megjelölt települési szilárd hulladéknak a feljogosított Szolgáltató által az ingatlantulajdonosoktól történı rendszeres begyőjtése, elszállítása, ártalmatlanítása és hasznosítása (a hulladék kezelése), illetıleg kezelı létesítmény üzemeltetése, mőködtetése; (12) közszolgáltatási díj: az ingatlantulajdonos által a közszolgáltatás igénybevételéért a Szolgáltatónak fizetendı, az Önkormányzat rendeletében meghatározott díjfizetési idıszakra vonatkozóan megállapított díj. (13) Személyes adat: meghatározott természetes személlyel összefüggésbe hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. Személyes adat különösen a közszolgáltatást igénybe vevı neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve.”
III. Fejezet Az Önkormányzat közszolgáltatással kapcsolatos feladatai
4. § (1)Az Önkormányzat az ingatlantulajdonosoknál keletkezı települési szilárd hulladék kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fenn. Feladata e tekintetben különösen: a) a helyi közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd hulladék rendszeres begyőjtésének, elszállításának és ártalmatlanításának megszervezése, elvégzése a meghatározott díj ellenében; b) a közszolgáltatás megkötése;
ellátása
Szolgáltató
kiválasztása,
Szolgáltatóval
szerzıdés
c) a közszolgáltatási díjnak és a díjfizetés rendjének megállapítása; d) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos egyes – a jogszabályban meghatározott – hatósági jogkörök gyakorlása; (2) A közszolgáltatás a közszolgáltatás ellátására feljogosított Szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített győjtıedényben, a közterületen vagy az ingatlanon összegyőjtött, és a Szolgáltató rendelkezésére bocsátott, a jelen rendelet 3. § (1) bekezdésében megjelölt települési szilárd hulladék elhelyezés céljából történı rendszeres elszállítására terjed ki.
4 IV. Fejezet Az ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei 5. §(1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkezı települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon és helyen győjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. Alapvetı kötelessége: a) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig győjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelı gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, b) az ingatlanán keletkezı települési szilárd hulladék kezelésére az Önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni, illetve a hulladékot a begyőjtésre e rendeletben feljogosított hulladékkezelınek át adni, illetve a közszolgáltatási díjat megfizetni; c) az ingatlanán keletkezı hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani. (2) Az ingatlantulajdonos köteles a Szolgáltatónak írásban bejelenteni, ha tulajdonosváltozás vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik; meg kell jelölnie egyben az ingatlanon keletkezı rendszeres háztartási szilárd hulladék esetében az ingatlanon lakók számát, nem rendszeres szilárd hulladék esetében pedig a várhatóan keletkezı hulladék mennyiségét, a változást követı 15 napon belül. (3) Az ingatlantulajdonost nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség az olyan beépített ingatlana tekintetében, ahol nem tartózkodik és hulladéka sem keletkezik. A megüresedést 15 napon belül be kell jelenteni a Szolgáltatónak. Ez esetben a megüresedést követı hó elsı napjától mentesül az érintett a fizetési kötelezettség alól. Az ingatlan újbóli használatba vételét a tulajdonos, illetve használó 15 napon belül köteles bejelenteni a Szolgáltatónak. A díjfizetési kötelezettség az igénybevétel megkezdésének napját követı hó 1-jétıl áll fenn. (4) Az az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán települési szilárd hulladék keletkezik, de az ingatlana egyidejőleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásban bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepül szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett nem települési szilárd hulladéktól elkülönítetten győjteni és arra a közszolgáltatást igénybe venni, feltéve, hogy az ingatlanon keletkezett összes települési szilárd hulladékra nem a helyben szervezett kötelezı közszolgáltatást veszi igénybe. (5) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonos a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást a hulladéktermelés hiányában nem, illetve csak részben veszi igénybe.
5 (6) A külterületen élı /tanyai/ ingatlantulajdonosok a háztartási szilárd hulladékot zsákban kötelesek győjteni, ellenırzés alkalmával a hulladék elhelyezésérıl, annak átvételérıl szóló igazolást bemutatni.
V. Fejezet A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás ellátásának rendje, a közszolgáltatás kötelezı igénybevétele
6. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles a Szolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni. (2 A helyi közszolgáltatás körében az ingatlantulajdonos és a Szolgáltató közötti jogviszonyt a települési szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatás esetében az a tény hozza létre, hogy a Szolgáltató az ingatlantulajdonos számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll. A települési szilárd hulladékkezelési kötelezı közszolgáltatás létre jön akkor is, ha az ingatlan tulajdonosa nem köti meg a közszolgáltatási szerzıdést, ebben az esetben az ingatlan tulajdonosa – szolgáltatási díjként – 120 literes győjtıedényzet heti egyszeri ürítési díj esetére vonatkozó Közszolgáltatási díjat köteles megfizetni, számla alapján a Szolgáltatónak. A kötelezı közszolgáltatás kezdı idıpontja azonos a Szolgáltató rendelkezésre állásának idıpontjával. (3) A közszolgáltatás teljesítésének feltételérıl a Szolgáltató az ingatlantulajdonost írásban köteles értesíteni vagy felhívás közzététele útján, tájékoztatni. A hulladék begyőjtésének, elszállításának rendjét (gyakoriság, útvonal és idıpont) – a keletkezı hulladékmennyiségek figyelembevételével – a Szolgáltató köteles elkészíteni és arról az ingatlantulajdonosokat – változás estén is – értesíteni. A hulladékszállítás rendjét az Önkormányzat a közszolgáltatóval egyeztetett módon hagyja jóvá. (4) A települési szilárd hulladéknak nem minısülı hulladék keletkezési tényét az ingatlantulajdonos köteles az Önkormányzatnak bejelenteni. A bejelentésben az ingatlantulajdonos köteles megjelölni azokat a körülményeket, amelyek miatt az adott hulladék nem minısül települési szilárd hulladéknak, továbbá azokat az intézkedéseket, amelyek útján a hulladék kezelésérıl gondoskodik. (5) A Szolgáltató és az ingatlantulajdonos jogaira és kötelezettségeire, valamint a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerzıdés tartalmi elemeire a jelen rendelet 7. §ában foglaltakat kell alkalmazni. (6) Amennyiben a jelen rendelet 3. § (1) bekezdésében meghatározott települési szilárd hulladéknak nem minısülı hulladék – árusító, szolgáltató vagy egyéb gazdasági tevékenység folytán – közterületen keletkezik, a tevékenység végzésére kiadott közterület – használati hozzájárulás, illetve engedély birtokosa köteles az Önkormányzatnak bejelenteni, hogy hulladékának kezelésérıl hogyan gondoskodik. A közterület használati hozzájárulás, illetve engedély megadását az Önkormányzat az általa szervezett közszolgáltatás igénybevételéhez kötheti.
6 (7) A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás feltételeiben bekövetkezett változásokról a Szolgáltató az ingatlantulajdonost – a változás bekövetkezte elıtt – írásban értesíteni köteles. (8) Az (1) bekezdésben meghatározott ingatlantulajdonosokra a Hgt. 51. §-ában megfogalmazott kötelezettség nem terjed ki; a náluk keletkezı hulladékok nyilvántartásáról és bejelentésérıl a Szolgáltató a külön jogszabályokban meghatározottak szerint gondoskodik. A hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerzıdés egyes tartalmi elemei
7. § (1) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás igénybevételérıl szóló szerzıdésben meg kell határozni a szerzıdéskötı feleket: a Szolgáltatót és a Megrendelı ingatlantulajdonost.
(2)
A szerzıdésben meg kell jelölni: a) b) c) d) e)
(3)
a közszolgáltatás igénybevételének kezdı napját, a teljesítés helyét, a Megrendelı rendelkezésére bocsátott győjtıedényt őrtartalom és darabszám szerint, az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint, a Megrendelı által meghatározott, az ingatlanon elıreláthatólag a keletkezı hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást a Megrendelı igénybe veszi. A szerzıdésben rendelkezni kell továbbá:
a) a győjtıedények használatának jogcímérıl és módjáról, b) a közszolgáltatási díjról és alkalmazásának feltételeirıl, c) a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a Megrendelı igényei szerinti esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról, d) a közszolgáltatási díj megfizetési módjáról, e) a szerzıdés módosításának, felmondásának feltételeirıl, f) az irányadó jogszabályok meghatározásáról. A hulladék győjtésére és elszállításra való átadására szolgáló győjtıedények rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek
8. § (1)Az ingatlantulajdonos a települési szilárd hulladék győjtésére, illetve elszállítására a Szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített győjtıedényt, valamint – Kenderes Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott győjtıedényzet őrtartalmát meghaladó mennyiségő alkalmi hulladék győjtésére – a Szolgáltató által térítés ellenében rendelkezésre bocsátott ás azonosító jellel ellátott más győjtıeszközt köteles igénybe venni.
7 Az igénybeveendı győjtıedények, illetve győjtıedények győjtıeszközök felsorolását a jelen rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. (2) A helyi közszolgáltatás által ellátandó területre a közszolgáltatás bevezetésével egy idıben Kenderes Város Önkormányzata térítésmentesen biztosít az ingatlantulajdonos részére 1 db 120 literes - zöld színő mőanyag, négyszögletes, kerekes, fedeles – azonosító számmal ellátott hulladékgyőjtı edényt az ingatlantulajdonos részére. (3)
A hulladék ürítése a szolgáltatással ellátott területen heti egy alkalom.
(4) Ha az ingatlantulajdonos a Szolgáltató felé a valóságnak meg nem felelı mennyiséget vagy adatot közöl – ide értve az ingatlanon rendszeresen tartózkodó személyek számára vonatkozó adatokat is – és ennek folytán az átadásra kerülı hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett győjtıedények őrtartalmát, a Szolgáltató – az ingatlantulajdonos megkeresésével egyidejőleg – jogosult a tényleges mennyiségő hulladéknak megfelelı őrtartalmú edényre cserélni az eredeti győjtıedényt, illetve jogosult megemelni az ürítési gyakoriságot vagy a győjtésre átadott győjtıedények számát.
(5) Az ingatlantulajdonos köteles írásban, 3 nappal korábban bejelenteni a Szolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladékmennyiséget jelentısen meghaladó mennyiségő hulladék keletkezése várható. A bejelentés alapján a Szolgáltató köteles az ingatlantulajdonos által megjelölt idıpontra vagy idıtartamra a hulladék adott mennyiségének megfelelı győjtéséhez, illetve elszállításához alkalmas nagyobb őrtartalmú győjtıedényt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátani, és a többletszolgáltatást teljesíteni. (6) Ha az ingatlanon keletkezı hulladék mennyisége nem rendszeresen, hanem alkalmilag haladja meg az átadott győjtıedények őrtartalmát, és az ingatlantulajdonos elmulasztja az (5) bekezdésben beírt bejelentési kötelezettséget, a Szolgáltató jogosult az így átadott, illetıleg a győjtıedényzet mellé kirakott hulladék elszállítására. A többletszolgáltatás tényérıl és ennek megfelelı díj alkalmazásáról a Szolgáltató az ingatlantulajdonost értesíteni köteles. (7) A Szolgáltató által a szállítóeszközhöz rendszeresített győjtıedényeket az ingatlantulajdonos erre irányuló írásbeli szerzıdés alapján jogosult megvásárolni vagy külön díj ellenében – bérbe venni. A megvásárolt vagy bérbe vett győjtıedények elhelyezésérıl, pótlásáról, kicserélésérıl, javításáról – a szerzıdésben foglalt megállapodás szerint – a Szolgáltató köteles gondoskodni. Az ingatlantulajdonos vagy meghatalmazottja a győjtıedény átvételét aláírásával köteles igazolni. A hulladék győjtésére és elszállításra való átadására szolgáló győjtıedények elhelyezésével, használatával és kezelésével kapcsolatos kötelezettségek
8 9. § (1) Az ingatlantulajdonos az átvett győjtıedényeket az ingatlan területén belül köteles elhelyezni. Győjtıedényt közterületen tartósan elhelyezni kizárólag az Önkormányzat rendeletében szabályozott közterület-használati hozzájárulás, illetve a vonatkozó szabályok szerinti közterület – használati engedély alapján lehet. (2) Az ingatlantulajdonos az átvett győjtıedényeket a hulladék elszállítása céljából a Szolgáltató által megjelölt idıpontban, a közterületen, a begyőjtést végzı gépjármővel megközelíthetı és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A győjtıedényt legfeljebb a szállítási napot megelızı napon, 18 órától lehet kihelyezni a közterületre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést. (3) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett győjtıedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a győjtıedényben úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. A kihelyezett győjtıedénybıl guberálni tilos! A kihelyezett győjtıedény nem akadályozhatja a jármő és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének elıidézésével. 10. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a győjtıedények tisztításáról, fertıtlenítésérıl, rendeltetésszerő használatáról, valamint környezetük tisztántartásáról. (2) A szabályszerően kihelyezett győjtıedények ürítése során esetlegesen keletkezett szennyezıdés takarításáról a Szolgáltató köteles gondoskodni. (3) Kenderes Város Önkormányzata által az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátott, illetve az ingatlan tulajdonos tulajdonában lévı és rendeltetésszerően használt győjtıedények szükség szerinti javításáról, cseréjérıl és esetleges pótlásáról az ingatlantulajdonos bejelentése alapján az ingatlantulajdonos költségére a szolgáltató köteles gondoskodni. (4) A győjtıedény rendeltetéstıl eltérı használata, valamint eltőnése vagy megsemmisülése miatt keletkezett kárt az ingatlantulajdonos köteles megtéríteni, aki a győjtıedényt a 8. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelıen átvette, illetve az köteles viselni, aki a győjtıedény használati jogát a 8. § (7) bekezdésében megszerezte. (5) A Szolgáltató kárát az ingatlantulajdonos a kár bekövetkeztétıl számított 30 napon belül köteles megtéríteni.
11. § (1)
A győjtıedényben elhelyezhetı települési szilárd hulladék súlya:
a) 120 literes győjtıedény esetében legfeljebb 25 kg, b) 240 literes győjtıedény esetében legfeljebb 50 kg, c) 1100 literes győjtıedény esetében legfeljebb 250 kg lehet.
(2) A Szolgáltató közszolgáltatás keretében megtagadhatja a hulladék elszállítását, ha
9 a) nem a Szolgáltató célgépéhez rendszeresített, illetve a Szolgáltató által az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátott győjtıedényzetben kerül átadásra; b) a győjtıedényzet az alkalmazott gépi ürítési módszerrel az ingatlantulajdonosnak felróható okból nem üríthetı; c) a szállításra átadott hulladék az ürítés, illetve a szállítás során a szállítást végzı személyek életében, testi épségében, egészségében, továbbá a jármőben vagy berendezésben kárt okozhat, illetve az ártalmatlanítás során a környezetet veszélyezteti; d) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy a győjtıedényzet mérgezı, robbanó, folyékony, veszélyes vagy olyan anyagot tartalmaz, amely a települési szilárd hulladékkal együtt nem győjthetı, illetve nem ártalmatlanítható, illetve nem minısül települési szilárd hulladéknak. (3) Az (1) és (2) bekezdésben említett esetekben a Szolgáltató az ingatlantulajdonost haladéktalanul értesíti az elszállítás megtagadásának tényérıl és okáról. Az ingatlantulajdonos a megtagadási okot maga köteles megszüntetni vagy megszüntetésérıl, gondoskodni. Ha az ingatlantulajdonos e kötelezettségének a hulladék elszállításának újabb idıpontjáig nem tesz eleget, a Szolgáltató az ingatlantulajdonos költségére és felelısségére a hulladék elszállításának megtagadására okot adó körülményt megszünteti vagy mással megszüntetteti. Az ezzel kapcsolatos felmerült költséget a Szolgáltató – azokat külön tételként feltüntetve – a soron következı számlában érvényesíti.
A hulladék elhelyezésével, ártalmatlanításával, illetve hasznosításával kapcsolatos rendelkezések
12. § (1)Kenderes város belterületén győjtött és elszállításra átvett települési szilárd hulladék elhelyezését, ártalmatlanítását és hasznosítását a Szolgáltató kizárólag erre a célra kijelölt létesítményben végezheti. (2) Kenderes Város közigazgatási területén keletkezı kommunális illetve kommunális jellegő szilárd hulladékot a Szolgáltató a Kétpó Regionális Szilárd hulladéklerakó Telepre szállítja be, végleges lerakással történı ártalmatlanításra
A lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási szilárd hulladékra vonatkozó külön rendelkezések
13.§(1) A jelen rendelet 3. § (3) bekezdésében meghatározott hulladékra nézve a lomtalanítás megszervezésérıl és lebonyolításáról évente 2 alkalommal a Szolgáltató gondoskodik.” (2) A hulladék elszállítását, ártalmatlanítását, illetve hasznosítását a Szolgáltató végzi. (3) A hulladékot az ingatlantulajdonos a Szolgáltató által elızetesen megjelölt idıpontban helyezheti ki elszállítás céljából arra a helyre, amelyet a Szolgáltató elızetesen megjelölt.
10 (4) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy az a jármő és gyalogosforgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének elıidézésével.
(5) A Szolgáltató az (1), (3) és (4) bekezdésben foglalt elıírástól eltérı módon, szabálytalanul elhelyezett, elhagyott hulladékot a jegyzı értesítésére köteles külön díjfizetés ellenében elszállítani. A Szolgáltató, ha a külön díj megfizetésére kötelezett személye nem állapítható meg, az elhagyott hulladék elszállításáról szóló számlát a települési önkormányzatnak nyújtja be. A jegyzı az elhagyott hulladék elszállításával és ártalmatlanításával kapcsolatban a Hgt-ben, a 241/2001.(XII.21.) Korm. rendeletben, valamint jelen rendelet 21. §-ában, illetve 23. §-ában foglaltaknak megfelelıen jár el. (6) A Szolgáltató évente 1 alkalommal gondoskodik a zöld hulladék elszállításáról lombtalanítás keretében. A lombtalanítás megszervezésére elızetes idıpont egyeztetés alapján kerül sor. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj
14. § (1) A hulladékkezelési közszolgáltatás egységnyi díját az Önkormányzat jelen rendelet 2. számú mellékletében állapítja meg; a díjak meghatározásában a 64/2008. (III.28.) Kormányrendeletben foglalt elıírásokat köteles figyelembe venni. (2) Ha a közszolgáltatási díjat az Önkormányzat a 64/2008. (III.28.) Korm. 2 § (5) bekezdése alapján számított díjnál alacsonyabb mértékben állapítja meg, a különbséget díjkompenzáció formájában köteles a Szolgáltatónak megtéríteni. Az Önkormányzat – az általa megállapított díjkedvezmény esetén – a felmerülı költségeket a Szolgáltató számára köteles megtéríteni. (3) A díj meghatározásakor az Önkormányzat köteles figyelemmel lenni arra, hogy a győjtıedényzet az ingatlantulajdonos vagy a Szolgáltató tulajdona-e. Ha a győjtıedényt külön bérlettel a Szolgáltató biztosítja, annak költsége a díj megállapításánál nem vehetı figyelembe. (4) A közszolgáltatási díj megfizetésére az az ingatlantulajdonos köteles, aki a jelen rendeletben foglaltak szerint a hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételére köteles. (5) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatási díjat a szolgáltató részére – a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében – negyedéves bontásban, utólag köteles megfizetni. A közszolgáltatás havi számlázását a Kétpóra történı szállítás idıpontjától kell alkalmazni. (6) A közszolgáltatás díját a számla kézhezvételétıl számított 8 napon belül kell kiegyenlíteni. (7) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a Szolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja.
11
(8) A díjhátralék keletkezését követı 30 napon belül a Szolgáltató felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a díjfizetési kötelezettség elmulasztására, és felszólítja annak teljesítésére. (9) A felszólítás eredménytelensége esetén a szolgáltató külsı behajtó cég bevonásával megkísérli a hátralékok behajtását (10) A felszólítás és behajtás eredménytelensége esetén a díjhátralék keletkezését követı 90. napot követıen a közszolgáltató - a felszólítás megtörténtének igazolása mellett – a díjhátralék adók módjára történı behajtását a Kenderes Város Önkormányzatának jegyzıjénél kezdeményezi. (11) Kenderes Város Önkormányzatának jegyzıje - a kezdeményezés kézhezvételétıl számított nyolc napon belül - a külön jogszabályban meghatározottak szerint intézkedik a díjhátralék, késedelmi kamat és a felmerült költségek behajtása érdekében. A behajtott díjhátralékot, késedelmi kamatot, valamint a közszolgáltatónak az ezzel kapcsolatban felmerült költségeit Kenderes Város Önkormányzatának jegyzıje nyolc napon belül átutalja a közszolgáltatónak. (12) Ha a közszolgáltatást igénybe vevı díjhátralékos nem tulajdonosa az ingatlannak és a vele szemben lefolytatott behajtás eredménytelen, a díjhátralékot, késedelmi kamatot és a felmerült költségeket az ingatlan tulajdonosától, illetve vagyonkezelıjétıl kell behajtani. Közös tulajdonban álló ingatlan esetében a tulajdonosok felelıssége egyetemleges. (13) A behajthatatlan díjhátralék esetében ennek tényérıl és okáról Kenderes Város Önkormányzatának jegyzıje - a behajtás eredménytelenségét követı nyolc napon belül igazolást ad a közszolgáltatónak. (14) A közszolgáltatási díj esedékes összegét a Szolgáltató állapítja meg a (12) bekezdésben foglaltak alapján. Ennek során figyelemmel kell lennie arra, hogy a közszolgáltatási díj nem tartalmazhat indokolatlan megkülönböztetést az ingatlantulajdonosok, illetve azok csoportjai között. 15. § (1) A Szolgáltató köteles a közszolgáltatási díj megállapítása érdekében az önkormányzat részére díjkalkulációt készíteni. Ha a Szolgáltató a közszolgáltatás körébe tartozó tevékenység mellett más gazdasági tevékenységet is folytat, a költségtervben a költségek szigorú elkülönítésének módszerét is alkalmaznia kell. (2) A Szolgáltató köteles a Hgt. 15 § (1) bekezdésében meghatározottak szerint évente december 10. napjáig költségelemzést készíteni és azt javaslat formájában az Önkormányzat részére elıterjeszteni. . (3) Az Önkormányzat köteles a javaslat alapján a közszolgáltatás díját meghatározó rendeletének elfogadását megelızıen részletes költségelemzést készíteni. A közszolgáltatás teljesítésének szünetelése
12 16. § A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás a Hgt. 28. §-ában, a 213/2001.(XI.14.) Korm. rendeletben meghatározott esetekben szüneteltethetı vagy korlátozható. VI. Fejezet A települési szilárd hulladékot érintı közszolgáltatásra vonatkozó külön szabályok
17. § (1) A Hgt. 21. § (2) bekezdése alapján a gazdálkodó szervezet akkor köteles a közszolgáltatás igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységében összefüggésben keletkezett települési szilárd hulladékának kezelésérıl
a)
a Hgt. 13. §-ában foglaltaknak megfelelıen nem gondoskodik, vagy
b)
azon a településen, ahol a gazdálkodó szervezet települési szilárd hulladéka keletkezik, a közszolgáltatás keretében nyújtott települési hulladékkezelés – a környezetvédelmi felügyelıség által igazoltan – a környezeti szempontból a Hgt. 13. §-ában meghatározottaknál lényegesen kedvezıbb megoldással történik.
(2) A Hgt. 20. §-ának (4) bekezdése alapján azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek a környezetvédelmi felügyelıség által engedélyezett települési szilárd hulladék ártalmatlanítására alkalmas hulladékkezelési berendezéssel, létesítménnyel rendelkeznek, a jelen rendelet 5. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségek alól mentesülnek, ha a tevékenységük során képzıdött települési szilárd hulladékuk ártalmatlanításáról ezekben a berendezésekben, létesítményekben gondoskodnak. (3) Azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek a kötelezı közszolgáltatást nem veszik igénybe, a külön jogszabályokban meghatározott módon és tartalommal kötelesek a tevékenységük során keletkezı hulladék mennyiségét és összetételét fajtánként nyilvántartani, az általuk végzett kezelésrıl, a kezelt és a kezelés eredményébıl származó hulladékokról nyilvántartási, a kezelı létesítmények mőködésérıl üzemnaplót vezetni, és ezekrıl a hatóságoknak bejelentést tenni. VII. Fejezet A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás alá nem tartozó települési szilárd hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásának rendjére vonatkozó elıírások
18. § (1)A hulladékkezelési közszolgáltatás az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb gazdasági tevékenység, valamint a közintézmények mőködése során keletkezett hulladékra nem terjed ki. Ezen hulladékfajták esetében az ingatlantulajdonosnak a Hgt. 13. § (1) bekezdésében megjelölt, a hulladék termelıjére és birtokosára vonatkozó szabályok szerint kell eljárnia.
13
(2) A hulladék termelıje, birtokosa a tevékenysége gyakorlása során keletkezı, vagy más módon a birtokába kerülı hulladékot köteles győjteni, továbbá az ártalmatlanításáról vagy a hasznosításáról gondoskodni. (3) Az ártalmatlanításra vagy hasznosításra vonatkozó kötelezettségét a hulladék termelıje, birtokosa a) jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelı ártalmatlanító vagy hasznosító eljárás, berendezés, létesítmény alkalmazásával saját maga teljesíti, vagy b) az erre feljogosított és engedéllyel rendelkezı hulladékkezelınek történı átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti. (4) Az (1) bekezdésben megjelölt hulladékot az Önkormányzat által kijelölt, továbbá egyéb, környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezı ártalmatlanító helyre vagy hasznosító helyre a hulladék termelıje, birtokosa külön engedély nélkül maga is elszállíthatja. Amennyiben a hulladékot jellege vagy összetétele miatt az egyéb ártalmatlanító hely nem veheti át, annak elhelyezésére a kijelölt ártalmatlanító helyet kell igénybe venni. (5) A hulladék elszállításához egyebekben a Szolgáltatón kívüli – a Hgt. 13. §-ában, illetve a 213/2001.(XI.14.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint – környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezı gazdálkodó szervezetet is igénybe lehet venni. (6) A hulladék elszállítása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék a szállító jármőbe történı ürítésekor, illetıleg a szállítás folyamán ne szóródjon és más környezetterhelést ne idézzen elı. Szállításból eredı szennyezıdés esetén a hulladék eltakarításáról, a terület szennyezıdés-mentesítésérıl, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról a hulladék termelıje, birtokosa, illetıleg az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni. (7) Gazdálkodó szervezet igénybevétele mellett történı szállítás esetén a gazdálkodó szervezet, saját szállítás esetén pedig a hulladék termelıje, birtokosa, illetıleg az ingatlantulajdonos az átvett, illetve átadott hulladék mennyiségét és összetételét – a külön jogszabályokban meghatározott módon és tartalommal – köteles fajtánként nyilvántartani és errıl a hatóságoknak bejelentést tenni. (8) A (7) bekezdésben elıírt kötelezettség – a külön jogszabályokban meghatározottak szerint – mind a kijelölt ártalmatlanító hely üzemeltetıjét, mind pedig az egyéb ártalmatlanító hely tulajdonosát (üzemeltetıjét, használóját) is terheli. (9) Ha a hulladék termelıje, birtokosa a hulladékot saját maga a kijelölt ártalmatlanító helyre szállítja, a hulladék átadásával egyidejőleg, számla ellenében díjat köteles fizetni az üzemeltetı részére 19. § (1)Ha az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék elszállításával a Szolgáltatót bízza meg, a megrendelés és a szolgáltatás feltételeiben történı megállapodásuk alapján a Szolgáltató a megjelölt idıpontra vagy idıtartamra a megjelölt mennyiségő és összetételő hulladéknak megfelelı győjtıedényt az ingatlantulajdonos
14 rendelkezésére bocsátja, a hulladék elszállítását elvégzi és gondoskodik a kijelölt ártalmatlanító helyen történı elhelyezésérıl. (2) Az ingatlantulajdonos a Szolgáltató részére a megállapodásban kikötött díjat köteles megfizetni. 20. § (1) A közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék szállítása esetében a hulladék termelıje, birtokosa, illetıleg az általa szállításra igénybe vett gazdálkodó szervezet köteles a közterület tisztántartására vonatkozó jogszabályok szerint eljárni. (2) A hulladék termelıje, birtokosa köteles gondoskodni a közterület-használati hozzájárulás, illetve engedély megszerzésérıl, ha a hulladék összegyőjtésére szolgáló konténer a közterületen 24 órát meghaladó idıtartamra kerül kihelyezésre. Köteles gondoskodni továbbá a konténer környezetének folyamatos tisztántartásáról, a konténer telítıdése esetén annak haladéktalan elszállíttatásáról. (3) A szállítást végzı gazdálkodó szervezet közterületen a közúti és a gyalogos forgalom biztonságát nem veszélyeztetı módon, az alábbi elıírások megtartásával helyezheti ki: a) fıútvonalon konténer kizárólag folyamatos rakodás idejére helyezhetı ki, a szállító jármő helyszínen tartásával annak érdekében, hogy az elszállítás a telítıdéskor haladéktalanul megtörténhessen; b) tömegközlekedési útvonalon, amennyiben a konténer kihelyezése csak a közúti forgalom zavarásával oldható meg, az a) pontban foglaltak szerint kell eljárni; c) egyéb útvonalakon a konténert, a telítıdést követı 8 órán belül el kell szállítani. (4) Közterületre kihelyezett konténeren el nem távolítható módon, jól láthatóan fel kell tüntetni a hulladék termelıjének, birtokosának, illetıleg a szállításra igénybe vett gazdálkodó szervezetnek nevét, cégnevét, címét, telefonszámát és a konténer azonosító számát.
VIII. Fejezet Általános, jogi felelısség
21. § Aki tevékenységével vagy mulasztásával a hulladékgazdálkodási jogszabályokban vagy reá vonatkozó hatósági határozatban foglalt kötelezettségét megszegi és ezzel a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, vagy tevékenységét a környezetvédelmi elıírások megszegésével folytatja, a Hgt-ben, illetve a külön jogszabályokban foglaltak szerinti (büntetıjogi, polgári jogi, közigazgatási jogi, stb.) felelısséggel tartozik. Hulladékgazdálkodási bírság
22. § (1)
Aki tevékenységével vagy mulasztásával
15 a) a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok vagy a reá vonatkozó hatósági határozat elıírásait megsérti, illetve az azokban foglalt kötelezettségeinek nem vagy nem megfelelıen tesz eleget; b) a hatósági engedélyhez, hozzájáruláshoz, bejelentéshez kötött hulladékgazdálkodási tevékenységet engedély, hozzájárulás vagy bejelentés nélkül, vagy attól eltérıen végez; c) a hulladékgazdálkodásra vonatkozó elıírások megsértésével a veszélyezteti, károsítja, hulladékgazdálkodási bírságot köteles fizetni.
környezetet
(2)
A hulladékgazdálkodási bírságot az (1) bekezdésben megfogalmazott mulasztások, szabálysértések esetén, valamint a 21. § (1) bekezdésében megfogalmazott tevékenységek ismételt elıfordulása, illetve a hulladék veszélyességi fokának és mennyiségének túllépése esetén a környezetvédelmi hatóság szabja ki a 241/2001.(XII.10.) Korm. rendelet alapján.
(3)
A hulladékgazdálkodási bírság nem mentesít a büntetıjogi, a szabálysértési, továbbá a kártérítési felelısség, valamint a tevékenység korlátozására, felfüggesztésére, tiltására, illetıleg a megfelelı védekezés kialakítására, a természetes vagy korábbi környezet helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítése alól.
(4)
A jogerısen kivetett hulladékgazdálkodási bírság adók módjára behajtható köztartozás.
23.§ A közszolgáltatást igénybe vevı személyes adatainak kezelésére vonatkozó rendelkezések. (1) A Szolgáltató a közszolgáltatással összefüggı személyes adatokat nyilvántartja és megırzi. (2) A Szolgáltató a személyes adatokat a közszolgáltatási szerzıdés létrehozása, módosítása, a közszolgáltatást igénybe vevı azonosítása, a közszolgáltatási díj megállapítása, módosítása, megfizetésének ellenırzése, továbbá a díj nem fizetése esetén a keletkezett hátralék behajtása iránti eljárás keretében, valamint a Szolgáltató és a közszolgáltatást igénybe vevı közötti vitás esetek tényállásának megállapításához használhatja fel. (3) A Szolgáltató a (2) bekezdésben meghatározott tevékenységek hatékony ellátása érdekében más hatóság, közfeladatot ellátó szerv nyilvántartásában szereplı adatokat is felhasználhat. (4) A (3) bekezdés alkalmazásában felhasználható nyilvántartás a személyi adat- és lakcímnyilvántartás, a cégnyilvántartás, valamint az ingatlan-nyilvántartás. (5) A Szolgáltató köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, továbbá köteles a megfelelı technikai és szervezési intézkedéseket, valamint eljárási szabályokat megalkotni. (6) A Szolgáltató felel a közszolgáltatással összefüggı személyes adatok biztonságáért, valamint a nyilvántartás, adatkezelés és adatfeldolgozás jogszerőségéért.
16 (7) A Szolgáltató köteles a környezetvédelmi hatóság eljárásához szükséges adatokat a külön jogszabályban meghatározott módon és tartalommal a környezetvédelmi hatóság rendelkezésére bocsátani.
IX. Fejezet Záró rendelkezések
24. § E rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba. E rendelet hatálybalépésével egyidejőleg hatályát veszti Kenderes Város Önkormányzata Képviselı-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 14/2009. (VIII.7.) rendelete, valamint e rendelet módosításáról szóló 25/2009.(XII.18.) rendelete.
Kenderes, 2010. december 15.
(.Pádár Lászlóné.) polgármester
Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetésre került a Városháza hirdetıtábláján 2010.
(:Dr. Gaszparjan Karen:) jegyzı
hó
. napján.
Dr. Gaszparjan Karen jegyzı
17 Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló …/2010.(….) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete
A hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítése során – a Szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített – igénybeveendı, illetve igénybe vehetı győjtıedények:
Heti rendszerességgel győjtıjárattal történı ürítés esetén
-
120 literes zöld színő mőanyag, négyszögletes, kerekes, fedeles hulladékgyőjtı edény 240 literes zöld színő mőanyag, négyszögletes, kerekes, fedeles hulladékgyőjtı edény 1100 literes zöld színő mőanyag, kerekes, billenıfedeles hulladékgyőjtı konténer
18 Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló …/2010.(….) önkormányzati rendelet 2. számú melléklete
A hulladékkezelési közszolgáltatás egységnyi díjtételei 2011. évben Kétpói beszállítással 1. Heti rendszerességgel, győjtıjárattal történı ürítés esetén
Egységnyi díjtételek 120 l 1 hó + 0 ürítés 1 hó + 1 ürítés 1 hó + 2 ürítés 1 hó + 3 ürítés 1 hó + 4 ürítés 1 hó + 5 ürítés + 280,- Ft/ürítés
812,- / 2,5 % 812,- / 2,5 % 1.004,- / 3,3 % 1.192,- / 3,8 % 1.372,- / 7,2 % 1.552,- / 7,2 % Heti egy ürítés felett 1.100 l 2.144,- / 6,1 % 2.144,- / 6,1 % 3.608,- / 7,4 % 5.072,- / 7,45 % 6.536,- / 7,5 % 8.000,- / 7,53 % Heti egy ürítés felett
1 hó + 0 ürítés 1 hó + 1 ürítés 1 hó + 2 ürítés 1 hó + 3 ürítés 1 hó + 4 ürítés 1 hó + 5 ürítés + 1.464,- Ft/ürítés
A díjak az ÁFA-t nem tartalmazzák. Az egységnyi díjtétel tartalmazza: a települési szilárd hulladék győjtését, szállítását, ártalmatlanítását és kapcsolódó ráfordított költségeket. Az egy ingatlanra esı egységnyi díjtétel a hatályos közszolgáltatási díj megállapításáról szóló 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet elıírásai alapján került megállapításra.