A fiatal kutatók Magyarország megújulásáért

„A fiatal kutatók Magyarország megújulásáért” A

Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület

III. PhD. konferenciája

A konferenciát szervezte Prof. Dr. Koncz István

Budapest, 2012

„A fiatal kutatók Magyarország megújulásáért” című tudományos konferencia előadásai 3-as szekció (Budapest, 2012. április 20.)

Elektronikus könyv

ISBN 978-963-88433-5-7 Szerkesztette: Nagy Edit Lektorálta:

Dr. Fehér Zsuzsa Dr. Hamsovszki Szvetlana Dr. Melles Hagos Tewolde

Superlektor:

Prof. Dr. Mihályi Péter

Budapest, 2012

154

Tartalomjegyzék

Tartalom Darabos Borbála: Idegen-kép a nemzetközi bevándorlókról – Ellenség vagy vendég?................................................................................................................................156 Lelovics Zsuzsanna: Középiskolai tanulók médiapreferenciái az egészséges táplálkozásra nevelésben .......................................................................................................................... 166 Korb Angéla: A Pester Mephisto, 172avagy adalékok a pesti német színház és a pesti német nyelvű sajtó történetéhez..................................................................................................... 173 Pintér Györgyi: Egy irodalmi vita tanulságai 1847-ből ...................................................... 179 T. Nagy László: A hatékonyság növelésének lehetőségei multimédiás nyelvoktató rendszerekben ..................................................................................................................... 185 Urbán Bálint: Az újraírt mítosz – mitokritikai tendenciák a posztmodern portugál regényben ........................................................................................................................................... 195 Varga Dorottya: A TDM szervezetek hatékonyságvizsgálata............................................... 203

155

Darabos Borbála Idegen-kép a nemzetközi bevándorlókról – Ellenség vagy vendég? 1. éves filozófia doktorandusz, Humántudományok doktori iskola, Debreceni Egyetem

1. Bevezetés A nemzetközi migráció egyre fokozódó volumene miatt napjaink egyik legvitatottabb kérdésévé vált, ugyanis ma 200 millióan élnek hosszabb vagy rövidebb ideje távol szülőföldjüktől, és ezen népesség több mint 60%-a a fejlett országokban koncentrálódik.1 Bár a vándorlás mindig is része volt az emberiség történelmének, azonban napjainkban a globalizáció és a gazdasági interdependencia jelenségei az áruk, a tőke és az információ felgyorsult áramlásán kívül, lehetővé teszik azt is, hogy a migránsok határokon átkelve távoli országokban keressenek megélhetési lehetőséget, vagy üldöztetésük elől ott találjanak menedéket. A nemzetközi mobilitás növekvő intenzitása egyértelműen arra utal, hogy a migráció kétségtelenül tömeges méreteket ölt, és hatása mára minden egyes embert érint. Ennek bizonyítéka, hogy olyan multilaterális folyamatként zajlik, amely mélyrehatóan befolyásolja a küldő, a fogadó és az esetleg tranzitországok politikai, gazdasági és társadalmi rendszereit is. Ma a nemzetállamok főként arra törekszenek, hogy csökkentsék a bevándorlással járó költségeket, és ezzel egyidejűleg maximalizálják a belőle származó előnyöket. A folyamat sebességéből, és a fennálló kulturális különbségekből adódóan viszont egyre nagyobb kihívást jelent a migránsok és a befogadó társadalom együttélése, globális és nemzetállami szinten egyaránt. A migráció gyorsasága miatt a befogadó országok már nem képesek az új belépők társadalmi abszolválására, integrálására, mely ténylegesen konfliktust gerjeszt a fogadó társadalom és a migráns között. 2. Az idegen 2.1 Az idegen mint vendég A nemzetközi mobilitás történetiségét tekintve megfigyelhetjük, hogy a 19. században és ezt megelőzően a migráció egy pozitív előjelű jelenség volt, ugyanis a legtöbb állam nem támasztott akadályokat a bevándorlókkal szemben, valamint a menedékjog is szentnek számított,2 annak ellenére, hogy ekkor még nem épült ki az a nemzetközi jogrend, mely védelme alá vonta volna az üldözötteket. Immanuel Kant elsőként hangsúlyozta, hogy az idegeneket vendégként kell fogadni, ugyanis a morális emberek szoros interakcióban állnak egymással, ezért képesek a világtársadalom tagjaiként együtt élni. A határok átjárhatóságának elismeréséből következően, külön kiemeli a hospitalitást, vagyis a vendégjogot, mely morális kötelezettsége minden politikai entitásnak. Ettől megkülönbözteti a látogatás jogát, melynek minden ember előtt nyitva kell állnia. Mindazonáltal Kant a vendég látogatását csupán ideiglenes tartózkodásnak tekinti, ezért az állampolgárság megadásának lehetőségét szigorúan meghagyja az állami szuverenitás hatáskörében.3

1

„International Migration Report 2006: A Global Assessment,” http://www.un.org/esa/population/publications/2006_MigrationRep/exec_sum.pdf (2006). 2 Hannah Arendt, A totalitarizmus gyökerei (Budapest: Európa, 1992), 267-304. 3 Immanuel Kant, Az örök béke, (Budapest: Európa, 1985).

156

Georg Simmel az idegen koncepciójának átfogó és kompakt fogalmi meghatározásával már 1908-ban előrevetítette napjaink egyik legégetőbb problémáját. Simmel szerint ugyanis a migráns olyasvalaki, aki „ma érkezett, de huzamosabb ideig velünk marad, […] aki távol áll tőlünk, mégis közel kerül hozzánk.” Az idegen fogalma eredetileg nem hordoz negatív konnotációt, mindössze arra utal, hogy az idegen nem a kezdetektől tartozott az adott közösséghez, helyette olyan vonásokat hoz a csoportba, melyek eddig ismeretlenek voltak a tagoknak, és valószínűleg is azok maradtnak. Simmel az idegen jelenségét az interakció egy speciális formájának tekinti, melynek lételemét abban látja, hogy az újonnan érkező a csoporton kívül van, és ennek következtében konfrontálódik a csoporttal.4 2.2 Az idegen státusza állandósul Felmerül a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy a bevándorlás ilyen korai liberális elismerésének ellenére, a migránsok a legalitás és illegalitás közti áthidalhatatlannak látszó szürke zónába kerültek, melynek következményeként mostanára idegenből ellenségekké lettek. Hannah Arendt szerint ez a fajta elutasító hozzáállás nem közvetlenül a nemzetállamok természetéből ered, hanem az I. világháború után a nagy birodalmak felbomlására vezethető vissza. Ebben a periódusban ugyanis a nagy, etnikailag kevert birodalmak helyett kis nemzetállamok jöttek létre, melyben a többségi nemzet legtöbbször másodlagos állampolgárként kezelte a területén élő kisebbségeket, akik később a totalitárius rendszerek üldözésének hatására elvesztették állampolgárságukat is. Ezek a menekültek először otthon nélkül maradtak, majd elveszítették a kormányzatok védelmét, és végül a politikai közösségből is kiszorultak. A birodalmak felbomlása után, ahogy menekültek millióinak hulláma indult útnak, a nemzetállamok már nem kívánták az üldözötteket honosítással vagy más jogi védelem megadásával segíteni.5 Ennek következtében a politikai közösség nem tett hivatalos lépéseket a menekültek helyzetének rendezésére, a hontalanoknak nem biztosította állampolgárságot, akik elvesztették alapvető emberi jogaikat is, és állandósult a kívülálló helyzetük. Mostanára nemcsak a hontalanok és menekültek kényszerültek a jogfosztottság állapotába, hanem ez kiterjed a gazdasági okokból elvándorlókra is. Ez a csoport ugyanis a migráció során érvényesíti a kivándorlásra való alapvető jogát, és Giorgio Agamben koncepciójával élve, ezzel az egyszeri cselekedettel olyan „rendkívüli állapotba” kerül, amelyben a befogadó országnak nincs alkotmányos kötelezettsége a bevándoroltak alapvető jogainak védelmére.6 Mivel nem tartoznak a politikai közösséghez, ezért az esetek többségében nem garantálják politikai, vagy szociális jogaikat sem, így gyakorlatilag ők is átvitt értelemben hontalanokká, még inkább idegenekké válnak. A menekültek és ezzel együtt a migránsok kívülállónak számító státusza rávilágít a bevándorlók helyzetében rejlő paradoxonra. Csak akkor döbbenünk rá, hogy milyen fontos a joghoz való jog és a szervezett közösséghez tartozás joga, amikor emberek milliói elveszítik ezeket és nem képesek visszaszerezni. Ahogy Jürgen Habermas is mondja, az emberi jogok kétségkívül minden egyes személyre vonatkoznak, viszont ezek a jogok akkor képesek védeni az egyént, ha az illető egy partikuláris jogi közösséghez tartozik, és ez általában nem más, mint a nemzetállam.7

4

Georg Simmel, „The Stranger,” http://rci.rutgers.edu/~contemp/Simmel.pdf Arendt (1992), 267-304. 6 Agamben, Giorgio: State of Exception.Chicago, University Press, 2005. 7 Habermas, Jürgen: Remarks on Legitimation Through Human Rights, The Postnational Constellation. Cambridge, MIT, 2001, 113-130. 5

157

3. Idegen-kép aktualitása a migráció-elméletben Amíg a nagy birodalmak idején a határvonalak folyamatosan mozgásban voltak, addig mára a területileg körülhatárolt nemzetállam vált a politikai közösség önmeghatározásának alapjává. Azonban a globalizáció valamint az előrehaladott gazdasági integráció hatására az államok egyre inkább veszítenek nemzetközi önállóságukból, ezért próbálják fenntartani és megerősíteni jogukat a ki- és belépés ellenőrzésére. 3.1 Zárt határok A határok megnyitásának morális szükségességét vitató migráció-elméleti diskurzusban a kommunarista szemlélet a határok lezárását támogatja, valamint azt hangsúlyozza, hogy az államalkotó politikai közösségnek joga van védeni határait, következésképpen a bevándorlást is korlátozhatják. Minden állam saját hatáskörében határozhatja meg, hogy kit enged be és kit zár ki, mivel az állampolgárok csak így tudják saját jólétük, és szabadságuk védelmét biztosítani kulturálisan is különböző „másikkal” szemben. A kommunaristák ugyan elismerik, hogy a demokratikus országoknak kötelessége segítséget nyújtani a menekülteknek vagy menedékkérőknek, mégis ennek megfelelő módját abban látják, ha a jóléti társadalmak segély formájában támogatják a fejlődő országokat,8 hiszen ezzel is a küldő országok megtartó erejét növelik, és nem pedig a bevándorlást erősítik. A nemzeti tudatot továbbra is olyan bináris jellegű koncepcióként fogadják el, mely az egyént a nemzet részeként vagy idegenként kategorizálja, de ha az egyén nem része a nemzetnek, akkor sosem lehet.9 Azonban ez a zárt határokra épülő modell, miszerint az állampolgárok csoportjának le kell fednie a politikai közösség tagjait, napjainkban már nem tud megfelelni a kulturális diverzitása által támasztott kihívásoknak. Ezen teoretikus érvek viszont tovább fokozzák a nemzetállamok igényét az új belépők egyre szigorodó ellenőrzésére, mivel az idegenek kívül tartásával nemzeti szuverenitásuk utolsó bástyáját próbálják védelmezni. Továbbá megerősödött az a szemlélet is, hogy az államok migrációs nyomás alatt vannak, így a terrorfenyegetettségre, embercsempészetre vagy éppen az illegális határátlépésre hivatkozva, a bevándorlást fontos biztonságpolitikai kérdésként kezelik.10 Az egyes államok egyre inkább azt a szemléletet képviselik, hogy fel kell lépniük az ország politikai és jogi kultúráját, valamint alkotmányos rendjét „veszélyeztető” bevándorlók szemben,11 akiket gyakorlatilag kvázi-bűnözőkként kezelnek, és még inkább elidegenítenek a befogadó országok. 3.2 A bevándorlás liberalizációjának elmélete Bár a zárt határokat támogató szemlélet biztonsági kérdéssé redukálja a bevándorlást, mely a migránsok ellenség-képének internalizálását erősíti a fogadó országokban, azonban ha közelebbről megvizsgáljuk a migrációval kapcsolatos vitákat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ezt a területet „látens liberalizáló nyomás” uralja. A bevándorlás-elméleti

8

Michael Walzer, Spheres of Justice: A Defense of Pluralism and Equality (New York: Basic Books, 1984), 3941. 9 Rainer Bauböck, „Területi vagy kulturális autonómiát kapjanak a nemzeti kisebbségek?” Pro Minoritate, (2002): 2, 163. 10 Didier Bigo, „Security and Immigration: Toward a Critique of the Governmentality of Unease,” Alternatives: Global, Local, Political, 27 (2002), http://www.questia.com/googleScholar.qst?docId=5002461855. (2011) 11 Seyla Benhabib, The Rights of Others – Aliens, Residents and Citizens (Cambridge: Cambridge University Press, 2006), 115.

158

argumentációban sokkal inkább a liberalizáció szükségessége mellett, és a korlátozással szemben érvelnek.12 A kommunaristákkal szemben a liberális elmélet a nyílt határok fenntartását tekinti az államok fő kötelességének. Az országon belüli szabad mozgás analógiájára a határokon átívelő nemzetközi mobilitást alapvető emberi jogként értelmezi, melynek hatására a bevándorlók már nem idegenek többé, sőt státuszuk meghaladja a vendégeknek járó bánásmódot is. A határok megnyitásával az állampolgárság elkülönítő minősége kiküszöbölhető lenne, így a migránsok is hozzáférhetnének olyan jogokhoz és juttatásokhoz, melyekből most igazságtalanul ki vannak zárva.13 Ez a fajta liberális koncepció amellett, hogy felhívja a figyelmet a bevándorlók jogbiztosításának kiemelkedő fontosságára, egy etnikailag és kulturálisan is semleges álláspontot képvisel, melynek megvalósítása kevésbé tűnik realizálható. A migráció-elmélet nyílt és zárt határok közti vitájának feloldása a porózus határok koncepciójában válik lehetségessé, mely nem zárja le az idegen előtt az országhatárokat, ellenben nem kívánja azok eltörlését mellett sem. A porózus határok ideájának támogatói a politikai közösséget nem egy etnikailag zárt csoport kulturális kötődésből származtatják, hanem a közös, demokratikus képviseletből, melyhez az újonnan érkezőknek is könnyebb hozzáférést kell biztosítani. A szolidaritás elvére hivatkozva pedig könnyen átjárhatóvá kívánja tenni a nemzetállami határokat azoknak, akik humanitárius segítségre szorulnak, viszont a teljes jogú nemzetállami tagság, vagyis a honosítás feltételeinek szabályozását meghagyják az államok hatáskörében.14 A porózus határ-felfogás reflektál a legjobban a Simmel által is közvetített idegenképre, ugyanis ez az érvelés elismeri, hogy a bevándorló távol áll a közösségtől, mégis képesnek tartja arra, hogy interakcióba lépjen a többségi társadalommal. 3.3 Az idegen problematikájának realizálódó dilemmái A migrációs teóriák által a bevándorlás látens liberalizációjának nemzetállamokra gyakorolt általános hatása sajnos nem realizálódik a politika szintjén, sőt a nemzetközi bevándorlás kétségtelenül felszínre hozza a társadalmi feszültségeket, és több veszélyt is rejthet magában. Ez egyrészt indukálhatja a bevándorló csoportok elutasítását, és a legszélsőségesebb esetekben akár emberéleteket kioltó merényletekhez vezethet, mely másrészt a többségi társadalom kirekesztő és nacionalista reakcióit vonja maga után. Az migrációs elméletek gyakorlati megvalósulásánál példaként tekinthetjük az Európai Unió szupranacionális stratégiáját, mely minden tagországra vonatkozik. Bár az EU egyik alappillére a munkaerő szabad áramlásának előmozdítása, viszont a bevándorlást az Unió is a biztonságpolitika szintjén kezeli, megerősítve ezzel a harmadik országból érkező migránsok kívülálló helyzetét, akiket gyakran kvázi-bűnözőként kezelnek. Ezt alátámaszthatja, hogy a jogharmonizáció jegyében a Dublini Egyezmény 1997-es hatályba lépésével lényegesen szűkítették a menekültstátuszok megadásának lehetőségeit.15 Továbbá folyamatosan növelik az uniós határőrizeti ügynökség, a FRONTEX kapacitását is, ugyanis az

12

Marc Morje Howard, „The Impact of the Far Right on Citizenship Policy in Europe: Explaining Continuity and Change,” Journal of Ethnic and Migration Studies 36 (2010): 5, 741. 13 Joseph Carens, Immigrants and the Right to Stay (Cambridge, MA: The MIT Press, 2010), 26-28. 14 Benhabib (2006), 211-212. 15 „Council Regulation (EC) No 343/2003 of 18 February 2003 establishing the criteria and mechanisms for determining the Member State responsible for examining an asylum application lodged in one of the Member States by a third-country national,” eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32003R0343:EN:NOT (2003. febr.).

159

EU külső határainak szigorúbb ellenőrzése kiemelt szerepet kap a migráció kezelésére vonatkozó közös EU-s álláspont kialakításában.16 Ahogy központi politika felerősíti a migráns ellenség-képét az uniós stratégiák szintjén is, az ilyen negatív jellegű megítélések súlya a fogadó országok közvéleményében válik igazán mérhetővé. Marc Morjé Howard egyik tanulmányában bemutatja, hogyegy 2000-es Eurobarometer felmérés 11 Európai Uniós országban is (Görögország, Németország, Hollandia, Ausztria, Luxemburg, Portugália, Dánia, Olaszország, Svédország, Finnország, Spanyolország) azt az eredményt hozta, hogy az európai liberális demokráciákban is igen erősek a bevándorlás-ellenes érzelmek. A közvélemény-kutatás szerint, általában a válaszadók 40%-a, de az esetek többségében a válaszolók 50%-a is szilárdan egyetért olyan bevándorlóellenes megállapításokkal, minthogy a bevándorolt kisebbségi csoportok jelenlétükkel veszélyeztetik a biztonságot; növelik a munkanélküliséget; olyannyira különbözőek, hogy soha nem lehetnek a társadalom teljesen elismert tagjai; ha még több ember tartozna ezekhez a csoportokhoz, az már gondot okozna; valamint limitált a társadalom befogadó képessége más rasszra, vallásra vagy kultúrára tekintettel.17 Ezek az eredmények is azt bizonyítják, hogy idegenellenesség egész Európában súlyos probléma, mert gátolja a bevándorlók integrálódását a többségi társadalomba, és ez előrevetíti marginalizálódásukat is. 4. Migráció Magyarországon Magyarország tekintetében ugyan a Schengeni Egyezményhez való csatlakozással lehetővé vált az Európai Uniós munkaerő szabad be- és kiáramlása, de ez gyakorlatilag nem befolyásolta azt, hogy hazánkban a huzamosabb ideig itt tartózkodó bevándorlók létszáma még mindig csak az összlakosság 2%-át teszi ki.18 Ez az adat egyértelműen jelzi, hogy hazánk nem tartozik a migránsok célországai közé, inkább a „tranzitország” szerepét tölti be, ahol a legtöbb esetben a gazdasági migránsok csak ideiglenesen kívánnak tartózkodni, az illegális bevándorlók egyszerűen fennakadnak az ellenőrző pontokon, és menekültstátuszt szerző személyek többsége sem tervez Magyarországon maradni, hanem az Európai Unió más országában keresi boldogulását. Bár ez a létszám nem tűnhet számottevőnek, mégis a legfrissebb magyarországi kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy a lakosság 80%-a inkább vagy teljes mértékben egyetért a bevándorlási törvények szigorításával, és 60% támogatja a már bevándoroltak megfigyelését. Tehát „[j]ól látható a közvélemény hajlama a bevándorlókkal szembeni rendpárti válaszokkal való egyetértésre […] miközben az idegenrendészeti törvények 2010 végén elfogadott változtatása után így is Európa egyik legszigorúbb szabályozása Magyarországé.”19 4.1 Szívesen látott és nemkívánatos bevándorlók Magyarországon A magyarországi migránsok helyzetének vizsgálatát segítheti, ha a Demetrios G. Papademetriou által elkülönített bináris kategóriát vesszük alapul. Annak ellenére, hogy Magyarországon, csakúgy mint Európa-szerte, magas az idegenellenesség, mégis megkülönböztethetjük azokat a migránsokat, akiket az országok valóban be akarnak vonzani (migrants who are wanted), és ellenpólusként egyértelműen vannak olyanok, akiket inkább 16

Európai Bizottság, „Közös álláspont kialakítása a migráció kezelésében,” http://ec.europa.eu/news/justice/110506_hu.htm (2011). 17 Howard (2010), 742. 18 „Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - Statisztikák, 2009-2010,” http://www.bmbah.hu/statisztikak_HUN_44.xls (2011. 03. 02). 19 Krekó Péter – Juhász Attila, „Honnan jönnek, hányan vannak, mit csináljunk velük?,” in Migráns esélyek és tapasztalatok, ed., Sik Endre – Simonovits Borbála (TÁRKI: Budapest, 2012), 21.

160

kívül akarnak tartani (unwanted migrants).20 Az úgymond szívesen látott migránsok csoportjába tartoznak általában a tanulmányi, kutatási céllal érkezők, akik abban különböznek a klasszikus migránsoktól, hogy nagy valószínűséggel látogatásuk ideiglenes, és nem szándékoznak hosszútávon letelepedni. A migránsok másik kedvező tulajdonságokkal rendelkező csoportját a nagyon magasan képzett, kiemelkedő szaktudással rendelkező munkavállalók alkotják, akik a primer szektor speciális hiányszakmáinak betöltésére érkeznek. Végül idetartozhatnak még a befektetők is. Mivel hazánknak nincs kidolgozott migrációs stratégiája, így eddig konkrétan nem került meghatározásra, hogy milyen előnyös attribútumokkal rendelkező külföldiek könnyebb belépését kívánja előmozdítani az állam. Viszont ahogy a statisztikák is alátámasztják, mindezidáig a magyarországi bevándorlók jelentős részét a határon túli magyarok, közülük is a Romániából érkezők teszik ki, akik vagy idénymunka elvégzésére érkeznek, vagy olyan általában magasan képzett szakemberek, akik nagyobb valószínűséggel továbbmennek Nyugat-Európa más országaiba.21 Bár az újonnan bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás, melynek hatására tavaly több mint 200 000-en kezdeményeztek honosításukat, ellenben ez mégsem kifejezetten a határon túli magyarok tömeges áttelepülését, hanem a magyar kisebbségek megtartásának elősegítését célozta. Megállapítható, hogy a honosítottak általában jól képzett fiatalok, középkorúak, akik szorosan kötődnek Magyarországhoz, és könnyen tudnak integrálódni is.22 Azonban az eljárás bevezetése nem feltétlenül a migrációs-politika liberalizációját bizonyítja, sőt éppen a kommunaristák ismerik el a zárt közösség megnyitásának azon feltételét, ha olyan pozitív megítélésű csoportok bebocsátását engedélyezzük, akik nem a kulturális „másságot” képviselik, hanem olyan nemzeti vagy etnikai „rokonok,” akik a „mi” összetartozásunkat erősítik.23 Másfelől azok a migránsok, akik a fent említett szívesen látott migránsok csoportján kívül esnek, a nemzetállam szempontjából a nemkívánatos bevándorlók kategóriájába tartoznak.24 Az országok nem mutatnak hajlandóságot befogadásukra, sőt határaik megerősítésével, a letelepedés és menekültstátusz megszerzését szabályozó törvények szigorításával inkább arra törekszenek, hogy határaikon kívül tartsák őket. Azonban a belépési feltételek nagymértékű szigorításával arra ösztönzik a bevándorlókat, hogy bejutás esetén, akár a törvények áthágásával is, próbáljon a lehető legtovább maradni a befogadó országban. Hazánk esetében úgymond a „nemkívánatos” migránsok közé sorolhatók a harmadik országból érkező bevándorlók, akik kulturális és gyakran vallási hagyományaik miatt is távol állnak a többségi társadalomtól, idegenként tekintenek rájuk, és ez kifejezésre is jut a magyar lakosság bevándorló-ellenességében. 4.2 Miért ellenségek? Felmerül a kérdés, hogy ilyen csekély számú (2% alatti) bevándorolt népesség ellenére, miből ered a magyar lakosság e fajta nyíltan elutasító magatartása az újonnan érkezettekkel szemben egyrészt. Amennyiben a történelmi konstellációt nézzük, a rendszerváltást megelőzően nem volt számottevő külföldi bevándorlás hazánkban, így Biczó Gábor szerint a magyar társadalom mindmáig csak korlátozott idegentapasztalattal 20

Demetrios G. Papademetriou, „Rethinking National Identity in the Age of Migration,” http://www.migrationpolicy.org/transatlantic/TCMStatement-Identity.pdf (2012). 21 Hárs Ágnes, „A nemzetközi migráció néhány problémájáról,” http://www.socio.mta.hu/mszt/19922/hars.htm (2008. december 10.). 22 Wetzel Tamás, A bevándorlás kérdése Magyarországon (Publikon: Budapest, 2011), 133. 23 Walzer (1984), 33. 24 Papademetriou (2012).

161

rendelkezik. Ezt még tovább rontja, hogy a magyar lakosság szinte alig beszél idegen nyelveket, és ennek következtében igencsak lekorlátozódik az újonnan érkezők és a befogadó társadalom közti interakciók lehetősége,25 és pontosan ez a tapasztalati hiány ördögi körként vezet el az intoleranciához, vagy szélsőséges esetekben xenofóbiához. Ezt felhasználva, a migrációt ellenző politikai erők a bevándorló idegenképét a többségi társadalom ellenségeként határozzák meg. A szélsőjobboldali pártok pedig a választókban meglévő bevándorló-ellenes hangulatot sikeresen használják fel politikai tőke kovácsolására. Ahogy Habermas is rámutat, „[e]gész Európában fokozódtak a jobboldali radikális elhárító reakciók a külföldiek általi idegen hatások befolyása ellen. A viszonylag deprivált rétegek – akár csak fenyegeti őket a szociális hanyatlás, akár már lecsúsztak a szegmentált szélső rétegekbe – különösen határozottan azonosulnak saját kollektívumuk ideologizált hatalmi túlsúlyával, és hárítanak el mindent, ami idegen.”26 A szélsőjobboldali pártok gyakorlatilag a politikai retorikájukban is tudatosan erősítik az olyan bevándorlóellenes nézeteket is, minthogy a más kultúrából érkezők aláássák a társadalmi egységet, megváltoztatják a városok képét és ezzel együtt átformálják a befogadó társadalmat, mely Európa szerte konfliktusokat generál. A bevándorlás-ellenes erők mellett, gyakran a központi politikai diskurzus sem tudja a helyén kezelni a migrációt. Nyiri Pál ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy a hivatalos közleményekben is úgy nyilatkoznak egy-egy bevándorló közösség létszámáról, hogy „hivatalosan ennyi és ennyi a szám. […] Ebből a hallgatóság azt a következtetést vonja le, hogy sokkal nagyobb népességről van szó,”27 mely által fenyegetve érzi munkahelyét, szociális és gazdasági jólétét. Az ilyen idegenellenes diskurzus jelenléte pedig azért is veszélyes, mert már önmagában csökkenti a bevándorlás liberalizálásának esélyét, továbbnehezítve ezzel a migráns ellenség-képének feloldását. Amennyiben a bevándorlók beilleszkedésének lehetőségeit tekintjük, akkor megállapítható, hogy Kelet- és Dél-Európában az országok integrációs politikáját az „adhocizmus” jellemzi. Hazánkban a döntéshozatal szintjén nem fordítanak gondot a migránsok integrálásának, elfogadtatásának elősegítésére, valamint a megfelelő jogszabályi és intézményi keretek is hiányoznak. Bár a legújabb külpolitikai stratégia tesz ugyan említést a migrációról, mely szerint „[k]özvetetten és közvetlenül is kihívást jelent hazánk nemzetbiztonsága, társadalmi és gazdasági fejlődése szempontjából a térségben az illegális migráció, a terrorizmus, a vallási fanatizmus és az illegális kereskedelmi hálózatok erősödése,”28 azonban az e fajta analógiák a bevándorlás biztonságiasításán túlmenően, súlyosbítják az ellenségként kezelt migránsokról kialakult bűnöző-képet. 5. Befejezés Mindazonáltal el kell fogadnunk, hogy a nemzetközi migráció a globalizáció egyik fő velejárója. A vándorlás volumenének és intenzitásának csökkenése nem várható a közeljövőben, tehát a folyamatot nem lehet megállítani, vagy a visszájára fordítani. A

25

Biczó Gábor, Hasonló a Hasonlónak...; Filozófiai antropológiai vázlat az asszimilációról, (Budapest: Kalligramm, 2009). 26 Jürgen Habermas, „Állampolgárság és nemzeti identitás,” Beszélő 4: 35, http://beszelo.c3.hu/cikkek/%C3%A1llampolg%C3%A1rs%C3%A1g-%C3%A9s-nemzeti-identit%C3%A1s (2011). 27 Karácsony Szandra, „Egykülönleges migrációs stratégia,” http://kitekinto.hu/eia/2011/03/12/egy_kulonleges_migracios_strategia_a_kinaiak_magyarorszagon&lap=2 (2012). 28 „Magyar Külpolitikai az Uniós Elnökség után,” http://www.kormany.hu/download/a/cb/60000/kulpolitikai_strategia_20111219.pdf (2004).

162

bevándorlók már itt élnek velünk, a minden napok során ugyanolyan aktív és szerves részei a társadalmunknak. Mint azt a fenti példák mutatják, a politikai diskurzus, valamint a politikai stratégiák, illetve pontosan ezek hiánya a bevándorlók ellenségképének internalizálódását eredményezik. A szélsőséges politikai erők által propagált ellenséges migráns koncepciója pedig rávilágít az újonnan érkező kisebbségi csoportok integrálódásának nehézségeire. Ez egyrészt társadalmi feszültséget teremt a befogadó országban, másrészt azért is veszélyes, mert marginalizálja, a legalitás és illegalitás mezsgyéjére száműzi a bevándorlót, akinek alapvető emberi jogainak garanciája is veszélybe kerül. A békés együttélés lehetőségeinek megteremtéséhez viszont meg kell próbálnunk feloldani ezeket a feszültségek. A nemzet nem egy önmagába zárt entitás, nem zárt rendszer, hanem igenis képes dinamikus változásra, csak meg kell teremteni a megfelelő feltételeket ehhez. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a bevándorlók beengedésével az adott állam felelőssé válik az egyének iránt, ezért olyan kompromisszumos megoldást kell találni, mely feloldja ellenség-státuszukat, helyette a migránsok pozitív idegen-képét erősíti, dekriminalizálja helyzetüket, és egyben stabilizálja jogaik is, mivel kívülálló helyzetüket nem tudják saját kiküszöbölni. A politikai közbeszédben nem ezt hangsúlyozzák, mégis vannak olyan esetek, amikor a bevándorlóra olyan vendégként tekintünk, akit szívesen is fogadunk, és igenis szeretnénk hazánkba vonzani, mivel hozzájárulnak az ország előrejutásához. Ahogy Benhabib is rávilágít, van lehetőség a befogadókat jelképező „mi” és az idegenekre utaló „ők” közti távolság csökkentésére.29 A Simmel által leírt, „mi” és a „mások” közti interakció nem veszélyes az államra, hanem a más kulturális háttérrel rendelkező egyének éppen, hogy erősíthetik egy társadalom alkotmányos rendjét, elmélyítik és kiszélesítik a liberális demokrácia jogait. Bibliográfia: Agamben, Giorgio. State of Exception, Chicago: University Press, 2005. Arendt, Hannah, A totalitarizmus gyökerei, Budapest: Európa, 1992. Bauböck, Rainer. „Területi vagy kulturális autonómiát kapjanak a nemzeti kisebbségek?” Pro Minoritate, (2002): 2, 139-174. Benhabib, Seyla. „Reclaiming Universalism: Negotiating Republican Self-Determination and Cosmopolitan Norms,” The Tanner Lectures on Human Values, www.tannerlectures.utah.edu/lectures/documents/volume25/benhabib_2005.pdf (2004. márc.), 113-166. Benhabib, Seyla. The Rights of Others: Aliens, Residents and Citizens, Cambridge: Cambridge University Press, 2006. Benhabib, Sheila. „The Right to Have Rights in Contemporary Europe”, Working paper http://www8.georgetown.edu/centers/cdacs/benhabibpaper.pdf (2005). „Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - Statisztikák, 2009-2010,” http://www.bmbah.hu/statisztikak_HUN_44.xls (2011. 03. 02). Biczó Gábor, Hasonló a Hasonlónak; Filozófiai antropológiai vázlat az asszimilációról, Budapest: Kalligramm, 2009 . Bigo, Didier. „Security and Immigration: Toward a Critique of the Governmentality of Unease,” in Alternatives: Global, Local, Political, http://www.questia.com/googleScholar.qst?docId=5002461855 (2002). Carens, Joseph. Immigrants and the Right to Stay, Cambridge, MA: The MIT Press, 2010. 29

Seyla Benhabib, „Reclaiming Universalism: Negotiating Republican Self-Determination and Cosmopolitan Norms,” The Tanner Lectures on Human Values, www.tannerlectures.utah.edu/lectures/documents/volume25/benhabib_2005.pdf (2004.).

163

„Council Regulation (EC) No 343/2003 of 18 February 2003 establishing the criteria and mechanisms for determining the Member State responsible for examining an asylum application lodged in one of the Member States by a third-country national,” eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32003R0343:EN:NOT (2003. febr.) Európai Bizottság, „Közös álláspont kialakítása a migráció kezelésében,” http://ec.europa.eu/news/justice/110506_hu.htm (2011) Habermas, Jürgen. „Állampolgárság és nemzeti identitás,” Beszélő 4: 35, http://beszelo.c3.hu/cikkek/%C3%A1llampolg%C3%A1rs%C3%A1g-%C3%A9snemzeti-identit%C3%A1s (2011). Habermas, Jürgen. „Remarks on Legitimation Through Human Rights,” in The Postnational Constellation, Cambridge: MIT, 2001. Hárs, Ágnes. „A nemzetközi migráció néhány problémájáról,” http://www.socio.mta.hu/mszt/19922/hars.htm (2008. december 10.). Howard, Marc Morje. „The Impact of the Far Right on Citizenship Policy in Europe: Explaining Continuity and Change,” Journal of Ethnic and Migration Studies 36 (2010): 5, 735-751. „International Migration Report 2006: A Global Assessment,” http://www.un.org/esa/population/publications/2006_MigrationRep/exec_sum.pdf (2006). Karácsony Szandra, „Egykülönleges migrációs stratégia,” http://kitekinto.hu/eia/2011/03/12/egy_kulonleges_migracios_strategia_a_kinaiak_ma gyarorszagon&lap=2 (2012). Krekó, Péter – Juhász Attila, „Honnan jönnek, hányan vannak, mit csináljunk velük?,” in Migráns esélyek és tapasztalatok, ed., Sik Endre – Simonovits Borbála, TÁRKI: Budapest, 2011, 7-29. Lékó, Zoltán, Dr. A migrációs jog kézikönyve, Budapest: Complex, 2009. „Magyar Külpolitikai az Uniós Elnökség után,” http://www.kormany.hu/download/a/cb/60000/kulpolitikai_strategia_20111219.pdf (2004). Papademetriou, Demetrios G. „Rethinking National Identity in the Age of Migration,” http://www.migrationpolicy.org/transatlantic/TCMStatement-Identity.pdf (2012). Walzer, Michael. Spheres of Justice: A Defense of Pluralism and Equality, New York: Basic Books, 1984. Wetzel, Tamás: A bevándorlás kérdése Magyarországon, Publikon: Budapest, 2011.

164

Lelovics Zsuzsanna Középiskolai tanulók médiapreferenciái az egészséges táplálkozásra nevelésben Eötvös Loránd Tudományegyetem, Neveléstudományi Doktori Iskola, Budapest

Bevezetés „Egy hatékony iskolai egészségnevelési program – az egyik legköltséghatékonyabb beruházás, amit egy nép (állam) csak megtehet annak érdekében, hogy párhuzamosan fejlessze az oktatást és az egészséget.” (WHO) Az egészségnevelés, az egészséges táplálkozásra nevelés terén végzett első teendő a jelen állapot feltárása kell, hogy legyen. A középiskolások számos forrásból gyűjtik információikat (az egészség területén is), s már vannak ismereteik az egészségmegőrzésről. Attól függően, hogy az új információk honnan érik a diákokat, eltérő a hitelességük. Csak ennek ismeretében tudunk eredményesen megszólítani a fiatalokat. A gyermek és ifjúsági korosztályt érintő egészségfejlesztési programok célja – többek között –, hogy a család mellett az iskola váljék az egészségfejlesztés kiemelkedő színterévé. Cél Annak felmérése, hogy a középiskolások milyen mértékben használják a különböző médiumokat (azok közül is elsősorban az internetet), milyen ezek hitelessége az egészséges életmódra/táplálkozásra nevelésben. Anyag és módszer Mintaválasztás: Egészséges középiskolások, akik vállalták az általunk szerkesztett, korábban egy más korcsoportban (felnőttek) kipróbált kérdőív kitöltését [2]. A kérdőív kitöltése önállóan, név nélkül történt. A vizsgálat alanyai: Felmérésemben – nem reprezentatív módon – összesen 274 középiskolás (gimnazista, szakközépiskolai és szakiskolai tanuló) vett részt, akik név nélküli, önkitöltős kérdőívet töltöttek ki. Közülük 268 tanuló töltötte ki teljes körűen a kérdőívet. Beválasztási kritériumok: Egyaránt kritérium volt a középiskolás tanulói jogviszony, valamint hogy egészségesnek vallja magát (a felmérés idején) a megkérdezett. Az értékelhetőség szempontjából elvárás volt a teljes körűen kitöltött kérdőív. Az egzakt eredmények érdekében pedig nem tekinthettem el az általam mért testmagasság és testtömeg adatoktól. Kizárási kritériumok: Nem vettem figyelembe az értékelés során azon kérdőíveket, melyeket hiányosan töltöttek ki a tanulók. A vizsgálatban résztvevők: A beválasztási kritériumoknak 268 személy (128 fiú /47,8% és 140 lány /52,2%) felelt meg, akik átlagos életkora 16,9 ± 1,0 év volt; a fiúk átlagos életkora 17,3 ± 0,9 év; a lányoké 16,6 ± 1,0 év volt. A vizsgálatomban résztvevő legfiatalabb személy 14,0; a legidősebb 18,4 éves volt. A résztvevők lakhely szerinti megoszlását az 1. ábra mutatja: a diákok közel fele (47,8%) élt városban, további minden tizedik személy (10,4%) a 165

fővárosban. Tekintettel arra, hogy középiskolásokat kérdeztem meg, rákérdeztem a tartózkodási helyre is: 82,1%-a otthon, 17,9%-uk pedig kollégiumban lakott.

1. ábra. A megkérdezettek lakhely szerinti megoszlása (n = 268) A mért testmagasságból [cm] és testtömegből [kg] testtömegindexet (body mass index, BMI) nem számolhattam, ugyanis a BMI-kategóriák – a tápláltsági állapot meghatározására – tizennyolc év alattiakra nem használhatók. Náluk percentilis táblázatot alkalmazunk [1], mely azt mutatja meg, hogy az azonos nemű és életkorú gyermekek hány százalékának kisebb a testtömegindexe, mint a vizsgált egyénnek. Az ötvenes percentilis az átlagos BMI-nek felel meg. A 97-esnél nagyobb percentilis kóros elhízásra utal, a hármasnál kisebb pedig jelentős testtömeghiányra. Sem a lányok, sem a fiúk közül nem tartozott ebbe a két végletbe senki, azaz nem volt háromnál kisebb, illetve 97-nél nagyobb percentilis értékű a megkérdezettek között. A lányok közül azonban többen tartoztak a „végletekhez”: 3 percentilisű volt minden negyedik lány, és sokan tartoztak a 90 percentilishez is (2. ábra).

2. ábra. A percentilisek aránya a megkérdezettek között (n = 268) Arra a kérdésre, hogy megítélése szerint milyen az anyagi helyzete: 64,2% nyilatkozott úgy, hogy átlagos. Minden negyedik diák vallotta azt, hogy kissé az átlagos feletti az anyagi helyzete, ugyanakkor minden tizedik tartotta azt átlag alattinak (3. ábra).

166

3. ábra. A megkérdezettek anyagi helyzetükről alkotott szubjektív megítélés szerinti megoszlása (n = 268) Az adatgyűjtés módszere és eszköze: Az általunk összeállított kérdőív alapjául az Amerikai Dietetikusok Szövetségének négyévente kivitelezett kutatásáról szóló beszámolók szolgáltak. Ezen elemzések eredményei segítségével határoztuk meg a lehetséges kérdéseket és válaszadási lehetőségeket. Tizenegy kérdést tettem fel az egészséges életvitelhez való hozzáállásról, különböző élelmiszercsoportokról kapott információ mennyiségéről, azok fogyasztásának változásáról és a különböző információforrásokról. Kiegészítésként szocioökonómiai változókra kérdeztem rá, az értékelésnél ezeket a változókat vettem figyelembe. A vizsgált változók: Független változóként szerepelt a nem, a születési idő, az állandó- és a tartózkodási hely (kollégium) és az anyagi helyzet. A megkérdezett tanulók anyagi helyzetüket szubjektíven ítélték meg: jóval az átlag alatti, kissé az átlag alatti, átlagos, kissé az átlag feletti vagy jóval az átlag feletti. A statisztikai elemzés módja: Az adatok rögzítése közben, és utána is ellenőriztem az adatok érvényességét, azt a testméretet, ahol ez szükséges volt (testmagasság) a számításokhoz transzformáltam. Az elektronikus adatrögzítés Microsoft Excel program, az elemzés és értékelés SPSS és Minitab statisztikai programcsomag segítségével, az eredmények ábrázolása SPSS és Microsoft Excel programmal történt. Az adatok elemzéséhez az egyes csoportok átlagait, szórásait – ahol szükséges volt –, minimum- és maximumértékeit határoztam meg. Az adatelemzést a 95%-os konfidencia-intervallumok összehasonlításával és kétmintás t-próbával végeztem. A paramétereket nemcsak a teljes populációra, hanem különböző almintákban (elsősorban fiúk és lányok) is vizsgáltam. Eredmények Az egészséges életmód: Tíz megkérdezett közül hat tanuló figyelt oda a táplálkozására és mozgott rendszeresen úgy/azért, mert fontosnak tartotta az egészséges életmód követését, és törekedett is annak megtartására, illetve elérése (62,7%). Olyannal nem találkoztam, aki nem tartotta fontosnak, és nem is követte az egészséges életmódra vonatkozó „irányelveket”, míg nagy (37,3%) azoknak az aránya, akik tudták, hogy mi lenne a helyes, de nem aszerint éltek. A nemek között a különbség szignifikáns (p < 0,05). A fiúk között másfélszer többen tartották fontosnak az egészséges életmód követését, mint a lányok között (75,0% vs. 51,4%), míg a tudja, hogy mi lenne a helyes, de nem aszerint élt válaszadóknál ellentétes a gyakoriság (25,0% vs. 48,6%). A lakhely (otthon, kollégium) szerint vizsgálva különbséget nem találtam. Kiegyensúlyozott és egészséges étrend: Nemenként bontva láthatók a különbségek a 4. ábrán az egészséges étrendhez való hozzáállás vonatkozásában.

167

4. ábra. A kiegyensúlyozott, egészséges étrendhez történő hozzáállás megoszlása a fiúknál és a lányoknál (n = 268) Kiemelendőnek tartom, hogy a táplálkozás vonatkozásában a lányok szignifikánsan nagyobb arányban gondolták úgy, hogy mindent megtesznek a táplálkozás területén. Ugyanakkor az is igaz, hogy míg a fiák között senki nem állt úgy a kiegyensúlyozott, egészséges étrendhez, hogy nem érdekli, addig a lányok között az így gondolkodók/ilyen magatartást folytatók aránya 5,7% (4. ábra). Táplálkozás vs. testmozgás: A kérdőívet kitöltő tanulók több mint 70%-a szerint a helyes táplálkozás és rendszeres testmozgás egyformán fontos az egészség szempontjából, 6%-uk szerint a táplálkozás fontosabb, mint a testmozgás; s 22,4%-uk szerint a testmozgás fontosabb (5. ábra). A nemek között e tekintetben is nagy különbség figyelhető meg. A fiúk közül senki nem gondolta úgy, hogy a táplálkozás fontosabb lenne a mozgásnál vagy a komplex szemléletnél. A fiúk között szignifikánsan többen vannak, akik a testmozgásra „teszik le voksukat”. Ezzel szemben a lányok közül minden tizedik a táplálkozást előnyben részesíti a mozgással vagy az egyformán fontos véleménnyel szemben.

5. ábra. Táplálkozás és/vagy testmozgás fontossága nemek szerinti megoszlásban (n = 268) Egészségre vonatkozó állítások értékelése: Arra kértem a tanulókat, hogy négy állítást értékeljenek egy ötfokozatú skála segítségével, mely azt tükrözi, mennyire értenek egyet az olvasottakkal. A négy állításra adott pontszám nagy terjedelemben változik (2,4-től 3,5-ig), a legtöbbet (3,5 ± 1,4) elért szerint a felmérésben résztvevő diákok azt állították, hogy mindig csak arról hallottak, mit ne egyenek. A középmezőnyben foglalt helyet 3,2 ± 1,4-es értékkel az a megállapítás, miszerint a testtömeg árulkodik arról, mennyire folytat valaki egészséges életmódot. 2,4 ± 1,4-et kapott az, hogy igyekeztek folyamatosan információt gyűjteni arról, hogyan lehet egészségesebben élni.

168

Nem változtatna táplálkozási szokásain…: Nem változtatna a táplálkozási szokásain a megkérdezett tanulók 41,8%-a azért, mert elégedettek a jelenlegi táplálkozási szokásaikkal. Tíz fiúból öt, míg ugyanennyi lányból három elégedett táplálkozási szokásaival (6. ábra). Közel hatvan százalékuk bizonyos szempontok miatt azonban nem elégedett: a tanulók 53,7%-a egy okot, további 4,5%-uk két okot is megnevezett. Mind a fiúknál (37,5%), mind a lányoknál (34,3%) azok vannak legtöbben, akik azért nem változtatnának, mert nem áldoznák fel kedvenc ételeiket. Minden negyedik lány (25,7%) nyilatkozott úgy, hogy azért nem változtatna, mert szerintük ez túl sok időt venne igénybe. Kiemelendőnek tartom, hogy a fiúknál és a lányoknál is egyaránt tíz százalék feletti azok hányada (12,5% és 11,4%), akiknek több információra lenne szüksége az egészséges életmód követéséhez.

6. ábra. A táplálkozási szokásokon nem változtatás indoka nemek szerint (n = 268) Információforrások és hitelességük: Kutatásom azt támasztja alá, hogy az internet nagy jelentőségű információforrás. Minden fiú (100%), és tízből nyolc lány (82,9%) ezt választotta, ha az egészséges életmódról szeretne olvasni, így átlagosan az interneten keresők, az egészséges életmód iránt tudakozódók aránya 91,0%-os. A könyvek és a magazinok a fiúk körében egyaránt 12,5-12,5%-kal szerepelnek, lányok körében a magazinok szignifikánsan (p < 0,05) népszerűbbek (48,6%), mint a fiúk körében. Ugyanez mondható el a rádióról is (0% vs. 17,1%). Ahhoz képest, hogy iskolai tanulókat kérdeztünk meg, az iskola munkatársaihoz fordulás (fiúknál minden negyedik, lányoknál majdnem minden második) összességében csak a negyedik helyen áll – az internet, a család/barátok és a tévé után – az egészséges életmód iránti információforrás gyakoriságában. Orvoshoz kicsit gyakrabban, egyéb szakemberhez ritkábban fordulnak a középiskolás tanulók ilyen természetű kérdésekkel (7. ábra).

7. ábra. Információforrások gyakorisága a megkérdezett tanulóknál (n = 268)

169

A tanulók ötpontos skálán értékelték az információforrások hitelességét, a leggyengébb eredményt elérők között volt három ismert személy mellett az élelmiszeripar és az élelmiszercsomagolás is, de nem sokkal jobb „eredményt” értek el a magazinok, illetve az élelmiszercímke és -bolt sem (8. ábra). A hitelesebb információforrások – ide soroltam a 26 felsorolt értékelhető „fogalomból” a jobb eredményt elért tizenhármat – közül a leggyengébb eredményt érte el az iskola, mely mindenképp elgondolkodtatásra ad okot a szakemberek körében (9. ábra). Az iskola hitelességét – hacsak kismértékben is, de – meghaladja az internet hitelessége (3,60 vs. 3,45). Ha táplálkozásról van szó, a diákok szemében a leghitelesebbek a háziorvosok (3,94), a dietetikusok (3,90), valamint a személyi edzők és wellness-tanácsadók (3,84).

8. ábra. A kevésbé hiteles információforrások a két nemnél és a teljes mintában (n = 268)

9. ábra. A hitelesebb információforrások a két nemnél és a teljes mintában (n = 268)

Megbeszélés és következtetések Ahhoz képest, hogy a megkérdezett középiskolai tanulók körében az egészséges életmódról iránti érdeklődés főként az internetről szerzett információkra irányult, ennek mértéke meghaladja a 90%-ot, a hitelessége azonban a középmezőnyben foglal helyet. Az iskolához átlagosan minden harmadik középiskolás fordult, aminek a hitelesség-értékelése elmaradt az internetétől. Annak ellenére, hogy ritkábban kérdezték meg az orvost, mint a családot és barátokat, hitelességük jóval nagyobb. Korábbi – felnőttek körében végzett – kutatásunkban az információforrások hitelességében a legjobb eredményt a dietetikusok kapták, ez akkor 4,4-es értéket jelentett [2]. Ezt követően a kezelőorvos 3,9-del a második leghitelesebb forrás volt. Ez a korosztály jellemzően még nem találkozik sem kezelőorvossal, sem dietetikussal, azonban ezzel nem magyarázható az, hogy a diákok körében elmarad a hitelességük, így ennek magyarázata további vizsgálatom tárgya 170

lehet. Azon 84 diák (31,3%) körében, akik orvoshoz fordultak információért, ha az egészséges életmódról szerettek volna többet megtudni, a rájuk adott hitelességben 4,0 ± 0,9 értéket értek el. Tehát a szakemberhez fordulók nagymértékben hitelesnek tartják az orvosokat. Ha ugyanezt megnézzük az iskola munkatársaihoz forduló 100 diáknál (37,3%), a hitelesség elmarad ettől: 3,7 ± 1,1. A szakemberhez fordulás kis aránya magyarázható azzal, hogy egészséges fiatalok csak akkor találkoznak szakemberrel, ha konkrét egészségi problémájuk van (e szakemberek a prevencióban ritkán vesznek részt), illetve jellemezheti a szülők szakemberhez fordulási szokásait is. Az iskola munkatársaihoz (az iskolai egészségnevelési team tagja /lehetnek/: iskolaorvos, védőnő, tanár, pszichológus, gyógypedagógus, logopédus, gyermekvédelmi felelős, drogkoordinátor, egészségnevelő) fordulás az ennél szignifikánsan nem nagyobb aránya, és az ő szemükben is kevésbé hitelesség tényére e felmérés keretében azonban nem tudok magyarázatot adni. A középiskolás korosztály érdeklődésének az egészség nem preferált témája. Ez a korosztály többnyire már tisztában van azzal, hogy nem szabad minden olvasott információt elhinni, ugyanakkor a szélsőséges hírektől, információktól még nem védettek, így nagy szükség van az egészségnevelésre és megfelelő tájékoztatásra. Irodalomjegyzék [1] [2]

PINTÉR A.: Útmutató és táblázatok a gyermekkori tápláltság megítéléséhez. Budapest: Országos Gyermekegészségügyi Intézet – Magyar Védőnők Egyesülete, 2004. TOLNAI BIANKA – VÁGI ZSOLT – LELOVICS ZSUZSANNA: Az első hazai éTRENDI vizsgálat eredményei. Gyógyszertári Practicum Novum, 2011. 15(2): 14–17.

171

Korb Angéla A Pester Mephisto, avagy adalékok a pesti német színház és a pesti német nyelvű sajtó történetéhez ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola Germanisztika Program A német nyelvű írásbeliség – mind az újságírás mind a hazai német nyelvű irodalom - Pesten és Budán messzi századokba nyúlóan tekintélyes hagyománnyal bírt, így a 19. században és az előadásban vizsgált korszakban is meghatározó szerepet játszott. Sok tudományos kutatás irányult és irányul aktuálisan is e terület feltárására – leginkább a germanisztika területén 30 melyek hozzájárulnak a hazai korabeli német nyelvű irodalom és sajtótermékek feltérképezéséhez. Jelen tanulmányban egy ezidáig teljes mértékben feldolgozatlan sajtótermék bemutatására vállalkozva a Pester Mephisto 1847-ben megjelent hat száma áll a középpontban. A Pester Mephisto Az 1918-ig megjelent német nyelvű sajtótermékek sokszínűségéről Réz Henrik statisztikái31 nyújtanak átfogó képet. Réz statisztikái 1846-ban 33 hazai megjelenésű német nyelvű sajtóterméket jegyeznek, míg 1847-ben számuk 27-re csökken. Ezt követően 1848-ban számuk 86-ra szaporodik, s 1849-től csökkenő, illetve stagnáló tendenciát követ. Az 1847-ben megjelent sajtótermékek egyik tiszavirág életű lapja a Pesther Mephisto volt.32 A főcímlap karikatúrája egy sárkányszerű lényen lovagló bizarr figurát jelenít meg, a grafikán ábrázolt „Mephisto“ alakja egy fabotra erősített hordozókendőt tart a kezében, mint az utazás, illetve vándorút szimbóluma. A furcsa állat ugyancsak mozgásban ábrázolt alakja az utazásjelleget erősíti. Már a főcím-grafikából is arra következtethet az olvasó, hogy valamiféle karikatúra- illetve élclap került a kezébe. A főcímlap szöveges információi, a cím Pester Mephisto von Franz Reisinger33 (Pesti Mephisto Reisinger Ferenctől), a számozás – első füzet

30

Vö. többek között Schwicker, J.H.: Die Deutschen in Ungarn und Siebenbürgen. (A németek Magyarországon és Erdélyben) Wien und Teschen 1881. 488-509. o. Pukánszky, Béla: Geschichte des deutschen Schrifttums in Ungarn. Erster Band von der ältesten Zeit bis um die Mitte des 18. Jahrhunderts. (A német írásbeliség Magyarországon. Első kötet a legrégebbi időktől a 18. század közepéig) Münster in Westfalen 1931. E kijelentéshez, mely remélhetőleg nem közhelyként olvasandó csak néhány kutatót szeretnék felsorolni, akik tudományos munkássága hozzájárult/hozzájárul a német nyelvű sajtótörténet feldolgozásához, többek között tanulmányok Szabó Dezső, Balogh F. András, Rózsa Mária, Bódyné Márkus Rozália, Szendi Zoltán, illetve Tarnói László tollából, csak az aktuális tudományos munkákat említve. 31 Réz, Heinrich: Deutsche Zeitungen und Zeitschriften in Ungarn von Beginn bis 1918. (Német újságok és folyóiratok Magyarországon. A kezdetektől 1918-ig.) München 1935. ( Veröffentlichungen des Instituts zur Erforschung des deutschen Volkstums im Süden und Südosten in München und des: Instituts für ostbairische Heimatforschung in Passau: Hrsg. von Prof. Dr. K. A. v. Müller und Prof. Dr. M. Heuwieser.) 32 Vö. u.o. 126. o. 33 Vö. a továbbiakban Pester Mephisto PM rövidítéssel.

172

– illetve, hogy minden könyvesboltban és a szerző lakásában is kapható Pesten a lap34. Az első füzet – s így tovább mind a hat szám - 16. oldalán pedig a nyomda megjelölése található: Landerer és Heckenast35. A PM első számának beköszöntő cikkében Offenes Schreiben des ‚Pester Mephisto‘ an seine Brüder36 pedig Reisinger programját és hitvallását közli olvasóival, miszerint Mephisto a pokolból a földre érkezvén Pesten próbálja egzisztenciáját megalakítani.37 S Mephisto programja. „(…) azt szeretném szatírával büntetni, amely a jó ízlés útjában áll; röviden én szeretnék az ördögök között az ördög lenni.“38, valamint „Mephistoként a ‚becsületes embert‘ megtestesíteni“39. Az első szám beköszöntője fontos pontjaként a „magyar-patrióta érdekek képviselete“40 is szerepel: „Mint született magyar mélyen szeretett hazám szent érdekeit egyengetem, (…) s így azt a szeretetet megnyerni kívánván melyre bizalommal teli jövőmet bízom.“41 A PM hat száma struktúrájában a főcímlapot követően egy hosszabb aktuális írással, vezércikkel kezd. Ezt követi egy lírai szöveg – némely esetben az előzőleg feldolgozott témához kapcsolódóan -, majd egy következő cikk. E második írás politikai, avagy társadalomkritikai vonatkozású szöveg, majd a lapot sorszámozott rövid hírek Pele – mele, később Mephisto’s Guckkasten42 címmel zárják. Ez utóbbi hírek szociális, társadalmi, helyi közérdekű, művészeti, irodalmi stb. témák, melyek – mint a többi írás is „Mephisto“ nagyon személyes véleményét közvetítik egyfajta szatírikus kommentár formájában. A pesti német színház 200 éve, 1812. február 9.-én nyitotta meg kapuit a közönség számára a Pesti Német Színház, melynek történetét többek között Pukánszkyné Kádár Jolán dolgozta fel.43 Az 1812-es épület 3500 néző befogadására volt képes, mely az 1810-ben 33.000 lakost számláló pesti közönségnek feltűnően tágasnak bizonyult.44 A PM első számában a Pele – mele 3. írása a Pesti Német Színház fontosságát hangsúlyozza: „rosszalló glosszák“ ellenére fontos a német nyelvű színház fennállása a magyar Nemzeti Színház mellett, „itt nagy teljesítményt várnak el, de senki nem kíván fizetni“ – zárja kommentárját Reisinger, melyben a színház igazgatójának, Forstnak45 gazdálkodását védi.46 34

„Zu haben in allen Buchhandlungen, wie auch in der Wohnung des Verfassers (Waiznergasse, Gr. Nákó’schen Hause 3. Stock) in Pest“ Pester Mephisto, 1-stes Heft, főcímlap. 35 „Gedruckt bei Landerer und Heckenast” 36 „A Pesti Mephisto nyílt levele testvéreihez” 37 Vö. Pester Mephisto. Pest. 1-stes Heft/első füzet 1-6. o. 38 Vö. uo. 1. o. 39 Vö. uo. 40 Vö. uo. 3. o. 41 Vö. uo. 5-6. o. 42 „Mephisto kukkolója” Pester Mephisto. Pest 1847. 6-tes Heft. 11. o. 43 Vö. Deutsche Theater in Pest und Ofen 1770-1850. (Német színházak Pesten és Budán 1770-1880.) Normativer Titelkatalog und Dokumentation. Hrsg.: Belistka-Scholtz, Hedvig, Somorjai, Olga Band 1. Budapest. (Pukánszkyné Kádár Jolán tanulmányával. 11-35. o.) és Klemm, László: Deutsches Theaterleben in Pesth-Ofen nach 1812. In: Deutsche in Budapest. Zgst./szerk. Hambuch, Vendel. Budapest 1999. 343-345. o. 44 Vö. uo. 17. o. és 343. o. Az 1851-es nemzetiségi statisztika alapján 94955 pesti polgárból 33884 vallotta magát németnek, így 40,4%-kal a legnagyobb nemzetiségi csoportot képezte a pesti németség. Budán 48334 lakosból 27939 a németek száma, ami 65%-ot tesz ki. Ld. Fónagy, Zoltán: Einwohnerzahl der Deutschen in Budapest des 19. und 20. Jahrhunderts. In: Deutsche in Budapest. Budapest 1999. 102-107. o. Ld. 102-103. o. 45 Josef Schall von Falkenforst, művészneve Forst. Ld. Deutsche Theater in Pest und Ofen 1770-1850. (Német színházak Pesten és Budán 1770-1880.) Normativer Titelkatalog und Dokumentation. Hrsg.: Belistka-Scholtz, Hedvig, Somorjai, Olga Band 1. Budapest. 21. o. 46 Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 1-stes Heft/első füzet 14-15. o.

173

„A mi materiális beállítottságú közönségünk a színházban szórakoztatást vár el. (…) A közönség nem akarja magától megvonni azt a jogot, hogy Saphir költeményeit és Bauernfeld költeményeit megítélje.“47 S a német teátrum Bauernfeld-előadásai tekintetében „Ha Bauernfeld Pesten tartózkodna, minden egyes előadásnál tehetsége legbarátságosabb bizonyítékait vehetné át.“48 A második füzet 6. Pele-mele kommentárja Eduard Bauernfeld49 két vígjátékának Saphir50 által írt kritikáját bírálja, „mindkét darabot a német színpadon is kiválóan játszák“.51 A Großjährig előadásánál maga a teátrum igazgatója is közreműködött, melyet kiválóan tolmácsoltak a közönségnek.52 Az 1847-es tűzvész 1847 február 2.-án leégett a Pesti Német Színház épülete. Előző nap a Pester Mephisto egy hotelben vacsorázott, ahonnan lakásába tért haza. „A színház előtt elhaladva Mephisto még a legutolsó színdarabra gondolt. Zamra, Herold örökkön tündöklő operáját adták az üres színházban“53 A cikk szerint Mephisto nem gondolt a színházat ily súlyosan érintő jövőre, arra gondolt, hogy operák helyett inkább könnyedebb darabokat tűzhetnének műsorra. Politikailag soha nem volt veszélyeztetve a színház, de a tűz okán megpecsétlődött a Pesti Német Színház sorsa. A PM szerint összeesküvés és nem véletlen műve a tűzgyújtás54, s rögtön építés-technikai megoldásokat sorol a közeljövőben felépítendő épülethez. Javaslatai között szerepel az is, hogy a kulisszákon spórolva szalonvígjátékok kellékei könnyen megoldhatók. Mottója praktikusság az elegancia előtt.55 Ugyanebben a számban Pele-mele rovat 4. híre egy beszámoló a német színház legújabb operaelőadásáról, Donzetti Parisina című operájáról: „Theresia Mink asszony az egész opera alatt egy roppant érdekes művészi jelenség volt, de leginkább a záróáriában, ahol a taps valóban áttörő volt.“56 A PM negyedik számában már megjelenik egy kósza pletyka, miszerint Forst színházigazgató helyett „Carl von Wien“ venné át az igazgatást. „Forst maradjon az igazgató.“ – írja Reisinger.57 Az ötödik szám Mephisto‘s Guckkasten rovata szerint az új német színház épülete már három év leforgása alatt felépülne. 18-as számozással adott híradás már arról számol be, miszerint a német színpad művészei közül „Hr Echten“ valamint „Hr Hopp“ már nem tartoznak a társulathoz, és „Hr Rott“ távozásának híre is felmerült. Echten úr, mivel Nagybecskerekrekre szerződött vendégszínésznek, bár kifejezetten kérték tőle, hogy efféle szerződéseket ne fogadjon el, kényszerül távozni.58

47

Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 2-tes Heft/második füzet 15. o. Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 2-tes Heft/második füzet 16. o. 49 Das Versprechen, Großjährig. Ld. Constantin, Wurzbach: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Österreichs. Ersther Teil Wien 1856. 186. o. 50 Vö. Szinnyei József: Magyar Írók Élete és Munkái. Budapest, 1891-1914. 51 Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 2-tes Heft/ második füzet 16. o. 52 Vö. uo. 53 Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 3-tes Heft/harmadik füzet 9. o. 54 E gyanút a Der Ungar is osztotta, melyre Reisinger az 5. PM számban reagált, immáron Mephistos Guckkasten rubrika 6. megjegyzésében. „Csak pártatlanul.” Pester Mephisto. Pest 1847, 5-tes Heft/ötödik füzet 12. o. 55 Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 3-tes Heft/harmadik füzet 9-11. o. 56 Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 3-tes Heft/harmadik füzet 15-16. o. 57 Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 4-tes Heft/negyedik füzet 15. o. (Pele-mele 5.) 58 Pester Mephisto. Pest 1847. 5-tes Heft/ötödik füzet 15-16. o. 48

174

A PM hatodik száma Noth-Theater und Theater-Not59 című cikke öt héttel a német színház leégését követően az írás címében felvetett kérdéskört taglalja: a PM szerint a pesti német közönségnek színházra van szüksége, ezt alátámasztja a német nyelvű közönség számszerű sokasága. Így a cikkíró egy szükség-színház létrehozását sürgeti. „Asszonyaink, évek óta színházhoz szokva, most otthon ülnek, (…) és nagy kedvvel gondolnak azon szórakoztató órákra vissza, melyet ők a – német színházban – olcsón élvezhettek.“60 Az utolsó Mephisto’s Guckkasten-híradások között található egy szerencsétlen statisztika: 1847 februárja nem csak a pesti német színház számára jelentett csapást, február 8.-án Konstantinápoly mellett Pera-ban is leégett a színház. A stuttgarti Hoftheater épülete is lángra kapott, szerencsére a tüzet még időben eloltották, viszont febr. 28.-án a karlsruhei színház is teljesen leégett.61 A hatodik szám beszámol még Rott távozásáról, aki a bécsi „Theater an der Wien“ társulatához szerződött, bár a pesti közönség oly nagy szeretettel fogadta őt be, hogy „ő is a közönségnek ennyi tisztelettel tartozik“62, illetve tartozott volna, hogy nem vált társulatot. A PM szerint elhallgatni látszanak a pesti német színház újjáélesztését, s az épület újjáépítését érintő törekvések. 1849-ben épült a mai Erzsébet-téren az akkori „Szükség-Színház“63, amely épület 1869-ben ugyancsak a lángok martalékává vált.64 A PM hírt ad az igazgatóság által szervezett jótékonysági koncertekről, melyek a német színház tagjainak közreműködésével zajlottak. Az addigi négy koncert látogatottsága Reisinger szerint jól látogatottnak ítélendő, a műsorok kiválónak bizonyultak a publicista szerint, melyet a közönség ovációja is minden esetben megerősített65. „Csak a színház tudja tompa érzékelésünket újra felélénkíteni; (…)“66, s bár a cikk szerint a német színház nem minden esetben vitt színre parádés előadásokat, „Egy vidéki színpaddal szemben nem szabad túl nagy követelményeket támasztani, (…)“67. Segítségnyújtás pesti Német Színháznak A Nemzeti Színház vezetősége a német teátrumot ért tűzeset után új operaelőadásának, az Ernani-nak bevételét a legrászorulóbb német színházi munkatársak javára ajánlotta fel. A zenekar soraiba azonnal felvettek még tagokat a német színház zenekarából, illetve Hollósy kisasszony bevételének felét ugyancsak jótékony célra ajánlotta fel. A cikkíró ezen jócselekedeteknek Ráday és Hollósy „Éljen“-zésével mond köszönetet.68 Bécs is a pesti Német Színház anyagi segítségére sietett, s a PM épp a pesti „közönyt“ kritizálja a hatodik számban, névleg a saját kiadót, Landerert és Heckenastot.69 S ebben a

59

„Szükség-színház és színház-szükség” Pester Mephisto. Pest 1847. 6-tes Heft/hatodik füzet 8-10. o. Vö. uo. 9. o. 61 Vö. uo. 11-12. o. 62 Vö. uo. 13. o. 63 „Noth-Theater” 64 Vö. Klemm, László: Deutsche Theaterkultur in Pesth-Ofen nach 1812.In: Deutsche in Budapest. Hrsg. Hambuch, Vendel. Budapest 1999. 343. o. 65 A hatodik számban a baritonénekes Reina harmadik jótékonysági koncerten való szereplése is jó kritikát kap. Vö. uo. 16. o. 66 Uo. 10. o. 67 Uo. 68 Vö. Pester Mephisto. Pest 1847. 3-tes Heft/harmadik füzet 16. o. 69 Vö. Pesther Mephisto. Pest 1847. 6-tes Heft 15. o. 60

175

számban még a tisztes budai polgár betűszedő is megszólal: „Mephisto úr, ezen szúrkálódásával Budára gondol? Kikérjük magunknak az ilyesfajta vicceket.“70 A PM németsége A német nyelvű polgárság és az intelligenciaréteg az 1840-es években Pest-Budán nem volt egységes: mivel nem egységes politikai törekvések a német nemzetiség platformján nem alakultak ki.71 Fried István három csoportosulást különböztet meg: az egyik csoport a magyarság kulturális fontosságát tiszteletben tartva a nyelvi identitás megőrzését szorgalmazta, egy másik csoport a németség kulturális hídszerepét hangsúlyozta ki magyarság és németség között, melynek jegyében nyelvében német, hazaszeretetében magyar volt, s a harmadik csoportba tartozók a nemzetiség elismerését szorgalmazták, de érzelmileg ők sem tagadták meg magyarságukat.72 A nyelv, mint a kultúra hordozója a PM esetében már a nyelvválasztás révén is megmutatkozik. S ebben a relációban nem meglepő, ha a PM hasábjain hasonlót talál az olvasó: Az Életképek 200 újdonsága (!!) között jelenik meg a következő, hogy Dr. Sig. Saphir úr 1847 júliusától egy magyar folyóiratot szerkeszt (!!!) és mellesleg két másik szerkesztő neve, s így a „Pesther Mephisto“ szerzőjének neve is felsoroltatik mint munkatárs. Von Frankenburg úr, ez egy vicc? Igazságnak nem mondható! Vagy v.F. úr úgy gondolja, hogy lehetetlenség volna – magyarul írni? Akkor mi is csak saját nemes példáját követnénk; mivel ahogy ismeretes, még néhány éve v.F. úr még a Pester Tageblatte számára – németül írt! Immáron v.F. úr magyarul ír, s mi még mindig németül írunk. Mindenki megteszi, ami tőle telik!73 Akkoriban sok újságíró illetve publicista mindkét nyelven, németül és magyarul is, könnyen megállta a helyét.74 Így a pesti kiadók kénytelenek voltak a honorárium kifizetéseket a bécsi konkurenciával arányosan magasan tartani. A Béccsel való versengés pedig jótékonyan hatott a hazai sajtótermékek színvonalának növekedésére.75 A PM hasábjain gyakran jelentek meg kommentárok hazai német, vagy akár magyar nyelvű sajtótermékekben megjelentetett cikkekre, néha egyező állásponttal, viszont gyakran kritikával illetve egyes korabeli sajtótermékeket. Például „A ’Spiegel’ folyóirat valóban egy furcsa lap.” jelent meg a Spiegel76 20 éves jubileumán a PM kommentárja, mely szerint ezen erkölcsi tükörben némely más újságíró szégyenfoltjait nagyíthatná fel.77 „Nyílt köszönet” címmel a PM második füzetében jelent meg egy hosszabb köszönet a „der Ungar”-nak címezve. Köszönet „a megjelentetésemért ’az irodalom területén’,”78 az említett 70

Uo. 16. S. Ez a szedő válasza a következő szövegrészletre: „Még akkor is, ha holdfény van, legyen kivilágítva a híd; ugyanis nagy városban élünk és nem Krähwinkelben*) ahol ha holdfény van, nem világítják meg még az urcát sem. Krähwinkel Zugliget tréfás változataként értendő. 71 Vö. többek között Fried, István: Das deutschsprachige Bürgertum von Pesth-Ofen in den 1840er Jahren. In: Deutsche in Budapest. Hrsg. Hambuch, Vendel. Budapest 1999. 345-368. o. ld. 348. o. 72 Vö. uo. 348-349. o. 73 Pester Mephisto. Pest 1847. 6-tes Heft. 12. o. 74 Két nyelven író zsurnaliszták közé tartoznak többek között Kecskeméthy, Falk, Ludassy (Gans), vagy éppen Frankenburg is. 75 Vö. Buzinkay, Géza: Kis magyar sajtótörténet. Budapest 1993. 50. o. 76 Der Spiegel. Zeitschrift für die elegante Welt. Mode, Literatur, Kunst, Theater. 1847 huszadik évfolyam, szerk. Sam. Rosenthal. 77 Pester Mephisto. Pest 1847. 6-tes Heft. 15. o. 78 Pester Mephisto. Pest 1847. 2-tes Heft. 16. o.

176

írásban észlelhető szimpátia a későbbiekben is fennmaradt. Isidor Heller tollából jelent meg 1846-ban a Der Ungar 280. számában a magyar nyelv és a német nyelv relációjáról a következő bekezdés: Hogy itt könnyebb megtanulni magyarul, mint egy bármely más fővárosban e földön, nem egy nagy előny. És mégpedig nem az emberekkel való foglalkozás révén, mivel itt ma még inkább németül beszélnek, ami viszont nem fog sokáig tartani, mivel az egész ifjúság bármely valláshoz tartozó, magyarul tanul; de nagy könnyebbséget jelentenek e furcsán tagolt, egyedi nyelv tekintetében az utcák feliratai, táblái, valamint cégek és a hirdetések az utcasarkon, mivel ezek legtöbbször magyarul és németül olvashatók.79 A statisztikai számadatokkal összevetve a PM illetve a Der Ungar írásaiból is a német nyelvű olvasó- illetve színházba járó közönség megléte jellemző. A német és a magyar újságírás jelenléte egyszerre jellemzi a korszak pesti kultúráját, melyhez igény és befogadókészség is társult. A PM hat megjelent füzete a reformkor sajtótörténetének egy üde színfoltja, mely egyben színesíti a megjelent sajtótermékek palettáját. Jelen tanulmány szempontrendszerének koordinátái a pesti német színház témakörében mozognak, de e könnyen feldolgozható korpusz sok-sok szerteágazó aspektusból is megragadható és bemutatható. Izgalmas feladatot jelenthet a magyar és német nyelvű sajtótermékek kusza szövevényességének, kapcsolatrendszereinek, tollforgatói bravúrok kíséretében papíron megvívott párviadalainak kibogozása, bemutatása. Egy ezidáig feldolgozatlan adathalmaz egyszerre hordoz könnyebbséget és nagyobb volumenű kihívást magában, azonban minden egyes felkutatott szelete a magyarországi német sajtótermékeknek hozzájárul ahhoz, hogy minél nagyobb szeletét ismerjük meg a korabeli újságírás történetének.

79

Der Ungar. Zeitschriftliches Organ für ungarische Interessen, für Kunst, Eleganz, Literatur, Theater und Mode. Redakteur und Herausgeber (szerk. és kiadó) Hermann Klein. Pest 28. Nov. 1846. Nro. 280. 2333-2334. o.

177

Pintér Györgyi Egy irodalmi vita tanulságai 1847-ből Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájába, Romantika program Előadásomban a női megszólalás lehetőségének feltételeit vizsgálom a reformkori divatlapok tükrében, valamint egy irodalmi vita elemzésével igyekszem választ adni a kérdésre, hogy nyilatkozhat-e irodalomtudományos kérdésekben egy nő az 1840-es években. A női lapok történetét kutató szerzők az olvasóközönség 18. századi kiszélesedésével, az olvasó nők számának növekedésével magyarázzák a nőknek címzett, a nők elvárásaihoz igazított periodikus kiadványok megjelenését.80 Azonban a nyilvánosság 18. századi kiszélesedése nem csupán a nőolvasók számának növekedése, hanem a nők olvasási tevékenységének, ízlésének, feltételezett olvasói elvárásainak tematizálása, valamint a férfiak olvasási szokásaitól való elkülönítése szempontjából is fontos.81 Az olvasó nők megjelenése a kultúrtermékek piacán új típusú kiadványok megszületését ösztönzi, ami láthatóvá teszi a nőkkel kapcsolatos korabeli elképzeléseket. A kiadók és szerkesztők elsősorban szórakoztatással, képes kiadványokkal és könnyű olvasmányokkal próbálják megnyerni a nőket. „Noha a nők nem egyedüli fogyasztói voltak a szépirodalomnak, mégis őket tekintették a népszerű és romantikus regények első számú közönségének. A regényolvasó közönség elnőiesedése igazolni látszott a nők szerepével és intelligenciájával kapcsolatos korabeli előítéleteket. A regényeket azért tartották megfelelőnek a nők számára, mert nagy képzelőerejű, ugyanakkor korlátozott értelmi képességű, egyszerre felületes és érzelmi alkatúaknak tartották őket.”82 A nők tömeges olvasása aggodalomra is okot ad a társadalom jövőjét illetően. Mivel a korabeli elképzelések szerint a nők képtelenek távolságot tartani a szövegtől, az olvasás szenvedélye fiatal lányok, családanyák és feleségek bukásához vezethet, amennyiben nem képesek visszatérni a szöveg fiktív világából a valóságba, így nem tudják ellátni feladataikat a családban.83 A nők feltételezett szellemi kiszolgáltatottsága teszi szükségessé olvasási tevékenységük ellenőrzését és irányítását. A reformkorban az irodalmi divatlapok azok a sajtótermékek, amelyek már számítanak a nőolvasók támogatására. A nők feltételezett elvárásai szerint alakítják a lapok arculatát, kínálatát, valamint a nők szórakoztatását a magyar nemzeti kultúra megteremtésével és terjesztésével hozzák összefüggésbe. 80

Vö.:Nagydiósi Gézáné: Magyarországi női lapok a XIX. század végéig. Az OSZK évkönyve, 1957., 193-229.; Ambrusné Kéri Katalin: Női lapok a 18-19. század Európájában. Világtörténet, 1997/ősz-tél, 75-78.; Morvai Zsuzsanna: Női lapok indulása a 19. század elején és a nők olvasóvá érése. Könyv, könyvtár, könyvtáros, 2002/9, 34-39., Kéri Katalin: Női lapok a XIX. századi Magyarországon. In: Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel. Nők a dualizmus kori Magyarországon 1867-1914., Pannónia Könyvek, 2008. 81 Vö.: Horváth Györgyi: Női olvasás: Fenyegető élvezetek? A női olvasó az olvasás normalizációs folyamatában. In: Lóránd Zsófia, Scheibner Tamás, Vaderna Gábor, Vári György (szerk.): Laikus olvasók? A nem-professzionális olvasás értelmezési lehetőségei. L’Harmattan Kiadó, 2006, 32-50. 82 Vö.: Guglielmo Cavallo – Roger Chartier: Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban. Balassi Kiadó, Bp., 2000, 353. 83 Vö.: Kolmár József: Mi a Pedantismus? Tudományos Gyűjtemény, 1824/XII., 69-79.

178

Az 1840-es években három magyar nyelvű divatlap működik: a Regélő Pesti Divatlap (18421844), majd Pesti Divatlap (1844-1848), a Honderű (1843-1848) és az Életképek (18441848). Változatos kínálatukkal évekig képesek megtartani olvasóikat. A divatlapok legterjedelmesebb rovata a szépirodalmi rovat, amely verseket, folytatásokban közölt elbeszéléseket, regényrészleteket tartalmaz, ezt egészítik ki a korban nagy népszerűségre jutott rövid műfajok: a naplótöredékek, útleírásrészletek, a levelek és az életképek. A divatlapok az 1840-es években a társadalmi nyilvánosság meghatározó fórumát képezik. Bekapcsolódnak a korabeli társadalmi, közéleti mozgalmakba, és bekapcsolják olvasóikat is. A divatlapok értekezések rovatában terjedelmes, sokszor folytatásokban közölt beszámolókat olvashatunk a korabeli közérdekű tevékenységekről, a Pesti Nőegylet vagy a Védegylet működéséről, az újonnan induló nőnevelő intézetek pedagógiai programjáról, a hazai ipar fejlődéséről vagy akár a kisdedóvók alapításáról, annak szükségességéről. A cikkek szerzői nem leplezik, hogy az olvasók tájékoztatásán túl céljuk a bemutatott tevékenységek népszerűsítése, minél szélesebb közönség támogatásának a megnyerése. A legjobb példa erre azoknak a cikkeknek a sora, amelyek a divat kapcsán a hazai ipar, a hazai termékek vásárlására igyekeznek megnyerni az olvasókat, elsősorban a nőket.84 A divatlapok szerkesztői az aktuális, közérdekű témák mellett tudományos igényű dolgozatoknak is helyet adnak. Így az elméleti írások rovatban irodalom- és történettudományi vagy filozófiai értekezéseket is olvashatunk.85 Az olvasó, és a magyar nyelvű kultúrát támogató közönség kiszélesítését szolgálták a divatlapok színház- és irodalomkritikai rovatai is. Tájékoztatták az olvasókat a magyar nyelvű irodalom legújabb termékeiről, fórumot biztosítottak színházi és irodalmi viták számára, valamint ismertették a Nemzeti Színház műsorát, népszerűsítették színészeit. A felsorolt funkciókhoz szorosan kapcsolódik a divatképek és arcképek közlése. Bár a divatlapok a külföldi divatot is bemutatták, elsősorban mégis magyar divatképeket jelentettek meg, ezzel a magyar termékek népszerűsítésére, valamint nemzeti öltözködési szokások kialakítására törekedtek. A divatképeket remekül egészítették ki az arcképek, amelyek egyegy ismert személy, költő, politikus, vagy színész arcképét mutatták be a közönségnek. A színészeket, színésznőket gyakran ábrázolták jellegzetes szerepükben. A divatlapok lehetőséget adtak arra, hogy a magyar irodalom termékei egyre szélesebb közönséghez jussanak el, kapcsolatot teremtettek írók és olvasók között, valamint tájékoztatták a közönséget kulturális és közéleti eseményekről. Fővárosi, vidéki, alkalmanként külföldi hírek is szerepeltek a divatlapokban. Tartalmukat tekintve egyrészt a korszak jellegzetes törekvéseit ismerhetjük meg: olvasókörök és polgári kaszinók, nőegyletek és jótékonysági társulatok alakulásáról, működéséről, valamint vidéki és fővárosi kulturális eseményekről értesülünk. Másrészt a rovatok helyet adnak a szenzációs híreknek is: gyilkosság, tűzeset, családi és városi botrányok egyaránt szerepelnek a kínálatban. A reformkori divatlapok nemcsak divatképekkel, hanem változatos kínálatukkal is igyekeztek megnyerni a korabeli olvasókat. Egyrészt elmondható, hogy a divatlapok nyilvánosságot teremtettek a nőknek, olvasóként és íróként egyaránt, valamint lehetőséget biztosítottak a nőket is érintő kérdések megvitatására: nevelés, házasság, válás. Másrészt azonban a nők szokásainak, ízlésének normalizálása is tetten érhető. A Regélő Pesti Divatlap (1842-44) szerkesztője, Garay János a politikai lapokkal szemben határozza meg divatlapját. Feltételezi, hogy a nők érdeklődési körén kívül esik a politika,

84

Vö.: Fábri Anna: A nő és hivatása. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből 1777-1865. Kortárs Kiadó, Bp., 1999. 85 Vö.: Tamás Anna: Az Életképek. Akadémiai Kiadó, Bp., 1970.; T. Erdélyi Ilona: Irodalom és közönség a reformkorban. Akadémiai Kiadó, Bp., 1970.

179

ezért szórakoztató olvasmányokkal próbálja megnyerni olvasóit.86 A Honderű (1843-1848) szerkesztője, Petrichevich Horváth Lázár a főrangú nőknek ajánlja lapját. Programcikkében lehetőséget ígér a címzetteknek arra, hogy lapja előfizetésével bekapcsolódjanak a korabeli társadalmi mozgalmakba és teljesítsék a haza iránti kötelességeiket.87 Vahot Imre a Pesti Divatlap (1844-1848) nemzeti arculatát helyezi a középpontba. A nemzeti divatot, a magyar beszédet és a magyar irodalmat kívánja népszerűsíteni a nők körében.88 Frankenburg Adolf az Életképek (1844-1848) programcikkében elkülöníti a férfi és női tevékenységi területeket. A férfiak feladata, hogy a törvények szintjén előmozdítsák a magyar nyelv hivatalossá tételét. A nők feladata, hogy a magyar nyelv használatát elterjesszék, nem csupán a közéletben, hanem elsősorban a családban.89 A divatlapok szerkesztői programcikkeikben egy feltételezett női elváráshorizont mentén fogalmazzák meg célkitűzéseiket, a hírlapoktól és a tudományos folyóiratoktól, a politikától és a tudományosságtól elhatárolódva rajzolják meg a lapok arculatát. Szórakozást ígérnek a nőknek, de szórakozásuk, amennyiben megfelelő szövegeket olvasnak, hazafias kötelességként tételeződik. A szerkesztők bár teret engednek a női megnyilatkozásoknak, azonban a megszólalás témáját a lapok arculata eleve meghatározza, valamint a női megszólalásokat gyakran kísérik helyre igazítások a férfi szerzők részéről, különösen, ha a megnyilatkozás tartalma vagy módja megsérti a nőknek kijelölt diszkurzív határt. A fenti kettősséget meggyőzően illusztrálja egy irodalmi vita, amelyet egy női név alatt publikáló szerző indított el. 1847-ben az Életképek Literatura rovatában jelent meg Tüskey Emma műbírálata, melyben Hiador, azaz Jámbor Pál Emléksorok egy főrangú hölgyhez c. kötetét vizsgája.90 A kötet négy darabját kivéve a megjelent költemények mindegyikét elhibázottnak tartja, valamint a költőt is kezdő versfaragóként tünteti fel. A recenzióra Zerffi Gusztáv, a Honderű kritikusa válaszol91, valamint maga a költő is reagál a bírálatra az Életképekben.92 A vita megértése szempontjából fontos néhány irodalomtörténeti adat rögzítése. Az Életképek és a Honderű egymással rivalizáló divatlapok.93 Az Életképek írói körébe tartozik Petőfi Sándor, akinek költészetét a Honderű kritikusa a neoklasszicista ízlés nevében többször is bírálta, Hiador költői teljesítményét Petőfivel szemben mutatta fel.94 Zerffi azonnali reagálása a Hiador-kritikára érthető, a válaszadás módja már kevésbé. A műbírálatra ugyanis nem műbírálattal, hanem fiktív szöveggel válaszol, melyben teljesen figyelmen kívül hagyja a Tüskei Emma által felvetett esztétikai szempontokat, és kizárólag a kritikus személyét, pontosabban nőiségét támadja. Zerffi tehát nem hajlandó vitába bocsátkozni tudományos kérdésekben egy nővel, válaszában visszautalja a nőkritikust a magánélet helyszíneire. „Kritizáló nő felől nem mond a természethistória semmit, édes Emma! … minthogy tehát magad megvallod, hogy a társaság magasb osztályához nem tartozol, én sokkal jobb foglalkozást tudtam volna számodra, mint ily kegyetlen

86

Program és hivatás: Magyar folyóiratok programcikkeinek válogatott gyűjteménye, Gondolat Kiadó, Bp., 1978, 124. 87 Uo., 127. 88 Uo., 136. 89 Uo., 146. 90 Tüskey Emma: Emléklapok egy főrangú hölgyhez, írta Hiador, kiadta Petrichevich Horváth Lázár. Életképek, 1847/I, 444-447. 91 Zerffi Gusztáv: Tüskey Emma vagy a nőkritikus megkoronázása. Honderű, 1847/I, 295-297, 316-317. 92 Hiador: Válasz. Életképek, 1847/I, 519-521. 93 A Honderű szerkesztője Petrichevich Horváth Lázár, Hiador vizsgált kötetét is ő adta ki. 94 vö.: Endrődi Sándor: Petőfi napjai a magyar irodalomban. Bp., 1911.

180

tigrisnőszívszerű kritizálás! Avagy oly példásan jó rendben vannak harisnyáid, hogy ráérsz ily kritikák írására?”95 A fentivel ellentétes eljárással él a bírált szerző. Költőként nem gúnyverssel vág vissza, hanem kritikát közöl saját kötetéről az Életképekben. Tételesen válaszol az egyes költemények kapcsán felmerült esztétikai kérdésekre. Zerffivel ellentétben fontolóra veszi Tüskei Emma kritikai megjegyzéseit, viszont teljesen figyelmen kívül hagyja a bíráló nemét. Míg Zerffi többször is a Tüskei Emma asszony vagy kisasszony megszólítást alkalmazza, Hiador következetesen a T…. jelzést használja, tehát a bíráló női nevét sem írja le. Az érintettek ellentétes reakciójára egy lehetséges magyarázatot kínál a feminista megközelítés, amennyiben feltételezzük, hogy Zerffi Gusztáv női szövegként, Hiador pedig egy női álnév alatt publikáló férfi írásaként olvasta a kritikát. A továbbiakban a Tüskei Emma szöveg diskurzuselemzésével arra a kérdésre keresem a választ, hogy mi okozta az érintett szerzők eltérő olvasatát. „Remélem, hogy az Emléklapok írója, a főrangú hölgy, kinek azok szentelve vannak, s a kiadó Petrichevich Horváth Lázár úr nem fognak szentségtörőnek tartani, hogy egyszerű közrangú hölgy létemre az Emléklapokon átpillantani vakmerősködém”96 A kritika a magát egyértelműen nőként meghatározó szerző bocsánatkérésével indul, a beszélő a költőtől, a kiadótól és a címben szereplő főrangú hölgytől egyaránt elnézést kér a nőként, közrangú nőként, valamint az irodalomtudományos kérdésben közrangú nőként való megszólalás miatt. A beszélő érdemi megszólalása előtt leértékeli önmagát és tevékenységét. A vakmerő, szentségtörő, parányi jelzőket alkalmazza önmagára, valamint irodalomkritikai tevékenységét is lefokozza az átpillantás szintjére. Bűnös tettét irodalmi kíváncsisággal magyarázza, amit a nők természet adta gyöngeségének tekint: „…gondolják meg, hogy én hölgy vagyok; hölgyekre több gyengeséget tékozlott a természet, a kandiság nememnek egyik gyöngesége, jelen tettem némileg irodalmi kandiságból eredt.”97 A szöveg ezzel játékba hozza a nőkkel kapcsolatos hagyományos diskurzust, amivel a beszélő teljes mértékben azonosulni látszik. (Ebben a diskurzusban axiómának számít a nők természet adta gyöngesége, ami a fizikai és a szellemi adottságokra egyaránt vonatkozik, valamint ez az egyik legfontosabb érv, ami a nők szellemi és/vagy fizikai munkavállalása ellen szól.98) Azonban a témaváltással párhuzamosan a beszélő énképe is jelentősen módosul. Amint az önmeghatározást a kritika témájának megjelölése váltja fel, a főrangú és az irodalmi tekintélyt elismerő, alázatos és tevékenységében bizonytalan nő helyett egy öntudatos, társadalmi helyzetére, józan eszére büszke női identitás konstruálódik meg. A beszélő bár továbbra is alkalmazza önmagára a lekicsinylő jelzőket: csekély, közönséges, gyönge; azonban már nem azonosul az így létrejövő énképpel, hanem azt Hiador és a kiadó, Petrichevich Horváth Lázár előítéleteként mutatja be, akik egy főrangú hölgynek ajánlva a kötetet eleve kiutasították az olvasók köréből a középosztálybeli nőket. „Vagyis csekély mihozzánk nem szólnak az Emléklapok, mert azokon egy főrangú hölgynek teszik a – szépet, 95

Honderű, 1847/I, 296. Hasonló működésmechanizmus figyelhető meg A Takács Éva vitában, ami az 1820-as években zajlott a Tudományos Gyűjteményben. Takács Éva egyetlen, rövid műbírálata évekig tartó vitát eredményezett arról, hogy szabad-e egy nőnek tudományos kérdésekben nyilatkoznia. A szerzőnek a művel kapcsolatos kritikai észrevételeire azonban senki nem reagált. Vö.: Fábri, 1996. 37-41. 96 Életképek, 1847/I, 444. 97 Életképek, 1847/I, 444. 98 vö.: Fáy András: Nőnevelés és nőnevelő intézetek hazánkban. Különös tekintettel nemesek, főbb polgárok és tisztes karúak lánykáira. Pest, 1841. (Fáy András kiadványa csupán egy lehetséges példa.) Fontos megemlíteni, hogy a nők helyzetéről vagy a nőnevelésről szóló vita közép- és felső osztálybeli problémaként artikulálódott a 19. század első felében, s mint ilyen figyelmen kívül hagyta a munkásosztálybeli vagy jobbágysorban élő nőket, valamint azt a tényt, hogy az utóbbiak szükségszerűen, társadalmi helyzetükből következően rendszeresen végeztek fizikai munkát.

181

mert azokon főrangú eszmék ragyognak, főrangú érzelmek lángolnak, melyeket falusi elmécskénk megérteni, közönséges szívecskénk átérezni képtelen, szóval: mert az Emléklapok általi megdicsőíttetés mindennapi lényeknek nem competál.”99 Mindenképpen váratlan fordulat a beszélő részéről, hogy nemcsak elutasítja az első bekezdésben megformált énképet, hanem a kiadót és a költőt teszi felelőssé az önarcképrongálás szükségességéért. Egy írói ajánlás valóban tekinthető az arisztokrácia felé tett hízelgő gesztusnak, de ez még önmagában nem zárja ki a középosztálybeli olvasókat.100 A beszélő énfejlődésével párhuzamosan a vizsgált szerző költeményeinek korábban feltételezett kiválósága, a kiadó dicsérete, értékítélete megkérdőjeleződik, irodalmi tekintélyük csökken, míg a beszélő immár jogosnak, érvényesnek tekinti önnön megszólalását a témában. A női természetre hivatkozást a józan észre hivatkozás váltja fel. „Ha gyöngyök – gondolám magamban -, úgy egy tekintetet mindenesetre megérdemelnek, s miért nem egy hölgytől, ki ha mindjárt nem főrangú is, szinte bírhat gyöngyökkel, s miért nem éntőlem, ki Isten kegyelméből megtanultam már az igaz és hamis gyöngyök közt különbséget tenni.”101 Az olvasó joggal élhet a gyanúperrel, hogy a korábbi énkonstrukció csupán irónia a beszélő részéről, miként a kötetre vonatkozó dicséretek látszólagos elfogadása is. A szerző és a kiadó lefokozása, a beszélő kompetens, műértőként való felértékelődése a költemények ismertetésekor éri el a tetőpontját. Az ígért átpillantás helyett részletes elemzést kapunk az egyes darabokról. A beszélő kilép a korábbi alárendelt viszonyból, a szólásjogában bizonytalan nő szerepéből az irodalomértő, tevékenységében magabiztos kritikus pozíciójába helyezkedik. Ebből a pozícióból bírálja Hiador költeményeit, rámutat gyöngeségeire, módosításokat javasol, elvitatja a költőtől az eredetiséget, valamint a dicsérő szavak is egy ügyes versfaragó bátorításaként tűnnek fel. „A XVII. XVIII. számúak minden kifogás nélküli lírai költemények, igaz gyöngyei Hiador kebelének … Egyébiránt mégse higgye Hiador, hogy ezek által a halhatatlanság sugarára érdemet tett.”102 A kritikus a dilettáns költő szintjére fokozza le a vizsgált szerzőt. „Annyi érdemük e versecskéknek mégis van, hogy széptanároknak tökéletes példányokkal szolgálhatnak a – hamis pátoszra.”103 A beszélő kompetens kritikusként való önmeghatározása együtt jár a nemiségre, ez esetben a nőiségre utaló jelzések elmaradásával. Ezzel párhuzamosan a kritikus nemcsak kilép az alárendelt pozícióból, hanem a megszólítottak fölé helyezi önmagát. A verselemzésben előforduló bizalmaskodó megjegyzések („Ugyan hol, édes Hiadorom?”104 „Ne higgye Horváth Lázár úr, ezek nem az ön klasszikus álmaira emlékeztetik az olvasót”105) arra engednek következtetni, hogy a kritika szerzője nem csupán egyszerű olvasó, hanem kiváló ismerője, sőt maga is tagja a pesti irodalmi életnek. Így a Tüskei Emma szöveg a Honderű és az Életképek versengésének a dokumentumaként is olvasható. A szöveg zárásában a beszélő visszahelyezkedik Tüskei Emma szerepébe. Saját tevékenységének újbóli leértékelése, Horváth Lázár avatott műértővé emelkedése a korábban leírtak után már kizárólag iróniaként érthető. „Egyébiránt nézeteim csak egyéni csekély felfogásom eredményei lévén, legkevésbé sem szükséges Hiadornak ezen anathémán megütközni; és pedig annál kevésbé, mert avatott műbíró, azaz: Petrichevich Horváth Lázár

99

Életképek, 1847/I, 445. Hiador az Életképekben közölt Válaszában hangsúlyozza, hogy fenntartja magának a jogot, hogy munkáját tetszése szerint bárkinek ajánlhassa, ezzel kapcsolatban nem is kíván magyarázkodni. 101 Életképek, 1847/I, 445. 102 Életképek, 1847/I, 445. 103 Életképek, 1847/I, 446. 104 Életképek, 1847/I. 445. 105 Életképek, 1847/I, 446. A szerző utalást tesz Petrichevich Horváth Lázár Byron-kötetére. P. H. L.: Az álom, Byron után. Pest, 1838. 100

182

úr, vagy a Honderű pozsonyi tilinkósa előtt egészen más színben tűntek már föl ezen Emléklapok.”106 A fentiek alapján érthetővé válik Zerffi Gusztáv és Hiador eltérő olvasata. A kritikus női szövegként olvassa Tüskey Emma bírálatát, és ennek megfelelően jár el, azaz helyre utasítja a beszélőt, aki a diskurzus rendjében a határsértés bűnét követte el. A költő azonban férfi bírálót feltételez, így szükségesnek tartja pozíciója védelmét, ezért esztétikai vitába bocsátkozik az ismeretlen szerzővel. A Tüskei Emma vita alapján elmondható, hogy a vizsgált időszakban a szerző neme/nemi aláírása meghatározta a szövegek olvasatát, valamint az irodalomtudományos diskurzusba lépés feltétele, hogy a beszélő férfi legyen. A női megszólalás, függetlenül annak igazságértékétől, dilettáns/laikus megszólalásnak minősül, s mint ilyen, némaságban marad. Ezt igazolja Zerffi Gusztáv elutasítása, aki szóra sem méltatja a „nőkritikus” által felvetett irodalomkritikai szempontokat. De ezt erősíti meg a Tüskei Emma szöveg szerzője is, aki a dilettánsként értett női megszólalás pozíciójából méri csapásait a költőre és a kiadóra, és épp ezzel a gesztussal ingatja meg irodalmi tekintélyüket, és helyezi őket az önjelölt kritikusnővel egy szintre. A vizsgált időszakban elsősorban olvasóként számítanak a nőkre, valamint a nők olvasási tevékenysége naiv olvasásként konstruálódik meg. Ez a nőkkel kapcsolatos előfeltevés a vizsgált szöveg ironikus beszédmódjának lehetőség feltétele. A szerző szövegjátéka azt sugallja, hogy Hiador költeményeit csak naiv női olvasók tekinthetik értékes irodalomnak, akik készen kapott értékítéletet tesznek magukévá engedelmeskedve a költő, a kiadó és a szöveg tekintélyének. A szerző ezzel szemben konstruálja meg a maga reflektáltan olvasó, gondolkodó, és nem utolsó sorban középosztálybeli nőolvasóját, akit azonban nem tekint profi-, csupán mintaolvasónak, aki „csak úgy természetes szemmel” elemzi az egyes költeményeket. 107 Az is kiderül, elsősorban Zerffi Gusztáv válasza alapján, hogy a nők kiutasítása az irodalomtudományos diskurzusból a természetre hivatkozással történik, valamint ezzel párhuzamosan a nők feladataira való utalással. Fontos tanulsága még a Tüskei Emma vitának, hogy a nőkkel kapcsolatos negatív előítéleteket tételesen kifejtő, illetve azokra, mint háttértudásra építő szövegek egyaránt hozzájárulnak a korabeli elképzelések fenntartásához, áthagyományozódásához.

106 107

Életképek, 1847/I. 447. Életképek, 1847/I. 445.

183

T. Nagy László A hatékonyság növelésének lehetőségei multimédiás nyelvoktató rendszerekben Debreceni Egyetem Informatika Tudományok Doktori Iskola Absztrakt Jelen írásban a multimédiás oktató programok hatékonyságát, hatékonyságának növelési lehetőségeit vizsgálom a nyelvoktatás területén. Ezt a vizsgálatot a legújabb technológiák, nyelvoktató programok (rendszerek), nyelvoktatással foglalkozó webes alkalmazások, számítógépes szótárak, online tartalmak, vagy a számítógépes nyelvészet legújabb kutatásait és eredményeit felhasználva végzem. A kutatás célja, az eredményekből egy olyan általános modell építése, amely hatékonyság növelés minél általánosabb és több oldalról való megközelítését szolgálja. Természetesen a téma terjedelmessége és összetettsége miatt, e cikkben nem lehet célom átfogó és a mindenre kiterjedő részletes vizsgálatot bemutatni. Véleményem szerint azonban, néhány fontos gondolattal, az elméleti összefüggések áttekintésével, megértésével, komoly eredményekkel kecsegtető, (olykor drasztikus) növekedést érhetünk el a tanulás hatékonyságának és a tudás megőrzésének területén, a nyelvtanítás-tanulás folyamatában. Áttekintés Általános tendenciaként megfigyelhetjük, hogy az informatika, az információ technológiás eszközök révén, egyre nagyobb teret nyer mindennapjainkban. A 80-as 90-es években, a számítógép hazánkban is mindinkább elterjedt eszközzé vált, amit hamarosan a mobiltelefónia robbanásszerű térhódítása követett. Ezzel párhuzamosan, lassan beszivárgott a munkahelyek, a köz és oktatási intézmények mellett az otthonainkba is az internet. Napjainkban pedig már természetessé vált, hogy az internet bárhol elérhető, vezeték nélkül. A telefonjaink mára online, interaktív, multimédiás számítógépekké váltak, amelyek a beépített tucatnyi szenzor, elektronikai eszköz, többféle rádió kommunikációs platform miatt sokoldalúbbak, mint az asztali gépeink. A fejlődés persze nem áll meg. Az internet hálózata minden lehetséges módon el akar érni minket. A közelmúltban jelent meg a prémium kategóriás tv között az első „okos” televízió, ami már internetezésre is alkalmas és számos szolgáltatással az új, otthoni multimédiás központ cím elérésére törekszik. Idén már a középkategóriás tv-k nagyobb része is rendelkezik ezzel az opcióval, egyre olcsóbb árkategóriában, ami a tömeges elterjedés kezdetét jelenti. Ezek az eszközök, amik az információk gyors és szinte korlátlan elérhetőségét lehetővé tették széles körben, nagymértékben megváltoztatták a hagyományos oktatási, pedagógiai és didaktikai lehetőségek tárházát is. Soha - az emberiség ismert történelmének több ezer évét áttekintve, - nem volt még ilyen robbanásszerű technológiai fejlődés, mint az elmúlt néhány évtized alatt. Kellőképpen ki tudjuk használni az ezzel járó előnyöket az oktatási folyamatokban? Hatékonyan és helyesen működtetjük ezeket az eszközöket? Ismerjük azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tudás átadás-megőrzés igen bonyolult és sokat vizsgált folyamatait egyszerűbbé, gyorsabbá, maradandóbbá, azaz röviden hatékonyabbá tehetjük? Egyáltalán, mikor, milyen eszközt, feladatot, vagy formát válasszunk az adott cél elérése érdekében?

184

Ezekre a kérdésekre nem könnyű a választ megadni, és a helyzet pontos ismerete nélkül sokszor lehetetlen is. Szükség van az elérendő cél, pontos specifikálására, vagy szűkítésére. A dolgot tovább nehezíti a téma interdiszciplinaritása. Ugyanis amikor a számítógéppel támogatott oktatás valamelyik formájának alkalmazása mellett döntünk, mind az informatika mind az alkalmazott szakterületen szükséges „némi” jártassággal rendelkeznünk. Alapvető elvárások egy nyelvoktató rendszerrel szemben Az 1. ábrán egy nyelvoktató rendszer sematikus vázát láthatjuk általánosságban. A tanuló az egyik bemeneten helyezkedik el és – jó esetben - rendelkezik motivációval, szorgalommal, valamint megfelelő kitartással a nyelvtanuláshoz. A rendszerbe, mint „fekete dobozba” bekerülve, egy idő után (szerencsés esetben) a kívánt eredményt elérve távozik, azaz önálló kommunikációra képes egyénként. Az oktató rendszer itt, valamilyen számítógéppel támogatott rendszert jelöl, de igazából hagyományos esetben is ugyanez, vagy nagyon hasonló a folyamat. • tananyag • segédeszközök

TANULÓ • motiváció • szorgalom • kitartás

Oktató rendszer INTERAKTÍV TANULÁS

PASSZÍV

Új ismeret elsajátítás

GYAKORLÁS Rögzítés Szinten tartás

PASSZÍV SZÖVEGÉRTÉS

KOMMUNIKÁCIÓ

Olvasás után Hallás után

Beszéd Írás

Fejlesztés

INTERAKTÍV

Alkalmazás vizsga

+motiváció +sikerélmény

Önálló kommunikációra képes tanuló

1. ábra A rendszer működéséhez természetesen szükségeltetnek külső javak, úgymint tananyagok, egyéb oktatási segédeszközök, valamint egy nagyon fontos momentum a külső motiváció és sikerélmény. Ezek az inputok, - mint olaj a gépnek – simábbá és eredményesebbé teszik a folyamatot, sokszor átsegítik a tanulót a nehézségeken, új lendületet adva a célok eléréséhez. A rendszeren belül az egyes folyamatoknak tetszőlegesen átjárhatóaknak, kell lenniük, bárhonnan bárhova meg kell lenni a visszalépés lehetőségének, igény szerint. A rendszer kimenetén kívül, és/vagy belül helyezkedik el a vizsga, mely az eredményesség egyik fokmérője. A tudás igazolásának fontos, de nem feltétlenül szükséges bizonyítéka. Véleményem szerint, a pedagógus személye nem hagyható ki teljesen, egy nagyon jónak és hatékonynak nevezett rendszerből sem teljes egészében. Bizonyos szituációkban és folyamatokban egyszerűen nélkülözhetetlen, habár olyan esetekben, amikor a személyes irányítás könnyen nem megoldható, részben valóban helyettesíthető. (például távoktatás) Azt viszont kijelenthetjük, hogy ezeknek a rendszereknek a használatával, a pedagógus szerepe megváltozik, és a tutor szerepkörből mindinkább a mentor irányába tolódik el. Az idő előrehaladtával és a technika fejlődésével, persze egyre több helyen születnek igen jó megoldások a helyettesítésre, gondoljunk itt akár a különféle virtualizációs törekvésekre. Azonban ezek a virtuális tanárok is az élő személyek valós attitűdjeit, gesztusait, azaz általánosságban: a viselkedési mintáikat utánozzák. Konkrét példát említve, a kiejtés gyakoroltatása nagyon nehezen helyettesíthető gépi módszerekkel. Régen megjelentek már az ezt támogató alkalmazások, de a valódi nyelvtanár finom hallását és pontos korrekciós instrukcióit a tanulónak, a mai rendszerek még messze nem képesek csak megközelíteni sem. 185

A nyelvek közötti fordítások számítógépes fejlettségi szintjét nem is említve. A számítógépes fordító programok mesterséges intelligenciája még messze nem elég ahhoz, átmenjenek az úgynevezett Turing teszten. [11] (Az elszeparált kérdező válaszaira egy gép és egy ember válaszol, a gép akkor ment át a teszten, ha a kérdező hosszabb idő, vagy sok feladat megoldatása után sem tudja megmondani mely válaszok jöttek a gép mesterséges intelligenciájából, melyek az élő személytől.) Az élő nyelvek összetettsége, rendkívüli szerteágazósága, valamint a közlendő gondolat nagymértékű szövegkörnyezettől való függősége miatt, sokszor az alapgondolat is elvész a mai gépi fordításokat vizsgálva, nemhogy az árnyalatnyi, mögöttes tartalmak. Próbáljuk meg ezek után, a témát kicsit szűkítve, felsorolni egy jó számítógépes (nyelv)oktató program legfontosabb tulajdonságait. Ezek címszavakban: • Funkcionalitás • Megbízhatóság • Használhatóság • Hatékonyság • Karbantarthatóság • Hordozhatóság A funkcionalitás alatt az elvárt (beprogramozott) feladatok teljesítését értem, azaz a számítógépes rendszertől elvárás, hogy minimum annyit tudjon, mintha nélküle, hagyományos módon történne az ismeretátadás vagy gyakorlás folyamata. Még inkább azt, hogy a rendszer használatába fektetett munka kamatozzon, valamilyen szempontból többet érjünk el vele, mint a rendszer használata nélkül. A megbízhatóság a szoftver olyan minőségi tényezője, amely lehetővé teszi a rendszeres zökkenő és lehetőleg hibamentes használatát. Akkor mondjuk egy alkalmazásra, hogy jól használható, ha az a célcsoport aki számára készült, alkalmazni tudja arra a feladatra, amelyre a rendszert tervezték. Egy rendszer hatékonysága nagyon sok tényezővel van összefüggésben, ennek a tulajdonságnak az értéke lenne a tudásátadás és tudásmegőrzés egyik legfontosabb fokmérője. A hatékonyság a fogalma szerint általánosságban, egy adott tevékenység során előállított eredmény és az előállításához felhasznált erőforrások közötti összefüggés. [14] Ezt a kapcsolat két oldalról is vizsgálhatjuk. A lehető legkisebb ráfordítással elérni egy adott célt, vagy egységnyi ráfordítással a lehető legjobb eredményt elérni. Egy rendszer akkor jó a karbantarthatóság szempontjából, ha a felhasználó vagy az üzemeltető, saját maga képes a rendszeres használatával járó, szerviz feladatok elvégzésére, úgymint mentések, rendszerfrissítések stb. Végül a hordozhatóság elvárása, amely ma az egyik „legdivatosabb” legtöbbet emlegetet entitás. Azaz minél többféle platformon meg tud jelenni egy rendszer, effektíve annál több potenciális használója lesz, vagy úgy is megközelíthetjük a dolgot, hogy ugyanaz a felhasználó több féle irányból érhető el. Ezek a szempontok, mint a (jó) rendszer alapvető tulajdonságai, olyan elemi fogalmak, amelyek mindenki számára egyértelműek. Bármelyik megléte vagy fokozása, - önmagában vagy együttvéve - növeli a rendszer eredményességét. Ahogy már az előbb is említettem, egy rendszer általános eredményességét a rendszer hatékonyságával, mint fogalommal kötjük össze legkönnyebben. A hatékonyság itt a legáltalánosabb fogalom, ugyanis ha egy rendszert bármelyik szempontból jobbá, azaz eredményesebbé tudjuk tenni, akkor elmondhatjuk, hogy a törekvésünk növelte a rendszer hatékonyságát. Mindezek után tekintsük át, mely oldalakról és milyen módszerekkel növelhető tehát egy rendszer hatékonysága konkrétan. 186

Hatékonyság növelés tényezői a multimédiás nyelvoktató rendszerekben modell Ahogy a multimédiás nyelvoktató rendszerek hatékonyság növelő lehetőségeinek kutatásába egyre jobban belemélyedtem, annál jobban hiányát éreztem egy minél általánosabb modell felépítésének, ahol a tényezők egymás közötti viszonya és kapcsolatrendszere könnyen leolvasható. Egy olyan modellnek, amelynek célja, hogy vázat adjon, rendszerezzen, ahol a struktúrák alábonthatók és mind egy rendszer elkészítésénél, mind egy már meglevő rendszer használatra való kiválasztásánál támpontot tudjon nyújtani, a várható hatékonyság megbecsülésének szempontjából. Ez a modell egy hierarchikus félépítésű szempontrendszer, ahol az alapok a technológiát jelentik, a középső szinteket a költség-haszon elvre – mint szervező elméletre - épülő tananyagszervezés, a legfelső szinteken pedig a tananyag tartalmi felépítése helyezkedik el, nyelvészeti és tartalmi csoportosításban tetszőleges részletezettséggel. (2.ábra) Modell építés Megállapíthatjuk, hogyha általánosságban effektív hatékonyság növekedést szeretnénk elérni, egy multimédiás nyelvoktató rendszerben, akkor meg kell vizsgálni, - az adott technológiai rendszerek adta lehetőségeket, - a jelen környezet elvárásait, igényeit - valamint a tartalom olyan korszerű felépítését, amely önmagában és az előző két feltételnek is eleget tevően megfelel. A három gondolatból talán a középső szorul némi magyarázatra. Az idő előrehaladtával a világban és azon belül egy országban sok minden változik. A gazdaság, a társadalom összetétele és részeinek aránya. Bizonyos tudások felértékelődnek, vagy éppen értéküket vesztik, változik az életvitel, a stílus, vagy az élet „sebessége”. Az ezekhez való alkalmazkodás a sikeresség alapja. Ha egy multimédiás nyelvoktató rendszer sikeres akar lenni, ezeket a szempontokat sem hagyhatja figyelmen kívül.

2. ábra A modell ezeknek az alapvető gondolatoknak a figyelembevételével épül fel. Nézzük meg részletesebben az egyes szintek értelmezését. Platformfüggetlenség Ahogy egyre jobban a három képernyő köré szerveződik az életünk, a funkcionalitás szempontjából egyre jobban átjárhatók a különböző hardver erőforrások. Pusztán használhatósági szempontból, mindinkább csak a képernyő méretében lesz különbség. Klasszikusan a legnagyobb megjelenítő eszköz a televízió képernyője, ezt követi a számítógép monitor, végül mint legkisebb, a valamilyen mobil (kommunikációs) eszköz kijelzője. Nyilvánvaló, hogy egy alkalmazás akkor tud igazán széleskörűen elterjedni és minél 187

több felhasználóra szert tenni, ha az előbb említett három kijelző közül többet, vagy mindegyiket használni tudja. Más oldalról nézve, ha a felhasználó a kívánt alkalmazást minél többféle módon (helyzetben) elérheti, számára a rendszer annál hatékonyabb lesz. Ez azt jelenti, hogy a platformfüggetlenség mára egyre alapvetőbb kívánalom, ugyanis a legkönnyebben ily módón növelhető a felhasználók száma és az alkalmazással töltött egyéni használati idő. Ahhoz hogy ez a módszer a valóságban is használható legyen, szükség volt a számítógépes hálózatok elérésének megteremtésére mindhárom fő eszközcsoport számára, valamint a képernyők felbontásának növekedésére. A számítógépen vizuálisan jól felépített alkalmazás a televízió képernyőn, - annak alacsony felbontása miatt – más (egyszerűbb) kivitelezést igényelt, a telefon képernyője, kicsi mérete, nehézkes kezelése és sokáig monokróm kijelzője miatt alkalmatlan volt bármilyen komolyabb alkalmazás futtatására. A hálózati és egyéb hardver képességek (adatátvitel, processzor, memória, háttértár, input egységek) hiányosságairól nem is beszélve. Ahogy a televíziók is nagyfelbontású és „okos” multimédiás központok lesznek (lettek) otthonainkban, már nem csupán nagyobb kijelzőként fogunk gondolni rájuk. A mobiltelefonok nagyfelbontású, egyre nagyobb méretű érintőkijelzőt, CPU-t, gyors memóriát és háttértárat, szélessávú hálózati képességeket kaptak, miáltal teljesértékű interaktív multimédiás eszközökké nőtték ki magukat.

Multimédiás komponensek A modell hierarchiájában egyel magasabban elhelyezkedő egység az interaktivitás és a multimédiás tartalmak hatékonyságnövelő lehetőségei. Ez a lehetőség mintegy „rajta ül” a technológián, azaz a technológia adta lehetőségektől függ. Hogyan tudnánk ezen fogalmak adta lehetőségeket minél hatékonyabban, a tudásátadás és a tudásmegőrzés eredményességének növelésére fordítani? A vizualitás és a hallás által elérhető információ inputok élményét, ezeknek az irányításában való részvételét, mint az interaktivitást, vagyis általánosan, ezen ingeregyütteseknek a tudásra gyakorolt hatását, már régóta és igen sokan kutatják. Talán az egyik legismertebb és legelfogadottabb a 3. ábrán látható, eredetileg Edgar Dale által publikált „tudás piramisának” (Cone of learning) mai értelmezése. Az eredeti Dale féle publikáció még nem tartalmazott százalékos számokat, ezeket a későbbi kutatások eredményei igazolták. Ezek a százalékos eredmények természetesen nem kőbe vésett számok, (sokan és sokféle megközelítésből foglalkoznak a témával), azonban az eredmények alapján a nagyságrendeket elfogadhatónak tarthatjuk és az mindenképpen kiolvasható a konkrét munkákból, hogy a Dale féle piramis hierarchikus felépítése igen helytálló. [3] A tudás piramisa (Cone of learning)

Confuciusz

magas 10% -a annak amit olvasunk 20% -a annak amit hallunk 30% -a annak amit látunk

50% -a annak amit hallunk és látunk

70% -a annak amit mondunk 90% -a annak amit mondunk és teszünk

„Amit hallasz elfelelejted, amit látsz megjegyzed, de amit csinálsz, azt megtanulod.”

olvasás szöveg hallgatása

verbális érzékelés

képek nézegetése egy film megnézése kiállítás megtekintése bemutató megtekintése valós esemény megnézése részt venni egy beszélgetésben beszédet tartani dramatizáció a valóság szimulálása valós tapasztalat

alacsony

vizuális

P a s s z í v

érzékelés

érzékelés és részvétel cselekvés

A k t í v

Edgar Dale (1969) alapján

3. ábra 188

Dale a különböző, tanulás során alkalmazható cselekvési tevékenységeket helyezte hierarchikus sorrendbe. Az ábrán látható, hogy az absztrakció szintjének minél alacsonyabban tartásával, az emlékezés hatékonysága milyen eredményesen növelhető. Az absztrahálás csökkentése elérhető a minél több érzékszerv bevonásával, vagy a tananyag gyakorlatias, életszerű felépítésével. Az egyre több érzékszerv bevonása önmagában is tudásmélyítő momentum, hiszen könnyen belátható, hogy a hallás vagy a vizuális élmények, úgymint hangok, dallamok, képek, videók könnyebben rögzülnek, mint a puszta írott szöveg olvasása. Meg kell azonban különböztetnünk a passzív és az aktív cselekvések kategóriáját. A mai számítógépes rendszerek egyik nagy lehetősége a multimédiás tartalmak elérhetőségén túl, az interaktivitás. Ezek a rendszerek, - ahogy már az előzőekben is említettem - képesek a valóság szimulálására, az interaktív, vagy akár online tartalmakkal. Ezen élő tartalmak pedig sok esetben (a virtuális térben történő létük ellenére) valós tapasztalatnak tekinthetők. Véleményem szerint a virtuális valós tapasztalat értéke a piramis két szintje között, „a valóság szimulálása” és „a (tényleges) valós tapasztalat” között helyezkedik el. Ezek a szintek a tudásmegőrzés szempontjából már igen magasnak tekinthetők. A mai „webkettes” világban, ahol egyre többen használják a blogot, a chat-et, a közösségi videómegosztókat, s sokan a szociális, és társadalmi életüket, vagy a kapcsolataikat is jelentős részben a virtuális térben élik meg, ez a határ még inkább elmosódni látszik. Ennek tudatában kitűnő lehetőségnek látszik, az ebben rejlő lehetőségek kiaknázása a nyelvtanítás területén. Költség-haszon elv A költség-haszon elv fogalma a közgazdaságtanból ismert. A tétel kimondja, hogy a befektetett javaknak arányban kell állniuk a várható eredménnyel, ellenkező esetben a befektetés nem térül meg. [12] Hogyan használhatjuk fel ezt a gondolatot a nyelvtanítástanulás folyamatában? Különös tekintettel a hatékonyság növelésében? A modellnek ennél a rétegénél kerül a figyelem középpontjába a külső környezet elvárása. A mai kornak a nyelvtudással és a nyelvtanulással egészen mások az elvárásai, mint akár 20-30 évvel ezelőtt. Sokkal nagyobb az igény az „igazi” használható nyelvtudásra, ugyanakkor sokkal kevesebb idő és türelem áll rendelkezésre annak a nehéz útnak a bejárására, ami egy nyelv elsajátításához vezet. Jellemzően felgyorsult az életünk, sikerorientáltabbak lettünk, mindent gyorsan, vagy azonnal szeretnénk. A biztos és használható tudás megszerzése azonban most sem könnyű, esetleg az elérhető több lehetőség által könnyebb, színesebb, vagy érdekesebb lett. Hogyan hitethetjük el a nyelvtanulóval, hogy minden könnyebb és egyszerűbb, mint régen? Ezeknek a rendszereknek a használatával bárki gyors eredményeket érhet el!? Igen, ez a kulcsmondat azon a pszichológiai tényen alapul, hogy a kezdeti látványos és gyors sikerek olyan tanulóknak is sikerélményt adhatnak, akik hajlamosak könnyen feladni, vagy nem elég kitartóak szorgalom terén. Számos esettanulmányt megvizsgálva arra a megállapításra jutottam, egyre jobban elfogadottá kezd válni ez a gondolkodásmód. [4] A modern, látványos, multimédiás, rendszerek sem képesek hosszú időre megtartani a tanulók lelkesedését és szorgalmát önmagában, ha a kezdeti nagy lelkesedést nem követik rögtön a kezdeti sikerek. Ez a szemlélet sok „újrakezdő” nyelvtanuló véleményét is tükrözi. A tananyag e szemlélet szerinti összeállításával különösen a kezdetekben jelentősen fokozhatjuk a hatékonyságot és következményét az eredményességet. Ha elérjük azt, hogy a kezdeti nehézségeket kicsit későbbre toljuk azáltal, hogy a bonyolultabb vagy kevésbé használt tartalmakat egy olyan szakaszban vesszük elő amikor már a tanuló úgy érzi, van olyan sikeres a folyamatban, hogy már ezeket is leküzdi, az elérendő cél szempontjából hatékonyabbak lettünk. Több sikeres és elégedett, kommunikálni képes tanulót nyertünk. [4] Ezt a gondolatot a tananyag tartalmi és didaktikai összeállításánál kamatoztathatjuk igazán eredményesen.

189

Tananyag felépítés A pedagógiai, didaktikai metódusok tananyagépítésnél való használatával kapcsolatban lényeges elvárás, hogy a technológiától, a médiától, a megcélozni kívánt korcsoporttól kezdve a legtöbb szempontot a köré a gondolat köré csoportosítsunk, és sok esetben rendeljünk alá, amely ebben a környezetben rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználja. A pedagógiának és a médiának didaktikailag annyira széles irodalma és komoly tapasztalatgyűjteménye van, hogy ennek a kutatásnak a hatáskörén messze túlmutat. Valamint a legkevésbé specifikálható „függvényrendszer” általánosságban. Egyértelműen fontos azt tudni, hogy kiknek tervezzük az oktatórendszert felhasználni. Gondoljunk itt a korcsoportra, előképzettségre, vagy azt, hogy milyen fejlődési fázisban van a nyelvtanulásuk. Valamint azt, hogy előzőekben részletezett számos technológiai, médiás, vagy tananyag felépítési lehetőségekből milyen összetevőket és milyen mértékben kívánunk használni mindezek ismeretében. Nyelvi tartalom – számítógépes nyelvészet eszközei A célnyelvi tananyag tartalmak felépítésénél, - mely a modell következő szintje - olyan módszerek használata javasolt, amelyek az előzőekben részletezett gazdasági, pszichológiai gondolatok beépítésén alapul. A nyelvi tartalmak összeállításánál rögtön segítségül hívhatjuk a modern számítógépes nyelvészet által néhány olyan könnyen alkalmazható lehetőséget, mint szógyakoriság elemzés, szókincsméretek összehasonlító listája, korpusz, konkordancia, vagy tezaurusz. A számítógépes nyelvészet adta lehetőségek akár ki is kerülhetőek, de használatuk beépítésével sok időrabló feladat leegyszerűsíthető. Ez legfelső szint a piramisban, elméletileg a nyelvi tartalom szinttel egyként is lehetne kezelni. Azonban mára ez a részterület olyan jelentőssé vált, valamint számítógépes nyelvoktató rendszerekről szólva, úgy gondolom a modellben célszerű külön rétegként kezelni. Felsőoktatásban dolgozó nyelvészekkel és nyelvtanárokkal konzultálva igen meglepődtem azon, hogy ezek az általuk ismert és hasznosnak tartott lehetőségek (módszerek) mennyire nélkülözve vannak a mai általános nyelvoktatás területén. Annak ellenére, hogy véleményük szerint is, hatékony alternatív segédeszközök lehetnek. Szeretnék néhány lehetőséget röviden megemlíteni, amelyek használata egy nyelvoktató rendszerben kifejezetten előnyösek lehetnek. A szógyakoriság elemzés az egyes szavak a nyelvben (vagy konkrét korpuszokban) való előfordulási gyakoriságát vizsgálja. A szógyakoriság elemzést végezhetjük egy szövegen, amit meg szeretnénk vizsgálni, egy weboldalon, vagy akár egy konkrét korpuszon. Az interneten elérhetőek egy adott nyelvet minél szélesebben átölelő, vagy tematikus korpuszok is. (A BNC a brit nemzeti korpusz például, több millió szót tartalmaz és letölthető.) A szógyakoriság vizsgálatokat egy nyelvre kiterjesztve, azaz minél nagyobb (a nyelv lehető legtöbb ismert szavát tartalmazó) korpuszon elvégezve, megkapjuk egy adott nyelv leggyakrabban használt szavainak listáját. Ezt a konkordancia listát tetszőleges helyen elvágva, megkapjuk a vizsgált nyelv leggyakoribb 1000, 2000, vagy 3000 szavát. Számos fellelhető eredményt megvizsgálva arra juthatunk, hogy abban az esetben, ha a nyelvtanulásba valamiféle hatékonysági, vagy költség-haszon elvet szeretnénk realizálni, eleinte különösen célszerű a leggyakoribb szavak gyűjteményének használata és ezek tanulása. (Ugyanakkor önmagában nem feltétlenül csodaszer, és egyedüli forradalmi módszer, ahogy azt több helyen propagálják.) Az erre épülő statisztikai vizsgálatok eredményeit böngészve viszont érdekes dolgokkal találkozhatunk. A szókincsméretek összehasonlító listája a leggyakoribb szavak - gyakoriság szerint csökkenő - sorba rendezett listáján alapul és egy olyan statisztikai táblázat, amelyekben közelítő értékekkel meg van határozva, hogy adott „X” leggyakrabban használt szókincs birtokában,

190

hány százalékát értjük meg a szövegnek (várhatóan). Természetesen meg kell különböztetni az írott és a beszélt nyelvet. Vocabulary Size Written Text Coverage 1000 words 72.0% 2000 79.7% 3000 84.0% 4000 86.8% 5000 88.7% 6000 89.9% 16000 97.8% (A konkrét példa az írott angol nyelvre vonatkozik.) [9] 4. ábra A táblázatból jól látszik, hogy a gyakorisági lista elejéről „lemetszett”, viszonylag csekély szókinccsel, már komoly eredményeket érhetünk el. 2000 szó ismeretével már az írott angol szövegek szavainak közel 80%-át megértjük. Ha az élő, hétköznapi kontextusban használt beszédet vizsgáljuk ezek a számok még kedvezőbbek. A 2000 leggyakrabban használt szó az esetek 96%-át lefedi. A szófelismerés eredményeit ábrázolva koordináta rendszerben, egy exponenciális-szerű görbét kapunk, ami eleinte meredeken, majd később egyre kisebb mértékben emelkedik, ahogy a vízszintes tengelyen növeljük a szavak számát. Az első 1000 szóhoz hozzáadva még 1000-et körülbelül 8%-os növekedést, további ezer szó után közel 5%-ot, majd 2 és 1% körül alakul a növekedés üteme. Nagyjából a 16 ezer leggyakoribb szó ismerete szükségeltetik ahhoz, hogy az írott szöveg szavainak közel 98% százalékát megértsük általánosságban. Azaz a szövegértés (szóértés) hatékonysága eleinte drámaian növekszik, komoly sikerélményhez juttatva ezzel a tanulót. A későbbiekben ez a növekedés moderáltabb, ellenben viszont a megértés egyre szofisztikáltabb lesz. [7] Ezek persze szintén csak irányadó számok. Az eredmények nagymértékben függnek a használt korpusz tartalmától, azaz hogy milyen fajta és mennyire naprakész a szógyűjtemény, milyen nyelvet vizsgálunk, valamint természetesen a korpusz méretétől is. Könnyen belátható, hogy ezek a számok annál pontosabbak minél nagyobb és minél frissebb korpusszal van dolgunk. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a szövegben lévő szavak és az adott szavakból álló szöveg megértését külön kell vizsgálni. Ugyanis a legtöbb esetben nem feltétlenül értünk meg egy szöveget teljesen, vagy pontosan, ha pusztán a szavakat ismerjük. A nyelvtan ismerete természetesen elengedhetetlen, hiszen a ragozó nyelvek esetén a szavak ragozása és toldalékolása, a nem ragozó nyelvek esetén a nyelvtani szerkezetek, alapjaiban módosíthatják, vagy árnyalhatják a közlendő gondolatot. Ezért is rendkívül nehéz a már említett gépi fordítóprogramok készítése. Az előbbi módszerrel – tehát a költség-haszon elv átültetésével a nyelvtanulásra – a tanulók lexikális tudása gyorsan és hatékonyan növelhető, mely által a megtanult szavak mintaillesztése a hétköznapi szövegértésre jótékony hatással lesz. Miután sikeresen legyűjtöttük a kívánt korpusz tetszőleges számú leggyakoribb szavát, már csak az anyanyelvi jelentésüket kell megtanulni, lehetőleg minél szélesebb spektrumban, vagyis a szó minél több jelentését megismerve. Erre a problémára alkalmazható technika nem más, mint a korpusz konkordancia vizsgálat. Az általános nézet szerint, idegennyelv tanulásban nagy segítséget nyújt, ha a kigyűjtött, megtanulandó szavak jelentését a környezetükből következtetjük ki, és nem kétnyelvű szótárat használunk. Az ilyen egynyelvű szótárak nyomtatott formában, számos kiadásban elérhetőek a könyvesboltokban és könyvtárakban. Azonban ezek a szótárak a nyelvtanulók visszajelzéseit megfigyelve, nem 191

minden esetben hozzák azt az eredményt, amit tőlük elvártunk. Saját tapasztalataimat is figyelembe véve, a nyelvtanulás nem minden szintjén és fázisában hatékonyak. A szavakhoz és kifejezésekhez fűzött magyarázatok sokszor nem adnak megfelelő támpontot az aktuális szövegkörnyezetben való megértéshez. Ezekben a szótárakban a minél egyszerűbb és objektívebb magyarázatokra törekednek a szerkesztők. [2] A nyomtatott szótárak másik nagy hátránya, hogy jellegükből adódóan a magyarázatok főleg általánosak és nem mindig naprakészek. A számítógépes korpusz konkordancia alkalmazások használatánál a legnagyobb előny, hogy a korpusz tetszőlegesen nagy lehet, ugyanakkor választhatunk téma specifikus korpuszokat. Persze erre ma már számos segédprogram, vagy online weboldal áll rendelkezésünkre. Ezeken az oldalakon saját magunk paraméterezhetjük be, a kívánt szó környezetét és megjelenítését is. A módszer másik előnye, hogy a keresett szavak eredeti szöveg kontextusokban tanulmányozhatók, nem steril szótári környezetben. Az egy és kétnyelvű szótárak mellett, kiegészítő eszközként, vagy bizonyos szint után önállóan is kiválóan alkalmazhatóak. [6] A korpusz konkordancián alapuló szójelentés megismerése azonban nem igazán elterjedt módszer a mai magyar nyelvoktatásban sem az iskolai, sem a számítógépes környezetekben. Némileg továbbgondolva a dolgot a számítógépes nyelvoktató programokra nézve, nagyon hatékony és jól irányítható módszernek tűnik, ha egy tudatosan (nyelvtanulásra) felépített korpusz rendszerben történik a keresés. Ugyanis ebben az esetben meghatározható, hogy milyen szintű (nehézségi), vagy milyen témakörű korpuszból akarunk tanulni. Természetesen az interaktivitás itt is nagy szerepet játszik, ugyanis használatkor mi állítjuk össze az egynyelvű szószedetünket. További lehetőségként, megjeleníthetővé tehetjük a keresett szó bővebb egynyelvű szóértelmezését, vagy akár az anyanyelvi (például magyar) fordítását is. Amennyiben a korpusz szavait (vagy bizonyos szavait) hangmintákkal és/vagy képekkel is összekötjük, - lehetőség szerint - a kiejtést hallás után lehet gyakorolni, a szómemorizálást pedig vizuális tartalmakkal tovább könnyíteni. Másik rendkívül érdekes téma, a számítógépes tezauruszok beépítése a nyelvtanulás folyamatába. A tezaurusz olyan szótár vagy szójegyzék, amelyben az egyes szavak, mint fogalmak az egymáshoz viszonyított értékeik (alá-, fölérendeltség stb.) szerint vannak felsorolva. A tezaurusz szerepe a kétértelműség felszámolása. E célból az egyes fogalmak olyan kontextusban szerepelnek, amelyben jelentésük egyértelmű. A fogalmak szemantikai relációk, egyéb információk, illetve nyelvi megfelelők alapján témakörökbe vagy mikrotezauruszba vannak sorolva, ahol minden egyes fogalom csak egyetlen jelentést hordoz magában. [8] [13] A tezauruszok multimédiás, és interaktív megfelelője a vizuális tezaurusz. Ezek a rendszerek a modern grafikus megjelenítést hívják segítségül a szavak közötti kapcsolatok megjelenítésére. A kívánt szót beírva a keresőbe a szó közeli kapcsolatai azonnal láthatóvá válnak, igen látványos formában. Ezt a fastruktúra szerű ábrát tovább tudjuk bontani, amint a szomszédos szavakra kattintunk. A szavak jelentését rövid, egynyelvű szóértelmezésben is megtekinthetjük. Bizonyos rendszerekben a szavak kiejtését is meghallgathatjuk a megfelelő ikonra kattintva. További vizuális elemként megjelennek a szavak kapcsolati, szófaji, vagy egyéb nyelvészeti összetevői. [1] [10] Összegzés Ahogy a platformfüggetlen multimédiát használó eszközök mindennapjaink szerves részévé váltak és válnak egyre jobban, minden használó számára komoly lehetőségek nyíltak arra, hogy a szórakoztatáson kívül mindinkább bevonjuk őket a tanulási folyamatokba. Mára már elmúlt az a varázs, hogy egy számítógéppel segített tanulás a csúcstechnika mivolta miatt

192

lehet érdekes és motiváló. A jelenleg elérhető technológiákban rejlő lehetőségek azonban sok esetben messze túlmutatnak a valós kihasználtságukon. Úgy gondolom, hogy az előzőekben átgondolt néhány elméleti összefüggés feltárása és rendszerezése egy elméleti modellbe építése által, segítséget adhat mind egy létező rendszer kiválasztásához (bizonyos feladatra), mind egy rendszer megtervezéséhez. Az ismertetett modell egyes szintjei külön-külön is lehetnek a hatékonyság növelés eszközei. Bármelyik gondolat beépítése segíthet, vagy mondhatjuk azt is bármelyik szint elhagyása esetén, lehet egy rendszer hatékonyabb. Abban a szerencsés esetben, ha modell több rétegét együtt alkalmazzuk, természetesen a hatékonyság hatványozódhat. Nagyon fontosnak tartom azonban megjegyezni: Ahogy az oktatás más területén, úgy itt sem szabad, a módszerek egyikét sem kizárólagosnak tekinteni. Ugyanakkor más módszerekkel és eszközökkel egyetemben, a tanuló igényeinek, tanulási szokásainak megfelelően, egymást kiegészítve, a multimédiás nyelvoktató rendszerek hatékony segítségek tudnak lenni, a nyelvtanulás oly hosszú és rögös útján. [5] Felhasznált irodalom 1. Szakadát István: Egyben az egész. Typotex kiadó, Budapest, 2007 2. Steel, Miranda: Oxford wordpower dictionary. Oxford University Press, 2003 3. Dale, Edgar (1969) Audiovisual methods in teaching, third edition. New York: The Dryden Press; Holt, Rinehart and Winston. 4. Kontráné Hegybíró Edit, Kormos Judit: A nyelvtanuló. OKKER kiadó, Budapest, 2004 5. Kovács Ilma:Új út az oktatásban? OKKER kiadó, Budapest, 2005 6. Flowerdew, John: Concordancing in language learning. The power of call. Athelstan, Houston (USA) 1996 7. William E. Nagy: Teaching vocabulary to improve reading comprehension, International Reading Assoc., 1988 8. Ungváry Rudolf: Strukturált információkereső-nyelvi szótárak (tezauruszok) http://dsd.sztaki.hu/conferences/infrastruktura/eloadasok/ungvary/ungvary.doc 9. Paul Nation and Robert Waring: Vocabulary size, text coverage and word lists http://www.fltr.ucl.ac.be/fltr/germ/etan/bibs/vocab/cup.html 10. Studio Hatmaker: Visual thesaurus. Rockport Publishers Inc. Gloucester, 2003 11. Alan Turing: "Számítógépek és intelligencia", Mind, vol. LIX, no. 236, October 1950, pp. 433–460 vagy (http://www.loebner.net/Prizef/TuringArticle.html) 12. 2000. évi C. törvény 16.§ 5. bekezdés 13. OSZK-tezaurusz/KÖZTAURUSZ http://www.oszk.hu — Útmutató/Tezaurusz 14. (A 280/2003 (XII.31.) Korm. rendelettel módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet)

193

Urbán Bálint Az újraírt mítosz – mitokritikai tendenciák a posztmodern portugál regényben ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában a Portugál Irodalmak Doktori Programon A nemzetközi kritika előszeretettel azonosítja a kortárs portugál regényirodalmat José Saramago-val. A Nobel-díjas íróóriás mögött azonban egy hihetetlenül változatos és intenzív, posztmodern regényhagyomány fedezhető fel. Előadásomban, ennek a heterogén prózának egy igen partikuláris aspektusát: a mitokritikai tendenciát fogom bemutatni és megvizsgálni, ezzel is bizonyítva azt a kortárs portugál irodalom magyar kiadásaiban kevéssé lecsapódó tényt és tételt, miszerint van egy kimeríthetetlenül gazdag és sokszínű portugál regényirodalom Saramago mögött, vagy inkább Saramago-n túl108. Előadásom három fő részre tagolódik: bevezetésképpen felvázolom azt a sajátos mitokritikai irányvonalat, amely a historiográfiai metafikció mellett az 1974 utáni portugál regény meghatározó tendenciájává nőtte ki magát a 80-as és a 90-es években és ezt elhelyezem a portugál posztmodern irodalom tágabb, történeti kontextusában. Ezek után rátérek a főbb portugál mítoszok jellemzésére, majd végül megvizsgálom milyen formákban íródik újra a mítosz. Az irodalmi posztmodern kialakulása és kibontakozása Portugáliában kétségkívül az 1974-es, úgynevezett ’szekfűs forradalom’ után megy végbe. A 74-es forradalom egy közel fél évszázados fasiszta diktatúrának vetett véget, melyet egyértelműen a nagy diktátor Salazar, illetve az utolsó években Marcelo Caetano neve fémjelzett. A diktatúra irodalmát egyoldalú módon, a totális közvetítésre törekvő és ideológiai tartalmakat hordozó neorealista regény határozta meg egészen a 60-as évekig. A 60-as évek közepétől azonban megfigyelhető a regényirodalom sajátos diverzifikációja és a dogmatikus neorealista kánontól való fokozatos eltávolodás. A neorealizmus utolsó, harmadik generációjaként azonosított írók, noha tematikusan még kötődtek a neorealizmus hagyományához, formailag már egy jóval innovatívabb, kísérletezőbb, posztmodern jegyeket felmutató irodalommal próbálkoztak. Ennek a gyökereitől már szinte teljesen elszakadó, neorealistának már csak problémásan bélyegezhető iránynak legeminensebb képviselője talán José Cardoso Pires, akinek 1968-as O Delfim (Az örökös) című legendás regényét a portugál posztmodern első igazi megnyilvánulásának és mérföldkövének tartják.109 Hasonló mérföldkőként tartja számon a kritika Almeida Faria Rumor Branco (Fehér Zaj) és A Paixão (Szenvedély) című regényeinek megjelenését a 60-as évek közepén, amelyekkel a francia noveau roman esztétikája tört be egészen váratlanul és radikális formában az általában egysíkú és átideologizált irodalmi életbe, hatalmas kritikai polémiát indítva a regény, mint olyan, státuszáról110. A már 108

Annak ellenére, hogy a magyar könyvkiadás piaci okokból a portugál kortárs irodalom kapcsán egyértelműen a Nobel-díjas íróra helyezi a hangsúlyt, annak majdnem minden könyvét megjelentetve, a ’Saramago-n túli’ posztmodern is képviselteti magát néhány alapművel, mint például Almeida Faria A Hódító című regénye (Íbisz Könyvkiadó, 1995, Lukács Laura fordítása, Pál Ferenc utószavával), illetve a luzitán posztmodern legmegkerülhetetlenebb és legvitatotabb műve: António Lobo Antunes És visszatérnek a karavellák-ja (Európa Könyvkiadó, Modern Könyvtár, 2008, Pál Ferenc fordítása) 109 Arnaut, Ana Paula: Post-Modernismo no Romance Português Contemporâneo. Almedina, Coimbra, 2002, p. 17. 110 Oliveira, Anabela Dinis Branco: Nouveau Roman em Portugal – Máscaras Políticas de uma Recepção Literária. in: Anais da UTAD - Revista de Letras, n.º 2, Dez, 1998, p. 4.

194

emlegetett José Cardoso Pires és Almeida Faria, valamint az olyan írók mint Agustina BessaLuís, Carlos de Oliveria és Augusto Abelaira friss és radikális művei, melyek egy új regényesztétika lehetőségét rajzolták ki az irodalomban, a diktatúra fennállása alatt megmaradtak a sporadikus próbálkozások szintjén és nem tudtak egy egységes esztétikai formálóerőként fellépni. A posztmodern tendenciák kiteljesedéséhez véget kellett érjen a diktatúra és az irodalmi teret szabályzó cenzúra korlátlan hatalma. Az 1974-es forradalom ezért számít alapvető fontosságúnak a portugál történelemben és kultúrában111. A forradalom utáni irodalom egyértelműen a posztmodern kibontakozását és kiteljesedését valósítja meg és életrehív egy gazdag és változatos regényírói gyakorlatot. A 74-es fordulat utáni regényirodalom szinte sokkoló erejű tematikus és formai heterogenitást mutat fel. A posztmodern technikák és tematikák karneváli sokszínűségében nehéz elkülöníteni és csoportosítani a főbb csapásvonalakat: a jellegzetesen posztmodern metafikcionális művek mellett, kiemelkedő jelentőségűek a (pszeudo)biográfiák, a memoárok, a naplók, és a hasonlóan szubjektív műfajok, az écriture féminine, valamint az intertextuális játékok és a parodikus-szatirikus művek. Tematikus szinten pedig egyértelműen a nemzeti történelem és a nagy nemzeti mítoszok megkérdőjelezése és újraírása dominálja, már-már obszesszív módon a portugál regényt. A történelemmel és a mítosszal szemben tanúsított fokozott érdeklődés elsősorban a nemzeti identitás kérdéskörével és problematikájával van szoros kapcsolatban. A forradalom után bekövetkező komoly történelmi horizontváltás eredménye a hagyományos, megszilárdult identitáskép megrendülése. 1974-ben nyilvánvalóvá vált, hogy nem tarható fenn az évszázados történelmi és mitikus hagyományokkal rendelkező portugál identitás, melynek alapjait a földrajzi felfedezések, az expanzió és a kiterjedt gyarmatbirodalom mitikus narratívái képezték. A diktatúra vége a gyarmatrendszer végét jelentette; az anyaországnak fájdalmas búcsút kellett vennie utolsó afrikai gyarmataitól, Angolától, Mozambiktól, stb., ahol már több mint egy évtizede véres függetlenségi háborúkkal próbáltak meg elszakadni Portugáliától. A gyarmatok elvesztése, valamint a forradalmat követő gyors és elkapkodott dekolonizációs folyamat igazi traumaként tételeződött a portugál kultúrában. Eduardo Lourenço, a nemzetközileg is elismert portugál filozófus, gondolatait szabadon idézve: Portugália hirtelen egy olyan történelmi és önismereti vákuumban találta magát, amely teljesen elbizonytalanította, az önmeghatározásra ideiglenesen képtelenné tette.112 Az identitásnak ezt az episztemológiai bizonytalanságát erősítette tovább az ország 1986-os csatlakozása az egyre bővülő Európai Unióhoz. Egyértelművé vált, hogy Portugáliának meg kell szabadulnia attól az identitásmodelltől, amelyet a diktatúra foggal és körömmel igyekezett fenntartani. A történelem és a nagy nemzeti mítoszok felé fordulás a posztmodern regényirodalomban a tradicionális identitáskép dekonstruálását tételezi. A portugál nemzeti identitás több évszázados hagyományának alappillérei a mítoszok, a mitikus metanarratívák. Mítoszon itt elsősorban nem a Mircea Eliade-i értelemben vett szent és mágikus alapítóesemény elbeszélését értem, amely egy a kultúra előtti csodás időre utal vissza113, hanem sokkal inkább Nicole Ferrier-Caverivière történelmi-politikai mítoszdefinícióját veszem alapul, hiszen az antikvitás, a görög-zsidó kultúra és a modern mítoszok között szignifikáns különbségek mutathatóak ki. Ferrier-Caverivière szerint a modern mítoszok magából a történelemből, egy közösség számára nagy jelentőségű 111

Portugália félig-meddig marginális helyzete miatt Európában, a 74-es forradalomnak nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget és hajlamosak voltak/vagyunk elfeledkezni arról a tényről, amelyre Fukuyama hívja fel a figyelmet nagyhatású könyvében a történelem végéről: a totalitárius rendszerek és dikatúrák felbomlása nem a gorbacsovi reformokkal indult meg, hanem a Salazar-i dikatatúra bedőlésével 1974-ben. Fukuyama, Francis: La Fin de l’Histoire et le Dernier Homme. Èditions Flammarion, Paris, 1992, p. 32. 112 Lourenço, Eduardo: Portugal como Destino seguido de Mitologia da Saudade. Gradiva, Lisboa, 1999, p. 68. 113 Eliade, Mircea: Aspects du mythe. NRF-Gallimard, Paris, 1963, p. 15.

195

történelmi eseményből, illetve meghatározó és karizmatikus történelmi személyiségekből születnek meg114. A mágikus, szent jelleg, amit Eliade hangsúlyoz, a modern mítosz esetében a háttérbe szorul, viszont a nemzetállamok kialakulásával új értelmet nyer a mítosz legitimáló ereje, és egy a közösség identitását fenntartó, illetve azt legitimáló metanarratívaként kezd el funkcionálni. Portugáliában ilyen történelmi alapú, mitikus metanarratíva minden kétséget kizáróan egyrészről a nagy földrajzi felfedezések és a portugál expanzió mitikus története, amely legplasztikusabban Vasco da Gama indiai utazásában és az ennek emléket állító barokk nemzeti eposzban, Luís de Camões A Lusiadák-jában csapódik le, másrészről az imperialista álmokat egy sajátosan messianisztikus regiszterben megszólaltató Sebestyén király mítosza. A maga is mitikus költőfigurává alakult Camões A Lusiadák című monumentálisan heroikus nemzeti eposzban beszélte el Vasco da Gama enigmatikus utazását, India felfedezését. Camões eposza mitikus magasságokba emelte az eltagadhatatlan jelentőségű történelmi eseményt, egy mitikus keretbe ágyazta magának az imperialista expanziónak a tényét. Az új világok felfedezése, az európai kultúra és a kereszténység terjesztésével egy olyan mitikus narratívává alakult a camões-i hőskölteménynek köszönhetően, amely legitimálta magát a gyarmatosítás tényét, illetve Portugália helyét a gyarmatosító nagyhatalmak között. Az expanziónak és a négy kontinensen átívelő, grandiózus gyarmatbirodalomnak a mítosza olyan erős metanarratívának bizonyult a nemzeti identitás szempontjából, hogy még a Salazar-i diktatúra is nagyrészben erre alapozta önlegitimációs aktusait. Sebestyén király mítosza több ponton is interferál az expanzió és az egységes gyarmati birodalom mitikus képzetével, azonban egy sokkal komplexebb eredetű mitikus hagyományt rajzol ki, mint a gyarmati birodalom legitimáló narratívája. A Sebestyén-mítoszban a zsidó messianizmus, a kelta miszticizmus, az Ibériai-félsziget keresztény hagyománya és a portugál, valamint a mór hiedelemvilág keveredik egy egészen sajátos formában.115 A mítosz eredete jóval megelőzi a névadó történelmi figura, Sebestyén király (1554-1578) trónra kerülését, és egészen az ószövetségi hagyományra megy vissza. Dániel könyvében, Nabukodonozor király rejtélyes álmának kapcsán idéződik meg első ízben az Ötödik Birodalom ideája. Az Ötödik Birodalom nem más mint egy kiterjedt és abszolút utópikus királyság, amely maga alá gyűri a 4 korábbi szuperbirodalmat – Asszíria, Perzsia, Görögország és Róma – és egy új, örök és isteni világot jelent be. Az Ötödik Birodalom, bibliai eredetű, utópikus képzete az 1139-es ourique-i csata apropójából íródik bele kitörölhetetlenül a portugál kulturális horizontba. Afonso Henriques, Portugália első királya a mórok ellen vívott, a formálódó és törékeny portugál királyság szempontjából egzisztenciális jelentőségű, ourique-i csata előestéjén egy isteni álom keretei között meglátta Krisztus keresztjét, és maga a Megváltó fennhangon biztosította őt a győzelemről és kijelentette, hogy az új portugál királyságban látja a jövő birodalmát. A portugál győzelemmel záródott csata után nem volt kétséges, hogy az Ötödik Birodalom, az új, világméretű keresztény királyság megvalósításának feladata Portugáliára vár. A hitetlen mórok felett aratott győzelmen felbuzdulva a kis ország tehát magára vállalta a kiválasztott nép szerepét, és az Ötödik Birodalom beteljesítésének misszióját.116 A reconquista fokozatos sikerei, majd az első, Európán kívüli hódítások a XV. században, valamint a marokkói Ceuta bevétele egyre inkább felerősítették Portugália messianisztikus törekvéseit egy új, keresztény világbirodalom kialakítására. A portugál messianizmus mitikus képzete kapcsolatba került az Ibériai-félszigeten erős hagyományokat kialakító kelta mondakörrel és az Artur legenda miszticizmusával, majd első, komolyabb irodalmi formáját a 114

Ferrier-Caverivière, Nicole: Figures historiques et figures mythiques. in: Brunel, Pierre (Org.): Dictionnaire des Mythes Littéraires. Nouvelle édition augmentée. Éditions du Rocher, 1988, pp. 603-604. 115 Quadros, António: A ideia de Portugal na literatura portuguesa dos últimos 100 anos. Fundação Lusíada, Lisboa, 1989, p. 44. 116 Lourenço, Eduardo: Portugal como Destino seguido de Mitologia da Saudade. Gradiva, Lisboa, 1999, p. 89.

196

XVI. század közepén egy trancoso-i cipészmester, Gonçalo Eanes Bandarra népszerű verseiben kapta meg. Bandarra nehezen értelmezhető, sokszor zavarosan misztikus trovái eltagadhatatlan jelentőségűek a mítosz alakulásának szempontjából. A népies hangnemű versekben felvázolt messianisztikus utópia egy rejtélyes figura, az ’O Desejado’, azaz ’az óhajtott’ személyében kristályosodik ki. Bandarra versei a XVI. század közepén, a felfedezések szédítő gazdagsága utáni recesszió évtizedeiben keletkeztek és a társadalom reményét fejezték ki egy olyan uralkodó eljövetelében, aki vissza tudja állítani a dicsőséges expanzió fényűző tékozlását. Az India felfedezésével megnyílt perspektívák elkezdtek beszűkülni, Portugália elherdálta a váratlanul az ölébe zuhanó tőkét, nem tudta kihasználni kellőképpen az adott történelmi pillanatot egy nagy birodalom létrehozására. Ebbe a reményekkel teli társadalmi és politikai közegbe született bele Sebestyén-király, aki nem csak a népi hiedelemvilágban, hanem a királyi udvarban is betöltötte a Bandarra által megjövendölt ’O Desejado’ szerepét. A fiatal király azonban nem tudott eleget tenni a várakozásoknak. Egyrészt különc, visszahúzódó személyiségével és furcsa szokásaival nem felelt meg a karizmatikus megváltó-uralkodóról kialakított sztereotípiáknak, másrészt a politikaitársadalmi nyomás hatására vezetett afrikai hadjárata totális csődnek bizonyult. Az 1578-as Alcácer Quibir-i csatában, mely egy új hódítási ciklus kezdetét lett volna hivatott jelenteni, Portugália nemcsak a fiatal Sebestyén királyt vesztette el, hanem függetlenségét is; 60 évre spanyol fennhatóság alá került. A traumatikus vereség és a spanyol uralom reménytelensége hívta végül életre a hosszú történetű Sebestyén-mítosz végleges formáját, mely szerint a fiatal király nem halt meg a csatában, hanem azóta egy rejtélyes szigeten rejtőzködik az óceánon várva a megfelelő pillanatot arra, hogy egy ködös hajnalon váratlanul visszatérjen, hogy megmentse országát, és létrehozza a portugál Ötödik Birodalmat. A Sebestyén-mítosz tehát egyfajta obskúrus portugál messianizmus, amely plasztikus formában testesíti meg a reményt arra, hogy az ország visszaszerezze és újra legitimálni tudja hatalmi pozícióját a történelemben. A portugál posztmodern regény a nemzeti identitás előbb felvázolt mitikus metanarratíváit hozza játékba az újraírás legkülönfélébb alakzataiban. Fredric Jameson rámutatott, hogy a posztmodern logikájának inherens eleme a kultúra minden regiszterére kiterjedő újraírás. A modernség esztétikája és ideológiája mely obszesszív módon ragaszkodott az új és az eredeti mű idealista eszméjéhez a 60-as évekre kimerült 117, helyére egy az ismétlés, a revízió, az intertextualitás és az újraírás retorikáit ünneplő paradigma állt be. A 74 utáni portugál irodalom az újraírás keretei között dekonstruálja a legitimáló mítoszokat. A mítosz negatív megközelítése az újraírásban a nemzet nagy narratíváinak tarthatatlanságát teszi nyilvánvalóvá. Az újraírt mítosz lehetetlenné teszi, kitörli maga után az eredetit, rámutat értelmetlenségére, aláássa a rá alapozott identitást. José Gil a luzitán kultúra egyik leg(ön)kritikusabb gondolkodója egy nagyhatású esszéjében megjegyezte, hogy Portugália csak egy módon szabadulhat meg a megkövesedett identitás börtönéből, ha kíméletlenül lerombolja azt.118 A posztmodern regény az identitás kikezdésének, leépítésének ezt a folyamatát kezdi el a mítoszok negatív újraírásával. A továbbiakban négy portugál regény példáján keresztül mutatom be, hogyan íródik újra a mítosz a 74 utáni irodalomban. Almeida Faria O Conquistador (A hódító - 1990) című regénye és Manuel Alegre Jornada de Áfricá-ja (Afrikai csata – 1989) a Sebestyén-mítoszt írják újra egészen rendhagyó formákban; Miguel Medina Além do Maar (A tengeren túl 1990) című nagyopusa Vasco da Gama indiai utazásának mitikus történetét alakítja át, míg António Lobo Antunes As Naus-a (És visszatérnek a karavellák – 1988) egészen kíméletlen 117

Jameson, Fredric: Postmodernism, or, The Cultural Logic of Late Capitalism. Duke University Press, Durham, 1992, p.xiv. 118 Gil, José: Em Busca da Identidade – O Desnorte. Relógio D’Água Editores, Lisboa, 2009, p. 21.

197

módon figurázza ki a portugál történelem mitikus figuráit119. Utóbbi két regény esetében a portugál történelem őseseményének – India felfedezésének – emléket állító nemzeti eposz, Camões Lusaidák-jának, áttételes újraírása is kirajzolódik. Almeida Faria regényének autodiegetikus narrátora nem csak ugyanazt a keresztnevet viseli, de 400 év különbséggel ugyanazon a napon is született mint a mitikus Sebestyén király. Ezek a kísérteties egybeesések és egyéb banális jelek, amelyek a mitikus hagyomány narratív elemeinek parodisztikus derivátumaiként tételeződnek a szövegben, arra predesztinálják a narrátor-főhőst, hogy környezete benne lássa a ködös szigetről visszatért mitikus uralkodót. A mítosz autentikus paródiájaként is olvasható szöveg komikus jellege a főhőssel szemben támasztott elvárások és a főhős törekvései közötti szakadékban, illetve a mitikus király és a narrátorfigura személyiségének radikális összeegyeztethetetlenségében sejlik fel. Sebestyén képtelen azonosulni azzal a mitikus identitással és az ezzel járó feladatokkal és felelősséggel, amit a környezete igyekszik ráerőltetni és ahelyett, hogy a haza megmentésén, Portugália dicsőségének visszaállításán munkálkodna, hivatalos nőcsábásszá avatja önmagát. A komikum a mítosz fenséges jellegének, az erotika általi szétzúzásában lép működésbe. Sebestyén király missziója egy új Afrikai hadjárat rögeszméjében és a keresztény Portugália terjeszkedésének ideáljában öltött testet, a 400 évvel később visszatérő királyt ezzel szemben kizárólag a frivol kalandok mozgatják. Így nyer radikálisan ironikus hangsúlyt a regény címe, A hódító, is mely egyszerre vonatkozik a fenséges álmokat dédelgető mitikus uralkodóra, és a csábítás profán misszióját életprogrammá avató, reinkarnálódott Sebestyén királyra. Almeida Faria olvasatában a mítosz megbukott, az újjászületett király nem több mint egy kétségek között hánykolódó, középszerűen professzionális nőcsábász; a mítoszt le kell zárni, hiszen egyértelművé vált, hogy a visszatérés kudarc. A visszatérésnek ugyanezt a kudarcát tematizálja Manuel Alegre Jornada de África című regénye, mely a 60-as évek portugál gyarmati háborújának környezetébe helyezi az újraírt mítoszt. A könyv fókuszpontjában egy az angolai frontra kivezényelt zászlós története áll, aki Faria regényéhez hasonlóan, ugyanazt a nevet viseli mint a rejtélyes király: Sebastião. Alegre szövege folyamatos intertextuális viszonyban áll egy XVI. századi krónikás Joaquim de Mendonça tudósításával az 1578-as Alcácer-Quibir-i csatáról, melynek során a fiatal Sebestyén király eltűnt; magát a címet is ebből a 400 éves hipotextusból kölcsönzi. A regény így gyakorlatilag két történelmi pillanatot köt össze: az 1578-as marokkói vereséget, melynek következtében Portugália elvesztette önállóságát és spanyol fennhatóság alá került, és a 60-as évek véres gyarmati háborúját, melynek keretei között az anyaország foggal-körömmel igyekezett megtartani afrikai gyarmatait. A két történelmi pillanat egymásra vonatkoztatása kihangsúlyozza a regény hátteréül szolgáló angolai háború értelmetlenségét és előrevetíti a portugálok szükségszerű vereségét. Az Alcácer-Quibir-i történelmi tragédia és az öncélú gyarmati háború párhuzamba állítása másrészről viszont egy történelmi ciklus: az expanzió narratívájának berekesztődését teszi nyilvánvalóvá120. A Sebestyén-mítosz az Ötödik Birodalom utópiájával a portugál kultúrában évszázadokon keresztül életben tartotta egy lehetséges új terjeszkedés, új birodalom abszurd ábrándját. A mítosz újraírása a gyarmati háborúban ennek az ábrándnak a totális lehetetlenségét, az expanziós álom berekesztődését rajzolja ki. A főszereplő Sebestyén zászlós a portugál birodalmi narratíva ideológiájának kritikusaként jelenik meg: egy antihős, egy anti-sebestyénista aki nem hisz sem a mítoszban, sem a mítosz által legitimált öncélú afrikai vérontásban; egy fordított Sebestyén-király, a 119

Almeida Faria regénye A hódító címmel Lukács Laura fordításában olvasható magyarul, António Lobo Antunes könyve – az És visszatérnek a karavellák – pedig Pál Ferenc egészen heroikus fordításában jelent meg 2008-ban. 120 Sá, Maria das Graças Moreira: Jornada de África de Manuel Alegre: o último D. Sebastião ou o fechar de um ciclo histórico. in: As duas faces de Jano. Estudos de cultura e literatura portuguesas. IN-CM, Lisboa, 2004, p. 178.

198

mítosz negatívja. Figurája azt mutatja fel, hogy Portugáliának le kell számolnia a mítosszal, el kell fogadnia a mitikus narratívák berekesztődését, maga mögött kell hagynia azt a több évszázados hagyományt amire identitását alapozta. Noha a regény végén a mitikus királyhoz hasonlóan a főszereplő zászlós eltűnik egy ütközetben, mely kétségkívül az Alcácer-Quibir-i ütközet pandantjaként tételeződik, a szöveg végkicsengése mégsem negatív: Sebestyén alakja kinyilvánította, kimondta a mítosz tarthatatlanságát, eltűnése egy új identitással rendelkező, a mitikus hálóból megszabadult Portugália visszatérését villantja fel. Miguel Medina Além do Maar-ja a Sebestyén mítoszt megkerülve kizárólag Vasco da Gama indiai utazásának mitikus történetét állítja regényének központjába. Az expanzió őseseményeként artikulálódó gama-i utazás egészen más megvilágításba kerül Medina verziójában. A regény tulajdonképpen szisztematikusan újraírja a heroikus hajóút és az indiai tartózkodás kalandos történetét, amelyhez sorvezetőnek használja Gama eredeti hajónaplóját a Roteiro da Primeira Viagem de Vasco da Gama-t. A napló azonban nemcsak a narratíva alapjaként funkcionál, hanem explicit módon is meg van jelenítve, bele van írva a regény szövegébe, az egyes fejezeteket bevezető közvetlen intertextuális idézetek által. Medina olvasatában a mitikus utazás elveszti mitikus-heroikus jellegét. A regény gyakorlatilag a heroikus pátosz, a mitikus aura folyamatos kivonása az utazás történetéből. Ahogy arra már korábban is hivatkoztam az indiai kalandnak Camões hőseposza A Lusiadák állított igazi emléket, A Luziadák emelte igazán mitikus szintre a történetet, isteni hősökké, halhatatlan héroszokká avatva Vasco da Gamát és hajóstisztjeit. Az Além do Maar pont ettől a hősies, patetikus hangtól, a fenséges poétikájától fosztja meg a történetet azáltal, hogy a narratíva központjába nem a szokásos hősöket – a nagy felfedezőt, Gamát, és közelebbi udvartatását – hanem a történelemből és a mítoszból kiszorult indivíduumokat helyezi. A heterodiegetikus narrációjú szöveg főszereplői a legénység tagjai, azok az egyszerű emberek, akikről a mitikus diskurzus egész egyszerűen nem tesz említést, teljesen ignorál. Medina egy permanens fokalizációs játékkal helyez még nagyobb hangsúlyt a mítosz marginálisaira: a fokalizáció állandóan változik, a fokalizátorok pedig minden esetben a „kisemberek”, a történelem számkivetettjei. A regény így, noha nem avatja önálló narrátorokká ezeket a szereplőket, mégis beírja ezidáig nem hallatott hangjukat a mítoszba és a történelembe. A posztmodernnek az excentrikus iránti érzékenysége mutatkozik itt meg, amire Hutcheon hívta fel a figyelmet a posztmodern poétikáiról szóló lapidáris művében.121 Medina a mitikus diskurzust leépítve egy excentrikus nézőpontból írja újra az utazást, ezáltal gyakorlatilag egy kontrafaktuális történelmi regénnyé122 alakítja a mítoszt. Vasco da Gama indiai utazásának mítosza, a Sebestyén mítosz, valamit az expanzió és a kiterjedt gyarmati birodalom mítosza egy komplett mitikus hálóként jelennek meg António Lobo Antunes As Naus (És visszatérnek a karavellák) című regényében. Lobo Antunes szövege nem csak egy partikuláris mítoszt szemel ki magának, hanem a komplett portugál, nemzeti mitológia ellen indít egy erőteljes támadást. A regény Alegre könyvéhez hasonlóan két történelmi pillanatot montázsol egymásra: az expanzió megindulását, a nagy földrajzi felfedezések aranykorát és az 1974-es forradalom utáni kaotikus történelmi vákuum éveit. Erre a két pillanatra: a heroikus mítoszra és a profán jelenre referál a cím is: a XV. században megindult karavellák az expanzió, a gyarmatosítás narratívájának kezdetét jelölik, míg a visszatérő karavellák ennek a mitikus narratívának az abszolút lezáródását, abszolút csődjét jelenítik meg, közelebbről pedig a dekolonizáció folyamatát metaforizálják. A 74-es forradalom nemcsak a Salazar-Caetano diktatúrát zárta le, hanem pontot tett a 60-as évek óta 121

Hutcheon, Linda: A poetics of postmodernism. History, Theory, Fiction. Routledge, New York-London, 1995, p. 58. 122 Widmann, Andreas Martin: Kontrafaktische Geschichtedarstellung. Untersuchungen an Romanen von Günter Grass, Thomas Pynchon, Thomas Brussig, Michael Kleeberg, Philip Roth und Cristoph Ransmayr. Universitätsverlag Winter GmbH Heidelberg, Memmingen, 2009, pp. 41-54

199

dúló afrikai gyarmati háború végére is. Ezt egy gyors, elkapkodott dekolonizáció követte, melynek során pár év leforgása alatt több mint félmillió portugál állampolgár tért vissza a gyarmatokról az anyaországba, komoly társadalmi problémát okozva ezzel.123 Lobo Antunes a mítoszok csődjét az anyaországba visszatért portugálok reméyntelenségével hozza összefüggésbe. A regény főszereplői egytől-egyig a nemzeti mitológia hősei, meghatározó alakjai: Diogo Cão – Guinea és Kongó felfedezője, Pedro Álvares Cabral – Brazília felfedezője, Francisco Xavier – szerzetes, legendás hittérítő, de nem hiányozhat a szereplők közül Vasco da Gama, Sebestyén király, sőt a mitikus eposzköltő Luís de Camões sem. Ezek a mitikus óriások térnek vissza a birodalom összeomlásával Lisszabonba 1975-ben. Antunes kegyetlen módon foszt meg minden szereplőt abszolút mitikus státuszától: a nemzeti hősök helyüket nem találva bolyonganak egy mocskos és idegen városban. A portugál kultúra pátriárkái egy talajtalan világban találják magukat; mitikus aurájukat egészen a groteszkség szintjére rántja a sodró lendületű szöveg, semmi sem maradt a hajdani nemzeti és személyes dicsőségből. Vasco da Gama hazárdjátékos lesz és pókerben elnyeri Mánuel királytól a fél országot, Francisco Xavier atya egy bordélyházat futtat és csempészárukkal kereskedik, a hajléktalan Diogo Cão pedig alkoholizmusba süllyed. Az előadásomban tárgyalt mitokritikus művek közül minden kétséget kizáróan Lobo Antunes szövege a legradikálisabb, a legkegyetlenebb. Mitikus dekonstrukciójának technikája a détournement fogalmával ragaható meg a legplasztikusabb formában. A szituacionista festők és Guy Debord által alkalmazott vizuális technika egy már létező mű újraalkotásán alapul.124Az újraalkotott műben még felismerhető az eredeti, de azt oda nem illő, abszurd, szubverzív elemek bizonytalanítják el, így a végeredmény egy új, sokkoló minőség mely egy sajátosan negatív dialektikus mozgást tart fenn az eredetivel. A nagy mitikus hősök az As Naus világában groteszk antihősökké válnak, státuszukhoz teljesen méltatlan, sokszor alantas helyzetekbe kerülnek. A regény zárójelenete egy megkapóan keserű képbe szintetizálja Lobo Antunes és egy tágabb kontextusban a 74 utáni portugál irodalom viszonyát a mítoszhoz. Egy szanatóriumban nacionalista ábrándokat dédelgető tüdőbetegek abszurd konspirációt szerveznek az ország spanyol uralom alóli felszabadítására, a felkelés vezetője magától értetődő módon a remények és a birodalmi utópiák legautentikusabb megtestesítője a mitikus Sebestyén király lenne. A konspriráló tüdőbetegek groteszk csoportja hajnalban megszökik a szanatóriumból és kivonul az óceánpartra várni arra, hogy a sok száz évvel ezelőtt eltűnt mitikus uralkodó visszatérjen titokzatos szigetéről a ködben és újfent dicsőséges győzelemre vezesse Portugáliát. Sebestyén király azonban nem jön el, hiába vár rá az ország szündekdochéjaként tételeződő csapatnyi tüdőbeteg. Portugáliának ki kell gyógyulnia a mitikus betegségből, fel kell hagynia a várakozással, maga mögött kell hagynia véglegesen a mítoszt – ezt közvetíti Lobo Antunes regényének grandiózus zárójelenete és ezt közvetítik a mitokritikus regények a mítosz újraírása által.

123

Guerra, João Paulo: Descolonização Portuguesa – O Regresso das Caravelas. Publicações D. Quixote, Lisboa, 1996, pp. 113-114. 124 Debord, Guy: Methods of Détournement http://library.nothingness.org/articles/SI/en/display/3

200

Bibliográfia: Arnaut, Ana Paula: Post-Modernismo no Romance Português Contemporâneo. Almedina, Coimbra, 2002. Debord, Guy: Methods of Détournement http://library.nothingness.org/articles/SI/en/display/3 (utolsó letöltés 2012/04/11) Eliade, Mircea: Aspects du mythe. NRF-Gallimard, Paris, 1963. Ferrier-Caverivière, Nicole: Figures historiques et figures mythiques. in: Brunel, Pierre (Org.): Dictionnaire des Mythes Littéraires. Nouvelle édition augmentée. Éditions du Rocher, 1988, p. 603-612. Fukuyama, Francis: La Fin de l’Histoire et le Dernier Homme. Èditions Flammarion, Paris, 1992. Gil, José: Em Busca da Identidade – O Desnorte. Relógio D’Água Editores, Lisboa, 2009. Guerra, João Paulo: Descolonização Portuguesa – O Regresso das Caravelas. Publicações D. Quixote, Lisboa, 1996. Hutcheon, Linda: A poetics of postmodernism. History, Theory, Fiction. Routledge, New York-London, 1995. Jameson, Fredric: Postmodernism, or, The Cultural Logic of Late Capitalism. Duke University Press, Durham, 1992. Levécot, Agnès: Le Roman Portugais Contemporain. Profondeur du temps. L’Harmattan, Paris, 2009. Lourenço, Eduardo: Portugal como Destino seguido de Mitologia da Saudade. Gradiva, Lisboa, 1999. Oliveira, Anabela Dinis Branco: Nouveau Roman em Portugal – Máscaras Políticas de uma Recepção Literária. in: Anais da UTAD - Revista de Letras, n.º 2, Dez, 1998. Quadros, António: A ideia de Portugal na literatura portuguesa dos últimos 100 anos. Fundação Lusíada, Lisboa, 1989. Sá, Maria das Graças Moreira: Jornada de África de Manuel Alegre: o último D. Sebastião ou o fechar de um ciclo histórico. in: As duas faces de Jano. Estudos de cultura e literatura portuguesas. IN-CM, Lisboa, 2004. Seixo, Maria Alzira: Postmodernism in Portugal. in: Fokkema, Douwe – Bertens, Hans (eds.): International Postmodernism: Theory and Literary Practice. John Benjamins Publishing Co., Amsterdam-Philadelphia, 1997, p. 405-410. Widmann, Andreas Martin: Kontrafaktische Geschichtedarstellung. Untersuchungen an Romanen von Günter Grass, Thomas Pynchon, Thomas Brussig, Michael Kleeberg, Philip Roth und Cristoph Ransmayr. Universitätsverlag Winter GmbH Heidelberg, Memmingen, 2009.

201

Varga Dorottya A TDM szervezetek hatékonyságvizsgálata Szent István Egyetem, Gödöllő Regionális Tudományok Doktori Iskola

"A "csináld magad" mozgalmak ideje lejárt... Azoké a jövő, akik működő partner-kapcsolatokat tudnak kialakítani. Az együttműködésre képes, együtt dolgozó és tanuló, a tapasztalataikat, információikat egymás között megosztó egyénekből végül egy közösség formálódik." (John Milton Fogg) Kutatási témám a turizmus szektorhoz kapcsolódóan, a turizmus intézményrendszerét átalakító, bővítő és struktúráját alapjaiban átrendező, s nem utolsó sorban viszonylag 2012ben is aktuálisnak minősülő turisztikai desztináció menedzsment, röviden TDM. Idézet választásom nem véletlen, ugyanis valamennyi gazdasági ág közül a turizmusban mind jobban tapasztalható a közös érdekekért (a vendégekért és turistákért) történő összefogás, legyen szó az elsősorban egészségturisztikai klaszterekről, tudásközpontokról vagy TDM-ről. A TDM turizmus intézményrendszerébe történő integrálása, működési mechanizmusa és gyakorlati példák ismertetését megelőzően fontosnak tartok tisztázni néhány alapfogalmat: úgy, mint desztináció, desztináció menedzsment és desztináció menedzsment szervezet. Turisztikai desztináció: az angol „destination” kifejezésből eredően egyszerre jelenti a turisták küldő- és fogadóterületét, amely területen a turizmushoz és annak multiszektoriális jellegéből eredően – ahhoz közvetlenül és közvetetten kapcsolódó ágazatokban árbevételt és vendégforgalmat generál. A fogadóterület alapvető feltétele olyan infra- és szuprastrukturális elemek, attrakciók és vonzerők megléte, amelyek komplex élményt nyújtanak az oda látogatók számára. Annak érdekében, hogy a komplexitás érvényesüljön, az adott turisztikai desztinációnak szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy az élmény előállításában a közvetlenül és közvetve érdekelt turisztikai szereplők szervezetten, összehangoltan, szakmai kompetenciáik addíciója révén hatékonyan és sikeresen együttműködjenek. Ezek biztosítják a menedzsmentet, aminek alapfunkciói a tervezés, szervezés és irányítás. Releváns szakirodalmak a TDM alapelveihez a bottom-up, azaz az alulról történő szerveződést, a partnerséget, a professzionalizmust, valamint a pénzt sorolják. Szükséges azonban olyan tényezőket is figyelembe venni, mint a turisztikai potenciál, és statisztikai számadatokkal alátámasztható, kvantitatív tényezők, amely tényezők által is, desztinációként tekintünk egy településre. Maga a TDM szervezet olyan megnyilvánulási formája a turisztikai összefogásnak, amelynek tagjai önkéntesen, alulról szerveződnek, s egyesületi vagy nonprofit kft. formájában tevékenykedve látja el az adott szint feladatait. Az alulról történő szerveződésnek abban a tekintetben tulajdoníthatunk jelentőséget, hogy az adott desztináció turisztikai vérkeringésében szereplők ismerik és használják ki (itt: turisztikai célra felhasználják) a releváns desztináció adottságait. A TDM a hazai turizmusban több szinten tervezett, amelyek egymásra épülve létrehoznak egyetlen szervezetet, a nemzeti TDMSz-t. A szintek a következők: helyi (vagy települési), térségi, regionális, valamint nemzeti. Korábbi, a TDM rendszer kiépítési ütemezésére vonatkozó elképzelések alapján 2007-2008-ban az első két szintnek, míg 2009-2010-ben a regionális és az országos szinteknek kellett volna, hogy megvalósuljanak. Jelenleg azonban csak helyi és térségi TDM szervezetekre találunk példát. 202

A TDM működési kézikönyv szerint az egy régióban létrehozandó TDMSz-ek száma helyi szinten 20-30 darab, középső szinten 3-5 db, s 1 db regionális TDMSz. Fontos tisztázni a régió értelmezését. Különbséget kell ugyanis tenni a 7 db tervezési-statisztikai, valamint a Balatont és Tisza-tavat önálló egységként kezelő 9 db turisztikai régió között. A TDMSz a nemzetközi terminológiában „DMO” mozaikszóként ismeretes, ami „Destination Management Organization” kifejezésből ered. Magyarország turizmusában a TDM-ről először a 2005-2013 közötti időhorizontot felölelő Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia – továbbiakban NTS – tesz említést. A stratégia szerint a „turizmus struktúráját Magyarországon jelenleg nem a megfelelő stabilitás, az átláthatatlanság, a nem kellőképpen definiált felelősségi és hatásköri struktúra jellemzi”. A NTS öt pillérből álló szerkezetet vázol fel, aminek ötödik eleme közvetlenül kapcsolódik a TDM-hez. A többi négy ismert pillér125 azonban közvetetten, de kötődik a TDM-hez. Véleményem szerint a legfontosabb a humán erőforrás tényező, ami a TDM két alapelvét biztosítja: a partnerséget és a professzionalizmust. Kemény Bertalan, a falugondnoki rendszer szellemi atyja ábrája jól kifejezi azokat a tényezőket, amiknek hiánya nemcsak a TDM-nek, de bármilyen összefogáson alapuló szervezetnek, kezdeményezésnek akadályát jelenthetik. 1. ábra

Forrás: Kemény Bertalan: Interpelláció az aprófalvak ügyében in Polgári Szemle. 2005. február – 1. évfolyam, 1. szám (elektronikus dokumentum: http://epa.oszk.hu/00800/00890/00001/article10.html) Letöltve 2012. március 10.

Mindazonáltal, hogy a fenti ábra negatív sugallatú, és csak a hiányosságokat szerepelteti, jól mutatja, hogy a bizalom és az együttműködés hiánya alapjaiban rengetik meg egy hatékony, hosszú távon eredményesen tevékenykedő szerveződést, szerveződési egységet. Jó példákként, referenciamodellekként az országunktól nyugatra eső nemzetek TDM szervezetei szolgálnak. A TDM hazai terjedésében szerepet játszó külföldi tanulmányutak rávilágították a hazai szereplőket és szakembereket arra, hogy a rendszer erőforrásként egyfajta innovatív szemléletet is megkövetel, aminek pozitív hozadéka van. Ez az innovatív szemlélet jól tükröződik Ausztria vagy Olaszország esetében, ahol az innovativitás az önmenedzselő szemléleten van, ahol a tagok számára teljesen természetes egy olyan közösséghez tartozni, amit nem feltétlenül kell TDM szervezetnek neveznünk. A tagok kölcsönösen figyelnek egymásra, s nemcsak az adott struktúrához, rendszerhez, hanem egymáshoz is rugalmasan alkalmazkodnak. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy mentalitásukra a rugalmasság jellemző. Esetükben nem a fenti ábrához hasonló hiányosságok felsorakoztatására terelik figyelmüket, hanem a pozitív adottságok, képességek és erőforrások kiaknázásra és hangsúlyozására, amivel egy desztináció látogatottsági adatait és szálláshelyi mutatószámokat tudják és képesek is pozitív irányba terelni. Addig, amíg hazánkban igen késleltetett és támogatásában top-down jellegű szerveződés is nyomást gyakorol a szervezési-szervezeti innovációként értelmezhető struktúraváltásnak, valamint a szemlélet (individualizmus, bizalomvesztettség), a beszűkült látásmód és 125

1. Versenyképesség és életminőség; 2. A turizmus kínálata; 3. A turistafogadás feltételei (termék- és desztinációfejlesztés); 4. Emberi erőforrás. (Forrás: Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia) 203

akaratgyengeség mind az emberi erőforrásban keresendő. Kutatásomban arra keresem a választ, hogy a TDM szervezetek miként járulnak hozzá a turisztikai versenyképesség megteremtéséhez, milyen hozzáadott értékkel bírnak, mint új szerveződési egység a turizmus intézményrendszerében. Kiindulásképpen érdemes megvizsgálni, s kielemezni a TDM működési kézikönyvében publikált definíciót, miszerint a TDM „azon tevékenységek összessége, amelyek egy adott földrajzi térség számára ahhoz szükségesek, hogy látogatókat vonzzon és számukra ottani tartózkodásuk során tökéletes utazási élményt nyújtson. Mindezt úgy kell tennie, hogy fenntartható legyen. Hosszú távon csak az tartható fenn, ami valamennyi szereplő számára előnyös”. Az alap koncepció mindegyik szervezet számára világos: vendégcsalogatás, vendégéjszakaszám-növekedés, vendégelégedettség. A TDM célját a következő ábra foglalja össze: 2. ábra: A fenntarthatóság VICE-modellje (saját szerkesztés) Visitor (látogató, turista)

Industry (turisztikai szakma)

Environment (környezet) Forrás:

Community (helyi közösség, lakosság)

Destination Management Handbook, English Tourist Board and Tourism Management Institute, 2003 A fenti ábrát, koncepciót nemzetközi szakirodalomban lelhetjük fel, amit adaptálhatunk hazánk turizmusában. Azt láthatjuk, hogy mind a turisztikai iparágat, mind a látogatókat (turistákat, vendégeket) és a helyi közösséget a környezet szolgálatába kell állítani, azzal kétirányú kapcsolatban, oda-vissza kapcsolási relációban áll. Ez valóban fontos akkor, ha a természeti-környezeti értelemben vett fenntarthatóságot célozzuk meg. A TDM fontosságában azonban a vendégnek kell(ene), hogy szerepeljen. Ennek megfelelően az idegenforgalmi, a természeti és épített környezetet is – természetesen fenntarthatósági tényezőket figyelembe véve – a vendég szolgálatába kell állítani úgy, hogy a szereplők kölcsönös figyelemben részesítik egymást. Létezik tehát egy általánosan felvázolt cél, s mellette ma Magyarországon figyelembe kell venni, hogyan hozhatunk létre TDM szervezetet. 2010. december közepén a Nemzetgazdasági Minisztérium indította el az ingyenes, nyílt és folyamatos, önkéntességen alapuló regisztrációs folyamatot. Helyi vagy térségi szervezetre regisztrálni csak bejegyzett egyesületeknek vagy nonprofit kft.-knek van lehetőségük. A regisztráció magában foglal egy adatlap és egy táblázat kitöltését, ahol részletezi a tagokat (önkormányzat, turisztikai vonzerők, szolgáltatók, civil szervezetek, valamint a felsorolt kategóriákba be nem sorolt, ún. egyéb tagokat, pl. rendezvényszervezők, fuvarozók). A potenciális tagokhoz látogatottsági, kapacitásra és forgalomra vonatkozó adatokat is kell rendelni. Az adatlap pedig a vállalandó feladatokat tartalmazza, minek utána egy kidolgozott pontozási rendszerben megtörténik az értékelés. A regisztráció előkapuja annak, hogy az adott szervezet turisztikai pályázatot nyújtson be. A Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság releváns elektronikus portálján126 nyomon követhető, hogy országszerte mely 126

http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/belgazdasagert-felelosallamtitkarsag/hirek/turisztikai-desztinacio-menedzsment-szervezetek-tdm-regisztracioja 204

szervezeteket jegyeztek be TDMSz-ként. A nyilvánosan hozzáférhető és letölthető dokumentum szerint 66 db szervezetet tartanak nyilván. A 2011-ben életre hívott Magyar Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek Szövetsége honlapján olvasható információk szerint 75 db regisztrált és/vagy korábbi TDM pályázaton nyertes TDM szervezet 127szerepel. A fentiek kapcsán felmerül a szerveződés irányára vonatkozó kérdés, amiben kettőséget lehet felfedezni. Hogyan biztosítható az alulról történő építkezés, ha éppen ellenkezőleg, top down módon, valamint egy előre megalkotott kritériumrendszer alapján hozunk létre egy TDM szervezetet? Mintamodellek és jól működő mechanizmusok léteznek. Hogyan érhető el a magyar szemléletben és gondolkodásban az, hogy egy desztináció adottságaira és specifikumaira építve kínáljunk valami egyedit a vendégnek? Be kell látni, hogy versenyelőny ma nem csupán egy termék vagy szolgáltatás ellenértékével szerezhető, hanem sikeresen értékesíteni akkor tudunk, ha tartalommal, egyediséggel és kreativitással töltünk meg egy szolgáltatást. Meggyőződésem, hogy azon külföldi modellek adaptálása nyer értelmet a magyar turizmusban, amennyiben azokat, s azok működési mechanizmusát hazánk desztinációinak specifikumaira, adottságaira szabjuk, s a hangsúlyt pozitív értékeinkre helyezzük a hiányosságok kiemelése helyett. Másodsorban, hogyan biztosíthatjuk azt, hogy azon szereplőkhöz delegáljunk döntési jogkört, akik valóban érintettek a turizmus fellendítésében, pl. idegenforgalmi adót generálnak. Egy következő felvetés: az Európai Uniónak nincsen egy egységes, általánosan elfogadott turizmuspolitikája, mégis a politikai hatások, döntések, befolyások ugyanúgy érezhetők és fellelhetők a turizmusban. Az önkormányzatok döntenek a helyi adókról, ők forgatják vissza az idegenforgalmi adót az érintett település turisztikai vérkeringésébe. A téma további aktualitását jelzi, hogy az idei évben, 2012-ben a társadalmi egyeztetésre közreadott turizmus és vendéglátás törvényben megjelenő TDM szerepe és helye még nem kellően körvonalazódott, ami további tisztázandó kérdéseket generál a turizmus intézményrendszerében megjelenő párhuzamosságok, mellé- és alá-fölé rendeltségi viszonyokat illetően. Itt jegyzem meg, hogy a TDM-ben nem kedvelt a párhuzamosság. Gyakorlati alkalmazás TDM egy dél-alföldi fürdővárosban, avagy hogyan „csináljunk” TDM-et Gyulán Az elméleti bevezetést követően joggal merülnek fel a kérdések, hogy miért érdemes, mitől jó az új szemléletet megkövetelő rendszerhez tartozni, milyen működésbeli korlátok jelennek/jelenhetnek meg egy TDM szervezetben? Milyen értékrenddel, preferenciával bír egy TDM szervezet? A tisztán látás érdekében egy hozzám minden tekintetben közel álló desztinációban, Gyulán mutatom be gyakorlati oldaláról az ott működő TDMSz-t. Partnerség és akaratnyilvánítás Gyula városának mindenkori vezetése kiemelt feladatként kezeli a turizmust, aminek egyik hatásaként kiemelhetjük azt a tényt, hogy 2008 után 2010-ben is a leglátogatottabb magyarországi városok közé került: mindkét esetben a 10. volt a kereskedelmi szálláshelyeken legtöbb belföldi vendégéjszakát regisztráló városok listáján. A gyulai városvezetés már 2000-ben megfogalmazta a TDM szervezethez szükséges alapelvet. Az akkori városfejlesztési koncepcióban a következőt fogalmazták meg: „a városfejlesztés csak sok szereplő bevonásával, ezek együttes munkálkodásával valósítható meg. Vitathatatlan, hogy maga az önkormányzat, a mindenkori képviselő-testület és annak „operatív szerve”, a 127

A 75 db TDM szervezet közül megyei hovatartozás alapján az alábbi megoszlás figyelhető meg: a legtöbb, 9 db Veszprém, 8 db Zala, 7 db Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy, 6 db Heves, 5 db Fejér, 4 db Vas, Komárom-Esztergom és Pest, 3 db Baranya, Békés és Nógrád, 2 db SzabolcsSzatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú, 1 db pedig Csongrád és Tolna megyében található. 205

polgármesteri hivatal a legfőbb közreműködő. A fejlesztési folyamat azonban csak akkor lehet hatékony, csak úgy valósítható meg, ha abban az önkormányzati intézményeken, szervezeteken túl részt vesznek a helyi vállalkozók, más helyi intézmények, a civil szervezetek, érdekképviseletek és maguk a városlakók is. Az önkormányzat kiemelt feladata a velük való kapcsolattartás.”128 A város turisztikai intézményrendszerének középpontjában a 2010 februárjában létrehozott Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. áll, ami 2011-ben tagsági szerződést kötött tagjaival, a későbbi TDM tagokkal, azaz Gyula Város Önkormányzata, Erkel Hotel Gyógyszálló Kft. (Hunguest Hotel Erkel***/****), Gyulai Idegenforgalmi Egyesület, Hotel Gyula Kft. (Wellness Hotel Gyula****), Készpénz-Invest Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Hotel Aqua***), „Super Invest” Ügynökség Kft. (Corvin Hotel***), Várszálló Idegenforgalmi és Beruházó Kft. (Hotel Elizabeth****), Leel-Őssy Kft. (Corso Boutiqe Hotel). Az alapító tagok mindegyikére erősségként elmondható, hogy Európai Uniós támogatások segítségével a turisztikai relevanciájú Regionális Operatív Programban és a Dél-Alföldi Operatív Programban sikeres projektet valósítottak meg. A társaság célja: „Gyula város turisztikai információ szolgáltatásának egységesítése, fejlesztése, a gyulai idegenforgalmi szolgáltatások bővítése és színvonalának emelése, a gyulai idegenforgalomban érintettek szakképzettségének fejlesztése érdekében önálló közhasznú nonprofit gazdálkodó szervezet, mint TDM szervezet létrehozása. A társaság tagjainak anyagi hozzájárulásával és a pályázati lehetőségek kihasználásával a célok megvalósításához szükséges források megteremtése, melyhez felhasználásra kerülnek a társaság működése során keletkező saját bevételek is”. A pályázati lehetőséget kihasználva, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. „Gyógyhelyi turisztikai desztinációs menedzsmentszervezet fejlesztése Gyulán” c. projekttel több mint 92 millió forint támogatásra jogosult. Az összeget új arculatra, új honlapra (www.visitgyula.com), promócióra, valamint standard városi programok és komplex csomagok kialakítására költik. Megjegyzendő, hogy a Délalföldi régióban Gyulán kívül Mórahalom pályázott sikerrel. A gazdasági fenntarthatóság része, hogy a fenti tagok mellékszolgáltatást nyújtanak, ami szállodák esetében a vendégéjszakák után fizetendő meghatározott összeg. A Gyulai Várfürdő az önkormányzat révén van jelen a TDM-ben, ugyanis az önkormányzat egyszemélyi tulajdonát képezi a fürdő. A panziók, apartmanok és magánszálláshelyek a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület tagjaiként érintettek a TDM-ben. Termék, termékfejlesztés Nemcsak a Dél-alföldi régiónak, hanem Gyula városának is meghatározó terméke az egészségturizmus. Gyula az országos 13 gyógyhelynek minősített településnek egyike. Évekig, a városmarketingben és turisztikai koncepciókban szinte egyetlen és az elsődleges vonzerőre, a Gyulai Várfürdőre koncentráltak, figyelmen kívül hagyva más turisztikai termékeket. A 2011-ben hivatalosan is TDM szervezetként bejegyzett Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. célja, hogy Gyula egy turisztikai termékké váljon, s a szervezet feladata az lesz, hogy az egész várost, s benne az össze turisztikai szolgáltatást értékesítsék. Az éttermektől a kulturális programokon át a belváros hangulatáig. A TDM-regisztráció adatlapját vizsgálva is egyértelművé válik a turisztikai termékfejlesztés fontossága. Egy helyi szervezet pályázati kritériumaiban több pillért különböztetnek meg, mint TDM feladatot. Ezek a következők: termékfejlesztés/projektmenedzsment, turisztikai információs rendszer 128

Dancs, L. [2000]: Melléklet a 365/2000. (XI. 21.) sz. határozathoz. Gyula Városfejlesztési Koncepciója, p. 16. 206

működtetése, folyamatos kapcsolattartás, együttműködés; marketing és egyéb tevékenység, szemléletformálás/oktatás és képzés települési szinten; monitoring, valamint a fogyasztói elégedettség mérése, a visszajelzések gyűjtése. Az „aki a versenyből kimarad, az lemarad” – értelmezés a leginkább helytálló a turizmus piacán (ld. desztinációk versenye). Korábban, a versenyerő kapcsán hangsúlyoztam az egyediséget. Valamennyi desztinációnak meg kell vizsgálni a rendelkezésre álló és a potenciális, s ugyanakkor jól kihasználható, vonzerőleltárába megfelelően integrálható értékeit és erőforrásait. Mitől tudja magát megkülönböztetni a másik, akár szomszédos vagy vonzáskörzetben található turisztikai célterülettől. Hogyan képes felhasználni erőtartalékait? Milyen termékeket tud felsorakoztatni annak érdekében, hogy a turistának maradandó élményt nyújtson a város, mint fogadóterület, s mindezt a komplexitás jegyében? Gyulai TDM építőelemei A versenyképesség növelését elősegítendő, a történelmi fürdővárosként emlegetett Gyula is törekszik a helyi termékek komplex kínálatára. A városba elsődlegesen a Várfürdőért látogatnak a turisták, ami Gyula turisztikai marketing kommunikációjában is kiemelt fontosságot kapott, azaz homogenitás uralkodott. Ma, amikor az élménygazdaság korát éljük, a megfelelő ár-érték arány mellett fontos olyan turisztikai élményláncot kialakítására törekedni, amely egyedi elemeket, termékeket és szolgáltatásokat tartalmaz. A következőkben összegyűjtöm Gyula városának azon erőforrásait, amik nemcsak magának a TDM-nek, de a termékfejlesztésnek is lényeges építőelemei.  Várfürdő: folyamatos fejlesztés alatt álló, többgenerációs komplexum. 2013-ra új, fedett, elsősorban a kisgyermekes családokra és fiatal felnőttekre koncentráló élményfürdő készülhet el.  Szálláshelyek – elsősorban szállodák: Gyulán kilenc szálloda található, amik közül négy darab 4*-os besorolású. A szállodák többsége tagja a TDM-nek, az alapító tagok közül egy azonban kilépni kényszerült. Minőségi szálláshelykínálat áll a vendégek szolgálatában.  Piac és gasztronómiai termékek (pl. méz, kolbász, tejtermékek, bonbon, lekvár, szörp). Ez a piac a hagyományos értelemben vett piac, aminek helyi termékei aztán sikeresen értékesíthetők a turizmus piacán is. A helyi termékek kóstolóprogramokkal nemcsak a rendezvények társkiállítói, hanem rendszeresen, rotációs rendszerben, azaz mindig új termelők és vállalkozók betelepülése is célszerű a szállodákba. A gasztronómia termékpalettát bővítve nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Százéves és a Kiskézműves Cukrászda termékei között a bonbon manufaktúrát, ahol kézzel készített csokoládé különlegességeket készítenek. Az 1868-as alapítású Gyulai Húskombinát Zrt. emlékére a gyulai kolbász köztudatban való maradását szorgalmazza a 2008 óta fennálló Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete. A húsipari történeti kiállítás mellett kóstolóprogram, s a város téli standard programkínálatába beépített kolbásztöltő túra, valamint a csoportok részére kiajánlott disznótor szerepelnek/szerepeltek kínálatukban.  Vár és múzeumok: a város jelképe Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus stílusú vára. Mind a vár, mind pedig a múzeumok irányítását a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Kft. végzi. Legutóbbi nagy beruházás az Erkel Ferenc Látogatóházát érintette.  Várszínház: a Dél-alföldi Turizmusfejlesztési Stratégia (2007-2013) szerint a régió három legnagyobb kulturális attrakciójának egyike a Várszínház  Pálinkaház és pálinkafesztivál: 2011-ben nyitották meg a Gyulai Pálinka Kóstolóházat a Pálinka Manufaktúra főzdéje mellett. 2012-ben 13. alkalommal rendezik meg a Kisüsti Pálinka Fesztivált, telt házat generálva a szálláshelyeken. 207

Gyula büszkélkedik az egyik legsikeresebb hazai együttessel, a Magna Cum Laudéval. Ők nevüket levédetve diverzifikálták „kínálatukat”, ugyanis életre hívták a Magna pálinkát. Sikeres, pálinkaturizmust célzó összefogásra a városon kívül is találunk példát: a Békési Szilvapálinkaút Gyula, Békés és Békéscsaba együttműködésével valósult meg, mint egyediségre épülő termékfejlesztés. Ennek lényege abban áll, hogy az említett településeken támogatás segítségével megvalósuló látványfőzdék a pálinkaturizmust középpontjába állító tematikus útvonalat alakítottak ki.  Rendezvények, fesztiválok és standard városi programok: a város kiemelt rendezvényei kulturális és gasztronómiai vonatkozásúak elsősorban. Ide sorolhatjuk a Kolbász- és Sódarmustra, a Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivált, a Végvári Napokat, s a Várszínházhoz kötődő Shakespeare fesztivált, a Várszínház évad programjait. 2011-ben a TDM garantált városi programokat vezetett be, és tartanak a mai napig is, amiknek lényege, hogy a hét minden napján bizonyos programo(ka)t kínál: pl. városnéző körséta idegenvezetővel, romantika-járat, piacozás, kolbászgyúró túra, szervezett kirándulás Aradra, ami Gyula testvérvárosa.  Város környéki túrák, útvonalak: a város több pontján lehet kerékpárt, bringó hintót kölcsönözni, vagy a dottó kisvonattal útnak indulni. Az aktív turizmus jegyében a kiépített kerékpárutakon tematikus utakat lehet szervezni, pl. „Kincskereső túra”, vagy különböző állomások felkeresése, ahol a turista a túra elején kapott voucherét minden egyes meglátogatott állomáson kap egy pecsétet, amivel például egy meghitt vacsorát vagy éjszakai wellness fürdőzést kaphat. Másik megoldásként kínálkoznak a helyi termékek kóstolása (kóstolójegyekkel). Marketing- és reklámkampány A marketingért a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. felelős. 2011 után 2012-ben is folytatódik a Várfürdő és a TDM-tag szálláshelyek szezonélénkítő kampánya, a „Csomagolj és csobbanj Gyulán!” névvel. Ennek lényege abban áll, hogy a Várfürdő nagyobb volumenben történő fürdőbelépő vásárlása esetén kedvezményekhez juttatja a szállásadókat, csökkentve ez által a vendégek költéseit.

Befejezés A turizmusban számtalan példája van az összefogásnak: klasztereket, tudásközpontokat, tematikus útvonalakat, valamint az újdonság erejével ható TDM szervezeteket alapítanak. Az, hogy a jövőben mennyire lesz pozitív hozadéka a TDM-nek, csak rajtunk múlik, hogy a 208

rendelkezésre álló erőforrásainkat milyen mértékben hasznosítjuk, megvan-e a kölcsönös bizalom, rendelkezünk-e önmenedzselő és innovatív szemlélettel, és valóban a vendégek szolgálatába állunk? A hatékonyságvizsgálat ezért még további tapasztalást, kutatást s időt igényel, nem elfeledkezve a jelenleg készülő turizmustörvényről. Amíg nem születik turizmus és vendéglátás törvény, addig a turizmus szerkezetére és intézményrendszerét továbbra is az NTS-ben megfogalmazott „átláthatatlanság” és a „nem kellően definiált felelősségi és hatásköri struktúra” hatja át. További tanulság, hogy a turizmus hiába a „béke iparága”, minden döntésben a politika van jelen. Enyedi (1997) értelmezésében egy város sikerességét a következő tíz tényező együttes jelenléte határozza meg: 1. a sikeres város képes a gazdasági szerkezet változtatására, 2. szolgáltató szektorában magas az értékhúzó ágazatok aránya (pl. magas szintű pénzügyi szolgáltatások, kutatás-fejlesztés, felsőoktatás, stb.), 3. ismérve a tudás-alapú termelés, 4. erős az innovációs képessége, 5. a sikeres városban döntések születnek, 6. benne a középosztály erős és gyarapodó, 7. nagy értékű környezetet nyújt, 8. konfliktusait jól kezeli, 9. külső kapcsolatai jelentősek, valamint 10. növekszik a jövedelem és a foglalkoztatás. A fenti tényezők mintájára megfogalmazható a desztinációk sikertényezői is. A desztináció menedzsment előnyeihez sorolható a versenyelőny megteremtése, a turisztikai fenntarthatóság biztosítása (természeti, társadalmi és gazdasági értelemben is), turisztikai javak terjesztése, a turizmusból származó hozam növelése, valamint erős márkaazonosság kiépítése. Meggyőződésem, hogy TDM abban a desztinációban működik hatékonyan és sikeresen, ahol már eleve rendelkezésre áll egy turisztikai potenciál, s ahol nem a lehívható pályázati források motiválják az adott szervezetet, hanem a közös érdeken alapuló összefogás, amit úgy nevezünk: VENDÉG.

209

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.

Felhasznált irodalomjegyzék Destination Management Handbook [2003], English Tourist Board and Tourism Management Institute „Első fecskék” in Turizmus Panoráma. XII. évfolyam 3. szám. 2012. március, pp. 54-56. „Finanszírozás alulnézetből” in Turizmus Panoráma. XII. évfolyam 3. szám. 2012. március, p. 36. Enyedi György: A sikeres város in Tér és Társadalom. 1997. 4. szám, pp. 1-7. Folytatódik a „Csomagolj és csobbanj Gyulán!” kampány in Turizmus Panoráma. XII. évfolyam 3. szám. 2012. március, p. 35. Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. tagsági szerződése. Kézirat. 5700 Gyula, Kossuth u. 7. Hanusz Árpád (szerk.): Turisztikai desztináció. „Desztinációs menedzsment”. A Nyíregyházán 2009. május 20-21-én megtartott konferencia előadásai. Kiadja: Nyíregyháza Város és a Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar, Turizmus- és Földrajztudományi Intézete, pp. 6171. J. Christopher Holloway – Neil Taylor [2006]: The Business of Tourism. 7th edn. London, Pearson Education Ltd. Lengyel Márton [2008]: TDM Működési Kézikönyv, Heller Farkas Főiskola, Budapest Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2005-2013 [2005]. Magyar Turisztikai Hivatal, 2005. január „Nyertes TDM-ek 2011-ben” in Turizmus Panoráma. XII. évfolyam 1-2. szám 2012. január-február p. 51. Puczkó László – Rátz Tamara [2000]: Az attrakciótól az élményig – A látogatásmenedzsment eszközei. Budapest, Geomédia Kiadó Puczkó László – Rátz Tamara [2002]: A turizmus hatásai. Budapest, Aula Kiadó Stephen J. Page (szerk.) [2007]: Tourism Management. Managing for Change. 2nd edn. Oxford, Butterworth Heinemmann Sugataghy Anikó: Csomagolj és csobbanj Gyulán! in Turizmus Trend 2012. április. p. 15. Sulyok Judit – Kiss Kornélia [2005]: A desztinációs menedzsment szervezetek működése és a desztinációs menedzsment trendjei in Turizmus Bulletin, 9. évfolyam, 2005. 2. szám, pp. 36-42. Térségben gondolkodik Tokaj-Zemplén-Abaúj in Turizmus Panoráma. XII. évfolyam 1-2. szám 2012. január-február p. 54. TDM-kézikönyv és segédanyag [2007] in Turizmus Trend, 2007/10. október, p. 4., szerző nélkül „Törvényre várva” in Turizmus Panoráma. XII. évfolyam 1-2. szám. 2012. január-február pp. 8-9. Varga Dorottya – Várhelyi Tamás [2009]: Összefogás a turizmusban: klaszterek, turisztikai desztinációs menedzsment szervezetek, turisztikai tudásközpont in Economica. A Szolnoki Főiskola Tudományos Közleményei 2009. különszám, pp. 35-43. Elektronikus dokumentum. http://project.szolfportal.hu/images/stories/kkc_2008_v_08_08_31/economica_kulonszam_2009.pdf (Letöltés ideje: 2010. 09. 24.) „75 hivatalosan elismert TDM-szervezet Magyarországon” in Turizmus Trend 2012/3. Március p. 2.

21. Elektronikus oldalak: http://www.ahkungarn.hu/fileadmin/ahk_ungarn/Dokumente/Wirtschaftsinfos/HU/Statistik/Konju nkturdaten_hu.pdf http://www.asz.hu/tanulmanyok/2010/a-turisztikai-fejlesztesek-allami-tamogatasa-tersegi-esnemzetgazdasagi-szintu-hatekonysaganak-vizsgalata/t329.pdf www.mtdmsz.eu www.oberoesterreich-tourismus.at www.suedtirol.info http://www.turizmus.com/docs/turizmusfejlesztesi_strategia.pdf www.turizmusonline.hu

210