3 Moholon augusztus 20-án misével és koszorúzással emlékeztek Szent István államalapító magyar királyra a falubeliek, a belgrádi magyar nagykövetség, a községi önkormányzat, a helyi közösség és a pártok képviselői az adai önkormányzat, a Szarvas Gábor Könyvtár és a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület által szervezett rendezvényen. Immár tizenötödik alkalommal hömpölygött tömeg Ada sétálóutcáján augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján. Az Aranykapu Művelődési Egyesület által szervezett Nagyboldogasszonyi Aranykapu-vásár árusai és portékáik között százak mozgolódtak, annak ellenére, hogy idén sajnos mind a szervezők, mind a nézelődők zsebében karcsú pénztárca lapult. A Szarvas Gábor Könyvtár gyermekrészlege a nyári szünidő ideje alatt izgalmas játékos nyelvi foglalkozásokkal várta mindazokat, akik tartalmasan szerették volna eltölteni a szabadidejüket, ugyanis délelőttönként angol, német, szerb és magyar nyelvű fejlesztő foglalkozások várták a gyerkőcöket. Az oktatókat a foglalkozásokon szerzett tapasztalataikról kérdeztük. Augusztus közepén községünk településeire is ellátogatott a Tanyaszínház társulata, amely augusztus 12-én Moholon, augusztus 13-án pedig Törökfaluban mutatta be az Ilja próféta című előadását. A darabot az adai születésű, jelenleg Budapesten élő színművész, Nagypál Gábor állította színpadra, az előadásban pedig az Adai Színtársulat tagja, Szalai Bence is szerepet kapott. Községünkben a nyár folyamán sem állt meg a sportélet, hiszen egyéb programok mellett kosárlabda-, standröplabda- és kispályás focitorna, valamint kézilabdatábor is várta az érdeklődőket. A közeljövőben kispályás fociliga indul községünkben, de a jövőbeli tervek között sakktorna és egyéb rendezvények megrendezése is szerepel. Jelentős újításokkal vágott neki az idei strandidénynek az Adica Üdültetési Közvállalat, amely az olimpiai medence felújítása mellett csúszdák felszerelésével és egyéb újdonságokkal kívánta vonzóbbá tenni a medencekomplexumot a látogatók számára. Az igazgató elmondása szerint a látogatók részéről rendkívül sok pozitív visszajelzés érkezett hozzájuk a nyár folyamán.
Kedves olvasónk! Amikor elvállaltam a Szarvas Gábor Könyvtár vezetését, az a cél vezérelt, hogy megpróbálom közelebb hozni községünk lakóihoz azokat a kulturális értékeket és tartalmakat, amelyek létrejönnek községünk területén. Sokszor lehet hallani az „Adán semmi sem történik” mondatot. Ezzel nem értek egyet. Ha csak egy kicsit is megkaparjuk a mindennapok felszínét, azt tapasztalhatjuk, hogy községünk területén sok szorgalmas és tenni akaró ember él, dolgozik, alkot. Napról napra számos civil szervezet, intézmény látja el feladatát, az ott dolgozók pedig teszik a dolgukat. Programokat szerveznek, kiállítanak, filmet vetítenek, színházi előadásokat tartanak, hagyományt ápolnak, közérdekű tevékenységgel foglalkoznak. Sajnos, a rendezvényeikről és az elért eredményekről szóló hírek nem mindig jutnak el a széles közönséghez. Véleményem szerint ez azért van így, mert nem rendelkezünk a megfelelő információval, hogy hol és mikor történnek az események. Hová kell mennünk, ha szabadidőnket tartalmasan szeretnénk eltölteni, és azt sem biztos, hogy tudjuk, hol és hogyan tudjuk bemutatni környezetünknek a bennünk rejlő kreativitást. Kiadványunk célja változtatni ezen a tendencián. Információt szeretnénk adni és kérni is egyben a községünkben zajló kulturális és közérdekű eseményekről, beszámolni a már megtartott rendezvényekről, továbbá hírt adni azokról a programokról, amelyek előttünk állnak. Remélem, sikeresek leszünk, és megálljuk helyünket a kihívások során! Bevezetőnk végén köszönetet szeretnék mondani intézményünk alapítójának, Ada község önkormányzatának, amely felismerte kiadványunk hiánypótló jellegét, és támogatta megjelenését. Csonka Áron főszerkesztő
KÖZSÉGI KALAUZ – Alapító: Ada Község Önkormányzata. Kiadja: Szarvas Gábor Könyvtár. Fő- és felelős szerkesztő: Csonka Áron igazgató. Munkatársak: Horváth András, Huszák Gábor, Madarász Dániel, Máriás Endre, Nagybali Tamara, Pál Zsófia, Zsoldos Róbert. Lektor: Kávai Mucsi Katalin. Műszaki szerkesztő: Bálint Tibor. A szerkesztőség címe: Szarvas Gábor Könyvtár, Felszabadulás tér 3/A, 24430 Ada. A könyvtár telefonszáma: 024/851-115. Az igazgatóság telefonszáma: 024/851-615. E-mail cím:
[email protected],
[email protected].
4
Szent István-napi ünnepség Moholon A magyar államalapítás ünnepén Váradi Emil, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének első titkára mondott köszöntőt
M
oholon augusztus 20-án misével és koszorúzással emlékeztek Szent István államalapító magyar királyra a falubeliek, a belgrádi magyar nagykövetség, a községi önkormányzat, a helyi közösség és a pártok képviselői az adai önkormányzat, a Szarvas Gábor Könyvtár és a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület által szervezett rendezvényen. A megemlékezésen Mester Dániel moholi plébános mutatott be ünnepi misét Szent István napja alkalmából a helyi katolikus templomban. Ezután koszorúzási ünnepséget tartottak a templomkertben lévő Szent István-szobornál, ahol az államalapító király szentté avatásának 930. évfordulóján, a magyar államalapítás ünnepén Váradi Emil, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének első titkára mondott ünnepi beszédet. A nagykövetség tisztségviselője hangsúlyozta, hogy Szent István életműve felbecsülhetetlen jelentőséggel bír a magyar
A megemlékezésen Mester Dániel moholi plébános mutatott be ünnepi misét nemzet számára. Nevéhez kapcsolódik a Kárpát-medence egységének megteremtése, a szuverén, egységes, keresztény magyar állam megalakítása. Mint mondta, István értékrendjének és gondolkodásmódjának megismeréséhez a fiához, Imre herceghez írt intelmei adják a leghitelesebb forrást. István a hitet jelölte meg legfőbb értékként, minden embert egyenlőnek tekintett, és a szeretet erejét hirdette. Váradi Emil szavai szerint az államalapító magyar királynál a nemzeti értékek és az egyetemesség, a más kultúrákra való nyitottság nem állnak szemben egymással, hanem egymást erősítik.
Az ünnepségen Váradi Emil, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének első titkára mondott köszöntőt – István király ereklyéjét, a Szent Jobbot a budapesti Szent Istvánbazilika őrzi. A Szent Jobb önmaga is egy jelkép: egy összeszorított kéz. István célja az volt, hogy összefogja a magyarságot közös értékeink alapján. Viseljük büszkén magyarságunkat, és vigyük tovább történelmi értékrendünket, istváni örökségünket, akárhol is vagyunk magyarok a világon: itt, Moholon, Budapesten, Csíkszeredában, Beregszászon, Dunaszerdahelyen, Londonban vagy Buenos Airesben – mondta Váradi Emil, aki hozzátette, hogy Szent István öröksége nem mindig könnyű, hiszen magyarnak lenni sokszor nem volt könnyű a történelem során, de ezt büszkén kell vállalnunk. A megemlékezés végén az ünneplők megkoszorúzták az államalapító magyar király szobrát. A belgrádi magyar nagykövetség képviseletében Váradi Emil helyezett el koszorút a szobornál. Az adai önkormányzat nevében Urbán Mónika polgármester-helyettes és dr. Horvát Arežina Erika, a községi képviselő-testület elnökhelyettese koszorúzott. A Demokrata Párt részéről Tóbiás József tartományi képviselő és Rákos Rózsa művelődési ügyekkel megbízott községi tanácsos, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége részéről Csonka Áron pártelnök és Kalmár Gábor, az adai képviselő-testület képviselője, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében Világos Tibor, a párttanács tagja és Sutka Antal, az adai képviselőtestület képviselője helyezte el a kegyelet virágait.
A megemlékezés végén az ünneplők megkoszorúzták az államalapító magyar király szobrát
Zs. R.
5
Az új kenyér ünnepe Törökfaluban A főzőversenyre harmincegy falubeli, vidéki és magyarországi csapat nevezett be
K
enyérszentelő ünnepséget és kakaspörköltfőző versenyt tartottak július 28-án Törökfaluban. Több száz helybeli és vidéki személy vett részt az ünnepségen, ami késő délelőtt a kakaspörköltfőző versennyel kezdődött a szabadtéri színpadnál, majd este kenyérszentelő misével folytatódott, és végül zenés-táncos műsorral zárult. A rendezvényt a Százszorszép Művelődési Egyesület a Junitisz Ifjúsági Szervezettel és a helyi közösséggel karöltve szervezte meg. A főzőversenyre harmincegy falubeli és vidéki csapat nevezett be, köztük magyarországiak, akik szintén nagy hozzáértéssel készítették el a helybeli specialitásnak számító ételt. A zsűri szerint a legjobb kakaspörköltet a zentai Bogdán Zsófia készítette el, a második helyen végzett Balla Ferenc a magyarországi Balotaszállásról, a harmadik helyet a törökfalui Varga Rudolf érdemelte ki főztjével. A főzőverseny résztvevőinek a házigazdák különféle ügyességi játékokat is szerveztek a helyszínen. A faluban késő délután tíz fogat részvételével felvonulást is tartottak. A kenyérszentelő ünnepség résztvevői este hét órakor menetben vonultak a búzakoronával és az új kenyérrel a Szent Gellért katolikus templomba, ahol Kormányos Zoltán törökfalui és Nagy József zentai plébános mutatott be ünnepi misét, amelyen megáldották az új kenyeret. Ezt művelődési műsor követte a szabadtéri színpadon, ahol helybeli és környékbeli művelődési egyesületek tagjai mutatkoztak be. Az egybegyűlteket dr. Zsoldos Ferenc, a Magyar
Nemzeti Tanács alelnöke köszöntötte. A műsoron fellépett a tornyosi Ady Endre ME asszonykórusa és tamburazenekara, a kevi Móra István ME Bazsarózsa asszonykórusa és Jóbarátok tamburazenekara, valamint a Gyöngyvirág néptánccsoport, a gunarasi
József Attila ME Rozmaring asszonykórusa, az adai Vadvirág HK néptáncosai és énekesei. Továbbá színpadra lépett a törökfalui Százszorszép ME Búzavirág asszonykórusa, a falubeli óvodások, valamint néptáncot mutattak be a helyi kisiskolások. Fellépett Nagy Rózsa népdalénekes és a tornyosi
tamburazenekar, Patócs Amanda és Török Klárika verset mondott, a völgyparti Molnár Enikő és Molnár Emese pedig modern tánccal szerepelt a műsoron. Zs. R.
Kenyérszentelő ünnepség Adán A Vén Fiáker Lovas- és Fiákeresklub augusztus 10-én kenyérszentelő ünnepséget rendezett Adán, a Topolcsányi-tanyán,
ahol egész napos program és finom ebéd várta a helybeli és vidéki vendégeket. A délelőtti órákban a tanyáról indulva
Az ünnepségen hálaadó misét tartottak, amelyen megszentelték az új búzából készült kenyeret
több tucat lovas és fogatos vonult fel Adán és Moholon, hogy felelevenítsék a lovas hagyományokat. Az ünnepség helyszínén délután hálaadó misét tartottak, amelyen a helyi papok, Világos Miklós katolikus káplán és Radovan Maljković ortodox pópa szentelték meg az új búzából készült kenyeret. Ezután a hagyományápoló egyesületek műsora következett, amelyen felléptek a Moholi Nyugdíjas-egyesület tagjai, az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör asszonykórusa és táncosai, valamint a csókai Pannónia férfikórus. A rendezvény zenés mulatsággal zárult. A házigazda egyesület vezetőjétől, Szabó Józseftől megtudtuk, hogy a kenyérszentelő ünnepség megszervezését támogatta az adai önkormányzat, a II. helyi közösség, az egyesület tagsága és helybeli lakosok is. Zs. R.
6
Tizenötödször ünnepeltünk Nagyboldogasszony napján Sóti Évával, az Aranykapu Művelődési Egyesület művészeti vezetőjével a Nagyboldogasszonyi Aranykapu-vásár apropóján beszélgettünk
I
mmár tizenötödik alkalommal hömpölygött tömeg Ada sétálóutcáján augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján. Az Aranykapu Művelődési Egyesület által szervezett Nagyboldogasszonyi Aranykapu-vásár árusai és portékáik között százak mozgolódtak, annak ellenére, hogy idén sajnos mind a szervezők, mind a nézelődők zsebében karcsú pénztárca lapult. A portékáikat kínáló kézművesek termékeinek színkavalkádja, az apró és nagyobbacska tánccipők mozgása, a kürtőskalács illata mind-mind hozzátartozik ehhez a naphoz. Az idei rendezvény részleteiről és tapasztalatairól Sóti Évát, az Aranykapu Művelődési Egyesület művészeti vezetőjét kérdeztük. Hogyan összegezné az idei Nagyboldogasszonyi Aranykapu-vásárt? – Nagy örömünkre szolgál, hogy tizenötödik alkalommal is meg tudtuk szervezni a vásárt. Az az összeg, amit erre a rendezvényre kapunk, minimális, ám igyekeztünk a maximumot nyújtani az embereknek, Ada község polgárainak. Az idei vásár azért volt különleges, mert a rendezvény tizenöt éves története során talán először fordult elő az, hogy a szentmise idején tele volt a templom. Minden föllépő népviseletbe öltözött, és azzal, hogy Világos Miklós káplán bevezetett bennünket a templomba, tovább emelte a szentmisének és magának a rendezvénynek a fényét. Ünnepnek éreztük ezt az eseményt mindannyian, ünneplőbe öltöztek a gyerekek és mindenki, aki megjelent a misén. A káplán úrtól igazán szép prédikációt hallhattunk, nagyon megható volt, teljesen új fénypontját képezte a vásárnak. Az idei programból sem maradt ki a művelődési műsor. Milyen újdonságot tapasztalhattak az érdeklődők? – A műsort megpróbáltuk az előzőekben megszokottaktól eltérő módon összeállítani. A korábbi években ugyanis a másfélkét órás műsort követően utcabált is tartottunk. Idén ugyanakkor szerettük volna egy kicsit hosszabbra hagyni a műsort, és nem szervezni külön utcabált. Abban reménykedtünk, hogy ezzel talán egy kicsivel tovább a színpad mellett tudjuk tartani a közönséget. De sajnos rá kellett jönnünk arra, hogy a nézők nem maradnak tovább a helyszínen. Mivel másnap munkanap volt, tizenegy-éjfél körül sajnos már szétszéled-
tek az emberek a korzóról. A műsor idén a gyermekeké volt, az alsós és a felsős néptáncos gyermekeké, amivel az volt a célunk, hogy a felnövekvő generáció is érezze meg azt, milyen fontos ez az ünnep ma is, ahogy
Sóti Éva régen is az volt. A magyarok szívében-lelkében ünnep maradt Nagyboldogasszony napja. Az ön szívében melyik volt a legünnepibb pillanat az idei rendezvényen? – Az én szívemben az volt a legünnepibb pillanat, amikor azt láttam, hogy a műsor után a gyerekek beálltak táncolni, és szemmel láthatóan rendkívül jól érezték magukat. Ez is a célunk, az, hogy a népzene mellett a gyerekek és a fiatalok teljesen feloldódjanak, együtt énekeljenek és táncoljanak.
Ahogyan Ön is említette, tizenötödik alkalommal rendezték meg a vásárt. Milyennek látja a rendezvénynek a község életében betöltött szerepét? – Nagyon sokan azt mondják, hogy érdektelenek az emberek. Mégis, hogyha egy olyan hagyományhoz kapcsoljuk a rendezvényt, ami közel áll az emberekhez, mint amilyen például a népzene és a néptánc, örömmel fogadják azt, szívesen eljönnek, megnézik a programokat, beszélgetnek, és közben jól érzik magukat. Attól függetlenül, hogy jó-e az idő, vagy rossz, meleg van-e, vagy hideg, az Aranykapu-vásáron mindig sokan megjelennek. Tizenöt évvel ezelőtt félve indítottuk el ezt a kirakodóvásárt, nagy reklámot kerekítettünk neki. Szinte minden utcába elmentünk, plakátokat, szórólapokat vittünk. Akkor meglepett bennünket, hogy az emberek mekkora örömmel fogadták a rendezvényt, és az is, hogy valójában nagyon kevés pénzből is lehet olyan rendezvényt szervezni az emberek számára, amelyen nagyon jól érzik magukat. A jövőben milyen pillanatokat terveznek adni az embereknek? Mire készülnek? – Természetesen vannak terveink. Az idei vásár azonban azt bizonyította, hogy amennyiben nem lesz tapasztalható nagyobb összefogás, és amennyiben nem kapunk számottevőbb anyagi támogatást, akkor ezeket a terveinket nem fogjuk tudni megvalósítani. A rendezvényt jelenlegi formájában mindenképpen meg tudjuk és meg is fogjuk tartani, de csakis abban az esetben tudjuk fejleszteni, például jobb hangosítással vagy nevesebb vendégek meghívásával, ha nagyobb támogatást kapunk rá. Köszönetet szeretnék ugyanakkor mondani mindazoknak, akik eljöttek és megnézték a rendezvényt, de külön köszönet illeti a kézműveseket is, akik évről évre eljönnek, és színessé teszik a vásárunkat, és köszönetet szeretnék mondani azoknak a szülőknek és fellépőknek is, akik évről évre eljönnek, hogy együtt léphessünk fel, együtt énekelhessünk, együtt ünnepelhessünk. Pál Zsófia
7
Szünidei foglalkozások A Szarvas Gábor Könyvtár gyermekrészlege a nyáron is izgalmas programokkal várta a legkisebbeket
A
Szarvas Gábor Könyvtár gyermekrészlege a nyári szünidő ideje alatt izgalmas, játékos nyelvi foglalkozásokkal várta mindazokat, akik tartalmasan szerették volna eltölteni a szabadidejüket, ugyanis délelőttönként angol, német, szerb és magyar nyelvű fejlesztő foglalkozások várták a gyerkőcöket. Az oktatókat, Gálik Pintér Orsolya angoltanárt, Nagybali Tamara szerb és magyar nyelvért felelős oktatót, valamint Kranjec Lilien német szakos tanárt a foglalkozásokon szerzett tapasztalataikról kérdeztük.
GÁLIK PINTÉR ORSOLYA – Mi a szókincsfejlesztésre fektettük a hangsúlyt, különféle dalokat és mondókákat tanultunk. Arra törekedtem, hogy megértsék az alapvető kérdéseket, és tudjanak rájuk válaszolni is. Hasznos időtöltés-
keknek hat-hét éves korukig a jobb és a bal agyféltekéjük közötti kéreg még nem szilárdult meg, így az információk akadálytalanul jutnak át egyikből a másikba. Nagyon fontos tízéves korukig megismertetni az idegen nyelveket a gyerekekkel, ugyanis így később könnyebben fejleszthetik a nyelvi kompetenciájukat. A játékos nyelvtanulás közelebb hozza hozzájuk a még ismeretlen idegen nyelveket, és azok spontán módon, könnyedén ivódnak beléjük. Másodsorban a nyelvtanulás abból a szempontból is fontos, mert a gyerekek betekintést nyerhetnek egy számukra még ismeretlen, idegen kultúrába, ily módon tágul a horizontjuk, kíváncsibbakká válnak, és később jobban tudnak teljesíteni. A nyári foglalkozások célja az volt, hogy a gyerekek egy kis ízelítőt kapjanak a német nyelv szépségeiből. Játékosan, énekelve, rajzolva megtanuljanak néhány alapdolgot, illetve hallják a német nyelvet. Ez alatt a rövid idő alatt megtanultunk köszönni, számolni, felismerni a színeket, és persze remélem, kedvet kaptak a további nyelvtanuláshoz is! (pp)
Strandröplabdabajnokság nek szántuk, hogy amíg a szülő dolgozik, a gyerek kellemesen is érezze magát, de közben tanuljon is. Nagyon jó volt nekem is, hiszen megismertük egymást a gyerekekkel, kikapcsolódtunk. A gyerekek nagyon aranyosak és befogadóak voltak. Inkább a kisiskolások jöttek, első és második osztályosok, valamint óvodások. Fontos minél kisebb korban elkezdeni, minél korábban megszerettetni az idegen nyelvet a gyerekekkel, hiszen akkor még sokkal fogékonyabbak, mint később. Azt reméljük, hogy az ősztől induló nyelvtanfolyamon folytatni tudjuk majd a nyelvtanulást, komolyabb formában, a tudásszintjüknek megfelelő csoportokban.
NAGYBALI TAMARA – Mindig is hiányoltam a környezetnyelv-oktatás módszerei közül azt a játékosságot és könnyedséget, ami az idegennyelv-oktatás módszertanának már régóta sajátja. Játékkal, énekléssel, mosolyogva, észrevétlenül praktikus tudást szerezni és azt el is raktározni – ez volt a nyári foglalkozások legfőbb célja. A szünidei hőségben a többi program csábítása ellenére hétről hétre lelkes csapat töltötte meg a gyermekkönyvtárt, hogy együtt járjunk körül egy-egy témát, eljátsszuk, megszámoljuk, eltáncoljuk, kiszínezzük, meghallgassuk, elénekeljük, lerajzoljuk, vagy éppen elmutogassuk. Közhely ugyan, de tényleg óriási dolog, hogy a huszonegyedik században egy gyermek a forgószék és a monitor helyett a könyvtárban játszik, és már alig talál a polcon olyan könyvet, amit még nem forgatott odahaza. Úgy gondolom, ebben óriási szerepe van a barátságos környezetnek. Remélem, a mosoly, a munkakedv és a szorgalom az iskolakezdés után sem lankad majd!
KRANJEC LILIEN – Elsősorban fontos kiemelni, hogy a nyelvek elsajátítása gyermekkorban jóval kevesebb erőfeszítéssel jár, mint később, hiszen a gyere-
Strandröplabda-bajnokságnak adott otthont az adai Tisza-part strandja augusztus 2-a és 4-e között. A rendezvény, amelyre összesen nyolc háromfős csapat nevezett be Adáról, Zentáról és Moholról, az Ifix Ifjúsági Szervezet kezdeményezésére Ada Község Sport- és Testnevelési Központjának támogatásával zajlott le. – Szervezetünk rendkívül fontosnak tartja, hogy egyéb tevékenységek mellett sportolási lehetőséget is nyújtson a fiatalok számára – fogalmazott Mikusák István, az Ifix elnöke. – A rendezA győztes csapat tagjai: vénnyel összesMiloš Dubajić, Dušan Dicségében nagyon kov és Zoran Šarović elégedett vagyok, hiszen a közönség rendkívül izgalmas mérkőzéseket láthatott. Ugyan valamennyivel több jelentkezőre számítottunk, de a szervezés és a lebonyolítás során is minden zökkenőmentesen zajlott, éppen ezért a jövőben is több hasonló torna megszervezését tervezzük – magyarázta Mikusák István, hozzátéve, az Ifix Ifjúsági Szervezet a közeljövőben több program elindítását és újraindítását is tervezi. A strandröplabda-bajnokság aranyérmét és a legjobbnak járó elismerést a moholi Moli együttes szerezte meg, a dobogó alsóbb fokain pedig két adai gárda végzett. Az ezüstérmet a Picmilinder i drugovi, a harmadik helyezést pedig a Nekem 8 csapat szerezte meg. A legeredményesebb csapatok tagjai az érmek mellett pénzjutalomban és tárgynyereményekben is részesültek. (pp)
8
A próféta hozzánk is eljött A Tanyaszínház idei előadását, amit Moholon és Törökfaluban is láthatott a közönség, az adai születésű Nagypál Gábor állította színpadra
A
A különbségtétel, a különbséget tenni tudás rendkívül fontos momentuma mindennapjainknak is, hiszen akármerre nézünk, mindenütt mondvacsinált prófétákkal vagyunk körülvéve, köztük olyanokkal, akiknek ténykedése valódi értékeken alapul, és olyanokkal is, akiké megkérdőjelezhetőekre és megkérdőjelezendőkre támaszkodik, akik csupán a környezetük produktumai, még akkor is, ha erről ők maguk is olyan gyakran hajlamosak megfeledkezni. Joggal merülhet fel persze a kérdés, vajon az ilyen Valamennyien emlékezhetünk, igaz, leg- valóságos kálvária. Egy mese a hamis és esetekben nem okolható-e legalább annyiinkább csupán hallomásból, arra az évtize- valódi prófétákról. Egy történet az útke- ra a környezet az adott jelenség kialakuládekkel ezelőtti, ám ma is szívet melengető resésről és a tévutakról, a tévedésekről, sáért és fennmaradásáért, mint az egyén, történetre, amely szerint egykoron, amikor a megvezetésről és a megvezetettségről. aki csupán él a kínálkozó lehetőséggel, ám megkérdezték a falusi néniket és bácsikat, Meg persze nagyon sok minden másról erre a kérdésre a választ rendkívül sok témit jelent számukra a Tanyaszínház, a har- is. Éppen ezért azt gondolom, hogy ez a nyező befolyásolja, és éppen ezért igencsak madik legjelentősebb ünnepnapként jelöl- történet mindenféle környezetben, min- egyénfüggő. ték meg azt a napot, amelyen a társulat el- denféle körülmények között megállja a Ahogyan egyénfüggő az is, miként értellátogatott hozzájuk, harmadikként, rögtön helyét. Minden olyan közegben működő- mezték a nézők a Tanyaszínház idei előadáa karácsony és a húsvét után. Aztán, ahogy képes, ahol vannak megvezetők és meg- sát, ugyanis az értelmezhetősége többrétetelt-múlt az idő, a hangsúlyok mindinkább vezetettek, illetve ahol vannak hamis és gű. Az önfeledt szórakoztatás mellett olyan más dolgokra tevődtek át, más dolgok vál- valódi próféták is – hangsúlyozta Nagypál dolgokat is megfogalmazott, amelyek arra tak fontosakká mind a falusi, mind a váro- Gábor, aki szerint a történet éppen ezért hivatottak, hogy gondolatokat ébresszenek si emberek számára. Ám a Tanyaszínház korántsem annyira helyspecifikus, mint a nézőkben. Rákényszeríteni ugyanis senmindeközben mit sem veszített sem nép- amennyire emberspecifikus. kire nem akart semmit az előadás. Csupán szerűségéből, sem jelentőségéből, lehetőséget kínált. De éppen annak sőt, mára a vajdasági magyarság megteremtésével adott, adhatott a meghatározó jelentőségű kulturálegtöbbet a néző számára. Nagypál lis intézményévé nőtte ki magát. Gábor szerint igaz és érvényes, Olyan intézménnyé, amelynek de nyilvánvalóan nem hibátlan ugyan időről időre meg kell küzelőadás született. – A közönség denie különféle nehézségekkel, visszajelzése az esetek túlnyoidőről időre meg kell vívnia a mó részében igazán lelkes és megmaradásáért folytatott harjó volt, bár volt egy sor olyan cát is, ám mindennek ellenére hang is, amely magát a darama is képes arra, hogy évtibot, illetve nyelvezetét, szelzedes hagyományait – azok lemiségét kifogásolta. Erről teljes tiszteletben tartása, sőt eléggé karakán véleményem alappillérekként való kezelévan, ami azonban nem ense mellett – újabbnál újabb nek az interjúnak a témája, tartalmakkal töltse fel, azaz ugyanakkor ezek olyan szűk képes arra is, hogy a hagyolátókörű és leegyszerűsítő mányok ápolásán túlmuítéletek, amelyekkel maga tatva időről időre megújulaz előadás is foglalkozik, jon. sőt kritizálja is őket. Tehát A Tanyaszínház idei úgy gondolom, hogy beelőadása, az Ilja próféta talált. Innentől kezdve, kapcsán gyakran előakinek nem inge, az ne térbe került a hamis és vegye magára, de – Hofi valódi próféták kérdéután szabadon – akinek se, hiszen a rendező, inge, az végre öltözNagypál Gábor maga ködjön föl! – fejtette ki is elmondta, az Ilja Nagypál Gábor, majd próféta több szemkérdésünkre, hogyan pontból is különleélte meg azt, hogy gesnek tekinthető hosszú idő után újra darab. – Egy szenitthon, Vajdaságban Az előadás mindenekelőtt a hamis és a valódi próféták vedéstörténet, egy dolgozhatott, hozkérdését feszegette
ugusztus közepén más vajdasági települések mellett községünk településeire is ellátogatott a Tanyaszínház társulata, amely augusztus 12-én Moholon, augusztus 13-án pedig Törökfaluban mutatta be az Ilja próféta című előadását. A különleges hangulatú darabot az adai születésű, jelenleg Budapesten élő színművész, Nagypál Gábor állította színpadra, az előadásban pedig mások mellett az Adai Színtársulat tagja, Szalai Bence is szerepet kapott, aki egyedüli amatőrként vehetett részt annak elkészítésében. A próbafolyamat és a turné maradandó élményeket és igen mély nyomokat hagyott benne.
9 zátette: – A Tanyaszínház valamilyen módon mindig jelen van az életemben. Akkor is, amikor éppen nem vagyok itthon, vagy nem dolgozom az adott előadáson, hiszen az évek során olyannyira fontos részévé vált az életemnek, hogy bármikor újra fel tudom venni a fonalat. Nagyon szeretem azt a mindennapok világából kiszakított állapotot, amelynek során három héten át csakis az előadással és egymással foglalkozhatunk. Ez a rendkívül koncentrált állapot nagyon termékeny tud lenni, és az összes nyűgével, nehézségével együtt nagyon szerethető – fogalmazott Nagypál Gábor, aki – mint azt bizonyára sokan tudják – jelenleg Budapesten él, ahol a Stúdió K Színház művészeti vezetőjeként tevékenykedik. Ennek kapcsán elmondta, a Stúdió K Színházban közepesen sikeres évadot tudhat maga mögött, mert nagyon nehéz körülmények között dolgoznak. – Most már másfél éve vagyok a Stúdió K Színház művészeti vezetője, ami egy egészen másfajta felelősséggel is jár, különösen azért, mert a nehézségek következtében hihetetlen mennyiségű improvizációra vagyunk rákényszerítve, ami a színháznak egy bizonyos terepén rendkívül izgalmas és hasznos is lehet, de egy másik terepén, nevezetesen a háttérmunkában az esetek többségében kifejezetten gyilkosnak bizonyul – magyarázta, hozzáfűzve, Magyarországon a színházak sajnos nem tudják kivonni magukat a kultúrpolitikai döntések hatásai alól, hiszen azok róluk is
Az
szólnak. Mivel mindenkinek folyamatosan a túlélésért kell küzdenie, óhatatlanul előtérbe kerül a megalkuvás, az ide vagy oda való csapódás, a zsarolás és a zsarolhatóság, a cenzúra és az öncenzúra, valamint sok egyéb olyan dolog, amelyek a priori művész- és művészetellenesek. Az ilyen nehézségek közepette azonban – mint mondta – mindig szívesen tér haza szülővárosába, Adára, ahol bár sajnos egyéb elfoglaltságai miatt egyre kevesebb időt tud eltölteni, mindig
új erőt és lendületet kap a munkájához. – Mint mindenkinek, nekem is meghatározó periódus az életemben a gyermekkorom. A kisvárosi lét – és most még véletlenül sem szeretnék negatívan minősíteni, sőt éppen ellenkezőleg – egyszerűsége és célszerűsége, valamint a mérlegelési és túlélési
A Tanyaszínház idei előadásának értelmezhetősége többrétegű volt
Adai Színtársulat tagja, Szalai Bence idén első ízben vett részt a Tanyaszínház munkájában, am ibe ráadásul egyedüli amatőr színészként kap csolódott be. A próbafoly amat és a turné azonb újraalkotta benne az egé an saját bevallása szerin sz színházcsinálás folyam t atára vonatkozó elképz hiszen a színészkedés me eléseit, llett nagyon sok egyéb feladatot is el kell látnia sen újszerű volt számá , ami teljera, hiszen ezáltal belelá thatott mások munkájá kestől kezdve egészen ba is, a kelléa színpadmesterig, am i nagyon érdekes tapasz tett számára. talatot jelen– A Tanyaszínháztól oly asmit kaphat az ember , amit sehol máshol sem ként, zenészként, ember . Színészként, de még szemétszedő ként is egyaránt fejlődhet tanít, igazodik, igazít. Ez . Tanul, egy életérzés. Nagyon élv eztem a próbafolyamato nek során általában akk t, amelyor is a színpad körül leg yeskedtem, amikor nem mi dolgom, hátha haszn volt semossá tehetem magam val ahogy. Egyetlen pillan nagyjából 1080 együtt töl ata sincs a tött órának, amire ne sze retettel gondolnék vissza furcsán hangzik, de am . Tudom, ikor hazaértem, honvágy am volt – mesélte Szalai Adai Színtársulat tagja, Bence, az aki első alkalommal vet t részt a Tanyaszínház elkészítésében, ráadás előadásának ul egyedüli amatőrként kap csolódott be a munkába pen ezért igen maradan , ami épdó nyomokat hagyott ben ne. – A darab szerintem választás volt. Nem tetszh tökéletes et mindenkinek, mint ah ogy nem is tetszett, és ezt gadtam. A minden érv el is foelést nélkülöző szidalma zással és fröcsögéssel azo tudtam mit kezdeni. Fől nban nem eg azokkal, akik blaszf émiával vádolták az elő hiszem – Hofi után szabad adást. Azt on – ők voltak azok, aki k a színpadi mozgást ha szöveget meg nézték. Mé llgatták, a gis, szerintem igazándib ól leginkább a turnézás a színház. Hihetetlen, ho ról szól ez gy mindenütt milyen na gy szeretettel fogadják bárhol is jár Vajdaságb a csapatot, an. Igazán nagy büszkesé g, kiváltság és felelőssé tanyásnak lenni. Éppen g számomra ezért ezúton is szeretné m megköszönni Magya és Nagypál Gábornak a r Attilának lehetőséget, utóbbinak a közös munkát és az ösz valamint a társulatnak tönzést is, a közös munkát, a közös élményeket, vagyis szó dent! szerint min-
technikái mind-mind olyan dolgok, amik nélkül biztosan elvesztem volna. Nagyon sokkal tartozom a szüleimnek, családomnak azért a hihetetlen támogatásért és megértésért, amivel az első pillanattól kezdve segítettek ezen a nem szokványos pályán. Sok kollégámnak nagy harcai voltak, mire a családjuk, a hátterük elfogadta a döntésüket. Amikor arról kérdeznek, hogy milyen gyakran járok haza, azt felelem, sokkal ritkábban, mint amilyen gyakran szükségem lenne rá. Itthon két nap is ajándék, mert mindig visszakerülök abba az egyszerű, de tiszta állapotba, amikor nem színész és közszereplő vagyok, hanem a nővérem öccse, a nagyszüleim unokája, az unokaöcsém és az unokahúgom nagybátyja. Egyszerűen a Nagypál Bandi meg a Kató fia – magyarázta Nagypál Gábor, aki kérdésünkre, mennyire tartja elképzelhetőnek azt, hogy a közeljövőben esetleg újra valamelyik vajdasági magyar színház színpadán láthassa majd a közönség, azt válaszolta, úgy érzi, jelenleg teljesen reális esélye van annak, hogy a közeljövőben itthon is színpadra álljon majd, ám – ahogyan fogalmazott – ennek részleteiről egyelőre még nem árulhat el többet. Máriás Endre
10
Önkormányzati hírek Vízelvezető árkot ástak Moholon A moholi polgárok azzal a problémával fordultak Bilicki Zoltánhoz, Ada község polgármesteréhez, hogy a helyi Testvériség-egység utca egy részén nincs megoldva az esővíz elvezetése, ami jelentős nehézségeket okoz számukra. A gondot az okozta, hogy az utca bizonyos szakaszán földes út vezet keresztül, amely az idők során annyira telítődött földdel és építkezési törmelékkel, hogy mind magasabb és magasabb lett a szintje. Az utca páros oldalán a házak alacsonyabban fekszenek, mint az út, az udvarokról és a kertekről nem is szólva, így nagyobb esőzések idején a víz eddig az utcáról a házak udvaraiba ömlött. Az illetékesek a legmegfelelőbb megoldásnak egy vízelvezető árok kiásását tartották az utca páros oldalán, az Adai út és a Temető utca közötti szakaszon, amely szakasz összesen mintegy 200 méter hosszúságú. A szükséges munkálatok összértéke 112 000 dinár volt, amit teljes egészében Ada község önkormányzata pénzelt.
Nyolcadik törökfalui focitorna
Augusztus második hétvégéjén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Törökfaluban a hagyományos kispályás focitornát, amelyre idén összesen tizennégy csapat nevezett be. A megmérettetésen az adai csapatban játszott Bilicki Zoltán, községünk polgármestere is. A torna fővédnöke Ada község önkormányzata volt, valamint a Sport- és Testnevelési Központ is adományozott három labdát a szervezőknek.
Felújításokkal készültek a tanévkezdésre Felkerült a tetőszerkezet az ORTC épületére Az egykori ORTC épületére augusztus elején felkerült a fa tetőszerkezet, illetve megtörtént annak lecsiszolása és lefóliázása is. A majdani kollégium épületén a következő munkafázis a lemezborítás elkészítése lesz.
Az adai Cseh Károly Általános Iskola baraparti épületében augusztus folyamán három tanteremben is kicserélték az ablakokat, aminek költségeit teljes egészében Ada község önkormányzata fedezte. Ezen munkálatok mellett a II. helyi közösség jóvoltából két tanteremben sor került a padlóburkolat cseréjére is. A munkálatokat augusztus 19-én Urbán Mónika, Ada község polgármesterhelyettese is megtekintette, aki Sziráki Mihállyal, a Cseh Károly Általános Iskola igazgatójával együtt személyesen is meggyőződött arról, hogy az ablakcserék és padlóburkolat felújításával kapcsolatos munkálatok a tervezett ütemben haladnak.
11
Tárgyalások az állami földek bérbeadásáról Augusztus 13-án községünk polgármestere, Bilicki Zoltán a Farmer Mezőgazdászok Egyesületének képviselőjével közösen a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium keretében működő Mezőgazdasági Földterületek Igazgatósága illetékesénél, mgr. Zoran Kneževićnél járt. A megbeszélés központi témája az állami tulajdonban álló mezőgazdasági földterületek bérbeadása, valamint a minisztérium és az igazgatóság által kínált támogatási lehetőségek feltérképezése volt.
Takarítási és szemétgyűjtési akció Moholon Nagyszabású takarítási és szemétgyűjtési akciót szervezett augusztus második hétvégéjén Moholon a Zöldike Természetvédelmi Egyesület. Az akció keretein belül mintegy 7,5 km hosszúságú szakaszon tisztították meg a moholi főutcát, egészen Péterréve határáig. Az akció résztvevőit meglátogatta a moholi helyi közösség tanácsának két tagja, Dragoljub Bajić és Ognjen Tomić, akik elismerően nyilatkoztak az akcióról.
Rollereket kaptak ajándékba
A Zöldike Természetvédelmi Egyesület aktivistái a takarítási és szemétgyűjtési akció mellett húsz élelmiszercsomagot is szétosztottak a rászorulók között, amelyeknek beszerzésére az önkormányzat támogatásának köszönhetően kerülhetett sor. Augusztus 2-án Bilicki Zoltán, községünk polgármestere az Adica Üdültetési Közvállalat által üzemeltetett medencekomplexum területén a fürdőző gyerekeknek húsz rollert ajándékozott, amelyek abból a támogatásból származnak, amit Ada község önkormányzata és a 90-es Évek Háborúi Harcosainak Szövetsége kapott.
Kedvező hitellehetőségek a termelőknek Augusztus 6-án községünkbe látogatott Ljupka Bojović Cvejić asszony, a Tartományi Garanciaalap képviselője, akit Bilicki Zoltán, községünk polgármestere, valamint Tóbiás József, a községünk tartományi parlamenti képviselője fogadott, akiknek az alap képviselője a zártkörű megbeszélésen egyéb témák mellett a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről is beszélt. Amennyiben a tervezett együttműködés létrejön, abban az esetben a bejegyzett gazdaságok igen kedvező kamatfeltételekkel juthatnak majd hozzá különféle hitelekhez, mind a termőföld, mind a mezőgazdasági gépek vásárlása esetén. Bilicki Zoltán szerint az önkormányzat érdekelt abban, hogy megszülessen a földműveseink számára rendkívül kedvező lehetőségeket kínáló megállapodás, ugyanis annak létrejötte községünk polgárainak érdekeit szolgálja majd.
Tovább épül a szennyvízelvezető rendszer Augusztus 16-án megkezdődött a szennyvízelvezető rendszer kiépítése az adai Dimitrije Tucović utcában, ahol 270 méteres szakaszon öt rákapcsolás van előirányozva. A munkálatok összértéke 3,5 millió dinár.
12
A nyár folyamán sem állt meg a sportélet Beszélgetés Körtvélyesi Tíciánnal, Ada Község Sport- és Testnevelési Központjának igazgatójával
K
özségünkben a nyár folyamán sem állt meg a sportélet, hiszen egyéb programok mellett kosárlabda-, standröplabda- és kispályás focitorna, valamint kézilabdatábor is várta az érdeklődőket. A közeljövőben kispályás fociliga indul községünkben, de a jövőbeli tervek között sakktorna megrendezése is szerepel. A nyári időszakban lezajlott eseményekről és a közeljövőre vonatkozó tervekről Körtvélyesi Tíciánnal, Ada Község Sportés Testnevelési Központjának igazgatójával beszélgettünk. Milyen jelentősebb sportesemények történtek községünkben a nyár folyamán? – A nyár folyamán igyekeztünk minél szorosabbá tenni és tovább mélyíteni az együttműködésüket a községbeli sportklubokkal, lehetőségeinkhez mérten segítve őket programjaik kivitelezésében, elképzeléseik megvalósításában. Nem olyan régen fejeződött be például az a jótékonysági kosárlabdatorna, amelyet a moholi Tisza-parton szerveztünk meg. Ennek az összes költségét magunkra tudtuk vállalni. Az Ifix Ifjúsági Szervezettel együttműködve életre hívtunk strandröplabdatornát is, amit az adai Tisza-parton tartottunk meg, kiváló hangulatban. Az AFK-val közösen sikerült megszerveznünk a Böködi-kupát is, ami egy nagyszabású kispályás focitorna gyerekeknek. Mindemellett a motorosklubnak is segítettünk a motorostalálkozó sikeres lebonyolításában, tehát azt hiszem, bátran kijelenthető, hogy összességében rendkívül mozgalmas és sikeres nyár áll mögöttünk. Melyik tekinthető a legsikeresebb rendezvényüknek? – A legnagyobb szerepünk talán a törökfalui kézilabdatábor megszervezésében volt, amelynek megvalósításához a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság pályázatán nyertünk támogatást. A tárbornak mintegy harminc, hét és tizenhét év közötti résztvevője volt, akik délelőttönként szakmai foglalkozásokon vettek részt, amelyeket okleveles edzők tartottak számukra, délutánonként pedig különféle előadásokat és kísérőprogramokat szervezetünk részükre. Bár sejtettük, hogy a tábor jól sikerül majd, ám a végeredmény még bennünket is meg-
Körtvélyesi Tícián lepett, ugyanis rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, a fiatalok szinte követelték a folytatást, nem is a jövő évben, hanem még idén. Ebből kiindulva sikerült megoldanunk azt, hogy az edző hetente kilátogasson Törökfaluba, és folyamatosan mozgásban tartsa őket. Mit terveznek a közeljövőre, milyen sportesemények várhatók községünkben? – Az ősz folyamán szeretnénk elindítani egy amatőr kispályás fociligát, amelynek mérkőzései vasárnap délelőttönként zajlanak majd az adai sportcsarnokban. Maga a bajnokság elképzeléseink szerint decemberig tart majd. A liga a Fausto nevet kapta, mivel Ada község önkormányzata mellett a Fausto vendéglő a másik főtámogatója. A csapatok öt játékossal és egy kapussal lépnek majd pályára, kétszer húszperces
mérkőzéseken mérve össze tudásukat. Az előrejelzések szerint tíz–tizenhat csapat benevezésére lehet számítani. Ezenkívül terveink között szerepel egy sakktorna megrendezése is, amelynek előzetes csatározásait Moholon, Völgyparton, Törökfaluban és Adán tartanánk meg, a döntőknek pedig Ada adna majd otthont. Az év végén ismét szeretnénk megszervezni a Balog Béla nevét viselő kispályás focitornát is, amelynek a Műszaki Iskola adna otthont. Sajnos ez a torna az utóbbi években elmaradt, de most megpróbálunk nagyobb figyelmet szentelni az előkészületeknek, aminek köszönhetően remélhetőleg újra meg tudjuk majd szervezni. Hogyan látja, a sportturizmus terén mennyire tudja kihasználni községünk a sportpanzió által kínált lehetőségeket? – A sportpanzióban összesen tizenhét szoba van. Minden szobában két ágy található, és mindegyikhez tartozik fürdőszoba is. A panzióban van egy konferenciaterem is, amely különféle taktikai megbeszélésekre is alkalmas, és egy elég jól felszerelt fitneszterem, ahol több mint tíz különféle gép található. Nagyobb táborok esetén a szobák kapacitását még tovább tudjuk növelni. Az épület állandó fejlesztés alatt áll, idén például légkondicionáló berendezéseket szereltettünk fel, ezzel is javítva a szolgáltatásaink minőségét. Legutóbb a kaposvári fociklub U17-es és U19es csapatainak tagjai voltak a vendégeink, akik saját bevallásuk szerint nagyon meg voltak elégedve a szálláshellyel. Ami a kihasználtságot illeti, a sportpanzióban június közepétől augusztus végéig szinte végig telt ház volt. Ugyanakkor nagyon szeretnénk elérni azt, hogy a jövőben a sportklubok mellett szervezetek és vállalatok is igénybe vegyék a szolgáltatásainkat, ugyanis a panzió különféle konferenciák és egyéb rendezvények lebonyolítására is tökéletesen alkalmas. Madarász Dániel
13
Középpontban a családi turizmus Az idei strandidény tapasztalatairól és a jövőre vonatkozó tervekről Juhász Tiborral, az Adica Üdültetési Közvállalat megbízott igazgatójával beszélgettünk
J
elentős újításokkal vágott neki az idei strandidénynek az Adica Üdültetési Közvállalat, amely az olimpiai medence felújítása mellett csúszdák felszerelésével és egyéb újdonságokkal kívánta vonzóbbá tenni a medencekomplexumot a látogatók számára. Az időjárás ugyan nem kedvezett a fürdőzni vágyóknak, aminek következtében a közvállalat összességében közepes szezont zárt, közepes látogatottsággal, ám az igazgató elmondása szerint a látogatók részéről rendkívül sok pozitív visszajelzés érkezett hozzájuk, aminek köszönhetően máris tele vannak tervekkel mind a következő idényre, mind a távolabbi jövőre vonatkozóan. Az üdültetési központ többféle változáson is átment a mögöttünk álló idényben. Melyek voltak ezek közül a legjelentősebbek? – Valóban így van, már az idény kezdete előtt számos beruházásra került sor. Ezek közül kiemelhető az olimpiai medence javítása, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy a 2013-as idényt egyáltalán el tudjuk kezdeni. A célunk az volt, hogy június elsejére elkészüljön az olimpiai medencének a javítása, amit sikerült is megvalósítanunk, és ennek köszönhetően a tervezett időben meg is nyitottuk az idényt. Emellett mindenképpen ki szeretném emelni a körcsúszda megépítését, amit 2,5 millió dinárból sikerült felállítanunk. Ennek az összegnek jelentős részét az önkormányzat finanszírozta, míg a nagymedence javítási munkálataira fordított 4 millió dináros összeget teljes egészében az önkormányzat vállalta magára. Mindezeken túl a gyermekmedencébe is építettünk egy kisebb csúszdát, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett a legkisebbek körében. Ami teljesen új volt az idei idényben, az az üzleti koncepciónk. A fagylaltot áruló üzletet leszámítva egyetlen vendéglőt sem adtunk ki külső kézbe, mindegyiket az Adica üzemeltette, beleértve a nagyvendéglőt is. Ez pedig azzal járt, hogy gyakorlatilag mindegyik objektumot fel kellett építeni, gépekkel, berendezéssel kellett felszerelni, munkásokat kellett alkalmazni. Terveink között szerepelt egy negyedik, gyorséttermi stílusban működő vendéglő megnyitása is, de mivel a szezon elejét elvitte a kedvezőtlen időjárás, azt átütemeztük a következő évre. Ahogyan említette, a nyár eleji időjárás nem kedvezett a fürdőzésnek. Az idény egészét tekintve hogyan alakult az üdülőközpont látogatottsága? – Júniusban mindössze egy olyan hetünk volt, amit jónak mondhatunk. Július 20-a körül volt az első meleghullám, és utána jött a kedvező időjárás, ami egészen augusztus 20-
áig tartott. Összességében közepes szezont zártunk, közepes látogatottsággal. A három hónapból mindössze egyben volt igazán kedvező az időjárás, de ritka az az év, amikor végig meleg van, teljes tud lenni a szezon. Az Adica Üdültetési Közvállalat medencekomplexumában, ahogyan a rekreációval és turizmussal foglalkozó közvállalatoknál általában, ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak, hiszen a látogatók számát is elsősorban ez határozza meg. És ez mindaddig így is marad, amíg nem lesz meleg vizünk a medencében. Meleg vízzel ugyanis előrébb tudnánk hozni a nyitást május 1-jére, és kitolni a zárást egészen októberig, de erre egyelőre még várni kell. Előzetes projektumokat már készítettünk, és amint lehetőségünk nyílik rá, végre is hajtjuk majd ezeket a terveinket. A tervek közül kiemelte a negyedik vendéglőt, valamint távolabbi célként a meleg vizes medencéket is. Milyen irányban terveznek még továbblépni? – Még a következő idény előtt ki szeretnénk cserélni az olimpiai medence és a lelátó közötti lapokat, amelyeknek már nagyon rossz az állapotuk. A főterv már elkészült, kétmillió dináros beruházásról van szó. A rá következő évben az ugrók felőli, valamint a medence elején elhelyezett lapokat, az utána következő 2015-ös évben pedig a park felőlieket kell majd kicserélni. Ahhoz, hogy a medence és a medence környéke biztonságos legyen, ezeket a munkálatokat mindenképpen el kell végezni. Ez az egyik legfontosabb befektetés, amire összpontosítanunk kell. Azon beruházások mellett, amelyek az objektumok felújítását eredményezték, bővítettük a kínálatunkat is, és ugyanezt tervezzük a következő évben is. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy további csúszdákra is lenne igény, hiszen az eddigi visszajelzések pozitívak. Pillanatnyilag két járható útvonalat látok a medenceközpont számára. Az egyiken már megindultunk, ez pedig a rekreatív, családi turizmus. Ehhez tartoznak a csúszdák, a
Juhász Tibor vízi játékok, a családi programok, vagyis a minden korosztály számára elérhető programok. Ez az, ami véleményem szerint az Adica számára a jelenlegi felállásban elérhető. Ha évről évre bővítjük a kínálatunkat ebben az irányban, elérhetők azok a célok, amelyeket kitűztünk magunk elé. A másik nyomvonalról is ejtettünk már szót, ehhez lennének szükségesek a meleg vizes medencék. Ettől ugyan még messze járunk, mégpedig a költségvetésük miatt. Azt ugyebár tudjuk, hogy itt, Adán 700 méter mélységben 63 fokos termálvizünk van. Egy termálkút kifúrása 50-60 millió dinárba kerülne, de akkor még csak kutunk lenne, talán ugyanennyibe kerülne ezt a vizet belevezetni a medencékbe, az ORTC épületébe, a sportpanzióba és az iskolákba. Ez egy nagyobb, távolibb terv. A hangsúlyt jelenleg azokra a dolgokra kell fektetnünk, amiket az alapítóval közösen, önerőből meg tudunk valósítani. A célunk pillanatnyilag a kínálatunk bővítése, és ezen keresztül a látogatók számának növelése. Elindultunk ebbe az irányba, és tapasztalataink szerint a látogatóink visszajelzései pozitívak. Sajnos ennek ellenére minden létező felügyelőségnél feljelentettek bennünket. Mindez rengeteg időt és energiát emészt fel, de az összes jelentés szerint minden hibátlanul működik. Sajnálatos, hogy egy olyan közvállalat, amelynek legfőbb célja a lakosság igényeinek minél teljesebb körű kiszolgálása, valamint az, hogy megpróbálja jobbá tenni a községbeli és a környékbeli emberek életet, politikai támadások célpontjává vált, de ennek ellenére természetesen továbbra is töretlenül haladunk majd tovább a megkezdett úton. (pp)
14
Szeptemberi rendezvények SZEPTEMBER 4., SZERDA – 16 ÓRA: KÖZÖSSÉGI JÁTÉKOK
Helyszín: a könyvtár gyermekrészlege
SZEPTEMBER 6., PÉNTEK – 17 ÓRA: FILMVETÍTÉS
Szajki Péter: Intim fejlövés (szerb felirattal, 73 perc) Helyszín: színházterem Rendező: Szajki Péter Szereplők: Szabó Győző, Gáspár Tibor, Kovács Lehel, Huszár Zsolt, Gáspár Kata, Nagy-Kálózy Eszter A film cselekménye egyetlen nap alatt játszódik. Négy férfi ugyanazon az estén ugyanabban a night-clubban köt ki egymástól függetlenül, egy nehéz nap végén. A négy férfi négy különböző történetének a szexualitás áll a középpontjában. Szajki Péter első játékfilmjében minden egyes színész zseniálisan játszik, mindegyik történet elképesztően tragikus, viszont hihetetlen iróniával és humorral van feltálalva. Mindvégig szórakoztat, nincs benne egy kiszámítható jelenet sem, mentes minden sablonosságtól.
SZEPTEMBER 11., SZERDA – 16 ÓRA: KÉZMŰVESMŰHELY
Helyszín: a könyvtár gyermekrészlege
SZEPTEMBER 13., PÉNTEK – 17 ÓRA: FILMVETÍTÉS
Malkáv Tibor nincs jóban az élőkkel. Malkáv Tibornak jobbára nincsenek kapcsolatai. Egyetlen élő hozzátartozója a haldokló anyja. A műtétre nincs pénz. Malkáv Tibor elvállalja, hogy megöl egy vadidegent anyja megmentéséért. Malkáv Tibor végez Szirmai Ferenccel. A pénzt megkapja, úgy tűnik, minden rendbe jön. De másnap Malkáv Tibor levelet kap Szirmai Ferenctől. Kiderül, hogy nagyon is közük volt egymáshoz. Malkáv Tibor bajban van. Ki kell derítenie, ki bérelte fel és miért, ha el akarja kerülni a felelősségre vonást. Malkáv Tibor boncmester. Malkáv Tibor egy halott nyomába ered, hogy váratlan dolgokat tudjon meg saját magáról.
SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ – 16 ÓRA: BÁBSZÍNHÁZ – MÉSZÁROS ENIKŐ ÉS OROVEC CECÍLIA ELŐADÁSÁBAN
Helyszín: a könyvtár gyermekrészlege
SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ – 17 ÓRA: AMATŐR KÉPZŐMŰVÉSZEK KÖZSÉGI SZEMLÉJE – KIÁLLÍTÁS Helyszín: a színház előcsarnoka
SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ – 11 ÓRA: AZ ÓZONRÉTEG MEGÓVÁSÁNAK VILÁGNAPJA
Helyszín: Művelődési Központ, Mohol, Cseh Károly Általános Iskola, Ada Szervező: Zöld Sziget Egyesület
SZEPTEMBER 18., SZERDA – 16 ÓRA: MESEDÉLUTÁN
Helyszín: a könyvtár gyermekrészlege
SZEPTEMBER 18., SZERDA – 16.30: DR. REISINGER JÁNOS MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ ELŐADÁSA
Helyszín: a képviselő-testület díszterme
SZEPTEMBER 19., CSÜTÖRTÖK – 18 ÓRA: KÁNTORÉNEKEK – ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ POLYÁK JÁNOSSAL Helyszín: olvasóterem
SZEPTEMBER 20., PÉNTEK – 17 ÓRA: FILMVETÍTÉS Gigor Attila: A nyomozó (szerb felirattal, 107 perc) Helyszín: színházterem Rendező: Gigor Attila Szereplők: Anger Zsolt, Rezes Judit, Terhes Sándor, Kerekes Éva, Tóth Ildikó, Kassai Ilona
Hajdu Szabolcs: Fehér tenyér (szerb felirattal, 102 perc) Helyszín: színházterem Rendező: Hajdu Szabolcs Szereplők: Hajdu Zoltán Miklós, Kyle Shewfelt, Lukáts Andor, Gheorghe Dinică, Oana Pellea
A tízéves Dongót szülei és keménykezű edzője élsportoló tornásznak szánják. Akárcsak edzőtársainak, ez élete és nappala, teste pedig tele van a fegyelmezéshez „szükséges” kék-zöld foltokkal. Tizenhárom éves korában első kitörési kísérletként megszökik egy nagy bajnokság előtti versenyről. 19 évvel később megérkezik egy modernül felszerelt kanadai edzőközpontba. Tornász gyerekek edzését bízzák rá. Magával hozott stílusa és beidegződései miatt azonban kérdésessé válik, hogy be tud-e illeszkedni ebbe az új világba, képes-e megfelelni az új kihívásoknak. Elsősorban saját feldolgozatlan múltjával, gyökereivel kell szembenéznie – a tornaterem falai közt töltött örömtelen gyerekkorral és a múlt kísérteteivel. A film érdekessége, hogy a szereplők önmagukat játsszák: Hajdu Zoltán Miklós és Kyle Shewfelt az életben is tornászmester és tanítványa, Shewfelt a 2004-es olimpián talajon aranyérmet nyert.
SZEPTEMBER 25., SZERDA – 16 ÓRA: KVÍZ
Helyszín: a könyvtár gyermekrészlege
SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK – 17 ÓRA: KÖNYVBEMUTATÓ
Őrző a strázsán – Emlékkönyv Hódi Sándor 70. születésnapjára Helyszín: olvasóterem
SZEPTEMBER 27., PÉNTEK – NEW ADA DANCE-KUPA
Helyszín: Cseh Károly Általános Iskola, Ada Szervező: New Ada Dance Táncklub
SZEPTEMBER 28., SZOMBAT – ZENÉSTÁNCOS EST
SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP – NAPSUGARAS ŐSZ
Helyszín: a helyi közösség terme, Törökfalu Szervező: Vöröskereszt, Ada
SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP: SZENT GELLÉRT-NAPI VÁSÁR Helyszín: Nyári színpad, Törökfalu