Jegyzıkönyv
Készült: a Vas Megyei Közgyőlés 2011. május 27-én 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: Kovács Ferenc, a megyei közgyőlés elnöke, Majthényi László, Marton Ferenc, a megyei közgyőlés alelnökei, Fehér László István, Kerekes Ferenc Béla, Kovács Endre, Nagy Gábor, Pajor András, Rába Kálmán, Sıre Zoltán, Szabó József, Szakács Marcell, Tausz István Béla közgyőlési tagok Tanácskozási joggal vannak jelen: Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı, Dr. Stankovits György megyei aljegyzı, Bánó Zoltán (napirend elıtt), Dr. Halmosi Zsolt rendır dandártábornok, Vas megye rendır-fıkapitánya, Papp Károly rendır vezérırnagy, az Országos Rendır-fıkapitányság rendészeti fıigazgatója, Vas megye városainak rendır-kapitányai (az 1. tárgysorozatnál), Prof. Dr. Nagy Lajos, a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit ZRt. vezérigazgató fıorvosa, Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı KFT. ügyvezetıje (az 5. tárgysorozatnál), Bana Tibor országgyőlési képviselı, Balassa Péter, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselıtestületének tagja, Tömböly Ágnes politikai munkatárs, valamint a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal titkárságainak vezetıi További résztvevık: Kuttorné Taletovits Klára szervezési munkatárs, jegyzıkönyvvezetı, valamint a média tudósítói. Kovács Ferenc, a megyei közgyőlés elnöke a megye indulójának meghallgatása után üdvözli a közgyőlés tagjait, valamint az ülés összes résztvevıjét. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes és azt megnyitja. Átadja Bánó Zoltán úr részére az Arany Katedra Emlékplakettet, amelyet, a Nemzeti Erıforrás Minisztérium adományozott számára. Bejelenti, hogy laptopon áll a képviselık rendelkezésére most elsı alkalommal az ülés anyaga. Bejelenti, hogy Rába Kálmán képviselı írásban jelezte felszólalási szándékát Vas megye aktuális kérdései címmel. Témája: a Vas megyei termıföldek külföldiek által történı elidegenítésének megállapítása, valamint a balatonberényi gyermeküdülı és a Dr. Nagy László EGYMI-vel kapcsolatos újabb anomáliák. Megadja a lehetıséget a napirend elıtti felszólalásra. Rába Kálmán képviselı hozzászólásában elmondja, hogy egy friss MTA tanulmány szerint az ivóvíz és a termıföld az elkövetkezendı idıszakban stratégiai eszközzé léphet elı. A felgyorsult társadalmi és demográfiai fejlıdésnek köszönhetıen a világ élelmiszer fogyasztása robbanásszerően nı. Az elırejelzések szerint megalapozott az a felvetés, hogy húsz év leforgása alatt 1 milliárd tonnával több gabonára lesz szükség a világ népességének ellátására. Számos országban indultak el folyamatok annak érdekében, hogy a szóban forgó idıszakra zavartalan ellátást tudjanak biztosítani a lakosság számára. Kínai és az arab országok a mővelhetı termıföldek hiányát az üzleti és a magántıke segítségével próbálják ellensúlyozni. A földpiacon megjelentek a bankok és a tıkeerıs külföldi vállalkozók, akikkel szemben a nehéz gazdasági helyzetben lévı országok saját gazdaságai semmilyen formában nem tudják felvenni a versenyt. Az élelmes befektetık igyekeznek minél több földet megszerezni. A földkérdés már nemcsak politikai és társadalmi kérdés, hanem a
2 magyarság megmaradásának egyik sarkalatos pontja. Mezıgazdaságunk talpra állítása kitörési pontot jelenthet az egyre mélyülı gazdasági válságban, ennek ellenére hazánk földjeinek csaknem harmada, Nyugat-Magyarország termıföldjeinek pedig csaknem a fele külföldi tulajdonban van. A külföldiek gátlástalanul kihasználják a jogi kiskapukat és szinte bekebelezik Vas megye termıföldjeit. Az érvényben lévı jogszabályok szerint Magyarországon külföldi állampolgár nem vásárolhat termıföldet. Ezt a rendelkezést az un. zsebszerzıdésekkel játsszák ki az idegen országokból érkezı befektetık. A zsebszerzıdés, mint jogi fogalom ugyan nem létezik, de a kifejezés definíciója könnyen meghatározható. Magyar termıföld elidegenítésének sokféle trükkje létezik. Az osztrák, holland, olasz, szlovén gazdák legtöbbször a zsebszerzıdésekre specializálódott ügyvédi irodák segítségével jutnak hozzá a zsíros Vas megyei termıföldekhez. Vas megye helyzete megdöbbentı és kiábrándító. Az İrségben és környékén több mint kétharmados a külföldi tulajdonosi arány. A maradék területekre pályázó spekulánsok már a spájzban vannak, és alig várják, hogy lejárjon a 2014-ig tartó földmoratórium. Riasztó adat, hogy a nyugati határvidék települései többségének a környékén a termıföldek szinte 100 %-ban külföldi tulajdonban vannak. İriszentpéter, Nagyrákos, Szatta, Kerkáskápolna és Csákánydoroszló környékén szinte minden föld az osztrák sógoroké. A Vas megyei földkérdés ügyét még tovább bonyolítja a napokban hozzájuk eljutott információk összegzése, ugyanis kıszeghegyaljai gazdák elmondása szerint Cákon, Kıszegszerdahelyen, Bozsokon és Velemben is hasonló a helyzet, mint az İrségben. Elkeserítı, hogy a határ menti földjeinken az osztrák gazdák talajkárosító vegyszerekkel megtermelik az adott növényt, majd adó- és vámmentesen kiviszik azt Ausztriába. A vetımagot, a benzint ott veszik, nem alkalmaznak magyar munkaerıt, esetleg feketén, ÁFÁ-t nem fizetnek, a termıföldet kizsigerelik. Kerkáskápolna polgármestere szerint gyakorlatilag azt sem lehet tudni, hogy melyik föld kié. A gazdálkodók határozottan állítják, hogy nem elég a kıkemény törvényi szabályozás, hanem több milliárdos ösztönzı támogatásra is szükség lenne a mezıgazdasági szektor beindításához. A megoldást az jelentené, ha a külföldiek kezén lévı földeket az állam visszavenné tulajdonába, majd helyben lakó magyar gazdáknak juttatná kedvezményes áron tartós bérletre. Problémát jelent ugyanakkor, hogy hiába jött létre a Nemzeti Földalap, hiába van tavaly ısz óta az államnak, ha az ország súlyos gazdasági helyzetére hivatkozással nem él vele, és a földet továbbra is átadják licitre. A kormány vidékstratégiájának koncepciójával legfeljebb 80 %-ban egyet is ért, és egyet is lehet vele érteni, de van egy gondja ugyanis a megvalósításhoz szükséges források nem állnak rendelkezésre. Sajnos csak az ısszel derül ki, hogy egyáltalán lesz-e erre keret. Azt gondolja, hogy a legfontosabb az, hogy a tíz évre szóló vitára bocsátott Nemzeti Vidékstratégiában nincs arról szó, hogy ki és milyen formában védi meg a magyar termıföldet. Nyilván, ha az Európai Unió elutasítja a föld alkotmányos védelmét, akkor a sarkalatos törvényben sem fogják ezt jó szemmel nézni. A közgyőlésnek javasolja, hogy hozzon létre egy ideiglenes bizottságot, melynek feladata lenne egy önálló Vas megyei felmérés a földek tulajdonviszonyairól. Kiemelt feladata lenne Vas megye termıföldjeinek jogi és erkölcsi védelme. A megye lakosságának tájékoztatása a földek elherdálásának veszélyeirıl, konferenciák szervezése gazdák, szakemberek és szakpolitikusok részvételével. A döntéssel kéri, hogy védje meg a testület a megyét a spekulánsoktól és döntsön a közgyőlés az ideiglenes bizottság létrehozásáról. A másik két pontot pedig napirend után kívánja elmondani.
3 Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke megjegyzi, hogy megadja a másik két pont elmondására is a lehetıséget, ha nem foglalkozik a képviselı úr Osztojkán Ágnessel, mert vele a parlamenti képviselıknek kell a parlamentben foglalkozni. Hozzá a megyei közgyőlésnek semmi köze nincsen. Ott kell vele foglalkozni, ahol reagálni is tud rá. Szabó József képviselı a balatonberényi üdülı ügyében kér szót. Az elmúlt héten a Vas Népe címő napilapban két tudósítás is jelent meg ezzel kapcsolatban, s ez indította ıt arra, hogy kérdést tegyen fel az elnök úrnak. Az egyik az MMIK-ban rendezett rajzkiállítás volt, majd olvasható volt egy cikk, amelyben elnök úr nyilatkozott Berénnyel kapcsolatban. Megkérdezi, hogy most milyen helyzet van Balatonberényben. Mennyi gyerek jelentkezett, van-e errıl információ? Többen kérték tıle és képviselı társaitól is, hogy mentsék meg az üdülıt a kisjövedelmő családok, gyermekek üdültetésére. Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke tájékoztatja a testületet arról, hogy ez idáig mindössze annyi gyermek jelentkezett üdülni, hogy kizárólag egy hónapig fog mőködni az üdülı. Sajnálatos, hogy sem a megyei jogú városból, sem a kistelepülésekrıl, ahol iskolákkal rendelkeznek, nagyon kevés gyereket szándékoznak idehozni táborozni. Kampányrendezvény volt az MMIK-ban a balatonberényi üdülı ürügyén, de nincs jelentkezı. Felvették az eladandó ingatlanok listájára, de ez nem azt jelenti, hogy el akarja adni a testület az üdülıt, nem került meghirdetésre. A demográfiai hullámvölgy következtében egyre kevésbé kerülnek kihasználásra az ilyen jellegő intézmények. Hasznosítani szeretné a vagyonkezelı kft., de elsısorban gyermekek kellenek hozzá. Pajor András frakcióvezetı elmondja, hogy ahhoz, hogy az MMIK-ban egy kisdobos nosztalgiázás zajlik, ahhoz különösebben nem főzne kommentárt, mert szerinte ebben egy adag politika is van, ahogy ezt a kérdést próbálják kezelni. A berényi táborral egy baj van, ott nem kisdobos nosztalgia van, hanem kisdobos idıszakot idézı körülmények. Infrastrukturális fejlesztésre van szükség az üdülıben annak vonzóvá, piacképessé tételéhez, de erre ma nincs fedezet. Amíg erre nagyobb pénzösszeghez nem tud a testület jutni, addig marad az a verzió is, hogy értékesítik és más megoldást keresnek a gyermeküdültetésre. Az eladás valóban nem került szóba, de a jövıre vonatkozóan készülhet egy elıterjesztés, hogy mi az a forma amit jelenleg látni lehet. Addig azonban ez csak egy politikai hangulatkeltés és egy kisdobos nosztalgiázás. Jelen helyzetben mindent meg kell tenni, hogy bevételekhez jussunk, ez pedig egy paktum. Szabó József képviselı megjegyzi, hogy véleménye szerint, ha ı feltesz egytisztességes, jó szándékú kérdést, arra elvárhatja, hogy arra egy tisztességes, jó indulatú választ kapjon. İ egy kérdést tett fel csupán. Normális kérdésre normális választ vár. Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke elmondja, hogy kihasználatlan a velemi tábor, a kemeneskápolnai tábor is, amelyben a testület 45 %-ban tulajdonos. A nagy baj az, hogy nincsenek gyerekek, és nincsenek akik ide küldenék ıket. Szavazásra bocsátja Rába Kálmán képviselı javaslatát ideiglenes bizottság létrehozására a termıföldek tulajdonjogának vizsgálata tárgyában. Tájékoztatja Rába Kálmán képviselı urat arról, hogy nemrég ment el V. Németh Zsolt államtitkár úr, aki ebben a témakörben vizsgálódik a parlamenti munkája során. Ismeretei szerint jó úton vannak a megoldás irányába.
4
A testület 3 igen, 9 nem és 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 97/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés nem hoz létre ideiglenes bizottságot a Vas megyei termıföldek tulajdonjogának vizsgálata ügyében. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szavazásra bocsátja - szóbeli kiegészítés, hozzászólás nem lévén - az ülés tárgysorozatát. A testület az ülés tárgysorozatát 12 igen és 1 nem szavazat mellett elfogadja és meghozza a következı határozatot: 98/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés az ülés tárgysorozatát a következık szerint állapítja meg: 1. Beszámoló Vas megye közbiztonságának 2010. évi helyzetérıl, valamint a rendırség és az önkormányzatok kapcsolatáról, együttmőködésérıl E napirend tárgyalása közmeghallgatás keretében történik. 2. Beszámoló a lejárt határidejő közgyőlései határozatok végrehajtásáról, valamint a közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl 3. a.) A Vas Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési elıirányzatainak módosítása b) Könyvvizsgálói vélemény a 2011. évi költségvetési elıirányzatok módosításáról 4. A megyei önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 10/1995. (VI. 19.) rendelet módosítása 5. Az önkormányzati tulajdonú vállalatok és gazdasági társaságok 2010. évi tevékenységének értékelése (mérlegbeszámolók), valamint beszámoló a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. és a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. részére vagyonkezelésbe adott eszközökre vonatkozó éves vagyongazdálkodási terv végrehajtásáról, a vagyonkezelésre átadott ingatlanok mőszaki állapotáról, a karbantartási, felújítási kötelezettségeinek teljesítésérıl (az éves beszámolóhoz kapcsolódóan), illetve a megyei önkormányzat által létrehozott közalapítványok kuratóriumainak beszámolói tevékenységükrıl 6. A megyei közmővelıdési és közgyőjteményi intézmények területi szerepének erısítése 7. A Vas Megyei Önkormányzat Mesteri Termál Kft-ben lévı üzletrésze értékesítése 8. Az Országos Vérellátó Szolgálattal kötött ingatlanhasználati szerzıdés módosítása 9. A megyei önkormányzati fenntartású szakképzı iskolák beiskolázási tervei 10. A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete Alapítvány részére nyújtandó kölcsön 11. Intézményi pályázatok benyújtásához szükséges hozzájárulás 12. A Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthon támogatása 13. A gyermekvédelmi szakellátás biztosítása tárgyában Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata alperes ellen indított bírósági eljárás megszüntetése 14. A Kemenesaljai Egyesített Kórház celldömölki fızıkonyhája üzemeltetıjének változása, valamint a konyhai fızıkapacitás bıvítése
5 15. Szakvélemény kiadása települési önkormányzatok közoktatási intézményeinek átszervezéséhez 16. A Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása 17. „Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele” adományozása Kıszeg Város Fúvószenekara részére 18. „Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele” adományozása a Zonta Club részére Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke bejelenti, hogy az 1. tárgysorozat tárgyalása közmeghallgatás keretében történik, és felhívja figyelmet arra, hogy a közmeghallgatás során minden választópolgárnak lehetısége van maximum 5 perc terjedelemben felszólalni.
Az 1. tárgysorozat tárgyalása Beszámoló Vas megye közbiztonságának 2010. évi helyzetérıl, valamint a rendırség és az önkormányzatok kapcsolatáról együttmőködésérıl Dr. Halmosi Zsolt, Vas megye rendır-fıkapitánya megköszöni a lehetıséget, hogy ismét beszámolhat a megye közbiztonsági helyzetérıl. Bizonyítandó, hogy mennyire komolyan veszik ezt a feladatot meghívta e tárgysorozat tárgyalására a Nyugatdunántúli Gazdasági Ellátó Igazgatóság igazgatóját, rendırkapitány urakat, s valamennyien itt vannak e törvény által elıírt téma tárgyalásánál. Fontos visszajelzéseket kapnak ezeken a beszámolókon, így, ha lehetısége van, részt vesz ı személyesen is a települési beszámolókon. Elmondja, hogy manapság, amikor közbiztonságról beszélünk, rengeteg élmény éri ıt is. Az elızı év adatainak az értékelésekor arra a megállapításra jutottak, hogy Vas megye a béke szigete, nyugodt megye. Az összes megye és a fıváros adatait alapul véve az ismertté vált bőncselekmények száma tekintetében Vas megye a 19. helyen szerepel. A nyomozás eredményessége tekintetében - a kiemelt bőncselekményeket figyelembe véve országos harmadik helyen állnak. Szól a körülményeikrıl. Vas megye határırségének és rendırségének integrációja következtében Vas megyében 350 fıvel többen dolgoztak, mint az engedélyezett volt. Ez a moratórium 2009. december 31-gyel leállt és ráállt a megye az engedélyezett létszámára, azaz a határırség létszáma, 717 fı teljesen eltőnt. Ez természetesen nehezíti a munkájukat. Az is igaz azonban, hogy a létszámtöbblet más megyék rovására valósult meg a megyében. Komoly feladat volt 2010-ben az országgyőlési és az önkormányzati választások biztosítása. Felállt a Közigazgatási Hatósági Szolgálat is országos feladatkörrel. Erre még eddig nem volt példa. Az összes objektív felelısséggel megvalósult ügyet itt bírálják el, s ezzel 330 fı részére biztosítanak munkát Szombathelyen. A munkahelyteremtés kapcsán kiemeli még, hogy több mint 20 fı fegyveres biztonsági ırt vettek fel, kiváltva ezzel az objektumaik ırzését. 28 közhasznú munkást vettek fel speciális feladatokra. 2008. január 1-je óta közel 1000 új munkahelyet hoztak létre, amelyre természetesen büszkék lehetnek. Négy emberölés történt 2011-ben, 3 Szombathelyen, 1 pedig Kıszegen. Büszke arra is, hogy kiemelkedı volt a nyomozásuk eredményessége budapesti emberölés kapcsán is. Az országos rendır-fıkapitány többször is megköszönte a megyében dolgozó rendıröknek azon tevékenységét, amelyet nem a megye közbiztonságának megszilárdítása érdekében végeztek, hanem az ország területén történt súlyos bőncselekmények feltárása érdekében. Említést tett két kiemelendı feladatról is. Ezek közül egyik a borsodi árvíz, ahova néhány óra alatt 307 kollégájukat indították
6 útra, s több mint 4 napon keresztül zsákoltak. Ezt természetesen a közterületek rendje megérezte. Elsık között érkeztek meg kollégái és a készenléti szolgálat is a Veszprém megyébe a kolontári vörösiszap áradásához. Elmondja, hogy Vas megyében nagyon komoly feladatot igényel a három elsı osztályú sportkör rendezvényeinek a biztosítása, továbbá a kulturális rendezvények biztosítása is. A tavalyi évben 60 %-kal csökkent azon rendıri intézkedéseknek a száma, amelyeket ezen események során kellett foganatosítaniuk. Ez azt mutatja, hogy ezen rendezvények biztonsága jelentısen javult. A lakossággal és az önkormányzatokkal való kapcsolatuk jó. Megköszönte a konkrét ügyek felderítéséhez nyújtott lakossági segítséget. Elmondja, hogy mindenkinek tenni kell a saját biztonsága érdekében is. Kiemeli a besurranó tolvajlás elleni tevékenységet, a személygépkocsikban hagyott értékek védelmét. Az elmúlt 20 év statisztikáját figyelembe véve, a legalacsonyabb bőncselekmény szám 7000 volt, a legmagasabb pedig 12000. Ebbe Vas megye bőncselekményeinek száma bıven belefér. Komoly szerepet játszik a számok alakulásában a gazdasági helyzet, a munkaerıhelyzet, stb. Büszke arra is, hogy a megyében a közlekedési bőncselekmények számában is javulás tapasztalható. 25 %kal csökkent a halálos balesetek száma. 5-tel kevesebben haltak meg Vas megye közúthálózatán, mint az elızı évben. Vannak azonban intı tendenciák. A közlekedésbiztonság terén jelentıs romlást látnak az idén, de rendıri eszközökkel egyik sem lett volna megelızhetı. Be kell tartani a szabályokat. Idén is voltak olyan bőncselekmények, amelyek borzolták a lakossági kedélyeket. Ilyen bőncselekmények voltak, vannak és lesznek is sajnos. Akikért igazán aggódni kell azok az idıs emberek és a gyermekek. A rendırség dolga a figyelemfelhívás, az oktatás az áldozattá válás elkerülése érdekében. Rába Kálmán képviselı megköszöni a tartalmas beszámolót. Szól arról, hogy Vas megyében rendıri vezetınek lenni hálás és hálátlan feladat is egyben. Hálás azért, mivel a brutális bőncselekmények Vas megyét szerencsére elkerülik. Hálátlan pedig azért, mert a kedvezı bőnügyi helyzet következtében a lakosság ingerküszöbe is alacsonyabb. Óva int bárkit azonban az elbizakodásról. A bőnügyi helyzet alakulását ugyanis a rendırség és a lakosság közötti kapcsolat határozza meg. A bizalmi kapcsolat megszilárdítása közös ügy, amely mögött folyamatos párbeszédnek kell lennie. A „Szolgálunk és védünk” jelszó mögött pedig valós tartalomnak. Néhány személyes tapasztalatára támaszkodva elmondja, hogy erre reális a helyzet. A bőnügyi statisztikák szegmensei 2007 óta szinte minden bőncselekmény fajtánál növekedést mutatnak. Külön tesz említést a rendırség tájékoztató, bőnmegelızési munkájáról, amit pozitívnak értékel. Szól néhány negatívumról is, amelyet személyesen tapasztalt. Vas megyében az országosan is tapasztalt politikai trendek ráerısítésére nincs szükség. Nem érti, hogy Kıszegen egy keresztény ünnep megtartásához miért kellett hermetikusan lezárni egy városrészt. Nem érti, hogy a Szent korona emléknapján miért kellett vegzálni az ünneplıket, miért kellett a résztvevıkrıl videofelvételeket készíteni. Minden autó rendszámát felírták és bekamerázták. Véleménye szerint erre nincs szükség Vas megyében. Szól továbbá a cigánybőnözésrıl is. Ezzel kapcsolatban ıszinteséget és párbeszédet kér fıkapitány úrtól. Jánosházán a lakosság fél, retteg a cigányoktól. Telekesen hasonlóak a problémák. Kıszegen idıs asszonyt vertek, Szombathelyen cigánygyerek vert meg egy egyetemistát, ugyanaz, aki a premontreis diákokat. Ebben az esetben nem verekedés történt, hanem verés. Fordított esetben biztosan nagyobb hangsúlyt kapott volna az etnikai hovatartozás. Jó egészséget és kitartást kívánt ahhoz, hogy Vas megye továbbra is a béke szigete lehessen.
7
Kovács Endre képviselı, a rendészeti szakbizottság elnöke ismerteti a rendészeti szakbizottság határozati javaslatát. Fehér László frakcióvezetı elmondja, hogy frakciójuk csatlakozik a határozati javaslat 1. pontjához. Néhány észrevételt tesz. A Közigazgatási Hatósági Szolgálattal kapcsolatban észrevételezi, hogy a majdnem 22 Md Ft-os bírság egy nagyon nagy összeg. Közel 4 Md Ft-ot azonban nem fizettek be. Megkérdezi, hogy ennek mi lehet az oka. A kistérségi rendırségi beszámoló kapcsán felveti, hogy az ittas kerékpárosok ügyében egy középutat kellene találni a súlyosság megítélése érdekében. Kerekes Ferenc tanácsnok szól arról, hogy a cigány szó hallatán nem mindig a bőnözésre kell asszociálni. Neves embereket említ, akik mővészek, politikusok, stb. Az a probléma velük, hogy a képviselı társa által említett cigány emberek szociokulturálisan retardáltak. Nem az a probléma velük, hogy cigányok, hanem az, hogy bőnözık. Ilyen emberek pedig nemcsak a cigányok között vannak. Szól arról, hogy ı Borsodból került Vas megyébe. A kérdésnek a felfújása idegenforgalmi szempontból is árthat a megyének. Nem érdek ez, és ok sincs rá. Nagy Gábor tanácsnok elmondja, hogy körmendiként büszke arra, hogy az ott mőködı rendırség a legjobb a megyében. Véleménye szerint is csínján kell bánni a cigánybőnözéssel. Rába Kálmán képviselı reagál az észrevételekre a cigánybőnözéssel kapcsolatban. Elmondja, hogy nem az a probléma, hogy cigánybőnözés van, hanem oda kell figyelni rá. Nem kell általánosítani. Nem minden bőnözı cigány, de figyelni kell erre is. Fehér László frakcióvezetı a rendırség 2011. évi munkatervével kapcsolatban szól arról, hogy a munkanélküliség növekedése kapcsán a rendırségnek lehet, hogy több feladata lesz. Papp Károly, az Országos Rendır-fıkapitányság rendészeti fıigazgatója köszönti a testületet az országos rendır-fıkapitány nevében is. Fehér László frakcióvezetınek válaszol. A közlekedésbiztonság szempontjából közelíti meg az ittas kerékpározás kérdését. Hazavárnak mindenkit, a kerékpározót is, s azt is, aki véletlenül ittas kerékpárost üt el. A rendırség szempontjából csak jogkövetı és jogsértı emberek léteznek. A rendırök az elkövetık szempontjából különbséget nem tehetnek. Ehhez idézi a rendırség szolgálati szabályzatát. Dr. Halmosi Zsolt megyei rendır-fıkapitány a Közigazgatási Hatósági Szolgálattal kapcsolatban elhangzott konkrét kérdésre válaszol. A közel 4 Md Ft-os tartozás vagy behajthatatlan, vagy végrehajtást kezdeményeztek a behajtás érdekében. Vezérırnagy úr válaszával kapcsolatban elmondja, hogy amíg ı Vas megye rendırfıkapitánya, addig kétféle embert különböztethetnek meg a rendırök egymástól, a tisztességes, jogkövetı embert és a jogsértı embert. İ addig fogja ezt a fıkapitányságot vezetni, amíg ez így lesz. Ha más szempontból kell embereket megkülönböztetni, akkor ı már nem szeretné az egyenruhát tovább hordani.
8
Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 12 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 99/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés: 1. Vas megye közbiztonságának 2010. évi helyzetérıl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrıl és az azzal kapcsolatos feladatokról, valamint a rendırség és az önkormányzatok együttmőködésérıl szóló beszámolót elfogadja; 2. köszönetét fejezi ki a Vas Megyei Rendır-fıkapitányság vezetıinek és személyi állományának a szakszerő és eredményes munkavégzésért, amellyel a kiemelt bőncselekmények nyomozás eredményessége szerinti rangsorban az elıkelı 3. helyet érték el; 3. külön elismerését fejezi ki a megyei rendır-fıkapitánynak azért a munkáért, amelyet a Közigazgatási Hatósági Szolgálat létrehozásáért végzett, s amellyel 330 fı részére teremtett munkahelyet a megyében, s vált ezzel a megye egyik legnagyobb munkaadójává. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
A 2. tárgysorozat tárgyalása Beszámoló a lejárt határidejő közgyőlései határozatok végrehajtásáról, valamint a közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 9 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 100/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról, valamint az elızı ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl szóló beszámolót elfogadja. (Az ülést Majthényi László, a közgyőlés alelnöke vezeti.)
9 A 3. tárgysorozat tárgyalása a.) A Vas Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési elıirányzatainak módosítása b) Könyvvizsgálói vélemény a 2011. évi költségvetési elıirányzatok módosításáról Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı tájékoztatja a testületet, hogy a rendelettervezeten annyi módosításra kerül sor, hogy az nem a kihirdetése napján, hanem a kihirdetését követıen lép hatályba. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke további szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja az elızıekben elhangzottakkal együtt a rendelettervezetet. A testület 10 igen és 1 tartózkodás mellett megalkotja a 8/2011. (V. 30.) számú önkormányzati rendeletét, amelyet a jegyzıkönyv melléklete tartalmaz. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke szavazásra bocsátja a könyvvizsgálói véleményt. A testület 10 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 101/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés a Vas Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési elıirányzatainak módosításáról készült könyvvizsgálói véleményt elfogadja.
A 4. tárgysorozat tárgyalása A megyei önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 10/1995. (VI. 19.) rendelet módosítása Majthényi László, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. A testület a rendelet-tervezetet 10 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett megalkotja a 9/2011. (V. 30.) számú önkormányzati rendeletét, melyet a jegyzıkönyv melléklete tartalmaz. (Az ülést Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke vezeti.)
Az 5. tárgysorozat tárgyalása Az önkormányzati tulajdonú vállalatok és gazdasági társaságok 2010. évi tevékenységének értékelése (mérlegbeszámolók), valamint beszámoló a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. és a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. részére vagyonkezelésbe adott eszközökre vonatkozó éves vagyongazdálkodási terv végrehajtásáról, a vagyonkezelésre átadott ingatlanok mőszaki állapotáról, a karbantartási, felújítási kötelezettségeinek teljesítésérıl (az éves beszámolóhoz kapcsolódóan), illetve a megyei önkormányzat által létrehozott közalapítványok kuratóriumainak beszámolói tevékenységükrıl
10 Fehér László frakcióvezetı a Markusovszky Kórházzal kapcsolatban szeretne kérdezni mégpedig a jövıképet illetıen. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke felhívja a figyelmet arra, hogy a kérdés nem a tárgysorozat tárgyalására irányul. Prof. Dr. Nagy Lajos vezérigazgató-fıorvos válaszol a kérdésre. Elmondja, hogy a bérezés országos probléma. A paradontológia amit a kórház nem tud ellátni jelenleg, mert ott most nem tudják pótolni a speciális szakértelmet, a több területen el tudják látni a feladataikat. A rezidensi helyekre elég komoly érdeklıdés van. A kórház néhány területén tudja a béremelést kezelni, ezt továbbra is prioritásként kezelik. A bérezés további része országos kezelést igényel. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke további szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 12 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 102/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés: 1. a gazdasági társaságok 2010. évi éves beszámolóit az alábbiak szerint: - a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. 2010. évi éves beszámolóját 13.087.841 e Ft mérleg fıösszegben, -282.881 e Ft mérleg szerinti eredménnyel (veszteség); - a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. 2010. évi éves beszámolóját 1.280.346 e Ft mérleg fıösszegben, 5.204 e Ft mérleg szerinti eredménnyel (nyereség); - a Büki Gyógyfürdı Zrt. 2010. évi éves beszámolóját 4.977.749 e Ft mérleg fıösszegben, 106.337 e Ft mérleg szerinti eredménnyel (nyereség); - a Mesteri Termál Kft. 2010. évi éves beszámolóját 11.256 e Ft mérleg fıösszegben, 703 e Ft mérleg szerinti eredménnyel (nyereség); - a VASIVÍZ Vas Megyei Víz – és Csatornamő Zrt. 2010. évi éves beszámolóját 13.546.749 e Ft mérleg fıösszegben, 411.680 e Ft mérleg szerinti eredménnyel (nyereség); -
a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. 2010. évi éves beszámolóját 1.316.101 e Ft mérleg fıösszegben, -39.196 e Ft mérleg szerinti eredménnyel (veszteség)
fogadja el. 2. elfogadja a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. 2010. évi közhasznúsági jelentését; 3. elfogadja a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. és a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. részére vagyonkezelésbe adott eszközökre vonatkozó éves vagyongazdálkodási terv végrehajtásáról, a vagyonkezelésre átadott
11 ingatlanok mőszaki állapotáról, a karbantartási, felújítási kötelezettségeinek teljesítésérıl szóló beszámolókat. 4. elfogadja a Vas Megye Mővészetéért, valamint a Vas Megyei Közoktatási Közalapítvány 2010. évi tevékenységérıl szóló beszámolókat. Felelıs : Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
(Az ülést Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke vezeti.)
A 6. tárgysorozat tárgyalása A megyei közmővelıdési és közgyőjteményi intézmények területi szerepének erısítése Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 11 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 103/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés: 1.) a megyei közmővelıdési és közgyőjteményi intézmények területi szerepének erısítésérıl szóló tájékoztatót elfogadja; 2.) javasolja az intézményeknek, hogy a várható mőködtetési-szervezeti változásokat követıen az új intézményi struktúrára alapozva készítsék el a területi szakmai feladatellátásukra vonatkozó programjukat, és azt építsék be szakmai munkatervükbe. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
A 7. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Önkormányzat Mesteri Termál Kft-ben lévı üzletrésze értékesítése Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 11 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot:
12 104/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés tudomásul veszi, hogy a megyei közgyőlés elnöke a Mesteri Termál Strandfürdı Üzemeltetı és Szolgáltató Kft.-ben lévı 10 %-os, 300 ezer Ft névértékő üzletrészét 1.000.000.- Ft-ért Mesteri Község Önkormányzata részére értékesítette. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
A 8. tárgysorozat tárgyalása Az Országos Vérellátó Szolgálattal kötött ingatlanhasználati szerzıdés módosítása Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 12 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 105/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés: 1. a 10/2007.(VI.8.) számú, a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendelete 7. §. (2) d) pontja alapján jóváhagyja a mellékelt ingatlanhasználati szerzıdés módosítását; 2. felhatalmazza elnökét a szerzıdés aláírására. Felelıs: Határidı:
a bizottság elnöke azonnal
A 9. tárgysorozat tárgyalása A megyei önkormányzati fenntartású szakképzı iskolák beiskolázási tervei Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 12 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 106/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés a megyei önkormányzati fenntartású szakképzı intézmények beiskolázási terveirıl szóló tájékoztatást tudomásul veszi és gondoskodik az intézményi adatok továbbításáról a Vasi TISZK részére. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
(Az ülést Majthényi László, a közgyőlés alelnöke vezeti.)
13 A 10. tárgysorozat tárgyalása A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete Alapítvány részére nyújtandó kölcsön Pajor András frakcióvezetı indokolja a pénzügyi, gazdasági és ügyrendi bizottság nemleges döntését. Nem a céllal van a bizottságnak problémája, hanem azzal, hogy jelen gazdasági helyzetben a visszafizetés biztonságát nem látják garantáltnak. Az önkormányzat nem bank és nem is saját intézménynek hitelezne a testület. Fehér László frakcióvezetı csatlakozik az elıtte szólóhoz. Kéri, hogy esetleg más szempontból világítsák meg azt, hogy a szakmai bizottsága nem támogatása ellenére miért került az elıterjesztés a testület elé. Rába Kálmán képviselı támogatja a gazdasági bizottság javaslatát, de kıszegiként segítséget kér, hogy miként döntsön. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke elmondja, hogy adott már a testület ennek az alapítványnak pénzt, amikor elnyerték a norvég alapos pályázatot. Az akkori szakmai bizottság sem javasolta az akkori támogatást, de a képviselı-testület megszavazta. Annyit kell errıl tudni, hogy 2012-re várható a támogatás. Kıszegen kulturális menedzsmentképzésre nyerték el az alap támogatását. Az alapítvány azonban nem hitelképes, ezért fordult a testülethez. Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke kifejti, hogy a kölcsön Vas megye szerepét és helyét erısíti Magyarországon belül és a régióban is. Évtizedekig harcoltunk azért, hogy Kıszeg is egyetemi város lehessen. Indítványozza a segítség nyújtását, mivel kamatos kölcsönrıl van szó. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke megjegyzi, hogy utófinanszírozásról van szó és kamataival együtt kapjuk vissza. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.
A testület 9 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 107/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés 2. a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete Alapítvány részére – 2011. szeptember 30-i visszafizetési határidıvel, a május 25-i megyei folyószámlahitel kamat százalékával azonos mértékő idıarányosan megfizetendı kamattal - 25 millió Ft visszatérítendı támogatást nyújt a kötvény kibocsátásából származó bevétele terhére. 3. felhatalmazza a megyei közgyőlés elnökét a kölcsönszerzıdés aláírására. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
(Az ülést Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke vezeti.)
14
A 11. tárgysorozat tárgyalása Intézményi pályázatok benyújtásához szükséges hozzájárulás Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 12 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 108/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés engedélyezi, hogy: – a Mesebolt Bábszínház A három kecskegidó címő elıadás létrehozása céljából az NKA Színházi Szakmai Kollégiumához pályázatot nyújtson be, és sikeres pályázat esetén a pályázathoz szükséges önerıt, azaz 1.754.500 Ft-ot (+ az ÁFA összegét) az intézmény a saját költségvetésébıl biztosíthassa; – a Dr. Nagy László EGYMI önrészt nem igénylı, „Dr. Nagy László EGYMI referencia értékő mőködésének kialakítása (TÁMOP-3.1.7-11/2)” és „A Dr. Nagy László EGYMI szolgáltatásának fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek együttnevelése érdekében (TÁMOP-3.1.6-11/2/2)” címő szakmai pályázatait a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez benyújthassa; – a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ a „VAS MEGYE KINCSESTÁRA” elnevezéső programsorozat megvalósítása céljából az NKA Népmővészeti Szakmai Kollégiumához pályázatot nyújtson be, és sikeres pályázat esetén a pályázathoz szükséges önerıt, azaz 380.000 forintot az intézmény a saját költségvetésébıl biztosíthassa; – a Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola kárpátaljai szakmai útjának megvalósítása céljából a Bethlen Gábor Alapkezelı Zrt. Apáczai Programigazgatóságához, az „Együttmőködések magyar szakképzı iskolák között (BGA-11HA-02)” pályázati kiírásra pályázatot nyújtson be.
Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
A 12. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthon támogatása Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 12 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot:
15 109/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés elfogadja az államháztartáson kívüli pénzeszköz átvétel 2011. évi költségvetésben nem tervezett többletbevételébıl a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthon részére biztosított 400.000 Ft egyszeri vissza nem térítendı támogatás átadásáról szóló szerzıdést, és megbízza elnökét a szerzıdés aláírásával. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke (az értesítésért) azonnal
A 13. tárgysorozat tárgyalása A gyermekvédelmi szakellátás biztosítása tárgyában Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata alperes ellen indított bírósági eljárás megszüntetése Rába Kálmán képviselı kéri, hogy legalább egy megyét mondjon fıjegyzı úr, ahol a per kapcsán a megye rosszabbul járt. Arról is érdeklıdött, hogy miért nem hoztak létre egy egyeztetı bizottságot, s miért az elnökség határozott errıl. Csúsztatást lát az eddig átutalt pénzt tekintetében is. Megkérdezi, ha nem kap a város önhikit, akkor mibıl fogják a tartozást kifizetni. Kerekes Ferenc tanácsnok válaszol a kérdésekre. Egyezség van a megyei jogú várossal. Az egyezségek általában kompromisszumokkal járnak. Ez is kompromisszummal járt, amely jó eredményt hozott. Szól arról, hogy folyamatos, több éves perek folynak. A megegyezés mutatkozott a legjobb megoldásnak. Ez már meg is történt. A megállapodás alapján a korrekt megoldást kell választani. Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke elmondja, hogy a szocialista városvezetés nem fizette ki a tartozást. A megyei jogú város és a megye között pedig mőködik az Egyeztetı Bizottság. Rába Kálmán képviselı megismétli, hogy véleménye szerint 70 millió Ft-os hátrányban van a megye. Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szól arról, hogy itt most a félig tele és félig üres pohár esetérıl van szó. Megyéket, megyei jogú városokat említ, pl. Hajdú-Bihar megyét, Komárom-Esztergom megyét. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 10 igen szavazattal, 1 nem szavazat mellett meghozza a következı határozatot: 110/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés a gyermekvédelmi szakellátás biztosítása tárgyában Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata alperes ellen indított bírósági eljárás megszüntetése iránt kérelmet nyújt be a Vas Megyei Bírósághoz. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
16 A 14. tárgysorozat tárgyalása A Kemenesaljai Egyesített Kórház celldömölki fızıkonyhája üzemeltetıjének változása, valamint a konyhai fızıkapacitás bıvítése Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 12 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 111/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés egyetért azzal, hogy a közös fenntartású Kemenesaljai Egyesített Kórház celldömölki telephelyén mőködı fızıkonyha üzemeltetésével Celldömölk Város Önkormányzata Képviselı-testülete a celldömölki Népjóléti Szolgálatot bízza meg. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
A 15. tárgysorozat tárgyalása Szakvélemény kiadása települési átszervezéséhez
önkormányzatok
közoktatási
intézményeinek
Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 11 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 112/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés megállapítja, hogy a) Jánosháza, Duka, Karakó, Keléd, Kemenespálfa, Kissomlyó, Nemeskeresztúr települések Intézményfenntartó Társulásának azon szándéka, hogy a fenntartásában mőködı jánosházi Batthyány Lajos Általános Mővelıdési Központot a 2011. június 30-i hatállyal megszüntetendı Gondozási és Családsegítı Központ jogutódlással történı integrálásával mőködteti tovább, Vas megye közoktatás-fejlesztési tervével nem ellentétes. b) Kıszeg Város Önkormányzata Képviselıtestületének azon szándéka, hogy a fenntartásában mőködı Újvárosi Óvodát a 2011/2012. nevelési évtıl öt óvodai csoporttal mőködteti tovább, Vas megye közoktatás-fejlesztési tervével nem ellentétes. c) Bük Város Önkormányzata képviselıtestületének azon szándéka, hogy a fenntartásában mőködı Csodaország Óvoda maximális létszámát növeli, és ennek függvényében a csoportok számát is emeli Vas megye közoktatás-fejlesztési tervével nem ellentétes. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
17
Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke zárt ülés tartását rendeli el 11.56 órakor a 16. tárgysorozat tárgyalásánál, mivel minden érintett pályázó nincs jelen az ülésen, továbbá a 17-18. tárgysorozatok tárgyalásánál.
A zárt ülés döntései az alábbiak: 113/2011. (V. 27.) számú határozat A közgyőlés a Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete igazgatói álláshelyére kiírt pályázatot eredményesnek nyilvánítja, az igazgatói beosztás betöltésével 2011. június 1-tıl 2016. május 31. napig Tóth Balázst bízza meg. Illetményét havi bruttó ......... Ft-ban állapítja meg. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal 114/2011. (V. 27.) számú határozat
A közgyőlés Kıszeg Város Fúvószenekara részére - a fúvószene hagyományainak ápolásáért végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként, fennállásának 145. évfordulója alkalmából – „Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele”-t adományozza.
Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal 115/2011. (V. 27.) számú határozat
A közgyőlés a Zonta Club részére – alapításának 20. évfordulója alkalmából – „Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele”-t adományoz. Felelıs: Határidı:
a közgyőlés elnöke azonnal
Az ülés12.02 órakor folytatódik. Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke bejelenti, hogy Rába Kálmánt képviselı írásban jelezte napirendi pontok utáni felszólalási szándékát. A felszólalás címe: Kik alkotják a magyar társadalmat? Témája: Osztolykán Ágnes. Ebben a témakörben nem adja meg a szót, mivel e téma nem tartozik a megyei önkormányzat feladat- és hatáskörébe. Ez a parlament dolga. Rába Kálmán képviselı csak egy percet kér. Szól arról, hogy Osztolykán Ágnes elmondott egy interpellációt a parlamentben, amelyet elnök úr úgy megtapsolt, hogy majdnem kiesett a padsorból. Ebben az interpellációban az hangzott el, hogy a magyar társadalmat romák és nem romák alkotják. Ez egy súlyos diszkrimináció, amelyhez elnök úr asszisztált. Úgy véle, hogy ez egy súlyos diszkrimináció, amelyhez úgy gondolja, hogy a Vas megyei közgyőlés elnökének nem illik adni a nevét.
18
Kovács Ferenc, a közgyőlés elnöke szól arról, hogy ezen kívül még van 16 nemzetiség az országban. Vas megyében csak a cigány és a horvát nemzetiség tudott területi kisebbségi önkormányzatot alkotni. A taps egyébként másnak szólt. Nem tartozik ugyan magyarázattal, de elmondja, hogy végre volt egy nı, aki cigány lány létére ki mert állni és merte vállalni, hogy ı cigány, s pont azért választották meg képviselınek. İ ismeri igazán a putriban folyó életet. Ezt be merte vállalni a magyar parlament elıtt. Le a kalappal elıtte. Több tárgy nem lévén 12.04 órakor az ülést berekeszti.
Kmf.
Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı
Kovács Ferenc a közgyőlés elnöke
19
1. sz. melléklet Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 8/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete a Vas Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló 1/2011. (II. 21.) önkormányzati rendelete módosításáról
A Vas Megyei Közgyőlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésérıl szóló 2010. évi CLXIX. törvény elıírásainak figyelembe vételével a következıket rendeli el: 1. § A Vas Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló 1/2011.(II.21.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) 3. § (1) bekezdés a) – e) pont helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) A közgyőlés az önkormányzat 2011. évi költségvetése bevételi elıirányzatának fıösszegét 11,848.889 E Ft-ban állapítja meg. Ezen belül: a) Megyei önkormányzat bevételi elıirányzata 10.909.700 E Ft b) Vas megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat bevételi elıirányzata 1.169 E Ft, c) Vas megyei Horvát Kisebbségi Önkormányzat bevételi elıirányzata 1.169 E Ft, d) Vas megyei Német Önkormányzat bevételi elıirányzata 359 E Ft e) Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás 936.492 E Ft.” 2. § A R. 4. § helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4. § A közgyőlés a finanszírozási bevételek elıirányzatát 686.900 E Ft-ban állapítja meg, mely azonos a költségvetés pénzügyi hiányával. A pénzügyi hiány finanszírozására a megyei önkormányzat 1 milliárd Ft összegben rendelkezésre álló hitelkerete nyújt fedezetet. Az év közben befolyó kötelezettséggel nem terhelt bevételi többletet a hiány csökkentésére kell fordítani.” 3. § (1) A R. 5. § helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) „5. § A tervezett bevételeket címenként, alcímenként, (a területi kisebbségi önkormányzatokat és a Vas Megyei Szakképzés - Szervezési Társulást elkülönítetten) és forrásonként a R. 2. számú melléklete tartalmazza.” (3) A R. 2. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.
20 4. § (1) A R. 6. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) A költségvetés bevételi elıirányzatából mőködési célokat szolgáló forrás 6,776.298 E Ft (Ebbıl: területi kisebbségi önkormányzatoknál 2.697 E Ft, Vas Megyei Szakképzésszervezési Társulásnál 53.420 E Ft), a felhalmozási feladatok finanszírozására számításba vehetı bevétel 5,072.591 E Ft (Ebbıl: Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulásnál 533.341 E Ft.)” (2) A R. 1. számú melléklete A pontja helyébe e rendelet 1. számú melléklete A pontja lép. 5. § A R. 8. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) A közgyőlés a költségvetési szervek részére 3,030.289 E Ft felügyeleti szervi támogatást biztosít, mely összeg teljes mértékben mőködési célokat szolgál. Az érettségi szakmai vizsgák fedezetére mindösszesen 2.130 E Ft kerül biztosításra.” 6. § (1) A R. 9. § helyébe az alábbi rendelkezés lép: „9. § (1) A közgyőlés az önkormányzat 2011. évi költségvetése kiadási elıirányzatának fıösszegét 12.365.701 E Ft-ban állapítja meg. Ezen belül: a) Megyei önkormányzat kiadási elıirányzata 11,426.512 E Ft, b) Vas megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat kiadási elıirányzata 1.169 E Ft, c) Vas megyei Horvát Kisebbségi Önkormányzat kiadási elıirányzata 1.169 E Ft, d) Vas megyei Német Önkormányzat kiadási elıirányzata 359 E Ft. e) Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás 936.492 E Ft. (2) Az önkormányzat 2011. évi finanszírozási kiadásainak elıirányzatát 170.088 E Ft-ban állapítja meg, mely teljes egészében felhalmozási célú. (3) A kiadási elıirányzaton belül intézményenként (területi kisebbségi önkormányzatokat elkülönítetten) a kiemelt elıirányzatokat a R. 1. számú mellékletének B/ pontja tartalmazza. (4) Az (1) bekezdés a) pontjában rögzített kiadási elıirányzaton belül kiemelt elıirányzatok: E Ft Önk. Hiv. TISZK Területi kis.önk Személyi juttatások elıirányzata 2,936.200 33.386 671 Munkaadókat terhelı járulékok 766.581 8.423 145 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások 2,237.856 77.191 1.671 Speciális célú támogatások 326.339 210 Felújítási elıirányzat 21.705 Beruházási elıirányzat 442.512 694.359 Egyéb felhalm. célú kiadások, támogatások 77.969 123.133 Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése 363.042 Pénzforgalom nélküli kiadások: Tartalékok 4,254.308 Mőködési tartalék: céltartalék 41.326
21 Ált.tartalék 162.432 Tám.intézménynél: 36.758 Fejlesztési tartalék: általános 2,393.160 Céltartalék 1,620.632 Költségvetési kiadási elıirányzat összesen Kiadási elıirányzat mindösszesen Finanszírozási célú kiadások Fejlesztési célú (hitel) Mőködési célú Költségvetési kiadások összesen
11,426.512
936.492 12,365.701
2.697
170.088 12,535.789
„ (2) A R. 1. számú melléklete B pontja helyébe e rendelet 1. számú melléklete B pontja lép. (3) A R. 3. számú mellékelte helyébe e rendelet 3. számú melléklete lép. 6. § (1) A R. 11. § helyébe az alábbi rendelkezés lép: „11. § (1) Az önkormányzat felhalmozási kiadási elıirányzata 5,851.080 E Ft, melyet költségvetési szervenként, feladatonként és célonként a R. 5. számú melléklete tartalmazza. (2) Az 1. pontban rögzített felhalmozási kiadási elıirányzatból a felhalmozási célú kiadás 5,655.492 E Ft, a fejlesztési hitel és kötvény utáni kamattörlesztés 195.138 E Ft, az ÁFA befizetési kötelezettség 450 E Ft-ot tesz ki.” (2) A R.5. számú melléklete helyébe e rendelet 5. számú melléklete lép. 7. § (1) A R. 12. § helyébe az alábbi rendelkezés lép: „12. § A közgyőlés az önkormányzati hivatal (1) mőködési kiadásaira 781.183 E Ft-ot biztosít, melyet feladatonkénti bontásban a R. 4. sz. mellékletében rögzít. (2) felhalmozási kiadásaira 379.250 E Ft-ot hagy jóvá a R. 5. sz. mellékletének A/ pontjában szereplı célokra.” (2) A R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 4. számú melléklete lép. 8. § A R. 13. § helyébe az alábbi rendelkezés lép: „13. § A közgyőlés az önkormányzat pénzforgalom nélküli kiadásait (tartalékait) 4,254.308 E Ft-ban határozza meg.
22 Ebbıl: a mőködési céltartalékot a mőködési általános tartalékot a fejlesztési céltartalékot általános tartalékot
78.084 E Ft-ban (ebbıl int.: 36.758 E Ft), 162.432 E Ft, 1,620.632 E Ft-ban, 2,393.160 E Ft-ban rögzíti.”
9. § A R. 7. számú melléklete helyébe e rendelet 6. számú melléklete lép. 10. § E rendelet a kihirdetését követı napon lép hatályba.
Szombathely, 2011. május 27.
Dr. Kun László megyei fıjegyzı
Kovács Ferenc a közgyőlés elnöke
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
2. sz. melléklet Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 9/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete a megyei önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 10/1995. (VI. 19.) rendelete módosításáról Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A (1) e) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV tv. 1. §. (6) bek. a.) pontjában kapott felhatalmazás alapján Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról (a továbbiakban: Szabályzat) szóló rendeletét a következık szerint módosítja: 1. § A Szabályzat 4. § (2) bekezdés helyébe a következı rendelkezés lép: „(2) A kötelezıen ellátandó feladat- és hatásköröket a Szabályzat 1. számú kimutatása tartalmazza.” 2. § A Szabályzat 10. § (2) bekezdés j) pontja helyébe a következı rendelkezés lép: „j) intézmény, gazdasági társaság alapítása, átalakítása, s megszüntetése. (A közgyőlés gazdasági társaságai és intézményei felsorolását a Szabályzat 2. számú kimutatása tartalmazza.);” 3. § A Szabályzat 11. § (5) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(5) A közgyőlés tagjainak névsorát a Szabályzat 3. számú kimutatása tartalmazza.” 4. § (1) A Szabályzat 13. § (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(1) A közgyőlés üléseit a közgyőlés elnöke, tartós akadályoztatása esetén alelnöke hívja össze. A közgyőlés elnöki és alelnöki tisztségének egyidejő betöltetlensége, illetve tartós akadályoztatásuk esetén a közgyőlés összehívásáról a Gazdasági és Ügyrendi Bizottság dönt és döntése alapján az ülést a bizottság elnöke hívja össze.” (2) A Szabályzat 13. § (3) bekezdés a) pontja helyébe a következı rendelkezés lép: „a) a kormányhivatal vezetıje;” 5. § (1) A Szabályzat 17. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következı rendelkezés lép:
42
„b) a kormányhivatal vezetıjét;” (2) A Szabályzat 17. § (1) bekezdés f) pontja hatályát veszti: „f)” (3) A Szabályzat 17. § (2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(2) A közgyőlés idıpontjáról, helyérıl és napirendjérıl a megyei önkormányzati hivatal a lakosságot az ülés elıtt 6 nappal a megyei napilap(ok)ban tájékoztatja.” 6. § (1) A Szabályzat 38. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következı rendelkezés lép: „a) az önkormányzati rendeltek jelzése: Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlésének ......../20.... (.......hó........nap) önkormányzati rendelete. A zárójelben feltüntetett dátum az önkormányzati rendelet kihirdetésének az idıpontja.” (2) A Szabályzat 38. § (4) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(4) A közgyőlés rendeleteit és határozatait – a jegyzıkönyv elkészítése után és annak mellékleteként 15 napon belül – meg kell küldeni a végrehajtásért felelıs személyeknek, s a kormányhivatal vezetıjének.” (3) A Szabályzat 38. § (5) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(5) A közgyőlés rendeleteit és határozatait a meghozatalukat követı 15 napon belül közzé kell tenni a www.vasmegye.hu honlapon, a Vas Megyei Önkormányzat Értesítıjében.” 7. § A Szabályzat 39. § (3) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(3) A Gazdasági és Ügyrendi Bizottság és a rendelet tárgya szerint érintett bizottság a közgyőléstıl kapott megbízás alapján vizsgálja, hogy: a) mi indokolja az önkormányzati rendelet megalkotását; b) mi a rendeletalkotás célja és várható elınye; c) a tervezett szabályozás nem áll-e ellentétben magasabb szintő jogszabállyal.” 8. § (4) A Szabályzat 45. §-a hatályát veszti: „45. §”
43 9. § A Szabályzat 51. § (3) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(3) A bizottságok elnökeinek, alelnökének és tagjainak névsorát a Szabályzat 4. számú kimutatása tartalmazza.” 10. § A Szabályzat 61. § (8) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(8) A frakciók felsorolását, tagjainak nevét a Szabályzat 5. számú kimutatása tartalmazza.” 11. § A Szabályzat 67. §-a helyébe a következı rendelkezés lép: „67. § Vas megyében cigány és horvát területi kisebbségi önkormányzatok (a továbbiakban: kisebbségi önkormányzat) mőködnek.” 12. § A Szabályzat 72. § (2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(2) Az elnök feladat- és hatáskörét a Szabályzat 6. számú kimutatása tartalmazza.” 13. § A Szabályzat 75. § (4) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(4) A fıjegyzı részletes feladat- és hatáskörét a Szabályzat 7. számú kimutatása tartalmazza.” 14. § A Szabályzat 77. §-a helyébe a következı rendelkezés lép: „77. § A közgyőlés az egységes önkormányzati hivatal belsı szervezetét az alábbiak szerint határozza meg: (1) Elnöki Kabinet: a) önkormányzati (politikai) tanácsadói csoport b) nemzetközi csoport (2) Szervezési és Jogi Titkárság (3) Mővelıdési és Sport Tikárság: a) oktatási és sport csoport
44 (4) Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Titkárság (5) Pénzügyi Titkárság (6) Területfejlesztési és Gazdasági Titkárság a) területfejlesztési csoport b) területi informatikai csoport c) megyei fıépítész (7) Védelmi Titkárság (8) Ellenırzési Csoport” 15. § A Szabályzat 85. §-a helyébe a következı rendelkezés lép: „85. § A megyei közgyőlés és szervei, valamint intézményei közbeszerzésérıl szóló szabályzat a Szabályzat 1. számú függelékét, az önkormányzati beruházások elıkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjérıl szóló szabályzat e Szabályzat 12. számú mellékletét képezi.” 16. § A Szabályzat 94. § (2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(2) A Szabályzat kimutatásainak folyamatos vezetésérıl, kiegészítésérıl a megyei fıjegyzı gondoskodik.” 17. § A Szabályzat 9/a melléklete helyébe e rendelet Melléklete lép. 18. § Ez a rendelet 2011. június 1-én lép hatályba, és az azt követı napon hatályát veszti.
Szombathely, 2011. május 27.
Kovács Ferenc a közgyőlés elnöke
Dr. Kun László megyei fıjegyzı
45
Melléklet
VAS MEGYE KÖZGYŐLÉSE ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁNAK ÜGYRENDJE
I. Általános rendelkezések 1.) A Hivatal elnevezése, székhelye:
Vas Megyei Önkormányzati Hivatal 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1.
2.) A Hivatal belsı szervezeti felépítése: a) A Hivatal a megyei közgyőlés által létrehozott, önálló jogi személyiséggel nem rendelkezı belsı szervezeti egységekbıl álló egységes szerv. b) A Hivatalt a megyei közgyőlés elnöke irányítja és a megyei fıjegyzı vezeti. c) A Hivatal szervezeti tagozódása: - Elnöki Kabinet - Szervezési és Jogi Titkárság - Pénzügyi Titkárság - Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Titkárság - Mővelıdési és Sport Titkárság - Területfejlesztési és Gazdasági Titkárság - Védelmi Titkárság - Ellenırzési Csoport d) Az egyes titkárságok belsı szervezeti tagozódását a SZMSZ 77. §-a tartalmazza. e) Az önkormányzati hivatal létszáma: 46 fı. 3.) A megyei önkormányzati hivatal: a) alapító okiratának kelte: 2000. február 18., száma: 7/2000. (II. 18.) közgyőlési határozat; b) feladatait a Szabályzat 1-2. sz. mellékletei tartalmazzák; c) vállalkozási feladatainak és közhasznú, vagy gazdasági társaságban való részvételének – alaptevékenységtıl elhatárolt – felsorolását a megyei önkormányzat
46 vagyongazdálkodásának szabályairól szóló 10/2007. (VI. 8.) számú közgyőlési rendelet tartalmazza; d) költségvetésének végrehajtására az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. NyugatDunántúli Régió Szombathelyi Igazgatóságánál vezetett számlák számlaszámai: - Vas Megyei Önkormányzat költségvetési elszámolási számla: 11747006-15420002 - Vas Megyei Önkormányzat állami hozzájárulások számla: 11747006-1542000205120000 - Vas Megyei Önkormányzat letéti számla: 11747006-15420002-06530000 - Vas Megyei Önkormányzat lakásalap számla: 11747006-24705321 - Vas Megye Fejlesztéseiért elkülönített számla: 11747006-15420002-10430006 - Választások, népszavazások: 11747006-15420002-10490000 e) A megyei önkormányzati hivatal az alaptevékenysége körében ÁFA-levonásra nem jogosító tevékenységet végez. A tárgyi adómentesség mellett ÁFA-köteles tevékenységet folytat.” II. A hivatal irányítása, vezetése 1.) A Hivatal irányítása: a) A Hivatalt a közgyőlés elnöke irányítja. b) A hivatali munka irányításának eszközei: - normatív utasítás (elnöki utasítás) - egyedi utasítás - vezetıi értekezlet - apparátusi munkaértekezlet c) A közgyőlés elnöke a Hivatal mőködésének általános szabályait normatív utasításokkal szabályozza, a konkrét ügyek intézésére egyedi utasítást ad ki. d) A közgyőlés elnöke vezetıi, illetve hivatali apparátusi munkaértekezleten meghatározza a Hivatal aktuális feladatait, értékeli a feladatok végrehajtását. e) A közgyőlés elnöke az alelnökökkel, a fıjegyzıvel, az aljegyzıvel, a titkárságvezetıkkel, havonta egy alkalommal tartandó vezetıi értekezlet keretében, illetve közvetlen ellenırzéssel felügyeli a Hivatal munkáját. f) A közgyőlés alelnökei segítik a közgyőlés elnökének munkáját, az elnök távollétében ellátja az a-f) pontokban jelzett feladatokat. 2.) A Hivatal vezetése: a) A Hivatalt a fıjegyzı vezeti.
47 b) A fıjegyzı segíti a közgyőlés elnökének hivatalirányítási munkáját, s operatívan szervezi a Hivatal mőködését, a közgyőlés elnöke, alelnöke által önkormányzati ügyekben kiadott normatív és egyedi utasítások végrehajtását. Ennek érdekében havonta egy alkalommal - a közgyőlés elnöke által tartott vezetıi értekezletek közötti idıszakban - az aljegyzı és a titkárságvezetık részére munka-megbeszélést tart. c) Gyakorolja a Hivatal köztisztviselıi felett a munkáltatói jogokat. Az egyéb munkáltatói jogok közül a titkárságvezetık engedélyezik az egyes titkárságok dolgozóinak belföldi kiküldetését, szabadságát. A titkárságvezetık megyén kívüli belföldi kiküldetését és szabadságát a fıjegyzı engedélyezi. A védelmi titkárság vezetıjének megyén kívüli belföldi kiküldetését és szabadságát a közgyőlés elnöke engedélyezi. d) A fıjegyzıt az aljegyzı helyettesíti. e) A titkárságvezetık tartós távolléte esetén a helyettesítés rendje az Ügyrend mellékletét képezı munkaköri leírásokban foglaltak szerint alakul. III. A Hivatal feladatai A/ A Hivatal általános (minden titkárságot érintı) feladatai: 1.) A Hivatal a közgyőlésnek alárendelten végzi munkáját. 2.) Ellátja a közgyőlés, a bizottságok, a tisztségviselık, a fıjegyzı hatáskörébe tartozó önkormányzati és államigazgatási ügyek döntésre való elıkészítését, szervezi a döntések végrehajtását (a SZMSZ mellékletét képezı hatásköri listák szerint). 3.) A Hivatal kiszolgálja a közgyőlés, a bizottságok, a közgyőlés tagjai munkáját, s a Vas Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezetének közremőködésével biztosítja a zavartalan mőködésükhöz szükséges technikai és ügyviteli feltételeket. 4.) Közremőködik a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladatok ellátásában felkérés, illetve a velük kötött együttmőködési megállapodás alapján. 5.) Gondoskodik az önkormányzati és államigazgatási döntésekhez, a közgyőlési tagok feladatainak ellátásához szükséges információk beszerzésérıl, elemzésérıl, szakmailag és jogilag megalapozott döntési alternatívák elıterjesztésérıl. 6.) Kapcsolatot tart a megye települési önkormányzataival, a kormányhivatallal, az egyes titkárságok feladatköre szerinti központi és centrális alárendeltségő államigazgatási szervekkel, egyéb megyei szakmai szervezetekkel, a társmegyei önkormányzati hivatalokkal. B/ A Hivatal egyes belsı szervezeti egységeinek fıbb feladatai: 1.) ELNÖKI KABINET (6 fı):
48
Szervezi kizárólagosan a megyei közgyőlés elnöke által meghatározottak szerint: a) az országos fıhatóságokkal, megyei szervekkel, szervezetekkel, civil szervezıdésekkel, a pártokkal való kapcsolattartást; b) az önkormányzati rendezvényeket, ünnepségeket, találkozókat; c) a belföldi és külföldi állami vezetık, közjogi méltóságok látogatását és a közgyőlés elnökének protokoll feladatait; d) a megyei és a települési önkormányzatok együttmőködését, a térségi koordinátori feladatokat; e) a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatait, koordinálja és elısegíti a multilaterális nemzetközi szervezetekben mőködı munkaszervezetek munkájában a megyei önkormányzat érdemi részvételét; f) a közgyőlés elnökének közszerepléseit; g) az Európai Unióhoz való csatlakozás elıkészítésével kapcsolatosan felmerülı feladatokat, koordinálja az uniós pályázatok elkészítését; h) a közgyőlés elnöke munkájával összefüggı adminisztratív feladatokat. 2.) SZERVEZÉSI ÉS JOGI TITKÁRSÁG (5 fı): a) a testületi ülések elıkészítése, az ezekkel kapcsolatos ügyviteli feladatok ellátása; b) a közgyőlés rendeleteinek és határozatainak, a bizottságok döntéseinek, a közgyőlés tisztségviselıi és a fıjegyzı normatív rendelkezéseinek nyilvántartása, végrehajtásuk figyelemmel kísérése; c) a megyei önkormányzat hivatalos lapjának szerkesztése; d) a megyei önkormányzat szervezeti és mőködési szabályzata idıközi módosításának elıkészítése, közremőködés az egyéb rendelet-tervezetek elıkészítésében; e) a közgyőlés két ülése közötti események, információk győjtése, a megyei önkormányzat mőködését érintı jogszabályokról tájékoztatók készítése; f) a közgyőlési ellenırzése;
és
bizottsági elıterjesztések, döntési javaslatok törvényességének
g) a Hivatal jogi képviseletének ellátása; h) jogi szaktanácsadás a Hivatal más titkárságai, a települési önkormányzatok és a megyei önkormányzat intézményei részére;
49 i)
a személyzeti munka társtitkárságokkal;
ellátásával
összefüggı
feladatok,
együttmőködve
a
j) a Hivatal belsı ellenırzésével összefüggı feladatok; k) az iktatás, irattározás szakmai felügyelete a közgyőlés ellátó szervezeténél; l) a gazdasági és ügyrendi bizottság, valamint a rendészeti szakbizottság munkájának érdemi segítése; m) a megyei közgyőlés tisztségviselıi, s a fıjegyzı munkájának segítése, feladataik ellátásának szervezése; n) az önkormányzati vagyonátadás, illetve az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás jogi ügyeinek elıkészítése; o) a hivatalnál, továbbá a megyei önkormányzat intézményeinél dolgozók munkáltatói kölcsönkérelmeit elbíráló bizottság mőködésének szervezése; p) a munkavédelemmel kapcsolatos feladatok ellátása; r) a megyei önkormányzat ellátó szervezetének irányítása, a vezetıjével kapcsolatos személyzeti feladatok ellátása, a döntések elıkészítése, szabadságának, belföldi kiküldetésének engedélyezése; t) szervezi az önkormányzat intézményeinél, gazdasági társaságainál a komplex ellenırzéseket. 3.) PÉNZÜGYI TITKÁRSÁG (10 fı) a) a megyei önkormányzat éves költségvetésével összefüggı költségvetési rendelet-tervezet elıkészítése;
tervezés, elemzés, a
b) a költségvetési gazdálkodásról szóló beszámoló elkészítése; c) a pénzügyi információs rendszer keretében számviteli adatfeldolgozás, adatszolgáltatás, és elemzés, az önkormányzati intézmények pénzügyi tervezésével, gazdálkodásával, finanszírozásával kapcsolatos feladatok ellátása; d) szervezi az önkormányzati hivatal költségvetési gazdálkodásának bonyolítását, ennek keretében elıkészíti a közgyőlés tisztségviselıi és a fıjegyzı jogkörének gyakorlásához az ügyiratokat, banki rendeléseket; e) gondoskodik a megyei önkormányzat által igényelhetı, az állami költségvetésben meghatározott pénzügyi támogatások igényléseinek összeállításáról; f) véleményezi és elıkészíti az intézményirányítást ellátó társtitkárságokkal együtt az intézményi pénzügyi kérdést érintı valamennyi intézkedést; g) bankkapcsolatok létesítése, a kintlévıségek esedékességének figyelemmel kísérése;
50
h) a költségvetési elszámolási, a lakásalap, és a letéti számlák kezelése; i) a megyei önkormányzat pénzügyi feladatainak ellátása a vonatkozó önkormányzati rendeletek szerint; j) a területi kisebbségi önkormányzatok költségvetési gazdálkodásának bonyolítása az együttmőködési megállapodások alapján. k) a megyei önkormányzat gazdasági és ügyrendi bizottságának munkájának érdemi segítése. 4.) TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI TITKÁRSÁG (8 fı) a) közremőködés a területi, térségi elkészítésében, koordinálásában;
fejlesztési koncepciók,
területrendezési tervek
b) a mőemlékvédelemmel, továbbá a természetvédelemmel kapcsolatos megyei érdekek érvényesítése; c) a környezet épített, s természetes elemeinek védelmével kapcsolatos feladatok ellátása, ha azok a megye egészére, egy-egy részére kiterjednek; d) a hírközlési, közlekedési, vízügyi szakmai koordinálás érdekképviseleti megyei szintő feladatok ellátása; e) az energiaellátás megyei feladatainak koordinálása; f) a hivatali mőszaki tervtár mőködtetése; g) a több települést, a megye nagy részét, illetve egészét érintı környezetvédelmi feladatok koordinálása; h) a területfejlesztéssel kapcsolatos megyei önkormányzati jogszabályi feladatok ellátása, e területen együttmőködés az említett társaságokkal, önkormányzatokkal, tudományos mőhelyekkel; i) részt vesz a területi információs rendszer kialakításában, s mőködtetésében; j) részt vesz a megye nemzetközi kapcsolataiból adódó szakmai feladatok ellátásában, illetve elıkészítésében és végrehajtásában, különös tekintettel az Alpok-Adria Munkaközösség, továbbá a Regionális Parlament szakbizottságaiban a megyei önkormányzat által delegált személyek feladatai ellátásának érdemi segítésében; k) az idegenforgalmi feladatok ellátása; l) a megyei önkormányzat területfejlesztési és külkapcsolati, bizottsága munkájának érdemi segítése.
51 m) véleményezi és elıkészíti az intézményirányítást ellátó társtitkárságokkal együtt az intézményi gazdálkodási kérdést érintı valamennyi intézkedést; n) a megyei önkormányzat fejlesztési, beruházási, fenntartási, gazdálkodási feladatainak ellátása a vonatkozó önkormányzati rendeletek szerint; o) a társtitkárságokkal együttmőködve a megyei önkormányzat intézményei feladatellátásához szükséges tárgyi feltételek meglétének figyelemmel kísérése, azok vagyonbiztosítása; p)
a megyei önkormányzat vagyonának analitikus vagyonkezeléssel összefüggı feladatok ellátása;
nyilvántartása,
továbbá
a
q) az önkormányzat teljes vagy részbeni tulajdonát érintı gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdoni jogviszonyokkal, kötelezettségekkel kapcsolatos feladatok ellátása; r) a megyei közüzemi szolgáltatások figyelemmel kísérése; 5.) EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI TITKÁRSÁG (4 fı) a) a megyei önkormányzat egészségügyi és szociális, valamint gyermekés ifjúságvédelmi intézményei irányításával kapcsolatos szervezeti, munkáltatói, pénzügyi-gazdasági és szakmai döntések elıkészítése, a döntések végrehajtásának ellenırzése, az intézmények tevékenységére vonatkozó szakmai és jogi elıírások érvényesülésének felügyelete; b) az intézményvezetık szabadságának, belföldi kiküldetésének engedélyezése; c) közremőködik az egészségügyi és szociális, továbbá a gyermek beruházások, rekonstrukciók ellátásában, valamint az ágazati fejlesztési tervek, illetıleg koncepciók elkészítésében; d) közremőködés az intézmények mőködési feltételeinek javítására irányuló javaslatok kidolgozásában; e) kapcsolattartás a hatóságokkal, szakmai szervekkel és kamarákkal, valamint a nem önkormányzati fenntartású egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi intézményekkel; f) a megyei önkormányzat egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi bizottsága munkájának érdemi segítése; g) az Alpok-Adria Munkaközösség munkájában résztvevı Vas megyei önkormányzati delegált személy munkájának érdemi segítése; h) az intézményi térítési díjak évenkénti felülvizsgálata, döntés-elıkészítés a fizetési és a felmerülı - térítési díjjal kapcsolatos - vagyoni ügyekben;
52 i) a megyei szociálpolitikai kerekasztal, továbbá idısügyi, valamint fogyatékos ügyi tanács mőködtetése j) közremőködés az önálló életkezdési, a lakáshoz jutási támogatást odaítélı bizottság munkájában; k) a megyei szociális, gyermekvédelmi intézmények igazgatói munka-közösségei munkájának segítése; 6.) MŐVELİDÉSI ÉS SPORT TITKÁRSÁG (7 fı) a) a megyei önkormányzat oktatási, közmővelıdési, közgyőjteményi és mővészeti intézményei irányításával kapcsolatos szervezeti, munkáltatói, pénzügyi-gazdasági és szakmai döntések elıkészítése, a döntések végrehajtásának ellenırzése, az intézmények tevékenységére vonatkozó szakmai és jogi elıírások érvényesülésének felügyelete; b) az intézményvezetık szabadságának, belföldi kiküldetésének engedélyezése; c) közremőködés az intézmények területi feladatainak, megyei ellátási körének kimunkálásában; d) az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek alapfokú oktatásának szervezése, együttmőködve az egészségügyi és szociális titkársággal; e) a tovább nem tanuló vagy középfokú oktatási intézménybıl kimaradt tankötelesek tanulását elısegítı koordinációs feladatok ellátása; f) közremőködés az intézmények mőködési feltételeinek javítására irányuló javaslatok kidolgozásában; g) nemzetközi és megyei szintő kulturális, közmővelıdési programok, tudományos konferenciák, rendezvények szervezése; h) az amatır és a hivatásos mővészeti tevékenység segítése; i) a kulturális, mővészeti, ifjúsági önszervezı mozgalmakkal, alapítványokkal, egyesületekkel, szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás, munkájuk segítése; j) a megyei önkormányzat irodalmi és tudományos folyóiratait megjelentetı szerkesztı bizottságok munkájának segítése; k) ifjúságpolitikai feladatok megyei szintő koordinálása; l) a községi verseny,- és tömegsport, valamint a diáksport helyzetének figyelemmel kísérése, segítése; m) a megyei önkormányzat oktatási, és kulturális bizottsága munkájának érdemi segítése;
53 n) az Alpok-Adria Munkaközösség Kultúra és Társadalom Bizottsága, valamint a munkacsoportok munkájában résztvevı Vas megyei önkormányzati delegált személyek tevékenységének érdemi segítése, o) közremőködés a nemzetközi kulturális kapcsolatok szervezésében, lebonyolításában; p)
közremőködés a koordinálásában.
megyei
tudományos
tevékenység
szervezésében,
illetve
7.) VÉDELMI TITKÁRSÁG a) a megyei védelmi bizottsági (továbbiakban: MVB) ülések elıkészítése; b) a határozati javaslatok szakmai vizsgálata, döntési javaslatok elıterjesztése; c) az igénybevételi hatósági jogkörben hozott hatósági határozatok szakmai megalapozása; d) két ülés között, a MVB hatáskörében hozott elnöki döntések kezdeményezése és elıkészítése; e) minısített idıszaki rendkívüli intézkedések területi alkalmazására vonatkozó javaslatok kidolgozása; f) a Monitoring rendszerben érkezı információk feldolgozása, a szükséges elnöki döntések kezdeményezése; g) folyamatos szakmai kapcsolat tartása a védelmi igazgatás szakmai irányító szerveivel, a vezetési okmányok naprakész állapotban tartása; h) a nukleáris baleset-elhárítási szervezet vezetésével összefüggı döntések elıkészítése; i) közremőködés a polgári védelem területi irányításával összefüggı elnöki feladatok végrehajtásában; j) az életvédelmi létesítményekkel összefüggı elnöki döntések elıkészítése; k) az MVB határozatok kiadáshoz való elıkészítése, a végrehajtással összefüggı koordináció vezetése; l) az MVB intézkedési terveinek elkészítése, illetve elkészíttetése; m) az MVB munkacsoportjaiba beosztott személyek szakmai felkészítése; n) az MVB titkársági munkacsoportjának állandó állományaként az azonnali készenlétbe helyezés feltételeinek biztosítása; o) az MVB szakmai törzseként segítség nyújtása a Helyi Védelmi Bizottságok (a továbbiakban: HVB), és a polgármesterek védelmi igazgatással kapcsolatos döntéseinek elıkészítésében;
54
p) folyamatos kapcsolat tartása az MVB tagjaival, illetve az általuk vezetett, védelmi feladatok végrehajtására kijelölt szervekkel; q) a civil és a katonai igazgatási szervek közötti együttmőködés szervezése a kijelölt katonai szervezetek parancsnokaival; r) együttmőködés a Hvt. 43. §-ában felsorolt, az illetékes védelmi igazgatási szervek által kijelölt, honvédelmi feladatokban résztvevı szervekkel; s) a gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos MVB hatáskörbe tartozó feladatok végzése; sz) közremőködés a gazdaságmozgósítási feladatok területi szintő tervezésében, szervezésében, ezen belül a lakosság ellátásának biztosítására irányuló tevékenységben; t) a fegyveres erık és a rendvédelmi szervek gazdaság mozgósítási igényeinek kielégítése érdekében szükséges MVB döntések szakmai elıkészítése; ty) az MVB határozatok végrehajtásában résztvevı szervek munkájának koordinálása; v) a titkárság közvetlen szakmai kapcsolatot tart a HM Védelmi Hivatallal és a BM Védelmi Koordinációs Osztályával. 8.) ELLENİRZÉSI CSOPORT (2 fı): a) kidolgozza és rendszeresen felülvizsgálja a szervezet vezetıje által jóváhagyott belsı ellenırzési kézikönyvet; b) összeállítja a kockázatelemzéssel alátámasztott stratégiai és éves ellenırzési terveket; c) ellenırzési programot készít – az utóvizsgálatok kivételével – a vonatkozó kormányrendeletben elıírtak alapján az ellenırzések lefolytatásához; d) lefolytatja – a megyei fıjegyzı által jóváhagyott megbízólevél alapján – a megyei önkormányzat intézményeinél, vállalatainál a pénzügyi rendszer- és szabályszerőségi ellenırzéseket, célvizsgálatokat, figyelemmel kíséri – utóvizsgálatok, illetve az intézkedési tervek alapján – az ellenırzési megállapítások végrehajtását; e) jelentést készít az ellenırzések megállapításairól, következtéseirıl, javaslatairól és – az ellenırzött szervekkel történt egyeztetés után – közremőködik a zárótárgyalások lefolytatásában; f) véleményezi az ellenırzött szervek intézkedési tervét; g) vezeti az intézkedési tervek végrehajtását nyomon követı, a Ber. 29/A. §-ában meghatározott nyilvántartást;
55 h) elkészíti – a megyei önkormányzat zárszámadási rendelettervezetével egyidejőleg – az éves ellenırzési jelentést; i) az elvégzett belsı ellenırzésekrıl vezeti az ellenırzési nyilvántartást és gondoskodik az iratok megırzése érdekében a Hivatal iratkezelési szabályainak betartásáról.”
IV. A Hivatal mőködési rendje 1.) A Hivatal éves munkaprogram alapján végzi tevékenységét. közgyőlés, s a bizottságok éves munkatervén alapszik.
Az éves munkaprogram a
2.) A Hivatalban a munkaidı hétfıtıl-csütörtökig 7,30 órától 16,00 óráig, míg pénteken 7,30 órától 13,30 óráig tart. 3.) A Hivatal ügyfélfogadási rendje: a titkárságok vezetıi minden héten, munkanapokon hétfın és szerdán 7,30 órától 16,00 óráig ügyfélfogadást tartanak. A fıjegyzı minden héten hétfın és csütörtökön tart ügyfélfogadást 7,30 órától 16,00 óráig. 4.) A Hivatal dolgozói belsı szervezeti egységenként jelenléti íven jegyzik munkába érkezésük és távozásuk idıpontját. Napközben a munkahelyrıl való eltávozást a titkárságvezetık engedélyezik. 5.) "Vas Megye Közgyőlésének Elnöke", "Vas Megye Közgyőlésének Alelnöke", „Vas Megyei Fıjegyzı” bélyegzık használatára a közgyőlés elnöke, alelnöke, s a fıjegyzı jogosult. A "Vas Megyei Fıépítész" bélyegzı használatára a megyei fıépítész jogosult. A kiadmányozásra vonatkozó szabályok szerint a titkárságok vezetıi, a "Vas Megyei Önkormányzati Hivatal" elnevezést tartalmazó bélyegzıt használhatják. A bélyegzık nyilvántartásának vezetésérıl a fıjegyzı gondoskodik. V. A Hivatal képviselete, s a kiadmányozás rendje 1.) A Hivatalt a közgyőlés elnöke képviseli, akadályoztatás esetén a közgyőlés alelnöke és a fıjegyzı, az aljegyzı, illetve az általuk megbízott dolgozó jogosult képviselni. 2.) A kiadmányozás joga: a) a közgyőlés, illetve a közgyőlés elnöke hatáskörébe tartozó ügyekben a közgyőlés elnökét; b) jogi képviseletek esetén a képviselettel megbízott jogtanácsost, jogi elıadót; c) a tisztségviselık, valamint a fıjegyzı nevére érkezett ügyiratok esetén az érintett tisztségviselıt és a fıjegyzıt;
56
d) a fıjegyzı államigazgatási feladat- és hatáskörei gyakorlása tekintetében a fıjegyzıt, illetve az általa kiadott normatív utasítás alapján átruházás folytán a titkárságok vezetıit; e) a titkárságok vezetıit, illetve az általuk felhatalmazott dolgozót, s a nemzetközi referenst szakmai véleménynyilvánítás, közbeesı intézkedések; f) a megyei fıépítészt a fıépítészi munkakörhöz kapcsolódó véleménynyilvánítás esetén illeti meg.
szakmai
3.) A kiadmányozás joga a jogosult tartós távolléte esetén a munkaköri leírásokban megjelölt helyettesét illeti meg. VI. Az ügyiratkezelés rendje 1.) A Hivatalban az ügyiratkezelés egységes, központilag történik. A központi ügyiratkezelést a megyei önkormányzat ellátó szervezete keretében mőködı ügyviteli iroda látja el. Az iroda felett a szakmai felügyeletet - a szervezési és jogi titkárság vezetıje útján - a fıjegyzı látja el. 2.) Az ügyviteli iroda feladata a közgyőlés elnökéhez, alelnökéhez, a fıjegyzıhöz, a hivatalhoz érkezı ügyiratok rendezése. Nevezetesen: a) a naponta érkezı küldemények átvétele, iktatása, szerelése; b) az érkezett küldeményeknek naponta 9 óráig ba) a közgyőlés elnökének, alelnökének címzett küldeményeknek a közgyőlés elnökéhez, alelnökéhez, bb) a Hivatal és a fıjegyzı részére címzett küldeményeknek a fıjegyzıhöz, bc) az egyes titkárságokra, továbbá névre szóló küldeményeknek a címzettek részére történı eljuttatása; c) az ügyviteli iroda naponta lekésıbb 13 óráig a tisztségviselık, a fıjegyzı és a titkárságvezetık által bontott és szignált ügyiratot összegyőjti, eljuttatja az ügyintézésre kijelölt szervekhez, személyekhez, egyúttal összegyőjti a belsı szervezeti egységektıl az iktatásra, postázásra elıkészített anyagokat. Az iktatott ügyiratokat, felszerelve legkésıbb 24 órán belül eljuttatja az ügyintézıhöz; d) az iktatás egy iktatókönyvben történik az ügyiratok érkezésének sorrendjében, amelyrıl tárgymutatózást kell készíteni, melyet a fıjegyzı rendszeresen ellenıriz;
57 e) az ügyiratkezelı iroda vezetıje minden hónap 1-ig eljuttatja a Hivatal ügyirathátralékáról készített kimutatást a fıjegyzıhöz. VII. A köztisztviselıi törvény végrehajtásából adódó rendelkezések (1) A Hivatalban a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök meghatározása: a) Évente köteles vagyonnyilatkozatot tenni: aa) fıjegyzı, ab) aljegyzı, ac) titkárságvezetı, ad) közbeszerzési munkacsoport tagja. b) Kétévente köteles vagyonnyilatkozatot tenni: minden, az a) pont hatálya alá nem tartozó ügyintézı és ügyintézıi feladat ellátásával is megbízott ügyviteli alkalmazott. c) Ötévente köteles vagyonnyilatkozatot tenni: politikai tanácsadó, politikai fıtanácsadó. (2) A Hivatalban a politikai (fı)tanácsadói munkakörök száma legfeljebb 3 fı. (3) A Hivatalban a szakmai (fı)tanácsadói munkakörök száma legfeljebb 6 fı. (4) A Hivatalban képzettségi pótlékra jogosító: a) munkakörök: titkárságvezetı, csoportvezetı b) képzettség: a képesítési elıírásokon túlmenıen állam és jogtudományi egyetemi, államigazgatási fıiskolai, okleveles közgazdász, számviteli fıiskolai, településmérnöki képesítés megszerzése. VIII. Vegyes rendelkezések 1.) A megyei közgyőlés biztosítja a Hivatal szakszerő mőködésének a dologi feltételeit.
2.) A Hivatal dolgozói számára az ügyrend mellékletét képezı munkaköri leírások elkészítéséért a titkárságok vezetıi felelısek. 3.) A Hivatal egységes voltára tekintettel a tisztségviselık, s a fıjegyzı megbízhatják a Hivatal dolgozóit a munkaköri leírásban nem szereplı, de a Hivatal tevékenységi körébe tartozó egyéb feladatokkal is.