JEGYZŐKÖNYV Felvéve az IBK egyesület közgyűlésén 2012. május 19. 10.30 órai kezdettel Helye: Bélyegmúzeum A 34 tagú Egyesület közgyűlése a meghirdetett 10 órás időpontban a jelenléti íven aláírásával szereplő 13 fővel nem volt határozatképes. A meghívónak megfelelően változatlan napirenddel 10:30-ra meghirdetett megismételt közgyűlést, mely az eredetileg meghirdetett napirendek tárgyában a megjelentek számára való tekintet nélkül volt határozatképes, Csatlós Árpádné a megjelölt időpontban megnyitotta és üdvözölte a jegyzőkönyvhöz csatolt jelenléti íven regisztrált 14 résztvevőt és vendégeinket. A közgyűlés Csatlós Árpádné javaslatára levezető elnöknek 13 igennel és egy tartózkodással Sebestyén Imrét választotta meg. Csatlós Árpádné a jegyzőkönyvhöz való felhasználás és az IBK egyesület archívuma céljára hangfelvétel készítését javasolta, ezt a közgyűlés 13 igennel és egy tartózkodással elfogadta. A hangfelvételt 10:43-kor elindítottuk. Jegyzőkönyvvezetőnek Szücs Károlyt javasolta. A jegyzőkönyvvezető személyét a jelenlevők egyhangú IGEN mellett elfogadták. Ezután javaslatot kért a jegyzőkönyvet hitelesítő két főre, Haskó József és Filep László önként jelentkeztek, a közgyűlés külön-külön szavazással, egyhangú IGEN mellett a jelölteket elfogadta. A levezetést Csatlós Árpádné ezután átadta a levezető elnöknek, Sebestyén Imrének. A levezető elnök ismertette az alábbi napirendi javaslatot, mely a meghívóban kiküldött napirenddel teljes mértékben megegyezik: 1. Az IBK egyesület nevében magyar illetékbélyeg-gyűjtemény ajándékozása a Bélyegmúzeumnak /Csatlós Árpádné/ 2. Beszámoló a 2011. évben elvégzett feladatokról /Csatlós Árpádné/ 3. Gazdasági beszámoló a 2011. évről /Csatlós Árpádné/ 4. 2011. év közhasznúsági jelentéséről beszámoló /Csatlós Árpádné/ 5. Felügyelő Bizottság beszámolója a 2011. évről /Erőss Tamás/ 6. Hozzászólások a megelőző napirendi pontokhoz 7. Beszámolók egyenkénti elfogadása a közgyűlés által 8. Tájékoztató a 2012. év gazdasági helyzetéről és feladatairól /Csatlós Árpádné/ 9. Egyebek Dr. Kovács László a napirendek sorrendváltoztatását javasolta. A levezető elnök egyeztette Dr. Kovács Lászlóval a változtatás lényegét, és ekkor kiderült, hogy nem szükséges a változtatás, Dr. Kovács László visszavonta javaslatát. A napirendet a közgyűlés változtatás nélkül egyhangú IGEN szavazattal elfogadta. 1. napirend: Az IBK egyesület nevében magyar ajándékozása a Bélyegmúzeumnak /Csatlós Árpádné/
illetékbélyeg-gyűjtemény
Csatlós Árpádné elmondta, hogy az illetékbélyeg-gyűjtéssel 2007-ben, az I. IBK Találkozón történt megismerkedése óta Martin Luther Kinghez hasonlóan neki is volt egy nagy álma: az,
hogy a magyar illetékbélyegek bekerüljenek egy múzeumba, ami akkoriban számára elérhetetlennek tűnt, és ezért hozta létre a Pénzügyi Értékcikkek Webmúzeumát, amely legalább virtuálisan bemutatja ezt a területet. Amikor azonban tavaly értesült róla, hogy a Bélyegmúzeum befogadta az első illetékbélyeget (a jegyzőkönyv-vezető kiegészítése a történeti pontosság kedvéért: ami 2011. december 2-án, egy 1922-es kiadású 500K-s okmánybélyeg volt), akkor az IBK tagjai és illetékbélyeg-gyűjtő ismerősei támogatásával nekilátott az adományozás megszervezésének. E gyűjtemény alapját a saját gyűjteménye képezte. Ehhez több segítséget kapott: tanácsokat és bélyegeket a gyűjtőtársaktól és kétnyelvű albumlapokat Szücs Károlytól. Akik ehhez a gyűjteményhez munkát és bélyegeket, okmányokat adtak: Fodor István, Kékesi János, Makó Imre, Gáspár Elemér, Kernács György, Szücs Károly. Az albumlapok fő nyelve magyar, de angol nyelvre is le van fordítva minden szöveg. Czibula Péter a bélyegmúzeumi magyar illetékbélyeg gyűjtemény megalapításának tiszteletére emlékívet tervezett és készíttetett, míg Gelle Péterrel az egyesület egyéves fennállása alkalmából e rangos eseményhez kapcsolódó emléklapot terveztek és készíttettek. Az IBK egyesület fennállásának épp egy éves évfordulója tiszteletére Czibula Péter alkalmi levélzáró bélyeget tervezett és készíttetett el, illetve elkészíttette az elfogadott egyesületi logó alapján az egyesület alkalmi bélyegzőjét. Csatlós Árpádné az emlékív és emléklap speciális, csak az adományozók számára készített ajándékcsomagját adta át a jelenlévő adományozóknak (a távollévő adományozók később kapják meg az ajándékcsomagot), a Bélyegmúzeumnak pedig két albumban egy bélyegképre nézve közel teljes magyar okmánybélyeg-gyűjteményt és három híján minden kiadásból legalább egy-egy okiratot tartalmazó okiratgyűjteményt, illetve egy ajándékcsomagot az emléklapból, az emlékívből és a levélzáróból. A közgyűlés résztvevői ajándék emléklapot és emlékívet, illetve levélzárót kaptak. Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója, megköszönve az adományt, tájékoztatást adott a befogadás körülményeiről, valamint, hogy a gyűjtemény Bélyegmúzeumba kerülése alapját fogja képezni egy teljesebb magyar illetékbélyeg gyűjteménynek, és tovább fogják építeni. A múzeum törzsgyűjteménye ország-gyűjteményeket tartalmaz a kibocsátás sorrendjében, vertikális jelleggel. Az ezt kiegészítő, rendszerint nagy mélységben feldolgozott, speciális különgyűjtemények pedig általában egy-egy gyűjtő életművét tartalmazzák, horizontális jelleggel. Ezek sorába illeszthető a magyar illetékbélyegek most létrejött különgyűjteménye. A Julien G. Clive Bélyegmúzeum Gyűjteménygyarapítási Alapítvány által lefektetett és a Bélyegmúzeumra nézve kötelezően érvényes szabályok szerint az ajándékozás feltételekhez köthető, ami jelen esetben az elidegeníthetetlenség és a kutathatóság biztosítását jelenti. A Bélyegmúzeum esetleges megszűnése esetén a gyűjtemény az IBK egyesület tulajdonába kerül vissza. Szücs Károly elmondta, hogy számára is óriási eredmény a magyar illetékbélyeg gyűjtemény megalapozása, a délután folyamán tartandó előadások keretében érzékeltetni fogjuk, hogy milyen nagy területről is van szó. A közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta, hogy a gyűjteményt az IBK a Bélyegmúzeumnak átadja, és az adományozási szerződést az IBK elnökség az elhangzott feltételekkel megkösse. /31. számú határozat/ Csatlós Árpádné, a szót visszakapva, üdvözölte az Egyesület megalakulás óta belépőket. Névsoruk: Balázs Péter, dr. Bodor Mihály, Czeiler Attila, Félegyházi Józsefné, dr. Takáts Tamás és Tóth Ernő. Gratulált a Perfinklubnak fennállása 10. évfordulója alkalmából, és elismerését fejezte ki a Perfinklub jelenlevő két tagjának – akik egyben IBK egyesületi tagok
is –, Sebestyén Imrének, a Perfinklub elnökének és Szücs Károlynak, a Perfinklub titkárának az idén rendezett, egyedülálló és nagysikerű első magyar perfin-kiállításhoz. Jubilánsainkat is köszöntötte: a 65 éves Félegyházi Józsefné Anikót, a 80 éves dr. Takáts Tamást, illetve az idén 60 éves Szücs Károlyt és Tóth Ernőt. 2. napirend: Beszámoló a 2011. évben elvégzett feladatokról /Csatlós Árpádné/ Csatlós Árpádné beszámolt a 2011. évben elvégzett feladatokról. A teljes beszámolót a 2. számú melléklet tartalmazza. 3. napirend: Gazdasági beszámoló a 2011. évről /Csatlós Árpádné/ Csatlós Árpádné a 3. számú melléklet szerint csatolt mérlegbeszámolót ismertette. Kiemelte, hogy az egyesület készpénzt nem kezel, minden a bankszámlán jelenik meg, a bankszámlakivonatot és a könyvelést az elnök az egyesület tagjainak havonta e-mailben elküldi. A tervhez képest több támogatást kaptunk, 9 új tagunk lett, a tagkártya készítés költsége viszont idénre húzódott át, így a 2012. évi nyitó egyenlegünk 103.555 forinttal több lett a tervezettnél. További pozitívumként említette a 34 fős taglétszámot a tervezett 25 fős taglétszámmal szemben. Kiadásunk gyakorlatilag a bankszámlavezetéshez kötődik. 2012.04.30-án 314.593 forint készpénz eszközünk volt, készletünk és tárgyieszközünk nincs. A gazdasági beszámolót az elnökség megtárgyalta, elfogadta, és a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. A gazdasági beszámolót az elnök megküldte a Felügyelő Bizottságnak. 4. napirend: 2011. év közhasznúsági jelentéséről beszámoló /Csatlós Árpádné/ Csatlós Árpádné röviden ismertette a 4. számú melléklet szerint csatolt közhasznúsági jelentést a 2011. évre. A közhasznúsági jelentés tartalmazza az egyesület adatait, céljait, illetve a mérlegben foglalt számadatok tartalmát, szöveges indoklását. A közhasznúsági jelentést a könyveléssel megbízott cég könyvelője átnézte és rendben lévőnek találta. A közhasznúsági jelentést az elnökség megtárgyalta, elfogadta, és a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. A közhasznúsági jelentést az elnök megküldte a Felügyelő Bizottságnak. 5. napirend: Felügyelő Bizottság beszámolója a 2011. évről /Erőss Tamás/ Erőss Tamás tájékoztatta a közgyűlést, hogy az előzőkben ismertetett mérleg beszámolót és közhasznúsági jelentést az FB áttanulmányozta, elfogadta, és a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Rendkívüli bejelentés az FB-hez az elmúlt évben nem érkezett. 6. napirend: Hozzászólások a megelőző napirendi pontokhoz A levezető elnök felkérte a jelenlevőket a megelőző napirendi pontokhoz való hozzászólásokra: Szücs Károly megköszönte az elnöknek a végzett kiemelkedő munkáját, az egyesület első évét sikeres és jó kezdetnek tartja, mely anyagilag is megalapozta a jövőnket. Sebestyén Imre: ez a jó kezdet megalapozza a jövőbeli fejlődést. 7. napirend: Beszámolók egyenkénti elfogadása a közgyűlés által
A közgyűlés a 2011. évi tevékenységről a beszámolót, a gazdasági beszámolót a mérleggel és a közhasznúsági jelentést külön-külön szavazással egyhangú IGEN szavazattal elfogadta /32., 33. és 34. számú határozatok/, az FB jelentését pedig 13 IGEN szavazattal és egy tartózkodással elfogadta /35. számú határozat/. Visnyovszki Gábor a közgyűlésről a következő napirend előtt 11:43-kor távozott. 8. napirend: Tájékoztató a 2012. év gazdasági helyzetéről és feladatairól /Csatlós Árpádné/ Csatlós Árpádné röviden ismertette az 5. számú melléklet szerint csatolt beszámolót a 2012. évben eddig elvégzett feladatokról. Hozzászólások: Czibula Péter megköszönte Csatlós Árpádné anyagi támogatását az emlékívekhez, és javasolja, hogy a jövőben több költséget kellene finanszírozni az IBK egyesület pénzéből. Csatlós Árpádné válasza: Ezeket az emlékíveket személyes ügynek, megemlékezésnek tekintette, ezért szerette volna saját támogatásából fizetni. Szücs Károly: Javasolta, hogy tagjaink még aktívabban támogassák az IBK Fórumot, ami pozitív hatású az IBK növekedése és megítélése szempontjából. A levelezőlistán viszont a sértő hangnemű megnyilvánulásokat rábeszéléssel visszafogni javasolja, mert ezek az elektronikus levelek kifelé továbbítva az IBK kedvezőtlen megítélését eredményezik. Sebestyén Imre: a levelezőlista moderálhatóságára kérdez rá. Csatlós Árpádné válasza: korábban is felmerült már ez a javaslat, és eddig elvetettük. Filep: említ egy, a levelezőlistáról kiszivárgott levél miatt a MABÉOSZ-t és a Bélyegvilágot kedvezőtlenül érintő következményt. Haskó József: a baráti szálakból eredő, nem kifejezetten filatéliai tárgyak megvitathatóságát viszont nem kéne ellenezni, amíg ez normális mederben marad. Sebestyén Imre: javasolja, hogy az elnökség beszélje meg a témát, és tegyen javaslatot a legközelebbi közgyűlésen a személyeskedő és ezzel az egyesületet lejárató levelek kizárására. Kovács Gyula: az új tagok felvételéről név szerinti tájékoztatást javasol. Emellett javasolja azt is, hogy a levelezőlistára küldött minden levél alján állandó szövegként jelenjen meg az, hogy a levél nem feltétlenül tükrözi az IBK álláspontját. Végső esetben ki kellene zárni azokat, akik nem tartják be a levelezés etikai normáit. Csatlós Árpádné válasza: az eddigi elnökségi ülésekről készült jegyzőkönyveket ki fogja egészíteni az újonnan felvett tagok névsorával, a határozatokba is be fog kerülni, hogy kiknek a jelentkezését fogadta el az elnökség. A levelek aljára tényleg célszerű lenne beilleszteni a javasolt szöveget. A kizárást tényleg csak nagyon végső eszközként kellene használni, ha csak lehet, el kellene kerülni. Nikodém Gabriella elmondta, hogy ismer olyan gyakorlatot, hogy a körlevélben van egy link, hogy „Moderálást kérek”, és ha például 3 fő kéri a levél „kimoderálását”, akkor az a téma és levelezés lekerül a levelezőlistáról.
Csatlós Árpádné válasza: meg kellene vizsgálni ezt a lehetőséget is. Meg kell azt a lehetőséget is nézni, hogy csak egyes felhasználók leveleit moderálni. Dr. Kovács László Sebestyén Imre javaslatáról szavazást javasol. A szavazás során a közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta, hogy az elnökség az őszi IBK Találkozóra és közgyűlésre dolgozzon ki egy megvalósítható megoldási javaslatot a levelezőlista moderálásával kapcsolatban, amelyet előzetesen véleményeztet az IBK levelezőlistán /36. számú határozat/. Ezt követően az elnök tájékoztatóját a 2012. évben eddig elvégzett feladatokról a közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta /37. számú határozat/. 9. napirend: Egyebek Csatlós Árpádné a tagkártya pályázat eredményét ismertette. Somogyi Zoltán, Haskó József, és Czibula Péter küldött be pályázatot, az elnökség úgy döntött, hogy mindhárom pályázót díjazza. Névre szóló, a közgyűlésre készített levélzárókból összeállított alkalmi kisívvel köszönte meg nekik a részvételüket. Ezt a kisívet kizárólag a díjazottak kapták. Csatlós Árpádné elmondta, hogy az egyesülési törvény változása érinthet minket: például a közgyűlés megnevezést a jövőben valószínűleg taggyűlésre kell változtatnunk. A közhasznú jogállást szigorították, kiemelten figyelemmel kell kísérni, hogy megfelelünk-e a törvényben foglalt elvárásoknak. A bíróság évente ellenőrizni fogja a közhasznúsági feltételek teljesülését. Javasolja, hogy a dabasi találkozóra a törvényt át kell tekinteni, és amennyiben szükséges, a törvényi előírások változásai miatti módosítások átvezetésére javaslatokat kell tenni. A következő közgyűlés tervezett dátuma 2012. szeptember 22., a dabasi IBK Találkozó keretében. Hozzászólások: Miklós László: a közhasznúságnál 3 kitételről tud, ahol elég egyetlen feltételnek megfelelni, a második részünkről is teljesíthető (2 év egybeszámított adózott eredménye nem lehet negatív). Csatlós Árpádné válasza: ennél jóval több szabálynak kell megfelelni, és jogászokkal való egyeztetést tart szükségesnek. Szücs Károly: csak akkor terjesszük be az őszi közgyűlésre az Alapszabály módosítását, ha az tényleg szükséges. Csatlós Árpádné válasza: a törvény életbe lépett, hatályos, de valóban csak akkor kellene módosítani az Alapszabályt, ha az szükséges. Filep László: tudomása szerint csak akkor kell a törvény miatt módosítani az Alapszabályt, ha egyébként, más okból is módosítani kellene, ebben az esetben már meg kell felelni a törvénynek is. Csatlós Árpádné válasza: meg kell vizsgálni jogászi konzultáció alapján, hogy kell-e módosítani. Sebestyén Imre válasza: szerinte is szükséges jogászokkal konzultálni. A levezető elnök szavazást tartott arról, hogy az elnökség az őszi közgyűlésre tisztázza, hogy az egyesülési törvény és egyéb törvények változásai miatt van-e idén elvégzendő teendője az
JELENLÉVŐK LISTÁJA INTERNETES BÉLYEGGYŰJTŐ KLUB Közgyűlés Bélyegmúzeum, 1074 Budapest, Hársfa u. 47. 2012. május 19. Sorszám Név 001 Czibula Péter 002
Csatlós Árpádné
003
Erőss Tamás
004
Filep László
005
Gőz Elemér
006
Haskó József
007
Kovács Gyula
008
Dr. Kovács László
009
Miklós László
010
Schott Norbert
011
Sebestyén Imre
012
Szücs Károly
013
Varsányi László
014
Visnyovszki Gábor
1 /1
Beszámoló a 2011. évben elvégzett feladatokról Internetes Bélyeggyűjtő Klub Közhasznú Szervezet Közgyűlése Időpont: Hely: Készítette:
2012.05.19. Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. Csatlós Árpádné, elnök
Első alakuló ülés: 2010. december 11. Bírósági végzés: 2011. február 7. Új alakuló ülés és új Alapszabály szükséges. Új alakuló ülés: 2011. március 5. Bírósági végzés: 2011. március 16. Az egyesületet a bíróság bejegyezte. Bírósági végzés: 2011. április 6. (feladva május 2-án, kézbesítve 6-án) Az egyesület bírósági bejegyzése jogerőre emelkedett. Adóbejelentkezés 2011. május 9-én Bankszámla nyitása 2011. május 16-án (bankkártyával, telefonos TeleBank szolgáltatással) Első tagdíj befizetés a bankszámlára: 2011. május 17-én (Erőss Tamás) Egyesületi honlap létrehozása: 2011. június Alapszabályban meghatározott közzétételi csatornánk Első elnökségi ülés: 2011. augusztus 29-én a Bélyegmúzeumban Reklámpólók ügyintézése: 2011. augusztus-szeptember Szabályzatok tervezeteinek elkészítése: 2011. augusztus-szeptember · Szervezeti és Működési Szabályzat · Választási Szabályzat · Számviteli Politika · Pénzkezelési Szabályzat Egyesület irattárának kezelése, tagnyilvántartás vezetése, határozatok nyilvántartásának vezetése Könyvelés végzése a bankszámlakivonatok alapján, számla alapján Szerződés könyvelő céggel az egyesület könyvelésének végzésére: 2011. szeptember 2-án (10.000 Ft + ÁFA/év) – elnökségi határozat alapján Gazdasági és munkabeszámoló, ill. gazdasági terv és munkaterv készítése 2012 évre Első közgyűlés Dabason, az V. IBK Találkozó és I. Filatéliai Szabadegyetem keretében 2011. szeptember 16-án Az V. IBK Találkozó és I. Filatéliai Szabadegyetem támogatása, szervezése Elnökségi ülés 2011.10.22-én Csíkszeredai Ifjúsági Bélyegkiállítás támogatása Müller Károly Óbuda-gyűjteménye megóvásának és helyreállításának támogatása Bélyegmikulás támogatása 2011 decemberében Bélyegkarácsony támogatása 2011 decemberében Gazdasági évzárás.
Csatlós Árpádné elnök
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szervezet neve:
INTERNETES BÉLYEGGYŰJTŐ KLUB
Szervezet rövid neve:
IBK
Székhely:
Bélyegmúzeum, 1074 Budapest, Hársfa u. 47.
Székhely szerinti megye:
Budapest
Értesítési cím:
6800 Hódmezővásárhely, Béla cigány u. 24.
Adószám:
18209905-1-42
Kapcsolattartó neve:
Csatlós Árpádné, elnök
Telefonszáma:
00-36-20/344-4968
E-mail címe:
[email protected]
Jellemző tevékenységek: a) Bélyeggyűjtő hobbitevékenység és rendezvények szervezése; b) Ifjúsági bélyeggyűjtés támogatása; c) Filatéliai nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; d) Filatéliai tudományos tevékenység, kutatás; e) Filatéliai tárgyú kutatások, publikációk támogatása, elősegítése; f)
Kulturális tevékenység;
g) A Kulturális örökség megóvása; h) Más filatéliai szervezetekkel való együttműködés;
i) Minden egyéb, a filatéliával kapcsolatos tevékenység. j)
Az egyesület cél szerinti közhasznú tevékenységei: 1. tudományos tevékenység, kutatás; (1997. évi CLVI tv. (Ksztv) 26. § c) 3.) 2. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; (1997. évi CLVI tv. (Ksztv) 26. § c) 4.) 3. kulturális tevékenység; (1997. évi CLVI tv. (Ksztv) 26. § c) 5.) 4. kulturális örökség megóvása; (1997. évi CLVI tv. (Ksztv) 26. § c) 6.)
Alapítás éve:
2011
Jelentés a következő évre:
2011
Könyvvitel módja:
Egyszeres könyvvitel
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÖVEGES RÉSZE Az IBK közhasznú szervezet 2011. március 6-án tartotta alakuló ülését, a bírósági nyilvántartásba vétel 14.298 szám alatt 2011.04.06-án emelkedett jogerőre (14.Pk.60.025/2011/2.). Az alapításkor induló tőkével nem rendelkezett. Az IBK közhasznú szervezet be lett jelentve a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál, az ERSTE Banknál bankszámlát nyitott, az Alapszabály mellett megalkotta a Szervezeti és Működési Szabályzatot, a Számviteli Politikát, a Pénzkezelési Szabályzatot és a Választási Szabályzatot. 2011. szeptember 16-án közgyűlést tartott, melyen elfogadásra kerültek a felsorolt szabályzatok, a 2012. évi gazdasági terv és feladatterv. A közgyűlés az IBK közhasznú szervezet támogatásával megtartott VI. IBK Találkozó és I. Filatéliai Szabadegyetem keretében került sorra. Az IBK közhasznú szervezet tagjai önkéntes befizetéseivel támogatta Müller Károly Óbuda-gyűjteményének (mint kulturális örökségünk részének) megóvását. Az IBK elnökség 2011. augusztus 29-én és 2011. október 22-én tartott ülést. Az IBK közhasznú szervezetet 13 tag alapította, a 2011. évet 30 tagdíjat fizetett taggal zártuk. Ez 79.500 Ft befizetett tagdíjat jelentett. Tagjaink a tagdíjakon felül önkéntes befizetésekkel támogatták az IBK közhasznú szervezetet. Ez 150.000 Ft támogatást jelentett. Az IBK közhasznú szervezet nem pályázott és nem igényelt központi költségvetési, helyi önkormányzati, társadalombiztosítási vagy egyéb forrású támogatást, és nem is kapott ilyen, vagy egyéb, nem tagoktól származó támogatást a 2011. évben. A dabasi IBK Találkozón szervezett non-profit árverésen megvásárolt tételekből bevétel keletkezett. Ez 5.550 Ft bevételt jelentett. Tagjaink önkéntes támogatásokat fizettek be továbbutalási céllal Müller Károly Óbudagyűjteménye (mint kulturális örökségünk része) megóvásának céljára. Az így összegyűlt teljes összeget 2011. december 8-án készpénzben kifizette az IBK Müller Károlynak a megjelölt célra. Ez 22.000 Ft továbbutalási céllal történt be- és kifizetést jelentett. Az IBK közhasznú szervezet a 2011. évben pénzbevételt nem jelentő bevétellel nem rendelkezett.
Az IBK közhasznú szervezet reklám célokra feliratos pólókat rendelt. Ennek költsége átutalással került kifizetésre. Ez 44.250 Ft költséget jelentett. Az IBK közhasznú szervezet bankszámlavezetése havi 990 Ft költséget jelent, emellett a bank költséget számol fel készpénzes befizetések esetén, készpénz felvétele esetén, egyenleg lekérdezésért, és az átutalásoknak is díja van. A banki költségek összesen 9.420 Ft kifizetést jelentettek. Ebből: · 7.920 Ft (8x990 Ft) a havi számlavezetési díj · 600 Ft a készpénzes befizetések költsége · 500 Ft a készpénz felvét költsége · 350 Ft az eseti átutalás díja · 50 Ft az egyenleg lekérdezés díja A bank 2011 évre 60 Ft kamatot számolt el. Az IBK közhasznú szervezet tehát összesen 257.110 Ft bevételt ért el a 2011. évben, összesen 75.670 Ft kiadás került kifizetésre, így a 2011. évi pénzügyi eredmény 181.440 Ft volt. Nem pénzben realizált eredménye a 2011. évben nem volt, így az adózás előtti eredmény is 181.440 Ft volt. Az IBK közhasznú szervezet nem rendelkezik eszközökkel, így a 2011. évben nem volt eszközváltozásból származó ráfordítása, nem volt ráfordítást jelentő elszámolása sem, és nem volt ráfordításként nem érvényesíthető kiadása sem. Az IBK közhasznú szervezet a közhasznú, non-profit szervezet jellege miatt nem fizet társasági adót és Alapszabályából adódóan nem fizet ki osztalékot. Az IBK közhasznú szervezet 2011. évi eredménye tehát 181.440 Ft volt.
Dátum: 2012. május 2.
Csatlós Árpádné IBK közhasznú szervezet elnöke és képviselője
Beszámoló a 2012. évben eddig elvégzett feladatokról Internetes Bélyeggyűjtő Klub Közhasznú Szervezet Közgyűlése Időpont: Hely: Készítette:
2012.05.19. Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. Csatlós Árpádné, elnök
Egyesület irattárának kezelése, tagnyilvántartás vezetése, határozatok nyilvántartásának vezetése Könyvelés végzése a bankszámlakivonatok alapján, számla alapján Kapcsolattartás a könyvelő céggel, könyveléshez a bizonylatok átadása Elnökségi ülések: ·
·
2012.02.27. Tagfelvételi kérelmek elfogadása, közgyűlés időpontjának, helyszínének és napirendjének kitűzése, tagkártyára beérkezett pályázatok elbírálása, VI. IBK Találkozó és II. Filatéliai Szabadegyetem előkészítésének megkezdése, feladatok egyeztetése. 2012.05.14. 2011. évi mérleg és közhasznúsági jelentés elfogadása, elvégzett és tervezett feladatok egyeztetése, tagfelvételi kérelmek elfogadása, egyesülési törvény változásainak hatását vizsgálni kell.
Adóügyek intézése, gazdasági és tevékenységi beszámoló elkészítése, közhasznúsági jelentés elkészítése. Adó 1% fogadásának előkészítése. – Jövő évi feladat lesz. Tagdíjak és tagok nyilvántartása, iratkezelés, határozatok nyilvántartása. Szabályzatok frissítése kötelező jelleggel: - Az őszi közgyűlés elé lesz terjesztve ·
Számviteli Politika
·
Pénzkezelési Szabályzat
Leltárak végrehajtása. – Az egyesületnek nincs készlete és készpénzes kasszája, így leltározni nem kell. Egyesületi honlap frissítése: ·
Minden, az Alapszabályban előírt egyesületi dokumentum közzététele, - folyamatos
·
Szolgáltatások kialakítása (adatlapok, csereanyagok közzététele, cserepartner keresés – mindezek a lehetőségek függvényében). – még előttünk álló feladat.
VI. IBK Találkozó és II. Filatéliai Szabadegyetem szervezésének támogatása, közgyűlés tartása a találkozó keretében. – Az őszi közgyűlés időpontja már be van tervezve (szeptember 22.), a találkozó és a Filatéliai Szabadegyetem előkészítése megkezdődött. Együttműködési szerződések, megállapodások megkötése, mely kedvezményeket biztosítana az egyesületi tagok számára. – A tagkártya előfeltétele, ezek készítése most van folyamatban. Tagkártyák készítése, kiosztása, nyilvántartása, publikálása. – Folyamatban.
Különdíjat adtunk az Országos Ifjúsági Bélyegkiállításra, amely nagy sikerrel került megrendezésre május elején. Támogatjuk a nyári általános iskolai napközis táborokban tartandó bélyeges foglalkozásokat. Verseny meghirdetése minden érdeklődő számára (negyedévente egy-egy feladat ifjúsági és felnőtt kategóriában, illetve éves szinten egy látogatás a Bélyegmúzeumba), díjakkal. – Egyelőre egy ifjúsági pályázatot tervezünk: egy olimpiai témájú bemutató anyag elkészítése a feladat előkészített lapok alapján, illetve karácsonyi képeslap készítése és küldése. Csíkszeredai Ifjúsági Kiállítás támogatása. – Előkészületben. Bélyegmikulás és Gyermekek Filatéliai Karácsonya ünnepségek támogatása. – Az előkészületeket már most elkezdtük. Évzárás.
Csatlós Árpádné elnök
Gazdasági terv megvalósulása 2012 évre 2012.04.30-i állapot Internetes Bélyeggyűjtő Klub Közhasznú Szervezet Közgyűlése Időpont: Hely: Készítette:
2012.05.19. Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. Csatlós Árpádné, elnök
2012.01.01-én várható nyitó egyenleg: Várható nyitó egyenleg: Tényleges:
77.885 Ft 181.440 Ft
Az IBK Találkozón kapott támogatásokkal (50.000 Ft), négy havi bankszámla vezetési költséggel (3.960 Ft) és tagkártya készítési költséggel (5.000 Ft) számolva 2011. december 31-ig. Eltérések: IBK Találkozón kapott támogatások: 50.000 Ft helyett 111.100 Ft. További nem tervezett támogatások: 15.050 Ft Új tagok belépése: 9 új tag A tagkártyák készítésének költsége még nem jelentkezett Bevételek: Tervezett tagdíjak Tervezett taglétszám:
25 fő
Tagdíj bevétel: Tényleges:
25 tag x 2.650 Ft = 34 tag x 2.650 Ft =
66.250 Ft 90.100 Ft
Tervezett támogatások Bevétel tagok által befizetett támogatásból: Bevétel támogatók által befizetett támogatásból: Tényleges:
35.000 Ft 5.000 Ft 47.545 Ft
Tervezett egyéb bevétel Banki kamat: Tényleges:
20 Ft 68 Ft
Összes bevétel: Összes bevétel: Tényleges:
106.270 Ft 137.713 Ft
Bankszámla-vezetés havi díja (12x1.000): Tényleges: Könyvelés költsége: Tényleges:
12.000 Ft 3.960 Ft 12.500 Ft 0 Ft
Kiadások:
Eseti átutalás költsége: Tényleges: Versenyek díjazása: Tényleges: Egyéb kiadás: Tényleges (kp. befizetés költsége):
1.050 Ft 0 Ft 20.000 Ft 0 Ft 20.000 Ft 600 Ft
Összes kiadás: Összes kiadás: Tényleges:
65.550 Ft 4.560 Ft
Az egyesület tervezett egyenlege 2012.12.31-i dátummal: Egyenleg: Tényleges egyenleg 2012.04.30-án:
Csatlós Árpádné elnök
118.605 Ft 314.593 Ft
Sor- Határozat- Határozat- Dátuma Helye szám hozó hozatali esemény 31 Közgyűlés Közgyűlés 2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. 32
Közgyűlés
Közgyűlés
33
Közgyűlés
Közgyűlés
34
Közgyűlés
Közgyűlés
35
Közgyűlés
Közgyűlés
36
Közgyűlés
Közgyűlés
37
Közgyűlés
Közgyűlés
38
Közgyűlés
Közgyűlés
39
Közgyűlés
Közgyűlés
Szavazásra Támo- Ellen- Tartóz- Határozat leírása jogosultak gatók zők kodás száma 14 14 0 0 A közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta, hogy a gyűjteményt az IBK a Bélyegmúzeumnak átadja, és az adományozási szerződést az IBK elnökség az elhangzott feltételekkel megkösse. /31. számú határozat/
Kiküldendő értesítés Nincs
2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. 2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. 2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. 2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. 2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47.
14
14
0
0
Az elnökség 2011. évi tevékenységi beszámolóját a közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta.
Könyvelő cég
14
14
0
0
A 2011. évi gazdasági beszámolót és mérleget a közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta.
Könyvelő cég
14
14
0
0
A 2011. évi közhasznúsági beszámolót a közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta.
Könyvelő cég
14
13
1
0
A Felügyelő Bizottság beszámolóját a közgyűlés 13 IGEN és egy tartózkodás mellett elfogadta.
Könyvelő cég
14
13
0
0
Nincs
2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47. 2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47.
14
13
0
0
A közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta, hogy az elnökség az őszi IBK Találkozóra és közgyűlésre dolgozzon ki egy megvalósítható megoldási javaslatot a levelezőlista moderálásával kapcsolatban, amelyet előzetesen véleményeztet az IBK levelezőlistán. Az elnökség 2012 évi tevékenységi tájékoztatóját a közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta.
14
13
0
0
2012.05.19 Bélyegmúzeum 1074 Budapest, Hársfa u. 47.
14
13
0
0
A közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta, hogy az elnökség az őszi közgyűlésre tisztázza, hogy az egyesületési törvény és egyéb törvények változásai miatt kapcsolatos van-e idén elvégzendő teendőnkje az egyesületnek. A közgyűlés egyhangú IGEN szavazattal elfogadta, hogy a jegyzőkönyv elkészítése utána a hangfelvételt egy borítékban lezárt CD-n kell archiválni, ennek felnyitása csak jegyzőkönyvvel legyen lehetséges.
Nincs Nincs
Nincs