Sántha Ágnes: Fiatal egyedülállók életmódja: hogyan élnek a szinglik Berlinben és Budapesten? Bevezetés Előadásomban a nagyvárosi fiatal magyar és német egyedülállók – közismert nevükön szinglik – életmódjának néhány elemeit vizsgálom: a munkaerő-piaci szerepvállalást, a munka és a magánélet összefüggéseit, a párkapcsolati elvárásokat és a társas kapcsolatrendszert. Egyrészt azért, mert ezek határozzák meg a szubjektív életminőséget és az életformához való viszonyulást, másrészt azért, mert a szingli életforma e dimenziókban tér el a családostól. Megállapításaim empirikus alapja az a 27 interjú, melyet nagyvárosi, diplomás, egyedülálló fiatalokkal készítettem 2006 februárja és októbere között, Budapesten és Berlinben.
Munkavállalás és magánélet összefüggései Az egyedülálló életforma terjedésére a fiatalok körében számos magyarázat született. A jelenség többtényezős magyarázatot igényel, melyek közül itt egy strukturális okot emelnék ki: a munkaerő-piaci körülmények hatását az életesemények időzítésére és ezek összekapcsolódásának rendjére. A párkapcsolat kialakítására a munkaerő-piaci státus befolyással van. A munkaerőpiaci bizonytalanságok hatása az élettervekre nem azonnali és nem is egyszeri: az összehangolás folyamat jellegű (Blossfeld 1990). A szakmai élet és a családalapítás összefüggéseit a szakirodalom elsősorban a nőkre vonatkozóan tárgyalja, megállapítva, hogy munkaerő-piaci szerepvállalásuk elodázza a gyermekvállalást, egyáltalán a párkapcsolat kialakítását: a munkaerő-piac és a családalapítás ellentétes követelményeket támaszt a nőkkel szemben. A gyermekvállalás ellenösztönzői a nők iskolai végzettségének emelkedésével egyre erősebben hatnak (Spéder 2001). Ugyanakkor – noha erről viszonylag kevés szó esik - a modern piacgazdaságban a flexibilitás követelménye a férfi számára is a családi élet akadályozója lehet. A rugalmas munkaviszonyban állók nagyobb valószínűséggel élnek egyedül, mint
1
azok a fiatalok, akik a standard, állandó jellegű, hosszú távú, „biztonságos” foglalkoztatási formában végeznek kereső tevékenységet. A felsőfokú végzettség és a magas társadalmi státus differenciáltan hat a nemekre az életforma-választás tekintetében. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a diplomás nők az alacsonyabb végzettségűekhez képest nagyobb eséllyel élnek egyedül. Ezzel szemben a férfiak számára a magas végzettség önmagában még nem valószínűsíti az egyedülálló életformát (Szalma–Róbert 2007). Mindez egybecseng a külföldi szakirodalom megállapításaival: a szingli életforma elsősorban a diplomás nők számára nehezíti meg a társkeresést, hiszen ők jobban ragaszkodnak a homofíliához és kevésbé hajlandók lefelé házasodni, mint a férfiak (Hradil 1995). További okok a magas igényszint, a kompromisszumkészség hiánya, valamint a házasságra való anyagi „rászorultság” hiánya. Másfelől, a magas végzettségű és jó munkaerő-pozíciójú nő számára a családos életforma a szakmai karrier akadályozója lehet.
Fiatal diplomások a munkaerő-piacon Összességében elmondható, hogy a fiatal diplomások mindkét országban megőrizték
kiváltságos
beágyazottsággal
munkaerő-piaci
jellemezhetők.
Sőt,
helyzetüket Magyarországon
és az
nagy iskolai
munkaerő-piaci befektetések
megtérülésének mértéke tovább fokozódott. Az önálló vállalkozói létforma sok esetben nagyfokú szakmai és személyes szabadságot jelent az elvégzendő munka mennyisége, a munkaidő beosztása ás a munkakörülmények kialakítása tekintetében. A magyar és német fiatalok között egy jelentős különbség mutatkozik: a magyar huszonévesek 95%-a az alkalmazotti státust részesíti előnyben az önfoglalkoztatóhoz képest, míg a németek körében az önálló létforma szélesebb körben vágyott, pozitívként megítélt munkavállalási mód. A fiatalok közt (is) több mint kétszer annyi a vállalkozó szellemű diplomás német, mint a magyar. A vállalkozói létforma vonzereje emellett nem-specifikus: a nők összességében a világon mindenhol jóval kisebb arányban önfoglalkoztatók, mint a férfiak. Az önállók mindenhol elégedettebbek munkájukkal, mint az alkalmazottak.
2
A szolgáltató szférában egyre terjednek a határozott idejű szerződések. Ez a munkavállalási forma munkaerő-piaci flexibilitást követel: a szerződés korlátozott időtartama miatt állandó készenlétet, mobilitási hajlandóságot feltételez a munkavállaló részéről, viszonylag kis – vagy más szemszögből nagyon nagy – teret engedve a szakmai életpálya közép- és hosszú távú tervezésének. A fiatalok gyakran bizonytalannak ítélik meg ezt a foglalkoztatási formát. A nem-standard munkavállalási formák a képzettségi hierarchia két pólusán sűrűsödnek, ezért megítélésük a munkaerő-piaci helyzet függvényében
kedvező
és
kedvezőtlen
is
lehet.1
Németországban
az
atipikus
munkavállalási formák, köztük a határozott időtartamú szerződések elterjedtebbek, ezért a foglalkoztatási bizonytalanság érzése erőteljesebben jelenik meg, mint nálunk. Családos kortársaikhoz képest a szinglik magasabb végzettséggel rendelkeznek (Mächler 1993: 59). A képzettségbeli különbség az egyedülállók javára elsősorban a nők között szembetűnő. Mi több, a szingli nők átlagos iskolai végzettsége a szingli férfiak végzettségénél is magasabb.2 A
sikeres
szakmai
életpálya
múlhat
életformájukon
és
motivációikon,
munkaorientált attitűdjeiken. Ugyanakkor azon is, hogy magas végzettségüknek és nagyvárosi életformájuknak köszönhetően szolgáltatói szférában vannak jelen, mely jó kereseti lehetőséget és szakmai előrejutást biztosít. Családos kortársaiknál gyakrabban végeznek irodai és kereskedelmi tevékenységet, és sokkal többen vannak jelen a tudományos és a műszaki hivatásokban (Hradil 1995). Nagyon kevés fiatal egyedülálló dolgozik a mezőgazdaságban és az iparban. A fiatal egyedülállók életmódjának hangsúlyos eleme a munkatevékenység: a munka és a hivatás előkelőbb helyen szerepel az értékek rangsorában, mint az átlagnépesség számára. Ennek megfelelően heti munkaidejük is hosszabb, mint családos kortársaiké. Ugyanakkor szakmai továbbfejlődésük is erőteljesen foglalkoztatja őket, az átlagnál többen képezik magukat tovább szakmájukban, hivatásukban, illetőleg azon kívül (Hradil 1995: 70). Mindez arról tanúskodik, hogy szakmai életútjukat racionálisan tervezik, és a munkaérték-rangsorukban a fejlődés, a szakmai hierarchiában való előrejutás előkelő helyet foglal el. 1
A nem-standard munkaviszony gyakran a gyenge munkaerő-piaci helyzet indikátora. A fiatal egyedülálló férfi-társadalom heterogénebb összetételű, mint a női – a férfiak között ugyanis nemcsak jól szituált szingliket találunk, hanem a társadalom veszteseinek egy markáns csoportját is, akiknek nem áll módjukban családot alapítani. Ők csökkentik az egyedülálló férfiak iskolai végzettségének átlagértékét, és ebből adódik, hogy az egyedülálló nők átlagos iskolai végzettsége magasabb. 2
3
A szinglik gyakran kvalifikált alkalmazottként dolgoznak, sokan már harmincas éveik elején vezető státusban vannak (Hradil 1995: 31). Mindez megerősíti a karrier-szinglikről alkotott képet. Családos kortársaikhoz képest kedvezőbb munkaerő-piaci helyzetben, jobb állásokban, magasabb pozíciókban elsősorban a szingli nők találhatók.3 A férfiaknál a képzettség szerinti polarizálódás a munkaerő-piaci helyzetben is tükröződik: noha sokan sikeresek szakmai életpályájukon, az átlagos értékeket csökkentik azok a szakképzetlen és betanított munkások, akik éppen kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzetük következtében egyedülállók. A felsőfokú végzettségű egyedülálló fiatalok között nagy arányban találunk szabadfoglalkozású értelmiségit, illetőleg vállalkozót. Nekik nincs „konkrét” munkahelyük, ahogy szabályozott munkaidejük sem mindig. Sokan határozott időtartamú projektekre szerződnek, vagy otthonról végeznek távmunkát.4 Munka vagy család? A munka és a magánélet összefüggései Az intézményes individualizmus parsonsi-becki fogalma arra utal, hogy az életút a képzési rendszer és a munkaerő-piac követelményeihez és lehetőségeihez igazodva alakítható ki. A korábbi standard életút egy módosított változatával találkozunk, melyet a növekvő intézményesültség jellemez. Mára a magyar gazdaságban is kialakulni látszik a munkavállalók egy magasan képzett csoportja, amelynek tagjai vezető alkalmazottként, önálló vállalkozóként vagy szabadfoglalkozású státusban végzik hivatásukat, és akik nagy iskolai befektetéseihez magas munkaerő-piaci önértékelés és elkötelezett beállítódás társul (Altorjai – Róbert 2006: 329). A nagyvárosi fiatal egyedülálló diplomások jelentős része tartozik ebbe a csoportba. A jól szituált fiatal szinglik tisztában vannak életszínvonaluk előnyeivel; a szakmai sikerek és a jó anyagiak biztonságot nyújtanak számukra. Az életszínvonallal való elégedettséget növeli, ha az egyén úgy látja, hogy az ország többi lakosához, vagyis az átlaghoz képest jobban él (Sági 2006: 162). 3
A család a férfiak számára motiváció, munkavégzés szempontjából kedvező közeg – ez, valamint a nők hátrányos munkaerő-piaci megkülönböztetése magyarázza, hogy a családos férfiak kedvezőbb helyzetben vannak a munkaerő-piacon, gyakrabban töltenek be vezető pozíciókat, mint a munkájukban nagyon sikeresnek tartott szingli nők. Utóbbiak nem minden családoshoz, hanem csak a nőtársakhoz képest vannak előnyben. 4 Az átlagnál sokkal alacsonyabb arányban dolgoznak viszont részidőben (Hradil 1995), éppen a munkaerőpiactól való fokozott anyagi függés miatt.
4
Az életszínvonallal való elégedettséghez a legtöbb esetben a munkával való elégedettség érzése társul, melyet az értelmesnek látott szakmai tevékenység öröme nyújt. A munka iránti elköteleződést a legnagyobb mértékben a munka belső elégedettségkomponensei befolyásolják: a kreativitás, a sokszínűség, a személyes fejlődés és a sikerélmény (Varga 2007: 89). Ezekből bőven van részük a szellemi pályán tevékenykedő fiataloknak. Ezen túlmenően elégedettség forrása az is, ha az egyén szabadságot élvez a munkavégzés tekintetében. A szabadfoglalkozásúak, az önálló vállalkozók és a projektekre szerződő fiatalok szerencsésebbnek érzik magukat a legtöbb embernél, akik monoton, rutinszerű hétköznapokat élnek. A mindennapi program másoktól független megszervezésének
lehetősége
maga
a
szabadság.
A
szakmai
szabadság,
a
munkakörülmények egyéni megválasztása és a rugalmas időbeosztás akkor is elégedettség forrása, ha a tényleges munkaidő adott esetben hosszabb, mint az alkalmazottaké. A hivatásvégzés önmagában vett érték: a fiatal egyedülállókra az elkötelezett beállítódás
jellemző.
A
munka
kizárólag
instrumentális
szemlélete
egyetlen
interjúalanyomra sem jellemző, ahogy az sem, hogy a munkavégzést az élet legfontosabb területének tekintsék.5
Az elkötelezett munkaorientáció általában is jellemző a magyar
harmincasokra, kiemelten a szellemi foglalkozást űző diplomásokra. A legtöbben az élet egyik lényeges területének tartják a kereső munkát, ugyanakkor viszonylag kevesen látják úgy, hogy a legfontosabb életterület lenne. (Varga 2007: 89) Az
előzőekben
elhangzott,
hogy
a
munkával
való
elégedettség
egyik
meghatározója a munkaviszony jellege. A magyarok, ezen belül a fiatalok is összességében a „biztos állást”, tehát az állandó, határozatlan időre szóló munkaviszonyt részesítik előnyben. Ennek ellenére azok az interjúalanyaim, akik nem a standard foglalkoztatási
viszony
alapján
dolgoznak,
kifejezetten
üdvözlik
az
ezzel
járó
rugalmasságot és változatosságot. Ebben a fiatal életkorban, a felső (gyakran doktori) képzettségi fokozat birtokában inkább előnynek, mintsem bizonytalansági forrásnak látják
5
A munkacentralitást a munkaerő-piac életkori strukturáltsága befolyásolja (Varga 2007: 92). A szakmai életük csúcspontjára érkezett negyvenesek-ötvenesek között nagyobb arányban találunk „munkamániásokat”, mint a fiatalabb korosztályokban. A szakirodalom emellett az üres fészekkel és a házassági elhidegüléssel magyarázza, hogy az aktiv keresők között az idősebb korcsoportokban válik jellemzővé a túlzott munkacentrikusság (Varga 2007: 89).
5
a határozott időtartamra szóló munkát. A változatosság a munkával való elégedettség egyik forrásaként jelentkezik. A párkapcsolatra vágyó szingli úgy látja, hogy életének értelmet ad hasznosnak és érdekesnek tekintett, ugyanakkor befektetett emberi tőkéjének sokszoros megtérülését biztosító szakmai pályája. Mindez nem pótolja a tartós magánéleti hiányt, mégis elviselhetőbbé teszi. A jól megfontolt érdekből, a karrierépítés miatt választott és tartósnak értelmezett egyedüllét egyetlen interjúalanyomnak sem célja. A „magánélet vagy karrier” sem a nők, sem a férfiak számára nem vetődik fel, mint eldöntendő kérdés, amelyre végleges választ lehet és kell adniuk. A karrierjét tudatosan megtervező egyedülálló örömét leli munkájában, és fontosnak tartja azt úgy az önkiteljesedés, mint a megteremtett magas életszínvonal fenntartása szempontjából. Ám nem a karrier érdekében választotta a szingli életformát: nem utasítja el a magánéleti kötöttséget, mint olyan tényezőt, amely a szakmai siker útjában állhat. A racionális mérlegelés és az érzelem, a személyes függetlenség és a párkapcsolat iránti vágy kettőssége fejeződik ki abban, hogy a szinglik úgy a szakmai, mint a magánéletükben sikerre törekszenek (Bachmann 1992). A nyilvánosságban elterjedt előítéletek ellenére csak kevesek számára valós elgondolás a „szakmai karrier a szerelem helyett”. A munkaorientált szinglik esetében is a magánélet fontosságáról számolnak be a kutatások (Bachmann 1992). Nem egy választásról, nem vagy-vagyról van szó: a szingliknek sokkal inkább mindkettőre szükségük van, mindkét téren sikerre vágynak. „Nem nagyon értek egyet azzal, hogy az ember csak a karrierjének éljen, mert az nagyon fél élet, az nem lehet soha teljes a család nélkül. (...) Én ezt nem tartom jónak, hogy valaki fél életet éljen, mert nem egészséges. Szellemileg, lelkileg, semmiképp nem egészséges.” (magyar nő, 35) A szakmai élet és a magánélet között egészséges egyensúlynak kell lennie érvelnek. A munkához elengedhetetlenül szüksége van az embernek arra a lelki harmóniára, amelyet a rendezett magánélet nyújt. Sőt, annál inkább így van ez, minél felelősségteljesebb
az
ember
munkája.
Elsősorban
a
férfiak
hangsúlyozzák
a
kiegyensúlyozott magánélet fontosságát annak érdekében is, hogy örömmel végezzék munkájukat, és annak értelmét lássák. A
párkapcsolati 6
elégedettség
közvetetten
a
munkatevékenységet is befolyásolja, fogalmazzák meg a párkapcsolatra vágyó, magányos szinglik. Az egyedülálló magyar nők, családos társaikhoz hasonlóan a magánélet elsőbbégét emelik ki a munkához képest. „Sikerélmény a magánéletben is kell, nemcsak a munkában, és ez a fontosabb terület.” (magyar nő, 38) A munka számukra jelen pillanatban nagyon fontos, ám ha a jövőben a családi harmónia úgy kívánja, az önmegvalósítás terepét számukra elsődlegesen az anyaszerep veszi át. Mindez nem jelenti azt, hogy hosszú távon kielégítőnek tekintenék a családanyai és
háztartásbeli
státust:
mindössze
a
tevékenységek
relatív
fontosságának
megváltozásáról, a hangsúlyok áthelyezéséről van szó, hiszen értékeik rangsorában a család egyértelműen a munka előtt áll. Mindez bizonyos mértékig megerősíteni látszik a közgazdasági családelméletek feltételezését, miszerint a nők és a férfiak eltérő céllal halmozzák fel humán tőkéjüket (Polachek 1981). Az elméletek kedvezőtlennek látják a nők jó munkaerő-piaci pozícióját, hiszen
az
a családi
szerepvállalás
ellenében hat. Interjúalanyaim
számára a
családalapítás valóban aktuális és hangsúlyos kérdés, hiszen éppen a családos életkorban vannak. Közülük is a magyar nők azok, akik a legtöbbet gondolkodnak a munka és a családi élet egyensúlyáról, és azt a jövőben megvalósítani igyekeznek. Úgy vélik, gyermekvállalás esetén rövid időre teljesen le kell mondaniuk a szakmai életről, és hangsúlyozzák, hogy ezt örömmel tennék. Ugyanakkor, ideális esetben az anyaszerep csak időlegesen szoríthatja teljesen háttérbe a szakmai életet. A ma egyedülálló, ám párkapcsolatra és gyermekvállalásra vágyó nő nem szeretné feladni munkaerő-piaci helyzetét, és abban érdekelt, hogy szülés után valamely „családbarát” megoldás segítségével mielőbb újra kezdhesse kereső munkáját. Mindezt olyan módon tervezi megtenni, hogy a munka ne legyen a családi élet, elsősorban a gyermek(ek) fejlődésének kárára. Kiemelt jelentőségűvé válik ebben az összefüggésben a munkakörülmények és a munkaidő rugalmas kialakításának lehetősége.
7
A párkapcsolati egyenlőség ideája Legnagyobb
valószínűséggel
párkapcsolatának
felbomlásával
válik
valaki
egyedülállóvá. A fiatalok számára az egyedülálló életforma átmeneti állapot két párkapcsolat között. A „megrögzött” szinglik, akik szándékosan, tudatosan, hosszú távon választják életformájukat, a valóságban jóval kevesebben vannak, mint ahogyan az a közvélekedésben elterjedt. Az interjúk alapján fellelhető sokszínűség, a motivációk sokasága mögött egy jellegzetes attitűdbeli különbség is kirajzolódni látszik a magyar és a német egyedülálló fiatalok, jelesül a nők között. A német diplomás nő számára hangsúlyos törekvés az egyenlőség megvalósítása a párkapcsolatban. Ugyanakkor azt észleli környezetében, hogy azok a férfiak, akik számára partnerként számításba jöhetnek, nem igénylik ezt a fajta egyenlőséget. Noha a férfiak között is a fiatal nagyvárosi diplomások a legfogékonyabbak az individualizáció vívmányaira, még ők sem bizonyulnak eléggé nyitottnak az egyenlőségen alapuló párkapcsolatra, amelyben mindkét fél számára lehetővé válna az önmegvalósítás. „Túlságosan dinamikus vagyok egy német férfi számára” – foglalja össze egy 32 éves német nő annak okát, miért képtelen egy tartós és kizárólagos párkapcsolat kialakítására. Több női interjúalanyom tapasztalata, hogy a német férfiak nem kedvelik azokat a nőket, akik a hagyományos nemi szerepek fellazulását és egy újfajta – a nemek egyenlőségén alapuló – párkapcsolat és családi munkamegosztás elvét vallják. Egy ilyen magatartás sokkal inkább elriasztja, mintsem vonzza a férfiakat. Mindez elvezet a nemi szerepelvárásokban fellelhető nemi és térbeli különbségekhez.
Munkamegosztás és nemi szerepelvárások A fiatal diplomás egyedülállók párkapcsolati, illetve leendő partnerükkel szembeni elvárásai egy olyan struktúrát eredményeznek, melyben hagyományos és modern elemek egyaránt megtalálhatók. Az egyedülálló férfi – úgy a magyar, mint a német – a hagyományos női szerepnek való megfelelést várja el leendő partnerétől. Elsődleges szempont, hogy a nő képes legyen az olyan otthoni nyugodt légkör kialakítására, amely a férfi számára igénybe vevő,
8
felelősséggel járó munkájához biztosítja az érzelmi hátteret. A szingli férfiak elsőként az expresszív funkciókat kérik számon leendő társuktól. Nyugaton a status quót mélyebben érintette a női emancipáció, mint nálunk, és a nemi szerepek megváltozásával járó új helyzet veszteseinek a férfiakat tekintik (Pongrácz 2005). Erre vezethető vissza, hogy a német férfiak konvencionálisabb képet rajzolnak meg a női szerepekről, mint a nők maguk. Ugyanakkor közülük a magas státusúak gyakran a keresőtevékenységnek tulajdonítanak elsődleges jelentőséget a többi női szerepkörhöz képest. Ma a nemi szerepek valamennyi dimenziójában hagyományosabb álláspontot képviselnek a magyarok, mint a németek. A magyar társadalom többsége, és maguk a nők is, az egykeresős családmodellt részesítik előnyben, a kétkeresős modell preferálása mögött pusztán a megnövekedett anyagi kényszer áll (Pongrácz 2002). Ám az szinte az összes európai országra nézve megállapítható, hogy az anyagi szempontok erőteljesen jelen vannak a nők munkavállalásában, hiszen a legtöbben csak két keresővel látják biztosíthatónak a család megélhetését. Ugyanakkor a magas státusú fiatalok körében az említett nemzeti különbségek nem jelennek meg markánsan. A nők munkaerő-piaci tevékenysége a női szerepkör természetes eleme, egyben az önmegvalósítás terepe. Az anyagi szempontok nem játszanak elsődleges szerepet – egyetlen nő interjúalanyom sem vallja, hogy ha anyagilag megtehetné, nem végezne keresőtevékenységet. Leendő partnerében szellemi társat, az értelmiségi-szakmai körökben vállalható értelmiségit, emellett megnyerő külsejű nőt szeretne látni az értelmiségi szingli férfi. Másrészről, a hagyományos női feladatok ellátása elsődleges fontosságú ahhoz, hogy a nő potenciális élettársként jelenhessen meg a férfi számára. A felsőfokú végzettség a diplomás nő számára is elsődleges követelmény a férfival szemben. Mindkét részről a képzettség szerinti homofíliára való deklarált törekvéssel találkozunk. Ez korántsem meglepő a rétegződéskutatások eredményének fényében, miszerint a homogámia mértéke a képzettségi struktúra felső pozícióiban a legnagyobb (Kalmijn 1994). A
magyar
házasságok
és
élettársi
kapcsolatok
alapvetően
a
családi
munkamegosztás hagyományos mintájával jellemezhetők. Noha a férfiak bizonyos
9
háztartási feladatokat átvállalnak, ez mégis csak néhány emancipáltabb szemléletű társadalmi csoportról mondható el. A gazdaságilag aktív nők a házasságkötéstől kezdve háromszor
annyi
időt
fordítanak
házimunkákra,
mint
a
férfiak.
Nemzetközi
összehasonlításban is a magyar férfiak veszik ki legkevésbé részüket a háztartási feladatokból (Pongrácz 2005), sőt ez akkor is így van, ha a férfi nem végez keresőtevékenységet
(Blaskó
2006).
A
német
férfiak
valamivel
aktívabbak
a
gyermekgondozásban és a háztartási-javítási munkában: ott a kétkeresős családokban a nők naponta „csak” kétszer annyi időt fordítanak gyermeknevelési és háztartási feladatokra, mint a férfiak. Ugyanakkor Németországban a nemek egyenlősítése, mint ideál, viszonylag elterjedt.6 Amott tehát szélesebb szakadék húzódik az elvek és a gyakorlat között, mint a kelet-közép-európai régióban. Nálunk nemcsak a gyakorlatban nem vált egyenlőbbé a háztartási munkamegosztás, hanem annak igénye sem él erősen. A női egyenjogúság eszménye maguk az érintettek, a nők számára sem tűnik fontosnak (Pongrácz 2005). Nemi bontásban szemlélve a nemi szerepekre vonatkozó attitűdöket, azt látjuk, hogy a nemi szerepek tradicionális szerveződésének élharcosai Magyarországon leginkább maguk a nők (Blaskó 2006). A kutatók a női emancipáció számlájára írják, hogy Németországban ez ellenkezőképpen van: mivel inkább a nők húznak hasznot a nemi szerepek fellazulásából, a férfiak konvencionálisabb képet alakítottak ki a nőkről, mint azok önmagukról. Így a férfiak negatívabban ítélik meg az anyák munkaerő-piaci szerepvállalásának következményeit a gyermekekre nézve, és nagyobb arányban vélekednek úgy, hogy a háziasszonyi szerepkör éppolyan kielégítő lehet egy nő számára, mint a keresőmunka (ISSP 2002). A várakozásoknak megfelelően a képzettségnek itt is kimutatható a hatása az attitűdökre: minél magasabb egy német férfi iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy a női szerepek közül a keresőtevékenységet tartja elsődleges jelentőségűnek a nő számára. Diplomás magyar női interjúalanyaim kevésbé éreznek nosztalgiát a hagyományos családi munkamegosztás iránt, mint alacsonyabban iskolázott társaik, ugyanakkor nem is egyértelműen munkaorientáltak. A nő számára nem elvégzendő feladatként, hanem a családról való örömmel vállalt gondoskodásként jelenik meg a házimunka.
6
A vágyak és a valóság között a volt keletnémet területeken még erőteljesebb az eltérés.
10
A német szingli nőkkel készített interjúim a párkapcsolatról vallott elképzelések egy további elemére világítanak rá: a partnerség elvére. Ennek az ideálnak a megvalósulását is keresik az egyedülálló német nők leendő párkapcsolatukban. Ugyanakkor azt észlelik környezetükben, hogy a korosztályukhoz tartozó magas státusú férfiak, akik a diplomás nők számára számításba jöhetnek partnerként, nem igénylik ezt a fajta egyenlőséget. Elég e helyen a német férfiak konvencionális nőképére utalni. Noha a férfiak között is a fiatal nagyvárosi diplomások a legfogékonyabbak az individualizáció vívmányaira, úgy tűnik, még ők sem bizonyulnak eléggé nyitottnak az egyenlőségen alapuló párkapcsolatra, amelyben mindkét fél számára lehetővé válna az önmegvalósítás. A fiatal egyedülállók önértelmezését nagymértékben meghatározzák az őket körülvevő társadalom attitűdjei, a családi élet vonzereje és a házasság presztízse. A házasságnak a fejlett világban csaknem globálisnak mondható presztízsvesztése párhuzamos az életformák pluralizálódásával. Mint preferált párkapcsolati forma elvesztette kizárólagosságát, mégis továbbra is magas a presztízse a kelet-európai régióban. Nemzetközi összehasonításban az önálló életforma vonzereje nálunk kisebb: csaknem egyöntetű az a vélemény, hogy a család fontosabb a munkánál. A családpárti attitűdök mindenekelőtt a magyar nőkben a legerősebbek (Pongrácz 2005, Blaskó 2006). Ezek alapján korántsem meglepő, hogy az egyedülálló, harmincas éveikben járó magyar nők viszonya életformájukhoz meglehetősen negatív. A vizsgált szingli-populáció összességében a gyermekorientált és párkapcsolatorientált attitűddel jellemezhető. Baráti kapcsolatok Az alábbiakban a barátságok tipikus mintáit és forgatókönyveit ismertetem. A közös tevékenységeket, időtöltéseket, a barátokkal való kapcsolattartás módjait írom le. Az elemzés nem szociometria. Továbbá, nem képezi tárgyát a szociális tőke azon összetevője sem, amelyet Lin óta „gyenge kötésekként” emleget a társadalmi rétegződéskutatás. Ezek a státusnövelő nexusok igen gyakran az érvényesülés, a státuselérés zálogai, szerepük az egyéni életútban kétségkívül jelentős. Ám jelen összefüggésben számunkra a mikro-társadalmi integráció témaköre áll a középpontban, hiszen ez a szubjektív életminőség egyik legerősebb meghatározója. Ezért kutatási kérdésem, a fiatal
11
egyedülállók életmódja és önértelmezése szempontjából az „erős kötések”, a baráti kapcsolatok tárgyalása megkerülhetetlen. A szakirodalom az individualizált, a posztmaterialista értékeket követő generációk, ezen belül hangsúlyosan az egyedülállók egyik fő ismérvének tekinti a szabadon választott társas kapcsolatok tudatos építését és ápolását. Mindez többszörösen indokolttá teszi a szinglik baráti kapcsolatainak külön fejezetben való vizsgálatát. A társas hálózatok vizsgálata rámutat a társas kapcsolatok terén is megmutatkozó strukturális összefüggésekre, melyek a következőképpen foglalhatók össze: A kor előrehaladtával szűkül a kapcsolati kör. Az egyedülállóknak átlagosan kevesebb barátjuk van, mint a házasságban élőknek; ez vélhetően azzal áll összefüggésben, hogy az egyedülállók nagy része idős korú. A szinglik kapcsolati hálója ezzel ellentétben valamivel nagyobb, mint a hasonló korú családosoké (Schlemmer 1994). A lakóhely nagyságával arányosan növekszik a társas kapcsolatok kiépítésének lehetősége, tehát a barátok száma is. A kapcsolathálózatban a rokonok és barátok aránya az urbanizáció fokának növekedésével a barátok javára tolódik el (Angelusz-Tardos 1990). Végül, „a forrásokban gazdagabbak a szociális tőkék piacán is csereképesebbek, nagyobb eséllyel van bizalmas barátjuk” (Utasi 2003: 39). A baráti kapcsolatokban fellelhető nemek szerinti különbségeket a szakirodalom alapján a következőképpen összegezhetjük: a férfiaknak átlagosan több barátjuk van, mint a nőknek. Ennek magyarázatául szolgálhat, hogy a férfiak nem csak a legszorosabb barátságokat, hanem a haveri viszonyokat is a barátság fogalmával jelölik. Ha a támogató, bizalmas, az intimitás magasabb fokával jellemezhető kötődéseket vesszük figyelembe, akkor a mérleg a nők javára billen. Sőt, a diplomás nőkre a férfiakhoz képest fokozottan érvényes az, hogy rendelkeznek bizalmas baráttal. Mindez elsősorban a nemek közötti társadalmi hátrány kompenzálásának szándékával magyarázható, másrészt elképzelhető, hogy a nők fokozottabban igénylik a bizalmas kötődést (Utasi 2003). A vázolt nemi különbségek idővel csökkenni látszanak: elsősorban a nők gazdasági függetlenedésével a baráti kapcsolatok is megváltoznak. Ebben az összefüggésben a középosztályi yuppie életforma emelhető ki, mely közegben a női barátságok instrumentálisabbá
válhatnak,
az
ehhez
köszönhetően.
12
szükséges
erőforrások
meglétének
A nemek közötti eltérések mellett szót kell ejtenünk a baráti kapcsolatok nemzeti sajátosságairól is. A kapcsolati háló mérete hasonló a két országban: a megkérdezettek átlagosan 4-5 személyt neveznek meg.7 A fiatal egyedülállók esetében ennél nagyobb, Németországban 5,8 személyből álló kapcsolathálóval számolhatunk (Schlemmer 1994). Szerkezeti szempontból azonban lényeges különbségre hívja fel a figyelmet a szakirodalom: Magyarországon a család hálózati szerepe nagyobb (Angelusz-Tardos 1998), a kapcsolati hálóban több a közvetlen hozzátartozó, mint a nyugati országokban. Ennek megfelelően Európa nyugati és keleti felében a baráti kapcsolatok közötti számbeli különbségről tanúskodnak a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok. A legtöbb magyarnak 1-3 barátja van, a németeknek jellemző módon 2-5. (ISSP 2001)8 Ugyanakkor a bizalmas baráti kapcsolatok tekintetében a különbség kiegyenlítődni látszik: Magyarországon és Németországban hasonlóan alacsony az emocionális baráti kötődések aránya. Mindez nemcsak a barátok meglétéről vagy hiányáról mond el valamit. A magyarok mások iránti bizalma általában véve igen alacsony szintű, jóval alacsonyabb, mint a németeké (ISSP 2001). Ezzel szorosan összefügg, hogy nálunk a társas kapcsolatokban hangsúlyosabban jelen van a kihasználtságtól való félelem. Adataim rávilágítanak, hogy a fiatal szinglik nem gyűjtenek barátokat. Sokkal inkább a baráti kapcsolatok idő- és energiaigényességét hangsúlyozzák. Hosszabb ideig elszigetelten, szoros baráti kapcsolat nélkül egyikük sem marad. A fiatalok nem a rokoni kapcsolatok ellenében, hanem azok mellett ápolják a barátságokat. Nemi és nemzeti összehasonlításban kiemelhető, hogy a magyar egyedülálló nők kapcsolatrendszerében a szülőknek nagyobb szerep jut, mint társaikéban, legalábbis a mindennapi kommunikáció szintjén. Interjúalanyaim általában egy-két bizalmas barátról számolnak be. Ismeretségi körük lehet ennél sokkal szélesebb – ez elsősorban a közéletben is aktív fiatal férfiak esetében van így -, ám barátjuknak rendszerint kevés személyt tartanak. Ezeket a kapcsolatokat semmi esetre sem a szingli életforma hatására, „elővigyázatossági” megfontolások alapján alakítják ki, ahogyan azt Beck és az individualizáció tézise sugallja. 7
Ez a szám a rendszerváltás óta csökkenésnek indult, majd egy, a korábbinál alacsonyabb szinten stabilizálódott a legutóbbi években (Albert-Dávid 2005). 8 További kutatások tárgyát képezi, hogy a tényleges segítségnyújtási szituációkban ez a kép mennyire valós, hiszen a következtetés alapjául szolgáló számok a mindennapi kommunikációra vonatkoznak.
13
A közeli barátság ugyanis rendszerint régebbi, mint az egyedülálló életforma: ha a szinglinek volt korábbi párkapcsolata, akkor a barátság annak idején is tartott. A nyugati és a magyar szinglik baráti kapcsolatai közötti számbeli különbség alapján elhamarkodott lehet arra következtetni, hogy amott az előrehaladt individualizációs folyamat kísérőjelenségeként nagyszámú „instrumentális” barátság kiépítésének vagyunk tanúi, míg itthon a nagyrészt nem tervezetten és semmi esetre sem véglegesen egyedül élő fiatalok kevesebb baráti kapcsolata ugyanennek az individualizációnak a kezdetleges voltát, esetleg teljes hiányát jelzi. A két országban a barátságok számbeli eltérése fellelhető az össznépességben is. Ennek egy plauzibilis magyarázata a németek nagyobb migrációs hajlandósága, a gyakoribb lakóhely-váltás, amely az ismeretségi kör többrétűségét okozza. Valószínű, hogy a számbeli eltérés oka az értelmezésben (is) rejlik, mégpedig abban, hogy az érintettek különböző távolságokban vonják meg a „barátság” fogalmának határát. A „bizalmas baráti kötődés” a két társadalomban mást és mást jelenthet.9 A magyar szingliknek a nyugatiakénál valamivel szűkebb kapcsolati hálója azt is jelezheti, hogy nálunk a barátság fogalma szigorúbb kritériumokon alapul és az érintettek csak a legjobb barátaikat tekintik olyan barátnak, akiről a kérdezési szituációban megnyilatkoznak. Egyrészt, a baráttal szembeni elvárások között a kelet-európai társadalmakban hangsúlyosan jelen van a funkcionális aspektus. Azt tekintik tehát „igaz barátnak”, akinek segítségére szükség esetén számítani lehet. Másrészt, a nemzetközi kapcsolathálóvizsgálatok tanúsága szerint nálunk a szám szerint kevesebb barátság intenzívebb, legalábbis ezt mutatja a kapcsolattartás mérhető mutatója, a kommunikáció intenzitása. A napi vagy heti többszöri érintkezés a barátokkal - találkozás, telefonálás, internetes beszélgetés vagy levélváltás formájában - Magyarországon jóval gyakoribb, mint Németországban. Intergenerációs kapcsolatok Szinglik és szüleik viszonyára általában véve a távolsági intimitás fogalma illeszthető.10 A fiatal egyedülállók fontosnak tartják életvitelükben a szülőktől való függetlenséget, ez pedig a saját háztartásban valósítható meg maradéktalanul. 9
Egy társadalom rétegeiben is eltérően értelmezik a barátság fogalmát. (Alleweldt – Leuschner 2004). A fogalmat először a Rosenmayr és Köckeis (1965) szerzőpáros használta.
10
14
Ugyanakkor, ebből az autonómiával jellemezhető helyzetből, a családi kapcsolatokat pozitívan élik meg. A függetlenség pozitív hatással van a családi kapcsolatokra, így a „saját otthon” a szinglik számára mintegy garanciája a szülőkhöz fűződő jó kapcsolatnak. Különösen a nők számolnak be a szülőkkel való kapcsolat javulásáról azóta, amióta kiváltak azok háztartásából. A szülőktől a fiatal felnőtt gyermekeik felé irányuló anyagi jellegű segítségben az életciklus-hatás érvényesül: fiatal korban az önállósodás időszakában kerül sor leginkább anyagi támogatás elfogadására (Spéder 2002). A generációk közötti transzferekre tehát ebben az életkorban az aszimmetria a jellemző: túlnyomórészt a szülők segítik felnőtt gyermekeiket. A leggyakrabban előforduló segítségnyújtási szituáció jellemző módon anya és lánya kapcsolatában fordul elő, és a gyermekgondozáshoz kapcsolódik. Aktualitás híján egy hipotetikus helyzetről van szó, mely azonban hangsúlyosan szerepel a fiatal magyar nők élettervében. A nők anyjukban látják első számú segítségüket a gyermekgondozásban. Az unokák nevelésében való rendszeres részvétel vélhetően jelentős helyet foglal az anyák jövőre vonatkozó elképzeléseiben is. A fiatalok a nemi kompetenciák szerint kérik szüleik segítségét. Mindenekelőtt munka formájában végzett segítségnyújtásról van szó, mely leggyakrabban nem túl nagy horderejű feladatot jelent a segítő számára. Az anyagi jellegű segítségnyújtás ebben az életkorban már Magyarországon sem jellemző a jól kereső diplomás egyedülállók csoportjában. Ám fiatal felnőttként szüleik anyagilag is meghatározó mértékben támogatták őket. Azt, hogy a magyar szinglik harmincas éveikre elérték az anyagi függetlenséget,
alapvetően
szüleiknek
köszönhetik.
Nem
ritka,
hogy
a
szülők
gyermekeiket még szakmai életük elkezdése előtt, az egyetemi tanulmányok idején saját tulajdonú lakáshoz juttatták. A magyar szingli szüleinek köszönheti első lakását, és adott esetben azt is, hogy abból később egy nagyobb ingatlanba tudott költözni. A nemi és nemzetiségi különbségek leghangsúlyosabban a normatív szolidaritás kapcsán jelennek meg. Az intergenerációs szolidaritás normatív felfogása sokkal erősebben él Európa keleti, mint nyugati részében (ISSP 2001), részben azért is, mert nálunk a család kapcsolathálózati szerepe nagyobb (Angelusz-Tardos 1998). A magyar nők személyes élettervében már harmincas éveiben szerepel az a jövőbeli forgatókönyv, hogy idősödő szüleik számára segítséget, támaszt nyújtsanak. A szülőkhöz fűződő erős
15
érzelmi viszony mellett a fiatal magyar nők erkölcsi kötelességüknek érzik szüleik gondozását egy későbbi életszakaszban, ha erre sor kerülne. A harmincas egyedülállók szabadidős tevékenységei Családos kortársaikhoz képest az egyedülállók több szabadon eltölthető idő fölött rendelkeznek. Emellett a diplomát igénylő, értelmiségi pályán a munkaidő rövidebb, mint az egyéb foglalkozások legtöbbje esetében – kivételt képez a már említett vezetői és önálló vállalkozói státus. E relatív előnyhöz hozzáadódik a nagyvárosokban rendelkezésre álló szabadidő-többlet. Láthatjuk, a felsőfokú végzettségű, budapesti és berlini egyedülálló szinglik előnyös helyzetben vannak a szabadon eltölthető idő tekintetében. Szabadidős érdeklődésük egy fogyasztói profilt rajzol ki. Változatos szabadidős tevékenységeivel együtt jár, hogy jelentősen többet fogyasztanak, több pénzt költenek megvásárolható szabadidős termékekre, mint az átlagnépesség. Többet utaznak, többet sportolnak, jóval gyakrabban járnak étterembe, moziba, szórakozóhelyekre, rendezvényekre. Az átlagnépességet meghaladó jövedelmű fiatal egyedülállók számára az utazás és üdülés az életstílus lényeges eleme. Mindez összefügg egyrészt idegennyelvismeretükkel, másrészt tájékozottságukkal. Leggyakrabban barátaikkal, továbbá szüleikkel utaznak, ritkábban magánzóként vesznek célba egy-egy távolabbi országot vagy földrészt. A német fiatalok körében különösen népszerű az egyetemi tanulmányok elvégzése után és a munkaerő-piacra való belépés előtt – tehát az életút két fordulópontja között – egy hosszú, többhónapos „világ körüli utazás” megtétele. A legtöbb szingli kapcsolattartás céljából is utazik: távol élő barátaikat, rokonaikat látogatják, egyrészt kiemelkedő anyagi lehetőségeiknek, másrészt rugalmas, kötetlen életformájuknak köszönhetően. Az utazás, az üdülés a társas szabadidő-eltöltés egyik módja, melyből az egyedül élő szinglik – rendszerint társsal vagy társakkal – fokozottan kiveszik részüket.
16
Zárszó A fentiekben a budapesti és a berlini fiatal egyedülállók életformájában, valamint az erre vonatkozó reflexiókban fellelhető legfontosabb hasonlóságok és különbségek összefoglaló bemutatására vállalkoztam. A sokban eltérő élethelyzet és a strukturális körülmények különbségei ellenére a fiatal egyedülállók mindkét országban alapvetően párkapcsolat-orientáltak. A fő különbségek elsősorban nem nemzeti, hanem nemi bontásban rajzolódnak ki: a leginkább a német nők öndefiníciója különbözik a magyar nőkétől. A férfiak körében interjúim alapján nem rajzolódik ki éles eltérés egy berlini és egy budapesti fiatal egyedülálló között.
Irodalom Albert Fruzsina – Dávid Beáta (2005): „Kit nevez Ön barátnak?” - A barátság szociológiai megközelítésben – in Századvég 38. 4. szám Pp. 91-126 Alleweldt, Erika – Leuschner, Vincenz (2004): Freundschaften auf der Straße. Marginalisierung, Ausgrenzung und Freundschaftsbeziehungen bei jungen Menschen mit Lebensmittelpunkt Straße. In: Berliner Journal für Soziologie, Heft 3. Pp. 339-356 Altorjai Szilvia – Róbert Péter: (2006) Munkaorientáció, emberi tőkemegtérülés. In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2006. Pp. 314-334 Angelusz Róbert – Tardos Róbert (1998): A kapcsolathálózati erőforrások átrendeződésének tendenciái a ’90-es években. In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 1998. TÁRKI, Budapest Bachmann, Ronald (1992): Singles. Peter Lang, Frankfurt Beck, Ulrich (2003): A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság. Századvég Kiadó, Budapest Beck, Ulrich – Beck-Gernsheim, Elisabeth (2001): Individualization. Sage Publications. London, Thousand Oaks, New Delhi Beck, Ulrich – Beck-Gernsheim, Elisabeth (1991): Das ganz normale Chaos der Liebe. Suhrkamp, Frankfurt Blaskó Zsuzsa (2006): Nők és férfiak – keresőmunka, házimunka. Kutatási jelentések 82. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutatóintézet. Blossfeld, Hans-Peter (1990): Berufsverlaufe und Arbeitsmarktprozesse. Ergebnisse sozialstruktureller Laengsschnittuntersuchungen. In: Mayer, K. U. (Hrsg.): Lebesveraufe und sozialer Wande. Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, Sonderheft 31. Westdeutscher Verlag, Opladen. Pp. 118-145
17
Daheim, Hansjürgen (2001): Berufliche Arbeit im Übergang von der Industrie- zur Dienstleistungssgesellschaft. In: Kurtz, Thomas (Hrsg.): Aspekte des Berufs in der Moderne. Leske + Budrich, Opladen. Pp. 21-38 Döhl, Volker – Kratzer, Nick – Sauer, Dieter (2000): Krise der NormalArbeit(s)Politik. Entgrenzung der Arbeit – Neue Anforderungen an Arbeitspolitik. In: WSI Mitteilungen, Schwerpunkt: Arbeitspolitik unter den Bedingungen der Flexibilisierung ung „Globalisierung”, 53, 1. pp. 5-17 Goldthorpe, John (1982): On the Service Class, its Formation and the Future. In: Giddens, Anthony – Mackenzie, Gavin (eds.): Social class and the division of labour. Cambridge University Press, Cambridge Hradil, Stefan (1995): Die “Single-Gesellschaft”. Verlag C. H. Beck, München Inglehart, Ronald (1990): Culture Shift in Advanced Industrial Society Princeton Unversity Press, Princeton, New Jersey Inglehart, Ronald (1997): Modernization and Postmodernization. Cultural, economic and political change in 43 societies. Princeton University Press, Princeton, New Jersey ISSP 2002. Family and Changing Gender Roles III Kalmijn, M. (1994): Assortive Mating by Cultural and Economic Occupational Status. American Journal of Sociology (100): 422–452. Kohli, M. (1990): Társadalmi idő és egyéni idő. Az életút a modern társadalom szerkezetváltozásában. In: Gellériné Lázár M. (szerk.): Időben élni. Történet-szociológiai tanulmányok. Budapest, Akadémiai Kiadó. Pp. 175-212 Kurzt, Thomas (2001): Das Thema Beruf in der Soziologie: Eine Einleitung. In: Kurtz, Thomas (Hrsg.): Aspekte des Berufs in der Moderne. Leske + Budrich, Opladen. Pp. 7-20 Krüger, D. (1990): Alleinleben in einer paarorientierten Gesellschaft. Eine qualitative Studie über die Lebenssituation und das Selbstverstaendnis 30-45 jaehriger, lediger, alleinstehender Frauen und Maenner. Pfaffenweiler Mächler, R. (1993): Singles – Vorboten einer anderen Moderne. Unveröffentlichte Diplomarbeit, München Medgyesi Márton – Róbert Péter (1998): Munkaattitűdök: időbeli és nemzetközi összehasonlitás. In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1998. TÁRKI, Budapest, Pp. 437-457 Medgyesi Márton – Róbert Péter (2000): A munkával való elégedettség nemzetközi összehasonlításban. In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2000. TÁRKI, Budapest, Pp. 591-616 Mincer-Polachek (1974): Family Investments in Human Capital: Earnings of Women. Journal of Political Economy. 82. Pp. 76-108
18
Müller, Hans-Peter (1989): Lebensstile. Ein neues Paradigma der Differenzierungs- und Ungleichheitsforschung. In: Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie. Jg. 41. S. 5371. Parsons, Talcott (1954): The Professions and Social Structure. In: Parsons, Talcott (ed.): Essays in Sociological Theory. Free Press, Glencoe. Pp. 34-39 Polachek, S. W. (1981): Occupational Self-selection: A Human Capital Approach to Sex Differences in Occupational Structure. Review of Economics and Statistics, 63. Pp. 60-69 Pongrácz Tiborné (2005): Nemi szerepek társadalmi megítélése. Egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat tapasztalatai. In Szerepváltozások: jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2005. Nagy Ildikó–Pongrácz Tiborné–Tóth István György (szerk.). 73–86. Budapest: TÁRKI– Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium. Sági Matild (2006): Elégedettség az átalakuló társadalmakban. In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2006.Tárki, Budapest. Pp. 151-180 Schlemmer, Elisabeth (1994): Singles in den neuen Bundeslaendern und ihre Netzwerke. In: Grözinger, Gerd (Hrsg.): Das Single. Gesellschaftliche Folgen eines Trends. Leske+Budrich, Opladen Schneider, N. F. (1994): Familie und private Lebensführung in Est- und Ostdeutschland. Eine vergleichende Analyse des Familienlebens 1970-1992. Stuttgart Spéder Zsolt (2001): Gyermekvállalás megváltozott munkaerő-piaci körülmények között. In: Nagy Ildikó, Pongrácz Tiborné, Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások – Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2001. Budapest: TÁRKI – Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága, 46-64. Spéder Zsolt (2002): Generációk és élethelyzetek: háztartások közötti segitő kapcsolatok. In: Életünk fordulópontjai. Műhelytanulmányok 1. Demográfiai folyamatok és társadalmi környezet. Gyorsjelentés. Népességtudományi Kutató Intézet, Budapest Szalma Ivett - Róbert Péter (2007): The effect of education and labor market uncertainties on partnership formation in Hungary. A “Second Demographic Transition” (SDT) konferencián (Budapest, 2007. szeptember 6.-án) elhangzott előadás segédanyaga alapján, a szerzők engedélyével. Utasi Ágnes (1990): Baráti kapcsolatok. In: Társadalmi riport 1990. Pp. 475-486 Utasi Ágnes (2003): Független, egyedülálló harmincasok: a szingli. In: Spéder Zsolt (szerk.): Család és népesség – itthon és Európában. KSH Népességtudományi Kutatóintézet – Századvég Kiadó, Budapest. Pp. 231-253 Varga Attila (2007): Munkaközpontúság és a társas kapcsolatok eltérő szerveződése. In: Utasi Ágnes (szerk.): Az életminőség feltételei. MTA Politikai Tudományok Intézete. Műhelytanulmányok 2007/1, Budapest. Pp. 84-93
19
