JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2008. április 3-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Kozma Péter, a közgyűlés alelnöke, Seszták Oszkár, a közgyűlés alelnöke, Balogh Albert, Berencsi Béla, Baracsi Endre, Dankuné Dr. Somogyi Ildikó, Forján Zsolt, Fülöp István, Gazda László, Gulácsi Mihály, Halmi József, Hovánszki György, Jakab Ferenc, Jenei Sándor, Juhász Zoltán, Dr. Karakó László, Dr. Kiss Gábor, Kovács Lajos, Kovács Sándor, Lakatos István, Sarkady Pál, Dr. Lenti István, Lipők Sándor, Magyar László, Mata Elek, Mónusné Dicső Zsuzsanna, Nagy Sándor, Orosz Károly, Pálosi László, Pehely Zoltán, Pintér István, Román István, Dr. Simonné Dr. Rizsák Ildikó, Sulyok József, Szabados József, Szabó János, Dr. Szép Béla, Lakatosné Sira Magdolna, Juhász Istvánné, Tóth Imre, Tóth Viktor, Vitkovics Béla közgyűlési tagok. Az ülésről távolmaradtak: Dr. Helmeczy László, Marjánné Rinyu Ilona, Dr. Vadász Mária közgyűlési tagok. Dr. Borbély Károly megyei főjegyző, az önkormányzati hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői, meghívottak és kb. 25 fő érdeklődő. KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Köszöntötte a közgyűlés ülésén megjelent közgyűlési tagokat és a meghívott vendégeket. Megállapította, hogy a 48 közgyűlési tag közül 42 fő jelen van, így az ülés határozatképes, azt megnyitotta. Tájékoztatta a közgyűlést, hogy fájdalmas veszteség érte a testületet ugyanis 2008. április 2-án elhunyt Tullnerné Belinszky Margit, aki két cikluson keresztül volt képviselőtársuk, ebben a ciklusban pedig bizottsági tagként tevékenykedett. Kérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma felállással adózzanak emlékének. (A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak Tullnerné Belinszky Margit emlékének.) Tájékoztatta a testület tagjait, hogy Fülöp István, a megyei közgyűlés elnöke 2008. április 2-án hozzá eljuttatott levelében a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 2. § (1) bekezdés e.) pontja alapján a közgyűlési elnöki tisztéről lemondott. Ismertette Fülöp István levelét az alábbiak szerint:
2
„Tisztelt Alelnök Úr! Alulírott, de itt is megnevezett Fülöp István, 4700 Mátészalka, Kézi L. u. 13. szám alatti lakos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 86/2006. (X.12.) számú határozatával megválasztott elnöke, a polgármesteri tisztség ellátásainak egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 2. § (1) bekezdés e.) pontja alapján a közgyűlési elnöki tisztemről a mai nappal lemondok. Kérem Alelnök Urat, hogy a hivatkozott törvény 2. § (4) bekezdésére tekintettel jelen nyilatkozatot a közgyűlés következő ülésén ismertetni szíveskedjen. Nyíregyháza, 2008. április 2. Fülöp István” Jelezte, hogy az elhangzottak alapján a Megyei Közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/2007. (IV.23.) rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerint jelen testületi ülést az új közgyűlési elnök megválasztásáig ő vezeti. Mielőtt javaslatot tett volna az ülés napirendi pontjaira tájékoztatta a közgyűlést, hogy Dr. Nagy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási Közalapítvány leköszönő kuratóriumi elnöke alapító tagjaként 12 éven át aktív részese, irányítója és szervezője volt az alapítványnak. A megye pedagógusai által ismert és elismert szakmai életútja során maradandót alkotott a térség közoktatásában. Fáradhatatlan, a közért mindig tenni akaró személyisége példa lehet a fiatal nemzedéknek. Dr. Nagy László részére szakmai és közéleti tevékenységének elismeréseként a megyei közgyűlés elnöke Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Közgyűlés Emlékplakettjét adományozta, melynek átadására jelen közgyűlés keretei között kerül sor. Felkérte Dr. Nagy Lászlót és feleségét, hogy fáradjanak a pulpitus elé. (Kozma Péter, a megyei közgyűlés alelnöke átadta Dr. Nagy Lászlónak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Emlékplakettje kitüntető elismerést, majd gratulált és jó egészséget kívánt számára.) Tájékoztatta a közgyűlést, hogy a rendkívüli ülés összehívását az indokolta, hogy a megyei önkormányzat fenntartásában működő kórházak által benyújtani kívánt pályázatok határideje a soron következő 2008. április 24-i közgyűlésig lejár. Javaslatot tett – a meghívóban közöltek szerint – a közgyűlés napirendi pontjainak meghatározására a következő kiegészítéssel: Indítványozta, hogy a közgyűlés 1/a. napirendi pontként vegye fel és tárgyalja meg a megyei
3
közgyűlés elnökének jelöléséről és megválasztásáról szóló, továbbá 1/b. napirendi pontként a megyei közgyűlés elnöke illetményének és költségátalányának megállapításáról szóló előterjesztést, melyet követően 1/c. napirendi pontként a megyei közgyűlés elnökének eskütételére kerül sor. Jelezte, hogy ennek következtében a meghívóban feltüntetett napirendi pontok számozása értelemszerűen eggyel nő. Javasolta, hogy a közgyűlés az új 2/a., b., c. napirendi pontokat összevontan tárgyalja meg. Megállapította, hogy a közgyűlés napirendjével kapcsolatban a közgyűlési tagok részéről egyéb javaslat nem hangzott el. Szavazásra tette fel a meghívóban közölt napirendi javaslatot az általa tett kiegészítéssel. (A szavazásban részt vevő közgyűlési tagok száma 45 fő.) A szavazás eredményeként megállapította, hogy a közgyűlés 45 igen szavazattal, egyhangúlag a meghívóban közölt napirendi javaslatot az általa tett kiegészítéssel az alábbiak szerint elfogadta: 1/a.
Előterjesztés a megválasztására.
megyei
közgyűlés
b.
Előterjesztés a megyei közgyűlés költségátalányának megállapítására.
c.
A megyei közgyűlés elnökének eskütétele.
elnökének elnöke
jelölésére
és
illetményének
és
2/a.
Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház projektjei megvalósításának támogatására.
b.
Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat SzatmárBeregi Kórház és Gyógyfürdő projektje megvalósításának támogatására.
c.
Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza által tervezett projekt megvalósításának támogatására.
3.)
Bejelentések, kérdések, interpellációk.
4
1/a.
Napirendi pont Előterjesztés a megválasztására.
megyei
közgyűlés
elnökének
jelölésére
és
Előadó: Kozma Péter, a megyei közgyűlés alelnöke KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Ismertette, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 73. §-ában foglaltak alapján a megyei közgyűlés elnökét a megyei közgyűlés – saját tagjai sorából – titkos szavazással választja meg megbízatásának időtartamára. Az SZMSZ 35. § (2)(4) bekezdése szerint a közgyűlés elnökének személyére a közgyűlés tagja tehet javaslatot. Nyílt jelölés során elnökjelölt az a közgyűlési tag lesz, aki megkapja legalább 17 közgyűlési tag igen szavazatát. A megyei közgyűlés minősített többséggel választja meg a közgyűlés elnökét. Felkérte a közgyűlés tagjait, hogy az elnök személyére vonatkozóan tegyék meg javaslataikat. DR. KARAKÓ LÁSZLÓ (az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke): Ismertette, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Fidesz frakciója egyhangú szavazással, Fülöp István munkájának elismerése mellett Seszták Oszkárt, a megyei közgyűlés alelnökét javasolja a megyei közgyűlés elnökének. KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Megállapította, hogy a közgyűlés elnökének személyére nézve a közgyűlési tagok részéről más javaslat nem hangzott el, így a jelölési eljárást lezárta. Megkérdezte Seszták Oszkárt, a megyei közgyűlés alelnökét, vállalja-e a jelölést, hozzájárul-e a titkos szavazás kivételével a közgyűlés nyilvánosságához, valamint bejelenti-e személyes érintettségét azzal, hogy részt kíván venni a szavazásban. SESZTÁK OSZKÁR (a közgyűlés alelnöke): Elmondta, vállalja a jelölést, hozzájárul a titkos szavazás kivételével a közgyűlés nyilvánosságához, valamint bejelenti személyes érintettségét azzal, hogy részt kíván venni a szavazásban. KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Megállapította, hogy Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés alelnöke vállalta a jelölést, hozzájárult a titkos szavazás kivételével a közgyűlés nyilvánosságához, valamint bejelentette személyes érintettségét azzal, hogy részt kíván venni a szavazásban. Szavazásra tette fel Seszták Oszkár megyei közgyűlés elnökévé történő jelölésének és a szavazólapra történő felvételének elfogadását. (A szavazásban részt vevő közgyűlési tagok száma 45 fő.)
5
A szavazás eredményeként megállapította, hogy a közgyűlés 31 igen szavazattal, 14 tartózkodás mellett Seszták Oszkár megyei közgyűlési elnökké történő jelölését és a szavazólapra történő felvételét elfogadta és az alábbi határozatot hozta: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 23/2008. (IV.3.) határozata a megyei közgyűlés elnökének jelöléséről A Megyei Közgyűlés Seszták Oszkárt, a megyei közgyűlés alelnökét a megyei közgyűlés elnökévé jelöli és elrendeli a szavazólapra jelöltként való felvételét. A határozatot kapja: Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Jogi Osztálya (a közlönyben történő közzététel céljából), Helyben KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Jelezte, hogy az SZMSZ 59. §-ában foglaltak alapján a titkos szavazást az Ügyrendi és Jogi Bizottság jegyzőkönyvvezető közreműködésével bonyolítja le. Felkérte az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnökét, tájékoztassa a megyei közgyűlést a szavazás módjáról. DR. KARAKÓ LÁSZLÓ (az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke): Utalt arra, elhangzott, hogy a megyei közgyűlés elnökének megválasztása titkos szavazással történik. A választási eljárásról szóló, módosított 1997. évi C. törvényben, valamint a Megyei Közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló, módosított 5/2007. (IV.23.) rendeletben foglaltakra figyelemmel az alábbiak szerint ismertette a szavazás módját: A szavazólap az elfogadott jelölt nevét tartalmazza. Szavazni az Ügyrendi és Jogi Bizottság által lepecsételt, hivatalos szavazólapon lehet. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság a szavazólap érvényesítéseként a "Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat" feliratú bélyegzőt használja. Minden közgyűlési tag névjegyzéken aláírásával igazolja a szavazólap átvételét.
6
Érvényesen szavazni a jelölt mellett, a neve melletti körben elhelyezett, egymást metsző két vonallal, ellene a kör üresen hagyásával lehet. Érvénytelen a szavazólap, a szavazat: - amelyet bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapon adtak le, - amelyből egyértelműen nem állapítható meg a szavazás módja, így például a jelölt nevének aláhúzása, áthúzása. Ha a közgyűlési tag a borítéknak az urnába történő helyezése előtt jelzi, hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, a rontott szavazólapot az Ügyrendi és Jogi Bizottság bevonja, helyébe új lapot ad ki és ezt a tényt a jegyzőkönyvben rögzíti. A bizottság a rontott szavazólap helyett újat – személyenként – csak egyszer adhat ki. A titkos szavazás, borítékba helyezett szavazólapon, külön helyiségben, vagy szavazófülkében urna igénybevételével történik. A szavazófülkék elhelyezését, valamint a titkos szavazás lebonyolítását az alelnöki titkárság hivatali helyiségében biztosítottuk. A szavazóurna az Ügyrendi és Jogi Bizottsággal egy helyiségben, a bizottság előtt kerül elhelyezésre. A szavazásra szolgáló szavazóhelyiségben, illetve a szavazófülkében mindig csak a szavazatát leadó egy fő közgyűlési tag tartózkodhat. Javasolta, hogy az Ügyrendi és Jogi Bizottság helyiségében is csak egy közgyűlési tag tartózkodjon. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság az urna állapotát az elsőként szavazó közgyűlési tag – aki az Ügyrendi és Jogi Bizottság tagja nem lehet – jelenlétében a szavazás megkezdése előtt megvizsgálja, lezárja, majd az urnába ellenőrző lapot helyez. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság az urna felbontása előtt ellenőrzi az urna sértetlenségét, felbontja az urnát és meggyőződik az ellenőrző lap meglétéről. A szavazás eredményének megállapításához az urnában lévő szavazólapokat számba veszi. Ezt követően külön csoportba helyezi és összeszámlálja az érvénytelen, valamint az érvényes szavazólapokat. Az érvénytelenség okát a szavazólap hátoldalára rávezeti és azt az Ügyrendi és Jogi Bizottság jelenlévő tagjai aláírják. Az érvénytelen szavazólapokat külön kötegben borítékba helyezi, és a borítékot lezárja úgy, hogy a pecsét megsértése nélkül szavazólapot ne lehessen kivenni, illetőleg betenni. A borítékra rá kell írni a szavazólapok számát. Az érvényes szavazólapokat a jelölt mellett és a jelölt ellen leadott szavazatok szerint külön-külön megszámolja, majd ezeket külön kötegben borítékba helyezi és a borítékot lezárja úgy, hogy a pecsét megsértése nélkül szavazólapot ne lehessen kivenni, illetőleg betenni. A borítékra rá kell írni a szavazólapok számát. A szavazás eredményét tartalmazó jegyzőkönyv kivételével a választási iratok (névjegyzék, szavazólapok, stb.) egy lezárt borítékban kerülnek elhelyezésre – melyet az Ügyrendi és Jogi Bizottság tagjai felüljegyeznek – és az a megyei főjegyzőnek átadásra kerül.
7
A szavazás akkor lesz eredményes, ha a jelölt mellett a megválasztott közgyűlési tagok több mint a fele (legalább 25 fő) szavazott. Utalt arra, hogy az Ügyrendi és Jogi Bizottság SZMSZ-ben foglalt feladatait a Megyei Közgyűlés alelnöke az előzőek során már ismertette. Kérte a megyei közgyűlést, hogy a titkos szavazás lebonyolításának eljárási rendjét az ismertetetteknek megfelelően fogadja el. Felkérte az Ügyrendi és Jogi Bizottság tagjait, hogy a szavazás törvényességének biztosítása érdekében a szomszédos szavazóhelyiségben foglalják el helyüket és bonyolítsák le a szavazást. Bejelentette, hogy az Ügyrendi és Jogi Bizottság munkáját jegyzőkönyvvezetői minőségben Baloghné Kássa Zita, a hivatal osztályvezető-helyettese segíti. Kérte a közgyűlési tagokat, hogy a közgyűlés alelnöke által elrendelt szünetben éljenek szavazati jogukkal, mellyel összefüggésben jelezte, hogy a szavazatok leadására rendelkezésre álló idő maximum 60 perc. KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Szavazásra tette fel a titkos szavazás menetére vonatkozó szabályokat. (A szavazásban részt vevő közgyűlési tagok száma 45 fő.) A szavazás eredményeként megállapította, hogy a közgyűlés 44 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a titkos szavazás menetére vonatkozó szabályokat elfogadta. A szavazólap elkészítésének, a titkos szavazás lebonyolításának, a szavazatok összeszámlálásának időtartamára szünetet rendelt el. Felkérte a közgyűlés tagjait, hogy éljenek szavazati jogukkal. SZÜNET KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Felkérte az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnökét, ismertesse a titkos szavazás eredményét. DR. KARAKÓ LÁSZLÓ (az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke): Elmondta, hogy a megyei közgyűlés elnöke 2008. április 3-i megválasztásának jegyzőkönyve – a Megyeháza alelnöki titkárságának hivatali helyiségében, a bizottsági tagok jelenlétében – 2 példányban készült, amit most ismertet, az az 1. számú példány. Előadta, az Ügyrendi és Jogi Bizottság a szavazás megkezdése előtt az első szavazó jelenlétében megállapította, hogy az urna üres, majd azt követően elhelyezte az ellenőrző lapot, és az urnát lepecsételte. A szavazás 9,38 órakor kezdődött és 10,05 órakor fejeződött be. Ismertette, hogy a megyei
8
közgyűlési tagok száma 48 fő, szavazóként megjelent közgyűlési tagok száma 45 fő, az urnában talált szavazólapok száma 45 db. Elmondta, az urnából szavazólap nem hiányzott, érvénytelen szavazat nem volt. Ismertette, az érvényes szavazatok száma összesen 45 db, az elnökjelöltre leadott érvényes szavazatok száma Seszták Oszkár mellett 30, ellene 15, így a szavazás eredményeként a megválasztott elnök Seszták Oszkár. KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke által ismertetett jegyzőkönyv alapján megállapította, hogy 30 szavazattal a testület megbízatásának időtartamára titkos szavazással Seszták Oszkárt választotta meg a megyei közgyűlés elnökévé, melyről az alábbi határozatot hozta: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 24/2008. (IV.3.) határozata a megyei közgyűlés elnökének megválasztásáról A Megyei Közgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi LXV. törvény 73. §-a alapján, megbízatásának időtartamára Seszták Oszkárt a megyei közgyűlés alelnökét, titkos szavazással a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökévé megválasztotta. A határozatot kapják: 1. Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke, Helyben 2. Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Jogi Osztálya (a közlönyben történő közzététel céljából), Helyben KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Gratulált a megyei közgyűlés újonnan megválasztott elnökének, munkájához sok sikert és jó egészséget kívánt.
9
SESZTÁK OSZKÁR (a közgyűlés elnöke): Megköszönte a megyei közgyűlés tagjainak a megtisztelő bizalmat és ígéretet tett számukra, illetve a megye valamennyi polgára számára, hogy e bizalomra minden igyekezetével, tudásával és képessége szerint igyekszik rászolgálni és ezáltal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye javát szolgálni. Kifejtette, mindennek keretében elsődlegesnek tartja, hogy a megye által fenntartott intézményekben dolgozók képességeik legjavát nyújtva szolgálják a gondjaikra bízottak, a szolgáltatásaikat igénybe vevők és a megye minden polgára egészségügyi, szociális, kulturális, oktatási jólétét és biztonságát. Előadta, ahhoz, hogy ezen intézmények, valamint más önkormányzatok, egyházak, civilszervezetek által működtetett intézmények működési feltételei javuljanak, az uniós fejlesztési források lehetőségek szerinti maximális bevonása szükséges, melyhez partnerséget kért a jelenlegi megyei ellenzéktől. Leszögezte, biztos abban, hogy megkapja ezt a partnerséget. Fontosnak tartotta, hogy a megye gazdasági szereplői, vállalkozói ugyancsak az uniós források maximális felhasználásával, a tehetségük, szorgalmuk legjavát nyújthassák. Kifejtette, hiszi, hogy csak az ő segítségükkel, képességeik kibontakoztatásával érhetik el, hogy a megye mind több polgára anyagi biztonságban és a mindennapi becsületes munka jóleső érzésével gyarapodhasson, gondoskodhasson a rábízottakról. Megígérte, hogy a megyei önkormányzat ebben lehetőségeihez mérten a segítségükre lesz. Végezetül partnerként hívta a politikai erőket, a civilszervezeteket, a megyei önkormányzat hivatalának és intézményeinek minden dolgozóját ehhez az elképzeléshez és reményét fejezte ki, hogy közösen sikeresek lesznek. Nyilatkozott arról, hogy alelnöki tisztségéről lemond. DR. KISS GÁBOR (közgyűlési tag): A célra irányuló, értelmes együttműködés őszinte szándékával és reményében gratulált és jó egészséget kívánt a megyei közgyűlés újonnan megválasztott elnökének. 1/b. Napirendi pont Előterjesztés a megyei közgyűlés költségátalányának megállapítására.
elnöke
illetményének
és
Előadó: Kozma Péter, a közgyűlés alelnöke KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Tájékoztatta a közgyűlést, hogy a megyei közgyűlés elnökének illetményéről a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 3. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak alapján a képviselő-testület a megyei közgyűlés elnökének megválasztását követő első ülésén dönt. A
10
képviselő-testület a polgármester illetményét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 43. §-ának (1) bekezdése szerint meghatározott szorzószám szorzataként összegszerűen kell megállapítani. A költségvetési törvényben 2008. évre megállapított illetményalap 38.650 Ft. A megyei önkormányzat esetén a szorzószám 15. Javasolta, hogy a közgyűlés – az előbbiekre figyelemmel – a megyei közgyűlés elnökének havi illetményét 579.750 Ft összegben határozza meg. Elmondta, hogy az említett jogszabály 18. §-a alapján a közgyűlés elnökét költségátalány illeti meg, melynek mértéke az illetmény 20-30 %-ának megfelelő összeg. Javasolta, hogy a közgyűlés elnökének havi költségátalányát – illetményének 20 %-ában – 115.950 Ft összegben állapítsa meg a testület. Megállapította, hogy a napirendi ponttal kapcsolatban a közgyűlési tagok részéről más javaslat nem hangzott el. Szavazásra tette fel a megyei közgyűlés elnöke illetményének és költségátalányának megállapításáról szóló előterjesztéshez kapcsolódó határozat-tervezetet. (A szavazásban részt vevő közgyűlési tagok száma 40 fő.) A szavazás eredményeként megállapította, hogy a közgyűlés 40 igen szavazattal, egyhangúlag a határozat-tervezetet elfogadta és az alábbi határozatot hozta: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 25/2008. (IV.3.) határozata a megyei közgyűlés elnöke illetményének és költségátalányának megállapításáról A Megyei Közgyűlés a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló, módosított 1994. évi LXIV. törvény 3. § (1)-(2) bekezdésében, valamint a 18. §-ában foglaltak alapján Seszták Oszkárnak a megyei közgyűlés elnökének havi illetményét költségátalányát 115.950 Ft összegben határozza meg.
579.750
Ft,
havi
11
A határozatot kapják: 1. Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke, Helyben 2. Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi, Gazdálkodási és Fejlesztési Osztálya, Helyben 3. Megyei Önkormányzati Hivatal humánpolitikai referense, Helyben 4. Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Jogi Osztálya (a közlönyben történő közzététel céljából), Helyben 1/c.
Napirendi pont A megyei közgyűlés elnökének eskütétele. Az esküt kiveszi: Kozma Péter, a közgyűlés alelnöke
KOZMA PÉTER (a közgyűlés alelnöke): Tájékoztatta a megyei közgyűlést, hogy az önkormányzati törvény 32. §-ában foglaltak alapján a közgyűlés elnökének megválasztását követően a közgyűlés előtt kell esküt tennie. Felkérte a közgyűlés elnökét, hogy a testület előtt mondja utána az eskü szövegét. (Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés újonnan megválasztott elnöke letette az esküt). Bejelentette, hogy a megyei közgyűlés elnöke a jogszabályban előírt tartalommal az esküt letette. A közgyűlés elnökének és a testületnek eredményes munkát kívánt, majd a közgyűlés vezetését átadta Seszták Oszkárnak. SESZTÁK OSZKÁR (a közgyűlés elnöke): Megköszönte Fülöp Istvánnak, a megyei közgyűlés volt elnökének eddig végzett munkáját és további közéleti szerepléséhez jó erőt és egészséget kívánt számára, leszögezve, hogy számítanak munkájára. 2/a.
Napirendi pont Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház projektjei megvalósításának támogatására. Előadó: Fülöp István, a közgyűlés elnöke Dr. Pikó Károly, Jósa András Oktató Kórház főigazgatója
12
2/b. Napirendi pont Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő projektje megvalósításának támogatására. Előadó: Fülöp István, a közgyűlés elnöke Dr. Vadász Mária, Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő főigazgatója 2/c.
Napirendi pont Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza által tervezett projekt megvalósításának támogatására. Előadó: Fülöp István, a közgyűlés elnöke Dr. Móré E. Csaba, Pszichiátriai Szakkórház főigazgatója
SESZTÁK OSZKÁR (a közgyűlés elnöke): Köszöntötte a napirendi pont tárgyalásával kapcsolatban a közgyűlés ülésére meghívott Dr. Pikó Károlyt, a Jósa András Oktató Kórház főigazgatóját, Dr. Móré E. Csabát, a Pszichiátriai Szakkórház főigazgatóját. Jelezte, hogy Dr. Vadász Mária, a Szatmár-Beregi Kórház főigazgatója bejelentette a testületi ülésről való távolmaradását azzal, hogy előadóként Dr. Szőke József megbízott orvos-igazgató képviseli. Megkérdezte Dr. Pikó Károlyt, hogy a 2/a. és 2/b. napirendi pontokkal kapcsolatban kíván-e szóbeli kiegészítést tenni. DR. PIKÓ KÁROLY (a Jósa András Oktató Kórház főigazgatója): Elmondta, szóbeli kiegészítést nem kíván tenni, de a felmerülő kérdésekre természetesen válaszol. SESZTÁK OSZKÁR (a közgyűlés elnöke): Megkérdezte Dr. Móré E. Csabát, hogy a 2/c. napirendi ponttal kapcsolatban kíván-e szóbeli kiegészítést tenni. DR. MÓRÉ E. CSABA (a Pszichiátriai Szakkórház főigazgatója): Elmondta, hogy ez egy olyan újszerű projekt, mely még Európában sem létezik és a mentálhigiéné fejlesztése kapcsán egy olyan lehetőség, mellyel a megyében először tudnának példát mutatni.
13
SESZTÁK OSZKÁR (a közgyűlés elnöke): Tájékoztatta a testületet, hogy az előterjesztéseket megtárgyalta a közgyűlés Egészségügyi Bizottsága, valamint Pénzügyi Bizottsága. Felkérte az érintett bizottságok képviselőit, ismertessék a bizottsági véleményt. DANKUNÉ DR. SOMOGYI ILDIKÓ (az Egészségügyi Bizottság elnöke): Elmondta, hogy a bizottság az előterjesztéseket megtárgyalta és azokat elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. NAGY SÁNDOR (a Pénzügyi Bizottság elnöke): Elmondta, hogy a bizottság az előterjesztéseket megtárgyalta, azokhoz pontosítási igényeket fogalmazott meg, melyek a kiküldött anyagokban átvezetésre kerültek, így azokat elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. SESZTÁK OSZKÁR (a közgyűlés elnöke): Megállapította, hogy a napirendi pontokkal kapcsolatban kérdés, a napirendek vitájában hozzászólás a közgyűlési tagok részéről nem hangzott el, így a tárgyalás e szakaszait lezárta. Elmondta, hogy a ciklus legfontosabb döntéseiről van szó, ezért örül, hogy ilyen jól előkészített anyagokat hozott mindhárom kórház menedzsmentje a közgyűlés elé. Jelezte, hogy a határozat-tervezeteket egyenként teszi fel szavazásra. Szavazásra tette fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház projektjei megvalósításának támogatásáról szóló előterjesztéshez kapcsolódó határozat-tervezetet. (A szavazásban részt vevő közgyűlési tagok száma 36 fő.) A szavazás eredményeként megállapította, hogy a közgyűlés 36 igen szavazattal, egyhangúlag a határozat-tervezetet elfogadta és az alábbi határozatot hozta: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2008. (IV.3.) határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház projektjei megvalósításának támogatásáról
14
A Megyei Közgyűlés 1.
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház által benyújtani kívánt Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban (Kódszám: TIOP2.2.7/07/2F) és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Sürgősségi ellátás fejlesztése - SO1 és SO2 (és ezeken belül gyermek sürgősségi ellátás) támogatására (Kódszám: TIOP-2.2.2/08/2F) pályázatokkal – az 1. számú és 2. számú mellékletben foglaltak szerint – egyetért;
2.
a projektek megvalósításáért pénzügyi és szakmai kötelezettséget vállal. Az építéshez, a megvalósításához illetve a fejlesztés projektzárást követő legalább 5 éves működtetéséhez és fenntartásához visszavonhatatlan beleegyezését adja;
3.
felhatalmazza a közgyűlés elnökét és a kórház főigazgatóját a pályázatok benyújtásához szükséges nyilatkozatok megtételére; Határidő: 2008. április 15.
4.
Felelős: a közgyűlés elnöke, a Jósa András Oktató Kórház főigazgatója
felhívja a közgyűlés elnökét és a megyei főjegyzőt, hogy a szükséges 10 %os saját erő biztosítása érdekében – a pályázatok második fordulójának benyújtási határidejéig – kezdeményezzék a megyei önkormányzat 2008. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 3/2008. (II.24.) rendelet módosítását, a tervezett kötvénykibocsátásból származó bevétel terhére. Határidő: folyamatos
Felelős: a közgyűlés elnöke, a megyei főjegyző
A határozatot kapják: 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház főigazgatója, Nyíregyháza, Szent István u. 68. 2. Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetői, Helyben 3. Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Jogi Osztálya (a közlönyben történő közzététel céljából), Helyben A határozat mellékletei a jegyzőkönyvhöz csatolva.
15
Szavazásra tette fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat SzatmárBeregi Kórház és Gyógyfürdő projektje megvalósításának támogatásáról szóló előterjesztéshez kapcsolódó határozat-tervezetet. (A szavazásban részt vevő közgyűlési tagok száma 36 fő.) A szavazás eredményeként megállapította, hogy a közgyűlés 36 igen szavazattal, egyhangúlag a határozat-tervezetet elfogadta és az alábbi határozatot hozta: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 27/2008. (IV.3.) határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő projektje megvalósításának támogatásáról A Megyei Közgyűlés 1.
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő által benyújtani kívánt Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Sürgősségi ellátás fejlesztése - SO1 és SO2 (és ezeken belül gyermek sürgősségi ellátás) támogatására (Kódszám: TIOP-2.2.2/08/2F) pályázattal – a mellékletben foglaltak szerint – egyetért;
2.
a projekt megvalósításáért pénzügyi és szakmai kötelezettséget vállal. Az építéshez, a megvalósításához illetve a fejlesztés projektzárást követő legalább 5 éves működtetéséhez és fenntartásához visszavonhatatlan beleegyezését adja;
3.
felhatalmazza a közgyűlés elnökét és a kórház főigazgatóját a pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok megtételére; Határidő: 2008. május 15.
Felelős: a közgyűlés elnöke, Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő főigazgatója
16
4.
felhívja a közgyűlés elnökét és a megyei főjegyzőt, hogy a szükséges 10 %os saját erő biztosítása érdekében – a pályázat második fordulójának benyújtási határidejéig – kezdeményezzék a megyei önkormányzat 2008. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 3/2008. (II.24.) rendelet módosítását, a tervezett kötvénykibocsátásból származó bevétel terhére. Határidő: folyamatos
Felelős: a közgyűlés elnöke, a megyei főjegyző
A határozatot kapják: 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő főigazgatója 2. Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetői, Helyben 3. Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Jogi Osztálya (a közlönyben történő közzététel céljából), Helyben A határozat melléklete a jegyzőkönyvhöz csatolva. Szavazásra tette fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza által tervezett projekt megvalósításának támogatásáról szóló előterjesztéshez kapcsolódó határozat-tervezetet. (A szavazásban részt vevő közgyűlési tagok száma 36 fő.) A szavazás eredményeként megállapította, hogy a közgyűlés 36 igen szavazattal, egyhangúlag a határozat-tervezetet elfogadta és az alábbi határozatot hozta: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 28/2008. (IV.3.) határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza által tervezett projekt megvalósításának támogatásáról
17
A Megyei Közgyűlés 1.
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza által az EGT és Norvég finanszírozási mechanizmusok támogatására benyújtani kívánt pályázattal egyetért;
2.
a projekt megvalósításáért pénzügyi kötelezettséget vállal;
3.
felhatalmazza a közgyűlés elnökét és a kórház főigazgatóját a pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok megtételére; Határidő: 2008. április 4.
4.
Felelős: a közgyűlés elnöke, Pszichiátriai Szakkórház főigazgatója
felhívja a közgyűlés elnökét és a megyei főjegyzőt, hogy a szükséges 15 %os saját erő biztosítása érdekében – a pályázat második fordulójának benyújtási határidejéig – kezdeményezzék a megyei önkormányzat 2008. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 3/2008. (II.24.) rendelet módosítását, a tervezett kötvénykibocsátásból származó bevétel terhére. Határidő: folyamatos
Felelős: a közgyűlés elnöke, a megyei főjegyző
A határozatot kapják: 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza főigazgatója 2. Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetői, Helyben 3. Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Jogi Osztálya (a közlönyben történő közzététel céljából), Helyben 3.
Napirendi pont Bejelentések, kérdések, interpellációk
SESZTÁK OSZKÁR (a közgyűlés elnöke): Megkérdezte a közgyűlés tagjait, hogy van-e valakinek kérdése, bejelentése, kíván-e valaki interpellálni. Megállapította, hogy a napirendi ponttal kapcsolatban kérdés, bejelentés a közgyűlési tagok részéről nem hangzott el, interpellációt senki sem terjesztett elő.
18
Jelezte, hogy a következő testületi ülés meghívóját kollégái a közgyűlési tagok részére kiosztották. Tájékoztatást adott arról, hogy a megyei közgyűlés 2008. május 8-11. között Hargita Megyében tesz látogatást, mellyel összefüggésben kérte, hogy részvételi szándékukat képviselőtársai április 10-ig jelezzék a hivatal illetékes munkatársai felé. Több napirendi pont nem lévén, megköszönte a közgyűlési tagok munkáját és az ülést bezárta. K.m.f.
KOZMA PÉTER a közgyűlés alelnöke
SESZTÁK OSZKÁR a közgyűlés elnöke
DR. BORBÉLY KÁROLY megyei főjegyző