Jegyzőkönyv Készült: Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 26-án 16.00. órakor kezdődött üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal nagyterme Jelen vannak: Huszárné Lukács Rozália polgármester, Dr. Bonnyai Réka jegyző, Szabó Péter alpolgármester, Barisné Zsinkó Julianna, Bocz József, Dr. Lehel Péter, Vöő József képviselők, Faidt Józsefné ÁMK igazgató, Balogh László CKÖ elnök, Szűcs Józsefné gazd. főmunkatárs, Vargáné Belovicz Melinda adóügyi tanácsos, B. Tóth Józsefné főmunkatárs. Huszárné Lukács Rozália polgármester – Köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy 7 fő képviselőből jelen van 6 fő, az ülés határozatképes. Felkéri jegyzőkönyvvezetőnek Mihó Beatrixot. Javaslatot tesz a napirendre. Kéri, hogy aki a javaslatával egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 4/2011. (I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a napirend módosítására tett javaslatot elfogadja. Napirend: 1./ Tájékoztató a két ülés közötti fontosabb intézkedésekről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 2./Tájékoztatás az árvízi és belvízi helyzetről Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 3./Közmeghallgatás időpontjának kijelölése Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester, 4./ 2011. évi munkaterv elfogadása Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 5./ Döntés hitelkeret szerződés megújításáról Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 6./ Tájékoztató az önkormányzati támogatásban részesült civil szervezetek elszámolási kötelezettségének teljesítéséről és a támogatási rendszer átalakításáról Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 7./ A Bátai Szolgáltató Kft. ügyvezetői állásának meghirdetése, döntés a Művelődési Ház működtetőjéről Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 8./ A köztisztviselői teljesítményértékeléshez szükséges kiemelt célok meghatározása, tájékoztatás a jegyző a 2010. évi teljesítményértékeléséről Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 9./ Egyebek Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester
1
1.napirendi pont: Tájékoztató a két ülés közötti fontosabb intézkedésekről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Huszárné Lukács Rozália polgármester – Tájékoztatást ad a két ülés közötti fontosabb eseményekről: - A Falukarácsony és az új évi koccintás nagyon jól sikerült. Megköszöni mindazok munkáját, akik e rendezvények szervezésében részt vette. - Sikeresen lezajlott januárban az országos és területi kisebbségi önkormányzati választás. - A református egyház szervezésében a Művelődési házban jótékonysági koncert volt, a felajánlott támogatásokat a Református templom felújítására fordítják. 45 fő vett részt a koncerten és elég szép támogatás gyűlt össze, 127 ezer forint. - Tájékoztatja a képviselőket, hogy részt vett a kistérségi ülésen, ahol főként a 2011-es költségvetés volt a téma. Itt elmondták, hogy az idei évre is egyszeri légi szúnyogirtást terveztek be, de a költségvetés alakulásától függően lehet még lesz plusz egy alkalom. Decs község önkormányzata vásárolt egy füstölőgépet és felajánlották, hogy Bátának szívesen kölcsönadják, csak az üzemanyagköltséget és a szóróanyagot kell kifizetni. Szervezés alatt áll a Kistérségben egy sintértelep létrehozása is, amire nagyon nagy szükség lenne. A kistérségi polgármestereknek szerveznek egy tanulmányutat Orosháza-Hódmezővásárhely térségében, március 5-től 7-ig, melyen szeretne részt venni. - Ismételten volt egy Gazdafórum, ahol a gazdák már a korábban megbeszélt 500 Ft/ha összeget elkezdték befizetni. - Az Egészségbiztosítási pénztárral az önkormányzatnak van egy folyamatban lévő pere, egy helyi lakos balesetéből adódóan. Ezt a pert az önkormányzat első fokon megnyerte. Dr. Horváth Kálmán ügyvéd úr képviselte az önkormányzatot a bíróság előtt. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja: - Megkezdődött az önkormányzatnál 2 hete a megrendelt könyvvizsgálat. - Elkészült Báta közigazgatási területéről a megrendelt, legfrissebb adatokat tartalmazó térkép és a vagyonfelmérés is folyamatban van már. - Az Iskolatej program is beindult. - A római katolikus egyháznak a cementet még nem adták vissza, de amint jó idő lesz ez is megtörténik. - Az Sz+C Stúdió Kft-től megrendelt jégolvasztó szer még mindig nem érkezett meg. - Az Anhur Kegyeleti Kft. a temetőbe az engedélyezett tábláját még nem helyezte ki. - A Bát-Tej Kft-vel és Berényi Imre vállalkozóval a szerződést hóeltakarításra megkötötték. - A Bercsényi utca lejáratánál lévő beépítetlen területet megvásárolták, hogy a nagyobb járművek is tudjanak közlekedni. - A vis maior támogatási kérelmet benyújtották a Fő u. 170 hrsz-ra vonatkozóan. - Az árvízi védekezésből adódó tartozás, a testület határozata alapján, mindenkinek kifizetésre került, kivéve az Alisca Bau Zrt-t. -A MEVI munkavédelmi és kereskedelmi Bt-vel a szerződést megkötötték és már a közfoglalkoztatásban résztvevők munkavédelmi oktatása meg is történt. - Kovács Istvánné Kölcsey utcai partfal állapotának felmérésére ma volt kint a szakértő. Vöő József képviselő- Elmondja, hogy a földi szúnyogirtás véleménye szerint nem ér sokat, nem megfelelő. Bocz József képviselő - Tudomása szerint Dunaszekcsőn is van ilyen füstölőgép és ott jó véleménnyel vannak róla.
2
Huszárné Lukács Rozália polgármester- A légi irtással együtt hatásos. Kéri a képviselőket, aki a beszámolóját elfogadja, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 5/2011. (I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a két ülés közötti fontosabb intézkedésekről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatót. 2. napirendi pont: Tájékoztatás az árvízi és belvízi helyzetről Huszárné Lukács Rozália polgármester - Tájékoztatja a képviselőket, hogy I. fokú árvízvédelmi készültség volt. 800 cm-es vízmagasság volt a Dunán. A belvízhelyzet nem sokat javult. Elmondja, hogy országosan a vízitársulatok közmunkásokat foglalkoztatnak, így Bátán is. Hosszú távú közfoglalkoztatásban, azaz 8 hónapra. A gát rossz állapotban van, ezt minél előbb javítani kell. Vöő József képviselő - Elmondja, hogy a gát állapota azért olyan rossz, mert mindig gyorsan kellett felépíteni, már akkor, amikor ott volt a víz, így a minőségük persze hogy nem a megfelelő. Huszárné Lukács Rozália polgármester - Véleménye szerint a védekezésre, töltések felerősítésére is kell a költségvetésbe tervezni keretet. Bocz József képviselő - 2011-től az árvízi védekezés az állam feladata. Mégsem lehet látni, hogy bármivel is többet segítenének, mint eddig. Véleménye szerint meg kell előzni a problémát, már a nagy víz előtt el kell kezdeni felkészülni. Felhívja a figyelmet, hogy némely esetben a gátak akkora vizet tartottak, hogy ha átszakadt volna, nagyobb kárt okoz az ingatlanokban, mintha lassan beengedték volna folyni a vizet. Szerinte ezek a gátak már nem alkalmasak a nagy vizet megtartani. Vöő József képviselő - Véleménye szerint, abból pénzből, amit minden évben, arra fordítanak, hogy mentsék a víztől azt a pár házat, ami egészen a Duna partján van, már vehettek volna mindenkinek új házat. Rossz az állami támogatási rendszer. 16.32-kor Szabó Péter alpolgármester elhagyja a termet. Dr. Bonnyai Réka jegyző - Elmondja, hogy az megfigyelhető, hogy minden évben egyre kevesebb támogatás várható az államtól, mind a védekezésre, mind a helyreállításra. Ez igaz a lakossági károk térítésére is. 16.35-kor Szabó Péter alpolgármester visszatér a terembe. Szabó Péter alpolgármester - Véleménye szerint azon kell gondolkodni, hogy hogyan lehetne ezeket az embereket rávenni arra, hogy elköltözzenek közvetlenül a Duna mellől. Egyetért Bocz József képviselővel abban, hogy a gát hirtelen átszakadása nagyobb kárt okoz, mintha lassan engednék be a vizet.
3
Huszárné Lukács Rozália polgármester – A társszervek és felettes szervek értékeléséről szóló szakmai anyagot mindenki megkapta. Kéri a képviselőket, hogy aki elfogadja az ár-és belvízhelyzetről szóló tájékoztatót, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 6/2011. (I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az ár- és belvízhelyzetről szóló tájékoztatót.
3. napirendi pont: Közmeghallgatás időpontjának kijelölése Huszárné Lukács Rozália polgármester – Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottsággal a 2011. március 2-ai időpontot tűzték ki a közmeghallgatás megtartására. Helyszín a Művelődési Ház 18 órai kezdettel. Kéri a képviselőket, aki egyetért a közmeghallgatás időpontjával, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 7/2011. (I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy 2011. március 2-án közmeghallgatást tart a Művelődési Házban 18.00 órai kezdettel. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2011. március 2.
4. napirendi pont: 2011. évi munkaterv elfogadása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester - Elmondja, hogy az előző évi munkatervekhez képest struktúrájában, annyiban tér el a munkaterv, hogy 2011. február 9-re bekerült egy képviselőtestületi ülés, melyen a civil szervezetek együttes beszámolójára kerül sor. Változás továbbá, hogy minden hétfőn 8-9 óráig a jegyző és a polgármester fogadó órát tart. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a hét többi napján nem fogadnak ügyfelet, de ez egy biztos pont az ügyfelek részére, hogy ebben az időpontban biztosan megtalálhatók a hivatalban. Faidt Józsefné ÁMK igazgató kérésére elírás miatt kijavításra kerül az ÁMK beszámolóját tartalmazó napirendi pont: 2009/2010-es tanévről 2010/2011-es tanévre, és az ÁMK és a Tájház beszámolója szeptemberi időpontról előrébb kerül júniusra, mert a beszámoló már addigra elkészíthető, van hozzá adat. Barisné Zsinkó Julianna képviselő - Elmondja, hogy a bizottság javasolja elfogadásra a képviselő-testültnek a 2011. évi munkatervet. Huszárné Lukács Rozália polgármester - Kéri a képviselő-testület tagjait, aki a fenti módosításokkal elfogadja a 2011. évi munkatervet, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 4
8/2011. (I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja, a 2011. évi munkatervet az alábbi módosítással: - az ÁMK beszámolójánál a 2009/2010-es tanév kerüljön kijavításra 2010/2011-es tanévre, - az ÁMK és a Tájház működéséről szóló beszámolót a júniusi időpontra helyezzék át. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: folyamatos 5.napirendi pont: Döntés hitelkeret szerződés megújításáról Huszárné Lukács Rozália polgármester – Tájékoztatja a képviselőket, hogy a 15 milliós hitelkeret szerződés 2011. február 8-án lejár. Arról kell dönteni, hogy új szerződést kössenek-e és hogy milyen összeggel. Szerinte indokolt a szerződés meghosszabbítása. Jelenleg az önkormányzat maximum hitelkerete, amit felvehetne 34 millió forint. Barisné Zsinkó Julianna képviselő - Tájékoztatja a képviselőket, hogy a bizottság 22 millióra javasolja emelni a hitelkeret összegét. Huszárné Lukács Rozália polgármester – Ha nincs kérdés vagy más javaslat, kéri a képviselőtestület tagjait, hogy aki egyetért a bizottság javaslatával, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 9/2011. (I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy 22 millió forint összegű folyószámla hitelt igényel az OTP Bank Nyrt-től. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2011. február 8.
6.napirendi pont: Tájékoztató az önkormányzati támogatásban részesült civil szervezetek elszámolási kötelezettségének teljesítéséről és a támogatási rendszer átalakításáról (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester – Elmondja a képviselő-testületnek, hogy a civil szervezetek közül egyedül Báta Községi Sportegyesület nem számolt el 92 ezer forinttal. Dr. Bonnyai Réka jegyző - Elmondja, hogy a civil szervezetek támogatása közpénznek minősül, a civil szervezeteknek a képviselő-testület döntése alapján tárgyév december 30-ig el kell számolni. Az elszámolási kötelezettséget tartalmazza a költségvetési rendelet, továbbá az a megállapodás, melyet az önkormányzat köt az egyes civil szervezetekkel a támogatásról. Dr. Lehel Péter képviselő - Megkérdezi, hogy milyen következménnyel jár, ha nem tudnak elszámolni a kapott támogatással. Kérdése, hogy, nem lehet-e határidőt hosszabbítani, vagy az idei támogatást az el nem számolt összeggel csökkenteni. 5
Dr. Bonnyai Réka jegyző – A képviselő-testület költségvetési rendelete szerint amely civil szervezet nem számol el a kapott támogatással határidőben, az a következő évben nem kaphat támogatást. Dr. Lehel Péter képviselő - Megkérdezi, hogy a Báta Községi Sportegyesület csak a focistákat jelenti-e vagy más szakosztály is van. Huszárné Lukács Rozália polgármester - Elmondja, hogy ide tartoznak az asztali teniszezők is, akik rendszeresen színvonalas versenyeken vesznek részt és szervezik a Bánki kupát is. Kéri a képviselő-testület tagjait, aki egyetért azzal, hogy a Báta Községi Sportegyesület fizesse vissza azt az összeget, amivel nem számolt el, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 10/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felszólítja a Báta Községi Sportegyesületet, hogy az önkormányzat által részére nyújtott támogatás azon részét, mellyel nem számolt el határidőben fizesse vissza 2011. február 28-ig. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2011. február 28. Továbbá kéri a képviselőket, hogy aki egyetért azzal, hogy a támogatási rendszer átalakításáról a 2011. február 9-i képviselő-testületi ülésen történő civil szervezetekkel való egyeztetés után döntsenek, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 11/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elnapolja a támogatási rendszer átalakításáról való döntését, és a 2011. február 9-i képviselő-testületi ülésen történő civil szervezetekkel való egyeztetés után tárgyalja újra az elnapolt témát. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2011. február 9. 7.napirendi pont: A Bátai Szolgáltató Kft. ügyvezetői állásának meghirdetése, döntés a Művelődési Ház működtetőjéről Huszárné Lukács Rozália polgármester - Elmondja, hogy az önkormányzat Kft-jét, a Bátai Szolgáltató Kft-t az önkormányzat a továbbiakban is működtetni szeretné, de más tartalommal, más céllal. Az ügyvezetői állás meghirdetésére tett javaslatot a bizottság. B. Tóth Józsefné - Elmondja, hogy a Kft. működése minimális. Fő tevékenysége a Kft. által bérelt ingatlan kiadása volt szálláshelyként. Barisné Zsinkó Julianna képviselő - A bizottság az alábbi feltételekkel javasolja az ügyvezetői állás meghirdetését: minimum középfokú gazdasági végzettség, szakmai önéletrajz, a kft. 6
működtetésére vonatkozó elképzelés, bérezés: megegyezés szerint, állás betölthető: 2011. április 1től. Faidt Józsefné ÁMK igazgató – A napirend tárgya a Művelődési Ház működtetőjének kiválasztása is. Kéri a képviselő-testületet, a Művelődési Ház működtetőjéről, annak fényében döntsenek, hogy az ÁMK IKSZT címbirtokosi és épületfelújítási pályázata azt tartalmazza, hogy az önkormányzat a fenntartó és a szakmai felügyeletet az ÁMK látja el. Ha ezt most a pályázat megvalósítása közben megváltoztatják, nehogy gondot okozzon a pályázati elszámolásnál. Szabó Péter képviselő - A Művelődési Ház működtetésével kapcsolatban megkérdezi, hogy a pályázat lehetőséget ad-e arra, hogy a Művelődési Házban közcélú munkást foglalkoztatassanak a pályázatban vállalt feladatok ellátására. B. Tóth Józsefné főmunkatárs- Elmondja, hogy ezért kötöttek az IKSZT pályázat keretében megállapodást a Munkaügyi Központtal. A közfoglalkoztatott közfeladatot lát el. Faidt Józsefné ÁMK igazgató - A közmunkás nem önálló vezető a Művelődési házban, csupán a nyitva tartásról és felügyeletről gondoskodik. A vezető ő, az ÁMK-n keresztül, mert megvan hozzá a végzettsége. Huszárné Lukács Rozália polgármester - Kéri a képviselő-testület tagjait, hogy aki a bizottság által javasolt feltételekkel elfogadja az ügyvezetői állás meghirdetését, valamint egyetért azzal, hogy a Művelődési ház működtetője továbbra is az ÁMK maradjon, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 12/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy az alábbi tartalommal meghirdeti a Bátai Szolgáltató Kft. ügyvezetői állását: „Feladat: a Bátai Szolgáltató Kft. ügyvezetői feladatainak ellátása, közfoglalkoztatás koordinálása / bonyolítása. Képesítési követelmény: minimum középfokú gazdasági végzettség. Pályázathoz csatolni kell: szakmai önéletrajz, a kft. működtetésére vonatkozó elképzelés. Bérezés: megegyezés szerint Állás betölthető: 2011. április 1-től Pályázat benyújtása: Báta Község Polgármestere Cím: Polgármesteri Hivatal 7149 Báta, Fő u. 147.”, továbbá elhatározza, hogy az Művelődési Ház működtetési formáján az IKSZT pályázat teljes lezárulásáig ne változtasson a képviselő-testület. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: folyamatos
7
Huszárné Lukács Rozália polgármester - Elmondja, hogy a Művelődési Ház felújításához az önerőt elő kell teremteni. Ha ezt a pályázatot az önkormányzat nem tudja megvalósítani, felül fogja vizsgáltatni a Művelődési Ház állapotát és életveszélyes volta miatt bezáratja. 8.napirendi pont: A köztisztviselői teljesítményértékeléshez szükséges kiemelt célok meghatározása, tájékoztatás a jegyző a 2010. évi teljesítményértékeléséről (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Dr. Bonnyai Réka jegyző – Ismerteti az előterjesztést. Elmondja továbbá, hogy a polgármester feladata a jegyző munkájának értékelése. Huszárné Lukács Rozália polgármester jó minősítést ítélt meg számára. Barisné Zsinkó Julianna képviselő - A bizottsági javasolja az előterjesztés elfogadását. Huszárné Lukács Rozália polgármester - Kéri a képviselő-testület tagjait, aki az előterjesztés elfogadásával egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 13/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester tájékoztatóját a jegyző teljesítményértékeléséről elfogadja és a bátai Polgármesteri Hivatal (Hivatal) köztisztviselőivel szemben a 2011. évre támasztandó teljesítménykövetelmények alapjául az alábbi célokat határozza meg: 1) Önkormányzat és intézményei zavartalan működtetése, az ehhez biztosított pénzeszközök hatékony felhasználása. 2) Az önkormányzati épületek tekintetében tervszerű karbantartás kialakítása. 3) Közszolgáltatások magas szakmai színvonalon történő biztosítása. A közigazgatási feladatok ellátásához kapcsolódó jogszabályok alapos ismerete. A Hivatal ügyintézésben erősödjön tovább a szolgáltatói jelleg és fokozottan érvényesüljenek a polgárbarát igazgatás eszközei és módszerei, az ügyfelek pontos, gyors és teljes körű tájékoztatására. 4) Folyamatos önképzés, részvétel a színvonalas szakmai munkát elősegítő képzéseken. 5) Ügyfélbarát közigazgatás, gyors, hatékony ügyintézés. A lakossági panaszbejelentések gyors és szakszerű intézése. 6) Pályázati lehetőségek maximális kihasználása. Törekedni kell arra, hogy a feladatellátáshoz minden igénybe vehető és bevonható forrást felderítsen a Hivatal. 7) Együttműködés a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal. 8) Kapcsolattartás a helyi civil szervezetekkel. Civilszervezetek működését segítő tevékenység, a helyi civilszervezeteknek továbbra is segítséget kell nyújtani a pályázataik elkészítésében. 9) Az önkormányzati nagyrendezvények magas színvonalú szervezéséhez hozzájárulni. 10) A 2011. évi népszámlálási, valamint az esetleges népszavazással kapcsolatos feladatok szakszerű, határidőre történő, zökkenőmentes ellátása. 8
A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a meghatározott teljesítménycélok alapján határozza meg a köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményeit, és a köztisztviselők 2011. évi teljesítményértékelését 2011. december 31-ig végezze el. A képviselő-testület utasítja a Polgármestert, hogy a meghatározott teljesítménycélok alapján határozza meg a jegyző egyéni teljesítménykövetelményeit, és a 2011. évi teljesítményértékelését 2011. december 31-ig végezze el, és arról a testületet 2012. február 28-ig tájékoztassa Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester, Dr. Bonnyai Réka jegyző Határidő: 2011. december 31. és 2012. febr. 28. 9.napirendi pont: Egyebek Huszárné Lukács Rozália polgármester - Ismerteti a képviselőkkel a Bátáért Egyesület kérelmét, melyben az önkormányzat segítségét kérik a Fekete Gólya Ház működtetéséhez. A Bátáért Egyesület az önkormányzati keret terhére közmunkában foglalkoztatott személyt szeretne kapni. A munkaügyi központ tájékoztatása szerint ez együttműködési megállapodás kötésével megoldható. Az érintett személy 4 órában a Bátáért Egyesületnél 4 órában pedig az önkormányzatnál dolgozna. Barisné Zsinkó Julianna elnök – Elmondja, hogy a bizottság támogatja a Bátáért Egyesület kérelmét. Huszárné Lukács Rozália polgármester - Kéri a képviselőket, hogy aki a fenti feltétellel támogatja a Bátáért Egyesület kérelmét, kézfeltartással jelezze. Szabó Péter alpolgármester - Bejelenti személyes érintettségét, a foglalkoztatott személlyel rokoni kapcsolatban áll, ezért tartózkodni fog a szavazásnál. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 14/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy Báta község 7 fős hosszú távú foglalkoztatási létszámkeretéből egy főt közösen foglalkoztat a Bátáért Egyesülettel együttműködési megállapodás alapján oly módon, hogy 4 órát az önkormányzatnál, négy órát a Bátáért Egyesületnél dolgozik a közfoglalkoztatott. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: folyamatos Huszárné Lukács Rozália polgármester - Ismerteti Mohr János Zoltánné kérelmét. Melyben ő is az önkormányzat közfoglalkoztatási létszámkeretéből szeretne segítőt igényelni. A hosszú távú foglalkoztatási létszámkeret már kimerült. Kéri a képviselőket, aki egyetért a kérelem elutasításával, kézfeltartással jelezze:
9
A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 15/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mohr János Zoltánné kérelmét elutasítja, tekintettel arra, hogy Báta község 7 fős hosszú távú foglalkoztatási létszámkerete kimerült. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: azonnal Huszárné Lukács Rozália polgármester - Elmondja, hogy felajánlották az önkormányzatnak megvásárlásra az anyakönyvezetőnél lévő leselejtezett központi számítógépet monitorral, nyomtatóval együtt. Új gépet hoztak, a régit, ha igény van rá 19.990 Ft-ért meg lehet vásárolni. Barisné Zsinkó Julianna képviselő - Elmondja, hogy a bizottság javasolta megvásárlásra az ASZA gépet. Huszárné Lukács Rozália polgármester – A bizottsági ülés után megkérdezték szakember véleményét is a gép minőségéről, és kiderült, hogy nem igazán használható, nem bővíthető vagy nagyon sokat kellene rá költeni, hogy a megfelelő programok fussanak rajta. A bizottság javaslata ellenére, nem javasolja már az anyakönyvvezetői gép megvásárlását. Kéri a képviselő-testület tagjait, hogy aki ezzel egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 16/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy nem vásárolja meg a régi ASZA gépet 19.990 Ft-ért. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: azonnal Huszárné Lukács Rozália polgármester – Tájékoztatja a képviselőket, hogy az Alisca Bau Zrt. által a töltésbe beépített csövek zárófedelei nincsenek meg. 9 cső van és 2 fedél. A csövek eldugaszolása fontos lenne, mert jön az árvíz és az átfolyást meg kell akadályozni. Elmondja, hogy felvette a kapcsolatot az Alisca Bau Zrt-vel. Ők annyit mondtak ez nem tartozott már bele a munkafolyamatba. Korábbi egyeztetés alkalmával kapott egy címet, ahol kért árajánlatot. Egy dugó 40.000 Ft+Áfa, így a 7 db dugó 350.000 Ft. B. Tóth Józsefné főmunkatárs - Elmondja, hogy Schuszter Gábor árvízvédelmi szakértővel felvette a kapcsolatot és lehet 10.000 Ft+ÁFA/db összegen is beszerezni ilyen záró fedelet. Huszárné Lukács Rozália polgármester - Kéri a képviselő-testület tagjait, aki támogatja a 7 db záró fedél megvásárlását, 10.000 Ft+ÁFA/db áron, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 17/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy az árvízvédelmi töltésbe beépített csapadékvíz elvezető csövek lezárásához szükséges 7 db záró fedelet rendelje meg 10.000 Ft+ÁFA/db áron. 10
Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: folyamatos Huszárné Lukács Rozália polgármester - Ismerteti az általa elkészített gazdasági program vázlat tervét, melyet a gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottság ülésén kiosztott a képviselők részére. (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Várja a képviselők javaslatát, véleményét a program tartalommal való megtöltése érdekében. Barisné Zsinkó Julianna képviselő - Elmondja, hogy a bizottság javasolja a gazdasági program vázlat tervezet elfogadását. Jó kiindulási alapnak tartják. Huszárné Lukács Rozália polgármester - Kéri a képviselő-testület tagjait, aki a gazdasági program vázlat tervezetét elfogadja, kézfeltartással jelezze A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
18/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a gazdasági program vázlat tervezetét. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: folyamatos Huszárné Lukács Rozália polgármester - Elmondja, hogy a bizottsági ülésen megbeszéltek alapján a gazdák által felajánlott 500 Ft/ha földútjavítási támogatás elhelyezésére külön főszámlát nyitnak. Szűcs Józsefné gazdasági előadó - Utána nézett és az önkormányzatnak van egy letéti számlája, ami ezt a célt szolgálhatja. Pénzmozgás nincs rajta. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Kéri a képviselő-testület tagjait, aki egyetért azzal, hogy a gazdák a korábban megbeszélt hektáronkénti 500 Ft-ot és a gazdák által befizetett összeggel egyező összeget az önkormányzat az iparűzési adóból a meglévő letéti számlára névszerinti befizetéssel, elhelyezi, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 19/2011.(I.26.) számú határozat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy elfogadja a gazdák által név szerint befizetendő 500 Ft/ha földútjavítási támogatást, azt letéti számláján elkülönítetten kezeli, és a gazdák által befizetett összeggel egyező összeget az önkormányzat a befolyt iparűzési adó bevételből elkülöníti és ezen a letéti számlán elhelyezi földút javítás céljából. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: folyamatos
Dér János Báta KSE - Elmondja, hogy úgy gondolja a Báta Községi Sportegyesület működéséért nem csak Bagényi János a felelős, hisz az egyesületnek van egy vezetősége. Az önkormányzat türelmét kéri. Elmondja, hogy lesz egy vezetőségi ülés, ahol feltárják a hiányosságokat.
11
Huszárné Lukács Rozália polgármester - Elmondja, hogy a képviselő-testület a hozott döntésétől nem áll el. Az el nem számolt támogatást az Báta Község Sportegyesületnek vissza kell fizetnie.
Az ülésen más nem hangzott el, az ülést a polgármester 18.00 órakor berekesztette. Kmf.
Huszárné Lukács Rozália polgármester
Dr. Bonnyai Réka jegyző
12