Nagyszénás Az önkormányzat ingyenes közéleti lapja 21. évfolyam 7. szám
2012. július
FALUNAP A hagyományos állami ünnepeken kívül nagyon sok település ünnepli a „saját” napját, amit egyszerően falunapnak nevezünk. Így van ez Nagyszénáson is, hiszen ez egy már évek óta megrendezett ünnepsorozat, ahol a település (és a környezı települések érdeklıdıinek) apraja és nagyja talál a saját korosztályának és érdeklıdési körének megfelelı programot. A nagyszénásiak számára ünnep ez a nap azért is, mert ilyenkor a hagyományos értelemben vett szórakozáson kívül komoly események is történnek: ilyen napon avattuk fel a trianoni emlékmővet, valamint ilyenkor kerülnek kiosztásra a díszpolgári címek, melyeket olyan személyek kapnak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal egy egész közösség tiszteletét vívták ki és személyük sok ember életét befolyásolta vagy jelenleg is meghatározza. A díszpolgári címre való „jogosultságot” helyi önkormányzati rendeletben szabályozta le a képviselı-testület. Egy rendelet önmagában bármilyen „száraznak” tőnik is, a döntés során elhangzó érvek és ellenérvek döntik el, hogy a javasolt személy Nagyszénás díszpolgára lesz vagy sem. Azok a személyek jöhetnek szóba, akik életükkel, munkájukkal a település szolgálatában álltak, példaképet mutattak idısek és fiatalok számára egyaránt. Az a példakép, amelyet a díszpolgári cím tükröz, kell hogy vezérelje a lakosságot és a mindenkori képviselı-testületet is.
Dr. Baja János átveszi a díszpolgári címet
Az idei falunap egy másik ünnepi eseménye, hogy Nagyszénás labdarúgó csapata felnıtt és ifjúsági kategóriában is megnyerte a bajnokságot és az ezzel járó éremátadásra is a falunapon került sor.
Idén két személy kapott díszpolgári címet: dr. Baja János és dr. Soós Attila. Dr. Baja János 46 éve dolgozik Nagyszénáson orvosként. 1990. elıtt tanácstagként, majd a rendszerváltás után képviselıként tevékenykedik. 1970-tıl 2001-ig a helyi szociális otthon orvosa, ill. jelenleg is orvosa az 1997. óta mőködı idısek klubjának. Itt jószolgálati tevékenységbıl látja el a betegeket heti rendszerességgel. A nagyszénási vöröskereszt vezetıje évtizedek óta. Háziorvosként mindig a betegek rendelkezésére áll. Magánemberként igazi kertész és macskabarát.
A felnıtt csapat
Dr. Soós Attila 36 éven keresztül dolgozott orvosként. A 80-as évektıl tagja volt a település vezetésének. Az ı nevéhez főzıdik a Polgári Egyesület Nagyszénásért civil szervezet létrehozása, amely az augusztus 20-i ünnepség megvalósítását kezdeményezte. Másik kezdeményezése volt a Nagyszénási Gyermekek Továbbtanulásáért Alapítvány létrehozása, amely az arra rászoruló, jó képességő gyerekek taníttatását kívánta támogatni. Dr. Soós Attila 2010-ben hunyt el. Az ifjúsági csapat
2
NAGYSZÉNÁS
7. szám
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Képviselı-testületi ülés 2012. május 1./ Beszámoló a község közrendjének és közbiztonságának helyzetérıl, tájékoztató a településen mőködı polgárırség tevékenységérıl Czecher Péter orosházi rendırkapitány és Benkı László, a helyi polgárır egyesület vezetıjének tájékoztatója hangzott el.
2./ Tájékoztató a szennyvízberuházás alakulásáról és a Víziközmő-társulat tevékenységérıl 2011 februárjában pályázatot nyújtott be az Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez - „Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Nagyszénáson „ címmel, a projekt KEOP1.2.0/2F/09-2011-0004 –es azonosító számot kapta. Majd márciusban folyamatosan érkeztek be az ajánlatok a „Nagyszénás település szennyvíztisztításának és szennyvízcsatornázásának kiépítési – Kivitelezési szakasz” címő projekthez kapcsolódó mőszaki és pénzügyi tanácsadás szolgáltatás nyújtásáról. Áprilisban a közbeszerzési tanácsadói feladatok és a projektmanagement ellátására vonatkozóan kapott az Önkormányzat ajánlatokat. A beérkezett ajánlatokat egy három tagú Bíráló Bizottság értékelte, majd választotta ki a nyertes ajánlattevıt. A közbeszerzési feladatok ellátására a Dél- Alföldi Fejlesztési, Közbeszerzési Tanácsadó Kft-t ítélte meg a legmegfelelıbbnek a Bizottság, ık kerültek ki nyertesen az ajánlattevık közül. Mindeközben 2011 augusztusában az Önkormányzatnak feladata lett a MÁV-tól engedélyeket, terveket, vagyonkezelıi hozzájárulást kérni, mivel a szennyvízhálózat két ponton is érinti a vasúti átkelıt, erre a feladatra a Nagy és Társai Bt-t választották ki. 2011 szeptemberét írtunk, mikor megérkezett a tájékoztató levél az Energia Központ Nonprofit Kft-tıl Budapestrıl, hogy a KEOP-1.2.0/2F/09-2011-0004-es számú pályázat „Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Nagyszénáson „címmel a projekt megvalósításához támogatást nyert az Önkormányzat nettó 1.987.848.010 Ft ami az össztámogatás 84,605226 %-át jelenti. A projekt nettó összköltsége 2.349.557.000 Ft. Támogatási Szerzıdés megkötése történt 2011. szeptember 28án. Megbízási Szerzıdés aláírása történt októberben, közbeszerzési tanácsadás tárgyában a Dél- Alföldi Fejlesztési, Közbeszerzési Tanácsadó Kft-vel, Nagy László ügyvezetı lett a megbízott személy a Kft. részérıl. Közbeszerzési eljárás lefolytatása során az általános projektmanagementi feladatok ellátására keresett az Önkormányzat jelentkezıket. Az ajánlatok beérkezése után ismét a három tagú Bíráló Bizottság választotta ki a nyertes ajánlatot, amely egy budapesti székhelyő cég a VTK Innosystem Kft. lett. Velük a megbízási szerzıdés novemberben köttetett meg. A következı résztvevı kiválasztása a jogi ügyek képviselıje volt, amely ugyancsak nyílt közbeszerzési eljárás útján történt meg. Az Önkormányzatnál ismét összeült a Bíráló Bizottság, miután az ajánlatok beérkeztek, majd kiválasztásra került a jogi képviselı is, név szerint Dr.Uzonyi Yvette ügyvéd Debrecenbıl.
A szerzıdés a Dr. Uzonyi Ügyvédi Irodával december végén került aláírásra. 2012 januárjában megtörtént a PR feladatok lebonyolítására történı nyertes cég kiválasztása, illetve a szerzıdéskötés. A legjobb ajánlatot a budapesti CASHFUND Zrt. nyújtotta be, képviselıje Dr. Uzonyi Zoltán. Ezek után megkezdték a közbeszerzési eljárásban kiválasztott résztvevık a munkájukat. A PR cég elkészítette az új internetes honlapot, ahol pontos és naprakész információkkal szolgálnak a szennyvízprojekt alakulásáról. Információs központot hoztak létre az Önkormányzat egyik irodájában, amely fogadóórát is biztosít az érdeklıdı lakosok számára. Válságkommunikációs és cselekvési tervet készítettek el április hónapban. Eközben elkészült egy talajmechanikai szakvélemény is – amely a csatornahálózatra vonatkozik Nagyszénáson. A már korábban elkészült szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztelep tervei az UTB Envirotec Zrt. jóvoltából átdolgozásra és pontosításra kerültek egy projekt megbeszélés során, a FIDIC mérnök felügyeleti és mőszaki ellenıri feladatok teljes körő ellátására vonatkozó dokumentumaival együtt, amelyeket az Önkormányzat benyújtott elıbb mőszaki-szakmai, majd jogi minıségbiztosítás céljából a Közremőködı Szervezethez. Közben történt egy névváltoztatás, pontosabban egy cégkiválás a Dél- Alföldi Fejlesztési, Közbeszerzési Tanácsadó Kft. átalakult IMPERIAL TENDER Közbeszerzési és Tanácsadó Korlátolt Felelısségő Társasággá, amely mostantól ezen a néven bonyolítja le a közbeszerzéshez kapcsolódó ügyeket. Április közepén elkészült és beadásra került a szennyvízprojekthez kapcsolódó 1. számú projekt elırehaladási jelentés (PEJ), mely tartalmazza az eddig elkészült, és ide kapcsolódó eseményeket, melyet az Energia Központ Nonprofit Kft-hez nyújtott be az Önkormányzat. Április végén az Önkormányzat elıbb faxon, majd levélben is értesült arról, hogy a Közremőködı Szervezet elbírálta, majd kiadásra bocsájtotta a közbeszerzési eljárásra vonatkozó mőszaki-szakmai minıségbiztosítási jelentést, és a jogi tanúsítványt, a FIDIC mérnök felügyeleti és mőszaki ellenıri feladatok teljes körő ellátására, illetve a Szennyvízcsatorna-hálózat építésére, valamint szennyvíztisztító telep építésére „Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Nagyszénáson” elnevezéső projekt keretében. Benyújtásra került az elsı Kifizetési Kérelem, melyet a Projektmanagement készített el, és adott be a Közremőködı Szervezethez. Ez tartalmazta az eddig kifizetett számlákat, teljesítési igazolásokat, bankszámlakivonatokat saját erı és ÁFA kifizetésérıl, illetve csıdeljárási nyilatkozatokat. Május közepén kiírásra került közbeszerzési eljárás útján Európai Uniós honlapon két hirdetmény miszerint az Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Tervezı mérnököt, illetve építkezési vállalkozókat keres a kivitelezési munkákra. Az ajánlatok benyújtása 2012. július 2-án 900 óráig lehetséges postán, vagy személyesen, az IMPERIAL TENDER Közbeszerzési és Tanácsadó Korlátolt Felelısségő Társaságnál Budapesten. Az ajánlatok bontása 2012. július 9-én 900 órakor történt meg.
3
NAGYSZÉNÁS
3./ A 2012. évi önkormányzati költségvetés módosítása A 2012. évi költségvetés bevételi és kiadási oldalának növelése 1.890.636 Ft értékben vált idıszerővé. Bevételek: A kiadásoknál részletezett beruházások ÁFA-visszaigénylése miatt 200.000 Ft-tal nı az Önkormányzat Mőködési bevételi elıirányzata az Általános tartalékkal szemben. A Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda államháztartáson belüli Mőködési célú átvett pénzeszközeinek elıirányzata 1.140.900 Ft-tal nı a Bethlen Gábor Alapkezelı Zrt. „Határtalanul” pályázatának bevételével. Ugyanitt az államháztartáson kívüli Mőködési célú átvett pénzeszközeinek elıirányzata alapítványi támogatás alapján 471.000 Ft-tal, magánszemély támogatása alapján 30.000 Ft-tal, vállalkozók támogatása címén 48.736 Ft-tal nı.
Veterán jármővek kiállítása
Kiadások: Az általános iskolai bevételeknél részletezett átvett pénzeszközök alapján az Iskola Dologi kiadásai 1.660.636 Ft-tal, az Átadott pénzeszközönél az ellátottak juttatásai 30.000 Ft-tal nınek. A mővelıdési ház és könyvtár Mőködési célú pénzeszköz átadás elıirányzata a 2.082.560 Ft-tal nı az intézmény Dologi kiadásainak terhére. Az intézmény a pénzeszköz átadás terhére visszatéritendı támogatást nyújt a Polgári Egyesület Nagyszénásért részére a falunapi Neoton koncert és a színpad hangosításának kiadásaihoz. Az Egyesület az általa a Falunap megrendezéséhez elnyert LEADER támogatás alapján az MVH-tól várhatóan 2.000.000 Ft támogatásban részesül, amit önkormányzatunk részére – a visszterhes támogatási szerzıdés alapján – vissza fog fizetni. Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Mőködési célú átadott pénzeszközeinek elıirányzata az Orosházi Többcélú Kistérségi Társulás részére adott magasabb összegő hozzájárulás miatt 181.200 Ft-tal, a gyomai üdülı kapcsán fizetett hozzájárulás miatt 30.000 Ft-tal nı az Általános tartalékkal szemben. A Fejlesztési célú pénzeszközátadás elıirányzat, lakásvásárlási támogatás folyósítása miatt 500.000 Ft-tal emelésre kerül az Általános tartalékkal szemben.
Díszpolgári címek átadása utáni gratulációk
A Felújítási kiadások közé a kistérségi vízmő felújítási kiadásai címén 55.082 Ft, a szennyvíztelep felújítása címén 813.444 Ft kerül beállításra – a ténylegesen felmerülı kiadások alapján - a Fejlesztési tartalékkal szemben.
FALUNAP KÉPEKBEN
Parasztolimpia
A nagy sikerő Neoton koncert
7. szám
4
NAGYSZÉNÁS
7. szám
A 2012-ben meghirdetett társadalmi szervezetek támogatására kiírt pályázat nyertesei Társadalmi szervezet Aranyvesszı Népdalkör Barátság Nyugdíjasklub Betyár Lovas Alapítvány Cassiai Szent Rita Katolikus Karitász Csoport Czabán Samu Mővelıdési Ház Mira Csillagászati Szakköre és Kiss György Csillagda Forintos Alapítvány Közalkalmazottak és Köztisztviselık Nagyszénási Alapszervezete Nagyboldogasszony Plébánia Nagyszénási Aerobik Csoport Nagyszénási Állatvédı KHE Nagyszénási Evangélikus Egyházért Alapítvány Nagyszénás-Gádorosi Evangélikus Egyházközösség Nagyszénási Katolikus Templomért és Egyházközösségért Alapítvány Nagyszénási Keresztyén Nıegylet Nagyszénási Polgárır Egyesület Nagyszénási SE Diák Birkózó Klub Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete
Támogatásból megvalósítandó cél meghatározása Népzenei hagyományok ápolása Kirándulás megszervezése Hátrányos helyzető diákok kirándultatása Családi nap rendezvény megszervezése
Elnyert támogatás formája önkormányzati gépjármő használata 500 km önkormányzati gépjármő használata 500 km ú önkormányzati gépjármő használata 400 km 50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás
Szakköri kirándulások megszervezése
önkormányzati gépjármő használata 500 km út igénybevételének mértékéig
Jótékonysági rendezvény a gyermekekért „Ismerd meg Erdélyt” kirándulássorozat folytatása Gyulai egyházközösség egyházi örökségének megismerése Versenyek nevezési díja Állategészségügyi ellátás biztosítása Épített örökség megırzése - parókiális épület külsejének és kerítésének javítása. Épített örökség megırzése - templomkerítés felújítása közös munkával 2012. évi rendezvények megszervezése
50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás önkormányzati gépjármő használata 500 km
Nemzeti ismeretterjesztı kirándulás megszervezése Községi rendezvényekhez új technikai eszközök vásárlása, régiek fenntartása Üzemanyagköltség támogatására
önkormányzati gépjármő használata 500 kmen belüli út igénybevételének mértékéig 50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás
„Adj vért és ments meg három életet!” program megvalósítása
50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás
25 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás 50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás 50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás 50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás 50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás 25 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás
50 ezer Ft vissza nem térítendı támogatás
Kié a nagyszénási evangélikus templom? Akármilyen irányba változzék is a világ, a legkegyetlenebb erı se tudja kiölni az emberbıl a szépérzéket. Minden embernek megvan a maga ízlése, egy-egy közösség láthatja ugyanazt szépnek. Természetesen nagy szerepe van a szépérzék kialakulásában a nevelésnek, a példaadásnak (mind oly sok mindennek az életben). A szép megítélése soha nem lehet objektív, tárgyilagos. Magától értetıdı, hogy saját tulajdonom, legalábbis a hozzám közelebb álló hamarabb kapja meg a „szép” jelzıt, mint az, ami számomra idegen, közönyös. Ha viszont annak a tudata, hogy az, ami, vagy aki szép, ráadásul az enyém is, akkor még büszke is vagyok rá. És ugyanakkor mennyire tud bántani, ha az, ami az enyém, a miénk, nem szép, sıt visszataszító, esetleg szomorú látvány. Egy ilyen visszataszító, szomorú látvány lett a nagyszénási evangélikus templom. Sokan nézik csodálkozva, hogy egy ilyen nagy épület meg van támasztva, mint egy roskadozó viskó. Hát, még ha látnák, hogy a beltérben nyolc darab 7 méteres és két rövidebb oszlop (25x25 cm!) segítségével van feldúcolva. A magyarázat:A könnyő tetıszerkezetet kicserélték, sokkal nehezebb „csabai” cserépre …Majd késıbb, meggondolatlan emberek sok évvel ezelıtt megbontották a statikai egyensúlyát, kivágták az összetartó vasrudat! 112 éves épület falai nem bírták a terhelést, egy idı után, engedtek, megindultak kifele. A megoldás: sürgısen vissza kell állítani a tetıszerkezetet tartó falak szilárdságát. A munkálat 5 és fél millió forintba kerülne. Feltételes módban írom, mert az a kis közösség, amelyet azok az evangélikusok (és nem csak!) alkotják, akik vállalják az anyagi terheket is, - önerıbıl - nem képes rá.
Kérdés: Kié a nagyszénási templom? Hivatalosan az evangélikusoké. Amíg szép volt, amikor úgy emlegettük, mint ıseink örökségét, büszkén mondtuk: a templom az egész községé. Szép volt, ha más nem a hozzáfőzıdı emlékek kellemesek, családiasak voltak. ” Ebben a templomban keresztelték ıseimet, sıt még engem is; itt konfirmáltam is.” – mondják sokan. Vajon miért csak a múltban volt szép a templom? Vajon miért volt akkor könnyebb „hinni”? Már hallom is a választ: „Tudja, Tisztelendı úr, az elmúlt évtizedek kiölték az emberekbıl a hitet”. Milyen hit volt az, amelyiket annyira ki lehetet pusztítani? Milyen szeretet az, amelyiket parancsra ki lehet pusztítani. Márpedig az igazi hittel vele jár az Isten egyháza, tagjai és temploma iránti szeretet is. Ez sokszor áldozattal jár. A felekezethez való igaz tartozás, vagy nem tartozás – nagyon sok esetben – anyagi okokkal is magyarázható. Ez hit kérdése. De az, hogy a Nagyszénás egyik szép épületét, a község egyik templomát megmentsük, vagy nem, kár lenne, ha csak az anyagiak hiánya miatt nem valósulna meg. Legyen minden nagyszénási polgár (szív)ügye az evangélikus templom! Szeretettel várjuk az evangélikus templom javítására szánt adományokat akár személyesen, akár az ismert lehetıségeket kihasználva. Az Egyházközség bankszámlaszáma:11733168-20002035 Alapítványunk, melynek a fı célja a templomjavítás támogatása, bankszámlaszáma: 53300043-12010013 Erdélyi Zoltán lelkipásztor
5
NAGYSZÉNÁS
ISKOLAI HÍREK EGÉSZSÉGNAP 2012. június 14. Iskolánk egészségnevelési programjának része az évente megrendezésre kerülı egészségnap, amit e tanévben június 14-én tartottunk. A közel ötszáz fıt megmozgató eseményen óvodások, iskolások és szülık vettek részt, ahol ismeretterjesztı elıadásokat hallgathattak és akadályversenyen mérhették össze tudásukat. Külsı partnerként segítette az egészségnap lebonyolítását, és a gyermekeknek szánt sok-sok ajándékkal, jutalommal érkezett az Orosházi Rendırkapitányság bőn- és baleset-megelızési elıadója Kis Rozália rendır fıhadnagy, valamint az Autóklub nagyszénási szervezete Nagy Zoltán vezetésével. Meghívottként foglalkozást tartottak: dr. Ugró Éva iskolaorvos, Nagy Attiláné és Zsofenszkiné Varjú Mónika védınık, Szpisják Szilvia könyvtáros, Nagy István és felesége gépjármőoktatók. A gyerekek kocsikáztatását vállalta a Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány. Az egészségnap teljes üdítıital ellátását, fejenként egy liter Sió gyümölcslé formájában, egy sikeres rajzpályázatnak köszönhetıen a Sió Eckes Kft. biztosította. Kiemelt szerepet kapott a nap folyamán a bőn- és baleset megelızés és közlekedésbiztonság. Kis Rozália, az Orosházi Rendırkapitányság rendır fıhadnagya szemléletes példákkal alátámasztott elıadásában nyomatékosan felhívta a tanulóifjúság figyelmét a közúti közlekedés szabályainak betartására, a nyár veszélyeire, és a szabálysértések következményeire. A magával hozott „ittaság-szemüveg” kipróbálásával a gyerekek megtapasztalhatták, milyen változást idéz elı az alkoholfogyasztás a környezet érzékelésében. Az akadályverseny állomásain a pedagógusaink mellett meghívott elıadóink is feladatokat állítottak össze és értékelték azok teljesítését. A közlekedési elméleti és ügyességi feladatok mellett volt elsısegélynyújtás, és sportverseny. Az egészséges táplálkozás szabályairól tesztfeladat szólt, és a nagy sikerő Sió-totó. Motoros szimulátoron is kipróbálhatták tudásukat a résztvevık. A célállomás a fıépület aulájában volt, ahol a beérkezı gyermek és szülıi csapatokat üdítıital várta, és eredményhirdetésig a jó hangulatú Sió bulin, illetve sétakocsikázáson vehettek részt. Korcsoportonként az elsı három helyezett csapat oklevéljutalmat és gyümölcsöt kapott. Emellett az Autóklub nagyszénási szervezete és az Orosházi Rendırkapitányság a KRESZ teszten és a kerékpáros ügyességi versenyen elért legjobb egyéni teljesítményeket is díjazta névre szóló ajándékokkal, nagy örömet okozva ezzel a nyerteseknek. Köszönjük a szervezés és a lebonyolítás terén nyújtott segítséget a segítı szervezeteknek és magánszemélyeknek.
GONDOZÁSI KÖZPONT Idısek Klubjában történt Egész évben arra várunk, hogy ragyogó napsütésben élvezhessük a nyár örömeit. Végre megérkezett az igazi nyári idı. Egész hónapban változatos programokkal vártuk klubtagjainkat. Számtalan színes programot kínáltunk, sok lehetıség állt az érdeklıdık rendelkezésére, hogy tartalmasan tölthessék el szabadidejüket. Június elsején a férfinap eseményeit elevenítettük fel a rendezvényen készített dvd segítségével. Június 3-án került sor a XV. Országos és Nemzetközi Nyugdíjas Találkozóra Cserkeszılın. Az ország minden területérıl érkeztek fellépık. Mősorszámaikkal bemutatkozhattak egymásnak és az érdeklıdı közönségnek, akik vastapssal jutalmazták a színvonalas produkciókat. A találkozón résztvevı klubtagjaink,
7. szám
akik felkészültségükkel és nívós elıadásukkal hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez: Varga Mihályné, özv. Frák Ferencné, Szpisják Mihályné, Valuk Mihályné és az Orchidea tánccsoport Kaczkó Istvánné vezetésével.
Június 7-én meghívott elıadónk Kellermann Ferenc a derékfájásról tartott igen részletes és tartalmas elıadást. A megelızésre fektette a hangsúlyt, de jó tanácsokkal szolgált arra az esetre is, amikor a derékfájás már kialakult és a baj megtörtént. Az elıadás végén az érdeklıdık kérdéseket tehettek fel, megoszthatták saját tapasztalataikat az elıadóval is és a megjelentekkel is. Június 8-án Czeglédi Mihály folytatta megkezdett elıadássorozatát a véletlenekrıl, megmagyarázhatatlan dolgokról.
Június 12-én az érdeklıdık izgalommal telve várták a programunkban meghirdetett „ Ki mit tud?” ügyességi és szellemi vetélkedıt. A játékmester, Czeglédi Mihály, színes és változatos feladatokat állított össze a versenyzıknek. A nagy érdeklıdésre való tekintettel öt-öt fıs csapatok mérték össze tudásukat. A „tétje” a vetélkedınek az volt, hogy együtt lehessünk és jól érezzük magunkat. Az elgondolás teljesült, mert a hangulat kiváló volt, a versenyzés izgalma mindenkire ráragadt. A visszajelzések azt bizonyították, hogy igény van az ilyen típusú programokra is, ezért szeretnénk hagyománnyá tenni ezt. Június 14-én Erdélyrıl, az ott látottakról és tapasztaltakról mesélt és osztotta meg saját élményeit Dimák Béláné. Elıadása olyannyira magával ragadta a hallgatóságot, hogy szinte ott érezhettük magunkat a bemutatott helyszíneken. Dimák Béla kedvenc kızeteit mutatta be. Földrajztanár múltja által még színesebbé és érthetıbbé tette az elıadást. A saját maga győjtötte kızeteihez részletes és érdekfeszítı kommentárt főzött. Korunk egyik népbetegsége a magas vérnyomás. Nagy hangsúlyt kell fektetni a prevencióra, megelızésre. Hasznos tanácsokat adott a betegség megelızéséhez Kulcsár Károlyné, de a már kialakult probléma esetére is javasolt megoldásokat a betegséggel való együttélésre.
6
NAGYSZÉNÁS
Ha nyár, akkor strand, fürdızés. Elmaradhatatlan programjaink egyike a nyári hónapokban. Június 21-én Gyomaendrıdön kapcsolódhattak ki a fürdeni vágyók. Nem maradt el a szokásos sütkérezés sem, kókusztekercset és kenyérlángost sütöttünk klubtagjaink segítségével. Június 28-án Hári József Tizenöt nap történetének utolsó fejezetét hallgathatták meg az érdeklıdık. Természetesen állandó szolgáltatásaink is klubtagjaink rendelkezésére állnak. A klub dolgozói
___________________________________________
ÚSZÓTANFOLYAM A Gondozási Központ Családsegítı Szolgálat szervezésében megkezdıdött az úszótanfolyam. Az elsı turnus már befejezıdött, nagy lelkesedéssel indultak reggelente a gyerekek. Az oktatás a következı egy hónapban is teljes létszámmal folytatódik. Reméljük, a következı hetekben is kedvez majd az idıjárás az úszni tanuló nebulóknak. a Családsegítı Szolgálat munkatársai
JÁTSZÓHÁZ NYÍLIK! A nyári szünet hasznos eltöltésében szeretnénk segíteni! 2012. 07. 05 - 2012. 08. 10. Közös játékokkal, sütéssel-fızéssel tegyük felejthetetlenné a nyarat. Szervezı: Gondozási Központ Családsegítı Szolgálata Játszóház helyszíne: Nagyszénás, Március 15. tér 8. Minden héten hétfıtıl péntekig 13- 15 óráig. Ha van kedved, gyere el, szeretettel várunk!
TISZTELT NAGYSZÉNÁSIAK! Gyógykezelések, védıoltások (pl. veszettség elleni oltás) végrehajtásában továbbra is számíthatnak rám! Dr. Tímár Péter Gádoros, Nagy u. 48. 06-30-358-3495
7. szám
SÍRKİKÉSZÍTÉS Gránit síremlékek: Egyszemélyes: 200.000 Ft-tól Kétszemélyes: 300.000 Ft-tól Mőkı síremlékek: Egyszemélyes: 110.000 Ft-tól Kétszemélyes: 150.000 Ft-tól Sánta Péter 06-30-312-5774 E-mail:
[email protected] www.santapeter.atw.hu Rövid, pontos határidıvel. HÍVÁSRA DÍJMENTESEN FELKERESEM! A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje Ügyfélfogadás: hétfı: 8.00 – 12.00 óráig kedd: 8.00 – 12.00 és 13.00 – 16.00 óráig szerda: 8.00 – 12.00 óráig csütörtök: 8.00 – 12.00 és 13.00 – 16.00 óráig
Ivartalanítási akció! Egyesületünk 50%-os kedvezménnyel vállalja házikedvencek ivartalanítását. Az ivartalanított állat nem csavarog ellenkezı nemő társat keresve, nem bontja szét a kerítést és fıleg nem szaporodik. Nincs többé gond arra, hogy kinek ajándékozzuk el a kiskutyát vagy kiscicát. A falubeliek közül sokan elıszeretettel bedobozolják és kidobják az állatokat, július 3-án is volt erre példa, egy alaposan beragasztott dobozba tettek 3 kismacskát, és kivitték a határba. 2 hónaposan a 40 fokba a tőzı napon! NEM EZ A MEGOLDÁS! A megoldás az, amit mi kínálunk. Arról nem is beszélve, hogy ez bőncselekménynek számít. Az elkövetı lelkivilágát meg sem érdemes említeni. Sajnos névsorral is alá lehetne támasztani. Heti rendszerességgel viszünk állatokat ivartalanítani, nagyon sok elégedett gazdival tartjuk a kapcsolatot. Várjuk minden felelıs állattartó jelentkezését, aki egyetért azzal, hogy a kedvtelésbıl tartott állatoknak is legyen jó életük és ne a bizonytalanság várjon rájuk egy ismeretlen helyen. Tel.: 06-20-514-4146 Mottónk: Jusson mindnek szeretı gazdi! Kiadja: Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata ISSN 2061-0777 Készült: Pergamen Bt. Orosháza E-mail:
[email protected]