Területfejlesztési Bé
hírlevél
kés
, bo ldo g ün n epek et
kívánu
2004. II. évfolyam 8. szám
nk minden kedves olvasónknak !
TARTALOM
ROP ÉVZÁRÓ
ROP 1 ROP ÉVZÁRÓ 2 ÚJABB ROP INTÉZKEDÉS:
– ROPpant nagy érdeklôdés – Az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében megvalósuló Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) elsô évében a 20042006 idôszakra rendelkezésre álló keret 45%-át is meghaladja az eddig jóváhagyott és finanszírozható pályázatok támogatási igénye. 2004. november 9-én ünnepélyes keretek között aláírásra került az elsô ROP szerzôdés, melynek nyertes pályázója a Pécs/Sopianae Örökség Kht „Pécs világöröksége, turisztikai vonzerô fejlesztése” c. pályázatával 1,5 milliárd forint vissza nem térítendô támogatást nyert el. Az év végéig további három pályázóval köt szerzôdést a ROP Irányító Hatósága nevében a VÁTI Kht., mint a ROP egyik közremûködô szervezete. Támogatást nyert a Hortobágyi Nemzeti Park a Pásztormúzeum fejlesztéséhez, Balatonfüred Város Önkormányzata a reformkori városközpont felvirágoztatásához és Mezôcsát Város Önkormányzata a mezôcsáti Egressy Béni Általános és Alapfokú Mûvészeti Általános Iskola bôvítéséhez. A Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) átfogó célja a régiók belsô erôforrásainak fenntartható hasznosítása és hozzájárulás a területi fejlettségbeli különbségek mérsékléséhez. Ezt a célt a program megvalósítása során úgy kell elérni, hogy a fejlesztési pénzeszközök 75%-át a négy legkevésbé fejlett régióban (Észak-Magyarország, ÉszakAlföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl) kell felhasználni. A programot az EU strukturális alapjai közül az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), illetve
A miniszterelnök beszéde az elsô ROP szerzôdés aláírásakor
az Európai Szociális Alap (ESZA) támogatja. A magyar költségvetés társfinanszírozása 25%-os. A 2004. február 17-én és április 7-én meghirdetett ROP pályázati kiírásaira beadott munkák közül 57 esetében, összesen 19,5 milliárd forint értékben történt forráslekötés a 2004. évi keret terhére. További 119 elbírált és támogatható projekt ügyében, az eljárási szabályok szerint a Közösségi Támogatási Keret Irányító Hatóságától (KTK IH) 24 milliárd forint lekötésére engedély beszerzése szükséges, mert ezek már csak a 2005-2006-os kötelezettségvállalási keret terhére finanszírozhatók. Az engedélyt a ROP IH megkérte, ezekkel a pályázókkal a szerzôdéskötési eljárás az engedély megérkezte után kezdhetô meg. Párhuzamosan folyik a jelenleg még a rendszerben lévô pályázatok értékelése is a regionális fejlesztési ügynökségeknél. Az értékelések december és január folyamán várhatóan befejezôdnek, amely után lehetôség lesz a pályázati rendszer áttekintésére és finomhangolására, amely után a ROP IH az igényekhez jobban alkalmazkodó pályázati kiírásokat -elôreláthatólag 2005 tavaszánújból meghirdeti. Az Európai Bizottság elôírásainak megfelelôen kialakított pályázatkezelési (bírálati) rendszer 2004. évi mûködését jelentôsen lelassította, hogy a pályázatok túlnyomó többségénél kiigazításokra, hiánypótlásokra van szükség. Az IH és a munkáját segítô közremûködô szervezetek (KSZ-ek) munkatársai a támogatandó fejlesztési célt kitûzô pályázatok esetében lehetôséget is adnak ezekre a hiánypótlásokra, azonban az ennek érdekében eltöltött idô lassítja a folyamatot. A DeB ülésein nem döntés, csupán támogatási javaslat és lista születik a szakmailag támogatható és nem támogatható projektekrôl. Ezen a listán a régiók által adott pontozással alakul ki a sorrend a pályázatok között. A finanszírozhatóság az adott régióra és intézkedésre rendelkezésre álló keretösszeg nagyságán múlik. Szükséges megemlíteni, hogy a ROP megvalósítási rendszere a pályázati követelményeket korrekt módon teljesítô projekt javaslatok értékeSPP HÍRLEVÉL 2001. MÁJUS
INTERREG 3 FINISBEN AZ INTERREG IIIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK 3 A CADSES HARMADIK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA TRANSZNACIONÁLIS EGYÜTTMÛKÖDÉSRE PHARE 2002-2003 4 VÁLOGATÁS A DUNÁNTÚL NYERTES ORPHEUS PROJEKTJEIBÔL PHARE CBC 6 LEZÁRULT A 2002-ES PHARE CBC PROGRAMOK SZERZÔDÉSKÖTÉSE 7 ÚJABB KISPROJEKT ALAPOK FEJEZÔDTEK BE A NYUGAT-DUNÁNTÚLON 7 ÚJ CBC PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 8 HÍREK
FELELÔS KIADÓ: VÁTI KHT, Galovicz Mihály FÔSZERKESZTÔ: Haáz Andrea (VÁTI) SZERKESZTÉS: Sz. Mosoni Dóra (Ecorys) DESIGN: Intruder NYOMDA: Count Press TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
[email protected]
1
ROP
lésére került kialakításra, régebbi EU tagországok tapasztalata alapján becsült, elvárható pályázati beérkezési ütemet feltételezve. Az elsô félév intenzív kommunikációja következtében azonban nagy mennyiségû, jó színvonalon kidolgozott, ugyanakkor a pályázati kritériumokat hiányosan teljesítô pályázat került a rendszerbe. A lényegében folyamatos pályáztatási idôszakot az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) által támogatott pályázatok esetében a ROP IH 2004. november 5-i határidôvel felfüggesztette. Erre azért volt szükség, mert a pályázati rendszerbe bekerült munkák
forrásigénye elérte a régiónként és intézkedésenként elôzetesen megállapított allokáció mértékét. Az Európai Szociális Alap (ESZA) által támogatott humán-erôforrás fejlesztési pályázatok továbbra is nyitottak. Az ún. központi projektek (3.1 és 3.4) végsô kedvezményezettjét a program dokumentumai eleve kijelölték, így ezek nem kerültek pályáztatásra (a megjelent 3.1-es intézkedésrôl lásd a következô cikket). A pályázatok felfüggesztése következtében a rendszer egyrészt le tudja dolgozni az eddigi lemaradásokat, másrészt lehetôség nyílik arra, hogy a támoga-
tott projektek várható hatását az IH összemérhesse a program dokumentumaiban megfogalmazott mutatókkal, indikátorokkal. Ennek az elemzésnek az eredménye mutatja majd meg, hogy a ROP a kívánt irányba halad-e, és hogy szükséges-e jövô tavasszal a pályázatok újraindítása során változtatni a kiírási feltételeken. Az elemzés folyamatban van, eredményét az IH december 9-én a Monitoring Bizottság elé terjeszti, majd az Európai Bizottsággal egyezteti a december 15-16-i éves értekezleten Brüsszelben. Csík Tibor ROP IH
ÚJABB ROP INTÉZKEDÉS
A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN ÉRINTETT INTÉZMÉNYEK, VALAMINT A CIVIL SZEREPLÔK KAPACITÁSÉPÍTÉSE
A részletes kritériumokat lásd a pályázati felhívásban: www.vati.hu/ropkepzes, www.rop.hu A felhívással kapcsolatos további felvilágosítást e-mailben vagy telefonon lehet kérni:
[email protected], T.: (1) 224-3202
A Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében meghirdették a területfejlesztésben érintett intézmények, valamint a civil szereplôk kapacitásépítésének támogatására szóló pályázati felhívást (1/2004/ROP 3.1.2.). A program felelôse a ROP Irányító Hatóság, kedvezményezettként bonyolítója a VÁTI Kht. A projekt célja, hogy a fenti területek szakembereinek, munkatársainak képzését, továbbképzését segítse, elsôsorban az európai uniós támogatások felhasználására, az ehhez szükséges ismeretek megszerzése, valamint a helyi közigazgatás és a civil szervezetek közötti együttmûködés segítésére irányuló képzési programokban. A projekt sikeres megvalósításához a jelentkezô képzô intézmények képzési programjaiból egy képzési lista készül. A projektben képzô intézmények lehetnek az intézményi akkreditációval (Felnôttképzési Intézményi Akkreditáció, SAKK Intézményi Minôsítés, MAB intézményi akkreditáció) rendelkezô oktatási intézmények. Ezek az intézmények elsô körben december 10-ig jelentkezhettek az intézkedés képzési listájára. Az eddig beérkezett jelentkezéseket az Irányító Hatóság január közepéig bírálja el és
2
jelentetni meg az interneten. Ezt követôen a képzô intézményeknek a bejelentkezés folyamatos lesz egészen 2006. június 31-ig. A képzési listán szereplô képzéseken való részvételhez költségtérítést igényelhetnek: • önkormányzati képviselôk, választott tisztségviselôk • területfejlesztési intézmények alkalmazottai • önkormányzati szervezetek alkalmazottai • vállalkozókat támogató szervezetek alkalmazottai • civil szervezetek munkatársai Képzéseket a bejelentkezô szervezetek, intézmények az alábbi témákban szervezhetnek: • európai uniós ismeretek (a Strukturális Alapok, valamint a Kohéziós Alap forrásainak felhasználását célzó projektek tervezéséhez, végrehajtásához kapcsolódó ismeretek fejlesztése; uniós- és hazai támogatások rendelkezésre állásának biztosítása) • területfejlesztés, regionális fejlesztés • menedzsment ismeretek fejlesztése (általános- és pénzügyi menedzsment, stratégiai tervezés) • közigazgatási ismeretek (közszféra mûködése; közszolgálta-
TERÜLETFEJLESZTÉSI HÍRLEVÉL 2004. DECEMBER
tások átvállalásához szükséges ismeretek) • horizontális ismeretek fejlesztése (diverzitás és anti-diszkrimináció; fenntartható fejlôdés; esélyegyenlôség) A lebonyolítás módja: A képzô szervezetek jelentkezését a ROP IH által összehívott, független szakértôkbôl álló Projekt Szakértôi Bizottság értékeli. Amennyiben a jelentkezés elfogadásra kerül, a szervezet és az általa ajánlott képzés felkerül, a ROP IH által koordinált képzési listára és az internetre. A képzések résztvevôi ebbôl az internetes listából választhatják ki az általuk preferált képzést, aminek elvégzéséhez költségtérítésben részesülhetnek. Ennek feltétele, hogy a magánszemély jelentkezését a képzô intézmény elfogadja és jogosultságának megállapítását követôen a VÁTI Kht. vele megállapodást kössön. A VÁTI Kht. a képzés típusától, illetve árától függôen a költségtérítést a képzési díj egészére, vagy annak egy részére nyújtja. A támogatásban részesülô magánszemélyek képzéseinek legkésôbbi befejezési idôpontja: 2007. december 31.
FINISBEN AZ INTERREG IIIA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK A Magyarországot érintô négy INTERREG IIIA programban 2004 novemberében lezajlottak a csatlakozás utáni elsô pályázati felhívások jóváhagyására megrendezett Irányító Bizottsági ülések, illetve Irányító Bizottsági jóváhagyási eljárások. Ennek eredményeképp az osztrák-magyar és a szlovén-magyar-horvát pályázati kiírások még 2004. decemberében meghirdetésre kerülhetnek, míg a magyar-szlovák-ukrán és magyar-román-szerb kiírások az Európai Bizottság illetékes szervezeteinek jóváhagyása után legkésôbb 2005. januárjában indulhatnak el. Az osztrák-magyar program elsô pályázati felhívását a program Irányító Bizottságának tájékoztatása után folyamatos pályáztatási rendszer követi. Az elsô projektek jóváhagyása várhatóan 2005. áprilisában történik majd, amelyet hozzávetôleg negyedévente követ majd egy-egy Irányító Bizottsági ülés az idôközben beérkezett projektek jóváhagyására. A szlovén-magyar-horvát program esetében ún. írásos eljárás keretében került elfogadásra az elsô
pályázati kiírás anyaga az Európai Bizottság Zágrábi Delegációjának jóváhagyását követôen. Az elsô pályázati körben a program összes intézkedését meghirdetik és a teljes rendelkezésre álló összeg 60%-át lehet megpályázni. Jelen pályázati felhívásban 2.062.720.200 Ft áll rendelkezésre a magyar pályázók részére, amelybôl 1.547.040.300 Ft ERFA forrás és 515.679.900 Ft központi állami támogatás. A Magyarország-SzlovákiaUkrajna Szomszédsági Program Irányító Bizottsága elôzetesen jóváhagyta a pályázati kiírás dokumentációját, de az ukrán fél távolmaradása miatt írásos eljárást kell lefolytatni, hogy a kiírás végleges elfogadása megtörténhessen, amit azt követôen az Európai Bizottság Kijevi Delegációjának is jóvá kell hagynia. Így a meghirdetés kicsit csúszik az elôzetesen tervezettekhez képest és csak 2005. januárjában lehetséges. Az elsô pályázati körben a program öszszes intézkedését meghirdetik, kivéve az 1.3-as Mikro-projekt alap intézkedést. A meghirdetendô intézkedésekben rendelkezésre álló összeg 50%-át lehet megpályáz-
ni (az elsô pályázati felhívásban 2.105.150.000 Ft áll rendelkezésre a magyar pályázók részére). A Magyarország-Románia és Magyarország-Szerbia és Montenegró Határon Átnyúló Együttmûködési Program Irányító Bizottsága 2004. november 26-án elfogadta az elsô pályázati kiírás dokumentumait, így a Szerbiában mûködô Európai Újjáépítési Ügynökség (European Agency for Reconstruction – az Európai Bizottság helyi szervezete) jóváhagyása után szintén 2005. januárjában várható a meghirdetés. Az elsô pályázati körben a program összes intézkedése kiírásra kerül és a meghirdetendô intézkedésekben rendelkezésre álló összeg 50%-át lehet megpályázni (az elsô pályázati felhívásban 5.000.000 euró áll rendelkezésre a magyar pályázóknak magyar-szerb viszonylatban, míg 11.000.000 euró áll rendelkezésre a magyar pályázóknak magyarromán viszonylatban).
A hazánkat érintô négy INTERREG IIIA programban az elsô pályázati kiírások várhatóan még 2004. decemberében meghirdetésre kerülnek. Az elsô projektek jóváhagyása pedig 2005. áprilisára tehetô.
Márkus Ferenc VÁTI Kht. Interreg Igazgatóság
A CADSES HARMADIK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA TRANSZNACIONÁLIS EGYÜTTMÛKÖDÉSRE formációs társadalom vívmányaihoz való hozzáférés támogatása • a tájvédelem, illetve a természeti és kulturális örökség védelmének és megfelelô kezelésének támogatása • környezetvédelem, erôforrás-gazdálkodás és kockázatkezelés 2004. november 8-án meghirdetésre került a harmadik CADSES pályázati felhívása. Ennek jelentôségét növeli, hogy – az Unió idei bôvítése miatt – a program forrásai ezzel az új tagországok intézményei számára is megnyílnak, emellett lehetôség lesz általuk kezdeményezett, az ô vezetô partneri szerepükkel mûködô projektek megvalósulására is. A magyar partnerek a közös kutatási projektekben való részvétel költségeinek 75
százalékos támogatását igényelhetik CADSES pályázatukban. A fennmaradó 25 százaléknak várhatóan a fele hazai társfinanszírozási alapból lesz megpályázható. A CADSES program utolsó – negyedik – pályázati felhívása várhatóan 2005. második negyedévében fog megjelenni. Akkor újabb országokkal fog bôvülni a támogatásra jogosultak köre: a jelenlegi kilenc tagállam mellett a Phare, Tacis és Cards elôcsatlakozási alapok lehetôvé fogják tenni, hogy a CADSES térség legtöbb országának intézményei támogatható partnerként vegyenek részt az együttmûködésekben. Hegyesi Béla VÁTI Kht. Interreg Igazgatóság
TERÜLETFEJLESZTÉSI HÍRLEVÉL 2004. DECEMBER
3
A pályázati felhívás a www.cadses.net címen érhetô el. A transznacionális pályázatok leadási határideje 2005. január 14. A hazai társfinanszírozási pályázati felhívás elérhetô a www.interreg.hu címen. A CADSES programmal kapcsolatos további információk a www.interreg.hu címen, illetve a magyarországi CADSES titkárság szerepét betöltô VÁTI Kht. INTERREG Igazgatóságán érhetôk el.
INTERREG
A transznacionális együttmûködési programok (INTERREG IIIB) lényege, hogy egy adott szempontból egy területi egységként értelmezhetô több országból álló terület országai közösen keressenek megoldásokat a térséget érintô problémákra. Magyarország a közép-európai–adriai–dunai–délkelet-európai térség (CADSES) részét képezi. A térség komplexitása jól tükrözôdik a CADSES program viszonylag tág témaköröket felölelô prioritásaiban: • különbözô területfejlesztési elképzelések és akciók támogatása a társadalmi-gazdasági kohézió erôsítésének jegyében • hatékony és fenntartható közlekedési hálózatok, valamint az in-
PHARE 2002- 2003
VÁLOGATÁS A DUNÁNTÚL NYERTES ORPHEUS PROJEKTJEIBÔL NYUGAT-DUNÁNTÚL GAZDASÁGFEJLESZTÉSI CÉLÚ LAKTANYA-FELÚJÍTÁS LENTIBEN Kedvezményezett: Elnyert támogatás: A Bottyán János laktanyát, 1996ban történt kiürítését követôen Lenti Város Önkormányzata csak 2003. évben kapta meg. A hét év alatt állapotában sokat romlott laktanya késôbbi hasznosítás céljából elôzetes felújításra szorul. A projekt célja a terület vonzóbbá tétele, az épület és a növényzet állagmegóvása, a terület rendezése. A felújítás célja továbbá, hogy a laktanya jobban illeszkedjen a rendezett városképbe. Az igen szép és jól megközelíthetô környezetben (75-ös fôközlekedési útról, ill. iparvágányról) fekvô épületegyüttes esetében elsôsorban az állagmegóvásról kell gondoskodni. A laktanya
Lenti Város Önkormányzata 544 126 euró (138.752.130 Ft) parkjában található botanikailag értékes 30-40 éves fák gondozásra szorulnak. Az egykori tiszti szállások, a korábban kiképzési, felvonulási célra használt nagy felületû betonburkolatú utak és terek alkalmassá teszik a területet ipari park vagy logisztikai telephely, központ létesítésére. Ezek a határok közelsége miatt jó kihasználtságra számíthatnak. A legsürgôsebben elvégzendô feladatok az alábbiak: • környezetvédelmi tényfeltárás (szennyezettségi állapotrögzítés, környezeti kockázatelemzés), • a területen fellelhetô és ismert szennyezôanyagok szakszerû elszállítása,
• a meglévô 5 db mélyfúrású kút vízjogi rendezése, • az értékes növényzet rehabilitálása, megtisztítása, • a használhatatlan, fölösleges és néhol életveszélyt jelentô objektumok eltávolítása, • vízelvezetô árkok rendezése, • a feleslegessé vált és speciális elhelyezkedése miatt késôbbiekben sem használható térburkolatok lebontása, • a funkcióját vesztett, életveszélyes, késôbbiekben sem használható, igénytelen épületek bontása, • a megmaradó értékes épületek állagmegóvása (födémszigetelés, vízelvezetés).
SZOMBATHELYI TÖRTÉNELMI-RÉGÉSZETI VÁROSRÉSZ MEGVALÓSÍTÁSA, I. ÜTEM Kedvezményezett: Elnyert támogatás:
Felújítják a volt Serházat
A gazdasági szerkezetváltás, a szolgáltatási szféra és az idegenforgalom fejlôdésének ösztönzése céljából Szombathely egy történelmi-régészeti városrész kialakítását tervezi a belvárosban. Ennek elemei:
4
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 1.657.863 euró (422.755.065 Ft) • Iseum, a térség egyik legfontosabb ókori emléke • történelmi sétány a római út nyomvonalán • történelmi témapark, legendajátszótér A projekt keretében felújítják és hasznosítják a történelmi sétány legmeghatározóbb mûemléki épületét, a volt Serházat. A Ferences-kertben kialakítják a történelmi témaparkot. Kialakítják a közmûveket, elvégzik az ókori városfal rekonstrukcióját, belsô utakat alakítanak ki, parkosítanak. Elkészülnek a késôbbi fejlesztésekhez szükséges tervek: az Iseum és a történelmi sétaút engedélyezési és tender-tervei. Ezzel a rehabilitációval a városközpont egyik leromlott része integrálódik a belvárosba. A megvalósításban és a késôbbi mûködtetésben civil szervezetek az önkormányzat partnerei: a Sa-
TERÜLETFEJLESZTÉSI HÍRLEVÉL 2004. DECEMBER
varia Legio Egyesület és a Savaria Történelmi Karnevál Közalapítvány. A Ferences-kertet ókori történelmi hagyományok újjáélesztéséhez, történelmi-régészeti ismeretterjesztô bemutatókhoz, valamint a több évtizedes múltra visszatekintô Savaria Történelmi Karnevál rendezvényeinek helyszíneként tervezik hasznosítani. A felújított volt Serházban vendéglátóegység kap helyet, valamint hagyományápoló és idegenforgalmi szervezetek székhelye és kiállítási területe lesz. Az épület és park felújítása során olyan környezet kialakítása a cél, amely a megújuló városrészt – az ókori hagyományokra épülô idegenforgalmi-turisztikai kínálat bôvülésével – kulturálisan, turisztikailag és gazdaságilag is vonzóvá teszi, egyben elôsegítheti új munkahelyek létrehozását.
KÖZÉP-DUNÁNTÚL BELVÁROSFEJLESZTÉS A VOLT KIRÁLYI LOVARDA EGYÜTTES REHABILITÁCIÓJÁVAL ÉS HASZNOSÍTÁSÁVAL Kisbér Város Önkormányzata 3.517.480 euró (896 957 400 Ft)
A projekt célja a „Bakony kapuja” címet viselô település térségi vezetô szerepének valamint a kistérség gazdasági – társadalmi kohéziójának erôsítése. A vállalkozások ösztönzésével erôsebb idegenforgalmi hátteret kívánnak létrehozni, amely komplex egészség- és lovasturisztikai programok beindítását tenné lehetôvé a kistérségben. Kisbér Város Önkormányzata komplex belvárosfejlesztési koncepció elsô állomásaként kívánja megvalósítani a fejlesztést. A beruházás központi magját a volt Királyi Lovarda Együttes rehabilitációja alkotja. Kisbér városképét alapjaiban határozzák meg a Batthyányiak és a Magyar Királyi Állami Ménes által épített épületek. A mû-
emlék jellegû Batthyányi kastély, a Királyi Lovarda és a hozzá tartozó istálló rendszer, valamint a Tisztikaszinó együttesen alkották egykor a Királyi Ménes központját. A mûemlék együttes környezetét korhû formában állítják helyre. A helyreállított Lovardában rekreációs és (lovas) mozgásterápiás központot alakítanak ki, amely egyszerre szolgálhat kulturális, idegenforgalmi és rehabilitációs célokat. A hasznosítás során kiemelt szerepe van a város egykori nagyságát adó tradicionális lovas múlt felidézésének és idegenforgalmi vonzerôvé tételének. A terület megközelítéséhez és a hosszú távra meghatározott fejlesztések kiszolgálásához feltétlenül szükséges az oda veze-
A volt Királyi Lovarda épületegyüttese
tô út kiszélesítése és kiépítése. A rekreációs központ és belváros közvetlenül elérhetôvé válik majd mind a betegek, mind a lakosság számára.
TÉRSÉGI KÖZÖSSÉGI HÁZ NYERGESÚJFALUN Kedvezményezett: Elnyert támogatás:
Nyergesújfalu Város Önkormányzata 612.909,9 euró (156.292.024 Ft)
A projekt célja, hogy Nyergesújfalu egyik elhanyagolt városrészi központjából felújításokkal és egy térségi közösségi ház felállításával európai színvonalú és élettel teli központot varázsoljanak. Nyergesújfalu érvényes településrendezési terve kisebb városrészközpontot képzel el a Sánc-hegy északi, keleti felén. Itt található az Alkotmány mozi épületébôl, egy omladozó ABC-bôl és egy helyreállításra szoruló emlékmûbôl álló városrész, ami jelen állapotában már nem képes feladatát betölteni. A konkrét felújítási munkák során a mozi épülete bôvül, az ABC-t lebontják, helyén és az emlékmû környékén közparkot alakítanak ki. A mozi épületében alakítják majd ki a térsé-
gi közösségi házat. A felújított városrész központja turisztikai kiindulópontként szolgálhat a közeli Sánc-hegy római és kuruc kori erôdítéseihez és a barokk kori romkápolnához, valamint a Duna-parton kialakítandó sétányhoz. A Nyergesújfalun és környékén lévô településeken tevékenykedô kisvállalkozókat a közösségi ház irodai szolgáltatásokkal, információs ponttal segítené. A térségi központ egyben teleházként is mûködik majd. A közösségi házban konferenciatermet alakítanak ki, amely egyben jó hátteret nyújtana a Duna északi oldalán elterülô településekkel a határon árnyúló kapcsolatok fejlesztéséhez és a testvérvárosi kapcsolatok megerôsítéséhez.
A közösségi házban tervek szerint a fenti feladatok elvégzésére 5 fô fiatal, pályakezdô munkanélkülit foglalkoztat majd az önkormányzat két és fél évig. A ház fenntartását az irodai szol-
A településen új térségi közösségi házat alakítanak ki
TERÜLETFEJLESZTÉSI HÍRLEVÉL 2004. DECEMBER
5
PHARE 2002- 2003
Kedvezményezett: Elnyert támogatás:
PHARE 2002- 2003
DÉL-DUNÁNTÚL JÓKAI PARK FELÚJÍTÁSA SIÓFOKON ÉS A JÓKAI PARKTÓL INDULÓ SIÓ-PARTI KERÉKPÁRÚT KIÉPÍTÉSE Kedvezményezett neve: Elnyert támogatás:
Siófok Város Önkormányzata 2.143.238 euró (546.525.690 Ft)
A város története a XIX. század óta a fürdô-idegenforgalommal kötôdik össze. Siófok húzó iparága ma is az idegenforgalom, az ezt kiszolgálni hivatott infrastruktúrák azonban a változó, minôségi igények kielégítése érdekében folyamatos felújításra, bôvítésre szorulnak. A kor követelményeinek megfelelôen a korábbi tömegturizmussal szemben a minôségi turizmus feltételeinek kialakítása is célja az önkormányzatnak, különös tekintettel az egyre terjedô konferencia- és wellness turizmusra. A Jókai park a város szívében fekszik, közel a kikötôhöz, az üdülôk ezen keresztül haladva
közelítik meg a tópartot. A park a város történelmi üdülôközpontjának meghatározó eleme. Jelen állapotában azonban nem tudja betölteni azt a szerepet, ami központi fekvése és funkciója alapján elvárható lenne. A projekt célja ezért a Jókai park megújítása és egy onnan kiinduló kerékpárút megépítése, ami a Balatont körbeölelô kerékpárút részévé válhat. A 4,5 hektáros park önmagában is a rekreáció helyszíne lehet majd az újonnan kialakított sétautak, a nagy és ápolt zöldfelület révén: a munkák során mesterséges tavat, japánkertet alakítanak ki, 17000 fát és cserjét és 10.000 egynyári
virágot ültetnek el. Zenepavilon épül a parkban, EU szabványnak megfelelô fajátékokat helyeznek ki. Pihenôpadokat, utcabútorokat, sakk-asztalokat állítanak fel. Megújul a közvilágítás, öntözôrendszert telepítenek. A kerékpárút a Sió csatorna mellett haladva alternatív program lehetôséget jelent a turisták számára, és biztonságos, egyben jó minôségû megközelítést tesz lehetôvé kerékpáron Balatonszabadi, Siójut és Ádánd települések felé. A kerékpárút megépítése egybeesik a Siófok és Térsége Területfejlesztési Koncepciójával, valamint Stratégiai Programjával.
TELEPÜLÉSKÖZPONT-REHABILITÁCIÓ SZEKSZÁRDON Kedvezményezett: Elnyert támogatás:
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 1.200.000 euró (306.000.000 Ft) A projekt közvetlen területe Szekszárd belvárosának legjobb perspektívával rendelkezô, de leromlott állapotú része, a Garay tér. A belváros további leromlásának megakadályozása, vonzó, turisztikai szempontból is értékes településkörnyezet kialakítása a tervezett projekt célja. Ennek keretében csillapítják a terület forgalmát, kicserélik a teljes térburkolatot - a történelmi belvároshoz illô térkô burkolatra. A felújítás során az összes elavult energia és vízközmû cseréje is megtörténik. Korszerûsítik a
A Garay tér, Szekszárd fôtere
közvilágítást – a történelmi belváros hangulatához illô megvilágítók alkalmazásával –, valamint új utcabútorokat helyeznek ki. Teraszokat, zöldterületeket, vízfelületeket alakítanak ki. A Garay tér kulcsterületnek tekinthetô a belváros rehabilitációja szempontjából, mert az itt kialakuló megváltozott környezet olyan folyamatokat indíthat el, melyek elôsegítik a teljes belvárosi megújulást. Az építészeti akciótervben leírtak alapján a további fejlesztési tervek a belváros teljes rehabilitációját szolgálják.
MEGKÖTÖTTÉK A 2002-ES PHARE CBC PROGRAMOK SZERZÔDÉSEIT Program
Keret
2002/000-307 Magyarország - Szlovénia 2 millió euró 2002/000-317 Magyarország - Ausztria 10 millió euró 2002/000-604 Magyarország - Szlovákia 2 millió euró 2002/000-307 Magyarország - Románia 5 millió euró Összesen:
Leszerzôdött
%
1.993.722 euró
99,69
9.809.664 euró
98,10
1.855.700 euró
92,79
4.982.003 euró
99,64
19 millió euró 18.641.089 euró 98.11
6
2002-ben a Phare CBC program 19 millió euró támogatást biztosított területfejlesztési programok megvalósítására az osztrák, szlovén, román és szlovák határok mentén. A források lekötésének határidejéig, 2004. november 30ig a rendelkezésre álló összeg 98,11%-át sikerült leszerzôdni.
TERÜLETFEJLESZTÉSI HÍRLEVÉL 2004. DECEMBER
Az egyes határtérségekre esô lekötési arányokat a mellékelt táblázatban tüntettük fel. A projektek között a korábbi évekbôl már ismert kisprojekt-alapok, valamint a gazdasági, közlekedési, humán erôforrás-fejlesztési és környezetvédelmi tevékenységek valósulnak meg.
ÚJABB KISPROJEKT ALAPOK FEJEZÔDTEK BE A NYUGAT-DUNÁNTÚLON Két zárókonferenciát tartottak az elmúlt idôszakban a nyugat-dunántúli régióban: október 27-én Vasszécsenyben a 2001. évi Magyarország-Szlovénia, november 2-3-án pedig Sopronban a Magyarország-Ausztria Phare határon átnyúló (CBC) Kisprojekt Alap zárókonferenciáját. A rendezvényen jelen voltak a megvalósított projektek gazdái és a támogatók képviselôi. A Kisprojekt Alapok esetében rövid idôtartamú (max. 12 hónap) projektre nyújthattak be pályázatot non-profit szervezetek, önkormányzatok és nyerhették el a max. 50.000 eurós támogatást a közös programokhoz. A programokat egyidôben jelentették meg, ugyanazon támogatási elvek alapján mindegyik érintett régióban. A támogatás célja ezekben a régiókban az aláb-
bi volt: a civil szervezetek, önkormányzatok, területfejlesztési társulások, oktatási intézmények, valamint egyéb helyi és regionális szereplôk közötti együttmûködések ösztönzése, a jószomszédi viszony erôsítése, a közös fellépés elôsegítése a mindkét felet érintô problémák megoldásában és a lehetôségek kihasználásában. A 2001. évi MagyarországSzlovénia Kisprojekt Alapból 12 nyertes pályázat keretében öszszesen 537 912 euró (mintegy 137 millió forint) értékû fejlesztés valósult meg a program célterületeként szolgáló Vas és Zala megyében. Szlovéniában további 400 000 euró került felhasználásra közös, határon átívelô projektek megvalósítására. A támogatott projektek között egyaránt találunk a humán erô-
források fejlesztésére koncentráló projekteket (informatikai képzés, a nôi vállalkozások helyzetére vonatkozó komplex kutatási program), valamint gazdaságfejlesztési céllal megvalósított projekteket (gyümölcstermesztés, megújuló energiaforrások és turisztika). Mindezeken túl a helyi demokrácia fejlesztésére, a környezetvédelem/ökológia területén történô közös fellépésre, valamint a magyar és a szlovén kulturális kapcsolatok ápolására, erôsítésére is több sikeres kezdeményezés született. A Magyarország-Ausztria 2001. évi Kisprojekt Alap 24 nyertes pályázat megvalósítását támogatta, összesen 924.518 euró értékben. Az elvárt önerôt (10%) mindenkinek sikerült elôteremteni.
A programok egyik legfontosabb eredménye, hogy valamennyi projektgazda a gyakorlatban tanulhatta meg és próbálhatta ki, hogy mik az uniós források felhasználásának feltételei, hogyan kell nem csak a pályázó, de a régió és az Unió szempontjainak is megfelelô projektet sikerre vinni, valamint felkészülhetett a közeljövôben induló, hasonló célokat támogató programokra.
ÚJ CBC PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
HATÁRMENTI EGYÜTTMÛKÖDÉS AZ „ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA, INNOVÁCIÓ ÉS HUMÁNERÔFORRÁS-FEJLESZTÉS A HATÁR MENTÉN” CÍMÛ PHARE PROGRAMRA szege 2.400.000 euró. A támogatás a projekt összköltségvetésének maximálisan 90%-át teheti ki. A támogatásra jogosult pályázóknak be kell vonniuk egy partnert a határ túlsó oldaláról, akikre ugyanazok a jogosultsági kritériumok vonatkoznak, mint a pályázókra. A program teljes költségvetése két komponensre oszlik: • 1. Tanulmányok, Üzleti Szolgáltatások és Szakképzési Tevékenységek • 2. Infrastrukturális beruházások A pályázatok beadásának határideje: 2005. február 15-én 16:00 óra. Info napok a pályázati felhívásról: Eger: 2005. január 10., 10 óra, Hotel Korona, Attila terem, Tündérpart u. 5. Esztergom: 2005. január 11. ,10 óra, Hotel Esztergom Danubius Beta Hotels, Duna terem Prímás sziget
Gyôr: 2005. január 12., 10 óra, Megyeháza épülete, Díszterem, Árpád út 32. Budapest: 2005. január 17., 10 óra, VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht., I. Gellérthegy u. 30-32. Pályázhatnak: • Non-profit szervezetek; • Helyi önkormányzatok; • Közintézmények; • Megyei Munkaügyi Központok; • Kereskedelmi és Iparkamarák; • Vállalkozásfejlesztési intézmények, szervezetek; • A KKV szektor számára szolgáltatásokat nyújtó intézmények, szervezetek; • A fenti szervezetek konzorciumai, társulásai. A támogatásra jogosult pályázóknak be kell vonniuk egy partnert a határ túlsó oldaláról, akikre ugyanazok a jogosultsági kritériumok vonatkoznak, mint a pályázókra. (A részletes jogosultsági kritériumokat lásd a pályázati felhívásban!)
TERÜLETFEJLESZTÉSI HÍRLEVÉL 2004. DECEMBER
7
A pályázati kiírás teljes szövege letölthetô a www.pharereg.hu oldalról. A jelen pályázati felhívással kapcsolatban felmerült kérdéseket az alábbi e-mail címre kérjük elküldeni:
[email protected] (magyar pályázók számára). A kérdéseket a pályázatok beérkezési határideje elôtt legkésôbb 21 nappal el kell küldeni.
PHARE CBC
2003/004-628-01, számmal megjelent a 2003. évi Magyarország-Szlovákia Phare határmenti együttmûködés program keretében az új pályázati kiírás. A program általános célja regionális gazdasági növekedés elôsegítése az innovációs tevékenységek és a humánerôforrás gazdasági potenciáljának fejlesztésével. A végsô célkitûzés a gazdasági kapcsolatok fejlesztése és konszolidálása a szlovák-magyar határmenti területeken. A programban az alábbi határmenti területek részesülhetnek támogatásban: Gyôr-MosonSopron, Komárom-Esztergom, Pest megye (csak Pilisvörösvár, Szentendre, Szob, Vác kistérségek), Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék. A projektek idôtartama 6-18 hónap lehet. Magyarország számára a jelen pályázati felhívás keretében odaítélhetô támogatás tervezett ösz-
HÍREK
BEFEJEZÔDÖTT A 22. SZÁMÚ ÚT ELKERÜLÔ SZAKASZÁNAK ÉPÍTÉSE n November 10-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében átadták Balassagyarmaton a MagyarországSzlovákia Phare CBC támogatással megépült elkerülô utat. A 22. számú északi elkerülô út I. ütemének kivitelezésére az Európai Unió Phare programja 1.800.000 euró támogatást nyújtott. A projekt keretében megépítettek 2025 m elkerülô utat, egy 30 férôhelyes kamionparko- Gyurcsány Ferenc miniszterelnök átadja az elkerülôutat lót, 3 új útkeresztezôdést, egy valamint egy rövidebb szakaszon gyalogos-kerékpáros aluljárót, korszerüsítették a 22. sz utat.
ÁTADTÁK A SZENTESI AGRÁRINNOVÁCIÓS KÖZPONTOT n December 2-án Dr. Németh Imre földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jelenlétében átadták Szentesen az Agrárinnovációs és Minôségvizsgáló Központot. A Dél-Alföldi Régióban az agrártermelés, ezen belül a szabadföldi és hajtatásos zöldség- és gyümölcstermesztése országos összehasonlításban is meghatározó jelentôségû. A termékek döntô
hányadát elôállító kis- és középvállalkozások termelési színvonala heterogén, általában nagy volumenû homogén árú alap elôállítására nem képesek. A régió nagy agrárgazdaságai az utóbbi években sokat tettek élelmiszerbiztonsági rendszereik kiépítése érdekében, így magas szintû ISO, HAACP, GHP/GMP szabványrendszereket mûködtetnek. Ugyanakkor nem rendelkeznek
olyan minôségvizsgáló laboratóriumi hátterekkel, amelyek egzakt analitikai mérésekkel tudnák támogatni minôségbiztosítási rendszereiket a termôföldtôl a fogyasztó asztaláig. E hiányt felismerve Csongrád Megye Önkormányzata a régió integrátor nagy vállalataival összefogva elhatározta, hogy a funkcióját elvesztô Szentesi Zöldségkutató Állomás infrastruktúráján Élelmiszerbiztonsági és Innovációs Központot hoz létre. A projekt a Phare program 150 075 eurós (75%-os) támogatásával valósult meg. Keretében felszerelték és bebútorozták a központ laboratóriumát, kiépítették nagy mérômûszeres parkját, felszerelték a 100 fô befogadására alkalmas elôadótermet és megteremtették a munka számítástechnikai háttérét.
Az újonnan berendezett elôadóterem
Tisztelt Olvasóink! Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a Területfejlesztési Hírlevél jelenlegi kiadásának ez volt az utolsó száma. Reméljük, hogy szívesen olvasták a programokkal, pályázatokkal kapcsolatos információkat ill. a területfejlesztés témájához kapcsolódó háttéranyagainkat. Reméljük, hogy hamarosan újra jelentkezhetünk majd, ha más formában is. Véleményeiket, javaslataikat addig is szívesen fogadjuk az
[email protected] címen. A szerkesztôk
8
TERÜLETFEJLESZTÉSI HÍRLEVÉL 2004. DECEMBER