Impresszum. Felhívás a novemberi számhoz!

Felhívás Október 23-i megemlékezés

„Nem az a lényeg, hogy egy háború valós vagy valótlan indokkal tör ki; a győzelem nem lehetséges.” George Orwell

3.

Vallástudomány rovat

4.

Hölderlin istenfelfogása :: Bartha Rita

6.

Novella: Valóság? :: tina

Harcművészet

Tibeti harcművészet - „Az Oroszlán Üvöltése”

Művészet - Versek és képek

8. 11.

India rovat

14.

Shivádzsí, a harcosok királya :: méhviasz Novella: Kék :: Virág Balázs Face

16.

Núr városa és a Korán :: Barta Zsolt Novella: Ketten egy ellen :: ijar

17.

Filozófia rovat

Ismeret és szkepszis 2. :: Németh B. Johanna Comic: Unalom-bajnokság :: Derwen Llewelyn

18. 20.

Felhívás a novemberi számhoz! A novemberben megjelenő számunk témája: varázslás, boszorkányság, sámánizmus, misztériumok, halál, halálkultuszok különböző népeknél. Várjuk minden kedves író, költő, grafikus, festő és egyéb műfajban alkotó művész ezzel a témával kapcsolatos műveit! Címünk: [email protected], [email protected] Munkáitokat max. Office 2003-mas fájlformátumokban küldjétek! HATÁRIDŐ: NOVEMBER 3. 23:59. ~ A határidőn kívül érkező munkák a következő számhoz lesznek elbírálva! ~

Impresszum

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatói lapja

Cím: 1098 Bp., Börzsöny u. 11. ● Web: http://buddhapest.uw.hu ● E-mail: [email protected]

Tördelő-szerkesztő: Németh Beatrix Johanna Tartalmi szerkesztő: Tina Korrektor: Szilágyi Orsolya

Címlap: Derwen Llewelyn & Uma

2

Felhívás A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola 2005-ben indította útjára a Létkérdés Konferenciát, egy, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának keretében évente megrendezett, egynapos tudományos konferenciát, amely párbeszédre invitálja a társadalom - és természettudományok, illetve a teológia neves képviselőit. A névadás nem volt véletlen, hiszen a konferenciák a mindenkit érintő és érdeklő igazi „létkérdéseket” vitatják meg. A Főiskola idén, negyedik alkalommal is megrendezi ezt az évről-évre látogatottabb és elismertebb konferenciát, melynek témája ezúttal: A HALÁL. Többek között olyan izgalmas előadáscímekkel hívogatjuk az érdeklő hallgatókat, mint A halál jelentései, Az eltávozás pszichológiája, Igazságos-e a halál? Ízelítőül az előadók névsorából: Béres Tamás (evangélikus teológus), Cser Zoltán (buddhista teológus), Hegedűs Katalin (társadalomkutató, mentálhigiénés szakember), Kránitz Mihály (katolikus teológus), Nádas Péter (író), Pilling János (pszichiáter, thanatológus), Sivaráma Szvámi (vaisnava teológus), Tasi István (kultúraantropológus), Tóth-Soma László (vallásfilozófus). IV. Létkérdés Konferecia: A HALÁL-Biztos? Helyszín: Gólyavár, ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. Időpont: 2008. november 20. csütörtök, 10.00 – 18.00 óráig Belépődíj: 1000 Ft/fő. A rendezvény diákigazolvány felmutatásával ingyenes! Részletes program és további információk: www.letkerdes.hu A felhívást Makula Zsóka küldte el szerkesztőségünkhöz.

„Ha győztök, tudjatok félni; ha vesztetek, tudjatok remélni.” Jókai Mór

Megemlékezés október 23-ára - Márai Sándor szavai nyomán MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE

3

Virág Balázs Face

Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Vallástudomány

Hölderlin istenfelfogása Mi állhatna egymástól távolabb, mint az egy és a sok, mint az egyetlen istenben való hit és a sok istenséggel benépesített világ? Hölderlin egy olyan sajátos világlátással rendelkezett, ahol e kettő nemhogy kizárta volna egymást, hanem szervesen összefonódott, ahol az egyetlen isten léte csak a sok istenség világából kiindulva vezethető le. A görög táj úgy állt fenn szemei előtt, mint maguknak az istenségeknek az élő megjelenése. Ebbe a különös istenfelfogásba belevegyül még a természet istenként való megjelenése: „...és nyájasan felém nyújtja gyönyöre kelyhét a Természet, ifjúi istenem”, írja Életélvezet című versében. Valamennyi istenség, a görög istenek, sőt, még az emberhez elküldött nagy lelkek is mind az atyától származnak, így válhat Krisztus, mindnyájunk közt a legkiemelkedőbb Dionüszosz testvérévé. Bár mindannyiunk atyja ugyanaz, ez az atya sohasem uralkodik egymagában. A sok és az egy között feszülő ellentét tovább fokozódik, mert hiába a sok megénekelt isten, a költő mégis csak az Egyet keresi közöttük: „Ám a Friedrich Hölderlin (1770-1843) szeretet az Egyetlenhez fűz mindig” - írja. A szív az, ami Krisztushoz láncolja. De a szív mintha most „...miért, hogy túlsúlyba került volna, s a költő kissé meghasonlik a rejtve maradsz?” két világ között. Az egyetlenhez fűződő mély szeretete által mintha hűtlenné vált volna a világot bené- - kérdezi a Mesterrel kapcsolatban. S az istenek is pesítő sok istenhez: elhagyták ezt a világot, a fenti világokban élnek, s alig foglalkoznak az emberekkel. De ez az eltávolo„jóvá tenni igyekszem majd ezt, dás mintha a mennyeiek óvása lenne, ha mást zengek még egyszer.” „mert ... S mintha ez a jóvátétel újabbat követelne, mintha a ritkán bírja el az isteni teljet a szív.” sok istennek való kedvezés viszont Krisztushoz tenné hűtlenné, még hozzáteszi: Az atya is elfordította arcát az emberiségtől, de ebben az elhagyatottságban vigaszként jelent meg „De egy isten, Krisztus. Maga isten jött el emberi formát öltve. Azha eljön, tudja, mi jót akartam.” óta azonban az isteneknek nincsenek kiválasztottai, nem hagynak jelet a férfifejen. A Kenyér és Bor-ban Az istenek eljövetelének várása, s az egy is- ez a különös, kettős világ megelevenedik, szervesen ten várása mély hiányból fakad: áthatja egymást. A legmagasabb isten akarata szerint történnek a dolgok, aki a szeretet istene, ugyanakkor „Miért maradsz el, Hölderlin az olümposzi tájra szegezi tekintetét: tőlem távol?”,

4

„...az isten, kit várunk, onnét jő...” - mondja. Görögország válik minden mennyei lény honává, ahol észrevétlenül jönnek el az istenek. Megjelennek, s fényt és örömet hoznak az embereknek, s ők maguk válnak a Megnyilvánulttá, az ő arcuk az, amit úgy hív az ember: a Minden, az Egy. A sok isten sajátos módon feloldódik az Egyetlen istenben, a sok úgy jelenik meg, mint az Egy. Furcsa módon nem az egy istennek van sok arca, hanem éppen fordítva, és különös módon a sok istenség arca a Minden, az Egy. Ez az Egy teszi szabaddá az ember lelkét, tőle telik be minden vágya; az ember azonban olyan, hogy bár előtte a jó, nem ismeri fel azt. Ez a világ nemcsak az, ahol Krisztus járt s ahová eljön még, hanem az a világ, ahol egykor itt voltak az égiek és ahová majd visszatérnek. A kenyér és a bor nem az, ami Krisztust juttatja eszünkbe, hanem valami általánosabb, ami az égiekre emlékeztet. A kenyér és bor isten által válik teljessé:

„Mert nem az égiek intézkednek, hanem a halhatatlan Sors parancsol, s művel önként halad útján, és siet a vég felé.” Ez az elem mégis feloldódik a keresztény felfogásban, mert a Sors akarata, az a vég, ami felé halad minden, az Krisztus dicsősége, ahol: „...jelszó gyanánt kiáltják nevét a Magasságbeli győzedelmes Fiának”.

A versben az istenről alkotott kép még egy elemmel kiegészül: „Közeli / s megfoghatatlan az isten” - írja. A Békeünnepet az istenre találás idilli hangulata lengi át. A táj burjánzó és gazdag, az embereket öröm és szeretet járja át. „... ahol azonban egy isten is jelen, más fény derül ott a világra.” - írja. Az ünnep az, ami által a világ szelleme, az atya az emberekhez fordul. Az emberek azáltal, hogy ismerik az atyát, felismerik a fiút is. Ez az ünnep a bizonyossága az égi hatalmak létének és az emberek „A föld termi, de a fény áldja meg a kenyeret s a szeretetének. mennydörgő isten adja a bor gyönyörét...”. „...együtt vannak az istenek mind, A Krisztus misztérium, a kenyérben és borban vas mindenféle alakban, és kedvencük is, lóságosan jelenlévő isten, a feltámadt isten, a megkiért rajongnak, ő is jelen.” váltást hozó isten nem kap jelentőséget Hölderlinnél ebben a versében. Krisztus alakjának fő motívuma A szeretet és béke uralkodik, de csak úgy válik a az, hogy emberré lett, hogy az isten részt vállalt az költő számára teljessé az ünnep, ha az Egyetlent ember szenvedésében, s hogy ez az isten szeretett, hívja lakomára, ha ő lesz az ünnep fejedelme. ugyanakkor a világ haragjáról beszélő isten, aki ítélHölderlin világában isten valóságosan jelen kezni jön el. van a természetben, különösképpen a görög tájban, A Patmoszban mintha a keresztény szem- s a világ istenekkel benépesített, melyek közül mintlélet győzedelmeskedne a görög felfogással szem- egy kiemelkedik Krisztus alakja. Az ellentét abban ben. Eddig az emberáldozatot mutatott be, szolgált feszül, hogy Krisztus, az Egyetlen, a legkiválóbb a földanyának, de ezeket tudatlanságból tette. „...az isten, akiért az emberek és istenek leginkább rajonAtya, ki mindenek fölött uralkodik,” - írja, s neki ganak, mégiscsak egy a sok isten közül. Az ünnepet az tetszik, ha az írás által magyaráztatik a világ. Az bár az atya szelleme teszi azzá, ami, mégis a göegész verset a Magasságbeli fiának története szövi rögség hangulata lengi át, a sok isten jelenléte, ahol át, s alakja úgy jelenik meg, mint a jelenlévő, az élő termések és természet bősége már Dionüszosz istent Krisztus, s Hölderlint mély vágy hatja át, hogy bár idézi. Mégis az ünnep csak akkor teljes, ha a Fiú a képet festhetne róla, hogy fejedelme. Hölderlin számára nincs isten, ha nincs Görögország, és nincsenek görög istenek; szüksége „...olyannak van erre a burjánzó világra ahhoz, hogy átélhesse látnák, amilyen volt, a Krisztust”. istent; ám e felett a világ felett mindig győzedelmeskedik a szív, a fő szerep mindig is a szeretet istenéé S miközben az Atya uralkodik, s az emberekre „...a marad, az Egyetlené, aki nélkül nincs igazi ünnep, Szentírás lágyan derengő fénye hull...”, s várják, aki nélkül nem teljes a világ. hogy a fényt megláthassák, s Isten Fiának alakja így kiemeltetik, elhangzik egy sajátosan görög elem: Bartha Rita

5

1944.

ősze, Franciaország

Egy kihalt és porig rombolt kisváros főutcáján egy csapzott, minden szenvedést átélt katonai csapat vonult. Élükön egy negyven év körüli férfivel, aki az utóbbi három hónap alatt legalább tíz évet öregedett, s arcán - a vastag piszokréteg alatt - kirajzolódott a fájdalom, a meggyötörtség és a fáradtság. Sisakja hanyagul állt a fején, keze alig tartotta a géppuskát, hátára a húszkilós felszerelés súlya nehezedett. Katonái épphogy vonszolták magukat; nemcsak testük volt fáradt, hanem a lelkük is, a pokolba kívánták ezt az átkozott háborút. Érzéketlenül meneteltek a poros úton, körülöttük egy halott város képe lebegett. Romok, mocsok, betontörmelék mindenfelé. Porfelhő szállt a levegőben, s valami titokzatos veszedelmet jelzett. A kisváros csendes volt, sehol egy lélek, sehol egy katona, sehol egy ellenséges alak. És mégis! A halál szaga terjengett a levegőben. Nem lehet elmondani, nem lehet papírra vetni, ezt csupán érezni lehet, de azt annál erősebben. A csend a legfurcsább és legfélelmetesebb egy katona számára, amikor minden reggel tüzérségi támadásra ébred és géppuskaropogások közepette alszik el. Soha nincs csend vagy nyugalom. Csak zaj és mocsok, félelem és rettegés, undor és reszketés. De csend, az soha. S most mégis az volt. Éppen ezért voltak ezek a katonák olyan óvatosak, minden apró neszre felfigyeltek. Háborúban senki sem lehet elég elővigyázatos, még a semmiből is előbújhat hirtelen egy német, s szétlőheti a koponyádat. Itt azonban hosszú idő után sem bukkant fel senki. Volt azonban valami, amin a mi tapasztalt katonánknak, aki ebben a háborúban ezredesi rangig vitte, megakadt a szeme. A fák még nem sárgultak. Ez felettébb érdekesnek tűnt, de korántsem idegennek, Volt benne valami reményt ébresztő. Ezek a fák is vártak, s a katonák könnyedén átérezték helyzetüket. Az a gondolat kerítette őket hatalmába, mintha ezek a növények kitalálták volna a gondolataikat. Az emberek vártak, a növények vártak. De vajon mire? Ezt az idillinek nevezhető, pillanatnyi képet felváltotta a valóság. A kis csapat lassan elhaladt a város közepén álló templom mellett. Abban a pillanatban bombázók, vadászrepülőgépek zaja verte fel a csendet. Dübörgés és süvöltés, mindenhonnan. Bombák zuhantak az út mellé, és a még álló, romos házakra. - Fedezékbe! Mindenki fedezékbe! - ordította az ezredes, miközben ő is fedezéket keresett a szemével, de kevés sikerrel. Nem volt hol meghúzódni a támadás elől, mindent törmelék borított, s a földbe csapódó gránátok keltette füsttől és porfelhőtől semmit sem lehetett látni. Ebben a fülsüketítő zajban egy másfajta hangzápor is felütötte a fejét: tüzeltek rájuk, fegyverek ropogása vált ki a bombák sikolyából. Egy golyó eltalálta az ezredest. Hirtelen megbicsaklott a lába és összeesett. Egy fiatal katona futott oda hozzá, felsegítette és fedezékbe vitte. - Ne aggódjon uram, minden rendben lesz!... Felcsert! Felcsert! - kiáltotta, de már más irányba.

-6-

- Hagyja, felesleges! A tüdőmet... találta... el. Meg... fogok... halni. - mondta elfúló hangon az ezredes. - Nem, nem - tiltakozott a katona. - Figyeljen rám!... Őrnagy!? Ebben a pillanatban érkezett a felcser a sebesülthöz, s felmérte a seb súlyosságát. Orvosság után kutatott a vöröskeresztes táskájában, miközben az ezredes tovább beszélt: - Mostantól... maga... vezeti... őket... Az őrnagy rémülten tekintett az ezredesre, arra az emberre, akire mindig felnézett. S ez az ember most a szeme előtt - haldoklik. Át kell vennie a helyét. Vigyáznia kell ennyi katonára. S az életük az ő kezében van, egy rossz döntés, és már máris meghalt valaki... Ez már túl sok volt neki. Az ezredes hirtelen megragadta a katona karját. - És... mondja... meg... a fele... a feleségemnek, hogy... szeretem. Érti? - Igen - válaszolta a fiatal őrnagy. Az ezredes szájából vér bugyogott, egyre nehezebben vette a levegőt, s érezte, hogy egy belülről jövő üresség felemészti egész valóját. Átadta a teste feletti irányítást ennek a láthatatlan erőnek, és levette tekintetés a fiatalemberről. Előre nézett, s látta a várost, melyet még akkor is bombáztak. Majd lehunyta a szemét, és meghalt. Egy pillanatig sötétségben volt, s hideg vette körül, de aztán egyre fényesebb lett körülötte, könnyűnek érezte magát, s ahogy emelkedett - már semmilyen erő nem hatott rá, egyre világosabb is lett, sőt vakító fény áradt mindenfelől. Testének súlya nem nyomta, s egyre gyorsabban emelkedett a magasba. Egyszer sem nézett felfelé, azonban egy pillanatra letekintett, s látta a katonáit, a romokban és füsttengerben hevert várost, s úgy érezte, a lenti világ már nem az ő világa, már nem tartozik oda, s elengedte, nem kapaszkodott már az életbe. Nem is nézett többé lefelé, át akarta adni magát a jelennek, s annak a káprázatos érzésnek, ami percről percre erősödött benne, a határtalan boldogságnak és békének. Nyugalom és csend vette körül. Csakhogy valahonnan, valahonnan a messzeségből halk zörejt hallott, amely felerősödött, s elhallgatott. Majd mikor már sejteni vélte a hang eredetét, megszólalt egy vékony, gyönge férfihang: - Szobaszerviz! Jó reggelt, uram!

tina

-7-

Harcmüvészet Tibeti harcművészet - Az „Oroszlán Üvöltése” Bevezetés A tibeti harcművészetek mára már elterjedtek úgy Észak-Amerikában, mint Ázsiában, s számos ember gyakorolja a kevés, ám annál jobban megalapozott irányzat valamelyikét. A következőkben megkíséreljük bemutatni ezt az ősi, de más, „populáris” harcművészeti stílusokhoz képest kevésbé ismert tradíciót. Sajnos mind a mai napig nagyon kevés forrás van nyugati nyelvre fordítva nemhogy a tibeti, de még a kínai harcművészetek belső működésével és pontos történetével-történelmével kapcsolatban is, a továbbiakban tehát meglehetősen szűk forrásokra támaszkodunk, de ettől függetlenül megpróbálunk egy teljes, összefoglaló képet adni a tibeti harcművészetekről.

Szerencsére ez a vita könnyen eldönthető, hogyha közelebbről is megvizsgáljuk az Oroszlán Üvöltésének történetét. Ah Dat-Ta, a stílus alapítója bár származását tekintve kínai (han) volt, a mai Qinghai tartományban élt, ami Északnyugat-Kínában, közvetlenül Tibet mellett fekszik. A buddhista szerzetes Sing Luhng Lo Jungról szintén azt tartják, hogy Qinghaiban nőtt föl és tanult – de mit is jelent ez?

Qinghai-t csak mostanában tekintik „kínainak”. Számos generáción keresztül e tartományt tibetiek, mongolok, mandzsúriaiak, illetve változatos kisebbségi népek lakták. Ennélfogva az Oroszlán Üvöltése a Nyugat-kínai tradíciót képviselte, egy olyan tradíciót, amit Tibetben éppúgy, mint Külső- és Belső-Mongóliában, Szecsuan, Yunnan és Xinjiang tartományokban is gyakoroltak. Tibetiek, mongolok, mandzsúriaiak, hanok és Minthogy Kínában a harcművészeteket csak a legritkább esetben más népek közös hagyománya volt. gyakorolta a szellemi elit, illetve számos állami feljegyzés odaveszett, az Meg kell említeni továbbá, hogy az Oroszlán Üvöltésének alakulását egyetlen igazi forrásunk egy irányzat származásával kapcsolatban a mesterről mesterre szálló szájhagyomány. Sajnos nincs túl sok ilyen legenda, befolyásoló szigorúan tibeti hatásokról való információ-szerzést eleddig és ezek is nagy mértékben különböznek egymástól. A másik nagy problé- a tibeti hagyományokról szóló források rendkívül csekély száma akadáma – s igaz ez főleg akkor, amikor specifikusan a tibeti harcművészetek lyozta. Egy olyan ország, ami hosszú évszázadokon át elszigetelve létekerülnek szóba –, hogy a kínaiak nem túl sokat adtak azokra a dolgokra, zett, és ami a „titkos hagyományozás” ilyen fokú gyakorlását képviseli, a amelyek nem kínaiak voltak; bár az „Oroszlán Üvöltése” stílus már tíz harcművészetét is elrejtette, s soha nem tette olyan hozzáférhetővé, mint generációval azelőtt is biztosan létezett Tibetben, hogy Sing Luhng 1865- más országok. Ezek a falak csak mostanában, a politikai válság hatására ben megérkezett volna Guangdong tartományba, erről szinte semmi fel- kezdenek leomlani, minthogy a tibeti hagyományokat immár a kihalás fejegyzés nincs. Megjegyzendő azonban, hogy a három ma ismert kínai nyegeti; jóllehet egy ilyen helyzetben a harcművészetek tanulmányozása stílus, a Maht Jong Lama Pai, a Hop Gar Kuen és a Pak Hok Pai („Fehér érthetően nem képviseli a legfontosabb helyet. Daru”) szintén nem voltak mindig „hazaiak”, hanem az idegen mandzsúA tibeti emberek körében a harcművészetek mára már eltűntek. A száriai birodalom három hivatalos stílusát alkották. mos változatban felbukkanó kard ugyan még népszerű fegyver, de már Még egy további probléma, hogy a ma élő kínai mesterek nem szíve- nem azzal a technikai hozzáértéssel és hozzáállással közelítik meg, mint sen válaszolnak meg kérdéseket a három, egyébként egymásra – legalább- azt látjuk más keleti – vagy akár nyugati – vívó-irányzatok esetében. Ez is külsőleg – igen nagy mértékben hasonlító stílus pontos származását il- minden bizonnyal nagyrészt annak köszönhető, hogy a tibeti harcosok letően; egész pontosan arra vonatkozóan, hogy milyen belső konfliktusok nagy részét a Kínai Népköztársaság Hadserege az 1950-es évek elején és törések vezettek az Oroszlán Üvöltése irányzat háromfelé válásához. egyszerűen kivégezte. Az általuk birtokolt tudás így örökre elveszett. A mai körülmények között gyanítható, hogy ez részben összefügg a tibeti Ennek ellenére nem meglepő, hogy egy olyan közösség, ami képes volt megőrizni a buddhista hagyományokat jóval azok Indiából való kiveszétradíció mondhatni meglehetősen „speciális” megítélésével Kínában. se után is, képes volt ugyanígy megőrizni harcművészeti hagyományaTalán ezek a problémák vezettek oda, hogy a szóban forgó stílusok it. A tibeti buddhista szerzetesek körében e hagyomány bizonyíthatóan még a kínaiak számára is rejtélyesek maradtak. Annak ellenére, hogy a továbbél, jóllehet ők e téren nem osztják meg tudásukat a világ többi Lama Pai, a Hop Gar és a Pak Hok nevek ismertek és tiszteletnek örven- részével. denek, csak nagyon kevesen tudnak bármi konkrétat róluk. Talán épp az A tibeti buddhista szerzetesek legnagyobb hányada egyszerűen tateszi őket ennyire különlegessé, hogy nagyon kevés a róluk szóló forrás. A tibeti harcművészeteket illetően még a kínai könyvek száma is rendkí- gadja bármiféle harcművészet meglétét a kolostori közösségben. A mi szempontunkból szerencsés, hogy van köztük néhány, aki nemcsak hogy vül alacsony – szinte nulla. elismeri e hagyomány létezését, de néhány részlettel is szolgált nekünk. Ez az írás főleg a Lama Ching („A klasszikus tibeti harcművészet”) Bár ezek a személyek elmondásuk szerint maguk nem gyakorolják a című dokumentum fordításain alapszik, melyet Sing Luhng Lo Jung írt a harcművészetet, az bizonyos, hogy ezek az irányzatok erősen át vannak Guangdong tartományi Zöld Felhő Kolostorban való tartózkodása alatt. szőve a jógikus és meditációs hagyománnyal. E tekintetben hasonlóak a A Lama Ching az Oroszlán Üvöltése tradíció történelméről, bizonyos el- kínai „belső művészetekhez”, mint pl. a Tai-csi, a Hsing-I vagy a Bagua. méleteiről és az az idő tájt fennálló formájáról is tartalmaz információt. Az eredeti szerző egy szerencsés véletlen folytán egy olyan személlyel is Ma e könyv példányai közül csak nagyon kevés van a kolostoron kívül; kapcsolatba került, aki élőben láthatott egy rövid bemutatót a Dalai Láma az egyik ilyen Chan Tai-San Mester (ld. később) tulajdonában van. Az testőrei részéről; e forrás szerint a tibeti harcművészetek és az indiaiak irányzat további fejlődését és sorsát illetően Tai-San Mester személyes nagyban hasonlítanak egymásra, sőt, úgy tűnik, hogy mind a mai napig véleményére, illetve a Hong Kong-i Fehér Daru Atlétikai Szövetség élő hagyományt jelentenek Indiában. könyveire támaszkodunk. Az ind harcművészeti hagyomány hosszú és dicső múltra tekint Kínai vagy tibeti harcművészet? vissza, és már jóval a Buddha születése előtti időszakban létezett. A A harcművészetekkel foglalkozó történészek körében már régóta Rig-Védában és a nagy klasszikus eposzokban – a Rámayánában és a vita tárgyát képezi, hogy az Oroszlán Üvöltése és leszármazottai vajon Mahábháratában – az ökölharc, a birkózás, illetve sok különféle fegyvemennyiben tekinthetők valóban tibetinek. Ennek két fő oka van. Egyrészt res harcmód leírását megtaláljuk. A harcos kaszt (kśatriya) rendelkezett az, hogy a mai, Tibetben továbbélő harcművészet a legtöbb elemében saját kifejlett stílusával, amire olykor Vajramukti-ként, azaz „Villámökölnem hasonlít a Kínában továbbhagyományozott stílusra. Néhány mozdu- ként” hivatkoznak. Ez magában foglalta az ökölharcot és a birkózást épplat közös ugyan, ám a tibeti harcművészetek sokkal közelebb állnak az in- úgy, mint a különféle gimnasztikai gyakorlatokat, fegyveres harcot és az diai hagyományokhoz. A másik ellenvetés az, hogy bizonyos technikákat ún. vitálpontokat támadó technikákat. Bizonyos források szerint maga a illetően viszont épp Észak-kínai stílusokra – mint pl. a Pek Gwa Myuhn Buddha is megtanulta ezt, hét éves korától kezdve. – hasonlít; igaz, ezek nem azok a technikák, amelyek a tibeti stílus valódi A társadalom alsóbb osztályai körében két másik stílus virágzott. A sajátosságait adják. birkózás máig India és Pakisztán nemzeti sportja; a múltban többféle vál-

8

tozata létezett, és szinte az összes etnikumnak megvolt a sajátja. A 13. és 14. század között a muszlim hódítók saját technikáikkal gazdagították a repertoárt. Az irányzat két alapvető gyakorlata, a „guggoló-” és a „macska-nyújtás” az Oroszlán Üvöltésében is rendkívüli fontosságú.

kezdők számára, ezért a Hullócsillag öklök szolgált a leges-legalapvetőbb mozdulatok megtanítására. A kinyújtott karú technikák, a három legfontosabb lábmunka és a rúgások java szerepelt benne, és igencsak hasonlított Ah Dat-Tának a majomról szóló képére.

A másik, köznép által gyakorolt irányzat talán még közvetlenebből kötődik az Oroszlán Üvöltéséhez. Mind a mai napig nem túl közismert Indián kívül a Kalaripayit, amely egy pusztakezes harcot, botvívást, különféle kardokkal való harcot és a „marma adi” nevű vitálpont-technikát magában foglaló irányzat. A pusztakezes harcban magas, de mégis stabil ütéseket alkalmaz, teljesen kinyújtott karokkal, illetve körkörös és söprő mozdulatokat; a kitérésre, valamint a lábmunkára is különösen nagy hangsúlyt fektet. Ezen elemek nagy hányada hasonló formában megtalálható az Oroszlán Üvöltésében is.

Néhány generációval később az Oroszlán Üvöltése „kung-fu” mesterei újjászervezték a rendszert, és létrehoztak további kéz-alakzatokat is. Ezek egy részét bódhiszattvákról (Lo Han), másik részét a három buddhista menedékről, „gyémántról” nevezték el (Gam Gong). Ezenfelül kilenc alapelvet jelöltek meg a rendszerben. Az első nyolc volt a „Nagy Alapvető” (Tai Geuk), míg a kilencedik a „Kilenc Templom” vagy „Kilenc Láncszem” (Gow Gong) – ez az alapelvek egyetlen elméletté kovácsolódását szimbolizálta. Minthogy ezek az alapelvek közösek a kínai harcművészeti hagyományéval, minden valószínűség a kínai harcművészetek már ez idő előtt hatással voltak az Oroszlán Üvöltésére.

Az Oroszlán Üvöltésének eredete

A Qing dinasztia (1644-1911) és Sing Luhng megérkezése

Bár az irányzat tibeti és qinghai-t történetéről keveset tudunk, a keletkezésével kapcsolatos legendák és az első generációkról szóló történetek A mandzsúriaiak a tibeti buddhizmus követői voltak, és amikor bea rendelkezésünkre állnak. A hagyomány szerint az Oroszlán Üvöltése törtek Kínába, tibeti szerzeteseket vittek be magukkal. Sokan közülük stílust egy harcművészetekkel is foglalkozó buddhista láma, bizonyos Ah különböző Chan (Zen) buddhista kolostorokban találták meg a helyüket, Dat-Ta (Dai Dat Láma) alkotta meg. Ő 1426-ban született meg egy no- részben a déli tartományokban. E tibeti szerzetesek közé tartozott Sing mád törzs gyermekeként. Fiatal korában lovaglást, Shuai-Jiao birkózást Luhng Lo Jung („Bölcs Sárkány Tiszteés a Kahm-Na (az elfogás és irányítás tudománya) egy speciális válfaját letreméltó Szerzetes”, vagy másik nevén tanulta. Miután bekerült egy buddhista kolostorba, egy minden jel szerint Hing Duk), az Oroszlán Üvöltése irányzat indiai eredetű harcművészetet is tanulmányozni kezdett. tizenegyedik generációs örököse. 1865-ben Sing Luhngot a Guangdong tartomány béli Néhány éven át Ah Dat-Ta a hegyekben élt visszavonultan, ahol Zöld Felhő Kolostorba (más nevén Örömbuddhista szövegeket tanulmányozott és meditációt gyakorolt. Emellett teljes vagy Áldott Felhő Kolostor) küldték. próbálta harci képességeit is fejleszteni. Egy napon meditációját nagy Sing Luhngot jobban érdekelték buddhista zaj zavarta meg. Ekkor ő előjött barlangjából, hogy megnézze, mi az, és tanulmányai és a harcművészetek, mint a egy majmot látott, ami épp egy darumadarat próbált megfogni. A látvány politika, így hamar barátságot kötött a kínai lenyűgözte őt. Annak ellenére, hogy a majom nagy volt és erős, a daru szerzetesekkel. Cserébe azért, hogy megtaelkerülte minden csapását, és érzékeny pontjait csipkedte. Mindez arra nították neki a Shaolin technikák alapjait, inspirálta Ah Dat-Tát, hogy létrehozzon egy új harc-művészeti stílust. néhány kiválasztottat bevezetett az Oroszlán Üvöltése rendszerbe. Ekkor változott meg az Az Ah Dat-Ta által megalkotott rendszer leutánozta a fehér daru kitérési és vitálpont-támadási technikáit, és ötvözte őket a majom erőteljes irányzat neve. A kínai szerzetesek úgy kezdték el emlegetni, mint „Lama suhintásaival és elfogó mozdulataival. Alapját a nyolcas szám alkotta, Pai”, ami egyszerűen csak annyit jelent, hogy a „tibeti lámák (értsd: szeramely a kínai kozmológiában és numerológiában fontos szereppel bír. zetesek) harcművészete.” A stílus elméleti alapja a „nyolc írásjegyből álló igaz lényegként” vált Sing Luhng beavat világi tanítványokat is ismertté; ez nagyjából annyit jelentett, hogy „olyan felületre támadj, ahol van érverés, soha ne olyanra, ahol nincs, és teljesen nyújtsd ki a karod, Idős korában Sing Luhng már világi, laikus embereket is tanítványámíg a testedet távol tartod.” ul fogadott. Az elsők közt voltak Chan Yam, Chou Heung-Yuen és Chu Chi-Yu. Chan Yam és Chou Heung-Yuen mindketten viszonylag korán A rendszer nyolc darab ököllel, nyolc tenyérrel, nyolc könyökkel, és elhunytak, és alig hagytak hátra említésre méltó tanítványokat. Chu Chinyolc ujjakkal végrehajtott ütést, valamint nyolcféle rúgást, nyolc meg- Yu csak kevés tanítványt fogadott maga mellé, s tudását elrejtve tartotta ragadó technikát, nyolc alapállást és nyolc lépési mintát foglalt magába. a nyilvánosság elől. Tanítványai közt voltak Chu Cheung, Lei SeungTartalmazott más stílusokból – pl. a mongol Shuai-Jiao birkózásból – át- Don és Chiu Dihk. Ők tovább őrizték, amit megtanultak, és szintén csak vett elemeket is, például a kínai hosszú karú és rúgó technikákat, vagy a nagyon kevés tanítvánnyal foglalkoztak. A Sing Luhng által utolsóként tibeti-indiai rövidtávú kéztechnikákat és az ún. „elkerülő” lábmunkát. beavatott két világi tanítvány a Wong fivérek, Yan-Lam és Lam-Hoi volA nyolcas felosztás aztán három különböző „formába”, mondhatni a tak. A kolostor alatt fekvő faluban éltek, apjuk a shaolin kung-fu mester harc három különböző szintjére tagolódott. E három volt a Fei Hok Sau Wong Ping volt, akit „a bronzlábúként” emlegettek, és aki a nyilvánosság („repülő daru kezek”), a Neih Lahk Sau („Maitréja kezek”) és a Dou Lo előtt demonstrálta harcművészeti tudását. Ez keltette fel Sing Luhng fiSau („füstfátyolként megragadó kezek”) – mint látható, a rendszer meg- gyelmét. Egy napon Sing Luhng épp lefelé jött a hegyről, és alkalma volt meglehetősen komplex volt. A „repülő daru kezek” tartalmazta az alapvető technikákat, melyek ököllel és nyitott tenyérrel végrehajtott ütésekből, nézni Wong Ping kung-fu előadását. Lenyűgözte őt Wong ügyessége, és rúgásokból és söprésekből, kitérésből és folyamatos, köríves támadó ezt el is akarta mondani neki, de mivel nem tudott túl jól kínaiul, egy kis kombinációkból álltak. A „Maitréja kezek” szintje már bonyolultabb félreértés történt. Wong megtámadta őt egy erőteljes lábsöpréssel, ám a technikákból állt, köztük a megragadás, lefogás és kicsavarás techniká- tibeti szerzetes a „GAM GONG HONG LUHNG” technikát alkalmazta iból, illetve két rendkívül speciális mozdulatból, az „érfogó-” és „érté- ellene, és felugrás után a levegőből visszaérkezvén eltörte Wong Ping pő-kézből.” A harmadik irányzat, a Dou Lo Sau egy Indiában őshonos térdét. Miután a félreértés tisztázódott, Sing Luhng felajánlotta, hogy növényről kapta a nevét, amely magjainak kemény külső héja, de puha, meggyógyítja a térdét különleges tibeti orvoslási módszerrel, és végül vatta-szerű belseje van. A Dou Lo Sau a rendszer legbelső, szubtilisabb összebarátkoztak. Wong Pinget annyira lenyűgözte Sing Luhng, hogy megkérte, tanítsa a két fiát. Ez 1883 körül történt. aspektusait foglalta magába. Sing Luhng felügyelete alatt Yan-Lam és Lam-Hoi is sok évig tanult, s mindketten figyelemreméltó készségeket fejlesztettek ki. A Lama Pai mellett a Lo Han Myuhn és a Gam Gong Myuhn belső technikáit, valamint a tibeti orvoslást is megtanulták. Meg kell említeni azonban, hogy Kínában hagyományosan minden tanulóval egyenként foglalkozott a tanítója, és azokat a dolgokat tanította neki, melyek a legjobban illettek Ah Dat-Ta megtanította az Oroszlán Üvöltését egy másik tibeti lámá- a tanuló képességeihez. Így aztán egyik testvér sem tanulta meg a teljes nak, aki kibővítette azt egy negyedik stílussal, a „hullócsillag öklökkel” rendszert. (Lau Sing Kyuhn). A Fehér daru kezek technikái túl bonyolultnak tűntek a Egy, „A lámpás átadása” szútrában olvasható sor szerint az új stílust az Oroszlán Üvöltésének nevezték. A szútra szerint a Buddha születésekor felállt, egyik kezével az égre, másikkal a földre mutatott, és úgy ordított, mint egy oroszlán, hogy tudassa, megérkezett. Az Oroszlán Üvöltését a tibeti lámák egyenesen a Buddhától kapott ajándékuknak tekintették.

9

Először nem a Lama Pai-t tanulta. Alapvető kung-fu ismereteket, a Tíz évvel a két fiatal férfi kolostorba érkezése után Sing Luhng meghalt, és a Lama Pai továbbadásának felelősségét Wong Yan-Lamra és Choi Lei Faht stílust és általános szerzetesi gyakorlatokat sajátított el. Minden nap gyakorolt, naponta háromszor, majdnem hét éven át anélWong Lam-Hoi-ra hagyta. kül, hogy egyáltalán hallott volna a Lama Pai-ról. Chan Sifu elmondása Wong Yan-Lam és Wong Lam-Hoi elterjesztik a Lama Pai-t szerint rendkívül rossz modora volt, és a helyi bűnözőkkel sokszor került küzdelembe. A szerzetesek többszörös figyelmeztetése ellenére Chan Sing Luhng halála után Wong Lam-Hoi Guangdongban maradt, és Sifu számos párbajban részt vett – néhányszor nyugati bokszolók ellen –, megbecsült harcossá, a „Guangdong-i Tíz Tigris” egyik tagjává vált. Taés mindig győzött. Emiatt a szerzetesek felfüggesztették a tanítását, és nem nítói képességeit is mindenki elismerte, így sok diák érkezett iskolájába, engedték meg neki, hogy legtöbbre tartott rendszerüket, a Lama Pai-t tahogy elsajátítsa a technikákat. Tulajdonképpen Wong Lam-Hoi státusza nulja. már teljesen biztos volt, amikor Yan-Lam visszatért Guangdongba, ennek ellenére leginkább mégis rangidős tanítványa, Nhg Siu-Chung miatt Egy napon hirtelen felindulásból Chan Tai-San kihívta tanítóját, a emlegetik. Siu-Chung alapította a Fehér Daru stílust (Baahk Kok Pai), Lama Pai-ban járatos szerzetest. A szerzetes könnyűszerrel legyőzte Chan ami a „repülő daru kezeket” és a Lama Pai vonal „folyamatos rúgásait” Tai-Sant, de meglátta a remény apró szikráját az ifjú tanítványban. Miegyesítette magában. után Tai-San megesküdött, hogy megváltozik, végre megengedték neki, hogy tanulja a Lama-Pait. A szóban forgó szerzetes Jyu Chyuhn volt. Wong Yan-Lam még ennél is nagyobb hírnévre tett szert. Mestere halála után elhagyta Hét év intenzív tanulás után Tai-San elsajátította a teljes rendszert Guangdongot, és sok éven át fegyveres testőrJyu Chyuhn felügyelete alatt. Elkötelezte magát a mestere által tanított ként dolgozott Shan Xi tartományban. Ez idő változat mellett, s sokáig fel sem tűnt neki, hogy az Oroszlán Üvöltéséalatt sok más harcművésszel találkozott és csenek más formái is léteznek Dél-Kínában. Ezek után még számos híres rélt technikákat, sőt, részt vett a Mandzsúriaiak mestertől tanult, s szinte minden akkoriban létező stílust tanulmányozott. megdöntését célzó forradalmi mozgalomban A kínai kormány élő nemzeti kinccsé nevezte ki. is. Az élete során véghezvitt számos jócselekedetért a „Haap” (Lovag vagy Hős) titulust Epilógus – A Lama Pai napjainkban kapta. Az Oroszlán Üvöltése mára több irányzatra szakadt, amelyek mind Sok év után végül honvágya támadt, és elhatározta, hogy visszatér más-más technikákra helyezik a hangsúlyt, s a Wong fivérektől számítva Guangdongba. Egyben azt is eldöntötte, hogy végre felvesz tanítványokat, más-más leszármazási ággal rendelkeznek. és továbbadja a Lama Pai-t. Megérkezvén épített egy nagy fadobogót, és A Lama Kung-Fu a Chan Tai-San által képviselt változatból fejlőkijelentette, hogy bárkivel szívesen kiáll, hogy bizonyítsa a Lama Pai hatékonyságát. Ebben az időben Guangdong Dél-Kína harci és harcművésze- dött ki az Amerikai Egyesült Államokban. A kínai kormány szolgálatáti központjának számított, és az efféle kihívásokat nem vették félvállról. ban töltött évek után Chan Tai-San Amerikába utazott, és ott kezdte el A mérkőzéseknek nem voltak „szabályai”, így gyakran maradandó sérü- tanítani a Lama Pai-t. Azonban hamar kiderült, hogy tanítási módszerei léssel vagy akár halállal végződtek. Az elkövetkező két hétben a környék nem alkalmasak az átlagemberek tanítására, és csak a legkitartóbb, harc150 legjobb harcosát kényszerítette meghódolásra ütéseivel, rúgásaival művészeti előképzettséggel rendelkező tanítványai értek el komolyabb és dobásaival. Sokukat néhány másodperc alatt legyőzte. Soha azelőtt eredményt. Ők Stephen Innocenzi, Steve Ventura és David A. Ross voltak; nem látott harci képességei révén Wong Yan-Lamot hamar a Tíz Tigris kidolgozták a Lama Pai egy olyan változatát, amely könnyen tanítható, de mégis megőrzi a rendszer igazi lényegét. 1992 óta létezik ez az iránylegjobbjának számított, és Dél-Kína legnagyobb harcosának tartották. zat hivatalosan is Lama Kung-Fu néven. Wong Yan-Lam győzelme azonnal nagy hatással volt mindkét testvér A Lama Pai másik hagyományozási ágát Choi Yit-Gung Mester és iskolájára is. Számtalan irányzat harcosai felkeresték őket, hogy ellessék az Oroszlán Üvöltése titkait. Még a híres Wong Fei-Hung, a Hung Ga tanítványai képviselik; hivatalos iskolájuk van Vancouverben és Hongstílus is tanult Wong Yan-Lamtól egy rövidebb ideig. Sőt, a tigris és a Kongban is. Yit-Gung közvetlenül Wong Yan-Lamtól tanulta a Lama daru stílusban megtalálható hosszú ütések és az „Öt Elem” ököltechni- Pai-t, sőt, ő viselte gondját az öreg mesternek utolsó éveiben. Szintén Yankák ennek egyenes következményei. Cserébe Wong Yan-Lam megtanulta Lamtól tanult Nhg Yim-Ming, aki az amerikai katonaságnak is oktatta a Fei-Hung öt „állattechnikáját”, és létrehozta a Lama Pai „Öt Kisebb Állat rendszert az 1940-es években; illetve vannak más híres tanítványok is. Ők mindannyian a Haap Ga Kyuhn nevet használják irányzatuk megKéz Stílusát” (Siu Nhg Yihng Kyuhn). jelölésére.

Jyu Chyuhn Sifu és Chan Tai-San Sifu

Jyu Chyuhn Sifu: buddhista szerzetes és harcművész Jyu Chyuhn Guangdong tartomány Toi-San kerületében született, és már igen fiatal korában elkezdte tanulni a harcművészetet. Számos irányzatot tanult, köztük a Choi Lei Faht-ot – ezt Chan Goon-Bahk mestertől, a stílus alapítójának, Chan Heung-nak a fiától. Mindez felkészítette őt arra, hogy később mind Wong Lam-Hoi, mind Wong Yan-Lam felügyelete alatt tanuljon. Jyu Chyuhn a Lama Pai-t először Wong Lam-Hoi irányítása alatt tanulta, és csak később Yan-Lamtól, amikor ő visszatért Guangdongba. Mit-mit nem, Jyu Chyuhn megtanulta a teljes Lama Pai rendszert, és a terület egyik legfelkészültebb harcművészévé vált. Mindkét Wong fivér engedélyezte neki, hogy továbbadja a Lama Pai rendszert. Jyu Chyuhn későbbi éveiben azonban érdeklődni kezdett a buddhizmus iránt, és tanárainak a fiatalságukról szóló történetei által inspirálva belépett a Zöld Felhő Kolostor szerzetesei közé. Sok évig nem tanított hát. Chan Tai-San Sifu Chan Tai-San egy gazdag és befolyásos családba született a guangdongi Toi San kerületben. Nagyapja a Zöld Felhő Kolostor főapátjának jó barátja volt, aki nagy összeget adományozott a kolostor felújítására. Így amikor Tai-San apja meghalt, az apát vette őt gondjaiba; Tai-San tizenkét éves lehetett ekkor.

A Pak Hok Pai, azaz a Fehér Daru Kung-Fu talán a leghíresebb az összes irányzat közül. Ezt a nevet Nhg Siu-Chung adta neki, aki a híres Wong fivérektől tanult Wong Hon-Wing tanítványa volt. A névváltást annak idején politikai okok inspirálták. A Fehér Daru irányzat újrarendszerezte a Lama Pai-t, és egy logikus, könnyebben tanítható formába öntötte. Nhg Siu-Chung halála után azonban az irányzat további ágakra szakadt, minthogy az egyes tanítványok mindannyian saját elképzeléssel rendelkeztek a rendszer fejlesztését illetően. A Hong Kong-i Fehér Daru Atlétikai Szövetség igyekszik újra egységesíteni az irányzatot, de ettől függetlenül számos változat létezik, lényegében mestertől függően.

Fordította: nala. Forrás: Sifu David A. Ross: The history of the Tibetan Martial Arts (http://www.geocities.com/Colosseum/9358/tibetan.html) Egyenes fordításban: Introduction, Chapter 1-3, Chapter 6; a többi szabadon felhasználva.

10

Nem gondolok a magányra (Tizennegyedik éjszaka)

Nem gondolok a magányra, A fényre, a halálra, Nem gondolok a reményre: Hazatérek Japánba. Nem gondolok a kerítésre, Szögesdrótra, aknák mezejére, És arra a romos barakkra Ott, a kerítés tövében. Nem gondolok a nyomorra, A bűzre, a mocsokra, És arra, hogy irigylem tőlük… A bódét négy társam belakta. Nem gondolok Rád, de mégis Testem, lelkem csak azért is Neked megőrzöm, remélve, Otthon vársz rám mégis. Nagaszaki óriás kikötője, Ott van Joko álmai bölcsője. „A gyermekünk ott fog születni” Joko ezt így mesélte. S mint egy barom, fogok várni, A kamikat tovább imádni, És sosem venni észre, Hogy a császár is csak semmi.

Repedés

komorma ma komor a komorna karmol a karomra orrol a baromra torkon pakolva. otromba ronda goromba gomba agyamon plomba.

Ki tükörbe néz, igazán mélyen, mindent megért, igaz-hamist, időtlent.

2007. március 21.

metta

A Szín-Játék Tudósít (a) JELENTés Mozgás(t). A Szín-Játék: JelenLét Lüktetés Csoda.

Péter Ágnes

Faragom hát elmém épre, S álmomban sem venném észre, Hogy már három napja Vagyok a napon kikötve.

Álmaiból várat gyúr öreg, felnőtt, gyermek, s tükre hajába fúlva sikerért reszket. Most mit teszel? - tükrét gyalázza. Múltad az ellened! - dühöng magában. Üvöltve dobbant! Ledobja bőrét, furfanggal, csellel, mint a táltos, mikor rajta bitorló nyergel. Elveszi jussát, mitől különb nem lesz, korholja magát, míg készen nem lesz. Jussa az élet. Sorsa, önmaga. Étele a nem kell, tükrén már a repedés sem ostoba.

Milaba

És ekkor az Ő hangja Egyre hív, az utat mutatja, S bent a fényben rám vár Joko, s fiam kezét megragadja.

Kard Mikor először egy szívbe mártva Beszennyezte a penge átka, Nem értette, hogy miért tette, S a fejét rázva el sem hitte. Akkor csak a halált várta, Pedig már csak azt csodálta, Hogyan folyik le a vér cseppenként, S issza be a föld egyenként. Keserű, de féltett élete mellett, Csak eme boldogság mi kellett, S már nem értette, miért várja, Hogy más az ő vérét csodálja. S akkor az égre megfogadta, A pengét pedig feltartotta: „Én leszek az, aki megteszem:

Mindenkitől mindenét elveszem, Mert ez a penge csak azt várja, Hogy más a más vérét csodálja.”

Yashodhara in a spacemeditation - vision :: metta „Az életben minden csata azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk belőle valamit, még az is, amelyiket elveszítjük.” Paulo Coelho

Földi Tamás

11

Harc :: ijar

A GYERMEK MOSOLYA Piros labda, játékkocka Kis kéz közre fogja Szemének huncut fénye elárulja Ő még hiszi ez az összes dolga Nincs is szebb, mint A gyermek boldog mosolya Kicsi teste oly aranyos Kacagva örül, szívből teszi Nem tudja még mi is az élet Neki a játék a szeretet a lényeg Nincs is szebb mint a Nincs is szebb mint a Boldog gyermek mosolya

ÍGY MEGÖL Ez a világ így megöl Álmaidat gépek zúzzák szét Beállsz te is szépen a sorba Beleszülettél egy haldokló korba

Repülőgép, atomgomba Gépfegyverek súlyos zaja Vérvörös az ég alja Száz emberi élet ér véget ma

Reggel felkelsz, munkába indulsz Este hazaérsz, és fáradtan kinyúlsz Időd, se erőd nem jut a családra Csak odakapcsolsz a Való Világra

Nincs is rosszabb Nincs is rosszabb Mint a halott gyermek mosolya Édesanya, zokogva ölbe kapja Fut vele, hogy megmentse Ne lőjétek ő még gyerek Nem tehet róla, hogy ide született

Egyél, igyál, érezd magad jól, de te csak A pénzt hajtod, hogy életben maradj Miközben a trendek kiszívják az agyad Levágnak, és te boldogan hagyod magad

Lőjetek rám! Gyáva férgek Csillagos lobogóba bújva Gombnyomással gyilkoltok És nem látjátok, nem látjátok Milyen szép a gyermek mosolya!

Agymosás, lélekgyilkosság Hol van erre az orvosság Erőszak és terror A lényeget már elvesztettük valahol 2005.

2003. június. 1.

Virág Balázs Face

„Nem dicsőség a gyilkolás, nem büszkeség a rombolás. Semmi jó nincs a háborúban. Kivéve a végét.” Abraham Lincoln „Vannak fegyverek, amik nem kézbe valók. Fejben tartjuk őket.” Frank Herbert A ragyogó lámpa

Szösszenetek A pofonok barátok az úton, funkciójuk az ébresztés, így értékük felbecsülhetetlen. A szenvedés megnyilvánulása a rendezetlen asszociációkban gyökerezik, a rendszerbe foglalás minőségének megfelelően láthatóvá válik a szabaduláshoz vezető út.

Péter Ágnes

12

Lámpásod benned ragyog, gyengeség tűnik, Betegség sem árthat, minden baj megszűnik. Szellemed most erős, mindenen átható, Ha éberen figyelsz: Lényeged látható! Vágyad felébredni?! Ezt bárki eléri Amennyiben magát egy Buddhával méri!!!

Amanram

no comment :: ijar

astral warrior :: metta

percbuddha egy lányban két lény tegnap a kávéházban így diskurált: - Egymásba fonódó hasonlatfolyadékok felszíni olajos üledéke. Karmahordalék. Lassú távlatból remegőnek látszó agyi verőerek szívfonatcsatlakozása. Gondolatszintézis. A szivárvány az ólomfeketétől az üresfehérig. (kis szelet torta) Létélményfröccsenet. - Már megint az élményhasadékodban jártál? - Teljes utazás volt. - Megint nélkülem. - Oda te nem jöhetsz... még... elégedj meg a madárlátta vásárfiával. - Karok, agylebenyek, ízlésbeli mélytengerek: együtt pulzáló selymes finom bőrünk. **(Mézédes fonálból szőtt kétszemélyes gubó.)**

Odaát 1-2. :: ijar

- Adj még a múltad elitjéből pár cseppet. - Csak a jelenem javát adhatom. - Add a legszebb perced jövőjét. - Ne légy naiv. - Mutass perspektívát. - Szelídülj bele a boldogság mindennapjaiba. **Így rendezték vitáikat: az asztrális-hálózatban. Mindenki hallhatta, aki épp a frekvencián volt. Tovább ült a megbánás örömadó csendjében Tüta, s tovább halogatta az első érintést, ő is, mint Meta, s mindketten a másiktól várták a hangsebességgel terjedő kommunikációnyitást.** (2007. február)

metta

13

India rovat

Shivádzsí, a harcosok királya Cshatrapati Shivádzsí Rádzsá Bhonszle minden idők leghíresebb marátha királya volt, ő alapította meg a Maráthíbirodalmat Nyugat-Indiában 1664-ben. Feltartóztatta a mogul terjeszkedést, megreformálta a harcászatot. Ma az összes köztéren büszkén áll lovasszobra, róla nevezték el többek között a bombayi nemzetközi repteret, minden második vasútállomást, számos közintézményt, és még sorolhatnánk, mi mindent. Shivádzsí életének korai szakasza Shivádzsí a Shivnérí erődben született 1627. február 19-én, Junnárban, Púnától 60 km-re északra. Sivának nevezték el, a helyi Shiváí istennő után, akihez édesanyja, Dzsidzsabáí fiúért fohászkodott, mivel korábban született fiai nem maradtak életben. Apja, Sáhdzsí birodalomalapítási kísérletét Ádil Sáh 1636ban meghiúsította, és a jelenlegi Bangalorban állította katonai szolgálatába, így Sáhdzsí a még Dzsidzsabáí gondoskodásában álló fiatal Shivádzsít tűzte ki, hogy igazgassa a púnai birtokokat. Egy kis minisztertanácsot jelölt ki, hogy támogassák és vezessék be Shivádzsít az adminisztrációba. 1644-ben megépíttette a Lal Mehelt Púnában fia, és felesége számára. Shivádzsí egy szanszkrit nyelven íródott királyi pecsétet kapott, melyen ez olvasható: „Ez Shivádzsí királyi pecsétje, Sáhdzsí fiáé. Ez a királyi pecsét az emberek jólétéért van. A pecsételő (hatalma) úgy fog növekedni, miként az újhold növekszik” Ekként Shivádzsí egy kis királyság önálló fiatal hercegeként küldetésvágytól égve kezdte pályafutását. Sokat tanult apja sikertelen politikai kísérleteiből, példaként állt előtte apja kivételes katonai képessége és sikerei, szanszkrit nyelvtudása, a hindu népek ismerete, a művészetek pártfogolása, háborús stratégiái és békeidős diplomáciája. Inspirálta családja szemlélete a függetlenségről és a szabadságról, és a rá váró dolgokra alaposan felkészítette. Szembekerülés a helyi szultanátusokkal A tizenhét éves Shivádzsí első katonai cselekedetét 1645ben a bídzsápuri királyságban hajtotta végre, a Torna-erődöt támadta meg és be is vette. 1647-re elfoglalta Kondan és Rádzsgad erődöket és teljes ellenőrzésben tartotta a púnai körzetet. 1654-re bevette a Nyugati-Ghátok erődjeit, és a Konkan-part mentieket. Hogy szabotálja Shivádzsi ezen megmozdulásait, Ádil Sáh csaló módszerekkel elfogta Sáhdzsít, és egy-egy sereget küldött Szamhadzsi, Shivádzsí bátyja ellen Bangalore-ba (Farrad Khán vezetésével) és Shivádzsí ellen Prandhar-ba (Fattek Khán vezette). Azonban a Bhonszle testvérek legyőzték a hódító hadakat, s ezzel biztossá tették apjuk elengedését. Ezek után Afzal Khant küldték - akinek személyében egy viharedzett parancsnokot és egyben kiváló harcost tiszteltek - Shivádzsít legyőzni. Mivel Afzal Khan serege sokkal hatalmasabb volt, mint Shivádzsí csapatai, ezért azt a taktikát választotta, hogy a hegyekben egyre mélyebbre

csalogatta ellenfeleit, és aztán könnyű lovascsapataival gyors csapásokat mért a nehezen mozgó seregekre, valamint elvágta utánpótlási útvonalaikat. Afzal Khan, miután elhagyta Bídzsápurt, hogy szembenézzen Shivádzsíval, először is meggyalázta Bhavaní istennő templomait Tuldzsápurban és Pandharpurban. A szándéka az volt, hogy egy felkavart, megzavart, bosszús ellenféllel nézzen szembe a nyílt csatatéren. Ehelyett Shivádzsí egy levelet küldött neki, mondván, nem túl lelkes, hogy szembenézzen Afzal Khannal és kibúvót keresett. Óvatosan mérlegelte választási lehetőségeit, és azt a stratégiai döntést hozta, hogy diplomáciai tárgyalások álcájával fogja meglepni Afzal Khant. A találkozót a Pratapgadi erőd lábainál szervezték meg, ahová Shivádzsí seregével visszahúzódott. Közben hírét vette, hogy Afzal Khan a talákozó során meg akarja ölni. Egy wagh nakh (tigriskarom), egy bich’hwa (s-formájú kétpengéjű tőr, nevét a skorpióról kapta) típusú fegyverrel, és egy lovascsapattal felszerelkezve először érkezett a helyszínre. Amikor a találkozó kezdeteként megölelték egymást, Afzal Khan megkísérelte hátba döfni egy tőrrel. Ő azonban sértetlen maradt a ruhája alatt viselt vértnek köszönhetően, és visszatámadott a tigriskarommal és a tőrrel, a földre ontotta Afzal Khan vérét, és szabályosan kibelezte. Erre annak helyettese és testőre karddal támadtak Shivádzsíra, ám Shivádzsí személyi testőre egy dandapattával halálos csapást mért mindkettejükre. Afzal Khannak sikerült kibotorkálnia a sátorból, hogy segítséget kérjen, ám Shivádzsí társa azonnal megölte, mielőtt még felriadózhatta volna parancsnokait. Shivádzsí egyből felvágtatott hadnagyaival a lejtőn az erőd felé, és az ágyúknak tüzet rendelt el. Ez jel volt a gyalogsága számára, amelyet egy jól védett völgyben helyeztek el, hogy azonnal támadjon az ellenségre. A Kanhodzsí Dzsédhé kapitány által vezetett marátha seregek leseperték Afzal Khan ezerötszáz muskétását, és szétszórták a vezér nélkül maradt csapatot. Hasonló módszerrel sikerült győzelmet aratnia ÉszakKarnátakában Kolhápur közelében, Páván Khindnél, és bár Szidi Dzsauhárnak sikerült bekerítenie Panhalában, egy viharos éjszakán mégis kiszabadult a gyűrűből, és sikerült eljutnia a biztonságos Visálgad erődbe.

14

Bagh Nakh

a megművelt földek területét is. Ha kellett, más családokba is beházasodott, hogy részesedjen a javadalmakból. Feleségei Száí Báí, Szójarabáí, Putalabáí, Kasibáí, Szagunabáí, Mandzsulabáí, Szakavárbáí, Gunvantibáí voltak. Újítások a katonai szervezésben

Harc a mogulokkal 1660-ban a mogul császár, Aurangzéb nagybátyja, Saíszta Khán vezetésével sereget küldött Shivadzsí ellen. Egy látszólagos győzelem után a maráthák egyre több rajtaütésszerű győzelmet arattak, mire Aurangzéb egy óriási sereget küldött ellene Dzsaj Szingh vezetésével, aki módszeresen vette be a hegyi erődöket, sőt, sikerült Shivádzsí egyes tisztjeit és egységeit átállítania. Elérkezett tehát a tárgyalások ideje, és a vezér kénytelen volt személyesen megjelenni a mogul udvarban. 1666-ban Aurangzéb meghívta hatéves fiával, Szambhadzsíval Ágrába az ötvenedik születésnapja ürügyén. Aurangzéb terve az volt, hogy Shivádzsít Khandaharba, a jelenlegi Afganisztánba küldi, hogy megszilárdítsa a mughal birodalom észak-nyugati határait. Udvarában házi őrizet alá vették a maráthí vezért, és jelentéktelen udvari címet adományoztak neki. Gyakorlatilag fogollyá vált. A kémein keresztül Shivádzsí jól leinformálódott, így meg tudta tervezni szökését. Az egész szökési terv az elemzés, tervezés és végrehajtás a történelem messze legjobb példája: szinte már halálos betegséget színlelt és megtagadta, hogy visszaküldje részlege legjavát a Dekkánra. Ezután kérésére engedélyt kapott arra, hogy jobbulása érdekében naponta édességeket és ajándékokat küldjön Ágra szentjeinek, fakírjainak és templomokba. Miután pár nap eltelt úgy, hogy naponta dobozokban édességeket küldött, belerejtette magát az egyik dobozba, és sikerült megszöknie. Kisfiát pár nappal korábban már kicsempészték. Apa és fia szádhunak (rasztás aszkéta) álcázva szökött el a Dekkánra. Néhány feljegyzés beszámol arról, hogy a szökés után szándékos pletykák indultak el Szambhadzsí haláláról, hogy becsapják a mogulokat és megóvják a fiú életét. 1667-től 1669-ig Shivádzsí tartózkodó magatartást vett fel, és vérmesen kezdte felállítani hadseregét. Most már negyvenezer lovast tartalmazott serege, amit hatvanezres gyalogság támogatott, erős tengeri had, és még erősebb tüzérség. A moguloknak az volt a benyomása, hogy a maráthák elcsigázottak, és nem okozhatnak nekik semmi gondot. Shivádzsí egy több, mint háromszáz láncszemből álló erődláncot hozott létre, amelyek több mint 1000 km-en keresztül futottak a Nyugati-Ghátok mentén. 1670-től seregei minden irányból özönleni kezdtek, délen egészen a keleti partig jutott, a meghódított területeken csauthot és szardésmukhít (adónemek) szedetett, új erődöket húzatott fel, és hogy eközben utánpótlását és igazgatását megerősítse, igyekezett növelni

Shivádzsí számos újítást vezetett be a katonai szervezésben. Létrehozott egy az államhoz tartozó folyamatosan állomásozó hadsereget, amit pagának neveztek, emellett parasztokat is kiképzett harcosnak, akik nyolc hónapot a földön dolgoztak, négy hónapot háborúztak. Hivatásos katonákból rohamláncot alakított ki, de kiképezte szinte az egész lakosságot, nem nézte a kasztokat, a teljes paraszti népességet aktívan bevonta támadásaiba az erődök menti településekről és falvakból. Minden harci ló az állam tulajdona volt, így gondozásuk felelőssége a legfőbb uralkodóra szállt. A gyalogság és a lovasság kivételesen könnyen mozgatható volt, rengeteg katonai fortélyt és taktikát ismertek, és alkalomadtán speciális különítményekre is tudtak bomlani. A hegyekben kiváló terepismerettel rendelkeztek, ami lehetővé tette a lerohanásszerű gerillatámadásokat és a gyors oldaltüzes támadásokat. Ezen kívül Shivádzsí bevezette a központosított hírszerzés intézményét. Minthogy tengerparti területen harcoltak, hatékony hajóhad is segítette. Ismét elővette a hagyományos fegyvereket (pl. bagh nakh), és sikeresen kísérletezett újfajta fegyverekkel és tűzerővel is – az ő találmánya volt a ’vita’. Megkoronázás Sikerei, és a Mahárástrában elindult fellendülés alapján Shivádzsí a királyi címre támasztott igényt. Apja, Sáhdzsí azonban közismerten földműves családból származott, így egy benáreszi panditot, Gagabhatot hívták segítségül, aki egy egész rádzsput családfát hozott létre, amivel már bizonyítani tudták, hogy ősei között kilencvenhat jól ismert harcos klán számlálható. Shivádzsí részt vett az összes elmaradt ksatrija szertartáson, feleségeivel újraházasodott, fiával részt vett az upanájanam (szent zsinór) szertartásán, majd további szertartásokon és rituális fürdők sorozatában vett részt (mézben, tejben, ghíben, aludttejben és cukorban fürdették meg…). Végül 1674 június 6-án a Raigad-erődben koronázták meg. A Ksatrija Kulavantasz Szinhaszanadhésvar Chatrapati Sivádzsí Mahárádzs titulust kapta. Ragaszkodott az Indraabhisék szertartásához, ami a IX. század óta használaton kívül volt: Indra harci szekerén ülve fegyvereket, lovakat és elefántokat áldott meg. A koronázás után még vezetett néhány hadjáratot, 1680-ban azonban halálos betegséget kapott, és elhunyt. A hatalmat fia, Szambhadzsí vette át, és bár Aurangzéb és az örökösök azonnal lecsaptak a területekre, az apja által épített birodalom szilárdnak bizonyult. Shivadzsíről dalok és balladák születtek, Tukárám és Rámdász híres póvádákat költött tetteiről. Szabadságharca később az angolok megszállta India idejében is példaképévé vált a nemzeti radikális mozgalmaknak, emléke hozzájárult és erőt adott India nemzeti öntudatának felébredéséhez.

15

méhviasz

Beny

~ KÉK ~ Nem tudom, mi történt, csak nézem az arcokat. Mozgásban lévő világokat álmodok, és létezem, amíg szét nem esek, és újra más nem leszek. Nem tudom, mi történt, de az arcok néznek engem a nagy csarnokban, ahogy véresen jobbomban a kard, balomban a levágott fej, felüvöltök az égre. A halott arc élő szemeiből pedig dől a fény kifelé. Testemen a sebeket begyógyítja a vágy az egészre összeforrás izgatása. Megvakítom magamat, a saját ujjaimat vágom bele pulzáló szemgolyóimba, hogy megállítsam az őrületet. Megfeszítem a testemet, hogy túléljem a holnapot. Apadozó véna helyett csupán nyughatatlan lábak és a szűkülő idő örök problémája. Nyakon csapott a melankólia, leestem lovamról és gennyes seb szakadt hátamra. A sárgarigók álma az, ami mozgásban tartja a világ madarainak nagy gyűlését, amikor a mindenség felett függő magasfeszültségi dróton ülnek sorban. Mi meg itt lent a porban mossuk tisztára a kor által bemocskolt bakancsot. Forradalmunk van, de a forradalom félelmetes szó. Pedig ebben itt nincs erőszak és nincsenek jelszavak. Itt hátizsákok, könyvek és kultúra a fegyver a tudatlanság paraszthadserege ellen. Kilenc napig tart a világ, aztán már nem nő új virág, és az ujjakról lassan csöpög a vér a steril zöld csempére. Meleg testek helyett hideg csontvázakat találunk ott, ahol régen pezsgő élet volt. Nincs élet, csak a benzin fogy egyre jobban, és mindenből hasznot húz. A sárgarigó ágról ágra repül, és élelmet keres. Kis szemével látja, de nem érti a világ pusztulását. Fortyogó agyakból fogant meg az a rettegésszerű érzés, ami megtölti az élet színpadát. A kínpadon átvezet az út a megváltáshoz. Az igazi vallásos embernek nincsen vallása. Összeáll képpé a forma, aztán szétbomlik péppé a kép. Elveszik az idő az elme országútján, nincs menekvés, a tudat mindent a magáévá tesz. Egyedül a tv-s bemondó ússza meg az egészet, és éli életét a kamerák lencséjére égve. Homályos világba téved az, aki belép ezen az ablakon, de csak úgy, ha nem nyitja ki előtte, és a szétröppenő üvegszilánkok esőjében meglátja azt a lényt, akiről nem tudja, hogy mi az. Kimerevedik a szemgolyó, a félelem szaga facsarja a füleket és… A robot arcú hajnal mosolyog rám a világítótorony tetejéről. Egy hatalmas A betűt rajzolok a mellkasodra. Aztán szétfolysz, és én megiszlak örökre. Testemmé válsz, habár valamennyit kibocsátok magamból belőled, de a lényeget megtartom magamnak, magamban. Nem látom a mászkáló őrülteket, de érzem, hogy itt járnak köztünk. Aztán egy ujj rám mutat, és egy hang szól a rádióból: „Nézzétek, ott is egy!” Vasvillával és fáklyákkal üldöznek, a máglya a főtéren csak rám vár. Pedig nem tettem semmit, csak megszülettem és kiöltem magamból azokat az értékeket, amiket központilag neveltek belém a tévén keresztül. Outsider.com lehetne a címe a honlapnak, amit a poraimból összeraknak, de az IGEN itt marad veletek. Bekötött szemmel vezetik keresztül az embereket az udvaron. Aztán tarkólövés, és csomagoló papír öltöny, nyakkendő, miniszoknya, tetszés szerint és irodamunka a kiégésig. Inkább a halál, mint a kiégés, kiálltja Dixi halott nyelve a világ arcába, és a koponya visszahanyatlik a sírba. Nem kaptak el, még élek. Vér folyik a szememből, és rácsöpög az utolsó el nem égetett könyv lapjaira. Az arcodba vágom a bánatod. Adj egy könyvet bentről nekem, ha már kint egy sincsen. A lapokra írd rá a mindent, ami benned testesül meg. A mikro prezentálja a makrót, legyél te az élő lélegző példa, mint a laborban a nagy zöld béka. Mutass nekem életet, és én is megmutatom neked az igazi borzokat. Izzadtság nyomot hagyok a lepedőn, és mély nyomot az életedben, aztán kiszakadok a világból. Tűzzé leszek, vízzé leszek, de leginkább szél leszek, és végig száguldok a világon, úgy, ahogy végig száguldottam az életemen is. Nem mondok le semmiről, mert a lemondás se biztosit 100%-osságot. Teória ez is, teória az is. Minden csak egy eszköz, de a célok ismeretlenek. Csak a sebek igazsága valós, ahogy éget a tested hiánya, a bőr alatt lüktetnek az erek, a hús, a bőr. Szél leszek, és letépem a ruhádat, aztán az enyémet is. Dobjuk el a testünk, és élvezzük tényleg egymást. Kilök a világ magából így is, úgy is bárkit, aki nem olyan, mint az átlag, mint azok a bizonyos mások. De a kilököttek is kilökik a másokat. Melyik a valódi világ, ha van egyáltalán. Szél leszek, és mozgásba hozom azt a kurva kereket. Aztán könnyet csalok az arcodra, ahogy megsimogatom világfényű szemedet. Sétáló utcák szállnak fel repülő buszokra, és a nyikorgó ékszív szétrobban, darabjaival áldoz a destrukció oltárán. Tudattalan kiüresedett csak forma testek örvénylenek körülöttem egyedül, a tömegben keresem a tükröt. Az üvegszemű lenézés ezer tekintete szegeződik tarkómra. Az orákulum belenevet az éjszaka csendjében, és Tajvant elönti a szökőár. A mindent tudó nevetése utáni csendet megtölti a lassan kávét szürcsölés nesze. Aztán cigaretta parázs világítja meg a romokat. A lényegessé vált formák megsemmisülése magával vonja a periférián élők forradalmát. Lassú harc emészti szét a tudattalanul harcolok szervezetét. Kialvatlan szemekkel kelek fel, és gondolok a holnapra. Bevilágítja arcomat a hajnalpír.

Virág Balázs Face

16

Núr városa és a Korán

ijar

1219 viharos nyarán, Dzsingisz kán félelmetes hadserege egymás után foglalta el a mai Afganisztán területén létezett Kvárezmi birodalom virágzó, letelepült népességet rejtő városait. A mongol fősereg és kínai segédcsapataik sikerrel vették be Szamarkand és Buhara városát, majd az akkori főváros, Urgencs bevétele következett. Ezalatt egy kisebb haderő a jelentéktelennek tűnő Núr városának ostromához látott, de a mindenre elszánt védők egyre másra verték vissza a komoly ostromgépekkel is ellátott, s ezáltal modernizált nomádok támadásait. Egyik este a város védelmének vezére, a hős, de fanatikus muszlim Ali Has�szán beszédet tartott a védőknek, ahol elmondta, cseltől tart, ezért mindenki tartsa nyitva a szemét. Ali meg volt győződve arról, hogy Núr városába a mongolok kémeket küldenek, így azt eszelte ki, hogy ha valaki gyanús elemekkel találkozik, kérdezze ki őket alaposan a Koránról, hiszen azt csak hithű muszlim ismerheti, így könnyen leleplezhetik majd a spionokat. Ettől kezdve, ha éppen nem harcoltak, a védők gyanús szemmel méregették egymást és heves hitvitákat tartottak. Minderről a mongolok vezére, Dajir Bátor semmit sem tudott, viszont unta már nagyon az ostromot, ezért cselhez folyamodott. Nem messze a várostól lemészároltatott egy muszlim karavánt, majd válogatott embereivel együtt felhúzta a halott kereskedők ruháit, és éjszaka bekopogtattak Núr városkapuján, mint a mongolok elől menekülő karaván tagjai. Nem úgy van az - kiabáltak bentről az őrök -, ide csak igazhitűek jöhetnek be, majd faggatni kezdték a mongolokat a Korán részleteiről. Dajir Bátor igencsak meglepődött, hiszen mindenre fel volt készülve, csak erre nem, de mivel gyermekkorában muszlim anyjának és a mongolok legendás vallási toleranciájának köszönhetően alapos oktatásban részesült, készségesen válaszolgatott a záporozó kérdésekre, sőt, még ki is oktatta a védőket néhány szúrával (fejezettel) kapcsolatban. Ali Hasszán arca felragyogott, kinyittatta a kaput, és örömmel fogadta a „muszlim karavánt”. Jókedve aztán páni félelembe csapott át, amikor meglátta, hogy a „kereskedők” a Korán helyett kardot rántanak elő köpenyeik mélyéről...

Barta Zsolt

A klasszikus mongol nyelv tanára

Beny

Ketten egy ellen (Fajok közti háború) Antoine azon a reggelen korábban érkezett a kollégium épületébe. A mosdóban arcát vizezve frissült, ám egyszerre erős és elkeseredett miákolás kezdett visszhangozni. Igen, két napja testvérpár kismacska költözött be. Gyermekkora jutott eszébe, ugyanez a sírás előzte meg szeretett Silvi mama első cicájának befogását a cserepek közül. A szép emlék büszkeségétől eltöltve hajolt le a cirmoshoz, amikor döbbenetes dolog esett meg: az szabályos majomszerű hangot hallatott, a KN1 terem felé terelve figyelmét. A függöny nélküli ablakokon belül egy apró testű kismadár röpdelt. Csapdába esett. Antoine ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy kezébe fogja, és úgy engedje szabadon. Jöttére az rémülten csapódott újra meg az üveghez. Nehogy összetörje magát, a fiú ösztönösen hátrálni kezdett. Ekkor látta meg a macskát befelé haladni. Egyből fordult vissza a cinke felé, aki a cserepes fikusz mellé verődött a sarokban, kimerülve. Késő volt, a szürke nekifutott, fél pillanat, s a kis énekes kitört nyakkal feküdt. Kezében foghatta, de minek. Megszégyenülve, szomorúan jött ki, utolsó sikolyát elkerülhetetlenül meghallgatva.

ijar

17

Filozófia

Ismeret és szkepszis:

A kartezianizmus és empirizmus buddhista analízise ~ II. rész ~ megállapíthatunk egy markáns különbséget Kelet és Nyugat között. Mint láthattuk, Keleten, függetlenül attól, hogy tételezzük-e valamiféle önvaló, vagy a formában megnyilvánuló felsőbb elem létét, a helyes érzékelés és felfogás mindig egyet jelent a fogalmilag nem továbbgondolt, „elburjánzott” – vö. prapancā –, mondhatni „nyers” érzékeléssel, tehát a külvilág szubjektíven Descartes az ideáknak – tudattartamoknak – három mindig létezik, mint az, ami. Nyugaton ezzel szemben inkább a típusát különbözteti meg: az érzékelés útján szerzett, a gondol- két véglet felfogása a jellemző: Descartes esetében a helyes megkodás során létrehozott és a velünk született ideákat (pl. Isten ismerés kizárólag gondolati, csak az ideák megfelelő megragadáfogalma). Az első két kategória megfeleltethető Dignága felfo- sa révén jöhet létre, sőt, ezen megkonstruált ideák azok, melyegásának; ami a harmadikat illeti, bár explicite nem jelenik meg ket alkalmazni kell a külvilágra a helyes megismerés érdekében; a buddhizmusban, azért azt láthatjuk, hogy az ún. nem-összetett Hume viszont odáig jut, hogy kizárólag a benyomásokkal alátá(asamskṛta) vagy nem-szennyezett (anāsrava) dharmák, tehát masztott ideákat tekinti ismeretértékkel bíróknak, s a többi foolyan valóságelemek, melyek nem a szamszárikus láncolatokból galmi jelenséget – a nyelvvel együtt – egyenesen félrevezetőnek származnak, már az abhidharmikus buddhizmusban megjelentek, tekinti. Másfelől ezen álláspontjával szorosan összefügg egyfajta nyugati „anátman” felfogás: mint tehát tapasztalatilag és bizonyos szemszögből nagy hasonlóságot mutatnak nem alátámasztható elmebéli konstrukció, az Descartes velünk született ideáival: tér és két„én” létezése is megkérdőjelezhető – az fajta elszakadás (nirodha) – végtelenség én nem más, mint észleleteink folyaés Isten. mata. Ez igen nagyban hasonlít a John Locke az ideákbuddhizmus tudat-felfogására. nak már csak két, a fentiekkel (A buddhista episztemológiai korrespondens forrását adja iskola azért is „középút” meg: érzékelés és reflee két véglet között, mert xió; valamint hozzáteszi, bár állításuk szerint az hogy a felmerülő idea általános tárgyak nem nem azonos az őt kiválközvetlenül a valóságra tó tulajdonsággal – ez vonatkoznak és így félrea szautrántikák vetületvezetők lehetnek, mégis vagy tükörkép-elméletélétezhet helyes általános re hasonlít. David Hume tudattárgy, amennyiben szintén kétféle észleletet, az abból leszűrt következpercepciót – voltaképpen tetések végül megfelelnek tehát tudattartamot – küa valóságnak; ugyanígy, az lönböztet meg: a fizikai önjegyű tudattárgyak is leérzékelésből származó, intenhetnek helytelenek, ha például zív benyomást (impression), – mint azt már említettük – a téilletve a felidézés a tárgyát, az – ő ves érzékelés valamelyik alesetébe szóhasználatában – ideát; hozzáteszi esnek.) továbbá, hogy ezen utóbbiak speciális (1632-1704) Az érzékelés folyamata, mint körülmények között (mint pl. az álom vagy olyan, szintén vizsgálat tárgyát jelenti: legyen őrület) szinte majdnem elérhetik a benyomások intenzitását. A vaisésikák gondolkodtak hasonlóan: úgy vél- bár az érzékelő és az érzékelt tárgy akármilyen, a kettő közték – Dignága ezzel helyezkedett szembe –, hogy van átmenet ti kapcsolat milyensége külön problémát alkot. A buddhizmus az érzékelés és a következtetés között. Az érzékelés különbö- rendkívül alapos és részletekbe menő elméletet dolgozott ki az ző intenzitásaival kapcsolatos tanítás mellesleg Vaszubandhu érzékelés folyamatát illetően, mely rendszer az érzékszervi kéAbhidharmakōśabhāśyam-jában is megjelenik: a tudatosság 17 pesség (indriya) és az érzéktárgy (viśaya) összekapcsolódásától pillanatát négy szintre osztják, melyek közül az utolsó kettő szin- (sparśā) egészen a felsőbb fogalmi működésig terjed, több és tet, melyek a kimondottan gondolati működéssel vannak kap- számos aspektusból értelmezett állomáson keresztül. Az érzékecsolatban (meghatározás, értelmezés; rögzítés), csak a „nagy” és lés két legfőbb ismertetőjegye azonban mindvégig a pillanatnyiság és a kauzális jelleg marad: az érzékszervi tudatosság minden „igen nagy” intenzitású érzékletek érik el. Visszatérve még egy pillanat erejéig ahhoz, hogy tulaj- pillanatban újralétesül a körülményeknek megfelelően – ebbe a donképpen mi is az, ami kiváltja az érzékszervi benyomásokat, belső, tudati körülmények is beletartoznak –, ez a létesülés pedig Az előző alkalommal megvizsgáltuk a keleti, elsősorban a buddhista episztemológiai modellek legfontosabb tételeit. Most vessünk néhány pillantást arra, hogy Nyugaton mit mondtak a 17. században ugyan ezzel a témával kapcsolatban, s milyen párhuzam állítható föl – ha fölállítható – Kelet és Nyugat között.

John Locke

18

beleillik egy általános ok-okozati rendszerbe – ez a „függő keletkezés” (pratîtya-samutpāda), amely nem kizárólag lineárisan, időben, hanem szimultán és interdependens folyamatként is felfogható (főleg a madhyamaka értelmezéstől kezdve). Minthogy az okozatiság a buddhizmus Négy Nemes Igazságával és az ún. „Négy Pecséttel” is rendkívül szorosan összefügg – ld. karmānta, a szamszára egyik jellemzője –, az érzékelés maga sem lehet kivétel. Nyugaton ez a kérdés sohasem volt ilyen egyszerű; a 17-18. századi nyugati filozófusok nagyjából két csoportra oszthatók álláspontjuk szerint. A racionalisták számára – itt most elsősorban Descartes-ra és Spinozára gondolunk – a gondolkodás (a „racionális ész”) tiszta működése, vagy az a mögött álló univerzális törvényszerűségek rendszere (a „geometriai rend”) alkotja az igaz, helyes megismerés mindenkoron szükséges előfeltételét – és ez az előfeltétel adott Isten létezésének képében. Ez a fajta „hit” vagy „intuitív”, esetleg „megelőlegezett” bizalom, ami a keresztény világképen alapuló középkori és kora újkori filozófiát jellemezte, óvatosan talán megfeleltethető a buddhizmusban megjelenő bizalomnak vagy hitnek (śraddhā) is, amely természetesen nem egy személyes Isten, hanem a Tan (dharma), és speciális esetben – noha egyes szerzők ettől már óva intenek1 – egy tanító/a Buddha felé irányul. A hindu vallásgyakorlatban szintén találunk efféle meghatározó elemeket: például a Patandzsali nevéhez fűződő Jógában Īśvara „személye”, vagy az ún. bhakti-kultusz, mint olyan – a megváltás itt kegyelmi kérdés, ám a kegyelmi állapotban való részesülés a feltétel nélküli hitben teljesedhet ki. A felsorolt esetekben tehát végső soron a »bizalom« az, amely lehetővé tesz bármiféle célirányos aszkézist, hiszen e nélkül a gyakorlás eredményessége vagy célja is kétely (vö. buddhizmus: vicikitśā) tárgyává válna. Descartes-ot ugyanez a kérdés motiválja elmélkedései kezdetén: szeretné megtudni, van-e olyan biztos pont, amelyben nem lehet kételkedni – tehát ami e bizalom biztos tárgyát képezheti. Ami az empiristákat, közülük is az (újkori) szkeptikus álláspont legkitüntetettebb megfogalmazóit illeti, ők épp abból a megfontolásból vetették el ezt a fajta bizalmat, hogy nem több, mint bizalom – vagyishogy, az érzékelés képtelen garantálni, hogy e bizalom tárgya nem téves. A hangsúly itt a garantáláson van; Hume például nem azt állítja, hogy nincs ok-okozati kapcsolat, csupán azt, hogy lehet, hogy nincs, mivel semmilyen módon nem igazolható, hogy lenne – és ez maga a szkepszis, ami messze nem akcidentalizmus vagy nihilizmus. Ugyanezen az alapon kérdőjelezi meg a szubsztancia – legyen bár materiális (bennerejlő, ld. brahmanizmus, Platón) vagy immateriális (ld. pl. Descartes) – létezését. Előtte Berkeley is a szubsztanciák nemléte mellett érvelt már, ugyanakkor ő valamelyest az ellenkező oldalról közelített: a jógácsáráéhoz hasonló, már ismertetett oldalról, mely szerint az elmének közvetlen kapcsolata csak saját tudattartamaival van, így elvethető az a naiv realista álláspont, hogy vannak egyáltalán fizikai tárgyak. Szintén a jógácsárát juttathatja eszünkbe az ebből levezethető állítás, az esse est percipī elve: „létezni annyi, mint érzékelve lenni”; a jógácsára szerint: „létező az, ami megismerhető.” Berkeley álláspontja tulajdonképpen tehát nem szkeptikus; sőt, a külvilág megfigyelhető természetét (a dolgok minden ember számára nagyjából ugyanott vannak, ugyanolyanak, hasonló az időérzékelés, stb.) végső soron egy univerzális, min1 vö. a mahájána buddhizmus ún. „Négy bizalom elve” – 1.: „A tanításba vetett bizalom, nem a tanítóba.”

dent érzékelő elme, Isten jelenlétével magyarázza; ez a felfogás, ha a keleti tanokkal szeretnénk összehasonlítani, megint csak az „azság” vagy „olyanság” (tathatā) fogalmát juttathatja eszünkbe, mint a világnak a közvetlen és végső természetét – és ami valahol a Buddhasággal, Berkeley esetében pediglen Istennel is összefügg. Az ismeretelmélet fontos elemét alkotja még a nyelvfilozófia, ezért néhány észrevétel erejéig mi is kitérünk rá. Számos szerző úgy véli, hogy a gondolkodás kizárólag nyelvi jelek segítségével történhet és történik (ld. akár Descartes-ot, akinél a „kogitációk”, az ismert példa szerint tehát például a „viaszság” aligha elképzelhető tudati-fogalmi megragadás nélkül); mások, például Hume úgy gondolták, hogy pontosan a nyelv, tehát a fogalmi továbbgondolás az, ami eltávolítja az embert a helyes ismeretszerzéstől, ami félrevezető – Dignága hasonlóképp érvel, az általános jegyű tudati tárgyakat a dolgok végső természetet „elpalástoló valóságnak” hívja. Ugyanakkor az ilyen tudattartamok szerinte mindig egy nyelvi jel és egy tudati kép kettősségéből állnak (tehát az „ideák” még elvontságukban sem állnak meg önmagukban, ld. az anātman), ami egyrészt a Nyugaton már az ókori görög filozófiától kezdve ismert „állítás = szubjektum + predikátum” elvet, másrészt Kantot is az eszünkbe juttathatja, aki szintén úgy vélte, hogy az ismeret mindig tapasztalatból (ez lenne a tudati kép – amit az érzékelés kivált) és fogalomból – tehát nyelvi elemből – áll. Buddhista nézőpontból szintén figyelemreméltó nála, hogy megkülönbözteti a „magábanvaló dolgokat” (Ding an sich, vö. dharmák és tathatā) a „jelenségektől” – ezek a dolgoknak a „megismerőhöz alkalmazkodó”, vagyis buddhista értelmezésben akár az aktuális tudatállapot függvényében megjelenő és felfogható aspektusai. Bizonyos nyugati és keleti elgondolások között szintén közös vagy hasonló elemként említhető meg a fogalmak tagadás-mivoltának tételezése; Dignága az ún. apoha-elméletben azt mondja, hogy a dolgokról alkotott fogalmak végső soron soha nem egy konkrét tárgyra mutatnak, hanem azt mondják meg, írják körül, hogy mi nem az adott dolog. Ezzel az elgondolással az orthodox hindu rendszerek soha nem értettek egyet – számukra a létezőkben bennerejlő kategóriák, általánosságok léte mindig adott (akárcsak Platón számára) –, de például eszünkbe juthat Spinozának a szubsztanciákat illető kizárásos beazonosítása. Bármifajta határozott konklúziót meglehetősen nehéz levonni mindezek után – a célunk annyi volt, hogy valamelyest bemutassuk a Keleten és Nyugaton kialakult filozófiák ismeretre és szkepszisre vonatkozó állításait. Annyi mindenesetre jól látszik, hogy a Nyugat semmivel sem „szkeptikusabb” – legalábbis a 18. századig nem volt az –, mint a Kelet; a legfőbb különbség inkább az, hogy a keleti tanítások mindig a szenvedésből való kiutat keresték, és ezért bárhogyan fogták is fel az ismeretszerzés természetét, az abszolút szkepszist elkerülték – vagy, másképp fogalmazva, talán beillik egyfajta abszolút szkepszisnek az a tudatállapot, amikor az ember sem a dolgokat, sem a dolgok megkérdőjelezését nem tartja már mérvadónak – akárcsak a madhyamaka képviselői –, és elengedi a világot.

Németh Beatrix Johanna Felhasznált irodalom: - Bertrand Russel: A nyugati filozófia története (III. könyv, 9-22. fejezet) - Agócs Tamás: Buddhista ismeretelmélet

19