Mary Silver
Húsz év múlva
JÓZANSÁG MINDENEK FELETT
- Mirıl lenne szó? – kérdezte aggodalmasan összepillantva Zsuzsanna és Péter. Lélekben már felkészültek a legrosszabbra, és lányuk komoly hangjából azt szőrték le, hogy itt bizony nem hétköznapi dologról van szó. - Döntésre jutottam a jövımmel kapcsolatban – válaszolta megfontoltan Andi, és barna szemeit apja kék tekintetébe fúrta, mintha csak hozzá intézné a szavait. – Úgy döntöttem, tanár leszek. Kalmár meglepetten nézett hol feleségére, hol pedig kisebbik lányára, hátha csak egy ostoba tréfa az egész, de Andrea még sosem tőnt ilyen komolynak, mint most. - Tanár? - Igen, apa, tanár. - Dehogy akarsz te tanítani – legyintette le mosolyogva Péter, mintha még mindig nem venné komolyan, ami az imént elhangzott. – A múltkor még orvos akartál lenni, aztán sejtbiológus, elıtte meg az ördög tudja, mi. Kicsim, fiatal vagy még ahhoz, hogy pályát válassz. Ráérsz erre majd két év múlva. Élvezd ki a fiatalságod, vagy… - Nem értettél meg, apa – szakította félbe nyugodtan Andrea, és egy pillanatra anyjára nézett, mintha onnan várna megerısítést az elhatározásához. – Ez most nem holmi múló hóbort, mint az eddigiek. Ez most nagyon is komoly. Mikor láttalak téged ma délután – folytatta komolyan -, ahogyan a gyerekeket tanítottad, ahogyan foglalkoztál velük, és ahogyan ık is itták a szavaid, az felemelı érzés volt. Óriási felelısség van a válladon, hiszen te neveled ki a jövı generációját. Belegondoltál már abba, hogy amit ezek a gyerekek tudnak, azt tıled tanulták? Mi ez, ha nem csoda? Ennyi ember életére hatással lenni egészen különös lehet. - Ez nem olyan egyszerő, mint amilyennek látszik. - Ugyan, apa, hát mikor szerettem én az egyszerő dolgokat? - Pont, mint az anyád – pillantott Zsuzsannára Péter, akinek arcára felkúszott egy kedves mosoly, ez pedig éppen elég volt arra, hogy Kalmár megértse, mi is folyik körülötte. – Na, álljunk meg egy szóra. Te tudtál róla, igaz? Nemcsak, hogy tudták róla, hanem még… A feleségem és a lányom összeesküdtek ellenem – suttogta maga elé elhőlve. - Nem kell ennyire szigorúan venni a dolgokat – simogatta meg férje karját Zsuzsanna. 408
Mary Silver
Húsz év múlva
- Kiterveltétek az egészet, ugye? - Nem… annyira – mosolyodott el Andrea, és szeme sarkából látta, hogy édesanyja is igen jót derül apja értetlenségén. – Anya csak azt mondta, nézzelek meg munka közben és aztán döntsek. - Mikor találtad ki ezt a képtelenséget? – kérdezte Péter megadón. - Úgy két hete. - Te voltál, akinek a fejében megfogant a dolgozatos mese, igaz? – fordult a férfi Zsuzsanna felé, aki bólintott. – Szép, mondhatom. - Nem értelek, Péter. Miért baj az, ha Andi azt szeretné csinálni, amit te? - Mert azt szeretném, ha neki jobb sorsa lenne, mint amilyen az apjának volt. - Az apja sorsa teljesen megfelel a lányának – mosolygott Andi, és feljebb tolta orrán a szemüvegét. – Apa, hát nem érted? Olyan vagyok, mint te. Nekem a tudomány nem teher, hanem áldás. Én a tanulást nem azért csinálom, mert muszáj, hanem azért, mert én így akarom. Másoknak az okoz örömet, ha a barátaikkal elmehetnek valahová, én viszont nem igénylem a társaságot. Sokkal jobban érzem magam egy jó könyvvel a kezemben, semmint múló barátságok hálójában. - Meg kell, mondjam, kislányom, ez nagyon rossz hozzáállás. - Apa, kérlek, ne térj egy a tárgytól! Kalmár segélykérın nézett Zsuzsannára, de az láthatólag teljesen elpártolt tıle, így egyedül maradt azzal a véleményével, amit még mindig magában tartott, és nem mert kimondani. - Mit vársz tılem, mit tegyek? – kérdezte Andrea felé fordulva. - Mondd el, mit gondolsz! Hogy mit gondol? Meg van rémülve! Az ı kislánya tanár akar lenni, akárcsak Zsuzsanna, vagy ı. Ez egyrészrıl nagyon hízelgı is, másrészrıl pedig szívfájdító, hiszen az ı okos kis hercegnıje jóval többre hivatott, mint mások gyerekeinek okítására. Ám az ı ostobasága miatt egyik gyermeke sem mehet egyetemre. Nem lehetett belılük orvos vagy ügyvéd. Andrea most tanítani akar, de mi lesz, ha egyszer még megbánja? Ha egyszer úgy ébred fel reggel, hogy rossz döntést hozott? Akkor már nem lesz visszaút. Egész életében a saját munkája foglyaként akar élni? Kalmár ráemelte kék tekintetét a lányára, akinek tiszta, barna szemei várakozón tekintettek vissza rá. Annyira hasonlít az anyjára… - Jól meggondoltad?
409
Mary Silver
Húsz év múlva
- Semmiben sem voltam még ennyire biztos, apa. Amikor láttalak a katedrán, belém hasított egy különös érzés. Ugyanaz a kellemes bizsergés futott végig rajtam, mint mikor írok. Mi ez, ha nem egy jelzés arra, hogy Isten erre a munkára teremtett engem. Ez éppen nektek kell mondanom, akik mindketten kiváló diákokat neveltetek, és csodálatos embereket adtatok ennek az országnak? - A tanítás nem mindig fenékig tejfel. A Matulában tanítani kiváltság volt, de már nincsenek Matula szintő iskolák. - Vannak mások. És én ott is meg tudom állni a helyem, érzem. Péter hiába nézett Zsuzsannára segítségért, mert ı csendesen mosolyogva figyelte kettejük párbeszédét. Nyilván tisztában volt vele, hogy férje hiába szabódik, úgyis igent mond végül, és nem is tévedett. - Ebben én is biztos vagyok, kicsim. Ám, ha úgy érzed, hogy valóban ezt szeretnéd, legyen. Ki vagyok én, hogy az utadba álljak? Az én okos kislányom tanítani fog – mosolyodott el büszkén Péter, és küldött egy bátorító mosolyt Andi felé, aki egy lépéssel mellette termett és hálásan átölelte ıt, majd kacsintott egyet Zsuzsanna felé: sikerült.
Vera arcára kiült a döbbenet. Zoltán tényleg meg akarja kérni a kezét? Hát mégis, mit képzel azok után, amiket mondott? Nem fog visszatáncolni a karjaiba, holott magában már százszor megbocsájtott neki. - Mit válaszolsz? – kérdezte csendesen a fiú, és a lány szinte érezte, ahogyan végigsimít rajta a tekintetével. - Azt hiszed ez ilyen egyszerő? Mégis, mi jutott eszedbe, hogy idejöjj és feleségül kérj? - A szerelem vezetett. - Kérlek – horkant fel Vera hitetlenkedve, és biztos volt benne, hogy ezzel az egyetlen szóval vérig sértette Zoltánt. – Kinıttünk már a mesékbıl, és mindketten tudjuk, hogy nem létezik sírig tartó szerelem. - Meglehet. De miért ne élvezzük együtt, amíg tart? - Amiket mondtál… - Ezerszer megbántam már, hidd el! – szakította félbe a fiú, és megfogta kedvese kezét, aki a meglepetéstıl mozdulni sem volt képes. – Bolond voltam, hiszen te nem tehetsz semmirıl. A nélküled eltöltött hónapok éveknek tőntek. A saját ostobaságom és az a fene nagy büszkeségem gátat vetett a józan eszemnek. Szerelmes vagyok beléd, és ha meg tudsz bocsájtani, a világ legboldogabb emberévé tennél. - Bocsássak meg? 410
Mary Silver
Húsz év múlva
- Kérlek. - Nem tudom - vetett fel fejét dacosan a lány, mert szánt szándéka volt, hogy megleckézteti Zoltánt. Csakhogy arra nem számított, hogy ez visszafelé is elsülhet. - Nem tudod? Dehogynem tudod – nevetett fel a fiú. – Te már réges-régen megbocsájtottál nekem. Ha a szavaiddal tagadod is, a mozdulataid elárulnak. Még mindig szeretsz, ahogyan én is szeretlek téged. - Hát ez már igazán képtelenség… - befejezni azonban már tudta, mert Zoltán ajkai az övére préselıdtek, ı pedig átadta magát ennek a mámoros, régóta nem tapasztalt érzésnek, ami annyira hiányzott neki az elmúlt hónapokban. A férfi közelsége teljesen megszédítette, és egyetlen pillanatig sem tiltakozott a lágy, gyengéd csókok ellen. - Nos, mit válaszolsz? – kérdezte suttogva Zoli, még mindig karjaiban tartva Verát. – Hozzám jössz feleségül? - Igen, csak csókolj meg újra! Nem kellett kétszer kérnie, a fiatal férfi ismét birtokba vette a rózsás ajkakat, és magában megfogadta, soha többé nem ereszti el a tündért maga mellıl. İket az Isten is egymásnak teremtette.
- Feri, megrémít – lehelte a szavakat Gina ijedten, ahogyan barna szemeit a férfire emelte. – Mi történt? Az, ahogy beszél, a hangja… - Megígértem, Zsini, hogy egyszer majd elmondom, mi a valódi oka annak, hogy idejöttem. És ez az idı most érkezett el. - Azt hittem, azért jött, hogy bocsánatot kérjen – vetette fel fejét az asszony dacosan, hiszen nem volt ı ahhoz hozzászokva, hogy bárki is visszakozzon. Lehetséges lenne, hogy Feri hazudott neki, és nem is a bocsánatáért esedezik, hanem valami sötétebb dolog húzódik a háttérben? Lehet, hogy Péterhez van köze? - Ne legyen mérges, Zsini – mosolyodott el a férfi szelíden -, de az, amiért idejöttem, és ami miatt annyira sürgıs volt, hogy megbocsásson nekem, túlmutat mindazon, amit gondol. - Bajban van? - Ahogy vesszük, de azt hiszem igen találó kifejezést használt. - És, ha jól sejtem, szüksége van a segítségemre – folytatta Gina szobormerev arccal. Szája sarkából eltőnt a mindig ott bujkáló bájos mosoly és hidegen pillantott az elıtte álló férfira. Hát igaz, becsapta ıt. Megint kihasználta, ahogyan tette azt már a múltban, nem is egyszer, ı pedig ismét volt olyan bolond, hogy elhitte minden szavát. De nem baj! Meghallgatja, hogy mit akar tıle, aztán kidobja. Ne lássa ıt soha többé eztán! 411
Mary Silver
Húsz év múlva
- Attól tartok, a problémámat Ön sem tudja megoldani – hallotta meg Feri szomorú hangját, és bár nem kiabált, még csak hangos sem volt, mégis olyan élesen hatott az adott helyzetben, hogy Gina önkéntelenül is felé kapta a fejét. - Nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani. - Ezt nem lehet, Zsini. Haldokolom. Gina úgy érezte magát, mintha lenyomták volna a fejét a víz alá. A hangok megszőntek körülötte és a gyomra idegesen liftezni kezdett fel-le. Biztos volt benne, hogy arcára kiültek az érzései: a rémület és a hitetlenkedés, amit a férfi iménti szavai okoztak. Hogy haldokolna? De hiszen ez lehetetlen! Életerıs férfi! Nyoma sincs annak, hogy beteg lenne. - Nem szerettem volna megijeszteni, de azt hiszem, tartozom ennyivel Önnek. - Ez az az ok, ami miatt el kell mennie? – kérdezte Gina inkább csak magától, semmint Feritıl. Még mindig nem hitte el, hogy igaz, amit hallott. - Eleinte nem akartam szólni – vallotta be a férfi szégyenkezve -, de aztán egyre közelebb kerültem Önhöz, és mire észbe kaptam, már csak maga járt a fejemben, Zsini. Észrevétlenül, egyik pillanatról a másikra magába szerettem, és bármennyire is hadakoztam az érzéseim ellen, végül azok gyızedelmeskedtek az eszem felett. - Mi a baj… a betegsége? – kérdezte még mindig döbbenten Gina, és ahogy ránézett a férfire, a sápadt arcára és kissé remegı kezeire, többé nem kételkedett Feri szavainak valóságában. - Emlékszik még arra, mit meséltem az édesapámról évekkel ezelıtt? - Halványan. Nagyon korán meghalt. - Egy nagyon ritka betegségben szenvedett. Talán már hallott az izombénulásról. A latin neve sclerosis multiplex, ha jól tudom… - Még nem – válaszolta ıszintén a nı, és továbbra is ijedten pillantott a férfira. Nem lehet, hogy beteg legyen. Nem halhat meg! Feri nem halhat meg… - Ez egy örökölıdı betegség. A génjeimben volt, nem tehettem ellen semmit. - De gyógyítható, nem igaz? - Sajnos nem – mosolyodott el a férfi szomorúan. – Nagyon ritka betegség, még nem találták meg a gyógymódot. Külföldrıl kapok gyógyszert, ami a magyar viszonyokat figyelembe véve elég merész vállalkozásnak tőnhet. - Ne viccelıdjön ezzel, Feri, kérem! - Elnézést! Az orvosok szerint gyógyszeres kezeléssel sokáig szinten tartható az állapotom, és tán nem romlik olyan gyorsan, mint gyógyszer nélkül. Csakhogy, az utóbbi idıben, sajnos egyáltalán nem éreztem jól magam. 412
Mary Silver
Húsz év múlva
- Köze van a betegségének a keze remegéséhez? - Igen. Ez az átkozott nyavalya az idegrendszeremet nyüvi már hosszú évek óta. Gina továbbra is hitetlenkedve figyelte Ferit. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet! Hiszen, ha csak egy rövid ideig, de úgy tőnt, minden olyan lehet, mint rég. Nem, nem volt szerelmes Feribe, hiszen a szíve hosszú évek óta másért dobog, még ha viszonzatlanok is érzései, de az utóbbi idıben kezdett úgy tekinteni erre a férfire itt elıtte, mint barátjára. És elveszítené? Nem lehet. - Nem akartam megijeszteni, Zsini, csupán szerettem volna, ha tudja az igazságot. Az éltetett ennyi éven át, hogy egyszer majd megbocsájt nekem azokért a bőnökért, amiket elkövettem az édesapja és Ön ellen. - Már rég megbocsájtottam Önnek, Feri – szaladt ki a nı száján az igazság. De miért kéne szégyellnie, hiszen ez az igazság. Nagyon hosszú ideje nem érez már semmiféle haragot a férfi iránt. Csak az az átkozott büszkesége nem engedte neki, hogy megtegye az elsı lépést a megbocsájtás felé. És most? Lehetséges, hogy elkésett? - Köszönöm, Zsini – mosolyodott el megkönnyebbülten Feri, és megfogta a nı kezét, majd a szájához emelte és egy apró csókot lehelt rá. – Nagyon hálás vagyok a nagylelkőségéért és a nemes szívéért. - Feri, én annyira… - Ne, ezt ne! – szakította félbe a férfi, és megrázta a fejét. – Bármit elviselek, Gina, de a szánalmat, azt nem. Nincs szükségem sajnálatra. Semmire sincs szükségem, csak az Ön megbocsájtására. És most jó. A lelkem végre megnyugodhat. Gina bénultan figyelte, ahogy Feri nehézkesen felkel mellıle, és az ajtóhoz lép, ahonnan még visszafordult, mintha még egyszer utoljára az emlékezetébe akarná vésni az arcát. - Ég Önnel, Zsini! - Nem mehet el, Feri! - Rosszul látja; nem maradhatok. - De, Feri… - Ön nem szerelmes belém, Zsini. Én pedig puszta szánalomból nem tartok igényt hamis érzelmekre. Éljen boldogul, mert ha valaki, hát Ön megérdemli a boldogságot!
- Mit csinálsz? – hallotta meg Péter felesége álmos hangját az ágy irányából, így elfordult az ablaktól, ahol eddig állt, de nem tért vissza Zsuzsanna mellé. - Gondolkodom. - Késı van már a gondolkodáshoz. 413
Mary Silver
Húsz év múlva
Csakhogy Kalmár nem válaszolt. Ugyanúgy elgondolkodva figyelte a csendes utcát, mint eddig, és csak felesége ölelı karjai tudták elvonni a figyelmét a kinti sötétségrıl. - Gyere vissza – bújt hozzá álmosan Zsuzsanna, ı pedig elmosolyodott és belecsókolt a hajába. – Nem alszom jól nélküled. - Rögtön megyek. - Mi jár a fejedben? - Tamás. - Milyen Tamás? – érdeklıdött a nı, és még a félhomályba burkolózó szobában is tisztán látszott a mogyoróbarna szemekbıl áradó kérdés. - Vera testvére. - Mi van vele? - Nem tudom. Furcsa. Valahogy… nem tudom. Annyira sajnálom azt a szerencsétlen fiút. Mostanában sokat gondolok rá. Talán azért, mert Zoli annyit mesélt róla ott bent az otthonban. Milyen lehetett? – susogta maga elé Péter a kérdést. – Magas vagy alacsony? Biztosan jó ember lehetett. - Ez egészen biztos – mosolyodott el Zsuzsanna. – Elég csak ránézni Verára. Sugárzik róla a szeretet és a kedvesség. Még ha az anyjuk nem is volt közös, akkor látszik, hogy jó nevelést kaptak mindketten. - Nem értem, miért foglalkoztat ennyire – rázta meg a fejét a férfi, és szorosan magához ölelte a feleségét. - Megrázott a története, ez érthetı. Engem is. Szörnyő sorsa lehetett annak a fiúnak, de egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon boldog volt, hiszen végig szeretı család vette ıt körül. - Igazad lehet – bólintott Péter, és magához ölelte Zsuzsannát. – Nagyon köszönöm, hogy velem vagy. - Köszönöm, hogy értem vagy.
Gina nyugtalanul forgolódott egész éjjel, és csak reggel, mikor már a nap magasan fent járt az égen, tudatosult benne, mi is történt elızı este. Remélte, hogy az egész csak egy rémálom volt, amibıl hamarosan felébred, de a valóság ólomsúlyként nehezedett a vállára, és úgy érezte, menten agyon nyomja ıt. Feri meg fog halni… Csak miatta jött ide… Elment, de hol lehet most?
414
Mary Silver
Húsz év múlva
Beszélnie kell valakivel. Muszáj, hogy valakinek elmondja, mit érez valójában. Azt a bizonytalanságot, ami a szívét nyomja, és ami valósággal elemészti ıt. Kivel tudna errıl jobban elbeszélgetni, mint Zsuzsannával, aki maga is átélt már hasonlót. Már régen az utcán lépkedett, amikor eszébe jutott, hogy tán mégsem a legjobb ötlet a saját problémáival zaklatnia az asszonyt, de aztán eszébe jutott, hogy Zsuzsanna még egyetlen kérését sem utasította el, és hogy bizton számíthat rá a bajban, és nem is tévedett. - Gina, gyerek csak! – invitálta ıt beljebb az asszony, és csak mikor leültek egymással szemben, akkor tőnt fel neki, hogy Zsuzsanna mennyire sápadt. Nincs jól, én pedig idejövök ıt feleslegesen terhelni. Hát milyen önzı ember vagyok én? - Miben segíthetek? - Nem érzi jól magát? - Semmiség, Gina, csak egy kis fáradság – mosolygott rá kedvesen az asszony. – Péternek nem kell tudnia róla. A fiatalabbik nı lassan bólintott, és most értette meg, hogy ez a néhány szó valójában azt jelenti, rosszul vagyok, de nem akarom terhelni Pétert. - Hallgatlak, Gina. - Ferirıl lenne szó. - Ezt örömmel hallom – dılt hátra az asszony kényelmesen, és mindig mosolygós szemeit a másik nıre emelte. Mennyi életerı sugárzik még most is belılük, holott látszik, Zsuzsanna mennyire nincs jól. - Tegnap történt valami. Volt egy komoly és megdöbbentı beszélgetésünk Ferivel – kezdte Gina, és azon kapta magát, hogy a szavak úgy buknak elı belıle, akár a megáradt folyó. Mindent elmesélt Zsuzsannának, aki ugyanolyan megdöbbenve hallgatta ıt, mint ahogyan ı tette elızı este. Néha megcsóválta a fejét, és szánakozón figyelte ıt, néha pedig halvány mosollyal az arcán, mintha valami olyat tudna, amit ı még nem. - Ha úgy érzed, mondani valód van a számára, keresd meg ıt és beszélj vele! – tanácsolta Zsuzsanna, miután Gina befejezte a történetét. - De mit mondhatnék neki? - Ez csak te tudhatod. - Azt sem tudom, hol keressem! És egyébként is, én nem vagyok hajlandó egyetlen férfi után sem menni. - Istenem – sóhajtott fel Zsuzsanna -, hogy az Úr miért ilyen makacs és büszke emberekkel hozott össze engem! Kedveled ıt, Gina. Bármennyire is tagadod és küzdesz ellene, nagyon is kedveled. Tudom, hogy úgy sokkal kényelmesebb, ha azt mondod, hogy szerelmes vagy a 415
Mary Silver
Húsz év múlva
férjembe… kérlek, ne szakíts félbe! – emelte fel mutatóujját Zsuzsanna tiltakozón, mikor látta, hogy Gina közbeszólna. – İ az én férjem. Neked sem alternatíva Péter a jövıre nézve. Nem akarlak megbántani, Gina, hiszen tudod, mennyire kedvellek, de nem hagysz nekem más utat. Szeretem a férjemet és ı is szeret engem. Eszem ágában sincs lemondani róla, ahogyan eddig sem tettem sem Zitával, sem pedig mással szemben. - Maga ezt nem érti. - Én vagyok a hibás – sóhajtott fel Zsuzsanna szomorúan. – Ha akkor, évekkel ezelıtt nem bízom rád Pétert, talán nem jutunk el idáig. - Szeretem ıt. - Nem szereted. Péter neked csak menedékül szolgál. İ csak egy bástya, és mint hadvezér a gyalogságot, úgy tolod ıt magad elıtt, hogy az árnyékában meghúzódva megóvjon téged a legnagyobb ellenségedtıl: a csalódástól. Neked így a legkényelmesebb, hiszen egy ilyen szerelemre hivatkozás megóvhat egy esetleges jövıbeli fájdalomtól. Nem vonom kétségbe, hogy szeretted ıt, de hogy most nem szereted, abban biztos vagyok. - Segítségért jöttem. - Lehet, hogy nem látod, de többet segítettem, mint eddig bármikor. Gina megsemmisülten ült Zsuzsannával szemben. Már másodszorra esik meg az a csúfság vele, hogy az asszony azt kéri, hagyja békén a férjét, holott ı sosem zaklatta vagy üldözte a szerelmével Pétert. A férfi tudta, hogy szereti ıt, ahogyan Zsuzsanna is tudta, de ennyi. Sosem szakította volna el ıket egymástól. Akkor mégis, mire fel ez egész? Lehetséges, hogy egykori prefektája ellenfelet lát benne ennyi év múltán? Tudhatná, hogy tıle ugyan nem kell féltenie a férjét! - Te makacs nı vagy, Georgina. És úgy tőnik, nem félsz semmitıl. Isten félénk, ijedıs lénynek teremtette a nıt, és van valami természetellenes az olyan asszonyban, aki nem fél. Mindig legyen valami, amitıl félni tudsz, mint ahogyan mindig legyen valaki, akit szeretsz. És a neked való férfi Feri, bármennyire is ágálsz ellene. - Én nem így érzem. Sajnálom, hogy zavartam a problémámmal, Zsuzsanna – állt fel helyérıl Gina, és a kijárat felé indult. – Maradjon csak, kitalálok! Túlzás lenne azt állítani, hogy elégedett volt. Tanácsért jött, nem pedig azért, hogy megmossák a fejét. Zsuzsanna le akarja ıt beszélni Péterrıl, de ı szereti. Hát miért nem látja, hogy annyira szereti, hogy a szíve mindig belesajdul, ha együtt látja ıket. Szereti és akarja a férfit, holott tisztában van vele, hogy az érzései egyoldalúak. Péter soha nem tekintett rá nıként. İ mindig csak egy volt a sok matulás lány közül, akit az élet kissé közelebb sodort hozzá azzal, hogy feleségül ment a legjobb barátjához. 416
Mary Silver
Húsz év múlva
- Gina! – hallotta meg a háta mögül, hogy valaki a nevén szólítja. Lehunyta a szemét, mert az a hang annyira kedves volt szívének. Istenem, hányszor elképzelte már, hogy szenvedélyes csókok és ölelések közepette susogja a fülébe a nevét… - Péter. - Nálunk járt? – lépett oda mellé Kalmár mosolyogva, és Ginának el kellett kapnia róla a tekintetét, annyira égette a férfi pillantása. - Igen. Beszélgettem Zsuzsannával. Ferirıl. - Valóban? – komorult el Péter arca hirtelen. – És mirıl, ha nem titok? - Feri beteg. - Igen, tudom – válaszolta ıszintén Péter, és Gina meglepetten kapta felé a fejét. - Tudta? És miért nem szólt? - Azért, mert megkért, hogy ne mondjam el Önnek. - Mióta vannak ilyen jóban? - Nincs joga nekem szemrehányást tenni, Gina! Ígéretet tettem, és én mindig állom a szavam. Egyetlen egy embernek áll csak jogában felfedni az igazságot Ön elıtt, és az nem én vagyok. A nı meglepetten nézett az elıtte álló férfire, és nem tudta leplezni, mennyire megdöbbentették a szavai. Pont úgy beszélt vele, mint diákkorában, pedig már réges-rég kinıtt a matulás egyenruhából és copfokból! Miért nem veszi észre végre Kalmár, hogy felnıtt, nem taknyos gyerek többé! - Mit tanácsolt Önnek Zsuzsanna? – kérdezte a férfi komor hangon. - Hogy beszéljek Ferivel. - Ez egy nagyon jó tanács. - Én nem tartom annak. Tegnap még tán azt láttam helyesnek, hogy visszatartsam ıt a távozástól, ma viszont már nem. Péter mélyen felsóhajtott, és kék tekintetét nıre szegezte, aki kedvesen mosolyogva állt elıtte, és szinte végigsimogatta a pillantásával. - Azt hiszem, ideje lenne megbeszélnünk azt, ami kettınk van, Gina. Annak, amit maga tesz, semmi értelme. - Szeretem. - Maga nem engem szeret – mosolyodott el a férfi, és látta, hogy az asszony megbotránkozva néz vissza rá. - Hogy meri kétségbe vonni az érzéseim?
417
Mary Silver
Húsz év múlva
- Nem engem szeret, és ezt Ön is nagyon jól tudja. András halála után szüksége volt valakire, akit szerethet. Elképzelt magának valakit, és én voltam az a szerencsés, akit kiválasztott erre a szerepre. Nem olyan vagyok, amilyennek gondol. - Ön jó ember. - Én is ugyanolyan esendı vagyok, mint bárki más, Gina. Hibákat követek el, mint mindenki. Kis híján tönkretettem Zsuzsanna életét… - Zita a hibás. - Egy csókhoz ketten kellenek, és bármennyire is fáj bevallanom, azt a csókot bizony én kezdeményeztem. De emellett még rengeteg rossz tulajdonságom van, amirıl nem tud, hiszen nem is ismer. Nem szerethet valakit, akirıl nem tud semmit. - Ismerem. - Dehogy – mosolyodott el Péter halványan, és megrázta a fejét. – Hiába ismerjük egymást hosszú évek óta, nem tud rólam semmit. - Tudom, hogy csodálatos ember, és hogy szeretem. Nekem ennyi elég. - Látja, errıl beszélek! Ha tudná, milyen ember vagyok valójában, gyökeresen megváltozna rólam a véleménye. Önzı vagyok, amiért Zsuzsannát csak magamnak akartam. Akaratos vagyok és büszke. A célom elérése érdekében mindenre képes vagyok. Velem lehetetlen együtt élni, Gina. Csak egyetlen ember képes rá, mert egyes egyedül csak ı ismer igazán, és az Zsuzsanna. Nagyon szeretem ıt, és az életemet is odaadnám érte, ha kell. Kalmár mindezt olyan meggyızın mondta, hogy Gina egyetlen pillanatig sem kételkedett a szavaiban. Csak ráemelte szomorú barna szemeit, és úgy nézett rá könyörgın, hogy ne taszítsa el magától. Neki ez a helyzet tökéletesen megfelel. Csak a közelében szeretne lenni, ahogyan eddig és távolról csodálni ıt, ráaggatva minden szerelmének és önzetlenségének súlyát. Ne dobja el magától! - Mindketten tudjuk, ki az a férfi, akire Ön vár – folytatta Péter kellemesen simogató hangján. – İ az, aki mindent odaadna azért, hogy, ha csak arra rövid idıre is, ami még hátra van, mellette legyen. - Feri azt mondta, nem akarja, hogy szánalomból vele legyek – vetette közbe dacosan Gina. - Szánalomból? Kétlem, hogy szánalomból ment volna el vele vacsorázni, vagy éppen táncolni. Lehet szánalomból valakivel olyan jól érezni magát az embernek, hogy teljesen elfeledkezik az idı múlásáról? Látja, hogy igazam van? – mosolyodott el Péter, mikor látta megcsillanni Gina szemeiben a felismerést.
418
Mary Silver
Húsz év múlva
- De azt sem tudom, hol találom – keresett újabb kifogásokat az asszony, hátha csak rosszul gondolja, és talán csak a szíve csalja meg. Szüksége lenne egy kis idıre, hogy biztos legyen. Péter mellett… - Ha csak ez az akadálya, véletlenül tudom, hol lakik Kuncz úr.
Eszter szomorúan hallgatta barátnıjét, amint épp arról beszélt, hogy megérkeztek az orvosi eredmények. - Szóval, nagyon úgy fest, hogy nem lehet saját kisbabánk. - Nagyon sajnálom, Zsófi – szólt a lány együtt érzın, és megsimogatta barátnıje karját. Milyen furcsa is az élet! İ, a várandós nı vigasztalja a legjobb barátnıjét, aki pár héttel ezelıtt ugyanezt tette vele. Győlölte, ha bárkit is szomorúnak lát, és hogy ez a valaki éppen Zsófi volt, az csak még inkább megkeserítette a szívét. Mennyire gonosz is a Sors! Hiszen ı egyáltalán nem akart gyereket, a barátnıje és a férje pedig már évek óta családot szeretne! Most, hogy ı is várandós, elképzelni sem tudta, milyen lenne az élete, ha nem érezné, ahogyan a kisbabája mozgolódik a hasában. Áldotta az eszét, hogy annak idején nem hagyta, hogy Herczog rábeszélje ıt arra, hogy vetesse el a gyermekét! Mivé lenne most nélküle? Az élete értelmét vesztette volna. - És hogyan tovább? – kérdezte Eszter csendesen, és látta, ahogyan Zsófi újabb zsebkendı után nyúl, és letörli a könnycseppeket az arcáról. - Nem tudom. Anyának még nem szóltam, de már hosszú ideje nyúz, hogy mennyire szeretne unokákat. Biztosan csalódott lesz. - Akkor lenne csalódott, ha az életedet kockáztatnád mindenféle beavatkozásokkal, amirıl nem tudunk semmit. Zsófi valóban pedzegette egy új eljárás lehetıségét, de mindez olyan bizonytalan volt, hogy ı is belátta, felesleges kockázatnak tenné ki saját magát. - És az örökbefogadásra gondoltatok már? - Az nagyon hosszú procedúra – rázta meg fejét lemondóan Zsófi. – Nem hiszem, hogy bárki is adnak nekünk egy kisbabát… - Butaság! Rengeteg gyermek vár arra, hogy örökbe fogadják és családban nıhessen fel. Persze, tudom én, hogy mindenki kisbabát akar, de talán próbálkozhatnátok egy picit idısebb gyerekkel. Mondjuk, két-három évessel… - Eszter… - Igazad van, én nagyon könnyen beszélek, de nem szeretem, ha szomorú vagy. Azt akarom, hogy boldog légy! 419
Mary Silver
Húsz év múlva
- És a te boldogságoddal mi lesz? – kérdezte Zsófi csendesen, mert úgy látta, jobb, ha témát váltanak, hiszen már éppen eleget kesergett a saját sanyarú sorsa felett. És ahogyan Eszter, így ı is azt szerette volna, ha a barátnıje boldog lenne. Lehetıleg Zsolt oldalán… - Most én nem számítok. - Csudát nem. Szerelmes vagy a karót nyelt bátyámba, aki úgy liheg Szilvi után, mint a pincsikutya. Ne értsd félre, kedvelem azt a lányt, de ı nem te vagy. - Zsolt boldog vele. - És ez neked elég? Miért nem küzdesz érte? - Mert a bátyád szereti ıt. - Lehet, hogy ezt mondja, de még mindig csak rólad ábrándozik. Folyton rád gondol. - Honnan tudod? - Tudom – mosolygott sokat sejtetın Zsófi, és látta, hogy barátnıje is elmosolyodik. Ennél többet azonban nem mondhatott, hiszen ígéretet tett Zsoltnak, hogy nem fecsegi ki a titkát, amit bizalmasan megosztott vele pár hete. Bár igaz, azóta úgy tőnt, hogy komolyabbra fordult a kapcsolata Szilvivel, de ha az Úr egymásnak szánta ıket Eszterrel, akkor ez ellen nem lehet tenni semmit. Az élet majd elrendezi, ahogyan remélhetıleg teszi ezt majd az ı ügyével is…
- Te meg hová készülsz? – hasított bele a csendbe Zita hangja Feri szobájának ajtajából, aki azon nyomban ráemelte a tekintetét, és összecsomagolt bıröndjére mutatott. – Elmégy? - Nem csal a szemed, el. - Elmenekülsz a kis Zsini elıl? – biggyesztette le ajkait a nı gúnyosan, és megtámaszkodott az ajtófélfán. – Nem bocsájtott meg, és máris könnyeket hullajtasz érte? - Megbocsájtott – érkezett a válasz, és ezzel egy idıben Zita szürke szemei elkerekedtek a meglepetéstıl. - Akkor mégis, miért mész el? - Ehhez neked semmi közöd. - Nem mehetsz el, megállapodtunk – kiáltott fel mérgelıdve Zita, és a szép porcelán arc most elvörösödött a dühtıl. - Rám ne számíts! Én nem segítek neked többé. - Megígérted! - Nem várhatod el tılem, hogy részt vegyek az aljas játékaidban! Majdnem megölted Zsuzsannát! - Nem érdekel!
420
Mary Silver
Húsz év múlva
- És mondd, arra már gondoltál, mi lesz, ha Kalmár Péter rájön a kis titkodra? – kérdezte Feri fenyegetın sziszegve. Zita kihúzta magát, és elszántan nézett a barna szemekbe. - Ha egy szót is mersz neki szólni, esküszöm, hogy megöllek! Feri halványan elmosolyodott. Kinıtt ı már Zita fenyegetéseibıl. Kezelhetetlen nıszemély, de neki nem ártana, az biztos. Túl sokat tud róla, és mivel nincs veszíteni valója, felfedheti a mocskos kis titkait. Jó néhány pillanatig, mindenre elszántan néztek egymással farkasszemet, ám még mielıtt bármelyikük is megtehette volna a következı lépést, kopogás hangzott fel a bejárati ajtó felıl. Feri volt az, aki nyugodtan ellépett a nıtıl, és kinyitotta az ajtót. Nyugalma azonban abban a pillanatban elszállt, hogy meglátta, ki a látogatójuk.
421
