Hét évszázad legrosszabb magyar versei

Hét évszázad legrosszabb magyar versei

„Úgy tûnik, minden századnak megvan a maga bolondja…” (Szerb Antal)

A közreadó megjegyzése a Hét évszázad legrosszabb magyar verseihez

Jelen dolgozat 1986-ban készült, és 2006-ban jutott hozzám készítôjétôl, Szerb Antal rokonának — neve és a dolgozat létezésérôl való ismeretem elhallgatását kérô — barátjától. Az idén elhunyt szerzô anonim publikációra vonatkozó tervének megvalósításáért köszönettel tartozom A Vörös Postakocsi szerkesztôségének. A szerzô említett kérése értelmében a néhai birtokában lévô eredeti dokumentumok hollétérôl nem áll módomban tudomást szerezni. A dolgozatot változatlan formájában közlöm. Budapest, 2008. július 16. Elôszó

Horváth Orsolya

Szerb Antal hagyatékát — végrendeletének megfelelôen — felesége gondozta, s ô adta át számomra azt a 46 füzetet is, amely Szerb Magyar irodalomtörténetének jegyzeteit foglalja magában. A 46 közül 44 azonos kinézetû, fehér fedelû, csíkos füzet az alkotók pályaképének háttéranyagait foglalja magában — kettôben azonban, egy piros és egy kék fedelûben olyan kutatások eredményei szerepelnek, amelyeket Szerb sem irodalomtörténeti munkájában, sem máshol nem használt fel. E két füzet voltaképpen annak a hat magyar lírikusnak az életrajzi adatait és szövegszemelvényeit tartalmazza, akiket Szerb nem ítélt érdemesnek arra, hogy akár csak az említés szintjén is irodalomtörténeti helyet jelöljön ki számukra. Köztudomású, hogy Szerb Antal az irodalomtörténet klasszikus formáját „a régi humanisták gyûjtögetô és pletykálkodó szenvedélyének”1 tartotta, így a 46 füzetben felvázolt alkotói életrajzok is csupán segédanyagai az Erdélyi Helikon pályázatára írt munkájának. Az itt bemutatott, a Magyar irodalomtörténetbôl (Szerb kifejezésével élve) „kigolyózott”2 alkotókról rajzolt portré alapja mégis leginkább élettörténetük, ennek oka pedig az, hogy Szerb minden fellelhetô velük kapcsolatos dokumentumot és szövegemléket összegyûjtött, ezek azonban az 1944. április 12-ei budapesti bombázáskor megsemmisültek. Így a Szerb Antal által feljegyzett adatok, szövegrészletek ezen költôk létezésének egyetlen bizonyítékai és emlékei. Arra vonatkozóan semmilyen információt nem találtam, hogy mi volt Szerb szándéka ezekkel a jegyzetekkel — talán csak az utólagos válogatás elvét alkalmazta irodalomtörténeti kutatómunkája során, talán baráti kör mulattatására szánta; mindenesetre, bár a hat költô tevékenységét irodalmi szempontból jelentéktelennek ítélte, foglalkozott és dolgozott velük. A kék és piros fedeles füzetben az alkotói portrék kronológiai sorrendben követik egymást. Az életrajzi adatokat Szerb felsorolásszerûen jegyezte le, melyeket egész mondatokba foglaltam, hosszabb megjegyzéseinek pedig mindegyikét forrás-megjelöléssel közöltem. A két füzet hat évszázad költôi melléktermését öleli fel, s hogy a „hét évszázad” terminus maradéktalanul teljesüljön, bátorkodtam a huszadik század egy olyan alkotójának portréjával kibôvíteni, aki minden bizonnyal kivívta volna a helyet Szerb piros vagy kék fedelû füzetében. 51

2008 / Ôsz

Horváth Orsolya: Hét évszázad legrosszabb magyar versei

Ú Horváth t i F üOrsolya: z e t e kHét évszázad legrosszabb magyar versei

Köszönettel tartozom Szerb Antal családjának, leginkább pedig magának a köztünk földi alakjában már nem lévô, de szellemi útjainkon továbbra is támogató, eligazító nagy elôdnek, aki, remélem, megbocsátja, elnézi munkájába való belekontárkodásomat, és helyesli azon törekvésemet, hogy nyilvánosság elé tárjam többévnyi kutatómunkáját, tévedhetetlen ítéletét. Budapest, 1986. augusztusa -A szerzô-

XIII. század Korponay Manó (1302?-?)

Esztergomban született nemesi családból. Még kisgyermekként elveszti szüleit, a budaszentlôrinci pálos monostorba kerül, s ott nevelôdik. Hallgatag, kiismerhetetlen, ám kiválóan tanuló fiú, aki a könyveket s jegyzeteit bújja. Nem tudni, hogy pontosan mikor kerül látóterébe, de lassan egyértelmûvé válik, hogy Korponayt kizárólag egyetlen dolog foglalkoztatja: a rovarok világa, azon belül is a Chlaenius sulcicollis, a Szomorú bûzfutó. A bogarak látószögébôl értelmezi az emberi eseményeket, magát az emberi létezést: Fenséges lény, kit az Isten tökélyre tervezett, mondd, honnan van erôd, hogy túléld azt, mit az ember elkövet? Ha az óriás feléd dübörög, mondd, hogyan nem hûl ki hát rögtön a szíved?

Ez lakhelyedet tapossa, amaz moslékkal borít nyakon, ennek köpete gyalázza földed, annak rengô hája fullasztja, fojtja fajod. Förtelem az ember, s mit a teremtésnek ad: csak fájdalom. Szomorú bûzfutó, hiába inalsz. Ellenünk nincsen oltalom.

(Szerb Antal fordítása)

Az íráshoz való vonzódása miatt fontolgatják, hogy Korponayt léptetik elô a rend krónikásává, de a Chlaenius sulcicollis iránt táplált szenvedélye egyre megfékezhetetlenebb: mûveinek fennmaradt címjegyzékébôl kitûnik, hogy a Szomorú bûzfutó már bibliai szövegmagyarázataiban, katekéziseiben is helyt kap, vitairatai központi témájává növi ki magát, sôt, kedves rovara megpróbáltatásairól és haláláról még egy mártírakta is születik. „A rendtársak sokáig tanácstalanok Korponay Manó szellemi állapotát illetôen, hiszen hatalmas mûveltsége, éles intelligenciája tagadhatatlan — ám ahogy nô fanatizmusa, úgy nô a pálosok tekintetében is a meggyôzôdés, hogy társuk már nem táncolgat a zseni és az ôrült közé kifeszített kötélen, hanem éppenséggel megvetette a lábát a bolondok földjén. Innentôl kezdve semmilyen ügyet nem bíznak rá, nyugodtan hódolhat rovarszenvedélyének, nem háborgatják. Olyannyira nem, hogy 1334-es eltûnését csak hónapok múlva fedezik fel.”3 Korponay csaknem húsz év után, 1353-ban tér vissza a kolostorba. „Hol járt, mibôl élt, senki nem tudja. Egy valami azonban bizonyos: kapcsolatba kerülhetett a buddhizmussal, s amilyen hévvel vetette alá magát korábban a Szomorú bûzfutónak, hazatértekor éppoly buzgó budd52


hista. Sorra születnek a keresztény himnuszok mintájára írt dicsôítései, melyek közül csupán egyetlen töredék van birtokunkban:”4 Óh milyek s mekkorák azok a fülcimpák, óh milyen hatalmas az a konty, az a has! Óh, bárha ölébe búhatna a lelkem, de még csak elébe menni is szégyenem.

Te vagy az egyetlen, te vagy a föld, a menny, Téged zeng fû, fa, tó, Téged a bûzfutó, s nem érik végüket az ujjongó dalok, amiket harsogunk mink és a rovarok.


Neve még szerepel az 1354-es tagösszeírásban, ezután azonban nincs több adatunk róla. „Csak remélni lehet, hogy Korponay elkerülte az inkvizíciót, s újabb keletû fanatizmusát is szellemi zaklatottsága számlájára írták, amelyet olyan szépen megalapozott a Chlaenius sulcicollis-sal. Ha így történt, akkor a Szomorú bûzfutó valóban nagy tettet vitt véghez: megmentette egy kedves bolond életét.”5 XIV. század Apollonia Divina (1444-?)

Eredeti neve Frivaldszky Apollónia, születési helye ismeretlen. Tizennégy éves koráig zárdákban nevelkedik, majd pontosan nem ismert okok és összeköttetések révén Mátyás közvetlen környezetébe kerül. „Elképzelhetetlen, hogy miféle szerepkörben tudott helytállni ez a különös leány. Naplóbejegyzései egyértelmûvé teszik, hogy Apollónia maga volt a katasztrófa. A világ dôl, omlik, sebzôdik, kuszálódik körülötte. Szinte minden napra jut egy „kedves cipômet sajnos ottveszejtettem a patakban”, vagy egy „juj, azt hiszem, jócskán megégettem a szakácsnô alkarját” jellegû vallomás, amelyek kezdetben szórakoztatják, késôbb már untatják, sôt dühítik a — minô áldás! — cselekedeteivel csupán olvasóként kapcsolatba kerülô vakmerôt.”6 1459-ig vagy nem ír verseket, vagy nem maradtak fenn — 1459-ben azonban Mátyás udvara egy olyan humanistával gazdagodik, akinek hatására Frivaldszky Apollónia is egyszerre lírikussá lesz: Janus Pannoniussal. „Ez a hatás azonban korántsem a szokványos értelmû inspirációt takarja — a költô alkotásai úgy bôszítik a találkozásukkor csupán 15 éves hölgyet, hogy minden kezébe került Pannonius-verset harcias sorokkal ver vissza. Az Apollónia Divina néven szignált opusok két témában szólnak: hol a konkrét szöveg ellentextusa születik meg, hol csupán a férfiúi látásmódot ostorozza egy korai feminista. Kigúnyoltatik itt a férfiak minden megnyilvánulása, a „gyermeteg háborúskodások”-tól a „nevetséges, ám szánalmas és tra53


gikus kakaskodó kivagyiság”-on át „vasdorong finomságú lélekig”, az aktversek ellenpólusaként megíródik a fallosz leíró költeménye, a hímek éhes, fürkészô tekinteteire válaszul olvashatjuk a férfitest ízekre boncolását. Rettenetes.7”-írja Szerb, ez utóbbi megjegyzés mire vonatkozását homályban hagyva, s két szöveggel illusztrálja az elmondottakat: SZILVIA NEVÉBEN JANUSRÓL8

Vállvonsz, hogy gyereket dugtál, annak, ki nem óhajt. Kissé furcsa, ahogy, férfiu, fölfogod ezt. Hisz ha a tüske tiéd, bár éppcsak hegynyi szegényke, s szúrni igen szeretéd — válladat edzeni kezdd!


A másik vers szintén valamelyik Janus Pannonius-epigrammára reflektálva születhetett, de nem közvetlen feleletként: A „GYÔZEDELMES” FÉRFIAKRÓL

Hogyha a lány elesett, mert álló nap neked munkált, és ha az ágyba feküdt, vágyva az álmot, a jót, jössz te, s botoddal döfködöd, ajtaja bárhogy is zárva. Ujjad a csengôre rá nem teszed sohasem, bár tán azt se tudod, hogy mint kell nyomni a gombját, sejteti ezt, ahogyan farkadat ki- s belököd. És ha netán a leány lázadna, s nem herebélne, kedvese nem leszel úgy, és remeg máris a szád. Nem csoda, hogy bús, állati, barbár lényed alatt hát meghajol ím az okos: jöjj, te szegényke, gyere…


„Divina Apollonia sorsáról csak az 59-es évig van adat, lévén ekkortól kezdve versek veszik át a naplóbejegyzés helyét. Amit mégis tudunk, azt Janus Pannoniuson keresztül, akit kezdetben szórakoztattak, majd ingereltek, sôt félelemmel töltöttek el a költônô kirohanásai. Ô jegyzi fel azt az esetet is, amikor csaknem végzetessé fajult összetûzésük. A leírás szerint a költô épp költeményén dolgozva hûsölt egy fa alatt, amikor Apollónia kikapta kezébôl a papírt, s legott megírta válaszát. A feldühödött Janus erre válasz-választ szerzett, mire Apollónia is megalkotta ellenversét, s így tovább… „A végén már csatakokban fetrengtünk, mindketten ugyanazt ordítottuk: „de ne írj választ! Én írtam választ!”, s bokáig a papírban, sosem tapasztalt kimerültségben, begörcsölt ujjakkal és hörgô torokkal bizony nem sok híja volt, hogy valamelyikünk oda nem veszett.” A rossz nyelvek szerint nem véletlen, hogy Janus Pannonius utolsó két évébôl nem ismerünk verseket. Nem voltak.”9 XVI. század Bereczky Kis Miklós (1568-1599)

Alpáron született legendás fônemesi dinasztia sarjaként. A Bereczkyek birtokán egyedülálló oktatási tevékenységet felvállaló intézmény mûködött: a tehetôs hazai és külföldi családok ide küldték ifjaikat, hogy „kitanujják az duhajság s az tivornyaság minden nemü és

54


foku fajtáját, s azokban jártasságot és edzettséget szerezzenek vala.” 10 Szerb Antal hozzáfûzött megjegyzése szerint „erre a tudományágra bizony nagy szükség lehetett olyan idôkben, amikor talán országok sorsai is múlhattak azon, hogy melyik tárgyalófél bírja jobban az éjszakázást, dorbézolást, ivászatot. S hol máshol lehetne ezt kiválóbban oktatni, mint a bivalyivó, vöröslô arcú, kurjongatástorkú magyar nép honában.”11 Az Alpári Egyetemre Európa minden részérôl érkeztek a tanulni vágyó (vagy atyailag tanulásra ítélt) ifjak, akik több éven keresztül sajátították el a mulatozás ismereteit. Bereczky Kis Miklós ilyen környezetben született és nevelkedett. Költôi késztetése korán megmutatkozott, a nagyobb vizsgák rendesen az ô históriás énekeivel kezdôdtek és végzôdtek. Élményanyagot bôven szolgáltatott a birtok, „Bereczky poétaszárnya pedig nemigen volt alkalmas tollazatú ahhoz, hogy ezen történések hû tolmácsolásánál nagyobb magaslatokra törjön”.12 Íme az egyik szokványos borviadal Bereczky-féle leírása: Oh, pennám, lássad, héában éneklünk, nincsen mivességben oly szavunk minekünk, melly hiven föstené, tennap hogy mi esett. Péngájjunk belüle mégis egy keveset: Birokra egymással kelt Petrus és Törtel, a nagy borivásban mellyikük a mester. Biz Petrus még fele lábán se inogott, s Törtel két szeme mán öszvecsingolódott.

Hanem akkor Törtel megrázá baknyakát, igy szóla Petrusnak: nem úgy van az, barát! A magisterséget nem a mennyi teszi: a módját kell annak mesterül müvelni! S fogott egy derekat, dústôgyû Aranyét, az asztalra vágta, két combját szanaszét. Bécsurgatta a bort bibor kelyehébe, onnét lefetyelte nagy elégedésre. Üvé lett imigyen a magiszter foka, s a föld legizesebb, legaranyabb bora!”

Bereczky sorra ontja a hasonló eseményeket megörökítô opusokat egészen 1597-ig, amikor is az élményanyag átalakulása líraváltásra nem készteti: a korabeli feljegyzések tanúsága szerint az oktatás közben bekövetkezett halálesetek száma annyira megszaporodott, hogy 1596-ban már nem indult új fakultás. A birtok féktelen tivornya-jellege továbbra is megmaradt ugyan, de egészen más funkciót töltött be: azok vették igénybe az egykori Alpári Egyetem szolgáltatásait, akik önkezükkel kívántak véget vetni életüknek (s ezek száma még az egykori tanulni vágyók jelentkezôkét is jócskán meghaladta). „Mert ugyan mi lehetne az öngyilkosságnak kellemesebb módja annál, mint tompult aggyal és szívvel halálra enni, inni, lumpolni magunkat… biz a Bereczkyek tudtak valamit…”13 Berecky Kis Miklós szolgapoézis-lelke azonmód átképezte magát sírfeliratok szerkesztésére. Csak az 1597-es évben több mint 60 ilyen költemény született, s Bereczky 55


elôrelátóan önmagáét is megszerkesztette, „nagyon is idejében, mivel 1599-ben bortól, pálinkától, s egyéb nehéz fizikai igénybevételtôl elhasználódott szervezete végleg feladja a küzdelmet. Saját sírfelirata hûen tükrözi az önmagát irodalmi öntudattal kezelô, naiv, vaskos lelkületû, egyszerû bereczky-i látásmódot”14 :

Itt nyugszik csendessen Bereczky Kis Miklós, Poeta, s a nyelve biz kissé sikamlós. Élete is az volt. Fogott sok szép leányt, Kapni is megkapott életében nehányt.

Kéri az Úristent, itéljen, mint lehet, A mennyben számára adjon ollyan helyet, Hol körüldongja ût alázatos hárem, Hol vörösbort nyakal mindörökkén. Ámen.

XVII. század Kurucz/Labancz Ráday Markuly (1660-1711)

Szécsényben született 1660-ban, Ráday Gáspár pest vármegyei alispán fia. A losonci református iskolában tanul, Körmöcön teológiát és filozófiát végez. 1688-ban törvénygyakorlatra szegôdik a honti vármegye jegyzôje mellé. Családja Rákóczi belsô köréhez tartozik, ô maga azonban érdektelen a politika és a társadalmi kérdések iránt. „Ráday Markuly a közmondásos fekete bárány emblematikus esete, aki makulátlan vezetéknevén csak azért nem ejtett eltörölhetetlen foltot, mert családja emberfeletti erôfeszítéseket tett, hogy a Rádayak eme vadhajtását elrejtse a világ szeme elôl. Markuly illusztris tanulmányai ellenére sem értett máshoz, mint az élet felhôtlen és hedonisztikus élvezetéhez. Joviális, gondtalan figura volt, aki leginkább az egyszerû emberek harsány társaságában érezte jól magát. Kezdetben mûvészi ambíciói által némi bocsánatot nyer a Ráday-szemek rosszalló tekintete elôtt, azonban alkotásai irodalmi értéke olyannyira csekély, hogy még mentségnek sem lesz elegendô.”15 Családja hiába próbálja bevonni Markulyt az ország ügyeiben való részvételbe, Ráday makacsul ellenáll: Torkomon öntetnek vörös ördögöcskék, Fültövön csapkodnak virtusos menyecskék. Nékem csak akkoron vala jó világom, Mikoron poharam asztallaphoz vágom.

Hazámért én, öcsém, ekképp verekedem, Nem köll ide a kard, az csak veszedelem. Birkózzál meg komám, tüzes pályinkával, Akkor vagy Te legény, nem a vasdárdával!

— írja testvére emlékkönyvébe. 1678-ban nôül veszi Kartóczy Katalint, Várady Mártát, Hulonszky Máriát és Rácz Klárát. A poligámia csak halála után derül ki, mikor is négy feleség és harmincöt gyermek kéri a Ráday családtól a támogatást. Felkérésre hol kuruc, hol labanc verseket ír, s ennek megfelelôen a szövegeket Kurucz, illetve Labancz Ráday Markulyként szignálja. Verseit úgy szerkeszti meg, hogy csupán a nyitógondolat tükrözi a megbízó által megjeleníttetni kívánt értékeket, a többi rész kimerül a Ráday-féle 56


trágár átkozódásokban, így némi változtatással mindkét félnek eladható ugyanaz a szöveg. Íme egy labanc gyöngyszem: Kujonatta kurucok, ez a nagy szabadság? Kopasz eb lábát nyalni? Törgyön ki a kórság! Nemeseket vágni naponta halomba? Mindannyiótokat verjen ki a ragya! Seggetekbe bújjék mendergüs viszketés, zsigereiteket hasgassa tüzes kés, kojtorgu nyavala bozgassa anyádat, baszomatta népség, fene a fajtádat!

1711-ben érzi utolsó órái közeledtét, s családja felé tett engesztelô gesztusként a majtényi síkra viteti magát, ott felállított hordágyán búcsúzik el életétôl. XVIII. század Csáthy József (1754-1787)

Szikszón született az íróként is jegyzett Csáthy Dániel református püspök fiaként. Csodagyerekként tartották számon: három évesen már folyékonyan olvasott és írt, öt évesen bonyolult matematikai feladványokat oldott meg, festett, zenét komponált, színpadi darabokat szerzett. „Csáthy József Mária Terézia dédelgetett kedvence, de még tíz esztendôs sincs, mikor fellázad a vásári mulattató, a ketrecbe zárt ritka példány, a rezervált idegen faj szerepköre ellen, s örökre otthagyja az egyébként szellemi kaleidoszkópot jelentô udvart.” 16 1764-tôl egyre erôsödô depresszióban szenved, tizenkét évesen még publikál egy tudományos értekezést, „Az kivételes képességek személyiséget terhelô hatásáról, az tudat megetti setét és világos dolgokról, valamint az észbeli fejlettségek és az hangulatromlások közti egyenes arányosságról való rövid elmélkedés” címmel, majd visszavonul a nyilvánosságtól. 1772-ben házi laboratóriumában sikerül (jóval Sertürner elôtt) morphint elôállítania, s innentôl kezdve folyamatos kábulatban él. „Ez a lángoló elme minden erejét abba fekteti, hogy emberi léptékkel felfoghatatlan szellemi képességeit tompítsa. Mintha minél többet tudna az ember, annál nagyobb poklait élné át a szomorúságnak és szenvedésnek. Megrázó és rémisztô sejtés ez, melynek hideg éle csak úgy borzongatja a gyanútlanul lüktetô puha, védtelen szívet”17- írja Szerb. Csáthy gyermekkorától kezdve a mûvészet szinte minden ágában alkotott, de lírát csak morfiummámorában ír, s ekkor is csupán saját kedvtelésére. „Különös, hogy ez a zseniális képességekkel rendelkezô ember mennyire rossz költô volt. Igaz, a morfium ködén át a legragyogóbb elme is csak pislákol, s még jó, ha fényénél szemromlás nélkül olvasni tudunk.”- vélekedik jegyzeteiben Szerb Antal, s Csáthy egyik, ily módon az egyetlen fennmaradt versét is bemásolja: Oly idegen világok tárulnak fel elôttem, mellyeket elmondani csak majdan lesz értelem. Elmém útjain terem legszebbik utazásom, tekervényim terheit csak ilyenkor, hogy lerázom.

Egyetlenegy nap alatt egy évezredet élek, mikor széthull az élet, akkor éled a lélek.

57


S látod, hogy illúzjó csak ez a „valódi” világ, nincsen itt ez asztal, nincsen rajta e virág, nincsen lábaid alatt, bár látod, még sincsen föld, nincsen ég, se levegô, nincs fény, nincs piros, nincs zöld, nincsen anyád, se apád, s te magad se vagy itten. Hidd el: látszat csak minden. Egy dolog, mi van: A Van. És még a Nincs is nincsen.”

Szervezete 1787-ig, mindössze huszonhat esztendôs koráig bírja a megpróbáltatásokat. E kivételes intelligenciájú, tragikus sorsú géniusz elôtt nevének irodalmi magaslatokba emelésével a Csáthy munkásságát valószínûleg orvosi vonatkozásban ismerô, hasonlóan végzetes életutat bejáró Brenner József tiszteleg majd. XIX. század Ôsz Bálint (1877-1919)

Nagykárolyban született mûvelt kálvinista értelmiségi családban. Édesapja törvényszéki bíró, anyja papleány. Édesanyja még várandósan álmot lát, amelyben fia egy székben ül, fejét öklére támasztja, s Magyarország költôfejedelmeként fogadja tisztelôit. Így hát Ôszt születésétôl költônek szánják. Elemi iskolás évei alatt sorra jelennek is meg versei, prózai kísérletei. Középiskoláját azonban a zilahi református kollégiumban végzi, s itt megismerkedik Ady Endrével. A találkozás sorsdöntô s végzetes Ôsz Bálint számára: élete ezentúl a nagy költô árnyékában telik, akinek egyszerre irigye és rajongója. „Ki tudja, milyen lírikus lett volna Ôsz, ha a sors nem a világ azonos tér- és idôbeli szegletére helyezi a zseniköltô Adyval. Elemista költészete mindenesetre messzebbre mutat egyszerû iskolás tehetségnél. De ahogy Ady felbukkan az életében, ez a tálentum mintha darabokra törne — innentôl már csak szánalmas Ady-epigonok hagyják el Ôsz mellôzöttségtôl sajgó tollát.”18 -írja jegyzeteiben Szerb, s a fentiek alátámasztásául az Ôs Sírást idézi: Vad Torokból Jött A Sírás, Jött Törtetve, Véresen. Nyögött, Fúrt És Tolakodott, Feszítette Vérerem.

Ajkam Mögött Csendben Megállt, Szorítottam A Fogam. Feszítette, Verte, Verte, És Kirobbant Boldogan.

Ronda Volt, De Kívánatos, Elôttem Így Lebegett, Vad Átkait Szórta Énrám, Símogatta Fejemet.

„Figyelj, Sírás, Jó Szégyenem, Ne Alázz Engem, Kérlek, Évek Óta Közönyösen, Érzések Nélkül Élek.”

58


Röhögött És Gyomromba Vert, Bántott, Hergelt Untalan. Ittam Volna Jó Bort, Sokat, De Eltörte Poharam.

Véres Agyam, Szelíd Szívem Hadonászott Feléje, De Túl Messze volt Ahhoz, Hogy A Karom Elérje.

„Tisztulj Innen, Átkos Féreg, Kísérts Meg Más Szenvedôt. Nem Kell Nekem Könny És Zokhang, Vidd Innen Az Örököd. Kacag, Kacag, Fejét Rrázza, Áttáncolja Ajkamat. Szívembôl A Tenger Fekély Lassan, Lassan Felszakad:

„Menj El, Kérlek, Menj El Innen, Siess, Míg Szelíd Nyelvem. Te Vagy Fiam, Szerelmem, Te Vagy Minden Ôs Keservem.”

Lebeg Nekem, Tépi Szívem, Vérem Fröccsen Szájába. Akárhogy Szidom, Átkozom, Nem Bánja, Nem, Nem Bánja.

„Erisszél Már, Mindjárt Jönnek, Látniuk Így Nem Szabad. Énem Rosszabbik Fele Vagy, Ki Vagy? Sose Láttalak.”

Rám Néz, Végre Csendesedik, És Közeledik Felém. Jön, Jön, Talán Csak Vánszorog, Tán Vágtat Felém A Rém.

Fogával Kinyitja Számat, Gyorsan Torkomba Szalad, Tombol, Tombol Ott Benn Egyre, S Mindörökre Ott Marad.

Ôsz mindenhová és mindenben követi bálványát, életrajzának helyszínei pontról pontra megegyeznek Ady életének színtereivel, eseményei pedig a nagy költôvel történteket 59


igyekeznek, amiben csak lehet, másolni. „Ôsz Bálint rettenetes és szívszorító tragédiája, hogy nemcsak mint költô lett egy nagy szellemóriás árnyékának vacogós áldozata, de mint ember is. Elborult elméje, akár marionettet a kezek, rángatta végig az Ady nyomai által rajzolt kanyargós útvonalon, melynek végén az egyetlen olyan bíró állt, aki kettejüket egyenlônek ítélte: a semmit nem kérdezô, de mindent ismerô halál.”19 Mikor Ôsz megtudja (elôbb, mint a költô), hogy Ady vérbajban szenved, elôször Rienzi Máriához rohan, de késôbb kiderül, hogy minden erôfeszítése ellenére sem sikerült megkapnia a fertôzést. Ezután a hírrel az elôle akkor már rendesen menekülô, tôle magát „jó és hû embereivel” védô20Ady után utazik Franciaországba. Ady e találkozást késôbb meg is örökíti („Párisba tegnap beszökött az Ôsz”). Bár Ady betegségét nem sikerül lemásolnia, a költô halálának hírére Ôsz Bálint 1919ben önkezével vet véget életének. XX. század Liber László (1947-)

Egerben született értelmiségi családban. Lázadó természete korán megmutatkozik, elemi iskoláit szülôvárosában, majd Recsken, Sirokban, Parádfürdôn, Mátraderecskén, Tarnaszentmárián, Markazon, Kisnánán és Adácson végzi, és autodidakta módon tanul tovább. Gyermekkorától versel, elsô kötetét Textus címmel önköltségen jelenteti meg 1972-ben. E kötetbeli versei még szorosan kötôdnek az egzisztencializmus irodalmi hagyományaihoz, költôi nyelve még kevésbé formabontó:

! íme a világ megszakadt az utolsó hit lovagjánál szegény Kirkegaard nem tehette meg az ugrást a következô stációba minek is ugrani mikor úszhat is az ember vagy repülhet ja azt nem legalábbis nem eszköztelen hát ilyenek vagyunk még arra sem vagyunk képesek mint a madarak pedig ôk alattunk álló élettani osztály szárnyakat csinálunk micsoda szánalmas utánzat Isten biztosan nem állítaná ki stációba kéne menni áció stáció vakáció

Lírája kísérletezô jellege a 80-as évek publikációiban teljesedik ki: verseinek mindkét szélét levágja, a hiányzó szavakat pedig a szövegek mellé helyezett keresztrejtvény megoldásai tartalmazzák — az újítást az egyetlen errôl született recenzió gyermetegnek bé60


lyegzi, noha valószínûleg a szerzôt maga a költô kérte fel. Liber azonban továbbmegy: az 1989-ben napvilágot látott Chess címû kötetben már nem csupán a kezdô- és végszavakat, de az egész szöveget rejtvények formájában közli, majd 1991-ben segédanyagként szintén önköltségen kiadja Bingó!, a Rejtvényfejtôk Lexikonának mintájára készült könyvét is. 1992-ben a hordozó tekintetében próbál meg újat alkotni: verseit sörös dobozokra nyomtatja, a kötet mintegy százötven darab koszorúvá fûzött dobozból állt; a rájuk írt versek a hagyományokhoz való kisebb visszatérést mutatják: Fûzfanadrágszíj

alany alany birtokos jelzô állítmány intertextuális koherencia minôség jelzô kettô is textuskohézió (csak egy) állandó + határozó = tárgy

1998-ben kezdte el Út címû kötetének sorait a Nyugati Pályaudvar sínjeire vésni. A munkálat jelenleg Hatvannál tart. JEGYZETEK: SZERB Antal, Magyar Irodalomtörténet, Magvetô, 1991, 13. Piros fedelû füzet (a továbbiakban Pf.), 2. 3 Pf., 3. 4 Uo. 5 Pf.,4. 6 Pf., 5. 7 Uo. 8 Az eredeti Janus Pannonius-vers: SZILVIÁRÓL 1 2

Vádolsz, hogy gyereket dugtam, ká Szilvia, néked. Kissé furcsa, ahogy, Szilvia, fölfogod ezt. Hisz ha töviskes a rét, s megvérzed rajta a lábad, ezt vagy amazt a tövist szídni jogod van-e, mondd? (Csorba Gyôzô fordítása)

Pf.,6. Pf., 7., Az Alpári Egyetem Alapító Oklevelének megmaradt szövegrészlete, keletkezésének ideje ismeretlen 11 Uo. 12 Uo. 13 Pf.,7. 14 Uo. 15 Pf., 8. 16 Pf., 11. 16 Pf., 12. 9

10

61

Úti Füzetek Kék fedelû füzet (továbbiakban Kf.), 6. Kf.,7. 20 Kf., 8. 18 19

A most Hét évszázad legrosszabb magyar versei címet viselô rovatunk A Vörös Postakocsi és a Móricz Zsigmond Színház közös paródiaestjének (Vidor Fesztivál, 2008. augusztus 30. 17 óra, MûvészStúdió) szerkesztett anyagát tartalmazza. Meghatározó közremûködôk voltak még: Fridrik Noémi, Jenei Judit és Kuthy Patrícia színmûvésznôk, Spiró György Kossuth díjas író és Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Fôiskola rektora.

62

magyar

János István: Újabb filológiai találmányok, ismeretlen fogalmazványok

FÜGGELÉK A Hét évszázad legrosszabb magyar verseihez (Újabb filológiai találmányok, ismeretlen fogalmazványok és egyéb pimaszságok)

János István

Patvar az lupanáriumban. Mikes Kelemen törökországi fordításaiból: A kéziraton a következô rájegyzés szerepel:

„Régi eleinknek mulatságos oktalansága, mellyet az következôkben Janus Pannonius elôszámlál. Deákból fordítám, az idônek jól eltöltése végett, az restség visszatartását magamnak elé-irányozva. Íme:

Fráter bort iszogatván, hancúrozva leánnyal, Elfeledé üres erszényét és kedvire múlat, Bízván, püspöke, mint máskor, majd állja a számlát, Ámde urát elszólítá már Bétsi követség, Bajban a fráter, fél, mert kérik az éjszaka árát, Mondá, majd megkapják, Jánus Pannonius úrtól, Ám a poroszlók már döfölék az lándzsa hegyével, Nagy kacagás közepette dobják mély pocsolyába.

Eddig írám, bé kell rekesztenem, fejedelem urunkkal indulunk Gülü Mehmed agához fekete levesre.”

Pázmány Péter: Mely fertelmes légyen is a poézis mai állapottya! (Prédikáció)

Ki ezen Istentôl teremtett világra veti szemeit, s környûltekint az nagy földgolóbis kilemb-kilembféle pontjain, az isteni szépségek csudáját láthatja, s nincs oly barma az teremtménynek, ki nem hordozna volna magában - még az legtekélletlenebb állat is, mely az rétek füvét legeli, avagy az madárkák, mellyek víg csicsorgással fülönket símogatják - valamely morzsáját az tekéletes isteni teremtménynek. Még a legrútabb süldisznó (ama Alvinczy Péter) sincs híján némi érudíciónak, fene az anyácás pofáját, ám egyetlen nem Istentôl, ám netán magátul az pokolbéli sátántúl (értem ezen Luthert, Kálvint és más efféle ördögi fajzatokat) tojt rút pörsenése maszlag fajta van híján mindennémû teremtménybéli áldásoknak, hogy rút csácsogással és nyelvek gyakoronkénti kanyarintásával telebömböljék az jámbor lelkek füleit, elvonván ôket az szent evangyéliom ígéjétül. Ördögre bízván lelkeink jövendô üdvösségét. Mely faj ez? Poéták légyenek azok! Elszaporodvák ez világnak fertejében, mint az gyesznyókok henteregnek az bujaság, tobzódás, káromkodás, házasságterés, és más efféle lélelkre nézve halálos bûnök feredôjében.

63

Úti Füzetek

János István: FÜGGELÉK A Hét évszázad legrosszabb magyar verseihez

Onnét süvöltvén gaz lator énekiket, gerjesztvén bujaságra ifjak és hajadonok lelkeit, midôn énekelnének Vénuszról és Cupidórul, Bacchusról, ki nékik istenük, rózsákrúl, melyen az bujaságot értendik, virágokrúl, mely az szûzleányok megrontását jelenti, rozmaringokrúl, mely nyilvánvaló házasságtörés. Igazán mondja tehát Szent Pál, hogy a poétákat az ördög szabadította a világra. Vannak jelenvaló idônkben oly poéták, kik nem ösmervén az régi rómaiak és geregek metrumait, mindenféle sine metro csácsogással zagyválkodnak, köldökükre tekintvén, mint az indusi Buddhák, verebeket számlálgatnak, némellyek az Sátánnyal társalkodnak, ismét mások öszvelopkodják a klasszika poézis jelesbnél jelesb sorait, s magukénak mondják tolvajlással gyûjtött kincseket. Igazán mondja tehát a pogány bölcs, hogy nincs nagyobb bûn, mint a poétai tolvajlás. Bár csak módjával értsük aztán ezt is, mert az pogány bölcsek is gyakorta határosok az poétákkal. A lelkeknek felserkentésére kiváltképp alkalmas ugyan a poézis, mint azt régi atyáink is tudták, mint Szent Ambrosius, ki jelesbnél jelesb himnusokkal emelte a jámborok szívét a mennyei atyához, és vagynak még mások is sokan rajta kívül, kik a szent relígió gyimelcseit bujtatták ékes köntösbe, hogy ízletesebbek és kévánatosabbak legyenek a földi jámborok ínyének. Ám mái poétáink oly keserû gyimelcseket teremnek, hogy köpköd tôlük az ki kóstolandja, s menekül még az látásától is, az Éva almájából eredendett férges és mérges, pondróval beojtott, szennyel ferteztetett fruktumnak. Inteni kell ezért az ifjakat, legkivált az szüzeket, hogy messze elkerüljék az efféle sátánnyal társalkodó fertelmességeket, s lelkük üdvére inkább az szent evangyéliumot, valamint az én prédikációimat fordítsák. Berzsenyi Dániel levele Kisfaludy Károlyhoz

(A levél csak másolatban maradt fenn, ráadásul, a helyesírás eltéréseibôl következtetve, két kéztôl származó, autográfnak a legcsekélyebb jóindulattal sem nevezhetô manuscriptum. A levélpapíron 1850-bôl származó, kettôs liliomot formázó vízjel, W. Pfisterer katalógusa szerint a levélpapír egy krakkói papírmalomban készült. Nincs kizárva a hamisítás lehetôsége sem. Mindenesetre az episztola Berzsenyi Czenczimhez címû versének egyedüli forrása.) Nemes és Nemzetes Képíró Uramöcsém!

Bizonyara oly nagy immár az mûvészetek dicsôsége, hogy két felettébb valót kelletik elôszámlálni, ugymint az poezist valamint az picturát, mely természetét tekintve nem láttatik idegennek egymástol, ugymint Horac mondotta Ut pictura poesis. Jól tudhatja ezt ecsémuram is, ki maga is jelesen eruditusa mindkét nembeli artificumnak, valamint pictor

64


és poéta. Nem is találhatnék méltóbb és jelesb mestert oly szent feladatra, mint aminô az én Czenczim ábrázolatjának megföstése, amint az módi immáron nálunk is bévett szokásba jött. Czenczimet én a nagy Debreczeni lovásárban ösmértem elöször, midön a két keselyt vettem volna, ott üle mint Gratziák az Labyrinth ölén a Lyányka a petsenyés tálak és az túrósbélesek közepette szûmet oly gerjedezésre indittatván, hogy több idômet mulattam osztán vélle jelenvaló koromig, mint asszonyommal, kit én az nagy dolgok eránt föl nem világosithaték az házasságban éllô asszonyi népek tudományokra olly alkalmatlan idétlen elméje mián, kéntelen valék megtartani ötet az házi cselédek sorában örök idökre. Ám talám tekegyelmed poétaságának az efféléket aligha szükségeltetik etsetelgetni, inkább rátérnék arra, minô is légyen ideám az picturát illetôen. Úgy gondolám, legelsôbben is, Czenczim ábrázolatja kellemdús delnôt formázzon, hajában rózsafonattal, keblein tündököljék égi virulmány, orczátskáján a szerelem és tudományok idvezült mosollya. Bal katsóival az klavirra támaszkodván tekéntetét hôn imádott szerelme tárgyára vesse. Legyenek ott továbbá a grátziák hadai, Venus és Cupido s bölcs Pallas, mely az tudományok allegóriája. Az egészet én kertben képzelem helyheztetni, távolban láttasson Olymp’, s Apoll’ is tûnjön fel bérczein. Ha ezt megföstendi Tekegyelmed, nem lészek fukar becses munkáját száz aranytallérokkal honorálni. Sürgetôs lenne, mivel közelg Czenczim nevenapja, és még az ôszi esôzések elôtt szeretném elküldendni hû jobbágyomat a kész pictúráért. Poétai öleléssel: Berzsenyi Dániel az tíburi források s árkádiai füves ernyôk birtokossa

Kisfaludy Károly válaszlevele Berzsenyi Dánielhez

Drága Danikám! Engedd meg, hogy a poétai barátság okán - bár ifjabb lévén - így szólítsalak, úgyis, mint költészetednek régi tisztelôje, személyednek pedig nagyrabecsülôje. Vettem leveled, melyben pictúrát kérsz tôlem, munkára buzdulván negyedfertály hét alatt megfestettem a kért képet, ám utólagos engedelmeddel a modernusabb idôk kívánalmaihoz igazítám, preconceptionált ideádat, mely jó ugyan, ám lásd be, hogy bizonyos motívumai a körünkben dívó 65

Úti Füzetek


újabb módival nem konveniálnak teljesen. Én a Cenczi nevet Lottéra változtattam, mint azt az európaiasabb modor manapság megkívánja, delnô helyett én menyecskének formáztam, s az égi virulmány helyett inkább csecseit festém le. A kert se volt valami jó ötlet, az egészet szalonba helyezém, ifjak társasága körében, pezsgôs üvegek és boros palackok közepette, literaturai társalgás közben. Klavír helyett asztal van elôtte, rajta kinyitva szerény kötetem, épp a Mohács címû verset olvassa fel, az ôt karéjban körbe ölelô arszlánoknak, melyek körében engedelmeddel centrális helyen magamat ábrázolom. így az Apoll’ és az Olymp’ teljesen fölöslegessé válván, nem képez hátteret, helyette nagyméretû olajfestmény (szerény mûvem) áll a falon, mely tengeri viharban hánykódó vitorlás gályát ábrázol, és a tengerészek kétségbeesett küzdelmét a tenger elementumaival. Pallas szobrát megtartottam ugyan, de Vénusra formázám, nem lévén szükségünk modernusabb íróknak holmi allegóriákra. Remélem picturám tetszésed még jobban elnyeri, mint az általad javallt verzió nyerhette volna. A kétszáz tallérokat engedelmeddel elmulattam, és várok újabb kétszázakat felettébb sok kiadásaim miatt, hisz beláthatod, hogy ily jelentôs alkotást ex nihilo, ahogy te mondanád, nem lehet kreálni. A képet egyébként Kölcsey is megnézte, némely dolgot kifogásolt rajta, s valóban igaza is volt, mert hiányzik a szalonbéli társaságból, Úgyhogy mire ideérend hû jobbágyod, ôt is ráfestendem, karjait Lotte nyaka köré fonván, egy opusának mondása közepette, mely valamely recenziót képezne tán jelenkori literatúránk egy jeles egyéniségérôl. Szemerén még gondolkodom, de lehet, hogy ôt sem tudom kihagyni, de ezek újabb kétszáz tallérokba kerülnek, felettébb nagy költségek okán. A Teátromban egyébként jó darabok vagynak, én írék kettôt a minapában, igaz, hogy Franczynak nem tetszenek (Kazinczyra gondolok), de a publikum majd megvész, annyira applaudál. Immár szükséges befejeznem, mert a keller jön a harmadik fogással, és valamely arszlánok is biliárdjátékra invitálnak. Küldjél még két hordó somlait, mert a múltkori már elfogyott. Honfiúi öleléssel: Kisfaludy Károly Kelt: mint fent.

Berzsenyi Dániel: Már megint a Magyarokhoz

A következô, eleddig ismeretlen Berzsenyi-vers az imént közlött Berzsenyi-levél borítékjának hátoldalára jegyezve, Berzsenyi gazdasági számításai között maradt fenn. A boríték jellegzetes vízjel nélküli ún. debreceni szálkás szalonnáspapír. Ez a tény, valamint a zsírfoltok DNS-vizsgálata kétséget kizáróan igazolja, hogy a verset Berzsenyi saját kezûleg jegyezte a boritékra, 1803 telén, disznóölés után. Adaz Erynnis nyavalog kebelben Bumnak zordonna Labyrinth ledüllô, Lassudann szol eminnen az átok, Fürge virulmány.

66


Szümnek vad kebelét kifutja Jatekos Phillisemnek ujja, Vad tartar hadait kerülven Moccan az árnyék,

Ah, szüzek vezetöje Apollo, Hagjunk fel meredére Olympnak, Valtsunk most égi hangicsálást Fel kelevézzel, Szent virtus jövel kebelembe Lángzubogasi buzoggnak Honfi kebelben beérik Szent haza üdve.

Csokonai Vitéz Mihály: A Gratziák illatos rózsakertje, avagy a bételjesült Remény

Rózsabereket járja Ámor Hajnalpír-sugárban, Véle Bacchus és a Mámor, S Vénusz pongyolában. Zöldellô ligetben Angyalkák röpködnek, Fák harmatos csúcsán Tücskök hegedülnek.

Szerelmes leánykák Szerte hangicsálnak, Epedô szívekkel Zöld pázsiton járnak.

Tölgy terebély-árnyán Pásztorsípok szólnak, Lycidas, Menalcas Versengve dalolnak.

Tó vizén a hattyúk Vígan párosodnak, Erdei szatírok Nymphákra borulnak. Vénusz asszony nézi Teremtményi sorsát — Ez adja a létel Minden savát s birsát.

67

Úti Füzetek


Bacchus elôkapja Öblös csobolyóját, Nagyot kortyint abból, S bédugja dugóját.

Ámor nagy serényen Fölajzza most íját, S egy kondáslegénybe Repíti a nyilát.

Szerelemre indul Kondás meg a nyája, Csatlakozik hozzá Pásztor meg gulyája. Mire a Nap delel Fenn a magos égen, Minden bételjesült Már szerelmi téren.

Apoló is megjött, S felhúrozva lantját, Múzsasereg élén Így hallatja hangját:

Asszonyok, leányok, Szatírok és Nymphák, Ki sem kerûli el A szerelmi hintát!

Mert Vénusz megszabta, És ez ôsi törvény, Mindenkit elragad A szerelmi örvény.

Ámor is serényen Teljesíti dolgát, Habozóknak Bacchus Viseli a gondját. Ez a szent Triász hát, Kit hódolat illet, Sarjakat növesztvén Istápolnak minket.

68


Legfôbb gondot pedig Fordítsuk a nôre, Ne feküdjünk soha Le a hideg Kôre!

Hulljon hát reájuk Olymposi dicsfény, Örvendezzünk mostan Világunknak kincsén!

69

Mogyorósi László

ÚHét t iévszázad F ü z legrosszabb etek magyar versei — Mogyorósi László

Dr. Baranya János e-mailje Dr. Pestfôi Sándorhoz (Arany János: Válasz Petôfinek) Hát üdvözöllek kedves doktor úr! Én itthon vagyok éppen, vidéken, szüleimnél. Pihenek konokul. Itt sincs hiány már számítógépben.

S még áram is van! Hitted volna, mondd? Reggelim: kolbász, tojás, szalonna, szerintem neked is ez kéne pont. Neked is jót tenne Kisszalonta. A tanyasi tyúkok kicsit másak (itt most nem az ebédre gondolok); esténként itt is indul vadászat, ha mozgósítanak a hormonok. Kicsit nyersek, de nem filézettek, mint a pesti túlfinomult csirkék, itt is mûködik pár szirén-egylet, találsz köztük Helénát és Kirkét. Írod, hogy a kolléganôd megvolt. Hát, gratulálok édes öregem! Nem esett a híred-neveden folt. Azért nézz szét itt is, a végeken.

Ugorj le az IC-vel, én eléd megyek kocsival az állomáshoz; épp ír a Skype-on egy pesti cseléd — na csá! Várlak, ne sok húst, tojást hozz!

Magyar táj, magyar ecettel (Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel) Nyíregyházáig sztráda vezet, port se ver fel a klímaváltozás, nem ver fel álmodból a két Franz, Kafka és Werfel, Prága elôzött, több már ott a Porsche,

csak a hangfalak dübörögnek jobban, ezzel hatol a férfiszív a nôig, kekszet eszegetnek, de már nem gyôrit, nálunk a Golfokban és Trabantokban,

70

Mogyorósi László:Magyar táj magyar ecettel

munkások álmát máshol édesíti a Danone; mindegy, síita vagy hindi, csak gyûljön a számlán az extraprofit, te meg nyeld le: dioxin, aflatoxin, Mickey egér a pólón, randa zoknin, mûbôr, mûszál téged is megszagosít.

Ôszi párizsi (Ady Endre: Párisban járt az Ôsz)

Tegnap ettem tíz deka párizsit. Ez volt az én „Bakony Camembert”-em. Ettem a parkban, halk lombok alatt. A „Tihany”-t is szeretem. Ballagtam éppen a szajha felé, S égett az ágyékom; megint kankó — Füstölögtem búsan, bíbor arccal Az orvos elôtt anno.

Az ôsz szakállú diagnózist közölt - Hármas erôsség a Richter-skálán —, Brrm, brrm, repült Renault-ja az úton, S pénzemen volt gáláns.

A kinin sem enyhített a Nyáron, Münchenbe száguldott Faust doktor; Kicsontozott eszmék, Wiener Schnitzel bázeli professzorból. Metró (Varró Dániel: Metró)

Hát elkapott, nyuszómuszó, a Raiffeisen a metrón. Vagy FHB volt, nem tudom, tán vonzotta a tetkóm

olyan színnel, mint kék erem, mi kidagadott nyomban, és lüktetett a kézfejen átlôtt szív és monogram.

Jött vón inkább az ellenôr - már az erôszak végett -, hisz az már puszta szemmel öl, ha nincsen jegy vagy bérlet. 71

ÚHét t iévszázad F ü z legrosszabb etek magyar versei — Mogyorósi László De nem volt semmi nagyzolás, csak egyet szólt a bankunk, s jövedelemigazolás nélkül is hitelt kaptunk. Ha szûk odúdból messzi, tág építményekbe jutsz át, bár jópáran már megszívták, te feledsz krachot, utcát.

A végrehajtó terel át metróba, hálád árad az aluljáró-szerenádból koldus-maffiának.

Vágó István, óh, kvíz-gurunk! Kecskeszakáll-idilled nélkül mi el sem indulunk, szólj hát a Credithillnek. A jelzálog már fel sem dúl, a fûtés- s villanyszámlát egy nagyobb, ismeretlen úr égi számláján várják.

Túl a Kacat-hegyen, avagy a pacák a macák csodálatos birodalmában (Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen — Muhi Andris és a pacák birodalma) (részlet)

Szerbusztok újra olvasóim, itt vagyok újra, kisskacok! Hohó! Már érkezik egy jó rím: a gondolattól izzadok, mirôl fogok nektek mesélni — könnyebb a fordításból élni! Az, mit most itt elárulok, egy értékes mûhelytitok; amúgy nem is tarozik rátok, meg különben sem értitek, ez nem való, csak férfinek. (Életkori sajátosságok, mit most figyelembe veszek, és megkíméllek titeket.)

72

Mogyorósi László:Magyar táj magyar ecettel

Andrisunknak volt sok kalandja, és lesz is újabb, rengeteg, de nálatok van most a labda, és ezt már félreértitek, hiszen ti is tévéztek néha, és onnan ismerôs a téma, mit is tehetnek bácsik, nénik, a sorozatokban cserélik ôket, de elôbb, hogy izgalmas legyen a sorozat nektek, minden héten mást szeretnek, és néha az élet is aljas; kis olvasóm! nem hagyhatlak, hogy csak ezt gondold kalandnak.

Mert más filmben kincset keresnek, s ott lenni sok veszély szokott, vagy embereket mentenek meg emberfeletti héroszok; vagy valami más sikert érnek el, s ha olvasol is meséket, a könyvek lapjain is ez megy, királylányt egy királyfi ment meg — na jó, hát van szerelmi szál is mesében is, DVD-n, könyvben, nem lehet kiiktatni könnyen, és én sem lehetnék reális, ha ezt tenném veletek, mert nem vagytok csak gyerekek. Hisz’ nézitek a Fókuszt is, meg az Aktívot s a Mónikát, s ha csókolóznak, azt a filmet sok sötét titok lengi át. És apa, anya is azt mondja: kistesótokat gólya hozza, de a nagyfiúk mást beszélnek, s úgy sokasodnak a rejtélyek, ahogy anya pocakja terjed — szóval van itt titok-sereg, de errôl nem beszélhetek egy meséskönyvben, hehe, nektek. Így meg már unjátok nagyon? Na jó, csak holnap folytatom.

73

Kürti László

Ú t i Hét F évszázad ü z e t elegrosszabb k magyar versei — Kürti László

Hát ez van Istenem ad notam: J. A.

Húsz, no meg huszonegyedik század én nagyon szeretlek, úgy mint a vonatokat nézni messzirôl. Már nem kiabálok senkiért, henyélek. Láttam mennyi poézis történt: gázkamrák, enyészet… Szántani minek a nyomodba? E száz év alatt a földbe anélkül is, mennyi minden belefért.

S ami sarjad, majd én letaposom, ha nem jönnek rá a varjak. De bármi efféle volna munkám, tudom azt velem soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, majd én hunyorgok, kettétört életem után morgok, de ha pipámat egy kicsit elkérnéd én biztos, melletted konokul (el)beszélnék.

74

Darvasi Ferenc

Darvasi Ferenc: Bizony mondom néktek

Bizony mondom néktek avagy Krasznahorkai László lerombolja a Nyíregyháza-mítoszt, ha volt ilyen, és bánatossá teszi a hallgatóságot a Vidor Fesztivál alatt

Nincs reménytelenebb hely ezen a világon, mint ahol én éppen vagyok, tudniillik az észak-keleti országrész, és azon belül is ez a Nyíregyháza, 2008. augusztus 30-án, nem sokkal este hét után, Szabolcsország fôvárosa, mert ha nem tévedek, és jól hallottam, Önök a véget érni nem látszó pusmogásuk közben, mellyel a felolvasás elkezdését újra és újra meghiúsították, több alkalommal is így nevezték városukat, magukat meg tirpákoknak, Önök, akik még azt is képtelenek eldönteni, hogy rövid vagy hosszú i-vel ejtsék településük nevét, nincs reménytelenebb, mint leszállni ezen a hihhhetetlen pályaudvaron, Maguk köszönô viszonyban sincsenek a hagyományaikkal, vasútállomásnak hívják az ufó-leszállópályát, de hiába ez a belsô képességek hiányát leplezni hivatott csiricsáré komédia, hiába ez a boldogabb jövô reményébe vetett érthetetlen bizalom, és hiába ez az oktalan sóvárgás a szebb és jobb életért, amely ezekben a sivár és üres lelkekben könnyedén megfogan e hangárrá torzított váróterem láttán, háromszor is hiába, mert ki tudná figyelmen kívül hagyni, kérdem én, a piaci kofákból áradó penetráns bûzt a hivalkodás, a pucc és a giccs lassan gyilkoló változatát leképezô, mérhetetlen intelligenciahiányról árulkodó színvilágú és a legolcsóbb alapanyagokból öszszetákolt váróteremben; ki tudná szebbé varázsolni az intellektualitás leghalványabb jelérôl sem tanúskodó barbár arcokat a szanaszét repedezett üvegû buszmegállókban; ki tudná megállítani a gaz tevékenységet folytató kereskedelmi cégek által felhalmozott horribilis mennyiségû szemetet nyögô, jobb sorsra érdemes erdôk kilátástalan senyvedését, ahol a miénknél szebb korokban a gombák és a virágok elképzelhetetlenül széles spektruma boldogított egy szintén kihalófélben lévô fajtát, az olyan embert, aki szerelmese a természetnek; ki tudná feloszlatni az elégedetlenségükbôl fakadó destruktív ösztönt visszafojtani csak ideig-óráig képes hordákat, és azok tagjait, akik habzó szájjal és sörrel indulnak, ha fôvárosunkban tüntetni, tombolni, rombolni lehet, és akik az alkoholivás rítusát roppant elszomorító színvonalon ûzik, egészen addig, míg abban a bizonyos homokórában, mely szürke, kiszámítható és egyhangú életük szürke, kiszámítható és egyhangú metaforája, idejük végképp le nem pereg; szeretném a homokórát, nem, ez nem az én stílusom, meghagyom azoknak, akik a posztmodern farvízén beelôzve a munkájukat, hivatásukat még felelôsségteljesen végzô literátorokat a dicstelen tömegkultúra felkent papjaivá váltak, elárulván saját szakmájukat; ki tudná likvidálni a Pennys szatyrokkal felfegyverkezett háziasszonyokat, akik látszólag jól végzik dolgukat, hogy isten, haza, család, tehát mosnak, fôznek, takarítanak, ellátják a famíliát, de olyan jól, hogy a háromfogásos ebéd után vígan fingik a papa, böfög a gyerek, káromkodik a nagyi az általános szellemi rothadás biztos jeleként, pedig meg kell állítanunk ezeket az aljas kártékonyságukat Pennys szatyrokkal leplezô családanyákat, és a szobasarkokba, hogy mindenki jól hallja, hangosat pukkantó apákat, mert ha jönne valami skandalummal járó népharag, ôk lennének az elsôk, bizony mondom néktek, hogy ôk lennének a legelsôk, akik segédkeznének az áldozatok begyûjtésében az úgy ruházatában, mint fegyverzetében rosszul felszerelt járôr- és katonasuhancoknak, és de jó lenne tudni, mivel is kezdtem ezt a mondatot, hogy végre kikeveredjem belôle. Komolyan mondom, nem is értem, hogyan egyezhettem bele ebbe az elveim ellen való felolvasásba, pillanatnyi elmezavar, csak az lehetett, semmi más, ebéd után volt, akkor 75

Ú Hét t i évszázad F ü z e legrosszabb tek magyar versei — Darvasi Ferenc

hívtak, édes-savanyú leves, ananászos csirke, desszertnek töltött alma, de nem ám úgy, ahogy a kínaiban készítik, hanem az eredeti, az ôsi recept szerint, ennyi fogás után ellágyul az ember szíve, valami Vörös Postakocsitól telefonáltak, te jó isten, hogy nem szégyellték felvenni ezt a nevet, hát már mindent szabad, a szerkesztô volt az, mismásolt, hogy nem nagy ügy, csak egy pár perces szöveg, na, de ne vicceljünk már, ezt én mondtam, nem vagyok olyan, mint egyesek, vagy komolyan vesszük a mélyen tisztelt magasirodalmat, vagy slussz, nem tárgyalok, mert az én praxisomban még olyan eset nem volt, hogy pénzért, hírnévért haknizva rázzam a rongyot, felhergelt rögtön ez az ember, azt sem tudom, hogy hívják, pedig bemutatkozott, talán valamilyen Balázs, igen, Antal Balázs, mondja a feleségem, azért tudja, mert ô vette fel a telefont, ô vette fel, és hívott a készülékhez, ahelyett, hogy letagadott volna, jó, akkor Antal Balázs, de hogy külföldi ösztöndíja még nem volt, az fix, elhappoltam elôle az összest, csak sajnos mindenhonnan kitoloncoltak, miután elolvasták dehonesztáló feljegyzéseimet, melyek útinaplószerûen leplezték le az adott országok, városok visszásságait, megérthetik tehát, kényszerbôl lett testvéreim az irodalomban, miért is vállaltam, bár mentségemre legyen mondva: rossz szájízzel, ezt a vidéki vendégszereplést, amelytôl ugyan sokat nem várok, mert valószínûleg azt sem tudják, ki is az a Krasznahorkai László, és magukban hümmögnek, mit akar itt ez a szégyentelen, de legyenek nyugodtak, bennem már jóval hamarabb megfogalmazódott ez a kérdés, hogy ugyanis a Gangesz partján mit keresek, és ha erre a felvetésre ôszinte választ várnak tôlem, hát be kell vallanom, fogalmam sincs, mert ha ezekre a tunya, legatyásodott, naplopó, zsivány, érdektelen, semmirekellô, renyhe, henye, lomha emberekre és ezekre a végtelen illúziótlanságot kivételesen adekvát módon kifejezô beesett arcokra, lehorgasztott fejekre, görnyedt hátakra sandítok, végképp elkeseredem, és hogyan ne keserednék el, hiszen itt az emberek még a kolostorépítés alapszabályait sem ismerik, mert az még rendben, hogy északról Sóstóhegy, délrôl Újfehértó, de hol vannak nyugatról az utak és keletrôl a folyó. Hogyan hagyhatták Önök, hogy a város fiatalságának túlnyomó része ne látogassa a népdal- és néptáncköröket; hogyan hagyhatták, hogy a napjait a fôvárosi egyetemeken tengetô, tekintélyes létszámú nyíregyházi diaspóra úgy elvaduljon otthonától, hogy, amint azt saját szememmel láttam és saját fülemmel hallottam, a Honvéd és a Nyírség Spartacus mérkôzésén, ahol a végsô hármas sípszó után a csapatok neve mellett a gárdák pályán nyújtott teljesítményének hû tükreként két nagy, kerek nulla szerepelt az eredményjelzôn, szóval a Honvéd és a Nyírség Spartacus mérkôzésén a szóban forgó ifjak némelyike „Csa-ka-Kis-pest!” felkiáltással buzdítsa a hazaiakat a többi szabolcsi ivadék remek szórakozására; hogyan hagyhatták addig fajulni a helyzetet, hogy a nyolcas busz vezetôi azzal szórakozhassanak, hogy megvárják a nagy pakkokkal közelítô kisnyugdíjasokat, és mikor azok már felkapaszkodnának, bevágják elôttük a járat ajtaját, kackiás bajszuk alatt vígan somolyogva; hogyan hagyhatták, hogy ellenôrök dolgozzanak a buszon, és különösen az a ravasz, cingár, makkos cipôs, elöl kopaszodó, hátul varkocsba font hajú, napszemüveges torzszülött, aki a királyi tévén megemészthetetlen gyakorisággal képernyôre kerülô, csökött agyú, levitézlett slágergyárosok egyikére furcsa módon hasonlít, és akinek figyelmét kijátszani sehogyan sem lehetett, amikor nekem nem volt se jegyem, se bérletem; hogyan hagyhatták, hogy ne szelje át egyetlen rendes folyó sem a várost, csak ez az irodalmilag amúgy is terhelt Gangesz, amelynél azért, magunk közt mondom, még a Tisza-part is jobb; és egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy Önöknél reggel hideg, délben meleg, éjszaka meg újfent hideg van, s este lemegy, hajnalban meg feljön a Nap. A nemtörôdömségbôl, a teszetoszaságból, a megacélozott akarat kétségbeejtô hiá76

Darvasi Ferenc: Bizony mondom néktek

nyából fakadnak mindezek a jelenségek, melyek csak látszólag függetlenek egymástól, de ha ok-okozati kapcsolatot keresve köztük vizsgáljuk ôket, megállapíthatjuk, a végítélet vár ránk, illetve csak Önökre, nyíregyháziakra, mert nekem mindjárt megy a vonatom, igen, végítélet vár Önökre, de harsonaszó és lovasok nélkül, szép csendben, a handabandázást kerülve; sokadszor, de utoljára mondom: végítélet, vagy van valaki itt, aki kétségbe meri vonni, hogy, amint azt valamelyik helyi szennylapban olvastam az irodalmi est elôtti unalmat elûzendô, a Bujtos és Örökösföld közt felhúzott pláza, ahová Önök szórakozni járnak, balgán, mert nem tudják, hogy az örömöt, a boldogságot belül, a lélek intimitásában kellene megtalálniuk, és nem holmi szórakoztatóközpontokban, tehát: van valaki Önök között, aki kétségbe meri vonni, hogy a Nyír Pláza megsüllyedése nem a közelgô apokalipszis egyik elsô, de máris markáns jele lenne, ugye, hogy senki nem állítja az ellenkezôjét, és miért is tenné, hiszen ennél csak akkor lehetne reménytelenebb ez a hely, ha kétszer ilyen reménytelen lenne, de akkor meg már nem is létezne, olyan elviselhetetlen volna, és nincs a teremtésben vesztes, csak én, hogy maguk közt és itt kell lennem, így aztán csak azt hajtogatom magamban, hogy hát jó, rendben, valahogy elviselem a körülményeket, a városnak ezt a tagadhatatlanul érzékelhetô bizarr szellemét, csak azt az egy bizodalmamat ne eméssze fel ez a mocskos reménytelenség, hogy valahogy kijutok innen élve, eme augusztus végi nap estéjén, nem sokkal azután, hogy az irgalmatlanul hosszú felolvasás utolsó mondatai is eljutottak a repedezett tenyerû, messzirôl bûzlô hallgatóság tagjainak tompa agyáig — anélkül, hogy megvernének.

77

Hét évszázad legrosszabb magyar versei

Recommend Documents