Izdavač: FOKUS Fondacija za omladinsku kulturu i stvaralaštvo (Za Izdavača: Boris Saulić) Saradnici: Viktorija Šimon Vuletić, Petra Bakoš, Đerđ Tolnai

Izdavač: FOKUS Fondacija za omladinsku kulturu i stvaralaštvo (Za Izdavača: Boris Saulić) Urednik izdanja: Branislav Filipović Saradnici: Viktorija Šimon Vuletić, Petra Bakoš, Đerđ Tolnai Korice (ilustracija i dizajn): Leonid Pilipović Prelom teksta: Boris Cupać (“Refresh”) Štamparija: “Studio Bravo” - Subotica Prijatelj knjige: JP Palić Ludaš Elektronsko izdanje: www.fokus-su.org.yu

SUBOTICA 2100.

Fondacija za omladinsku kulturu i stvaralaštvo, Subotica, 2006.

Umesto uvoda Knjigu koju držite u rukama čine radovi učenika srednjih škola iz Subotice. Ovim radovima srednjoškolci su učestvovali na Književnom konkursu FOKUS Fondacije za omladinsku kulturu i stvaralaštvo iz Subotice pod naslovom „Subotica 2100.“ Konkurs je bio otvoren krajem 2005. godine i Komisija konkursa u sastavu Marija Šimoković, Robert Tili, Tomislav Vojnić odlučila je da prvu nagradu dodeli Andrei Sigmund, dok su drugo i treće mesto podelile Julija Sabanov i Laura Tot i Andrea Kiš i Sonja Jovičić. Pobednički radovi se nalaze na samom početku knjige, a ostali radovi se nižu abecednim redom. Pošto je naslov svih tekstova isti (Subotica 2100. godine) za naslove smo uzeli šifre kojima su đaci konkurisali. Knjigu koju držite u rukama satkali su čista mašta i radoznalost. Uživajte...

Előszó helyett Középiskolás diákok munkáiból tevődött össze az a kötet, amelyet most a kezében tart. A diákok ezekkel a dolgozatokkal vettek részt a „FOKUS – Alapítvány az ifjúság kultúrájáért és alkotótevékenységéért” Szabadka 2100-ban elnevezésű, 2005 végén lezárult irodalmi pályázatán. A pályázati zsűri – Marija Šimoković, Robert G. Tilly és Tomislav Vojnić – az első díjat Andrea Sigmundnak ítélte, míg a második helyen Julija Sabanov és Tóth Laura, a harmadik helyen pedig Kiss Andrea és Sonja Jovičić osztozott. A győztes alkotások a kötet elején találhatók, a többi pályamunka pedig ábécérendben követi őket. Minthogy eredetileg az összes beérkezett szöveg a Szabadka 2100-ban címet viselte, kötetünkben megkülönböztetésképp a diákok által használt pályázati jelszókkal jelöltük őket. A könyv, amelyet a kezében tart, a képzelet és tudásszomj gyümölcse. Fogadja örömmel.

Andrea Sigmund

No Woman No Cry S

ubotica za 95 godina. Ako skupite dovoljno hrabrosti da bacite brz pogled kroz prozor, ugledaćete sivilo betona. Od nekadašnjih drvoreda nema ni traga. Igrališta su se pretvorila u zarđali čelik neprepoznatljivih oblika. Ljudi izlaze iz stanova kad moraju, u izuzetno retkim prilikama, a životni vek je produžen za 50 godina. U odnosu na 2000. godinu broj benzinskih pumpi povećao se tri puta. Zašto, niko ne zna, ali je izvesno da i one propadaju. Na jednoj od njih sreću se dva prijatelja koja se nisu videla oko trideset godina. Četvrtak je. Probudio me je budilnik star 120 godina. Pravo čudo što još radi, s obzirom da je budio i moje roditelje i roditelje mojih roditelja... Prečistio sam dve litre vode, popio čašu i otišao da doručkujem genetski modifikovanu hranu u osam, misleći šta sve danas moram da uradim. Već u osam i petnaest sedeo sam za plazma ekranom od 75 inča, još uvek sa činijicom ljubičastih šargarepa u ruci. Oko jedanaest mi je dosadilo kuckanje po tastaturi (čini mi se da je se nikada neću odreći). Ionako sam morao u bolnicu na cepljenje protiv bolesti za koje je malo ko čuo. Kažu da ih proizvode svetske sile, mada trenutno nisam siguran ko bi to tačno mogao biti. Verovatno je to samo izgovor za dodatno mamljenje

10

Subotica 2100.

para. Inače, subotička bolnica je centar estetske hirurgije. Ko ima neki ne-estetski problem put pod noge, i ako ima sreće, operiše se u Beogradu još tog dana. Čim sam izašao, ošinuo me je oštar vazduh i shvatio sam da će i današnji dan biti hladan. Nisam izašao iz kuće (zbog posla) već tri dana, tako da mi je promena sredine dobrodošla. Usput srećem ljude ili sa dinosaurusima na povocu ili neke čiji jezik ne poznajem. Naime, otkad etničke granice ne postoje srećete sve više osoba različitih interesovanja, koje u normalnim okolnostima ne biste voleli da sretnete. Doduše, možete imati manjih problema na granici, gde vam konfiskuju vozilo dok se nalazite u državi i nateraju vas da iznajmite neko drugo... Oni što nisu vični kompjuterima snalaze se na razne, manje više efektne načine. Kod nas se najčešće koristi dizel (mada sam čuo da se neki zaklinju da benzin ne bi menjali ni za šta) i na taj način sam sreo druga sa kojim sam išao u prva tri razreda osnovne škole. (Dobro, to nije bila škola u kakvu su išli moji preci; predavanjima smo prisustvovali pomoću kamerica, tako što smo odlazili na vebpredavanja određenog profesora). Posle toga se preselio u inostranstvo. Evo kako se naš susret odigrao. Začudio sam se kad sam video nekog ko u to doba toči benzin i to u neka kola za koja bih pomislio da su muzejski primerak. Nešto je petljao oko rezervoara i psovao. Prišao sam da ga upitam treba li mu pomoć. Vremena sam sasvim slučajno imao, a kada sam se nekom poslednji put obratio uživo nisam znao ni sam.

Subotica 2100.

11

U trenu me je prepoznao, a prošlo je toliko vremena. “O, pa gde si?” “Čime se baviš?” “Kako ide?” i tako dalje. Pričali smo o raznim stvarima. Tada sam ga pitao kako se živi u Milanu iz kog je upravo doputovao, šta ima novo (novog za mene). “Prevoz na solarnu!” - kao iz topa mi je odgovorio. To objašnjava tu iznerviranost, pomislio sam. “Mada, ne isplati se. Sporo ide, znaš, globalno zagađenje i tako to.” Pažljivo ga slušam i klimam glavom. Jasno mi je. Zapad baca kojekakve nuklearne otpatke na Istok, pa je jasno da to mora da dođe jednom i do nas. Jer Zapad je moćan, a još je moćnije njegovo oružje; poznato je da granice danas ne postoje. “Ali zato cveta ST – Svemirski Turizam. Polazak svake subote u podne, za sada. Za nas je to novo, ali se razvija sasvim lepo”. (“Za nas...” Postao si njihov čovek, brate.) “Tu nema turizma. Palić je baruština, leglo zaraze. Uz to, proradila je Zorka... znaš, Zorka? Doduše, otkupljena je od strane nekog Nemca, šta li... Sada je to ZOR Chemistry (Zahlen, Offenstehen, Radieren Chemistry). Sve se to udružilo protiv našeg turizma.” Zastajem i razmišljam. “I vazduha.” “Da, trebalo bi da neko počne da razmišlja o bezbednosti ljudi... A predsednik?” “Pa, ona zaista zna šta treba da se radi, samo je okružena... pogrešnim ljudima... A svaki okrug – kao jedna država. Materijalnog pokrića nema...” “Šta ćeš, ima nas raznih... Inače, kuda ti?” “Do bolnice i nazad. Vakcina protiv H15N120X i te gluposti. Posle idem kući da promenim šifre sistema, neko je pokušao da ih provali već treći put ovog meseca.

12

Subotica 2100.

Orvel je odavno prevaziđen...” Priča mi kako je najnoviji “masovni” trend u Lombardiji podmlađivanje ubrizgavanjem nanorobota u ćelije i kako to i nije tako skupo kao pre dve, tri godine kada su to mogli priuštiti samo odabrani. “Nova Botox generacija” - kaže u šali. Govorim mu kako ne mogu još dugo jer me kod kuće čeka gladan komodo gušter. Smejemo se. Prava šteta što se ne čujemo češće... Rastajemo se nakon što smo još neko vreme razglabali o društvu, politici i sličnim problemima. Dakle, šta sam naučio iz današnjeg susreta? Ne mnogo. Samo se pokazalo da se život stalno razvija, da se ljudi ne menjaju, da teže manje-više sličnim ciljevima i nose se sa istim načelima preživljavanja... Moj prijatelj odlazi svojim putem i državnim benzincem, obećava da će navratiti kroz desetak godina ponovo, a ja odlazim kući. Pitam se kako ću ovo objasniti lekaru, i što je još važnije, šefu. Jer kod kuće me čeka neurađen posao, a na vakcinisanje nisam otišao. Otići ću sutra...

Julia Sabanov

20052100 T

og novembarskog dana davne 2005. godine izveštaj Yu Eco radija sa porođajnog odeljenja glasio je: “U protekla dvadeset i četiri časa na Porođajnom odeljenju subotičke bolnice rođene su četiri bebe. Tri dečaka i jedna devojčica. Roditeljima čestitamo, a bebama želimo dobro zdravlje i dug život.” Devojčici su dali lepo ime, Marija. Danas Marija ima devedeset i pet godina. Ona se oseća dobro i trudi se da ne razmišlja o prolaznosti. Zašto su ljudi, uopšte, ikada počeli ovako da računaju vreme? Stalno upisuju besmislene podeoke na uzdužnoj skali koja nema ni kraja ni početka. Samo se muče da zapamte razne datume i pokušavaju da naprave savršen kalendar, ali u tome nikada neće uspeti jer, zna ona, vreme ide u krug. Vrr-vrr! Vrti se i vraća kao i proleće u njen povrtnjak. A i Marija piše svoje krugove, male i velike: po svom povrtnjaku, oko zemljine ose zajedno sa svojim gradom tamo na horizontu, ide zajedno sa Zemljom na velika, sve lepša kružna putovanja oko Sunca. A sada, čim unuk upregne konje, krenuće kolima da naprave jedan krug po gradu pre nego što stignu u pozorište. Idu putem popločanim zlatno-žutom ciglom. Ponekad se mimoiđu sa tramvajem za Palić. Ona se seća kada su ovuda, dok je bila mlada, jurili automobili crnim putem od katrana. Kasnije su istim katranom zalili i livade oko puta da tu sleću manji avioni i helikopteri koji

14

Subotica 2100.

su, užasno brujeći, prenosili, kao i automobili i kamioni, lenja ljudska tela i bezvrednu robu ovamo i onamo po svetu, zagađujući vazduh koji udišu. Zamorila su se leđa davno izumrlih dinosaurusa koji su u svoja tkiva zarobili energiju praistorijskog Sunca. Svi pokušaji da pronađe neko drugo gorivo nisu uspeli i sve se u poslednje vreme smirilo i prolepšalo. Putevi i ulice ponovo su popločani žutom ciglom. Setila se dobre vile iz one priče “Čarobnjak iz Oza” koja četiri zalutala prijatelja upućuje da slede put od žute cigle kojim će stići do čarobne zemlje Oz i naći sreću. Na čarobnu zemlju liči sada njen grad. Tu žive mirni i vredni ljudi koji nigde ne žure, osim kada treba da uberu letinu sa polja gde su zarobili Sunce, ali samo koliko stane u zrno kukuruza ili pšenice. Ljudi idu peške ili biciklima putem od žute cigle i mirno propuštaju zaprežna kola kojima se dolazi sa salaša. Salaši, svuda u krug oko grada, sada žive punim životom. Posla ima za svakoga, fizičkog, koji se radi pevajući. Televizori, kompjuteri i ostala “škljocala” više nikoga ne zanimaju, pa su ih odneli na tavan među stare stvari. Marija i njen unuk mirno se voze putem sa kojeg su uklonjeni saobraćajni znaci, semafori i benzinske pumpe. Nema hipermarketa oko grada, jer nema šta da se proda ljudima koji imaju sve. Sada su tu livade gde slobodno žive stada jelena, a leti ima toliko leptira da sve treperi od živih boja. Zarasle su zemlji bolne rane koje su joj ljudi nanosili da izvuku vodu koju je ona odavno čuvala u svom potkožnom tkivu, da bi je uludo potrošili perući neprestano svoju neisprljanu odeću i tela, sterilišući neprestano svoja kupatila i automobile, zagađujući

Subotica 2100.

15

pritom reke i jezera. Ali bez vode u slavinama opusteli su stanovi bezemljaša. Prozivka, koja je bila tako živa, sada je pusta, ali ne potpuno. Čobani tu na livadama oko zgrada napasaju svoja stada. Odatle vodi žuti put prema bolnici u kojoj sada nema mnogo bolesnika. Istrenirani fizičkim radom, jedući zdravu hranu, živeći u skladu sa prirodom ljudi više ne obolevaju toliko od onih čudnih bolesti. Drugi put vodi prema pijaci. Tu je i dalje gužva. Ljudi vole da trguju. Kada je pijačni dan, bukvalno ne može da se prođe od zaprega. Samo nema onih Kineza koji su, kada je Marija bila mlada, dovlačili ovamo ogromnu količinu sitnica od plastike i odeće od sintetike. Oni sada takođe, tamo daleko, obrađuju svoja polja. Marija i njen unuk presekli su taj put, a onda zastali na žutom trgu ispred gimnazije koja tu još uvek ponosno stoji, ćuti i ne odaje nijednu tajnu. “Gaudeamus igitur, iuvenes dum sumus...”, prošaptala je Marija samo da proveri da li to sada može da izusti, a da joj suze ne poteku... Zatim su presecajući tramvajske šine stigli na trg ispred pozorišta. Sišli su sa kola, a unuk je vezao konje. Na trgu od žute cigle ima sada mnogo lepo obučenih ljudi. Došli su, kao i Marija, u pozorište. Večeras se izvodi popularna komedija “Subotica 2005. godine.” Marija podiže glavu da kao i uvek pozdravi onu vitku princezu u crvenoj haljina, koja je za ceo život starija od nje, a još uvek izgleda kao devojka. “Hoćemo li još jedan krug?” - pitala je princezu. “Šta ste rekli, bako?” “Ma ništa, pričam sama sa sobom.”

Tóth Laura

Joy 2

100, meglehetősen távoli dátum, olyannyira, hogy még elképzelni is nehéz, hogy vajon mi lesz akkor. 95 év rengeteg idő, ami alatt sok változás történhet. Gondoljunk csak bele, hol tartott Szabadka 95 évvel ezelőtt. Erre a legjobb módszer, ha visszarepülünk az időben, az annyira távolinak látszó 1910-be. Így talán majd egy egészebb képet kaphatunk Szabadka jövőjéről. Mivel utazásunk 1910-be vezet, kézenfekvőbb lenne a repülés helyett a lassú és zajos vonatot választani. A hosszú út után kissé fáradtan a szerelvényből kiszállván rengeteg embert látok a vasútmegállón. Ugyanis, amikor egy vonat érkezik kissé távolabbról, a lakosság fele felhúzza ünneplő ruháját és kibandukol ide. Ha vár valakit, ha nem. E fejlődő városka lakosainak ez óriási szenzáció. A vonat dudál, fékez, püfög, nyikorog, akárcsak egy síneken közeledő cirkusz. Persze nem ez az egyedüli érdekes egy-egy vonat érkeztekor. A legfőbb attrakció az, hogy vajon kik jöttek a városba. Pesti úrhölgyek egy rövid látogatásra vagy talán szegedi úriemberek üzleteket kötni. Ezt az idelátogatók nagy része nem tudja, de jól érzi magát közöttük, mert így ő is modern, kozmopolita embernek érzi magát. Nem utolsó sorban eme látogatások célja, hogy tudomást szerezzenek a városban keringő legfrissebb pletykákról. Ahogy igyekszem illedelmesen átpréselni magam a tömegen, kíváncsi szempárokkal találkozom. Méregetnek,

Subotica 2100.

17

figyelnek, majd fordulnak is szomszédjukhoz megbeszélni az újonnan szerzett információkat. Tipikus kisvárosi hangulat, gondolom magamban, de ahogy kilépek a vasútállomás épületéből véleményem megváltozik. Elém tárul a gyönyörű Mária Terézia Park és Tér látványa. Pont velem szemben helyezkedik el a már 6 éve teljes pompájában tündöklő Raichle palota. Elindultam felé, a Park utcájában. Szebbnél szebb bérpalotákat látok. A vasútállomáshoz legközelebb Lichnekert Károly gyönyörű neogótikus stílusú bérpalotája áll. Mellette helyezkedik el Simeon Leovićé, majd Vermes Lajos neoreneszánsz illetve barokk stílusú bérpalotája következik. Az utca sarkán, legközelebb a Raichle palotához, emelkedik a polgármester, Mamusich Lázár bérpalotája. Teljesen el vagyok ragadtatva az eddig látottaktól, micsoda házak, micsoda park... Ebben a térségben nem sok ehhez foghatót lehet látni. No, de elég az álmélkodásból, tovább kell mennem. Sok felfedezni valót rejteget még ez a város. Átsétáltam a parkon és máris elém tárult a város főutcája, a Kossuth utca. Figyelmemet először közvetlenül az utca elején elhelyezkedő palota ragadja el. Óriási, gondolom magamban, a legnagyobb, amit eddig láttam, de vajon kié lehet? A palota Prokes Mihály tulajdonában áll, aki Szabadka egyik legrátermettebb vállalkozója. A főutca másik felén található annak talán legszebb neoreneszánsz stílusú bérpalotája, amely a szabadkai vaskereskedés tulajdonosának, Samko Manojlovićnak a tulajdona. Pár lépésnyire szemközt áll ifjabb Vojnics Máté, kiemelkedő szabadkai polgár bérpalotája, amely az egyik legtöbb stíluselemet ötvöző épület a városban. Ahogy tovább

18

Subotica 2100.

indultam egy óriási építkezésbe botlottam bele. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy a gyönyörű Városháza épülete van készülőben. Nagy volt a sürgés-forgás. Egyik oldalamon az új, monumentális és csodás városházáról beszélgettek, míg a másikon azt kritizálták, hogy minek költi a polgármester a város pénzét ilyen beruházásokra, mikor nem volt semmi baj a régivel sem. Mérgesen rájuk néztem, és már majdnem elkezdtem kioktatni őket, de szerencsére időben leállítottam magam. Hisz két év múlva, ha kész lesz ez a csodálatos épület, biztos vagyok benne, hogy minden efféle gondolatukat megbánják és büszkén fognak dicsekedni városuk híres és az egész világban egyedülálló épületéről. Itt elég sokáig elidőztem, igyekeztem minél jobban megfigyelni az építkezést és az elém táruló várost. Alig tudtam kiigazodni, hol vagyok. Mennyi minden megváltozott 95 év alatt! Kissé tétováztam hova menjek tovább, ugyanis ami nagyon érdekelt, azt már mind megnéztem és már meglehetősen el is fáradtam. Jó lenne valahol megpihenni, gondoltam magamban. S akkor jutott eszembe, hogy valahol olvastam Jó Dezsőről és gőzfürdőjéről. Milyen nagyszerű lenne oda elmenni! Elég nehéz volt megtalálni, de végül sikerrel jártam. A medencében lubickolva igyekeztem összegezni a régi Szabadkáról alkotott képemet. Az egyértelmű volt, hogy a város óriási fejlődésen van túl, illetve még mindig annak a része. Egyik legszebb és legjelentősebb korát éli, mondhatjuk a fénykorát. Az Osztrák-Magyar Monarchia keleti részének legnagyobb városa. Több lakosa van mint Belgrádnak, Zágrábnak, Szkopjének, Szarajevónak vagy Ljubljanának. Ezen kívül

Subotica 2100.

19

Szabadka a fiatalság városa, ugyanis a lakosság fele nem több mint 20 éves. Olyat is olvastam, hogy 1914-ben a Bácskai Hírlap egyik újságírója meg merte kockáztatni, hogy Szabadkát az ország leggazdagabb városának mondja. Ha nem is volt az ország leggazdagabb városa, az biztos, hogy rengeteg ambiciózus, újító művészt csalogatott magához a konzervatívabb Budapestről. Szabadka tágra nyitotta kapuit előttük, így vált lehetségessé, hogy megépüljenek a szecessziós stílusú építkezés talán legszebb épületei. Úgy gondolom, ennyi elég volt a múltból. Megfelelő mennyiségű adatot összegyűjtöttünk, hogy elindulhassunk fő úticélunkra, a 2100-as Szabadkába. Az utazás ezúttal sokkal kényelmesebb és gyorsabb, ugyanis repülőgépen utazom. A repülőtér zsúfolt, tele van emberekkel éppúgy, mint 1910-ben, azzal, hogy itt nem igazán érdeklem az embereket. Rám se néznek, mindenki rohan a saját útján, csakhogy fel nem löknek. Kissé mérgesen elindultam kifelé, de mivel elképzelésem se volt, hogy a város mely részén lehetek, azt tartottam a legokosabbnak, ha fogok egy taxit. (Persze ez a “taxi” nem igazán hasonlítható a mai értelemben vett taxihoz, de engem leginkább arra emlékeztetett). Beültem a járgányba. Előttem egy computer-féleség volt, ami az úticélomat kérte. Kis tétovázás után úgy döntöttem Palicsot írom be. Gondoltam, nem sokszor jár az ember 2100-ban, és ha már itt vagyok, miért ne nézném meg. Úgyis érdekel, mi lett e számomra nagyon kedves település sorsa. A járgány elindult, én meg csak ámultam. Az út, amin mentünk nagyon szép volt. Különleges, tarka, csodaszép ugyanakkor számomra ismeretlen virágok voltak

20

Subotica 2100.

mellette. Ezek választották el a két sávot egymástól. Látszik, hogy gondozva vannak, ami tudjuk jól, hogy a múltban nem volt igazán jellemző. Az út mellett kisebb utacska van, gondolom a rekreálók számára. Ezeket két oldalon húzódó fasor kíséri végig. A távolban kisebb városrészeket láttam, mármint én így neveztem el őket. Gondolom ezek Szabadka kültelepülései lehettek. Számomra meglehetősen furcsán néztek ki, túlzottan modernnek találtam őket. Az látszik, hogy szépen vannak gondozva, tele új házakkal, utcákkal. Az nagyon meglepet (pozitív értelemben), hogy ennyi zöldet láttam. A jövőt sokkal szürkébbnek képzeltem el. De mielőtt még ebbe az elmélkedésembe belekezdhettem volna, egy hang megszólalt és közölte velem, hogy megérkeztem Palicsra. Örültem a hang hallatára, gondoltam, hátha válthatok pár szót sofőrömmel. Rögtön el is kezdtem a beszélgetést, de a hang nem felelt. Később rájöttem, hogy a computer szólt hozzám. Elszomorodtam, azon gondolkodtam, hogy ha 95 év alatt automata sofőröket vezettek be, akkor egyáltalán maradt-e még valami az általam ismert Palicsból. Ez a kétségem elszállt amint kiszálltam a járműből. Ott állt előttem a palicsi Víztorony, szinte változatlanul. Nagyon megörültem. Nagy lelkesedésemben rögtön elindultam a sétányon, amely a tóhoz vezetett. Utam nagyon szép volt. Mindkét oldalon kényelmes padok, virágok és fasorok húzódtak. Sok ember sétált itt. Figyeltem őket, de nagy különbséget nem vettem észre köztük és köztem. Ruházatukat meglehetősen furcsának találtam, képzelem még ők az enyémet... Meglepődve tapasztaltam, hogy szemétnek itt sincs semmi nyoma. A tisztaságra úgy veszem észre

Subotica 2100.

21

nagyon odafigyelnek, amit kifejezetten helyeslek. Egyre szaporábban szedtem lépteimet, hogy minél előbb megpillanthassam a tavat. Amikor odaértem, nem győztem csodálkozni. A tó szinte átlátszó volt, lehetett benne látni a halakat és a növényeket. Mint ahogy azt később megtudtam, 2071-ben leszivattyúzták a vizét és újratöltötték. Rengeteg állatot telepítettek be. Ma a tó kihalással fenyegetett halfajtáknak is az otthona. Rajta két sétahajó közlekedik, amely a kíváncsi turistáknak mutatja be a tó kincseit. Palicsot rengeteg ember látogatja, ám ennek ellenére sikerült megtartania a nyugodt és békés kisváros képét. A parton levő épületek mind föl lettek újítva. Nagyrészüket hotelekké alakították át, de vannak itt rehabilitációs központok és magánházak is. A tavat övező park szépsége elképesztő. Palics lett az ország egyik legkedveltebb kirándulóközpontja. Ebben közrejátszik az is, hogy 2079-ben az állatkertet teljesen átalakították, ami így az ország legnagyobb, leglátogatottabb és nem utolsó sorban az állatok számára legmegfelelőbb állatkertje lett. Csodálatosan éreztem itt magam. Lenyűgözött Palics szépsége. Legszívesebben itt maradtam volna, viszont izzott bennem a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet Szabadka központja ebben a meglehetősen fura világban. Nagyon izgatott voltam. Visszagyalogoltam a Víztoronyhoz és ismét fogtam egy általam taxinak nevezett járművet. Most már egészen magabiztosan viselkedtem. Mindjárt beírtam a computerbe a következő úticélomat, ami nem volt más, mint Szabadka központja. A járgány elindult, hirtelen rám szakadt a fáradtság, eddig észre sem vettem, mennyire kifáradtam. Küszködtem az álom ellen, ugyanis érdekelt, milyen változások

22

Subotica 2100.

történtek a Szabadka és Palics közötti reláción, de az álom legyőzött. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a hang már harmadszor közli velem, hogy megérkeztem Szabadka központjába. Szemeimet amennyire bírtam kinyitottam és izgatottan kiszálltam a taxiból. Ekkor igen nagy bajba jutottam, ugyanis fogalmam sem volt hol lehetek. Egy számomra teljesen ismeretlen városrészben kötöttem ki. Illedelmesen kérdezősködni kezdtem. Az emberek szívesen segítettek, megmagyarázták, hogy most az egyetemek utcáján vagyok. Ez igen meglepett, de egyben nagyon meg is örültem, mert rájöttem, hogy Szabadka régóta dédelgetett álma, hogy egyetemi város legyen, teljesült. Egy kedves idősebb néni látva, hogy mennyire elveszett vagyok, felajánlotta, hogy elkalauzol engem. Ennek nagyon megörültem, és nem győztem neki hálálkodni. Elmesélte, hogy én a Közgazdasági Egyetemnél szálltam ki. Ez ma ugyanott helyezkedik el, mint régen, csak 2082-ben teljesen át lett építve, ezért nem ismertem rá. Mellette állt a Jogi Egyetem, ez nem volt annyira modern épület, ugyanis már régebben épült. Vele szemben a Bölcsészeti Egyetem állt. Ezután a néni elmesélte, hogy 2020-ban lebontották a börtön épületét, és helyére megépítették a nagyon neves szabadkai Tudományos Egyetemet. Ennek nagyon örültem, ugyanis kifejezetten zavart, hogy a börtön a központban van. Továbbá elmesélte mennyire nevesek a szabadkai egyetemek, hogy milyen nagy hírük van az országban, sőt, még a környező régiókban is. Miután elhagytuk az Egyetemek útját, balra kanyarodtunk. Egy nagyon széles sétányra értünk. Ez a tér tele volt kávézókkal, éttermekkel,

Subotica 2100.

23

szebbnél-szebb (és drágább) üzletekkel. Nagyon tetszett az óriási sétány, hangulatos volt és egyben nagyon modern. Padokkal, szökőkutacskákkal díszítve. Tele volt sétáló emberekkel. Megkérdeztem útvezetőmet, hogy hol vagyunk. Mire ő közölte velem, hogy a főutcán. Ennek hallatára majd leesett az állam. Azt nem tudtam volna elképzelni, hogy ez a Korzó a mi Korzónk. Akárhogy néztem, tudtam, hogy ez nem lehet az. De akkor hol lehet a szabadkaiak által annyira szeretett vén utca? A kétség kiült az arcomra. Idegeskedni kezdtem. Ugye nem építették át? Hol vannak azok a gyönyörű épületek, amelyek évszázadok történeteit mesélhetnék el? Ugye nem rombolták le őket – kérdezgettem magamtól. A néni észrevette ijedtségemet, kedvesen rám mosolygott és így szólt: „Látom én kedvesem, hogy mi bánt téged. Nekem most el kell mennem, de te fordulj vissza és a következő utcán fordulj balra, majd menj egyenesen. Ott megtalálod, amire vágytál. S egy jó tanács: sose feledd el, az igazi értékek nem vesznek el, a világ változik, de ők mindig ott vannak körülötted, csak elég kitartóan kell őket keresni, és sose szabad feladni!” Nem igazán értettem, hogy a néni pontosan mire gondolt, de elég bölcsnek tartottam, úgyhogy a fejembe véstem szavait. Megfordultam, hogy megnézzem, mi van arra, amerre a néni irányított, de semmi különöset nem láttam. Meg akartam kérdezni tőle, hogy mi van ott, amerre ő engem küldött, de mire visszafordultam a néni már sehol sem volt. Nem volt mit tenni, elindultam az ajánlott útvonalon. Kb.15 percnyi séta után egy nagy kapubejárathoz érkeztem. Itt belépőt kellett fizetni, ha tovább akartam menni. Mivel a néni ide kalauzolt, úgy

24

Subotica 2100.

döntöttem bemegyek. Amikor beléptem a kapun majd elájultam a meglepetéstől. A korzó! Teljes nagyságában! Pont olyan, amilyenre emlékszem. Illetve nem is, sokkal szebb! Az épületek mind fel vannak újítva a legalaposabb részletességgel. Gyönyörűek! A nagy ámulásomban csengetést hallottam, hirtelen odakaptam a fejem, a villamos! Épp embereket szállít a régi város egyik részéről a másikba. Csodálatosan éreztem magam, öröm töltötte el az egész szívem. Mintha csak otthon lennék. Egy oázisban a sivatag közepén vagy egy virágzó szigeten a nagy óceánban. Az örömtől és a lelkemet elárasztó energiától úgy érzem, hogy repülni tudnék. S ekkor eszembe jutottak az idős néni szavai... Nem szabad félnünk a jövőnktől. Az időt nem lehet megállítani. Bele kell törődnünk, hogy a világ változik. Bizonyos dolgok ezekkel a változásokkal elmúlnak, de jönnek helyettük újak, amelyek más színben tüntetik fel világunkat. Ezek csupán külsőségek, a világ alapértékei, lényege örökre megmarad és mindenki számára elérhető, aki elég kitartóan és odaadóan harcol érte.

Sonja Jovičić

Plavi čuperak V

eče je bilo tiho, blago, jedno od onih setnih večeri kada naokolo sve gubi svoju boju, siromaši svakim satom, a zemlja je istrošila sve svoje letnje mirise. Prolaze ljudi i dani. I naša mladost prolazi. Sve prolazi. A ona se i dalje tako ponosno uzdiže. Prkosi vremenu. Vekove ćutke posmatra. Jesen je. Magla mi muti pogled, a put treba odabrati. Kolebam se. Svojim molećivim pogledom nagovara me da ostanem, da ne idem u nepoznato. Sumnjam Da li ovde ima budućnosti? Možda njena krhka krila puna poleta pokidaju vetrovi. Hoće li izdržati? Da li će moći protiv svih? Strah me je, veruj mi da jeste! Umor me savladava. Gvozdenim okovima zarobljava me nešto nalik snu, čvrstom, sunčanom, punom nade i budućnosti. Jesen je. Nežno i pomalo umorno podižem svoje očne kapke. Zar je moguće da sam zaspala pored prozora? Kroz polusanjive oči, u daljini nazirem toranj. Smeši mi se. Kako samo volim ovaj grad! Skrivena u dugama i čuvana u mojim vrelim sećanjima ostala je uspomena od pre sto godina, davne 2000. I tada je bila lepa, ali sada... Zar je moguće da su ove građevine toliko preživele? Koliko godina mraz ih bije, toliko puta one ponovo pupe. Sada ih krase nove boje, nova ruha, ali oblik je isti. Pozorište, muzej, stara železnička stanica, sve je tu. Čuva

26

Subotica 2100.

se kao najveće blago, kao pečat nekog davnog vremena koje nikada neće pripasti zaboravu. Koja je formula? Čime se brani i odoleva napadima najgoreg neprijatelja – vremena? Brani se srcem. Osećam ga. Čujem kako kuca, iako pljusak šiba drveće i stvara paklenu buku. Stalno u istom nepromenjenom ritmu. Samo Subotičani to osećaju. To je ono što je ovom gradu uvek davalo neku toplinu, unutrašnji čar kojim odiše svaki trotoar, ulica i zgrada. Sada mi je jasno. Mogu da promene sve, ali to umilno kuckanje nikada neće prestati. Subotica nikada neće umreti. I sada živi istom snagom i mladalačkim zanosom kao ranije, kao oduvek. Ona ne stari. Uočavam i nove zgrade, modernije, drugačije. Građevinarstvo žuri u korak s vremenom, pobeže. Odavno imamo i metro, i to onaj brzi. Za čas se stigne gde god poželimo. Međutim, nekako mi je draže da prošetam, uvek kada imam vremena. I to onim starim tucanikom koji priča, nežno šapuće. Otvara istorijsku galeriju prepunu živopisnih slika. U zvuku ovih savremenih (rekla bih svemirskih automobila), brzih vozova i ljudskih koraka, čujem njen glas. Fontane su njene oči, bašte i cvetovi njen miris. Dok god postoje ljudi, parkovi, fontane, postojaće i ona. U gradskoj kući leži njeno srce. Veliko srce. Poput brižne majke, ono prima svakoga, ne pravi razlike. Susrećem ljude, prepoznajem njihove poglede i osmehe. To su deca Subotice, uvek nasmejana i vesela. Ostao je to grad u kome se stapaju vetrovi različitih nacija proizvodeći umilne tonove. Jedinstven je i prepoznatljiv po tome. Sećam se svog iznenađenja kada sam se prvi put sudarila sa devojkom koja mi se obratila na nemačkom. Turisti su pohrlili iz svih krajeva Evrope da osete tu draž. Da bar na

Subotica 2100.

27

trenutak dožive i ponesu sa sobom delić duše ovog grada. Grada koji diše. I uvek odlaze očarani, sa odsjajem sunca u oku. I uvek se vraćaju. Na svakom koraku niču novi hoteli. Kako su samo uspeli da ih izgrade u vazduhu? Među njima se vodi stalna bitka za prestiž. Svaka nova zvezdica na njihovim vratima je i nova zvezdica na mom srcu. Ponosna sam što ovde živim. Još uvek se čudim napretku koji je postignut za samo sto godina. Sada smo u potpunosti razvijeni evropski grad. Mnogi nam zavide. Takmiče se s nama. Ali ne razumeju da je sve to prolazno i površno, a bitno je ono unutra, ono skriveno. Odakle sve izvire i počinje. Unutrašnja lepota, duh. Sada je većina ljudi zaposlena, bolje se živi. To je u potpunosti oduvalo onaj tmurni oblak koji je davno mračio naša lica. Ovde postoje mogućnosti za sve, samo treba imati volje i upornosti. Jesen je. Smeh se razleže po svim kutovima, ubija šapat kiše. Neka milina se, poput lavine, raširila mojom dušom, ne može se zaustaviti. Sada si lepša nego ikada na zalasku jeseni u očima moje ljubavi. Sada si za mene i majka i drug. Volim te jer sam odrasla u tvojoj ljubavi, učeći da volim život. Budim se. Kiša tako preteći udara. Pada na pločnik, na grad, na san, na mir. Koliko je samo kiša na tebe palo, nebo se ispirilo nad tvojom glavom, čistilo se prljajući te, a ti si opstala. Još lepša nego ranije. Ova vizija bila je jecaj moje druge majke. Verovatno ne mogu ni da zamislim kako će sve izgledati na pragu narednog veka, ali jedno znam. Sigurna sam. Duša je ta koja ti daje lepotu, a nju ne mogu odneti ni vetrovi, ni proleća, ni ratovi. Ovaj grad je bio naša prošlost i biće naša budućnost. Subotica, to smo mi. Ljuta sam na sebe što sam i pomišljala da odem.

28

Subotica 2100.

Ovde će živeti moja deca i unuci. A možda ću i ja živeti sto godina? Svetlost koja prožima moje telo, prožela je i nebo. Rođena je duga. Život teče dalje, tempom prirode, zastaje po peronima i zakasnelim vozovima, sluša plač i šapat vremena i kao lađa plovi u budućnost. Sve prolazi. Subotica ostaje... Ona je jača, zar ne?

Kiss Andrea

SPD7 P

ergett az Idő, száz év egy perc lett. Ide is elért az, amire senki sem gondolt. A felgyorsult társadalmi élet minket sem hagyott ki. Bekopogott a város ósdi világába és magával rángatta ezt a szép, egyszerű elgondolást. Megfogta két erős kezével az épületeket, az emlékműveket és megette vacsorára. Először a város szívét, a Városházát találta meg. Leharapta a kalapját s a benne lévő emberek fejvesztve rohantak szerte-széjjel. Az épület gerincét kihúzta s az nyomban összedőlt. A szecessziós díszítés szívós volt, az utolsó leheletéig harcolt: felugrott egy közeli épület homlokzatára s ott várta a halált. A Raichle palota kihívó díszítésével, csábos mosolyával akarta elkerülni a halált. Az Idő érzéketlen, kegyetlen és elkerülhetetlen szemével pillantott egyet s a Palota összeroskadt. A szökőkutak ijedtükben sírni kezdtek s elárasztották fájdalmukkal a várost és a romokat. A fák ledobták csodálatos palástjukat, hogy vele védjék kedvesüket, a várost. A lombok karjaikba kapták őt, saját testükből leheltek életet az ódon kövekbe. Az Idő e ragaszkodás láttán meglágyult, cseppfolyóssá vált, egyesült a vízerekkel s végtelen véges időkig vigyázott Szabadkára.

Miloš Bugarski

Narandža O

pština Subotica je 2100. godine već nekoliko decenija bila centar turizma u celoj Srbiji. Pre svega zahvaljujući njenim jezerima, Paliću i Ludošu, grad Subotica i njena okolina se iz prosečno posećenog predela preobrazila u najomiljenije mesto za porodice, stare i mlade. Turizam, ove sada popularne oblasti, počeo je jednog, koliko se ja sećam, dosadnog jesenjeg dana kada je poznati francuski milioner, rođen u Subotici, odlučio da uloži ogromnu količinu novca u ovaj deo Bačke. Monsieur M. B., kako se predstavljao, sklopio je sredinom pedesetih godina XXI veka ugovor sa tada svetski poznatom američkom kompanijom “Big Buildings” o čišćenju i pražnjenju jezera Palić. Kažem tada, jer je ta kompanija, koja je u prevodu značila “Velike zgrade”, ubrzo posle objavljivanja ovog projekta, imala nekoliko katastrofalnih neuspeha u izgradnji građevina i naravno, kao i sve ostale nespretne firme, bankrotirala. Srećom, projekat “Smrdljivi”, kako se zvala operacija čišćenja jezera Palić, bio je veoma uspešan. Ovaj projekat dobio je to ime zbog smrada koji je bio plod zagađenja i otpada u vodama jezera. Posle angažovanja velikog broja ljudi pražnjenje jezera započeto je u proleće 2053. godine i završeno je u zimu 2059. godine. Nakon dugotrajnog rada i nekoliko smrtnih slučajeva jezero je ispražnjeno i započeto je

Subotica 2100.

31

odstranjivanje mulja i otpada. Desetak radnika poginulo je od zaostale bombe iz bombardovanja Jugoslavije 1999. godine, koja po procenama “stručnjaka” nije trebalo da se aktivira, dok je jedan baksuz umro surovom smrću od isparavanja novootkrivenog toksičnog gasa. Da skratim priču; jezero je postalo divno prirodno stanište mnogim ribama posle čišćenja i punjenja vodom – bilo je tu još nekih detalja – tek 2071. godine. Ti detalji se pretežno tiču odluke koje ribe bi mogle da nastane ovo jezero jer u njemu nije bilo živih bića od 2016. godine, kada je i postavljena ograda oko njega radi zaštite i kada je zabranjen dodir sa vodom. Ljudi su već i zaboravili šta je tu živelo. Premda se još raspravljalo o tome da li jezero treba da bude slatko ili slano, zbog nekog pametnjakovića koji je pokrenuo tu temu. Stanovnici Subotice i Palića su bili ponosni na svoje jezero. Svečano otvaranje jezera planirano je za 2072. godinu kada je trebalo da bude poribljeno. Ali taj datum je promenjen zbog činjenice da je trebalo iskopati dosta kanala koji bi povezali Tisu sa subotičkim jezerima, čime bi se održavala njihova bistra voda. Jezero je konačno otvoreno 2078. godine na veliku radost žitelja okolnih gradova. Ta godina se ipak završila tužno zbog smrti Monsieur M. B. koji je preminuo posle kratkog veka od 89 godina. U ono vreme ljudi su kraće živeli jer nije bilo lekova za mnoge bolesti. Lekovi su otkriveni tek posle sklapanja mira između država ove planete 2097. godine i velikih napora da se poboljša dotadašnji težak život. Ideje i snove preminulog nastavila je njegova ćerka zajedno sa svojim bratom blizancem. Oni su započeli izgradnju hotela, bazena, restorana, kafića, motela,

32

Subotica 2100.

klubova za odrasle i ostalih turističkih objekata već 2079. na obalama Palića i u Subotici. Turizam Subotice je naročito procvetao posle odluke države da jezero Ludoš proglasi nacionalnim parkom. Do 2085. većina velelepnih hotela i restorana je izgrađena i upravo te godine je obnovljen zoološki vrt na Paliću. Ovaj zoološki vrt je zatvoren davne 2022. godine zbog teške finansijske situacije. Blizanci su našli stare fotografije svog oca i tačno tako obnovili zoološki vrt, samo savremenije. Fotografije su koristili početkom XXI veka jer još nisu izmislili ultrasuper-foto-stvarčicu. Subotica, Palić i turizam Srbije su počeli da se razvijaju kao mali žir koji ili počne da niče iz zemlje i obrazuje se u ogroman lepi hrast ili ga neko slučajno pojede, iščupa, zgazi, poseče. Ovom žiru se to nije desilo, mada je bilo više bezuspešnih pokušaja da ga zgaze. Ljudi iz cele Evrope počeli su da posećuju bistre, čiste vode Palića i da uživaju u njegovim delikatesnim ribljim restoranima, šetaju pored svečanih hotela i raznovrsnih bašta. Uglavnom mladi dolaze u Suboticu i noću izlaze po raznim kafićima i bučnim diskotekama, a danju odlaze na Palić, koji je sada postao predgrađe Subotice, i uživaju u plivanju i zezanju na vodi jezera. Porodice najviše posećuju zoološki vrt koji je ispunjen životinjama sa cele planete i ukrašen egzotičnim biljkama, ali najviše pažnje privlači mali tropikarijum u kojem se nalaze sitne slatke tropske ribice i nekoliko buljoustih proždrljivih iz Ludoša koje svaki posetilac može da kupi, izuzev buljoustih. Stariji posetioci se opuštaju u termalnim bazenima i saunama odmah pored jezera. Ludoš iako nema toliko turista ima mnogo naučnika

Subotica 2100.

33

i biologa. Mnogi posmatrači životinja dolaze da ispituju i dive se mnogim vrstama ptica i insekata. Na Ludošu su otkrivene tri nove vrste ptica od kojih je jedna tako simpatična da bi je svi odneli kući kao ljubimca, da nije zaštićena. Ova ptica ima divno narandžasto perje i podseća na narandžu, pošto ima okruglu glavu. Ali osim izgleda, ova ptica ima toliko nežan i divan zvuk da ljudi snimaju njeno pevanje i puštaju ga u restoranima širom Evrope, a posebno na Paliću. Izuzev ptica, otkriveno je desetine vrsta insekata i jedna vrsta ribe koja je agresivnija od pirane, ali je suviše mala da bi naudila čoveku. Ovu ribu možete da vidite samo u palićkom zoološkom vrtu, ali pazite jer je jako proždrljiva. Jedan deo Palića je odvojen i rezervisan za sportske ribolovce. Tu se održavaju mnoga takmičenja i pravi se najukusniji riblji kotlić. Zbog dodatka buljoustih ribica, koje se žive stavljaju u kotlić pa se sa vremenom skuvaju. Subotica se, zahvaljujući svojim jezerima i narandžastoj ptici, razvila u poznati turistički i ekološki grad u Evropi cenjen i širom sveta. Ljudi su ponosni na ovaj grad i srećni svojim životom, živeći spokojno u njemu. Iz zahvalnosti prema porodici Monsieur M. B. grad je izgradio na Paliću spomenik koji je sav od zlata i ukrašen biserima. Ovaj kratak opis nastanka turizma u Subotici i na Paliću uradio je jedan učenik iz Beograda koji se preselio na Palić da bi proučavao čudnu ribicu iz Ludoša. Šteta, ona ga je ujela, pa se probudio i shvatio da je imao divan san.

Bálint László

CHOP SUEY 2

056. szeptember 9-én a NASA szakemberei megfigyeltek egy óriás-aszteroidát, amint a Föld felé tart. A becsapódása 2058-ra volt várható. Az űrhajósok megpróbálták eltéríteni pályájáról az aszteroidát, kevés sikerrel. A hatalmas égitest az eltérítés folyamán csak a helyzetét változtatta meg. Az új helyzetben úgy közeledett a Föld felé, hogy annak egyik felét biztosan elpusztítja. A becsapódás 2058. május 29én megtörtént. Rögtön a becsapódást követően az amerikai fele a Földnek megsemmisült. Ennek következményeképp a Föld magja, ami forró és folyékony, kikerült a hideg, zord világűrbe és vele együtt az ózonréteg is megsemmisült. Ez a Föld gravitációs mezőjének eltűnését jelentette. Ekkor sok város, falu, település szó szerint az égbe ment. A VFT (Világ Fejlesztési Tudomány) szakemberei 2063-ban elkészítették a városoknak mesterséges gravitációt adó gépezetet. Ahhoz, hogy működjön, egy burokra volt szükség, amely körülveszi az adott várost. Ez a folyamat sokáig tartott, mivel minden egyes város és falu fölé meg kellett építeni a burkot. Ezek a burkok 2078-ra készültek el. Az óriási probléma megoldását követően egy másik probléma is felmerült: az oxigén természetes újrateremtéséé. Ezt településenként úgy oldották meg, hogy a burok alá erdőket telepítettek.

Subotica 2100.

35

Szabadkán sem volt ez másképpen, hiszen városunk túlélte ezt az óriási világkatasztrófát. Viszont meg kell említeni, hogy a becsapódás után Szabadka is nagy károkat szenvedett. Több tíz évig tartott az újraépítés. Ezt követően jobban tükrözte a mostani modern világot, mint annak idején, 2000 körül. Hiszen akkoriban Szabadkát történelmi városnak nevezték, mivel a városfejlesztők nem törekedtek arra, hogy minél fejlettebb technológiával rendelkezzen környezetünk. A katasztrófa után úgy rendelkeztek a város vezetői, hogy most korszerű módon építsék újjá a történelmi városként ismert Szabadkát. Az éghajlatot a burkon belül mesterségesen szabályozták. A havat, az esőt, a szelet és napsütést, az éghajlatnak megfelelően állítják elő, ugyanúgy, mint ahogy a természet tette ezt száz évvel ezelőtt. A felhőket szimulálják, csakúgy, mint a napot és a holdat is. Így a nappalok és az éjszakák hosszúak, mint régen. A tavaszi napéjegyenlőséget, a nyári hosszabb napokat, az őszi napéjegyenlőséget és a téli hosszabb éjszakákat mind betartják azok a meteorológusok, akik az éghajlat szabályozásával vannak megbízva. A hőmérsékletet az évszaktól függően igazítják, méghozzá szabályok betartásával, így nyáron a hőmérséklet nem emelkedhet 33 C fölé, télen pedig nem lehet -10-nél hidegebb. Így ez a városukban élőknek ideális. Ami városom kinézetét illeti‚ teljesen más, mint 50 évvel ezelőtt. A házak igen extrém kinézetűek. Óriási felhőkarcolók épültek. Ezekben vannak elhelyezve a kórházak, a

36

Subotica 2100.

tűzoltóság, a rendőrség, és még más fontos intézmények, illetve a lakosság túlnyomó része itt dolgozik. A városháza is igencsak megváltozott ahhoz képest, hogy milyen volt a katasztrófa előtt. Most egy gömbszimmetrikus építésű épület, míg a többi ház éles, kocka illetve téglalap formájúak. Nem csoda, hogy a mostani városházánkat nagyon gyorsan fel lehet ismerni. A boltokban a kiszolgálás nem olyan, mint régen, hanem amikor az ember belép egy bevásárlóközpontba, egy monitoron keresztül kiválasztja azokat a termékeket, amiket meg szeretne vásárolni, aztán a gépezet automatikusan kiszámítja, mennyibe kerül, és ha továbbra is igényt tartunk rá, akkor ki is adja a raktárból. A fizetés a mutatóujjunkba beépített fizetőkártyával működik, így csak az a dolgunk, hogy a megfelelő szenzorhoz tartsuk, és máris megtörtént a tranzakció. Ezzel a technikával a zsebmetszők munkája meg is szűnt. Az iskolákban sem a klasszikus tanítás folyik már. Nem könyvekből tanulnak a diákok, és nem füzetekbe írnak, hanem mindenki a saját hordozható kézi számítógépén. Ezzel pedig a nehéz iskolatáska hordását szüntettük meg… Eh, bezzeg, ha ez akkoriban is így lett volna... ! - nem lett volna olyan sok gerincferdüléses diák. A közlekedés széndioxid meghajtású járművekkel történik, így a védőburok alatt termelődött széndioxidot újrahasznosítjuk, ami égés után felbomlik összetevőire - szénre és oxigénre - így az élethez fontos oxigén optimális mennyisége állandó marad. A turizmus sajnos jelentősen lecsökkent, mivel az

Subotica 2100.

37

átutazás egy másik burokban levő városba nagyon költséges, és időigényes az engedély beszerzése is. Ezeket az átutazásokat hatalmas űrbuszokkal oldották meg. Múltak az évek, egy nagy tudású, igazi zseni, aki ráadásul még szabadkai származású is – név szerint Milánkovity Szasa -- feltalálta az időgépet. E nagyszerű találmánynak köszönhetően lehetőséget kaptunk arra, hogy visszautazzunk az időbe. Társaimmal a becsapódás előtti 5. évbe mentünk vissza, hogy valamilyen módon megakadályozzuk az aszteroida becsapódását. Szasa prodzsektjét alkalmaztuk -- hétpecsétes titok mái napig is -- amivel sikerült megakadályoznunk a katasztrófát. Ezáltal a Föld egyik fele sem semmisült meg. Sikerült visszaállítani a régmúlt szép idők állapotát. Így Szabadka újra történelmi város lett és visszaállt a város régi bioritmusa. Társaimmal a világ megmentéséért érdemrendet kaptunk, Szasa pedig Nobel-díjat. A város vezetői is meg voltak elégedve munkánkkal és beleegyeztek abba, hogy Szabadka a jövőbeli állapotában funkcionáljon tovább. Így lett Szabadka számomra a legszebb, legjobb és legbiztonságosabb város 2100-ra.

Balogh Zsuzsanna

Csórisz mangusz „A

z idei rizstermés igen bőséges volt. És ha az uram most nem lenne háborúban, még boldog is lennék!” – mondta az aggódó asszony az anyósának. Most bizonyára valamennyien arra gondolnak, hogy e történet Kínában játszódik, a messze földön híres rizstermő földeken. Valójában Szabadkán vagyunk és 2100-at írunk. Ez a kis észak-vajdasági város alig száz év leforgása alatt a felismerhetetlenségig megváltozott. Ha szétnézünk a már inkább mezővárosnak mondható településen, sok-sok embert láthatunk szorgoskodni a végtelennek tűnő rizsmezőkön, és mindez azért, mert Szabadka mediterrán éghajlati övbe került. Hogy jobban megérthessék a dolgot, dióhéjban elmesélem, mi is történt az elmúlt néhány évtizedben. Körülbelül hatvan évvel ezelőtt egy hatalmas méretű meteorit csapódott a bolygónknak, aminek következtében kibillent a Föld forgástengelye és az északi sark áthelyeződött Sanghajba, a déli sark pedig a DélAmerika északi részén lévő Porto Allegrébe. Így került tehát Szabadka mediterrán éghajlati övbe. Azok a népek, amelyek a pólusokhoz közel kerültek, kétségbeesetten menekültek melegebb éghajlatú vidékek felé. Valamennyi nép az Antarktiszért harcolt, kivéve a kínaiakat, akik nem tartottak igényt az új kontinensre, ők inkább eddigi otthonukhoz hasonló területre vágytak. Ezért mihamarabb fogták a vándorbotot meg néhány

Subotica 2100.

39

zsák rizst és elindultak megfelelő területet keresni. Sok bolyongás után végül megtalálták az „elveszett hazát”, megérkeztek Szabadkára és habozás nélkül hadat üzentek a településnek. Ez a hír úgy érte az itteni embereket, mint derült égből a villámcsapás. A lakosok értetlenül, kétségbeesetten és tehetetlenül álltak a dolog előtt. Tanácsért a polgármesterhez fordultak, aki bölcsességéről és tudásáról volt ismeretes. Sokáig gondolkozott, hogy mit is kellene tenni, végül kitervelte‚ hogy embereket küld a dicsőséges hun király, Attila koporsójának felkutatására. Az volt a titkos terve, hogy klónozza Attilát és mellé még egy hun sereget is. Mivel a polgármester már korábban is tanulmányozta Attila életét, körülbelül sejtette, hol is lehet eltemetve a híres hun király. Nem messze Szabadkától, egy széles folyó partján egy speciális géppel, amely a föld gyomrába látott, meg is találta a koporsót. Kiadta a parancsot, hogy addig ássanak a kijelölt helyen, míg meg nem találják. A munkának nyomban neki is láttak a megbízottak, és éjjelnappal, látástól vakulásig dolgoztak. Másnap hajnalban egy fáradt mégis élénk hang kiáltott fel a derengésben: -- Megtaláltuk! A nép örömujjongásban tört ki és azonnal hívatták a polgármestert, aki késlekedés nélkül a laboratóriumba vitette a régészeti leletet, ahol azt felnyitották. Attila maradványai egy aranykoporsóban voltak elhelyezve, ez pedig még másik két koporsóba volt rakva. A legbelső és a középső koporsó falán rászáradt emberi vérből származó DNS-molekulákat találtak. Ezekből a DNS-molekulákból néhány óra alatt egy egész hun sereget klónoztak, majd végül Attilát is életre keltették. De adódott egy kis gond.

40

Subotica 2100.

A hunok makacsul megvonták magukat és addig nem voltak hajlandók harcolni, míg mindegyikük nem kap lovat és íjat. A szabadkaiak hát íjakat készítettek és lovakat klónoztattak. Miután szétosztották mindezt a hunok között, nagy volt az öröm, és a közelgő csatát nem feledve lelkesen készülődtek. Másnap eljött a csata napja. A két hatalmas sereg Szabadka határában egymással szemben felsorakozott. A kínaiak sokáig meglepődve, de magabiztosságukat nem veszítve szemlélték a hatalmas szabadkai hun sereget, de mikor meghallották, hogy a hunok és Attila az Isten Ostora életre kelt és a szabadkaiak oldalán harcolnak, azonnal visszavonultak, hogy még megfontolják a csatát. A kínaiak nem tudtak mitévők lenni, ezért legbölcsebb emberükhöz fordultak tanácsért. Emberük hosszas gondolkozás után kitalálta, hogy mit kell tenni és így szólott: -- Meg kell építenünk a Kínai Fal... -- és már nem tudta befejezni, mert egy hun nyila szíven találta és azon nyomban meghalt. A bölcs ember mondandója hiányos maradt, de a kínaiak sejtették, mire gondolt társuk. A főnökök kiadták a parancsot embereiknek, hogy másnap hajnalra készítsék el az építményt. A katonák vérverejtékezésig dolgoztak, de a nehéz munka meghozta a gyümölcsét. Ámuljatok emberek, kik e földön éltek! Íme a Kínai Faló! -- Itt valami nem stimmel -- gondolta Attila -- itt egy hatalmas faló, a ferdeszeműek pedig sehol. Attila a főbb vezérekkel közelebb ment a furcsa építményhez és tanakodni kezdtek, majd így szólt az egyik vezető: -- Azt ajánlom, vontassuk be a városba és adjuk át

Subotica 2100.

41

Vazulnak, mint neki készített ajándékot! -- Én pedig azt javasolom, hogy mutassunk be a Hadak Istenének égőáldozatot! -- mondta Attila, és így is tettek. A lovat felgyújtották, a benne megbújt kínaiak pedig fejvesztve ugráltak ki a lóból, és szélsebesen elfutottak. A hunok vérszemet kaptak és üldözőbe vették a kínaiakat. Talán még most is zavarják őket, ha meg nem haltak vagy még ki nem fáradtak. A szabadkaiak nagyon örültek, táncoltak, énekeltek és örvendtek, hogy újra békében telhetnek napjaik. Hogy mindez megtörténik-e, nem tudom, de Kína már készülődik, máris megérkeztek az előőrsök Szabadkára, jelenleg az ócskapiacon tevékenykednek.

Bartos Csaba

Soulfly F

élhomály. Csak egy erős izzó fénye kelti bennem azt az érzést, hogy látok. De folyamatosan tisztul a kép -- ez az! Tökéletesen kiszűröm, hogy ez egy kórterem. De mi a frászt keresek én egy kórteremben? Szétnézek. Jobbról és balról is sorakoznak a betegágyak, rajtuk fehér pizsamában fekvő, haláli nyugalomban alvó emberek. Rajtam is ez a cucc van, de miért? A terem fűzöld lapokkal van kirakva a padlótól a mennyezetig. A fölső sarkokban kamerák, a két végén ajtó. Ebben a pillanatban berohan a bal ajtón egy nővérke — talán az, köntös van rajta — először rémült arcot vág, de erőt vesz magán, és kellemes nyugodtságot színlelve felém közeledik. Azonban félúton megtorpan. Tágra meresztett szemekkel zavartan veszi kezébe nyakában lógó mikrofonját, és szinte kiabálja: - Figyelem, PXQ2005 ébredezik! Pillanatokon belül több tucat hasonlóan öltözött ember lepte el a termet. - PXQ2005 lélegzik! -mondta valaki balról. - PXQ2005-nek vannak reflexmozdulatai! - PXQ2005 visszajött! - PXQ2005 él! De vajon ki franc az a PXQ2005? Talán én lennék? Én eddig úgy tudtam, hogy Bartos Csaba a nevem! És azt is jó lenne kideríteni, hogy hol vagyok és miért? Hogy kerültem ide? Az egész testem olyan, mintha

Subotica 2100.

43

jégcsapokkal lenne teletűzdelve. Próbálom szóra nyitni a számat, de csak valami furcsa nyögés szorul ki rajta. A nővérek azonnal nyugtatni kezdenek: - Ne beszéljen még, erősödnie kell hozzá! - Időre van szükség, hogy kivizsgáljuk a hibernálás következményeit! -mondta egy férfihang. Hibernálás?! Mi az hogy hibernálás? Valószínűleg szemeimből olvasta ki a kérdést, mert ugyanez a hang folytatta a választ: - PXQ2005, önt 2050-ben lefagyasztották, most pedig 2100-at írunk. Ötven évet élt le hibernált állapotban. Erre a kijelentésre kimeresztettem a szemem, ő pedig folytatta: - Ez a Hulló István Kutató Intézet, az egyik leghíresebb a világon‚ mely az emberi élet tartósításával foglalkozik, és az első sikeres példány pont maga. Tovább beszél, de arra már nem figyelek. Gondolataimat leköti az ismerős Hulló név. Valahol a régmúltban derengeni kezd egy barna, hosszú, göndör hajú lány arca: Judit! Az ő apja! Ezzel a névvel hurrikánszerűen tört elő a többi emlék. Egyedül az elmúlt ötven év hiányzik. Az újrakezdett életem első napjaiban kivizsgálások sorozatán esek át, pótolni próbálják az elmúlt ötven év történéseit és elkezdenek lelkileg felkészíteni a jelenre. Elmesélték azt, hogy húsz évvel ezelőtt kitört a harmadik világháború a földönkívüliek és az emberek közt, amely a másodikhoz hasonlóan világkatasztrófával ért véget: a földönkívüli űrhajók lassan megsemmisítették az ózonréteget. Eltűnt az oxigén és a hirtelen hőmérsékletváltozás miatt Vajdaság területén felszínre tört a talajvíz és elöntötte a síkságot. Azonban abban a kis időben a teljes chaos és a tényleges pusztulás közt

44

Subotica 2100.

itteni nagyobb városoknak, így Szabadkának is sikerült üvegbúrát építeni maguk köré, ezzel védve a város amúgy is kihalófélben lévő lakosságát. Hiú felfogásom nem hiszi ezt el -- lehetetlen. A jelennel kapcsolatban csak ennyit mondtak: - Majd meglátja, ha kijut innen! És íme, eljött a nap: kiengednek, a fehér köpenyes gárda kikísér a főbejárathoz. Itt egy kedves fiatal hölgy ezekkel a szavakkal búcsúzik tőlem: - Viszlát PXQ2005, mostantól fogva szabad. - Hagyjuk ezt a PXQ-zást! A nevem Csaba, szólítsanak így!—válaszolom nevetve. Lerobogok a lépcsőn, ahogy állítólag „50 évvel” ezelőtt is tettem. Teszek pár lépést és körbe nézek... azt aaaa!!! Felnézek az égboltra, azaz felnéznék, ha volna, de nincs! Úgy fest az egész, mintha egy tengerbiológiai film kamerájának lencséjéből néznék kifelé, amely 20 m mélységből figyeli a napsugarakat. Kétségbeesetten szaladok ki az utcára. Azonban itt kap el a legnagyobb agyrém: még csak elvétve sem látni autót az úton, mindenhol ezüstszínű ruhákban járkáló emberek, kicsik és nagyok. Félénken odalépek az egyik fiúhoz, aki nem siet annyira: - Elnézést kérek, hol vannak innét az autók és az utak? A fiú azon nyomban gúnyos nevetésbe kezdett: - Mi van tata, az őskorban él? Nézzen már fel egy kicsit! ÁÁÁÁ! Két méterrel a fejem felett Jugók és Zastavák száguldoznak jobbra-balra. Béna vagyok. Csak kis idő múltán indulok el egy bizonyos irányba, a csoda tudja merre

Subotica 2100.

45

ebben a nagy tömegben. Ismerős a terep, de mégsem. Tudom, hogy valamerre erre van a Belgrádi út, de mindenhol csak emberek, emberek, nem tudok kiigazodni. Egy kiadós séta után valami sportcsarnokra hasonlító épületet vélek észrevenni. Közelebb megyek, hogy megnézzem. A falba gyöngybetűkkel vésve: Barasics Anna Atlétikai Szervezet. Hiszen ő volt az én osztályfőnököm! Megérdemli, hogy egy ilyen épületet nevezzenek el róla. A központ felé haladva észre lehet venni, hogy mind-mind öregebbek és szebbek az egykori Szabadka házai, irodái és gyárai. Az utcák dugig teleültetve fákkal, hogy minél több oxigén termelődjön. Megpihenek egy elektronikai szaküzlet kirakata előtt. A mostani legnépszerűbb háztartási cikk az önműködő oxigéntermelő. Jé! nálunk is euróval fizetnek! Az üvegben meglátom a saját arcomat: nem ismerek rá. A bőröm elráncosodott, mintha legalább hetven éves lennék és nem is érzem túl jól magam. Valami azt súgja, hogy most látom utoljára emberként a lenyugvó napot. Este 8-ra rátalálok a Posta épületére. Kopott sárga fala csak itt-ott villan elő a megkárosodott műanyagburkolat alól. A funkciója a régi, csak a módszerek változtak. Megérintem -- most érzem igazán, hogy itthon vagyok. Bekukucskálok az ablakon, remélve, hogy ott is látok valamit az én időmből. De a régi, jó, öreg salterok és postáskisasszonyok helyett gombnyomásra működő masinák képe tárul elém. Az emberek jönnek-mennek, némán, robot módjára intézik ügyeiket, hogy mit, nem tudom, nekem nincsenek ügyeim. A sárga folt reményt ad, hogy hátha megtalálom a régi városházát. És eszembe jut! A városháza mellett van a zeneiskola. Egy szempillantás alatt elfeledek mindent. Elindulok a suli felé. A hibernálás okozta gyors öregedés

46

Subotica 2100.

folyamatosan lassít. Viszont minél lassabban megyek, annál nagyobb izgalom fog el. A végtelennek tűnő hosszú úton célba érek. A kapun belül ismerős kép fogad. A hangzavar is olyan, mint régen. Az egyik teremben egy ismerős dallam csendül fel zongorán... Odacsoszogtam, halkan kinyitottam az ajtót, és néztem, hogyan röpködnek egy pici gyerekujjak a billentyűkön. Mikor befejezi muzsikáját, reszkető hangon, izgatottan kérdezem: - Mit játszottál? Ártatlan szemekkel rám néz: - Nem ismeri? Ezt a híres bajmoki zeneszerzőnek, Bartos Csabának a műve! Megkérdeztem tőle: - Odaülhetek a zongorához? És bár remegő kézzel, de mind biztosabban és biztosabban játszom az előbb hallott szerzeményt, melyet akkor írtam, mikor befejeztem gimnáziumi tanulmányaimat. Amikor befejezem a muzsikálást, kinézek az ablakon, és mint régen, egy torony tarka tetővel tárul elém. A régi városháza. Gyengülő látásommal ezen az épületen nem látok semmi változást. A kisfiú elmesélte, hogy a bankok és üzletek helyén múzeumok és kultúrközpontok nyíltak, ott őrzik a katasztrófa előtti időszakból megmaradt tárgyakat. És miközben beszámol, hogy mi történik a Gimnáziumban, amely ma is a régi helyen várja diákjait, elfáradt fejemet ráhajtom a vén zongorára. A távolból hallok egy hangot: ”De hisz ez Bartos Csaba, a híres zeneszerző!” 2l00-ban, 109 évesen az ÚJ VÁROSBAN visszatértem a múltba.

Bukvić Božidarka

“BB.8888” S

ubotica. Ova ne tako duga, jednostavna reč koja sa velikom lakoćom sleti s naših usana, znači tako mnogo. Da, dobro ste čuli, jer upravo ona ima neprocenjivu vrednost za hiljade i hiljade ljudskih srca koja se nalaze u njenom okrilju, toplom i nežnom poput majčinog, bezbedno ušuškanih u svakom kutu njene velikodušne, prostrane i uvek gostoprimljive odore. Baš ta ljupka reč skriva jedan od najlepših, najsjajnijih gradova Vojvodine, ponosnog viteza, koji dostojanstvenog odvažnog pogleda krasi Panonsku niziju, obasjan zlatnim kosama žita, i koji ispod svog blistavog medaljona, u snažnim junačkim grudima nosi burnu prošlost, promenljivu sadašnjost, a raširenih ruku željno dočekuje lepšu budućnost. Taj blistavi, teški medaljon, koji svojim jedinstvenim sjajem para bezbroj očiju, nagrada je za sve one hrabre, dalekočujne podvige nama znanih i neznanih heroja koji su se vekovima borili da bi Subotica postala ono što je danas, da bi njena Gradska kuća dočekala i ove dane kada se veličanstveno uzdiže na sred njene duše, svakodnevno se osmehujući i pleneći pažnju brojnih. zadivljenih prolaznika. Svedočanstvo je svih onih neprospavanih, hladnih noći, iscrpljenih poslednjih uporišta snaga, beskrajnih reka nada koje su proticale kroz napaćena srca mnogih otkrivenih i zagonetnih junaka, kojima možda ne znamo ni ime, a koji su svoje živote položili da bi se Subotica razvila u sadašnju lepotu, kada

48

Subotica 2100.

su se pored njenih starih, raskošnih građevina, biblioteka, pozorišta, crkava, albuma raznobojnih uspomena, počele uzdizati nove, otmene, još lepše tvorevine ljudskog rada, donete vetrom promena, modernizacije, tehnološkog napretka. Sve one su sačinjene da bi što više doprinele čovečanstvu i pružile mu što lepši, ugodniji, bezbrižniji život, ali da li će u tome zaista uspeti? Pokušajte sada, da zajedno sa mnom, čvrsto zatvorite oči, otvorite vrata svoje mašte, probudite kreativnost i zamislite Suboticu 2100. godine. Dok mi ne otkrijete šta ste ugledali, poveriću vam ono što se svaki put, kada to učinim sa iskrenom verom, pojavi pred mojim očima. Pre svega, cela slika koja odjednom zaživi preda mnom je vrlo nejasna, prekrivena senovitim plaštom magle koji mi ne dozvoljava da vidim sve onakvo kakvo jeste, nego samo da naslućujem šta se ispod njega krije. Polako, kroz gustu maglu počinje da se nazire jarka, zaslepljujuća svetlost koja je u vidu bezbroj lampiona raspoređena po dugom omotaču neke visoke, nedogledne građevine čiji vrh para oblake, dok njeno zasenjujuće prostranstvo zaustavlja dah besprekornim izgledom, kao da je posuto samim zvezdama sa neba. Zaista podseća na Gradsku kuću, ali da li je moguće da je to ona? Ispred svakih vrata ove zadivljujuće kule, uvek širom otvorenih, bez obzira na kišu, mraz, sneg koji se sada samo smeškaju sa druge strane staklene opne, zaštite celog njenog oboda, nalazi se po jedan vizuelni pomoćnik koji na svakom jeziku ume da objasni kuda vodi taj ulaz, šta se sve unutra može videti, šta predstavlja ta građevina, ko je zaslužan za njenu istrajnost, koji je njen istorijat, kakve sve usluge pruža i koji baš na svako vaše pitanje ume da vrati detaljan i

Subotica 2100.

49

celovit odgovor. Da, mora da je to Gradska kuća, ali u blizini ovog nestvarnog objekta ne nalazi se samo jedna plava fontana, već deset njih koje svojim plavičastim, bistrim vodoskocima osvežavaju lepotu celog prizora, dok se nad njima nadvijaju mnogobrojne krošnje drveća koje prosto odišu zdravljem i koje i danju, i noću, pričinjavaju zadovoljstvo i pružaju odmor svojim stanovnicima, oživljavajući stara i rađajući nova, dugovečna prijateljstva i ljubavi. Kada sam se malo bolje osvrnula, videla sam da je u stvari ceo grad zasut bogatim, šarenim alejama cveća i bujnim, šumovitim drvoredima koji nam pokazuju da je ovde ponovo sklopljen mir između prirode i čoveka i da su ljudi konačno rešili da sačuvaju ono najvrednije, prirodno blago, od dalje propasti. Zatim, kada sam dalje pogledala, primetila sam da su sve one starogradske kuće, važne institucije koje povlače korene iz davne prošlosti, poput Gradske biblioteke, Narodnog pozorišta, Sinagoge, mnogobrojnih pravoslavnih i katoličkih crkava, koje govore o čvrstoj veri naroda koji je odvajkada živeo i živi u Subotici, još uvek prisutne ali u svečanijem izdanju i da je njihova stara lepota doživela svoj vrhunac i zablistala u punom sjaju. Pored tih vernih potvrda o davno prohujalom vremenu i svemu onome što ga je upotpunjavalo, izdigle su se potvrde o nekom novom, tek započelom kao što su potpuno usavršene banke koje, za razliku od današnjih, sve svoje usluge pružaju preko Interneta i velikog broja, meni još nepoznatih svetskih mreža, izmišljenih da bi ljudi širom planete, kao i ovde, mogli da obavljaju sve svoje poslove praktično iz fotelje, bez nepotrebnog čekanja u redu. Osim banaka, ugledala sam i dugi niz novih, savremenih hotela, restorana,

50

Subotica 2100.

diskoteka i drugih objekata napravljenih za razonodu Subotičana, ali sa novim sistemima rada, maksimalnom sigurnošću i ograničenim količinama alkoholnih pića, do one mere koja ne ugrožava život i ne šteti ljudskom organizmu, dok se u podjednakom broju prostiru i sportski centri, apsolutno kvalitetno opremljeni, u kojima imate mogućnost treniranja svakog željenog sporta, bavljenja svim vidovima rekreacije na najbolji, najsavršeniji način. Naravno, ne smem zaboraviti ni škole, osnovne i srednje, fakultete koji su se pojavili sa novim metodama obrazovanja, sjajnim idejama, kompletno snabdeveni i spremni da pruže đacima najsavršeniju edukaciju i mogućnosti pohađanja bilo kog predmeta koji ih zainteresuje, zagolica talenat, uz najveću podršku računara, izlečenih od prouzrokovanja štetnih posledica za njihovo zdravlje. Jednostavno, kud god da pogledam vidim onu tako dugo, večito priželjkivanu harmoniju, sklad između tehnologije i prirode, u kome vladaju ravnopravni odnosi, gde svako igra svoju ulogu, kako bi obezbedili ljudskoj vrsti život bez nesreće, bede, siromaštva, nikada ne ugrožavajući jedno drugo, ali nažalost, kada podignem svoje kapke ispod kojih se putovalo u budućnost, ceo taj novi grad se rasprši u paramparčad, poput sna uništenog prvim zracima sunca. Tada ponovo ostaje samo nada da će se snovi ipak, jednog lepog dana, ostvariti, da se ta gusta magla koja mi nije dozvoljavala da maštam otvorenih očiju, neće pretvoriti u crno, strahovito ništavilo, da se ispod njega neće kriti pustoš, da ona neće zavladati bar srcima, da ljudi neće prestati da cene moralne vrednosti i da neće izgubiti ono najvrednije što imaju - dušu.

Subotica 2100.

51

Ostaje želja i vera da čovečanstvo neće suviše pohlepno, gladno znanja otići u tamni bezdan, već da će ipak umeti pronaći pravi put do uspeha, i da ćemo svi mi uložiti sav svoj trud i napor kako bi Subotica izvojevala pobedu i zaista doživela bolje i srećnije sutra!

Ćuk Tijana

Bolja Subotica Š

ta mislite kako će Subotica izgledati 2100. godine? Sigurno je da svako od nas to zamišlja drugačije, a po mom mišljenju izgledaće ovako.... Subotica će kao i drugi delovi države, a i sveta, doživeti veliku promenu. Sve stare građevine će ostati tamo gde su i sada i karakterisaće ovaj grad mnogo vekova i posle 2100. godine, a uz njih razviće se još kulturnih znamenitosti. Sve će to tadašnji ljudi znati ceniti, a možda i neko od nas napravi nešto značajno, pa se njemu u čast sagradi spomenik. Što se tiče stanovnika, to neće biti vanzemaljci, već obični ljudi veoma slični nama. Samo se nadam da će biti moralniji i da će više vrednovati stvari koje to zaslužuju, a ne obične činjenice koje ne znače ništa. Od njih bih zahtevala da od Subotice naprave novi, mnogo bolji i zanimljiviji grad. Ali kao i svako vreme i ovo će imati negativne strane. Očigledno je da čovečanstvo iz godine u godinu sve više tone u nekakvo ništavilo. Nova tehnika i tehnologija koliko je pomogla, toliko je i odmogla. Verovatno će tada doživeti svoj procvat i pun oblik, ali šta će biti sa ljudima? Pored mnogih bolesti oni će postati robovi stvari i one prave vrednosti će u potpunosti nestati. Mada, na kraju tunela uvek postoji svetlost. Svetlost kao spas, novi početak ili pomilovanje za izgubljene ljude. Možda smo mi na kraju tog tunela, pa to vreme bude pozitivno i obasjano lepim stvarima, a možda će tek ta 2100. biti pred izlaskom, ali i

Subotica 2100.

53

tada neku generaciju čeka lepši život. Ipak to vreme je daleko od nas, nemoguće i nepostojeće, a 2100. godini mi ćemo biti nepoznati i davni. U svakom slučaju, kako god bilo, ljudi koji će tada živeti moraju da se potrude da žive što lepše i bolje, jer je Zemlja naš jedini dom.

Mihajlo Đolai

Lopta Suboticu dve hiljade stote neću doživeti. Mogu samo da maštam i da razmišljam šta će u ovom gradu da se desi? Da li će žitna polja veselu igru sa vetrom igrati? A suncokreti kao četa vojnika sunce pratiti? Stabljika kukuruza od roda se polomiti? Da li će seljak plodnu zemlju našu obrađivati traktorom i plugom? Ili će ih zameniti mašine, pritiskom na dugme? Onda neće biti žuljevite seljačke ruke. Kako će simbol, našega grada, gradska kuća, izgledati? Možda je neće biti, od starosti će se srušiti?

Subotica 2100.

i samo u sećanju ostati. Možda će se i dalje u njoj brakovi sklapati, razni poslovi obavljati, pogledi sa vidikovca, daleko u beskraj, kroz prelepu ravnicu leteti? Korzom će mnogi, ljudi prolaziti, deca golubove vijati, dolaziće stranci, možda Španci ili Danci, razni će se jezici čuti, i u naš grad će se zaljubiti, ljudi će im se svideti, a ja to neću videti. Dudova šuma, zelena oaza prava, stoletno drveće, mislim da postaće veće, dug period je to, još godina sto. Šta će se sa najlepšim jezerom u Vojvodini, Palićem dogoditi? Da li će se ponovo, radne akcije za prečišćavanje biti? Ili će neki novi izum izmisliti?

55

56

ali jedno je sigurno, kraj njega će se zaljubljeni parovi šetati, držeći se za ruke, ljubiti se i voleti, svoju ljubav neće skrivati. Suboticu dve hiljade stote neću doživeti. mogu samo da maštam i da razmišljam, šta će u ovom gradu da se desi?

Subotica 2100.

Eraković Vukica

555ve STANICA KOLOBARABRA

D

a bih o ovom pisala morala bih da imam maštu kao Žil Vern, a proročki vidokrug kao proroci Tarabići iz Kremana ili Nostradamus. Sto godina! Bujna maštovanka... Ako se ljudski vek ne produži ili se nešto ne izmisli protiv starosti i bolesti, ja neću biti tada živa. A šta da mislimo ako bi se ljudski vek produžio: planeta Zemlja bi bila sasvim, sasvim mala. Ali, ljudi, usmerite svoje snage na druge planete. Nemojte ratovati! Nemojte praviti oružje koje ćete upotrebiti za uništavanje ljudi. Osim naše planete, postoji hiljade planeta i nebeskih tela... Subotica, moj grad, moje stanište. Na ovom prostranstvu oko Subotice napravljen je kosmodromSuboticamarsodrom. “Gospodo, slećemo na stanicu Suboticamarsodrom. Ko treba da izađe?” Iz satelita Marsoglas izađe nekoliko stvorenja. Ne vidi se ni oko, ni nos, ni ruka... “Oklop kao daje hitinski. Proleće kraj Maglenika kao puščano zrno, kao što su mi pričali da su nekad postojale neke puške i da su neka zrna puščana bila najbrža. Kakvo puščano zrno! Kao kosmičko zrno... Još mi je nekoliko kosmičkih godina do završetka posla. Radim na stanici

58

Subotica 2100.

Kolobarabra” - kaže Oberniks... U daljini se vidi veliko Marsovo polje. Crvenkasto i usijano. Tamo sa stvorenja sa crvenim očima, sa glasovima kentaura... “Suboticamarsodrom traži nova stvorenja za put u vasionu. Cena samo dvadeset mardelja. Nemojte se bojati, neće biti usko. Polazak sa stanice Suboticamarsodrom na svakih dvadeset sekundi! Put prema Marsu je otvoren! Put je otvoren...” (…) Budim se u magli subotičke svakodnevice i žalim što tada neću biti tu...

Futó Szabina

SÓLYOM Reméljük, hogy Szabadkán 2100-ban béke lesz majd minden házban. Nem fog lázadni a nép, békében él a sok nemzetség. De sajnos hiú ábránd ez mind, mert itt nyugalom sose nem lesz. Messze van már a béke, talán ott van hol a világ vége. Elszállt, messze jár, 2100-ig nem biztos, hogy visszatalál. De a nép a harcot nem adja fel, ezért lehet, hogy a béke visszalel. Mégse álom csupán, mert a sok ember keresi bután. Visszatér majd a szeretet, 2100-ra Szabadkán biztosan megleled.

Milan Golubović

Jaguar T

anki, zlatni zračci sunca uspevali su nekako da se probiju kroz gustu, belu zavesu od oblaka, i padnu na moje prozorče, prekidajući moju dugu zamišljenost. Ispio sam preostali šampanjac, i još jednom bacio pogled, kroz prozor, na tu magičnu igru svetlosti na plavom svodu, zamućenom belom žabokrečinom. U daljini se nazirao kontrolni toranj novog, velelepnog zdanja... Odjednom me je prenuo razglasni sistem, sa kog su se čule stjuardesine reči: „Molimo sve putnike da vežu svoje pojaseve i pripreme se za sletanje na Međunarodni aerodrom u Subotici“. Obavivši sve formalnosti na aerodromu, zaputio sam se taksijem prema centru, nestrpljivo čekajući da opet vidim Suboticu. Već na samom ulazu u grad, shvatio sam da je Subotica postala ono što je odavno trebalo da bude... Metropola. Na Prozivci su se još uvek nalazile najviše zgrade u gradu, ali to više nisu bili soliteri od desetak spratova, već ogromni, stakleni oblakoderi, poslednja reč arhitekture. Bliže samom centru grada, izdizala su se dva gigantska, valjkasta tornja od stakla, povezana staklenim hodnikom na sredini, koja su se sužavala ka vrhu i završavala ogromnim antenama. Ovo čarobno zdanje, u kojem su smeštene kancelarije Evropske unije i Svetske trgovinske organizacije, najviše je u gradu. Bio sam fasciniran novim licem Subotice, ali sam se istovremeno pribojavao da nije sačuvano staro kulturno nasleđe, bez kojeg bi ovaj grad izgubio svoj duh i harizmu.

Subotica 2100.

61

Zadovoljstvo se vratilo na moje lice kada sam stigao u centar. Iskre sećanja zasvetlele su u mojim očima kada sam ugledao Gradsku kuću, istu onu čiji sam toranj i sat gledao svakog dana kada sam išao u školu, i sa čijeg “vidikovca” se nekad pružao najlepši pogled na grad. Sačuvana i renovirana su bila i dva vodena bisera u centru - plava i zelena fontana, koje su mi se činile lepše nego ikad. Gradsko jezgro bilo je u potpunosti sačuvano, ali i podmlađeno modernim kafićima i najluksuznijim radnjama. Šetajući popularnim Korzom, uočio sam da je ovaj grad ostao ono multikulturalno sedište Vojvodine, koje je još uvek bilo najlepše i najsrećnije mesto za život svih ljudi, bez obzira na njihove korene i njihovu prošlost. Na licima ovih ljudi i dalje je smešak zadovoljstva, a oči im blješte nekim posebnim sjajem. Još uvek su na klupama sedeli stariji ljudi, hranili golubove kokicama, i trudili se da mi što ljubaznije odgovore kada bih im prišao sa nekim pitanjem. Baš kao nekada. Zaputio sam se na Radijalac. Tamo se još nalazilo prelepo šetalište, ali su zgrade oko njega, iako ne ni približno visoke i moderne kao one na Prozivci, doprinele da se umesto nekadašnjeg osećaja harmonije, mira i sklada, stekne utisak hladnog, užurbanog gradskog života. Na kraju šetališta ležala je nova, moderna sportska dvorana. “Subotička arena”, jedna od najvećih i najmodernijih u ovom delu Evrope. Iza sebe, ona je skrivala impozantni park i sportsko-rekreativni centar, lepši nego nekadašnja “Dudova šuma”. Bilo mi je drago što se vodi računa i o prirodnim lepotama. Kod dvorane sam sišao u metro stanicu, sa namerom da posetim i Palić. Kako je Subotica sada bio milionski grad koji se širio u svim pravcima, podzemna železnica je bio najbrži i najefikasniji vid transporta. Došavši do jezera, ostao sam bez daha. I

62

Subotica 2100.

dalje prelepo jezero bilo je okruženo luksuznim hotelima sa predivno uređenim baštama. Dodatni šarm ovoj banji davali su novoadaptirana peščana plaža i impresivni vodeni park, sa čijeg najvišeg tobogana se pružao prekrasan pogled na jednu istinsku oazu: prošireni zoološki vrt, sada bogatiji za desetine novih, egzotičnih vrsta. Fasciniran čarima Palića, vratio sam se podzemnom železnicom do centra, i sada sam stajao ispred Hotela “Patria de luxe” u kom sam odseo i koji se nalazio na mestu nekadašnjeg skromnog hotela, sličnog imena. Razgledajući jedan od apartmana sa najlepšim pogledom u ovom hotelu sa sedam zvezdica, zastao sam pored velikog prozora. Nisam ni primetio da se tamni, nebeski svod osipao zvezdama i da su se ulične svetiljke počele paliti. Zapazio sam i veliki video-ekran ispred hotela koji je pokazivao vreme i današnji datum: 5. maj 2100. godine. Ovo me se podsetilo na minula vremena i činjenicu da sam sada jako star. Rastužio sam se setivši se da sam sada u ovom hotelu jer sam prodao svoj subotički dom kada sam se uputio u Francusku u potrazi za boljim životom. S druge strane, bio sam radostan jer je Subotica toliko napredovala i zadovoljan što sam došao da bar svoje poslednje dane provedem u gradu svoje mladosti, gradu koji mi je pružio toliko lepih trenutaka i u kome sam upoznao toliko divnih ljudi, i koji me je, na neki način, oblikovao kao ličnost… Pogledavši joj jednom ovaj prelepi grad i tornjeve njegovih impozantnih oblakodera, koji su svetleli u noći, otišao sam na počinak pritisnut osećanjima sreće, tuge i nekakvog čudnog uzbuđenja.

Vesna Horvatski

Teo Zamišljam te 2100-te; ti još sviraš one iste note. Sviraš miru, slozi i lepoti, širiš sreću, pevaš o dobroti. Mirna jesi, draga Subotice, dražesno je tvoje vedro lice, nikad puste, uvek čiste ulice, prekrasna si, ukrasu ravnice. Brzo prolaze, vremena ti draga, al’ na tebi vreme ne ostavlja traga. Gradska kuća, krasno srce tvoje očuvala je svoje divne boje. Sklad je svuda, harmonija vlada, nigde nema tako divnog grada. Čuvaju te brižni stanovnici, krase te novi spomenici. Vreme leti, novi ljudi dolaze, dani kao vozovi prolaze. Novi ljudi, sve se promenilo, nove biljke, novo zelenilo.

64

Subotica 2100.

Drevno je još samo srce tvoje, mnogi mu se divni dani broje. Ne menjaj se, draga Subotice, ne menjaj to svoje vedro lice.

Hulló Judit

NYUNYI E

rre a kérdésre nem csak én, de azt hiszem senki nem tudja, nem tudhatja a választ. Mióta kimerültek a természetes víztartalékok a Földön, és arról a furcsa nevű kis bolygóról szállítják a vizet, szerintem mindenki felteszi ezt a kérdést önmagában, de a választ mástól várják. Sajnos az utóbbi pár évben nemcsak a vízellátás hiányos‚ de rengeteg más dolog is. Sajnos igencsak megtizedelődött a vadállatok száma is és ezért az egykori erdők, mezők, dzsungelek lakói ma már kizárólag mesterségesen létrehozott körülmények között tudnak csak fennmaradni. 2100 november 20., Szabadka. Én, mint mindig, ülök a szobámban, abban a kis, sötét lyukban, amelyben a szabadidőm legnagyobb részét töltöm, és azon tűnődőm, mit is kezdjek magammal. Nyár van. A szabadban elviselhetetlen a hőség. Itt az Alföld közepén alig rezzen a levegő. Az utcák kihaltak, mindenki a hegyekbe és a tengerpartra menekült. Nocsak, látogatóm érkezik. Jelez a DEK-óm (detektoros kommunikációs készülék). Gyenge fuvallat rezdíti meg a függönyt és egy mágneshajó landol hangtalanul udvarunk felett. Azonosítás, és már bent is van Mása, a legjobb barátnőm. Szibériából érkezett, ahonnan a búzát szállítjuk. Szüleinknek közös üzleti vállalkozása van Közép-Ázsiában. Gyakran felkeres, váratlanul jelenik meg, mert élvezi az utazást, és mert nagyon szeret itt Közép-Európában. Történelmet

66

Subotica 2100.

tanul és az érdekli, hogyan működtek száz évvel ezelőtt a nemzetállamok, hol voltak az országhatárok. Mivel egyik ősöm múzeumigazgató volt, még ma is szívesen látnak bennünket a központi adattárakban és lapozhatunk múltunk virtuális lapjain. Csoda egy-egy ilyen utazás, amikor körülöttem megelevenedik a régi város a hangokkal, illatokkal, eredeti huszadik századi hangulattal. Az a gond, hogy utána kissé nehezen találom meg ismét önmagamat ebben a mai kihalt szegényes világban. Mása nem érti, hogyan élhettek az emberek országhatárok közé zárva, hiszen a szabadság számára a legnagyobb kincs. A nagy járvány felől is érdeklődik, mivel Szibériában nagyon kevesen éltek akkoriban, így szinte mindenki megmaradt, nem úgy, mint Európában vagy Észak-Amerikában. Az energiaháborúk is érdeklik, mivel vidékük ebből is kimaradt. A tajga fái mindent pótolni tudtak, amíg meg nem jelent az új energia és a mai korszerű rezonancián alapuló mágneshajók. Az ő szülőföldjén soha nem építettek autópályákat, mivel hajdanán ott mocsarak voltak és nagyon szeret a ma már teljesen néptelen betonutak felett száguldozni, csak sajnálja azt a sok hiába elköltött pénzt és még inkább az örökre megsebzett földet. Nem tudunk igazán beszélgetni a múltról, mert engem igazán a jelen érdekel, azon belül is a környezettudományok. Szeretem hallgatni a dallamos orosz nyelvet, néha szándékosan nem kapcsolom be a fordítót, ami segítségével ma már szinte minden élő nyelven érthetjük egymást. Őt bezzeg érdekli a munkám, ezért szégyellem is magam, hogy az övé engem kevésbé. Igaz, mi is a múltat kutatjuk, de nem az ember, hanem az élővilág szempontjából. Jelenleg három

Subotica 2100.

67

program is folyik a palicsi génbankban, egyik a hajdani tavakat fogja benépesíteni a kipusztult élőlényekkel, a másik a kihalt szántóföldeket próbálja rekonstruálni a mai félsivatagos élőhelyeknek megfelelően. Harmadik programunk is izgalmas, arra szeretnénk választ kapni, hogyan fog változni környezetünk a vízhiány hatására. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet a nemrégen felfedezett égitest melyen az élet formája a Földi élet típusába sorolható, de hirtelen kihalt minden faj. Vajon mi okozhatta a katasztrófát? A többi bolygó élőlényei nem igazán érdekelnek, mert annyira különböznek tőlünk, illetve mégis, abban az esetben, ha ízletesek és táplálók. Ínyenc vagyok. Mása végre bejött és a hangja üde, mint a fenyves suttogása és már látom, hogy ma is az óvárosban kötünk ki, ahol olyan, a számomra is ismeretlen ősi ételeket kell rendelnem számára, mint a marhapörkölt vagy a hajdanán nálunk is nagyon népszerű olasz pizza, pedig én igazán csak a saját kis kertemben szaporodó apró gombaállatkákat szeretem függetlenül attól, hogy nem a mi bolygónk szülöttei.

Igor Jovanović

Optimus N

a samom severu brdovite Srbije smeštena je ravna oblast koju mnoge neznalice nazivaju delom Panonske nizije, a oni koji bolje poznaju ove krajeve nazivaju Vojvodinom. A na severu Vojvodine, na severu severa, nalazi se poznata metropola skrivena ovde već mnogo vekova, koja je tek u proteklom XXI stoleću stekla svetsku popularnost - Subotica! Subotica je grad koji je uspeo da opstane u vremenu, a i u prostoru, i da se izdigne iz žabokrečine, epiteta koji su mnogi vezivali za ove prostore pre nepunog veka. Sada ovaj city ponosno parira svetskim gradovima poput Londona, Pariza i, naravno, Njujorka. Ovaj grad prepun različitih ljudi, kako u pogledu etike tako i u svakom drugom, postao je turistički epicentar Evrope, pa i šire. Korzo je sinonim za Suboticu. To je ulica koju mnogi nazivaju Champs-Élysées usred Panonije, mada, naravno, u lepšem i modernijem izdanju. Ova ulica je pretrpela mnoga renoviranja, te sada zasluženo nosi titulu najlepše. Kontrast novog i starog čini je još misterioznijom i zanimljivijom. Na njenom kraju (a možda i početku) nalazi se Gradska kuća koju mnogi mladenci iz Zapadne Evrope biraju za sudbonosno I do. U samom centru grada smestile su se dve fontane - zelena i plava. One predstavljaju simbol sreće i večne ljubavi i mnogi je, malo pre pomenuti novopečeni supružnici, rado posećuju. Slapovi vode koji sežu visoko

Subotica 2100.

69

u nebo prikazuju neverovatan spektakl koji prosto zadivljuje posmatrača svojim nijansama pomešanim sa purpurnim večernjim nebom pred sam zalazak sunca. Uvek se tu nade i koji golub, čisto da razbije monotoniju. Narodno pozorište je najposećenije mesto u ovom gradu. Najveći glumci iz celog sveta dolaze ovde da izvode svoje predstave pred mnogobrojnom publikom, koja često stoji u redovima da nabavi karte i pogleda svoje miljenike na daskama koje život znače. Hier, iza ugla, je i stara dobra Gimnazija iz koje su potekli mnogi talenti i svetski eksponirane ličnosti, mnogi oskarovci, astronauti, naučnici i dobitnici Nobelovih nagrada, nobelovci koji su u zaborav bacili Ivu Andrića koga mnogi luckasti đaci danas smatraju arhitektom koji je voleo da gradi mostove, kako na Drini i Žepi tako i na drugim manje-više krivudavim rekama. Ova stara građevina koju i dalje nazivaju po izvesnom Svetozaru Markoviću, još uvek se dobro drži, a njena fasada predstavlja odjek iz nekih davno minulih vremena, odjek u jeku tišine proteklih vekova. Još jedan simbol pomenute Subotice. Ovo su samo neka zdanja koja neskromno krase ovaj grad večne mladosti. Verovatno su pre sto godina zvučale smešno i same priče da će na mestu nekadašnjeg Terezijanopolisa, a posle Subotice (za neke i Szabadka), da nikne grad koji će proći kroz mnogo transformacija do konačne pobede, do konačnog vrha i postati svetska metropola, grad koji će predstavljati simbol večne upornosti i težnje ljudskog roda ka savršenstvu, grad koji je imao hrabrosti da sudbinu uzme u svoje ruke i iz korena izmeni nekada

70

Subotica 2100.

težak život svojih žitelja, grad koji nije dozvolio crnim ovcama da određuju the rules. P.S. Sorry, ako vas iritira ovo ubacivanje stranih reči ali je to jednostavno neizbežno kada ste stanovnik grada u kom se stapaju mnogi jezici, nacije, religije... Vale!

Juhász Andrea

Andeeee I

smertetem a tisztelt bizottsággal a tényállást. Tesztalanyunk h0fb-78, akit 2000-ben hibernáltak, a kísérleti idő letelte után ismét aktív biológiai állapotba lett hozva. Az összes vizsgálatot elvégezték rajta, amit annak idején tudós atyáink előláttak, továbbá az azóta törzskönyvezett vizsgálatokat, valamint azokat a beavatkozásokat is, amelyek nélkülözhetetlenek a mai életkörülmények mellett. Néhány fiatalabb kollégának talán furcsa lehet, hogy száz évvel ezelőtt nem használtak az emberek sem tüdőbe épített levegőszűrőt, sem biokémiai szűrőt a veséknél és a májnál, sőt ezen szervek szintetikus pótlása sem volt még elérhető. A beavatkozások részleteivel nem untatnám önöket, mindent megtalálnak Mariatheresiapolis orvosi adattárában az mtp-med2000 bejegyzés alatt. A kísérlet korántsem ért véget az ébredéssel, meg kell vizsgálnunk azt is, be tud-e illeszkedni a mai korszerű életbe, vagy száz év alatt áthidalhatalanul nagy szakadék keletkezett a kultúrában és a technikai vívmányok terén. A következőkben egy VHG-t fognak látni a tesztalany első városnézéssel eltöltött napjáról. „ ... ne is törődjön vele, ez csak a VHG felvevő, azaz VideoHoloGramm felvevő. Manapság már nincsen egy sem ugyan, de képzelje azt, hogy egy légy zümmög maga körül. Már hogyne hallottam volna róluk. Manapság valóban ritka kincs a múlttal kapcsolatos tudás, de

72

Subotica 2100.

néhányunknak megadatott a lehetőség, hogy birtokoljuk, míg az átlagember azt sem tudja, hogy régen ostorfákkal volt tele az egész város, vagy hogy egyáltalán mi is az a fa. A könyvtárak és a levéltár már nem nyilvánosak, mint az ön idejében, valamint kizárólag elektronikus formában fellelhető a tudás, és csak a kiválasztott beavatott keveseknek hozzáférhető. Ön tehát ezernyi titok letéteményese, és nem szabad még a morzsáját sem elszórnia...” Mint láthatják, alanyunk első kézből tapasztalta meg azokat a csodákat, amelyekkel mi csak kristályainkon találkoztunk. Nézzük tovább, hogyan zajlott a központban tett látogatás. „ … itt állunk a Libertas és a Republica terek sarkán, az ön idejében Szabadság és Köztársaság tér voltak. Meglepődött, igaz? A szép szecessziós stílusú városháza, ahogy akkoriban hívták, bizony a múlté. Igen, én is láttam képeket, amelyek a tornyából készültek, csöppet sem hasonlítanak a mostani látványra. A zöld szökőkutat betemették. Indoklás? Az is volt. Azt mondták, nincs keret a felújításra, a bontás előtti állapota viszont már veszélyes volt. A kék szökőkút viszont nem az öregek otthonában végezte, mint társa, ö csatában halt meg, nem ágyban párnák közt. Bocsánat, csak elkalandoztam, a minap volt szerencsém Petőfit olvasni, a fennmaradt öt kötet közül került az egyik hozzám, valódi fa papírból. Nem az a vacak kristály kivetítő, mint manapság. Visszatérve a kék szökőkútra, vandálok zselébombát kentek rá, szinte felismerhetetlen szilánkok maradtak csak belőle. Végzete már születésétől fogva árnyékba borította, ugyanis

Subotica 2100.

73

sokan berzenkedtek tőle a lakosok közül. Kinek a színe nem tetszett, kinek az egész ötlet, hogy új szökőkutat létesítsenek, megint mások a hatalmas összeget sajnálták, amit rááldoztak. Mint láthatjuk, megépítését követően ötven évvel is akadtak, akiknek szúrta a szemét...” Most egy kis kitérőt iktatnék be, amíg megmutatom önöknek a HVG-ben említett képeket, hogyan is nézett ki a központ. Mindenki megnézte? Akkor folytathatjuk alanyunkkal. „... az a nagy kelvar bevonatú épület pedig a Régensi Ház, a hajdani városháza szerepét tölti be, bár mára igencsak kevés a tényleges átfedés eme két intézmény között. Jól mondja, a Régensi Ház a színház helyén épült. Miután általános lincshangulat uralkodott el a városon egy provokatív színházi előadás után, a Színházi előadásokat otthonaikban, kis létszámban nézhetik meg az emberek HVG-n, persze csak azokat, amiket a kulturális ellenőrző bizottság erre alkalmasnak ítélt. Dehogy! Egyszerű biztonsági óvintézkedésről van szó csupán. Most viszont saját szemével láthatja, milyen gondolatoktól óvja meg az embereket a tudatlanság, még véletlenül se jutna eszébe senkinek, hogy önkényuralommal vádolja tisztes kormányunkat, önnek ezt múltbéli tudása teszi lehetővé…” A HVG, mint azt Önök is látják, messze túlmutat kísérletünk határain, minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy helyes döntés volt a tudást elzárni a közemberektől. „ ... én is szép épületnek tartom a városházát, nem is ezzel volt a gond. A Régensi Ház, melynek én is a tagja vagyok, a Tudományos Bizottsággal karöltve kormányoz.

74

Subotica 2100.

Az ő javaslatukra lett lebontva a városháza, mivel korszerűtlenek ítélték. Noha ők is a tudás birtokosai, szigorúan csak természettudományokkal foglalkoznak, házuk ott van, nézze csak! A valamikori Városi Könyvtár helyén. Ők csak akkor avatkoznak a város kormányzásába, ha tudományos szinten találnak kivetnivalót abban. A legtöbb esetben valóban indokoltan tesznek javaslatot. Látja nem is olyan egyoldalú a mai kormányzás, meg hát nem is értheti még teljesen a szerkezetét ...” Amint látja emberünk, dacára hatalmas tudásának, inkább az érzelem, semmint az értelem szűrőjén keresztül viszonyul ismereteihez, ezért olyan szigorú a rosta, és ezért válogat bizottságunk kellő gondossággal, hogy kiket enged közénk. „... szóval azt kérdi, miért van minden latinul kiírva az utcán? Dehogyis! Egyáltalán nem érzékeny a téma, a válasz pedig nagyon egyszerű. Mert a latin nyelv egyetlen élő kultúrához sem tartozik. Ez a tudományos értekezés nyelve és a hivatali nyelv. Mindenki folyékonyan beszéli és írja, beleértve a polgárokat is, értelemszerűen ők csak hivatali nyelvként...” Még hosszasan elidőzhetnénk az alany vizsgálatával, az előbb említett helyen a teljes VHG-t megtekinthetik. A lényeget leszűrhettük, valószínűleg meg fogja állni a helyét, hisz hozzá tudott szólni a látottakhoz, véleményt alkotott. További sorsa még kérdéses, Régensi tanácstagként túl sok tudományos ismerete lenne, a Tudományos Tanács tagjaként viszont veszélyesek lehetnek társadalmi ismeretei.

Király Krisztina

Zöld-Park Így képzeltelek el téged régen, Így szerepeltél álomképeimben. S most, hogy immáron te ilyen öreg lettél, Öröm költözik szívébe annak ki itt él. Európa híres városa vagy te Szabadka, A világ hatalmas tenyerének pici ránca. Te Vajdaság szíveként dobogsz, Az anyaországnak lelkében honolsz. Szerbia koronáján egy értékes gyémánt, Szilárd, fényes vagy, drága, kit Isten nekünk szánt. Ilyennek képzeltelek, ilyennek amilyen most vagy, Igen, olyan városnak, ahol még télen sincs fagy. Mert immár kétezer-százban élünk, Mikor nincs ellenség s nem is félünk. Hol az emberek együtt szeretetben élnek S nincsenek szegények, kik az utcán éheznek. Csak meleg s biztos otthonok vannak mindenhol, És az utcákon köszönünk egymásnak -mindenkor. Már nincsenek különbségek köztünk, Már nem szégyen, ahogyan írjuk nevünk. Mint ahogy zöld lesz a sárgából és a kékből Éppúgy új életek lesznek két külön vérből. Az, hogy te ilyen sokáig fennmaradtál nekünk, Nem véletlen, hiszen olyan régóta vagy velünk.

76

Subotica 2100.

Te vagy a művészetek dajkája, Emberi csodáknak minden fajtája Fejlődött porodon, s alkot mindent szép, Ezért ismernek mindenhol, merre fúj a szél. Egy igazi ajándék lettél te a világnak, S egy dallama Apollón színarany lantjának. Már nagyon fejlett az emberi nép, S minden olyat mi szép szerte-szét tép. Te viszont megőrizted régi, ép formádat, Ki betér, szeméből sugárzik a csodálat. Jó s szép itt élni a gondoskodó kezedben, Ki ideér, marad meleg ölelésedben Szerető Szabadka!

Király Krisztina

Hápi Kacsa -Naplórészlet-

K

edves Naplóm! Ma 2100. június 17-e van. Tegnap fejeződött be a suli, úgyhogy mától már élvezhetem a globális felmelegedést a saját műtengerpartomon (tegnap állították be a sótartalmat, a medúzákat pedig kidobattam, mivel a hullámaim állandóan kisodorták őket az apró kavicsos partomra). Tegnap az osztállyal megbeszéltük, hogy beküldünk egy levelet az iskolánk robotigazgatóságának, méghozzá abban a reményben, hogy teljesítik a kívánságunkat, és a heti 3 tanítási napot lecsökkentik kettőre, nem lehet bírni a „strapát”, mivel egy nap 90 hosszú percet kell intenzíven tanulnunk órán. Zsuzsira és Szandrára bíztuk a feladatot, akik még aznap elküldték az üzenetet hidrogénpostán. Ma reggel nagyon -nagyon korán, 11-kor anyám elküldött a boltunkba, a szomszéd emeletre, de mivel nem volt bolygóközi sampon el kellett mennem egy emelettel feljebb, a megamarketbe, ahol megtakarítottam 5000000 galaxisközi dinárt. Kerek 5 percbe telt, mire hazaértem. Nagyon elfáradtam, úgyhogy leheveredtem a habágyamra, amit Kazahsztánból rendeltem. Az ebéd műalgaleves volt, aztán zseléöntettel meglocsolt, klónozott birkasült, a desszert pedig sült tormásfagyi -- azaz a kedvenceim. Ebéd után megint aludtam egyet. Mikor pedig felébredtem csörgött az ammóniatelefonom, Ramóna volt a 813. emeletről. Megbeszéltük,

78

Subotica 2100.

hogy elmegyünk sétálni. Az udvaron találkoztunk, ahol éppen betonfát ültettek, a műanyag fűzfákra pedig fütyülő rézangyalokat szereltek a kertészek, hogy így szépítsék a parkunkat. Felpattantunk a sugármeghajtású rakétáinkra és meg sem álltunk a központig. Szabadka a nyári szünetre való tekintettel és mivel mára nem jósoltak savas esőt, nagyon szép volt, sokan mentek nézelődni, szórakozni, kikapcsolódni, mert ez a város minderre lehetőséget nyújt. A korzóra érve felálltunk a mozgójárdára (ezen úgy sétálhat az ember, hogy egy helyben áll, nagyszerű találmány). Néztük az interaktív kirakatokat, meg az utazási ajánlatokat (a legfelkapottabb ország az idén Irak, Irán, Palesztina, amik köztudottan a világ legbékésebb helyei), és nagy megdöbbenésünkre már ki is jöttek a galaxis legmenőbb ruhakollekcióit gyártó divatcég, a Reny 3000 legújabb cuccai. Majd bementünk a 8 dimenziós moziba. Valami régi filmet vetítettek 2005-ből, sokat nevettünk a forgatókönyvén, elég ódivatú volt. A felénél meguntuk a filmet, ezért inkább elmentünk a kedvenc antianyag bárunkba, a Merkúrba, ahol a legjobb sokkolt-forrócsokit adják. Ott találkoztunk néhány osztálytársunkkal, akik megnyerték az egyik űrutazási iroda pályázatát (én nem indultam, mivel a téma „2195 Szabadkán” volt, honnan tudnám én mi lesz 95 év múlva, nem vagyok én zseni, vagy ilyesmi). Jó utat kívántunk nekik (pedig csak a szomszéd galaxisba mennek), és rendeltünk. Ramóna E adalékokban gazdag kék narancslét rendelt, én pedig egy atomrobbanással sült pizzát választottam a digitális étlapról. Már kezdett besötétedni, amikor eljöttünk a Merkúrból, de aztán (kicsit késve) felkapcsolták a mű Napot, így a korzó

Subotica 2100.

79

megint fényárban úszott. Mivel már nem volt kedvünk semmit se tenni, Ramóna kitalálta, hogy menjünk el a gimnáziumunkba, ahol tanulunk. Útközben egy flancos megnyitó közepén találtuk magunk, Szabadkán megnyitotta kapuit egy tokiói mintára épült 2000 emeletes szálloda, Hotel „L” néven (a röpképernyőn, amit a kezünkbe nyomtak, az állt, hogy a nászutas lakosztály a Vénuszra néz, a legfelső emelet pedig a Naphoz közel van, így ott egy nagy méretű szoláriumot rendeztek be). A sulinknál tárt ajtó fogadott bennünket, legalábbis a fényajtóra az volt vetítve, hogy „Kitárt ajtó”. Amikor átmentünk a fényajtón a robottitkárnő fogadott minket, aki elmesélte, hogy ma kiállítás van. Körbejártuk hát a termeket. A kiállítás témája „Hogyan tanultak 100 évvel ezelőtt” volt. Sok érdekes dolgot láttunk, voltak úgynevezett „könyvek”, az interaktív képernyő azt írta róluk, hogy a diákok ebből olvastak (ekkor eszembe jutott az, amit a nagyim mesélt nekem a könyvekről, meg az olvasásról -- leginkább egy rémtörténetre hasonlított). A következő teremben számítógépek voltak, Ramival nagyot nevettünk ezeken a fura szerkezeteken (egyáltalán nem hasonlítottak a maiakhoz). Voltak ott még ún. papírból készült füzetek, térképek, és eredeti, fából gyártott ceruzák is, ezekkel már tényleg nem tudtunk mit kezdeni, úgyhogy elindultunk hazafelé. A rakétáinkkal igen hamar otthon is voltunk. Miután beparkoltuk a járgányokat a kódnyitású garázsokba, az égen megpillantottunk valami fura föliratot. Mivel Rami jár ufónyelv órákra, lefordította: „Jó éjt földlakók!” szólt az üzenet I. E (II. E.T. fia) bolygójáról, az X planétáról. Szép este volt, még az új rézangyalok is fütyörésztek

80

Subotica 2100.

a fűzfákon. A lifttel egy-kettőre ki-ki a saját emeletén volt. De ahogy elváltunk, sípolt az ammóniatelefonom, Ramóna volt, nem sokáig bírta beszélgetés nélkül. Azt kérdezte, hogy megismételjük-e holnap is ezt a szuper napot, de akkor elhívhatnánk a palicsi barátnőjeinket is. Jó lett volna, de mivel holnap a mamámhoz megyünk, méghozzá repülővel (nem tudom apám hogyan gondolta, hogy kétutcányit majd repülővel zötykölődünk, gyalog is előbb odaérnék, az biztos, hogy a repülőúton szét fogom magam unni), a válaszom sajna nem volt. Megvacsoráztam, befeküdtem a kazahsztáni ágyamba, most pedig neked írtam. EZ VOLT A MAI NAPOM!!!

Merima Kovačević

770609 S

tojim na peronu podzemne železnice. Oko mene je bezbroj ljudi koji u gužvi dolaze, odlaze, čekaju, jure... Zapravo čitav grad je odzvanjao žagorom svih tih ljudi. Ova metropola danas je, izgleda, u punom jeku. I voz koji sam čekala izuzetno kratko, već je, evo, dojurio brzinom svetlosti. Pri ulasku u voz susreo me je prijatan, mlak povetarac. U svoj ovoj gužvi i brzini, primetih prelepog mladića koji na moje iznenađenje, sav zamišljen izleće žurnim koracima iz velikog voza. Ogromne fotelje od kože, ljudi su zauzimali u jurnjavi. U nozdrvama sam osetila mirise cveća kojim je voz bio ukrašen. U istom sam trenu pojurila ka mestu sa kojeg je on ustao, i ugledala laptop koji je, izg1eda, u svoj toj žurbi zaboravio. A kako je voz munjevitom brzinom krenuo, znatiželjno sam počela da baratam spravom i njenim podacima, ali sve što sam videla bilo je par njegovih slika, i ništa više. Ništa što bi mi pomoglo da mu to vratim. Moj cilj se promenio. Tek kada me je voz odveo do poznate subotičke biblioteke, izletela sam iz njega. Bezbroj cedeova i baza koje sam tu pronašla, zasigurno su obećavali da ću pronaći, ako ne sve, makar jedan jedini podatak o njemu. Odabrala sam par cedeova, iskombinovala nekoliko kodova, i pronašla to što sam toliko želela. Osetila sam neobično zadovoljstvo saznavši adresu. Stiskajući maleni papirić u ruci, uputila sam se ka cilju. Moji sigurni koraci gazili su žuto i crveno lišće, koje je prekrivalo ogromne široke

82

Subotica 2100.

ulice. To se retko događalo, jer su ulice uvek potpuno čiste. Iako mi to nije bilo usput, jednostavno sam morala da prođem pored ogromne Gradske kuće. Nazvala ja to sujeverjem, ili čime god, ali u meni je uvek postojala vera da ta građevina donosi sreću. Kao mala slušala sam mnoge priče vezane za Gradsku kuću. Prabaka mi je kroz razgovor nenamerno prenela ljubav, koju ja osećam prema tom simbolu našeg grada. Sada ne stoji onako ponosno kao na prabakinim razglednicama. Samo se bojim da se ne strovali potpuno i ne položi na tlo od tolike starosti. Ogromne kazaljke pokazivale su da je tri i petnaest, koliko je u tom trenutku i bilo. Okrenula sam joj leđa nadajući se da će se ponovo naći neki Marcel Komor ili Deže Jakab, i vrati joj stari sjaj. Bližila sam se dobro poznatoj ulici Marka Vidojkovića. Ulica koja nosi ime našeg poznatog starog pisca dvehiljaditih godina. Pisca koji je u tadašnje vreme bio veliki poklonik demokratije i učesnik u neredima u istoriji presudnog 05. oktobra 2000. Ulica i kuće bile su velike, pa su time na neki način opravdavale bitnost književnika čije ime nose. Evo i broja 313. To je, valjda, savršena kuća u okolini. Besprekorno je žuta, izdignuta na par širokih čeličnih stubova koji su ukrašeni najfinijim plavim mermerom. Savršeno čista stakla na prozorima i zavese od predivnih perli... Ova kuća je nešto najmodernije i najtoplije što sam do sad videla. Prišla sam visokoj crnoj kapiji, i pošla ka ulaznim vratima. Osetila sam mirise najlepšeg cveća. Kada je zvono odzvonilo, ogromna vrata su se pokrenula u stranu, i pojavio se on.. Ljubazno me je primio, i od sveg srca se zahvalio što sam mu pošteno vratila njegovo najveće blago. Tokom veoma

Subotica 2100.

83

prijatnog razgovora, uspela sam da zaključim da je on veoma uspešan grafički dizajner. Godine usavršavanja i njegova ogromna ljubav prema arhitekturi, doveli su me do ideje da bi baš on mogao da bude taj koji bi oronulu Gradsku kuću digao na noge i vratio joj stari sjaj. Izuzev preljubaznog poziva za ponovni sastanak na nekom romantičnijem mestu, dobila sam i obećanje da će od opštine zatražiti odobrenje za obnovu građevine koja zaslužuje mnogo više i koja u mom srcu ima posebno mesto.

Jovana Kvržić

777jk 2100. to je godina daleka, do tad šta će se desiti, niko ne može znati, baš me zanima šta nas u njoj čeka? Da li će nam teško biti ili ćemo uživati? Subotice, divni grade moj, kakav će tvoj život biti? Možda nauke i tehnike spoj, a možda se nećeš ni promeniti... U Gradskoj kući kompjuterski štab glavni, Korzo stanica letećih automobila, na Radijalcu, umesto drveća, stubovi ovalni da pokazuju put onima koji imaju krila. U školskim učionicama profesora nema, razni kompjuteri su ih zamenili, svakog dana se obrađuje određena tema ma kakvi problemi bi đake mučili. Kućnih ljubimaca tada biti neće, deca će samo u ekrane gledati ne shvatajući koliko psići donose sreće, čak će se sa robotima i fudbala igrati.

Subotica 2100.

I za sve obaveze ljudi uzimaju robote da jedan ručak sprema, drugi kuću usisava. Tako će to biti daleke 2100. Izgubiće se sve muke, ali i uživanja prava. I mnogo, mnogo darova ljudskog života nestaće u širokom napretku tehnike. Kad sve ovo zamislim i ne čeka mi se ta 2100. Ne želim da se izgube subotičke lepote velike. Ne želim da nestanu naše dve fontane, Radijalac, Korzo, mesta dugih šetnji. Ne želim da nestanu uspomene na dečje dane i da u zaborav padne svaki raspust letnji. Više ja volim i svoje profesore i mamin ručak i spremanje kuće, da mogu sa nekim da podelim brige koje me more, i sve probleme koji me muče, Moraće jednom doći godina 2100. ali ne bih htela da puno promeni. Neka ostavi bar malo subotičkog života i lepote koju niko ne može da zaseni mnogo volim sadašnju Suboticu, volim je, volim na svetu najviše. Ljubavi prema njoj nema na papiru, ta ljubav se u srcu piše!!!

85

Lulić Emil

Mr. OriasiR A

világűrben, egy Föld nevű bolygón, az Európa nevű kontinensen, a Kárpát-medencében van egy állandóan fejlődő város, amelyet ma már 8.000.000nál több lélek nevez otthonának, Szabadka. Igaz a XX. század végén és a XXI. század elején harcok és politikai zavargások sújtották, de mára már kiharcolta vezető szerepét Vajdaságban. Hogy miért haladta túl a főváros, Újvidék fejlettségi szintjét, részben a politikusok érdeme, akik előírásokkal szabályozták Újvidék további terjedését. Hogy miért nem más nagyváros, például Kikinda vagy Zombor lett világváros, az csakis az összetartó szabadkai lakosok érdeme, akik ezt a város fejlesztésével tették lehetővé. Nem mindenkinek világos, miben nyilvánul meg Szabadka nagysága nyolcmilliós lélekszáma mellett, emiatt sétáltam körül újságíró kollégámmal a várost, és leírtam a látottakat. A gép leszállt a kifutópályán, az utaskísérő számítógépem figyelmeztetett, hogy szorítsam meg az övem, nehogy kiessek a székemből. Amíg vártam, hogy kilépjek a futószalagra, Madonna v5.69, az utaskísérő, elmagyarázta, hogy a Szabadkai Reptéren nem futószalagok szállítják az utasokat, hanem ezek a reptér egész területén használhatják saját üléseiket közlekedésre. Amint négykerekű ülőalkalmatosságom kirobogott a gépből, a biztonsági személyzet – két lézertorony -- egyike kérte az adataimat tartalmazó

Subotica 2100.

87

lemezt, a másik a jegy-lemezem. Madonna elkísért a reptér legalsó szintjéig, ahol a metróállomás volt. Digitális utaskísérőm memóriájából kitöröltem adataimat, sőt, beszélgetésünk szövegét is. Beszálltam a metrókocsiba, amely a főállomásig vitt. A metróban már nem a székbe volt integrálva az utaskísérő, hanem repülő konzolokba, amelyek a kocsi mennyezete alatt szálltak. Gyorsan kezembe vettem egyet és vásároltam egy szódavizet, betéve bankkártyachipem a konzol nyílásába. A metrónak öt perc kellett a városszéli reptértől a főállomásig, amely a régi pályaudvar alatt épült. Mivel régimódi vonatok már nem közlekedtek, múzeummá lett alakítva az öreg épület. Ez Szabadka egyik leglátogatottabb épülete, ezért itt beszéltem meg Sándor kollégámmal a találkát. Ő már várt új, „hároméltű” Audijával. Megdicsértem a járművét, ő pedig elmesélte, hogy ezt az autót a „Magyar-Szó” fedőnév alatt futó Szabadkai Magyar Információs Társaság ajándékozta neki, ahol jelenleg a hírbeszerzési osztályon dolgozik, hogy gyorsan meg tudjon közelíteni bármilyen helyszínt, ha az valamilyen televíziós, rádiós vagy újságba kerülő téma beszerzéséhez szükséges. Kollégám elmondta, hogy Szabadka koncentrikus körök formájában épült. A központ a régi történelmi város kb. kétszáz éves épületekkel, parkokkal és múzeumokkal. Sándor szerint kívülről nem változott már vagy száz éve, de belülről annál inkább. A város központjában betiltották a repülést, az elegendő hely hiánya miatt, de alatta sűrű úthálózat épült. Az Újvárosközpont 5 km széles körzetben veszi körül a régit, 150 emeletes épületeivel. Elektromos vonat minden huszadik emeleten közlekedik. A forgalmi

88

Subotica 2100.

és információs összeköttetés tökéletes, felsőbbrendű számítógépes rendszer irányítja. Az Újközpontban található a városi közigazgatás épülete, tudományos és kutatóközpontok, iskolák és óriási multinacionális cégek képviseletei is. Az ezt körülvevő Újváros lakónegyed 10 kilométeres kört alkot az Újváros központ körül, 130 emeletes lakóépületekkel, ezt pedig 40 kilométeres körzetben az ipari zóna veszi körül. Ideje volt már indulnunk. Amint kijutottunk a központból, Sándor megemelte járművét, én pedig csak az üvegeken át bámultam az egyre magasabb és egyre újabb épületeket. Utunk először Szabadka legelitebb szállójába vezetett, és leszálltunk ennek a hetvenedik emeleti parkolóházában. Sándor engem bejelentett, és elbúcsúzott tőlem. A következő találkozót pontban tíz órára beszéltük meg a bejelentkező pultnál. Én beléptem a légszivattyús liftbe, amely levitt a 62. emeletre, a szobámba. A szálló központi számítógépének szobai terminálján először is beállítottam a kívánt szobahőmérsékletet, a levegő nedvességtartalmát valamint a fényerősséget, majd átfutottam a szolgáltatások listáját. Úgy éreztem, hogy jól esne egy forró leves, tehát begépeltem ennek a kódját. Pár perc múlva halk kattanással nyílt a falba épített ételszállító lift fémajtaja és megérkezett a levesem. Mire megettem, zsebszámítógépem emlékeztetett, hogy mindjárt 10 óra, ideje indulnom. Tízkor, megbeszélés szerint, Sándor már várt, és elvitt a szabadkai Általános Gimnáziumba, hogy két tanítási óra ideje alatt bepillantást nyerjek az intézmény működésébe. A tanulók itt csak külön lemezekkel léphetnek az iskolába. A lemezek régimódi compact

Subotica 2100.

89

disc-ek, amelyeket a bejáratnál elhelyezett tartóba kell helyezni, és amelyek szabályozzák a ki- és bejárást. Az órákon a tanárok mellett számítógépes rendszer ügyel a rendre. Itt minden tanulónak van saját laptopja, amelyet tanteremből tanterembe visz magával. Persze a tanári asztalon egy hagyományos gép áll, amelyben az összes tanterv, ellenőrző és tananyag van, és amelyhez a tanár is csak szembogárvizsgálat útján férhet hozzá. Tábla helyett vászon van, amelyre kivetíti a rajzlapjára írtakat. A diákokat feleléskor hazugságvizsgáló ellenőrzi, ezzel kizárható annak lehetősége, hogy csak részben sajátítsák el a tananyagot. A hetes fogalma megszűnt, mivel mindent számítógép intéz, a számítógépeket pedig külön munkaerő tartja működésben. Ezután Sándor elvezetett egy modern sertésfarmra, mivel Szabadka híressége az itt kitenyésztett P-450 sertésfaj. A farm vezetője körülvezetett bennünket a farmon és elmondta, hogy itt mindent agy központi számítógép irányít, automata etetők és itatók látják el a jószágokat és robotgép tisztít. Egy felnőtt P-450-es jószág kb. 450 kilogrammos és húsának összetétele tökéletesen megfelel az egészséges emberi táplálék elvárásainak és százalékarányainak. Amikor a sertés eléri a pontos testsúlyt, ekkor a közeli vágóhíd vákuumcsöve szippantja az állatot egy automata vonalra, amely egy egykilométer hosszúságú zárt rendszer. Ennek 22 nyílásos kijárati elágazásaiból különböző késztermékek kerülnek 22 szállító konténerbe, amelyek már a megrendelő vásárlóközpontok és éttermek kódjaival vannak ellátva és a szállítás rögtön indul. A farmlátogatás után Sándorral elmentünk a

90

Subotica 2100.

Palicsi tóhoz, amelynek csillogó fenekén üvegbúra alatt működik az „Aranyhal” vendéglő. Levezetett az étterem víz alatti parkolóházába, ami „hároméltű” járműveknek van fenntartva. Ide a vendégek lesétálhattak a partról is. Beléptünk és helyet foglaltunk. Vendéglátóm elmagyarázta, hogy a tó fenekét tíz éve tisztították meg, és ezt a csodaéttermet akkor építették. Csodáltam, hogy gombnyomás helyett itt igazi pincér jött menüvel, és még nagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy ebben az étteremben igazi emberek főznek és az pedig a gigantikus árakon kívül még az étel ízén is érezhető. Ebéd közben Sándor elmesélte, hogy Palics egy körzete Szabadkának, régen különálló város volt, csak ötven éve egyesült Szabadkával, és hogy Palics már Szabadka alapítása óta közkedvelt kirándulóhelye a lakosoknak. Mivel másnap délben indult a gépem Újvidékre, maradt még egy kis időm, hogy bepillantsak Szabadka híres bevásárló- és szórakoztatóközpontjainak egyikébe. A szálloda hetvenedik emeleti információs pultjánál megkérdeztem, hogyan lehet a legkönnyebben eljutni Szabadka legnagyobb bevásárló-és szórakozóközpontjába. Lifttel lementem a huszadik emeleti gyorsvonat megállóba. A személyzettől megtudtam, hogy a szabadkai gyorsvonat összeköti minden épület huszadik emeletét, és e hálózat körülveszi a városközpontot. Beültem az elektromos vonatba, amely elvitt a vásárló-szórakozó központba. Ott, mint a város egész területén, fokozottan működtek a biztonsági őrtornyok. Minden hihetetlenül olcsó volt, ezért sokat vásároltam. A pénztárnál megadtam a címem, hogy másnap kiküldjék a vásárolt bútort, élelmiszert és a többi

Subotica 2100.

91

árucikket. Másnap reggel Sándor elvitt az otthonába. Az újváros központjában lakott egy magas épület 108. emeletén, egy kertes lakásban. Ezt az épületet a városiak csak SZMIT (Szabadkai Magyar Információs Társaság) Toronynak nevezik. Sándorral elbeszélgettünk Szabadkáról. Hogy egy nyolcmilliós városban mivel foglalkoznak az emberek? A legkeresettebb szakmák a számítástechnikus, gépész, elektronikus, mechanikus. A város lakosainak nagy százalékát foglalkoztatja új gépek és robotok megtervezése, kikísérletezése, beszerelése és a meglevő gépek tökéletesítése. Ugyanúgy nagyszámú munkaerő foglalkozik az ipari, mezőgazdasági, építészeti és közlekedési gépek irányításával. Az a dolog, ami sok száz éve nem változott: a vajdasági búza. Persze a búza termesztése és feldolgozása annál inkább változott‚ és így történik: a város körüli búzamezőket mesterséges, szabad szemmel nem látható mikroklíma fedi, ami biztosítja a levegő nedvességtartalmát és a növénytápokat, nem engedi meg a föld és a növények kiszáradását, sem pedig esetleges károsodását az erős napfény hatásától. Ezek a feltételek évi három aratást biztosítanak. Sándorral megbeszéltem az aznapi tőzsdét is egy forró kávé mellett. Ideje volt indulnom. Megvártam, hogy a szállodában összecsomagolják a ruháimat. Amint megkaptam az e-mailt, hogy indulhatok, elbúcsúztam kollégámtól. Szabadkai látogatásomat nagyon élveztem. Ami az ottlakókat illeti, a szabadkaiak élete túlságosan felgyorsult, mindenki siet, az embereknek pedig egyre kevesebb idejük jut pihenni. A gyerekek nagyon hamar felnőnek,

92

Subotica 2100.

mivel nap mint nap egyre nagyobb teher nehezedik rájuk. Szabadka alig pár száz év alatt lett faluból világváros, a lakosság száma pedig még ma is rohamosan nő. (Az itt leírt szöveg megjelent a 2105. XII 08-án az Újságban)

Márki Anna

Maszatka J

enny vagyok. Egy 17 éves lány, aki röpke 100 éve még bakfisnak számított, 200 éve fiatalasszonynak, ma pedig egy középkorú gyereknek. Manapság valaki csecsemő 1 éves koráig, azután kisgyermek 8 éves koráig, középkorú gyermek a 18. életévéig, érett gyermek 25 éves korig, 30 éves korig bakfis, 40 éves koráig kamasz, 50-ig fiatalasszony, 60-ig “még jó korban lévő”, 70-ig érett nő, 80 éves koráig idősödő, 100-ig idős, eme kor után pedig a 110 éves átlagéletkorig megbékélt, tiszteletet érdemlő asszonyság. Ez azonban nem volt mindig így. 2000 környékén az orvostudomány és a genetika még olyan fejletlen tudományágak voltak, hogy az az átlagkorhatár csak a 80 évet súrolta. De inkább hagyjuk a tudományokat. A héten örömtől túlcsorduló szívvel vártam egy, a párizsi tanulmányaim során megismert barátnőmet. Jelenleg a Subotka néven közismert szecessziós városban élem napjaimat, ami Párizshoz hasonlóan szintén Európához tartozik, csak az ország egy másik részén helyezkedik el. Az egyetemen nyelvtudománnyal foglalkoztam éppúgy, mint ausztráliai barátnőm, Alice. Tanulmányaimnak köszönhetően az európenen kívül Alice anyanyelvét, az angolt is beszélem, ami manapság ritkaságnak számít. Ezen kívül a némettel is megbirkózom, ami valaha a megosztott Európában igen nagy területet befedő nyelv volt. A legbüszkébb azonban

94

Subotica 2100.

arra vagyok, hogy egy olyan ritka nyelven is meg tudok szólalni, mint a magyar, amelyet azok az ősök beszéltek, akik e tájon éltek 100-150 évnek ezelőtt. A nyelvtörténet órák egyikén azt mesélték, hogy a városban akkor még egyéb nyelveken is beszéltek, mint pl. szerbül, horvátul, ruszinul, szlovénül, én azonban ezeket a nyelveket csak nevükről ismerem. Korábban Európában állítólag nagyon sok nyelv volt használatban, de ez a korlátolt embereknek csak okot adott egymás pusztítására, így nemrég, a nagy vírusfertőzés után elfogadták a közös nyelvet, a most is használatban lévő európent, amely egy logikusan felépített nyelv, és amit senki sem sajátíthat ki magának jogot és kiváltságot követelve. De térjünk vissza Alice-re és látogatására. Egy kisebb fajta űrsiklóval érkezett, amely a tőlünk nem messze levő Palics nevezetű kirándulóhely peremén elhelyezkedő leszállópályán landolt. Ezen járművek már nem használnak olyan anyagokat, amik károsítanák környezetünket, hiszen Nap és szélenergiával száguldanak olyan sebességgel, amiről 100 éve még csak álmodni sem mertek volna. Szóval Alice megérkezett, és nagy meglepődéssel és meghatottsággal fogadta azt, hogy tiszteletére virágot vittem, ami egykor szokásnak számított, manapság azonban ez feledésbe merült. Mivel látogatását mindössze egy hétre tervezte, agykutatói pontossággal osztottuk be időnket, mert mindazt, amiről Párizsban beszéltem neki szülővárosomról, Subotkáról, élőben is meg akartam neki mutatni. Már nevének is története van, mivel 100-150 éve többféle néven szólították a várost, voltak akik a Subotica, mások a Szabadka nevet adták neki. Sok korlátolt egyén naponta átfestette a városnevet

Subotica 2100.

95

jelző táblát, saját szájíze szerinti városnévre, mígnem a közös nyelv bevezetésekor a Subotka nevet kapta, amivel most mindenki elégedett. Az első napot csak beszélgetéssel töltöttük, mivel rég nem láttuk egymást, és az időeltolódást is ki kellett pihennie. A második nap legfontosabb eseménye a színházlátogatás volt, mivel a műemléknek nyilvánított Népszínház épületében egy olyan különleges esemény zajlott le, ami visszamenőleg évszázasokig mindennapos dolognak számított. Emberek vitték színpadra egy-egy neves író művét, amit beszéddel, dialógusokkal, zenével próbálták meg minél hitelesebben visszaadni a közönség számára, és ezt színjátszásnak nevezték. E színház 1853-ban épült fel 6 korinthoszi oszloppal díszítve, Scultéty János tervei alapján. A színház az 1980-as évekig működött is, miután egy magát művészembernek nevező egyén megjelent, és mind fizikailag, mind erkölcsileg tönkretette olyannyira, hogy a város még sokáig nem tudta olyanná “visszavarázsolni”, amilyennek Scultéty János azt megálmodta. 250-ben azonban újraavatták a színházat, azonban színháznak csak nevében maradt meg, mivel eme művészetnek mára már alig maradt követője. Így ma az épület művészettörténete és jó lokalitása miatt Subotka legnevesebb és legdrágább hoteljeként üzemel. A következő nap fő attrakciója a még mindig attraktív városháza részletes megtekintése volt, amely még most is a város legnagyobb és sok tekintetben legszebb épülete, és ami egy-két korszerűsítéstől eltekintve ugyanaz a szecessziós épület maradt, amit Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján az akkori polgármester, Bíró Károly

96

Subotica 2100.

építtetett 1908 és 1912 között. Csak akkor még nem volt a mai modern transzportálószerekkel felszerelve, amik a gyaloglás fáradalmaitól kímélik meg az ott dolgozókat, és amik gombnyomásra a városháza bármely pontjára eljuttatják az embert meglepő gyorsasággal. Az ezt követő napon a templomokat látogattuk meg, ugyanis Alice ilyesmivel csak számítógépén keresztül találkozott, mint ahogy a vallásosságról is csak tankönyvekből olvasott. A 2000-es évekig még többé-kevésbé hívő társadalom uralkodott, azonban már akkor igen hangoztatott tétel volt, miszerint a vallás, az emberiség ópiuma egyre kevesebb követőre talált. Ma pedig már az ember lelke oly mélyre süppedt, oly sekélyessé tudott silányulni. Csupán a csillagok üzenetét fürkészve várhatunk valami Új üzenetre. Új Messiás születését, aki a csőcselék és romboló lélekpusztítók legnagyobb bosszantására kiemeli az emberiség lelkét a rohanó forgatagából. Az értéknek feltüntetett szellemi nihil, lelki impotencia zűrzavaros kavalkádjában semmi keresnivalója sincs a Szent Szellemnek, így nem csoda, hogy egy olyan építmény, ami egykor emberek ezreiből közösséget kovácsolt, ma ritkaságnak számít. De Subotka megőrizte magának eme létesítményeket, ezzel is prioritást nyerve más városokkal szemben. Alice csodálkozón nézte a Szent Teréz katedrálist, amely 1798ban épült fel teljesen, és az 1900-as években középen látványosan repedni kezdett. A templom még mindig tartja magát, a repedés tovább nem nyílik, hasonlóképpen, ahogy a pisai ferdetorony sem dől tovább. Sok funkciója a bazilikának nincs, csak Subotka színvonalát növeli, csupán látványként szolgál, na meg bizonyítékul, hogy

Subotica 2100.

97

egykor létezett egy életfelfogás, amit vallásnak neveztek. Az egykori ferencesek temploma jobb állapotban van, annak ellenére, hogy előbb építődött a Szent Teréz-templomtól (az 1730-as évek egy meglévő várba építették bele). A pravoszláv templom pedig másságával hökkentette meg Alice-t. Ezeket az építményeket eszmei értékük miatt tartják fenn, hiszen a világban oly kevés példa van rájuk. Büszkék lehetünk rájuk, és ha másért nem, legalább idős koruk miatt tiszteljük őket. A nap fénypontjának mégis a zsinagóga megtekintése számított. E valamikori zsidó templom 1902-ben épült, majd az azt követő száz év állapotán sokat rontott, sorsa a színházéhoz hasonlóképpen alakult. Szinte az összedőlés szélén állt, amikor is 2020-ban teljes fényében nyitotta meg kapuit a közönség számára, mint hangversenyterem, és azóta is ezt a funkciót tölti be. Nem lennénk azonban igazi lányok, ha nem szántunk volna időt arra, hogy bevessük magunkat a bevásárlóközpont forgatagába is, hogy kicsit könnyítsünk bankkártyáinkon. A bevásárlóközpont a valamikori Strossmayer utcában található. Egy szinte magában műkincsnek számító utcából faragtak modern bevásárlóközpontot, lebontva a Népbank, azaz a későbbi híres-hírhedt Sárga ház épületét, illetve a körülötte lévő régi épületeket. Szinte zavarólag hat a meghagyott zeneiskola épülete a modern építmények közvetlen szomszédságában. Ezt a kincset az akkori városatyák nem engedték át a bevásárlóközpontok építőinek. Azóta is változatlanul zeneiskolai pozíciót tölt be, azzal a különbséggel, hogy mára már világhírnévvel rendelkezik.

98

Subotica 2100.

Az utolsó előtti napon ellátogattunk Palicsra, a közkedvelt turistaparadicsomba, ahová a nemrég forgalomba hozott büszkeségünkkel, a mágnespárnás vonattal utaztunk, amely jármű a Föld mágneses terét kihasználva, illetve ezen energia geocentrikus energiával való párosításával egy modern és gyors tömegközlekedési eszközzé fejlődött, amely öt perc alatt ér ki Palicsra Subotkáról. Sajnos az időjárás nem volt a legmegfelelőbb, így nem mertünk megmártózni a tó kristálytiszta vizében, inkább a tó mellett épült aquapark mellett döntöttünk, ahol az időjárás szeszélyeitől függetlenül lehet szórakozni és sportolni egyaránt. Alicet lenyűgözte a tó és környékének szépsége, az aquapark nyújtotta szórakozás, ám legmélyebben az állatkerti élmények hatották meg. Ott olyan állatokat láthatott, amelyeket a kihalás veszélye fenyeget. Az állatvédők minden erejüket bevetve küzdenek annak érdekében, hogy mentsék azt, ami még menthető, hiszen utána már hiába siránkoznának, a múltat megváltoztatni nem lehet. Ezután visszatértünk Subotkára. És belevetettük magunkat az éjszakai életbe. Fiataloktól nyüzsgött a város. Korán hazatértünk, mivel az egész napos programok Alice-t és engem is rendesen kimerítettek. Az elkövetkező napokat csak kikapcsolódással, beszélgetéssel, pletykapartykkal töltöttük, majd Alicenek ismét útra kellett kelnie. Látogatása miatt alaposan belevetettem magam Subotka történetébe, és azt tapasztaltam, hogy az elmúlt 100 év alatt nagy gazdasági fejlődésen ment keresztül, nevezetességeit, kincseit viszont sikerült megóvnia, a rohanó világnak nem sikerült magával sodornia. Ezt

Subotica 2100.

99

a tenni akarás gyümölcsének nevezném, az eszesek érdemének. Hisz az idő mindig jóra fordulhat, kedvező szelet kaphatunk, és hajónk elindulhat. A fotelből okoskodó pöffeszkedők előbb-utóbb trónfosztottá válnak, hiszen rosszul mérik fel hadbaindulásuk idejét. Akik örökké abban bíznak, hogy a tegnapi jószerencse ma is meg holnap is megmarad, tévedhetnek! Az egyszerű lélek viszont szerény bölcsességével figyeli a csillagok járását, vet és arat. Néha az uraknak, néha pedig egy kevéske neki is marad, de teszi ezt rendíthetetlen hittel és erővel, még ha időnként csak azért is, hogy földjét ne a gaz bitorolja. Ugart tör és új vizekre evez, hiszen gyermekére gondol.

Nemanja Miličević

U PLAMENU Subotico, slava ti bila! Topla, gostoljubiva, živa, Kod tebe izrastu mi krila. Nigde radosnije ne biva! Okolina-bogata, napredna, mila, Tvoje postojanje Vojvodinu ukrašava! Tvoje prinose niko ne nadmašava. Srećom i ponosom žitelje si preplavila. Dala si nam umove širokih vidika, bezbroj mladih umetnika, prelepih slika, fizičare velikoga kapaciteta. Matematičare poznate širom sveta. Subotico, slava ti bila! Ni kritike zа tebe nema, ostala si uzorna idila. Lepa budućnost ti se sprema!

Никола Митровић

ТРОЈАНАЦ С

уботица, 27. децембар 2100. Пре четири дана наступила је зима, а у нашем мирном граду температура је 25 степени Целзијуса. Соларна кугла око Суботице, намењена да прилагоди температуре расположењу грађана, добро обавља свој посао, док наши СПОКОЈНИ грађани шетају Корзом, одмарају се код фонтане и хране голубове кокицама. Нова градска фонтана, изграђена пре две године, избацује воду више него икоји гејзир на свету и тиме је леп призор за све Суботичане или пролазнике који је погледају. Деца и старији су се окупили на Корзоу да гледају нашу репрезентацију у финалу Светског првенства у ваздушном фудбалу на великом екрану изнад реновиране Градске куће. До пре двадесет и три године у читавом свету се играо некакав обичан фудбал, без летења, на земљи, али, мислим, ко ће трчати када може лепо да клизи кроз ваздух носећи своје ваздушне ципеле. Неки људи воле да се провозају у својим колима изнад глава пешака. Понекад би мало вишег човека ударила кола у главу, али њему ништа не би било пошто сви возе нове гумене аутомобиле који иду на водоник, да не би загађивали околину. Међутим, пре коју годину усавршен је нови тип транспорта назван Телепортациона врата. Она раде на следећи начин: на предњој страни врата укуцаш своје одредиште,

102

Subotica 2100.

отвориш врата, прођеш кроз њих и тамо си, али мало људи их користи -- јер су се тек недавно нашла у продаји. Суботичанин 2100. је увек насмејан јер све своје бриге убацује у поштанско сандуче и оне убрзо нестану. Ђаци насмејани иду у школе на својим лебдећим тротинетима, а уместо оцена добијају слободне дане. Сви ми, Суботичани, ма ког да смо порекла, споразумевамо се помоћу есперанта. Надам се да ће Суботица 2100. бити исто овако маштовита, ведра и без граница. Тада ће се неки нови Суботичани смејати нашим старим сликама, клизалишту, једином базену или Спартаковом стадиону. Међутим, Суботица је наш град, као што ће бити и за деведесет и пет година.

Nevena Mlinko

CVRČAK T

og popodneva vodiči su mi bile zemljane, u svojoj jednostavnosti, opuštajuće staze. Ostavljajući za leđima opojan mirisni sklad bagrema i jablana, prešla sam u jedan drugi park. Bistro plavo nebo, meka trava ispunjena ukrasima duginih boja i umirujući zvuk dečije igre stvarali su atmosferu raja. Ljudi su sedeli na klupama i razgovarali, mnogi su trčali, šetali se, svako to lice zračilo je unutrašnjim mirom prožetim životnom energijom. Izlazeći iz podzemnog metroa, koji je vodio iz istočne periferije u centar grada, ugledala sam popločano šetalište. Jedni su ga nazivali „večnim”, drugi „starim”, a neki opet „čuvarom korena”. Visoke zgrade od starih fasada, drvene klupe ispod uličnih lampiona, „negovana lala”, šest korintskih stubova i dve male fontane ukrale su mi dah. U zanosu, ne gledajući oko sebe naletela sam na nekog mladića. ”Izvini, izvini!”, prijatan osmeh. Šetalište je bilo puno ljudi, počevši od nestašne dečice na koje pazi roditeljsko oko, razdraganih mladića i devojaka pa sve do onih najstarijih. U svako to srce usađena je ljubav i poštovanje prema ovom mestu. Ono predstavlja most ka prošlosti koji je potpora za budućnost, a ujedno i draga uspomena na pretke. Poput raskinutog niza bisera, svuda po gradu su se izdizale kupole i tornjevi sa križevima. Ljudi su sačuvali svetost ovih mesta tako što ih nisu zapustili niti napustili. Obilazeći ih, osim što sam promatrala umetnička

104

Subotica 2100.

dostignuća, spoznala sam harmoničnu šarenolikost vera i nacionalnosti koje su međusobno tolerantne i bratski nastrojene. Žurnim koracima svako ide na svoj posao. Našla sam se u velikoj pokretnoj gužvi. Zvuci udara potpetica, aktovki i podsetnika oglašavali su se u poletnom ritmu, a odmorna lica bila su konačan dokaz tog ritma srca. Ljudi su delovali tako mali u okruženju tih zidina. Ali njihova kolektivnost i složnost u radu, međusobna rukovanja i pomaganja nadvisila su te građevinske džinove, pobedila neimaštine i omogućila idealnu budućnost već sada. Ovo je nepresušni izvor ekonomskog, političkog, kulturnog i javnog života grada. Iz opijenosti uzvišenošću i tehnologijom trgli su me tihi, gotovo neprimetni jecaji. Na klupi devojka je kroz suze pričala svoju priču. Odsjajem njenih suza plovili su bol i tuga, a suzama njene prijateljice saosećanje i želja da pomogne. Zastala sam na kratko. Ovaj prizor urezao mi se duboko u srce i na lice stavio blagi osmeh. Jer čovek nije dozvolio da njegovim životom manipuliše posao i da ga moderna tehnologija kojom je opkoljen izoluje od ljudskih pogleda, dodira i osećanja. Mnogi su me savetovali da dođem da studiram u ovaj grad. Govorili su mi o raznovrsnim fakultetima na kojima bih mogla usavršiti svoje talente i ostvariti snove. Šetajući se ovim univerzitetskim gradom i promatrajući studente koji su na sigurnom putu ostvarenja svojih vizija, uverila sam se u istinitost tih priča. Odlučila sam ostati zbog nepreglednih bogatstava koje ovaj grad, Subotica, i u 2100. godini pruža svim ljudima. To blago ne čine samo glamurozne građevine,

Subotica 2100.

105

finansijska stabilnost i veličina grada, nego ljudi i kvalitet odnosa među ljudima koji žive u njemu.

Molnár Lídia

0102198916 Szabadka 2100-ban Félénken bújik elő a Nap, A Föld az égtől ajándékot kap, Lágy csókokkal ébreszti a tájat, Karjaival öleli a fákat. A keleti égalj vöröslő tenger, Kavargó színekkel érkezik a reggel, Büszkén ül fel parázsló trónjára, Gondos szemekkel tekint birodalmára. Halottian csendes, hallgatag a város, E némaság ijesztően csodálatos, Álmok párája balzsamozza az eget, A szárnyas idő repíti a perceket. Friss kenyér illata csiklandozza orrom, Messzire repül ébredő gondolatom. Lassan beindul a városi gépezet, Senki sem hajlandó behúzni a fékeket. Az utcák tiszták, szemétnek nincs helye, Az ember megtanulta mi a világ rendje, Gondosan különválasztja a hulladékot, Belőle újragyárt sok hasznos dolgot.

Subotica 2100.

Belátta hibáját ő s változtatott nagyot, Nem akart lakhelyéül egy szemétdombot, Elgondolkodásra késztette a sok intő jel, Tudta, hogy a szebb jövőért cselekedni kell. Az éltető levegő füstmentes és tiszta, A múlté lett a gépkocsik inváziója, Az utast vízzel működő jármű szállítja, Sokakat pedig csábít a séta csodája. Gondosan tervezett, sokszínű parkok, Sudár fák és mézillatú virágok, Zöldbe burkolta a nép életterét, Szorgosan műveli bimbózó kertjét. Eltűntek a szürke és komor tömbházak, A sötét sikátorok és kapualjak, Minden kis zugba beköltözött a fény, A színek, a melegség és az édes remény. Háztető helyett kigondoltak valami újat, Virágot ültettek és fűmagot szórtak, Az egyhangúvá vált vörös cserepet Felváltotta színpompás keverület. Boldog mosollyal nézegette a Nap Az ötletes, tarka alkotásokat, Aranyló sugara megült egy levélen, Nektárfürdőt vett a kecses íriszen.

107

108

Subotica 2100.

A téren hullámzik egy kristálytiszta tó, Vize áttetsző, kéken csillogó, Egy szomorúfűz öleli karjaival, Lágy fodrokat rajzol ágaival. Számtalan titkot hallott már e fa, Szerelmi vallomások néma tudója, Az idő vasfoga kérgébe vájt, Látott ő háborút, megannyi viszályt. A színház épülete szigorú és kemény, Büszke oszlopain megcsillan a fény, Régi dicsőségében tündöklik újra, Megnyitja kapuit a kultúra kútja. Az ódon falakról nem potyog vakolat, Kitűnő mester vegyíti a stílusokat, Visszatérnek régi korok nyomai, Álmodozó művészek ecsetvonásai. Szép számban épültek kecses iskolák, Tudással ékezett tudósi paloták, Tehetségek második otthonává lett, A végtelent súrolja itt minden tett. Mosolygó emberek járnak az utcán, Arcuk felderül egy csekélység láttán, Az apró, kicsiny örömöt meglelik, A pillanat hosszúságát untalan élvezik. Megérti egymást a “tschüs” és a „szia”‚

Subotica 2100.

Barátságban él több nemzet fia, A “hi”-nak a “zdravo” mosolyogva szól, Az okuló világban így van ez jól. A város fényei lassan kigyúlnak, A ragyogó csillagok az égre kúsznak, Halványan dereng az ezüstös holdvilág, Kíván mindenkinek nyugalmas éjszakát. Sötét lepelbe burkoltak a házak, Kergetik egymást fakószürke árnyak, Álomporral tele kicsiny zsákjuk, Harmatból szőtték picike ruhájuk. Félálomban vagy, hallod az éj dalát, „Várd a holnapot, vele egy új csodát, Vedd kezedbe az életed fonalát, Álmodj magadnak csodaszép Szabadkát.”

109

Nagy Dávid

ngydvd Istennő, zengd hát, a sokat tűrt fényes Odüsszeusz min ment át, s mint ért végül haza Pénelopéhoz, Hogy kerül el távolra, Szabadkára, s mikor ér már ő a honába, hol már úgy várják hitvese s hű népe. Bölcs Zeusz hívott össze pár istent gyorsan, az ügyben, hogy leleményes Odüsszeuszt, kit véletlenül ő rossz helyre s téves időbe csodás erejével elűzött, nem volt oly leleményes, hogy őt végre haza s már országába vigye. S míg ők ott fent egyebet sem tesznek, csak hősünket kísérlik hazavinni, addig kezdjük tán elképzelni próbáit a fényes s Zeuszkedvelt nagy Odüsszeusznak, ki Szabadka egyik nem túl zsúfolt utcáján ébredt. Így miután fel kellett kelnie, mert egy baljós gép odazúgott, útnak eredt, hogy fényt vessen rá, hol van, idő mely? s főként, hogy megtudja, mi módon az útja el innen. Embert csak később látott, de megannyi nem-élő gépet elemzett, hisz mindnek megvolt a saját kis dolga, amíg az egyik szemetet szedeget, s teszi bátran, és később egy másik termőföldet e koszból, melybe az ezt követő ültethet majd. Fényes Odüsszeusz már máshol járt. Embert is látott, de sok ebből úgy nézett rá, mint egy koldusra, s csak a tisztes

Subotica 2100.

111

távolságot tartva tekintett rá a ruháját látva. A városban szétnézve, a sok hihetetlen épületet látván elepedt ő sokszor, az utcák mind egyformák voltak, csak nagy tömbök, amik nem tértek el egymástól. Mint egy labirintus, olyan volt. Felnéz, szembogarával a végtelen éket el ő nem érte, a kék ég nem volt ott, csak mű eget és mű fényeit itta szemén át. Így az időjárást is az ember tarthatta s foghatta kezében lám a sokat tűrt csak nem rég volt ott, és látott már Szabadkán százat, amit ha saját idejében lát, el is átkoz máris. Elnézve jövőnek szabad Kánaánját, vágyott vissza szeretteihez, haza, Pénelopéhoz. Bölcs Zeusznak az Olümposzon sikerült az, amit hős zeuszkedvelt, nagy Odüsszeusz kívánt, s ő hazatért így.

Nagy Katalin

Еszterlánc - futurológia Reggel van. Harmatcsepp pottyan a fáról. Az éjszakai csend már végét járja és az uralmat átveszi a nappal zaja. A nyüzsgés megkezdődött. Emberek és robotok járkálnak az utcán csőstül. Villamosok zúgnak a síneken és szedik fel az utasokat. A központban lévő utasoknak már megkezdődött a munkaideje, a strand is megnyílt. Hát igen… elröppent melletünk az idő! Már a 2100-as évben járunk, ami a robotok korszaka. A mi Szabadkánk is versenyt vett fel a világgal hogy megnyerje a legfejlettebb város címet. Még ha nem is sikerül neki megnyernie ezt a versenyt, nem kell aggódnia, mert nagy sikerei is vannak. Elsősorban sikerült Palics és Szabadka részeit egyesíteni és így egy nagy helység alakult ki. Másodsorban az egész Palicsi tavat átrendezték. A szennyvizet elvezették egy másik területre és a tópart is igényesen ki lett építve. Kulturális szempontból szintén fejlődés észlelhető, mivel a központban lévő régi épületek múzeumokká lettek átalakítva.

Subotica 2100.

A legjelentősebb változást azonban a robotok megjelenése jelenti, hiszen a mai világban már szükség van más IQ-ra az újabb fejlődéshez. De félretéve a tudományos tényeket elegendő csak ránézni Szabadka lakosaira, mert arcukról lerí az elégedettség és az öröm szépsége. Mint a boldog gyermek, kinek megadatik, hogy jó családi otthona legyen, és békében felnőhet anyja szelíd ölelése s lágy mosolya mellett, a mi anyánk Szabadka és az összetartásunk adott erőt ahhoz, hogy sikerüljön visszaadni azt a sok szépet s jót, amit kaptunk tőle.

113

Nyúl Máté

jfj8htc4vAhmvp29

2

100-at írunk. A nevem Mobil Máté, taxisofőr vagyok. Az 50 milliós Szabadka város polgára. A világ ötven év alatt annyira megváltozott, hogy egy 2010-ben élt ember nem is ismerne rá. A fejlődés olyan ütemben zajlik, hogy újabb ötven év múlva erre sem emlékezne senki, ha én itt le nem írnám. Akkor tehát most összefoglalom a fontosabb eseményeket. A legnagyobb lépése az volt az emberiségnek, amikor 2030-ban szövetséget kötött egy másik bolygón lévő fejlettebb civilizációval, az andraiakkal. Ez úgy történt, hogy egy híres tudós, Bálint László megalkotott egy olyan gépet, amely féregjáratot hoz létre meghajlítva s így lerövidítve a teret. Ilyen módon csillagközi, majd később intergalaktikus utazásokat tudtunk tenni. Egy szép napon egyszer az Andara nevű bolygó mellett jöttünk ki a féreglyukból. Az ott élő humanoidok békések és értelmesek voltak, így egy évnyi ismerkedés után megosztották velünk technológiájukat. Ekkor robbanásszerűen megindult a fejlődés a Földön. Az emberi élet minden terén rengeteg újítás folyt. Az andraiakkal közösen kifejlesztettük az AIDS, a rák, a kolera, a lepra stb. ellenszerét és védőoltását. Az autókázáshoz már nem kellettek utak. Az építkezések két irányba történtek: lefelé és felfelé, mostanában főleg felfelé. A két bolygó nyelvészei létrehoztak egy közös nyelvet, az interlinguát. Nagy reformok történtek

Subotica 2100.

115

az oktatás terén is. Az ifjú diákok csak egy kis chipet érintettek a fejükhöz és elérhetővé vált számukra a világ összes tudása, könyve virtuális környezetben. Néhány év múlva már vegyes házasságok is köttettek a két nép között. 2070-ig csak egy, de nagyon fontos probléma maradt megoldatlan, az energiakérdés. Ezek a hatalmas szerkezetek óriási energiát fogyasztottak és már nem bírtak az erőművek több áramot termelni. Míg unokaöcsém fel nem fedezte a zp-t (zéró ponti energia), amelyet más néven nullponti energiának is neveznek. Az energiát a szubtérből nyeri, így kifogyhatatlan. Szabadka legmagasabb épülete 1600 m magas és a retro-központ (Korzó) mellett található. A neve Newl Building (Nyúl Máté emlékére), melyben 120 ezer ember lakik és dolgozik nap mint nap. E létesítmény egyben nyújt otthont és ad munkahelyet. Ahogy közeledünk az óvároshoz, úgy csökken az épületek magassága és műanyagtartalma. Az óvárosban (retro-központ) nosztalgikus hangulatú kávézók találhatók, melyekben még akár tévét is lehet nézni (a tévé egy olyan elavult mozgókép-megjelenítő készülék, amit egészen 2010-ig használtak, amikor is megjelent az első háromdimenziós vetítő). Továbbá megtalálható még az Elektronikai Múzeum, ahol a kedves látogató megtekintheti az ősi Pentium VII-es szamítógépeket, sőt még az elődjeiket is. Aki nagyon szereti a régi autókat, az akár szárazföldön, betonon is hajthatja őket, igaz így sokkal lassabb, mint levegőben. Azóta, hogy megismertünk más bolygókon élőket, nem voltak háborúk. Ez azért van így, mert megértettük, hogy nem vagyunk egyedül, másrészt, mert mindenki

116

Subotica 2100.

egyenlő és mindenkinek megvan mindene. Az élethez szükséges dolgokért (lakás, étel, autó stb.) nem kell fizetni, csak a luxuscikkekért, mint például a szükségesnél nagyobb ház, autó, luxus űrrepülő stb. És most szeretnék szülővárosomról, Szabadkáról beszélni. A város hatalmas mértékben megváltozott. Csak kevés épület és a híres ó-városrészek maradtak fenn. Mint már említettem, az egyik ilyen a Korzó, a másik pedig az Ócskapiac. Régen az Ócskapiac a távolról jövők szemében Szabadka egyik meghatározó egysége volt. Ez ma is így van, a szerepe nem változott csak megújult, modernizálódott. A kínálat hatalmas, minden téren. Persze a butikok, bódék mellett van egy élményfürdő is szaunával és masszázsszalonnal, valamint egy ötcsillagos Plaza Hotel & Casino... A város többi, átlagos része körülbelül ezer méter magas. Az épületek között autók, hajók száguldoznak...

Pirmajer Attila

Patt E

lhullott állatok tetemeit sűrítette, gyűrte, dolgozta egymásra a természet. Szép szénegyveleggé álltak össze. Szinte hihetetlen, hogy az egyhangú feketeségből valami olyan válhat, ami különb mindennél. Gyémánt. Furcsa. A mindennapi anyag egyszerre valami felfoghatatlan csodává nő össze. Gyémánt, káprázatos, de nem tökéletes, ez a szép igazán benne. Alakíthatod a kezeddel. Csiszolod, oldalakat készítesz neki. Már-már egy szabványformát öntesz rá. Vigyázz!! Nehogy túlzásba vidd a kozmetikázást. Hadd maradjon benne valami fakóság, mely mutatja, hogy közülünk való, és ugyanaz az erő alkotta, mely mindenkit és mindent. Csak törekedhetünk arra, hogy tökéletes legyen, de nem érdemes. Inkább azt próbáljuk meg kihozni belőle, ami benne rejlik, de azt maximálisan. Azt mondják, hogy egy nyakláncon egy gyémánt nem gyémánt, de talán egy is többet ér, ha nem giccsparádé. Nem az a szép, amit annak látunk, hanem az, amit annak érzünk. Gyönyörű leány, olykor mámorba ejtesz, és ugyanakkor elpirít szemtelenséged, de elborzaszt hiúságod. Ha a csillagok közt repkednék... badarság, hiszen te már oda repítettél. Sokan estek áldozatául szerelmednek, sokakat taszítottál mélybe és el mellőled, másokat elűztél. Akik most a határtalan világban bolyongnak. Elvakít a szépséged. Most mondanám a közhelyet „A napra lehet,

118

Subotica 2100.

de rád nem nézni.” Neked nem lehet ilyen szavakkal udvarolni, mert megköveteled az egyént. Már csaknem tökéletesnek mutatod magad, de senki sem tudja, mi rejlik sminked alatt. Nem könnyű téged meghódítani, azt viszont tudom, hogy mint mindenkinek, kik szűzies szerelemmel játszadozó mosolyodtól, észvesztő pillantásodtól forgolódnak ágyukban, egy kést tartogatsz szívemnek. Olyan vagy, mint egy hagyma, hogy megismerjünk meg kell hámoznunk. Ezután össze kell raknunk újra. Így egy szálon futva régmúltadból jelenedbe, álmodozhatunk jövődről. Amikor annak idején elvetettek gyér talajba, senki sem gondolta, hogy évről évre terebélyesedni fogsz. Néha kártevők mardosták tested, de egyre jobb mérgeket, permeteket találnak ki ellenük. Feltűntél, mint nap az égen. De te nem keletről indultál nyugatra, hanem megállapodtál középen. Ragyogni fogsz, sőt tündökölni. Olykor a tenger hullámainak habjai fogják körülnyalábolni korongodat. Néha sodorni fog az ár és alábuksz majd a mélybe, de nap nélkül a nép nem élhet. Újra oszlopaikra emelnek és ünnepelni fogják létedet. Mint minden, semmi sem tarthat örökké. A nap sem. Attól függően, hogy mi fog elfogyni előbb, fehér törpévé, vagy vörös óriássá növi ki magát. Elmúlsz majd, de neved örökre bevésed majd a történelemkönyvek lapjaira. Halovány fényed lehet, hogy újra meg újra fel fog villanni. Dobsz egy utolsó szívszorító mosolyt, mielőtt a halál csókjával kiszippantja belőled az életet. Olyan vagy, mint egy dinnye. Mag nélkül nem élhetsz, de mag nélkül vagy igazán édes. De mit fogsz érni így,

Subotica 2100.

119

színes magvak nélkül. Ki fog meglékelni, és ki fogja magába szippantani éltető leved, enni húsod, ha már nem lesz mit kiszedni, változtatni. Külsőd kívánatos lesz, de béled keserédes gyönyörökkel lesz teli. Formádat néha túl tökéletesnek érzem. Nagy megkönnyebbülés észrevenni apró repedéseid, kis flekkjeid, tudni, hogy egyedi Vagy, nem pedig szabvány gyártmány. Ezért szeretnek habzsolni, és még csak ha egy szeletke is fog maradni, a legnagyobb élvezettel fogják bekebelezni. Egy gondviselő angyalka vagy, meleg levessel kínálsz, ha éhes vagyok. Apró zsírgyöngyök úszkálnak a felszínen, majd összeállnak. Így fogsz te is egységessé kovácsolódni, egy tál zsíros levessé. Könnyedén le fogsz csúszni a torkokon, de ízed igazi gasztronómiai élményt fog nyújtani. Ha meglátok egy madarat, rád gondolok. Fészket építesz, és melléd még sokan mások. Repkedsz szabadon az égen. Mígnem le fog csapni rád egy nagyobb, erősebb ragadozó. Lehet, hogy megöl, de fészked örökké állni fog, míg tűrni fogja a viharok ostromait. Nem vagyok jós, nincs üveggömböm, mely meg tudja mutatni a jövőt, de azt tudom, hogy hagymád rétegeit nézegetve, rakosgatva, mint egy kirakós játékot, sokszor könnybe lobban a szemem. Sejtem, hogy ez a csípős érzés még sokszor föl fogja ütni a fejét, mert ami jó, ami szép, ami szabad, annak mindig is voltak, vannak, lesznek ellenségei. Veled érzem úgy magamat, mintha én is madár lennék.

Ana Radulović

Biser P

ribližava se kraj još jedne kalendarske godine... I ova 2005. je na izmaku. A još su nam sveže uspomene na balone i konfete i na svu euforiju koja je krasila kraj 2004. godine. I ne možemo a da ne izgovorimo omiljenu rečenicu naših baka: “Kako vreme brzo prolazi”. Iz godine u godinu, mnogo toga se transformiše u neki drugi oblik... I ljudi se menjaju. A onda, kada bar u mislima napustim sadašnjost i počnem da razmišljam o budućnosti, ne mogu a da se ne zapitam: “Koliko će se naš grad promeniti za 10, 20, 50 ili čak sto godina”? Da li će zadržati nešto od šarma koji ga sada krasi, koji ga izdvaja od miliona drugih malih kontinentalnih gradova? Da li će moji unuci svojim posetiocima ponosno pokazivati Gradsku kuću, centralni trg, plavu i zelenu fontanu? Ili će i ovaj grad, koji sada zrači toplinom i gostoprimstvom, postati samo jedan u nizu “običnih” gradova? Možda ovaj grad izgubi identitet koji ga krasi vekovima... Savremena gradnja je nemilosrdna! Ona guši ono iskonsko, staro zamenjuje novim, ne tako trajnim, ali svakako sjajnim i blistavim. Nova arhitektura, koja kao oružje koristi najnovije mašine i bezvredne papire napisane ko zna čijom rukom, zvane “građevinske dozvole” često zarad nekog novog trgovinskog centra ili možda parkinga na tri nivoa ruši parkove na čijim su klupama su sedele čitave generacije. Shvatam potrebu za novim, shvatam da je era koja dolazi (ili je već došla) era

Subotica 2100.

121

moderne tehnologije, a samim tim i modernog načina života. A taj život često podrazumeva odsustvo emocija, čak i prema živim bićima, a kamoli prema nekom objektu. Bojim se da će Subotica 2100. godine disati nekim drugim plućima. I koliko god se trudili istinski ljubitelji estetskog i prosvećeni ljudi da skrenu pažnju okoline na prave vrednosti, plašim se da će njihov glas ostati negde zarobljen... Kada razmišljam o Subotici 2100. godine ne mogu a da se ne zapitam da li će u njoj opstati sadašnja zgrada Gimnazije, da li će učenici po povratku iz škole provesti pola sati u šetnji i razgovoru prolazeći pored Narodnog pozorišta, Gradske kuće, Biblioteke, Muzeja? Ili će, vođeni trendovima, postati slepi za svoju istorijsku baštinu, vreme provoditi u nekom tržnom centru, čiji “space” enterijer jasno daje do znanja da ima ograničen rok trajanja. Sa druge strane, ipak, ponekad pomislim, da su neke promene možda neminovne. Pa, i otmene kočije su zamenjene automobilima, odela po meri modernom odećom.... I najveće evropske prestonice, poput Praga, Beča, Budimpešte i Pariza, ljubomorno čuvajući staru arhitekturu, sve više i više prostora daju nekim novim tendencijama. Ali, ne mogu a da ne primetim, da su neke stvari ipak ostale iste. Kult šetnje glavnom gradskom ulicom, popularnim Korzom, jednako je živ kao i pre šezdeset godina, u vreme mladosti moje bake, mnoge zgrade su uz minimalne ožiljke pretrpele sve istorijske oluje... Te činjenice pružaju mi veru da život u Subotici kroz 95 godina neće biti isključivo plastičan i da će njeni stanovnici ipak biti srećni. Pre nego što pogledamo u daleku budućnost, ne bi bilo loše da se zapitamo šta nam donosi sutrašnji dan, jer

122

Subotica 2100.

svaki novi dan je šansa da se stvori nešto trajno, istinsko i vredno, nešto što Suboticu neće krasiti samo ove, već i 2100. godine.

Sáfrány Karolina

MM Nem tudom ki, hogyan elmélkedik a jövőről. Ki az előrehaladást látja benne s a szépet, Ellenben azzal ki a gyötrelmet s a véget. Kérdések melyek nem eldönthetők. Jómagam nem félek. Sőt, remélek minél többet, Mert az emberi elme határtalan, S szüntelenül előrukkol valami újdonsággal. Mondják: semmi sem tart örökké, S mindennek van jó és rossz oldala De ha már élünk s lényünk a környezeté Nosza vágtázzunk tova. Őseink is így lettek, Az ősembertől a mai emberig. Valaki oktalanul, más terv szerint mesterkedik, Az ötletek végtelenek. Szülővárosom Szabadka is büszkélkedhet Mint a múlttal, úgy a jelennel. De, vajon mi lesz pár évtized múlva? Ezt szeretném kifejteni, ó segíts nekem múzsa! Hogyan fogja az ember itt élni az életét E túlzsongott világban? Hogyan fogja végezni mindennapi tevékenységét,

124

Subotica 2100.

S hogyan fog menni munkába? Ami szép és jó? Meg lesz óvva? S mi káros s rossz? E gond meg lesz oldva? Majd, ha baj ül a városunkra, akkor kiáltunk: jaj! Az ember okosan használva kobakját Megelőz majd minden természeti katasztrófát. A beton s fémrengetegben mindig lesz zöld övezet, Ahol megélhet az állatvilág s a növényzet. Kilencvenöt év múlva még nem lesznek lebegő épületek. Mind egyképpen lesz majd korszerűsítve. Kisebb-nagyobb telkek Tisztán tartva és kímélve! A tudományok fejlődnek. Bolygókutatás, Gépgyártás, Gyűlnek a kis Einsteinek! Einsteinek, De milyenek? Rombolók Vagy gyógyítók? Jó lenne a jövőbe látni! Látni, hogy mi lett a városból? Megragadni s átölelni, Suttogni: bárcsak elszakadhatnánk sorsunktól!

Sava Stambolić

Nostradamus Č

ovek, jedino biće koje razmišlja o sebi, o prošlosti, budućnosti, o mestu u kome živi... Davne 1905. mnogi ljudi su verovatno razmišljali kako će njihov grad izgledati za sto godina, kao što će i 2105. neko razmišljati o istoj stvari. Nadam se da će naše misli ostati ovekovečene i da će naši unuci videti kako smo, možda, naivno zamišljali budućnost. Ovaj grad, u istoriji prvi put spomenut u XIV veku, promenio je više imena i civilizacija koje su na njemu ostavile trag. Malo njih zna da je Subotica bila jedan od najvećih gradova u Kraljevini SHS sa skoro istim brojem stanovnika kao i danas. Subotica je, takođe, imala prvi stalni stadion u zemlji, izgrađen za samo četrdesetak dana. Još uvek ima najlepšu Gradsku kuću! Ljudi su verovatno tada mislili da će do našeg vremena Subotica postati metropola - ali vreme ovde u ravnici malo šta menja. Opuštenost i pitomost ravničara i njihovi skromni prohtevi omogućili su drugima da nas preteknu. Možda bi neko od pre sto godina sada bio razočaran, ali ovako je ipak najbolje. Mi smo vrlo privilegovani jer za relativno mali broj ljudi imamo ovako lep i “širok” grad. Neko je jednom rekao da je naš grad veoma skup. Jeste i treba da bude jer je u službi ČOVEKA. Ovaj grad smiruje svojom pojavom i preporodi svakog ko u njega dođe. U jednom trenutku, međutim, ovaj grad je izgubio “sebe” - rađa se sve manje dece! Nadam se da će se

126

Subotica 2100.

“naći” bar za sto godina i da će obdaništa, škole, igrališta i parkovi opet brujati od dečjeg smeha. U suprotnom, za samo sto godina, neće biti više nikoga da uživa u lepotama Subotice. Buduća Subotica 2100. treba da ima pune učionice đaka, škole treba da se otvaraju, a ne zatvaraju kao sada. Život da teče venama grada! Očekujem da Subotica postane svetski univerzitetski centar sa većim fakultetskim kompleksima u koje će dolaziti studenti iz celog sveta kao u grad znanja i svetlosti. Naša polja će hraniti pola Evropske unije zdravim voćem i povrćem, u koje će biti uložen sav trud i ljubav našeg seljaka. Salaši će da ožive i postaće svojevrsne farme sa velikim porodicama koje će biti obrazovane i uspešne, ponosne na salaš, na selo. Kao centar konjičkog sporta jugoistočne Evrope, Subotica će imati veliki hipodrom na kome će se takmičiti najbolji atovi iz celog sveta. Subotica će postati veliki grad, možda i milionski, dobiće veliki međunarodni aerodrom i u njoj će se ukrštati putevi koji spajaju Evropu sa Azijom. Železnica će postati ponos saobraćaja, a “Bratstvo” će proizvoditi najbolje brze vozove na svetu. Kompanija “Sever” će proizvoditi kompjuterske komponente u saradnji sa “Microsoftom”. Na ulice će se vratiti ponos i simbol stare Subotice — tramvaj koji su neki političari, zaneseni svojim primitivnim idejama o napretku, neodgovorno sklonili sa naših ulica još pre mog rođenja. Automobili će biti replike onih iz XX veka i čovek će u centru grada imati osećaj vremeplova. Turisti će biti očarani sjajem starog gradskog jezgra, maestralnom sintezom STAROG i NOVOG, kristalno čistom vodom obnovljenog jezera

Subotica 2100.

127

Palić i hotelskim kompleksima na njegovim obalama. Staroj zgradi pozorišta vratiće se sjaj, a Muzej i Biblioteka će se smestiti u nove komplekse. U obnovljenim gradskim kafanama negovaće se tambura, a neki novi Zvonko Bogdan pevaće setne ravničarske pesme, a možda i vesele melodije proistekle iz duha ove regije i njenih ljudi. Mladi će uživati u desetinama zatvorenih bazena koji nam sada nedostaju. “Waterland” će se otvoriti i u Subotici, što da ne! U modernim bioskopima igraće neke još nerođene zvezde, a Palićki filmski festival dobiće kanske razmere. Čuveni glumci doći će u naš grad i u njemu možda snimati filmove. “Spartak” će ponovo biti ponos našeg sporta. Najvećeg rivala imaće u “Bačkoj” a njihov derbi biće ravan onom između “Zvezde” i “Partizana”. Njihovi stadioni biće hramovi sporta gde će se rađati nove legende fudbala. Naši košarkaši igraće u evropskim ligama, a njihovi spektakli biće u rangu NBA! Moje viđenje budućnosti Subotice možda jeste preuveličano, ali to ovaj grad zaslužuje, to je njegov potencijal koji treba svi da iskoristimo, da mu vratimo značaj i slavu koja mu pripada. Treba da nastavimo da ga gradimo u miru i u zajedničkom životu u kome će svako dati svoj mali, ali značajan doprinos. Naš san o Subotici kao sintezi starog i novog, modernog i tradicionalnog, san o sintezi lepote, uma i duše, može da se ostvari do 2100. godine - ako se temelji ostvare danas.

Adrijana Stojanović

HIPPOLYTA G

rad cara Jovana Nenada, Marije Terezije... grad prošlosti, sadašnjosti i budućnosti... grad gde se susreću civilizacije, gde se upoznaju i druže... naš “grad svetlosti”, grad ljubavi... Ne, to nije Rim, nije Pariz, nije London. To je “jedinstveno selo” u Evropi - grad Subotica. Grad u kome živimo, koji je naš dom... Možda i postoji još neka Subotica, ali ova je smeštena na samom severu Bačke, na raskrsnici puteva. Da, to je ta Subotica - možda jeste mala, ali nama se čini beskrajno velika. Danas - ne baš savršena, ali za 95 godina? Pa, možda i tada nesavršena, ali sigurno drugačija. Godina 2100, planeta Zemlja, Srbija, Vojvodina, Bačka, Subotica. Jedan Subotičanin ide na predavanje na fakultet. Čeka na autobuskoj stanici. Autobus dolazi, on ulazi u njega uz kartu koju je prethodno kupio. Ima li potrebe da napomenem da je autobus najnoviji na tržištu? Dakle, vraćamo se na našeg studenta. Dok sedi u javnom prevozu, oko sebe čuje barem pet različitih jezika. Tu su: srpski, mađarski, nemački, francuski, španski. Načuo je čak i malo italijanskog. Stanica na kojoj silazi se približava. On ustaje, i otvara virtuelna vrata. Sasvim normalna stvar. Fakultet je pred njim. Ulazi, identifikuje se na posebnom, za to predviđenom ekranu i ulazi u amfiteatar na predavanje. Tamo susreće svoje prijatelje iz skoro svih zemalja sveta. Pozdravlja ih sve na njihovom jeziku i seda. Predavanje počinje. Profesor

Subotica 2100.

129

ulazi, u ruci držeći knjige za čas. Pozdravlja ih na srpskom jeziku, dok strani studenti na uši stavljaju slušalice, kako bi čuli prevod na svakom jeziku posebno. Učenje više nije problem... Mislim da je u potpunosti jasno šta želim da postignem ovim primerom. Subotica 2100. godine nije samo privredno, ekonomski, turistički bogatiji i poboljšan grad, nego prvenstveno kulturno i obrazovno središte zemalja Evrope. Na mladima svet ostaje - tako kaže poslovica, pa zašto se ne bismo osvrnuti na mlade naraštaje i njihovu budućnost? Ovim esejom ja upravo to želim. Subotica 2005. je najveće selo u Evropi sa nekoliko fakulteta, a Subotica 2100. je moderan univerzitetski centar ne samo srednje, ne samo zapadne ili severne, nego čitave Evrope. Mladima će preko potrebno obrazovanje biti nadohvat ruke. Neće više biti potrebno ići u Kembridž, Oksford da bi se steklo kvalitetno obrazovanje. Sve što je potrebno je doći u Suboticu -- i san je java. Novi Sad, Beograd neće biti ni blizu razvijeni kao naš grad. Najbolji predavači, magistri‚ doktori, vrsni stručnjaci koji će naše mlade nade usmeravati na pravi put - put pismenosti. Ima li šta lepše od toga? Ne, Subotici nisu potrebne još tri fontane, još pet spomenika - potrebna joj je vrhunska edukacija koja će mladim ljudima pomoći da budu još bolji, da na pravi način cene život, da otvore širom oči i vide ono sto se zatvorenih videti ne može. Materijalizam na stranu, duhovna prosvećenost u prvi plan. Teško je zamisliti to, zar ne? Svi vi roditelji koji ovo čitate, zamislite da vam dete ide u najbolje škole, dolazi u kontakt sa izvanrednim ljudima, profesorima - majstorima svog zanata. Zamislite svo znanje koje oni mogu vašoj deci da prenesu. Pa, zar

130

Subotica 2100.

nije to jedan od najvećih snova svakog od vas? Subotica 2100. je jedna takva Subotica, čista, moderna, uzor drugim zemljama. Moguće je, ali na ostvarenju tog plana treba da se radi. Treba svi da se potrudimo i uspećemo da drugim generacijama obezbedimo lagodniji život od onog koji smo mi imati ili još uvek imamo. Deca, roditelji, profesori, đaci i ostali - ovo je apel na vas - potrudite se da Suboticu unapredite - ujedinite se i dosegnite nemoguće - učinite Suboticu univerzitetskim gradom. Učinite da 2100. godina bude 95 puta bolja od 2005. Subotičani, ovo je naš grad - i za njega ćemo se zajedno boriti. Godina 2100. je bliža nego što mislite... Polako kuca na vrata, zar ne čujete? A znam, osećam da je to godina preokreta, godina kada će Subotica i njeni građani dobiti mesto koje zaslužuju; 2100. - godina blagostanja, godina izobilja, godina ljubavi i uzajamnog razumevanja... godina tolerancije, godina humanizma... godina kada se svi evropski narodi ujedinjuju, upravo ovde, u našoj Subotici. Subotica 2100. godine je... Ima ti potrebe da to ponavljam? Mislim da ste shvatili ideju. Subotica 2100. godine - sinonim za uspeh, sinonim za lepotu.

Szügyi Edit

PEACE&LOVE S

árga falak, kopott ablakok és egy gömb alakú lámpa. - Putnički voz za Žednik, Bačku Topolu... Figyelembe sem veszem a jól ismert hangot. Ülök. Éljen! - Slobodno? Bólintok. Már hogy ne lenne szabad, hisz napjainkban mindent szabad és mindent lehet, csak igazán akarni kell. Hogy az akarat egyenlő-e a pénzzel? Ezt talán ne firtassuk. Maradjunk annyiban, hogy mindent lehet és az emberek ezzel vissza is élnek, elég rendesen. Nem szimpatikus a mellettem ülő. Bámulok a semmibe. A vonat halad. (Nem szeretnék a “száguld” vagy ehhez hasonló igékkel túlozni.) Továbbra is bámulom a semmit, a szomszédom továbbra sem nyerte el a tetszésem, nem mintha túl sok közös témám lehetne egy korosodó szerb úriemberrel. A másik szomszédom az ablak. Koszos. Át sem látok rajta. Mindegy. Ülök, megyek haza! Gondolataim már messze kalandoznak. Egy csöppet fáradt is vagyok, fárasztó ez a szabadkai élet. Tudniillik gimnazista vagyok, és bárhol is járjon az ember gimnáziumba, az határozottan kimerítő. És a vonat még mindig halad. Hazafelé. Miért csak a térben tudunk mozogni? Miért nem mehetünk az időben előre és hátra? Mielőtt még bárki elkezdené velem megosztani fizikai, logikai, filozófiai vagy egyéb nézeteit, közölném, hogy én csak ábrándozok. Egyszerűen

132

Subotica 2100.

ábrándozhatnékom van, kamasz vagyok, hát tessék engem békén hagyni. Žednik helyett 2020 következne, Topolya helyett 2030... és így tovább. Persze talán rossz irányba indultam, lehet, hogy az Európai Unió felé kellett volna a jövőt tennem... Jaj, hagyjuk a politikát! Azt hiszem elnyomott az álom. Egy gépies hang szól: - Végállomás. 2100. Szóhoz sem jutok, kiejtem a kezemből a mobilom, darabokra hullik. Zavartan szedem össze. Egy kiskölyök udvariasan megkérdi: - Segíthetek? Mivel nagyon értetlenül nézek, megkérdi még szerb és horvát nyelven, majd egy kicsit hibásan, de angolul is. Tudom, hogy ez messze van az illendőtől, de szó nélkül lerohanok a vonatról. Nagyon elveszettnek érzem magam. Szabadkán vagyok. Talán el sem aludtam? Még meg sem indult a vonat? Lehetetlen. Nem a megszokott sárga falak fogadnak, és magam mögé nézve nem a jó öreg és kissé pontatlan személyvonat néz vissza rám. Egy kivetítőt pillantok meg, 2100. november 25. és még sok-sok adat, de az már nem érdekel. Kiszaladok az állomásról, bár nagyon kellemes helynek találom. Hmm. Nem semmi. Sehol egy zavaró tényező. A látvány gyönyörű. A Raichle palota szebb, mint új korában. Előtte hatalmas kivetítőn látható az aznapi program. Érdekel ugyan az egyiptomi papirusz-kiállítás, de a jövő Szabadkája sokkal jobban. A Korzó eléggé megváltozott. A hangulata viszont valahogy a régi. A kirakatokban kimondottan furcsa ruhák, a kávézókban érdekes öltözékű emberek, de valahogy otthon érzem

Subotica 2100.

133

magam. Egy fiatal szerelmespár összebújva sétál el mellettem. Hát nem lehet itt olyan rossz a helyzet. Meglep, hogy a Népszínház még mindig színház, emberek tolonganak előtte. A könyvtár épülete is régi funkcióját tölti be. A Városháza alól elköltözött a McDonalds. A helyiség most néha ideiglenes kiállításoknak ad helyet, máskor pedig különböző rendezvényeknek, összejöveteleknek. A fiatalok kedvelt tartózkodási helye ez, kulturális, művészeti ötleteikkel itt befogadó fülekre, segítő kezekre találnak. Most épp egy „Szabadka elmúlt száz éve” című kiállítás látható. Érdeklődve bemegyek. Az első néhány kép ismerős, az utánuk következők közül azonban van, ami komolyan meglepett. A kiserdő helyén hatalmas szórakoztatóipari központ van, vidámpark, diszkók, sportpályák, cukrászdák. Nagyon tetszik az egész, szeretném élőben is látni. Persze az idősebbekről sem feledkezett meg a város, nekik is számos lehetőségük van a kikapcsolódásra, a nyugdíjasok, a betegek, a mozgássérültek is találnak ott maguknak való elfoglaltságot. A következő képen a Jogi Egyetem fölavatása, majd a Bölcsészetié, az Orvosié következik. Nagyon modern épületek, mégis barátságosnak tűnnek. Ezután egy palicsi kép jön. Csodás virágkavalkád, érdekes halfajták otthona, az emberek kedvelt kikapcsolódási helye Palics. Érdekeltek a további képek is, de a hangszóróból a következő szólt: - A szabadkai oktatás és környezetvédelem című előadásunk mindjárt kezdődik a piros teremben. Elmentem a piros terembe. Itt egy fiatal nő mesélt. Megtudtam, hogy az általános iskolákban három nyelvre tanítják meg a gyerekeket, a szerb, a magyar és a horvát

134

Subotica 2100.

nyelvre. Szabadkán minden középiskola megmaradt, amelyeket én ismerek, csak némelyiket átépítették. Emellett van még mezőgazdasági, jogi, történelmi és matematikai középiskola. Az egyetemekről már az előbb meséltem. Szabadkán a környezetszennyezést szigorúan büntetik, de már nagyon régen nem volt rá példa, hogy valakit ilyesmin kapjanak rajta. A hulladékot persze szelektíven gyűjtik. Minden friss, zöld, a város tele van fasorokkal, parkokkal. A kóborállatokról külön erre szakosodott emberek gondoskodnak. Az előadást is otthagyom, mert szeretném a saját szememmel látni a várost. A szökőkút nincs lefedve, bár tél van. Ez biztosan valami új technika. Nagyon örülök neki, hogy nem sivár a város, tele van élettel, pezseg. A Lifka felé indulok meg. Az emberek épp egy háromdimenziós mozifilm kezdetére várnak. Nem tudom megállni, hogy ne menjek a diákotthon felé. Az épület egészen megváltozott. Hatalmas ablakokkal, élénk, fiatalos színben pompázik. Félek, hogy már nem is ez a kolesz. Egy ablakból kihajoló lányka azonban megnyugtat. Ez biztos a régi kollégium. Hajt a kíváncsiság. Bemegyek. Épp ebédidő van. Az ebéd számomra eléggé beazonosíthatatlan, nem is ez a lényeg. Bekukucskálok egy szobába, rendetlenség, minden széthányva, de maga a helyiség gyönyörű. Számítógép, külön fürdőszoba, hűtőszekrény és minden más, ami kellhet egy fiatalnak. A következő, ami még a fantáziámat mozgatja, hogy vannak-e ebben a városban felhőkarcolók, hol vannak a füstölgő gyárak? Megkérdezek egy járókelőt. - Hát hol élsz te, kislány? Ez az óváros. Bármilyen irányba is indulsz meg, beleütközöl valamilyen magas

Subotica 2100.

135

épületbe. Hmm. Hát jó. Megindulok. És tényleg. A külvárosban, külvárosokban vagy új városrészekben, nem tudom, hogy nevezzem őket, hatalmas felhőkarcolók állnak. Sürgőforgó emberekkel tömött az utca. Mind a munkahelyeikre sietnek. Az egyik irodaház előtt elsétálva ledöbbenve megállok a kaputelefonnál. A legtöbb foglalkozásnév mintha kínaiul lenne. Érdekes. Sietek vissza az én drága öreg Szabadkámhoz, kedvenc gimnáziumi tanárnőmhöz. Hoppá. Úgy néz ki eltévedtem. Valószínűleg ez már nagyon a város széle. Családi házakat látok, inkább kisebb farmokra hasonlítanak. Egy idős néni kedvesen megkérdi, hogy segíthet-e. Én a központba szeretnék visszajutni, és ezt meg is mondom neki. - De melyik központba, kicsim? A kérdés megzavar: - Hát a központ központba. Le szeretnék ülni egy cukrászdában. - Jaj, hát te nem tudod, hogy két központ van? Az óvárosi és az újvárosi. Mikor 2060-ban túlságosan régimódinak ítéltek meg Szabadka Korzóját, szavazásra bocsátották az ügyet. És a lakosság 90 százaléka meg akarta tartani a legkedvesebb szabadkai utcát. Úgyhogy a másik központot a városon kívül építették meg, persze mára a két rész, a múlt és a jövő összeért, tökéletesen kielégítve a jelen emberének minden lehetséges kívánságát. Ebben a városban mindenre van esély, itt mindent megtalálsz. Egy utcai számítógépen bepötyögöd, hogy mit szeretnél és az megmutatja, hogy hol van arra lehetőséged. - A néni mivel foglalkozik? - Jaj, hát én csak itthon nevelgetem az állatkáimat. És kalácsot sütök az unokáknak, ha hétvégén

136

Subotica 2100.

meglátogatnak. - Hát nem ment ki a divatból ez az egész? - Milyen kis butus vagy! Szabadka a tolerancia városa. Nem sértegethetsz valakit az életmódja, a felfogása miatt. - Hát itt egyáltalán veszekedni sem lehet? - kérdem meghökkenve. - Dehogyisnem! - mosolyodik el a hölgy. - Ha tudnád az uram mennyire szereti a jó bort... Azért még nem visznek börtönbe, ha veszekedsz, de nem tehetsz különbséget az emberek között, nem szégyeníthetsz meg másokat. Hát honnan jöttél te? Erre a kérdésre úgy érzem jobb lesz, ha nem válaszolok, és egy “Csókolom!”-mal elintézem az ügyet. Találok egy utcai számítógépet. Bepötyögöm, hogy “vasútállomás”. Előttem terem egy járgány, nem tudnám nevén nevezni. Beleülök lesz ami lesz alapon, és úgy tíz perc múlva a vasútállomáshoz érek. Fölszállok egy vonatra, besüppedek a puha, karosszékszerű ülésbe és elnyom az álom. Furcsa, misztikus az álmom, egy kedves, ismerős, ráncos arc szól így hozzám: - Sose félj a jövőtől! Merj alkotni, merj újítani, de sose feledd, hogy múlt nélkül nincs jövő! Mire fölébredek, a vonat Topolyán áll az állomáson. Hazaértem Szabadkáról. Minden idők megismételhetetlen Szabadkájáról.

Милица Тешић

Нетерс Ј

ош једна несвакидашња прослава само што није почела. Данас се матуранти гимназије опраштају од свог четворогодишњег дома. У журби да стигнем на почетак, моје мисли су убрзано одлутале. Бззззз...... бззззз...... бззз... (телепортација је извршена). О! Где сам? Уплашено разгледам око себе лево, десно, горе, доле и све ми је ново, непознато у модерном стилу изграђено. Унутрашњи немир влада мноме. Пружам корак даље, и срце ми познатим ритмом куца. Даје ми знак да сам код куће, у Суботици, Суботици 2100. године. Млади људи свечано обучени окупљају се око зелене фонтане. Раздрагани су, зраче неописивом срећом, цео свет је њихов. Налазе се на крају једног дела свог живота, али ипак су на новом великом почетку. Лепршава хаљина плавокосе девојке стапа се у боје свеже обојеног позоришта. Одело младића је пуно сецесијских детаља који се уклапају у стил Градске куће. Матуранти окрећу леђа фонтани и бацају новчиће своје будућности у њу. Капљице воде, пуне жеља младих људи, теже ка што вишем, како би се и њихове жеље оствариле. Случајни пролазници, застају на тренутак, како би осмехом испратили понос града. У њиховим очима видим: “Поносни смо на вас! Будите увек весели, задовољни! Идите,

138

Subotica 2100.

идите што даље, журите у свет! Немојте дозволити да вам амбиције покрије сиви песак! Видите што више и учите! И чекамо вас, јер сте нам потребни, потребни сте граду!”. Поздравља их и звоно трамваја, који се поносно протеже кроз калдрмисане улице Суботице. Голубови елегантним летом и игром, чине ову прославу свечанијом. А људи уз музику тамбурица суботичког кола заборављају све своје бриге. Управо због овога сам ту. Овакав осећај нисам нигде доживела. Постоји невидљива нит која ме спаја са Суботицом. Увек ме враћа у њу. И нисам једина! Нисам, јер увек су се враћали у њу, враћају се, и враћаће се. И узвраћали љубав коју им је она пружала. Изграђивали су је, развијали, опевали је, сликали је, мазили, пазили и најважније - хранили ту љубав како се никад не би угасила. Чинимо то и не дозволимо да младалачки дух овог града остари. Јер љубав је као цвет. Очара нас само онда кад га довољно брижно негујемо. Шири своје латице из пупољка у пупољак. На то треба да пазимо. да нам Суботица као град никад не увене. Бззззз....... бззззз...... бзз... О! Ту сам! Прослава почиње.

Tóth Zoltán

Zabhegyező (egy szabadkai gimnazista mindennapjainak szemszögéből)

S

zokványos munkanap van ma. Az ébredés spontán, nyolc óra után, mint általában. Nagyon jó úgy ébredni, hogy nem riaszt fel a csörgőóra, s anyának sem kell kiráncigálnia az ágyból, hogy: - Siess fiam, mert elkésel! Fantasztikus ez az iskolarendszer. Igazán diákközpontú. Nem kell kora reggel órára rohanni, nem lehet elkésni, nem kell rettegni a következményektől, csak tanulni. Manapság az ember azt tanulhatja, ami érdekli. Így még az is érdekes, ami kötelező. Mert általános kultúrát azért illik szerezni: anyanyelvünket, irodalmunkat, történelmünket szinte kutyakötelességünk ismerni. Az idegen nyelvek pedig alapeszközei érvényesülésünknek ebben az egyetemes világban. Minden más tananyag szabadon választható, pályaválasztástól függően. Az internetes tanulás, kommunikáció a tanár és a diák között, tananyag elsajátítása, vizsgázás igazán stresszmentes. Így még csak egzecíroztatni sem lehet a diákot, ha a tanár netán bal lábbal kelt fel, vagy éppen rossz passzban van. Háromórás tanulás után Skype útján megbeszéltük a haverokkal a délutáni programot. Hová is menjünk: a népszerű palicsi gyógyfürdő rekreációs központjába,

140

Subotica 2100.

vagy a szabadkai fedett medencekomplexumok valamelyikébe? Bármelyiket is választjuk, tartalmas, élvezetes, térítménymentes szórakozást nyújt. Végül is Palics mellett döntöttünk. A fürdő ingyenes taxisszolgálata hívásra pontosan érkezik. Ez igen, mindent a szabadkaiak kikapcsolódása, szórakozása, s nem utolsósorban egészsége érdekében. Visszafelé a változatosság kedvéért villanyvasúton jöttünk. Ez valóban kellemes közlekedési eszköz, szinte sajnáljuk, hogy pillanatokon belül Szabadkára röpít bennünket. Rekreáció után jól esik egy kiadós ebéd: betérünk egy hangulatos étterembe, ahol ingyenes ebéd jár mindenkinek. Ez aztán a gasztronómia magas foka: finomabbnál finomabb falatokat kínálnak... A nagyteremben szakemberek csoportja élvezi a konyha remekeit. Amióta Szabadka és környéke a biotermelés európai központja, a vegyszermentes termelést tanulmányozó európai szakemberek egymásnak adják városunkban a kilincset. Délután a Magyar Egyetemi Központban találkozunk. A téma: Pályaválasztás. Rengeteg választási lehetőség van: a Szabadkai Magyar Egyetem minden karán párhuzamosan magyar és idegen nyelven is történik az oktatás. Nem vagyunk kényszerhelyzetben, csak tudni kell jól választani. Este színházba megyünk a barátokkal. A Magyar Nemzeti Színház színpadán történelmi drámát adnak: „Szabadka a század elején”. Hátborzongató dráma. Olyan, amelytől lidérces álmaim lettek: - magyar fiatalok kiközösítése a városi

Subotica 2100.

141

szórakozóhelyekről, - magyar fiatalok bántalmazása, ha anyanyelvükön szólalnak meg, rosszul megszervezett oktatási rendszer, amely a legkevésbé sem törődik a diákkal - diákokat meg nem értő tanárok - szellemi sivárság, létbizonytalanság, fiatalok külföldre távozása - magyar nyelvű főiskolák és egyetemek hiánya bűnvádi eljárás azok ellen, akik elutasították a háborúban való részvételt illetve a katonakötelezettséget - minden, ami ma 2100-ban ingyenes, az a század elején pénzbe került, s a kisembereknek éppen ebből jutott a legkevesebb. Valóban ilyen szörnyű lehetett az élet a XXI. század elején?

Gorica Vasić

Sky N

ekada sve beše pod morem. Plavetnilo se prostiralo ovim prostorima. A kada je voda otekla, ostala je ravnica, spremna da pruži sve svoje blagodeti budućim doseljenicima. Naseljavali su se razni narodi, i svojim napornim radom, od peščare su uspeli da naprave plodno tlo, koje im se odužilo bogatim rodom. Subotica je oduvek bila na nekoj granici, ali to je nije sprečavalo u razvoju. Čak je i doprinosilo njenom napretku, jer su kroz nju prolazile i ukrštale se mnoge kulture, pa je tako nastalo jedno specifično društvo. Da nije tako, Subotica ne bi bila ono što jeste danas. Danas je Subotica jedan moderan grad, sa aromom nečega starinskog. Mnoge nove, savremene zgrade pokazuju da ovaj naš grad drži korak sa svetom, koliko je to moguće, dok stara arhitektura skreće pažnju na neka prošla vremena. I svako ko prolazi kroz Suboticu, zastaće zadivljen njenim prelepim građevinama. Nekako taj starinski duh prožima sve sfere života u Subotici, u kojoj, baš kao i u ostalim vojvođanskim gradovima, život teče mirno i polako. I dok Subotičani tako polako klize kroz život, Suboticu velikom brzinom vode u napredak. Te 2100. godine, Subotica će, u očima jedne devojčice, izgledati ovako: Želim da se zahvalim svima onima koji su učinili Suboticu onim što jeste. Na ulicama ovog velegrada

Subotica 2100.

143

još uvek mogu da vidim srećne i nasmejane ljude, što je danas retkost. Čitala sam kako je nekada davno u ovom gradu bilo mnogo prosjaka i siromašnih, bez doma, porodice, posla. I srećna sam što to nikada nisam videla, što su ta vremena davno prošla. Drago mi je što su nama, deci novog vremena ostale tekovine starih Subotičana, da ih negujemo i nastavljamo. Srećna sam što sam imala priliku da odrastem u lepom okruženju, sa svim uslovima da napredujem. Iako su svuda oko mene neboderi, i dalje postoje parkovi koji su prave male oaze mira, gde možemo da odemo kada se umorimo od života u velikom gradu. Ljudi se savršeno slažu, sve razmirice su rešene, i uspeli su zajedno da izgrade jedan veliki, moderan grad. Naravno, još uvek mogu da odem u stari deo grada, i uživam u mirisu prošlosti. Ovde postoji sve što je potrebno mladima za odrastanje i razvoj njihovih sposobnosti. Odrasli, pored posla, imaju dovoljno vremena i za porodicu i za prijatelje. Mislim da je to zbližilo ljude u Subotici. Leto u Subotici je predivno, jer Palić, kao turističko izletište, privlači mnoge ljudi iz naše zemlje i inostranstva. Prelepi hoteli, uređene plaže, tereni za razne sportove i banje, sve su što može da poželi jedan čovek na odmoru. Ali, i pored toga, svaka porodica može sebi da priušti odlazak na letovanje ili zimovanje. Subotica je zaista izvukla najviše što je mogla iz svog pograničnog položaja. Roditelji su mi pričali kako su deca nekada išla u neke škole... Mi danas učimo kod kuće i uz kompjutere. Takođe sam čula kako su ljudi radili neke poslove kao što su pranje, čišćenje i slično... Čudno, ja sam mislila da su roboti uvek radili te poslove. Znam za dve stare fontane u Subotici, i one su prelepe, ali su ih

144

Subotica 2100.

nove nadmašile. Kada se gleda iz aviona, Subotica svetli u obliku ptice raširenih krila. Valjda je to neka simbolika, jer se ovde danas najviše cene sloboda, iskrenosti i jednakost. I još jednom želim da se zahvalim ljudima koji su radili na razvijanju i ulepšavanju Subotice, jer su nam pružili priliku da danas živimo srećno. Novembar 2100. Na nama danas, 2005. godine, ostaje da pokušamo sve, čak i nemoguće, i da izvedemo Suboticu na pravi put, da je ostavimo svojim naslednicima neokrnjenu, celu u svoj svojoj lepoti, spremnu za dalje usavršavanje i ulepšavanje. Sigurna sam da će se do 2100. godine mnogo toga promeniti, da će život dobiti jedan potpuno novi oblik, ali bih ipak volela da ovde, u ovom gradu u kojem sam rođena, zauvek ostane bar tračak današnjice, da Subotica zadrži svoj stari šarm zbog kojeg ću zauvek i ostati u njoj.

Aleksandra Vojnić Hajduk

Budućnost P

rolaze dani, meseci, godine, smenjuju se vremena, sudbina nam uzima one koje volimo i daruje neke nove drage ljude ne dajući nam dovoljno vremena ni da ih upoznamo. Svakim danom čini nam se da sa vetrom dolaze sve lošiji ljudi i lošija vremena i tada shvatamo da ne poznajemo ni Suboticu ni sva lica koja ona krije. Nisam sigurna kako ona danas izgleda, šta se sve u njoj ovog trenutka događa, ne znam šta će ona doneti sutra, a ne mogu ni da pretpostavim kako će ona izgledati za nekoliko decenija. Kakvi ljudi će zauzeti naša mesta, hoće li ih zaslužiti, da li će Subotica uz njih biti još lepša ili će stariti kao uz sve generacije koje nisu umele da je cene. Ponekad poželim da bar na trenutak provirim u taj neki drugi svet, samo da vidim ko su ti ljudi koji će živeti naše živote. Volela bih da znam da li će neko tada sanjati moje snove, da li će živeti za iste one ciljeve o kojima sam ja maštala. Možda tada Gradska kuća neće biti simbol našeg grada, nego obična stara građevina beznačajna u odnosu na te koje će doneti 2100. godina. Fontane koje krase naš grad tada neće biti ovde, biće zamenjene savremenom tehnologijom, bez obzira na njihovu vrednost, tretiraće se kao nešto staro i nepotrebno. Znam da će tradicija i običaji vremenom izbledeti, da će sve biti drugačije, ali volela bih i mislim da imamo pravo da ostane nešto i posle nas, sigurna sam da će neko

146

Subotica 2100.

znati da ceni našu istoriju i napore koje smo uložili da očuvamo ono što je nama poverila prošlost. Naši preci brinuli su isto kao i mi sada kome ostavljaju ovaj grad, koji su stvorili i za koji su živeli. Iako mnogi od nas to poriču, sigurna sam da većina sanja o tome da njihovo ime bude cenjeno, i upamćeno po nekom delu. Svi bi smo mi voleli da neka ulica ili škola nosi naše ime. Neki od nas biće ponovo ovde u nekom drugom životu, te 2100. godine neko će ponovo imati taj sjaj u očima svaki put kada prođe pored nečega za šta ga veže neka uspomena, a neće biti ni svestan zašto. Ponekad mi je žao što ljudi nisu besmrtni, volela bih da svi zajedno gledamo kako čovečanstvo napreduje, a sa njim i Subotica. U budućnost Subotice gledam sa puno optimizma i vere da će biti bolje, ne slažem se sa onima koji misle da ona bez nas neće postojati i ne bih volela da bude tako jer svi su zaslužili da žive u jednom ovakvom gradu, da svaki dan prolaze pored Sinagoge, idu u naše pozorište, obilaze naše muzeje, uče u našim školama. Zaokupljeni smo mnogim problemima, nebitne stvari stavljamo na prvo mesto i tada zaboravljamo na one prave vrednosti, tako će biti i u budućnosti kada se bude više cenila materijalna od duhovne vrednosti, ali će oni, isto kao i mi, negde u podsvesti imati i čuvati sliku Subotice. Stanovnici Subotice se menjaju, dolaze novi, odlaze stari, svaka generacija nosi nešto novo, nešto posebno, jedinstveno. Svi mi imamo svoje prethodnike i sledbenike, one koje mi ne bi smeli da razočaramo i one koji nas ne bi trebali, znamo ko je živeo pre nas, ali ne znamo ko dolazi posle. Kao što se mi vremenom naviknemo na to šta donosi mesec, a šta sunce, tako se Subotica navikne

Subotica 2100.

147

na nas, ali mislim da to nije teško. Jer svi smo mi ljudi sa dobrim i lošim osobinama, sa sudbinom koja ima isti kraj.

Sadržaj Andrea Sigmund.............................................................................9 Julia Sabanov..................................................................................13 Tóth Laura.....................................................................................16 Sonja Jovičić..................................................................................25 Kiss Andrea...................................................................................29 Miloš Bugarski...............................................................................30 Bálint László..................................................................................34 Balogh Zsuzsanna.........................................................................38 Bartos Csaba..................................................................................42 Bukvić Božidarka..........................................................................47 Ćuk Tijana......................................................................................52 Mihajlo Đolai.................................................................................54 Eraković Vukica............................................................................57 Futó Szabina..................................................................................59 Milan Golubović...........................................................................60 Vesna Horvatski............................................................................63 Hulló Judit.....................................................................................65 Igor Jovanović...............................................................................68 Juhás Andrea.................................................................................71 Király Krisztina.............................................................................75 Király Krisztina.............................................................................77

Merima Kovačević........................................................................81 Jovana Kvržić................................................................................84 Lulić Emil......................................................................................86 Márki Anna....................................................................................93 Nemanja Miličević......................................................................100 Никола Митровић....................................................................101 Nevena Mlinko............................................................................103 Molnár Lídia................................................................................106 Nagy Dávid.................................................................................110 Nagy Katalin...............................................................................112 Nyúl Máté....................................................................................114 Pirmajer Attila.............................................................................117 Ana Radulović.............................................................................120 Sáfrány Karolina.........................................................................123 Sava Stambolić............................................................................125 Adrijana Stojanović....................................................................128 Szügyi Edit...................................................................................131 Милица Тешић.........................................................................137 Tóth Zoltán.................................................................................139 Gorica Vasić................................................................................142 Aleksandra Vojnić Hajduk........................................................145

CIP

ISBN 86-86301-00-2