Így él az én Egyházam!

Gere Dávid Márk SMC

Így él az én Egyházam!

2013.

Gondolatok a jelenből, felelősséget vállaló fiataloknak. Készült az Őrsvezetőképzésen résztvevők számára.


3

E

mberi életünk során sokféle közösséggel kerülünk kapcsolatba. Van közöttük olyan, ahol rövidebb időt töltünk, van, ahol hosszabb ideig fűz össze bennünket egy közös eszme, tevékenység, érdeklődés, stb., sőt olyan is van, amelyik egész életünk hosszán, akár születésünktől, akár egy későbbi időponttól egészen a földi halálunkig is elkísérnek bennünket. Mindezeken túlmenően két olyan közösséget is fel tudunk sorolni, amelyek még ezt a születéstől halálig tartó igen széles időtartamot is kifeszítik. Az egyik ilyen közösség a család, melyhez alapesetben fogantatásunktól kötődünk, a másik pedig az Egyház, amelynek a keresztségünk révén leszünk tagjai, ellenben a hozzá való kötődésünknek nem kell megszűnnie földi halálunk pillanatában. Sajnos a kárhozat (pokol) még az Egyházzal alkotott közösségünket is megszünteti, ám ha földi életünk nem ebben a tragikus végben folytatódik, akkor előbb, vagy utóbb a megdicsőült Egyház tagjaként a vég nélküli üdvösségben lehet részünk. A tisztítóhelyen történő időbeli várakozásunk ugyan elég fájdalmas, ám ebben az időszakban éppen az Egyház az, amelynek imái és jócselekedetei segítenek nekünk, hogy más ember érdemeit beszámítva Isten mielőbb kiszabadítson ebből a szenvedésből. E közösség tagjaként léphetünk át a mennyei örök dicsőségbe, és örvendezhetünk a mennyek országa minden örömének, Isten közelségének. Minden közösség felállítja a maga szabályait, szokásrendjét és módszereit, hiszen meggyőződése, hogy a közösség tagjainak csakis úgy tudja egyenlőképpen szolgáltatni a közösség javait, valamint csakis úgy érheti el célját, ha ezen keretek között rendezi be életét. Egy horgászklub is meghozza a maga intézkedéseit, hogy tagjai milyen időszakban mennyi halat foghatnak, hogy ezzel nagyjából egyenlő esélyeket biztosítsanak minden tagnak a halfogásra. Így a közösség eléri célját és mindenkinek lesz lehetősége a halfogásra. Egy

4


rögtönzött kórtermi közösségben is megegyezéses alapon nyitnak ablakot, hogy mindenki igényét nagyjából egyenlőképpen biztosítsák. A földi életünket szinte legjobban meghatározó családi kötelékeken túl az Egyház az a közösség, melybe legmélyebb énünkkel belegyökerezhetünk, mely leginkább megtart, megerősít, táplál és hordoz bennünket. A közösség, melynek keresztségünkkel leszünk eltörölhetetlen tagjai, olyannyira szükséges nekünk, mint a kenyér és a víz biológiai életünkhöz. Ez a közösség mutatja meg az utat a végső célunkhoz, az Istenben való boldog örökkévalósághoz, ez a közösség közvetíti Isten személyes meghívását, kinyilatkoztatását, ez magyarázza el az egyes embernek, hogy Isten akarja életünket. E közösség magyarázza hitelesen a Szentírás szavait, ez szolgáltatja ki mindannyiunknak az Isten kegyelmét közvetítő szentségeket. Ez a közösség emel fel bennünket elesettségünkből, a bűnből, betegségből, szegénységből, nyomorból és igazságtalanságból azáltal, hogy szolgálati papsága révén feloldoz a bűnbocsánat szentségében, szenvedésünkben megerősít a betegek kenetével, szeretettel fordul a szegények és a nyomorban élők felé, állást foglal az emberek egyenlősége mellett, szót emel, és figyelmeztet az emberi igazságtalanság ellen. Személyes megerősítésünkre és vezetésünkre e közösség tagjai közül kerülhet ki lelki vezetőnk is, és nagyon sokszor személyes barátainkat is az Egyház tagjai közül kapjuk. Az Egyház és tagjai mellettünk állnak az örömben is. Keresztségünk, első és a rákövetkező szentáldozásaink, bérmálásunk, házasságkötésünk vagy papszentelésünk az Egyház közösségi ünneplésében lesz teljes. Az egyházi közösség tagjait nemcsak a közös cél, leginkább a Mennyország és a Krisztusra hasonlító életünk megvalósításának eszméje fűzi össze. E közösség tagjai koruknak és érettségüknek, valamint az Egyházban betöltött szerepüknek megfelelően feladatokat vállalnak. E feladatok egy része kötelező, azaz a


5

tagságunkkal együtt járó, más része pedig vállalt kötelesség. A kötelező feladatok között említhetjük meg pl. a szentmisén való részvételt, illetve a kötelező böjtöket. Ezek nagyon fontos közös kötelezettségek. Vállat kötelesség lehet egy szentmisén felolvasni, ministrálni, kórusban énekelni. Ezek a vállalt kötelességeink megerősítik az Egyház és leginkább Krisztus iránti szeretetünket. Senki sincs, aki mondjuk puszta szereplésvágyból áll a közösség elé, hogy Isten igéjét felolvassa. Az ilyen szolgálattevőt sokkal inkább az motiválja, hogy képes arra, hogy szép olvasásával Istent szolgálja, és közösségét építse. Mint fentebb említettem, a vállalt feladatokat megelőzik a kötelező feladatok. Ezek azért fontosak, mert megtanítanak bennünket arra, hogy melyek azok a pontok az életünkben, amelyeknek – ha rendezett kapcsolatra vágyunk az Egyházzal és Krisztussal teljesülniük kell. Azonban itt is nagy szerepet játszik az önkéntesség elve, hiszen az Egyház hiába kötelez bennünket bármire, a mi szabad akaratunkon múlik, hogy elfogadjuk vagy visszautasítjuk ezt. A visszautasítás azonban részünkről az Isten szeretetének visszautasítása is, hiszen Isten azt akarja, hogy mi az egyházi közösség keretein belül szolgáljuk őt. Így hiába mondjuk, hogy egyik-másik törvényünk emberi törvény, ha ennek megtartásában hanyagok vagyunk, Isten hívását és szeretetét utasítjuk vissza, amellyel földi, vándorló közösségében, az Egyházban képzeli el keresztény életünket. Ezért bűn, ha valaki nem vesz részt egy vasárnapi szentmisén, mondván, hogy Isten csak a vasárnap megszentelésére szólít fel a harmadik parancsolatban. Mióta Jézus Péterre és utódaira bízta a földi Egyház vezetését, nincs egyéni mérlegelési lehetőségünk arra, hogy szerintünk mit jelent a vasárnap megszentelése. Az Egyház tanításából és hagyományából pontosan tudjuk azt, hogy a vasárnap megszentelése a szentmisén való részvétellel valósul meg a maga

6


teljességében, ezt pedig kötelezően kiegészíti a munkaszünet, valamint a családi, baráti közösségünkben töltött idő, azaz a legbensőségesebb emberi közösségeink megerősítése. Ha ezt a tanítást megismertük és megértettük, akkor nem kényszerként éljük meg ennek teljesítését, hanem szabad akaratunkkal döntünk amellett, hogy Istent akarata szerint ezen „törvény” avagy „parancsolat” megtartásával szolgáljuk. Eközben növekszik bennünk az öröm, hogy barátainkkal együtt Istennek tetsző életet élünk, s így közelebb jutunk a Mennyországhoz. Az egyházi törvény, a kötelezően vállalt feladat így valójában nem szabadságunkat és kényelmünket korlátozza, hanem boldogabb emberré tesz. Ennek megértése azonban valóban személyes érettségünkön is múlik. Az Anyaszentegyház első parancsolata: a vasárnapokat és a kötelező ünnepeket szentmisével és pihenéssel szenteld meg! A bevezető fejezetből talán megérthettük, hogy hogyan kell viszonyulnunk az Egyház törvényeihez. Ezek kötelező feladatok, melyek megvalósítják egyháztagságunkat, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy Krisztusnak hiteles, hűséges tanúi legyünk a világban. Nem korlátoznak, hanem megfelelő kereteket adnak boldogságunkhoz. Egy szerpentines úton a 30 km/órás sebességkorlátozás pl. hiába hallatszik korlátozásnak, valójában a boldog és hosszú emberi élet egyik helyszíni megvalósítója. Azon az útszakaszon a 60 km/órás haladás valószínűleg nem szolgálja hosszú távon sem a boldogságot, sem pedig a hosszú emberi életet. Sokkal inkább egy tragédiába vezető emberi cselekedet. Ahhoz, hogy normális emberek legyünk, nem dolgozhatunk örökké. Néha meg kell állnunk, ha tetszik, pihenni, ha tetszik, foglalkozni saját magunkkal, a lelkünkkel, s azokkal a dolgokkal, amelyek leginkább emberségünket alkotják. Az ember Isten teremtménye, Jézus kereszthalála óta megváltott lény. Ezért, s az örök boldogságunk


7

ígéretéért hálával tartozunk Istennek. E hálát testesíti meg az Eukarisztia (görögül: hálaadás), vagyis a szentmise. Az ebből kifolyó szentséget nevezzük Oltáriszentségnek, mely a hálaadási ünnepünk központi része. Hogyan is értelmezzük mindezt? A szentmisén az utolsó vacsora jelenvalóvá tételekor megszületik az Oltáriszentség, vagyis Krisztus teste és vére a kenyér és bor színe alatt. Az Oltáriszentségben megjelent Krisztust azon nyomban fel is ajánljuk hálaadásképpen a Mennyei Atyának. Krisztusban hálát adunk azért, mert Isten megteremtett minket, azaz életet adott nekünk. Ugyanakkor Krisztus meghal értünk a kereszten: emlékezzünk az Isten báránya alatti kenyértörésre, amikor Krisztus élete kettétörik értünk! Mivel Krisztus ártatlanul meghalt, Isten eltörli a bűneinket. Ettől kezdve mi már egy „nem bűnös” nemzedék vagyunk, ha kapcsolódni tudunk Jézushoz. Eszerint Krisztus újjáteremt bennünket, és új, „nem bűnös” élettel ajándékoz meg akkor, amikor szentáldozáshoz járulunk. Bár sajnos újabb bűnöket követünk el, a rendszeres szentáldozás mégis újra és újra új életet ad. Ez pedig nagyon fontos az örök életünk és az igazán boldog földi életünk szempontjából. Ez a hit, ez a tudat, ez a törekvés kapcsol bennünket össze egymással és Krisztussal az egyházi közösségben, éppen ezért olyan elengedhetetlen, hogy minden vasárnap és „kötelező” ünnepnapon részt vegyünk ebben az ünneplésben. A szentmisétől való szándékos távolmaradásunk valahol azt jelenti, hogy nem tartok igényt erre a közösségre, az Eukarisztiára, s valahol a Mennyország sem olyan fontos a számomra. Vajon mit szóljunk azokhoz, akiknek a szentmise nem olyan fontos? A szentmisétől való távolmaradást mindig is az objektív súlyos dolgok közé soroltuk. Azaz a tudva és akarva való távolmaradás tulajdonképpen halálos bűn, s mint ilyen, megszünteti a megszentelő kegyelmet, megszakítja az egyházi közösséggel alkotott lelki

8


kapcsolatunkat. Ez fontos figyelmeztetés. Azonban azt is látnunk kell, hogy sokaknál a távolmaradás tudatossága nagyon is megkérdőjelezhető. Az emberek jelentős része nem érti, nem tudja, hogy mi a szentmise, s ezért nagyon könnyen lemond róla, akár állandó jelleggel, akár időnként. Különösen könnyen mond le az ember kényelmi okokból, ha még nem eléggé érett e hit befogadására. Akkor tárjuk szét a kezünket, hogy „hát ez van”? Mindannyiunk kötelessége, hogy hitünkben elmélyedjünk, azaz minél jobban megértsük és megéljük hitünket. De egymásért is felelünk. A szentmisét komolyan venni szándékozó keresztény példa még az olyan családban is, ahonnan szinte senki nem jár szentmisére. Nem könnyű az ilyen embernek. Gondoljuk csak végig, hogy míg a családja, akit szeret, képtelen befogadni a szentmisével kapcsolatos hitet, ő a hite szerint komoly áldozatot hoz azért, hogy eljusson szentmisére. Korábban kel, lemond egy nyaralás vasárnapi perceiről stb. Azonban ezzel a tettével olyan hitvallást tesz, amely előbb vagy utóbb a többiek elismerését is kivívhatja, de mindenképpen elindítja a gondolatot: vajon miért olyan fontos ez neki? A jó példán túl, a szóbeli szívélyes meghívás is fontos lehet. Ha valakit egyszer-egyszer el tudunk hívni szentmisére, már az is egy lépés. S az élet kis lépésekből áll. Amikor szinte rossz értelemben vett népszokás a templomtól való távolmaradás, látnunk kell, hogy egészen más a távolmaradás igazi súlya, a tudatosság azok részéről, akik nem járnak. Ezzel párhuzamosan viszont jelentősen felértékelődik a hűségesek és hitükben érettek szerepe. A munkaszünet hasonlóan fontos kelléke az ünnepnek. A vasárnap és az ünnep arra való, hogy megerősítsük az emberségünket alkotó kötelékeket. Az Isten és az Egyház iránti kötelékről már fentebb beszéltem eleget. Hasonló horderővel bír a családi kötelékek


9

megerősítése. Ez kiterjeszthető a baráti közösségekre is, de csakis úgy, hogy a család sosem tűnik el az első helyről. Ezek a kötelék-megerősítések csakis úgy történhetnek, ha elegendő időt hagyunk rá. Így elképzelhetetlen, hogy ezeken a család szempontjából is kiemelkedő napokon ne tartsunk munkaszünetet. Tegyük le hétköznapi feladatainkat, lehetőleg a tanulást is, játsszunk, töltekezzünk egymásból. Persze előadódhat olyan helyzet, amikor nem engedhetjük meg magunknak a pihenést, pl. témazárók előtt, vizsgaidőszakban vagy egy munka szempontjából jelentős időszakban. De ha ez rendszeressé válik, akkor bizony vétünk a teremtés rendje ellen is. Isten ugyanis a hetedik napon megpihent. Vannak olyanok is, akik olyan munkahelyen dolgoznak, ahol a vasárnapi munka természetes. Ezek egy része olyan hely, amely az emberi életet vagy kikapcsolódást, nemes szórakozást szolgálja. Egy orvos, egy tűzoltó, egy mozdonyvezető, egy színházpénztáros, vagy múzeumi teremőr a közösség szolgálatában áll. Az ő vasárnapi munkájuk szükséges a többiek boldogulásához, éppen ezért ők máskor tartanak munkaszünetet. Egy normális munkahelyen azonban odafigyelnek arra, hogy ezeknek a dolgozóknak is legyen olyan vasárnapjuk, amikor a munkától távol maradhatnak. Manapság néhány országban – és sajnos egyelőre ilyen Magyarország is – sok olyan helyen is dolgozni kell vasárnap, amely nem lenne elengedhetetlen. Egy üzlet vagy autógyár csakis a tulajdonos anyagi haszonszerzése vagy a társadalom túl magas elvárásai miatt tart nyitva vasárnap. Aki pedig ilyen helyen dolgozik, nyilvánvalóan nem tagadhatja meg a munkát. Ez korunk sebe, így kell rá tekinteni, s felmenteni azokat, akik megélhetésük miatt kénytelenek a vasárnapi munkát vállalni.

10


Vajon szembeállítható-e a vasárnap törvényének két része? Lehet-e egyiket a másik rovására teljesíteni? Elmegyek szentmisére, de nem törődöm a családdal? Avagy a családommal vagyok, ezért nem megyek szentmisére? Isten azt akarja, hogy a vasárnapot vele és családunkkal töltsük. Mert olyannak teremtett bennünket, akiknek leginkább e kettőre van szükségünk. A vasárnapokon kívüli ünnepnapok a karácsony (december 25.), az újév (január 1.), a vízkereszt (január 6.), a nagyboldogasszony (augusztus 15.) és a mindenszentek (november 1.). Augusztus 15, január 6. és november 1. különösen nehéz ünnepeink, hiszen szinte mindig munkanapok. Ezeken a napokon tehát elsősorban a szentmise az, amellyel ünnepelni tudunk. A szentmise jobb megértéséhez segítségül e könyv végén megtalálod a szentmise rövid vázlatát. Az Anyaszentegyház második parancsolata: a pénteki bűnbánati napokat, és a parancsolt böjtöket tartsd meg! Fontos-e számomra, hogy megváltott vagyok? Fontos-e, hogy Krisztus az életét adta értem a kereszten? Erre a kérdésre könnyű igennel válaszolni. Ám az Egyház azt mondja, inkább tettekkel adjunk feleletet erre, mint szavakkal. Minden péntek bűnbánati nap, mert a péntek a keresztény ember számára nem múlhat el anélkül, hogy ne jusson eszünkbe, mit tett értünk Jézus. Kicsit visszafogjuk magunkat, és választunk valamilyen önmegtagadást vagy valami olyan cselekedetet, amely kifejezi hálánkat. Nem tart sokáig, nem fáj nagyon, mégis egy jelzés Isten felé: életemben fontos Krisztus. Az évközi, nem nagyböjti péntekeken alapvetően három lehetőségünk adódik: vagy lemondunk a húsról, vagy teszünk valami


11

jót, vagy valamilyen imádságot ajánlunk fel. A szabadságunkban áll, hogy miként emlékezünk meg erről a napról, de jusson eszünkbe, tegyünk valamit. Mindezt azok kötelesek megtenni, akik értelmes korba értek. Vagyis – azt feltételezem - hogy ennek a 14. életévüket betöltötteknél már működnie kellene. Az elsőáldozás kora alatt ez lényegében még nem elvárás, a 10-14 évesek pedig még a „betanulás” korában vannak. A nagyböjt idejére eső péntekeket ennél komolyabban vesszük. Mivel a nagyböjt legfontosabb szerepe az életünkben az, hogy újra és nyomatékosan eszünkbe jutassa, hogy Krisztus a valóságos testét és vérét, a tulajdon életét adta oda a mi üdvösségünkért, ezért ennek az időszaknak a péntekjein fokozottabban meg kell éreznünk, testünknek és lelkünknek is a saját lemondásunkat. Az emberek többsége számára a hústól való tartózkodás valóban nagyobb lemondást jelent, mint egy jócselekedet vagy egy ima. Bár sokfélék vagyunk, mégis ez a „szabályrendszer” testesíti meg egységünket. Modern életünkben mindössze két szigorú böjti napunk van, amikor elsősorban az ereje teljükben lévő felnőtteket hívja különös lemondásra az Egyház. A 18 és 60 év közötti felnőttek hamvazószerdán és nagypénteken (a nagyböjt első és lényegében utolsó teljes napján) csak egy alkalommal ehetnek normális mennyiségű ételt, valamint a nap folyamán két alkalommal magukhoz vehetnek némi élelmiszert. Ezt szokták úgyis mondani, hogy háromszor lehet enni, s egyszer ezek közül jóllakni. Amikor azt mondjuk, hogy valami ételt magukhoz vehetünk, akkor ez éppen arra utal, hogy ezeken a napokon teljes mértékben kerüljük a „nasizást”, gyümölcsöt ehetünk, de csakis a „három étkezéses szabály” keretin belül. A szigorú böjti napokon húst sem eszünk, ez pedig a 14. életévüket betöltöttekre is kötelező.

12


„Az ital nem töri a böjtöt!” – mondja az ősi latin mondás, így az italok számára semmiféle megkötés nincs. De mind érezzük, hogy ha a szabály nem is mondja ki, a böjti nap nem a sörözések, borozások vagy még keményebb alkoholok fogyasztásának ideje. Ezekkel a napokkal még az önfeledt szórakozás sem egyeztethető össze igazán, pláne nem az élvezeti cikkek mértéktelen fogyasztása. A böjti szabályok megtartása alól bizonyos feltételek esetén felmentést kapunk. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell bűnbánatot tartani, hanem azt, hogy a bűnbánati nap megtartására vonatkozó általánosan kötelező szokásokat más bűnbánati cselekedettel helyettesíthetjük. Az első ilyen csoportba tartoznak azok, akiknek valamely egészségi okból nem kötelező hústilalmat tartaniuk, vagy szigorú böjt esetén a háromszori étkezés szabályát sem kötelesek megtartani. Egy lisztérzékeny, egy cukorbeteg sokszor nem is engedheti meg magának, hogy háromszor étkezzen, sokaknak közülük pedig elengedhetetlen tápláléka a hús. Ugyancsak egyéni elbírálás alá eshetnek pl. a kismamák is. Nehéz ezekre általános szabályt hozni, az e csoportba tartozók saját lelkiismeretük szerint tartják meg a böjtöt vagy helyettesítik azt más bűnbánati cselekedettel: jósággal vagy imádsággal. A nehéz fizikai munkát végzők is mentesülhetnek a hústilalom és az étkezések számának korlátozása alól. Abban, hogy kinek milyen mértékben szabad az általános szabályoktól eltérnie, az egyéni lelkiismeretnek kell döntenie, adott esetben pedig egy pappal vagy lelki vezetővel való egyeztetés sem lehet haszontalan. A bűnbánattartás itt is fontos, legfeljebb a módját kell egyénileg tisztázni. Egyedi felmentéssel élhetnek a hústilalom alól azok, akik nem saját asztaluknál étkeznek. Amikor ezt a kivételt a magyar püspökök


13

törvénybe iktatták, Magyarországon olyan idők voltak, amikor sok menzán éppen azt figyelték az uralmon lévő politikai erők, titkos szolgálatok, hogy ki az, aki a böjtöt megtartja. Ezért adott esetben büntetés, megalázás járt. Nyílván sok mindent felvállal a hitéért az ember, hiszen a vértanúk akár életükkel is fizettek, fizetnek ma is kereszténységükért. De püspökeink mégis úgy látták jónak, hogy engedélyezzék ezt a kivételt: aki nem otthon eszik, inkább egye meg azt, amit elé tesznek, és tartson más módon bűnbánatot. Ebben kicsit az élelem iránti tisztelet is szerepet játszik. Mindazonáltal, aki megteheti, különösen most, amikor ennek már nincs akkora politikai jelentősége, mondjon le a húseledelről a böjti napokon. Saját magunk dönthetünk egy étteremben, vendéglőben is, így attól, hogy az nem a saját asztalunk, attól még a böjt lelkiismeretben kötelez bennünket. Ugyancsak létezik egy alig ismert szabály azokról, akik hosszú úton vannak. A hústilalom őket sem kötelezi betű szerint, bár személyes véleményem szerint itt is a lelkiismeretnek kell döntenie. Nehezen tudok olyan helyzetet elképzelni, amikor egy hosszú utazás indokolttá teszi, hogy nem tartunk hústilalmat, mindenesetre a szabálytól ilyen esetben lehetőségünk van eltérni. Mi az, amit fogyaszthatunk hústilalmi időben? Az a megfogalmazás, hogy ilyen napokon nem fogyaszthatunk állati eredetű táplálékot, nem állja meg a helyét. Ugyanis hústilalmi időszakban szabadon fogyaszthatók a halfélék, a tejtermékek és a tojás is. Persze ezek sem mértéktelenül, mert hisz a böjt lényege éppen az, hogy Krisztus iránti szeretetből megfegyelmezzük magunkat, hogy növekedni tudjunk a szeretetben. A böjti szabályok szeretetből, szabadon történő vállalása egyfajta felnőtt közösségbe kovácsol össze bennünket, a világ keresztényeit, mindazokat, akik szívükből várják a Mennyországot!

14


Jó ha tudod, hogy a főünnepek, a helyi ünnepek (pl. templombúcsú) és a nemzeti ünnepek mindig kivételt jelentenek. Ezeken a napokon nem tart az Egyház bűnbánati napot. Nagyböjtben azonban előfordul, hogy éppen a böjt megtartása miatt egy-egy ünnepet más napra helyezünk át. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe (március 25.) néha a nagyhétre esik, ilyenkor az ünneplés a húsvét utáni hétre kerül. Ez ugyan egy meghatározott rend szerint történik, érdemesebb azonban az egyes napoknak külön utánanézni, ha ez szükségesnek tűnik. Az Anyaszentegyház harmadik parancsolata: évente gyónjál, és legalább a húsvéti időben áldozzál! Miért is gyónunk, ha nem azért, hogy végre letehessük terheinket? Hogy Isten gyermekeinek szabadságában élhessünk ahelyett, hogy saját hibáink súlya alatt összegörnyednénk vagy elesnénk! Bár kétségtelen, hogy sokszor igen nehéz megnyílni a másik ember előtt, s beismerni, hogy hibáztunk, ha a gyónás azzal az igen mély hittel történik, hogy mindazt, amit elmondok, Krisztusnak mondom el, tőle várok vigasztaló és irányt mutató szavakat, akkor a gyónás jó dolog. Jó dolog, mert hihetetlenül felszabadít! Volt már, hogy felálltál egy gyónásból és könnyűnek érezted magad? Ez a lélek öröme, amely néha testi érzésbe is átmegy! Folyton-folyvást gyógyulásra, jobbulásra vágyunk, s ha normálisak vagyunk, akkor minden lehetőt megteszünk, hogy szabaduljunk hibáinktól, s közben egyre jobb emberekké legyünk. A gyónásban Isten kézzelfoghatóvá teszi szeretetét, érezhetően nemcsak a rossz dolgok tűnnek el életünkből, hanem rögtön jobbak is leszünk. „Ahol eláradt a bűn, ott túláradt a kegyelem. (Róm 5,20) – írja Szent Pál, ami a bűnbocsánat szentségére különösen is igaz. Aki jól hisz a szentgyónásban, az általában szereti azt. Ám kétségtelen, hogy sokan vannak, akik „nem hisznek jól”. Van, aki saját bűnösségét nem látja tisztán, köztük olyan is, aki nem látja a


15

bűnösségét, s olyan is, aki pedig ott is bűnt lát, ahol az nincsen. Bár van áteredő bűn, mely mindannyiunk osztályrészéül jutott a fogantatásban, ez mégsem egy kollektív bűnösség. Ez közös örökség, de nem menti fel az embert a személyes bűnök alól. Nem mondhatja senki, hogy nincs nagyobb bűnöm, csak az, ami mindenkinek, mert senki számára nem előírás, hogy hibákkal kell rendelkeznie. Minden bűn egy személyes rossz döntés következménye, mely akkor válik igazán kártékonnyá, mikor elhiteti velünk, hogy ez természetes. Gyarló az ember, de ez nem kötelező! Az az ember, aki nem látja, hogy személyesen hol rontja el, vagy látja, de Isten előtt be nem vallja, soha sem tud rendesen meggyógyulni. Ugyancsak hibás, ha valaki folyton-folyvást össze akar törni hibái alatt. Aki nem megy gyónni, mert nem hisz Isten abszolút gyógyító erejében. A gyónás annak a hitnek a kifejezése, hogy tudom, hogy bűnös vagyok, de azt is, hogy Isten ebből képes kihozni. A gyónni vágyó ember számára sokszor akadálynak tűnik a pap személye is. Krisztus urunk azt akarta, hogy a szentgyónás a feloldozással a papság szolgálata által menjen végbe. Fontos, hogy legyen egy személy, akin keresztül Jézus be tud avatkozni életünkbe, akinek szájával tanítani tud, szívével vigasztalni, kezével feloldozni. Sok ember megriad attól, hogy egy papnak mondja el legrejtettebb fájdalmait, habár tudja, hogy a gyónási titok a világon lévő dolgok közül talán a legszentebb. „Mégis, mit gondol rólam?” – teszik fel sokan a kérdést, s közben megfeledkeznek arról, hogy a túloldalon lévő gyóntató pap éppen úgy követ el bűnöket, hoz rossz döntéseket, bánik néha szeretetlenül embertársaival, mint mindannyian, s ugyanúgy letérdel egy másik pap elé, mikor Isten feloldozását és gyógyítását kéri. Akár ismeretlen, akár régi ismerős a gyóntató papunk, abban mindenképpen közösek vagyunk, hogy hibázunk, elesünk, de fel szeretnénk kelni.

16


Miért kell hát ilyen törvényeket hozni, melyben kötelezővé teszik a gyónást? Miért kell kötelezővé tenni jó dolgokat? Miért nem működik ez magától? Az Anyaszentegyház ezzel a törvénnyel segítségére siet azoknak, akik nem mernek, vagy nem akarnak gyónni, akik nehezen értik ennek jelentőségét életükben. Mi olyan nép vagyunk, akik legalább egy évben egyszer letesszük terheinket a szentgyónásban, ám sokan inkább havonta, vagy ritkábban, de rendszeresen ott állunk Isten előtt és őszintén mondjuk: „Uram, irgalmazz”! A szentáldozásról a szentmisén való részvételünk kapcsán már sok szó esett. Krisztus akarata szerint – „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – az áldozati adományként átadott kenyér és a bor fölött elmondott utolsó vacsorai szavak átváltoztató szavakként hatnak, s létrejön az Eukarisztia, Krisztus teste és vére. E csodálatos titok értelme, hogy Jézust magunkhoz vehessük, mint táplálékot, s Vele egyesülve Ő új élettel ajándékozzon meg bennünket. Új életre pedig szükségünk van, mert a régi múlandó, az új pedig örök. Örök életünk záloga tehát a rendszeres szentáldozás, az emel ki bennünket hétről hétre vagy napról napra emberi kicsinységünkből, és tölt el az örök élet iránti végtelen hittel, reménnyel és bizalommal. A rendszeres szentáldozásban részesülő biztos lehet afelől, hogy Isten folytonosan gyógyítja és magához vonzza életét, s ha tudatában is vagyunk hiányosságainknak, sorjában ráébredünk, hogy már megint nem voltunk tökéletesek, s az is világos számunkra, hogy Isten akarja boldog örök életünket. A Jézusra szentmisével való emlékezés parancsát („Ezt cselekedjétek…”) kiegészítve az utolsó vacsorán a szentáldozás „kötelezettségére” is kapunk felhívást: „Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan!” De eszünkbe juthat az utolsó vacsorát megelőző tanítás is: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én


17

véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,53-54) Mindezen tanítás érett hittel történő befogadása után nem marad kérdés az ember számára, hogy hogyan álljon a szentáldozáshoz. Természetes, hogy amikor csak lehet, akarom magamhoz venni Jézust, hogy eltöltsön természetfeletti erejével, megerősítsen szeretetében, s ezzel bearanyozza napjaimat. Mi a feltétele a szentáldozásnak? A testi és lelki előkészület. Testben készülök, a szentáldozást megelőző 1 órás szentségi böjttel, melynek betartása nevetségesen kevés ahhoz az értékhez képest, amit az Oltáriszentségben kapok. Ki az, aki szendvicset majszolva érkezik a misére? 1 óra, beleértve a szentmise első legalább 25-35 percét, azt jelenti, hogy a mise kezdete előtt fél órával már nem eszek semmit. Nem egy betarthatatlan követelmény. Néhány évtizeddel ezelőtt ez a böjt éjféltől a szentáldozás idejéig tartott, vagyis ha valaki áldozni akart a szentmisén, az a miséig aznap nem ehetett semmit. Hány fiatal gyerek lett rosszul a szentmiséken, mert annyira akart áldozni? Mennyivel emberségesebbnek tűnt az ezt követő szabályozás, mely a szentmise előtt 3 órás böjtöt írt elő azoknak, akik áldozni szerettek volna. S mennyire egyszerűbb dolgunk van ma, amikor csak egyetlen óráig tart ez a bizonyos testi előkészületünk… Ugyancsak fizikai készületünkhöz tartozik, hogy a szentmisére miként öltözünk fel. Öltözetünkkel nemcsak az Úrjézust tiszteljük, de az ünneplő közösség iránti megbecsülésünk jele is. Ez fontos táborban is, hétköznapokon is és a karácsonyi éjféli misén is, nyilván eltérő mértékben, de bölcsen odafigyelve. Lelki készületünk két részből áll. Elsőként megtisztítjuk szívünket a bűntől. Ha halálos bűnünk van, ezt meg kell gyónnunk, ugyanis a halálos bűn oly mértékben beszennyez bennünket, hogy Istentől és

18


az Egyháztól elszakadva nem volnánk méltók magunkhoz venni az Eukarisztiát. Bocsánatos bűneinket elegendő megbánni, melyre kiváló lehetőség a szentmise bűnbánati imádsága. Mit tehetünk, ha nincs lehetőségünk gyónni, ám úgy érezzük, hogy halálos bűnben vagyunk? A tökéletes bánat lényege, hogy visszaállítja a megszentelő kegyelem állapotát a gyónás elhalasztásával. Azaz a bűnbánó ember kifejezi Isten felé őszinte sajnálatát halálos bűne miatt, valamint megígéri Istennek, hogy amint lehet szentgyónáshoz járul. E tökéletes bánat felindítása után van lehetőségünk magunkhoz venni az Oltáriszentséget anélkül, hogy ezzel szentségtörést (méltatlan áldozást) követnénk el. Az Oltáriszentségben rejtőzködő Jézus nem mindennapi vendég szívünkben. Illő tehát lélekben és imádságban készülni fogadására. Az egy órás böjt, megfelelő ruházat és bűntől megtisztított szív mellett ez a Krisztusra várakozó ima teszi teljessé készületünket. Miért kell ilyen törvénynek léteznie, hogy „legalább a húsvéti időben áldozzál!”? Akik képtelenek befogadni Isten szeretetét, azoknak az Egyház próbál segíteni azzal, hogy e törvény betű szerinti betartásával legalább egy évben egyszer hozzájussanak Isten megújító kegyelméhez. De ez nagyon kevés. Sokkal többre vágyunk, sokkal többre van szükségünk, ha képesek vagyunk kitárni szívünket Isten szeretete előtt. Az Anyaszentegyház negyedik parancsolata: házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld! Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a szerelem, a házasság és a család az ember legbensőbb magánügye. Pedig szinte a legfontosabb közügy! Legbensőbb emberi közösségünk a család, ez határoz meg bennünket a legjobban. Az egészséges emberi fejlődéshez egészséges


19

családra van szükség, az egészséges család pedig a hiteles házasságon, a valóban igaz, Istennek tetsző szeretet-, szerelemkapcsolatokon múlik. Mivel az egyházi közösség kiemelten fordul a felnövekvő nemzedék felé, kiemelten foglalkozik a házasságok és a házasságkötések rendezettségével is. Ugyanakkor világos az is, hogy a házasság akkor jó, ha a kapcsolat őszintesége odáig jut, hogy a két fél egészen és visszavonhatatlanul odaadja magát egymásnak. Ez pedig egy rendkívül kiszolgáltatott helyzetet hoz létre mindkettőjük számára. De ez így van jól, csakis így lehet egy jó házasságot, családot alapítani! Mielőtt azonban megtörténik ez az egymásnak való végleges odaadottság, az Egyház a maga eszközeivel őrködik a felek és a szövetségkötés tisztasága, hitelessége és szabályossága felett. A jó őrködés, de leginkább a hiteles, tiszta szerelem a legszebb és legőszintébb házasságokat segíti életre, míg ezek hiánya nagyon könnyen okoz emberi tragédiákat, melynek legnagyobb vesztesei a gyerekek, akiknek ebben az időszakban még semmi befolyásuk nem lehet a dologra. Az tehát, hogy a házassággal foglalkozó előírások ilyen aprólékosak, valamint hogy betartásukra az Egyház ekkora hangsúlyt fektet, éppen azért van, hogy védelmezze az akkor még védtelen házasfeleket és születendő gyermekeiket. Onnantól pedig, hogy a házasságkötés megtörténik, már csupán segítőként és a hűség őreként működik közre. A házasság egy férfi és egy nő holtig tartó szövetsége, mely az örök élet elérésére és gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. A szövetség hitelessége igényli, hogy e kapcsolat felbonthatatlan legyen, hiszen véglegesen, vagyis holtig csak akkor adhatja oda magát egyik a másiknak, ha biztos lehet afelől, hogy ez teljes mértékben kölcsönös és visszavonhatatlan. Éppen ez az, amiért egy élettársi kapcsolat abszolút sántít, mert a felek bármelyike bármikor kiléphet a kapcsolatból, közös gyermekük pedig megbízható család nélkül

20


marad. Ez mindenki számára, de leginkább a gyermek életére nézve súlyosan igazságtalan és megalázó helyzet. E holtig tartó szövetség a feleség és a férj között egy mindent magában foglaló egységet hoz létre. Ez az egység megvalósul egyrészt az egyenrangúságban, másrészt a lelki és a vagyoni közösségben. Csak akkor képzelhető el normális házasság, ha ez az egység az élet minden területére kiterjed, valamennyi, a családdal és a gyermekekkel kapcsolatos döntést közösen hoznak vagy az egység szándékával, előre megegyezett formában. (Pl. egy megbeszélés után bizonyos kérdéseket az egyik fél rábíz a másikra.) A házasság hiteles megélése szempontjából a legfontosabb dolog nem csupán a szeretet, hanem az értékrendek megfelelő összeegyeztethetősége. Két teljesen azonos értékrendű ember nyilvánvalóan nem nagyon létezik, de egy házasságon belül mindenképpen szükséges összeegyeztetni az értékrendeket. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha ezek az értékrendek közel vannak egymáshoz. Az összeegyeztetés folyamatát nyilvánvalóan befolyásolja az, hogy a feleség és a férj mennyire szeretik egymást. Szeretet nélkül az egésznek semmi értelme, de valószínű eredménye sincsen. A legtisztább dolognak az látszik, ha a házasságban a férj és a feleség azonos vallású, azonos felekezetű, mert ez valamilyen módon garantálja az értékrendek megfelelőségét. Azonos ünnepek, azonos szabályok, azonos gondolkodás. Ám senki nem állítja, hogy különböző felekezetűek, pl. egy református és egy katolikus között, vagy akár egy vallástalan és egy keresztény között a szeretet nem képes olyan mértékben közel hozni az értékrendeket, melyre bátran lehet családot alapítani. Azonban ezek az esetek az Egyház külön engedélyére szorulnak, s bár nagyon ritka, hogy ezeket az


21

engedélyeket nem adja meg, az mindenképp fontos figyelmeztetés a házasság előtt. Itt fontosnak látok leírni egy mindennapi példát. Egy arab fiatalember Magyarországon tanulva beleszeretett egy magyar lányba. Igazán szép szerelem volt közöttük, boldogan készültek a házasságra. Amikor annak ideje eljött, jelentkeztek házasságkötésre a leány katolikus plébániáján. Már éppen megfogalmazták az Egyházmegye püspöke felé beadandó kérést, mikor a vőlegény szavaiból kitűnt, hogy ezt a lányt éppen úgy fogja örökké szeretni, mint az összes többi feleségét otthon. Nyilvánvaló, hogy ebből a helyzetből menti ki a katolikus Egyház a rábízottakat, mikor bizonyos helyzetekben azt mondja, hogy ez a házasság nem fog sikerülni. Sajnos sok esetben ezek a kapcsolatok egy szabálytalan házasságban, végül pedig emberi tragédiákban folytatódnak. A felekezeti- és valláskülönbség esetén tehát engedélyre van szükség, melyet esküvő előtt a plébánián keresztül lehet kérni. Minden ilyen engedélykérés esetén a katolikus félnek ígéretet kell tennie, hogy hitéhez hű marad, és gyermekeit igyekszik katolikus módon nevelni. Erről az ígéretről természetesen a nem katolikus félnek is tudnia kell. A házasság az egyik fél haláláig tart és felbonthatatlan. Amikor válásról hallunk, tudnunk kell, hogy ez egy polgárjogi dolog. Lehet polgárilag elválasztani a házasfeleket, meg lehet szüntetni a vagyonközösséget, és szét lehet költözni, de ez nem felel meg a házasságról alkotott képünknek. Ettől függetlenül ezek a tragédiák előfordulnak. Amikor azt halljuk, hogy az egyházi bíróság elé kerül egy ilyen ügy, akkor nem válásról beszélünk, hanem annak vizsgálatáról, hogy a házasság vajon érvényesen jött-e létre. Mert ha nem, akkor a feleket valóban nem kötelezi a házassági egység. Ez persze csak a jog, az emberi tragédia ott marad, a gyerekek biztonságos családja pedig szétcsúszik.

22


Mit tegyen tehát egy fiatal, hogy házassága igazán hiteles, megbízható és valóban holtig tartó legyen? Készüljön őszintén és tisztán! A fiatalok társkeresésében, mind barátságaik, mind pedig szerelemkapcsolataik kialakításában szinte legfontosabb szempont, hogy értékrendjük egymáshoz közeli, vagy legalább könnyen összehozható legyen. Sem őszinte barátság, sem semmiféle hiteles kapcsolat nem származik abból, ha másként gondolkodom az élet jelentős dolgairól, ha számomra teljesen más dolgok a fontosak. Ezen értékrenden belül igazán lényeges, hogy az egymásra kinyíló fiú és lány lehetőleg a hitben is egymásra találjon. Általában persze nem ez az első, amire rákérdeznek, de egy komollyá váló kapcsolatban ez már lényegi kérdéssé válik. A házassági egység csakis hűséges kapcsolatban jöhet létre. Éppen ezért már a szerelem első időszakában kiemelt jelentősége van annak, hogy a végleges elköteleződést megelőzően tudnak-e hűségesek maradni egymáshoz. A házasságot megelőző testi kapcsolat jogtalan szeretet, s bármennyire is különösen hangzik, lényegében vét a hűség ellen. Még akkor is, ha ez a testi kapcsolat esetleg már a jegyben járás idejében történik. A test „átadása” ugyanis csak akkor történhet meg, ha ezt megelőzi a teljes önátadás a házasságkötésben. Amíg ez nem történik meg, addig – bármennyire is szeretik egymást fiú és leány – nincs joguk egymás testéhez. Ebben az időszakban talán a legfontosabb, hogy az egymás iránti kölcsönös szeretet legyőzze a biológiailag és pszichológiailag teljesen normális szexuális vágyat. Szűzen eljutni a házasságkötésre a legnagyobb ajándék, a legszebb kifejezése az egymás iránti szeretetnek és hűségnek. Az erre való törekvés mindig is kemény feladat lesz a fiatalok számára, hiszen azért van az embernek teste, hogy benne a lélek találkozni tudjon. A vágy normális, a házasságig való megtartóztatás pedig az emberi nagyság jele.


23

Ne gondoljuk azonban, hogy ennek a kérdésnek csak akkor kell előkerülnie, mikor konkrét emberi kapcsolatokban vágyakozni kezd valaki. Hogy valaki mit gondol a testről, az sokszor öltözködésében is meglátszik. Igenis van üzenete az ápoltságnak és az ápolatlanságnak, a test bizonyos részei kiemelésének és elrejtésének. A kilátszó fehérnemű bármelyik nemnél, a testhez simuló ruhák indokolatlan helyzetekben, a mély dekoltázsok, az enyhén vagy erőteljesebben erotikát sugárzó képek a közösségi portálokon mind hatnak az emberre, képet alakítanak ki rólunk, s olyan üzenetet hordozhatnak, amelyre talán nem is gondolunk. Nem mondhatjuk, hogy ez különösen vonatkozna egyik vagy másik nemre, de azt őszintén állíthatjuk, hogy ha valaki lelkiekben gazdag kapcsolatokra vágyik, akkor öltözködésében tévút a testi adottságok kiemelése. Mit mond a fiatal magáról, ha öltözködése a többi embert testének szemlélésére irányítja? Nemde azt, hogy ez bennem a fontos? Hol marad akkor a lélek szemlélése, melyre igazán vágyunk? Szépen, csinosan öltözködni a test, a barátaink és a Teremtő megbecsülése. S e megbecsülés mögött húzódik meg a mi lelki gazdagságunk, melyet csakis őszinte szeretetben tudunk megosztani a másik emberrel. A házasság tisztasága feletti őrködés mellett igazán fontos a születő gyermekek katolikus módon történő nevelése. A szeretet arra indít bennünket, hogy megosszuk másokkal azt, ami igazán fontos az életünkben. A szülők szeme-fényei a gyermekek, azok, akiket egymástól kaptak és egymásnak adnak ajándékba, a legfontosabbak, akik ezen a világon számukra léteznek. Így aztán egészen természetes, hogy azt az értéket, amely számukra a hit, minél előbb igyekeznek átadni. Ezért szükséges a csecsemőkori keresztség, hogy gyermekük mielőbb Isten gyermeke is legyen. S már mikor kicsiként felnő, s kinyílik a világra, kinyíljék Istenre is, megtanulja megszólítani

24


az imádságban, megtanulja megünnepelni szabadító tetteit az ünnepekben. Mindannyian tudjuk, hogy a hitünk ajándék, s hogy életünk végéig növekednünk kell benne. Nincs olyan életállapot, amikor félretehetnénk hitünk ápolását, arra éppen úgy szükségünk van kisóvodásként, mint serdülőként, egyetemistaként vagy ifjú házasként, szülőként vagy aggastyánként. Azonban az is fontos, hogy életállapotunknak megfelelő legyen hitünk megélése. Az „Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem, de a Tied nyitva Atyám, amíg alszom, vigyázz reám! Vigyázz az én anyukámra és a drága apukámra, vigyázz az én testvérkémre stb.” imádság például nagyszerű egy kisgyermek számára, azonban egy serdülő Istenhez fordulásában már kevésbé ad segítséget. Minden korosztályban a megfelelő formában kell alakítani hitünket. A serdülőkor eléréséig ezért elsősorban a szülő felel. A hittanóra nemcsak remek alkalom és közösségformáló erő, hanem egyenesen kötelezettség minden korosztály számára. Ugyanis a hittan, a szentmise mellett a legfontosabb helyszíne a hit átadásnak és magyarázatának. A szülő számára a vallásos nevelés egyik nagyon fontos feladata, hogy mielőbb, lehetőleg már óvodás korban beírassa gyermekét hittanra. Az imádság és az ünnepek mellett mégoly fontos a szentmisén való jelenlét, melyről már korábban sokat szóltam. A gyermek vallásos nevelése nem elsősorban a szentmisére küldésben valósul meg, hanem abban, hogy a szülők a gyermekekkel együtt, vagyis az egész család közösen vesz részt a szentmisén. Mint tudjuk, a nevelés elsősorban példa.


25

Az Anyaszentegyház ötödik parancsolata: az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd! Minden közösségnek szüksége van anyagi javakra, mellyel rendelkezve, jól felhasználva elérheti célját. Így van ez az Egyházzal is. Bár maga a hit hirdetése nyilvánvalóan ingyenes szolgálat, a templomok és egyéb épületeink fenntartása ettől még jelentős anyagiakat igényel. De természetes, hogy az Egyház „főállású” szolgálattevőinek megélhetését, a munkájukhoz szükséges eszközök beszerzését és fenntartását is biztosítani kell. Emellett a közösség működtetése, a programok lebonyolítása mind-mind komoly anyagi ráfordításokkal jár. Az Egyház igyekszik előteremteni ezeket a javakat, részint az egyházi közösség adományaiból, részint pedig más külső forrásokból, sokszor különböző vállalkozásaiból, egyéb állami támogatásokból, pályázatokból. Az egyházi közösség tagjai elsősorban az egyházfenntartói hozzájárulás befizetésével segítik az Egyház tevékenységének anyagi feltételeit. Ennek mértéke Magyarországon az általános szabály szerint a jövedelemmel (bevétellel) rendelkező felnőtt hívek számára az éves fizetés 1 %-a. Havonta 100.000 Ft-os fizetés (bevétel) esetén ez évi 12.000 Ft volna. Az ország különböző területein azonban van ettől eltérő szabály, de ezt a mértéket a helyi szabályok sosem lépik túl. A másik lényeges támogatási forma a szentmisén adott perselyadomány, melynek összegét mindenki szabadon határozza meg. A perselyadomány régebben a szegények javára adott adomány volt, ma azonban már nem választjuk külön ezeket a bevételeket. Az összbevételből különítik el a szegények segítésére szükséges összegeket is. Az 1948-as éveket megelőzően az Egyház komoly földtulajdonnal és anyagi javakkal rendelkezett. Ezek szükségesek voltak ahhoz, hogy fent tudják tartani az iskolákat, kórházakat, egyéb intézményeket,

26


ezen felül pedig minden szükséges kiadásra megfelelő összegek jussanak. Az ötvenes években ezeket a javakat az Egyháztól elvették, intézményeik működését beszüntették. A kilencvenes években bekövetkezett politikai változást követően az Egyház újra megkezdte az emberi közösséget nemcsak a templomban szolgáló tevékenységét; iskolák, óvodák, kórházak és szociális otthonok nyíltak. Ezek működtetésére azonban nem lehetett minden korábbi földet, vállalkozást visszakapni, hiszen azt a korábbi állam már másnak adta. Így az állam és az Egyház olyan megállapodást kötött, hogy a korábbi anyagi javak és azok haszna fejében egyfajta örök járadékot fizet az Egyháznak, amiből a társadalom számára szükséges és hasznos intézményeit fent tudja tartani. Mindehhez hozzájárul az a lehetőség is, hogy a Magyarországon személyi jövedelemadót fizető polgárok adójuk 1 %-át valamely egyház számára ajánlhatják fel. Ezzel a lehetőséggel élni a polgár számára teljesen ingyenes, viszont minden katolikus számára lelkiismeretben kötelező. Végszó Öt fontos törvény, amely mindannyiunk számára támpontként szolgál. Ha szeretem Krisztust, szeretem az Egyházamat, melyre küldetésének folytatását bízta. Az Egyház nem a pápa, nem a püspök, nem a papok vagy a hitoktatók. Az Egyház mi vagyunk, megkeresztelt emberek, a pápával, püspökeinkkel, papjainkkal egységben, akik felelősséget érzünk a világért, hogy benne igaz keresztényként tanúságot tegyünk az egyetlen üdvözítő útról: Krisztus útjáról. Ezen úton vándorolva megismerjük Isten és a mi közösségünk törvényeit, melyet sokkal inkább szeretetre felszabadító feladatként értékelhetünk, mint szabadságunkat korlátozó jogszabályként.


27

Rajtad múlik, miként éled hitedet, hogyan szereted Egyházadat, és miként készülsz az üdvösségre! Az Anyaszentegyház törvényei tegyenek boldoggá, töltsenek el azzal a tudattal, hogy jó úton jársz emberi kiteljesedésed, a Mennyország felé!

28


A Szentmise rövid vázlata I. Bevezető rész 1. Bevonulás, kezdőének 2. Keresztvetés: hitünk megvallása 3. Köszöntés 4. Lelkiismeretvizsgálat közgyónás, feloldozás 5. Uram irgalmazz (Kyrie) 6. Dicsőség (Gloria) (vasárnap és főünnepeken, kivéve Adventben és Nagyböjtben) 7. Főkönyörgés: a mise szándéka II. Az Ige liturgiája 1. Olvasmány 2. Zsoltározás 3. Szentlecke (második olvasmány csak vasárnap és főünnepeken van) 4. Alleluia (Hallelu Jahweh, Dicsérjétek Istent!) 5. Evangélium (=Jóhír, örömhír; eu-angelion) (a szentmise első csúcspontja) 6. Homilia - Szentbeszéd - Predikáció 7. Hitvallás (Credo) 8. Hívek könyörgése: az egyetemes könyörgés III. Az Áldozat liturgiája A. 1. Az oltár és az adományok előkészítése 2. Az áldozati adományok felajánlása 3. Kézmosás B. 1. Felajánló könyörgés 2. Felhívás: - Az Úr legyen veletek! - És a te lelkeddel! 3. Praefatio (előszó, bevezetés) 4. Szent vagy, Áldott (Sanctus, Benedictus)


29

5. Kánon (Canon) A kánon az eukarisztikus, egyszerűbb nevén az átváltoztató imádság neve. A kánon szó (jelentése: mérték) arra utal, hogy a pap köteles a misekönyv szavait pontosan felolvasva imádkozni. Mivel minden pap ezt teszi, az átváltoztató imádságban különösen is megvalósul a világegyház egysége. a, A Szentlélek Lehívása (epiklézis) b, Az utolsó vacsora megjelenítése, Átváltoztatás c, Íme hitünk... d, Megemlékezés, áldozatfelajánlás kérés, közbenjárás, e, Záró dicsőítés (Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd, Mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben , minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké.) C. Áldozás - Communio (Communio=közösség, közösségre lépés, egyesülés: ti. Jézussal) 1. Az Úr imádsága (Mi Atyánk) 2. Kiengesztelődés 3. Isten Báránya - Agnus Dei - Kenyértörés, egyesítés 4. Csendes felkészülés az áldozásra 5. Meghívás „Íme az Isten Báránya, íme Aki elveszi a világ bűneit, boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya!” 6. Áldozás - Communio Áldozási ének 7. Szent csend 8. Áldozás utáni könyörgés IV. Befejezés 1. Hirdetés (tetszés szerint) 2. Áldás 3. Zárószavak, küldetés, hálafohász Ite missa est „-A szentmise véget ért, menjetek békével! - Istennek legyen hála!” 4. Kivonulás

„Úgy kell ragyognotok, mint csillagoknak a mindenségben!” (Fil 2,15)

Tartalom Bevezető ............................................................................................. 3 Az Anyaszentegyház első parancsolata: a vasárnapokat és a kötelező ünnepeket szentmisével és pihenéssel szenteld meg! ........................ 6 Az Anyaszentegyház második parancsolata: a pénteki bűnbánati napokat, és a parancsolt böjtöket tartsd meg! .................................. 10 Az Anyaszentegyház harmadik parancsolata: évente gyónjál, és legalább a húsvéti időben áldozzál! .................................................. 14 Az Anyaszentegyház negyedik parancsolata: házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld! .............................................................................................. 18 Az Anyaszentegyház ötödik parancsolata: az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd! ........................................................ 25 Végszó ............................................................................................... 26 A Szentmise rövid vázlata .................................................................. 28

Így él az én Egyházam!

Recommend Documents