JELENTÉS A Zakarpacka Ukrajnai Magyar Református Egyház helyzetéről, 1946. október 1-i állapot szerint A Kárpátaljai Magyar Református Egyház helyzete és ügye a magyar és a világ protestáns egyházainak legfontosabb ügye. Összekötő híd Kelet és Nyugat hívő keresztyénei között és egyszersmind – bár omladozó – bástyája és legkeletibb végvára az evangéliumi keresztyénségnek. A történelmi idők és a bekövetkezett változások erősen megpróbálták a kárpátaljai magyarok Református Egyházát. Az Úr sok mindent elvett, hogy a hívek bizodalma egyedül és kizárólag az ő kegyelme legyen. A háború által okozott külső károk aránylag csekélyek. A templomok épek és a paróchiák is kisebb-nagyobb romlásokkal állnak. Ezek a károk csak helyenként és nem számottevő értékben nehezítették meg az egyház külső életét. Sokkal fájdalmasabb a hívek számának erős csökkenése. A háború és az ezzel kapcsolatos szolyvai internálás és az oroszországi fogolyélet a férfilakosságot erősen megritkította. Vannak gyülekezeteink, ahol alig maradt családfenntartó édesapa és ahol egész családok elpusztultak férfiaikban. Még ma is nagyon sokan vannak Oroszországban. Az internálás, illetve a kényszermunkára való sorozás dobszó útján történt és minden férfira vonatkozott 18–50 évig. Ez átlagos szám szerint a gyülekezetek 20–25%-a. Ennek további fájdalmas következménye a születések rendkívüli csökkenése. Egy kb. 450 lelkes gyülekezetben, ahol eddig a születések száma évenként 10–12 volt, az 1946. évben szeptemberig csak 1 születés volt. A jövő semmivel sem biztat ezen a téren. Az elvitt férfilakosságból a rendkívüli halálozás sokat elpusztított. Van gyülekezet, ahol legjobb tudomásunk szerint 30–35 férfiből csak 4–5-ről tudnak, a többi valószínűleg elpusztult. (Sárosoroszi, Verbőc) Emiatt a házasságkötések száma is erősen leapadt. A legutóbbi időben újra megindult a házasságkötés, sajnos – egyházi életünket itt is sok csapás éri a reverzálisok útján. Helyenként még a kitérések is megnövekedtek. Ezenfelül az összes volt missziói egyházközségeink is megszűntek. (Rahói, bilkei, dolhai, szolyvai.) Híveink létszámát erősen fogyasztja a különféle szekták felfokozott propagandája. Különös, hogy a legtöbb szekta a reformátusok között hódít. Kárpátalján ma a legerősebb a "Jehova tanúi" vagy a russelisták szektája. (Rutherford tanai nyomán). Beláthatatlan következménye van a hódításnak. Van gyülekezet, ahol színtiszta reformátusok között ma már 20–30 esetleg több család is jehovista. Azonkívül igen sok az általuk megfertőzött lélek. Mivel tanaiknak egyik sarktétele minden történelmi egyház gyűlölete, a lelkészek a Sátán szolgái, az egyházból való kilépés: elgondolhatjuk, milyen irtózatos veszedelem lesz. Ezt a szektát, amelyik a legmodernebb eszközökkel terjeszti tanait (gramofon-lemezekről lehallgatható tanítások, könyveknek a terjesztése) csak egy tudja megállítani hódító útján: a tiszta evangyélium, a bűnbánat és a bűnbocsánat hirdetése. A gyülekezeti evangyélizációs munka máris mintha gátat vetett volna elé. A Református Egyház megdöbbentően néma. Az egyházmegyei szervezet meg van papíron, de nem működik. Az ungi és a máramaros-ugocsai egyházmegyében helyettes esperes van. Az ungi-ban Gönczi [Pál], a máramaros-ugocsai-ban Lajos Sándor fancsikai lelkész. A beregi egyházmegye esperese, Bary Gyula most akar lemondani. Az egész egyház vezetés és központi irányítás nélkül tehetetlenül vár és csak vár valami emberileg elképzelhetetlen csodára. Az egyházmegyékben a kanonika vizitáció sem volt meg. A baptista egyház messze megelőzött minket nemcsak a misszió, de a szervezet terén is: sőt már felvette a kapcsolatot az oroszországi baptistákkal, pontosan összeállította gyülekezeti tagjainak létszámát és
megválasztotta vezetőit is Stumpf Jenő munkácsi prédikátort. Igaz, vezetőink mozdulatlansága nem annyira önmaguk akarata, mint tehetetlenség és külső következménye. Állandó megfigyelés alatt állanak és gyakori a zaklatásuk. A máramaros-ugocsai esperes rendszeres kihallgatásokra jár a politikai rendőrségre, a Beszpekára, ahol lelkipásztortársai felől is kérdezik. Ugyanígy Zimányi József* gecsei lelkész és Stumpf Jenő munkácsi prédikátor baptista püspök. A beregi esperest falujának a tanácsa zaklatja. Általában nem engedik meg a lelkészek gyülekezését. Nem engedték meg az egyházmegyei közgyűlést. Egy időben nem lehetett gyülekezeti napot, konferenciákat sem tartani. Még ma is sok akadálya van ennek, előreláthatólag ezek az akadályok csak súlyosodni fognak, úgyhogy az egyházmegyei közösségi élet ezidőszerint szinte lehetetlen. A lelkipásztorok helyzete is nagy próbát jelent. Minden megmozdult alattok és egyedüli támaszuk csak az Úr hűsége lehet, aki nem hagyja el a benne bízókat. El kell ismerni, hogy a Szovjet alkotmány őket is védi, mint embert. De az egyes kommunisták túlkapásai és zaklatásai elől ez sem nyújt menedéket. A szolyvai internáláskor a papokat felmentették, de Tiszaújlakról, mint központból hat református és két róm. kat. lelkészt elvittek. Őket három hét múlva hazaengedték. A lelkészek ma javadalom nélkül állanak. Az egyházi földeket 1946. szeptemberében teljesen elvették, csak 400 négyszögölet hagytak meg kertnek. Természetesen elvették a lelkészi, tanítói, kántori javadalmi földeket is. Állami fizetést nem kapnak, csak a hívek adományaira vannak utalva. Ez pedig helyenként rendkívül csekély és az sem folyik be rendesen. A jövőben az általános teher miatt még nehezebb lesz a helyzet. Viszont az egyházak[ra] és az egyházi földekre vetett állami beszolgáltatást és adót, amit a legmagasabb kategória szerint állapítottak meg (hektáronként 127 kg termény) mindenütt névszerint a lelkipásztorokon hajtották be kímélet nélkül az elhurcolás fenyegetése és büntetése mellett. (Horkay Lajost, a salánki lelkészt palástosan a szószékről akarták elvinni és mikor a gyülekezet önszántából össze akarta adni a terményt, a kiküldött kommunista ezt nem engedte. Igaz később lehetségessé vált.) Ennek a behajtásával a lelkipásztori családok általánosságban szinte kenyér nélkül maradtak, hiszen a rossz termés miatt a beszolgáltatást a helyi javadalomból, párbérből kellett teljesíteniük. Így a beszolgáltatás ezt is elvitte. A hallgatólagos cél az, hogy anyagilag is lehetetlenné tegyék a lelkipásztorok helyzetét és kényszerítsék őket a szolgálatuk elhagyására. (Egyes beszélgetésekből az derült ki, hogy a lelkipásztoroknak hajlandók állami állást adni, természetesen gyülekezetüktől távol, lehetőleg Ukrajnában. Palást nélkül.) Sajnos, máris lemondott egy néhány lelkipásztor azért, hogy földet kaphasson és mint gazdálkodó élhessen. A lelkipásztorok feleségeit is általában elbocsátották az állami állásból. Néhány hónappal ezelőtt a jegyrendszert a lelkipásztorokra is kiterjesztették, ahol a helyi tanács ezt javasolta, de egy-két hónap múlva ezt is megszüntették. Tudomásunk szerint egyéb módon a lelkipásztorokat nem háborgatják. Igaz, hogy két lelkipásztor[t,] Gönczit Nagydobronyból és Kovács Árpádot Macsoláról elvitte a politikai rendőrség*. Elv az, hogy lelkészekkel állami alkalmazottaknak barátkozni és érintkezni nem tanácsos. A szovjet alkotmány szerint a lelkészeket nem sorozzák, mégis a júniusban megtartott sorozáson a lelkészeknek is meg kellett jelenniük és ott katonakönyvet kaptak. 1946. októberében indult a Passport rendelet végrehajtása. Ez fényképes igazolvány, amely egyúttal szovjet állampolgárságot is jelent és amit bizonyos időre adnak meg a lakosoknak. Ezt az igazolványt (Passport), amely nélkül utazni nem lehet, a lelkészeknek is kiadták, általában egy évre. A Református Egyház és a Szovjetunió kapcsolata A változások között igen súlyos az, hogy a kárpátaljai Református Egyház leszakadt a tiszántúli püspökség, illetve a Magyar Ref. Egyház kebeléről és magára maradt. Egészen
váratlanul és megdöbbentően egyedül van. Még nem tudta eddig kiépíteni a központi vezetést, nem választotta meg széniorát, aki a szovjet alkotmány szerint felvehetné az állammal a kapcsolatot. A gyülekezetek egymással való érintkezése, az egyházmegyék kerületbe szervezése és egymással való találkozása a korlátok miatt nagyon nehéz. Ma minden gyülekezet, mint a legapróbb egység, magára maradva kénytelen élni a maga életét. Az állam vallási ügyeinek intézője Ungváron van. Kárpátaljai ember, akit azonban hallomásunk szerint le akarnak váltani ukrajnai származású tisztviselővel. Ő kapja az utasításokat Kijevből a kulturügyek ukrán miniszterétől. Az ungvári megbízott közli a széniorral, Sztarzsi-val és ő fogja továbbadni a lelkipásztoroknak. Ez a leendő szénior, akinek a megválasztása az orosz kormányhatóságok jóváhagyásától függ, szinte teljhatalommal fogja intézni az egyház ügyeit. Joga lehet arra, hogy egyes lelkipásztoroktól megvonja a működési engedélyt és arra, hogy különböző büntetőszankciókat foganatosíthasson. Munkácson egy alkalommal lehetőségünk volt Kovács József munkácsi lelkipásztor és Stumpf Jenő munkácsi baptista prédikátor, vezető társaságában beszélni a szervezés kérdéseiről a Kievből érkezett ukrán kulturügyek miniszterével. A vele való beszélgetés alapján mondjuk ezeket. Feltette a kérdést, hogy a kárpátaljai református lelkészek magukra nézve jogérvényesnek melyik kormányt tekintik a szovjet kormányt-e, vagy a magyar kormányt? Erre a válaszunk a következő volt. A Szentírás alapján állva minden hívő református lelkipásztor engedelmeskedni köteles a felsőbb hatalmasságoknak, akiket Isten fölébük rendelt. Így a magyar református lelkipásztorok a bekövetkezett változást látva és annak minden következményét levonva nem tehetnek mást, minthogy maguk fölött jogérvényesnek a szovjet kormányt tekintsék. Szóba került a Református Egyház törvénykönyve is. Kifejezésre juttattuk azt, hogy Egyházunk eddig autonómiát élvezett. Az állammal való kapcsolatunk ezen a téren eddig az volt, hogy a Református Egyház autonóm törvényhozó testülete a zsinat teljesen szabadon megalkothatta törvényeit, amit a magyar államfő kihirdetési záradékkal látott el. Erre a válasz ez volt. Tudják, hogy voltak törvényeink, amit az Egyház nem mindig tartott meg, a jövőben ilyen formában nem lesznek törvényeink, de legyünk nyugodtak a tekintetben, hogy ezeket meg fogjuk tartani. Természetesen ez nem volt végérvényes hivatalos nyilatkozat. Megelőzően egy küldöttségnek azt felelték Ungváron, hogy tiszteletben fogják tartani az Egyház törvényeit. Előttünk azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy mindenképen csak a Kijevből jövő utasítások és rendeletek lehetnek az alap és ettől eltérni nem lesz lehetséges. Így törvényeink csak papírfallá váltak a vasfüggöny háta mögött és az Egyház autonómiája csak illúzióvá! Az ungvári megbízott Kijev és Moszkva szócsöve lesz. Ez volna az állammal való érintkezés menete. Eddig a szervezésből még semmi nem valósulhatott meg, így az állammal való kapcsolat csak mint teher és mint kötelesség jelentkezik. Viszont legutóbbi értesülésünk alapján azt hallottuk, hogy a kárpátaljai Református Egyház megválasztotta a püspökét, Győrke István beregújfalusi lelkipásztor volt egyházmegyei főjegyző személyében. Érdekes volt az ukrán kulturügyek miniszterének nyilatkozata a Református Egyház leendő vezetőjének személyével kapcsolatban. Azt jelentette ki, hogy csak hívő ember lehet a leendő püspök, aki magasabb műveltséggel és theológiai készültséggel rendelkezik. Olyan ember lehet csak, aki nem dolgozik a Magyarországhoz való visszacsatolás érdekében, aki kárpátaljai származású, aki csak a kárpátaljai népért akar dolgozni és nem volt azelőtt sem az autonóm pártnak* (Bródy András) sem a Keresztyén Demokrata Pártnak (Ortutaiék**) tagja. Az állam egyelőre közegeiben alig leplezett gyanúval szemléli a Magyar Református Egyház, a többi egyházak és a lelkipásztorok munkáját. Az egyházi missziónak lehetősége ilyen korlátok között nagyon kevés. A könyvkereskedésekből az orosz nyelvű bibliai kiadásokat eltüntették. Hajlamosak arra is, hogy az evangyélium szolgálatát politikai mellékízűnek lássák. Kárpátaljai egyházunk külföldi kapcsolatai, a magyarországi egyetemes egyházzal való kapcsolata ez idő szerint lehetetlenné vált. Ez végzetes a Biblia, énekeskönyv, Hallelujah
utánpótlásában. Egy tárgyalás eredményeképpen felvetődött a Biblia kiadásának, evangyéliumi újságok, folyóiratok szerkesztésének kérdése. A válasz: papírhiány miatt nem lehetséges. Ugyancsak felvetődött az oroszországi evangyéliumi egyházakkal való kapcsolat kérdése. (Oroszországban a miniszter szerint van kb. 60 000 evangélikus és 40 000 református.) A válasz: egyelőre nem lehetséges, majd ha kiépülnek az egyházi szervek esetleg szó lehet róla. Meglepő orosz részről Egyházunk szervezete, alkotmányai, jogállása és kárpátaljai számarányának tekintetében való tájékozatlanság. Számukra meglepő volt, hogy minket nem a Vatikán igazgat és meglepődtek, mikor értesültek arról, hogy Kárpátalján kb. 80 gyülekezetünk van, kb. 80.000 lélekkel. Ők csak néhány gyülekezetre és néhány ezer lélekre gondoltak. Ez a magatartásuk valószínűleg vágyaikat fejezi ki. Hajlamosak egyház és papok kérdésében mindent egy kalap alá venni, természetesen, ami kívül esik a pravoszláv egyházon. A pravoszláv egyház megkülönböztetett jogállással rendelkezik. Itt tervük a gör. kat. egyház beolvasztása a pravoszláv egyházba. Templomaik közül sokat átadtak a pravoszlávoknak, a gör. kat. lelkészeket felszólították, térjenek át a pravoszláv hitre. Rendkívül nagy hévvel kezelik az általuk magyarónoknak nevezett unionista görög katolikus lelkészek ügyeit. A gyülekezetek belső élete A sok nyomorúság alatt egyes gyülekezetekben komoly lelki ébredés indult. Az evangyéliumot sóvárgó lélekkel várják a hívek. Szíveiket az Úr a szenvedésekkel erre elkészítette. A Baráti Kör* lelki közösségéhez csatlakozott lelkészek, akiknek száma kb. 14, a sok akadály mellett is bátran tesznek tanúságot a feltámadott Krisztusról. Egyelőre azonban a lelki ébredés körül sok a zavar és a bizonytalanság. Nem kis nehézséget jelent az általában tapasztalható meg nem értés és emellett az állam szervei részéről az akadályoztatás és mindenekelőtt a bűn rabságában élők keménysége és mozdulatlansága. Ez a lelki munka a jövő nagy reménysége. E megtisztult és felébredt keresztyénség védelme pedig a világ evangyéliumi közösségeinek első és legfontosabb feladata. A kárpátaljai Református Egyház ma olyan többlettel rendelkezik bizonyos szempontokból, amely a tűzben megpróbált arannyal egyértékű. Induló és buzgó lelkiéletet kell megmenteni, hogy a gyülekezetek bekapcsolódhassanak a Világ evangyéliumi keresztyénségének közösségébe. Segítség nélkül magukra hagyatva sorsuk csak a lassú felmorzsolódás és szétszóratás lesz. Győrke István a kárpátaljai Ref. Egyház vezetőjének személyisége. A Baráti Kör lelki közösségének tagja. Mélyhitű és munkás lelkipásztor. Ő képviselte a Baráti Körben, ahol bizony sok theológiai kérdés felmerült, az egyházias irányzatot. Egyes fiatal lelkipásztorok éles módszereivel szemben ő volt az, aki mindig a bölcs és józan mértékekre igyekezett figyelmüket felhívni. El kell ismerni, hogy a Baráti Körben belül az erjedés következtében felmerültek bizonyos kérdések és Győrke István volt az, aki mindig arra intette a Baráti Kört: vigyázzon nehogy magatartásával esetleg nehezen helyrehozható károkat okozzon. Mint régi vezető egyházi tisztviselő, kellő tapasztalattal rendelkezik bizonyára arra nézve, hogy a lelki ébredést az egyház keretein belül megtartsa és továbbvigye. Másfelől buzgó hite a Baráti Kör mint közösség előtt is tiszteletre méltóvá teszi. Az ő személye – gondoljuk – elég garancia lesz arra nézve, hogy a kárpátaljai Református Egyház az ébredés útján zavaroktól mentesen fog tovább menni. Bizonyosan össze tudja fogni a lelkipásztorokat egy közös munkába, akik között sok nézeteltérés merült fel, mert az ő személyét szeretik és megbecsülik a lelkipásztorok mindkét csoportjában. Igen örvendetes dolog ez és kérjük Istent, hogy a jövőben ez így is legyen.
Mit kell tenni a Kárpátaljai Magyar Református Egyház életben maradásáért? 1.) Fel kell hívni a világ hívő keresztyéneit, hogy buzgó imáiba foglalják ez Egyház külső nehézségeit és sok nyomorúságát. Kérjék e Világon mindenütt az Urat, hogy könyörüljön szeretetével, támogassa a próbák idején. 2.) Fel kell hívni ismételten a Világ protestánsait; emlékezzenek arra, hogy a kárpátaljai Magyar Ref. Egyház hivatása milyen elsőrendű érdeke az evangyéliumi keresztyénségnek. Ez egyház a nyugati evangyéliumi keresztyénség legutolsó keleti végvára. Falai alatt Kelet felől a hitetlenség örvénylik. Az egyetlen híd az oroszországi hívők felé és az egyetlen missziói út a hitetlenek felé!! A nyugati ev. keresztyénségnek nincs ma sürgetőbb és elsőbb feladata, minthogy egész erejével és érdeklődésével a legszélsőbb keleti bástyája felé forduljon, ahol még őrzik Isten kegyelméből a nyugati ev. keresztyén kultúra örök értékeit. Ha ez a bástya leomlik, a hitetlenség tovább örvénylik akadálytalanul Nyugat felé! 3.) Amennyiben lehetséges, haladéktalanul meg kell kezdeni a magyar egyetemes Ref. Egyháznak a szovjet állammal való tárgyalásokat arra nézve, hogy milyen lehetőségek adódnak a jövőben a kárpátaljai Ref. Egyház további szolgálataira és a kapcsolatok felvételére. Meg kell győzni a szovjet államvezetést arról a tényről, hogy a magyar Ref. Egyház lemondott minden irredenta gondolkodásáról és szolgálatából a politikát teljesen kiküszöbölte. Így el kell oszlatni – ha lehet – a szovjet állam alig leplezett gyanúját a tekintetben, hogy magyar Ref. lelkipásztorok ténykedése Kárpátalja területén homályos és ez idő szerint lehetetlen politikai célokat is szolgálna. Az életben maradás egyetlen lehetősége a tiszta spirituális gyülekezeti munka. 4.) Fel kell világosítani e tárgyalások kapcsán az illetékes tényezőket arról, hogy a ref. Egyház alkotmány szerint népegyház, lelke szerint hitvalló egyház és e Világban való elhelyezkedése szerint az evangyélium alapján álló népi-demokratikus egyház. 5.) Ezért éles [meg]különböztetést kell tenni a katolikus keresztyénség szervezete és a református egyház szervezete között. A szovjet állam nem tűri a Vatikán, mint külföldi hatóság vezetését! Nem fogja eltűrni, hogy a kárpátaljai Ref. Egyházat külföldről irányítsák. A külföldi kapcsolatok csak a lelki közösség és összetartozás jellegét ölthetik fel és amennyiben lehetségessé válnék, az anyagi segítség lehet célja. 6.) Ezért a kárpátaljai Ref. Egyházat külön testté kell szervezni, hogy önmagában és egyedül is életképes legyen. Az egyetemes Egyháznak utasítani kell a mostani vezetőket (mert erre várnak) hogy a szervezést Isten kegyelméből a legsürgősebben valósítsák meg és ne várjunk tovább tétlenül. Ez igen nagy örömünkre legutóbbi híreink alapján már meg is indult. 7.) A szovjet állam vezetőinek tájékozatlanságát pedig azzal kellene eloszlatni, hogy az általános keresztyén egység keretein belül is határozott különbséget kell tenni a katolikus és a református szervezet és szolgálat között. 8.) Kérni kell, ha lehet a szovjet államot arra, hogy egy tisztán egyházi emberekből álló és egyházi ügyekkel foglalkozó bizottság kiszállását engedélyezze Kárpátaljára, hogy a sürgős kérdéseket helyszínén beszélhessék meg. (A kárpátaljai ref. lelkipásztorok irányítást és útmutatást várnak az egyetemes egyháztól, mert minden változás ellenére – egészen természetesen – érzik az összekötő kapcsolatokat.)
9.) Haladéktalanul, de óvatosan, tárgyalásokat kell kezdeni a pravoszláv egyház itteni, vagy odaáti vezetőivel egy magasabb protestáns egység és közös munka érdekében. Nagyon fontos volna az evangyéliumi Egyházak közös tanácsának megalkotása. 10.) A kárpátaljai baptista egyházzal egészen testvéri közösségbe kell jutni, ahogy ennek máris sok jele van. Baráti megállapodással ugyan, de eddig is az volt a gyakorlat, hogy ahol a baptista egyház már dolgozott, ott a mi Egyházunk nem végzett erőteljesebb munkát. Viszont a mi munkaterületünkön a baptista Egyház nem dolgozott. 11.) Az egyetemes Egyház imádságával és pártfogásával álljon a kárpátaljai ébredés szolgálatába és így csökkentse az ellentétet lelkipásztorok magatartása között. Az egyetemes Egyház itthoni kérdéseinek a tisztázása valószínűleg elrendezi a kárpátaljai ébredés kérdéseit is, amire egy esetleges szakadás elhárítása érdekében volna nagy szükség. 12.) Minden körülmények között módot kell találni, hogy Bibliákat, énekeskönyveket, Hallelujáht és egyéb evangyéliumi iratot küldhessünk Kárpátaljára. Ez idő szerint ott bibliák, énekeskönyvek és más iratok nyomtatására és utánpótlására lehetőség nincs. 13.) Már most fel kell hívni a külföldi protestáns egyházakat, ha lehetségessé válik, anyagi segítséggel siessenek a kárpátaljai Egyház megsegítésére. Különösen a helyenként nagy nyomorúságban élő lelkipásztorok megsegítése volna nagyon fontos. Nem lehetne-e valamilyen módon szeretetcsomagokat oda eljuttatni. 14.) A kárpátaljai Ref. Egyházat egy ott már teljességgel bekövetkezett kényszer hatása alatt missziói és szabad egyházzá kell szervezni. Igen nagy jelentőségű dolog lenne, ha az egyetemes Egyház erre vonatkozólag tudna valami utasítást küldeni, illetőleg hogy ezt a szervezést, ami ott az egyetlen lehetséges életforma, maga is jónak, szükségesnek tartja. Az egyes gyülekezetek olyan szegények és szegénységük a családfenntartók pusztulása miatt is a jövőben előreláthatólag csak növekedni fog. A gyülekezetek nagy többsége egészen kicsi 200–300–400 lélek. A gyülekezeti tagok létszámát az egyházellenes irányzatok amúgy is erősen fogják csökkenteni. Az egyházhoz minden körülmények között ragaszkodó híveink vállára szinte elviselhetetlen teher fog rászakadni. A lehető legnagyobb emberi erőfeszítések mellett sem lehet a jövőben minden gyülekezetnek egy lelkipásztora. Így a kényszer hatása alatt felvetődik az a gondolat, nem lenne-e megfelelő életforma az Egyház számára a több gyülekezetből álló missziói körök megszervezése. Több gyülekezet természetesen könnyebben tud gondoskodni lelkipásztorának életéről. Bármennyire is fájdalmas és a hűtlenség vádjával együttjáró tény az, hogy a kárpátaljai református lelkipásztorok közül egyesek átjönnek, e tényben mégis – emberileg szólva – az a jó, hogy a missziói körök megszervezése és az ottmaradt lelkipásztorok helyzetének javulása talán előbbre fog haladni. A kárpátaljai Egyházban lassan a lelki nyomorúságok mellett az egyik legégetőbb probléma: a lelkipásztorok eltartása lesz. Ezt a problémát súlyosbítja az, hogy a kárpátaljai Egyházban ma olyan nagyszámú lelkipásztori sereg dolgozik, akiknek anyagi helyzetéről való gondoskodás túl nagy teher a hívek számára. Nemigen lehet megoldani ezt a kérdést olyan formában, amiről közöttünk már sokszor volt szó, hogy a lelkipásztorok igyekeznének más állásokban elhelyezkedni azzal, hogy hivatásukat ilyen formában tovább tudják végezni a hívek nagy anyagi megterhelése nélkül: mert az ilyen esetekben az állami szervek mint illetéktelenül a lelkipásztori munkába beavatkozót a szolgálatban meggátolnák. E kérdés veszedelmes éle abban van, hogy az állami szervek valószínű felfogása szerint, valaki lehet lelkipásztor, de akkor abból kell megélnie és ez sok esetben nagyon nehéz lesz: valaki vagy más állásban dolgozik és akkor nem végezhet lelkipásztori szolgálatot. Legújabb tudomásunk szerint a
szovjet állammal megindult[ak] a kárpátaljai optálásokról szóló tárgyalások, ha ez igaz! Ebben az esetben, ismételten hangsúlyozzuk, bármennyire is igen fájdalmas dolog, a magyarországi egyetemes Református Egyháznak fel kell készülnie arra, hogyha tömegesen nem is, de elég nagy számban fognak átjönni a lelkészek és családjaik. Az itteni sok nyomorúságaink látása mellett és emberileg szólva az Egyház életének sok bizonytalansága mellett is felvetődik az a kérdés: nem kellene-e erre az eshetőségre Egyházunknak jó eleve fölkészülni, hogy azokon a lelkipásztor testvéreinken, akik sokszor vállalták még a halál lehetőségét is, és akik már évek óta minden állami támogatás nélkül a legnagyobb nyomorúságok között éltek, a lehetőség szerint azonnal tudnónk segíteni. Isten legyen velünk!
