SZEGEDI PROGRAMFÜZET
86. és 14. Gyermekkönyvnapok
a
DUGONICS TÉREN 2015. június 4–8.
az
INTÉZMÉNYEKBEN
2015. május 28–június 11. konyvhetszeged.sk-szeged.hu
Mindegy is. Köszönöm, asszonyom. Az öreg már sír. Hosszan zokog. Nem hagyja abba. Sokáig folytatja. Nem magát siratja. Annak örül, hogy kettejüknek újra nem gazdátlan a könyv. Boldog, mosolyog, még sokáig él.
Szilasi László (Fotó: Godó Klára)
A 86. SZEGEDI ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 14. GYERMEKKÖNYVNAPOK ELÉ SZILASI LÁSZLÓ M S mester Torontóban, 1972 Emigrációs könyvesbolt. Kicsike bolt, kicsike utca, kicsike nyelv. Olyan, mint egy klub. Mesterséges otthon: befogad, elenged. A messziről jött, elegáns öregúr szuszogva lépeget le a keskeny falépcsőn. Öltöny, cigaretta, öreg seal-sapka, sétabot. Halkan köszön, polgár volt, ma már arisztokrata. Sétál, nézeget. Motoz a könyvek között. Ért hozzájuk, lapoz. Ismerik egymást, öröm ez nekik. Megáll, kutat, sokáig matat. A kereskedőnő halkan közelít. Sokáig nézi az urat. Köhög, felkészül. Nagy levegő. Az idős don nem hallja: lapoz, gyönyörködik. Ön M S mester, ugye, uram? Ön írta ezeket a könyveket, uram, ugye? Csönd, hosszú szünet. Én vagyok. Én írtam. Én olvasom. Nem tudják, nem olvassák.
A messziről jött, elegáns öregúr szuszogva lépeget fel a keskeny falépcsőn. Odakint tavasz van, vagy sötéten aranyló kanadai ősz. KÖNYVHÉT GYERMEKMÓDRA Június 6-án, szombaton és 7-én, vasárnap tudást és ismeretet közvetítő partnerszervezetek OLVASÓ- ÉS JÁTSZÓLIGET-tel várják Dugonics térre az érdeklődő gyerekeket és kedves szüleiket. Az Olvasó- és Játszóligetben játékra hív: Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtár, Móra Kiadói Csoport, Manó Könyvek, KAMÉLEON Könyvközösség, a Pozsonyi Pagony, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástár, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása Nemzetiségek Háza, Belvárosi mozi, SZTE Füvészkert, Szegedi Vadaspark. Az Olvasó- és Játszóliget programjai között az eligazodást önkéntesek segítik a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum szervezésében.
86.
86. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 14. GYERMEKKÖNYVNAPOK, SZEGED A Dugonics téren: 2015. június 4–8. Az intézményekben: 2015. május 28–június 11.
17.00 – Somogyi-könyvtár, alagsori klub__________ SK A Szegedi Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden című sorozata: Knapp Levente biológus bemutatkozása Házigazda és beszélgetőtárs: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi Elnöke
2015. május 28. (csütörtök) 16.30 – Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóiratolvasó__ SK Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, a Magvető Kiadó igazgatója Igazi hősök – 33 magyar című könyvének bemutatója A szerzővel beszélget: Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész 2015. június 1. (hétfő) 16.00 – SZTE Klebelsberg Könyvtár, AudMin________ SZTE A Szegedi Egyetemi Kiadó műhelyei – a JATEPress Az innovációs rendszer néhány metszete (cikkgyűjtemény) című kiadványról Laki Mihály DSc, MTA KRTK és Vilmányi Márton PhD, SZTE beszélget a szerzővel, Inzelt Annamáriával. 2015. június 2. (kedd) 16.00 – SZTE Klebelsberg Könyvtár , AudMin________ A Szegedi Egyetemi Kiadó műhelyei: könyvbemutató
SZTE
18.00 – Bálint Sándor Művelődési Ház____________ BSM „Megkezdett imákkal teli a szám” – összeállítás Iancu Laura verseiből. Fellépnek: Basity Gréta, Bálint Lukács Mónika, Bencsik István, Lőrincz Zsuzsanna, Miklenovics Aranka, Pásztor Anasztázia és Rizsányi Attila. Zongorán közreműködnek: Görög Noémi és Görög Enikő. A költővel Bata János beszélget. Rendező: Horváth Emma A program a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Szegedi Tagozata, a Csáth Géza Művészetbaráti Kör és a Bálint Sándor Művelődési Ház rendezésében valósul meg. Támogatók: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális Támogatási Kerete és a VMDK tagsága. 2015. június 3. (szerda) 10.30 – Somogyi-könyvtár, Északvárosi fiókkönyvtár__ A könyvek utóélete – beszélgetés meghatározó olvasmányélményekről Dévai Kálmánné nyugdíjas pedagógus vezetésével a Kis irodalmi terefere klub keretében
SKÉ
16.00 – SZTE Klebelsberg Könyvtár, AudMin________ A Szegedi Egyetemi Kiadó műhelyei: könyvbemutató
SZTE
17.00 – Somogyi-könyvtár, Odesszai fiókkönyvtár____ SKO Ki lett az Odesszai fiókkönyvtárban a 2014/2015-ös évad kis Könyvkirálya? – évadzáró eredményhirdetés, valamint a Kaméleon Olvasóklub könyvtári zárórendezvénye 18.00 – Grand Café_______________________ Hász Róbert Ígéretföld című regényének bemutatója (Fórum Kiadó) Az íróval Virág Zoltán irodalomtörténész beszélget.
GC
18.00 – Tiszavirág Szeged___________________ TV Anatole Hongrois szerint a világ – vagy ahogy A Nagy e-Könyvben meg van írva Vendég: Farkas Antal, szegedi író, művésznevén: Anatole Hongrois Az est házigazdája: Tápai Csaba A program a Szegedi Közéleti Kávéház szervezésében valósul meg. 2015. június 4. (csütörtök) 14.00 – a Móra Ferenc Múzeum közösségi terme_____ MFM Első világháborús osztrák-magyar katonai alakulat- és emlékjelvények, propaganda- és jótékonysági jelvények a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében. (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014. évi kötetéből) Sallay Gergely Pál (Hadtörténeti Múzeum, Budapest) és Ujszászi Róbert (Móra Ferenc Múzeum) vetítéssel egybekötött előadása 16.00 – SZTE Klebelsberg Könyvtár, AudMin________ A Szegedi Egyetemi Kiadó műhelyei: a JATEPress Merőleges viszonyok. Tanulmányok El Kazovszkijról című kiadványáról Cserjés Katalin szerkesztő beszél.
SZTE
16.00 – Dugonics tér, a Móra Kiadói csoport sátra_____ DU 65 éves a Móra Kiadó. Melyik a kedvenc mórás könyved, miért? Születésnapi játék kezdődik a nagyszülői kort megért gyermekés ifjúsági kiadó tiszteletére. Nyereménysorsolás június 8-án, hétfőn 17 órakor. 16.00 – Dugonics tér, a Pagony és a Tilos az Á sátra____ DU Tilos az Á TOTÓ. Lapozz bele, ismerd meg könyveinket, töltsd ki a totót! Nyereménysorsolás június 8-án, hétfőn 18.30-kor.
16.00 – 19.00 – Dugonics tér_________________ DU A Belvárosi mozi sátrat ver a könyvhéten Ismerje meg a Belvárosi mozit! Információ filmekről, alternatív tartalmakról, mozikvízek, mozis játékok
17.30 – LOBBY Café, terasz__________________ A Tiszatáj könyvek sorozat legújabb kötetei: Sántha József A télgyűlölő című könyvének bemutatója A szerzővel beszélget: Kovács Krisztina
16.30 – a Móra Ferenc Múzeum közösségi terme_____ MFM Az ismeretterjesztés és a tudomány szolgálatában – kerekasztal-beszélgetés a múzeumi könyvkiadásról. Vendégeink: Wicker Erika (Katona József Múzeum, Kecskemét) és Andó György (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba)
17.45 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Könyvheti társulás Kiss Ottó József Attila-díjas költő, író és Lovász Andrea kritikus, mesekutató beszélget Kiss Ottó gyermekeknek írt köteteiről, valamint kortárs gyerekirodalomról és költészetről. A program a Szépírók Társasága támogatásával valósul meg.
LC
16.30 – Dugonics tér, színpad_________________ DU A 86. Ünnepi Könyvhét megnyitója Köszöntőt mond: dr. Solymos László, Szeged város alpolgármestere A könyvhetet megnyitja: Szilasi László József Attila-díjas író, irodalomtörténész Könyvkiadási támogatások és az Év Könyve díj átadása Közreműködnek az SZTE Bölcsészettudományi Kar és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hallgatói, valamint a Szeged Táncegyüttes Babszem Csoportja.
18.15 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Én itt vagyok...” – irodalmi megemlékezés Baka István költő “ születésének 65., halálának 20. évfordulója alkalmából Közreműködnek a Baka Irodalmi Kör tagjai: Antal Anikó, Fabulya Andrea, Paulovics Tamás
16.30 – Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár_______ Papírszínház: A brémai muzsikusok című mese
SKGY
18.15 – Dugonics tér, a Móra Kiadói Csoport sátra_____ Dedikál: Kiss Ottó és Lovász Andrea
16.30 – Somogyi-könyvtár, Csillag téri fiókkönyvtár___ Világirodalmi arcképcsarnok című sorozatunkban: Értelmet az életnek” címmel kiállításmegnyitó és előadás “ Antoine de Saint-Exupéry születésének 115. évfordulója alkalmából
SKCS
17.15 – Dugonics tér, színpad_________________ A Kaméleon Olvasóklub 2014/2015 ünnepélyes évzárója, jutalomkönyveinek átadása Köszöntőt mond: Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár igazgatója, Hajdú Zsolt, az Auchan Szeged igazgatója és Fodor Zsuzsa, a Kaméleon Olvasóklub vezetője
DU
17.15 – Dugonics tér, a Zrínyi Kiadó sátra__________ Dedikál: Isaszegi János, Somogyi Győző
DU
17.45 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra_ DU A Kaméleon Olvasóklub 2014/2015 jutalomkönyveinek átadása, találkozó, közös játék
DU
18.30 – LOBBY Café, terasz__________________ LC A Tiszatáj könyvek sorozat legújabb köteteinek bemutatója: Kálnay Adél Régi képek című könyvének bemutatója A szerzővel beszélget: Annus Gábor 18.45 – Dugonics tér, színpad_________________ A szegedi Deák Big Band együttes műsora
DU
2015. június 5. (péntek)
17.30 – Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóiratolvasó__ SK Egy könyv az ismeretterjesztésen innen és a bulváron túl: Etiópia geográfus szemmel A kötet szerzőjével, Dr. Szilassi Péter egyetemi docenssel beszélget Petrovics Kálmán, a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány elnöke.
10.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Rutkai Bori Banda: Sárkányjárgány – interaktív mesekoncert sok játékkal, tánccal Rutkai Bori – ének, Darvas Kristóf – zongora, Szerető Dániel – basszusgitár, Dudás Zsombor – dob
86.
10.00 – Dugonics tér, a Móra Kiadói Csoport sátra____ DU 50 éves a VUK. Azért szeretem Vukot… Írd le, rajzold le, fesd meg, költs verset! Jutalomsorsolás 18 órakor. 10.00 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ DU Nyomozz az új könyvek között! „Könyvheti bizonyítvány” játék! Jutalomkönyv-sorsolás 2015. június 8-án, hétfőn 16.30-kor 14.00–17.00 – Somogyi-könyvtár, Rókusi fiókkönyvtár___ Szabadtéri könyvvásár – használt könyvek árusítása
SKR
15.00 – Dugonics tér, színpad_________________ Az Ünnepi Könyvhét vendége Böjte Csaba Beszélgetőtárs: Marton Árpád újságíró A program a Lazi Könyvkiadó támogatásával valósul meg.
DU
15.00 – Dugonics tér, a Manó Könyvek sátra________ DU Játékos, újrahasznosítós foglalkozás Tóbiás, a kukásautó kalandjaival. Te tudod, hogyan gyűjtsd a hulladékot? 15.30 – a Városháza Díszterme________________ VD A Somogyi-könyvtár Könyvkirály című olvasásnépszerűsítő játékának eredményhirdetése Közreműködik: Joós Tamás énekmondó, valamint a Baka Irodalmi Kör tagjai: Antal Anikó és Fabulya Andrea Kincskeresők című verses összeállításukkal 16.00 – Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóiratolvasó__ SK Marjanovic Anett Pili meséi című könyvének bemutatója Beszélgetőtárs: Marjanovic Dusán a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Solymosi Lajos kiadó A kötetből felolvas: Marjanovic Anett óvodapedagógus A program a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Horvát–Magyar Egyesület szervezésében valósul meg. 16 00 – Tiszavirág Szeged___________________ TV Fejős Tünde: Útban önmagam felé I. (Novum Publishing GMBH) – könyvbemutató A szerzővel Sikula Szabolcs beszélget.
86.
16.00 – a Móra Ferenc Múzeum közösségi terme_____ MFM F. Lajkó Orsolya „Cserepén ismerem minemű fazék volt”. Adatok a kora újkori és a magyar népi kerámia eredetének kutatásához című kötetének előzetes bemutatása. A szerzővel Vida Gabriella beszélget. 16.00 – REÖK___________________________ REÖK Ujvári Edit „Jelet hagyni” (Vizuális alkotások és rítusok szemiotikai elemzése) című kötetének bemutatója A program a Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó szervezésében valósul meg. 16.00 – SZTE Klebelsberg Könyvtár, AudMin________ SZTE A Szegedi Egyetemi Kiadó műhelyei: a JATEPress A Kiskunsági Nemzeti Park víztana és vízföldtana című művéről a szerzővel, Molnár Bélával beszélget Sümegi Pál. 16.00 – Dugonics tér, színpad_________________ A Royal Balettiskola Szeged műsora
DU
16.00 – Dugonics tér, a Lazi Könyvkiadó sátra_______ Dedikál: Böjte Csaba
DU
16:00 – Dugonics tér, a Zrínyi Kiadó sátra__________ Dedikál: Csapody Tamás és Udovecz György
DU
16.15 – Dugonics tér, színpad_________________ DU A Nosztalgia Népitánc Együttes (Heller Ödön Művelődési Ház, Szeged) műsora 16.30 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Talppal, lanttal, tapssal, dallal.... Táncos, zenés műsor Jankov Gyöngyvér és a Hóra Színház táncosai közreműködésével 16.30 – LOBBY Café, terasz__________________ LC „Az SZTE utcára viszi a tudományt” – a nyolckötetes Szegedi Egyetemi Tudástár szerkesztőivel, szerzőivel beszélget Sipos Júlia (Magyar Rádió). 16.30 – Somogyi-könyvtár, Dorozsmai fiókkönyvtár___ SKD Karikatúra-album (Dorozsmai füzetek 14. szám) A kötetet bemutatják a szerkesztők: Vass József és Bezdány Márta A program a Petőfi Sándor Művelődési Ház (Kiskundorozsma) és a Somogyi-könyvtár Dorozsmai fiókkönyvtárának közös rendezvénye.
86.
17.00 – Somogyi-könyvtár, alagsori klub__________ SK Úgy, ahogyan meg van “írva” A Nagy e-Könyvben... Tápai Csaba vetítéssel egybekötött előadása A Nagy e-Könyv Programról 17.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Beszélgetés Egressy Zoltán íróval a Szegedi Nemzeti Színházban 2015. október 30-án sorra kerülő Szimpla szerda című darabjának ősbemutatója kapcsán Beszélgetőtárs: Gortva Tamás tanár, Radnóti Miklós Gimnázium A program a Szépírók Társasága és a Szegedi Nemzeti Színház támogatásával valósul meg. 17.00 – Dugonics tér, a Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruház sátra________________________________ DU Dedikál: Egressy Zoltán 17.00 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ Thierry Chapeau: A csodapalást – papírszínház-mese
LC
17.30 – Dugonics tér, színpad_________________ DU A Tápai Hagyományőrző Egyesület (Heller Ödön Művelődési Ház, Szeged) műsora 18.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Könyvheti társulás Révai Gábor Beszélgetések az elmúlásról (Libri) című kötete kapcsán Csányi Vilmos etológussal, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával és a szerzővel Sipos Júlia (Magyar Rádió) beszélget. 18.00 – Bálint Sándor Művelődési Ház____________ BSM ÖL – egy sorozatgyilkos vallomásai Störr kapitánynak – Horváth Péter új kötetének szegedi bemutatója a Bálint Sándor Művelődési Ház és a Noran Libro Kiadó szervezésében Az est vendége: Horváth Péter József Attila-díjas író Beszélgetőtárs: Kiss Ernő 18.00 – Dugonics tér, a Libri könyvesbolt kitelepülése__ Dedikál: Révai Gábor és Csányi Vilmos
18.00 – Grand Café_______________________ GC Fenyvesi Ottó: A szabadság foglyai. Esszék, képek, toldalékok, törlések (Várucca Műhely Könyvek) Az íróval Virág Zoltán irodalomtörténész beszélget. 18.00 – Tiszavirág Szeged ___________________ TV Egy férfi (Távlat) Válasz Esterházy Péter Egy nő című, 1995-ben megjelent könyvére Vendég: Valentini Zsuzsa, a könyv szerzője Beszélgetőtárs: Zoltay Attiláné Csongor Julianna A program a Szegedi Közéleti Kávéház szervezésében valósul meg.
DU
17.00 – Tömörkény István Művelődési Ház_________ TIM Kanalas István szobrászművész Régmúlt világ emlékei című könyvének bemutatója A kötetet méltatják: Polner Zoltán költő, néprajzkutató; Péter László professor emeritus, a kötet szerkesztője 17.30 – LOBBY Café, terasz___________________ A Tiszatáj könyvek sorozat legújabb kötetei: Szabó Tibor Cesare Pavese írói világa című könyvének bemutatója
18.00 – Dugonics tér, a Móra Kiadói Csoport sátra____ DU 50 éves a VUK – jutalomsorsolás a játékban résztvevők számára
DU
19.00 – Dugonics tér, színpad_________________ A Molnár Dixieland Band koncertje
DU
2015. június 6. (szombat) 10.00 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ DU Nyomozz az új könyvek között! „Könyvheti bizonyítvány” játék! Jutalomkönyv-sorsolás hétfőn 16.30-kor. 10.00 – Dugonics tér, a Pagony és a Tilos az Á sátra____ Óriásbuborék-kergetés a Bogyó és Babóca buborékja című könyvhöz. Bogyó és Babóca papírbábkészítés
DU
09.50 – Dugonics tér, színpad_________________ DU A Szent-Györgyi Albert Agóra művészeti csoportjának bemutatkozó műsora 10.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Szegedi Írók Napja – délelőtti beszélgetés szegedi írókkal és költőkkel Vendégek: Bátyi Zoltán, Becsy András, Bene Zoltán, Czilczer Olga, Horváth Péter A beszélgetést vezeti: Veszelka Attila író Közreműködnek: a Baka Irodalmi Kör tagjai A beszélgetés ideje alatt legyen egy kávéra a vendégünk! A kávét az EUROCAF biztosítja.
86.
11.30 – Dugonics tér, az Írott Szó Könyvesbolt sátra____ Dedikál: Bátyi Zoltán
DU
14.00–15.00 – Lopotnyik, Emberke színe, Égbolt mesék – különleges kézműves foglalkozással és játékkal várjuk a kötetek íróját, Böszörményi Gyulát. 14.00–17.00 – Somogyi-könyvtár, Hangoskönyvtár___ SKH Add a Hangod! Legyél Te is Önkéntes! címmel a Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtára és a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum Felolvasó Napot szervez az Ünnepi Könyvhét és az Önkéntesek Napja alkalmából. További információ, jelentkezés: Keresztury Zsuzsanna e-mail:
[email protected] 15.00 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ DU Éljen a vakáció! Félix és társai várnak! Segítünk kiválasztani, milyen könyveket olvass a nyáron! Készítsd el saját mini füzeted, amelyben rögtön megtervezheted a nyarat! 15.00–19.00 – Dugonics tér, Olvasó- és Játszóliget____ DU Filmes kvízek kicsiknek, nagyobbaknak és felnőtteknek – a helyes megfejtők között családi mozijegyeket és a Danuvia sétahajó Mesebárka járataira családi belépőket sorsolunk ki. Játszósarok, kézműves foglalkozás, filmes puzzle-k, fotós fal 15.00–15.50 – Dugonics tér, a Móra Kiadói Csoport sátra__ Dedikál: Böszörményi Gyula
DU
15.30 – Dugonics tér, színpad_________________ A Dr. Kikli Tivadar Magyarnótaszerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesületének nótásajándéka Közreműködik: Papp Lajos és Szabóné G. Márta Kísér: Báder Béla és cigányzenekara
DU
16.00 – Dugonics tér, színpad_________________ Lúzer-e, aki Lúzert olvas? A Lúzer Rádió (Könyvmolyképző) legújabb kötete kapcsán beszélgetés Böszörményi Gyula íróval Beszélgetőtárs: Vóna Mária könyvtáros
DU
86.
16.00 – Dugonics tér, a Pagony és a Tilos az Á sátra____ DU Szereted a kutyákat? Mesés kreatív foglalkozás Pásztohy Panka Mentsük meg a kiskutyát és Gryllus Vilmos Kutyát kérek című könyve kapcsán 16.30 – Dugonics tér, a Könyvmolyképző sátra_______ Dedikál: Böszörményi Gyula
DU
16.30 – Dugonics tér, színpad_________________ Benkő Lászlóval, a Viharlovasok című könyvsorozat (Lazi Könyvkiadó) írójával Lázár István beszélget.
DU
16.30 – LOBBY Café, terasz__________________ LC Az év novellái 2015 című antológia bemutatója A kötet szerkesztőjével, Erős Kingával Pusztai Virág beszélget. 17.00 – Dugonics tér, a Lazi Könyvkiadó sátra_______ Dedikál: Benkő László
DU
17.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Bolgár táncok a Biljana tánccsoport (Karcag) előadásában Az együttes vezetője: Major János A program a Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat és a Bolgár Baráti Társaság támogatásával valósul meg. 17.00 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ DU Izgalmas könyvkereső nyomozás a Dugonics téren a legújabb kamaszoknak szóló könyvekből 12 éven felülieknek! 19 órakor könyvnyeremény-sorsolás. 17.00 – Dugonics tér, a Pagony és a Tilos az Á sátra____ DU Gévai Csilla: Amíg repülünk – készítsd el és próbáld ki velünk könyvheti repülődet! 17.30 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Könyvheti társulás Az Ünnepi Könyvhét vendége Závada Pál Kossuth-díjas író és Závada Péter költő. Beszélgetőtárs: Balog József újságíró 17.30 – LOBBY Café, terasz___________________ Szentmártoni János József Attila-díjas költővel, a Magyar Írószövetség elnökével Miféle földet című kötetéről, irodalomról, versről, zenéről Bene Zoltán beszélget.
LC
18.00 – Dugonics tér, a Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruház sátra________________________________ DU Dedikál: Závada Pál és Závada Péter 18.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Pódiumbeszélgetés – a Zrínyi Kiadó I. és II. világháborús tematikájú könyveinek bemutatása. Beszélgetőpartnerek: Bedécs Gyula (A Kárpátok hágóin át Galíciába és A Doberdótól a Dolomitokig című könyvek szerzője), Farkas Bertalan, Tőrös István (A nagy háború, 1914–1918 című, különleges kivitelű „dobozkönyv” kreatív szerkesztője). 18.00 – Grand Café_______________________ Zalán Tibor: és néhány haiku (Napkút Kiadó) A költővel Virág Zoltán irodalomtörténész beszélget.
GC
Sötétedés után – Dugonics tér_______________ Szabadtéri filmvetítés a Belvárosi mozi jóvoltából Jadviga párnája (2000) színes, magyar filmdráma, 130 perc rendező: Deák Krisztina író: Závada Pál szereplők: Tóth Ildikó (Jadviga), Bodó Viktor (Ondris)
DU
2015. június 7. (vasárnap) 10.00–19.00 – Dugonics tér__________________ DU Az idén 5 éves Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság mozgalmas – és az olvasáshoz is kapcsolódó – egészségfejlesztő programokkal várja az érdeklődőket a vendégsátornál, ahol a Recreation tudományos magazinnal is megismerkedhetnek a könyvhét látogatói.
18.30 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Hornyik László Írtam én című verses-novellás kötetének bemutatója Közreműködnek a Délikert Színház tagjai. Moderátor Balog József színész, rendező. (A könyv magánkiadásban jelenik meg.) A program a Móricz Zsigmond Művelődési Ház szervezésében valósul meg.
10.00 – Dugonics tér, a Pagony és a Tilos az Á sátra____ DU A földimalac, aki semmiben sem volt biztos és barátai, a pingvin, a cica, a gorilla és a bagoly is várnak egy mesés kreatív foglakozáson!
18:30 – Dugonics tér, a Zrínyi Kiadó sátra__________ Dedikál: Bedécs Gyula és Farkas Bertalan
11.00 – Dugonics tér, a Móra Kiadói Csoport sátra_____ Szása, a szibériai kistigris – papírbábkészítés Vajda Éva könyvének illusztrációi alapján
DU
14.00–16.00 – Dugonics tér, a Pagony és a Tilos az Á sátra_ Most én olvasok! Te már tudsz egyedül olvasni? Kicsit? Folyé-konyan? Bemutatkozik a Pagony új sorozata kezdő olvasóknak. Gyere, építsünk betűkből korallzátonyt!
DU
DU
18.30 – LOBBY Café, terasz__________________ LC „Az SZTE utcára viszi a tudományt”: 13 + 1 dolog, amit csak kevesen tudnak a Nobel-díjról és Szent-Györgyi Albertről – Hannus István professzorral beszélget Újszászi Ilona. 19.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU A Furcsa Vendég zenekar koncertje Az együttes 2013-ban állt össze, műfaját tekintve pop-rock. Szövegírója Szentmártoni János. Az idei könyvhétre akusztikus műsorukat hozzák el dob, gitár, ének, basszus, trombita felállásban. Nevüket egy daluktól kölcsönözték, amely szintén elhangzik a koncerten. 19.00 – Dugonics tér, a Pagony és a Tilos az Á sátra____ Esti mese a vakációról (Vadadi Adrienn: Alma u. 22. ; Matyi és Sári nyaral)
DU
10.00 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ DU Nyomozz az új könyvek között! „Könyvheti bizonyítvány” játék! Jutalomkönyv-sorsolás június 8-án, hétfőn 16.30-kor.
15.00 – Dugonics tér, Olvasó- és Játszóliget________ DU A Vadaspark néhány gyermek és felnőtt rajongója a barna medvéről szóló magyar irodalmi alkotásokból ad elő válogatást a könyvhét kedves látogatóinak. Szeged állatkertje szombaton és vasárnap délután izgalmas, élő állatokat felvonultató játékos természetvédelmi programmal kedveskedik az érdeklődőknek. 15.00–17.00 – Dugonics tér, a Móra Kiadói Csoport sátra_ DU Pippiskedjünk! Beöltözős játék és kézműves program a 70 éve született Harisnyás Pippivel! Gyere Harisnyás Pippi jelmezben, álld ki Pippi bátorságpróbáit és nyerj könyvjutalmat! Sorsolás: 17 órakor
15.30 – Dugonics tér, színpad_________________ Könyvheti térzene a Fricsay Fúvószenekarral
DU
16.30 – Dugonics tér, színpad_________________ DU „Az SZTE utcára viszi a tudományt”: Tévhitek gyógyszerekről és gyógynövényekről – a „Ködpiszkáló kutatóval”, Csupor Dezső adjunktussal beszélget Újszászi Ilona. 16.30 – LOBBY Café, terasz__________________ LC Biztonságpolitikai beszélgetés: migráció, terrorizmus a hazánkat közvetlenül érintő események tükrében Beszélgetőpartnerek: Kiss Zoltán László (A válságreagáló műveletek alkalmazott társadalomtudományi aspektusai) és Isaszegi János, a Zrínyi Kiadó mb. vezetője 17.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Julesz János Egy szál fogkefe (Medicina) című kötetéről a szerzővel Tráser László újságíró beszélget. 17.30 – Dugonics tér, színpad_________________ A deszki Bánát Szerb Néptáncegyüttes műsora
DU
17.30 – LOBBY Café, terasz___________________ LC Mit kell tudni a halálbüntetésről? – Beszélgetés Bátyi Zoltán szegedi író, újságíróval a közelmúltban megjelent Hóhércsárdás (Agroinform) című könyve kapcsán Beszélgetőtárs: Bene Zoltán 17.30 – Dugonics tér, a Zrínyi Kiadó sátra__________ Dedikál: Kecskeméthy Klára, Végh Ferenc, Virágh Ildikó
DU
18.00 – Dugonics tér, a Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruház sátra________________________________ DU Dedikál: Dr. Julesz János orvos, professor emeritus 18.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Pódiumbeszélgetés – a Zrínyi Kiadó 2014–2015-ben megjelent könyveinek bemutatása Beszélgetőpartnerek: Kecskeméthy Klára (A Ludovika c. könyv szerzője), Végh Ferenc (a Véghelszámolás című könyv szerzője), Virágh Ildikó (a Kardokkal ékesített című könyv szerzője).
86.
18.30 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Könyvheti társulás Kollár-Klemencz László Miért távolodnak a dolgok? (Magvető) című, a közelmúltban megjelent kötetéről, valamint zenéről és irodalomról a szerzővel Balog József újságíró beszélget. 18.30 – LOBBY Café, terasz__________________ LC Dukay Nagy Ádám Titokbhakta (L’Harmattan–Könyvpont Kiadó) című verseskötetét bemutatja és a szerzővel beszélget: Darvasi László író, költő, drámaíró 19.15 – Dugonics tér, a Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruház sátra________________________________ Dedikál: Kollár-Klemencz László
DU
2015. június 8. (hétfő) 10.00 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ DU Nyomozz az új könyvek között! „Könyvheti bizonyítvány” játék! Jutalomkönyv-sorsolás 16.30- kor. 16.00 – Dugonics tér, a Manó Könyvek sátra________ Vizeskedjünk Szandrával! Jjátékos könyvbemutató Balázsy Panna: Szandra és a 3.b – Csuromvíz
DU
16.00 – SZTE Klebelsberg Könyvtár, AudMin________ SZTE A Szegedi Egyetemi Kiadó műhelyei: Adatbányászati lehetőségek a DélmagyArchívban – a DM-Detektort bemutatja: Molnár Sándor. 16.30 – Somogyi-könyvtár, Csillag téri fiókkönyvtár___ „A rejtelmek rózsája” – költői performansz Vendég: Simai Mihály József Attila-díjas költő Simai Mihály verseit felolvassa: Beslin Anita előadóművész
SKCS
16.30 – Dugonics tér, színpad_________________ A Dél-Alföldi Harmonikabarátok Klubja (Heller Ödön Művelődési Ház, Szeged) könyvheti műsora
DU
16.30 – Dugonics tér, a Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruház sátra________________________________ DU Dedikál: Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító és Hevesi Judit költő 16.30 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ „Könyvheti bizonyítvány” jutalomkönyv-sorsolás
DU
86.
17.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Könyvheti társulás Az Ünnepi Könyvhét vendége Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító és Hevesi Judit költő Beszélgetőtárs: Szilasi László Mészöly Miklós- és József Attila-díjas író, irodalomtörténész, kritikus 17.00 – Dugonics tér, a Móra Kiadói csoport sátra_____ 65 éves a Móra Kiadó – a születésnapi játék sorsolása
DU
17.00 – Király-König Péter Zeneiskola____________ KKPZ Thékes István Király-König Péter élete című kötetének bemutatója Vendégek: Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész, az SZTE Zeneművészeti Kar alapító dékánja, Katona Judit, a Király-König Péter Zeneiskola igazgatója, Szélpál Szilveszter, a Király-König Péter Zeneiskola korábbi igazgatója, Raffa Z. Éva, a Zeneiskola tanára és Thékes István, a kötet szerzője Közreműködnek: a Zeneiskola növendékei Házigazda: Márok Tamás újságíró 17.30 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Kezdj el élni! Lélekemelő módszerek Laskai M. Nelli Boldognak lenni (For Art Kiadó) című könyve nyomán A szerző beszélgetőtársa Nagyné Laskai Nóra. 17.30 – Dugonics tér, a Kaméleon Könyvközösség sátra__ DU Piroska és a Nagy Mágus – a legújabb papírszínház-mese. A mesét Takács Mari írta és illusztrálta; bemutatja a Betűmóka. 18.00 – Dugonics tér, színpad_________________ DU Az Algyői Zsibongó Néptáncegyüttes műsora Az együttes szakmai vezetője Hegedűs Edit és Krisztin Ádám. 18.00 – Somogyi-könyvtár, 1.emeleti folyóiratolvasó___ SK A Somogyi-könyvtár vendége az Ünnepi Könyvhét alkalmából Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító és Hevesi Judit költő. Beszélgetőtárs: Szilasi László Mészöly Miklós- és József Attila-díjas író, irodalomtörténész, kritikus 18.00 – Grand Café_______________________ GC Sirbik Attila: St. Euphemia (kihagyásos regény) (Magvető Kiadó) A szerzővel Bencsik Orsolya író beszélget.
18.00 – Bálint Sándor Művelődési Ház____________ BSM „Változatok egy keringőre” – Dallamok a klasszika, a romantika és a XX. század zeneirodalmából – szemelvények Beethoven, Chopin, Csajkovszkij, Verdi, Debussy, Dohnányi Ernő, Tomasi és Hollós Máté alkotásaiból Közreműködnek: Székely István – klarinét, Kalmár Zoltán – harsona, Skorka László – hegedű, Szőke Endre – hegedű, Klebniczki György – zongora 18.15 – Dugonics tér______________________ DU Könyvheti társulás Vendég: Bene Zoltán író és Pusztai Virág grafikus Beszélgetőtárs: Vágfalvi Zoltán tanár, Deák Ferenc Gimnázium 18.30 – Dugonics tér, a Pagony és a Tilos az Á sátra____ A TILOS az Á kiadó telitalálatos totószelvényeinek sorsolása
DU
18.45 – Dugonics tér______________________ Az Algyői Hagyományőrző Citerazenekar műsora
DU
2015. június 9. (kedd) 17.00 – Somogyi-könyvtár, alagsori klub__________ SK Fehér József MÍNSZ-nagydíjas író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja Szívből-JÖVŐ című novelláskötetének bemutatója Az est házigazdája: Simai Mihály József Attila-díjas költő, a kötet lektora A kötetből felolvas: Szilágyi Perjési Katalin Alkotódíjas író Citerán közreműködik: az Algyői Hagyomány-őrző Citerazenekar 18.00 – Grand Café _______________________ GC Houellebecq, Michel: Behódolás (Magvető Kiadó) Beszélgetőtársak: Tótfalusi Ágnes, a regény fordítója, Gyimesi Tímea irodalomtörténész és Zimonyi István történész 2015. június 10. (szerda) 17. 30 – Somogyi-könyvtár, zeneszoba___________ SK „Járkáló hegedű”– lírai emlékezés Váci Mihályra Közreműködnek: Arany-Tóth Katalin költő, a Szegedi Írók Társasága tagja, az est szerkesztője, Bajnócziné Rácz Éva előadó, Diószegi Szabó Pál költő, a Szegedi Írók Társasága elnöke, a Magyar Írószövetség tagja A program a Szegedi Írók Társasága és a Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportjának közös rendezvénye.
2015. június 11. (csütörtök) 16.00 – Somogyi-könyvtár, Francia utcai fiókkönyvtár__ A Könyvbarát Klub vendége Tandi Lajos, a Szeged folyóirat főszerkesztője.
SKF
17.00 – Bálint Sándor Művelődési Ház____________ BSM A Hammido Alapfokú Művészeti Iskola évzáró hangversenye 2015. június 1–8. Az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság Média Centrum munkatársai és gyakornokai képes beszámolókkal tudósítanak a 86. Ünnepi Könyvhét szegedi egyetemhez kötődő eseményeiről. Kapcsolódó kiállítások: 2015. május 7-től június 27-ig – Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér_______________________ SK 145 éves az „Árpád a Testvériséghez” páholy – 100 éve született Csongor Győző 2015. május 7-től június 27-ig – Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér_______________________ Erdélyen innen és túl – 125 éve született Makkai Sándor és Reményik Sándor
SK
2015. május 21-től június 12-ig – Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóiratolvasó____________________ SK Szepesi Dóra Dirib–darab című kiállítása a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében 2015. június 7-től 21-ig – a Millenniumi Kávéház Klubja MKK Bornai Tibor A repülő ember című kiállítása Kiállításmegnyitó: 2015. június 7. (vasárnap) 17.00 Mesél és énekel: Bornai Tibor Dedikál: Bornai Tibor Bornai Tibort eddig zenészként ismerhettük. Zeneszerzője és szövegírója a KFT együttesnek, Koncz Zsuzsának, de Somló Tamás, Mácsai Pál, Kern András és sok más előadó lemezén is szerepel. Önálló lemezeivel, önálló estjeivel tette ismertté
86.
magát. Vámos Miklóssal is gyakran lép fel. Mégis van, aki könyveiből ismeri őt. Megjelent már regénye, önéletírása, esszégyűjteménye és útikönyve is. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Most azonban új oldaláról ismerhetjük meg. Fest. Arra a kérdésre, hogy volt-e ennek a szenvedélyének előzménye, szívesen válaszolt: – Gyerekkorom óta folyton rajzolok. Egy időben azt terveztem, karikaturista leszek. Ezt kinőttem. A festésről mindig álmodoztam, de csak az utóbbi években szedtem össze annyi bátorságot, hogy belekapaszkodjak az ecsetbe. A családban egyébként volt előzménye a képzőművészetnek, hiszen apai dédnagymamám testvérét Fadrusz Jánosnak hívták. 2015. június 10-től 27-ig – Bálint Sándor Műv. Ház___ BSM A Hammido Alapfokú Művészeti Iskola képző- és iparművészet tanszakos növendékeinek tanévzáró vizsgakiállítása Megnyitó: június 10-én, szerdán 17 órakor Bevezetőt mond: Kiss Ferenc grafikusművész A tárlat vasárnap és hétfő kivételével naponta 10.00–18.00 óráig tekinthető meg. 2015. június 6-ig – Bálint Sándor Művelődési Ház____ BSM „Színek és fények a kertvárosból” – Az Újszegedi Képzőművészek XV. Tavaszi Tárlata A kiállítás vasárnap és hétfő kivételével naponta 10.00–18.00 óráig tekinthető meg. A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják! VEDRES-EMLÉKÉV 2015 „Nemcsak magunknak születtünk” Sokan gyűjtjük az értékes, időtálló, színvonalas hazai kiadványokat saját és családtagjaink örömére. Az erre való törekvés az idén 250 éve született Vedres István gondolataiban is megfogalmazódott. Kérjük, hogy a Vedres-emlékévben Önök is ajánljanak magas tartalmi vagy művészi értékű, magyar nyelvű könyveket egy több generáción át gyarapodó, elképzelt családi könyvtárba. A javasolt könyvek szerzőjét és címét a Somogyi-könyvtár ünnepi könyvheti sátránál „tehetik ki az ablakba” a Vedres István által tervezett, régi szegedi Városházát ábrázoló képen.
86.
1765. szeptember 22-én született Vedres István, Szeged egykori főmérnöke, gazdasági-műszaki szakíró, szépíró, aki sokoldalú tevékenységével meghatározó szerepet játszott a város fejlődésében.
Helyszínek: BSM DU GC GyMC IH KKPZ KH LC MKK MFM REÖK SK SKCS
SKD
SKÉ
SKF
Ő volt a magyar nyelvű gazdasági és műszaki irodalom egyik megteremtője.
SKH SKO SKR
1807-ben Grünn Orbán szegedi nyomdája adta ki az Eggy Nemzeti Jószág… című írását, amelyben többek között azt javasolja, hogy országos, belső kölcsönből hozzanak létre egy Magyar Tudós Társaságot, amelynek feladatai közé tartozna évente 10 magyar nyelvű tudományos mű megírása, 20 mű lefordítása idegen nyelvről magyarra, valamint 30 bármilyen témájú, magyar nyelvű dokumentum elkészítése. Mindezek által 25 esztendő alatt 1500 db magyar nyelvű, szükséges, hasznos és gyönyörködtető kiadvánnyal gyarapodna a hazai könyvállomány.
SZTE TV TIM VD
Bálint Sándor Művelődési Ház (Temesvári körút 42.) Dugonics tér, az Ünnepi Könyvhét színpada Grand Café (Deák Ferenc u. 18.) Gyálaréti Művelődési Centrum (Szeged-Gyálarét, Koszorú u. 35.) IH Rendezvényközpont (Felső Tisza-part 2.) Király-König Péter Zeneiskola (Tábor u. 3.) Korona Hotel (Petőfi Sándor sgt. 4.) LOBBY Café (Kárász utca 17.) Millenniumi Kávéház és Klub (Dugonics tér 12.) Móra Ferenc Múzeum (Roosevelt tér 1-3.) REÖK (Regionális Összművészeti Központ) (Tisza Lajos krt. 56.) Somogyi-könyvtár, központi épület (Dóm tér 1-4.) Somogyi-könyvtár, Csillag téri fiókkönyvtár (Kereszttöltés u. 29.) Somogyi-könyvtár, Dorozsmai fiókkönyvtár (Negyvennyolcas u. 12.) Somogyi-könyvtár, Északvárosi fiókkönyvtár (Gáspár Zoltán u. 6.) Somogyi-könyvtár, Francia utcai fiókkönyvtár (Kossuth L. sgt. 69-71.) Somogyi-könyvtár, Hangoskönyvtár (Stefánia 2.) Somogyi-könyvtár, Odesszai fiókkönyvtár (Székely sor 11.) Somogyi-könyvtár, Rókusi fiókkönyvtár (Vértói út 5.) SZTE Klebelsberg Könyvtár (Ady tér 10.) Tiszavirág Szeged (Hajnóczy u. 1.) Tömörkény István Művelődési Ház (Szőreg, Magyar u. 14.) Városháza, Díszterem (Széchenyi tér 10-11.)
VD
LC REÖK
86.
DU
SK SZTE
MFM
A 86. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 14. GYERMEKKÖNYVNAPOK FŐ TÁMOGATÓI:
A 86. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 14. GYERMEKKÖNYVNAPOK TÁMOGATÓI: Millenniumi Kávéház és Klub • Grand Café • Lazi Könyvkiadó • Szegedi Írók Társasága • Magvető Könyvkiadó • Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruház • Rádió 88• SZTE Szegedi Egyetemi Kiadó és Médiacentrum • rekreacio.eu • Pozsonyi Pagony Kft.• Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása Nemzetiségek Háza • Belvárosi mozi, Szeged • Szegedi Tudományegyetem Füvészkert • Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság • TiszapART Televízió • Szépírók Társasága • szegedilap.hu • Eurocaf Kft. • PORT.hu • Szegedi Horvát Kisebbségi Önkormányzat • Horvát–Magyar Egyesület• Bolgár Baráti Társaság • Szegedi Helyi Szerb Közösség • Városi Televízió, Szeged • szegedma.hu • szeged.hu • Tiszatáj • Eu Direct • promenad.hu • iszeged.hu • szeged.imami.hu • Szegedi Városkép Kft. • kultur.blog.hu • Manó Könyvek • Csongrád Megyei Önkéntes Centrum • Könyvmolyképző Kiadó • Szent-Györgyi Albert Agóra • Szegedi Nemzeti Színház • L’ Harmattan Kiadó • Manó Könyvek • szegedkultur.hu • Areión Kulturális Közhasznú Egyesület • LOBBY Café • Szegedi Vadaspark • Zrínyi Kiadó • Móra Kiadói Csoport • • SZTE Klebelsberg Könyvtár • KAMÉLEON Könyvközösség • Magyar Írószövetség Csongrád Megyei Írócsoportja • Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése • • Közéleti Kávéház • Móra Ferenc Múzeum • partyponty.hu • SZTE Kulturális Iroda • Szeged Táncegyüttes • Baka Irodalmi Kör • Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó • Heller Ödön Művelődési Ház • Petőfi Sándor Művelődési Ház • Európa Rádió • Lánchíd Rádió • Tömörkény István Művelődési Ház • Bálint Sándor Művelődés Ház • Móricz Zsigmond Művelődési Ház • Algyői Faluház és Könyvtár • Dr. Kikli Tivadar Magyarnótaszerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesülete • Royal Balettiskola Szeged • Libri • • a fellépő művészeti csoportok, írók, költők, műsorvezetők, közreműködők és a könyves szakmák képviselői