Középiskolások versei Németh Bálint: Egyedül a parton Békesség honol, csak én ülök egyedül a parton. Sötétség. Mosolyát még szívem előtt tartom. Kavicsot hajítok, erősen, tőlem messze be a vízbe. Csobbanás, s csak a holdfény törik a vízen ezer ízre. A kavics csak süllyed mélyre, egyre lejjebb, Akár a kimondott szavak a szívbe egyre beljebb. A kavicsot a súlya húzza lefelé, Akár a szavakat súlyuk viszi befelé. S ha kedvesek e szavak, akár könnyebb kövek, Lassabban jutnak mélyre. A víz hulláma emlékszik a kőre, Ám egyre kevésbé hullámzik tőle. De a szív…! A szívet megérinti, ha a szó, mi neki szól értékes, Akár egy gyönyörű kő. S a szervezet működik…Szív és agy összebeszél. Az érzés a testbe nyílvesszőt lő. Nem is kétség, Cupido nyila, mi éri most a szívemet. Varázslatos érzés! Mi az arcra mosolyt ihletett. A víz hullámai elsimulnak, s ismét csak csend. Még mindig egyedül a parton, de a szívben már rend. Magányosan, de mosollyal az arcon. Békesség honol, csak én ülök egyedül a parton. Neszmély, Launai Miklós Református Iskola 11. évfolyam Havranszki Levente: Ködös, hideg… Ködös, hideg reggel, Engem senki nem ébreszt fel. Miért is tennék, erőm kevés, Testem kicsi, s nagyon nehéz. Felébrednék, de nem megy, Még egyszer nem megy. Felkeltem én már annyi bajból, Rengeteg betegségből és fájdalomból. Voltam hatalmas s erős egykoron. Dicső, fényűző és gazdag egykoron. S pont nagyságom okozta vesztem?! Mert szomszédaim haragját magamra vetettem. Támadtak volna nagy hadakkal szemtől szembe, De nem. Ők hosszan gyengítettek, s úgy győztek le. Barátként játszottunk a nagy terepasztalon, S mire észbe kaptam, láttam, testem darabokban van. Fel, fel, fel kell ébrednem, fel kell kelnem. Kicsi vagyok, de nem tehetetlen, S múltam feledni sem lehetetlen! A rosszat feledni s a szépet megőrizni nem lehetetlen!
Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium 10. évfolyam Havranszki Levente: Sas szemmel… Sas szemmel nézve a fiatal mezőt. Zajos, s féltő hangon keresve őt. Erdőn, s tengeren keresve hiába, Rengeteg helyen járt, de sehol sem találta. Elkeveredett rég egy másik tájra, Teret keresve; egy új hazába. Lovon és gyalog keresi célját, s Engem itt hagyott egyedül, némán, hogy. Keressem én egyetlen drágám. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium 10. évfolyam Börzsei Dávid: Az örök panaszos Furcsa lény az ember. A megváltásra vár, S Tavasszal csak mástól hallja, hogy milyen is a Nyár. A Tavasz végét várja, mert kalandvágya feléled. Csak csodálja az újat, és elhiszi a meséket, De nem lép ki a szabadba, fedezi fel a világot, Csodálja meg a réten a sok tündöklő virágot, A zöldellő mezőt és a fákon a fürge méheket. "Még ne hagyj itt, Tavasz...! Hát jó... Ég veled..." Furcsa lény az ember. És nem az akarata győz. S Nyáron csak mástól hallja, hogy milyen is az Ősz. A Nyár végét várja, mégis visszasírja a Tavaszt, Pedig legbelül tudja - nem kaphatja vissza azt. Ő már sosem láthatja a madarakat visszaköltözni, Nem tudhatja, milyen játszani és jelmezekbe öltözni... Már bőven zöld mindegyik, bármely fát is nézeget. "Még ne hagyj itt, Nyár...! Hát jó... Ég veled..." Furcsa lény az ember. Az ismeretlentől már fél. S Ősszel csak mástól hallja, hogy milyen is a Tél. A tükörbe néz, s közben keserűn fájó haragra bőszül: Látja, hogy őszül, mert a fákon Ősz ül, és haragot ő szül. Az ember már nem tudhatja, milyen egy leterített pólón Üldögélni valakivel egy nyári estén át a mólón, És nevetni! Most csak a szél fest dérrel szürke képeket. "Még ne hagyj itt, Ősz...! Hát jó... Ég veled..." Furcsa lény az ember. Tudja, hogy nem megoldás a panasz. S Télen csak emlékeiben látja, hogy milyen is a Tavasz. Már nem is remél, és nem is feszül túl benne az ideg. De az egész testét átjárja a fagyos, zord téli hideg. Hol vannak az őszi barátok? És a nyári szerelmek? És a tavaszi szülők, akik odaadó gonddal nevelnek? Egyre rövidebbek a nappalok, és hosszabbak az éjjelek. "Hiányoztok, Tavasz, Nyár, Ősz! És te is fogsz, Tél. Ég veled..." Tatabányai Árpád Gimnázium 11. osztály
Pencs Attila: Igen Éjfél sincs, de már az enyém: A kipárnázott járdaszegély, A félig fagyott belvárosi aszfalt. Legutóbb is ez vigasztalt. Mert nem, nem ez az első alkalom. És neked? Nem, nem direkt van felvágva az alkarom. És neked? Hazudunk, ugye? Éjfél sincs, és ha semmi sem marad, Csak a gyárak zaja - üsd a vasat! Akkor, és csak akkor: enyém ez a város! Enyém ez az év: depressziós, függő, pattanásos. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály Pencs Attila: Egy közülünk Ha túlélte volna a rákot, Már meghalt volna autóbalesetben. Vagy belefulladt volna ebbe a Füstölő közöny-tengerbe, Amit valakik egónak hívnak. Vagy szénné égette volna A kamaszlánya őszintesége. Vagy a mindennapok fontak volna kötelet a torkára, És felakasztották volna a kilátástalanság kampójára. A tehetetlenség szúrta volna ki a szemeit, És szegény nem látta volna, ahogy Belesétál a középszerűségbe. Összenyomták volna az elvárások, És a nagy súly alatt képtelen lett volna továbblépni önmaga bánatán. Nem tudta volna, mit akar kezdeni az életével, És nem élte volna túl, hogy a laptopja előtt görnyed, álmokat keresve, Amiket aztán a sírig kergetett volna. Persze, egyikből sem lett volna semmi, ő is csak egy volt közülünk. Ha túlélte volna a rákot, sokat szenvedett volna, És csak akkor lett volna boldog, mikor elélvez, vagy drogozik. Így is csak ettől volt boldog. Nem élte túl a boldogtalanságot. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály
Pencs Attila: Egy marék só Egy marék só maradt belőled, Egy hideg márványoszlop, Egy fárasztó műszak, Ami elaltatja a korán kelőket. Egy marék só maradt utánad, Egy pár hosszú üzenet, Archív pornóképek, meg egy Egész embernyi velős utálat. Egy marék só maradt nekem, Ha úgy alakul, hogy szükséges, És kívánom, és elég rá, Akkor a kimart sebemre teszem. Egy marék szív maradt nálad, Pont az a része kéne most már Valaki egészen másnak, Cserélj arcot, és cserélj zárat. Majd vigyáz rád az óvó vasbeton, Körbezárnak a hegyek, a gyárak, Megkeményedik a bőr a talpadon, Eljegesednek az idegen ágyak. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály Pencs Attila: Kávé mellé Úgy tapad, mint géz a varra, Beleugrok készakarva. Valami kavarog, nem pillangók, Gyomorsav és alkohol. Tapadj másra. Én meg Elájulok valahol. Soha nem szerettél, Csak éhes voltál, és engem ettél, Évekig voltam a cigid a kávé mellé, A tüdődet szétmaró függőség, A kedvenc mondatod a legrosszabb könyvedben, Az avar ősszel, télen a hóesés, a kötött pulcsid, Az illatgyertyák az ágyad mellett. A megmaradó figyelem, mikor minden más elhagy, Az a szemét, aki mikor meg kéne halnod, életben tart. Aztán megváltozott minden, te lettél az, Akit soha nem akartam ismerni. Te lettél a cipőm aljára tapadt rágóba ragadt kődarab. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály
Pencs Attila: Hullámhossz Remeg bennünk minden hullám. Fáznak, táncolnak. Egymással, és külön-külön. Veled együtt fagytak bele ezek az ócska hullámok is, A mindennapok gyomorkeserű sűrűjébe: Gondolatok, érzelmek, a vonzalom, még az őszinteség is. Megfagyva bár, de törve nem; Táncolnak tovább a monoton, Merev ritmusra, Ahogy a szívünk dobog. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály
Pencs Attila: Mi Újra meg kell tanulnom félni a sötétben. De most inkább aludnék, szóval köszönj el végre, és Függesszük fel ezt, Mielőtt szerelmesek leszünk. Hiszen butaság lenne, nem? Amíg ezen gondolkozok, Te itt sétálsz mellettem, zuhog az eső, Elmossa a józan eszem, Elmossa azt, ami miatt aludni sem tudok, És azt hiszem már mindegy. Fél óra, és lemegy a nap, mi pedig félni fogunk, Együtt. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály Pencs Attila: Egyéb koordináták A világ más pontjain, Különböző napszakokban Egymásnak esnek, Szerelmesen, vagy szomorúan. A világ más pontjain, Jól érezném magam, Ha nem lennénk ennyire Szerelmesek és szomorúak. A világ más pontjain, Különböző napszakokban, Sokan rám gondolnak éppen, Nem szerelmesen, csak szomorúan. A világ más pontjain, Másmilyen az élet, Lehetnek boldogok az emberek, De te sem vagy ott, és én sem. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály
Pencs Attila: Szombatok Magammal lenni mindenhol rossz, De egyedül jobban szeretek várni. Olyankor bekongja a semmi a hallójárataim, Rámeditálok egyet a Déli-pályaudvarra. Rágyújtok egy cigire, és eldobom, Mert nem dohányzom. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály Pencs Attila: Festő-mázoló Fesd a választ is a falra, az ördögöd mellé: Vajon hányan ültek előttünk ezen a padon? Az ő fülüket is bántotta, ahogy az üres borosüveg a betonhoz, majd a padhoz koccan? Ők is egymásnak estek, és a pláza mögötti parkolóban csinálták egész éjjel? Legutóbb, mikor arra jártam, épp egy másik sráccal ültél ott. Persze nem zavar, hisz már hónapok óta nem beszélünk. De aznap este írtál, akkor jött el az utolsó SMS-ek ideje. Akkor jutottak eszembe ezek a kérdések is. Még nem szoktam meg az új ágyam. Én tört vagyok, te meg valami furcsa egész, nem is nagyon van közös nevezőnk. A te bajod, hogy elhagynak a barátaid, az enyém meg, hogy elfelejtettem Anyám arcát. Elfáradok, mire visszalapozok a naptárban addig a napig, mikor elkezdtem inni. Te vagy a felelős, vagy én? Téged gyűlöllek, vagy magamat, amiért szeretlek? Hiszen felnőtt vagyok, nem? Abba is hagyhatnám. De nincs kedvem szembenézni A pocsolyával, amit a lakótelepi lakásom előtt hagyott valaki, valamikor. Lehet, hogy pont én. Lehet, hogy pont tegnap éjjel. A falra festem én is istent, érdekelne, Bűnös vagyok-e? Nem. Nem vétkeztem, de mikor odanéztem, a templom ablakán betört Jézus arca. Tatabányai Bárdos László Gimnázium 12. osztály
Sterczer Zsolt: A télherceg születése Vonszolva magam az északi utakon, Szorongva, keresve. Kit? Magam sem tudom. A hegyekről magányosan nézek délnek, Füst, fény csípi szemem: ősi tüzek újra élnek! Elegem van, lefekszem az ismerős hóba, Így fut el, mint nimfa, az óra. Hideg szél nevetgél az üdítő hó felett, Vigyáz, óvatosan játszadozik a herceg mellett. Csillag vigyázza álmát, hó takarja testét. Kellemesebb nem is lehetne, gyógyítja a lelkét. Halott a gyermek, halk szavú, örök bölcs. Nem más a tűznek, mint nekünk egy szemölcs. Fekete gyöngycsepp gördül elő a szeme mögül, Felszárítja a szél: jobb szereti a tél, ha örül. Jégkirály emeli fel a gyermeket, mesél. S meséi életre kelnek, ahogy a holdfény életre kél. S karjába veszi szerelme az ifjú herceget, Így nézik, ahogy a hó világot temet. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium 12. osztály Sterczer Zsolt: Sötétedik Sötétedik, a homályban összébb húzódik a tűz. Rémíti az életet az új úr. Tüzet jeges árny űz. Kihűlnek az esték, nem szól tivornya, Ha csak valakinek bátorsága volna! A tél ellen senki nem mer, Testeket dérrel, jéggel, félelemmel ver. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium 12. osztály Sterczer Zsolt: Mikor összecsap a nyár s a tél Két hős csap össze: A nyár s őse. Démonaim életükért, A halál akarva vért. Tél marcangol húst, S üvölt, csapkod az új. Visszajött a herceg, Készít bukottnak vermet. Nyárig elő nem ássa, A halál erejét bárki láthassa! Mily furcsa: ti a kellemes melegben, én a jeges, magányos s sötét veremben. Ti hallgattok, jövő nyárig nem szól a dal. Ki az uralmam alatt, hidegben szól: meghal. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium 12. osztály
Sterczer Zsolt: Jégkastélyban Árnyak táncolnak a jégfalon fenn, Szórakoztatja kis hercegem lenn. Jég dalai szólnak, kardok csattognak. Tanulja egykori szakmáját halálnak. Halálnak és életnek ellenségeivel, Játszanak néki, kik nem élnek névvel. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium 12. osztály
Kupecz Kitti: Gondolatok Gondolatok,melyek mindennap gyötörnek, Hogy merjek-e élni,átadni magam a gyönyörnek? Túlélni mindent, legyen majd kihez szólnom, Ezen gondolkodom, és elszáll minden gondom. Gondolatok, melyek mindennap felvidítanak, A szemembe ötlő képek mégis elvakítanak. Véghez vinni mindent, legyen hová a jövőben nyúlnom Ezen gondolkodom, és elszáll minden gondom. Gondolatok, melyek olykor sírásra késztetnek, Azt hiszik, átverhetnek, és gyengének nézhetnek. Nem minden igaz, de van még, mit meg kell tudnom, Ezen gondolkodom, és elszáll minden gondom. Gondolatok, melyek újra fellobbantják a vágyat, Néha úgy érzem, fáj,mégsem vagyok bágyadt. Örülök a holnapnak, hogy van ki kezét fognom, Ezen gondolkodom, és elszáll minden gondom. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium 11. osztály Zsohár András: Végítélet-haiku Vaksötét homály Kell fény, csillag, bármi más Tűz pislákolás Erők csatája Hol jó és rossz egybeforr Menny ez, vagy Pokol? Kabócák sírnak Kifordult, száraz patak Domb a völgy alatt Tüzes glória Törött szárnyak, emlékkép Angyalcsattogás Felkeltem. Nem volt ez más: Ítéletnap-látomás. Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium 11. osztály
Kozsán Leó: Elvetet elvetés Egy elzárt burokban kelt lélek, ki mára már gyűlöletté érett, Most kifeszítve könnyezik, gondolataival fuldokolva torkán. Önmagából kijárat, belülről emésztett lepel, Mit örömként könyvel el, ki embert nyel. Ereiben orvosság, elméjében újabb képek, Nem lépek, nem keresek, mindezek emlékek. Önmagát feltáró, felfedhetetlen mozdulat, Végtagok nélkül, repülő gondolatot mutat. A háló halált vágó, méhben váló, véget váró Termesztett keserűségben érlelt mag maga, Melynek ideje a vég, élete a pillanat. Az emberből egy más mód, mi hasznot arat. Az út a kontroll, Melegít, majd kioltva tombol. Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály Kozsán Leó: Duktum Panamista. Szebb látványt nem ízlel ép szemem, Mint síró édesanya. Ma már senki nem ír verset, Nem lóg töltőtoll a szájból. Filantrópia, Vigilancia, Obligáció, Doxazma, Exsiccosis, Mementó, Enthüméma. Nem fog elkopni egy Nyers szerzemény, Nem fog papírlap a Földre hullni abandonon. Morózus. Ma már senki nem ír verset, Ma már senki nem sír, Ma már senki nem nevet. Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály
Kozsán Leó: Deviancia felhőin Deviancia felhőin ég sötéten ég, Utam nihil felszínén céltalanul lépem, Testem minden pontjáról a bőröm tépem, Hogy befedjem, hogy védjem hegeim, Miként sebek iránt vágyni vélnek. Törött pohárba öntöm vörös alakod, S mint mindened padlóra hull, nézem. Egész egzisztenciám véteknek érzem, Infinit szkepszisként tartom a lakom. Deviancia felhőin találom alanyom. Mint szél az arcom körül, Nem látom, de tudom, itt van. Végtagjaiban az erek összefogtak Végtagjain a sebek összeforrtak. Megfogant, megszületett az inszeminátor, Melynek manifesztációi az érdektelen, Az immorális, a tirannikus ágból Vihart kreálnak ezen őszi télen. Mindez része annak, mit érzek, De van egy dolog, mit nem értek: Deviancia felhőin az éj oly vár, Vágy iránti vágy, hol vagy már? Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály Kozsán Leó: Álmok futó Hajtom apám gondolatainak lajpait, Egyedül kortyoljuk az időt - annyit. Bár hallanám elméjének csókjait, Egyedül vetnénk magjait - annyit. Elzsibbadt, kihűlt, terhelt, Visszatart magamtól. A termést ágamtól Megfogsztotta a sok permet. Laternát gyújtok majd egy szigeten, Lenézek az égre: egy teratogén, S terminális terra éra igén Fekszik el jelen korunk korma. Abakusz lesz tintám földje, Egy transzcendens éjjeli reggel, Mikor szemeim harmattól nedvesek, S tisztán osztozhatok az éggel. Szőtt tölgyek homályában, Monomániával keveredve, Nyirkos lejtőn merengve Az univerzum bájában.
Szótlanul elidegenedem Nyomaid - abszentáló éneden Intő fuvallataitól. Bezrerker szemeid - mint - Birtokolt ónix - csillogásától. Kontinens kontinuitás, Bipoláris istenség, Kozmogónikus csend, Végtelen ataraxia. Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály Kozsán Leó: Attributum Mikor legőszintébben könnyezem, Szemeim kinyitom. Mikor a parázs is lángra gyúl, Csak a füstöt kutatom. Erdőt látnék előttem fekvő porfelhőt, S várom, hátha az idő eljön. Csendes percben szarkanyaj kel, S terhüknek méhe az elmémre lel. Távolról nézem, keselyű szájában A dög én vagyok. Az alatta lévő, vértől száraz avarban, A keselyű én vagyok. Ürességmagot hagyok. Én a keselyű vagyok. Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály Kozsán Leó: Lehelet legyen Vasúti sínbe tört fejem. A felém futó emberek sikolyától A halálom fejem. S elköszönök a mától. Most veszem csak észre, Az ég teljesen felhős, Gondolataimat elnyelte A nagy, a sötét hős. Nevezhetjük istennek, Az elmém már bilincsben. Ennek a versnek értelme Kurvára nincsen. Minek, ha a vonat Már az oldalam hergeli? S a másodperc gyomrom És szívem közt oly, De oly gyorsan telik?
Ne legyen se rím, se érzelem, Se kötöttség, se félelem, Ha utolsó másodpercet ízlelem. A pillanatból lehelet legyen. Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály Keszőcze Patrik: Úgy sem érted majd (Ez a vers címe) Heverek hanyatt, Valami rajtam keresztül szaladt, (egy gondolat) Bámulom a tavat, Látok a mélyén egy halat: Halott: hal itt is… De hogy láthatnám ezt fekve mind? Ha fekve látom a halat, Nem lehetek a vízből kint. Kíváncsi vagyok a víz alatt, Mennyi időt tölthettem? Az idő elszaladt, Vajon a sorsomról én dönthettem? Vagy ez csak egy döntetlen, Élet és halál harca között, Itt fekszem, mint egy ócska bábu, Nem tudom, ki volt az, aki kitömött. Talán a véletlen, Bár az is lehet, Csak eltévedtem. Ez az egész értelmetlen. De nem is ez a lényeg, Lényeg nincs, de tényleg! Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály
Keszőcze Patrik: Olajfolt Fekete olajfolt az utcán, Tükréről emberek néznek, Durcán. Fekete olajfolt az utcán, Fekete-fehér valóság tükre, Tökre. Fekete olajfolt az utcán, Tükrében emberek fején géz turbán, Kurtán. Fekete olajfolt az utcán, Tükrérről hullák merednek, Furán. egy fekete olaj pocsolya… Csorgó nyállal harcolni érte, Megérte? Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály Keszőcze Patrik: A szürke az új zöld A liget zöld volt, A hármas metró kék, Nem maradt más csak a rozsda, Rozsda és szürkeség. Tatabánya, Bárdos László Gimnázium 10. osztály Varga István: Valóság Mit ér a lélek, ha a külső – mint a szemétdomb – teli van szilánkokkal? Senkinek nem kell egy üveg szabdalta lélek. A külső az mi lényeg most már. Rajzolj meg úgy, ahogy szeretnéd , hogy kinézzek, de ha egyet kérhetek, utána tépjél el. Az álomvilág, nemhiába álom, gyakran sajnos nem válik valóra; Hiába a szív, hogyha egy bizonyos nem vár másra, csak „A Tahóra.” De te ugyanúgy vársz, állsz, tűrsz, s bírod. Évek múlva majd társz, hálsz, züllsz és ásod a sírod. Vajon mit ér ez a földi lét? Nem baj, éljük amíg lehet. Elmúlás: Bizony, fájdalmas De erről senki sem tehet. Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 11. osztály
Körtvélyfáy Zoé: Élettől Halálnak Nincsen Élet Halál nélkül, nincs életem nálad nélkül. Olyan vagy, mint ég a földnek, menny pokolnak, tűz a víznek. Mégis te vagy lelkem párja, szerelmes vagyok a Halálba. Tata, Színes Iskola 10. osztály
Körtvélyfáy Zoé: Könyörgés a Halálhoz Ó, édes Halál, ments meg az élettől, Ments meg e rettenetes földi sznvedéstől. Jöjj el értem, mikor már saját vérembe fulladok, Segítséget kérné mástól (már) nem tudok. Ó, édes Halál, ments meg önmagamtól, Önmagamtól, hamis gondolataimtól. Hamis gondolataim mardosnak legbelül, Szabadulni, menekülni nem tudok ezektől. Nincs hová mennem, nincs hová bújnom, Megszűnt sz otthon, nincs kihez futnom. Egyedül maradtam, egyedül önmagammal, Ez a legrosszabb társaság, amit kívánhattam. Szívem s lelkem fohászkodik érted, Minden porcikám arra vár, érints meg, kérlek. Szabadíts ki engem földi ketrecemből, Ebből a törékeny, gyenge porhüvelyből. Vezess vissza oda, ahová tartozom, Az örökkévalóságba, ami az otthonom. Tata, Színes Iskola 10. osztály
Körtvélyfáy Zoé: Újjászületés Jön a tavasz, kivirágzik az élet fája, Arra jár egy fehér galamb, leszáll rája. Kis pacsirta dalolja a tavasz üzenetét, Vivaldi is megirigyelhetné tehetségét. Téli álmukból az állatok felébrednek, Mi ősszel meghalt, most tavasszal újraéled. A medve előbújik barlangjából, Kismadarunk visszatér, rikácsol. Miképp a természet újból ébred, A halált felváltja az élet. Az élet szép, az élet jó, Élni bizony nagyon jó! Tata, Színes Iskola 10. osztály
Körtvélyfáy Zoé: Várakozás Szerelmes vagyok. Szerelmes a Halálba. Mégis, mikor lehetne, mégsem hívom táncba. Múzsám ő nekem, egyetlen szerelmem. Rideg eleganciája, gyönyörűsége elbűvöl engem. Megesett már, hogy kezét nyújtotta felém, én mégsem dőltem karjaiba, nem én. Féltem hogy karjába zuhanva vesztembe rohanok, hogy elvétek egy lépést és meghalok. Félek, hogy táncunk közben semmivé leszek, miként évek szállnak el, úgy telnek le életek. Mikor majd a zene elhallgat, és a gyertyák fénye kialszik, vajon marad bármi, amiből látszik, hogy egyszer voltam, léteztem éltem, éreztem? De Szerelmem, mi lenne, ha várnék, ha nem epedeznék ezért a táncért? Mi lenne, ha megvárnám, míg újra találkozunk, hogy azután örökké együtt maradjunk?! Megbocsájtod nekem élni akarásom? Megbecsülöd szerelmem, odaadásom? Ne fordulj el tőlem, csak várnod kell rám, értsd meg. Bízz meg bennem, nagyon szépen kérlek! Beismerem, hogy félek még meghalni.
Bármennyire szeretlek, nem merek távozni. Nem merek távozni az élők sorából. Ó, Kedves, félek még a másvilágtól! Tata, Színes Iskola 10. osztály Batykó Eliza: Válaszra váró Néha jó lehet olyannak lenni, aki a törésekben vonásokat lát. Egy matematikus pap segíthetne Istenhez precízen kimérni az imát, hogy pont oda térdelhessek, ahol minden gondolatomat hallani, mert a titkokból vesekövek lesznek, meg epekövek, végül szívkő. És a szívkövet nem lehet elhagyni, csak kisírni lehet talán, ha meg lehet szabadulni tőle egyáltalán. Tata, Színes Iskola 10. osztály
