III. Évfolyam 3. szám 2014. április 2012. szeptember
KÉK GAZDASÁG INNOVÁCIÓS KLASZTER
Rövid távú tervek Felkészülés a panelprogramra és az Energiastratégia akciótervének elkészítésére A klaszter menedzsment szervezete pályázott a PVF ZRt-hez a közeljövőben várható „Panelprogram” városi előkészületeinek, illetve a korábban elkészített városi Energiastratégiában megfogalmazott fejlesztési javaslatok akcióterveinek elkészítésére vonatkozó beszerzési eljáráson. Az eredményhirdetésre várhatóan májusban kerül majd sor. Az ECOsynergy Kft azonban már ettől függetlenül felvette a kapcsolatot a pécsi társasházak képviselőivel, hogy megismerje és előkészítse a fejlesztési igényeiket és lehetőségeiket. Nemzetközi projektek előkészítése A klaszter menedzsment szervezete az erőforrás optimalizálási modellel kapcsolatban a Közgazdaságtudományi Karral, valamint 7 nemzetközi
A klaszter menedzsment szervezete az erőforrás optimalizálási modellel kapcsolatban a Közgazdaságtudományi Karral, valamint 7 nemzetközi szereplővel tervez beadni H2020-as pályázatot májusban. Illetve partnerként vesz részt egy Erasmus+ pályázatban, mely a megújuló erőforrásokhoz kapcsolódó képzési program kidolgozását célozza meg. Együttműködés a Temesvári Egyetemmel www.kekgazdasagklaszter.hu A Renexpo kiállításon vette fel a klaszter menedzsment szervezete a 7626 Pécs, Fischer Béla utca 30. kapcsolatot a Temesvári Egyetem RETROFIX munkacsoportjával, mely egy komplex panel-felújítási programot fejlesztett ki. A klaszter a temesvári munkacsoporttal közös H2020-as projekt beadását tervezi, melyben pilótaprojekteket kíván megvalósítani a klasztertagok kompetenciáira támaszkodva. Új munkatárs A klaszter menedzsment szervezete júniustól új munkatárssal bővül. Az új projekt asszisztens a klaszterrel való kapcsolattartásban és az új pályázati lehetőségek feltárásában, napi nyomon követésében lesz a menedzsment szervezet segítségére. Tartalom Rövid távú tervek
1
Elmúlt időszak eseményei
2
Ötletbörze
3
Pályázati lehetőségek
6
Kék Gazdaság Innovációs Klaszter
2014 Április
Elmúlt időszak eseményei Klaszter Közgyűlés Sikeresen lezajlott a Klaszter éves Közgyűlése, melyen a menedzsment szervezet beszámolt a 2013-as év eseményeiről, illetve a 2 éves DDOP pályázat sikeres lezárásáról. Ezen felül az elkövetkezendő évek projekt terveiről és együttműködési lehetőségeiről is eszmecsere folyt, melyet követően a Stratégiai Tanács elnöke, Dr Ulbert József leköszönt posztjáról. Ezúton is köszönjük 3 éves munkáját! Az új elnök kiválasztása május 5-én történik meg. Közös beszerzési projektek A klaszter menedzsment szervezete közös üzemanyag és gáz beszerzési közösségek szervezését indítványozta. A kezdeti jó fogadtatás ellenére sajnos alacsony létszámban jelentkeztek a beszerzésekre, így a vártnál kisebb sikerrel zajlottak a beszerzések. Közös képviselők képzése a Fejér Megyei Kamara megbízásából A Fejér Megyei Kamara a Ferling PR ajánlásával az ECOsynergy Kft-t bízta meg a székesfehérvári társasházi képviselők képzési programjának lebonyolítására, mely a társasházak környezettudatos üzemeltetésére és az energiahatékonysága fókuszál. A program célja, hogy részvevői gyakorlatban hasznosítható
tudást kapjanak, megismerkedjenek a lehetőségekkel, és tisztában legyenek a lakóépületek energiatakarékossági célzatú átalakítása során alkalmazható jogi-, gazdasági- és környezetvédelmi szabályokkal, lehetőségekkel. Simonyi BEDC rendezvény A klaszter meghívást kapott a Közgazdaságtudományi Kar Simonyi Központjának rendezvényére, ahol az erőforrás optimalizálási modell bemutatásán kívül a HITA lengyelországi nagykövetével folytatott tárgyalás kapcsán potenciális üzleti lehetőségekről esett szó. A klasztermenedzsment és a Simonyi Központ további együttműködési lehetőségeken is dolgozik, melyeket nemzetközi, illetve hazai források lehívásához tervez.
2
Kék Gazdaság Innovációs Klaszter
2014 Április
Hírek - Ötletbörze IPCC: akár tizedével csökkenthető a kibocsátás az épületek korszerűsítésével Akár tizedével csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása az épületek, elsősorban a fűtés és a hűtés korszerűsítésével - állapítja meg az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) új jelentésének harmadik fejezetében, amely a klímaváltozás megfékezésének lehetőségeit foglalja össze. Forrás:
http://www.alternativenergia.hu/ipcc-akar-tizedevel-
csokkentheto-a-kibocsatas-az-epuletekkorszerusitesevel/67326
Díjat nyert Hannoverben a víztakarékos találmány A Gris nevű magyar találmány díjat nyert Hannoverben a iF Design Award pályázaton. A találmányt Alberto Vasquez fejlesztette ki, aki a MOME hallgatója, és nem ez az első fejlesztése, amire felfigyel a közvélemény. A mostani díjnyertes Gris képes a fürdővizünk 90 százalékát összegyűjteni, hogy azt majd a WC lehúzásához használjuk fel. Forrás:http://utajovobe.eu/hirek/hulladek/4470-dijat -nyert-hannoverben-a-viztakarekos-talalmany
3
Kék Gazdaság Innovációs Klaszter
2014 Április
Nyomtatott házak Sanghajban A napokban jelentették be: gigantikus, 15x10x6,6 méteres 3D printerrel tíz 200 négyzetméteres házat nyomtattak Sanghajban. Épületenként néhány óra leforgása alatt készültek el, a gép alulról felfelé, rétegről rétegre haladva dolgozott. Egy-egy ház költsége 4800 dollár. Az építkezést és a printer, valamint az anyagok fejlesztését helyi cég, a 77 építőanyag-szabadalmat (üvegrostokkal megerősített gipsz, cement stb.) jegyző WinSun kivitelezte. Előállításukhoz újrahasznosított építkezési és ipari hulladékot, valamint salakot használtak. Száz 3D nyomtatásra specializálódó újrahasznosító üzem létrehozását tervezik, minden 300 kilométerre jutna egy. Az új technológiával felére csökkenhetnek az építési költségek. Forrás:http://freedee.blog.hu/2014/04/02/nyomtatott_hazak_sanghajban
Új forradalom törheti le az energiaárakat Nem is olyan sokára éreztetni fogja a hatását a napenergia az energiahordozók árában - állítják amerikai szakemberek, akik szerint az USA-ban máris megfigyelhető az újdonság egyesek számára jó, másoknak kellemetlen hatása. Eljött-e a napenergia kora? - teszi fel a kérdést a CNBC cikke, és a megkérdezett szakértők talán meglepő módon nem azt felelik, hogy erre még sokat kell várni. A napenergia mostanra elég olcsóvá vált ahhoz, hogy az országok egy részében a gazdaságos felhasználás szempontjából felvegye a versenyt az olajjal, a gázolajjal, a kerozinnal és a folyékony gázzal (lng). Ugyanakkor az áramellátásban elég kicsi a részesedése ahhoz, hogy ne befolyásolja érezhetően az árakat egyik piacon sem - derült ki a Bernstein Research tőzsdei befektetési cég és kutatóintézet nemrégiben megjelent tanulmányából. Forrás:http://utajovobe.eu/hirek/energetika/4474-uj-forradalom-torheti-le-az-energiaarakat
4
Kék Gazdaság Innovációs Klaszter
2014 Április
Megújuló energia projekt kivitelezése – tréning magánszemélyek részére A megújuló energia felhasználása egyre nagyobb teret nyer a mindennapokban a magánháztartások szintjén is. A beruházás tervezése, kivitelezése, finanszírozása, megtérülése, komoly és sokrétű szaktudást igényel annak érdekében, hogy sikeres, működő és minél hamarabb megtérülő projektünk legyen. Ezt a folyamatot kívánja támogatni a Kamara a képzéssel, melynek során a résztvevők részletes tájékoztatást kapnak, hogy felelős döntést tudjanak hozni a beruházással kapcsolatban. Forrás:http://www.pbkik.hu/hu/oktatasi-kozpont/cikkek/ megujulo-energia-projekt-kivitelezese-treningmaganszemelyek-reszere-2014-68648
Megabefektetést kapott a tejsavalapú kompozit A győri vállalat termékeit autók, bútorok és sportszerek gyártása során lehet felhasználni, és egyik legfőbb előnyük, hogy természetes módon lebomlanak. Ugyanez nem mondható el a most széles körben használt üvegszálas és szénszálas alapanyagokról, amelyek súlyos környezetvédelmi, újrahasznosítási problémát jelentenek majd. A Meshlin biokompozitjának egyik lényeges alkotóeleme a tejsav, amit keményítőből állítanak elő. Forrás:http://index.hu/gazdasag/2014/04/23/ megabefektetest_kapott_a_tejsav_alapu_kompozit/
5
Kék Gazdaság Innovációs Klaszter
2014 Április
Pályázati lehetőségek GOP-3.3.4. Versenyképes IKT szektor fejlesztése A pályázati kiírás célja, hogy az IKT, vagy informatikai témájú K+F+I projekteket fejlesztő vállalkozások - elsősorban KKV-k - nemzetközi piaci lehetőségei bővüljenek, és az Európai Unió Horizon 2020 programjában való aktív részvételük növekedjen. Támogatás mértéke: minimum 5 millió Ft, maximum 20 millió Ft , maximum 75% A pályázatok benyújtására 2014. május 15-től 2014. június 16-ig van lehetőség! Bővebben: http://www.rollingconsulting.hu/?instanceId=84&order=getItem&newsId=761
TÁMOP-2.3.4.A-13/1 Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban Jelen pályázat célja azon KKV-k projektjeinek támogatása, amelyek vállalják, hogy olyan fiatal, pályakezdőt alkalmaznak, aki tanulószerződés keretében sajátította el szakmája gyakorlati ismereteit. Támogatás mértéke: 460 350—30 000 000 Ft, maximum 100% Beadási határidő: 2014. április 30.
Beadási határidő: 2014. április 30. Bővebben: http://www.nfu.hu/doc/3975
TÁMOP-2.3.6.B-12/1 Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban A konstrukció alapvető célja a mikrovállalkozások indítását tervező fiatalok segítése. A közvetett kedvezményezettek köre a 35 év alatti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező új egyéni vállalkozást, vagy mikrovállalkozást indítani tervező természetes személyek. Támogatás mértéke: 3 000 000 Ft - 6 000 000 Ft Beadási határidő: 2014.december 31. Bővebben: http://palyazat.gov.hu/doc/3581
6
Kék Gazdaság Innovációs Klaszter
2014 Április
TÉT_12-Pályázat a Két- vagy többoldalú Tudományos és Technológiai Együttműködés (TéT) Programban való magyar részvétel támogatására A pályázat célja a kutatás-fejlesztési és innovációs aktivitás, illetve együttműködés növelése, a versenyképes és tudásalapú gazdaság fejlesztése. Támogatás mértéke: maximum 100% Beadási határidő: esetenként eltérő Bővebben: http://www.nfu.hu/doc/3659 Start-up_13 - Technológiai start-up ökoszisztéma építés A program célja a nemzetközi piacokon versenyképes K+F eredményekre alapuló vállalkozások felépítése és működésének beindítása, ezzel hozzájárulva a gazdaság hosszabb távú növekedéséhez. Támogatás mértéke:. 1Ft - 80. 000. 000 Ft, max. 100% Beadási határidő:2013. december 2. - 2014.december 31. Bővebben: http://www.nfu.hu/doc/4146
Széchenyi Tőkealap—Kezelő
Széchenyi Tőkealap—Kezelő A program célkitűzése a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása pótlólagos forrás biztosításával. Támogatás mértéke : esetenként eltérő Beadási határidő: visszavonásig, de legkésőbb 2015 december 31.-ig Bővebben: http://www.szta.hu/
7
Kék Gazdaság Innovációs Klaszter
2014 Április
A KGIK azzal a céllal jött létre, hogy az állami és az üzleti szféra szereplői számára olyan erőforrás-hatékonyságot növelő megoldásokat nyújtson, amik lehetővé teszik ezen szereplők számára a folyó költségek csökkentését. Az integrált klaszterszolgáltatások az ügyfél problémájának definiálásában nyújtott szakmai konzultációtól a megoldás körvonalazásán, a finanszírozás megszerzésén, a megvalósításon át egészen a projekt későbbi alakulásának után követéséig tart. Projektjeink során kiemelt szempont az ökológiai – gazdasági – társadalmi fenntarthatóság követelményrendszerének maradéktalan teljesülése, ami a természetes környezet megóvását, a létrehozott megoldás gazdasági fenntarthatóságát és a valós társadalmi igény kielégítését jelenti.
Érdeklődni a tagi belépés, szolgáltatások iránt:
[email protected]
www.kekgazdasagklaszter.hu Feliratkozás a Hírlevélre:
[email protected]
MEGÚJULÁS HATÉKONYSÁG ENERGIAFÜGGETLENSÉG
Kék Gazdaság Innovációs Klaszter www.kekgazdasagklaszter.hu 7626 Pécs, Fischer Béla utca 30. E-mail:
[email protected]
MEGÚJULÁS HATÉKONYSÁG ENERGIAFÜGGETLENSÉG