Kölnben üléseztek a fiatal vincések A Máriás Vincés Ifjúság bemutatása
Sírnak az angyalok - Nagyné Zólyomi Katalin novellája Beszámoló az októberi Vincés Napról
Bevallom őszintén, hogy eddig, amikor a vincés lelkületről olvastam, sokszor igazán nem is tudtam, hogy miről van szó. Az olyan fogalmak, mint a szegénység, az anyagi nehézségek, a nincstelenség igaz nem voltak ismeretlen fogalmak a számomra, de igazi értelmükben, húsbavágó realitásukban eddig csak igen kevésszer találkozhattam velük. Hajléktalanokkal persze találkoztam eddig is az utcán, láttam úgymond kultúrszegénységben élő embereket, de arról, hogy a szegénység mit is jelent igazi értelmében fogalmam sem volt. Az őszi szünetben Erdélyben jártam. Adódott egy olyan lehetőség, hogy egy számomra nagyon fontos emberrel elmehettem öt napra Felsősófalvára és hátrányos helyzetű gyerekek számára fenntartott napközi otthonban segédkezhettem. Játszottunk, tanultunk, foglalkoztunk a gyerekekkel, sütöttünk nekik palacsintát, segítettünk Manyi néninek, a gyerekekről gondoskodó hölgynek a dolgok rendezésé-
ben. Mindeközben pedig olyan dolgokat tapasztaltunk, amiről eddig legfeljebb könyvekben olvashattam, vagy elbeszélésekben hallhattam. 8-10 éves gyerekek, nincs mit enniük, nincsenek szüleik, nincs ruhájuk, nincs cipőjük. Az egyik nap például egy kislány azzal állított be, hogy mindkét szüleje Magyarországra jött dolgozni, otthon van egyedül a kisebb testvéreivel. Cipőt jött kérni Manyi nénitől, mert nem volt miben járnia. Aznap éjjel fagypont körül volt a hőmérséklet. Ilyenkor örülök, hogy a Vincés Család tagja lehetek, hogy egy a szegényekkel foglalkozó társaság munkatársaként talán én is tehetek valamit értük. Ehavi számunkban bemutatjuk a Máriás Vincés Ifjúságot, ismételten olvashatnak egy novellát Nagyné Zólyomi Katalin Vincés testvérünktől valamint olvashatnak a Család kölni látogatásáról, illetve a Vincés Napról. Szűcs Péter
A Páli Szent Vince Társaság Szent Imre Szeretetszolgá- Kölnben jártak fiatal vincéseink. Az eseményről a belat Egyesülete, 1118. Budapest, Himfy utca 9. adószám számolót a következő oldalon olvashatják. 18226137-1-43 ez úton köszöni meg a 2008 évi SzJA 1 % felajánlásokat, melyeket az APEH 2009 évben utalt át, melynek összege 62 226 Ft volt. Ezt az összeget a nagycsaládosok és idős öregek karácsonyi segélyzésére fordítottunk.
Készül a Misszióstársaság-Lazaristák új honlapja. 2010. október 1-től, a Vincés Család országos moderátora fel lett mentve a plébánosi kötelességek alól, ezért lehetőség van arra, hogy a csoportok között a kapcsolatot megerősíthessük. 2
Máriás Vincés Ifjúság A Máriás Vincés Ifjúság 1830-ban jött létre Párizsban. Alapítója Jean-Marie Aladel CM atya, aki Labouré Szent Katalin gyóntatója volt. Az alapítás a történetek szerint a következőképpen zajlott: Egy napon Katalin felkereste Aladel atyát és elmondta neki, hogy Szűz Mária egy jelenésében a következőket mondta neki: Aladel atya feladata lesz megalapítani a közösséget, ő lesz annak első vezetője. Mindezek után jöttek létre az első közösségek 1835 és 1837 között. A Máriás Vincés Ifjúság első tagja Benigne Hairon volt, aki az Irgalmas nővérek kollégiumának lakója volt. 1847. június 20-án IX. Piusz pápa jóváhagyta a Máriás Vincés Ifjúságot, mint egy női közösséget. Három évvel később, 1850-ben a lazaristák indítottak férfi ágat is. A XIX. században folyamatosan fejlődtek. Megjelentek a legtöbb európai országban, de Európán kívül is sorra alapultak közösségeik. Ma a világban 123.000 tagjuk él. Központjuk Párizsban, a Csodásérem kápolnájában található. A közösség nemzetközi szinten működik, ebből kifolyólag vannak általános, országos és helyi vezetőik. Szerveznek nemzetközi találkozókat is, a legközelebbi 2011. augusztus 12. és 15. között lesz Madridban
– közvetlenül az ifjúsági világtalálkozó előtt, mely szintén Madridban, augusztus 16. és 21. között lesz megtartva. Az ifjúsági világtalálkozón jelen lesz XVI. Benedek pápa is. A Máriás Vincés ifjúságról elmondható, hogy egyházi, vagyis az Egyházon belül működik, ugyanakkor világi is, mivel nem szerzetesrend, hanem civil fiatalok közössége. Máriás, mivel tagjai igyekeznek Szűz Mária imáját, hitét és életét követni, de ugyanakkor vincés is, mivel a közösséghez tartozók Páli Szent Vince szellemében imádkoznak és szolgálnak, különösen a rászorulókat. A karizmájuk hat fontos elemből tevődik össze. Az első a szemlélődés Szűz Mária példája szerint, a második a tagok képzése arra, hogy egyszerűségben és alázatosságban éljék életüket, a harmadik az ima Szűz Mária példája szerint, főleg a Magnificat lelkületében, a negyedik a missziós lelkület ébresztése, az ötödik a tagok ránevelése arra, hogy az Egyházban és a társadalomban egyaránt együttműködően tudjanak élni és a hatodik a küldetés szóval és tettel való teljesítése.
Kölnben üléseztek a fiatal vincések 2010.10.22-én megkezdtük kalandos utunkat Köln városába, a Páli szent Vince Szeretet Szolgálat Ifjúsági találkozójára. Nagyon izgultunk, mivel az utazás előtt nem sokkal tudtuk meg, hogy mi vagyunk azok a szerencsések, akik képviselhetik Magyarországot ezen a konferencián. Már a repülőút is izgalmakkal volt tele, tekintve, hogy Münchenben át kellett szállnunk, és az első gép késése miatt, minderre 10 percünk volt. Az Isteni gondviselésnek hála elértük a gépet, és biztonságban megérkeztünk. Vonattal mentünk Köln belvárosába, ahol az állomásról kilépve az első dolog ami a szemünk elé
tárult a monumentális és egyben csodálatos középkori dóm volt. A szállásunk ami egyben a konferencia székhelye is volt, körülbelül öt percre volt gyalog a dómtól, így gyorsan és könnyen odataláltunk. A vacsoránkat már a „Maternus haus” rendkívül szép és elegáns éttermében költöttük el. Ekkor ismertük meg a találkozó résztvevőit, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. A magyar kapcsolattartó Könczöl László, aki egyben a konferencia vezetője is volt, hellyel kínált bennünket a fiatalok körében. A vacsora után egy rövid bemutatkozás következett a résztvevőktől, és a francia fiatal vincés szervezet vezetőjétől Julien Spiewak-tól, így hát 3
átvonultunk a konferenciaterembe, ahol hivatalosan is megnyitották a találkozót. Mivel a hosszú utazás kifárasztott minket, a bemutatkozás után rögtön megkerestük a szobánkat, és eltettük magunkat másnapra. A szombati nap egy finom svédasztalos reggelivel kezdődött, majd ezután belevágtunk a komoly dolgokba. Mi fiatalok különváltunk az idősebbektől, és a minket érintő témákról beszélgettünk. Összesen 12-en voltunk 8 országból: Svájc, Német ország, Franciaország, Hollandia, Ausztria, Szlovákia, Románia és Magyarország. A konferencia leginkább angolul és németül folyt, így mindenki hozzá tudott szólni a témához. Minden ország képviselője elmondta, hogyan működnek a szeretetszolgálatos tevékenységek saját hazájában. Problémaként vetődött fel szinte minden résztvevő ország szervezetében, hogy kevés a fiatal tag, és hogy nehezen tudják tartani a kapcsolatot az idősebb tagok csoportjával. Leginkább ezt a problémát jártuk körül a tanácskozás során, és próbáltunk megoldást találni rá. Délben ismét egy fenséges ebéd várt ránk, majd ezután az egész csoporttal a Szt. Ursula templomot csodáltuk meg. A délután többi részén, a vacsoráig
volt még egy konferencia az idősebbekkel, amint eléjük tártuk a problémákat, és véleményüket, segítségüket kértük annak megoldására. A következő dolgokra jutottunk: az idősek és a fiatalok közti kommunikációs szakadék megszüntetése a cél. Tehát vonzóbbá, elérhetőbbé és színesebbé kell tenni a szervezetet. Ebben nagy segítségünkre lehet az internet (pl.: naprakész honlap), kapcsolat az iskolákkal, többszöri találkozók szervezése a tagok számára. Rögtön léptünk az ügyben és létrehoztunk egy Facebook csoportot a fiatal vincések számára. (St. Vincent Youth - Northern Europe) A fiatal csoportnak egy nap alatt sikerült úgy összekovácsolódnia, hogy a vacsora után együtt mentünk felfedezni a várost. Egy hangulatos bárban töltöttük az est további részét. Másnap délelőtt eljött a búcsúzás pillanata. Véleményem szerint mindenki új ötletekkel, lelkesedéssel és szép emlékekkel tért haza. Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget, életre szóló élmény volt. Cseke Gyöngyvér Anna és Cseke Zsófia
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent” 2010. október 16-án, Szigetszentmiklóson Vincés Napot tartottunk. A szentmisét követő konferencia témája a következő evangéliumi boldogság volt: „Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent” (Mt. 5,8). A beszélgetés alkalmával sokan kiemelték, hogy napjainkban milyen nehéz ezt a boldogságot megvalósítani az életünkben, ugyanakkor a résztvevők néhány konkrét eszközt is a jelenlévők figyelmébe ajánlottak, melyek segítenek eleget tenni Jézus elvárásainak. Ezek az önvizsgálat (vállalni saját magunkat, észrevenni hibáinkat, mert 4
ettől senki sem lesz szegényebb) , a példa (ha az emberek látják azt, hogy vannak olyanok, akik igyekeznek tisztaszívűen élni, akkor észrevehetik, hogy ez megvalósítható) , a szükséges hit (hit nélkül semmit sem érdemes tenni, még a karitatív munka területén sem; sajnos sokan vannak, akiknek nem volt alkalmuk megismerni a hit igazságait, és ezért például a gyereküket sem tudják a hitre nevelni) , illetve az adomány (a szívünkben rejlő dolgok is lehetnek mások számára ajándékok) . Az agapé után a vincés csoportok képviselői számoltak
be a munkájukkal kapcsolatos tapasztalataikról, kezdeményezésekről, valamint a nehézségekről és örömökről, melyekben részük volt. Miskolcon a plébániákon gyűjtést szerveztek a Páli Szent Vince Társaság tevékenységének támogatására. Nem csak pénzadomány felajánlására volt lehetőség, az egyik testvér például a szerződések szerkesztésében, a nyomtatványok kitöltésében, a hivatalos ügyek intézésében segédkezik. Köszönjük szépen! A Páli Szent Vince Társaság tagjai több utazáson is részt vettek a „Mobilitas” program keretében. A program célja, hogy a vincések látogatást tegyenek más országokban élő közösségeknél, ezáltal lehetőséget kapva a tapasztalatcserére és a külföldi testvérek munkájának megismerésére. Szigetszentmiklóson gyűjtést rendeztek Böjte Csaba atya tevékenységének támogatására. A gyűjtés már nem az első, a tanév elején a csoport szegény családokat segített iskolaszerek adományozásával, valamint az árvíz után segélycsomagokkal támogatták Felsőzsolca lakóit. A csoport tagjai oltárterítőt is hímeztek. Leg-
újabb tervezett gyűjtésük, pedig az Erzsébet napi jótékonysági adakozás lesz. A budapesti csoport rendszeresen támogat 6-7 embert fejenként 10.000 forintos adománnyal. A pénzt élelmiszerre, ruhaneműkre, tanszerekre fordítva segítik őket. Ezen kívül 40.000 forinttal támogatták az árvízkárosultakat – az összeget a miskolci csoport közvetítésével két edelényi család kapta meg. Tervezik a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítését is: novemberben, Szent Imre napja körül, templomukban jótékonysági gyűjtést szerveznek. A tapasztalatok ismertetése után Barta Szabolcs tartott ismertetőt a népmissziókról. A terv az, hogy két rendtárs elmenne külföldre, ahol a külföldi rendtársak már igen nagy tapasztalattal rendelkeznek a missziókkal kapcsolatban. Megtanulnák, amit lehet, és utána meghonosítanák ezt a fajta szemléletet és programot Magyarországon is, főleg hétvégi programok formájában. Ezen törekvéseinket Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök Úr is támogatja.
Szentkilenced a Csodásérmű Boldogasszonyhoz Könyörögjünk: Urunk Jézus Krisztus, te a Boldogságos Szűz Máriát, kezdettől fogva szeplőtelen Édesanyádat, számtalan csodával tüntetted ki; add, hogy pártfogásáért mindenkor esedezve elnyerhessük az örök boldogságot, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen. Emlékezzél meg, ó legkegyesebb Szűzanya, Mária! Sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmad alá folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Ezzel a reménnyel lelkesítve folyamodunk hozzád; ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária. - A Te hatalmas és eredményes közbenjárásodban bízva, amelyet a csodás érem által tanúsítasz. Alázatosan esdeklünk, mi, a te szeretett gyermekeid, hogy eszközöld ki számunkra a kegyelmeket és azokat a jótéteményeket, amelyekért ebben a Szentkilencedben kérjünk, mely megváltás számunkra és azok számára, akikért imádkozunk.
(a csend pillanata) Ó, Csodásérmű Boldogasszony, hozzád fohászkodom, aki Lábouré Szent Katalinnak megjelentél mint közvetítő az Isten és az emberek között. Esedezve kérlek téged, hallgass meg engem! A te anyai kezedbe helyezem minden szándékomat, lelki és mulandó szükségleteimet. Mutasd be ezeket a te Fiadnak, azzal a könyörgéssel együtt, amelyet neked különösen ajánlok. (a csend pillanata) Tedd, hogy Jézus meghallgasson engem, ha ez megegyezik az Isten akaratával és hasznos az én lelkem számára. Emeld fel esdeklő kezeidet, nagy hatalmú Szűz, utána hajtsd le őket rám és végy körül engem kegyelmeid sugaraival, hogy azok világossága és melegsége által felizzított szívem el tudja szakítani földi kötelékeinek szálait, meg tudja tisztítani magát és örömmel követni tudjon téged, addig a pillanatig, amíg a mennyországban találkozik veled. Ámen. 5
Sírnak az angyalok Egy távoli kisvárosba új lakók költöztek. Egy fiatal pár. Nem volt gyermekük. Az ismerősök gyakran viccelődtek, mikor lesz már baba. Ilyenkor a férj válaszolt: ráérünk még. A fiatalasszony sokat volt beteg. Férje féltette is. A munkából mindig sietett haza. Viktória egy este azt mondta a férjének: apa leszel! Férje az első pillanatban összecsókolta a feleségét, de aztán rádöbben a borzasztó valóságra, hogy elveszítheti a szerelmét. Az asszony csak nevetett. – Ne félj, nem lesz semmi baj! – A kilenc hónap aggódással telt el. A baba megszületett, kisfiú lett. Nem lett semmi baj. Egészséges mind a kettő, a mama és a baba. Az orvos még hozzátette, hogy több babát ne vállaljanak. Telt, múlt az idő. A szülők imádták a babát. A fiatalasszony megerősödött, és úgy látszott, nincs semmi baj. Jánoska szépen fejlődött, sokat sétált vele az anyukája. Aztán ahogy telt az idő elfeledkeztek a betegségről. Viktóriának mindig jó kedve volt, mindenen tudott kacagni, de úgy csengett a kacagása, mint az angyalok csilingelése. Boldogok voltak nagyon. Jánoska négy éves lett, és egyre többször kérdezte: nekem mikor lesz testvérem? Ilyenkor nagyon szomorú lett az apa. Ő is szeretett volna egy kislányt, de nem merte mondani a feleségének. Az aggodalom soha nem szűnt meg. Így csak sóvárgott a kislány után. Aztán egyszer rettenetes dolog történt. Egy nap, csak ketten voltak otthon, a mama és a fia, amikor fiatalasszony elájult. A gyerek megijedt, szólongatta anyját, de az nem felelt. A kisfiú érezte, hogy baj van. Átszaladt a szomszéd nénihez. – Tessék jönni! Anyukám a földön fekszik. – A szomszédnő azonnal mentőt hívott és a kórházba szállították Viktóriát. A kórházban megvizsgálta egy orvos és azt mondta, nincs nagy baj, kisbabát vár. Mire a férje a kórházba ért, már a feleségét betolták a kórterembe. Az orvos neki is elmondta a jó hírt. A férfivel forgott az egész világ! – Istenem, csak el ne vedd a drága feleségemet! Aztán megint úgy látszott, hogy minden rendben van. Kislány született, s Viktóriának keresztelték. Jancsika gyakran odament a babához és csak nézte. Egyszer csak azt kérdezte – Anyuka, mikor nő már meg Vicuska? – Anyuka tágra nyitotta a szemét. Hogy mondtad? – Vicsuska! – ismételte meg a gyerek. Anyukája magához húzta a kisfiút, és összeviszsza puszilta. – Nagyon szeretlek kisfiam, én se tudtam volna szebbet kitalálni. Attól fogva csak így szólították a kislányt. Aztán, ahogy telt az idő, a kislány is kezdett növekedni, már ki tudta mondani a kisfiú nevét: Jancsika! Imádták egymást, mindig a kishúgára 6
vigyázott, vele játszott. Ha esett az eső és nem tudtak kimenni, akkor mesélt a húgának, bár olvasni még nem tudott, de kitalált dolgokat. Egyszer azt mondta: „Ha süt a nap, és közben esik az eső, azt jelenti, hogy sírnak az angyalok.” Vicuska ezt jól megjegyezte, soha nem feledte el. Aztán megbetegedett az édesanyjuk, sokat volt távol, vagy ha otthon volt, csak feküdt. Férje nagyon elkeseredett. Tartotta magát még, de tudta, elveszti a nagy szerelmét. Vicuska nem tudta mi történik, csak ment apuka kezét fogva. Szépen felöltöztették, mintha vasárnap lenne. Még a kalapot is a fejére tették. Szürke kalap volt, fekete szalaggal. Jól állt Vicuskának. Amikor a fehér mentő elvitte a mamát, csak egy kicsit sírt. Mondogatták is, nincs semmi baj, de a mama nem jött vissza többet. Apuka azt mondta, anyuka felment az égbe az angyalokhoz, most már onnan vigyáz majd rád. – Miért? – kérdezte Vicuska. Mikor jön haza? – Apuka nem válaszolt. A temetőben megkezdődött a szertartás. A pap elmondta a beszédét, és akkor hirtelen kisütött a nap, és eleredt az eső. Egyszer csak keservesen sírni kezdett Vicuska, olyan szívet tépően. – Nyissátok ki a koporsót! – kiabálta. Anyukám, sírnak az angyalok. Amilyen hirtelen jött az eső, el is állt. Utána gyönyörű szivárvány jelent meg az égen. Temetés után még sokáig beszéltek az eseményről. Ilyen még soha nem történt! A rokonok összeültek, hogy megbeszéljék, mi legyen ezután. Jancsika nyolc éves volt, Vicuska négy. Nagyon szerették egymást. Most mégis úgy döntött a család, hogy jobb lesz, ha Vicuskát elviszi a keresztanyja, míg meg nem nyugszik a kislány. Még a temetés napján el is vitték. Jancsika sokáig sírt a testvérkéje után. Vicuskát egy új élet várta. Beköltözött egy nagy házba, ahol külön szobája volt, rengeteg játékkal. Sok baba, labda, mesekönyvek. Vicuska csak állt a szoba közepén. Nem nyúlt semmihez. Tekintete most az ágyra esett. Az ágyon rózsaszín fodros párnák voltak. – Na, gyere közelebb. Itt fogsz aludni – szólt a keresztanyja. – Hol van Jancsika? – Majd holnap eljön ő is. Gyere, feküdj le, elfáradtál. – Vicuska sokáig sírt, míg álomba sírta megát. Másnap, amikor felébredt, azt hitte, a mennyországban van. A fal halványrózsaszín volt, és kis angyalkák díszítették. A nénikéje benézett, felébredt-e a gyerek. – Ez a mennyország? – kérdezte Vicuska. – Még nem, de én mindent megteszek, hogy jól érezd magad. – Mikor jön Jancsika? – Felejtsd már el! – mondta türelmetlenül a néni. Vicuska újra elsírt magát. Jól van, na! Ne sírj, kimegyünk a játszótérre. (Folytatás a(z) 7. oldalon)
– Én haza akarok menni – mondta makacsul a gyerek. – Most már itt laksz, én vagyok az anyukád, és anyukának kell szólítanod – mondta nénikéje. – Nem! visította Vicuska. – A kislány még sokáig várta az apukát és a testvérkéjét, hogy egyszer csak eljönnek, de úgy látszott, elfelejtették. Jancsikának nem volt ilyen szerencséje. Vele nem törődött senki. Apja a temetés után elkezdett inni, napokig rá se nézett a fiára, nem törődött vele. A szomszédok adtak enni a gyereknek. Teljesen elhanyagolta magát és a fiát. Ez alatt az idő alatt Vicuska még harcolt az emlékeiért. Sajnos, egyre jobban felejtett, már nem kereste a terstvérkéjét, sem az aput. A jólét gyorsan eltüntette a múltat. Szép ruhákba járt, óvodába íratták, új barátai lettek. Jancsika már a múlt lett. Jancsika nem feledte el kishúgát, sokszor álmodott róla. Örült, hogy húgának jó sora lett, de szomorú is volt, mert nem láthatta. Sokszor gondolt rá, hogy megkeresi, de kicsi volt még, hogy elindul-
jon. Aztán, ahogy telt az idő, egyre távolabbi lett. Mindig azt mondta, ha nagy leszek, megkeresem. Apja teljesen lezüllött, ezért Jancsikát is rokonok nevelték. Neki nem volt jó sora, korán munkára fogták, de így is jó tanuló lett. Az iskolában kitüntetéssel végzett. Elhatározta, hogy író lesz, és megírja az élettörténetét. A könyvesboltban író, olvasó találkozó van. A fiatal író dedikálja a könyveit. Sokan eljöttek a barátai, ismerősei. Egyszer csak felnéz az írás közben, és ez szép fiatal lány nyújtja felé a könyvét – legyen szíves nekem is írjon valamit a könyvembe. Ez egy jól ismert hang! Ebben a pillanatban megszűnt körülöttük a világ. – Vicuska! – Jancsika! Egymás karjaiba borultak. – Megtaláltalak, húgocskám! – Hát kerestél? – Igen! – Én azt hittem, elfelejtettél! – Ekkor kisütött a nap és eleredt az eső. Egyszerre mondták: emlékszel? „Sírnak az angyalok!”
Nagyné Zólyomi Katalin vincés testvérünk évek óta a Szeretetszolgálat tagja, önkéntes segítő. A miskolci Szent Margit csoport vezetője. Aktív, csoportját összefogja, sok programot szervez a tagok számára. A rábízott feladatokat mindig pontosan elvégzi, lelkiismeretes Vincés. Mindenki szereti. Több ilyen és hasonló novellát írt már.
NOVEMBER 27. Csodásérmű Boldogasszony 1830. november 27-én a Szűzanya megjelent Labouré Szent Katalin Irgalmas Nővérnek, és megbízta, hogy készítsen egy érmet a megadott minta szerint. Megmutatta neki a Csodásérem rajzolatát és megígérte, hogy akik az érmet, annak megáldása után viselik és áhítattal elmondják a következő fohászt: „Ó bűn nélkül fo-
gantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk”, azok attól fogva Isten anyjának egészen különös oltalma alatt fognak állni. Két év múlva jelenet meg az érem a párizsi érsek jóváhagyásával. Azóta széles körben elterjedt, és számos gyógyulás, megtérés kísérte. Ezért a nép Csodáséremnek nevezte el.
7
NOVEMBER 28. Labouré Szent Katalin emléknapja Labouré Katalin 1806. május 2-án egy földműves leányaként született Fain-les Mountiers-ben (Burgundia). 1830. április 21-én, 24 évesen lépett az Irgalmas Nővérek anyaházába. Újonc éve alatt többször megjelent neki a Boldogságos Szűzanya. Egyik látogatása alkalmával azt a feladatot kapta, hogy veressen egy érmet, mely hamarosan nagyon széles körben elterjedt és a Csodásérem nevet kapta.
1
H
Mindenszentek főünnepe
2
K
Halottak napja
5
P
Borromeo Szt. Károly Szt. Imre herceg
6 Szo 7
V
8
H
9
K
10 Sze 11 Cs 12 P
Évközi 32. vasárnap
Lateráni bazilika felszentelése Nagy Szt. Leó Tours-i Szt. Márton Szt. Jozafát
13 Szo 14 V 15 H
16
K
17 Sze 18 Cs
3 Sze 4 Cs
Katalin nővér jelenéseinek történetéről lelkiatyján kívül soha, senkinek nem beszélt. Egyszerű társaságbeli életét a konyhán és a mosodában, a portán és mint az öregek ápolója a párizsi Hospiz von Enghien-ben töltötte. 1876. december 31-én, 70 évesen hunyt el. 1933. május 28-án boldoggá, 1947. július 27-én szentté avatták.
Évközi 33. vasárnap
19
P
Árpád-házi Szt. Erzsébet ünnepe
20 Szo 21
V
Krisztus, a mindenség Királya főünnepe
22
H
Szt. Cecília
23
K
24 Sze
Dung-Lac Szt. András és társai, vietnámi vértanúk
25 Cs 26
P
27 Szo
Csodásérmű Boldog-asszony ünnepe
28
V
Advent 1. vasárnapja, Labouré Szt. Katalin
29
H
Irgalmas nővérek alapításának évfordulója
30
K
Szt. András apostol ünnepe
Vincés Hírmondó 2087 Piliscsaba, Egyetem utca 1. A Vincés Család kulturális havilap- Felelős kiadó: Lipinski Mihály CM ja Alapító főszerkesztő: Szűcs Péter Kiadja a Lazarista Rend Fotók: Archivum 8
