I

NAXOS lemezajánló 2006/I.

AZ ÉV KIADÓJA 2005-BEN

-1-

Előbeszéd

Hogy idővel talán ők is zenetörténet gyakran könnyű kézzel átlapozott, sárgult lapjairól a

Második alkalommal jelentkezik a Naxos

jelen hangversenyéletének hétköznapjaira,

lemezajánló. Lassan utolérjük magunkat, az

lemezeik a gyűjtők polcaira költözzenek. S

előző

hogy néhány lemez erejéig legalább érdemes

szám

tavaszi

és

kora

nyári

megjelenéseket tartalmazott, ez a mostani

odafigyelni

mondjuk

pedig a júliusi és augusztusi újdonságokról

Szimfonikus Zenekarra, egy jó képességű

ad hírt. Még az év kellős közepén, a nyári

vonósnégyesre,

pangásban is szép számmal jelentek meg a

zongoristára, énekesre. Igen, miért ne

Naxosnál maguknak figyelmet követelő

vállalhatnánk fel egy effajta horizonttágító

lemezek, ezeket válogattuk ki a jelenlegi

funkciót is, ahogyan maga a Naxos is teszi?

vagy

a

Bournemouthi egy-egy

fiatal

számhoz. A válogatás szempontja – a kiadványok Ismét csak igyekeztünk olyan kiadványokat

újdonságértéke

mellett

–

pusztán

bemutatni, melyek megítélésünk szerint

szerkesztői önkény; lemezajánlónkat most

méltóak a meghallgatásra – még akkor is, ha

sem fűzzük fel semmilyen tematikus fonálra,

nemegyszer van miért bírálni az előadókat, s

célunk elsősorban a kiadó szerteágazó

nem hallgatjuk el, ha azok csalódást

repertoárjának

okoznak. Az előző számban is – s nincs ez

Közönséggel,

másképp most sem, sőt – jól- és kevésbé jól

lehetőségeinkhez mérten, s éppolyan puritán

ismert szerzőket egyaránt felvonultattunk,

külcsínnel, amivel a kiadó is dolgozik.

megismertetése

a

a

természetesen

„bejáratott” és kevésbé közismert előadókkal szintúgy foglalkozunk. Nem titkolt célunk,

A szerkesztő

hogy Nielsen, Berwald, Bax, Guridi és mások

neve

gyakrabban

elhangozzon

Magyarországon, nem is beszélve műveikről. -2-

kisebb elemre tagolódik szét az egész. A máskor igen összetett zenei szövetben szinte alig lehet nyomon követni az egyes témák születését. A sors-motívum, hogy csak a legfontosabbat említsem, már készen kerül a hallgató elé, és ugyan néhány jelentősebb módosulására

fény

derül

a

szimfónia

második tételében, de nem derül ki a kapocs az első tétel kérdésének és a negyedik tétel válaszának miértjére. Amikor a szakácskönyv a legínyencebb falat

A nagy mágus varázslókönyve mindenki számára nyitva van, de aztán sokszor járunk

A mű eredeti címe németül: 33 Veränderungen

úgy, mint Goethe varázslóinasa, eltemet

über einen Walzer von A. Diabelli, mely

bennünket a varázslat hatalma. Természe-

tartalmazott egy ajánlást: Frau Antonia von

tesen az is nehezítő tényező a Diabelli-

Brentano

gewidmet.

változatok esetében, hogy míg zeneszerzői

magyarul:

Diabelli

A

cím

pontosan 33

kézikönyvnek kitűnően használható, addig

megmásítása. A változatok zenei szakkifejezése

zongoraműnek már sokkal kevésbé. Hisz a

csupán elleplezi a forma valódi arcát. A

nagy kibontakozás, a lexikonszerűség, mely

kifordítást. A keringőnek semmi köze nincs

olvasva leköt bennünket és mindent feltár,

Beethoven játékához, legfeljebb jó példa

előadva már mintha sok lenne. Az avantgárd

arra, hogy az elitkultúra és a tömegkultúra

időszakban sem volt szokás, hogy az

miként hat egymásra.

anatómiai lexikont olvassák fel a fiatal

Szociológiai izgalmasabb

keringő-témájának

tényezők

mellett

Beethoven

polgárpukkasztók.

azonban

értelmezzük a sokszoros értelmezést, vissza

akarja abbahagyni az egyre apróbb zenei Ez

kell fordítanunk oda, ahonnan vétetett,

a

ahonnan ered, az építkezés világába. Az

zongoramű leleplezi a mestert, mert az alkotás

legbelsőbb

folyamataiba

csinálni

Abban a pillanatban, hogy zongoraműnek

iránti féktelen és végtelen érzéke. Szinte nem megtáncoltatását.

lehet

Beethoven nagy Zeneszerzéstanával?

szinte

kimeríthetetlen kreativitása és a fordítások

részecskék

Mit

elemekre bontás folyamatát most építkezés-

enged

ként kell értelmezni. S nem is elég csupán

belelátnunk. A változatok során a mű nem

átértelmezni, ellenkező előjellel megérteni a

felépül, hanem lebomlik, egyre kisebb és -3-

folyamatot, hanem az esztétikai jelenséget

mondani: „újrateremtette a művet!”, ez

zeneként kell felfogni. S ha nem tűnik

vajmi kevéssé vinne közelebb bennünket az

túlmagyarázásnak, akkor zárógondolatnak

előadás

hadd álljon itt, hogy a kétirányú mozgásnak

kottához

együtt kell megjelennie, egymást kell értel-

elmondott

meznie. Az előadó és a hallgató közti hidat

Társalkotóként nem kódol bele semmit a

kell kiépíteni a Beethoven által egyre kisebb-

szólamába, mégis megtölti azt folyton

re tört formákból úgy, hogy közben

alakuló feszültséggel. Minden egyes tételében

Beethoven értelmezését, a hangok paránya-

egy

iról vallott gondolatait kell megszólaltatni.

használ. Ez a színárnyalat az egyetlen

mikéntjéhez. hű,

Schnabel

hanem előadói

azonos

középbarna

az

nem

a

előzőekben feladatokhoz.

színárnyalatot

összekötő kapocs a végtelen hosszúságú Nem árulok el titkot, hogy az 1920-as évekig

szövegtesten keresztül, nem merül ki ennyi

ritkán játszott, majd’ egyórás zongoradarabot

idő alatt, de nem is nehezíti el az előadást.

igen kevesen tudták csak végig izgalmat

Ennek következtében állandó izgalom és

keltve előadni. Az időtartam oly hosszadal-

oldás kíséri a zenét. Schnabel játéka olyan,

mas, hogy csak kevesek bírják állóképesség-

mintha ahogy a jókedvű műkedvelő játszik:

gel, és főként kevesek képesek 33 változat

sorozatos

között különbséget tenni. A legnehezebb

megszeretéssel: „be, szép ez a darab!”. Az

feladat, hogy túlbeszélés helyett a műben

előadást belengi a zongorázás felett érzett

meglevő választékosságot szólaltassuk meg.

öröm, mely nem jelent semmiféle új

A társalkotó előadó pont akkor játszik jól, ha

értelmezési horizontot, de mégis emberileg is

nem tesz mást, mint a Beethoven által

megszólítja a hallgatót.

rádöbbenéssel,

felismeréssel,

lebontott elemeket újrafűzi. Az újrafűzés mikéntje a nagy kérdés. Ha a zongorista nem

1937-es felvételt tarthatunk a kezünkben és

akar semmilyen többletet, sem dramaturgiai,

technikailag elégedettek lehetünk vele. Az

sem dinamikai, sem egyéb eszmei programot

egykori felvételek azt is elárulják, hogy

belevinni, akkor már van elvi esély arra, hogy

mennyire líraian zongoráztak abban az

hitelesen szólaljék meg a Diabelli-fordítás.

időben. Schnabel játékát azonban nem az idő szépíti meg, noha természetesen a maitól

A Naxos Nagy zongoristák sorozatának 11.

jócskán eltérő kifejezőkészsége sokat ad a

albumán Arthur Schnabel ad elő Beethoven-

kompozíció élvezetéhez. Schnabel játékában

alkotásokat. Többek között az előzőekben

gyönyörködtet, ahogyan dalszerűen formálja

kérdésekkel ostromolt Diabelli-változatokat is.

meg a dallamíveket, amilyen finoman és

Bár jó lenne szűkszavúan csak annyit -4-

választékosan billent, illetve, hogy mennyire ismerősen mozog a zenei univerzumban. S mindaz, aki nem hiszi, hogy az 54 perces sorozat folyamatos növekvésben meséli el önnön lebomlását, az hallgassa még meg a ráadásként kapott Bagatelleket és az opus 129-es zongora Rondót Windhager Károly Ludwig van Beethoven: Diabelli Variations etc. / Arthur Schnabel, piano, 8.110756

-5-

nélkül követte, mint Arnold Bax, vagy éppen távolodni igyekezett tőle, ahogyan Arthur Bliss. Gondoljunk bármit az angol zenéről, hogy a viktoriánus (majd edwardiánus) birodalom minden erőfeszítése ellenére sem volt képes – Elgart leszámítva – valamirevaló zeneszerzőt

kitermelni,

vitathatatlan,

a

huszadik század második negyedében már hemzsegnek az említésre érdemes angol komponisták. A fent említettek mellett Vaughan Williams, Bridge, Walton mindmind ismerősen csengő nevek, többségük, akárcsak Elgar, egy valamikori világbirodalom korhadó romjain igyekeztek kiszolgálni az operettkultúrán nevelkedett közízlést, vagy éppen új életet lehelni egy ókonzervatív, fásult és közönyös társadalomba és beszűkült, áporodott levegőt árasztó nyárspol-

Csengetett, Mylord?

gári ízlésbe – melynek nemritkán maguk is aktív tagjai voltak, mint joviális, golfozgató,

Valamennyien Elgar köpönyegéből bújtak ki.

rókavadász, pocakos vidéki lordok. S tették

Mármint a huszadik század zenetörténeti

mindezt hol több, hol kevesebb sikerrel.

jelentősséggel bíró brit zeneszerzői, akik elenyésző kivétellel (mint Benjamin Britten

A Naxos két új kiadványát egy levegővétellel

például, akire persze a fenti kitétel sem igaz)

kommentálni több szempontból is indokolt.

jószerivel csak a szigetországban maradtak

Legelőször is előadóik azonossága miatt, de

töretlenül népszerűek, a kontinensen már kevésbé.

Merthogy

minden

erről később. Másodszor pedig, mert mind

nyilvánvaló

Sir Arnold Bax, mind pedig Sir Arthur Bliss

hibája ellenére Sir Edward Elgar az egyetlen

ugyanazt a posztot töltötték be hazájuk

kvázi-tizenkilencedik századi angol zeneszer-

zenekultúrájának akadémiai adminisztráció-

ző, aki szilárd helyet biztosított magának

jában, s ezen keresztül egymás mellé tenni

még a szűkebb európai zeneirodalmi kánon-

őket nem kevés haszonnal járhat. Bax Elgar

ban is. S nem túlzás azt állítani, valamennyi

után foglalta el a „Master of the King’s

őt követő brit muzsikus Elgarhoz képest

Music” kissé körülményes és angolosan

határozta meg önmagát. Jóformán kritika -6-

fellengzős, ám kitüntető címet – melyet némi

len újító szándékot tolmácsol, zenéjén első-

iróniával „udvari zenemesternek” is fordít-

sorban

hatnánk – Baxtől pedig a nála mindössze

metódus és zenekarkezelés érződik, és nem

nyolc évvel fiatalabb Bliss vette át az immár

annyira Sztravinszkijra, mint inkább egy

„Master of the Queen’s Music”-ra módosí-

másik orosz kortárs, Prokofjev muzsikájára

tott, bizony nem kevés honoráriummal járó

emlékeztet alkalmasint, persze egy konzerva-

titulust. Pedig Bax és Bliss zenei világát

tívabb ízléshez szelídítve: ne hallgassuk el,

legalább annyi fontos momentum választja

Bliss harsány filmzenés gesztusokkal is szíve-

el, mint amennyi összeköti. (S legyenek

sen operál. Ami Baxet illeti ugyanakkor (aki

bármily különbözőek ezek a muzsikusok,

valóban kipróbálta magát a filmzenében

azért mindketten nagyon angolok, akárcsak

több ízben), őrá az utóromantikus tradíció

Mr. Stokes és Mr. Twelvetrees a címben

mellett az impresszionizmus hatott kivált-

idézett közkedvelt komédiasorozatban, csak

képpen. Nem véletlen, hogy leginkább a

persze más társadalmi státuszban).

szimfónia és a szimfonikus költemény műfa-

a

hagyományos

kompozíciós

jában alkotott maradandót, emellett magam Arnold Bax végig eminens Elgar-tanítvány

úgy vélem, jól megírt, eleven vonósnégyesei

maradt. Zenéjébe sosem volt hajlandó a

sem kevésbé figyelemre méltók. Többször

huszadik századi modern jelenségeket integ-

aposztrofálták őt írnek, holott nem volt az,

rálni, valamennyi avantgárd újítást, forma-

pusztán rajongott Yeatsért és az ír népi kul-

bontó modernizmust elutasított. Nem így

túráért. Mindazonáltal való igaz, Írország

Arthur Bliss, aki sokkal nyitottabb volt mes-

Baxnek afféle választott hazája volt, s ha már

tereinél, zenéjén – elsősorban a Párizsban őt

itt tartunk, jegyezzük meg, Arthur Bliss pe-

ért benyomások révén – érezni Sztravinszkij

dig félig amerikai volt, még színészkedéssel

és Ravel hatását, s tudott dolog, hogy rövid

is megpróbálkozott Kaliforniában.

időre a „Hatok” csoportjához is közel került. Ennek ellenére meglátásom szerint alapvető-

Az első lemezen hallható szimfonikus

en az angol szimfonikus hagyomány követő-

költemények Bax munkásságának derekán

je maradt; érdemben ő sem volt azért az Új

születtek,

Idők Modernizátora – Karinthyval szólva,

legkésőbbi 1931-ben. Ha Nagy Britannián

„aki a mamut is hamunak mondja” – s

kívül

persze nem volt képes átlépni saját árnyékát,

lemezfelvételekből van ma már választék,

a kiadványon szereplő balett legalábbis erről

ugyan

árulkodik. A Checkmate (Sakk-matt) inkább

népszerűségre mindazonáltal az 1919-es

konvencionális, mintsem megfellebbezhetet-

keletkezésű Tintagel tett szert. Ezek a művek -7-

a ritkán nem

legkorábbi

1916-ban,

játsszák nagy.

A

is

a

őket,

legnagyobb

a már említett Elgaréi mellett Frank Bridge

bizonyságot, noha nem éri be kor és a műfaj

darabjait

emlékezetébe

ünnepelt példáit, Sztravinszkij vagy Bartók

idézhetik, aki maga is szívesen komponált

darabjait. A méltányosság kedvéért tegyük

ebben a műfajban (Summer, Enter Spring, The

hozzá: a Checkmate így is mérföldkő az angol

Sea), jóllehet nem lett olyan sikeres, mint

balettirodalom történetében. Noha a mű első

pályatársa, Bax. Nem kifejezetten eredeti, s

vázlatai már 1922-ben elkészültek, a végleges

nem is igazán sziporkázó alkotások ezek, de

kompozíció csak 1936-37-ben realizálódott,

kedves és tisztességgel megírt darabok, jóval

s

többek egyszerű iparosmunkánál. Különösen

világkiállításhoz kapcsolódva már be is

a Tintagel (1919), ez a Cornwall vára ihlette

mutatták Párizsban, a Theatre des Champs-

darab mutat komoly erényeket, ahogyan

Élysées-ben. Még azév őszén Londonban is

mindjárt

megszólalt

is

a

az

hallgató

elején,

Richard

Strausst

1937

nyarán,

a

természetesen

Sadler’s hála

Wells

–

a

balett-

megszégyenítve a hallgató fölé magasodik

társulatának

ugyanabban

egy tekintélyes hangkatedrális. A The Garden

esztendőben, mikoris Bax neve elé a Sir

of Fand (1916) kellemesen lírai darab, a The

címet

Happy Forest (1921) voltaképpen bukolikus

Ninette de Valois készített koreográfiát, s az

pasztorál nimfákkal és a kötelező szatírral. A

előadók között a kor jeles táncművészeit,

Tale the Pine Trees Knew (1931) Skócia fenyves

Frederick Ashtont, Robert Helpmant és

erdeit és a kelta misztikumot idézi, s a

Margot Fonteynt találjuk.

biggyesztették.

A

az

Checkmatehez

November Woods (1917) is igen mutatós, hangulatos hangköltemény. Valamennyi mű

Már

a brit posztromantikus hagyomány szülötte,

sakkjátszma,

helyenként

Strauss-os

rajzolódik ki a mű során, ami természetesen

Debussys

sakk-mattal végződik. Eredeti ötlet, nem

kicsit

Wagneres,

hatásokkal,

több-kevesebb

árnyalattal,

de

alapvetően

Sibelius

a

kevés

téma

sem Bliss

mindennapi: kedvelt

hasonlóan

időtöltése

eredeti

ötletes

egy

zenei

modorában, jókora nosztalgikus pátosszal –

mondanivalóval,

ne feledjük, Bax önéletrajzi kötetének címe:

szellemes

Isten veled, ifjúságom (Farewell, my Youth).

színekkel! – ne feledjük, a Colour Symphony

hangszereléssel.

megoldásokkal, És

micsoda

alkotóját tisztelhetjük Arthur Blissben. Bliss balettje már ötletesebb és merészebb zene

Bax

kompozícióinál.

Elsősorban

Mindkét lemezt a Királyi Skót Nemzeti

vitathatatlan mesterségbeli tudásról, biztos

Zenekar jegyzi, az egyik legjobb szimfonikus

kezű

együttes,

kompozíciós

technikáról,

hangszerelésben való alapos jártasságról tesz

mellyel

a

Naxos

valaha

is

dolgozott, mely egyszersmind egyike Nagy -8-

Britannia legkeresettebb zenekarainak, mint

különösen a Bliss esetében – egy igen tiszta

Skócia vezető együttese, s mely Bax művei

és természetesen áttetsző lemezhang is

mellett – egyebek közt – Samuel Barber és

társul. Magától értetődő, hogy minden más

Anton Bruckner zenekari műveiből készített

európai méltatást megelőzött a Bliss-lemez

figyelemre méltó összkiadásokat, előbbit

brit elismerése: a Gramophone magazin

Marin

Tintner

tavaly októberben a hónap lemezei közé

vezényletével. A cd-k karmestere David

választotta a kiadványt. Teljes joggal. Azt

Lloyd-Jones, az angol repertoár kiváló

hiszem, mind a Bax-, mind a Bliss cd-re igaz,

ismerője.

hogy az e művekből kapható legjobb verzió

Alsop,

A

megjelent

utóbbit

Georg

Bax-darabok már

mindegyike

korábban,

afféle

a Naxosé.

kiegészítésként Bax szimfóniáinak kiadásáához. Most egy lemezen hozta ki a kiadó az

Magyarországon

öt szimfonikus költeményt. 1995 és 2002

egyszerűen ritkán, de mondhatni sohasem

között készültek ezek a bejátszások, a Bliss-

szólalnak meg. Ám úgy érzem, Európa

lemezé 2004-ben. Az egyes felvételek között

közönsége folyamatosan nyit az angol

eltelt

a

szimfonikus irodalom felé, s éppen ideje,

ami

hogy nálunk is hallhatóak legyenek a fent

valószínűbb, a kiadó alaposságában és

említett komponisták munkái. Meglehet, erre

odafigyelésében

pozitív

még egy keveset várni kell. E két lemez

változásokat tükrözi, de a zenekar is hallható

addig is remek választás lehet, hogy egy

fejlődésen ment át az évek során. Az idővel

cseppet

feszesebb, dinamikusabb lett az RSNO

számunkra talán még kissé idegen világhoz.

közel

kilenc

hangtechnika

játéka,

év

nemcsak

fejlődését,

vagy

végbement

különösen

a

rézfúvós

ezek

közelebb

szekció

a

szerzők

kerüljünk

nem

ehhez

a

Balázs Miklós

dicsérendő feltétel nélkül, mely még a szigetországi viszonyok közt is páratlanul

Arnold Bax: Symphonic Poems; Tintagel, The

gazdag árnyalatokra képes. (Nem véletlen,

Garden of Fand, The Happy Forest, The Tale the Pine Trees Knew, November Woods / Royal

hogy nemrégen a Warnernél publikáltak szép Glazunov

cd-ket

José

Scottish National Orchestra, David Lloyd-Jones,

Serebrier

8.557599

dirigálásával.) A skót együttes e lemezeken is lelkesen és odaadással muzsikál, s ami a

Arthur Bliss: Melée Fantasque, Checkmate (complete

legfontosabb,

ballet) / Royal Scottish National Orchestra, David

ezt

professzionális

Lloyd-Jones, 8.557641

színvonalon, hiba nélkül teszi. Legelőször a zenekar telt hangzását és magabiztos játékát érdemes dicsérőleg felidézni, amihez – -9-

számára született. Mint annyi más nagy zenész, ő is kávéházi zenéléssel kereste a kenyerét. Itt fedezte fel Isaac Albeniz, akinek segítségével

később

Madridba

került.

Hamarosan a királyné kedvenc muzsikusa lett, és 1899-es debütálása után rövidesen szárnyára kapta a világhír. Legnagyobb „fegyverténye” természetesen a A csellista, akin nem fog az idő…

Bach-szvitek

újrafelfedezése

és

népszerűsítése volt. Trió-felvételei Alfred A címben szereplő közhely e felvétel

Cortot-val és Jacques Thibaud-val máig

hallgatása közben kétszeresen is igaz: Casals

etalonnak

már a lemez legkorábban rögzített művének,

lemezünkhöz, ma már érthetetlen, miért volt

Bruch Kol Nidrei-ének felvételekor is 60 (!)

annyira kedvezőtlen az Elgar-koncert akkori

éves volt. Maga a felvétel pedig közel hetven

kritikai megítélése, hiszen a mű minden

éve, 1936-ban készült. Annak ellenére, hogy

romantikus

maga a szerző nem volt zsidó, a mű alapja

eleganciája felszínre kerül. A karmester, a

egy népszerű kántordallam. A karmester,

kitűnő Adrian Boult tökéletesen ismerni

úgy, mint a Boccherini esetében is Landon

látszik a szerző elgondolásait. Sajnos ez a

Ronald, aki a brit hanglemezgyártás úttörői

darab is, akár a Haydn, hiányos. De mint

közé tartozott. A Boccherini-koncertnek ez a

már mondtuk, örüljünk, hogy ez is van, és

változata a XIX. századi csellista, F.

élvezhetjük a XX. század egyik legnagyobb

Grützmacher átírata. Casals az eredetit még

művészének hangzó örökségét.

számítanak.

szépsége,

nem ismerte a felvétel időpontjában, azt csak

Visszatérve

melankóliája

és

Tóbiás Károly

karmesterként rögzítette 1958-ban. Boccherini, Elgar, Haydn: Cello Concertos, Bruch:

Pablo Casals zenekari kíséretes felvételei

Kol Nidrei / Pablo Casals, cello, BBC Symphony

sajnos elég kisszámúak, bár, mint azt a

Orchestra, London Symphony Orchestra, Sir Adrian

kísérőfüzet is találóan megállapítja, ezért akár

Boult, Landon Ronald, 8.110305

hálásak is lehetünk… Az 1876-os születésű katalán csellista zenei tehetségére komoly befolyással volt orgonista édesapja. Tizenegy éves volt, amikor először hallotta a gordonka hangját és azonnal tudta, ez a hangszer az ő - 10 -

amire korábban nem volt példa. S Callas ezt a lehetőséget a legmesszebbmenőkig ki is használta. Ennek fényében már korántsem tűnik túl merésznek az a kijelentés, miszerint Maria Callas legalább annyira hanglemezjelenség, mint amennyire színpadi. Ezen a cd-n kizárólag stúdióban készült felvételek, illetve azok részletei hallhatók, az EMI által készítettek csakúgy, mint egyes haloványabb Callas-portré – olajfestékkel

minőségű Cetra-rögzítések, mind Callas legsikeresebb operaszerepeit idézve fel. A

Bizonyára mindannyian ismerünk olyan

kiadványon ugyanis a legnépszerűbb és

kiadókat, melyek minden szívfájdalom nélkül

sokak

és a jó ízlés iránti aggodalmaskodást

stúdiófelvételekből válogattak a szerkesztők.

félretéve előszeretettel adtak volna olyan

Így a Norma, a Puritánok, a Lammermoori

leplezetlenül szerénytelen címet ennek a

Lucia, a Gioconda, a Traviata, a Tosca és a

kiadványnak, mint „The Very Best of…”

Trisztán és Izolda részletei kerültek a műsorba.

vagy „The Best of the Best” vagy hasonló.

A legkorábbi 1949-es, a legkésőbbi 1954-es

Ehhez képest ezt a Naxos cd-t a már-már

bejátszás.

szégyenlősnek ható „A Portrait” címmel

ezeket tartja a szakma már jó ideje a legjobb

hozták forgalomba. Holott pontosan azok az

Callas-felvételeknek,

operafelvétel-részletek

zenebarát már legalább egyszer találkozott a

hallhatóak

rajta,

szerint

legsikerültebb

Megkockáztatható, hiszen

Callas-

alighanem minden

melyeket legtöbbünk minden egyéb feltétel

Lammermoori

és ellenvetés nélkül, mondhatni okvetlenül

lemezfelvételével, a sokak által a század

beválogatna egy ilyen lemez műsorába, mint

legjobban sikerült operalemezének tartott,

egy meghatározó jelentőségű, korszakos

Victor De Sabata által dirigált Toscáról nem is

énekművész

beszélve.

határozott

kézzel

festett,

csillogó olajportréjába.

Lucia

Ezeket

az

talán

legjobb

„emlékeztetőket”

egészítik ki a ritkábban hallható, az olasz Cetra által Torinóban rögzített számok, mint

Maria Callas egyebek mellett azért is

a Traviata-részletek Callas egyetlen stúdió-

szerencsés

pályakezdése

Traviatájából, a Giocondából vett két ária,

egybeesett a 33 fordulatos, mikrobarázdás

valamint egy igazán különleges szám, az

hanglemezek elterjedésével, melyek olyan

olasz nyelvű Liebestod, ez utóbbi Callas első

széles körben tehettek ismertté egy előadót,

önálló

művész,

mert

- 11 -

lemezéről

való.

Callas

tulajdonképpeni

hanglemezkarrierje

csak

alighanem ennek a szüntelen újrahallgatás-

1951-ben indult, mikor a Cetrával három

igénynek a lenyomata.

teljes opera rögzítését írta alá, ebből kettő el is készült (a Gioconda és a Traviata), utóbbi

Stílszerűen a Casta Divával indul és Izolda

már több mint egy évvel azután (1953

szerelmi halálával ér véget a lemez. A Norma-

szeptemberében), hogy Callas az EMI-hoz

részlet természetesen Callas első, 1954-es

szerződött – ez 1952 júliusában történt, s

stúdió-Normájából való. Talán egészében

ennek nyomán jöhetett létre a Callas – Di

jobb, mint a későbbi, a már sztereóban

Stefano – Gobbi álomtrió – a harmadikra

rögzített

sosem került sor.

mellékszereplők miatt (Corelli, Ludwig)

1960-as,

bár

utóbbit

a

magam jobban kedvelem, ahogyan azt az élő Szerencsémre ma már senki nem várja el a

előadást is, melyen Mario del Monaco volt

recenzenstől, hogy egy-egy Callas-lemezt

Callas

kézbe kapva a művésznő hangi adottságairól,

mindháromra igaz ugyanakkor, hogy Callas

technikájáról,

szerepformálásáról,

„névjegye”,

értekezzen.

produkció

muzikalitásáról

stb.

Talán

partnere. a

Mindkettőre,

pompás

fénypontja.

Casta A

sőt

Diva

a

Traviata-,

a

többen megtették már ezt előttem, mint

Gioconda- és a Wagner-részlet pedig igazi

ahányan lehettek olyan szerencsések, hogy

különlegesség. Tudvalevő, hogy Callas csak

valaha is élőben láthatták és hallhatták a

ezt az egyetlen, 1953-ban rögzített Traviatát

Callas-csodát.

kényelmi

jegyzi, úgy is, mint pályájának első teljes

szempontból is legyen szabad idéznem

operalemezét, s emlékezetes az is, hogy

Peremiczky Szilvia egy velős mondatát a

Callas és Tullio Serafin között azért romlott

legutóbbi HangJegyzetből, aki pontosan

meg a viszony hosszú időre, mert a maestro

foglalta össze, amit ilyenkor illik vagy szokás.

a Callasnál jóval szerényebb tehetségű és

„[…] Callas egyszerre csúnya és szép hangja

képességű

első pillanatban megfog és nem enged, […]

címszerepben

szabálytalan minden, amit csinál, élesek a

ugyancsak Gobbival és Di Stefanóval. A

magasságai, a középhangjai rekedtesek és

Cetra-lemez egészében nem sikerült igazán

fátyolosak, […] hallottunk már ennél szebb

jól, Callas hangjának jelenléte azonban

koloratúrákat is – mégis újra és újra elő kell

önmagában is figyelemre méltóvá teszi a

vennünk, meg kell hallgatnunk, […] mert

produkciót. Még ennél is ritkábban hallani a

minden hangja élettel teli”. Nos, ehhez

művésznőt Wagner-szerepekben. A lemez

magam semmit nem fűznék hozzá: ez a cd is

programját záró Liebestod-előadás 1949-ben

Már

csak

Antonietta készítette

Stellával el

a

a

Traviatát

született s került kiadásra néhány olasz - 12 -

operaária kíséretében. Mindhárom Wagnernőalak közül, melyet repertoárjába felvett (a Walkür Brünnhildéje, Kundry és Izolda), meggyőződésem, Izolda figurája állt a legjobban Callasnak. 1947 és ’50 között tizenkétszer énekelte a szerepet Velencében, Genovában és Rómában. Az előadás olasz nyelvű, ám ez egy cseppet sem zavaró, így is minden szépsége és tragikuma felszínre kerül Callas

érzékeny

interpretációjában,

és

megrendítő

hangjában

tele

szorongással és ragyogással. Ez a cd feltehetően azok számára készült, akik még nem tudják betéve oda-vissza a teljes

Callas-diszkográfiát,

s

egynéhány

rövidebb részlet erejéig kívánnak elmélyülni egy

páratlan

hagyatékában, félévszázados

művész-személyiség

vagy

ha

énekkultúra

tetszik,

egy

legszebb

példáiban. Balázs Miklós Maria Callas; A Portrait / Maria Callas a. o., 8.111082

- 13 -

operában

elénekelt

esti,

tengerparti

természetimától kiteljesedik, és a pogány őstánc Nap-csalogatása még egyértelműbbé válik. Ugyanígy egymás mellé rendelhető a balettet nyitó nagyon magas fagottszóló és a csalogány nagyon magas szopránszólója. Mindkettő,

a

maga

fájdalmat

kifejező

dallamívével a megváltást, a megújulást, a nappalt ígéri. A mesévé szelídült mítosz A sorozatot nyitó Tűzmadárnak RimszkijA

Tűzmadár

életművében

nyitja az

meg

Sztravinszkij

Korszakov Aranykakasa volt az előképe, de

őskori

mitológiákat

valójában nem annak világát bontotta ki és

feldolgozó zenei sorozatot. A cd-n szereplő

folytatta,

hanem

Tavaszi áldozat és a Csalogány közel egyidőben

jelentést és a puskini újraértelmezést, az

született (1910-14), közel ugyanabból a

óorosz mitologikus dühöt jelenítette meg. A

mitológiai gondolatból: az élet és halál

pszichoanalízissel egyidőben jelenik meg a

küzdelméből, mely már a Tűzmadárnak is

kultúrában az addigi korlátokat teljességgel

témája volt.

megdöntő „csúnya” esztétikája. A tudattalan tartalmak

elvetve

megjelenítésére

keresztény

is

esztétikai

követelő közösség hatalmas rituáléja, mely a

megfogalmazója volt Sztravinszkij. Hatalmas

telet megölendő egy emberi tavaszt, egy

zenekart

szűzlányt áldoz fel. A halált jelképező telet

vonósokat,

űzi el a valós halál, az élet megmaradásáért,

rendszerint groteszken harsány rezeket. E

újraindulásáért. A Csalogány tartalma ugyanez:

művekben már nem is témákról, csupán

az éjszaka halálát jelző csalogány megmenti a

gesztusokról

világcsászárt, hogy újra legyen nappal. A

egymást

Tavaszi áldozat nemcsak tartalmában, hanem

gesztusok a polgári jóízléssel már köszönő

zenei nyelvezetében is rokona egymásnak.

viszonyban sincsenek, noha valójában ezek

Amit a Tavaszi áldozatban eltáncolnak, azt a

jobban jellemeznek bennünket is, mint

Csalogányban eléneklik. A két zene egymást

amazok.

a két kezdő kép. A balett absztrakt zenéje az - 14 -

használ,

sokszorosan

megnövelt

érdemes

váltják,

zenei

alkalmas

A Tavaszi áldozat története a tavasz eljöttét

egészíti ki, így nyer mélyebb értelmet például

irányzat

a

egyik osztott

ütőcsoportot

beszélni,

értelmezik.

és

melyek Ezek

a

A Sztravinszkij-trilógia, a Tűzmadár, a Tavaszi

találhatjuk

áldozat és a Csalogány számomra azért fontos,

Ugyanakkor feltehetően játszani is épp

mert

ennyire megterhelő lehet, hiszen a „minden

a

bennünk

nemcsak

működő

megvallja,

ösztönöket

bemutatja

és

meg

befogadásunk

lépcsőit.

szólam szólista”- elv érvényesül.

polgárjoggal ruházza fel, de a velük való együttélésre is humánus utat mutat. A

A Londoni Szimfonikus Zenekar előadása az

világháború előestéjén zenei ars poeticának

elmélyült hallgatók tetszését fogja elnyerni. A

is felfogható, hogy Sztravinszkij mindhárom

sok pontosan kidolgozott díszítés, a nagyon

művében a halált az életigenlés győzi le, az

finoman beállított hangzásarányok, a jól

éjjelt a nappal váltja fel, az ösztönök felett az

hangsúlyozott súlyos ritmikus lüktetés mind

ész vissza nyeri az uralmat.

a mű mélyebb rétegeit fedik fel, s ezáltal segítik

az

egyes

rétegek

elkülönítését,

A cd első zenéje a Tavaszi áldozat, amelyet

megértését. Az egymástól jól elválasztott

1911/12-ben írt le Sztravinszkij Gyagilev

részletek

unszolására. A Tavaszi áldozat, avagy a

ritmusképletek biztosítják az összefüggést.

Sztravinszkij által adott címen a Tavasz

Ugyanakkor néhány helyen úgy tűnik, hogy

megkoronázása a zeneszerző egy látomására

ahol az elemi erejű ritmust nem hangsúlyozta

épül. A Tűzmadár komponálása közben

a szerző, ott a zenekar, mintha maga sem

tavaszszentelő szertartás ősi szokásait látta

találná

félálomban, amelyet aztán etnológusokkal

mikéntjét. Az első rész bevezetése, noha a

megtárgyalva

végül

fagottszóló által felvetett hajnaldalra épül,

zenemű

mégis inkább filozofikus dallamvezetésnek, a

vízválasztó alkotás, akinek tetszik, az képes

káoszból a ködön keresztüli gomolygásnak

lesz

zenével

tűnik a zenekar jelen előadásában, mintsem

megismerkedni, de aki elutasítja, az a

napfelkeltének. Ugyanígy kérdéses a zenemű

későbbi zenét sem fogja megszeretni. A zene

utolsó tétele. Mintha a megzabolázott ritmus

elveti a korábbi szimfonikus elvet, az

kifutna a karmester kezéből, és sem neki,

összhangzattan alaptörvényeit és ritmusról

sem a kottának, hanem az elemi ösztönnek

alkotott elképzeléseket. Nagyon kesernyés,

engedelmeskedne a zenekar.

vetett

cselekményvázként a

huszadik

monoton

zajnak

papírra.

A

századi

tűnik

először.

halmaza

meg

az

között

a

egymáshoz

dübörgő

rendeltség

A

szimfonikus formák nyújtotta keret egyben a

Szintén csak szépséghiba, hogy a zenei

hallgató fogódzóit is jelentik, azok hiányában

elemek egymáshoz rendelésében olykor a

csupán

szimfonikus témarangsor dönt, a fizikai

a

hangszínekben,

dallamfoszlánynak

tűnő

vagy

a

mozgásokban

valósággal - 15 -

szemben.

A

második

rész

bevezetésében (7. sáv) a szordinált trombiták

ajándékba. Az énekelni nem tud, csak

pianója gyakorlatilag nem szólal meg, nem

imitálni a dalt. Az igazi csalogány azonban

hallatszódik, noha a pp fuvola, vagy szintén

eltűnik közben. A császár a gépet nevezi ki

szordinált

hegedűket

első énekesének, az igazit pedig az egész

kürtökről

ne

is

hallani,

szóljunk.

hogy

a

Ugyanilyen

birodalmából kitiltja.

Éjszaka a császár

aránytalanság többször fordul még elő,

ágyán a halál ül császári pompával és a

főként a rezek szólamaival szemben. Szintén

császárt kívánja magával vinni. Az igazi

hallatlanná válnak olykor ellenszólamok, pl. a

csalogány azonban beröppen és énekével

Tavaszi

visszaszerzi a császárt a halál kezéből. A

körtánc

tételben,

mely

a

4.

lemezsávon hallgatható, a partitúra 52-54-es

halász imájával zárul az opera.

próbajele között a fontos nyolcadeltéréses ellenszólam szinte elvész a főszólammal

A műben a csalogány szopránja és a császár

szemben.

hangmérnöki

baritonja a nehéz szerep, a többiek egy-egy

beavatkozások azonban egy szempontot

áriával veszik ki részüket a munkából. A

szolgálnak: a befogadás könnyebbségét.

csalogányt éneklő Vera Trifinova igen széles

Kérdés, hogy kell-e Sztravinszkij zenéjét így

hangterjedelemmel

egyértelműsíteni. A zenekari játék feszessége,

meg a hajnalmadár hangját. Az egyvonalas és

finomsága

a háromvonalas F között könnyedén mozog,

Ezek

és

ereje

a

ezzel

együtt

is

felszabadító hatású marad.

könnyedén

szólaltatja

vibrál, altat és csábít. Erőssége a kétvonalas oktáv lehet, talán ott a leggazdagabb a

A Csalogány c. operát egy régi történet alapján

hangszíne, de nagy áriájában a háromvonalas

kínai környezetben meséli el a zeneszerző.

f is a lehető legegészségesebben szólal meg.

Puccini évtizeddel későbbi Turandotját juttatja

Mint orosz származású énekes vélhetően

eszünkben keleti színezetével és a császári

ismeri

palota kettősségével. A halász mindennap

Sztravinszkij ihlethették, s feltehetően ez

köszönti a csalogánymadarat, ami a reggelt

okozza, hogy inkább igazodik azokhoz, mint

hozza el. A császár, hallván a híres madárról,

a kottához. Előadása nagyon árnyalt, angyali

embereit, szakácsát és kamarását küldi el a

csalogányt

madárért. A madár elfogadja a meghívást. A

énekszólamát nagyon gördülékenyen vezeti,

császári palotában a csalogány bemutatkozik,

ezért érezzük eltérését inkább autentikusnak,

gyönyörűen énekel, a császár gyönyörködik

mintsem hamisnak.

azokat

a

varázsol

népdalokat,

elénk,

amelyek

s

mivel

ugyan az énekben, de mégsem fogja fel annak mélyebb értelmét. Fogadja tehát a

A zenekar, úgy tűnik, élvezte a vidám,

japán követséget, ami egy csalogánygépet ad

játékos zenét, s egyedül a császári indulóban - 16 -

mutatta meg, hogy milyen gonoszan is tud szólni. A hangszerek háttérbe szorítva finoman teremtették meg azt a zenei környezetet,

amiben

az

énekesek

kibontakozhattak, noha sokszor éreztem úgy, hogy valójában egy énekkíséretes ballettet hallunk. A zenekar itt is legalább olyan bonyolult szerkezetű, mint a Tavaszi áldozatban, s ráadásul Sztravinszkij nem felejtett kellő számú zenekari betétet közbe iktatni az amúgy is rövid, s még három felvonásra

szétszabdalt

előzőekben

ismertetett

beavatkozás

itt

is

operába.

Az

hangmérnöki

megjelent,

noha

a

szempont itt egyértelműen az ének kiemelése volt,

s

ennek

következtében

inkább

örvendetes, mint a korábbi esetben. Végezetül, ha mérleget kell vonni, akkor azt látom, hogy Robert Craft az ősi mitológiákat inkább

meséli

el

meseként,

mintsem

archetipikus legendaként. A lekerekítések, finomítások,

hangzás-egyértelműsítések

mind a mese felé tolják el az egyensúlyt. Sztravinszkij

azonban

mesélőnek

is

nagyszerű. Windhager Károly Igor Stravinsky: The Rite of Spring, The Nightingale* / London Symphony Orchestra, Philharmonia Orchestra*, Trifonova, Tear, Longworth, Robert Craft, 8.557501

- 17 -

azok is jól sikerültek; ez a lemez ugyanis egyszerűen szép. A Vasconia című háromtételes darab Debussy világát idézi, a Nyolc vázlat szintén népdalokból merít, közéjük szőtt impresszionista képekkel. A Hágár panasza a bibliai kép megjelenítése, a fokozás a középrészig, a gyász, majd az átok és a beletörődés megrendítő kifejezése. A Barenboim-tanítvány zongoraművésznő

Egy újabb folklorista – Spanyolországból Bár

Jesús

Guridi

neve

Victoria

autentikusan

hazánkban

Jesús Guridi : Piano Works / Victoria Aja – piano, 8.557

és a zarzuela, valamint a zenekari művek világában aratta. Mint szinte mindenki végezte

tanulmányai nagy részét 1904-től – 1886-ban született. telepedett

Hazatérése le

a

után

helyi

Bilbaóban kórustársaság

elnökeként. Első sikereit 1915-től aratta kóruskantátájával, majd első operájával a Mirentxuval. Eközben folyamatosan gyűjtötte a baszk népzenét, és Bartókhoz hasonlóan ő is rövid népdalfeldolgozás-ciklusokat állított össze. A Naxos már megjelentette két szimfonikus zenekari lemezét is, melyeket sajnos nem volt

módomban

hallani,

de

a

Tóbiás Károly

A baszk szerző legnagyobb sikereit az opera

Párizsban

megszólaltatni

és

felfedeznivalókat rejt.

kell mondani: ez egy kiváló lemez.

is

képes

ismeri

megismerkedni a lemezzel, mert kellemes

kiváló ismerőinek cseng ismerősen, azért el

ő

érezhetően

műveket. Elmondhatom, egészében érdemes

valószínűleg csak a spanyol zenetörténet

akkoriban,

Aja

ennek

a

lemeznek az ismeretében állítom, bizonyára - 18 -

De akárhogyan is vélekedett e szóról a nyelvújítás vezére, tény hogy ma nincs jobb kifejezésünk a növényre, mint a babér. Bár való igaz, korábban a laurus szó is része lehetett

a

magyar

nyelv

szókincsének,

elegendő csupán Zrínyi eposzának sokat idézett invokációját citálni: „Musa! Te, ki nem rothadó laurusbul / Viseld koszorudat, sem gyönge ágbul;” (Prózai módon persze fordíthatnánk pusztán „díjnyertesnek” is a

„Nem rothadó laurusbul”

laureate szót, de így kevésbé volna izgalmas, s elfednénk a beszédes etimológiát.)

Évek óta ad ki a Naxos „Laureate Series” sorozatcím alatt cd-ket. A széria deklarált célja:

fiatal

versenygyőztes

A japán Kotaro Fukuma 2003-ban nyerte el

művészek egy

a Clevelandi Nemzetközi Zongoraverseny

kiváló

első díját s ennek nyomán ajánlotta fel a

lehetőséget teremtve ezzel fiatal előadók

Naxos az erre a lemezre szóló szerződést. A

karrierjének

továbbgördítésére,

miheztartás végett, minthogy alig ismert, ifjú

előremozdítására. A mindössze néhány éve

művészről van szó, érdemes néhány életrajzi

futó

felét

adatot megismerni a zongoristáról. Fukuma

huszonegyet)

Tokióban született, szülei egyike sem volt

némileg meglepő módon a gitárosok lemezei

zenész, ennek ellenére ő maga már ötéves

teszik ki. A hegedűművészek csak utánuk

korától folyamatosan tanult zongorázni,

következnek,

először természetesen hazájában, majd 2001-

megismertetése

a

nagyközönséggel

bemutatkozó

lemez

kiadványsorozat

(összesen

erejéig,

több

harmincötből

majd

őket

mint

követik

a

zongoristák, köztük Kotaro Fukumával,

től

a

jelen cd szólistájával.

Supérieur

párizsi de

Conservatoire Musique-en.

National

2002-ben

a

helsinki Maj Lind versenyen még csak A

Laureate

kifejezés

második

természetesen

helyezett

lett,

a

clevelandi

babérkoszorúra utal, helyesebben a latin

megmérettetésen azonban már senki sem

laurus (nobilis) szóra, mely babért jelent, s

volt képes őt megelőzni. S talán nem haszon

tudvalevőleg

azt

nélkül való megemlíteni azt sem, hogy

kiérdemlőnek járó koszorút. Közismert,

Fukuma Brahms cseppet sem könnyű d-moll

Kazinczy mennyire nem kedvelte a babér

zongoraversenyével szerezte meg a győzelmet.

szót, „főzelékszagúnak”, póriasnak tartotta.

Így került tehát az a bizonyos örökzöld

ebből

készítették

az

- 19 -

babér – persze csak virtuálisan – Kotaro

végigviszi az Abegg virtuóz futamait, ahogyan

Fukuma fejére, aki még ma is csupán

elidőz a Drei Fantasiestücke egy-egy hangján,

huszonhárom éves.

biztos kézzel, jó ízléssel zongorázik, kerüli a veszélyesebb széles gesztusokat, a hosszas

Erre a lemezre kizárólag Schumann-műveket

lassításokat,

válogattak. Olyanokat, melyek technikailag

kifogástalan technikája kész pianistát sejtet.

sem

Schumann-

Mindvégig

különböző

áttekinthető játékra törekedve zongorázik,

könnyűek.

zongorairodalom

A három

a

romantikus világos

egyaránt

variációk (Theme sur le nom Abegg, varié pour le

gőzösen romantikus frázisokat, igaz, erre

pianoforte, Op. 1) korai, 1830-as kompozíció,

csupán a Novelletten egyes darabjaiban lenne

a program gerincét alkotó Op. 21-es

alkalma, a többi mű ennek zsigerből

Novelletten (1838) már érett alkotás, a cd

áthatolhatatlan korlátokat állítana – minden

műsorát záró Drei Fantasiestücke, Op. 111

ellenkező látszat ellenére még a Drei

pedig már-már szinte kései mű, 1851-ben

Fantasiestücke is. Van benne elég érzelem,

született.

mégis

utóbbi

nem

kifejezetten

inkább

a

vonalvezetéssel,

pontjáról valók ezek a darabok: az Abegg-

Ez

kerüli

ködösítést,

a

szentimentális

racionalitás

vagy

dominál.

frekventált darab, magam nem ismerem más

Problémásak viszont a Novelletten ciklus

lemezfelvételét, csupán Vladimir Horowitz

építőkövei.

1980-as bejátszását, s már ez az élmény sem

részecskék

túl friss. Nem így a Novelletten (Novellák),

referálnak, zavaróan hat, hogy Fukuma

mely, hogy ne menjünk messzire, Schiff

sokszor ezek ellen dolgozik, a hangjegyeket

András és Kocsis Zoltán repertoárjában is

olvassa,

felbukkan. Az Abegg-variációk sem sokkal

cselekményt. Úgy érzem, mintha nem tudna

kevésbé népszerű mű, magam Jevgenyij

mit kezdeni a zenén kívül eső narrativitás

Kiszin Fukumáénál bátrabb és nagyvonalúbb

kötöttségeivel, a sokszor differenciálatlan

előadásában ismerem, de számos egyéb

hangzáskép és a szerzői utasítások alig-

felvétel is elérhető Clara Haskiltől Vladimir

betartása utal erre. Schumann emóciós-

Ashkenazy-ig.

dinamikai skálája nem a halktól a hangosig

Minthogy mind

sosem

a

a

művet

irodalmi

szöveget,

alkotó művekre

sosem

a

halad, hanem az Etwas langsamer-től a Sehr Az-az érzésem, Fukuma mintha inkább a

lebhaft-on át a Markiert und kräftig-ig, a

schumanni zongoraéletmű megbonthatatlan

suttogástól a kiáltásig, a hétköznapitól az

egységét, s a művek koherenciáját próbálná

ünnepélyesig.

felmutatni

valamennyi

mindvégig

zongorajátékában. következetes,

ahogy

Előadása szépen

A alkotóeleme

Novelletten-sorozat egy-egy

külön

organizmus, még ciklusba rendezve is - 20 -

ellenáll

az

egészelvű

értelmezésnek.

Megítélésem szerint a háromnegyed óránál is hosszabb mű kulcsa a részecskék egymástól mind jobban elváló, elkülönböző hangulata, modora, stílusa, drámai vagy éppen lírai karaktere.

Ezeknek

egyenkénti

megragadásával

és

emelésével

felszínre

marad adósunk Fukuma. Összességében

magam

sem

tudok

hozzátenni semmit ahhoz, amit egy ízben Brahms mondott tanítványának: többet olvasni és inkább kevesebbet gyakorolni. Így Fukumának is biztosan terem még laurus ezen a pályán, azt nyilván maga is tudja, hogy nem ülhet tétlenül a babérjain. Balázs Miklós Kotaro Fukuma: Piano Recital ; Robert Schumann: Théme sur le nom Abegg, varié pour le pianoforte, Op. 1, Novelletten, Op. 21, Drei Fantasiestücke, Op. 111 / Kotaro Fukuma, piano, 8.557668

- 21 -

zenélés nem csak a régi tanok kutatását jelenti, hanem a maiak levetését is, ami óriási teret

nyit

a

képzelőerőnek,

megközelítéseknek. gyakorlatok/állapotok

2.

a

kreatív

régi

előadói

helyreállításának

céljában mindenképpen csak relatív sikerrel járhat, tökéletességig el nem vihető. (Ahhoz nemcsak a koncertezés módjában, de a levegőben,

étkezésünkben,

kultúránkban

volna szükség változásra.) Ezért maga az új

Kép és Hang, mi több...

hang keresése, váratlan kulturális/társadalmi értékek képzése és technológia bevonása, Klassz olasznak éreztem magam egy fél

némileg ironikus hatással a zenei fejlődés

pillanatig. De lehet az is, hogy csak félig

úttörőivé avanzsálja a társaságot. 3. magáról

éreztem magam olasznak egy egész pillanatig

a társaságról pedig elmondható, hogy a

– mire fölocsúdtam a gondolatra: ilyen lehet

hétköznapok

az, ha az embert egész életén át, kultúrájának

egyénekből tevődik össze, vagy egyszerűen

nekem, hogy több száz évvel ezelőtt itt

azokból áll, akik meggondolták magukat. Ez

énekelte e madrigálokat Monteverdi? Bárója

az álláspont a legtermékenyebbek közé

a gazdagodás reményében jött ide a harcolni,

de

„szobort”

zenészek szorítójából kiesett, vagy kitört

száz meg száz éves múltja kíséri. Legyen elég

törökökkel

klasszikusaivá

tartozik:

szegény

fantáziát,

elhatározottságot,

lendületet kíván. Mint minden jó zene.

komponistája felrója neki, mikor felmond, hogy ő maga sokat költött erre az útra, és nem térült meg neki se pénzben, se

A Delitiae Musicae felvezetéséhez ez mind

megbecsülésben

nem elég. Élményként az Il Giardino

a

befektetés.

Pedig

a

gazdagság, a bőséges tivornyák, amelyeknek

Armonicóhoz

hasonlítható

az

olasz

ő maga is kelléke lehetett, mintha éreztetnék

együttesek között. Abban leginkább, hogy

magukat zenéjének telt idomaiban, érzéki

mint azok Négy évszak előadásában, úgy itt a

hangulatában.

Delitiae nem riad vissza attól, hogy a művet (bármelyiket) az eddig hallottakhoz képest teljesen újra fogalmazza, evvel egy új

A korhű előadói gyakorlat érdemeinek

organikus formát, élő testet létrehozva. És

legjavát kínálja ez a Monteverdi-cd, s ezeket

ez az énekben egyben teljesen azonosítható

a következő pontokba sorolnám: 1. ez a fajta

is, mint ahogy a koncert első hangja hirdeti. - 22 -

Nem kérkedés, nem ámítás, a madrigálok friss formálása az egész programon végig követhető, elgyönyörködtető.

Felmerül, hogy a fenti állítások nem túloznak-e? Nem. Sőt, inkább a zenélést lehetne

zenei

túlzással

meggyanúsítani.

Csakhogy Monteverdi énekei, témájuk és azoknak kibontakoztatása simán felveszi az így elért kontúrokat, játékot, és csak egyre többet kíván. Mert ha megértettük, hogy ez a zene

valóban

élvezhető,

mint

ahogy

mulattató és kihívó is egyben, már egészen magával is ragadhatott.

És ebben a megidézett paradicsomban merül föl az, ami talán a lényeg, de legalábbis fontossága,

és

itt

hangsúlyozottsága

elnyert mellett

egészen

új

mindenesetre

felfedezésnek hat: a zene képi és hangbeli megnyilvánulása mellett mennyire él az érzéki,

úgymond

gravitációs

elem,

a

koncertező érvényes testi valósága. Egyéb koncerteken talán sokszor kárára válik az élménynek, ha egy negatív, nagyon-akarása mögé bújó zenésszel találkozunk. De ebben az esetben, az ilyen értelemmel is bíró zenének

dicsőségére

válnak

az

ember

vágyaiban megjelenő hangok. Bethlenfalvy Bálint Claudio Monteverdi: Madrigals, Book 4 / Delitiae Musicae, Longhini, 8.555310

- 23 -

Angelina Svacska Koncsakovnája igazi keleti szerelmes lány. Milyen kiváló Márfa lehet a színpadon, mert hogy énekli a szerepet, az biztos… Dmitrij Popov, mint Vlagyimir különösen

a

középregiszterben

énekel

szépen. Az, hogy csak huszonhárom éves volt a felvétel idején még ígéretesebbé teszi őt. Galickij herceg Jágói alakja Tarasz Stonda igazi orosz basszusával. Szerepfelfogása

Kijevtől Közép-Ázsiáig – és vissza

közel áll a muszorgszkiji hagyományokhoz Ismét bebizonyosodik a régi mondás:

és alakokhoz, ő talán a lemez legegyénibb

„tudnak ezek az oroszok”. Nagy veszteség,

művésze. Nem kevésbé szépen tolmácsolja

hogy ebből az Igorból csak ennyit kapunk…

Igor honvággyal teli áriáját Mikola Koval is.

Alexander Borogyin, az Orosz Ötök tagja

Teodor Kucsar zenekara a partitúra minden

élete végéig dolgozott egyetlen operáján. A

színét megszólaltatja. Gyönyörűek a nyitány

hangszerelés és a befejezés már Rimszkij-

romantikus dallamainak kibontásai, a Poloveci

Korszakovra és Glazunovra maradt. A mű

táncok pedig kellő ritmussal és dinamikával

máig az orosz repertoár népszerű darabja,

fűszerezettek. S amit még kapunk, az egy

nem véletlenül, hiszen remekül elegyedik

adekvát

benne a szláv romantika és a keleti kolorit.

tökéletesen érvényesül a keleti kolorit és a

Az opera megtörtént eseményekre épül, az

zenekar, az Ukrán Rádió Szimfonikus

alapja az Ének Igor hadáról című középkori

Zenekarának kiváló hangzása. Külön szót

hősköltemény.

érdemel a kórus, amely a pokoli nehéz

Közép-Ázsia

pusztáin:

itt

is

jelenetet frissen, a kellő pianókkal és Sajnos a felvétel nem szolgál jelenetekkel

fortékkal szólaltatja meg. Talán ezért is lett

vagy kettősökkel, a szereplők egy-egy áriáját

volna érdemes az egész művet rögzíteni, ha

és a Poloveci táncokat kapjuk. Igaz ugyan, hogy

már ilyen jó csillagzat alatt született gárdát

minden ária kiválóan jellemzi az adott

toboroztak a felvételhez.

szereplőt, de én a magam részéről hiányolom Alexander Borodin: Prince Igor / Shvachka, Koval,

például az előjáték napfogyatkozás-jelenetét,

Popov,

vagy Vlagyimir és Koncsakovna kettősét.

Shtonda,

Ukrainian

National

Radio

Symphony Orchestra, Theodore Kuchar, 8.557455

Viszont amit éneklésben és szereposztásban kapunk, az bőven kárpótol a hiányokért.

Tóbiás Károly - 24 -

mesterséges

lélegeztetéshez

elszántsággal

sorban

hasonló

piacra

dobni

az

utóromantika jól-rosszabbul sikerült zenéit, köztük számos magyar művészt is bevonva a munkába.

Ne

legyünk

szégyenlősek,

mondjuk ki, sokszor kritikátlanul és ész nélkül kerültek ki a zajos fércművek a Marco Polo műhelyéből, bár azt sem volna illendő elhallgatni, akadt ezek között jónéhány figyelemreméltó

Pogánykirály

kiadványai között ez a hatodik kísérlet Siegfried

karrierje, olyan hamar vége is szakadt. A ősbemutatót

Ezúttal

a

címet viselő zenedrámát vette lemezre a lelkes Rajna-menti társulat.

sikerrel. Ez 1890-ben történet, mindössze egy évvel a müncheni premier után. Máig ez

Richard

az első és utolsó Siegfried Wagner-opera,

Wagner

és

Cosima

fiának,

Siegfriednek a szokásoktól eltérően nemcsak

melyet előadtak hazánkban. Azóta néma

vezeték-, de keresztnevével is meg kellett

csend, s nemcsak a hazai operaéletben, de

küzdenie. Nem is beszélve arról, hogy

kereső

mesteréül a kor kétségkívül népszerű, ám

manővereiben egyaránt. Egyetlen kiadó sem

sajna féltehetségű operaszerzőjét, Engelbert

igyekezett a már-már feledésbe merült

Humperdincket választotta, aki maga sem

posztromantikus operaéletműbe új életet

tudott, vagy nem akart túllépni a jóformán az

lehelni.

egész zenei világon eluralkodó kritikátlan wagneriánus

Kivéve a Marco Polót, mely hosszú ideje lelkesen

rehabilitálására.

lesajnált

operát írt), a Die Heidenkönig (A pogánykirály)

Operaház, a feljegyzések szerint zajos

megújulást

gyakorta

mester kilencedik dalművét (összesen tizenöt

követően

másodikként mutatta be a Magyar Királyi

folyvást

Wagner

életművének

Medvebőrös című, máig legtöbbet játszott első

lemezkiadás

produkció,

munkáinak összkiadására. A Marco Polo

indult meg Siegfried Wagner magyarországi

az

és

emlékezzünk csak Lajtha László zenekari

Amilyen hirtelen és lebilincselő lendülettel

operáját

mű

publikálja

Siegfried

rohamokon.

Így

sem

Humperdinck, sem jónevű tanítványa nem

Wagner

látott

operáinak hanglemezfelvételeit, egyiket a

túl

a

pöffeszkedő,

másik után. Az a kiadó, mely a 1982-es

természetességgel

zászlóbontása óta kiáltványszerűen próbálja - 25 -

századelő s

magától Richard

kényelmesen értetődő Wagnerre

támaszkodó

pszeudo-romantikus

opera a tizenhatodik század végén játszódik,

alkotásesztétikáján és stíluseszményén, mai

pogány

viszonylagos népszerűtlenségük – szerény

ellentéteket

tehetségük

ezzel

hatalmas érzelmekkel. Ha őszinték akarunk

magyarázható. Ez a dekadens zenei tespedés

lenni, és nem riadunk meg a szigorú

így vagy úgy, de mégis kitermelte a maga

szavaktól, a Pogánykirály alig több fárasztó

Richard Straussát, Busoniját, s a szigorú

hanghalmaznál,

utókor immár e korszak diadalittas, ám

humperdincki

ellentmondást tűrő, győzelmeiben is vesztes

cselekményszövéssel.

(anti)hősei mellé borította a másodvonal

vázlatosak, a konfliktuskezelés mesterkélt, a

egykor szebb napokat látott komponistáit,

drámai szituációk kínosan ügyetlenek. Ez az

Humperdincket, Pfitznert, Kienzlt, és persze

opera csak azoknak ajánlható jó szívvel, akik

az ábrándos tekintetű Siegfried Wagnert is.

őszinte örömüket lelik a német századvég és

Nomen est omen. Vagy épp az ellenkezője.

századelő embertpróbáló operaritkaságaiban.

A háromfelvonásos Pogánykirály, melynek

Az előadás tulajdonképpen nem rossz, az

szövegét is maga Wagner eszkábálta, már

észak-rajna-westfáliai együttes (Solingen és

1914-ben készen állt a megmérettetésre,

Remscheid városok szimfonikus zenekara,

ennek

1933-as

dirigál a japán Hirosi Kodama) helyenként

bemutatóig be kellett érnie az asztalfiók

kielégítően – bár inkább közepesen, mint jól

sötétjével. Immár három évvel szerzője

–

halála után a darab tisztes sikert aratott, majd

teljesítmény is akad közöttük, különösen az

hamar lekerült a műsorról, s szerzője is

Ellidát éneklő Dagmar Schellenberger nyújt

lassan-lassan elveszítette egykori hírét. Pedig

világszínvonalú

produkciót,

de

jócskán akadnak jól megírt, szépen csengő

Waidelottin

papnőjét

megformáló

mozzanatok az operában (ilyen pl. a

alténekesnőnek, Mechthild Georgnak is kijár

Prológus és az I. felvonás közé ékelt lírai

a dicséret. Nem sokkal marad el mögöttük a

előjáték, vagy Radomar és Ellida kettőse az I.

Bodót, Kriwe-Kriweito főpapját alakító

felvonásból), mely zagyva és körülményes

basszus, Andreas Heichtlinger munkája, s

történettel és cselekményvezetéssel terhelt,

nem kevésbé figyelemreméltó a Radomart

de legalább nem veszi annyira igénybe a

éneklő

szórakozásra vágyó nézők türelmét, mint a

elismerést

papa

sűrűn

lemezhang is szép, egyetlen vitatható pontja,

szövött zenedrámái és ünnepi színjátékai. Az

hogy az énekszólamok a zenekarhoz képest

mellett

ellenére

–

leginkább

egészen

végeláthatatlan

az

hosszúságú,

- 26 -

német

és

élezve

muzsikál,

keresztény ki,

csordultig

lebutított mázzal

s

érdemlő

telve

wagnerizmus

leöntve, A

zavaros karakterek

egynéhány

tenorista,

lengyel

jó

énekes

Werát,

Thorsten

Scharnke

igyekezete

sem.

A

talán kicsit hangosabbak az ideálisnál. Ez alól kivétel az utolsó jelenet, mikor a tenorista minden hallható küzdelme ellenére sem tudja átüvölteni a végére lendületbe jött zenekart. Egy-két elvarázsolt gyűjtőt nem számítva, Siegfried Wagner munkássága eddig sem képezte a zenebarátok mindennapi szellemi táplálékát, s ezen még a tisztes vidéki német alapokon nyugvó tripla cd sem igen lesz képes érdemben változtatni. Siegfried Wagner: Die Heidenkönig (The Heathen King) / Broberg, Georg, Heichlinger, Horn, Kruzel, Scharnke, Schellenberger etc., Polish Chamber Choir, PPP Music Theatre Ensemble, Munich, SolingenRemscheid Symphony Orchestra, Hiroshi Kodama, 8.225301-03

- 27 -

Weill máshogy és máshol harcol az emberi jogokért, a művészet szabadságáért és az avantgárd igazáért. Ha Németországban nem lehet, lehet Párizsban, ha ott sem, hát az USÁ-ban.

Berlinben

Brecht

a

barátja,

Párizsban Polignac herceg, Amszterdamban Bruno Walter, az USA-ban pedig Ira Gershwin. forradalmár A hűtlen szépek esete

A

fehérgalléros

külső

művész-

szempontból

túl

kényelmes életet élt. Minden menekülése nemcsak sikeres, de egyben diadalmas

Kurt Weillt nehéz elválasztanunk a politikai

megérkezés

mozgalmaktól.

legjelentősebb és legfelkészültebb előadói

Mintha

mindig

is

a

is.

Műveit

korának

kommunista párt zenei agitátora lenne.

szólaltatják

Munkásokról, parasztokról és katonákról ír

hozzájárul, hogy bármikor képes megújulni.

szimfóniát,

Ha kell balett, ha kell szimfónia, ha kell

mint

Mjaszkovszkij,

egy

balettet

határral ír

a

odébb politikai

meg.

Ehhez

a

sikerhez

musical, ha kell opera születik tolla nyomán.

elnyomottakról, mint egy határral odébb Hacsaturján, zenés színdarabokat komponál

Túl könnyű életét azonban újra és újra

a hatalom és az alvilág összefonódásáról,

beárnyékolják a művészi forradalmát kísérő

mint egy határral odébb Sosztakovics, operát

árnyékok: a meg nem értés, a közönség

tervez zsarnokokról, mint egy határral odébb

elutasító viselkedése, s a kényszerből vállalt

Prokofjev.

musical-megbízások. A cd-n megszólaló szimfóniái már a bemutató alkalmával

De Weill mindig is azon a bizonyos határon

megbuktak, s ezért is lappanghattak hosszú

túl marad, sosem merészkedik hosszú időre

évtizedeken keresztül. Zenéjét ma hallgatva

választott szellemi hazájába. Talán, mert

nem igen érezzük polgárpukkasztónak, saját

akkor neki is oda kellene ülni a három nagy

korában azonban a nagy feszültségek között

mellé a padra és végig kellene hallgatnia az

megtartott bemutatókat, csak Brecht és Ira

alvilág és a hatalom összefonódásának nagy

Gershwin oldalán kísérte zajos taps, máshol

szózatát: konformista zenét írtok, menjetek

bukás volt a sorsuk.

suszternek! Weill stílusát, ha meg kellene határoznom, Mahler és Sosztakovics között jelölném ki. - 28 -

Nagyzenekart mozgat, fanyar, kesernyés

Sosztakoviccsal való rokonságát pedig az

alaptónussal, ahol a nagy gesztusokat, pl. a

okozhatja, hogy Sosztakovics több zenei

harsonaszólókat a gúny színei festik alá.

elemre szintén akkor talált rá, amikor

Folyamatos fokozásra építkezik, de sehol fel

megismerkedett Mahler műveivel. De az is

nem ismerni a kabaré világát idéző Cápa-dal

lehet, hogy a hasonló esztétikai problémát

szerzőjét. Sokkal inkább meghallani benne,

hasonló eszközökkel megoldó Mahler, Weill,

az

kísérletező

Sosztakovics között valójában mi – és a

zeneszerzőt, aki bár elveti a Reihét, de a

vezénylő karmesterek – halljuk meg a

hangnem-jelölést is, aki nem tér vissza

kapcsolatot.

európai

későromantika

zenei

úton

könnyebben

beszélhető

eszközeihez, de felhasznál dzsessz-elemeket.

A Második szimfónia, mely németországi töredékekből Párizsban válik háromtételes

Busoni

tanítványa

feltehetően

pályája

válik

s

műalkotássá

négy

különböző

karaktert

számára

hordoz. S noha tematikai elemzést is

nyilvánvalóvá, hogy a zenének a színházat

elviselne a szimfónia, közelebb járunk a

kell szolgálni, akár van látható, hallható

műhöz, ha programszerű hangfelületeket

cselekmény, akár nincs. Zenei filmért,

keresünk

színdarabért

jó

tánczene gesztusai őrlődnek egymáson. Nagy

szervező

indulatok csapnak össze egymással a végső

gesztusrendszerének célja a legtöbbször nem

disszonancia jegyében, hogy aztán fanyar

a konkrét zenei folyamatban keresendők,

hangulatú kamarazene adjon választ a

hanem valamilyen zenén túli világban.

kérdésre. Tételek helyett témák sorjáznak

értelmében:

addigra

kezdetén,

kiáltanak,

a

szónak

motívumokat

benne.

Induló

és

szomorú

egymás mellett, hanem jelenetek épülnek A rosszmájúak azt mondhatják, hogy mivel

egymásra, hol egymást fokozandó, hol pont

sokáig

könnyen

leemelendő. A Második szimfónia első tételét

elsajátította a romantika s a kor majd minden

egy drámaian hirtelen gesztus nyitja, mely a

ismert alkotását, és ezekből kotyvasztott

tételben majd témává szerveződik. Ezt egy

karmester-zenét. A rosszmájúaknak egy

kesernyés és lassú trombita-dal zárja le, de a

rossz előadás esetén talán igazat is lehetne

zenekar ezzel csak elodázta a feszültségek

adni, hisz a Második szimfóniája kísértetiesen

egymásnak roppanását, noha az később

hasonlít több helyütt a mahleri indulókra,

mégis bekövetkezik. A dzsessz-kedvelő Weill

vagy a sosztakovicsi gúnyparádékra. Bruno

a következő tételbe is elrejt egyet kedvenc

Walter barátjaként feltehetően behatóan

hangszeréből,

ismerte

melynek szólóját a zenekar gúnya kíséri. Lírai

karmesterkedett,

az

egész

ezért

mahleri

életművet. - 29 -

a

szordinált

harsonából,

fuvoladallam is felbukkan ugyan a tételben,

balettzenének tűnik, mert az egyes zenei

de a harmadik tételben ez is az ellentétébe

gesztusok túl konkrétan kötődnek a korábbi

fordul és a hektikus fafúvósszólamban

politikai programhoz. A Szimfónia ezzel

ismerhetünk

líránk

együtt is három, egymástól valamelyest

megcsúfolására. A harmadik tétel egyenesen

elkülönülő felvonásból áll: az Allegro vivace

mintha a pokol tornácát idézné, mert

drámai erejű disszonanciáiból, az Andante

minden gesztus rögtön megkérdőjeleződik,

religioso fájdalmas hangú kamarazenéjéből

sőt egyesek már megszólalásukkor is csak

és a barokk hagyományt felelevenítő, de

mintha ironikusak lennének. Gúny, irónia,

inkább gúnyos Korálfantáziából.

rá

az

előző

keserűség és folyamatos induló-harsogás – foglalhatjuk össze a harmadik tétel zenei

A Hölgy a sötétben musical-szvitjét teljességgel

mozzanatait. S noha ez egyben a huszadik

más szándék és más zenei elvárás jegyében

századi

alkotta Weill, a két szimfónia után felüdíti a

szimfonikus

irodalom

alapvető

zenetechnikai kérdéseire is felelet, sokkal

cd-hallgató kedélyét.

inkább tekinthető a szimfónia politikai

hangvétele miatt került feltehetően a cd-re,

programjának.

de bemutatása lehetőséget ad egy ötlet

A szvit könnyed

továbbgondolásának. A szvitet hallgatva A cd második zeneműve az 1921-es

könnyedén ráismerhetünk a korábbi, két

keltezésű Első szimfónia. A huszonegy éves

komoly

Weill ekkor hallgatja nagy figyelemmel

Amennyiben a tételeket zenei motívumokra

Busonit, s zeneszerzői stúdiumaiban épp

bontjuk és azokat egymás mellé fűzzük,

először kap nagy hangsúlyt a politikai

akkor

program.

Amerikai

Operát

is

tervez

Munkások,

szimfónia

gyakorlatilag szimfóniáját.

egyes

elemeire.

létrehoztuk Weill

Weill

esztétikája

parasztok és katonák címmel. A ma már

feltehetően nem róná fel nekünk, hogy az

jelentéktelen drámaművet oldalról-oldalra

adott lehetőségekből tetszés szerinti új

követi a készülő zenés színdarab partitúrája.

műveket hozzunk létre. Tehát a Hölgy a

Ám a zeneszerző egyszer csak abbahagyja az

sötétben szvit valójában a Bournemouth

operát

kottafejek

Symphony Orchestra werk-felvétele, melyen

szövegnélküli

jól hallható milyen zenei építőkockákat

és

hamarosan

átvándorolnak vezérkönyvbe,

egy

műfaj-

torlasztottak, építettek egymásra. Így a

meghatározást kap majd a szerzőtől. A

konstrukció mellett a dekonstrukció is

zenekari

nem

jelentős

sem

befogadásában, s jelen esetben a magas

szimfonikus költeményre, hanem leginkább

feszültségek végighallgatása után jól esik

emlékeztet

mű

mely

a

szimfónia

azonban sem

egyáltalán

szimfóniára,

- 30 -

szerepet

játszhat

Weill

polgári ízlésünknek egy kis kellemes, esti dzsessz. A Bournemouthi Szimfonikus Zenekarnál Martin Alsop vezetésével eldöntötték, hogy a szimfonikus

Weillt

visszacsempészik

a

hangversenyéletbe. Vállalkozásuk veszélyes lehetett, de úgy tűnik, hogy megérte, sikerül bebizonyítani, hogy a Ballada a szexuális kiszolgáltatottságról

zeneszerzője

Schönbergnek nemcsak az operett, hanem az elitkultúra terén is vetély- és harcostársa. Az persze a kották ismeretének hiányában egy ideig még kérdés marad, hogy Weillben tényleg ennyi a gúny, a drámai összeomlás és feloldhatatlan

sivárságot

megszólaltató

felület, mint ahogy azt Alsop vezényli. Ha Alsop hű, akkor a darabot, nekünk a polgárok unokáinak is utálnunk kéne. Ha azonban Weillt befogadjuk és értékes, kérdéseket feltevő szerzőnek érezzük, mint jelen esetben, akkor Alsop vajon nem hűtlen-e? Windhager Károly Kurt Weill: Symphonies Nos. 1 & 2, Lady in the Dark / Bournemouth Symphony Orchestra, Marin Alsop, 8.557481

- 31 -

Kuijkenékkel, ismertem

a

meg

La

Petite

Bande-dal

Rameau-nak

ezt

az

előadásmodorát. Nem élőben, de még is máig érzem annak tempóját, könnyedségét. Élőben hallottam viszont először Marc Minkowski

karmesteri

pálcája

alatt

a

grenoble-i Les Musiciens du Louvre-t. Náluk a színpadi zene képidéző, és nem is színpadképidéző képességet lehet talán a Felfedezett emlék – Rameau-szvitek

leginkább kiemelni, a természeti folyamatok, eső, vihar elővarázslását, amiről tudjuk,

Rameau, a méltatlanul elfeledett. Aki ezzel az

Rameau, a szerző nagyon híres volt. Érdekes

újra

kijelentéssel

még az, hogy a természet egy izgalmas

továbbra is azt a hírhedten is legismertebb

referencia lehet a korhű előadáshoz. Persze

operaszerepet éli, amit Denis Diderot

lehet, hogy csak az előadások mesteri

Rameau unokaöccse című (életében kiadatlanul

színvonala kölcsönzi a hallgatott zenének a

maradt) dialógusában úgy említ, mint a

természet allűrjét.

meg

újra

kibökhető

hírnevét túlélő zenész keserűsége. Roy Goodmannal és a European Union Azért Rameau mindig is a kánonhoz

Baroque Orchestrájával inkább egy fajta

tartozott, talán még Boulez is ír róla, de ha

kiegyensúlyozottságot, Haydn-i klasszikus

nem, hát hivatkozik rá. A leplet mégis a

tartást

korhű előadók rántották le róla. Kézre esik

Goodmanra vonzódása Haydnhoz, amikor

nekik színe, robaja, lendülete, és hogy ezt

így áll ezekhez a művekhez. Különleges az a

mind

hangszereivel,

felvételben, hogy nem tér el az előzőektől

formájának akkori kontextusában lehet a

határozottan, inkább egy közbenső fekvést

legjobban megszólaltatni. Nem csoda tehát,

keres.

hogy zenéje körül egy afféle versenynek

Mivel Rameau zenéje ilyen szvitekbe sűrítve

lehetünk tanúi. Itt három élenjáró előadó

is sűrűn kínálja az izgalmakat. Az előadás

társaságot említek. De kérem, aki teheti,

nem hagy kívánnivalót, hanem inkább a

csatlakozzon újabbakkal.

koncertélet már ünnepelt, kiharcolt szerzői

a

zene

eredeti

hallhatunk.

Lehet,

hogy

hat

közé helyezi Rameau-t. Az előadás íveli a sokkolni akaró régi zene buktatóját, veszi a színpadi - 32 -

váltások

éles

kanyarjait,

és

ráadásképpen felépíti a várakozást a teljes operák iránt. Kérdés, hogy amikor a függönyök felmennek, nem Rameau-t látjuk e majd szembesülni szoborrá lett művével, Pygmalion

szerepében.

De

Goodman

hegedűs múltja mégis uralja az előadást, és a finom kezelése a dallamoknak talán a szólóhangszerek

játékában

mégis

győzedelmesen melegíti át az egész előadást. Lehet tehát, hogy megtanulhatjuk a 18. századi francia táncokat három perc alatt a Pygmalion-szvit második tételében, és közben el is felejthetjük a szobor magányát a rá következő

szarabandban.

pillanatokban

A

bővelkedő

szép Platée-ból

kiemelném a menüetteket finomságukért, a Pigmalionból az utolsó tételt, az airt gyönyörű mély hangszíneiért.

Egyébként nem csoda, hogy az előadást sokféleképpen,

sokszögből,

szigetszerű

eseményekből lehet megítélni. Nemcsak a zenekar

öleli

(nevében/címében),

föl Roy

Európát Goodman

is,

egyebek mellett sokoldalúsága révén ismert. Bethlenfalvy Bálint Jean-Philippe

Rameau:

Pigmalion,

Platée

and

Dardanus Ballett Suites / European Union Baroque Orchestra, Roy Goodman, 8.557490

- 33 -

félévszázados (1917-67) fennállásuk alatt. Az alapítók három magyar és egy holland muzsikus voltak (Hauser Emil, Pogányi Imre,

Ipolyi

István

és

Harry

Son),

Kolozsvárott mutatkoztak be a közönségnek 1917-ben, s 1920-ra már egy hatvanöt zeneműből álló repertoárral rendelkeztek, köztük Beethoven összes vonósnégyesével. Ám egy évtized leforgása után Budapest Zongora: ötös

Kvartett név alatt már egy tiszta orosz formációt találunk (1927-). A cd-n hallható

Antonin Dvořák sem volt egy szeleburdi

két alkotást 1950-ben és ’53-ban rögzítették

modernista, de Brahms még hozzá képest is

(egy korábban megjelent cd-n már helyet

„fontolva haladónak” számít. Ez lehet az

kapott az ugyanebben az időszakban készült

elsődleges tapasztalata a hallgatónak, ha a

Brahms-zongoranégyes

lemez műsorát adó Brahms f-moll zongoraötöst

zongoraötös), ekkor már több mint húsz év

és Dvořák Op 81-es A-dúr zongoraötösét

óta (1927-től) tag volt Joseph Roisman, a

egymás után hallgatja. Ez az egyébként

primárius és Mischa Schneider, a csellista – ő

körültekintően

fegyelmezett

1931-től a kvartett tagja. Mellettük Boris

tapintható.

Kroyt a mélyhegedűt, Jac Gorodetzky pedig

Clifford Curzon és Budapest Vonósnégyes

a második hegedűt szólaltatja meg. A század

ugyanis mintha túlságosan tisztelné Brahms

első

kissé komor darabját, viszont élvezettel

vonóskvartettje az angol Curzon mellett

merítkezik meg a sziporkázó Dvořák-mű

szívesen kamarázott Széll Györggyel, Artur

minden egyes hangjában. Nem mintha

Balsammal, Miecyzslaw Horszowskival és

valaha

egyes

Rudolf Serkinnel, s a Columbiánál remek

bölcsekkel abban, hogy Johannes Brahms

Beethoven- és Schubert-lemezeket hagyott

kamarazenéje színtelen és unalmas – szó

az utókorra.

interpretáción

is

alapos, keresztül

egyetértettem

is

volna

felének

és

egyik

Schumann-

legkiválóbb

sincs róla –, de Dvořák egyik legjobb kamaraművével

párban

valóban

kicsit

A cd-n hallható felvételeket a washingtoni

morózusnak, befelé fordulónak tűnik az f-

Kongresszusi

moll kvintett.

(ahol 1938 és ’62 között rezidens együttes

Könyvtár

Auditóriumában

volt a Budapest Vonósnégyes) készítették Még felsorolni is hosszadalmas volna, kik játszottak

a

Budapest

1950 májusában (Brahms) illetve 1953

Vonósnégyesben - 34 -

áprilisában

(Dvořák),

talán

innen

a

hallottnál nagyobb a különbség Brahms

„dobozhang”, mert a digitalizálás hallhatóan

intellektuális, klasszikus mintákba fojtott

kiválóan sikerült. A fojtott mono hangzásnak

kamaradarabja és Dvořák deklaráltan naiv,

„hála” azonban gyakran összecsúsznak, sőt,

egyszerűséget

szinte kibogozhatatlanok a vonósszólamok, s

életigenlő, ám saját műfaji kereteit egyetlen

olykor követhetetlen masszába olvadnak. A

pillanatra sem tágító kompozíciója között.

zongora, ezer szerencse, kiválóan szól. Ám minden

akusztikus

élményszerű

nehézség

mindkét

mű

sugárzó,

romantikusan

Balázs Miklós

ellenére előadása.

Johannes Brahms: Piano Quintet in F minor; Antonin

Különösen a Dvořáké. Az az érzésem,

Dvořák: Piano Qiuntet in A major / Clifford Curzon, piano, Budapest String Quartet, 8.110307

mintha maguk az előadók is jobban kedvelnék a cseh szerző derűs, gondtalan (ja, kérem, a napfényes A-dúr!) kvintettjét, mint Brahms ráncolt homlokú, helyenként – mint a negyedik tétel bevezetése – deprimáltnak ható kompozícióját. De lendüljünk túl ezen. A produkció legnagyobb nyeresége a végig makulátlanul zongorázó

Clifford

Curzon,

aki

kifejezésgazdag játékával és sokrétűen árnyalt technikájával szinte végigvezeti a mögötte duruzsoló

kvartettet

a

Brahms-darab

frusztráló

Erünnisz-látományain

és

a

Dvořák-mű hétköznapi ünnepélyességén. Különösen költőien sikerült a Dvořákkvintett első tételét bevezető éneklő, fiszmoll

brácsa-melléktémába

futó

(A-dúr)

csellótémája, s a karakteres dumka, a táncos scherzo és az érzelemmel telített, lendületes utolsó tétel is megérdemli a figyelmet. Curzon

és

előadásában

a

Budapest

minden

Vonósnégyes

általam

eleddig - 35 -

látjuk,

az

átlagnép

leigázottságát,

jogbizonytalanságot. Az ily módon lekötött erőkből, kincsekből épült ez a hangszer, mint

regények

között

Cervantes

vagy

Rabelais óriás (és óriásokról szóló) művei. Érdekes módon túlláttak a horizonton ezek a

művek,

vagy

legalábbis

valahogyan

feltérképezték a jövőt. Nyilván hatásuk is lehetett,

hogy

hozzájuk

igazítjuk

saját

Kié a szerencse?

időinket már mióta.

Az orgonáról, a csembalóról és egyéb valaha

Ilyen mű az orgona is. A 19. századi zenekar

divatjamúlt hangszerekről az az általános

nem tudja helyettesíteni. Lehet azt mondani,

vélekedés, hogy kinek-kinek a maga ízlése

hogy betölti a szerepét, vagy azt kiteljesíti.

szerint joga bírálni, és ebből következtetve

Ugyanakkor nyugodtan hasonlíthatjuk a 20.

hallgatni, vagy nem hallgatni a rajta játszott

századi hangfalhoz, mert hogy nemcsak a

zenét. Nem ritka, hogy az ember falat emel

népek zenei tudását igazította magához,

aközött, amit bír, és amit nem bír. Az ilyen

hanem a szertartás, áhítat ütemét is diktálta.

hozzáállással

önmagában,

Vegyük csak századunk mindig másra

esztétikai síkon semmi kifogásom. Mindig

vágyását, kiéhezettségét a különlegesre, de

érdeklődve

egyben

szemben, fogok

így

hozzá

ilyen

esetek

természetesre,

a

természetre

emlékeztető hangokra. Ez az orgona.

kisilabizálásához. Egy ponton pedig mégis eluralkodik rajtam az, ahogyan saját magam ítélem meg a dolgot, és azzal üldözőbe

Ez az egyedi, és kis füligazítással már szívhez

veszem beszélőtársam.

szóló példány, egyben reprezentatív, a hangszerépítő

kor

legautentikusabb

Jelen esetben egy orgonáról van szó. Arról a

fennmaradt darabja. Jean-Baptiste Robin

fémerdőről, amit a templom végében, a

keze (és lábujjhegyei) alatt lélegzik, valóban

koncertterem

révedünk)

megszólal mindaz a sok karakter és figura,

láthatunk. A bevehetetlen erődről, amelynek

akiket sok száz évvel ezelőtt beleépítettek az

rendszerré

kultúránk

orgonaépítő Clicquotték. Mert Robin engedi

reneszánszához vezetünk vissza. Előtte a

őket, nem dominál, vagy fél mint előadó,

középkor mezítelen erőinek viaskodását

hogy esetleg eltűnhet mögöttük. Ebben

fölött

(amerre

kiépülését

- 36 -

szerintem a misék szerzőjének, Francois

rendezkedik be rájuk. Feltéve, ha nem köti

Couperin-nek

szerzetesi eskü. Ja, és persze még lekötheti

életéből

méltó

utódja.

kiolvasható,

hagyományból

és

hogy nagy

Couperin a

(családi

anyagias nyűg is. Akié a szerencse.

támogatóktól

Bethlenfalvy Bálint

származó) magabiztosság nem uralomra, hanem a legfinomabb, leggyöngédebb zenei

Francois Couperin: Organ Masses / Jean-Babtiste

csírának a kibontakoztatására adott jogot.

Robin, organ, 8.557741-42

Két szemközt ellenkező hangulatú darabot hallunk a két cd-n, az egyik misét a templomba, a másikat a kolostorokba szánta szerzője. Mintha a világi, a gazdag fényűzés és a csendes, de közben valamilyen módon transzcendens hangulatok állnának szemben a két misében. Ezt meg is lehet nevezni, mint egyfajta programot a zeneszerző részéről – de talán még inkább megáll nyilatkozatként. Avagy egy mindenkinek tetsző,

de

a

tényállást

helyénvalóan

megjelenítő közlemény.

Talán a művek meghallgatása előtt fontos tudni előszöris, hogy a darabokban megadott orgonakarakterek tisztán és függetlenül, önmagukban

érthetően

és

élvezhetően

jelentkeznek még a csodásan zsúfolt első misében is. Másodszor pedig, hogy mintha két szám volna, egy kissé árnyaltabb „heppy szong” és egy „szeed szong”, a misék meglepően kívánják azt – bár nem feltétlen igénylik – hogy a megfelelő lelkiállapotban vegyük

őket

elő.

Persze

egy

első

meghallgatás után, az ember szívesen is - 37 -

Lohengrin-előadás szereposztásán: Lohengrint Lauritz Melchior, Elsát Astrid Varnay, Ortrudot Kerstin Thorborg, Telramundot Svéd Sándor énekli – a dirigens Erich Leinsdorf. S mielőtt még egyetlen hangot is meghallgatnánk a felvételből, cseppet sem hétköznapi operaélményre készülünk. Ritka eset, hogy egy ilyen remek szereposztás Mit züchtigem Gebahren

csalódást

okozzon,

hiszen

általában

mégiscsak azért hallgatjuk ezeket a sok A világ operajátszásának a szabadságszobor

évtizedes felvételeket, mert – egyszerűen

tövében büszkén magasodó bástyája, a

fogalmazva – valami olyat hallhatunk, amit a

művészetek

pompás

maiak már nem tudnak. Ha felidézzük a

betonpalotája, az Újvilág zeneművészetének

közelmúlt Lohengrin-lemezeit (Abbado, 1991,

köldöke,

kultúrájának

Barenboim, 1998), aligha tagadhatjuk, itt

totemoszlopa, ez a new york-i Metropolitan

valami tényleg elveszett, ami „Lepsénynél

Operaház. Ma ugyanolyan dicsfény övezi e

még megvolt” – lásd Kempe vagy Kubelik

házat, mint egykor, a két világháború között

rögzítését a félútról. Nem kívánok most egy

– vagy alatt, mikor jelen felvétel is készült –,

talán örökre elveszett vokális kultúra romjai

s persze azután is. Napjaink Metropolitan-

felett keseregni, sőt inkább örülnöm kéne,

estjeit a Bartók Rádió hozza el időről-időre a

hogy

szobánkba,

lehetőségünk

királynőjének a

keleti

a

rég

part

elmúlt,

daliás

idők

a

hangrögzítésnek hatvan

hála,

éve

van

elhangzott,

homályos emlékezet ködébe vesző előadásait

magávalragadó new york-i operaesteket

pedig sorban publikálják a kisebb-nagyobb

visszaidézni jobb-rosszabb hangminőségben.

lemezkiadók. A 20-as, 30-as, 40-es évek

S tehetjük ezt azért, mert a folyamatos rádiós

Metropolitanjét hangfelvételen megidézendő

közvetítéseknek hála, maradtak fenn szép

a Naxos immár évek óta olyan felejthetetlen

számmal lemezre rögzített, majd az idők

estek visszaidézésével vette ki a részét, mint

során

az előző számban tárgyalt Faust, vagy az e

Korábban csak angol nyelvű sugárzás folyt a

számban helyet kapott Otello- és ezen

kontinens északi részén, később, a dél-

Lohengrin-lemez, tovább nem is sorolom.

amerikai operakedvelők kedvéért spanyol nyelvű

hangszalagra

másolt

kommentárral

előadások.

közvetítettek

Egy operarajongónak már akkor felgyorsul a

Metropolitan-előadásokat a földrész déli

szívverése,

ha

régiói

megjelent,

1943

csak

végigtekint

januárjában

most

rögzített - 38 -

felé.

Utóbbinak

hála,

spanyol

narrátorral maradt meg ez a pompás

szopránja

Lohengrin. Merthogy egyedülállóan gazdag,

magasságokat, nem sejteti, hogy Varnay

páratlanul

fachváltáson

izgalmas

produkciót

hallunk,

kifogástalanul töri

a

fejét,

viszi s

alig

a tíz

melyet még a sokat látott gyűjtők is tágra

esztendővel később már Ortrud szólamát

nyílt szemekkel megbámulnak.

próbálja Bayreuthban. A svéd mezzo, Kerstin Thorborg, mint Ortrud pedig igazi

Magamra véve az udvariatlanság vétkét,

„wilde Seherin”. Szuggesztív, átforrósodott

hadd kezdjem a férfi énekesekkel. Svéd Sán-

produkciója hajszálnyival sem marad el

dort sohasem hallottam ilyen jó színvonalú

partnereiétől, hangjának homogenitása és

produkciót nyújtani. Igazán jól persze csak a

átütő ereje páratlan. Az est karmestere a

pályája végén, az ötvenes évek közepén rög-

zavarba ejtően fiatal, a felvétel idején még

zített Verdi-részleteket ismerem (a Hungaro-

csak harmincegy éves Erich Leinsdorf, akit

ton kiadásában), de karrierje csúcsán, a negy-

korábban

venes évek elején összehasonlíthatatlanul

meisterként ismerhettünk meg, most azt

elevenebb volt az előadása, telve hatalmas

bizonyítja, ennél ő jóval több, s emellett

energiával, lenyűgöző intenzivitással. Svéd

komoly érdeklődést mutat a darab iránt –

Telramundja (egyetlen német operaszerepe),

1965-ben stúdiófelvételt készített a Lohengin-

ez a nagyotmondás vádja nélkül állítható, ha

ből. Koncepciójában nem annyira a mű

nem is makulátlan, de a maga árnyalt

kolorizmusát vagy a lírai pillanatokat, mint

démoniságában a legizgalmasabb megfor-

inkább annak drámai viszonyrendszerét

málások között van. Az ekkor ötvenkét éves

emeli ki, biztos kézzel kezelve a parttalanul

Lauritz

hullámzó, végtelenbe táguló wagneri formát.

hordozó,

Melchior

fennkölt

drámai

méltóságot

jó

képességű

Abendkappel-

temperamentumú

Lohengrinje pedig vitán felül egyedülálló

A Metropolitan ezen Lohengrin-előadása

teljesítmény, a szólam, minden pillanatában

túlzás nélkül az énekhang és a legmagasabb

igazolja, Melchior a század talán legnagyobb

rendű operakultúra diadalünnepe.

Wagner-tenorja: fölényes technikája, hangja

Balázs Miklós

heroikus színének ezüst-érces fénye és nemes

pátosza

gyönyörűen

kiviláglik

Richard Wagner: Lohengrin / Melchior, Varnay,

nemcsak a ’43-as előadásban, de a függelék-

Thorborg, Svéd, Harrell, Cordon, Chorus and Orchestra of the Metropolitan Opera, New York,

ként a harmadik lemez végére csatolt, az

Leinsdorf (Metropolitan Opera broadcast, 2nd

1926-os dátumhoz mérve meglepően jó

January 1943), 8.110235

minőségű nászszoba-jelenetben is. Az akkor huszonnégy éves Astrid Varnay elsőrangú - 39 -

Ez

a

lemez

csodálatos

pillanatokkal

ajándékozza meg a hallgatót. Ami a szerelmi kettős végén megszólal, az maga a lírai szerelem. Rethberg csodálatos Desdemona, ártatlan, odaadó és éterien tisztán énekel. A művésznő 1922 óta volt a Metropolitan tagja, s a kritika mindig kiemelte hangjának tisztaságát. Ezen a lemezen is megrázó a harmadik felvonás megtört ártatlansága és a Újabb

emlékmű

a

MET

(egyik)

negyedik felvonás félelemmel teli első

fénykorából…

jelenete. A harmadik főszereplő, Lawrence Tibbett minden idők egyik legsátánibb

Hogy Martinelli maga volt Otelló, az az első

Jágóját állítja elénk. A Credo gátlástalan

megszólalásból

Ha

kitárulkozása után mesterien vált át a

visszaemlékszünk Az éneklés művészete című

simulékony bosszúálló szerepére. Aztán úgy

film kíváló „Radames-videoklipjére” akkor

kezdi

magunk elé képzelhetjük a látványt is. 51

Martinellit, hogy a hallgatónak ökölbe szorul

éves korában öltötte először magára a mór

a keze… Sajnos pályáját korán derékba törte

jelmezét, két évvel ennek az előadásának a

az alkohol. Szinészi adottságaira kiváló

rögzítése előtt. Érezhető, hogy mindent tud

bizonyíték, hogy Lear király prózai szerepét

a szerepről, mindent tud a színpadról.

is eljátszotta. Egyébiránt neki köszönhető,

kiderül.

kínozni

az

egyre

megtörtebb

hogy ez a felvétel fennmaradt, ő játszatta át Shakespeare és Verdi voltaképpen mindig

magának hangszalagra és a transzfer erről a

„közel álltak” egymáshoz, pontosabban

szalagról készült az azóta már megsemmisült

közismert a zeneszerző vonzódása a Bárd

lemezek helyett.

drámáihoz. Nem véletlen, hogy Arrigo Boito kiváló

librettója

rábírta,

hogy

újra

Az előadás két csúcspontja mindenképpen a

komponálásba fogjon. Valóságos csoda,

bosszúkettős és a finálé. Az előbbiben a két

hogy a mester hetvenhárom éves korában

férfi szinte izzásig hevíti a színpad levegőjét,

alkotta meg ezt az izzó szerelmi drámát

Martinelli

1886-ban. A címszerep azóta is a tenoristák

szívbemarkoló,

álomszerepeinek egyike, hiszen a karakter

rajongókat is kielégítheti. Az est dirigense,

egyesíti magában a lírát, a hősi pátoszt és az

Ettore Panizza még Toscaninitől vette át a

őrületig fokozódó féltékenységet.

darabot, aki köztudottan csellózott Verdi - 40 -

utolsó

jelenete hogy

a

pedig

olyan

legkényesebb

mester keze alatt a mű premierjén. Így ér hát össze az operai hagyomány egy pompás előadáson, melyet szerencsére a hangrögzítés csodája megőrzött nekünk. Giuseppe

Verdi:

Otello/

Giovanni

Martinelli,

Elizabeth Rethberg, Lawrence Tibbett, Corus and Orchestra of the Metropolitan Opera, New York, Ettore Panizza, (12th February 1938), 8.111018-19

- 41 -

fedezhetjük

fel,

és

egy-egy

zsánerkép

kedvéért szívesen időz egyhelyben. Máskor azonban a legmodernebb hangfestészet avatott szakemberének látjuk, harmadik alkalommal pedig a bősodrú cselekmény drámai irányítójának. Berwald azonban nem írható le egy-két gesztussal, egy-két gyorsan odavetett jelzővel. Skandinávia havas csúcsai alatt…

A

19.

századi

rendszerint

skandináv

letudjuk

komolyzenét

Grieg

nevének

Franz Berwald, a svéd zeneirodalom talán

említésével. Grieg maga is áldozata persze

egyetlen ismert nagysága nálunk ismeretlen.

ennek

Ismeretlen,

Zongoraversenyén kívül legfeljebb Szimfonikus

Nielsen,

ahogy

Glazunov

Moniuszko, is

rémlik.

A

csak

rendszernek,

Peer

Gyntjén,

az

táncait, esetleg még Holberg-szvitjét ismerjük,

nemzeti

életművének zömét nem. Ám Grieg mellett

romantikus iskolák e jelentős képviselőit a

meg kell lássuk Johan Svendsent, a norvég

hazai koncertélet gyakorlatilag teljességgel

romantikust, aki szimfóniákat, zenekari és

mellőzi. Önálló Berwald-est nem várható a

versenyműveket

közeljövőben sem, s ez csak azért fájdalmas,

bensőséges lírájú kamaramuzsikát. Ugyanígy

mert a nem elhíresült nagyok igen jelentős

fény kell essék a ma egyműves szerzőnek

teljesítményére nincs módunk így rálátni.

tartott Herman Severin Lovenskioldra, a

Berwaldban a domináns zenei kánon egy

norvég báró ifjúra. Ő Weber ösztönzésére az

apokrifje szólal meg, s ezen apokrifek életre-

összművészetet kívánta fiatalkorának nagy

keltésével alakítható csak ki a romantika

vállalkozásával, A szilfidek című balettjével

immár esedékes új szemlélete.

megvalósítani. Niels Wilhelm Gade Berwald

olvasottabbaknak

neve

Fibich,

a

alkotott,

valamint

igen

mellett az első, akinek életművében az északi A fent felsoroltak közül egyik sem érdemli

zenei kolorit megjelenik. Idősebb svéd

meg a másodrendűséget, mert mindegyikük

kortársához hasonlóan ő is sokat tanul

olyan

eleven

bele

a

Mendelssohntól.

ma

is

reménytelien lessük az új kiadványok között.

életképesek! Berwald szimfóniái nemcsak

S jön majd a két ifjú nagy, Carl Nielsen és

muzikálisak, ötletteliek, hanem változatos

Jean Sibelius, akik Berwald halálakor még

hangszínűek

csak háromévesek, de ott folytatják, ahol

művekbe,

Zenéjében

erőt

amitől

és a

komponált azok

forró romantika

még

ritmusúak

is.

mesélőkedvét - 42 -

Nyolc

szimfóniáját

elődeik abbahagyták. A skandináv zenei élet

nem

nagyvonalakban

fogalmazza

így

néz

ki

–

a

mi

zenekarra,

hanem

meg.

zongorára

Berwald

hozzájuk

horizontunkból. Ezt a képet tudjuk most

hasonlóan csak kamaraműveket írt élete

árnyalni Berwaldot megismerve.

utolsó húsz évében. A zenei pályájának hátat

Ismeretlenségében nagyon nehéz megmérni

fordító mester előbb egy üveggyárat vezetett,

őt,

majd egy fűrészmalmot hozott létre.

de

már

az

eddigi

Naxos

cd-

kiadványokból is kitetszik, hogy zenei nagyság. átható,

Lendülete s

gazdag

töretlen,

frissessége teljes

felfedezik, kitüntetik és meghívják még a

bemutatása komoly zenekari felkészültséget

Svéd Zeneakadémiára is tanítani. Az ismét

igényel. Hogy ekkora tálentum esetén mégis

kedvet kapó öregúr Golconda királynője című

homály fedi munkásságát, azért leginkább a

operáját is próbálni kezdi a Stockholmi

19. századi svéd zenei gyakorlat tehető

Operaház, de a bemutató előtt leveszik a

felelőssé.

műsorról. A fűrészmalom zakatolásában így

Berwald

életművének

Persze, hogy életének 70. évében hirtelen

ugyanis

ötvenévesen

felhagyott a zeneszerzéssel, mert sikerei és

Berwald

kudarcai

meghalljon.

mérlegén

ez

utóbbiak

végül

sajnos

sok

Kevés

mindent hozzá

kellett

hasonlóan

nagyobb súlynak bizonyultak, s nem tették

romantikusan megszenvedett művészsorsot

lehetővé

ismerek. Csak szépíti Berwald életét, hogy

a

mester

kibontakozását.

kései

egyet

mikor nagy kudarcaival szembesült, akkor

mutatnak be, de megbukik már az előadás

képes volt elegánsan távozni az üzlet

közben, operáját még csak át sem nézik, s a

világába.

hegedűművész

Szimfóniái

korszakának közül

csodagyerekként

indult

zeneszerző teljesen elmagányosodik.

A Gävlei Szimfonikus Zenekar cd-jén szimfonikus költeményei hallhatóak. Akár

A helyzet ismerős nekünk is, Mosonyi

nagyzenekari

Mihály első igazán jelentős bemutatkozása

kamarazenekari fagottversenyről van szó, az

után (1861) nem kap több lehetőséget, hogy

életmű él és élni akar, s vélhetően most már

nagy előadógárdát foglalkoztató zenekari

életben is marad. Petri Sakari karmesteri

műveit és operáját bemutassa. Ezek után

tevékenységében az a legszebb, hogy nem

Mosonyi főként zongoraműveket komponál

igyekezett

saját magának. A zenei közízlés rovására

hangszíneket kihallani az egyes alkotásokból,

írható az is, hogy a kor ünnepelt zeneszerző-

hanem engedte azokat a saját hangjukon

óriása, Liszt is elfordul a koncertközönségtől

megszólalni.

és az életműve csúcsát jelentő kései műveket

hozzáférhetetlenek - 43 -

alkotásról,

már

akár

ismerős

Lévén

a

egy

zeneszerzői

partitúrák

Magyarországon,

a

továbbiakban

elmondott

kritika

csak

Honeggernek nyújtja kezét. Romantikus

hallásélményből ered. Mellettem szóljon,

zenei

nyelvezetét

teljesen

mentesíti

a

hogy e hallásélmények sokszor okoztak

szokásos zenei formától és csupán néhány

nekem örömet, vidámságot!

jelentősebb gesztust tart meg keretnek. Valójában egy-két zenekari szekvenciából áll

Az első szám, az Emlékezés a Norvég Alpokra

össze az egész etűd. Amit hallunk nem más,

utazás keretében mesél a hatalmas hegyekről,

mint a futóverseny életszerű szimfonikus

a vadászokról, tiszta forrásokról és a körötte

tablója. A szerző nem mesél, hanem zenét

lakó vidám lakosokról. A művet indító kép

fest, a rajttól a végső hajráig, benne a

borongós,

lemaradók

szomorkás,

amit

az

utazás

hajszájától

és

a

Kevés

annyira

beékezők

fokozódó tempója old egyre fényesebbé. Az

légszomjáig.

Emlékezés Berwald legismertebb szimfonikus

sziporkázó és vicces zenekari művet ismerek,

alkotása, melyben az játszhat közre, hogy jól

mint a Futóverseny.

beazonosíthatóan

megjelenik

benne

szellemes,

az

északi kolorit, másrészt erősen utal a

A cd negyedik sávján megszólaló Komoly és

népszerű Hebridák nyitányra. A második szám

vidám szeszélyek megint csak a zeneszerzői

egy nagyon finoman hangszerelt, jókedvű

hangfestészet újabb szép példája. Drámai

Fagottverseny. Igen-igen tetszetős mű, mely

akkordok és feszült ritmusképletek váltják

könnyedséget

tükröz,

rokokó

egymást, s a mű feszültsége nemhogy

hangzásvilágot

idézi.

Hakansson

oldódna, de még nő. Az üstdobok újra és

fagottszólója folyamatos párbeszédben áll a

újra feldübörögnek, magukkal hozva az

zenekar különböző karaktereivel. Mind a

elemi erejű, nyitó basszustémát. Ezekre

tépelődő, mind a játékos, mind a lírai

mindig felel a halkan mozgó fafúvós és

zenekari kérdésre méltó és helyénvaló válasz

magas vonósszólam, de nincs kiegyezés a két

születik. Az előadás feszültségét az adja,

regiszter között. A mű vége is hirtelen

hogy bár minden választ helyénvalónak

következik be, mintha hóbortjaink, komoly

éreztem, valójában az egyes kérdésekre nem

ügyeink és örömeink között nem lehetne

azonos, hanem olykor más nemű választ

működtethető egyensúlyt teremteni…

s

a

Patrik

nyújtott Hakansson. Az

életmű

megkoronázásának

készült

A harmadik számként felzúgó Futóverseny

Golconda királynője című nagyopera nyitányát

szerzői műfajmegjelölése etűd zenekarra. S

játssza a zenekar a cd 5. számaként. Zenei

ha az előző versenyműben Berwald Mozart

előképeket talán itt érezni a leginkább, noha

kortársának

e

bizonyult,

akkor

most - 44 -

nyitányban

érezni

a

fegyelmező

koncentrációt a legerősebbnek. Az opera

hogy Berwald szomorkás, fanyar kavarodást

sokféle motívuma sorjázik elő újból és újból,

örökített meg számunkra.

amit a zenekar romantikus lelkesedéssel és hatalmas

tempóingadozásokkal

ad

elő.

E kiadvány hallatán csak azt kívánja a

Berwald a dramaturgia mestere is lehetett a

kritikus, hogy bár a magyar elfeledett

nyitány témáinak elhelyezése alapján. A

zeneszerzőknek is hasonlóan jó minőségű

lehető legjátékosabb fafúvós közzenét újból

cd-vel adózna a Naxos.

és újból megakasztja egy delejes erejű agresszív

basszus-szólam,

amiből

Windhager Károly

pár

ütemmel később szinte banális finálé-

Franz Berwald: Tone Poems / Gävle Symphony

effektus nő ki. A nyitányt hallva Golconda

Orchestra, Petri Sakari, 8.555370

királynője végül is rálel a boldogságra, hacsak a

felvételen

némileg

túlzóan

harsány

basszusszólamok el nem sodorják őt. Persze lehet, hogy a kezdő disszonanciára kellene figyelnünk, hisz a műnek pont a nyitánya, a bemutatkozása hiúsult meg, és a diadalmas vég, csak száz évvel később szólalt meg. Az utolsó szám mi is lehetne más, mint a Skandináv-hegység

őslakóinak,

a

tündéreknek a tánca? Talán nincs olyan skandináv

zeneszerző,

aki

gyermekkori

meséinek ne szánna legalább egy zenés emlékezést. Sibelius, Nielsen és Grieg önfeledt, s olykor önironikus tündértáncai mellé most Berwaldét is odatehetjük. Persze minden

romantikus

Mendelssohn

Tündértánc

Szentivánéji

álom

elvileg című

kísérőzenéjéből nő ki. Berwald ismerte a német

szerzőt,

s

ez

hangszerelésében

érződik is, de tematikájában önálló marad. Érdekes újdonság a tündértáncok világában,

- 45 -

Maga Carl Nielsen egyébként több mint száz zeneművet írt, vonósnégyesektől kezdve az operáig (A maszkabál) bezárólag. Ő a szerzője a népszerű kórusműnek, a Tavasz Funenbennek (Funenben született Nielsen), illetve

a

XX.

század

talán

legszebb

klarinétkoncertjének, valamint egy behízelgő, lírai hegedűversenynek, és hat szimfóniának, melyek világszerte ismertté tették a nevét, s Valami izzik Dániában

melyek közül a negyedik, A kiolthatatlan és az ötödik,

a

maga

enyhén

neurotikus

Korábban a Naxos internetes honlapján havi

dobolásával hallható a leggyakrabban. E

rendszerességgel tettek fel a klasszikus zene

lemez programját a szimfóniák tövében

iránt érdeklődőknek ízlésüket, szokásaikat

kihajtott legjobb zenekari művei alkotják: a

stb. firtató kérdéseket, melyre az azt követő

töretlenül népszerű, az Ezeregyéjszaka meséiből

hónapban olvasható volt a válasz. Többek

kölcsönzött, Aladdin és a bűvös lámpa

között ezt is, „önnek ki a kedvenc skandináv

történetét feldolgozó, Aladdin-szvit, mely az

zeneszerzője?”.

Adam Oehlenschläger színdarabjához írott

számomra

A válaszok összesítése nem

kísérőzenéből készült. A darabot 1919-ben, a

okozott: Sibelius nyert 31 százalékkal.

belőle készült szvitet 1940-ben mutatták be.

(Naná.) Mögötte Carl Nielsen futott be

Természetesen nálunk is ismert műről van

másodiknak

már

szó, legutóbb, 2005 nyarán a Budafoki

elgondolkodtató.) A bronzot természetesen

Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar is

Edward Grieg nyakába akasztották 20

játszotta a Zempléni Fesztiválon. Ezt követi

százalékkal, akit sokan – köztük magam is –

az Ámor és a költő (Amor og Digteren) című

a

Jelentősnek

szimfonikus költemény, a Saga-álom (Saga-

mondható még Johan Svendsen eredménye,

drom) ugyanezen műfajban, a Helios nyitány,

aki 16 százalékkal szorult le a dobogóról.

két részlet a Maszkabálból (Maskarade), végül

Őket követve már csak morzsák jutottak az

a Pán és Syrinx (Pan og Syrinx). Szórakoztató,

imént magasztalt Berwaldnak, Gadenak,

csillogóan

Lumbyenak. Mi lehet az oka, hogy az amúgy

különösen a mozgalmas Aladdin-szvit táncos,

dzsessz-gyűlölő

mögé

izzó szélső tételei, s a fennkölt, északi ormok

utasította a norvég fjordok dalnokát, s vele

ködébe burkolódzó Saga-álom és a hangulatos

együtt a többi skandináv komponistát?

Helios nyitány keltett érdeklődéssel vegyes

második

velőtrázó

25

meglepetést

százalékkal.

helyre

vártak.

Nielsen

(Ez

maga

- 46 -

hangszerelt

művek

mind,

elismerést bennem. A művek előadását a

szimfonikus zenekart hallgassunk, mely,

Dél-Jyllandi

noha a maga szintjén jól teljesít, játéka

Szimfonikus

Zenekar

(Sonderjyllands Symfoniorkester) vállalta,

jócskán elmarad a világszínvonaltól.

Dánia legnagyobb tartományának vezető együttese, a svéd Niklás Willén irányításával.

Akár így, akár úgy, a piac momentán nem

Az igazat megvallva Dánia mindig is az

kényeztet el bennünket Carl Nielsen kisebb

európai zenekultúra perifériáján mozgott,

zenekari műveinek felvételeivel. Ez a lemez

Koppenhágának 2005-ig kellet várnia egy

így még mindig egy jó lehetőség, hogy zenei

valódi operaház felépülésére, jóllehet a Dán

műveltségünk fehéren tátongó foltjait kicsit

Rádió Szimfonikus Zenekara, az ország

tovább színezgessük.

közismerten legjobb szimfonikus együttese

Balázs Miklós

szép sikereket tudhatott maga mögött az utóbbi években. A dél-jyllandi zenekar

Carl Nielsen: Aladdin Suite, Cupid and Poet, Saga-

teljesítménye a cd tanúsága szerint nagyjából

Dream, Helios Overture, Maskarade Overture and Prelude to Act II, Pan and Syrinx / South Jutland

egy magyar vidéki zenekaréhoz hasonlítható.

Symphony Orchestra, Niklás Willén, 8.557164

A lemez hallgatásakor igazából kétféle érzés látogatott: egyfelől az elégedettség, mely egy korrekt,

jól

felépített

előadásnak

szól,

másfelől a kétség, mely egy közepesnél nem jobb

zenekart

hall

tulajdonképpen

átlagszínvonalon muzsikálni. Nincs könnyű helyzetben a recenzens, mikor ilyen lemezről kell írnia. Ha élő beszélgetésben kéne beszámolnom

a

tapasztalataimról,

beszélgetőtársam a fent említett érzéseket észlelné kiülni az arcomra: az elégedettség mosolygó

gyermekarccal

jönne,

s

horgászszékre ülne, elfogadható zenekari hangzás,

szép

tónusokkal,

jó

ritmikai

elemekkel – mondaná. A kétség szokása szerint fejcsóválva érkezne, hokedlire ülne, mondván: talán nem elég hosszú az élet, hogy

hanglemezen

egy

vidéki

dán - 47 -

sem mondhatjuk, hogy a rendkívüli piano nyomott

hagyott

volna

a

mester

zongorajátékában, hangszín-rendjében. Beethoven fortepianója tehát csupán egy réges-régi, azóta ráadásul újjáépített billentyűs. Aki hozzáül játszani, természetesen az áhítat, a kegyelet és a tisztelet szellemében kezd rajta játszani. De ez még mindig kevés

Beethoven saját pianofortéján…

a tökéletes előadáshoz. S ha eddig nem árultam volna el, Edmund Battersby nem az

A Naxos Edmund Battersbyvel kiadott

a zongorista, aki a Diabelli-variációkat annak

Diabelli-variációinak nagy újdonsága, hogy

teljességében meg tudja szólaltatni. A Naxos

Beethoven eredeti fortepianóját is hallhatjuk.

mostanában

Az igen ritka zenetörténeti pillanat várhatóan

Schnabel

több zenerajongót hoz majd lázba.

Ami számomra igazán érdekes, az Battersby

személyétől lesz érdekes, és nem fordítva.

elképzelése a zongora- és a fortepiano-játék-

zongorajátékát

ról. A fortepianón előadott tételek az 1. és a

hallhatnánk egy külvárosi művelődési ház

28. sávot leszámítva hosszabbak, mint a zon-

hamis pianínóján, akkor vélhetően nem

gorán játszottak. Az egyes tételek különbsége

lenne zeneszerető, aki ki merné hagyni a

az 1 másodperctől a 11 másodpercig terjed.

A helyzetünk azonban épp a

Az autentikusabb hangzást idézve lassítja le a

fordított, csak a hangszer maradt meg, nem a zseniális

művész.

Az

meg

már

a

de többletet nem ad hozzá.

szabad elfelejtenünk: a zongora Beethoven

vásárlást.

Schnabel

le, csupán egymás mellé illeszti az ütemeket,

nagyszerű, addig egy szempontot nem

Beethoven

Diabelli-felvételét.

Artur

Battersby azonban csupán a hangokat játssza

túl korán jött el. Amíg az ötlet igencsak

ha

forgalomba

stúdió átlagos zongoráján elérte a teljességet,

A nagy pillanat azonban, úgy tűnik, némileg

Vagyis,

hozta

tempót, s ezen esetekben meggyőző az előa-

csak

dás. Ugyanígy jellemző eltérés, hogy a fatő-

rosszmájúság, hogy a felvételen megszólaló

kés fortepianót lágyabban billenti, mint a

Graf Piano-t 1824-25-ben vásárolta meg

páncéltőkés Steinwayt. A lágyabb billentés-

Beethoven, vagyis a Diabelli-variációkat nem

nek sok helyen nagyon szép pillanatokat kö-

ezen fogalmazta meg. S mivel Beethoven

szönhetünk, ami miatt megértjük a Naxos

élete végén, jóval a megsüketülése után

választását, előző fenntartásaink mellett is.

vásárolta a hangszert, valójában még csak azt - 48 -

Battersby játékát eddig elemeztem a teljesség

hangszer billentyűire képes hagyatkozni. Ne-

átlátása-érzékeltetése szempontjából, ebben

héz megállapítani, hogy Battersby meddig

elmarasztaltam. Bemutattam, hogy mint

ment el a humor szemléltetésében, érzékelte-

fortepiano-játékos valójában képes megtölte-

tésében. Játékát inkább érezni technikainak,

ni e régi típusú hangszer regisztereit. A har-

mint vérbőnek. Persze az is kérdés, hogy

madik szempont pedig legyen az, hogy mi-

meddig mehet. Mit tehet meg annak érdeké-

lyen a zenei célkitűzés és abból mi valósul

ben, hogy nem zongoristák és nem zeneesz-

meg. A cd-mellékletben olvasható Lia M.

téták is nevessenek Beethoven iróniáján?

Jensen igen hosszú, beható és – a kísérőfüzetek esetében szokatlan módon – még

Battersby egyenletes, könnyed és szabályos

bibliográfiával is ellátott Diabelli-tanulmá-

játékában a Diabelli-variációk jobban köthető

nya. A tanulmány ismertetését mellőzöm,

a klasszicizmushoz, mondjuk Scarlattihoz,

csupán

A

mint az előkép Bach-hoz, vagy az 1824-ben

tanulmány szerzője bemutatja a 33 változat

már igazán esedékes romantikához. Mert

egymáshoz való viszonyát, s ennek során

Battersby nemcsak a Diabelli-felvételekkel

kiemel 3 sorozatot, melyek az 1-10. a 11-20.

kell versengjen, hanem a Goldberg-lemezekkel

és a 21-33. tételeket foglalják magukba. Ezek

is, hisz Beethoven alkotása igencsak bőven

mély elemzésének summája, hogy az első 10

hagyatkozik az előkép ismeretére.

főbb

pontjait

emelem

ki.

változat valójában vaskos humor, zenei tréfa, sőt a 10. immár szarkasztikus paródia. A 11-

Összefoglalásul úgy látom, hogy amíg

20 között a barokk formák világát idézi

Battersbyt

Beethoven,

sorozatban

érdemesíti a Diabelli megszólaltatására, addig

transzcendens utazás gesztusait használja a

zongorista felkészültsége miatt elég lett

szerző saját kortársainak paródiáira építve. A

volna csupán egy cd belőle. Ha már

bő példával említett elemzés meggyőző és

mindenképp értelmezési választékot kíván

lebilincselő. A humor és a kompozíciós

nyújtani a kiadó, úgy érdemesebb lett volna

elvek sokszoros összefonódásának egyes

egy zenekari változatot mellé tenni. Egy

tételre lebontott kibogozását oldja meg

hangszerelés van annyira vonzó, mint

nagyon szellemesen Jensen.

Beethoven fortepianója.

míg

az

utolsó

A játék során az elemzésben megfogalma-

fortepiano-játéka

valóban

Windhager Károly

zott elveket, hatásokat keresve azonban úgy tűnik, hogy Battersby nem olvasta a tanul-

Ludwig van Beethoven: Diabelli Variations /

mányt. A tanulmány természetesen a kotta-

Edmund Battresby, piano and fortepiano, 8.55738485

értelmezésére épít, az előadó pedig csupán a - 49 -

A bemutatott lemezek megrendelhetők a Rózsavölgyi- és a Kodály Zoltán Zeneműboltokban, az Alexandra üzleteiben, az Akadémia hanglemezboltban a Király utcában, a Zeneakadémián és a Művészetek Palotája lemezboltjában, a budapesti Concertóban, a CD-Bárban, az MCD Zeneáruház boltjaiban, valamint a Hungaroton Duna Plaza ill. MOM Park-beli üzleteiben. Olvasóink észrevételeit, javaslatait a [email protected] címre várjuk. Küldjön e-mailt e címre, és a következő Naxos lemezajánlót megjelenéskor e-mailben küldjük el!

Kiadja a Mevex Kft. * Felelős kiadó: Urbán János * Felelős szerkesztő: Balázs Miklós * Képek: Naxos.com