gj^* F e r t ő t l e n í t v e !
III. Évfolyam. H E G J E L E N MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek ; Egész évre
frt 10.—
Félévre
»
5.—
Negyedévre
»
2.50
461150. s z á m .
1892.
AHET
TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. SZERKESZTI K I S S
Egyes szám ára 20 kr.
JÓZSEF.
Szerkesztőség és kiadóhivatal s BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések felvétele
ugyanott.
Kéziratok nem adatnak
vissza.
B u d a p e s t , N o v e m b e r h ó 13.
K r ó n i k a . — nov. 11. A megszorult Thália. Fgy idő óta a nemzeti szinház udvarait lázas csoportok alakulnak, élénk taglejtésekkel és suttogó halk konverzáczióval. Hogy mi foglalkoztatja órdemes művészeinket, az nem soká maradt titokban. Kiderült, hogy Weidinger, a híres Weidinger, aki tapsliferálással és művészi váltók prolongálásával kereste meg mindennapi pecsenyéjét, visszavonult a közügyek teréről és most a művész urakon meg akarja venni annak a tömérdek váltónak az árát. Körülbelül egy negyed millióról van szó. A művész urak és hölgyek azonban sokat tanultak és semmit sem felejtettek. Megtanulták azt, hogy ők a kultura oszlopai s mint ilyenek, született nagy urak, akiknek a játékszín művelésén kivül még az a magasztos hivatásuk is van, hogy művészi állásukat külső fénynyel és pompával vegyék körül. És nem felejtették azt, hogy Thália papjai ősi hagyomány szerint hozomra élnek és továbbra is foglalkozásszerűen csináltak adósságokat, a törlesztés módozataival vajmi keveset törődve. — Most, hogy a Weidinger ur által közvetített kölcsönök nyújtói azon naiv óhajtásuknak adtak nyomatékos kifejezést, vajha az igénybe vett összegek visszafizetésének ideje már elérkezett légyen! — művész uraimék összedugják a fejüket és tanácskoznak a művészet megmentése ügyében. Mert ne tessék elfelejteni, a művészet veszedelméről van szó. Nem embereket fenyeget a csőd, hanem a nagy és szent művészetet, melytől a haza sorsa is függ. A színész annyira azonosította magát művészetével, annyira fölolvad hivatásában, hogy valahányszor végrehajtás fenyegeti, mindig a nemzeti kultura van veszélynek kitéve. És ki más volna hivatva a nemzeti ügy felkarolására, mint az állam ? — Nosza fogták magukat és minden habozás nélkül feliratoztak a kormánynak, hogy fizesse ki az ő negyedmilliónyi adósságaikat, mert ők a Két szerelem meg a Götterdammerung betanulásával vannak elfoglalva és ez a kellemetlen ügy háborgatja őket alkotó munkájukban. És a kormány? — Fogadni mernék, hogy »foglalkozni« fog az ügygyei. Legjobban tenné, ha mindjárt kiutalványozná az öszszeget. Csekélység az egész Ha a koldus vidéki színészet
föntartására adhat az állam évi ötezer forintot, akkor a fővárosi uri művészeknek, akiknek sokkal nagyobb gázsijuk van, adhat egy negyed milliót. Mert tudvalevő dolog, hogy a művészeknek művészi életet kell élniök. Előadás után nem mehetnek haza, hanem el kell menniök magukat mutogatni, representálniok kell saját magukat. Fz pedig sokba kerül Nyomorúságos tízezer forintból nem lehet egy egész esztendőn megélni. Hiszen minden miniszternek van ugyanannyi 1 A hölgyeknek pedig rengeteg sok pénz kell a toilettere. Ha herczegnőt ad, a modern realizmus ugy követeli, hogy ha már de facto nem lehet herczegnő, a toiletteje legyen legalább herczegnői. Aztán az ambiczió! Tul kell tenni a kollegán. Ha X. asszonynak ezer forintos kosztümje van, Y. kisasszony ezerötszáz forintosat készíttet. Fbből a nemes versenyből aztán jut is, marad is a művészeknek és Weidinger urnák is. Valami frivol iró, akinek a bútorait adóhátralék fejében lefoglalták, elkeseredett ezen az eseten és körülbelül ezeket mondta: "Nem tudom, honnan veszik a színész urak azt a bátorságot, hogy a kormányhoz fordulnak adósságaik kifizetése ügyében. Én, ha valakinek ötven forinttal tartozom, bujkálok előle és nincs nyugtom, amig ki nem fizet tem őt. Ha nem tudok fizetni, jön a végrehajtó és lefoglálja ingóságaimat. Ha nincs mit ennem, akkor koplalok és nézek munka után. Ha novelláimból meg verseimből nem tudok megélni, fölcsapok diurnistának és dolgozom reggeltől estig a kenyérért, hogy aztán este az irodalomnak dolgozhassak. És abban a véleményben vagyok, hogy egy jó novella ér annyit a kulturának, mint egy újonnan betanult szerep. Szóval, azt hittem, hogy az iró van olyan napszámosa a nemzetnek, mint a komédiás. Nem irigyeltem a komédiást, de szerencsésnek, kiváló szerencsésnek tartottam, hogy az ő működését lehet évi fizetéssel honorálni, még pedig olyan évi fizetéssel, amilyenről iró ember egyáltalán nem álmodhatik. Fz eddig rendjén volna. De hogy a színművészek ebből a nagy fizetésből ép oly kevéssé tudnak megélni, mint vidéken nyomorgó kollegáik, sőt még egy fejedelmi vagyont hordanak össze adósságokban, az már az illető művész uraknak nagyfokú demoralizáltságára vall. Hogy pláne azt is pretendálják, hogy a kormány fizesse ki az ő adósságaikat, ez már egyenesen frivolitás. Mit gondolnak ezek az urak? Minek tartják magukat, hogy az ő privátügyökből országos ügyet csinál-
726
nak ? Komoly jogczimük van-e arra, hogy az országra hárítják adósságaikat? Hiszen az ország ugy is felvitte a dolgukat — nincs az az állami tisztviselő, akinek annyi jövedelme volna, mint a színészeknek 1 Nem tudnak belőle megélni ? — Minek élnek grófi rangon ? Aztán mért volnának ők külömb emberek, mint a többi művészek ? Ha a piktorok összeadnák az adósságaikat, szintén elég szép summa kerekednék, melyet a piktorok maguk nem tudnak kifizetni. Jutna-e valaha eszükbe, hogy ők az állammal fizettessék ki ? És milyen komikusan hatna az olyan imputáczió. De a színészeknél ez természetes, senkinek sem jut eszébe, hogy az ő privátügyük nem országos ügy és ők is, mint minden más ember, ha adósságot csinált, fizesse ki maga. Körülbelül ilyen őrültségeket beszélt össze az én frivol irókollegám, csakhogy sokkal erősebb kifejezéseket használt. Nem is álltam vele szóba, mert nyilván az éhségtifusz okozta láz beszélt belőle. Csak ugy oda vetőleg jegyeztem meg: — Kedves uram, ön tótágast állva látja a dolgokat. Voltaképen ugy kell felfogni, hogy az állam kénytelen az irók bútorait elliczitálni, különben nem fizethetné ki a színészek adósságait. Simplex.
Meghalt a harangozó. Ki harangozik ? A harangozó. M. 1.
*
Csak az örömkönyek őszinték mindig. *
istent tagadva, egyszer egy nagy Költő megirt egy verset ellene. Evek során törölt egy-egy sort, Hogy nem maradt helőle semmi se. — Mester ! kiált egyik tanítvány, Remek művedből nem marad mi sem ?! — Tévedsz tanítvány, több maradt o t t : Maradt az Isten, mert most már hiszem . . . *
Láncz-Homyák
Viktor.
Az élet színpadán többnyire az önzés a sugó. Sirius. *
A sikerben a legtávolabbi ismerősök is osztozkodnak, kában a legközelebbi barátok sem vesznek részt.
a mun-
*
Ki csak szenvedett egyre Az élten át, Az meg nem érdemelte Még a halált. S ki soha az életbe Nem szenvedett, Az meg nem érdemelte Az életet. *
Telekes.
Megöregedni nem nehéz. Az a művészet, hogy az ember ifjú is maradjon.
A lovag. I r t a : KOZMA A N D O R . *
Letűnt a lovagkor! Hányszor elsóhajtja Ezt a régi mondást finom dámák ajka. Kedves szivecskéi a szép hölgyvilágnak Romantikus hősök szerelmére vágynak. Istenem, a mai szürke frakkos ifjak Az élet prózáját tudják, ismerik csak! Egyre lótnakfutnak kenyeret keresve. Alig, hogy benéznek a kioszkba este; A hölgyeket ott is egy perezre köszöntik. Tiz szót szólnak, mig a cognacot felöntik, Aztán összebújnak, újságokat néznek, A statisztikából számokat idéznek, A politikáról hosszan elvitáznak, Kérődznek vitáin a követi háznak, Beszélnek üzletről, tervet fonnak, szőnek... Ilyen fajta férfi, hogy tessék a nőknek ? Elemér nem ilyen! Ez az egy kivétel, Ennek lovag-leikén a prózai métely Nem fogott s nem is fog. Csupa ábránd, erő, Bátorság s szelídség. Finom és vakmerő. Hölgyek örömére teremte a végzet; A hánynyal egy szót szólt, annyit megigézett. A hölgyeknek él csak; másra nincs is gondja; Szép asszonynak, lyánynak szívesen bolondja. Férfi-társaságban egy kicsit krakéler: Szeret elintézni mindent a kard-éllel. Ez iszonyú benne s ah! oly vonzó mégis! Hiszen verekedtek a lovagok rég is, De, ha már levágták vadul a sok ellent, Asszonyi mosolynak nem állhattak ellent S szelíd megadással suttogták a hölgynek: .,Szivem királynője, vagy szeress, vagy ölj meg!" Elemér ilyen volt. Hölgyek égtek érte. A hol járt, sok szép szem epedve kisérte. A hová csak nézett, édes kórság támadt. Zászlaján a jelszó ez volt: „hölgyszolgálat!" Ha egy battiste kendő leesett, ő ugrott, A mamák tisztelték, mint egy Toggenbnrgot. A lányok imádták és Bayardnak hittük, A menyecskék ők már Ü011 Jüannak tudták. Csak a férfinép volt kétségben felőle: Miből él, mi volt ő és mi lesz belőle? Irigy minden férfi, -— mondták az úrhölgyek. Malvin férje bankár, kit a pénz majd fölvet. Közönséges férji: vállalkozik egyre, Bányát furat völgyben, vasutat visz hegyre; Értékpapírt ád el magas árfolyamon, Tulajdona két gyár, s vagy három gőzmaiam. Részvénytársaságok igazgató tagja. Ideje alig van, hogy az urat adja. Pedig a fogatja és a palotája * Szerzőnek ményéből.
»Korképek*
czimii legközelebb megjelenő gyűjteSzcrk.
727 Az egész főváros méltatott csodája. Es a felesége! Arra méltán büszke, Hogy e bájos rózsát a keblére tűzte. Gyönyörű egy asszony és csupa poézis. Van benne igaz szív s széphez értő ész is. Gazdagságát kccscscl, mosolygva lenézi, Ékszerét., bútorját sohasem beczczi. Nemesebb vágyakkal vau a szíve felre. Malvin Elemérnek utolsó szerelme. Malvin küzd sokáig. Férje so/i sincs itthon. Elemér kiséri tisztelettel, titkon. Bánatosan, méláit láthatni sokszor őt, Sóhajtozva sétál a palota előtt. Ha kikocsiz Malvin, köszön búsan, mélyen. Máskor — mintha kiizdne szivével — kevélyen Elfordítja arczát s kirakatba néz be, • (Hogy Malvint közönynyel jobban megigézze.) Este a páholyból, ha Malvin letekint, Elemért ott látja sápadt arczczal megint. A kioszkban sem néz már Elemér másra, Látszik: nincs több vágya, csakhogy Malvint lássa. Toggenburg sc volt tán hívebb lovag enné! S nincsen szebb a tiszta lovag-szer elemnél. Malvin gyönge szivét végre is meghatja A deli lovagnak nemes indulatja. „Oh, meghallgat végre?" „Meg, bár hiba tőlem." „Ne kerüljön engem, ne Jusson előlem ! Hogy imádom tudja, de tudja meg azt is, Bárha nagy szerelmem halálra sorvaszt is, Nem kérek viszonzást. Ön egy szent elöltem. Az erényt becsülöm, tisztelem a nőben. Az ön férje gazdag; én, a szegény ördög, Szeretem önt némán, mig majd végsőt hörgők. Csak az egyre kérem oh ! ki ne nevessen, Majdan a síromba egy göröngyöt vessen!... Ou előtt még hosszú, gazdag, boldog évek, De azt ne feledje: én önért hat ék meg." A lovag igy szólóit, Malvin szép szemére Fátyolt vont a könyár. Lüktetett a vére. A bús vallomásra meghatottan hallgat... Elemér már tátja a nagy diadalmat, S szól lovagiasan: „Kérem ne feleljen. Füle van a fáknak, falaknak c helyen. S most a szánatom és meghatottság rezdül Angyali szivének húrjain keresztül. Oh, most ne feleljen ! Nem részvétet esdek... Nem!... Feledjen engem, feledje ez estet, Melyen az én őrült nagy szerelmi lángom Végre is kilobbant... Már magam is bánom, Hogy nem volt erőm azt eltitkolni végleg. Vittem vőn síromba hisz soká nem élek! Esküszöm: ha éltem végső pereze késnék, Elcsititom én majd szivemnek verését Porral és golyóval..."
„Oh, csak ezt ne mondja!..." Malvin szive reszket; borzasztó a gondja: Ez a nemes ifjú, ez a deli, tiszta Lovagias lelkű, nagy idealista Öngyilkos lesz érte! Rettentő dilemma! De egy szó megmenti.. Mentse meg !.. de.. nem ma. Malvin ajka reszket s hozzá szólni szegyei — Es csak ennyit suttog: „Mért csüggedne még el? Még nem válaszoltam ... felelek, tán holnap" ... S Malvin hangja félénk suttogásba olvad. Elemérnek arczán látszik, hogy mi boldog, Terve szerint, szépen fejlödnek a dolgok, „írja meg a választ!" Malvint esdve kéri. Malvin ezt habozva kissé, megígéri. „Küldje el a választ, hozzám holnap délben. Eltem vagy halálom lesz ama levélben. Várom a levélkét!" Azután elváltak. Haza kocsiz Malvin. Mit hoz rá a másnap ? Kétség közt hányódik a gyönyörű asszony, íróasztalához ül, hogy ott virraszszon. A.papir előtte... Meg szabad-e tennem? Becsületes lelke visszhangozza: nem, nem ! Nem teszi... Fölugrik s csönget. A komor na Belép. (Szép úrnője mért is oly komoly ma ?) „Tudja meg: a férjem itthon van-e?" „Nincsen," Mond a lyány s nem állja, hogy egyei ne intsen Hamisan szemével. Malvin sejti régen. Hogy e hunyorítás mit jelent. Ah, szégyen ! Nyilvános Htok már minden cseléd előtt, Hogy férje kerüli, unja és csalja öt. Tudja még e lyány is, hogy ilyenkor férje Szeretőinél vau s nem is néz feléje. Es ezért a férjért taszítsa a sirba Szerelmes lovagját?... A levél megirva Mire a nap fölkel. Elemér az ágyban Olvassa mosolygva, mit szerelmi vágyban, Gyönyörű orczáit könyekben fiirösztve, Irt egy boldogtalan s nem rossz asszony össze: •
„Egyetlen barátom! Szeretem önt szintén, Örült szerelemmel, igazán, őszintén. Szegény vagyok én is. Minden vagyon nélkül Vett engem dúsgazdag férjem feleségül. Fény környez és pompa, de én ezt utálom. Az a rengeteg pénz, az az én halálom. Férjem a pénzt legfőbb földi jónak véli S pénzért a világát hitvány nőkkel éli. Mégse tudnám én öt becstelenül csalni. Mintsem félre lépjek oh, inkább meghalni! De, ha ön kívánja, eldobom a kincset S szétszakítok minden nyomorult bilincset, A mely lenyűgöz ma. S az elválás után Neje leszek önnek, Én az öné csupán, 1*
728 S ön enyém örökre!... S élünk majd szegényen, De boldogan, tisztán, hitvesi erényben. Önre mindig hálás tisztelettel nézek !... E levél irása, jól tudom, merész fett, De ön szeret engem s lovagias jellem, Nem használja ezt J'cl hűtlen férjem ellen — S nem hagy cserbe engem. Szivemet kitártam, Legyen jó, a milyen eddig volt irántam. Emeljen magához! Megváltóm, reményem!..." Kelet... név ... A czimzett nagyot kaczag: „En nem. Nem bizony, asszonykám, nem játszom ily tréfát ; Eldöntöm az égig nyúló Jakab-létrát. Nem vagyok én, mint te hiszed, olyan bamba: Elvált koldusasszonyt nem veszek nyakamba... Ma lejár egy váltóm, holnap meg egy másik" ... Dünynyög a gavallér, s közbe-közbe ásit — „Pénz költ nekem, lelkem; czélt veled nem érek, No, majd megpróbáljuk azt a gonosz férjet." E monolog után, nem hímez, nem hámoz A lovag s oáaiil Íróasztalához. Lemásolja híven az asszonyi firkát. S kaczag hozzá: nyirt már ű igy nem egy birkái. S ir a másolathoz egy rövid levelel (Néhány ezres bankó lesz erre felelet!) S küldi az egészet a bankár czimére. Annak a fejébe tódul minden vére, Amint elolvassa. Rohan a nejéhez „.Igaz-e ez, Malvin ?" ... Hogy a iiü mit érez Ez iszonyú perczben, toll azt le nem irja. Arcza halott színét váltja szégyen pírja. Odanéz lovagja három-négy sorára : „A hölgy levelének ennyi s ennyi ára. Ha pénz nem jön estig, ugy még a napokban Közzé lesz a levél téve a lapokban." Elemér reméli, hogy majd nagy habot hány A jobb társaságban ez a csinos botrány. Rémséges gonoszság ... sehol, semmi vigasz... Malvin összeroskad s azt suttogja: „Igaz!" Lenn az irodában a bankár a régi. Ott csak egy rossz üzlet már az egész néki. Megírja a választ. Stílusa üzleti : „Czimzett ur a készpénzt rögtön J'ölveheti Alulírottnál az áru ellenében." Egy óra se mnl cl, be is lebben szépen, Finoman mosolygva, lovagi Elemér S könnyed meghajlással a főpénztárhoz ér. A rács mögött ott áll maga a bankár ur S szárazan csörög 1c halovány ajkárul: „Itt az áru?" Nyájas Elemér szól: „Itt vau." A bankár vizsgálja a rácsos kalitban
A drága levélkét s mindent rendben talál. „Itt a nyugta, kérem, irja rögtön alá!" Elemér kecsesen odakanyarítja Nevét, — aztán csattan a vasszekréuy nyitja Es öt ezres bankót a legujabbjából, Elemér kezéhez a bankár leszámol, A lovag a szép pénzt csinosan elrakja S már kifelé fordul daliás alakja, Mikor a bankárban az undor fellázad S utána vet két szót: „Gazember, gyalázat!"
...
Mint egy dühös Caesar, ugy áll meg Elemér, Mert becsület nélkül az élet mit sem ér! S visszadördül: „Uram, szava vérig sértett, Keressen s nevezzen gyorsan két segédet. Az én két barátom itt lesz még ma délig. Harmadnapon immár mindenütt beszélik: Elemér egy bankárt keményen megvágott. S ez ugy elragadja a szép hölgyvilágot!...
.
Széli Kálmán. Az »öreg ur«, Deák Ferencz korántsem leledzett a nálánál erkölcsileg kisebb nagy emberek ama hibájában, melyet ma általán »Herbertizmus« név alatt ismerünk. •»Herbertizmusi az, mikor a nagy ember arra a téves meggyőződésre jut, hogy az ő érdemei és erényei átöröklődnek ifjú atyafiaira. Az öreg Bismarcknak is meg volt az az apai gyöngéje, hogy azt hitte, hogy az ő nagy művének egyetlen illetékes megértője és megőrzője nem más, mint az ő Herbert fia. A világ ellenben ugy vélte, hogy Herbert gróf egy igen derék uri ember, de semmi több. A nagy emberek, tapasztalat szerint, többnyire kizárólag egyéni nagyságok. Nagyságuknak vége egyéni életükkel, — az nem öröklődik ugy át, mint a vörös haj, vagy az anyajegy. Az »öreg uri. annál kevésbbé esett a •>•>Herbertizmus i hibájába, mert agglegény volt. Nem gyönyörködhetett sohasem aranyos fiacskákban, kikből majdan ezt, meg azt lehet faragni. Hanem azért volt egy ura-öcscse, egy nem is legközelebbi atyafia, egy a politikai pályát hivatásául választó fiatal ember, akiről igen nagy véleménynyel volt, akitől igen sokat várt. Széli Kálmán volt ez a fiatal- ember. Az „öreg un-nak soha esze ágába sem jutott, hogy ebből a jeles fiatal emberből a haza bölcsének Herbertjét csinálja meg. Jól tudta ő, hogy olyanforma ember, amilyen ő maga, nem érhet több kiadást. Jól tudta ő, hogy a mai modern törekvő fiatalság közül senkinek sem állana jól s mindenkinek csak vesztére válna az az ideális és egyetlen egyén sajátságaihoz illő táblabíró szerep, melyet ő maga töltött be. Jól tudta ő, hogy a magafajta Aristideseknek és Cincinatusoknak csak egy-
73 azokban egy betli sem állott. Négy hónapja, hogy a szegény aga ott vesztegelt Párizs gőzkörében, minden idejét a minisztériumokban töltve, mindenütt lóvá téve, beleékelődve a franczia közigazgatás rettentő gépezetébe. Hivatalból hivatalba, szép burnuszát az előszobák fapadjain piszkolta el, lesve a kihallgatást, melyet soha meg nem kapott. Estére aztán hosszú bús ábrázatával minden méltósága ellenére is nevetséges volt látni, mint kéri el a portástól a hotel garniban szobája kulcsát és mint lépeget fáradtan, de mindig büszkén lépcsőről-lépcsőre. Eközben a lovasai keleti fatalizmussal vártak a Pab-Azun kapu előtt kuporogva. A karókhoz kötött mének a tenger felé nyerítettek. A törzs felbomlásnak indult, a termés a földeken elrothadt munkások hiján. Az asszonyok és gyermekek számlálták a napokat, gondolatuk mindig Párizsban járván. Kín volt nézni, mennyi remény, gond és baj fűződött ahhoz a kis piros szalaghoz. Mi vége lesz ennek? • Csak az isten tudja« szólt sóhajtva a kávés és mezitlen karját a félig nyilt ajtón át a félholdra emelte, mely halványan bukkant elé a fölleges égen.
Dal az aranjuezi napokról. Lapozgátok emlékeimben Es könyeim törölgetem. Oh szép idők, mikor hat ingem S két jó kabátom volt nekem. Mikor még rózsa nyilt az ágon S szerelmemért sok lány epedi, Mikor teljes volt boldogságom, Mert még nem irtam verseket! Oh szép idők, mikor szivemben Dicső erények voltanak, Es nem hittak roué-nak engem, Mint hiúak engemet manap. Mikor szerettek és szerettem Egy masamódlányt módfelett, Es szenvedélylyel gyűjtögettem, Sok rózsaszínű levelet. De most az ingek megfogyának S megfogytam én is csudamód. I j udvarlót talált magának A szöghajú kis masamód. Most., némán,bujdosom az utczán, Szivem fűtetlen jégverem, írom a verseket tuczatszám S a rózsa csak tövist terem. Két jó kabátom ... haj! mióta, Messze sodorták zord szelek! S nem hoz nekem többé a pósta Több rózsasziuii levelet. Lapozgatok emlékeimben Es könyeim törölgetem: Oh szép idők, mikor hat ingem Es két kabátom volt nekem! Heltai Jenő.
Séta a temetőben. Irta : S Z O M O R Y
DEZSŐ.
Hát meghalt Kerbán Ferencz; hihetetlen. Ha nem jártam volna ott a halottas-házban, a koporsója körül, ha nem láttam volna kiterítve abban a mélységes, megremegtető nyugalmasságban, igazán nem hinném. De igy.... már tartották készen a koporsó fedelét,, elmentenek a mosdatói, elmentenek a mosdató szerekkel; jött a tömjén s a tömjénfüstben, mint láthatatlan máglyán, a pap s csipkésen, piros ruhában a ministráló-gyermekek. A ministráló-gyermekek, akiknek játék a halál, játék a tömjénfüst vidám himbálása. Vidám himbálás is szomorúság a Kerbán Ferencz ravatalánál. Szomorúság minden és mégis mintha ügyetlenség volna a halála.... Egyszerűen meghűlt. Nagyon könnyű hülés. Hivtak orvost hozzá, azt mondta, gyógyszerre sincs szükség. Forró teát igyék az asszony csinálta. Engedte volna másnak ?... Maga vitte a férje ágyához, maga öntötte belé; ugy folyt az asszony ajkáról a férfiéra, forróbb volt igy, édesebb is bizonyára. Hát jobban lett Kerbán Ferencz ugy lett minden, amint eddig vala, ugy lett minden, ugy is marad örökké. Igy gondolták mind a ketten: férj is, feleség is. Fájdalom, hogy mást is gondolt Kerbán Ferencz, ott a betegágyon.... Holnap lesz három esztendeje, hogy jöttek ki a templomból.... búgott utánok széles éneke az orgonának, akkor is hallották, amikor már odahaza valának. Hallották örökkön, mind a három esztendő alatt: olyan vala az életök, mintha tegnap esküdtek volna. S maga volt a széles szerencse ez a széles ének. Szegény, csupasz madár volt mind a kettő: Mártha is, a férje is. Aztán megtollasodtak. Akik nem hisznek a szerencsében, azt mondják: a munka volt. Igaz — Kerbán Ferencz dolgozott, gép vala ő teljességgel. Szórta a munkát ez a gép s nyelte a pénzt magába. Kis boltja vala kezdetben, nagy raktára később. Eladni, eladott mindenfélét; ám bevenni, csak pénzt vett be. Egyebekként a tőzsdére is eljárt. Igy lett háza, igy lett fényesség is körülötte. S fényesség az asszony körül. Megváltozott a szegény leány, csak a szive maradt szerelmes. A gazdagság melegében még melegebben szerették egymást. Egyedül valának, gyermekök nem született, hát egymást érte, egyedül egymást, minden érzése a szivöknek. Mélységes, nagy szerelem vala, mint mélységes nyugalmasság most, ott a Kerbán Ferencz arczán. Mert körülötte nincsen nyugalmasság. A pap, mintha énekelne; a ministráns-gyermekek is mintha énekelnének. Dal a gyászban, a fojtogató, hideg gyászban A koszorúk, mintha megfagytak vón benne, megfagytak ugy, hogy élőnek maradt meg minden virág, minden szirom. A nagy gyertyák meg égnek buta lánggal ezek mitsem tudnak a gyászról, a Kerbán Ferencz haláláról. Mozdulatlan mindenik; tisztára, mintha festve volna. És nincs nyugalmasság, mert jajveszékel az aszszony, a szerelmetes Mártha, aki a teát hozta és adta a betegnek. A szép arcza eltorzult egészen csúnya asszony, félemletes is talán. Aki látja, azt hiszi, megőrült — a szivével mintha az agyveleje is meg akarna szakadni. Rémséges tudás: ő adta a halált, meleg szájból, forró ajakról a férjének, a Ferencznek, az édesnek — az édesnek Tépi a haját, belevágja a körmeit a nyakába — marad egy apró félhold vérből a nyakán. Védi magát kétségbeesve mintha gyanúsítanák már, mintha vádolnák már komoly képű, törvényszéki urak. Egy pillanatra csend — teljességgel néma az asszony fuldoklása. A szeme kinyílt kerekre.... ráme-
732
red a Ferencz arczára. Olyan szelid, olyan nyugodt, olyan mélységesen meg van halva. Hát vége van a vádnak is. Egyszerűen ügyetlenség a halála. Már jobban volt.... ugy lehetett volna minden, amint eddig vala, ugy is maradhatott vón örökké. Fájdalom, hogy mást is gondolt Kerbán Ferencz a betegágyon. Holnap lesz három esztendeje, hogy jöttek ki a templomból.... meg kell lepnie az asszonyt. Felkelt, ugy érezte, hogy teljességgel egészséges. Mártha is odajárt az ünnepi ajándékért. Feleség a férjnek, férj a feleségnek. Mentek más-más irányba, máskép is jöttek vissza. Tél volt, az asszony csak ugy égett a hideg szél, az egészség pirjától; tél volt, a férfi csak ugy égett a hideg szél, a láz pirjától Hát meghalt Kerbán Ferencz; hihetetlen. Ha nem jártam volna ott, a halottas-házban, a koporsója körül, ha nem láttam volna kiteritve abban a mélységes, megremegtető nyugalmasságban, igazán nem hinném. De igy Márthát is láttam, az őrjöngőt, a szerelmetest: a koszorúját is láttam és olvastam a felirását: » Mert a szerelem erősebb a halálnál!« Hát erősebb. Az asszony gyászol, össze-vissza két esztendeje lehet már. Ezenközben meg is bénulhatott az elméje. Ugy van a házában minden, mint régen vala. Még a raktár sem lett bezárva: az első segéd vette át. Reggel, hoznak kávét halott férjnek, élő feleségnek. Délben teritenek kettőjük számára. Este megvetik az á g y a t . . . . Két derekaljt tesznek bele. És egyedül fekszik bele az asszony. *
*
*
A kerepesi uton lakom, messze fönn, ott, ahol a nyomorúságos utczák és a nyomorgó lakosság közepette, hirtelen véget ér a nyomor és minden nyomorúság. Nincsen más kert a vidékemen, hát a temetőben szoktam sétálni. Lejövök minden délután s ott kószálok a halott fővárosban, az előkelő márványoszlopok, családi sirok, szegényes fafejfák között. Ezenközben pedig olyan furcsa érzésem vagyon. Elfog az öröm, hogy én élek, mig olyan sok ember meg van halva, az édesség, hogy egészséges vagyok, mig olyan sok ember már nem is lesz beteg többé. Csak kószálok a halott város utczáin, néha napfényesek az utczák, néha sötétek, borongósak. Néha magasan van az ég, kéken, kaczagón; néha alacsonyan, szürkén, szomorúan. Mindegy az emberek azért csak meg vannak halva, s bár tavasz van, füvet, virágot éltető tavasz, közülök senki már fel nem támad. Megszikkadt föld, súlyos márványlap borul reájok.... élő erő sem tudja megmozgatni, hát még a holt Vannak verebek a temetőben, csiripelnek. Olyan vidámnak tetszik, pedig szomoruságos éhség csiripel belőlük. Meg-megszállnak, egy-egy fonyadt koszorún ... aztán repdesnek el újból. A temető verebei — olyan szürkék, olyan csúnyák... egyébként kievett a szél minden virágból minden magot, ha ugyan vala benne. Hát csak csiripelnek tovább a temető verebei, a szürkék, a csúnyák. Aztán valamelyik gőzkocsi füttye túlkiáltja, elriasztja őket. Mert itt van a vasút... ott szalad az élő város, a halott tövében. Aztán még^ sem*) halott város... kalapács verődik a kövekhez, márványhoz, alabastromhoz... Kőfürész rikácsol, aztán hallom a vésőt is, amint vágja, szakítja a követ. El-elmegyek egy épülő családi sir mellett. Még élnek, a kik meglesznek itt halva... ezen közben építtetnek s épitész, szobrász, és munkások épitenek lázzal, jön le-fel csigán a nagy kő, kiáltoznak, szitkozódnak az emberek, hadd menjen gyorsabban, készüljön el egy
éjszaka alatt... Sietnek, mintha fegyházat építenének ... És sietnek itt is, ott is... lázas épitkezés a temetőben fenn nyugaton, Iejebb keletnek, délen és északon is... örökkön készülő város, ugy tetszik, soha sem lesz befejezve. S mintha az élő város valamelyik előkelő utczáján járnék: egymás mellett a sok palota... fényes házak, s egész házak egy embernek. Oszlopok, bús angyalok, siró asszony, fejek, szélesen terpeszkedő márványlapok, itt ott egy fakó arczképpel.. - köszönt az őr, a temetőnek őre, köszönt egy kertész is s aztán beszél, munkaközben a munka nyomoráról.... azonközben csak gazdag embereket látok, akik palotákban alszanak s a kik sok, nagyon sok pénzt költöttek a halálukra is. Egész kertje van némelyiknek... valóságos park, a melyből csak a tó hiányzik, a büszke hattyúk hiányzanak, vagy a vadászterület, vidám hallali, bőgő dámvad ... A közelben temetnek. Hallom, hogy énekel a pap, — szomorún muzsikálják az utolsót a halottnak. Apró, szaggatott sikoltások ... zokogás, jajveszékelés... ugyan miért ? Ezenközben hallom a kötelet, amint dörgölődik durván, akaratlanul a koporsó falához s tépi magával az első göröngyöt. Messzebbről nagy ünnepi beszéd hangzik el ide hozzám : »Becsületes ember vala...« Megyek tovább. Olvasom a sírfeliratokat. Itt-ott még fényes, aranybetük távolabb csak a helyök maradt meg. Ismerős nevek: Fehér Károly, élt huszonkét esztendőt. Azután meghalt... igaz, egy durranással, hogy ne kártyázzék többé. Ott alszik Kádár Hona is, alszik soká, végkép, tizennyolcz éves korában. Szerelmi történet mondák az orvosok: megszakadt a szive, dalolták a poéták. És ott vannak a poéták is. Az egyiknek czifra oszlop jutott, a másiknak egyszerű porfir lap. Olyanok csak itt is, a milyenek az életben valának. Eszembe jut, hogy az akadémiából kisérték az elsőt... a Rókusból a másodikat. Ám az orvosok is ott fészkelnek, az ügyvédek is, s mellettök tanárok, tanítók, hivatalnokok, szinészek, kereskedők, sokan, nagyon sokan ... Kiestek a sürü fasorból, vége az előkelőségnek... a Kerbán Ferencz sirja az utolsó. Nagy márvány... ápolt kertben sok virág. Aztán az özvegy régi koszorúja. A szalag odafagyott a halottas-kert talajához, odafagyott a mult télen, nagyon hideg tél vala. Ám a felirás megmaradt, mintha kővé dermedt volna. Erre visz az utam nap-nap után. S olvasom nap nap után: » Mert a szerelem erősebb a halálnál!* Megállok... az ápolt kerten, a sok virágon, eszembe jut a Mártha, a gazdagságban, fényben maradt szerelmetes asszony. Ugy hallottam, hogy még egyre gyászol . .. látom gyakran, nap-nap után a temetőben; hoz a sirra sötétszin ibolyát, örökzöldet az örök szerelmes asszony. Csak itt, itt van jól, a csendességben a temetőben, a mikor leborul a kert talajára, a gyönge teste össze sem gyűri a virágokat. Zokog, jajveszékel be a sirba: — Miért hagytál itt... Ferencz ... édes... édes... ? Látom mint hentereg, mint vágja a körmeit a nyakába. Mint hasad egy apró félhold vérből a nyakán. Szép, még mindig szép, bár lesoványodott, bár beesett az arcza. S itt volna vége a férje sirján, itt esnék össze, itt halna meg ő is, lia nem kisérné az első segéd. Szikár, hórihorgas legény; itt is, ott is, egy-egy csomóban szőr az arczán, mint fűcsomó az ugaron. Csitítja, csendesíti az asszonyt, aztán elvonja gyöngéden, s mennek haza karonfogva. Ugy megy Mártha, mint a részeg, tántorogva a fájdalomban. Majd-majd leroskad, ugy van mindig, mintha most menne vissza először a Kerbán Ferencz hantja mellől. A hórihorgas, csúnya legény, alig bírja a karját. Hanem azért csak mennek mennek. A temető kapujánál, kocsi várja őket....
733
Aztán otthon újból megkezdi a gyászt. Az ablakai keletre nyilnak ... keletre van tőle a Kerepesi temető. Hát ott áll az ablakában, oda sir keletre, oda jajveszékel, hivja, csalogatja édes szóval haza az ebédhez, csalogatja szerelmetes szóval haza az éjjelre. Még mindig kettőnek terítenek, kettőnek vetik az ágyat. És ezenközben egyedül elhagyatva az asszony, ha fényben, ha gazdagságban is. Néha-néha ugy tetszik, mintha hallanám a sírását, a mikor ott állok egyedül a Kerbán Ferencz örök kertje mellett... hiszen ide küldi az aszszony, hát elzúg idáig, tompán, mélységesen. Fáj ez a panaszlás... hát megyek el. Kijutottam a fasorból... ime kevesebb fa s több sir. Egész nagy mező behantolva... itt ott még friss zöldelő hantok, messzebb mintha sok, sok púp domborodnék a tágas talaj hátán. Elfelejtett halottak... ma holnap szántani, vetni fognak felettök... s édes kenyér lészen az elporhadt testükből, bizonyára édes egy egész családnak. Szegényes, ferde fakeresztek... kit érdekel: ki van alájok temetve? Koldusok, proletárok, szegény diákok, lóvasúti konduktorok, kintornás asszonyok, apró gyermekek... Ám egy-egy sirhoz mégis el-eljárnak. Nap-nap után jön egy öreg asszony, bepityereg gyermekes haldoklással egy egész sor hantot. Ugy látszik, csak ő maradt meg az egész családból. Rak virágot, koszorút, ide is, oda is.. . csinálja, gyulladásos szemekkel, ránczos kezekkel a halottas háztartását... köszöntöm néha, vissza köszönt ő is. Hát a köszöntéséből, a vén szemeiből, a fonnyadt, színtelen ajkáról látom, hogy ugyanoly érzése van, mint nekem. Elfogja az öröm, hogy él, mig olyan sok ember meg van halva, elfogja az édesség, hogy egészséges, mig olyan sok ember már nem is lesz beteg többé. -x-
*
*
Ma is a temetőben jártam, kószáltam a halott fővárosban, az előkelő márványoszlopok, családi sirok, szegényes fejfák között. S ma is csak ott voltak mindannyian, az ismerős halottak, s az ismerős élők. A munkások, az épitészek, a búcsúztató pap, a kertész, az őr, a temetőnek őre, az öreg asszony, a fiatal asszony, Kerbán Ferencz özvegye. Sohasem láttam ennyire lesújtva. A hórihorgas legény, az első segéd, csak ugy czipelte... alig, alig birta már. A nagy koszorúkat is ő hozta s ledobta a sirra... láttam, hogy haraggal, elfojtott dühvel dobja le. Aztán láttam, hogy néz jobbra is, balra is, alig jár ember a temetőben. Nem látott senkit, ugy tudta bizonyn yal, hogy egyedül van egészen. Hát hirtelen megragadta az asszonyt s fékevesztett vágygyal, vadul, kétségbeesetten, megcsókolta az ajakát. Néztem az asszonyt a fényben, gazdagságban maradt asszonyt, a szerelmetes, a gyászoló Márthát... Egy perczbe mult... s ugy, mintha az élete, mintha minden szomorúsága, minden gyásza fult vón bele, — adta vissza a csókot, őrjöngőn ott tartva az ajkát, hosszasan, sokáig, a hórihorgas, csúnya legény ajkán. »—Mert a szerelem erősebb a hálálnák — olvastam később, séta közben, a Kerbán Ferencz sirján, az odafagyott szalagokról.
A legnagyobb tehetség után is következik egy nagyobi). *
A ki gazdagságára büszke, az ezzel állit ki magának. * Minden férfi született agglegény.
Goethe. szegénységi bizonyítványt
Az ördög a kávéházban. — LOUIS MÉNARD.*
—
Nem tudom, létezik-e, de ugy hiszem, találkoztam vele a café Procopeban. Gyakran jár ide és senkit meg nem szólit; csak, ha valami nagy társalgás folyik, áll a hallgatók körébe. A külsején sincs semmi rendkivüli; olyan, mint akárki más és én soha rá ügyet nem vetek, ha egy este kezében nem látok valami kis munkát, melyet én az nap reggel bocsátottam közre. Mindig jó szivvel vagyok ahhoz, aki a munkáimat olvassa, legyen bár ez az emberi nem ellensége is. Nőket és irókat az ördög hiuságuknál fogva ejt meg. Hiszen csak hisz az Ördögben ? — Hiszek én mindenben, csak a kifejezés fölött kell megegyeznünk, il y a fagots et fagots. Abban a hiszemben, hogy nem ismer, mint az ezeregy éji szultán, engedtem a vágynak, hogy inkognitóban Ítéletet halljak magamról és asztalához ülve, igy szóltam: Ah, ah, valami uj könyvet olvas, valami jót ? — Nem a legjobb dolga önnek, felelt ő; van benne egy pár jó idea, de csak elvétve. Bántott ez a birálat és legfőképen az, hogy elvétettem a czélomat, de mit volt mit tennem, belenyugodtam. — Hát ismer? kérdém. Még csak annyi udvariasság se volt benne, hogy hires voltamra czélzott volna, egyszerűen azt felelte: — Ismerem én az egész világot. Egy ideig valami filozofikus válaszon törtem a fejemet, majd igy szóltam: — Ez túlságos sok, én megelégedném azzal, hogy önmagamat ismerjem, Ő: Ön ugy beszél, mint a hét bölcs és nem is jutott tovább, mint ők, ami nem tartja vissza attól, hogy az emberi szellem haladásában higyjen. ÉN : Hogyne hinnék benne ? Á nélkül, hogy ügyesebbek volnánk, mint a régiek, kell, hogy tulhaladjuk őket, mert amit ők minden tudományban munkáltak, még hozzácsatoltuk a mi munkánkat is. Ó: És Ön a filozofiát tudománynak tartja? ÉN : Bizonyára; sőt valamennyi közül a legfőbbnek, mivel a többi belőle veszi által alapelveit; azonfelül a legbiztosabb is, mert egy-ugyanazon időben támaszko dik tényekre, mint a kísérleti és axiómákra, mint az elméleti tudományok. Ó : Beérném én magukkal az axiómákkal is, sőt még egygyel is beérném. Én: Hát hiszen itt a Descartes-é: Gondolkodom, tehát vagyok. Ö: Épen ezt az én-1, aki gondolkozik, kellene definiálni, hiszen az imént panaszkodott csak, hogy nem ismeri önnönmagát. ÉN : De önnek, aki az egész világot ismeri, nyilvánvalóan magát is beleértve, önnek csak nincs joga szkeptikusnak lenni? Ó: Mit bánja ön, hogy milyen vagyok én, ha csak felelek arra, amit kérd? ÉN: Nem tudok vitatkozni, ha nem tudom, milyen álláspontból támadnak meg. Ön ismer engem, én önt nem ismerem, a játszmánk nem egyenlő, valljon színt. Ó: Édes uram, ezen a világon minden viszonylagos és minden attól függ, hogy' nézik. Apámnak fiu vagyok ; fiamnak apa; szolgámnak ur; királynak alattvaló, aki fizeti adóját, bár meg sem is szavazta; ellenségemnek gonosztévő, jó barátomnak pedig olyan ember, akivel szemben nem kötik tekintetek. Önnek, aki azzal tisz* E finom kis dialóg a Diderot neve alatt jelent meg és hosszú ideig az ő művének is tartották.
Szeri.
2
tel meg, hogy velem vitatkozik, ellenfél vagyok. Nevezzen tehát az Ellentmondó-nak, — itt a szín, az etiquette, amit kivánt. ÉN : Ne mondjuk ezt héber szóval, Sáídn-nak ? Ó : A héber nyelv holt nyelv, maradjunk a magunk korában; jól láthatja, hogy nincs lólábam. ÉN : A mez megváltozhat, az erkölcsök nem változnak. S az ön beszédéből még mindig kikandikál a lóláb. Ön megtámadja a Descartes axiómáját, — nos, én meg fogom védeni. Jól tudom, hogy a nézetek eltérők, de nem kell valamennyit felölelnem, hogy az »/««-1 meghatározhassam; ez egy gondolkodó lény. Ő : Mért nem mondja inkább: a lény gondolata ? Az ön értelme külön valami az enyémtől, vagy egy fény világítja meg mind a szellemeket, mint egyetlen élet élteti mind a testet ? Kölcsön van csak adva önnek az értelem, mint az erő s az ifjúság, mint a lég és nap. Nyugodjék meg benne, ami ma önben gondolkozik, holnap másban fog gondolkozni. Semmi sem az öné s ön maga semmi más, mint változandó és tovatűnő alak, mint az oczeán hulláma, melynek még az a fölénye is meg van, hogy nem tartja magát valaminek. ÉN : Igy hát önnek nem létezik az egyén, nem ismer mást, mint emberi nemet, mely nem más, mint a természet, mely tudatára jutott önmagának, az isten lelkiismerete. Ó: Ugyan kérem, ne ejtse ki ezt a szót. ÉN : Ördögbe, igaz; majd elfelejtettem az Ön etiquette-jét; az pedig jól megokolja az ön ellenszenvét. Ó : Nem, nem, csalódik, csak az olyan szókat nem szeretem, melyek nem világosak; ugyan mondja, mit ért ez alatt a szó alatt? ÉN : Nem tudtunk megegyezni az embert illetőleg, nem igen bizom benne, hogy jobban kielégítsem avval, ahogy én az istent felfogom. Ha azt mondom Önnek, hogy minden dolgok teremtője, ön ragaszkodik ahhoz, hogy a világ mindörökkön volt, ha az első oknak nevezem, ön azt kérdi majd: mi az az ok és mihez tartsuk magunkat? Nem is mondom, csak egyszerűen azt, hogy isten a tökéletes lény. Ó: Ön azt akarja mondani, hogy a tökéletesség eszméje, mert hisz épen a létezését kell bebizonyítania. ÉN : De hiszen a tökéletesség magába zárja a létezést. Ő: Megint a Descartes egy szofizmája; az ó-kor bölcsei merészebbek és erősebbek voltak önöknél. Nekik a Jó, a Tökéletes magasabb a Létezésnél; ez mindennek oka, ami létezik, de neki magának méltóságán alul való a létei. ÉN : Hát hogy adhat létet az, akinek magának nincs belőle ?_ 0 : A lég, amely önt élteti, nem él. ÉN : Nem, de létezik; az élet nem más, mint a lét egy alakja, áz elemek léteznek, bár nem élnek. Ő: A typusok nem léteznek és mégis minden bennük és általuk él. ÉN: Mi az a typus? Ő: A szülő-forma, a kagyló, melyben ugyanazon nem különböző egyénei egygyé olvadnak. ÉN : Ha jobbal nem szolgálhat, mint evvel a plátói scholasztikával, inkább megmaradok annál, hogy az isten lételében higyjek. Ó: Szép dolog a hit, de aki megokolatlan hisz, mystikus és nem filozófus. ÉN : Nem hiszek megokolatlan, minden mű egy munkást feltételez; a mindenség csodálatos berendezése. . O: Vigyázzon, zsák-utczába ne jusson; ön most a világ szépségéről és rendjéről beszél és ugyanekkor kötelezi magát egy más világot elképzelni, amelyben nincs
tigris, nincs vipera, nincs vénség és nincs betegség, egy átnézett és javított világot, melyben a Teremtő jóvá teszi mindazt, amit e világon vétett ÉN : Ne tessék elém kerülni, hadd jussak nyugodtan zsák-utczába; furcsa vitatkozási módja van önnek, átsiklik minden kérdésen és kijátszik minden nehézséget. Aztán könnyű is önnek rést ütni az én meggyőződéseimen ; én ezt nem viszonozhatom hasonlóval, mert nem ismerem az Önéit. Ö: Ha tán megbotránkoztatom, hintsen rám egy pár csepp szentelt vizet, menten elhallgatok; exorczizáló formula ez, jó a lelkiszegényeknek. EN : (kissé szégyenkezve támadásomon.) Nem, nem félek a szabad vitatkozástól, de félek a Bastilletől, itt nyilvános helyen vagyunk és a rendőrség figyelme mindenüvé elhat. Ó: És önök mégis avval kérkednek, hogy lerázták magukról a középkort? ÉN : Egy kis haladást ön sem vitathat el; csak ritkán égetik el manapság az ön barátait, a boszorkányokat. Ó: De befogják a száját annak, aki nem ugy gondolkozik, mint mindenki más. ÉN : Higyje meg kérem, ez nem az én hibám, folytassuk, ahol elhagytuk, nem akarom, hogy a viadalunkban ön maradjon a győztes; csak beszéljünk halkabban. Azt teszem föl, hogy a teremtés egy uralkodó értelmet feltételez, mit tud erre felelni ? Ó; Semmit; az alkotót istennek fogják híni, ha a műve jó, ördögnek, ha rossz; a jóra, a rosszra mindig felteszünk valaki közreműködőt. ÉN : Azt kell hinnem, hogy ön manichaeus. De ha tagadja az én létezésemet és az istenét, csak nem reméli, hogy én hiszek az önében ? Ö: Nem kényszerítem erre, csak arra kérem, magyarázza meg, mit ért a rossz alatt. ÉN : A fájdalom a testi érzéklet szükséges következménye, a bűn pedig az erkölcsi szabadságé. Ó: Igy visszatért volna a szükségességhez, melyet a régiek az istenek helyébe tettek, mire való hát az isteni mindenhatóság ? ÉN : Nincs is más határa, mint az absurdum és nincs az istennek más lehetlen, mint ami ellentmond neki. Nem vagyok annyira kartezianus, hogy azt higyjem, kétszer kettő öt volna, ha ő akarná. És minthogy csak ő maga tökéletes, a műve nem lesz hibátlan, hisz máskép egyenlő volna vele. A rossz pusztán csak a jónak hiánya, ön puszta tagadás, tehát nem létezik. Ö: Nekem meg ugy tetszik, hogy épen ez a jó nem létezik és csak a rossz lehetséges és való. Az életet gyilkosságok alkotják és a mindenség hymnusa egy hosszú jajkiáltása minden élő fajoknak, melyek egymást fölfalják. Az ember, mindannyiuk királya, mindannyiukat elpusztítja, millió lény megy tönkre, hogy ön létezhessen. Ha nem ölnek éhségből, ölnek unalomból vagy szokásból és a birodalmuk egy nagy csontház. És legalább boldogok-e, békében uralkodnak-e ? Korántsem, nem gondolnak másra, mint hogy egymást megsebezzék; háború, elnyomás, erőszak, az igazságtalanság és a zsarnokság minden neme tölti meg a történetet és ez igy lesz mindvégig. Az erkölcsi rossz, mely az önök műve, felülmúlja borzalmasságra a testi rosszat, mely önöket elpusztítja. Sem az egyik, sem a másik ellen nem lelnek más írt, mint gyáva könyörgéseket, melyek hasztalan szállanak a különböző csillagok felé. Csüggenek az életen, melyet rossznak tudnak, megnyújtanák túl a siron és odafentre is egy ábrándos, ellentmondásokkal teljes világot álmodnak maguknak. Kitiltják belőle a halált, az életnek e szükséges föltételét és a rossz ellen való állandó harczot, amely nélkül nem létezik erény.
735 EN : Mindig szentségtörő, mindig emberek ellensége. Mire akar hát kijutni? O : Arra, hogy a rossz való és a jó lehetetlen lévén, ön nagyot vét, ha engem tagadásnak nevez. ÉN : Jó, de amilyennek ezt a világot leirta és rátartó, hogy dolgozott rajta, nem igen mondhatok bókot erről a munkájáról. O : Nem is kértem öntől bókot, ön kért az elébb, mikor látta, hogy a könyvét vagyok olvasóban. En: Ha ön megsérti az én hiúságomat, boszut állok az önén. Vallja csak meg, hogy a jelentősége nagyon alászállt azon idők óta, melyekben angyalok ellen küzdött és szenteket kisértett meg. O: A filozófusokat boszantom most, ez eléggé mulattat. EN : Emlékeztet arra a zsarnokra, aki egy vesszőparipával vigasztalódott kormánypálczája elvesztén. O: Olyan szerény ön, hogy a filozofusokat gyermekekhez hasonlítja ? EN : A gyermekeké a jövő. O: A jövő a chimaerák birodalma; hol az ön utolsó kártyavára, hadd fúvóm el. EN : Ez olyan vár lesz, amelyen elkopnak a rossz vén karmai: az igazság és a szabadság templomának fogják híni. Nem épitjük majd föllegekre, nem utánozzuk apáinkat, akik az égbe vetették reményeiket, ránk a föld van bizva, és ennek szilárd alapjain épitjük majd fel. Mi nem fogjuk befejezhetni művünket, de gyermekeink tovább munkálnak rajta. Az eszménk élni fog bennük és ha létezik egy még tevőlegesebb halhatatlanság, talán utódainkban adatik meg nékünk, mert a mi álmaink paradicsoma nem a tétlen boldogság; mint a skandináv hősök, nem akarunk újjáéledni, csak a harcz örökkévalóságára. Hogy a vérünk megtermékenyítse a jövendő termés talaját, kell, hogy a harcz folytatódjék, amig csak lesznek zsarnokok és szolgák és boldogok, akik széttörik az utolsó bilincset és elégetik az utolsó trónt. (): Még a papi trónusnak sem fog megkegyelmezni ? EN : Nem hittem volna, hogy ezt bánja; nagylelkűség ez egy régi ellenséggel szemben, vagy ön is olyan, mint az asszonyok, akik jobb szeretik azt, aki üti őket, mint azt, aki nem foglalkozik velük? O : Nem mondom, hogy bánom, de azt hiszem, hogy megegyezhetnénk egy valakiben, aki a filozófiát képviselje a földön. EN : A filozófus királyok ép ugy nem kellenek nekem, mint a többiek; mindig vannak utódjaik és Commodus elvenné kedvemet Marcus Auréliustól. 0 : Nem is királyról beszélek, hanem filozófiai Pápaságról. ÉN : Ez ellentmondás és lehetetlenség. O: Nem annyira, mint ön hiszi. Galilaeában, most ezernyolczszáz éve, a föld kitagadottjainak valaki ugyanazt igérte, amit ön most. Menjen csak Rómába, itt láthatja az ő helytartóját, az Isten szolgáinak szolgáját, majd csokra nyújtja a papucsát. Biztos ön afelől, hogy nem dolgozik a kardinálisok és a mandarinok egy uj arisztokráciája számára? ÉN : Hogy az ördög.... 1 0 : Itt vagyok, legyen nyugodt. Ha a filozófiának valami jövendő Dalai Lámája befészkeli magát az önök erősségébe, a gyermekeinek jó segítői lesznek a rombolásnál az én vén karmaim. Szerencséjük, hogy még korántsem koptak ugy el, mint önök állítják, több mint egy esetben nem fog megharagudni, ha rám talál. ÉN : Hát ur-e még e rejtett kincseken ? Ö: Kedve volna kölcsönvenni a pénzemből ? ÉN : A lelkem' kérné értté cserébe.
Ő: Nem köll kérnem, amely perczben egy önös vágya támad, máris az ördög martaléka, ha megfelelek az ön fogalmának, csak fejedelmi bőkezűségből teszem. EN : Akkor vigyázzon a pénzére, nincs hiány szegény emberekben, akiknek több szükségük van rá, mint nekem; én folytatom az éhhomra való filozofálást. Alászolgája — azaz bocsánat, ugy akartam mondani: isten önnel. O: A viszontlátásra, ha ugy tetszik; reméllem, még találkozunk. ÉN : Csak aztán ne az öröklétben találkozzunk. O : Szeretné, ha bevallanám, hogy van öröklét; nem erősítem meg benne, keresse tovább. Az Ellenfél vagyok és szerepem az ellentmondás. Valahányszor ön azt hiszi, hogy egy megfejtést talált, én ott leszek, hogy megsemmisítsem. Megakadályozom abban, hogy álomba merüljön a bizonyosságban, mert ez az értelem tétlensége. Kutasson mindig, időről időre eljövök, hogy serkentsem. Az igazság elérhetetlen, hogy megközelítse, szüksége van én rám. Nem kell rosszat mondani a vén kigyóról, neki köszönhetni a jó és rossz tudását és a megesés nélkül nem volna megváltás. ÉN : Igaz, a rossz, amit ön tesz, jóra válik, de azt mondják, nem önön múlik, hogy ez igy van. (): Higyje, ha tartja kedve, ez felmenti a hála alól, mig a jótettet élvezheti. Hisz ugy is kell, hogy a darab végén az ördög mindig a rövidebbet húzza. Szerencsére már rég hozzászoktam ehhez a szerephez.
INNEN-ONNAN. Kiütött a szabadelvüség. Én liberális vagyok. T e liberális vagy. O liberális. Mi liberálisok vagyunk. Ti liberálisok vagytok. Ok liberálisok . . . Mit ? Csak liberálisok ? Hiszen ez ma már nem ér semmit. Ma már liberálisabbnak, leglibcrálisabbnak és legeslegliberálisabbnak muszáj lenni, különösen annak, akit a Dorottya-utczán visz át az utja. A Dorottya-utcza és a Ferencz.lózsef-tér sarkán van ugyanis a szabadelvű klub, annak kapujában pedig bunkós botokkal fegyverzett legeslegliberálisabbak vannak elbujtatva, akik a kellő pillanatban kiugranak s agyoncsapják az arra kullogókat, hacsak azok nem kiabálják már messziről, hogy ők is legeslegliberálisabbak. Az emberek valósággal meg vannak szabadelvülve. És ez igen jól van igy. Az emberiségnek okvetlenül szükséges, hogy néha liberalismusba essék. Még a szabadelvű párti képviselőknek is liberálisoknak kell néha lenni. E nélkül nem egészséges az e m b e r ; ez a lelki svéd gimnasztika, massage, athletika — szóval, ez a tespedés bajait elhárító komóczió. A komóczió után az ember jót eszik, jót iszik, jót alszik. T e h á t egészen helyes dolog az, hogy nagysokára kiütött a szabadelvüség, még a szabadelvű pártban is. Ebben a bajban már hosszú évek óta csak nagy néha jelentettek egy-egy megbetegedést. Ezek a szórványos esetek is mind vissza voltak vezethetők a Beksics Gusztávval történt érintkezésekre. A liberalismus bacillusát tudvalevőleg Beksics tenyészti. Czikkei u t j á n viszi tovább az infekcziót. Már-már azt véltük, hogy Beksics módszere inkább csak amolyan liberális beoltás, mely ép a liberalismus nagy láza ellen tesz immunussá, semmint az üdvös baj átragályoztatása. De csalódtunk. íme, egyszerre egy napon van, vagy két-háromszáz megbetegedés csak egyetlen párton. S újság, távirat, levél mind viszi tovább és messze a liberálismus bacillusát. Kaczkiás, falusi nemesek, kik mameluk képviselők ugyan, de igy öszszel o t t h o n nyulásznak, foglyásznak, vetnek és azon sirnak, hogy nem szabad már a béresekre huszonötöket veretni, sem a hajtókat büntetésből megsrétezni — a budapesti hirek vétele után súlyos liberális tüneteket kapnak s tódulnak fel a fővárosba. Nekik is kérlelhetlenül liberális reformok kellenek az egész vonalon, sőt már a vonaton is. Alig
736 helyezkedtek el az első osztályú coupéban, kiadják a konduktornak a parancsot és a borravalót, hogy be ne merjen oda zsidót ereszteni — s azután folyvást azt harsogják, hogy ók a reczepczión és a kötelező polgári házasságon alól nem adják. És az utczákon, országházban, klubban csak ugy nyüzsöguek az ismeretlen, egészséges falusi gavallér alakok — a jámbor lateiner és polgár emberek alig győzik őket kikerülgetni. Kik ezek ? Kik ezek ? — hangzik a kérdés mindenfelől. Ezek a honatyák — szól a felelet — még pedig ezek a lcgesleglibcrálisabbak. *
*
*
Polgári házasság. Beksics Gusztáv azt m o n d j a : erre szüksége van a hazának. Miklós Gyula már azt m o n d j a : ezt nem nélkülözheti a haza. Kubinyi Géza azonban még többet mondd ; azt, hogy e nélkül nem érdemes élni s ö meghal, ha ezt azonnal be nem hozzák. Az egész törvényhozás és közvélemény igazat ád Kubinyi Gézának : polgári házasság, vagy halál! A sors azonban kegyetlen, — egyiket sem fogja m e g a d n i : sem a polgári házasságot, sem a halált. És Kubinyi Géza is, ki igen schneidig szolgabiró és ur volt ezelőtt Gömör vármegyében és igy pihent erejű testnek és friss jó egészségnek örvend, bámulva fogja tapasztalni, hogy múlnak az órák, a napok, az évek és még sincs polgári házasság és ő még mindig él. Végtére azonban — jóval tul a Ráth Károlyi legvégső határon — mégis csak elmegy a halál egyszer Kubinyi Gézáért is a jólevegöjü Gömör valamelyik erdős vadászterületére — és polgári házasság még akkor sem lesz. Kubinyi Géza pedig a I.éthc folyamon hajókázva keresztül, büszkén visszakiált: »ugy-e megmondtam, hogy a polgári házasság nélkül nem élhetek!* * *
*
£2 Fleischmann az alkotmányban. Aczél bárót, mint képviselőt a ház nem igazolta. Hanem azért azt az eljárását, melyet a reczepczió kérdésében Bodajkon első izben tanusitott, a tények most igazolták. O nem akarta ugyanis Fleischmann urat reczipiálni. Fleischmann ur ennek fejében peticziót csinált a báró választása ellen, még pedig sikerrel. A báró fellépett másodszor is, de most már, igen okosan, megalkudott Fleischmann úrral. (Mert Fleischmann úrral lehet alkudni.) A báró rcczipiálja Fleischmann urat, Fleischmann ur viszont nem peticzionálja meg a bárót. Ezzel a dolog politikai része rendben volna, mondá Fleischmann ur, de hol van az üzlet ? (Mert ennek mindenütt ott kell lenni, ahol Fleischmann ur van.) Két halandót szemelt ki Fleischmann ur üzleti és vállalkozói nyereségének forrásául. Az egyik Gajáry lapszerkesztő, akitől azért követel kilenczezer forintot, mert az arra kérte öt, hogy peticzionáljon; a másik maga Aczél báró, akitől azért kellett kétezer forintot kapnia, mert ez meg azt óhajtotta tőle. hogy ne peticzionáljon. Fleischmann úr mindenesetre jó üzletember, mert az igenen és nemen egya r á n t nyerni akart. Ez olyan, mint amikor a jó börziáner egyszerre játszik haussera és baissere. H a n e m az üzlet egyik része nem ü t ö t t be. Gajáry nem fizetett. Aczél báró ellenben fizetett. A legjobb üzletet azért igy is Fleischmann ur csinálta, mert elvégre kétezer forintot mégis csak kapott — s a mai világban ez is pénz. Nem csinált rosz üzletet Gajáry sem, mert ez bár nem nyert, de nem is vesztett semmit ezen a bodajki tréfán. Hanem Aczél báró, az igazán borzasztó rosz üzletet csinált. Kizárólag csak azért adott ki kétezer forintot, hogy Fleischmann urnák legyen kétezer forintja. És lévén F'leischmann urnák kétezer forintja, — bizonyára azt gondolja, hogy az alkotmányosság valóban igen derék és hasznos valami s hogy a kétezer forint t ö b b e t , ér, mint a reczepczió. Ha azonban Aczél báró választását megint megsemmisítenék s a báró Bodajkon újra fellép, programmbeszédében a reczepczióra vonatkozólag bizonyára ugy fog nyilatkozni, hogy azt szívesen megszavazza, de csak olyan amandementnál, melynél fogva abból egyetlen egy ember — és pedig F'leischmann ur Bodajkról — kizáratik. Fleischmann ur elégedjék meg a kétezer forinttal s ne kivánjon még reczepcziót is. Ezt ugy sem adhatná ki kamatra.
5 Régi vicczek. Kohn, Kohn mintha ezt a nevet már hallottam volna valaha! Igenis hallottam, de most hallottam először, hogy Kohn nem öregnemü üzér, nem zálogháztulajdonos, nem vigécz, nem rabinus, nem ujságiró, — hanem róm. kath. érsek Olmüczben Egy érsek, aki nem meg-, sót nem is el-, hanem csak /^keresztelt, mindenesetre ritkaság s érthető, hogy abból az alkalomból, hogy hire és neve világgá megy, felébred a régi Kohn-vicczek egész légiója. F r t h e t ö az is, hogy az antiszemiták ebböl az alkalomból az egész világ elzsidósodása felett sirnak, de ép ilyen érthető volna, ha ebböl az alkalomból az orthodox zsidók az egész zsidóság elkeresztényesedése felett simának. Mert, ha amazok az olmticzi Kohnban érsekké lett zsidót látják, emezek ép annyi joggal, sót többel, a kereszténynyé lett K o h n t láthatják benne. Különben pedig még egy régi adoma is uj kurzusra tesz szert Kohn olmüczi érseksége révén. Kath. püspökök utaztak egy vasúti kocsiban. Egy Kohn, ki a nevének megfelelő orron kivül még kaftánnal és pájeszszel is diszeskedett, felkapaszkodván a vonatra, ugyanabba a kocsiba akart befurakodni. A konduktor ú t j á t állta: »ide be nem megy az u r ; — ebben a kocsiban csupa püspök utazik.* — »Nü — feleié Kohn önérzetesen — honnan todja maga, hogy én nem vagyok pöspök >...«. Most majd megeshetik, hogy az olmüczi érsek akar bemenni egy vasúti kocsiba s a konduktor illedelmesen óvja, hogy ne lépjen be oda, mert abban csupa Kohn utazik. »Hát honnan tudja maga, hogy én nem vagyok K o h n ? * * *
*
J A demokraczia diadala. Az arisztokrata gr. és br. félrevonult és helyet adott a polgári származású dr.-nak : dr. Wekerle Sándor emeltetvén a miniszterelnöki diszes állásra. Ugyan mit szól majd a magyar nép. Nem fog-e lázongásba kitörni, mint annak idején, mikor a suszter legények tüntettek a hírhedt 25. § ellen, bizony ók nem tűrik, hogy az egyéves önkéntesek két esztendeig szolgáljanak. A köznép szolgáljon három évig, de az egyévesek jussát nem engedik. Nem fog-e most is körmenet tartatni, hogy a köznép bizony nem engedi az arisztokraták j u s s á t : eddig mindig csak föur lehetett miniszterelnök, a köznép nem engedi, hogy az urnák joga megcsonkittassék. *
*
*
Ű A kis várakozó. Ezekben a válságos napokban, mikor egész Magyarország izgatott érdeklődéssel kisérte a megboldogult Szapáry-kormány szomorú s o r s á t : volt egy ember, aki ennek a viharos izgatottságnak a közepette is teljesen nyugodt maradt. Ez az ember természetesen Fenyvessy Ferencz volt, aki két napig egyebet sem tett, mint a modern technika minden vívmánya szerint berendezett pompás lakosztályában — várt. Revuet t a r t o t t összes divatos nyakkendői fölött és — várt. Fölfrissítette egész parfumc-készletét és — várt. Fölczitálta magához a legcsinosabb divatárusnöjét és — várt. Napjában háromszor borotválkozott, kétszer süttette a haját és — várt. Két napra még a "Magyar Ujság« szerkesztéséről is lemondott, csak — várt. Önök most bizonyára azt fogják hinni, hogy valami szerelmes asszony légyottja t a r t ó z t a t t a a »szép F'ranczit« két napig a szobában. Hogyisne! O a királyi meghivó levélre várt, melylyel ö Felsége öt is fölszólítja Bécsbe, hogy a haza sorsa iránt kikérje becses tanácsát. Fájdalom, a meghivó levél nem jött, fájdalom, Fenyvessy F'erencz nem ment föl Bécsbe, fájdalom, a király nem az Ö nézete szerint intézte el a haza sorsát és fájdalom Wekerle lett miniszterelnök nem pedig Fenyvessy Ferencz. A Magyar Újság olvasóinak tehát néni kell aggódniok, Ö egyelőre még megmarad szerkesztőnek. * *
*
— A magyar államférfiak két osztályba s o r o z h a t o k : az egyik rész, mely Bruckon át megy Bécsbe, a másik rész, mely Marchcggen át teszi meg ugyanezt az utat. Másik megkülönböztetés: Az egyik rész, mely már volt miniszter, a másik rész, mely még csak ezután lesz miniszter. Apponyi Albert tüntetőleg mind a két párttól távol tartja magát.
737
SZÍNHÁZ. Vera grófnő. Szomorunnl 3 felvonásban. Irta Dóczy I.ajos. Először adatott a nemzeti színházban 1 8 9 2 . november 10-én.
Bizonyára, csókolni édes és házasságtörni kellemes. Gérokkban járó és prózában beszélő emberek vagyunk és előszeretettel csókoljuk az egymás feleségét. Ami jól is van igy; mint a hajdanta teljes hatalmú királyság ma csak a respublikának 5O°/0-ra kiegyezett formája, ennek minden" előnyeivel és minden hátrányai nélkül, azonképen a házasság is csak lepel, mely alatt a szabad szerelem nagyon jól érzi magát. Ihr ist so kannibalisch wohl, als wie fünfhundert SSuen. Látnivaló, nem vagyok prűd és ha valami szép asszony kegyeskednék engem észrevenni, ne tartson attól, hogy visszautasítom. Nem, sőt eleve is biztosítom örök hálám és a megfelelő számú lyrai költemények felől. De annyit meg kell engednünk, hogy van mindebben egy kis hypokryzis és amikor leányainkat erényben és tisztességben neveljük, ezt azon tudatban teszszük, hogy annak idején ugy is elfelejtik azt, amire szükségük nincs. De nem történhet-e meg, hogy e tanításaink túlságosan gyökeret vernek és az a bolond kis leány csakugyan azt hiszi, hogy az erény szép, a jóság fönséges és a hűség kötelesség ? És ha ez a leány olyan házasságba lép, melyben egy már kitombolt férj oldalán e rögeszméiből ki nem gyógyul és olyan viszonyok közé kerül, melyekben az emberek e ritka tulajdonságokat a maguk javára kizsákmányolhatván, rajta vannak, hogy az asszony e rögeszméiből ki ne gyógyuljon, bizony megeshet, hogy ez a szegény nő tényleg angyalnak tartja magát és bűnnek vél minden olyan indulatot, melyet a vére kelt föl benne. Igy teremti meg a mi hypokrizisünk a szűz asszonyt és ilyen szűz asszony tragédiáját irta meg Dóczy Lajos a Vera grófnőben. A szegény Tibády Veronika grófnőnek az a sorsa, hogy mindenkit boldoggá tegyen, mindenkit megváltson és aztán a megváltók sorsára jusson. Boldoggá tette férjét, boldoggá bátyját, Fenyéry Kálmán bárót, boldoggá ennek nejét, Irmát és most arról van szór hogy húgát, Lenkét is boldoggá tegye és szerencsésen főkötő alá hozza ezt a kis leányt, aki. teleszítta magát nénjének angyali életnézeteivel. És ebben a válságos perczben lép közbe a Végzet Nándor Elek festő képében, aki addig festegette a szép Vera képét, mig alaposan megszerették egymást. Ha Vera angyal nem volna, minden könnyen menne, de igy minden csupa nehézség. A szegény aszszony konvenczionális formát keres a bonyodalom megoldására és ezt meg is találja a válásban. Ha csak magáról volna szó, ő bizonyára mocczanás nélkül vonaglana tovább, de félti kedvesét, aki öngyilkossággal fenyegetődzik. Otthagyja hát urát, ott a kis leányát és a bátyja kastélyába vonul, hogy itt várja be a válás procedúráit és innen menjen nőül Nándorhoz. Épen jókor jön ide. Sógornője azon az uton van, hogy Csetnekyvel, egy cynikus poétával, a házasság duóját trióvá egészítse ki, huga, Lenke pedig hazatért a klastromból, hogy az életet megismerje. Képzelhetni, hogy itt milyen fogadtatás vár Verára. Irma asszony, aki Csetneky látogatásait azon az ürügyön fogadja, hogy a poéta Lenke kérője, roppant erkölcsi prédikácziókkal tartja sógornőjét. Az erkölcsi, az egyházi, a világi és a társasági rend minden hangnemét felidézi Vera ellen, aki egy válás botrányával és egy mesalliance szégyenével akarja ezeket megsérteni. De Vera nem hiába férfiasszony, nem hajt ezen ellenzésekre semmit. De ha a hypokrizis szava nem ingatja is meg,
a saját fegyvereivel, az angyalisággal és az őszinteséggel meg lehet verni őt is. A viszonyok ugy hozzák, hogy e lépése döntő befolyással lehet a Lenke sorsára, Lenkéére, akit Vera a maga képére nevelt. Lenke eladó leány és egy családi botrány elriaszthatná a kérőket. És Lenke már választott is: egy nemes, derék pessimistát, Gárdonyit, akit első nejének hűtelen szökése tett pessimistává. Gárdonyin látja, mit vét férje ellen a váló asszony és Lenkétől hallja, mit tartanak még az angyalok is az ilyenről. Vera megrendül, ingadozik és lemond. De a festő nem mond le, ha együtt nem élhetnek, legyen csak egyszer az övé, aztán haljanak meg együtt. És Verát egyfelől a kötelesség, másfelől a szerelem egyenlő erővel támadván meg, más középutat a halálnál nem is talál. Még két jót tesz: Irmát visszarántja a bukástól, Lenkét egy kis hazugsággal Gárdonyihoz adja, aztán megy meghalni, kedvesével együtt, mielőtt csak egyszer is az övé lett volna. Bizonyára, nem minden asszony ilyen; jó, hogy nem minden asszony ilyen; de én azt hiszem, létezhet ilyen asszony. Dóczy mindenesetre nagyon valószínűvé tudja tenni. Mert Vera minden angyali volta mellett mégis csak asszony — tehát gyenge. O, a megtestesült nemesség, bosszúálló is tud lenni és kéjes kárörömmel látja Irmát azon tisztességi elvek győzedelme alatt vonaglani, melyeket ez olyan szépen' prédikált neki. O, a tisztaságképe, aki még a halál árán sem lesz a kedveséé, egy csők erejéig mégis megfeledkezik magáról. O, az őszinteség apostola, a jó czél kedvéért egy hazudságot mégis csak mond. És őt, a férfias nőt, aki erős kézzel tud belenyúlni a mások sorsába, a huga könyes szeme visszarántja attól, hogy a maga sorsát jóra döntse. A kedveséért elhagyja urát és leányát, a húgáért meg a kedvesét. Gyenge, ahol erősnek kellene lennie; erős, ahol gyengének; nem teszi, amit akar és nem akarja, amit tesz. És ha erényei valószínűtlenné teszik, e gyöngéi közelebb hozzák és mi meghajlunk ennyi nemesség és ennyi szenvedés előtt. Annál kevésbbé vagyunk elragadtatva Nándor Elektől, a festőtől. Ha Dóczy mindenáron ecsetet akart a kezébe adni, látta volna el szappanozó ecsettel, mert öngyilkossággal csak borbélylegény fenyegetőzhet és lump az, aki e fenyegetődzését beváltja. Hazug egy fráter ez a Nándor, aki végső analysisban mégis csak meg akarja kapni Verát, ha máskép nem, házasság árán, ami, tekintve, hogy Vera szép is, gazdag is, grófnő is, nem is rossz üzlet. És mikor ott látja maga előtt vonaglani a szegény asszonyt az iszonyú tusában és mikor elhatározza, hogy jó, meghalnak igazán, még akkor is arra gondol, hogy egyszer a magáévá teszi. Ennyit csak megér az ő becses élete. És a gyilkosságra is inkább sértett hiúsága hajtja, mint szerelme, — hallotta, amint Vera Lenkét avval a hazudsággal nyugtatja meg, hogy Nándor őrült és ő csókjával csak le akarta rázni a nyakáról. Nem az a bántó, hogy Verát birni akarja, hanem hogy hazudik, azt hazudja, hogy nem akarja őt. Mert, értsük meg egymást, hazudnunk egy asszonynak csak akkor szabad, ha tudjuk, hogy ez ugy sem hisz nekünk és e hazudságunk tulajdonképen csak lovagiasság, amelylyel megadjuk kedvesünknek az önáltatás megnyugtatását, melylyel elhitetheti magával, hogy csak csábításunknak és ígéreteinknek engedett. De igazán hazudni és igazán csalni nem gentlemanlike. És azért Nándor ur legjobb esetben borbélylegény. Ám Dóczynak ismét igaza van; a Verák sorsa mindig a borbélylegény. Látnivaló, hogy a Dóczy jellemzőképessége sokban felülmúlja meseszövő-művészetét és tényleg a darab első két felvonása, az expoziczió és a bonyodalom kezdete aránytalanul jobb a harmadiknál: a kifejtésnél és a katasztrófánál. Dóczy sokkal szellemesebb, mintsem hogy
738 türelmes tudna lenni, és mialatt a problémát: szabad-e válni, felveti, azalatt a megfejtésébe beleun. De nekünk,, akik tiz évig tapsoltunk daraboknak, melyeknek minden alakja karrikatura, meseszövése szemfényvesztés, bonyodalma brutalitás és dialógja közhely és mind e tapsainkkal nem tudjuk megakadályozni azt, hogy a következő tiz évben e daraboknak még emlékük is ki ne veszszen: — nekünk nem szabad vállvonva elhaladnunk egy oly mű mellett, mely talán hiján van sok mindennek, ami egy ügyelőnek is ott viszket az ujja hegyében, de viszont szikrázik és ragyog attól, ami el nem évül, mert örök: a szellemtől és a poézistől. És valameddig a képírást különb művészetnek tartjuk a fotografálásnál, mindaddig nem szabad megengednünk, hogy a színpad a komisz élet száraz leltározásánál többet és másabbat ne nyújtson. Amiből nem következik, hogy a valótól eltérjen; hiszen maga a fantázia is a már ismert, már tapasztalt való képeit alkotja össze uj egészszé És ezért a verses forma is helyén való; mindenesetre többet ér, mint a köhögés, a liápogás és a hebegés fonetikusan hű másolása, amit szives-örömest engedünk át az allerjüngstes Deutscbland exaltadóinak. X-
A Dóczy nagy, megállapodott és kiérdemelt hírneve fölötte áll annak, hogy lelepleznünk kéne előtte azt, ami igaz: hogy a dráma gazdag belső cselekvénye élőszóban kárba veszett és nem pótolhatta, mint az olvasásnál, a külső cselekmény fogyatékosságait. A mai bemutató előadást a közönség még annyi melegséggel sem fogadta, mint amennyit, ha nem egyéb, a szellemtől szikrázó mondások, találónál találóbb megjegyzések és a nagy raffinementtel kieszelt helyzetek okvetlenül megérdemeltek volna. Meg vagyunk győződve afelől, hogy a poéta, aki, mint halljuk, Kaltenleutgebenben gyógyíttatja sajgó idegeit, mosolyogva fogadja e tökéletlen siker hirét. E baleredménynek több külső oka is van. A bemutató előadás aránytalanul gyengébb és színtelenebb volt, mint a csütörtöki főpróba. A legszellemesebb definicziók: a boldogságnak, az unalomnak (Schopenhauer 1) meghatározása, maga a legfőbb jelenet is, melyben Irma egy, az elvált asszonyokat tárgyazó akadémikus vitatkozás örve alatt ezer tőrt márt a vergődő Vera szivébe: mindezek egyhangúan, tompa unalomban peregtek le ugyanazon művészek ajkairól, akik ugyané dolgokat a főpróbán helyesen pointirozták és ügyesen emelték ki. A törlő ón is minden értelem hiján garázdálkodott a finom szövésű darabban és az utolsó felvonás elejéről egy pár olyan sort hagyatott el, mely talán sérti a pruderiet, de amely nélkül a katasztrófa egyszerűen érthetetlen. Azt sem értjük, a szerző egyenes utasítása ellenére Nándor miért nincs jelen a Vera első és utolsó hazugságánál: hiszen itt sebeződik meg hiúsága annyira, hogy a légyottra hozzá siető Verát késedelem nélkül agyonlövi. A Verát személyesítő Hegyesi Mari hihetetlen szépsége is hozzájárult ahhoz, hogy a Vera alakját hihetetlenné tegye. Edes istenem, akinek olyan gyönyörű fehér orrocskája van, mint ennek a szép asszonynak, attól nem is várhatni mást, mint elsőrendű alakítást. Ám annyit mindenesetre el kell ismernünk, hogy e művésznő komoly törekvése és nemes ambicziója még a szépségénél is nagyobb. Az est egyetlen őszinte tapsa azonban Alszegi Irmának jutott ki, aki a Lenke szerepét sok értelemmel és nagy szerencsével játszotta. A többi szereplőnek nem sikerült a közönségnek sok tekintetben igazságtalan közönyét megtörnie. Ignotus.
Az erdélyrészi magyar színművészet száz éves ju bileumát ünneplik Kolozsvárott. Deli szép asszonyok, grófleányok összcállanak, hogy amit dédanyjaik isten t u d j a , hány év előtt, 1821-ben hazafiságból tettek, ma ők kegyeletes megemlékezésből tegyék m e g : a »Zrinvi Miklós® czimü magyar játékdarab élőképeit adják. Érdekes a mai szinlapon ugyanazon neveket olvasni, mint a hetven év elöttin és mindebből az a tanulság, hogy szép. jó és nemes asszonyokra a kis Erdély kiállja a versenyt a világ bármely birodalmával. Kincses Kolozsvár, a magyarságnak ez a végvára ugyancsak kitett magáért, hogy az erdélyrészi színművészet alapításának századik évfordulóját méltóan ünnepelje meg. A Rhédey-házat, aholott először szólalt meg az erdélyi magyar Thália, emléktáblával diszitik, díszelőadásokat rendeznek és egyben ünneplik a jelen színészeit és iróit. A krónikás szeme pedig elrévedez a múltba, melyben lelkes iskolás ifjak kezdték meg a szinház mellett való izgatást és förendü országnagyok nem vetették meg ez ifjak kezdeményezését. A Wesselényiek, a Bánffyak nem röstellették a proletárokból összeverődött színtársulatokat házaikba fogadni és mellettök agitálni. Tempóra m u t a n t u r , a mi színészeink ma már, hál' istennek, előkelő urak, akik adósságaik kifizetésére negyedmilliós kölcsönt vesznek fel az államtól. És hogy ez igy van, hogy a színészet nálunk a művészetek közt előkelő és pártfogolt helyet foglal el, első sorban azoknak a Kócsi P a t k ó Jánosoknak és más neves és névtelen hősöknek köszönhetni, akik a maguk éhezése és nyomorgása árán vették meg utódaik tisztelt és elismert társadalmi állását. A véletlen ugy hozta, hogy ugyan-e napokban ünnepeltük a Katona József születése száz éves fordulóját is. Amiben élvéje része nem volt, a taps és a babér fölös számban kijutott a tegnap.lötti díszelőadásokon az eddig legjobb és talán egyetlen igazi magyar dráma szerzőjének. Kolozsvárott is villamos fény világította meg a Bánk bán hatalmas cselekményét, fényt vetve e költői remek minden kidomborodó nagyszerűségére. És ha van élet tul e földön, a tapsaink zaja bizonyára elhullámzott a nagy poéta szelleméhez, aki egy félreismerésben és komor elvonultságban töltött fiskális élet árán váltotta meg a halhatatlanságot. A hétköznapos élet sivár zűrzavarából a magyar szabadság és a magyar művészet nemtöi felemelt ujjal fordítják pillantásainkat azokhoz, akik szivük vérével termékenyítették meg a mi boldogulásunk talaját. A politika örves ebe elszabadult lánczárói a mult héten. Megrázta lompos nyakát, azután csaholva, ugatva száguldott végig az udvaron, azután ki a kertek alján. Mindenkit elriasztott, minden élö lény félrehúzódott előle. Azután ami útjába akadt, mindenhez hozzákapott; ami ehető, azt felfalta. Szegény Duse is áldozatul esett, nemhogy elriasztotta volna, mert azt már megcselekedte a kolera, hanem az utána való bánkódást silányitotta tönkre. Jámbor Duse azt hitte, hogy elmaradása gyászba ejti a fővárost, az utána való epekedés öngyilkosokkal tölti meg a Dunát. Jajveszékeléssel telik meg a levegő. Hol a mi Dusénk ? És az elégületlenség utoljára is lázadásba tör k i : Evva! add vissza nekünk Dusénkat. — Ah az a politika öss/.ekavarta a számítást, elnémította a lelkesedést. A tömeg legföljebb azt kiabálja: Evva! add vissza a pénzünket a Duscelöadásra váltott jegyünkért. F. Hegyi Aranka. Majdnem félesztendei betegség után szerdán lépett föl ismét Hegyi Aranka. Mária fejedelemnöt adta a Madarászban a régi kedvességgel, a régi finom művészettel és csengő hanggal, mintha nem is lett volna beteg. A közönség meleg és lelkes tapssal fogadta öt és ez a taps az előadás végéig egyre hangzott. A Rantzauk. Mascagni most az operairodalom királya. Amilyen tüneményes volt első föllépése, olyan tüneményes a termékenysége és lázas érdeklődéssel kisérik működése minden fázisát. A Rantzaukról, legújabb művéről, már látatlanban a legnagyobb elragadtatás hangján irtak, és most, hogy Flórenczben megtartották a főpróbát, a parasztbecsületnél is nagyobb sikert jósolnak neki. Egész Európa sajtója képviselve volt a főpróbán és a tudósitók himnitikus telegrammokat menesztenek haza.
E r e d e t i , k a r a k t e r i s z t i k u s melódiák, t ü n e m é n y e s , h a t á s o s instrum e n t á c z i ó és k ü l ö n ö s e n a d r á m a i c s e l e k m é n y h a t á s o s kidomboritása képezik a hirek szerint az uj chef-d'oeuvre föerényeitAz előadás is k i t ű n ő volt. A mi i n t e n d á n s u k is o t t volt a főprób á n és r e m é l j ü k , h o g y a flórenczi jeles előadásból a mi j a v u n k r a merített tapasztalatokat. Az o p e r a h á z énekes s z e m é l y z e t e m o s t az »Istenek alkonyá«val van elfoglalva, mely a legközelebbi ú j d o n s á g lesz. Brünhild szerepét felváltva Szilágyi Arabella k. a, és G y ö r g y n é asszony togják énekelni. G y ö r g y n é második vendég-föllépte s z o m b a t o n lesz a »Borgia Lucrétiá«-ban. A t á n c z k a r a »Korriganc« czimü balletre készül, m e l y n e k choreografiai részét m o s t tervezgeti M a z z a n t i n i b a l l e t m e s t e r . Gróf Zichy Géza i n t e n d á n s Flórenczbe u t a z o t t , Mascagni u j d a l m ü v é n e k , a » R a n t z a u k « - n a k első előadására.
rencsétlenség l e n n e h a z á n k r a . Midőn t e h á t a m e g t i s z t e l ő figyel e m é r t k ö s z ö n e t t e l , az e g y ü t t e s k ö z r e m ű k ö d é s é r t pedig kéréssel járulok ö n ö k h ö z , e n g e d j é k meg kifejezni abbeli é r z e l m e m e t , h o g y ö r ö m m e l t e k i n t e m m a g a m a t az » O t t h o n « k ö r é h e z t a r t o z ó n a k . F o g a d j a Nagyságod igaz r o k o n s z e n v e m és n a g y r a b e c s ü l é s e m kifejezését azzal a biztosítással, h o g y az egyesület czéljait a n y a g i l a g is elösegiteni hazafiúi k ö t e l e s s é g e m n e k fogom t a r t a n i . Budapesten, 1802. o k t ó b e r 3o-án Vaszary Kolos m. k. h e r c z c g p r i m á s .
Filharmonikusok. A filharmonikusok szerdán t a r t o t t á k m á s o d i k h a n g v e r s e n y ü k e t , m e g l e h e t ő s nagy közönség előtt. Bevezetésképen B e e t h o v e n E g m o n t - n y i t á n y á t j á t s z o t t á k , befejezésül W a g n e r hódolati-indulóját. Az érdeklődés a z o n b a n két hazai művész felé f o r d u l t ; az egyik Nachez Tivadar hegedűművész, a másik Eibenschütz Ilona kisasszony, kinek a r c z k é p é t a m u l t h é t e n o l v a s ó i n k n a k b e m u t a t t u k . Nachez u r a s a j á t hegedűversenyén m u t a t t a be m ű v é s z e t é t . Azzal n e m vádoljuk őt, hogy zeneszerzői b a b é r o k r a áspirált volna. Mert h e g e d ű v e r s e n y e n e m egyéb, m i n t e g y m á s tetejébe való h a l m o z á s a a technikai n e h é z s é g e k n e k , m e l y e k e t a z u t á n játszi k ö n n y ű s é g g e l g y ő z ö t t le. Széles, érzelmes vonókezelése és b á m u l a t o s ügyessége megérdemlik a z o k a t a r e n d j e l e k e t , melyekkel a m ű v é s z ur mellét telea g g a t t a . — E i b e n s c h ü t z k i s a s s z o n y b a n a b u d a p e s t i közönség u j csillagot talált. S c h u m a n n d a r a b o k a t játszott, egy g y ö n g e leánytól alig v á r h a t ó férfiassággal, önálló felfogással, n e m m i n d e n n a p i virtuozitással. R á a d á s u l pedig Liszt »Pétervári emlék«-ét játszotta el, b á m u l a t o s k ö n n y ű s é g g e l c s a l o g a t v á n ki a finom futamokat.
. . . »Az A l m a n a c h az egyetlen immúnis hely ebben a birodalomban. — Már ugyan miért ? — H á t ön n e m v e t t e volna észre ? — Mit? — Az 1890-iki A l m a n a c h o t . Tizenhárom iró v a n b e n n e . T i z e n h á r o m egy asztalnál. No csak nézze meg 1 Se több, se kevesebb.
IRODALOM. Vaszary az Otthonnak. Az O t t h o n tudvalevőleg megvál a s z t o t t a a h e r c z e g p r i m á s t d i s z t a g j á n a k , n e m a n n y i r a primási minőségében, m i n t i n k á b b azon h o s s z ú és h a s z n o s i r o d a l m i m u n kásságra való t e k i n t e t b ő l , melyet V a s z a r y Kolos k i f e j t e t t . A keddi v á l a s z t m á n y i ülésen Rákosi J e n ő b e m u t a t t a a p r í m á s levelét, m e l y b e n a választást m e g k ö s z ö n i . E z a levél é r d e k e s és jellemző voltánál f o g v a megérdemli, hogy szószerint itt r e p r o d u k á l j u k : Nagyságos E l n ö k Ur 1 A megtisztelő figyelemért, melyben az O t t h o n * irók és hirlapirók köre e n g e m e t tiszteletbeli tagjává választván, — részesitett, ö r ö m m e l m o n d o k hálás köszönetet. Ö n ö k , igen tisztelt u r a i m , — engem az én régi édes o t t h o n o m b a v e t t e k vissza, az » O t t h o n « k ö r é b e f o g a d v á n azt, ki a m a g y a r i r o d a l o m és t u d o m á n y m u n k á j á b a n találta fel legszebb o t t h o n á t , a szellemi o t t h o n t , melyben az igazság és béke világossága lakik. Ugy i f j ú s á g o m , m i n t f é r f i k o r o m előtt egy s z e r é n y t u d ó s e s z m é n y k é p e lebegett, aki t a n á r i pályája mellett a t u d o m s n y n a k él — a t u d o m á n y é r t , a n e m z e t i i r o d a l o m n a k — a nemzeti h a l a d á s é r t 1 É s m o s t 1 ? É l t e m a l k o n y á n v i s s z a t e k i n t v e m a j d n e m n e g y v e n éves nyilvános p á l y á m r a és irodalmi m ű k ö d é s e m r e , azt l á t o m , h o g y v a j m i távol m a r a d t a m k i t ű z ö t t e s z m é n y k é p e m től. Mégis m i d ő n ö n ö k n e k , tisztelt u r a i m , g y e n g é d figyelmük felém fordul, ez a n n á l jobban esik n e k e m , m e r t l á t o m , h o g y ö n ö k az e s z m é n y i t ö r e k v é s i r á n t m é g a k k o r is elismeréssel vann a k , ha az e r e d m é n y messze m ö g ö t t e m a r a d a j ó s z á n d é k u igyek e z e t n e k . Ö n ö k , t. u r a i m , ez évi s z e p t e m b e r i8-án h o z z á m intézert n a g y b e c s ű s o r a i k b a n az O t t h o n tiszteletbeli t a g j á v á t ö r t é n t m e g v á l a s z t a t á s o m a t azzal is indokolják, h o g y én »szeretett h a z á n k b a n a b é k é t f ö n t a r t a n i s a g y e n g é d e b b és e m e l k e d e t t e b b gond o l k o d á s t m e g h o n o s í t a n i t ö r e k s z e m « E n g e d j é k meg, t. uraim, ez n e m é r d e m , h a n e m szent kötelesség. A m i t t e h á t ö n ö k helyeselnek b e n n e m , én u g y a n a z t a hazafiúi sziv szeretetével kérem ö n ö k t ő l . H a s s a n a k e g y ü t t e s e n oda, h o g y a n e m z e t szelleme a béke i r á n y á t ó l el n e s o d o r t a s s á k s a testvéri e g y e t é r t é s szálait a h a z a fiai k ö z ö t t senki se kuszálhassa össze. É z végzetes sze-
Az 1893-ra szóló Almanach (Singer és W o l f n e r kiadása e n a p o k b a n h a g y j a el a s a j t ó t . Évről-évre felesleges e l m o n d a n u n k , hogy ez A l m a n a c h a m a g y a r novellisták elite-jét és ezek m u n k á s s á g á n a k a virágját fűzi k o s z o r ú b a . Az is tudvalévő, h o g y a k ö t e t h e z Mikszáth irt előszót és ez meg épen m a g á t ó l é r t e t ő d i k , hogy ez előszó r e m e k e a pajzán h u m o r n a k . ízelítőnek itt közöljük azt a passust, melyben az u r a l k o d ó koleraveszély felöl é r t e k e z i k a kiadójával:
— V a l ó b a n t i z e n h á r o m , — felelte a k i a d ó elhűlve, á t f u t v á n a 90-ki A l m a n a c h t a r t a l o m - j e g y z é k é t . — Figész e s z t e n d ő b e n szepegtem é r t ü k . B i z t o s n a k látszott, h o g y legalább e g y n e k m e g kell halni. Csak legalább n e J ó k a i lenne. I n k á b b d ő l j ö n el valami kisebb ház, m i n t a t o r o n y . . . Beniczky B a j z a L e n k é é r t is n a g y kár volna ; sok a r a n y k e n d e r van a g u z s a l y á n — mig a z t szép f e h é r kezével m i n d le n e m f o n j a r e g é n y e k k é . . . S ő t V a d n a y Károlyért is f á j a szivem. Kivel é v e l ö d n é m én e z u t á n az o r s z á g h á z i folyosón r . . . T o l n a i l . a j o s t n e m kellett félteni. Kálvinista e m b e r b e , mielőtt a halál beleköt, megkérdezi előbb : »Bent vagy-e m á r az a k a d é m i á b a n ?« S ha m é g nincsen b e n t , elereszti, itt h a g y j a a d d i g . . . A mi T ó t h Bélát illeti, ö vele n e m t ö r t é n i k v i o l e n t i a ; ö a t u b a f a á r n y é k á b a m e g y e n a hurik közé, h a m e g y e n s M a j m u n a t ü n d é r fogja legyezgetni örökösen . . . M a g a m a t az i m m u n i t á s véd . . . De m á r teszem azt Sebők n y á p i c z legény, a n n a k csak egy intés kell s a milyen jó fiu, m i n d j á r t i n d u l . . . B á r s o n y I s t v á n pedig m i n d u n t a l a n o t t m á s z k á l a bogáncsok és f ü v e k k ö z ö t t , öt szintén k ö n n y e n l e a p r i t h a t j a az a bizonyos kasza. Rákosi V i k t o r b a n n e m e s h e t i k baj. Az kineveti a halált. »Sipuluszért j ö t t k e n d , vagy Rákosi V i k t o r é r t ?« J u s t h Z s i g m o n d r a rá n e m a k a d h a t , m e r t az e l m e n e k ü l t előle E g y i p t o m b a : a költői lelkű fiatal T u t s e k A n n á h o z , v a n a k k o r a gavallér, h o g y hozzá n e m n y u l : de ki áll n e k e m jót M u r a y K á r o l y é r t , a kire k ü l ö n b e n is a p r e h e n d á l h a t a halál, m e r t se a s z í n m ü v e i b e n , se a beszélyeiben egyetlen a l a k j á t se engedi meghalni. V a g y n e m forog-e veszedelemben Petelei, a ki s ö t é t , b o r o n g ó s tollával a t e m e t ő k ö n mereng, úgyszólván legyeskedik a halál körül ? E g y s z e r csak azt találja neki m o n d a n i : »No g y e r e h á t . . . « — Valóban, egy se halt m e g e t i z e n h á r o m b ó l ! — k i á l t o t t fel a kiadó. — Ugy van, m i n d n y á j a él. De m e n n y i félelmet á l l o t t a m ki egész e s z t e n d ő a l a t t , mig végre a r r a a m e g g y ő z ő d é s r e jutott a m , h o g y az A l m a n a c h i m m ú n i s hely. — N e m lehetetlen. — S ő t bizonyos. S ha a halál m e g k í m é l i a z o k a t , a kik irják, ezt b i z o n y o s a n k i t e r j e s z t i a z o k r a is, a kik megveszik. A kiadó v i d á m a n n e v e t e t t , a kezeit dörzsölgette. — T e r m é s z e t e s e n . Oh természetesen. Ki kellene d o b o l t a t n i a j á r v á n y b i z o t t s á g által. V a g y még jobb, h a kiirja az előszóban. — De... — S e m m i de 1 Ö n n e k elhiszik — m e r t n e m doktor.« Beniczkyné B. Lenke. M i n d e n e s z t e n d ő b e n szerepel néhány uj regénynyel a könyvpiaezon e legproduktivebb Írónőnk és m i n d e n r e g é n y é n e k a k a d szép s z á m ú olvasó-közönsége. M o s t pedig Singer és W o l f n e r f ü z e t e s kiadást r e n d e z n e k v á l o g a t o t t
167
KÉPTALÁNY.
regényeiből, diszes k i a d á s b a n , Linek L a j o s sikerült illásztráczióival. A g y ű j t e m é n y B e n i c z k y n é n e k Nyoma veszett czimü regényével indul meg, mely egyik legkarakterisztikusabb m u n k á j a . Egyegy f ü z e t ára 25 kr, előfizethetni 6 f ü z e t r e i f r t 5o krjával, 10 f ü z e t r e 2 f r t 5o krjával. Szüry Dénestől, ez előkelő Ízlésű t á r c z a írónktól, kinek n é h á n y p o m p á s rajza A Hét-ben is megjelent, legközelebb egy 20 ívnyi vaskos k ö t e t h a g y j a el a s a j t ó t . T a r t a l m a z n i fogja e k ö t e t szerzőnek az utolsó 5 év a l a t t ö s s z e g y ű j t ö t t novellistikus és egyéb t a r t a l m ú dolgozatait, leginkább finoman czizellált rajzait. El" re is felhívjuk e k ö t e t r e olvasóink figyelmét. Bodnár István fiatal poétától egy k ö t e t k ö l t e m é n y h a g y t a el a s a j t ó t . C z i m e : Tiszavirágok. Rátkai László irt hozzá előszót, a m e l y b e n felpanaszolja, h o g y kiveszett az érdeklődés a költészet iránt »Nem kell a dal, a lant s z ü l ö t t e ! Legszebb k ö l t e m é n y a kenyér.* A z u t á n megvigasztalja a szerzőt és azt m o n d j a : "áldás a n a p s u g á r — n é v t e l e n ü l is.« A l á í r j u k Rátkai m o n d á s a i t , de Bodn á r I s t v á n k ö l t e m é n y e i r e mi n e m m é r n ö k a z o k a t v o n a t k o z t a t n i : m e r t B o d n á r István lehet igen d e r é k ember, lehet k i t ű n ő jó b a r á t , de p o é t á n a k n a g y o n közepes poéta. T a l á l t u n k k ö t e t é b e n sok szépet, a m i t elődeitől e l t a n u l t , de s e m m i olyast, a m i t az u t á n a k ö v e t k e z ő n e m z e d é k tőle e l t a n u l h a t n a . U g y a n a z é r t teljesen i n d o k o l a t l a n o k n a k t a r t j u k k i f a k a d á s a i t a mai k o r á r a m l a t , a r e k l á m , a p a j t á s k o d á s ellen : mi b i z t o s i t h a t j u k a szerzőt, h o g y abból a kevés gyöngyből, m i t a k a v a r g ó ár felszinre vet, n e m vesz cl egyetlen szem sem, a k á r ütik mellette a d o b o t , a k á r sem. Az e l s ő magyar műkereskedő. K ó k a i L a j o s k ö n y v k e r e s kedő, kinek Károly-utcza 2. sz. a. ü z l e t é b e n eddig is volt egy kis tárlat hazai festők müveiből, üzletétől f ü g g e t l e n ü l önálló m ü k e r e s k e d é s t n y i t o t t a S ü t ö - u t c z a 2. s z á m a l a t t , hol mérsékelt árért jó o l a j f e s t m é n y e k k a p h a t ó k . K ó k a i az első m a g y a r m ű k e reskedő, ki m á r azért is pártolást érdemel, m e r t csak m a g y a r m ű v é s z e k t ő l s z á r m a z ó képekkel kereskedik, n e m árul mellette selejtes, álnevekkel szignált külföldi s i l á n y s á g o k a t s igy alkalm a t n y ú j t arra, hogy egyrészt festőink h a m a r á b b elhelyezhessék müveiket, másrészt a k ö z ö n s é g n e k is meg legyen a forrása, hogy müszükségletét kielégíthesse. Ö r v e n d e t e s jelenség, hogy f o l y t o n fejlődő f ő v á r o s u n k b a n ily vállalat is alakul, m i n t a m a g y a r szellemi élet egyik szükséglete. Kókai a mükereskedésében lévő m ü v e k r ő l nagy a r á n y ú képes jegyzéket is a d o t t ki, m e l y h e z dr. R a d n a i Rezső irt bevezetést s mely vagy 45 m a g y a r képnek hü f é n y n y o m a t á t t a r t a l m a z z a . E z t az i s z á m ú jegyzék e t l a s s a n k é n t a többi is k ö v e t n i fogja. Budapesti v i l l a m o s városi vasút. Az európai n a g y városok k ö z ö t t B u d a p e s t volt az első, a m e l y helyi közlekedési rendszerében a villamos erő általi ü z e m e t a l k a l m a z t a . A mikor m á s u t t m é g n e m m e n t e k tul a kísérletezésen, addig n á l u n k a villamos k ö z ú t i vasút m á r g y a k o r l a t i l a g kipróbált és h o z z á t e h e t jük, teljesen bevált i n t é z m e n y n y é vált. Az első v o n a l s z a k a s z t , a volt Stáczió-utczai, m o s t Baross-utczai v o n a l a t 1889. n y a r á n a d t á k át a f o r g a l o m n a k , u g y a n a z o n év őszén n y i t o t t á k meg a P o d m a n i c z k y - u t c z a i vonalat. A z ó t a egész h á l ó z a t a k e l e t k e z e t t a villamos v a s ú t n a k és D u n a p a r t t ó l D u n a p a r t i g — m e g k e r ü l v e a K ö r ú t o n az egész várost — villamos v a s ú t o n közlekedhetik a f ő v á r o s lakossága. A vonalak terjedésével a r á n y o s a n n ö v e k e d e t t a forgalom is. 1890-ben, mely az első üzleti évnek volt tekinthető, 4"45 millió személyt szállitott a villamos v a s ú t , ; következő évben m á r 8'66 millió személyt és az idei első tiz h ó n a p a l a t t Q'36 millióra r ú g o t t a személyforgalom, t e h á t többre, m i n t a tavalyi egész e s z t e n d ő b e n . A b u d a p e s t i villamos városi vasút a h a s o n n e v ű r é s z v é n y t á r s a s á g t u l a j d o n á t képezi, a m e l y a részvén y e k e t a legközelebbi n a p o k b a n fogja a budapesti tőzsdén bevezetni. T e k i n t e t t e l a vállalat eddigi jövedelmezőségére, a részvények i r á n t t ő k e p é n z e s k ö r ö k b e n rendkívüli érdeklődés mutatkozik s alig szenved kétséget, h o g y az u j papir kedvelt tökebefektetési é r t é k k é fog válni. Előjegyzéseket az u j r é s z v é n y e k r e a Pesti magyar kereskedelmi bank és az Angol-osztrák bank m a g y a r országi fiók igazgatósága f o g a d n a k el, m i n t a mely pénzintezetek a részvényeket a tőzsdére bevezetni fogják.
Álló tóban lakik a béka. A szórejtvény megfejtése :
Flammarion. Helyesen fejtették meg : Szigethy Margit, Ujhelly Janka, Gcndstein Béla, Hatala Ilonka, Koezoh Pál, Schuller Blanka, Laendler A.-né, Bozsányi Andor, Herczeg I.ajosné, Radó Rózsa, Gonda Flóra, Medgyesi Katicza, Erényi Ilka, Abafi Jolát), Kormos Eszti, Füredi Olga, Vig Sománé, Rigó Emma, Kiss Erzsi, Hubay Gizella, Tóth Anna, I.igeli Gyuláné, Fekete Margit, Horváth Amália.
(Heti kimaradt.)
postánk
és
rovataink
egy
rcszc
térszüke
miatt
Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : K I S S J Ó Z S E F . VII., E r z s é b e t - k ö r u t 6. szám.
Fekete, fehér és színes selymeket méterenkint 45 krtól ió forint O5 krig, sima és mintázott mintegy 240 különböző fajta és 2000 különböző szinben szállít, megrendelt egyes öltönyökre, vagy végekben is postabér- és vámmentesen H E N N E B E R G G. (cs. és kir. udv. szállító) s e l y e m g y á r a Zürichben. Minták posta fordultával küldetnek. Svájczba czimzett levelekre 10 kros bélyeg ragasztandó. 1 A Budapesti B a n k e g y l e t r. társ. értékpapirosztálya Budapest, Erzsébet-tér 19. részvénytőke 3.000,000 forint tartalékalap, Ooo 000 forint a nála létesített következő sorsjegy-társaságok sorsjegy-könyvecskéinek megvételét ajánlja : »D« csoport, a mely 100 drb n a g y á l l a m sorsjegy felett rendelkezik. Tagjainak száma 50. Havi befizetés 10 frt. G« csoport, a mely 2 1 6 a legjobb és legbiztosabb állam- és magánsorsjegyek felett rendelkezik. Tagjainak száma csak 25. Havi befizetés 5 frt. Mind a két csoport .tagjai az 1860-as állam sorsjegyek, a ma-
gyar vörös kereszt sorsjegyek és az olasz vörös kereszt sorsjegyek
már november 2-án megtartandó húzásban, melyeknél főnyeremények 350,000 forint értékben kisorsoltatnak, valamint a magyar dij államé s az osztrák földhitel sorsjegyeknek n o v e m b e r h ó 15-én megtartandó húzásaiban 195,000 frt értékű főnyereményekkel részt vesznek. A sorsjegykönyvecskék már egy részletfizetése után kiszolgáltatnak.
Belső b e r e n d e z e s e k a központi világítási telepekhez
villamos és gázcsillárok Telefonok,
dús választékban. h á z i s ü r g ö n y ö k és
villámhárítók
EGGER B. ÉS TÁRSA VÁROSI RAKTÁRÁBAN HATVANI-UTCZA 4. SZÁM. Mintarajzok és költségvetések kívánatra posta utján is beküldetnek.
COGNAC GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN PROMONTOR, mely kizárólag csak a l e g m a g a s a b b k i t ü n t e t é s e k e t n y e r t e , sajáttöltésű p a l a c z k o k b a n mindenütt k a p h a t ó : 1061
B u d a p e s t , 1892. N y o m a t o t t az „ A t h e n a e u m "
A gróf Keglevich István-féle cognac-gyár promontori igazgatósága Budapesten.
i r o d a l m i és n y o m d a i r. t á r s u l a t betűivel.
