I. fordulo
Kedves Csapat! Köszönjük, hogy vállalkoztatok a küldetésre, amelyet az alábbiakban olvashattok.
Kollégáink tudomására jutott, hogy egy nemzetközi kutatócsapat magyar vezetoje bajba került - nevét sajnos nem adhatjuk ki -, miközben a csapat egy titkos expedíció keretei között nyomozott öt földrészen, utoljára Mongóliában. A magyar kutatót itt látták utoljára, és azután tunt el, hogy az alábbi képet küldte a telefonjáról 2015. március 23-án:
Megtalálták az expedíció útvonaltérképét és a magyar kutató naplóját is, ezeket alább láthatjátok. Sajnos a naplóban levo feljegyzések hiányosak. A nemzetközi kutatócsapatnak a kép és a feljegyzések segítségével 2015. április 15-ig el kell készítenie az expedíció jelentését. A csapattársak éjjel-nappal keresik a magyar kutatót, és kevés az ido, ezért a jelentés elkészítéséhez segítséget kértek. Sejtéseik szerint a magyar feljegyzésekbol az is kiderül, hogy hol tartózkodik most a magyar kutató. Tehát a csapatotok feladata, hogy tanulmányozzátok a képen levo linkeket, a térképet, és a napló alábbi feljegyzéseit. Ezen infók alapján írjátok meg az expedíció jelentését, azaz töltsétek ki a külön csatolt megoldólapot és derítsétek ki, hogy hová lett a magyar kutató. A jelentést 2015. április 15. éjfélig küldjétek el a
[email protected] e-mail címre.
1
DEVECSER, Magyarország VERESPATAK, Románia GÓBI-SIVATAG, KOLUBARA, Szerbia Mongólia
KOLTÁN-BÁNYÁK, Kongó
SALAR DE ATACAMA, Chile
RÉZ-ÖV, Zambia
BANGKA ÉS BELITUNG SZIGETEK, Indonézia
apló, 2015 Expedíció n
cser ár 5., De ve 2015. janu
ió z expedíc a m o t a 1. Felad ez: jelentésh i -es haza A 2010 rófa -kataszt p a z is s ö vör osszú övid és h r n e y il m kozott ásokat o t a h ú v á t sa ezetre é a körny ra? lakosság . oldalban Max. fél
2
Fotó: www.katasztrofavedelem.hu
ával rompat többi tagj a cs a és i tagja is. Há ed b k b tö t a Ismer p a cs ea deós, ett Devecserr ancia fotós-vi fr r te Ma megérkez es m a ók zetője. íciónk: R . a m z expedíció ve a t tagú az exped in m , én töttem zisztensnő és gozni, összeü ol S. a brazil ass d tt ü y eg kotudunk majd bírták. S. elég A csapat jó, és et éd eb s ro eg zi magya érkeztünk m nekik egy iga tni jár. Este fu te en el gg ik és re volt erőnk, molynak tűn ár csak arra m y íg , n ta d et és fára nk egy kisfilm a szállásunkra zü éz n eg m kkel közösen hogy a helyie a helyzetről. beszélgessünk
2015. januá r 9., Verespa tak,
Románia
Remek vendég látók a verespat aki civil aktivist már egy évtize ák, pedig de nagy nyom ás alatt élnek cianidos aranyb a gi gantikus ányaprojekt te rvek miatt. Hih a cég két teljes et etlen, hogy falut ki akar te lepíteni a bánya tartozó 185 m és a hozzá magas zagytáro zó gát miatt, le Kirnyik-hegyet tarolná a . A Mentsük m eg Verespatako tagjaival beszél t! mozgalom gettünk és a kö rnyéket jártuk betekintettünk egész nap, a tervekbe. A sű rű n ap jelentést írni, m után nem bírt am uszáj volt egy kicsit lazítanom egy témába vá , ta lá lt am gó online játéko t itt: http://bit.ly/1 x82bFk S.-ről kiderült, hogy kung-fuzn i is tud, mer t miután R . egy bemutatta, elég lapos poén t eresztett el ar akkor mégsem ról, hogy készíttetne aran yékszert S-nek .
3
Fotók: www.verespatak.ro
ról xpedíció e z a datom 2. Fela shez: yűrű jelenté lő ü karikag z s y é g k e y g ny olni, ho égű ara is Kiszám y n n e amm any) m ány gr (5 g ar h z o h á adnom ászás eg kell M ? kibány ik z ör tént keletke -ben t 0 meddő 0 0 2 skor hogy a nnyezé e azt is, z s n iá el és nyai c usztult p l nagybá a h a enetiy tonn ott átm t u j kb. hán m e ogy égül, h mber n V e . z y e n h á h ivóvíz tták szséges ol tilto h l ü ív leg egé nk tot? országo nyásza á b y Magyar n a r nidos a be a cia
olubara uár 15., K n a j . 5 1 0 2
, Szerbia
is örülök, űködik, még m a y n á b én eszámos sz uk ki az exp tt to sz la á A Balkánon v t 2 es ányá barai lignitb gy a 600 km o h , tő hogy a kolu en b b dö grádtól! A en látni meg -re van Bel m k dícióra: élőb 0 6 k a ott óriási, és cs itt kibányász z a e sz ré b b bánya milyen k nagyo zik. Ma a mellátásána éből szárma szer bek ára és et ég el ló a rnyévekben v sa után a kö zá o y n á lignit erőmű lm u tan k az los anyagai kat mesélte so , k bánya hivata n tü et lg osaival beszé ki falvak lak i hatásokról. egészségügy
3. Feladatom az expedíció jelentéshez: Egy emberalak ábrát készíteni, és az ábra mellé írni, hogy a szénfüstnek milyen egészségügyi hatásai vannak az emberi szervezetre, adott szervekre.
2015. januá r 25., Sal ar de Atacama Dél-Amerika , Chile,
4. Feladatom az expedíció jelentéséhe z: Röviden összefoglaln i, miér t nem igaz az az állítás, hogy a sivat ag úgyis kies, ott nyugodtan lehet bányás zni a lítiumot következmények nélkül.
4
Fotók: www.katasztrofavedelem.hu; www.reduse.org
Nagyon szenve dünk az Ataca ma-sivatag szár Ráadásul mást azságától. sem látni a bá nyák környéké tium kinyerésé n, mint a líhez használt só s talajvíz lepárl A teherautók ál ó medencéket. landóan jönnek -mennek, a sű álarccal kell vé rű por miatt dekeznünk.
2015. februá r 5., Kongó, koltán bányá k Kongóban a he lyiek vendégszer etők, de a bán érezhető a fesz yák körül ültség, különlege s engedélyeket szereznünk, ho kellett gy egyáltalán a bányák körüli tózhassunk. A falvakban fohelyi kultúra fa ntasztikus, R . több képen meg ig yekszik minél örökíteni. 5. Feladatom az ex pedíció jelentéséhez: A kongói koltán bá nyák körül tapasztaltak alapjá n tudósítást kell írnom a hazai hí radóknak arról, mit láttam, mit gondolok a helyzetről, mik a problémák. Fél oldalnyi cikk.
2015 . február 20, Réz-öv, Zambia (Kabwe, Mufulira)
6. Feladatom az ex pedíció jelentéséhez: Be kell írnom, mily en kémiai elem mérgezési tünetei ez ek.
5 5
Fotók:www.flickr.com/photos/bankwatch/sets/
Zambiában vagyunk már második hete, a csapat kezd fáradni. Viszont R. a többieknél is rosszabb bőrben van, pedig nagyon jól összehaverkodott a helyiekkel, akikkel közösen festette le a helyi iskola épületét . Aggasztóak a tünetei: zsibbadnak a végtagjai, izomgyengeségre, fejfájásra, hasi fájdalmakra panaszkodik, magas a vérnyomása. n Ingadozik a hangulata, elfelejtette, hogy hol van és nagyo furán viselkedik. S. felvetette, hogy az egyik orvos-sorozatból ismerősek ezek a mérgezési tünetek, de net hiányában nem tudjuk ellenőrizni és az orvos most nem elérhető.
szigete, Belitung s é a k g n Ba ruár 28., 2015 . feb Indonézia pihenni de most nem , ek rű ö y n ö ssági igetei gy tközi és lako ze em n Indonézia sz a éh N yein: a ngerpar tra… at körülmén sz á y jöttünk a te n á b a i -i kerül javítan itt a bangka l ü nyomásra si ív k n o lm civil mozga verespataki ezt. tapasztalom ónbányánál edíció om az exp 7. Feladat ez: miként jelentéséh ni, hogyan ír le eken n e id v Rö körülmény i a k g n a b sikerült a i. javítan ió az expedíc m o t a d la e 8. F gyar ez: tlagos ma jelentéséh á y g e y g i, ho ) alatt Kiszámoln ltő (30 év ö r e b m e y család eg fel a t használ hány g ón -aktám an. A z ón os háztar tásb yüinkben levő átlag t ü k a : asonlók alapján tablet és h : m lo a t r a ónt p: 3 g, 2 g, lapto 15 g. 5 g, autó: lapostévé:
10., Mon gólia
Időjárási v iszonyok: por vihar! A mongol nomádok egyik utols jur tájukba ó családja n, kint m szállásolt ég fagy, d el a klíma. A h e bent na áziasszony g y o n k e , ll S e u m khgerel m es a viharok eg esélt arró yre gyako l, r h ib o g b y a k a tisztes táv és fojtóbb porolságban is ak még it t a bányá . A z orosz kumiszt iv tól tolmácsun ott, ráadá k kicsit so sul tegnap k bol, úgyho óta szörny gy ma pih ű por viha enőnap. L r tomjegyzeteim e galább tud et rendezg om a etni.
9. Feladatom az expedíció jelentéséhez: Összeírni, hogy hol használjuk a
mindennapokban a kutatócsapatunk által vizsgált bányászott kémiai elemeket.
Még tegnap felírtam felhasználási területeket, amivel csak össze kell kötnöm a megfelelő kémiai eleme(ke)t, de a jegyzeteimet a mongol porvihar ala-
6 6posan összekuszálta.
Fotók:www.flickr.com/photos/bankwatch/sets/; http://www.foe.co.uk/
2015 . m árcius
Elemek
3
Li
50
Lítium
Sn Ón
Felhasznalasi .. terUlet Tv, laptop
Lítium
csomagolóanyag, konzerv Gyerekjátékok
ón
82
Grafit ceruza
Pb
29
Ólom
Cu
73
Réz
Ta
79
Tantál
Au
6
Arany
C
13
Szén
Al
Alumínium
Elektronikai kábel, huzal
ólom
Nyomtatás
Ékszer, pénz
réz
Gyógyszer, kozmetikum
tantál
Mobiltelefon Akkumulátor Háztartási edények
arany
Festék (1970-ből)
Autó
Szén
Bronzszobor Alumínium
Bádog
7
2015. március 13., Mongólia áMég mindig Mongólia, ezúttal a pénzügyi kérdések nyom ba eredünk. atom az 10. Felad ez: jelentéséh expedíció orolet kell fels k 11. Feladatom e t se e n Olya az bankok t á y n á b la k expedíció jelenté ő t e z fi ó nom, aho d a séhez: k európai A „nyersanya k á m támogatjá gá lé b tok” jelenség pedig pro ésével. kifejezésre kellene egy d pénzéből, ö k ű m a jó megbány határozást, defi vannak a során 3 níciót írnom. k n ió íc d e p Utána az exped t és Itt az ex íciónkban vizs van, ezeke a y n á gált b ös n szes bányászat ll e ily at ke k o k n i eset alapján a b ó t a g o m á össze kell foglal at nom a bányák ajd. kapcsán talált leírnom m főbb (pozitív és negatív) gazdas ági, társadalm i és környezeti hat ásokat egy tá blázatban. Csak a helyiek , körn yékbeliek életére vonatkozókat! Amelyik hatás legalább 2 hel yen előfordul, aláh úzandó.
2015. március 19., Mongólia
A vetélkedőt az Európai Unió EuropeAid programja támogatta. Tartalma kizárólag a szervezők felelőssége, nem tekinthető az EU álláspontjának. Projektszám: DCI-NSAED/2012/280-554
8
Fotók:www.flickr.com/photos/bankwatch/sets/
Az expedíció végéhez érkezve összefoglaló anyagokon dolgozom. A jelentés megírása előtt járok egyet a környéken és kiszellőztetem a fejem. Erről a nagyvárosról jut eszembe egy képrejtvény, kár, hogy csak magyarul érthető…