Hogyan befolyásolja a média jelenléte a fiatal generáció társadalomba való beilleszkedését, értékrendjének kialakulását

Hogyan befolyásolja a média jelenléte a fiatal generáció társadalomba való beilleszkedését, értékrendjének kialakulását

1

Tartalomjegyzék 1. Bevezető ………………………………………………………………………..……..4 2. Témaválasztás ………………………………………………………………….…….5 3. Mi is valójában a tömegkommunikáció? ………………………………….…..……6 4. A média szerepe napjainkban ……………………………………….…………...….7 5. A szociálpszichológia kezdetei ……………………………………………………....9 5.1 A modern szociálpszichológia ……………………………………………………...10 5.2 Szociálpszichológia a jövőbe tekintve ……………………………………………..11 6. Érték, értékválság ……………………………………………………….…………...12 6.1 Az érték keletkezésének története …………………………………………………12 6.2 Az értékek–értékrendek felosztása ………………………………………………..14 6.3 Értékközvetítés az iskolában ………………………………………………………16 7. A média jelentősége a gyermekek fejlődésében ……………………………………17 8. A fejlődéslélektan és a fejlődés meghatározása ……………………………………17 8.1 A fejlődést befolyásoló tényezők …………………………………………….…….18 8.2 A környezet szerepe a fejlődésben ………………………………………………...18 9. Hogyan nőttek fel a gyermekek korábban és napjainkban– történelmi áttekintés ………….…………………………………….20 1o. Tömegkommunikáció - média - befogadó …………………………………….…..26 10.1 A médiahatásokról szóló elméletek - a médiahatás modelljei… …………….…26 11. A televízió, a legkedveltebb médium hatása a gyerekekre ………………………32 11.1 Hogyan tudják a gyermekek értelmezni és feldolgozni a televízióban látottakat? ……………………………………..……..33 11.2 Hogyan és miként ítéljük meg a televízióban látottakat? …………………..….36 . 11.3 Mit is jelent valójában a realitás? ………………………………………….…....38 12. A szülők valamint a nevelők szerepe a médiaértésben és a médiahasználatban ………………………………………………………..…......41 .

2

13. A média és az agresszió összefüggése ………………………………………..…..45 13.1 A tömegkommunikáció és a fiatalkorú bűnözés összefüggése ……………..…47 13.2 Az erőszak tükröződése …………………………………………………………53 13.3 Gyermekkori agresszió ………………………………………………………….54 13.4 Az agresszivitás …………………………………………………………………55 14. 18 éven felülieknek ajánlott műsorok – a média és a nemi szerepek szocializációja …………………………………………………………...59 14.1 Csoportközi kapcsolatok és az előítélet ………………………………..…….…61 14.2 A sikerorientált versenyszellem ………………………………………………....63 14.3 A média hatása ……………………………………………………………….…..64 15. A televíziónak a gyermekek olvasási szokásaira gyakorolt hatása – könyvből és televízióból való tanulás …………………………………..65 16. A népmese és a gyermeki tudattalan 1Bruno Bettelheim nyomán ……………...67 17. A média tanítása az iskolákban - médiapedagógia …………………………….71 18. Összegzés ……………………………………………………………………..……72 19. Irodalomjegyzék……………………………………………………………………73

3

1. Bevezető Szakdolgozatomnak célja, hogy feltárja, hogyan befolyásolja a média jelenléte a fiatal generáció - jelen esetben hat éves kortól huszonegy éves korig – társadalomba való beilleszkedését, szocializációját, értékrendjének kialakulását. Szeretném feltárni, hogy egészen kis korban milyen előnyökre és hátrányokra tehetünk szert, amennyiben tudatos szülők közbelépésével nem csak részesei leszünk a média által kínált lehetőségeknek és információ-áradatnak, hanem látókörünk, tudásmennyiségünk növelésére használjuk azt, hogyan válik egy gyermek kiszolgáltatottá a média által kínált, özönnel ontott reklámfilmeknek, rajzfilmeknek, filmeknek, amennyiben nincs felette egy egészséges szülői kontroll. Kamaszkorba lépve, a felnőtt kor küszöbén, amikor már kialakult a társadalomról alkotott kép és a fiatal generáció bizonyos elvárásokkal rendelkezik a társadalom felé, amely ugyanakkor szintén elvárásokat támaszt feléjük, hogyan befolyásolja kialakulóban lévő személyiségüket, énképüket, értékrendjüknek kialakulását, vajon hova sorolhatja be magát a társadalmi ranglétrán a mai kor fiatal, felnövekvő társadalma? Hiszen ők a jövő… Már ebben a korban meg kell tanulnunk és használnunk a média által kínált lehetőségek tárházát, meg kell tanulnunk értelmezni üzenetét, használnunk kéne éles látásunkat, tudnunk kéne szelektálni, rendszerezni, a jót megkülönböztetni a rossztól? Már ebben a korban tudnia kéne a felnövekvő generációnak, hogyan kovácsolhat a médiának szinte minden egyes területén előnyt saját maga számára, ha okosan (ki)használja?

4

2. Témaválasztás Pedagóguskén és anyaként számomra teljesen egyértelmű volt, hogy diplomamunkámat e témakörből fogom kiválasztani, hiszen nagyon fontosnak tartom, hogy a nevelés eme sarkalatos és kiemelkedő problémájával foglalkozzunk. Pedagógusként nagyon sok szülővel találkoztam, akik nem tudták igazán, hogy mi is a helyes út a média kordában tartásával kapcsolatban és hogy valójában mikor tesznek jót gyermekükkel, mennyire szabályozzák csemetéjük tévénézési szokásait, internetezéssel, számítógépes játékokkal eltöltött idejüket, mennyire fontos a kontroll, a szabályozás, valójában mi is lehet a helyes útmutatás, példamutatás. Sajnos sok olyan szülővel is találkoztam, akiknek ez a kérdés egyáltalán nem jelentett gondot, hiszen nem is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Hallottam olyan megnyilatkozást is, hogy egy szülő a három éves kisfiával felnőtteknek szóló, gyilkossággal teli krimikomédiát nézetett, mondván, hogy a gyermek mennyire élvezi és jókat nevet rajta! Rengeteg olyan szülővel is találkozni, akit egyáltalán nem érdekel, hogy gyermeke mivel tölti el szabad idejét, sokszor megelégszik azzal, hogy a gyermek otthon van a szobájában, biztonságban. Valóban biztonságban? Kérdezhetnénk. Felelős pedagógusként feladatomnak érzem, hogy állandóan tájékozódjam és tisztában legyek a gyermekeket érintő problémákról, és felkészülten tudjak válaszokkal, esetleges megoldási alternatívákkal szolgálni a hozzám érkező és esetleg tanácsot kérők szülőknek. Édesanyaként, mint nagyon sok szülő, próbálok én is nagyon odafigyelni, hogy kislányom a lehető legjobb nevelést kapja, hogy sok-sok mesét, mondókát, éneket, népdalokat, mesét halljon, elsősorban saját édesanyjától és nem rádióból, cd-ről, esetleg televízióból. Természetesen, nekem is elég nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy rajzfilmekkel, ha röviden is, de megismertessem gyermekemet, mert az ember első gondolata az, hogy „nincs abban semmi ártalmas a gyermekre nézve, hiszen neki szól”, de józan ésszel, a jövőjére gondolva úgy érzem, hogy mindent el kell követnem annak érdekében, hogy minél később kerüljön bele a média világába, meg kell várnom azt, hogy szellemileg és érzelmileg érett legyen a képernyőn látottak feldolgozására. Hiszen tudom, hogy a legjobbat akarom neki és remélem, jót és jól cselekszem.

5

3. Mi is valójában a tömegkommunikáció? A tömegkommunikáció egy olyan folyamat, amelyben professzionális, szakképzett kommunikátorok üzeneteket gyártanak, készítenek, amelyeket médiumok, technológiai eszközök segítségével a lehető legszélesebb körben terjesztenek térben és időben egyaránt szétszórt, nagy számú közönség vagy fogyasztók, olvasók heterogén csoportja, a befogadók számára. A szervezettség foka szerint hagyományosan megkülönböztetik a személyek közötti és a tömegkommunikációt. A személyek közötti kommunikáció két vagy több személy között folyik, személyes találkozás révén vagy valamilyen közvetítőeszköz segítségével. Jellemzője, hogy kétirányú, azaz van lehetőség a kölcsönös visszacsatolásra. Az üzenet tartalmát nem a nyilvánosságnak szánják, és nem is rögzítik. A tömegkommunikáció mindig valamilyen médiumon keresztül történik, és rendszerint professzionális kommunikátorok irányítják. Jellemzője, hogy szervezett, intézményesült és tömeges formában zajlik. Az üzenet a nagyközönségnek szól, azaz nyilvános. A közönség heterogén, az üzenet feladójától távol lévő emberekkel szimultán kapcsolat jön létre. A tömegkommunikáció általában egyirányú, azaz nem nyújt lehetőséget a közvetlen visszacsatolásra, üzeneteit rögzítik, azok visszakereshetőek. A technika fejlődése – különösen a digitális csatornák – úgy tűnik, lassan elmossa a személyek közötti és a tömegkommunikáció közti határokat. Például az internet csevegőoldalain (MSN stb.) már magánemberek is a nyilvánosság előtt szólnak hozzá, sokszor anonimitásukat is megőrizve, közéleti témákhoz. A mobiltelefonok rohamos fejlődése által, mint például az SMS- és az MMS-szolgáltatások új lehetőséget nyújtanak a gyors visszacsatolásra a tömegkommunikációban is. Az 1990-es évek végére az Internet legyőzte többi, korábbi ellenfelét, mint például a Usernet, Fidonet, Bitnet és a világháló megalkotásával végleg egyeduralkodóvá vált.

6

4. A média szerepe napjainkban A média, eredetileg a latin medium szó többes száma, melynek jelentése eszköz, közvetítő, közeg. A tömegkommunikációban használt közvetítő eszközök, mint például a sajtó, televízió, rádió, mozi, Internet megnevezésére használjuk napjainkban. E szerint a média kifejezés tömegkommunikációs eszközök tárháza, vagyis a médiumok összefoglaló neve, elnevezése. Tény, hogy a mára a média mindennapjaink nélkülözhetetlen eleme lett, és szórakozásunk, munkánk, szabad időtöltésünk, információnk beszerzése, a világgal való kapcsolatunk elképzelhetetlen nélküle. Ismereteink meghatározó részét a média juttatja el hozzánk. Ugyanakkor kiváló lehetőséget nyújt önazonosításra, sokszor ezt kihasználva sugall egyfajta véleményt és előre gyártott sztereotípiákat közvetít számunkra, amely akarva, akaratlanul értékítéletünket változtatja meg. Egyes embercsoportokat olyannyira képes befolyásolni, hogy gyakran már nem érzékelhető számukra a határ valóság és fikció között. Az ilyen jellegű manipulációk egyik klasszikus példája a médiatörténetben az 2Orson Welles által írt „ Világok harca - Támadás a Marsról című rádiójátéka az 1940-es években, melyről a későbbiek folyamán még írni szeretnék. Napjainkban a médiumok segítségével lehet a leghatásosabban alakítani az emberek véleményét. Egyes országokban, főleg az USA-ban és Kanadában, az emberek közötti kommunikáció néhány politikailag helyes közhelyre korlátozódik, mint pl.: „Hogy vagy?” és „Köszönöm, remekül”. Az emberek nem mondják el az igazságot és személyes véleményüket, mivel attól félnek, hogy elveszítik állásukat, barátaikat, vagy a saját magukról kialakított „toleráns” képet. Hogy megtudják, mi történik a világban, a munkából hazaérve azonnal az őket körülvevő médiumokra támaszkodnak, amely látszólagos kapcsolatot teremt saját kicsiny világuk és az egész világ történései között, hatása alá kerülnek egy mesterségesen megszerkesztett, fél igazságokkal teli manipulált világnak, amely szerintük valós képet tár eléjük abban a pár órában, amíg idejük engedi az új információk özönével való elfoglaltságot.

2

Orson Welles (1915-1985): amerikai rendező, színész, író. 1937-ben alapította a Mercury Theathert, mely rádiójátékát, a Világok harcát is jegyzi. A hangjáték valószerűségével pánikot keltett Amerikában.

7

Az a média alakítja véleményüket a múltról és a jelenről, amely elfedi a teljes igazságot, hiszen csak azokat az információkat juttatja el a széles közönséghez, a befogadókhoz. A média erőteljes propagandaeszköz, veszélyes fegyver, amely az értelmet és a lelket veszi célpontja. Napjainkban a médiahasználat révén egy új fajta társadalmi különbség is megmutatkozik, amelyet híven tükröz a mai hazai és nemzetközi piac is. A magánszférák területén továbbá fontos kiemelnünk, hogy sajnos nincsenek jól elkülönített helyszínei, így nemcsak az alsóbb társadalmi rétegek, hanem a középosztály is össze van zárva sorstársaival. Az emberek azt gondolják, hogy bajaikat, sérelmeiket valamilyen formában másokkal is meg kell osztaniuk – lásd Mónika Show – időbeosztásuk zaklatott, formális és informális kapcsolataik nagymértékben összefonódnak. Ahogy nyugatról kelet felé haladunk, úgy itatják át az érzelmek a legegyszerűbb formális viszonyokat is. A magánszféra hazai nyitottságának következménye többnyire, hogy ezt a médián keresztül nem annyira érdekes megfigyelni számunkra, ugyanakkor a szexuális tevékenységet tartjuk másra nem tartozó magánügynek szemben a nyugati felfogással, ugyan úgy, mint az idősebb generáció,

a

fiatalabb

generációval

karöltve

is

hasonlóan

vélekedik

erről.

Értékrendszerünknek ez a rendszerváltás ellenére megmaradt állandósága több területen is megfigyelhető. Milyen médiumokat ismerünk? A hagyományosnak nevezhető médium például a sajtó bármely nyomtatott formája, rádió, televízió, Internet, ezen belül az internet leggyakoribb felhasználási lehetőségei ma a következők: elektro-nikus levelezés (e-mail), barangolás (web), csevegés (chat, IRC, ICQ), hálózati játékok, adatállományok forgalmazása (ftp), távoli gépen való munkavégzés (telnet, ssh). Az internet legnépszerűbb információszolgáltató rendszere a World Wide Web, forradalmian új adatszerkezete pedig a hyperxt. A hyperxt olyan elektronikus szövegfajta, amely elszakad a hagyományos szövegszerkesztés módjától. Lényege az, hogy, dinamikus kereszthivatkozások által kapcsolatot teremt a dokumentum egyes részei, vagy az adott dokumentum és egy másik között. Illetve még ide kell sorolnunk a mobiltelefon által kínált lehetőségeket, mint MMS, SMS, óriásplakátok, közlekedési járműveken szereplő hirdetések, különböző fényújságok.

8

5. A szociálpszichológia kezdetei A szociálpszichológia kialakulása a tizenkilencedik századi Európára vezethető vissza, amikor az uralkodó kapitalizmus Angliában, Németországban, Franciaországban valamint Oroszországban az imperializmus révén vált elfogadhatóbbá, amikor a kialakult politikai helyzet

remek

lehetőséget

teremtett

a

modern

természettudományok

számára.

Szükségszerűnek látszott a vezető hatalmak által az emberi világ meghódítása és ehhez minden lehetséges eszköz támogatása. A társadalomtudomány által meghatározott és feltárt problémák nagy embercsoportok irányításával, kezelésével, befolyásolásával kapcsolatosan fogalmazódtak meg. A francia szociológus, Trade elsősorban a bűnözési hullámok és betegségek járványszerű terjedését vette figyelembe és sikeresen megtalálta a kulcstényezőt. Ezt a tényezőt az emberi és állatfajban egyaránt megtalálható tulajdonságok között találta meg, mégpedig a saját kultúrából származó utánzást, amely mind a mai napig a társadalom legfőbb lélektani szervezőelve, melynek kiinduló pontja minden esetben a szuggesztió. Durkheim ezzel szemben külön választotta az egyéni tudatjelenségeket és a kollektív tudat megnyilvánulásait. Később gondolatai a szociálpszichológiai vizsgálódás kiindulópontjaivá váltak. Le Bon a tömeglélektan megteremtője, gondolataival e tudományág alapjait fektette le. Meglátása szerint a célját vesztett tömegből kialakult sokaság három kiváltó ok folytán válik tömeggé: 1. Névtelenség, melynek következtében az egyének felelőtlenekké, gátlástalanokká válnak, nem foglalkoznak tetteik következményeivel, de nem is gondolnak cselekedeteik súlyosságára adott pillanatban, 2. Fertőzés, az egyén elveszti racionális gondolkodását, átadja magát a tömeg szellemének, saját érdekeit kollektív érdekeknek veti alá, valamint a 3. Befolyásolhatóság – szuggesztibilitás, amely következményeként a tömeg tagjai egyfajta hipnózis alá kerülnek, beleélik magukat a kialakult helyzetbe és óriási átéléssel viszik véghez a tömeg által kitűzött célt. A néplélektan elsőként Németországban született meg, melynek oka, hogy a nemzeti egység képe gondolatban előbb született meg, mint a politikai és gazdasági valóságban. A „néplélek” a nyelvben, mitológiában, irodalomban, erkölcsben, szokásokban és törvényben nyilvánul meg a néplélektani felfogás szerint, amelynek összefoglaló kötetét Wilhelm Wundt írta meg tízkötetes művében, majd Nagy-Britanniában Darwin és Spencer művei jelentettek alapkövet .

9

Az Amerikai Egyesült Államokban teret nyert magának az egyre nagyobb érdeklődést kiváltó, mindennapi társadalmi gyakorlat során keletkező problémák megoldása. Szükségessé váltak az egyes kialakult problémákra és konkrét kérdésekre való válaszok keresése, a pozitív életszemlélet terjesztése, a társadalomra vonatkozó szintén pozitív tudás bővítése, ismeretek alkalmazásának elsajátítása, amely a lélek jobbá tételét, gyógyítását, megváltoztatását tűzte ki céljául. 5.1 A modern szociálpszichológia Tény, hogy az amerikai társadalom bevándorlós sokaságából tevődött és tevődi össze, akik szakítottak az európai feudalizmus béklyóival és új életet, lehetőséget és szabadságot keresve, eleve polgáriasult, kapitalista viszonyokat teremtettek maguknak az új kontinensen. Az ide bevándorolt népcsoportokra jellemző volt az új keresése, a régi elhagyása, a változás szelleme, amely minden esetben egyéni elhatározást takar, amely egy individualizmust takar, egy új személyiséget, akinek van saját célja és tesz is annak érdekében, hogy mindezt véghez is vigye. Egyik legfontosabb feltétele volt ennek a folyamatnak az intenzív gazdasági növekedés, valamint a munka- és vásárlóerő fokozódása. A 20. század kezdetén az Egyesült Államok társadalma elsőként mutatott jelentős fejlődést az intenzív

gazdasági

fejlődés,

empirikus

társadalomtudomány

ágazatán

belül

a

szociálpszichológia terén, ugyanakkor illetve ezek következtében érzékelhetően megnőttek a társadalmi feszültségek , mint például bűnözés, alkoholizmus, öngyilkosság, vandalizmus, mentális betegségek, prostitúció. Ezen negatív társadalmi jelenségek mérsékelésére illetve felszámolására, új társadalmi reformok bevezetésével próbált gyógyírt keresni, melyeket különböző politikai beavatkozások, kísérletek követtek. Kulcskérdést jelentett abban az időben az amerikai demokrata párt szerepe, amely segítette a piaci viszonyok harmonizációját, anomáliáinak megszüntetését

valamint a sikeresen

megszerzett javak eladásához szükséges feltételek megteremtése is kulcskérdéssé vált. Mindezen erőfeszítések lehetővé tették, hogy fellendüljön a hatékony munkaszervezés- és irányítás illetve a hatékony tömegkommunikáció továbbá a hatalmi viszonyokat legitimáló demokratikus intézmények működtetése, amely elképzelhetetlen lett volna különböző választási kampányok tudatos és tudományos alapokon történő lebonyolítása nélkül.

10

A szociálpszichológia ugyanakkor megmaradt a problémák felvetésének korában és még nem érkezett el a problémák megoldásának fázisába, vallja Jones, a szociálpszichológia egyik neves történetírója 1965-ben. 5.2 Szociálpszichológia a jövőbe tekintve A posztkommunista társadalmakban, a kilencvenes évek végén meglepő gyorsasággal alakultak ki a kapitalista tulajdonviszonyok, melyek a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződését eredményezte. Ezek az országok kiváló táptalajul szolgáltak az amerikai szociológusok,

politikusok

és

szociálpszichológusok

számára.

Fellendültek

a

demokráciakutatások, sztereotípiákkal, nemzeti előítélettel kapcsolatos kutatások. A szociálpszichológiának a következő évtizedekben négy fontos pontjára érdemes figyelni:1. a világ fejlett és fejletlen országaiban és országai között megindul a szellemi tőke cseréje, migrációs mozgások kezdődtek el, amelyek kiélezik a társadalmi egyenlőtlenségeket és válságba sodorják a jóléti intézményeket. 2. A világ nagyobb, fejlettebb országaiban, ahol már elindult a nemzetköziesedés például az Európai Unió kapcsán, a legtöbb EU-tagország kész feladni szuverenitását, hogy a növekvő konfliktusokat, gazdasági és állambiztonsági kérdéseket nemzeti kereteken túl nemzetközi erő segítségével oldja meg, addig a posztkommunista országok, valamint a közép-és keleteurópai államok csak mostanra érzik biztosan, hogy visszanyerték elvesztett szuverenitásukat. 3. Az újonnan megjelenő elektronikus kommunikációs lehetőségek igen gyors és váratlan ütemben terjedtek el az utóbbi években, melynek segítségével az emberek rövid idő alatt rengeteg adathoz, információhoz és nem utolsós sorban partnerekhez jutnak el, amely révén új egyenlőtlenség jön létre, hiszen az információ az érték és az információ pénz. 4. Az identitások köre a liberális felfogás által egyre tágabbá válik, melynek során a nemi szerepek jelentősen átalakulnak.

11

6. Érték, értékválság A második világháború után az európai kultúrában különböző időpontokban jellemző volt, hogy időnként értékválságról, értékzavarról, értékvákuumról beszéltek. Nálunk ez a jelenség a 70-es évek végén és a 80-as évek elején kezdett felerősödni, s napjainkban szélesen elterjedt. 3

„A modern világban többé nem találhatók olyan, mindenki által elfogadott értékek, amelyek

behálóznák a társadalmi életminden területét és megmondanák, mi a jó és mi a rossz, és a betartásukat ellenőrző jutalmazó vagy büntető aktusokat is hiába keressük” A rendszerváltást közvetlenül megelőzően az akkori ellenzék helyzetértékelésében már elelhangzott az a kijelentés, hogy „társadalmunk súlyos erkölcsi válságban van”. Az azóta eltelt több mint tíz esztendő alatt ez a probléma hatványozódott. Társadalmunk egész értékrendszerében komoly átrendeződések mennek végbe, melyek kapcsán egyre gyakrabban hallunk „értékválságról” szóló megnyilatkozásokat is. Bár azt is számba vehetjük, hogy társadalmunk szereplői szándékosan és tudatosan az elfogadott értékekkel szemben cselekszenek, ezzel gyakorlatilag „frontális támadást” intéznek az érvényesnek számító erkölcsi értékrend ellen. Ennek egyik leginkább észlelhető gyakorlati jele a tragikus méreteket öltő, hagyományos értelembe vett bűnözés, külön meg kell említeni az intellektuális bűnözés rohamos terjedését, amely alól már a társadalmi elit sem kivétel, hiszen újabban egyre magasabb rangú politikusok keverednek korrupciós ügyekbe, amely újra nagy kihívás elé állítja a pedagógiát és a nevelést. 6.1 Az érték keletkezésének története Az értékjelenségek hazai leírásából látható, hogy a történelem során objektíve adottnak fogták fel az értékeket. Az antik időkben és a középkorban általános vélemény volt az értékek objektív természete, és azokat vagy a természetből, az ember természeti lény mivoltából, vagy – mint Arisztotelész – a polisz-közösség érvényes értékeiből, vagy az istenképzetből vezették le. A középkorban az utóbbi, az értékek transzcendens megalapozása még kidolgozottabb formát öltött, ahogyan az értékek megalapozásának naturalisztikus materialista változata is gazdagodott a felvilágosodás gondolkodóinál.

3

Császi Lajos: A média rítusai, 2002, 20. oldal

12

A filozófia fejlődésében a kanti fordulat és a kanti kérdésfeltevések továbbgondolása alakította ki az elméleti tudat értékútjának második nagy szakaszát a 19. század utolsó harmadában. Az érték, mint egyetemes fogalom kanti ihletésű, és a modern polgári gondolkodás középpontjába az újkantiánus gondolkodók állították. A racionális gondolkodás, a tudományos és a korábbi filozófiai megismerés ugyanis mindig a létezőre irányult, s meghatározott szemszögből a „van”-t kívánta megvilágítani. Az érték azonban bizonyos szempontból nem létező, hanem éppen az, aminek majd lennie kell. Az érték általában „kell”-ként, követelményként vagy eszményként jelentkezik. Így a „van”-ra, a létezőre vonatkozó ismeretekből és eszmékből az értékek egyszerűen nem vezethetők le – mutatta ki Kant az erkölcsi értékekre vonatkozóan. Az értékekről való filozófiai gondolkodás késői, második szakaszában főleg az erkölcsi értékekre koncentrálták az érték problematikáját. Ez a szakasz azzal az eredménnyel járt, hogy még nyilvánvalóbbá vált az értékek normatív szerepe, s az érték elválaszthatatlanul összekapcsolódott a társadalmi szabályozás gondolatával. Ezt a fonalat követte Durkheim, Max Weber valamint Talcott Parson, Robert K. Merton is. A mai szociológiai elméletek mind osztják azt a nézőpontot, hogy az értékelméletek magva a normatív szféra. Mindezekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az érték egyfajta eszme, vagy parancs a valóságnak; olyan törvény, amely egyfajta tökéletességet ír elő a valóság számára. Fontos mérföldkő volt az értékfilozófia történetében George Moore megállapítása, miszerint az erkölcsi jót és rosszat a természettudomány nem magyarázhatja meg, így ez a társadalomtudomány feladata. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy egy társadalom értékeit mindig maga az adott társadalom alakítja, formálja, amely magával vonja a sajátos eszmei gondolatokat, amelyekben a dolgoknak az emberi létben képviselt szerepére és jelentőségére irányuló tapasztalatok, ismeretek, vágyak érzelmek sűrűsödnek évszázadokon át, amely egy közös tudást sommáz, közmegegyezésre. Ebből következik, hogy az értékek érzelmileg hangsúlyosak, szemben a racionális gondolkodás vagy a tudományos igényű megismerés objektivációival, amelyeket döntően a logikus gondolkodás alakított ki. További sajátos vonása az értékeknek, hogy az életfeltételek és -lehetőségek érzelmi-értelmi feldolgozásának különbözősége következtében jobban függnek az adott társadalom, kultúra

13

domináns ideológiájától és általában az ideologikus mozzanatoktól. Ezért is tekinthetők társadalom-, illetve kultúrspecifikus eszmei objektivációknak. 6.2 Az értékek–értékrendek felosztása Az 1994-ben kiadott angol nyelvű Pedagógiai Enciklopédia szerint a nevelési érték objektíven szükséges vagy szubjektíven fontos, amennyiben elősegíti az egyén felnövekedése során a tanulási folyamatokat. Az értékek megfelelnek a nevelési céloknak. A nevelési célok pedig többé-kevésbé komplexek, hol az érzelmi, hol a kognitív, hol pedig a fizikai képességeket tartják értéknek, amely valamiféle autoritásból ered, melyeket azután a tanuló követ. A nevelésfilozófiának nagyon sok változata van, és mindegyik egy specifikus értéket vagy értéksort javasol, mint végső célt. A filozófiai etikában permanens igény a legfőbb jó lehetősége, a pedagógiában pedig a nevelés normatív koncepciójából következően a megkérdőjelezhetetlen érték a legfontosabb, amellyel a személy nevelhető. A tanárnak támogatnia kell a tanulót abban, hogy öntudatos és felelős tagja legyen a társadalomnak. Tolerancia, igazság, jog, tisztelet, bátorítás az ideális diákorientált értékek, továbbá hangsúlyoznia kell, hogy vállalja a felelősséget tetteiért, ami az egyik legfontosabb nevelési cél. Nicolai Hartmanntól alulról kezdve a felsorolást a következő osztályokat állapítja meg: Javakhoz fűződő értékek – idetartozik minden „hasznossági” és „eszközérték”, de sok egészen önálló értékterület is, melyeknek valódi önértékük van; többek közt a „tényállásértékek” széles osztálya. Élvezetértékek, az életben legtöbbször „kellemesnek” nevezzük őket. Vitális értékek – ezek az élőhöz tapadnak és fokozataik mindig az élet szintjétől, kibontakozásától és erejétől függenek. Közvetve mindennek van vitális értéke, ami az életre nézve hasznos; vitális negatív érték az, ami az életre káros.

14

Erkölcsi értékek: a „jó”, amit a társadalom is annak tart. Esztétikai értékek: a „szép”, minden, amit a társadalom és egyén szépnek tart. Ismeretértékek – tulajdonképpen csak egyetlen érték: az „igazság”. A neveléstudomány szempontjából fontos az értékeknek az a felosztása, amely Rickerttől származik, ennek két nagy csoportját állapítja meg: a reális és ideális értékek csoportjába. Ideális érték a jó, a szép, az igaz, ezek fölé állítja a legmagasabb értéket: a szentet. A reális értékek: a szükséges, a hasznos és az élvezetes. A nevelés útján elérhető, hogy az ideális értékek szubjektív értékekké váljanak, hogy cselekedeteiben ez legyen az értékmérő és irányító alap, amelyhez viszont szükséges az értékek elsajátítása, a velük való azonosulás. Érdemes még megemlíteni a gyakorlatban is létező értékrendekről, például az értékek politikai alapú felosztása. Ennek alapján jól elkülöníthető egy konzervatív-keresztény, egy liberális és egy szocialista értékrend. Ezek azonban nem pusztán politikai-ideológiai értékrendek.

Mindegyik

egyfajta

jellegzetes

mentalitást

eredményez

konkrét

személyiségjegyekkel, jellemző értékítéletet, döntést, illetve állásfoglalást hétköznapi dolgokkal vagy problémákkal kapcsolatban is. Hankiss Elemér értékrend-felosztása részben vallási alapon osztja fel a magyar társadalomra jellemző értékrendeket. Szerinte ma Magyarországon létezik egy hagyományos keresztény értékrend, mely hosszú évszázadokon át lehetővé tette a hiánytársadalmakban élő emberek számára azt, hogy igen nehéz körülményeik ellenére is értékekben gazdag, értelemmel és reménnyel teli életet éljenek. Az ún. puritán-felhalmozó értékrend a 16–17. században alakult ki, puritán-aszketikus jellege van, mert a gyors felhalmozás érdekében szigorú normarendszerrel a minimumra szorítja vissza a fogyasztást. A fogyasztói-hedonista értékrend már nem a javak felhalmozására, hanem azok fogyasztására, a felhalmozott javak nyújtotta lehetőségek kihasználására, élvezetére helyezi át a hangsúlyt. A 19. századi, kora 20. századi munkásmozgalmak értékrendje, amely az adott társadalom megdöntésére és egy új társadalmi rend fölépítésére mozgósítja az erőket. Nevelés szempontjából sokféle magatartási formát és tevékenységi formát tartanak számon, ezek közül néhányat az alábbiakban sorolok fel, melyek a kollektív és egyéni értékeket magába foglalja ugyanakkor egyámásmellettiségüket feltételezi: 15

•

Közösségfejlesztő magatartás- és tevékenységformák:

•

Szellemi, fizikai, közéleti munka – ami a társadalom számára hasznos.

•

Értékóvó magatartás – a társadalom szellemi, kulturális és természeti értékeinek megóvására irányuló tevékenység.

•

Karitativitás vagy segítőkészség – mely mindenfajta társadalmi szolidaritás alapja.

•

Fegyelmezettség – azok az alapvető szociális és viselkedési normák, melyek az emberi együttéléshez nélkülözhetetlenek.

•

Önfejlesztő magatartás- és tevékenységformák:

•

Intellektuális aktivitás – idetartozik mindenfajta tanulási tevékenység, mely az egyén szellemi épülését szolgálja.

•

Esztétikai magatartás- és tevékenységformák – melyek az egyén lelki gazdagodását segítik elő.

•

Az egészséges életmóddal kapcsolatos tevékenységek – idetartozik a sport, testedzés, valamint az alapvető higiéniai rendszabályok.

6.3 Értékközvetítés az iskolában A törvényi előírásból fakadóan az állami iskola jelenleg eszmei-világnézeti szempontból semleges terep, ami egyfajta „értéksemlegességet” tételez fel. Vannak olyan erkölcsi alapértékek, melyek az emberi és társadalmi együttéléshez egyszerűen nélkülözhetetlenek. A legősibb ilyen erkölcsi szabályokat a Tízparancsolat tartalmazza, melynek érvényességét senki sem vonja kétségbe, tehát az alapvető erkölcsi normák átadásának fontos színtere az iskola is. Erre támaszkodva közvetít egyben az iskola eszmei és ideológiai étékeket is. Fontos volna, hogy a diákoknak már egészen fiatalon, a középiskolák padjaiba érkezve, esetleg onnan kilépve már legyenek elveik, amelyekhez ragaszkodnak, amelyeket nevelőik és családjaik segítéségével, hatásával magukévá tettek, hogy a későbbiek során következetesek tudjanak maradni, ragaszkodjanak elveikhez.

16

7. A média jelentősége a gyermekek fejlődésében Napjainkban a médiumok, mindenekelőtt a televízió elterjedtségének magas foka jelentős mértékben átalakítja a szocializációs folyamatunkat. A napjainkban már hagyományosnak tekinthető médiumok, mint például a fent említett televízió, különböző újságok, filmek, videók mellett, a gyorsan elterjedő új technológiák is, mint DVD, számítógépes játékok stb. egyre jelentősebb szerepet játszanak a gyerekek és a fiatalok mindennapjaiban. Fontos megvizsgálnunk, hogy hogyan is hat a gyermekekre a média, hogyan értelmezi egy gyermek a látottakat, egyáltalán képes-e korának megfelelően feldolgozni azokat. Profitálhat-e ezekből, kamatoztathatja-e például a számítógépes játékokkal szerzett tapasztalatait más területen is, továbbá látnunk kell a felnőttek szerepét gyermekeik médiához való viszonyában. Első lépésként hasonlítsuk össze a mai gyermekek fejlődésének pszichológiai körülményeit a néhány évtizeddel, valamint évszázaddal ezelőtt felnőtt gyermekekével az alapján, hogy mennyire volt az akkori és mai gyerekeknek saját világuk és saját gyermekkoruk és hogyan szerezhettek környezetükből tapasztalatokat, benyomásokat, hogyan érzékelték a külvilágot, mennyiben voltak eltérőek a szocializációs körülmények a maiaktól. Mindezekhez azonban szükséges áttekintenünk a fejlődéslélektan néhány jelentős pontját. 8. A fejlődéslélektan és a fejlődés meghatározása A fejlődéslélektan azt vizsgálja, hogy milyen törvényszerű jellegzetességeket mutatnak e változások, keresi a többé-kevésbé tipikus élettémákat és szabályszerűségeket a személyiség életfolyamataiban, igyekszik feltárni a fejlődést befolyásoló tényezőket és magyarázni azok egymásra hatását. Fejlődésnek nevezzük az olyan folyamatot, amelyben a mennyiségi gyarapodás mellett a változások rendre minőségileg újat hoznak létre, valami egyszerűbbtől a bonyolultabbig haladó mozgás révén. Mindig a differenciáltalanabbtól halad a differenciáltabb irányába, s ez a differenciálódás szükségessé teszi az egyre nagyobb integrációt. fejlődésünk során az állandóság és változás folyamatos és egyidejű, egymást feltételező és kiegészítő folyamatok

17

A fejlődés fogalmához kapcsolódik szorosan az ontogenezis fogalma, amely az egyedfejlődés során minden korábbi tapasztalat, élmény valamilyen módon jelen van az összes későbbiben: hatása nem múlik el nyomtalanul, beleszövődik az azt követő történésekbe. 8.1 A fejlődést befolyásoló tényezők A fejlődést természetesen több tényező is befolyásolja, amelyről majd a következő alfejezetben teszek említést, viszont először a törvényszerűségeit gyűjteném egy csokorba: A fejlődés szakaszos látszólagosan, valójában folyamatos, ami egyben azt is jelenti, hogy a fejlődési szakaszok, mint életkori sajátosságok jelennek meg vizsgálódásainkban. A genetikailag öröklött hatások bonyolult összefüggésrendszert alkotnak a környezeti hatásokkal, s valójában csak teoretikusan választhatók külön egymástól. A fejlődést a természet és a társadalom, az öröklött és a tanult kölcsönhatásban határozza meg. A környezeti

hatások

különleges

esetekben

erőteljesen

módosíthatják

az

öröklött

tulajdonságokat is, így például az érzelmileg súlyosan elhanyagolt gyermekek között feltűnően nagy számban találni felnőttkorra az átlagnál jóval alacsonyabb testmagasságot, amit pszichoszociális törpeségnek nevezünk. A fejlődést erősen befolyásolja az öröklődés szerepe. A törzsfejlődés alacsonyabb fokán álló élőlények életét, viselkedését döntően az öröklött tényezők befolyásolják. Minél fejlettebb egy élőlény, annál nagyobb a tanulás szerepe, s minél tanulékonyabb egy élőlény, annál jobban tud alkalmazkodni a környezetéhez De maga a működési elv azonban öröklött, s ez meghatározza a tapasztalatszerzés módját és a tapasztalatok felhasználhatóságát. A fajra jellemző viselkedés irányát és célját az örökletes motivációk és ösztönök vezérlik. Az öröklött motívumok szabályszerűséget visznek a fejlődésbe, ugyanakkor az egyéni életutat egyedivé is teszik a környezeti hatásokkal kölcsönhatásba kerülve. Az örökletes és szerzett tulajdonságok bonyolult kapcsolatát talán legszemléletesebben a nemi különbségek mutatják Viszont, ha a konkrét hatások a szenzitív periódusban elmaradnak, a fejlődés folyamata károsodik 8.2 A környezet szerepe a fejlődésben Az újszülött lelki funkcióinak kifejlődése is közvetlen társas hatások függvénye. Társak híján nem alakul ki az alapvető érdeklődés és felfedező vágy, az ún. explorációs készség a fizikai és társas környezet iránt (hiszen nem lesz miért megismerni a világot). A lelki apparátus felépülése, az én alakulása is a személyes kapcsolatokon alapuló társas hatásokon múlik 18

A fejlődést az öröklődés törvényszerűségein kívül több külső hatás is meghatározza, ezek közül a legfontosabb tényezők: a kultúra, a szociológiai tényezők és a család. A kultúra közvetítői egyfelől az anyagi, tárgyi kultúra, illetve a társadalmi gyakorlat és a nyelv. Minden kultúrának megvannak a maga szabályai: hogyan gondolkodik az adott társadalom a gyermekről, a gyermekkorról például a XX.század elejéig: jobb szülői stratégia a sok gyermek kevesebb ráfordítással, mint a kevesebb gyermek több ráfordítással. A szociológiai folyamatok és jellegzetességek pszichológiai hatásai közvetlenül és közvetett módon is érvényesülnek például elszegényesedés-pszichés betegségek, deviáns jelenségek és viselkedési formák. Ehhez kapcsolódik a szociális tanulás: a mindennapos benyomások és tapasztalatok nyomán alakuló viselkedési mechanizmusok spontán elsajátítása (konkrét viselkedésben mutatkoznak meg) Az egyedfejlődést leginkább meghatározó társas közeg: a család, mert ez az első, legfontosabb és leghosszabban tartó hatású közösség az egyén életében. Itt szerzi meg a gyermek az első benyomásokat a világról, a társakról. A gyermek személyiségébe mint tapasztalatformáló tényezők és mint követhető minták épülnek be a felé irányuló elvárások, a család tárgyi és személyi jellegzetességei, a kapcsolatok erőssége és érzelmi hőfoka. A gyermek fejlődésére a család egésze, mint rendszer is hat. Az alkalmazkodóképesség szociális összetevői is a családban formálódnak. Későbbiekben az egyén tárgyi és társas kompetenciának alakulása elsősorban a szülő-gyerek kapcsolat milyenségének függvénye. Az autonóm személyiség általában csak biztos érzelmi kötődés mellett, segítő és támogató légkörben tud fejlődni. Ezt bizonyítja az is, hogy a korai anya-gyerek kapcsolat a későbbi kapcsolatok prototípusa lesz, ugyanis csecsemőkorban az anya emelkedik ki a társas mezőből majd 2 éves kortól nő az apa és testvérek szerepe. Ezt veszi át óvodáskorban, a nemi identitás kialakulásának és a társas szabályokkal való azonosulás idején az apa lesz a fejlődés egyik kulcsfigurája, míg a személyiségvonás létrejöttében a testvér játszik nagy szerepet. Az életkor előre haladtával kb. 8-10 éves kortól a kortársaknak megnő a szerepe és az ő jelentőségük marad is 18 éves korig.

19

9. Hogyan nőttek fel a gyermekek korábban és napjainkban– történelmi áttekintés A középkorban a gyerekek a felnőtt világ részesei voltak születésüktől kezdve és személyes tapasztalataik réven ismerték meg a világot. Nem volt elkülönített kicsiny világuk, életterük, jelen voltak szüleik és családtagjaik minden egyes történéseinél, számukra ez volt a természetes. Nem könyvekből tanulták meg, hogy ki adja például a tejet, hanem kimentek a papával, vagy mamával az istállóba és nézték, hogy hogyan is folyik ki a tehén tőgyéből a finom tej. Tehát tapasztalatokat, benyomásokat kizárólag személyes élmény által szerezhettek. Hasonló képen fejlődött ki erkölcsi alapjuk is, hiszen a körülöttük élők mintái szolgáltatták az alapot, nyújtottak erkölcsi példát, vagy éppen fordítva. Megtanították az ármánykodást, a bűnt. Úgy öltöztették őket, mint egy felnőtt kicsinyített mását, s annak is tekintették őket, kicsinyített felnőtteknek ( homunculus ), játékaik sem igen különböztek a hétköznapokban használtakétól. A felnőttek világának kicsinyített másában éltek, s hamar felnőtté is kellet válniuk az adott körülmények miatt. A középkorban tehát még nem beszélhetünk gyermekkorról, mivel nem is létezett. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a középkor gyermekképe összetettebb volt annál, mintsem hogy „gyermekellenesnek” kiáltsuk ki. Legjellemzőbb módon az ambivalencia jellemezte ezt a szemléletmódot: az elutasítás és távoltartás mellett megtalálható volt az elfogadó attitűd és a kötődés elemei is, melyek jellemzőek a mai kor nevelési szellemére is. A kötődés bemutatására kiváló példa, hogy gyermekeiket édesanyjuk igen sokáig szoptatták, akár a mai édesanyák. A gyermekkor szakaszait azonban teljesen máshogyan értelmezték: születéstől két éves korig kisgyermek, kétévestől tizenkét éves korig gyermeknek, tizenkét év fölött pedig már mint felnőttekre tekintettek. A 19. század utolsó harmadában Herbart pedagógiája egyeduralkodóvá vált Európában. A nevelés egyre szélesebb körben megfogalmazódó igénye egyre inkább teret nyert a társadalomban. A fokozatosan megszülető modern család nevelőfeladatai egyre jobban kiszélesedtek, egyre több morális és spirituális funkciót nyert, a gyermek testének és lelkének alakítójává vált. A kor erkölcse megkövetelte, hogy a szülők összes gyermeküket felkészítsék az életre. Amerikából hódító útjára indult a korszak egyik jelentős pedagógiai-pszichológiai irányzata, az úgynevezett gyermektanulmány. Kialakult az úgynevezett védett gyermekkor, amikor ugyanis a nevelők, szakemberek és politikusok is felismerték annak jelentőségét, hogy a 20

gyermekeknek sajátos életkori igényei vannak, szükségük van a nagyobb törődésre, odafigyelésre, s ezt az álláspontot orvosok, pszichológusok valamint pedagógusok is alátámasztottak.

Sorra

nyíltak

az

óvodák,

játszóterek,

a

korházakban

külön

gyermekrészlegeket hoztak létre, tejprogramokat indítottak, korlátozták a gyermekmunka idejét. A legáttörőbb változást azonban a tankötelezettség bevezetése jelentette. Lassan kezdett a gyerekkor elkülönülni a felnőttek világától, s megteremtődött a védett gyermekkor feltétele és kialakulása. Fontos szerepet játszott a gyermekek fejlődésében az is, hogy a felnőttektől hallott mesék már szintén a gyerekek igényei szerint alakítódtak, hiszen az idősebb generáció felismerte a kicsik sajátos igényeit, s ezáltal egyre inkább megszűrte az őket érő információkat. A világ megismerése a legkorábbi évek személyes tapasztalatain túl kiegészült az olvasás által nyújtott határtalan ismeretekkel. Fontos megemlíteni azt is, hogy az olvasás csak apró lépésenként tárta ki a felnőttek világának kapuját. Iskolai nevelés terén, a gyermekek többsége évfolyamokra osztott és a felnőttek munkájától független iskolákba került, ahol egyre több időt töltöttek el hasonló korú társaikkal, fontos szerepet kapott így ezáltal nemcsak a tananyag elsajátítása, hanem a közösségbe való beilleszkedés megtanulása, másokkal való bánásmód megtanulása, a játszás örömének megismerése. Ennek következtében a gyermekek elkezdtek egyre inkább gyermekként viselkedni, egyre szélesebb körben kezdték a gyermekkor, mint önálló életszakasz fontosságát kiemelni, illetve felhívni a figyelmet a gyermekkorban szerzett tapasztalatok, élmények közvetlen hatását a felnőttkori életre. A 20. század második felében, az elektronikus tömegkommunikáció eltérésével alig néhány évtized leforgása alatt szinte mindegyik háztartásban megjelent a televízió, háttérbe szorítva a rádiózás, könyvolvasás és újságolvasás szokásait. Az úgynevezett „gyemekország” sokrétűvé vált, amely biztosította a gyermekek és ifjak felnőtt világtól viszonylag elszigetelt életét és fejlődését4: •

Szociális, pszichoterápiás intézmények kialakulása

•

Nagyobb városokban topográfiailag is elkülönített tevékenység-, illetve játékterek kialakítása

•

Gyermekirodalom megjelenése, kulturális ajánlat: irodalom, comics, film, színház, tvműsorok, video, rádió, lemezek, dvd-k formájában

• 4

Törvények szabályozása, melyek szabályozták a gyermekek gazdasági működését

Németh András – Boreczky Ágnes: A gyermekkor változó színterei

21

•

Gyermekszervezetek létrejötte

•

Óvodák, napközi otthonok létrejötte

•

Speciális iskolák, ahol a gyermekek sportot, művészetet, zenei képzést tanulhattak

•

Családon belül, a gyermek lelki fejlődését elősegítő térbelileg is elkülönített terek, mint például gyerekszoba, játszósarok

Freud, Hartmann, majd később Erikson kísérletett tett arra, hogy meghatározzák az életút nyolc szakaszát, valamint egyúttal az életciklus pszichoszociális kríziseit, válságait a jelentős kapcsolatok tengelyén haladva. Nyolc elemi modalitást, krízist illetve életszakaszt állapítottak meg: 1. szakasz: kapni, adni viszonzásul 2. szakasz: megtartani, elengedni 3. szakasz: létrehozni-utánajárni; valamivé válni –játszani 4. szakasz: létrehozni – megalkotni; együtt létrehozni dolgokat 5. szakasz: lenni valakinek; megosztani a létezést valakivel 6. szakasz: elveszteni és megtalálni magunkat másokban 7. szakasz: alkotni; gondoskodni 8. szakasz: lenni a létezés és a teremtve levés által; szembesülni a nemléttel Az élet nyolc szakasza: 1. Csecsemőkor: alapvető bizalom vagy alapvető bizalmatlanság 2. Kisgyermekkor: Autonómia vagy szégyen és kétely 3. A játék kora: Kezdeményezés vagy bűntudat 4. Iskoláskor: Teljesítmény vagy csökkentértékűség 5. Serdülőkor: Identitás vagy konfúzió 6. Fiatal felnőttkor: Intimitás vagy izolácó 7. Felnőttkor: Gererativitás vagy stagnálás 8. Időskor: Integritás vagy kétségbeesés A felsorolt életszakaszokban különböző pszichoszociális válságok lépnek fel, amikkel az egyénnek élete során szembe kell néznie, és körvonalazódnak azok a képességek, amelyek élete során kialakulnak benne. Fontos, hogy élete során az egyén az őt körülvevő személyektől megkapja-e a kívánt törődést, helyesen alakulnak-e ki a kapcsolatok. Nyolc 22

nagyon fontos személy illetve környezet hat az egyénre a nyolc életszakaszon keresztül, ezek a következők: az anya személye, szülők, család, szomszédság; iskola, kortárscsoportok és idegnek csoportja; vezetői modellek, társak a barátságban, szexben, versengésben és együttműködésben; munkamegosztás és közös háztartás; „Emberiség”, „Saját fajtám”. Ezek az életszakaszok nagy hatással vannak az egyén kifejlődésére, ekkor dől el, hogy mennyire lesz sikeres, kezdeményező, teljesítményorientált, boldog és kiegyensúlyozott ember, hogyan találja meg helyét a társadalomban. A modern gyermekkor-kutatás a gyermekkor szakaszának történeti, szociális, társadalmi kulturális összefüggéseit vizsgálja, elsődleges vizsgálata arra tér ki, hogy hogyan hat egymásra a fejlődő ember és a körülötte lévő változó világ. Kihangsúlyozza, hogy a gyermek konkrét életére és fejlődési folyamatára a konkrét hétköznapi élettér egyre erőteljesebb hatást gyakorol. Az amerikai Uri Bronfenbrenner által kidolgozott modell megmutatja, hogy a gyermeki tevékenység az alábbi négy szociológiai zónában zajlik: •

Ökológiai centrum,

pl. család, otthon, a gyermekhez legközelebb álló

„releváns” személyekkel. •

Ökológiai közelterek, pl. szomszédság, lakosság, lakókörnyezet, az első külső kapcsolatok színterei.

•

Ökológiai metszetek, pl. iskolák, üzletek, uszoda, ahol valamilyen célorientált cselekvés tanulható.

•

Ökológiai periféria, pl. üdülőhelyek, szabadidős központok, egy távolabbi világ.

A gyermeki fejlődés szempontjából különös jelentőségük van azoknak a személyeknek, akik a különböző zónák szerepviselkedéseinek zónákon belüli és zónák közötti összekapcsolására képesek.5 Az elektromos médiák megjelenésével a kultúra gyerekkori kultúraelsajátítási folyamataiban alapvető változások történtek. A valóság fokozatos elvesztésében nagy szerepe van a tapasztalatok másodkézből való megszerzésének. A felnövekvő generáció a televízió által mindenről kész képi információt kaphat, így a világ képi másával kerül kapcsolatba. Nem a valóság valós tényeiről szerez tapasztalatokat, hanem a kiszínezett, előre legyártott értelmezések, megállapítások mutatják be, hogy a világnak milyennek kell lennie.

5

Gudjons, 1995, 103-104 Németh András-Boreczky Ágnes: A gyermekkor változó színterei

23

Napjainkban a tévénézés a gyermekek szabadidős tevékenységének legfontosabb részét képezi, 1987-ben már a 3-7 éves gyermekek is naponta egy órát a televízió előtt töltöttek, amely időtartam a hétvégéken még ennél is nagyobb volt, a kábel- és műholdas adások elterjedésével pedig tovább növekedett. Ez számomra igen meglepő és sajnálatos, hiszen általában a hétvége arra való, hogy a család együtt töltse el az időt, közös programokat szervezzen. Hogyan lehetséges így, hogy a gyerek még többet tévézik? Hiszen akkor még kevesebben foglalkoznak vele saját szüleik, mint hétköznap? Nem elhanyagolandó a videojátékok szerepe is, például a Nintendo. Az Egyesült Államokban mintegy 19 millió Nintendo játék van forgalomban, ez a szám nem marad el más országokétól. Az Egyesült Államokban a legkedveltebb játékok közül 25 videojáték volt, amely természetesen valamely mozifilmen alapul, sőt a Nintendo-játékok alapul szolgáltak tévéprogramok elkésztéséhez, megfilmesítéséhez. Lásd napjainkban Lara Croft alakja, amely videojátékból nőtte ki magát két részes mozifilmmé. Természetesen a tökéletes, számítógépes alaknak tökéletes élő szereplőt is sikerült találni Angelina Jolie személyében, aki szintén egy „álomnő” megtestesítője. Álomnő, mert a valóságban ilyen adottságokkal rendelkező amazon nem is létezik, vagy csak elvétve, a külsőségeket leszámítva. Hiszen tudjuk, hogy Mrs. Pittből csak egy létezik. Ismét megszületett egy elérhetetlen álom a fiatal generáció számára. 6„Ő a legügyesebb, a legdögösebb, aki mindenkinél mindent jobban tud és csak ő mentheti meg a világot.” A modern nyugati társadalomnak a gyermekekre gyakorolt hatását elemezve, az amerikai szociológus, Neil Postman a gyermekkormegszűnéséről beszél. Szerinte ennek a jelenségnek számos jele tapasztalható Amerikában7: •

A fiatalkorú bűnözés drasztikus emelkedése, melynek következtében az USA több államában megszigorították a fiatalkorúak bűncselekményeire vonatkozó jogi szabályokat

6 7

•

Határok elmosódása a gyermek- és felnőttdivatban

•

Ifjúság kultusza a hirdetésekben

•

A gyermekek egyre erőteljesebb bekapcsolása a versenysportba

•

Médiahatás, totális információk hatása

TV2 Ajánló, 2007. 04. 22. Postman, 1983, 104

24

Az is tény, hogy megszűnőben van a gyermekek korábbi szexuális ártatlansága, egyre fiatalabb korban néznek pornográf filmeket, újságokat, az iskolákban is korábbi életkorra teszik a felvilágosító órákat, kis tanácsadóként szolgálnak a felnőttek problémáiban. A szülők és gyerekek közötti szoros érzelmi szálak hamarabb megszakadnak válás vagy munkavégzés miatt a családból. Sok családban nem ritka, hogy a szülők, általában az apa több hétig is távol kényszerül maradni a családjától munkája miatt, hiszen megélhetésük függ a keresetétől, vagy egyszerűen mindkét szülő túl sokat vállal, túl sokat dolgozik, és mindeközben a gyermek magára marad. Vagy a nagyszülők vagy bébiszitter foglalkozik vele, ami természetesen nem pótolja a szülői szeretet. De előfordulhat az is, hogy a gyermekeket küldik el otthonról valamilyen oknál fogva. A filmekben, könyvekben, hirdetésekben jelentősen megváltozott a gyermekábrázolás, melyekben különleges képességeik vannak, olyan dolgokat sajátítanak el meglepő gyorsasággal, amit a mai felnőttek nehezebben tennének, sokszor felnőtt érettséggel gondolkodnak. Egyre jobban kezdenek hasonlítani a felnőttekre. Nem utolsó sorban, újra gyakorivá válik a gyermekekkel való rossz bánásmód, valamint a kizsákmányolásuk. Például Kínában rengeteg gyereket dolgoztatnak éjjel, nappal, a gyermekprostitúció is nagyon sok országban virágzik.

25

1o. Tömegkommunikáció - média - befogadó A média és a tömegkommunikáció szót nap mint nap használjuk, mégsem árt pontosabban meghatározni jelentésüket. A tömegkommunikáció az a folyamat, amelyben professzionális kommunikátorok üzeneteket készítenek és tömegmédiumok segítségével széles körben terjesztenek. Térben és időben szétszórt, nagyszámú fogyasztó, befogadó számára. Tehát a tömegmédiumok a tömegkommunikáció olyan csatornái, eszközei, melyek alkalmasak az üzeneteket nagy távolságra sok embernek továbbítani. Például CD-k, könyvek, újságok, rádió, film, videó, hangkazetták, óriásplakátok. Az Internet és mobiltelefon ugyanakkor privát célokat. Fontos a befogatók heterogén jellegét hangsúlyozni, mivel a közvetített üzenetek nem személyre szólóak, természetüknél fogva nagyszámú és földrajzilag, életkorban, nemben, értékrendben, felfogásban, ízlésben nagyon különböző közönséget céloznak meg. 10.1 A médiahatásokról szóló elméletek - a médiahatás modelljei A média hatásával kapcsolatban többféle modellt és elméletet ismerünk. A különböző modellek, magyarázatok másképpen gondolják el a médiumok hatásának mélységét és hatókörét. A médiahatás központi témája a tömegkommunikáció kutatásának. Szembetűnő a tudománytörténetben az a hullámmozgás, amelyet a hatások erősségének tulajdonítanak a kutatók. Századunk '20-as és '40-es évei között erős hatásokról szóló érvek születtek, az '50-es és a '60-as évek között empirikus kutatásokkal támasztották alá a korlátozott (sőt a gyenge) hatásokról szóló modelleket, a '70-es '80-as évek moderált hatás elméletei már a hatások megfelelő körülmények között mégiscsak kialakuló létét tárgyalták, a '80-as '90-es évekre pedig megint a hatások erősebb voltát hangsúlyozzák. (A görbe mára kevésbé lendült ki, és úgy tűnik, máris megkezdte visszafelé tartó mozgását.) Több oka is lehet ennek az elméleti hullámzásnak. A kezdeti igen erős hatás elméletek az első világháborús mozgósítás tömegkommunikációs hatékonysága is magyarázhatja, a nagy gazdasági válság, de az a termékgyártókat is reményekkel eltöltő mítosz is, hogy kellő reklámmal bármi eladható.(Gálik M.1997) Azt sem feledhetjük el, hogy független változóként kezelhetjük egy-egy médiatípus újdonságát is. A sokat emlegetett 1938-as Orson Welles Világok harca című rádiójátéka . A későbbiekben már kevésbé vették készpénznek az emberek azt, amit a médiában hallottak. Lassan véget ért a rádió aranykora. Az igen erős 26

hatások modellje nem kutatásokra, hanem arra a társadalmi tapasztalatra épült, hogy az új média alkalmasint elbódította az embereket. A korlátozott hatások kialakulását elsőként Hovland kutatásai fémjelzik (1949), aki azt vizsgálta, hogy az amerikai hadsereg által megrendelt filmeknek a második világháború idején milyen volt a propaganda hatása. Alig tapasztalt azonban a filmek bemutatása előtt és után attitűdváltozást. Egy másik változó, aminek köze lehet a médiahatás elméletekhez, az a gazdasági helyzet. Az '50-es évek addig nem látott ütemű békés gazdasági felvirágzást is hoztak Amerika számára, és amikor a társadalom optimista volt, a médiumot sem vádolta manipulációval. A '60-as évektől elterjedté válik a televízió, és a médiahatást is egyre komolyabban veszik, most már leginkább a televízióra vonatkozó hatáskutatásokra alapozva. Több változó okozza tehát a hatások erősségéről folyó diskurzusok jellegét, eddig a gazdasági helyzetet és az új médiumok bevezetését említettem. A '90-es évek után a médiahatás elméletekben az erős hatásokkal szemben a hatás csökkenésnek elméleteinek gyarapodását várták. Ennek oka az lehetett, hogy a médiumok száma robbanásszerűen gyarapodott, de több más társadalmi jelenséggel is kapcsolatba hozható. (Például Amerikában az elektronikus médiumok az önkorlátozás egyfajta válságát élik át, ami a velük szemben támasztott bizalom további csökkenését váltja ki, ennek következménye pedig lehet a befolyásuk mértékének csökkenése.) Lássunk három igen elterjedt hatáselméletet: A nagyon erős hatások elmélete igen egyszerű. A médiát ez úgy fogja föl, mint egy olyan injekciót vagy lövedéket, amely különösebb probléma nélkül kifejti a hatását, s pontosan azt a hatást, amit a küldő szeretne. Innen is az elnevezés: lövedék-elmélet. Meghatározott ingerre meghatározott válasz születik. Ez a pszichológiában kedvelt behaviorista irányzat modellje is. S valóban, tudjuk, hogy az inflációs várakozás inflációt eredményez, ha magunkat tehetségesnek tartjuk, felül múlhatjuk képességeinket. Katz és Lazarsfeld dolgozta ki az ötvenes évek közepén a lövedék-elmélet kritikáját, és a korlátozott médiahatások modelljét 1974-ben. Részben támaszkodhatott már Howland második világháborús katonai attitűdváltozás eredményeire, részben maga is végzett empirikus kutatásokat az elnökválasztás kimenetelének médiahatásával kapcsolatban. Kritikai észrevételei a következők voltak: a lövedék-elmélet túlságosan a kibocsátóra összpontosít, a befogadót pedig passzív tárgyként kezeli. Ugyanarra az ingerre eltérő válaszok is születnek,

27

ez pedig kizárja a lövedék-elmélet általános érvényét. Lazarsfeld szerint a tömeg nem passzív, hanem aktív. A választási kutatások során azt is kifejti, hogy a szimpátiát egyes jelöltek iránt a társadalomnak szűkebb csoportjai fogalmazzák meg a médiára figyelve, s az ő véleményüket veszik át mások. A kétszakaszos kommunikáció észlelés modellje termékenynek bizonyult. Témánként más-más személyekben testesülhet meg a véleményirányítói szerep. Másra hallgatunk a politika, a gyereknevelés vagy a divat kérdéseiben, s mindegyik csoportban lehetnek hangadók, akikre Katz és Lazarsfeld szerint jobban figyelnek, mint a médiára. Lazarsfeld a kibocsátó és a befogadó között úgynevezett közvetítő változókról beszél. Az egyik ilyen közvetítő változó az elérhetőség, a másik pedig a már meglévő attitűdök. Nem nehéz belátni, hogy bizonyos társadalmi rétegek más-más módon érhetőek el a médiában, s azt sem, hogy például az előítéleteket igen nehéz megváltoztatni.(Szecskő T.,1994) Az attitűd megváltoztathatatlanságát vallotta Klapper, aki azt állította, hogy a számunkra szimpatikus értékre, képviselőre stb. odafigyelünk, míg a számunkra nem szimpatikust észre sem vesszük. Ez a minimális hatás elmélet részben eltúlzott, részben pedig elméletileg is felmerül, hogy nem lehet mindenkinek mindenről eleve valamilyen beállítódása, hogy a beállítódásoknak meg is kell születniük, és ebből nem kizárható a média sem. Az azonban, hogy a média gyakran csupán a meglévő viszonyok megerősítésére szolgál, azok is gyakran hangoztatják akik a médiának erős hatást tulajdonítanak. A következő korszak a moderált hatások korszaka, amely a '70-es évekre tehető. Igen sokat kutatták a szociálpszichológusok az emberi erőszak okait, és nem maradt ki ez alól a média és az erőszak kapcsolata sem. 1972-ben a Tiszti Főorvosi jelentés az Egyesült Államokban ki is mondta a televízió és az ifjúkori erőszak közötti szignifikanciát, összefüggést. A szociálpszichológusok, például Aronson a meggyőzés okai között említette a kommunikátor (itt értsd a médiában megjelenő "rábeszélőt" ) valamilyen szempontból való meggyőző voltát. (szimpátia, magas presztízs, tekintély, közelség stb./Aronson,E.1992/) Aronson bizonyítottnak tartja a televízió erőszakosságot fokozó hatását, sőt véleménye szerint ezen az sem segít, ha az erőszakos figura negatív szereplő, vagy ha az agressziót megpróbálják hazafias köntösbe csomagolni. (Aronson,E.1987) Amiről ugyanis szó van vallja -, az maga a viselkedési minta, mely minta az egyén szocializációjától függően fogja felhasználni. A mozdulatot, mellyel a pozitív hős elgáncsolja a gonoszt arra is fel lehet használni, hogy elgáncsoljuk az úttesten átigyekvő vak öregasszonyt. S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, maga a tömegkommunikáció is szocializál (bővebben lsd. Jakab 28

Z.,1973), ez pedig növeli is a gyerekekkel szembeni felelősségét, szükségessé teheti a társadalmi korlátozásokat. A moderált hatások elméleteinek terjedését az az érv is segíthette, amelyet már Klapperrel szemben is felemlítettünk, vagyis, hogy számos kérdésben nincs határozott véleményünk, és ilyenkor jobban hajlunk a befolyásolhatóságra. A gyerekekkel szembeni erősebb szocializációs hatás már logikailag is adódik abból, hogy a gyerekeknek kevesebb dologról van kialakult véleményük. A moderált hatás elméletek kapcsán érdemes megjegyeznünk McCombs és Shaw nevét, valamint Noelle-Neumann elhallgatási spirálját. A Tiszti Főorvosi jelentésnek és ezeknek a kutatóknak tudománytörténeti összefogása azért sem ütközik nehézségbe, mert bár eltérő empirikus adatokra és saját modellekre támaszkodtak, a hatás erősségére vonatkozó kérdésre hasonló módon válaszoltak. Ráadásul ezek az elméletek 1972-ben és '73-ban jóformán teljesen egy időben születtek meg Amerikában és Németországban. Nehezebb a besorolása Gerbnernek, aki a hatásokkal kapcsolatban kevésbé fogalmaz explicit módon, munkássága is folyamatosabb, ráadásul valahol a moderált és az erős hatások között helyezkedik el. Talán ez az oka annak, hogy Tankard és Severin Gerbnernek külön fejezetet szentelt. A napirend-hatás elmélet segítségével - lehet, hogy csak átmenetileg - egy szemléletváltást is sikerült elérni a hatáskutatások területén. Klapper és elődei ugyanis attitűdváltozások után nyomozott, azaz az értékek (kognitív), az érzelmek (affektív), vagy a cselekvési komponensek megváltozása után, s ilyesmit vagy egyáltalán nem találtak, vagy csak nagyon áttételesen, s tudományos eszközökkel nem száz százalékosan a médiára leszűkíthetően. Vagyis, egy attitűd megváltozása mögött a médián kívül számtalan más tényező is közrejátszhat. McCombs és Shaw ezzel szemben nem a beállítódás mérését igyekeztek igazolni, hanem azt, hogy a médiában napirendre kerülő kérdések miként válnak az emberek számára is megtárgyalandó kérdéssé. Ez pedig jóval egyszerűbb feladatnak bizonyult. Tankard és Severin olyan fontosnak találta McCombs és Shaw eredményeit, hogy könyvük második kiadását a nálunk is olvasható fejezettel egészítették ki. McCombs és Shaw elképzelése a hatás végeredményéről az, hogy azt határozhatja meg könnyebben a média, hogy miről gondolkodjunk, és csak kevésbé azt, hogy mit gondoljunk egy kérdésről. A megfogalmazott következtetésből az, hogy a média a discursus témáját biztosan befolyásolja, máig elég stabilnak látszik. Az elmélet a figyelmet ráirányítja a kapuőrökre, hiszen ők azok, akik a napirend-hatást kiválthatják, messzemenő következtetést azonban a média szerepéről ez alapján az elmélet alapján sem mondható. Arról ugyanis, hogy a kapuőrök mikor miként és hogyan viselkednek, nem szól. 29

Bár a számítógépes kommunikációs hálózatok terjedése, valamint az adóállomások szaporodás önmagukban is az erős hatás elméletekkel szemben helyezkednek, hiszen növelik a választhatóság dimenzióját, a tudományos inga a '80-as évek végén még az erős hatások modellje irányába lengett ki. Bár a '80-as években nem volt szó lövedék-elméletről, azért az állítások amellett szóltak, hogy meghatározott körülmények között a kampányok rendkívül sikeresek lehetnek, s ebből újfent a média erős hatáslehetőségeire következtettek a kutatók. Ráadásul az erőszak és a gyerekkori televíziózás longitudinális vizsgálataiban, valamint 1982ben a "nagy amerikai értékteszt" című kutatás egy részében végre sikerült kimutatni összefüggéseket. A teszt esetében értékváltás egy félórás televíziós propagandaműsor hatására következett be. Az értékváltásra azok mutattak nagyobb hajlandóságot, akik általában is sokat televízióztak8. Itt egy sokkal támadhatóbb, és kevésbé kifinomult elméletről van szó, mint a fenti hatásmodellek esetében. Feltehetően a fő probléma az, hogy bár volt egy mérés, és volt eredmény, az alátámasztani próbált hipotézis és az elvégzett mérés között problematikus a kapcsolat. Az erős médiahatás elmélet ugyanis azt jelenti, hogy a média erősen befolyásolja az emberek vélekedését. Abból azonban, hogy egy műsorban néhány embernek a médián keresztül sikerült megváltoztatni a nézők értékeit, nem az derül ki, hogy a média változtat értéket, hanem az, hogy néhány ember, esetleg maga a kutató képes erre. A média ugyanis szerencsés esetben nem egy diktátor, és annak kiképzett szakemberei kezében van, legalábbis erről a kérdésről a fenti értékteszt nem nyitott vitát, s ebben az esetben megint a kiindulópontra érkeztünk. Az értékteszt leginkább egy kampány szituációt modellezett, mert csak a kampányok képviselnek olyan irányítottságot, mint esetleg egyetlen vitaműsor, s ha így van, in vivo a kampányokra kell ez esetben figyelnünk. A felmérés eredményei alapján még feltehető az alapkérdés, mely szerint egy műsor folyamban, vajon nem olyan érvek hangzanak-e inkább el, ami az adott társadalom megelégedését is szolgálja? Ha pedig erre lehetőség van, mit is bizonyított az érték teszt? Továbbá az általánosítás problémája is felmerül. Az értékteszt a szabadság és az egyenlőség logikai inkonzisztenciáját tudta felhasználni, épp ezért az is kérdés, hogy vajon más, jóval egyértelműbb és logikailag konzisztensebb értékeket hasonlóképp meglehet-e zavarni. Abból ugyanis, hogy egy viszonylag könnyű témában ez sikerült, még nem következik, hogy minden más esetben is megvalósítható.

8

Severin-Tankard, 1992 264.1

30

Az erős hatások újabb elméleteihez a moderált hatások készítették elő a talajt. A moderált hatásokkal ki lehetett mutatni bizonyos spontán tehetetlenségét a médiának, főként az elhallgatási-spirál elmélet jóvoltából. A modern erős hatás elméletek már törekszenek is egyfajta komplexitásra. Bizonyos történelmi helyzeteket említenek, információhiányos társadalmi szituációkat stb. Mindez végül, lassan új szempontból világítják meg a médiahatás kutatásának irányát. Hatásmodellek: 1. A direkt hatás modellje: feltételezi, hogy a média azonnali változást tud elérni, egyfajta „mindenható”-ként kezeli. (Orson Welles, Világok harca – Támadás a Marsról) 2. A korlátozott hatás modellje: fő ereje abban rejlik, hogy a már meglévő véleményeket, attitűdöket, értékeket és beállítódásokat megerősíti. 3. A meghatározott feltételek mellett érvényesülő médiahatás: a médiának meghatározott feltételek esetén erőteljes befolyásoló ereje van. Ilyen feltételek lehetnek például egy embercsoport különleges sajátosságai, aktuális események, különleges feltételek. Tehát a média hatása a befogadók egy meghatározott csoportjára, pl. fogyasztók 25-30 százalékár, például magányos nők, vagy nyugdíjasok, meghatározott feltételek között, szinte száz százalékos lehet. E koncepció alapján, a gyerekek kiemelt figyelmet érdemelnek, hiszen rengeteg olyan meghatározott feltétellel találkozhatunk, amelyek védtelenné teszik őket a média hatásával szemben. Azok a gyerekek a legveszélyeztetettebbek, akiknek gondolkodása fejletlenebb, akik viselkedésük és normarendszerük kialakítása, személyiségfejlődésük során különösen támaszkodnak a látott és megfigyelt viselkedésekre, azok következményeire, akik életkoruknál

fogva

kevesebb

tapasztalattal

rendelkeznek

a

látottak

megértéséhez,

értékeléséhez.

31

11. A televízió, a legkedveltebb médium hatása a gyerekekre Mivel a gyerekek 4 és 12 éves koruk között 2004-es adatok alapján szinte napi 4 órát! töltenek televízió nézésével. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb idő jut játékra, sportra, barátaikkal való találkozásra, szüleikkel való beszélgetésre. A legfontosabb viszont az, hogy nagyon sok gyermek egészen pici korától kezdve válogatás nélkül jut hozzá olyan műsorok megtekintéséhez, amelyek nem az ő értelmi szintjének megfelelőek, bármilyen műsort nézhet. Egyfajta bébiszitter szerepet tölt be. A fent említett probléma azt jelenti, hogy amíg korábban a gyermekek csak könyvek és személyes tapasztalat által ismerhették meg a felnőttek világát, addig a televízió azonnal megnyitja a felnőtt világ kapuját, másrészt a hatás fokozódik azáltal, hogy a kicsik máshogyan értelmezik a látottakat, mint a felnőttek. Nagyon fontos lenne, hogy a gyermek, amikor a három éves kort eléri tapasztalatait ne csupán médiumok által nyerje és gyűjtse össze, hiszen ebben a korban éli meg az úgynevezett „csodák korát”. Erre az időre már számtalan tudás birtokába kerül, mint például mozgás, anyanyelv, kérdéseket tesz fel, érdeklődik általában a miért? és hogyan? kérdésekre adandó válaszok foglalkoztatják, melyek izgalmat és újdonságot jelentenek számára. Kitisztult számára, hogy ő egy önálló személy. Ez az értelem kora, amikor már kialakult világképe van, melynek legjellemzőbb gondolkodásmódja a „mágikus gondolkodás”. Szembe kerül lelki válságokkal is ugyanakkor, amelyeket idővel átvészel, lecsengenek. Ilyen például az Ödipuszkonfliktus, amely lelki zavartság leküzdésében nagyon sokat segíthet a mese olvasása, hallgatása. Hiszen a mésék világában kiélheti fantáziáját, leküzdheti ellenségeit, azonosulhat bizonyos szereplőkkel. Kialakul egyfajta kettős tudat: tudom, hogy mese, mégis hat rám, így az illúzió feszültségét adja. 4-5 éves kor tájékán, az ödipusz-konfliktus megoldása során megerősödnek a nemi szerepek is. Lássuk, milyen tényezőktől függ a televíziós ábrázolás megértésében a gyerekeknél, hiszen a hatás minden esetben attól függ, hogyan értelmezzük a média üzenetei?

32

11.1 Hogyan tudják a gyermekek értelmezni és feldolgozni a televízióban látottakat? A gyerekek nem mindig értelmezik ugyanúgy a tévében látottakat, mint a felnőttek. A tartalom megértésének életkori különbségein túl fontos azt is észrevennünk, hogy a filmes, televíziós "nyelv" másképpen írja le az eseményeket, jelenségeket, mint a beszéd vagy az írás. Például az én két éves kislányom nagyon szereti a Vuk című rajzfilmet. Könyvben ugyanúgy mint a televízióban. De látom a kis arcán, hogy bizonyos dolgokat, sőt, még nagyon sok mindent nem ért meg a rajzfilmben látottakból. Tudja, hogy a kis róka az elején „Pici Vuk”, de úgy látom, hogy amikor jelenetet váltunk, akkor amikor már nagyobb a főszereplő, nem igazán érti meg, hogy hogyan is nőtt ő meg ilyen gyorsan. Tudja, hogy a varjú meg akarja fogni a kis cinkét, de nem érti még, hogy miért. Azt sem érti, hogy miért akarják a rókákat megfogni, és még sorolhatnám. Korához képest elég sok jelenetet elraktároz a kis agyában, de ez nem elég a megértéshez. A tévé hatásának megértésében fontos szempont, hogy mennyire tekintik a televízióban ábrázolt eseményeket és szereplőket valóságosnak, illetve kitaláltnak jelen esetben a gyerekek. A kutatások azt mutatják, hogy az életkor előrehaladtával megváltoznak azok a kritériumok, melyek szerint a gyerekek a tévés tartalmak valóságosságát megítélik. Nemcsak a gyerekek, de a felnőtt nézők nagy hányada sem érvényesít a műsorok gyártására vagy a gazdasági szempontokra vonatkozó ismereteket a tévéüzenetek dekódolásában. A nézettség, a hirdetések és a bevétel összefüggéseit felismerő nézők védettebbek a tévé hatásaival szemben. Érdekes megfigyelni, hogy ha felmérést készítenénk azon családok között, ahol a gyermekek, televízió előtt eltöltött órák száma igen magas és összehasonlítanánk a szülők végzettségének arányával, nem feltétlenül azt az eredményt kapnánk, hogy azokban a családokban ahol mindkét szülő, de legalább az egyik egy diplomával rendelkezik, ott kevesebb órát tölt el a gyermek a televízió előtt. Hiszen feltételezzük, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők körében jól átgondoltan folyik a gyermekek nevelése, tudatosabban kiszűrik a média káros hatásait gyermekük életéből, hiszen tudatában vannak a gyermekekre gyakorolt hatásaival. A személyes tapasztalatom az, hogy a környezetemben élő családokban inkább az otthonról hozott szokások, attitűdök a mérvadóak leginkább.

33

A műsorok formai jellemzőinek fontossága: A műsorok formai sajátosságai is lehetnek támpontjai a realitás megítélésénél. Az egyes műfajok formai jellemzői meglepően korán szerepet játszik a gyerekek tévéértelmezésében. A narratív szerkezetekre épülő tévés műfajok különösen nehezen értelmezhetők a gyermekek számára. A szereplők motívumainak megértése körülbelül 10 éves kor körül alakul ki. Jellemek, karakterek megítélése: A televízióban látottak megértésével kapcsolatban fontos az is, hogy hogyan ítéli meg és milyen szempontok alapján értékeli a néző a szereplők jellemét. A televízióban látottak megértésének összetevőit elemezve megfigyelhető, hogy a megértés és értelmezés fejlődése együtt jár a gyerekek életkorának változásával és értelmi fejlődésével. A médiaértéssel kapcsolatos kutatások mutatják, hogy a gyerekek sokáig nem értik vagy félreértik a televízióban látottakat. Ezért olyan fontos a szülő közvetítő szerepe: a tévében látottak közös megbeszélése, a műsorkészítés jellemzőinek megtanítása, a gyermekek tévézési szokásainak a tudatos alakítása. Például, ha a televízióban a gyermek megnéz egy zenei csatornán sugárzott videoklippet, vagy egy megrázó részletet a híradóból, amely mindent megmutat, sőt gyakran dúsítva hozza a gyerekek elé a felnőttek világát, annak gyakran megrendítő arcát, a társas világ működési rendellenességeit. A fiktív, nem reális, eltúlzott tartalmak a tapasztalatlan gyerekek számára valóságnak tűnhetnek. Mindez abban az életkorban történik meg, amikor a morális értékrend, a világkép, a társas együttműködés alapjai kialakulnak. A szülők és általában a óvodapedagógusok, tanárok gyakran attól tartanak, hogy a televízió veszélyezteti a szülők viszonylagos "információs monopóliumát", vagyis azt a jogot és lehetőséget, hogy gyermekeik életkori és egyéb sajátosságainak megfelelően alakítsák a hozzájuk eljutó információk minőségét és mennyiségét. Ez a félelem tükröződik abban, hogy általában sokkal nagyobb hangsúlyt kap a média "ártalmas" hatása a lehetséges kedvező hatásokkal szemben.

34

A televíziós, valamint a filmes ábrázolásnak szintén megvan a maga szimbolikus, egy nagyjából egyezményesen elfogadott 9kódrendszere, s ezt a kódrendszert kell a nézőnek ismernie ahhoz, hogy megértse a képernyőn látottakat. Nézzünk erre néhány igen egyszerű és egyértelmű példát: Ha a filmbéli főhős felidézi a múltat vagy álmodik, a képsorok homályosabbak vagy "elúsznak". Sok rajzfilmben az álmodó alak felett egy felhőcskében jelenik meg. Ilyenkor a kisgyermek gondolhatja azt is, hogy az álom általában nem a fejünkben történik meg, hanem a fejünk fölött látjuk. Ha például a képernyőn felválta megjelenő két arc egy párbeszédet jeleníthet meg, ahol felváltva látjuk a szereplőket és nem gondoljuk, hogy az egyik időnként eltűnik. Olyan ez, mint az írásjelek megértése, azaz az olvasni tudás. Ezt a jelenséget hívják "10TV literacy"-nek. Olvasáskor is az egyes abc-knek egy adott közösségben elfogadott egyezményes jeleit kell ismernünk és dekódolnunk ahhoz, hogy értsük, amit olvasunk. Ezzel szemben a televízió a dolgokról az észleléshez hasonló módon - a látási és hallási ingereken keresztül - szól, fogja meg a közönségét úgy, mintha valóban közvetlenül érzékelnénk az ábrázolt dolgokat. Az ábrázolásnak ezt formáját az analfabéták is értik - de csak ha járatosak a filmes ábrázolás jelrendszerében. Ugyanis a televízió vagy a film is használ szimbólumokat, és a különböző, gyakran alkalmazott filmes technikáknak, mint például, montázsok, zoom, vágások, lassítások stb. "megfejtéseit" ugyanúgy tanulni kell, mint ahogy olvasni megtanulunk. A jelentős különbség az olvasás és a televíziós vagy filmnyelv között abban található, hogy a filmes ábrázolás fent említett kódrendszere oktatás nélkül is elsajátítható. Több vizsgálat bizonyítja, hogy a vizuális technikák megértése több tényező, elsősorban az értelmi fejlettség és a tapasztalat függvénye, és a film megértése nagyban függ attól is, milyen technikákat alkalmaztak benne. Általában a gyerekek bizonyos fejlettségi szint alatt, nagyjából 7-8 éves korukig nem képesek helyesen értelmezni a beállítások, jelenetek, vágások, ráúsztatások közti bonyolult viszonyrendszert. A cselekménynek, a térnek, a nézőpontoknak és főleg az időnek külön 9

Kódolás-dekódolás: kommunikációs folyamat, amikor a továbbítandó üzenetet megfogalmazza, az információt egy jelrendszerbe fordítjuk. A vevő megértette az információt, megfejtette a jelrendszert. 10 Literacy: az egyén képessége, hogy megérti és alkalmazni tudja a nyomatott információkat mindennapi tevékenysége során életének minden területén, hogy elérje céljait és fejlessze tudását, javítsa lehetőségeit.. Az írásjelek megértése, olvasni tudás. Itt a TV-literacy: a televíziós nyelv, ábrázolás megértése.

35

részekre tördelt ábrázolását általában csak tíz éves kor után kezdik megérteni, és a különböző technikák értelmezése még sokáig az életkori fejlettség függvénye. Kis gyerekek néha még a beállítások sorrendjére sem támaszkodnak akkor, amikor a tartalmat próbálják megérteni, s ez azt jelenti, hogy emlékezetükben a műsor egymástól független részekként tárolódik. Bizonyos feltételek mellett persze már jóval fiatalabb gyerekek is képesek a jelenetek egymásutániságát megérteni, dekódolni és egy összefüggő történetként érteni. A kicsiknek szóló igazán jó tévémeséket nagyjából úgy készítik, mint egy bábszínházi előadást, ahol gyakran láthatunk egészen apró gyerekeket is, akik viszonylag hosszú időn keresztül feszült izgalommal élik át a főhős bábu kalandjait, azaz követik az eseményt. Az így ábrázolt cselekmény azonban nem, vagy csak nagyon kevéssé használja a tévés-filmes nyelvezetet. Nem különböző nézőpontok szerint láttatják a történetet, így a gyerekeknek sikerül végig a saját szemszögükből látni azt. Nagyon jó példa erre a Futrinka utca lakói című bábfilm, vagy a Süsü a Sárkány. A későbbi életkorokban, ahogy az értelem fejlődik és a tapasztalatok bővülnek, az ábrázolás sajátosságai érthetővé, egyértelműbbé válnak, és ez különösen alkalmassá teszi a televíziót pl. biológiai folyamatok, fizikai ügyességet igénylő tevékenységek bemutatására. Ennek alapján a televízió kitűnő és páratlan ismeretközlő eszköz. 11.2 Hogyan és miként ítéljük meg a televízióban látottakat? Fontos megfigyelnünk azt, hogy esetünkben a gyerekek a televízióban ábrázolt eseményeket és a bennük megjelenő szereplőket mennyire ítélik meg valóságosnak, vagy kitaláltnak, mennyire ismerik fel a reális és a fantázia által kreált tartalmakat. Választ kell keresnünk arra is, hogy valójában miért is olyan fontos, hogy hogyan ítélik meg a gyerekek a televízióban látottakat? Fikció, vagy valóság? Ez a különbségtétel nagyon jelentős tényező, mivel az erre vonatkozó vizsgálatok eredményei szerint a televíziós tartalmak

11

attitűdökre és viselkedésre gyakorolt hatása nagymértékben

függ attól, hogy a néző mennyire ítéli igaznak, reálisnak, valósnak a látottakat. Általánosságban az mondható, hogy minél valószerűbb egy esemény, annál jelentősebben 11

Attitűd: értékelő viszonyulás, melynek tárgyai lehetnek más emberek, embercsoportok, tárgyak, ideológiák, mozgalmak. Kifejeződhet érzelmekben, vélekedésekben, viselkedésekben egyaránt.

36

befolyásolhatja a viselkedést és a gondolkodást - lásd Orson Welles példáját -, és meghatározhatja a kiváltott érzelem erősségét és természetét is. Reálisnak ítélt tartalom esetében a gyerekek sokkal inkább hajlanak a szereplők helyébe képzelni magukat, mintha a látottakat fiktív, kitalált történetnek, eseménynek tartják. 12

„Egy kísérletben jóval felfokozottabb negatív érzelmi reakciókat regisztráltak a Challenger

űrhajó becsapódásának felvételét néző gyerekeknél, mint amikor hasonló, de fiktív eseményt vetítettek nekik.” Képi megjelenítés hiányában, az olvasott, vagy kisebb gyerekek esetében a felolvasott események, emberi viselkedések kevésbé tűnnek fizikailag azonosnak a valós eseményekkel, így az írott médiumok esetében korábban és könnyebben történik meg a bemutatott tartalom és a valóság elkülönítése. Ha azonban az ábrázolás képi és hangelemeket is használ, az megnehezíti ezt a folyamatot. Az összes tapasztalat közül, mellyel a gyerekek találkoznak, a televízió hasonlít a legjobban a "való" élethez, ezt követik a számítógépes játékok, amelyek igazi izgalmat, szinte valóságos élményt jelentenek a gyerekeknek. Engedik, hogy mint a játék főszereplője, azonosuljon az általa kiválasztott főhőssel és beleélje magát annak minden rezdülésébe, gondolatába, örömébe, bánatába és alkalmanként az agressziót is engedik eluralkodni a gyermeken. Az élő szereplőket tartalmazó műsorok esetén az emberek és az állatok általában úgy viselkednek, ahogy a való életben. A szereplők többnyire a mindennapi élet problémáival küzdenek, vagy legalábbis a mindennapi élet drámai és érdekesebb oldalát képviselik. A nem-animációs műsorok formája minden tartalomnak a realitás légkörét teremti meg. Ugyanakkor, a televíziós ábrázolás közvetítő jellegét a kisgyermek egyáltalán nem érti meg. A kisebb óvodáskorúak esetében általános vélemény, hogy a televíziót egy "mágikus ablak"nak tekintik, amin keresztül a valóság egy darabkáját lehet látni. Hajlamosak azt hinni, hogy a televízióban látható emberek a tévédobozban élnek, és ugyanúgy ismerik a nézőt, mint ahogy ők a szereplőket. Még nem értik meg, hogy a történetek nem valóságosak – kivétel persze akad - és a szereplők színészek. Sokszor, ha megfigyeljük őket televíziózás közben, beszélgetnek a főszereplőkkel és elmondják neki a véleményüket. Azt hiszik, hogy a tévészereplőkkel interakcióba lehet lépni, mivel ők látják a szereplőket, azt hiszik, hogy a filmszereplők is ugyanúgy tudnak velük beszélgetni. 12

Dr. Kósa Éva: Mindentudás Egyeteme

37

7-9 éves kor körül a gyerekek már képesek lesznek arra, hogy felismerjék azt a tényt, hogy a televízió nem szó szerint egy "mágikus ablak" annak ellenére, hogy képes a valóságot reálisan is ábrázolni. Megértik, hogy a tévéműsorok nagyon nagy része nem a valóságról szól és minden esetben színészek játszanak el. Az életkor előrehaladtával egyre kevésbé ítélik hasonlónak a szereplőket a valós életben megfelelő társaikhoz, bár még a 16 évesek egy része is úgy ítéli meg, hogy a tévészereplők úgy viselkednek, mint az emberek a valóságban - bár ez abból is adódhat, hogy a szereplők sokszor sztereotipizált karakterek, és a gyerekek épp ezt a hasonlóságot látják valósnak. Nehéz különbséget tenni akkor, ha egy film például olyan tartalommal bír, ami akár valóságos is lehet. Ezek azok a műsorok, amelyek igen nagy veszélyforrássá válhatnak egy fiatal számra. 11.3 Mit is jelent valójában a realitás? Egy eseményt, történetet, jelen esetben, a televízióban látottakat akkor tekinthetjük reálisnak, ha éppen olyan eseményt látunk, vagy szó szerint azt ismerjük fel a látottakban, mint a tévén kívüli világban. A szereplők valódi sorsukat mutatják, az események úgy történnek velük, ahogyan mi látjuk a képernyőn, az asztal, amin esznek, valódi asztal stb. E felfogás szerint akik a televíziót ily módon nézik, a valóságra nyitott "mágikus ablaknak" tekintik. A televíziós realitás másik két definíciója elfogadja, hogy a televíziós műsorok előre elkésztettek, legyártottak, de nem ezt a tény veszi alapul a realitás megítélésénél. A realitás ezekben az esetekben annak megítélése, hogy mennyire hasonlítanak a televízióban gyártott műsor eseményei, szereplői, konfliktusai a valósághoz. De a két definíció ezt a hasonlóságot eltérő módon értelmezi: az egyik szerint valami akkor valóságos a tévében, ha az, amit ábrázol, lehetséges. A harmadik felfogás alapján valami akkor reális, ha az, amit ábrázolt, valószínű vagy reprezentatív.

38

Az, hogy Tarzan beszél Cheetah-val, szintén reális, hiszen a majmokat meg lehet tanítani egyszerű utasítások megértésére. Ugyanakkor annak az esélye, hogy valaki egy pókcsípés következtében olyan tulajdonságok birtokába kerül, melyek segítségével falakon mászhat és hálója segítségével repkedhet és megmenti a rászorulókat, nos lássuk be, ennek a valóságtartalma igen csekély. Ha azonban valaki a harmadik definíció alapján ítél, akkor egyik eset sem valószínű, így nem is tekinthető reálisnak. A lehetségesség és valószínűség mint realitáskritériumok használatakor az egyénnek nagy mértékben támaszkodnia kell a tárgyi és szociális valóságra vonatkozó általános ismereteire. Ha valaki például nem ismeri az emberszabású majmokkal végzett beszédtanítási és beszédértési kísérleteket, akkor számára nem tűnik lehetségesnek így tehát irreális - Tarzan és a majom beszélgetése. Mindenesetre ez utóbbi két kritérium alapján hozott ítéletek mindenképpen szélesebb körű általános ismereteket tükröznek. A gyermek identitástudata és kompetenciája fejlődéséhez, valamint a valóság megértéséhez szüksége van saját tapasztalatainak, személyes kommunikációjának és a médiából szerzett benyomásainak összességére. Mindenki másképp értelmez egy adott valóságot. Másként a gyermek és megint másként a felnőtt. Például, ha leesik az első hó, örül, hogy mehet játszani, szánkózni, hógolyózni, és örül az édesanyja, mert végre a gyermek örömmel megy ki a szabadba az esős időszak után. Mások viszont nem örülnek, hiszen nehezebb lesz eljutni a munkahelyre, mivel mindenki autóba ül majd és nagy forgalmi dugó alakul ki. Ugyanakkor az idősebb generáció sem örül, hiszen az utak csúszósak, latyakosak, könnyen eltörheti a lábát egy bottal közlekedő idős úr, vagy hölgy. Tehát mindenkinek más és más a valóság. Az objektív társadalmi valóság, amit a körülöttünk lévő világban tapasztalunk és bizonyításra nem szorul, amihez alkalmazkodnunk kell. Pl. ház, erdő, fa stb. A szimbolikus társadalmi valóság az objektív valóság különböző szimbolikus kifejezéseiből áll, mint például művészet, vagy irodalom. Ehhez szükséges az a képességünk, hogy különbséget tudjunk tenni a szimbolikus valóságok más - más szférái között. A szubjektív társadalmi valóság képezi az egyén társadalmi cselekedeteinek alapját, ez alakítja az objektív valóság meglátását és a szimbolikus valóság értelmezését.

39

A három valóság megkülönböztetése lehetőséget ad arra, hogy megvilágítsuk azokat a folyamatokat, amelyek az egyén valóságképének régi és új elemei között zajlanak. A média mondanivalóját korábbi tapasztalataink alapján értelmezzük és dogozzuk fel, ami kölcsönhatásban

van

cselekvéseinkkel

és

embertársainkkal

folytatott

személyes

kommunikációnkkal. Gyermekünk egy adott társadalomban és kultúrában nő fel, melynek az idő során részesévé válik, ahol közvetett és közvetlen tapasztalatokat szerez. Ebben fontos szerepe van a többi ember viselkedésének és a kultúrához való viszonyának, mivel közvetítésével tanulunk meg gondolkodni és érzéseinket, gondolatainkat kifejezésre juttatni. A műsorok formai jellemzőinek szintén nagy a jelentősége, ezek is jól beazonosíthatóvá válnak a gyerekek számára, hiszen szüleik esténként leülnek elé és megnézik, hogy „mi hír a nagy világból”? A gyerek ilyenkor megtanulja, hogy ebben a műsorban bizony valós dolgokat láthat, hiszen szülei ezért nézik, és ők is elhiszik amit látnak, tehát minden esemény valós. Ezek a műsorok, mint a híradó, vagy a reklámok, a filmajánlók stb. jellegzetes formai keretekkel rendelkeznek, vizuális és hangingerek segítségével oda vonzzák a tekintetet, figyelmet keltenek, így válnak könnyen azonosíthatóvá. A gyerekek meglepően hamar azonosítják az ilyen kiugró formai jeleket. A megfigyelések szerint 4-8 éves kor között közel megduplázódik azoknak a gyerekeknek a száma, akik formai támpontokat használnak a fantázia, illetve a realitás körébe sorolás esetén. Ezzel egyidejűleg a számításba vett formai elemek száma is fokozatosan nő. A rajzfilmeket - melyek nagyon könnyen azonosítható formai jegyekkel rendelkeznek - már az óvodások zöme is fikciónak tekinti, de még a 12 évesek fele is úgy véli, hogy ha egy műsor tényeken alapul, akkor az biztosan valóságos. Ilyen és hasonló azonosító mechanizmusok alapján egy gyermek igen hamar különbséget tesz azon műsorok között, amelyeknek valós illetve irreális a tartalmuk.

40

12. A szülők valamint a nevelők szerepe a médiaértésben és a médiahasználatban Mint az előzőekből láttuk, a gyerekek gyakran évekig nem értik meg, vagy félreértik a televízióban látottakat. A fentiek fényében még inkább indokolt hangsúlyozni, milyen kiszámíthatatlan következményekkel járhat gyerekeknél a nem nekik szóló, erőszakkal, brutalitással, szexualitással, de gyakran "csak" csalódásokkal, ármánnyal, veszteségekkel telezsúfolt felnőtt "mesék" rendszeres televízióban való nézése. A feldolgozatlan élmények, a meg nem értett szorongató cselekmények, azok véres, de sokszor megtorlatlan következményei bizonyítottan káros hatásúak. Növelhetik az agressziót, szorongásos vagy vegetatív tüneteket okozhatnak, sokszor ok nélkülinek látszó viselkedészavarokhoz vezetnek, és erős befolyást gyakorolnak a felnőttek világáról, annak működéséről alkotott képre. Sok szülőtől hallottam már, hogy azokon a napokon, amikor gyermekük tévét nézett, vagy számítógépes játékokat - melyekben több agresszió szerepelt – sokkal nyugtalanabbak és kezelhetetlenebbekké válnak, mint a többi, televíziómentes napokon. Ráadásul megértés nélkül a televízió lehetséges kedvező hatásai sem érvényesülhetnek. A meg nem értett tartalmak, a látott viselkedések indítékainak, következményeinek félreértelmezése vagy fel nem ismerése a pozitív modellálás esélyét is csökkenti. Természetesen az volna jó, ha a gyerekek egyáltalán nem néznének olyan műsorokat, melyek nem a korosztályuknak szólnak. Gyermekorvosok és pszichológusok egyáltalán nem javasolják, hogy a három év alattiak akárcsak kis mennyiségben is tévét nézzenek. Sajnos, a mai világban ez nemigen könnyen kivitelezhető megoldás. Talán hároméves korig, de szerintem csak abban az esetben, ha nincs már nagyobb testvére a gyermeknek és a szülők nagyon odafigyelnek arra, hogy a nagyobb testvér is csak abban az esetben tévézhet, ha a kicsivel egy másik szobában az együk szülő foglalkozik, vagy adott esetben alszik. Valljuk be, hogy a mai szülőknek erre nem igazán terjed ki a figyelmük, de nincs is rá a megfelelő kapacitásuk. Örülnek, ha a tévé segítségével néhány percnyi „szünetet” kapnak csemetéiktől és esetleg végezhetik az addig elmaradt ház körüli tevékenységeket. Joggal tehetjük fel ilyenkor a kérdést, hogy vajon mi fontosabb? Az, hogy az otthonunk tiszta és rendezett legye, hogy a gyerek időben megkapja a szükségletei kielégítéséhez elengedhetetlen dolgokat, mint meleg ebéd, stb. Vagy, csak a ráfigyelés és a gondoskodás minden perce az elengedhetetlen. Lényegtelen, hogy mit lát, milyen tapasztalattal érkezik otthonról? Igen, mondhatnánk, és mondjuk is, hogy mindkettőre szüksége van, és hihetetlenül 41

hangzana, ha azt állítanánk, hogy egy nagyobb gyermek nem tud édesanyja nélkül eljátszani egy órácskát a játékaival, vagy segíteni a takarításban, netán egyedül megnézni egy képeskönyvet. A kulcskérdés, vagy inkább mindennek a kulcsa itt is a nevelés! Hiszen a gyermeket tanítani kell. Tanítani arra, hogy hogyan építsen fel egy tornyot, hogyan lapozza azt a könyvet szépen, hogyan rajzoljon kerítést, hogyan lapítsa ki a gyurmát. De a legfontosabb, arra is tanítani kell, hogyan töltsön el a saját kis világában több időd egyedül. Tehát meg kell tanítani játszani. Tudnia kell, hogy ott vagyunk a közelében, hogy bármikor a rendelkezésére állunk, de adott esetben dolgunk van, amiben ő sajnos nem mindig tud segíteni és olykor nem mindig ő a főszereplő. Egy gyermeknek fokozatosan azt is meg kell tanulnia, hogy - pszichológiai szakkönyvek szófordulatával élve – nem ő a világ közepe. Tudomásul kell vennünk végre, nekünk, szülőknek, hogy a mi feladatunk tanítani a gyermeket, felkészíteni a közösségben való toleráns életre, még ha ez nagy kitartást is igényel és akkor is, ha ezt érezzük életünk legnehezebb feladatának. Hiszen ez nem csupán egy munka, amit el kell végezni, ő a mi gyermekünk. Itt nem lenne szabad félmunkát végezni! A nemzetközi és hazai tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy nem ez a helyzet. A gyerekek zöme rendszeresen nézi a felnőtteknek szóló műsorokat, és a látottak feldolgozásával, megértésével többnyire magára van hagyva. Nehezen megmagyarázható az a tény, hogy a média káros hatásaival kapcsolatos, sokszor megfogalmazott szülői és nevelői aggályok ellenére milyen keveset tesznek a felnőttek annak érdekében, hogy elősegítsék, közvetítsék a helyes médiahasználatot és médiaértést. Mediáció alatt a szülők vagy más személyek olyan aktív erőfeszítéseit értjük, melyek arra irányulnak, hogy a fizikai és szociális környezet - benne a televízió mint médium - komplex természetét az adott gyerek értelmi képességeinek megfelelő szintre "lefordítsák", tolmácsolják, érthetővé tegyék. Ennek révén a felnőtt közvetítőjévé válik a televízióban látottaknak, elősegítve azt, hogy a gyermek az életkorának megfelelő szinten megérthesse nem csak a közvetített tartalmat, hanem akár a műsorkészítést, vagy a televízió mint médium működési mechanizmusát is. Ez a viselkedés ideális esetben nem merül ki az éppen együtt látottak megbeszélésében, hanem egyfajta orientálást jelent. A szülő ajánlatot tehet, tehát alternatívát nyújt gyermeke számára. Alkalmazhat lebeszélést, tiltást, illetve akár a médiafogyasztás

mennyiségének

szabályozását,

illetve

a

gyermek

televíziózásának

folyamatos követését is. 42

A hazai helyzetet tekintve a szülők érdemi részvétele gyerekeik médiahasználatában nagyon csekély. A látottak megbeszélése, a nem életkorhoz illő műsorok nézésének tiltása, a lebeszélés vagy a megfelelő tartalmak ajánlása - azaz azok a formák, melyben a szülő aktív részese és valódi értelemben közvetítője lehetne a médiatartalmaknak-, a gyerekek válaszai szerint legfeljebb néha fordult elő például az általam még korábban megkérdezett 8 osztály esetében, amelyekben tanítottam. A szülők túlnyomó többsége ritkán nézi gyermekeivel együtt a televíziót, illetve csak ritkán vagy egyáltalán nem beszélget velük a látottakról. A szülők többnyire nem is tudják, hogy mit néz a gyermekük a tévében. Sok szülő használja ugyanakkor büntetésre, jutalmazásra vagy vígasztalásra a televíziót. A televíziózás a gyerekek számára gyakran alku, "szerződés" tárgya, a szülők jutalomképpen ajánlják fel. Kutatások eredményei szerint a harmonikus családokban és a magasabb iskolai végzettségűek körében inkább kontrollálják a gyerekek televíziózását, mint ahol családi problémák vannak, vagy a kultúráltság szintje alacsony. A szakirodalmi adatok alapján a televízióval kapcsolatos szülői aktivitásnak három nagy típusa írható le: az együttnézés, a korlátozó részvétel és a stratégiával rendelkező vagy nem rendelkező aktív szülői részvétel. Az együttnézés esetében a szülő együtt ül gyerekével a televízió előtt ugyanazt a műsort figyelve. Ez az aktivitás önmagában még nem feltétlenül pozitív. Értéke attól függ, mit néznek együtt, és milyen szülői kommentárok hangzanak el eközben. Az együttnézés lehet aktív: ekkor a szülő és a gyerek megbeszéli, mi történik a képernyőn. Passzív formája esetén pedig szülő és gyereke csendben, kommentárok nélkül nézi az adott műsort. A szülő ez esetben is tudja és monitorozza azt, hogy milyen tartalmakkal találkozik gyereke, így akár a nemkívánatos tartalmak megjelenésekor csatornát válthat vagy kikapcsolhatja a készüléket. Az együttnézés jelentősen fokozza a látottakkal kapcsolatos tanulási folyamatokat. A szülői magyarázatoknak jelentős szerepe lehet a televíziós ábrázolás és a valóság összehasonlítása révén a kritikusabb nézői szemlélet kialakításában. Segíthetik megérteni a történeteket, a szereplők szándékait és minősítik a karakterek viselkedését. Mindez jelentős mértékben csökkentheti a potenciális negatív hatásokat, de ugyanilyen módon a pozitívnak tartott 43

tartalmak esetében fokozhatja azok kedvező hatását, pl. oktatóműsorok, segítő, baráti viselkedést bemutató műsorok esetében. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az együttnézés egyben megerősítést is jelent a gyerek számára, hiszen a szülő jelenlétével jóváhagyja és egyben modellálja is a televíziónézést. Ez abban az estben különösen aggasztó, ha a szülő gyerekével együtt nézi a nem gyereknek való műsort, mert így a szülő a negatív tartalmak fogyasztásának modellje, és jelenléte - kommentárok híján - egyben csendes jóváhagyása is a látottaknak. A korlátozó szülői részvétel - restriktív mediáció- esetén a szülő szabályokat állít fel a tévé előtt tölthető időre és a megnézhető műsorok körére vonatkozóan: azaz megmondja, hogy mit és/vagy mennyit nézhet a gyereke a televízióban. Az ilyen típusú szabályozás kategóriájába sorolhatók azok a szülői stratégiák is, melyek a televíziónézéssel szemben alternatív aktivitásokat szorgalmaznak és szerveznek. Barátok meglátogatása, kirándulás szervezése, meccs a barátokkal és a papákkal stb. - ezek a megoldások is szülői szabályozást jelentenek a televízióhasználat felett, csak nem a direkt kontroll eszközeivel. Több vizsgálat eredményei szerint az ilyen stratégia jótékony hatású lehet például az iskolai teljesítményre, de kedvezően befolyásolja azt is, hogy a televízióban látottakat a gyerekek mennyire ítélik reálisnak. Az aktívnak szülői részvétel két típusát különítik el: a stratégiával rendelkező és a stratégiával nem rendelkező aktív közvetítést. Stratégia alkalmazásáról akkor beszélhetünk, ha a szülő a műsorok nézése közben értékeli és megbeszéli gyerekével a látott viselkedéseket, azok motivációit és realitástartalmát, és világosan kifejezi, hogy bátorítana vagy ellenezne-e hasonló viselkedést gyerekénél. A szülő ez esetben az egyes műsorok egyedi tartalmához igazított értékelést, orientálást, erkölcsi minősítéseket ad. Ez a helyzet az aktív együttnézés pozitív példáihoz hasonló. A stratégia nélküli szülői részvétel a televíziós tartalmaknak a műsortól független, szabad beszélgetésben, valaminek apropójaként (stratégia nélkül) történő értékelése vagy minősítése. Az adatok szerint ilyen családi feltételek mellett - ami egyben nyílt családi kommunikációt is feltételez- a gyerekek reálisabban ítélik meg az ábrázolt szereplőket és szituációkat, és negatív tartalmak esetén kevesebb félelmet élnek át. A kutatások azt is alátámasztották, hogy az ilyen szülői részvételnél a televíziós események erkölcsi minősítése és értelmezése - és nem a 44

tartalmi elemekre való semleges, közömbös utalás - az, ami jelentősen elősegíti, hogy a gyerekek megértsék a látottakat. 13. A média és az agresszió összefüggése A tévéhíradók és a filmek a valóságosnál jóval kegyetlenebb és aljasabb világot tárnak a néző elé -állítja a televízió és az erőszak egyik legismertebb ma élő kutatója, George Gerbner. Kutatásai kimutatták, hogy ha az Egyesült Államokban a főműsoridőben sugárzott adások alapján készülne bûnügyi statisztika, az a ténylegesnél százszorta rosszabb helyzetet mutatna. Gerbner e torzító hatásra vezeti vissza, hogy az emberek többsége félelemben él. Collins l975ben végzett kísérleteinek tanulsága szerint az óvodások pusztán a filmek agresszív cselekményére emlékeznek, s még a 8-l0 éves korúak közül is csak kevesen tudják megmondani, mi az indítéka az erőszaknak. Ezt, valamint a filmek “morális” üzenetét nagyjából csak a 11 évesnél idősebb gyerekek értik meg. De még az utóbbi korosztályhoz tartozók 4o % -is - állítja egy frissen publikált UNESCO tanulmány - képtelen különbséget tenni a médiában látott és valódi erőszak között. A hatvanas évek óta ismeretes, hogy pusztán csak a tévézés önmagában is hozzájárulhat az agresszió növekedéséhez - olvasható Vetró Ágnes szegedi gyermekpszichiáter "A televízió és a gyermek "című -1991-ben megjelent könyvében. A médiaerőszak egyik legismertebb magyarországi kutatója idézi a német Tannenbaum professzor által végzett vizsgálatokat, amelyek szerint a készülékből érkező “ingerzuhatag” önmagában - tehát erőszakos jelenetek nélkül - is jelentősen felfokozhatja a néző általános “készenléti állapotát”, és ez a hatás gyerekek esetében még erősebb. Az erőszak látványa nemcsak növeli az agressziót, hanem közömbössé, fásulttá is teheti a nézőt a mások által elkövetett erőszakkal szemben. Egy l984-es amerikai kísérlet során gyerekeket bíztak meg azzal, felügyeljenek két, náluk fiatalabb társukra. Azok a babysitterek, akikkel előzőleg erőszakos filmet nézettek, jóval később avatkoztak be gondozottjaikra bízott csöppségek összeverekedéseibe, mint azok, akiket előzőleg nem szoktattak ily módon az agresszióhoz. A jelenség már csak azért is aggasztó, mert az ingerküszöb emelkedése arra ösztönzi a filmkészítőket, hogy növeljék a dózist, s egyre ötletgazdagabbá, látványosabbá tegyék az alkotásaikat tarkító erőszakot.

45

A nyolcvanas évek elején aztán több kutató felhívta arra az olvasók figyelmét, hogy az erőszak látványa és annak hatása közötti kapcsolat nemcsak a bemutatott cselekménytől, hanem a néző típusától is erősen függ. Aki maga is agresszív viselkedésű, illetve akinek viselkedési repertoárja a látottakhoz hasonló, arra az átlagosnál jobban hatnak a képek.. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a magányos gyermek van, aki mintegy spanyolfalként, a valós életből való kilépésre használja tévét, és ezért intenzívebben is azonosul a szereplőkkel. Ezért is lenne hangsúlyozottan fontos a szülői kontroll. Durkheim a nagy devianciakutató megállapítása szerint a képernyőn, filmen megjelenő minta gyakran találkozik a néző frusztrációival, és így a mentálhigiénés gondok egyik alapjaként említi az adott jelenséget. A nézői minta, a gyermeki és ifjúkori álmok, eszményképek, reális célok kialakításában döntő tényező az adott minta, esetünkben a film tartalma, sugallata. A média akkor is spontán nevel, meghatározott értékeket képvisel, érdekeket segít érvényesülni, ha a teljes függetlenség szólamait szajkózza. Ez objektív pedagógiai törvényszerűség. Napjaink legjellemzőbb attitűdje az agresszió. Családban, közéletben, filmen, játékokban, rajzfilmekben, valóságban. Valamennyi nemzedékért felelős gondolkodó számára evidens, hogy az értékek befogadására fel kell készíteni a tapasztalatlan fiatalokat, meg kell tanítani az élményre, amelynek etikai értékrendszere a felnőtt személyes példaadása, tudatos magatartásának, nevelési munkájának eredménye, visszacsatolása. A fentiek értelmében égető problémával állunk szemben, hiszen hazánk értékképző alkotásai más megvilágítást nyernek a változó kor fiatal generáció számára. Figyelnünk kell gyermekeink nevelése során arra, hogy melyek azok a pszichológiai folyamatok, amelyek közrejátszanak a média személyiségformáló hatásánál. Ezek a tulajdonságok a fiatalkorúak fejlődésére jellemzően az utánzás, azonosulás valamint az értékorientáció. Az utánzás a tanulásnak egy formája, amelynek segítségével a személy mások által produkált mintákat reprodukálja, s ezzel új viselkedési módokra tesz szert. Pszichológiai jelentősége abban áll, hogy öntudatlan tanulás, s a külső kényszer nélkül megy végbe, így befolyása nagyobb, mint gondolnánk, pontosan a késleltetett utánzás miatt, amikor látszólag az egyén passzív, később azonban követi a kapott mintát. Ez az a pont, ahol a film, mint minta beépülhet a tanulók személyiségébe. Vagy a főhős elnyeri jutalmát - pozitív megerősítés- vagy az ellenkezője: a negatív példa, az agresszió. A modell feszültségi állapota, 46

érzelmi kifejező mozgásai stb. a nézőben, azaz a befogadóban is hasonló emóciókat vált ki, az így keletkező beleélés, empátia - már motiválja a minta követését, azaz azonosul vele. Ennek számtalan pedagógiai bizonyítékát ismerjük a mindennapi életünkből. Az utánzás magatartásmásolás, mint ilyen segíti a személyiségfejlesztést, hiszen gazdagítja a cselekvési készletet, de veszélyes is, hiszen nemcsak az önállóság ellen dolgozik, hanem eleve a negatív személyiséget rögzíti. S mikor ezek a minták képi formában jelennek meg, ez gyakran a valóságnál is hatásosabb, azaz hatékonyabb. Az agresszióval történő azonosulás igen gyakran a félelmen és a bizonytalanságon valamint a tudatlanságon is alapszik. Hiszen az azonosuló személy egyszerűen behelyettesíti magát, anélkül, hogy tudatosulna benne a folyamat. A társadalmi normák, eszmék, erkölcs és etika a nevelés egyik központi cél és feladatrendszere. A nevelőhatás vonatkozásában az a jó, ha az értékek egységes rendszert alkotnak, és ezt a mindenkori társadalmi kontroll felügyeli. A nevelőtestület egységes értékrendszer alapján tud csak hatékonyan nevelni, elveiben, értékrendszereiben egységesnek kell lennie. A gyermekkorban már érzékeny, a külvilág ingereire jobban reagáló fiatal, felnőttkorban is inkább azok csoportjába kerül, akit vezetnek, akin esetleg uralkodnak az erősek. Õk lesznek a kevésbé érvényesülők, és õk azok, akiknek közérzetét, létét, egyértelműen az a közösség határozza meg, amelynek õk csak csendes szemlélői. Irányíthatóak, akár pozitív, akár negatív irányban. Ez a csoportkohézió, melynek szinte szabályos, törvényszerű hatásmechanizmusai vannak. 13.1 A tömegkommunikáció és a fiatalkorú bűnözés összefüggése Mivel kétségtelenül megfigyelhető, hogy a médiának szerepe van az agresszió kialakulásában, elmélyülésében, az érzéketlenség kialakulásában, figyelmet kell szentelnünk ennek távolabbi, később kialakulható hatására is, mégpedig a fiatalkorú bűnözés növekedésére napjainkban. Kérdést keresek arra, hogy a médiával összefüggésben hogyan kerülhet egy fiatalkorú olyan helyzetbe, hogy tetteit a média határozza meg, milyen családi háttér, vagy inkább annak hiánya vezethet deviáns viselkedéshez, illetve mi motiválja e tettek fiatalkorú elkövetőit? Minden emberben közös az életösztön. Minden emberben közös az, hogy bizonyos szükségletei vannak, amelyek kielégítésére törekszik. Vajon a társadalomban történő mentális

47

változások, amelyek a személyközi normákat érintik, hatnak-e, illetve hogyan hatnak az ember társas szükségletére? Deviáns életúton haladó személyek indítékai között alapvető különbségek találhatóak. A társadalmi elutasítás és kiközösítés nem jelenti azt, hogy egy deviáns személy közvetlenebb környezete, saját közössége kirekesztené. Alapvetően másról van szó abban az esetben, ha a bűnelkövetőnek környezete szolgáltatja a deviáns karrier mintáját, szocializálja bele a deviáns közösségbe az egyént. Ebben az esetben közvetlen környezete, családja számára az egyén normakövetőnek mondható, adaptálódik, a deviancia nem saját választása, hanem szűk szocializációs közegéé. Magatartása normatív, racionális. Más esetről van szó, amikor a deviáns személy nem pusztán társadalmi normák szerint nevezhető deviánsnak, hanem saját társadalmi csoportja, közvetlen környezete is deviánsként értékeli, ha családja is elítéli viselkedését illetve értékrendjét. Az ilyen értelemben vett deviáns utat választó egyén viselkedése első megközelítésben nem racionális, hiszen az életösztön diktálta túlélési stratégia fontos eleme, hogy az egyén adaptálódjon környezetéhez. Néhány figyelemre méltó adat százalékokban: A fiatalkorú bűnelkövetők aránya 2,22% a fiatalkorú népességben, a gyermekkorú elkövetők aránya 0,25% a gyermekkorú népességben. Évente kb. 4000 gyermekkorú követ el büntetőjogilag szankcionált cselekményt. A tipikus bűncselekmények: lopások, betöréses lopások, rablások, rongálások. A gyermekkorú bűnelkövetők 60-70%-a a veszélyeztetettek közül kerül ki. A nyilvántartott veszélyeztetett kiskorúak az esetek legnagyobb részében anyagi okok miatt, kisebb részben környezeti és magatartási okok miatt, néhány esetben pedig egészségi okok miatt veszélyeztetettek. Gyermekkorú elkövetők szüleinek 56%-a munkanélküli, ennek 60-70%-a alkoholista is. Rossz baráti környezet az esetek 2/3-ában szerepel az elkövetővé válás okai között. A gyermekkorúak

vagyon

elleni

bűncselekményeinek

legfontosabb

jellemzői

az

alkalomszerűség, ötletszerűség, előkészület hiánya, csekélyebb érték, kezdetleges végrehajtási mód. A gyermek- és fiatalkorú bűnelkövetők körében a vagyon elleni bűncselekmények dominálnak, de ezeket egyre durvább, erőszakosabb módon követik el, társakkal.

48

A fiatalkorú bűnelkövetők száma (14 és 18 év közöttiek) 2001-ben 11081. A rablások 2526%-át, a betöréses lopások kb. 20%-át, erőszakos nemi közösülések 10-14%-át fiatalok követik el. Emberölések és testi sértések arányában kb. 9%, mint ahogy az összbűnözésben. 1990-es évek elején a fiatalkorú bűnelkövetők 10%-a alkohol hatása alatt tette, 2000-re csak 6%, de az alkohol helyét átvették a drogok. A fiatalkorú bűnelkövetők életkori sajátosságából adódik, hogy jellemző a csoportos, társas elkövetés és a nagyszámú halmazat. A lányok részvétele 10% alatti. A főváros az ország fiatalkorú bűnözéséből 20-22%-ban részesedik. Évente a fővárosban kb. 6-7 befejezett és 4-5 kísérleti szakaszban maradt emberölésben emel vádat a bíróság. Leggyakoribb oksági tényezők az anyagi haszonszerzés, a „rossz” baráti kör, az átmeneti pénzzavar, az agresszivitás. A fiatalkorú bűnelkövetők több, mint 70%-a teljes családban nevelkedik, 20% elvált szülő gyermeke, 6-7% állami gondozott. Egyre több elkövetőre jellemző, hogy nem tanul, de nem is dolgozik. Kockázati tényezők, veszélyeztető körülmények •

Az alacsony szocioökonómiai helyzet, a relatív depriváció, az alacsony iskolai végzettség kortól függetlenül marginalizáló hatásúak és nagyobb arányú devianciához vezetnek, hiszen e tényezők mentén az egyén nehezen, vagy egyáltalán nem képes érvényesülni a társadalomban.

•

A problémaviselkedés (Jessor és Jessor) a serdülők és fiatal felnőttek társadalmi norma szegése, a helytelenítéstől a bebörtönzésig. A problémaviselkedés a normatív serdülőkori

fejlődés

alternatívája

(lehet

alkoholfogyasztás,

cigarettázás,

marihuánahasználat, korai szexuális aktivitás, antiszociális, diszociális cselekmények). A problémaviselkedés tehát a normától eltérő, „problémás” viselkedést jelent, mely egyes cselekedeteket vizsgálva diagnosztizálható deviánsként is, valójában csak életkor-specifikus, határfeszegető, én-kereső cselekményekről beszélhetünk valós, hosszú távú veszélyforrás, deviancia helyett. A kockázati tényezők sorában azonban megemlítendő. •

Az identitáskeresés és individualizációs törekvések, az ingatag önértékelés könnyen veszélyforrássá válhatnak negatív hatású szocializációs közegben (család, iskola, 49

kortárscsoport, nevelőintézet). A drogfogyasztás kialakulásához szociabilitásban fellépő zavar, az interperszonális készségek hiánya szintén hozzájárul. •

A kórosan alacsony önértékelés önmagában is kockázati tényező a fiatal számára, nem pusztán a szuicid hajlam növekedése miatt. Az önértékelési zavar alternatív értékek/értékrend választásával orvosolható, amely során a fiatal olyan értékeket tehet magáévá, amelyek a deviáns életforma választásával járnak együtt. A deviáns életforma választásának felvállalása Kaplan kutatása szerint javítja az önértékelést. Az erőfeszítés feladása és a kontroll gyengesége összhangban van a negatív énképpel.

•

Ha a születéstől a felnőtté válásig a szülő és gyermek között közvetlen, működő kapcsolat nincs, a személyiség-fejlődés a primer szocializáció tekintetében, mint alaphelyzet, veszteségek és hiányok egész sorát okozza, váltja ki. Az ún. emotív depriváció sok esetben az érzelmi-akarati sérültség egyik súlyos tünet-csoportját, a teljesítmény-gyengeséget és a másodlagos-harmadlagos hajtóerők alacsony szintjét eredményezi. Ez az a helyzet, ami a fiatal felnőtt önálló életvitelét, beilleszkedését mintegy akadályozza.

A személyiségfejlődés folyamatában meghatározó a koragyermekkori anya-gyermek kapcsolat, amely az un. ősbizalom állapotának alapja.(Erikson) A szociális kohézió kifejlődésének első lépése a közvetlen anya - gyerek kötődés. Az ősbizalom kialakulása a későbbi bizalom, a kölcsönösség képességének pszichobiológiai alapja. A társadalmon belüli bizalom képességének, a csökkent anómiás jelenségeknek a kialakulásában tehát alapvető, hogy ez a kötődés, a bizalom képessége kialakulhasson. Az elsődleges hiány (anya-gyermek, szülő-gyermek, család-gyermek) a személyiségfejlődés minden lényeges lélektani fázisában a hiányok egymásra épülését hozzák. E zavarok, hiányok először látensen, majd egyre artikuláltabban jelentkeznek. A társas kapcsolatok működését, az eredményes alkalmazkodást erőteljesen gátolják. Ranschburg Jenő pszichológus szerint a csecsemő legfontosabb feladata az első fél évben az ismerős és idegen közti különbségtétel. Ha azonban a családi viszonyok ezt nem teszik lehetővé,

a

különbségtételekre

képtelenség

a

környezethez

való

differenciálatlan

viszonyuláshoz vezet, melyből kamaszkorra kialakulhat a pszichopata, kegyetlen agresszió, melynek hátterében nem lehet indulatot találni. A szorongó illetve az agresszív személyiség kialakulását előidéző szülői–nevelői magatartás viszonylag pontosan körülhatárolható. 50

Ranschburg a négy lehetséges szülői attitűd szorongással és agresszióval kapcsolatos adatait emeli ki. 1. Meleg–engedékeny, 2. Hideg–engedékeny, 3. Meleg–korlátozó, 4. Hideg– korlátozó. Ezek nem pusztán a nevelési helyzetben megvalósuló attitűdök, hanem az ilyen helyzetben levő egyén személyiségének jellemzői. Az említett négyféle szülői attitűd közül kétféle válthat ki könnyedén antiszociális magatartást, illetve kifelé fordított és megélt agressziót. A hideg–engedékeny attitűd elősegíti a gyermek belső konfliktusokból származó, antiszociális agressziójának kibontakozását. Agresszív serdülőkkel illetve fiatalkorú bűnözőkkel végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy az ilyen nevelői attitűd következményeként kialakuló függőségi szorongás és nyílt agresszív magatartás a gyermeket igen gyakran antiszociális (kortárs)csoportba vezeti. A hideg–korlátozó miliőben a szülő ellenérzései (melyek fizikai büntetésben, a gyermek közeledésének elutasításában, a minimális számú szülő–gyerek interakcióban nyilvánulnak meg) a gyermekben agressziót váltanak ki, azonban ennek kiélésére semmiféle lehetősége nincs. A szülő általában hidegségét, ellenszenvét úgy próbálja leplezni, hogy gyermeke iránti szeretetét, odaadó gondoskodását hangoztatja. Ez az ellentmondás a gyermekben bűntudatot ébreszt, növeli agresszióját, amit aztán önmaga ellen fordít. Súlyos belső konfliktusok alakulnak ki benne, neurotikus zavarai lesznek, amik az évek során beépülnek személyiségébe, komoly torzulásokat okozva. Előfordulhat, hogy ez a nevelői attitűd teljes bizalmatlanságot eredményez minden felnőttel szemben, öngyilkossági kísérletekre hajlamosíthat. Kiemelkedő ártalmak az anyától való korai elszakadás, amely szeparációs szorongást kelt az egyénben, csakúgy, mint a szégyenélmény, amely kriminogén nevelési ártalomként alárendelt én-helyzetet teremt. A harag, frusztráció, esetleg párosuló bűntudat és félelemérzet könnyen vezethet agresszióhoz. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az antiszociális tünetek diszpozíciós talaját minden esetben alkati tényezők és károsító élmények együttesen alkotják. Meghatározó jelentőségű a veszélyeztetettség létrejöttében a társas kapcsolati háló, a magatartási és személyiségbeli tényezők. A megelőzésben rendkívüli jelentősége van az önállóság, felelősségtudat kialakításának. 51

A szociális fejlődés koncepciói a kötődés jelentőségét hangsúlyozzák. Elliott a szociális kontroll elméletből indul ki, és három fő okot lát a konvencionális társadalomhoz való kötődés csökkenésében (Elliott-Huizinga-Menard, 1989). A serdülőkori krízisek többsége arra vezethető vissza, hogy a vágyak (felnőttség elérése), ill. a lehetőségek nem felelnek meg egymásnak, ezért a fiatalok a vágy szimbolikus kifejezőeszközeihez nyúlnak, mint pl. az alkohol vagy a cigaretta. A másik jelenség a szociális környezet összetartó ereje, amely könnyen meggyengül, ha nincsenek útmutatást és jövőperspektívát nyújtó intézmények, közösségek. A harmadik pedig a szocializáció során közvetített értékrend stabilitása, és a konvencionális

társadalmi

értékekkel

való

azonosulás

mértéke,

amelynek

egyik

megnyilvánulása az iskolai értékrend elfogadása, az iskola és a tanulás iránti elkötelezettség. A környezetben lévő kockázati tényezőket szokás „szociális mérgeknek” is nevezni, mely kifejezés kellőképp illusztrálja a kapcsolati diszfunkciók, zavarok és egyéb környezeti anomáliák egészségkárosító hatását. Magatartászavarok kialakulásához vezet a gyermekbántalmazás, érzelmi elhanyagolás, büntetéstúlsúlyú nevelési stílus, biztonságos kötődésre lehetőséget nem adó környezet. A személyiségvonások és a családi háttér összefüggéseinek vizsgálatával lehet megelőzni a veszélyeztetettség kialakulását. A kortárscsoportokban, mint például iskolai osztály, baráti kör, sportegyesület, stb. kialakuló státusok, szerepek erősen hatással vannak a fiatal önképének alakulására, önismeretére. Az iskolai elutasítottság szerepet játszik a lemorzsolódásban, a deviáns csoportokhoz való csatlakozásban. Könnyen kirekesztik a szokatlan módon viselkedő; előnytelen külsejű gyerekeket, fiatalokat kortársaik. Kutatások szerint az iskolai elutasítottság elsősorban a lemorzsolódás, míg az agresszivitás miatti elutasítás a későbbi magatartási zavar, deviancia előrejelzője.

52

13.2 Az erőszak tükröződése Az erőszak bemutatásának kérdésével már 1951-ben foglalkoztak az Egyesült Államokban, nagyvárosok műsorait vizsgálva kimutatták, hogy a műsoridő 10%-át teszik ki az erőszakot bemutató filmek, s ezek alapján a tévézők megtanulják az agresszív viselkedési formát. A vizsgálatok nyomán széles körű kutatások indultak Európában, illetve Ausztráliában is, és az eredményeket összehasonlítva megállapították, hogy a televíziós erőszak hatására mindenütt nőtt az agresszivitás. Az egyik legjelentősebb kutatást e tárgykörben Gerbner és munkatársai végezték 1967 és 1979 között, elemezve a tévéműsorokat a bennük megjelenített erőszak mennyisége, típusa szerint, figyelembe véve a műsorok sugárzási idejét is. Megfigyelésük azt mutatta, hogy az erőszak a filmekben a leghangsúlyosabb helyen található, sokszor jutalmazott formában jelenik meg, s nemcsak a „rosszfiúk” jellemzője, hanem a „jófiúk” is használják céljuk eléréséhez az agresszív eszközöket, sokszor törvénysértő módon. Mennyiségi adatok alapján, az amerikai gyerekek napi átlagos három és fél órás tévénézését véve alapul, arra az eredményre jutottak, hogy tizenkét éves korukig a gyerekek 244 185 erőszakos tettet és 14 000 halottat látnak. Az agresszió hatásával kapcsolatban többféle elmélet született, Feschbach nevéhez kötődik a „katarziselmélet”, mely szerint a televízióban látott erőszak hatására a befogadóban halmozódó agresszivitás csökkenhet, vagyis a látottakban „kiéli magát”. A későbbiekben ezt az elméletet cáfolták, az erőszak „pozitív” hatását a happy end váltotta ki, ha a film nem jól végződött, akkor nem csökkent a néző agresszivitása. Feschbach másik elmélete szerint a gyerekek viselkedésében akkor jelenik meg az agresszió, amikor megértik azt a kulturális normát, miszerint a fájdalomért fájdalom jár cserébe. Ennek első megnyilvánulását látják, amikor valamilyen tárgy fájdalmat okoz nekik, és a szülő megüti a fájdalmat okozó tárgyat, közben verbálisan is megerősíti: „ez a rossz ajtó bántott téged”. Elmélete ugyan spekulatív jellegű, de a családok szerepét mindenképpen hangsúlyozza, figyelmeztetve arra, hogy a kulturális hatások, a családi környezet mennyire befolyásolja az érzelmek alakulását. A kutatók többsége szerint, így Bandura és Comstok szerint is a televízióban látott erőszak növeli a befogadó agresszivitását, főként akkor, ha a látottak közelítenek a való élet

53

történéseihez, vagyis nem rajzfilmet látnak, ha az agresszív képek többször ismétlődnek, ha a befogadókat előzőleg frusztráció érte. Vizsgálatokat végeztek arra vonatkozóan is, hogy mennyire befolyásolhatja az agresszió mértékét az agresszív cselekmény képi megjelenítése. Belson13 1978-ban végzett vizsgálatának eredményei azt mutatták, hogy a képi jellemzők közül a realisztikus ábrázolásmód, a spontaneitás, a következménynélküliség volt meghatározó a hatások elemzésekor. 13.3 Gyermekkori agresszió Már óvodás korban is megfigyelhető a gyermekek olykor durva viselkedése. Ezt számtalan tényező okozhatja, s nem jelenti azt, hogy a gyermek rosszabb lenne kortársainál. Legtöbb esetben a közvetlen környezet, a szülőkről, ismerősökről vett minta alapján cselekszik a gyermek. Főként óvodás korban kezdi el szülői, nevelői viselkedésének utánozását. Neveléssel ezek a rossz szokások kiküszöbölhetők. Ha azonban a szülő elhanyagolja gyermeke nevelését, aki kizárólag számítógépes játékok, vagy televíziós rajzfilmek által közvetített mintákat lát, könnyen hajlamos lehet az agresszióra. Amerikai pszichológusok szerint a gyermek segítőkészsége csökken, agresszivitásuk azonban növekszik a hasonló játékok és rajzfilmek hatására. A két variáció közül a számítógépes játékok a veszélyesebbek, hiszen "megtanítják" a gyermeket a durva viselkedésre. A mesékben -jobb esetben- nem láthatunk gyilkosságot, a játékok célja azonban ez, s ráadásul ezt a cselekedetet többször meg kell ismételni a győzelemhez. Ez hasonlít a tanulás folyamatához, ahol megerősítéssel, azaz ismétléssel sajátítják el a tudásanyagot. A legfontosabb szerepet a szülő kapja, elsősorban az ő feladata, hogy gyermekének korlátokat szabjon, s eltiltsa az olyan játékoktól, melyek korának nem megfelelőek. Az agresszív játékokat is több csoportra lehet osztani. A teljesen rajfilm szerű, "csirkelövő" játékok kevésbé károsak a gyermek fejlődésére, mint a modern grafikájú háborús játékok, ahol az emberek bántalmazása a cél. A játékok gyártói nem vonhatók felelősségre, hiszen termékükhöz csak a szülőn keresztül juthatnak a gyermekek.

13

Vetró – Csapó, 1991 42.

54

Bár egyetlen szülő sem hiszi el, hogy természetes jelenség, szinte minden gyermeknél tapasztalható egyfajta durvaság, agresszió, vagy szándékos bántalmazás. Amíg a gyermek kisebb

szókinccsel

rendelkezik,

kevésbé

tudja

kifejezni

magát,

addig

a

fizikai

megnyilvánulásoké a főszerep, vagyis a lökdösődésé, a pofonoké, a verekedésé. Nemtől függetlenül előfordulhat hasonló viselkedés. Később, amikor már gyarapodik a gyermek szókincse, új szavakat tanul, a fizikai durvaság helyét átveszi a nemtetszés verbális kifejezése, s a "csúfolódás". Mivel az agresszív viselkedést egyfajta ösztön, az indulat váltja ki, nem szabad szó nélkül hagyni, hogy indulatai szárnyra kapjanak. Durvaságára nem szabad erőszakkal válaszolni, akkor sem, ha valójában ebből tudná meg, milyen érzés, amikor egy kortársát elgáncsolja, vagy pofont ad neki. Ha a szülő az agresszív megnyilvánulást pofonnal viszonozza, a gyermek indulata csak növekszik. Fontos, hogy megértesse vele, amit cselekszik az nem helyes, és érzelmeit másként is kifejezésre juttathatja. 13.4 Az agresszivitás Az agresszivitásról beszélve sokaknak egy kigyúrt, kopasz fejű, trágár szavakat használó egyén jut az eszébe, akivel nem szívesen szállna vitába. Napjainkban az agresszivitás sokféle módjával találkozhatunk és nem csak akkor, ha rossz társaságba keveredünk. Megfigyelhetjük ezt már a fent említett óvodás gyermekek viselkedésében, akik szülői mintára ellesik ezt a viselkedési formát, így megküzdve indulataik testüket szétrobbantó feszültségével, ugyanakkor megfigyelhetjük az agresszió jelenlétét életünk minden területén. Elég, ha eszünkbe jut az aznapi forgalom a Budai oldalról haladva a Pesti felé, ha a munkahelyen új pozíciót szeretnénk elérni, kénytelenebbek vagyunk érdekeink megvédésének érdekében figyelmen kívül hagyni mindenféle érzést, hiszen az üzlet az üzlet. Ugyanakkor megpróbálkozunk a lehetetlennel: azzal, hogy kevesebb szenvedést okozzunk másoknak és önmagunknak, illetve hogy az esetenként agresszív megnyilvánulásokat eredményező belső feszültség, indulat lehetőleg ártalmatlan vagy esetleg pozitív, építő módon találjon utat magának. Eleve kérdés természetesen, hogy tekinthető-e az agresszivitás személyiségünk és viselkedésünk elítélhető, de nem nélkülözhető részének? Ehhez elsősorban önmagunkat kell tanulmányoznunk.

Szinte

mindannyian

elvárjuk

a

bűncselekmények

elkövetőinek 55

megbüntetését, még ha a büntetés módját és jellegét illetően különbözőek is a vélemények. Közben mindannyian tudjuk - vagy tudnunk kellene -, hogy a büntetés-végrehajtás jelenlegi elmélete és gyakorlati a bűnelkövetők számára izoláló, megbélyegző, predesztináló hatású, tehát újabb bűncselekmények elkövetésére tesz hajlamossá. Mégis elképzelhetetlen olyan védekezési forma megvalósítása, amely az agresszív viselkedést nem ismételt agresszióval próbálja fékezni. Elképzelhetetlen, de nem azért, mert ilyen védekezési forma létezik vagy létezhet, hanem sokkal inkább azért, mert annyira erős bennünk a berögződött agresszív reakció: a bűnt büntetni kell. Van azonban a ,,természetes agresszivitásnak'' pozitív oldala is. Céljaink elérése, személyiségünk, identitásunk kifejlesztése és védelme bizonyos fokú agresszivitást is igényel tőlünk. Például, a függet lenségéért és önállóságáért önmagával és a világgal állandó küzdésben álló kamasz viselkedését sok esetben a környezet agresszívnek minősíti. Mik az agresszív viselkedéshez vezető, annak valószínűségét növelő tényezők? Elsőként kell említenünk azt a bizonyos versenyhelyzetet, amelybe kicsiny gyermekkorunktól belekerülünk, amelynek lényege a kiválasztás és a mellőzés elve. Az iskolai osztályközösségek egyre kevésbé működnek mint kooperációs közösségek egy-egy közös cél elérésére, sokkal inkább érvényesül a jó képességűek kiválasztása és a gyengébbek mellőzése. Ennek a tendenciának negatív hatása többszörös. Egyfelől a jó képességű gyermekekben gyengíti a mások iránti felelősség és az empátia érzésének kialakulását, illetve erősíti a felsőbbrendűség tudatát. A gyengébb képességűnek bélyegzett gyermekek esetében pedig negatív önérté keléshez, frusztráció kialakulásához vezet. Az így létrejött helyzet belső feszültsége - a két pólus közötti ellentét - illetve az egyes személyekben kialakult negatív attitűdök - felelősség, empátia hiánya, felsőbbrendűség tudata, negatív önértékelés, frusztráció - az agresszív viselkedés megjelenését valószínűsítik. Ha egy közösségben agresszív indulatokat akarunk gerjeszteni, elég éreztetnünk a közösség néhány tagjával kiválasztott voltukat, másokkal pedig mellőzöttségüket. A fent említett versenyállapot a mai közösségi élet minden területén jellemző. Az agresszív viselkedést valószínűsítő másik tényező az emberek gondolkodásába erősen bevésődött igény a bűnösök megbüntetésére: a bosszú. Itt ne csak az igazságszolgáltatásra gondoljunk, hanem a hét köznapok ,,apró'' megtorlásaira is. A bosszúval mindig az baj, hogy 56

általában nagyobb, mint maga a sérelem, amely kiváltotta. Ha bosszút állok valakin valamiért, elkövetett cselekedetemet önmagam számára igazolnom kell, ezért elméleteket gyártok tettem igazolása, miért is érdemelte meg a másik, amit vele tettem. Ezt követően már nem a másik által elkövetett vétek lesz a meghatározó, hanem az általam gyártott önigazoló ideológia. Megfigyelhető egymással szembenálló emberek, népek, népcsoportok között, hogy már senki sem emlékszik az első sérelemre, csak mindkét fél saját önigazoló elméletét, ideológiáját dédelgeti, színezgeti. Ezáltal a konfliktus állandósul, a feszültség szüntelenül nő, és ez egy újabb agresszív viselkedéshez vezet. Az egymással nem beszélő szomszédok; munkatársak, családtagok esetén kívül rengeteg értelmetlen és embertelen népirtásnak, fajgyűlöletnek hátterében is ott találjuk ezt a jelenséget. A közhely, miszerint az erőszak erőszakot szül, az agresszivitás esetében teljesen igaz. Nemcsak azért, mert az áldozatot visszavágásra készteti, hanem azért is, mert minden elkövetett agresszív cselekedet önigazoló ideológia gyártásához vezet, mely újabb erőszakos cselekedetlek forrásává és motorjává válik. Növelik az agresszív attitűdöket a televízió és általában a médiák által közvetített agresszív cselekmények. Nem pusztán azért, mert mintaként szolgálnak, hanem azért is, mert csökkentik az agresszivitással szembeni érzékenységünket azáltal, hogy az ember lelki egyensúlyának védelme érdekében kénytelen egyfajta lelki immunitást, közömbösséget kialakítani a rengeteg erőszak és szenvedés láttán. A közömbösség pedig az agresszivitás leggyakrabb velejárója. Figyeljük meg magunkat, vajon milyen közömbösséggel nézünk végig emberek haláláról szóló híradásokat a képernyőn! Rengeteg olyan fiatalt hallani, hogy ezt, meg azt a műsort, amely köztudottan túlcsordultig volt agresszióval - mennyire cinikus megjegyzésekkel illetik és mennyire közömbössé válnak. Olyan jeleneteknél, amikor egy jobb érzésű egyén elkapcsolná a televíziót, hiszen egy valós tragédiát lát a képernyőn és nem tudja nézni mások szenvedését, sokan csak nevetnek. Az itt elsajátított közömbösség könnyen uralkodik el rajtunk akkor is, ha közvetlen környezetünkben észlelünk hasonló eseményeket. „Nem az én ismerősöm, családom tagja, tehát nem kell tennem semmit. Senki sem fog számon kérni. Elég nekem a saját bajommal foglalkozni.” Mit tehetünk az agresszivitás megfékezése érdekében? A katarzis elmélet hívei szerint az indulatokat nem szabad elfojtani, mivel csak felgyülemlenek és befelé, lelki vagy testi betegség formájában, illetve kifelé, erőszak, harag, stb. formájában robbannak, ezért ki kell 57

élni őket: sportban, fantáziában vagy direkt agresszív cselekedet végrehajtásban. A sport és a fantázia valóban feszültség-levezető hatású lehet, de nem minden esetben és nem hosszútávon. A sportot illetően a probléma ott jelentkezik, ahol a mozgás örömét megelőzi a verseny és ehhez kapcsolódóan a győzelem megszerzésében, illetve a vereség elkerülésében való érdekeltség. Ebben az esetben a sport szurkoló és sportoló számára egyaránt inkább feszültséget gerjesztő, mintsem levezető. Sajnos, mindenkinek egy biztos példa jut eszébe: Fradi-meccsek. A fantáziával pedig az a baj, hogy könnyebben viszi véghez az ember azt a cselekedetet, amit magában már százszor végiggondolt és elképzelt, mint azt, amelynek a versenyeztetésére egyes lelkészi állásokért, illetve az megvalósítására irányuló vágya először jelenik meg gondolatai között. A direkt módon kiélt agresszív viselkedésről pedig már tudjuk, hogy megtorlásra, ön igazoló ideológia gyártására ösztönöz, tehát ha pillanatnyilag meg is könnyebbülünk, a következmények hosszútávon újabb agresszív viselkedést valószínűsítnek. Jó megoldásnak tűnik a nevelésben és az igazság szolgáltatásban egyaránt a büntetés elve helyett a pozitív, jelen esetben nem- agresszív viselkedés jutalmazása. Ennek lényege, hogy az ember ne félelemből kövessen el bizonyos nemkívánatos cselekedeteket, hanem érdekelt legyen az önmaga és mások számára is hasznos viselkedésben. Fontos a társadalmi ellentmondások, a frusztrációt eredményező jelenségek (szegénység, munkanélküliség, stb.) csökkentése, megszüntetése, a versenyszellem helyett a kooperációs szellem erősítése, az empatikus készség és a másikért érzett felelősség tudatának kialakítása az emberekben már gyermekkortól kezdve.

58

14. 18 éven felülieknek ajánlott műsorok – a média és a nemi szerepek szocializációja Ha a fiúk és lányok médiahasználatának különbségeit akarjuk megvizsgálni, akkor feltétlenül vegyük figyelembe a társadalom egészében bekövetkező változásokat is. Elengedhetetlen tény, hogy a nők szerepe és szerepvállalása az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltozott és megnőtt a társadalmi élet szinte minden területén. Iskolázottságuk növekszik, egyre több nő vállal szerepet a politikában, a harctereken, sok hobbi- és kultúrtevékenységekben is. Más területeken, mint például vadászat, vagy horgászat, számítógépes játékok, tévéjátékok, hajózás a férfiak és fiúk sokkal aktívabb szerepet vállalnak. A nemi szerepek szocializációjában meghatározó szerepet kapott a média, hiszen a média és a műsorválasztás segítségével a nemi identitástudat gyerekkorban és a tizenéveseknél támogatást kap. Növekvő egyenjogúságról ad képet, ugyanakkor a híradók és tudományos filmek a férfiak által dominált világképet jelenítenek meg előttünk. A szórakoztató programok ugyanakkor helyrebillentik ezt a képet, hiszen gyakran a hagyományos sztereotíp elképzeléseket mutatják a nők és férfiak világáról.( Lálsd Al Bundy, a nagysikerű amerikai sorozat. ) Egy gyermek tehát különböző szerepmodelleket találhat a médiában és nagyrészt azokra fog figyelni, amelyeket vonzónak talál és amit az ő valóságos társadalmi környezete elfogad. Ebből eredően a lányok, nők, fiúk és férfiak eltérően használják a médiát. Kutatásokból szinte már közhely, hogy a lányok szívesebben olvasnak könyveket, míg a fiúk több újságot és képregényt bújnak már egészen kicsi koruktól. Hiszen ott az Asterix, Pókember, Batman és társaik. Szintén több tévét és videót néznek, mint nőtársaik. Sőt, abban is különbség mutatkozik, hogy miket olvasnak és miket hallgatnak a különböző neműek. A fiúk sokkal jobban szeretik a sportközvetítéseket, az akciófilmeket, ami tele van izgalommal és olykor erőszakkal, a lányok sokkal inkább olvasnak romantikus könyveket, romantikus zenéket hallgatnak és hasonló témájú filmeket is szívesebben néznek. Természetesen akadnak kivételek mindkét nem képviselőinél. Tehát két fontos terület van, ahol eltérés mutatkozik a fiúk és lányok aktivitása között, mégpedig a könyvolvasás és a sport. A fiúk hagyományosan több időt töltöttek és töltenek sportolással, mint lánytársaik, ugyanakkor ez a részvételi arány nőtt, tehát több lány gondolja úgy, hogy ő is sportolna. Ugyanakkor a fiúk létszáma nem növekedett. Itt szintén kiemelendő, hogy vajon milyen, a médiából megismert szerepekkel hasonlítják össze, és azonosítják magukat a fiúk illetve a lányok. Álatlában arra a kérdésre, hogy kire szeretnének nagyobb 59

korukban hasonlítani, a fiúk szinte minden válaszukban azonos nemű példaképet jelöltek meg, a lányok ugyanakkor nem csupán nőtársaikra szeretnének hasonlítani. A fent említett tény, hogy a lányoknak és a fiúknak egyaránt vannak férfi példaképeik, ugyanakkor a fiúknak nincsenek ellenkező nemű példaképeik, valószínűleg összefüggésben lehet a korunk nemi szerepmegosztásával, mely szerint a lányok foglalkozhatnak hagyományosan férfi tevékenységekkel, de a fiúszerep rögzítettebb és kevesebb elehetőséget ad nőinek tartott tevékenységekre. A média azt tükrözi, hogy a férfiaknak több a hatalmuk és nagyobb a presztizsük a társadalomban, mint a nőknek. Abból pedig, hogy a lányok a férfiak körében is találnak maguknak követendő modellt két következtetés vonható le. Az egyik, hogy a nők az egyoldalú beállítása ellenére sem szüségszerűen erősíti a lányok tradicionális női szerepeknek megfelelő szocializációját, másrészt, hogy a lányok a médián keresztül nem kapnak ugyanolyan pozitív képet saját szerepükről, mint a fiúk és ez bizonytalanságot, ambivalenciát okozhat bennük. Kutatások kimutatták, hogy azok a férfiak, akik 15 évesen sokat nézték a televíziót, 21 éves korukra sokkal pozitívabb önképpel rendelkeztek, mint azok a férfiak, akik kevesebbet tévéztek. Ezzel szemben azok a nők, akik 15 éves korukban átlagosan többet tévéztek, mint társaik, lényegesen gyengébb önképet alakítottak ki 21 éves korukra, mint a többiek. Ennek oka az lehet, hogy mind a médiában, mind a társadalomban a férfiak töltik be a vezető szerepeket, míg a nők alárendeltek. Az erőszakhoz hasonlóan lényeges kutatási terület a televízió szexualitásra gyakorolt hatásának vizsgálata. Kutatások igazolták, hogy az erőszak és a szexualitás együttes megjelenése fokozza az agresszivitást. Az első vizsgálatok tanúsága szerint az erőszak nélküli, ám izgató erotikus filmek nagyobb agresszivitást váltottak ki, mint a teljesen agresszív profi bokszmérkőzések, ahol nem tiltott szerepű az erőszak. A későbbi kutatások viszont azt bizonyították, hogy a szexualitást és erőszakot is tartalmazó filmek nagyobb agresszivitást váltanak ki, mint a csak erotikus tartalmúak. A pszichoszexuális fejlődés szempontjából meghatározó, hogy a gyerekek milyen formában találkoznak először a nemiségre vonatkozó ismeretekkel, mert bár már három-négy éves korukban kialakul nemi identitásuk, kisiskoláskoruk végéig tanulják nemi szerepüket, hogy majd a serdülőkorba lépve egyre fejlettebbé váljanak. A közösségekben spontán módon alakulnak ki szocioszexuális kapcsolatok, ezekben főként a felnőttektől látott viselkedést utánozzák. A szülők ebben az időszakban általában még elzárkóznak a nemiségre vonatkozó 60

ismeretek átadásától, így a gyerekek a televízióban látottakat próbálják saját életükben „alkalmazni”, sokszor épp szándékukkal ellentétes hatást váltva ki ezzel. A szexuális érettség bekövetkeztéig nemcsak a kortárs kapcsolatokból, hanem a televízióból is rengeteg szexuális tartalmú inger éri a gyerekeket. A filmekben megjelenő pornográf ábrázolásmód a nemiségre vonatkozó élményeket az agresszivitással társítja, torzulást okozva ezzel. Különösen akkor, ha ezekre nincs magyarázat, félelmet vagy undort válthatnak ki, meghatározva ezzel a szexualitáshoz való későbbi viszonyulást. A gyerekek fantáziájában a látott képek felértékelődnek, bizonyos fokig rögzülnek, izgalmi állapotot okozva. Serdülőkorban ennek következményeként akár homoszexualitás is létrejöhet. Rorschach-teszt segítségével vizsgáltak sokat tévéző gyerekeket, melynek során megdöbbentő eredmények születtek. Néhányuk számára olyan szexuális tartalmú képek rajzolódtak ki a teszt lapjain, amelyek testeket ábrázoltak, a természetestől teljesen eltérő módon, egy 11 éves kislány a következőket „látta”: „Két nő táncol két férfi hátán, félbe vannak szakítva, csak a szoknyájuk látszik egészben. És ekkor itt összeér, mondjuk a két férfi feneke…” (Vetró–Csapó 1991, 66.) A televízió felerősítheti a személyiségben már meglévő devianciát, ugyanakkor pozitív választ is adhat a nemiséggel kapcsolatos kérdésekre, az ismeretterjesztő tartalmú műsorok tárgyilagos hangvétele csökkentheti a témával kapcsolatos izgalmi szintet. 14.1 Csoportközi kapcsolatok és az előítélet Az előítélet lehet ellenségesség egy személlyel kapcsolatban azért, mert az illető egy bizonyos csoport tagja. Kifejeződhet szóban, a kapcsolatok elkerülésében, hátrányos megkülönböztetésben, erőszakban, a társadalmi intézmények működésében, vagy az egyes személyek

viselkedésében.

Az

előítéletek

különböző

pszichológiai

szükségletekből

eredhetnek: szolgálhatnak a fennálló viszonyok igazolására, fenntarthatják a pozitív énkép iránti szükségletet - ha lenéz egy külső csoportot, akkor a sajátját pozitívabbnak értékelheti -, vagy szolgálhatják a csoporthoz tartozás kifejezését is: ugyanazokat utálom, mint a csoportom többi tagja, tehát közéjük tartozom. Az autoritariánus (tekintélyelvű) személyiség: az antiszemita személyek általában minden külső csoporttal szemben előítéletesek. Feltételezhető, hogy a szélsőséges előítéletesség eredete a gyerekkori konfliktusokban keresendő.

61

Altmeyer szerint a tekintélyelvű megnyilvánulások sokszor közvetlen tanulás eredményei: tekintélyelvű szülőktől és társaktól sajátítják el a gyerekek a tekintélyelvű attitűdöket. A média is gyakran hozzájárul az előítéletek és a sztereotípiák megerősödéséhez például a nemek

sztereotipikus

szerepekben

való

ábrázolásával

a

tv

sorozatokban.

Az előítéletek okai és következményei a csoportok közötti ellenségeskedésnek. Az ellenségeskedésnek oka lehet a gazdasági és politikai versengés, vagy ha a csoportok ellentétes érdekekkel rendelkeznek Negatív kölcsönös függés kialakulása: Például, ha az egyik csoport nyer, a másik veszít. Konfliktust okozhat a relatív megfosztottság is: ha az emberek frusztráltnak érzik magukat, mivel saját csoportjuk helyzetét más csoportokhoz

képest

előnytelennek

érzik

Azzal, hogy csoportokba soroljuk az embereket a világ egyszerűbb és áttekinthetőbb lesz számunkra, információfeldolgozásunk gazdaságosabbá válik: a sztereotípiáknak ellentmondó tapasztalatokat hamar elfelejtjük, vagy észre sem vesszük, míg az olyan esetekre pontosan emlékszünk, amelyek megerősítik hiedelmünket egy-egy embercsoporttal kapcsolatban. Azokat a csoportokat, amelyeknek nem vagyunk tagjai, egységesebbnek és tagjait hasonlóbbaknak

látjuk,

mint

saját

csoportunk

tagjait.

Az előítéletek megváltoztatása nem egyszerű feladat. A csoportközi ellenségeskedés egyik oka a versengés okozta frusztráció, ezért egy lehetséges megoldás lehet a csoportok közötti érdekkonfliktus megszüntetése. Természetesen ez a valóságban szinte lehetetlen, és a relatív megfosztottság miatt akkor is számíthatunk csoportközi ellenségeskedésre, ha az emberek jobb anyagi helyzetbe kerülnek. A kontaktuselmélet (Allport) szerint segíthet, ha a csoportok tagjai gyakrabban találkoznak, mert ilyenkor kialakulhat köztük személyes kapcsolat. Pozitív kapcsolat akkor jöhet létre, ha a különböző csoport tagjai egyenlő státuszban vannak. Aronson szerint a megoldást a kooperáció és az együttműködés jelentheti (a "mozaik technika" használata az előítélet csökkentésében - a negatív attitűdök kooperációval megszüntethetők, csak olyan feladatokat kell kialakítani, ahol a megoldáshoz közös erőfeszítés szükséges, és mindenki csak egy-egy részét ismeri a megoldáshoz szükséges információnak). Ha a külső csoport némely tagjáról pozitív kép alakul ki bennünk, Hewstone szerint ez akkor általánosítódik, generalizálódik, ha az adott külső egyén csoporthovatartozása egyértelmű és nyilvánvaló, mert egyébként mint speciális esetet - kivételt - egy alcsoportba soroljuk és az egész kategóriát érintő sztereotípiák érintetlenek maradnak.

62

Rekategorizációról akkor beszélünk, amikor az eredeti saját csoportból és a másik csoportból alkotnak egy nagyobb csoportot, amivel megszűnik a "mi" és az "ők" határa. A társadalom mentális változásának hatása a szociális szükségletekre Az ember szükségletei, igényei formálhatóak, a relatív depriváció jelensége is a részben szubjektív szükségleteknek tulajdonítható. Mit jelenthet ez a mai bűnözési tendenciákra, a változásokra, más felől a társadalmi elvárásokra nézve? A szubjektív relatív deprivációt átélik azok, akik szociális helyzetük miatt nem képesek a választásra, miközben a fogyasztói vágyak csábításai ömlenek rájuk. A modernitás kultúrájának alaptulajdonsága a bizonyosság hiánya és folyamatos keresése, hiszen a társadalmi életben senki sem hagyatkozhat az interakciók valamely szilárd és egyértelmű jelentésére, amely jelentés segítségével a világ jelenségei ellentmondásmentes rendbe állhatnának. A fogyasztói társadalomban a hitek és világképek legfőbb szervező elvévé a fogyasztói vágyak kielégítése vált. Ahol e vágyak állandó és bővített újratermelése folyik, egyértelműen növekszik a kielégítetlenek tömege. Durkheim egyik legnagyobb hatású állítása, hogy a modern társadalmi fejlődés a hagyományos közösségek felbomlásával, az értékek átadási folyamata, a szociokulturális azonosságtudat megbomlásával anómiás állapothoz vezet, együtt jár a különböző devianciaformák gyakoribbá válásával, amelyek az értékvesztett, céltalan lelkiállapot magatartási megnyilvánulási formái. Milyen szerepe van tehát az emberi szükségletek és igények formálhatóságának a mai bűnözési tendenciákra, a változásokra, más felől a társadalmi elvárásokra nézve? Mi az oka annak, hogy a fiatalok bűncselekményei az utóbbi években erőszakosabbakká váltak? Mi az oka, hogy több kegyetlen elem jelenik meg a vagyon elleni bűncselekmények elkövetési módjaiban? 14.2 A sikerorientált versenyszellem A társadalmilag jóváhagyott életstratégia, amelynek része az a fajta agresszív versenyszellem, amely

a

megélhetés,

illetve

sikeresség

zálogaként

eredményesnek

mutatkozik

a

társadalomban, növelheti az erőszakot és az arra való hajlamot a fogékony fiatalok körében.

63

Érvényesül az individualizáltságnak egy olyan közösség és szolidaritásromboló velejárója, amely következtében a közösséghez, közösségi léthez való elköteleződés gyengül, és az egyén jóval elszigeteltebbnek és függetlenebbnek éli meg saját létét másokétól. Nagyobb fokú magárautaltsága megnehezíti az alapvető szociális szükségletek kielégítését. 14.3 A média hatása Az érintett szakemberek szerint az utóbbi években a fiatalkorúak által elkövetett bűnesetek erőszakosabbakká váltak. Egyes vélemények szerint a média hatása érzékelhető az erőszakosabb tettek mögött. A véres akciófilmek valóban elárasztják a médiát, a híreket szolgáltató műsorok képei és tartalmai is brutalitást mutatnak. Bár saját megfigyelésem szerint a mintegy tíz, tizenöt évvel korábbi akciófilmek, lásd Rambo, vagy a Jean-Claude van Damme főszereplésével bemutatott filmek többsége ma már 18 éven felülieknek ajánlott, holott a mi generációnk ezeken a filmeken nőtt fel! Mára közhelyszámba megy a média által közvetített erőszakosság nagymennyisége. Egyes esetekben úgy tűnik, erőszakos jelenetek ötletet adhatnak egyes bűncselekmények elkövetéséhez. A családi felelősség, a szülőkkel szemben támasztott társadalmi elvárások ezáltal fokozottan növekednek. A társadalom nagyobb jelentőséget tulajdonít és több figyelmet szentel a családon belüli kapcsolatok egészségességének és erőszakmentességének, plusz terhet róva a szülőkre, nagyobb felelősséget adva a kezükbe, több elvárást, gondoskodást követelve a családoktól, a jóléti állam szociális szolgáltatásaival párhuzamosan. A konfliktusos, rossz családi légkör, a nem megfelelően gondoskodó szülők negatívabb elbírálásnak esnek alá a közmegítélés szerint. Feltételezem, hogy a fiatalok szociális igénye a társadalmi elvárásokkal párhuzamosan emelkedett, miközben a családi kötelékek és az otthon biztonsága nem változott. Az elvárások és a valóság közti távolság megnőtt, ezzel további frusztrációkat okozva a családtagoknak. A frusztráció általános növekedése a gyermekek és fiatalok agresszívabbá válását eredményezhette.

64

15. A televíziónak a gyermekek olvasási szokásaira gyakorolt hatása – könyvből és televízióból való tanulás A gyerekek esetében a könyvolvasást általában komolyabb és hasznosabb szabadidős tevékenységnek tekintik, mint a tévénézést. A könyveknek és az olvasásnak egészen más a presztízse az iskolában, mint a televíziónak és ugyanez vonatkozik a tanulásra is. A médiapedagógia feladata kialakítani a „képnyelvi kompetenciát” ahhoz, hogy a gyerekek megértsék, valójában mit is látnak. Azt már nagyon régóta tudjuk, hogy a könyvekből, a jó könyvekből – mert mint tudjuk nagyon sok silány könyvet is lehet kapni - szinte mindent meg lehet tanulni. Először is fontos különbséget tennünk aközt, amit a gyermekek képesek megtanulni és aközt, amit ténylegesen megtanulnak egy-egy médium segítségével. A mai oktatásban már bevett szokás, hogy a videoműsorok sikeresen használt, értékes oktatási segédeszközként funkcionálnak. Ugyanúgy használhatóak, mint a könyvek, mivel a fontos részeket többször visszatekerhetjük, a könyvben visszalapozhatunk. Ezzel szemben, amíg a könyvek tartalmával saját ütemünk és képességünk szerint tudunk haladni, addig a médiában látottak egyszerre árasztanak el rengeteg információval. A tévénézés, mint szabadidős tevékenység is jelentőséggel bír, mivel a látottakból a gyerekek rengeteget tanulhatnak, különösen a folyamatokat. Ilyenek például a természetrajzi műsorok és egyszerű technikákat bemutató kisfilmek, amelyek igen alkalmasak ismeretterjesztésre. ( National Geographic, Spectrum, Travel Chanel stb.) Ebbe a kategóriába tartoznak a főzés és a sport is. Gyerekeknél megfigyelték, hogy az olyan folyamatok ismertetésénél, mint például virágok ültetése, majd kinövésük, vagy madarak szaporodása, azok a gyerekek sokkal jobban emlékeztek az elhangzottakra, sokkal jobban rögzült bennük a folyamat, akik televízióban megnézhették az ismeretterjesztő filmet, mint azoknál a gyerekeknél, akik csak hallgatták azt. A könyvek előnyére írható, hogy segítenek kifejlődni az úgynevezett „belső kép” kialakulását. A „belső képek” létrehozásának képessége rendkívül fontos. Azt mondják, hogy a televízió a készen nyújtott képeivel nem adja meg ugyanazt a lehetőséget ennek fejlesztésére, mint a könyvek és a rádió. De azt is láthatjuk a fenti példából, hogy a gyermekek nem mindig képesek képet alkotni arról, amit hallanak, és hogy tudnak-e, az a korábbi tapasztalataikon és ismereteiken múlik. Ugyanakkor a pedagógiai szempontból helyesen megválasztott képek biztosíthatják a megértést. 65

A gyermekek társadalmi-kulturális és média hátterének és médiatapasztalatainak nagy szerepe van. Azok a gyerekek, akik hozzászoktak egy médiumhoz, előnyben vannak a többiekkel szemben. A televízió viszont nem pusztán képmédium, hanem nagy mértékben közvetít szavakat is, úgy is, mint beszélt nyelv és mint képfelirat. A befogadónak az elhangzottakat is követnie kell ahhoz, hogy a látottakat követni tudja. A tévénézés közben tanultak függenek a műsor tartalmától és formájától, a befogadó jellemzőitől és a befogadási helyzettől. A döntő a tartalom és a befogadó viszonya. Az olvasás absztraktabb gondolkodást és nagyobb fokú szellemi erőfeszítést igényel, mint a tévénézés, mert a szimbólumokat „belső képpé” kell átalakítani ahhoz, hogy megértsük őket (Salmon 1983). A fentiek értelmében tehát egyértelműen nem jelenthető ki, hogy a tévénézés mindig kisebb szellemi aktivitást követel, mint az olvasás. Nagy mértékű szellemi erőfeszítést és hatékony tanulást lehet elérni előzetes információk vagy kérdések és feladatok nyújtásával.

66

16. A népmese és a gyermeki tudattalan 14Bruno Bettelheim nyomán A népmese különleges helyet foglal el az irodalmi termékek sorában. Csak az maradt meg, ami kortól és egyéni tulajdonságoktól függetlenül mindenki számára érvényes és létfontosságú. A népmeséket végtelen gazdagságuk miatt sok szempontból lehet elemezni, vizsgálni. A pszichológust főként az foglalkoztatja, hogy a mesékben milyen mélységes lélektani igazságok fogalmazódnak meg. A mesék (a népmesék) pszichológiai jelentőségével, gyerekekre gyakorolt hatásával foglakozik Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című kiváló könyve. Bruno Bettelheim magyarázata szerint a mese a szimbólumok nyelvén szól a hallgatóhoz. Közvetlenül hat a tudattalanra, nyelve a tudattalan nyelve, világa a tudattalan világa. Már a mesék jellegzetes nyitómondata - "hol volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl" - azt jelzi, hogy a történet nem itt és most, nem a reális világban, hanem egy másik közegben játszódik, ahol más szabályok, más törvények érvényesek. De a mesék, bár történéseik a valóságnak ellentmondanak, mégis "igazak", mert szimbolikusan alapvető igazságokat fejeznek ki. A mese világa mágikus, nem racionális. Csodák történnek benne, a tárgyaknak, állatoknak tudatuk és lelkük van, bármi, még a halál is visszafordítható, sőt élő és élettelen között eleve sem éles a határ. Minden világos, egyértelmű, nincsenek árnyalatok, fokozatok, kétértelműségek. A belső tulajdonságok ugyanolyan szélsőségesek, mint a külsők A mese közege ezért olyan otthonos, szinte magától értetődő a mágikus gondolkodás szintjén álló gyerek számára, annak ellenére, hogy a mai gyerek élete alig valamiben emlékeztet a mesehősök körülményeire. A mese a tudattalan szimbólumaival dolgozik. A gonoszság csúnya boszorkány, a segítő jóindulat gyönyörű tündér, a lélek mélyének vad szenvedélye fenyegető vadállat képében jelenik meg. A mesék a maguk tárgyilagos, egyértelmű módján nyíltan szólnak az emberi lélek sötét, veszedelmes oldalairól: az irigységről, a féltékenységről, az uralomvágyról, a féktelen szenvedélyekről. Az éretlen kisgyerek belső világa kaotikus; vad, fékezetlen, egymásnak ellentmondó indulatai szinte szétfeszítik, ami óriási szorongást kelt benne. Felnőttként már nagyon nehéz elképzelnünk, hogyan érezheti magát egy három-négyéves kisgyerek. De azért az úgynevezett hisztirohamokon, dacreakciókon mindenki láthatja, milyen 14

Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

67

parttalan dühöt tud átélni a gyerek, ha akarata bármilyen oknál fogva akadályba ütközik; milyen pusztító haragot érezhet éppen azok iránt, akikre a leginkább rászorul, és akiket máskor a legjobban szeret. Mennyire pillanatok alatt tud átváltani a legnagyobb boldogságból a

legnagyobb

kétségbeesésbe;

milyen

végletesen, szorongatóan elhagyatottnak és

magányosnak érezheti magát, ha akár csak rövid időre is idegenek között marad. A kisgyerek tehetetlenül hányódik indulata hullámain. ( Lásd: dackorszak 2 –3 éves kor ) között. Nincs még eszköze, nincs még tudása ahhoz, hogy érzésviharain uralkodni tudjon. Nem tudhatja még, hogy a bajok meg fognak szűnni, a kellemetlenségek nem tartanak örökké. Főként azt nem tudja, hogy ő maga is tehet ellenük valamit. Ahogy a csecsemő éhsége azért is olyan kínzó, mert fogalma sincs, hogy ez a szörnyű érzés idővel - amikor enni kap - meg fog szűnni, ugyanúgy érzi a kicsit nagyobb gyerek is minden baját örök érvényűnek. Saját indulatai azért is töltik el szorongással, mert érzi féktelen sodrásukat. Mágikus elképzelései miatt nem is tud igazán különbséget tenni kívánság és cselekedet között; megrémülhet, ha haragja múltával arra kell gondolnia: mi lesz, ha dühödt átkai, rossz kívánságai beteljesülnek. Tele van kegyetlenséggel, féktelen, vad indulatokkal. A gyermeket paradox módon már ez is megnyugtatja. Hiszen könnyen érezheti úgy: egyedül neki vannak ilyen gonosz érzései. Csak ő olyan szörnyeteg, aki képes gyűlölni az anyját, mert az, mondjuk, testvérének ad igazat egy veszekedésben. Vagy azt kívánja, hogy apja soha többé ne jöjjön haza, hogy örökké kettesben maradhasson az anyjával. ( Lásd ödipuszkonfliktus ).Ilyen kavargó, ellentmondó érzések öltenek testet a mesefigurákban és a mese történéseiben is. A gyerek könnyebben el fog igazodni saját érzéseiben, ha a mese segítségével külön tudja választani és meg tudja ragadni pl. a vadságot a vadállatok figurájában, a gonoszságot a mostoha alakjában, a féltékenységet az irigy és rosszakaratú testvérek történetében és így tovább. És egyáltalán tudomásul veheti, hogy ilyen érzések léteznek, hozzá tartoznak az emberi természethez. A mese azonban nem csak felmutatja, hogy mi minden lakozik az emberi lélekben. Bettelheim szerint a népmesék mindig az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, szimbolikus formában. És ami különösen fontossá teszi a gyermekek számára: a népmesék témája általában az az életszakasz, amely a felnövéssel, az érett személyiség megszerzésével zárul.

68

A mese elismeri, hogy a felnőtté válás igen nehéz, buktatókat magában rejtő folyamat, de egyben azt is megmutatja, hogy a veszedelemmel való szembenézéssel, bátorsággal, erőfeszítéssel sikeresen célba lehet jutni. A mese sokszor indul ki olyan alaphelyzetből, mely minden gyermek számára ismerős. Pl. az ún. Tökfilkó-típusú mesékben a főhős két idősebb testvére mellett ostobának, ügyetlennek számít. A mese végére mégis ő az, aki nagy tetteket hajt végre, és erősebb, ügyesebb testvéreit túlszárnyalva ér a célba. A szülők mellett minden gyerek "harmadik", és bármilyen ügyes is, hozzájuk képest tökfilkó. Hiszen mindazzal, ami a szüleinek nem jelent problémát, neki nap mint nap meg kell küzdenie, és gyakran az az élménye, hogy behozhatatlan hátrányban van. Ha csak arra gondolunk, mit jelent egy kisgyereknek a cipőjét bekötni, vagy egy szelet kenyeret levágni, be kell látnunk: nem túlzás, hogy minden gyerek számára nyomasztó és frusztráló saját kicsisége és viszonylagos ügyetlensége. Az ilyen mesék vigasztalást és ígéretet tartalmaznak: Tökfilkó fejlődni fog, és ha vállalja a fejlődéssel járó kockázatokat és erőfeszítést, túlszárnyalhatja a nála kezdetben annyival többet tudó vetélytársait. Bár a gyermek tudattalanul vágyik arra, hogy legyőzze szüleit, ugyanakkor fél is ettől: hiszen szüleire, szülei védelmére rászorul. Bettelheim hangsúlyozza, hogy a mesék jótékony hatásukat akkor tudják a leginkább kifejteni, ha csonkítatlan, változatlan formában jutnak el a gyerekhez. A népmesék minden elemének jelentősége van. Ha például a gyermeket kíméletességre akarjuk nevelni, és elhagyjuk a mesékből a gonosz gyakran brutális, szinte szadista pusztulását, tulajdonképpen csak zavart okozunk. A gyerek számára a gonosz pusztulása a gonoszságnak mint olyannak a legyőzését jelenti, bizonyos szempontból a saját életében, a saját lelkében. A mese azt tanítja, hogy kellő erőfeszítéssel le tudjuk győzni saját démonainkat, és személyiségünk integrálásával, jó hajlamaink segítségével elérhetjük céljainkat az életben. Ha a gonosz nem kapja meg méltó büntetését, és nem pusztul el, ez a gyerek számára azt jelenti: a gonosz él, és bármikor újra támadhat. Ha a gyerek fél egy mesétől, általában nem a nekünk is ijesztőnek tűnő alakoktól, eseményektől fél, hanem attól, amit a mese szimbolizál. Ha egy mese különösen erős félelmet vált ki, ez többnyire annak a jele, hogy a gyereket a mese tárgyát képező konfliktus

69

valamilyen oknál fogva olyan mélyen érinti, hogy még ebben az áttételes formában sem bír vele konfrontálódni. A népmesék "hol volt, hol nem volt" kezdete már induláskor jelzi: a történet a szokványos értelemben "nem igaz". Akármennyire fél egy gyerek a boszorkányoktól, a sárkányoktól, pontosan tudja, hogy a valóságban nem lehetséges, hogy az ágya alól előmásszon egy vérszomjas szörnyeteg. Bettelheim hangsúlyozza, hogy nagyon fontos, hogy a gyermek e meséket élő szóban, lehetőleg szüleitől hallhassa. Mivel a mesék az emberi lélek, s legtöbbször a szülő-gyerek kapcsolat mégy konfliktusait érintik, a gyerek számára megnyugtató lehet, ha a szülei mesemondásukkal azt üzenik számára, hogy ismerik és természetesnek tekintik ezeket a problémákat. Ugyanezért fontos, hogy a gyerek annyiszor hallgathassa meg kedvenc meséjét, ahányszor csak akarja. A gyerek természetesen nem tudja, és nem is kell tudnia, hogy miért okoz olyan örömet neki egy-egy mese. De hogy jót tesz neki és szüksége van rá, azt pontosan érzi. A mese ugyanis akkor érheti el igazi hatását, akkor léphet valódi kapcsolatba a gyerek tudattalanjával, ha a gyerek számára a saját tudattalanjából származó képekben jelenhet meg. A gyerek mesehallgatás közben képeket lát, ezek a képek az ő fantáziájából, az ő tudattalanjából származnak, és így segíthetik hozzá a lelkében élő káosz rendezéséhez. Így találhatja meg a gyerek a kapcsolatot a mese általános igazságai és az ő konkrét érzései között. A kész, felkínált képek ezt a folyamatot megzavarják. Az illusztrátor nem tudhatja, hogy az adott gyerek számára milyen a sárkány, ő csak a saját sárkányát rajzolhatja meg. A gyönyörű királylány mindenkinek másképpen szép, és igazán mély közünk csak saját képeinkhez lehet.

70

17. A média tanítása az iskolákban - médiapedagógia A médiapedagógia fontossága abban rejlik, hogy segítséget nyújtson a gyermekeknek és fiataloknak abban, hogy megértsék és saját gondolataik kifejezésére használni tudják az audió-vizuális kifejezési módokat. A média és a reklámok ismerete nélkülözhetetlen tudásforrás a modern társadalom megértéséhez, fontos, hogy a fiatalok ellenállóbbakká váljanak a nemkívánatos hatásokkal szemben. A média mindennapi életünkben való intenzív jelenléte és a társadalom alakításában betöltött szerepe mind a technológiai mind szociális és kulturális vonatkozásokban. A fiatalok identitásfejlődésének és tudásbővítésének érdekében fontos kapcsolatot teremteni: az iskolába a fő hangsúly a kulturális örökségen alapul, míg az ifjúsági kultúrában a popzenén a divaton és videó-dvd. Az iskola és a média egyaránt olyan értelmezési mintákkal látja el a fiatalokat melyek az őket érő élmények és információk megértésének alapjául szolgálnak. Fontos továbbá az is, hogy a diákok és tanárok is egyaránt rendelkezzenek médiaismeretekkel. Mit is tanulnának a magyarországi gyerekek a médiaismeretek tantárgyból? Kicsit más szemmel néznék a televíziót, tisztában lennének egyes képi hatásokkal, a reklámok céljával, tisztában lennének azzal a ténnyel, hogy a médiában megrendezett valóságot látnak. Tanulnának arról, hogy milyen társadalmi és kulturális erők befolyásolják a médiát és hogy milyen lehetőségeket nyújt számukra az új médiatechnológia. Megtanulnának kritikusnak lenni morális és ideológiai kérdésekben is. Hasznos lenne, és ez a legfontosabb, a média gyakorlati részével is megismerkedniük, hiszen alkotással, közös alkotással szocializálódásuk is és a közösségükkel való együttélés képessége is fejlődne, hiszen közösen hoznak létre valamit.

71

18. Összegzés Dolgozatom végén remélem sikerült feltárnom mindazokat a tényezőket, amelyek rávilágítanak a média tevékenységének hasznosságára, illetve káros hatásaira, valamint arra, hogy a gyermekek jövője érdekében mi, szülők mit is tehetünk azért, hogy felelősségteljes, értelmileg és érzelmileg kiegyensúlyozott gyermekeket és fiatalokat nevelhessünk. Különböző vizsgálatok eredményei szerint azok a képességek, melyek a televíziós ábrázolás és az ott bemutatott történetek többé-kevésbé helyes értelmezéséhez szükségesek, hosszú fejlődés eredményei. A gyerekek meghatározott életkorig nem értik a televízió formanyelvét, nem tudják követni a széttördelt módon bemutatott történeteket, és nem értik a cselekvések motívumait. Számukra a televízió sokáig a valóság hű közvetítője. Ők nem tudnak különbséget tenni valós és fiktív, kitalált történetek között. A pszichológiai vizsgálatok pedig egyértelmű bizonyították, hogy a média erőteljesebb hatást tud kiváltani azoknál, akik a bemutatott tartalmat valóságnak ítélik. A média, elsősorban a televízió hatásaival kapcsolatos általános társadalmi aggály mellett meglepő, hogy a gyerekeket nevelő-gondozó felnőttek milyen kevés szerepet vállalnak a gyerekek médiahasználatának irányításában. A szülők tekintélyes része nem is tudja, mit néznek a gyerekek a televízióban, és legfeljebb a nézés mennyiségére vonatkozóan állítanak fel szabályokat. A látottak megbeszélése, az ajánlás, a lebeszélés egyelőre nem általános szülői stratégia. Hiba volna azonban a televíziót bűnbakként a társadalom szinte minden problémájáért felelőssé tenni. Hiba volna az is, ha a gyerekek fejlődésében betöltött szerepével kapcsolatban csak a káros, kedvezőtlen hatásait hangsúlyoznánk. Számos vitathatatlan pozitívumát azonban meg kell tanulni okosan és értően használni. A jelen és a jövő társadalmában a hatékony működés és együttműködés elképzelhetetlen a médiumok mindennapi használata nélkül. Az ehhez szükséges szelektív és kritikus médiahasználat kialakításában a gyerekekért felelősséget érző felnőttek nagyobb szerepvállalására van szükség. Ennek hiányában joggal oszthatjuk egy amerikai pszichiáternő aggályát, aki két dologtól féltette gyerekeit a televízióval kapcsolatban: attól hogy tanulnak belőle, és attól hogy nem.

72

19. Irodalomjegyzék • David Buckingham: A gyermekkor halála után – Felnőni az elektronikus média világában (Helikon huszonegy) • Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek • Császi Lajos: A média rítusai, 2002 • Fordulópont – A gyermek a tét? (19. szám, 5. évfolyam 2003.1) • Fejlődéslélektan olvasókönyv (Tertia) • George Gerbner: A média rejtett üzenete (Osiris – MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport 2000) • Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (Sajtóház Kiadó) • Kósa Éva – A média szerepe a gyerekek fejlődésében – Mindentudás Egyeteme • Németh András – Boreczky Ágnes: A gyermekkor változó színterei (Eötvös József Könyvkiadó 1997) • Mészáros István – Németh András –Pukánszky Béla: Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe (Osiris Kiadó, 1999) • Denis McQuail: A tömegkommunikáció elmélete ( Osiris Kiadó, 2003) • Anita Werner: A tévé-kor gyermekei (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998) • http://bpk.nyme.hu/fileadmin/dokumentumok/bpfk/Segedletek/Médiapedagógia • http://egeszseg.origo.hu/cikk/0709/304792/szemelyisegkarosodas_1.htm • http://budapest.mconet.biz/index.php?action=fullnews&id=288916&category=3&category_ name=kultura • http://www.enc.hu/1enciklopedia/mindennapi/tomegkommunikacio.htm

73