FELJEGYZÉS
Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi C. Szakpolitikai Osztály
FÓRUM A POLGÁRI ÜGYEKBEN FOLYTATOTT IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL: VITA A NEMZETI PARLAMENTEKKEL
2008. DECEMBER 2. IV. SZEKCIÓ CSALÁDJOG ÉS ÖRÖKLÉSI JOG HÁTTÉRFELJEGYZÉS
DV\755341HU.doc
PE415.241
JOGI BIZOTTSÁG PE 415.241
HU
PE415.241
HU
4/82
DV\755341HU.doc
Belső Politikai Főigazgatóság Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi C. Tematikus Osztály
FÓRUM A POLGÁRI ÜGYEKBEN FOLYTATOTT IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL: VITA A NEMZETI PARLAMENTEKKEL
2008. DECEMBER 2. IV. SZEKCIÓ CSALÁDJOG ÉS ÖRÖKLÉSI JOG HÁTTÉRFELJEGYZÉS
DV\755341HU.doc
5/82
PE415.241
HU
A feljegyzés az Európai Parlament Jogi Bizottságának felkérésére készült. A feljegyzés a következő nyelveken jelenik meg: BG, CS, DA, DE, EL, EN, ES, ET, FI, FR, HU, IT, LT, LV, NL, PL, PT, RO, SK, SL, SV Szerzők: Bruno Nascimbene, Università degli Studi, Milano; Nicole Gallus, a Van Dieren, Gallus & Toussaint és társa ügyvédi iroda tagja, Brüsszeli Egyetem, Jogi Kar; Christian Hertel, a Német Közjegyzői Intézet (Deutsches Notarinstitut – DnotI) igazgatója, Würzburg; a Svájci Összehasonlító Jogi Intézet A kézirat lezárva: 2008. november Nyomtatásban beszerezhető: Roberta Panizza Tel: +32 2 2831433 Fax: +32 2 2832365 E-mail:
[email protected]
Tájékoztatás a DG Ipol kiadványairól: http://www.ipolnet.ep.parl.union.eu/ipolnet/cms
Brüsszel, Európai Parlament
Az e dokumentumokban kifejezett álláspontokért a szerzők viselik a kizárólagos felelősséget, és azok nem feltétlenül képviselik az Európai Parlament hivatalos álláspontját.
PE415.241
HU
6/82
DV\755341HU.doc
IV. SZEKCIÓ - CSALÁDJOG ÉS ÖRÖKLÉSI JOG
TARTALOMJEGYZÉK 1. Joghatóság és alkalmazandó jog házassági ügyekben: a Róma III. rendelet? A házastársak és nem házas felek vagyoni jogai: a házassági vagyoni rendszerekre vonatkozó uniós szabályok felé? - Bruno Nascimbene professzor, Università degli Studi, Milano 2. A tartási kötelezettségek határokon átnyúló behajtása - Nicole Gallus, a Van Dieren, Gallus & Toussaint és társa ügyvédi iroda tagja, Brüsszeli Egyetem, Jogi Kar 3. Öröklési kollíziós jog az EU-ban: egy európai öröklési tanúsítvány felé? - Christian Hertel, a Német Közjegyzői Intézet (Deutsches Notarinstitut – DnotI) igazgatója, Würzburg 4. A veszélyeztetett felnőttek védelme: cselekednünk kell? - a Svájci Összehasonlító Jogi Intézet [külön tették közzé]
DV\755341HU.doc
7/82
PE415.241
HU
PE415.241
HU
8/82
DV\755341HU.doc
JOGHATÓSÁG ÉS ALKALMAZANDÓ JOG HÁZASSÁGI ÜGYEKBEN: A RÓMA III. RENDELET? A HÁZASTÁRSAK ÉS NEM HÁZAS FELEK VAGYONI JOGAI: A HÁZASSÁGI VAGYONI RENDSZEREKRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK FELÉ? PROF. BRUNO NASCIMBENE MILÁNÓI EGYETEM
DV\755341HU.doc
9/82
PE415.241
HU
1. Közösségi harmonizációs kilátások a nemzetközi családjog területén. A Róma III. rendelettervezet A közösségi jogalkotó figyelmének tárgya a házasságnak a joghatóság és az ítéletek elismerése tekintetébeni válsága volt, a nemrégiben a 2201/2003/EK rendelettel (Brüsszel II.)1 módosított 1347/2000/EK rendelet hatályba lépése óta. Még ha sokan eltérő elvekkel is indokolták, hogy a Közösségnek, tehát az Uniónak legyen-e, vagy ne joghatósága családjogi kérdésekben (a téma hagyományosan tagállami hatáskörbe tartozik), a szoros kapcsolat az EK-Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlásával, mint amilyen pl. a személyek szabad mozgása, illetve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozása céljából való igazságügyi együttműködés megvalósítása, igenlő választ adnak, még ha a tagállamok jogrendjét és nemzeti szokásait figyelembe vevő korlátokkal is. A fokozatos harmonizációra tekintettel felmerül a kérdés, hogy elégséges-e a határozatok kölcsönös elfogadásának rendszere: ez a rendszer ugyanis nem teszi lehetővé az abban a tagállamban alkalmazott jog ellenőrzését, amely az a saját nemzetközi magánjogi rendszere alapján elfogadta a határozatot. Még ha a kölcsönös elismerés tompítja is a kollíziós rendszerek sokféleségét, nem jelent valódi alternatívát, és a kollíziós szabályok harmonizációját sem helyettesítheti. A Brüsszel II. rendelethez készült módosító javaslatok ezt a hiányt szándékozzák pótolni. A harmonizáció célszerűségét indokolandó, hasznosnak tűnik bemutatni egy példát: a házasfelek egyike olasz, a másik francia állampolgár, akik Belgiumban rendelkeznek állandó lakóhellyel. Ha a férj válni akar, ma eldöntheti, melyik bíróságon kezdeményezi azt a 2201/2003 rendelet által biztosított feltételek értelmében, de lehet, hogy nem tudja (mivel nem tájékoztatták róla), hogy ezáltal az alkalmazandó jogot is megválasztja. A bíróság ugyanis saját kapcsoló tényezői alapján határozza meg az alkalmazandó jogrendet – tehát az alkalmazandó jogot – e tényezők azonban államonként a legmesszemenőbb mértékig eltérnek. E példa azon „változata” már jóval problémásabb, ahol a pár nem kötött házasságot, hanem bejegyzett élettársi közösségben él. Először is azt kellene elismerni (és a vélemények e tárgyban eltérőek), hogy a rendelet az élettársi közösségre, következésképpen annak felbontására is alkalmazható legyen-e. Ezt követően arra a nehézségre kellene megoldást keresni, hogy az elméletileg (hatáskör tekintetében) illetékes bíróság nem hozhat a felbontást elismerő határozatot, mert a saját nemzeti jogrendje szerint a pár (úgymond) „nem létezik”: egyszóval nem létezik a házassági előfeltétel. Az alkalmazandó jog ugyanis azt feltételezi, hogy a törvény, amely alapján az élettársi közösség létrejött, összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság országának közrendjével2.
1
A témával kapcsolatos vélemények tekintetében lásd G. DE OLIVEIRA, A European Family Law?, in : Familia, 2002., 1093 o. a témáról általánosságban nemrég megjelent írások közül pedig lásd : „Diritto di famiglia e Unione europea”, szerk.: S.M. CARBONE, I. QUEIROLO, Torino, 2008. 2 Ilyen vagy más elgondolásokról, ahol a kötelék felbontását kérő házaspárról (vagy bejegyzett élettársi közösségben élő párról) van szó, a szakirodalom eltérően vélekedik: lásd pl. R. BARATTA, „Scioglimento e invalidità del matrimonio nel diritto internazionale privato”, Milano, 2004., 156. o. és az azt követő oldalak; R. CAFARI PANICO, „Il riconoscimento e l’esecuzione delle decisioni in materia matrimoniale nel nuovo regolamento Bruxelles II”, „Lo scioglimento del matrimonio nei regolamenti europei: da Bruxelles II a Roma III”, szerk.: S. BARIATTI, C. RICCI, Padova, 2007., 29. o. és az azt követő oldalak. A szabályozás analóg módon való – mindazonáltal az együttélésre nem kiterjedő – alkalmazhatósága csak az élettársi közösséget a házassággal egyenlővé tevő jogrendekben lehetne indokolt. Másrészt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Luxembourgban bel- és igazságügyi összetételben ülésező Tanács (2006. április 27–28.) alkalmával a 2201/2003 rendelet módosító javaslata kapcsán megerősítette, hogy a házasság meghatározását nemzeti hatáskörnek kell tekinteni (mint az anyagi jogi, és a házasság érvényességével kapcsolatos kérdéseket általában).
PE415.241
HU
10/82
DV\755341HU.doc
Egy olyan rendelet (Róma III.) elfogadása, amely nem csak a hatáskört azonosítja, hanem a házasságfelbontás esetén alkalmazandó jogot is és kezeli a családjog fejlődése során nyilvánvalóvá vált problémákat, a harmonizációs folyamat hasznos kiegészítése lenne, amely 1980-ban, a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, nemrégiben (Róma I.) rendeletté alakított Római Egyezménnyel indult és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló (Róma II.) rendelettel folytatódott1.
2. A Róma III. rendeletre irányuló javaslat 2.1. A házasságfelbontás tekintetében alkalmazandó jog közösségi harmonizációjának szükségessége abból következik, hogy jelenleg eltérések vannak a nemzeti kollíziós rendszerekben, és nincs jogbiztonság. A Bizottság a szóban forgó zöld könyvben több hiányosságra is rávilágít: például az olyan házastársak problematikájára, akiknek nincs közös szokásos tartózkodási helyük vagy állampolgárságuk nem azonos2. Ez egy problémás eset, mint mindazon házastársé, aki … „jobban siet” a másiknál és elsőként adja be a nemzeti bíróságon a válókeresetet, ezáltal perfüggőségi helyzetet teremt, ami azt eredményezi, hogy a bíróság a saját nemzeti jogát alkalmazza. a) A megoldás érdekében fontos elkerülni az olyan hipotéziseket, amik éppen azt idézik elő, hogy nem lesz joghatósággal rendelkező ítélkező bíróság (egy, a Közösségből származó, eltérő állampolgárságú, harmadik tagállamban élő pár, akik esetében sem e tagállam, sem valamelyik másik tagállam bírósága nem rendelkezik joghatósággal). Emiatt válik szükségessé a fennmaradó joghatóság szabályának módosítása, amelyről jelenleg a 7. cikk3 rendelkezik, lehetővé téve a házastársak részére a joghatósággal rendelkező bíróság megválasztását az ún. „hatáskör kibővítése”4 alapján. Érdemes bemutatni egy példát, ahol egy francia és egy cseh állampolgárból
1
Róma I-el a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre történik hivatkozás (Róma I.), HL L 177., 2008. július 4., 6. o. és az azt követő oldalak (a rendelet hatálya a 2009. december 17. után kötött szerződésekre terjed ki). Róma II.-vel a szerződésen kívüli kötelmi
viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre történik hivatkozás (Róma II.), HL L 199., 2007. július 31., 40. o.és az azt követő oldalak. 2
A Bizottság zöld könyve, COM (2005) 82 végleges
3 A 7. cikk rendelkezik a szabályozási tényezők alkalmazhatatlanságának hipotéziséről, amely akkor következik be, ha egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal a joghatósági jogcímeket tartalmazó három rendelkezés (3., 4. és 5. cikk) értelmében. Ebben az esetben minden egyes tagállamnak a saját joga szerint kell értékelnie, hogy a nemzeti jog értelmében létezik-e olyan érvényes joghatósági jogcím, amely alapján engedélyezhető a nemzeti bíróság előtti eljárás. Ha ilyen nem létezik, előáll az imént említett helyzet, mivel egyik tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal, és egy ilyen helyzetben nem állhatna fenn egyidejűleg egy harmadik tagállam joghatósága sem. Ha létezne is egy harmadik tagállambeli, joghatósággal rendelkező bíróság, később problémák adódhatnának az ítélet elismerésénél, amelyet a nemzeti jog, vagy az ezzel kapcsolatban létező szerződések alapján kell megtenni, nem pedig a rendelet értelmében. A szövegben nemsokára még kitérünk erre.
4
A hatáskör kibővítésével nagyobb jogbiztonságot lehetne elérni és megoldódnának az olyan ügyekkel kapcsolatos problémák is, amikor egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal. A kibővítést (mint az nemsokára olvasható) a 2201/2003/EK rendelet kizárólag a szülői felelősségre vonatkozóan teszi lehetővé a 12. cikk keretei között, ami a hatáskör kibővítését két esetben engedélyezi: egyrészt a joghatósággal rendelkező bírósággal kapcsolatban a nevelőszülők házasságára vonatkozó ügyek kivizsgálásában, másrészt azokban az ügyekben, ahol a gyermeket szoros kötelék fűzi valamelyik tagállamhoz.
DV\755341HU.doc
11/82
PE415.241
HU
álló pár egy harmadik országban él, amely nem engedélyezi a házasság felbontását. Az állam bírósága, ahol a házastársak tartózkodási hellyel rendelkeznek, nem mondhatja ki a házasság felbontását (illetve ha a jogrendje lehetővé tenné is, a bíróság még mindig tekinthetné magát joghatósággal nem rendelkezőnek). Ugyanakkor egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezne joghatósággal ahhoz, hogy állást foglaljon. De még ha egy harmadik tagállam bírósága ki is mondja a házasság felbontását, később problémák merülhetnek fel az ítélet elismerésekor, amelyet a nemzeti jog, vagy az ezzel kapcsolatban létező szerződések alapján kell megtenni, nem pedig a rendelet értelmében. A hatáskör kibővítése, ami jelenleg a 12. cikk keretei között, kizárólag a szülői felelősség tekintetében lehetséges, pótolná az említett hiányosságot (a 7. cikk jelenleg a nemzetközi joghatóságra vonatkozó nemzeti szabályokra utal). Az új 7. cikk az olyan állampolgárok esetében, akik nem egyazon tagállamban rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel és nem egyazon tagállam állampolgárai, azon tagállam fennmaradó joghatóságát írja elő, amelyben azok legalább három éven át közös tartózkodási hellyel rendelkeztek, vagy a házastársak valamelyikének állampolgársága szerinti tagállam bíróságáét. b) A fent említett „bíróságra sietés” elkerülése érdekében rugalmasabbá kellene tenni a perfüggőségi szabályokat1, lehetővé téve az ügy áttételét azon állam bíróságához, amelyben a házastársak házasságuk alatt elsősorban éltek. c) A rendelet módosításainak mindenesetre lehetővé kellene tenniük, hogy a házastársakkal való legszorosabb kapcsolat szabályozza a házasság felbontását, mind a joghatóság, mind az alkalmazandó jog tekintetében, és ki kellene emelniük (az ún. professio legis okán) a házastársak választási lehetőségét. A Róma III. tehát megfelelőnek tűnik akár a joghatóságot érintő módosítások, akár az alkalmazandó jogról szóló új szabályok bevezetése tekintetében2. 2.2. A felek autonómiájára és a megoldások rugalmasságára hangsúlyt fektető módosítások és újdonságok pozitív hatással vannak a jogbiztonságra és az igazságszolgáltatáshoz való jog megerősítésére nézve, amelyek köztudottan kiemelt célkitűzések1.
1
Jelenleg egy korlátozott eltérést ír elő a 2201/2003 rendelet a perfüggőség kapcsán: a 15. cikk az ügynek az annak tárgyalására alkalmasabb bírósághoz történő áttételről rendelkezik. 2
COM (2006) 339, 2006. július 17. Javaslat tanácsi rendeletre a 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről. A javaslat jogalapja az EK-Szerződés 61. cikkének c) pontja. Az ezzel kapcsolatos megjegyzések tekintetében lásd F. POCAR, „Osservazioni a margine della proposta di regolamento sulla giurisdizione e legge applicabile al divorzio, in La famiglia nel diritto internazionale privato comunitario”, szerk.: S. BARIATTI, Torino, 2007., 267. o. és az azt követő oldalak; továbbá a „Lo scioglimento del matrimonio”-ban és a „Diritto di famiglia e Unione europea”-ban megjelent írások (utalva különösen a La proposta di modifica del regolamento n. 2201/2003 nel quadro della libera circolazione delle persone című írásunkra, 207. o. és az azt követő oldalak). PE415.241
HU
12/82
DV\755341HU.doc
a) A felek autonómiája tehát a joghatóság megválasztásában nyilvánul meg, még ha korlátok között is. A Róma III. bevezeti az új 3a. cikket, amelyben rendelkezik arról, hogy a felek joghatósági megállapodást köthetnek a házasság felbontására vagy a különválásra irányuló eljárásban, amennyiben a bíróság és a helyzetük között fennáll valamilyen kapcsolat. A választás akkor lehetséges, ha megfelel a 2201/2003 rendelet 3. cikke valamelyik feltételének; vagyis ahol a legutóbbi, közös, szokásos tartózkodási hely legalább három éven át volt; vagy a választás a házastársak egyikének állampolgársága szerinti államra eshet (illetve az állandó lakóhelyre az Egyesült Királyság és Írország esetében)2. b) Ami az alkalmazandó jogot illeti, van rá mód, hogy a házastársak közös megegyezéssel megválaszthassák azt, de csak abban az esetben, ha ez összhangban van az utolsó, közös, szokásos tartózkodási helyként szolgáló állam (amennyiben kettejük közül valamelyik még ott lakik) vagy azon állam törvényeivel, ahol legalább öt évig tartózkodási hellyel rendelkeztek, vagy az állampolgárság szerinti államéval, illetve azon államéval, ahogy beadták a különválási vagy házasságfelbontási keresetet. A megválasztás alakiságával kapcsolatosan nincsen iránymutatás, csupán annyi, hogy azt írott formában kell elkészíteni, és mindkét házastársnak alá kell írnia. Ha a felek akkor hozzák meg döntésüket, amikor még egyetértés van közöttük (a házasság alkalmával, vagy minden esetre a házasságfelbontási kereset benyújtásáig), az azt igazoló dokumentum hiánya esetén természetesen nem könnyű bizonyítani a döntésüket. Mint az a későbbiekben is olvasható, az Európai Parlament módosításai pótolják ezt a hiányt azáltal, hogy bevezetik a szokásos tartózkodási hely fogalmát, egyesítve a hároméves időtartam relevanciáját mind a joghatóság, mind az alkalmazandó jog megválasztása tekintetében. Erre a választási lehetőségre „rá kell világítani”, amint azt az Európai Parlament már többször szóvá tette. A Róma III. választási lehetőség hiányában egy sor alternatív tényezőt állapít meg. A többivel szemben elsőbbséget élvező tényező az kellene legyen, amelyhez a házastársak a legszorosabban kötődnek. Tehát a közös, szokásos tartózkodási hely szerinti állam jogát kellene alkalmazni, (vagy ilyen hiányában az utolsó szokásos tartózkodási helyét, amennyiben a házastársak valamelyike még ott tartózkodik). Amennyiben a tartózkodási hely tényezői nem lennének alkalmazhatók, a házasság felbontását és különválást a mindkét fél állampolgársága szerinti jog, vagy a kereset benyújtása államának joga szabályozná. Utóbbi tényezővel kapcsolatban léteznek bizonyos kételyek, mivel lehetővé teszi a keresetet benyújtó fél számára, hogy az alkalmazandó jogot is megválassza, valahányszor nem alkalmazhatóak az előző tényezők: a lex fori kerülne alkalmazásra, de a közelség vagy a lényeges kapcsolat mint általános tényező kárára.
1 A rendelettervezettel kapcsolatban lásd még a Bizottság szervezeti egységeinek munkadokumentumát - Összefoglalás - A 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslat hatásvizsgálata {COM(2006) 399 végleges}{SEC(2006) 949} SEC/2006/0950, illetve az European Policy Evaluation Consortium (EPEC) által szerkesztett, a javaslat hatásvizsgálatáról szóló dokumentumot „Study to inform a subsequent Impact Assessment on the Commission proposal on jurisdiction and applicable law in divorce matters”, amely az alábbi internetes címen érhető el: http://europa.eu.int/comm/justice_home/news/consulting_public/news_consulting_public_en.htm. 2
Az állampolgárságra való hivatkozás mellett mindig ott szerepel az állandó lakóhelyre hivatkozás, ami az Egyesült Királyságot és Írországot illeti. Akárhányszor a hivatkozás történik a javaslat szövegében az állampolgárságra, az hallgatólagosan hivatkozik az állandó lakóhelyre az Egyesült Királyság és Írország esetében.
DV\755341HU.doc
13/82
PE415.241
HU
2.3. Semmilyen választási lehetőség (és kiemelendő, hogy semmilyen más kapcsoló tényező) nem engedélyezett, amikor a házasság érvénytelenítéséről van szó. Lásd akár a 6. preambulumbekezdést (amely értelmében az érvénytelenítés szorosan kötődik a házasság érvényességi feltételéhez így a felek autonómiája nem bizonyul megfelelőnek), akár a zöld könyvről folyó tárgyalások során elhangzott véleményeket, amelyek szerint kívánatosabb az a megoldás, amely az érvénytelenítésnél előtérbe helyezi a különféle nemzeti jogrendek tényezőit, amelyek általában a helyi házasságkötési jogra, vagy a házastársak közös állampolgársága szerinti jogra hivatkoznak1. 2.4. Figyelembe véve a problémákat, a vitákat és a jóváhagyáshoz szükséges egyetértés elérésének nehézségeit, felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e kívánatosabb továbbra is különválasztani a két kérdést: a joghatóságról szóló szabályok aktualizálását és javítását; és a nemzetközi magánjogszabályok harmonizált rendszerének kialakítását. Ezt a perspektívát látszik megerősíteni az, hogy egyes államok határozottan ellenzik a nemzetközi magánjogszabályok harmonizációját. Az Egyesült Királyság és Írország például előnyben részesíti az eljáró bíróság országa szerinti jog alkalmazását és (a zöld könyvben szereplő válaszaiban) ellentétes véleményen van javasolt megoldásokkal. A harmonizáció szükségességével szemben szólalt fel Svédország és Hollandia is, akik azonban bizonyos mértékben nyitottak az alkalmazandó jog megválasztásának lehetőségére. Finnország az alkalmazandó jog megválasztása tekintetében azt javasolja, hogy azt csak a lex fori esetekre kell korlátozódjon, kizárva más jog megválasztását. Ugyanígy vélekedik a Szlovák Köztársaság, aki azonban abból a feltételezésből indul ki, hogy nincsen szükség a jogválasztás lehetőségének biztosítására. Sok ország nem szívesen fogadja a jog megválasztásának lehetőségét e kényes területen, vagy legalább is rendelkezik a korlátozások szükségességéről. Olaszország maga, aki nem rendelkezik e választási lehetőségről, azt javasolja, hogy korlátozzák azt a hozzáférhető jogokra, és zárják ki a köréből a gyermekekre vonatkozó kérdéseket2. Azon országok között, akik szívesebben fogadják a jogválasztási nyitottságot (még akkor is, ha korlátozásokkal, az alábbi kapcsolathoz nem kapcsolódó törvények visszavonásának elkerülése érdekében) Franciaország, Belgium, Észtország és Lettország szerepel. Az államok eltérő jogrendje valójában a nemzeti jogrendekben e téren létező szabályok különbözőségét tükrözi. Az egyetértés nehézsége másrészt a Róma III. innovatív jellegével3 magyarázható. A 2008. június 5–6-i Bel- és Igazságügyi Tanács alkalmával felmerült és a 2008. július 24–25-i Bel- és Igazságügyi Tanács alkalmával megerősített javaslat, amelynek célja, hogy megerősített együttműködésben haladjanak tovább azok a többségben lévő államok, akik kedvezően fogadták a javaslatot, fontos előrelépést jelent a vizsgált témában4. Ha ez így lenne,
1
Az érvénytelenítés kizárásával kapcsolatban lásd még a 2. lábjegyzetben hivatkozott tanácsi állásfoglalást.
2
Még a joghatóság (korlátozott) megválaszthatósága mellett érvelő Csehország is tesz utalást a „possibly childless” (valószínűleg gyermektelen) házasságokra. 3
Az európai államok által elfogadott eltérő megoldások összehasonlításáról, hivatkozva lehetséges felhasználásukra a közösségi harmonizáció során, és a 2201/2003/EK rendelet reformja során a meglévő, eltérő tényezők által előidézett problémák kritikus értékeléséről lásd A. BONOMI, „Il diritto applicabile alla separazione e al divorzio nella recente recente proposta di regolamento comunitario”, in: „Lo scioglimento del matrimonio”, 91.o. és az azt követő oldalak. 4 A határozatot először a 2008. június 5–6-i Bel- és Igazságügyi Tanács ülése alkalmával került megemlítésre. Az ugyanezen Bel- és Igazságügyi Tanács 2008. július 24–25-i ülésről szóló sajtóközlemény arra következtet, hogy egyes államok
PE415.241
HU
14/82
DV\755341HU.doc
szabályozni kellene a szükséges egymás mellett létezést azon államok között, akikre továbbra is a 2201/2003 rendelet vonatkozik, és azon államok között, akikre az új eszköz fog vonatkozni. A rendelet két különálló eszközzel történő módosítása valószínűleg azzal az előnnyel járna, hogy legalább a „joghatóság” tárgyában nem lenne szükség a megerősített együttműködéshez folyamodni. 3. A RÓMA III. RENDELET: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Az Európai Parlament az EK-Szerződés 67. cikke által előírt konzultációs eljárás keretében, 2008 október 21-i állásfoglalásában1 kialakította álláspontját a Bizottság javaslatáról. A javasolt módosítások közül a következőkre hívjuk fel a figyelmet. a) A szokásos tartózkodási hely fogalma kifejezetten bekerül a rendelet 2. cikkébe, pontosítva, hogy tartózkodási hely alatt egy „személy szokásos lakhelye” értendő. A meghatározás eddig hiányzott, és a mindenképpen pozitív pontosítás hozzájárul a jogbiztonság megvalósításához. b) A Parlament javasolja annak szabályozását, hogy a joghatóság megválasztásának lehetőségéről szóló új 3a. cikk vegye figyelembe a választás pillanatát. A joghatóság valamely tényezőjének e 3. cikk értelmében történő megválasztásának olyan módon kell történnie, hogy az a választás pillanatában fennálló tényezőket vegye figyelembe ((a) pont): az állampolgárságot mint olyat, az adott pillanatban fennálló választási tényezőnek kell tekinteni (c) pont) és a szokásos tartózkodási helynek három éve kell fennállnia (e pillanathoz képest, b) pont). Amennyiben a tartózkodási hely ezen államban, a bíróság megkeresésének pillanatában kevesebb, mint három éve áll fenn, a választás érvényét veszíti. A megválasztás pillanatában a joghatóságon túl kiemelkedő az alkalmazandó jog kérdése (20. cikk a) pont; a két kérdésben támasztott követelményeket, mint már korábban rámutattunk, megfelelően egységesíteni fogják). Mivel időben változó, kapcsoló tényezőkről van szó, ezen időbeli pontosítás kétségtelenül szükségesnek tűnik a kapcsolat létezésének az adott pillanatban történő megállapításához. Némi kétely is tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy a tartózkodási hely mint tényező nem teljesülése eredménytelenné teszi a választást: alkalmasabb lehet előtérbe helyezni a jogbiztonságot a felek akaratával szemben. c) A házasságkötés helye szerinti állam arra vonatkozó útmutatása, hogy a házastársak lehetőségeik közül mely államot válasszák (ami a joghatóságot és az alkalmazandó jogot illeti) (a 3a. cikk és a 20a. cikk új ca) pontja) olyan jogrendre is hivatkozhat, amely nem kapcsolódik
megerősítették azon szándékukat, hogy felkérjék a Bizottságot, terjesszen be egy javaslatot az e területen való, megerősített együttműködésről, míg mások jelezték, hogy készek egyetérteni a Bizottság e témában esetlegesen beterjesztett javaslatával. Feltételezhetően a javaslat mellett áll Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Románia, Spanyolország, Ausztria, Magyarország, Görögország, Szlovénia, Luxemburg; illetve Málta és Svédország ellenzi azt. 1
Az Európai Parlament 2008. október 21-i jogalkotási állásfoglalása a 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről szóló, tanácsi rendeletre tett javaslatról (COM[2006]0399 – C6-0305/2006 – 2006/0135[CNS]).
DV\755341HU.doc
15/82
PE415.241
HU
ténylegesen a házassághoz, ébreszthet azonban némi kételyt. Egy másik államba való átköltözés azonban nem szükségszerűen jelenti azon ország jogának vagy joghatóságának elfogadását1. d) Az alkalmazandó jog megválasztásával kapcsolatos két tényező kerül bevezetésre: az egyik – amelyikről már szó volt – az állam, ahol a házasságkötés történt; vagy a házastársak szokásos tartózkodási helye a megállapodás megkötésének pillanatában. e) Jogválasztás tekintetében a Parlament azt javasolja, hogy a választásnál tartsák tiszteletben az Európai Unió alapjogi chartájában meghatározott alapjogokat, illetve a közrend elvét. Egy harmadik ország jogának megválasztása (amit egy bizonyos európai parlamenti jogi bizottsági iránymutatás alapján kifejezetten nem kellett volna engedélyezni) e megfelelőségi kötelezettség értelmében lényeges korlátok közé szorul. f) A jogválasztásnak egy másik, lényeges korlátja a gyermek mindenek felett álló érdekének védelme, amit minden esetben biztosítani kell (a kérdéssel kapcsolatban egy speciális preambulumbekezdés kerül bevezetésre). g) Ami a választás formáját illeti, a Parlament hangsúlyt helyez a választás formai követelményeinek tiszteletben tartására, és megállapítja, hogy legalább az egyik olyan állam jogában előírt formai követelményeknek meg kell felelni, ahol a házastársak tartózkodási hellyel rendelkeznek (pontosabban olyan államok esetében, amelyek előírnak ilyen követelményeket) és meg kell felelni a házassági szerződésre vonatkozó követelményeknek is (amennyiben a megállapodás házassági szerződés részét képezi). E célból az államoknak tájékoztatniuk kell a Bizottságot a formai követelményekkel kapcsolatos nemzeti szabályokról (új 20a. cikk, 6(a) bekezdés). h) A fennmaradó joghatósággal kapcsolatban a Parlament javasolja a legutóbbi, közös, szokásos tartózkodási hely szerinti állam joghatóságának korlátozását, ha a három éves tartózkodási időszak nem nyúlik vissza több, mint három évvel korábbra (így maradna a forum shopping lehetősége). i) Az új 7a.cikk a forum necessitatis-ról szól. Ez egyfajta favor elvet képvisel a házasság felbontása szempontjából, ugyanis egyrészről elismeri a házastársak valamelyikének állampolgársága szerinti állam joghatóságát, vagy az azon államét, ahol a házasságot megkötötték, amennyiben a rendelet értelmében illetékes joghatóság olyan tagállamban van, amely nem engedélyezi a házasság felbontását vagy nem ismeri el a házasság létezését és érvényességét. Másrészről (legalábbis úgy tűnik, hogy) megoldást próbál találni a rendeletnek az azonos nemű párok élettársi közösségére való alkalmazásának problémájára azzal, hogy az (állampolgárság szerinti, vagy a házasságkötés helyszíne szerinti) államokat ruházza fel joghatósággal, amennyiben az (eredetileg) joghatósággal rendelkező ország jogrendje nem ismeri el a házasság létezését vagy érvényességét. Összességében, egy adott állam nem köteles házasságként elismerni (akár csak a házasság felbontásának céljából sem) egy olyan aktust, amelyet a saját jogrendje nem ismer el; illetve nem lehet kötelezni egy adott állam bíróságát a házasság felbontásának kimondására, ha ezen intézmény nem létezik a saját jogrendjében. A 1 A 2008. szeptember 19-i Gebhardt jelentés helyesnek találja ezt az elvárást, megerősítve, hogy az lenne logikus, ha egy adott ország házzasságkötés céljára történő megválasztása az adott állam jogának elfogadását is jelentené.
PE415.241
HU
16/82
DV\755341HU.doc
rendelkezést együtt kell vizsgálni a 20a. cikk (2a) bekezdése felvételének javaslatával, amely az eljáró bíróság országa (azaz ahol benyújtották a házasság felbontása iránti kérelmet) szerinti jog alkalmazását írja elő, amennyiben a választott jog nem rendelkezik a különválásról vagy a házasság felbontásáról, vagy azt a házastársak valamelyikére hátrányosan megkülönböztető módon teszi. Ez egy szükséges rendelkezés, tekintve, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy a tagállamok jogától eltérő jogot választanak, ami a házastársak valamelyikére hátrányosan megkülönböztető lehet, különösen ami a nőt illeti. l) A kapcsoló tényezőknek már igazoltnak kell lenniük a bíróság megkeresésének időpontjában (a jogbiztonság elvével összhangban). m) A bíróságnak, figyelembe véve a téma kényes voltát, minden esetben ellenőriznie kell, hogy a joghatóság és az alkalmazandó jog „egy tájékoztatáson alapuló döntés” eredménye-e, azaz a házastársak ismerik-e a választásuk akár jogi, akár társadalmi következményeit. A Bizottságnak biztosítania kell a megfelelő tájékoztatást az alkalmazandó nemzeti szabályozásról egy Internetalapú, a polgári és kereskedelmi ügyekben működő Európai Igazságügyi Hálózat keretein belül működő, nyilvános információs rendszeren keresztül. Az Európai Parlament által módosított szöveg lényegesen jobb lett és csak pozitív eredmény jósolható a folyamatban lévő eljárással kapcsolatban, ami azonban – mint már említettük – nem mentes a (különösen politikai jellegű) nehézségektől. 4. Joghatóság és a házassági vagyonjogra alkalmazandó jog: a bejegyzett partnerkapcsolat és az együttélés problematikája Szintén és minden bizonnyal érdemes a harmonizációra a házassági vagyonjogra alkalmazandó jog kérdése: házassági vagyonjog alatt értendő akár a házastársak közötti vagyoni kapcsolatok, akár a nem házastársak közötti vagyoni kapcsolatok szabályozása. A harmonizáció e tekintetben lassabban halad, mint a házasság felbontásának kérdésében, illetve a házastársak közötti személyes kapcsolatok kérdésében. A témában való első elmélyülés a néhány éve a Consortium Asser-UCL-nak a házaspárok és az együtt élő párok vagyonjogáról, különösen a nemzetközi magánjogi és a nemzeti jogi szempontból végzett tanulmányára1 nyúlik vissza. A fő kapcsoló tényező az imént említett tanulmány szerint a házastársak „első” közös tartózkodási helye lenne: az elv egyrészről elérhetővé tenné a jogbiztonságot, másrészről olyan jogrend alkalmazását írhatná elő a házastársakra nézve, amelyhez semmi kapcsolódásuk nincsen, amennyiben idő közben megváltozott a tartózkodási helyük.
1
Asser Institut, Hága, 2002. december, Tanulmány a házassági vagyonjogról és a nem házaspárok vagyoni viszonyairól a nemzetközi magánjogban és az Unió tagállamainak nemzeti jogában, 2003. április 30., a Bizottság által megbízott ASSER-UCL Konzorcium, elérhetőség: http://europa.eu.int/comm/justice_home/doc_centre/civil/studies/doc_civil_studies_en.htm. Néhány észrevétel a kérdéssel kapcsolatban, lásd CALÒ, „L’influenza del diritto comunitario sul diritto di famiglia, Studi e materiali, Quaderni semestrali”, in: „Consiglio nazionale del notariato”, 2005., 625. o. és az azt követő oldalak.
DV\755341HU.doc
17/82
PE415.241
HU
Nyilvánvaló, hogy a családjog e területén is egyre szükségesebbé válik a harmonizáció, akár az ún. hagyományos családokra alkalmazandó közös, kollíziós szabályok megalkotása érdekében, akár az olyan párokra vagyonjogára alkalmazandó jog szabályozása érdekében, akik egyezséget, szerződést, vagy bejegyzett élettársi közösségről szóló megállapodást kötöttek. Jogalkotási szempontból a személyes és a vagyoni kapcsolatok egyaránt megérdemlik a figyelmet. 4.1. A Bizottság (mint az ismert) javaslatot tett a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó kollíziós szabályokról szóló, a joghatóságot és a határozatok kölcsönös elismerést is vizsgáló zöld könyvre1. A zöld könyv nem csak a házassági vagyonjogi rendszerek kérdésével foglalkozik, hanem kiterjeszti elemzését a bejegyzett élettársi közösségekre és az együttélésre is, feltéve a kérdést, hogy a jövőbeli jogi eszköz e helyzeteket is szabályozza-e, és amennyiben igen, a házasságban élő párokra vonatkozó jogszabályokkal azonos jogszabályokat fogadjanak-e el. Az első kiemelt probléma, mint az a zöld könyv konzultációjából körvonalazódik, a kapcsoló tényezők egyneműségére vonatkozik, ami a vagyonjogi hatásokat illeti, amelyeket a házasság ideje alatt és annak felbontásakor állandó módon kell alkalmazni2. Felmerül a kérdés, hogy a tényezők azonosak legyenek-e, vagy a két elgondolás alapján eltérőek lehetnek. Vegyük csak a következő példát. Egy svéd állampolgár összeházasodik Svédországban egy román állampolgárral. A házastársak elköltöznek Olaszországba és a férj lakóházat vásárol. A vagyonjogi kapcsolatokat szabályozó jog az olasz nemzetközi magánjog szabályai értelmében azon hely szerinti jog, ahol a házastársak házasságuk alatt elsősorban éltek: a vagyonközösség elve érvényesül és a ház közös vagyonná válik. A házastársak ezt követően egy olyan országba költöznek, ahol a vagyonelkülönítés rendszere van érvényben; itt tartózkodnak több évig, majd elköltöznek Svédországba, ahol kérik a házasság felbontását. A svéd bíróságnak értékelnie kell, hogy a házasság ideje alatt megszerzett vagyon csak a férjé, vagy a feleségé is. Az olasz jogrend értemében – ami ellenkező útmutatás hiányában vagyonközösséget ír elő – azt kell vélelmezni, hogy e vagyon mindkettejük egyenlő tulajdona. A svéd bíróság azonban dönthet úgy, hogy saját kollíziós joga értelmében a vagyoni kapcsolataikat másik jog alapján szabályozza, és arra a következtetésre jut, hogy a vagyonszerzést csak a férj javára kell figyelembe venni. Az egyre inkább hangoztatott jogbiztonságnak megfelelő kapcsoló tényezők egyneműsége iránti igény tehát egyre nagyobb súllyal esik latba a közösségi állampolgárok egyre nagyobb mozgási és tartózkodási szabadsága miatt. A zöld könyv konzultációjából körvonalazódnak az előnyben részesített tényezők: a pár szokásos tartózkodási helye, és a közös állampolgárság, amihez hozzáadódik a felek akarata (azaz a választásuk), utóbbit írásban kell megtenni, lehetőség szerint harmadik fél közbenjárásával, aki képes tájékoztatni a feleket e döntés hatásairól3. Többek között ez a tényező is ihletet merít a Róma III.-ból, megerősítve a személyes kapcsolatok és vagyoni kapcsolatok szabályozását illető közös, legalább néhány szempontból való értékelését.
1
COM (2006) 400 végleges, 2006. július 17.
2
A zöld könyvről indított konzultáció eredményeiről lásd a Bizottság 2008. február 5-i „A házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó kollíziós szabályokról szóló, a joghatóságot és a határozatok kölcsönös elismerést is vizsgáló zöld könyvre adott válaszok összefoglalása” c. dokumentumát. 3
Lásd az előző megjegyzést.
PE415.241
HU
18/82
DV\755341HU.doc
4.2. A második, kiemelt probléma az élettársi szerződéseknek egyre nagyobb elterjedésével kapcsolatos az Európai Unió tagállamaiban. A konzultáció eredményeinek fényében az ezen esetekre vonatkozó egyedi kollíziós szabályok pontos kialakítása tűnik megfelelőbbnek. A házasságra vonatkozó szabályok analóg módon történő kiterjesztése azon államok részéről, akik még nem rendelkeztek a bejegyzett élettársi szerződésekről, sőt, tartanak az élettársi közösség vagy élettársi szerződés beolvadásától, igazából nem tűnik elfogadható elgondolásnak vagy alternatívának. A bejegyzett élettársi közösségre vonatkozó jogszabályok továbbá államról államra változnak, és a nemzeti jogrendekben a bejegyzett élettársi közösség alapján létrejövő családokra nem feltétlenül vonatkoznak ugyanazok a jogszabályok, mint azokra, amelyek házasság alapján jöttek létre. Ezen esetek kapcsoló tényezője a bejegyzés helye szerinti jog lehetne: egy, a választás hiányában alkalmazandó általános tényezőről van szó. Éppen a felek vagyoni autonómiájának védelme érdekében és a személyek szabad mozgásából eredő követelmények teljesítése érdekében szükséges tehát szabályozni egy másik alkalmazandó jog megválasztásának tényezőjét, összhangban a felek cselekvési szabadságának „előnyben részesítésével”, amelyet a zöld könyvben a Bizottság kiemelt a házasságban élő párok esetében. Másrészt az élettársi szerződés helyzetének több oldala van, amelyek azt a pusztán szerződéses kapcsolathoz viszik közelebb, így tehát helyes pontos szerepet tulajdonítani a felek akaratának. Ez a szerep talán még a házasságban élő párok esetében betöltött szerephez képest is fontosabb. A választást kellene egy olyan törvényhez hozzárendelni (tehát korlátozni), amely kiterjedne az élettársiszerződéskötés lehetőségére annak érdekében, hogy megelőzze e választás eredménytelenségét. A választás másik korlátja egy meghatározott kapcsolat megléte lehet. Azonban, mint a házastársak vagyoni kapcsolataiban, a választás tartozhatna a szerződő partnerek valamelyikének állampolgársága, vagy tartózkodási helye szerinti állam jogrendje alá, továbbra is azzal a feltétellel, hogy ezek a jogrendek rendelkeznek az élettársi szerződésről. Az alkalmazandó jog jogszabályai mellé fel kellene sorakoztatni a joghatósággal kapcsolatos jogszabályokat, az élettársi szerződés bejegyzésének helye szerinti bíróságot ruházva fel joghatósággal, és elismerve a felek azon lehetőségét, hogy az adott esettel szorosan kapcsolódó bíróságot válasszanak1. 4.3. Egy másik szempont, amely figyelmet érdemel, az élettársi kapcsolat. A nemzeti jogrendekben tapasztalható hiányosságok szükségessé tehetnének egy bizonyos útmutatás szerinti harmonizációt (ami azonban nem egyértelmű, mint az az említett konzultációból kiderül). Így elkerülhető lenne, hogy a nemzeti jogrendekben létező kategóriák analóg módon történő alkalmazásához kelljen folyamodni, különös tekintettel a polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályokra és az olyan eszközökre, mint az 1980-as Római Egyezmény vagy az új, szerződéses kötelezettségekről szóló Róma I. rendelet, mindazon esetekben, amikor egy egyezség vagy élettársi szerződés kapcsán kell ítéletet hozni. Ha egy de jure condendo hipotézist kell megfogalmazni, úgy tűnik, hogy egy jövőbeni közösségi eszköz kiigazíthatná a jelenleg jogszabályokat, ami a nemzetközi magánjog esetében a Róma I., a joghatóság és a határozatok
1
A forum e ius egységességére vonatkoztatott favor elv alapján és a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 44/2001 rendelet előírásait analóg módon alkalmazva a vizsgált megoldás tűnne a legkoherensebbnek.
DV\755341HU.doc
19/82
PE415.241
HU
kölcsönös elismerése terén pedig a 44/2001 rendelet lenne. Ebben az esetben is érvényesek (és jó okkal) a házasságban élő párokra vonatkozó jogszabályoknak az e hipotézisekre történő analóg kiterjeszthetetlenségéről szóló észrevételek. Hangsúlyozandó a jelenlegi bizonytalanságot, amelyet súlyosbít a nem szerződéses alapon, hanem szerződésen kívüli élettársi kapcsolatból létrejött kötelezettségek valószínűsíthető minősítése, emlékeztetni kell rá, hogy a Róma II. rendelet akár analóg módon történő alkalmazása sem lenne mentes a nehézségektől. A rendelet ugyanis kifejezetten kijelenti, hogy kizárja alkalmazási köréből akár a családi kapcsolatokból eredő kötelezettségeket, akár az olyan kapcsolatból eredőket, amelyek az erre alkalmazandó jog alapján hasonló joghatásúak (beleértve a tartási kötelezettséget is, 1. cikk (2 a) bekezdés), pontosítva, hogy az összehasonlíthatóságot azon tagállam joga szerint kell meghatározni, ahol az eljáró bíróság található (tizedik preambulumbekezdés). Ha igaz, hogy e tekintetben óvják a tagállamok önálló értékelését, akkor a panaszolt hiányosság még nyilvánvalóbb és a közösségi jogalkotó legnagyobb körültekintés melletti beavatkozása szükséges.
PE415.241
HU
20/82
DV\755341HU.doc
A TARTÁS HATÁROKON TÚLI BEHAJTÁSA NICOLE GALLUS JOGÁSZ (V AN DIEREN, GALLUS & TOUSSAINT) ÉS EGYETEMI OKTATÓ (BRÜSSZELI EGYETEM, JOGI KAR)
DV\755341HU.doc
21/82
PE415.241
HU
A tartás határokon túli behajtása Bevezetés 1. Bevezető gyakorlati példa a tartás jogosultját érintő nehézségekre A lengyel állampolgárságú, lengyelországi lakos K. asszony és az olasz állampolgárságú, olaszországi lakos P. úr egy 1988-ban házasságon kívül született gyermek szülei. 1993-ban egy lengyel bíróság az apát tartási kötelezettség teljesítésére ítélte, mely ítélet 1993. július 15-ével jogerőre emelkedett. Az önkéntes teljesítés hiányában K. asszony a tartás külföldön való behajtásáról szóló 1956. június 20-i New York-i egyezmény végrehajtási eljárásához folyamodott, mely egyezmény a behajtás megszervezését az egyes szerződő államok által kijelölt igazgatási és bírói hatóságokra bízza: áttevő állam alatt azt az államot kell érteni, amelynek területén a tartás jogosultja él, az átvevő állam pedig az, amelynek joghatósága alá a tartás fizetésére kötelezett tartozik. Az áttevő lengyel hatóság – körzeti bíróság – elé 1994 májusában került az ügy. A belügyminisztérium – az olasz átvevő szerv – az olasz ügyészséget 1996 májusában felszólította a végrehajtási eljárás megindítására. 1998 januárjában az illetékes olasz fellebbviteli bíróság a lengyel bíróság tartás fizetésére vonatkozó ítéletét Olaszországban végrehajthatónak nyilvánította. 1999 márciusában az olasz belügyminiszter a tartás kötelezettjét felszólította kötelezettségei teljesítésére. Önkéntes végrehajtás hiányában az olasz ügyészség 2000 decemberében megindította a végrehajtási eljárást. Ám a végrehajtási zárlat elrendelésére 2002 júliusáig kellett várni. Vagyis a tartásra való jogosultságra vonatkozó jogerős ítélet és a tényleges végrehajtás között kilenc esztendő telt el. 2004. július 20-i – a bírák által egyhangúlag hozott – ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy jogi értelemben megvalósult az európai egyezmény 6. cikke (1) bekezdésének sérelme, azaz sérült az ésszerű határidőn belüli ügyintézéshez való – mindenkit megillető – jog, továbbá a bírósági ítéletek végrehajtásához való jog1. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke értelmében vett méltányos peres eljáráshoz való jog magában foglalja – különös tekintettel az ügy bonyolultságára és a jogvita tétjére – az 1
EJEB, 2004. július 20., K. kontra Olaszország (38805/97 sz.).
PE415.241
HU
22/82
DV\755341HU.doc
ésszerű határidőn belüli határozathoz való jogot is, mivel bizonyos – nevezetesen a személyi állapottal vagy a szülők és gyermekeik közötti viszonnyal kapcsolatos – konfliktusok különlegesen gyors elintézést igényelnek1. Mellesleg a bírósághoz fordulás joga is illuzórikussá válna, ha egy állam belső jogrendje lehetővé tenné, hogy egy jogerős ítélet ne legyen végrehajtható2. Az államnak pozitív kötelezettsége, hogy elfogadja az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a magánszemélyek ellenében hozott ítéletek ténylegesen végrehajtásra kerüljenek. Ez nem az eredményességre vagy garancia adására irányuló kötelezettséget jelent – vagyis nem lehet az államon számon kérni az ítélet végrehajtatlanságát, ha annak kizárólagos oka a magánszemély kötelezett fizetőképtelensége3 –, hanem eszközjellegű kötelezettségről van szó: Az államnak meg kell tennie azokat az elfogadható intézkedéseket, amelyekkel az ellenszegülő kötelezettet a jogvitában született határozat végrehajtására kényszerítheti4. 2. A tartás jogosultja által elszenvedett hátrányok A fentebb leírt eset nem kivételes, hanem nagyon is jól példázza a tartás jogosultjai által elszenvedett hátrányokat. A tartás jogosultja, akinek esetében jogosultságát végrehajthatónak ismerték el, a valóságban gyakran csak nehezen – ha ugyan ez nem bizonyul lehetetlennek – képes elérni a tényleges fizetést. A tartás és kapcsolódó járandóságok nem fizetése vagy rendszertelen fizetése azért nyugtalanító jelenség, mert szociális következményeit megszenvedik a hátrányos helyzetű családok, illetve mert sérül a bírósági hatalom legitimitása, amelynek ítéleteit nem hajtják végre. A végrehajtás nehézségei részben gazdasági nehézségekkel magyarázhatók, illetve a személyes kapcsolatok meggyengülésével, ami összefügg a házasságok gyakori felbontásával és az egyszülős családok számának növekedésével. A nemzeti hatóságok különböző módokon próbálnak megoldást találni erre a problémára, és ezek a következők: - A kiszámíthatóság biztosítása a tartás – és különösen a gyermektartás – objektivációjával, olyan statisztikai módszerek segítségével, amelyek alkalmasak a gyermekenkénti költség szülők jövedelméhez igazodó meghatározására, valamint – matematikai arányosítás révén – hozzájárulásuk részarányának meghatározására. Emögött az a gondolat húzódik meg, hogy a 1
EJEB, 2002. február 7., Mikulic kontra Horvátország; 2003. július 15., Berlin kontra Luxembourg; 2003. február 18., Schaal kontra Luxembourg; 2004. június 29., Volesky kontra Csehország; 2000. január 23., Brumarescu kontra Románia (a jog elsőbbsége közös eleme a szerződő államok hagyományának). 2 EJEB, 2001. április 12., Logothetis kontra Görögország; 2000. július 20., Antonetto kontra Olaszország; 1991. február 15., Pialopoulosz kontra Görögország. 3 EJEB, 2004. december 22., Sanglier kontra Franciaország. 4 EJEB, 2004. június 22., Pini, Bertani, Manera és Atripaldi kontra Románia.
DV\755341HU.doc
23/82
PE415.241
HU
kötelezett méltánytalanságként éli meg, ha – megfellebbezhetetlenül – túlzottnak érzett és kellően nem indokolt mértékű tartás fizetésére ítélik, és ennek lesz a következménye, hogy nem fizeti vagy rendszertelenül fizeti a tartást1. - Az igénybe vehető kényszerítő intézkedések javítása, így az átruházási eljárás egyszerűsítése, aminek révén a tartás jogosultja a kötelezettől követelheti a tőle neki járó összegek közvetlen megfizetését2. - Végül pedig egy olyan köztestület felállítása, amely kettős feladatot lát el: egyfelől a jogosult számára megelőlegezi a neki járó összegeket, másfelől – a hibásan teljesítő kötelezett költségére – jogátruházási mechanizmus révén behajtja ezeket a megelőlegezett összegeket, illetve a hátralékokat is3. 3. A nemzetközi joggal kapcsolatos nehézségek A személyek szabad mozgásának elterjedése, a migrációs mozgások, a különböző állampolgárságú párok növekvő száma és ezzel együtt az eltérő állampolgárságú partnerek és szülők közötti családi kapcsolatok megszakadásával összefüggő konfliktusok szaporodása magával hozta a külföldi illetőség elemének megjelenését a tartás fizetésére való kötelezettség vonatkozásában. Ez az elem többféle helyzetben is megjelenhet : a jogosult vagy a kötelezett különböző államokban élnek, a jogosult és a kötelezett különböző államok állampolgárai, illetve – tisztán a belső jog alá tartozó tartási kötelezettség esetén – a kötelezett jövedelemforrása és lefoglalható javai nem abban az államban találhatók, amelyben a tartásról ítéletet hoztak. A tartás jogosultjának nehézségeit tehát az is fokozza, hogy az alábbi nemzetközi magánjogi kérdésekkel szembesül:
1
Cass., 2004. április 16., Rev. trim. dr. fam., 2004, 1014. o.; Cass., 2005. május 2., Rev. trim. dr. fam., 2006, 543. o.; R. RENARD, „Divorce, coût de l’enfant, pension alimentaire et fiscalité”, J. T., 1986, 101. o.; R. RENARD és P.A. WUSTEFELD, Le calcul de contribution alimentaire (PCA), De Boeck-Larcier, 1996; J.L. FRANEAU, „Proportionnalité, statistiques et arithmétique”, jegyzet: J.P. Soignies-le-Roeulx, 2002. március 15., Rev. trim. dr. fam., 2002, 506. o. ; J.L. FRANEAU, „La méthode Renard étendue aux familles recomposées”, jegyzet: J.P. Binche, 2003. október 2., Rev. trim. dr. fam., 2004, 700. o. ; Belgiumban lásd a „PCA” (proposition de contribution alimentaire/„javaslat tartási hozzájáruláshoz”) módszer alkalmazását a tartás kiszámításához, valamint az egyeztetés alatt levő jogalkotási reformokat: törvényjavaslat a polgári törvénykönyv módosítására az apa és az anya gyermekeik tartásához való hozzájárulása kiszámításának objektiválása céljából, 2008. február 28., parlamenti dokumentumok, képviselőház, 2007–2008. évi ülésszak, 52-0899/001. sz. dok.; törvényjavaslat a polgári törvénykönyv egyes, az apa és az anya gyermekeik neveléséhez való hozzájárulására vonatkozó rendelkezéseinek módosítására, 2007. október 30., parlamenti dokumentumok, képviselőház, 2007-2008. évi ülésszak, 52-0295/001. sz. dok. 2 N. GALLUS, Les aliments, Rép. not., Brüsszel, Larcier, 2006, 330. o.; M.Th. MEULDERS-KLEIN, „Les vicissitudes de la délégation de sommes à la lumière de la loi du 31 mars 1987”, R.G.D.C., 1988, 7. o. 3 Belgiumban a 2003. február 21-i törvény a pénzügyi adminisztráción belül létrehozta a Hátralékos Tartások Hivatalát (Mon. b., 2003. március 28., 15784. o.; N. GALLUS, „Le recouvrement des aliments en droit interne”, in Les ressources de la famille, Story-Scientia, 1992, 27. o.; N. GALLUS, „Pour la constitution d’un fond de paiement des pensions alimentaires”, in L’argent pour vivre: vers une réforme de l’obligation alimentaire, Kluwer, Brüsszel, 2000, 281.o.; N. GALLUS, „La loi du 21 février 2003 créant un service des créances alimentaires au sein du SPF Finances”, Div. act. 2004, 17. o.; N. GALLUS, Les aliments, Rép. not., Brüsszel, Larcier, 2006, 349. o.; P. SENAEVE, „Solidarité familiale et solidarité communautaire dans la société en crise”, in Famille, Etat et sécurité économique d’existence, Actes du 5e congrès mondial de l’Association internationale du droit de la famille, Brüsszel, 1985, Story-Scientia, 1988, 447. o.
PE415.241
HU
24/82
DV\755341HU.doc
-
az illetékes bíróság megválasztása az alkalmazandó jogrend meghatározása a tartásra vonatkozó ítélet végrehajtása az ítélet kimondása helyétől különböző államban.
Több nemzetközi egyezmény próbál választ adni ezekre a kérdésekre; ezek foglalkoznak a közigazgatási hatóságok közötti – a tartás behajtását szolgáló – együttműködés megvalósításával is. Végül pedig a nemzetközi magánjogra vonatkozó – 2004. október 1-jén hatályba lépett – új belga törvény1 a tartással kapcsolatban kiegészítő – azaz az egyezményes nemzetközi és a közösségi jog alkalmazását érintetlenül hagyó – szabályokat is megfogalmaz2.
I. FEJEZET – A TARTÁSI KÖTELEZETTSÉGRE ALKALMAZANDÓ JOG § 1. AZ EGYEZMÉNYES NEMZETKÖZI JOG A. Az 1956. október 24-i hágai egyezmény 4. Az egyezmény tárgya Az 1956. október 24-i hágai egyezmény meghatározza a gyermektartási kötelezettségekre alkalmazandó jogot3. Az egyezmény csak az 1. cikk 4. bekezdésében adott meghatározásnak megfelelő tartásra jogosult gyermekekre vonatkozik, azaz: „valamennyi házasságon belül vagy kívül született, örökbe fogadott, nem házas és 21 évét be nem töltött gyermekre”.
1
L. 2004. július 16., Mon. b., 2004. július 27., 57344. o. Részletes elemzésért lásd: L’obligation alimentaire en droit international privé, 1. és 2. kötet, Institut de recherches juridiques comparatives, 1983-1987. évi beszámolók, kiadta a CNRS, továbbá különösen: M.VERWILGHEN, „Les obligations alimentaires en droit conventionnel”, 2. kötet, 181. o., valamint M. VERWILGHEN és M. DECAT, Rapport belge, 1. kötet, 28. o.; M. LIENARD-LIGNY, „Créances alimentaires en droit international privé belge”, in Les ressources de la famille, Coll. fam. et dr., Story-Scientia, 1992, 133. o.; M. LIENARD-LIGNY, „L’exécution des obligations alimentaires envers les enfants” in L’enfant et les relations familiales internationales, Brüsszel, Bruylant, 2003, 165. o.; M. BILMANS, „Les conflits de lois en matière d’obligations alimentaires envers les enfants et la convention de La Haye du 24 octobre 1956”, J. T., 1972, 129. o.; J. ERAUW, „Duitse alimentatievorderingen en de openbare orde in België”, R. W., 1979-1980, 1729. o.; E. GROFFIER, Les pensions alimentaires à travers les frontières. Etude de droit international comparé, Montréal, Les Presses de l’Université de Montréal, Brüsszel, Bruylant, 1980; E. GULDIX és K. CAUWELAERT, „De onderhoudsvordering van het kind jegens zijn ouders in het Belgisch internationaal privaatrecht”, R. W., 1982–1983, 258. o.; F. HERZFELDER, Les obligations alimentaires en droit international privé conventionnel. Les deux Conventions de La Haye du 2 octobre 1973, Párizs, L.G.D.J., 1985; A. HEYVAERT, „Onderhoudsgeld in het Belgische internationaal privaatrecht”, in X. (szerk.), Onderhoudsgeld, Brüsszel, C.E.D. Samson, 1978, 212. o.; M. VERWILGHEN, „Contribution à l’étude historique du droit international privé des obligations alimentaires”, Mélanges VANDER ELST, Brüsszel, Némésis, 1986, 863. o.; a kétoldalú szerződésekkel kapcsolatban lásd: 1959. április 29-i egyezmény Belgium és Svájc között a bírósági határozatok és a döntőbíráskodási ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról (L. 1962. május 21.). 3 1970. július 17-i tv., Mon. b., 1970. szeptember 30.; Cass., 1997. november 14., Rev. not., 1988, 99. o. 2
DV\755341HU.doc
25/82
PE415.241
HU
Az 5. cikk a tartás köréből kizárja az oldalági rokonokat. Mellesleg az 1. és 6. cikk alapján az egyezmény a gyermek szokásos lakóhelye szerinti jogot csupán a tartási kötelezettség fennállásának idejére és azzal a feltétellel tekinti alkalmazandónak, hogy az ekképpen meghatározott jog valamely szerződő állam joga. Harmadik állam területén lakó gyermek keresete tekintetében tehát a közjog érvényesül. A felek állampolgársága az egyezmény alkalmazására nincs hatással1. 5. Kivételek Az 1956. október 24-i hágai egyezmény a jogosult gyermek szokásos lakóhelye szerinti jog alkalmazása alól több kivételt is felsorol: A 2. cikk minden szerződő állam számára lehetővé teszi, hogy saját jogát tekintse alkalmazandónak, amennyiben a kapcsolat egyetlen külföldi illetőségű eleme a gyermek állandó külföldi tartózkodása. Az 1956. október 24-i hágai egyezmény jóváhagyásáról intézkedő 1970. július 17-i belga törvény 2. cikke e joggal él, amikor kijelenti, hogy a gyermek állandó külföldi tartózkodása esetén is a belga jog alkalmazandó, amennyiben a tartás iránti kérelmet belga bírósághoz nyújtják be, a gyermek és a tartás kötelezettje belga állampolgárságú, továbbá a kötelezett szokásos lakóhelye Belgiumban található. Egyébként a hágai egyezmény 3. cikke kizárja a gyermek állandó tartózkodási helye szerinti jog alkalmazását, amennyiben az nem ismer el semmiféle tartást. Ilyen esetekben a jogütközésre vonatkozó – a megkeresett bíróság szerinti – nemzeti jogszabályok érvényesülnek. Végül a 4. cikk lehetővé teszi az egyezmény által megjelölt jog alkalmazásának kizárását, amennyiben az nyilvánvalóan sérti a kereset szerinti állam közrendjét.
A. Az 1973. október 2-i hágai egyezmény
6. Az egyezmény tárgya A tartási kötelezettségre alkalmazandó jogról szóló 1973. október 2-i hágai egyezmény megerősíti, hogy a tartás jogosultjának szokásos lakóhelye szerinti jogot kell alkalmazni 1
Brüsszel, 1981. február 18., Rev. not., 1982, 415. o. (a belga jog alkalmazásáról Belgiumban lakó tunéziai gyermek után járó tartás iránti kereset esetében, állítólagosan tunéziai állampolgár apa ellen, aki alaptalanul emelt kifogást a hágai egyezmény alkalmazása ellen azzal, hogy Tunézia nem részese az egyezménynek).
PE415.241
HU
26/82
DV\755341HU.doc
valamennyi családi, rokonsági, házassági vagy társkapcsolati kapcsolatból származó tartási kötelezettség esetében. Az így meghatározott jog bármiféle viszonossági feltételtől függetlenül, még a szerződésben nem részes állam joga esetében is alkalmazandó. Ugyanakkor a házasság felbontása utáni tartási kötelezettség esetében – kivételképpen – a váláskor alkalmazott jog érvényesül; ugyanez a jog alkalmazandó az elvált házastársak közötti tartási kötelezettségre vonatkozó ítéletek felülvizsgálatakor is1. Ezt az egyezményt Belgium soha nem ratifikálta2. § 2. A KÖZJOG A. A közjog a nemzetközi magánjogról szóló törvény előtt 7. A polgári törvénykönyv 3. cikke A nemzetközi magánjogról szóló törvény hatályba lépéséig jogütközés esetén közjogként a polgári törvénykönyv 3. cikkének 3. bekezdése érvényesült, mivel a tartási kötelezettséget általában a személyes állapothoz kapcsolták és így – a nemzetközi közrend és a sürgősség esetének fenntartásával – az érdekelt fél országának joga alá rendelték3. A közrend sérelmére alapított kifogás lehetővé tette az illetékes külföldi jog kizárását és helyette a nemzeti jog alkalmazását, amennyiben az előbbi semmiféle tartási kötelezettséget nem ismert el4. A Semmítőszék egyébként elismerte, hogy a nemzeti jog illetékessége ellenére a helyzet sürgőssége indokolhatja a belga jog ideiglenes jelleggel történő alkalmazását5. 8. Különböző állampolgárságú felek közötti tartási kötelezettség
1
Cass., 2002. október 17., Rev. trim. dr. fam., 2003, 341. o., M. FALLON jegyzete; R.W., 2002-2003, 1507. o., B. VOLDERS jegyzete, Echts. J., 2003, 2. o., M. TRAEST jegyzete. 2 Lásd még: a Hágai Konferencia 21. ülésszakán 2007. november 23-án elfogadott „Jegyzőkönyv a tartási kötelezettségekre alkalmazható jogról” (nem ratifikált szöveg). 3 Cass., 2006. május 26., Rev. trim. dr. fam., 2006, 1101. o ; 2006. február 10., Rev. trim. dr. fam., 2006, 1083. o.; 2007. június 18., Rev. trim. dr. fam., 2007, 1127. o.; Civ. Liège, 1988. március 30., R.G.D.C., 1989, 417. o.; N. WATTE, Les droits et devoirs respectifs des époux en droit international privé, Brüsszel, 1987, 246. o. 4 Brüsszel, 1989. május 9., Rev. trim. dr. fam., 1989, 37. o.; Brüsszel, 1991. március19., Pas., 1991, II, 129.; Brüsszel, 2002. január 15., J. T., 2003, 55. o.; Civ. Brüsszel, 1989. január 31., Rev. trim. dr. fam., 1989, 42. o., M. FALLON jegyzete; Civ. Brüsszel, 1992. november 26., Pas., 1992, III, 125.; Civ. Namur, 1990. május 17., Rev. trim. dr. fam., 1990, 431. o.; J.P. Liège, 1997. január 30., Div. Act., 1999, 52. o. 5 Cass., 1985. december 12., Pas., 1985, I, 479. o.
DV\755341HU.doc
27/82
PE415.241
HU
A polgári törvénykönyv 3. cikke szerint alkalmazandó nemzeti jogra való hivatkozás számos nehézséget okozott akkor, amikor a tartási viszony különböző állampolgárságú, tehát különböző nemzeti jogok alá tartozó feleket érintett. Mind a bírósági gyakorlat, mind az elmélet terén bizonytalanság uralkodott, és hol a tartás jogosultjának nemzeti jogát1, hol a tartás jogosultja számára kedvezőbb jogot, hol a jogosult szokásos lakóhelye szerinti jogot, hol pedig az azt a viszonyt szabályozó jogot fogadták el, amelyből a tartásra való jogosultság származott2. Különösen nagy nehézségek jelentkeztek a házasság felbontása utáni tartás esetében, amikor – közös állampolgárság hiányában – hol a jogosult nemzeti joga, hol az első közös lakóhely joga, hol pedig a forrás szerinti jog érvényesült, anélkül hogy megegyezés született volna abban a tekintetben, hogy ez a forrás – amelyből a tartás eredhet – a házasság felbontása vagy a házasságkötés-e3.
B. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 9. A tartási kötelezettségek mint önálló viszonykategória A nemzetközi magánjogról szóló 204. július 16-i, 2004. október 1-jén hatályba lépett törvény a tartási kötelezettségeket önálló jogviszonykategóriának tekinti, és azokat a jogosulttól függetlenül egységes fejezetben tárgyalja4. A tartási kötelezettségek összessége kizárólag a jogosultnak a tartási kötelezettség felmerülésének időpontjában fennálló szokásos lakóhelye szerinti jog alá rendelődik.
1
Cass., 1960. március 24., Rev. crit. D.I.P., 1961, 367. o., P. GRAULICH jegyzete, valamint R.C.J.B., 1961, 335. o., F. RIGAUX jegyzete (a házasságon kívül született gyermek után járó tartás iránt indított keresetről); Brüsszel, 1981. február 18., Rev. not., 1982, 415. o.; Civ. Brüsszel, 1966. június 24., Ann. not., 1966, 193. o.; Civ. Liège, 1976. február 13., Jur. Liège, 19751976, 229. o. 2 A házastársi közös lakóhely szerinti jog mint a házasság jogkövetkezményeit szabályozó jog; lásd: M. LIENARD-LIGNY, „Créances alimentaires en droit international privé belge”, in Les ressources de la famille, Coll. Fam. et dr., Story-Scientia, 1992, 136. o. 3 A kérdésről lásd: Cass., 1994. június 16., Rev. trim. dr. fam., 1994, 505. o., M. FALLON jegyzete; Cass., 2002. október 17., J.L.M.B., 2003, 1135. o.; Brüsszel, 1988. október 4., Pas., 1989, II, 66.; Brüsszel, 1990. március 19., Rev. trim. dr. fam., 1992, 54. o.; Brüsszel, 2000. október 10., Rev. trim. dr. fam., 2001, 669. o. és Div. Act., 2001, 66. o.; Civ. Brüsszel, 1990. október 30., R.G.D.C., 1991, 293. o.; LIENARD-LIGNY, „L’aprčs divorce en droit international privé”, J.L.M.B., 1995, 509. o.; N. WATTE, „Les conséquences juridiques du divorce en droit international privé”, R.C.J.B., 1996, 5. o.; F. RIGAUX és M. FALLON, Droit international privé, t. II, Droit positif belge, Brüsszel, Larcier, 1993, 432. o. 4 A nemzetközi magánjogról szóló törvény 73–75. cikkei; A törvény elemzését lásd: N. WATTE, „Le droit international privé”, J. T., 2000, 34. o.; J. ERAUW, „De codificatie van het Belgisch internationaal privaatrecht met het onderwerp van wetboek I.P.R.”, R.W., 2001-2002, 1557. o.; J. ERAUW, „Het vernieuwde internationaal privaatrecht van België wordt van kracht”, R.W., 2004-2005, 121. o.; G. STUER és C. TUBEUF, „La codification en droit international privé”, Rev. dr. U.L.B., 2003-2, 143. o.; L. BARNICH, „Présentation du nouveau Code belge de droit international privé”, Rev. not., 2005, 6. o.; J.Y. CARLIER, „Le Code belge de droit international privé”, Rev. crit. D.I.P., 2005, 1. sz.; „Le nouveau droit international privé belge”, kiadta H. BOULARBAH, J. T., 2005, 173. o.; M. FALLON és J. ERAUW, La nouvelle loi sur le droit international privé, Kluwer, Brüsszel, 2004, 154. o.; P. WAUTELET, „Les aliments et les régimes matrimoniaux”, in Le nouveau code de droit international privé, Journée d’étude organisée par le Département de droit international de l’U.C.L., 2004. október, dokumentumok, 21. o.
PE415.241
HU
28/82
DV\755341HU.doc
Ezt a döntést – amely összhangban van az egyezményes joggal, kiváltképpen az 1956. október 24-i hágai egyezménnyel – az indokolja, hogy a tartás jogosultját védeni szükséges – és ez a tárgyalt jogviszony központi eleme – azzal, hogy biztosítják számára szokásos életkörnyezete jogának mint legmegfelelőbb jognak az alkalmazását1. 10. Kivétel a jogosult lakóhelye szerinti jog alkalmazása alól A tartás jogosultjának szokásos lakóhelye szerinti jog alkalmazása helyett kivételképpen a felek közös nemzeti joga alkalmazandó, amennyiben az megfelel a tartás kötelezettje szokásos lakóhelyének2. Ezt a kivételt az a szándék indokolja, hogy elkerülhető legyen a tartás jogosultjának „önkényes lakóhely-változtatása”, amennyiben Belgiumban telepedne le vagy belgiumi lakáslehetőséggel élne annak érdekében, hogy ott a belga jog alapján követelje a tartást3. Mindazonáltal ha az ekképpen meghatározott közös nemzeti jog nem szab ki tartási kötelezettséget, lehetőség van a belga jog kiegészítő alkalmazására4. 11. Hivatkozás a nemzetközi közrendre A 74. cikk (2) bekezdésében említett közrend sérelmére alapított kifogás akkor alkalmazható, ha a jogosult szokásos lakóhelye szerinti jog alapján részére nem ismerhető el tartás. Ebben az esetben pótlólagosan a jogosult és a kötelezett közös nemzeti joga, másodsorban pedig a belga jog alkalmazható5. Ugyanakkor vélelmezhető, hogy ez a kivétel nem kerül alkalmazásra, amennyiben a rendes esetben illetékes külföldi jog a jogosult számára – még ha a belga jog által engedélyezettnél alacsonyabb mértékben is – elismeri a tartást6. A tartási kötelezettségekre vonatkozó eme sajátos kivétel mellett a nemzetközi magánjogról szóló törvény általános rendelkezései egy közrend sérelmére alapított kifogást7 is tartalmaznak, amelynek értelmében a megjelölt külföldi jog kizárható, amennyiben a közrend nyilvánvaló sérelmével jár. 1
A nemzetközi magánjogról szóló törvény, 74. cikk, (1) bekezdés. 74. cikk (2) bekezdése, amely arra az esetre vonatkozik, ha a tartás jogosultjának lakóhelye az egyetlen külföldi illetőségű elem. 3 S. SAROLEA, in „Le nouveau droit international privé belge”, J. T., 2005, 188. o.; ugyane gondolatmenet alapján az is elfogadható, hogy a törvény kijátszásával kapcsolatos kivétel (18. cikk) vagy a kivételre vonatkozó kitétel (19. cikk) is felhasználható – közös állampolgárság hiányában – annak a jogosultnak a szankcionálására, aki csak azért költözne külföldre, hogy ott olyan jogkövetkezményből részesüljön, amelyre származási országában maradva nem támaszthatna igényt; e kérdésről lásd: M. FALLON és J. ERAUW, La nouvelle loi sur le droit international privé, Kluwer, Bruxelles, 2004, 155. o. 4 74. cikk, (2) bekezdés 5 A nemzetközi magánjogról szóló törvény előtti helyzet tekintetében vö.: Civ. Brüsszel, 1990. május 15., Rev. trim. dr. fam., 1991, 422. o.: a belga jog alkalmazása a rendes esetben illetékes marokkói jog helyett, mivel az utóbbi semmiféle tartást nem ismer el a továbbtanuló gyermekek javára. 6 P. WAUTELET, „Les aliments et les régimes matrimoniaux”, in Le nouveau code de droit international privé, Journée d’étude organisée par le Département de droit international de l’U.C.L., 2004. október, dokumentumok, 26. o. 7 21. cikk. 2
DV\755341HU.doc
29/82
PE415.241
HU
Az összeférhetetlenség megítélése a helyzet és a belga jog közötti kapcsolat erőssége, valamint a külföldi jog alkalmazásából eredő jogkövetkezmények súlyossága alapján történik. Ez az általános jellegű közrendi kitétel tartási ügyekben akkor alkalmazható, ha olyan külföldi jogot kellene alkalmazni Belgiumban, amely nem veszi figyelembe sem a jogosult szükségleteit, sem a kötelezett anyagi forrásait, illetve amely a belga jogban ismeretlen tartási kötelezettséget róna ki, vagy pedig amely a házastársak számára lehetővé tenné, hogy a házasság felbontása előtt megállapodjanak arról, hogy a házasság felbontása után semmiféle tartási kötelezettség iránti igénnyel nem lépnek fel1. 12. Az alkalmazandó jog területe A nemzetközi magánjogról szóló törvény által alkalmazandónak minősített jog az alábbi kérdésekről rendelkezik: - kitől és milyen mértékű tartást követelhet a jogosult? - ki és milyen határidővel adhatja be a tartás iránti keresetet? - melyek a tartási jogosultság változásának feltételei, illetve meddig tart?2 13. A tartásra vonatkozó megállapodások Rokonsági, házassági vagy társkapcsolati kapcsolatokon alapuló tartási megállapodás megkötésekor a felek megválaszthatják az alkalmazandó jogot, amely lehet az egyikük állampolgársága szerinti állam joga vagy annak az államnak a joga, amelynek területén egyikük szokásos lakóhely található (nemzetközi magánjogról szóló törvény, 75. cikk (1) bek.). Választás hiányában a nem egyezményes tartási kötelezettségre megállapított hovatartozás az irányadó.
2. FEJEZET – A NEMZETKÖZI ILLETÉKESSÉG § 1. A KÖZÖSSÉGI JOG: A „BRÜSSZEL I.” RENDELET 14. A rendelet tárgya 1
Mons, 2000. január 19., R.G.D.C., 2002, 185. o., C. BARBE jegyzete. Ellenben a jogosult jogosultságának átruházása fizető harmadik fél részére a harmadik félnek a jogosult kielégítésére vonatkozó kötelezettségére alkalmazandó jog alá tartozik, nem pedig a tartási jogosultságra alkalmazandó jog alá (76. cikk, (2) bekezdés). A kötelezett kötelezettségének mértékét viszont a tartási jogosultság szerinti jog alapján kell megállapítani (76. cikk, (1) bekezdés, 5. pont). Vagyis ha egy közintézmény tartási jogosultság alapján előleget folyósít, az alkalmazandó jog az intézmény és a tartás jogosultja közötti viszonyt szabályozó jog. Ezt a megoldást azért választották, hogy a hatóságok – nevezetesen a CPAS – számára fenntartsák a fellebbezési lehetőséget. P. WAUTELET, „Les aliments et les régimes matrimoniaux”, in Le nouveau code de droit international privé, Journée d’étude organisée par le département de droit international de l’UCL, 2004. október, dokumentumok, 27. o. S. SAROLEA, „Le nouveau droit international privé belge”, J. T., 2005, 188. o. 2
PE415.241
HU
30/82
DV\755341HU.doc
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet 2002. március 1-jén lépett hatályba. A rendelet átveszi és kiigazításokkal látja el a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok végrehajtásáról szóló 1968. szeptember 27-i brüsszeli egyezményt, amelyet a Dán Királyság, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság csatlakozásáról szóló 1978. október 9-i luxemburgi egyezmény módosított1 . A rendelet alkalmazása kiterjed a tartási kötelezettségekre, attól függetlenül, hogy a belső jogban mi azok megnevezése, funkciója, átalányjellegűek-e vagy nem, mi a megfizetésük módja, és még attól is, hogy a kötelezettségek forrása – személyi állapot, házastársi viszony vagy öröklés – ki van zárva az egyezmény hatálya alól2. 15. Közvetlen illetékességi szabályok A Brüsszel I. rendelet a tartás tekintetében két közvetlen illetékességet ismer el. Az első a 2. cikk (1) bekezdésében szerepel, és megerősíti az alperes lakóhelye szerinti bíróság elvi illetékességét, leszögezve, hogy a valamely tagállam területén állandó jelleggel lakó bármely személy állampolgárságától függetlenül e tagállam bíróságai elé idézhető. Az 5. cikk (2) bekezdése azokról az egyedi illetékességekről rendelkezik, amelyek révén a valamely tagállam területén állandó jelleggel lakó alperes egy másik tagállam bírósága elé idézhető, illetve tartási ügyben azon állam bíróságai elé idézhető, amelyben a tartás jogosultja állandó jelleggel lakik vagy szokásos lakóhellyel rendelkezik. Ugyanezen 5. cikk (2) bekezdése külön rendelkezik a személyi állapotra vonatkozó keresetekhez járulékosan kapcsolódó tartási célú keresetekről: ezek az elsődleges keresetet tárgyaló illetékes bíróság elé vihetők, kivéve ha annak illetékessége csupán az egyik fél állampolgárságán alapszik3. 1
HL L 12., 2001.1.16., 3. o.; A brüsszeli egyezményről és a Brüsszel I. rendeletről lásd: P. GOTHOT és D. HOLLEAUX, La Convention de Bruxelles du 27 septembre 1968, Párizs, Jupiter, 1985; M. LIENARD-LIGNY, „Créances alimentaires en droit international privé belge”, in Les ressources de la famille, Coll. Fam. et dr., Story-Scientia, 1992, 140. o.; N. WATTE, A. NUYTS és H. BOULARBAH, „Le rčglement Bruxelles I sur la compétence judiciaire, la reconnaissance et l’exécution des décisions en matičre civile et commerciale”, J.T.D.E., 2002, 161. o. Az egyezmény alkalmazásának anyagi vonatkozásáról és területi alkalmazhatóságáról (az egyezmény alapvetően azt feltételezi, hogy az alperes fél állandó jelleggel az egyik szerződő állam területén lakik) lásd: F. RIGAUX és M. FALLON, Droit international privé, t. II, Droit positif belge, Brüsszel, Larcier, 1993, 169. és köv. o. 2 EKB, 1979. március 27., 143/78 sz. DE CAVEL kontra DE CAVEL ügy, EBHT, 1979, 1055. o. és 1980. március 6., EBHT, 1981, 731. o.: az ügyben házastársak közötti tartás iránti kérelemről volt szó. A Bíróság észrevétele szerint közömbös, hogy a kérelmet a házasság felbontása iránti eljárás keretében terjesztették be. Lásd még: Civ. Nivelles, 1994. december 30., J.L.M.B., 1995, 1530. o.: a brüsszeli egyezmény a tartás iránti kérelmet a házasság felbontása alatt ideiglenes intézkedések keretében rendezi, annak ellenére, hogy csak járulékosan kapcsolódik egy olyan jogvitához, amely tárgya alapján ki van zárva az egyezmény alkalmazási köréből. 3 EKB, 170/79 sz. ügy, 1980. március 6., DE CAVEL kontra DE CAVEL, EBHT, 1980, 731. o.; Cass., 2001. március 29., Rev. trim. dr. fam., 2001, 729. o.; Brüsszel, 1977. április 1., Pas., 1977, II, 205 és J.T., 1978, 119. o., A.M. STRANART jegyzete; Brüsszel, 1995. szeptember 19., Div.Act., 1996, 57. o. ; Brüsszel, 2001. október 30., Div. Act., 2003, 42. o., J.L. VAN BOXSTAEL jegyzete; M.Th. CAUPAIN, „Théorie et pratique de la reconnaissance et de l’exécution des décisions relatives aux aliments”, Act. dr., 1994, 110. o.
DV\755341HU.doc
31/82
PE415.241
HU
Az utóbbi rendelkezés célja annak elkerülése, hogy a személyi állapot – tehát a házasság felbontása iránti kereset – kérdésében illetékes nemzeti bíró túlzó rendelkezésekre, pl. a belga polgári törvénykönyv régebbi 15. cikkére alapozva határozhasson a házasság felbontása után benyújtott tartás iránti kérelem ügyében1. 16. Az 1988. szeptember 16-i luganói egyezmény Ezt az egyezményt az Európai Közösségek tagállamai és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamai kötötték az 1968. szeptember 27-i brüsszeli egyezménnyel – a későbbi Brüsszel I. rendelettel – azonos elvek alapján; harmadik, akár nem európai államok is csatlakozhatnak hozzá2. 17. Ideiglenes és megelőző intézkedések A Brüsszel I. rendelet joghatósági szabályai az elsődleges illetékességet rendezik, és nem támasztanak akadályt az előtt, hogy egy – az elsődleges jogvita tekintetében illetékes szerződő államtól eltérő – szerződő állam bíróságai saját joguk és saját nemzetközi joghatósági szabályaik szerint ideiglenes és megelőző intézkedéseket hozzanak (31. cikk)3. A nemzeti bíróságok ideiglenes és megelőző intézkedések megtételére kiterjedő illetékessége azt feltételezi, hogy a kért intézkedés tárgya és a megkeresett bíró szerinti állam területi illetékessége között valós kapcsolat áll fenn4. Az is szükséges, hogy ezek a közösségi szabályozásnak megfelelő ideiglenes intézkedések legyenek, azaz egy ténylegesen fennálló vagy jognak megfelelő helyzet fenntartását célozzák azoknak a jogoknak az oltalmazása érdekében, amelyeknek elismerését egyébként az eljáró bírótól kérték, illetve az intézkedések megszüntethetők és visszavonhatók legyenek5. § 2. A KÖZJOG 1
A személyi állapot – házasság felbontása, különélés, házasság semmissé nyilvánítása, szülői felelősség – kérdéseit érintő jogütközésekről jelenleg a Brüsszel II. és a Brüsszel IIa. rendeletek intézkednek: a Tanács 2000. május 29-i, a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1347/2000/EK rendelete, HL L 160., 2000.6.30., 19. o. és a Tanács 2003. november 27-i, a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003/EK rendelete, HL L 338., 2003.12.23., 1. o. 2 L. 1997. január 10., Mon. b., 1998. január 8. 3 F. RIGAUX és M. FALLON, Droit international privé, t. II, Droit positif belge, Larcier, Brüsszel, 1993, 189. o. 4 EKB, 1998. november 17., VAN UDEN MARITIME BV kontra DECO-LINE e.a., C-391/95. sz. ügy, EBHT, 1998, 1-7091. o. 5 Ezeket a kritériumokat nehezen lehet tartási ügyekben alkalmazni: hogyan is lehetne a tartás jogosultjától megkövetelni, hogy egyidejűleg bizonyítsa mind azt, hogy szükséghelyzetben van, mind azt, hogy képes a visszafizetésre garanciát nyújtani? E nehézségek folytán kívánatosabb, ha az eljáró bíró széleskörű ideiglenes intézkedéseket hoz. Ezért a belga bíróságok illetékessége ideiglenes és megelőző intézkedések meghozatalára is kiterjed azokban az esetekben, amelyekben illetékesek az elsődleges jogvitában ítéletet hozni: ha a tartás jogosultja Belgiumban lakik, nincs semmi akadálya, hogy a belga bírák – nevezetesen a gyorsított eljárásban ítélkező bírák – intézkedéseket hozzanak akkor is, ha az alperes valamely más tagállamban (44/2001/EK rendelet, 5. cikk, (2) bekezdés) vagy éppen harmadik államban lakik (nemzetközi magánjogról szóló törvény, 73. cikk).
PE415.241
HU
32/82
DV\755341HU.doc
18. B. A nemzetközi magánjogról szóló törvény A nemzetközi magánjogról szóló új törvény rendelkezései kiegészítő szerepet játszanak abban az értelemben, hogy csak a közösségi rendeletek vagy a kétoldalú egyezmények alkalmazásának hiányában alkalmazhatók1. A törvény általános rendelkezéseiben felsorolt eseteken kívül a törvény 73. cikkének (1) bekezdése a belga bíróságokat illetékesnek nyilvánítja valamennyi tartási kötelezettség ügyében benyújtott kérelem vizsgálatára, amennyiben a tartás jogosultjának a kérelem benyújtása időpontjában szokásos lakóhelye Belgiumban található, vagy amennyiben a tartás jogosultja és kötelezettje a kérelem benyújtásakor belga állampolgárok2. Egyebekben a 73. cikk (2) bekezdése kiterjeszti a belga bíróságok joghatóságát, kimondva, hogy a személyi állapot kérdésében eljáró belga bíró az ahhoz kapcsolódó tartás iránti kérelem kérdésében is illetékes.
III. FEJEZET
A BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK ELISMERÉSE ÉS VÉGREHAJTÁSA
19. Bevezetés Erről a kérdésről elsősorban a Brüsszel II. rendelet, az 1958. április 15-i, a gyermektartási kötelezettség tárgyában született határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló hágai egyezmény3, az 1965. június 20-i, a tartás külföldi behajtásáról szóló New York-i egyezmény4, kétoldalú egyezmények és végül – kiegészítő jelleggel – a nemzetközi magánjogról szóló új belga törvény rendelkezik. § 1. A KÖZÖSSÉGI ÉS EGYEZMÉNYES JOG
1
A nemzetközi magánjogról szóló törvény tehát akkor alkalmazható, ha a tartásra kötelezett az Európai Unión kívül lakik; a Belgium által kötött kétoldalú egyezmények elemzése meghaladja ezen tanulmány kereteit; mindazonáltal figyelemmel kell lenni arra, hogy ezen egyezmények többsége a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására korlátozódik, és nem tartalmaz a joghatóságra vonatkozó közvetlen, vagyis az ügyben illetékes bíróságot kötő szabályokat. 2 A szokásos lakóhely kritériuma az alkalmazandó jog meghatározása tekintetében is irányadó, ami az egységességet biztosítja. A 73. cikk (1) bekezdésének a tartás jogosultjának szokásos lakóhelyére vonatkozó 1. pontja a jogosult védelmét célozza. Ugyanakkor ebből nem szükségszerűen következik, hogy a tartási kötelezettség eltörlésére vagy csökkentésére törekvő tartásra kötelezett ne fordulhatna a jogosult szokásos lakóhelye szerinti bírósághoz; a kérdésről lásd: P. WAUTELET, „Les aliments et les régimes matrimoniaux”, in Le nouveau code de droit international privé, Journée d’étude organisée par le département de droit international de l’U.C.L., 2004. október, dokumentumok, 21. o. 3 Ez az egyezmény 1962. január 1-jén lépett hatályba. (L. 1961. augusztus 11., Mon. b., 1961. október 28.); az 1973. október 2-i, a családi, rokonsági, házassági és társkapcsolati kapcsolatokból eredő tartási kötelezettségekre vonatkozó határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló hágai egyezményt Belgium 1976. november 9-én aláírta, de ratifikálására nem került sor; ennek az egyezménynek kellene az 1958. április 15-i hágai egyezmény helyébe állnia. 4 L. 1968. május 6., Mon. b., 1968. július 30.
DV\755341HU.doc
33/82
PE415.241
HU
A. A 2000. december 22-i Brüsszel I. rendelet 20. A rendelet tárgya A 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet – az ún. „Brüsszel I.” rendelet – azokról a feltételekről intézkedik, amelyek megléte esetén az egyik tagállam tartásról hozott határozatai egy másik tagállamban elismerhetők és végrehajthatók. Tekintetbe veendő még a 2004. április 21-i, a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, amely 2005. október 21-én lépett hatályba1. Ennek célja az igazságügyi határozatok és perbeli egyezségek, valamint a hiteles okiratok szabad áramlásának biztosítása valamennyi tagállamban, anélkül hogy a végrehajtás szerinti tagállamban az elismerést és a végrehajtást megelőzően köztes eljáráshoz kellene folyamodni. Ez a célkitűzés a nem vitatott követelésekre korlátozódik. Ennek megfelelően azt a hitelesített határozatot, amelyet valamely tagállam végrehajtható okiratként fogad el, valamennyi tagállam elismeri és végrehajtja – éppen úgy, mintha a határozatot saját bíróságai hozták volna –, és ehhez nincs szükség a végrehajthatóságot bizonyító nyilatkozatra, valamint a határozat elismerése sem támadható. A rendelet tárgyát ugyanakkor csak a nem vitatott, azaz az elismert és elfogadott követelések alkotják, amelyek messze nem jelentik a tartással kapcsolatos követelések többségét2. 21. Elismerés A Brüsszel I. rendelet 33. cikke értelmében az elismerés – azaz az ítéletek hatályának és kötelező erejének elismerése – elvileg teljes körűen jogerős, anélkül hogy ehhez egyéb eljárásra lenne szükség. Ha a határozatban érintett személy a határozatot nem ismeri el, a vitatott határozat elismerése elsősorban az egyszerűsített végrehajtási eljárással kényszeríthető ki3. Ha az elismerés mellékes körülményként – vagyis ugyanazon felek közötti egyéb peres ügy kapcsán – merül fel valamely tagállam bírósága előtt, akkor az utóbbi joghatósága kiterjed az elismerésre is.
1
HL L. 143., 2004.4.30. S. BRIJS és J.F. VAN DROOGHENBROECK, Un titre exécutoire européen, Brüsszel, Larcier, 2006. A rendelet értelmében a kötelezett nem-teljesítése a vitatás hiányát jelenti. Ezzel szemben a belga jog alapján a nem teljesítés az igény elutasításának egyik formája. Vagyis nehézségek merülhetnek fel akkor, amikor a belga hatóságoknak az általános szabályok alapján meghozott határozataik európai végrehajtható okiratként való hitelesítését kellene elvégezniük (a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja a követelést nem vitató kötelezett meghatározását ténylegesen a tagállam eljárási szabályai alá rendeli). 3 Lásd az 531. pontot. 2
PE415.241
HU
34/82
DV\755341HU.doc
Az elismerés elutasításának feltételeit a 34. és 35. cikk tisztázza: elsősorban a megkeresett tagállam közrendjének nyilvánvaló sérelme, a hibásan teljesítő alperes védelemhez való jogainak sérelme és a határozat – a megkeresett államban ugyanezen felek között hozott határozattal vagy valamely tagállamban vagy harmadik államban ugyanezen felek között korábban és azonos tárgyra vonatkozó és azonos okból indított jogvitában hozott határozattal való – összeférhetetlensége jönnek szóba, amennyiben megvannak a határozat elismeréséhez szükséges feltételek. A rendelet 36. cikke kizárja az érdemi felülvizsgálat bármely lehetőségét. Ugyancsak kizárt az eredeti eljárás bírósága által személyi állapottal vagy cselekvőképességgel, házassági vagyonjoggal és örökléssel összefüggő kérdésben alkalmazott jog felülvizsgálata akkor, ha e bíróság a rendelet anyagi hatálya alá tartozó fő kérdésben történő határozathozatalát megelőzően ilyen kérdésben már döntést hozott. Végül szintén tilos az eredetileg eljáró bíróság illetékességének felülvizsgálata, kivéve bizonyos, a tartási kötelezettségekkel nem összefüggő kérdéseket. 22. A végrehajthatóvá nyilvánítás eljárása Ennek célja a valamely tagállamban hozott végrehajtható határozatok végrehajthatóságának biztosítása egy másik tagállamban. A Brüsszel I. rendelet célja a 38. cikkben és az azt követő cikkekben szabályozott végrehajthatóságot tisztán formális ellenőrzés alá vonni, aminek következtében igen gyorsan végrehajtási határozat születhet1. A végrehajthatóság iránti kérelmet a rendelet mellékletében említett bírósághoz vagy hatáskörrel rendelkező hatósághoz kell benyújtani, azaz Belgiumban az elsőfokú bírósághoz. A területi illetékesség a kérelmező választása szerint meghatározható azon személy lakóhelye alapján, aki ellen a végrehajtást kérik, vagy pedig a végrehajtás helye szerint is. A valamely tagállamban hozott határozatot a kérelmet alátámasztó alábbi iratok egyszerű vizsgálata után végrehajthatónak nyilvánítják: a határozat helye szerinti jog által megkövetelt feltételeket teljesítő értesítő irat, a rendelet V. mellékletének megfelelő tanúsítvány, a megkeresett állam hatóságait az eredeti eljárás szerinti államban hozott határozat hatályáról és jogkövetkezményeiről tájékoztató tanúsítvány. Ebben a fázisban semmilyen módon nem ellenőrzik a nem teljesítés indokának fennállását, mivel ennek vizsgálatára csak annak a félnek a keresete folytán kerülhet sor, aki ellen a végrehajtást engedélyezték. Az a fél, aki ellen a végrehajtást kérték, az eljárás e szakaszában nem élhet észrevétellel. 1
N. WATTE, A. NUYTS és H. BOULARBAH, „Le Règlement Bruxelles I sur la compétence judiciaire, la reconnaissance et l’exécution des décisions en matière civile et commerciale”, J.T.D.E., 2002, 161. o.
DV\755341HU.doc
35/82
PE415.241
HU
A végrehajthatósági nyilatkozatról hozott, a végrehajthatóságot megállapító határozat ellen bármely fél fellebbezéssel élhet. Az a fél, aki ellen a végrehajtást kérték, jogorvoslat iránti keresetét fellebbezés formájában az elsőfokú bírósághoz nyújthatja be a végrehajthatóságot megállapító nyilatkozat kézbesítésétől számított egy hónapon belül, illetve két hónapon belül, amennyiben peres félként nem abban a tagállamban rendelkezik állandó lakóhellyel, mint amelyben a nyilatkozatot kiadták. A fellebbezés vizsgálata a kontradiktórius eljárás szabályai alapján történik; az elutasítás indokaiként csak a rendeletben említett indokok hozhatók föl: ezen indokok közé elsősorban a közrend nyilvánvaló sérelme, a hibásan teljesítő alperes védelemhez való jogainak sérelme és a határozat – a megkeresett államban ugyanezen felek között hozott határozattal vagy valamely tagállamban vagy harmadik államban ugyanezen felek között korábban és azonos tárgyra vonatkozó és azonos okból indított jogvitában hozott határozattal való – összeférhetetlensége tartoznak. Bármiféle érdemi felülvizsgálat kizárt1. A végrehajtást kérelmező fél, akinek igényét elutasították, fellebbezést nyújthat be a fellebbviteli bírósághoz, amely a kontradiktórius eljárás szerint jár el2. 23. A határozathozatal elhalasztása A bíróság, amelyhez a végrehajtás elutasítása ellen vagy a végrehajthatósági nyilatkozat ellen fellebbezést nyújtottak be, – azon fél kérelmére, amely ellen a végrehajtást kérték – elhalaszthatja a határozathozatalt, ha a külföldi határozat ellen az eredeti eljárás szerinti államban rendes fellebbezéssel éltek vagy ha az e fellebbezés benyújtására megszabott időtartam még nem telt el3. 24. Megelőző intézkedések A megkeresett államban elismert, de végrehajthatónak még nem nyilvánított külföldi határozat alapján a megkeresett állam joga szerinti megelőző intézkedések foganatosíthatók4. Egyébként a végrehajthatóvá nyilvánítás azzal a következménnyel jár, hogy a megkeresett államban a végrehajthatóvá nyilvánítás elleni fellebbezési határidő alatt, mindaddig, amíg a 1
34. és 35. cikk, 45. cikk, (2) bekezdés 43. cikk, (3) bekezdés 3 46. cikk. 4 A belga jog már a Brüsszel I. rendeletet megelőzően is azon az állásponton volt, hogy a valamely nemzetközi egyezmény alapján elismert külföldi ítéletek a törvénykönyv 1414. cikke értelmében vett ítélet, amely lehetővé teszi a megelőző célú lefoglalást. A Brüsszel I. rendelet tehát e kérdésben nem hozott újdonságot. Ellenben a nemzetközi magánjogról szóló új törvény jelentősen módosítja ezeket az elveket azzal, hogy eljárás mellőzésével elismeri valamennyi külföldi határozat teljeskörű jogerősségét; az utóbbiak alapján tehát még nemzetközi egyezmény hiányában is foganatosítható megelőző célú lefoglalás (lásd az 539. pontot). 2
PE415.241
HU
36/82
DV\755341HU.doc
fellebbezés kérdésében határozat nem születik, engedélyezhető megelőző intézkedések foganatosítása1.
25. Hiteles külföldi okiratok Az egyszerűsített végrehajtási eljárás immár kiterjed a valamely tagállamban végrehajtható hiteles okiratokra is. Az elutasítás kizárólagos oka csak a közrend nyilvánvaló sérelme lehet2. A Brüsszel I. rendelet értelmében vett hiteles okiratokba beletartoznak a közigazgatási hatóságok előtt kötött vagy általuk hitelesített, tartási kötelezettségre vonatkozó megállapodások. Ugyanezen szabályok vonatkoznak a perbeli egyezségekre is3. B. Az 1958. április 15-i hágai egyezmény 26. Az egyezmény tárgya Az egyezmény célja a szerződő államokban biztosítani a házasságban és házasságon kívül született vagy örökbe fogadott, nem házas és 21 évet be nem töltött gyermekek tartásra való jogosultsága kérdésében hozott határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását, az oldalági rokonok tartási ügyeiben hozott határozatok kivételével. Ezen egyezmény alapján a tartásra vonatkozó és egyéb rendelkezéseket is tartalmazó határozatok kizárólag a tartást érintő kérdésekben ismerhetők el és hajthatók végre4. A gyermektartási kötelezettség kérdésében ez a hágai egyezmény összeütközésbe kerülhet a 2000. december 22-i Brüsszel I. rendelettel. A rendelet 69. cikke kimondja, hogy ez a rendelet a tagállamok között a tárgyban megkötött egyezmények helyébe lép; a 71. cikk pedig azt mondja ki, hogy e rendelet nem érinti azokat az egyezményeket, amelyek egyes különös jogterületeken az elismerést és a végrehajtást szabályozzák. Az egyezmények elsőbbsége érvényesül az 1958. április 15-i hágai egyezmény alkalmazási területébe tartozó, tartásra vonatkozó határozatok esetében. 1
47. cikk. 57. cikk, (1) bekezdés 3 58. cikk. 4 Civ. Termonde, 1986. január 30., R. W., 1985–1986, 2910. o. a házasságon kívüli rokoni kapcsolatok megállapítására vonatkozó határozatokról és a belőlük fakadó tartási kötelezettségről. 2
DV\755341HU.doc
37/82
PE415.241
HU
Ugyanakkor ütközés is lehetséges, mivel a hágai egyezmény 11. cikke lehetővé teszi a tartásra jogosult számára, hogy bármely más belső vagy egyezményes, a határozat végrehajtásának kérése szerinti államban alkalmazható rendelkezés alapján fellépjen1. 27. Elismerés és végrehajthatóság A valamely szerződő államban tartási ügyekben hozott határozatokat a többi szerződő állam érdemi vizsgálat nélkül elismeri és végrehajthatónak nyilvánítja, amennyiben fennállnak a Brüsszel I. rendeletben megfogalmazott feltételektől némileg eltérő feltételek. Ezek a feltételek összefoglalva a következők: -
a határozatot hozó hatóság az egyezmény szerint a határozathozatalra illetékes volt2
-
az alperest a határozatot hozó hatóság államának joga szerint szabályszerűen megidézték vagy az alperes szabályszerűen képviselve volt; mindazonáltal mulasztási ítélet esetén az elismerést és végrehajtást meg lehet tagadni, ha az eset körülményei alapján a végrehajtást elrendelő hatóság megítélése szerint a mulasztó fél hibáján kívül nem szerzett tudomást az eljárásról, vagy nem tudott abban védekezni
-
a határozat jogerős abban az államban, ahol azt hozták; mindazonáltal az előzetesen végrehajtható határozatokat és ideiglenes intézkedéseket – még akkor is, ha jogorvoslattal megtámadhatók – a végrehajtást elrendelő hatóság végrehajthatónak nyilvánítja, ha hasonló határozatot lehet hozni és azt végre lehet hajtani ennek a hatóságnak az államában
-
a határozat nincsen ellentétben ugyanazon igény tekintetében, ugyanazon felek között abban az államban hozott határozattal, ahol a határozatnak érvényt kívánnak szerezni; az elismerést és végrehajtást meg lehet tagadni, ha a határozat kihirdetése előtt perfüggőség állt fenn abban az államban, ahol a határozatnak érvényt kívánnak szerezni
-
végül a határozat nyilvánvalóan nem összeegyeztethetetlen annak az államnak a közrendjével, ahol a határozatnak érvényt kívánnak szerezni3.
A határozat érvényesítését vagy végrehajtását kérő félnek elő kell terjesztenie a határozat hitelességhez szükséges feltételeknek megfelelő kiadmányát, a határozat végrehajthatóságának megállapítását lehetővé tevő iratokat, továbbá mulasztási ítélet esetén az eljárást megindító
1
A hágai egyezmény alkalmazásának példáira lásd: Cass., 1975. október 24., Pas., 1976, I, 251. o.; Civ. Liège, 1976. október 8., Jur. Liège, 1976–1977, 117. o.; Civ. Brüsszel, 1976. december 22., R. W., 1976–1977, 2606. o., H. VAN HOUTTE jegyzete; Civ. Brüsszel, 1981. november 18., Rev. trim. dr. fam., 1982, 296. o. 2 A hágai egyezmény 3. cikke az illetékességet a tartásra kötelezett vagy a tartás jogosultja szokásos lakóhelye alapján, vagy pedig azon hatóságra hivatkozással állapítja meg, amelynek illetékességét a tartásra kötelezett akár kifejezetten elismerte, akár annak tekintetében érdemben nyilatkozott. A Brüsszel I. rendelet tartási ügyekben nem írja elő az eredeti eljárás szerinti állam bíróságai illetékességének ellenőrzését. 3 2. cikk.
PE415.241
HU
38/82
DV\755341HU.doc
idézővégzés másolatát és azt az okiratot, amely tanúsítja, hogy az idéző végzést szabályszerűen kézbesítették1. Emellett a végrehajtási eljárásra a végrehajtást elrendelő hatóság államának joga az irányadó2. Végül az egyezmény úgy rendelkezik, hogy ha a végrehajtani kért határozat szerint a tartást időszakos fizetésekkel kell teljesíteni, a végrehajtást a már esedékessé vált, valamint a jövőben esedékessé váló tartásfizetés tekintetében el kell rendelni3. C.
A tartás külföldön való behajtásáról szóló 1956. június 20-i New York-i egyezmény
28. Az egyezmény tárgya Ez az egyezmény – amelyet az 1966. május 5-i belga törvény hagyott jóvá – nem tartalmaz sem jogütközésre vonatkozó szabályokat, sem illetékességre vagy a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat. Célja ugyanis kizárólag a közigazgatási és pénzügyi feltételek biztosítása azon tartásk behajtásának megkönnyítése érdekében, amelyeknek megfizetésére egy, a szerződő államok valamelyikének területén lakó jogosult jogot formálhat egy másik szerződő állam joghatósága alatt élő kötelezett részéről. Az egyezmény 2. cikkének megfelelően a szerződő államok mindegyike kijelöl egy vagy több bírói vagy igazgatási hatóságot, amely „áttevő hatóságként” működik, továbbá egy közjogi vagy magánjellegű testületet, amely „átvevő intézményként” működik. Belgiumban mindkét funkciót az igazságügyi minisztérium látja el4. Az áttevő hatóság5 a területén állandó lakóhellyel rendelkező jogosultak számára ingyenesen összeállítja a kötelezett lakóhelye szerinti állam által megkövetelt, a tartási igény alátámasztására szolgáló iratanyagot, és ezen – általában lefordított – anyagokat megküldi az utóbbi állam által kijelölt átvevő intézménynek6. Az utóbbi költségmentesen képviseli a jogosultat valamennyi, a tartás behajtásához szükséges eljárás és fellépés során. Szerepe abban áll, hogy megkísérel peren kívüli megegyezést létrehozni a kötelezett féllel. Ennek hiányában az átvevő intézmény a jogosult nevében elindítja a szükséges eljárást. 1
4. cikk. 6. cikk. 3 7. cikk. 4 Pasin., 1966, 230. o. 5 3–5. cikk. 6 6. cikk. 2
DV\755341HU.doc
39/82
PE415.241
HU
Az egyezmény 6. cikke meghatározza az átvevő intézmény feladatait: az átvevő intézmény a jogosult nevében minden megfelelő intézkedést megtesz a tartás behajtása végett, ideértve egyezség kötését, úgyszintén – szükség esetén – tartás iránti per indítását és lefolytatását, nemkülönben a tartásra kötelező ítélet vagy egyéb bírói határozat végrehajtását1. Más szavakkal, az átvevő intézmény képviseli a jogosultat és ennek folytán ugyanazon jogszabályoknak van alávetve és ugyanazon nehézségekkel kell szembenéznie. Fontos hangsúlyozni, hogy az 1956. június 20-i New York-i egyezményt a gyakorlatban sokszor rosszul alkalmazzák: elsősorban – ha nem kizárólagosan – már meghozott határozatok külföldön történő végrehajtása érdekében folyamodnak hozzá; márpedig az egyezmény azzal a feladattal is felruházza az átvevő intézményeket, hogy tartási ügyekben érdemben pert indítsanak és lefolytassanak. Nem szabad elfelejteni, hogy néha hatékonyabb és gyorsabb útnak bizonyul a tartás iránti kérelmet azon bíróságokhoz benyújtani, amelyek joghatósága alatt a kötelezett lakik, mivel így elkerülhető egy második eljárás vagy a végrehajtás megindítása. § 2. A KÖZJOG 29. A nemzetközi magánjogról szóló törvény A nemzetközi magánjogról szóló törvény nem tartalmaz külön szabályokat a tartási kötelezettséggel kapcsolatos ügyekben hozott külföldi bírósági határozatok belgiumi végrehajtására vonatkozóan. Ennek megfelelően az alkalmazás során a 22. és a további cikkekben lefektetett általános elvek alapján kell eljárni2. 30. A külföldi bírósági határozatok elismerése A nemzetközi magánjogról szóló törvény 22. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy Belgium valamennyi külföldi bírósági határozatot bármiféle eljárás mellőzésével teljes körűen jogerősnek ismer el. Ez a rendelkezés jelentős következményekkel jár a tartási ügyek szempontjából, mivel azt jelenti, hogy külföldi ítéletek alapján még nemzetközi egyezmény hiányában is – a zár alá
1
M. LIENARD-LIGNY, „Créances alimentaires et droit international privé belge”, in Les ressources de la famille, Coll. Fam. et dr., Story-Scientia, 1992, 133. o.; M.Th. CAUPIN és E. LEROY, „Le recouvrement des créances alimentaires : état des lieux et perspectives”, in L’argent pour vivre : vers une réforme de l’obligation alimentaire, Kluwer, Bruxelles, 2000, 274. o. 2 „Le nouveau Code de droit international privé belge”, kiadta H. BOULARBAH, J. T., 2005, 184. o.; L. BARNICH, „Présentation du nouveau Code belge de droit international privé”, Rev. Not., 2005, 14. o.
PE415.241
HU
40/82
DV\755341HU.doc
vételekről intézkedő bíró engedélye nélkül – foganatosítható bármiféle megelőzési célú lefoglalás. A reform előtt – egyezmény hiányában – csak biztosítási célú zár alá vételre volt lehetőség, amelyet bármilyen magánérdekű címen engedélyezhettek; egyéb megelőzési célú lefoglalások esetében meg kellet szerezni a zár alá vételekről intézkedő bíró engedélyét1. Amennyiben a külföldi határozat elismerése vitatott, a jogütközést vagy az a bíróság hivatott feloldani, amely előtt a kérdés járulékos módon felmerül, vagy pedig – a 23. cikk értelmében – az elsőfokú bíróság jár el. Ez az eljárás nyitva áll mindazok előtt, akiknek érdeke fűződik a külföldi határozat elismeréséhez vagy el nem ismeréséhez – kereset indítható a külföldi határozat érvényesíthetősége vagy érvényesíthetetlensége céljából –, továbbá a személyi állapot kérdésében illetékes közhivatal előtt is. Az illetékes bíróság az alperes belgiumi állandó vagy szokásos lakóhelye szerinti bíróság, vagy ennek hiányában a felperes állandó vagy szokásos lakóhelye szerinti bíróság, ennek hiányában pedig a brüsszeli bíróság. Az eljárás a törvénykönyv 1025–1034. cikkeinek megfelelően az egyoldalú kereset eljárása; a kérelmezőnek a bíróság illetékességi területén lakóhelyet kell választania, a bíró pedig a 23. cikk (3) bekezdése szerint „rövid időn belül” határozatot hoz. Végül a 24. cikk felsorolja a benyújtandó iratokat. 31. Végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem A meghozataluk szerinti államban végrehajtási erővel bíró külföldi határozatok végrehajtása ügyében az elsőfokú bíróság jár el. Az eljárást a 23. cikk részletezi, együtt az elismeréssel és a végrehajthatóvá nyilvánítással2. Az illetékes bíróság az alperes belgiumi állandó vagy szokásos lakóhelye szerinti bíróság, ennek hiányában a végrehajtás helye szerinti bíróság. A nemzetközi magánjogról szóló törvény 23. cikkének (5) bekezdése korlátozást jelent a törvénykönyv 1029. cikkével szemben, mivel azon fél javai tekintetében, aki ellen a végrehajtást kérték, csupán megelőzési célú intézkedéseket engedélyez mindaddig, amíg a harmadik fél számára a végrehajtást elrendelő határozat elleni fellebbezés céljából rendelkezésre álló határidő le nem telik, illetve amíg a fellebbezés tárgyában határozat nem születik.
1
G. de LEVAL, Traité des saisies, a liège-i jogi kar kiadása, 1988, 322. o.; H. BOULARBAH, „Le nouveau droit international privé belge”, J. T. , 2005, 184. o. 2 Lásd fentebb az 539. pontban.
DV\755341HU.doc
41/82
PE415.241
HU
Végül a 23. cikk (4) bekezdése előírja, hogy amennyiben az ideiglenesen végrehajtható külföldi ítélet az eredeti eljárás államában fellebbezés tárgya lehet vagy fellebbezést nyújtottak be ellene, akkor a bíró biztosíték letételéhez kötheti annak belgiumi ideiglenes végrehajtását. 32. Az elismerés vagy a végrehajtás feltételei A nemzetközi magánjogról szóló törvény 25. cikkének (1) bekezdése megadja az elismerés vagy a végrehajtás elutasítását indokoló okok kimerítő felsorolását: -
a belga nemzetközi közrend nyilvánvaló sérelme nem magából a külföldi határozatból, hanem az elismeréséből vagy a végrehajtásából eredő jogkövetkezmények folytán, nevezetesen figyelembe véve a helyzet és a belga közrend közötti kapcsolat erősségét, valamint a jogkövetkezmények súlyosságát
-
a védelemhez való jogok sérelme
-
az általában alkalmazandó törvény kijátszása olyan kérdésben, amelyben a felek nem érvényesíthetik szabadon jogaikat, azon felperesek szankcionálása céljából, akik annak elérése érdekében távoznak külföldre, amit eredeti bírájuk előtt nem érhettek volna el összeférhetetlenség valamely Belgiumban hozott vagy előzetesen külföldön hozott és Belgiumban elismertethető határozattal; az elismerés vagy a végrehajthatóvá nyilvánítás akkor is elutasításra kerül, ha a kérelmet külföldön nyújtották be, miután Belgiumban ugyanazon felek között és ugyanazon tárgyra vonatkozóan még függőben van egy eljárás
-
-
ha az eredeti eljárás államának joga alapján rendes fellebbezés nyújtható be, az szintén kizárja az elismerést és a végrehajtást, ez alól kivéve a 23. cikk (4), esetlegesen biztosíték letételéhez kötött ideiglenes végrehajtási intézkedésekre vonatkozó bekezdésének alkalmazását
-
az elismerés és a végrehajtás akkor is megtagadható, ha a belga bíróságok kizárólagos illetékességgel rendelkeztek a kérelem vizsgálata tekintetében, vagy ha a külföldi bíró illetékessége túlzott, mivel – az eredeti eljárás szerinti államban – csak az alperes vagy a jogvitával közvetlen kapcsolatban nem álló javak jelenlétére alapozott.
Végül a törvény 25. cikkének (2) bekezdése kifejezetten tilalmaz bármiféle érdemi felülvizsgálatot. 33. A hiteles okiratok elismerése és végrehajtása A 27. cikk (1) bekezdése alapján a hitelesített külföldi okiratokat Belgiumban külön eljárás nélkül elismerik, amennyiben hitelességük a nemzetközi magánjogról szóló törvényben előírt kollíziós szabályok alapján alkalmazandó jognak megfelelően megállapítható, különös tekintettel a törvény kijátszásának hiányára, valamint a közrend sérelmének hiányára. Amennyiben egy hatóság nem ismeri el a hiteles külföldi okirat érvényességét vagy amennyiben az egyik fél annak végrehajtását igényli, az elsőfokú bírósághoz benyújtandó egyoldalú kereset PE415.241
HU
42/82
DV\755341HU.doc
eljárása megegyezik a külföldi határozatok elismerése és végrehajtása tekintetében alkalmazott eljárással. KÖVETKEZTETÉS 34. Bármiféle tartási kötelezettséggel kapcsolatos viszony esetén és akkor még inkább, ha felmerül a külföldi illetőség eleme, a jogosult szükséglete és joga – miután a tartásra vonatkozó határozat jogerőre emelkedett – indokolja a gyors és kevéssé költséges végrehajtási eljárás lehetővé tételét. Nemzetközi tekintetben ez a jog a végrehajthatóvá nyilvánítás eljárásainak egyszerűsítését igényli, ahhoz hasonlóan, ahogyan ezt az európai végrehajtható okiratot létrehozó 2004. április 21-i közösségi rendelet vagy a 2003. november 27-i, a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003/EK rendelet megtette1. Kívánatos az is, hogy a jogosult tényleges segítséget kaphasson a végrehajtási eljárások határokon átnyúló érvényesítése során, valamint az – első lépésként a jogcím megszerzéséhez, majd a végrehajtáshoz – szükséges információkhoz való hozzáférés tekintetében is: ezek az információk a kötelezett tartózkodási helyére, jövedelmi viszonyaira, vagyoni állapotára, vagyoni követelései azonosítására vonatkozhatnak… 35. Ebben a tekintetben hangsúlyozni szükséges a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia és külön is a tartási kötelezettségekkel foglalkozó különbizottsága munkájának jelentőségét, amely egy olyan teljes körű új globális eszköz2 kidolgozásán fáradozott, amely javítana a létező hágai egyezmények – az 1956. október 24-i és az 1973. október 2-i egyezmények – tartási kötelezettségekkel kapcsolatos megközelítésén, kiterjesztve azok tárgyát, nevezetesen az alábbiakra: -
az alkalmazandó jogrend meghatározása3
-
továbbá a gyermektartás és más családi tartások nemzetközi behajtása igazságügyi és közigazgatási együttműködés igénybe vételével.
1
Ez az ún. „Brüsszel IIa” rendelet, amely nem alkalmazható a tartási kötelezettségekre, eltörli a végrehajtás igénybe vételi kötelezettségét a 40–45. cikkekben leírt két esetben: a láthatást engedélyező határozat és a gyemek jogellenes elvitelét követően annak visszaviteléről szóló határozat esetében; ezek a határozatok automatikusan végrehajthatókká válnak valamennyi tagállamban. Ez a szokatlan mechanizmus, mely a tagállamok között biztosítja egyes határozatok mozgását, az eredeti eljárás bírája iránti teljes bizalmon nyugszik. 2 A munkában részt vesznek a hágai egyezményben nem részes államok, nevezetesen a tartásk külföldön való behajtásáról szóló 1956. június 20-i New York-i Egyezmény részes államai; előzetes egyezménytervezet a gyermektartás és más családi tartások nemzetközi behajtásáról, magyarázó jelentéstervezet, 32. sz. előzetes dokumentum, 2007. október, www.hcch.net. 3 Az 1973. október 2-i egyezmény javítása a tét, kompromisszum találásával az alkalmazható jogra vonatkozó megközelítések tekintetében, és kompromisszum kialakításával olyan kérdések tekintetében, mint az elévülési határidő, a felek önállósága tartási kérdésekben, a gyermek képviselete a bíróságok előtt… a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló jegyzőkönyv előzetes tervezete, magyarázó jelentés, 33. sz. előzetes dokumentum, 2007. augusztus, www.hcch.net.
DV\755341HU.doc
43/82
PE415.241
HU
A szövegeket, azaz a gyermektartás és más családi tartások nemzetközi behajtásáról szóló egyezményt, valamint a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló jegyzőkönyvet a Hágai Konferencia 21. ülésszakán, 2007. november 23-án elfogadták. 36. A tartás nemzetközi behajtásáról szóló egyezményt annak érdekében dolgozták ki, hogy biztosított legyen a tartási kötelezettségek betartása még abban az esetben is, ha a jogosult és a kötelezett nem ugyanazon országban él. A szöveg valamennyi tartási kötelezettségre vonatkozik, de első helyen a gyermektartással foglalkozik, amely az ENSZ gyermekjogokról szóló egyezményének 2., 3. és 27. cikke értelmében elsődleges fontosságú1. Az egyezmény nem tartalmaz közvetlen illetékességre vonatkozó szabályokat, mivel e kérdésben nem volt lehetséges konszenzusra jutni. Az egyezmény a tartás nemzetközi behajtásának hatékonyságára összpontosít, amelyet hozzáférhető, gyors2, gazdaságos, méltányos és a különféle helyzetekhez alkalmazkodó eljárások révén kíván elérni, mégpedig a szerződő államok együttműködési rendszerének jóvoltából. Ez az együttműködés az egyes szerződő államok által kijelölt központi hatóságok feladata3, amelyek külön is foglalkoznak azon megoldások feltárásával, amelyek elősegítik a tartással kapcsolatos határozatok tényleges megvalósítását: -
segítségnyújtás a jogosult számára – a kérelmek befogadása és továbbítása, a szükséges eljárások megindítása – mind a valamely szerződő államban hozott határozatok elismertetése vagy végrehajtása, mind valamely határozat elérése vagy megváltoztatása tekintetében4
-
megfelelő intézkedések meghozatala a jogi segítségnyújtás megszervezése, a kötelezett tartózkodási helyének megállapítása5, a kötelezett vagyoni állapotára vagy jövedelmi viszonyaira vonatkozó információk feltárása, valamint vagyontárgyainak felkutatása érdekében6 , a tartás tekintetében ösztönözni kell a peren kívüli egyezségre a tartás önkéntes megfizetésének elérése céljából, meg kell könnyíteni a
1
A szöveg a 21 évüket be nem töltött gyermekekkel kapcsolatos, valamint a házastársak és a volt házastársak közötti tartási kötelezettségekkel foglalkozik. Az egyezmény egyébként valamennyi szerződő állam számára biztosítja annak lehetőségét, hogy az egyezmény alkalmazását külön nyilatkozattal kiterjessze a családi, leszármazási, házassági és társkapcsolati kapcsolatokból eredő tartási kötelezettségekre. Az egyezmény azon közintézmények kereseteire is alkalmazandó, amelyek a nem folyósított tartás pótlására továbbra is kifizetéseket teljesítenek. 2 Ide értendők az új elektronikus átutalási technológiák vagy az ügyiratok informatizált kezelése és továbbítása. 3 Ezt a rendszert fogadta el a nemzetközi örökbefogadás terén a gyermekek védelméről és az együttműködésről szóló 1993. május 29-i hágai egyezmény. 4 A segítségnyújtás igen széles körű lehet, mivel célja határozat elérése a megkeresett államban akkor, amikor még semmiféle határozat nem áll rendelkezésre – szükség esetén ide tartozik a leszármazás megállapítása is –, illetve akkor, amikor a meglevő határozat elismerése és végrehajtása lehetetlen vagy azt az eredeti eljárás szerinti állam bíróságai – az egyezmény értelmezése szerinti – illetékességének hiányára hivatkozva megtagadják. Külön figyelemmel kell lenni a kötelezett jogaira is, mely tekintetben az említett központi hatóságok támogatására van szükség a tartásra vonatkozó határozatok – a rendelkezésre álló eljárások keretében történő – megváltoztatása céljából. 5 Ide értendők azok az információelemek is, amelyek segítségével a potenciális kérelmezőt segíteni lehet annak eldöntésében, hogy szükséges-e kérelmet benyújtani. 6 Ide értendő annak meghatározása is, hogy célszerű-e kérelmet benyújtani.
PE415.241
HU
44/82
DV\755341HU.doc
tartásra vonatkozó határozatok végrehajtását, ideiglenes intézkedések iránti eljárásokat kell indítani a kérelem sikere érdekében, egyszerűsíteni szükséges az okiratok értesítési és kézbesítési rendjét…1. 37. Végül az említett hágai egyezmény szabályokat tartalmaz a tartással kapcsolatos határozatok elismerésére és végrehajtására, ide értve a megállapodásokat és a perbeli egyezségeket is. Az elismerés és a végrehajtás a hagyományos elvek alapján történik2, és hagyományosak az elutasítás indokai is3. Az elismerési és a végrehajtási eljárás a megkeresett állam jogszabályai alapján zajlik. Itt a lefoglalási eljárásra kell gondolni, de az olyan sajátosabb eszközökre is, mint a társadalombiztosítási szolgáltatások vagy az adó-visszatérítés rovására eszközölt levonások, illetve jelzés a hitelfolyósító intézmények felé vagy bizonyos engedélyek – nevezetesen a gépjárművezetői engedély – kiadásának megtagadása vagy azok visszavonása. Az egyezménynek nagy érdeme, hogy hangsúlyt fektet azokra a nagyon lényeges nehézségekre, amelyekkel a jogosult szembesül jogosultságának elismerésére és a végrehajtásra várva, valamint a kötelezett pénzügyi és vagyoni helyzetére vonatkozó elérhető információk hiánya folytán. Az egyezmény ezenkívül figyelmet fordít rá, hogy a végrehajtás a szolidaritás és az együttműködés mechanizmusa alapján történjék, amelynek tényleges megvalósítása révén válasz lenne adható a hagyományos – és a tartási kötelezettségben megtestesülő viszony sajátosságaival csak igen ritkán összhangban levő – nemzeti végrehajtási utak költséges voltával és lassúságával kapcsolatos jelentős gondra. 38. A hatékonyság problémája van előtérben a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságra, az alkalmazandó jogra, a határozatok elismerésére és végrehajtására, valamint az együttműködésre vonatkozó szabályokról szóló rendelet tervezetében is, melynek kapcsán az Európai Unió Tanácsának 2008. október 24-i ülésén megállapodás született. A cél a tartási ügyekben hozott határozatok tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása a végrehajthatósági eljárás eltörlésével. A rendelet ingyenes jogsegélyt is biztosít mindazon eljárások esetében, amelyek valamely szülő 21 évet be nem töltött gyermeke iránti tartási kötelezettségével kapcsolatosak, továbbá közigazgatási együttműködést irányoz elő a tagállamok között – nevezetesen a tartásra kötelezett tartózkodási helyének megállapítását szolgáló – információk cseréje érdekében. 1
Az említett központi hatóságok feladata az is, hogy segítséget nyújtsanak a leszármazás megállapításához, amennyiben erre a tartás behajtásához szükség van. 2 Elsődleges alap az eredeti eljárás szerinti állam illetékessége, nevezetesen az alperes vagy a jogosult lakóhelye alapján. 3 A megkeresett állam közrendjének sérelme, az eljárás kijátszása, jogvita ugyanazon felek között ugyanazon tárgyban az elsőként megkeresett állam hatósága előtt, a védelem jogainak sérelme, összeférhetetlenség ugyanazon felek között ugyanazon tárgyban a megkeresett államban hozott vagy ezen állam elismert valamely határozattal.
DV\755341HU.doc
45/82
PE415.241
HU
PE415.241
HU
46/82
DV\755341HU.doc
ÖRÖKLÉSI KOLLÍZIÓS JOG AZ EU-BAN: EGY EURÓPAI ÖRÖKLÉSI TANÚSÍTVÁNY FELÉ? CHRISTIAN HERTEL, LL.M., A DNOTI (DEUTSCHES NOTARINSTITUT) (NÉMET KÖZJEGYZŐI INTÉZET) IGAZGATÓJA
DV\755341HU.doc
47/82
PE415.241
HU
Háttér A jogalkotási folyamat állása Az öröklés (beleértve a végrendeleteket) azon kevés fennmaradó terület közé tartozik, amelyek még nem tartoznak a meglévő közösségi jogi eszközök hatálya alá. Különösen a Brüsszel I. rendelet1 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja zárja ki kifejezetten „végrendeleteket és öröklést” a hatálya alól. Valószínűleg azonban 2009 során a Bizottság egy, az öröklésről szóló rendeletre irányuló jogalkotási javaslatot fog előterjeszteni. Az eleddig megtett előkészítő lépések A jövőbeli javaslatot már régóta és alaposan készítik elő. 1998-ban a bécsi cselekvési terv2 prioritásai között szerepelt egy európai öröklési eszköz. - 2001-ben az Európai Bizottság Bel- és Igazságügyi Főigazgatósága3 egy tanulmányt rendelt meg az általam képviselt DNotI-tól, Német Közjegyzői Intézettől4. A DNotI ezt a tanulmányt Paul Lagarde professzorral (I. Párizsi Egyetem (Sorbonne-Panthéon)), és Heinrich Dörner professzorral (németországi Münsteri Egyetem) közösen végezte el. A DNotI tanulmányát 2002-ben tették közzé5. Az e tanulmányban szereplő javaslatokat egy 2004 májusában Brüsszelben megtartott nemzetközi konferencián6 is megvitatták. - A 2004. decemberi hágai programot7 követően Bizottság 2005-ben közzétette egy, az öröklésről és végrendeletről szóló zöld könyvet 8. Ez az Európai Parlament 2006. november 16-i megerősítő állásfoglalásához vezetett9. A Bizottság továbbá 2006 végén egy meghallgatást tartott10. - 2007-ben egy, a Bizottság által kijelölt szakértői csoport kidolgozta az első tervezetet. Ezenfelül egy, az „észrevételeket tartalmazó dokumentumot” is továbbítottak a tagállami kormányok számára. Így tehát most vannak első, közzé nem tett tervezetek, nincs azonban hivatalos jogalkotási javaslat.
1
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (Brüsszel I. rendelet). 2 A Tanács és a Bizottság cselekvési terve az Amszterdami Szerződésnek a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítására vonatkozó rendelkezéseinek optimális bevezetésének módjairól – a Bel- és Igazságügyi Tanács által 1998. december 3-án elfogadott szöveg (HL C 19., 1999.1.23., 1–15. o.) 3 Elnevezése időközben a következőre módosult: A szabadsággal, biztonsággal és a jog érvényesülésével foglalkozó főigazgatóság. 4 DNotI – Deutsches Notarinstitut = Német Közjegyzői Intézet; internet: www.dnoti.de 5 Tanulmány az Európai Unióban az öröklési kollíziós jogról (Study on Conflict of Law of Succession in the European Union), internet: http://ec.europa.eu/justice_home/doc_centre/civil/studies/doc_civil_studies_en.htm 6 Az Európai Unióban az öröklési kollíziós jogról – kilátások a harmonizációra („Conflict of Law of Succession in the European Union – Perspectives for a Harmonisation”). A konferencián elhangzott előadásokat és a megbeszélések összefoglalóját az interneten a következő címen tették közzé: http://www.dnoti.de/eu_studie/eu_studie_en.htm 7 Elnökségi következtetések, brüsszeli Európai Tanács, 2004. november 4–5. 8 COM (2005) 65 végleges, 2005. március 1.. A zöld könyvre vonatkozó megjegyzések tekintetében lásd: http://ec.europa.eu/justice_home/news/consulting_public/ successions/news_contributions_successions_en.htm 9 http://ec.europa.eu/prelex/detail_dossier_real.cfm?CL=en&DosId=192591#381915 10 Az Európai Unióban az öröklésre és a végrendeletekre alkalmazandó jogról tartott meghallgatás, 2006. november 30., Brüsszel, Berlaymont. Internet: http://ec.europa.eu/justice_home/news/events/events_2006_en.htm
PE415.241
HU
48/82
DV\755341HU.doc
- A jogalkotási folyamat 2009 során elkezdődhet. Azután – a Bizottság személyzete által tett nyilvános nyilatkozatok szerint – ismertetni kell az öröklésről szóló jövőbeli rendeletre vonatkozó jogalkotási javaslatot a nyilvánossággal és azt be kell építeni a jogalkotási folyamatba. Vegyes rendelet A jövőbeli jogi eszköz – a Brüsszel és a Róma rendeletek példáját követve – a rendelet, nem pedig az irányelv lesz. „Vegyes” rendelet lesz, amely transznacionális ügyekben szabályozza a joghatóságot, az elismerést és a végrehajtást – a két meglévő Brüsszel rendelethez hasonlóan –, valamint a nemzetközi magánjogot – a két Róma rendelethez hasonlóan. Szükség van a nemzetközi eljárási jognak és a nemzetközi magánjognak erre a kombinációjára. Lehetetlen lenne az eljárási kérdéseket szabályozni az öröklésre vonatkozó nemzetközi magánjog harmonizálása nélkül. Miért kell az EK-nak szabályoznia az öröklést? Mondani sem kell, hogy az egyik tagállamból származó, de a másik tagállamban tartózkodó uniós polgárok számára rendkívül fontos tudni azt, hogy a jövőben bekövetkező öröklésük mindkét tagállamban egyféleképpen szabályozható. Nem tudok pontos számokat mondani arra vonatkozóan, hogy hány ember lehet érintett. A tanulmányunk miatt kapcsolatba léptünk az uniós és különféle nemzeti statisztikai hivatalokkal és Igazságügyi Minisztériumokkal. Egyikük sem rendelkezett a Közösségen belül örökléssel kapcsolatos adatokkal. Ezért úgy becsültük, hogy – a más tagállamban élő uniós polgárok százalékos aránya alapján (és vélelmezve, hogy életkor szerinti megoszlásuk nem tér el jelentősen az általános népességétől) – az (akkori) EU-15-ben nagyjából 50 000–100 000, Közösségen belüli öröklésre kerülhet sor évente. Természetesen az EU 27 tagúvá bővülésével ezek a számok még inkább emelkedtek. Ezért biztonsággal kijelenthető, hogy ez a szám évente körülbelül vagy akár több mint 100 000 esetet takar.
Eltérések a nemzetközi magánjogban Miért vethet fel a Közösségen belüli öröklés különös problémákat? A nemzeti öröklési jogi jogszabályok igencsak eltérőek, a különböző tagállamok pedig – amelyek mindegyike a saját nemzetközi magánjogát alkalmazza – esetleg eltérő szabályokat alkalmazhatnak ugyanarra az ügyre.
DV\755341HU.doc
49/82
PE415.241
HU
Vegyünk egy egyszerű példát! Az örökhagyó lengyel állampolgár, akinek utolsó szokásos tartózkodási helye Franciaországban volt. - Ha egy lengyel bíróságnak kell döntenie az öröklésről, akkor a lengyel öröklési jogot fogja alkalmazni, mert a lengyel nemzetközi magánjog értelmében az öröklésre annak az államnak a joga alkalmazandó, amelynek az örökhagyó halálakor az állampolgára volt. - Ha azonban egy francia bíróságnak kell döntenie ugyanarról az öröklésről, akkor a francia öröklési jogot fogja alkalmazni ugyanazon ténybeli minta alapján. A francia nemzetközi magánjog értelmében az öröklésre annak az államnak a joga az irányadó, ahol az örökhagyónak halálkor a szokásos tartózkodási helye volt. - Az alkalmazandó jogban meglévő eltérés problémává válik akkor, ha a két jog nem ugyanarra az eredményre jut. Tételezzük fel, hogy az örökhagyó végrendelet nélkül hal meg, és túlélő házastársat és egy, a házasságból született gyermeket hagy hátra, más leszármazottal azonban nem rendelkezik. A lengyel öröklési jog értelmében – amennyiben nincs végrendelet – a túlélő házastárs kapja az örökség egyik felét, a gyermek pedig a másikat1. - A francia jog értemében azonban végrendelet nélkül öröklés esetén a túlélő házastársat csak a vagyon egynegyede (és a házasság alatt használt ingatlan ingyenes használata) illeti meg, a gyermeké pedig a vagyon háromnegyede. E rész helyett a túlélő házastárs a teljes vagyonon fennálló haszonélvezetet vagy életjáradékot is választhatja2. - Így tehát a túlélő házastárs és a gyermek részesedési aránya attól függ, hogy mely bíróság határoz az ügyben. Ezt a problémát nem szabad az öröklési anyagi jog harmonizálása révén kezelni. Egy ilyesfajta harmonizáció egyáltalán nem kívánatos. Az EK azonban harmonizálhatja és harmonizálnia is kell az arra vonatkozó nemzetközi magánjog szabályokat, hogy mely jogot kell alkalmazni egy adott öröklésre. Alkalmazandó jog Objektíven alkalmazandó jog A közösségi jogalkotó által egy, az öröklésről szóló jövőbeni rendelet tekintetében meghozandó egyik legfontosabb döntés tehát az, hogy melyik jogot kell alkalmazni. A közösségi jogalkotónak alapvetően három választási lehetősége van, jelesül: - az örökhagyó állampolgársága szerinti jog, - az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti jog, - vagy a kettő kombinációja. A jelenlegi helyzet Lásd a mellékletben található 1. térképet: „Objektíven alkalmazandó jog az öröklésben”.
1 2
A lengyel Polgári Törvénykönyv 931. cikke A francia Polgári Törvénykönyv 757. cikke
PE415.241
HU
50/82
DV\755341HU.doc
Jelenleg az uniós tagállamok egyértelmű többsége az állampolgárság szerinti jogot alkalmazza az öröklésben: - 13 tagállam alkalmazza az örökhagyónak az örökség megnyílásakor meglévő állampolgársága szerinti jogot, ezek közül 12 az ingatlanvagyon, valamint az ingóvagyon tekintetében, nevezetesen: Ausztria, Csehország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország. -
E 13 tagállam közül egy – jelesül Románia – alkalmazza az állampolgárságot, az örökség feldarabolása mellett, azaz az ingatlan fekvésének helye szerinti – vagyis a lex rei sitae – joga alkalmazásával az ingatlanvagyon tekintetében (azaz azon állam joga, amelyben az ingatlan található).
-
7 tagállam alkalmazza az utolsó szokásos tartózkodási hely jogát alkalmazza (avagy a polgári jogi értelemben vett állandó lakóhely, amelyek között az egyszerűség kedvéért e dokumentumban nem teszek különbséget), de csak kettő – Dánia és Észtország – a teljes vagyon tekintetében.
-
Gyakrabban kombinálják az ingóvagyon tekintetében az utolsó szokásos tartózkodási hely szerinti jogot az örökség feldarabolásával (az ingatlanvagyon tekintetében a lex sitae-t, az ingatlan fekvésének helye szerinti jogot alkalmazva). Ezt 5 tagállamban – nevezetesen Belgiumban, Bulgáriában, Franciaországban, Litvániában és Luxemburgban – alkalmazzák.
-
2 tagállam az állampolgárság és a szokásos tartózkodási hely kombinációját alkalmazza a hágai öröklési egyezmény1 példáját követve. Általánosságban az állampolgárság szerinti jogot kell alkalmazni. Egy másik államban egy öt éves időszakot meghaladóan meglévő szokásos tartózkodási hely után ennek az államnak a joga alkalmazandó2. Ez a szabály Finnország és Hollandiában.
-
Végül 4 tagállam alkalmazza a common law szerinti nemzetközi magánjogot (Ciprus, Írország, Málta és az Egyesült Királyság mindhárom jogrendszerében: Anglia és Wales, Skócia, Észak-Írország), amely szintén osztott rendszer: az ingatlanvagyonnal kapcsolatos öröklésre annak az államnak a joga az irányadó, amelyben az ingatlan fekszik is3. Az ingóörökségre az állandó lakóhely joga az irányadó. Az állandó lakóhely angol fogalma az állampolgársághoz áll közel. Az ember majdnem hogy egyszerűsíthet is, mondván: egy angol nem az állandó lakóhelyét változtatja meg; még akkor is, ha külföldön van, a lelke angol marad – és állandó lakóhelye továbbra is Angliában van.
-
Végül pedig – úgy tűnik –, egyetlen tagállam alkalmazza a dolog fekvése szerinti jogot mind az ingó-, mind pedig az ingatlanvagyon tekintetében, ez pedig Lettország.
Nemzeti jog vagy szokásos tartózkodási hely? Melyik szabályt kell tehát választani a jövőbeli közösségi rendelet tekintetében?
1
A személyek ingatlanjainak öröklésekor alkalmazandó jogszabályokról szóló, 1989. augusztus 1-jei hágai egyezmény. A tényleges szabály egy kissé bonyolultabb. Voltaképpen azonban ez a lényege. 3 Cipruson ez az adott ingatlanvagyon fekvése szerinti nemzetközi magánjog által kijelölt jog. 2
DV\755341HU.doc
51/82
PE415.241
HU
-
Ha egy pillantást vetünk a jelenlegi helyzetre, akkor – a többség véleménye alapján – az állampolgárság szerinti jog győzedelmeskedne. Ha a különböző tagállamok átlagpolgárait kérdeznénk, valószínűleg ők is emellett voksolnának.
-
A nemzetközi magánjogi szakértők többsége azonban egyértelműen az utolsó szokásos tartózkodási hely szerinti jogot részesíti előnyben. Sok szakember azért nem szereti az állampolgársággal kapcsolatos kritériumot, mert az állampolgársági kritériumot avíttnak, sőt – ami még rosszabb – megkülönböztető jellegűnek tartják (szerintem viszont nem az).
Technikailag mindkét lehetőségnek megvannak a maga érdemei: - Az állampolgárságot könnyebb meghatározni. -
A szokásos tartózkodási hely azonban gyakrabban eshet egybe a vagyon helyével és az örökösök tartózkodási helyével.
Ez tehát egy, a jogalkotóra váró politikai döntés: mindkét lehetőség egyaránt megvalósítható. A jogalkotónak kell döntenie.
Miért is ne vehetnénk újból fontolóra a Hágai Egyezmény szerinti megoldást? Én még azt is javasolnám, hogy vegyünk számba egy harmadik lehetőséget is, a hágai öröklési egyezményben1 szereplő lehetőséget, amelyet Hollandiában – és igen hasonló megoldásként – Finnországban alkalmaznak. 2002-ben, amikor a DNotI-ban Lagarde professzorral és Dörner professzorral együtt a tanulmány elkészítésén dolgoztunk, alapjában véve két ok miatt vetettük el a Hágai Egyezményben szereplő megoldást: - A hágai öröklési egyezmény nem bizonyult sikeresnek. Csak Hollandia ratifikálta, és csupán további három állam (Argentína, Luxemburg és Svájc) írta alá (de nem ratifikálta). -
Sok szó hangzott el az Egyezmény 3. cikkében szereplő, az alkalmazandó jogra vonatkozó – kivételekkel és kivételek kivételével tarkított – túlzottan összetett szabály ellen.
Mostanra azonban többévi tapasztalatunk van a Hágai Egyezmény szabályainak 1996-tól kezdődő hollandiai – és egy igen hasonló szabály Finnországban 2002 óta történő – gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban. Sok holland kollégával beszéltem, ők pedig nem számoltak be semmiféle problémáról e szabályok alkalmazásakor. Egyszerűbben megfogalmazva a hágai öröklési egyezmény 3. cikke a következőt írja elő: - Az öröklésre annak az államnak a joga az irányadó, amelyben az örökhagyónak a halálakor a szokásos tartózkodási helye volt, ha közvetlenül halála előtt legalább ötéves időszakon keresztül tartózkodott ott. -
1
Más esetekben az öröklésre annak az államnak a joga az alkalmazandó, amelynek az örökhagyó a halálakor állampolgára volt.
A személyek ingatlanjainak öröklésekor alkalmazandó jogszabályokról szóló, 1989. augusztus 1-jei hágai egyezmény.
PE415.241
HU
52/82
DV\755341HU.doc
Azt javaslom, hogy vessünk egy friss pillantást ezekre a szabályokra és vegyük be azokat a közösségi jogalkotó rendelkezésére álló lehetőségek közé: - A hágai öröklési egyezmény szabályai akár hidat is képezhetnek a két eltérő megközelítés között. -
A hágai szabályok figyelembe veszik, hogy időbe telik, mire az ember letelepedik az új országban. A tartózkodási hely szerinti új országba való beilleszkedés fokozatos folyamat, amely rendszerint egypár évbe telik.
-
Végül pedig az azt megelőző időszak, hogy az állampolgárság szerinti jogot a szokásos tartózkodási hely szerinti jog váltaná fel, szintén biztosítja a végrendelkező számára az ahhoz szükséges időt, hogy rájöjjön, a korábbitól eltérő jog hatálya alá fog tartozni és biztosítja az esélyt is a számára, hogy erre végrendelet elkészítésével reagáljon.
A vagyon feldarabolásának hiánya E lehetőség bármelyikét is választja ki a jogalkotó, kérve kérem, hogy a vagyon egységének elve mellett és a vagyon bármiféle feldarabolása ellen döntsön! Más szóval: a lex rei sitaet nem kellene már az ingatlanvagyonra alkalmazni, hanem ugyanannak a jognak kellene vonatkoznia az ingó- és ingatlanvagyonra. A vagyon feldarabolása korábban indokolt volt akkor, amikor nehéz volt megbizonyosodni a külföldi jog tartalmáról, és amikor az ember nem akarta az akkor legértékesebb vagyontárgyat képező ingatlanvagyont egy külföldi jog alkalmazásával kapcsolatos bizonytalanságnak kitenni. Két vagy akár még több öröklési jognak egy személy örökségére történő alkalmazása révén azonban a vagyon feldarabolása a gyakorlatban jelentkező problémák melegágyát teremti meg. E problémák a jogászképzés során megvitatandó érdekes eseteket jelenthetnek, az érdekelt felek számára azonban rémálommá válhatnak. Ilyen problémák merülnek fel a következők számára: - a vagyon hitelezőinek megfizetése, - a vagyonon fennálló kötelesrész, - vagy egyszerűen a vagyon felosztásának kezelése. Vegyük például egy kétgyermekes özvegy angol hölgy esetét! Két háza van, egy Angliában, egy pedig Franciaországban (és – az egyszerűség kedvéért – más vagyona nincs). Az angliai házat a fiára, a franciaországit pedig a lányára hagyja. Tegyük fel, hogy mindkét ház egyenlő értékkel bír. Így mindkét gyermek megelégszik azzal, amit külön-külön kap. Mi történik azonban akkor, ha az angol fiú beperli a nővérét Franciaországban a kötelesrésze miatt? - A francia jog értelmében mindkét gyermek egyharmad kötelesrésszel rendelkezik az ingatlanon. A francia és az angol házat két önálló örökségként kezelik, mert mindkettőre annak az államnak a joga alkalmazandó, amelyben azok találhatók. A fiú tehát beperelheti a nővérét a francia ingatlan egyharmadáért. - A nővér nem ezt nem „torolhatja meg”, mert az angol jog szerint nem létezik kötelesrész a vagyonban. DV\755341HU.doc
53/82
PE415.241
HU
-
A végén valószínűleg a francia bíró valahogy előállna egy, az azon a tényen alapuló kivétellel, hogy a fiú már megkapta az angliai házat. Ezzel azonban igen nehéz érvelni.
A vagyon feldarabolása tehát sok becsapós kérdést vet fel, amelyek elkerülésére törekednünk kell. Kizárólag a harmadik országok rendelkezésére álló renvoi (vissza- és továbbutalás) A tagállamok között nem lenne renvoi (a nemzetközi magánjog általi utalás). A hágai öröklési egyezmény 4. és 17. cikkének példáját követve azonban, ha az objektíven alkalmazandó jog egy harmadik ország joga és ha az említett állam jogválasztásra vonatkozó szabályai – az örökség egésze vagy egy része tekintetében – egy további harmadik ország jogát jelölik ki, amely a saját jogát vagy egy tagállam jogát alkalmazná, akkor az utóbbi állam jogát kell alkalmazni. Jogválasztás (professio juris) A jelenlegi helyzet Lásd a mellékletben szereplő 2. térképet: „Jogválasztás”. Jelenleg az öröklés terén a jogválasztás csak 7 uniós tagállamban megengedett, leginkább ott, ahol a nemzetközi magánjog kodifikációjára nemrégiben került sor, nevezetesen: - Belgium (2004-ben történt meg a nemzetközi magánjog új kodifikációja, a jogválasztás nem érinti a kötelesrészt), - Észtország (2002, csak az ingóvagyon tekintetében), - Finnország (2002), - Németország (1986, a lex rei sitae megválasztása azonban a Németországban található ingatlanvagyonra korlátozódik), - Olaszország (1995, a jogválasztás megköveteli, hogy az örökhagyó a halálakor még mindig abban az államban rendelkezzen szokásos tartózkodási hellyel, amelynek jogát választotta; a jogválasztás továbbá nem érinti azon örökösök kötelesrészét sem, akiknek szokásos tartózkodási helye Olaszországban van), - Hollandia (1996) - és Románia (1992, csak az ingóvagyon tekintetében). A jövőbeli közösségi rendelet Bármelyik lehetőséget is választja a közösségi jogalkotót, az örökhagyónak lehetőséget kell adni az alkalmazandó jog (professio juris) végrendeletben (vagy a halál esetére szóló ajándékozás más eszközében) való megválasztására. - Politikailag könnyebb lenne egy közös kollíziós szabályban megállapodni (akár az állampolgárság elve vagy az utolsó szokásos tartózkodási hely elve), ha az olyan tagállamokban lévő örökhagyóknak megadják a lehetőséget arra, hogy a korábbi PE415.241
HU
54/82
DV\755341HU.doc
eredményeket jogválasztás révén érjék el, amely tagállamoknak fel kellett adniuk jelenlegi kollíziós szabályukat. - Technikailag a kollíziós szabályokkal kapcsolatos korszerűbb megoldások között szerepel egy, az öröklés terén megtehető jogválasztás (professio juris). - Az érdemi részt illetően, azon örökhagyó számára, aki egy olyan tagállamban él, amelynek nem állampolgára, választási lehetőséget kell biztosítani a tekintetében, hogy nemzeti jogát vagy szokásos tartózkodási helye szerinti jogot kell-e alkalmazni. Csupán a következő két kritériumot szabad megengedni a jogválasztás tekintetében, akár a választás időpontjában, akár az örökhagyó halálakor1: - állampolgárság, - szokásos tartózkodási hely. Más kritériumot nem szabad megengedni: különösen az ingatlanvagyon fekvése (situs) tekintetében nem szabad megengedni a jogválasztást. Máskülönben a vagyon feldarabolásának újbóli bevezetésről lehetne szó. Egy bennefoglalt jogválasztást kell majd elemezni az alkalmazandó jog értelmében jelenleg érvényes olyan végrendeletek tekintetében, amelyekre viszont egy másik jogot kell majd alkalmazni az új rendelet értelmében és amelyek ennélfogva az új alkalmazandó jog alapján érvénytelenek lesznek. Példa: egy Olaszországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező német állampolgár végrendeletében megnevezte a korábbi és későbbi örököseit. Az ilyen hitbizományi helyettesítés (substitutio fideicomissaria) megengedett a német jogban2, de általánosan tilos az olasz jogban3. - Jelenleg a végrendelete tökéletesen érvényes, mivel mind a német, mind pedig az olasz nemzetközi magánjog értelmében az állampolgárság szerinti jogot kell alkalmazni, amely a német jog. - Ha azonban egy jövőbeli közösségi rendelet az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti öröklési jogot alkalmazná, akkor a végrendeletet az olasz jog szerint kellene megítélni, ennélfogva pedig érvénytelen lenne. - Ez az eredmény elfogadhatatlan volna. Azt javasolnám, hogy vélelmezzünk (és engedjünk meg) egy bennefoglalt jogválasztást ezekben az esetekben. Akkor továbbra is azt a régi jogot kell alkalmazni a végrendelet egészére, amely alapján az készült 4. A más tagállamokkal szembeni közrendi kivétel hiánya 1
Az utóbbi azért fontos, mert könnyebb lehet a kritériumokról megbizonyosodni a halál időpontjában, mint – visszamenőleg – a jogválasztás időpontjában. 2 A BGB (német Polgári Törvénykönyv) 2100. cikke 3 Az olasz Polgári Törvénykönyv 692. cikke a hitbizományi helyettesítést csak a gondnokság alá helyezett személyek javára engedi meg. 4 Egy mási lehetséges, de nem annyira hatékony megoldás lehetne egy átmeneti rendelkezés, melynek értelmében a végrehajtásuk időpontjában alkalmazandó jog alapján érvényesen elkészített végrendeletek nem válhatnak érvénytelenné pusztán az új szabályok alkalmazása révén.
DV\755341HU.doc
55/82
PE415.241
HU
A jogválasztást nem szabad közrendi (ordre public) kivételnek alávetni. A közrendi kivétel csak harmadik államok jogára vonatkozhat, más tagállamokba való továbbutalásra nem. A nemzeti jogban meglévő eltérésekből fakadó problémák Kötelesrész az örökségben A „jogválasztás” igencsak technikai jogi kérdésnek hangzik, nem olyasvalaminek, ami képes lenne az átlagember érdeklődését felkelteni, nemhogy izgatni. Mindazonáltal a Bizottságnak az öröklésről és a végrendeletekről szóló jogalkotási eszközök bevezetésével kapcsolatos elgondolása – és különösen a jogválasztásra vonatkozó rendelkezés lehetősége – vezércikké vált egy rangos ír napilapban. Nem emlékszem pontosan a megfogalmazásra, de a cikk mögött meghúzódó elgondolás az volt – ha megengedik, hogy egy kicsit átfogalmazzam –: „Vigyázzatok írek! A Bizottság azt tervezni, hogy elveszi az özvegyek és árvák vagyonon meglévő kötelesrészét!” A jogválasztás ekként a kötelesrész kérdését is érinti. Valószínűleg a kötelesrész a legfontosabb közrendi kérdés az öröklési jogban. A kötelesrésszel kapcsolatos szabályok lényegesen eltérőek az egyes tagállamokban ami a kötelesrész jogi jellegét, a kötelesrészre jogosult személyek körét és a kötelesrész mértékét illeti. Jogi jellegét tekintve, négy eltérő megközelítést lehet megkülönböztetni: - A kötelesrész lehet egy a vagyonon meglévő kötelező arány, amely az előnyben részesített hozzátartozókat vagy a házastársat a törvény erejénél fogva teszi örökössé, még akkor is, ha a végrendelet nem juttat neki részt az örökségből – és akkor is, ha az előnyben részesített személy nem tart igényt a részére. Ez a törvény Bulgáriában, Csehországban (a Ptk. 479. cikke), Görögország (a Ptk. 1829. cikke), Litvánia (a Ptk. 5.20. cikke), Szlovákia (a Ptk. 479 cikke.), - A második lehetőség egy szintén kötelező arány, de azt az előnyben részesített örökösnek egy adott időn belül igényelnie kell; máskülönben a végrendeletnek a kötelesrésszel ellentétes rendelkezései lesznek érvényesek. Ez a törvény Belgiumban (a Ptk. 920. cikke), Ciprus (a végrendeletekről és öröklésről szóló törvény 24. szakasza), Észtország (az öröklésről szóló törvény 104. cikke), Franciaország (a Ptk. 920 a Ptk.), Olaszország (a Ptk. 457. cikke), Lettország (a Ptk. 693. cikke), Luxemburg (a Ptk. 920. cikke), Portugália (a Ptk. 2156. cikke), Románia (a Ptk. 841. cikke), Szlovénia (az öröklésről szóló törvény 40. cikke), Spanyolország (a Ptk. 806. cikke) és Svédország (az öröklésről szóló törvény 7. fejezetének 3. szakasza). A kötelesrész igénylésére vonatkozó határidő az örökhagyó halála után akár csupán hat hónap (Svédországban) vagy akár 30 év is lehet (Franciaországban). - A harmadik lehetőség egy pusztán anyagi követelés, amelyet az örökség értékéből számítanak ki, amely azonban nem teszi az előnyben részesített személyeket örököstársakká. A vagyonnak nem társtulajdonosai és nem dönthetnek a vagyon felosztásáról. Mindössze egy meghatározott pénzösszeget igényelhetnek. Ez a törvény Ausztriában (az ABGB 762. cikke), Dániában (az öröklésről szóló törvény 25. cikke), Finnországban (az öröklésről szóló törvény 7. fejezete), Németországban (a BGB 2303. cikke), Magyarországon (a Ptk. 666. cikke), Írországban (a házastárs esetében az öröklésről szóló 1965. évi törvény 111. cikke), Máltán (a Ptk. 615. cikke), Hollandiában (a BW 4:63. szakasza), Lengyelországban (a Ptk. 991. cikke) és Skóciában. PE415.241
HU
56/82
DV\755341HU.doc
A negyedik lehetőség szintén az anyagi igény, amelyet azonban nem a vagyon értéke alapján számítanak ki, hanem amely „az eltartottak ésszerű pénzügyi ellátására” korlátozódik. Ezt a lehetőséget a common law-t alkalmazó két tagállam három rendszere választott, nevezetesen Anglia, Írország és Észak-Írország. Lásd a mellékletben szereplő 3. térképet: „A kötelesrész mértéke”. Még fontosabb, hogy a kötelesrész mértéke jelentősen eltérő. Nézzük a kötelesrész maximálisan lehetséges mértékét: Néhány tagállamban a kötelesrész akár az örökség 100%-a is lehet: Csehországban (a Ptk. 479. cikke) és Szlovákiában (a Ptk. 479. cikke), ha az örökhagyót csak kiskorú gyermekek élik túl (felnőtt gyermekek azonban nem és nincs túlélő házastárs), akkor a teljes vagyon kötelezően a gyermekekre háramlik. Bulgáriában a kötelesrész mértéke a vagyon 5/6-a is lehet (ha az örökhagyót házastárs és 3 vagy több gyermek éli túl, az öröklésről szóló törvény 29. cikke). Némely más államban a kötelesrész a vagyon ¾-a is lehet, jelesül Belgiumban (a Ptk. 916. cikke, 3 vagy több gyermek esetén), Cipruson (a végrendeletekről és öröklésről szóló törvény 41. szakasza), Franciaországban (a Ptk. 913. cikke), Luxemburgban (a Ptk. 913. cikke), Máltán (a Ptk. 615. és 631. cikke) és Romániában. A kötelesrész mértéke a vagyonnak akár 2/3-a is lehet Lengyelországban (a Ptk. 991. cikke), Portugáliában (a Ptk. 2156. cikke) és Spanyolországban (a Ptk. 806. cikke). 14 jogrendszerben az örökhagyó rendelkezhet a vagyon legalább feléről; a kötelesrész pedig csak a vagyon ½-ét teheti ki, jelesül Ausztriában (az ABGB 765. cikke), Észtországban (az öröklésről szóló törvény 104. cikke), Finnországban (az öröklésről szóló törvény 7. fejezetének 1. szakasza), Németországban (a BGB 2303. cikke), Görögországban (a Ptk. 765. cikke), Magyarországon, Írországban (az öröklésről szóló törvény 109. cikke), Olaszországban (a Ptk. 540. cikke), Lettországban (a Ptk. 425. cikke), Litvánia (a Ptk. 5.20. cikke), Hollandiában (a BW 4:63. szakasza), Skóciában (csak az ingóvagyonon), Szlovéniában (az öröklésről szóló törvény 25. cikke) és Svédországban (az öröklésről szóló törvény 7. fejezetének 1. szakasza). A kötelesrész Dániában a vagyon legfeljebb ¼-ére korlátozódik (az öröklésről szóló törvény 10. cikke). Végül a hagyományos common law rendszerben nincsen rögzített kötelesrész. A bíróság azonban a család vagy az örökhagyó által eltartott más személyek számára a vagyonból anyagi eltartást biztosíthat, ha az örökhagyó elmulasztott ésszerű anyagi ellátásáról rendelkezni: ez a törvény Angliában és Wales-ben1 és Észak-Írországban2. A probléma és a lehetséges megoldások
1
Öröklés (A család és az eltartottak ellátása) 1975. évi törvény; internet: http://www.statutelaw.gov.uk 2 Öröklés (A család és az eltartottak ellátása) (Észak-Írország) 1979. évi rendelet; internet: http://www.statutelaw.gov.uk
DV\755341HU.doc
57/82
PE415.241
HU
Így egy nagyobb kötelesrészt biztosító joghatóságban élő egy másik olyan joghatóság jogát is választhatja, ahol nincs vagy jelentősen alacsonyabb a kötelesrész mértéke. Vegyük például az ír köztársaságbeli és észak-írországbeli kötelesrész közötti különbségeket: - Az ír jog értelmében a túlélő házastárs az örökség 1/3-ához jogosult, ha az örökhagyót gyermekek élik túl, máskülönben csak az örökség ½-re jogosult (amely a túlélő házastárs végrendelettel nem érintett részének felét teszi ki)1. - Észak-Írországban a túlélő házastársnak nincs kötelesrésze. Azonban „a bíróság, ha megállapítja, hogy az örökhagyó vagyonával való, a végrendelet útján való rendelkezés vagy a végrendelet nélküli elhalálozással kapcsolatos jog, vagy a végrendelet és e jog kombinációja nem teszi lehetővé a kérelmező számára az ésszerű anyagi ellátást”, olyan „anyagi ellátást” rendelhet el, amely „ésszerű volna minden körülmények között a férj vagy a feleség számára, függetlenül attól, hogy ez az ellátás szükséges-e az eltartásához”2. Az ilyen ésszerű anyagi ellátás az örökségnek akár egyharmadát (vagy nagyobb részét) is kiteheti, általánosságban viszont sokkal kevesebb lenne annál, mint amihez a túlélő házastárs az ír jog alapján lenne jogosult. - Így tehát egy ír örökhagyó, aki házastársát ki kívánja zárni az örökségből, dönthet úgy, hogy egy kevés ideig szokásos tartózkodási helyét Észak-Írországba helyezi át. Ott azután az észak-ír jogot választhatja, és készíthet egy, a feleségét az örökségből kizáró végrendeletet3. Ha vetünk egy pillantást a kötelesrész maximális mértékét tartalmazó táblázatra, akkor Dánia, Anglia és Észak-Írország volna a legvalószínűbb célállomása a kötelesrészre vonatkozó nemzeti szabályokat elkerülni kívánó cselszövőknek. A helyzet függvényében azonban más öröklési jogok megválasztása is csökkentheti a kötelesrész mértékét. Vajon ezek a különbségek ténylege problémát jelentenek? - A legtöbb rendszerben – mint láttuk – a kötelesrész az örökség felét is kiteheti. Itt a védelem szintje az egyes esetekben eltérő lehet. Egyik jogrendszer sem hagyja ki azonban teljesen a közeli hozzátartozókat és a házastársat a vagyon valamekkora hányadából. Még Angliában és Észak-Írországban is előírják az „ésszerű anyagi ellátást” a házastárs és a leszármazók számára. Így a legtöbb esetben a különböző jogrendszerek közötti gyakorlati különbségek nem lesznek olyan nagy mértékűek, hogy valamely rendszer eredményeit elfogadhatatlannak kelljen tekinteni. - A nemzeti jog örökhagyó általi megválasztása is aligha tekinthető problémának. Egy ilyen választással az örökhagyó pusztán a rendszert választja ki, ami jelenleg az uniós tagállamok többségében a jog. Így tehát problémásak csak azok a helyzetek lehetnek, amelyekben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti jogot választotta, majd ezután egy másik országba (mondjuk saját származási államába) költözött. Egy szélsőséges példa így szólhatna: 1
Az ír öröklési törvény 111. cikke; internet: http://www.irishstatutebook.ie Az 1979. évi öröklési rendelet 3(1), 4(2) és 2(2) szakasza (A család és az eltartottak ellátása); internet: http://www.statutelaw.gov.uk 3 A gyermekek örökségből való kizárása tekintetében ez a modell szintén nem működik, mivel Írország és Észak-Írország is hasonló szabályokkal rendelkezik a gyermekek „ésszerű anyagi ellátásával” kapcsolatban. 2
PE415.241
HU
58/82
DV\755341HU.doc
-
-
Egy cseh állampolgár Londonban tanul. Még nőtlen. Mindazonáltal az angol öröklési jogot választja, mert biztosítani akarja végintézkedési szabadságát. Később visszaköltözik Csehországba, megnősül és gyermekei lesznek. Néhány évvel később összeveszik feleségével és gyermekeivel. Azután – a korábbi jogválasztási kikötés alapján – kizárja az örökségből a feleségét és gyermekeit. A cseh jog értelmében, ha a gyermekek még kiskorúak, akkor a feleség és a gyermekek teljes vagyonának kötelező örökösei. Az angol jog értelmében viszont a bíróság csak ésszerű anyagi ellátást ítélne meg. A vagyon méretétől és szükségeiktől függően a felesége és a gyermekek természetesen részesülnének valamiféle juttatásban, de valószínűleg nem az egész vagyont kapnák meg.
Mit tehet és mit kell tennie a közösségi jogalkotónak az ilyen szélsőséges esetekkel? - Az első lehetőség az, amely az olasz jogban elfogadott1: az olasz jog értelmében az örökhagyó lakóhelye szerinti jog megválasztása csak akkor érvényes, ha szokásos tartózkodási helye halálának időpontjában is még mindig abban az államban van. Ez a szabály azonban bizonytalanná teszi egészen a halál időpontjáig azt, hogy vajon a jogválasztás érvényes-e. - A második lehetőség az, amelyet a belga jogalkotó (és részben az olasz jogalkotó) fogadott el2: Kiveszi a kötelesrészre vonatkozó szabályokat a jogválasztás alól. Egy ilyen szabály azonban odavezetne, hogy két különböző öröklési jogot kell a vagyonra alkalmazni. - A harmadik lehetőség lehetne az, hogy egy bizonyos türelmi időt írnak elő, mielőtt a jogválasztás megtörténhetni: így a szokásos tartózkodási hely jogának megválasztása csak akkor lenne érvényes, ha az örökhagyó már egypár éve – akár három, vagy öt éve – ott él. Ez a lehetőség nagyobb jogbiztonságot nyújt, mint a korábbi lehetőség, mert későbbi események nem tehetik érvénytelenné a jogválasztást. Végül a jogalkotó a bíróságokra bízhatná a példánkhoz hasonló rendkívüli esetekben a törvény kijátszásának (fraus legis) elve alapján történő érvénytelenítést. Ez az a megoldás, amelyet jó magam előnyben részesítek. Véleményem szerint csak egy, a vagyon szétosztásáról rendelkező végrendeleti intézkedések nélküli, „lecsupaszított” jogválasztási kikötés okozza a törvény kijátszását.
Végrendeletek és halál esetére szóló ajándékozás Végrendelkezési képesség Különös rendelkezést kellene alkalmazni a végrendelkezési képességre, azaz arra a kérdésre, hogy mi a minimális életkor és milyen minimális szellemi képesség szükséges ahhoz, hogy valaki végrendeletet készíthessen. Úgy tűnik, hogy a legmegfelelőbb az örökhagyó végrendeletének (vagy egyéb, halál esetére szóló ajándékozás) elkészítésekor meglévő nemzeti jog alkalmazása.
1
Az olasz nemzetközi magánjogi törvény 46. cikke A belga nemzetközi magánjogi törvény 79. cikke. Az olasz nemzetközi magánjogi törvény 46. cikke értelmében is ugyanez vonatkozik az olyan örökösök kötelesrészére, akiknek szokásos tartózkodási helyük az örökhagyó halálakor Olaszországban van. 2
DV\755341HU.doc
59/82
PE415.241
HU
Alaki érvényesség Valamennyi jogrendszerben a végrendeletekhez bizonyos forma szükséges. Az alaki követelmények célja a hamisítás elkerülése, valamint a végrendelet valódiságával kapcsolatos jogviták elkerülése. Az alaki követelmények azonban nem azonosan a különböző jogrendszerekben. Az egyik államban alakilag tökéletesen érvényes végrendeletet egy másik tagállamban esetleg úgy tekinthetnek, mint amely mellőzi a szükséges formát. Lásd a mellékletben szereplő 4. térképet: „A helyi alakiság szerint készült végrendeletek alaki érvényessége”.
Valószínű, hogy Önök is egyet fognak érteni a következő kijelentéssel: „Egy végrendeleti intézkedés érvényes annak alakját tekintve, ha annak formája megfelel azon hely belső jogának, ahol az örökhagyó azt készítette”. Ez a végrendeleti intézkedések szabályairól szóló hágai egyezmény1 1. cikkének a) pontja. - Azonban mindössze 16 uniós tagállam ratifikálta a végrendeleti intézkedések szabályairól szóló hágai egyezményt, jelesül: Ausztria, Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság; - 9 másik tagállam többé-kevésbé azonos szabállyal rendelkezik belső nemzetközi magánjogában, amely elismeri egy olyan végrendelet érvényességét, amely megfelel azon tagállam alaki követelményeinek, ahol azt az örökhagyó készítette, nevezetesen Bulgária (a nemzetközi magánjogi törvény 90. cikke), Csehország (a nemzetközi magánjogi törvény 18. cikke), Magyarország (a nemzetközi magánjogi törvény 36. cikke), Olaszország (a nemzetközi magánjogi törvény 48. cikke), Litvánia (a nemzetközi magánjogi törvény 1.61. cikke), Málta (a Ptk. 682. cikke), Portugália (a Ptk. 66. cikke), Románia (a nemzetközi magánjogi törvény 68. cikkének (3) bekezdése), Szlovákia (a nemzetközi magánjogi törvény 18. cikke). - Van azonban két tagállam, amelyek esetében nem egyértelmű, hogy elegendő-e a végrendelet készítésének helye szerinti alaki érvényesség, ez a két tagállam pedig Ciprus és Lettország (a nemzetközi magánjogi törvény 16. és 21. cikke). Vegyük például Ciprust vagy Lettországot: egyik sem részes fele a végrendeleti intézkedések szabályairól szóló hágai egyezménynek. Egyik sem rendelkezik olyan kifejezett szabállyal, amely elismeri az olyan végrendeletek alaki érvényességét, amelyek megfelelnek a végrendelet örökhagyó általi elkészítésének helye szerinti formának. - Így még egy közjegyzői okiratba foglalt végrendelet sem lehet elegendő, ha azt két tanú nem írta alá. A nemzeti hitelesítési jogszabályok például Németországban, Lengyelországban vagy Spanyolországban nem ismerik el a tanúk részvételét. - Ehhez hasonlóan egy a kézzel írt végrendelet nem elegendő Cipruson még akkor sem, ha azt a végrendelet örökhagyó általi elkészítésének helyén érvényesen készült. 1
A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-i hágai egyezmény.
PE415.241
HU
60/82
DV\755341HU.doc
Így a jövőbeli rendeletnek tartalmaznia kell egy, a végrendeleti intézkedések szabályairól szóló hágai egyezmény 1. cikkére való utalást vagy egy azon alapuló szabályt. - Ugyanannak a szabálynak kell vonatkoznia a közös végrendeletek és az öröklési szerződések alaki érvényességére1. - Ugyanannak a szabálynak kell vonatkoznia egy végrendelet vagy egy öröklési szerződés visszavonásának alaki érvényességére 2.
Anyagi érvényesség A végrendeleti intézkedések vagy a végrendeleti intézkedések visszavonásának anyagi érvényességére általánosságban az a jog az irányadó, amelyet akkor kellene alkalmazni, ha az örökhagyó a végrendelet elkészítésekor halt volna meg (ez a remélt öröklési jog). Ezt kellene alkalmazni a jövőbeli rendeletben is.
1 2
A közös végrendeletek tekintetében lásd továbbá a végrendeleti intézkedések szabályairól szóló hágai egyezmény 4. cikkét. Lásd még a végrendeleti intézkedések szabályairól szóló hágai egyezmény 2. cikkét.
DV\755341HU.doc
61/82
PE415.241
HU
Öröklési szerződés vagy közös végrendelet Öröklési szerződés Lásd a mellékletben szereplő 5. térképet: „Öröklési szerződések” Az öröklési szerződések vagy közös végrendeletek különös problémákat vetnek fel. A szerződés egy vagy több felének öröklését kötelező módon szabályozó öröklési szerződéseket csupán néhány öröklési jog engedi meg: - Az öröklési szerződés lehetséges Ausztriában (az ABGB 1253. cikke szerint kizárólag házastársak között az örökség ¾-e tekintetében), Észtországban (az öröklésről szóló törvény 102. szakasza), Németországban (2278. cikk), Lettországban (a Ptk. 604. cikke), Spanyolországban némely regionális törvényben (Aragon, Baszkföld, Katalónia, Galícia, Navarra, Ibiza és a baleári-szigeteki Formentera). - Más rendszerek nem tartalmaznak rendelkezéseket az öröklési szerződésekre vonatkozóan, azonban lehetővé teszik a kötelező erejű közös végrendeletet, jelesül Dánia és Litvánia (a Ptk. 5. cikkének (43) bekezdése). - Magyarország csak tartási kötelezettség ellenében teszi lehetővé az öröklési szerződést (A Ptk. 655. cikke). Más államokban tilos az öröklési szerződés, egy kötelező erejű, halál esetére szóló ajándékozás azonban lehetséges, nevezetesen Görögországban (a Ptk. 368. és 2032. cikke) és Hollandia (a BW 4:42. és 4:44 szakasza). - A common law-t alkalmazó államok nem írnak elő a halál esetére szóló ajándékozással kapcsolatos rendelkezésként az öröklési szerződést, azonban lehetővé tesznek egy végrendelet elkészítésére vagy elkészítésének mellőzésére kötelező szerződést. Ez vonatkozik Angliára és Walesre, Írországra, Észak-Írországra és Skóciára, és valószínűleg Ciprusra is. - 15 tagállamban tilos azonban az öröklési szerződés (noha néhány állam a házassági vagyonjogi szerződésekben megenged kivételeket), nevezetesen Belgiumban (a Ptk. 1130. cikke), Bulgáriában, Csehországban (a Ptk. 476. cikke), Finnországban (az öröklésről szóló törvény 10:5. szakasza), Franciaországban (a Ptk. 722. cikke), Olaszországban (a Ptk. 598. és 635. cikke), Luxemburgban (a Ptk. 1130. cikke), Máltán (a Ptk. 568. cikke), Lengyelországban (a Ptk. 1047. cikke), Portugáliában (a Ptk. 1755. és 2028. cikke), Romániában (a Ptk. 965. cikke.), Szlovákiában (a Ptk. 476. cikke), Szlovéniában (az öröklésről szóló törvény 103. cikke), Spanyolországban (a Ptk. 1271. cikke), Svédországban (az öröklésről szóló törvény 17. fejezetének 1. cikke). Példa: egy német házaspár öröklési szerződést köt, amely mindkét házastárs örökségét szabályozza. Ez Németországban igen gyakori. Olaszországban nyaralójuk is van. - Mind a német, mind pedig az olasz nemzetközi magánjog az állampolgárság szerinti jogot alkalmazza az öröklésre, itt szintén a német jogot, amely lehetővé teszi az öröklési szerződést. - Az olasz jog tiltja az öröklési szerződést. Néhány bírósági határozat és az olasz ítélkezési joggal foglalkozó némely szerző a tilalmat az olasz közrend (ordre public) részének tekinti. PE415.241
HU
62/82
DV\755341HU.doc
Ha ez a közrend része, akkor az olasz bíróságnak vagy az olasz földhivatalnak az öröklési szerződést érvénytelennek kellene tekintenie, még akkor is, ha a német öröklési jogot kell alkalmazni. Így egy jövőbeli rendeletnek szabályoznia kellene ezeket a helyzeteket. Apróbb változtatások mellett ihletet lehetne meríteni a hágai öröklési egyezmény 8–12. cikkéből: - A 10. cikk értelmében – amennyiben a megállapodás egynél több ember vagyonát érinti, a megállapodás anyagi értelemben csak akkor érvényes, ha a valamennyi olyan jog értelmében érvényes, amelyek mindezen személyek vagyonával kapcsolatos öröklésre akkor lettek volna irányadók, ha minden ilyen személy a megállapodás napján halt volna meg. - Véleményem szerint elegendő lenne megítélni az öröklési szerződés egyes feleire vonatkozó rendelkezéseket az adott fél örökségére alkalmazandó öröklési jog alapján. Ez a jog szabályozná a következményeket is abban az esetben, ha a másik fél rendelkezései érvénytelenek - Az ilyen szerződéses öröklés tekintetében különösen a jogválasztás (professio juris)1 megengedése és egy másik tagállam jogával szemben a közrendi (ordre public)2 kivétel alkalmazásának tilalma válna fontossá. Közös végrendelet Hasonló a helyzet a közös végrendeletek tekintetében. - Néhány tagállam megengedi a kötelező erejű közös végrendeleteket, nevezetesen Dánia, Észtország (az öröklésről szóló törvény 87. cikke), Németország (a BGB 2270. cikke), Litvánia (a Ptk. 5. cikkének (43) bekezdése) és Spanyolország néhány regionális törvénye (Aragon, Baszkföld, Galícia, Navarra). - Más tagállamok megengedik a közös végrendeleteket, amelyek azonban szabadon visszavonhatók és nem kötelező erejűek, jelesül Ausztria (az ABGB 1248. cikke), Anglia és Wales, Finnország, Írország, Észak-Írország, Lettország (a Ptk. 604. cikke), Málta (a Ptk. 592. cikke), Skócia, Szlovénia és Svédország (az öröklésről szóló törvény 10. fejezetének 7. cikke). - Más tagállamokban tilosak és érvénytelenek a közös végrendeletek, jelesül Belgiumban (a Ptk. 968. cikke), Bulgáriában, Csehországban (a Ptk. 476. cikke), Franciaországban (a Ptk. 968. cikke), Görögországban (a Ptk. 1717. cikke), Magyarországon (a Ptk. 73. cikke), Olaszország (a Ptk. 598. cikke), Luxemburgban (a Ptk. 968. cikke); Hollandiában (a BW 4:42. szakasza); Lengyelországban; Portugália (a Ptk. 2181. cikke), Romániában (a Ptk. 857. cikke), Szlovákiában (a Ptk. 476. cikke) és Spanyolországban (az általános spanyol jogban, a Ptk. 669. és 733. cikke, a közös végrendeletek tilosak Katalóniában és a Baleári-szigeteken is). Mivel a rendelet hatálya alá nemcsak a végrendelet fog tartozni, hanem a közös végrendeletek és öröklési szerződések is, úgy tűnik, hogy előnyben kell részesíteni a „halál esetére szóló ajándékozás” általános kifejezést a „végrendeletet” takaró egyedibb kifejezést helyett. 1 2
Lásd: 2.2. bekezdés. Lásd: 2.2.3. bekezdés.
DV\755341HU.doc
63/82
PE415.241
HU
Hatály Öröklési jog Az öröklési jog számos jogi témára terjed ki. Hadd mondjak ezek közül egypárat: - Ki örököl végrendelet nélkül öröklés esetén (azaz végintézkedés hiányában)? - Melyek a végintézkedés alaki követelményei? Miről rendelkezhet az örökhagyó a végrendeletben? - Mekkora a gyermekek, a házastárs és más közeli hozzátartozók kötelesrésze? - Hogyan kezelik és adják át a vagyont az örökösöknek és hagyományosoknak? - Hogyan fizetik ki az örökhagyó adósságait? Mi tartozik az örökösök felelősségébe?
PE415.241
HU
64/82
DV\755341HU.doc
A vagyon kezelése a common law értelmében A brit kormány1 azonban a jövőbeli jogi eszköz hatályát arra a kérdésre szeretné korlátozni, hogy kinek mi jár a halál következményeként. A vagyon kezelésének azonban nem szabadna azonban a rendelet hatálya alá tartoznia. A legtöbb kontinentális rendszerben az örökösök lesznek a vagyon tulajdonosai, akár közvetlenül az örökhagyó halálával vagy az örökség elfogadásával. Az angol jog értelmében azonban az örökhagyó halálkor egy, a bíróság által kijelölt szermélyes képviselő válik az örökhagyó vagyonának tulajdonosává és ő kezeli a vagyont. A személyes képviselőt végrendeleti végrehajtónak (executor) hívják, ha őt az örökhagyó jelölte ki és vagyonkezelőnek (administrator), ha a bíróság jelölte ki. A személyes képviselő összegyűjti a vagyontárgyakat, kifizeti az adósságokat és szétosztja a fennmaradó vagyont az örökösök között. Cipruson, Írországban, Észak-Írországban és Skóciában is egy személyes képviselőnek kell kezelnie a vagyont (Máltán viszont nem, ahol is az anyagi öröklési jog polgári jogi megközelítést alkalmaz). Bírósági ügygondnokok Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában Ehhez hasonlóan Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában egy, a bíróság által kijelölt bírósági ügygondnok (Gerichtskommissär) – általában egy polgári jogi közjegyző – egy leltárban sorolja fel a vagyontárgyakat, megállapítja a kedvezményezettek kilétét és előkészíti a vagyontárgyaknak a kedvezményezettek közötti felosztásáról szóló végleges bírósági határozatot. A magyar rendszer hasonló, de ott a polgári jogi közjegyző nem bírósági ügygondnokként jár el, hanem egyszersmind a felosztásról szóló végleges határozat elkészítése is a hatáskörébe tartozik. A jövőbeli közösségi rendelet tekintetében meglévő lehetőségek A brit kormány ezért azt javasolta, hogy a jövőbeli rendelet vagy az alkalmazandó öröklési jog hatálya alól zárjuk ki a vagyon kezelését. Ez azonban az olyan tagállamok többsége számára problémákat képezne, ahol a vagyon megnyitása és kezelése az anyagi öröklési jog részét képezi. Különösen a tekintetben merülhetnek fel problémák, hogy hogyan kell kezelni a vagyonon fennálló adósságot, ha nem biztos, hogy ugyanazt a jogot kell alkalmazni a kezelésre, mint a többi öröklési jogi kérdésre. Ezért én határozottan azt tanácsolom, hogy a hatály alá fel kel venni a vagyonkezelést is. Következésképpen egy, az angol jog hatálya alá tartozó vagyon tekintetében eljáró személyes képviselő vagy egy osztrák bírósági ügygondnok vagyonkezelési hatáskörei valamennyi tagállamra kiterjednének. Egy harmadik – és esetlegesen középutas – megoldás lenne a fent említett tagállamok által előírt (egy személyes képviselő vagy bírósági ügygondnok általi kezelést megkövetelő) különleges 1
Az Egyesült Királyság kormánya is tiltakozik azon javaslat ellen, miszerint az öröklési jognak arra a kérdésre is irányadónak kell lennie, hogy az örökhagyó életében juttatott ajándékokat is bele kell-e vonni a kötelesrész kiszámításába. Azt kívánja tehát biztosítani, hogy az örökhagyó életében adott érvényes ajándékok és más juttatások nem esnek ki egy külföldi öröklési jog alkalmazása révén.
DV\755341HU.doc
65/82
PE415.241
HU
közigazgatási eljárásnak kizárólag egy ilyen tagállamban lévő vagyon tekintetében történő alkalmazása, de az alkalmazandó öröklési jogtól függetlenül. Ez a megoldás is megosztaná a vagyonkezelést egynémely esetben, de a korlátozná azt – a brit kormány által javasolt teljes mentességtől eltérően. Házassági vagyon A legtöbb tagállamban az örökhagyó túlélő házastársa nem az öröklési jog, hanem a házassági vagyonrend alapján fog részt venni az örökhagyó vagyonában vagy házastársak közös vagyonában. Ez érvényes a legtöbb tagállamban meglévő törvényes házassági vagyonrendre, az egyedüli kivételek a common law szerinti rendszerek. Így lehetséges, hogy az örökség csak az örökhagyó tulajdonának feléből áll. Ennélfogva a jövőbeli öröklési rendeletet harmonizálni kell a házassági vagyonjogról szóló jövőbeli rendelettel, amely szintén szerepel az Európai Bizottság szabadsággal, biztonsággal és a jog érvényesülésével foglalkozó főigazgatóságának napirendjén, de amellyel kapcsolatban még nem készült tervezet1. A házassági vagyonról szóló rendelet ki fog terjedni az alkalmazandó jogra, (azaz a nemzetközi magánjogra), valamint a joghatóságra, a határozatok elismerésére és végrehajtására, továbbá a másik tagállamokból származó eredeti okiratok végrehajtására.
Tulajdonjog Az új rendeletnek meg kell majd határoznia az öröklési jog és a tulajdonjog között húzódó határt. Ez különösen becsapós kérdés, tekintve, hogy az EK-Szerződés 295. cikke értelmében a Közösség nem érintheti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet. Az érintett kérdésekre vonatkozóan, hadd mondjak két példát: - Némely nemzeti jog lehetővé teszi a tulajdonostársak közötti megállapodást arról, hogy valamely tulajdonostárs halála esetén az örökhagyó része automatikusan a többi tulajdonostársra háramlik. Ez tulajdonjogi kérdés és azt az öröklésről szóló jövőbeli rendeletnek érintetlenül kellene hagynia. - A meghagyás különféle jogi hatásai is hasonló kérdést vetnek fel. Néhány tagállamban a meghagyás pusztán kötelezettséget teremt az örökössel szemben. Más tagállamokban a hagyományos válik az örökhagyó halálakor rá hagyományozott vagyontárgy tulajdonosává. Így ha egy olasz örökhagyó egy németországi ingatlant hagyományoz, mely jogot kellene alkalmazni: az olasz jogot, amelynek értelmében a tulajdonjog automatikusan a hagyományosra száll, vagy a német jogot, amely szerint egy, a vagyonnak az örökösről a hagyományosra való átruházásáról szóló külön átruházási jogi aktusra van szükség hagyományos. A német ítélkezési gyakorlatból2 arra következtetek, hogy az öröklési jog 1
Lásd a kollíziós szabályokról, valamint a házassági vagyonrendre vonatkozó jogszabályokról és a tagállamokban a nem házaspárok különválásával kapcsolatos vagyoni kérdések végrehajtásáról szóló összehasonlító jogi tanulmányt, internet: http://ec.europa.eu/justice_home/doc_centre/civil/studies/doc_civil_studies_en.htm 2 BayObLG (Bayerisches Oberstes Landesgericht – a polgári ügyekben illetékes bajor legfelsőbb bíróság) 1961. január 10-i határozata (BayObLGZ 1961.1.19. = IPRspr 1960/61, 143. sz.); 1995. október 26-i határozata (1Z BR 163/94., BayObLGZ 1995., 366 = DNotI-Report 1996., 125 = FamRZ 1996., 694 = MittRhNotK 1996., 366 = Rpfleger 1996., 199; OLG Hamm, NJW 1954, 133.)
PE415.241
HU
66/82
DV\755341HU.doc
nem írhatja felül az alkalmazandó tulajdonjogot. A tulajdonjognak a halál esetén történő automatikus átruházását csak akkor szabadna alkalmazni, ha ezt az alkalmazandó tulajdonjog lehetővé teszi. Véleményem szerint ezeket a kérdéseket a tulajdonjognak a jövőbeli öröklési rendelet hatálya alóli mentesítésével kellene rendezni kifejezetten. Letétek A common law országokban igen gyakori letétet létrehozni a vagyon következő generáció részére való átadásának szabályozása érdekében. Felmerül tehát a kérdés, hogy a jövőbeli öröklési rendeletnek is kell-e tartalmaznia szabályokat a végrendeleti letétekre vonatkozóan. Jómagam ezt erőteljesen ellenezném. Amennyire én láttam, már a tárgyalásokon sem támogatta egyik erőteljes fél sem ennek a rendeletre való beépítését. - Nem lesz lehetséges csak a végrendeleti letéteket szabályozni az élők letéteinek szabályozása nélkül, mivel mindkettő gyakran fonódik össze az élők olyan letéteinek létrehozásával, amelybe a végrendelet további pénzeszközöket utal. - A letétek kontinentális jogrendű országokban való elismerése olyan sok bonyolult jogi kérdést vetne fel, hogy még sok évig nem jutnánk el egy örökléssel kapcsolatos jogi aktushoz, ha egyáltalán sikerülne valamiféle megállapodásra jutni.
Joghatóság, elismerés és végrehajtás „Vegyes eszközként” a jövőbeli öröklési rendelet nemcsak nemzetközi magánjogi rendelkezéseket fog tartalmazni, hanem a joghatóságra, az elismerésre és a végrehajtásra vonatkozókat. Sok ilyen rendelkezés mintájául szolgálhatnak a Brüsszel I. és Brüsszel IIa. rendelet rendelkezései. Joghatóság A joghatóság általánosságban Általánosságban elfogadott az, hogy az általános joghatóság azé a tagállamé, ahol az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye volt. A fennmaradó joghatósággal kapcsolatos rendelkezés azokat az eseteket foglalja magába, amikor az örökhagyó egyik tagállamban sem rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel (vagy amennyiben a szokásos tartózkodási hely nem állapítható meg).
Ehhez hasonlóan a BGH (Bundesgerichtshof – a polgári ügyekben hatáskörrel rendelkező német legfelsőbb bíróság) is elutasította a túlélő házastárs számára a kötelező haszonélvezet vagy életjáradék keletkeztetését a törvény erejénél fogva, mert ez a tulajdonjogi elvekkel is ellentétes lenne; így a haszonélvezetet az örökösöknek minden egyes tulajdon tekintetében külön-külön kell létrehozniuk: BGH, 1994. szeptember 28-i ítélet (IV ZR 95/93, DNotZ 1995, 704 = FamRZ 1994, 1585 = IPRax 1996, 39 = MittBayNot 1995, 224 = NJW 1995, 58 = Rpfleger 1995, 213 = ZEV 1995, 298.)
DV\755341HU.doc
67/82
PE415.241
HU
A joghatóságra vonatkozó megállapodás és áttétel A joghatóságra vonatkozó megállapodását (az illetékesség megválasztása) is lehetővé kell tenni egy adott jogvitában részes felek számára. Az ilyen megállapodás természetesen csak a joghatóság átruházására vonatkozó megállapodásban részes feleket kötheti, harmadik feleket vagy az örökösöket nem. Ugyanennek a szabálynak kell érvényesülnie a nemperes ügyekben is, például az öröklési tanúsítványra irányuló kérelem esetében, ha az örökösök (és a végrendeleti végrehajtók, amennyiben az örökhagyó meghatározott személyeket nevezett meg végrendeleti végrehajtókként) valamennyien egy másik tagállam joghatóságában állapodnak meg. Az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz való áttételének – a Brüsszel IIa. rendelet 15. cikkéből merítve – szintén lehetségesnek kell lennie. Az ilyen áttétel alkalmazható például: - ha az öröklésre azon tagállam öröklési joga vonatkozik, amelyre az áttétel irányul, - vagy az örökösök többsége ebben a tagállamban tartózkodik, - vagy ha a vagyon nagyobb része ebben a tagállamban található. Ingatlan és nyilvántartásba vett tulajdon A Brüsszel I. rendelet 22. cikkének (1) és (3) bekezdése alapján kizárólagos joghatóságot kellene adni az ingatlanvagyon vagy más nyilvántartásba vett tulajdon tekintetében a tulajdon helye szerinti tagállam hatóságainak1. Ennek nemcsak a peres ügyekben eljáró bíróságok joghatóságára kellene vonatkoznia, hanem a nemperes eljárásokra is, különösen a regisztrációs eljárásra. Ez esetben alkalmazható volna egy, a GEDIP2 által 1993-ban3 javasolt megfogalmazás. E szabály értelmében, ha az a tagállam, amelyben az ingatlanvagyon található vagy ahol a tulajdont nyilvántartásba vették saját hatóságainak beavatkozását kéri az ilyen vagyon kezelése, átruházása vagy nyilvántartásba vétele tekintetében intézkedések megtételére, akkor e tagállam hatóságai kizárólagos joghatósággal rendelkeznek ezen intézkedések megtételére. Az örökség elfogadása vagy az arról való lemondás Gyakorlati okokból különös rendelkezést lehet beépíteni, amely különös joghatóságot biztosít az örökség elfogadására vagy az arról való lemondásra, illetve más hasonló nyilatkozatokra (mint például leltár készítése vagy a fizetésképtelenségre irányuló kérelem) azon tagállam hatóságainak is, ahol az elfogadó vagy lemondó személy (akár örökös, akár hagyományos) szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. Máskülönben az örökösnek esetleg másik tagállamba kell utaznia csak azért, hogy lemondjon örökségéről. Elismerés és végrehajtás 1
A Brüsszel I. rendelet 22. cikke szerinti, többi kizárólagos joghatóság nem releváns az öröklés tekintetében. GEDIP = Groupe Européen de Droit International Privé. 3 5. cikk, javaslat a bírói hatáskörről és a családi és öröklési ügyekben hozott határozatok végrehajtásáról szóló egyezményre, Heidelberg 1993. 2
PE415.241
HU
68/82
DV\755341HU.doc
Az elismerésre és végrehajtásra vonatkozó rendelkezések valószínűleg a Brüsszel I. rendelet1 vonatkozó rendelkezéseire fognak épülni. A végrehajtás tekintetében arról is szó van, hogy a Brüsszel IIa. rendelet2 szabályaitól enyhén eltérő szabályokat lehetne mintaként alkalmazni. Mindkét esetben végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásra (exequatur) volna szükség, igen korlátozott ellenőrzés mellett a végrehajtás szerinti tagállamban. Az elismerés vagy végrehajtás ugyanazokon az alapokon tagadható meg, mint az említett rendeletekben, különösen, ha az elismerés vagy végrehajtás nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével, amelyben az elismerést vagy végrehajtást kérik. Véleményem szerint a hiteles okiratok tekintetében megfelelő minta lenne a Brüsszel I. rendelet 57. cikke.
1
A Brüsszel I rendelet 33., 38. és 57. cikke. A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: „Brüsszel IIa. rendelet”). 2
DV\755341HU.doc
69/82
PE415.241
HU
Európai öröklési tanúsítvány Egy jövőbeli európai öröklési tanúsítvány hatásai A Bizottság a javaslatába be kívánja építeni az európai öröklési tanúsítvány szabályait. - A tanúsítvány önmagában teljes körűen bizonyítani lenne képes egy vagyontárgy tekintetében az örökösi vagy végrendeleti végrehajtói jogállást. A tanúsítvány különösen azt bizonyítaná, hogy ki jogosult a vagyontárgyat értékesíteni vagy arról másként rendelkezni. - Védelmet élvezne továbbá egy, az öröklési tanúsítványban szereplő harmadik személy jóhiszeműsége is, ha a harmadik személy tulajdont szerez a vagyontárgyon vagy adósságok fizet meg a vagyontárgyra, és foglalkozik azzal a személlyel, aki – az öröklési tanúsítvány értelmében – erre jogosult. Így az öröklési tanúsítvány (vagy európai végrehajtói tanúsítvány) megkönnyítené az örökös vagy a végrendeleti végrehajtó számára, hogy jogállását bizonyítsa, másfelől pedig megkönnyítené a helyzetet egy másik tagállamból származó örökösökkel vagy végrendeleti végrehajtóval foglalkozó harmadik személyek számára is. A jelenlegi helyzet Lásd a mellékletben szereplő 6. térképet: „Öröklési tanúsítvány”. Jelenleg nem egységes minden tagállamban az ilyen öröklési tanúsítvány: - Az örökösi jogállás bizonyítására öröklési tanúsítványt (Erbschein) alkalmaznak a középés kelet-európai országok többségében, jelesül Bulgáriában, Észtországban (az öröklésről szóló törvény 140. cikke), Németországban (a BGB 2353. cikke), Görögországban (a Ptk. 1956. cikke), Lettországban, Litvániában (a Ptk. 66. cikke), Lengyelországban (a Polgári Perrendtartás 669. cikke), Portugáliában (a Ptk. 2031. cikke és a közjegyzőkről szóló törvénykönyv 82. cikke), Romániában (a közjegyzőkről szóló törvény 68. cikke). Franciaországban is alkalmazzák Elzász és Lotaringia három megyéjében (certificat d’héritier), továbbá Olaszországban Bolzano-Bozen (Dél-Tirol), Trento, Gorizia tartományokban, valamint és Belluno és Udine (certificato ereditario) tartományok egyes részein. Azonban mindössze néhány államban élvez kifejezett védelmet az öröklési tanúsítványban a jóhiszeműség (különösen Észtországban az öröklésről szóló törvény 140. cikke, Németországban a BGB 2366. cikke, Görögországban a Ptk. 1963. cikke, valamint Franciaország és Olaszország fent említett részein). - A kontinentális jogrendű országokban, amelyek joga a napóleoni törvénykönyv különböző variációira alapul, az örökösi jogállást közjegyzői okirat (acte de notorité) bizonyítja, amelyet rendszerint egy polgári jogi közjegyző készít el. Egy ilyen közjegyzői okirattal kapcsolatos jóhiszeműség néhány tagállamban védelmet élvez a Polgári Törvénykönyv közelmúltbeli módosításai okán (Franciaország a Ptk. 730-3. cikke; Hollandia a BW 4:187. cikke). Más országokban egy harmadik fél jóhiszeműsége nem élvez védelmet (Belgium, Olaszország, Luxemburg és Spanyolország).
PE415.241
HU
70/82
DV\755341HU.doc
- A skandináv tagállamokban (Dánia, Finnország, Svédország) egy, az örökösök által létrehozott – Dániában és Finnországban pedig egy bíróság vagy városi hatóság általi jóváhagyást is igénylő – vagyonleltárt alkalmaznak az örökösi jogállás bizonyítására. E leltárral kapcsolatos jóhiszeműség a finn és a svéd jogban élvez védelmet. - Néhány közép-európai tagállamban egy, a bíróság által kijelöl bírósági ügygondnok (Gerichtskommissär) bizonyosodik meg a kedvezményezettek kilétéről és végzi a vagyontárgyak kedvezményezettek közötti felosztását. A felosztást ezután egy bírósági határozat (Ausztriában: Einantwortung) erősíti meg, amely a tulajdonjogot a kedvezményezettekre ruházza és amely tulajdonjoguk bizonyítékául szolgál. Ha az örökösöknek jogállásukat a végleges vagyonfelosztás előtti közigazgatási cselekmény során kell bizonyítaniuk, akkor a bírósági ügygondnok tanúsíthatja jogállásukat. Ezt mondja ki a törvény Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában – és hasonló a helyzet Magyarországon is. Szlovénia is ebbe a csoportba sorolható, ahol is bíróság határoz az öröklésről (az öröklésről szóló törvény 164. cikke). - A common law országokban egy, a bíróság által kijelölt személyes képviselő kezeli a vagyont. Ez a törvény Cipruson, Angliában, Írországban, Észak-Írországban és Skóciában. Ezekben a rendszerekben a személyes képviselőt bírósági végzés – a képviseleti meghatalmazás – hatalmazza fel a vagyon kezelésére. Még pontosabb kifejezéssel élve: az ügyben a hagyatéki eljárás lefolytatására irányuló meghatalmazás, ha van végrendelet vagy a vagyon kezelésére vonatkozó meghatalmazás, ha nincs végrendelet. A végrendelettel érintett hagyatéki eljárás lefolytatására irányuló meghatalmazás ugyanakkor a hagyatéki eljárásra irányuló akaratot is jelenti: azaz ekkor fogják eldönteni, hogy a csatolt végrendeletet megfelelően végrehajtották-e és hogy egyebekben érvényes-e. Mivel a személyes képviselő kezeli a vagyont és ruházza át a tulajdont a kedvezményezettek részére, elegendő csupán az ő jogállásának bizonyítása; nem szükséges az örökösök jogállására szolgáló, további bizonyíték. - Máltán egyáltalán nincs tanúsítvány. Az örökösök kilétéről az örökösök nyilvántartásában végzett kereséssel lehet meggyőződni.
Jelenleg nincs általános szabály a különféle tanúsítványok kölcsönös elismerésére vonatkozóan: - Az örökhagyó vagyonának nemzetközi kezeléséről szóló, 1973. október 2-i hágai egyezmény nem volt sikeres. Az egyezményt mindössze három tagállam ratifikálta, jelesül: Csehország, Portugália és Szlovákia1. - Néhány állam elismeri a külföldi öröklési tanúsítványokat, azok saját nemzeti joga szerint. Ez tehát a helyzet az európai öröklési tanúsítvány esetében. Különösen a common law jogrendű államok számára fontos, hogy tanúsítványt lehessen kiállítani egy vagyon végrendeleti végrehajtója számára is. Lehetőségek az európai öröklési tanúsítvány tekintetében 1
Így az egyezmény 1993. július 1-jén lépett hatályba, miután az egykori Csehszlovák Köztársaság Cseh Köztársaságra és Szlovák Köztársaságra bomlott fel.
DV\755341HU.doc
71/82
PE415.241
HU
Egy európai tanúsítvány nem követelheti meg pusztán a többi tagállamból származó tanúsítvány elismerését, mivel az okirati bizonyítékok tartalma és hatásai eltérőek. Ezért egy európai öröklési tanúsítványnak bizonyos minimumelőírásokat kell támasztania. Az egyik lehetőség egy teljesen új eljárás szabályozása az európai tanúsítvány tekintetében. Azután a nemzetközi öröklésben az örökös dönthet arról, hogy európai öröklési tanúsítványt kér a nemzeti tanúsítvány helyett. A másik lehetőség a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat mintája1: a nemzeti tanúsítványt – amely a fent említettek bármelyike lehet – az összes többi tagállamban el kellene ismerni, feltéve, hogy azt a származási tagállamban európai öröklési tanúsítványként tanúsították. A tanúsítási eljárás tekintetében a nemzeti okirat korszerűsítése érdekében további lépésekre lehet szükség, ha a nemzeti okirat önmagában nem felel meg az európai öröklési tanúsítvány valamennyi követelményének (pl. ha a nemzeti jog nem követeli meg az örökség valamennyi örökös általi kifejezett elfogadását vagy nem követelte meg a kérelmező eskü helyett tett megerősítését vagy ha a nemzeti okiratot nem köztisztviselő bocsátotta ki). Én, személy szerint, egyértelműen a második lehetőséget részesítem előnyben, mivel ez kevésbé avatkozik be a nemzeti jogba. Mindenesetre az európai öröklési tanúsítvánnyal a közösségi jogalkotónak nemcsak a kölcsönös elismerést, hanem szükségképpen az anyagi jogot is szabályoznia kell, mert az ilyen tanúsítvánnyal kapcsolatos jóhiszeműség védelmét nem minden tagállam szabályozza. Egyéb intézkedések A nemzeti végrendeleti nyilvántartások közötti együttműködés A különféle nemzeti végrendeleti nyilvántartások közötti fokozott együttműködés megkönnyítené a Közösségen belüli öröklés esetében a halál esetére szóló valamennyi ajándékozás helyének megállapítását. A nemzeti öröklési jogszabályok interneten való közzététele A nemzetközi öröklésben a problémák akár már a vonatkozó külföldi jog megtalálásával elkezdődhetnek. Mostanra a legtöbb tagállam már közzétette nemzeti törvényeit az interneten. Gyakorta – és érthető okokból – a törvényeket csak a hivatalos nyelven teszik közzé. A fordítás vagy akár a legfontosabb rendelkezések összefoglalása megkönnyítené a más tagállambeli jogászok – akár bírók, akár polgári jogi közjegyzők, akár ügyvédek – számára a Közösségen belüli öröklés kezelését. Így igen hasznos, hogy némely tagállam már lefordította főbb törvényeit angolra (pl. a balti államok vagy Finnország, mások pedig legalább néhány kiválasztott törvényt). (Ennek természetesen nem szabad a rendelet részét képeznie, hanem csupán nem kötelező erejű (soft law) jogi intézkedés lehet.) 1
A nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21-i 805/2004/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet.
PE415.241
HU
72/82
DV\755341HU.doc
DV\755341HU.doc
73/82
PE415.241
HU
1. térkép: Objektíven alkalmazandó jog az öröklésben
sötétvörös világospiros sötétsárga lakóhely) világossárga sötétnarancs világosnarancs PE415.241
HU
= állampolgárság = állampolgárság + lex rei sitae (az ingatlanok esetében) (Románia) = utolsó szokásos tartózkodási hely (vagy a polgári jog szerinti állandó = utolsó szokásos tartózkodási hely + lex rei sitae (az ingatlanok esetében) = állampolgárság, 5 év után: szokásos tartózkodási hely = common law állandó lakóhely + lex rei sitae (az ingatlanok esetében) 74/82
DV\755341HU.doc
szürke
= valószínűleg a lex rei sitae az ingóvagyon tekintetében is
DV\755341HU.doc
75/82
PE415.241
HU
2. térkép: Jogválasztás az öröklésben
Belgium (2004, nem érintve a kötelesrészt) Észtország (2002, csak az ingóvagyon tekintetében) Finnország (2002) Németország (1986, csak a német ingatlan tekintetében) Olaszország (1995, a halál időpontjában meglévő szokásos tartózkodási helytől függően; nem érinti az Olaszországban tartózkodási hellyel rendelkező örökösök kötelesrészét) Hollandia (1996) PE415.241
HU
76/82
DV\755341HU.doc
Románia (2002, csak az ingóvagyon tekintetében)
DV\755341HU.doc
77/82
PE415.241
HU
3. térkép: A kötelesrész mértéke
sötétkék = sötétlila = világoslila = sötétvörös = világospiros = világosnarancs = PE415.241
HU
a kötelesrész a vagyon 100%-áig terjedhet a vagyon 5/6-áig a vagyon ¾-éig a vagyon 2/3-áig a vagyon ½-éig („norma”) a vagyon ¼-éig 78/82
DV\755341HU.doc
sárga biztosítása
= nincs rögzített mérték, hanem az eltartottak részére „ésszerű anyagi ellátás”
DV\755341HU.doc
79/82
PE415.241
HU
4. térkép: A helyben előírt formában készült külföldi végrendeletek alaki érvényessége
lila vörös
PE415.241
HU
=
az a 16 uniós tagállam, amelyek ratifikálták a végrendeleti intézkedések szabályairól szóló, 1961. október 5-i hágai egyezményt = az a 9 uniós tagállam, amelyek nem ratifikálták a végrendeleti intézkedések szabályairól szóló hágai egyezményt, de kifejezetten
80/82
DV\755341HU.doc
szürke
DV\755341HU.doc
elismerik a helyben előírt formában elkészített végrendeletek alaki érvényességét = 2 tagállam, ahol a helyben előírt formában elkészített külföldi végrendeletek alaki érvényessége bizonytalan (Ciprus és Lettország)
81/82
PE415.241
HU
5. térkép: Öröklési szerződések
sötétvörös világospiros sötétnarancs világosnarancs sárga szürke
PE415.241
HU
= = = = = =
öröklési szerződésre van lehetőség öröklési szerződés nincs, csak kötelező erejű közös végrendelet öröklési szerződés csak eltartásért ellenében csak a halál esetére szóló ajándékozás csak kötelező erejű szerződés, halál esetére szóló ajándékozás nem érvénytelen az öröklési szerződés
82/82
DV\755341HU.doc
6. térkép: Öröklési tanúsítvány
vörös narancs sárga lila kék szürke
= = = = =
öröklési tanúsítvány acte de notorité (a napóleoni törvénykönyv hagyatéka) leltár (skandináv országok) bírósági ügygondnok vagy bírósági határozat (osztrák hagyomány) képviseleti meghatalmazások (hagyatéki eljárás/kezelési meghatalmazás) a személyes képviselők számára (common law jogrendű országok) = a végrendeleti nyilvántartásban végzett keresésre van szükség (Málta)
DV\755341HU.doc
83/82
PE415.241
HU
PE415.241
HU
84/82
DV\755341HU.doc
