Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004.(IV.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek, az ezekhez tartozó területek bérletéről, valamint ezek bérleti díjáról Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben (továbbiakban: Ltv.) kapott felhatalmazás alapján az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek, az ezekhez tartozó területek bérletére, illetve bérleti díjának megállapítására vonatkozóan a következő rendeletet alkotja. I. Általános rendelkezések 1. § (1) 1
E rendelet célja az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek, valamint az ezekhez tartozó területek bérleti feltételrendszerének, lakbérének és használati díjának helyi szabályozása az 1993. évi LXXVIII. tv. felhatalmazása alapján és azzal összhangban.
(2) 2
E rendelet VIII. fejezetének hatálya Ózd Város közigazgatási területén lakóvagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar vagy az Európai Unió bármely tagállamának állampolgárára terjed ki.
(3) 3
Jelen rendeletet a 25,0 M Ft forgalmi értéket meg nem haladó lakás és nem lakás céljára szolgáló – vagyonkezelésbe nem adott - helyiségek bérbeadására kell alkalmazni. A 25,0 M Ft forgalmi értéket meghaladó vagyontárgyak bérbeadása esetén Ózd Város Önkormányzatának az Ózd Város Önkormányzata tulajdonáról és a vagyongazdálkodás főbb szabályairól szóló 25/1993.(XII.23.) számú rendeletét kell alkalmazni.
(4) 4
A pályázati eljárásokat minden esetben az üzemeltetője, illetve bérbeadója köteles lefolytatni.
önkormányzati
tulajdon
2. § (1)
E rendelet szempontjából lakás minden olyan helyiség vagy helyiségcsoport, amely a helyiségei közművesítettsége, melegvíz-ellátása, fűtési módja alapján valamely komfortfokozatba besorolható.
(2)
Nem lakás céljára szolgáló helyiség az, amely kizárólag ipari, építőipari, mezőgazdasági, vízgazdálkodási, kereskedelmi, tárolási, szolgáltatási, igazgatási, honvédelmi, rendészeti, művelődési, oktatási, kutatási, egészségügyi, szociális, jóléti és más gazdasági célra szolgál (továbbiakban önkormányzati tulajdonú helyiség). 3. §5
1
A rendelet 1. § (1) bekezdése a 25/2007.(IX.26) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2007. szeptember 26-tól A rendelet 1. § (2) bekezdése a 25/2007.(IX.26) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2007. szeptember 26-tól 3 A rendelet 1. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 4 A rendelet 1. § (4) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 5 A rendelet 3. §-át a 16/2010.(XI.5.) számú rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte, hatálytalan: 2010. november 6-án 2
2 II. A lakásbérlet feltételrendszere 4. § (1)6
Önkormányzati lakást csak lakás céljára lehet bérbe adni, illetve használni, az alábbi jogcímeken: a) szolgálati jelleggel, b) bérlő-kiválasztási jog alapján, c) szociális feltételekkel, d) pályázati eljárás keretében, e) lakáscsere alapján.
(2) 7
A lakásbérleti szerződés megkötésére abban az esetben kerülhet sor, ha a jogosult – piaci alapokon történő bérbeadása esetén a pályázó – igazolja, hogy a bérbeadóval szemben korábbi bérleményével kapcsolatos bérleti díj, lakáshasználati díj és közüzemi díj tartozása nincs, illetve a lakás karbantartásával kapcsolatos fizetési kötelezettségének eleget tett.
(3)
A lakásbérleti jogviszonyt (továbbiakban: lakásbérleti jog) a bérbe adó és a bérlő szerződése határozott vagy határozatlan időre, illetőleg feltétel bekövetkezéséig hozza létre. (Ltv. 2.§. (2) bekezdés)
(4)
A szerződés alapján a bérbeadó köteles a lakást a bérlő használatába adni, a bérlő pedig a lakás használatáért, továbbá a szerződés keretében a bérbeadó által nyújtott szolgáltatásért lakbért fizetni. (Ltv. 2.§. (2) bekezdés)
(5) 8
A lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni, – kivéve az indokolt távollét eseteit – ennek megszegése felmondási ok.
(6) 9
Az indokolt távollét esetei különösen: - egészségügyi ok, - munkahely megváltozása, - tanulmányok folytatása, - előzetes letartóztatás, börtönbüntetés töltése.
(7) 10 A bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó indokolt távollétét és annak időtartamát köteles írásban a bérbeadó részére bejelenteni. A bérlő bejelentési, igazolási kötelezettségét és a mulasztás jogkövetkezményeit a szerződésnek tartalmazni kell. (8) 11 A bérlőnek a távollét okát orvosi-, munkáltatói-, tanintézet vezetőjének igazolásával, illetőleg más, hiteles okirattal kell igazolni. (9) 12 Amennyiben bérlő bejelentési kötelezettségének eleget tett, a távollétre hivatkozással a bérleti szerződést felmondani nem lehet. Nem lehet felmondani a bérleti szerződést akkor sem, ha a bérlő a bejelentést menthető okból mulasztotta el, és erről a bérbeadót – felhívásra – írásban tájékoztatja. 6
Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 1. §. Hatályos: 2012. június 22-től. A rendelet 4. § (2) bekezdése a 16/2010.(XI.05.) számú rendelet 2. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. november 6-tól A rendelet 4. § (5) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 9 A rendelet 4. § (6) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 10 A rendelet 4. § (7) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg; hatályos: 2006. március 31-től 11 A rendelet 4. § (8) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 12 A rendelet 4. § (9) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 7 8
3 5. § (1)
A bérbeadó a bérleti szerződést a) határozatlan időtartamra, b) határozott időtartamra, legfeljebb 5 évre, c) meghatározott feltétel bekövetkezéséig kötheti.
(2)
E rendelet alapján bérleti szerződés általános érvénnyel 5 évre köthető, a (3) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel.
(3)
Pályázati eljárás keretében történő bérbeadás esetén, amennyiben a nyertes pályázó által előre, egy összegben befizetett bérleti díj összege 5 évnél hosszabb időre biztosítja a bérleti jogviszony fennállását, a bérbeadó jogosult a bérleti szerződést ezen – 5 évnél hosszabb – időtartamra megkötni.
(4)
Határozatlan időre köthető bérleti szerződés, ha a bérlő és a bérbeadó közös megegyezéssel úgy szünteti meg a bérleti jogviszonyt, hogy a bérbeadó másik lakást biztosít és a korábbi lakása határozatlan időre van kiutalva.
(5) 13 A bérbeadó ideiglenes – legfeljebb egy évre szóló határozott idejű – bérleti szerződést köthet azzal a használóval, akinek a) szerződése a bérleti díj nem fizetése miatt felmondásra került, b) határozott időre kötött bérleti szerződése lejárt, és az a lakásbérleti jogviszonyával összefüggő tartozása vagy egyéb közüzemi díj tartozása miatt nem került meghosszabbításra (6) 14 Az ideiglenes szerződés megkötésére abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a használó igazolja, hogy lakásbérleti jogviszonyával összefüggő tartozása vagy egyéb közüzemi díj tartozása az elmúlt egy évben nem volt. Nem köthető szerződés azzal a lakáshasználóval, akivel szemben a lakásmegüresítésre irányuló jogerős bírósági végzés alapján végrehajtási eljárás van folyamatban. (7) 15 A lakásbérleti szerződést a lejártát megelőző 30 napon belül további 5 évvel a bérbeadó akkor is meghosszabbíthatja, ha a bérlő jövedelmi viszonyai nem felelnek meg e rendelet 54. §-ában foglaltaknak, de a bérlőnek a lakásbérleti jogviszonyával összefüggő tartozása vagy egyéb közüzemi díj tartozása nincs és a bérleti szerződésből eredő kötelezettségeinek korábban is szerződésszerűen eleget tett. (8)
A lakásbérleti szerződést a lejártát megelőzően legfeljebb 5 évvel meg lehet hosszabbítani, amennyiben bérlőnek a lakásbérleti jogviszonyával összefüggő tartozása vagy egyéb közüzemi díj tartozása nincs.
(9) 16 A bérleti szerződés meghosszabbításához a bérlőnek igazolnia kell, hogy sem bérleti- sem közüzemi díj tartozása nincs és a lakásbiztosítást folyamatosan fizeti. Amennyiben a kért igazolásokat a bérlő nem csatolja, a bérleti szerződés nem hosszabbítható meg.
13
A rendelet 5. § (5) bekezdése a 16/2010.(XI.5.) számú rendelet 3. §-ával módosított szöveg, hatályos: 2010. november 6-tól A rendelet 5. § (6) bekezdése a 16/2010.(XI.5.) számú rendelet 4. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. november 6-tól 15 A rendelet 5. § (7) bekezdése a 34/2008.(XII.10.) számú rendelet 2. §-ával módosított szöveg, hatályos: 2008. december 10-től 16 A rendelet 5. § (9) bekezdése a 22/2005.(VI.29.) számú rendelet 1. §-ával módosított szöveg 14
4 (9a)17 Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakáscélú ingatlanokra vonatkozóan nem létesíthet sem bérleti, sem albérleti jogviszonyt az olyan természetes személy, akinek korábbi vagy jelenlegi bérleti jogviszonyából tartozása áll fenn az ingatlanok kezelője, üzemeltetője felé, vagy olyan gazdasági társaságban van bármilyen érdekeltsége, amelynek korábbi vagy jelenlegi bérleti jogviszonyából tartozása áll fenn az ingatlanok kezelője, üzemeltetője felé. (10)
Ha a bérlő bérleti jogviszonyát azért kívánja megszüntetni, mert Ózd városban lakást vásárol vagy épít, építkezés esetén legfeljebb 3 évig, vásárlás esetén legfeljebb 1 évig tartó időre bérleményét a korábbi feltételekkel fenntarthatja. 6. §
(1) 18 Önkormányzati lakásra bérlőtársi szerződést - közös kérelmükre - csak a bérlő közeli hozzátartozójával, illetve – közjegyző által igazolt élettársi kapcsolat esetén – élettársával (a továbbiakban: élettárs) lehet kötni abban az esetben, ha a bérlő a közeli hozzátartozójával, illetve élettársával együtt költözik a lakásba. (2)
A bérbeadó a bérlő és a vele együtt lakó gyermeke, valamint a jogszerűen befogadott gyermekének gyermeke közös kérelmére a bérlőtársi szerződést akkor köteles megkötni, ha a gyermek: a./ 18. életévét betöltötte, és b./ a bérlővel a lakásban legalább 2 év óta együtt laknak.
(3) 19 Abban az esetben, ha nem együtt költöztek be, de a bérlő a közeli hozzátartozóját vagy élettársát befogadta, azzal bérlőtársi szerződést csak a befogadástól számított 2 év elteltével lehet kötni. (4) 20 A kérelmet a bérbeadóhoz kell benyújtani. (5) 21 Közeli hozzátartozó a házastárs, bejegyzett élettárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, a mostoha,- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelő szülő, valamint a testvér. 7. § (1) 22 Társbérlet megszűnése esetén a megüresedett lakásrészre, illetve közös helyiségrészre a visszamaradt társbérlővel a bérbeadóhoz benyújtott kérelemre lehet szerződést kötni, amennyiben vállalja a megnövekedett lakásalapterület után számított lakbér megfizetését és jövedelmi viszonyai megfelelnek e rendelet 54. §-ában foglaltaknak. (2) 23 Abban az esetben, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek nem állnak fenn, a bérbeadó a lakásban visszamaradó társbérlő(k) lakásbérleti szerződését köteles a társbérlet megszűnése napján 15 napos határidővel felmondani.
17
Beiktatta: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 1. §. Hatályos: 2011. június 1-től. A rendelet 6. § (1) bekezdése a 16/2010.(XI.5.) számú rendelet 5. §-ával módosított szöveg, hatályos: 2010. november 6-tól 19 A rendelet 6. § (3) bekezdése a 20/2009.(XII.22.) számú rendelet 2. §-ával módosított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től 20 A rendelet 6. § (4) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 3. §-ával módosított szöveg hatályos: 2008. július 1-től 21 A rendelet 6. § (5) bekezdése a 20/2009.(XII.22.) számú rendelet 3. §-ával módosított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től 22 A rendelet 7. § (1) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 4. §-ával módosított szöveg hatályos: 2008. július 1-től 23 Megállapította: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 2. §. Hatályos: 2011. június 1-től. 18
5 8. § (1) 24 Önkormányzati lakásba a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, bejegyzett élettársát, gyermekét, befogadott gyermekének a gyermekét, valamint szülőjét. A bérlő köteles a befogadást a bérbeadónak írásban bejelenteni és ezt lakcímigazolvánnyal igazolni. (2) 25 Az önkormányzati lakás bérlője az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül a bérbeadó hozzájárulásával fogadhatja be élettársát, nagyszülőjét, gyermeke házastársát, bejegyzett élettársát illetve élettársát, továbbá testvérét és annak házastársát, bejegyzett élettársát, élettársát valamint a felsoroltak kiskorú gyermekét. (3) 26 A bérlőtárs a lakásba más személyt - kiskorú gyermeke, valamint a befogadott gyermekének az együttlakás ideje alatt született gyermeke kivételével - a bérbeadó és a másik bérlőtárs írásbeli hozzájárulásával fogadhat be. (4) 27 A bérbeadó a hozzájárulást azzal a feltétellel adhatja meg, ha a befogadás folytán a bérleményben az egy főre jutó alapterület a 8 m2/főt meghaladja és a befogadott tudomásul veszi, hogy a bérlő bérleti jogviszonyának megszűnése esetén a lakásból el kell költöznie a bérlővel együtt. (5) 28 A hozzájárulást a bérbeadó megtagadja, amennyiben a bérlőnek bérleti- vagy közüzemi díj tartozása van. (6)
Amennyiben a bérlő (bérlőtárs) az önkormányzati lakásba jogszabályi lehetőség nélkül bárkit befogad, a lakásbérleti jogviszonyt a bérbeadó elhelyezési kötelezettség nélkül felmondja.
(7)
A bérbeadó a felmondási jogának gyakorlása előtt köteles a bérlőt 8 napos határidő kitűzésével felhívni, hogy a jogszabályellenes helyzetet szüntesse meg. Amennyiben a bérlő a felszólításnak a kitűzött határidő alatt nem tesz eleget, a bérbeadó az (6) bekezdésben meghatározott jogát gyakorolja. 9. §
(1) 29 Az önkormányzati bérlakás egy része a bérbeadó hozzájárulásával albérletbe adható, ha a lakás egy szobásnál nagyobb és a bérlőnek legalább egy szoba a használatában marad. (2) 30 A hozzájárulást a bérbeadó megtagadja, ha az albérletbe adás folytán a bérleményben az egy főre jutó alapterület a 8 m 2-t nem éri el, és a bérlőnek bérleti díj vagy közüzemi díj tartozása van. (3) 31 A bérbeadó a hozzájárulást csak határozott időre – legfeljebb 1 évre - adhatja meg.
24
A rendelet 8. § (1) bekezdése a 20/2009.(XII.22.) számú rendelet 4. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től A rendelet 8. § (2) bekezdése a 20/2009.(XII.22.) számú rendelet 4. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től 26 A rendelet 8. § (3) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 2. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 27 A rendelet 8. § (4) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 5. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től. 28 A rendelet 8. § (5) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 5. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 29 A rendelet 9. § (1) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 30 A rendelet 9. § (2) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 31 A rendelet 9. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 25
6 (4)
Az albérleti szerződést írásba kell foglalni.
(5)
Amennyiben a bérlő a lakásának egy részét a jogszabályi előírások megszegésével adja albérletbe, a bérbeadó a lakásbérleti jogviszonyt elhelyezési kötelezettség nélkül felmondja. 10. §
(1) 32 Az önkormányzati bérlakás bérlője a lakás egészét más részére használatba adhatja a bérbeadó hozzájárulásával a) amíg más városban vállal munkát és ott nincs másik beköltözhető lakása, b) amíg előzetes letartóztatásban van, vagy börtönbüntetését tölti, c) amíg külföldön tartózkodik, ha külföldön tartózkodása a 3 hónapot meghaladja, d) amíg gyógykezelésben részesül, e) katonai szolgálatot teljesít, f) lakóhelyén kívül végzi tanulmányait. (2) 33 A bérbeadó a hozzájárulást legfeljebb egy évre, az (1) bekezdésben megjelölt esetekben adhatja meg, abban az esetben, ha a) a beköltözők létszámát figyelembe véve, a bérlemény alapterülete a 8 m2/főt eléri, b) a lakás bérleti díját a bérlő vagy a használó a használatba adás időtartamára előre megfizeti. (3)
Amennyiben a bérlő lakását a jogszabályi előírások megszegésével adja használatba, a bérbeadó a lakásbérleti jogviszonyt elhelyezési kötelezettség nélkül felmondja. 11. §34
Önkormányzati lakás bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti- vagy tulajdonjogára cserélhető a bérbeadó hozzájárulásával. III. Felek jogai és kötelességei 12. § (1)
A bérbeadó a lakást komfortfokozatának megfelelő lakásberendezésekkel együtt a szerződésben meghatározott feltételekkel és időpontban, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a bérlőnek átadni. (Ltv. 7.§ (1) bek.)
(2)
A bérbeadó szavatol azért, hogy a lakás az átadáskor rendeltetésszerű használatra alkalmas. (Ltv. 8. § (1) bek.)
(3)
A bérbeadó a lakás berendezési tárgyairól köteles leltárt készíteni.
32 33 34
A rendelet 10. § (1) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 7. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től A rendelet 10. § (2) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 7. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től A rendelet 11. §-a a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 8. §-ával megállapított szöveg hatályos: 2008. július 1-től
7 (4) 35 A bérlő köteles a szerződésben foglalt kötelezettségeit teljesíteni és a lakást rendeltetésszerűen használni. (5)
Amennyiben a bérlő a (4) bekezdésben meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget, a bérbeadó a lakásbérleti jogviszonyt elhelyezési kötelezettség nélkül felmondja.
(6) 36 A bérbeadó a rendeltetésszerű használatot, valamint a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését évente egy alkalommal – a bérlő szükségtelen háborítása nélkül – ellenőrzi. Az évente egy alkalommal történő ellenőrzésre való utalást és a bérlő tűrési kötelezettségét a szerződésnek is tartalmaznia kell. 13. § (1) 37 A bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak abban, hogy a lakást a bérlő teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá és látja el komfortfokozatának megfelelő lakásberendezésekkel. A megállapodásban a felmerülő költségek megtérítését és annak feltételeit is meg kell határozni. (2) 38 A bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak, hogy a bérlő a lakást átalakítja, felújítja, korszerűsíti. A munkálatok elvégzése előtt meg kell kérni a bérbeadó írásos hozzájárulását, valamint a költségek viselésére bérbeszámítási megállapodást kell kötni. Az engedély nélkül elvégzett munkálatokért, valamint az ingatlanban hagyott berendezési tárgyakért utólag a bérlő ellenértéket nem igényelhet. (3) 39 A bérbeadónak és a bérlőnek szerződésben kell megállapodniuk a lakáson belüli- illetve kívüli munkák elvégzéséről Ha ilyen megállapodás nincs, a kisebb – karbantartási és felújítási – munkák a bérlőt, a nagyobb - pótlással és cserével kapcsolatos munkák – a bérbeadót terhelik. (4) 40 (5) 41 A bérbeadó és a bérlő úgy is megállapodhatnak, hogy a lakást és a lakberendezéseket visszaadáskor a bérbeadó teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá. Ebben az esetben az ezzel kapcsolatban felmerült költségeket a bérlő köteles a bérbeadónak megtéríteni. 14. § (1)
A bérlő a lakbér mérséklését kérheti, amennyiben a lakás műszaki állapota azt indokolja.
(2)
A lakbérmérséklés mértéke legfeljebb az alaplakbér: a) talajvíz miatti falnedvesedés 10 % b) falpenészesedés miatt 10 % c) egyéb ok miatt 20 %.
35
A rendelet 12. § (4) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 4. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 2. §. Hatályos: 2012. június 22-től. 37 A rendelet 13. § (1) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 38 Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatályos: 2012. június 22-től. 39 A rendelet 13. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 9. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 40 A rendelet 13. § (4) bekezdését a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte, hatálytalan: 2008. július 1-jén 41 A rendelet 13. § (5) bekezdése a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 36
8 (3)
A lakbérmérséklés az alaplakbér 30 %-át nem haladhatja meg. 15. §42
Ahol a rendelet a bérbeadó és a bérlő jogai és kötelezettségei vonatkozásában a felek megállapodására utal, a megállapodás tartalmát a bérbeadó határozza meg. 16. § (1)
A bérlő, a bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg lakásbiztosítási szerződést köteles kötni a tetszése szerinti biztosító intézettel.
(2)
A bérlő, illetve használó a bérleti jog teljes tartamára köteles a lakásbiztosítási szerződést fenntartani, és annak meglétét a bérbeadónál évente igazolni.
(3)
A lakásbiztosítási szerződés a bérlő felróható hibájából való megszűnése a lakásbérleti szerződés elhelyezési kötelezettség nélküli felmondásával jár.
(4)
A bérlő a lakásbérleti szerződés megkötése előtt köteles a lakás közüzemi mérőóráit a nevére átíratni és a szolgáltatási szerződéseket megkötni.
(5)
A bérlő a lakás birtokába az (1) és (4) bekezdésekben foglalt feltételek teljesítését követően léphet. 17. § 43
Ha az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével kapcsolatos munkák csak a bérlő átmeneti kiköltöztetése esetén végezhetők el, a lakásbérleti jogviszony a munkák elvégzésének időtartamára szünetel. A szünetelést és annak időtartamát a bérbeadó és a bérlő megállapodása, vita esetén a bíróság állapítja meg. 18. §44 Önkormányzati bérlakás jogcím nélkülivé vált használója - az elhelyezésre jogosult jogcím nélküli használó kivételével - a jogcím nélküli használat első 2 hónapjában az alaplakbérnek megfelelő összeget, a 3. hónaptól kezdődően 8 hónapon át az alaplakbér kétszeresének megfelelő összeget, az ezt követő időben az alaplakbér két és félszeresének megfelelő összeget köteles megfizetni használati díj címén a bérbeadó részére. 19. § (1)
A bérlő a lakásbérleti jog folytatása ellenében tartási szerződést a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával köthet. (Ltv.22.§ (1) bek.)
(2) 45 A bérbeadó a tartási szerződéshez való hozzájárulást köteles megtagadni, ha: a) az eltartó a 18. életévét még nem töltötte be,
42
A rendelet 15. §-a a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 7. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től A rendelet 17. §-a a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 8. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 44 A rendelet 18. §-a a 11/2006.(III.31) számú rendelet 9. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 45 A rendelet 19. § (2) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 10. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 43
9 b) c) d) e) f) g)
az eltartó a 18. életévét betöltötte, de önálló jövedelemmel nem rendelkezik és nincs olyan hozzátartozója, aki a tartási szerződésből reá háruló anyagi terhek viselését vállalja, az eltartó vagy házastársa, bejegyzett élettársa, élettársa Ózd területén másik önálló beköltözhető lakással rendelkezik,46 az eltartó az egészségügyi körülményei alapján a tartás teljesítésére nem képes (leszázalékolt, rokkant nyugdíjas stb.) a bérlő életkora, illetőleg egészségügyi körülményei alapján tartásra nem szorul, a bérlő tartásáról jogerős bírói döntés, érvényes tartási szerződés alapján vagy a bérlővel a lakásban jogszerűen együtt lakó más személy gondoskodik, az együtt lakók létszámát is figyelembe véve a bérlemény alapterülete a 8 m2/főt nem éri el.
(3) 47 A bérbeadó a hozzájárulását megelőzően a (2) bekezdésben meghatározott körülményeket köteles tisztázni. IV. A lakásbérlet megszűnése 20. § (1)
A szerződés megszűnik, ha a) a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntetik, b) a lakás megsemmisül, c) az arra jogosult felmond, d) a bérlő meghal és nincs a lakásbérleti jog folytatására jogosult személy, e) a bérlő a lakást elcseréli, f) a bérlőt a Magyar Köztársaság területéről kiutasították, g) a bérlő lakásbérleti jogviszonyát a bíróság megszüntette, h) a bérlő lakásbérleti jogviszonya hatósági határozat folytán megszűnik. (Ltv. 23.§. (1) bek.)
(2)
A határozott időre szóló, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig tartó lakásbérleti jog a szerződésben meghatározott idő elteltével, illetőleg feltétel bekövetkezésekor szűnik meg. (Ltv. 23.§. (2) bek.) 21. §
(1)
A bérleti jogviszony felmondással történő megszüntetése esetén a bérlő igényt tarthat az általa befizetett lakás-használatbavételi díjra, amennyiben a lakásbérlettel összefüggő tartozása nincs.
(2)
A bérbeadó a lakás karbantartására az alábbi lakáshasználati értéket számolhatja el: a) összkomfortos lakásnál 1.000,-Ft/m2 b) komfortos lakásnál 800,-Ft/m2 c) félkomfortos lakásnál 400,-Ft/m2 d) komfort nélküli lakásnál 300,-Ft/m2
46
47
A rendelet 19. § (2) bekezdésének c.) pontja a 20/2009. (XII.22.) számú rendelet 5. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től A rendelet 19. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 10. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től
10 22. §48 A felek az önkormányzati lakásra kötött szerződést közös megegyezéssel úgy is megszüntethetik, hogy a bérbeadó - a bérlővel kötött megállapodás alapján - a bérlőnek kisebb alapterületű vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakást ad bérbe, amennyiben a bérlő vállalja a lakáshasználatbavételi díj és az óvadék közötti különbözet megfizetését. 23. § (1)
A bérlakás bérleti szerződésének megszűnése után a lakásban jogcím nélkül visszamaradó személyt másik önkormányzati lakásban történő elhelyezés joga nem illeti meg, a lakás megüresítése ügyében a bírósági eljárást meg kell indítani.
(2)
Bérleti jogviszony megszűnése esetén a bérlő 30 napon belül, a bérlő halála esetén az örökös 60 napon belül köteles a lakásban maradt ingóságokat elszállítani, a lakást megüresítve a bérbeadó részére visszaadni. Amennyiben ezen kötelezettségének a bérlő nem tesz eleget, úgy a lakás megüresítése iránt a bírósági eljárást meg kell indítani, örökös esetén pedig a lakás hatósági felnyitásáról kell gondoskodni. 24. §
(1)
Házasság felbontása során, ha valamelyik felet saját elhelyezési kötelezettség kimondása nélkül kötelezi a bíróság a bérlakás elhagyására, csak egy szobás komfort nélküli lakásra tarthat igényt - meghatározott időre – legfeljebb 5 évre.
(2)
Amennyiben a bérlakás elhagyására kötelezett fél félkomfortos vagy annál magasabb komfortfokozatú lakásra kíván bérleti szerződést kötni, ilyet csak pályázati alapfeltételekkel tehet. 25. §
(1) 49 Ha az építésügyi hatóság által életveszélyessé nyilvánított lakásban lakók saját elhelyezésükről gondoskodni nem tudnak, elhelyezésükről a tulajdonosnak kell gondoskodni. Önkormányzati lakás életveszélyessé nyilvánítása esetén az a bérlő, aki szociális bérlakásra jogosult, komfort nélküli lakásra tarthat igényt, legfeljebb 2 évre. (2) 50 Amennyiben a lakás elhagyására kötelezett félkomfortos vagy annál magasabb komfortfokozatú lakásra tart igényt, vagy szociális alapon nem jogosult bérlakásra, a pályázati alapfeltételek szerint köteles fizetni. (3)
48 49 50
Azon családok, akik az (1) bekezdésben meghatározott idő letelte után saját maguk elhelyezéséről nem tudnak gondoskodni és szociális alapon bérlakásra jogosultak, a bérbeadási listára történő felvételt követően a bérleményt további 5 évig bérelhetik.
A rendelet 22. §-a a 11/2006.(III.31) számú rendelet 10. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től A rendelet 25. § (1) bekezdése a 20/2009.(XII.22.) számú rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től A rendelet 25. § (2) bekezdése a 20/2009.(XII.22.) számú rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től
11 (4) 51 Ha 2 év eltelte után jövedelmi viszonyaikat tekintve szociális alapon bérlakásra már nem jogosultak, de elhelyezésükről saját maguk gondoskodni nem tudnak, e rendeletnek megfelelően a pályázat útján bérbe adott lakásokra megállapított szabályok irányadóak. Amennyiben e feltételeket nem vállalják, vagy nem teljesítik, ellenük, mint jogcím nélküli lakáshasználó ellen a bérbeadó a bírósági eljárást megindítja. V. A lakásbérleti jog folytatása 26. § (1) 52 A lakásbérleti jog folytatására jogosult a bérlő, a) házastársa, bejegyzett élettársa, vagy élettársa, abban az esetben, ha nem voltak bérlőtársak,53 b) gyermeke, c) a jogszerűen befogadott gyermekének gyermeke, d) szülője, amennyiben ezeket a személyeket a bérlő a lakásba befogadta, a bérlő halálakor életvitelszerűen a lakásban laktak és a bérlettel összefüggő bérleti díj és közüzemi díj tartozása nincs. (2)
Az (1) bekezdésben említett jogosultak - eltérő megállapodásuk hiányában - a lakásbérleti jogot az (1) bekezdésben felsorolt sorrendben folytathatják, amennyiben a jogosult jövedelme e rendelet 54. §-ában foglalt feltételeknek megfelelnek.
(3)
A lakásbérleti jogot az azonos sorrendben jogosultak - eltérő megállapodásuk hiányában - bérlőtársként folytathatják. (Ltv. 32.§. (4) bek.) 27. §
(1) 54 Az eltartó a bérlő halála esetén a lakásbérleti jogot akkor folytathatja, ha: a) b) c) d) (2)
a tartási szerződéshez a bérbeadó írásban hozzájárult, az eltartó a szerződésben vállalt tartási kötelezettségét teljesítette, a hozzájárulásától a bérlő haláláig 1 év eltelt, jövedelme e rendelet 54. §-ában foglalt feltételeknek megfelel és a bérlettel összefüggő bérleti díj- és közüzemi díj tartozása nincs.
Abban az esetben, ha a 26. § (1) bekezdésében felsoroltak a lakás bérleti jogának folytatására jogosultak és az eltartó között eltérő megállapodás nincs, a bérlő halála esetén a lakásbérleti jogot az eltartó folytatja.
(3) 55 A lakásbérleti jogviszony folytatására vonatkozó jogosultság elismerését a bérlő halálától számított 30 napon belül kell kérni a bérbeadótól. (4) 56 Bérlőtársi jogviszony esetében az elhalt bérlőtárs egyenes ágbeli rokona a bérlőtársi jogviszony folytatására való jogosultság megállapítását a bérbeadótól kérheti. 51
A rendelet 25. § (4) bekezdése a 20/2009.(XII.22.) számú rendelet 7. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től A rendelet 26. § (1) bekezdése a 11/2006.(III.31) számú rendelet 11. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től 53 A rendelet 26. § (1) bekezdés a) pontja a 16/2010.(XI.5.) számú rendelet 6. §-ával módosított szöveg, hatályos 2010. november 6-tól 54 A rendelet 27. § (1) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 11. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 55 A rendelet 27. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 11. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 52
12 (5)
A bérleti jogviszony folytatására jogosult személy köteles az elhalt bérlőt terhelő lakásfenntartási tartozások megfizetésére. VI. Helyiségbérlet szabályai 28. §
A nem lakás céljára szolgáló helyiség bérletének létrejöttére a felek jogaira és kötelezettségeire e rendeletnek a lakásbérletre megállapított szabályait kell alkalmazni az e fejezetben foglalt eltérésekkel. 29.§ (1)
Önkormányzati tulajdonú helyiséget eredeti rendeltetésének (használati céljának) megfelelő célra lehet bérbe adni.
(2) 57 Eredeti céljától eltérő használatot csak akkor lehet engedélyezni, ha ahhoz fontos helyi ellátási érdek fűződik, vagy a helyiséget a rendeltetésének megfelelő célra, a megüresedéstől számított 2 hónapon belül, pályázati hirdetmény útján sem lehet hasznosítani. (3) 58 Az eredeti tevékenységi kör megváltoztatása esetén a bérlő köteles az ahhoz szükséges működési engedélyt megszerezni. (4) 59 A bérbeadó nem köteles a bérlő házastársával, bejegyzett élettársával, élettársával bérleti szerződést kötni. 30. §60 Önkormányzati helyiséget albérletbe adni, annak bérleti jogát másra átruházni kizárólag a bérbeadó engedélyével lehet. 31. § A helyiség engedély nélküli átruházása vagy albérletbe adása a helyiségbérleti szerződés cserehelyiség biztosítása nélküli felmondásával jár. 32. §61 (1)
56
Önkormányzati helyiséget bérbe adni – e rendeletben rögzített kivétellel – csak előzetes pályázati hirdetmény alapján, határozatlan időre lehet. A pályázati hirdetményt a bérbeadó köteles a saját honlapján megjelentetni és a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján 15 napra közzé tenni.
A rendelet 27. § (4) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 11. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től A rendelet 29. § (2) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 12. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től A rendelet 29. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 12. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 59 A rendelet 29. § (4) bekezdése a 16/2010.(XI.5.) számú rendelet 7. §-ával módosított szöveg, hatályos 2010. november 6-tól 60 A rendelet 30. §-a a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 13. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 61 Megállapította: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatályos: 2011. június 1-től. 57 58
13 (2)
Az önkormányzat közérdekű önkormányzati célból jogosult helyiségre pályáztatás nélkül bérlőt jelölni, és a bérleti díjat valamint a bérleti jogviszonyra vonatkozó szabályokat a rendeletben foglaltaktól eltérően megállapítani. A kedvezményes bérbeadás anyagi vonzatát az önkormányzat viseli.
(3)
A pályázati hirdetménynek tartalmaznia kell: a) a helyiség címét, alapterületét, a helyiségekben gyakorolható tevékenységeket, b) a pályázati biztosíték mértékét, c) a bérlet jogviszony időtartamát, d) az induló havi bérleti díj összegét, e) a pályázati adatlap benyújtásának és a pályázati biztosíték befizetésének kötelezettségéről szóló értesítést, f) a pályázatok bontásának helyét és időpontját, g) az óvadék összegét, h) a pályázat postai feladásának határidejét, i) a pályázat elnyerésének egyéb feltételeit.
(4)62 A pályázónak – abban az esetben, ha nem magánszemély – a pályázati kérelemhez csatolni kell a vállalkozói igazolvány, társasági szerződés és aláírási címpéldány, egyéb szervezetek esetén a bírósági nyilvántartásba vételről szóló okirat másolatát, valamint igazolást arról, hogy köztartozása nincs. Magánszemélynek a pályázati kérelméhez csatolnia kell az utolsó három havi jövedelemigazolását. A három havi jövedelméből számított átlagjövedelemnek legalább a mindenkori minimálbér összegét el kell érnie. Nem nyújthat be pályázatot az a gazdálkodó szervezet, amelynek köztartozása van, valamint magánszemély, akinek jövedelme nem éri el a rendeletben meghatározott minimum összeget. (5)
A pályázat nyertese az, aki a pályázati kiírás alapján a bérbeadó számára a legkedvezőbb ajánlatot teszi. Azonos ajánlatok beérkezése esetén a pályázat nyertese az, aki a pályázati tárgyaláson megtartott licit útján a legmagasabb ajánlatot teszi a bérbeadó számára.
(6)
A pályázat nyertesének visszalépése esetén a bérleti szerződés megkötését a soron következő legkedvezőbb ajánlatot tett pályázónak kell felajánlani. Ha a pályázó ezzel a jogával nem kíván élni, újabb pályázatot kell kiírni.
(7)
A határozott időre megkötött szerződés a lejártát követően határozatlan időtartamú szerződéssé alakítható, amennyiben a bérlőnek a helyiségbérleti jogviszonyával összefüggő tartozása vagy egyéb közüzemi díj tartozása nincs.
(8)
Az Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás célú ingatlanokra vonatkozóan nem létesíthet sem bérleti, sem albérleti jogviszonyt az olyan természetes személy, jogi személy, vagy egyéni vállalkozó, akinek korábbi vagy jelenlegi bérleti jogviszonyából tartozása áll fenn az ingatlanok kezelője, üzemeltetője felé, vagy olyan gazdasági társaságban van érdekeltsége, amelynek korábbi vagy jelenlegi bérleti jogviszonyából tartozása áll fel az ingatlanok kezelője, üzemeltetője felé.
62
Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2012. június 22-től.
14 33. § (1) 63 A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vagy képviselője vehet részt, aki pályázati ajánlatát a bérbeadóhoz az előírt tartalommal és határidőben benyújtotta, valamint a pályázati biztosítékot határidőre befizette. A pályázati biztosíték mértéke az induló havi bérleti díj háromszorosa. A pályázati biztosíték összegét a nyertes pályázó esetében az óvadékba be kell számítani. (2) 64 Ha az előírt határidőben csak egy pályázati ajánlatot nyújtanak be, a bérbeadó a pályázati alapfeltételekkel e pályázóval köthet bérleti szerződést. (3)
Ha a pályázati hirdetmény alapján pályázat nem került benyújtásra, úgy a pályázat kiírását követő 6 hónapon belül a pályázati alapfeltételeket vállaló bármely bérlővel szerződést lehet kötni, vagy ennek hiányában újabb pályázatot kell kiírni. 34. §
(1)
Önkormányzati helyiség bérleti jogának megszerzésére irányuló pályázat során nem nyertes pályázóknak a biztosíték összegét haladéktalanul vissza kell fizetni.
(2)
Ha a pályázat nyertese neki felróható okból a bérleti szerződést 3 napon belül nem köti meg a bérbeadóval, a biztosíték visszakövetelésére vonatkozó jogát elveszti. 35. §65
(1)
Önkormányzati helyiség önkormányzati helyiség hozzájárulásával.
bérlője bérleti
a helyiségbérleti jogát csak másik jogáért cserélheti el a bérbeadó
(2)
A cserét a bérbeadó csak abban az esetben engedélyezheti, ha a cserélő felek vállalják a cserehelyiség használatával összefüggő kötelezettségek teljesítését. 36. §66
(1)
A bérlő a helyiség bérleti jogát a bérbeadó hozzájárulásával átruházhatja, a helyiséget vagy annak egy részét albérletbe adhatja.
(2)
A helyiség bérleti jog átruházása esetén a felek az átruházás feltételeiben e Rendeletben meghatározottak figyelembevételével állapodhatnak meg úgy, hogy az egymás közötti szerződés alapján a bérbeadó felé igényt nem érvényesíthetnek. Az erre, valamint az albérletbe adásra vonatkozó szerződést írásba kell foglalni és annak egy példányát az önkormányzati tulajdonú helyiség bérbeadójának az átruházás, illetve albérletbe adás engedélyezése végett meg kell küldeni.
63
A rendelet 33. § (1) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 15. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től. A rendelet 33. § (2) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 15. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 65 A rendelet 35. §-a a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 16. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 66 A rendelet 36. §-a az 5/2009.(III.13.) számú rendelet 2. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2009. március 13-tól 64
15 (3)
A helyiség bérleti jogának átruházása esetén az új bérlő engedélyezési díjat köteles fizetni a bérbeadó javára, melynek mértéke azonos az előző évi bérleti díjjal.
(4)
Önkormányzati tulajdonú helyiség bérlője a helyiség bérleti jogát csak a bérleti jogviszony időtartamáig ruházhatja át, illetve adhatja albérletbe. 37. §67
(1) 68 A helyiségbérlet szabályai alapján történő bérbeadás esetén a bérlő köteles a bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadékot fizetni a bérbeadó részére vagy a bérleti szerződésben foglalt fizetési kötelezettségek teljesítését ugyanilyen mértékű bankgaranciával biztosítani. (1a)69 Az óvadék, valamint a korábban befizetett igénybevételi díj kizárólag a bérleti jogviszony megszűnésekor használható fel, a helyiség rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételére, a bérleti díj és a közüzemi díj tartozás beszámítására. (2) 70 (3) 71 (4)
Az óvadékot a bérlőnek a bérbeadó számlájára kell befizetnie, mely összeget a bérbeadó elkülönítetten kezeli.
(5)
Az óvadék összege abban az esetben kerülhet visszafizetésre a bérlő részére a bérleti szerződés megszűnése után, amennyiben: a) a bérbeadó felé tartozása nincs és a bérleményt tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaadta, b) a bérlő bérleményét a Képviselő-testület döntése alapján megvásárolta és a bérlettel összefüggő tartozása nincs, c) a bérlő a helyiség bérleti jogát átruházta és az új bérlő az óvadékot megfizette.
(6)
Amennyiben az óvadék összege nem fedezi a helyiség rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba hozásának költségeit, a többletköltséget a bérlő köteles viselni.
(7)
Az óvadék visszafizetésére a bérbeadó a leadást, az adás-vételi szerződés megkötését, illetve átruházás esetén az új bérlő által az óvadék megfizetését követő 15 napon belül köteles a szükséges intézkedést megtenni. 38. §
(1)
67
Életvédelmi célra szolgáló helyiségekre csak a Parancsnokság köthet határozott idejű bérleti szerződést.
Polgári
Védelmi
A rendelet 37. §-a a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 14. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től A rendelet 37. § (1) bekezdés a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 18. §-ával megállapított szöveg hatályos: 2008. július 1-től 69 Beiktatta: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2011. június 1-től. 70 Hatályon kívül helyezte: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 11. §. Hatálytalan: 2011. június 1-től. 71 A rendelet 37. § (3) bekezdését a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte, hatálytalan: 2008. július 1-től 68
16 (2)
Polgári védelmi helyiségek használója köteles ezen helyiségek hasznosításáról szóló jogszabályban meghatározott feltételeket teljesíteni, betartani. 39. §72 40. §
(1)
Önkormányzati tulajdonú helyiségek átalakításához a bérlő köteles beszerezni a bérbeadó írásbeli engedélyét, illetve az építésügyi jogszabályokban meghatározott esetekben az építésügyi hatóság engedélyét is.
(2)
Ha a bérlő a helyiséget engedély nélkül átalakítja, bérleti joga cserehelyiség biztosítása nélkül felmondható. 41. §
(1)
Önkormányzati helyiség bérleti joga megszűnik a) a bérlő halálával, b) a helyiség használatra feljogosító hatósági engedély megvonásával, c) a helyiség engedélyezett elcserélésével, d) ha a helyiség megsemmisül, e) a szerződésben meghatározott idő elteltével, f) életvédelmi célú bérlemény rendeltetésének megfelelő célú igénybevétele esetén.
(2)
A bérlő halála esetén özvegye, ennek hiányában vele együtt lakó nagykorú gyermeke a bérbeadóval kötött új bérleti szerződés alapján akkor folytathatja a bérleti jogviszonyt, ha a helyiségben a korábbi bérlő tevékenységét tovább végzi. 42. §
Ha a helyiség műszaki adottságai megengedik, a bérlemény több önálló bérleményként is hasznosítható. Ilyen esetben a megosztott helyiségek együttes bérleti díja nem lehet kevesebb, mint a megosztás előtti helyiségé volt. 43.§ Önkormányzati helyiségekről a bérbeadó naprakész nyilvántartást köteles vezetni, amelynek tartalmaznia kell a helyiség adatait, valamint a bérletével összefüggő mindenkori jogokat és kötelezettségeket is. VII. Lakbérek és külön szolgáltatások díja 44. §
72
A rendelet 39. §-át a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte, hatálytalan: 2008. július 1-től
17 (1) 73 Az Önkormányzat tulajdonában lévő bérlakások bérleti díja: a) összkomfortos lakás esetén: 198,- Ft/hó/m2 b) komfortos lakás esetén: 170,- Ft/hó/m2 c) félkomfortos lakás esetén: 88,- Ft/hó/m2 d) komfort nélküli lakás esetén: 55,- Ft/hó/m2 (2)
Az (1) bekezdésben megjelölt összegek alaplakbérnek minősülnek, amelyek nem tartalmazzák a külön szolgáltatások díjait.
(3)
Külön szolgáltatások: a) beépített bútorok, b) víz- és csatornadíj (ha nincs a bérleményben mérő), c) 74 épülettakarítás, d) levelesláda, e) kaputelefon, f) 75 g) elektromos zár, h) közös helyiségek áram- és fűtésdíja, i) kéményseprési díj, j) társasházban lévő lakások üzemeltetési költsége.
(4)
A külön szolgáltatások díjait e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 45. §
(1)
Az alaplakbéreket és a külön szolgáltatások díját a Képviselő-testületminden év december 15-ig felülvizsgálja.
(2) 76 Az önkormányzat tulajdonában lévő, pályázati eljárással, szolgálati lakásként, illetve bérlőkiválasztási jog alapján bérbe adott lakások bérleti díja: a) összkomfortos lakás esetén: 326,- Ft/hó/m2 b) komfortos lakás esetén: 280,- Ft/hó/m2 c) félkomfortos lakás esetén: 143,- Ft/hó/m2 d) komfort nélküli lakás esetén: 90,- Ft/hó/m2 (3) 77 A Széchenyi terv Lakásprogramja keretében létesített, pályázati eljárás útján bérbe adott, költségalapon meghatározott lakbérű lakások bérleti díja: Ózd, 48-as út 5-7. szám: 426,- Ft/hó/m2 Ózd, Bartók Béla út 2. szám: 439,- Ft/hó/m2 Az önkormányzat a megállapított lakbér nagyságát minden évben úgy módosítja, hogy annak értékállósága biztosított legyen. 46. § A bérlő köteles a lakbért és a külön szolgáltatások díját előre, minden hónap 15-ig egy összegben megfizetni a bérbeadó részére.
73
Megállapította: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 5. §. Hatályos: 2011. június 1-től. A rendelet 44. § (3) c.) pontjának szövegét a 34/2008.(XII.10.) számú rendelet 4. §-a állapította meg, hatályos: 2008. december 10-től A rendelet 44. § (3) bekezdés f.) pontját a 34/2008.(XII.10.) számú rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte, hatályát vesztette: 2008. december 10-től 76 Megállapította: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 6. § (2). Hatályos: 2011. június 1-től. 77 Megállapította: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 6. § (3). Hatályos: 2011. június 1-től. 74 75
18 VIII.78 A komfort nélküli lakások szociális helyzet alapján történő bérbeadásának feltételei és eljárási szabályai 47. § (1) 79 A szociális helyzet alapján történő önkormányzati bérlakás bérbeadása iránti kérelmet a bérbeadóhoz kell benyújtani. (2)
A kérelem benyújtáskor az igénylőnek közölni kell a saját és a vele együtt költözők személyes adatait a következők szerint: családi és utónév, születési név, születési hely, év, hó, nap, anyja neve, lakóhelye, tartózkodási helye, bejelentkezés időpontja, család jövedelmére, a jelenlegi lakásviszonyokra vonatkozó adatokat.
(3) 80 Az igénylőt nyilatkoztatni kell, hogy önként hozzájárul ahhoz, hogy a (2) bekezdésben meghatározott személyes adatokat az igénylése elbírálásig és kedvező elbírálás esetén a lakásbérleti szerződése megszűnéséig a bérbeadó kezelje. A kezelt adatokat az igénylés elutasítása, illetőleg elfogadása esetén a lakásbérleti szerződés megszűnése után azonnal meg kell semmisíteni. (4) 81 (5)
Az igénylő köteles az adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul bejelenteni a bérbeadóhoz.82 48.§
Önkormányzati bérlakás bérbeadására szociális helyzet alapján az igénylő akkor tarthat igényt, ha: a) nincs lakása, ideértve azt is, aki másnak a lakásában családtagként lakik, b) az egy főre jutó havi nettó átlag jövedelme a közös háztartásban élő személyek számát figyelembe véve a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét nem haladja meg. Egyedülállóknál és nyugdíjasoknál ez az értékhatár 2.000,-Ft/hó/fő összeggel magasabb. 83 c) . 48/A. §84 49. § 85
78
A rendelet VIII. fejezete a 11/2006.(III.31.) számú rendelet 15. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. március 31-től A rendelet 47. § (1) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 19. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től A rendelet 47. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 19. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 81 A rendelet 47. § (4) bekezdését a 25/2007.(IX.26.) számú rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte, hatálytalan: 2007. szeptember 26tól 82 A rendelet 47. § (5) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 19. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 83 A rendelet 48. § c) pontját hatályon kívül helyezte a 25/2007.(IX.26.) számú rendelet 1.§-a, hatálytalan: 2007. szeptember 26-tól 84 Hatályon kívül helyezte: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 10. §. 85 A rendelet 49. §-a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 21. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 79 80
19 A bérbeadó a már nyilvántartásba vett lakásigénylés törlését rendeli el, ha: a) az igénylő a bérbeadót az igényjogosultságot érintő adatok körében megtévesztette, b) az igénylő a bérbeadó felhívására a megadott határidőn belül az igénylés elbírálásához szükséges adatokat nem igazolja, a kért iratokat nem csatolja, c) a bérbeadó olyan bejelentési kötelezettség alá eső változásról szerez tudomást, amelyet az igénylő nem jelentett be és a bejelentés elmulasztása számára lényeges előnyt jelent, d) nem rendelkezik Ózdon bejelentett lakóhellyel vagy munkahellyel, e) bizonyíthatóan valótlan adatokat közölt, f) az igénylőnek felajánlott, a jogos lakásigény mértékét elérő lakást nem fogadja el, g) az igénylő bizonyíthatóan önkormányzati tulajdonú bérlakást megrongált vagy abban kárt okozott, h) az igénylő új lakcímét nem jelenti be, i) az igénylő a bérbeadó felhívására a megadott határidőn belül nem nyilatkozik. 50. §86 (1)
Ózd városban a szociális alapon történő bérbeadási névjegyékre történő felvételről - az előző év december 31-ig beérkezett lakásigényléseket figyelembe véve a Lakásügyi és Esélyegyenlőségi Bizottság által összeállított bérbeadási lista tervezet alapján - a Képviselő-testület dönt.
(2)
A Lakásügyi és Esélyegyenlőségi Bizottság által összeállított tervezetet a Polgármesteri Hivatal és a bérbeadó hirdetőtábláján előzetesen 15 napra ki kell függeszteni. A kifüggesztésről a lakosságot értesíteni kell.
(3)
A névjegyzék-tervezetre történő felvételhez a szociális rászorultságot jövedelem igazolással és vagyonnyilatkozattal kell igazolni. 51. §
(1)
A megüresedő komfort nélküli lakásokat a névjegyzék alapján, annak sorrendjében kötött bérleti szerződés szerint kell a jogosultnak bérbe adni.
(2) 87 A bérbeadó a lakás bérbeadásakor köteles ismételten megvizsgálni a bérlő ténylegesen fennálló jövedelmi és vagyoni viszonyait. (3) 88 Amennyiben a jogosult jövedelmi és vagyoni viszonyai nem felelnek meg a rendelet 48.§-ában foglalt bérbeadási feltételeknek a bérbeadó az igénylő részére a bérbeadást megtagadja. (4) 89 Rendkívül indokolt esetben a területi képviselő a területén elhelyezkedő üresen álló komfort nélküli önkormányzati bérlakás bérlőjére – évente legfeljebb tíz alkalommal - javaslatot tehet. Amennyiben a megjelölt személy a bérbeadási listára kerülés feltételeinek megfelel, a végleges névjegyzék elkészítéséig, határozott időre, üresen álló önkormányzati bérlakás bérlőjéül kijelölhető.
86
A rendelet 50. §-a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 22. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 01-től A rendelet 51. § (2) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 23. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 88 A rendelet 51. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 23. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 89 Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 5. §. Hatályos: 2012. június 22-től. 87
20 (5)
Amennyiben a bérbeadási lista elbírálásakor a bérlő a névjegyzékre kerülés feltételeinek nem felel meg, a lakást minden elhelyezési igény nélkül 60 napon belül köteles megüresíteni.
(6)
Amennyiben a listán következő jogosult a megüresedett lakást nem fogadja el, akkor az őt követő igénylőnek kell felajánlani bérleti jogviszony létesítésére. Ha olyan lakás marad üresen, amelyet a listán szereplők nem fogadnak el, az pályázat útján is bérbe adható.
(7)
Szociális alapon bérbe adható lakásnagyság - a bérlővel együtt költözők számától függően - a következő: a) két személy 1,5 lakószobáig b) három személy 2 lakószobáig c) négy személy 2,5 lakószobáig d) öt és ennél több személy 3 lakószobáig. 52. §
A szociális bérlakásra jogosult Ózd Város Önkormányzatának szociális igazgatásról és ellátásról szóló rendelete alapján lakásfenntartási támogatásra lakbér és vízdíj vonatkozásában tarthat igényt. IX. A piaci alapokon történő bérlakáshoz jutás feltételei 53. § (1) 90 A bérbeadó az összkomfortos, komfortos és félkomfortos lakást – az 53. § (2) bekezdésében meghatározottak, illetve egyedi képviselő-testületi döntés kivételével - a bérbeadó által lefolytatott pályázati eljárást követően adja bérbe. (2) 91 A polgármester jogosult évente öt önkormányzati lakásra bérlőt jelölni. A bérbeadás feltételeire e rendelet 54-54/A. §-ait értelemszerűen kell alkalmazni. (3)
90
A pályázati hirdetménynek tartalmaznia kell: a) a bérbeadásra meghirdetett lakás fekvési helyét, (település, utca, házszám) alapterületét, szobaszámát és komfortfokozatát, műszaki állapotát, b) a bérleti szerződés, határozott vagy feltétel bekövetkezéséig tartó időtartamát, c) a lakás használatra alkalmassá tételéhez szükséges, a leendő bérlő által saját költségen elvégzendő építési munkákat és azok elvégzésének határidejét, továbbá az esetleges eredeti állapot helyreállítási kötelezettségét, d) a fizetendő lakbér mértékét, e) a pályázati ajánlat benyújtásának módját, helyét és határidejét, továbbá a tárgyalás megtartásának helyét és időpontját f) 92 az óvadék összegét
Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 6. §. Hatályos: 2012. június 22-től. A rendelet 53. § (2) bekezdésének szövegét a 34/2008. (XII. 10) számú rendelet 7. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. december 10-től 92 A rendelet 53. § (3) bekezdés f.) pontja a 11/2006.(III.31) számú rendelet 16. §-ával megállapított szöveg, 91
21 (4)
A pályázati hirdetményt 5 munkanapra közszemlére kell tenni.
(5) 93 A pályázónak a pályázat benyújtásakor 15.000,-Ft mértékű biztosítékot kell igazoltan fizetnie azzal, hogy nyertessége esetén a bérbeadó a szerződéskötést követően visszafizeti. (6)
Ha a pályázat nyertese neki felróható okból a bérleti szerződést 3 napon belül nem köti meg a bérbeadóval, a biztosíték visszakövetelésére vonatkozó jogát elveszíti.
(7) 94 A pályázat során nem nyertes haladéktalanul vissza kell fizetni.
pályázónak
a
biztosíték
összegét
54. § (1)95 A pályázati ajánlatot írásban kell benyújtani, melynek tartalmaznia kell: a) a pályázó nevét, címét és aláírását, b) nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja, c) a (2)-(6) bekezdés szerinti, az utolsó három havi jövedelemre vonatkozó igazolásokat. (2) 96 Egyedülálló pályázó esetén az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően a pályázatnak tartalmaznia kell igazolást arról, hogy a pályázó a) 40 m2 alatti összkomfortos lakás esetén havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 200 %-ának, b) 40 m2 feletti összkomfortos lakás esetén havonta legalább 220 %-ának, c) 40 m2 alatti komfortos lakás esetén havonta legalább 180 %-ának, d) 40 m2 feletti komfortos lakás esetén havonta legalább 210 %-ának, e) 40 m2 alatti félkomfortos, illetve komfort nélküli lakás esetén havonta legalább 150 %-ának, f) 40 m2 feletti félkomfortos, illetve komfort nélküli lakás esetén havonta legalább 160 %-ának megfelelő, az 1994. évi LIII. tv. alapján végrehajtás alá vonható rendszeres nettó jövedelemmel rendelkezik. (3) 97 Több pályázó és vele együtt költöző, legfeljebb három tagú család esetén az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően a pályázatnak tartalmaznia kell igazolást arról, hogy a) 40 m2 alatti összkomfortos lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 220 %-ának megfelelő, az 1994. évi LIII. tv. alapján végrehajtás alá vonható rendszeres nettó jövedelemmel rendelkezik. b) 40 m2 feletti összkomfortos lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 280 %-ának megfelelő, az 1994. évi LIII. tv. alapján végrehajtás alá vonható rendszeres nettó jövedelemmel 93
A rendelet 53. § (5) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 24. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től A rendelet 53. § (7) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 24. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos: 2012. június 22-től. 96 Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos: 2012. június 22-től. 97 Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos: 2012. június 22-től 94
95
22 rendelkezik. c) 40 m2 alatti komfortos lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150 %át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 200 %-ának megfelelő, az 1994. évi LIII. tv. alapján végrehajtás alá vonható rendszeres nettó jövedelemmel rendelkezik. d) 40 m2 feletti komfortos lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150 %át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 250 %-ának megfelelő, az 1994. évi LIII. tv. alapján végrehajtás alá vonható rendszeres nettó jövedelemmel rendelkezik. e) 40 m2 alatti félkomfortos, illetve komfort nélküli lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 160 %-ának megfelelő, az 1994. évi LIII. tv. alapján végrehajtás alá vonható rendszeres nettó jövedelemmel rendelkezik. f) 40 m2 feletti félkomfortos, illetve komfort nélküli lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 170 %-ának megfelelő, az 1994. évi LIII. tv. alapján végrehajtás alá vonható rendszeres nettó jövedelemmel rendelkezik. (4) 98 Több pályázó és vele együtt költöző háromnál több családtag esetén az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően a pályázatnak tartalmaznia kell igazolást arról, hogy a) 40 m2 alatti összkomfortos lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 110 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 260 %-ának megfelelő, kereső tevékenységből származó jövedelemmel vagy nyugdíjjal rendelkezik. b) 40 m2 feletti összkomfortos lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 110 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 300 %-ának megfelelő, kereső tevékenységből származó jövedelemmel vagy nyugdíjjal rendelkezik. c) 40 m2 alatti komfortos lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 220 %-ának megfelelő, kereső tevékenységből származó jövedelemmel vagy rendszeres pénzellátással rendelkezik. d) 40 m2 feletti komfortos lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 290 %-ának megfelelő, kereső tevékenységből származó jövedelemmel vagy rendszeres 98
Megállapította: 13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos: 2012. június 22-től l
23 e)
f)
pénzellátással rendelkezik. 40 m2 alatti félkomfortos, illetve komfort nélküli lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 200 %-ának megfelelő, kereső tevékenységből származó jövedelemmel vagy rendszeres pénzellátással rendelkezik. 40 m2 feletti félkomfortos, illetve komfort nélküli lakás esetén a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120 %-át meghaladja, és a pályázó(k) havonta legalább a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összege 210 %-ának megfelelő, kereső tevékenységből származó jövedelemmel vagy rendszeres pénzellátással rendelkezik.
(5) 99 Egyéni vállalkozónak a pályázathoz csatolni kell az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által – a pályázó által tett előző évi adóbevallás alapján – kiállított jövedelemigazolást. (6) 100 A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki valós adatokat közöl és a pályázati ajánlatát az előírt időben és tartalommal benyújtotta, valamint a bérbeadóval szemben korábbi bérleményével kapcsolatos bérleti díj, lakáshasználati díj és közüzemi díj tartozása nincs. (7) 101 Nem nyújthat be pályázati ajánlatot további két évig az a pályázó, aki a hatóságot valótlan adatok közlésével vagy bizonyíthatóan valótlan jövedelemigazolás csatolásával megtévesztette. (8)102 Ha az előírt időben pályázati ajánlat nem érkezik, úgy a pályázat kiírását követő 6 hónapon belül a pályázati alapfeltételeket vállaló bármely bérlővel szerződést lehet kötni, ennek hiányában 6 hónap elteltével a pályázati kiírást meg kell ismételni. A pályázati időszakot követően megkötött szerződéseknél a bérlőnek két havi lakbért kell előre megfizetnie. (9)
A pályázók közül az részesül előnyben, aki a leghosszabb időre - legtöbb hónapra - járó bérleti díj egy összegben történő kifizetését vállalja.
(10) 103 A nyertes pályázó köteles a bérleti szerződés megkötését követő 30 napon belül korábbi önkormányzati bérlakását tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadó részére visszaadni. (11)
A bérbeadó a lakást a pályázati kiírásban megjelölt állapotban és felszereltséggel leltár alapján köteles a bérlőnek átadni.
(12)
A bérlő a lakást a bérleti jogviszony megszűnésekor rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban és felszereltséggel köteles visszaadni. 54/A.§104
99
Megállapította:12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos: 2011. június 1-től. A rendelet 54. § (6) bekezdése a 29/2004.(XI.23.) számú rendelet 3. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2004. november 23-tól A rendelet 54. § (7) bekezdése a 29/2004.(XI.23.) számú rendelet 4. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2004. november 23-tól 102 Megállapította:13/2012.(VI.22.) önkormányzati rendelet 8. §. Hatályos: 2012. június 22-től. 103 A rendelet 54. § (10) bekezdése a 16/2005.(IV.27.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2005. április 27-től 104 Megállapította: 35/2011.(XII.23.) önkormányzati rendelet 1. §. Hatályos: 2011. december 24-től 100 101
24 (1) A piaci alapon és a költségelven meghatározott lakbérű bérbeadás esetén a bérlőnek a bérleti szerződés megkötésekor a bérbeadó részére óvadékot kell szolgáltatnia. Az óvadék, valamint a korábban befizetett lakáshasználati díj felhasználása kizárólag a bérleti jogviszony megszűnésekor történhet meg a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételére, a lakbértartozás és a közüzemi díj tartozás beszámítására. A korábban beszámításra került óvadék helyett a bérbeadó jogosult kiegészítő biztosítékot kérni a bérbevevőtől, mely megegyezik a szerződéskötéskor fizetett óvadék összegével. (2) A bérbeadó jogosult a bérlő részére legfeljebb 1 évre részletfizetési lehetőséget biztosítani az óvadék megfizetésére. Részletfizetés abban az esetben adható, ha a bérlő rendelkezik legalább a mindenkor érvényben lévő kötelező minimálbér összegével megegyező havi jövedelemmel. (3) Az óvadék részletekben történő megfizetése esetén a bérbeadó a bérlővel ideiglenes lakáshasználati szerződést köt, melynek határideje megegyezik az utolsó óvadékrészlet befizetésének határidejével. Az utolsó részlet megfizetése után köthető meg a bérleti szerződés. (4) Az óvadék mértéke a bérlakás komfortfokozatától függően a következő: összkomfortos : 4000 Ft/ m2 komfortos : 3000 Ft/ m2 félkomfortos : 2500 Ft/ m2 komfort nélküli: 1500 Ft/ m2 (5) Az óvadékot a bérlőnek a bérbeadó számlájára kell befizetnie, mely összeget a bérbeadó elkülönítetten kezeli. (6) Az óvadék összege abban az esetben kerülhet visszafizetésre a bérlő részére a bérleti szerződés megszűnése után, amennyiben a bérbeadó felé tartozása nincs és a bérleményt tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaadta, vagy ha a bérlő bérleményét a Képviselő-testület döntése alapján megvásárolta és a bérlettel összefüggő tartozása nincs. (7) Abban az esetben, ha az óvadék összege nem fedezi a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba hozatalának költségeit, a többletköltséget a bérlő köteles viselni. (8) Az óvadék visszafizetésére a bérbeadó a leadást követő 15 napon belül köteles a szükséges intézkedést megtenni. 55. § A Széchenyi Terv Lakásprogramja keretében létesített, költségalapon meghatározott lakbérű bérlakások bérbeadásának feltételeire a rendelet 53-54. §-át értelemszerűen kell alkalmazni. 55/A. §105
105
A rendelet 55/A. §- át a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte, hatálytalan 2008. július 1-től
25 56. §106 A nyugdíjasok házában történő elhelyezésre vonatkozó igényeket a bérbeadóhoz kell benyújtani.
57. § (1) 107 A nyugdíjasok házában lévő lakások Ózd városban lakcímmel rendelkező nyugdíjasok, illetőleg az öregségi nyugdíjkorhatárt elért személyek határozatlan ideig tartó elhelyezésére szolgálnak. (2)
A lakásigényléshez csatolni kell a) háziorvos által kiállított igazolást arról, hogy az igénylő önmaga ellátásra képes, b) igazolást arról, hogy az igénylő jövedelme havonta a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 200 %-át meghaladja.
(3) 108 A nyugdíjasok házában lévő bérlakások bérlőit - a Lakásügyi és Esélyegyenlőségi Bizottság által meghatározott sorrend alapján - a bérbeadó jelöli ki. (4) 109 A bérlő a nyugdíjasok házában lévő lakásba – a házastárs, bejegyzett élettárs, élettárs kivételével – más személyt állandó jelleggel, a bérbeadó hozzájárulásával fogadhat be. (5) 110 A nyugdíjasok házában lévő lakás bérleti joga kizárólag másik, a nyugdíjasok házában lévő lakás bérleti jogára cserélhető, a bérbeadó hozzájárulásával. (6) 111 A nyugdíjasok házában lévő lakás esetén a lakásbérleti jog folytatására kizárólag a (4) bekezdésben felsorolt személy jogosult, amennyiben az (1)-(2) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel. 58. §112 59. §113 X. Vegyes rendelkezések 60. § (1)
106
Az Önkormányzat vállalatai és költségvetési szervei részére feladataik ellátásához a korábban általuk szolgálati és átmeneti lakásként használt bérleményekre többszöri bérlő-kiválasztási jogot biztosít.
A rendelet 56. §-a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 26. §-ával megállapított szöveg hatályos: 2008. július 1-től A rendelet 57. § (1) bekezdése a 25/2006.(XI.24). számú rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2006. november 24-től 108 A rendelet 57. § (3) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 27. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től 109 A rendelet 57. § (4) bekezdése a 20/2009.(XII.22.) számú rendelet 13. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. január 1-től 110 A rendelet 57. § (5) bekezdése a 16/2010.(XI.5.) számú rendelet 11. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2011. január 1-től 111 A rendelet 57. § (6) bekezdése a 16/2010. (XI.5.) számú rendelet 11. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2011. január 1-től 112 A rendelet 58. §-át a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte, hatályát vesztette: 2008. július 1-től 113 A rendelet 59. §-át a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte, hatályát vesztette: 2008. július 1-től 107
26 (2)
A bérlő-kiválasztási jog alapján annak jogosultja megjelölheti a határozott időre kötendő bérleti szerződésnél a bérlő személyét és a szerződés időtartamát.
(3)
A bérlő-kiválasztási jog jogosultja a lakást megüresedése esetén köteles rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaadni a bérbeadónak.
(4)
A bérlő-kiválasztási jog gyakorlásáig üresen tartott önkormányzati bérlakással kapcsolatos üzemeltetési és fenntartási költségek a jogosultat terhelik.
(5) 114 Amennyiben a bérlő-kiválasztási jog jogosultja kijelölési jogával nem él, azt írásban köteles közölni a bérbeadóval. Lemondás esetén lakáspótlási kötelezettség az Önkormányzatot nem terheli. (6) 115 A Képviselő-testület egyedi elbírálás alapján – közérdekből – szakember letelepítése érdekében költségvetési szerveknek, intézményeknek, valamint az önkormányzati többségi tulajdonnal rendelkező gazdasági társaságainak egyszeri bérlő-kiválasztási jogot biztosíthat az alábbi feltételekkel: a) a bérlő személyét és a bérbeadás időtartamát (legfeljebb 5 év) a bérlőkiválasztási jog jogosultja megjelölheti, b) a bérleti szerződés a bérlő-kiválasztási jog jogosultja és a bentlakó bérlő együttes kérelmére 5 évente hosszabbítható, amennyiben a bérlettel összefüggő tartozása nincs, c) a bérlő-kiválasztási jog jogosultja a bérlőt terhelő óvadék megfizetését átvállalhatja, d) a bérleti jogviszony megszűnése esetén, a jogviszonyból eredő tartozások kiegyenlítéséért a bérlőt és a bérlő-kiválasztási jog jogosultját egyetemleges kötelezettség terheli, e) a bérleti jogviszony megszűnése esetén a bérlő – ennek hiányában a bérlő-kiválasztási jog jogosultja – köteles a lakást rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni, f) megüresedés esetén másik bérlő jelölése csak a Képviselő-testület újabb egyedi döntése alapján lehetséges, g) amennyiben a Képviselő-testület a jövőben a bérlemény értékesítéséről döntene, a vételár 100 %-ban Ózd Város Önkormányzatát illeti meg. (7)116 (8)117 61. § A 2002. január 29. előtt befizetett óvadék összege abban az esetben kerülhet visszafizetésre a bérlő részére a bérleti szerződés megszűnése után, amennyiben a bérbeadó felé tartozása nincs és a bérleményt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaadta, ha a bérlő bérleményét a Képviselő-testület döntése alapján megvásárolta és a bérlettel összefüggő tartozása nincs. Amennyiben az óvadék összege nem fedezi a lakás vagy helyiség rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba hozásának költségeit, a többletköltséget a bérlő köteles viselni. Az óvadék visszafizetésére a bérbeadó a leadást követő 15 napon belül köteles a szükséges intézkedést megtenni. 114
A rendelet 60. § (5) bekezdése a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 28. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2008. július 1-től A rendelet 60. § (6) bekezdése a 11/2010.(VI.25.) számú rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, hatályos: 2010. június 25-től A rendelet 60. § (7) bekezdését a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte, hatályát vesztette: 2008. július 1-től 117 A rendelet 60. § (8) bekezdését a 22/2008.(VI.30.) számú rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte, hatályát vesztette: 2008. július 1-től 115 116
27 62. § Önkormányzati lakás bérletével vagy elidegenítésével kapcsolatos személyes adatok szolgáltatására köteles az érintett állampolgár az együtt költözők vonatkozásában a következők szerint: a) családi és utónév, b) születési helye, c) születési év, hónap, nap, d) anyja leánykori, családi és utóneve e) állandó és ideiglenes lakcíme, bejelentkezésének időpontja, f) családtagok munkaviszonyának, jövedelmének hiteles (munkáltató, Nyugdíjfolyósító Igazgatóság stb. által kiállított) igazolásait. 63.§118 Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és az ezekhez tartozó területek bérbeadó jogait a Képviselő-testület által megbízott üzemeltető, bérbeadó ÓZDINVEST Kft. gyakorolja. 63/A. §119 Jelen rendelet hatályba lépését követően, ahol e rendelet a Lakásügyi és Társadalmi Bizottságot említ, ott Lakásügyi és Esélyegyenlőségi Bizottságot kell érteni. 64 .§ Ez a rendelet 2004. május 1-jén lép hatályba. Ezzel egyidejűleg Ózd Város Önkormányzatának az önkormányzatok tulajdonában lévő lakások és helyiségek, az ezekhez tartozó terültek bérletéről, valamint ezek bérleti díjáról szóló 24/1993.(XII.31.) számú rendelete és az azt módosító 17/1994.(VI.29.), 15/1995.(III.31.), 33/1995.(X.20.), 10/1996.(IV.1.), 18/1996.(X.2.), 14/1997.(VI.4.), 10/1998.(III.10.), 14/1999.(IV.29.), 22/1999.(XI.25.), 1/2000.(I.26.), 14/2000.(IV.21.), 28/2000.(IX.28.), 39/2000.(XII.15.), 14/2001.(VI.25.), 19/2001.(IX.25.), 27/2001.(XI.28.), 1/2002.(I.29.), 13/2002.(III.25.), 24/2002.(IX.24.), 37/2002.(XII.19.), 26/2003.(XI.20.), 29/2004.(XI.23.), 16/2005.(IV.27.), 22/2005.(VI.29.), 11/2006.(III.31.), 25/2006.(XI.24.), 8/2007.(IV.13.), 25/2007.(IX.26.), 27/2007.(XII.20.), 3/2008.(II.20.), 22/2008.(VI.30.), 34/2008.(XII.10.), 5/2009.(III.13.), 20/2009.(XII.22.), 11/2010.(VI.25.), 16/2010.(XI.5.), 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendeletek és Lakásügyi és Esélyegyenlőségi Bizottság tagjainak költségtérítéséről szóló 1991. évi 22. sz. rendelete hatályát veszti. Ó z d, 2004. április 15. dr. Csiszár Miklós sk. jegyző
118 119
Benedek Mihály sk. polgármester
Megállapította:12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 9. §. Hatályos: 2011. június 1-től. A rendelet 63/A. §-a a 16/2010. (XI.5.) számú rendelet 12. §-ával megállapított szöveg, hatályos 2011. január 1-től
28 1. sz. melléklet a 19/2004. (IV.15.) sz. önkormányzati rendelethez120
Az önkormányzati bérlakások alaplakbérén felül nyújtott különszolgáltatások díjai: 1.) Beépített bútorhasználat: Beépített szekrény 1 m3/hó Konyhaszekrény db/hó: - 3 részes - 2 részes (mosogatóval) Levelesláda használat Ft/lakás/hó Kaputelefon díja Ft/lakás/hó Víz- és csatornadíj felosztásának díja Ft/lakás/hó Közös tulajdonú részek takarítása Ft/lakás/hó
58,- Ft 76,- Ft 58,- Ft 38,- Ft 58,- Ft 233,- Ft 963,- Ft
2.) Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérlője (használója) köteles a szervezett szemétszállítást igénybe venni és azt az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. részére megfizetni. 3.) Szennyvízcsatornába be nem kötött bérleményekben keletkező szennyvíz és folyékony kommunális hulladék elszállításáról a bérlő saját költségén köteles gondoskodni. 4.) Társasházban lévő önkormányzati tulajdonú lakások üzemeltetési költsége: a.) A bérlő a társasházak által megállapított, a közös tulajdonú helyiségek, épületrészek után fizetendő üzemeltetési költség 60 %-át köteles a bérbeadó részére megfizetni. b.) A Bolyki Tamás út 15. szám alatti épület közszolgáltatási díja (lépcsőház világítás, fűtés): 130,- Ft/m2/hó 5.) A fizetendő különszolgáltatási díj összege legalább 125,- Ft, legfeljebb 6.875,Ft/hó/lakás között lehet az épület felszereltségétől függően. 6.) A bekötési fővízmérő és az alvízmérők által mért fogyasztás különbségéből eredő vízdíj különbözet felosztása: a.) Azoknál az épületeknél, ahol valamennyi lakás rendelkezik hitelesített alvízmérő órával és érvényes szolgáltatási szerződéssel, ott a vízdíj különbözet a fogyasztás arányában kerül felosztásra. b.) Azoknál az épületeknél, ahol nem rendelkezik minden lakás hitelesített alvízmérő órával és érvényes szolgáltatási szerződéssel, ott a vízdíj különbözet létszámarányosan kerül felosztásra. Az alvízmérő órák előírt időszakonkénti hitelesítése a bérlő kötelessége. Záradék: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (2) bekezdése alapján a rendelet 2004. április 15. napjával kihirdetésre került. Ó z d, 2004. április 15. dr. Csiszár Miklós sk. jegyző 120
Megállapította: 12/2011.(IV.22.) önkormányzati rendelet 10. §. Hatályos: 2011. június 1-től.