Intézetünk hírei Közérdekű információk •
Tisztelt Intézményvezetők! Köszönettel vettük e nevelési évre szóló előzetes megrendeléseiket pedagógiaiszakmai szolgáltatásainkra. Az előző évekhez hasonlóan intézetünk a nevelési év során folyamatosan fogadja és teljesíti levélben, telefonon vagy e-mailen érkező megrendeléseiket. Szakmai szolgáltatási igényeiket igyekszünk lehetőségeinkhez képest maximálisan teljesíteni. Bízunk benne, hogy a jövőben is intézetünk szakembergárdáját tisztelik meg bizalmukkal!
•
A HEFOP 3.1.3. és a 2.1.5. pályázatok megírásához intézeti munkatársaink, Baráth Lászlóné és Mosolits Lászlóné szakmai segítséget nyújtanak. Érdeklődés: 96/529-413, 529-403.
•
A Dohányfüstmentes óvodákért hirdetett mozgalomhoz új intézmény csatlakozott: Móra Ferenc Óvoda, 9028 Győr, Tárogató u. 2. A dolgozók létszáma: 15 fő. Óvodavezető: Szalai Ferencné.
§ •
Intézményvezetők rovata JOGSZABÁLYFIGYELŐ
Magyar Közlöny
7/2005. (VIII. 22.) ICSSZEM r. A helyi önkormányzatok részére gyermek és
ifjúsági feladatok ellátása céljából nyújtandó támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának 2005. évi szabályairól (MK 114. szám 6202. o.) 13/2005. (VIII. 26.) FMM r. A munka világából történő fokozatos kivonuláshoz kapcsolódó járulék-kiegészítésről (MK 116. szám 6288. o.)
Oktatási Közlöny
21/2005. (VII. 25.) OM r. Egyes közoktatási tárgyú jogszabályok módosításáról (helyesbítéssel egybeszerkesztve) (OK 25. szám 3390. o.)
10
Továbbképzések •
TISZTELT TANFOLYAMI JELENTKEZŐK! Lassan lezárulnak a jelentkezések az őszi továbbképzésekre. A beérkezett igényeket regisztráltuk, amelyről levélben értesítést is küldtünk. Október 15-ig áttekintjük, melyek azok a tanfolyamok, amelyek kellő létszám esetén még idén elindíthatók. Az induló tanfolyamok időpontjait levélben közöljük. A nem induló tanfolyamok jelentkezőit is értesítjük, felkínálva a megvalósuló képzésekre történő átjelentkezés lehetőségét. Aki nem választ más kurzust, őt sem töröljük a regisztrációból, „várakozó listán” marad. Bízunk benne, hogy minden jelentkező megtalálja az érdeklődésének megfelelő képzést, és valamennyi tanfolyam a résztvevők szakmai/ módszertani gyarapodását szolgálja!
•
„Közös alkotás öröme, tapasztalatcsere!” címmel intézetünk folytatja a győri Hobbi Kuckó tulajdonosának, Szabó Ritának a vezetésével a tavasszal megkezdett Alkotóműhely című programunkat, a téma iránt érdeklődő óvodapedagógusok és tanítók részére október, november, december hónapokban, összesen öt alkalommal 1400–1530-ig, az alábbi témákat érintve: o HÁROMDIMENZIÓS TECHNIKA kipróbálása, többféle módon o A kedvelt új technika, a ZSUGORKA kipróbálása o A SÜTHETŐ GYURMA használata o „ÁL-PACHWORK” technika kipróbálása Az öt foglalkozás ára 6500 Ft, amely összeg a részvételi díjon kívül minden anyagköltséget is magában foglal. Jelentkezni a mellékelt Jelentkezési lapon 2005. október 11-ig lehet. További felvilágítás Némethné Józsa Ágnes szervezési igazgatóhelyettestől kérhető a 96/529-411-es telefonszámon.
•
Számítástechnika tanfolyamok pedagógusoknak! A pedagógusok mindennapi munkájában egyre inkább elengedhetetlen a számítógép használata. Ezért „Számítógép-kezelés, szövegszerkesztés, internet-felhasználás” című 20 órás kompetenciafejlesztő tanfolyamokat indítunk intézetünkben. Célunk, hogy a tanfolyam elvégzése során a pedagógusok sajátítsák el a számítógép hatékony használatát, az internet szolgáltatásainak alkalmazását, tudjanak szövegszerkesztő segítségével különböző szerkezetű dokumentumokat létrehozni.
10
A foglalkozások időpontja: heti 1–2 alkalom, délután 14.30–16.30-ig. (Időpont-egyeztetés a 15 fős csoportok megalakulása után.) Helyszíne: MPI, Győr, Árpád u. 32. 9. emelet. Szervező: Kákonyi Ágnes továbbképzési felelős. Jelentkezési határidő: 2005. október 15. A jelentkezéseket a „Jelentkezési lap kompetenciafejlesztő képzéshez” c. formanyomtatvány kitöltésével várjuk. Költség: 15 000 Ft/fő.
•
Új, 60 órás akkreditált pedagógus-továbbképzési programot indítunk „Számítástechnikai alapismeretek, internethasználat és szövegszerkesztés alapszinten” címmel. A képzés célja, hogy a képzésben részt vevők olyan informatikai ismeretekre tegyenek szert, melyekre alapozva hatékonyabban tudnak dolgozni a munkahelyükön. Ismerjék meg a számítástechnikai eszközök alapvető használatát. Tudjanak számítógépen egyszerű dokumentumokat (pl. óravázlat, egyszerű feladatlap, rövid beszámoló) készíteni, tárolni, rendszerezni, előkeresni, újrafelhasználni. Tudjanak alapesetekben információt keresni interneten, elektronikus levelet írni, küldeni és fogadni. Szerezzenek olyan ismereteket, amelyek alkalmassá teszik őket újabb informatikai ismeretek befogadására. Legyenek képesek önálló ismeretszerzéssel a folyamatos önképzésre. A képzés időtartama: 60 óra. A foglalkozások tervezett ideje: heti 1–2 alkalommal, délután 14–18 óráig. A továbbképzés helye: Győr-MosonSopron Megyei Pedagógiai Intézet, Győr, Árpád út 32. A képzés indításának feltétele minimum 12 fő jelentkezése. Jelentkezési határidő: október 30. Részvételi díj: 60 000 Ft/fő. A továbbképzésről bővebb információt az MPI munkatársától, Kákonyi Ágnestől ( 96/529-410) kérhetnek.
•
Horváth Lucia megyei szaktanácsadó a környezetvédelem, természetismeret, környezeti nevelés feladatainak ellátásához az alábbi programokat ajánlja: Akkreditált 30 órás tanfolyam: • 1001 Ismerkedés a hazai tájakkal és megismerésük módszereivel A 30 órás akkreditált tanfolyam (40 000 Ft/fő) előadásainak nagy része terepi bemutatóval egybekötve bonyolódik, minimum 12, maximum 20 fővel indítható. Megfelelő számú jelentkező esetén két csoportnak tudja vállalni a tanfolyam levezetését, a terepi jelleg miatt március és április hónapokban, az őszi jelentkezések alapján. Szeretettel várja a Komplex ökológia, környezetvédelem, környezeti nevelés tanfolyamot elvégzettek jelentkezését is, mert új területek természeti értékei kerülnek bemutatásra. Tervezett terep: A Fertő körbejárása (Sopron és Moson vármegyék természeti értékeinek bemutatása) + egy megyei védett terület bemutatása.
10
Nevelőtestületi értekezletre, szülői értekezletre is ajánlott 2 órás előadások (Sopron és környéki térségben szülői értekezletre 1 órás előadás is kérhető): • 1.10. Környezetkárosító anyagok, hatások, káros szokások mindennapjainkban; az egészségkárosítás kivédésének, csökkentésének lehetőségei • 1.157. Környezeti nevelés – életmód – egészségnevelés: táplálkozás Jelentkezés a szokásos módon, a pedagógiai intézeten keresztül. Bármelyik fenti képzéssel kapcsolatban felvilágosítás kérhető a
[email protected] email címen, vagy a 30/262-2037 telefonszámon Horváth Lucia megyei szaktanácsadótól.
•
A Harmónia Szabadegyetem – intézetünk szervezésében – 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzési programot indít „A harmónia művészete – feng shui a pedagógia szolgálatában” címmel. A képzés célja, hogy a pedagógusok ismerjék meg a feng shui elméletét és alkalmazási lehetőségét. A tudatosan kialakított harmonikus környezettel segíthető a tanterem, valamint a saját és a tanulók energetikai egyensúlyának létrehozása. A program tartalma: A feng shui olyan szemléletmód, amely korunkban is, és minden kultúrában alkalmazható. Programunk felhívja a figyelmet az iskola, óvoda leggyakoribb környezeti hatásaira, melyek befolyásolják az oktatás minőségét. Módszereket ad arra, hogyan lehet az energia minőségét felismerni, hogyan lehet aktivizálni, illetve az energia túlsúlyát kiegyenlíteni. Elkészítjük és elemezzük a tanterem bágua térképét, valamint javaslatokat adunk a tanterem díszítő, harmonizáló eszközeire, mely összhangban van a tanár és a csoport igényeivel. A továbbképzés megoldási lehetőséget kínál arra, hogyan lehet segíteni a személyes életenergia növelését, pl. a tanterem megfelelő harmonizálásával, vagy egyszerű energetikai gyakorlatokkal. A feng shui elmélete és gyakorlata fokozza a kreativitást, az egységben való gondolkodást, fejleszti az esztétikai érzéket. A tanfolyam ismeretanyaga nem kötődik valláshoz, a Tao filozófiára épül. A foglalkozás vezetői: Hupek Erzsébet pedagógus és Kunczly Judit feng shui szakértő. A foglalkozások időpontja: 4 alkalom, 2005. október 28., 29. és november 4., 5. (péntek, szombat). A továbbképzés helye: Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, Győr, Árpád út 32. A képzés indításának feltétele minimum 15 fő jelentkezése. (A jelentkezés módja: az MPI által használt, az akkreditált képzésekre alkalmazott jelentkezési lapon.) Jelentkezési határidő: október 20. Részvételi díj: 44 000 Ft/fő. A továbbképzésről bővebb információt az MPI munkatársától, Kákonyi Ágnestől ( 96/529-410) kérhetnek.
10
•
Intézetünk új előadás-kínálata Cím: Gyógyító mesék és mítoszok. Előadó: Józsa Éva főiskolai adjunktus. Az előadás tartalma: Művészetek jelentősége a hétköznapokban. Női szerepek és játszmák. Mesék és mítoszok életünkben Clarissa P. Estes pszichoanalitikus könyvének alapján. Célcsoport: óvodapedagógusok, tanítók, tanárok. Időtartam: 2x1,5 óra. Költség: 24 000 Ft.
•
Intézetünk új tanfolyami kínálata: 1. Gyógyító mesék és mítoszok (drámai eszközökkel) 2. Bábrendezői tanfolyam A program tartalma: 1. A főleg nőkből álló tantestületek és a túlterhelt hétköznapok, a sokszor monotonná váló feladatok komoly terhet jelentenek a pedagógusoknak. Hogyan lehet feltöltődni, erőt és hitet meríteni a hétköznapokhoz a játékon és a művészet nyelvén keresztül. A mesékből és a mítoszokból ősi erőt meríthetünk… 2. Bábrendezői tanfolyam óvodapedagógusoknak és alsó tagozatos tanítóknak. Az egyszemélyes bábjáték lehetőségei, a tárgyjáték mint varázslat. Célcsoport: pedagógusok, segítők. Időtartam/alkalom: 17 óra/2 nap. Szervező: Némethné Józsa Ágnes szervezési igazgatóhelyettes ( 96/529-411). Előadó/tréningvezető: Józsa Éva főiskolai adjunktus. Költség: 17 000 Ft/fő.
•
Intézetünk Gyógytestnevelés, mozgáskoordináció címmel nemzetközi módszertani napokat szervez. Időpontja és helyszíne: 2005. október 20–21., Sopron. Célcsoport: óvodapedagógusok, tanítók, általános és középiskolai testnevelő tanárok. A szakmai programon való részvétel ingyenes, az útiköltség és az étkezés a résztvevőket terheli. Bővebb információ Pozsgai Péter Pál megyei szaktanácsadótól kérhető ( 20/592-5626).
10
A megyei intézmények hírei Pályázati felhívások •
Győr-Moson-Sopron Megye Közoktatási Közalapítványa pályázatot hirdetett az alábbi témakörökben: 1. Pedagógiai témájú szellemi termékek létrehozásának, szakmai tanácskozások megvalósításának támogatása, beadási határidő: október 14. 2. Szakmai, kulturális és tanulmányi versenyek támogatása, beadási határidő: október 14. 3. Pedagógiai alkotóműhelyek támogatása, beadási határidő: október 14. 4. Többcélú, valamint a kistérségi közoktatási társulások szakmai programjainak támogatása, beadási határidő: október 14. A pályázati dokumentáció elérhető a közalapítvány honlapján: www.gymsmkk.hu.
•
A győri Móra Ferenc Általános és Középiskola (9023 Győr, Kodály Z. u. 20–24.) rajzpályázatot hirdet nagycsoportos óvodások és 1. osztályos tanulók részére „Varázslatos mesevilág” címmel. A rajzok bármilyen technikával készülhetnek a tündérmesék témaköréből. A pályamunkák beérkezési határideje: 2005. november 11. Nevezési díj nincs. Szervező: Hegedüs Gyuláné. A pályázat anyagából kiállítást rendeznek az iskola aulájában. Eredményhirdetés és a kiállítás megnyitása: 2005. november 25. 15 óra.
•
Óvodáink életéből
•
A győrzámolyi Napközi Otthonos Óvoda mesemondó versenyt hirdet óvodásoknak. Időpontja és helyszíne: november 19. 10 óra, a helyi kultúrház. Rövid meséket kérnek az ovisoktól. A verseny felelőse: Bognárné Koteczki Ibolya vezető óvónő (/ 96/352-045). Szeretettel várnak minden környékbeli óvodást!
•
2005. augusztus 1-jétől a győrsövényházi óvoda különvált az iskolától, így elnevezése: Napközi Otthonos Óvoda (9161 Győrsövényház, Gárdonyi u. 45.).
•
2005. szeptember 1-jétől megnyílt Nyúlon a Kossuth L. u. 50. sz. alatt az „Aranykapu” Óvoda. Vezetője: Farkas Katalin. Az óvoda fennállásának 40. évfordulóját is ünnepelte ez alkalommal. Az óvoda leköszönő vezetőjének, Ősz Imrénének 20 éves munkásságát munkatársai megköszönik, és nyugdíjas éveihez erőt, egészséget kívánnak!
10
Hírek innen–onnan Pályázati felhívások •
Válogatás a Pályázatfigyelő 2005/09. számának pályázati felhívásaiból: 6. oldal Téma: A kompetencia alapú oktatás elterjesztése – HEFOP/2005/3.1.4. Benyújtási határidő: 2005. október 15. Beadási cím: Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága, 1245 Budapest, Pf. 1055, www.omai.hu. Téma: Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra – HEFOP/2005/3.1.3. Benyújtási cím: Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága, 1245 Budapest, Pf. 1055, www.omai.hu.
•
Az Országos Vérellátó Szolgálat rajzpályázatot ír ki 4–18 éves gyermekek részére „Véradás” címmel. A pályázat célja: A jövő generációinak figyelmét felhívni – már gyermekkorban – a váradásra, annak értékére, fontosságára. Az OVSZ olyan pályamunkákat vár, amelyeken a gyermekek vérrel, véradással kapcsolatos saját, esetleg szülők által elmesélt, vagy mellettük átélt élményeiket örökítik meg. Az alkotás témája lehet továbbá a véradás fontossága. Pályázati tudnivalók: A pályázaton minden 4–18 év közötti gyermek részt vehet. Egy pályázó maximum két pályamunkát nyújthat be. Technikai megkötés nincs – bármilyen eszközzel lehet dolgozni. Pályaműveket A/4-es és A/3-as méretben fogadnak el. A rajzok beérkezési határideje: 2006. március 31. Az alkotásokhoz mellékelni kell: a pályázó nevét, elérhetőségét, születési idejét, a pályamű címét, témáját és szüleinek elérhetőségét. A pályázati feltételek hiánya esetén a pályázat érvénytelen. A pályázatokat postán az alábbi címre kell beküldeni: Országos Vérellátó Szolgálat, Kommunikáció „Véradás” gyermekrajzpályázat, 1113 Budapest, Karolina út 19–21. (Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 44.) Elbírálás: A pályázatokat a szakmai zsűri négy korcsoportban bírálja el: óvodások, alsó és felső tagozatosok, valamint középiskolások. Díjazás: A szakmai zsűri az általa eredményesnek tartott pályázatokat nyereményekkel jutalmazza: játékok, képzőművészeti albumok, marcipános édességcsomag, könyvutalvány. A nyertes rajzokat több helyen is kiállítják, így a kis képzőművészek alkotásait ország–világ megcsodálhatja. Az eredményeket 2006. május 28-án, a Margitszigeti Családi Véradó- és Gyermeknapon teszik közzé, és adják át a díjakat. A zsűri tagjainak és az OVZSK dolgozóinak hozzátartozói a pályázaton nem vehetnek részt. Pályázati információk: dr. Buday-Sántha Andreától, az OVSZ kommunikációs vezetőjétől ( 1/372-4435).
10
•
Rajzpályázat óvodás és általános iskolás gyermekek részére Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási Minisztérium rajzpályázatot hirdet óvodás gyerekek, általános iskolás tanulók részére „Munkába, iskolába – környezetbarát módon!” címmel a következő kategóriákban: Rajzpályázat: – óvodás kategória – kisiskolás kategória (1–4. osztály) – felső tagozatos kategória (5–8. osztály) Az alkotások szólhatnak a gyermekek és szüleik mindennapi közlekedéséről, bemutathatnak biztonságos utakat, illetve olyan helyeket, amelyek veszélyeket jelentenek az óvodába és iskolába való eljutáskor. Az alkotásokban a pályázók azt is kifejezhetik, hogyan képzelik el a jövő közlekedését, továbbá hogyan lehet megoldani a városi közlekedési problémákat (zaj, levegőszennyezés, zsúfoltság, balesetveszély). A rajzpályázatra pályázni lehet A/3 vagy A/4 méretű, fekvő vagy álló helyzetű rajzlapokon, vagy más nem törékeny anyagon, bármilyen technikával készült alkotással (pl. vízfesték, tempera, olajfesték, filctoll, tollrajz, zsírkréta, pasztell, montázs, batikolás, kollázs, vegyes technika stb.). Egy pályázó csak egy alkotással vehet részt a pályázatban. Minden alkotás mellé kérik feltüntetni az alkotás címét, a pályázó (k) nevét, pontos postai címét, telefonszámát, születési adatait (év, hónap), iskolájának, óvodájának nevét és címét, valamint a felkészítő pedagógus nevét. A nyertesek értesítése telefonon történik, ezért kérik megadni a szülő vagy a pedagógus telefonszámát. A pályázati anyagokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Környezetvédelmi Főosztálya részére (postacím: 1880 Budapest, Pf. 111) „Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap – pályázat” megjelöléssel kell elküldeni. Beküldési határidő: 2005. október 10. Az eredményhirdetésre és a díjátadásra 2005. október 28-án, a Közlekedési Múzeumban (Budapest, XIV. kerület, Városligeti krt. 11.) kerül sor. A legjobb alkotások korosztályonként 1–3 díjban, valamint különdíjakban részesülnek. A legjobb alkotásokból a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kiállítást rendez. A beküldött műveket a minisztérium nem küldi vissza. A kiállításra nem kerülő alkotások 2005. november 2–30. között átvehetők a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Környezetvédelmi Főosztályán (Budapest, V. kerület, Kálmán Imre u. 2.). A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni lehet az 1/472-8748-as telefonszámon.
10
Továbbképzés A Belső Gondozás Rendszere iránt érdeklődők figyelmébe! 2005. október 27-én a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet – a Heves és a JászNagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézetekkel közösen – idén ősszel újra megszervezi Debrecenben a BGR – A jó intézményi gyakorlat … című regionális tanácskozást. Délelőtt előadásokat hallgathatnak a résztvevők (Vass Vilmos: A személyre szabott nevelés európai tendenciái és dr. Horváth Attila: A kooperatív tanulás címmel). A délutáni szekciókban az óvodában ill. az általános iskola alsó és felső tagozatában kidolgozott jó gyakorlatokat mutatják be, lehetőséget adva konzultációra, szakmai vitára is. Információ kérhető Nagy Ágnestől a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézetben ( 52/412-921, 52/413-744). Részvételi díj: 5 000 Ft/fő (mely magában foglalja a program, a büféebéd, ill. a kávé, üdítő árát). Jelentkezés a HajdúBihar Megyei Pedagógiai Intézet címén (4025 Debrecen, Piac u. 71.).
A HÍREK következő számának lapzártája október 17., óvodai megjelenése november 7-én várható.
Kiadja: a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, 9021 Győr, Árpád út 32. Akkreditált felnőttképző intézmény, lajstromszám: 1030 COMENIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program minősített tanácsadó szervezete 96/529-400, e-mail:
[email protected], URL: http://www.mpigyor.hu 9002 Győr, Pf. 67 F. k.: Turbók Arnold Bertalan igazgató Szerkesztette: Telekes Annamária
10