Hogyan született az újkori falu? Régészeti adatok a mezőgazdaság- és a településtörténet kérdéseihez Konferencia a Tudomány Hete alkalmából November 6., kedd Budapesti Történeti Múzeum, Gótikus terem (1014-Budapest, Budavári Palota E épület)
Program
9:30 TAKÁCS Miklós: Voltak-e tanyaszerű települések a középkori Magyar Királyságban? 9:55 TEREI György: Egy Árpád-kori falu feltárásának tanulságai – Kána 10:20 LASZLOVSZKY József: Középkori és újkori határhasználati rendszerek kutatása Magyarországon. A régészet és néprajz határmezsgyéjén 10:45 Vita 11.15 – 11.30 Kávészünet
11:30 MÜLLER Róbert: A középkori agrotechnika a vaseszközök alapján 11:55 GYULAI Ferenc – PÓSA Patrícia – RINGER ISTVÁN: A kora újkor növényi sokféleségének maradványai Sárospatakon 12:20 BARTOSIEWICZ László: Állatkert a kastély körül? Bornemisza Anna szakácskönyvének néhány állattani vonatkozása 12:55 GRYNAEUS András: Dendrokronológia és… 13:20 Vita és zárszó
Az előadások rezüméi:
TAKÁCS Miklós Voltak-e tanyaszerű települések a középkori Magyar királyságban? A magyar településtörténészek körében régóta, körülbelül egy évszázada folyik eszmecsere arról, létezett-e a tanya, mint települési forma már a középkorban is, vagy e sajátos szórványtelepülés-típus csak a török hódoltság idején alakult volna ki. A kutatásban, különösen a néprajzi kutatásban ez utóbbi álláspont vált meghatározóvá, jórészt a két világháború közötti időszakban ténykedő, joggal nagy elismertségnek örvendő kutatónemzedék ténykedése folytán. Az utóbbi két évtized infrastrukturális beruházásainak részeként végrehajtott, nagy alapterületre kiterjedő, régészeti mentőásatások nem e kutatók érvelését erősítették meg. Az bizonyosodott be, amit az írott források, így a „tanya” szó 13. század elejétől adatolható okleveles említései is sugalltak. Már a középkori Magyarországon is létezett kétfajta, a korabeli falunál kisebb települési típus: az egyetlen háztartásból álló tanya vagy szállás, illetve a néhány háztartásból álló csoportos szórványtelepülés, a néprajzi irodalomban elterjedt nevén: tanyabokor. Igencsak sajnálatos, hogy a régészeti örökségvédelem 2011-ben indított, a régészeti kutatást hátrányosan érintő, kormányzati átalakítása nagymértékben megnehezíti a tanya középkori előzményeinek a vizsgálatát további régészeti példák bevonásával.
TEREI György Egy Árpád-kori falu feltárásának tanulságai – Kána 2003 és 2005 között került sor Budapest XI. kerületében az Árpád-kori Kána falu feltárására. A falu nevét egy 1325-ös határjárás alapján ismerjük. Az ásatás során 198 földbe mélyített ház, valamint négy nagyobb méretű, ugyancsak földbe mélyített tároló helyiség került elő. A falu plébániatemploma a terület központi helyén található. A két periódusban épült templom első építési fázisa a 10 méter hosszú, 6 méter széles félköríves szentélyzáródású templomrész volt, a második periódusban nyugati irányba 7 méterrel bővítették a teret. A templom körül 1077 sír került feltárásra. A temető fő jellegzetessége, hogy a sírgödrök közel 40 %-a szépen megfaragott kövekkel volt kibélelve. A falazott sírok megléte ilyen nagy számban, és főleg falusi környezetben, egyedülálló Magyarországon. Valószínűleg a tatárjáráskor a falu lakossága elmenekülhetett, és csak kevesen tértek vissza egy rövid időre. Az előkerült leletanyag a 12–13. században megismert falusi anyagi kultúra nagy
részét lefedi. Több olyan tárgy is napvilágot látott azonban, amely ritkának számít ilyen környezetben (pl. olló, üvegleletek), illetve bizonyos tárgycsoportok (ép vastárgyak, díszes ruhadíszek, pénzek nagy száma) nagyfokú gazdagságra engednek következtetni. Kána kapcsán – ahol egy 12–13. századi Árpád-kori falu majdnem minden régészetileg megfogható jelensége megtalálható – érdekes megfigyelni, milyen változás zajlott le a falusi építészetben a 10. századtól a tatárjárás előtti időszakig. Milyen fejlődés figyelhető meg azoknál a sok esetben egyszerűnek tűnő beásásoknál, melyek egy-egy falu objektumainak a legnagyobb részét kiteszik? Lehet-e a leletanyagot kizárva tipológiai módszerrel datálni az objektumokat?
LASZLOVSZKY József Középkori és újkori határhasználati rendszerek kutatása Magyarországon. A régészet és néprajz határmezsgyéjén A 19. század vége óta a határhasználati rendszerek kutatásával és a hagyományos paraszti kultúra ezen kérdésének vizsgálatával a néprajz és a történettudomány foglalkozott. Az első nagyjelentőségű munka Tagányi Károlynak a földközösségről írott műve volt, amely egyszerre támaszkodott a oklevelekben található latin és magyar kifejezések értelmezésére és az újkori történeti forrásokban előforduló határhasználati formákról rendelkezésünkre álló adatokra. Ezt követően főként a néprajzi kutatások hoztak alapvetően új eredményeket, amelyek a földművelési eszközök, a szántóföldi gazdálkodás különböző formái és a hagyományos határhasználati rendszerek témájában gyűjtöttek anyagokat, recens és újkori forrásokra támaszkodva. A II. világháború előtt a néprajzi megfigyelések történeti dokumentumokkal történő összevetése főként Belényesy Márta munkáiban, elsősorban a tanyakérdés kapcsán jelent meg, mint kutatási kérdés. Munkájának ilyen irányú kiteljesedése már az 1950-es években követhető nyomon, amikor is több, máig alapvető publikációban foglalta össze a nyomásos gazdálkodás és más határhasználati rendszerek történeti fejlődését. Eredményei pedig beépültek, mind a néprajzi kutatások újabb vonulatába (Balassa Iván: Eke és szántás története), mind pedig a középkori falutelepülések komplex összefoglalásába (Szabó István, Maksay Ferenc). Az 1960-as évektől egyre nagyobb mértékben jelentek meg régészeti eredmények is a téma kutatásában. Először az Árpád-kori falvak feltárása kapcsán, főként az árokrendszerek interpretációja miatt, majd később a régészeti topográfiai vizsgálatok (terepbejárások) nyomán, az elsősorban erdős területeken megfigyelt középkori szántóföldnyomok miatt. A határhasználati rendszerek Árpád-kori átalakulását régészetileg is sikerült igazolni, elsősorban a kisméretű, tanyaszerű települések feltárása nyomán. A határhasználati formák és a falusias települések átalakulása több ponton is összekapcsolható, mindezek a kérdések a kisvárak és a későközépkori falvak telekrendszerének kialakulása kapcsán is vizsgálható.
A legújabb régészeti kutatások, a nagy felületű leletmentések és megelőző feltárások, a kora újkorra keltezhető település maradványok egy olyan csoportját tárta fel, amelyek új megvilágításba helyezhetik az újkori tanya kialakulás kérdését, ezzel ismét egy határhasználati forma vizsgálatához járulnak hozzá. Az előadás a legfontosabb kutatási kérdésekre koncentrálva arra keresi a választ, hogy miként kapcsolódhat össze újra a történeti, néprajzi és a régészeti kutatás ezen kérdéskör vizsgálata kapcsán.
MÜLLER Róbert A középkori agrotechnika a vaseszközök alapján A középkorban nem csak a talajművelés rendszerek fejlődtek folyamatosan, de a mezőgazdasági szerszámkészlet is. A nyugati eredetű eszközök mellett a törökkorban balkáni hatások is megfigyelhetők. A 18. században töretlen a fejlődés, bár egyes elzártabb területeken tovább él a középkori agrotechnika.
GYULAI Ferenc – PÓSA Patrícia – RINGER ISTVÁN A kora újkor növényi sokféleségének maradványai Sárospatakon Kulcsszavak: archaeobotanika, mag- és termésleletek, kora újkor, történeti agrobiodiverzitás Az archaeobotanikai kutatások ritkán terjednek ki a kora újkorra, mert ebből a korból már számos epigráfiai és ikonográfiai forrás áll rendelkezésre. Mégis ezeknek a lelőhelyeknek a növénytani leletanyaga nagy segítséget nyújt a korszak jobb megismeréséhez. Hiszen az ásatásokból származó növénytani leletanyag az akkor élt ember növénytermesztésének, növényismeretének pontos és hű tükre. Egyúttal pedig alkalmasak a helyi írott és ikonográfiai források ellenőrzésére is. Így van ez Sárospatak esetében is, ahol a gabonatermesztés és a kertkultúra a 17. században élte fénykorát. A sárospataki Rákóczi-várhoz tartozó két régészeti lelőhelyen, az Ágyúöntő házban és a Kósa-féle ház pincéjében 2007-ben és 2008-ban folytatott ásatások földmintáiban talált gabonafélék (búza, árpa, kukorica), zöldség (görögdinnye) és gyümölcsök (cseresznye, dió, körte, mogyoró, őszibarack, szilva, szőlő) magas fokú agrobiodiverzitásra engednek következtetni. A vizsgálataink megerősítik a kora újkori pataki kertek gyümölcsöző sokféleségét.
BARTOSIEWICZ László Állatkert a kastély körül? Bornemisza Anna szakácskönyvének néhány állattani vonatkozása A főúri étrendek nemcsak a középkori (ön)reprezentáció fontos részét képezik. A fényűzést a böjti áhítat követelményeivel vegyítő, gyakran egzotikus nyersanyagokat felsorakoztató receptek hagyománya az Újkorban sem veszített jelképes fontosságából. A mainzi választófejedelem 1581-ben írt szakácskönyvének 1680-as fordításán alapuló, Bornemisza Anna számára összeállított erdélyi szakácskönyv húsforrásaiként felsorolt állatok rendszertani azonosítása, földrajzi elterjedésének és régészeti előfordulásának egybe vetése segít a szakácskönyv szakmai és ideológiai vonásainak pontosabb elkülönítésében.
GRYNAEUS András Dendrokronológia és… A dendrokronológia az elmúlt húsz évben Magyarországon is egyre jobban elfogadottá vált a régészek körében, és lassan abba a szerepbe kerül, amiben más, nálunk szerencsésebb történetű országokban van: a régészet egyik segédtudományává válik, és segíti a régészek kormeghatározó munkáját. Viszont e mellett számos, más eszközzel nem kutatható, hozzá nem férhető járulékos információt is képes „feltárni”. Ezek közül a legfontosabb: az erdőgazdálkodás. A favágás során szálaló vagy tarvágásos technikát alkalmaztak eleink? Mindkét technika mellett szólnak érvek, de ellenük is. Ráadásul e téren érdemi szemléletváltás következett be a(z kora)újkorban. Sajátos a deszkák kivágásának módja is: húr vagy sugár irányban fűrészelik ki a rönkökből. Az ilyen hazai megfigyelések azért is fontosak, mert úgy tűnik, a hazai gyakorlat eltér az európaitól. A módszer segítségével adatokat kaphatunk a fakereskedelemre, a fabeszerzés forrásaira is, amely sok esetben birtokfüggő. De nem csak az épületfa útja követhető nyomon, hanem a feldolgozott árué is, így pl. a hordóké. Nyilván izgalmas kérdés, hogy mi is volt eredetileg a hordóban. A vizsgálatok során elemzett fák többsége kutakból kerül elő, így óhatatlanul megfigyelhető a kutak használata, élettörténete is, melyről alig van írott forrásunk, még a későbbi korokban is. Mivel az eljárás során meg kell határozni a felhasznált faanyag fafaját, értékes adatokat nyerhet a kutató a település, régió természetes környezetéhez, flórájához, és ezzel összefüggésben az egykori klímához, és mindezek változásához.
