JÓZSEF ANTALL REMEMBERING A EUROPEAN STATESMAN MEGEMLÉKEZÉS EGY EURÓPAI ÁLLAMFÉRFIRŐL ANDENKEN AN EINEN EUROPÄISCHEN STAATSMANN

JÓZSEF ANTALL REMEMBERING A EUROPEAN STATESMAN MEGEMLÉKEZÉS EGY EURÓPAI ÁLLAMFÉRFIRŐL ANDENKEN AN EINEN EUROPÄISCHEN STAATSMANN

Group of the European People’s Party (Christian Democrats) and European Democrats in the European Parliament

JÓZSEF ANTALL REMEMBERING A EUROPEAN STATESMAN JÓZSEF ANTALL MEGEMLÉKEZÉS EGY EURÓPAI ÁLLAMFÉRFIRŐL JÓZSEF ANTALL ANDENKEN AN EINEN EUROPÄISCHEN STAATSMANN

3 65 127

1 J Ó Z S E F A N T A L L , R E M E M B E R I N G A E U R O P E A N S T AT E S M A N

REMEMBERING A EUROPEAN STATESMAN

Conference dedicated to the memory of József Antall the first democratically elected Prime Minister of Hungary after the fall of communism 29 January 2009 Almost exactly fifteen years after his passing away in office, the European Parliament paid tribute to Mr József Antall, the first democratically elected Prime Minister of Hungary after the fall of communism. One of its buildings on Place Luxembourg (JAN), named after the late premier, was opened in recent weeks. On this occasion, the Hungarian Delegation in the EPP-ED Group and the Lajos Batthyány Foundation wish to recall the memory of the Prime Minister as well as to review and assess his life. A truly European statesman, Prime Minister József Antall was instrumental in the ending of the Warsaw Pact and launching Central Europe on the path towards reunification with the rest of the continent. The conference features European contemporaries and personal friends of Prime Minister Antall, such as former French President Valéry Giscard d’Estaing, German Federal Minister Dr Wolfgang Schauble, former Bavarian Prime Minister Dr Edmund Stoiber, and Mr Jacques Santer, former President of the European Commission. They will be joined by well-known experts on this important period in European and Hungarian history.


CONTENTS

Programme

4 J Ó Z S E F A N TA L L , R E M E M B E R I N G A E U R O P E A N S TAT E S M A N

7

Welcome speech by Hans-Gert Poettering MEP, President of the European Parliament

11

Speech by József Szájer MEP, Vice-Chairman of the EPP-ED Group

15

Contribution by Ferenc Mádl, former President of the Republic of Hungary

19

Letter from Valéry Giscard d’Estaing, former President of the French Republic, read by Pál Tar, former Hungarian Ambassador to Washington DC

27

Speech by Dr Wolfgang Schäuble, Federal Minister of the Interior, Germany

29

Speech by Dr Edmund Stoiber, former Prime Minister of Bavaria, Germany

33

Speech by Jacques Santer, former President of the European Commission

37

Speech by László Surján MEP, former minister in Mr Antall’s government

43

Speech by Péter Olajos MEP

47

Presentation by Emil Brix, Diplomat and Historian, Austrian Ministry of Foreign Affairs

51

Speech by Ferenc Horkay-Hörcher, philosopher

57

Closing remarks by Mrs Klára Antall

63


PROGRAMME

09.30

elcome by Hans-Gert Poettering MEP, W President of the European Parliament

09.35

I ntroductory remarks by József Szájer MEP, Vice-president of the EPP-ED Group

09.40

Short film on the life of Prime Minister József Antall

First panel (moderated by Amb. Pál Tar, former ambassador of Hungary in Washington) 09.50 Contribution by Ferenc Mádl, former President of the Republic of Hungary 10.05

L etter by Valéry Giscard d’Estaing, former President of the French Republic (read out by Amb. Pál TAR, moderator)

10.15

C ontribution by Dr Wolfgang Schäuble, Federal Minister of the Interior, Germany

10.30

C ontribution by Dr Edmund Stoiber, former prime minister of the Free State of Bavaria

10.45 Presentation by Jacques Santer, former President of the European Commission



Second panel (moderated by Amb. György Granasztói, former ambassador of Hungary in Brussels) 11.15 Contribution by László Surján MEP, former minister in Mr Antall’s government 11.30 Contribution by Péter Olajos MEP, Hungarian Democratic Forum 11.45 Presentation by Emil Brix, Diplomat and Historian, Austrian Ministry of Foreign Affairs


12.00

Contribution by Ferenc Horkay-Hörcher, philosopher

12.15



Welcome speech by Hans-Gert Poettering, President of the European Parliament

Federal Minister Schäuble, Former Minister-President Stoiber, Vice-chair of the EPP-ED Group, József Szájer, Mrs Klára Antall, Dear colleagues, Excellencies, Ladies and gentlemen, Dear friends, It is a great pleasure and honour for me to welcome you all today in the European Parliament to this day of remembrance in honour of József Antall. We are here today to pay tribute to a statesman who, despite passing away much too early, was a symbol of democratic change in Hungary and the reunification of Europe. We respect him as one of the outstanding figures of contemporary history, a man who helped write history and who has himself become a historical figure. It would take hours to give a full account of the man and politician that was József Antall. Sitting amongst us today are some of his colleagues, friends and companions, who knew him well as a person and can tell us much about him and his achievements during this event. Allow me therefore to focus here on the importance of what he achieved for Hungary, for Europe and for Hungary within our common European home. For a German citizen and convinced European like myself, I associate the memory of József Antall with the years of democratic upheaval and reawakening, the collapse of the Communist regime and the personal courage of people in Poland, Hungary and other countries of central and eastern Europe. It is first and foremost the courage and desire for freedom shown by the peoples of this region that we have to thank for the fact that Europe is reunited today. Were it not for the desire for freedom shown by people in these countries, German unification would also not have been possible. We should, however, remember that this historical process also had its origins in the great spiritual power of the late Pope John Paul II, who called on his Polish compatriots in the 1980s: ‘Do not be afraid!’ I would like here to mention a former colleague in the European Parliament who was not only present when the border between Hungary and Austria was opened, but who also represented Hungary in the European Parliament in a certain manner before the transition to democracy: Otto von Habsburg. It was on his initiative that on 8 July 1982 an empty chair was set up in the European Parliament Chamber for the oppressed peoples living on the other side of the Iron Curtain. This was a burning symbol of hope for the citizens of the then European Community that the day would come when the peoples of central and eastern Europe would once again take their rightful place within our common family of free democratic states. This dream and this longing for freedom was also József Antall’s aim in life - an aim for which he already fought in 1956 and for which he was arrested several times and banned from teaching.



His dream was fulfilled twenty years ago: the empty chair is now occupied. That is the miracle of our generation, and one in which we all rejoice. This victory of democracy over misery, justice over injustice, respect for human dignity over arbitrary action, was all embodied in the politician, human being and Christian that was József Antall. As a representative of the Hungarian Democratic Forum, József Antall made a decisive contribution to the work of the Opposition Round Table and the constitution for the new Hungarian institutions, exerting a substantial influence on the course towards peaceful and democratic political change in Hungary. As Hungary’s first freely elected Head of Government, József Antall laid the foundations for the change in Hungary’s economy and foreign policy. His contribution to the collapse of the Warsaw Pact and the full withdrawal of Soviet troops from Hungarian soil cannot be over-estimated. In the years from 1990 up to his death in December 1993, he put his country firmly on track towards a social market economy and earliest possible accession to the European Union. It is thanks to the determination and European ethos of József Antall that Hungary made rapid progress in becoming an integral part of the family of democratic European states. He correctly identified the European Union as the answer to the great hopes of his people for peace, democracy and justice. Hungary was already accepted into the Council of Europe in 1990, and in 1991 the Government signed an Association Agreement with the then European Community. Whilst Hungary’s application for full membership of the European Union was not submitted until a few months after the death of József Antall, the Government he led had, in many respects, set this course. In honour of József Antall’s achievements at a time of great upheaval on our continent and as a symbol for the victory of our common values in Europe, the EP has decided to name the new building that looks out over the Place du Luxembourg after this great statesman. The official inauguration will take place in the spring of 2009. I am delighted at this decision taken by the competent bodies of the European Parliament. It reminds us of a great European and gives this man of democratic conviction a worthy place at the centre of European democracy in our common European Parliament in which, thanks also to his efforts, Hungary now fills the once-empty chair. Thank you for your attention.



Speech by József Szájer MEP, Vice-Chairman of the EPP-ED Group

Mrs Antall, Mr Chairman, President of Parliament, Prime Ministers, Ambassadors and fellow MEPs, warmest greetings to you all. Please allow me to add three special greetings to the customary welcome. There are, among the MEPs of the European People’s Party, three politicians who were directly involved in the work of József Antall’s government: Etelka Barsiné Pataky, who was its State Secretary; László Surján, its Social Welfare Minister; and Pál Schmitt, Chair of the Hungarian delegation in the EPP Group, who was its ambassador in Madrid. Ladies and gentlemen, We are gathered here to pay tribute to the outstanding figure of the Hungarian regime change, former Prime Minister József Antall. A little over fifteen years after coming to power in the free elections which followed the fall of the Communist dictatorship, the first Prime Minister passed away whilst still in office. This commemoration is taking place in the wing of the European Parliament named after József Antall, a building which is so new that this room has not yet held any official gathering. I would hereby like to add my thanks to the Socialist Group of the European Parliament for making available what will be the future location of their meetings. Today’s celebration naming this wing of the European Parliament after József Antall is the result of many factors. The impetus was initially given by Hungarian members of the EPP Group: László Surján, Péter Olajos and myself, who approached Joseph Daul, Chair of the EPP ED Group, and President Pöttering with a proposal to name the new wing of Parliament after József Antall. This bore fruit, so that the authority and reputation of József Antall as one of the great democrats among Europe’s politicians has resulted in what is probably the most attractive part of the European Parliament (if I may be slightly partisan) being named after him. József Antall came from a politically active family which was involved in public affairs and where there was a strong tradition of democratic thinking. His father was, between the two world wars, a founding member of the Smallholders’ Party, rooted in democratic traditions, and he went far beyond his remit as government commissioner when, during the Second World War, he looked after thousands of Poles fleeing to Hungary before the invading Nazis and Soviets. Later, during the Nazi terror, he risked his life saving thousands of persecuted Jews, for which the State of Israel posthumously awarded him the Yad Vashem Medal. This was the background against which József Antall grew up, his childhood and youth fundamentally determined by a commitment to democracy, patriotism, and Christian morality and attitude to society. Whilst it was no surprise that his preparations for a career in politics began at an early age, he was unable to fulfil his plans under the Communist regime after his father had



been removed from office. A young teacher in a well known Budapest grammar school at the time of the 1956 Hungarian revolution and war of liberation, he was made head of the school’s revolutionary committee, as a result of which he was later removed from his post and banned from teaching altogether.

Sadly he was unable to see his dream achieved, as he was taken from us by illness. Yet today sees his name and memory physically imprinted onto the life of a European institution. For me there could be no more worthy sign of approval on the part of Europe for József Antall’s life’s work. It is a privilege granted to only a few.

After decades of forced internal emigration, the collapse of the Soviet empire enabled his long dormant calling and ability to emerge alongside his political flair. Conceived in crime and deception and rescued in 1956 only by Soviet tanks, the Hungarian Communist dictatorship was finally forced by the weakening of Moscow’s power to give up control. Free elections followed in Hungary in 1990, in which those behind the change of regime gained a sweeping victory and József Antall was able to form a government. At this point I would like to welcome Imre Kónya, leader of the parliamentary majority under the Antall government.

I would like to urge as many towns and schools in Hungary as possible to follow the example of the European Parliament and name their buildings and institutions after József Antall, that outstanding European politician who did so much to make Hungary proud.

It was a mammoth task: after four decades of physical and mental battering of the country by the Communist dictatorship, the foundations of a democratic Hungary had to be laid. The institutions of a democratic state based on the rule of law had to be developed and the impotent planned economy transformed into a market economy, and – probably the most difficult task – the intellectual legacy of the previous system had to be combated. Success was never completely achieved, nor could it be: the roots of the post Communist mentality ran – and still run – too deep, and we in Central Europe are still doing battle with this legacy. At the funeral of Imre Nagy, Viktor Orbán stated that the sixth coffin was occupied by some 20 years of future generations. This period has now passed, but the prophecy proved over optimistic.

Today, Europe and the European Parliament pay tribute to the memory of the Hungarian and European statesman József Antall, through whom Hungary’s reputation is enhanced. In these difficult times this is something we are much in need of. Thank you for your kind attention.

Yet József Antall and his government laid the foundations on which today’s Hungary stands. His most lasting achievement, evident from his government’s first day in power, was decisively to redefine the country’s foreign affairs priorities and highlight reintegration into Europe as a strategic aim. He deserves our praise for three things for which this building today bears his name in the European spirit. The first, and the most important, is the fact that we can now speak Hungarian here: Hungarian is an official language of the European Union, Hungary is one of its Member States, and its accession to the Union constituted a return to Europe. The second initiative – part of the same system – was the dismantling of what remained of the previous system. And worthy of particular note was the fact that he initiated the breakup of the Warsaw Pact, which was then swept away by history. He also brought about the Visegrád Cooperation, creating the conditions for cooperation between nations of Central Europe which share a similar fate and setting it in motion in Visegrád with a symbolic ceremony. This vision, this Central European vision – determined action in the face of the dictatorship and the Communist system – makes and made József Antall not only a statesman but a politician of truly European standing.



Contribution by Ferenc Mádl, former President of the Republic of Hungary

József Antall – the ars poetica of a politician and statesman In the spring of 1990, after his election as head of government, and then on various anniversaries, a great many people have been searching for the right description of József Antall and what he, in fact, was. A teacher? A historian, a practitioner of the history of science, and of cultural and educational policies, of political and social science? A politician? In an interview in 1990 he called himself a missionary, indeed a fanatic, for taking on the role of head of government in the country’s dramatic situation. Looking at his accomplishment from the perspective of almost two decades later – considering the essentials of his life’s work – we must speak for the most part of the politician and statesman, who was without doubt a historical figure. There are certainly some who consider it to be an excessive statement but I believe there is some truth in seeing his career as a modern version of Plato’s career. He had been preparing to become a politician like Plato. When he became a politician, his teachers were contemporary political life, his family traditions and his own studies. Plato abandoned his political career because tyranny gained the upper hand in Athens. His master, Socrates, was sent to his death. After that, the core of Plato’s work became philosophical therapy for man and society. Thinking about this he wrote his works on the ethical order of the functioning of society, works on forms of states and democracy. He wrote about his view that it is only possible to govern a state well with profound and true moral, political and philosophical knowledge, otherwise the country is governed shamefully. But Plato did not return to politics. József Antall, ever since he saw that it was Hungary’s fate to be a Communist dictatorship, went Plato’s way. He did not take the political path. He became a grammar school teacher, then worked as a historian of science in the Medical History Institute. But he continued to study the history of politics and to study political science with the intention, perhaps not even clear to himself, of one day being able to make use of his knowledge. This is the reason why he wished to acquire as deep a knowledge as possible. This is the reason why he wished to know what and how it was possible or would have been possible to do better in the course of history and in respect of the political decisions of his own time.



This is the reason why he became absorbed in the world of the decisive forces and events of national and European history and in the relevant major philosophical and constitutional works: in Plato’s ‘The Republic’, in Aristotle’s Athenian Constitution, in the Admonitions and Laws of our first Christian king, St Stephen (975-1038), in the Golden Bull (1222) – the Hungarians’ Magna Carta, drawn up only seven years after the English one – in constitutions of modern and recent times, in the classics of Hungarian political thought, including the life’s work of József Eötvös, or in those very Treaties of Rome that laid the foundation for European integration. Whilst he scarcely believed that he himself could one day be a shaper of history, he strove to be fully prepared if this role were to fall to him. As we know, this came true. History found József Antall. First for a rather short time: in 1956 the Hungarian revolution and the battle for freedom also called him to battle in events in which he took an active part and played a role in organising political forces. For József Antall the time for taking responsibility had arrived even before the accomplishment of the peaceful revolution of 1990 – a time for action for freedom, democracy, a state based on the rule of law, and to become part of the family of free European peoples. For several intense years he wrote in this spirit, organised, spoke in Hungary, in Europe and America, to audiences in numerous political forums. He drew up and put into practice concepts and programmes of action. He investigated and shaped party structures to adapt them to European models. He took an active role in shaping the conversion to the new constitutional system, which is characterised by the fact that ‘we, the Hungarian people …’ wished to have free elections and a freely elected government, of which he then became the leader. This is what happened during the first stages of József Antall’s active political career. József Antall, in spite of his broad education in public law, did not only learn the philosophicalethical ideals and the strategic principles of action for his mission as head of government from books. His thinking was formed by the historical struggles, achievements and dramas of the nation and the citizens who took action, and he felt the lessons of all this with profound empathy. It was in this way, in all of this, that the nation had shaped its political ideals and strategies for action. Allow me to recall in the following the most important points of the lessons and messages of József Antall’s politics, which have become ethical standards.


A.) I n his thinking, the spiritual inclinations and actions which manifest themselves in the nation and nations in accordance with their vital interests became the pillar of his historical and political understanding of the significance of national identity. This was written into Hungary’s political biography by many events and the lessons of our national legacy. Here are some of the episodes of this story. The Hungarian nation was born in a legend sealed with blood. The legend was certainly true, because the decision of the seven tribes to choose Álmos as their leader, submitting to his leadership and to that of his successors and departing together to occupy a new homeland, was of constitutional significance; this was the most important article of the first historical constitution of the Hungarian nation. Without this the Hungarians would have been scattered and submerged in the backwash of the great migrations. Saint Stephen organised national and church life and the system of administration for every inhabitant of the country. With his welcoming policy towards other nationalities, the cultures of peoples of different languages enriched the whole of Hungary. As a result, there is a solidarity and community of fate, demonstrated in our everyday lives, and in our revolutions and battles for freedom, between the Hungarians, who once lived in one country and now live in one region, and the other nations who coexist with us. In the spirit of this community, József Antall said in his programme speech as head of the government that spiritually he felt himself to be the prime minister of fifteen million Hungarians. His statement expressed one fundamental element of his political philosophy. With this he especially gave those Hungarians living outside the borders the confidence and strength to be able to live as Hungarians where they were born because help for them was part of their home country’s responsibility. B.) In his world of political ideas the defence of national sovereignty was the most important national responsibility. In a speech delivered on 20 August 1992 on the national holiday, Saint Stephen’s day, in Buda Castle, József Antall spoke of the decisive historical role in the creation of the independent Hungarian state of our first king. He confirmed the royal power in the face of internal and external attacks, he requested and received the royal crown from the Pope and ‘was able to create an independent Hungarian state which did not become the vassal of any one empire’ (Modell és Valóság (Model and Reality), Budapest, vol. 2, page 205).


In decisive periods the country’s leaders did not hesitate to sacrifice their lives in the defence of their homeland – in the battle of Várna in 1444 and in 1526 at Mohács our kings fell, and in our struggles for freedom our heads of government also died a martyr’s death for the sake of our independence, for example Count Lajos Batthyány and Imre Nagy.

It was characteristic of his European culture that, according to contemporary sources, he spoke Latin to the Pope, Italian to artists, Hungarian and Czech to the nobility, German to his horses, and French to himself.

This intellectual legacy was also etched into the political and personal creed of József Antall. In this spirit he took on the courageous and successful struggle of denouncing the Warsaw Pact.

When the Ottoman conquest took place in the Balkans, the main focus of Sigismund’s strategy was the defence of Hungary and Europe, to stop the Turkish conquest. On several occasions his armies won battles, but in 1396 at Nikápoly on the Wallachian-Bulgarian border they suffered a heavy defeat. He himself only managed to return home to Buda after months spent wandering.

C.) History demanded from him and from us that we should strengthen the moral, political and cultural values of our Christian legacy.

Sigismund was the only Hungarian king to cross the Channel and in Canterbury in 1416 he formed an alliance with Henry V to assist his efforts in facing the Turks.

For him Christianity also became apparent in the moral lessons and events of European and Hungarian history. Turning to the Christian faith and following Rome meant joining the West. In our time József Antall saw the moral-political and cultural message of Christianity confirmed by sources such as the encyclical letters renewing the social teachings of the church, including Pope John Paul II’s Redemptoris missio.

János Hunyadi’s victory, won in 1456 at Belgrade by pooling and uniting the nations, for a long time prevented the expansion of the Turkish empire in Europe.

The system of beliefs of the Christian Democrat founding fathers of the European Union, who practised their faith, worked its way into József Antall’s political ideals, so that he saw the future of European integration in the evolution of Christian moral values. As Schuman wrote: ‘European democracy owes its existence to Christianity ….Democracy will either be Christian or it will not exist. An anti-Christian democracy will be a caricature, which will sink into tyranny or anarchy.’

But Hungarian kings fell both before this, in 1444 at Várna, and afterwards, in 1526 at Mohács, in this life-and-death struggle. The comforting experience of centuries of Hungarian history, and in the 20th century, too, is that, although left in the lurch by Europe, Hungarian victims of pro-European foreign policies did not die in vain. For example, our previous exertions fighting against the Turks were repaid in 1686 when the united European and Hungarian armies liberated Buda together.

This was also József Antall’s profession of political faith: on several occasions he said that only a Christian Hungary had a future and any significance.

On several occasions József Antall emphasised something which French, American, German and other heads of government likewise stated, namely that the Hungarian uprising of 1956 and our struggle for freedom was the historic event which broke the invincibility of the Soviet communist dictatorship and the myth of its progressive role in Europe.

D.) József Antall’s foreign policy creed – that a better and European destiny requires sacrifices – bore the stamp of a pro-European identity.

In so doing, the Hungarian people paved the way for the abandonment by the Soviet Union of its ambitions for world hegemony and for this occupied and oppressed region of Europe to regain its freedom.

A succession of Hungarian kings and governments incorporated our common interests, apparent in our European cultural values and in our political and economic relations, into our country’s foreign policy strategy.

In his speech delivered at his inauguration as head of government, József Antall emphasised that his government would be a government of freedom, of the people, of economic change, and a European government.

In this regard József Antall could have considered many examples from our historic legacy.

On 16 June 1993, in the presence of Richard Weizsäcker, the Federal German President, and other important persons, both foreign and Hungarian, on the occasion of the solemn inauguration of the Budapest Collegium, he stated pragmatically what he meant by this: ‘We will not content ourselves with the Association Agreement already obtained, but by the millennium we want to become a full member of the European Community. At the same time, the security of our region and the perturbed balance of our world, can only be dealt with in the spirit of the transatlantic idea, by preserving NATO and by the extension of its fields of responsibility.’

By military, diplomatic, cultural, ecclesiastical, economic and dynastic means, Saint Stephen was able to build stability, peace and a climate of cooperation in the wider region. Sigismund of Luxembourg, Holy Roman Emperor and King of Hungary for 50 years (1387-1437), whose rule extended over half of Europe, was practically the personification of a pro-European identity. His rule also led to a flowering of economic and cultural activities and the building of the Buda royal palace, which is still so imposing today.



Ladies and gentlemen, I could continue analysing the characteristics of József Antall’s way of thinking. Yet the most important element is perhaps a serious message formulated in beautiful words. It comes from the most important principle of the law handed down on Mt Zion: from the principle commandment of the Sermon on the Mount – the necessity of love of mankind – springs respect for life, freedom, pluralistic democracy, the rule of law, human dignity, marital partners, children and property, also such basic principles as solidarity, justice, free elections, cooperation and the social market economy. This is the sacred base and essence of József Antall’s political creed. Finally, let me say some words about the sense of humour and self-irony he displayed when considering his political activity, even though this imposed serious responsibility on him. In 1991, at the General Assembly of the Hungarian Academy of Sciences, to which the Head of State and Head of Government are invited from time to time, he assessed his way through life in the words of Bertrand Russell, who had said that, when he was young and fairly bright, he had been a mathematician; when he felt the sharpness of his intellect begin to decline, he carried on as a philosopher; when his thinking was no longer precise enough, he became a writer on history, and then, towards the end of his life when he felt his intellectual faculties weakening, he became a politician. In view of what József Antall studied, wrote, created and put into practice in pursuing the art of politics, we can say with certainty that when Bertrand Russell gave this diagrammatic summary, suggesting that political wisdom requires little mental power, in this he was surely wrong.



Letter from Valéry Giscard d’Estaing, former President of the French Republic, read by Pál Tar, former Hungarian Ambassador to Washington DC

Dear Ambassador, dear Friend, I explained to you why I am alas prevented from being in Brussels this morning for the commemoration, it’s a great pity. I am sorry not to be with you and the friends of József Antall who have come from all over Europe and with his wife, and the Hungarian leaders and parliamentarians from his ideological family. My dear friend, you were not only with me to witness József Antall’s entry into politics, but you were also the initiator, an inventor in the true sense of the word. You are helping me now to describe and celebrate his astonishing career. It is astonishing that Hungary at that time was subject to a Communist regime. I also found it astonishing that your first step in 1989 in Paris was to propose meeting the future candidate in the parliamentary elections, who was completely unknown outside his country. The force of your conviction did the rest. I invited József Antall to dinner; you were there as well on a miserable evening in February 1990. It was then that I discovered your friend’s personality; he also had a sombre and gloomy side, but was so determined and fired up by his faith in his cause and in its success that he managed to convince me that the Hungarian regime of that time would soon come to an end. Then in March I went to the big meeting at the József Attila School in Budapest, organised almost miraculously by József Antall’s key followers. You didn’t even have a European flag to decorate the stage. I brought you one, stuffed into my luggage. It was undoubtedly the first blue flag with the golden stars to be unfurled in your country. Then victory, finally in government, and the new Prime Minister’s brilliance astonished Europe and the rest of the world. After that, I received …several times in Paris. This was at a time when the UDF, Union for French Democracy, of which I was Chair, was founded on the same values as the Democratic Forum. I learned of József Antall’s death in the middle of a meeting of our political bureau. We stood up spontaneously and I ordered a minute’s silence. We marked our respect for him in a long and heavy minute of intense emotion. That, dear friend, is what I would like to say in your voice on these glorious pages of Hungary’s history, the end of a regime, the entry into Europe, and opening up to the world, thanks to a man who I like to think combined the qualities of courage, faith, persistence, kindness and intellectual honesty. In short, the qualities of a statesman.



Speech by Dr Wolfgang Schäuble, Federal Minister of the Interior, Germany For a free and united Europe – Tribute to the political career of József Antall

At the northern entrance to the Reichstag building in Berlin there is a memorial plaque which bears the words ‘10 September 1989: A symbol of the friendship between the Hungarian and German peoples. For a united Germany. For an independent Hungary. For a democratic Europe’. [Collapse of the Iron Curtain] This plaque is the only one of its kind on the façade of the German Bundestag. It is an expression of our people’s heartfelt gratitude towards the Hungarians, who displayed the utmost courage at a difficult time. Whilst Erich Honecker, Erich Mielke, Egon Krenz and all the others still in power in what was then East Berlin were sticking incorrigibly to their inhumane policy of holding one half of a people hostage, the Hungarians were cutting the first holes in the Iron Curtain. As recently as in January 1989, Honecker had announced that ‘the Wall will still be standing in 50 or 100 years’ time’. He didn’t know the Germans, let alone the Hungarians, very well. It was the Hungarian people, and its far-sighted Foreign Minister Gyula Horn, who openly pushed aside the Iron Curtain and cleared the way for freedom. This sounded the death knell for the GDR dictatorship. However, Hungary and its reform government left themselves open to incalculable risks. Hungary was openly defying the Brezhnev Doctrine and the largest apparatus of power on European soil. In so doing it set in train a process which culminated in the complete collapse of the Soviet empire in Central and Eastern Europe. [Roots of the peaceful revolution] Today we know that there were many reasons for the collapse of the Soviet Union and the Communist hegemony. Some signs were already visible under the surface, for those who wanted to see them. The end did not come out of the blue. 1953 in Germany, 1956 in Hungary and Poland, 1968 in Czechoslovakia and 1980 in Poland once more: time and again there had been spontaneous, mass uprisings against the Communist dictatorship. To my mind, therefore, 1989 was not the year of the ‘rebirth’ of democracy, but rather the year in which the inextinguishable desire for freedom of people throughout Europe brought an era to an end. Naturally enough, the enormous supply and distribution problems in the socialist planned economies played their part. Disastrous environmental problems and rampant militarism were equally impossible to ignore. However, what the people who demonstrated in Buda and Pest, Leipzig, Gdansk and Prague were calling for was an end to repression and disregard for the rule of law. ‘The revolution begins when there are people who are not prepared to subordinate their consciences to the State culture’, wrote György Konrád in the 1970s. In spite of their military power and their secret services, in spite of prisons, torture and the ‘constant undermining’ of dissidents, the Communists were never able to destroy this yearning for freedom, the hope for self-determination. [Freedom needs courage and selflessness] Under these circumstances, standing up for freedom amounted to putting one’s livelihood, one’s life, at risk. It called for great courage and selflessness. József Antall’s life story makes him a



representative for a generation of democrats who refused to yield to the pressure and stood up for their beliefs. The overwhelming victory which that generation achieved over the Communist dictatorship was made possible only because those who fought for freedom during the 1956 uprising refused to allow themselves to be broken when that uprising was so brutally put down. In József Antall’s case – you, Mrs Antall, were at his side from 1955 onwards – this meant imprisonment, loss of status, a ban on publishing books and articles. Only in 1968, after long years of deprivation, was József Antall able to work as a historian once again. Despite, or perhaps because of, these experiences, in that fateful year of 1989 József Antall returned to politics. Despite initial reservations, he was a driving force in the transformation of the Hungarian Democratic Forum (MDF) into a Christian Democratic people’s party and ultimately succeeded the reform Communist Zoltán Biró as party chairman. The rest is history. Antall played a decisive role in the Round Table discussions which cleared the way for the amendment of the Constitution and, ultimately, free elections in March and April 1990. His party, with him at its head, won a clear majority. József Antall became the first democratically-elected Prime Minister of a free Hungary. [Freedom and unity of Europe] Winning freedom is one thing, using it responsibly and safeguarding it another. József Antall, who was sometimes accused at that time of clinging to outdated national traditions and values — staked everything on Hungary’s reintegration into the European family of states. Shortly after his election as Prime Minister, Antall travelled to Moscow and called for a second revolution: the abolition of COMECON and the Warsaw Pact. At that time, we Germans were also in the throes of difficult negotiations. In September 1990 they culminated in the signing in Moscow of the Two-Plus-Four Treaty, which recognised the Germans’ right to self-determination and thus cleared the way, not least in foreign policy terms, for the reunification of Germany as one State. The then federal government did everything it could to calm our neighbours’ fears about a reunited Germany. Without the consistent advocacy of European unification by the States of Central and Eastern Europe, it would have been much more difficult to realise the dream of a united Germany. At that time, József Antall made a highly symbolic gesture of support for Germany: in July 1990, in other words even before German unity had been recognised under international law, he sent Hungary’s Ambassador in Bonn, Dr István Horváth, to represent the country in East Berlin as well, so that there was only one Hungarian Ambassador for the whole of Germany. What is more, on the eve of the Warsaw Pact Conference in Moscow on 7 June 1990 Antall told Lothar de Maizière that Hungary wanted a united Germany to retain as much as possible of its existing political, economic and cultural identity. This was a remarkable message to send out, in the context not only of the reunification of Germany, but also of the unification of Europe. József Antall was an advocate of European unification on the basis of deep personal conviction – and in the hope of a European future for his people. It was Antall, who as the first head of


government of a former Eastern bloc state, applied on Hungary’s behalf for membership of NATO and the European Union. This was not just the act of a bureaucrat. The historian in the office of the Prime Minister described the importance of this process for his people in the following words: ‘We are returning to Europe. We never took our leave of Europe, but were kept apart from it by force by the Soviet hegemonial power’. [Solving the minority issue] Although József Antall did not live to see his political programme come to fruition, his government laid the groundwork for the economic, foreign and security policies which made Hungary such a promising applicant for accession to the European Union and, ultimately, a Member State. Despite his great success in the first free elections, which made forming a government easier, Antall faced very serious problems. Not everyone in the country, or even in his party, was prepared to follow the course he set. He became embroiled in many disputes and faced opposition from many political groupings. Writing later about Antall’s time in government, a Hungarian historian suggested that he failed to gain acceptance in Hungarian society and in his own party for the ideals he had forged in another, difficult era. I disagree. Despite a short period in government, marked by serious illness, József Antall achieved a lot for his people precisely by remaining true to his ideals. The best illustration of this is provided by his attitude towards an issue which elsewhere in Europe has led to much bloodshed: dealing with national minorities. When he took office, József Antall said that he wanted to be the Prime Minister of 15 million Hungarians – in other words, also of the Hungarian minorities abroad. At the same time, he made clear that Hungary would make no territorial claims vis-à-vis its neighbours if the Magyars in those countries were offered secure legal status. Although subsequent years saw repeated disputes and diplomatic disagreements, when József Antall died relations with Hungary’s neighbours were noticeably better. At his funeral, not only many Western leaders, but also leaders of neighbouring countries, including the then Slovak Prime Minister, Vladimir Meciar, and President, Michal Kovac, came to pay their respects. If the Hungarians and their neighbours had not found a pragmatic solution to the minority issue, it would not have been so natural for these European States to join the European Union on 1 May 2004. [Remembering for the future] This year, from 4 to 7 June, young Europeans throughout central Europe will take part in European elections for the first time in their lives. The youngest amongst them were perhaps born after the fall of the Wall and know the details of Europe’s fight for freedom only from other people’s accounts. Our shared Europe also draws strength from remembrance of its history and the achievements of eminent Europeans, whom we have to thank for our freedom and unity. The Members to be elected, in a free and secret ballot, by Union citizens of all generations and from all 27 Member States will have a responsibility to defend and build on that legacy. József Antall will remind them of that fact whenever they enter the European Parliament building named after him.


Speech by Dr Edmund Stoiber, former Prime Minister of Bavaria, Germany

I am delighted to be able to take part in today’s event honouring the first freely-elected Hungarian Prime Minister, József Antall. We are remembering a great and clear-sighted European statesman who was instrumental in Hungary’s ‘return to Europe’. Standing before you today and talking about József Antall, my thoughts go back to our first meeting. In 1980, during a visit to Budapest with Franz-Josef Strauß, I had the privilege of meeting for the first time the great Hungarian patriot József Antall. Even then, Antall and Strauß, two great political visionaries, had already grasped the fact that Hungary would play a crucial role in freeing the so-called Eastern bloc from the tyranny of Communism, so removing the biggest obstacle to German reunification. As a politician from a younger generation, that conversation made a deep impression on me. I have never forgotten it. My thoughts also go back to a time nine years later, to November 1989. Every one of us has his or her own memories of those momentous days and weeks. Personally, I cannot help but associate the fall of the Berlin Wall with the name József Antall, since, on 10 November 1989, the day after that epoch-making event, as the then Bavarian Interior Minister I visited Hungary and discussed the radically changed situation in Germany, Hungary and Europe with József Antall. We were both aware that Hungary would play a key role in overcoming the division of Europe, a process which would have to go hand in hand with that of overcoming the division of Germany. One thing was clear: Hungary belonged at the centre of a united Europe. At our meeting, I was deeply impressed by the way in which József Antall spoke to me about his father. József Antall can be said to have inherited courage and political clear-sightedness. His father, József Antall Senior, risked his life in the defence of Christian and democratic principles. During the Second World War, he helped Polish and Polish Jewish refugees in Hungary and, in recognition of his actions, he was later awarded the title ‘Righteous among the Nations’. These early experiences in the parental home shaped the rest of József Antall’s life. At the young age of 16 he decided to join the political campaign for a free society based on the rule of law. In the 1956 revolution he acted in defence of his beliefs. After the uprising was put down, he was arrested several times as a political activist and was later even banned from exercising his profession as a teacher. As a librarian, author and later curator of the Semmelweis Museum on the history of medicine, he found a niche in what was for him a professionally and politically difficult time. The name József Antall stands for a great life in the 20th century. At this point I should like to say something about the challenges now facing us, whether in the form of the economic and financial crisis, major energy problems or climate change.



These challenges are certainly daunting, but today in Europe we can search for solutions together, in freedom and on the basis of our competing arguments. We sometimes lose sight of the fact that this is an unbelievable privilege. The impressive, but also painful, biography of a great European such as József Antall should therefore encourage us to take a less timid approach to the tasks facing us today.Although in the years and decades which followed the failed revolution of 1956 Hungary under Kádár supposedly developed into the ‘happiest billet’ in the entire Eastern European camp, it should never be forgotten that this could only mean by comparison with the situation in the other Communist bloc countries. For the Hungarian people as well, life under Kádár was life under a dictatorship. The Hungarian Communists never halted their persecution of dissidents or opponents of the regime. They did not do away with censorship or the need for self-censorship. On behalf of the Communist Party, the Hungarian state security service monitored every aspect of the life of the Hungarian people. As regards the Hungarian revolutionaries of 1956, after their release from prison those convicted of crimes against the State were kept under supervision until 1989, were subjected to repressive measures and had no way of improving their situation in society.

Lech Walesa, Vaclav Havel and József Antall took up this idea and had the determination needed to secure its acceptance in their own countries, often in the face of nationalist opposition. In the 1990 election campaign I had the opportunity to demonstrate my support for József Antall and his Christian Democrat policies at a large meeting organised by the Hungarian Democratic Forum. It was a very emotional experience for me in Budapest to witness the enormous popular support for József Antall and for a new political start in Hungary. Following the decisive election victory secured by the Hungarian Democratic Forum in spring 1990, through the policies implemented by his government József Antall laid the groundwork for regime change in Hungary, embracing politics, the economy and foreign policy. Looking well into the future, Antall made Hungary’s allegiance to Europe and membership of the European Union a priority political objective. Unfortunately, he was deprived of the pleasure of witnessing the success of his own policies. Let me state this quite clearly: his much too early death is an irreplaceable loss for Hungary. Please allow me to make one more fundamental political remark - one also prompted by my memories of József Antall:

Throughout these years, Jósef Antall remained faithful to his political ideals. For him, freedom, the rule of law and democracy and Hungary’s involvement in the process of European unification, on an equal footing with all other countries, were essential political objectives.

In central and south-east Europe I have been noticing a phenomenon which is present everywhere to differing degrees: all the countries of the region are involved in a complicated search for their own identity.

His election to the chairmanship of the largest and most important Hungarian opposition party, the Hungarian Democratic Forum, on 21 October 1989 was certainly a highlight of Jósef Antall’s political career. Two days later, on the 33rd anniversary of the 1956 revolution, the new ‘Republic of Hungary’ was proclaimed as a democratic constitutional state.

This is hardly surprising: over the last 10 to 20 years they have had to cope with a radical transformation. Public misgivings about the reform policies implemented in the countries of central and south-east Europe have led to regular changes of government. Until only a few years ago, these countries had a clear objective around which the nation could unite: EU accession. Now that they have achieved this goal, now that what were new Member States have become experienced EU players, the unifying objective has been lost.

Today, 23 October, is a day of celebration for the whole of Europe. In 1956, through their sacrifice, the Hungarians showed that the desire for freedom cannot be suppressed. In so doing, Hungary set in train a process which culminated in the fall of the Iron Curtain more than 40 years later. We Germans have never forgotten the role the Hungarians played in the opening-up of borders in Central and Eastern Europe in summer 1989, a role which has earned them a special place of honour in our history. Through its desire for freedom, however, Hungary won recognition and respect far beyond Germany. For the world as a whole, 23 October is a symbol of the unity of the Hungarians, of their identity as a courageous people who have repeatedly fought for freedom in Hungary and Europe. Even as the European Community was being established, the fathers of the Treaties of Rome - Adenauer, de Gasperi and Schuman - had the political clear-sightedness to lay down criteria governing the enlargement of the Community. They were convinced that ever closer cooperation among European States should not be restricted solely to Western Europe, but should also, as soon as politically feasible, embrace the States of Central and Eastern Europe. Politicians such as


Other considerations are coming to the fore once again. For example, one grievance frequently voiced is that after only a decade or so of full state sovereignty countries such as Hungary have been forced to cede aspects of that sovereignty to the European Union. At the same time, these countries are failing to exploit the scope for asserting their interests as part of the European Union. The states of central and south-east Europe, including Hungary, are currently at a difficult stage in the process of defining their political, historical and social identity. There is one thing, however, that I am more convinced of than ever: Europe has lost nothing of its credibility as a vision for the future. Quite the contrary - Europe continues to hold the key to our peace and prosperity. If the European Union did not already exist, in the light of the challenges facing us today - from the financial crisis to climate protection – we would have to devise and create it. József Antall’s legacy remains as important as ever. We are honouring a great European.


Speech by Jacques Santer, former President of the European Commission

It is with pleasure and not without emotion that I join in this tribute to a major political figure who, to this day, remains a reference for intellectuals and for all those who share the conviction that European construction is based, first and foremost, on values and an ethical approach to life in society. I can still vividly recall when, as Prime Minister of the fledgling Republic of Hungary, finally freed from the Soviet yoke, József Antall, received a delegation from the PPE – of which I was Chairman from 1987 to 1990 – in Budapest. Helmut Kohl, Wilfried Martens, Ruud Lubbers and a good many others were present after dinner when, under a warm sky, he took us to the bridge over the Danube where red stars symbolising the occupier had shone not long before and inquired of us: ‘Don’t you feel that here you are in the centre of Europe? Look around you – you no longer see any Soviet stars or monuments – I have had them covered up!’ And, having taken up his duties as democratically-elected Prime Minister only a few days before, he had not had time to have them removed; yet all external – strong or faint – reminders of the Soviet regime, in squares, in districts and on facades etc. had been covered, and we felt this man’s inner satisfaction at having achieved his goal – namely to have played a part in liberating his country from the oppressive regime he had opposed all his life. When the revolution of October 1956 shook the foundations of the Communist system in Hungary, József Antall was a teacher and he and his students witnessed the upheavals of the revolution and took part in several demonstrations against the regime. It was during the revolution that his political ambitions took a more tangible form as he tirelessly advocated a democratic and pluralist Hungary, and forcefully demanded the departure of the Soviet troops. Dismissed from his duties as a teacher, he devoted himself to science, but his scientific activities – which allowed him to keep abreast of political developments beyond the Iron Curtain and to set up a network of personal contacts which would subsequently prove useful – would always be secondary to his political ambitions. Joining the ranks of the opposition, he set up a branch of the Hungarian League of Human Rights in Budapest. The most significant event in Hungary’s transition from an oppressive regime to a democracy was the ‘Opposition Round Table’, created in 1989 and tasked with negotiating with the former Communist party on how to transform the old regime into a democracy. József Antall took part in those negotiations as a delegate of the MDF. His wide knowledge and culture and deep understanding of the tradition of Hungarian institutions and the brief periods of democracy in the country’s history, but also of the functioning of European democracies and liberal concepts, helped him reach a compromise reconciling the different demands of the parties around the table. There is no denying his merits in successfully concluding the negotiations that culminated in the shaping and signing of the conditions for the transition to democracy.



A man of principle, József Antall, would always remain true to the principles of national conservatism and Christian values. He underlined the importance of respect for human rights and referred to Europe’s Christian heritage. His fierce determination to fight tooth and nail for these principles was forged by his experience of the turmoil and riots of 1956. One episode from that period stands out as particularly important for many militants of the time.

After all, it may seem fairly obvious to us that Budapest, Warsaw, Prague, Vilnius etc. are European cities on a par with Paris, Berlin, London, Madrid or Rome.

In November 1956, before the artillery opened fire on his office, the director of the Hungarian Press Agency sent a telex to the world in which he expressed his utter distress at the Soviet offensive launched that day in Budapest. The dispatch ended with the words ‘We are going to die for Hungary and for Europe’.

To them, this date means that their countries, freed from the Soviet yoke, are simply regaining their places among the European nations. They know, and bear the painful reminders that they were

Those words expressed the conviction that the defence of the national culture in that part of the world was inextricably linked to the fight for the European system of values. And just as Christian influence was for many opposition militants – like József Antall – the cornerstone of those values and the ultimate reason for making the necessary sacrifices to uphold them, those words reflected a readiness to sacrifice oneself both for the church and for Europe. This little-known episode from the popular uprising in Budapest is ample evidence of an awareness among the people of Central and Eastern Europe that they were an integral part of Europe long before joining the Community, then being set up in the West. Today, we may wonder what József Antall would think of the EU’s development since 1989, since the fall of the Berlin Wall, since the emergence of new democracies in Central and Eastern Europe. Most probably, Antall would have experienced deep personal satisfaction at Hungary’s accession to the EU on 1 May 2004 with seven other newly-liberated States of the former Soviet Empire. He would, undoubtedly, have considered this accession a key historical event. He would have seen this date, to cite John Paul II, as a milestone on the road to unity. This event was momentous. It marked the end of Europe’s division into two opposing camps. For those who can recall anything of the anxieties of the Cold War, it seemed to promise better times. For the first time since the 1914-18 war, it offered the first real prospect of lasting peace on their continent to people everywhere in Europe. However, despite the significance of the event and all the promise it heralded, we are left with the feeling that those who orchestrated and witnessed those accessions have not yet fully grasped what they involve or represent. As it turns out, the accession of these new democracies did not constitute a major disruption for the 15 Member States. It was the recognition and further geographical extension of an existing situation – do we not routinely refer to EU enlargement? If we can put aside the tragedies which marked the 20th century, this enlargement seemed a foregone conclusion.


Yet for all those who fought against Soviet totalitarianism as did József Antall, Vaclav Havel and Lech Walensa, the opposite is true; 1 May 2004 has a totally different, much deeper and more emotional significance. They would not speak of enlargement but of Europe’s reunification.

violently and arbitrarily separated from the other European nations in 1945 by the Second World War and the Yalta agreements. From 1945, they ended up prisoners behind what was to be known as the ‘Iron Curtain’. For all these countries, 1 May 2004 marks the end of a tragedy and an injustice. It is not merely part of an organic development process but genuinely marks a break with their past and the start of a new era. The reunification of almost all of Europe in peace and freedom, for the first time since the Middle Ages, is a major historical event. Unfortunately, this deep justification for enlarging the Union to the countries of Eastern and Central Europe was not adequately explained and therefore not really understood by the older Member States. József Antall would surely have savoured this moment in history; Antall, whose main goal since his election as Prime Minister had been to put Hungary back on the path to development so that it could rejoin the other rich, developed countries of Western Europe, and for whom European integration was a key priority. Yet, for all that, would József Antall, who never tired of stressing the importance of Europe’s Christian heritage, be satisfied to see Europe today moving in an overly technocratic direction? Would the visionary project which Europe once was – to unite peoples and nations in order to guarantee lasting peace – not now seem to him like a process, a mechanism? Today, many citizens perceive the European Union as an unwieldy and powerful institutional apparatus, far-away and costly, over which they have little control and which holds endless debates on obscure subjects. In a society worried about the international economic and financial crisis, facing the challenges of globalisation and the environment, significant structural unemployment and an aging population, the European technostructure is being blamed for the current difficulties. Particularly as some national leaders – some because it was the easy option, others out of malice – have made it the scapegoat responsible for everything that is wrong, condemning the very policies of which they themselves are the principal architects.


To József Antall, the solution would have been clear: get back to fundamentals. Looking beyond policies and institutions, European construction is based, first and foremost, on values and an ethical approach to life in society. Every community of law must be based on a community of values. In the case of the EU, while it is true that these values are not exclusively Christian, they are deeply rooted in Christian tradition. Their origin and their purpose lie in respect for human dignity. The EU is, of course, no mere accident of fate; its construction was at all times deliberate, as fragile as any human venture. Today it is trying to find its way. More than ever before, it must realise that its strength lies in the values it embodies: the dignity of the human being and human rights, peace, liberty, democracy, tolerance, respect for diversity and subsidiarity, the quest for the common good without any one group dominating another. It is based on solidarity among its members and towards others, especially the underprivileged. The EU wants to assume its responsibility in finding solutions for global problems. More than the institutions or the policies, it is the values it embodies that explain the interest, prestige and hope generated throughout the world by Europe’s achievements in the last half century. Those underlying values, that implicit ethic, are not transient. Their roots go back to the secular tradition of Christianity and to the traditions of other beliefs and philosophies. Those values and traditions remain as powerful today as they were in the past. They can and should remain a source of inspiration for the future. Ladies and gentlemen, That might well have been the message conveyed by József Antall’s personality, his political struggle and his unshakeable zeal. The European Parliament has decided, and rightly so, to dedicate a wing of its building to this eminent figure in Hungarian and European history, to the man of the dissolution of the Warsaw Pact, an emblematic figure in the reunification of Europe and the fight for democracy. At the same time his memory will remind us of what Winston Churchill said in his speech on 14 May 1947 in the Royal Albert Hall: ‘Europe is a spiritual conception. But if men cease to hold that conception in their minds, cease to feel its worth in their hearts, it will die’. This is the challenge to which current generations must rise, to build a destiny and chart the right course for those who come after us. May the memory of József Antall serve as their guide!



Speech by László Surján MEP, former minister in Mr Antall’s government

Mr President, Ladies and Gentlemen, ‘How did it happen again? A few intellectuals gathered round a table, and they were the Hungarian Government?’ I was asked this by a Christian Democrat friend from the Netherlands, and I could not really answer anything but ‘yes’. Yet with hindsight it is worth wondering how it could possibly have worked. The answer is simple: the Antall Government learned the art of government by governing, which in turn was only possible because there was someone to learn from: József Antall, who was a born teacher. As prime minister he taught, led and directed his government. But what did his subject matter comprise? For one thing, he set the example of not being afraid – he had not known fear even as a child. Whilst still a schoolboy he rescued people in Transylvania and passed information during the German occupation, not only with his father’s knowledge but, indeed, at his request. With respect and honour, and without trepidation. Later he became fatalistic, a word he himself employed when we once travelled abroad together. At that time the secret services were warning of a serious terrorist threat, and he was the target. But whilst the conference participants clearly kept their distance, I happily jumped into the car and we went around together. ‘Aren’t you afraid?’ he asked. ‘You’re joking!’ ‘Are you a fatalist too?’ For him, fatalism meant Faith in Providence. It may have been the courage he took from this which led him to lay before a meeting of Warsaw Pact leaders, with student like sleight, not the fixed, agreed text but his own version, prompting the famous nod from Gorbachev and the dismantling of the Warsaw Pact. That afternoon, as we were being led through the frightening labyrinth of winding corridors to Gorbachev’s office, he was asked by the Minister of Defence: ‘Joe, will we ever get out of here?’ ‘Does it matter? They’ve signed.’ This shows a brand of bitter sarcasm, and there are many examples of Antall’s humour. At a government meeting I once referred to ancien régime, meaning the Kádár type of society. ‘And now the Bourbons are protesting...’ was the response. Where necessary, he used biting sarcasm to put people in their place. All he would say of one economist who had a very high opinion of himself and was much concerned with media plaudits was: here are the Mickey Mouses of politics, after which it was impossible to think of Mickey Mouse without laughing. He was characterised by a kind of large scale-ness. He could also rise above the seemingly offensive. We threw the book at him during discussions on the Government’s plans, with Viktor Orbán’s comments perhaps the most caustic. The Prime Minister’s eagerly awaited



response, when it came, was simply: ‘As for Viktor Orbán’s speech, if we had not heard what we heard, I would have had to ask: what’s the matter, Viktor, are you unwell?’ In an instant, everything returned to normal. He was characterised by social sensitivity, a striving for social fairness. He was enraged to discover that some people in a Hungary sliding further into poverty were each day receiving virtually twice as much as other people’s monthly salary as sickness benefit. He asked me some powerful questions about a newspaper article on this subject and, as a result of his enquiries, the decision was taken to introduce into the social security system the ceiling – still in place today – representing the maximum both for contributions and for payments of sickness benefits and pensions. He was always ready to help the outcast and the truly poor, and it was not difficult to be minister of social affairs with him at the helm. One of the most important lessons we learnt during his ‘classes’ was that for Members of Parliament – including ministers – their parliamentary work took precedence. For him this meant that, if you had an appointment in Parliament, you could not cite any ministerial task, foreign guest or meeting as an excuse: your place was, he said, in the House. If only today’s MPs were capable of exercising the high standard of parliamentarism which he demanded. These were the most important features of our subject matter. This whole philosophy was based on three fundamental principles. József Antall was a European. He knew that Europe could provide Hungary with security and calm, the ‘ferry country’ with a landing stage. Under his leadership we started out on the road to European integration and, at the same time, to transatlantic relations. But Europeanism was not pursued to the detriment of national obligations. In controversial speeches he pledged that whoever was in power as Hungarian prime minister was one of the leaders of Hungarians everywhere, whose care, attention and helpful disposition should extend to their countrymen who have moved abroad – though not in a way which would see their intended policies dictated from Budapest. Conversely, the Hungarian Government must assist the leaders of Hungarians living abroad with their wishes and ideas. The third value was Christianity, which should not, according to the restrained, male prudishness inculcated by the Piarists, be conceitedly put on display but which should be in people’s hearts, guiding their every act, political or otherwise. József Antall was committed to European, Hungarian and Christian ideals, and these have furnished us with our legacy: that Hungary should be a European, a national and a Christian state.



Speech by Péter Olajos MEP

Klára and Péter Antall, Mr President, Dalma, Prime Minister and Ministers, Ambassadors, fellow MEPs, honoured guests. One month ago saw the 15th anniversary of József Antall’s death. The first freely elected Prime Minister of the Third Hungarian Republic took the oath of office on 23 May 1990, acting in that capacity until the day of his death, on 12 December 1993. At the end of last year there was a series of events commemorating the former Prime Minister, giving public figures the opportunity to eulogise József Antall’s greatness. Prime Minister Péter Boross, the immediate successor of the Antall political line, said at the National Cemetery in Fiumei Út, that ‘József Antall’s deep rooted Hungarianness and patriotism enabled him to shoulder every burden placed on him by history, whilst remaining aware of Hungary’s economic and historic situation.’ According to Péter Boross, ‘József Antall has ensured himself a place in that intellectual pantheon containing those who have struggled for the nation’s development.’ The former prime minister had, he said, started something in his own way: seriously, impressively, with dignity, as would be done under the prevailing circumstances by someone who is aware of their mission. József Pálinkás, Chair of the Hungarian Academy of Sciences, recalled the former prime minister’s comment that, in their hearts, 15 million Hungarians wanted to be prime minister, and noted that the ensuing uproar showed how right he had been. According to Mr Pálinkás, the numerous objectives of the former prime minister could not be achieved because he had not realised how much sway the ‘comrade mentality’ still held: the spring cleaning which was announced saw few who were willing to pick up a broom. Ibolya Dávid, Chair of the Hungarian Democratic Forum, stressed in connection with the commemoration that the first prime minister of a Hungary which had returned to Europe had an inner motivation at a time when more or less everything was guided externally. Béla Kádár, minister in the Antall Government responsible for international economic relations, said that the former prime minister had, starting from his days as a youngster, not merely dreamed of the change of regime but prepared for it, so that when the time came he could confidently select the Hungarian model for change. He also stated that there had never, before or since, been so many Academy level members of the government, which was an advantage at a time of the knowledge based society. Cardinal László Paskai, retired Bishop of Esztergom Budapest, said that József Antall had been at the head of the Hungarian Government at a difficult time, when one political system could no longer operate and the construction of a new political, moral and economic system had to begin.



Ladies and gentlemen, In the wake of his contemporaries, colleagues and politician friends from the MDF, there is little wisdom that a young politician such as myself can add about József Antall and his work, even if that person is the Vice Chair of the MDF and, as such, pursuing of necessity the style and content of the Antall conservative political thinking. The past 15 years has been sufficient time to take stock of our recent past: of what happened to us, what mistakes we made and wrong turns we took. But the 15 minutes I have been allocated is not enough to give my own assessment of all this, so I shall restrict myself to one statement and idea, which I believe to be the most important. In his politics and intentions, for me the most captivating thing about József Antall was how he recognised the need, in a country morally and economically undermined by sociocommunism, for robust laws and effective democratic institutions – in short, the tried and trusted European model – and put this into practice. He paid no heed to the siren song of the Hungarian Third Way which many found enticing, instead putting his faith in the sanctity of building democratic institutions, democratic decisions and unquestionable legitimacy. Law and order, legitimacy, democracy – József Antall set his government on this course and hoped that the country would soon embark on a lengthy voyage along it. But sadly this has not happened, and this I feel is the root of our problems now. As a result of the actions of most of the governments which followed József Antall’s death (with respect to the exception), our situation today is fairly hopeless. Faith in society and a belief in the institutions of democracy have never been at such a low ebb as they are today. In 2009 it is not only the work of Parliament but also the ministries, agencies and the independent Hungarian judiciary which are the target of popular venom. We have also managed to discredit the European Union, with the over 50% subsidy 5 years ago now just 31%. There is little respect for the law; indeed, it has become fashionable to break it. Theft, deception and being corrupt are not flagrant and reproachable but the natural law of success. Democratic decisions are long since a thing of the past: those in power ‘solve’ political conflicts by force without even listening to others, and total war has replaced dialogue as the norm. It is no surprise that the country is in the state it is in. The MSZP SZDSZ coalition, which has been in power since 2002, has turned the country from a vanguard into a straggler. Ladies and gentlemen, A new government seeking once again to put the Hungarian nation on a strong footing needs to continue where József Antall left off a decade and a half ago if it is to be successful. The completely run down institutions of state administration must be built up again and public confidence in them


restored – as must respect for the law, which must be consistently complied with irrespective of gender, age and merits or offences within a party. Finally, there must be a return to the technique of democratic decision making and government, thereby enabling the European model to operate successfully, not just to the west but also to the east of Hegyeshalom. Ladies and gentlemen, The wing of the building named after József Antall is a symbol. A symbol of that Central Eastern Europe which has returned to our common European value system. A symbol of a country and a political culture which József Antall always stood for. And a symbol of respect for a great Central European politician and his generation. The members of the change of regime generation took on a hefty task which each accomplished according to his own ability. József Antall and all those he trusted to take up the struggle with him can proudly say of themselves: we did what our country required. We boldly promoted its aims and, for the good of the nation, dared to face the personal risks which this entailed. The example of József Antall teaches us that we should better appreciate the value of politicians working among us. A society which does not respect its own wise members can never progress. Ladies and gentlemen, Standing here in the new wing of the parliament building named after József Antall and paying our respects to the memory of a European statesman, allow me to make a vow on behalf, I hope, of us all. It is that we, the Hungarian MEPs and their teams here in Brussels, should focus exclusively and at all times on the issue of ‘the nation’. Instead of disagreement and dissention, the question of ‘who can do more for the nation?’ should permeate our hearts. We should do all we can to make the European model and mode of conduct and thinking, which we have studied and, hopefully, mastered, as credible as possible in Hungary, so that it becomes the norm in our humble nation without delay. I hope that each time we visit this magnificent building, each time we see its 3 letter abbreviation ‘JAN’ in our Parliament documents, we will recall this vow and remember what József Antall taught us and the example he set. The bar is set high; the challenge it represents is a splendid one. Thank you for your attention.


Presentation by Emil Brix, Diplomat and Historian, Austrian Ministry of Foreign Affairs

Mr Chairman, Mr President, ladies and gentlemen, When an Austrian is invited to an event in honour of József Antall, he immediately recalls how close relations between Hungary and Austria were in 1989 and 1990 in particular, and when an Austrian thinks of József Antall and Hungary’s proximity to Austria, he thinks especially of Alois Mock, who should have been here but is no longer in sufficiently good health to attend this conference on behalf of Austria. At the time it was primarily the Christian Democrats on the Austrian side who believed that after the fall of the Iron Curtain in 1989 it would be possible to move forward hand in hand with Antall and the Democratic Forum, adopting an approach of seeking common ground with them and making it possible for a peaceful regime to bring about change. From Austria’s point of view in 1989, which was such a turbulent year, it was impossible to foresee how swift and how peaceful the transformation would be, and very determined efforts were made within the Austrian Government of the day, particularly by Alois Mock, to seek dialogue, inter alia, with Christian Democratic groups in opposition, in the hope that what might be preserved from them after this revolution of 1989 was on the one hand something peaceful and on the other, as it were, a bourgeois revolution. When I as an Austrian refer to a bourgeois revolution, we always think with envy of Hungary: in Austria we never managed to bring about a bourgeois revolution, or indeed any revolution at all. Of course the Hungarian Revolution of 1848 did affect us unpleasantly, and neither in 1848 nor in 1918 was cooperation particularly close. But what is special and what I believe I may fairly say that József Antall and the Hungarian transformation/revolution of 1989 stood for was that it formed part of a tradition which regarded having the Austrians and other Central Europeans too as neighbours as an advantage, as an opportunity for cooperation, making it possible to invoke a link between us: the attempted revolution of 1956 and that year in general, which is remembered both by my country, Austria, and by Hungary as something positive which brought us closer together. It is interesting that this idea that the revolution of 1989 constituted such a unifying bourgeois element is, in my opinion, stronger than the idea of comparable relationships with other countries. Today during the first session we said a good deal about the links with Germany and Germany’s gratitude to Hungary in 1989, and we also heard that Bavaria lies between Hungary and Germany – all well and good – but somehow we did not hear that in between Germany, Bavaria and Hungary there is also Austria, and when I look back to 1989, it is worth noting that what proved possible there – the de facto opening of the border, the possibility of letting people through the Iron Curtain for the first time, this in part cultural cooperation which began even before 1989 and which we sometimes referred to as ‘taking advantage of the rusty patches in the Iron



Curtain’ – was something which was only possible with Hungary; it was certainly not possible with Czechoslovakia, nor was it possible in this form with the former Yugoslavia. I think, therefore, that 1989 and the peaceful regime change, which we were also able to observe and support, the efforts which really began in May to take practical action and find out how far it was possible to go in consultation with the large neighbours to the East, proceeded positively at all levels between Austria and Hungary. Finally, on 27 June, there followed the symbolic action of cutting part of the Iron Curtain. I would like to recall here that as this year we celebrate the 20th anniversary of the fall of the Iron Curtain and the Berlin Wall, from the point of view of our proximity to the Iron Curtain there were two symbolic moments whose images are still remembered: firstly 27 June, when Gyula Horn and Alois Mock cut the Iron Curtain, and secondly, at the beginning of December, the cutting of the Iron Curtain at the Czech border between Jiri Dienstbier and Alois Mock. Two points are particularly striking: firstly the Hungarians were first by six months and secondly the image from the Czech border was already a kind of ‘remake’. The act was carried out for the benefit of future generations, so that people could look back upon it, whereas at the Hungarian border, where admittedly what was being breached was no longer a genuinely dangerous obstacle, one still had the feeling that history was being made here rather than merely illustrated. If we now try to define what was special about 1989 and what we should tell the younger generation about it – those now leaving school, who were not even born in 1989 – it would certainly have to include peaceful regime change, something which is clearly easier if one takes seriously something which, quite irrespective of ideology, is always difficult, namely relations between neighbours – and I say this quite consciously, because of course it is the case that in the Central European context, including in relations between Hungary and Austria and also between Hungary and other neighbours, the great ideological disagreements have been replaced with the normal very difficult disputes between neighbours – and naturally I wish that, particularly when remembering the successes of 1989, some of the things should be remembered with regard to which my country perhaps did not display full solidarity with regard to opening the order and border relations between Austria and Hungary; and that is precisely the problem, one could say: there really is a border between Austria and Hungary which needs to be tackled jointly, and this year I think that this is an opportunity which really ought to be taken. The second thing which, I believe, József Antall has to say to us today is bound up with his being a Christian Democrat and also with his personal biography. I say this from the point of view of a country which did not have the same experience because it was not a member of the Warsaw Pact: I am referring to the idea that people shoulder responsibility in politics because they feel a moral imperative to bring about positive changes in society. I might add that I would on occasion welcome a stronger or higher moral imperative in the Western European context, and


in the Austrian context too, when it comes to political careers, but wishes are one thing while the experience of Hungary and also of the other countries which are now new Member States is a different one: here new elites have arisen and Poland should surely also be particularly singled out in addition to Hungary, because there a serious attempt was made to create a new situation by aiming high morally. It is not unusual that failure was a perfectly normal element in this: our friends in Poland know all about this, and it is well known how many people who wished to create a new era there after 1989 then did not themselves contribute to it politically. What, for me, has survived of the hopes and expectations which arose from this situation of being neighbours, as it were from this achievement by Hungary in 1989 which I have described? One thing which has not been forgotten and which should be highlighted at the time of this 20th anniversary is that it really was the key turning point in European history since the Second World War, and we had also decided for ourselves in Austria (and made it part of the government’s programme) that the anniversary should be marked by a whole year of events to depict what 1989 made possible for the post-war order in Europe: one could even call it the Europeanisation of Europe, which only became possible thanks to what Hungary and others did. However, I also believe that very practical political issues now remain open to us because of 1989 which we could resolve. I am thinking of the fact that the memory of 1989 could also support the earliest possible debate about the integration of the Balkan States into the European Union. Irrespective of the colour of Hungarian governments, I am very positively surprised that Hungary has always been a supportive partner here, with regard to this issue of a swift and positive strategy for the accession of the Western Balkan States to the European Union. I believe that this issue of what Europe means –which ought surely to be the most important point – can be resolved on the basis of this experience of 1989. I do not know whether it is possible to go so far as to say that in 1989 we felt that if Europe did not exist it would be necessary to invent it. I hesitate somewhat to say that, as an Austrian, because after Palaczky, a Slovak Czech historian in the 19th century, said of his attitude towards the Habsburg monarchy that if that monarchy had not existed it would now have been necessary to invent it, the monarchy only survived about another 50 years: that is what compels me to be cautious. My specific expectations, which are associated with this memory of József Antall, are perhaps highly pragmatic, but I should like nonetheless to say here that I believe that when the European Union - which means us - adopts the memory of Europe as something to be cherished, politically too, what we should have in mind should focus somewhat less one-sidedly on Western Europe. Even this day, this event, but also the fact that part of the building has been named after József Antall, suggests that that is possible, but more particularly I would like it if, when museums of Europe are debated here in Parliament or in the European Union in general, these museums were


not only to represent the viewpoint of the West, the viewpoint until 1989, but were also to assign equal representation to our friends in Poland, Hungary and other countries. We Austrians are Central European partners and support Hungary more than we support the strength of other Western European States. No doubt you have noticed that when I seek to illustrate what role József Antall and Hungary played in connection with 1989, I am motivated by very precise practical objectives of the present time, which could be attained on the basis of this tradition and experience, and I think that we should strive to attain them, because I agree with many Hungarian intellectuals – if I may quote Peter Eszterházy, who was asked years ago (I believe it was by Habermas) whether he was a core European, a Western European, a Central European or an Eastern European, and who replied in the Frankfurter Allgemeine Zeitung that he did not really know because he had already experienced everything without changing his location, so he could be everything – Central European, Eastern European and Middle European – but what he would like to be was a troublemaker. This word ‘troublemaker’ is a very positive one for me, because it draws attention to the fact that the experience which Hungary and other Central Europeans bring to this Union is that one cannot continue with the structure as it was before the end of the old regime, but that it really is not sufficient just to accept new members without changing structures, and I believe that on such an occasion, when we are rightly honouring József Antall, we should also remember that it is simply a new European Union which we now have with our States, and this should also be reflected in the work of this Union. I thank József Antall for giving me the opportunity to say a few words about this. Thank you.



Speech by Ferenc Horkay-Hörcher, philosopher

Mr President, Ministers and Members of Parliament, Mrs Klára Antall and other members of the Antall family, Ladies and Gentlemen, Posterity never fully knows how to form a true judgment of its predecessors. It lacks the reassuring knowledge of the circumstances needed to do so, for the art of politics has always been an art of the here and now. This is particularly true in stormy times such as the changeover from an autocratic to a democratic system. So I do not want to commit the hubris of posterity when evaluating in retrospect the achievements of recent Hungarian democracy’s first prime minister, whom we all hold in high esteem. But we cannot escape the task of trying to paint an accurate picture of how the late József Antall contended with his challenging tasks and of the legacy he has left us, his later successors. Because those who have spoken before me – and Mrs Klára Antall who takes the floor after me – speak from personal knowledge, I for my part will assume the task of trying to summarise very briefly the significance of his life’s work in shaping Hungarian political culture as a whole, from the perspective of the past 20 years. First of all, let us look at the challenges. One of the most important, as yet unresolved, issues of principle in contemporary political theory is how to bring about the transfer from the Communist system to democracy as quickly as possible with the loss of the fewest possible lives. For there was not much precedent for such a thing before the fall of the Berlin Wall, and the difficulties may justly be compared with those of the Berlin Wall itself. Although the world had seen many examples since the Second World War of inhuman, tyrannical regimes being transformed into democratic systems, the task in 1990 differed from these in a number of respects. A particularly important challenge to József Antall was the consideration that the future Hungarian democracy should not be regarded simply as a Western import. For alongside all his Western leanings he was a believer in indigenous political development. As a practising historian and as a politician, he envisaged the new Hungarian democracy which had to be shaped as the next point on a development arc which for us, as for many countries of Europe, had its beginnings in the 1848 ‘bourgeois revolution’, and then encompassed historic dates in Hungary such as 1946 and 1956, as well other events throughout the region such as those of 1968 and 1981. So he saw it as his task not to try and restore this European historic heritage of Hungary’s in the circumstances of the present day, but to continue it and bring it to fruition. A second element of the challenge was personal in nature. From his family the Prime Minister inherited the love of freedom and the duty ethic of the Hungarian gentry, and his grandfather’s and father’s people-centred political creed based on principle and their practical political wisdom tested in the storms of two world wars and many changes of regime. To this was added the Christian-humanist inheritance implanted in him by the Piarists. Although the seizure of power by the Communists made it hard for him to take advantage of this heritage to any great extent in his life, there were nevertheless two occasions on which he was able to live it out: in 1956 and in the years 1988-1993. However, the intervening time did not pass fruitlessly: the future Prime Minister



prepared himself over long decades for the accomplishment of his calling. So the task did not find him unaware or unprepared. As regards his political activity, this may be divided into two phases. First of all I would like to say a few words about the preparatory phase, then go on to speak about his actual government activity. József Antall did not stand idly by when, on 3 May 1990, he received a request from Árpád Göncz, the acting President of the Republic, to become Prime Minister. By then the greater part of his work was already in existence. For hardly anyone did more than he did to permit the creation of the constitutional framework within which the new Hungarian parliament and then the new government could begin their work. Nonetheless his role in the National Round Table Talks was of decisive importance, and crucially at the outset not many people – even in his own party – knew his name. For there were few at the table who were as familiar as he was, not only with Hungarian constitutional traditions but also with the various existing Western European models. His grasp of the facts and his way of seeing things as a whole, as well as the skill he showed in leading the talks and his persistence fascinated his opponents on the other side of the table as well as his rivals on his own side. His personal contribution to the formation of the new constitutional system cannot be disputed. It is also true, however, that there are many who have criticised the outcome (mostly after the event). It may justifiably be wondered whether it was right that the revised version of the 1949 Stalinist constitution has remained in force to the present day, and that Antall did not make any really convincing effort afterwards for a National Constitutional Assembly or some other legitimate body to create a new constitution. In particular many condemn the conclusion of the Antall-Tölgyessy pact creating the Constitution, the task of which was to relax the Two-Thirds Rule and ensure the capacity to govern. Antall’s unauthorised action in many respects determined the development opportunities for the new Hungarian democracy, so clearly he should bear the responsibility for this. After participating in the creation of the political system as one of the fathers of the Constitution, the next challenge for him was the exercise of power. It is not possible to go into detail here on how Antall tried, overcoming historical contingencies, to found an effective group similar to the contemporary West European (centre-right) people’s parties, first of all from his own party, then from a coalition with the Christian Democrat and Smallholders’ parties, which could provide the new Hungarian democracy with a suitable government. But it is a fact that he did succeed in a short time, at the first attempt, to forge such a coalition government which (admittedly with some changes of personnel) was able to hold on to power for four years, first under his own leadership and then, after his death, with Péter Boross as leader, and thus ensured that the fragile democratic institutional system could operate during that first, most difficult period. So the name of József Antall will for ever be linked in the history books with the historic achievement that Hungary, within a single governmental cycle, from being a Soviet-type oppressed state living on foreign borrowing, became an independent, democratic country organised on capitalist economic lines.


Ladies and gentlemen, Politics is an art which is unfolds in a world of contingencies, the thing itself is always flawed and constantly changing, so the work of politics can itself never be perfect and completed. Even József Antall, this politician of historic stature, could not leave behind a faultless record. His activity is hallmarked at once by his successes and his failures. The brief time at my disposal means that I can only mention these two dimensions very superficially. If we wish to briefly characterise his successes, we may say that his principal achievements were the creation of a state based on the Rule of Law and a social market economy. And we should include under this heading not just the fact that he secured political stability in the country and successfully directed the split from the Soviet Union and the Soviet world (including the military Warsaw Pact and the Moscowled Council for Mutual Economic Assistance (COMECON)); not just the fact that he worked in an exemplary fashion in strengthening democratic institutions and a democratic mentality, and that under his leadership the transition to a market economy proceeded relatively smoothly in Hungary (as compared to the shock-therapy our neighbours went through) and that he tried to enlighten his West European colleagues about the system of relationships – so opaque at a distance – between the various regions of the Balkans and the former Soviet power zones. His example, too, was important in handling the matter of Hungarians living abroad, and indeed he had to suffer many undignified attacks on that account. His greatest success was most certainly that he set a legal, political and moral benchmark for Hungarian political leaders – a standard which not many since have been able to live up to, but which has acted as a ‘stop’ sign to every subsequent leader at a certain point. But as I said, politicians cannot escape the experience of failure even in quite favourable times. Among the errors of József Antall’s prime ministership we may include the fact that he did not provide for his succession either within his party or in the parliament, or for the appointment of a new generation of politicians. The most one can say is that his particular attention to Viktor Orbán, an opposition politician whose relationship with him was marked often by youthful defiance and sometimes by a degree of unfairness, indicates that he had not forgotten his responsibility in this area. In hindsight we erroneously accuse him of not being prepared to develop in line with the needs of the media age, and never being willing to accept the rules of the game of media politics, thus contributing to the development of a full-blown media war. Here too, however, we must add that in this respect too the principal responsibility was not his but that of the media elite which tasted power in the dying days of the Kádár regime and found it hard (and is still finding it hard) to free itself from that experience. József Antall’s misjudgment of the situation shows that he underestimated to some extent the capacity for survival of Communist power, and the degree to which the tyranny had permeated the whole tissue of society. In mitigation it might be said that no-one had travelled this path before, and he had to experience everything for himself. Similarly it could rightly be pointed out


that in the era of global capitalism he allowed foreign capital too much free rein in a devastated country, and did not do enough towards the creation of a national middle class and national entrepreneurship. That he did not make any obvious advances in reforming the large-scale social services system may perhaps not justifiably be blamed on him in view of the near-bankruptcy of the state which he inherited. But perhaps he could have been a little more foresighted in recognising and managing the alarming demographic situation, for today in the absence of effective political support Hungary’s national demographic conditions have become a serious political and economic risk factor. Ladies and Gentlemen, How may all this be summed up in the light of what we know of the achievements of the first Hungarian prime minister of the young Hungarian democracy? What consequences did it bring? Alas, after József Antall the Hungarian regime change led to a brief and, in the medium term, serious crisis. Although because of the prime minister’s sad illness and early death he clearly cannot bear full responsibility for this, it is an indisputable fact that the Communists’ successor party won the second elections, under the leadership of Gyula Horn, whose name is also well known abroad. However, his political party soon fell apart and lost political influence. This covert Communist throwback may be called ‘the bitter grimace of history’, not only because József Antall would not tolerate a former Party member in his government, but also because, under the new government (with honourable exceptions), the parliament returned to a mentality which called into question the importance of the change of regime, and the new prime minister with his notorious ‘So what?’ tried to shrug the new system off. As far as the medium-term consequences are concerned, Hungary has still not undergone a national reconciliation process, and the country is still living in a state of disastrous divisiveness. For that, of course, József Antall alone cannot be held responsible. However, it is a fact that he did not support (rather inexplicably from a practical point of view) the righting of historic wrongs, and the unbalanced restitution which eventually took place did not restore the status of those who had historically lost out. Clearly the international community had warned Antall about this, but no revolution meant no catharsis, and there was a return to the Kádárist reflexes which to this day hinder the operation of democratic institutions and divide society to an extreme degree. János Kádár, who came to power as General Secretary of the Communist Party thanks to the crushing of the 1956 revolution, had created a social pact between his regime and the oppressed society, one of the most significant features of which was the corruption of a broad stratum of society, and thus the breakdown of society’s capacity to resist the oppressive power. In establishing democratic conditions, Antall was unable to form a new contract between power and society, and so the Kádárist conditioned reflexes still determine the way in which society works and the expectations linked to politics. In other words, behind the democratic institutions which have been established there is no homogeneous political community, so that the legacy of the past still divides the


people into two camps. Ladies and Gentlemen, All this, of course, seems so with the benefit of hindsight. From József Antall’s own point of view it was not yet clear that the ghost of Communism would return in disguise amidst the scenery of democracy and would sharply divide the political community (of course not just in Hungary, and with even more brutal consequences elsewhere). He at least could foresee how important Western aid would be in the elimination of post-Communist conditions. But in spite of all the friendly assistance with which the Euro-Atlantic political world of the time received Antall, he could not count on effective support from that quarter. Accordingly he was able to make the following statement: ‘Perhaps it will not give offence if I say that 74 years have not been long enough for the world to prepare for the collapse of the Communist system. From a military point of view we were prepared for what would happen if it attacked, but we were not prepared for what would happen if it collapsed…’ As we have seen, Antall himself was sufficiently prepared for this all his life. And when the time came, he acted. He demonstrated a leadership which deservedly made him a statesman of historic significance. This propensity for leadership sprang from his personal charisma which was recognised by his fiercest opponents and by the opposition. But it was also helped by that conscious preparation and practice which summed up in three short years of government the experiences of a quite deliberately focused life. From that sprang his political vision – much broader than that of his contemporaries – his organisational ability, and a readiness to analyse with historical depth and cultural breadth which meant that he was able to predict the North South conflict and the clash of civilisations which lay in the future for him but which are our present. At the same time he remained a politician of principle in that he always maintained his moderation and that most important quality he had inherited and learnt from his father: self control. He regarded political activity as a vocation in the Max Weber sense, and his prime ministership was a manifestation of a kind of ethics of duty (Pflichtethik). His tragic end painted the final strokes on the greatness of his stature. That stature was given a tragic tinge not only by his heroically borne illness, but also that kind of solitude which is the lot of the most eminent men who have difficulty finding their place in the confused circumstances of morally ambiguous times, and who always stand out from the rest with their abilities and particularly with that clear-sightedness and capability for action through which, precisely at the most difficult moments, they become indispensable to their narrower and broader communities. For that reason the Hungarian and European political community will always commemorate the tragic figure of József Antall.



Mr President, ladies and gentlemen, It is not easy for me to speak after these addresses by politicians and other prominent persons. What can I add to the picture which others have drawn in the past few hours of József Antall, Hungary’s first freely elected Prime Minister? I think it will be most appropriate if I say how moved and grateful I am that the European Parliament has decided to name this wing in Brussels, the centre of the European Union, after József Antall. This is a great honour to our country, and to all those who belong to the Hungarian nation, no matter where in the world they live; not least, it is also a great honour to us, his family. I am happy to find that, fifteen years after József Antall’s death, his name still provokes a response and has brought prominent representatives of European politics here to speak at this conference, and I must thank them for their valuable words. I thank József Szájer, Vice-chair of the Group of the European People’s Party, and his assistants for organising this conference. I hope that in due course, as a result of their work, a plaque will be erected to inform people about the naming of the wing. Selected speeches and interviews by József Antall were published in English in 2008 by the József Antall Foundation. The speakers at the conference and the other participants in it have already received copies. Fate decreed that József Antall’s political activity should be very brief. This volume tells readers about the single-mindedness with which he committed himself and his people to the European Community and the Atlantic Area. His political vision was not confined to the four-year electoral cycle but concerned the destiny of his country and of Europe in a historical perspective. His ideas about the State, politics, constitutional law, also speak to us today. The József Antall Knowledge Centre founded jointly with Corvinus University in Budapest has the aim of passing on this spirit during the university education of future generations. In Brussels a wing of a new building containing European Parliament offices, in Paris a commemorative plaque, in Zagreb a street, in our own country a library, school, crèche, foundation, knowledge centre and several commemorative plaques preserve the memory of his name, and in Zagreb and Hungary there are statues to recall his face for us. I believe, like you, that his work to help bring about the transformation to democracy has a worthy place in the history of Europe in the 20th century. Thank you for your attention.



MEGEMLÉKEZÉS EGY EURÓPAI ÁLLAMFÉRFIRŐL

Konferencia Antall József a kommunizmus bukása utáni első, demokratikusan választott magyar miniszterelnök emlékére 2009. január 29. Hivatali idejében bekövetkezett halála után szinte pontosan tizenöt évvel az Európai Parlament méltó módon emlékezett meg Antall Józsefről, Magyarország első demokratikusan választott miniszterelnökéről a kommunizmus bukása után. Az egykori miniszterelnökről elnevezett Luxembourg téri épületszárny (JAN) az elmúlt hetekben nyitotta meg kapuit. A magyar ENP-ED küldöttség és a Batthyány Lajos Alapítvány ebből az alkalomból kívánta felidézni a miniszterelnök emlékét, és áttekinteni, értékelni miniszterelnökségének időszakát. Elkötelezett európai államférfiként Antall József miniszterelnöknek kulcsfontosságú szerepe volt a Varsói Szerződés megszüntetésében, valamint abban, hogy Közép-Európa elindulhatott a kontinens többi részével való újraegyesítés felé vezető úton. A konferencián európai kortársak és Antall József miniszterelnök személyes barátai szólalnak meg, köztük Valéry Giscard d’Estaing korábbi francia köztársasági elnök, dr. Wolfgang Schauble német szövetségi miniszter, dr. Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök és Jacques Santer, az Európai Bizottság korábbi elnöke. Az előadók között jelen lesznek még az európai és a magyar történelem e fontos korszakának közismert szakértői is. Szívélyesen meghívjuk az eseményre és az ezt követő koktélfogadásra. A részletes program a következő oldalon olvasható.

65 J Ó Z S E F A N TA L L , M E G E M L É K E Z É S E G Y E U R Ó PA I Á L L A M F É R F I R Ő L

TARTALOM


Program

69

Hans-Gert Pöttering európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament elnökének köszöntője

73

Szájer József európai parlamenti képviselő, az ENP-ED képviselőcsoport alelnökének nyitóbeszéde

77

Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt köztársasági elnökének felszólalása

81

Valéry Giscard d’Estaing levele, amelyet Tar Pál, Magyarország volt washingtoni nagykövete olvasott fel

89

Dr. Wolfgang Schäuble, német szövetségi miniszter beszéde

91

Dr. Edmund Stoiber, a Bajor Szabad Állam volt miniszterelnökének felszólalása

95

Jacques Santer, az Európai Bizottság volt elnökének

99

Surján László európai parlamenti képviselő, az Antall-kormány volt miniszterének felszólalása

105

Péter Olajos, európai parlamenti képviselő felszólalása, Magyar Demokrata Fórum

109

Emil Brix nagykövet (diplomata és történész, Osztrák Külügyminisztérium) előadása

113

Horkay-Hörcher Ferenc, filozófus felszólalása Antall József miniszterelnök politikai életműve

119

Özvegy Antall Józsefné záróbeszéde

125


PROGRAM

09.30

ans-Gert PÖTTERING európai parlamenti képviselő, H az Európai Parlament elnökének köszöntője

09.35

S ZÁJER József európai parlamenti képviselő, az ENP-ED képviselőcsoport alelnökének nyitóbeszéde

09.40

Rövidfilm ANTALL József miniszterelnök életéről

Első rész (moderálja TAR Pál nagykövet, Magyarország volt washingtoni nagykövete) 09.50

ÁDL Ferenc, a Magyar Köztársaság volt köztársasági M elnökének felszólalása

10.05

V aléry GISCARD D’ESTAING, a Francia Köztársaság volt köztársasági elnökének levele (felolvassa TAR Pál nagykövet, moderátor)

10.15

D r. Wolfgang SCHÄUBLE, német szövetségi belügyminiszter felszólalása

10.30

D r. Edmund STOIBER, a Bajor Szabad Állam volt miniszterelnökének felszólalása

10.45 Jacques SANTER, az Európai Bizottság volt elnökének előadása



Második rész (moderálja Granasztói György nagykövet, Magyarország volt brüsszeli nagykövete)


11.15

S URJÁN László európai parlamenti képviselő, az Antall-kormány volt miniszterének felszólalása

11.30

O LAJOS Péter európai parlamenti képviselő felszólalása, Magyar Demokrata Fórum

11.45

E mil BRIX nagykövet, diplomata és történész előadása, osztrák Külügyminisztérium

12.00

HORKAY-HÖRCHER Ferenc, filozófus felszólalása

12.15

Özvegy ANTALL Józsefné záróbeszéde


Hans-Gert PÖTTERING európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament elnökének köszöntője

Az Európai Parlament elnökének beszéde az Antall József tiszteletére tartott emléknap alkalmából. 29/01/2009 - Brüsszel, Európai Parlament Kedves Wolfgang Schäuble miniszter úr! Kedves Valery Giscaard d’Estaing elnök úr! Kedves Edmund Stoiber miniszterelnök úr! Kedves Szájer József, az ENP-ED képviselőcsoport alelnöke! Tisztelt Antal Klára asszony! Kedves kollégák! Nagyméltóságú hölgyeim és uraim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves barátaim! Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy Önöket a mai napon az Európai Parlamentben az Antall József tiszteletére rendezett emléknapon üdvözölhetem. Ma azért vagyunk itt, hogy tisztelegjünk egy korán elhunyt államférfi, a magyarországi demokratikus változás és az európai újraegyesülés egyik jelképe előtt. A történelem egy kivételes személyiségét tiszteljük benne, egy olyan embert, aki történelmet írt, és ő maga is történelmi személlyé vált. Órákig tartana részletesen elmélyülni Antall József mint ember és politikus méltatásában. Köztünk vannak ma Antall József kollégái, barátai és sorstársai, akik személyesen jól ismerték őt és ezen rendezvény folyamán sokat fognak róla magáról és az ő munkásságáról beszélni. Engedjék meg ezért nekem, hogy ehelyütt rámutassak mindenekelőtt az ő munkásságának Magyarországra, Európára és Magyarország közös Európánkon belül elfoglalt helyére gyakorolt jelentőségére. Különösen egy magamfajta német állampolgárnak és meggyőződéses európainak az Antall Józsefre történő emlékezés a demokratikus áttörés és feltörés éveihez, a kommunista rendszerek összeomlásához és a lengyelországi, magyarországi és Kelet-és Közép-Európa minden más országában élő emberek személyes bátorságához kötődik. Európa újraegyesítését ma mindenekelőtt ezen régió népei bátorságának és szabadságvágyának köszönhetjük. Ezen országokban élő emberek szabadságvágya nélkül Németország egyesülése sem lett volna lehetséges. Emlékezzünk azonban arra, hogy ez a történelmi folyamat a megboldogult II. János Pál pápa nagy szellemi erejével is kezdetét vette, aki a ‘80-as években lengyel honfitársait így bíztatta: «Ne féljetek!» Ehelyütt szeretnék említést tenni egy egykori kollégáról az Európai Parlamentben, aki nem csak jelen volt, amikor a Magyarország és Ausztria közötti határt megnyitották, hanem aki Magyarországot úgymond már a rendszerváltás előtt képvieslte az Európai Parlamentben: Habsburg Ottóról. Az ő kezdeményezésére állítottak fel 1982. július 8-án egy üres széket az Európai Parlament üléstermében a vasfüggöny túloldalán élő elnyomott népek számára.



Ez az akkori Európai Közösségben élők számára azon remény égető jelképe volt, hogy eljön a nap, amikor a Közép- és Kelet-Európában élő emberek egyszer ismét elfoglalják a szabad demokráciák közös családjában elfoglalt eredeti helyüket. Ez az álom, a szabadság iránti vágy volt Antall József életcélja is, amely célért már 1956-ban harcolt, és amiért többször letartóztatták és megtiltották, hogy tanítson. Álma húsz évvel ezelőtt beteljesült: az üres szék ma már foglalt. Ez a mi generációnk csodája, és ennek valamennyien teljes szívből örülünk. A demokrácia ezen győzelme a nyomor felett, a jogé a jogtalanság felett, az emberi méltóság tisztelete az önkény felett: mindez megtestesítette a politikus, ember és keresztény Antall Józsefet. A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként Antall József az ellenzéki kerekasztal munkájában és az új magyar intézmények megalkotásában végzett határozott részvételével jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon békés és demokratikus politikai átmenetre kerüljön sor. Magyarország első szabadon választott kormányfőjeként Antall József megteremtette az előfeltételeket a magyarországi gazdasági és külpolitikai rendszerváltozáshoz. Hozzájárulását a Varsói Szerződés összeomlásához és a szovjet csapatok Magyarországról történő teljes kivonásához eddig nem értékelték elég nagyra. Az 1990 és 1993. decemberi halála közötti években helyes lépéseket tett a szociális piacgazdaság felé vezető úton és országa mielőbbi európai uniós csatlakozásáért. Antall József eltökéltségének és európai szellemiségének köszönheti Magyarország a lendületes előrehaladást az Európa demokratikus államainak családjába történő integráció során. Joggal mutatta be az Európai Uniót, mint az emberek béke, demokrácia és igazságosság utáni reményére adott válaszként. Már 1990-ben felvették Magyarországot az Európa Tanácsba, 1991ben pedig a kormány társulási megállapodást írt alá az akkori Európai Közösséggel. Noha a teljes európai uniós tagságra irányuló kérelmet csak Antall József halála után néhány hónappal adták be, vezetése alatt a kormány sok szempontból irányt mutatott. Antall József azon teljesítményének méltatására, amelyet az átmenet idején kontinensünkön és közös európai értékeink győzelmének jelképeként nyújtott, az Európai Parlament úgy döntött, hogy a Place Luxembourgra néző új épületet e nagy államférfiról nevezi el. A hivatalos avatásra 2009 tavaszán kerül sor. Teljes szívemből örülök az Európai Parlament illetékes vezetői testületei által hozott ezen döntésnek. E döntés méltó helyet biztosít egy nagy európai és meggyőződéses demokrata emlékének az európai demokrácia központjában, ami közös Európai Parlamentünkben, ahol munkásságának köszönhetően is Magyarország ma az egykor üres széket elfogalhatja. Nagyon köszönöm figyelmüket!



SZÁJER József európai parlamenti képviselő, az ENP-ED képviselőcsoport alelnökének nyitóbeszéde

Tisztelt Klára Asszony, Elnök Úr, Bizottsági elnök Úr, Parlamenti elnök Úr, Miniszterelnök Urak, Nagykövet Urak, Képviselőtársaim, sok szeretettel köszöntöm Önöket! Engedjék meg, hogy a szokásos köszöntést kiegészítsem három speciális üdvözléssel, hiszen a jelenlegi európai parlamenti képviselők közt, az Európai Néppárt frakciójának képviselői között három olyan politikus is helyet foglal, aki közvetlenül részt vettek Antall József kormánynak munkájában. Barsiné Pataky Etelka, aki ennek a kormánynak államtitkára volt; Surján László, aki a kormány népjóléti minisztere volt; illetve Schmitt Pál úr, a néppárti magyar delegáció elnöke, aki madridi nagykövete volt Antall József kormányának. Tisztelt Ünneplő Közönség, Azért gyűltünk itt ma össze, hogy tisztelegjünk a magyar rendszerváltás kiemelkedő alakja, Antall József néhai miniszterelnök előtt. Kicsivel több, mint tizenöt éve annak, hogy a kommunista diktatúra bukása után szabad választásokkal hatalomra került első kormány miniszterelnöke elhunyt hivatalában. Erre a megemlékezésre itt az Európai Parlamentben kerül sor az Európai Parlamentnek Antall Józsefről elnevezett szárnyában. Az épület annyira új, hogy itt ebben a teremben összejövetelt még hivatalos formában nem tartottak. Ezúton szeretném egyúttal megköszönni az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának, hogy rendelkezésünkre bocsátották a jövendőbeli találkozóhelyüket. A mai ünneplés, hogy Antall Józsefről nevezték el az európai Parlamentnek az épületszárnyát, sok mindenkinek köszönhető. A kezdeményezés eredetileg az Európai Parlament magyar néppárti képviselőitől indult: Surján László, Olajos Péter és jómagam kezdeményeztük Joseph Daulnál, az Európai Néppárt–Európai Demokraták frakcióvezetőjénél, illetőleg Hans-Gert Pöttering elnök úrnál, hogy Antall Józsefről nevezzék el az Európai Parlament új épületszárnyát. A kezdeményezés célba ért és Antall József tekintélye, az a híre, amely őt egy nagy európai demokrataként tartja számon Európában az európai politikusok között, azzal az eredménnyel járt, hogy ma az Európai Parlament – legyünk egy kicsit részrehajlóak – talán legszebb épületszárnyát Antall Józsefről nevezték el. Antall József politikailag aktív, a köz ügyei iránt elkötelezett családból érkezett, ahol a demokratikus gondolkodásnak erős hagyományai voltak. Édesapja a két világháború közt a demokratikus hagyományú kisgazdapárt alapító tagja, aki a második világháború idején kormánybiztosként – hatáskörét jóval túllépve – több tízezer, a náci és szovjet megszállás elől Magyarországra menekült lengyelről gondoskodott. Később a vészkorszak idején saját életét is kockáztatva üldözött zsidók ezreit mentette, amely tevékenységét Izrael Állam posztumusz Jad Vasem kitüntetéssel ismerte el. Ebben a közegben nevelkedett Antall József, akinek gyermek- és ifjúkorát alapvetően meghatározta a demokrácia iránti elkötelezettség, a nemzeti érzelem, a keresztény erkölcs és társadalomszemlélet. Nem csoda, hogy ifjúkorától politikai pályára készült, amit persze – miután apját is eltávolították tisztségeiből – a kommunista Magyarországon nem válthatott valóra.



Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején az egyik neves budapesti gimnáziumi fiatal tanáraként került az iskola forradalmi bizottmányának az élére, ami miatt később eltávolították, majd a tanári pályától is eltiltották. A kényszerű belső emigráció évtizedei után a szovjet birodalom összeroskadása teremtett lehetőséget a sokáig elfojtott hivatásvágy és tehetség, valamint politikai érzék kibontakoztatására. A bűnben és hazugságban fogant, 1956-ban csak szovjet tankokkal megmentett magyar kommunista diktatúra a moszkvai központ meggyengülésével ezúttal végleg feladni kényszerült az állásait. Magyarországon 1990-ben szabad választásokra került sor, amelyen a rendszerváltás erői elsöprő győzelmet arattak és Antall József kormányt alakíthatott. Köszöntöm itt a körünkben Kónya Imrét, aki az Antall kormány idején a parlamenti többségnek volt a frakcióvezetője. A feladat embert próbáló volt: négy évtized, a nemzetet fizikailag-lelkileg deformáló kommunista diktatúrája után kellett lerakni a demokratikus Magyarország alapjait. Kiépíteni egy jogállam intézményrendszerét, átalakítani a működésképtelen tervutasításos gazdaságot piacgazdasággá – és ami talán a legnehezebbnek bizonyult – megküzdeni a múlt rendszer szellemi hagyatékával. Nem sikerült, nem sikerülhetett minden maradéktalanul, hiszen a poszt-kommunista mentalitás sokáig szívósan állt és áll ellen a fejekben – és ezzel az örökséggel, hagyománnyal küzdünk a mai napig mi, közép-európaiak. Nagy Imre temetésén Orbán Viktor mondta, hogy a hatodik koporsóban ott nyugszik a következő nemzedékeknek mintegy húsz esztendeje is. Ez a húsz esztendő letelt, a jóslat túl optimistának bizonyult.

Sajnos álma beteljesülését nem érhette meg, mert betegsége elragadta közülünk. Neve és emléke azonban a mai nappal fizikailag is bevésődött egy európai intézmény életébe. Az gondolom, hogy méltóbb főhajtást el sem lehetne képzelni azon Európa részéről, amelyre Antall József az egész életművét építette. Privilégium ez, amely csak keveseknek adatik meg. Szeretném biztatni a magyar településeket, a magyar iskolákat, hogy minél nagyobb számban kövessék az Európai Parlament példáját és nevezzék el Antall Józsefről épületeiket és intézményeiket – erről a kiemelkedő európai politikusról, aki Magyarország számára sok büszkeséget hozott. Európa, az Európai Parlament ma tiszteleg a magyar és az európai államférfi, Antall József emléke előtt – rajta keresztül pedig Magyarország hírnevét is öregbíti. Azt gondolom, ezekben a nehéz időkben ez igazán ránk fér. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.

Antall József és kormánya azonban lerakta az alapokat, amelyen a mai Magyarország nyugszik. Legmaradandóbb alkotásaként – kormányzásának első napjától kezdve – egyértelműen újraalkotta az ország külpolitikai prioritásait, s az Európához való visszatérést jelölve meg stratégiai célként. Három olyan dologért is tiszteljük őt, amely miatt ma ő ennek az épületnek a nevét viselheti az európaiságnak a jegyében. Az első és a legfontosabb az, amiért itt most mi magyarul beszélhetünk. A magyar nyelv az Európai Unió hivatalos nyelve, Magyarország az Európai Unió tagja, az Európához való csatlakozás, Európához való visszatérés. A másik ilyen kezdeményezés, amely ugyanennek a rendszernek a része, az előző rendszer maradványainak a lebontása. Mégpedig nevezetesen az, hogy ő kezdeményezte a Varsói Szerződés felbontását. Ez az ő kezdeményezésére be is következett, a történelem a Varsói Szerződést elsöpörte. Ő volt egyben az, aki életre hívta a Visegrádi Együttműködést, aki megteremtette a feltételeit a Közép-Európa hasonló sorsú nemzetei közötti együttműködésnek, s azt egy szimbolikus aktussal Visegrádon elindította. Ez a vízió, ez a közép-európai vízió – a diktatúrával és a kommunista rendszerrel szemben való határozott fellépése – teszi és tette Antall Józsefet nem pusztán államférfivé, hanem egy valódi európai méretű politikussá.



MÁDL Ferenc, a Magyar Köztársaság volt köztársasági elnökének felszólalása

Antall József – egy politikus és államférfi ars poeticája 1990. tavaszán, kormányfővé választása után, majd különböző évfordulós megemlékezések táján sokan kerestek méltó megnevezést arra, hogy igazából mi is volt Antall József. Tanár? Történész, a tudománytörténet, a művelődés- és oktatáspolitika, az államtudományok, a társadalom- és politika-tudományok művelője? Politikus? Ő maga egy 1990-es interjúban misszionáriusnak, sőt fanatikusnak is nevezte magát amiatt, hogy az ország drámai helyzetében kormányfői szerepet vállalt. Lassan két évtized távlatából szemlélve teljesítményét – életművének lényegét tekintve – leginkább politikusnak és államférfinak kell mondanunk, aki kétség kívül történelmi személyiség volt. Biztos vannak, akik túlzásnak tartják, de azt hiszem, van igazság abban, ha pályaképének alakulásában Platón életútjának mai változatát látjuk. Politikusnak készült, mint Platón. Ebben tanítómesterei korának politikai élete, a családi hagyományok, és saját tanulmányai voltak. Platón elhagyta a politikai pályát, mert Athénban eluralkodott a zsarnokság. Mesterét, Szókratészt halálba küldték. Ezután került alkotásainak központjába az ember és a társadalom filozófiai terápiája. Ennek jegyében gondolkodva születtek művei a társadalom és az állam működésének etikus rendjéről, az államformákról, a demokráciáról. Arról, hogy az államot jól csak mély és helyes erkölcsi, politikai és filozófiai ismeretekkel lehet vezetni, másként csak gyalázatosan kormányozzák az országot.



De Platón a politikába nem tért vissza. Antall József attól kezdve, hogy Magyarország sorsa a kommunista diktatúra lett, a platóni utat járta. Nem lépett politikai pályára. Gimnáziumi tanár lett, majd tudománytörténészként az Orvostörténeti Intézetben dolgozott. De, azzal a talán még önmaga elől is titkolt szándékkal, hogy tudását egyszer a gyakorlatban is hasznosíthatja, itt sem szakadt el a politikatörténet és politikatudomány művelésétől. Ezért akart minél elmélyültebb ismereteket szerezni. Ezért akarta tudni, hogy a történelem és saját kora politikai döntései során mit és hogyan lehetett, vagy lehetett volna jobban tenni. Ezért mélyedt el a nemzeti és az európai történelem meghatározó erőtereinek és eseményeinek világában, az ezekről szóló nagy filozófiai és közjogi instrumentumokban: Platón Államában, Arisztotelész Athéni Alkotmányában, első szent királyunk Szent István (975-1038) Intelmeiben és törvényeiben, az Aranybullában (1222) – a magyaroknak az angliai után csak hét évvel később keletkezett Magna Chartájában –, az újkor és a jelenkor alkotmányaiban, a magyar politikai gondolkodás klasszikusaiban, köztük Eötvös József életművében, vagy éppen az európai integrációt megfogalmazó Római Szerződésekben. Miközben alig hihette, hogy egyszer maga is alakítója lehet a történelemnek, arra törekedett, hogy az esetleges szerep teljes felkészültségben találja. Ez – mint tudjuk – bekövetkezett. Antall Józsefet megtalálta a történelem. Előbb csak rövid időre: 1956-ban őt is harcba hívta a magyar forradalom és szabadságharc, amelynek eseményeiben tevőlegesen részt vett, politikai erőinek szervezésében is szerepet vállalt. Antall József számára már a békés forradalom 1990-es kiteljesedése előtt eljött a felelősség – a szabadságért, demokráciáért, jogállamiságért, a szabad európai népek családjába tartozásért való cselekvés – órája. Néhány sűrű év során ennek jegyében írt, szervezett, beszélt itthon, Európában és Amerikában politikai fórumok sokaságán. Koncepciókat, cselekvési programokat tervezett és vezetett. Pártstruktúrákat vizsgált és formált, hogy illeszkedjenek az európai formákhoz. Aktív szerepe volt az átalakulás új alkotmányos rendjének kialakításában, annak jegyében, hogy „mi, Magyarország népe...” szabad választásokat és szabadon választott kormányt akarunk, aminek aztán vezetője lett.

Antall József kormányfői missziójának filozófiai-erkölcsi eszméit és a politikai cselekvés stratégiai elveit széleskörű közjogi műveltsége ellenére sem csupán könyvekből tanulta. Gondolkodását a nemzet és cselekvő polgárainak történelmi küzdelmei, sikerei és drámái, ezeknek ő általa mély empátiával átélt tanulságai formálták. Úgy, ahogy mindebben a nemzet megfogalmazta politikai eszméit és cselekvési stratégiáit. Engedjék meg, hogy a következőkben az Antall József politikájában eszmévé magasztosult tanulságok és üzenetek közül a legfontosabbakat felidézzem. A.) A nemzetben és nemzetekben való gondolkodás, a nemzet létérdeke szerint megjelenő lelki készség és cselekvés, a nemzettudat fontossága lett történelem- és politika-felfogásának pillére. Ezt nemzeti örökségünk sok történése és tanulsága írta a magyarság politikai életrajzába. Íme néhány epizódja ennek a történetnek. A magyar nemzet a vérszerződés meseszerű történetében született meg. A legenda bizonnyal igaz volt, mert a hét törzs döntése, hogy Álmost vezérükké választják, vezetésének és utódainak alávetik magukat, együtt indulnak egy új hon elfoglalására, alkotmányos jelentőségű volt; a magyar nép történelmi alkotmányának első és legfontosabb cikkelye. E nélkül a magyarság szétszóródott és feloldódott volna a népvándorlás sodrásában. Szent István országa minden lakója számára szervezte meg az állami és egyházi élet és igazgatás rendszerét. Befogadó nemzetpolitikájával az egész magyarságot gazdagította a más nyelvű népek kultúrájával. Ennek eredményeként mindennapjainkban, de forradalmainkban és szabadságharcainkban is megmutatkozott az egykor egyetlen országban, ma egyetlen régióban élő magyarság és a vele együtt élő nemzetek egysége és sorsközössége. Ennek a közösségnek jegyében mondta kormányfői programbeszédében Antall József, hogy lélekben tizenöt millió magyar miniszterelnökének érzi magát. Ez a kijelentése politikai felfogásának egyik alapelemét fejezte ki. Különösen a határokon túli magyarságnak adott ezzel hitet és erőt, hogy szülőföldjén is élhet magyarságához méltó életet, mert a haza felelőssége ennek támogatására is ki terjed.

Ez történt Antall József aktív politikai szerepvállalásának első állomásain.



B.) Politikai eszmevilágában a nemzeti függetlenség védelme a legfőbb nemzeti kötelesség volt. Antall József 1992. augusztus 20-án nemzeti ünnepünkön, Szent István napján a Budai Várban mondott beszédében szólt első királyunknak a független magyar állam megteremtésében betöltött sorsdöntő történelmi szerepéről. Arról, hogy a királyi hatalmat a belső és külső támadásokkal szemben megerősítette, királyi koronát a pápától kért és kapott, és „olyan önálló magyar államiságot tudott teremteni, amely nem vált vazallusává egyetlen birodalomnak sem” (Modell és valóság, Budapest, 2. köt. 205. old). Sorsdöntő időkben az ország vezetői – a várnai csatában 1444-ben és Mohácsnál 1526-ban elesett királyaink, szabadságharcainkban függetlenségünkért is mártírhalált halt kormányfőink, gróf Batthyány Lajos és Nagy Imre – nem haboztak életüket áldozni a haza védelméért.

D.) Antall József külpolitikai krédóját – a jobb, európai sorsot áldozatokkal is támogató – proeurópai identitás jellemezte. Az európai kultúra értékeiben és politikai-gazdasági kapcsolatainkban megjelenő kölcsönös érdekeltségünket a magyar királyok és kormányok sora írta bele országunk külpolitikai stratégiájába. A történelmi örökségből ehhez Antall József sok mindent számba vehetett. Szent István katonai, diplomáciai, kulturális, egyházi, gazdasági és dinasztikus utakon tudott stabilitást, békét és együttműködési klímát teremteni a tágabb régióban.

Ez a szellemi örökség Antall József politikusi és emberi krédójába is bevésődött. Ennek jegyében vállalt bátor és sikeres harcot a Varsói Szerződés felmondásában.

Luxemburgi Zsigmond német-római császár és 50 évig magyar király (1387 – 1437) – fél Európára kiterjedő uralkodásával mintegy megtestesítője volt a pro-európai identitásnak. Uralkodása nagy gazdasági és kulturális felemelkedést is hozott, így a ma is oly impozáns budai királyi vár kiépítését.

C.) A keresztény örökség erkölcsi, politikai és kulturális értékrendjének erősítését kérte tőle és tőlünk a történelem.

Európai kultúráját az is jellemezte, hogy korabeli források szerint a pápával latinul, a művészekkel olaszul, a notabilitásokkal magyarul és csehül, lovaival németül, önmagával franciául beszélt.

Számára a kereszténység az európai és magyar történelem eseményeiben és tanulságaiban is megjelent. A keresztény hitre térés, Róma követése a Nyugathoz csatlakozást jelentette. Korunkban a kereszténység erkölcsi-politikai és kulturális üzenetét Antall József olyan forrásokból erősítette meg, mint az egyház társadalmi tanítását megújító enciklikák, köztük II. János Pál Redemptoris missio-ja.

Amikor az ottomán hódítás megjelent a Balkánon, Zsigmond stratégiájának középpontjába Magyarország és Európa védelme, a török hódítás megállítása került. Seregei többször nyertek csatát, de 1396-ban Nikápolynál, a havasalföldi-bolgár határon súlyos vereséget szenvedtek. Ő maga csak hónapokig tartó bolyongás után tudott visszajutni Budára.

Antall József politikai eszméibe beépült az Európai Unió hitüket gyakorló kereszténydemokrata alapító atyáinak nézetrendszere arról, ahogy az európai integráció jövőjét a keresztény erkölcsi értékek kibontakozásában látták. Ahogy Schuman fogalmazott: „az európai demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét... A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy kereszténység ellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.” Ez volt Antall József politikai hitvallása is: többször hangot adott annak, hogy igazában csak a keresztény Magyarországnak van jövője, értelme.

Zsigmond volt az egyetlen magyar király, aki átkelt a Csatornán, és a törökökkel szembeni erőfeszítéseihez 1416-ban Canterbury-ben szövetséget kötött V. Henrikkel. 1456-ban Belgrádnál Hunyadi János nemzeteket összekötő összefogással kivívott győzelme hosszú időre megakadályozta a török birodalom európai terjeszkedését. De előtte 1444-ben Várnánál, majd 1526-ban Mohácsnál magyar királyok estek el ebben az élet-halál harcban. A magyar történelem századainak, így a 20. századnak is, vigasztaló tapasztalata, hogy az Európa által cserbenhagyott pro-európai külpolitika magyar áldozatai mégis megtérülnek. Így például az egykori törökellenes harcok erőfeszítései abban, hogy 1686-ban az európai és magyar seregek együtt szabadították fel Budát. Antall József többször hangsúlyozta, amit a francia, az amerikai, a német és más kormányfők is elmondtak, hogy az 1956. évi magyar forradalom és szabadságharc volt az a történelmi esemény, amely a szovjet kommunista diktatúra legyőzhetetlenségének és progresszív szerepének mítoszát Európában megtörte.



Ezzel a magyar nép készítette elő a Szovjetunió világuralmi ambícióinak feladását, és azt, hogy Európának ez a megszállt és elnyomott régiója visszanyerje szabadságát. Kormányfői beiktatásakor mondott beszédében Antall József azt hangsúlyozta, hogy kormánya a szabadság, a nép, a gazdasági fordulat kormánya és európai kormány lesz. 1993. június 16-án a Budapest Collegium ünnepi avató ülésén Weizsäcker német szövetségi elnök és más neves külföldi és hazai személyiségek jelenlétében pragmatikusan is megfogalmazta, mit ért ezen: „Nem elégszünk meg a már kivívott társulási szerződéssel, hanem az ezredfordulóig mindenképpen rendes tagjai akarunk lenni az Európai Közösségnek. Ugyanakkor térségünk biztonságát, világunk megbillent egyensúlyát csak a transz-atlanti gondolat jegyében, a NATO megőrzésében és felelősségi körének kiszélesítésével tudjuk elképzelni”. Hölgyeim és Uraim! Még soká lehetne elemezni Antall József gondolkodásának karakter-jegyeit. A legfontosabb talán mégis az a súlyos jelentésű, szép szavakkal elmondható üzenet, amit így fogalmazhatunk meg: a Sion hegyén közzétett Törvény, a Hegyi Beszéd legfőbb parancsából, az ember szeretetre utaltságából következik az élet, a szabadság, a plurális demokrácia, jogállamiság, az emberi méltóság, a szülő, az élettárs, a gyermek, a tulajdon tisztelete. Olyan alapvető parancsok, mint a szolidaritás, az igazságosság, a társadalom gyakorlatában pedig a szabad választások, az együttműködés, de még a szociális piacgazdaság is. Ez Antall József politikai és államférfiú krédójának szakrális alapokon nyugvó tartalma. Befejezésül essék szó arról, hogy ő maga mennyi humorral és öniróniával nézte a súlyos felelősséget rá rovó politikai tevékenységét. 1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén, ahová az állam- és kormányfőt időnként meg szokták hívni, Bertrand Russel szavaival értékelte életútját. Valahogy így: amikor ifjú voltam és a legokosabb, akkor matematikus voltam; amikor éreztem, hogy elmém éle kezd csorbulni, felcsaptam filozófusnak; amikor már nem volt elég egzakt a gondolkodásom, akkor történetíró lettem; és mostanság, életem vége felé, hogy a szellemi erő gyengülését fedezem fel magamban, politikus lettem. Látva, hogy a politika művészetében Antall József mit tanult, írt, alkotott és tett, bízvást mondhatjuk, hogy a Bertrand Russel-i diagrammban – hogy ti. a politikai bölcsességhez kevés szellemi erő is elég – igen, ebben biztosan tévedett.



Valéry Giscard d’Estaing levele, amelyet Tar Pál, Magyarország volt washingtoni nagykövete olvasott fel

Kedves Nagykövet Úr, Kedves Barátom! Elmagyaráztam Önnek az okokat, amelyek – sajnos – megakadályoznak abban, hogy ma délelőtt ott legyek a brüsszeli megemlékezésen. Sajnálom, hogy nem lehetek ott Önökkel, együtt Antall József barátaival, akik egész Európából eljöttek, Antall József feleségével, az ugyanazon szellemi családból származó magas rangú magyar vezetőkkel és parlamenti képviselőkkel. Ön, kedves barátom, velem együtt nem csak tanúja volt annak, amikor Antall József belépett a politikai életbe, hanem ennek kezdeményezője is volt, „feltaláló” a szó igazi értelmében. Most pedig nekem segít leírni és méltatni az ő rendkívüli útját. Rendkívüli, mivel Magyarország akkoriban kommunista rendszernek volt alávetve. Mint ahogyan az Ön első lépése is rendkívüli volt számomra 1989-ban Párizsban, amikor azt javasolta, hogy találkozzam a parlamenti választások leendő jelöltjével, aki teljesen ismeretlen volt hazája határain kívül. Az Ön meggyőző ereje megtette a magáét. Meghívtam a házamba vacsorára Antall Józsefet, s Ön is ott volt velünk azon az 1990. februári komor estén. Akkor fedeztem fel az Ön barátjának természetét, mely szintén komor és szomorú volt, de annyira meghatározta és beragyogta az ügyébe és a győzelmébe vetett hit, hogy engem is sikerült meggyőznie a magyar rendszer közelgő végéről. Később, márciusban nagy találkozón vettem részt Budapesten a József Attila Gimnáziumban, amelyet csodával határos módon szervezett meg Antall híveinek kemény magja. Még európai zászlajuk sem volt az emelvény díszítéséhez. Én vittem egyet Önöknek a csomagjaim közé rejtve. Kétségkívül ez volt az első aranycsillagos kék zászló, amelyet kibontottak az Önök hazájában. Aztán következett a győzelem, majd az új miniszterelnök kormányzása és pozitív hatása, amely egész Európát és az egész világot csodálatba ejtette. Ezt követően többször fogadtam Antall Józsefet Párizsban. Abban az időszakban az Unió a Francia Demokráciáért – az UDF –, amelynek elnöke voltam, ugyanazokat az értékeket vallotta magáénak, mint a Demokrata Fórum. A politikai irodánk ülésén értesültem Antall József haláláról. Önkéntelenül is felálltunk, én pedig egyperces csendet rendeltem el. Nehéz és hosszú perc volt, tele érzelemmel, tisztelettel és hűséggel. Kedves Barátom, ezeket akartam elmondani az Ön hangjával a magyar történelem e dicsőséges lapjairól, egy rendszer végéről, az Európába való belépésről, a világra való nyitásáról, amelyet egy olyan ember kiváló tulajdonságai tettek lehetővé, aki számomra egyesítette magában a bátorságot, a hitet, az állhatatosságot, a jóságot és az intellektuális tisztességet. Vagyis egy államférfi minden tulajdonságát.



Dr. Wolfgang Schäuble német szövetségi miniszter beszéde A szabad és egységes Európáért – Antall József munkásságának méltatása

Berlinben a Reichstag épületének északi bejáratánál van egy emléktábla a következő felirattal: „1989. szeptember 10.: A magyar és a német nép barátságának jeleként. Az egységes Németországért. A független Magyarországért. A demokratikus Európáért.” [A vasfüggöny lehullása] A német parlament homlokzatán ez az egyetlen emléktábla. Népünk magyarok iránti mély hálájának kifejeződése, akik egy nehéz órában a legnagyobb bátorságot tanúsították. Míg Erich Honecker, Erich Mielke, Egon Krenz és mindenki más az egykori Kelet-Berlinben még hajthatatlanul egy nép felének embertelen rabságban tartásához ragaszkodott, a magyarok az első réseket ütötték a vasfüggönyön. Honecker még 1989 januárjában is azt hirdette, hogy „a Fal még 50 vagy akár 100 év múlva is állni fog”. Nem csak a németeket, a magyarokat is rosszul ismerte. A magyar nép és előrelátó külügyminisztere, Horn Gyula volt az, aki mindenki számára láthatóan átvágta a vasfüggönyt és egyengette a szabadság útját. Az NDK diktatúrájának ezzel vége szakadt. Magyarország és reformkormánya azonban nehezen kiszámítható kockázatoknak tette ki magát. Magyarország nyíltan fellépett a Brezsnyev-doktrína és az Európában létező legnagyobb hatalmi apparátus ellen. Ezzel olyan dinamizmusokat hozott mozgásba, amelyek a szovjet hatalom teljes összeomlásához vezettek Közép- és Kelet-Európában. [A békés forradalom gyökerei] Ma már tudjuk, hogy a Szovjetunió és a kommunista uralom bukásának számos oka volt. A diktatúra felszíne alatt zajló néhány folyamat már akkoriban látható volt azok számára, akik azt látni akarták. A vég nem derült égből csapott le. 1953-ban Németországban, 1956-ban Magyarországon és Lengyelországban, 1968-ban Csehszlovákiában, majd 1980-ban ismét Lengyelországban: az emberek újra és újra spontán és tömegesen fellázadtak a kommunista diktatúra ellen. Az 1989-es év ezért számomra nem a demokrácia „újjászületésének” az éve, hanem sokkal inkább egy olyan év, amelyben az emberek soha ki nem alvó szabadságvágya egész Európában utat tört magának. Természetesen a szocialista tervgazdaságok rendkívüli ellátási és elosztási problémái is megtették a magukét. De a súlyos környezeti problémákat és a határtalanul felfokozott militarizmust sem szabad figyelmen kívül hagyni. Budán és Pesten, Lipcsében, Gdanskban és Prágában azonban az emberek az elnyomás és a jogfosztottság ellen tüntettek. „A forradalom azzal kezdődik, hogy vannak olyan emberek, akik nem rendelik alá lelkiismeretüket az állami kultúrának” írta Konrád György a hetvenes években. A kommunisták katonai hatalmuk és titkosszolgálataik, illetve a máshogy gondolkozók bebörtönzése, kínvallatása és „szétbomlasztása” ellenére sem tudták letörni a szabadságvágyat és az önrendelkezés reményét. [A szabadsághoz bátorság és áldozatkészség szükséges] Ilyen körülmények között kiállni a szabadságért az ember saját egzisztenciájának, saját életének kockáztatását jelentette. Ez igazi bátorságot és áldozatkészséget kívánt. Antall József és életútja a demokraták azon nemzedékének jelképe, amely nem hajolt meg a nyomás alatt, és kiállt a meggyőződése mellett. E nemzedék diktatúra felett aratott elsöprő erejű győzelme csak azért



valósulhatott meg, mert azok, akik az 1956-os népfelkelés során a szabadságért harcoltak, nem hagyták magukat megtörni a vereség által. Antall József számára – Ön, tisztelt Antall Józsefné Klára asszony, már 1955 óta mellette állt – ez letartóztatást, állásának elvesztését, publikációs tevékenységének betiltását jelentette. Csak 1968-ban, hosszú és nélkülözésekkel teli évek után tudott Antall József ismét történészként dolgozni. E tapasztalatok ellenére, vagy talán éppen e tapasztalatok miatt tért vissza Antall József a sorsdöntő 1989-es esztendőben a politikához. Kezdeti kételyei ellenére a Magyar Demokrata Fórum keresztény néppárttá való átformálását szorgalmazta, és végül Bíró Zoltán reformkommunista politikus utódja lett a pártelnöki poszton. A többi már történelem. Antall József meghatározó szerepet játszott a kerekasztal-tárgyalásokon, amelyek az alkotmány megreformálása és az 1990. március-áprilisi szabad választások felé vezető utat egyengették. Pártja – Antall Józseffel az élen – egyértelmű többséggel nyert. Antall József a szabad Magyarország első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke lett. [Szabad és egységes Európa] Kivívni a szabadságot egy dolog. Felelősségteljesen élni vele és megőrizni azt, már egy másik. Antall József – akinek akkoriban néhányan azt rótták fel, hogy örökölt nemzeti hagyományok és értékek rabja – következetesen azon munkálkodott, hogy Magyarország újból betagozódjon az európai nemzetek családjába. Már röviddel miniszterelnökké választása után Moszkvába utazott és egy második forradalmat követelt: a KGST és a Varsói Szerződés felszámolását. Mi, németek is nehéz tárgyalásokat folytattunk abban az időben. Ezek 1990 szeptemberében a „kettő plusz négy» szerződés moszkvai aláírásához vezettek, amely elismerte a németek önrendelkezési jogának szabad gyakorlását, és ezzel külpolitikailag is lehetővé tette a nemzetállami egység helyreállítását. Az akkori szövetségi kormány mindent megtett, hogy elűzze szomszédaink aggodalmait egy újraegyesített Németországgal kapcsolatban. A közép- és keleteurópai államok európai egyesülésre való törekvése nélkül azonban sokkal nehezebb lett volna az egységes Németország álmának megvalósítása. Antall József jelképes módon támogatta ebben Németországot: 1990 júliusában, tehát még a német egység nemzetközi megerősítése előtt bonni nagykövetét, dr. Horváth Istvánt egyben kelet-berlini nagykövetté is kinevezte. Így egész Németországban már csak egy magyar nagykövet volt. Antall ezt egyébként a Varsói Szerződés moszkvai konferenciájának előestéjén, 1990. június 7-én a következő szavakkal közölte Lothar de Maiziere-rel: Magyarország azt kívánja, hogy a jelenlegi politikailag, gazdaságilag és kulturálisan egyesült Németországból lehetőleg minél több megmaradjon. Ez nemcsak Németország újraegyesítése, hanem Európa egyesülése szempontjából is figyelemre méltó jelzés volt. Antall József mély, személyes meggyőződéstől indíttatva – és népének európai jövője reményében – harcolt ezért. Antall volt az, aki egy, az egykori keleti blokkhoz tartozó ország első miniszterelnökeként kérvényezte Magyarország felvételét a NATO-ba és az Európai Unióba. Ez


nem bürokratikus lépés volt. A miniszterelnök hivatalát viselő történész ennek a folyamatnak a jelentőségét a következőképpen írta le népének: „Visszatérünk Európába. Soha nem is búcsúztunk el Európától, csupán a szovjet hegemónia tartott távol erőszakosan Európától.» [A kisebbségi kérdés megoldása] Ha Antall József politikai programjának megvalósulását nem is érhette meg, az ő kormánya volt az, amely megteremtette a magyar gazdaság-, kül- és biztonságpolitika számára azokat a kereteket, amelyekkel Magyarország az Európai Unió kiváló kilátásokkal rendelkező tagjelöltjévé, majd végül állandó tagjává válhatott. Az első szabad választásokon elért elsöprő sikere és az ezáltal megkönnyített kormányalakítás ellenére Antall komoly problémákkal találta szembe magát. Az ország nem minden lakosa, sőt pártjának nem minden tagja kívánta követni politikai irányvonalát. Számos konfliktussal és politikai csoporttal kellett szembenéznie. Egy magyar történész később azt írta erről az időszakról, hogy Antall azon bukott el, hogy saját, nehéz időkön érlelődött eszményeit nem sikerült a magyar társadalommal és saját pártjával megértetnie. Én ezt másképp látom. Rövid, és nehéz betegséggel kísért kormányzati ideje ellenére Antall József éppen eszményeihez való ragaszkodásával ért el sokat népe számára. Példaértékű hozzáállást tanúsított egy olyan kérdésben, amely már másutt Európában számos vérontáshoz vezetett: ez a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód. Hivatalba lépésekor Antall József azt mondta, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni – tehát a külföldi magyar kisebbségeké is. Ezzel egyidejűleg világossá tette, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései szomszédjaival szemben, amennyiben az adott országban a magyarok jogbiztonságban élhetnek. Még ha ezután többször vitákra és diplomáciai feszültségekre került is sor, elmondható, hogy Antall József halálakor a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatok érezhetően jobbak voltak, mint korábban. Sírjánál nemcsak számos nyugati vezető, hanem a szomszédos országok államférfijai is búcsút vettek tőle, köztük az akkori szlovák miniszterelnök, Vladimir Meciar és Michal Kovac államfő. Ha a magyarok és a szomszédjaik nem a kisebbségi kérdés pragmatikus megoldását részesítették volna előnyben, ezek az európai államok nem váltak volna 2004. május 1-jén magától értetődően az Európai Unió tagjaivá. [Emlékezés a jövőért] Idén június 4. és 7. között európai fiatalok életükben először vesznek részt az európai parlamenti választásokon egész Közép-Európában. Közülük a legfiatalabbak csak a Fal leomlása után születtek, és Európa szabadságért vívott harcát csak elbeszélésekből ismerik. A közös Európa azonban a történelmére és azon európai személyiségek teljesítményeire való emlékezésből építkezik, akiknek szabadságunkat és egységünket köszönhetjük. A képviselők, akiket a 27 tagállam összes generációjának uniós polgárai szabad és titkos választások során fognak megválasztani, azért is felelősek, hogy ezt az örökséget gyarapítsák és megvédjék. Antall József erre fogja emlékeztetni őket, amikor az Európai Parlament róla elnevezett épületébe belépnek.


Dr. Edmund Stoiber a Bajor Szabad Állam volt miniszterelnökének felszólalása

Nagy örömömre szolgál ez a rendezvény, amelyet az első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József tiszteletére rendeztek. Egy olyan nagyszerű és előrelátó európai államférfira emlékezünk, aki döntő mértékben hozzájárult Magyarország „Európához való visszatéréséhez”. Ahogy itt állok Önök előtt és Antall Józsefről beszélek, gondolataim visszatérnek első találkozásunkhoz. 1980-ban Franz Josef Strauß-szal közösen Budapestre utaztunk, és ennek során lehetőségem nyílt megismerkedni a nagy magyar hazafival, Antall Józseffel. Antall és Strauß, a nagy politikai összefüggések látnokai számára már akkor nyilvánvaló volt, hogy Magyarország jelentős szerepet játszana az úgynevezett keleti blokk rabságából való kitörésben, és ezáltal a németek megosztottságának leküzdéséhez szükséges feltételek megteremtésében is. Egy fiatalabb nemzedék politikusaként ez a beszélgetés mélyen megérintett, és soha nem felejtettem el. Kilenc évvel később. Gondolataim 1989 novemberéhez kanyarodnak vissza. Mindannyiunknak vannak személyes emlékei ezekről a felkavaró napokról és hetekről. Számomra a Berlini Fal leomlása elválaszthatatlanul összekapcsolódik Antall József nevével. Már csak azért is, mert 1989. november 10-én, egy nappal a Berlini Fal leomlását követően, akkori bajor belügyminiszterként Magyarországra látogattam, és beszéltem Antall Józseffel a Németországban, Magyarországon és Európában kialakult radikálisan új helyzetről. Mindketten tudatában voltunk annak, hogy Magyarország kulcsszerepet játszik Európa megosztottságának leküzdésében, ami együtt járt Németország megosztottságának leküzdésével. Teljesen egyértelmű volt: Magyarország örökös helye az egyesült Európa szívében van. Találkozásunkkor mély benyomást gyakorolt rám, ahogy Antall József édesapjáról mesélt nekem. Antall József úgymond már a bölcsőjében bátorságot és politikai előrelátást szívott magába. Már édesapja, idősebb Antall József is a legnagyobb személyes kockázatot vállalva állt ki a keresztény és demokratikus alapelvek mellett. A II. világháború során lengyel menekülteknek, köztük zsidóknak is segítséget nyújtott Magyarországon, és ezért később a „Népek Igaza” kitüntetésben részesült. Ezek a szülői házban szerzett korai tapasztalatok meghatározták Antall József további életét. Már 16 évesen elhatározta, hogy a politika terén egy szabad és jogállami társadalmi rend mellett kötelezi el magát. Az 1956-os forradalom alatt kiállt e meggyőződése mellett. A felkelés leverését követően politikai aktivistaként többször is letartóztatták, sőt később a tanári pályától is eltiltották. Könyvtárosként, íróként és később a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum vezetőjeként talált menedéket a számára szakmailag és politikailag egyaránt nehéz időkben. Antall József életútja egy kiemelkedő 20. századi életút. Ezen a ponton szeretném megemlíteni azokat a kihívásokat, amelyekkel a gazdasági és pénzügyi válságot, a nagy energiakérdéseket és az éghajlatváltozást tekintve napjainkban nézünk szembe: ezek a kihívások bizonyára rendkívüliek. Ma azonban Európában közösen, szabadon és érveinket



érvényesítve tudunk megoldásokat keresni. Ez egy hihetetlen kiváltság, amit olykor szem elől tévesztünk. Egy nagy európai életút, mint Antall József mély benyomást keltő, ám egyúttal fájdalmas életútja ezért bátorítást kell jelentsen számunkra, hogy kevésbé kishitűen vágjunk neki jelenlegi feladatainknak. Még ha Magyarország a kudarcba fulladt 1956-os forradalmat követő években és évtizedekben Kádár János vezetése alatt állítólag az egész keleti blokkban a „legvidámabb barakk” is volt, soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez csupán a keleti blokk egyéb rendszereinek viszonylatában értelmezhető. A magyar nép Kádár alatt is diktatúrában élt. A magyar kommunisták soha nem hagytak fel a máshogy gondolkozók, az ellenzékiek vagy az ellenállók üldözésével. Nem törölték el a cenzúrát és nem szüntették meg az öncenzúra szükségességét sem. A magyar titkosszolgálat a kommunista párt utasítására mindenre kiterjedően ellenőrizte a magyar népet. Ami az 1956-os magyar forradalmárokat illeti, az elítéltek szabadon engedésüket követően egészen 1989-ig megfigyelés alatt álltak, elnyomó intézkedéseknek voltak kitéve, és semmi lehetőségük nem volt arra, hogy bármilyen tekintetben előrelépjenek. Antall József ezekben az években is végig hű maradt politikai eszméihez. Számára a szabadság, a jogállamiság és a demokrácia, valamint az, hogy a magyarok egyenjogú félként vehessenek részt az egységes Európa megteremtésében, alapvető politikai célkitűzések voltak. A legnagyobb és legjelentősebb magyar ellenzéki párt, a Magyar Demokrata Fórum elnökévé való 1989. október 21-i megválasztása bizonyára Antall József politikai pályafutásának csúcsát jelentette. Két nappal később, az 1956-os forradalom 33. évfordulóján demokratikus jogállamként kikiáltották az új „Magyar Köztársaságot”. Október 23-a egész Európa számára ünnepnap. A magyarok 1956-ban rendkívüli áldozatok árán mutatták meg, hogy a szabadság utáni vágyat nem lehet elnyomni. Magyarország ezzel megalapozta a vasfüggöny közel 40 évvel későbbi leomlását. Mi, németek az 1989 nyarán bekövetkezett határnyitást soha nem felejtjük el a magyaroknak, és történelmünk örökké különös tisztelettel fogja övezni nevüket. Magyarország szabadságvágyával azonban Németország határain túl is elismerést és tiszteletet vívott ki magának. A világ számára október 23-a a magyarság egységének, bátor népként nemzeti identitásának kikristályosodását jelenti, amely nép szüntelenül a szabadságért küzdött Magyarországon és Európában egyaránt. A Római Szerződés atyjai – Adenauer, de Gasperi és Schuman – nagy politikai előrelátással már az Európai Közösség megalapításánál megteremtették a Közösség bővítésének feltételeit. Meg voltak győződve arról, hogy az európai államok egyre fokozódó együttműködését nem lenne szerencsés csupán Nyugat-Európára korlátozni, hanem – mihelyt ez politikailag lehetővé válik – a közép- és kelet-európai államokra is ki kell terjeszteni. Ezt az eszmét saját országukban olyan politikusok, mint Lech Walesa, Vaclav Havel és Antall József állhatatosan követték, és ezt minden nacionalista ellenállás ellenére meg is valósították.


Az 1990-es választási kampány során a Magyar Demokrata Fórum egyik nagygyűlésén támogathattam Antall Józsefet és kereszténydemokrata politikáját. A lakosság körében Antall József és a politikai újrakezdés iránt tanúsított rendkívüli támogatás számomra Budapesten nagyon megható élményt jelentett. A Magyar Demokrata Fórum elsöprő választási győzelmét követően 1990 tavaszán Antall József kormánypolitikájával megteremtette Magyarországon a politikai, gazdasági és külpolitikai fordulat előfeltételeit. Antall igen előrelátóan elsődleges politikai célként szorgalmazta Magyarország Európa felé fordulását és az Európai Unióhoz való csatlakozását. Sajnos nem adatott meg neki, hogy politikájának sikereit még személyesen is megélhesse. És határozottan kijelenthetem, túl korai halála Magyarország számára nagy és pótolhatatlan veszteséget jelent. Engedjenek meg nekem még egy alapvető politikai megjegyzést – kiváltképp, hogy Antall Józsefre emlékezünk: Közép- és Délkelet-Európában mostanában egy olyan jelenségre lettem figyelmes, amely ugyan országonként eltérő formában, mégis mindenhol jelen van: valamennyi ország minden erejével arra törekszik, hogy megtalálja saját identitását. Ez egyáltalán nem meglepő: az elmúlt egy-két évtizedben valamennyiüknek radikális átalakulással kellett szembenézniük. A lakosság körében a közép- és délkelet-európai államok reformpolitikájával kapcsolatban uralkodó bizonytalanság rendszeres kormányváltásokhoz vezetett. Néhány évvel ezelőttig ezen országok olyan világos célkitűzéssel rendelkeztek, amely egységesítette a nemzeteket törekvéseikben: ez az EU-csatlakozás volt. Most, hogy ez a lépés már mögöttük van, és az egykor még új tagállamok mára az EU tapasztalt szereplőivé váltak, eltűnt az egyesítő cél. Ismét más megfontolások kerülnek előtérbe. Így gyakori az a panasz, hogy csupán egy bő évtizedig élvezhették teljes állami szuverenitásukat, és ezt követően az olyan országoknak, mint Magyarország, részben ismét fel kellett adniuk függetlenségüket az Európai Unióért. Ezzel szemben kevésbé veszik észre azt a lehetőséget, hogy saját érdekeiket az Európai Unió részeként megvalósítsák. A közép- és délkelet-európai államok, köztük Magyarország is, ebben a pillanatban a politikai, történelmi és társadalmi eszmélés nehéz időszakán mennek keresztül. Amiről azonban most jobban meg vagyok győződve, mint valaha: Európa mint jövőkép még messze nem vált idejétmúlttá. Épp ellenkezőleg! Európa számunkra a szabadság és a jólét szempontjából továbbra is kiemelkedő jelentőséggel bír. Ha az Európai Unió még nem létezne, akkor azt a jelenlegi – a pénzügyi válságtól az éghajlatváltozásig terjedő – kihívásokat tekintve napjainkban kellene kitalálni és megteremteni. Antall József hagyatéka semmit sem vesztett jelentőségéből. Egy nagy európai előtt tisztelgünk.


Jacques Santer, az Európai Bizottság volt elnökének

felszólalása Örömmel és nem érzelmek nélkül csatlakozom egy olyan nagy politikai személyiség előtti tisztelgéshez, aki még ma is hivatkozási pont az értelmiségiek és mindazok számára, akik osztják azt a meggyőződést, hogy az európai integráció elsősorban értékeken, a társadalmi élet etikus megközelítésén nyugszik. Még nagyon élénken él bennem annak az emléke, amikor a szovjet iga alól végre felszabadult fiatal Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Antall József Budapesten fogadta a PPE, az Európai Néppárt – amelynek 1987-től 1990-ig elnöke voltam –küldöttségét. Ott volt Helmut Kohl, Wilfried Martens, Ruud Lubbers és mások is, amikor a vacsora utáni enyhe estében a Dunán átívelő hídra vezetett minket, ahol nemrég még a megszállót jelképező vörös csillagok ragyogtak, és kérdő hangon ezt mondta: – Ugye, nem is érzik, hogy Európa közepén vannak, nézzenek csak körül: nem látnak sehol csillagokat és szovjet emlékműveket – eltakartattam őket! És valóban, amikor néhány nappal korábban – demokratikus megválasztását követően – miniszterelnökként hivatalba lépett, nem jutott ideje ezek eltávolíttatására; de a tereken, a környéken, a homlokzatokon és másutt a szovjet rendszert közelről vagy távolról érintő valamennyi külső jel le volt takarva, mi pedig éreztük ennél az embernél a belső elégedettséget, hogy elérte a célját: hozzá tudott járulni ahhoz, hogy hazája felszabaduljon az alól az elnyomó rendszer alól, amely ellen egész életében harcolt. Amikor Magyarországon az 1956. évi októberi forradalom megrengette a kommunista rendszer építményét, ő tanárként diákjaival együtt jelen volt a forradalom megrázó eseményeinél, és részt vett több rendszerellenes tüntetésen is. A forradalom alatt öltöttek konkrétabban testet politikai ambíciói, szüntelenül síkra szállt a demokratikus és pluralista Magyarországért, határozottan követelve a szovjet csapatok távozását. A tanári pályáról való eltávolítását követően a tudományos életbe fektette energiáját, azonban tudományos tevékenysége – amely mindenesetre lehetővé tette számára, hogy kapcsolatot tartson a vasfüggöny másik oldalán található politikai valósággal, illetve a későbbiekben hasznosnak bizonyuló személyes kapcsolati hálót építsen ki –, szóval e tudományos tevékenysége mindvégig másodlagos maradt a politikai törekvéseihez képest. Az ellenzéki mozgalmakhoz csatlakozva létrehozta Budapesten az Emberi Jogok Magyar Ligája tagozatát. Az elnyomó rendszerből a demokratikus rendszerbe történt magyar átmenet legjelentősebb eseménye volt az 1989-ben létrehozott „Ellenzéki Kerekasztal”, amelynek az volt a feladata, hogy tárgyaljon a régi kommunista párttal a rendszer demokráciává történő alakításának módjáról. Antall József az MDF küldötteként vett részt e tárgyalásokon. Nagy általános műveltsége, a magyar intézmények hagyományának és az ország története rövid demokratikus időszakainak, ugyanakkor az európai demokráciák működésének és a liberális elveknek az alapos ismerete lehetővé tette számára a kompromisszum megtalálását a résztvevő pártok eltérő követelményei



között. Érdemei tagadhatatlanok a tárgyalások végső sikerében, amelyek a demokratikus átmenet feltételeinek kidolgozásához és aláírásához vezettek. Az elvek embereként Antall József mindig hű maradt a nemzeti konzervatív elvekhez és a keresztény értékekhez. Hangsúlyozta az emberi jogok tiszteletének fontosságát, és Európa keresztény örökségére hivatkozott. Az ezen elvek megvalósítására vonatkozó, eltökéltséggel és megszállottsággal párosult ádáz küzdeni akarását megedzették az 1956-os események és felkelés tapasztalatai. Ide tartozik e történelmi időszak egy olyan eseménye, amely rendkívül jelentős sok akkori harcos számára. 1956. novemberben a magyar hírügynökség igazgatója azelőtt, hogy a tüzérség tüzet nyitott volna az irodájára, telexet küldött szét a világba, amelyben kifejezte mély szorongását a Budapesten aznap kezdődött szovjet támadás miatt. A sürgöny e szavakkal zárult: „Meg fogunk halni Magyarországért és Európáért”. E szavak azt a meggyőződést fejezték ki, hogy a világ e részén a nemzeti kultúra védelme elválaszthatatlanul összekapcsolódik az értékek európai rendszeréért folytatott küzdelemmel. S mivel a keresztény inspiráció az ellenzék sok harcosa számára – akárcsak Antall József esetében – ezen értékek alapja volt és végső indíték a védelmükhöz szükséges áldozatok meghozatalára, e szavak magukban foglalták azt is, hogy mind az egyházért, mind Európáért hajlandók feláldozni magukat. A budapesti felkelés e kevéssé ismert eseménye elegendő számunkra annak megértéséhez, hogy a közép- és kelet-európai népek mennyire tudatában voltak annak, hogy Európa szerves részei már jóval azelőtt, hogy a Nyugaton alakuló Közösséghez csatlakozhattak volna. Ma feltehetjük a kérdést, hogy mi lenne Antall József véleménye az EU 1989, a berlini fal leomlása, az új demokráciák Közép- és Kelet-Európában történt felbukkanása óta végbement fejlődéséről. Az bizonyos, hogy Antall József mélységes személyes elégedettséget érzett volna, amikor 2004. május 1-jén hazája a volt szovjet uralom alól nemrég felszabadult másik 7 állammal együtt csatlakozott az EU-hoz. E csatlakozást kétségkívül jelentős történelmi eseménynek tekintené, olyan mérföldkőnek, amely – II. János Pál kifejezésével élve – a népeknek az egység felé vezető útját szegélyezi. Ez a jelentős esemény Európa két ellentétes táborra osztottságának a végét jelezte. Azok számára, akik csak kicsit is emlékeznek még a hidegháború miatti szorongásra, a jobb idők ígérete. Az 19141918-as háború óta Európa valamennyi polgára számára első alkalommal nyílt meg a kontinensen a tartós béke első igazi reménye. Mindezek ellenére azonban – figyelembe véve ezen esemény jelentőségét és a benne rejlő valamennyi ígéretet – továbbra is az az érzésünk, hogy e csatlakozások szereplői és kortársai még nem igazán vannak tudatában mindannak, amire ezek a csatlakozások köteleznek és amit jelentenek.


Valójában a 15 tagállam számára ezen új demokráciák csatlakozása önmagában nem jelent igazán mélyreható változást. A földrajzi kiterjedés növekedése révén beleillik a már létező logikába – a közbeszédben talán nem az EU bővítéséről beszélünk? Ha nem feledkezünk meg a 20. századot jellemző tragédiákról, ez a bővítés magától értetődő. Mindenesetre eléggé nyilvánvaló számunkra, hogy Budapest, Varsó, Prága, Vilnius és a többi ugyanolyan európai városok, mint Párizs, Berlin, London, Madrid vagy Róma. Ezzel szemben mindazok számára, akik Antall Józsefhez, Václav Havelhez és Lech Walesához hasonlóan a szovjet totalitarizmus ellen harcoltak, a 2004. május 1-jei dátumnak teljesen más a jelentése, sokkal mélyebb és érzelemmel telibb. Ők nem bővítésről, hanem Európa újraegyesítéséről beszélnek. Számukra ez a dátum azt jelenti, hogy a szovjet iga alól felszabadult hazájuk újra elfoglalta helyét az európai nemzetek között. Tudatában vannak annak – és ez zsigereikbe ivódott –, hogy erőszakkal és önkényesen választották el őket a többi európai nemzettől 1945-ben a második világháború és a jaltai egyezmények nyomán. 1945-től rabok voltak a „vasfüggöny” mögött. Mindezen országok számára a 2004. május 1-jei dátum egy tragédia és igazságtalanság végét jelzi. Nem csak egy szerves fejlődési folyamatba illeszkedik, hanem valódi váltást jelent történelmükben és egy új korszak kezdetét jelzi. Kiemelkedő történelmi esemény, hogy a középkor óta először egyesül békében és szabadságban szinte egész Európa. Sajnos az Unió közép- és kelet-európai országokkal történő bővítésének e mélyreható indokait nem magyarázták el eléggé, és a régebbi tagállamok alig értik ezeket. Antall József, akinek miniszterelnökké történt választásától kezdve alapvető célja volt, hogy Magyarországot a fejlődés útjára vezesse annak érdekében, hogy csatlakozzon Nyugat-Európa gazdag és fejlett országaihoz, és akinek az európai integráció az egyik alapvető prioritása volt, biztosan nagyra értékelte volna e történelmi pillanatot. De vajon Antall József, aki oly fáradhatatlanul hangsúlyozta Európa keresztény örökségének fontosságát, ma elégedett lenne-e azt látva, hogy Európa olyannyira technokratikus irányban fejlődik? Nem tűnne-e ma számára Európa – amely látnoki terv volt – valamiféle eljárásnak vagy gépezetnek? Sok polgár tekinti ma az Európai Uniót olyan nehézkes és hatalmas, távoli és költséges intézményi apparátusnak, amelyre egyáltalán nincs befolyásuk, és amely végtelen vitákat folytat homályos témákról. A nemzetközi méretű pénzügyi és gazdasági válság miatt aggódó, a globalizáció és a környezetvédelem kihívásaival szembesülő társadalom, amely jelentős strukturális munkanélküliséggel küzd, népessége pedig öregszik, az európai technostruktúrát teszi felelőssé a tapasztalható nehézségekért. Annál is inkább, mert némely nemzeti vezetők – a könnyű utat választva vagy rossz szándékból – bűnbakká teszik az Uniót, amely minden bajért felelős, és vitatják politikáit, amelyeknek ugyanakkor ők maguk a fő alakítói. Antall József számára egyértelmű lenne, hogy vissza kell térni az alapokhoz. A politikák és az intézmények, az európai integráció először is értékeken, a társadalmi élet etikus megközelítésén


alapulnak. Minden jogi közösségnek értékközösségen kell nyugodnia. Az EU esetében ezek az értékek természetesen nem kizárólag keresztény értékek, de mélységesen gyökereznek a keresztény hagyományban. Eredetüket és céljukat találják meg az emberi méltóság tiszteletében. Az EU természetesen nem valamiféle sorsszerűség; minden pillanatban voluntarista építmény volt, amely – mint minden emberi alkotás – törékeny. Ma is keresi az útját. A múlthoz képest ma még inkább tisztában kell lennie erejével, amely az általa integrált értékekben rejlik. Ezek: az ember méltósága és az emberi jogok, béke, szabadság, demokrácia, tolerancia, a sokféleség és a szubszidiaritás tisztelete, törekvés a közös jóra anélkül, hogy valamely csoport fölébe kerekedne a másiknak. Alapértéke a tagjaival és másokkal – különösen a hátrányos helyzetűekkel – szembeni szolidaritás. Az Unió felelősséget vállal a világméretű problémák megoldásának megtalálásában is. Nem annyira intézményei és a politikái, hanem az általa megtestesített értékek magyarázzák a figyelmet, a tekintélyt és a reményt, amelyet az Európa által fél évszázad alatt elvégzett munka kelt világszerte. Ezek az alapértékek, e közvetett etika nem átmeneti tények. Gyökereik egyrészt a kereszténység évszázados hagyományában, másrészt más hitek és filozófiák hagyományaiban találhatók. Ezek az értékek és hagyományok ma is épp olyan erősek, mint amilyenek a múltban voltak. A jövőben is új gondolatok forrásai lehetnek, sőt annak is kell maradniuk. Hölgyeim és Uraim! Kétségkívül ez lehetett volna Antall József üzenete, ahogyan az személyiségéből, politikai küzdelméből és rendíthetetlen eltökéltségéből következik. Az Európai Parlament igen helyesen határozott úgy, hogy egyik épületszárnyát a magyar és az európai történelem e nagy személyiségének szenteli, aki elérte a Varsói Szerződés felbomlását, aki emblematikus alakja Európa újraegyesítésének és a demokráciáért folytatott küzdelemnek. Emléke ugyanakkor emlékeztet arra is, amit Winston Churchill már 1947. május 14-én, a Royal Albert Hall-ban elmondott beszédében kijelentett: „Európa szellemi fogalom. De el fog pusztulni, ha az emberek nem őrzik ezt a fogalmat a szellemükben, és nem érzik az értékét a szívükben”. A jelenlegi generációk előtt az a kihívás áll, hogy alakítsák sorsukat és előkészítsék a helyes utat az utánuk következőknek. Legyen ebben a vezetőjük Antall József emléke!



SURJÁN László európai parlamenti képviselő, az Antall-kormány volt miniszterének felszólalása

Igen tisztelt Elnök úr, tisztelt Egybegyűltek! Hogy is volt az? Egy maréknyi értelmiségi összeült egy asztal köré, és ők voltak a magyar kormány? Ezt kérdezte tőlem egy holland kereszténydemokrata barátom és nem nagyon tudtam neki mást felelni, mint hogy igen. De utólag is érdemes belegondolni, hogy miként sikerülhetett ez. A felelet egyszerű: az Antall kormány cselekvés közben tanulta meg a kormányzás művészetet, és ez csak azért sikerülhetett, mert volt, aki tanítsa: volt osztályfőnöke. Antall József született tanáregyéniség volt. Miniszterelnökként is tanította, vezette, irányította kormányát. Mi volt az osztályfőnöki órák tananyaga? Példát adott például arra, hogy ne féljünk. Ő nem félt már fiatal korában sem. Jóval érettségi előtt volt még, kisdiák, amikor édesapja tudtával, sőt kérésére a német megszállás alatti Erdélyben embereket mentett, információkat közvetített. Becsülettel és tisztességgel. Remegő lábak nélkül. Később is fatalista volt. Egy közös külföldi utunk alkalmával maga használta ezt a szót. Akkor nagyon komoly terrorfenyegetettséget jeleztek a titkosszolgálatok, ő volt a célszemély. A konferencia résztvevői érezhető távolságot tartottak, én viszont örömmel és gondolkodás nélkül vágódtam be a kocsiba, együtt mentünk az egyik helyszínről a másikra. - Nem félsz? – kérdezte. - Ugyan már! - Te is fatalista vagy? Ez a fatalizmus nála a Gondviselésbe vetett bizalmat jelentette. Az ebből fakadó bátorság vezethette akkor is, amikor egy diákos trükkel nem a kialkudott, megegyezett szöveget, hanem a maga változatát terjesztette a Varsói Szerződés miniszterelnöki-kormányfői tanácskozása elé, és kapta meg Gorbacsovtól a híres DA/IGEN rábólintást, a Varsói Szerződés megszűntetését. Amikor aznap délután nagyon-nagyon kanyargós, félelmet gerjesztő, szűk folyósokon vezették Gorbacsov dolgozószobájába, hadügyminisztere megkérdezte tőle: - Jóska, kikerülünk-e még innen? - Nem mindegy. Már aláírták – volt a felelet. Ebben is látszik egy fajta fanyar szarkazmus. Humoráról is sok példát lehet mondani. Egyszer egy kormányülésen azt mondtam, hogy ancien régime, és értettem ezen a Kádár-féle társaságot. - Nono, most tiltakoznak a Bourbonok – szólt rám. Ha kellett, maró gúnnyal tett helyre embereket. Egy magát nagyon nagyra tartó és publicisztikai babérokra törő közgazdászról annyit mondott, itt vannak a politikai mikiegerek, és innentől fogva nem lehetett nevetés nélkül gondolni a „mikiegérre”. Egyfajta nagyvonalúság is jellemezte. Túl tudott lépni akár sértőnek tűnő dolgokon is. Mi mindent vágtak a fejéhez a kormányprogram vitáján! A legélesebbek talán Orbán Viktor szavai voltak.



Mindannyian figyeltünk, hogy mi lesz erre a miniszterelnöki válasz. Az meg csak annyi volt: Ami Orbán Viktor megszólalását illeti, ha nem azt hallottuk volna, amit hallottunk, akkor meg kellene kérdeznem: Mi az Viktor, talán beteg vagy? Pillanatok alatt helyére kerültek a dolgok. Jellemezte őt a szociális érzékenység, a szociális igazságosságra való törekvés is. Hogy fölháborodott, amikor kiderült, hogy az egyre jobban szegényedő Magyarországon vannak emberek, akik naponta szinte mások havi fizetését is megkapják táppénz címén. Erőteljes kérdéseket tett föl nekem egy újsághír kapcsán erről, és kérdései nyomán született meg a döntés, hogy a magyar társadalombiztosítás rendszerébe bevezettük a mai napig működő felső plafont, ami fölött sem befizetni nem kell, de kapni sem lehet, se táppénzt, se nyugdíjat. Az elesettek, a valóban szegények iránt viszont mindig képes volt segítséget nyújtani. Nem volt nehéz szociális miniszternek lenni mellette. Az egyik legfontosabb tanítás, amit az osztályfőnöki órákon megkaptunk, az arról szólt, hogy egy képviselőnek, legyen bár miniszteri rangja, az országgyűlési munka az első. Ha tehát országgyűlési programod van, nem hivatkozhatsz semmiféle miniszteri elfoglaltságra, külföldi vendégre, értekezletre, akármire, akkor ott a parlamentben van a helyed - mondta. Bár képesek lennének a mai képviselők a parlamentarizmus oly magas szintű művelésére, mint amit ő megkövetelt. Ezek voltak tananyagunk legfontosabb elemei. Mindez és egész gondolkodása három alapelvre épült. Antall József európai volt. Tudta: Magyarország biztonságot, nyugalmat, a komp-ország kikötőt Európától kaphat. Vezetésével elindultunk az európai integráció útján, és egyben az atlanti kapcsolatok felé. Ez az európaiság nem ment a nemzeti elkötelezettség rovására. Hatalmas vihart kavaró beszédében hitet tett amellett, hogy a mindenkori magyar miniszterelnök az egyetemes magyarság egyik vezetője, akinek a figyelme, gondoskodása, segítő hozzáállása ki kell terjedjen a határon túlra került nemzettársaink iránt is. De nem úgy, hogy az általuk folytatandó politikát Budapest írja elő. Fordítva, a határon táli magyarság felelős vezetőinek a kívánságát, elgondolását kell a magyar kormánynak segítenie. A harmadik érték pedig a kereszténység, amelyet a piaristáktól átvett, visszafogott férfi szemérmesség szerint nem kell hivalkodóan a kirakatba tenni, de aminek ott kell lennie az ember szíve mélyén, és aminek irányítania kell minden cselekedetét, a politikait is. Európai, nemzeti és keresztény elkötelezettségű ember volt. Innen az örökség, amit kaptunk: Magyarország legyen európai, nemzeti és keresztény ország.



Péter Olajos európai parlamenti képviselő felszólalása, Magyar Demokrata Fórum

Tisztelt Klára Asszony, Kedves Antall Péter! Köztársasági Elnök úr, Dalma Asszony, Miniszterelnök és Miniszter urak, Nagykövet urak, Képviselőtársaim, Kedves Vendégeink! Egy hónapja volt épp 15 éve, hogy Antall József nincs közöttünk. A Harmadik Magyar Köztársaság első szabadon választott miniszterelnöke 1990. május 23-án tette le a kormányfői esküt, és annak megfelelően cselekedett halála napjáig, 1993. december 12-ig. A múlt év végén megemlékezések sorozata volt a Miniszterelnök úrról, ahol a magyar közélet szereplőinek ismételten lehetősége nyílt arra, hogy méltassák Antall József politikusi nagyságát. Boross Péter Miniszterelnök úr – az antalli politikai örökség legközvetlenebb folytatója – a fiumei úti Nemzeti Sírkertben arról beszélt, hogy „Antall József mélységes magyarsággal és hazaszeretettel vállalta mindazt, amit a történelem rárótt. Vállalta, pedig tisztában volt a körülményekkel, hogy milyenek az ország gazdasági és történelmi viszonyai.” Boross Péter szerint „Antall József helyet biztosított magának abban a lelki panteonban, amelyben azok vannak, akik a nemzet felemelkedéséért küzdöttek.” Mint mondta, a volt miniszterelnök elkezdett valamit a maga módján: komolyan, méltóságteljesen, imponálóan, úgy ahogy a küldetéstudattal rendelkező ember ezt megteheti ilyen viszonyok között is. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke felidézte az egykori kormányfő mondatát, amely szerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni. Pálinkás József ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a kijelentést követő felhördülés jól mutatta, mennyire a lényegről beszélt Antall József. Az Akadémia elnöke szerint az egykori kormányfőnek számos célkitűzése azért nem valósulhatott meg, mert nem ismerte fel, mennyire hat még az „elvtársi mentalitás”, a meghirdetett tavaszi nagytakarítás során pedig kevesen voltak hajlandóak seprűt fogni. Dávid Ibolya a Magyar Demokrata Fórum elnöke a megemlékezések kapcsán hangsúlyozta, hogy az Európába visszatérő Magyarország első miniszterelnöke belülről vezérelt ember volt egy olyan korban, amikor kívülről vezérelt volt szinte minden. Kádár Béla, az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős minisztere szerint az egykori miniszterelnök fiatal korától nemcsak mert álmodozni a rendszerváltásról, hanem fel is készült arra, így amikor eljött az idő, biztos kézzel választhatta ki az átalakulás magyar modelljét. Emlékeztetett arra is, hogy sem korábban, sem azóta nem volt ennyi akadémiai minősítésű ember a kormányban, ami a tudásalapú társadalom korában nem hátrány. Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek szerint Antall József nehéz időben állt a magyar kormány élén, amikor egy politikai rendszer már nem tudott tovább működni, és amikor egy új politikai, erkölcsi, gazdasági rendszer felépítését kellett elkezdeni.



Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kortársai, pályatársai és MDF-es politikus barátai után egy magamfajta ifjú politikus nem túl sok bölcset tudhat mondani Antall Józsefről és művéről, még ha pártjának, az MDF-nek az alelnöke is az illető, s mint ilyen, szükségképpen folytatója az antalli konzervatív politizálásnak nemcsak stílusban, de annak mondanivalóját illetően is. Az elmúlt 15 év elégséges idő ahhoz, hogy számot vessünk közelmúltunkkal: azzal, mi történt velünk, milyen hibáink és úttévesztéseink voltak. A rendelkezésemre álló 15 perc viszont nem elég ahhoz, hogy minderről egy saját értelmezést adjak, így most csupán egy, számomra a legfontosabbnak vélt megállapításra, gondolatra szorítkoznék. Számomra Antall József politikájában és szándékaiban az volt a leglenyűgözőbb, ahogy felismerte és megvalósította azt, hogy a szociokommunizmus által erkölcsileg és gazdaságilag lezüllesztett országnak szilárd törvényekre, jól működő demokratikus intézményekre, egy szóval, a kipróbált európai modellre van szüksége. Nem hallgatott a magyar harmadik út sokak számára jól hangzó szirénhangjaira, hanem tudatosan és kizárólagosan épített a demokratikus intézményrendszer, a demokratikus döntések és a megkérdőjelezhetetlen törvényesség szentségére. Rend, törvényesség, demokrácia – erre az útra helyezte Antall József a kormányát és remélte, hogy majd Magyarország is rátér erre az útra és halad rajta sokáig. Sajnos nem így lett, és véleményem szerint ez mai bajainknak a gyökere. Az Antall József halálát követő kormányok döntő többsége (tisztelet a kivételnek) tevékenységének eredményeképpen a mai helyzetünk meglehetősen kétségbeejtő. A társadalom bizalma, a demokrácia intézményeibe vetett hite soha nem volt ilyen alacsony szinten, mint manapság. 2009-ben már nem csak a parlamenti munka, de a minisztériumok, a hivatalok, sőt a független magyar bíróság is közutálat tárgya. Sikerült az Európai Uniót is lejáratni: az 5 évvel ezelőtti több mint 50 százalékos támogatottság ma már csupán 31 százalékos. A törvények tisztelete csekély, sőt sikk lett azokat áthágni, be nem tartani. Lopni, csalni, korruptnak lenni nem kirívó és elítélendő dolog, hanem az érvényesülés természetes törvénye. Demokratikus döntésekről pedig már rég nincs szó, a hatalom birtokosai erőből „oldják meg” a politikai konfliktusokat, meg sem hallgatják a másikat, párbeszéd helyett a totális háború lett a norma. Nem csoda, ha az ország oda jutott, ahová. A 2002 óta kormányzó MSZP-SZDSZ koalíció az egykori élcsapatból sereghajtóvá tette az országot. Tisztelt Vendégeink! Egy új, a magyar nemzetet ismét felemelni szándékozó Kormánynak nem lehet más sikeres útja, mint folytatni azt, amit Antall József másfél évtizeddel ezelőtt abbahagyott. Újra kell építeni az államigazgatás véglegesen lepusztított intézményeit és vissza kell állítani a beléjük vetett


közbizalmat. Vissza kell szerezni a törvény tiszteletét, annak következetes betartatásával nemre, korra és pártbeli érdemekre, vagy bűnökre tekintet nélkül. Végezetül pedig vissza kell térni a demokratikus döntéshozatali és kormányzási technikára és stílusra, megadva ezzel a lehetőséget arra, hogy az európai modell valóban működhessen, ne csak Hegyeshalomtól nyugatra, de keletre is. Tisztelt Vendégeink! Az Antall Józsefről elnevezett épületszárny szimbólum. Szimbóluma annak a Kelet-KözépEurópának, amely újra visszatérhetett közös európai értékrendünkhöz. Szimbóluma egy országnak, egy politikai kultúrának, amelyet Antall József mindig is képviselt. Végül szimbóluma a tisztelgésnek egy nagyformátumú közép-európai politikus és generációja előtt. A rendszerváltó nemzedék tagjai hatalmas feladatot vettek a vállukra, amelyet ki-ki képessége szerint teljesített. Antall József és mindazok, akik bizalmát élvezve vele együtt küzdöttek, büszkén elmondhatják magukról: megtették, amit megkövetelt a haza. Céljaikat bátran képviselték, és a nemzet érdekében merték vállalni az ezzel járó személyes kockázatokat is. Antall József példája arra is megtanít bennünket, hogy időben ismerjük el a köztünk dolgozó politikusok érdemeit. Amely társadalom nem becsüli saját bölcseit, az nem is juthat előrébb. Hölgyeim és Uraim! Itt állva az Antall Józsefről elnevezett új parlamenti épületszárnyban, tisztelegve egy európai államférfi emlékezete előtt, engedjék meg nekem, hogy egy fogadalmat tegyek, remélhetően mindannyiunk nevében. A fogadalom arról szól, hogy mi, magyar európai parlamenti képviselők és munkatársaik itt Brüsszelben mindig és kizárólag a nemzet ügyét tartsuk szem előtt. A viszály és a széthúzás helyett, a „ki tud többet tenni a nemzetért” versenye hassa át szívünket. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az általunk a leghitelesebb módon megtanult és remélhetően elsajátított európai modell, viselkedésmód és gondolkodás mind több hívet szerezzen magának odahaza is és mielőbb normává váljon kis hazánkban. Remélem, valahányszor itt járunk ebben a csodálatos épületben, valahányszor meglátjuk parlamenti anyagainkban az épület hárombetűs rövidítését, hogy JAN emlékezni fogunk erre az ígéretre és arra, hogy mit tanított és mutatott példaként Antall József a számunkra. A mérce magas, megfelelni neki szép feladat. Köszönöm, hogy meghallgattak!


Emil Brix nagykövet (diplomata és történész, Osztrák Külügyminisztérium) előadása

Mélyen tisztelt Elnök Urak, Hölgyeim és Uraim! Egy Antall József tiszteletére rendezett konferenciára meghívott osztrák állampolgárként azonnal arra gondol az ember, hogy éppen azokban az időkben, azaz az 1989-90-es években milyen szoros volt a kapcsolat Magyarország és Ausztria között. Tovább fűzve a gondolatot Antall Józsefről és Ausztria szomszédságáról, osztrák oldalról elsőként Alois Mock jut az eszünkbe, akinek szintén itt kellene ülnie közöttünk, ám egészsége már nem engedi meg, hogy Ausztriát képviselve részt vegyen ezen a konferencián. Akkoriban osztrák oldalról éppen a kereszténydemokraták meggyőződése volt, hogy a magyarokkal, így a Magyar Demokrata Fórum élén álló Antall Józseffel járható lesz az 1989-ben megindult változások útja, ami ténylegesen lehetővé teszi a közös elképzelések kialakítását és a békés rendszerváltást. 1989-ben osztrák nézőpontból még nem volt biztos, hogy e viharos év alatt milyen gyorsan és mennyire békésen megy végbe ez a változás, és az akkori osztrák kormány, konkrétan Alois Mock rendkívüli erőfeszítéseket tett – többek között azzal a céllal, hogy az ellenzéki pártokon belül párbeszédet indítson a kereszténydemokrata csoportosulásokkal – abban a reményben, hogy az 1989-es forradalomból egyrészről valami békés folyamat, másrészről pedig úgymond egy polgári forradalom maradjon fenn. Amikor osztrákként polgári forradalomról beszélek, akkor mindig irigységgel tekintünk Magyarországra, mivel nekünk Ausztriában sosem volt részünk polgári forradalomban, hiszen egyáltalán nem is csináltunk forradalmat. Az 1848-as magyar forradalom nem túl kellemes formában érintett minket, majd ami az 1918-as évet illeti, az sem tartozott azok közé az évek közé, amikor szoros volt az együttműködés. Ami azonban rendkívüli, és amit meggyőződésem szerint Antall József és az 1989-es magyar rendszerváltás/forradalom jelent, az az, hogy egy olyan hagyomány részét képezi, amely az Ausztriával és a többi közép-európai szomszéddal meglévő szomszédi viszonyban éppen előnyt látott, lehetőséget az együttműködésre, és ezáltal közös hivatkozási pontot talált, és ez az, ami összeköt minket az 1956-os forradalmi próbálkozásokkal és az 1956-os évvel, amely év mind az én hazám, Ausztria, mind Magyarország emlékezetében pozitív kapcsolódási pontként maradhat fenn. Továbbá meglehetősen érdekes az is, hogy bármely más állammal kapcsolatban tapasztaltnál erőteljesebb az az elképzelés, miszerint az 1989-es forradalom Magyarország és Ausztria számára polgári kapcsolódási pontot jelent. Hiszen ma már az első ülésszakon is igen sokat hallottunk a német-magyar kapcsolatokról, illetve Németország 1989-es magyarországi eseményekkel kapcsolatos hálaérzéséről, és elhangzott még az is, hogy Magyarország és Németország között Bajorország található – amit helyénvalónak is tartok –, azonban mintha nem esett volna szó arról, hogy Németország, Bajorország és Magyarország között Ausztria is ott fekszik. Az 1989-es évet nézve természetes mindaz, ami itt



lehetséges volt, úgyszólván a határok tényleges lebontása, az első lehetőség, hogy az emberek a vasfüggönyön túlra jussanak, a kulturális együttműködés, amely már 1989 előtt megkezdődhetett, és amit nálunk mindig úgy emlegettek: „kihasználjuk a vasfüggönyön keletkezett réseket”. Ez azonban csak Magyarországgal történhetett meg, és semmi esetre sem történhetett volna meg Csehszlovákiával, illetve ebben a formában nem lett volna lehetséges a volt Jugoszlávia esetében sem. Ezért úgy gondolom, hogy ez az 1989-es év, a békés rendszerváltással, amelyet megfigyelhettünk és támogathattunk, ezek a tulajdonképpen májustól kezdődően annak érdekében tett erőfeszítések, hogy – amennyire az a nagy keleti szomszédokkal történő egyeztetések mellett lehetséges – konkrét lépések szülessenek, Ausztria és Magyarország között minden szinten pozitív eredményekkel zárultak. Ha úgy tetszik, végső soron a vasfüggöny átvágásának június 27-i jelképes eseményében csúcsosodott ki. És itt szeretném megemlíteni, hogy amikor idén a 20 évvel ezelőtti eseményekre, a vasfüggöny és a Berlini Fal leomlására emlékezünk, akkor az úgymond a vasfüggönnyel szomszédos országok nézőpontjából két olyan jelképes pillanat létezik, amelyek képei az utókor számára is megmaradtak: az egyik június 27. – a vasfüggöny Horn Gyula és Alois Mock általi átvágása –, a másik pedig a később, december elején bekövetkező esemény – amikor Jirí Dienstbier és Alois Mock a cseh határnál vágta át a vasfüggönyt. E két dolog pedig már feltűnést kelt: először a magyarok fél évvel korábban, majd ezt követte másodikként már a csehek példája. Ez utóbbi tulajdonképpen már az utókornak, későbbi emlékeztetőül szolgált, míg a magyar példa – a vasfüggöny átvágása, ami ugyan már nem igazán egy veszélyes kerítés átvágását jelentette, mégis ezt az érzést közvetítette – történelmet írt, és nem csak megpróbálta szemléltetni a történelmet. Ha elgondolkozunk azon, hogy mi az 1989-es év máig ható jelentősége, és tulajdonképpen mit adunk át belőle a fiatal generációk, a most érettségizők számára, akik 1989-ben még meg sem születtek, akkor úgy gondolom, hogy ez mindenképpen a rendszerváltás békés módja, mint olyasvalami, ami nyilvánvalóan könnyebben lehetséges, ha az ember komolyan veszi a szomszédsági viszonyt – ami az ideológiai irányultságtól teljesen függetlenül mindig nehéz. És ezt teljesen tudatosan állítom, mivel természetesen a mi közép-európai megközelítésünkben, a Magyarország és Ausztria közötti, sőt Magyarország és a többi szomszédos ország közötti viszonylatban a nagy ideológiai konfliktusok helyébe teljesen normális és nagyon vesződséges szomszédsági konfliktusok léptek; és természetesen a magam részéről azt szeretném, hogy az 1989-ben elért eredményekre emlékezve néhány dologban, ahol saját hazám az Ausztria és Magyarország közötti határok megnyitását és a határkapcsolatokat tekintve talán nem tanúsított teljes szolidaritást – úgyszólván éppen az a probléma, hogy Ausztria és Magyarország között valóban van egy határ, amelyen közösen kell dolgoznunk –, ebben az évben mindezt valóban hasznosítsuk is.


Megítélésem szerint a másik dolog, amit Antall József napjainkban közvetít nekünk, az kereszténydemokrata voltában és életútjában keresendő. Ezt egy olyan ország szemszögéből mondom, amely nem szerezte meg azt a tapasztalatot, mivel nem volt tagja a Varsói Szerződésnek. Ez a másik dolog az az elképzelés, hogy az emberek felelősséget vállalnak a politikában, mivel morális indíttatást éreznek arra, hogy a társadalmat pozitív irányban megváltoztassák. Itt kiegészítésképpen megjegyezném, hogy a nyugat-európai, de osztrák tekintetben is néha kívánatos volna az erősebb/magasabb szintű morális indíttatás, amikor a politikai előmenetelről van szó. Egy dolog azonban a kívánalom, és más dolog a Magyarország, de a jelenlegi új tagállamok közül sok más ország által is szerzett tapasztalat. Új társadalmi elit lépett színre, és Magyarország mellett bizony Lengyelországot is külön meg kell említeni, ahol komoly próbálkozásokat tettek arra, hogy magas morális igényekkel úgyszólván egy új helyzetet teremtsenek. Az, hogy a kudarc ennek teljesen magától értődő velejárója volt, nem szokatlan; éppen a lengyel barátaink mesélhetnének arról, hogy köztudottan milyen sokan voltak azok, akik 1989 után új időket kívántak létrehozni, aztán politikailag már nem működtek közre ebben. Mi maradt még meg abból a reményből és elvárásból, ami számomra ebből a szomszédságból, úgyszólván Magyarország fentiekben kifejtett, 1989-es teljesítményéből fakadt? Véleményem szerint ami az emlékezet része maradt, és amit 20 évvel ezt követően ebben az emlékévben előtérbe kellene állítanunk, az az, hogy Európa II. világháború utáni történelmében valóban ez volt a döntő fordulópont, és mi Ausztriában önmagunk számára is kitűztük, és egyben a kormányprogram részévé is vált, hogy egész évre kiterjedő kezdeményezés induljon annak bemutatására, hogy mi vált lehetővé 1989 révén Európa háború utáni rendezését követően, és úgy gondolom, hogy ez Európa „európaizálását” is jelenti, amelyre először Magyarország és a többi ország által elért eredmények révén nyílt lehetőség. Hiszem azonban azt is, hogy az 1989 által felvetett igen egyértelmű politikai kérdések napjainkig megválaszolatlanul maradtak számunkra, és megoldásra várnak. Úgy vélem, hogy éppen az 1989. évre való emlékezés segítheti elő a balkáni államok európai integrációjáról folytatandó mihamarabbi eszmecserét is, és számomra – függetlenül attól, hogy milyen színezetű kormány van Magyarországon – e tekintetben kellemes meglepetés az, hogy Magyarország mindig támogató partnerként volt jelen a nyugat-balkáni államok uniós csatlakozására vonatkozó gyors és pozitív stratégia kérdésében. És úgy gondolom, hogy ezt a kérdést, ami Európa számára a legfontosabb – és annak is kell lennie – az 1989-es év tapasztalataiból lehet levezetni. Nem tudom, vajon elmehetünk-e olyan messzire, hogy azt állítsuk, 1989-ben megéreztük, hogy ha Európa nem lenne, ki kellene találni; osztrák emberként mégis kissé habozok, mivel ezt egyszer már a 19. században Palaczky szlovák-cseh történész is kijelentette, amikor válaszolt arra a kérdésre, hogy mit gondol a Habsburg Monarchiáról – azt mondta, hogy ha nem létezne a Habsburg Monarchia, akkor ki kellene találni. E kijelentését követően a Monarchia már csak


körülbelül 50 évig állt fenn, én ezért inkább óvatos vagyok egy ilyen kijelentéssel. Az Antall Józsefre való megemlékezéshez is kapcsolódó konkrét elvárásaim talán nagyon is pragmatikusak, azonban ennek ellenére azt szeretném mondani, hogy tulajdonképpen azt remélem, hogy az Európai Unió és ezáltal mi is – amikor európai emlékezetünket többek között politikai törekvéseink szolgálatába állítjuk – valamivel kevésbé erősen koncentráljunk csupán Nyugat-Európára. Már ez a mai nap is, ez a rendezvény, de az a tény is, hogy az épület egyik szárnya Antall József nevét kapta, egy olyan irányba mutat, hogy ez lehetséges. En azonban konkrétan azt kívánom, hogy ha itt a Parlamentben vagy összességében az Európai Unióban az Európa-múzeumokról tartanak vitát, ez ezek az Európa-múzeumok ne csak a Nyugatra összpontosítsanak, és ne csak 1989-ig mutassák be Európát, hanem egyenjogúan tekintsenek lengyel, magyar és a többi országbeli barátainkra is. Mi osztrákként tulajdonképpen olyan középeurópai partnerként tekintünk magunkra, aki szorosabban kötődik Magyarországhoz, mint más nyugat-európai országokhoz. Úgy értem – mint kiderülhetett –, hogy ha be szeretném mutatni, milyen szerepet játszott Antall József és Magyarország az 1989-es eseményekben, akkor ez számomra egy időszerű, praktikus, sürgető és nagyon konkrét törekvést jelent, amelyet e hagyományból és tapasztalatból kiindulva lehetne megvalósítani, és úgy gondolom, hogy ezt is kellene tennünk, mivel ebben egyetértek számos magyar értelmiségivel, és szívesen idézném Eszterházy Péter szavait, aki – azt hiszem – a Habermas által feltett kérdésre, miszerint jelenleg létezik-e tősgyökeres európai, nyugat-európai, közép-európai vagy kelet-európai, a Frankfurter Allgemeine Zeitung napilapban évekkel ezelőtt azt írta vissza, hogy ezt voltaképpen nem tudja, mivel már mindegyiket megélte anélkül, hogy helyet változtatott volna, akár lehet mindegyik is, tősgyökeres európai, kelet-európai és középeurópai, ami azonban szíve szerint lenni szeretne: egy rendbontó. És ez a szó – „rendbontó” – számomra nagyon pozitív tartalommal bír, mivel arra utal, hogy a magyarok és az Unió többi közép-kelet-európai népe által magukkal hozott tapasztalatok azt mutatják, hogy semmi sem folytatható úgy, ahogy a régi rendszer vége előtti formában zajlott, és valóban nem elegendő, hogy új tagállamokat a rendszer megváltoztatása nélkül vegyenek fel. Úgy vélem, egy ilyen alkalom esetében, amikor Antall József előtt joggal tisztelgünk, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ez egyszerűen már egy új Európai Unió, amelyet a mi államaink alkotnak, és ennek az Unió munkájában is érvényre kellene jutnia. Köszönettel tartozom Antall Józsefnek azért, hogy alkalmat adott arra, hogy pár szót ejtsek erről. Köszönöm szépen.



HORKAY-HÖRCHER Ferenc, filozófus felszólalása Antall József miniszterelnök politikai életműve

Tisztelt Elnök Urak, Miniszter és Képviselő Hölgyek és Urak, Kedves Klára asszony és az Antall család többi jelen lévő tagja, Hölgyeim és Uraim, Igen Tisztelt Hallgatóság! Az utókor soha nem tud teljes mértékben igazságos ítéletet alkotni elődeiről. Hiányzik hozzá a körülmények megnyugtató ismerete, hisz a politika művészete mindig az itt-és-most művészete volt és marad. Különösen igaz ez olyan viharos időkben, mint amilyen az áttérés egy önkényuralmi rendszerről egy demokratikus rendszerre. Nem szeretném tehát elkövetni az utókor hübriszét, amikor a legújabb kori magyar demokrácia első, mindnyájunk által nagyra becsült miniszterelnökének teljesítményét utólag értékelem. Ám nem menekülhetünk el a feladat elől, hogy megpróbáljunk reális képet festeni arról, hogyan küzdött meg emberpróbáló feladataival néhai Antall József miniszterelnök úr, s milyen örökséget hagyott ránk, kései utódokra. Mivel az előttem szólók és utánam Klára asszony is a személyes ismeretség jogán is szóltak, én a magam részéről arra vállalkozom, hogy megpróbálom nagyon röviden összefoglalni az életmű jelentőségét a magyar politikai kultúra egészének alakulása szempontjából, az eltelt 20 év távlatából. Először is tekintsük át a kihívásokat! A kortárs politikaelmélet egyik legfontosabb, máig megoldatlan elvi kérdése, miként lehet a legkevesebb véráldozattal, mégis a leggyorsabban megvalósítani az átmenetet a kommunista rendszerekből a demokráciába. Hisz a berlini fal leomlása előtt ilyesmire nem nagyon volt precedens, s az akadályok nyugodtan hasonlíthatók magához a berlini falhoz nehézségüket tekintve. Bár a második világháború után a világ több példát látott arra, hogy embertelen-zsarnoki rendszereket hogy lehet demokratikus berendezkedéssé átalakítani, ám 1990-ben a feladat több szempontból is eltért ettől. Különösen fontos kihívást jelentett Antall József számára, hogy úgy gondolta, a leendő magyar demokráciát nem szabad egyszerű nyugati importcikknek tekinteni. Ő ugyanis minden nyugatos orientációja mellett is az autochton politikai fejlődés híve volt. Mint gyakorló történész és mint politikus is, a megalkotandó új magyar demokráciát egy olyan fejlődési ív következő pontjaként gondolta el, amely az 1848-as polgári forradalommal vette kezdetét nálunk is, és Európa más országaiban is, majd idehaza a 20. században olyan történelmi dátumokhoz kötődik, mint 1946, 1956, s a régió olyan további eseményeihez, mint amilyen 1968 vagy 1981 volt. Feladatának tehát azt tekintette, hogy ezt az európai magyar történelmi örökséget próbálja a jelen körülményei között nem visszahozni, hanem folytatni és kiteljesíteni. A kihívás egy másik eleme személyes jellegű volt. A miniszterelnök családi örökségként hozta magával a magyar kisnemesség szabadságszeretét és kötelességetikáját, valamint nagyapja és apja emberközpontú, elvi alapon álló politikai krédóját és két világháború és számos politikai rezsimváltás viharaiban próbált gyakorlati politikai bölcsességét. Ehhez járult az a keresztényhumanista örökség, melyet a piaristák ültettek el benne. Bár a kommunista hatalomátvétel megakadályozta, hogy ezt az örökséget élete nagyobbik részében hasznosítsa, két alkalom mégis



volt, amikor élni tudott vele: 1956-ban és aztán az 1988-93 közötti időszakban. De a közben eltelt idő sem múlt hiába: a későbbi miniszterelnök hosszú évtizedeken át készült hivatása beteljesítésére. A feladat tehát nem érte váratlanul és felkészületlenül. Ami politikusi tevékenységét illeti, azt két szakaszra bonthatjuk. Először az előkészítő szakaszról szólnék pár szót, majd tényleges kormányzati tevékenységéről. Antall József nem a készbe ült bele, amikor 1990 május 3-án Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnöktől megkapta a miniszterelnöki felkérést. Addigra műve java része már megszületetett. Nála többet aligha tett ugyanis bárki, hogy létrejöjjenek azok az alkotmányos keretek, amelyek közt az új magyar parlament, majd az új kormány elkezdhet dolgozni. Szerepe a Nemzeti Kerekasztal Tárgyalásokon annak ellenére döntő jelentőségű és meghatározó volt, hogy eleinte még pártjában sem sokan ismerik a nevét. Kevesen voltak ugyanis az asztal körül olyanok, akik nemcsak a hazai alkotmányos hagyományokkal, hanem a különböző létező nyugat-európai modellekkel is olyan mértékben tisztában lenne, mint épp ő. Tényismerete és áttekintő látásmódja, valamint a tárgyalások vezetésében mutatott ügyessége és kitartása az asztal túlsó felén ülő ellenfeleit, és innenső felén ülő riválisait is lenyűgözte. Személyes hozzájárulása az új alkotmányos berendezkedés kialakításához megkérdőjelezhetetlen. Az is igaz azonban, hogy az eredménynek (főként utólag) számos kritikusa van. Joggal vethető fel ugyanis az a kérdés, hogy helyes-e, hogy mind a mai napig az 1949-es sztálini alkotmány átdolgozott változata maradt érvényben, hogy Antall később sem tett igazán meggyőző erőfeszítést arra, hogy egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés, vagy más legitim testület alkothasson új alkotmányt. Különösképp sokan bírálják az alkotmányt módosító Antall-Tölgyessy paktum megkötéséért, amelynek feladata a 2/3-os törvények szorításának lazítása s a kormányzóképesség megszerzése volt. Ám Antall felhatalmazás nélküli akciója sok tekintetben determinálta az új magyar demokrácia fejlődési lehetőségét, s ezért a felelősséget nyilván neki kellett vállalnia. Miután alkotmányozó atyaként a politikai szerkezet létrejöttében közreműködött, a következő kihívást a hatalomgyakorlás jelentette számára. Nincs itt mód részletesen kitérni arra, miként próbált Antall a történelmi esetlegességeken felülemelkedve először pártjából, majd a kereszténydemokratákkal és a kisgazdákkal kötött koalíciós erőből a kortárs nyugat-európai néppártokhoz hasonló ütőképes csapatot alkotni, amely megfelelő kormányt tud adni az új magyar demokráciának. Ám tény, hogy igen rövid idő alatt és elsőre sikerült egy olyan koalíciós kormányt összekovácsolnia, mely (személycserékkel bár, de) négy éven át az ő, majd halála után Boross Péter miniszterelnök úr vezetésével meg tudta őrizni hatalmát, s ezzel biztosította a törékenynek tartott demokratikus intézményrendszer működését az első, legnehezebb időkben. Ezért a történelemkönyvekben egyszer és mindenkorra Antall József nevéhez fog kapcsolódni az a történelmi érdem, hogy Magyarország egy kormányzati ciklus alatt egy szovjet típusú, elnyomott és külföldi kölcsönökön élő országból független, demokratikus és kapitalista gazdasági berendezkedésű országgá vált.


Tisztelt Hallgatóság! A politika művészete az esetlegességek világában bontakozik ki, tárgya maga is mindig tökéletlen és örökké változó, ezért a politikai mű maga soha nem lehet teljes és befejezett. Antall József, e történelmi léptékű politikus sem tudhat hibátlan pályát maga mögött. Tevékenységét egyszerre fémjelzik sikerei és kudarcai. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt csak nagyon felületesen tudom érinteni mind a két dimenziót. Ha sikereit szeretnénk vázlatosan jellemezni, azt mondhatjuk, érdemei között a jogállam és a szociális piacgazdaság kialakítása áll első helyen. És ebbe a rublikába nem csak azt sorolhatjuk, hogy biztosította a politikai stabilitást az országban, sikerrel irányította az elszakadást a Szovjetuniótól és a szovjet-világtól (beleértve a Varsói Szerződés katonai szövetségét és a KGST Moszkvából irányított gazdasági együttműködési fórumát). Nem csak azt, hogy példamutató módon dolgozott a demokratikus intézményrendszer és mentalitás megszilárdításán, hogy vezetésével Magyarországon a piacgazdaságba való átmenet viszonylag zökkenőmentesen zajlott (szemben a sokk-terápián átesett szomszédainkkal), s hogy megpróbálta eligazítani nyugat-európai kollégáit a balkán és a volt szovjet hatalmi zóna más régiónak távolról átláthatatlan viszonyrendszereiben. Fontos volt példája a határon túli magyarság ügyének kezelése terén, noha ezért igen sok nemtelen támadást kellett elszenvednie. Legnagyobb sikere mégis minden bizonnyal az, hogy jogi, politikai és erkölcsi értelemben is mércét állított a magyar politikai vezetők elé – olyan mércét, amihez azóta is meglehetősen kevesen tudtak felnőni, de amely minden később jött vezető számára megállj!-t parancsol egy bizonyos ponton. Ám mint mondtuk, a politikusok nem menekülhetnek a kudarc tapasztalata elől még szerencsésebb égöv alatt sem. Antall József miniszterelnöki tevékenységének hibái közé sorolhatjuk, hogy nem gondoskodott pártján belül és a parlamentben sem utódlásáról, a politikusok új generációjának kineveléséről. Legfeljebb a vele sokszor fiatalos daccal, olykor meglehetősen igazságtalanul viselkedő ellenzéki politikus, Orbán Viktor iránti megkülönböztetett figyelme utal arra, hogy ilyen téren sem feledkezett meg felelősségéről. Aztán hibájául róhatjuk fel, hogy nem volt hajlandó felnőni a média-kor követelményeihez, s a médiapolitizálás játékszabályait soha nem volt hajlandó elfogadni, s ezzel hozzájárult a médiaháború erőteljes kibontakozásához. Itt is hozzá kell azonban fűznünk azt, hogy e tekintetben sem övé a fő felelősség, hanem azé a média-elité, amely a kádárizmus végnapjaiban maga is belekóstolt a hatalom ízébe, és nehezen tudott (és tud a mai napig is) megszabadulni ettől az élménytől. Antall József hibás helyzetfelmérését jelzi, hogy bizonyos fokig alábecsülte a kommunista hatalom túlélőképességét, és annak jelentőségét, hogy a zsarnokság milyen mértékben itatta át a társadalom egész szövetét. De mentségére legyen szólva, előtte senki sem járt ezen az úton, mindent magának kellett megtapasztalnia. Ugyancsak joggal vethető fel, hogy a globális kapitalizmus korában túlságosan is szabadjára engedte a külföldi tőkét a lepusztított országban, és nem tett eleget egy nemzeti középosztály és egy nemzeti vállalkozói réteg kialakítása érdekében.


Hogy a nagy szociális ellátó rendszerek reformjában nem tett látványos lépést, az talán az örökölt államcsőd közeli helyzet miatt vele kapcsolatban joggal nem is vethető fel. Ám talán kicsit előrelátóbb lehetett volna a riasztó demográfiai helyzet felismerésében és kezelésében, hisz mára hathatós politikai támogatás híján a hazai demográfiai állapotok komoly politikai és gazdasági kockázati tényezőkké váltak. Hölgyeim és Uraim! Hogyan összegezhető mindezek ismeretében a fiatal magyar demokrácia első magyar miniszterelnökének teljesítménye, milyen következményeket hozott magával? Sajnos a magyar rendszerváltás Antall József után rövid és középtávon is súlyos válságba jutott. Bár a miniszterelnök szomorú betegsége és korai halála miatt ezért a teljes felelősséget nyilván nem vállalhatja, kétségtelen tény, hogy a második választást a kommunista utódpárt nyerte, a külföldön sem ismeretlen Horn Gyula vezetésével. Saját politikai pártja pedig rövidesen szétesett, és elvesztette politikai befolyását. Az álarcos kommunista retró nem csak azért nevezhető a történelem keserű fintorának, mert Antall József nem tűrt meg volt párttagot kormányában. Hanem azért is, mert az új kormánnyal (tisztelet a kivételnek) egy olyan mentalitás költözött vissza a parlamentbe, amely kétségbe vonta a rendszerváltás jelentőségét, és az új miniszterelnök nevezetes „Na-és?”gesztusával próbálta lerázni magáról az új rendet. Ami a középtávú konzekvenciákat illeti, Magyarország mind a mai napig nem ment keresztül a nemzeti megbékélésen, és a nemzet végzetes megosztottságban él. Ezért persze megint nem egy személyben Antall József tehető felelőssé. Ám tény, hogy nem támogatta (a gyakorlati szempontból valóban meglehetősen kilátástalan) történelmi igazságtételt, és a végül megvalósult felemás kárpótlás sem azokat hozta helyzetbe, akik történelmi vesztesek voltak. Nyilván a nemzetközi közösség is óvatosságra intette e tekintetben Antallt, ám az elmaradt forradalommal elmaradt a katarzis is, és visszatértek azok a kádárista reflexek, amely a mai napig akadályozzák a demokratikus intézményrendszerek működését, és végletesen megosztják a társadalmat. Az 1956-os forradalom elnyomása révén hatalomra került pártfőtitkár, Kádár János ugyanis egy olyan társadalmi paktumot hozott létre az általa vezetett rezsim és az elnyomott társadalom között, amelynek legfontosabb következményei közé tartozott a társadalom széles rétegeinek korrumpálása, és ezzel az elnyomó hatalommal szembeni társadalmi ellenálló képesség megtörése. A demokratikus viszonyok kiépítése során Antall nem tudott a hatalom és a társadalom között új szerződést kötni, ezért a kádárista beidegződések mind a mai napig meghatározzák a társadalom működési mechanizmusait, s a politikával kapcsolatos elvárásokat is. Vagyis a kiépült demokratikus intézményrendszer mögött nincs egységes politikai közösség, mivel a múlt öröksége mind a mai napig két táborra osztja a lakosságot.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindez természetesen az utókor előnyös perspektívájából látszik így. Antall József saját nézőpontjából még nyilván nem látszott, hogy a kommunizmus kísértete álruhában visszatér a demokratikus díszletek között, és élesen megosztja a politikai közösséget (persze, nem csak Magyarországon, és máshol akár brutálisabb következményekkel is). Ő legfeljebb annyit tudott előre jelezni, hogy mennyire fontos lenne a Nyugat segítsége a posztkommunista viszonyok felszámolásában. Ám minden baráti segítség ellenére, mellyel a korabeli euró-atlanti politikai élet fogadta Antallt, hatékony támogatásra e téren nem számíthatott. Ezért nyilatkozhatott a következőképpen: „Talán nem veszik sértésnek: hetvennégy esztendő nem volt elég arra, hogy a világ felkészüljön a kommunista rendszerek összeomlására. Katonai értelemben felkészültek arra, hogy mi történik, ha támad, de arra nem készültek fel, hogy mi lesz akkor, ha összeomlik…” Mint láttuk, maga Antall egész életében erre készült. És Amikor eljött az idő, cselekedett. Olyan vezetői képességről (leadership) tett tanúbizonyságot, amely méltán teszi őt történelmi jelentőségű államférfivá. E vezéri hajlam abból a személyes karizmából fakadt, melyet legádázabb ellenfelei és az ellenzék is elismert. De ehhez járult az a tudatos felkészülés és gyakorlat is, amely egy minden ízében tudatosan alakított élet tapasztalatait összegezte a három rövid évig tartó kormányzásban. Ebből fakadt kortársainál jóval szélesebb politikai látóköre, szervezőkészsége, és egy olyan történeti mélységű és kulturális szélességű elemző készség, amellyel már az észak-dél konfliktus, valamint a civilizációk összecsapásának jövőjét, a mi jelenünket is előre látta. Emellett úgy maradt elvi politikus, hogy mindig megőrizte józanságát és az apjától örökölt és tanult legfontosabb tulajdonságát: önuralmát. A politikusi tevékenységet Max- Weber-i értelemben hivatásának tekintette, miniszterelnöki működése is egyfajta kötelességetika (Pflichtethik) megnyilvánulása volt. Alakja nagyságához az utolsó vonásokat a tragikus vég adta. Alakját nemcsak hősiesen viselt betegsége színezte tragikusra. Hanem az a fajta magányosság is, mely a legkiválóbbak osztályrésze, akik nehezen találják meg helyüket értékzavarodott koruk kusza viszonyai között, és mindig kimagaslanak a többiek közül képességeikkel és főként azzal a tisztánlátással és cselekvőképességgel, mellyel épp a legnehezebb pillanatokban válnak nélkülözhetetlenné szűkebb és tágabb közösségük számára. Antall József tragikus alakjára ezért fog mindig emlékezni a magyar és az európai politikai közösség is.


Özvegy ANTALL Józsefné záróbeszéde

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Elnök Úr, és Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem könnyű megszólalnom, politukusok, közéleti személyiségek beszédei után. Mit tehetnék hozzá a képhez, amit itt az elöző órákban lefestettek Antall Józsefről, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökéről. Azt hiszem a leghelyesebb, ha elmondom, hogy mennyire meghat és hálára kötelez az a tény, hogy az Európai Parlament határozata szerint, Brüsszelben az Európai Unió központjában ezt az épületszárnyat Antall Józsefről nevezték el. Az elnevezés nagy megtiszteltetés hazánknak, és mindazoknak, akik a magyar nemzethez tartoznak éljenek bárhol a világban és nem utolsó sorban nekünk, a családjának. Örömmel tapasztalom, hogy Antall József neve tizenöt évvel a halála után is hívó szó, amelyre az európai politikai élet kiválóságai megjelentek, beszédet tartottak ezen a konferencián, értékes szavaikért köszönetet kell mondanom. Köszönöm Szájer Józsefnek, az Európai Néppárt frakciójának alelnökének és munkatársainak, hogy ezt a konferenciát megszervezték és megrendezték. Remélem, hogy egy idő múlva munkájuk eredményeként emléktábla hirdeti az épületszárny elnevezését. Antall József válogatott beszédei és interjúi című kötet angol nyelven az Antall József alapítvány kiadásában 2008-ban jelent meg. A konferencia előadói és a résztvevők már kézhez kapták. A sors nagyon rövidre szabta Antall József politikusi működésének idejét. Ez a kötet megismerteti olvasójával azt az egyértelmű irányultságot, ahogy elkötelezte magát és nemzetét az Európai Közösséghez és az Atlanti Térséghez való tartozáshoz. Politikája nem négyévenkénti választási ciklusra szorítkozott, hanem Hazája és Európa sorsát történelmi távlatban szemlélte. Gondolatai az államról, politikáról, közjogról a mához is szólnak. A Budapesti Corvinus Egyetemmel alapított Antall József tudásközpont célja, hogy ezt a szellemiséget adja át a következő generációk egyetemi képzése során. Brüsszelben az Európai parlament irodáinak új épület szárnya, Párizsban emléktábla, Zágrábban utca, hazánkban könyvtár, iskola, óvoda, alapítvány, tudásközpont és több emléktábla is őrzi a nevét, Zágrábban és Magyarországon szobrok őrzik arcvonásait. Önökkel együtt úgy gondolom, hogy rendszerváltoztató munkájának méltó helye van Európa huszadik századi történelmében. Köszönöm figyelmüket!



ANDENKEN AN EINEN EUROPÄISCHEN STAATSMANN

Konferenz zum Gedenken an József Antall, den ersten demokratisch gewählten Ministerpräsidenten Ungarns nach dem Zusammenbruch des Kommunismus 29. Januar 2009 Fast genau fünfzehn Jahre nach dem Tod von József Antall, dem noch während seiner Amtszeit verstorbenen ersten demokratisch gewählten Ministerpräsidenten Ungarns nach dem Zusammenbruch des Kommunismus, veranstaltete das Europäische Parlament ihm zu Ehren einen Gedenktag. In den letzten Wochen wurde am Place Luxembourg ein nach ihm benanntes Parlamentsgebäude (JAN) eröffnet. Bei dieser Gelegenheit wollten die ungarische Delegation der EVP-ED-Fraktion und die Lajos-Batthyány-Stiftung an den Ministerpräsidenten erinnern und die Zeit seines Wirkens Revue passieren lassen und einer Bewertung unterziehen. Als wahrhaft europäischer Staatsmann war Ministerpräsident József Antall maßgeblich an der Auflösung des Warschauer Pakts beteiligt und zeichnete dafür mitverantwortlich, dass Mitteleuropa den Weg in Richtung Wiedervereinigung mit dem Rest des Kontinents beschreiten konnte. Teilnehmer dieser Konferenz waren Zeitgenossen aus ganz Europa und persönliche Freunde von Ministerpräsident Antall wie der ehemalige französische Präsident Valéry Giscard d’Estaing, Bundesinnenminister Dr. Wolfgang Schäuble, der ehemalige bayerische Ministerpräsident Dr. Edmund Stoiber und Jacques Santer, ehemaliger Präsident der Europäischen Kommission, sowie bekannte Experten für diese wichtige Epoche der europäischen und ungarischen Geschichte.

127 J Ó Z S E F A N T A L L , A N D E N K E N A N E I N E N E U R O P Ä I S C H E N S T A AT S M A N N

INHALT


Programm

131

Rede von Hans-Gert Pöttering, MdEP, Präsident des Europäischen Parlaments

135

Rede von József Szájer, MdEP, Stellvertretender Vorsitzender der EVP-ED-Fraktion

139

Rede von Ferenc Mádl, ehemaliger Präsident der Republik Ungarn

143

Schreiben von Valéry Giscard d’Estaing, ehemaliger Präsident der Französischen Republik verlesen von Pál Tar, dem ehemaligen Botschafter Ungarns in Washington, D.C.

151

Rede von Dr. Wolfgang Schäuble, Bundesinnenminister, Deutschland

153

Rede von Ministerpräsident a. D. Dr. Edmund Stoiber

159

Rede von Jacques Santer, ehemaliger Präsident der Europäischen Kommission

163

Rede von László Surján, MdEP, ehemaliger Minister in der Regierung Antall

169

Rede von Péter Olajos, MdEP

173

Rede von Emil Brix, Diplomat und Historiker, Bundesministerium für europäische und internationale Angelegenheiten, Österreich

177

Rede von Ferenc Horkay-Hörcher, Philosoph

183

Abschließende Bemerkungen von Frau Klára Antall

191


PROGRAMM

9.30 Uhr

B egrüßung durch Hans-Gert Pöttering, MdEP, Präsident des Europäischen Parlaments

9.35 Uhr

E inleitende Bemerkungen von József Szájer, MdEP, Stellvertretender Vorsitzender der EVP-ED-Fraktion

9.40 Uhr Kurzer Film über das Leben von Ministerpräsident József ANTALL

Erste Diskussionsrunde (Moderation: Botschafter Pál TAR, ehemaliger Botschafter Ungarns in Washington)


9.50 Uhr


10.05 Uhr

S chreiben von Valéry Giscard d’Estaing, ehemaliger Präsident der Französischen Republik (verlesen von Botschafter Pál Tar, Moderator)

10.15 Uhr

R ede von Dr. Wolfgang Schäuble, Bundesinnenminister, Deutschland

10.30 Uhr

R ede von Dr. Edmund Stoiber, ehemaliger Ministerpräsident des Freistaats Bayern

10.45 Uhr

R ede von Jacques Santer, ehemaliger Präsident der Europäischen Kommission


Zweite Diskussionsrunde (Moderation: Botschafter György Granasztói, ehemaliger Botschafter Ungarns in Brüssel)


11.15 Uhr

R ede von László Surján, MdEP, ehemaliger Minister in der Regierung Antall

11.30 Uhr

Rede von Péter Olajos, MdEP, Ungarisches Demokratisches Forum

11.45 Uhr

R ede von Botschafter Emil Brix, Diplomat und Historiker, Bundesministerium für europäische und internationale Angelegenheiten, Österreich

12.00 Uhr


12.15 Uhr

Abschließende Bemerkungen von Frau Klára ANTALL


Rede von Hans-Gert PÖTTERING, MdEP, Präsident des Europäischen Parlaments

Herr Bundesminister, lieber Wolfgang Schäuble, Herr Ministerpräsident a.D., Lieber Edmund Stoiber, Herr Vizepräsident der EVP-ED-Fraktion, Lieber József Szájer, Sehr verehrte Frau Klára Antall, Liebe Kolleginnen und Kollegen, Exzellenzen, Sehr verehrte Damen und Herren, Liebe Freunde, es ist mir eine große Freude und Ehre, Sie heute zu diesem Gedenktag zu Ehren von József Antall im Europäischen Parlament begrüßen zu dürfen. Wir sind heute hier, um einen zu früh verstorbenen Staatsmann, ein Symbol der demokratischen Wende in Ungarn und der Wiedervereinigung Europas, zu ehren. Wir würdigen in ihm eine außergewöhnliche Persönlichkeit der Zeitgeschichte, einen Menschen, der Geschichte mitgeschrieben hat und selbst zur Person der Geschichte geworden ist. Man bräuchte Stunden um ausführlich auf den Menschen und den Politiker József Antall einzugehen. Unter uns sind heute Kollegen, Freunde und Weggefährten von József Antall, die ihn persönlich gut gekannt haben und im Laufe dieser Veranstaltung auch viel über ihn selbst und sein Wirken sprechen werden. Erlauben Sie mir daher, an dieser Stelle vor allem auf die Bedeutung seines Wirkens für Ungarn, für Europa und für Ungarn in unserem gemeinsamen Europa einzugehen. Gerade für einen deutschen Staatsbürger und überzeugten Europäer wie mich verbinde ich mit der Erinnerung an József Antall die Jahre des demokratischen Umbruchs und Aufbruchs, an den Sturz der kommunistischen Regime und an den persönlichen Mut der Menschen in Polen, Ungarn und allen anderen Ländern Mittel- und Osteuropas. Die Wiedervereinigung Europas heute verdanken wir zuallererst dem Mut und dem Freiheitswillen der Völker dieser Region. Ohne den Freiheitswillen der Menschen in diesen Ländern wäre auch die Einheit Deutschlands nicht möglich gewesen. Erinnern wir uns aber daran, dass dieser historische Prozess seinen Anfang auch mit in der großen geistigen Kraft des verstorbenen Papstes Johannes Paul II. genommen hat, der seinen polnischen Landsleuten in den 80er Jahren zurief: “Habt keine Angst!” Ich möchte an dieser Stelle einen ehemaligen Kollegen im Europäischen Parlament erwähnen, der nicht nur anwesend war, als die Grenze zwischen Ungarn und Österreich geöffnet wurde, sondern der Ungarn auch sozusagen schon vor der Wende im Europäischen Parlament vertreten hat: Otto von Habsburg. Auf seine Initiative hin wurde am 8. Juli 1982 für die unterdrückten Völker jenseits des Eisernen Vorhanges ein leerer Stuhl im Plenum des Europäischen Parlaments aufgestellt.



Dies war ein brennendes Symbol der Hoffnung der Menschen der damaligen europäischen Gemeinschaft auf den Tag an dem die Menschen Mittel- und Osteuropas einmal wieder ihren abgestammten Platz in unserer gemeinsamen Familie der freien Demokratien einnehmen würden. Dieser Traum, diese Sehnsucht nach Freiheit war auch das Lebensziel eines József Antall - ein Ziel, für das er bereits 1956 kämpfte und wofür er mehrmals verhaftet wurde und Unterrichtsverbot erhielt. Sein Traum hat sich vor zwanzig Jahren erfüllt: Der leere Stuhl ist heute besetzt. Das ist das Wunder unserer Generation, und darüber freuen wir uns alle aus ganzem Herzen. Diesen Sieg der Demokratie über das Elend, des Rechts über das Unrecht, des Respekts für die Würde des Menschen über die Willkür: Dies alles verkörperte der Politiker, der Mensch und der Christ József Antall.

Zur Ehre der Leistung József Antalls in Zeiten des Umbruchs auf unserem Kontinent und als Symbol für den Sieg unserer gemeinsamen Werte in Europa, hat das EP beschlossen, das neue Gebäude, welches auf die Place Luxemburg hinausblickt, nach diesem großen Staatsmann zu benennen. Die offizielle Einweihung wird im Laufe des Frühjahrs 2009 stattfinden. Ich freue mich aus ganzem Herzen über diese Entscheidung der zuständigen Gremien des Europäischen Parlaments. Sie gibt dem Andenken an einen großen Europäer und überzeugten Demokraten einen würdigen Platz im Zentrum der europäischen Demokratie, in unserem gemeinsamen Europäischen Parlament, in dem auch dank seines Wirkens Ungarn heute den einst leeren Stuhl einnimmt. Vielen Dank für Ihre Aufmerksamkeit.

Als Vertreter des Ungarischen Demokratischen Forums hat József Antall durch seine entschlossene Mitwirkung an den Arbeiten des runden Tisches der Opposition und an der Verfassung der neuen ungarischen Institutionen erheblich den Kurs hin zu einem friedlichen und demokratischen politischen Umbruch in Ungarn mitgetragen. Als erster frei gewählter Regierungschef Ungarns schuf József Antall die Voraussetzungen für die wirtschaftliche und außenpolitische Wende Ungarns: Sein Beitrag zum Zusammenbruch des Warschauer Paktes und zum vollständigen Rückzug der sowjetischen Truppen aus Ungarn ist nicht hoch genug einzuschätzen. In den Jahren von 1990 bis zu seinem Tod im Dezember 1993 setze er die richtigen Weichen auf dem Weg in eine soziale Marktwirtschaft und für einen möglichst raschen Beitritt seines Landes zur Europäischen Union. Der Entschlossenheit und europäischen Gesinnung József Antalls verdankt Ungarn den zügigen Fortschritt bei der Integration in die Familie der demokratischen Staaten Europas. Zu Recht stellte er die Europäische Union als Antwort auf die große Hoffnung der Menschen nach Frieden, Demokratie und Gerechtigkeit dar. Bereits 1990 wurde Ungarn in den Europarat aufgenommen, 1991 unterzeichnete die Regierung mit der damaligen Europäischen Gemeinschaft ein Assoziierungsabkommen. Zwar wurde der Antrag auf Vollmitgliedschaft in die Europäische Union erst ein paar Monate nach dem Tod József Antalls gestellt, doch hat die Regierung unter seiner Führung in vieler Hinsicht die Weichen gestellt.



Rede von József SZÁJER, MdEP, Stellvertretender Vorsitzender der EVP-ED-Fraktion

Verehrte Frau Klára, sehr geehrter Herr Präsident, sehr geehrter Herr Ausschussvorsitzender, sehr geehrter Herr Parlamentspräsident, meine Herren Ministerpräsidenten, meine Herren Botschafter, liebe Kolleginnen und Kollegen Abgeordnete! Ich begrüße Sie auf das Herzlichste! Gestatten Sie mir, die übliche Begrüßung um drei spezielle Grüße zu ergänzen, denn unter den Abgeordneten des Europäischen Parlaments, unter den Abgeordneten der Fraktion der Europäischen Volkspartei haben auch drei Politiker Platz genommen, die unmittelbar an der Arbeit der Regierung von József Antall mitwirkten: Etelka Barsiné Pataky als Staatssekretärin dieses Kabinetts; László Surján als Minister für Soziales und Pál Schmitt, Leiter der ungarischen Delegation der EVP-ED-Fraktion, der während der Regierungszeit József Antalls Botschafter in Madrid war. Sehr verehrte Damen und Herren, wir sind heute hier zusammengekommen, um uns vor der herausragenden Gestalt der politischen Wende in Ungarn, dem früheren Ministerpräsidenten József Antall, zu verneigen. Vor etwas mehr als 15 Jahren ist der Ministerpräsident der ersten nach dem Fall der kommunistischen Diktatur frei gewählten Regierung in seinem Amt verstorben. Diese Gedenkveranstaltung findet im Europäischen Parlament statt, und zwar in dem nach József Antall benannten Flügel des Gebäudes, das noch so neu ist, dass hier noch gar keine offizielle Zusammenkunft stattgefunden hat. Daher möchte ich die Gelegenheit nutzen und mich bei der Sozialdemokratischen Fraktion im Europäischen Parlament bedanken, die uns ihren zukünftigen Beratungsort zur Verfügung gestellt hat. Die heutige Feier anlässlich der Benennung dieses Flügels des Parlamentsgebäudes nach József Antall haben wir mehreren Umständen gleichzeitig zu verdanken. Die entsprechende Initiative war ursprünglich von den ungarischen EVP-ED-Abgeordneten des Europäischen Parlaments ausgegangen: László Surján, Péter Olajos und ich selbst hatten uns bei Joseph Daul, dem Vorsitzenden der Fraktion der Europäischen Volkspartei (Christdemokraten) und europäischer Demokraten, bzw. beim Parlamentspräsidenten, Herrn Hans-Gert Pöttering, dafür eingesetzt, den neuen Flügel des Gebäudes des Europäischen Parlaments nach József Antall zu benennen. Die Initiative war erfolgreich: Dem Ansehen József Antalls als eines großen Demokraten unter den europäischen Politikern ist es schließlich zu danken, dass der – und hier sind wir durchaus etwas befangen – vielleicht schönste Flügel des Parlamentsgebäudes seinen Namen tragen wird. József Antall entstammte einer politisch aktiven, dem Gemeinwohl verpflichteten Familie, in der demokratisches Gedankengut stark verwurzelt war. Der Vater – zwischen den beiden Weltkriegen Gründungsmitglied der Partei der kleinen Landwirte, einer Partei mit demokratischen Traditionen – nahm sich als Regierungskommissar im Zweiten Weltkrieg Zehntausender Polen an, die vor der nationalsozialistischen und der sowjetischen Besatzung geflohen waren, wobei er weit über



das hinausging, was seine Befugnisse ihm gestatteten. Später rettete er unter Einsatz seines Lebens tausende verfolgte Juden vor dem Holocaust, wofür er vom Staat Israel postum mit der Auszeichnung Jad Waschem geehrt wurde. In diesem Umfeld erhielt József Antall seine Erziehung. Seine Kinder- und Jugendzeit war durch Hingabe zur Demokratie, durch Nationalgefühl sowie durch christliche Moral und Gesellschaftsanschauung geprägt. Da nimmt es nicht wunder, dass er schon in frühen Jahren eine politische Laufbahn einschlagen wollte, was er jedoch – nachdem auch sein Vater seiner Ämter enthoben worden war – im kommunistischen Ungarn nicht umsetzen konnte. Zur Zeit der Revolution und des Freiheitskampfes von 1956 stand er als junger Lehrer eines namhaften Budapester Gymnasiums an der Spitze des Revolutionskomitees der Schule. Dafür wurde er später aus der Schule entfernt und mit Berufsverbot belegt. Nach Jahrzehnten der unfreiwilligen inneren Emigration konnte er nach dem Zusammenbruch des Sowjetreiches seinen lange gehegten Wunsch zur Ausübung seiner Berufung verwirklichen, seine Talente und sein politisches Gespür zur Entfaltung zu bringen. Die auf Sünde und Lüge gegründete ungarische kommunistische Diktatur, die 1956 nur durch sowjetische Panzer gerettet werden konnte, war angesichts der Schwächung der Moskauer Zentrale gezwungen, ihre Stellungen endgültig aufzugeben. In Ungarn wurden 1990 freie Wahlen durchgeführt, bei denen die Kräfte der politischen Wende einen überwältigenden Sieg erzielten: József Antall konnte eine Regierung bilden. Ich begrüße unter uns auch Imre Kónya, der zur Zeit der Antall-Regierung Fraktionschef der parlamentarischen Mehrheit war. Die Aufgabe forderte den ganzen Menschen: Nach vier Jahrzehnten kommunistischer Diktatur, die die Nation physisch und psychisch deformiert hatte, mussten die Grundlagen des demokratischen Ungarn geschaffen werden. Das System rechtsstaatlicher Institutionen musste ausgebaut, die nicht funktionsfähige, auf Planauflagen beruhende Wirtschaft zur Marktwirtschaft umgestaltet sowie – und dies war wohl die schwerste Aufgabe – der Kampf gegen das geistige Erbe der Vergangenheit geführt werden. Dabei gelang nicht alles, konnte nicht alles gelingen, denn schließlich lebte und lebt die postkommunistische Mentalität in den Köpfen lange und beharrlich weiter – mit diesem Erbe, mit diesen Traditionen haben wir Mitteleuropäer bis zum heutigen Tage zu kämpfen. Bei der Umbettung der sterblichen Überreste von Imre Nagy hatte Viktor Orbán gesagt, dass dort im sechsten Sarg auch etwa zwanzig Jahre der nächsten Generation ruhen. Diese zwanzig Jahre sind nun vergangen, leider erwies sich diese Voraussage als zu optimistisch.

erster und wichtigster Stelle steht dabei, dass wir hier und heute Ungarisch sprechen können. Die ungarische Sprache ist Amtssprache der Europäischen Union, Ungarn ist Mitglied der Europäischen Union – als Zeichen des Anschlusses an Europa, der Rückkehr zu Europa. Als zweite, ebenso bedeutsame Initiative ist die Überwindung der Relikte des früheren Systems – die Auflösung des Warschauer Vertrages – zu nennen, was dann auf sein Wirken hin auch geschah: Der Warschauer Pakt wurde von der Geschichte hinweggefegt. József Antall war es im Übrigen auch, der die Visegráder Zusammenarbeit ins Leben rief, er schuf die Bedingungen für das Zusammenwirken der mitteleuropäischen Staaten, die das gleiche Schicksal teilten, und er brachte diese Kooperation mit dem symbolischen Akt in Visegrád auf den Weg. Diese Vision, diese mitteleuropäische Vision – das entschlossene Auftreten gegen Diktatur und Kommunismus – sind es, die József Antall nicht nur zu einem Staatsmann, sondern zu einem Politiker europäischen Formats gemacht haben und machen. Leider konnte er die Erfüllung seines Traumes nicht mehr erleben, weil ihn die Krankheit aus unserer Mitte gerissen hat. Sein Name und sein Andenken haben sich jedoch – mit dem heutigen Tage auch im physischen Sinne des Wortes – ins Leben einer europäischen Institution eingemeißelt. Ich denke, würdiger könnte sich der Teil Europas, dem József Antall sein ganzes Lebenswerk gewidmet hat, nicht vor ihm verneigen. Es ist ein Privileg, das nur wenigen zuteil wird. Ich möchte die Gemeinden und Schulen in Ungarn ermutigen, dem Beispiel des Europäischen Parlaments in großer Zahl zu folgen und ihre Gebäude und Einrichtungen nach József Antall zu benennen, jenem herausragenden europäischen Politiker, dem die Ungarn es verdanken, auf das Erreichte zu Recht stolz sein zu können. Europa, das Europäische Parlament verneigt sich heute vor dem Andenken des ungarischen und europäischen Staatsmannes József Antall und mehrt mit seiner Ehrung das Ansehen Ungarns. Ich denke, das können wir in diesen schweren Zeiten wirklich gebrauchen. Vielen Dank für Ihre Aufmerksamkeit.

József Antall und seine Regierung haben jedoch das Fundament gelegt, auf dem das heutige Ungarn steht. Als dauerhaftestes Werk hat er – und das vom ersten Tage seiner Regierungstätigkeit an – die außenpolitischen Prioritäten des Landes neu formuliert und die Rückkehr zu Europa als strategisches Ziel festgelegt. Drei Dinge sind es, für die wir ihn achten und ehren und aufgrund derer dieses Gebäude im Zeichen des europäischen Gedankens seinen Namen tragen wird. An




József Antall –Ars poetica eines Politikers und Staatsmannes Nach der Wahl József Antalls zum Ministerpräsidenten im Frühjahr 1990 und in der Zeit der Gedenkveranstaltungen anlässlich diverser Jubiläen wurde vielerorts nach einem würdigen Namen für das gesucht, was er eigentlich war. Lehrer? Historiker, jemand, der sich eingehend mit Wissenschaftsgeschichte, Kultur- und Bildungspolitik, Staatswissenschaften, Sozial- und Politikwissenschaften befasste? Oder Politiker? Er selbst bezeichnete sich in einem Interview im Jahre 1990 als Missionar, ja als Fanatiker, weil er in einer dramatischen Situation des Landes das Amt des Regierungschefs übernommen habe. Betrachtet man das Wesentliche seiner Lebensleistung aus der Perspektive von beinahe zwei Jahrzehnten, so muss er wohl am ehesten als Politiker und Staatsmann gelten, der zweifellos eine historische Persönlichkeit darstellte. Manche mögen das für übertrieben halten, aber meiner Ansicht nach ist durchaus etwas Wahres daran, wenn wir in der Entwicklung seiner Laufbahn die heutige Variante des Lebensweges von Platon sehen. Er wollte Politiker werden, wie Platon auch. Seine Lehrmeister auf diesem Weg waren das politische Leben seiner Zeit, die familiären Traditionen und seine eigenen Studien. Platon gab die politische Laufbahn auf, weil sich in Athen die Tyrannei breit machte. Sein Lehrmeister Sokrates wurde in den Tod geschickt. Von nun an standen der Mensch und die philosophische Therapie der Gesellschaft im Mittelpunkt seiner Tätigkeit. Davon ausgehend schuf er seine Werke über die ethische Ordnung von Staat und Gesellschaft, über die verschiedenen Staatsformen und die Demokratie. Darüber, dass einen Staat nur führen kann, wer über ein tiefgreifendes und wahres moralisches, politisches und philosophisches Wissen verfügt, da andernfalls nur ein klägliches Regieren bliebe. Platon kehrte jedoch nicht in die Politik zurück. József Antall ging, als die kommunistische Diktatur zum Schicksal Ungarns wurde, den Weg Platons. Er schlug nicht die politische Laufbahn ein. Er wurde Gymnasiallehrer und arbeitete danach als Wissenschaftshistoriker am Institut für Geschichte der Medizin. Dabei hat er nie ganz aufgehört, sich mit Politikgeschichte und -wissenschaft zu befassen, in der Absicht – die er sich womöglich selbst nicht eingestand –, sein Wissen doch irgendwann einmal in der Praxis anzuwenden.



Daher war er bestrebt, immer gründlichere Kenntnisse zu erwerben. Er wollte wissen, was bei den politischen Entscheidungen der Geschichte und der Gegenwart hätte besser gemacht werden können bzw. besser gemacht werden kann. Er drang immer tiefer in die Welt der wichtigsten Kräfteverhältnisse und Geschehnisse der nationalen und europäischen Geschichte und in die großen philosophischen und öffentlichrechtlichen Instrumentarien ein, die erstere zum Gegenstand hatten – die Politeia von Platon, die Verfassung Athens von Aristoteles, die Mahnungen und Gesetze unseres heiligen Königs, des Heiligen Stephan I. (975-1038), die Goldene Bulle (1222) – die Magna Charta der Ungarn, die sieben Jahre nach der englischen entstand –, die Verfassungen der Neuzeit und der Gegenwart, die Klassiker des ungarischen politischen Denkens, darunter das Lebenswerk von József Eötvös, oder eben die Römischen Verträge, in denen die europäische Integration verankert ist. Obwohl er kaum annehmen konnte, die Geschichte selbst einmal mitgestalten zu können, war er doch bestrebt, sich gründlich auf die mögliche Übernahme einer solchen Rolle vorzubereiten. Wie wir wissen, geschah das dann auch. Die Geschichte hat József Antall gefunden. Zunächst nur für kurze Zeit, als er 1956 aktiv an der Revolution und am Freiheitskampf in Ungarn teilnahm und an der Organisation der politischen Kräfte in dieser Zeit mitwirkte. Für József Antall kam die Stunde der Verantwortung – des Wirkens für Freiheit, Demokratie, Rechtsstaatlichkeit, für die Zugehörigkeit zur Familie der freien Völker Europas – bereits vor der Vollendung der friedlichen Revolution im Jahre 1990. In diesem Sinne schrieb, organisierte und sprach er während einiger ereignisreicher Jahre zu Hause, in Europa und Amerika auf einer Vielzahl politischer Foren. Er entwickelte und realisierte Konzepte und Aktionsprogramme, analysierte und gestaltete Parteistrukturen, um sie den europäischen Formen anzupassen. Er wirkte aktiv daran mit, die Veränderungen auf eine neue verfassungsmäßige Grundlage zu stellen und hatte seinen Anteil daran, dass „wir, das Volk Ungarns…“ freie Wahlen und eine frei gewählte Regierung wollen, an deren Spitze er dann stand. Das waren die ersten Stationen des aktiven politischen Wirkens von József Antall. József Antall hat sich die philosophisch-moralischen Ideen seiner Mission als Regierungschef und die strategischen Grundsätze seines politischen Handelns trotz seiner umfassenden staatsrechtlichen Bildung nicht nur aus Büchern angeeignet. Sein Denken wurde durch die historischen Kämpfe, Erfolge und Dramen der Nation und ihrer aktiven Bürger und durch die daraus folgenden Lehren geprägt, nach denen er mit großer Empathie lebte, wie auch die Nation ihre politischen Ideen und Handlungsstrategien darin zum Ausdruck gebracht hat.

A.) D enken in der Kategorie von Nation und Nationen, psychische Bereitschaft und Handeln entsprechend den existenziellen Interessen der Nation, Bedeutung des Nationalbewusstseins – Grundpfeiler seiner Geschichts- und Politikauffassung. Es wurde durch die zahlreichen politischen Geschehnisse und die Lehren unseres Nationalerbes geprägt. Schauen wir uns einige Episoden dieser Historie an. Die ungarische Nation wurde – was wie ein Märchen anmutet – mit Abschluss des Blutsvertrags geboren. Diese Legende dürfte wahr sein, denn die Entscheidung der sieben Stämme, Álmos zu ihrem Führer zu küren, sich seiner Führung und seinen Nachkommen zu unterwerfen und zusammen zur Eroberung einer neuen Heimat aufzubrechen, war von konstitutioneller Bedeutung. Sie war der erste und wichtigste Artikel der historischen Verfassung des ungarischen Volkes, ohne den das Ungarntum in den Wirren der Völkerwanderung nicht hätte überleben können und verloren gegangen wäre. Der Heilige Stephan gab dem Leben der Einwohner des Landes eine Ordnung und organisierte die Verwaltung von Staat und Kirche. Er ließ Angehörige anderer Völker ins Land und bereicherte so mit seiner Nationalpolitik das ganze Ungarntum um deren Kultur. Ergebnis dieser Politik waren und sind die Einheit und Schicksalsgemeinschaft der früher in einem einzigen Land, heute in einer einzigen Region zusammen lebenden Ungarn und anderen Nationen, wie sie in unserem Alltag, unseren Revolutionen und unseren Freiheitskämpfen zum Ausdruck kommen. Mit Blick auf diese Gemeinschaft erklärte József Antall in seiner programmatischen Rede als Regierungschef, dass er sich als Ministerpräsident von 15 Millionen Ungarn fühle. Damit brachte er ein Grundelement seiner politischen Ansichten zum Ausdruck. Er gab insbesondere den Auslandsungarn Zuversicht und Kraft, auch in ihrem Geburtsland ein Leben in Würde führen zu können, da es ebenso in der Verantwortung des Vaterlandes liegt, sie dabei zu unterstützen. B.) Entsprechend seinen politischen Ideen ist der Schutz der nationalen Unabhängigkeit oberste nationale Pflicht. In seiner Rede in der Budaer Burg am 20. August 1992, unserem Nationalfeiertag, dem Tag des Heiligen Stephan, sprach József Antall über die schicksalhafte geschichtliche Rolle unseres ersten Königs bei der Schaffung des unabhängigen ungarischen Staates. Darüber, dass der Heilige Stephan die Macht des Königs gegen innere und äußere Angriffe stärkte, die königliche Krone vom Papst erbat und auch bekam, und dass er „eine selbständige ungarische Staatlichkeit erschaffen konnte, die kein Vasall irgendeiner Macht wurde“ (nach Modell és valóság, Budapest, Band 2, Seite 205).

Gestatten Sie mir, von den in József Antalls Politik zu Ideen erhobenen Lehren und Botschaften nachfolgend die wichtigsten in Erinnerung zu rufen.



In schicksalhaften Zeiten haben die Führer des Landes – die Könige, die in der Schlacht von Varna 1444 und von Mohács 1526 gefallen sind, die Regierungschefs Graf Lajos Batthyány und Imre Nagy, die in den Freiheitskämpfen u. a. auch für Ungarns Unabhängigkeit den Märtyrertod gestorben sind – nie gezögert, ihr Leben für den Schutz des Vaterlandes zu geben. Dieses geistige Erbe ist auch untrennbarer Bestandteil des Credos des Politikers und Menschen József Antall, der mutig und erfolgreich für die Auflösung des Warschauer Pakts kämpfte. C.) Die Geschichte forderte von ihm und von uns die Stärkung der moralischen, politischen und kulturellen Werteordnung des christlichen Erbes. Für ihn spiegelte sich das Christentum auch in den Ereignissen und Lehren der Geschichte Europas und Ungarns wider. Der Übertritt zum christlichen Glauben und die Ausrichtung auf Rom bedeuteten die Zuwendung zum Westen. József Antall sah die moralisch-politische und kulturelle Botschaft des Christentums in unserer Zeit durch solche Quellen gestärkt wie die Enzykliken zur Erneuerung der kirchlichen Gesellschaftslehre, darunter auch die Redemptoris missio (Die Sendung des Erlösers) von Johannes Paul II. In die politischen Ideen József Antalls flossen auch die Anschauungen der ihren Glauben praktizierenden Gründungsväter der Europäischen Union ein, die die Zukunft der europäischen Integration in der Entfaltung der christlichen moralischen Werte sahen. Schuman, für den die europäische Demokratie ihre Existenz dem Christentum verdankt, formulierte das so: „Die Demokratie wird christlich sein, oder sie wird nicht sein. Eine antichristliche Demokratie ist eine Karikatur, die in der Tyrannei oder in der Anarchie endet.“ Das war auch das politische Glaubensbekenntnis von József Antall, der mehrfach betonte, dass nur ein christliches Ungarn eine Zukunft, einen Sinn habe. D.) Das außenpolitische Credo von József Antall zeichnete sich durch eine pro-europäische Identität aus, in deren Interesse für ein besseres, ein europäisches Schicksal auch Opfer gebracht werden müssen. Für zahlreiche ungarische Könige und Regierungen war das wechselseitige Interesse, das in den Werten der europäischen Kultur und unseren politischen und wirtschaftlichen Beziehungen zum Ausdruck kommt, Teil der außenpolitischen Strategie des Landes.

großen wirtschaftlichen und kulturellen Aufschwung brachte – darunter den Ausbau der auch heute noch imposanten königlichen Burg von Buda –, die pro-europäische Identität schlechthin. Typisch für seine europäische Kultur war auch, dass er zeitgenössischen Quellen zufolge mit dem Papst Lateinisch, mit Künstlern Italienisch, mit führenden Persönlichkeiten Ungarisch bzw. Tschechisch, mit seinen Pferden Deutsch und mit sich selbst Französisch redete. Als die ottomanischen Eroberer auf dem Balkan auftauchten, traten der Schutz Ungarns und Europas sowie die Zurückdrängung der türkischen Eroberer in den Mittelpunkt der Strategie Sigismunds. Seine Truppen gewannen mehrere Schlachten, erlitten jedoch 1396 bei Nikopolis an der walachisch-bulgarischen Grenze eine schwere Niederlage. Sigismund selbst gelangte erst nach monatelangem Umherirren zurück nach Buda. Sigismund war der einzige ungarische König, der den Kanal überquerte und für seinen Kampf gegen die Türken 1416 in Canterbury einen Pakt mit Heinrich V. schloss. Der Sieg von János Hunyadi bei Belgrad im Jahre 1456, den er im Zusammengehen mit anderen Nationen errang, verhinderte für lange Zeit das Vordringen des türkischen Reichs nach Europa. Zuvor fielen jedoch 1444 bei Varna und 1526 bei Mohács ungarische Könige in diesem Kampf um Leben und Tod. Die Erfahrungen aus den Jahrhunderten ungarischer Geschichte – so auch die des 20. Jahrhunderts – lehren – und das ist tröstlich –, dass selbst die ungarischen Opfer der von Europa im Stich gelassenen pro-europäischen Außenpolitik nicht vergeblich waren, wie z. B. im Kampf gegen die Türken, in dessen Ergebnis Buda 1686 von europäischen und ungarischen Truppen gemeinsam befreit wurde. József Antall hat mehrfach unterstrichen, was auch französische, amerikanische, deutsche und andere Regierungschefs erklärt haben, dass nämlich die ungarische Revolution und der Freiheitskampf von 1956 die historischen Ereignisse waren, durch die der Mythos von der Unbesiegbarkeit der sowjetischen kommunistischen Diktatur und ihrer Fortschrittlichkeit in Europa gebrochen wurde.

Dazu konnte József Antall viele Beispiele aus dem historischen Erbe heranziehen.

Damit war es das ungarische Volk, das maßgeblich daran mitgewirkt hat, dem Streben der Sowjetunion nach Weltherrschaft ein Ende zu setzen, und das den Prozess eingeleitet hat, an dessen Ende diese durch Besatzung und Unterdrückung geschundene Region Europas ihre Freiheit zurückgewonnen hat.

So ist es dem Heiligen Stephan gelungen, auf militärischem, diplomatischem, kulturellem, kirchlichem, wirtschaftlichem Wege und über Dynastien Stabilität, Frieden und ein Klima der Zusammenarbeit zu schaffen.

In der Rede zu seiner Amtseinführung betonte József Antall, dass seine Regierung eine Regierung der Freiheit, des Volkes und der wirtschaftlichen Wende und zugleich eine europäische Regierung sein wird.

Der römisch-deutsche Kaiser Sigismund von Luxemburg, der 50 Jahre lang (1387 – 1437) ungarischer König war, verkörperte mit seiner auf halb Europa ausgedehnten Herrschaft, die einen

Bei der Festsitzung zur Eröffnung des Collegium Budapest am 16. Juni 1993 in Anwesenheit des deutschen Bundespräsidenten von Weizsäcker und anderer prominenter Persönlichkeiten



aus dem In- und Ausland formulierte Antall noch pragmatischer, was er darunter verstand: „Wir begnügen uns nicht mit dem bereits erreichten Assoziierungsvertrag, sondern wollen auf jeden Fall bis zum Millennium ordentliches Mitglied der Europäischen Gemeinschaft sein. Andererseits können wir uns die Sicherheit der Region und das aus den Fugen geratene Gleichgewicht der Welt nur im Zeichen der transatlantischen Idee, in der Bewahrung der NATO und der Erweiterung ihrer Verantwortung vorstellen.“ Meine Damen und Herren, man könnte noch lange über die Grundzüge des Denkens von József Antall reden. Viel wichtiger erscheint jedoch die folgende, mit bedeutungsschweren schönen Worten vorgetragene Botschaft: Aus dem obersten Gebot des auf dem Berg Zion verkündeten Gesetzes, der Bergpredigt, daraus, dass der Mensch auf Liebe angewiesen ist, folgen die Achtung vor dem Leben, die Achtung von Freiheit, pluraler Demokratie, Rechtsstaatlichkeit, Menschenwürde, Eltern, Lebenspartner, Kind und Eigentum, folgen Grundgebote wie Solidarität, Gerechtigkeit und in der gesellschaftlichen Praxis freie Wahlen, Zusammenarbeit, ja selbst soziale Marktwirtschaft. Das ist das auf sakraler Grundlage stehende Credo von József Antall als Politiker und Staatsmann. Schließlich soll nicht unerwähnt bleiben, mit wie viel Humor und Selbstironie er seine politische Tätigkeit sah, die ihm doch eine so schwere Verantwortung aufbürdete. Auf der Generalversammlung der Ungarischen Akademie der Wissenschaften im Jahr 1991, zu der von Zeit zu Zeit Staats- und Regierungschef eingeladen werden, bewertete er seinen Lebensweg mit den Worten von Bertrand Russell ungefähr so: Als ich jung war und am klügsten, war ich Mathematiker, als ich spürte, dass mein Verstand abzustumpfen beginnt, schlug ich mich als Philosoph durch, und als mein Denken nicht mehr ganz exakt war, wurde ich Geschichtsschreiber, nun aber, zum Ende meiner Tage, wo ich ein Erschlaffen meiner geistigen Kräfte konstatiere, wurde ich Politiker. Wenn wir uns anschauen, was József Antall in der Kunst der Politik alles gelernt, geschrieben, geschaffen und getan hat, können wir mit Fug und Recht behaupten, dass er sich in Bezug auf dieses Russellsche Diagramm – dass es zu politischer Weisheit nur geringer geistiger Kraft bedarf – ganz sicher geirrt hat.



Schreiben von Valéry Giscard d’Estaing, ehemaliger Präsident der Französischen Republik verlesen von Pál Tar, dem ehemaligen Botschafter Ungarns in Washington, D.C.

Sehr geehrter Herr Botschafter, lieber Freund, ich habe Ihnen ja bereits geschildert, aus welchen Gründen ich zu meinem großen Bedauern heute Vormittag nicht in Brüssel sein kann, um an der Gedenkfeier teilzunehmen. Ich bedauere sehr, heute nicht neben Ihnen und den Freunden von József Antall aus ganz Europa sowie neben seiner Frau, den hochrangigen Politikern und ungarischen Abgeordneten zu stehen, die aus seiner Denkschule hervorgegangen sind. Sie, lieber Freund, haben mir nicht nur berichtet, wie József Antall auf die politische Bühne gelangte, sondern Sie haben sich auch als Initiator, als Erfinder im wahrsten Sinne des Wortes betätigt. Jetzt werden Sie mir dabei helfen, seinen bemerkenswerten Werdegang zu beschreiben und zu würdigen. Bemerkenswert vor allem deshalb, weil Ungarn damals einem kommunistischen Regime unterworfen war. Bemerkenswert für mich war auch Ihre erste Démarche in Paris im Jahr 1989, als Sie mir ein Treffen mit dem künftigen Kandidaten für die Parlamentswahlen vorschlugen, der außerhalb der Grenzen seines Landes damals noch vollkommen unbekannt war. Ihre Überzeugungskraft tat dann das Übrige. Ich lud József Antall zu mir zum Essen ein und wir verbrachten im Februar 1990 einen trüben Abend mit Ihnen zusammen. So hatte ich Gelegenheit, den Charakter Ihres Freundes kennenzulernen. Auch er ein schwermütiger, trauriger Mann, der aber so überzeugt und beseelt war von dem Glauben an seine Sache und an seinen Sieg, dass es ihm gelang, mich vom baldigen Ende des ungarischen Regimes zu überzeugen. Daraufhin nahm ich im März an einer großen Versammlung im József-Attila-Gymnasium in Budapest teil, die auf fast wundersame Weise vom Kern der Anhänger Antalls organisiert worden war. Sie hatten noch nicht einmal eine europäische Flagge für die Bühnendekoration. Ich selbst brachte Ihnen eine Flagge mit, in meine Tasche gestopft. Es war wahrscheinlich die erste blaue Flagge mit goldenen Sternen, die je in Ihrem Land wehte. Dann folgten der Wahlsieg, die Regierungsübernahme und die Ausstrahlungskraft des neuen Ministerpräsidenten, der Europa und die Welt in Erstaunen versetzte. Später habe ich ihn mehrmals in Paris empfangen. Die von mir geleitete Union pour la Démocratie Française, die UDF, stützte sich zu dieser Zeit auf die gleichen Werte wie das Ungarische Demokratische Forum. Vom Tod József Antalls erfuhr ich während einer Sitzung unseres politischen Vorstands. Spontan erhoben wir uns, und ich ordnete eine Schweigeminute an. Es wurde eine schwere und lange Minute, getragen von Emotionen, Wertschätzung und Treue. Diese Worte, lieber Freund, möchte ich von Ihrer Stimme zu diesen glorreichen Seiten der ungarischen Geschichte ausgesprochen wissen, zum Ende eines Regimes, zum Eintritt nach Europa, der Öffnung hin zur Welt, was auch den Qualitäten eines Mannes zu verdanken ist, der über soviel Mut, Glauben, Hartnäckigkeit, Anständigkeit und intellektuelle Aufrichtigkeit verfügte. Kurz gesagt, über die Qualitäten eines Staatsmannes.



Rede von Dr. Wolfgang Schäuble, Bundesinnenminister, Deutschland Für ein freies und geeintes Europa – Würdigung des Wirkens von József Antall

Am nördlichen Eingang des Reichstagsgebäudes in Berlin gibt es eine Gedenktafel. Darauf steht: „10. September 1989: Ein Zeichen der Freundschaft zwischen dem Ungarischen und dem Deutschen Volke. Für ein vereinigtes Deutschland. Für ein unabhängiges Ungarn. Für ein Demokratisches Europa“. [Fall des Eisernen Vorhangs] Die Gedenktafel ist die einzige an der Fassade des Deutschen Bundestages. Sie ist Ausdruck einer tief empfundenen Dankbarkeit unseres Volkes gegenüber den Ungarn, die in schwerer Stunde größten Mut bewiesen. Während Erich Honecker, Erich Mielke, Egon Krenz und all die anderen im damaligen Ost-Berlin noch unbelehrbar an der unmenschlichen Geiselnahme eines halben Volkes festhielten, schnitten die Ungarn erste Löcher in den eisernen Vorhang. Noch im Januar ’89 hatte Honecker verkündet, dass „die Mauer auch noch in 50 oder 100 Jahren stehen“ würde. Er kannte nicht nur die Deutschen, sondern auch die Ungarn schlecht. Es waren das ungarische Volk und sein weitsichtiger Außenminister Gyula Horn, die für jeden sichtbar den Eisernen Vorhang aufgebrochen und der Freiheit den Weg geebnet haben. Für die DDR-Diktatur kam damit das Aus. Ungarn und seine Reform-Regierung aber setzten sich unkalkulierbaren Risiken aus. Ungarn trat offen gegen die Breschnew-Doktrin und den größten Machtapparat auf europäischem Boden an. Damit brachte es eine Dynamik in Gang, an deren Ende der vollständige Zusammenbruch des sowjetischen Imperiums in Mittel- und Osteuropa stand. [Wurzeln der friedlichen Revolution] Wir wissen heute, dass es für das Scheitern der Sowjetunion und der kommunistischen Herrschaft viele Gründe gab. Einiges, was sich unter der Oberfläche der Diktatur abspielte, war schon damals für den, der es sehen wollte, sichtbar. Das Ende kam nicht aus heiterem Himmel. 1953 in Deutschland, 1956 in Ungarn und Polen, 1968 in der Tschechoslowakei und 1980 wieder in Polen: Immer wieder hatten die Menschen spontan und in Massen gegen die kommunistische Diktatur aufbegehrt. Das Jahr 1989 ist deswegen für mich auch kein Jahr der „Wiedergeburt“ der Demokratie, sondern vielmehr das Jahr, in dem sich der nie erloschene Freiheitswille der Menschen in ganz Europa Bahn brach. Natürlich haben auch die enormen Versorgungs- und Verteilungsprobleme in den sozialistischen Planwirtschaften ihren Teil getan. Enorme Umweltprobleme und ein grenzenlos übersteigerter Militarismus waren ebenfalls nicht zu übersehen. Demonstriert haben die Menschen in Buda und Pest, Leipzig, Danzig und Prag aber für das Ende der Unterdrückung und Rechtlosigkeit. „Die Revolution beginnt damit, dass es Menschen gibt, die ihr Gewissen der Staatskultur nicht unterordnen“ schrieb György Konrád in den 1970er Jahren. Trotz ihrer Militärmacht und ihrer Geheimdienste, trotz Gefängnissen, Folter und „Zersetzung“ Andersdenkender konnten die Kommunisten diesen Drang zur Freiheit, die Hoffnung auf Selbstbestimmung nicht zerstören.



[Freiheit braucht Mut und Opferbereitschaft] Unter diesen Umständen für die Freiheit einzutreten, bedeutete seine Existenz, sein Leben in die Wagschale zu legen. Das verlangte großen Mut und Opferbereitschaft. József Antall steht mit seiner Biographie stellvertretend für eine Generation von Demokraten, die sich dem Druck nicht gebeugt und für ihre Überzeugung eingestanden ist. Der überwältigende Sieg dieser Generation über die Diktatur konnte nur errungen werden, weil diejenigen, die während des Volksaufstandes 1956 für die Freiheit kämpften, sich durch die Niederschlagung nicht brechen ließen. Für József Antall – Sie, sehr geehrte Frau Antall waren seit 1955 an seiner Seite – bedeutete das Haft, Verlust der Stellung, Verbot der publizistischen Tätigkeit. Erst 1968, nach langen und entbehrungsreichen Jahren konnte József Antall wieder als Historiker arbeiten. Trotz oder vielleicht auch gerade wegen dieser Erfahrungen ging József Antall im Schicksalsjahr 1989 zurück in die Politik. Trotz anfänglicher Bedenken trieb er den Umbau des Ungarischen Demokratischen Forums (MDF) zu einer christlich geprägten Volkspartei voran und wurde schließlich Nachfolger des Reformkommunisten Zoltán Biró im Amt des Vorsitzenden. Der Rest ist Geschichte. Antall wirkte maßgeblich an den Beratungen des Runden Tischs mit, die den Weg für eine Änderung der Verfassung und schließlich freie Wahlen im März und April 1990 ebneten. Seine Partei gewann mit ihm an der Spitze eine deutliche Mehrheit. József Antall wurde erster demokratischer Ministerpräsident eines freien Ungarns. [Freiheit und Einheit Europas] Die Freiheit zu erringen ist eine Sache. Einen verantwortlichen Gebrauch von ihr zu machen und sie zu bewahren eine andere. József Antall – dem mancher damals vorwarf, überkommenen nationalen Traditionen und Werten anzuhängen –, setzte konsequent auf eine Wiedereingliederung Ungarns in die europäische Staatenfamilie. Schon kurz nach seiner Wahl zum Ministerpräsidenten reiste Antall nach Moskau und forderte eine zweite Revolution: die Abschaffung von COMECON und Warschauer Pakt. Auch wir Deutschen haben in dieser Zeit schwierige Verhandlungen geführt. Sie führten im September 1990 zur Unterzeichnung des Zwei-plus-Vier-Vertrags in Moskau, der das Recht der Deutschen auf freie Ausübung ihrer Selbstbestimmung und damit die Wiederherstellung der nationalen staatlichen Einheit auch außenpolitisch möglich machte. Die damalige Bundesregierung hat alles unternommen, um unseren Nachbarn die Sorge vor einem wiedervereinigten Deutschland zu nehmen. Ohne das Drängen der Staaten Mittel- und Osteuropas auf die europäische Einigung wäre es jedoch weitaus schwieriger gewesen, den Traum von einem geeinten Deutschland zu verwirklichen.


József Antall unterstützte Deutschland dabei auch auf symbolträchtige Weise: Im Juli 1990, also noch vor der völkerrechtlichen Absicherung der Deutschen Einheit, entsandte er den Botschafter Ungarns in Bonn, Dr. István Horváth, auch nach Ost-Berlin. So gab es nur noch einen ungarischen Botschafter für ganz Deutschland. Antall hat das übrigens am Vorabend der Konferenz des Warschauer Paktes in Moskau am 7. Juni 1990 Lothar de Maiziere mit folgenden Worten mitgeteilt: Ungarn wünsche sich, dass von dem derzeitigen politischen, wirtschaftlichen und kulturell geeinten Deutschland möglichst viel erhalten bleibe. Das war ein bemerkenswertes Signal nicht nur für die Wiedervereinigung Deutschlands, sondern auch die Einigung Europas. József Antall setzte sich dafür aus tiefer persönlicher Überzeugung ein – und in der Hoffnung auf eine europäische Zukunft seines Volkes. Es war Antall, der als erster Regierungschef eines ehemaligen Ostblockstaates den Beitritt Ungarns in die NATO und die Europäische Union beantragte. Das war kein bürokratischer Akt. Der Historiker im Amt des Ministerpräsidenten beschrieb die Bedeutung dieses Vorgangs für sein Volk so: „Wir kehren nach Europa zurück. Wir haben uns überhaupt nie von Europa verabschiedet, sondern wir sind gewaltsam durch die sowjetische Hegemonialmacht von Europa fern gehalten worden“. [Lösung der Minderheitenfrage] Auch wenn József Antall die Erfüllung seines politischen Programms nicht mehr erleben durfte: Seine Regierung entwickelte den Rahmen für die Wirtschafts- und Außen- und Sicherheitspolitik, die Ungarn zum aussichtsreichen Anwärter und schließlich Mitglied der Europäischen Union werden ließ. Trotz seines großen Erfolgs in den ersten freien Wahlen und der dadurch erleichterten Regierungsbildung fand Antall größte Schwierigkeiten vor. Nicht alle im Land und auch nicht in seiner Partei mochten dem vorgegebenen Kurs folgen. Er sah sich einer Vielzahl an Konflikten und politischen Fraktionen gegenüber. Ein ungarischer Historiker schrieb später über die Zeit, Antall sei daran gescheitert, seine in schweren Zeiten gereiften Ideale der ungarischen Gesellschaft und seiner eigenen Partei zu vermitteln. Ich sehe es anders. Trotz einer kurzen und von schwerer Krankheit begleiteten Regierungszeit hat József Antall gerade durch das Festhalten an Idealen viel für sein Volk erreicht. Beispielhaft ist seine Haltung in einer Frage, die andernorts in Europa zu viel Blutvergießen geführt hat: Der Umgang mit nationalen Minderheiten. Bei Amtsantritt sagte József Antall, er wolle der Regierungschef von 15 Millionen Ungarn sein – also auch der ungarischen Minderheiten im Ausland. Zugleich stellte er jedoch klar, dass Ungarn keine Gebietsansprüche gegen seine Nachbarn erheben würde, wenn die Magyaren dort in gesicherter rechtlicher Stellung leben könnten. Auch wenn es in der Folge immer wieder zu Streit und diplomatischen Verstimmungen kam: Als József Antall starb, hatten sich die Beziehungen


zu den Nachbarn spürbar gebessert. Am Grab nahmen nicht nur viele westliche, sondern auch Führer der Nachbarstaaten Abschied, darunter der damalige slowakische Ministerpräsident Vladimir Meciar und Staatspräsident Michal Kovac. Wenn die Ungarn und ihre Nachbarn die Minderheitenfrage nicht pragmatisch gelöst hätten, wären diese europäischen Staaten nicht am 1. Mai 2004 selbstverständliche Mitglieder der Europäischen Union geworden. [Erinnern für die Zukunft] In diesem Jahr, vom 4. bis 7. Juni, werden junge Europäerinnen und Europäer in ganz Mitteleuropa zum ersten Mal in ihrem Leben das Europäische Parlament wählen. Die jüngsten von ihnen sind erst nach dem Fall der Mauer geboren und kennen den Kampf Europas um seine Freiheit nur aus Erzählungen. Das gemeinsame Europa lebt auch von der Erinnerung an seine Geschichte und an die Leistungen europäischer Persönlichkeiten, denen wir unsere Freiheit und Einheit verdanken. Die Abgeordneten, die Unionsbürger aller Generationen aller 27 Mitgliedstaaten in freier und geheimer Wahl berufen werden, stehen in der Verantwortung, dieses Erbe zu mehren und zu verteidigen. József Antall wird sie daran erinnern, wenn Sie das nach ihm benannte Gebäude des Europäischen Parlaments betreten.



Rede von Ministerpräsident a. D. Dr. Edmund Stoiber

Ich freue mich sehr über diese Veranstaltung zu Ehren des ersten frei gewählten ungarischen Ministerpräsidenten József Antall. Wir erinnern an einen großen und weitsichtigen europäischen Staatsmann, der ganz entscheidend zur „Rückkehr Ungarns nach Europa“ beigetragen hat. Wenn ich hier vor Ihnen stehe und über József Antall spreche, dann gehen meine Gedanken zurück zu unserer ersten Begegnung. 1980, im Rahmen einer Reise gemeinsam mit Franz-Josef Strauß nach Budapest, durfte ich den großen ungarischen Patrioten József Antall kennenlernen. Für Antall und Strauß, diese Visionäre großer politischer Zusammenhänge war schon damals klar, dass Ungarn ein entscheidender Hebel sein würde, die Unfreiheit des sogenannten Ostblocks aufzubrechen und damit auch die Voraussetzung für eine Überwindung der deutschen Teilung zu schaffen. Als Politiker einer jüngeren Generation war ich von diesem Gespräch tief beeindruckt. Ich habe es nie vergessen. Neun Jahre später. Meine Gedanken gehen zurück in den November 1989. Jeder von uns hat seine ganz persönliche Erinnerung an diese aufwühlenden Tage und Wochen. Für mich ist der Fall der Berliner Mauer untrennbar mit dem Namen József Antall verbunden. Denn am 10. November 1989, einen Tag nach dem Fall der Berliner Mauer habe ich als damaliger bayerischer Innenminister Ungarn besucht und mit József Antall über die so radikal neue Lage in Deutschland, Ungarn und Europa gesprochen. Uns beiden war bewusst, dass Ungarn eine Schlüsselrolle zur Überwindung der Teilung Europas zukommen würde, die Hand in Hand mit der Überwindung der Teilung Deutschlands gehen musste. Es war völlig klar: Ungarns angestammter Platz gehört in der Mitte eines vereinten Europas. Tief beeindruckt hat mich bei unserer Begegnung, wie József Antall mir von seinem Vater erzählte. Mut und politischer Weitblick waren József Antall sozusagen in die Wiege gelegt. Schon sein Vater, József Antall Senior, setzte sich mit höchstem persönlichem Risiko für christliche und demokratische Grundsätze ein. Während des Zweiten Weltkrieges half er polnischen, darunter auch jüdischen Flüchtlingen in Ungarn und wurde dafür später als „Gerechter unter den Völkern“ ausgezeichnet. Diese frühen Erfahrungen im Elternhaus waren prägend für József Antalls weiteres Leben. Bereits im Alter von 16 Jahren beschloss er, sich politisch für eine freiheitliche und rechtstaatliche Gesellschaftsordnung einzusetzen. In der Revolution von 1956 engagierte er sich für seine Überzeugungen. Nach der Niederschlagung des Aufstands wurde er als politischer Aktivist mehrmals verhaftet und bekam später sogar Unterrichtsverbot in seinem Beruf als Lehrer. Als Bibliothekar, Autor und späterer Leiter des Semmelweis-Museums für die Geschichte der Heilkunde fand er eine Nische in dieser für ihn beruflich und politisch schwierigen Zeit. József Antall steht für ein großes Leben im 20. Jahrhundert. An dieser Stelle möchte ich ein Wort sagen zu den Herausforderungen, in denen wir heute angesichts der Wirtschafts- und Finanzkrise, der großen Energiefragen und des Klimawandels stehen: Diese Herausforderungen sind sicherlich enorm. Aber: Wir können heute in Europa gemeinsam, in Freiheit und mit unseren Argumenten um die Lösungen ringen. Das ist ein



unglaubliches Privileg, für das wir manchmal den Blick verloren haben. Die beeindruckende, aber auch schmerzliche Biographie eines großen Europäers wie József Antall sollte uns deshalb ein Ansporn sein, weniger kleinmütig an unsere heutigen Aufgaben heranzugehen. Denn auch wenn sich Ungarn in den Folgejahren und -jahrzehnten nach der gescheiterten Revolution von 1956 unter der Führung von Kádár angeblich zur „lustigsten Baracke“ im ganzen Ostblock entwickelte, darf niemals vergessen werden, dass dies nur im Vergleich zu den Verhältnissen der anderen Regime im Ostblock gemeint sein kann. Auch unter Kádár lebte das ungarische Volk unter einer Diktatur. Die ungarischen Kommunisten haben niemals die Verfolgung gegen Andersdenkende, Oppositionelle oder Widerständler eingestellt. Sie haben die Zensur nicht abgeschafft und nicht die Gründe für Selbstzensur. Die ungarische Staatssicherheit hat im Auftrag der Kommunistischen Partei das ungarische Volk flächendeckend überwacht. Was die ungarischen Revolutionäre von 1956 angeht, so standen die Verurteilten nach ihrer Haftentlassung bis 1989 unter Beobachtung, waren repressiven Maßnahmen ausgesetzt und hatten keine Möglichkeit eines irgendwie gearteten Aufstieges. József Antall ist in diesen ganzen Jahren seinen politischen Idealen treu geblieben. Für ihn waren Freiheit, Rechtstaatlichkeit und Demokratie sowie die gleichberechtigte Mitwirkung Ungarns am europäischen Einigungswerk unverzichtbare politische Ziele. Die Wahl zum Vorsitzenden der größten und bedeutendsten ungarischen Oppositionspartei, dem Ungarischen Demokratischen Forum, am 21. Oktober 1989 war sicherlich ein Höhepunkt im politischen Leben József Antalls. Zwei Tage später, am 33. Jahrestag der Revolution von 1956, wurde die neue „Republik Ungarn“ als demokratischer Rechtsstaat ausgerufen. Dieser 23. Oktober ist ein Feiertag für ganz Europa. Die Ungarn haben 1956 unter großen Opfern gezeigt, dass der Wille zur Freiheit nicht unterdrückt werden kann. Ungarn hat damit die Grundlagen für den Fall des Eisernen Vorhangs über 40 Jahre später gelegt. Wir Deutsche haben die Grenzöffnung im Sommer 1989 den Ungarn nie vergessen und werden ihnen dafür immer einen besonderen Ehrenplatz in unserer Geschichte bewahren. Ungarn hat sich mit seinem Willen zur Freiheit aber weit über Deutschland hinaus Anerkennung und Respekt erworben. Für die Welt ist der 23. Oktober ein Kristallisationspunkt für die Einheit der Ungarn, für ihre besondere Identität als mutiges Volk, das immer wieder für die Freiheit in Ungarn und Europa gekämpft hat. Die Väter der Römischen Verträge – Adenauer, de Gasperi und Schuman – hatten ja bereits bei der Gründung der Europäischen Gemeinschaft mit großer politischer Weitsicht die Voraussetzungen für die Erweiterung der Gemeinschaft geschaffen. Sie waren davon überzeugt, dass eine immer intensivere Zusammenarbeit der europäischen Staaten nicht nur auf Westeuropa beschränkt sein sollte – sondern sobald dies politisch möglich war – auch die mittel- und osteuropäischen Staaten umfassen sollte. Diese Idee haben Politiker wie Lech Walesa, Vaclav Havel und József Antall in ihren Ländern beharrlich verfolgt und gegen manche nationalistischen Widerstände durchgesetzt.


Im Wahlkampf 1990 durfte ich József Antall und seine christlich-demokratische Politik bei einer großen Kundgebung des Ungarischen Demokratischen Forums unterstützen. Der enorme Zuspruch in der Bevölkerung zu József Antall und für einen politischen Neuanfang war für mich in Budapest ein großes emotionales Erlebnis. Nach dem klaren Wahlsieg des Ungarischen Demokratischen Forums im Frühjahr 1990 schuf József Antall mit seiner Regierungspolitik die Voraussetzungen für die politische, wirtschaftliche und außenpolitische Wende in Ungarn. Antall hat sehr weitsichtig die Hinwendung Ungarns zu Europa und eine Mitgliedschaft in der Europäischen Union als vorrangiges politisches Ziel betrieben. Leider war es ihm nicht vergönnt, die Erfolge seiner Politik noch persönlich erleben zu dürfen. Und ich sage hier sehr bewusst: Sein viel zu früher Tod ist für Ungarn ein großer und nicht zu ersetzender Verlust. Erlauben Sie mir noch eine grundsätzliche politische Bemerkung – gerade auch in Gedenken an József Antall: In Mittel- und Südosteuropa fällt mir zurzeit ein Phänomen auf, das je nach Land unterschiedlich ausgeprägt, aber doch überall vorhanden ist: Alle Länder sind auf einer komplexen Suche nach der eigenen Identität. Das verwundert nicht: Sie alle haben in den letzten ein bis zwei Jahrzehnten eine radikale Transformation bewältigen müssen. Die Unsicherheit in der Bevölkerung über die Reformpolitik in den Staaten Mittel- und Südosteuropas hat zu regelmäßigen Regierungswechseln geführt. Bis vor wenigen Jahren gab es für diese Länder ein klares Ziel, das die Nation in ihren Anstrengungen einte: den EU-Beitritt. Jetzt, wo diese Etappe hinter ihnen liegt, wo die damals noch neuen Mitglieder schon erfahrene EU-Akteure sind, ist das einende Ziel weggefallen. Es rücken wieder andere Überlegungen ins Blickfeld. So wird vielfach beklagt, dass nach nur einem guten Jahrzehnt der vollen staatlichen Souveränität Länder wie Ungarn Teile davon für die Europäische Union wieder aufgeben mussten. Die Chance, eigene Interessen als Teil der Europäischen Union zu verwirklichen, wird dagegen weniger wahrgenommen. Die Staaten Mittel- und Südosteuropas, auch Ungarn, durchlaufen im Moment eine schwierige Phase der politischen, historischen und gesellschaftlichen Selbstfindung. Ich bin mehr denn je davon überzeugt, und dafür möchte ich auch werben: Europa hat als Zukunftsvision noch lange nicht ausgedient. Im Gegenteil! Europa hat für uns weiterhin eine überragende Bedeutung für Frieden und Wohlstand. Wenn es die Europäische Union nicht schon gäbe, müsste sie angesichts der aktuellen Herausforderungen - von der Finanzkrise bis zum Klimaschutz - heute erfunden und geschaffen werden. Das Vermächtnis von József Antall hat nichts von seiner Bedeutung verloren. Wir ehren einen großen Europäer.


Rede von Jacques Santer, ehemaliger Präsident der Europäischen Kommission

Mit Freude und auch mit Betroffenheit nehme ich an dieser Ehrung für eine bedeutsame politische Persönlichkeit teil, die weiterhin einen Bezugspunkt für Intellektuelle und für all diejenigen darstellt, die seine Überzeugung teilen, dass das europäische Aufbauwerk vor allem auf Werten und einer ethischen Haltung im Leben der Gesellschaft beruht. Ich erinnere mich deutlich an den Tag, als József Antall, Ministerpräsident der jungen, endlich vom sowjetischen Joch befreiten Republik Ungarn, eine Delegation der EVP – deren Vorsitzender ich von 1987 bis 1990 war – in Budapest empfing. Anwesend waren Helmut Kohl, Wilfried Martens, Ruud Lubbers und viele andere, und nach dem Essen unter einem milden Abendhimmel führte er uns auf die Brücke über die Donau, wo noch vor Kurzem die roten Sterne als Symbole der Besatzungsmacht geleuchtet hatten, und erklärte mit fragender Stimme: Sie fühlen sich vielleicht nicht, als befänden Sie sich in der Mitte Europas, aber sehen Sie sich um – hier sind keine sowjetischen Sterne und keine sowjetischen Denkmäler mehr zu sehen – ich habe sie alle verhüllen lassen! Und richtig, da er sein Amt als demokratisch gewählter Ministerpräsident erst einige Tage zuvor angetreten hatte, war ihm zwar noch nicht genügend Zeit geblieben, sie zu entfernen – aber alle äußeren Zeichen auf Plätzen, in den Vierteln, an den Fassaden usw., die direkt oder indirekt auf das Sowjetregime verwiesen, waren verhüllt. Wir spürten die innere Zufriedenheit dieses Mannes, der sein Ziel erreicht hatte – dem es gelungen war, einen Beitrag zur Befreiung seines Landes von dem repressiven Regime zu leisten, das er sein Leben lang bekämpft hatte. Zu der Zeit, als der Volksaufstand im Oktober 1956 die Grundfesten des kommunistischen Systems in Ungarn ins Wanken brachte, war er als Lehrer tätig und unterstützte zusammen mit seinen Schülern die Umwälzungen in Ungarn. Er beteiligte sich an zahlreichen Demonstrationen gegen das Regime. Im Laufe des Aufstands nahmen seine politischen Vorstellungen konkretere Formen an. Er erhob unaufhörlich seine Stimme für ein demokratisches und pluralistisches Ungarn und forderte vehement den Abzug der sowjetischen Truppen. Nach seiner Suspension vom Lehrerberuf widmete er sich der Wissenschaft, doch nahm seine wissenschaftliche Tätigkeit, die ihm zwar eine Verbindung zu den aktuellen politischen Entwicklungen auf der anderen Seite des Eisernen Vorhangs sowie den Aufbau eines Netzes von persönlichen Beziehungen ermöglichte, das sich später als nützlich erweisen sollte, gegenüber seinen politischen Bestrebungen stets eine untergeordnete Rolle ein. Er trat der Oppositionsbewegung bei und gründete in Budapest eine Untergruppe der Ungarischen Liga für Menschenrechte. Das wohl bedeutendste Ereignis der Wandlung Ungarns von einem repressiven Regime zu einem demokratischen System stellte der 1989 gegründete „Oppositionelle Runde Tisch“ dar, der mit der ehemaligen kommunistischen Partei über die Umgestaltung des Regimes in eine Demokratie verhandelte. József Antall nahm an diesen Verhandlungen als Delegierter des Ungarischen Demokratischen Forums teil. Mit seiner guten Allgemeinbildung, seinen profunden Kenntnissen der Tradition der ungarischen Institutionen sowie der kurzen demokratischen Zeitspannen in der Geschichte des Landes, aber auch mit seinem Wissen über



liberale Konzepte und das Funktionieren der europäischen Demokratien konnte er dazu beitragen, zwischen den unterschiedlichen Bestrebungen der beteiligten Parteien einen Kompromiss zu finden. Seine Verdienste um den erfolgreichen Abschluss der Verhandlungen, die zum Entwurf und zur Unterzeichung der Bedingungen für den demokratischen Übergang führten, sind unbestreitbar. József Antall war ein prinzipienfester Mann und ist den konservativen nationalen Grundsätzen und christlichen Werten stets treu geblieben. Die Achtung der Menschenrechte war für ihn von großer Bedeutung und er berief sich auf das christliche Erbe Europas. Sein unbeugsamer Wille, entschlossen und beharrlich für die Verwirklichung dieser Grundsätze zu kämpfen, war geprägt von den Erfahrungen des Aufruhrs und der Aufstände von 1956. Eine Episode dieses Teils der Geschichte ist diesbezüglich für viele damalige Mitstreiter von besonderer Relevanz: Im November 1956 versandte der Direktor der ungarischen Presseagentur, kurz bevor sein Büro unter Artilleriebeschuss geriet, ein Fernschreiben an die Welt, in dem er seine Verzweiflung angesichts der sowjetischen Offensive offenbarte, die an jenem Tag in Budapest begann. Die Nachricht endete mit den Worten: „Wir werden sterben, für Ungarn und für Europa“. In diesen Worten kommt die Überzeugung zum Ausdruck, dass die Verteidigung der nationalen Kultur in diesem Teil der Welt unauflöslich mit dem Kampf für das europäische Wertesystem verbunden ist. Und wie für viele der Oppositionellen – auch für József Antall – der christliche Glaube das Fundament dieser Werte und die klare Motivation dafür darstellte, die nötigen Opfer für ihre Verteidigung zu bringen, so beinhalten diese Worte die Bereitschaft, sich sowohl für die Kirche als auch für Europa aufzuopfern. Diese wenig bekannte Begebenheit des Volksaufstands in Budapest offenbart, wie sehr sich die Völker in Mittel- und Osteuropa als integraler Bestandteil Europas fühlten, lange bevor sie der sich im Westen abzeichnenden Gemeinschaft beitreten konnten. Heute können wir uns die Frage stellen, wie József Antall über die Entwicklungen der EU seit 1989, den Fall der Berliner Mauer und die Entstehung der neuen Demokratien in Mittel- und Osteuropa denken würde. Sicherlich würde der EU-Beitritt seines Landes am 1. Mai 2004 gemeinsam mit sieben anderen Ländern, die kurz zuvor aus dem ehemaligen Sowjetimperium entlassen wurden, in József Antall eine große Befriedigung auslösen. Dieser Beitritt wäre aus seiner Sicht zweifellos ein bedeutendes historisches Ereignis. Er würde das Datum, wie auch Papst Johannes Paul II., als einen Meilenstein auf dem Weg der Völker zur Einigkeit betrachten. Die Bedeutung dieses Ereignisses ist enorm. Es ist ein Zeichen für die Beendigung der Spaltung Europas in zwei unversöhnliche Lager. Für alle, die sich auch nur ein wenig an die Beklemmungen des Kalten Krieges erinnern, scheint es wie das Versprechen einer besseren Zeit. Zum ersten Mal seit dem Krieg von 1914-1918 eröffnet sich damit allen Völkern Europas eine wirkliche Perspektive für einen dauerhaften Frieden auf dem Kontinent.


Trotz allem bleibt angesichts der Bedeutung dieses Ereignisses und angesichts aller damit einhergehenden Versprechen der Eindruck, dass den Akteuren und den Zeitzeugen dieser Beitritte noch nicht wirklich bewusst ist, was sie mit sich bringen und wofür sie stehen. Und tatsächlich ist es so, dass für die 15 Mitgliedstaaten der Beitritt der neuen Demokratien für sich genommen keinen großen Umbruch darstellt. Denn das geschieht im Rahmen des bereits Bestehenden und ist die logische Folge der geografischen Ausdehnung Europas – denn wird nicht gemeinhin von der Erweiterung der EU gesprochen? Lassen wir die Tragödien des 20. Jahrhunderts aus dem Blick, so erscheint diese Erweiterung auch selbstverständlich. Schließlich könnte es uns ganz natürlich erscheinen, dass Budapest, Warschau, Prag, Vilnius usw. ebenso europäische Städte sind wie Paris, Berlin, London, Madrid oder Rom. Für all jene aber, die den sowjetischen Totalitarismus bekämpft haben, wie József Antall, Vaclav Havel und Lech Wałęsa, hat der 1. Mai 2004 eine völlig andere, sehr viel weiter gehende und emotionale Bedeutung. Sie sprechen nicht von der Erweiterung, sondern von der Wiedervereinigung Europas. Für sie bedeutet dieser Tag nichts weniger, als dass ihre vom sowjetischen Joch befreiten Länder ihren Platz unter den europäischen Nationen wiedergefunden haben. Ihrem Gefühl nach, das ihnen für immer ins Bewusstsein gebrannt ist, wurden sie 1945 durch den Zweiten Weltkrieg und das Abkommen von Jalta auf brutale und willkürliche Weise von den anderen europäischen Nationen getrennt. Sie fanden sich 1945 plötzlich als Gefangene hinter dem sogenannten „Eisernen Vorhang“ wieder. Für all diese Länder bedeutet der 1. Mai 2004 das Ende einer großen Tragödie und Ungerechtigkeit. Dieses Datum ist nicht einfach Teil eines organischen Entwicklungsprozesses, sondern es stellt einen wirklichen Umbruch in ihrer Geschichte und den Beginn einer neuen Ära dar. Die seit dem Mittelalter erstmalige Wiedervereinigung fast des gesamten Europas in Frieden und Freiheit ist ein Zeitereignis von besonderer Bedeutung. Leider wurden die tiefer liegenden Gründe für die Erweiterung der Union um die mittel- und osteuropäischen Länder in den alten Mitgliedstaaten nicht ausreichend erklärt und daher kaum verstanden. József Antall, der seit seiner Wahl zum Ministerpräsidenten das Ziel verfolgte, Ungarn auf den Weg der Entwicklung zu bringen, damit es sich den anderen wohlhabenden und entwickelten Ländern in Westeuropa anschließen könne, und für den die europäische Integration eine der wichtigsten Prioritäten darstellte, hätte diesen Augenblick der Geschichte mit Sicherheit genossen. Wäre József Antall, der unermüdlich die Bedeutung des christlichen Erbes Europas betonte, aber wirklich glücklich, wenn er sehen würde, wie sich Europa in Richtung einer übermäßig technokratisch ausgerichteten Zielvorstellung entwickelt? Würde ihm Europa, mit dem er stets ein visionäres Konzept verband – die Einigung der Länder und Nationen mit dem Ziel eines dauerhaften Friedens – heute nicht wie ein technischer Prozess, wie etwas Mechanisches


vorkommen? Vielen Bürgern erscheint die Europäische Union heute als beschwerlicher und mächtiger Apparat, der in weiter Ferne liegt und mit hohen Kosten verbunden ist, auf den sie kaum Zugriff haben und in dem endlose Debatten über undurchsichtige Themen geführt werden. In einer Gesellschaft, die durch die internationale Finanz- und Wirtschaftskrise, angesichts der Herausforderungen der Globalisierung und der Umwelt sowie einer weit verbreiteten strukturellen Arbeitslosigkeit und einer alternden Bevölkerung stark beunruhigt ist, liegt die Verantwortung für die auftretenden Probleme bei der europäischen Technostruktur. Dies gilt umso mehr, als einige nationale Politiker, ob aus Bequemlichkeit oder aus Böswilligkeit, die EU zum Sündenbock erklärt haben, der für alle Übel herhalten muss, und politische Entscheidungen anprangern, für die sie selbst verantwortlich sind. Aus Sicht von József Antall wäre eines klar: Wir müssen zum Wesentlichen zurückkehren. Schließlich beruht das europäische Aufbauwerk neben der Politik und den Institutionen vor allem auf Werten und einer ethischen Haltung im gesellschaftlichen Leben. Die Grundlage einer jeden rechtsstaatlichen Gemeinschaft muss eine Wertegemeinschaft sein.

Meine Damen und Herren, wahrscheinlich wäre dies die Botschaft von József Antall, für die er sich mit seiner Persönlichkeit, seinem politischen Kampf und seiner unerschütterlichen Leidenschaft eingesetzt hat. Zu Recht benennt das Europäische Parlament einen Gebäudeflügel nach dieser großen Persönlichkeit der ungarischen und europäischen Geschichte, dem Mann, der den Warschauer Pakt aufgelöst hat, dem Symbol für die Wiedervereinigung Europas und dem Kampf für die Demokratie. Gleichzeitig ruft das Gedenken an ihn auch die Worte von Sir Winston Churchill in seiner Rede vom 14. Mai 1947 in der Royal Albert Hall in Erinnerung: „Europa ist eine abstrakte Vorstellung. Doch wenn die Menschen aufhören, diese Vorstellung in ihren Köpfen zu bewahren, ihren Wert in ihren Herzen zu fühlen, dann wird sie sterben“. Das ist die Herausforderung für die Generationen, denen heute die Aufgabe übertragen ist, an der Zukunft zu bauen und gerechte Wege für die kommenden Generationen aufzuzeigen. Möge ihnen die Erinnerung an József Antall dabei als Wegmarkierung dienen.

Im Fall der EU sind diese Werte sicher nicht ausschließlich christlich, aber sie gehen eindeutig auf die christliche Tradition zurück. Ihre Wurzeln ebenso wie ihr Ziel liegen in der Achtung der Menschenwürde. Die EU ist natürlich keine Fügung des Schicksals; sie war immer ein gezielt herbeigeführtes Konstrukt, und wie jede menschliche Konstruktion auch zerbrechlich. Derzeit befindet sie sich auf der Suche nach ihrem Weg. Mehr als je zuvor muss sie sich der Kraft bewusst werden, die in ihren Werten liegt: Achtung der Menschenwürde und der Menschenrechte, Frieden, Freiheit, Demokratie, Toleranz, Achtung der Vielfalt und der Subsidiarität, Streben nach dem Gemeinwohl, ohne dass eine Gruppe die Vorherrschaft über eine andere ausübt. Sie gründet sich auf der Solidarität zwischen ihren Mitgliedern und gegenüber anderen, insbesondere gegenüber Benachteiligten. Sie will ihrer Verantwortung bei der Bewältigung der globalen Probleme gerecht werden. Mehr noch als die Institutionen und politischen Maßnahmen sind es die ihr innewohnenden Werte, die das Interesse, das Ansehen und die Hoffnung erklären, die die Welt angesichts des in Europa seit einem halben Jahrhundert geschaffenen Werkes empfindet. Die zugrundeliegenden Werte und die wie selbstverständlich damit verbundene Ethik sind keine flüchtigen Erscheinungen. Vielmehr liegen ihre Wurzeln sowohl in der säkularen Tradition des Christentums als auch in den Traditionen anderer Glaubensrichtungen und Philosophien begründet. Diese Werte und Traditionen besitzen heute die gleiche Kraft wie in der Vergangenheit. Sie können und müssen auch in Zukunft eine Quelle der Inspiration bieten.



Rede von László SURJÁN, MdEP, ehemaliger Minister in der Regierung Antall

Sehr geehrter Herr Präsident, verehrte Anwesende! Wie war das doch gleich? Eine Handvoll Intellektuelle haben sich um einen Tisch gesetzt und die ungarische Regierung gebildet? So hat mich ein christdemokratischer Freund aus den Niederlanden gefragt, und ich hatte nichts anderes als Antwort zu bieten, als ihm Recht zu geben. Aber selbst im Nachhinein lohnt es, sich vor Augen zu führen, wie das gelingen konnte. Die Antwort ist einfach: Die Antall-Regierung erlernte die Kunst des Regierens während ihrer praktischen Tätigkeit, und das konnte eben nur gelingen, weil es jemanden gab, der sie darin unterwies, sie hatte einen Klassenleiter. József Antall war die geborene Lehrerpersönlichkeit. Selbst als Ministerpräsident lehrte, führte und lenkte er seine Regierung. Was stand bei den Klassenleiterstunden auf dem Lehrplan? Antall gab u. a. ein Beispiel dafür, dass man keine Angst haben sollte. Er hatte schon als junger Mann keine Angst. Lange vor dem Abitur, als er noch ein kleiner Schüler war, hat er mit Wissen, ja auf Bitten seines Vaters in Siebenbürgen, das unter deutscher Besatzung stand, Menschen gerettet und Informationen übermittelt. Ehrlich und aufrecht. Ohne Zittern in den Knien. Auch später war er Fatalist. Bei einer unserer gemeinsamen Auslandsreisen verwendete er selbst dieses Wort. Damals hatten die Geheimdienste ernste Terrorgefahr signalisiert, und er war die Zielperson. Die Teilnehmer der Konferenz hielten spürbar Abstand, während ich mit Freude und ohne nachzudenken in sein Auto stieg und wir vom einen Veranstaltungsort zum anderen fuhren. „Hast du keine Angst?“ fragte er. „Aber nicht doch!“ „Bist du etwa auch Fatalist?“ Dieser Fatalismus bedeutete bei ihm Vertrauen in die Vorsehung. Der hieraus erwachsende Mut muss ihn auch geleitet haben, als er – einem Schülerstreich gleich – auf der Konferenz der Ministerpräsidenten und Regierungschefs des Warschauer Vertrages nicht den vorher vereinbarten, abgestimmten Text, sondern seine eigene Fassung vortrug und dann von Gorbatschow das berühmte DA/JA zur Auflösung des Warschauer Vertrages erhielt. Als er an jenem Nachmittag durch gewundene, furchteinflößende, enge Korridore in das Arbeitszimmer Gorbatschows geführt wurde, fragte ihn sein Verteidigungsminister: „Jóska, kommen wir hier jemals wieder heraus?“ „Ist das nicht egal? Unterschrieben haben sie ja schon“, lautete die Antwort.

Auch das ist ein Beispiel für seinen herben Sarkasmus. Es ließen sich noch viele Beispiele für Antalls Humor anführen. Einmal sagte ich bei einer Kabinettsitzung Ancien Régime zu ihm und meinte damit Kádárs Leute.



„Nana, da werden die Bourbonen aber protestieren“, warf er mir hin. Wenn es sein musste, wies er Menschen mit beißendem Spott in die Schranken. Über einen Ökonom, der sich sehr wichtig nahm und auf publizistische Lorbeeren aus war, sagte er: Seht nur, da sind die Mickymäuse der Politik – und von da an konnte man nicht mehr an diese gewisse Micky-Maus denken, ohne lachen zu müssen. Er besaß auch eine gewisse Großzügigkeit und konnte sich selbst über scheinbar verletzende Dinge hinwegsetzen. Was war ihm nicht alles während der Diskussion über sein Regierungsprogramm an den Kopf geworfen worden! Die schärfsten Worte kamen von Viktor Orbán. Wir waren alle gespannt, wie die Antwort des Ministerpräsidenten ausfallen würde. Er sagte nur: Was den Beitrag von Viktor Orbán betrifft, so müsste ich, hätten wir nicht gehört, was wir gehört haben, wohl fragen, was ist los, Viktor, bist du etwa krank? Im Handumdrehen war alles wieder geregelt.

der Landesgrenzen einbezieht und ihnen Aufmerksamkeit, Fürsorge und Hilfe zuteil werden lässt. Dabei darf Budapest ihnen ihre Politik aber nicht vorschreiben. Ganz im Gegenteil: Die Wünsche und Vorstellungen der verantwortlichen Vertreter der Ungarn jenseits der Landesgrenzen sollten von der ungarischen Regierung unterstützt werden. Das dritte Grundprinzip ist das Christentum, das – der von den Piaristen übernommenen Tugend der Bescheidenheit gleich – nicht im Schaufenster ausgestellt werden, aber tief im Herzen der Menschen verankert sein und ihr Wirken, auch ihr politisches Tun, lenken sollte. Er war Europäer, der Nation und dem Christentum gleichermaßen verpflichtet, und daraus leitet sich unser Erbe ab: Möge Ungarn ein europäisches, nationales und christliches Land sein.

Charakteristisch für Antall war auch sein Gespür für soziale Probleme, sein Streben nach sozialer Gerechtigkeit. Er war entrüstet, als bekannt wurde, dass es in Ungarn mit seiner wachsenden Armut Menschen gibt, die jeden Tag so viel an Krankengeld einstreichen, wie andere im Monat verdienen. Im Zusammenhang mit einer Pressenachricht hat er mir dazu eindringliche Fragen gestellt, was letztendlich zur Einführung der Deckelung in der ungarischen Sozialversicherung führte, die bis zum heutigen Tage gilt. Über diese Grenze hinaus muss weder eingezahlt werden noch werden Leistungen gewährt: kein Krankengeld und keine Rente. Er war jedoch immer bereit, den sozial Benachteiligten, den wirklich Armen zu helfen. An seiner Seite war es wahrhaftig nicht schwer, Minister für Soziales zu sein. Eine der wichtigsten Lehren, die er uns in den Klassenleiterstunden vermittelte, bestand darin, dass für einen Abgeordneten – auch wenn er im Range eines Ministers steht – die parlamentarische Arbeit an erster Stelle zu stehen hat. Tagt die Landesversammlung, berufe dich nicht darauf, wegen ministerieller Angelegenheiten, wegen eines ausländischen Gastes, einer Beratung oder irgendwelcher anderer Dinge verhindert zu sein, sondern sei dort im Parlament, so Antall. Würden doch nur unsere Abgeordneten von heute den Parlamentarismus so pflegen, wie Antall es getan hat. Dies waren die wichtigsten Elemente unseres Lehrstoffs. All das und sein ganzes Denken beruhten auf drei Grundprinzipien. József Antall war Europäer. Er wusste: Nur von Europa kann Ungarn Sicherheit und Ruhe und – als Land der Fähren – einen Hafen erwarten. Unter seiner Führung haben wir den Weg der europäischen Integration und der atlantischen Beziehungen beschritten. Diese europäische Sichtweise ging nicht zu Lasten der nationalen Verpflichtungen. Seine Rede, die einen gewaltigen Sturm auslöste, war ein Plädoyer dafür, dass der ungarische Ministerpräsident sich einem Ungarntum verpflichtet fühlt, das auch unsere Landsleute außerhalb



Rede von Péter Olajos, MdEP

Verehrte Frau Klára, lieber Péter Antall!, meine Herren Ministerpräsidenten, Minister und Botschafter, liebe Kolleginnen und Kollegen Abgeordnete, liebe Gäste! Vor einem Monat waren es genau 15 Jahre, dass József Antall nicht mehr unter uns weilt. Der erste frei gewählte Ministerpräsident der dritten ungarischen Republik legte am 23. Mai 1990 den Amtseid als Regierungschef ab und wirkte in diesem Geiste bis zum Tag seines Todes, dem 12. Dezember 1993. Ende vergangenen Jahres fanden zahlreiche Gedenkveranstaltungen zu Ehren des Ministerpräsidenten statt, auf denen die Akteure des öffentlichen Lebens Ungarns erneut die Gelegenheit hatten, die politische Größe József Antalls zu würdigen. Ministerpräsident Péter Boross, der das Antallsche politische Erbe unmittelbar fortführte, sprach auf dem Nationalfriedhof an der Fiumei út davon, dass József Antall, der zutiefst als Ungar fühlte, sich – von der Liebe zu seiner Heimat getragen – all dem stellte, was die Geschichte ihm zugedacht hatte. Er wich nicht davor zurück, obwohl er sich über die Umstände im Klaren war, darüber nämlich, wie es um die wirtschaftliche und historische Lage des Landes bestellt war. Nach Ansicht von Péter Boross hat sich József Antall einen Platz in dem geistigen Pantheon erworben, in dem all jene versammelt sind, die für den Aufstieg der Nation gekämpft haben. Der frühere Ministerpräsident habe etwas in Gang gesetzt, und zwar auf die ihm eigene Weise, ernsthaft, würdevoll, imponierend, so wie es ein Mensch mit Sendungsbewusstsein unter diesen Umständen tun kann. József Pálinkás, Präsident der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, zitierte den früheren Ministerpräsidenten mit den Worten, dass er aus tiefster Seele der Ministerpräsident von 15 Millionen Ungarn sein wolle. József Pálinkás erinnerte in diesem Zusammenhang daran, dass die dieser Aussage folgende Entrüstung deutlich gezeigt hat, wie sehr doch József Antall das Wesentliche getroffen hatte. Nach Ansicht des Akademiepräsidenten konnte der frühere Regierungschef zahlreiche Ziele deshalb nicht umsetzen, weil er nicht erkannte, wie stark noch die „Genossen-Mentalität“ wirkte, wie wenig Menschen bereit waren, bei dem angekündigten Frühjahrsputz den Besen in die Hand zu nehmen. Ibolya Dávid, die Vorsitzende des Ungarischen Demokratischen Forums (MDF), betonte bei den Gedenkveranstaltungen, dass der erste Ministerpräsident dieses nach Europa zurückkehrenden Landes ein Mensch war, der sich von innen heraus leiten ließ, und das in einer Zeit, in der nahezu alles von außen gelenkt wurde. Béla Kádár, dem für internationale Wirtschaftsbeziehungen zuständigen Minister des Antall-Kabinetts zufolge hat der frühere Ministerpräsident seit seiner Jugend vom Systemwechsel nicht nur zu träumen gewagt, sondern sich auch darauf vorbereitet und – als die Zeit gekommen war – mit sicherem Gespür das ungarische Modell der Umgestaltung gewählt. Kádár verweist auch darauf, dass es weder davor noch danach so viele Akademiker in der Regierung gegeben hat, was in einer wissensbasierten Gesellschaft sicher nicht von Nachteil war. Kardinal László Paskai, Erzbischof von Esztergom und Budapest im Ruhestand, vertritt die Ansicht, dass József Antall der ungarischen Regierung in einer schwierigen Zeit vorstand, als das politische System nicht mehr funktionierte und mit dem Aufbau eines neuen politischen, moralischen und wirtschaftlichen Systems begonnen werden musste.



Meine sehr verehrten Damen und Herren! Was kann ein junger Politiker wie ich nach den Zeitgenossen, Weggefährten und politischen Freunden Antalls vom MDF noch Weises über József Antall und sein Werk sagen, selbst wenn er stellvertretender Vorsitzender der Partei Antalls, des MDF, ist und als solcher notwendigerweise dessen konservative Politik in Stil und Inhalt fortsetzt? Die vergangenen 15 Jahre sind ein ausreichender Zeitraum, um über unsere jüngste Vergangenheit Bilanz zu ziehen. Was ist mit uns geschehen, welche Fehler sind uns unterlaufen, welche Irrwege sind wir gegangen? Die mir zur Verfügung stehenden 15 Minuten reichen keineswegs aus, um hier meine eigene Meinung darzulegen. Deshalb möchte ich mich an dieser Stelle auf die wichtigsten Feststellungen und Gedanken beschränken. Am stärksten hat mich an der Politik und den Absichten József Antalls beeindruckt, dass er erkannt hat, dass das durch den Sozialkommunismus moralisch und ökonomisch heruntergewirtschaftete Land stabile Gesetze und gut funktionierende demokratische Institutionen braucht und es dazu – mit einem Wort –des praxisbewährten europäischen Modells bedarf. Er hörte nicht auf die für viele wohlklingenden Sirenentöne des ungarischen dritten Weges, sondern baute bewusst und ausschließlich auf das Sakrament des Systems der demokratischen Institutionen, der demokratischen Entscheidungen und der über alle Zweifel erhabenen Gesetzlichkeit. Ordnung, Gesetzlichkeit, Demokratie – auf diesen Weg brachte József Antall seine Regierung, und er hoffte, dass auch Ungarn diesen Weg einschlagen und für lange Zeit beibehalten würde. Leider ist es nicht so gekommen, und hier liegen, so meine ich, die Wurzeln für unsere heutigen Probleme. Die meisten Regierungen nach József Antalls Tod – Ausnahmen bestätigen die Regel – haben mit ihrer Arbeit dazu beigetragen, dass wir an unserer heutigen Situation verzweifeln. Das Vertrauen der Gesellschaft und ihr Glaube an die Institutionen der Demokratie waren noch nie auf einem so niedrigen Stand wie heute. Im Jahr 2009 erregen nicht nur die Parlamentsarbeit, sondern auch die Ministerien und Behörden, ja selbst die unabhängigen ungarischen Gerichte den Unmut der Öffentlichkeit. Es ist uns sogar gelungen, die Europäische Union in Misskredit zu bringen: Betrug die Zustimmung vor fünf Jahren noch über 50 Prozent, ist die Unterstützung für die EU heute auf 31 Prozent zurückgegangen. Die Achtung vor dem Gesetz ist gering, ja es ist regelrecht in Mode gekommen, Gesetze zu umgehen und nicht einzuhalten. Diebstahl, Betrug und Korruption sind nichts Außergewöhnliches und gelten nicht als verurteilenswert, sondern als das natürliche Gesetz des Erfolgs. Von demokratischen Entscheidungen kann längst keine Rede mehr sein: Die Machthaber „lösen“ die politischen Konflikte aus der Position der Stärke heraus, ohne den anderen anzuhören; an die Stelle des Dialogs ist der totale Krieg getreten. Kein Wunder also, dass das Land dahin gekommen ist, wo es jetzt steht. Die seit 2002 regierende sozialistisch-liberale Koalition von MSZP und SZDSZ hat Ungarn aus der ersten Reihe in die letzte katapultiert. Meine sehr verehrten Gäste, einer neuen Regierung, die der ungarische Nation wieder zum Aufstieg verhelfen will, bleibt kein anderer Weg zum Erfolg, als dort weiterzumachen, wo József Antall vor anderthalb Jahrzehnten aufgehört hat. Die Institutionen der endgültig zerstörten staatlichen Verwaltung müssen neu


aufgebaut, das Vertrauen der Öffentlichkeit in diese Institutionen muss wiederhergestellt werden. Die Achtung vor dem Gesetz muss zurückerobert werden, und zwar durch konsequente Einhaltung, unabhängig von Geschlecht, Alter und Parteiverdiensten oder gar Gesetzesverstößen. Schließlich müssen wir zu Technik und Stil demokratischer Entscheidungen und demokratischer Regierungsarbeit zurückkehren und damit die Voraussetzungen schaffen, dass das europäische Modell tatsächlich funktioniert, und zwar nicht nur westlich unserer Westgrenze bei Hegyeshalom, sondern auch östlich davon. Meine sehr verehrten Gäste, der nach József Antall benannte Gebäudeflügel stellt ein Symbol dar. Ein Symbol für jenes Ostund Mitteleuropa, das zu unseren europäischen Wertvorstellungen zurückfand. Ein Symbol für ein Land und eine politische Kultur, als deren Repräsentant sich József Antall stets gesehen hat. Ein Symbol schließlich dafür, dass wir uns vor einem großen mitteleuropäischen Politiker und seiner Generation verneigen. Die Generation der Wende hatte eine gewaltige Aufgabe übernommen, die jeder nach seinen Fähigkeiten erfüllt hat. József Antall und all jene, die sein Vertrauen genossen und mit ihm kämpften, können stolz von sich behaupten, getan zu haben, was das Vaterland von ihnen gefordert hat. Sie sind mutig für ihre Ziele eingetreten und haben dabei im Interesse der Nation selbst das persönliche Risiko nicht gescheut. Das Beispiel József Antalls lehrt uns, die Politiker unserer Zeit beizeiten zu würdigen. Eine Gesellschaft, die ihre weisen Häupter nicht ehrt, kann auch nicht vorankommen. Meine Damen und Herren, gestatten Sie mir, hier in dem nach József Antall benannten neuen Teil des Parlamentsgebäudes stehend, im Gedenken an einen europäischen Staatsmann, ein Gelöbnis abzulegen – wie ich hoffe, in unser aller Namen. Das Gelöbnis steht dafür, dass wir, die Europaparlamentarier Ungarns und ihre Mitarbeiter, hier in Brüssel, jederzeit und ausschließlich die Sache der Nation vertreten. Möge an die Stelle von Zwist und Trennendem ein Wettstreit unter dem Motto „Wer kann mehr für die Nation tun?“ treten und unser Herz beseelen. Lassen Sie uns alles tun, damit das europäische Modell, das uns auf so glaubwürdige Weise vermittelt wurde und das wir uns hoffentlich auch zu eigen gemacht haben, die europäische Handlungsweise und das europäische Denken zu Hause immer mehr Anhänger finden und in unserer kleinen Heimat schnellstmöglich zur allgemeinen Norm werden. Ich hoffe, dass wir uns jedes Mal, wenn wir in Zukunft dieses wunderbare Gebäude betreten, wenn wir in unseren Parlamentsdokumenten die Abkürzung JAN lesen, an dieses Versprechen und auch daran erinnern, was uns das Beispiel von József Antall gelehrt und gezeigt hat. Die Messlatte liegt sehr hoch. Sie zu erreichen, ist eine erstrebenswerte Aufgabe. Vielen Dank für Ihre Aufmerksamkeit!


Rede von Emil Brix, Diplomat und Historiker, Bundesministerium für europäische und internationale Angelegenheiten, Österreich

Sehr geehrter Herr Vorsitzender, Herr Präsident, Herr Kommissionspräsident, meine Damen und Herren, wenn man als Österreicher eingeladen wird zu einer Tagung die József Antall ehrt, dann denkt man sofort daran wie eng diese Beziehungen zwischen Ungarn und Österreich gerade in diesen Jahr 1989/1990 gewesen sind, und wenn man an József Antall und an die Nachbarschaft zu Österreich denkt, dann denkt man an österreichischer Seite in erster Linie an Alois Mock, der eigentlich auch hier sitzen sollte, aber nicht mehr gesund genug ist, um für Österreich hier an dieser Konferenz teilzunehmen. Es war damals die Überzeugung gerade der Christdemokraten auf der österreichischen Seite, dass man hier mit Ungern auch mit Antall mit dem demokratischem Forum einen Weg der Wende 1989 gehen kann, der tatsächlich hier etwas wie Gemeinsamkeiten aufbauen kann und einem friedlichen Regime einen Wechsel ermöglicht. Es war in 1989 aus österreichischer Sicht nicht sicher, wie rasch innerhalb dieses turbulenten Jahres, und wie friedlich innerhalb dieses turbulenten Jahres der Wandel sein wird, und es gab sehr starke Bemühungen in der damaligen Österreichischen Regierung, aber konkret bei Alois Mock, unter anderem gerade den Dialog mit den Christdemokratischen Gruppierungen in den Oppositionen zu suchen, in der Hoffnung, dass daraus aus dieser Revolution 1989 auf der einen Seite etwas friedliches bleibt, und auf der anderen Seite sozusagen eine bürgerliche Revolution. Wenn ich als Österreicher von einer bürgerlichen Revolution spreche, dann schauen wir immer mit Neid auf Ungarn, wir haben in Österreich nie eine bürgerliche Revolution, ja überhaupt keine Revolution geschafft. Mit der ungarischen Revolution 1848 in einer unangenehmen Weise uns ja beschäftigt, und auch was dann die Jahre 1918 betrifft waren nicht gerade jene Jahre wo die Kooperation so eng war. Aber was das Besondere ist, und warum ich glaube sozusagen, dass wofür József Antall stand, und die Ungarische Veränderung - Revolution 1989 stand, war dass sie in einer Tradition war, die genau diese Nachbarschaft mit österreichischen, aber auch mit anderen mitteleuropäischen Nachbarn, als einen Vorteil – eine Chance für diese Kooperation sah und dabei auf etwas sich berufen konnte, was uns verband die Revolutionsversuche von 1956 und das Jahr 1956 das in der Erinnerung sowohl meines Landes – Österreich – als auch Ungarn als ein positiv verbindendes aufrecht erhalten werden konnte. Und das ist schon ganz interessant, dass diese Vorstellung, dass die Revolution von 1989 für Ungarn und Österreich so ein Verbindungselement des bürgerlichen darstellt, ist stärker als ich es mit anderen Staaten kenne.



Wir haben ja heute in der ersten Session sehr viel über die Verbindungen zwischen Deutschland und die Dankbarkeit Deutschlands gegenüber Ungarn 1989 gehört und wir haben auch gehört, dass zwischen Ungarn und Deutschland noch Bayern liegt – das finde ich auch sehr schön – aber wir haben irgendwie nicht gehört, dass zwischen Deutschland, Bayern und Ungarn auch noch Österreich liegt, und wenn ich mir das Jahr 1989 ansehe, dann ist natürlich, das was hier möglich gewesen ist, sozusagen an diesen realen Abbau der Grenzen, an dieser Möglichkeit erstmals Menschen durch diesen eisernen Vorhang zu lassen, an dieser auch kulturellen Zusammenarbeit die schon vor 1989 beginnen konnte und bei uns immer genannt wurde „wir nutzen die Rostflecken im Eisernen Vorhang“, dann ist etwas, was nur mit Ungarn möglich gewesen ist, es war in keiner Weise möglich mit der Tschechoslowakei, es war auch in dieser Form nicht mit dem ehemaligen Jugoslawien möglich. Und daher denke ich, sozusagen, dass dieses Jahr 1989 mit dem friedlichen Regimewechsel den wir beobachten konnten und unterstützen durften - diese Bemühungen eigentlich von Mai an, konkret Schritte zu setzten, wie weit man auch gerade jeweils in Absprache mit den großen Nachbarn im Osten gehen kann, auf allen Ebenen zwischen Österreich und Ungarn positiv gelaufen sind. Bis letztlich wenn man so will, zu einem symbolischen Akt am 27. Juni des Durchschneiden eines Stückes des Eisernen Vorhanges. Und - ich möchte das hier schon erwähnen – wenn es in diesem Jahr darum geht 20 Jahre zu erinnern, dieses Ende des Eisernen Vorhanges und der Berliner Mauer, dann gibt es aus der Sicht der sozusagen unserer Nachbarschaft des Eisernen Vorhanges zwei symbolische Momente, die auch als Bilder für die Nachwelt erhalten sind, das ist zum einen der 27. Juni – das Durchschneiden des Eisernen Vorhanges durch Gyula Horn und Alois Mock – und dann später Anfang Dezember – das Durchschneiden des Eisernen Vorhanges an der tschechischen Grenze zwischen Jiri Dienstbier und Alois Mock –. Und zwei Dinge sind schon auffallend: erstens waren die Ungarn ein halbes Jahr vorher – bei diesem Bild –, und zum zweiten war das tschechische Bild dann schon nachgestellt. Es war eigentlich schon für die Nachwelt, für die spätere Erinnerung gemacht worden, während das ungarische, das Durchschneiden, das ja auch nicht mehr wirklich einen gefährlichen Zaun durchgeschnitten hat, doch noch dieses Gefühl hatte – hier macht man Geschichte und hier versucht man nicht Geschichte darzustellen. Und ich denke, dass ist auch das besondere, dass von diesem Jahr 1989 die Bedeutung für heute, wenn wir versuchen nachzudenken, was vermitteln wir eigentlich jungen Generationen – Maturanten, die nicht einmal geboren waren im Jahre 1989 – über diese Besonderheiten, dann denke ich, dann ist es sicherlich die Möglichkeit eines friedliches Regimewandels, als etwas, das dann offenbar leichter möglich ist, wenn man auch das, was völlig unabhängig von ideologischen Ausrichtungen immer schwierig ist – dass Verhältnis zwischen Nachbarn – ernst nimmt, und ich


sage dass auch ganz bewusst, weil natürlich ist in unserem mitteleuropäischen Kontext auch im Verhältnis zwischen Ungarn – Österreich aber auch Ungarns mit anderen Nachbarländern an die Stelle von großen ideologischen Auseinandersetzungen sind die ganz normalen, und sehr mühsamen Nachbarschaftskonflikte getreten, und ich wünsche mir natürlich, dass gerade in der Erinnerung an das, was 1989 gelungen ist, einige der Dinge wo mein eigenes Land vielleicht den einen oder anderen Schritt zur Solidarität nicht zur Gänze getan hat, wenn es um die Grenzöffnung und die Grenzbeziehungen zwischen Österreich und Ungarn geht, und dass ist eben sozusagen das Problem, zwischen Österreich und Ungarn, gibt es wirklich eine Grenze die man gemeinsam bearbeiten muss, dann sollte man das auch in diesem Jahr – denk ich - wirklich nutzen. Der zweite Punkt, den ich sehe, dass József Antall für uns heute vermittelt, ist das was mit seinem Christdemokratsein und auch mit seiner Lebensbiographie zu tun hat, wo ich es aus einer Perspektive eines Landes sage, dass diese Erfahrung nicht gemacht hat, weil es nicht im Warschauer Pakt war, nämlich die Vorstellung, dass Menschen Verantwortung in der Politik übernehmen, weil sie einen moralischen Impuls spüren, mit der Gesellschaft positiv verändernd umzugehen. Ich sage hier ergänzend, ich könnte mir im westeuropäischen Kontext aber auch im österreichischem Kontext sicherlich das ein oder andere mal einen stärkeren/höheren moralischen Impuls, wenn es um die Frage politischer Karrieren geht, auch wünschen, aber das Wünschen ist die eine Sache, die Erfahrung die Ungarn, aber auch die anderen Ländern der heute neuen Mitgliedstaaten gemacht haben, ist eine andere, hier sind neue Eliten aufgetreten und Polen wird man wohl neben Ungarn auch besonders nennen müssen, wo ernsthaft der Versuch gemacht wurde, der mit einem hohen moralischen Anspruch sozusagen eine neue Situation herbeizuführen. Dass scheitern dabei ein ganz normaler Bestandteil war, ist auch nicht ungewöhnlich, gerade die polnischen Freunde können davon ein Lied singen, wie viele jener die nach 1989 hier die neue Zeit schaffen wollten, dann selbst politisch daran nicht mehr mitgewirkt haben, ist ja auch bekannt. Was ist noch an Hoffnung und Erwartungen, die für mich aus dieser Nachbarschaft, sozusagen aus dieser Leistung von Ungarn 1989, die ich geschildert habe, übergeblieben? Ich denke über geblieben - und das ist auch etwas was. Was wir in diesem Erinnerungsjahr 20 Jahre danach in den Vordergrund stellen sollten - es ist in Erinnerung geblieben, dass es tatsächlich der entscheidende Einschnitt in der Europäischen Geschichte nach dem 2. Weltkrieg gewesen ist und wir hatten für uns selbst in Österreich auch festgelegt, und das ist auch Teil des Regierungsprogramms geworden, dass es so etwas wie eine gesamte Jahresinitiative gibt, um darzustellen, was demnach der Nachkriegsordnung Europas durch 1989 möglich geworden ist, und ich denke, man könnte sogar von der Europäisierung Europas, die erst durch die Leistungen von Ungarn und anderen möglich geworden ist reden.


Ich glaube aber auch, dass sehr konkrete politische Fragen durch 1989 heute für uns offen geblieben sind, die wir lösen könnten, ich denke daran, dass gerade die Erinnerung an 1989 auch für die möglichst rasche Diskussion um die Integration der Balkanstaaten in die Europäische Union dienen kann, und da bin ich unabhängig davon wie die ungarische Regierungen aussehen, sehr positiv davon überrascht, dass Ungarn hier stets ein unterstützender Partner war, in dieser Frage einer raschen und positiven Strategie für die Aufnahme der Westbalkanstaaten in die Europäischen Union. Und ich denke sozusagen, dass dieser Punkt was Europa bedeutet – und dass sollte wohl das wichtigste sein – aus dieser Erfahrung des Jahres 1989 gewonnen werden kann. Ich weiß nicht, ob man soweit gehen kann, dass man sagt, dass 1989 hat man gespürt, wenn es Europa nicht gäbe, müsste es erfunden werden, ich bin da etwas zögerlich, als Österreicher zögerlich, weil das wurde schon einmal vom Palaczky, einem slowakisch-tschechischen Historiker im 19. Jahrhundert gesagt, auf die Frage, wie er denn zur Habsburger Monarchie steht, und da hat er eben gesagt, wenn es die Habsburger Monarchie nicht gäbe, dann müsste man sie jetzt erfinden, sie hat danach nur mehr 50 Jahre ungefähr gedauert, nachdem er das gesagt hatte, darum bin ich damit eher auch etwas vorsichtiger.

eigentlich nicht, weil er hat alles schon erlebt, ohne sich örtlich zu verändern, durfte er schon alles sein, Zentraleuropäer, Osteuropäer und Mitteleuropäer, aber dass was er gerne sein möchte wäre ein Störenfried. Und dieses Wort Störenfried ist für mich ein sehr positives Wort, weil es darauf hindeutet, dass die Erfahrung, die Ungarn und die andere Mittel-Ost-Europäer in diese Union einbringen, ist, dass man nichts weitermachen kann, wie die Struktur vor dem Ende des alten Regimes gewesen ist, sondern es tatsächlich nicht genügt, nur neue Mitglieder aufzunehmen ohne Strukturen zu ändern, und ich denke bei so einem Anlass, wo wir zu recht József Antall ehren, sollte man auch daran erinnern, dass es einfach eine neue Europäische Union ist, die es mit unseren Staaten – sag’ ich – gibt und dass sollte sich auch in der Arbeit dieser Union zum Ausdruck bringen lassen. Ich danke József Antall dafür, dass er mich dazu gebracht hat, dazu ein paar Worte zu sagen. Danke schön.

Meine konkreten Erwartungen, die mit dieser Erinnerung auch mit József Antall verbunden sind, vielleicht sehr pragmatisch, aber ich möchte das hier trotzdem sagen, es ist eigentlich, ich erwarte mir, dass die Europäische Union und damit wir, wenn wir die Erinnerung an Europa zu unseren auch politischen Anliegen machen, etwas weniger stark nur den Westen Europas im Blick haben. Schon dieser heutiger Tag, diese Veranstaltung aber auch die Tatsache, dass ein Teil des Gebäudes den Namen von József Antall bekommen hat, deutet in die Richtung, dass das möglich ist, aber ich wünsche mir konkret, dass wenn über Europamuseen hier im Parlament, oder insgesamt in der Europäischen Union diskutiert wird, dass diese Europamuseen nicht nur den Blick des Westens, den Blick bis 1989 zulassen, sondern auch gleichberechtigt die Freunde aus Polen, Ungarn und anderen Staaten dabei sind. Wir verstehen uns da als Österreicher eigentlich als mitteleuropäischer Partner, der stärker auf der Seite Ungarns ist als auf der Stärke anderer westeuropäischen Staaten. Ich meine, sie merken schon, wenn es mir darum geht darzustellen welche Rolle József Antall und Ungarn um 1989 gespielt haben, dann sind es für mich heutige praktische aktuelle sehr konkrete Anliegen, die man aus dieser Tradition und dieser Erfahrung umsetzen könnte, und ich denke, dass sollten wir auch tun, weil da halte ich es mit vielen ungarischen Intellektuellen und ich möchte den Peter Eszterházy gerne zitieren, der auf die Frage, die gestellt wurde, ich glaube von Habamas, ob es jetzt Kerneuropäer gibt oder Westeuropäer oder Mitteleuropäer oder Osteuropäer, hat er in der Frankfurter Allgemeinen vor Jahren zurückgeschrieben, er weiß es




Sehr geehrte Herren Präsidenten, meine Damen und Herren Minister und Abgeordnete, liebe Frau Klára und liebe andere Mitglieder der Familie Antall, meine Damen und Herren, sehr geehrtes Publikum! Die Nachwelt kann nie ein vollkommen gerechtes Urteil über ihre Vorfahren abgeben. Dazu fehlt es ihr an ausreichender Kenntnis der Umstände, denn die Kunst der Politik war und ist stets die Kunst des Hier und Heute. Ganz besonders trifft dies in solch stürmischen Zeiten zu, wie es der Übergang von einem System der Willkürherrschaft zur Demokratie ist. Ich möchte hier also nicht der Vermessenheit der Nachwelt verfallen, indem ich nachträglich die Leistung des ersten, von uns allen hoch verehrten Ministerpräsidenten der jüngsten ungarischen Demokratie bewerte. Allerdings können wir uns nicht der Aufgabe entziehen zu versuchen, ein reales Bild davon zu zeichnen, wie der verstorbene Ministerpräsident József Antall sich seinen fast übermenschlichen Aufgaben gestellt und welches Erbe er uns, seinen Nachfahren, hinterlassen hat. Während meine Vorredner und auch Frau Klára, die nach mir folgt, auch vor dem Hintergrund der persönlichen Bekanntschaft gesprochen haben bzw. sprechen, werde ich nun versuchen, die Bedeutung von Antalls Lebenswerk für die Entwicklung der ungarischen politischen Kultur als Ganzes aus der Perspektive der letzten 20 Jahre kurz zusammenzufassen. Betrachten wir zunächst die Herausforderungen! Eine der wichtigsten, bis heute ungelösten grundsätzlichen Fragen der zeitgenössischen Politiktheorie besteht darin, wie mit möglichst wenig Blutvergießen, dabei aber möglichst rasch der Übergang vom kommunistischen System zur Demokratie bewerkstelligt werden kann. Schließlich gab es vor dem Fall der Berliner Mauer hierfür keinen Präzedenzfall, und die Hindernisse können in ihrem Ausmaß durchaus mit der Berliner Mauer verglichen werden. Obwohl es nach dem Zweiten Weltkrieg mehrere Beispiele dafür gegeben hat, wie unmenschliche tyrannische Systeme zu demokratischen Gemeinwesen umgestaltet wurden, war doch die Aufgabe im Jahr 1990 in mehrerlei Hinsicht eine andere. Eine besondere Herausforderung bestand für József Antall darin, dass die zukünftige ungarische Demokratie seiner Ansicht nach nicht einfach als Importartikel aus dem Westen betrachtet werden durfte, trat er doch trotz seiner westlichen Orientierung für eine autochthone politische Entwicklung ein. Als praktizierender Historiker und auch als Politiker stellte er sich die zu schaffende neue ungarische Demokratie als den nächsten Punkt auf einer Entwicklungskurve vor, die bei uns – und auch anderswo in Europa – mit der bürgerlichen Revolution von 1848 ihren Anfang nahm, und dann im 20. Jahrhundert an historischen Daten wie 1946 und 1956 in Ungarn sowie an weiteren Ereignissen in der Region wie im Jahr 1968 und 1981 festgemacht werden kann.



Antall betrachtete es deshalb als seine Aufgabe, dieses ungarische historische Erbe in Europa unter den Bedingungen der Gegenwart nicht etwa zurückzuholen, sondern fortzusetzen und zu vollenden. Ein anderes Element der Herausforderung hatte persönlichen Charakter. Der Ministerpräsident trug als familiäres Erbe Freiheitsliebe und Pflichtbewusstsein des ungarischen Kleinadels in sich, darüber hinaus das auf Prinzipien gegründete politische Credo seines Großvaters und seines Vaters, in dem der Mensch im Mittelpunkt stand, sowie deren praktische politische Weisheit, die sich in den Stürmen zweier Weltkriege und zahlreicher Regimewechsel bewährt hatte. Hinzu kam das christlich-humanistische Erbe, dass ihm von den Piaristen vermittelt worden war. Obwohl er durch die kommunistische Machtübernahme daran gehindert wurde, sich dieses Erbe in dem größeren Abschnitt seines Lebens zunutze zu machen, ergaben sich doch zwei Gelegenheiten, es zu nutzen: zum einen 1956 und dann noch einmal in der Zeit zwischen 1988 und 1993. Aber auch die Zeit dazwischen war nicht vergebens: Der spätere Ministerpräsident bereitete sich jahrzehntelang darauf vor, seiner Berufung zu folgen. So traf ihn die Aufgabe schließlich nicht unerwartet und unvorbereitet. Die Tätigkeit Antalls als Politiker lässt sich in zwei Etappen einteilen. Zunächst möchte ich etwas zu dem vorbereitenden Abschnitt sagen und dann auf seine tatsächliche Regierungstätigkeit eingehen. József Antall setzte sich nicht ins gemachte Nest, als er am 3. Mai 1990 von Árpád Göncz, dem provisorischen Präsidenten der Republik, den Auftrag zur Bildung einer Regierung bekam. Bis zu jenem Zeitpunkt war Antalls Werk zum größten Teil schon vollendet. Mehr als er hätte wohl kaum jemand tun können, um den verfassungsmäßigen Rahmen für die Arbeit des neuen ungarischen Parlaments und später auch der neuen Regierung zu schaffen. Seine Rolle bei den Verhandlungen des Nationalen Runden Tisches war von großer, ja entscheidender Bedeutung, auch wenn anfangs sogar in seiner eigenen Partei nur wenige seinen Namen kannten. Nur wenige an diesem Tisch kannten sich damals so gut wie er sowohl mit den ungarischen Verfassungstraditionen als auch den verschiedenen westeuropäischen Modellen aus. Sein Faktenwissen und sein Weitblick, sein Verhandlungsgeschick und seine Ausdauer waren sowohl für seine Gegner auf jener als auch für seine Rivalen auf dieser Seite des Tisches einfach überwältigend. Sein persönlicher Beitrag zur Schaffung der neuen verfassungsmäßigen Ordnung steht außer Zweifel. Wahr ist aber auch, dass das Ergebnis (vor allem nachträglich) viele Kritiker hat. Zu Recht ist nämlich die Frage zu stellen, ob gutgeheißen werden kann, dass die überarbeitete Fassung der Stalinschen Verfassung von 1949 bis zum heutigen Tage in Kraft ist. Antall hat auch später keine wirklich überzeugenden Anstrengungen unternommen, um von einer verfassungsgebenden Nationalversammlung oder einem anderen legitimen Organ eine neue Verfassung erarbeiten zu lassen.


Er wird von vielen vor allem wegen des Antall-Tölgyessy-Paktes kritisiert, dessen Aufgabe darin bestand, die Klausel der Zweidrittelgesetze zu lockern und die Regierungsfähigkeit herzustellen. Allerdings bestimmte diese Aktion Antalls, für die er kein Mandat hatte, in vielerlei Hinsicht die Entwicklungsmöglichkeiten der neuen ungarischen Demokratie, und dafür musste offensichtlich er selbst die Verantwortung übernehmen. Nachdem Antall als einer der Väter der Verfassung am Zustandekommen der politischen Strukturen mitgewirkt hatte, bedeutete für ihn die Ausübung der Macht die nächste Herausforderung. Es kann hier nicht ausführlich darauf eingegangen werden, wie József Antall versuchte, sich über historische Eventualitäten zu erheben und zunächst aus seiner Partei, später aus der Koalition mit den Christdemokraten und Kleinlandwirten heraus ein schlagkräftiges Team zu schmieden, das den zeitgenössischen westeuropäischen Volksparteien vergleichbar war und der jungen ungarischen Demokratie eine entsprechende Regierung geben konnte. Tatsache ist jedoch, dass es in recht kurzer Zeit und im ersten Anlauf gelang, eine Koalitionsregierung zu bilden, die – mit personellem Wechsel zwar – zunächst vier Jahre lang unter seiner Führung und dann nach seinem Tode unter Führung von Ministerpräsident Péter Boross ihre Macht aufrechterhalten und damit das Funktionieren des als zerbrechlich geltenden Systems der demokratischen Institutionen in den ersten und schwersten Jahren gewährleisten konnte. Deshalb wird das historische Verdienst, Ungarn in einer einzigen Wahlperiode von einem unterdrückten, von ausländischen Darlehen abhängigen Land sowjetischen Typs zu einem unabhängigen demokratischen Land mit kapitalistischer Wirtschaftsordnung umgestaltet zu haben, in den Geschichtsbüchern ein für alle Mal mit dem Namen József Antalls verbunden sein. Sehr geehrtes Publikum, die Kunst der Politik entfaltet sich in einer Welt der Eventualitäten, ihr Gegenstand ist nie vollkommen und in ständiger Veränderung begriffen, deshalb kann auch das politische Werk selbst nie vollständig und vollendet sein. Auch der Lebensweg von József Antall, dieses Politikers historischen Maßstabs, ist nicht frei von Fehlern. Sein Wirken ist von Erfolg und Misserfolg gekennzeichnet. Wegen der Kürze der zur Verfügung stehenden Zeit kann ich diese beiden Dimensionen nur sehr oberflächlich streifen. Will man seine Erfolge grob umreißen, ist festzustellen, dass zu seinen Verdiensten in erster Linie die Schaffung eines Rechtsstaats und die Einführung der sozialen Marktwirtschaft zählen. Dazu gehört nicht nur, dass er die politische Stabilität im Land gewährleistet und die Loslösung von der Sowjetunion und der sowjetischen Einflusssphäre einschließlich des militärischen Bündnisses des Warschauer Pakts und der von Moskau gelenkten Wirtschaftsorganisation RGW betrieben hat.


Hierzu zählt nicht nur, dass er vorbildlich an der Festigung des Systems der demokratischen Institutionen und der Herausbildung entsprechender Verhaltensweisen gewirkt hat und der Übergang zur Marktwirtschaft in Ungarn unter seiner Führung – im Gegensatz zu unseren Nachbarn, die Schocktherapien über sich ergehen lassen mussten – relativ reibungslos vonstatten ging, und er zudem versucht hat, seinen westeuropäischen Kollegen das aus der Ferne betrachtet unübersichtliche Beziehungsgefüge auf dem Balkan und in anderen Gebieten der früheren sowjetischen Machtsphäre verständlich zu machen.

zu haben, kann ihm allerdings angesichts des ihm als Erbe hinterlassenen Beinahe-Staatsbankrotts kaum zur Last gelegt werden. Mehr Weitblick angesichts der erschreckenden demografischen Situation und des Umgangs damit dieser wäre jedoch wünschenswert gewesen, ist doch die Bevölkerungsentwicklung in Ungarn wegen der fehlenden wirksamen politischen Unterstützung zu einem ernstzunehmenden politischen und wirtschaftlichen Risikofaktor geworden.

Sein Beispiel war wichtig für den Umgang mit der Sache der außerhalb der Landesgrenzen lebenden Ungarn, obwohl er dafür viele böse Angriffe ertragen musste. Sein größter Erfolg bestand mit Sicherheit darin, den führenden Politikern in Ungarn sowohl im juristischen als auch im politischen und moralischen Sinne Maßstäbe gesetzt zu haben – Maßstäbe, an die seither tatsächlich nur wenige heranreichen konnten, die aber den nachfolgenden politisch Verantwortlichen an einem gewissen Punkt Einhalt gebieten.

wie kann nun die Leistung des ersten Ministerpräsidenten der jungen ungarischen Demokratie in Anbetracht all dessen zusammengefasst werden, welche Folgen hatte sein Wirken? Bedauerlicherweise geriet der Systemwechsel in Ungarn nach József Antall kurz- wie mittelfristig in eine schwere Krise. Obwohl dem Ministerpräsidenten wegen seiner schweren Krankheit und seines frühen Todes hierfür nicht die volle Verantwortung gegeben werden kann, ist es doch zweifellos eine Tatsache, dass die kommunistische Nachfolgepartei unter Führung des auch im Ausland nicht unbekannten Gyula Horn die zweiten Wahlen gewonnen hat, während Antalls eigene Partei innerhalb kurzer Zeit auseinanderfiel und ihren politischen Einfluss verlor.

Wie gesagt, auch Politiker können sich der Erfahrung des Misserfolges nicht entziehen, selbst dort nicht, wo die Sterne glücklicher stehen. Zu den Fehlern József Antalls während seiner Tätigkeit als Ministerpräsident gehört, dass er weder in seiner Partei, noch im Parlament für seine Nachfolge, für die Heranziehung einer neuen Politikergeneration gesorgt hat. Lediglich die ausgesuchte Aufmerksamkeit, die er dem ihm oftmals mit jugendlichem Trotz und vielfach ungerecht entgegentretenden Oppositionspolitiker Viktor Orbán entgegenbrachte, kann als Zeichen dafür gewertet werden, dass er sich auch auf diesem Gebiet seiner Verantwortung durchaus bewusst war. Ein weiterer Fehler bestand darin, dass er nicht bereit war, sich den Anforderungen des Medienzeitalters zu stellen, die Spielregeln des Politisierens in den Medien zu akzeptieren, und damit zur vollen Entfaltung des Krieges in den Medien beitrug. Aber auch hier muss eingeräumt werden, dass in dieser Hinsicht nicht ihn die Hauptschuld trifft, sondern diejenigen Medieneliten, die in den letzten Tagen des Kádárismus den Geschmack der Macht erfahren haben und sich dem nur schwer entziehen konnten und bis zum heutigen Tage können. Dass József Antall die Lage falsch einschätzte, zeigt sich auch darin, dass er die Überlebensfähigkeit der kommunistischen Macht bis zu einem gewissen Grad unterschätzte und auch nicht erkannte, wie sehr die Gesellschaft insgesamt von der Tyrannei infiziert war. Zu seiner Entlastung sei gesagt, dass vor ihm noch niemand diesen Weg beschritten hatte und er alle Erfahrungen selbst machen musste. Kritikwürdig ist auch, dass er dem ausländischen Kapital in dem heruntergekommenen Land in einer Zeit des globalen Kapitalismus zu sehr freien Lauf gelassen und nicht genug für die Entstehung einer nationalen Mittelschicht und einer nationalen Unternehmerschicht getan hat. Bei der Reform der großen sozialen Versorgungssysteme keine nennenswerten Schritte unternommen


Meine Damen und Herren,

Die getarnte kommunistische Retrospektive muss nicht nur deshalb als Treppenwitz der Geschichte gelten, weil József Antall in seinem Kabinett keine Mitglieder der früheren Staatspartei duldete, sondern auch deshalb, weil mit der neuen Regierung – Ausnahmen bestätigen die Regel – wieder eine Denkweise ins Parlament Einzug hielt, mit der die Bedeutung der Wende in Zweifel gezogen wurde, während der neue Ministerpräsident die neue Ordnung sogar mit seinem berühmten „Na und?“ abzuschütteln versuchte. Was die mittelfristigen Konsequenzen betrifft, so hat es in Ungarn bis heute keine nationale Aussöhnung gegeben, die Nation ist auf schicksalhafte Weise gespalten. Selbstverständlich kann József Antall dafür nicht allein verantwortlich gemacht werden. Dennoch hat er sich nicht für historische Gerechtigkeit eingesetzt, die zu erreichen unter praktischen Gesichtspunkten allerdings auch recht aussichtslos schien. Die Entschädigungslösung, die schließlich gefunden wurde, war unvollkommen und brachte denjenigen, die die Verlierer der Geschichte waren, nicht das, was sie erhofft hatten. Sicher hat auch die internationale Öffentlichkeit Antall in dieser Sache zur Vorsicht geraten, nur blieb eben mit der Revolution auch die Katharsis aus, und die kádáristischen Reflexe kehrten zurück, die bis zum heutigen Tag das Funktionieren der demokratischen Institutionen beeinträchtigen und die Gesellschaft extrem tief spalten. János Kádár, Generalsekretär der Partei, der durch die Unterdrückung der Revolution von 1956 an die Macht gelangte, hatte nämlich einen gesellschaftlichen Pakt zwischen dem von ihm geführten Regime und der unterdrückten Gesellschaft zustande gebracht, dessen wesentlichsten Folgen unter anderem darin bestanden, dass breite Schichten der Gesellschaft korrumpiert wurden und damit der Widerstand der


Gesellschaft gegen dieses Unterdrückungsregime gebrochen wurde. Bei der Festigung der demokratischen Verhältnisse gelang es Antall nicht, einen neuen Vertrag zwischen Macht und Gesellschaft zu schließen, so dass die kádáristischen Reflexe bis heute die Wirkungsmechanismen der Gesellschaft und auch die Erwartungen an die Politik bestimmen. Deshalb steht hinter dem ausgebauten System der demokratischen Institutionen keine einheitliche politische Gemeinschaft, weil die Bevölkerung bis heute durch das Erbe der Vergangenheit in zwei Lager gespalten ist. Meine sehr verehrten Damen und Herren,

Von Größe zeugte letztlich auch sein tragisches Ende. Nicht nur die heldenhaft ertragene Krankheit verlieh seiner Gestalt einen Anschein von Tragik, sondern auch jene Art von Einsamkeit, die das Los der Allerbesten ist, die in den chaotischen Verhältnissen ihrer Zeit und angesichts eines gestörten Wertesystems nur schwer ihren Platz finden, die dank ihres Könnens und vor allem ihrer Klarsicht und Handlungsfähigkeit, die sie für ihre engere und weitere Gemeinschaft gerade in den schwersten Momenten so unersetzlich machen, die anderen stets überragen. Auch die ungarische und europäische politische Gemeinschaft wird sich daher immer an die tragische Gestalt József Antalls erinnern.

all dies wird natürlich erst aus der günstigen Perspektive der Nachwelt deutlich. Für József Antall war mit Sicherheit nicht zu erkennen, dass das Gespenst des Kommunismus getarnt in die demokratische Dekoration zurückkehren und die politische Gemeinschaft tief spalten würde (natürlich nicht nur in Ungarn, anderswo sogar mit noch brutaleren Folgen). Er dürfte sich aber zumindest darüber im Klaren gewesen sein, wie wichtig die Hilfe des Westens bei der Liquidierung der postkommunistischen Verhältnisse sein würde. Dennoch konnte er – trotz der freundschaftlichen Unterstützung seitens der euro-atlantischen Politik – hier kaum auf wirksame Hilfe hoffen. Wohl auch deshalb sagte er: „Fassen Sie es bitte nicht als Beleidigung auf, wenn ich sage, dass 74 Jahre nicht genug waren, damit sich die Welt auf den Zusammenbruch der kommunistischen Systeme vorbereitet. Im militärischen Sinne war man darauf eingerichtet, was passiert, wenn der Kommunismus angreift, nicht aber darauf, was geschieht, wenn er zusammenbricht…“ Wie wir gesehen haben, hat sich Antall selbst ein Leben lang darauf vorbereitet. Als die Zeit gekommen war, handelte er. Er bewies Führungsqualitäten (leadership), durch die er verdientermaßen zu einem Staatsmann von historischer Bedeutung wurde. Diese Neigung zum Führen hatte ihren Ursprung in seinem persönlichen Charisma, das selbst von seinen erbitterten Feinden und der Opposition anerkannt wurde. Hinzu kamen die bewusste Vorbereitung und die Praxis, die ihm halfen, in seiner nur drei Jahre währenden Amtszeit die Erfahrungen seines bis ins Kleinste bewusst gestalteten Lebens zu nutzen. Hieraus entsprangen sein politischer Horizont, der viel weiter war als der seiner Zeitgenossen, sein Organisationstalent und seine analytischen Fähigkeiten von historischem Tiefgang und kultureller Breite, mit denen er die Entwicklung des Konflikts zwischen Nord und Süd sowie den Zusammenstoß der Zivilisationen – unsere Gegenwart also – voraussah. Daneben blieb er aber stets der prinzipientreue, nüchterne Politiker, der die von seinem Vater ererbte und sich selbst angeeignete wichtigste Eigenschaft bewahrte: seine Selbstbeherrschung. Seine politische Tätigkeit sah er im Max Weber’schen Sinne als Berufung, und auch sein Wirken als Ministerpräsident war Ausdruck einer gewissen Pflichtethik.



Abschließende Bemerkungen von Frau Klára ANTALL

Sehr geehrter Herr Ministerpräsident, sehr geehrter Herr Präsident, meine sehr verehrten Damen und Herren! Es ist nicht leicht für mich, nach den Reden von Politikern und Persönlichkeiten des öffentlichen Lebens etwas zu sagen. Was kann ich dem Bild hinzufügen, das Sie hier in den zurückliegenden Stunden von József Antall, dem ersten frei gewählten Ministerpräsidenten Ungarns, gezeichnet haben? Ich möchte zum Ausdruck bringen, wie sehr es mich beeindruckt und mit Dank erfüllt, dass dieser Gebäudeflügel hier in Brüssel, im Zentrum der Europäischen Union, auf Beschluss des Europäischen Parlaments nach József Antall benannt wurde. Diese Namensgebung ist eine große Ehre für unser Vaterland, für alle, die der ungarischen Nation angehören, wo immer auf der Welt sie auch leben, und nicht zuletzt für uns, seine Familie. Mit Freude stelle ich fest, dass der Name József Antall auch 15 Jahre nach seinem Tod noch immer Anziehungskraft besitzt und die Honoratioren des politischen Lebens Europas deshalb hier erschienen sind und auf dieser Konferenz gesprochen haben. Ich möchte mich für ihre bewegenden Worte bedanken. Mein Dank gilt József Szájer, dem stellvertretenden Vorsitzenden der Fraktion der Europäischen Volkspartei, und seinen Mitarbeiter dafür, dass sie diese Konferenz organisiert und veranstaltet haben. Ich hoffe, dass in Anerkennung auch ihrer Arbeit bald eine Gedenktafel von der Namensgebung für diesen Gebäudeflügel kündet. Unter dem Titel „Ausgewählte Reden und Interviews von József Antall“ wurde im Jahr 2008 von der József-Antall-Stiftung ein Band in englischer Sprache verlegt, den die Referenten und Teilnehmer der Konferenz bereits entgegennehmen konnten. Das Schicksal hat die Zeitspanne des Wirkens von József Antall als Politiker sehr kurz bemessen. Dieser Band gibt dem Leser Aufschluss darüber, wie József Antall sich und seine Nation klar der Zugehörigkeit zur Europäischen Gemeinschaft und zur Atlantischen Region verschrieb. Seine Politik beschränkte sich nicht auf die Vierjahreszyklen der Wahlperioden, vielmehr betrachtete er das Schicksal seiner Heimat und Europas in dessen historischer Perspektive. Seine Vorstellungen von Staat, Politik und öffentlichem Recht beziehen auch das Heute mit ein. Das zusammen mit der Corvinus-Universität in Budapest gegründete Wissenszentrum hat sich zum Ziel gesetzt, diesen Geist im Rahmen der universitären Bildung auf die nachfolgenden Generationen zu übertragen. In Brüssel ist es ein neuer Flügel des Gebäudes des Europäischen Parlaments, in Paris eine Gedenktafel, in Zagreb eine Straße, bei uns in Ungarn sind es Bibliotheken, Schulen, Kindergärten, eine Stiftung, ein Wissenszentrum und mehrere Gedenktafeln, die seinen Namen bewahren. In Zagreb und in Ungarn sind es Plastiken, die seine Gesichtszüge verewigen. Ich bin ebenfalls der Ansicht, dass sein systemveränderndes Wirken einen würdigen Platz in der europäischen Geschichte des 20. Jahrhunderts verdient hat. Vielen Dank für Ihre Aufmerksamkeit!



Published by:

EPP-ED Group in the European Parliament

Editor:

Presidency Service - Publications [email protected]

Address:

European Parliament EPP-ED Group 60, rue Wiertz, 1047 Brussels, Belgium

Internet:

www.epp-ed.eu

June 2009

JÓZSEF ANTALL REMEMBERING A EUROPEAN STATESMAN MEGEMLÉKEZÉS EGY EURÓPAI ÁLLAMFÉRFIRŐL ANDENKEN AN EINEN EUROPÄISCHEN STAATSMANN

Recommend Documents