17-21 IvecoDaily_p
1/24/07
11:56 AM
Page 17
teszt
Iveco Daily 35S14V
Javított kiadás
Újabb kiadásban jelent meg az Iveco bestsellere, a Daily. Már a tartalomjegyzék is sokat sejtetett, a kor trendjeinek megfelelô, elegáns kötés pedig csak tovább csigázta az érdeklôdésünket. Ismerkedjen meg Ön is a Daily sztori legújabb fejezetének részleteivel! Lassan három évtizede szerepel sikeresen kategóriájában az Iveco legkisebb áruszállítója, amely hazánkban is a legkeresettebb típusok egyike. Valahol a világon minden ötödik percben felkeresi valamelyik Iveco kereskedést egy reménybeli Daily-vásárló. A népszerûség titka a használati értékhez jól illeszkedô árban, a versenytársak önhordó jármûvei mellett egyedülálló, alvázas felépítésben, illetve a kisebb-nagyobb mértékû, de folyamatos fejlesztésekben keresendô.
Mesteri vonalak A típusfrissítés természetesen nem érintette a jól bevált alapkoncepciót, a motor a merevhídra szerelt hátsó kerekeket hajtja, a karosszéria masszív létravázon nyugszik, és a strapabíró felA két részre osztott külsô visszapillantó tükrök minden dicséretet megérdemelnek, széles látószögüknek és minimális holtterüknek köszönhetôen szinte gyerekjáték a manôverezés
függesztések is csak kis mértékben módosultak. A legszembeötlôbb változások az új Daily orrán érhetôk tetten, a szögletes hûtôrácsot és a csíklámpákat kedvesen gömbölyded fényszórók, valamint három részre osztott díszrács váltotta fel. Az új vonalakat a Giorgetto Giugaro nevével fémjelzett dizájnstúdió rajzolta meg, de maximálisan a praktikumra fektetve a hangsúlyt. A nagyméretû, fényezetlen lökhárító hatékonyan védi a karosszériát a mindennapi használat során keletkezô kisebb sérülésektôl. A két szélsô beömlôn a fékekhez áramló hideg levegô segíti a féktárcsák hûtését, ugyanakkor fellépôként is használhatók. Jelentôs szerepet játszanak az új arculatban az irányjelzôkkel ellátott hatalmas külsô visszapillantó tükrök, amelyek mindemellett elsôdleges szerepüket is remekül betöltik, kiemelkedô látóteret nyújtanak. A magasított tetôs változatok szélvédô feletti része sem maradt érintetlen, két kecses ív töri meg a korábban teljesen sima felületet, merevítve a tetôlemezt és egyben áramvonalasabbá téve a homlokfelületet. Oldal- és hátulnézetbôl csak nehezen ismerhetôk fel a legújabb generációs modellek. Noha a hátsó lámpák módosultak, a szögletes dobozforma a régi, Ötletes az ajtókárpit kialakítása, a leggyakrabban használt holmik, mint például az irattárca vagy a menetlevél a legfelsô, kiválóan kézre álló zsebben helyezhetôk el, míg a hatalmas, palacktartót is tartalmazó középsô zseb a méretesebb tárgyakat várja, a legalsó rekesz pedig nyitott ajtónál kívülrôl is kényelmesen elérhetô
A furgontetô új merevítô ívei csendesebbé és egyben áramvonalasabbá teszik a karosszériát
2007 FEBRUÁR
17
17-21 IvecoDaily_p
1/24/07
11:56 AM
Page 18
teszt
A kétrészes kesztyûtartó csak korlátozottan használható, térfogata kicsi és a fedél sem nyílik kellôen mélyre
A teljesen áttervezett, kéttónusú mûszerfal minden tekintetben felülmúlja elôdjét, a fontosabb kezelôszervek sokkal kényelmesebben elérhetôk, nem is szólva a sebességváltó középkonzolra került karjáról
egyelôre még senki nem állt elô a derékszögekkel határolt raktérnél jobban kihasználható megoldással.
Egyszerûen egyszerû A divatjamúlt szögletek helyett az utastérben már szinte kizárólag gömbölyû felületekkel találkozunk, a vezetôfülke belsô tere átfogó megújuláson esett át. A korábbinál kellemesebb tapintású anyagoknak köszönhetôen a minôségérzet sokat javult, a sebességváltó karja pedig a kategóriatársakhoz hasonlóan a középkonzolra költözött. Noha az utasüléssel szemben kialakított kétrészes kesztyûtartó határozottan szûkös, a középkonzol alsó részén található öblös rekesz és a három szintre
A fedélzeti számítógép és a fényszórómagasság-állítás kezelôgombjai igen nehezen látható és elérhetô helyre, a jobb oldali bajuszkapcsoló mögé kerültek
A középkonzol alsó részén kialakított rekeszt kifejezetten A4 méretû iratok tárolásához méretezték
osztott ajtózsebek bôséges tárolóhelyet kínálnak. A mûszerfal két szélérôl alaphelyzetben teljesen rejtett italtartók hajthatók ki. A rendkívül praktikus szélvédô fölötti polcok sajnos nem tartoznak hozzá az alapfelszereltséghez, tesztautónkból is hiányoztak. Már a beszálláskor találkozhatunk az új típus egyik sajátosságával, a motoros ablakemelôvel készült modellek ablakai ugyanis ajtónyitáskor automatikusan résnyire lehúzódnak. A haszonjármûvekben egyedülálló megoldásnak hála a nagyméretû ajtók becsukása sokkal könnyebbé vált, mivel nem lép fel túlnyomás a fülkében. A vezetôülésben helyet foglalva azonnal feltûnik a kedvezôbb helyzetû kormánykerék, amely azonban továbbra sem állítható, így csupán az ülés mozgatásával igyekezhetünk megtalálni a kényelmes vezetési pozíciót. A helykínálat átlagos, hosszabb lábú sofôrök bizonyára szívesen tolnák még néhány centiméterrel hátrébb az ülést, de azért számukra sem kényelmetlen az új Daily. A mûszerek a könnyû értelmezhetôség érdekében rendkívül egyszerû kialakításúak, ami talán már túl jól is sikerült, mivel a számlapok formátuma szinte teljesen megegyezô, alacsony sebességnél egy töredék másodpercig megzavarhatja a vezetôt, hogy most éppen a fordulatszám-, vagy a sebességmérô adatát olvassa-e le. A fûtésszellôzés középkonzolon elhelyezett forgókapcsolóinak használatát is szokni kell, a teljesen szimmetrikus kapcsolókon csak egy vékony rovátka jelzi az aktuális üzemmódot. Ergonómiai szempontból azonban a legkritizálhatóbb elem a fedélzeti számítógép, illetve a fényszórómagasság-állítás kezelôgombjait tartalmazó panel, amelyet a kormányoszlop tövében, teljes takarásban helyeztek el, az olcsó kivitelû nyomógombok ráadásul határozatlanul mûködnek és parancsaikat csak késve követi a komputer.
Fordulómûvész
A kellôen széles jobb oldali utasülés lapja nem hajtható fel, így hiányzik a sok konkurensnél dicsért nagyméretû tárolórekesz. A középsô utasnak alapáron csak kétpontos biztonsági öv jár
18
2007 FEBRUÁR
Mivel a kormánykerék helyzete fix, csak a vezetôülés állításával igyekezhetünk elérni az ideális vezetési pozíciót
A tesztautónkban dolgozó, természetesen Euro 4-es besorolású, 2,3 literes, 136 lóerôs HPT motortól azonban szerencsére távol állt a habozás, készségesen követte a gázpedállal tett gyors mozdulatokat is. A négyhengeres, hengerenként négyszelepes, változó geometriájú
17-21 IvecoDaily_p
1/24/07
11:56 AM
Page 19
teszt a változó rásegítésû szervokormány. A felfüggesztések változatlanul a minél nagyobb teherbírás jegyében készülnek, elöl kereszt-, hátul parabolikus laprugókat találhatunk, de opcióként hátsó légrugózás is kérhetô. A feszes futómû miatt a Daily üresen és kis terheléssel pattogásra hajlamos, a tervezés során inkább a teljes terhelés mellett is biztonságos menettulajdonságot tartották szem elôtt. A nálunk vendégeskedett Daily tekintélyes Hasznos részletek: az éjszakai navigációt megméretei ellenére dicséretre méltó gazdasáAz utasülés mögötti hálós zsebnek csak csekély könnyítô térképolvasó lámpa, kapaszkodó a körésze használható ki, mivel a háttámla nem gosságról tett tanúbizonyságot a Rolling zépsô utasnak is, illetve oldalra hajtva is rögzítdönthetô elôre Tons cikluson, átlagosan mindössze 7,5 lihetô napellenzô ter gázolajat égetett el száz kilométerenturbófeltöltôvel szerelt, 1800 bar maximális nyomással üzemelô ként. A motor karbantartási költségei is kedvezôek, olajat és közös nyomócsöves befecskendezésû motor legnagyobb, szûrôket 40 ezer, vezérmûszíjat és feszítôgörgôket 240 ezer kilo320 newtonméteres nyomatéka 1700 és 3000-es percenkénti forméterenként kell cserélni a gyár elôírásai szerint. dulatszám között bármikor mozgósítható, ami kivételes rugalHelyben nagy masságot biztosít az autónak. Már egészen alapjárattól „húz”, Közel négyméteres tengelytávolságával és hét métert is meghamagasabb fordulatszámon pedig kevés sebességváltással vezetladó hosszával tesztautónk igencsak feltûnôen mozgott a városi hetô, ha az ideális fokozat alá vagy fölé kapcsolunk eggyel, azt is megbocsátóan fogadja. A sebességA leghosszabb tengelyváltások számát távú változat alapáron ösztönösen is is a nagyobb, 1240 milliméter széles oldalajtóigyekszik kerülni val készül, amely az az új Daily vezeáttervezett szerkezettôje, ugyanis a 2.3nek köszönhetôen kisebb erôkifejtéssel és as erôforrásokhoz csendesebben nyitható társuló ötfokozatú sebességváltó továbbra is csak akadozva, bizonytalanul kapcsolható, igaz, az új helyre került váltókar sokkal kényelmesebben elérhetô. Ez utóbbi állítás a rögA fellépô és a kategóriában egyedülzítôfék karjára is forgalomban. A Daily paletta álló kapaszkodó jóvoltából oldalról is igaz, nem kell olyan mélyre nyúlnunk, mint az elôzô generációrendkívül kényelmesen megközelítleghosszabb és középmagas nál, ezt a gyakori megállásokkal járó feladatokat végzô gépkohetô a raktér tetôvel szerelt tagja 15,6 köbcsivezetôk bizonyára igen nagyra értékelik. Felárért hatfokozaméteres rakteret kínál, több mint 4,5 méter hasznos rakhosszal. tú, automatizált sebességváltó is rendelhetô a 136 lóerôs motorTesztautónkban 270 fokos szögig nyitható hátsó ajtó segítette hoz is, mint azt a tartóstesztünkben szereplô modellnél is bea rakodást, az ajtószárnyakat teljesen kinyitott állapotban erôs mutattuk. mágnesek tartották a helyükön. A 680 milliméteres rakodómaA hátsókerékhajtásnak köszönhetôen az elsô kerekek nagyobb gasság jónak mondható, ha figyelembe vesszük a nagyobb helyimértékben kifordíthatóak, ennek köszönhetô a hosszú tengelygényû alvázas felépítést. A hátsó ajtónyílás kellôen széles, a kötávhoz mérten rendkívül kedvezô, alig több mint 13 méter zel függôleges oldalfalak jóvoltából még a legmagasabb ponton átmérôjû fordulókör. A manôverezést tovább könnyíti, hogy is 1,3 méter széles. Rakodáskor azonban ügyelni kell a szabad a 136 lóerôs motorral szerelt modellekhez már alapáron jár szélességet korlátozó pótkerékre, amely azonban szükség esetén könnyedén eltávolítható a munka idejére. A kétféle szélességû oldalsó tolóajtó közül 3950 milliméteres tengelytávolságával és több a leghosszabb tengelytávhoz már a nagyobb mint hétméteres hosszával tekintélyt parancsoló jár, amely 1240 milliméter széles és 1780 miljelenség a 15,6 köbméteres rakterû Daily liméter magas rakodónyílást fed. A raktér megközelítését rendkívül praktikus módon kapaszkodó könnyíti meg, amely a kellôen alacsony fellépôvel együtt igazán kényelmessé teszi a rakodást. A középmagas tetôs kivitel rakterének belmagassága 1,9 méter, így az át-
2007 FEBRUÁR
19
17-21 IvecoDaily_p
1/24/07
11:56 AM
Page 20
teszt
A hatalmas raktérhez 1220 kilogrammos hasznos teherbírás társul, amely így elsôsorban térfogatárukkal használható ki maradéktalanul. A felárért rendelhetô, 270 fokos szögig nyitható hátsó ajtók szûk helyeken jelentôsen megkönnyítik a rakodást
Az 1,9 méteres belmagasságnak és a kerékdobok közötti 1350 milliméteres távolságnak köszönhetôen a raktér könnyen rakodható, ügyelni kell azonban az oldalfalon elhelyezett pótkerékre. Opcióként külsô pótkeréktartó is rendelhetô
a 2.3 HTP motor tekintélyes nyomatéka és a négy tárcsafék lassítóképessége. Az Iveco kisáruszállítói strapabíró mûÖsszesen 16 rakományrögzítô gyûrû található a raktérben, az oldalfalakon és a padlón szaki megoldásaik mellett kedvezô véteA fülkében hiába is keresnénk nagyobb táskák vagy egyaránt láruknak is köszönhetik népszerûségükabátok számára megfelelô helyet, ám a raktér ket. A tesztünkben szereplô modell tetôtárolója kiválóan pótolja ezt alapára nettó 5,38 millió forint, amelagos termetûek nyugodtan felegyenesedhetnek benne. Figyellyért egy korszerû és erôs motorral szerelt, hatalmas rakterû hames szemlélô észreveheti, hogy a tetôlemezbe számos merevíszonjármûvet kapunk. Az alapfelszereltség azonban kimondottést sajtoltak, ezek mind a torziós merevség növelését, egyben tan szegényes, ugyan alapáron járnak például az elektromosan a csendesebb utazást szolgálják. A méretes dobozban nem keveállítható és fûthetô külsô visszapillantó tükrök, valamint a fedélsebb, mint 16 gyûrû segíti a rakomány rögzítését, amelyeket zeti számítógép, de a motoros ablakemelôk már csak az opciós a padlón, illetve az oldalfalakon helyeztek el, segítségükkel listán szerepelnek. a legkülönbözôbb formájú és méretû tárgyak is biztonságosan A Daily saga legújabb kiadása mentes tehát az átütô meglepetészállíthatók. A vezetôfülke teteje a raktérben mûanyag borítást sektôl, ugyanakkor a családtagok fejlôdése nem maradt el, ankapott, ahol kultúrált helyet kaphatnak az utasok nagyobb holnak ellenére, hogy megôrizték fôbb jellemvonásaikat. Az Iveco mijai. Ez szükséges is, hiszen a fülkében az utasülés alatt nem érezhetôen nem most szerette volna megreformálni kishaszonalakítottak ki tárolórekeszt, sôt, ruhaakasztót is hiába kerestünk, jármû-kínálatát, az igazán új Daily megjelenésére még várnunk ami fôleg a téli idôszakban igencsak kellemetlen. kell. 35S14V típusjelû, azaz 3,5 tonna megengedett össztömegû, Baranya Pál szimpla abroncsozással készült doMegbízható szerkezeti elemek, masszív, létravázas felépítés és hátsó merevhíd, illetve terbozos tesztautónk hasznos teherbímészetesen hátsókerékhajtás jellemzik az Iveco Daily-t. A típus legújabb generációja is rása a vezetô tömegét is beleszámítmegôrizte elôdje elônyös tulajdonságait, miközben korszerû motorokat és a kor divatjának jobban megfelelô karosszériát kapott va 1220 kilogramm, tehát a 15,6 köbméteres puttony inkább csak térfogatáruk szállításakor használható ki hatékonyan. Az új Daily azonban akár 2,8 tonnás utánfutót is vontathat, ilyenkor igazán jól jön A tetôszellôzôk folyamatos légáramot biztosítanak a raktérben, ezáltal az ajtók becsukása is jóval könnyebbé vált
20
2007 FEBRUÁR
17-21 IvecoDaily_p
1/24/07
11:57 AM
Page 21
teszt
Iveco Daily 35S14V
Erôátvitel Hátsókerékhajtás, ötfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltó Áttételek I. 4,99; II. 2,56; III. 1,52; IV. 1,00; V. 0,78; Hátramenet: 4,50 Végáttétel: 3,73 Felépítés Motor elöl, hosszában beépítve; alvázra épített dobozos acélkarosszéria, kétajtós, háromszemélyes fülke, raktér oldalsó tolóajtóval és kétszárnyas hátsó ajtóval Futómû elöl: kettôs keresztlengôkar, parabolikus keresztlaprugó, hidraulikus lengéscsillapító Futómû hátul: merevhíd, parabolikus laprugó, hidraulikus lengéscsillapító, keresztstabilizátor Kormánymû: fogasléces, rásegítéssel Fékrendszer: kétkörös, hidraulikus, rásegítéssel, elöl belsô szellôzésû tárcsafék (tárcsaátmérô: 300 mm), hátul tárcsafék (tárcsaátmérô: 296 mm) Gumiabroncsok gyártmánya és mérete: Bridgestone Duravis 225/65 R 16 C Méretek Tengelytáv (mm): 3950 Hosszúság/szélesség/magasság(mm): 7012/1996/2670 Nyomtáv elöl/hátul (mm): 1740/1690 Raktér hosszúsága/szélessége alul (mm): 4620/1820 Raktér hosszúsága/szélessége felül (mm): 4580/1280 Raktér magassága (mm): 1840–1940 Raktér térfogata (m3): 15,6 Rakodóperem magassága (mm): 680 Hátsó ajtónyílás szélessége/magassága (mm): 1520 Oldalsó ajtónyílás szélessége/magassága (mm): 1240/1780 Kerékdobok közötti távolság (mm): 1350 Utastér szélessége könyökmagasságban (mm): 1610 Utastér hosszúsága (mm): 1030 Fejtér elöl (mm): 1010–1110 Lábtér elöl (mm): 970–880 Vezetôülés lapjának hosszúsága/szélessége (mm): 480/460 Vezetôülés támlájának magassága/szélessége (mm): 580/460 Vezetôülés állítási úthossza (mm): 100 Vezetôülés magassága a talajtól (mm): 1150–1250 Fülkepadló magassága a talajtól (mm): 670 Utasülés lapjának hosszúsága/szélessége (mm): 480/905 Utasülés támlájának magassága/szélessége (mm): 550/870 Kormánykerék átmérôje (mm): 400 Kormánykerék állíthatósága tengelyirányban/ arra merôlegesen (mm): –/– Kormányfordulatok száma végállástól végállásig: 3,75 Kormánykerék távolsága a váltógombtól (mm): 125 Kapcsolási úthossz az I. és a II. fokozat között (mm): 135 Fordulókör átmérôje (m): 13160 Üzemanyagtartály térfogata (l): 70 Tömegek Saját tömeg (kg): Hasznos teherbírás (kg): Megengedett össztömeg (kg): Vontatható pótkocsi tömege fékkel (kg): Megengedett tengelyterhelés elöl/hátul (kg):
2280 1145+75 3500 2800 1800/2240
Menetteljesítmények Legnagyobb sebesség (km/h): 154 Fogyasztás a Rolling Tons cikluson (l/100 km): 7,5 Rolling Tons ciklus: A megengedett sebességhatárokat betartva 50 kilométer autópályán, 50 kilométer országúton, 50 kilométer lakott területen, terhelés nélkül. Árak, felszereltség A tesztelt modell alapára (Ft+áfa): 5 691 700 Alapfelszereltség: szervokormány, indításgátló, színezett üvegek, ködfényszóró, belülrôl állítható fényszórómagasság, elektromosan állítható és fûthetô külsô visszapillantó tükrök Fontosabb rendelhetô extrák (nettó ár): hô és hangszigetelt fülkeválaszfal (27 000 Ft); megerôsített, tûzálló fülkeválaszfal (59 400 Ft); mûbôr borítású ülések (9 450 Ft); fûthetô szélvédô (12 150 Ft); külsô pótkeréktartó (12 150 Ft); részecskeszûrô (118 800 Ft); sebességtartó automatika (29 700 Ft); fényszórómosó berendezés (21 600 Ft); dupla utasülés (18 900 Ft); belsô raktérborítás (105 300 Ft); fa padlóburkolat (118 800 Ft); távirányítható központi zár (97 200 Ft); automatikus légkondicionáló berendezés (207 900 Ft); 270 fokos szögig nyitható hátsó ajtószárnyak (48 643 Ft); digitális tachográf (89 100 Ft); ABS+EBD (222 750 Ft); ABS+EBD+ASR (259 200 Ft); ABS+EBD+ASR+ESP (340 200 Ft); szélvédô feletti rakodópolc (29 700 Ft); multifunkciós kormánykerék (14 850 Ft); komfort ülések (103 950 Ft); vezetô-, utasoldali és oldallégzsák (164 700 Ft); légrugós hátsó felfüggesztés (567 000 Ft); AGile automatizált sebességváltó (459 000 Ft) Garancia: 1 év általános kilométer-korlátozás nélkül, 2 év a hajtásláncra Olajcsere, szervizintervallum (km): 40000 Országos szervizhálózat tagjainak száma: 18
sebesség (km/h)
Motor Soros, négyhengeres, hengerenként négyszelepes, közös nyomócsöves, folyadékhûtéses, négyütemû dízelmotor turbófeltöltôvel és töltôlevegô-hûtôvel Összlökettérfogat (cm3): 2287 Furat/löket (mm): 88/94 Sûrítés: 18 Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/1/min): 100(136)/3600–3900 Legnagyobb nyomaték (Nm/1/min): 320/1700–3000
170 150 130 110 90 70 50 30 10 1000
1500
2000
2500
3000
3500
4000
4500
fordulatszám (1/min)
Iveco forgalmazó kereskedelmi partnereinknél kérje a Budapest Lízing Zrt. finanszírozási ajánlatát. Akár 10% sajáterô vagy 60 hónap futamidô. 30% sajáterônél már 530 CHF-nak megfelelô havi lízingdíj 48 hó futamidôre. Lízing finanszírozását casco biztosítással együtt is kérheti. Testre szabott, egyedi konstrukciókkal is állunk ügyfeleink rendelkezésére.
2007 FEBRUÁR
21