I. PÉNZÜGYI PIAC A pénzügyi piac fogalmát szinte lehetetlen definiálni. Pláne akkor, ha – mint tárgyunkban is – a lehető legtágabb értelmezéssel próbálkozunk, hiszen a „pénz” cseréi mellett egyéb tényezők, erőforrások (föld, ingatlanok stb.) „bérbeadásait” is ide soroljuk. Pontosabban, a munkaerő bérbeadását nem ide tartozónak könyveljük, míg a termékek és szolgáltatások adásvételét az árupiachoz soroljuk, ezen kívül szinte mindent a pénzügyi piachoz kötünk.
I.1. Pénzügyi közvetítésről általában A pénzügyi piac alapvető feladata, hogy összehozza a megtakarítókat és a felhasználókat. Egyszerűsített tárgyalásunkban a megtakarítók, azaz a hitelezők legyenek mindig a háztartások, míg a felhasználók, azaz a hitelfelvevők legyenek a vállalatok. Ebben a fejezetben e közvetítő szerep során felmerülő alapproblémákkal, illetőleg azok megoldási irányaival foglalkozunk.
I.1.1. Nehézségek Tudjuk, hogy pénzének átengedésekor a kölcsönadó kockázatot vállal, hiszen később kapott összegeit eltérhetnek a várhatótól. Lényegében csak valamilyen erősségű ígéretet kap pénze megtérülésére. Az ígéretet általában valamilyen dokumentum, szerződés rögzíti. Problémát jelent már magának a kockázatnak a felmérése is. A kölcsönadó, pénzét befektető legtöbbször jóval kevésbé informált a tevékenység, vállalkozás kockázatairól, mint a pénzét felhasználók. Ezt nevezik aszimmetrikus informáltságnak. Ráadásul az információszerzés szakértelmet igénylő is, és igen nehéz a korrekt tájékoztatásban nem feltétlenül érdekelt vállalattól, vállalkozótól, hitelfelvevőtől megfelelő információhoz jutni. Ugyanide sorolhatjuk a már említett szerződés megkötésével járó kockázatokat is. Nem elég, hogy a finanszírozott üzleti tevékenység kockázataival is tisztában kell lennünk, még arra is ügyelnünk kell, hogy a pénzünk átengedéséről és későbbi jövedelmeinkről szóló szerződésben e kockázatokat és jövedelmeket korrektül kapcsolja össze. Egy-egy pénzügyi csereügylet lebonyolításának költségei vannak. Ezek egy része egyösszegű, bármekkora volumenű tranzakció estén fellép. Egy kisebb összegű hitel nyújtásának költségei nem sokban különböznek egy nagyobb összegűétől, hiszen az információszerzés és a szerződés költségei az összegtől függetlenek. A tranzakciós költségek vállalásánál felmerül az ún. potyautas-probléma is. Ennek lényege, hogy ha valamelyik befektető, kölcsönnyújtó vállalja e költségeket (utánanéz az ügyelt hátterének, „kialkudja” a reális jövedelmeket, elkészíteti a szerződést stb.), akkor a többieknek már nem, vagy csak töredékesen kell vállalniuk. Mindebből fakadóan könnyen előfordulhat, hogy mindegyik kölcsönadó valaki más első jelentkezésére vár.i A pénzét átadó nyilván azt szeretné, hogy pénzét bármikor visszaadhassa, a pénzt használó pedig nem szeretne ilyen jellegű ígéretet tenni. (Ha bármikor vissza tudná adni, nem is nagyon lenne rá szüksége.) Kézenfekvő megoldási lehetőség, hogy a kölcsönadáskor szerzett jogok másoknak eladhatók legyenek. Így ugyanis a pénzét átengedő szükség esetén visszakaphatja azt, igaz nem a pénzt használótól, hanem valaki mástól.
I.1.2. Fő megoldási irányok A kockázatok kezelésének több iránya is kínálkozik. Az első a valamilyen állami vagy magán intézményekre építő információszolgáltatások. Az állami oldal egyrészről törvényi előírásokkal szabályozhatja a pénzügyi piaci szereplők információszolgáltatását. Ennek során nem csak törvényileg előírja bizonyos információk nyilvánosságra hozatalát, hanem egyúttal standardizálja is valamennyire az egyes ügylettípusokat, amivel sokkal jobban áttekinthetővé teszi az információkat. Mindemellett természetesen felügyeleti szervekkel is ellenőrizheti ezeket az ügyleteket, egyfajta fogyasztóvédelmi funkciót felvállalva ezzel. Lehetőség van magán minősítő intézmények bekapcsolására is, amely intézmények felhalmozott információikkal és szakértelmükkel „olcsó” tanácsokat adhatnak ügyfeleiknek.
A másik alapvető lehetőség a közvetítő bekapcsolása, ami nagyon hasonló az előző magán minősítő intézmények megoldásához. Itt nem „tanácsokat” adnak el, hanem a közvetítő intézmény némi felárért automatikusan adja e szolgáltatást. Természetesen e közvetítőknél is megjelenhet az állami szabályozás. A fenti esetekben az információszerzés és feldolgozás egyfajta méretgazdaságosságáról van szó, egész egyszerűen ezt ésszerűbb „közösen” végezni, mint egyenként. Ezt a méretgazdaságosságot van, hogy piaci alapon magánintézmények biztosítják, van, hogy egyfajta közjószágnak tekintve maga az állam. E méretgazdaságossági motívumhoz kapcsolódik a diverzifikáció kérdése is. Tudjuk, hogy a befektető, hitelező számára a hatékony portfólió tartása a legelőnyösebb. Ehhez azonban megtakarított és befektetni kívánt vagyonát erősen szét kellene apróznia. Mivel az egyes ügyletek nem jelentéktelen egyösszegű költséggel is járnak, így a kockázat diverzifikációval való csökkentésé jelentős többlet-költségekhez is vezet. Látható tehát, hogy amennyiben egy közvetítők keresztül csökkennek a költségek, úgy nő a diverzifikálás lehetősége is, ami pedig a vállalt kockázat csökkentéséhez vezet. Külön érdemes szólni az ún. kockázatkereskedelemről. Ez nem azonos a diverzifikálással, itt kifejezetten a kockázat valamilyen várható „jutalom” melletti átvállalásáról van szó. Az ilyen szolgáltatások lényege, hogy egy fix díjazásért, vagy egy ügylet várható hozamának egy részért, esetleg a kiemelkedően pozitív alakuláskor fellépő nyereségért valaki átvállalja a negatív események következményeit. A likviditás biztosítása szintén többágú. Praktikusabb úgy közelíteni a kérdéshez, hogy a forgalomképességet alapvető jogi lehetőségének biztosítása felett inkább a költségek a kérdésesek. Ha jogilag eladható valami, az nyilván likvid is, a kérdés csak az, hogy mekkora veszteséggel, mennyire „áron alul”. Ezeket a veszteségeket nagyban csökkentik a fentebb már érintett standardizált formák, illetve a méretgazdaságosan, közvetítőkön keresztül lebonyolított ügyletek. Előfordul, hogy a likviditás biztosítását külön üzletágként végzik. Ezen üzletág kulcsszereplői az ún. árjegyzők, aki – nyilván bizonyos felárért, pontosabba árrésért – garantált likviditást biztosítanak.1 A pénzügyi piacok intézményei az előzőekben vázolt problémák és megoldási lehetőségek mentén érthetők meg leginkább. A sok-sok intézménytípus, illetve pénzügyi piaci terméktípus mögött leginkább ugyanazon egyszerű szolgáltatások húzódnak meg: • Szakértői, tanácsadói szolgáltatás • Jogi, szerződés-kötési szolgáltatás • Kockázat átvállalás • Likviditás biztosítás Mindezek mellett a pénzügyi intézményeknél szinte minden esetben megjelenő mozzanat a méretgazdaságosságból fakadó előnyök kiaknázása, ebből fakadóan a fenti szolgáltatások költségeinek lefaragása. Az így kialakuló alacsony költségek nyitnak utat az olcsó diverzifikálásra, így ez is gyakori körülményként jelentkezik.
I.1.3. Pénzügyi piacok alaptípusai Az elsődleges pénzügyi piacon a pénz közvetlenül kerül a megtakarító háztartásoktól a felhasználóhoz. Lehetséges ez közvetlenül, ehhez viszont az kell, hogy a megtakarítók és a felhasználók páronként meg tudjanak egyezni az ügylet feltételeiben (futamidő, hozamkonstrukció, kockázati garanciák stb.) Nyilván a közvetlen piac igen szűk, hiszen meglehetősen nehézen találkoznak az összeegyeztethető preferenciájú piaci szereplők, és az itt kötött ügyletek magas költségűek is. Itt lépnek be a pénzügyi közvetítő intézmények. Ezeken keresztül közvetett módon is eljuthat a pénz a felhasználókig. Ilyenkor a feladat a sok különböző összegű, és különböző időpontban jelentkező megtakarítás összegyűjtése, ezek méretgazdaságos kezelése, és olyan egységekké konvertálása, amelyekkel a végső felhasználók adott volumenű és időhorizontú forrásigénye kielégíthető. A megtakarítások végső felhasználóinak az elsődleges piac a forrásszerzés alapvető színtere. Ezzel szemben a másodlagos pénzügyi piac kizárólag a megtakarítók piaca, funkciója sem azonos az elsődleges piacéval. Itt a befektetők likvidálják a befektetéseiket, és mindezt anélkül teszik, hogy ez a végső felhasználót érintené. A másodlagos piacon a befektetések csak gazdát cserélnek. Itt tehát csak olyan termékek forognak, amelyek szabadon átruházhatóak. Ez a piac teszi lehetővé, hogy több, külön-külön rövid lejáratú megtakarítás is tartós finanszírozást nyújtson az értékpapír kibocsátójának. A megtakarító bármikor eladhatja a tulajdonába került
1
A bizonyos tőzsdéken elkülönített formában megjelenő árjegyzőkkel részletesebben a Befektetések tárgyban találkozhatnak.
pénzügyi eszközt, így függetlenítve magát a lejáratától. A másodlagos piacon a pénzügyi eszközök akár többször is adás-vétel tárgyát képezik, emiatt a másodlagos piac forgalma többszöröse az elsődleges piacénak. Az elsődleges piacon jönnek létre tehát azok a pénzügyi termékek, amelyekkel később a másodlagos piacon kereskedni fognak (például részvény- vagy kötvénykibocsátás). A másodlagos piacon értékesített pénzügyi piaci termékek árfolyama nincs közvetlen hatással a kibocsátó anyagi helyzetére, ellentétben az elsődleges piaci árfolyamokkal. A pénzügyi piacon különböző időpontbeli pénzek cserélnek gazdát. Minden más piaci technikától eltérően a pénzügyi piacokon a termék nem feltétlenül kerül át a vevő tulajdonába, sokszor itt csak kölcsönügyletről van szó. A kölcsön, azaz a pénzátcsoportosítás időtartama alapján szokás a pénzügyi piacokat két részre osztani: pénzpiacra és tőkepiacra. A pénzpiac foglalja magába mindazon pénzügyi eszközöket és ügyleteket, amelyeknek lejárata (hátralévő futamideje) nem haladja meg az egy évet. Pénzpiaci eszközök így a kereskedelmi és kincstári váltók, átruházható rövid lejáratú banki letétjegyek, az egy éven belüli bankbetétek és bankhitelek. A rövid távú hitelek iránti kereslet főleg a vállalatok forgótőke-finanszírozási szükségletéből ered. Még mielőtt eladnák termékeiket, ki kell fizetniük a munkabért, a nyersanyagok és raktárkészletek árát, és finanszírozniuk kell az ügyfeleknek nyújtott kereskedelmi hiteleket. A rövid távú kölcsönök kínálata a háztartási és vállalati szektornak köszönhető. A hitelnyújtás rendszerint pénzügyi közvetítőkön keresztül zajlik. A rövid futamidejű pénzek piacán a legfontosabb pénzügyi közvetítők a kereskedelmi bankok. Tőkepiacról definíciószerűen az egy éven túlmutató pénzügyi tranzakciók esetében beszélünk, akár a banki, akár az értékpapír-csatornán keresztül zajlanak. A tőkepiaci eszközök között, szemben a pénzpiacon tapasztalhatókkal, domináns részarányt képviselnek az értékpapírok. Érdekes módon, a köznyelv a tőkepiac fogalmán mégis elsősorban a vállalati kötvény- és részvénypiacot érti, amelytől elkülöníti a banki ügyleteket és az állampapírpiacot. Mindez annak ellenére igaz, hogy az angolszász gyakorlattal szemben Magyarországon ma még a pénzügyi közvetítés lényegesen nagyobb hányada bonyolódik a banki szféra betéti és hitelügyletein keresztül, eltekintve az államháztartás alapvetően értékpapírok kibocsátásával fedezett finanszírozásától.ii
I.2. Pénzügyi piacok intézményeiiii A pénzügyi szektor a korábban említett közvetítő szerepét sokoldalú közvetítő intézményei révén látja el. Pénzügyi közvetítőknek nevezzük az olyan pénzintézeteket, amelyek hitelügyletek közvetítésével foglalkoznak.
I.2.1. Bankokiv
betét kamat
Bank
hitel kamat
Felhasználások
Megtakarítások
A háztartások jellemzően alacsony összegű megtakarításaikkal csak nehézkesen lehetnek partnerei a rendszerint nagy hiteligényű vállalatoknak. Problémát okozhat az információ és a tapasztalat hiánya, a likviditás hiánya, a jogi biztonság hiányosságai (pl. nemfizetés esetén), illetve a monitoring magas költségei. A banki közvetett hitelezés megoldást ad ezekre a problémákra. A bank ugyanis folyamatos likviditást biztosít a hitelező (megtakarító) számára azzal, hogy betétek bármikor elhelyezhetők, kivehetők. A megtakarító csak minimális hitelkockázatot visel, hiszen előre meghatározott kamatot kap betétei után, amit többféle garancia is biztosít. A betéteseket csak a bank hitelképessége (jó hírneve) érdekli.
1. ábra: A bankok közvetítő szerepe
A bank a sok kis betétből felduzzadt összeget kihelyezi különböző vállalatokhoz. Ha egy-egy kihelyezés esetében például 1% a nemfizetés esélye, akkor a bank kellően sok kihelyezés esetén az összes kihelyezett összeg 1%-ának biztos elvesztését tervezheti. Ezt a veszteséget azonban bőven pótolhatja a 99% jól teljesítő adós befizetéseiből. A megtakarító a betétein keresztül lényegében egy jól diverzifikált, alacsony kockázatú hitelportfoliót tart. A portfolió elértéktelenedésének esélye nagyon kicsi, ezért a banki közvetítőt a betétesnek nem kell megfigyelnie. Azonban az alacsony kockázat viselésért természetesen a kockázatmentes kamatlábhoz közeli kamatot kap a banktól. Az információs és ellenőrzési költség a bank számára fajlagosan sokkal kisebb,
mintha a megtakarító próbálná megszerezni azokat. A bank a partneri viszony miatt hozzáfér olyan információkhoz is, amelyekhez más nem. A vállalatnak érdeke, hogy később is kapjon olcsó hitelt, azaz jó legyen a hitelminősítése. Ezért kötelezettségeit rendszeresen teljesíti. A bankok – tevékenységük keresztül – egyre nagyobb szerephez jutottak a gazdasági és társadalmi életben. Az egyre nagyobb pénzeszközökkel rendelkező bankok fokozatosan építették ki mindazokat a bankári tevékenységeket és üzletágakat, amelyek a pénzhez és annak funkcióihoz kapcsolódnak. A bankok minden gazdasági területet figyelemmel kísértek, és befolyásukat egyre jobban érvényesítették. Minden üzletágban megjelentek: voltak bankok, amelyek minden üzletágat műveltek, mások viszont különböző gazdasági területekre specializálták magukat, így mind jelentősebben és meghatározóbban váltak a gazdasági élet vérkeringésének részévé. A bankrendszer felépítése az egyes országokban különböző lehet, azonban két nagy alrendszere alakult ki, úgymint: • a központi vagy jegybanké2, valamint • az üzleti banké. Hazánkra a német mintájú univerzális bankrendszer3 a jellemző, azaz a bankok igyekeznek az ügyfelek számára a pénzügyi szolgáltatások minél szélesebb körét nyújtani. Főként jogi és biztonsági okokból vagy a specializáció nyújtotta előnyök miatt jellemző, hogy a bankok leányvállalataikon keresztül elégítik ki az egyes ügyféligényeket, így egy-egy bank neve legtöbbször egy bankcsoportot takar. Jellemzően egy bankhoz lakástakarék-pénztárak, jelzálogbankok, befektetési vállalkozások, lízingcégek, faktoring cégek, biztosítók befektetési alapkezelők, illetve nyugdíjpénztárak kapcsolódhatnak.
I.2.1.a. Betétgyűjtés és fizetési forgalom A bank és az ügyfél kapcsolatának alapja a bankszámlaszerződés, amelyben a hitelintézet kötelezettséget vállal arra, hogy a számlatulajdonos pénzeszközeit kezeli és a számláról a tulajdonos utasításainak megfelelően pénzforgalmi szolgáltatásokat végez. A számla típusa lehet pénzforgalmi számla (folyószámla), megtakarítási számla (betétszámla), hitelszámla, fedezeti számla, értékpapír-letéti számla. Ezekre a számlákra építve a bank különböző szolgáltatásokat végez ügyfelei számára. Ilyenek lehetnek:
I.2.1.b. Hitelkihelyezés A bankok sokféle lejárattal és sokféle ügyféltípusnak nyújtanak hitelt, de igazán a vállalatoknak nyújtott rövidlejáratú4 hitelügyletek kihelyezése a sajátjuk. A bankok egy másik típusába tartozó takarékbankok vagy takarékintézetek lekötött betétekkel foglalkoznak, s a háztartásoknak hiteleznek. Ezek a betéti intézetek a megtakarításokat hosszú lejáratú hitelforrásokká alakítják, döntően lakásépítési célú jelzáloghiteleket nyújtanak. A bankok hitelkosarakat alakítanak ki, felmérik ügyfeleik hitelképességét, figyelik az egyes hitelügyletek feltételeinek teljesítését, viselik továbbá a hitelkihelyezések kockázatát. A bank által vezetett folyószámlákon rendszerint folyamatosan van valamekkora pénzösszeg, ezekre a bank alacsony kamatot fizet, miközben ezt a pénzmennyiséget magasabb kamatra kihelyezi a bankközi piacra. Kamatbevételeit kiegészíti egy sor jogcímen, pl. számlavezetés, pénzmozgás díjaival vagy különféle információnyújtással kapcsolatos jutalékokkal.
I.2.2. Biztosítók A megtakarítás egyik célja, hogy váratlan kiadásainkra óvatossági tartalékot tegyünk félre. Az efféle tartalékolás helyett védekezhetünk biztosítási kötvény vásárlásával is.5
2
A világon az első jegybank Angliában jött létre 1694-ben. A bank létrejöttében az játszott szerepet, hogy az angol polgári forradalom után a királyi kincstár felhalmozódott adósságát rendezni kellett. Ekkor egy skót üzletember javaslatára 1,2 millió fontos alaptőkével megalapították az Angol Bankot (Bank of England). A bank az alaptőkéjét azonnal kölcsönadta az államnak (királyi kincstár), melynek fejében pénzintézeti szolgáltatások végzésére vonatkozó különböző kiváltságokat szerzett.
3
Az univerzális bank kifejezést gyakran használják, ennek ellenére nincsen egységes értelmezése. Vannak akik azt tekintik univerzális banknak, amely túlmegy a hagyományos kereskedelmi banki tevékenységeken (betétgyűjtés, rövid lejáratú hitelkihelyezés és fizetési forgalom lebonyolítása). Vannak, akik akkor tekintik univerzálisnak a bankot, ha értékpapír műveleteket is folytat. Létezik olyan felfogás is, amely szerint nem pénzügyi vállalatok részvényeinek birtoklása, sűt újabban a biztosítás is beletartozik az univerzalitás fogalmába.
4 5
E bankok forrásainak zöme likvid betét, így kockázatos lenne azokat hosszútávra kihelyezni.
A biztosítási kötvény az értékpapírok speciális típusa. A kifizetés ilyenkor egy meghatározott esemény bekövetkeztétől függ. Ha a szerződésben szereplő káresemény bekövetkezik, akkor kapunk kártérítést; ha viszont elmarad, akkor nem kapunk semmit.
A biztosítok létezését közgazdasági szemszögből nem is olyan könnyű megindokolni. Egy diverzifikált portfoliót tartó befektető portfoliójának kockázatát ugyanis nem érintik az egyes elemek egyedi kockázatai, hiszen azok a portfolióban diverzifikálódnak. A biztosítók azok igényeit elégítik tehát leginkább ki, akik nem tartanak diverzifikált portfoliót. Ők hajlandóak a diverzifikálatlanság miatt jelentkező többlet (egyedi) kockázat megszüntetéséért fizetni. Ugyanakkor a diverzifikált portfoliót tartó racionális befektető ezt pénzkidobásnak tekintené. Vajon a biztosítótársaság hogyan tudja átvállalni kockázatunkat anélkül, hogy maga jelentősebb kockázatot vállalna? A válasz természetesen ismét a diverzifikáció alkalmazása. Tételezzük fel, hogy a biztosító nagyszámú ügyfélnek ad el biztosítási kötvényt, és hogy mindegyikük esetében a teljes veszteség esélye egy a húszhoz. A nagy számok ebben az esetben is elvégzik mágikus mutatványukat. Míg egyetlen egyén esetében a teljes veszteség esélye egy a húszhoz, addig a kosárba gyűjtött biztosítások (pool) esetén ez a kockázat a teljes összeg egyhuszadának majdnem bizonyos elveszítésévé alakul át.
2. ábra: Biztosítók működésének vázlata
A biztosítótársaság nyeresége az összes biztosítási díj veszteségekkel csökkentett része. A káresemények nem egyszerre következnek be, hanem folyamatosan, valamilyen eloszlást követve. A rendszeresen beérkező biztosítási díjak ezalatt felhalmozódhatnak. Értelmetlen lenne nem befektetni ennyi pénzt, és a biztosító természetesen jövedelmező befektetési lehetőségeket keres. Hiteleket helyez ki addig, ameddig nincs szüksége a pénzre a kártérítési igények fedezéséhez. A biztosító az efféle befektetésekből nyert jövedelemmel egészíti ki egyéb profitszerzési forrásait.
I.2.3. Jelzáloghitel-intézetek A hazai hosszú távú hitelezésnek a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről rendelkező 1997. évi XXX. törvény teremtette meg a szabályozási alapjait. A jelzálog-hitelintézet különleges jogosítványokkal rendelkező szakosított hitelintézetként működik. Fő tevékenysége a jelzálogfedezet mellett történő hitelnyújtás. Ennek finanszírozására – kizárólagos joggal – jelzáloglevelet bocsáthat ki. Ezen intézménytípus biztonságos működését fokozza az a szabály is, amely alapján az előbbieken túl kiegészítő tevékenységet a bank csak szűk korlátok között végezhet. A jelzálogbank legfontosabb feladata egyrészt az, hogy hosszú távú fejlesztési hiteleket nyújtson, másrészt a megtakarítási lehetőségek körét egy biztonságos instrumentummal, a jelzáloglevéllel bővítse.
3. ábra: A jelzálogbank működésének vázlata.
A lakás és kereskedelmi célú ingatlanok fedezete alapján nyújtott jelzálog-hitelezés mellett az agrárszféra igényeit kielégítő jelzálog-hiteleknek is jelentős szerep jut. A jelzáloglevelek kamatai azért alacsonyak, mert a jelzálogbank kihelyezései mögött külön biztosított „zálogok” állnak, így a jelzáloglevelek kockázata minimális. A hitelek fedezetéül szolgáló ingatlanokat a értékét egy vagyonellenőr rendszeresen ellenőrzi. A jelzálog-üzletág jellegzetessége, hogy a jelzálogbank kihelyezéseit inkább „agyonbiztosítja”, mintsem hogy testre-szabott, mélyreható hitelminősítést végezne. A bank a nemfizetés kockázatát a jelzálog bejegyzéssel a felhasználóra, a fizikai kár kockázatát a felhasználón keresztül végső soron a biztosítóra hárítja át.
I.2.4. Nyugdíjintézetek A nyugdíjintézetek a korábban befizetett összegek fejében az ügyfél adott színvonalú megélhetését biztosítják. Az összegyűjtött tőkét a bankokhoz hasonlóan kihelyezik. Mivel mind a bevételek, mind a kiadások,
ezáltal a szabad tőke előre viszonylag jól számszerűsíthetők, lehetőség nyílik hosszú lejáratú és nagy hozamú befektetésekre, elsősorban vállalati kibocsátású kötvények és részvények vásárlására. A jelenlegi nyugdíjas lakosság által korábban befizetett társadalombiztosítási járulékokat az államháztartáson belül korábban nem tették félre, hanem felélték. Így a mai nyugdíjakat az aktív lakosság befizetéseiből fizetik ki, ám az aktív korú lakosság aránya fokozatosan csökken a népességen belül, míg a nyugdíjasok száma növekszik.6 Ezért elkerülhetetlen volt, hogy az ún. felosztó-kirovó nyugdíjrendszert felváltsa az öngondoskodáson is alapuló ún. tőkefedezeti nyugdíjrendszer. Az új nyugdíjrendszerben a biztosított, azaz a későbbiekben nyugdíjra jogosult, nemcsak az állami társadalombiztosítástól, hanem a magán-nyugdíjpénztáraktól is kap öregkori ellátást. A nyugdíjakat kiegészítheti még önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztáraktól, illetve élet- vagy nyugdíjbiztosítások formájában biztosítótársaságoktól érkező járadék is. Mivel a pénztár biztonságos működésének költségeit a befizetett tagdíjakból fedezi, így nem a teljes befizetett összeg – de általában 90 százalék feletti része – kerül jóváírásra a pénztártag számláján. A tagdíj egy része likviditási tartalékba kerül, mely a demográfiai és befektetési kockázatok kiegyenlítésére, illetve a pénztár fizetőképességének biztosítására szolgál. A fennmaradó összeg a jóváírt hozammal növelve, de a befektetések költségével csökkentve a nyugdíjjárulék majdani finanszírozására szolgál (fedezeti tartalék). A tagok befizetéseinek, tagdíjainak a pénztár működésére fordított hányadán felüli részét a nyugdíjpénztárak vagyonkezelői befektetik. A pénztár a kockázatok mérséklése érdekében befektetéseit köteles különböző eszközcsoportok, ún. portfolióosztályok között megosztani. A pénztár csak bankbetétekbe, rövid lejáratú állampapírokba fektetheti pénzét korlátozás nélkül. Kockázatosabb eszközökbe – vállalati kötvényekbe, részvényekbe – csak bizonyos törvényi korlátozások mellett fektethetnek. A tagok visszavonulásuk után nyugdíjuk egy részét a pénztáraktól kapják. Ahhoz, hogy ez a járulék magas legyen, nemcsak az kell, hogy a tagok havi befizetései magasak legyenek, hanem az is, hogy a pénztár az átutalt összegnek a tag számláján jóváírt részét előnyösen fektesse be. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Pénztártanács minden év november 30-ig nyilvánosságra hozza a következő évre megállapított minimális és maximális hozamelvárását. Ha a pénztár az adott évben a maximális rátánál nagyobb hozamot ér el, kiegyenlítési tartalékot kell képeznie azokra az évekre, amikor a hozam az előírt minimum alatt marad. A magánpénztárakkal ellentétben az önkéntes pénztáraknál a tag a számláján felgyűlt összeget a pénztárból való kilépéssel, legkorábban 10 év után veheti fel. A 10 éves várakozási idő előtt nincs mód a kilépésre, még akkor sem, ha a tag nem képes a tagdíjat fizetni. A felgyülemlett pénz persze nem vész el, a várakozási idő elteltével hozzá lehet jutni. A 10 éves időtartamot nem kötelező egy pénztárnál eltölteni. Ha a pénztártag még nyugdíjba vonulása előtt, a felhalmozási időszakban meghal, a magán-nyugdíjpénztárak esetében lehetőség nyílik arra, hogy a halál időpontjában az egyéni számlán nyilvántartott összeget a kedvezményezettek egyösszegű kifizetésként megkapják. Amennyiben a tag nem jelöl meg kedvezményezettet, halála esetén legközelebbi törvényes örököse válik jogosulttá. Az egyéni számlán lévő összeg nem része a hagyatéknak, nem terheli örökösödési illeték. Ha a pénztártagnak a törvényes öröklés rendje szerint nincs örököse, az összeg a Pénztárak Garancia Alapjára száll. Az állami társadalombiztosítás esetében az addig befizetett pénz a társadalombiztosításé marad. Mivel a magán-nyugdíjpénztári tagok nyugdíjjárulékuk egy részét nem a Nyugdíjbiztosítási Alapba, hanem saját egyéni számlájukra utalják, ezért kisebb államilag finanszírozott nyugdíjat kapnak, mint azok, akik nem tagjai a vegyes rendszernek. A 2012. december 31-e után nyugdíjba vonuló, és csak a társadalombiztosítástól járadékot kapó személyek bruttó átlagkeresetét a nyugdíj megállapításakor szolgálati évenként 1,65-tel, a magánpénztári tagokét pedig 1,22-vel szorozzák.
I.2.5. Lízingtársaságokv A lízingtársaságok kialakulása és elterjedése nagy lehetőségeket teremtett a vállalati beruházások finanszírozásában. A lízing mai formája a második világháborút követően indult világhódító útjára az USA-ból. Sikerét annak köszönheti, hogy a konstrukció és a hozzá kapcsolódó amortizációs és adókedvezmények mind a lízing társaságok, mind az igénybevevő vállalatok igényeinek megfeleltek. A lízing gyakorlatilag valamilyen befektetett eszköz hosszúlejáratú finanszírozása, annyiban kedvezőbb helyzetet teremtve a finanszírozónak (lízingtársaság), mint a klasszikus kereskedelmi banki hosszú lejáratú hitelezés, hogy az ügylet futamideje alatt mindvégig az ő tulajdonában marad az adott eszköz (kisebb kockázat). A lízingtársaságok forrásaikat nem betétformájában szerzik, hanem saját forrásaikra, valamint kereskedelmi banki hitelekre támaszkodnak. A lízingügyletek alapvető mozzanata, hogy a lízingcég az eszköz „kifizetetlen” kihelyezéséért cserébe az eszköz tulajdonjogát tartja meg. Így a lízingcég kihelyezése is biztosított, de a lízingbevevő is jól jár, hiszen a
6
A G7 országokban 1970 és 2000 között a várható élettartam 72 évről 78 évre növekedett, míg ez a szám Japánban 81 év. A született gyermekek száma is folyamatosan csökken 1970 óta, amely így csökkenti a fiatalabb generáció arányát, melyek finanszírozni tudnák az idősebb generációkat.
hitelre vett eszköz önmaga fedezetéül szolgál, így elkerülheti a magasabb hitelkamatokat vagy a további fedezetek biztosítását. A lízingek két nagy csoportját különböztetjük meg: a pénzügyi és az operatív lízinget.
4. ábra: A pénzügyi lízingelés folyamatának vázlata.
A pénzügyi lízing a hitelintézeti törvény szerint pénzügyi szolgáltatásnak minősül, így igen szigorú szabályozás vonatkozik rá. Ilyenkor a lízingelt eszköz a lízingbevevő könyvelésébe kerül beruházásként elszámolt eszközként, de a tulajdonjog felett a lízingcég rendelkezik. A lízingcég nem vállal kockázatot, a vevő nemfizetése esetén a eszközt visszaköveteli. Nem hagyja azt sem, hogy a lízingbevevő viselje a kárkockázatot, hanem kiköti, hogy a lízingtárgyat teljes körűen biztosítani kell. 7 Nyílt végű szerződés esetében jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy a maradványérték kifizetésével tulajdonjogot szerezzen (szolgáltatás jelleg). Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe. Zárt végű lízingszerződés esetében a tőke- és kamattörlesztés teljes megfizetésével a tárgy feltétel nélkül a lízingbevevő tulajdonába kerül (adás-vétel jelleg). A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét – amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos –, valamint kamatrészét és a törlesztésének ütemezését. Nyílt végű szerződés esetében az általános forgalmi adót az eszköz megvásárlásakor a lízingbeadó fizeti be. Mivel ilyenkor végfelhasználónak minősül, nem igényelheti vissza. A kiszámlázott törlesztő részletek azonban, mint szolgáltatási díj, tartalmaznak áfá-t is a tőkerészen és a kamaton felül, amelyet viszont a lízingbevevő visszaigényelhet, a lízingtársaság pedig befizet. Zárt végű szerződés esetében a beszerzéskori áfá-t a lízingbeadó befizeti, majd visszaigényli. A lízingbevevő a futamidő elején egy összegben befizeti a tárgy áfá-ját, azonban a lízing törlesztőrészletei már nem tartalmaznak áfá-t. A befizetett egyösszegű áfá-t visszaigényelheti, kivéve személygépkocsi lízingje esetén. Az operatív lízing általában rövidebb futamidejű, mint a pénzügyi lízing, és a futamidő lejártával a lízingbe vevő nem kívánja megszerezni az eszközt. Ilyenkor a lízingelt eszköz nem jelenik meg a lízingbevevő könyvelésében.
5. ábra: Az operatív lízingelés folyamatának vázlata.
A lízingelés ezen módja leginkább az egyszerű bérbeadáshoz hasonlít. Ebben az esetben az eszköz a lízingtársaság számviteli kimutatásaiban marad. A bérlettől a felek megállapodása szerinti feltételekben különbözik, pl. a bérlő viseli a kárveszélyt. Mindkét esetben a beszerzéskori áfá-t a bérbe/lízingbeadó fizeti meg és igényli vissza, kivéve a személygépkocsi lízingjét, ahol a szolgáltató végfelhasználónak minősül, így nem igényelheti vissza az áfá-t. A bérleti díjak áfá-ját a vevő minden esetben megfizeti és visszaigényli. Speciális lízingtípus a visszlízing, ami valójában egy eszközfedezetű hitelkonstrukció, hiszen a lízingbe vevő saját meglévő eszközét kínálja fel megvételre a lízingcégnek, amelyet majd lízingbe vesz tőle. Így zökkenőmentesen, gépkiesés nélkül juthat készpénzhez – abban az esetben is, ha máshol esetleg már nem jutna kölcsönhöz.
I.2.6. Tőzsdékvi A tőzsdék bemutatását szélesebb felvezetéssel kezdjük, amit az értékpapíroknak, azaz a tőzsdei forgalom alaptárgyainak megismerésével indítunk. Az értékpapír valamilyen vagyonnal kapcsolatos jogot megtestesítő, 7
A lízingcég által számított teljes hiteldíj mutató (THM) egyébként nem tartalmazza a biztosítás és az átutalás díjait.
forgalomképes okirat. Értékpapír alatt az olyan speciális szerződéseket értjük, amelyekben a kibocsátó nem egyszerűen azt vállalja, hogy a vele eredetileg szerződést kötő személlyel, hanem bárkivel szemben is teljesíti a szerződésben foglalt követelést, feltéve, ha az az értékpapírral rendelkezik, számára azt az előírt módon bemutatja. Elnevezése onnan ered, hogy a vagyonjog értéket képvisel, az értékes jog a papírhoz kapcsolódik, így a papír értéket nyer. Az értékpapírban lévő vagyonjog – bár a gyakorlatban jellemzően követelésre, részesedésre, vagy áru feletti rendelkezésre való jogként jelenik meg – rendkívül sokféle lehet. Az értékpapírok tehát különleges dolgok, nem tekinthetők sem csupán árunak vagy ingóságnak, sem csupán puszta jognak, hanem mindkét oldal együttesének. Az értékpapír tulajdonképpen egy igazolás, a benne körülírt jog érvényesítésének az eszköze. Az értékpapírpiacok koncentráltsága együtt jár a szabályozottságukkal. Minél koncentráltabb egy piac, annál komolyabban szabályozott is. Az értékpapírpiacok szabályozottsága sok esetben szigorú kötöttséget, a piac szervezői által kialakított szabványok betartását jelenti. Ezek a szabványok átfoghatják a szerződéses feltételek minden elemét. A szabályozott, szabványosított piacok komoly bekerülési feltételekkel, magas tranzakciós költségekkel működnek. Nem minden áruval, nem minden időben, nem akármilyen mennyiségben és nem akármilyen árképzés alapján lehet kereskedni. Az eddig sorolt – akár hátrányként is értékelhető – jellemzők mellett azonban a koncentrált piacok egyértelmű előnye a magas fokú likviditás. Az értékpapírpiacok koncentráltsági foka szerint a legalacsonyabb fokozatba tartozik az olyan piac, ahol az adásvétel földrajzilag szétszórt helyeken történik. A piac ezt a fajtáját hívják decentralizált, más néven tőzsdén kívüli, nem központosított piacnak. A decentralizált piacon a résztvevők maguk állapítják meg a szerződés feltételeit, szemben a tőzsdével, ahol a szerződés feltételeit szabványosított formában a tőzsde alakítja ki. A központosítás hiánya együtt jár a szolgáltatások hiányából következő szervezettség alacsonyabb fokával. Ebből némi előny is származhat, hisz sokkal kevesebb tranzakciós költséggel jár az itteni szereplés. Hátránya viszont a tőzsdén kívüli piacnak, hogy az itt lebonyolított tranzakciókról nem állnak rendelkezésre információk, hiszen ez a piac különösebb szervezés nélkül működik. Feltételezhetően az alacsony tranzakciós költségeknek köszönhetően, a fejlett országokban kifejlődött a tőzsdén kívüli kereskedésnek egy olyan formája is, ahol tőzsdei papírokkal, de nem szervezett formában kereskednek. Ezt hívjuk harmadik piacnak (third market). Ennek a formának szervezettségi foka a tőzsdén kívüli általános formáknál fejlettebb, bár még mindig a decentralizált kategóriába sorolható. Itt már értékpapírpiaci közvetítők, közreműködők is szerepelnek. A harmadik piac segítségével a befektetőknek lehetőségük van a magas tőzsdei jutalék megkerülésére, megtakarítására. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a harmadik piac meghatározó résztvevői az intézményi befektetők, akik szereplésükkel jelentős tőkét mozgatnak meg ezen a piacon. A tőzsdén kívüli piac alacsony tranzakciós költségeivel hódította meg a befektetőket. Itt a közvetítők tevékenysége általában leszűkül a megbízás végrehajtására. A szervezettség alacsonyabb fokának megnyilvánulásaként nincsenek a tőzsdei brókercégek tevékenységére egyébként jellemző szolgáltatások. Az intézményi befektetőknek ez nem jelent hátrányt, hisz ők úgyis rendelkeznek olyan szervezeti, intézményi háttérrel, amely képes ezt a pénzügyi szolgáltatást pótolni. Vannak elemzőik, portfoliómenedzsereik, rendelkeznek tőkepiaci információs csatornákkal, előfizetői a befektetési piac információinak stb. Az itt szereplő közvetítők alacsonyabb jutalékhoz jutnak, mint a tőzsdei üzletek lebonyolítása esetén. A harmadik piacon bonyolított nagy tételben való üzletelés, a fajlagos költségek csökkenése miatt mégis jövedelmező lehetőség. Az over-the-counter (OTC) piac vagy más néven „pulton keresztüli piac” a decentralizált piachoz képest a szervezettségnek és koncentrációnak már egy magasabb fokát képviseli. Bankközi, számítógépes hálózatokon keresztül működő piacot jelent. A kereskedés tárgya szerint többféle típusát különböztetjük meg. Beszélhetünk bankközi értékpapír-, bankközi deviza-, vagy akár bankközi forintpiacról is. Az elnevezése abból adódik, hogy a befektetők, bankok és más közvetítők, brókercégek közreműködésével, közvetítőkön keresztül vesznek részt. A megbízást a piac közvetlen résztvevői a pulton keresztül az ügyfelektől kapják. Ezt a megbízást az értékpapírpiaci közvetítő cég számítógép és telefon igénybevételével hajtja végre. Az értékpapír-piaci közvetítők on-line számítógépes kapcsolatban állnak egymással, s egy közvetlenül erre a célra kifejlesztett rendszer segítségével üzletelnek. A technikából adódóan szokás az OTC piacot telefonos kereskedelemként is emlegetni. A legtöbb, külföldi piacra bekerült magyar értékpapír ezen a piacon került forgalomba. Ezt a piacot, bár nem szabályozott értékpapírpiacnak mondják, csak a rendszerbe belépő, az itteni kereskedés feltételeivel, jogosítványaival (ezek főként technikai és nem szakmai) rendelkező szereplők vehetik közvetlenül igénybe. Az árfolyamok a kereskedők alkujában alakulnak ki pillanatról-pillanatra. Az OTC piacon való kereskedés előnye, hogy rendkívül gyors és olcsó. A rendszer komoly információs bázist biztosít, az OTC piaci árfolyamok nyilvánosságra hozatala segíti a befektetési és egyéb más gazdasági döntéseket. Hazánkban is működik OTC piac, ahol az értékpapírok vonatkozásában kincstárjegyek, kötvények, ezen belül is leginkább államkötvények, részvények élénk kerekedése folyik. Innen értesülést szerezhetünk olyan papírok árfolyamáról, amelyek még nincsenek bevezetve a Budapesti Értékpapírtőzsdére, de várható későbbi tőzsdei szereplésük. Ezek az információk jó szolgálatot tesznek a befektetési döntések meghozatalakor.
A koncentrált piac lényege az, hogy földrajzilag egy helyre vonja össze a piac szereplőit. Három alapvető változatát különböztethetjük meg: az aukciót, a tender kiírása útján történő kereskedést és a tőzsdét. Az aukció, más néven árverés jellegzetessége, hogy kizárólag a keresletet koncentrálja, azaz a potenciális vevőket, az áru iránt érdeklődőket hívja össze. Az aukció egyedi termékek piaca: műtárgyak, műkincsek, hagyatékok, régiségek, különleges áruk kerülnek ilyen formában értékesítésre. Az áru tulajdonosa kettős szolgálatot is vár egyszerre a piactól. A vevő megtalálása mellett, sokkal nagyobb feladat az áru piaci értékének megállapítása. Jellemzően egyedi termékek révén nincs összehasonlítási alap. Emellett az áruk általában különleges volta (erkölcsi, művészi értéke) miatt szakértői értékbecsléssel is csak szubjektív ár alakítható ki. Így a legeredményesebb értékesítési formának Samuelson „minden áru annyit ér, amennyiért el lehet adni” elvének érvényesítése látszik. Az aukción licitálással alakul ki az ár. A licitálás lényege, hogy az szerezheti meg az árut, aki a legtöbbet adja érte. A sikeres aukció általában „kisebb tömegeket” koncentrál, de semmiképpen sem négyszemközti kereskedés. A kereskedés tárgyai különleges, ennél fogva nagy értékű áruk. A tender, a fent említett árverés komplementerének is tekinthető. A tender során ugyanis kizárólag a kínálatot kívánják koncentrálni. A tenderfelhívás során egyetlen vevő fordul pályázat kiírása útján a potenciális eladókhoz azzal a szándékkal, hogy számára a lehető legkedvezőbb feltételekkel valósulhasson meg a tranzakció. A tender a beruházási piacon például építkezések kivitelezése során gyakran emlegetett piaci forma, megszervezése komoly szabályokhoz kötődik. A tőzsde a koncentráció jellegéből ítélve az előző két piaci forma, az aukció és a tender ötvözete. A tőzsde ugyanis koncentrálja mind a keresletet, mind a kínálatot. Természetesen a kínálat koncentrációjára csak akkor kerülhet sor, ha olyan áruról van szó, amelyből több egyforma létezik. Tekintettel arra, hogy egyedi termék koncentrációja kínálati oldalról értelmezhetetlen, a tőzsde egynemű, homogén tömegáruk piaca. A tőzsde amellett, hogy a koncentrációnak köszönhetően likvid piacot biztosít a tőzsdei áru számára, a kereslet és a kínálat egymásra találása révén tökéletes piaci árat képes kialakítani. Tökéletesnek az az ár mondható, amely sok-sok piaci szereplő értékítéletén alapuló, úgynevezett egyensúlyi ár. Természetesen a tervezett magas fokú koncentráció a piac és a kereskedési feltételek komoly szervezettségét igényli. Ezért is mondhatjuk, hogy a koncentráció és a szervezettség együtt jár. Minél koncentráltabb egy piac, annál szervezettebb, annál inkább szabványosított. A szigorú előírások a befektetések biztonságát, a piac stabilitását kívánják elősegíteni. A biztonságos, likvid, információban gazdag piac hozzájárul a befektetési kedv élénküléséhez, a tőke mozgósításához, s ezen keresztül a gazdasági újratermelési folyamat eredményességéhez. A tőzsde tehát egy különlegesen szervezett, koncentrált piac, ahol a helyettesíthető tömegáruk kereskedése szigorúan előírt szabályok szerint történik. Ha Magyarországon azt a szót halljuk, hogy piac, akkor jellemzően a Vásárcsarnokra gondolhatunk. Ez jelen esetben azért szerencsés asszociáció, mert a tőzsde tipikusan olyan piac – a Vásárcsarnokhoz hasonlóan, s ellentétben az egyszerűbb boltokkal –, ahol a tőzsde tulajdonában nincs árukészlet. Ott csak akkor van kínálat, ha vannak eladók, akik adott pillanatban eladásra kínálják áruikat. Ennek megfelelően akkor van kereslet, ha vevők mennek erre a piacra vételi szándékkal. Van azonban egy szembetűnő különbség. Csakis a tőzsdére és semmilyen más piacra nem jellemző az, hogy a tőzsdei kereskedelemben megjelenő áruknak, beleértve az értékpapírokat is, nem kell jelen lenniük. Fizikai jelenlétük nélkül folyik a velük való kereskedés. Ennek feltétele, hogy olyan áruról legyen szó, amely helyettesíthető, illetve kicserélhető. A tőzsde tehát csak helyszínt biztosít a kereskedéshez, amely egy helyre koncentrálja a keresletet és a kínálatot. Emellett a résztvevők számára rendkívül szigorú, csak a tőzsdére jellemző szabályokat alkot. Különleges szervezettségét, szabályait talán a legtömörebben és legközérthetőbben úgy lehet megfogalmazni, hogy a tőzsdén csak: • meghatározott árukat, • meghatározott helyen, • meghatározott időben, • meghatározott személyek, • meghatározott módon adhatnak-vehetnek. A tőzsde, túl a kereskedelmi centrum jellegén, információs központ is. Koncentrálja a gazdasági, politikai és bármely egyéb híreket, tényeket, információkat. Az értékpapírtőzsdén koncentrálódnak a papírok kiállítóinak jövedelmezőségéről, gazdálkodásáról, goodwilljéről, várható eredményeiről szóló értesülések, amelyek természetesen kifejeződnek majd az árakban. A tőzsdére tehát mindenkor jellemző egyfajta jelzőrendszer szerep. Biztosítja a tőke, a vagyonok nyilvános, objektív értékelődését. A tőzsde lényegéhez tartozik, hogy nemcsak effektív (az ügyletkötés tárgyát képező áru birtokbavételére illetve átengedésére irányuló), hanem spekulatív (kizárólag nyereségszerzést célzó) ügyletek kötésére is tág lehetőséget biztosít. A tőzsde a maga szabályozottságával, nyilvánosságával, a forgalom csatornáinak kialakításával megsokszorozhatja a kereskedelem volumenét. Ez serkenti az új kibocsátásokat, s végső soron hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez.
A tőzsde tehát a kereskedelem alapintézménye, sajátosan szervezett szigorú szabályok szerint működő nyílt piaci forma. Koncentrálja a tőzsdére bevezetett, forgalmazott áruk keresletét és kínálatát. A tőzsde nemzetgazdasági szerepe: • szervezett tőkepiac a szabad tőke mozgósítására; • rendszeresen alternatívát kínál mind a befektetőknek mind a megtakarítóknak, ezzel emelve a befektetési piac likviditását; • folyamatos, nyilvános vállalatértékelést végez, a nyilvánosság a hatékony verseny kulcseleme; • kormányzattól független jelzőrendszer a gazdaság állapotáról (a várakozásokról); • a tőzsdén forgalmazott értékpapírok hozama, s az ezzel kapcsolatos várakozások iránytűként szolgálnak a hitelezés és a tőkebefektetés egyéb területén is; • a gazdasági hatékonyság szempontjából kedvező tőkemozgásokat ösztönöz. A tőzsdéket tevékenység szerint hagyományosan két szempont szerint csoportosíthatjuk: a kereskedés tárgyát tekintve értéktőzsdéket és árutőzsdéket különböztethetünk meg, míg a tőzsdén kötött ügyletek jellegét figyelembe véve azonnali és határidős tőzsdékről beszélhetünk.
I.2.7. Brókercégek A brókercégek olyan vállalkozások, amelyek megfelelő díjtételek ellenében az értékpapírok tőzsdei és tőzsdén kívüli adásvételére szakosodtak. A brókercégek (ügynökcégek) nem vállnak az általuk közvetített értékpapírok tulajdonosává. Szerepük mindössze annyi, hogy közvetítsenek az ügyfelek és a tőzsde között. Semmilyen kockázatot nem vállalnak, bevételeiket az általuk közvetített ügyletek jutalékából szerzik.
6. ábra: A brókercég működésének vázlata.
A brókercégek általános feladata az értékpapír-bizományosi tevékenység. A bizományosi tevékenység megbízás alapján a befektetési szolgáltató saját nevében más személy javára (számlájára) folytatott adásvételi tevékenység. A tőzsde működésének alapja, hogy a keresletet és kínálatot mozgató beruházó nem személyesen bonyolítja le az adásvételt, hanem ügynökök, közismert néven brókerek közreműködésével. A bróker valamilyen értékpapír-ügynökség alkalmazottja, megbízás alapján közvetít a konkrét értékpapírra, annak mennyiségére és az árra szóló vételi és eladási ajánlatot. A befektető a kiválasztott brókercéggel minden egyes megbízását bizományosi szerződéssel köti meg. A bizományosi szerződésekben a megbízó meghatározza a terméket, annak mennyiségét, árát, amit venni, illetve eladni szándékozik. A brókercég alapításnak szigorú feltételei vannak. A pontos szabályokat az értékpapírtörvény tartalmazza. Meghatározzák a minimális alaptőkét, a technikai feltételeket, azt, hogy nemcsak szakmai gyakorlattal, hanem szakvizsgával is rendelkező alkalmazottal kell dolgozni.8
I.2.8. Tőkepiaci felügyelet Lényeges feladatot lát el a befektetők szempontjából a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), melynek célja elsősorban a befektetők védelmében elősegíteni a pénz- és tőkepiacokon működő szervezetek biztonságos és zavartalan funkcionálását, átláthatóságát, a tisztességes és szabályozott piaci verseny kialakulását, valamint a tőkepiaci szereplők tulajdonosai gondos és körültekintő joggyakorlásának megvalósulását.
8
Legnagyobb forgalmú brókercégek piaci részesedése 2004 február (Forrás: www.portfolio.hu )
Brókercégek Erste Concorde Cashline HVB(ex CA-IB) ING Buda-Cash …
% 25,6 15,0 14,4 14,3 7,4 7,1
A Felügyelet az értékpapírok kibocsátói, forgalmazói, bizonyos esetekben befektetői, a tőzsdék, a KELER, a befektetési alapok, valamint a hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, biztosítók és a nyugdíjpénztárak működését felügyeli. Ugyancsak a Felügyelet adja ki az engedélyhez kötött tevékenységek tekintetében az engedélyeket, továbbá rendszeresen figyelemmel kíséri a befektetési szolgáltatók, a kibocsátók, a tőzsdék és az elszámolóház tevékenységét. Ennek során ellenőrzi a jogszabályok érvényesülését, a befektetési szolgáltatók üzletvitelének irányítását, a felügyelt szervezetek információszolgáltatásának működését. Ritkábban a Felügyelet a bennfentes kereskedelem és tisztességtelen árfolyam-befolyásolás gyanúja esetén vizsgálatot is folytat, amelynek keretében együttműködhet más hatóságokkal. A Felügyelet az államigazgatás része, országos hatásköre azt biztosítja számára, hogy bárhol az országban folytatott, a hatáskörébe tartozó tevékenységek végzését felügyelje. A Felügyelet az elérni kívánt célok érdekében szankciókat is alkalmazhat, amelyek a figyelmeztetéstől a pénzbírságon keresztül a tevékenység felfüggesztéséig és az engedély visszavonásáig terjednek. A Felügyelet bevételei az igazgatási-szolgáltatási díj, a felügyeleti díj és a bírság.9 A Felügyelet az államigazgatás eljárásairól szóló jogszabályok alapján jár el. Döntései ellen közigazgatási úton nem lehet jogorvoslatot kérni, s a Felügyelet a bírságokról szóló határozatok kivételével határozatainak azonnali végrehajtását is elrendelheti annak érdekében, hogy a befektetőket, illetve a piacot a további károktól megóvja, illetve hogy az érintett pénzügyi szolgáltató(k) helyzetének további romlását megakadályozza.
I.2.9. Befektetővédelemvii A befektetővédelem egyik legfontosabb szerepe az, hogy a nagyon kevés tőkével rendelkezők vagyonát biztosítsa. Ők ugyanis nem rendelkeznek diverzifikált portfolióval, így „befektetésükkel” nagy – egyébként diverzifikálható – kockázatot vállalnak. Ennek megfelelően a biztosított összeg is meglehetősen alacsony, és a diverzifikációra képes intézményi befektetők kizárták a jogosultak köréből. A Befektető-védelmi Alap (BEVA) olyan jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a befektetési szolgáltatók hoztak létre jogszabály alapján, s amely a befektetők anyagi érdekeinek védelmére szolgál. Az alaphoz kötelező csatlakozniuk azoknak a befektetési szolgáltatóknak, amelyek a következő tevékenységek bármelyikét végzik: érékpapír-kereskedelem, portfoliókezelés, értékpapírletét-kezelés, letéti őrzés, értékpapírszámla-, illetve ügyfélszámlavezetés. A kártalanítás10 összege személyenként és Alap tagonként összevontan legfeljebb hatmillió forint.11 A törvény12 a BEVA által történő kártalanításból számos csoportot kizár, így például az államot, az intézményi befektetőket, a pénzügyi intézményeket, a befektetési szolgáltatókat, a szolgáltatóknál vezető állást betöltő személyeket és azok közeli hozzátartozóit. Kizárja az olyan ügyletből eredő követelések jogosultjait is, amelynek forrása jogerős bírói ítélet szerint bűncselekményből származik. Az Alap forrásai: csatlakozási díj13, az éves díj14, a rendkívüli befizetés15, az Alap vagyonának hozama, az Alap által felvett kölcsön, és az egyéb bevételek. A hitelintézetekben elhelyezett lakossági és devizabetétek védelmére hozták létre az Országos Betétbiztosítási Alapot, melyhez minden hitelintézet köteles csatlakozni.16 A betétbiztosítás a betéteseket és ezen keresztül a pénzügyi rendszer stabilitását védi. Az Alap egy független igazgatótanács irányítása alatt áll. 9
A felügyeleti díj a bizományosi és a kereskedelmi tevékenység keretében lebonyolított árfolyamértéken számított negyedéves eladási ügyletek értékének 0,04 ezreléke; de a felügyeleti díj évi összege legalább egymillió forint, az egyéni kereskedő által fizetett éves felügyeleti díj legalább kettőszázezer forint, az ügynök havi húszezer forint felügyeleti díjat fizet. A felügyeleti díj mértéke befektetési alapok esetében a kezelt vagyon negyedéves átlagos összegének 0,2 ezreléke. 10
Kártalanítás megállapítására a befektető erre irányuló kérelme alapján kerül sor. A kérelmet a befektető az igényérvényesítés első napjától számított egy éven belül terjesztheti elő.
11
Az Alap által fizetett kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint feletti rész kilencven százaléka. 12
2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról
13
A csatlakozási díj mértéke a csatlakozó gazdálkodó szervezet jegyzett tőkéjének fél százaléka, de nem lehet kevesebb, mint ötszázezer forint, és nem haladhatja meg a hárommillió forintot.
14
Az Alap tagja az éves díjat a díjfizetési időszakra előre esedékesen köteles megfizetni. Az éves díj alapja a tárgyévet megelőző naptári évben az Alap kártalanítási kötelezettsége alá tartozó befektetők tulajdonát képező, az Alap tagjának kezelésében lévő pénz és értékpapír átlagos állománya. Az Alap tagja által fizetendő éves díj összege nem haladhatja meg a díjalap mértékének három ezrelékét, de az éves díj nem lehet kevesebb ötszázezer forintnál (minimumdíj).
15
Az Alap igazgatósága rendkívüli befizetést rendel el, ha az Alap eszközei az esedékes vagy az előre látható kártalanítási kötelezettség teljesítését nem fedezik. Rendkívüli befizetés akkor is elrendelhető, ha az Alap az esedékes hiteltörlesztést, illetőleg annak kamatait nem képes határidőben teljesíteni. 16
Részletekért lásd: 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról vagy a www.oba.hu oldalt.
Gazdálkodását az állami Számvevőszék ellenőrzi, megállapításairól az Országgyűlésnek köteles beszámolni. Az Országos Betétbiztosítási Alap nem hatóság, de működése közérdeket szolgál, így rendelkezik a betétesek érdekében szükséges információkkal, ellenőrzési jogosítványokkal, valamint pénzügyi fedezettel. Az Alap a tagintézetek kötelező rendszeres befizetéseiből és az ebből felhalmozott vagyon hozamából látja el feladatát. Ezen felül, a betétesek kártalanítása céljából rendkívüli díjfizetést rendelhet el, illetőleg - kormánygaranciával hiteleket is felvehet. Az Alap a betétek biztonságának megőrzése, a betétek befagyásának elkerülése céljából megelőző intézkedéseket is tehet. A törvény szerint, ha a hitelintézet fizetésképtelensége miatt nem vehető fel (befagy) a betét, akkor az Alap a biztosított ügyfél részére a befagyott betét tőke- és kamatösszegét betétesenként és egy hitelintézetre összevontan legfeljebb a törvényben meghatározott összeghatárig (jelenleg egymillió forint) fizeti ki. A hitelintézetek fizetésképtelensége esetén minden olyan névre szóló (a betétes adatait tartalmazó) betét védett, amelynek tulajdonosa személy szerint azonosítható. A betétbiztosítás védelmét a Magyar Köztársaság területén visszafizetendő, névre szóló banki betétek (betéti okiratok, betétszámla-követelések) élvezik. A kifizetés felső értékhatára betétesenként törvény által meghatározott (jelenleg hárommillió forint). A biztosítás minden hitelintézetre külön-külön érvényes. Tehát ha egy betétes több helyen helyezi el a pénzét, akkor mindenütt biztosítottá válik a törvényes összeghatárig. A betétbiztosítási rendszerbe az Országos Betétbiztosítási Alap tagintézetei, azaz a bankok, takarékszövetkezetek, a lakás-takarékpénztárak és a hitelszövetkezetek tartoznak.
I.2.10. Befektetési alapok A befektetési alapok arra specializálódtak, hogy az értékpapírt vásárolni szándékozók tőkéjét összegyűjtsék, és az így összegyűlt megtakarításokat kis tranzakciós költséggel, a szélesebb körű diverzifikáció lehetőségéből fakadóan legtöbbször kisebb kockázattal, valamint esetleg némi pozitív abnormális hozammal befektessék.
7. ábra: Befektetési alapok működésének vázlata
Egy befektetési alap anélkül élvezi a diverzifikáció előnyeit, hogy a bankok szokásos tevékenységei közül számos más dologgal foglalkozna. Így nem értékel hitelképességet, nem ellenőriz teljesítményt. Ehelyett nyilvánosan forgalmazott értékpapírokból álló portfoliót alakít ki. Ehhez a pénzügyi piac által nyújtott információkra és ellenőrzésre támaszkodik, hasonlóan a kisbefektetőkhöz. Az alapkezelő a diverzifikált portfoliót a meghirdetett elveknek megfelelően saját hatáskörben alakítja ki, illetve módosítja. A befektetési társaság – a bankoktól eltérően – nem visel hitelkockázatot. Befektetőinek nem kínál biztos hozamot, hanem a kosárba felvett értékpapírok hozamából nyújt részesedést. Ha a portfolió magas nyereséget hoz, a befektetők jövedelme is kedvező; ha gyenge a teljesítmény, akkor a befektetők veszítenek. A befektetési társaság profitja azonban legtöbbször független a teljesítménytől: jövedelmét a vezetés a különdíjakból vagy jutalékokból kapja. A befektetők számára a befektetési alapok fő vonzereje a diverzifikált portfolió vásárlásának egyszerű lehetősége, illetve a likviditás, hiszen a portfolió egészben eladható jelentősebb tranzakciós díjak nélkül. Az alap értéke a benne lévő eszközök értékének változásával együtt változik, azaz ha nő az alapban lévő értékpapírok, illetve eszközök értéke, akkor nő az alapot megtestesítő befektetési jegyek értéke is. A magyar szabályozás szerint a befektetési alap arányos részét a befektetési jegyek testesítik meg, azaz a befektetők befektetési jegy vásárlásával lehetnek tulajdonosai az alapnak. Külföldön, ahol a befektetési alapok befektetési társaságok formájában jönnek létre, a befektető részvényeket vásárol és így csatlakozik az alaphoz. A befektető olyan arányban tulajdonosa a befektetési alapnak, amilyen arányban az általa megvásárolt befektetési jegyek (részvények) névértéke aránylik az alap össznévértékéhez.17
17
Az Egyesült Államok befektetési alappiaca a legnagyobb, amely a világ befektetési alappiacának mintegy felét teszi ki. 2000-ben havi32 milliárd, 2001-ben havi33 milliárd dollár folyt be az alapokba, 2002. január 1-én az alapokban kezelt vagyon elérte a 7115 billió dollárt. A piacon olyan óriás alapok jöttek létre, amilyen a Fidelity Magellan is volt, a benne lévő tőke meghaladta a 100 milliárd dollárt (Forrás: May Réka (szerk.): Vagyon- alap- és portfóliókezelés, AULA kiadó, Budapest, 2003.). Hogy érzékeljük mekkora vagyon is halmozódott fel az amerikai befektetési alapokban álljon itt egy szemléltető példa: ha 7115 billió dollárt átváltanánk forintra, és feltételezzük, hogy 1 gombostű 1 forintba kerül, akkor az összegen vásárolható gombostűk megtöltenék a Nyugati Pályaudvart.
I.3. Pénzügyi piaci eszközökviii A pénzügyi piac eszközei (árui) számos vonatkozásban eltérnek a szokásos árucikkektől, például nem szolgálnak közvetlen szükséglet kielégítésre. Miután nem rendelkeznek használati értékkel, nem is amortizálódnak, nem is kopnak el, mint a közönséges termékek. Piaci értéküket nem befolyásolja fizikai megjelenésük, állapotuk, bár esetükben különösen fontos az alakiság. Általában speciális jogszabályi előírások kötelezik kiállítójukat a formai kellékek betartására. Miután belső értékkel nem bírnak, értéküket az adja, hogy későbbi időpontra szóló követelést testesítenek meg. A pénzügyi eszközök a megtakarítás ideiglenes átadására szolgálnak. Számos formájuk lehet pl. értékpapír, elismervény, utalvány, szerződés vagy egyéb jogi dokumentum (pl. társasági szerződés).
I.3.1. Az értékpapírokról általábanix Az értékpapír valamilyen vagyonnal kapcsolatos jogot megtestesítő, forgalomképes okirat. Elnevezése onnan ered, hogy a vagyonjog értéket képvisel. Az értékes jog a papírhoz kapcsolódik, így a papír maga is értéket nyer. Az értékpapírban lévő vagyonjog – bár a gyakorlatban jellemzően követelésre, részesedésre, vagy áru feletti rendelkezésre való jogként jelenik meg – rendkívül sokféle lehet. Az értékpapír tulajdonképpen egy igazolás, a benne körülírt jog érvényesítésének az eszköze. Az értékpapír legfőbb különlegessége, és egyben a legkarakterisztikusabb jellemvonása abban áll, hogy úgy testesíti meg a benne körülírt jogot, hogy az csak az értékpapír által létezik. Az értékpapír, mint okirat, külsőleg is eltér más (magán- vagy köz-) okirattól, mert az értékpapírnak e különleges jellegét magából az okiratból fel lehet, és fel kell ismerni. Az értékpapírnak különleges és szigorú – jogszabályban előírt – alakszerűségnek kell megfelelnie.18 A sokáig kötelezően kinyomtatandó okirat, napjainkban átadta helyét a csak számlán, nyilvántartásokban létező, csupán elektronikus jelként megjelenő, úgynevezett dematerializált értékpapírnak. Ma már19 a kibocsátók szabadon dönthetnek arról, hogy értékpapírjaikat milyen formában – papíralapú vagy dematerializált – állítják elő. A dematerializált értékpapír nyilvántartásokban létező, elektronikus úton rögzített és továbbított, értékpapírszámlán nyilvántartott, az értékpapír jogszabályban meghatározott valamennyi tartalmi kellékét azonosítható módon tartalmazó adat. Kibocsátásakor, a jegyzés lezárásakor, amikor a kibocsátandó értékpapír mennyiség véglegessé válik, a kibocsátó egyetlen olyan okiratot állít elő, amely minden alapvető fontosságú adatot tartalmaz20. Annak ellenére, hogy ez a dokumentum minden alapvető, s egyben az értékpapíroknál kötelezően előírt kellékét tartalmazza, nem minősül értékpapírnak. Az értékpapírok egyik legfontosabb jellemzője a forgalomképesség. Az értékpapírban foglalt jogok átruházhatóságának részletes jogi szabályozása elsőként a váltónál alakult ki, ezért általános gyakorlat szerint a többi értékpapír esetén is a váltóra vonatkozó szabályokat21 kell alkalmazni. Forgalomképesség alapján, az értékpapírokat két alapvető csoportra bonthatjuk. A bemutatóra szóló értékpapírokon nincs feltüntetve a kedvezményezett neve, átruházásuk a papír egyszerű, fizikai átadásával történik. A névre, illetve rendeletre szóló értékpapírok mindig egy meghatározott személy nevére, illetve rendelkezésére vannak kiállítva, így ezek egyszerű átadással nem ruházhatók át, az értékpapírban foglalt jogot csak írásbeli nyilatkozattal lehet elidegeníteni. Az átruházásról szóló nyilatkozatot minden esetben kötelező magára az értékpapírra írni. A névre szóló értékpapírok átruházása engedményezéssel (cedálással) történhet, ami a szerződésből, értékpapírból származó jog írásban történő átruházását jelenti. Az általános polgári jogi szabályok szerint az engedményes nem szerez több jogot annál, mint amivel az engedményező rendelkezett, azaz az adós mindazokkal a kifogásokkal élhet az engedményessel szemben, mint amelyeket az engedményezővel szemben érvényesíthetett volna. 18
Ezek a kellékek értékpapírfajtánkét igen eltérőek lehetnek, néhol csak a kötelező formai kellékekre, máskor – s ez a gyakoribb eset – a papír küllemére, a nyomtatás kivitelére vonatkozóan is kötelező előírások vonatkoznak. A sorozatban kibocsátott értékpapírok (pl. kötvény, részvény, záloglevél, befektetési jegy, letéti jegy, stb.) – mind nagy számuk miatt, mind a hamisíthatóság ellen való védekezés érdekében, a bankjegyekhez hasonlóan – csak arra jogosított nyomdákban, speciális papírból, egyedi nyomtatással, aprólékos, rendkívül körültekintő munkával készülnek. Hazánkban az értékpapírok nyomdai előállítását és megsemmisítését kormányrendelet (98/1995) szabályozza.
19
Hazánkban 1997. január 1-től.
20
Pl. az értékpapír jogszabályban előírt valamennyi tartalmi kellékét, a kibocsátásról szóló döntést, a kibocsátott teljes értékpapír-sorozat össznévértékét, a kibocsátott értékpapírok mennyiségét, a kibocsátó cégszerű aláírását.
21
Magyarországon az 1965. évi 1. törvényerejű rendelet szabályozza a kérdést.
A rendeletre szóló papírok átruházása forgatmány útján történik. A forgatmány (hátirat) a forgatható (rendeleti) értékpapírok hátlapjára vezetett írásbeli nyilatkozat. A dematerializált értékpapír mindig névre szóló, átruházására kizárólag értékpapírszámlán történő terhelés, illetve jóváírás útján kerülhet sor.
I.3.1.a. Az értékpapírok csoportosítása Az értékpapírokat forgalomképességükön túl számtalan egyéb szempont szerint is csoportosíthatjuk. Az alábbiakban néhányat mutatunk be ezekből. Az értékpapírban foglalt vagyonjog szerint hitelviszonyt, tagsági jogokat illetve áruval kapcsolatos jogokat megtestesítő értékpapírokat különböztethetünk meg. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat szokás kamatozó papíroknak is nevezni. Kibocsátójuk (az adós) meghatározott pénzösszegnek a rendelkezésre bocsátását elismerve arra kötelezi magát, hogy a pénz (kölcsön) összegét, valamint a kamatozó értékpapír meghatározott kamatát vagy más hozamát és az általa esetleg vállalt egyéb szolgáltatásokat az értékpapír birtokosának a megjelölt időben és módon megfizeti, illetve teljesíti. Hitelviszonyt foglal magában pl. a záloglevél, a kötvény, a kincstárjegy, a letéti jegy. A tagsági jogokat megtestesítő értékpapírok (pl. részvény, részjegy) kibocsátója meghatározott pénzösszeg, illetve pénzben meghatározott nem pénzbeli vagyoni érték tulajdonába vagy használatába vételét elismerve arra kötelezi magát, hogy az értékpapír tulajdonosának meghatározott vagyoni és egyéb jogokat biztosít. Az értékpapír birtokosa a kibocsátó vagyonára, illetve annak az értékpapír-tulajdonnal arányos részére tulajdonjogot szerez, s így beleszólhat a cég irányításába, de legfőképpen igényt tarthat a cég eredményéből való részesedésre. Szokás részesedést megtestesítő értékpapíroknak, vagy osztalék típusú papíroknak is nevezni őket. Az értékpapírok hozama szerint: - formailag nem kamatozó (pl. váltó, csekk, diszkont típusú értékpapír: diszkont kincstárjegy, zéró kupon kötvény, diszkont letéti jegy); - fix kamatozású (pl. a kötvény klasszikus formája); - a változó hozamú, úgynevezett osztalékpapírok (pl. a részvény, részjegy, vagyonjegy). Vannak, helyesebben inkább léteztek, olyan változó hozamú papírok is, amelynek tulajdonosai nemcsak a részesedésre formálnak jogot, hanem a vállalkozás esetleges veszteségei egy részének pótlására is kötelezettséget vállalnak, ilyen volt pl. a bányarészjegy; - átmeneti formák (pl. a változó kamatozású és az átváltható kötvény, melyeket a kötvényról szóló alfejezetünkben mutatunk be részletesebben). Az értékpapírok lejárata szerint: - rövid – egy évnél nem hosszabb – lejáratúak (pl. csekk, váltó, kincstárjegy), - közép lejáratúak, melyek futamideje általában 1-5 év közötti (pl. kötvény, letéti jegy), - hosszú lejáratúak, melyek általában 5 évnél hosszabb futamidejű értékpapírok (pl. 5 évnél hosszabb lejáratú kötvények, záloglevelek), - úgynevezett lejárat nélküli értékpapírok (pl. részvény; örökjáradék-kötvény). A forgalmazás területi felosztása alapján: - belföldi forgalomra szánt értékpapírok, és - nemzetközi forgalomra szánt értékpapírok, melyeknek két fajtája - a külföldi kötvény, amely egy másik országban, a forgalmazó ország pénznemében kibocsátott kötvény. (Ilyen, pl. az MNB által a magyar gazdaság finanszírozására Japánban kibocsátott Szamuráj kötvény.) - az eurokötvény (eurobond) olyan kötvény, amelyet egy másik országban, de harmadik ország valutájában bocsátanak ki. A forgalom koncentráltsága szempontjából megkülönböztethetünk tőzsdén forgalmazott, azaz tőzsdei kereskedés tárgyát képező, illetve tőzsdén nem forgalmazott értékpapírokat. Az előbbi kategóriába tartozó értékpapírokat tovább bonthatjuk tőzsdén jegyzett, azaz első osztályú, vagy más néven „A” kategóriájú értékpapírok, illetve tőzsdén forgalmazott, második minőségi osztályba sorolt, úgynevezett „B” kategóriájú értékpapírok csoportjára. Az értékpapírok kibocsátója szerint: - állampapírok, melyeket kibocsátójuk szerint tovább kategorizálhatunk: - az állami költségvetés által kibocsátott értékpapírok (pl. kincstárjegy, államkötvény), - az állam központi szervei, fejezetei által kibocsátott értékpapírok (főként kötvények),
-
-
a helyi önkormányzatok (városok, községek tanácsai, illetve önkormányzatai) által kibocsátott értékpapírok (pl. a gazdaságtörténetből ismert községi kötvények, illetve az újabbkori kibocsátások közül a kísérleti kommunális kötvények), pénzintézetek által kibocsátott kötelezvények (pl. letéti jegy), társaságok, gazdálkodó szervek által kibocsátott értékpapírok (pl. részvények, vállalati kötvények, ezeket szokás magánkibocsátásoknak is nevezni).
I.3.1.b. Hazai szabályozás A hazai tőkepiac működését szabályozó jogszabályrendszer alapjait az 1990-ben megjelent Értékpapírtörvény22 jelentette. A törvény megteremtette az értéktőzsde létrehozásának jogszabályi alapját, létrehozta az értékpapírpiac felügyeleti szervét az Értékpapír- és Tőzsde Felügyeletet, rendezte az értékpapírpiacon való megjelenés feltételrendszerét mind az értékpapírok, mind a forgalmazók tekintetében. Az Értékpapírtörvény hatálya a sorozatban kibocsátott, tőkepiaci értékpapírokra – kincstárjegy, kötvény, részvény – terjedt ki, nem vonatkozott viszont a szövetkezeti üzletrész, csekk, váltó, kárpótlási jegy, és közraktárjegy forgalmazására, valamint az állampapírok zártkörű forgalomba hozatalára sem. 1996-ban született meg a közraktár és a közraktári jegy intézménye.23 1997-ben a jelzálog-hitelintézetek és a jelzáloglevél törvényi szabályozása24 megteremtette egy új, szakosított pénzintézet és egy újfajta, nagy biztonságú befektetési lehetőség létrehozásának jogi alapját. Lehetővé vált a hosszúlejáratú hitelezés forrásainak megteremtésében jelentős szerepet játszó értékpapírnak, a záloglevélnek a kibocsátása. Az intézményi feltételek létrejöttével egy időben történt jogszabályalkotás után 1996-ban került sor az értékpapírtörvény első átfogó módosítására.25 1998-ban vált lehetővé a külföldi befektetési szolgáltatók belföldi fióknyitása, 1999-től a bankok számára is megnyílt a lehetőség a teljes körű befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére. A befektetési szolgáltatók piaci kockázatainak felmérésére és kezelésére vonatkozó szabályok 2000ben léptek hatályba, majd 2001 júliusában változtak a nyilvános részvénytársaságban történő befolyásszerzés, azaz a vállalatfelvásárlás szabályai. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény tartalmazza az értékpapírok forgalomba hozatalára, a befektetési szolgáltatásokra és befektetési szolgáltatókra, az árutőzsdei szolgáltatókra, a befektetés-kezelési tevékenységet végzőkre, a befektetési alapokra, a tőzsdére, az elszámolóház működésére, valamint mindezek hatósági felügyeletére vonatkozó szabályokat. A tőkepiaci ügyletek szerződésszerű teljesítésének általános kötelezettségét a Polgári Törvénykönyv rögzíti. A tőkepiaci ügylet szereplői a befektető (ügyfél vagy megbízó), a befektetési szolgáltató (megbízott vagy bizományos), illetve bizományosi konstrukciókban a harmadik fél, akivel a bizományos a saját nevében, a megbízó ügyfél javára szerződést köt. A szolgáltató és a harmadik személy közti szerződés teljesítése tőzsdei ügyletekben a tőzsde és az elszámolóház rendszerén keresztül történik. A tőzsdén kívüli ügyletek teljesítése és elszámolása ugyanúgy alakul, mint az ügyfél és a befektetési szolgáltató közötti szerződéseké. A befektetési szolgáltatók bizományosi minőségükben a tőkepiaci ügyletekben fedezetet (szükség esetén biztosítékot) követelnek meg ügyfelüktől, mivel harmadik személyek irányában attól függetlenül kötelesek helytállni, hogy megbízójuk teljesíti-e kötelezettségeit vagy sem. A biztosíték leggyakrabban pénz vagy más likvid eszköz (állampapír), jogi jellege óvadék. Az óvadéki jog alapján a szolgáltató, ha ügyfele szerződést szeg, az óvadékból közvetlenül kielégítheti az ügyfelével szembeni követelést. A tőkepiac nagy része szabályozott piac, ahol az ügyletek teljesítése intézményesített automatizmusok révén kellőképpen biztonságos. A teljesítés és az elszámolás egységesített és automatikus feladatait a KELER látja el. Az ügyletek teljesítéséhez biztosítékként megkövetelt és elkülönítetten nyilvántartott óvadékból az elszámolóház közreműködésével a követelés kielégíthető, ha valamely kötelezett nem teljesít. A tőkepiaci jogszabályok előírják a befektetési szolgáltatók birtokába kerülő ügyfélpénzek és értékpapírok elkülönített kezelését. Ennek alapján: - ügyfelet megillető követelés befektetési szolgáltató hitelezőjével szembeni tartozás kiegyenlítésére nem vehető igénybe, - a befektetési szolgáltató a rendelkezése alatt álló ügyfélkövetelést nem terhelheti meg, nem kölcsönözheti, maga vagy más ügyfele érdekében átmenetileg sem használhatja, 22 23 24 25
1990. évi VI. törvény egyes értékpapírok nyilvános forgalomba hozataláról és forgalmazásáról, valamint az értékpapírtőzsdéről. 1996. évi XLVIII. törvény a közraktározásról. 1997. évi XXX. törvény a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről. 1996. évi CXI. törvény az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapír-tőzsdéről.
-
a befektetési szolgáltató köteles lehetővé tenni, hogy ügyfele bármikor rendelkezni tudjon eszközeiről, az ügyfél értékpapírja kizárólag értékpapírügylet teljesítéséhez használható, az ebből származó nyereség az ügyfelet illeti meg, a veszteséget a befektetési szolgáltató viseli. A befektetési szolgáltatók tehát a rendelkezésük alá kerülő pénzt célhoz kötött letétként kötelesek kezelni. Az ügyfélszámlán lévő pénzeszközt kizárólag banknál vezetett letéti, illetve – az ügyfél által adott megbízás teljesítése érdekében – tőkeforgalmi számlán tarthatják, és azt egyedül az ügyfél által megjelölt célra használhatják. A tőkepiaci törvény szerint üzleti titok a befektetési szolgáltató, valamint a tőzsde, az elszámolóház tevékenységéhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához ezeknek az intézményeknek méltányolható érdekük fűződik, és amelyet üzleti titokká minősítettek, illetve amelynek titokban tartása érdekében a szükséges intézkedéseket megtették. A titoktartás kötelezettsége kiterjed mindazon személyekre és szervezetekre, akik üzleti titoknak minősülő információhoz jutottak. Az üzleti titkot időbeli korlátozás nélkül kötelező megőrizni. Értékpapírtitok a befektetési szolgáltató, a tőzsde és az elszámolóház rendelkezésére álló mindazon adat, amely az ügyfél személyére, vagyoni helyzetére, üzleti, befektetési tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, a befektetési szolgáltatóval kötött szerződéseire, számlájának egyenlegére és forgalmára vonatkozik. Ebben a tekintetben ügyfélnek számít mindenki, aki befektetési szolgáltatótól, tőzsdétől, elszámolóháztól szolgáltatást vesz igénybe. Értékpapírtitok csak akkor adható ki, ha az ügyfél – vagy törvényes képviselője – a rá vonatkozó kiszolgáltatható titok körét pontosan megjelölve közokiratba foglaltan ezt kéri, vagy ha a törvény a titok megőrzésének kötelezettsége alól felmentést ad. Az értékpapírtitkot időbeli korlátozás nélkül kötelező megőrizni. Az üzleti és az értékpapírtitok nem használható sem előnyszerzésre, sem hátrány okozására. Az üzleti és az értékpapírtitok megsértése bűncselekmény. A törvény tisztességtelen és tiltott árfolyam-befolyásolásnak minősíti bármely piaci szereplő azon szándékos magatartását, amely nyilvános információval kellően nem indokolható árfolyamhoz vezethet, és amely másokat az értékpapír valós árfolyamától lényegesen eltérő ügyletekre indíthat. A tiltott árfolyam-befolyásolás módszerei a jogszabály szerint: információ elhallgatása; megalapozatlan, félrevezető információ közlése, híresztelése; ugyanazon vagy egymással kapcsolatban álló személyek által értékpapír mozgatása ellenirányú ügyletekben; színlelt ügylet; visszaélés a tőzsdei kereskedési rendszer vagy a tőzsdén kívüli kereskedési szokás, szabály ismeretével; a piaci ármozgások más módon való megzavarása. Tisztességtelen árfolyam-befolyásolás az is, ha valaki az ilyen magatartásra másnak megbízást ad, vagy arra mást rávesz. A törvény ugyanakkor az árfolyamok nyilvános befolyásolását megengedi. Ilyen ügylet például az árfolyamkarbantartás, amennyiben a kibocsátó a cél, a mennyiség, a határidő hozzávetőleges megjelölésével előre meghirdetetten megbízást ad az általa kibocsátott papírok adásvételére, s a végeredményt is közzéteszi. A törvény meghatározza azon személyek körét, akiknek eljárása, illetve azon információk körét, amelyeknek felhasználása révén tisztességtelen előny szerzésére nyílik lehetőség. A szóban forgó személyek üzletkötéseit korlátozza, egyben megtiltja az ilyen információkon alapuló üzletkötést (bennfentes kereskedelem). A jogszabály azt a személyt tekinti bennfentesnek, aki bármilyen módon bennfentes információhoz jutott, és tudatában van a megszerzett információ bennfentes voltának. Helyzetüknél fogva ilyennek minősülnek például a kibocsátók érdemi munkatársai és tisztségviselői26. Bennfentes információ például az az információ, amely nyilvánossá válásakor alkalmas az érintett értékpapír értékének, árfolyamának lényeges befolyásolására, amely összefügg a kibocsátó, a befektetési szolgáltató, a garanciavállaló, a kezes pénzügyi, gazdasági vagy jogi helyzetével, illetve ezek várható változásával. A bennfentes kereskedelmet a következőképpen határozza meg a törvény: saját nevében vagy képviselőként eljáró bennfentes személy által – saját vagy harmadik személy javára történő – előnyszerzés céljából bennfentes információ által érintett értékpapírral (tőzsdei termékkel) folytatott kereskedelem. Vagy más személy megbízása – vagy javaslatétele arra –, hogy ilyen értékpapírral kereskedjen. A bennfentes kereskedelemmel azonos megítélés alá esik a bennfentes információ továbbadása olyan személynek, akiről feltételezhető, hogy az információt a kereskedelemben használja. A bennfentes kereskedelem bűncselekmény. A törvény nem tekinti bennfentes kereskedelemnek, ha egy bennfentes személy befektetési szolgáltató közreműködése nélkül köt az érintett értékpapírra ügyletet. A bennfentes személyeket viszont arra kötelezi, hogy két napon belül bejelentsék a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, ha személyesen vagy megbízott útján olyan szervezet által kibocsátott értékpapírra kötöttek 26
Vezető állású személyek és a mérlegkészítésben közreműködő alkalmazottak a mérleg fordulónapjától az éves beszámoló elfogadásáig terjedő időszakban nem köthetnek ügyletet az adott kibocsátó értékpapírjaira.
üzletet, amelynek tekintetében bennfentesnek minősülnek. A bejelentést a PSZÁF a Magyar Tőkepiac című lapban nyilvánosságra hozza. Az állampapír kivételével a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátója köteles a nyilvánosságot rendszeresen tájékoztatni vagyoni, jövedelmi helyzetének, működésének főbb adatairól. A rendszeres tájékoztatást éves és féléves gyorsjelentés, valamint éves jelentés formájában kell teljesíteni. A helyi önkormányzat nem köteles éves és féléves gyorsjelentést készíteni. A kibocsátó a gyorsjelentést az üzleti év és félév végét követő negyvenöt napon belül, az éves jelentést – könyvvizsgáló által is felülvizsgálva – az üzleti év végét követő százhúsz napon belül köteles elkészíteni. Fel kell hívni a befektetők figyelmét arra, hogy a gyorsjelentésben közölt adatok nem auditált beszámolón alapulnak. A kibocsátó köteles biztosítani, hogy a befektetők az éves és féléves gyorsjelentést, valamint az éves jelentést megtekinthessék. A kibocsátó legkésőbb az üzleti év, illetve a fél év végét követő negyvenöt napon belül, illetve az üzleti év végét követő százhúsz napon belül közleményben köteles közzétenni a gyorsjelentések, illetve az éves jelentés elkészültének tényét, közzétételének és megtekintésének helyét és idejét. A közleményt egy országos napilapban, valamint a PSZÁF által működtetett, vagy általa ilyennek elismert, a tőkepiac szereplőitől származó hivatalos információk megjelentetését végző nyilvános elektronikus adattovábbítási és tárolási rendszerben, vagy a PSZÁF által kiadott illetve általa ilyennek elismert, a tőkepiac szereplőitől származó hivatalos információk megjelentetését végző nyomtatott napilap27. A gyorsjelentések, illetve az éves jelentés megtekintését a közlemény megjelenésétől számított legkésőbb hét nap elteltével kell lehetővé tenni. A gyorsjelentéseket, továbbá az éves jelentésnek legalább a gyorsjelentések tartalmával megegyező kivonatát a közlemény megjelenésétől számított hét napon belül kell közzétenni. Az éves és féléves gyorsjelentést az üzleti év, illetve a félév végét követő negyvenöt napon belül, az éves jelentést az üzleti év végét követő százhúsz napon belül meg kell küldeni a PSZÁF-nek. A PSZÁF a kibocsátót határidő meghatározásával a gyorsjelentés és az éves jelentés kiegészítésére vagy módosítására kötelezheti, amennyiben a törvény rendelkezéseinek nem felel meg. A nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátója – az állampapír kivételével – köteles haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül a PSZÁF-nek megküldeni, és közzétenni minden, az értékpapír értékét vagy hozamát közvetve vagy közvetlenül érintő információt. Valamely eszköz vagy eszközcsoport fedezetével kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetében a kibocsátó rendkívüli tájékoztatásban köteles közzétenni minden olyan információt, amely az adott eszköz vagy eszközcsoport értékében, a hozzá kapcsolódó kockázatokban bekövetkezett változás következtében az értékpapír értékét vagy hozamát közvetlenül vagy közvetve érinti. A rendszeres és rendkívüli tájékoztatás elmaradásával, illetve félrevezető tartalmával okozott kár megtérítéséért a kibocsátó felel. Ezt a körülményt a gyorsjelentésnek és az éves jelentésnek tartalmaznia kell. Ha a kibocsátóról olyan valótlan adat kerül nyilvánosságra, amely az általa kibocsátott értékpapír értékét vagy hozamát érintheti, köteles a valóságnak megfelelő adatok haladéktalan közzétételére. A kibocsátó nyilatkozatát a valótlan adat megjelenésének helyén is közzé kell tenni.
I.3.2. Váltó A váltó rövid lejáratú, rendeletre szóló fizetési ígérvény, amelyben a váltóadós a váltón feltűntetett időpontban, és összegben fizetést ígér a váltó tulajdonosának. A váltó jellemzően a kereskedelmi kapcsolatokban az áruszállítások pénzügyi elszámolása során születő hiteleszköz, ezért szokás kereskedelmi hitelnek is nevezni. Ezt a szállító és vevő közötti, későbbi fizetésre szóló megállapodást kereskedelmi váltónak nevezzük. Ritkábban egyszerű pénzkölcsön dokumentálására, tartozás elismerésére állítják ki, ilyenkor beszélhetünk fináncváltóról. A váltó kiállítója feltétlen kötelezettséget vállal arra, hogy egy meghatározott pénzösszeget, meghatározott helyen és időben, saját maga (saját váltó), vagy egy harmadik fél (idegen váltó) meg fog fizetni. A váltó kizárólag pénzkövetelést testesít meg, sohasem szólhat áru, vagy valamilyen más szolgáltatás teljesítéséről. A váltóban az adós mindig pénzt, mégpedig a váltón feltüntetett névérték megfizetését ígéri. A váltó, miután hiteleszköz, s mint ilyen csak későbbi fizetést ígér, nyilvánvalóan tartalmaz kamatot, de formailag mindez a váltóból nem derül ki. A váltó mindig jogcímmentes pénztartozást, pénzkövetelést testesít meg. A váltóban foglalt fizetési ígéretet azért is tekintjük feltétlennek, mert a teljesítése független az eredetileg alapul szolgáló jogcímtől. A váltón, mint értékpapíron nincs feltüntetve, hogy miért állították ki, hogy az adós miért ígért benne fizetést. Így tehát nem ad alapot arra, hogy a pénzkövetelésen kívül bármilyen követelés érvényesíthető legyen. A váltó útján elvállalt
27
A Magyar Tőkepiac c. lap és elektronikus változata a www.magyartokepiac.hu tölti be jelenleg ezt a funkciót.
kötelezettség tisztán egyoldalú, viszontszolgáltatáshoz nem kötött, s emellett elvont (absztrakt), mivel az eredeti, alapul szolgáló jogcímtől függetlenül érvényesíthető, s így önálló életet élhet. Minden váltó, még ha nem is szól kifejezetten rendeletre, váltóátruházás (forgatmány) útján átruházható. A váltóátruházó személyt forgatónak, a váltó, s vele együtt a váltóból eredő valamennyi jog megszerzőjét forgatmányosnak nevezzük. A váltó forgalomképessége biztosítja, hogy nem csak hiteleszközként, hanem tartozások kiegyenlítésére, a váltó másra történő átruházásával közvetlen fizetőeszközként is funkcionálhat. A forgatók kötelezettség teljesítésére vonatkozó egyetemleges felelőssége miatt a váltó rendkívül megbízható fizetési eszköznek minősül. Sőt, minél több aláírás (forgató kezes) szerepel egy váltón, a váltóbirtokos szempontjából az annál biztonságosabb.
I.3.2.a. Váltótípusok Amint néhány bekezdéssel korábban már említettük, a fizetésre kötelezett személy szerint idegen és saját váltót különböztetünk meg. Az idegen váltó kibocsátója egy másik személy fizetési kötelezettségét ígéri egy harmadik személynek, vagyis a váltón feltüntetett kedvezményezettnek. Az idegen váltó utalványi alakkal bír, azaz a kiállító utasít valakit, hogy meghatározott összeget, meghatározott helyen és időben fizessen ki egy harmadiknak. Az ilyen alakú váltót intézvényezett váltónak, vagy röviden intézvénynek nevezik. A váltó kibocsátója (intézvényező) utasít mást fizetésre, vagyis ő az adós. A fizetésre kötelezett a címzett (intézvényezett), neki szól a fizetési meghagyás. A kedvezményezett a rendelvényes (intézvényes), akinek a rendelkezése szerint a fizetést teljesíteni kell, vagyis ő a hitelező, az első forgató. Az idegen váltó címzettje az elfogadással válik a váltó kötelezettjévé. Az elfogadás rendszerint a váltó előlapján történik meg az aláírással és az „elfogadom”, vagy más hasonló értelmű nyilatkozattal. A váltót az esedékesség napjáig lehet a címzettnek lakhelyén (székhelyén) bemutatni. Saját váltó esetén a kiállító a saját fizetési kötelezettségét ígéri, arra kötelezi magát, hogy meghatározott összeget, meghatározott helyen és időben kifizet. Éppen ezért a saját váltó csak két személyt tételez fel, a kiállítót, vagyis az adóst, aki saját nevében ígér fizetést, illetve a rendelvényest, azaz a hitelezőt. A fenti két alaptípus mellett léteznek egyéb speciális váltók is: - intézvényezett saját váltó, melynél a kiállító és az intézvényezett egy személy; - saját rendeletre szóló váltó, amelynél a kibocsátó és a rendelvényes egy személy; - bizományi váltó, amelynél a kibocsátó a saját nevében, de megbízója számlájára állítja ki a váltót; A váltó lejárata, vagyis a fizetés esedékességének megjelölési módja szerint: - határozott napra szóló váltó, amely a váltón feltüntetett konkrét napon esedékes, - látra (megtekintésre) szóló váltó, amely akkor esedékes, amikor a váltóbirtokos azt fizetésre bemutatja, - a lát (megtekintés) után bizonyos időre szóló váltó, amit előbb elfogadás végett be kell mutatni a címzettnek, a saját váltót pedig láttamoztatásra a kiállítónak. A váltó az ettől számított határidő lejáratakor lesz esedékes. A váltó speciális változatai: - avalváltó (kezes aláírásával ellátott váltó), - rektaváltó (csak engedéllyel forgatható), - solaváltó (egyetlen példányban kiállított váltó). A váltót szokás több példányban kiállítani. A második, vagy akár harmadik példány csak tájékoztató jellegű, vele követelést érvényesíteni nem lehet, s mindezt természetesen a váltón is jelezni kell. A többletpéldányok szerepe a váltóügyletben szereplő személyek tájékoztatása, adminisztrációjuk szolgálata. Az ilyen példányokat másodlatoknak nevezzük. (Az eredetiről készített másolatot pedig kópiának.) - telepített váltó (nem az elfogadó fizeti ki, vagy az elfogadó lakóhelyétől földrajzilag eltérő helyen fizetik ki).
I.3.2.b. Váltóátruházás A váltót tulajdonosa (a kedvezményezett) többféleképpen is felhasználhatja a fizetési forgalomban.
Egyrészt várhat a lejáratig, és akkor beváltja a benne foglalt követelést az adóstól. Ilyenkor a váltóbirtokos, mint hitelező jár el, vagyis a váltó hiteleszközként funkcionál. Másrészt a váltóbirtokos a váltót felhasználhatja saját tartozásai kiegyenlítésére, azaz másra történő átruházással, forgatással maga is fizethet vele. Ilyenkor a váltó fizetőeszközként funkcionál. Amennyiben azonban a váltóbirtokosnak esedékesség előtt van szüksége készpénzre, akkor a váltót eladhatja egy pénzintézetnek, leszámítoltathatja. A váltó átruházása28, a váltóban megfogalmazott pénzkövetelésre való jog átadását jelenti. Az átruházás technikája attól függ, hogy a váltó bemutatóra, vagy névre szóló. A névre szóló váltó átruházása kizárólag írásban, forgatmány útján történhet. Az átruházó nyilatkozatot magára a váltóra, vagy az ahhoz csatolt lapra (toldatra) kell írni. A toldat rendszerint akkor válik szükségessé, ha a váltót már annyiszor forgatták, hogy azon további átruházó nyilatkozatok nem férnek el. Toldatot közjegyző csatolhat a betelt váltóhoz, de a pénzintézetek saját hatáskörben, közjegyző igénybevétele nélkül megtoldhatják a váltót. Kétféle váltó átruházási nyilatkozatot (forgatmányt) különböztetünk meg: a teljes átruházást (teljes forgatmányt) és üres átruházást (üres forgatmányt). Ha az átruházó nyilatkozat megjelöli a kedvezményezettet, akkor teljes forgatmányról, ellenkező esetben üres forgatmányról beszélünk. Miután a bemutatóra szóló váltón29 nincs feltüntetve a tulajdonos, azaz a kedvezményezett neve, az érvényesítheti, aki azt esedékességkor éppen birtokolja, azaz a fizetésre kötelezettnek bemutatja, így annak átruházása rendkívül gyors, a váltó egyszerű fizikai átadásával történhet. Az átruházásnak egyetlen elengedhetetlen tartalmi eleme van: az átruházó cégszerű aláírása. Az átruházáshoz tehát nem kell külön szöveg (pl. „ezt a váltót átruházom”). Ha az átruházás csak az átruházó aláírásából áll, akkor az csak abban az esetben érvényes, ha a váltó hátlapján, vagy a toldaton szerepel. A váltó lejáratáig többször is forgathatják. A forgatással megjelölt új kedvezményezett (forgatmányos) fogja megkapni lejáratkor a váltóban feltüntetett összeget. A kereskedelmi láncolatban minden forgató a váltó átruházásán keresztül saját kötelezettségét kívánja rendezni. Így, ha a váltóban ígérteknek az egyenes adós (aki a váltóban eredetileg ígérte a fizetést) nem tesz eleget, akkor a kötelezettség teljesítése visszaszáll a forgatóra. Ebből kővetkezően egyetemleges felelősség terheli az összes forgatót a váltókötelezettség teljesítésére. A váltó bankra való átruházását váltóleszámítolásnak nevezzük. A bank úgy vásárolja meg a váltót, hogy a leszámítolás napjától, a váltó lejáratáig tartó időszakra kamatot számol, s azt levonja a váltóösszegből, azaz a váltó névértékéből. Így a váltóbirtokos eladási árként a váltója ellenében, a leszámítolás kamattal csökkentett névértéknek megfelelő összeget kapja.
I.3.3. Kötvény A kötvény névre szóló, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír.30 A kötvény kibocsátásával a kibocsátó adós, beruházási célok finanszírozására általában hosszúlejáratú pénzügyi kötelezettséget vállal, és ennek eredményeként likvid pénzeszközökhöz jut. E kötelezettség arra irányul, hogy a kötvényen feltüntetett összeget (a névértéket), annak meghatározott kamatát, vagy egyéb járulékait, valamint a vállalt esetleges szolgáltatásokat a megjelölt időben és módon a kötvény mindenkori tulajdonosának megfizeti. A kötvény tulajdonosa a kibocsátó intézmény üzletvitelébe sem beleszólási joggal, sem valóságos, sem formális társtulajdonosi jogokkal nem rendelkezik.
I.3.3.a. A kötvény, mint hiteleszköz A kötvény jogi formáját tekintve kölcsön. E hitelviszonyban a kibocsátó az adós, a vásárló pedig a hitelező. A hitel a lejáratig szól, a kötvény névértékét a kibocsátó legkésőbb a lejáratkor köteles visszafizetni. Ez alól kivételt képez az örökjáradék kötvény, amelynél a kibocsátó magát örök időkre (vagy a tulajdonos élete végéig) a szokásos kamatnál valamivel nagyobb összeg fizetésére kötelezi. A törlesztés alapvető formái: - lejáratkor egy összegben; - a futamidő alatt azonos időszakonként (pl. évenként egyenlő) részletekben; - bizonyos idő után megkezdett, de szintén egyenlő részletekre osztott törlesztés; 28
Az átruházás szabályait hazánkban az 1965. évi 1. törvényerejű rendelet szabályozza.
29
A váltó kiállításakor szerepelnie kell a kedvezményezett nevének, azonban üres forgatáskor az aktuális kedvezményezett nevének már nem kell, így az bemutatóra szóló váltóvá változik. 30
285/2001. (XII. 26) Kormányrendelet a kötvényről
Sajátos forma a nyeremény-kötvényeknél alkalmazott, sorsolás szerinti törlesztés. Ez esetben egy törlesztési tervnek megfelelő sorsolással döntik el, hogy az egyes résztörlesztési időpontokban mely kötvényeket törlesztenek. Annak ellenére, hogy a törlesztési időpontok, s a visszafizetendő összegeket az egyenlő részletekben történő visszafizetéshez hasonlóan állapítják meg, a kisorsolt kötvénytulajdonos kötvényét egy összegben fizetik vissza. Sorsolás természetesen előre meghatározott időpontokban többször is lehet. Így van, aki már az első évben visszakapja a teljes névértéket, de olyan kötvényesek is vannak, akik csak a futamidő végén. Az adós egyenletes teherviselését biztosítja az a megoldás, amikor az egyes fizetési időpontokban nem a törlesztő részletek nagysága állandó, hanem a törlesztő részletek és az esedékes kamatok összege (annuitásos törlesztés). A kibocsátó számára a kötvény általában közép vagy hosszú lejáratú hitelforma. Lejárati ideje általában a kibocsátástól számított 3-25 év között alakul, leggyakoribb a 8-10-15 éves futamidő. A lejárat előtt a kibocsátónak visszavásárlási kötelezettsége nincs, az így szerzett kölcsön a kibocsátónak tartós forrást jelent. Ha a kibocsátó esedékességkor nem tudja teljesíteni a kötvényben foglalt kötelezettségét, akkor az egyéb tartozásokhoz hasonlóan végrehajtási eljárásnak, majd csőd-, illetve felszámolási eljárásnak lehet helye. A felszámolási eljárásban külön kikötés hiányában az „egyéb hitelezői követelések” közé kerül ez a követelés típus. A kötvényen alapuló követelés nem évül el. A kötvény névértékében mentes az adók és illetékek alól. Az illetékmentesség a magánszemélyek esetén a kötvény után járó kamatra is kiterjed.
I.3.3.b. A kötvény kamata A kötvénykibocsátó a kötvényvásárlótól kapott kölcsön után, a pénz használata fejében kamatot fizet. A kamatot a kibocsátó maga határozhatja meg. A klasszikus kötvények fix kamatozású értékpapírok voltak. Az előre meghatározott, és a futamidő alatt állandó nagyságú kamatot a kötvény névértéke után számították. A kamatjövedelemből elért hozam tehát független a kibocsátó eredményességétől. A kamat mértéke – mely jellemzően egyéves futamidőre vonatkozik – a névérték százalékában kerül meghatározásra. A fix kamatozású kötvényeknél az előre megállapított kamatláb az egész futamidő alatt változatlan marad. Ezekre a kötvényekre általában évente egyszer, némelyiknél kétszer fizetik a kamatokat, a kamatszelvény ellenében. Megoldás lehet még a lejárati idő végén egy összegben történő kamatfizetés. Sajátos megoldású az egyes nyeremény kötvényfajták kamatfizetése, ahol az előre meghatározott kamatot nyereményként sorsolják ki a kötvénytulajdonosok között. Így előfordulhat, hogy amíg az egyik kötvénytulajdonos tőkéje után egyáltalán nem kap kamatot, a másik, a hasonló kondíciójú befektetések szokásos kamatjövedelmének többszöröséhez jut a szerencse folytán. A fix kamatozású kötvények mellett megjelentek az ún. lebegő rátájú, vagy változó kamatozású kötvények. A lebegő rátájú értékpapírok esetében a kamatszintet valamilyen gazdasági változóhoz kötik. A változó kamatozású kötvények esetében a kamat két részből is állhat: egy előre megállapított mértékű rögzített kamatból és egy mozgó, vagy lebegő kamatból. 31 A mozgó kamatot köthetik vállalatspecifikus tényezőkhöz is, például a kötvénykibocsátó kötvénnyel finanszírozott vállalkozása eredményéhez, vagy a kibocsátó vállalat előző évi eszközarányos nyereségéhez, a kifizetett osztalék nagyságához. A fenti kamatkonstrukciókat az jellemzi, hogy az esedékesség időpontjában fel nem vett törlesztő részletek és kamatok később is felvehetők, azaz a kötvényen alapuló kötelezettségek nem évülnek el. A fel nem vett összegek azonban nem kamatoznak. Az eddigiektől eltérő kamatszámítással találkozunk a kamatos kamatozású kötvényeknél. Ez a kötvény nem fizet évente kamatot, hanem a lejárati idő végén, az alapösszeg a kamatos kamatszámítással nyert kamatokkal együtt, egy összegben kerül kifizetésre.32 Egy újabb megoldás a progresszív kamatozású rendszer33, amely előre megállapított, de évente progresszíven emelkedő mértékű kamatlábakat alkalmaz. Degresszív kamatozású kötvényt általában csökkenő infláció esetén bocsáthatnak ki. 31
Például a kötvény kamata a BUBOR (azaz a hazai bankközi kamatláb) vagy a mindenkori jegybanki alapkamat mértékével egyezik meg. Ilyen lebegő kamatozású külföldi kötvényeket bocsátott ki az MNB több ízben a magyar gazdaság finanszírozására. A kamat nagyságát rendszerint a LIBOR (londoni bankközi kamatláb) szintjéhez kötötték, illetve ezen felül – a kockázat mértékétől függően – megállapítottak egy fix százalékot is. Ez utóbbit kamatfelárnak szokás nevezni. Mértéke kibocsátónként, kötvényenként stb. változó, általában a pénzpiaci viszonyok mellett a kibocsátó kockázata szerint alakul. 32
Ilyet hazánkban először Kecskemét Város Tanácsa bocsátott ki 1984-ben. A kötvény nagy érdeklődést váltott ki, sikerrel értékesítették, melyhez valószínűleg hozzájárult a kamatkonstrukció. A lakosságot vonzotta a hangzatos megfogalmazás, miszerint a kibocsátó kamatos kamatot fizet.
Az ún. zéró-kupon kötvényeket kamatszelvény nélkül bocsátják ki, de a lejáratkor a befizetett összegnél magasabb összeg visszafizetését garantálják. Vagyis a kötvény kamattal csökkentett kibocsátási áron vásárolható meg, s lejáratkor a névértéket fizeti vissza. Először a nemzetközi kötvénypiacon terjedtek el, főleg adóügyi okokból. Miután a hitelezőnek elvileg jövedelme nincs, a befektetőnél formailag kamat nem realizálódik, így nincs is mi után adót fizetnie. Magyarországon ez a hatás nem érvényesül, hiszen a kamatjövedelmek adója jelenleg 0%.
I.3.4. Jelzáloglevél A jelzáloglevél34 olyan kamatozó értékpapír, amelyet hosszú lejáratú, telekkönyvileg bebiztosított jelzáloghitellel fedeznek. A jelzáloglevél a kötvény közeli rokona, hiszen mindkettő olyan kölcsönügyletről kiállított értékpapír, amelyben az adós a nagyközönség széles tömegeihez fordul, rendszerint jelentős összegű finanszírozási igényének kielégítése érdekében. A kötvényhez képesti legfőbb eltérése az, hogy a jelzáloglevél az adós tartozásainak fedezeteként ingatlanra vonatkozó zálogjogot testesít meg telekkönyvi bejegyzés alapján. E komoly garancia felállítása azért szükséges, mert a jelzáloglevél főként a mezőgazdasági, illetve az ipari hiteligény kielégítésének, a tárgyi eszközöknek a hosszúlejáratú finanszírozási forrása. Ilyen hosszú távú pénzlekötés intézményi biztosítékot igényel. Biztosítékot például arra, hogy a finanszírozó szükség esetén hozzájuthasson a lekötött pénzéhez. Ipari jelzálogkölcsönök alapján is kibocsáthatnak zálogleveleket. Ekkor nem egyes ingatlanok, hanem a kölcsönvevő iparvállalat teljes vagyona képezi a fedezetet. A jelzálogleveleket csak erre feljogosított, erre szakosodott pénzintézetek – jelzáloghitel-intézetek, földhitelintézetek – bocsáthatják ki. A jelzáloglevélben megtestesülő követelés biztosítékát, a jelzáloggal lekötött ingatlanon kívül, a kibocsátó pénzintézet garanciája adja. A jelzáloglevél kibocsátás, illetve jelzálogkölcsön-nyújtás lényege az, hogy a pénzintézet által az adósnak nyújtott kölcsön fedezete valamilyen ingatlan. Az ingatlan elzálogosítását megjelölik a telekkönyvben, innen a jelzálog elnevezés. A pénzintézet a jelzáloghitelekhez szükséges forrást megszerzése érdekében jelzáloglevelet bocsát ki, ezáltal maga is adóssá válik. Végső soron tehát a közvetítéssel a záloglevelek vásárlói nyújtanak kölcsönt az ingatlan tulajdonosának. A pénzintézet tehát minden szempontból hitelezési tevékenységre specializálódik, a pénzügyi piacon hitelt vesz fel, s e forrásból maga is hitelt nyújt. A pénzintézet nyereségét a hitelek után kapott és a jelzáloglevelek után kifizetett kamatok különbsége, illetve a jelzáloglevelek adásvételénél elért árfolyamkülönbség adja. A fentiek miatt a jelzáloglevél az egyik legbiztonságosabb befektetési formának tekinthető. A kamat – amely az alaptípus esetében fix, de bármely, a kamatozó papíroknál megismert más formájú, pl. változó, vagy lebegő kamatozású is lehet – a mindenkori tőkepiaci viszonyokhoz igazodik. Lejárati ideje jellemzően 5 és 25 év között mozog. A jelzáloglevél közforgalmú okirat, a bankok rendszerint bevezetik a tőzsdére, ezzel a forgalomképességüket tovább növelik. A papír likviditása, koncentrált piacon való szereplése különösen fontos a kivételesen hosszú lejárat miatt, amely kellő likviditás hiányában visszavetné a befektetési kedvet.
I.3.5. Letéti jegy A letéti jegy35 olyan névre szóló értékpapír, amelyben a pénzintézet arra kötelezi magát, hogy az abban megjelölt, részére befizetett pénzösszeget, illetve annak kamatát a letéti jegy mindenkori tulajdonosának a megjelölt időben és módon megfizeti. A kölcsönügylet adósa tehát kizárólag pénzintézet lehet, hitelezője pedig a letéti jegy mindenkori tulajdonosa. A bankbetéttől az különbözteti meg, hogy forgalomképes, így likviditása nagyobb. A letéti jegy átruházásához fűződő bármilyen feltétel, illetőleg a részleges átruházás semmis. Az átruházás a letéti jegy hátoldalán az átruházó által aláírt nyilatkozattal történik. Lejárata piaconként változó, általában a befektető likviditási igényétől függ. Futamideje hazánkban maximum három év lehet. A kamat mértékét a kibocsátó határozza meg.
33 34 35
Például a. Németországban és Ausztriában kibocsátott kincstárjegyek és kommunális kötvények esetében. 1997. évi XXX. törvény a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről 287/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet
A letéti jegy, mint okirat más értékpapírokhoz hasonlóan szigorú tartalmi és formai szabályok alá esik. A letéti jegyen fel kell tüntetni az alábbiakat: - a kibocsátó megnevezését, - a névértéket, értékpapírkódot és sorszámot, - kamat és beváltási feltételeket, - kiállítás helyét és napját, - a kibocsátó aláírását. A dematerializált letéti jegy az okiratot cégszerűen aláírók neveit tartalmazza, az aláírást a kibocsátó által kiállított és a központi értéktárban elhelyezett okiraton kell feltüntetni. Nyomdai úton előállított letéti jegynek tartalmaznia kell az első tulajdonos adatait, dematerializált esetben ezen adatokat a az értékpapírszámla tartalmazza. A letéti jegyen alapuló követelés a beváltásra előírt határidő lejáratát követő 10 év alatt évül el. A bank értékpapírnak nem minősülő betéti okiratok értékesítésével is forráshoz juthat a lakossági piacon. A betéti okiratból rengeteg típus létezik, számuknak és elnevezésüknek csupán a kibocsátó bank fantáziája szab határt. Ezen okiratok tulajdonképpen egy betétszerződést testesítenek meg, azaz csak fizikailag különböznek a számlabetétektől, kibocsátásuk betétgyűjtésnek minősül. A betéti okiratok közé tartozik a pénztárjegy, a betétjegy, a kamatozó-jegy, az értékjegy és a hozamjegy. A pénztárjegy rövidlejáratú, pénzintézetek által kibocsátott kötelezvény. A megtakarítók, illetve befektetők számára a betétkönyvhöz hasonló pénzelhelyezést, azaz fix kamatjövedelmet biztosít. Csak meghatározott, kerek összegben váltható. Előre gyártott, fix címletű értékpapír volta miatt ehhez a megtakarításhoz hozzátenni, vagy ebből részösszeget kivenni nem lehet. Kamatozó utalványokat nem csak pénzintézetek bocsáthatnak ki, hanem az állam is. A fenti kondíciók alapján kibocsátott úgynevezett állami pénztárjegy az államkassza időszakos pénzhiányának kiküszöbölésére szolgál. Az állami pénztárjegy általában kényszerforgalommal és kényszerárfolyammal felruházott törvényes fizetőeszközként forog, s mint ilyen, csak rendkívüli (pl. háborús) körülmények között kerül kibocsátásra.
I.3.6. Részvény A részvény a részvénytársaságok alapításakor (illetve alaptőkéjük felemelésekor) kibocsátott értékpapír, amely a vállalat tőkéjének adott hányadát testesíti meg. A vállalat által kibocsátott részvények névértékének összege adja a részvénytársaság alaptőkéjét. A részvényes az értékpapír megvásárlásával pénzét véglegesen a vállalkozás rendelkezésére bocsátja, és részvényei névértéke erejéig a vállalat tulajdonosává válik. A részvény kibocsátásakor a tőke megkettőződéséről beszélhetünk, hiszen a vállalat ún. reáltőkéjén – ami a működéséhez szükséges vagyontárgyak, gépek, berendezések stb. összességét jelenti, a részvényes kezében is megjelenik a részvény névértékének megfelelő tőke, az ún. fiktív tőke, értékpapír formájában. A részvényt tulajdonosa bármikor eladhatja, az értékpapír formájában megjelenő fiktív tőke gazdát cserélhet, a részvény piaci értéke messze meghaladhatja a reáltőke értékét, vagy az alá csökkenhet, mindez nem érinti a termelésben működő reáltőkét. Amint fent is láttuk, részvénykibocsátásra társaság alapításakor, vagy alaptőke-emeléskor kerülhet sor. A részvénytársaság alapítása történhet nyilvánosan vagy zárt körben. A nyilvános alapítás nyilvános eljárással, részvényjegyzés útján történik. A nyilvános kibocsátásnál nem kötelező forgalmazót (bankot, brókercéget) igénybe venni, de tőzsdére való bevezetésnél igen. A kibocsátó minden esetben köteles Tájékoztatót készíteni, melyet a PSZÁF-fel kell jóváhagyatni. Zártkörű alapítás esetén az alapítók arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság valamennyi részvényét átveszik. Ebben az esetben a részvénytársaság egyetlen részvényét sem hozhatják nyilvánosan forgalomba, hiszen ebben az esetben a társaság már nyilvánosan működne. Ez a forma azoknak a kisebb társaságoknak kedvez, akik egyrészt nem tudnak, vagy nem akarnak megfelelni a nyilvános értékpapírpiacra való lépés szigorúbb feltételeinek, másrészt a korlátolt felelősségű társaságokhoz hasonló, rugalmasabb működési formát keresnek. A zártkörűen működő részvénytársaság szervezetére, működésére vonatkozó szabályok több szempontból is egyszerűbbek, mint a nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozó előírások. A zártkörű alapításnál alapító okiratot kell készíteni, szemben a részvényjegyzés útján történő nyilvános alapítással, amely esetben alapítási tervezetet és ennek alapján alapszabályt kell készíteni. Az alaptőke felemelésére akkor kerül sor, ha a társaság új tőkét kíván bevonni, tehát új részvényeket hoz forgalomba. Ha a társaság átváltoztatható kötvényeit részvényekké alakítják, akkor is bővül az alaptőke
nagysága, annak ellenére, hogy az összvagyon nem változik. Ilyenkor a kölcsöntőke alakul át végleges társasági tőkévé. Alaptőke-emelést hajthat végre a társaság dolgozói részvények kibocsátásával is. A lehetőségek közül az új részvény, és az átváltoztatható kötvény kibocsátásával történő megoldást mind nyilvános működésű, mind zárt működésű részvénytársaság alkalmazhatja. Az alaptőkén felüli vagyon terhére történő, és dolgozói részvény forgalomba hozatalával történő alaptőke emelés csak zártkörűen hajtható végre. Az alaptőke felemelése a közgyűlés hatáskörébe tartozik, de az alapító okirat (alapszabály) felhatalmazhatja az igazgatóságot is az alaptőke felemelésére. Az alaptőke leszállítása a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. Kötelező leszállítani az alaptőkét, ha a részvénytársaság saját tőkéje veszteség következtében az alaptőke 2/3-ára csökken. A részvényes három területen érvényesítheti vagyoni jogait: - részvénytársaság nyereségéből való részesedési jog, más néven osztalékra való jog, - likvidációs árbevételre való jog, - elővételi jog. A részvénytársaság fennállása alatt a mindenkori részvénytulajdonosokat részvényük névértékének arányában a vállalkozás éves adózás utáni nyereségének egy bizonyos hányada illeti meg, osztalék formájában. Az adózott eredmény felhasználásáról, az osztalék nagyságáról évente a részvénytársaság tulajdonosaiból álló közgyűlés határoz. Az osztalék összegének névértékben kifejezett hányadát az éves jelentés adataival együtt teszik közzé. Az osztalékot a részvényhez csatolt szelvény, a „kupon” beváltása alapján fizetik ki. A részvénytulajdonosok osztalékként felvehető jövedelme a társaság működésének eredményességétől függ. A részvényes jövedelmét azonban a tőkepiacon elérhető árfolyamnyereség is befolyásolja. Az osztalékról való döntés fontos kérdésköre, hogy mi szolgálja jobban a részvényes vagyoni érdekeit: ha kifizetik az osztalékot, avagy egy jelentősebb mértékű árfolyam emelkedés reményében visszaforgatják azt a társaságba.36 A részvénytársaság felszámolásakor a részvényest likvidációs árbevételi jog illeti meg. A felszámolás esetén a tartozások kifizetése utáni vagyon a részvények arányában a részvényeseket illeti meg. Felszámolásra általában akkor kerül sor, ha a társaság nem tud eleget tenni kötelezettségeinek. A részvénytársasági forma korlátolt felelősségű, így a részvényesek a társaság adósságaival kapcsolatos kötelezettségei miatt utólagos befizetésekre nem kötelezhetők. A tulajdonosok csak a befizetett tőkéjükkel felelnek a társaság adósságaiért, legfeljebb a befektetésüket veszíthetik el. A vagyoni jog alapján a részvényest elővételi jog is megilletheti. Az elővételi, jog alapján alaptőke-emelés esetén a részvényes, a birtokában lévő részvényei arányában, előre meghatározott feltételek mellett elsőbbséget élvez az újabb részvények vásárlásánál. Elővételi jog gyakorlására akkor van mód, ha a társaság alapszabálya azt lehetővé teszi, és e jogot nem korlátozza közgyűlési határozat. A tagsági jogok alapján a részvényest háromféle tagsági alapjog, emellett mellékjogok és kisebbségi jogok illetik meg. A három alapjog szerint egyrészt jogosult a részvénytársaság legfőbb döntéshozó fórumán, a közgyűlésen részt venni, felvilágosítást kérni, észrevételt tenni. Másrészt szavazati joggal rendelkező részvényes a közgyűlésen indítványt tehet és szavazhat. Harmadrészt felvilágosítást kérhet a társaság működésével kapcsolatban. A fenti jogok mellett a részvényest egyéb mellékjogok is megilletik. Ilyen mellékjog például névre szóló részvény esetén a részvénykönyvbe való bejegyzésre való jog, a részvényokirat kiállítására való jog, betét felemelése ellen való tiltakozás joga stb. A kisebbségi jogok zömmel érdekvédelmi funkciót töltenek be, a kisrészvényesek érdekeit védik. Ezekkel a szavazatok 10 százalékát képviselő részvényesek kezdeményezhetik: - a megvizsgáló jog, az Igazgató Tanács bizonyos döntéseit illetően, - a Közgyűlés összehívásának kezdeményezésére való jog, - a Közgyűlés napirendjének meghatározására való jog stb. A kisrészvényesek tulajdonosi irányításban való részvétele, e jogok széles köre ellenére sem biztosított. Jellemző, hogy egy társaság kisrészvényesei érdekeik képviseletével egy pénzintézetet bíznak meg.
36
Az osztalékpolitika kérdéskörével a Vállalati pénzügyek tárgyban részletesen foglalkozunk.
I.3.7. Befektetési jegy A befektetési jegy törvényben meghatározott módon és alakszerűséggel az alapkezelő által sorozatban kibocsátott, vagyoni és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír. A kibocsátó meghatározott pénzösszegnek a rendelkezésre bocsátását elismerve arra kötelezi magát, hogy azt a befektetési jegy tulajdonosa érdekében befektetési alap kialakítására fordítja, és az így létrehozott befektetési alapot a befektetők általános megbízásából kezeli. A befektetési jegy részesedést, tagsági jogokat megtestesítő, forgalomképes értékpapír. Tulajdonosa korlátozott tulajdonosi jogokat szerez, ugyanis kizárólag a hozamra és a likvidációs ellenértékre jogosult, az alap működésébe nem szólhat bele. A befektetési jegy tulajdonosai a befektetési alap tőkéjének tulajdonosai, akik ebből a közös tulajdonból befektetési jegyeik értékének az alap értékéhez – a hozam felosztásakori nettó eszközértékhez – viszonyított arányában részesednek. A befektető hozama tehát a befektetési alap működtetésének eredményességétől, az alap befektetéseinek sikerességétől függ. Befektetési jegyet kizárólag befektetési alapkezelő társaság bocsáthat ki nyilvános, vagy zárt jegyzés útján. A befektetési jegy nyilvános forgalomba hozatalának feltétele, hogy az alapkezelő megfelelő tájékoztatót tegyen közzé. A befektetési alap olyan – jogi személyiséggel rendelkező – alap, amelyet valamely befektetési alapkezelő tevékenységet folytató társaság alakít ki, nyilvánosan vagy zártkörűen összegyűjtött tőke értékpapírokba vagy ingatlanokba történő befektetésével. Az alapkezelő a befektetési jegyek kibocsátása révén befolyt tőke értékpapírokba (értékpapíralap) vagy ingatlanokba (ingatlanalap) történő befektetésével befektetési alapot hoz létre és azt a befektetési jegyek tulajdonosainak általános megbízása alapján kezeli. A befektetési jegy névre szóló, és futamideje alapján lehet nyílt- és zárt végű. A nyílt, azaz meghatározatlan ideig működő alapok befektetési jegyeit nevezzük nyílt végű befektetési jegynek. Az ilyen jegyeket a kibocsátó bármikor, azaz minden munkanapon köteles visszavásárolni, mégpedig előre meghatározott áron. Ez jelentős mértékben egyszerűsíti a befektető helyzetét, biztonságosabbá teszi a befektetéseket. A napi árfolyam alapját az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték képezi, melyet csak a technikai költségek csökkenthetnek. A nyílt végű befektetési jegyek rendkívül forgalomképesek, az alapkezelő napi vételi és eladási forgalmat bonyolít belőlük. A zárt végű befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyet hívjuk zárt végű befektetési jegynek. A zárt végű befektetési jegy meghatározott futamidejű. A zárt végű alapok befektetési jegyeit az alapkezelő a futamidő alatt nem vásárolhatja vissza, visszafizetésük csak lejáratkor lehetséges. A zártvégű befektetési jegyek likviditása miatt különösen fontos a szervezett piac, például a tőzsdei bevezetés.
I.3.8. Közraktári jegy A közraktári jegy37 rendeletre szóló, árukövetelést megtestesítő értékpapír. Kibocsátója a közraktár. A közraktári jegy a közraktárban elhelyezett áru tulajdonjogát, ill. az áru felett való rendelkezési jogot testesíti meg. A közraktár olyan gazdálkodó szervezet, amelynél árut közraktározás céljából szerződés alapján megőrzésre letétbe helyezhetnek. A közraktár kiemelkedő és különleges tevékenységéből következően a cég megalapítása és működése szigorú törvényi előírásokhoz kötött. Ezek a garanciális követelmények döntően a szervezeti forma kötöttségére, az alaptőke nagyságára és összetételére, illetve a tevékenység korlátozására vonatkoznak. A közraktár speciális, korlátozott tevékenységi körrel felruházott intézmény. Legfőbb, általános tevékenységei a következők: - a befogadott áru minőségi, időleges tárolása, - egyéb kiegészítő szolgáltatások: fuvarozás, csomagolás, minőség és mennyiség meghatározása, értékbecslés, vámkezelés és egyéb hatósági vizsgálatok elvégeztetése, - hitelnyújtás, - garanciavállalás. A közraktári jegy kibocsátása is a közraktári tevékenységhez tartozik. Mivel a közraktári jegy értékpapír, kibocsátásához szigorú ellenőrzésnek kell kapcsolódnia. A közraktár a nála elhelyezett árut a szerződésben meghatározott módon köteles megóvni a mennyiségi és minőségi változásoktól. A tárolásra átvett árut, nem egyszerűen csak elhelyezi, őrzi, hanem az állagmegóvás érdekében különleges kezelést is végez.
37
1996. évi XLVIII. törvény a közraktározásról
Közraktári szerződést csak határozott időtartamra, legfeljebb egy évre lehet kötni, s annak időtartamát nem lehet meghosszabbítani. Ha a szerződés lejáratát követően az árut nem értékesítik, akkor a közraktári jegy birtokosa és a közraktár új szerződést kötnek. Ilyenkor a korábban kiállított közraktári jegyet be kell vonni, és érvényteleníteni kell. Ebből következően a közraktári jegy maximum 1 évre szólhat. A közraktárjegy az áru közraktárba való elhelyezésekor kerül kiállításra, a közraktár által időrend és sorszám szerint vezetett letéti könyv szelvényrészét képezi. Amennyiben a közraktár a letett áruról nem állít ki közraktári jegyet, úgy az ügylet letétnek minősül. A közraktári jegy szolgál a mezőgazdasági termékek tőzsdei határidős kereskedésének alapjául is. Ezeknek a termékeknek a leszállítása ugyanis a betárolt alaptermékre szóló közraktári jegy átadásával történik. A közraktári jegy két részből, az árujegyből (cedule) és a zálogjegyből (warrant) áll. Az árujegy és a zálogjegy együttes birtoklása jogosít a közraktárban elhelyezett áru kiszolgáltatásának igénylésére. Az árujegy önmagában az áru feletti, zálogjoggal terhelt, korlátozott rendelkezési jogot biztosítja. A közraktározásról szóló törvény értelmében árunak számít a pénz és értékpapír kivételével minden forgalomképes ingó dolog. Az árujegy átruházása révén a közraktárban elhelyezett áru eladható anélkül, hogy az a közraktárt elhagyná, hiszen a közraktárban elhelyezett áru azé, aki a tulajdonjogot bizonyító árujegy jogos birtokosa. Az árujegy önmagában csak a közraktárnak az áru kiszolgáltatására vonatkozó, a zálogjegy által korlátozott kötelezettségét bizonyítja. A zálogjegy önmagában a zálogjegyen szereplő összeg iránti pénzkövetelést testesíti meg, és ennek fedezetéül zálogjogot biztosít birtokosának a közraktárban elhelyezett árun. Az áru tulajdonjogát megtestesítő árujegy alapján a közraktárjegy árupiaci eszköznek minősül, míg a hitelfelvételt megalapozó zálogjegy alapján pénzügyi piaci eszköz. A közraktári jegy két része önálló életet is élhet, külön-külön is átruházható. A közraktári jegy átruházása az értékpapíron tett írásbeli nyilatkozattal, forgatással történhet. A forgatás nem csak egyszerűen azt jelenti, hogy az értékpapír tulajdonosa lemond a közraktárjegy, illetve az általa megtestesített jogokról, hanem egyfajta felelősségvállalást is arra nézve, hogy e papír valós áruértéket testesít meg, illetve az új tulajdonos érvényesíteni tudja igényét a kiállítóval szemben. E felelősség a visszkereseti jog által érvényesíthető. Ha a közraktárjegy részeit külön forgatják – például kölcsönfelvétel esetén, amikor a zálogjegyet ruházzák át a hitelnyújtó bankra,– akkor a különforgatást jelző első hátiratot mindkét jegyre fel kell vezetni. A zálogjegy az első hátirat által válik szét a közraktárjegytől, és ettől a pillanattól kezdve a forgatás szövegében nem közraktárjegyként, hanem mint zálogjegy szerepel.
i ii
Forrás: Meir Kohn: Bank- és pénzügyek – pénzügyi piacok, Nemzetközi Bankárképző, Budapest, 1998. 63. oldal.
Felhasználva: Martin H. Gy.: A Magyarországi tőkepiac jellegzetességei, (Meir K.: Bank- és pénzügyek – pénzügyi piacok, Nemzetközi Bankárképző, Budapest, 1998., 930-941. old.) iii A fejezet alapforrása: Meir Kohn: Bank- és pénzügyek – pénzügyi piacok, Nemzetközi Bankárképző, Budapest, 1998. című könyv 3.3. fejezete (A pénzügyi közvetítők különféle típusai, 73-77. old.) iv Az alfejezet forrása a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. Bankszakmai alapismeretek című 2002. augusztusi oktatási segédanyaga. v Forrás: 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról. vi Az alfejezet Kerekes M., Kertész M., Nagy Cs., Petti Cs., Varga T.: Pénzügyi piacok, Saldo, Budapest, 1998. című könyv 3. fejezetének (A tőzsdéről általában, 151-153. old.) átvételére épül. Az eredeti szöveget helyenként lerövidítettük, megváltoztattuk. vii Forrás: 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról, XXIV. fejezet. viii Az alfejezet Kerekes M., Kertész M., Nagy Cs., Petti Cs., Varga T.: Pénzügyi piacok (Saldo, Budapest, 1998.) című könyv 1.3.3 fejezetének (A pénzügyi piac eszközei, 8. old.) átvételére épül. ix Az alfejezet Kerekes M., Kertész M., Nagy Cs., Petti Cs., Varga T.: Pénzügyi piacok (Saldo, 1998.) című könyv 3.1. fejezetének (Az értékpapírokról általában, 14-25. old.) átvételére épül. Az eredeti szöveget helyenként drasztikusan lerövidítettük, megváltoztattuk.
