KAMERA! FELVÉTEL! SZERELEM!

J U L I E O R TO LO N

KAMERA! FELVÉTEL! SZERELEM!

JLX


A mű eredeti címe: Drive me wild! Copyright © by Julie Ortolon, 2000 Fordította: Elekes Szentágotai Blanka Szerkesztette: Dr. Münz András Felelős kiadó: JLX Kiadó, 2001 Minden jog fenntartva/Ali rights reserved! ISBN 963 305 150 9 Nyomdai előkészítés: Szűcs Bt. Dunakeszi Készült a debreceni Kinizsi Nyomdában Felelős vezető: Bördős János

2

JULIE ORTOLON

3

1. Michaels! – Recsegő hang töltötte be a hírszobát –Telefon! Brent Michaels a hírműsorok producere, Connie Rosenstein felé fordította tekintetét, aki egy telefonkagylót emelt a feje fölé. A zsinór a nő telepakolt asztala felől a férfi makulátlan dolgozósarka felé kígyózott. – Érdekel? A férfi végigpásztázott tekintetével a houstoni hírszoba falait takaró digitális órákon. Tizennégy perc és huszonhat másodperc választotta el a műsor kezdetétől. Tenger idő. – Ki az? Állítólag egy régi iskolai barát... Beason's 's Ferryből? Brent teste furcsán összerándult szülővárosa nevének hallatán. – És hogyan hívják az urat? – Nem adta meg a nevét. De egészen biztosan nem úr. Brent munkatársára bámult, miközben képtelen volt akár egyetlen személyt is felidézni, aki régi iskolai barátnak minősülne. A visszatekerő gomb kattanása térítette vissza a való világba. Connie áthatolhatatlan füstfelhőbe burkolta a kagylót, mielőtt átnyújtotta a férfinak, majd sokatmondóan megütögette karórája számlapját. – Azonnal végzek – biztosította a férfi egy mosollyal, amely feszültségét volt hivatott leplezni. Egyetlen alkalommal sem járt Beason's Ferryben, mióta főiskolai tanulmányai elszólították onnan, és lassan elhalványultak az emlékei arról, milyen érzés volt kiközösítettként élni a mindennapokat. Hogyan lehet képes egyetlen telefonhívás minden fájó emléket visszahozni? Mély lélegzetet vett, megacélosította önmagát, majd füléhez emelte a kagylót. – Brent Michaels beszél.


4

– Brent! Hála istennek, elértelek! – A finom hang tovább erősítette az emlékezést. – Sajnálom, hogy éppen a műsor előtt zavarlak, de nem várhattam. A hang hallatán Brent pulzusa egyre hevesebben dübörgött. – Kivel beszélek? – Óh, Istenem! – Az őszinte nevetés egy szőke lófarkat és hatalmas, kék szemeket idézett fel Brentben. – Laura vagyok. Laura Morgan. – Laura Beth? – Megkönnyebbülés szaladt végig a férfin. – Bre-ent... – A lány kötekedő hangsúllyal ejtette ki a férfi nevét. – Arra számítottam, hogy te Laurának szólítasz majd, még akkor is, ha Beason's Ferry minden lakosa ragaszkodik a Laura Beth-hez. – Kicsi Laura Beth Morgan. – A férfi íróasztala szélére telepedett, miközben felelevenítette emlékeiből a különös, vékony kislányt. A város orvosa egyik legtekintélyesebb polgára lányaként könnyű életre volt hivatott. Ennek ellenére, éppen annyira kívülálló volt, mint Brent, és talán éppen ezért nem is gondolt rá a férfi, amikor Connie egy régi iskolai barátot emlegetett. Bár együtt jártak iskolába, Brent soha nem tartotta a lányt az iskolai csapat részének. Persze, ő sem volt soha a csapat tagja. – Jézusom, Pimaszka, mikor is volt az? – Tizennégy éve, hét hónapja és tíz napja. De ki számolja az ilyesmit? A férfi felnevetett. – Csakis egy hozzád hasonló matekzseni emlékezhet rá. – Ennek semmi köze a zseniséghez – állította makacsul Laura. – Egy lány soha nem felejti el élete első csókját. Na nem mintha az a bátyus puszi, amit akkor kaptam tőled, annyira emlékezetes lett volna – tette hozzá gyorsan, mosolyt csalva ezzel a férfi arcára. Ez legalább nem változott. Laura mindig meg tudta nevettetni. – Nem akartalak sokkolni, csak szerettem volna elérni, hogy emlékezz majd rám. – Különben sem felejtettelek volna el – mondta a lány, nem titkolt fájdalommal. Megzavarodva a lány hangjában tomboló érzelmektől, Brentnek nehezére esett könnyedén folytatnia a beszélgetést. – Nos, mi az oka, hogy felkutattál oly sok év után?

JULIE ORTOLON

5

– Emlékszel az éves Bluebonnet Ház Fesztiválra? – Beason's Fény legnagyobb fesztiváljára? – Brent összevont szemöldökkel válaszolt. – Hogyan felejthetném el? – Nos, idén én is a szervezőbizottság tagja vagyok. – És? – sürgette a férfi. A lány gondterhelten felsóhajtott. – Emlékszel Janet Klebergre? – Nagy fej, kevés agy. A pompon-lány, aki szívesen flörtölt velem a tornaterem mögött, de meghalt volna, ha beszélgetnie kellett volna velem az iskola folyosóján. Igen, emlékszem rá. – Ez nem igaz – replikázott Laura. – Janet bármit megadott volna azért, hogy a barátnőd lehessen. Miként az összes többi lány is. Te utasítottad vissza őket. – Csak megspóroltam nekik a fáradozást – zárta le a témát a férfi. – És mivel foglalatoskodik manapság a jó öreg Janet Kleberg? – Valójában ma már Janet Henshaw. Jimmy közvetlenül az érettségi után vette feleségül. – Részvétem mindkettejüknek. – Elváltak. – Ebben az esetben viszont gratulálok mindkettőnek. – Nos, Janet is tagja a szervezőbizottságnak – tért vissza a lány eredeti témájukhoz, és támadt egy igen... nos, izgalmas ötlete. – Ne kímélj, Pimaszka. A férfi hallotta, amint Laura mély levegőt vesz, mielőtt szaporán belevág a mondanivalójába. Gyorsan beszélt, mint mindig, amikor feszült volt. – Szeretnének egy, Várom a párom műsort szervezni. A gyermekkorunkban ment ez a show a tévében. – Ismerem a műsort – biztosította Brent, miközben vetett egy gyors pillantást az órájára. Nyolc perc és tizenkét másodperc állt még rendelkezésére. Egy perc, huszonnyolc másodpercre volt szüksége, hogy elfoglalja helyét a kamerák előtt. – Igen, nos – a lány idegesen megköszörülte a torkát egy hírességet szeretnének felkérni a feladatra, hogy több jegyet adjunk el. – És? – A férfi érezte, hogy zárul körülötte a csapda. – És nos, te vagy az egyetlen Beason's Ferryből származó hírességszerűség.


6

– Tisztázzuk ezt. — Fokozatosan nőtt a feszültség Brent mellkasában. – Amikor ott laktam, egyetlen tisztességes lányt sem hívhattam el egy randevúra, anélkül, hogy a város apái félre ne vontak volna egy szűk sikátorba, néhány dolog tisztázása végett. És most, csupán azért, mert én olvasom az esti híreket, fizetni akarnak azért, hogy végignézhessék, amint randevúra hívom valamelyikük lányát? – Bár én nem egészen így fogalmaztam volna, látom, hogy érted az alapötletet. – Csend telepedett közéjük, a lány érezhetően válaszra várt. – Nos – kérdezte végül –, megteszed? – Szó sem lehet róla. – – Jótékony célért tennéd. – Öreg házak helyreállítása nem jótékony cél, Laura. Egy gyermekkórház vagy egy idősek otthona támogatása, az már az. – Brent, tudod, mennyire fontos a turizmus ennek a városnak. A Bluebonnet Ház miatt kerültünk fel a térképre. – Sajnálom, nem tudok azonosulni a céllal. – A szeme sarkából látta, amint bemondótársa, Keshia Jackson feláll a sminkes asztalától és elindul a felvételnek helyet adó terem felé. – Nézd, Laura, nagyon örülök, hogy hallottam felőled. Komolyan gondolom, tényleg. Talán találkozhatnánk valamikor, de... – Brent, várj. – Pánik kerítette hatalmába a lányt. – Tudom, hogy számodra semmit nem jelent ez a város, de ez az otthonom és nagyon fontos nekem. Nem csupán a város, az itt élők is. Ez a fesztivál életbevágó számunkra. – Tisztában vagyok vele. De az, ami Beason's Ferry számára fontos, engem cseppet sem érdekel. Neked ezt tökéletesen meg kellene értened. – Nem, soha nem is értettem. Mindig fontosak voltak számodra a legapróbb dolgok is, miként számomra. Ennek a városnak azonban egyetlen percnyi gondolkodás nélkül hátat fordítottál. Hogyan érthetném meg ezt, Brent? Nincs semmi értelme. – Számomra nagyon is van értelme. – Az orrát dörzsölve, Brent kénytelen volt ráébredni, hogy semmi nem változott. Laura még mindig szerette volna megváltani a világot, míg ő fejjel rohan minden konfliktusba. – Sajnálom – szólalt meg ismét halkan a lány.

JULIE ORTOLON

7

– Nem – sóhajtott fel Brent. – Én sajnálom. Sok mindent nagyon sajnálok. – Nem volt jogom megkérdezni – folytatta Laura. – Nem is lett volna szabad felhívnom téged. Tudnom kellett volna, hogy fontolóra sem vennél egy ilyen ajánlatot... – Befejeznéd? – Brent gyűlölte, ha a lány letorkollta önmagát. És azt is kénytelen volt elismerni, hogy a hősként való visszatérés Beason's Ferrybe azóta foglalkoztatta, amióta két éve visszaköltözött Texasba. – Nem is veszed fontolóra, ugye? – kérdezte reményteli hangon a lány. Brent nem válaszolt. – Mert ha mégis, akkor szeretném kihangsúlyozni, hogy csupán egyetlen hétvégéről lenne szó. Április legelső hétvégéjéről. Amennyiben nincsenek más terveid. Sajnos, nem voltak. Brent becsukta szemeit, miközben elhatalmasodott rajta a beletörődés. – El tudsz szabadulni egyetlen hétvégére... vagy nem? – Lágy, édes hangja tölgyfák árnyékában elköltött vacsorák hangulatát idézte fel a férfiban, estéké, melyekbe frissen vágott fű illata keveredik. — Megtennéd értem? Ha bárki mást tette volna ezt az ajánlatot, Brent gondolkodás nélkül lecsapta volna a telefont. De el kellett ismernie, szeretne visszamenni, ha másért nem, hát azért, hogy ismét lássa Laurát. – Rendben – egyezett bele. – Megteszem. Egy feltétellel. – Persze. Bármit kérhetsz. – Azt akarom, hogy te légy az egyik versenyző. – Nem tehetem meg! Csalás lenne. Grimasz jelent meg a férfi arcán. – Ez az áram, kölyök. Nem vagyok hajlandó egy olyan tökfejjel tölteni egy teljes estét, mint Janet. – Honnan tudtad, hogy ő is részt vesz a játékban? – Csak találgattam. – Ismét az órára vándorolt Brent tekintete. Három perc, tizennyolc másodperc. – Megegyeztünk? – Nem mászok fel a színpadra, hogy az egész város előtt bolondot csináljak magamból.


8

– Vagy úgy. De engem arra kérsz, hogy tegyem meg, ugye? – kérdezte Brent, ám ekkor már tudta, kezében van a lány. – Mit mondasz, Laura? Megteszem, ha te is. – Rendben. – Újabb mély sóhaj szakadt fel a lányból. – De nekem is van egy feltételem. Meg kell ígérned, hogy nem feltétlenül engem választasz. Legalábbis számításba veszed a többieket is. – Így lesz – egyezett bele a férfi, gondolkodás nélkül, majd leugrott asztala sarkáról és megigazította selyem nyakkendőjét. – Most viszont már tényleg mennem kell. – Rendben, rendben. – Csöppnyi gonoszkodás vegyült a lány a hangjába. – Amúgy is fel kell hívnom Janetet a részletekkel. Szia, Brent. – Ne, várj... – A telefon azonban már süket volt. Brent egy pillanatig a készüléket bámulta, majd felnevetett. Laura Beth Morgan. Ki gondolta volna, hogy ennyi év után hallani fog felőle? Azon fantáziált, vajon hogyan nézhet ki a lány két sor fogszabályzó nélkül? Laura megkönnyebbülten sóhajtott fel, miután visszahelyezte a készülékre a telefonkagylót. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy felhívta Brent Zartlichot, vagyis Brent Michaelst, ahogy mostanában ismerték. Ugyanakkor volt-e más választása? A szervezőbizottság aznap délután tartotta esedékes megbeszélését. Ha nem rohan haza, kutatja fel a houstoni tévé elérhetőségét és intézi el a hívást, Janet vette volna kezébe az irányítást. Laura elképzelte Janetet, amint erőszakosan megteszi ajánlatát – és Brentet, amint hidegen visszautasítja azt. Most viszont már csak azért kell aggódnia, miként bánnak majd a városbéliek a hazatérő Brenttel. Biztosan nem lesz annyira borzasztó. Az elmúlt években tökéletesen megváltozott az emberek róla alkotott véleménye. Akiről egykor morcos magányosként beszéltek, mostanra híressé változott. „Mindig tudtuk, hogy ez a fiú sokra viszi" – emlegették újabban a helyiek. Kérdéses volt, hogy Brent miként kezeli majd a megváltozott helyzetet. A férfi hangulatváltozásai éppen olyan kiszámíthatatlanok voltak, mint a texasi időjárás.

JULIE ORTOLON

9

Az étkező falán lógó kakukkos óra ötöt ütött. Laura apja, dr. Walter Morgan ezen a napon is másodpercnyi pontossággal lépett a faburkolatú helyiségbe. Bár bottal járt, mit sem vesztett egykori méltóságából. Külleme ezúttal sem árulkodott érzelmekről, Laura azonban látta, hogy ezúttal mélyebbek a szája körüli ráncok. Mindenki zárkózott embernek könyvelte el felesége halála óta, de csak néhányan ismerték a teljes történetet. A lány szíve megsajdult, amint nézte apját, ahogy belesüpped bőrfoteljébe. – Hozhatok neked valamit, mielőtt hozzálátunk a vacsorához? – kérdezte Laura. – Egy pohár jeges teát? Apja morgásából igenlő választ vett ki, de a férfi ekkor már a távirányítóval matatott. Elutasítása mindig mélyen megbántotta Laurát. Szerette volna könnyebbé, boldogabbá tenni apja életét, de ő csupán tiszta házra, időben felszolgált étkezésekre vágyott és arra, hogy magányosan gyászolhassa húsz évvel korábban elvesztett feleségét. Laura megigazította szoknyáját és elindult az ajtó felé. Brent hangja állította meg, miközben a férfi arca jelent meg a képernyőn. Brent látványa, különösen ellenállhatatlan mosolya és mélykék szemei ezúttal is izgatóan hatottak rá, mint minden este. Pontosan emlékezett erre a mosolyra azokról a régen volt szombatokról, amikor Brent a füvet nyírta a kertjükben. Laura alig lehetett több tíznél, amikor a fiú először érkezett hozzájuk. Brent viszont koránál jóval érettebb tizenhárom éves volt. A lány azonnal felismerte benne a külvárosban élő fiút, akiről az emberek suttogtak. Bármit megadott volna, hogy srác néhány jó szóval ajándékozza meg. Attól a naptól kezdve számtalan éjszakát töltött éberen, felnőtt dolgokról álmodozva: saját gyermekekről, akiket szerethet, és akikkel együtt nevethet, és egy férjről, aki értékeli a fáradozását, hogy a házukból otthont varázsoljon. És azokban az álmokban a férj mindig Brent alakjában jelent meg. Felsóhajtott, amint a híreket olvasó férfit nézte. Valóban hosszú utat tett meg, és sikere büszkeséggel töltötte el a lány szívét. A reklámok térítették vissza Laurát a valóságba. Fel kell hívnia Janetet, és elmondania, mit sikerült elérnie. Bár Brent beleegyezett, hogy részt vesz a műsorban, az egykori pompon-lány


10

nehezen fogja megemészteni, hogy Laura elhalászta előle a lehetőséget, hogy felhívja a férfit. Miközben a konyha felé sétált, azt kívánta, bárcsak nemet mondott volna a férfi. Akkor nem kellene elszakadnia kamaszkori álmaitól. Ugyanakkor a másik fele, amelyet, bár szerette volna, nem sikerült háttérbe szorítania, bizsergett a vágytól, hogy ismét Brent közelében lehessen. Bármily szigorúan leckéztette a szívét és az agyát, nem szabadult a gondolattól: ez lehet élete esélye, hogy valóra váltsa álmát.

JULIE ORTOLON

11

2. – Itt van! Megérkezett! Megérkezett! – Visító hang harsant a városháza előtti téren összegyűlt tömegben. Laura Janetet pillantotta meg, aki éppen felé, vagyis Tracy Thomas felé tartott, aki a svédasztal mellett állt. Janet hosszú, sötét haja és szemrevaló alakja látványos jelenség volt a kora délutáni napsütésben. – Istenkém! – rikkantott fel Tracy, egy hasonlóan vonzó szőkeség. – Tényleg itt van Brent Michaels? Laura szíve nagyot dobbant, miközben szemei gyorsan végigpásztáztak a téren. A magnóliafák alatt álló standok előtt emberek tömege kígyózott, miközben western muzsika és frissen sült hús illata töltötte meg a levegőt. – Te tényleg láttad őt? – kérdezte Tracy Janetet. –Hol? – A motelben. És nem fogod elhinni, milyen autója van. – Janet rövid hatásszünetet tartott, mielőtt folytatta. – Egy Porsche. – Istenkém! – visított fel ismét Tracy. – Annyira szerencsés vagy, és én meg annyira féltékeny! Legalább ne lennék terhes. – Bosszús pillantást vetett terjedelmes hasára. A férjed akkor sem engedte volna meg, hogy benevezz, még ha jótékony is a cél – hívta fel a figyelmét Janet. Igazad van – duzzogott Tracy. – Különben is, Brent akkor is szinte tutira téged választana, és akkor még kevésbé állhatnálak. A helybéliek többségéhez hasonlóan, Tracy is meg volt győződve arról, hogy Brent választása Janetre esik. És miért is ne? Majd minden férfinak kicsordult a nyála, ha egyetlen pillantást vetettek Janet alakjára. A három szüléstől felgyűlt súlyfelesleg is a megfelelő helyeken rakódott le.


12

Laura ugyanakkor gyanította, hogy Brent döntött már, és... őt fogja választani. Nem azért, mert szeretne vele randevúzni, csupán azért, mert soha nem mutatta ki, mit érez iránta. Ha Brent ismerné az érzéseit, elutasítaná, mint bármely másik lányt, aki valaha szemet vetett rá. A gondolat, hogy Brent őt választja majd, felkavarta a gyomrát. Miközben az ajkát harapdálta, azon gondolkodott, vajon mit szól majd Janet mindehhez. És mit szól majd Greg? Nem, inkább nem is gondol Gregre. – Óh, Laura Beth – Janet úgy tett, mintha csak akkor vette volna észre. – Miss Miller megkért, hogy segítsek feldíszíteni az operaház színpadát. De te sokkal jobban értesz az ilyesmihez. Ugye megteszed helyettem? – Persze. – Laura mosolyt erőltetett az arcára, miközben gondolatban hozzáírta a színpadrendezést kötelezettségei fokozatosan növekedő listájához. – Köszike! – Janet csókot nyomott Laura arca mellé a levegőbe. – Olyan édes vagy! Fogalmam sincs, mire jutna a bizottság nélküled. Laura összevonta a szemöldökét, miközben a két asszony elrohant, hogy tovább terjesszék Brent megérkezésének hírét. Laura immár ezredszer kárhoztatta magát, amiért négy hónapja felhívta a férfit. De honnan tudhatta volna, hogy Beason's Ferry asszonyai Második Eljövetelként kezelik majd Brent hazatérését. És minél nevetségesebben viselkedtek az asszonyok, annál mélyebb ráncok barázdálták a férfiak homlokát. Bárcsak átengedte volna Janetnek a telefonálás jogát! Akkor Brent nemet mondott volna, és most nem kellene ezzel a gonddal szembenéznie. Legalábbis valószínű, hogy nemet mondott volna. Mindig is gyűlölte a középiskola népszerűiéinek csapatát. Ugyanakkor az is lehet, hogy hazatérése a legjobban sül el. Amint ennek a hétvégének vége lesz, a fantázia utolsó, parányi szikrája is kihuny a szívében. Persze, gyerekkorukban Brent a barátja volt; sőt tőle kapta legelső csókját is, de Brent Michael Zartlich soha, de soha nem fog oroszlánüvöltéssel visszajönni a városba, hogy karjaiba kapja és biztosítsa örök szerelméről.

JULIE ORTOLON

13

Az olyan lányokkal, mint ő, ilyesmi soha nem történik meg. Csupán híres, egzotikus, gyönyörű, romantikus nőkkel esnek meg hasonló dolgok. És bár Laurának reménytelenül romantikus volt a szíve, nem volt sem gyönyörű, sem egzotikus, és elérkezett az idő, hogy ezt tényként elfogadja. – Laura Beth – harsant mögötte egy határozott hang. – Szeretnék váltani veled néhány szót. Greg. A lány vállai megroggyantak, mielőtt egykori barátja felé fordult. – Szia, Greg. Tetszik a fesztivál? – Nos, igen, én... – kezdett hozzá a válaszhoz, majd váratlanul egész teste megrándult a feszültségtől. – Sokkal jobban tetszene, ha nem arra készülnél éppen, hogy bolondot csinálj magadból az egész város szeme láttára. – Greg... – a lányt meglepte a férfi arcátlansága. – Miről beszélsz? Megbeszéltük már, emlékszel? Beleegyeztem, mert szeretnék minél több pénzt összegyűjteni a ház felújítására. – Tudom, mit mondtál, de, nos... – mogyorószínű szemei idegesen rángatóztak aranykeretes szemüvege mögött. – Csak nem tetszik az ötlet, hogy más nőkkel versengsz, hogy randevúzhass egy szépfiúval. Laura elmosolyodott a vádak hallatán, hiszen kisfiús arcával Greg sokkal közelebb állt a klasszikus férfiszépséghez, mint Brent bármikor. Olyannyira, hogy amikor Greg öt évvel korábban Beason's Ferrybe költözött, mint a város új gyógyszerésze, Laura is kifejezetten vonzónak találta. Sőt, bizonyos értelemben, a mai napig annak látta. Greg eltökélten húzta ki magát. – Laura Beth, ragaszkodom hozzá, hogy visszalépj ettől az őrülettől. Laura meglepődöttsége azonnal elpárolgott az utasítás hallatán. – Nem tehetem – szögezte le, majd az Optimisták Klubját vezető, ám ezúttal a büfé asztal mögött álló Jim Bob Johnsonra fordított figyelmét. – Szia, LB – Jim Bob hatalmas mosolyt villantott felé, miközben nyelvével átsegítette fogpiszkálóját szája másik sarkába. – Hogy s mint? – Remekül, JB, hát te?


14

– Csodásan, csodásan. – A férfi megigazította piros baseball sapkáját. – Mit adhatok? Egy adag sült kolbászt? Esetleg egy marhahúsos szendvicset? A sülő hús illatától összeszaladt a nyál Laura szájában. – Egy adag kolbászt kérek, két szendvicset, egy főtt kukoricát, két kólát és egy hatalmas limonádét. – Azt a mindenit! Igencsak éhes lehetsz – grimaszolt Jim Bob. Laura a szeme sarkából látta, hogy Greg a pénztárcája után nyúl. – Majd én – előzte meg a lány, és máris a kezében volt a pénz. Greg megnyúlt arccal nézett rá. – Ezen a héten ez a harmadik alkalom, amikor visszautasítod az ebédmeghívásomat. Ha nem lennék meggyőződve az ellenkezőjéről, azt hinném, kerülni próbálsz engem. Ahelyett, hogy a kényes témát feszegette volna, Laura végigpillantott krémszínű ruhákba bújtatott, vékony alakján. – Szerinted ezt mind magamnak vettem? Hatalmas piros foltok jelentek meg Greg orcáin, és a lányt máris hatalmába kerítette a lelkiismeretfurdalás. Annyira kedves ember volt, és ő nem akarta megbántani az érzéseit. Előbb vagy utóbb azonban kénytelen lesz szembesíteni a ténnyel, hogy érzelmei már jócskán kihűltek. Amint elkészült a rendelés, Greg felnyalábolta az ételeket, az italokat pedig hátrahagyta a lánynak. – Szóval visszavonod a jelentkezést? – kérdezte ismét a férfi, miközben a lány sarkában lihegett a standok között. – Greg, nem tehetem. – Laura mosolyogva integetett barátainak és szomszédainak, miközben elhadarta a választ. – Most már túl késő van, akkor sem lenne lehetséges, ha ragaszkodnék hozzá. – A fenébe, Laura Beth, nem teheted ezt. Lényegében jegyesek vagyunk! – Mióta? – A lány váratlanul megtorpant, így Greg kis híján feldöntötte. – Óh, tudom, abban egyeztünk meg, hogy gondolkodunk még rajta, de mindenki tudja, hogy végül összekötjük majd az életünket. Bűntudat bántotta Laura lelkiismeretét. Hat hónappal korábban, amikor Greg megkérte a kezét, megpróbált nemet mondani. Csupán úgy tetszett, hogy arra a néhány percre kiveszett a szótárából a nem szó.

JULIE ORTOLON

15

Végül abban állapodtak meg, hogy átgondolja a dolgot, majd közli a döntését a férfival. Laura azt hitte, a hathónapos hallgatás elégséges válasz. Ám a jelek szerint tévedett. Fejét rázva adta át a sült kolbászt egy árusnak, aki egy kézzel festett pólókkal telerakott asztal mögött állt. – Itt az ebéd, amire szüksége volt, és az apró. – Nagyon köszönöm! – A houstoni asszony meglepetten tapasztalta, hogy Laura nem lépett meg a pénzével. – Annyira édes vagy. Laura elpirult a bók hallatán, majd átadta a rendelt szendvicseket és italokat a szomszédos asztalnál árusító Hill megyei házaspárnak, de gondolatai megállás nélkül Greg lánykérése körül forogtak. Ha lenne akár csak egy csöppnyi esze, hozzámenne a férfihoz. Greg komoly, kötelességtudó és vonzó. Kívánhat-e ennél többet egy nő? Greg mindaz, amiről kamaszkori éjszakáin álmodozott. Kivéve, hogy nem Brent. Brent ugyanakkor csak egy álom volt. Greg viszont nagyon is valóságos. Sajnálatos módon, valahányszor Mrs. Greg Smith szerepébe képzelte magát, úgy érezte, fuldoklik. Hogyan magyarázhatná el mindezt a férfinak anélkül, hogy lerombolná férfiúi önérzetét? Miután kivette Greg kezéből a főtt kukoricát, gyorsan hátat fordított neki. – Greg, beszélnünk kell, amint túl vagyunk ezen a hétvégén. – Annak nagyon örülnék, Laura Beth. – A férfi arca kisimult, és mosoly terült szét rajta. – Tudod, mennyire szeretek beszélgetni veled. A lány hitetlenkedve bámult rá, és szerette volna alaposan eldöngölni a kukoricacsővel. Képtelen felfogni, hogy szakítani akar? – Végül is – folytatta a férfi, miközben végigsimított a lány karján – alig töltöttünk néhány órát együtt, amióta a fesztivál rendezése tölti ki a napjaidat, és én is annyira elfoglalt vagyok... nos... tudod mivel. A lány megrázta a fejét, amikor a férfi képtelen volt akár egyetlen elfoglaltságot említeni, ami kitöltötte az idejét. Igazság szerint Greg soha nem csinált semmit. Dolgozott. Tévézett. Golfozott. Dióhéjban ennyiből állt az élete. Persze Beason's Fényben nem is igen akadt tennivaló, ezért is költözött a lány egykori osztálytársainak többsége Austinba vagy Houstonba.


16

Amint folytatták útjukat a füves ösvényen, Laura azon fantáziált, vajon másként alakult volna az élete, ha valamelyik nagy egyetemre megy és nem a szomszédos város, Brenham főiskolájára? Szomorúság szállta meg, mint mindig, amikor a kisvároson kívüli életről fantáziált. Még Greggel való találkozása után is gyakran tette fel magának a kérdést: Ez minden? Csupán erről szól az élet? Gyorsan elhessegette lehangoló gondolatait, és mosolyogva állt meg a sor végén lévő, vidám, színes festményeket kínáló stand előtt. – Megmentőm! – fakadt ki a művész, amint meglátta a lányt. Melody Piper rendszeres résztvevője volt a fesztiválnak, és Laura a barátjának tartotta. Az asszony élénk, narancsszínű haja tökéletesen harmonizált alkotásaival, miként pink trikójával, lila nadrágjával és katonabakancsával is. Ezüst amulettek lógtak a láncán és kristályok díszítették a füleit. – Azt hittem, elpárolgók az éhségtől, mielőtt visszaérsz. Miközben jót nevetett Melody túlzásán, Laura átnyújtotta a kukoricát. – Mint mindig, ezúttal is szerény volt a kínálat vegetáriánusok számára. – Bármi tökéletes. Éhen halok – mondta Melody, amikor Greg is megérkezett melléjük. Megütközve nézett végig a nő ruházatán. Melody halkan folytatta. – Volt már alkalmad elgondolkodni az ajánlatomon? Laura a férfi felé pillantott. A legkevésbé arról akart beszélni Greggel, hogy azt tervezi, Melody szobatársa lesz Houstonban. Ráadásul még arra sem volt ideje, hogy végiggondolja a lehetőséget. Legalábbis, nem komolyan. Figyelmeztető pillantást vetett Melodyra, mielőtt folytatta volna. – Milyen a fesztivál? – Mesés – áradozott Melody, tökéletesen értelmezve Laura üzenetét. Amulettjei és kristályai örömtáncot jártak, amikor meglengette karjait és az asztal egy üres pontjára mutatott. – Eladtam az óriás szörnyet, és ez azt jelenti, hogy újra kell rendeznem az egész standot. — Laurára szögezte szemeit. – Nem feltételezem, hogy szeretnél segíteni. – Szeretnék, de tényleg, de nem megoldható. –Laura a tizenkilencedik században épült operaház felé mutatott, amely öreg dívaként uralkodott a tér fölött. – Segítenem kell a színjátszó csoportnak felállítani a Várom a párom díszleteit.

JULIE ORTOLON

17

– Óh, valóban – grimaszolt Melody. – Fogadok veled öt dolcsiba, hogy téged választ az a hírmondó. Greg szigorú pillantásokat lövellt feléjük. – Laura Beth soha nem fecsérelne pénzt ilyen mihaszna fogadásra. Mosolyt terült szét Melody arcán, miközben lassan a gyógyszerész felé fordult. – Fogadjunk? – Melody – lépett közbe váratlanul Laura – nem hiszem, hogy találkoztál már Greggel, a... barátommal. Kíváncsiság szikrázott Melody szemeiben. – Szóval ő lenne Greg. – Kecses mozdulattal a férfi felé nyújtotta kezét. – Annyit hallottam már rólad. – Greg arcán a foltok ismét karmazsinvörös árnyalatúra színeződtek. Némi hezitálást követően megragadta a nő agyongyűrűzött kezét, bár szemmel láthatóan, nem tudta eldönteni, hogy megcsókolja vagy megrázza azt. – Örülök, hogy találkoztunk – mormolta. – Nos, Gregory úr – hízelgett neki Melody –, kimentene egy lánykát a gyötrelemből? – Igen, természetesen. Laura is azonnal támogatta az ötletet, amely szemlátomást halálra rémítette a férfit. – Az tökéletes lenne. Greg segíthet neked újrarendezni a standot, amíg én megnézem, mit csinálnak a színjátszók. – De... – A férfi könyörgő pillantást vetett Laurára. – További kellemes fesztiválozást – köszönt el Melodytól a lány. – Neked is – kiáltotta utána Melody. – És ha Brent Michaels téged választ, jössz nekem öt dollárral. Laura végigsietett az utcán. Most, hogy megszabadult Gregtől, sokkal nagyobb gonddal találta szemben magát: túlélni az elkövetkező órákat, anélkül, hogy bolondot csinálna magából. Amint kilépett a Boudreau Motelből, Brentet megragadta az elé táruló látvány. Az állam minden sarkából érkezett látogatók valósággal ellepték a történelmi városkát. Az autók többsége lelassított, hogy az utasok alaposan szemügyre vehessék a felújított, múlt századi házakat.


18

Az utca túloldalán állt az Otthonok Túra ékessége: egy századfordulós kúria, melyet gondosan kiválasztott, vörös, zöld és aranyszínre festettek. A hatalmas fák alatt és a virágzó azáleák között a város lányai vonultak korabeli öltözetekben, melyek a legelső fesztivál óta anyáról lányra, testvérre, barátra szálltak. A sétálók prospektusokkal legyezgették magukat, miközben arra vártak, hogy beléphessenek a régi házba. Kényszeredett mosoly bujkált Brent szája sarkában. Kamasz éveiben éppen úgy érezte magát, mint egy turista: kívülállóként, aki alig várja, hogy beengedjék a birtokra. De a birtok határa egy gyűrű volt, amely az egész fene ette várost körülölelte. Fattyúként, akit alkÓholista nagyanyja és két pokolfajzat nagybátyja nevelt, soha nem engedélyezték neki, hogy belépjen Beason's Ferry társadalmába. Miért is tették volna, amikor saját anyjának sem volt annyira fontos, hogy vele maradjon? – Óh, nézzétek! Ó az! – A felvonuló lányok egyike Brent irányába mutogatott. A lány és két társa immár a férfinak integettek. –Hello, Mr. Michaels. – A férfi a kerítéshez sétált. – Susie Kirckendall vagyok – kiáltotta felé az egyik lány az utca túloldaláról. – Bár biztosan nem emlékszik rá, az édesanyám, Carol Sawyer együtt járt önnel iskolába. Emlékezett. Carol egyike volt azoknak a lányoknak, akik imádtak flörtölni a tiltott fiúval, de sírva rohantak volna haza, ha valaha a csábításuknak engedve cselekedett volna. Félresöpörte a kellemetlen emlékeket és visszaintegetett a lányoknak, akik boldogan kuncogva vonultak tovább. Milyen bizarr. Amikor már mit sem számít, Beason's Ferry tárt karokkal fogadja. Hatalmas ponyvát feszítettek a főút fölé, amelyen vörös betűkkel ez állt: „Isten hozott itthon, Brent Michaels!" Nem Brent Zartlichot írtak, de a férfi úgy döntött, nem hagyja, hogy ez zavarja. Nem szabad zavarnia. Bár ő döntött úgy, hogy megválik nevétől, tudta, csupán annak köszönheti a barátságos fogadtatást, hogy már nem tartják a szemétbe való Zartlichok egyikének

JULIE ORTOLON

19

Megfordult a fejében, hogy beköszön a hétvégén a „családjának", bár két megmaradt nagybátyja nemigen minősült annak. Bárhogy dönt is, tudta, nem kell aggódnia, hogy összefut velük. Szombat délutánonként vagy másnaposan aludtak, vagy újabb másnaposságon dolgoztak. A nagyanyja tüdőrákban halt meg évekkel korábban. Brent akkoriban riporterként dolgozott Új-Mexikóban. Érzett némi bűntudatot, amiért nem vett részt a temetésen, de akkoriban még rövid pórázon tartották anyagi korlátai. Egyetlen vállrándítással elintézte bűntudatát, mikor elérte a főtér sarkát. – Itt vagy hát! – Metsző hang zökkentette ki az emlékezésből. Amikor megfordult, Miss Millerrel, egykori angol tanárával találta szembe magát. Teste azonnal görcsbe rándult, mintha lógáson kapták volna. A nő szemrehányó pillantást vetett rá. – A motelig kellett eljönnöm, hogy megtaláljalak. – Elnézést, Miss Miller. – A nőre villantotta százezer dolláros mosolyát. – Soha nem mernék kellemetlenséget okozni önnek. Bár a mai nap tökéletesen alkalmas egy kellemes sétára. A tanárnő felhorkant, mint akit cseppet sem érdekelnek a férfi kedves szavai. Semmit nem változott az elmúlt tizennégy esztendőben. Göndör haj keretezte szögletes arcát, bár a tincsek már inkább szürkék voltak, mint aranysárgák. Bifokális szemüveg mögé rejtett kék szemeivel most is belelátott bárki fejébe. A napos idő ellenére pamut pólóruhát viselt, amely tovább hangsúlyozta túlságosan is vékony alakját. Szemüvege felső" lencséjén keresztül alaposan szemrevételezte a férfi khaki nadrágját, pólóját, olasz bőrövét és papucscipőjét. Brent tisztában volt vele, hogy éppen úgy fest, mint egy country clubban pihenő, sikeres üzletember. Megdolgozott a tökéletes küllemért és azért, hogy könnyed természetességgel viselje azt. Arról azonban megfeledkezett, hogy a kisvárosokba a divat többnyire ötvenéves késéssel érkezik. – Gondolom, ez is megteszi – szűrte át a szavakat a fogai között Miss Miller. – Nincs már időd átöltözni. A színpad mögött kell lenned, amikor a show elkezdődik.


20

Brent a Rolexére nézett. – Tizenhét percem van. Az rengeteg idő. A nő újabb horkantással elindult a zsúfolt járdán az operaház felé. – Sok minden megváltozott errefelé – mondta a férfi, amikor felzárkózott mögé. Miss Miller követte Brent tekintetét a frissen festett cégérek irányába. – A külsőségekben mindenképp, különösen mióta Laura Beth megalakította a Szépészeti Bizottságot. – Óh! – Brent felvonta a szemöldökét, bár valójában nem lepte meg, hogy Laura bizottságot alakított. Az iskolában legalább egy tucat klub tagja volt. Elvégezte mindenhol a nehéz munkát, majd olyan lányok, mint Janet vagy Tracy learatták a dicsőséget. – Lauráról jut eszembe – váltott témát a férfi –, ő egyike a versenyzőknek, ugye? – Jól tudod, hogy nem árulhatom el a hölgyek nevét. – Tökéletesen igaza van. – Brent tudta, hogy Miss Miller szívét nem tudja meglágyítani. Ugyanakkor éppen tartózkodó magatartása miatt kedvelte a nőt. Ha Miss Miller nem biztatta volna, hogy tanuljon komolyabban és helyezze magasabbra a mércét önmagával szemben, most valószínűleg szemeteskocsit vezetne, mint a nagybátyjai. Azon gondolkodott, mit mondana a tanárnő, ha elmesélné, hogy a toll és a ceruza, amelyet tőle kapott ballagása napján, az íróasztalán állt minden egyes hírszobában, ahol valaha is megfordult. Brent tétovázva állt meg, amikor elérték az operaház ajtaját. Hogyan köszönheti meg egy férfi egy nőnek, hogy megváltoztatta az életét? – Miss Miller? Az asszony kíváncsi tekintettel fordult felé. – Én, szóval... – Ezúttal sem volt könnyebb megszólalnia, mint évekkel korábban. – Köszönöm, hogy visszatartotta a kutyákat az elmúlt néhány hónapban. Brent egy pillanatig azt hitte, hogy végre talán mosolyt csal a tanárnőarcára. Miss Miller azonban csak kimérten bólintott. – Találó mondat. Ha nem vettem volna kézbe az irányítást, ezek a lányok egész nap zaklattak volna. – Nos – tért vissza a témához Brent egy pajkos mosoly kíséretében –, ki lesz még a színpadon Janeten és Laurán kívül?

JULIE ORTOLON

21

A nő szemei fenyegetően összeszűkültek. – Ne rajtam gyakorolja a vonzerejét, fiatalember. Ezek az ajkak zárva maradnak. A férfi legvonzóbb mosolyával az arcán folytatta a beszélgetést. – Nem feltételezem, hogy egyszerűen kiválaszthatnám önt és ezzel megspórolnék mindannyiunknak egy rakás kellemetlenséget. A tanárnő ismét a férfi lelkét vizslatta mindenlátó szemeivel. – Ha nem tévedek, Brent Zartlich, te ideges vagy. Ezúttal a férfi horkant fel, és remélte, ez leplezi mindazt, amit Miss Miller túlságosan is élesen látott. – Egyetlen dologra emlékezz, amikor felmész a színpadra – tanácsolta. – A humor bármin átsegít. Mindezt egy olyan valaki mondja, akinek az arca széttörne, ha egyszer igazán elmosolyodna, gondolta Brent. – Ne legyél se komor, se mogorva – folytatta a tanárnő. – Soha nem vagyok mogorva – erősködött a férfi. Miss Miller megrázta a fejét. – Amint mondtam már, bizonyos dolgok soha nem változnak. – Elindult az ajtó felé, majd váratlanul megtorpant. – Ondok neked valamit, Brent Zartlich. Néhány beszédtechnika óra és az elegáns ruhák nem változtatnak meg. Ha a helybeliek nem látták egykor, hogy milyen értelmes, érzékeny fiú voltál, most nem szabad a véleményükön bosszankodnod, csak bemész, megadod nekik azt, amit megfizettek. és ezzel kész. Megértettél? Brent elnyomott egy grimaszt. – Nem kell úgy beszélnie, mintha vetkőzni készülnék. Tekintetük találkozott. – Mire ennek az őrültségnek vége lesz, talán éppen úgy fogod érezni, mintha azt tetted volna.


22

3. A humor bármin átsegít. Brent e szavakat emlegette, amíg a fellépésére várakozott. A függönyön tátongó lyukon keresztül jól látta a színpadot elborító hatalmas, narancsszínű, sárga és zöld virágokat, amelyek éles kontrasztot alkottak az operaház elegáns, rokokó épületével. Két bárszéket is látott. Egyiket nyilván neki szánták, a másikat pedig Davis polgármesternek, aki már javában köszöntötte az egybegyűlteket. Brent feltételezte, hogy hasonló székeken foglal helyet a három hölgy is a színpadot kettéválasztó paraván mögött. Laura a székek egyikén ül majd. Ismét azon fantáziált, miként nézhet ki most a lány, mi történt vele, mióta nem találkoztak, ideges-e vajon, amiért színpadra kell lépnie. Az a gondolat, hogy ő is hasonló félelmekkel küzd, némileg megnyugtatta a férfit. Davis polgármester váratlanul fölemelte a hangját. – Köszöntsük együtt hírneves agglegényünket, Brent Michaelst! Itt az idő. Brent mély lélegzetet vett, mosolyt varázsolt az arcára, majd lezseren integetve a közönség elé lépett. Tökéletesen játszotta maga alkotta szerepét: Brent Michaels, a sármos, magabiztos amerikai férfi. A polgármester kézszorítással üdvözölte, és nagyot csapott a hátára, majd mikrofonját szorítva visszafordult a közönséghez. – Természetesen a többségük felismeri ezt a vonzó arcot az esti hírműsorból, de mi, Beason's Ferry-ek már akkor is ismertük, amikor még közelében sem állt a hírnévnek. Brent mosolya egyetlen pillanatra sem lankadt, akkor sem, amikor azon tűnődött, szándékos sértés volt-e a polgármester mondata, vagy freudi elszólás. – Nos, Brent – fordult ismét felé Davis. – Amint tudod, mindent elkövettünk, hogy titokban tartsuk a három hölgy kilétét. De, kérlek,

JULIE ORTOLON

23

erősítsd meg a közönségnek, hogy valóban nem álltál kapcsolatban egyetlen résztvevő hölggyel sem, mióta beleegyeztél a részvételbe. – Semmilyen kapcsolat nem létezett – mondta Brent. – Kivéve Miss Millerrel. Sajnos, ő elutasította a randevú kérelmemet, így kénytelen vagyok valaki mást választani. Vidám moraj futott végig a közönségen. – És nekünk éppen akad három fiatal jelöltünk a számodra – biztosította a férfit a polgármester. –Brent, mielőtt bemutatnánk neked a hölgyeket, elárulnád, hogy mit keresel egy nőben? – Elárulom, polgármester úr – mondta Brent, izgatóan hangsúlyozva minden szót. – Azt szeretem, ha egy nő ugyanolyan, mint egy autó. Azt kedvelem, ha a hölgyek simulékonyak és kifinomultak. – És gyorsak, mi? – kacsintott rá Davis. A közönség soraiban felharsanó nevetés megmentette Brentet a válaszadás kényszerétől. Nem mintha szándékában állt volna elárulni, hogy milyen számára a tökéletes nő. Kifinomult stílusú és ízlésű nőre vágyott. – Nos, Brent, kétlem, hogy a hölgyek bármelyike gyors lenne. De mi lenne, ha bemutatnánk őket, hogy megismerd a hangjukat? – A polgármester elővette súgókártyáit, miközben fény árasztotta el a színpad ellenkező oldalát. – Az első résztvevőnk imád sportműsorok előtt ücsörögni..., kivéve természetesen, amikor a te hírműsoraidat nézi. – Természetesen – értett egyet Brent. – Azt ígéri – lesett bele lapjaiba a polgármester –, bármit megtesz, hogy felvidítson, ha őt választod. Ez az egyetlen megjegyzés elég volt ahhoz, hogy Brent tudja, Janet Kleberg ül az egyes számú széken. – Helló, Brent! – harsogott bele Janet a mikrofonba. Annyira élénken csengett a hangja, hogy a férfi pomponokkal a kezében látta maga előtt. – A kettes számú versenyző nem bánná, ha randiznia kellene veled, mert a mosolyod Donny Osmondra emlékezteti, aki mindig is tetszett neki. Brent visszanyelt egy mosolyt. Ez csakis Laura lehet. A lány tudta, hogy ő mindig gyűlölte, ha a vinnyogó hangú Donny Osmondhoz


24

hasonlították. Szeretné tehát elkerülni, hogy őt válassza. Váratlan, zavart csend borult a teremre. – Hahó, kettes számú versenyző – szólalt meg ismét a polgármester. – Szívem, gondolod, hogy képes leszel köszönteni Brentet? – Szia, Brent – szólt bele egy finom hang a mikrofonba. A telefonban nem csengett ennyire felnőttesen. –A hármas számú résztvevő– folytatta Davis – a lovaglás fanatikusa, aki minden évben részt vesz a megyei rodeón. – Szióka, Brent. – A férfi nem ismerte fel a vidám hangot. Sikerült tehát találniuk valakit, akivel nem együtt nőtt fel. – Rendben – mondta a polgármester, miközben a bárszékhez vezette Brentet. – Hölgyeim, foglaljanak helyet, és lássunk hozzá. Laura a feszültség rátörő hullámai ellen küzdött, miközben elfoglalta a középső széket. Nem lett volna szabad belemennie. Kísérleti egérnek érezte magát. Ha szerencséje van, észre sem veszik a testre simuló, virágos ruhát viselő Janet és az élénk színű western inget viselő Stacey között. Hallotta, amint a polgármester arról beszél, hogy Brentnek olyan kérdéseket kell feltennie, amelyek nem érintik a versenyzők személyét. – Nos, Brent, készen állsz a kérdésekkel? – Természetesen – hangzott a férfi válasza. Laurának nehezére esett elhinnie, hogy oly sok évnyi ábrándozás után, végre alig néhány lépés és egy paraván választja el a férfitól. Meglódult a pulzusa, ha arra gondolt, hogy néhány perc múlva szemtói szembe kell állnia vele. – Lányok, most már tudjátok, hogy mit keresek egy nőben. Ezért azzal a kérdéssel kezdeném, hogy ti mit kerestek egy férfiban? Egyes számú versenyző? Janet rövid, örömteli sikolyt hallatott, amiért őrá esett elsőként Brent választása. – Nos, Brent, kedvelem a sportos, különösen a futó férfiakat. – Kihangsúlyozta az utolsó szavakat, hiszen Brent az iskolai csapat sztársprintere volt. A férfi egyszer elárulta Laurának, hogy a sprintet sokkal jobban szereti a hosszútávfutásnál, hiszen ilyenkor minden a háttérbe szorul, csak a megfeszülő izmok, a mély lélegzetvételek és a célba érkezés számítanak.

JULIE ORTOLON

25

Janet előredőlt, miközben folytatta. – Úgy gondolom, egy futástól izzadó férfi a legvonzóbb dolog a világon. Laura elpirult, amint felidézte magában a póló nélkül, egyetlen rövidnadrágban edző Brent látványát. – Rendben – mondta Brent, és Laura remegve várta, hogy őt szólítsa. – Akkor következzék a... hármas számú versenyző". Laura megkönnyebbülten dőlt hátra, miközben Stacey a First Texas Bank pénztárosa felkészült a válaszadásra. – Azokat a férfiakat kedvelem, akik szívesen tartózkodnak a természetben. Nyitottak és őszinték, de időnként szívesen megvadulnak. Laura fölnevetett, amikor Stacey hangja bizalmasan suttogóvá vált a mondat végén. A szervezőbizottság tagjai arra biztatták őket, hogy menjenek bele a játékba, legyenek vidámak és provokatívak. Janetnek és Stacey-nek ez tökéletesen sikerült. – Kettes számú versenyző" – hangzott fel Brent hangja, és Laura összerezzent, amikor rájött, hogy hozzá intézte szavait. – Mit keresel egy férfiban? Szeretett volna provokatívan válaszolni, de teljesen leblokkolt. – Én, nos, azokat a férfiakat kedvelem.. . akik ott vannak. Valaki felnevetett a közönség soraiban, és Laura megremegett. – Ott? – ismételte meg a lány válaszát Brent. –Úgy érted, hogy állandóan a közeledben... vagy ott, vagyis valahol máshol? – Aha – kiáltott be valaki a nézőtérről. – Az én feleségem éppen ezt szereti: ha máshol vagyok. – Nem – magyarázkodott Laura –, úgy értem, hogy a közelben van, megbízható. Akit nem zavar, ha el kell végeznie néha a házimunkát. – Álmodozz, szívecském! – Ezúttal egy asszony kiabált be. A polgármester megköszörülte a torkát. – Talán tovább kellene lépnünk. – Úgy legyen. – A közszerepléshez hozzászokott Brentnek ez nem okozott nehézséget. –Amint tudjuk, a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Nos, hármas számú versenyző, milyen finomsággal kényeztetnél, hogy kifejezd a törődésedet? – Lássuk csak. – Stacey néhány pillanatra gondolataiba merült, majd elmosolyodott. – Pikniket szerveznék, leterítenénk egy takarót a földre,


26

majd omlós csirkefalatokkal etetnénk egymást... és narancslevet nyalogatnánk egymás ujjairól. Brent nevetése arra utalt, hogy jól szórakozik, és ez Laurára is nyugtatóan hatott. Talán Stacey-t választja, és ezzel minden gondot megold. így is találkozna a férfival, de nem kellene elviselnie Greg bántódottságát, Janet dühét vagy a helybeliek gúnyolódását. – Egyes számú versenyző – hangzott fel ismét Brent hangja –, mit tálalnál nekem? Janet megigazította a haját. – Finom, lédús steaket sütnék és gyertyafény mellett... meztelenül szolgálnám fel neked. – Nos, ez biztosan felkeltené egy férfi figyelmét – kuncogott Brent. – Elértünk a kettes számú versenyzőhöz. – Hangja barátságosan csengett, így próbálta tudatni a lánnyal, hogy tudja, melyik széken ül. – Milyen kísértésbe ejtő finomsággal fejeznéd ki a törődésedet? Amivel, csak szeretnéd, csúsztak ki majdnem a szavak a lány száján, majd sebesen rendezte gondolatait. – Ha szeretném igazán kifejezni a törődésem, biztosan nem tömnélek tele koleszterinnel. Sült halat és párolt zöldséget szolgálnék fel. A közönség helyeslően morajlott, és ez jelentősen feljavította a lány hangulatát. Hacsak nem őt választja Brent, megmenekül a megsemmisüléstől. – Utolsó kérdés – jelentette be a férfi. – Egyes számú versenyző, édesszájú férfiként szeretném tudni, hogy milyen desszertet kínálnál a steakvacsorát követően? – Túrótortát. – Janet képes volt ezt is csábítóan mondani. – Saját készítésű meggy öntetemmel. Annyira krémes, hogy szétolvad a szádban. Laura becsukta a szemeit és imádkozott, hogy nyíljon meg alatta a padló. Ez a válasz még Janet szájából is túlzóan hatott. – Hármas versenyző? – érdeklődött Brent. Stacey nem szeretett volna lemaradni vetélytársa mögött. – Egy szelet csokoládétortával etetnélek, hogy lenyalogathassam a cukormázat az ajkaidról. – Nos, ez tényleg... édesen hangzik. – Brent hangja nevetésre késztette a közönséget. – Rendben, kettes számú versenyző, rajtad a sor. Milyen édességgel csábítanál el?

JULIE ORTOLON

27

– Teljes őrlésű zabkeksszel. – Laura szélesen elmosolyodott, amikor a közönség ismét felmorajlott. Ha fel is ismerte a hangját, Brent egészen biztosan nem választana ennyire unalmas nőt. – Rendben, ketteske, erre ráharapok. Miért éppen zabkeksszel? – Mert a zabban legalább akad némi tápérték. – Teljes őrlésű és magas tápértékű tehát. – A férfi hangja valósággal simogatta a lányt. Ekkor egy csengő szólalt meg a színpad közepén. – Lejárt az idő– jelentette be a polgármester. – Már csak arra maradt időnk, hogy Brent kiválassza a hölgyet, akivel eltöltene egy kellemes estét a Riverwood Country Clubban. De vajon melyikük lesz a szerencsés – meggyes és krémes, teljes őrlésű és magas tápértékű vagy cukormáz ajkú? – Nos, polgármester úr, egy édesszájú férfi számára semmi nem izgatóbb a frissen sült keksznél. A kettes versenyzőt választom. Laura tátott szájjal hallgatta a nézők tapsát. Nem. Nem választhatta őt. Egyszerűen nem tehette! Stacey, bár őszinte elkeseredettséggel küszködött, jó sportemberként megölelte Laurát. Janet ugyanakkor megpróbált úgy viselkedni, mint akit nem érdekel a férfi döntése. Laura agyában egyetlen gondolat motoszkált: Hiba történt. Megígérte, hogy nem választ engem mindenképp. A paraván túloldalán Brent mosolyogva tűrte, hogy a polgármester átkarolja a vállát. Már alig várta, hogy kettesben maradhasson Laurával. Az ő társaságában végre felszabadulhat és önmaga lehet. – Remek döntés, fiam. Remek döntés. De először is, ismerd meg a hölgyeket, akiket nem választottál. – Jól hangzik – egyezett bele Brent. – Hármas számú versenyző, gyere ki és ismerd meg Brent Michaelst. Magas, vékony nő lépett elő a paraván mögül. – Stacey remek lovas, amikor nem pénztárosként dolgozik a helyi bankban. Brent kötelező puszit nyomott az arcára, miközben a polgármester megköszönte Stacey-nek a részvételt. – Bár a hangot nem sikerült felismerned – folytatta Davis –, az arc biztosan számos emléket elevenít majd fel. Az egyes számú versenyző a


28

Beason's Ferry Bulldogs pompon-lányainak vezetője volt. Janet, bújj elő és köszöntsd Brentet. Janet idegesen dobálta a haját, miközben Brent felé lépkedett, és összeszűkült szemekkel tűrte, hogy a férfi megcsókolja az arcát. – Készen állsz találkozni a választottaddal? –kérdezte a polgármester, amint Janet elhagyta a színpadot. Brent bólintott és a show kezdete óta először igazi, mély lélegzetet vett. – Erre a kicsi lányra egészen biztosan emlékszel. Három évvel fiatalabb nálad, de ha emlékeim nem csalnak, te nyírtad a füvet az édesapja kertjében. A választottad mindannyiunk édes kicsikéje: Miss Laura Beth Morgan. Gyere elő, Laura Beth és engedd, hogy ez a férfiú vessen rád egy pillantást. Karcsú, méltóságteljes megjelenésű lány lépett ki a paraván árnyékából. Brent a háta mögött Laurát kutatta a tekintetével. Majd kikerekedett szemekkel fordult vissza az előbb belépett nőhöz: – Laura? A lány arcán szétterülő mosoly meglágyította vonásait. Arca egyszerre volt ismerős és tökéletesen idegen a férfi számára. Amikor Brent karjaiba zárta a kötelező ölelés végett, pórusaiba valósággal beszivárgott annak otthont idéző, mézédes illata. Az ártatlan aroma nem várt izgalommal söpört végig a férfi testén. A lány mosolyogva nézte Brent arcát, miközben hátrált egy lépést. Egyetlen pillanatra sem engedték el egymás kezét. A férfi hitetlenkedve bámulta. – Édes Istenem, Pimaszka. Te felnőttél. A lány a gyermekkorukban megszokott, szerény nevetéssel válaszolt a férfi szavaira. Ugyanakkor ez a rekedt nevetés már képes volt belemerülni egy férfi vérébe és belefojtani bárkit a vágy tengerébe. De ez mégiscsak Laura volt. A kicsi Laura. A kölyök, aki testvéri szeretetet váltott ki belőle. Laura lábujjhegyre emelkedett és finom puszit lehelt a férfi arcára. – Isten hozott itthon, Brent.

JULIE ORTOLON

29

4. – Legalább egy aprócska esélyt kellett volna adnod a többieknek. – Laura szigorú oldalpillantást vetett Brentre, miután elhagyták az operaházat. A lány reménykedett, hogy arcpírjét a férfi a melegnek tulajdonítja és nem saját vonzerejének. – Igenis kaptak esélyt – erősködött a férfi. A lány nevetve rázta meg a fejét. – Micsoda? – kérdezte ártatlan ábrázattal Brent. – Azt hiszed, csakis azért választottalak téged, mert felismertem a hangodat? – Aha. – Amint elérték a füves főteret, a lány egy magnóliafa árnyékába menekült. A tömeg alaposan megfogyatkozott, és a kellemes szellő könnyedén áthatolt a lány blúzának vékony anyagán. – Biztosan nem a provokatív válaszaim miatt döntöttél mellettem. – Valójában azért választottalak, mert ismerem a provokatív válaszaidat, melyeket nem mondtál ki. – Brent annyi férfias vonzerőt árasztott magából, hogy a lány egész testében megremegett. – A nők tényleg azt hiszik, hogy nem kell mást tenniük, csak felajánlani a testüket? – Néhány nő biztosan. – A lány összevonta a szemöldökét, és remélte, hogy a férfi nem veszi észre, egészen a torkáig kúszott fel a szíve. – Nos, nagyot tévednek. Többnyire legalábbis. Úgy értem... Nem érdekes. – Brentet szemmel láthatóan jól szórakoztatta a téma. Annak reményében, hogy a baráti csipkelődés leplezni fogja érzelmeit, a lány előrehajolt és ujjával köröket rajzolt a férfi mellkasára. – Azért választottál tehát, mert nem vagyok könnyen kapható? Brentet megzavarta a lány érintése, és ideges mosollyal hátrált néhány lépést. – Sajnálom – mondta. – Egyszerűen nem szoktam még


30

hozzá, hogy így festesz... – Végigfuttatta tekintetét Laura karcsú termetén, majd a távolba meredt. – Hányra menjek érted? – Gondolom, hétre. – A lány azon töprengett, vajon mi taszítja benne annyira a férfit. – Fél nyolcra kell a country clubba érnünk. Vacsora után élő zene lesz, és táncolhatunk a bálteremben. – Lawrence Welk, nem kétséges. – A férfi gyors pillantást vetett az órájára, mintha már szabadulni szeretne a lány társaságából. – Alig várom. – Nézd, Brent. – Laura összekulcsolta a karjait. – Tudom, hogy a mai nap kellemetlen volt... mindkettőnk számára. – Tulajdonképpen nem is volt annyira borzasztó. – Tényleg? A férfi nevetve rázta meg a fejét. – Látnod kellett volna, milyen idegesen igazgatta a nadrágját a polgármester valahányszor Janet válaszolt. Még sohasem láttam ilyen pírt felnőtt ember arcán. – Nos, nemigen lehetett nagyobb zavarban, mint én. – Laura megkönnyebbülten kacagott. – Legszívesebben elpusztultam volna, amikor az ajkaidat akarták nyalogatni és meztelenül felszolgálni az ebédedet. A férfi nevetése hurrikánszerűen kavarta fel a lány érzelmeit. – Hát ez igen, nos... érdekes volt. A lány nevetése elhalt, miközben alaposan feltérképezte a férfi arcát. Felfedezte az apró vonalakat a szeme alatt, melyeket a tévé képernyője nem mutatott, a sötét, hegyes szempillákat, meg az apró ezüst pöttyöket Brent tengerészkék szemeiben. – Mi van? — kérdezte aggódva Brent. – Semmi. Csak szerettem volna megköszönni, hogy ennyire jó játékos vagy. – Szívesen. – Most a férfi legeltette néhány pillanatig a szemét a lányon. – Ugyanakkor busás fizetségre számítok. – Mire? – Erotikus jelenetek peregtek le a lány fantáziájában, melyekben ők kapták a főszerepeket. – A vacsorára gondoltam – tisztázta Brent, bár nagyon is ínyére volt a lány következtetése. Hogyan lehet egy férfi egyszerre ennyire bosszantó és ennyire imádnivaló?

JULIE ORTOLON

31

– Így szólt a megegyezés, vagy tévedek? – érdeklődött Brent. – Egy este egy gyönyörű nővel, Beason's Ferry jóvoltából. – A gyönyörű nővel kapcsolatban semmit nem ígérhetek – mondta piruló arccal Laura –, de az eszem–iszomban nem lesz hiány. – Alig várom – biztosította a férfi, miközben sokatmondóan rákacsintott. – Abbahagynád? – A lány felnevetett és gyengéden megbokszolta Brent karját. – Juj! Megsérültem. – A férfi látványos lógatta maga mellett az iménti támadás tárgyát. – Csak gyere értem hétre. – Ahogy óhajtod, Pimaszka. A lány idegesen megrándult a név hallatán. –Aha, nos, akkor találkozunk, Zartlich. Laura bosszankodva indult el hazafelé. Bántotta, hogy ekkorra hatással volt rá a férfi. A beszélgetésükben felmerült szexuális utalgatások ellenére ugyanis, Brent továbbra is csupán húgaként gondol rá. Hét óra előtt öt perccel Laura kétségbeesett pillantást vetett az ágyán tornyosuló ruha halomra. Reménytelen volt a helyzet. Tökéletesen reménytelen. Egyáltalán nem volt mit felvennie. Miért nem vásárolt egy új ruhát? Mert mindenki tudott volna róla, és rajta nevetett volna az egész város. Szegény Laura Beth azt hiszi, hogy őt fogja Brent Michaels választani. Csakhogy. .. tényleg őt választotta. És most nincs egy rongyom, amit felvehetnék. Immár harmadszor emelte fel a kerek nyakkivágású, hosszú ujjú fekete ruhát. A tükör előtt állva maga elé tartotta. Éppen úgy festene, mint ami volt: temetéseken hordott viselet. Talán feldobhatná néhány ékszerrel, akkor viszont úgy nézne ki, mint aki túlságosan igyekszik jó benyomást tenni.


32

Visszadobta a ruhát az ágyra, majd a csipkegalléros rózsaszín darabot vette a kezébe. Kétségbeesve tanulmányozta tükörmását. Ezt a viseletet inkább teadélutánra tervezték, mint randevúra. Elegáns ruhára volt szüksége, nem egy bájos darabra. Finom, de nem túl finom viseletre. Minden nőnek van legalább egy alkalmi ruhája, nemdebár? Reménytelenül fordult vissza az ágyhoz, abban bízva, hogy varázslatos módon váratlanul testet ölt a tökéletes, vérvörös ruhaköltemény. – Jaj, jaj, te lány, hát nem öltöztél még föl? Laura fölemelte leszegett tekintetét. – Clarice. Hála istennek, hogy ilyen hamar ideértél. Az idős bejárónő azonnal nekiállt kisimítani az ágyra dobált ruhákat. – Miért éppen most tesz rendet a ruhásszekrényében, kisasszony? – Ne is törődj azzal, majd később megcsinálom. Fontosabb lenne a vacsorával foglalkoznod. Apa már egy órája emiatt dörmög. Laura ezúttal egy tengerészkék kosztümöt tartott maga elé. Még önmaga számára is túlzottan konzervatívnak tartotta, de mindig kedves bókokat kapott a férfiaktól, ha ezt viselte. – Dr. Morgan nem a vacsora miatt dörmög –közölte Clarice. – Hanem mert a kicsi lánya egy igazi férfival randevúzik. – Clarice, korábban is randevúztam már. Laura nem engedte, hogy Clarice horkantása feldühítse. Az asszony túlságosan értékes volt ahhoz, hogy kirúgják. Bár kétségtelenül nem különleges takarítási technikája miatt. Hetente kétszer jött segíteni, amióta Laura az eszét tudta, és ő barátnőjének tartotta az idősebb nőt. Képtelen lenne kirúgni, bár Clarice már jóformán csak port törölni képes. Az asszonynak rossz volt a háta, és számtalan unokáját is támogatnia kellett. Ráadásul Laura nem bánta, ha rászakadt a házimunkák zöme, és eszébe se jutott emiatt csökkentenie Clarice bérét. Motorzaj szűrődött be a nyitott ablakon. Laura odaugrott, és látta, amint a sárga Porsche leparkol a feljáró elején. – Jaj, ne – sóhajtotta, miközben maga köré tekerte a függönyt. – Korán ért ide. – Inkább magácska nem készült el időben. Laura az órájára pillantott. – Igazad van, Clarice.

JULIE ORTOLON

33

– Kétségbeesett pillantást vetett a bejárónőre. –Megtennél nekem egy szívességet? Nyiss neki ajtót, mielőtt apám odaér. – Ha kívánod. De nagyon remélem, hogy nem aztat fogja viselni a randevúján – tette hozzá Clarice, és jelentőségteljesen végignézett a lány elefántcsont színű selyemből készült harisnyatartóján. Laura elpirult. Szerette volna titokban tartani apja előtt, hogy milyen fehérneműt visel szívesen. Ha tudta volna, lánya mit hord a konzervatív kosztümjei alatt, meggyőződésévé vált volna, hogy Laura anyja kicsapongó természetét örökölte. – Az ajtót, Clarice. Kérlek! – Megyek már, megyek – mormolta a nő. – A helyében a kék kosztümöt venném fel. – Nem gondolod, hogy túlságosan templomi viselet? – érdeklődött Laura, miközben szemöldökét ráncolva tanulmányozta a ruhadarabot. – Azzal a rövid szoknyával? – kuncogott Clarice. – És azok a gyönyörű lábai magácskának csak úgy könyörögnek, hogy tegyék őket közszemlére. Sosem árt bemutatni a kínált portékát, ha tudja mire gondolok. – Clarice! – csattant fel Laura hangja, de az asszony máris elindult a bejárati ajtó felé. A lány ismét a kosztümre fordította figyelmét. Ezért tetszik hát a férfiaknak? Mert közszemlére teszi a lábait? Hevesen verni kezdett a szíve, amikor arra gondolt, hogy Brent is láthatja a lábait, és szinte elvetette a kosztüm viselésének gondolatát. Szinte. Miután kikapcsolta a német sportkocsi motorját, Brent egy pillanatig némán bámulta a másfél évszázados Morgan villát. Mosoly játszadozott az ajkain. Ki gondolta volna, hogy Brent Zartlichot valaha szívesen fogadják ezen ajtók mögött? És randevúra viheti dr. Morgan lányát. Felsietett a lépcsőkön, és megnyomta a Forradalom Fiai és Leányai felirat alatt lévő csengőt. Vidám csilingelő hang szólalt meg a vastag ciprusfa ajtó mögött. Miközben az ajtónyitásra várt, Brent lesöpört egy porszemet Yves Saint Laurent szmokingjáról. A madárcsiripelés és a fürge mókusok


34

zaja a fűre irányította figyelmét. Bárki vette is át a fűnyírói feladatkört, közel sem dolgozott aprólékos figyelemmel. Szélesre tárult az ajtó, és ráncos, öreg arc nézett szembe Brenttel. – Éppen ideje volt, hogy megérkezzen. – Clarice! – A férfi meglepetten nevetett fel. –Hát mit keres maga még mindig itt? – Azt én is szeretném tudni. – Az asszony mosolya felvillantotta valótlanul fehér fogait. – Azt hinné az ember, ennyi idő alatt megtanulnak gondoskodni magukról. Brent úgy érezte magát, mint aki egy láthatatlan falon sétál át, amikor átlépte a ház küszöbét. Magába szívta a soha nem látott, csillogó régiségek, a fapadló és a nemes ívű lépcsősor látványát. – Hm, hm, hm. – Clarice a fejét rázta, miközben végigjáratta tekintetét a férfin. – Látom, jól tartanak téged abban a városban. – Elég jól. – Brent alig jutott szóhoz a mérhetetlen jólét láttán. – Ki az? – hallatszott egy szigorú hang az étkező" irányából. Brent belesett a gyengén megvilágított szobába. A csipkefüggönyön áthatoló esti fénysugarak porcelán csecsebecséket világítottak meg a szoba közepén álló kávéasztalon. – Mr. Brent érkezett meg Miss Laura Bethért –kiáltotta be Clarice, majd fojtott hangon folytatta. – Mintha magától nem jöhetett volna rá. A Brent arcán formálódó mosoly azonnal elhalt, amint dr. Walter Morgan belépett a helyiségbe. – Szóval így állunk. – Az idős férfi arca nem árulkodott érzelmekről, miközben alaposan szemügyre vette Brent öltözékét. – Nos, hosszú utat tettél meg a fűnyírós évek óta. – Jó estét, dr. Morgan. Remélem, minden rendben van önnel. – Brent hangja tökéletesen híján volt az érzelmeknek. Dr. Morgan tett néhány lépést felé. Bár ízületi gyulladása borzasztóan kínozta, egy cölöp egyenességével lépkedett. Méltóságteljes tartását tovább hangsúlyozta széles arccsontja és hideg, szürke szempárja. – Ha nem látnálak minden este a híradóban, biztosan nem ismertelek volna fel... amikor beléptél a házamba. Brent nem törődött a nyilvánvaló utalással, hogy semmi keresnivalója nem lenne dr. Morgan otthonában, ha nem ívelt volna fel

JULIE ORTOLON

35

a karrierje. – Az a hír járja a városban, eladta a rendelőjét, hogy csatlakozzon a visszavonultak táborához. Remélem, élvezi nyugdíjas éveit. Dr. Morgan a bejárónőre pillantott. – Clarice, tudassa a lányommal, hogy megérkezett a... vacsorapartnere. – Igenis, uram. – Az asszony azonnal elindult, de egyik férfi sem szólalt meg, míg lépései végképp el nem haltak. – Hallom, látványos volt a show-ja ma a városban – kezdte az orvos. – Csupán megadtam a közönségnek azt, amit megfizettek – replikázott Brent. – Azt is hallottam, hogy Janet, mint általában, most is bolondot csinált magából. Stacey különben érzékeny lány. Ha a bank nem ragaszkodott volna a részvételéhez, egészen biztosan kivonta volna magát ebből az őrültségből. – Nem kétséges. – Brent ellenállt a kísértésnek, hogy gyors pillantást vessen az órájára. – De végül is mindez a lánya jótékonysági törekvése miatt történt. – És természetesen ez az egyetlen ok, amiért Laura Beth részt vett benne. – Felcsillant az idős férfi szeme. – De hát mindannyian tudjuk, mennyire odavan a jótékonykodásért. Nem kétséges, hogy szerette volna elkerülni a szervezőbizottság megszégyenülését egy üres szék miatt, lévén senki nem akart szerepelni. Bár teste megfeszült a dühtől, Brent arca továbbra sem árulkodott érzelmekről. Bármit ért is el az életben, néhány ember számára örökre városszéli fattyú marad. – Remélem, nem felejted el ma este, hogy ez a városka egy kis közösség – folytatta dr. Morgan. – Nem szeretném, ha a lányom neve pletykatémává válna egy jótékonysági ügy eredményeként. – Megpróbálom fejben tartani – mondta Brent, arcán erőltetett mosollyal. – Na de mi, szegény emberek néha megfeledkezünk róla, hogy miként kell a felső tízezerben viselkedni. – Hahó, Brent! – A lány hangja éppen olyan tisztán és vidáman csengett, mint a csengő". – Sajnálom, hogy megvárattalak.


36

Brent láthatóan megkönnyebbült. Most már minden rendben lesz. Eltűnik a városból, és eltölt egy kellemes estét egy remek baráttal. Hiszen Laura és ő továbbra is csak barátok. És csakis barátok. Legalábbis így gondolta, mígnem a lépcső felé fordult, ahol tekintete hosszú, csodaszép lábakkal találkozott. Alig kapott levegőt, miközben a lány elindult felé. Laurából egyszerre áradt fiatalság és méltóságteljesség. A meztelen lábakkal tökéletes kontrasztot alkotott a hófehér selyem blúz és a szigorú kosztüm. A lány kis kontyban viselte a haját. – Ez igen – szólalt meg Laura, miután végigfuttatta tekintetét Brent szmokingján. A férfit különös büszkeség töltötte el. Éveken keresztül a tökéletes öltözéket csupán eszköznek tekintette. A hibátlan külső eszközének. Ebben a pillanatban azonban úgy érezte, hogy a lány bókja neki szólt. Brent feltűzte a virágdíszt Laura zakójának hajtókájára... és örömmel fedezte fel, hogy a lány blúza közel sem olyan konzervatív, mint első ránézésre. A csipke melltartó mintája zavarba ejtően rajzolódott ki a selyemblúz alatt. Sebesen hátrált egy lépést. – Óh, apa – szólalt meg a lány. – Clarice néhány perc múlva tálalja a vacsorádat. Nagyra értékelném, ha hazaengednéd, amint végez a főzéssel. – Nem értem, miért nem te főztél és hagytad az ételt az asztalon – panaszkodott az apja. – Az a nő mindent szénné éget. – Biztos vagyok benne, hogy megbirkózik a maradék megmelegítésével és egy salátával. Dr. Morgan morgása pontosan kifejezte, mi a véleménye Clarice főzőtudományáról. Figyelme hamar visszafordult a lány felé, és azonnal aggodalmasan ráncolta össze a homlokát. – Tönkre fogod tenni a lábadat abban a magas sarkúban. – Apa. – Laura figyelmeztető pillantást vetett rá. – Későn fogok hazaérni, nem kell megvárnod. – Elvárom, hogy szólj, amikor hazaérsz – tette hozzá mogorván az idős férfi. – Jó éjt, apa. – Laura gyors puszit lehelt apja arcára.

JULIE ORTOLON

37

Brent megkönnyebbülve ajánlotta fel karját a lánynak. Bánatára, a doktor még akkor is az ajtóban állt, amikor besegítette Laurát a kocsiba. Tízméteres keréknyomot hagyva maga után farolt ki a feljáróról.


38

5. – Mit mondott? – Laura az útra szegezte tekintetét, nem lévén biztos, hogy hallani akarja a férfi válaszát. – Kicsoda? – Az apám. – Szemrehányó pillantást vetett Brentre. – Mit mondott neked? – Semmit – állította határozottan a férfi, miközben rákanyarodtak a városkából kivezető főútra. Laura kikönyökölt az autó ablakába. – Tudtam, hogy az ajtóban kellett volna várnom rád. – Brent némán hallgatta, de a lány jól látta a férfi arcán a feszültséget. – Sajnálom. Tényleg, én... – Megütközve hallgatott el, amikor meghallotta a férfi kuncogását. – Mi olyan vicces? – Te vagy. – Szeretet csillant Brent szemeiben, amikor a lány felé fordult. – Semmit nem változtál. – Igenis változtam – erősködött Laura, majd dühösen összeráncolta a homlokát. – Hogy érted, hogy semmit nem változtam? – Még mindig a gyengék megsegítése a célod. Csak tudod: én már nem vagyok vesztes. – Óh, nos, hát persze, hogy nem. – Laura azon tűnődött, vajon megbántotta-e a férfit. Bár magabiztosnak tetszett, a lány könnyedén fölfedezte az álca mögött az egykori kisfiút. – De sokkal szívesebben beszélnék rólad – váltott témát a férfi. – Mivel tölti az idejét mostanság a kis Laura Beth? – Semmivel. – Szomorúan húzta el a száját. –Abszolút semmivel. – Óh. – Szeme sarkából a lány jól látta a férfi értetlen arckifejezését. – Úgy kell értenem, hogy nem vagy tökéletesen elégedett a gyogyófalubeli életeddel. – Nem a várossal van baj. Hanem velem. Egyszerűen... nyugtalan vagyok. Úgy érzem, hogy elhalad mellettem az egész életem.

JULIE ORTOLON

39

– Akkor miért maradtál itt? – Te is tudod, hogy miért. – Brent tanácstalansága láttán, a lány megpróbálta felélénkíteni az emlékezetét. – Apának volt egy szívinfarktusa, közvetlenül anya halálát követően. Szüksége volt a törődésemre. – Laura... – Brent meglepetten nevetett fel. –Mikor is halt meg az anyád? Amikor hétéves voltál? Apád azóta minden bizonnyal túltette magát rajta. Néhány dolgon az ember soha nem képes túltenni magát. A lány szerette volna hangosan kimondani ezeket a szavakat, de az anyja halálának előzményeit és körülményeit sem ő, sem apja nem osztották meg senkivel. Ennek köszönhetően az emberek mintacsaládnak könyvelték el őket. De a lány sejtette, hogy Brent élete aligha volt nehezebb a sajátjánál. Talán ezért vonzódott mindig is a férfihoz? Gyakran szeretett volna mesélni neki a szüleiről, de a szokás még most is belefojtotta a szavakat. – Nem csak apám szívinfarktusa miatt maradtam. Más dolgokat is... figyelembe vettem. – Például? – Hitetlenkedő pillantást vetett a lányra, és szemmel láthatóan készen állt, hogy bármit megvitasson, amit Laura mond. – Például, hogy apám irodavezetője éppen azon a nyáron mondott fel, amikor leérettségiztem. Segítségre volt szüksége, amíg megtalálja a megfelelő utódot. – Hadd találjam ki. Azóta sem talált senkit. – Téves. Rájöttem, hogy élvezem a munkát. És jó is vagyok benne. Vagy legalábbis az voltam. –Laura megütközött a saját hangjából sugárzó elégedetlenségen. A panaszkodás önző dolog, és túl sok szépet kapott már az élettől, hogy amiatt siránkozzon, amit nem sikerült elérnie. – Voltál? – érdeklődött Brent. – Már nem dolgozol? Laura összerezzent. – Apa eladta a rendelőjét. – És? Az ő visszavonulása nem azt jelenti, hogy neked is abba kell hagynod a munkát. A lány az utat szegélyező tölgyfákat figyelte. Éppen olyan unalmasan követték egymást, mint az ő napjai. Az elmúlt hónapokban


40

megpróbálta elhitetni magával, hogy a jótékonykodás kitölti az életét. Pénzre nem volt szüksége. Akkor viszont miért érezte úgy, hogy vakvágányra siklik az élete? Miért nem volt számára kielégítő a dr. Morgan lányának kijáró kényelmes élet? – Ő kényszerített, hogy felmondj – mondta Brent. – Ugye igazam van? – Ő nem kényszerített semmire. Mindketten úgy gondoltuk, hogy az új orvosnak joga van a saját embereivel dolgoznia, nem az aputól örökölt személyzettel. – Hát persze. Laura képtelen volt elismerni, hogy tökéletesen egyetért a férfival. Semmi nem szólt a felmondása mellett, de könnyebb volt az apja akaratát teljesíteni, mint együtt élni állandó kárhoztatásával. Ráadásul fogalma sem volt, mennyire hasztalannak érzi majd magát a semmittevéstől. – Sajnálom. – Brent ajkát csöndes sóhaj hagyta el. – Nem akartalak elszomorítani. Tudnom kellett volna, hogy nem szabad szóba hozni apádat. – Nem vagyok szomorú – biztosította Laura. Brent kétkedő tekintete láttán kénytelen volt beismerni, hogy igaza van a férfinak. Apja nevének említése mindig falakat emelt közéjük. – Egy dologban azonban igazad van. – Keresztbe vetette lábait és Brent felé hajolt, miközben megpróbált ellenállhatatlanul csábítónak mutatkozni. – Nem jó ötlet az apámról beszélgetni... az első randevúnkon. – Randevúnkon? – Egy pillanatig úgy tetszett, mintha a férfi leharapta volna a saját nyelvét. Brent zavarát látva a lány tovább beszélt kellemes, délies akcentusával. – Minek neveznéd azt, amikor egy lány egy olyan fiúval találkozik, aki igencsak megdobogtatja a szívét? A férfi tekintete a lány szívének tájékára tévedt. Majd tovább vándorolt a melleit elválasztó völgyecske felé. Laura ijedten tapasztalta, hogy szoknyája egészen felcsúszott. Miután remegő mozdulatokkal megigazította, Brentre nézett, aki éppen a légkondicionáló gombjaival babrált. Laura megkönnyebbülten könyvelte el, hogy a légkondicionáló

JULIE ORTOLON

41

hiánya volt pirulásának oka. – Jó időnk van – vette fel ismét a beszélgetés fonalát. – Április lévén, legalábbis. Brent időközben ismét a vezetésre összpontosított. – Bizony. Meleg van. A lány értetlenül fogadta a férfi váratlan meghátrálását. Brentnek semmi oka nem volt a szégyenkezésre. Hacsak nem a szoknya alól kivillant selyemharisnya dühítette fel. Ez azonban nevetséges felvetésnek tetszett. Miért gondolná Brent, hogy az ő kedvéért választotta ezt az összeállítást? A főútról egy széles földútra tértek le, melyet füves rét és virágba borult bokrok szegélyeztek. A Riverwood Golfpálya és Country Club vörös gránit oszlopokkal díszített bejárata egy éppen működésben lévő műgejzír mögött magasodott. Brent azt hitte, elmúlik a helyzet kényelmetlensége, amint megérkeznek a country clubba. Végül is mindig remekül érezte magát Laurával, nincsenek már Beason's Ferryben, ráadásul az eltelt években tökéletesen hozzászokott az efféle helyek atmoszférájához. Az előétel, az itallap és a kiváló menü talán elvonja végre a figyelmét Laura lábairól. Legalábbis ebben reménykedett. Képtelen volt kiverni fejéből a vékony, kecses lábakat, amióta Laura lesétált a lépcsőn. A selyemharisnya volt a hibás. A selyemharisnya. Brent idegesen mocorogni kezdett a székében, és tekintetével a pincért kereste. A levesen és a salátán máris túljutottak, és éppen a főfogásra vártak. – Mesélj nekem Denverről – kérte Laura. A férfi felé hajolt, majd állát összekulcsolt kezeire helyezte. –Jobb volt, mint Albuquerque? – Micsoda? – Brent szemöldökét ráncolva fordult Laura felé. A háttérben lágy Mozart-dallamok szóltak. Az ablakon betévedő lenyugvó napsugarak aranyszínűre festették a lány haját. – Denver — vágta rá. A fiatalkori vastag keretes szemüveg nélkül kék gyémántokként ragyogtak a szemei.


42

– Vagy úgy. Denver. – Brent igyekezett jó beszélgetőpartner lenni. Mesélt mindenről, a főiskolától kezdve a houstoni állásig. – Ha hiszed, ha nem, Denver rosszabb volt... Éppen úgy mesélte a történetet, mint már sok száz más alkalommal korábban – megszépítette a tényeket, kiszínezte az unalmas részeket és részletesen beszámolt az újságírás adta kihívásokról. – Úgy tűnik, hiányzik neked a terepmunka. – A lány kedves mosollyal az ajkán finoman oldalra hajtotta a fejét. Az aprócska mozdulat felkavarta a férfit. Fogalma sem volt azonban, miért. És nem is akarta megtudni. Az ok a váratlanul fellángolt vonzódás volt, amelyet tovább tetézett a lány nyilvánvaló érdeklődése. Hogy ez miért tette feszültté, Brent nem kívánta megfejteni. Már régen megtanulta, hogy az érzelmek éppen olyanok, mint a szörny, amely gyermekkorában a ruhásszekrényében lakozott. Egy okos férfi, miként egy okos gyermek, tudja, hogy a ruhásszekrény ajtaját mindig zárva kell tartani. Ekkor a pincér lépett asztalukhoz, karjain a két adag steakkel, valamint egy üveg vörösborral. Brent a bort ízlelgette hosszasan, majd megpróbált a vacsorájára összpontosítani. – Azt hiszem, tényleg hiányzik a riportereskedés. – Akkor miért hagytad abba? – Viccelsz? – A férfi nevetve kérdezett vissza. –Hírszerkesztői állást ajánlottak az állam legnézettebb csatornájánál. Senki nem utasít vissza egy ilyen lehetőséget. – Persze, de ha jobban szeretted a riporteri munkát... – Laura, van fogalmad arról, mennyivel többet keres egy hírszerkesztő? – kérdezte, miközben hitetlenkedve rázta a fejét. A lány gondosan tanulmányozta őt néhány percig. – És ha ugyanúgy fizetne? – Azonnal visszatérnék a terepre. Nem mintha nem szeretném a hírműsorok vezetését – tette hozzá gyorsan. – Ez is számos kihívást tartogat. A tempó észveszejtő, rengeteget kell dolgozni, és dűlőre kell jutni a producerrel is.

JULIE ORTOLON

43

– Kívánhat-e magának többet egy ember? – kérdezte mosolyogva a lány. Hihetetlen mosolya volt, egyszerre édes és szexi, tiszta és vadító. Egy pillanatig a férfi képtelen volt az étkezésre koncentrálni. Majd felkapta a poharát és koccintottak. – Nos, mesélj akkor Houstonról – szólalt meg ismét Laura. Újabb kiadós kortyot követően Brent mesélni kezdett a KSETcsatornáróI, annak reményében, hogy a beszéd előbb-utóbb feledteti vele a lány lábait és a selyemharisnyát. Legalább nem fehér a harisnya. Az még borzasztóbb lenne. A fehér harisnya gombóccá gyűrt lepedőkre, selyem fehérneműre és bársonyos bőrre emlékeztette. Brent mocorogni kezdett a székben, megpróbálva leplezni növekvő vágyát. Ez nevetséges. Egy elegáns étteremben ülnek, emberek körében – akik ráadásul egytől-egyig őt figyelik —, miközben ő gondolatban meztelenre vetkőzteti Laura Beth Morgant. – Valami baj van? – Laura előrehajolt és kezét a férfiéra helyezte. Brent egész testében megdermedt. A lány szépen manikűrözött, napbarnította kezeire vetődött a pillantása, majd tökéletes rémületbe zuhant. Elvonta a kezét és ismét a vacsorájára figyelt. – Természetesen minden rendben van. A lány hátradőlt a székében, és mélyen gondolataiba merülve figyelte a férfit. Pontosan tudta, hogy hazudik. Valami gond van. Már akkor érezte a feszültséget, amikor Brent a munkájáról mesélt. Ismét arra gondolt, vajon mit mondhatott az apja. Vagy csupán a hazatérés viselte meg Brent idegeit? Talán nehezebb volt számára visszajönni, mint azt ő elképzelte. Az operaházi műsor pedig bárkit kényelmetlenül érintett volna. Ráadásul úgy bámulják, mint egy érdekes antik tárgyat. Néhányan még autogramot is kértek tőle. Legelső alkalommal Laura jót nevetett. Ezek az emberek egész életében ismerték Brentet, és most autogramot kérnek tőle? Az ötödik esetet már nem találta annyira viccesnek, és legnagyobb megrökönyödésére most éppen Kari Adderson sietett az asztaluk felé, kezében egy tollal és egy darab szalvétával.


44

– Brent, csak nem te vagy az? – kérdezte Kari, mintha csak akkor vette volna észre a férfit. – Valószínűleg nem emlékszel rám... – Hogyne emlékeznék, Mr. Adderson. – Brent a kezét nyújtotta, de ráadásként egy kiadós hátba veregetést is kapott. Brent három nyáron át dolgozott Mr. Adderson élelmiszerboltjában. És most készségesen hagyta, hogy a férfi a kezét szorongassa, miközben régi emlékeket elevenített fel. És egyetlen pillanatra sem halványult a mosolya. Vajon mi történt a csendes kisfiúval, aki mindenkivel tartotta a három lépés távolságot, tűnődött a lány. Vajon még mindig létezik az egykori Brent az új és tökéletes maszk alatt? Vagy egyszerűen más védekezési módszert választott? Laurát elkeserítették a gondolatok, mert félt, hogy az új pajzs őt is hivatott távol tartani. Mr. Adderson nagy sokára elköszönt, és Brent ismét helyet foglalt. – Szeretném tudni, hogy hány hasonló, „én már akkor is ismertelek" kezdetű beszélgetésnek nézünk még elébe ma este? – Kényelmetlenül érzed magad, ugye? – állapította meg a lány. – Micsoda? – Kényelmetlen számodra az emberek rajongása. – Aha. – A férfi megpróbált nevetni, a lány azonban nem dőlt be a próbálkozásnak. – Ha tudni szeretnéd az igazságot, valóban így van. – Miért? – Fogalmam sincs – ismerte be Brent. – Egyszerűen furcsa érzés. – Úgy tetszett, ezzel le is zárta a témát, ám váratlanul izgatott hangon ismét megszólalt. – Éreztél már valaha úgy... hogy senki nem lát igazán? Hogy nem rád összpontosítanak, hanem az aurádra? A lányt meglepte, hogy Brent ennyire pontosan öntötte szavakba saját érzéseit. Az emberek csupán a külsőségeket látták belőle. Ő volt dr. Morgan kötelességtudó, szorgalmas leánykája, a lelkiismeretes állampolgár. Senki nem volt képes a szemeibe nézni, hogy felfedezze a szívében rejtőző fájdalmakat és Beason's Ferryn túlmutató álmait. Ugyanakkor attól is rettegett, hogy egy nap valaki belelát a lelkébe, és visszautasítja valódi énjét. – Igen, pontosan ismerem az érzést. Mielőtt Brent válaszolhatott volna, ismét a pincér lépett az asztalukhoz. Ezúttal a desszerteket tálalta fel. Amikor a férfi újra

JULIE ORTOLON

45

megszólalt, némi önteltség vegyült a szavaiba. – Amikor visszatértem, azt hiszem, szerettem volna megmutatni az embereknek, hogy milyen nagymenő vált belőlem. – Ha arra gondolsz, hogy szeretted volna lenyűgözni az embereket, sikerült. – De azzal, ami most vagyok és nem azzal a hosszú úttal, ami mögöttem áll. Persze talán örülnöm kellene ennek. – Találkoztak a szemeik. –Boldognak kellene lennem, amiért Brent Michaelst, a neves hírbemondót látják bennem, nem a kölyköt, aki egykor a kertjüket gondozta, zöldséget szállított nekik vagy golyókat lökdösött a Kígyó Biliárd Palotában. – És miért nem vagy mégsem boldog? – Ki tudja? És amint vége ennek a hétvégének, visszatérek Houstonba, szóval nem is érdemes utánajárni. A lány döbbenten hallgatta a férfi beletörődő szavait. – Tényleg biliárdoztál a Kígyóban? Brent felnevetett a lány kíváncsiskodó tekintete láttán. – Szerinted miből éltem, miután felhagytam a fűnyírással? A lány kerekre tágult szemekkel bámult rá. –Alig voltál tizenhat, amikor abbahagytad a fűnyírást. Huszonegynek kell lenned, hogy bemehess a Kígyóba. – Istenem, Laura. – Brent nevetve rázta meg a fejét. – Te tényleg nagyon ártatlan vagy, ugye? Még annyi év után is. – Bár a férfi bóknak szánta szavait, vérig sértette velük Laurát. Miért érdekes mindenki más élete, csak az enyém nem? Laura ezen töprengett, miközben a desszertjét kanalazta. Amint végeztek vele, a pincér máris az asztaluknál termett. – Hozhatok még valamit, uram? – Én nem kérek – válaszolt Brent. – Laura? A lány megrázta a fejét. – Nos, akkor... – Brent felemelkedett a székéről. – Készen állsz a táncra? Laura gondolataiba merülve bólintott. A country club állta a vacsorát, így nem kellett a számlára várniuk, de Brent tekintélyes borravalót hagyott az asztalon.


46

– Roppant csöndes vagy – állapította meg a férfi, miközben átvágtak az éttermen. – Mit mondtál? Jaj, sajnálom. – Ugye nem vagy dühös valami miatt? – Dühös? Persze, hogy nem. Nem sikerült meggyőznie a férfit. A táncteremben egy régi Glenn Miller-nóta szólt. – Tudtam – suttogta Brent a lány fülébe. – Lawrence Welk. Laura megrémült a táncterembe zsúfolódott tömeg láttán. – Nos, valóban készen állsz? – kérdezte a férfi egy mély sóhaj kíséretében. – Nem. – A szó spontán szaladt ki a száján. – Ne menjünk be ide. – Haza akarsz menni? – Nem tudom. Csak... – Micsoda? – A férfi hangja szomorúan csengett. Csak nem azt hitte, hogy meg akar szabadulni tőle? Brent szemei elárulták, hogy éppen erre gondolt. Ezen az estén a lány jóbarátból a tömeg egyik tagjává vált, akik szerettek volna egy darabot Brent Michaelsből, de nem vették a fáradságot, hogy megismerjék Brent Zartlichot. Laura bűntudattal ismerte fel, hogy talán olyanná vált, mint a többi helybéli. Nem ismerte meg Brentet, nem látott túl a két csodabogár felületes barátságán. Talán a saját érzelmei feltárásától való félelem tartotta vissza. Pedig mindennél jobban szerette volna megismerni Brentet – az igazi Brentet. – Vigyél el a Kígyóba – szólalt meg végül. – Mit mondtál? – A férfi hitetlenkedve bámult rá. – Jól hallottad. – Mosoly terült szét az ajkain. –Azt akarom, hogy elvigyél a Kígyóba.

JULIE ORTOLON

47

6. – Várj. Állj meg! – Brent lelassította lépteit, és a lány után szólt, amint kiléptek a country club ajtaján. – Nem vihetlek el a Kígyóba. – Miért nem? – Laura egy grimasszal sem volt képes leplezni végtelen lelkesedését. – Mert... – A férfi azon fantáziált, miként lehet egy intelligens nő időnként ennyire együgyű. –Van fogalmad arról, milyen az a hely? – Nincs. És éppen ezért szeretnék odamenni. –A lány arckifejezése arról árulkodott, hogy soha nem csinált még hasonlót, és képtelen elhinni, hogy éppen mire vállalkozott. – Rendben, ha biliárdozni szeretnél és western zenére táncolni, elviszlek a VFW étterembe. – Nem akarok a VFW-ba menni – mondta Laura, kihangsúlyozva minden egyes szót. – A Kígyó Biliárd Palotába akarok menni. – Laura, az apád meg fog ölni, ha odaviszlek. A férfi szavai hatására a lány megmakacsolta magát. – Ez az egyik ok, amiért oda akarok menni. Elegem van abból, hogy mások szabályai szerint élek. Nem szórakozhatnék egy kicsit, mint bármely más normális ember? Nyomós indok volt. Bár a férfinak nem tetszett, kénytelen-kelletlen elfogadta. – Mr. Michaels? Szüksége van az autójára? Brent Laurára nézett. Ha az élet sötét oldalára kíváncsi, inkább vele ismerje meg, mint egyedül. Elküldte a fiút a kocsiért. – Rendben van, Laura. ha eltökélted, hogy kihívod magad ellen a sorsot, meg kell ígérned, hogy egyetlen panaszszavad sem lesz az est folyamán. És nem mozdulsz a szemem elől. És nem fogod soha, de soha senkinek elmondani, hogy hol jártunk ma este, vagy visszajövök és nem állok jót magamért. Megértettél? – Ez azt jelenti, hogy megyünk? – A lány arca felélénkült. – Van más választásom?


48

Hangtalanul parkolt le mellettük a sárga Porsche. – Szép hangja van a kicsikének – jegyezte meg parkolófiú. – Leengedjem a tetőt, Mr. Michaels? – Igen, kérem – válaszolt lelkesen Laura. Brent levette a zakóját és a nyakkendőjét, és az autó hátsó ülésére hajította. Borravalót adott a fi– fiúnak, bevágódott az autóba és becsapta a Porsche ajtaját. Laura megvárta, hogy a parkolófiú megkerülje a kocsit és kinyissa neki az ajtót. Előkelő testtartással ült be, majd szorosan összekulcsolta a lábait. A férfi őt nézte, szemmel láthatóan arra várt, hogy meggondolja magát. Nos? Indulunk végre? Ezt sugallták Laura szemei. Válaszként Brent sebességbe tette az autót és elindult a kijárat felé. – Ez minden idők legőrültebb ötlete. – Jól fogunk szórakozni – biztatta a lány. – Mit csinálsz? – A férfi megütközve látta, hogy Laura lefejti magáról kék kosztümkabátkáját. Gondosan összehajtogatta, majd a férfi zakója mellé helyezte a hátsó ülésre. A szél rásimította a blúzt az alakjára, felfedve a csipkés melltartót. Istenem, hogyan lehet egy nő egyszerre ennyire szemérmes és szexi? – Úgy gondolom, a templomi kosztüm és a virágdísz nem megfelelő viselet a biliárdklubba. Brent ismét az útra összpontosított. Ez őrület. Le kell beszélnie, mielőtt a Kígyó törzsvendégei szemet vetnek a friss húsra. A szél összeborzolta a lány haját. Brent megnyugodva látta, hogy a lány ismét feltűzi a kontyát. Laura Beth Morgan egyetlen pillantást vet a Kígyóra, aztán megkéri, hogy vigye haza. Csak ekkor vette észre, hogy Laura nem igazította meg a kontyát. Haja selymesen omlott a vállaira. Laura megpróbálta eltitkolni csalódottságát, amikor megpillantotta a sötét épületet, melyet egy parkoló választott el a főúttól. Nem egészen erre számított. Amikor elhajtott napközben a ház előtt, azon fantáziált, vajon milyenné alakul át az éjszaka során. Gondolataiban neon fények világították meg a környéket és zene töltötte be az éjszakai levegőt. A

JULIE ORTOLON

49

szerelmes párok pedig egymás karjaiban múlatták az időt furgonok hátsó ülésén. És cowboyok bunyóztak a bejárat előtt. – Nos, eleget láttál már? – kérdezte Brent, az idősebb testvérek összetéveszthetetlen hangsúlyával. – Még be sem mentünk. – Ez esetben irány befelé. – Brent kiugrott az autóból. A lány arra várt, hogy kisegíti, de a férfi már az épület bejárata felé sietett. – Hé, várj meg. – Kimászott a kocsiból, és közben majdnem sikerült megfojtania magát saját táskája pántjával. Tudta, hogy Brent arra számít, megrémül és eltökélte, hogy bebizonyítja neki, annál keményebb fából faragták. Laura sietve elindult a férfi után, de megcsúszott és egy öreg Oldsmobile-ra zuhant. Igaza volt az apjának, ki fog ficamodni a bokája ebben a cipőben. Az autó váratlanul megrázkódott mellette. Laura benézett az ablakon, és mozgásra lett figyelmes a hátsó ülésen. – Jössz már, Pimaszka? Laura elugrott a kocsitól és megpróbált nem nevetni. – Mi olyan vicces? – Semmi – felelte Laura, miközben vidáman kuncogott. – Laura... – A férfi hangja fenyegetőién csengett. – Emberek... – folytatta halkan a lány – voltak... a hátsó ülésen. Érted. Azt csinálták. – Melyik autóban? – Abban. Ott hátul. Jézusom, ne nézz oda! – Megpróbálta megragadni a férfi karját, de elkésett vele. Brent hangosan folytatta a beszélgetést. – Arra gondolsz, amelyiken az áll, hogy „Ne közeledj, ha a kocsi remeg!" – Bre-ent! – A lány eltakarta az arcát. A férfi felnevetett, első ízben, mióta elhagyták az éttermet. –Bemehetnénk inkább? Brent abbahagyta a nevetést, és az aggodalom visszatért a szemeibe. – Nézd, Laura... – szólalt meg, gondosan formálva a szavakat. – Nem tudom, mit szeretnél ezzel bizonyítani, de nem kötelező bemennünk.


50

Laura szerette volna biztosítani afelől, hogy semmit nem akar bizonyítani, de az hazugság lett volna. Szerette volna bebizonyítani, mindenekelőtt önmagának, hogy az unalmas élete nem jelenti azt, hogy ő maga is unalmas. – Brent, huszonnyolc éves vagyok – vágott bele a válaszba. – Ebben a korban az egyedülállóak többnyire a családalapításon gondolkodnak. Én hogyan alapíthatnék családot, ha nem tudom, hogy mit hagyok hátra ezáltal? A férfi kiismerhetetlen szemeivel közelről tanulmányozta Laurát. – Úgy értem... – A lány egyre nyugtalanabbul beszélt. – Mindenki életében kell lennie egy éjszakának, amelyet megbán, ugye? – Ne felejtsd el, hogy te mondtad ezt, nem én –sóhajtott fel a férfi. – Úgy lesz. – Laura jól érzékelhetően megkönnyebbült. – És ne mosolyogj olyan kislányosan – vetette hátra Brent, miközben megindult az ajtó felé. – Na, nyomás befelé. Cigarettafüst és sörszag fogadták a helyiségbe lépő lányt. Két öreg farmer ült a bár faszékein, amelyek közel sem voltak olyan szépen faragottak, amilyennek Laura elképzelte őket. A két kockásinges, baseball sapkás öreg alaposan szemügyre vette az újonnan érkezetteket. Laura közelebb lépett a férfihoz. – Túl nagy a csönd itt benn, nem gondolod? – Korán van még – válaszolt Brent, miközben becsukta maguk mögött az ajtót. Laura balra nézett, ahol két fiatalabb férfi játszott a három biliárdasztal egyikén. Vastag füstfelhő lebegett az asztal fölött. – Szeretnél leülni? – Brent túlzott udvariassággal tette fel a kérdést. – Vagy szeretnél máris játszani? – Nem, nem, inkább üljünk le. Laura megkönnyebbülésére Brent a bár jobb oldalán lévő asztalok egyikéhez vezette, melyek egy apró táncparkettet öleltek körbe. Az asztal mellett álló zenegépet láthatóan évek óta nem használták. Brent egy kijárathoz közeli asztalt választott. Miután leültek a megviselt műanyag székekre, Laura örömmel tapasztalta, hogy két nő is tartózkodik a helyiségben, bár ők is hasonlóan lestrapáltnak tűntek, mint a férfiak.

JULIE ORTOLON

51

– Én whiskyt kérek – közölte Brent. – Neked mit hozzak? A lány az italpultot vizsgálta, és szeretett volna provokatív választ adni a férfi kérdésére. Ugyanazt kérem, jéggel – vagy valami hasonlót. De soha korábban nem ivott whiskyt, így sejtelme sem volt mit válaszolhatna. – Nini, hiszen ez itt Brent Zartlich – reccsent egy mély hang mellettük. – Bocsánat. Brent Michaels. – Jó estét, Kígyó – bólintott Brent. Laura azon vette észre magát, hogy egy termetes kígyó tetoválást bámul a férfi karján. Az állat körbekúszta Kígyó kövér karját, amely kis híján annyira vastag volt, mint a lány combja. – Hé, fiúk! – rikkantott a férfi a biliárdasztalok felé. – Nézzétek, kit sodort erre a szél! Laura alaposan szemügyre vette a hatalmas férfit. Kígyó arcát fekete haj keretezte, amely akár vonzóvá is tehette volna, ha nem kelt erőszakos kalóz benyomást. – Lám, lám – mondta az egyik biliárdozó férfi, miközben az asztalukhoz sétált. Ujjatlan pólót viselt, mint Kígyó, de csupa izom karján nem voltak tetoválások. Szabályos arca bukott angyalra emlékeztette a lányt. Cowboy kalap takarta homokszőke haját. – Az biztos, hogy nem az ég küldte hozzánk. – Jimmy Joe – köszöntötte Brent hűvösen a férfit, de nem nyújtotta a kezét. – És ő kicsoda? – Jimmy Joe szeme felcsillant, amint megpillantotta Laurát, mintha éppen rátalált volna apja rejtett Playboy gyűjteményére. A lány elpirult, bár cseppet sem zavarta a nem titkolt érdeklődés. Brent nem mutatkozott hajlandónak, hogy bemutassa, ezért a férfi felé nyújtotta a kezét. –Laura... Martin – szólt közbe Brent, és figyelmeztető pillantást vetett rá, bár a lány fölöslegesnek tartotta az aggodalmát. Messze jártak Beason's Ferrytől, Jimmy Joe biztosan nem ismerte volna fel a nevét. – Ő Laura Martin. – A barátnőd? – érdeklődött Jimmy Joe, miközben a lány kezét szorongatta. – Egy barátom – igazította helyre Brent.


52

– Nos, abban az esetben... – Jimmy Joe a szájához emelte Laura kezét. – Nagyon örülök, hogy megismertem, Laura Martin. Jimmy Joe Dean vagyok – mutatkozott be, miközben helyet foglalt a lány mellett. – James Dean egy kis texasi ízzel fűszerezve. – Aha – mormolta Brent. – Az igazi agyatlan lázadó. – Ez meg itt Roy – mutatott Jimmy Joe egy testes férfira, aki a kalapja karimája alól vizsgálgatta Laurát. Roy tekintetének tökéletes üressége meghökkentette a lányt. – Csüccs le, Roy. – Jimmy Joe az egyetlen üresen maradt székre mutatott, és barátja a kérésnek megfelelően cselekedett. – Ez a Roy fiú nem beszél túl sokat – suttogta Laurának Jimmy Joe, majd csábítóan rákacsintott. Laura Royra mosolygott, de a férfi nem viszonozta a gesztust. Hosszabb vizsgálgatás után a lány eldöntötte, hogy a férfi kevéssé veszélyes, inkább roppant módon együgyű. – Hogy lehet, hogy nem láttunk még errefelé? – Érdeklődött a lánytól Jimmy Joe. – Másik államból való – válaszolt Brent. Jimmy Joe a mellkasára csapott. – Ne törd össze a szívem azzal, hogy New York-i vagy. – Szerinted úgy beszél, mint egy New York-i? –kérdezte Brent. – Nem tudom megmondani, mert nem szólt még túl sokat. – Jimmy Joe a bukott angyalok mosolyát villantotta a lányra. – Tudsz beszélni, ugye, édes? – Persze, hogy tud – biztosította Brent, és Laurának meg kellett harapnia a nyelvét, hogy ne nevesse el magát. – Tudod, ez nagyon kézenfekvő– mondta a lánynak Jimmy Joe. – Mármint úgy beszélni, hogy nem mozgatod közben a szádat. Biztosan hasbeszélő vagy. – Gonoszkodó mosolyt villantott Brentre. – És ő a szócsöved. – Rendeltek valamit? – kérdezte Kígyó. – Vagy óbégattok szomjasan egész este? Brent szólalt meg. – Én egy whiskyt kérek, Laura meg ugyanazt, jéggel. – Nyilván rájött, hogy a lánynak fogalma sincs, mit rendeljen.

JULIE ORTOLON

53

– Hát te, JJ? – érdeklődött Kígyó. – Te és Roy kértek még egy-egy sört? – Naná – mondta Jimmy Joe. Brent kétségbeesett sóhajtását hallva Laura bíztató pillantást vetett rá. Amint Kígyó elindult a bárpult felé, egy tinédzser korú lány lépett a helyiségbe. Bő farmernadrágot és testre simuló pólót viselt, amely kihangsúlyozta formás melleit, és szabadon hagyta lapos hasát. Minden férfitekintet ösztönösen felé fordult. Brent volt az első, aki kissé undorodva levette tekintetét a lányról. – Nézd csak, kit sodort ide a szél... – dörmögte Jimmy Joe, de mosolya fültől fülig ért. A lány tekintete bejárta a helyiséget és felderült, amint megpillantotta Jimmy Joe-t. Ringó léptekkel indult a férfi felé. Megindító, már-már ártatlan kifejezés ült szív alakú arcán. Szemei azonban üvegesek voltak, túl öregek egy ilyen korú lányhoz. – Szia, Jimmy Joe – suttogta, miközben bele huppant a férfi ölébe. Jimmy Joe nyaka köré fonta karjait, ajkait a férfi szájára tapasztotta és szenvedélyes csókban forrtak össze. Laura gyomra összerándult, amint a csókolózó párt nézte. Őt még soha nem csókolta így férfi. De rengeteget álmodozott róla. Olyankor is, amikor Greggel nagy ritkán szeretkeztek. Olyan csókokról álmodott, amelyekben elvész a test és a lélek. Feszülten vette le tekintetét a párról, és Brentre pillantott, aki éppen őt figyelte. A férfi arca nem tükrözött érzelmeket, de szemei felfedték a lány legtitkosabb, legsötétebb titkait is. Vajon látja-e maga előtt azokat az éjszakákat, melyeken Laura arról álmodott, hogy őt csókolja? Brent mély lélegzetet vett, és elfordult Laurától. Jimmy Joe-ék hatalmas cuppanással fejezték be csókjukat. Laura az ablak felé fordult, ám teste továbbra is feszülten remegett. – Hiányoztam? – mormolta Jimmy Joe füleibe a lány. – Miért hiányoztál volna, Darlene? – kérdezte Jimmy Joe. – Hiszen egész este itt voltál. – Igen, de kimentem egy kis friss levegőt szívni, és csak sokára jöttem vissza.


54

– Tényleg? – Jimmy Joe hangjában nyoma sem volt őszinte érdeklődésnek. – Én észre sem vettem. Laura szíve megsajdult a párbeszéd hallatán; mintha őt utasították volna el. – Nem feltételezem, hogy láttad odakint Bobbyt, miközben levegőztél – érdeklődött Jimmy Joe. – Megígérte, hogy beugrik ma este, hogy biliárdban elnyerjek tőle egy kis pénzt. – Nos, ha találkoztunk volna, azt tutira észreveszem – vágott vissza Darlene. Jimmy Joe Brentre pillantott. – Mit mondasz, Zartlich? Biliárdozol egyet vagy csak a hely hangulata hiányzott? – Az igazat megvallva, nem igazán tudom, miért vagyok itt – felelte Brent, miközben jelentőségteljesen nézett Laurára. Jimmy Joe kihalászta Darlene-t az öléből, maga mellé ültette, majd ismét megszólalt: – Abban az esetben lökdöshetnénk a golyókat, amíg eldöntőd.

JULIE ORTOLON

55

7. Miközben a hármas golyót próbálta a hálóba juttatni, Brent fejében Laura arckifejezése járt, amellyel Jimmy Joe és Darlene csókját nézte. Amikor felé fordult kitágult szemekkel és kipirult arccal, a férfi agyában rövidzárlat támadt. Abban a pillanatban őrülten kívánta a lányt, akkor és ott, függetlenül attól, ki látja őket. A golyó a hálóba pottyant és Brent máris a következő lövést méregette. Tudta, hogy elveszítené a maradék kevés önuralmát is, ha a lányra nézne. De hogyan támadhatnak ilyen gondolatai róla? Laura édes volt és becsületes. Megértő szíve és természete elfogadta a fiút, akit az egész város elutasított. Emiatt sem lenne szabad így gondolnia rá. Mégsem hagyta nyugodni egy fantáziakép: Laura meztelenül feküdt előtte a biliárdasztalon, és ő tucatnyi csodát művelt a testével. Miközben a tizenegyes golyóra összpontosított, emlékeztette magát, hogy nem szabad egyetlen vágyhullámnak engednie. A Laurához hasonló nők csupán akkor bújnak egy férfi ágyába, ha házasságot sejtenek a kapcsolat végén. Brentnek ugyanakkor eszébe sem volt megnősülni. Soha. Egy Laurához hasonló nő elcsábítása nem lenne több szemenszedett hazugságnál. A férfi ezzel tökéletesen tisztában volt. Miért nem hallgat akkor a teste az eszére? Olyan erővel ütötte meg a golyót, hogy az lerepült az asztalról. – Hoppá, hoppá – mondta Jimmy Joe, miközben röptében elkapta a golyót. – Biliárdozunk, nem kacsára vadászunk. – Te jössz. – Brent felemelte a poharát és annak pereme fölött tanulmányozta Laurát. A lány Darlene mellett ült egy bárszéken. Szorosan összezárta csinos lábait, és összekulcsolt kezeit a térdén pihentette. Brent megrázta a fejét. A lány liliomnak tetszett a szeméthalom tetején. Képtelen volt elhinni, hogy beszélgetni is képes Darlene-nel.


56

Illetve, nagyon is megértette. Brent nem csodálkozott volna el azon sem, ha Laura azt tervezi, hazaviszi a lányt, megfürdeti és bemutatja egy kedves fiúnak a templomban. Szerette volna megrázni Laurát, és elmagyarázni neki, hogy bármennyire igyekszik, képtelen lesz megmenteni az egész világot. De nem rázhatta meg, mert amint hozzáért volna, magához húzza és addig csókolja, amíg mindkettejük teste elgyengül és nem kapnak levegőt. A fenébe! Egyetlen korttyal kiitta maradék whiskyjét. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és friss levegő áramlott a helyiségbe. – Hello, JJ – kiáltotta az újonnan érkezett. Brent Jimmy Joe örök cimboráját, Bobbyt ismerte fel benne. – Várj, amíg meglátod, mi parkol az épület előtt. – Megbocsátanál? – horkant fel Jimmy Joe. – Éppen egy lövéshez készülődök. – Ja, ja, de ezt látnod kell... – Bobby megnémult, amikor észrevette Brentet. – A francba! – kisfiús arcán grimasz terült szét. – Szióka, Brent. Régen láttalak. – Bobby. – Brent bólintott, miközben a jégdarabokat csörgette a poharában. – Jézusom, nem tudnátok csak egy picit hangosabban beszélni? – méltatlankodott Jimmy Joe. – Semmi akadálya – biztosította emelt hangon Bobby, majd ismét Brenthez fordult. – Azt hiszem, fölösleges rákérdeznem, hogy kihez tartozik a kicsike. – Fejével a Porsche felé intett. – Talán tényleg az. – Brent arcán a boldog tulajdonosok mosolya terült szét. – A francba! – Jimmy Joe csúnyán elszúrta a lövést. Kiegyenesedett és Bobby szemébe bámult. –Elárulnád, hogy mi annyira fontos, hogy összezavarod az összpontosításomat? – Semmi – mondta Bobby Brentre kacsintva. – Csak egy roncs a parkolóban. – Ez esetben megtennéd, hogy befogod a szádat, amíg befejezzük a partit? – Hát persze. Játssz csak, Jimmy Joe! – Szia, Bobby! – Darlene kihúzta magát a bárszéken.

JULIE ORTOLON

57

– Ja, aha... – Bobby mindenre vetett egy pillantást a helyiségben, csupán Darlene tekintetét kerülte. – Szia. – Jimmy Joe éppen most kérdezte, hogy láttalak-e korábban. Amíg kint voltam,... egy kis friss levegőt szívni. – Vagy úgy! – Bobby idegesen mocorgott, nem hagyva kétséget afelől, hogy kik voltak az Oldsmobile hátsó ülésén Laura és Brent érkezésekor. – Mit mondtál neki? – Szerinted mit mondtam neki? Bobby tekintete Jimmy Joe-ról Brentre, majd a biliárdasztalra vándorolt. – Hé, én játszom a győztessel. Brent ismét a játékra összpontosított. Amíg nyer, nem kell visszaülnie Laura mellé. Ha nem ül mellette, beszél hozzá vagy néz rá túl gyakran, talán lecsillapodnak a hormonjai. Laurának el kellett ismernie, hogy Brentnek igaza volt. Azért találták üresnek a helyet, mert korán érkeztek. Az idő múlásával a táncparkettet körülvevő asztalok lassan megteltek. Egyre sűrűsödött a füstfelhő, miközben lassú dallamok szóltak a zenegépből. A vendégek túlnyomó többsége középkorú férfi volt, akik sörök társaságában a feleségeikről panaszkodtak. Időnként egy-egy párocska is betévedt a bárba. Néhányan táncolni kezdtek. Vágyakozva nézte a párokat, akik összesimulva ringatóztak egy Garth Brooks-dallamra. Szeretett volna táncolni ezen az estén Brenttel, és minden bizonnyal táncolt volna is, ha a country clubban maradnak. Akkor táncolhatott és beszélgethetett volna vele egész este. Ehelyett idejöttek. És Brent biliárdozik. Laura tudta, hogy nem szabadna neheztelnie, lévén az ő ötlete volt, hogy idejöjjenek. Ám Brent elutasítóan viselkedett vele egész este. Annyi figyelemre sem méltatta, hogy megkérdezhesse, mi a baja. – Hello, édes – lépett mellé Kígyó. – Kérsz még egy whiskyt? Laura a poharában lévő jégkockákra nézett. Attól félt, már eddig is túl sokat ivott a szótlan Darlene és a még szótlanabb Roy társaságában.


58

– Köszönöm, nem kérek – mondta végül. – Inkább megkeresem a női mosdót. Amikor lemászott a bárszékről, a föld finoman megmozdult alatta, tudomására hozva, hogy valóban túl sokat ivott. Amint a mellékhelyiségbe ért, kigombolt néhány gombot a blúzán. Egy nedves papírtörülközővel megvizezte forró dekoltázsát, miközben a tükörben vizsgálgatta arcát. Nem csodálkozott rajta, hogy Brent észre sem veszi. Darlene mellett tökéletesen jelentéktelennek tetszett. A táskájából előhalászta a púderjét és a rúzsát. Megfésülködött, majd a mosdóba kapaszkodva próbálta visszanyerni egyensúlyát. A tükörkép szerint sikerült megszabadulnia sápadtságától. Még egy gombot kigombolt, felcsavarta a blúz ujját, majd visszaindult a bárba. Eltökélte, hogy bármi áron, felkelti Brent figyelmét. – Hello, szép hölgy! – Óh! – Megrémült, amikor szembe találta magát Jimmy Joe-val. – Megijesztett. – Nem állt szándékomban. – A férfi érdeklődve bámulta a lányt. – Eszem ágában sem volt megrémíteni téged. Jimmy Joe rámenőssége mosolyt csalt a lány arcára. – Darlene a bárnál van. – Miért keresném azt a kislányt, amikor itt áll előttem egy gyönyörű nő? – Előrehajolt, hogy átkarolja Laurát. Izzadságszag ütötte meg a lány orrát. – Miért nem rázod magad a táncparketten? Én csak rád várok. Ha bárki más ilyen durván kérte volna, Laura hűvös tekintettel elfordul. De Jimmy Joe úgy nézett a szemeibe, hogy ajánlata bóknak tetszett. A lány egy pillanatra fontolóra vette az ajánlatot, majd felnevetett. – Talán inkább mégsem. – Miért törnéd össze a szívemet? – Azért, Mr. Dean, mert minden vonzereje ellenére az az érzésem, hogy Brent nem kedveli önt túlságosan. – Az igazság az, hogy Brent gyűlöl engem – ismerte be Jimmy Joe. – És éppen ezért kellene táncolnod velem. – Ennek semmi értelme. – Hogyne lenne, lévén, hogy Brent éppen Darlene-nel foglalkozik a biliárdasztalon.

JULIE ORTOLON

59

Laura Jimmy Joe háta mögé pillantott, és egy pillanat alatt egész testében megdermedt. Brent Darlene csípőjét átkarolva állt a biliárdasztal mellett és abban reménykedett, hogy az végre kiengedi ajkát fogai szorításából, még mielőtt egyensúlyukat veszítve mindketten a földre zuhannak. El kellett ismernie, hogy komoly erőlakozik a lányban, olyan határozottan ölelte körül lábaival a csípőjét. – Hmm, ez finom volt – mondta Darlene, amikor elszakadt Brent szájától és felcsüccsent a biliárdasztal szélére. – Nézd, édes... – szólalt meg a férfi, miközben megpróbálta lefejteni nyakáról a lány karjait. – Le vagyok nyűgözve, tényleg, de... – Mi a baj? – nyűgösködött a lány miközben egyre szorosabban simult Brenthez. – Nem szereted ezt csinálni? – Imádom, csak nem kislányokkal, akiknek a fenekén nemrég még pelenka volt. – Elég idős vagyok – állította a lány, miközben résnyire kigombolta a férfi ingét. – Elég idős vagyok ahhoz, hogy egy csomó trükköt tudjak. – Nem hinném. – A férfi elkapta a lány csuklóját és távol tartotta kezeit a mellkasától. Darlene sörtől és cigarettától bűzlött. – Ha esetleg nem vetted volna észre, nem egyedül érkeztem. Szóval miért nem próbálod ki a trükkjeidet valaki máson, aki értékeli őket? Mondjuk Jimmy Joe-n. – Nem lehet. – A lány gonoszkodva nevetett fel. –Jimmy Joe nagyon dühös lesz, ha akkor zavarom, amikor dolga van. És most éppen... nagyon elfoglaltnak tűnik. A barátnőddel táncol. Brent a táncparkett felé fordult, és meghűlt ereiben a vér. Laura a legalantasabb semmirekellő, Jimmy Joe karjaiba simult. Testük összesimult, és Patsy Cline dalára ütemesen ringatóztak. Laura mocorgott, reményei szerint azért, hogy minél távolabb kerüljön a férfitól. Ekkor tekintetük találkozott. Brent egy pillanatig azt hitte, hogy a lány észrevette figyelmeztető pillantását, de a következő percben Laura már úgy simult Jimmy Joe-hoz, mintha Darlene-től vett volna órákat.


60

Jimmy Joe keze a lány fenekére vándorolt. Brent azonnal tudta, hogy mikor fedezte fel Laura harisnyatartóját. Keze mozdulatlanná dermedt, feje megemelkedett és boldog vigyor áradt szét az arcán. Brent dühtói remegve indult el a táncparkett felé. Laura felsikoltott, amikor Brent megütötte Jimmy Joe-t, aki a zenegépen landolt. A zene recsegve véget ért, és Jimmy Joe a padlóra csúszott. Meghökkenve nézett Brentre, aki ökölbe szorított kezekkel állt Jimmy Joe fölött. – Brent! Mit csinálsz? – Állj föl! – szólította fel Brent a földön fetrengő férfit. – Ne! – kiáltotta Laura, miközben Jimmy Joe mellé lépett. – Maradj veszteg, amíg megvizsgáljuk, hogy nincs-e maradandó sérülésed. – Nyugi, kicsike – válaszolt Jimmy Joe, de szemeit egyetlen másodpercre sem vette le Brentről. –A fiúk majd tisztázzák ezt, ugye, öreg haver? – De nem az én báromban – kiáltotta a tömegből előfurakodó Kígyó. Laura megkönnyebbült, hogy egy Kígyó méretű férfi végre véget vet ennek az őrültségnek. Megrökönyödésére a bártulajdonos az ajtó felé mutatott. – Ha szét akarjátok verni egymás fejét, a bár előtt tegyétek. Laura felhördült, amikor Brent belerúgott Jimmy Joe bakancsába. – Itt akarsz feküdni egész este, szépfiú? Vagy felállsz és hagyod, hogy szétverjem a seggedet? – Csak az erőmet gyűjtögetem. – Jimmy Joe a karjára fordult, mint akinek nehezére esik a talpra állás. Majd figyelmeztetés nélkül felugrott, Brent arca felé lendítve a karját. – Hagyjátok abba! – kiáltotta Laura. Kígyó egy baseball ütővel közeledett a verekedők felé. A tömeget pedig szemmel láthatóan remekül szórakoztatta az összetűzés. – Nem fogom nézni, hogy felnőtt férfi létetekre oktalan kölykökként viselkedjetek. Brent úgy nézett rá, mint aki képtelen elhinni, amit hall. – Ha nem akartad, hogy szarrá verjem, minek kezdtél ki vele? – Én miért kezdtem ki vele? – kérdezett vissza a lány. – A francba, Brent – szólt közbe nevetve Jimmy Joe. – Ezek a városi libák tényleg semmit nem tudnak? – Te, maradj ki ebből! – szólította fel a férfit Laura. – Oké, bébi. De ha nem bírod a bunyót, más pasit kell választanod.

JULIE ORTOLON

61

– Mi a gondod, seggfej? – csattant Laura hangja. – Te persze az ujjadat sem mozdítottad, amikor a barátnőd Brent szájára tapadt. – A pokolba, Darlene nem a barátnőin. És ha az lenne, akkor sem gurulhatnék be, valahányszor megkíván valakit. Mindenki tudja a környéken, hogy bárkinek szétteszi a lábait. Laura egy pillanatig szótlanul bámult rá, miközben megpróbálta felfogni a hallottakat. Hogyan gondolhatta, hogy ez az érzéketlen seggfej vonzó? Ellépett Brent útjából. – Üsd nyugodtan. Brent nem emelte fel a kezét. Kígyó lépett a két férfi közé. – Megmondtam, hogy odakint intézzétek el. – Jobb ötletem van – hangzott fel Bobby hangja. – Miért nem rendezitek a dolgot a Hóhér Szakadéknál? Brent felcsillanó tekintettel nézett Jimmy Joera. – Részemről mehet a dolog. – Komolyan mondod? – Úgy tetszett, Jimmy Joe legkedvesebb álma vált valóra. Amikor Brent bólintott, boldogan dörzsölte össze a tenyereit. – Nos, fiúk, induljunk. Laura összezavarodva nézte a bárból kitóduló tömeget. – Hozd a táskádat – szólt oda Laurának Brent, miközben ő is ajtó felé indult. – Várj egy pillanatot. – A lány megragadta a karját. – Miért megyünk a Hóhér Szakadékhoz? Mit terveztek? – Férfias és hagyományos úton rendezzük a vitánkat. – Vagyis? – Autópárbajjal.


62

8. – Nos, Laura, ideje kiszállnod – szólalt meg Brent, amikor leparkolt az út közepén. – Micsoda? – Megérkeztünk. – A férfi körbemutatott, és a lány felfogta, hogy máris a Hóhér Szakadékhoz értek. Az őket követő autók hatalmas porfelhőt kavarva álltak meg az út két oldalán. Reflektoraik az Akasztófa égett maradványait világították meg. – Laura – szólalt meg ismét a férfi, és a lány karjára helyezte kezét. – Hallottad, amit mondtam? Azt akarom, hogy itt várj rám, amíg vége lesz a futamnak. Laura Brent arcát bámulta, miközben a gyomra idegesen forogni kezdett. Ha magára hagyja a férfit, karambolozni fog és meghal. Nem tudta, honnan származik a megérzése, de hitt neki. – Itt maradok. – Ne legyél nevetséges – nevetett fel Brent. – Ez nem vasárnapi kocsikázás lesz. Veszélyessé válhat a dolog. – Pontosan – értett egyet a lány és megpróbálta titkolni félelmét. Ha Brenttel marad, a férfi óvatosabb lesz. Ha mégsem, akkor pedig ott lesz, hogy segítsen neki. – Maradok. – Hé! – Jimmy Joe egy piros Mustangból kiabált feléjük. Az autó anyósülésén Darlene ugrált, amitől a Mustang úgy rázkódott, mint egy indulásra kész versenyló. – Készen állsz a vereségre? – Bármikor, amikor te és a roncsod felkészültetek – üvöltött vissza Brent. Miközben a férfiak megbeszélték az útvonalat, Laura a végtelen sötétségbe meredt. Képtelen volt elhinni, mire szánta el magát. Valószínűleg mindannyian meghalnak – mégsem tudta volna semmi elszakítani Brenttól. Miután váltott még néhány kelletlen mondatot Jimmy Joe-val, Brent ismét felé fordult. – Biztos vagy benne? – Tökéletesen.

JULIE ORTOLON

63

– Rendben van – sóhajtott fel a férfi. – Húzd nagyon szorosra a biztonsági övedet. Laura csendben figyelte, ahogy Brent megigazítja saját biztonsági övét, majd megmarkolja egyik kezével a kormányt, miközben a másikat a sebességváltón tartja. Még soha nem látta ennyire eltökéltnek. És ennyire csábítónak. Bobby, aki Jimmy Joe-val érkezett a helyszínre, az út közepére lépett, és a magasba lendítette mindkét karját. Mögötte a keskeny Sóhaj Híd állt, amely alatt az akasztottak szellemei lakoztak. A híd feljáratánál betontömbök akadályozták, hogy egyszerre több autó jusson fel rá. Aki jobban indul, a híd túloldaláig mindenképp megtartja az előnyét. De mi történik, ha mindkét autó ugyanakkor ér a hídhoz? Istenem. Laura kétségbeesetten kapaszkodott az ülésébe. Mindannyian meghalunk. Bobby leengedte a kezeit. Laura feje hátravágódott, amint a Porsche szélsebesen nekiiramlott és vezető pozícióból vágott neki a versenynek. Átsuhantak a hídon és elnyelte őket a sötétség. Laura összevissza rángatózott a göröngyös úton. Hátrapillantott és belenézett a mögöttük haladó Mustang reflektorába. – Milyen messzire megyünk? – A lány megpróbálta túlkiabálni a motorzúgást. – Megkerüljük a Simmons farmot, aztán vissza az Akasztófához. Aki elsőként hajt át a hídon, az győz. – Brent a visszapillantóban figyelte a Mustangot. – Gyere csak, próbálj meg megelőzni, te anyaszomorító! – Egy gyors mozdulattal visszaverte a Mustang támadását. Laura felkiáltott és Brentnek zuhant. – Rendben vagy? – A férfi elengedte a sebességváltót, amíg a lány visszanyerte az egyensúlyát. Laura ismét ránézett, és furcsa csillogást fedezett fel a szemeiben. – Te élvezed ezt! – kiáltotta, miközben a szél az arcába csapkodta a haját. – Naná, hogy élvezem! Van fogalmad, hogy hányszor álmodoztam arról, hogy legyőzöm ezt a seggfejt? De persze esélyem soha nem volt az ütött-kopott Novámmal.


64

A Mustang újabb támadását verte vissza. Amikor Jimmy Joe mégis melléjük ért, Darlene kihajolt az ablakon és obszcén kifejezéseket üvöltött Brent felé. Laura iszonyodva vette észre, hogy az út leszűkül és újabb kanyarok következnek. – Istenem, le fog szorítani! – Csak szeretne. – Brent még tovább nyomta a gázpedált, teljesítőképessége határáig hajszolva a Porschét. A férfi elszántan összezárt állkapcsát figyelve, Laura korábban nem ismert versenyszellemet fedezett fel önmagában. Bármennyire őrült és gyermekes volt is a verseny, Brent meg akarta nyerni. És Laura legalább annyira kívánta a férfi győzelmét. Azt akarta, hogy a kiközösített fiú legalább egyszer legyőzze az örök bajnokot. A két autó fej-fej mellett közeledett a célhoz, amikor Brent a visszapillantó tükörbe nézett, majd dühösen káromkodni kezdett. – Mi baj? – kérdezte Laura, miközben hátrafordult. Felvillanó fényt látott maguk mögött és egy sziréna halk vinnyogását hallotta. Visszafordult és mozdulatlanul meredt maga elé. Nem fog meghalni, hanem letartóztatják. Az apjának le kell majd tennie érte az óvadékot. Mindenki erről olvas majd a Beason's Ferry-i újságban. Brent hamarosan félreáll, és mindkettejüket megbilincselik. A férfinak azonban esze ágában sem volt megállni. Sőt, egyre észveszejtőbb tempót diktált az autónak. – Nem állsz félre? – kérdezte a lány. – Megőrültél? – Brent hitetlenkedő pillantást vetett rá. – De hát egy rendőrautó van mögöttünk –mondta a férfinak, ha az esetleg nem vette volna észre. – Aha, tudom! – Egy szűk kanyarban kavicsokat vert fel a Mustang motorháztetejére. – Csak reménykedhetünk, hogy nem a testület egyik jobb kocsija az. – És ha mégis? Brent nem válaszolt. Szemei előre meredtek. A lány követte a pillantását, amely a Sóhaj Hídon nyugodott. – Istenem! – A szeme sarkából jól látta a Mustang orrát. Mindkét autóból igyekeztek kifacsarni egy utolsó cseppnyi energiát.

JULIE ORTOLON

65

– Gyere, bébi, gyere, gyere – mondogatta Brent, miközben a cél felé suhantak. A Mustang mindent megtett, hogy átvegye a vezetést, de Brent nem hagyta magát. Laura ekkor értette meg, hogy Jimmy Joe inkább belerohan a betonoszlopokba, mintsem feladja a versenyt. Brent győzni fog, de Jimmy Joe és Darlene meghalnak. – Ne! – Laura felsikoltott és eltakarta szemeit, miközben elsőként hajtottak fel a hídra. – Igen! – hangzott Brent győzelemittas üvöltése. Amikor nem hallott csattanást, Laura felemelte a tekintetét. – Mi történt? – Győztem! – Brent boldogan nevetett, amikor elérte a Hóhér Szakadékot. A csomagtartóikon ücsörgő emberek hangos ovációval köszöntötték őket. A lány hátrapillantott, és szinte megvakította Jimmy Joe reflektora. Legalább annyi esze volt, hogy fékezett. Brent azonban továbbra sem lassított, megpróbálta lerázni a rendőrautót. – Vigyázz – figyelmeztette a férfi, mielőtt lekapcsolta az autó lámpáit és egy kavicsos macskára tért. Laura jól látta, hogy a rendőrautó tovább üldözi Jimmy Joe Mustangját. Megkönnyebbülés futott végig adrenalintól túltengő testén. Becsukott szemekkel dőlt hátra és nevetés szakadt fel belőle. Addig nevetett, amíg megfájdult tőle az oldala. Érezte, hogy kis idő után az autó megáll. Még mindig kuncogva, felitatta a könnycseppeit, és kinyitotta a szemeit. Az éjfekete eget csillagok díszítették. Néhány perce még a halállal szemezett. Mégsem érezte még soha ennyire jól magát a bőrében. Amikor meghallotta Brent nevetését, a férfi felé fordult. Amikor egymás szemeibe néztek, elhalt a nevetésük. Brent végtelennek tűnő percekig meredt a lány szemeibe, arcára, hajára. Bár Laura lélegzetet sem vett, szíve őrült ritmusban dobogott. Annyira kívánta a férfit, hogy attól félt, álmodik, amikor Brent felé hajolt és kezébe vette a fejét. A lány érezte a lélegzetét és teste melegét, és őrülten vágyott a férfi csókjára. Brent csókja finom volt és gyengéd. Kérlek, suttogták a lány szemei. Kérlek, csókolj, amíg bírom.


66

A férfi felnyögött, és elpárolgott a gyengédség a mozdulataiból. Szája erőszakosan tapadt a lányéra. Könnyed mozdulatokkal szabadította ki magukat a biztonsági övek fogságából és testeik azonnal összegabalyodtak. Brent végigsimított a lány hátán, oldalán, mellein. A blúz gombjai utat engedtek türelmetlen ujjainak, miként a melltartó csatja is. Amikor kezébe fogta a lány meztelen melleit, Laura teste hátraívelt. Brent testének közelségére vágyva remegő kezekkel gombolta ki a férfi ingjét, majd ujjait a mellkasát borító szőrzetbe rejtette. Érezte, hogy Brent testében megfeszülnek az izmok, amint közelebb húzta magához. Laura lába a sebességváltónak ütődött, míg Brent karjának a kormány parancsolt megálljt. A férfi szitkozódva nyúlt a lány ülése mögé, és leengedte azt, miközben Laurát gyengéden rányomta. A lány nyakát csókolgatta, majd fokozatosan haladt lefelé. Fogai közé fogta a lány megduzzadt mellbimbóit. Igen, suttogta Laura. Azt akarta, hogy a férfi megérintse. Bárhol. Mindenhol. A férfi keze a lány szoknyája alá vándorolt. – Istenem! – nyögte, amint megérintette a harisnyatartóját. Zihált, miközben fejét a mellei közé rejtette. – Mindig ilyet hordasz? – Micsoda? – Laura képtelen volt gondolkodni. Összeszorította a combjait, hogy enyhítse a fájdalmát. Brent haját simogatta és őrülten vágyott a csókjára. – Harisnyatartó... – A férfi szemei gyengéden becézték Laura arcát. – Mindig harisnyatartót viselsz? – Aha. Kényelmesek... és így nem lesz melegem. Brent pimasz mosoly kíséretében szólalt meg ismét. – Most sem? A lány szemei kitágultak, amint felfogta, mit mondott, de a férfi nem hagyta gondolkodni, újabb szenvedélyes csókban forrtak össze. Laura egész testében remegni kezdett, amikor a férfi keze ismét a szoknyája alatt tett felfedező utat. – Semmi baj – nyugtatta Brent a lányt, miközben keze utat talált Laura kínzó fájdalmának forrásához.

JULIE ORTOLON

67

– Óh, Brent, igen..., kérlek... – El akarta mondani a férfinak, hogy soha nem érzett még ilyen sürgető vágyat. De amint a férfi ujja belehatolt, képtelen volt megszólalni. Brent ujja előbb gyengéden, majd egyre vadabbul mozgott a testében. Laura fejét hátrahajtva élvezte az érintést, majd egy végtelen pillanatig a mennyben érezte magát, hogy utána lassan térjen vissza a földre. Amikor kinyitotta a szemét, azt látta, hogy a férfi visszahúzódott. Bár a keze még mindig legintimebb részét simogatta, a teste megmerevedett. A következő pillanatban aztán már nyoma sem volt. Kiugrott az autóból. Még azzal sem törődött, hogy becsukja az ajtót. A lány rémülten kapkodta magára ruháját. Keveset tudott a szexről, és nyilván rosszul csinált valamit. Brent néhány méterre állt az autótól, kezeit ökölbe szorította. A vállai fel és alá mozogtak, miközben mély lélegzeteket vett. Az arca elé emelte az egyik kezét, hogy megtörölje azt, majd váratlanul megtorpant a mozdulata. Laura szégyenkezve fogta fel, hogy az a kéz néhány percre még őt simogatta. A férfi még távolabb sétált az autótól, majd váratlanul visszafordult. A lány szíve hangosan kalapált, amikor Brent visszaült a Porschéba. Szeme sarkából jól látta, hogy a férfi egyetlen pillantásra sem méltatja. – Én... – szólalt meg végül Brent. – Nem akartam, hogy megtörténjen. – Nem? – Talán elnézést kellene kérnie? De miért? Azt sem tudta, mit csinált rosszul – csupán izgatottabbá vált, mint bármikor korábban. Fogalma sem volt, hogy ilyen is lehet: egy hatalmas robbanás a testében. Azt hitte, hogy az orgazmusról regélő nők túloznak. Nem túloztak. Sőt, nagyon is visszafogottan fogalmaztak. Hogyan kérhetne emiatt bocsánatot, amikor megköszönni szerette volna? Elviselhetetlen csöndben jutottak el a Morgan-házhoz. Amikor megálltak a feljárón, Laura nem is nézett a férfira. Szeretett volna kiugrani az autóból és elrohanni, de Brent ismét visszaalakult a


68

tökéletes úriemberré. Felkapta a lány kabátkáját a hátsó ülésről, majd kisegítette a kocsiból. A lépcsők tetején szólalt meg ismét. – Laura, én... – kellemetlen csönd telepedett közéjük, miközben a lány a férfi szavaira várt. A lábai nagyon gyengék voltak, és minél tovább állt az ajtó előtt, annál jobban remegtek a térdei. Ha a férfi végre odaadná a kabátját, berohanhatna a házba, hogy elbújjon. Ehelyett mosolyogni próbált és könnyedén társalogni. – Hé, nézd, nem nagy dolog, oké? – A férfi felhúzott szemöldöke zavarodottságra... vagy fájdalomra utalt? – Talán az lenne a legjobb, ha úgy tennénk, mintha a ma este nem történt volna meg. – Mi lenne, ha úgy tennénk, mintha az egész nap nem történt volna meg? Laura fájdalmasan vette tudomásul, hogy ennyire rosszul sült el Brent hazajövetele. Bántotta a dolog, hiszen ő beszélte rá a férfit. – Sajnálok... mindent. – Ne, Laura, ne – tiltakozott Brent élesen. – Az igazság az, hogy nem is volt olyan szörnyű. A lány elég bátorságot gyűjtött össze, hogy Brentre nézzen, és megpróbáljon rájönni, mely részeket sajnálta, és melyeket nem. Mosoly bujkált a férfi szája sarkában. Erre a mosolyra emlékezett Laura a gyermekkorukból. A titkos barát mosolya. – Annak mindenképp örülök, hogy téged láttalak. Szégyenteljes pír színezte be a lány arcát, hiszen Brent valóban látta őt. – Köszönöm. – Nagyon szívesen. – A férfi ugratta, bár a lány nem ezt akarta. Valójában soha nem erre vágyott. Egymás heccelése egy pajzs volt, és Laura túl kimerült volt ahhoz, hogy ezt most magára vegye. – Eszerint még mindig barátok vagyunk? – kérdezte a lány. – Természetesen – biztosította Brent, és átnyújtotta a kabátot. Laura szíve összeszorult. – Találkozunk holnap a vásáron? – Nem, én... – A férfi a főút felé fordította a tekintetét. — Korán reggel indulok. – Óh, nos, abban az esetben, viszlát. –Aha. Laura az ajtó felé fordult, és kezét hosszasan pihentette a kilincsen. Álombeli randevúi Brenttel éppen így értek véget: a bejárati ajtó előtt

JULIE ORTOLON

69

állnak, a férfi a karjaiba veszi és gyengéden megcsókolja. Majd rámosolyog és ezt mondja: Szép álmokat, drágáin. Ő pedig örömtelién elpirul és így szól: Mindig szépek – ha rólad álmodok. Akkor holnapig az álmaidban találkozunk – búcsúzik el végül Brent. A felnőtt lét valósága azonban egészen más volt: nem fogja látni másnap a férfit. Talán soha többé nem látja. Laura nagyot nyelt és mosolyt erőltetett az arcára. – Jó éjt, Brent. Vigyázz magadra! – Te is. Már becsukta maga mögött az ajtót, amikor potyogni kezdtek a könnyei. Ajkait harapdálva hallgatta a férfi távolodó lépteit. Jól hallotta az autó ajtajának csapódását is. Majd felbőgött a motor. Korábban azt mondta, hogy mindenki életében szükség van egy éjszakára, amelyet megbán. A gyomrában tomboló fájdalom és az arcán csorduló könnyek ellenére tudta, hogy soha nem fogja megbánni az egyetlen éjszakát, melyet Brenttel töltött.


70

9. Ismétlődő csöngés zavarta meg Brent álmát. Álmos szemekkel nyúlt az ébresztőóra felé, de helyette egy telefonba ütközött a keze. A kagylóra kulcsolta ujjait és a füléhez emelte a készüléket. – Halló? – mormolta. – Brent? – Hmm? –Jézusom, Michaels, déli tíz óra van. Told már ki az ágyból a szánalmas seggedet! – Connie? – A férfi megpróbálta kipislogni szemeiből az álmosságot, és a digitális ébresztőórája után matatott. Az órának azonban nyoma sem volt az éjjeliszekrényen. Valójában semmi nem volt a megszokott helyén. Miközben a fülébe ordító producerét hallgatta, végigjárta tekintetével a szobát. A vidékies hangulat egyetlen pillanat alatt visszahozta az emlékeket. Beason's Ferryben volt. Előző este elvitte Laura Beth Morgant a Kígyóba, leitatta, majd ráugrott a kocsija első ülésén. Nyögve temette tenyerébe az arcát. Erotikus képek rohanták meg a fantáziáját, amikor arra gondolt, mennyire érzékenyen fogadta a lány a legapróbb érintését is. Mielőtt az emlékek a testét is megbolondították volna, megpróbált ismét a telefonra összpontosítani, de Laura búcsúszavait képtelen volt kiverni a fejéből: Talán az lenne a legjobb, ha úgy tennénk, mintha a ma este nem történt volna meg. Nem hibáztatta érte. Hormonjai irányította tinédzserként viselkedett, aki azonnal megfeledkezik a tiszteletről és az önuralomról, amint hatalmába keríti a vágy. Szégyenteljes volt, hogy így viselkedett. És hogy éppen Laurával tette ezt, egyetlen gyermekkori barátjával, erre gondolni sem bírt.

JULIE ORTOLON

71

– Michaels, hallod, amit mondok? – Nem. – A hátára fordult és karjával eltakarta a szemeit. – Jézusom, Connie, egyetlen hétvégére sem mozdulhatok ki anélkül, hogy kutatni kezdesz utánam? – Nem, amikor egy másik csatorna a te kiruccanásoddal foglalkozik. – Micsoda? – Tunya agya azonnal dolgozni kezdett. Valaki utánajárt az autópárbajnak? – Valójában a KTEX nem említette a nevedet, istennek hála. A bemondójuk csak annyit közölt gonoszkodó hangon, hogy egy houstoni lakos díjként ajánlotta fel önmagát egy kisváros Várom a párom vetélkedőjében. Ha az operatőrük nem készített volna az úrról néhány felvételt a győztes hölgy társaságában, még magam sem gondoltam volna, hogy rólad van szó. – Vagy úgy. – Brent megkönnyebbülten sóhajtott fel. Legalább nem tette tönkre Laura hírnevét. Legalábbis egyelőre. – Hogy érted, hogy vagy úgy? – Connie hangja folyamatosan emelkedett. – Három néző is afelől érdeklődött, hogy elhagyod-e a KSET–et. És ha mindez nem lenne elég, a KTEX hírigazgatója negédesen hívott fel, hogy vajon miért veszel részt egy olyan eseményen, amelyről mi nem adunk hírt?! – Hagyj már békén, Connie. – Kikászálódott az ágyból és a derekára tekerte a lepedőjét. Nem volt ínyére meztelenül kivárni, hogy a producer végre megunja a sopánkodást. – Kétlem, hogy a jótékonysági célra fordított estémnek hírértéke lenne Houstonban. – Fejezd be, Michaels. – Brent jól hallotta a nő öngyújtójának kattanását, majd Connie mélyet szívott a cigarettájából. – Bármilyen jótékonykodásod remek színben tünteti fel a csatornát. Ráadásul azt is most kell megtudnom, hogy az Otthonok Túra hatalmas tömegeket vonz Houstonból Beason's Ferrybe. És te egyetlen szót sem szóltál róla. Tartozol nekem, kölyök. És ezt te is tudod. – Rendben. Készítek neked egy néhány perces anyagot. – Naná, hogy készítesz. És most mesélj, mi szerepel a mai programban? – Fogalmam sincs, a fenébe is. – Idegesen beletúrt a hajába, és megpróbálta rendszerezni gondolatait. – Ha követik a hagyományt, ma


72

felelevenítik Beason's Ferry lángba borulását, amit egy piknik követ a városi parkban. – Tökéletes. Élőben fogsz beszámolni az eseményekről a hatórás hírekben. – Nem valószínű. Továbbállok, amint felöltöztem. Bár ha maradnék, az remek alkalmat adna, hogy ismét lássam Laurát. És aztán? Kérjen bocsánatot? Magyarázkodjon? Megrázta a fejét. – Vissza kell mennem Houstonba. Minél előbb, annál jobb. – Miért is? Hogy elmosogass? Hogy eltűnjek ebből a városból, mielőtt megfulladok. – Két és fél percet kapsz – közölte Connie. – Két és fél percet? Nem történik semmi a világban? – Hír szempontból nem is lehetne pocsékabb a nap. Ráadásul a fagylaltozó gyerekek látványa mindig jót tesz a nézettségi indexnek. Ha még néhány cuki háziállatot is találsz, felhasználom az anyagodat a következő média kampányunkban. – Nem is tudom... – ingadozott a férfi, miközben azon tűnődött, mit mondana Laurának, ha összefutnának. – Az adósom vagy, Michaels. – Egészen pontosan miért? Csend támadt, Connie egy tökéletes indok után kutatott az agyában. – Először is azért, mert nem ajánlottad a figyelmembe a fesztivált. – Nem az én feladatom a sajtóanyagok szemlézése. Jobb indokot keress. – Laurával barátokként váltak el egymástól, akkor pedig miért ne találkozhatnának? Ráadásul mit számít már néhány további Beason's Ferryben töltött órácska? – Oké, rendben van. – Connie ismét nagyot slukkolt a cigarettájából. – Ehhez mit szólsz? Én vagyok az adósod, és a jövőben bármikor kérhetsz tőlem egy szívességet. – Ha! – horkant fel Brent. – Nagy kár, hogy nem veszem magnóra a beszélgetésünket. – Tudod, hogy szavatartó vagyok. – Hát persze – szólt gúnyosan Brent, miközben agya egyetlen pillanatig sem pihent. Laura biztosan ott lesz a megemlékezésen. Valószínűleg ő szervezte a javát. Egy élőriport jót tenne a város

JULIE ORTOLON

73

hírnevének. Ennyivel tartozik Laurának. – Oké, Rosenthal, csak ne feledkezz meg erről a beszélgetésről, amint leteszed a kagylót. – Akkor megcsinálod? – Két és fél perc élőben? Mi bajom lehet? – Bár a munka egy gyakornoknak sem jelentene nehézséget, Laura imádni fogja. – Remek! – örvendezett Connie, majd egy újabb slukkot követően hosszasan ecsetelgetni kezdte Brentnek, mivel vezethetné fel a beszámolót. – Connie – szólt közbe a férfi –, legalább hadd írjam meg a bevezetőmet, ha meg kell csinálnom ezt az anyagot. – Ja, persze, csak arra gondoltam... – Viszlát, Connie. – Amint letette a kagylót, gondolatai visszatértek Laurához. Valóban úgy kellene viselkednie, mintha az előző éjszaka nem történt volna meg? Bár nem találkoztak évekig, Brent számára sokat jelentett a lány barátsága. Valóban kockára akarja tenni... valamiért? Néhány percnyi romantikáért, amely sehova nem vezet? Laura Beason's Fényben lakik. Ő pedig Houstonban. Nem tudta elképzelni, hogy a lány hajlandó lenne minden pénteken bekocsikázni a városba, hogy vele töltse a hétvégét. O pedig egészen biztosan nem jön vissza a dohos kisvárosba, hogy elvigye vacsorázni, majd félénken megcsókolja apja háza előtt. Hirtelen egy motel jutott eszébe a főút mentén, de azonnal elvetette az ötletet. Laura jobbat érdemel egy névtelen motelnél. Gyertyafényes vacsora, lágy zene dukál neki, és egy lehetőség, hogy megismerje a partnerét: ahogyan az előző este indult. De vajon miért ragaszkodott hozzá, hogy elvigye a Kígyóba? Az előző este minden pillanata tartogatott meglepetést Brent számára – különösen a forró autós szexjelenet. Egyetlen csók elég volt, hogy a lány vágytól kéjesen simuljon hozzá. Most is hallotta Laura nyögését, amikor a lábai közé nyúlt. Annyira forró és nedves volt, amikor megérintette. És annyira szűk. Istenem, annyira szűk! Egyetlen elviselhetetlen pillanatig arra gondolt, Laura talán szűz volt. A Szüzesség és az Ártatlanság éppen olyan előkelő helyen szerepeltek az elkerülendő szörnyűségek listáján, mint a Házasság.


74

A nagyvilági, tapasztalt nőket szerette. Nem volt ideje törődést igénylő, törékeny szívekre. Laurának igaza volt. Úgy kell tenniük, mintha az előző este nem történt volna meg. Örülnie kellene, hogy a lány nem bünteti. Ez az egyetlen módja, hogy megőrizzék a barátságuk tisztaságát. Ez a tökéletes megoldás. De akkor miért érzi váratlanul annyira üresnek magát? Talán a másnaposság az oka. Kiadós reggelire volt szüksége, sokkal többre, mint a motelben felszolgált narancslé és péksütemény. Gyorsan lezuhanyozott, rövidnadrágot és pólót húzott, és kisietett a motelből. Az autója felé indult volna, de váratlanul megtorpant. Bemard Baines seriff tanulmányozta körültekintően a Porschét. – A francba – mormolta Brent. Ennyit arról, hogy az előző este nem történt meg. A seriff barátságos ábrázattal egyenesedett ki és fordult felé. – Helló, Zartlich. – Jó reggelt, seriff. – Mivel nemigen volt más választása, Brent átvágott a parkolón és kezet rázott a rendőrrel. A férfi mindig a Pillsburry Doughboyok egyik védőjátékosát jutatta Brent eszébe. Búbba Baines elegáns mozdulattal cselezte ki a nagytermetű védőt az állami középiskolás focidöntőn, és ez végül a kupa elhódítását jelentette a Beason's Ferry Bulldogok számára. Búbba Baines ennek a mozdulatnak köszönhette seriffi kinevezését is. – Hallottam, hogy visszatértél – köszöntötte Brentet, miközben továbbra is a Porschét nézegette. – Ez aztán az autó. Brent nem dőlt be a seriff vidéki fiú alakításának. Jól tudta, hogy Bernard Baines agya élesebben vág a borotvánál. Brent sejtette, éppen egy gondosan előkészített csapda felé lépked. – Lefogadom, hogy ez az autó repülni is képes. –A seriff elismerően füttyentett. – Hat másodperc alatt gyorsul százra, és ugyanilyen tempóban fékez – válaszolta türelmetlenül Brent. Kíváncsi volt, meddig cicázik vele a férfi, mielőtt lecsapódik a csapda ajtaja. – Tudod, nem akármilyen érzés, hogy egy ilyen csoda téved errefelé – folytatta a seriff, miközben a sportautó körül járkált. – De hogy

JULIE ORTOLON

75

egyetlen hétvége alatt kettő s megfordul a körzetemben, ez bizsergeti a fantáziámat. – Kettő? – Nem is hallottad? – Búbba széles mosolyt villantott Brent felé. – Mindenki arról beszél a városban, hogy egy hasonló Porsche megelőzte JJ Mustangját egy autópárbajban tegnap este. Néhány szemtanú szerint te vezetted az autót. De szerintem csak túl sokat ittak. Végül is te Miss Laura Bet-hel töltötted a tegnap estét. És úgy gondolom, egy értelmes férfinak eszébe sem jutna őrült randalírozásba kezdeni egy olyan kedves lány társaságában, mint Miss Laura Beth, különösen nem a Kígyó közelében. – Íy igaz, uram. – Brent lassan felfogta, hogy a seriff hajlandó elengedni, csupán azért, hogy mentse Laura jó hírét. Nem lett volna szabad meglepődnie. Laura nem csupán jó családból származott, de amolyan törvénytisztelő gyermek volt, akit imádtak a szigorú hatóságok. Míg Brent azok közé tartozott, akiket az elővigyázatlan közlekedésért is megbüntettek. – Miss Laura Beth-ről jut eszembe... – folytatta a seriff, miközben Brent mellé lépett és egy füzetkét húzott elő a farzsebéből. – Segített nekem és a csapatomnak megszervezni egy tombolát, hogy baseballmezeket vehessünk a szegény sorban élőgyermekeknek. – Tombolát? – Brent hiába ráncolta a szemöldökét, képtelen volt megérteni az összefüggést a sportmezek és a büntetőcédulája között. – És arra gondoltam, biztosan te is szeretnél vásárolni néhány sorsjegyet – mondta Bubba, és felmutatta a füzetet. – Megspóroltam neked a fáradtságot, hogy megkeress. – Sorsjegyet? – Brent vetett egy közeli pillantást a tömbre, és kis híján felnevetett. Alig akarta elhinni, hogy néhány sorsjeggyel kiválthatja magát. – Persze, örömmel veszek néhányat – mondta és már nyúlt is a pénztárcájáért. – Mennyibe kerülnek? – Két dollár darabja. Vagy húsz dollár egy tucat. Persze, tudom, mennyire nagylelkűek a hírességek, ezért vettem a bátorságot, és egy teljes tömbbel hoztam neked. – A seriff úgy nyújtotta felé a füzetet, mintha a főnyereményt nyerte volna meg. – Értem. És mennyibe kerül a teljes tömb?


76

– Kétszáz dollárba. – Kétszáz dollárba! – Százötven sorsjegyért. – A seriff mosolya fültől fülig húzódott. – Készpénz vagy csekk is megfelel. És természetesen leírhatod az adódból. Brent száján szinte kifutott a felszólítás, hogy hova tüntesse a seriff a sorsjegyeket. De nem lett volna bölcs húzás feldühíteni Bainest. így legalább nem kerül főműsoridőben a KTEX híradójába, és főként nem esik csorba Laura tisztaságán. Dühösen előhalászott négy ötvenest a tárcájából. Tudta, hogy Laura miatt köszönetet kellene mondania a seriffnek, de nem vitte rá a lélek. – Ez megteszi – mondta Baines, miután Brent átnyújtotta neki a pénzt. – A fiúk és magam is nagyon hálásak vagyunk a nagylelkűségedért. – Semmiség – mormogta Brent, miközben zsebre vágta a tömböt. A seriff lassan elindult, majd komoly tekintettel fordult vissza. – Szégyen, ami szegény Laura Beth-tel történik. – Éspedig? – Tudod, milyenek az emberek errefelé. Amint ráharapnak egy szaftos pletykára, addig rágják, amíg csak csontok maradnak belőle. Többnyire nemigen érdekel a dolog, de dühít, ha azzal az édes Morgan lánnyal teszik ezt. – Bubba szigorúan méregette Brentet. – Csak reménykedhetünk, hogy soha többé nem történik hasonló kellemetlenség. – Ígérem, én mindent megteszek, hogy így legyen. – Gondolom, nem is tehetsz többet. De arról biztosíthatlak, hogy mindent elkövetek, hogy elkapjam a másik sárga sportautó tulajdonosát. Ilyesmit még egy nagypofájú híresség sem engedhet meg magának. – Tiszta sor, uram. – Akkor én indulok is – mondta a seriff, majd hezitálva ismét visszafordult. – Óh, csak még egy dolog. Most meg mi van? Brent nehezen türtőztette magát. – Igen, uram? – Érdemes lenne megvizsgálnod az alvázat, mielőtt beindítod ezt a csodát. Úgy tűnik, szivárog az olaj.

JULIE ORTOLON

77

Brent az autó alá pillantott és hatalmas olajfoltot fedezett fel. Vad gondolatok hajszolták egymást az agyában. Vajon a seriff tette tönkre az autóját? Nem, Baines soha nem tenne ilyet, Jimmy Joe annál inkább. A földre feküdt, hogy alaposabban átvizsgálja a sérülést. – A francba! – Megvan a probléma oka? – érdeklődött a seriff. – Kilyukadt az egyik olajtartályom. – Vajon miként történhet ilyesmi ezeken a jó utakon? Brent a seriffre nézett, aki pontosan ismerte a sérülés okát. A Porsche az őrjárat elől menekülve sérült meg. – Mmm–mmm – Baines seriff a fejét rázta. – Ahogyan az édesanyám mondogatta, az emberek így vagy úgy előbb-utóbb megfizetnek a bűneikért. – Miután megosztotta Brenttel ezt az örök igazságot, a seriff köszönés nélkül távozott. Brent visszahanyatlott a földre. Miközben szivárgó autóját nézte, úgy érezte, kettéhasad a szíve. Édes, gyönyörű autóm. Hogyan tehettem ezt veled?


78

10. Miközben az autószerelővel és a vontatóautó sofőrjével vitatkozott, akiknek szemmel láthatóan fogalmuk sem volt róla, hogyan kell bánni egy tiszteletet parancsoló kocsival, Brentnek alig maradt ideje néhány rövidke beszélgetés rögzítésére. Ezeknek a miniinterjúknak a részletei az esti élő tudósítás beharangozóiként számtalanszor adásba kerültek a nap folyamán – kihagyva azonban belőlük minden kérdést, melyeket az interjúk alanyai tettek fel Laura Beth-tel és az esti párbajjal kapcsolatban. Természetesen most már a férfi munkatársai is tudtak a történtekről, hiszen ők vágták össze a felvett anyagot. Hogyan viselkedhetne úgy, mintha az előző este nem történt volna meg, amikor három megyében mindenki erről beszél? Késő délutánra Brent összpontosítása tökéletesen elpárolgott. A parkra néző dombocska tetején állt, és megpróbált egy tisztességes bevezetőt kitalálni, mielőtt a kamera forogni kezd. – Hé, Michaels – kiáltott oda neki Jorge, az operatőre –, Ms. Rosenstein szeretné ellenőrizni a mikrofonodat. Brent felpillantott a jegyzeteiből, és máris a fülébe recsegett Connie hangja. – Ott vagy, Michaels? – Teljes életnagyságomban – válaszolta a férfi, majd gyorsan végzett a mikrofonpróbával. Brent tekintete a klubház felé tévedt, melynek ablakán keresztül Laura sziluettje rajzolódott ki. Azóta ott volt, amióta a férfi fél órával korábban megérkezett a parkba. Szeretett volna azonnal odarohanni a lányhoz, hogy megkérdezze, miként viseli a rázúduló kérdések özönét, de félt, hogy az egész város figyelmét maguk felé fordítaná, ha Laura közelébe merészkedne. Gyűlölte ezt a várost. Ugyanolyan szenvedélyesen gyűlölte, mint tizennégy évvel korábban. Szeretett volna éppen úgy cselekedni, mint

JULIE ORTOLON

79

egykor: bevágódni az autóba, és egyetlen búcsúpillantás nélkül továbbállni. De a kocsiját éppen karanténban tartja néhány idióta, akik szerint legalább egy, de inkább két hétre van szükség a megjavításához. – Michaels – hangzott fel a fülhallgatójában ismét Connie hangja. – Vázold fel néhány mondatban a bevezetődet. Továbbra is konkrét elképzelés híján szólt bele Brent a mikrofonba: – Oké, Jorge, egy közelivel kezdd. Mondok néhány szót arról, hogy Alamo elestét követően a texasi polgárőrség tagjai a biztonságos Louisiana felé vették útjukat, Santa Anna seregével a sarkukban, és nemsokára mindkét csapat Beason's Ferry alá ért. Ekkor pásztázd végig a közönséget, majd amikor a városégetésről kezdek beszélni, hozd közelibe a domboldal alján lévő kunyhót. – Arra a fakupacra gondolsz, amelyet az előbb öntöttek le gázolajjal? – kérdezett vissza Jorge. Brent zsémbes pillantást vetett rá. Éppen erre volt szüksége: egy humoros operatőrre. – Igen, hozd közelibe a farakásnak álcázott kunyhót. A városégés előjátékában egy fehér ingbe és térdnadrágba öltözött férfi és fia a „mezőn" dolgoztak, míg a kunyhó közelében egy asszony teregette ki a frissen mosott ruhát, miközben szőke loknis kislánya a közelében játszadozott. Egy baba, amelyre a nő csecsemőjének izgalmas szerepét osztották, békésen aludt egy takarón. – Oké, Jorge, amikor az előlovast említem, fordítsd a kamerát a domb felé. – Várj csak egy pillanatra – szólt közbe Connie. ~ Michaels, hacsak az előlovas nem jelenik meg, amíg beszélsz, ez a riport halálunalmassá válik. Jorge, vigyázz arra, hogy Brent mindig legyen a képben. Kovácsoljunk egy kis sikert a cuki pofijából, ha már olyan busásan megfizetjük. – Meglesz – hangzott Jorge válasza. Egyetlen szóra sem méltatva a külsejére tett megjegyzést, Brent tovább magyarázott. – Miután a lovas figyelmezteti a lakosokat, hogy a mexikóiak a nyomukban vannak, a férfi és a fiú szerszámaikat hátrahagyva hazasietnek a mezeiről. Az asszony felkapja a két kisebb gyermeket és elindulnak Louisiana felé, míg a férfiak hátramaradnak és felgyújtják a


80

kunyhót. Ugyanígy cselekednek a szomszédjaik is, végül közös erővel lángba borítják a városi révet is. – Te viccelsz? – szólt közbe Connie. – Ti tényleg felgyújtottátok a saját városotokat? – Bölcsebb volt, mint menedékül hagyni a mexikóiaknak. – Ne használd a mexikóiak szót, mondd, hogy hispánok – mondta Connie. – Politikailag így korrekt. – Viszont pontatlan – mutatott rá Brent. – Santa Anna nem a hispán sereget vezette, hanem a mexikóit. – Akkor mondd azt, hogy a mexikói sereg. Egyetértesz, Jorge? – Persze — egyezett bele az operatőr, miközben Brentre nézett. – Ráadásul az őseim a texasiak oldalán álltak, sok más hispánnal együtt. – Óh – szólt ismét Connie. – Oké. Brent, ez nagyjából negyvenöt másodperc. – Oké, Jorge – folytatta Brent. – Járd körbe a kamerával a teret, miközben arról beszélek, hogy a kimerült és éhező mexikói sereg égő romokat talál a város helyén, amelyet ki akartak fosztani. Aztán mutass ismét engem. Azzal fogom folytatni, hogy Beason's Ferry lakosai nagy árat fizettek ugyan, de áldozatuknak komoly szerepe volt Texas függetlenségének kivívásában és abban, hogy huszonnyolcadik tagként az állam csatlakozhatott az Egyesült Államok szövetségéhez. Aztán a B-kazettára váltunk és bejátsszuk a színészekkel készített beszélgetéseket. – Értem. – Connie csöndben jegyzetelt néhány percig. – Szóval, Jorge, te is maradsz Brenttel az esti bulira? – Naná. – Az a helyzet, hogy nem – helyesbített Brent, és megpróbált nem érezni bűntudatot az operatőr elégedetlen tekintetét látva. – Jorge visz haza és az adás végeztével azonnal indulunk. – Óh, vagy úgy – kuncogott bele Connie a telefonba. – Hallottam, hogy van egy kis bibi a kocsiddal. Azt is megtudtam, hogy nem egyedül randalíroztál, hanem a cuki szőkeséggel, aki megnyert. – Figyelmeztetlek, Connie, egyetlen rossz szó Lauráról, és nélkülem adod le a két és fél percet.

JULIE ORTOLON

81

– Sajnálom – mondta a producer, de hangjában nyoma sem volt őszinteségnek. – Ne térj el a szövegedtől. Brent mély lélegzetet vett és néhány körkörös mozdulatot tett a fejével, hogy enyhítse a feszültséget a nyakában és a vállaiban. – Brent Michaels. – Amint megfordult, tudta, hogy a háta mögött álló férfi nem autogrammért áhítozó rajongó. – Segíthetek? – kérdezte Brent fáradtan. – Az attól függ... – válaszolta erőltetett mosollyal a férfi – ...hogy mennyire szeretné, ha elülnének a Laura Beth-tel kapcsolatos pletykák, amelyek önnek köszönhetően röppentek fel. Brent felsóhajtott. Éppen erre volt szüksége: még egy ember, aki sajnálatát fejezi ki az előző éjszaka történtekkel kapcsolatban. Nem tudta eldönteni, hogy mi borzasztóbb: a tiszteletbeli polgárok vádaskodó tekintete vagy a rosszabb hírűek grimaszai. – Nem feltételezem, hogy elárulja, mennyiben érinti önt ez az ügy? A férfi szemei kikerekedtek. – Csupán arra gondoltam, hogy elülne a pletykák egy része, ha az emberek azt látnák, hogy mi ketten barátságosan társalgunk egymással. – Körüljáratta tekintetét a nagyszámú közönségen. – Érthetetlen, hogy ezek az emberek elhiszik, hogy Laura Beth képes lenne nem helyénvalóan viselkedni egy férfival, aki ma már gyakorlatilag tökéletesen idegen számára. – Csupán ennyi? – Brentnek fogalma sem volt, ki lehet a férfi, de még senkit nem látott egyidejűleg ennyire idegesnek, elszántnak és dühösnek. Csupán egy balsejtelem akadályozta meg abban, hogy csodálja a férfi karakánságát. – Nos, mondok önnek valamit. Laura egyik legrégebbi barátjaként, boldogan megteszek bármit, amivel segíthetek neki. Csupán annyit szeretnék tudni, miért foglalkoztatja önt ennyire lángolóan Laura jó híre? A férfi szaporán pislogott a szemüvege mögött. – Mert én vagyok Greg Smith. – Feltételezem, hogy ennek a névnek mondania kellene számomra valamit? – kérdezte Brent olyan tekintettel, melyet a Kígyóban bárki nyílt harcba hívásként értelmezett volna.


82

A férfi szilárdan állta Brent tekintetét. – Talán át kellene fogalmaznom az előbb mondottakat. Greg Smith vagyok, a férfi, aki Laura Beth férje lesz. Brent úgy érezte magát, mint akit arcul csaptak. – Laura jegyben jár? – Nos, az a helyzet, hogy szeretnénk kitűzni az esküvő napját, mielőtt hivatalosan is bejelentjük a dolgot. – Greg Smith megköszörülte a torkát. –Tehát szeretném, ha úgy viselkedne, mintha ez két felnőtt ember civilizált beszélgetése lenne. Brent a düh vörös ködébe burkolózva hallgatta még néhány percig a férfit, majd érezte, hogy Greg Smith megrázza a kezét, és jó barátként hátba paskolja. Mielőtt elindult volna, Greg biztonságos visszautat kívánt Brentnek, és megkérte, hogy gyakran látogassa őt és Laura Betht. Brent agyában azonban mindössze három szó ismételte magát: Laura jegyben jár. Miközben őt szédítette, végig más mennyasszonya volt. – Figyelem, Michaels – hallotta ismét Connie hangját. – Háromra te következel. Az ezt követő percek homályos emlékeket hagytak a férfiban. Saját hangját sem hallotta a fejében dübörgő zajtól. Jorge magasba tartott hüvelykujja jelezte számára, hogy a tudósítás végére értek. – Nos, ez kétségtelenül intenzív volt – mondta Connie. – Nem panaszkodom, de soha nem jutott eszedbe, hogy híradós helyett drámai színész légy? – Connie? – Mondd, édes. – Baszd meg. Hallotta a nő nevetését, mielőtt kitépte a füléből a fülhallgatót, és a mikrofonnal együtt Jorge felé dobta. – Mit csinálsz? – érdeklődött az operatőr, mikor a férfi határozott léptekkel a klubház felé vette útját. Szigorúan úti céljára összpontosítva Brent válaszra sem méltatta. – Szióka – szólalt meg Melody, közvetlenül Laura háta mögött. – Óh! – Laura ijedten szökkent egyet, a földre söpörve egy frissen szeletelt kenyeret. Idegei pattanásig feszültek voltak. Azt kívánta, hogy

JULIE ORTOLON

83

Brent távozzon minél előbb, ha elköszönni sem akar tőle. Ugyanakkor megigézve bámulta a klubház ablakán keresztül a kamera előtt dolgozó férfit. – Mit keresel még mindig itt? – kérdezte barátnőjétől. – A művészeti vásárnak már órák óta vége. Melody meglepetten vonta össze szemöldökét a barátságtalan fogadtatás hallatán. – Azért jöttem, hogy begyűjtsem az öt dolcsimat. Laura gyors pillantást vetett a szervezőbizottság egyik tagjára, akivel közösen készítették a szendvicseket. Janet és Tracy szerencsére ezúttal túlságosan elfoglaltak voltak a vendégek kiszolgálásával ahhoz, hogy veséig hatoló rosszalló pillantásokat lövelljenek felé. – Igen, persze, az öt dollár – mondta, miközben megpróbálta eldönteni, mihez kezdjen a földre ejtett kenyérrel. Végül a szemetesbe dobta, és elindult a konyha hátsó részében felállított asztalon álló táskája felé. – Minden rendben? – érdeklődött Melody. – Persze, csak... – Laura elhallgatott, mielőtt kicsúszott volna a száján az igazság, hogy ennyire pocsékul még soha nem érezte magát. Bár senki nem vádolta meg nyíltan, tudta, hogy az egész város róla pusmog. Ha belépett egy helyiségbe, a beszélgetés azonnal elhalt, és úgy érezte magát, mint egy csapdába esett nyúl. Ha Brent végre elindulna, megnyugodhatna és szórakoztató, mintsem szégyenteli esetként gondolhatna vissza az előző estére. – Parancsolj – mondta, és átnyújtott Melodynak egy ötdolláros bankót. – Koszi. – Barátnője grimaszolva nyúlt a pénz után. – Bár örömmel felajánlanám a nyereményemet néhány szaftos részletért. Laura rémült pillantást vetett a többiekre, és ösztönösen elvörösödött. – Ennyire jó volt, mi? – Melody felnevetett, csak lassan fogva fel, mennyire kínosan érzi magát Laura. – Sebaj. Valójában azért jöttem, hogy megkérdezzelek, döntöttél-e már azzal kapcsolatban, amiről tegnap beszéltünk? Melody szobatársat keresett, de az előző nap zsúfolt programja miatt nem volt idejük alaposan átbeszélni a témát.


84

Mielőtt azonban válaszolhatott volna Melody kérdésére, kicsapódott a konyha ajtaja, és Laura szíve kis híján kiugrott a helyéről. Brent állt ott. A délutáni napsütésben diadalmas harcosnak látszott, aki győzelme jussáért érkezett. Csönd borult a konyhára, amíg szeme sebesen végigpásztázta a helyiséget. Amikor észrevette, Laura idegesen a mögötte álló asztalnak dőlt. Brent elindult felé, és a lány már levegőt sem mert venni. Laura agyában az a gondolat zakatolt, hogy a férfi mégsem indult el búcsú nélkül. Nem mintha ilyennek képzelte volna el az elköszönésüket. Brent szemeiben baráti szomorúság helyett düh csillogott. – Laura. – A férfi összeszorított fogak mögül sziszegte a nevét. Feszülten még félelmetesebb termetűnek tetszett. – I-igen? – Képtelen volt természetes hangon válaszolni. – Szeretnék beszélni veled, ha lehetséges. – Hát persze. – Remegő kezekkel tette vissza táskáját az asztalra, majd elindult az ajtó felé. Brent megragadta a karját, miközben a lány biztató mosolyt vetett a többi nőre. Janet és Tracy levegőért kapkodtak, Melody pedig biztató mosolyt küldött felé, éppen mielőtt Brent kitolta az ajtón. A klubház mögé vezette, hogy az épület eltakarja őket a tömeg elől. – Brent... – Laura levegőért kapkodva nevetett fel. – Mi a... A férfi váratlanul elengedte és mélyen a szemébe nézett. – Mi a francért nem mondtad, hogy jegyben jársz? – Micsoda? – A lány hátrált egy lépést és az épületnek dőlt. – Ne add az ártatlant. – Laura fölé magasodott. Ha képes lenne újra normálisan lélegezni, talán gondolkodni is tudna, futott át a lány agyán. Ehelyett vadul cikáztak a gondolatok a fejében, miközben a férfi elfordult és feszülten járkálni kezdett fel-alá, és azzal vádolta, hogy hazudott neki és kihasználta őt. Laura számára csak lassan vált világossá a helyzet. Féltékeny! Brent Michaels féltékeny, mert azt hiszi, hogy egy másik férfi menyasszonya. A helyzet olyannyira abszurd volt, hogy Laura úgy érezte, menten lebegni kezd. – Most meg miért grimaszolsz? – vonta kérdőre a férfi.

JULIE ORTOLON

85

– Brent. – Nehezére esett komoly arcot vágni. – Nem járok jegyben. A férfit megdöbbentette a lány jókedve. — Nem? Laura megrázta a fejét, mert félt, hogy elnevetné magát, ha beszélni kezdene. – Akkor ki a franc Greg Smith? – Greggel találkozgattunk időnként az elmúlt néhány évben, ami mára már megszűnt — válaszolta Laura egy hatalmas sóhajt követően. – Akkor miért hiszi, hogy jegyben jártok? – Talán azért mert megkérte a kezemet. –És? – Megpróbáltam nemet mondani, de tényleg. De nem akartam megsérteni az érzelmeit. Úgy tűnik, nem sikerült megértetnem vele, hogyan érzek. – Sértsd meg a francos érzelmeit, ha erre van szükség. Kit érdekel? Laura néhány pillanatig gondosan tanulmányozta a férfit. – Nem is tudom, Brent. És neked miért számít? – Nekem... – Zavarodottan nézett a lányra. –Egyszerűen csak számít, rendben? – Miért? – Mert... – Idegesen beletúrt a hajába és elfordult Laurától. – Brent? – A férfi hátára helyezte a kezét, és érezte, hogy idegesen összerándulnak az izmai. – Óh, a pokolba – mormolta Brent, és ismét a lány felé fordult. Laura csupán egyetlen pillantást vethetett az arcára, mielőtt a férfi a karjába zárta és szája lecsapott az övére. Laura szíve röpdösött, miközben egyre mélyebben merültek a csókba. A szenvedély ugyanolyan gyorsan és emésztőn érkezett, mint előző éjszaka. – Laura – suttogta a férfi, miközben ajkával végigsimított a lány állán, arcán, nyakán. – Képtelen vagyok úgy tenni, mintha a tegnap este nem történt volna meg. – Kezeibe vette a lány arcát. – Nem tudom elfelejteni, mert máson sem jár az eszem. Laura a férfi szemébe nézett. – Én sem tudom elfelejteni. Megkönnyebbült mosoly terült szét Brent arcán, mielőtt újabb csókban forrtak össze. Ha a férfi nem tartotta volna szorosan, a lány egészen biztosan elemelkedik a földről. Nem tudott betelni a csókjával, teste közelségével. – Azt hiszem – préselte ki magából a szavakat a férfi


86

egy-egy csók között –, ez azt jelenti... hogy már... nem vagyunk barátok. – Szerintem sem – kuncogott Laura. – Istennek hála. – Brent szorosan ölelte, és Laura jól érezte, mennyire kívánja. – Elnézést, Mr. Michaels. – Egy ismeretlen hang zökkentette ki Laurát az eufóriából. – Ez azt jelenti, hogy mégis maradunk? Laura tekintete összefonódott Brent döbbent tekintetével, amikor felfogták, hogy a kora esti szürkületben alig néhány méterre állnak az ünneplő tömegtől.

JULIE ORTOLON

87

11. Brent ifjú operatőre állt az épület sarkánál, tekintetét udvariasan a földre szegezve. – Sajnálom, hogy megzavartalak. – Aprócska mosoly jelent meg Jorge szája sarkában, amikor Laura megpróbálta elrejteni az arcát Brent mellkasában. – Csak szerettem volna megtudni, hogy akkor végül is maradunk-e az utcabálon? Brent leeresztette a karjait, és védelmezően eltakarta Laurát. – Indulj és pakold be az autót. Egy perc múlva én is ott vagyok. – Már bepakoltam. – Akkor egyél valamit. Megtalállak, ha indulhatunk. – Rendicsek! – Jorge belevetette magát a szórakozó sokadalomba. – Elmész, ugye? – kérdezte gyorsan Laura. Amikor ismét a lányra nézett, lemondó kifejezés ült az arcán. – Nem téged hagylak el, csak... – A várost – találgatott Laura. Brent bocsánatkérően nézett rá. – Tegnap este adtunk nekik elégséges beszédtémát, nem igaz? – De igen. – Laura az ajkába harapott, ám boldog nevetés táncolt a szemeiben. – Még szerencse, hogy azóta rendesen viselkedtünk. A férfi felnyögött, amikor megértette, hogy a lány a konyhai jelenetre gondol. – Sajnálom. – Én nem. – Laura rendíthetetlenül mosolygott. – Még soha nem láttam ennyire rákvörösnek és izgatottnak a szervezőbizottság tagjait. – El tudom képzelni. Laura egyetlen pillanat alatt kijózanodott szerelmes kábulatából. – Akkor most mi lesz? – Nem tudom. – Brent nadrágja zsebeibe süllyesztette a kezeit. – Szeretnék találkozni veled, csak... – képtelen volt magyarázatot adni,


88

anélkül hogy ne sértette volna meg a várost, melyet a lány annyira szeretett. Laura mély lélegzetet vett, mint aki bátorságot gyújt. – Brent, tegnap óta gondolkodtam... jó pár dolgon. Nos, tulajdonképpen, néhány dolgon már évek óta gondolkodom. – Miféle dolgokon? Laura egymásba öltötte karjait és a földre meredt. – Nem hiszem, hogy felfigyeltél volna a nőre, akivel akkor beszélgettem, amikor bejöttél a konyhába. – Valóban nem. – Egyike a kiállító művészeknek. – Hadd találjam ki. Elűzöd a kisvárosi élet monotóniáját azzal, hogy elkezdesz festeni? – Jézusom, dehogy! – Laura fölnevetett. A férfi imádta csilingelő, könnyed nevetését. – Egy vonalat sem tudnék festeni. De Melody Houstonban lakik. – Felnézett a férfira. – És éppen lakótársat keres. – Óh! – Tulajdonképp igazán csak a nyáron van szüksége valakire – tette hozzá gyorsan. – Számára az a legzsúfoltabb évszak, de nemigen tud utazni, mert van két kutyája. Szerinte a kutyaszitterek nagyon drágák, és nem szeretnek rottweilerekre vigyázni. Ráadásul jól jönne neki a pénz, amit a szobáért kapna. – Laura, te összevissza beszélsz. – Igen, nos, persze, mert nem akarom, hogy azt hidd, üldözlek vagy megpróbállak belekényszeríteni valamibe. Az igazság az, hogy régóta szeretnék Houstonba költözni. Tudod, dolgozni. Meg élni. A férfi agya szélsebesen dolgozott, miközben Laura a válaszra várt. Brent feszültséget érzett a gyomra tájékán, bár egyetlen ellenérve sem lehetett a lány elképzelésével kapcsolatban. Az apja kénytelen lenne önmagáról gondoskodni, ami a tökéletes megoldás lenne mindkettejük számára, és Laura Houstonba költözése elhárítana minden akadályt a randevúik útjából. – Nos? – sürgette a lány. Brent úgy döntött, nem veszi figyelembe érthetetlen idegességét. – Azt hiszem, ez remek ötlet. Mikor költözöl?

JULIE ORTOLON

89

– Nem tudom. Kell találnom valakit, aki főz apának és felügyeli, hogy bevegye a gyógyszereit. Az orvosok borzasztóan rossz betegek, és Clarice nem hajlandó túlórázni. Csak reménykedhetek, hogy nem mond fel azonnal, amint kiteszem a lábam a házból. Máris megpróbált kihátrálni frissen hozott döntéséből. És az apját ismerve, meg fogja találni a módját, hogy a házhoz láncolja, amíg megöregszik. Laura önként soha nem hagyná magára az apját, kivéve, ha talál valaki mást, akire összpontosíthat. – Van egy ötletem – hadarta a férfi, mielőtt esetleg meggondolná magát. – Tulajdonképpen egy szívességet kell kérnem. A jelek szerint az autóm a szerelőnél lesz egy ideig. – A kocsid szerelőnél van? Mi történt? Brent egy pillanatig szótlanul bámult rá, majd felnevetett. – Ha nem tudnád, te vagy az egyetlen ember a városban, aki még nem hallott róla. Kilyukadt az egyik olajtartály, amikor tegnap a földúton száguldoztam. – Óh, Brent, annyira sajnálom. – A lány a férfi karjára tette a kezét. – Laura. – Játékosan grimaszolva csipkedte meg az arcát. – Abbahagynád a bocsánatkérést olyan dolgok miatt, melyeket nem te okoztál? Nekem kell bocsánatot kérnem, amiért veszélynek tettem ki mindkettőnket abban a hülye párbajban. Brent meglepetten látta, hogy a lány elmosolyodik. Huncut mosolya fiatalos volt és elképesztően vonzó. – Gondolom, szerencsések vagyunk, amiért éppen a Meggondolatlan Fiúk Őrzőangyala volt tegnap szolgálatban. A férfi érezte, hogy a lány remeg a karjaiban. – Szóval, elhoznád a Porschét Houstonba? – Én? – Laura szemei elkerekedtek. – Én vezessem a sportautódat? – Persze. Jöhetnél vasárnap, hétfőn is maradnod kell – lágyan belecsókolt a lány nyakába –, hogy átnézd az álláshirdetéseket. Aztán, mondjuk kedden reggel, vagy néhány nappal később – harapdálni kezdte Laura füleit –, hazahozlak. – Nem... nem kell dolgoznod? – Laura, én az esti hírműsort vezetem, kettőtől éjfélig dolgozom.


90

– Óh! – Csupán ennyit tudott mondani, mielőtt Brent szája ismét lecsapott az övére. A férfi úgy érezte, órákig tudná ízlelgetni Laura édes-sós ajkait. – Igen, azt hiszem, ez tökéletesen hangzik –mondta végül Laura, szaporán pislogva. Lassan ismét képes volt gondolkodni. – És akkor Melodynál lakhatnék, hogy kipróbáljuk, képesek vagyunk-e hosszú távon elviselni egymást. – Tulajdonképpen az járt a fejemben... – Brent az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem kérte meg a lányt, hogy lakjon nála. Lazított a szorításon, és remélte, hogy hamar lehűl túlfűtött teste. – Helyes az elképzelés. Érdemes próbaidőszakkal kezdeni. – Tényleg nem bánod, hogy vezetem az autódat? – Szívdöglesztően kék szemeit a férfira emelte. – Persze, hogy nem. – Brent hátrált egy lépést. –Tudsz botkormányos autót vezetni, nemdebár? És nem volt semmi zűrös ügyed? – Még gyorshajtásért sem büntettek meg soha. – Csak ellenőrizni akartam. De óvatos leszel, ugye? – Természetesen. Csak fel kell hívnod, amikor kész az autó, és már indulok is, bár szükségem lesz néhány napra, hogy összecsomagoljak, és elrendezzek mindent apa körül. Brent egy névjegykártyát húzott elő a zsebéből. – Ez az otthoni címem és telefonszámom. A kocsi kulcsai a szerelőnél vannak. Elmondom, miként jutsz el hozzám, ha elkészült az autó. A lány szerette volna eltenni a kártyát, de Brent szorosan tartotta. — Óvatosan bánsz az autómmal, ugye? A futóműve nagyon érzékeny, és ne fékezz túl erősen, mert kirepülsz a szélvédőn. – Meg fogom oldani. – Talán vezess néhány kört a városban, mielőtt az autópálya... – Brent. – Igen? – Nagyon óvatos leszek. – Kivette a kártyát a férfi kezéből, és gyors csókot adott az ajkára. Izgalom csillogott a szemeiben. – Akkor találkozunk egy-két hét múlva. – Aha.

JULIE ORTOLON

91

Laura még néhány percig mozdulatlanul állt, és a férfi szerette volna ismét megcsókolni, de valami visszatartotta. – Nos, azt hiszem, ideje visszaindulnom a klubházba, hogy segítsek a többieknek – szólalt meg végül a lány. Brent követte a tekintetével érzékien ringó csípőit. A sarokra érve Laura mosolyogva visszafordult, majd eltűnt a klubház túlsó oldalán – és jeges félelem markolt a férfi szívébe. Nem tudta, mi az oka: hogy Laura vezetni fogja az autóját vagy az, hogy Laura Houstonba költözik. Lassan lélegezve emlékeztette magát arra, hogy a lány új munkahely reményében költözik Houstonba, nem azért, hogy őt egy komoly kapcsolat csapdájába csalja. Ráadásul két hete lesz, hogy hozzászokjon a gondolathoz, vagy örökre elvesse azt. Az épület sarkát bámulta, ahol néhány pillanattal korábban Laura eltűnt a szemei elől, és tudta, hogy nem fogja elvetni ezt a lehetőséget. Egyelőre legalábbis biztosan nem. Ezen a pánikon is túl fog esni, ahogyan túlesett azon is, amely az első élő bejelentkezését előzte meg. A jelenre fog összpontosítani, és kitörli a jövőt az agyából. Persze Laurának és neki nincs is közös jövőjük. Legalábbis nem hosszú távú. Ezzel a lány is nyilvánvalóan tisztában van, ezért is hangsúlyozta ki többszörösen költözése valódi okát. Nincs miért aggódnia. Mindketten felnőttek. Minden rendben lesz. Két héttel később Laura két ruhásbőrönddel tartott lefelé a szobájából. Apja akkor lépett az előszobába, amikor letette a csomagjait, hogy a táskájából előhalássza Brent kocsijának kulcsait. – Szóval tényleg megteszed — mondta az apja. –Tényleg elmész. A lány meglepetten hallgatta napok óta némaságba burkolózó apját. Greg költözés elleni tiltakozása sem volt kellemes, de az apja egyet nem értése még jobban bántotta. Amióta értesült lánya tervéről, alig váltottak néhány szót egymással. Laura továbbra is belemerült a kulcsok felkutatásába. – A hűtőben hagytam neked főtt ételt, a gyógyszereid pedig a dobozodban vannak. De felhívhatlak esténként, hogy ne felejtsd el bevenni őket.


92

– Tudok vigyázni magamra, Laura Elizabeth. – Botjára támaszkodva kiegyenesedett. – Csak ne reménykedj abban, hogy hazudni fogok miattad, míg távol vagy. – Hazudni miattam? – A lány összevonta a szemöldökét. – Miről beszélsz? – Nem gondolhatod, hogy bárki elhiszi, azért mész Houstonba, hogy munkát keress. – Botjára támasztott keze idegesen remegett. – Mindenki tudja, azért mész a városba, hogy azzal a Zartlich gyerekkel töltsd a hétvégét. – Huszonnyolc éves vagyok, apa – emlékeztette a lány látszólagos türelemmel. – Ez csakis az én ügyem. – És velem mi lesz? Én maradok itt, hogy a városbeliek sugdolózásait hallgassam. Azt fogják mondani, cseppet sem vagy jobb az anyádnál. – Hagyd abba, apa. Hagyd abba. – Felszikrázott a lány dühe. – Ha olyan vagyok, mint az anyám, rendben van. Minden hibája ellenére, úgy gondolom, bőségesen akadnak ebben a városban nála rosszabb emberek. – Ezt csak azért hiszed, mert soha nem ismerted igazán. Távol tartottam tőled, hála istennek. – Hála istennek? Hála istennek. – Képtelen volt eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. – Alig emlékszem a saját anyámra, mert tabuként kezeltük a nevét, amióta hazahoztad Galvestonból a holttestét, és én legyek hálás ezért? – Jobb, ha nem emlékszel arra, milyen volt. Keserű szavai ellenére szomorúság csillogott a férfi szemeiben. – Arra emlékszem, hogy kedves, odaadó nő volt és a legjobb anya, amit egy gyermek remélhet. Arra is emlékszem, hogy éppen olyan gyakran sírt, mint nevetett. Azt sem tudom elfelejteni, mennyire szenvedélyesen szerettétek egymást, de arra is emlékszem, hogy gyakran éjszakákon keresztül nem tudtam aludni, annyira hangosan vitatkoztatok. Ennyit tudok az anyámról. – Akkor lehet, hogy épp ideje megtudnod, miért veszekedtünk olyan sokat. Meg kell tudnod az igazságot az állítólagos houstoni „bevásárlókörútjairól".

JULIE ORTOLON

93

– Apa... – Fájdalmasan megremegtek a lány vállai. – Kérlek. Nem szeretnék most beszélni erről, mert dühös vagy. Talán amikor visszajövök... – Mintha lenne megfelelő időpont arra, hogy elmondd egy gyereknek, az anyja egy kurva volt. – Megkértelek, fejezd be. – Remegő ajkába harapott. – Tudom, hogy voltak... más férfiak, hiszen nem egy vitátokat hallgattam végig. – Nem egyszerűen voltak más férfiak, Laura Beth. Idegenek voltak, akiket bárokban szedett fel. Szeretnéd, hogy az emberek egy ilyen nőhöz hasonlítgassanak? Ilyen nővé akarsz válni? – Erről szó sincs. – Tagadod, hogy azért mész, hogy találkozz Brent Zartlich-kal? – Találkozni fogok Brenttel, azzal a férfival, akit egész életemben ismertem, és akivel egy kapcsolatot remélek kialakítani. – Egy kapcsolatot. Nevezheted bárminek, gyermekem, de az igazság mit sem változik. A házasságon kívüli szex bűn. – Talán igazad van. Talán tényleg bűn. Az egész életemet úgy éltem le, hogy egyetlen meggondolatlan cselekedetem sem volt, és hova jutottam? – Tisztességes otthonod és életed van, és kivívtad magadnak a város megbecsülését. – Ez nem elég. Képtelen vagy megérteni, hogy szükségem van... – Mire? Mire van szükséged, amit nem kaphatsz meg Beason's Ferryben? – Sok mindenre! Rendben? – Egész testében remegett. – Sokkal több mindenre van szükségem. – Látod, ifjú hölgy? Ezért vagy éppen olyan, mint az anyád. – A férfi becsukta a szemeit. – Miért hajkurásszák a nők mindig azokat a dolgokat, amelyek végül tönkreteszik őket? A lány védekezni próbált, de belefagytak a szavak. – Apa, sajnálom – mondta végül és felkapta a csomagjait. – Mennem kell. Kérlek... Próbálj megérteni. – Laura Beth – szólt utána aggódó szemekkel az apja. – Össze fogja törni a szívedet, ugye tudod?


94

– Valószínűleg igazad van. De inkább követem az álmomat és végzem összetört szívvel, mint ülök itt egy helyben, ahol nem történik semmi. A férfi dacosan állt, de könnyeivel küszködött. – Rendben van. Menj csak. Add oda magad egy jöttmentnek, aki tönkretesz mindent, amit valaha adtam neked. De figyelmeztetlek, Laura Elizabeth, ha kilépsz azon az ajtón, soha nem jöhetsz vissza. Meghalsz a számomra. Megértettél? – Viszlát, apa – suttogta, miközben átlépte a küszöböt, majd becsukta maga mögött az ajtót. Könnyeit törölgetve hajtott rá Laura a főútra. Kisírt szemmel különösen nehezére esett kordában tartania a Porschét. Miért kell annyira vigyáznia erre az átkozott autóra? Miért olyan fontos a férfiak számára az autójuk és az önérzetük? Átkozott legyen minden férfi, az apja is. Nem, az apja nem. Tudta, hogy jelenetet fog rendezni, de nem számított rá, hogy felemlegeti az anyját. Az övön aluli ütés volt. Káromkodott még néhányat, amíg átvette az autó alapritmusát. Ez volt élete nagy napja. És ünneplés helyett zokogott s elkente a sminkjét. A francba! Az apja csak akkor teheti tönkre a napját, ha hagyja. Kényelmesen elhelyezkedett a Porsche vezetőülésében, és arra gondolt, hogy éppen Houston felé tart, hogy egy jóképű pasival találkozzon. A nap fényesen ragyogott az égszínkék égen és vadvirágok nyíltak az autópálya mentén. Már csak a megfelelő zenét kellett kiválasztania. Miközben egyik szemét az úton tartotta, átfutotta Brent CD– gyűjteményét és végül egy ZZ Top albumra esett a választása. A kijelző szerint hetven mérföldes óránkénti sebességgel haladt, tökéletesen tartotta magát a sebességkorlátozáshoz. Amikor behelyezte a CD–t a lejátszóba, egy furgon vágódott mellé a belső sávba, és elsuhant mellette. A fenébe is! Ha ez a Beason's Ferryn kívüli élet tempója, bölcsebb lesz hozzászoknia. Kihalászta táskája aljáról a napszemüvegét, és fészkelődött még egy keveset az ülésében. Amikor Billy Gibbon

JULIE ORTOLON

95

belevágott a Gimme Ali Your Lovin' című nótába, határozottan a gázra lépett. Elege volt abból, hogy ő a legcsigább vezető Texas útjain.


96

12. Laura szemei kikerekedtek az érdeklődéstől, amikor Brent utcájába fordult. Olyan környéken járt, amelyről korábban soha nem hitte, hogy létezik. Bár az ismerősei gyakran emlegették Houston „imádnivaló, öreg kertvárosait", ő maga soha nem látta őket. Valahányszor a városba jött, kitérők nélkül hajtott központi fekvésű úticéljaihoz, majd ügyei végeztével azonnal hazaindult. Ezen a környéken azonban végre felfedezte a romantikus régi Houston szívét. Miközben az árnyas utcákon autózott, tátott szájjal bámulta a zöld pázsitokat, a színes virágágyakat és a kétemeletes otthonokat. A téglafalak mögött csillogóan kék vizű medencéket fedezett fel. Egy újabb kanyart követően rátalált a Brent által megadott címre. A többihez képest kunyhó méretű épület egy újonnan épült sorház és egy lélegzetelállító kúria között állt. Tiszteletet parancsoló kunyhócska, állapította meg a lány, amikor a magnólia fákon túl teljes valójában tárult elé a hatalmas udvar és a rajta álló ház. Miközben felhajtott a garázsbeállóhoz, Laura még egyszer ellenőrizte a címet. Nehezen tudta elképzelni, hogy Brent egy Szép házak katalógus címlapjára illő villában lakik. Sokkal inkább egy üveg és acél uralta lakásban. De nem egy vidékies házban. Ám amikor felnézett, Brentet látta kilépni a teraszra. És úgy mozgott, mint aki nagyon is otthon érzi magát. Bőrszínű rövidnadrágot és tengerészkék pólót viselt. Valósággal áradt belőle a jólét. – Megtaláltad – mondta, amikor a lány kikászálódott az autóból. Kedves mosolya minden kétséget kitörölt a lány fejéből Houstonba jövetelével kapcsolatban. – Naná. – Megpróbált mélyen lélegezni, hogy nyugtassa vadul kalimpáló szívét. – Remek utasításokat adtál. Időközben a férfi a kocsihoz sétált, de képtelen volt eldönteni, hogy megérintse-e a lányt. Oldalpillantást vetett a Porschéra. – Az autóval nem volt gond?

JULIE ORTOLON

97

– Dehogy – mondta a lány, majd gonoszkodva folytatta –, kivéve a gyorshajtási büntetőcédulát, amit akkor kaptam, amikor keresztülszáguldottam Katyn. – Büntetőcédula? – kérdezte döbbenten a férfi és továbbra is sérülési nyomok után kutatott a kocsin. – Azt mondtam a járőrnek, hogy neked küldje a büntetést, végső soron is a te autód. Brent zavartan nézett a lányra, majd kisimultak arcán az aggodalom ráncai. – Te kis hazug – nevetett. – Nem kaptál te semmilyen büntetőcédulát. – Valóban nem – ismerte be Laura grimaszolva. De nem ártott volna. A férfi magához húzta Laurát, gyors csókot adott neki, majd hátrált egy lépést, de néhány másodperc múlva ismét karjaikban tartották egymást. A második csókot harmadik, majd negyedik követte, és a csókok egyre hosszabbra nyúltak. Mire a férfi elengedte, Laura ijesztőgyengeséget érzett a térdeiben. – Örülök, hogy itt vagy – suttogta rekedt hangon Brent. – Én is – válaszolt Laura, miközben jólesőmelegség áradt szét a testében. – De be kell vallanom, meglepődtem kissé. – Meglepődtél? A férfi megvonta a vállát. – Arra számítottam, hogy apád az utolsó pillanatban bevet valamiféle trükköt, amivel otthon tart. – Semmi ilyesmi nem történt — állította határozottan Laura, de már nem érzett melegséget a szíve tájékán. Brent szigorúan nézett rá. – Mit csinált? – Semmit – erősködött a lány. – Laura...? – Semmit, amiről szívesen beszélnék. Rendben? Egy pillanatig úgy tetszett, a férfi kész vitába szállni Laurával, de végül letett e szándékáról. – Rendben van. – Vidáman mutatott a ház felé. –Hogy tetszik? Laura végignézett a vörös tégla épületen. – Gyönyörű. – Tényleg? – Kisfiús öröm suhant át Brent arcán. – Szerintem is. Persze még rengeteg átalakításra szorul.


98

– Mint az öreg házak általában. – Mi lenne, ha körbevezetnélek, mielőtt eldöntjük, hogy mit szeretnénk kezdeni az esténkkel? – Remekül hangzik. – A lány még jobban izgult, mint első „randevújuk" előtt. Igaz, azt gondos emberek jó előre pontosan megszervezték. Ma viszont azért van a férfinál, mert saját akaratából meghívta magához. – Szóval, hányra vár Melody? – kérdezte Brent, miközben felsétáltak a bejárati lépcsőkön. Laura a férfi arcát fürkészte. Vajon ő is ugyanannyira ideges? Igyekezett könnyeden felelni Brent kérdésére. – Azt mondta, ne siessek. – Remek. – A férfi mosolya és az egyetlen szavacska mögött megbújó többletjelentés újabb hőhullámot bocsátottak a lányra, bár éppen ekkor léptek be a hűvös házba. – Óh, Istenem – sóhajtott fel Laura, akit valósággal elbűvölt a berendezésből áradó férfiasság és elegancia. A nappaliban és az ebédlőben keleti szőnyegek adtak egy kis színt az antik bútorok monotóniájához, a falakat pedig pasztellszínű tapétával fedték be. – Az emeleten is van néhány hálószoba – magyarázta a férfi és a lépcsősorra mutatott. – Az egyiket irodának, a másikat konditeremnek használom. Laura a konditerem rendszeres használatának eredményét csodálta Brenten, miközben a férfi bevezette az étkezőbe. A lány érzékien végignyalt az ajkain, és továbbra sem vette le a tekintetét a férfi izmos hátáról, fenekéről és a pólója alatt ugráló izomkötegekről. Az étkezőből a konyhába vezetett az útjuk. A lány figyelme átsiklott a helyiség gazdag felszereltségén. Sokkal inkább a férfi hangjára összpontosított, mintsem a szavaira. – És íme a kedvenc szobám – jelentette be Brent. Újabb ajtón haladtak át, majd a férfi szélesre tárta karjait. – A nappali. A helyiség ellenállhatatlan férfiasságot árasztott magából, míg a kandalló és a bőrgarnitúra egy hegyi fogadó hangulatát kölcsönözték neki. A falakat a Santa Fé-i impresszionisták képei díszítették. A

JULIE ORTOLON

99

kávéasztalon elegáns gyertyatartókban gyertyák vártak arra, hogy meggyújtsa őket valaki. A szoba tökéletes volt. Egy vízesés hangja a hátsó teraszra nyíló ajtóhoz csábította a lányt. A cserepes növényeket piros fabútorok ölelték körbe. Apró vízkert állt a hátsó udvar egyik sarkában. Fényképre illővolt a látvány: gyönyörű, bár nem egészen életszerű. – Biztosan csodálatos estélyeket rendezel. – Tulajdonképpen, te vagy az első ember, akit meghívtam magamhoz. Laura kérdő tekintettel nézett a férfira. Brent nadrágja zsebébe csúsztatta a kezeit. –Régóta szeretném meghívni a munkatársaimat. Talán ha majd újrafestettem az étkezőt. – Brent – a lány érthetetlenül csóválta a fejét –, ha addig akarsz várni, amíg mindennel elkészülsz, soha nem lesznek vendégeid. Higgy nekem, egy öreg házban éltem le az életemet. – Tudom. De akkor is olyan sok még a tennivaló, bár nem kérdéses, hogy így is tekintélyes a változás. Laura csodálkozva figyelte a férfit. – Mi van? – érdeklődött feszülten Brent. – Te. – Mosolyogva sétált Brent felé. – Vagy nem emlékszel, mit mondtál, amikor megkértelek, hogy segítsd az Otthonok Túrát? – A férfi nem válaszolt, ezért Laura férfiasra mélyítve megpróbálta utánozni a hangját. – Öreg házak felújítása nem minősül jótékony célnak. – Ilyet mondtam volna? – Pontosan. – Ujjai hegyével végigsimított az állán. – Nyilván úgy értettem, hogy nem érdemes ilyesmire adakozni. Én persze senkitől nem kérek pénzt. Magamért teszem, és persze a ház érdekében. – A lányra nézett. – Elgondolni sem tudod, mennyire elhanyagolt volt ez itt. Bár gyönyörűen felújított házak között áll, senki nem fedezte fel a benne rejlő lehetőséget. De az is lehet, hogy egyszerűen túl kicsinek találták. Nem számít. – Brent. – Kihúzta magát, hogy egyenesen a férfi szemeibe nézhessen. – Értelek. Tökéletesen értelek. – Köszönöm. – Brent finom csókot nyomott a homlokára. – Nos – érdeklődött finoman a lány –, mit terveztél a mai estére?


100

– Lássuk csak – mondta a férfi, és közelebb vonta másához Laurát. – Vacsorázhatunk valahol és elmehetünk egy moziba, vagy... itt maradunk vacsorázni, aztán megnézünk egy filmet. – Óh, értem már – nevetett fel a lány, miközben Brent a nyakát ízlelgette. – Azért hívtál ide, hogy főzzek neked egy finomat. Nos, elfelejt valamit, uram. – Szigorúan pillantott a férfira. – Hivatalosan főzősztrájkon vagyok az elkövetkező napokban. – Valójában úgy gondoltam, hogy én főzök neked. Mit szólnál valami olasz finomsághoz? – Te most tényleg főzésre gondolsz, ugye? Nem arra, hogy fölemeled a telefont és rendelsz egy pizzát? – Ilyet csakis egy nő kérdezhet. – Csupán biztosra megyek. – Rendben van, Okoska kisasszony. Mit szólnál egy kis burgundiai marhasülthöz zöldségkörettel? Laura arca felragyogott. – Remekül hangzik. – Csodás, mert a húst már előkészítettem, de el kell mennünk a boltba egy kis hagymáért és articsókáért. – Részemről mehetünk. – A lány úgy döntött, nagyon is kedveli Brent korábban nem ismert házias oldalát. Mivel az idő közben alaposan lehűlt, Brent leengedte a Porsche tetejét, majd az elképzelhető leghosszabb utat választotta az üzletközpont felé. Meg akarta mutatni Laurának a környék legszebb kúriáit. – Persze, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ezekhez hasonlóban lakjak – mondta. –De szeretem nézegetni őket. – Tényleg örülnél egy ennyire nagy otthonnak? – kérdezte kissé rémülten a lány. – Naná – hangzott a férfi válasza. – Kit nem tenne boldoggá egy ilyen lakhely? Laura megrázta a fejét. – Annyi év után, amíg egy fedél alatt éltem az apámmal, csupán annyit szeretnék, hogy legyen egy saját otthonom. Cseppet sem érdekel, hogy kúria vagy kunyhó. – Brent a lány arcát

JULIE ORTOLON

101

tanulmányozta, miközben Laura a házakat nézegette. Annyira egyszerű dolgokra vágyott, többnyire mégsem tudta megszerezni őket. – Persze csakis akkor, ha a kunyhónak szép fehér kerítése van, és egy tucat gyerek rohangál az udvaron, nemdebár? – Talán. De az életben akadnak más fontos dolgok is, a házasság és a gyerekek mellett. Ugye tudod? Brent meghökkenésére huncut mosoly jelent meg a lány szája sarkában. Őrülten tempózni kezdett a pulzusa, amikor visszaemlékezett, mi történt legutóbb, amikor kettesben ültek ebben az autóban. A hosszú, karcsú lábakra meredt, melyeket addig próbált kerülni a tekintetével. Laura lábai hívogatóan simák és barnák voltak. A lány kihívóan keresztbe tette őket, Brent arcán pedig örömteli mosoly terült szét. Talán nem is fog katasztrófaként végződni a viszonyuk. Úgy tetszett, a lány elfogadja az időszakos kapcsolat gondolatát. Miután visszatértek a házba, Laura helyet foglalt egy bárszéken a konyha egyik sarkában, miközben Brent nekilátott a vacsora elkészítéséhez. A CD-lejátszóból blues nóták szóltak. Egy pohár bort kortyolgatva, a lány lenyűgözve figyelte Brentet. – Ezt mikor tanultad? – kérdezte érdeklődve, amikor a férfi mesterszakácsok hozzáértésével aprózott fel egy sárgarépát. – Mit, főzni? Kényszerűségből. A nagyanyám többnyire annyi időre sem kapcsolta ki a tévét, hogy köszönjön, amikor hazaértem az iskolából. És egy idő után még egy gyerek is megunja a szendvicseket és a ketchup levest – mondta, miközben a szemetesbe hajított egy szabálytalanra sikeredett répadarabot. – Ketchup leves? – Hé, hagyjál már, gyerek voltam – grimaszolt a férfi. – Ráadásul a ketchupot ingyen adták a gyorsbüfékben. Aztán – folytatta a férfi, miközben rátért a hagyma pucolására – főzési tudományom tovább fejlődött, amikor megkaptam a munkát Addersonnál. Gondolom, kíváncsiságként indult, szerettem volna tudni, mit kezdenek az emberek a rengeteg zöldséggel és gyümölccsel, amit becsomagoltam nekik. így aztán... időnként átfutottam a receptkönyveket, amikor kiszállítottam valakinek a csomagjait, és éppen senki nem volt otthon.


102

– Brent... – csóválta a fejét a lány. – Miért nem kérdezted meg inkább? – Megkérdeztem. De egy asszony azt válaszolta, hogy törődjek a magam dolgával. – Ki mondta ezt? – Clarice. – Clarice? – Laura levegőért kapkodott. – Hiszen Clarice nem is tud főzni, hacsak nem szereti valaki az égett fasírtot és a kőkemény kenyeret. – Nos, erre később én magam is rájöttem. – Okos gyerek voltál. Bármilyen helyzetben feltaláltad magad, és erre büszke lehetsz. – Kösz. – Miután végzett a hagymatisztítással, Brent figyelme a marhahús szeletek felé fordult. – Nos – kérdezte, de nem fordult Laura felé –, sikerült megértetned Greg barátoddal, hogy a válaszod: nem? – Igen, beszéltem vele. – És? — Bár Brent hangja könnyedén csengett, teste idegesen összerándult. – A jelek szerint kifejlesztette magában a szelektív hallást. Amikor megmondtam, hogy Houstonba jövök, azt hitte, azért teszem, hogy átgondoljam a dolgainkat. – Értem. És az apád. Elárulod, hogy mit mondott, mielőtt elindultál? – Inkább nem. – A lány kortyolt egyet a borból, és jólesően ízlelgette. – Nem ért egyet azzal, hogy találkozol velem, ugye? – Apa azt szeretné, ha senkivel nem találkoznék. Brent óvatosan állítgatta a lángot. – Mit mondott? – Nem árulom el. – Laura megpróbálta könnyed hangon folytatni a beszélgetést. – Arról beszélt, hogy az egész város szerint azért jövök Houstonba, hogy elmerüljek a kéjben és a bűnben. – És ez zavar téged? – kérdezte csöndesen a férfi. – Micsoda? A kéj és a bűn? – Az, hogy az egész város tudja, hogy ide jöttél. Hozzám. – Természetesen nem. – Ekkor kétség villant a lány agyába. – Téged zavar?

JULIE ORTOLON

103

– Hogy az emberek tudják, hogy egy gyönyörű nővel töltöm az időmet? Nem hinném. – Nevetve nyúlt az olívaolajért. ínycsiklandozó illat töltötte be a levegőt. – Most dőlj hátra és élvezd a show-t!


104

13. – Ez csodálatos volt. – Laura jóllakottan sóhajtott fel, miközben lehuppant a kanapéra, és egyik kezét a hasára tette. – Képtelen vagyok elhinni, hogy ennyire sokat ettem. – Boldog vagyok, hogy ízlett. – Brent mosolyogva ült mellé, majd elindította a videót. – Biztosan egy olyan filmet szeretnél megnézni, amit láttál már? – kérdezte, miközben peregni kezdtek A hírek szerelmesei bevezető képsorai. – Persze – válaszolta Laura. – Amint mondtam már, jó ideje láttam utoljára. És mi lehetne ideillőbb, mint egy hírműsor szerkesztőkről szóló film? Hacsak nem szeretnél valami mást nézni. – Nem, szeretem ezt a filmet. – A férfi előrehajolt és teletöltötte a borospoharaikat. – Ráadásul többnyire pontos is. – Óh? – harapott rá a lány a témára. Szeretett volna minél többet megtudni a férfi munkájáról. – A ti hírszobátok is annyira elegáns, mint a filmbeli? – Nem egészen – magyarázta Brent. – A csillogó külső mögött a hírszobák többnyire rendetlenek, kaotikusak és egy csatatérre emlékeztetnek. – Brent végignyújtotta karját a heverő támláján. – A pontossággal a Robert Redford által játszott karakterre utaltam. A hírszerkesztő azon fajtája, akiknek a legfontosabb a nézők tájékoztatása, ma már kihalóban van. A nézőszám a lényeg. – És ez zavar téged? – Igen, tulajdonképpen zavar. Nagyon is. – A férfi ujjai a lány hajszálaival játszadoztak. Szemmel láthatóan sokkal jobban érdekelte Laura, mint a film. – Soha többé nem tudnék mással foglalkozni. Sőt, időnként lehetőséget kapok, hogy készítsek egy olyan összeállítást, ami számít. – Például?

JULIE ORTOLON

105

A férfi mesélni kezdett a területfejlesztési botrányokról készített riportjáról, majd számos politikai skandalumról. Laura őt hallgatva hamar megfeledkezett a filmről. Brent különös szenvedéllyel beszélt az igazság feltárásáról és a nézők tájékoztatásáról. A legtöbb történet azokból az időkből származott, amikor a férfi még riporterként dolgozott. – Még mindig nem értem, miért hagytad abba a riportereskedést. – Mert a hírműsor vezetése egy lépéssel közelebb visz a végső célomhoz. – Ami? – Hírigazgató szeretnék lenni. Az a munka igazán számít. A jelenlegi igazgató, Sam Barnett hasonló figura. – A tévében a Redford által játszott Warren Justice éppen a zöldfülű Tally Atwatert utasította, hogy keresse a riport szívét, próbálja meg feltárni a történet emberi elemét. – Connie, a producerem szerint Sam idejétmúlt dinoszaurusz, de én csodálom, amiért fontosabbnak tartja a tájékoztatást a szórakoztatásnál. Laura egyetlen pillanatra sem vette le szemeit Brentról. – Igazán szereted, ugye? – Igen. Szeretem. – Brent a lány felé fordult és rámosolygott. Abban a pillanatban Laura rájött, hogy szereti őt. Igazán szereti. Nem a városka leghelyesebb fiúja iránt érzett rajongással, hanem csendes, mély szerelemmel, ahogyan csak egy nő szerethet egy férfit. Amikor a férfi az álmairól beszélt, Laura éppen annyira kívánta Brent boldogságának beteljesülését, mint azt, hogy a férfi viszonozza szerelmét. Nem tudta, eljön-e valaha a pillanat, amikor Brent szívében is ugyanolyan féktelen szerelem tombol iránta, egyelőre csak jólesett csendesen hallgatni a szavait és reménykedni, hogy egyszer talán kettejük közös álmaivá válnak a férfi vágyai. – Úgy beszélek, mint Clark Kent – jegyezte meg a férfi. – Igazság, Igazságosság és az Amerikai Út. A lány meglepődött Brent pírba borult arca láttán. – Ugyan már, csodálatos, amit mondasz – nyugtatta kedvesen, és finoman végigsimított a férfi arcán. Amikor a lány keze Brent arcához ért, tekintetük összekapcsolódott. Laura szíve csordulásig tele volt kifejezésre váró érzelmekkel, de tudta,


106

hogy őszintesége elriasztaná a férfit. – Egy nap – mondta halkan – csodálatos hírigazgató lesz belőled. Csend telepedett közéjük. Brent lassan felemelte a kezét, hogy megérintse a lány arcát. A férfi ajkának simogatása lágyan elsuttogott kérdésnek tetszett, melyre Laura egy sóhajjal válaszolt. Remegni kezdett, amikor Brent ujjai az arcáról a nyakára vándoroltak. Akarta – óh, nagyon is akarta. Bármit hoz is a jövő, ez az éjszaka örökre az övé marad. Brenthez simult és mohó ajkaival fejezte ki szavakba nem önthető válaszát. A férfi teste megdermedt egy pillanatra, mielőtt örömmel fogadta el, amit a lány oly boldogan és szabadon ajánlott fel neki. Brent éhes ajkakkal térképezte fel a lány nyakát, de váratlanul megtorpant, amikor Laura blúzához ért, majd remegő kezekkel kigombolta. Nem volt további bátorításra szüksége, hogy az ágyra fektesse őt. Laura örömmel fogadta a ránehezedő férfi súlyát és el nem titkolható vágyát. Mellei sajogtak a várakozástól, de Brentnek egyelőre nem állt szándékában kiszabadítani őket a csipke melltartó fogságából. A férfi hirtelen gátat vetett csókjai áradatának. – Nem. Várj. Hagyjuk abba. Laura megszólalni sem tudott a döbbenettől. Vajon félreértette a vonzódását? Vagy csupán meggondolta magát a csókjuk közben? – Sajnálom. Én... Laura megpróbálta eltakarni magát a blúzával, de Brent félúton feltartóztatta a mozdulatát. Amikor a lány a szemeibe nézett, visszautasítás nyomát sem látta benne, csupán sóvárgó vágyat. – Van fogalmad arról, mennyire kívánlak ebben a pillanatban? – kérdezte Brent. Laurán végigsöpört a megkönnyebbülés. – Remélem is. – Félénken mosolyogni kezdett. – Mert én is kívánlak. A férfi ismét ízlelgetni kezdte Laura ajkait, majd végigsimított a combjain. Amikor a lány a férfi csípőjéhez simult, Brent ismét elhúzódott. – Abba kell hagynunk. – Miért? – kérdezte homlokát ráncolva Laura.

JULIE ORTOLON

107

– Mert nem egyéjszakás kalandra hívtalak. – Nem is azért jöttem. – Laura egyszerre próbálta leküzdeni bizonytalanságát és csalódottságát. Szerette volna elmondani a férfinak, hogy őrá várt fél életében, és nem lát okot rá, hogy tovább várakozzon. – Brent – kezdte, egy sóhaj kíséretében –, lényegében együtt nőttünk fel. Olyan nagy hiba lenne kihagyni az ismerkedős fázist? A férfi felszabadultan fölnevetett. – Sohasem tudom, mivel lepsz meg. – Felállt és magához húzta a lányt. – Rövid határidővel is képes vagyok romantikusabb körülményeket teremteni egy heverőnél. Szavai forró pírba vonták a lány arcát. – Soha ne hozzon zavarba, ami gyönyört ad – súgta a füleibe a férfi. Brent bevezette a lányt a hálószobába. A helyiségben ezüstös-kék árnyék ölelte körbe a hatalmas franciaágyat. A szobából áradó sötét férfiasság az apja által említett bűnt juttatta Laura eszébe. Néhány perce még gondolkodás nélkül odaadta volna magát Brentnek. Ez azonban más volt. Sokkal kiszámítottabbnak tetszett. Brent gondosan tanulmányozta a lány arcát. –Laura – suttogta, miközben félresöpört egy hajtincset a lány homlokából –, nem kell... – Nem. – Laura egyre bizonytalanabbul érezte magát. Mi lesz, ha az odaadása taszítja a férfit? Ha nem találja vonzónak a testét? Talán várnia kellene. De mi van, ha csupán ez az egyetlen éjszaka jár neki? Mély lélegzetet vett. – Akarlak. – A kétség továbbra sem távozott a férfi szemeiből. – És ezt is akarom – tette hozzá végül a lány. Megkönnyebbülten egy röpke csókot lehelt Brent az ajkára, és a szoba közepére vezette. – Itt várj – mondta, majd az éjjeliszekrényhez lépett. A lány idegesen rángatózó hasára helyezte kezeit. Kérlek, ne engedd, hogy hibázzak. Ekkor parányi láng kelt életre a szoba sarkában. A helyiséget romantikus félhomály töltötte be. Brent a háta mögé lépett és finom mozdulattal lecsúsztatta vállairól a blúzt. Laura egy tükörben figyelte, hogy a férfi lehajtja a fejét. Ajkai finom határozottsággal érintették a lány nyakát. Laura felsóhajtott és végre megnyugodott, amikor Brent kikapcsolta a melltartója kapcsát és az apró ruhadarab követte a blúzt a földre.


108

A férfi kezeibe fogta a lány melleit. A gondolat, hogy a másik látja őt, egyszerre öntötte el szégyenérzettel és izgalommal Laurát. – Olyan régen álmodom arról, hogy megérintelek. – Brent a lány hajába suttogott. Minden rendben van. Ez a férfi, ez az éjszaka. A bizonyosság egyetlen pillanat alatt ivódott be a lány tudatába. Laura álomszerű tudattalanságban érzékelte, hogy a férfi megszabadítja többi ruhájától is. Brent egyik kezével a melleit simogatta, míg a másikkal határozottan szorította magához. – Édes istenem, Laura – suttogta –, gyönyörű vagy. A lány felnyitotta szemeit és meglátta önmagát: sápadt volt és sovány, mégis szép. Szemeiben csillapíthatatlan vágy csillogott. Amikor rájött, hogy Brent éppen ezt figyeli, szeretett volna elfordulni, de képtelen volt elszakadni tükörképétől, miként a férfi sem vette le róla egyetlen pillanatra sem kezeit. – Azóta az éjszaka óta az autóban – mondta Brent –, azt kívántam, bárcsak figyeltem volna az arcodra, amikor megérintettelek. Amikor a férfi keze egyre lejjebb vándorolt a testén, Laura Brent felé fordult és a mellkasára szorította fejét. – Szeress, Brent. Úgy értem... – A férfira emelte tekintetét. – Szeretkezz velem. Brent mosolyogva vette ismét birtokba a lány száját. Az észveszejtő csók ezúttal is megnyugtatta Laurát, eszében sem volt már gondolkodni. A férfi nyaka köré fonta karjait, az pedig egyetlen könnyed mozdulattal az ágyra emelte. – Laura – suttogta Brent –, használnom kell valamit? – Micsoda? – kérdezte homlokráncolva a lány miközben egyenként kapkodta le Brentről a ruhadarabokat. – Használjak óvszert? – segítette ki a férfi, miközben kibújt az ingéből. – Én nem ragaszkodom hozzá, hacsak te... – Nem, nem kell, gyógyszert szedek. Úgy értem... – Az ajkába harapott, amikor rájött, hogy a terhességen kívül még mi mindent eredményezhet a meggondolatlan szex. – Nem ragaszkodom hozzá, ha te sem.

JULIE ORTOLON

109

Brent ekkor csábító mosollyal lemászott az ágyról és kínzó lassússággal megszabadult utolsó ruhadarabjaitól is. Tökéletes megtestesítője volt a lány minden fantáziájának: erős, vonzó, csipetnyi veszélyességgel fűszerezve. Laurához azonban végtelen gyengédséggel közeledett. Brent alig bírt uralkodni magán, hiszen soha korábban nem adta oda neki magát egyetlen nő sem ennyire könnyen. A lány szemeiben felcsillanó bizalom legalább olyan izgatóan hatott rá, mint bőrének érintése. A lány apró nyögésekkel válaszolt a férfi minden érintésére. Brent a saját testén érezte, mennyire közel jár Laura a csúcshoz. Végül a lány teste ívben megrázkódott és kezeivel megragadta a férfi vállát. – Óh, Brent, Brent, én... – mélyen belemélyesztette körmeit a férfi hátába. – Psszt, tudom. – Csókokkal nyugtatgatta a lányt. – Nézz rám, Laura. – Összekulcsolódott a tekintetük, miközben a férfi lassan, de határozottan belehatolt. Brent megbűvölve és férfiúi büszkeséggel nézte, ahogy a lány hátradobja a fejét, majd elmerül az eksztázis világában. Egy sóhajjal tért vissza a földre, majd teste kielégülten elernyedt. Egy mosoly suhant át az arcán, mielőtt szinte álomba merült. – Óh, nem, nem – simogatta ajkaival a férfi, mikor lassan mozogni kezdett benne. A lány teljes szívéből viszonozta a csókokat. Laura megőrjítette. Brent érezte, hogy lassan kicsúszik kezeiből az irányítás. A lány tárt karjaiba zuhant, majd földrengésszerű remegés rázta meg a testét. Amikor kissé megnyugodott, az oldalára fordult és magával vonta a lányt is. Laura elégedetten pihegett, amikor széles mellkasához bújt. Amint az élvezet percei elmúltak, kétségek hada zúdult Brentre. Nem akarta, hogy legelső randevújuk az ágyban végződjön. Próbálta kitörölni agyából a lány percekkel korábbi tekintetét. Azt látta benne, amit egyáltalán nem akart. Laura Beth Morgan azt képzeli, hogy szerelmes belé. Fogalma sem volt, mit tehetne vagy mondhatna. Miközben a lelkiismeretével küszködve mozdulatlanul feküdt a sötétben, érezte,


110

hogy Laura mély álomba merül az oldalán. A lány tökéletes bizalma mélyen megérintette, és mindent a feje tetejére állított. Nem érdemli ezt – és Laura sokkal jobbat érdemel.. – Laura – mondta és finom csókot lehelt a lány homlokára –, mit tegyek veled? Laura enyhe izomlázra és az alvó Brent látványára ébredt. A feje alá helyezte a kezét és a férfit nézte. Annyira békésen aludt, nem volt szíve felébreszteni. De Melody várja. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantott. A mutatók éjjeli egy órán álltak. Körbenézett és megpróbálta eldönteni, mit tegyen. Egy telefon állt az ébresztőóra mellett, de ha használja, lehet, hogy felébreszti Brentet. Ha felébredne, vajon ragaszkodna hozzá, hogy ő vigye el Melodyhoz? Nem tudta, vajon a férfi örülne, ha reggel egymás mellett ébrednének, ő teljes szívével erre vágyott. De mi lesz, ha az apja reggel Melodynál keresi? Bár felnőtt nőként ő hozza saját döntéseit, nem kívánt a szükségesnél több súrlódást az apjával. És Melody is aggódna. Kibújt az ágyból, elfújt egy szinte csonkig égett gyertyát, majd elindult a feltételezett fürdőszobaajtó felé. A helyiség kicsi volt, mint az öreg házak fürdőszobáinak többsége, de a szürke, kék és vörös csempe modern hangulatot ajándékozott neki. Megmosta az arcát és megfésülködött, majd belebújt a törülközők mellé akasztott tengerészkék fürdőköpenybe. Lekapcsolta a fürdőszobai világítást, mezítláb átsétált a nappaliba. A sötétben csak lassan talált rá a táskájára, egy gyors mozdulattal kivette belőle Melody telefonszámát és elindult a konyhai telefon felé. Melody az első csörgésre felkapta a telefont. – Piper beszél – mondta, miközben a háttérből kelta sípok és dobok hangja szólt. – Melody? – suttogta, miközben nem vette le tekintetét a hálószoba ajtajáról. – Én vagyok az. Laura. – Várj csak. – Lehalkította a zenét, mielőtt ismét beleszólt a készülékbe. – Oké, mondhatod.

JULIE ORTOLON

111

– Sajnálom, hogy ennyire későn hívlak. – Az éjfekete eget villám világította meg. – Késő van? – kérdezte Melody. – Éjszaka egy óra. – Óh. Nos, az idő rohan, amikor az ember dolgozik. Mi a helyzet? – Csak el akartam mondani, hogy még mindig Brentnél vagyok. – Hadd találjam ki. – Laura jól érzékelte a mosolyt barátnője hangjában. – Nem jössz ide ma este. – Nagy baj? – Hogy lenne? Az igazság az, hogy nem is igen számítottam rá. Feltételezem, hogy jól működik a dolog közted és a hírfiú között. – Azt hiszem. Remélem. – Mennydörgés törte meg az éjszaka csendjét. – Rendben vagy? – érdeklődött Melody. – Szomorúnak tűnsz. – Nem, rendben vagyok – válaszolta Laura, azonban hangjában kétely csendült. – De muszáj egy szívességet kérnem tőled. – Persze. Mondd csak. – Ha apám hív reggel, mondd azt neki, hogy éppen zuhanyozok, vagy valami hasonlót, aztán hívj fel itt, rendben? – Istenem, ismét tinédzsernek érzem magam. Na, add a számod, kölyök! Laura félve sóhajtott fel, miután befejezte a beszélgetést. Eltökélte, hogy marad, és már csak reménykedhetett, hogy Brent nem érti félre a döntését. Amikor átsétált a nappalin, látta, hogy a film a végére ért már. Visszatekerte a szalagot, majd kivette a kazettát a lejátszóból és visszahelyezte a dobozába. Miután visszatette a helyére a filmet, mosolyogva nézett végig az ábécé rendbe állított kazettákon. Brent rendszerezetten élt. Tökéletes ellentétévé vált fiatalkori önmagának. Amikor megfordult, észrevette, hogy a kávéasztalon hagyták üres borospoharaikat. Felemelte őket, majd elindult velük a mosogató felé. A konyhában a vacsorájukhoz használt mosatlan tányérok és evőeszközök látványa fogadta. Brent valóban izgatott lehetett, ha mosatlanul mindent a konyhában hagyott. A gondolat mosolyt csalt Laura ajkaira. A


112

mosogatószerért és a szivacsért nyúlt. Mielőtt nekilátott volna a munkához, résnyire megnyitotta az ablakot, hogy magába szívhassa az eső illatát és a hűvös éjszakai szellő lehűtse felhevült arcát. Bármennyire bizarrul hatott is, boldogan tette azt, amit szeretett volna maga mögött hagyni. Brent házában még a házimunka is örömet szerzett neki.

JULIE ORTOLON

113

14. Mennydörgés rázta meg a környéket. Brent forgolódni kezdett, miközben az égiháború zajai dühös emberi hangokként hatoltak be az álmába. Megpróbálta éberre vergődni magát, de a sötétség régi szörnyűségek fogságában tartotta. A sötétségben ma is jól hallotta édesanyja könyörgését és nagyanyja dühös elutasítását. – Nem hagyhatod itt ezt a kölköt. Alig neveltelek fel téged meg a fivéreidet. Most meg azt akarod, hogy őt is én neveljem fel? – Nincs más választásom, mama. Wayne és én ma összeházasodtunk. Most már a férjem. Tudod, ő meg Brent nem jönnek ki túl jól egymással, de ez nem lesz mindig így. Csupán időre van szükség, hogy Wayne hozzászokjon a gondolathoz. Brent jó fiú, legalábbis többnyire. Te is tudod. Nem fog gondot okozni. – Úgy legyen, vagy megismeri a pofonomat. Egy különösen éles villám felriasztotta Brentet lázálmából. Jézusom. Keze fejével letörölte a homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket. Maga mellé pillantott, remélve, hogy nem eleresztette fel Laurát. A lány azonban nem volt az ágyban. A pánik hideg ujjai belemarkoltak a szívébe. Elhagyta őt. Anélkül, hogy legalább elköszönt volna. Ahogyan egykor az anyja is. Ugyanakkor Laura nem az a fajta, aki egyetlen szó nélkül eltűnik az éjszaka közepén, és soha nem tér vissza. Akkor hát miért ver ennyire hevesen a szíve? Visszakényszerítette elemi félelmét lelke mélyébe, ahová tartozott. Felnőtt férfiak ne vesztegessék az idejüket kisfiús félelmekre. Kimászott az ágyból, magára rántotta az alsónadrágját és a lány keresésére indult. Valószínűleg csak nem tudott aludni, vagy szomjas


114

volt. Egy újabb villám éles fényénél különös árnyékra lett figyelmes a konyhában. Az ajtóhoz lépett és lábai földbe gyökereztek a szemei elé táruló kép láttán. Laura jó pár mérettel nagyobb, tengerészkék fürdőköpenyében mosogatott és egy vidám dalt dudorászott. – Laura? – Óh! – A lány megpördült, majd a mosogatónak dőlt. Gondosan átfésült haja keretként fogta körbe mosolygó arcát. Hogyan lehet valaki ilyen tökéletes keveréke Pollyannának és egy szajhának? – Megijesztettél – nevetett fel Laura. Brent idegesen tördelte a kezeit, de mellkasában továbbra sem enyhült a feszültség. – Legközelebb, ha nem tudsz aludni, kérlek, ébressz fel engem is. – Sajnálom. Én... – a lány tekintete Brent kezeire siklott. – Valami baj van? – Nem. Dehogy. – A férfi próbálta a feledés homályába űzni rémálmát. Laura nem az anyja, és nem is hagyta magára. – Visszajössz az ágyba? – Amint eltörölgettem az utolsó néhány darabot is. – Rendben van. – Megkeményedtek a férfi vonásai, majd fájdalmas kifejezés jelent meg az arcán. – Csak nyugodtan. Megfordult és magára hagyta a lányt. A hálószobába sétált, az ágy szélén ülve próbált megnyugodni. Laura képtelen ebben az ágyban aludni, de ezt nem veheti személyes sértésnek. Az emberek többsége nem tud idegen helyen nyugodtan aludni. Azonnal felkapta a fejét, amint felhangzottak a lány csendes, mezítlábas léptei. Laura kételkedő tekintettel állt meg a hálószoba ajtajában. – Visszajössz az ágyba? – kérdezte ismét a férfi, és hangja a tervezettnél élesebben csengett. – Talán inkább Melodyhoz kellene mennem. Nagyanyja pofonjaitól sem szaladt ki a tüdejéből soha ilyen hamar a levegő. – Ezt akarod? El akarsz menni?

JULIE ORTOLON

115

– Nem... — Laura szorosan átkarolta magát. –Brent, miről van szó? Zavar téged az ittlétem? – Nem, nem zavar az ittléted. De nem értékelem, ha arra kell ébrednem, hogy nem vagy már mellettem, érted? A lány néhány lépést tett előre és a férfi elé térdelt, majd kedves mosollyal Brent kezeit a sajátjai közé szorította. – Csak kimentem a konyhába, hogy felhívjam Melodyt és megmondjam neki, hogy holnapig ne várjon. A férfi nyugodtabban lélegzett, amikor újabb villám fénye világította meg a szobát. – Miért nem mondtad el nekem? – Mert... – Laura ezúttal a férfi arcát simogatta meg gyengéden. – Mert aludtál. Brent szorosan tartotta a lány kezeit, de továbbra is minden porcikájában remegett. Ha lenne egy csöppnyi esze, felmenne a kondiszobába és súlyokat emelgetne, amíg végre elfeledné félelmeit. De Laura ott térdel előtte. – Nem akartalak megbántani – suttogta gyengéden a lány. Brent összeszorította a fogait, amikor Laura beletúrt a hajába, amitől furcsa bizsergés futott végig a testén. Meg kell kérnie, hogy hagyja abba, mielőtt képtelen gátat vetni állatias ösztöneinek. Laura ennél sokkal jobb bánásmódot érdemel. Ennél bármilyen nő jobb bánásmódot érdemel. Bárcsak abbahagyná végre a simogatását. – Megbocsátasz? – Laura kötözködve tette fel a kérdést, mit sem sejtve a férfi belsejében dúló viharról. Egy újabb villám fényében a lány gyengéden megcsókolta a homlokát, majd az arcát. Laura finom mézillata tagadhatatlanná gerjesztette a férfi vágyát. Amikor az ajkaik összeértek, Brent ellenállása összeomlott. Kezeibe vette a lány fejét és mohón csókolni kezdte. Laura dermedt döbbenettel figyelte Brentet, mikor a férfi az ágyra nyomta, majd szigorúan ránézett. – Soha ne tedd ezt ismét, megértetted? Soha ne hagyj magamra, anélkül, hogy felébresztenél! – Rendben. – Laura szíve a torkába ugrott. Képtelen volt izgatóbb emléket felidézni magában, mint a fölé magasodó Brent látványa.


116

A férfi tekintete lejjebb vándorolt a testén és Laura csak ekkor vette észre, hogy a köpeny szétnyílt. Brent végigsimított a mellein, majd lehajtotta a fejét, hogy szájával simogassa a meredező bimbókat. Laura nem tudta, mi bántotta meg Brentet, de érezte, hogy a férfinak kétségbeesett szüksége van rá. Brenthez simult, felkínálva teste minden gyönyörét. A férfi kezeivel és nyelvével egyaránt izgatta, és Laura levegőt venni is elfelejtett, amikor Brent figyelme legintimebb pontja felé fordult. Egy villám felvillanó fényében egyesültek a testeik. Laura jól érezte, hogy a férfiban ugyanaz az emésztővágy lobog, mint benne. Amikor Brent fejét hátravetve a csúcsra jutott, gyengédség öntötte el a lányt. Hogy sikerült örömöt szereznie Brentnek, még nagyobb boldogsággal töltötte el, mint saját kéjes kielégülése. Finom csókot lehelt Brent verítékes homlokára, a férfi pedig szorosan tartotta. – Köszönöm – suttogta lágyan a lány fülébe. Laura megmozdult, hogy a férfi szemeibe nézhessen. – Mit köszönsz? Brent mosolygott és a lány a sötétségben is jól látta, hogy nyoma sincs már arcán a feszültségnek. – Hogy maradtál. Laura mélyen a szívébe véste a férfi boldog mosolyát, majd hozzábújt és mély álomba merült. Brent kedvetlenül vezetett Laura harmadik munkamegbeszélésének helyszínére, és a rozzant, külvárosi irodaház látványa tovább növelte kételyeit. A lány ideges eltökéltséggel nézte az épületet. Ezt az arckifejezést viselte egész reggel. – Tudod –figyelmeztette a férfi –, nem kell bemenned, ha nem akarsz. Fájdalom csillant Laura szemeiben. – Ennyire biztosan nem vagyok reménytelen. – Nem erre gondoltam. – Gyengéden megszorította a lány kezét. – Csak azt akartam mondani, hogy nem kell bemenned a megbeszélésre, ha már az épület láttán tudod, hogy az állás nem megfelelő. – Brent... – döbbent pillantást vetett a férfira. – Hogyan tudhatnám, hogy nem megfelelő, ha nem megyek be? – Nézd meg ezt a helyet. Egy szemétdomb.

JULIE ORTOLON

117

– Nem is olyan szörnyű – mondta a lány, de az ideges kifejezés visszatért a szemeibe. – Ráadásul az orvos, aki megvette apa rendelőjét dr. Velasquez iskolatársa volt, és remek dolgokat mesélt róla. Szerinte dr. Velasquez bárhol kaphatott volna munkát, de ő ezt a szegény környéket választotta, mert úgy érezte, itt van rá a legégetőbb szükség. – Micsoda nemes cél. – Azt hittem, pártolod a nemes célokat. – Úgy is van, csak nem örülök, hogy ezen a környéken szeretnél dolgozni. – Az eddigi tapasztalat szerint nem kell aggódnod. – Laura – szólalt meg a férfi, és ismét megszorította a lány kezét –, tudod, hogy a munkakeresés időigényes elfoglaltság. – Tudom. – Laura tekintete összekulcsolt kezeikre vándorolt. – De az első orvos mindössze egy rövid pillantást vetett az életrajzomra, majd udvariasan lerázott. – Az az ember nyilvánvalóan egy seggfej. – A második megbeszélésen pedig meg sem jelent az orvos. Az egyik nővérrel vetette át a jelentkezési lapomat, és azt üzente, hogy jelentkeznek, ha szükségük lesz a munkámra. –Egy újabb seggfej. – Nem nevezheted seggfejnek valamennyit – mondta csöndesen a lány. – Nem lenne szabad ennyire a szívedre venned. – Igazad van. Igazad van. – Laura újabb kétkedő pillantást vetett az épületre, majd határozott mozdulattal kiszállt az autóból. – Melletted ücsörögve soha nem fogok munkát találni. – Csak még egy dolog – mondta Brent, és a lány után hajolt. – Nem kell elfogadnod az első felajánlott munkát, rendben? Laura mosolyogva válaszolt. – Reméljük, hogy valóban felajánlanak végre egyet. – Biztosan így lesz. – Köszönöm. – Futó puszit adott a férfinak. –Szoríts nekem – mondta végül, majd átvágott a parkolón. Brent arcáról csak akkor lohadt le a biztató mosoly, miután a lány eltűnt az épület bejárata mögött. Úgy érezte, lelövi magát, ha Laura


118

megkapja ezt a munkát. Semmi keresnivalója egy ilyen környéken. Nem lett volna szabad bátorítania, hogy Houstonban próbáljon munkát keresni. Segítenie kell neki megfelelően berendezkedni, hogy ne legyenek gondjai, miután szétválnak útjaik. A szakításuk elkerülhetetlen, még az előző éjszaka eseményeit követően is. Miközben az autóban várakozott, Brent azon törte a fejét, vajon meddig tart a kapcsolatuk és hogyan viseli majd a szakításukat. A korábbi elválásokkor néhány dühös, vádaskodó szót követően boldogan tért vissza a munkájához. Laurának talán több türelme lesz megérteni, miért képtelen egy normális kapcsolat kialakítására. A lány jól ismeri félelmei okát: retteg, hogy elhagyják, miként az édesanyja is elhagyta egykor. Helyzete még egy elsőéves pszichológus hallgató számára is könnyed esettanulmány lett volna. A nők érzelmi biztonságra vágynak. És joguk is van hozzá. De ő képtelen ezt megadni nekik. Amikor ezt megértették, egytől-egyig elhagyták. Már most színt kellene vallania Laura előtt. De akkor a lány máris elhagyná, megvonva maguktól néhány hónapnyi boldogságot. Bármennyire önzőnek tetszett is a viselkedése, akarta azt a néhány hónapot. Ismét az épületre pillantott és azon tűnődött, vajon meddig tart a lány megbeszélése. Az első kettő véget ért, mielőtt kényelmesen belesüppedhetett volna a várakozásba. Néhány percet követően, amíg a forgalmat bámulta és többször feszülten az órájára pillantott, úgy döntött, bemegy és megnézi, minden rendben van-e a lánnyal. Laura éppen abban a pillanatban jelent meg a második emelet erkélyen. Boldog mosollyal szaladt lefelé a lépcsőkön a férfi felé és kecses mozgását figyelve Brentben azonnal fölelevenedett az előző éjszaka emléke. Laurának vissza kellett fognia magát, hogy ne ujjongva rohanjon át a parkolón. Remekül ment az interjú. Igazán remekül. Minden

JULIE ORTOLON

119

porcikájában érezte. Már akkor tudta, hogy minden rendben lesz, amikor kezet ráztak dr. Velasquezzel. A gyermekorvosnak finom kezei és kedves hangja volt, személyisége viszont tekintélyt parancsolt. Egyetlen anya sem kívánhat jobb orvost a gyermekének, és Laura tudta, hogy ő sem kívánhatna jobb főnököt magának. Beugrott az autóba és újabb puszival köszöntötte a férfit. – Kitalálod? Brent arca megmerevedett. – Megkaptad az állást. – Talán. – Laura arca valósággal sugárzott. – Az interjú jól ment. Tényleg, nagyon-nagyon jól. – És? – Brent mosolya nem volt maradéktalanul őszinte. – Néhány napig nem kapok választ. Dr. Velasquez még másokkal is akar beszélni. De azt hiszem, megkaptam. Legalábbis, remélem. – Laura... – Úgy nézett a lányra, mintha az elvesztette volna a józan eszét. – Tényleg nem kell elfogadnod a legelső felkínált munkát. – Tudom. De akarom ezt az állást. Nagyon kedvelem dr. Velasquezt és tudom, hogy te is meg fogod kedvelni. – Ha te mondod – dörmögte a férfi. A lány csöndben tanulmányozta Brent arcát, miközben kitolattak a parkolóból. – Minden rendben van? – Persze. Remekül vagyok. – A lány felé pillantott, de tekintetük nem találkozott. – Biztosan? – Hát persze. Miért ne lennék? – Nem tudom. Csak arra gondoltam, velem fogsz örülni. – Örülök, hogy boldog vagy – állította a férfi, kissé talán túl határozottan. – Csupán sok a gondom, ez minden. – Óh! – Megpróbált a férfi szemeibe nézni. –Szeretnél beszélni róla? Brent besorolt a nagyvárosi forgalomba, anélkül, hogy válaszra méltatta volna Laura kérdését. – Merre kell mennem? A lány útbaigazította Melody háza felé, de képtelen volt elterelni a nyomasztó gondolatot, hogy egy fal emelkedett közte és Brent között.


120

15. Melody környezete tökéletes ellentéte volt annak a környéknek, ahol Brent lakott. A megadott címen vidám zafírkék ház állt, tetőcserepeit fehérre és rubinvörösre festették. – Éppen úgy néz ki, mint egy művész lakhelye – jegyezte meg mosolyogva Laura. – Gondolom – mondta Brent. A lány, ügyet sem vetve a férfi morózus hangulatára, mélyet szippantott a virágillattal dús külvárosi levegőből. Egy hatalmas fekete, meg egy hasonlóan méretes barna kutya, nyelvüket lógatva, köszöntötték a látogatókat. – Óh, hát nem édesek? – Laura az egyik hatalmas házőrző felé nyújtotta a kezét. Brent hátrált egy lépést. – Karma! Chakra! – csattant Melody hangja a kerítés túloldalán. – Maradjatok nyugton! – Néhány pillanatnyi viaskodást csend követett. – Oké, bejöhettek. Laura körbenézett, amint belépett a kapun. Melody élénk lila kaftánban állt az udvar közepén, mindkét kezében egy-egy rottweiler nyakörvet tartotta. – Biztonságban vagyok? – Akkor igen, ha nem zavar, hogy esetleg halálra nyalogatnak. – Melody nevetve megrázta a fejét. – Roger tulajdonképpen házőrzőknek szánta ezt a két hatalmas csecsemőt. – Roger? – kérdezte Laura, miközben Brent is belépett a kapun. – A volt férjem. – Melody elengedte a kutyákat. Az egyikük Laurához, a másik Brenthez rohant és szagolgatni kezdték őket. – Nem akarta, hogy egyedül éljek. – Nem tudtam, hogy voltál már férjnél – mondta Laura, miközben finoman vakargatta az egyik rottweiler füle tövét. – Az egy elmúlt életemben történt – vonta meg a vállát Melody. A kutyák boldogan fogadták a simogatást.

JULIE ORTOLON

121

– Igazi házőrzők – nevetett Melody. – Óh, Melody, ő Brent – mutatta be Laura a férfit. – Brent, ő Melody Piper, különleges művész. – Nos, nem tudom, ez utóbbiból mennyi igaz –nevetett Melody, miközben határozottan megrázta a férfi kezét. — Örülök, hogy megismertelek. – Szintúgy. – Brent mosolya kedves volt és udvarias. – Gyertek be – mondta Melody, majd Karma és Chakra nyomában elindult a ház felé. – Körbevezetlek a házban, aztán mesélsz a reggeli interjúkról. – Úgy lesz – ígérte Laura, majd Brenthez fordult. –Jössz? A férfi gyanakvó pillantást vetett az épületre, majd követte a lányt. – A hálószobák a ház túlsó végében vannak. Én amolyan későn fekvő, de dél előtt soha nem ébredő típus vagyok. Úgyhogy a fürdőszoba egész délelőtt a tiéd lehet. A műtermem a garázsban van, a hálószobai ablakod közelében, de remélhetőleg tudsz majd aludni éjszakánként. – Éppen ekkor haladtak el a faburkolata konyha mellett. – A kávét magadnak kell elkészítened, lévén én csak gyógyteát iszom. – Ekkor értek Laura jövendő szobája elé. – Ez lesz a te felségterületed. Mint korábban is említettem, nincsenek fölösleges bútoraim, de ma estére behoztam neked egy matracot meg a régi hálózsákomat. – Ez tökéletes! – lelkendezett Laura. – Még soha nem volt olyan szobám, amit magam rendezhettem be. – Viccelsz! – nevetett Melody. – Sebaj, végigjárjuk az összes diszkontáruházat. Nos, akkor én megyek is, és bezárom a kutyákat a szobámba, amíg kipakolod a cuccaidat. Csönd borult a helyiségre, amint Melody és a kutyák kivonultak. Laura Brenthez fordult. – Nos? Mit gondolsz? – Nem is tudom... – Micsoda? – méltatlankodott a lány. – Úgy értettem, egy kicsit... szerény. És bútorozatlan. – Tudom. De ez csupán a nyárra kell. Utána, ha jól megy a munka, saját lakás után nézhetek. – Laura szomorúan vette tudomásul, hogy a férfi nem osztozik lelkesedésében.


122

Lassan visszasétáltak az autóhoz, ám amikor a lány az egyik bőröndjéért nyúlt, a férfi megállította. – Várj egy pillanatot. Laura ránézett, de Brent csak néhány perccel később volt képes folytatni mondanivalóját. – Költözz hozzám. – Micsoda? – Döbbent nevetés szakadt ki a lányból. – Szükséged van egy helyre, amíg találsz egy saját lakást, igazam van? Nos, lakhatnál velem. És mivel nem kell lakbért fizetned, csak azt az állást fogadod el, amelyik igazán kedvedre való. Az egész nyarat arra fordíthatod, hogy ismerkedj a várossal. – Aztán mi lesz? Kiköltözöm? – Nos, igen, gondolom. – Brent, én... – A hasára tette egyik kezét, hogy megpróbálja nyugtatni tomboló idegeit. Az ajánlat túlontúl csábító volt. – Nem költözhetek hozzád. – Miért nem? – Mert meghiúsítaná azt, amiért Houstonba jöttem. – Ugyan már. Csak vigyázhatnék rád, amíg megfelelő otthont találsz magadnak. – Vigyázhatnál rám? – Megdöbbenten bámult a férfira. – Nincs szükségem senki segítségére. Csakis egy kis szabadságra vágyom, hogy végre magammal törődhessek. Ezért nem akarok apám kötelességtudó lányából egyszerre a te kötelességtudó barátnőddé válni. Brent tekintete végtelen fájdalmat sugárzott. –Rendben van. – De ez nem jelenti azt, hogy találkozni sem akarok veled. – Ahogy gondolod. Laura a bőröndért nyúlt, de mindenekelőtt azt kívánta, bárcsak visszavonhatná meggondolatlan szavait. Amikor felfogta, min dühöng, egész teste megdermedt. Brentnek kellene bocsánatot kérnie, nem neki. Dühe ellenére Laura vette fel ismét a beszélgetés fonalát. – Találkozunk holnap? – Megmondtam, hogy hazaviszlek, nem? A lány magához ölelt egy kisebb csomagot. – Busszal is mehetek. – Jézusom. – Brent a lányra nézett. – Miért viselkedsz így? – Hogyan? – Hiszen a férfi viselkedik furcsán! – Csak mondd meg, hogy hányra jöjjek érted.

JULIE ORTOLON

123

– Kilencre – adta meg az időpontot Laura, bár nem volt benne biztos, hogy szórakoztató útja lesz, ha a férfi végig így viselkedik. – Rendben, kilenckor találkozunk. – Brent az órájára pillantott. – Most viszont ideje indulnom dolgozni. Vigyük be a cuccaidat. – Majd én. – Rendben, nos, akkor reggel látlak. – Gyors, személytelen puszit lehelt a lány homlokára, majd bevágódott a Porschéba és elrobogott. Laura hosszasan bámult az autó után, de képtelen volt eldönteni, hogy dühöt vagy fájdalmat érez inkább. Azt is szerette volna tudni, mi zajlik a férfi lelkében. De a fenébe is, nem akarta, hogy magatehetetlen szerencsétlenként kezeljék. – Szóval, szeretnéd elmondani, hogy mi volt a kinti jelenet? – kérdezte néhány órával később Melody, amikor Laura helyet foglalt a kávézóasztalnál. – Micsoda? – kérdezett vissza a lány, majd egy tál pattogatott kukoricával és a kávéjával egyensúlyozva csatlakozott földön ülő barátnőjéhez. – A vitátokra gondoltam – tisztázta a helyzetet Melody, miközben tengeri sót szórt a kukoricára. – Óh! – A kisvárosi lét megtanította Laurát arra, milyen nagy árat fizethet, ha a nem megfelelő embernek önti ki a szívét. De Melody nem tetszett pletykásnak. – Arra kért, hogy költözzek hozzá. – Óh! – Nemet mondtam. – Gondolom, nem hallja túl gyakran ezt a szót. Laura szeretett volna mondani valamit, de meggondolta magát. – Hadd halljam – biztatta Melody. – Semmi. – Ugyan már, Laura. Hiszen lakótársak vagyunk. Ez pedig egy igazi pizsamás buli. Szomorú mosoly jelent meg Laura arcán. — Ilyen bulin sem voltam még soha. – Most biztos viccelsz – csóválta a fejét Melody, majd az idősebb testvérek összetéveszthetetlen arckifejezését öltötte fel. – Az első szabály: Minden titkot és titkos fantáziát megosztunk egymással. A


124

második szabály: Nincs magnó, sem jegyzetelés és fiatalkorú fiútestvérek sem lehetnek jelen. És végül, de nem utolsósorban: Nem ítélkezünk ma, és nem szégyenkezünk holnap. Halljam hát! Laura megpróbálta összegyűjteni gondolatait. –Igazad lehet, hogy Brent nem hallja a nem szót túl gyakran. Nem azért, mert ellenállhatatlan, amiben egyébiránt egyetértünk, csak mert... Nem hiszem, hogy túl gyakran ad lehetőséget a visszautasításra. – Akkor nagyon akarhatta, hogy hozzá költözz. – Fogalmam sincs. – Karma a lány mellé telepedett, és Laura finom mozdulatokkal simogatni kezdte. – Azt hiszem, az ajánlata őt legalább annyira meglepte, mint engem. – Bánod, hogy visszautasítottad? – Tulajdonképpen – válaszolt mosolyogva – egészen büszke vagyok magamra. Régóta próbálom a nem szót beépíteni a szótáramba. Én csak... Csak azt szerettem volna, hogy ne okozzon fájdalmat. – Másoknak? Vagy neked? – Teljesen mindegy, nem? – Látod? – Melody heves gesztikulálásba kezdett. – Ez a baja azoknak, akiknek az aurájában túl sok a kék fény. – Micsoda? – kérdezte Laura nevetve. – Túlságosan önfeláldozó vagy, és másoknak élsz. Egyébként szép égszínkék aurád van, napfénysárga pöttyökkel. – Köszönöm. – Én ugyanakkor teljességgel narancssárga és zöld vagyok. – Melody a kaftánjára mutatott. – Lila ruhákban járok, hogy felszínre hozzam a szellemi csakrámat, de attól félek, túlságosan domináns a testi lényem. Imádom a finom kajákat, a forró szexet és a pihe-puha ágyakat. Laura megpróbálta elfojtani kitörni készülő nevetését. – Körülötted viszont nyoma sincs narancsszínű fénynek – folytatta Melody. – Legalábbis eddig nem volt, de a jelek szerint, a tegnap éjszaka igencsak forró lehetett. – Miből gondolod? – Apró, narancssárga pöttyök úszkálnak körülötted, mint szentjánosbogarak.

JULIE ORTOLON

125

– És? – érdeklődött lenyűgözve Laura. Melody néhány szem kukoricát dobott Chakra felé. – A narancssárga a szexuális csakrából ered. De benned nyoma sem volt ennek a színnek, amikor először találkoztunk. Ideje volt, hogy elszakadj Gregtől, különben a narancssárga utolsó szikráját is kiirtotta volna belőled. Laura pírba borult arccal fordult el barátnője kutató tekintete elől, és pillantása a faliórára tévedt. Brent híradója hamarosan kezdődik. – Zavarna, ha megnézném a híradót? – Jézusom, ennyire későre jár már? – Melody felkapta a távirányítót és szörfözni kezdett a csatornák között. – Gregről jut eszembe, az ő csakráit valóban nem ártana helyrerázni kissé. Laura grimaszolni kezdett. – Feltétlenül megemlítem neki, amikor legközelebb találkozom vele. – Hát azt szívesen végignézném. – Melody tekintete a távolba meredt. – Magam előtt látom, amint kisfiús arca elpirul és mogyorószínű szemei idegesen rángatózni kezdenek a cuki kis szemüvege alatt. – Remek memóriád van. – Alaposan megfigyelem az embereket. – A képernyőre mutatott. – Neki igazán izgalmas aurája van. Laura a tévét figyelte. A nyugodtan beszélő Brent annyira másnak tetszett, mint az a férfi, akivel néhány órája a járdán vitatkozott, vagy akinek a karjaiban az előző éjszakát töltötte. – Tényleg látod az emberek auráját? – kérdezte barátnőjétől Laura. – Személyesen könnyen megy, de a tévé képernyője megszűri a lényeget. – Mesélj Brent aurájáról – kérte Laura, akit még így is elbűvölt a férfi látványa. – Teljes és színes, mint egy szivárvány. De... van egy vörös szélű fekete pont a szív csakrája fölött. Ezt Beason's Ferryben vettem észre, amikor kirángatott téged a klubházból... – Nem rángatott ki. Melody mosolyogva folytatta. – Ma is jól láttam, ahogy belépett a kapun. Amikor kint beszélgettetek, a pont vörös széle izzani és remegni kezdett.


126

– Az mit jelent? – Nos, a fekete pont minden bizonnyal egy régi seb. A közelséged szemmel láthatóan megbolygatja ezt a sebet, de talán éppen erre van szükség a gyógyuláshoz. Megcsörrent a telefon, mielőtt Laura válaszolhatott volna. – Majd én fölveszem – mondta Melody, és elindult a konyha felé. A kutyák lihegve követték. –Téged keresnek – tért vissza alig néhány másodperccel később. – Dr. Velasquez. – Óh! – Laura ijedten felszökkent. – Az utolsó megbeszélésem. – Őrülten dobogó szívvel emelte füléhez a kagylót. – Igen! Megkaptam az állást! – Néhány perccel később Laura boldogan vetette magát barátnője karjaiba. – Azt hittem, egy ideig nem kapsz választ. – Úgy döntött, nem vár tovább. Azt akarja, hogy azonnal kezdjek. Már holnapután, ha lehetséges. Haza kell mennem az autómért és a maradék cuccaimért, aztán rohanhatok is vissza. – Szívesen segítek neked költözködni, a furgonomba rengeteg dolog belefér – ajánlotta Melody. –Komolyan gondolod? – Laura úgy érezte, hogy centiméterekkel a padló felett lebeg. Melody furgonjával elég egyetlen kört tenniük. – Az remek lenne. Ha nem bánod... Óh! Várj csak, fel kell hívnom Brentet, hogy elmondjam, nem kell értem jönnie holnap. Hány óra van? – Az órájára pillantott. – Még javában tart a híradó. Hagyok neki egy üzenetet, hogy hívjon vissza. Brent belezuhant a karosszékébe. Most, hogy vége a munkának, semmi nem vonhatta el a figyelmét Lauráról és arról, mennyire ostobán viselkedett délután. Miként kérhette meg, hogy költözzön hozzá? – Remek munka volt, Michaels – dicsérte meg Connie, miközben helyet foglalt a szemközti íróasztalnál. – Köszönöm – mondta a férfi, de keze már a telefonon volt. Számtalan üzenet várta, a legutolsó Laurától, miszerint fontos mondanivalója van, és hívja fel, amint lehet. A lány boldog hangja arra utalt, hogy remek hírt kapott.

JULIE ORTOLON

127

Melody vette fel a telefont. – Várj egy pillanatot, máris adom. – Brent! – Laura hangja éppen olyan izgatott volt, mint az üzenetben. – Találd ki, mi történt! Úgy döntöttél, hogy mégis hozzám költözöl, gondolta ösztönösen, majd higgadtan válaszolt. – Fogalmam sincs. – Megkaptam a munkát. Amelyiket szerettem volna. Dr. Velasqueznél, a gyermekorvosnál. A férfi gyomra görcsbe rándult. – Laura, nem hiszem, hogy jó ötlet azon a környéken dolgoznod. – Minden rendben lesz. – Eddig még az autódat sem kellett lezárnod soha. Hogyan fogsz tudni egy rakás apró részletre figyelni, hogy ne lopják el a kocsidat vagy zsebeljenek ki? – Majd hozzászokom. – A lány hangja meglepően határozottan csengett. – Ezt nem gondolhatod komolyan. – A fenébe is, úgy érezte, örökre megállna a szíve, ha Laurának bármi baja esne. – Miért nem várod meg, hogy hírt kapj a másik két interjúról is? – Mert ezt az állást akarom. – Miért csinálod ezt? – Brent idegesen túrt bele a hajába. – Mindig reménytelen ügyeket hajszolsz. Mikor fogsz végre magaddal is törődni? – Most is éppen ezt teszem. Brent észrevette, hogy többen élénk figyelemmel kísérik a beszélgetésüket. – Majd megbeszéljük holnap. – Tulajdonképpen, éppen ezért hívtalak. Nem kell értem jönnöd. Melodyval megyek vissza Beason's Ferrybe a dolgaimért. Hideg félelem mart a férfi szívébe. – Megmondtam, hogy hazaviszlek, és meg is teszem. – Tényleg nem szükséges. Melodynak van egy furgonja, és így nem kell többször fordulnunk. Brentet nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy Melody furgonja talán csak egy indok, hogy Laurának ne kelljen találkoznia vele. Ennyire elszúrta volna ma délután? – Ott vagy még? – kérdezte a lány. – Igen, itt vagyok.


128

Újabb csend következett. — Nos, csak ennyit akartam mondani – szólalt meg ismét Laura. – Rendben. Nézd, rengeteg tennivalóm van. – Értem. Akkor hagylak is dolgozni. – Laura... várj. Hívj fel, amikor ismét Houstonban vagy... ha akarsz velem beszélni. Rendben? – Hát persze. – A csönd egyre fájdalmasabbá vált. Brent határozottan markolta a kagylót. Szeretett volna belenyúlni a készülékbe, magához vonni a lányt, és olyan szorosan tartani, hogy soha ne hagyhassa el. Ezzel szemben úgy érezte, hogy Laura kisiklik a kezei közül. – Vezessetek óvatosan, rendben? – Rendben. – Laura rövid szünetet tartott. –Gondolom, találkozunk, miután visszajöttem. – Persze. – Brent szorosan behunyt szemekkel tette vissza a helyére a kagylót. Ostoba, ostoba, ostoba! – Michaels, minden rendben? – érdeklődött Connie. – Persze. Remekül vagyok. – Ha egy seggfej valaha is remekül lehet. Most legalább tudja, milyen lesz, amikor Laura végleg elhagyja – mintha valaki felnyitná a mellkasát és kitépné a szívét.

JULIE ORTOLON

129

16. Laura kifejezéstelen arccal bámult ki a furgon ablakán. Két nappal korábban, az apja és közte lezajlott vita ellenére még oly sok örömet ígért a virágos mező. Apja ellenőrzési vágya legalább érthető volt. Ezzel szemben Brent tökéletesen érthetetlenül viselkedett. Előbb bátorította, hogy vállalja fel az álmait, majd amikor ezt tette, úgy viselkedett, mint akit vérig sértettek. Pedig csakis azért rendezte újra az életét, hogy a közelében lehessen... Ez nem igazságos. Azért lépett, mert az rászorult már a változtatásra. Köszönetet kellene mondania a férfinak, hiszen rávette, hogy megtegye a szükséges lépést. – Hé, minden okés? – Melody aggódva pillantott felé. – Hmmm? – Bár későig maradtak fenn előző este, barátnője tökéletesen frissnek tetszett, ahogyan a szél belekapott vörös loknijaiba. – Minden rendben van. Csak fáradt vagyok egy kicsit. – Sajnálom. Gondolom, kicsit kirúgtunk a hámból tegnap este. – Nem, nagyon élveztem. Tényleg. – Laura hálája kifejezéséül Melody karjára tette a kezét. Sírni sem volt képes, miután Brenttel beszélt. Melody megértette, hogy képtelen beszélni róla, így végül a Halálos fegyver-sorozatot nézték végig. Amikor elhaladtak egy újabb kilométerkő mellett, Laura ráébredt, hogy nem Brent az egyetlen gondja. Az apjával is szembe kell néznie. – Melody, azt hiszem, nem ártana figyelmeztetnem téged. Az apám nem túl boldog attól, hogy Houstonba költözöm, és lehet, hogy kissé... morcos lesz ma. – Morcos? Hogy értve? – Természetesen nem fizikailag. Ő a lelkiismeretfurdalás–keltés nagymestere. Mire elindulunk, már nem is kell kinyitnod nekem az ajtót. Annyira magam alatt leszek, hogy kicsusszanok alatta.


130

– Az apámra emlékeztet – bólogatott szaporán Melody. – Óh? – Laura gondosan tanulmányozta újdonsült lakótársa profilját. Melody könnyedsége mély érzelmeket takart. – Aha – sóhajtott Melody. – Apám mindig tudta, hova szúrjon, hogy tartós belső kínt okozzon. – Tudta? – döbbent meg Laura a múlt idő használatán. – Már nem él? – Óh, dehogynem. Csupán két különböző világban élünk. Szó szerint és a szó átvitt értelmében is. – Laura értetlen pillantása láttán, Melody tovább magyarázott. – Apám az olajüzletben dolgozik, és élete nagy részét a tengerentúlon töltötte. Én a Közel-Keleten nőttem fel. Ott találkoztam Rogerrel is. – Rogerrel? Ő a volt férjed, ugye? – Aha. Roger Piper ezredes. – Gyengéden ejtette ki a férfi nevét. – Persze akkoriban még csak főhadnagy volt. Mi meg civilekként éltünk a bázison. – Izgalmas lehetett a Közel-Keleten felnőni –mondta Laura. – Első hallásra sokkal izgalmasabb, mint valójában. Különösen egy fiatal lány számára. Valahányszor kilépsz a bázisról, tetőtől talpig be kell bugyolálnod magad. És nemigen lehet mást csinálni, csak vásárolgatni. Halálra untam magam. Laura bólogatott. Melody beszámolója a kisvárosi életet juttatta eszébe. – Amikor tizenhat éves lettem, fölfedeztem a férfiakat. – Melody arcán pajkos mosoly villant. – Én, a butus kislány, akinek soha semmi nem sikerült, váratlanul bármely férfit meghódíthattam, csak azért, mert melleim nőttek. – Tudom, hogy mire gondolsz. – Szemei saját apró melleiről Melody tekintélyes kebleire vándoroltak. – Bár nyilván nem pontosan. – Hé. Ahogyan a férfiaknak szoktuk mondani: a minőség számít, nem a mennyiség. És különben is, mindenkinek megvan a maga keresztje. Laura fölnevetett, Melody viszont sóhajtva rázta meg a fejét. – Tudod, fogalmam sincs róla, miért éppen Roger lett az első komoly célpontom. Jóval idősebb volt, mint én, s nem is a legjóképűbb férfi a

JULIE ORTOLON

131

bázison. És úgy kezelt, mint egy problémás gyereket, különösen, amikor megpróbáltam elcsábítani. – Gondoltam, emberedre találtál. – Aha. De sajnos teherbe is estem. Egy rövid oldalpillantást követően Laura gondosan titkolta döbbenetét. Egykori iskolatársainak többsége is hamar hasonló helyzetben találta magát. Bármennyire szerette is a gyermekeket, nem cserélt volna velük. – Azt vártam, hogy Roger is megrémül, mint én – folytatta Melody. – Ha így is történt, nem mutatta. Ehelyett azonnal az apámhoz rohant, és megkérte a kezemet. Soha nem felejtem el, ahogy az őrjöngő apám előtt állt és magára vállalta a felelősséget a történtekért. Mikor apám ellenem fordult, Roger valósággal kikelt magából. Azt hiszem, ekkor szerettem belé. – És a gyerek? Melody egy pillanatra sem vette le tekintetét az útról. – Elvesztettem. És soha többé nem estem teherbe. – Óh, Melody. Annyira sajnálom. – Ja, én is. – Melody arcán rosszul sikerült álmosoly suhant át. – Tudod, néha úgy érzem, hogy így volt rendjén. Akartam a gyereket, de az igazság az, hogy érzelmileg nem voltam érett az anyaságra. Laura lenyelte a torkában formálódó gombócot. – Meddig voltatok házasok? – Húsz évig. Lassan négy éve váltunk el. Ami azt jelenti, hogy átléptem a negyedik ikszét. – Negyven év nem kor – mondta Laura. Melody fölnevetett. Fiatalosnak tetszett a nyári napsütésben. – Igazad van. Csak ebben a korban az emberek többsége azon töpreng, hogy miből iskoláztassa a gyermekeit, én meg azon morfondírozok, hogy vajon miről is szól az élet. – Tudom, hogyan érzel – sóhajtott Laura. – Elhiszem. De rád még nagyon sok minden vár. – Nem vagyok én abban olyan biztos – mondta mosolyogva Laura. Csodálatraméltónak tartotta Melody különleges bölcsességét. – Mi történt Rogerrel?


132

– Nos, most értünk vissza a lelkifurdaláshoz. Képtelen voltam együtt élni a tudattal, hogy csapdába csaltam a szegény embert, és feleség helyett sokkal inkább egy lánygyermeket kapott. Tudom, hogy szeretett, bizonyos értelemben még ma is szeret. Megpróbáltam tehát háziasszonyt játszani, de annak gyűlöltem minden pillanatát. Ez megtanított rá, hogy bármennyire szeretnél is örömet szerezni valakinek, csak akkor fog sikerülni, ha őszintén próbálkozol. – Mit csináltál? – kérdezte Laura. – Művész lett belőlem. Bármennyire ironikus is, éppen Roger biztatott, hogy kezdjek el festeni, ezáltal növelve az önbizalmamat. Ő persze hobbiként gondolt rá, nem karrierként. De a legelső rajzórám napján végre rátaláltam önmagámra. És minél többet tanultam meg önmagamról, annál tisztábban láttam, hogy nem illik hozzám a rám akasztott szerep. Laura homlokráncolva gondolt saját szerepére dr. Morgan lányaként és a város jótevőjeként. – A kérdés csak az volt, hogy miként hagyhatnám el Rogert? – folytatta Melody. – Úgy értem, ez a férfi támogatott és segített egész életemben. Sokkal inkább apám volt, mint az igazi. És amint először ráemelem a tekintetem a világra, máris el akarom hagyni? Ez volt csak az igazi lelki tusa. – Mit tettél végül? – Tusakodtam magammal még néhány évig, amíg mindkettőnk számára pokollá vált a kapcsolatunk. Ekkor jöttem rá, hogy egyikünknek sem teszek jót. – És? – És... végre összeszedtem a bátorságomat és elmondtam neki, hogy miként érzek. Sokat sírtunk és örök szerelmet ígértünk egymásnak, majd segített keresnem egy lakást, még ki is festette nekem, s nekem ajándékozta a kutyákat. Aztán egy évvel később, egyik napról a másikra elvette egyik volt katonacimborája özvegyét. Laura szemei kikerekedtek Melody heves beszámolója hallatán. – Féltékeny voltál?

JULIE ORTOLON

133

– Megdöbbentem! Az a nő borzasztóan unalmas. Megőrjíti szegény Rogert, az én drága volt uram viszont eltökélt lélekmentő. Gyűlölöm beismerni, de valójában tökéletes párt alkotnak. – De azért egy kicsit féltékeny vagy. – Nem, valójában dühös vagyok. – Miért? – Gondolj csak bele. – Melody a magasba emelte egyik kezét. – Évekig készültem a szakításra, csak azért, hogy kiderüljön, ez volt a legjobb dolog, ami valaha is történt Rogerrel. Ok nélkül kínoztam magam. Laura azon töprengett, vajon mennyi vonatkozik Melody szavaiból saját kapcsolatára az apjával? Lehet, hogy néha valóban meg kell bántanod az embereket, ha igazán jót akarsz nekik? Nem volt meggyőződve, hogy tetszik neki az ötlet, de legalább akadt elmélkednivalója az út hátralevő részére. Amikor megérkeztek, Melody a ház mögött, Laura autója mellé parkolta le a furgont. Laura megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy apja nincs otthon. – Legalább nyugodtan pakolhatunk – szólt oda Melodynak, miközben a hátsó bejárat felé lépkedtek. Az ajtót zárva találta. – Ez furcsa – mormolta. – Napközben soha nem zárjuk be. Táskájában ritkán használt kulcsa után kutatott, ám a kulcs nem illett a zárba. – Mi a gond? – érdeklődött Melody. – Nem tudom. Talán berozsdásodott a zár. – Furcsa érzés fészkelte be magát a gyomrába, miközben lehajolt, hogy megvizsgálja a zárat. Vadonatúj volt. A függöny résein keresztül egy mozgó alakra lett figyelmes. – Clarice? – Kopogtatott és csöndben várta, hogy a nő felé forduljon. – Óh, Miss Laura Beth. – Clarice szemei megteltek könnyel, amíg a zárral babrált. – Annyira sajnálom. – Micsoda? Mi történt? – Belépett, hogy megnyugtassa az asszonyt. – Apával van gond? Beteg? – Nem, bár azt kívánom, bárcsak az lenne. Én magam szeretném bedugni egy kórházba.


134

– Micsoda?! Clarice, mi történt? – Ó cseréltette ki a zárat. És szavamat vette, hogy zárva tartom, amíg Miss Laura Beth visszajön. – Ismét könnyek gyülekeztek az asszony szemében. – És mást is meg kellett tennem. Kisasszony, mindene be van csomagolva. – Clarice ajka megremegett. – Sajnálom, de ha nem tettem volna meg, mindent kiszór az udvarra. – Az én dolgaimat? – suttogta Laura. Melodyval a sarkában kettesével szedve a lépcsőfokokat felrohant a szobájába. A helyiséget kartondobozok borították. A függönyöket és az ágytakarót is elcsomagolták. A ruhásszekrényben csupaszon lógtak a vállfák. Az íróasztal fiókjai is üresek tátongtak. Bár tudta, hogy Clarice csomagolta el a dolgait, mély fájdalmat okozott neki magánéletének durva megsértése. – Nem érteni – suttogta, miközben tekintetét egy üres fiókra szegezte. – Hogyan tehetett ilyet? – Azt mondta... – kezdte bizonytalanul Clarice. – Azt mondta, ha nem tesz le erről az őrültségről, ide nem teheti be soha többé a lábát, és semmit nem hajlandó eltűrni a környezetében, ami Miss Laura Beth-re emlékezteti. – Valóban? Valóban? – Laura lelkiismereti válsága egyetlen pillanat alatt semmivé foszlott. Körbenézett és pontosan értette a jelenet lényegét: kiszámított lépés volt, hogy meggondolja magát, hazarohanjon, és apja bocsánatáért esedezzen. – Nos, Clarice – mondta halálos nyugalommal –megmondhatod az apámnak, hogy ketten játsszák ezt a meccset. A bejárónő zavarodottan nézett rá. – Bocsánat, kisasszony? – Jól hallottál. Mondd meg dr. Morgannak, hogy tudja, hol keressen, ha kíváncsi a lányára. – Melodyhoz fordult. – Segítenél bepakolni a dobozokat? Barátnője kérdő pillantást vetett rá, majd megértően bólintott. – Örömmel. – Clarice, ha nincs más dolgod, készítenél nekünk egy kis jeges teát? Alaposan meg fogunk szomjazni, mire az összes dobozt felrakodjuk.

JULIE ORTOLON

135

Clarice döbbenten konstatálta, hogy a lányról lepattan apja célzatos gonoszsága, majd mosolyogva nézett Laurára. – Meglesz, kisasszony. A bejárónő megfordult, s nagyobb lendülettel hagyta el a helyiséget, mint bármikor korábban. A furgon hamar megtelt a méretes dobozokkal. – Hány van még? – érdeklődött Melody amikor Laura újabb adaggal a karjain lépett ki a házból. – Már csak két doboz. – Indult is volna vissza a házba, de egy parkoló autó motorjának zümmögése megállásra kényszerítette. Egyszerre töltötte el a szívét remény és félelem, hogy talán az apja meggondolta magát és hazajött, hogy személyesen intézzék el ezt az ügyet. A ház elé kanyarodott kék Chryslerből azonban Greg szállt ki. – Ki az? – dugta ki a fejét Melody a furgon rejtekéből. – Óh, ő. Már csak rá volt szükségünk. – Szia, Greg. – Laura jól érzékelhető türelmetlenséggel köszöntötte a férfit. – Laura Beth. – Greg aggódó arccal sietett a lány felé. – Clarice hívott és mondta, hogy itt vagy. A férfi szorosan a karjaiba zárta, Laurának viszont vissza kellett fognia magát, hogy ne Gregen töltse ki apja iránt érzett dühét. – Sajnálom, édesem – suttogta a hajába a férfi. – Alig tudom elhinni, hogy apád képes volt így viselkedni. – Nekem nem olyan nehéz elhinnem. – Sejtem. Makacs, öreg kecske. – Hátrált egy lépést, hogy alaposabban tanulmányozhassa a lány arcát. – Akarod, hogy beszéljek vele? – Nem, nem akarom, hogy beszélj vele. – Érthetetlen tekintettel nézett a férfira. – Képes vagyok rá magam is. – Persze, de ha megértené, hogy csak egy ideire költözöl Houstonba, nem lenne annyira dühös. – Greg... Hányszor kell még elmondanom, hogy ez a költözés nem csupán egy időre szól. Csak az szól rövidtávra, hogy Melodynál lakom. – Ez a másik dolog. – Greg kihúzta magát. – Képtelen vagyok elhinni, hogy együtt fogsz lakni azzal... azzal a...


136

– Szióka – köszönt rá vidáman Melody a férfira. – Segíteni is fogsz, vagy csak ácsorogsz egyhelyben? Greg elvörösödött arccal fordult a furgon felé. –Hát te meg mit keresel itt? – Segítek Laurának költözni. – Melody kiugrott az autóból, és csípőre tett kézzel Lauráék mellé lépett. – Szerinted mit csinálok? Greg végigfuttatta tekintetét a nő lila topján és szűk nadrágján. – Igen, de... te... – Összeszedte magát. – Ha nem bánod, ez egy magánbeszélgetés. – Ahogy tetszik. – Melody megvonta a vállát és lehajolt egy újabb dobozért. Greg szemei kitágultak a nő szépívű domborulatai láttán. – Tegyetek úgy, mintha itt sem lennék. – Laura Beth. – Közelebb lépett a lányhoz és halkan szólalt meg. – Bemehetnénk beszélni? Laura tiltakozni készült, végül azonban csak megvonta a vállát. – Rendben. Miért is ne? Segíthetsz lehozni az utolsó két dobozt. – Szeretett volna minél hamarabb túlesni a beszélgetésen. – Képtelen vagyok elhinni, hogy együtt fogsz élni azzal a hippivel – mormolta Greg, miközben szaporán szedte a lépcsőfokokat. Ennyi kellett! Laura a férfi elé pördült. – Melody Piper egyike a legkedvesebb, legőszintébb embereknek, akiket valaha ismertem. És örülnék, ha te és mindenki más végre rám bízná, hogy megválogassam a barátaimat. A férfi megdöbbent Laura heves reakcióján. Nos, rendben van! – Nem kell mellre szívnod – magyarázkodott Greg. – Csak arra gondoltam, hogy nehezen tudlak titeket elképzelni egy fedél alatt. Ez minden. Annyira... mások vagytok. – És akkor mi van? – követelte a lány a választ. – A barátság nem a hasonlóságon múlik. Greg, nézz csak ránk. A felszínen mi ketten egyformák vagyunk. Mindketten kelet-texasi kisvárosi német családokból származunk, de az igazán fontos kérdésekben soha nem jutunk dűlőre. – Ez nem igaz... – De igen, Greg – állította a lány, miközben beléptek egykori hálószobájába. – Te például prűd vagy.

JULIE ORTOLON

137

A férfi visszahőkölt. – Nem vagyok. – Akkor miért leszel céklavörös, valahányszor ránézel Melodyra? Ezúttal minden szín kifutott Greg arcából. – Én... én nem leszek céklavörös. – Persze. Hogyne. – Laura felkapta a dobozokat. – Ha engem kérdezel, téged mindig zavarba hozott a szex témája. – Elnézésedet kérem. – Kezdett visszatérni a szín a férfi arcába. – Azért nem erőltettem a kapcsolatunk fizikai részét, mert annál sokkal mélyebben tisztellek. – Tisztelet! – Laura arra gondolt, milyen sokáig tartott, hogy eljussanak az első csókig. – Greg, hallottad valaha a kifejezést: Úrinő a szalonban, szajha a hálóban? Nos, ez mindkét irányba igaz. A nők nem szeretik, ha egy férfi mindig úriemberként viselkedik. Greg meghátrált, mint aki éppen rálelt a megvilágosodás ösvényére. – Azt akarod mondani... hogy azért mész el, mert nem vagyok lepedőakrobata? Édes Istenem, Laura Beth, a szerelem nem csupán a szexről szól. – Talán így van. – A lány megrázta a fejét. – De te úgy viselkedsz, mintha a két dolognak köze sem lenne egymáshoz. – Hát igaz, ugye? Azért mentél Houstonba, hogy Brent Michaelsszel lehess, ahogy mindenki állítja. Valóra vált tehát az apja jóslata; az emberek a háta mögött sugdolóznak. – Számtalan oka van annak, hogy elköltözöm Beason's Ferryből. – Tagadod, hogy Brent Michaels az okok egyike? A lány nem válaszolt. A kapcsolatuk Brenttel senkire nem tartozik. – Rendben van – szólalt meg végül Greg. – Ezt elfogadom. – Mit fogadsz el? – A férfi hirtelen gyanúsan csöndessé vált. – Elfogadom, hogy szükséged van... arra. –Greg idegesen tördelte a kezeit. – Mire? – Nos, ez semmiben nem különbözik attól, amit a többségünk az egyetemi években él át. Te viszont soha nem éltél kollégiumban, nem volt lehetőséged, hogy kiéld magadból a... – Mit?


138

– Csak azt mondom – a lányhoz lépett és tenyerébe zárta Laura kezeit –, hogy megértem. Laura nem akart hinni a füleinek, megbabonázva bámulta a férfit. – Mit értesz meg? – Hogy szükséged van erre, mielőtt megállapodsz. – A mellkasára helyezte a lány kezeit. – És akarom, hogy tudd... hogy hajlandó vagyok várni rád. – Tisztázzuk a dolgot. Azt hiszed, hogy rövid, de buja viszonyra vágyom Brent Michaelsszel, és ez téged nem is zavar, ha utána visszajövök Beason's Ferrybe, hogy a kötelességtudó asszonykád legyek? – Már nem a sötét középkorban élünk. Ma a társadalom már elfogadja, hogy a nőknek éppen olyan szükségleteik vannak, mint a férfiaknak. És te igen zárt életet éltél eddig. Azt hiszem, bölcsebb kiélned magad, mielőtt összeházasodunk. Laura képtelen volt eldönteni, hogy dühöngjön vagy nevessen. Ha lenne is még egy esélye a kapcsolatuknak, képes egy őszintén szerető férfi arra, amit Greg felajánlott? A lány tudta, hogy nem. Az ilyenfajta elfogadás és megértés mindig fájdalommal jár. Ami azt jelenti, hogy Greg nem szereti őt. Nem mondaná ezt, ha őszintén szeretné. Hónapok óta próbál finoman szakítani vele, pedig a férfi nem is szereti! – Ezt nem hiszem el! – Mit? Laura széles mozdulatot tett a karjaival. – Arra áldoztam az eddigi életemet, hogy megkönnyítsem mások életét. Még akkor is, ha ez fájdalmat okozott nekem. Ha minden rendben volt, kit érdekelt a kedves, érzékeny Laura Beth?. A férfi szemeibe nézett. – Nos, Greg, tudod mit? Belefáradtam abba, hogy elrohan mellettem az élet. Egy egész virágos mező vár rám, és én úgy tervezem, hogy minden virágot összegyűjtők. Te pedig várj rám. Amíg csak akarsz. – De mondok neked valamit – folytatta Laura, miközben finoman lenyomta az ágyra a férfit. –Amíg te itt lassan megőszülsz, én habzsolni fogom az életet, bármi legyen is az eredménye. Ezzel felkapta a dobozokat és kivonult a szobából.

JULIE ORTOLON

139

17. Amíg Laura távol volt, Brent úgy döntött, bocsánatot kér lehetetlen viselkedéséért, amint a lány visszatér Houstonba. Még mindig nem ismerte viselkedése okát, de úgy döntött, inkább nem is kutatja azt. A terve azonban dugába dőlt, amikor immár két napja egyetlen szót sem hallott a lány felől. Zavarodottsága dühvé alakult át a harmadik napon. Egyetlen nézeteltérés miatt Laura úgy döntött, hogy véget vet a kapcsolatuknak? Ha így van, legyen átkozott, ha felhívja. Laura megígérte, hogy hívni fogja, és Brent úgy döntött, ragaszkodik a megállapodásukhoz. Női társaságot könnyedén találhatott volna magának, de a rámenős hirdetési munkatárs túlságosan is kihívó volt az ő ízlésének, a konkurens csatorna bemondónője iránt viszont még barátságnál is kevesebbet érzett. Nem úgy, mint Laura iránt. Hétvégére több forgatókönyvet is kigondolt arra az esetre, ha Laura végül úgy dönt, felemeli a telefont. Először is, elmondja neki, hogy halálra aggódta magát miatta, hiszen akár holtan is heverhetett volna az út mentén. Valójában ez meg sem fordult a fejében, de ezzel rákényszerítené a lányt a bocsánatkérésre. Vasárnap estére úgy döntött, nem bocsát meg azonnal neki, amikor bocsánatot kér. Ekkor már az is megfordult a fejében, hogy talán tényleg baleset érte Laurát. Hétfőn és kedden képtelen volt a munkájára összpontosítani. Lelki szemei előtt a lány gipszbe tekert teste jelent meg, amint egy kórházi ágyon fekszik, miközben senkinek nem jut eszébe őt értesíteni. Vagy talán úgy döntött, hogy mégsem költözik Houstonba, és inkább a szemüveges, szőke rakás szerencsétlenség felesége lesz?


140

Csütörtök este már annyira feszült volt, hogy nem is érdekelte, ha a lány esetleg úgy döntött, mással nevel fel egy fél tucat gyermeket Beason's Ferryben. Csak telefonálna. Éberen feküdt az ágyában, átizzadt lepedője a testéhez ragadt, és azt kívánta, bárcsak tudna imádkozni. Abban a pillanatban bármit megígért volna Istennek, ha tudja, hogy Laura biztonságban van. Amikor a hajnal elsősugarai belestek a szobájába, tudta, hogy ez így nem mehet tovább. Meg kell bizonyosodnia, hogy minden rendben van a lánnyal, még ha Laura soha többé nem is akar találkozni vele. Ráadásul hiányzott is neki. Most már azt is tudta, hogy az elmúlt években mindvégig hiányzott neki a lány. Laura felbukkanása ráébresztette, hogy széles ismeretségi köre dacára nincsenek barátai. Éppen olyan magányos, mint gyermekkorában volt. És ezt képtelen továbbra is elviselni. Laura elfordította tekintetét számítógépe képernyőjéről, amikor Cathy dr. Velasquez asszisztense belépett a szobájába. – Végeztél mára? – érdeklődött a nőtől. – A betegekkel legalábbis – mondta Cathy, miközben a szekrényéhez sétált, hogy átöltözzön. Az orvos pénteken csak délig fogadta a pácienseket, így ezeken a napokon a nővérek megajándékozhatták magukat egy hosszú, kiadós ebéddel. – Esküszöm, hogy nem mindig ennyire túlfeszített itt a munka, mint ezen a héten volt. Csak szerettünk volna már a legelején betörni téged. – Hát az sikerült – kuncogott Laura, miközben arra gondolt, mennyire nehéz hét áll mögötte. De így legalább naponta csak néhány százszor gondolt Brentre. Próbálta megérteni, mi történt közöttük. Képtelen volt elhinni, hogy kapcsolatuk véget ért, mielőtt igazán elkezdődött volna. És mindez egyetlen vita miatt. Mire is gondolhatott volna, miután teltek a napok, és Brent nem jelentkezett? – Ez aztán nem semmi – kiáltott fel Cathy Laura háta mögött. A nővér a parkolóra néző ablaknál állt. – Margarita! – kiáltott át a szomszédos helyiségbe a másik nővérnek. – Ezt látnod kell.

JULIE ORTOLON

141

– Papacito! – lépett Margarita az ablakhoz. – Ez aztán a gyönyörűség. Laura értetlen pillantást vetett a kolleganőire. – Diós mio! – Margarita lábujjhegyre emelkedett, hogy jobban láthassa a „gyönyörűséget". – Azt hiszem, idejön. – Ugyan már! – Cathy próbált a másik nő elé tolakodni. – Miért jönne be egy ilyen helyre? – Fogalmam sincs – ismerte be Margarita. – De ha mégis idejön, muszáj lesz megmérnem a hőmérsékletét. – Én jobban szeretném, ha tőlem menne fel a láza. Laura lassan felfogta a beszélgetés lényegét. Két kolleganője igen jól szórakoztatta. Bárkivel képesek voltak hosszasan elcsacsogni, de egész lényük megzavarodott, ha egy jóképű pasi bukkant fel a láthatáron. Imádatuk legújabb tárgya nyilván eltűnt kutakodó szemeik elől, mert csalódottan fordultak vissza az ablakból. – Nos, Laura, jössz velünk ebédelni? – érdeklődött Cathy. – Nem, túl sok papírmunka vár még rám. De talán hozhatnátok nekem valamit. – Én biztosan nem, dr. V ugyanis elengedett ma délutánra – mondta Margarita. – Na, Laura, gyere el! Laura szája ösztönösen nemet formázott. De akkor vajon mire való a szabadsága? Nem arra, hogy bármit megtehessen, bárkivel, bármikor? – Azt hiszem, csatlakozom hozzátok – jelentette be végül mosolyogva. Mielőtt Margarita válaszolhatott volna, Tina, a recepciós dugta be a fejét az ajtón. Tágra nyíltak a szemei, suttogása pedig kissé színpadiasra sikeredett. – Laura! – Igen, Tina. Mi történt? – Itt van egy férfi, aki veled szeretne beszélni. Cathy és Margarita élénk beszélgetése azonnal abbamaradt. – Megadta a nevét? – Nem kellett – mondta Tina. – Megismertem az esti hírekből. Az a Michael valaki. Laura szíve kihagyott egy ütemet. Vajon békülni jött Brent vagy azért, hogy hivatalosan is lezárja a kapcsolatukat? – Mondd neki, hogy azonnal ott vagyok – szólalt meg fakó hangon.


142

Hosszas, tettetett nyugalommal matatott az asztalán, majd elindult a recepció felé. A férfi a gyerekjátékokkal és apró műanyag bútorokkal telezsúfolt szoba közepén állt. Arca egyszerre volt feszült és ellenállhatatlanul férfias. Véleménye a lány munkahelyéről azonban láthatóan mit sem változott. – Szia, Brent – köszönt nyugodt hangon Laura. A férfi felkapta a fejét. Boldog megkönnyebbülés áradt szét a vonásain. Tekintete érdeklődve vándorolt a lány rövid szoknyája és új cipói között. – Éppen... éppen a környéken jártam. Aggódó tekintete láttán a lány tudta, hogy Brent hazudik. Brent Michael Zartlich volt a legkiszámíthatatlanabb ember, akit valaha ismert. Dühösnek kellene lennie rá, amiért nem telefonált – futott át Laura agyán. – Valóban? – Tulajdonképpen az a helyzet, hogy gyönyörű nap van, és kedvem támadt egy piknikhez. Tudtam, hogy ma délben zártok és gondoltam, rábeszéllek, csatlakozz hozzám. Egy férfi mégsem piknikezhet egyedül. – Miközben Bent közelebb lépett hozzá, Laura a magányosság összetéveszthetetlen jeleit fedezte fel a szemeiben. – Csatlakozol hozzám? A férfi illata boldog emlékeket idézett fel a lányban. Pontosan emlékezett Brent kezeinek simogatására, ajkának érintésére. – Ebédelj velem, Laura. – A lágy szavak remekül hatottak az érzelmeire. A férfi túlságosan is hamar levette a lábáról. Vajon túlél-e a szíve egy újabb csalódást? – Nem lehet. Tényleg. A rendelés valóban befejeződik délben, de ez nem jelenti azt, hogy szabad a délutánom. Ráadásul megígértem a nővéreknek, hogy velük ebédelek. – A fenébe, Laura – szólalt meg Cathy a háta mögött. – Dr. V nem bánja, ha hosszasan ebédelünk, hozzánk pedig bármikor csatlakozhatsz. – Látod, mégiscsak szabad vagy – mondta Brent. – Nem is tudom. – Ha valóban érdekli a férfit, miért nem telefonált? – Értem. – Amikor ismét ránézett, Brent arcán nyoma sem volt fölényességnek. Lehet, hogy a férfi is éppen annyira zavarodott, mint ó?

JULIE ORTOLON

143

– Csak arra gondoltam... A francba is, Laura, ebédelj velem. Csak most az egyszer. Én... Mondanom kell neked néhány dolgot. Négyszemközt. Ha nem hangsúlyozta volna ki annyira, hogy kell, talán sikerült volna Laurának ellenállnia. – Rendben. Egy feltétellel. – Oké. Hadd halljam. – Ismét játékosan hódító mosoly jelent meg az arcán. – Én vezetek. – Azt akarod, hogy hagyjam ezen a környéken az autómat? – Hitetlenkedő tekintete láttán Laura nevetni kezdett. – Dehogy, butuska. Úgy értettem, hogy én vezetem a te autódat. Brent tágra nyílt szemekkel bámult a lányra, majd beleegyezően bólintott. – Rendben. Brent megdöbbenve látta, milyen kényelmes nyugalommal vezeti a lány a sportautót. Határozottsága, ahogyan a gázpedált nyomta, különösen lenyűgözte a férfit. Pokolian vonzó volt, ahogy egyik kezét a kormányon, a másikat pedig a sebességváltón tartotta, miközben szőke hajába belekapott a szél. – Ez csodálatos – lelkendezett a lány, amikor elérték útjuk célpontját és a szendvicseket kipakolták egy takaróra a selymes fűvel borított folyóparton. – Igen, úgy gondoltam... – Brent éppen időben emelte fel a fejét, hogy lássa, amint Laura leveszi a kabátkáját. – Úgy gondoltam, hogy tetszene. Miután kényelembe helyezték magukat egy hatalmas tölgyfa árnyékában, falatozni kezdtek. Brent látta, hogy a lány jobbára csak játszadozik a szendvicsével. Nem érezhetik jól magukat együtt, amíg nem tisztázzák a félreértéseket. – Laura, miért nem hívtál, amikor visszaértél Houstonba? – Micsoda? A férfi szerette volna azt mondani, hogy felejtsék el az egész elmúlt hetet, és úgy folytassák, mintha aznap reggel ébredtek volna egymás


144

karjaiban. Ehelyett azonban határozott pillantással nézett a lányra. – Miért nem hívtál fel, amikor visszajöttél Beason's Ferryból? – Brent... – Laura keserűen felnevetett. – Arra vártam, hogy te hívj engem. – De hiszen telefonon megegyeztünk, hogy hívsz, amikor visszajössz. – Nem, ilyesmiről szó sem volt. Csak annyit mondtunk, hogy beszélünk, amikor ismét Houstonban vagyok. Nem így történt? – Nem. – A férfi mellkasában lassan engedni kezdett a szorítás. – Megkértelek, hogy hívj, ha beszélni akarsz. így amikor nem hívtál, arra gondoltam... – Tökéletes idiótának érezte magát. Naná, hogy Laura arra várt, hogy ő hívja. A lány soha nem hívna fel egy férfit. – Óh. Sajnálom. – Laura elsuttogott szavai pontosan fejezték ki sajnálatát. – Gondolom, dühös voltam és nemigen figyeltem rád. – Azt hiszem, ezt inkább nekem kellene mondanom, mármint a sajnálom részt. Laura, én... – Ne kérj bocsánatot. – Elhúzódott, amikor a férfi megpróbálta magához vonni. – Édes Istenem, ezt képtelen vagyok elhinni. – Szomorú nevetés szakadt fel belőle. – Egész idő alatt azt hittem, hogy nem akarsz soha többé látni. – Egyetlen pillanatig sem akartam, hogy ezt gondold. – Csak ekkor értette meg, mennyire pocsék lehetett Laura előző hete. – Telefonálnom kellett volna. Sajnálom. – Rendben van. Talán éppen így kellett lennie. – Óh? – Azok után, ami otthon történt, bőven volt min gondolkodnom az elmúlt napokban. Fontos volt, hogy egyedül lehessek. – Gondolom, apád ezúttal sem tagadta meg önmagát. – Így is mondhatjuk. Ám ezúttal egészen új oldaláról mutatkozott be. Már nem próbált maga mellett tartani. Éppen ellenkezőleg, végérvényesen levette rólam a kezét. – Hogy érted? A lány mesélni kezdett, de nem fordult a férfi felé. – Ez nem lehet igaz – mondta Brent, amikor Laura a beszámolója végére ért. Sohasem tartotta különösen intelligensnek a lány apjának

JULIE ORTOLON

145

viselkedését, de nem gondolta, hogy a férfi ennyire kegyetlen. –Mit mondott neked? – Semmit. Nem is volt otthon. De az üzenete így is világos volt, mint a napfény. Vagy hazaköltözöm, vagy nem vagyok többé a lánya. – Az az önző seggfej. – Brent ökölbe szorította kezeit. – Tudom, hogy annak tűnik – sóhajtott a lány. –De vannak dolgok vele kapcsolatban, amiket nem értesz. – Nincs mentség arra, hogy téged így kezel, Laura. Soha nem is volt. A lány szomorú mosolya összetörte a férfi szívét. – Még a szeretet sem? – Ez nem szeretet. Egyszerű uralkodási kényszer. – Csak szeretne megvédeni engem. – Mitől? A felnőtté válástól? A lány szemei a távolba meredtek. – Attól a világtól, amely megölte az embert, akit a legjobban szeretett. Brent döbbenten hallgatta. – Emlékszel az anyámra? – kérdezte a lány néhány percnyi csöndet követően. – Nem igazán. Sok mindent beszéltek róla, de én soha nem hittem a pletykáknak. Annyira gyönyörű és nemes volt. Beason's Ferry legtiszteletreméltóbb polgárának tökéletes felesége. – Tényleg az volt, de ez nem jelenti azt, hogy a pletykák nem voltak igazak. Valójában Beason's Ferry lakói az igazság felét sem ismerték. Még egy kisvárosban is lehet titokban tartani dolgokat. A ház, amelyben felnőttem, tele volt titkokkal. Laura annyira törékenynek tetszett, hogy Brent attól félt, összeroskadna a legfinomabb érintéstől is. – Szeretnél mesélni róla? A lány sokáig nem szólalt meg, a férfi pedig tisztában volt vele, hogy ezeket a gondolatokat Laura még soha senkivel nem osztotta meg. – Azt hiszem, anyámat gyermekkorában... zaklatták... szexuálisan. Az apja. Brentnek nehezére esett nyugodtnak maradnia. Bántotta, hogy ilyen szörnyűség tolakodott be a lány életébe. – Szerintem, ezért élt annyira önromboló életet. Bármennyire szerette is az apám. úgy érezte, nem érdemli meg a szeretetét.


146

Brent csöndesen hallgatta a lány szavait. – A houstoni kórházban találkoztak, amikor apám ott dolgozott. Anyámat akkor rúgták ki a főiskoláról, és hazafelé tartott. A szülei, a nagyszüleim egy farmon élnek, Houstontól északra. Nem igazán ismerem őket. Apám soha nem engedte őket a közelembe. – Bölcs döntés – mondta Brent, nyugalmat erőltetve magára. – A szüleim akkor találkoztak, amikor anyámat behozták a kórházba. Megverték. – Az apja? – Nem, valami férfi. Szerintem a nevét sem tudta. Egy bárban találkoztak. Apám látta el, majd útjára engedte. Egy hét múlva kábítószer-túladagolás miatt került vissza a kórházba. Laura sóhajtva idézte fel a régi emlékeket. – Mindig törött szárnyú, gyönyörű madárként gondoltam rá. Apa soha nem tudott ellenállni a gyógyítás kényszerének. Mindent megtett, hogy megmentse az anyámat. – Gondolom, nem sikerült neki. – Egy ideig minden rendben ment. Miután összeházasodtak és Beason's Ferrybe költöztek, sokkal jobban volt. Először az emberek is olyannak látták, mint apám. Kedvesnek, nagylelkűnek, nemesnek. O azonban nem ilyennek látta önmagát. És mire meghalt, már az emberek is olyannak látták, mint ő saját magát. Egyenesen a férfi szemeibe nézett. – Nem furcsa, hogy gyakran mennyire másként látjuk önmagunkat, mint a körülöttünk élők? A kérdés mögött megbúvó igazságtól ráncok jelentek meg Brent homlokán. Laura életére mindeddig a sajátja tökéletes ellentéteként gondolt, és most döbbenten hallgatta, hogy a lánynak is megvoltak a saját démonjai. Talán éppen ennek köszönhették gyermekkori barátságukat. – Te hogyan láttad őt? –Jó anya volt. A legjobb – válaszolt meggyőződéssel Laura. – Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy boldog volt, amikor velem lehetett. Boldognak tűnt. – Hogyan érezhetett volna másként? – kérdezte mosolyogva a férfi. – Bármely anyának boldogságot jelentene egy olyan lány, mint te.

JULIE ORTOLON

147

Laura tekintete ismét á messzeségbe révedt. – Mégsem voltam elég. Ahogy apa sem. Tőlünk sem érezte teljesnek magát. – Magadat hibáztatod a haláláért? – Nem. De apa saját bűnének érzi. Tudta, hogy depressziós volt, de azt hitte, egyedül is képes meggyógyítani. Azt hitte, egy személyben lehet orvosa, tanácsadója, férje. És anyám megpróbált megváltozni miatta. Tényleg megpróbált. Laura megrázta a fejét. – Ezért ment mindig Houstonba vagy Galvestonba vagy bármely más környező városba, ha szeretett volna elmerülni az alkohol, a drogok és a férfiak áradatában. Ismét elhallgatott, de Brent csöndben várt. Tudta, hogy a lány még nem ért a történet végére. – Tudod, hogyan halt meg? – kérdezte végül Laura. – Egy hajóbalesetben, nem? Laura bólintott. – Néhány részlet azonban soha nem érte el Beason's Ferryt. A yacht egy galvestoni kábítószer–kereskedőé volt. Hatalmas bulit rendezett a hajón, és az ellenőrzés hamar kicsúszott a kezei közül. A yacht egy másik hajóval ütközött, és több vendég az életét vesztette. A pasas persze egyetlen karcolás nélkül megúszta. – Keserűség bujkált a lány hangjában. – Azon a napon sokkal többet vesztettem el az anyámnál. Apám egy részét is. Jól láttam, amikor hazahozta anya holttestét. Valami meghalt benne. – Ezért vigyáz rád ennyire? Fél, hogy téged is elveszít? – Már csak én maradtam neki, Brent. – Én azonban még mindig azt mondom, hogy ez nem lehet mentség. – Tulajdonképpen egyetértek veled. – Laura kiegyenesítette lábait és a karjaira támaszkodott. – Ugyanakkor... tudom, hogy nem szabad mindent az ő szemére vetni. Azt akarta, hogy tökéletes legyen az életem, és én úgy viselkedtem, mintha valóban az volna. – Hátravetette a fejét és a szikrázóan kék eget bámulta. – De hát ki gondolta volna, hogy nem elég egy tökéletes buborékban élni? A férfi figyelmét megbabonázta Laura nyakának kecses íve. A lány mosolyogva nézett ismét rá. – Rájöttem, hogy inkább vállalom a csalódásokat, csak kipróbáljam a Beason's Ferryn kívüli életet. És ezt képtelen elfogadni az apám: hogy akár egyetlen percig is szenvedjek.


148

– Nem érti meg, hogy éppen miatta szenvedsz? – Valószínűleg tökéletesen tisztában van vele. De ezúttal neki kell megtennie az első lépést. – De rendben vagy, Laura, ugye? – A férfi közelről tanulmányozta a lány arcát. – Igen. Nem. Nem tudom. – A folyó felé nézett. – Mindenekelőtt borzasztóan össze vagyok zavarodva. Sok minden miatt. Például miért úgy éljük végig az életünket, hogy játékokat játszunk? Miért nem lehetünk végre önmagunk? – Mire gondolsz? – Brent felült, és szerette volna, ha a lány is így tesz, mert szoknyája egyre feljebb csúszott a combján. – Mindannyian úgy viselkedünk, mintha mások lennénk, mint akik valójában vagyunk, és másokat is éppen így kezelünk. És én vagyok mindannyiunk közül a legrosszabb. Úgy viselkedtem, mintha tökéletes lenne az életem, amíg mindenki elhitte. Dr. Morgan lánya annyira felelősségtudó, kedves és jó. Bla–bla–bla. – Ez nem sértés. – A férfi kis híján elnevette magát a lány arckifejezése láttán. – Ráadásul te tényleg ilyen vagy. – Talán. Egy kicsit. De ez nem elég. – Csábító pillantást vetett a férfira. – Időnként mindezek ellentéte szeretnék lenni. – Hogy érted? – Azt szeretném, ha egyszer minden férfi felém fordulna, ha belépek egy helyiségbe. Brent megköszörülte a torkát. – Az az érzésem, hogy a férfiak gyakrabban vesznek észre, mint gondolnád. – Szerinted rossz ember vagyok, mert néha szeretnék rosszul viselkedni? A férfi mocorogni kezdett, szerette volna eltitkolni növekvő vágyát. Van-e vajon fogalma a lánynak arról, hogy mennyire vonzó? – Biztosíthatlak, hogy egy kis rosszalkodás időnként borzasztóan élvezetes tud lenni. – Tényleg? Mikor? Brent felnevetett. – Óh, nem, nem fogsz belerángatni engem ebbe a beszélgetésbe.

JULIE ORTOLON

149

– Óh? – A lány szaporán pislogni kezdett, Brent pedig szerette volna a földre nyomni és megmutatni neki, mennyire rossz tud lenni egy férfi. – Azt hiszed – folytatta a lány –, hogy féltékeny lennék, ha elmesélnél egy vad sztorit rólad meg egy másik lányról? – Ahogyan a hírekben szoktuk mondani: no comment. De hogy az előzőkérdésedre válaszoljak: nem hiszem, hogy rossz ember az, aki időnként rosszul viselkedik. Alapvetően így egészséges élni. – Én is így gondolom. – Nem vagyok benne biztos, hogy tetszik ez nekem. – Talán mégis igaza volt az apjának, amikor bezárva tartotta. – Nos, nincs sok beleszólásod, ugyebár? – kérdezte grimaszolva Laura. Bár tréfának szánta szavait, súlyos csend telepedett rájuk. – Úgy van. Éppen ezért akartam beszélni veled. – Miről? Brent egy mély lélegzettel próbált meg bátorságot gyűjteni. – Kettőnkről. – Óh? – A lány mosolya lehervadt arcáról, és Brent kis híján meggondolta magát. De nem, előző este döntött, és ragaszkodni fog a döntéséhez. – Laura – vágott bele –, nem szeretném, hogy félreértsd, de nem hiszem, hogy jó ötlet, hogy randevúzunk egymással. A lány átölelte felhúzott térdeit. – Értem. – Nem azért, amire gondolsz – sietett megnyugtatni a férfi. – Ennek semmi köze a vágyhoz, vagy ahhoz, hogy mennyire élvezem a társaságodat. Továbbra is szeretnék rendszeresen találkozni veled, de azt hiszem, mindkettőnknek jobb lenne, ha ezt barátokként tennénk. – Szeretnéd, hogy barátok legyünk? – Természetesen. Hidd el nekem, hogy a plátói kapcsolatok sokkal tovább tartanak a szerelmi viszonyoknál, és azt szeretném, hogy a mi kapcsolatunk soká tartson. Laura összeszűkült szemekkel tanulmányozta a férfit. Brent imádkozott, hogy a lány ne lássa, mit szeretne valójában, hiszen annak vajmi kevés köze volt a barátsághoz. Csupán arra vágyott, hogy letépje a ruhadarabokat Laura vonzó, karcsú testéről. Nagy sokára a lány bólintott. – Rendben.


150

– Egyetértesz tehát? – Brent nem értette, miért nem teszik boldoggá a lány szavai. Néhány napja már semmi nem szerzett örömet neki. – Minden rendben? Nincs harag? Nincs düh? Nincsenek könnyek? És nem küldesz el a pokolba? – Dehogy. – Laura összeszedte a szendvicsek csomagolópapírjait. – Eszemben sincs. – Rendben. Akkor mit szólsz a ma estéhez? – Mi lesz ma este? – Péntek este van, és néhány kollegával úgy tervezzük, hogy együtt vacsorázunk Chuy éttermében. – Legalábbis úgy tervezik majd, ha Laura igent mond. – Munka után? – A lány abbahagyta a tisztogatást, hogy gyors pillantást vessen a férfira. – De hiszen csak éjfélkor végzel. –És? – Nincs az már egy kicsit későn? – Hogyan akarsz rossz lenni, ha nem vagy hajlandó kicsit kitolni a pizsamaöltést? – Igazad van. Ha jobban belegondolok, a ma este tökéletesen megfelel. Vajon miért hangzott ez úgy, mintha olyasmit tervezne, ami közel sem lesz a férfi kedvére? – Akkor találkozol velem? Éjfélkor? – Persze. Eszemben sincs kihagyni.

JULIE ORTOLON

151

18.

Brent tehát azt szeretné, hogy ismét csak barátok legyenek. Laura jót nevetett a javaslat abszurditásán, amikor éjjeli negyed egykor megérkezett a népszerű mexikói étterem elé. Már akkor sem lehetnének „csak barátok", ha mindketten ezt szeretnék. És Laura nem így érzett. Még többet akart Brenttől. Még sokkal többet. Amikor észrevette a férfi autóját, megkönnyebbülten felsóhajtott. Már ott volt, ahogy remélte. Ha sikerül keresztülvinnie tervét, Brenttel hamarosan ismét túllépnek a barátság szintjén. Miután leállította a motort, még egyszer végignézett önmagán. Rövid, tűzvörös ruhát viselt. Már egy héttel korábban felfedezte ezt az egyik butik kirakatában, de akkor még túl extravagánsnak találta. Brent délutáni szavai azonban ráébresztették, hogy túlságosan sokáig élt észrevétlenül, ezért munka után első útja a boltba vezetett és az eladó– nő kezébe csúsztatta a hitelkártyáját, anélkül, hogy felpróbálta volna a ruhát. „Nézzetek, fiúk és csorogjon a nyálatok" – sugallta a ruha, amelyet mintha a lányra terveztek volna. Laura azonban eldöntötte, hogy senki más nem kell neki, csakis azt a férfi, akit mély szenvedéllyel kívánt. Brent. Ha a szabályok megszegésére van szükség, az sem lehet többé akadály. Győzni akart. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és vörös bőrszandáljával a parkoló betonjára lépett. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy Melodynak sikerült rábeszélnie, semmit ne vegyen a ruha alá. – Bízz bennem, Laura. Fehérnemű nélkül igazán rossznak fogod érezni magad. Lassan lépkedj, emlékeztette magát barátnője tanácsára, amikor belépett az étterembe. Az élénk lila ajtó mögött sárgára festették a falakat, melyeken Elvis-képek lógtak. A helyiség közepén rózsaszín Cadillac állt, amelyre a salátáspultot helyezték.


152

– Hányan vannak? – érdeklődött a vendégeket fogadó hostess. – Tulajdonképpen, találkozóm van. A KSET-esekkel. – Óh, ők ott ülnek a hátsó bokszban. A hostess által mutatott irányt követve, Laura egy hatalmas, félkör alakú fülkéhez sétált. Brent a lópatkó közepén, a figyelem nyilvánvaló központjában ült. Laura egy pillanatig csöndben nézte, ahogy a férfi egy történettel szórakoztatja munkatársait. Brent Artúr királyra emlékeztette, amint megbeszélést tart a lovagjaival. Büszkeség töltötte el a lány szívét, amint a többiek elragadtatott arcát figyelte. A férfi az ajtó felé pillantott, majd azonnal visszakapta a tekintetét. Hitetlenkedő szemekkel itta magába a lány látványát, majd emésztő vágy villant a tekintetében, amitől Laura úgy érezte, felgyullad a bőre. A lány még soha nem érezte magát egyszerre ennyire vonzónak, magabiztosnak és idegesnek. A vágy villámként csapott Brentbe, amikor Laura megindult felé. A ruha lágyan emelte ki teste minden vonalát. Körbeölelte a melleit, derekát és a csípőjét. Laura a végzet asszonya lassú, kiszámított mozdulataival közeledett felé. Bármely férfit könnyedén elcsábíthatta volna, de ő Brentre szegezte tekintetét. A férfi még soha nem látta őt ilyennek. Vajon mire készül ma este? És mit csinált a hajával? Arany-fehér fürtjei még jobban kiemelték telt ajkait és kék szemeit. Brent szerette volna berángatni a legközelebbi fürdőszobába és lemosni szájáról csókra ingerlő rúzsát. Vagy még inkább lenyalogatni a nyelvével. Egyik munkatársa egy kérdést intézett hozzá, de a férfi agya képtelen volt befogadni. Felmorajlott az asztaltársaság, amikor Laura megállt a boksz bejáratánál. A tudatosság egy része eltűnt belőle, fölfedve az alatta megbújó bizonytalanságot. A csábító ruha ellenére az ártatlanság légköre vette körül a lányt, édes mosolya pedig egészen Brent szívéig hatolt. – Hé, Michaels. – Connie megpróbálta visszahozni kábulatából a férfit. – Itt vagy? – Hogyan? Micsoda?

JULIE ORTOLON

153

– Bemutatsz minket egymásnak? – érdeklődött a producer. – Vagy csak bámulni fogod a hölgyet egész éjszaka? – Óh, persze. – Megrázta a fejét, majd kibotorkált a fülkéből. – Figyelem mindenki. Ó Laura Morgan. Laura, ő Keshia Jackson, a bemondótársam és a vőlegénye, Franklin. Keshia rávillantotta a lányra tökéletes mosolyát, bróker vőlegénye pedig barátságosan bólintott, majd együttérző pillantást vetett Brentre, mint aki pontosan tudja, hogyan érez. Ami valószínűleg így is volt, hiszen nem lehetett könnyű egy Keshia szépségű nő kedvesének lenni. Brent közben folytatta a bemutatásokat. – Ó Jorge, az egyik operatőrünk és a cimborája, Kevin, aki a vágószobában dolgozik. – Szia – intett Laura felé Jorge. – Találkoztunk már, emlékszel? A klubház mögött. Laura elpirult, amikor felidézte magában az emléket. – Ó pedig a producerem, Connie Rosenstein. – Szóval, te vagy Laura Beth, Brent középiskolai imádottja – mondta egy grimasz kíséretében Connie. – Brent egyáltalán semmit nem mesélt rólad. – Tulajdonképpen nincs is sok mesélnivaló – biztosította Laura, miközben kezet rázott a producerrel. Legalább harisnyát nem visel, mert akkor azonnal elhurcolná a legközelebbi telefonfülkéhez vagy sötét sarokba – állapította meg magában a férfi, miközben Laura tovább beszélt. – Brent és én csak barátok voltunk. És ma is csak azok vagyunk. Nem igaz, Brent? A férfi szemei figyelmeztetően összeszűkültek. – Aha. Barátok. – Foglalj helyet közöttünk – integetett cigarettájával Connie a lány felé. Amikor elhelyezkedtek az asztal körül, Brent Laura és Jorge között találta magát. – Nos, Michaels – hajolt át az asztalon Franklin –, befejezed a történetet? – Nem, azt hiszem, inkább meghagyom egy másik alkalomra. – Na – unszolta a pattanásos arcú Kevin. – Most értünk a jó részhez. – Úgy van – csatlakozott Connie is. – Éppen arra készültél, hogy elmeséld ezeknek a gyerekeknek, hogy miként került Sandra Wilcox Idahóba egy első osztályú denveri csatornától.


154

– Sandra Wilcox? – Laura Connie-hoz intézte a kérdését. – Olvasó volt annál a csatornánál, ahol Brent legutóbb dolgozott. – Óh, mi történt? – érdeklődött ártatlanul Laura. – Igen, Michaels, mi történt? – kérdezte Connie is, de tréfálkozó hangsúlya ezúttal idegesítette a férfit. – Pontosan tudod, hogy mi történt, Connie. – Persze, hogy tudom. De ezek az ifjak még nem hallották a történetet, ezért illene megosztani velük ezt a remek hírszobai pletykát. – Nem vagyunk mi annyira zöldfülűek – panaszkodott Kevin. – És azt is mindenki tudja, hogyan jutott ahhoz az álláshoz. – Az biztos, hogy nem a tehetsége miatt – legyintett undorodva Keshia. – Óh, nem is tudom – replikázott Jorge. –Ahogy hallottam, igen ügyesen mozog a szája. – Csak nem a hírolvasásban – vette a lapot Keshia. – Ha már mindnyájan pletykáltok, legalább ismerjétek meg pontosan a sztorit – mondta Brent. Laura nevető szemekkel fordult a férfi felé. Az asztal alatt összeért a testük. Brentnek össze kellett szednie magát, hogy a történetre összpontosítson. – Amint nyilvánvaló, Sandra úgy kapta meg az állást, hogy... – Kefélt – egészítette ki a mondatot Kevin. – A hírigazgatóval aludt – javította ki Brent. – A hírigazgatóval? Vagyis Ed Kramerrel? – hüledezett Keshia. – Biztosan nagyon akarta az állást. Az a férfi visszataszító. – Nos, Sandra nyilvánvalóan ugyanezt gondolta, mert közben egy operatőrrel is viszonyt kezdett. – Nektek annyira jó, fiúk – mondta Keshia, és csókot dobott a piruló Jorge felé. – És mi történt? – érdeklődött lelkesen Kevin. –Rájuk nyitottak? – Valójában... – Brent érezte, hogy égni és vörösödni kezd az arca. Hogyan juthatott eszébe összeengedni Laurát és a kollegáit? Azt szerette volna, bárcsak ne vágott volna bele a történetbe. – Nos, volt néhány furcsa szokásuk, a férfi szívesen filmezte Sandrát, miközben a nő különböző, hmm, játékokkal szórakozott.

JULIE ORTOLON

155

– Filmezte? – Jorge a mesélő férfi felé hajolt. – Ez tök jó! – tette hozzá Kevin. – És te honnan tudsz minderről? – érdeklődött Keshia. – Hírszobai pletyus a fiúk között? – Nem – felelte Brent, majd rövid hatásszünetet tartott. – Onnan tudom, hogy a csatorna felszerelését használta az idióta, és egyik maratoni szex hétvégéjük után elfelejtette kivenni a kazettát a kamerából. – Ez nem lehet igaz! – visított fel Keshia. – Két pont az operatőrnek! – kiáltotta Jorge. – Mondd el nekik a többit is. – Connie megpróbálta túlkiabálni a lelkes társaságot. Brent kuncogva folytatta. – A vágószobában dolgozó fiúk rátaláltak a kazettára, sokszorosították és szétküldték az összes jelentős csatornának. – Ez nem lehet igaz, öregem. Ez tök jó! – lelkendezett továbbra is Kevin. – Jesszusom, nem csodálom, hogy kirúgták őket – jegyezte meg Keshia. – Tulajdonképpen, az operatőr még mindig ott dolgozik. – Micsoda?! – háborodott fel Keshia. – Sandrát elüldözik a világ végére, de megtartják az operatőrt? Ennél hímsovinisztább történetet még sohasem hallottam. – Hozzá kell szoknod, hogy ilyen világban élünk – mondta Brent. – Brent Michaels, ha elhinném, hogy valóban így gondolod, jól beléd rúgnék az asztal alatt –folytatta a vitát Keshia. – Sajnálom, édes – grimaszolt Brent. – De engem nem érdekelnek az efféle perverz sztorik. – Persze, és fogadjunk, hogy nem is nézted végig a vágókkal Sandra filmecskéjét. – Hé, ártatlan vagyok. – Persze, hogy az vagy. Nagy rakás hímsovén disznó – mormolta Keshia, majd vőlegénye felé fordult. – Hát te meg min szórakozol olyan jól?


156

– Semmin, kicsim – mondta, és széttárta karjait. – Meg sem szólaltam. – Jobb is neked, ha csöndben maradsz. Franklin belecsókolt a nő nyakába. – Ez azt jelenti, hogy nem kérjük kölcsön ma estére Jorge kameráját? – A testemen keresztül sem – biztosította Keshia. – És ne simogasd a combomat az asztal alatt, Franklin Prescott. Frank-lin! Keshia felvisított, amikor a férfi könyörtelenül csiklandozni kezdte. Brent tekintete Laurára vándorolt. A lány szemmel láthatóan jól szórakozott a fiatal pár heccelődésén, de mosolya elhalványult, amikor tekintetük találkozott. A férfi jól látta a lány szemeiben égő féktelen vágyat. Brentben azonnal fölelevenedett az együtt töltött éjszaka emléke. Pontosan élt benne minden érintésük emléke, és a lány szemei azt sugallták, szeretné, ha ismét összeolvadna a testük. Nem, nem akarta, hogy Laura így nézzen rá, de semmi nem izgatta még fel ennyire életében. De ha enged a bennük feszülő vágynak, vajon egy hónap múlva is így néz majd rá Laura? Vagy egy év múlva? Vagy elfordul tőle, amikor rájön, hogy képes kielégíteni a testét, de semmit nem tud adni a lelkének? A Laurához hasonló nők a legjobb törődést érdemelték. Brent úgy érezte, bármennyire igyekezne is, képtelen lenne eleget adni. Túlságosan jól ismerte a saját hibáit. Ez azonban mit sem csillapította vágytól felhevült testét.

JULIE ORTOLON

157

19.

Egy hosszú, forró pillantást követően, Brent visszafordult a barátaihoz és az est hátralevő részében figyelemre se méltatta Laurát. A lány szótlanul szürcsölgette margaritáját és azon morfondírozott, vajon mit kellene tennie. Azt tervezte, hogy flörtölni fog a férfival, nem túl rámenősen, de elég határozottan ahhoz, hogy Brent megértse, több lobog közöttük barátságnál. De hogyan flörtöljön egy olyan pasassal, aki álló este a híreken vitatkozik munkatársaival? Franklinre pillantott, aki rajta kívül az egyetlen kívülálló volt a társaságban. Ő azonban elégedett arccal ücsörgött a boksz másik felében. Laura sejtette, hogy Keshia és vőlegénye között az asztal alatt sem kevésbé életteli a kommunikáció, mint csipkelődő szavaikban. Bárcsak neki is lenne mersze, így „beszélgetni" Brenttel. De vajon hogyan fogadná a férfi? Még egyet kortyolt az italából. Szép reményekkel nézett az este elé, de egyelőre semmi nem alakult a tervei szerint. Már a második margaritánál tartott, amikor hirtelen hatalmas felfedezést tett. Ha hajlandó kellemetlen helyzetekbe hozni magát mások miatt, miért ne tehetné meg a saját érdekében ugyanezt? Brentre pillantott, aki éppen Keshiával vitatott meg egy esetet, amikor egy riporter nem ellenőrizte legalább két forrásból az értesüléseit. Szerette ezt a férfit. Ha nem tesz semmit, egész életében azért fogja korbácsolni magát, hogy talán több is lehetett volna közöttük egyetlen szenvedélyes éjszakánál, ha kicsit rámenősebben viselkedik.


158

Ez az este volt az ő esélye. Talán az egyetlen lehetősége. Tedd meg, biztatta önmagát. A mély lélegzetvétel ellenére élete legnehezebb mozdulata volt, amivel kezét saját öléből a férfi lábára helyezte. Remegett a keze és úgy érezte, ezen a mozdulaton áll vagy bukik az élete. Ha Brent elhúzódik, soha nem lesz bátorsága ismét megpróbálni. Talán ahhoz sem lesz mersze többé, hogy a férfi szemeibe nézzen. Mielőtt meggondolta volna magát, Brent combjára helyezte a kezét. A férfi teste megdermedt. Bár folytatta a beszélgetést Keshiával, figyelme Laura felé fordult. A lány pillantására várt, hogy választ kapjon, de Brent nem fordult felé. Már készen állt rá, hogy visszahúzza a kezét, amikor a férfi lába megmozdult és lassan, de keményen nekisúrolódott az övének. Laura szeretett volna felkiáltani a boldogságtól. Ehelyett újabb félórán keresztül ült szótlanul, miközben kezével a férfi combját szorongatta. Brent teste összerándult, amikor megérezte a lány ujjainak finom nyomását. Vajon van-e fogalma a nőnek arról, hogy mennyire érzékeny egy férfi belső combja? – Micsoda?! – hallatszott Keshia felháborodott hangja. – Ne mondd, hogy nem értesz egyet. – Hmm? – Brent megpróbált visszaemlékezni, vajon miről beszéltek. Óh, igen, a hírforrások ellenőrzése. – Persze, hogy egyetértek. – Akkor miért ráncolod a homlokodat? – kérdezte Keshia. – Nem ráncolom. – Valóban ráncolta volna? – Gondolkodtam. – Azon, hogy szeretné kirángatni Laurát, és kérdőre vonni. Talán megviselték az elmúlt napok eseményei. El kellene menekülnie, amíg még képes irányítani az eseményeket. Ehelyett úgy mozdította a lábait, hogy Laura még könnyebben érinthesse meg a combját. A lány ujjai ijesztő tempóval közeledtek legféltettebb testrésze felé. Ismét megrándult a teste, és egy pillanatig azt hitte, hogy magára vonta az egész társaság figyelmét. A poharáért nyúlt, megpróbálva titkolni hirtelen mozdulatát. A fenébe, egyre fojtogatóbb volt a hőség a helyiségben. Amikor letette a poharát, számon kérő pillantást vetett a lányra. Laura azonban mosolygott, mintha az égvilágon semmi nem történne.

JULIE ORTOLON

159

Rendben, sugallták a lány felé Brent szemei, ketten is játszhatják ezt a meccset. Meglátjuk, ki kiált segítségért előbb. Folytatta a beszélgetést Keshiával, de keze már Laura lábán volt. Finom körözni kezdett ujjaival a lány combján és szeme sarkából figyelte, hogy Laura légzése egyre szaggatottabbá válik. Elmosolyodott, amikor Laura kapkodó mozdulattal kortyolt egyet az italából. Egy pillanat alatt elpárolgott a mosolya, amikor a lány keze ismét megmozdult a combján. Hosszú mozdulatokkal simogatta és minden egyes alkalommal kicsit feljebb vándorolt. Brent tudta, hogy Laura nem fogja megérinteni domborodó vágyát. Brent tudta, hogy nem vállalhat felelősséget az eredményért, ha mégis megteszi. Megkönnyebbülten dőlt hátra, amikor a lány keze megpihent a combja közepén. Különösen csábító kedve ellenére Laura nem volt a szexuális játékok nagymestere. Brent tudta, hogy bármikor képes lenne a könyörgésig fokozni Laura izgalmát. A férfi szintén nem volt profi a műfajban, hiszen élete nagy részében sokkal inkább a munkájára összpontosított, mint a nőkre. Ráadásul úgy tetszett, a lány combjának simogatása sokkal inkább hatott rá, mint Laurára. Boldog volt, amikor Franklin folytatta a vitát Keshiával, hiszen már két szót sem tudott mély lélegzetvétel nélkül kiejteni. Laura időközben Connie-val kezdett el csacsogni Beason's Ferryről és családjáról. Egyetlen pillanatra sem hagyta azonban abba a férfi combjának simogatását, és Brent fogai csikorogni kezdtek az eltitkolt vágytól. A flört hirtelen a nemek harcává alakult. A férfiúi ego követelte, hogy a lány adja meg magát elsőként. Brent remélte, hogy Laura hamar visszavonul, különben hamarosan vinnyogni kezd a finom női érintéstől. Istenem, csodálatos lábai voltak a lánynak. Brent szeretett volna az asztal alá csúszni, és órákon keresztül végigcsókolni őket, a karcsú bokáját a forró öléig. A lányhoz hajolt és Laura új parfümének csípős illata tovább növelte vágyát. – Tudod, Laura – súgta a lány fülébe –, ha így folytatjuk, bármelyik pillanatban kényelmetlen helyzetbe kerülhetsz.


160

– Óh? – A lány ártatlanul pislogott, de szemeiben égett a tűz. Brent tudta, hogy a győzelem már szinte az övé. – Úgy bizony – folytatta a férfi. – Vagy elfelejtetted azt az éjszakát az autómban? A sikolyaidat? Azt akarod, hogy most is ezt tegyem? Kiabálni akarsz a gyönyörűségtől ennyi ember előtt? Egy pillanatig szótlanul bámult a férfira, majd visszahúzta a kezét. Brent kis híján felnyögött, annyira hiányzott neki az érintése. Miközben a poharáért nyúlt, a férfi tovább suttogott Laura fülébe: – Mondok neked valamit: szerencse, hogy nem viseltél harisnyát a ruha alatt, különben nem állok jót magamért. Döbbenten hallotta, hogy a lány felnevet. – Brent – suttogta, miközben kortyolt egy nagyot a margaritájából –, semmit nem viselek a ruha alatt. Brent levegőért kapkodott, míg Jorge határozottan a hátára csapott. – Rendben vagyok – mentegetőzött a férfi. – Csak eszembe jutott valami, amit azonnal el kell intéznem. – Micsoda? – érdeklődtek többen is. – Én... haza kell mennem, ez minden. Most. – Megragadta a lány kezét. – Sajnálom, hogy asztalt bontok, de tényleg mennem kell. – Vajon mit kell otthon csinálnod az éjszaka közepén? – kérdezte Keshia. Franklin jóízűen felnevetett mellette. – Átfestetem a szobát és Laura azt ígérte, hogy segít kiválasztani a megfelelő festéket. – Az éjszaka közepén? Brent az asztalra dobta a számla ráeső részét, és Laurát sietősen az ajtóhoz vonszolta. – Lassabban, Brent – kérte a lány, miközben átvágtak a parkolón. A férfi betuszkolta őt az autóba, majd ő is beszállt a vezetői oldalon. Amint becsukta maga mögött az ajtót, a lányhoz hajolt. – Bizonyítsd be. – Tessék? – A lány még mindig levegőért kapkodott. Brent elszántan és halálos komolysággal figyelte. – Bizonyítsd be, hogy semmit nem viselsz a ruha alatt – ismételte el a férfi. – Hogyan tehetném?

JULIE ORTOLON

161

– Nagyon egyszerű, Laura. Felemeled a szoknyádat. – Azt nem tehetem! – A lány tudta, hogy belehalna a szégyenbe, ha felemelné a ruhát és a férfi meglátná lábai nedves közét. Akkor megtudná, hogy mennyire felizgatta az étteremben. – Már nem vagyunk olyan kihívóak, ugye? A lány szerette volna letörölni a férfiúi önteltséget Brent arcáról. Legcsábítóbb mosolyát villantotta a férfira. – Szeretnéd tudni, hogy mit viselek? Nézd meg magadnak. – Azt hiszed, nem teszem meg? – A lány szíve is megdermedt, amikor a férfi keze lassan fölemelte a ruhát, miközben egyetlen pillanatra sem vette le a tekintetét az arcáról. Brent a lány ölére pillantott és elakadt a lélegzete. – Óh, Istenem – mormolta és ismét Laura arcát fürkészte. Egy pillanatig csak nézték egymást, majd éhes csókban forrtak össze. A férfi leengedte a lány ülését, és finoman végigsimított Laura combján. – Óh, Jézusom – nyögte a férfi, amikor ajkaik szétváltak. Fölemelte a fejét és egyenesen a lány szemeibe nézett. – Ne mozdulj. Brent beindította a motort, miközben Laura mozdulatlanul feküdt az ülésen. Amikor megpróbált felülni, hogy elrendezze a ruháját, Brent azonnal levette a kezét a sebességváltóról, és nem engedte, hogy Laura megmozduljon. A lány jól látta, hogy a férfi őt figyeli a szeme sarkából. – Óh, nem, nem – mondta vidáman Brent. – Te kezdted ezt a játékot, és be is fogod fejezni. Hacsak nem adod meg magad most. Játék? Miféle játék? Mindez nyilvánvalóan csupán egy játék Brent számára, de Laura cseppet sem bánta. Csak azt kívánta, bárcsak ismerné a játékszabályokat. – Mi lesz, ha megadom magam? – Miért nem teszed meg, hogy megtudd? – A férfi játszadozni kezdett a lány legintimebb pontját takaró szőrszálakkal, és Laura tudta, hogy még soha nem érezte ennél élettelibbnek magát. A férfi háza alig néhány utcányira volt az étteremtől, de mire megérkeztek, a lánynak minden tagja sajgott már a vágytól. – Még nem, édesem – mondta a férfi, miközben rövid oldalpillantást vetett rá. – Nem úszod meg ennyivel.


162

Amint leállította a motort, Brent kipattant az autóból, és gyors mozdulatokkal kisegítette, kicibálta Laurát is. Újabb csókot váltottak, miközben a férfi egész testével az autóhoz szorította a lányt. Mielőtt Laura Brent nyaka köré fonhatta volna karjait, az máris a bejárati ajtó felé vonszolta. – És mi lesz, ha te adod meg magad? – incselkedett Laura, miközben a férfi a kulccsal bajlódott. – Nem fogom – nevetett, majd felnyögött, amikor a lány keze újabb felfedezőútra indult. – Isten engem úgy segéljen. Amint beléptek a házba, Brent az ajtónak szorította. Ajkaival a lány száját kereste és egyetlen mozdulattal megszabadította őt a ruhájától. – Laura, várj egy pillanatot. – Ez azt jelenti, nyertem. – Diadal helyett csalódottságot érzett, hogy esetleg éppen most hagyják abba. – Esélyed sincs. – Finoman harapdálni kezdte a lány nyakát. – Kívánsz engem, Laura. Te is tudod. Csak be kell ismerned, és mindent megkapsz, amiért a tested könyörög. A megadás már nem is tetszett olyan borzasztó lehetőségnek. A félhomályban jól látta, ahogy a férfi forró, nedves szájába veszi az egyik mellbimbóját. Becsukta a szemeit, de teste sajgott a lábai között érzett ürességtől. Megadom magam – formálódtak a szavak az ajkain, végül azonban így szólt: – Mi történik, ha én nyerek? Gonosz mosoly terült szét a férfi arcán. – Akkor azt tehetsz a testemmel, amit csak akarsz. Csakhogy ez nem fog megtörténni – biztosította a lányt, akinek lelki szemei előtt már megjelent az ágyon kiszolgáltatottan fekvő férfi képe. – Mert édes kicsi Laura, két perc múlva könyörögni fogsz, hogy váltsalak meg kínjaidtól. – Akarsz fogadni? – Laura keze Brent nadrágjának cipzárját kutatta. A férfi egész testében megremegett. – Talán te fogsz nekem könyörögni. – Talán igazad van – ismerte be Brent, miközben nekidörgölőzött a lány kezének. Laurát már cseppet sem érdekelte, melyikük győz, csak a belsejében akarta már érezni a férfit. – Laura, ölelj körbe a lábaiddal – mondta Brent, miközben keményen csókolta a lány ajkát.

JULIE ORTOLON

163

Laura annyira belemerült a gyönyörbe, hogy képtelen volt tiltakozni. Jóformán gondolkodni sem tudott már, amikor mindketten a férfi ágyára zuhantak. Megpróbálta lerángatni Brent ruháit, de a férfi megmarkolta kezeit és az ágyra szorította őket. Hosszan csókolta a lányt, miközben szabad kezével a testét izgatta. Laura kétségbeesetten felnyögött, amikor a férfi magára hagyta. Brent az ágy mellett állt és sebes mozdulatokkal vetkőzött. Amint felfogta, hogy meztelenül és kiszolgáltatottan fekszik az ágyon, Laura összezárta a lábait. – Ne, kérlek. Könyörgök, ne mozdulj. Vajon a férfi észrevette, hogy kimondta a megadás bűvös szavát? Brent ekkor már ismét mellette feküdt és nyelvével addig izgatta meredező mellbimbóit, amíg Laura úgy érezte, megőrül. A férfi ekkor a lány hasát kezdte el csókolni, egyik ujját meg finoman a lány vágytól epedő testébe tolta. – Annyira hihetetlenül gyönyörű vagy – suttogta Brent, és ismét csókolózni kezdtek. Egyre közelebb jutatta a lányt a kielégüléshez, az utolsó pillanatban azonban mindig meghátrált. A másik szeretett volna üvölteni, amikor meghallotta a férfi kuncogását. – Mondd ki, Laura. – Igen, igen, akarlak téged. – És meg is kapsz. Csak mondd, hogy megadod magad. – Megadom magam. Te győztél. Bármit, csak szeretkezz velem. Kérlek, Brent. A férfi egy csókkal zárta le a lány száját. Laura könyörgő mozdulatokkal nyúlt felé. Brent az arcát és homlokát csókolgatta. – Itt vagyok. Itt vagyok. – Akarlak. Most, Brent. Kérlek. Szeress. Most, kérlek, most. Amikor a férfi belehatolt, megrázkódott a világ. Nem kaphatott eleget a férfiból. Mélyebben és keményebben akarta. Pontosan értve a néma könyörgést Laura szemeiben, Brent egyre határozottabban mozgott benne. A lány vágyakozva nézte a férfi arcát és megfeszülő izmait. Többet akart neki adni a testénél: a lelkét kínálta fel. Hátravetette a fejét, miközben szívébe belenyilallt a szerelem kínzó gyönyöre.


164

Abban a pillanatban a férfi teste megremegett, és boldogságban egyesülve repültek a mennyország felé.

JULIE ORTOLON

165

20. A való világ csak lassan tért vissza Laura tudatába. Továbbra is magán érezte Brent testének súlyát és melegét. Átölelte a férfi nyakát, melyet Brent a lány vállán pihentetett. – Gondolom, igaz, amit a franciák mondanak – suttogta egy sóhajt követően. – Olyan mint egy kis halál. Arra számított, hogy a férfi nevetni fog, Brent teste azonban feszülten összerándult. Kétségbeesés ült a szemeiben. – Fájdalmat okoztam neked? – Dehogy – nevetett a lány, de a férfi arckifejezése láttán, elkomorodott. – Rendben vagyok, Brent. Sőt, még annál is jobban. A férfi Laura mellé feküdt, és kezeivel elfedte az arcát. – Brent? Minden rendben? – Nem vagyok benne biztos. – Leengedte a kezét és a lányra nézett. – Laura, én... én nem akartam, hogy ez ismét megtörténjen. Sajnálom. Pillanatokkal korábban még forró és boldog testét most jeges hullám öntötte el. Elcsábította a férfit, és most Brentet bűntudat gyötri. Azért mert szexuális vágya kielégítésére használta a barátját. Laura tudta, hogy valójában neki kellene így éreznie. – Értem – mondta a lány, és maga is elcsodálkozott, mennyire nyugodtan cseng a hangja. – Adj egy percet, és már itt sem vagyok. – Laura, ne. Nem így értettem! – Brent maga felé fordította a lányt. – Nem úgy értettem, hogy nem akartam, hogy megtörténjen. Vagy, hogy nem akartalak téged. Hidd el, nagyon akarlak, most is. Jézusom, azután, amit az előbb műveltünk, én még mindig akarlak. – Akkor miért sajnálod? Brent felsóhajtott. – Mert nem akarok fájdalmat okozni neked. – De hiszen nem okoztál.


166

– Testileg talán nem, de akkor is kihasználtalak. – Brent, ez nevetséges. Odadobtam magam neked. – Igen, mert többet reméltél jó szexnél. Illetve varázslatos szexnél. De ismerlek, Laura. – Megérintette a lány arcát. – Bármennyire vonzónak találsz is egy férfit, nem tetted volna meg, ha nem remélnéd, hogy vezet valahova a kapcsolat. A lány jeges rémülettel hallgatta, amint Brent kedvesen, de határozottan visszautasítja. – Értem. – Nem, nem érted. És ezért kell beszélnünk. – A férfi hosszasan kereste a megfelelőszavakat. – Már ebédnél szerettem volna elmondani neked, de képtelen voltam kiejteni a szavakat. – Tulajdonképpen, egészen érthetően megfogalmaztad, azt akarod, hogy barátok legyünk, semmi több. – Igen, de nem indokoltam meg a döntésemet. – Ismét felsóhajtott. – Laura, még soha nem mondtam ezt neked, de csodállak. Csodállak, mert képes vagy örülni az élet apró örömeinek is. Egyszerű dolgokat kívánsz az élettől, de én éppen ezeket nem tudom megadni neked. – És mik lennének ezek? – Egy otthon, egy férj és gyerekek. – Az élet a házasságnál sokkal többről szól – állította határozottan a lány, mintha nem fájna neki a férfi visszautasítása. – Laura... te nem figyelsz rám. – Hogyne figyelnék. Nem áll szándékodban feleségül venni engem, sem most, sem később. – Azt mondtam, hogy nem tudlak feleségül venni téged, és ez nagy különbség. – Brent beletúrt a hajába. – Gondolom, egyetértesz, hogy egy háznál lényegesen több szükségeltetik egy otthonhoz? A lány bólintott. – Egy férjhez is többre van szükség néhány papírdarabnál és egy elrebegett eskünél. És sokkal többre van szükség annál, amit az előbb csináltunk, ahhoz, hogy valakiből apa legyen. – Nem gondolod, hogy ezzel én is tisztában vagyok? – Tudom, hogy így van. Különösen azok után, amit ma meséltél. De amit te átéltél, semmiség ahhoz képest, amit nekem kellett gyerekként elviselnem. – Brent megrázta a fejét. – Nem szeretnék azok közé

JULIE ORTOLON

167

tartozni, akik mindenért pocsék gyermekkorukat okolják, de azok az évek valóban tönkretettek. Képtelen vagyok olyan érzelmekre, amilyeneket mások éreznek. És ezen sem te, sem én nem tudunk soha változtatni. – Azt mondod, hogy felnőttként képtelen vagy szeretni, amiért gyermekkorodban nem kaptál szeretetet? – Pontosan ezt mondom. – Nem hiszek neked. Brent káromkodva nézett ismét a lányra. – Neked is Mr. Wilburn tanította a pszichológiát a gimiben? – Igen – válaszolt mit sem értve a lány. – Emlékszel a farkas fiúra, akire egy brit orvos talált rá a századfordulón? – Emlékszem. – Nos, én is emlékszem – folytatta Brent. – Nagyon is tisztán. Addig én is arról álmodoztam, hogy rengeteg gyermekem lesz, akiknek megadom mindazt, amit én nem kaptam meg gyermekkoromban. De azon a napon, Mr. Wilburn óráján rájöttem, hogy ez velem soha nem fog megtörténni. Laura képtelen volt hinni a fülének. – Azért, mert hallottál egy fiúról, akit farkasok neveltek fel? – Ha emlékszel, az a fiú tökéletesen egészséges és értelmes volt, mégsem tudott alkalmazkodni az emberi világhoz. Nem tudott beszélni, Laura. – Nagyon akarta, hogy a lány megértse, amit mondani akar. – Nem azért, mert gond volt a hangszálaival, hanem, mert csecsemőkorában nem hallott emberi hangokat. – Ami mit bizonyít? – Azt bizonyítja, hogy ha egy gyerekben hároméves koráig nem fejlődnek ki bizonyos képességek, később már nem változtathat ezen. Fizikailag lehetetlen. – Az érzelmekre ez nem vonatkozik – erősködött a lány. – Rendben van, tegyük fel, hogy beleszeretek valakibe, megnősülök és gyermekeink születnek. Szerinted milyen apa válna belőlem? Melegség áradt szét a lány szívében a feltevés hallatán. – Szerintem csodálatos apa lennél.


168

Brent úgy nézett Laurára, mintha a lány elvesztette volna a józan eszét. – Olvastad valaha a gyermekek zaklatásáról szóló statisztikákat? A gyermekeiket bántó szülők többségét gyermekkorukban zaklatták. És ezért képtelenek kommunikálni a saját gyermekeikkel. – Téged is zaklattak? Mármint fizikailag? A férfi teste megdermedt. – Most nem fogok erről beszélni. Ha minden pofonról beszámolnék, mindketten pocsék hangulatba kerülnénk. Én már elfogadtam a múltamat, és tudom, hogy pocsék férj és szörnyű apa válna belőlem. – Úgy gondolom, nem adsz magadnak elég hitelt. Csodás férj lennél. – Tudtam. Pontosan tudtam, hogy mondani fogsz valami hasonlót. És éppen ezért nem akartam belebonyolódni ebbe a kapcsolatba. Tudtam, hogy bármennyire őszinte vagyok is, hamis várakozásokkal fogsz belépni a kapcsolatba. – Most meg nekem nem adsz elég hitelt. – A lány kiegyenesedve válaszolt. – Amiért azt mondtam, hogy jó férj válna belőled, nem jelenti azt, hogy azt akarom, hogy az én férjem légy. A férfi felhorkant a nyilvánvaló hazugság hallatán. A lány dühösen és megbántva folytatta. – Nem naiv reményekkel jöttem Houstonba, hogy reménytelenül és végérvényesen egymásba szeretünk, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Ha férjre vágytam volna, Beason's Ferryben maradok, ahol egy kedves, törődő férfi hat hónapja szeretne feleségül venni. – Nos, minden férfi ezt szereti hallani, amikor meztelenül fekszik egy ágyban egy nővel – hogy mennyire kedves és törődő egy másik. – Csak azt próbálom megértetni veled, nem azért jöttem, hogy egy életre szóló csapdába csaljalak. Csupán annyira vagyok képes, hogy végigcsináljam egyik napot a másik után, és tőled sem várok ennél többet. Mert képtelen vagyok választani közted és az álmom között, hogy szerető férjem lesz és boldog családom. Egyelőre nem tudok dönteni. – Nem lehetséges, hogy két ember csak élvezzen minden együtt töltött percet, anélkül, hogy a jövő miatt aggódnának? – kérdezte a lány. – Éppen elég gondom van a jelennel, hogy eszembe se jusson a jövőre gondolni.

JULIE ORTOLON

169

– Tudom. Sajnálom. – Brent finoman simogatta a karját. – Csak rettegek, hogy összetöröm a szíved. – Óh, Brent, az csak akkor sikerülhet, ha engedem. Csendesen múltak a percek, miközben a férfi szótlanul tanulmányozta a lány arcát. – Egyetlen dolgot ígérj meg nekem. ígérd meg, hogy nem követsz el semmi őrültséget, például nem kezdesz el azon gondolkodni, hogy szerelmes vagy belém. Rendben? Laura egy mosollyal próbálta meg eltitkolni könnyeit. – Mi lenne, ha azt ígérném meg, hogy nem foglak téged hibáztatni bármilyen őrültségemért? – Rendben van – egyezett bele halkan a férfi. – Mármint rendben, hogy nem csupán barátokként találkozunk? – Rendben, vagyis nem rúglak ki az ágyamból. Legalábbis egyelőre. Brent nevetve kapta el Laura csuklóit és magához húzta a lányt. Laura a férfi nyakát karolta át, miközben szenvedélyesen csókolták egymást. – Hmm. – Brent felemelte a fejét, hogy a lányra mosolyogjon. – Nem, egészen biztosan nem rúglak ki az ágyamból. – Ezt jó hallani. Lévén, hogy tartozol nekem. – Micsoda? – A férfi engedett karjai szorításán. – Nos, tudod, korábban, amikor... – Igen? – Brent felnevetett a lány zavarát látva. – Lényegében te adtad meg magad elsőként. – Ez nem igaz! – tiltakozott ösztönösen a férfi. – Jóval előttem azt mondtad, hogy könyörgök –emlékeztette a lány. – Mikor? – Amikor... vetkőztél... én pedig... itt feküdtem... Tényleg azt mondtad. Brent gondolkodott egy pillanatig, majd felnevetett. – Igazad van. Azt mondtam. – Ez azt jelenti, hogy azt tehetek a testeddel, amit csak szeretnék? – kérdezte félénken Laura. Brent szélesre tárt karokkal dőlt hátra az ágyon. – A tiéd vagyok.


170

21.

Laura tanácsa, hogy a pillanatnak éljen, csodásan működött Brent számára. A férfi furcsállotta, hogy korábban nem fedezte fel magának ezt a filozófiát. A lány többnyire Melodynál töltötte az éjszakákat, ami kissé bosszantotta ugyan a férfit, de úgy döntött, nem törődik ezzel. Hiszen a lány az összes hétvégét nála töltötte. Miként többnyire Melody rottweilerei is. Brent boldog volt, amikor a két hatalmas kutya köszöntötte, hiszen ez azt jelentette, hogy Laura bóbiskolva vár rá. Azt hitte, sosem fogja átélni azt az érzést, amit olyankor érzett, amikor az alvó lányt nézte. Majd Laura csodálatos mosollyal ajándékozta meg, amikor lehajolt hozzá, hogy megcsókolja. Éjszakánként éberen figyelte az alvó lányt, és azon morfondírozott, vajon mit tett, amivel kiérdemelte Laurát. Bármeddig marad is. Bármeddig marad is. Ez a gondolat egyre ritkábban jutott eszébe a nyár közeledtével. Az élete kis híján tökéletes volt. Hacsak nem csinál holmi őrültséget, nem látta akadályát, hogy a kapcsolatuk a végtelenségig tartson. – Szia, Brent – köszöntötte Tina, amikor a férfi megérkezett a rendelőbe, hogy ebédelni vigye Laurát. – Szia, Tina. – Minél jobban megismerte a lány munkatársait, annál kevésbé aggódott a biztonsága miatt. A nők gondosan a lány fejébe vésték a legszükségesebb biztonsági óvintézkedéseket. – Laura azonnal itt lesz. Egy biztosítási ügyletet próbálnak kibogozni a dokival. De beszélgethetünk, amíg végez.

JULIE ORTOLON

171

– Még a végén bajba kerül miattam. – Brent úgy tett, mint akit megrémít a gondolat. – Nem, inkább leülök és jól viselem magam. Kényelmesen befészkelte magát az egyik székbe és lapozgatni kezdett egy képregényt. A sietős lépések hallatán felkapta a fejét, azt remélve, hogy Laura érkezik. A pultnál azonban egy fiatal nő állt és fizetni készült. Amint a figyelmét ismét a füzetkének szentelte, egy könyv repült felé, majd csúszott le a mellkasáról az ölébe. Egy vigyorgó kisfiú állt előtte. – Én is–ismerlek téged – mondta a fiú és nekidőlt Brent lábainak. – Óh, tényleg, tényleg? – Aha. Te vagy aaaaa pasi, aki a híreket csinálja. – Tulajdonképpen, én csak felolvasom a híreket. Mások csinálják őket. — Brent mosolygott, de a vicce szemmel láthatóan célt tévesztett. – Szereted a híreket? A fiú felnevetett és megrázta a fejét. – A rajzfilmek tök jók. Kuncogni kezdett, és Brent szívébe különös érzés fészkelődött be. Mindig elkerülendő szörnyűségeknek tartotta a gyerekeket, de ez a fiú nem volt szörnyű. Furcsán kancsal szemeivel és hatalmas középső fogaival kifejezetten aranyos. – Az orvosnál voltál? – kérdezte Brent. – Jjjjjaaa – válaszolt szokatlan orrhangján a kisfiú. – Megfáztál vagy ilyesmi? – Dilis vagyok a széltől. – Úgy érted, szélütést kaptál? A kisfiú bólintott. Brent úgy érezte, mintha valaki a mellkasába vágott volna, miközben az előtte álló kisfiú arcát figyelte. Átlagos elemistának tetszett, mégsem volt az. Ez a fiú soha nem lesz tökéletesen normális és egészséges, mint az osztálytársai. Önhibáján kívül mindig más lesz, mint a többiek. – Ttttteee a dokihoz jöttél? – kérdezte a kisfiú. – Nem. Laura Morganhoz jöttem. – Tényleg? – Felcsillantak a fiú szemei. – Jó kis csaj. – Micsoda? – Brent nem volt benne biztos, hogy jól hallott. – Missss Morgannnn. Jó csaj.


172

Brent nem tudta, mit várt egy szélütött gyerektől, de humorra nem számított. Visszamosolygott a fiúra. – Igen, azt hiszem, ebben egyetértünk. – Ó a barrrátnőőd? – Valami olyasmi. – Ez tetűsség. – A fiú dühös arcot vágott. – Hé! Te a csajomra hajtasz? – Szerinte, ééédes vagyok. – Óh, valóban? Akkor nem ártana beszélnem vele erről. A kisfiú boldogan kuncogott. – Robby – szólalt meg a pultnál álló fiatal nő. Brent megdöbbenten látta, hogy a lány szinte még maga is gyerek. – Vente, mi hijo. – Sí, mamma. – A fiú megpróbált egyenesen állni, és Brent ekkor fedezte fel, hogy mindkét lábán merevítőt visel. Kacsázó lépésekkel sétált az anyjához és megfogta a kezét. Az ajtóból visszaintegetett Brentnek. – Vissszlááát. – Aha, viszlát. – Brent visszaintegetett. Az ajtó már régen becsukódott a kisfiú és anyja mögött, de a férfi továbbra is Robby után bámult. Hogyan juthat eszébe egy egészséges embernek panaszkodni az életére? Bűntudattal gondolt vissza azokra az időszakokra, amikor elmerült az önsajnálatban. Talán tényleg akadtak nehézségei, de az élet jó dolgokkal is megajándékozta: egészséges testtel és olyan arccal, amely belépőt jelentett számtalan ajtón. – Sajnálom, hogy megvárattalak – mondta Laura, amint belépett a helyiségbe –, de látom, nem unatkoztál – tette hozzá, amikor tekintete a képregényre tévedt. – Lenyűgöző olvasmány. – Lette a könyvet és gyors csókot lehelt a lány ajkára. – Hiányoztál tegnap éjszaka – suttogta Laura. – Te is hiányoztál. – Brent arra gondolt, hogy a boldogság talán befolyásolja az agyműködést. Képes volt hosszasan bámulni a lányt, anélkül, hogy egyetlen gondolat is befészkelte volna magát a fejébe. Lévén a lány is hasonló kórban szenvedett, a férfi úgy döntött, nem aggódik miatta. Csak élvezi – amíg tart.

JULIE ORTOLON

173

Laura csendesen falatozva figyelte a férfit. Brentet szemmel láthatóan nem érintette meg a halvendéglő romantikája. – Enni is fogsz, vagy csak piszkálod az ételedet? – kérdezte a férfitól. – Micsoda? Sajnálom. Miről beszéltünk? – Arról, hogy rendezel egy bulit a munkatársaidnak. – Már hetek óta próbálta rábeszélni a férfit, mondván, sosem lesznek közeli barátai, ha senkit nem enged kartávolságon belül. – De ha ennyire zavar az ötlet, meg sem említem többé. – Nem, nem arról van szó. – Brent megrázta a fejét. – És bocsáss meg a figyelmetlenségemért. Csak túl sok gondolat motoszkál a fejemben. – Például? – Kíváncsian várta, ezúttal milyen indokkal halasztja el Brent a rendezvényt. – Gondolatok – vonta meg a vállát a férfi. – Miféle gondolatok? – Gondolatok. Azon tűnődtem, vajon felfedezték-e már a szélütés ellenszerét? – Szélütés? – Egy pillanatig némán bámult a férfira. – Ah, szóval találkoztál Robbyval. – Odajött hozzám, amíg rád vártam. – Igazi szívtipró, nemdebár? – Abban egyetértünk, hogy barátságos. A lány elmosolyodott, mint mindig, amikor eszébe jutott Roberto Gonzales. A kisfiú súlyos állapota komolysága azonban hamar eltüntette arcáról a mosolyt. – Sajnálatos módon, a kérdésedre nemleges a válasz. Ez egy agyi károsodás, nem betegség. Robby azonban a szerencsésebbek közé tartozik, ha lehet ilyet mondani. – Hogy érted? – A férfi végre minden figyelmét a lányra fordította. – Szellemileg nem visszamaradott és a testi funkciói is többnyire jól működnek. Rendesen járni is megtanulhatna, ha... ha megkaphatná a fizikoterápiát, amire szüksége van.


174

– Mi az akadálya? – kérdezte Brent, miközben egy falat kenyeret rágcsált. – Ha nincs is magánbiztosítása, a Medicaid állja a költségeket, nem? – De igen, csakhogy az új rendszerünk alaposan megnehezíti a helyzetet. Ezt hallgasd meg. Dr. Velasquez azt szeretné, hogy Robby kapjon fizikoterápiás kezelést havonta egyszer, egy éven keresztül. Felhívom tehát a biztosító társaságot, ahonnan meg is kapom az engedélyt, egyetlen apró kikötéssel. A tizenkét kezelésnek közvetlenül egymás után kell következnie. – Úgy érted, tizenkét napon keresztül folyamatosan? – Pontosan. – Laura széttárta a karjait. – Hallottál már valaha ennyire nevetséges dolgot? Brent letette a villáját. – És elmagyaráztad ezt már a biztosító társaságnak? – Körülbelül egymillió alkalommal. De a beutalókat osztó munkatársak többnyire egyetemisták, akik jól kezelik a számítógépet. – Magasabb beosztású felelőssel beszéltél már? – Próbálkozom, Brent. Gondolhatod, hogy próbálkozom. De néha annyira dühös leszek. Egymás után töltöm ki a nyomtatványokat és semmi eredmény. Mintha senkit nem érdekelne, mi történik. Számukra Robby csak egy kisfiú, amilyenből még rengeteg van. A férfi megdöbbentő nyugalommal előhúzott egy tollat a zsebéből, és maga elé húzta a szalvétáját. – Mi a biztosító társaság neve? – Miért? Nem fogod őket felhívni, vagy bármi ilyesmi? – Sokkal többet teszek annál. Bekerülnek a hatórás hírekbe. – Megőrültél? – A lány megragadta a kezét. – Azt akarod, hogy engem kirúgjanak, dr. Velasquezt meg bepereljék? Mindent, amit elmondtam neked, az orvosi titoktartás kötelezettsége védi. – Igazad van. Éppen ezért azonnal felhívod Robby anyját, amint visszaértél a rendelőbe, és rábeszéled, hogy hívjon fel engem. Te nem adhatsz engedélyt a sztori leközlésére, ő viszont annál inkább. Meglátjuk, milyen hamar gondolják meg magukat a biztosító társaságnál?

JULIE ORTOLON

175

– Komolyan gondolod? – A lány képtelen volt eldönteni, hogy sírjon, nevessen vagy fonja Brent nyaka köré a karjait, és halmozza el csókokkal a férfit. – Köszönöm, Brent. Ez rengeteget fog segíteni. – Örömmel teszem. – A lányra mosolygott, és Laura tudta, hogy Brentet éppen annyira aggasztja Robby sorsa, mint őt. Hogyan gondolhatja ez a férfi, hogy nem válna remek apa belőle? A lány szíve sajgott a kongó ürességtől. Hat hete azt állította, hogy a házasságnál és a gyerekeknél többet kíván az élettől. Azóta azonban mást sem lát lelki szemei előtt, csak önmagát, karjaiban Brent gyermekével. Időnként fantáziafoszlányok villantak az agyába: Brent baseballozni tanítja a fiúkat, vagy büszkén mosolyog lányuk színjátszóköri produkciója láttán. Amikor meglátta a várószobában, kezében a képregénnyel, úgy képzelte, hogy éppen a gyereküknek olvas fel belőle. Ezek a gyermekek azonban soha nem fognak megszületni. Brent biztosította róla.Ő pedig elfogadta a férfi döntését. Akkor viszont miért olyan nehéz együtt élni ezzel? Talán azt reméli, hogy a férfi meggondolja magát? Hogy képes lesz megváltoztatni a gondolatatait? Brent össze fogja törni a szívét. Hacsak... Egyetlen rövid percig azon fantáziált, mi lenne, ha a férfi tényleg meggondolná magát. Másnapra Brent begyűjtötte Robby anyja és a hírigazgató engedélyét, hogy elkészítheti az összeállítást. Még Conníe is beleegyezett, hogy segít neki, bár a nőtől meglehetősen távol állt ez a terület. Laura segítségével a rövid beszámolónak induló riport tekintélyes tudósítássá nőtte ki magát. Nem Robbyé volt az egyetlen hasonló eset és a törvényhozók már évek óta átsiklottak az egészségügy rákfenéi felett. Brent készített egy részletes beszélgetést dr. Velasquezzel, és Laura azt is elintézte, hogy a kamera bejuthasson Robby kínkeservesen kiharcolt kezelésére. Brent nagyon élvezte, hogy együtt dolgozhat a lánnyal. Laura hatékony volt, profi és végtelenül lelkes. Pokolian jó riporter lehetett volna belőle.


176

Amikor a férfi megemlítette ezt neki, a lány mosolyogva hárította el a bókot. Tehetségre van szükség mindenekelőtt, és a férfi ebből kettejük számára elégséges mennyiséget birtokol. A kedves szavaktól még boldogabban ragyogott a férfi arca, amit Connie nem késett azonmód a tudomására hozni. Saját döbbenetére Brent egyetlen mosollyal lerázta magáról a nő szavait. Korábban azonnal megszólaltak a fejében a vészharangok, ha Connie arra utalt, hogy szerelembe esett. A forgatás utolsó napján a folyópartra mentek, ahol Brent két hónappal korábban Laurával ebédelt. Miközben a forgatás kezdetére vártak, Brent, Connie, Robby és a kisfiú édesanyja egy terebélyes fa árnyékában beszélgettek. Connie a jegyzeteivel legyezte magát. – Fogalmam sincs, miként tudtál rábeszélni, hogy augusztus közepén a szabadban forgassunk – szólalt meg morcos hangon a producer. – Tartoztál nekem egy szívességgel, emlékszel? – Persze, de nem gondoltam, hogy éppen ilyen időben hajtod be rajtam. Olyan hőség van! Esküszöm, lassan elolvad az agyam. Ti hogyan viselitek? – Egyikünknek sem könnyű. Ilyenkor mindig eszembe jut, mennyire jól jönne egy apró kuckó Coloradóban, ahova elvonulhatnék októberig. – Remek ötlet – sóhajtott fel Connie, és egy cigarettáért nyúlt. – Mikor indulunk? – Ténylegg bekennekk evel az izéval? – kérdezte Robby, miközben éppen befejezték Brent sminkélését. – Nem olyan szörnyű – nyugtatta Brent –, ha már hozzászoktál. – Lánnyoknakk valló! Brent Robby anyja, Maria felé fordult. – Mi Robby kedvenc sorozata? – Walker, a texasi kopó. Brent letérdelt a fiú mellé. – Fogadjunk, hogy Chuck Norris is visel sminket. – Kicsoda? – kérdezte homlokát ráncolva Robby. Brent megcsiklandozta a fiú hasát. – O játssza Walkert. – Wwwwalkerr nem hordddd sminkket – tiltakozott Robby.

JULIE ORTOLON

177

– Dehogynem, hiszen mindenkinek kötelező, aki kamera elé áll. És ma neked is ezt kell tenned, mintha csak a Walker, a texasi kopó egyik jelenetét forgatnánk. Tök jó, nem? – Hát g–gondolom. A férfi kenegetni kezdte a fiú arcát, mielőtt Robby esetleg meggondolná magát. – Miután a barátaid megnézik az adást, valóságos sztár leszel. – U–úgy g–gondolod? – Meg mernék rá esküdni. – Brent elmosolyodott a fiú izgalma láttán. Laura ebben a pillanatban parkolt le a tévétársaság furgonja mellett. Egyik kezében péksüteményes csomaggal, a másikban egy hatalmas hűtőtáskával indult el feléjük. – Sajnálom, hogy elkéstem, de úgy gondoltam, szükségünk lesz néhány kalóriára, hogy ne lankadjon az energia. – Mit hoztál? – érdeklődött Connie. – Fánkot, csokis tekercset és többféle croissant–t – sorolta vidáman Laura. – Óh, isten áldjon, gyermekem – lépett Connie a csomaghoz, amelyet a lány egy árnyékos fa tövében elhelyezett takaróra tett le. – Nem feltételezem, hogy kávét is hoztál. – Ebben a hőségben? – Laura megborzongott, majd felnyitotta a hűtőtáskát. – Hoztam narancslevet és másfajta üdítőket. Connie kelletlen arccal nyúlt egy doboz narancsléért. – F–filmsztár llllleszek – újságolta Robby Laurának. – Úgy bizony – válaszolt lelkesen a lány – Es ezt bizony meg kell ünnepelni. Egyél valamit. – N–narrancslé van? – Naná! – Nincs narancslé! – kiáltott föl egyszerre Brent, Connie és a gyártásvezető. Semmi szükségük arra, hogy Robby narancsszínű bajuszkával álljon a kamera elé. – Rendben, rendben – hajlongott játékosan Laura. Brent azonnal közbelépett Robby csalódottsága láttán. – Mi lenne, ha most kóláznál, aztán később kapsz narancslevet?


178

– Okkké – egyezett bele végül Robby, és az elemózsiás takaróhoz sétált. – Vannak gyerekei? – kérdezte Maria finoman a férfitól. Brentet meglepték a nő szavai. – Nem. Nincsenek. Miért kérdezi? – Remekül bánik velük – mondta mosolyogva Maria. – Én... köszönöm. – Furcsa érzés lopózott a férfi mellkasába, amikor Maria ismét a fia felé irányította figyelmét. A gyereke miatt érzett büszkeség és szeretet valósággal sütött a fiatal nő szemeiből. De a férfi tudta, hogy nem lehet könnyű fiatal, egyedülálló anyaként a beteg kisfiút nevelnie. Az anyjának sem volt az. Az elmúlt néhány napban Brent számtalanszor vont párhuzamot a két nő között. Hogyan dönthet két hasonló korú nő annyira másként? Robby apja elhagyta a lányt, mielőtt a kisfiú megszületett. Maria abbahagyta a gimnáziumot, és most egy szállodában takarít, hogy eltartsa magukat. A férfi csodálta, amiért megtagadta, hogy megváljon a gyermekétől, bár ezáltal lényegesen nehezebbé vált az élete. Brent anyja ugyanakkor el sem gondolkodott, amikor felbukkant egy férfi, aki hajlandó volt feleségül venni és Kaliforniába vinni, azzal a feltétellel, hogy Brentet maga mögött hagyja. Bár megígérte, hogy később magához veszi a fiút, a Zartlichok soha többé nem hallottak felőle. A férfi egész életében önmagát hibáztatta anyja távozásáért, de most már nem volt benne biztos, hogy helyesen gondolta-e. Az is lehet, hogy az anyja volt gyenge, nem ő. Felnőttként sem sikerült megszabadulnia félelmétől, hogy az emberek elhagyják, amint felfedezik a gyengeségeit. Laura azonban minden hibáját ismerte, de esze ágában sem volt elmenni. – Rendben – kiáltotta Connie, amint végzett a csokis tekercsével. – Kezdődjön a móka. Miközben a stáb tagjai felfalták az utolsó péksüteményeket is, Brent megpróbált ismét a munkájára összpontosítani. Itt legalább biztonságban van, hiszen valódi önmagaként állhat a kamera elé.

JULIE ORTOLON

179

22.

Két héttel később, Laura izgatottan lépte át Melody házának küszöbét. – Melody, itthon vagy? Én vagyok az. A kutyák lelkesen üdvözölték a lányt. – Igen, Chakra, igen, Karma, én is örülök a találkozásnak – mondta Laura, miközben a konyha felé vette útját. – Szia, idegen. – Melody a hátsó bejáraton keresztül lépett be a házba. – Mit keresel itt egy szombaton? – Néhány tálért jöttem – magyarázta Laura. –Nem, Karma, nincs szükségem a segítségedre. –Miután félrelökdöste útjából a lelkes kutyát, Laura ismét a barátnőjéhez fordult. – El tudod ezt hinni? Hetek óta próbálom rábeszélni Brentet egy bulira, erre ma reggel közli, hogy estére meghívta a munkatársait. Ma estére! – Mi az alkalom? – érdeklődött Melody. – Nem nézted a híreket tegnap este? Hagytam neked egy üzenetet, hogy nehogy kihagyd! – Óh, vagy úgy! – Melody a hűtőszekrényhez sétált és töltött magának egy csésze ginseng teát. – Hogy érted, hogy vagy úgy? Nem nézted meg? Nem láttad Brentet? – Laura, Brent minden este szerepel a híradóban. – De nem az országos kiadásban. Átvették a Robbyról készített összeállítását. A nemzeti híradóban szerepelt. – Gondolom, ez nagy dolog. – Ez óriási dolog. Látnod kellett volna, mennyire izgatott volt Brent, amikor tegnap este hazaért. – A lány elpirult, amikor visszaemlékezett,


180

valójában mennyire „izgatott" volt a férfi. Annyira belebonyolódtak egymás ölelésébe, hogy Brent csak ma reggel szólt a buliról. – Már csak át kell öltöznöm, aztán megpróbálok visszaérni, mielőtt megérkeznek a vendégek, vagy mielőtt Brent idegösszeomlást kap. Egészen képtelen módon aggódik az apró részletek miatt. – Van néhány üzeneted – közölte Melody, amikor követte Laurát a hálószobába. – Üzenetem? Az apámtól? – Sajnálom. Mindkettő Gregtől érkezett. – Ezúttal mit akart? – kérdezte a lány, miközben számtalan ruhát dobott az ágyára. – Óh, semmi különöst, csak Houstonba jön, hogy találkozzon veled – ma este. – Houstonba jön? – Laura levegőért kapkodott. – Ma este. – Melody grimaszt vágott. – Megmondtam, hogy ez lesz a vége, ha soha nem hívod vissza. Laura felnyögött. – Azt reméltem, hogy ért a jelzésből, ha kellően hosszú ideig nem hall felőlem. – Kibújt farmerjából és pólójából, majd színes ruhácskát öltött. – Nem értem azt az embert. Tényleg nem. Egyáltalán nem figyeltem fel a birtoklási mániájára, amíg randizgattunk. Vajon miért viselkedik most így? – Nyilván azt hiszi, hogy van még esélye a közös jövőtöknek. – Nos, nincs – zárta le a témát Laura. – Egészen biztos vagy benne? – A lányt meglepte barátnője reményteli hangja. – Igen. Miközben cipőt váltott, Laura Melodyt nézte, aki szemmel láthatóan nem volt jó passzban. — Figyelj csak. Mi lenne, ha ma este nem festenél, hanem átruccannál velem a buliba? – javasolta végül. – Nem – hárította el barátnője a meghívást. –Ilyenkor bölcsebb itthon kivárnom, hogy elvonuljon a búáradat. És minél előbb indulsz el, annál hamarabb merülhetek bele a lelki dagonyába. – Biztos vagy benne? – kérdezte Laura. – Maradhatok még néhány percig.

JULIE ORTOLON

181

– Örült gondolataim támadnak mostanában – vallotta be Melody. – Azt hittem, azért hagytam el Rogert, mert szabadságra vágytam, de talán azért történt, mert végre megértem a házaséletre. – Ezt nem sikerült követnem. – Roger sokkal inkább apa volt a számomra, de én igazi férjre vágytam, helyesebben vágyok: egy partnerre, aki egyszerre a kedvesem és a barátom. Érted mire gondolok? – Igen, most már tökéletesen értelek. – Nos, te legalább megtaláltad a neked való férfit. – Nem vagyok én abban annyira biztos – mondta Laura, miközben a fésülködőasztalhoz lépett. – Óh? – Melody Laura tükörképét tanulmányozta. – Azt hittem, remekül megvagytok. Valósággal felfal a szemeivel. Laura a hajkeféjével játszadozott, miközben felidézte magában a férfi tekintetét, amellyel egyre gyakrabban nézte őt. Úgy érezte, Brent szereti, de vajon meddig kell még várnia arra, hogy a férfi kimondja a legszebb szót? – Laura? – szólalt meg ismét Melody. – Ugye, rendben vannak a dolgok közted és Brent között? – Hmm? Óh, persze. — Barátnője felvont szemöldökét látva, Laura folytatta. – Nem tökéletes, de kinek a kapcsolata az? – Mi a gond? Ez bonyolult kérdés, gondolta Laura, és nincs rá egyértelmű válasz. – Leginkább az, hogy Brentnek eszében sincs nősülni. Sem most, sem később. – És neked mi erről a véleményed? – Nem tudom! – Laura nekidőlt az asztalkának. – Azt hittem, képes leszek elfogadni, de mostanában... mostanában csak a házasságon jár az eszem. És a gyerekeken. Korábban nem vágytam az anyaságra, de a Brenttel töltött hetek után... – Mi a baj? Könnyek homályosították el a lány látását. –Annyira szeretem. Melody Laura mellé lépett és gyengéden karjaiba zárta barátnőjét. – Tudom, hogy néha fáj szeretni. Nem helyes, de így van.


182

– Különösen, amikor nem mondhatod el a szerelmednek, hogy miként érzel. Annyira félek, hogy elmenekülne. – Az őszinteség gyakran rémisztő – bólintott Melody –, és többnyire magas árat fizetünk érte. – Akkor mit tegyek? – Óh, Laura – sóhajtott Melody. – Ha húsz évvel fiatalabb lennék, azt mondanám, hogy bármiért érdemes kockázatot vállalni, ami boldogságot ígér, vagy azt, hogy a boldogsághoz néha fájdalmas út vezet. – Megrázta a fejét. – Bár őszintén hiszek a fentiekben, a tapasztalat azt mutatja, hogy túl nagy ára van a vágyak követésének, és végül gyakran mégsem azt kapod, amit reméltél. Egyikünk sem nyerhet mindig. Az élet játéka nem így működik. – Én is ettől félek. Kopogtak, mielőtt Melody válaszolhatott volna. Karma és Chakra határozott házőrzőkként az ajtóhoz rohantak, Laura pedig barátnőjére meredt. –Ugye nem... – Greg! – Melody remekül szórakozott barátnője szorult helyzetén. – Most mit tegyek? – suttogta Laura. – Talán ajtót nyithatnál. – Nem tehetem! – Az ablakra pillantott és azon morfondírozott, vajon sikerülhet-e ellopóznia az autóig, anélkül, hogy a férfi észrevenné. – Eszedbe ne jusson – figyelmeztette Melody, miközben a kutyák visszatértek a szobába. – Nyiss ajtót, mondd azt neki, hogy nincs időd beszélgetni, aztán indulj. – Mi lenne, ha te nyitnál ajtót, és azt mondanád, hogy nem vagyok itthon? – Van egy apró gond: az autód a ház előtt parkol. – Melody a kutyák nyakörvéért nyúlt. – Elzárom őket, amíg ajtót nyitsz. – Köszi szépen – mormolta Laura, miközben Melody megpróbálta beédesgetni a kutyákat a saját hálószobájába. Mosolyt színlelve nyitott ajtót. – Szia, Greg. – Laura Beth. – A férfi arca felragyogott, amikor meglátta a lányt. Greg valósággal itta magába Laura látványát. Bár rég nem vonzódott

JULIE ORTOLON

183

már a férfihoz, Laura kénytelen volt megállapítani, hogy Greg igen jól mutat az alkony fényében. – Féltem, hogy nem leszel itt, hiszen egyszer sem hívtál vissza – szólalt meg félénken a férfi. –De megkaptad az üzenetemet, hogy jövök, ugye? – Igen, körülbelül tíz perce. – Hirtelen bűntudat támadt benne, amiért a nyár folyamán egyszer sem jelentkezett Gregnél. – És az igazság az, hogy éppen indulni készülök. Brenttel házibulit szervezünk, és máris késésben vagyok. – Óh. A férfi szemlátomást összetört, és Laura hirtelen pocsékul érezte magát. – De van még egy percem, ha szeretnél bejönni. – Igen. – A fény visszatért Greg szemeibe. – Igen, szeretnék bemenni, ha nem gond. – Kérsz valamit inni? – érdeklődött a lány, miután Greg követte őt a konyhába. – Köszönöm, de nem. Laura felnyalábolta az összeválogatott tálakat. – Szóval... – jól ismerve Greg és Melody ellenségeskedését, remélte, hogy barátnője nem csatlakozik társaságukhoz. – Mi a helyzet Beason's Ferryben? – Mindenki rendben van, bár nagyon hiányolnak téged. Naponta érdeklődnek felőled. Kivéve az apádat. Ha felmerül a neved, azonnal témát vált. A lány nem szólt, bár szíve összefacsarodott a fájdalomtól. – Gondolom, még mindig nem beszéltek egymással – folytatta Greg. – Nem. – Sajnálom – mondta finoman a férfi. – Figyelj, Laura Beth. Tudom, hogy sietsz, ezért rövidre fogom. Rengeteget gondolkodtam a beszélgetéseinken. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem bízom meg benned. Bízom benned, minden téren. – Nagyra értékelem, tényleg, de... – Ne, ne, hadd fejezzem be. – Mély lélegzetet vett. – Tisztában vagyok vele, hogy Beason's Ferry nem a legizgalmasabb hely a Földön, de azt is tudom, hogy nem mindig vágytál el onnan. Amikor először


184

találkoztunk és te apád rendelőjében dolgoztál, boldognak tűntél. Rájöttem, az elvágyódásod oka, hogy nincs igazi munkád. – Greg – a lányban fokozatosan nőtt a feszültség –. azért jöttem Houstonba, hogy munkát keressek. – Tudom, de hallgass végig. Amíg randevúztunk, rengeteg jó ötleted volt, hogy miként lendíthetném fel a gyógyszertárat. A kávézósarok is a te ötleted volt. Ezért arra gondoltam, hogy bár az érzelmi kapcsolat nem működött tökéletesen közöttünk, talán lennél az üzleti partnerem. – Micsoda? – Laura döbbenten hallgatta a férfi ajánlatát, sőt egy pillanatig fel is keltette az érdeklődését. De ez azt jelentené, hogy le kell mondania Brentről, a munkájáról és az új barátairól. – Greg, én... – Nem kell azonnal választ adnod. Gondolkozz rajta, és holnap vagy a jövő héten találkozhatnánk, hogy átbeszéljük a dolgot. – Mit akartok átbeszélni? – Melody tűnt fel a konyhaajtóban. – Greg felkért, hogy legyek az üzlettársa – tájékoztatta Laura. – Óh, ez nagyon jó. – Melody felnevetett. – És bölcs. Ez nagyon bölcs, Gregory. – Ez meg mit akar jelenteni? – kérdezte döbbenten a férfi. – Ha nem nyerheted el a szívét, elnyered az eszét. – Nem ez a szándékom – állította határozottan Greg. – Persze, hogy nem! – horkant fel Melody. – Laura Bethnek remek ötletei vannak, hogy miként virágoztathatnám fel az üzletet. – Ezért akartad tehát feleségül venni? – Visszautasítom ezt a feltételezést. – Greg arca bíborpírba borult, Laura meg arra gondolt, talán igaza van a barátnőjének. – Szeretnélek felvilágosítani, hogy őszintén csodálom Laura Beth-t. – Csodálat! – háborodott fel Melody. – Annál jóval több kell egy boldog házassághoz. – Szóval te beszélted tele a fejét, hogy a férfi és nő kapcsolatának a lényege a fizikai vonzódás – és a gyönyör! – Ellenedre van egy kis gyönyör? – Melody csípőre tett kézzel lépkedett a férfi felé. – Gyógyszerészként tudnod kellene, hogy az élet elemi része az egészséges szexuális élet.

JULIE ORTOLON

185

– Gyerekek! – próbált meg közbeszólni Laura. –Gyerekek! Ha megbocsátotok, indulnom kell a bulira. Egyikük sem figyelt rá, ehelyett harci kutyákként méregették egymást. Laura, kezében a tányérokkal, elindult az ajtó felé. Jól hallotta, hogy Melody és a férfi folytatják a vitát, és kis híján elnevette magát. Bár őrjöngött volna legszívesebben. Vajon tényleg az önzés vezérelte Greg házassági ajánlatát? A férfi nem tartozott azok közé, akik tudatosan kihasználják embertársaikat, de ez újabb bizonyíték, hogy soha nem szerette igazán. Nemcsak ez kínozta azonban a lányt. Greg szerint, egy vágyon alapuló kapcsolat nem életképes. A kapcsolatuk Brenttel vajon min alapszik? Hiszen ha Brent szeretné, akkor feleségül venné. Bármennyire rémítő is számára a házasság gondolata. De mi van, ha a férfi nem szereti? Egész úton ez a kérdés lüktetett az agyában. Egy hosszú percig némán figyelte Brentet a konyhaablakon keresztül. Vajon mekkora áldozatot hajlandó hozni, hogy a férfi mellett maradhasson? Szeretett volna besétálni az ajtón, átölelni a derekát és a fülébe súgni, hogyan érez. De akkor elveszítené, mert Brent még nem áll készen erre. Ezért ma este, mint minden együtt töltött éjszaka, szeretőként és barátként áll majd a férfi mellett. És reménykedik, hogy kitart a türelme. Hogy képes lesz kivárni az alkalmas pillanatot.


186

23.

Brent meghallotta a parkoló autó zaját és kinézett az ablakon. – Nézd, Hal – szólt bele a telefonba –, most le kell tennem. Megérkezett Laura. – Óh, persze – mondta az ügynöke. Az elmúlt huszonnégy órában többször beszéltek, mint az előző két évben. – Hétfőn hívlak, amint a kezemben van a szerződés. – Tegyél meg nekem egy szívességet – kérte Brent. – Kezeld diszkréten az aláírásig. – Nincsenek kételyeid, ugye? – Aggodalom hallatszott Hal szavaiban. – Persze, hogy nincsenek. Viccelsz? Ez életem nagy lehetősége. Csupán szeretnék személyesen értesíteni mindenkit a csatornánál. Ennyivel tartozom nekik. – Csak ne késlekedj túl sokáig. És Brent... gratulálok. Keményen megdolgoztál érte. – Köszönöm. – Brent csendesen meredt maga elé, miután visszatette helyére a kagylót. Nem csak a munkatársait kell értesítenie. Laurának sem szólt még egyetlen szót sem. Vajon örömmel fogadja és hajlandó követni őt az ország másik végébe, vagy hűvösen gratulál és sok szerencsét kíván neki? – Hadd segítsek – sietett a belépő lány elé. – Sajnálom, hogy késtem. Ott ragadtam Melodynál. – Semmi baj. – Brent gyors csókot adott a lánynak, amelyet továbbiak követtek. Laura átkarolta a nyakát, és a férfi képtelen volt ellenállni a lány édes, odaadó ajkainak. Elpusztulna Laura nélkül. De mi lesz, ha a lány válaszút elé állítja? A karrierje vagy ő? Feladna mindent, amiért egész életében dolgozott, hogy a lánnyal maradhasson?

JULIE ORTOLON

187

Más riporterek is megtették: elutasítottak egy remek ajánlatot, hogy a családjukkal maradhassanak. De Laura és ő nem házasok. Csupán a barátság, az egymás iránti tisztelet és a szenvedély tartja őket együtt. Elég lehet? Biztosan, hiszen képtelen lenne a lány nélkül élni. Amikor kibontakoztak egymás öleléséből, Laura ráemelte égszínkék szemeit. – Ha tudtam volna, hogy ez vár rám, jobban sietek. – Nos, azt terveztem, hogy letépem a ruhádat és élvezkedünk egy kicsit, mielőtt megérkeznek a vendégek, de most már nyilván túl késő van. – Megvárakoztathatjuk őket a bejárati ajtó előtt. – Ne ingerelj! – Szóval, miben segíthetek? – érdeklődött a lány, miután kipakolta a Melodytól kölcsönzött tálakat. – Felhívhatnál mindenkit, és lemondhatnád a bulit. – Brent, ugye nem kezded újra? A férfi szemei pontosan elárulták, mennyire feszült. – Kérlek, hallgass végig figyelmesen – szólt a férfihoz Laura. – Nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Ha a kaja pocsék lenne, egyébként nem az, és ha a ház düledezne, de stabilan áll minden fala, akkor is jól éreznék magukat a vendégek, mert nem csupán enni és inni jönnek. Azért fogadták el a meghívásodat, mert jól érzik magukat a társaságodban. Kedvelnek téged, Brent. Csodálnak és tisztelnek. Vegyél tehát egy mély levegőt és nyugodj meg. – Jobb ötletem van – mondta a férfi, és átkarolta a lányt. – Vedd le a bugyidat. – Micsoda? – Úgy nézett Brentre, mintha az görögül szólt volna hozzá. – Kimondhatatlanul izgató, ha nem viselsz semmit a ruha alatt. – Brent! Nem fogom levenni a fehérneműmet. – Kérlek, Laura! – Beleharapott a lány nyakába, és Laura megremegett. – Légy vad. Add ide a bugyidat. – Nem. Nem... tehetem. – Brent a lány fülcimpáit kezdte ízlelgetni. – De tényleg. Túlságosan szégyellném magam. Brent, hagyd abba.


188

Laura megpróbált tiltakozni, de ajkaik hamar szenvedélyes csókban forrtak össze. A férfi a lány combját simogatta, majd ujjai még feljebb vándoroltak. – Istenem, annyira kívánlak. – Nincs időnk – tiltakozott határozatlanul a lány. – Legalább öt percünk van. Tengernyi idő – suttogta a férfi. – Siess – kérte Laura, és remegő ujjakkal kigombolta a blúzát. – Megőrjítesz, ugye tudod? – nyögte Brent, miközben kezeibe fogtak a lány melleit, majd egy határozott mozdulattal a tálalóasztalra emelte Laurát. – Magamban akarlak, Brent – hadarta rekedt hangon a lány – Siess. Kérlek, gyere gyorsan. A férfi egyetlen határozott mozdulattal belehatolt, majd légzésük egyre nehézkesebbé vált, míg végül egyesültek a gyönyör tökéletes boldogságában. – Elég gyors voltam? – kérdezte huncut mosollyal a férfi, miután ismét megszilárdult a talaj a lábai alatt. – Igen – válaszolta mosolyogva a lány, miközben helyére igazította csipke melltartóját. A férfi gyengéden hátrasimította Laura haját, és végtelen nyugalom áradt szét a testében. Nem veszítheti el a lányt. – Laura, el kell mondanom neked valamit – szólalt meg ismét Brent, miközben tekintetével gyengéden simogatta a lányt. – Igen? – Laura a férfi pillantását kereste, és a lány tekintete láttán, Brent pontosan tudta, hogy a lány szereti őt. Ez a bizonyosság egyszerre emelte fel és ébresztett kétségeket benne. Brent mély lélegzetet vett és készen állt, hogy beszámoljon a lánynak az új állásáról. – Laura, én... Megszólalt a csengő. Mindketten összerezzentek, amint szétrobbant az őket körülvevő buborék – csak ekkor fogták fel, hogy félmeztelenül és kócosan készülnek fogadni egy tévécsatorna teljes stábját. – Jesszusom! – kiáltotta Laura, miközben lecsusszant az asztalról. – Minden rendben van. Ne pánikolj! – Brent megigazította az ingét és felhúzta a nadrágját. – Nyiss ajtót és tartsd fel őket – javasolta a lány, miközben a bugyijáért nyúlt.

JULIE ORTOLON

189

A férfi keze azonban gyorsabb volt. – Az az enyém. – Brent! – Laura a férfi keze után kapott, de Brent a zsebébe gyömöszölte a csipkés fehérneműt. – Majd visszakapod – később. – A lány szeretett volna tiltakozni, de a férfi a kezébe nyomta a ruháját. – Inkább siess. Vajon mit szeretett volna Brent mondani, tűnődött Laura. A szemeiben azt látta, amire már oly régen vágyott. Brent szerette. Valóban szerette. Ha nem szólal meg a csengő, ki is mondta volna. Amint fogadóképes állapotba kerültek, ajtót nyitottak az első vendégeknek, Keshiának és Franklinnek. – Annyira örülök, hogy eljöttetek – köszöntötte őket őszinte mosollyal Laura. – Gyönyörű ez a ház – mondta elismerően Keshia. – Úgy van – tette hozzá Franklin. – A leírásod alapján, Brent, romokra és betonkeverőre számítottam. – Még ráférne néhány simítás – jegyezte meg Brent. – Ne törődjetek vele – nevetett Laura. – Gyertek be, körbevezetlek titeket. Miután megmutatta nekik a házat, Laura és Keshia a konyhába vonultak, hogy elkészítsék a salátát. – Máris elvonultok, hogy kibeszéljetek minket –jegyezte meg Franklin. Keshia széles mozdulatokkal hessegette el a férfi megjegyzését. – Nektek is van munkátok, készítsétek elő a grillsütőt. Amint becsukódott a konyha ajtaja, Keshia Laurához fordult. – Készül Brent valamilyen nagy bejelentésre az est folyamán? Laura zavarodottan pislogott. – Tudom, hogy egyelőre senki nem tudhat róla –folytatta zavartalanul Keshia –, de te nyilván nem minősülsz senkinek. A padló megmozdult Laura talpa alatt. Keshia a bejelentés szót használta. Tudomása szerint háromféle bejelentés létezik: születés, halál és házasság. Erre készült Brent, amikor Keshiáék érkeztek? Meg akarta kérni a kezét? – Ho... honnan tudod? – Véletlenül meghallottam egy telefonbeszélgetés néhány mondatát.


190

Vajon kivel beszélhetett Brent? Talán az ékszerésszel? Tökéletes lánykérést tervez gyémántköves gyűrűvel? – Laura, készen állunk a hús sütésére – jelentette be Franklin. A lánynak csak második próbálkozásra sikerült megtalálnia a steakhúst. Franklin visszatért a grillsütőhöz, Keshia pedig ajtót nyitott az újabb érkezőknek. Laura egyedül maradt a konyhában. Becsukta a szemeit, így próbálva megőrizni az emlékezetében minden illatot, hangot, pillanatot. Elérhetetlennek tetsző álma ma valóra válik. Brenttel összeházasodnak, családjuk lesz és egymás karjaiban fognak megöregedni. Az est további része csupán homályos emlékeket hagyott Laurában. Brent tökéletes házigazdaként viselkedett, a lány meg nevetve beszélgetett újdonsült barátaival. Éjfél volt, amikor az utolsó vendég is elköszönt. Laura és Brent az ajtóból integettek utánuk, majd mély sóhaj kíséretében csukták be maguk mögött az ajtót. – Istennek hála – mondta a férfi. – Azt hittem, soha nem indulnak el. – Én meg azt hittem, hogy jól érzed magad – gonoszkodott a lány. – Ugye tudod, hogy hatalmas sikere volt az első bulidnak? – Hála neked. – A férfi szeretettel kapta fel a lányt. – Köszönöm, hogy rábeszéltél. Remekül éreztem magam. Laura nevetve kínálta fel ajkát egy csókra. – Ez azt jelenti, hogy karácsonyi buli is lesz? – Nem kizárt. De ne beszéljünk a bulikról. Csodálatos hírem van. A lány szíve a torkában dobogott. – Micsoda? – Nem, nem itt. A nappaliban várj. Azonnal ott leszek. A lány kényelembe helyezte magát a kanapén, de teste minden porcikájában remegett. Azt kívánta, bárcsak más ruhát választott volna. Egy nőnek gyönyörűnek kell lennie azon az éjszakán, amelyen a leendő férje megkéri a kezét. Összerezzent, amikor kinyílt a konyhaajtó és ölébe rejtette a kezeit, hogy így titkolja remegősüket. Mosolyogni kezdett, amikor látta, hogy a férfi pezsgővel tér vissza. – Pezsgő? Ez valóban különleges alkalom lehet.

JULIE ORTOLON

191

Brent helyet foglalt mellette, kinyitotta a pezsgőt és teletöltötte a poharakat, majd az egyiket átnyújtotta a lánynak. Óh, Istenem, ez az, gondolta Laura. – Mit szólsz ahhoz – kérdezte lassan a férfi –, hogy éppen Washington D.C. legújabb politikai tudósítójával koccintasz? A lány csak nehezen fogta fel Brent szavait. – Hogyan? A férfi egyre szélesebben mosolygott. – Tegnap felhívott az ügynököm. Felajánlottak egy riporteri állást az országos hírműsorban. – Nem értem. – Mi köze mindennek a házasságukhoz? – Azt hittem, a riporterkedés visszalépés a hírműsor–vezetéshez képest. – Helyi szinten valóban így van. De most az országos adásról van szó. Mindig is erről álmodtam. Tényfeltáró riportokat készíthetek. Óh, Istenem! –Nevetve rázta meg a fejét. – Bármennyire keményen dolgoztam is érte, alig tudom elhinni. –Ez... azt jelenti, hogy elfogadod az állást? – Amint az ügynököm tető alá hoz egy megfelelő szerződést. – A lány poharához koccintotta a sajátját, majd nagyot kortyolt a pezsgőjéből. – Értem. – Erre a bejelentésre gondolt hát Keshia. Az elmúlt órák fantáziái, házasságról és gyermekekről, nyelvüket csúfondárosan öltögetve tértek vissza. – Mi a baj? – Brent előtt nem maradt titokban a lány hangulatváltozása. – Semmi. Örülök neki. Tényleg. – Megpróbált mosolyogni, de ajkai gyanúsan remegtek. – Ha te erre vágysz, akkor örülök neki. – Laura? – A férfi az asztalra helyezte poharát, majd tenyerei közé szorította a lány kezeit. – Te remegsz. Mi a baj? Az a baj, hogy Washingtonba költözünk? Ígérem, hogy imádni fogod. Csodás város. Munkát is biztosan könnyen találsz magadnak. – Brent, egészen pontosan mire kérsz? – Laura, sok mindenen gondolkodtam az elmúlt hetekben. Korábban nem tudtam elképzelni magam egy hosszú távú kapcsolatban, de annyira jól alakulnak a dolgok közöttünk. Remekül megvagyunk és


192

boldognak tűnsz. – Mélyen a lány szemébe nézett. – Örülnék, ha velem jönnél Washingtonba. Örülnék, ha velem jönnél Washingtonba. Semmi szeretlek, Laura, semmi lánykérés, csak örülnék, ha velem jönnél Washingtonba. A tündérmese semmivé foszlott. – Laura? Mi a gond? – Azt mondtad, örülnél, ha veled mennék Washingtonba. – A lány hangja nyugodtan csengett. – Milyen minőségben szeretnéd, ha veled tartanék? – Nem hiszem, hogy értem a kérdésedet. – Úgy menjek veled, mint a szeretőd? A férfi egész testében megdermedt a lány szavai hallatán. – Ha így akarod nevezni. – Te nevezed így, Brent. Ha két ember, akik nem házasok, együtt töltik az éjszakákat, szeretőknek minősülnek. – Laura... mit számít, hogy minek minősül? Szükségem van rád. És szeretnék veled lenni. – Meddig? – Nem tudom. – A férfi elhúzódott. – Honnan tudhatnám? – Azt szeretnéd, hogy mindent feladjak, Washingtonba költözzek, találjak egy új munkát és egy új otthont, csak azért, hogy a szeretőd legyek? – Tulajdonképpen, arra gondoltam, hogy talán meggondolod magad, és hozzám költözöl. – Óh! Szóval, azt szeretnéd, hogy ne csupán a szeretőd legyek, de költözzek is hozzád? – Miért csinálsz ebből annyira nagy gondot? Az emberek gyakran költöznek össze, és senki nem gondol rosszat róluk. – És hogyan fogsz bemutatni az ismerőseidnek? Laura Morgan, az imádnivaló nőcském? És hogyan beszélsz majd a gyermekeinkről? Joey és Suzy az édes, kicsi fattyúk! – Hagyd abba, Laura. Azonnal hagyd abba. – Brent idegesen beletúrt a hajába. – Megmondtam már, hogy nem áll szándékomban gyerekeket vállalni. – Véletlenek azonban mindig vannak.

JULIE ORTOLON

193

– Az isten szerelmére, nem jelennek meg azonnal stigmák a testeden, ha születik egy házasságon kívüli gyermeked. – Nézz a szemembe, Brent Zartlich és mondd azt, nem zavart, hogy törvénytelen gyermekként kellett felnőnöd! – Nem folytatom ezt a beszélgetést. – Én meg nem fogom hagyni, hogy a gyermekeim az otthon melege és szerető szülők nélkül nőjenek fel. Brent szemei valósággal szikráztak a dühtől. – Egy papírdarab viszont nem biztosítja, hogy képes leszel mindezt megadni nekik. – A francba, Laura. Megmondtam, hogy szükségem van rád, vagy nem? Nem próbálok meg kimenekülni a kapcsolatunkból, de értsd meg, hogy nem vehetlek feleségül. – Miért? – A lány hangja zavart volt, és mély fájdalmat rejtett. – Egyszerűen nem tehetem! Képtelen vagyok megmagyarázni. De értsd meg, hogy nem tehetem. – Brent, tudom, hogy megrémít a házasság és az apaság gondolata, de... – Te nem figyelsz rám! – kiáltotta a férfi, és mély lélegzetet vett, majd hátrált egy lépést. – De rendben van – folytatta. – Elmondom még egyszer, hogy miként érzek. Hogy pontosan miként érzek. Valahányszor csak a házasság intézményére gondolok, lüktetni kezd a mellkasom, és alig kapok levegőt. Korábban is próbáltam már elmagyarázni neked. És azt reméltem, hogy megértetted. Laura pontosan így érzett, amikor Greg házassági ajánlatára gondolt. Ő azonban Gregtől idegenkedett, nem a házasság intézményétől. Brent viszont alig kapott levegőt, ha arra gondolt, hogy feleségül kell őt vennie. Ami azt jelenti, hogy nem szereti őt igazán. – Értem – szólt csendesen a lány. El kell tűnnie, mielőtt összeomlik. A konyhába sietett, hogy megkeresse a táskáját. – Várj egy pillanatot. – Brent utána indult, de végül a konyhaajtóban megállt. – Mit csinálsz? – El kell mennem! – A melleihez szorította a táskát. Micsoda bolond volt! Micsoda mihaszna bolond!


194

– Laura, várj! – A lány felé lépett, Laura viszont ösztönösen hátrált egy lépést. Könyörgés jelent meg a férfi szemeiben. – Nem vonulhatsz ki csak úgy az életemből! – Nem maradhatok. Ilyen körülmények között. És ahogyan érzek. – Hogyan érzel? Mondd el! – Laurához lépett. Könnyein keresztül pillantott a férfira. – Szeretlek, Brent. Szeretlek. Mélységes csönd borult rájuk. Laura számtalanszor elképzelte már ezt a jelenetet, de a férfi szemeiben soha nem látott ennyi fájdalmat és ennyire mély zavarodottságot. – Te nem tudod kimondani, ugye? – kérdezte Laura. – Nem arról van szó, hogy nem kedvellek – préselte ki magából a szavakat a férfi. – Kedvellek, rendben? – Az nem ugyanaz és nem elég. Ha szeretnél, akkor elvennél feleségül, bármennyire megrémít is a gondolat. Összegyűjtened a bátorságot... ha szeretnél. – Akkor ennyi? – A feszült düh visszalopózott a férfi hangjába. – Vagy elveszlek, vagy vége? A lány nem nézett rá. Tudta, hogy elveszítette. – Ezt nem hiszem el! – Brent ismét a hajával játszott. – Három hónapja, az ágyamon ülve azt mondtad, hogy képes vagy egy ilyen kapcsolatban élni. Hazudtál? – Három hónapja nem kérted, hogy adjam fel a barátaimat és a munkámat, miközben te semmit nem kínálsz cserébe. Pedig én csak egy olyan egyszerű dolgot kérek, mint a szerelem. – A szerelem csöppet sem egyszerű – mondta a férfi. – És semmit nem változtat az érzelmeimen, hogy képtelen vagyok elrebegni néhány szót vagy esküt. – Azok a szavak rengeteget jelentenek nekem. És ha ezt képtelen vagy megérteni, akkor kettőnk számára nincs közös jövő. – Szeretlek, Brent. Örökké szeretni foglak, de nem maradok veled, ha képtelen vagy viszonozni az érzelmeimet. – Csak akkor állapodok meg, ha azt kapom, amit érdemlek. Kihunyt a lobogó tűz Brent szemeiben, és jeges pillantást vetett a lányra, mielőtt elfordult volna.

JULIE ORTOLON

195

– Tűnj el. – Annyira finoman szólt, hogy Laura azt hitte, nem hallotta jól. Amikor azonban a férfi visszafordult és sebzett tekintetével kis híján felnyársalta, tudta, hogy komolyan gondolta. – Most, Laura. Tűnj el a házamból. Most! Kibotorkált az ajtón és remegő lábakkal állt meg a kocsifeljárón. Jól hallotta, amint Brent egyetlen mozdulattal mindent a földre sepert a tálalóasztalról. Egyetlen szempillantás alatt összeomlott közös életük.


196

24.

Laura sokkos állapotban vezetett Melody házáig. Hiba volt elmondania Brentnek az őszinte véleményét a házasságról? Nem, döntötte el végül. így legalább megtudta a keserű igazságot. A férfi kedvelte őt, sőt bizonyos tekintetben szerette is, de nem azzal a szerelemmel, amelyre Laura vágyott. Ugyanazt jelenti a férfi számára, amit Greg jelentett neki. A kényelmet. Ennél többet akart adni és többet érdemelt. Csakis az előnyére válhat, hogy megismerte az igazságot. Csak ne érezné annyira üresnek magát. És zsibbadtnak. Amikor befordult Melody utcájába, látta, hogy Greg autója még mindig a ház előtt parkol és azonnal elillant a dermedtsége. Egy kétségbeesett pillanatig arra gondolt, hogy megállás nélkül továbbhajt. Képtelen lenne a férfi szemébe nézni. De hova mehetne? Leállította a motort, és miközben a bejárat felé botorkált, azon morfondírozott, vajon mi tartotta ott a férfit. A jelek szerint végre megértette, hogy köztük vége a szerelemnek. Az üzleti partnerség ötlete pedig biztosan nem foglalkoztatta annyira, hogy várjon rá. Hiszen ha nem szakítanak Brenttel, haza sem megy egész éjszaka. Zene szűrődött ki bentről, és félhomály fogadta a belépő lányt. A ház annyira nyugodtnak tetszett, hogy Laura úgy döntött, nem köszön hangosan. A bejárati hallból a nappaliba vezetett az útja, ahol bizarr jelenet tárult a szemei elé. Greg és Melody lótuszülésben ültek egymással szemben. Szemeik csukva voltak, tenyérrel felfelé fordított kezeiket pedig térdükön pihentették. Füstölő illata töltötte be a levegőt.

JULIE ORTOLON

197

És mindketten meztelenek voltak. Melody hálószobájában ugatni kezdett az egyik kutya, és ez azonnal kizökkentette Greget a meditációból. A férfi szemei kinyíltak, majd döbbenten elkerekedtek. – Laura Beth! – Remegő kezekkel kapott a ruháiért. Melody is zavartan pislogott, miután visszatért a transzközeli állapotból. – Laura Beth? Óh, Laura. Te mit csinálsz itthon? – Megmagyarázom – hallotta a lány ismét Greg hangját. Amikor azt hitte, hogy pocsékabbra már nem fordulhat az élete... Bár fogalma sem volt, miért okozna fájdalmat, hogy együtt találta Melodyt és Greget. – Óh, Greg, az Isten szerelmére – szólt rá Melody –, ne vörösödj már ennyire. Laura látott már meztelenül. – Laura, esküszöm... – Semmibe véve Melody kérését, könyörgő tekintettel pillantott Laurára. –Ez nem az, aminek látszik. – Pontosan az, aminek kinéz – ellenkezett Melody. Amikor azonban meglátta Laura arcát, aggodalom jelent meg a szemeiben. – Nem bánod, ugye? – Nem, dehogy – vágta rá Laura, de hangjában nyoma sem volt meggyőződésnek. Valójában, a döbbeneten felül, fogalma sem volt, hogyan érez. – Ha megbocsátotok, elvonulok. Szerencsére sem Melody, sem Greg nem próbálta megállítani, így sebes léptekkel átvághatott a konyhán és magára csukhatta szobája ajtaját. A nevetést könnyek követték, majd kínzó fájdalom, amelytől görcsbe rándult a teste. Hosszú percek teltek el, amíg kopogtak az ajtaján. Laura gyors mozdulattal letörölte könnyeit, majd kitárta az ajtót. Greg immár felöltözve állt az ajtó előtt, fejét enyhén oldalra billentette. – Bemehetek? – Persze. – A lány utat engedett Gregnek. A férfi zavartan bámulta az ajtókilincset. – Laura, én... én nem is tudom, mit mondjak. – Nem kell semmit mondanod. – Bár egyértelművé tetted, hogy köztünk mindennek vége, a ma esti viselkedésem megbocsáthatatlan.


198

– Miért? – kérdezte a lány. – Azért, mert abban reménykedsz, hogy van még esélye a közös jövőnknek? – A férfi némasága félreérthetetlen válasz volt. – Szóval ezért akartad, hogy az üzlettársad legyek? Hogy így ismét közel kerülhess hozzám. – Nem! – Greg csak ekkor nézett Laurára. – Természetesen nem. Legalábbis nem egészen. Nem. –A férfi érezte, hogy tiltakozása a szükségesnél kissé lelkesebbre sikeredett, ezért sóhajtva visszavonulót fújt. – Rendben, igazad van. Ez is része volt a döntésemnek. Bár tényleg úgy gondoltam, hogy jó csapat lehetnénk. – Gondoltad? – Igen, nos, Melody rámutatott, hogy nem lenne tökéletes kettőnk párosa, mert mindketten analitikus típusok vagyunk. Azt javasolta, hogy érdemes lenne egy kreatívabb partner után néznem. –A férfi szemei bocsánatkérően csillogtak. Az este folyamán történtek ellenére, Laura alig tudta elfojtani mosolyát. – Nem feltételezem, hogy esetleg konkrét személyi javaslata is lett volna. – Tulajdonképpen – Greg megköszörülte a torkát –, Melody tele van fantáziadús ötletekkel. Valójában káprázatos nő, ha sikerül a ruhái alá nézned, úgy értem... – A férfinak torkán akadt a szó. – Semmi baj – nyugtatta Laura. – Úgy értem, intellektuálisan – sietett a férfi a magyarázattal. – Tudom, hogy mire gondolsz, és tökéletesen egyetértünk. Melody intelligens és végtelenül eredeti személyiség. – Ugye? – A férfi zavara büszkeségé alakult át. – Igazán kedveled őt, igazam van? – Egyszerűen csak annyira más, mint bárki, akit korábban ismertem. Időnként kimerítő és elviselhetetlen, mégis egyfolytában rá gondolok. Amióta először találkoztunk Beason's Ferryben a fesztiválon, képtelen vagyok kiverni a fejemből. Vonzódom hozzá, bár küzdöttem az érzés ellen. El kell hinned nekem, nem akartam, hogy így alakuljon a dolog. – Greg, minden rendben van. Nem csaltál meg, vagy bármi ilyesmi. A férfi cipője orrát bámulta. – Csak szeretném, ha tudnád, nem terveztem, hogy így alakuljon a mai este. Azt sem tudom pontosan, hogyan történt meg. Egyik pillanatban még üvöltöztünk egymással,

JULIE ORTOLON

199

pedig jól tudod, hogy nem vagyok kiabálós típus. A következő percben pedig már téptük le egymásról a ruhákat, mint két szexőrült tinédzser. – Greg, nem szükséges megmagyaráznod. Tulajdonképpen, jobban örülnék, ha nem tennéd. – Sajnálom. – Greg egy pillanatig szótlanul tanulmányozta a lányt, majd döbbenten szólalt meg ismét. – Te nem is vagy dühös. – Nem, nem vagyok. Csupán meglepődtem. Talán sokkolt is kissé a dolog, de dühös nem vagyok. Csak soha nem gondoltam volna, hogy Melody meg te, tudod... De örülök, hogy úgy döntöttetek, adtok egy esélyt a kapcsolatotoknak. – Tényleg? És szerinted nem furcsa, hogy együtt vagyunk? Mármint azért, mert én fiatalabb vagyok, meg minden. – Téged zavar, hogy fiatalabb vagy? – kérdezte Laura. – Nem. Egyáltalán nem. – Akkor szerintem, minden a legnagyobb rendben van a kapcsolatotokban. – Köszönöm. Tudod, remek barát vagy. És remélem, az is maradsz. – Én is bízom benne. Egy pillanatig szótlanul álltak, majd nevetve ölelkeztek össze. Az ölelésük baráti volt és számtalan kellemes emlék tette még bensőségesebbé. – Vigyázz magadra – suttogta a lány. – Nem kell úgy beszélned, mintha soha többé nem találkoznánk. Az az érzésem, hogy kifejezetten sokat leszünk együtt, ha rendben alakulnak a dolgok Melodyval. – Remélem, hogy így lesz. De azért vigyázz magadra. Amint becsukódott az ajtó Greg mögött, Laura zokogva vetette az ágyra magát. Nem Greg és Melody boldogsága zavarta, hanem a tudat, hogy életének az a része megmásíthatatlanul véget ért. Néhány perccel később Melody feje jelent meg az ajtónyílásban. – Szia. – Szia. – Laura erejéből csak egy halvány mosolyra tellett. Melody aggódva mérte végig. – Minden rendben? Laura szerette volna megnyugtatni barátnőjét, de végül mégsem azt a szót mondta ki, amelyet tervezett. – Nem.


200

– Óh, édesem. – Melody sietősen a karjaiba zárta. Laura forró könnyei áradásszerűen záporoztak, miközben barátnője lágyan ringatta. – Sajnálom. Esküszöm, nem tudtam, hogy még mindig fontos a számodra. Ha tudom, nem engedtem volna, hogy mindez megtörténjen, bármennyire vonzódom is hozzá. Esküszöm, azt hittem, hogy nem érdekel. – Tényleg nem érdekel. – Tényleg nem érdekel? – Melody a zokogó lány arcát figyelte. – Akkor miért sírod ki a lelkedet? – Gondolom, nem sokakkal történik meg, hogy egyetlen éjszaka két férfi teszi lapátra. – Két férfi? – Brent és én... szakítottunk. – Nem! – Melody arca mély megdöbbenést tükrözött. – Óh, édesem, mi történt? Laura részletesen beszámolt az este eseményeiről. Ha nem reménykedik lánykérésben, talán másképpen reagált volna a férfi ajánlatára, vallotta be barátnőjének. Melody arckifejezéséből ítélve, ő is hasonló következtetésre jutott. – Szerinted lehetetlenül viselkedtem, ugye? – Én nem mondtam ilyesmit. – De ezt gondolod. – Nem, én... Én csak arra gondoltam, hogy nem bölcs dolog ultimátumot nyújtani be másoknak, különösen, ha férfi az illető". – Én nem nyújtottam be semmiféle ultimátumot. Melody szigorúan felhúzta a szemöldökét. – Egyszer sem mondtam azt, hogy vegyél el feleségül, vagy már itt sem vagyok. Csak felsoroltam a tényeket. Nem szeret igazán, így mi értelme lenne, hogy kövessem Washingtonba? – Laura úgy érezte magát, mintha egy tőrt forgatnának a szívében. – Ha vele mennék, csak tovább romlana a helyzet. Nem érted, Melody? Belepusztulnék az érzelmi sivárságba. – Brent hogyan érez? – Úgy érzi, hogy hazudtam neki és csapdába csaltam.

JULIE ORTOLON

201

– Kétlem, hogy ennyire durván fogalmazott volna. És ha mégis, azért volt, mert megbántottad. – Ő is megbántott engem. Az én érzelmeim nem számítanak? – Hogyne számítanának. – Melody megszorította a lány kezeit, majd félresöpört egy hajtincset Laura arcából. – Jogosan érzed megbántva magad. És nem ártana alaposan átrágnod magadban a kérdést. Aztán holnap reggel felhívod, és értelmes, egymás iránt mélyen érző felnőttek módjára megbeszélitek a dolgot. – Nem fogom felhívni. – Már így is bolondot csinált magából. És ennél mélyebb kínt nem is tudna elviselni. – Ha Brent szeretné rendbe hozni a dolgot, felhívhat. Már így is éppen elég áldozatot hoztam. Ideje, hogy ő is hozzon néhányat. Melody felsóhajtott, de barátnője egyetlen pillantást sem vetett rá. Döntött és nem hajlandó meghátrálni: az önbecsülését nem áldozza fel. – Laura – szólalt meg végül Melody –, tudom, hogy szenvedsz. De mondok neked valamit, amit a férjemtől tanultam annak idején: úgy is megadhatod magad, hogy semmit nem vesztesz a büszkeségedből. A lány szótlanul hallgatta. – A valóság az, hogy közel sem vagy annyira rugalmas, amennyire az emberek gondolják. Az esetek többségében az vagy, néhány dologban azonban tántoríthatatlan az elhatározásod. Csak gondolj a vitátokra apáddal. Te magad mondtad, hogy valószínűleg felemészti a bűntudat. Nem gondolod, hogy örömmel futna hozzád, ha megtennéd az első lépést? Néha akkor is meg kell tennünk az első lépést, ha igazunk van, hogy tévedő ellenfelünk is megmenthessen valamit a büszkeségéből. – És mi lesz az én büszkeségemmel? – A büszkeséged fontosabb, vagy a kapcsolatod Brenttel? Laura összeráncolta a homlokát. Mi lesz, ha megteszi az első lépést, de Brent nem akarja már, hogy kövesse őt Washingtonba? Vagy mi történik akkor, ha csakis azért követi a férfit, mert azt reméli, hogy előbb-utóbb elnyeri a szerelmét? Tisztességes lenne – bármelyikükkel szemben is? – Nem fogom felhívni. – Ezúttal halkabban ejtette ki a szavakat, de még határozottabban. – Ha Brent szeretne kibékülni, hívjon fel. Ez az utolsó szavam.


202

– Óh, Laura. – Melody sóhajtva rázta meg a fejét. – Bárcsak ne mondtad volna ezt. – Miért? Úgy gondolod, nincs igazam? – Igen, úgy. A szerelemben nincs jó és rossz út. Csak ügyelj arra, hogy ne menekülj egy olyan sarokba, ahonnan később nem tudsz méltóságteljesen távozni, mert akkor fel kell áldoznod a büszkeségedet. Laura elfordult. A barátnője szavaiban megbúvó igazság mély fájdalmat okozott. – Nem érted, Melody? Ez nem csupán büszkeség kérdése. – Hanem? – Szembe kell néznem végre a valósággal. – Laura csukott szemekkel folytatta. – Brent mindig is egy elérhetetlen álom volt számomra. Egy időre azonban megfeledkeztem arról, hogy minden álom véget ér egyszer. Előbb vagy utóbb elérkezik az ébredés ideje. – Beleharapott remegő ajkaiba. –

JULIE ORTOLON

203

25.

Ideje lesz felébrednem és továbblépnem az életemmel. – Brent Michaels tudósítását látták a nemzet fővárosából. – A szavak rutinszerűen peregtek le Brent nyelvéről. A törvényhozás impozáns épületének lépcsőin állva furcsán kívülállónak érezte magát. Még a csípős novemberi levegőt sem igazán érzékelte. – Remek munka volt, Brent – hallotta a fülhallgatón keresztül producere hangját. A nő fiatal volt és határozott, de végtelen lelkesedését Brent idomként igen nehezen tolerálta. Hiányzott neki Connie ösztönös humora és hiányoznak Keshia vidám megjegyzései, amelyek esténként életet leheltek az adásba. Amikor az operatőr a mikrofonjáért nyúlt, Brentnek Jorge naivitása és utcagyerek szelleme jutott eszébe. Hiányoztak az esti közös vacsorák a stábbal. Miként az átkozott rottweilerek is. De mindenekelőtt Laura hiányzott. Úgy érezte, mintha mély kráter tátongana a mellkasában. Hogyan fájhat ennyire az, ami nem vérzik? Azt hitte, idővel enyhülni fog a fájdalom, de két és fél hónap múltán is olyan volt, mintha széttörne benne valami minden egyes lélegzetvételnél. – Mr. Michaels – szólalt meg az operatőr –, bepakoltam, indulhatunk. Brent a fiatal férfi lelkes arcára nézett, és tudta, hogy képtelen lenne egész úton elviselni könnyed és vidám csacsogását. – Indulj el nyugodtan. Majd metróval megyek.


204

Az operatőr hite szemmel láthatóan megingott Brent épeszűségében, de máris a furgonban ült. Egy pillanattal később Brent egyedül volt. Áldásosan egyedül. Felhajtotta kabátja gallérját és sétára indult a hálaadás nap alkalmából feldíszített városon keresztül. Mindig gyűlölte az ünnepeket, de ezúttal még nehezebben viselte a díszbe öltözött város látványát. Minden arra emlékeztette, hogy kívülálló. Csak Laurával az oldalán érezte úgy, hogy ő is a világ része. Éles szél csapott az arcába, és Brent arra gondolt, mennyire áhította ezt az állást. Talán túlságosan is. Amikor az ügynöke először mesélt neki róla, képtelen volt hinni a saját füleinek. Talán ezért nem mondta el azonnal Laurának? Időre volt szüksége, hogy leülepedjen a hír? Nem. Azért nem beszélt róla Laurának, mert tudta, hogy mi lesz a lány válasza. És szüksége volt egy teljes napra, hogy meggyőzze magát, hogy mégsem lesz így. Hogy Laura gondolkodás nélkül követi bárhova. Ha szeretnél, akkor elvennél feleségül, bármennyire megrémít is a gondolat, csendültek fel ismét az agyában a lány szavai. Laurának igaza volt. Félt, halálosan félt. Azok után, ami történt, nem mert ismét megnyílni. Megmondta a lánynak, hogy kedveli és szüksége van rá. Laura pedig úgy tett, mint akinek mindez semmit nem jelent. Brent megszaporította lépteit, de így sem tudott elmenekülni a lány szavai elől. Ha szeretnél, akkor elvennél feleségül, bármennyire megrémít is a gondolat. Megállt a Lincoln-emlékmű előtt elterülő hatalmas medence partján, tanulmányozni kezdte a tükörképét. És végre elfogadta az igazságot. Szereti Laura Beth Morgant. Nem tudta, miként lehetséges ez, de a lány a részévé vált. Szerette és tudta, hogy ez már örökre így marad. Szorosan összezárt szemekkel maga elé képzelte a percet, amikor elmondja Laurának. Boldogan fog a karjaiba ugrani? Vagy végleg elfordul tőle? Kinyitotta szemeit és az ólomszürke égre nézett. így vagy úgy véget kell érnie a szenvedésnek. Képtelen elviselni tovább az életet, ha nem hallhatja Laura hangját. Remegő kezekkel vette elő a rádiótelefonját. Mi történik, ha a lány beszélni sem hajlandó vele? Talán este kellene felhívnia, amikor már

JULIE ORTOLON

205

otthon van. De képtelen tovább várni. Azonnal beszélniük kell. Emlékezetből ütötte be a rendelő hívószámát. – Rendelő. Segíthetek? – szólt bele a telefonba egy vidám hang. – Tina? – Sebesen verni kezdett a szíve, amikor felfogta, hogy a telefon segítségével máris Laura közelébe került. – Brent vagyok. Laura bent van? – Tina felmondott. – Az új recepciós hangja továbbra is gondtalanul csengett. – Én Angié vagyok. – Óh, szia, Angié. Brent Michaels vagyok. És Laura Morgannal kell beszélnem. – Sajnálom, de ma nincs bent. Szeretne üzenetet hagyni? Vagy talán valaki más segíthet? – Nem, nem hiszem, hogy más segíthetne. Személyes ügyben kerestem. – Óh, az esküvő ügyében telefonál? Érdemesebb lenne otthon keresnie Laurát. Bár ma a szabóhoz ment, hogy elhozza a ruháját. Brent megdermedt. Esküvő! Alig bírta megfékezni magát, hogy ne üvöltsön fel. – Óh, igen. Hát persze. Az esküvő miatt keresem. A család egyik barátja vagyok, és elhagytam a meghívómat. Meg tudnád esetleg adni a szertartás pontos helyét és idejét? – Óh, persze. Laura beírta a naptárába. Azonnal hozom. Miközben várakozott, Brent próbálta csitítani magát. Talán nem Laura megy férjhez. Hogyan lehetséges? Hiszen alig két és fél hónapja váltak el. Képtelenség, hogy Laura ennyire rövid idő alatt beleszeretett volna valaki másba. Hacsak nem döntött úgy, hogy elfogadja Greg Smith lánykérését. De hiszen megesküdött, annak vége, nem szereti Greget és csakis szerelemből hajlandó házasságot kötni. Ugyanakkor otthonra és családra vágyott. És gyerekekre. Hozzámenne vajon Greghez, hogy mindezt megkapja? – Máris itt vagyok – jelentette be Angié. – A szertartás ezen a szombaton lesz, délután négy órakor Beason's Ferry metodista gyülekezetében. Megadjam a címét? – Nem szükséges, tudom, merre van. Szerepel esetleg a naptáron a vőlegény neve is? – Nos, mindenki tudja, hogy Greg Smith az.


206

– Seggfej! – Brent dühében kis híján a medencébe dobta a telefonját. Megteszi tehát. Laura hozzámegy ahhoz a tejképű, mamlasz patikushoz! – Ez nem történhet meg! – Brent rohanni kezdett a legközelebbi metróállomás felé. Szombaton lesz a szertartás, vagyis tengernyi ideje van, hogy odaérjen Laurához és megértesse vele, hogy csakis ő lehet a férje. Még egy hívást le kellett bonyolítania, mielőtt beszállt a földalattiba. A producere a legelső csörgésre felkapta a telefont. – Margie, azonnal el kell utaznom. Halaszthatatlan családi ügy. Találsz valakit, aki beugrik helyettem néhány napra? – Hát persze, ha sürgős esetről van szó. – Aggodalom hallatszott ki a nőhangjából. – Nem haláleset, ugye? – Nem – nyugtatta meg Brent. – De akár azzá is válhat – tette hozzá alig hallhatóan. Inkább széttöri Greg összes csontját, de nem hagyja, hogy elvegye a lányt. Brent elköszönt a producertől, majd a tévétársaság partnereként működő utazási iroda számát tárcsázta. – Mit akar azzal mondani, hogy hétfőig minden járat megtelt? – üvöltötte néhány perccel később az utazási ügynök fülébe. – Sajnálom, Mr. Michaels, de hálaadás napja környékén mindig ez a helyzet. – Hálaadás! Kit érdekel a hálaadás? – Brent megpróbálta visszanyerni önuralmát. – Nem érti a helyzetet. Nekem muszáj Houstonba mennem. – Néhány percig folytatta még eredménytelen vitáját a nővel, majd lerohant a metróba és visszasietett a szállodába, ahol szobát bérelt. Még két hónap után sem volt képes rávennie magát, hogy egy becsületes lakhely után nézzen. Valahányszor elsétált egy felújításra szoruló ház előtt, eszébe jutottak a hétvégék, amikor Laurával houstoni házát szépítgették. A fenébe is! El kell jutnia Houstonba. Laurához. Most. Mire a szállodához ért, működőképesnek tetsző terv körvonalazódott a fejében. Három napja van, hogy eljusson Washingtonból Texasba. A Porschéja maradt minden reménye. Rekordidő alatt csomagolta be a bőröndjét, és félórával később már az autópályán száguldott. Ha nem jön közbe semmi, időben odaér Laurához, hogy lefújja az esküvőt.

JULIE ORTOLON

207

26.

Laura képtelen volt eldönteni, hogy csöngessen vagy egyszerűen lépjen be az ajtón. Furcsa érzés volt ezzel a kérdéssel szembesülnie annak a háznak a küszöbén, amelyben felnőtt. Végül úgy döntött, a kilinccsel próbálkozik. Ha nyílik az ajtó, bemegy. Ha nem... Ha nem, akkor megnyomja a csengőt, és nem hagyja abba, amíg az apja ajtót nem nyit neki. Melodynak igaza volt. Véget kell vetni ennek a lehetetlen helyzetnek. A hálaadás napja családi ünnep. Laura úgy döntött, akár hívatlanul is a családjával tölti ezt az estét. A kilincs engedett. Amint belépett a házba, érzékeit betöltötte a jól ismert légkör. És valami más. Ez vajon tényleg frissen sült pulyka és házi cipó illata? Laura meglepődött saját döbbenetén. Tudnia kellett volna, hogy Beason's Ferryben az emberek gondoskodnak egymásról. A lány, bármennyire örült is barátai boldogságának, nehezen viselte a tényt, hogy Melody immár több időt tölt a Smith-rezidencián, mint saját houstoni házában. Megismerte a magányt, amelytől az apja éppen annyira szenvedett, és végre rászánta magát az első lépés megtételére. Laura belépett a nappaliba, ahol apja egy egyetemi futballmeccset nézett a tévében. – Szia, apa – köszönt a lány, arcán szomorú mosollyal. A férfi felpattant a székéből, és arcán döbbent öröm terült szét, mielőtt ismét helyére hullt a megszokott maszk. – Tudom, hogy telefonálnom kellett volna, de... De féltem, hogy azt mondod, hogy ne jöjjek. – A lányod vagyok! És én is szenvedek! – szerette volna kiáltani, de végül csak egy könyörgő


208

sóhajra futotta az erejéből. – Apa, hálaadás napja van. Ha elismered, ha nem, továbbra is egy család vagyunk. És nem értem, hogy mi értelme lenne magányosan töltenünk az ünnepet? – Én, nos... – A férfi a konyha felé pillantott és rózsaszínű pír borította be a nyakát. – Én nem vagyok egyedül. – Walter, kedvesem? – hallatszott egy női hang a konyha felől. – Kérsz tejszínhabot a süteményre? Laura elkerekedett szemekkel bámult maga elé. Ismerte ezt a hangot. De képtelen volt hinni a saját füleinek. – Walter? – A szoba felé igyekvő nő megtorpant, amikor megpillantotta Laurát. – Miss Miller? – Csukd be a szád, kedvesem. A végén még belerepül egy légy. – Igen, asszonyom. – Nos, Walter? – Nos mi, Ellie? Miss Miller csípőre tette kezeit. – Ott fogsz állni egész nap, vagy megkérdezed a lányodat, eszik-e velünk egy kis süteményt? A férfi morcos némaságba burkolózott, mint egy kisgyerek. – Mindenesetre köszönöm – mondta Laura. – De nem vagyok éhes... egyelőre. Talán később? – Óh, az isten szerelmére. Ülj már le, Walter. Edd meg a süteményt és beszélgess a lányoddal. Én addig befejezem a mosogatást. – Nem vagyok éhes – dacoskodott a férfi. – Rendben. – Miss Miller az asztalra csapta a tányért, majd felkapta a távirányítót és lekapcsolta a tévét. – Akkor legalább nem lesz tele a szád, amikor elmondod a lányodnak, hogy mennyire örülsz, hogy látod. Laura Beth. – Az idős tanárnő a lányhoz fordult. – Foglalj helyet és meséld el az apádnak, hogy miként alakult az életed az elmúlt néhány hónapban. Halálra aggódta magát, de soha nem vallaná be. Laura leült a kanapéra. Miss Miller visszafordult az ajtóból és a férfira nézett. – Walter Morgan, te vagy a legkiválóbb ember, akit valaha ismertem, de ha tovább bünteted ezt a gyermeket az anyja bűneiért, esküszöm, kisétálok az életedből.

JULIE ORTOLON

209

– Soha nem büntettem Laura Beth-t azért, amit az anyja tett. – Beszélj. Addig nem fogsz megszabadulni attól a nőtől és a kíntól, amit rád zúdított, amíg nem beszéled ki magadból. Amint Miss Miller kilépett az ajtón, csönd szakadt a szobára. Laura várt. Ő megtette az első lépést, most apján a sor, hogy megtegye a következőt. – Hallottam... – Az idős férfi megköszörülte a torkát. – Hallottam, hogy egy gyermekgyógyásznál dolgozol. – Igen. Dr. Velasqueznél. – Azt mondják, remek szakember. Szeretsz vele dolgozni? – Nagyon. De megfordult a fejemben, hogy jelentkezem egy gyermekjóléti alapítvány igazgatói posztjára. A washingtoni székhelyű alapítványról akkor hallott először, amikor segített anyagot gyűjteni Brent riportjához. Övé az állás, ha jelentkezik, ígérték meg neki az illetékesek, de azóta sem volt képes dönteni. – Mindig is szerettél segíteni másokon. – Gondolom, ezt tőled örököltem. A legtörődőbb emberek egyike vagy, akiket valaha ismertem. És csodállak ezért. A férfi mély lélegzetet vett, és szemlátomást új beszédtéma után kutatott. – Feltételezem, hallottad, hogy Greg Smith megnősül. – Igen, hallottam. – És nem bánod, hogy a lakótársadat veszi el? – Semmi nem szerezhetne számomra nagyobb örömet. Olyannyira, hogy én leszek Melody nyoszolyólánya. Szombaton lesz a szertartás a metodista gyülekezetben. – Hallottam. – Szeretnél... esetleg... eljönni? Csöndben ültek néhány pillanatig. – Lehet, hogy elmegyek. Gondolod, hogy nem bánná az ifjú pár? – Nagyon boldogok lennének. – Azt sem bánnák, ha nem egyedül mennék? – Azt hiszem, semmi akadálya. Szerintem egyenesen csodálatos lenne. – Tényleg? – Tekintetük először találkozott össze.


210

– Igen, apa, azt hiszem, csodálatos lenne. –Ezek szerint nem bánod, hogy Ellie és én...? – Nem! Dehogy! Azt hitted, zavarni fog? – Nem is tudom. – A férfi zavartnak tetszett. – A gyerekek néha furcsán fogadják az ilyesmit. És én csak... A lány egyetlen pillanat alatt az apja előtt termett. Letérdelt elé, és a férfi boldogan ölelte magához. – Óh, Istenem, Laura Beth, annyira hiányoztál. Annyira hiányoztál, de azok után, amiket mondtam, nem tudtam, hogyan hozhatnám helyre a dolgokat. Képtelen voltam a szemedbe nézni, bár betegre aggódtam magam. Tudom, hogy nem voltam jó apád. Sajnálom. Annyira sajnálom. – Ki mondta, hogy nem voltál jó apa? Nálad jobb apát egyetlen gyermek sem kívánhat magának. Egyedül neveltél, mégis mindig mellettem álltál, amikor szükségem volt rád. És annyira szerettél. – Te vigyáztál rám. Én sohasem tudtam igazán, hogyan viselkedjek veled. Már gyermekként is felnőttek módjára viselkedtél. Anyád képes volt megnevettetni téged, de aztán, hirtelen... – Egy könnycsepp gördült végig a férfi arcán. – Hirtelen elment, és én annyira belefeledkeztem a gyászomba, hogy nem figyeltem rád. És egyszerre csak ott álltál előttem, felnőtt nőként, és el akartad hagyni az otthonodat. Elvesztegettem számtalan évet – és szerettem volna visszakapni őket, Laura Beth. Még mindig szeretném visszakapni őket. – Óh, apa. Annyira sajnálom. Meg tudsz nekem bocsátani valaha? – Kicsim, semmit nem kell megbocsátanom. Én... – Nem. – A lány előrehajolt és apja szájára helyezte ujjait. – Hallgass meg. Ne hibáztasd magad mindenért. Hogy megfeledkezzek a gyászomról, belemerültem a gondozásodba, de hagynom kellett volna, hogy törődhess velem. Ehelyett azonban magadra hagytalak, mert számomra így volt könnyebb. Nem adhatom vissza neked az elveszett éveket, de a jövőnk csodás lehet. – Bárcsak visszavonhatnám mindazt, amit azon a napon mondtam. – Nincs visszatekintés, nincs megbánás. Innen azonban közös úton indulunk, és meglátjuk, hova vezet. Egyetértesz?

JULIE ORTOLON

211

A lehulló, büszke maszk mögül egy sebezhető és magányos ember lépett elő". – Úgy legyen. – Akkor mi lenne, ha most kivinnénk a konyhába a süteményt, és kérnénk rá egy kis tejszínhabot? – Egy feltétellel. Hívd Ellie-nek a kedvesemet. Azt mondja, hogy a Miss Millertől vénséges banyának érzi magát. – Ellie legyen hát. Kéz a kézben indultak a konyha felé, és Laura végre megnyugodott. Akárhány év telt is el, ez a férfi mindig az apja lesz, ő pedig mindig a kicsi lánya marad. Brent szitkozódva szállt ki az autóból, amikor gyanús zajokat hallott a motorház irányából. Gondosan átvizsgálta a motort, és hamar rájött, hogy csakis az injektorral lehet gond. Vagyis hozzáértő szerelőalapos ellenőrzése nélkül nem indulhat tovább. Két perccel később már egy központi ügyeletessel beszélt, aki továbbkapcsolta Earl Autósboltjába. – Hellóka – vette fel a kagylót egy határozott hangú férfi. Brent gyereksikolyt hallott a háttérben. – Elnézést, ez Earl Autósboltja? – érdeklődött udvariasan. – Nem, de Earl beszél. Mit tehetek Önért, uram? – Lerobbantam az autópályán. – Köszönöm, Istenem, hogy létezel. – A férfi hangja egyre lelkesebben csengett. – Szívem, ugye nem dolgoznod kell? – csattant a háttérben egy női hang. – De igen, bébi. Sajnálom, azonnal el kell indulnunk az anyádtól. – De Eeeaaarl. – A nő visító fejhangja az üvöltő gyerekeket és a lelkesen csaholó kutyákat is túlharsogta. – Azt ígérted, hogy idén az egész hálaadás napját itt töltjük. – Sajnálom, bébi, de lerobbant valaki az autópályán, és be kell vontatnom. Köszönjetek el, a furgonnál találkozunk. – Látod, Marlene – hallatszott egy másik nőhangja –, megmondtam, hogy ne menj hozzá autószerelőhöz.


212

– Elnézést a közjátékért – szólt ismét a telefonba Earl. – Meg tudja mondani, merre van? Brent körbenézett. – A semmi közepén. – Ilyenből sok van errefelé. Melyik lejáró mellett haladt el legutóbb? Néhány percig beszéltek még, majd Earl biztosította Brentet, hogy pontosan tudja, merre találja. Miután letették a telefont, Brent feszülten dőlt hátra az ülésben. Egész éjszaka vezetett, csak néhányszor állt meg, hogy néhány percig pihentesse a szemeit. Valahányszor félálomba merült, Laura jelent meg lelki szemei előtt. Hófehér ruhában állt az oltár előtt Greg Smith oldalán, és a pap éppen házastársaknak nyilvánította őket. Brent látta magát, amint berohan a templomba – túl későn. Remegő kezekkel törölte meg az arcát, és megpróbálta elűzni a látomást. Néhány percig a kihalt autópályát figyelte, majd az órájára nézett. Négy óra, huszonnyolc perc. Negyvenhét órája és harminckét perce van, hogy megakadályozza Laura esküvőjét és meggyőzze, hogy legyen az ő felesége. Hátrahajtotta a fejét és a sasra nézett, amely lassú köröket írt le az autó fölött. – Tűnés, haver! Még nem haltam meg.

JULIE ORTOLON

213

27. Péntek délre Brent úgy érezte, hogy ennél sötétebb nem is lehetne a világ. Earl műhelyének ajtajában állt, és hitetlenkedve meredt a szerelőre. – Keddig nem tudja megjavítani az autót? – Rendelnem kell hozzá egy alkatrészt, és az keddnél előbb nem ér ide. – Nézze, úgy tűnik, nem érti – magyarázta Brent. – Ma meg kell javítania az autót, mert holnap délután négyre Beason's Ferryben kell lennem. – Értem én, de ezzel az autóval keddnél előbb nem ér oda. – Rendben. – Brent az autósbolt előtt parkoló kocsikat vizsgálgatta. Csak az számít, hogy odaérjen Laurához. Es ehhez szüksége van egy autóra. Bocsánatkérő pillantást vetett a Porschéra, majd a pénztárcája után nyúlt. – Mi a kínálat? – Úgy érti, megvételre? – Earl nevetve törölte olajos kezeit kezeslábasába. – Minek néz ki ez a műhely? Autószalonnak? – Nem egészen, de én megveszek bármit, aminek kerekei vannak és gurul is rajtuk. – Mondok magának valamit, uram – mondta Earl. – Nincs eladnivaló portékám, de kölcsönadhatok valamit, amíg a magáét rendbe teszem. – Tényleg? Szívesen fizetek, ha... – Ne. Különben is tartozom önnek, amiért kimentett a hálaadás napi pokolból. – Earl besétált az irodájába a kulcsokért. – Nem egy szép darab, de elviszi bárhová.


214

Szombat délután, négy óra előtt öt perccel Laura az anyjától örökölt gyöngysort csatolta fel a boldog ara nyakába. – Óh, Melody éppen úgy nézel ki, mint egy ötvenes évekbeli filmsztár. – Ez volt az alapelképzelés. – Melody megpördült és Jane Russell jellegzetes pózába vágta magát. Világos barackszínű ruhájában Laura Grace Kelly hűvös eleganciájára emlékeztetett. Vajon Brent mit gondolna, ha ebben látná? A férfi elvesztése felett érzett fájdalom sokszorosára fokozódott az elmúlt hetekben. Megpróbált boldogan mosolyogni, miközben csokraikat rendezgette, de Melodyt nem tudta becsapni. – Mikor hagysz fel ezzel az őrülettel, és hívod fel végre? Továbbra is makacs öszvér vagy. Semmire nem tanított meg a kibékülésetek apáddal? – Dehogynem. Arra, hogy nem kell mindenki helyett mindent megtenni, hagyni kell, hogy a saját lábukra álljanak. – És azzal kapcsolatban, hogy néha meg kell tenni az első lépést? Keserű könnyek kezdték égetni Laura szemét. –Képtelen vagyok megtenni, Melody – suttogta. – Miért? – Van egy nagy különbség Brent és az apám között. – Mély lélegzetet vett. – Az apám szeret engem. – És azt hiszed, Brent nem? – Ha szeretne, megpróbált volna kapcsolatba lépni velem az elmúlt két hónapban. – Szemeiben néma könyörgéssel fordult Melody felé. – Nem gondolod? Melody megrázta a fejét. – Azt gondolom, hogy ő éppen annyira szenved, mint te. Bűntudat csatlakozott a Laura szívében fészkelő fájdalomhoz. Lehet, hogy Melodynak igaza van? Talán Brent is szenved? De ha így van, akkor miért nem telefonál? – Sajnálom, Mel. Azt hiszem, nem ezt kellene feszegetnünk az esküvőd napján.

JULIE ORTOLON

215

– Óh, Laura. A legszebb esküvői ajándék az lenne a számomra, ha megígérnéd, hogy felhívod Brentet és adsz még esélyt a kapcsolatotoknak. – Nem tehetem, Melody. Nem tehetem. – Meg vagy győződve róla, hogy nemet mondana? Laura bólintott. – Tudod mit? Néhány hónapja csak azt hallgatom, hogy Brent milyen csodálatos ember, csak hinnie kellene önmagában. Nos, talán neked is erre van szükséged, Laura. Hogy bízz magadban. Végtelenül kedves, intelligens és humoros ember vagy, aki megérdemli, hogy nagyon szeressék. És akit szeretnek is. Sokan. Brent is. Laura kétségbeesetten szeretett volna hinni barátnője szavainak. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, kopogtak az ajtón. – Készen áll a mennyasszony? – érdeklődött a pap. Melody felugrott, mintha gombostűbe ült volna. – Jaj, istenem, máris idő van? Hogyan nézek ki? – Csodásan – biztosította Laura, és félretette bánatát, hogy barátnője boldogságára összpontosíthasson. – Szóval, mit kell mondanod, amikor a pap előtt állsz? Brent kékülő ujjakkal markolta a kormányt. Telefonálnia kellett volna. Ez a gondolat számtalanszor átsuhant az agyán, miközben a hetvenhatos Ford Pintóval száguldozott Texas útjain. Az autó egy fabatkát sem ért, ráadásul útközben kereket is kellett cserélnie. Az órájára pillantott. Az esküvő bármelyik pillanatban elkezdődhet, és még bő tíz perces út áll előtte a metodista gyülekezetig. Bárcsak telefonált volna. De amit mondani akar, nem telefontéma. Talán odaér, mielőtt véget ér a szertartás. Mielőtt Laura egy másik férfi felesége lesz. – Gyerünk, kicsike – biztatta az autót, ám abban a pillanatban kék– piros villogóra lett figyelmes a visszapillantó-tükörben. – A francba! A Pintóval nem lesz képes lerázni a seriffet. De erre nincs is szükség, elég, ha nem áll meg a templomig. Ott aztán megbüntethetik, bilincsbe


216

verhetik. Bármit megtehetnek vele. Miután sikerült megakadályoznia az esküvőt. Egy pillanatra sem vette le a lábát a gázpedálról, a távolság azonban így is csökkent a két autó között. Brent Baines seriffet fedezte fel a járőrkocsiban. Remek. Nagy valószínűséggel le fogja tartóztatni. De nem azelőtt, hogy a templomhoz érne. – Drága szeretteink, azért gyűltünk itt egybe a mai napon Isten színe előtt, hogy ezt a férfit és ezt a nőt egyesítsük a házasság szent kötelékében... Melody remegve állt az oltár előtt, Greg arcán azonban nyoma sem volt feszültségnek. Olyan bizonyossággal és büszkeséggel nézte aráját, hogy Laura tudta, szüksége lesz a táskájába gyömöszölt zsebkendőkre. Azon morfondírozott, vajon megismeri-e valaha első kézből a házasságkötési ceremónia izgalmát? Melody szavai jutottak eszébe. Vajon lehet-e jövője a kapcsolatuknak Brenttel? Csak bíznia kellene önmagában és megtennie az első lépést? Ezen azonban ráér később töprengeni. Megpróbált a szertartásra, a virágok illatára és a gyertyák romantikus félhomályára összpontosítani. Csak kapcsolnák már le azt az átkozott szirénát. A hangzavarra mások is felfigyeltek és titkon a kijárat felé sandítottak. Több esze is lehetne a seriffnek. Hiszen tudja, hogy esküvő zajlik. A járőrkocsi hangos fékcsikorgás közepette állt meg a templom előtt. Ajtócsapkodás és kiáltozás zavarta meg a szertartást. Majd feltárult a templom hátsó bejárata, és egy robusztus alak robbant be rajta. – Laura! Állj! A lány döbbent szemekkel pördült meg. Nem sokat látott az alakból, de felismerni vélte a hangját. Brent? Örömkönnyek szöktek a szemébe. Brent itt van. Eljött érte. Eljött érte! Brent döbbenten fékezett le a padsorok között. A szemei elé táruló jelenet borzasztó rémálmát idézte fel. A mennyasszony és a vőlegény kézen fogva állnak az oltár előtt, készen arra, hogy kimondják az örök

JULIE ORTOLON

217

igent. De a mennyasszonynak vörös haja van. Valóban Greg a vőlegény, de a mennyasszony mellette Melody, nem Laura. De hol van akkor Laura? Ekkor vette észre a Melody mellett álló lányt. A megkönnyebbüléstől remegni kezdtek a térdei. Amikor tekinteteik találkoztak, jól látta a lány szemeiben csillogó könnyeket. Lassan körvonalazódni kezdtek a székeken helyet foglalók arcai is. Kari Adderson testes felesége és három gyermekük társaságában Brent jobb oldalt ült. Egy sorral mögöttük Miss Miller arcán döbbent, bár megértő kifejezés ült. A tanárnő mellett ülő dr. Morgan arcáról viszont Brent semmit nem tudott leolvasni. Ekkor valaki hatalmasat csapott a hátára. A seriff követte a templomba. – Édes fiam, miért nem mondtad, hogy azért sietsz, mert meg akarod akadályozni az esküvőt? Bár ilyenkor nem a mennyasszony nevét szokás kiáltani? – Én... – Brent szégyenkezve hátrált egy lépést. – Sajnálom. Majd kint várakozók. – Kint várakozik. Mint mindig. De ezúttal lehet, hogy Laura sem csatlakozik hozzá. Nem is mert a lányra nézni, miközben elindult a kijárat felé. – Várj csak – hangzott fel mögötte egy nő hangja. Megfordult és látta, hogy Melody elindul felé. –Brent Michaels, ne merj kilépni azon az ajtón. – Melody – próbálta csillapítani jövendőbelijét Greg. – Greg, kérlek. – Melody vőlegényére pillantott, majd ismét Brentre fordította a figyelmét. – Ha már úgyis félbeszakítottad az esküvőmet, a legkevesebb, amit tehetsz, hogy elmondod, miért. – Én... – Brent végignézett az ismerős arcokon, de kerülte Laura pillantását. – Hallottam, hogy Greg Smith megnősül. És arra gondoltam... – Becsukta a szemeit és újraélte azokat a borzasztó órákat, amíg azt hitte, hogy Laura egy másik férfi felesége lesz. Átautózott a fél országon, hogy elmondja neki, szereti, és könyörögjön, hogy legyen a felesége. Most, hogy végre itt van, vajon meghátrálásra kényszeríti a szégyenérzete? Vagy megteszi azt, amiért jött: visszanyeri Laura szívét – bármi áron.


218

Brent fölemelte a fejét és egyenesen Laura szemébe nézett. – Azt hittem, hogy hozzámész egy másik férfihoz. És nem engedhettem, hogy megtegyed. – Lassan lépkedni kezdett az oltár mellett álló lány felé. – Nem engedhettem, hogy megtegyed, mert történetesen szerelmes vagyok beléd. Forró könnyek peregtek le Laura arcán. Brent a lány felé nyújtotta kezét, és Laura a férfi tenyerébe csúsztatta a sajátját. Ragyogó mosoly tündökölt az arcán. – Laura... – Brent hangja megremegett. – Laura, az elmúlt néhány hét életem legszörnyűbb időszaka volt. Képtelen vagyok nélküled élni. Nem tudom, milyen férj válik belőlem, de egy valamit megígérhetek: ha hozzám jössz, ha a feleségem leszel, megesküszöm, hogy tisztelni és szeretni foglak, amíg csak élek. – Az eltökéltség mondatta ki Brenttel az utolsó szavakat. – Szeretlek, Laura Beth Morgan... Leszel a feleségem? – Igen! – Laura boldogan ölelte át a férfit, miközben a könnyek továbbra is csorogtak nevető arcán. – A feleséged leszek. Szeretlek, Brent Michael Zartlich. Egész szívemmel szeretlek. Melody örömittasan nézte őket, bár vőlegényére és a papra ez a legkevésbé sem állt. A vendégek örömteli egyetértéssel bólogattak. Brent ez egyszer nem bánta, hogy a kisvárosi pletykák főhőse lett. Ekkor tekintete dr. Morganra tévedt, aki átkarolva tartotta Miss Millert és mosolyogva bólintott jövendőbeli veje felé. Brent tudta, hogy elfogadta végre, és ez mindennél többet jelentett a számára. – Elnézést kérek – köszörülte meg a torkát a pap –, ha nem zavarja Önöket, éppen egy esküvő közepén jártunk. – Óh, igen – mondta Brent, és döbbenten tapasztalta, hogy szégyenérzete egyik pillanatról a másikra szertefoszlott. – Kérem, folytassa. – Nos, köszönöm. – Folytatódott a szertartás, és Brent úgy érezte, mintha ők házasodtak volna össze. Amint az ifjú pár nyomában kiléptek a templom kapuján, Brent felkapta Laurát, és végtelen szerelemmel megcsókolta. – Nos, Pimaszka – kérdezte, miután ajkaik szétváltak –, erre gondoltál, amikor meghívtál a vetélkedőre?

JULIE ORTOLON

219

– Talán – felelte nevetve a lány. A nap sugarai csillogtak a szemeiben. – Mindig is úgy gondoltam, hogy az az igazi játék, amit a végsőkig lehet játszani. A végsőkig. Brent jólesően ízlelgette a szó hangulatát, miközben újabb csókot váltottak. Hiszen ő is úgy tervezte, hogy megtartja Laurát. Örökké. Vége

KAMERA! FELVÉTEL! SZERELEM!

Recommend Documents